Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2009. (III. 3.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről a 19/2009. (VI.11.) önkormányzati rendelettel módosítva
Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16. §. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. és végrehajtási rendelete, valamint a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CLXIX. tv. felhatalmazása alapján - a 2009. évi költségvetésről az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya 1.§ (1) A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira és annak tagjaira, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat részben önállóan gazdálkodó intézményeire terjed ki. (2) E rendelet rendelkezéseit a helyi Kisebbségi Önkormányzat vonatkozásában a Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II. 24.) CKÖ. számú határozatában foglaltak figyelembevételével lehet alkalmazni.
2.§ Az államháztartási törvény 67.§ (3) bekezdése alapján a Képviselő-testület a címrendet az alábbiak szerint állapítja meg: • Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények külön-külön alkotnak egy-egy címet a 3.sz. melléklet szerint.
Az Önkormányzat költségvetésének szerkezete 3.§ (1)123 Az Önkormányzat (a Polgármesteri Hivatal és a költségvetési szervei) bevételeit egyezően a kiadási főösszeggel a Képviselő-testület 6.338.453 eFt-ban állapítja meg, az alábbi részletezettségben: Költségvetési előirányzata: bevételi összege 6.338.453 e forint, 1
Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 1.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 2 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 1.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 3 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 1.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak.
kiadási összege Finanszírozási előirányzata: bevételi összege (fejl.hitel) kiadási összege (fejl.hitel törl.)
6.286.638 e forint,
51.815 e forint.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg kiadási főösszegekre bontását az Önkormányzat 2009. évi költségvetési főösszesítője, az 1. számú melléklet tartalmazza. (3) A bevételek részletezését a 2. sz. melléklet, intézmények szerinti megbontását a 3. sz. melléklet tartalmazza. A normatív állami hozzájárulásokat jogcímenként a 2/b melléklet tartalmazza.
4.§ (1) A 3.§ (1) bekezdésében megállapított bevételt az Önkormányzat a 2-7 bekezdésekben meghatározott kiadásokra tervezi fordítani. (2)456 A részben önálló intézmények bevételi és kiadási főösszeg részletezését intézményenkénti bontásban a 3, 4. számú melléklet tartalmazza 1.320.142 eFt összeggel. Az intézményfenntartó társulási formában működtetett közoktatási intézmények költségvetését 849.838 eFt bevételi és kiadási főösszeggel a 3, 4. számú melléklet tartalmazza. Az intézményfenntartó társulási formában működtetett Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ költségvetését 133.062 eFt bevételi és kiadási főösszeggel a 3, 4. számú melléklet tartalmazza.
(3)
789
Az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának közvetlen igazgatási, működési kiadásait 472.873 eFt főösszegben az 5. számú melléklet tartalmazza Az Önkormányzat szakfeladatonkénti kiadásait, a Polgármesteri Hivatalnál nyilvántartva, 902.760 eFt főösszegben szintén az 5. számú melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat által nyújtott támogatások kiadásait, a Polgármesteri Hivatalnál nyilvántartva, 264.507 eFt főösszegben az 5/b. számú melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat szociálpolitikai juttatások kiadásait, a Polgármesteri Hivatalnál nyilvántartva, 74.651 eFt főösszegben szintén az 5. számú melléklet tartalmazza. 4
Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 5 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 6 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 7 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 8 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 9 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak.
Az Önkormányzat által nyújtott kölcsönök kiadásait, a Polgármesteri Hivatalnál nyilvántartva, 53.922 eFt főösszegben szintén az 5. számú melléklet tartalmazza.
Az Önkormányzat által nyújtott kölcsönök kiadásait, a Polgármesteri Hivatalnál nyilvántartva, 53.922 eFt főösszegben szintén az 5. számú melléklet tartalmazza. 101112
(4)
Beruházási feladatokra az Önkormányzat 2.806.006 eFt-ot fordít, a kiadásokat feladatonként a 7. számú melléklet tartalmazza. Egyéb felhalmozási kiadásokra az Önkormányzat 286.159 eFt-ot fordít, a kiadásokat feladatonként szintén a 7. számú melléklet tartalmazza. A saját hatáskörű intézményi fejlesztésekre az Önkormányzat 6.874 eFt-ot fordít, melyet a 4/a. számú melléklet tartalmaz.
(5)13
1415
Az Önkormányzat az önkormányzati vagyon felújítására feladatonkénti részletezésben 87.599 eFt-ot fordít, amelyet a 6. számú melléklet tartalmaz.
(6) (7)
161718
A céltartalék összege 64.874 eFt, amely az 1. számú mellékletben szerepel.
192021
Az általános tartalékot a Képviselő-testület 3.070 eFt-ban határozza meg az 1. számú melléklet szerint.
10
Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 11 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 12 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 13 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 14 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 15 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 16 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 17 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 18 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 19 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 20 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 21 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak.
(8) Az Önkormányzat többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeit célok szerint évenkénti bontásban a 12. számú tájékoztató jellegű melléklet szerint fogadja el. (9) Az Önkormányzat által felvett hitelállomány alakulását lejárat és eszközök szerinti bontásban a 11. számú tájékoztató tábla tartalmazza. (10)222324 A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen a 9. számú tájékoztató tábla tartalmazza. (11) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat 13. sz. melléklet tartalmazza. (12) A Képviselő-testület a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében a 18. számú tájékoztató melléklet alapján hagyja jóvá. (13)25 A Képviselő-testület a Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének bevételi és kiadási előirányzatát a rendelet 8. számú melléklete szerint hagyja jóvá. 262728
(14)
A költségvetési szervek személyi juttatásból foglalkoztatható 2009. évre megállapított létszám-keretét a költségvetési rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza
(15)
293031
Az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséről előirányzat-felhasználási ütemtervet a 19. sz. melléklet tartalmazza.
(16) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok bevételeit és kiadásait a 21. sz. melléklet tartalmazza. (17) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot változatlanul 40.000 Ft-ban határozza meg. (18) A külföldi kiküldetéseknél alkalmazandó napidíj mértéke 15 eurónak megfelelő valuta. 22
Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 23 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 24 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 25 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 26 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 27 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 28 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 29 Módosította a 19/2009.(VI.11.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. június 11. napján. Rendelkezései 2009. május 28-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 30 Módosította a 24/2009.(VII.27.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. július 27. napján. Rendelkezései 2009. július 23-tól a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak. 31 Módosította a 37/2009.(XI.09.) rendelet 2.§-a hatályba lép 2009. november 9. napján. Rendelkezései 2009. október 22-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak.
A 2009. évi költségvetés végrehajtási szabályai
5.§ (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. (2) Az önkormányzati költségvetés végrehajtása során figyelembe kell venni az Önkormányzat gazdálkodási rendjéről szóló 33/2008. (X.18.) rendeletét. (3) A gazdálkodás során az önkormányzati törvény előírásai alapján elsősorban a kötelező alapellátás feladatait biztosítja, további terhelhetősége figyelembevétele mellett finanszírozza szabadon vállalt nem kötelező feladatait. (4) Az önálló és részben önálló költségvetési szervek költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a bevételek növeléséért és beszedéséért, a takarékosság érvényesüléséért az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátásának sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős. (5) Az önálló és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv havi bontásban likviditási tervet készít, amely az ismert és várható bevételeken és kötelezettségeken alapul. A tárgy havi likviditási tervet a megelőző hó utolsó munkanapjáig a Kincstár rendelkezésére bocsátja. (6) A fejlesztési, felújítási feladatok pénzellátására a Városfejlesztési Osztálynak pénzügyi ütemezési tervet kell készítenie, amely a város felhalmozási célú bevételein alapul. (7) Az önkormányzat felhalmozási tevékenységén belül: • Elsődlegesen a fennálló hosszú távú kötelezettségek 2009. évi ütemezését, törlesztő részleteinek visszafizetését, valamint az előző évről áthúzódó beruházások pénzügyi fedezetét szükséges biztosítani. • A 7. számú mellékletben szereplő javasolt fejlesztési kiadási előirányzatok teljesítését a felhalmozási bevételek teljesülésének megfelelően kell ütemezni. • A felhalmozási feladatok esetében is indokolt a pályázati lehetőségekkel élni, a tervezett feladatokhoz rendelt előirányzatokat önrésznek is lehet tekinteni.
6.§ (1) Az önálló és részben önálló költségvetési szervek a kiemelt kiadási és bevételi előirányzataikat saját hatáskörben nem módosíthatják. A többletbevételhez kapcsolódó előirányzatok módosításának szándékát a bevételek és kiadások megjelölésével együtt kötelesek írásban kellő alátámasztással és indokkal a Városi Kincstárnak bejelenteni. A bejelentés az intézményvezető feladata. (2) A részben önálló intézményeknél az eredeti intézményi saját költségvetési bevételek tervezettet meghaladó teljesülése esetén a többletbevétel 50 %-ával növelheti a saját
bevételi és kiadási előirányzatát az intézmény, a másik 50 %-kal növeli saját bevételi előirányzatát és csökkentenie kell az önkormányzati támogatás előirányzatát. (3) Az idegenforgalmi és közművelődési szakfeladat vonatkozásában a költségvetési bevételek tervezettet meghaladó teljesülése esetén, a többletbevétel 70 %-ával növelhető az adott szakfeladat kiadási előirányzata. (4)
A (2) bekezdéstől eltérően a pályázaton nyert, valamint a meghatározott feladatra átvett pénzeszközök felhasználására és az intézményi előirányzat módosítására a részben önálló költségvetési szerv vezetője 100 %-ban jogosult.
