A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2009. (VI. 23.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 3/2009. (II. 27.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: közgyűlés) a helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében, az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól, valamint a végrehajtásához kapcsolódó önkormányzati rendeletek módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: ELSŐ RÉSZ A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. § A Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 3/2009. (II. 27.) Kgy. rendelet (a továbbiakban „R”) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének a)
költségvetési kiadásait 20.548.181 ezer forintban, azaz Húszmilliárd-ötszáznegyvennyolcmillió-egyszáznyolcvanvenegyezer forintban,
b)
költségvetési bevételeit 19.443.199 ezer forintban, azaz négyszáznegyvenhárommillió-egyszázkilencvenkilencezer forintban,
c)
költségvetési hiányát 1.104.982 ezer forintban, azaz Egymilliárd-egyszáznégymilliókilencszáznyolcvankettőezer forintban,
d)
összes hiányát 1.172.466 ezer forintban, azaz Egymilliárd-egyszázhetvenkettőmilliónégyszázhatvanhatezer