(5) Valamennyi előirányzat módosítás kezdeményezése esetén a Városi Kincstár köteles megvizsgálni a többletbevétel elérésével kapcsolatos kiadási előirányzatok növelési szándékának jogosságát. (6) Az (1), (2), (3) és (4) bekezdés szerinti előirányzat módosítás költségvetési támogatási igénnyel sem az idei, sem a következő években nem járhat, az intézmény ezt az előirányzat növekedést tartós bér növelésére nem fordíthatja. (7) Az intézményvezető által kezdeményezett költségvetés módosításokat a legközelebbi költségvetési rendelet módosítása során a rendeletben át kell vezetni. A polgármester a költségvetési rendelet módosítására legkésőbb évvégéig köteles javaslatot tenni. (8) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy cím az önkormányzat számára meghatározott, kötött célra felhasználható pótelőirányzatot biztosít, és a felhasználása képviselő-testületi döntés nélkül is végrehajtható, annak intézményi felosztásáról és a felhasználásáról a polgármester jogosult dönteni. A módosítást a legközelebbi költségvetési rendelet módosítása során a rendeletben át kell vezetni.
7.§ (1) Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek kötelesek kiemelt kiadási előirányzataikon belül gazdálkodni. A kiemelt előirányzatok túllépése fegyelmi felelősséget von maga után. (2) A 3, 4, és 5. számú mellékletben jóváhagyott kiemelt előirányzatoktól a költségvetési szerv Képviselő-testületi hatáskörbe tartozó előirányzat módosítással térhet el. (3) A jóváhagyott kiemelt előirányzatokon belül a részelőirányzatok közötti átcsoportosításra – kötött előirányzatok kivételével – a költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben jogosult. Kötött előirányzatok az élelmezési kiadás, a gázenergia-szolgáltatás díjai, a villamosenergia-szolgáltatás díjai, a távhő- és melegvíz-szolgáltatás díjai, és a víz- és csatornadíjak előirányzata. (4) A részben önálló intézmények bevételi forrásaik növelése érdekében saját hatáskörben pályázatokat adhatnak be. Pályázat benyújtására csak a saját forrás biztosítása esetén kerülhet sor. A pályázatok beadása előtt a források meglétét a Városi Kincstár vezetőjével igazoltatni kell.
8.§ (1) Valamennyi részben önálló költségvetési szervnél minden, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározott jogviszony, a Munka Törvénykönyve hatálya alatt munkaszerződéssel foglalkoztatottak munkajogi jogviszonyának, továbbá a tartós megbízással foglalkoztatottak megbízásának megszűnéséről, illetve megszüntetéséről a megszűnés érvénybe lépésével egyidejűleg az intézmény vezetőjének írásban tájékoztatnia kell a Polgármesteri Hivatal illetékes szakosztályát és a Városi Kincstárt. (2) A megüresedett álláshelyet az intézményvezető nem töltheti be, a lejárt határozott idejű szerződések nem hosszabbíthatók meg. Az illetékes osztály és a Városi Kincstár megvizsgálja a létszámcsökkentés lehetőségét, ha a létszámcsökkentés megoldható, akkor a létszám és a hozzá tartozó teljes bér elvonásra kerül. Amennyiben létszámcsökkentésre nincs lehetőség a Városi Kincstár ellenjegyzése mellett a bér új létszám felvételére felhasználható. (3) A betöltetlen álláshelyre jutó személyi juttatások előirányzata jutalmazásra nem használható fel, a pénzmaradvány jóváhagyása során elvonásra kerül. A személyi juttatások előirányzatából származó megtakarítás -feladatelmaradásra eső megtakarítás kivételével- az adott évben, továbbá a pénzmaradvány jóváhagyását követően felhasználható. (4) Feladatelmaradás esetén a polgármester a személyi juttatások és az ehhez kapcsolódó munkaadót terhelő járulékok előirányzatát zárolja. A zárolt előirányzat felhasználásáról a Képviselő-testület dönt. (5) A költségvetési szervnél szakmai program indításához, fejlesztéséhez az önkormányzat Képviselő-testületének előzetes engedélye szükséges.
9.§ (1) A költségvetési rendelet 4.§.(7) bekezdésében jóváhagyott általános tartalékkal való rendelkezés jogát 3.000 eFt erejéig a Képviselő-testület a polgármesterre ruházza át. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester a Képviselő-testületet a soron következő költségvetés módosítás keretében tájékoztatja. (2) A költségvetési rendelet 4.§.(6) bekezdésében jóváhagyott céltartalék feladatonkénti részletezése a következő: • MÁK forgótőke 350 eFt • Helyi védelem alatt álló épületek felújít. 24.500 eFt • Közcélú foglalkoztatás 3.112 eFt • Parkolóhely megváltás bevétele 17.450 eFt • Környezetvédelmi Alap 2.939 eFt • Tűzoltófecskendő pályázati önrész (285/2007) 5.000 eFt • Népház és posta rekonstrukciója pályázathoz kapcs. ingatlan karbantartás és fenntartás költségeire pénzügyi alap (220/2008.) 2398 eFt
(3) A Képviselő-testület a céltartalékokkal való rendelkezés jogát a polgármesterre ruházza át, melynek keretében a (2) bekezdésben nevesített feladatokhoz kapcsolódó előirányzat átcsoportosításáról a feladat megvalósításának időpontjához igazodva, bizonylatok alátámasztása mellett gondoskodjon. A cél meghiúsulása esetén az előirányzat új cél szerinti felhasználásáról a Képviselő-testület dönt. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester a Képviselő-testületet a soron következő költségvetés módosítás keretében tájékoztatja.
10. § (1) Az Önkormányzat 2009. évben felhalmozási célú hitel felvétellel nem számol. Az Önkormányzat folyószámla hitelkerettel nem rendelkezik. (2) Hitel felvételének előkészítésére csak a Képviselő-testület előzetes döntése alapján kerülhet sor.
11.§ (1) A bevételi és kiadási előirányzatok teljesítése során a készpénzes fizetés helyett elsődlegesen a készpénzkímélő fizetési módot kell alkalmazni. (2) Felhatalmazza a Városi Kincstár vezetőjét, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközöket banki betétként lekösse, illetve rövid lejáratú államilag garantált értékpapírokba fektesse a számlavezető banknál. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközöket banki betétként lekösse, illetve rövid lejáratú államilag garantált értékpapírokba fektesse nem számlavezető banknál, amennyiben kedvezőbb feltételeket biztosít, mint a számlavezető bank. (3) A költségvetési szerv által a dolgozónak nyújtott munkabér előleg kifizetésekor az érvényes adójogszabályok szerint kell eljárni, és az összesen nyújtott munkabér előleg összege nem haladhatja meg a költségvetési szerv egyhavi alapilletmény előirányzatának 20 %-át. (4) A fenti rendelkezések megvalósítását az Önkormányzat belső ellenőre folyamatosan ellenőrzi.
12. § Balatonfüred Város Önkormányzat és intézményei árubeszerzéseire, építési beruházásaira és szolgáltatás megrendeléseire (együtt beszerzéseire) vonatkozó szabályokat a Képviselőtestület által jóváhagyott Balatonfüred Város Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata tartalmazza.
13. §
(1)
Pénzmaradvány megállapításának, elszámolásának és felhasználásának szabályai: A pénzmaradványból, illetve előirányzat-maradványból a költségvetési szervet nem illeti meg a) a végleges feladatelmaradás miatti előirányzat maradvány, b) meghatározott célra rendelkezésre bocsátott előirányzatok, ha áthúzódó pénzügyi teljesítési kötelezettségük nincs, c) az az összeg, melyet a tárgyévben, év közben engedélyezett feladattal összefüggésben a jóváhagyott előirányzatból részben vagy egészben nem használtak fel, d) gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány.
(2)
Kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványnak kell tekinteni azt a maradványt, melyre a kötelezettségvállalás a tárgyévi előirányzat terhére történt, de a teljesítés a tárgyévben nem valósult meg. Az előirányzat-maradvány személyi juttatásokból származó része – a személyi juttatásokba tartozó tételeken túl – a többi kiemelt előirányzatokba tartozó tételek előirányzatára is fordítható. Az előirányzat-maradvány további része személyi juttatásokra nem használható. A pénzmaradvány, illetve előirányzat-maradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, amely költségvetési támogatási többlettel jár.
(3)
14.§ (1) A bevételek növelése érdekében fokozott erőfeszítéseket kell tenni a kintlévőségek behajtására valamennyi költségvetési szervnél. (2) Az adóellenőrzési és felderítési munkát hatékonyan kell végezni, az adóhátralékot következetesen be kell szedni és a mulasztókkal a jogszabályban foglaltak szerint kell eljárni. (3) A működési kiadások csökkentése érdekében, a szakmai feladatellátás sérelme nélkül, minden intézményvezetőnek saját hatáskörében is a létszám és a bérgazdálkodást a kiadások ésszerű csökkentése céljából kell folytatni. (4) A Képviselő-testület az Önkormányzat belső ellenőre útján valamennyi költségvetési szervnél folyamatosan vizsgálja a kiemelt előirányzatok teljesítését.
15.§ (1) A társadalmi szervezetek, egyesületek támogatására - a pályázati alapban biztosított 4.500 eFt-os kereten felül - a költségvetésben biztosított előirányzatból 500 eFt erejéig a polgármester rendelkezik, 400 eFt erejéig a két alpolgármester rendelkezik. A polgármester által egy-egy támogatottnak nyújtható összeg maximum 120 eFt. Az ennél nagyobb összegű támogatás odaítélése - a benyújtott pályázatok alapján - a Képviselőtestület jogköre. (2) A Képviselő-testület a költségvetési évre a képviselők éves keretét képviselőnként 100 eFt-ban állapítja meg. A képviselői keretből támogathatók:
a) Az önkormányzat által fenntartott intézmények rendezvényei. b) Az önkormányzati intézményekben működő művészeti és egyéb csoportok. c) Az önkormányzati intézményekben végrehajtott karbantartásokra, eszköz, szakmai anyag beszerzésekre.
d) Városi közösségi napok rendezvényei, e) A város közterületeinek, parkjainak, játszótereinek karbantartására, felújítására, a város karácsonyi díszkivilágítására. E feladatokat a Városüzemeltetési osztály végzi el és hajtja végre. A képviselői keretből természetes személyek és civil szervezetek nem támogathatók. (3) A képviselői keret felhasználásával kapcsolatos előirányzat átcsoportosítást a Képviselőtestület a soron következő költségvetési rendelet módosításakor építi be a költségvetési rendeletébe.
16.§ (1) A működésre átadott pénzeszközök között tervezett sporttámogatási keretösszeg nyújt fedezetet a sportegyesületeknek nyújtott támogatásokra, a működési kiadások között tervezett összeg a városi sportfeladatokra. A Képviselő-testület a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságra átruházza a döntés jogát a sporttámogatási keret összeg felosztásáról. A sporttámogatási keretösszeg felosztását követően köteles a Bizottság a Képviselő-testületet tájékoztatni. (2) A működésre átadott pénzeszközök között tervezett pályázati alap nyújt fedezetet a civil szervezetek támogatására. A Képviselő-testület a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságot felhatalmazza, hogy a pályázati alap felosztására vonatkozóan pályázatot írjon ki, illetve javaslatot tegyen a felosztására. A pályázati alap felosztását a bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület hagyja jóvá. (3) A működésre átadott pénzeszközök között tervezett további két pályázati alap nyújt fedezetet a művészeti csoportok – kivéve az Alapítványok által fenntartott csoportokat nemzetközi kapcsolattartásának és formaruha pótlásának támogatására. A Képviselőtestület a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságra átruházza a döntés jogát a pályázati alap felosztási módjáról, pályázati kiírás módjáról és felosztásáról. A pályázati alap felosztását követően köteles a Bizottság a Képviselő-testületet tájékoztatni. (4) A működésre átadott pénzeszközök között tervezett orvosi pályázati alap, nyújt fedezetet az egészségügyi vállalkozások, intézmények eszközbeszerzéseihez nyújtott támogatásokra. A Képviselő-testület az Egészségügyi és Szociális Bizottságának javaslata alapján a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra átruházza a döntés jogát az egészségügyi pályázati alap felosztási módjáról, pályázati kiírás módjáról és felosztásáról. Az egészségügyi pályázati keretösszeg felosztását követően köteles a Bizottság a Képviselő-testületet tájékoztatni.
17. §
(1) A támogatást elnyert szervezetekkel az Önkormányzat támogatási szerződést köt, amelyben pontosan meg kell határozni a támogatás összegét, felhasználásának célját, az elszámolás módját, határidejét. (2) Az odaítélt támogatás folyósítását a Városi Kincstár felfüggeszti, amennyiben a támogatottnak esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van, és ennek rendezését nem igazolja, valamint amíg az előző évben részére folyósított támogatás felhasználásáról nem számolt el. A támogatottnak a fel nem használt, illetve jogszerűtlenül felhasznált támogatás összegét következő évben vissza kell fizetni. (3) A támogatott szervezet a támogatásról a szerződésben foglalt határidőre köteles hitelesített bizonylatokkal a támogatási szerződésben kikötött határidőre elszámolni. Az elszámolással egyidejűleg a támogatottnak tájékoztatást kell adni a támogatott cél megvalósításáról.
(4) A támogatásról szóló elszámolást szakmai szempontból az illetékes szakosztály, pénzügyi szempontból a Városi Kincstár felülvizsgálja. Indokolt esetben a Jegyző helyszíni ellenőrzés keretében vizsgáltatja meg a belső ellenőrrel a támogatott cél megvalósulását, a támogatás felhasználásának jogszerűségét és szabályszerűségét. (5) Alapítvány részére támogatás nyújtása a Képviselő-testület át nem ruházható hatásköre. (6) A Képviselő-testület által nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások kedvezményezetteinek nevére, a támogatás céljára, összegére, támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat az Önkormányzat honlapján a döntés meghozatalát követően közzé kell tenni – az adott költségvetési évben egybe számított 200.000 Ft feletti támogatás esetén.
18.§ Az Önkormányzati biztos kirendelésére az Ámr 153. §-ban foglaltak az irányadók.
19.§ Az önkormányzati vagyon értékesítésére vonatkozóan az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való rendelkezés szabályairól, a vagyonhasznosításról, használatának és forgalmának rendjéről szóló 23/2002. (XI. 12.) számú önkormányzati rendelet előírásait kell alkalmazni.
20.§ (1) A költségvetés végrehajtásáért a polgármester felel. (2) A költségvetési rendelet elfogadásáig a polgármester által, a hatályos jogszabályok szerint az önkormányzat költségvetését megillető beszedett bevételeket és az előző évi kiadási
előirányzatok arányos mértékéig teljesített kiadásokat a költségvetési rendelet előirányzatai tartalmazzák. (3) A polgármester az államháztartásról szóló törvény előírásai szerinti időpontokban az önkormányzat gazdálkodásáról köteles beszámolni a Képviselő-testületnek.
21. § A Képviselő testület a luxusadóról szóló 10/2006. (III.24.) rendeletet – e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg - hatályon kívül helyezi.
22.§ A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Rendelkezései 2009. január 1-től a 2009. évről szóló zárszámadási rendelet elfogadásáig hatályosak.
Dr. Bóka István Polgármester
Dr. Tárnoki Richárd Jegyző
A rendelet kihirdetve: 2009. november 17.
Dr. Tárnoki Richárd Jegyző
+∀∀, −(
&∋(∋)∗
)&∋()+∗
,−&().∋
.∋)(+∗/
0 ∀
.(∗+&(&∋&
.(∗+&(&∋&
.(∗−(∋&/
1/−(/−∋
.(+(−.−
.()−(,−/
.(.,(./&
)−(&∗∋
!2 3∀
.+/(.∋
.+/(.∋
.+/(.∋
∗(∗−∋(+∗∋
∗(.∋∗(,∋∗
∗(.,.(.&+
1..(/−−
∗∗().&
,−(∗&/
,−(∗&/
! 4 5
./01∀/0∀, .,∗(&−,
./234/4.4 /+(&,&
./.0+/,30 ∋∗)().∗
053/∀42 .−)(−∋
∗∃ ! ∃6
./23+/.35
5/∀2,/22+
5/224/3.2
+,,/0+0
∀
∀
∀
./23+/.35
5/∀2,/22+
5/224/3.2
+,,/0+0
& ! ∃6 # !∃
%!∃!!
+/..+/122
+/445/33∀
2/∀42/410
0,1/320
.(∗+,(∋)&
.(),/(,)/
.(,/∋(,.−
.+.(+),
.(∗)−(,+
.(−,(,+&
.(−.−(∗/∋
)(&,&
.(∋
.(∋+
.(∋+
&∋ !!
+/51+/+3,
2/∀+,/114
2/023/4+2
0∀./∀3.
!∀
∗(/.)(./+
∗(+&∗(,&
−(&(−)
+,(/&/
−(.)
−(/−∋
/(∋,&
−(∗−/
)−(+−
∋−(&−/
∋,()++
&(./−
%
∀ 2 4∀ !#∀ %
4∀
% !(
)!!
5./13,
10/+,,
51/,33
72/2..
∃
.(
.(∗)∗
−(,
.(∋.∋
%
))(,&+
,(&,
/&(∋,&
1)(.,−
./+,∀/120
./,41/.01
5/+45/524
+,,/0+0
).(∋.)
).(∋.)
).(∋.)
&!! ∃6
.0/40.
.0/40.
.0/40.
∀
./23+/.35
5/∀2,/22+
5/224/3.2
+,,/0+0
∗∃ !! ∃6
∗!∃
89:;); < =)=9 +∀∀, −(
%!∃ ! .. 8 ∀2 2 3
)>∗ +∀∀,
∀#
#!
#
!
∀∃#∀∃
,(,.)
,(,.)
,(,.)
?∗8;:>=)?
!#∀∃
!#∀∃
∀#
+∀∀,
∀#∀∃
∃∀#∃
!#∃∀
∀∃#
,(,.)
,(,.)
,(,.)
.∗ 2 ≅88 .− ∀
/+(∗∋/
/+(∗∋/
/+(∗∋/
−∗()∗−
−∗(∗.∋
−∗()∋,
..(∋+
..()&
..(∋,−
+,(/
+,(/
+,(/
,&(−∗&
,&(++/
,&(/∗+
!
.,.(+∗&
.,∗()+/
.,∗(∗∗+
!
1
3 ∀6 5 4
+∗(
+∗(
+∗(
/(∋),
,(&∗
,(./∗
+∋(∋),
++(&∗
++(./∗
.&
−(&∗
−(&∗
−(&∗
.(∋/∋
.(/∗∋
.(+∗∋
)(∗∋∋
)(&∋
)(−&∋
,(
,(
,(
,(
,(
,(
−∗(+∋.
.,∗(,∗.
−)∋(∗/
∀∃#∀∃
.+(.−)
.+(∋
.+(.&,
)∗(../
.+.(,∗+
−,,(−)−
∀∃#
0/+,3/343
0/+,3/343
0/+2∀/435
#∀
∀
∀
∀
0/+,3/343
0/+,3/343
0/+2∀/435
#∀
∗. 8
∋&.(
∋&.(
∋&.(
∋&.(
∋&.(
∋&.(
∗.. 9 8
∗&)(
∗&)(
∗&)(
∗&)(
∗&)(
∗&)(
.) 7 ./ 7
6 2 3 ∃!= ?! (!≅ %!∃
∗.∗ 4 Α ∗.− 4 Α
.+/(
.+/(
.+/(
.+/(
.+/(
.+/(
∗.&
&(
&(
&(
&(
&(
&(
∗∗ ∃
&∗∋(&∋&
&∗∋(&∋&
−/&(∋&/
#∀
&∗∋(&∋&
&∗∋(&∋&
−/&(∋&/
#∀
∗∗. :;<=
−∋(&∋&
−∋(&∋&
∗&&(∋&/
#∀
−∋(&∋&
−∋(&∋&
∗&&(∋&/
#∀
∗∗∗ >∀8
.∗(
.∗(
.∗(
.∗(
.∗(
.∗(
∗)(
∗)(
∗)(
∗)(
∗)(
∗)(
0/∀∀,/202
0/∀.2/125
0/0∀1/053
∃# ∀
0/∀∀,/202
0/∀.2/125
0/0∀1/053
∃# ∀
.(+(−.−
.()−(,−/
.(.,(./&
∃# ∀
.(+(−.−
.()−(,−/
.(.,(./&
∃# ∀
+∋−(.
+,&(−/∋
+,&(−/∋
+∋−(.
+,&(−/∋
+,&(−/∋
),.
)−(,∗/
.(−∗∗
#∃
),.
)−(,∗/
.(−∗∗
#∃
#∀
∗)(/&∗
∗)(/&∗
−∗(&,&
#∀
∗− Β6 8
) ! . 0 .. ? .∗ 7 3 .− 7 2 .& ?
∗)(/&∗
∗)(/&∗
−∗(&,&
∀
∀
∀
.&. 7
∗(&∗,
∗(&∗,
∗(&∗,
∗(&∗,
∗(&∗,
∗(&∗,
.&∗ Χ ∀
∗∗(∋−
∗∗(∋−
∗+(//∗
#∀
∗∗(∋−
∗∗(∋−
∗+(//∗
#∀
−∋)
−∋)
−∋)
.&− 7≅# 4 .&& :≅ .)Χ ∗ % − %
−∋)
−∋)
−∋)
& 0?7
89:;); < =)=9 +∀∀,
)>∗ +∀∀,
&∋ −!≅% !
0,5/∀04
0,5/∀04
0,5/∀04
∀
..
.∗&(/,)
.∗&(/,)
.∗&(/,)
.∗ 7 ∃4
∗/(
∗/(
∗/(
.− ∗ 0 ∀ 42 3
−,(−&−
−,(−&−
∗. ≅8
?∗8;:>=)?
+∀∀,
∀
0,5/∀04
0,5/∀04
0,5/∀04
∀
∀
∀
.∗&(/,)
.∗&(/,)
.∗&(/,)
∀
∀
∀
∗/(
∗/(
∗/(
∀
∀
∀
∀
−,(−&−
−,(−&−
∀
∀
∀
∀
−,(−&−
∀
∀
−,(−&−
∀
∀
∀
∀
∀
∗(−&−
∗(−&−
∗(−&−
∀
−)(
−)(
∀
∗(−&−
∗(−&−
∗(−&−
−)(
−)(
−)(
∀
∀
−)(
∋(
∋(
∋(
∀
∀
∋(
∋(
∋(
∀
+/055/∀∀2
+/00∀/313
+/∀,4/3+1
70+/∀31
1+/,+.
1+/2∀4
1+/1++
303
+/+24/,+4
+/04+/14+
+/010/03,
700/522
. ≅#
∗&,(/)−
.∋∋(+//
.∋/(∗/
7+/1∀5
,∗(+∗)
,∗(−∋
,∗(,∗∗
303
−∗(),∋
∗/.(∗,&
∗)∋(+∋∗
7+/+,+
≅# 2
∗&,(/)−
∀
&,/
,∋,
200
∗&,(/)−
&,/
,∋,
200
∗∗ ∆ ∗∗ ∀ − 5 4 Α!∃∃!
.∋∋(+//
.∋/(∗/
7+/1∀5
,∗(+∗)
,.(∋−∗
,.(+−)
0∀2
,∗(+∗)
∗/(,+∋
∗)∋(.+)
7+/5∀2
.(+.∋(−)
.(+∗.()∋
.(+.∗(./,
7,/230
∀
.(+.∋(−)
.(+∗.()∋
.(+.∗(./,
7,/230
42≅# 2
∋∋(,
+∗(&.,
+∗(&.,
∀
∀
∋∋(,
+∗(&.,
+∗(&.,
∀
42
.(∋∗+(/)
.(∋∗+(+.
.(∋.+(,)
7,/230
∀
.(∋∗+(/)
.(∋∗+(+.
.(∋.+(,)
7,/230
) !∃Β Χ!Α
++/.03
12/+35
12/+35
∀
∀
++/.03
12/+35
12/+35
∀
. ≅
∗∗().&
,−(∗&/
,−(∗&/
∀
∀
∗∗().&
,−(∗&/
,−(∗&/
∀
∀
∀
∀
∗ !2 ≅#
∗ 9
∀
∀
∀
∀
∀
∀
∀
. ≅#
∀
∀
∀
∗ !2 ≅#
∀
∀
∀
4..
./01∀/0∀,
./234/4.4
./.0+/,30
053/∀42
<!
!∃ !∆ ! ?
∀
3/,5,/223
∀
./034/1∀∀
∀
./200/,+4
∀
052/++4
∀
+∀∀/11.
∀
+∀∀/0.4
∀
+∀0/∀02
01∀/321
553/44∀
1,5/1+.
020/43.
+/∀∀∀
+./.,3
+4/141
2/0,2
01+/321
5,∀/313
4+./.0+
02./∀24
./02,/110
./402/.4∀
5/0∀4/5.2
+,./∀12
+∀+/11.
++./1.+
++,/4∀∀
3/∀34
./23+/.35
5/∀2,/22+
5/224/3.2
+,,/0+0
%
1 ∋
∀∀! ( ((
% % ∀∀! ( ((
∀∀! ( ((
2
!
#3#
#3#
∀
!
3!
3!
∀
3
3
2
3
3!∀
∀!
3∀!
3∀!
∀
#∀
3#∀
#3
2
!
3∀#
3∀#
∀
∀
#!
3#!
3#!
∀
#
#
!3!
!3!
#
3#
3#
∀
3
3∀
∋
3 #
!#
3∀∀
3∀∀
∀
#
#3
#3#
!
∃ %& .456
∀
3
#
!
!3 #
!3! ∀
!
3
3
∀
3
3 !
∋!
−−16
!∀
!3∀
!3∀
∀
#
3#
3#
∀
#
3
3
∀
7(6
#∀!
#!3
#!3
∀
3
3
∀
3
3
#∀
#
#
#∀!
∃#
!#!
!#!
∀
!# ∃
!#
!#∀
!
∃ %&(
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2 ) (∗%
∀
3 ∀
∀
∀
∀
∀
3∀
3
∀∀
%( 48(
#
!3#
3∀
3∀
.98:, ; &5 <= >
?
!
∀
3∀∀
3∀∀
∀
3
3
∀
∀#
∀3#
∀3 ∀
∀
+ (,−&
∀3∀∀∀
∀3∀∀∀
∀
#!
#3!
#3!
∀
∀
3∀
3!
3
3
∀
∀
∀
3∀
3∀
∀
+ (≅/ (, + (7/(
!
+ (.−%/
&∋()∗(&+,−.//)
∃
∃ (0( 0&1.//),/,&2
!
3#∀
3#∀
∀
∀
! ∀
! 3∀
! 3∀
∀
∀
3
3
∀
∀
∀
3 ∀
3#!
!!
!#∀ 3# ##
#∃ 3 #∃#!
∃# ∃ ∀3#! #!#
3# !3∀ 3#
∀
#!!∃ 3#3! ##!∀
#∃∀ 3∀∀3∀ # #
# 33! ##∃
# ∀!3∀ ∀!3!#
∀!# ∀ 3 !! #∀∀
∀# 3 !! # ∀
∀# 3! # ∃
! !
%
∀∀! ( ((
: ; ∀∀! ( ((
2
3
3
3
∀
#
##
2
3#
3
3
∀
∀
2
3
3
3
∋ !
!
!
∀
!3
#3∀
#3∀
∀
∀
∀
∀
!#
#
##
!
!
∀
∀
!
!
∀
#∀
#∀∀
∀
∃ %&2 .456
3
3
3∀
∋3
∃ %&(
3
3
3
∀
−−16
3!∀
3!
3∀!
∋
7(6
#3
!3!!
3
#!
!#
!#
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2 ) (∗%
∀∀∀
3 #∀
#
∀
∀
%( 48(
#3!
#3∀
#3∀
∀
!
!
∀
.98:, ; &5 <= >
?
∀3
!3
!3
∀
∀
+ (,−&
3 #
3∀
3∀∀
∀
#
#
∀
+ (≅/ (,
#3
!3
#
!3##
∀
∀
+ (7/(
3 !
3#!
3∀∀
∀#
!
!#
#
+ (.−%/
3#!∀
3#!∀
3#!∀
∀
!∀
∀
#∀∃ ∋!3#
∃∃#! ∋∀3∀
∃∃#∀∀∀ ∋∀3###
# ∋# ∀
∀#!∀! !3 ∀ ∃#∃
! # ∀#
&∋()∗(&+,−.//) ∃ (0( 0&1.//),/,&2
# ∀3 ! #!
∃#∃ 3##∀ #!
; %
∀∀! ( ((
∀∀! ( ((
2
∀
∀
#3 !#
3 ∀
3
3∀
2
∀
∀
3
#3!
#3#!
3
2
∀
∀
3
3!
3!∀∀
∋ !
∃ %&2
∀
∀
3#
#3#!
#3#!
∀
.456
∀
∀
3
3!
3#
∋
∃ %&(
∀
∀
3∀!∀
3!∀
3!∀
∀
−−16
∀
∀
#3#
!3
!3!
7(6
∀
∀
!3#
# 3
!∀3 !
3
∀
∀∀#
∀∃#∀!
∀#∀∀
3∀
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2
∋
) (∗%
∀
∀
∀
∀
∀
∀
%( 48(
∀
∀
∀3∀#
3!
3##
3
.98:, ; &5 <= >
?
∀
∀
∀3
3∀
3∀
∀
+ (,−&
∀
∀
3
3#!
3
!
+ (≅/ (,
∀
∀
#3 #
∀3∀!
∀3
∀
+ (7/(
∀
∀
∀3∀
3##
3∀
3
+ (.−%/
∀
∀
#3∀∀
!3#∀
∀3
∀
∀ ∀ ∀
# ∃#
3∀#3 ∃# #∃
## #! !# ##
# # ∃#∀# #∀#∃
∀#! !∀3
#
&∋()∗(&+,−.//) ∃ (0( 0&1.//),/,&2
∀
#
<
=
1
∀∀! ( ((
2
∀3!#
2
3
2
#
<%< ∀∀! ( ((
3∀
∀
3
3#
3
3
3
3∀#
!
3!#
3
3!
3
3
#
∀3!
∀3!!
3 ∀
3!
3 !
3!
∋
3
3 !∀
3!
∋!
3∀∀∀
3∀∀
3 #
∋
3
3
3
∀
3
3
3
∀
#3#
#3!!
#3!!
∀
#3
#3!
#3∀
∋
3
3!!
3
∋
3!
3#
#3#
#
#
3∀
3!
3!
∀
3#!
3∀
3∀
∀
#3∀#
#3∀#
#3∀#
∀
−−16
∀ 3#
3!
3
∋!
3
3∀∀
3!#
∋#
∀3#
3∀
3#
7(6
∀3
∀3#
3
3#!
3!∀
3#
3
#
#3#
∀3
∀3#∀
#∀
#!
∀#
#∃
3
#
∃ #∃
∃ #∃
#∀
!#
#
3!
∀
∀
∃ %&2 .456
∃ %&
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2 ) (∗%
3
=<> ; = ∀∀! ( ((
∀
∀
∀
%( 48(
∀3!#∀
3##
3##
∀
3
3∀
3∀
∀
3
3
.98:, ; &5 <= >
?
!
3
3!
3!!
∋3!#
#3#
!3∀
!3∀
∀
3
#3!!
3
+ (,−&
∀3∀
3 ∀
3!∀
∀
!3#
∀3
∀3
∀
3∀
∀3 #
∀3#
3#
3!
3!#
∀
3!#
3∀!
3∀!
∀
3∀
3##
3!!
+ (≅/ (,
3 !
3#
+ (7/(
!
3
3∀#
3∀#
∀
3!
3∀
3∀
∀
3 !#
3 !#
3 !#
∀
.−%−
!3#!
3
3
∀
3∀∀
3
3
∀
3∀#
3∀
3
∀
∃
∀!#!∀
! #∃∃
!
#!
∋#
#∀∃
#∀∀
#
#
∃#!
∃!#∀
3
!
!3
∀3#
3
∀3#∀
#3
##3∀
##3#∀
3##
!!3#
! 3∀!
3!
∀#
##!
!#
#∀∃
#∃
#∃#∃∃∀
# #∀
3
&∋()∗(&+,−.//) ∃ (0( 0&1.//),/,&2
##!
!3!∀
3∀#
!#∀!
!
< = :
<
∀∀! ( ((
; < ∀∀! (( (
2
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
2
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
2
∀
∀∀
∀∀
∃ %&2
∀
.456 ∃ %&
∀
3
3
3
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
∀
∀
∀
∀
∀
−−16
3
3!∀
3
∋
∀∀
∀∀
∀∀
∀
7(6
3
3
3
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2
#
#∀∃
#
∋
#∀∃
#∀∃
#
) (∗%
∀
%( 48(
∀
∀∀
∀∀
3∀
3!∀
.98:, ; &5 <= >
?
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
+ (,−&
∀
∀∀
##
##
∀
+ (≅/ (,
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
∀
∀∀
∀∀
3
3
∀
∀∀
∀∀
∀
∋∀∀
#∀
#∀!
3
+ (7/(
3∀∀
3# ∀
3# ∀
+ (.−%/ &∋()∗(&+,−.//) ∃ (0( 0&1.//),/,&2
∀
∀#
∀#!
∀#∃
∋
#∃
!3
3!#∀
!3#
3 #
3 ∀3!
3∀
3!
3 !3
∀3#∀!
#
#!
!#!
3∀
#! #
#∀#∃
#∀#∀
∀3∀
∀
<
: ?
∀∀! (( (
∀∀! (( (
2
∀
#3 !#
3 ∀
3
3∀
2
∀
3
#3!
#3#!
3
2
∀
3
3!
3!∀∀
∋ !
∃ %&2
∀
3#
#3#!
#3#!
∀
.456
∀
3
3!
3#
∋
∃ %&
∀
3∀!∀
3!∀
3!∀
∀
−−16
∀
#3#
!3
!3!
7(6
∀
!3#
# 3
!∀3 !
3
∀
∀∀#
∀∃#∀!
∀#∀∀
#
) (∗%
∀
∀
∀
∀
%( 48(
∀
∀3∀#
3!
∃#∀∀
3
.98:, ; &5 <= >
?
∀
∀3
3∀
#
∀
+ (,−&
∀
3
3#!
∃#
!
+ (≅/ (,
∀
#3 #
∀3∀!
#
∀
+ (7/(
∀
∀3∀
3##
#∃∃
3
+ (.−%/
∀
#3∀∀
!3#∀
#
∀
# ∃#
##
# #
∀#!
&∋()∗(&+3,&&∋45∋6 ∋75/897/.//),/,&2
&∋()∗(&+,−.//) ∃ (0( 0&1.//),/,&2
∋
∀
3 !
3
3#
∋3
3∀#3
3 3!∀∀
3∀#3
!∀3
∃#!
∃#
#∀
∋3
∃# #∃
##
#∀#∃
#
; ?
&∋()∗(&+ ><
,≅&,Α,)(/
5,1,∋0 ,9Χ057&+)4∋
∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/
Β/ −−
∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀∀
∀∀∀∀∀
.Α % Β
∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀∀
∀∀∀∀∀
Χ(Β
∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀∀
∀∀∀
Η ∗%Ε
∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀∀
∀∀∀∀∀
1> >
∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ 3∀∀∀ 3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀∀ ∀∀∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀∀ ∀∀∀∀∀
∀∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀
##3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ #∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀∀
∀∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀∀ ∀∀∀∀∀ 3∀3∀∀∀ ∀ ∀ ∀∀∀∀ ##3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ #∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀∀∀∀ ∀
∀∀3∀∀∀
∀∀∀∀∀
∀∀3∀∀∀ ∀∀3∀∀∀ ∃#∃#
∀∀∀∀∀ ∀∀∀∀∀ #∀#
>< >< :Β ∗(∆
&Ε∆Α ∃ Φ Φ
<> 1> > 9 >
> 0∃% Β& Γ 0
9 > )& 5 ?: 9 > 1(
Β<
9 > & Γ& ∆Α
< (
1> > ∃ Β //),/,&2
∀∀∀ #∀∀∀ #∀∀∀∀ !∀∀∀ #∀!#
9∋(5(/
:% ; %% < <
+∀∀, ≅
: ∀Α
Α8 23 ∀Α Χ ?
∗∋)(+//
−∗(/..
−∗(/..
∋−(−−,
∋/(∗∋.
∋/(∗∋.
∋.(−+/
∋&(−..
∋−(+∋.
1−−
3.∀/5,,
312/+∀2
31+/412
722∀
:4 9 54∀ 5 4 4
&(∋∗∋
&(∋∗∋
&(∋∗∋
∗−,()
∗/&(∋.
∗/&(/+
1,&.
+∗(.,/
+/(−+∋
∋)()),
1.(∋&.
Ε 6
∋(
)(,−&
+(./∗
−(&∗∋
7 3
−.(&−∗
−∗(∋∋
−&(∗.∋
.(−−∋
:
.)())
.∋(.−
.∋(−/−
−)
#∀
.+(∗&
.∋(+&
.∋(∋∗
1.∗
+
+
+
%
∗)
∗)
∗)
∆
.−()
.−()
+()
1&(
2
∗,(
∗)(++∗
∗+(++∗
&(
∃!= 4
+,(.,
∗−/(+.
&∗∗(−+)
.∋)(&∋)
.(&)
.(&)
.(&)
Χ Φ 4
∗)
∗)
∗)
> 4∀#
,)
,.
)+
1.∗
∋
∋)∗
∋)∗
)
)
−∋
−−
.(.∋&
.(.∋&
.(.∋&
..+/∀2∀
1+2/5.0
,∀+/15∀
01,/0∀,
Α5
> ∀ Γ 6 Η
#∀ 8 ?6 ≅# Γ)Ι Η
≅# 2 5
∗.)(−+
∗&(++&
∗&&(∋−∗
−(∋−∋
.)(∋−/
.,(−),
.+(/,)
∗(−.∋
+20/03.
+.4/2.0
+53/.∀1
5/0.5
?6
:% ; %% < <
+∀∀, ≅
:≅ ∀Α
ϑ
∗(
∗(
∗(
/++
/++
.∋()
.∋()
.∋()
)(.
)(.
)(.
.)(
.&(,/.
.&(−++
1−/∗
−(.∋+
.(),−
,(−∋&
&∋
&∋
&∋
+()
+()
,(
1∗()
∃ ∀
∋()
∋()
..(
∗()
7 8
.()
.()
.()
.(∗
.(∗
.(∗
−
−
−
.(
.(
.(
? ≅ ϑ 5 ∃ ≅ Γ≅Η = # 7≅# 4 3# ∀ ∆4
7
∀ 3 2 Γ> Η ?
+
+
+
52/,4∀
51/5+,
13/5.0
1/∀++
∗∃Β∃ ∃
∀
.2/,++
.2/,++
0/+,1/4.3
0/.15/1.5
0/154/102
0,0/,.1
Ι∆
%
,≅&,Α,)(/
)4−3,9414∋
+∀∀,
ϑ ∗Κ
!
#∀∀∀
#3 #
#3 #
∀
+& (:>&
!
∀∀∀
3∀#!
3∀#!
∀
+ Β,−>&
##!
∀∀
3 ∀∀
3 ∀∀
+Η16)
#
∀∀∀∀
3#∀
+ ,−>&
3
∀ 3!
#
∀∀
3∀∀
3∀∀
3∀∀∀
. 5≅+ ,−>&∗>−&
!
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∀:>&
!∀!
∀∀
∀∀
∀∀
∀
∗ (&≅
∀∀
3∀∀
3∀∀∀
∋∀∀
ΛΧ:9ΗΜΗ:>&
!
∀∀
3∀∀
3∀∀
∀∀
Ε:>&
!
∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
9Ε
!
∀
9>
!∀
!∀∀∀
!3∀∀∀
!3∀∀∀
∀ ∀
.Χ79:0<(%−−Β
#∀
∀
3∀
3∀
∀
9Η9:>&
!∀!
∀∀
∀
∀
∀
&Ε
!
∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∀∀
∀∀
∀
75 <&ΕΕ(∆ &(,− >5 ΑΗ
#∀
∀
3∀∀
3∀∀
∀
!
∀
=((>&(>
!
∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∃ (
!
∀∀
∀
∀
∀
:> (
!∀!
∀∀
∀
, >(/(
!
∀∀
∀
!
∋
9/:>&
!
!
3!
3!
∀
Ν &Γ& ( :>
###
∀
5 (
∀∀∀
3∀∀∀
∀
∋3∀∀∀
3#∀∀
3#∀∀
#∀
#∀
+∋(∗Κ :>&
0 Χ(,5 . (0Β(7 Μ):
#
∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
Η >&>
#
∀∀∀
3∀∀∀
3
∋
+≅>:>&
!
∀∀
∀
∀
∀
∃ +Ε ≅ ;∀∀! ∆%?
∀∀
∀
∀
,/ −−:>&
!
∀∀∀
. 5≅(45(∋:9=)ΟΜ,5
∀
Γ(5(∋. 5≅() −(Γ(5(:>&
!
∀∀
7(%∀∀!5 ( ∗<(( (,5 ;Γ& Κ (5(?
!
∀∀
. 5≅(∗<(( (&≅Ι∀∀;?
#∀∀
∃ %&∋+ &∋Μ−(%(
5∀Ι∀∀;+ ?
#∀
!∀
!∀
Κ (&≅ −( >%
!
!∀∀
0& &−/&≅∋75
(0& &// ∗
!
∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
:5 &(9/:>&
!
∀
∀
∀
∀
Κ (&≅ 5 <Ε>&
!
!∀∀
∀
∀
3∀∀∀
∀
∀
∀
3∀∀
∀
∀∀
∀∀
∀
!3∀∀
!3∀∀
∀
!∀
∀
∀
∀
3∀∀∀ 3∀∀
Ι∆
% ,≅&,Α,)(/
)4−3,9414∋
Θ9Η9 ,−&/Θ9 %((7 < 9/,5
#
+> &(ϑ
&∋) (∗%
#∀
+> &(ϑ
&∋9 (
Κ −
+∀∀,
∀3
∀3
3∀∀∀
3∀∀∀
∀3
∀
3∀∀∀
∀
. 5≅(,( (∗−∆∆% Α∗<∋) (∗%
#∀
!3!∀
!3!
∀3
. (
!
3∀∀
3#∀∀
3#∀∀
∀
≅(4 :>&;%((>∆?
!
∀
∀
∀
≅(.:>&∀Ι∀∀#Ε
!
∀
∀
7(( 6 4−/Β :>&;>&(>?
!
∀
∀
∀
∀
1%&1Β :>&∀Ι∀∀#Ε
!
∀
:% Μ%9
!∀
∀
/ (Π/ −:>&
!
∀
9 %Ε&( %, (9
>/
, (<
!
∀
∃ ∗ Β/ ,−ΕΑ:>&
!
. 5≅(,−∆( (:>&
∀
∀
!
Μ(∆:>&;%((>∆?
!
∃ 1(<:>&Ι∀∀#Ε
!
. 5≅(Γ<(&≅
!∀
∀ ∀
∀
#∀
∀
∀
∀
∀
#∀
∀
0. :
!
∀
. 5≅ ,−& . Α&≅
!
∀
&.( 5(( (∗
!
∀
)&<Β∃ (&≅
!
∀
)&% 9(&&≅;+ (Γ& >∀∀! ∆?
!
. + <∆. 5≅(9
&
!∀
∃ ∆(8 −< > − Ρ& ∆
∀
&+( 9− ;, (?
3#∀∀
∗ (:>&
∀
∃ +Ε
!
3∀∀
&( /(
(:/, ∆ &≅
!∀
∀
((,5; % &( (?
∀
+> (∗( &;∗( ,?
!∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3!
3!
∀
∀
∀
∀ ∀
3∀∀
3∀∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
∀
. ∋∃&, > &≅
!∀
∀∀
∀∀
+( 9− +( .4<( ∀ ∀
!∀
3∀∀
3∀∀
3∀∀∀
∋∀∀
+.
!∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
Η ∋&0&8 &≅
!
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
0< >&,5:−(0&Μ( (
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
1%&1Β :>&0 Ε. Β
#∀
∀
∀
∀
+> &(7/5/ >(&
∀∀
3
3
Ε, &≅∗ (<
!
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
ϑ∆−∗+,5
!
∀
∀
. 5≅(∃/5(9> −
!∀
∀
∀
:&%>:>&
!∀
∀
∀
+> + (0& 0&Κ ( &≅
#∀
∀
∀
#∃!
#∃
//),/,&2
#∃
∃∀#∃
Φ ∀∀! ( &(5ΑΒ
&∋()∗(&+Γ∗8&−4&,∗,−
(Α0 ,5,1,∋0,0
3∃ <∋( Ι 0 % /Ε )& % Β ∃% % > (5 ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ ϑΣ
∗61∆/Ε∋7/
∀ ∀ ∀ ∀ ∀
9∋(5(/
∗61∆/Ε∋7/
∀
∀
#3∀∀∀ 3∀∀
#3∀∀∀ 3∀∀
∀∀ 3 3
∀∀ 3 3
∀
## ##
## ##
) >&Γ< 2 .−%/ −− Β ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ )& % Β ϑΣ
∀ ∀ ∀ ∀
∀
∀
.−%/ ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ +(∆
5ΑΒ≅ )& % Β ϑΣ
∀ ∀ ∀ ∀
∀
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀ !∀
∀ !∀
3:%( ∋
>%/<Ι% ∗/Β5ΑΒ ∗Β( % Β 0 % /Ε 05Β( ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ // ( ∀∀# /ΕΑ ϑΣ 30<&(< Ι∆ 0 % /Ε )& % Β ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ ∀∀# /ΕΑ ϑΣ
, <Ε<2 : >≅∆ ( % Β /% % Β ∆Φ5 &
/( >% % Β ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ 0 % /Ε
% > ∆∆ (; < 5 &?
><5 5 ϑΣ & <2 : >≅∆ ( % Β ∆Φ5 &
/( >% % Β
&Ε(∆
Β 5ΑΒ;≅? 0 % /Ε ,≅ (Β −− ∆(Φ5ΑΒΦ∆ /−−/∆∆ > & Χ(Β ΦΕ
−& ≅ %(> = > Β % Β (& −−/ 5∆<
Γ& ∆∆ > & ( >≅< /5−− /5− Φ5≅ ∀∀# /ΕΑ ϑΣ
#3∀∀∀ 3∀∀ ∀ ∀ ∀ ∀∀ !3!∀∀
∀ ∀ ∀
∀ ∀ ∀ ∀ ∀∀ ∀ ∀ ∀∀
∀ ∀ ∀ ∀∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀∀
∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀
Φ &∋()∗(&+Γ∗8&−4&,∗,− #6
−−1 ∗ −−/ 5ΑΒ ∗ ∆ ( % Β≅ / >≅∆ %≅ <∆>& 5ΑΒ ∀∀# /ΕΑ ϑΣ
(Α0 ,5,1,∋0,0
!6
.45 −(( (5 & 5∆<
% Β ∗( (
( ( ∆ >∆<
% Β −(( (&(∆
>% Β ∗/ 5Κ
Κ ϑΣ
∗61∆/Ε∋7/
!3∀∀∀ 3∀∀∀ ∀ ∀
9∋(5(/
∗61∆/Ε∋7/
!3∀∀∀ 3∀∀∀
!3∀∀∀ 3∀∀∀
3∀∀∀
∀! 3 ∀!
3∀∀ ∀! 3∀!
∀ ∀ ∀ ∀ ∀
∀
∀
3 3
3 3
3∀∀∀
3∀∀∀
3
3
∀
#! #!
#! #!
∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀
∀
∀
∀6
7( / 5(&/ (∆(< ∗ <
% Β +(∆
5ΑΒ∀∀#∋ ∗ ∆∃+=∆<
(%8<%5−( >< >%/5ΑΒ ,≅/∆ > & ∀∀# /ΕΑ ϑΣ %( 4 8(
∗ ∆∃+=>% 7( Ε/5 ∆& ∀∀# /ΕΑ ϑΣ 9 %Ε&( 9
>/
, > , (<& % Β ∀∀# /ΕΑ ϑ 1%&1Γ((< )& % Β :
(<∆ ( % Β ∀∀# /ΕΑ ϑ ,−− (0 /∆ ∆ > )&∋∀∆ ∆ )&≅/% Β ,≅/55≅ 5 )& 5 ϑΣ
∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀
∀ ∀ ∀
3∀∀∀ ∀ 3∀∀∀
∀ ∀
∀ ∀ ∀ 3∀∀ ∀ 3∀∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀
#
Φ
(Α0 &∋()∗(&+Γ∗8&−4&,∗,− ,5,1,∋0,0 =/,−> / ,<∆ΒΣ / &∆& : >≅;/(( ?Β ( ΦΕ&( ϑΣ
∀ ∀ ∀
9
(7/ ϑΣ
∀
+ (,−& (Ε ( /5(% 1
(%( ≅ ( ;5 & 5/?Β%;∆? 9 &(Ε&( ;
&Ε?∆Α % Γ& 5 ( > Γ& ∋ −−ΣΒ%;∆ Γ& ∋ Σ> % Β Γ& ∋ −%−/ Σ&(Ε ΧΣ 5/( Κ;5− ∆ :∆ > & Φ −&− /
∀∀# /ΕΑ ϑΣ
∗61∆/Ε∋7/ 9∋(5(/
∗61∆/Ε∋7/
∀ 3∀∀∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ 3∀∀∀
∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀ 3∀
∀ 3∀
#0&− (Γ&ΚΒ & ϑΣ
∀
!4 ∆ ∃ :∆
% Β ϑΣ
∀ ∀ ∀
∀
∀
∀Κ/ (,−> ,(5<&Γ (Α5≅ ( > ϑΣ
∀
∀
#∀ #∀
0(( >≅ 7( ; ( ?% Β
∀
∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀∀
∀∀
3∀∀
3∀## 3##
3 3
3!∀ 3∀∀∀
3∀ 3∀ 3∀∀∀
3∀ 3∀ 3∀∀∀
3!∀
#3
# 3!!
:∆
% Β : >≅∆Β(Β% Β;∆/≅Β (? 0 −/
(%( ∗/5ΑΒΣ: . >≅ −−(Ε( . Β 1
(%( 5 &( ∆ : >≅∋Θ.Θ >≅5Κ 0(( >
%( Τ.Υ >≅Β5ΑΒ ∀∀# /ΕΑ ϑΣ / ; − ( (? ,−∆ 1∆ & ∗
1 5ΑΒ (−Σ
∀ ∀ 3∀∀∀ ∀ ∀∀ ∀ ∀ ∀ ∀
∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ #∀ #∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ 3# 3# ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀ 3
!
10:1Η869,:Μ69Η,∀∀!Ν+ ,≅&,Α,)(/
(Α0,5,1,∋0,0
∗61∆/Ε∋7/
∗61∆/Ε∋7/
9∋(5(/
.∋,9,),∋∋/(≅≅,9∋,5Η,9∋3,Ι9,/)∋(/,− 3∀
3∀
∀
!
!
∀
3∀∀∀
3∀
3∀
∀
3
3
3
∀
3
3
∀∀
3 3∀
3!#3#
3 ∀
#3
#3∀
3!
+(( &Ε/6 : 7/( 5ΑΒ≅;)∗∗2? ϑ ∗Κ >≅ ) >Ε >
< %(Β ) >Ε >
< %(Β>&∆ ( Ν
/ (> Β >&∆ (
3 3∀#
Ν
/ (> Β >&∆ (
4 >
∀ 3∀
3
3
∀
3
!3∀#
3
∋3!
∀
∀
∀
3∀∀
3∀∀
∀
3#∀
3#∀
∀
9&Α( < ≅ (Β/ ;∀Ι∀∀ Ε?
!3!!#
∀3
1 > , (<%
3
3
∀
∀
≅/< 5ΑΒ>&∆ ( ≅/< 5ΑΒ>&∆ ∀∀ (Α > Κ (/ 8
&(< & ∀ ΙΕ;#Ι∀∀ Ε?
3!
∀ΙΕ,<5Α
Φ∋(ϑΕ∋(/,−ΚΛ∋3,9ΛΙΕ∋7/∆−;= <∋: ) < −−( ∋Φ.&(<∋: ) < −−( ∋Φ∆ &< ∋: ) < −−( ∋Φ.&( −Φ) < : < +&5 ΦΜ (∗<− −/ Φ9−−%<Φ 9Ε&(<Φ.&(<ΦΜ & <;∃%(<( ? ,(((<ΒΦ∃ <ΒΦ,(ΑΦΩ &(<Β %> Φ+(<Φ,(∆∆ < 5/& Β/ ΦΑ > & ( ( ?
#3
3#
3#
∀
,−<5ΑΒ
!3
∀3
∀3
∀
9 %Ε&( %9
− >(
(& >
3 #
3!
3
3∀
9
(7/( &
∀3
∀3
∀3
∀
∀
4 (,(5ΑΒ
3#∀
3!
3 ∀
∋
4 >
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
#Φ!Φ Ε∋Α( Ι∀∀#;+?
3 ∀
3 ∀
3 ∀
∀
0 ΕΕ !∀Ι∀∀#;ς∀?
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
0(> ( ( Α
!
!
Η &( ≅&5 Ε
3
3
9
(7/( & >&∆ Ε (
+9
Ε∋Α(∆# .//),/,&2
#
#
∀∀ ∀
!!
!!
∀
#∃#∃!
#!#∃
3∀ #
∀
10:1Η869,:Μ69Η,∀∀!Ν+ 4Α4/∆9∋3,ΙΗ9,/)∋(/,− ≅/<∆<
5ΑΒ>&∆ Ε
(Α0,5,1,∋0,0 !3∀∀∀
∗61∆/Ε∋7/
∗61∆/Ε∋7/ !3∀
∋3##
!3
!3
#3∀∀
3∀∀
∋3!!
≅/<∆<
5ΑΒ>&∆ Ε ≅/<;,−<Φ) >&< −−( ?%> >&(−
9∋(5(/
3∀
,(/;,Η∃∋?
3∀∀∀
3∀∀∀
3
3
9 %((, >Ξ<
3∀∀∀
3∀
3!
!
3∀∀∀
3#
3 !!
3
!
!
∀
3∀∀∀
∀3∀
3#∀
3∀
5 ( (5Β ∃ (0(
3∀∀∀
3∀#∀
3∀#∀
∀
∗ 5(&/
#3∀∀∀
#3∀∀∀
#3∀∀∀
∀
.<Ε/ / (
3∀∀∀
∀∀
∋
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∋3∀∀∀
∃( ∗> /(55ΑΒ 7 Φ
∆(<5 >
∀
) :> −≅
< %( + −> Ε∆((%(
∗ Φ(<& Φ>& Σ :&Ε &&∀∀∀
∀
0 Ε<( Ε,<%(&∀∀∀
∀
:%(<≅%>% ΦΒΦΑ&∀∀∀
∀
:&<Β&∀∀∀
∀
9−−%<%> (∀∀
∀
:<∆<>&<∀∀∀
3∀∀∀
∋3∀∀∀
∗Κ & (∀∀∀
∀
, > (≅Ε∆ (∀∀∀
∀
0 Ε<(Φ& ((∀∀∀
∀
≅/Α∋:5/(% > −Κ ∀∀
∀
:5/(<( & ((∀∀∀
∀
) >&<Β ∆<−∆− &∀∀
∀
∋ ( & ∀∀∀
∀
∗/ −Ρ. <%( &∀∀
∀
+ &(<Β&∀∀ &ΚΑ > ∀∀∀ ;%ΕΦΓ &(Φ & Φ=5Φ. &<?
∀ ∀
,−∆ Φ& ∆∀∀ Ψ > ∀∀! ∆Σ 0 Ε< /Β −5ΑΒ ( Ε,<∋(∀∀∀
∀ 3∀∀∀
3∀
3∀
∀ ∀
9−−%<%> ∀∀∀
∀
, > (≅Ε∆((%(Β∀∀∀
∀
) >&<Β ∆<−∆− ∀∀∀
∀
∗/ −Ρ. <∋( ;>
?∀∀∀
∀
+ &(<Β∀∀
∀
%Ε<∀∀∀∀
∀
& <Φ=5<Φ. &<∀∀∀
∀
:&4<∀∀∀∀ ∃ Ε&(<∋∆ <5 Φ ,−<∋∆& <∀∀∀ Β > ∀ ,−∆ ΦΚ (Φ& ∆∀∀
∀ ∀ ∀
4 (<
∀3∀∀∀
∀3∀∀∀
∀3∀∀∀
∀
=
(Φ∗%(%Φ0 < −(; (
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
,−(
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
9∆& (∀∀!
3
3
3∀
!
3
3! 3 ∀ 3∀∀∀ 3∀∀∀
3! 3 ∀ 3∀∀∀ 3∀∀∀
∀ ∀ ∀ ∀ ∀ ∀
3∀#∀
3∀#∀ ∀ ∀ 3∀ ∀∀ 3∀∀∀ #3∀∀∀
∀ ∀ ∀ 3∀ ∀∀ 3∀∀∀ #3∀∀∀
:%(ΑΕ >% (Β// ΡΚ ( − Ρ( &∆ − Ε& (
∋; Ι∀∀!;? Ι∀∀!;+Σ?!ΙΕ∋Α( Ι∀∀!;+!?ΙΕ∋Α(∆ Ι∀∀!;+!?ΙΕ∋Α(∆ #∀Ι∀∀!;+#?! ΙΦ! Ε∋Α( #Ι∀∀!;+#?! ΙΕ∋Α( ∀#Ι∀∀!;+?,Η∃∋∀∀!∋∀Ι:>&Ε > (
∀Ι∀∀!;ς∀? ΙΕ∋Α( , >/Κ (
:<∆<>&<>&/ ; Φ −∆? , >/Κ (
Ε& . (9/ ∆ Ε& +&> ∆ :5>& .//),/,&2 Μ.//),/,&2
∀#
! #!
#∃
∃#∃∃∀
##
#! #!
#∀#
∀ #
10:1Η869,:Μ69Η,∀∀!Ν+
≅+(Ν3,9Η49∗∆)7/0−0417/∆−
(Α0,5,1,∋0,0
∗61∆/Ε∋7/
∗61∆/Ε∋7/
9∋(5(/
0(−
3#
3#
3#
∀
0(
3
3
3
∀
1 > Φ∋ −%−; (?
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∗−/
∀3#∀
3#∀
3#∀
∀
3#∀
3#∀
∀
!3∀∀∀
!3∀∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
#3#
#3#
#3#
#3∀
!3!
∀ 3∀
3∀∀
, 5%(,−> ,5
!3∀∀∀
. (0Β(8
3#∀
∃∆5( , 5%(,−> ,5
∀
. 5≅,<<(,−&ΚΒ & ) > 5(,5 −/ ;7(7? 7 &.:0:7∗;Ι∀∀!;?? Ε (> −−Σ ∋Μ7+87Ε Β< −& (∆<Ε Ε
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
∋0<
/−
#3∀∀∀
∀3∀
∀3∀
∀
∋ ( <&Ε;> ( > Φ ? ∋. %(75 <&Ε − ; & % Β ΕΕ Β?
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
3∀
3∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
3∀∀∀
3∀∀∀
3∀∀∀
∀
3
#
3∀∀∀
∀∀∀
∀∀∀
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀
3
#
3∀
!##
3!##
#!∀
#3!∀
∋6+8&≅Κ − (> ∋
( −Κ5Β (Ε Β ∋∗ (1:>& ∋Μ7+8 ≅/< −Κ ( ∋,( (∗< ∆(>>&(− ∋Γ(<% > >&(− ∋ϑ ∗Κ −
Κ (>&(− ∋. 5≅+ ,−>&) >−≅
< %(>&(− Η)> −:%(Α ( &∗
)& (0 Φ=
(Φ ∗%(%< ∋∃>
3 !
!3!
!3!
∀
∋,−<;>> ΦΙ∀∀Ε?
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∋,−<;>> ΦΙ∀∀Ε?
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∋) >&<;>> ΦΙ∀∀Ε?
3 ∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∀∀
∀∀
∀∀
∀ ∀
∋, (<;>> Φ#!Ι∀∀Ε? ∋=<;>> Φ!∀Ι∀∀Ε?
∀∀
∀∀
∀∀
3∀∀
3∀∀
3∀∀
∀
∋, (<;>> Φ!Ι∀∀Ε?
∀
∀
∀
∀
∋,−< ;>> Φ!Ι∀∀Ε?
!!!
!!!
!!!
∀
∋,−<;>> Φ!Ι∀∀Ε?
∋=<!;>> Φ!Ι∀∀Ε? .//),/,&2 ΜΜ.//),/,&2
∀
∀
∀
∀
#
!#
∀#∃
∃#
##∀
##∃
# #∃
! 3
#
Ε :>∗ ## ?∗8;:>=) +∀∀, #)9 ∗ =Φ: ;9
+∀∀,
#)9∗ ∃ 0
),.
),.
),.
.(∗∗+
.(∗∗+
.(∗∗+
?6
0/4∀∀
+
+
0/4,∀
0/4,∀
∗ =Φ:8∗
: ∀Α
Α8 2 ∀
Κ
.(∋
.(∋+
.(∋+
!∀ Γ 8Η
?6
0/4∀∀
0/4,∀
0/4,∀
! )&−∆5∗7&+)4∋∗Ο−.1(/0Ν,Α(∋,9,0(/−0417/0 (Α
Ο−.1(/0Ν,Α(∋,9,− &(Κ ∆ 0&( 6 −> .Φ> ϑ ∋( Κ − (% > ∗ ΚΚ − (∆
#∗ −%−( Φ > !∃ & ∀,( Φ( ≅
//),/∗Ο−.1(/0Ν,Α(∋,92 Ο−.1(/0∋.ΝΝ9,∋2
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ Ο−.1(/0−0417/∆− ∀## #! # 9 &(Β<
#∀∀∀ #∀∀∀ #∀∀∀ #∀∀∀ < Ε/ (
## ## ## # Μ ( (
∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀∀ ∀∀∀ Κ − (% Α> − ∀∀! ∀ ∀ ∀ # ∗ ΚΚ − ( ( # 9 %((Β< Φ Β<( ∀ # #! (% Α >> ∀ ∀ ∀ ∀ #∗ ∀∀∀ ∀# # 6 = !: −%−−
∃ ∀ !
∀ ! ∃! //),/∗Ο−.1(/0−0417/2 !
∀ ∀ Ο−.1(/03∆557/Η07&+2
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ !#∀3∀ 3∀3∀ 3∀3∀ ∀ ! 3 ∀#3!#! 3# !! #!! ! 3!# 33 33# !3 ∀! !3 3 # ∀ 3# 3 3 ! 3 !3##∀ 3# !
∀3∀∀∀ 3
#∃#∃
3!! 3# 3!
#∀#!!
3 3 ∀ 3!
# #∃
∀ ∀ # ! #∀# !
)&−∆5∗7&+)4∋3,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,9,0(/−0417/40 (Α
,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,9,− & ∆ ∋( = % Ε% > ∗ Κ5Ε (∆ Ε / Β∆ ∗ Φ −%−( ∃ &
//),/3,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,92 ,9Η49∗∆)7/0∋.ΝΝ9,∋2
61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ,9Η49∗∆)7/0−0417/∆− .<Ε
ΑΒ
##3 ∀∀ !3 !3 !3 ΒΕ −Κ5Β
3#!3∀ 3#!3∀! 3#!3∀! 3#!3 ∀ Ε5(65 !3∀# !3∀# !3∀# !3∀# Ε (% Α> − #3 3! 3! 3! ∗ Κ5Ε ( ∀3 3!# !3# # 3 .5 > ≅&( #∗ −%−−
!0( ∀=
##∀ # # #!#∃ #!!#∀ //),/3,9Η49∗∆)7/0−0417/2 ,9Η49∗3∆557/Η07&+2
,5,1,∋0,0
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ 3∀3 3∀3## 3 3 ∀ #∀∀∀ 3!∀ 3# #3 # !! 3∀ 3∀ 3# # #3∀ !3 3∀∀ 3 3#
#! #∃ #∃∀
3∀ #3 !3 3∀∀ 3 3#
#∀ #∃ !#!
3∀ #3 !3 3∀∀ 3 3# #∀∃#∃ ∀#
# ##∀ !# ∀∀ #∀∀#∃ #∃∃
)&−∆5∗7&+)4∋30&4&/)Ε5∆)7/0Ν,Α(∋,9,0(/−0417/40 (Α
0&4&/)Ε5∆)7/0Ν,Α(∋,9,− 0(
//),/30&4&/)Ε5∆)7/0Ν,Α(∋,92
61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ 0&4&/)Ε5∆)7/0−0417/∆− 0(−
,5,1,∋0,0
//),/30&4&/)Ε5∆)7/0−0417/2
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ 3# 3# 3# #
∃#∀∃
∃#∀∃
∃#∀∃
∃#∀∃
,Α(∋,9,(/−0417/∆−∗(59,≅, (Α
Κ − (∆
Ε (∆
( (∆
//),/,&2
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ < 3∀!3# 3 3# 33 3∀3 Κ − ( (
3∀3∀# 3∀3! 3 ∀3!! 3 ! 3#∀ Ε ( (
∀ ∀ ∀ ∀ ( ( (
∃# #∃ ∃#∀!#! ## #∀#∃ //),/,&2 Ε(&Σ
,5,1,∋0,0 61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/ 33! 3#∀3 3!∀3 3∀!#3 ! 3 3 3!#3∀! 3∀#3∀ 3##3! 3# 3# 3# 3# ∃# #∃ ∃#∀!#! ## #∀#∃ ∀ ∀ ∀ ∀
∀
Β0≅7&+0/,ΝΝ/(≅0&−∆5∗7&+)4∋∗Ο−.1(/0Ν,Α(∋,9,0(/−0417/40 (Α Κ − (∆ &(Κ ∆ 0&( 6 −>
((
.Φ> ϑ ∋( Κ − (% > ∗ ΚΚ − (∆
#∗ −%−( Φ > !∃ & ∀,( Φ( ≅
ϑ
&( //),/∗Ο−.1(/0Ν,Α(∋,9 Ο−.1(/0∋.ΝΝ9,∋2
Κ − ( (
9 &(Β<
< Ε/ (
Μ ( (
!∀
!∀
3! #∀
3! #∀
3! #∀
Κ − (% Α> − ∗ ΚΚ − ( ( 9 %((Β<
(% Α >> #∗ !∀ 6 = 3! !,−%− #∀ //),/∗Ο−.1(/0−0417/2 Ο−.1(/0;07&+
((
3#∀∀
#!∀
#!∀
#!∀
#∀
#∀
#∀
#∀
Β0≅7&+0/,ΝΝ/(≅0&−∆5∗7&+)4∋3,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,9,0(/−0417/40 (Α ,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,9,− = % & ∆ ∋( ∗ Φ −%−( Ε% > ∗ Κ5Ε (∆ Ε / Β∆ ∃ &
((
,9Η49∗∆)7/0−0417/∆− .<Ε
ΑΒ
Ε (% Α> − ∗ Κ5Ε ( .5 > ≅&( ∗ −%−−
//),/3,9Η49∗∆)7/0Ν,Α(∋,92 ,9Η49∗∆)7/0∋.ΝΝ9,∋
((
//),/3,9Η49∗∆)7/0−0417/2 ,9Η49∗∆)7/0Η07&+2
,Α(∋,9,−(/−0417/∆−∗(59,≅, (Α Κ − (∆
Ε (∆
//),/,&2
(( < 3#∀∀ 3#!∀ 3#!∀ 3#!∀ Κ − ( (
∀ ∀ ∀ ∀ Ε ( (
#∀ #∀ #∀ #∀ //),/,&2
(( 3#∀∀ 3#!∀ 3#!∀ 3#!∀ ∀ ∀ ∀ ∀ #∀ #∀ #∀ #∀
:(&),/)−.).−Α79∋∆)7/7&,−9,Α,),∋(/,
∆5/)7∗ #
,≅&,Α,)(/ :(&)−(/)9,∋Ι4&875 Ι(& ∆∆/Σ ∋. & ∋∃ ∆ −& & . ;Ρ? ,( ;∋? 756ϑ(&)−(/)9,∋,≅+,&9,≅,1,Π,∗Ν,5 (& ∆∆/Σ ∋. & ∋∃ ∆ −& &
,5,1,∋0,0
∗61∆/Ε∋7/ ∗61∆/Ε∋7/
∗61∆/Ε∋7/
∀#∀
∀#∀
∀∀
∀∀
#3! #! 3 ∀3∀! 33 #∀∀
#3! #! 33# 3# 3
∀# ∀
#! #! ### ∀! ∃#∀
#! #! ∃∃ # #∀
3 ∀
#3! ∀
3 ∀
∀3 ∀∀ ∀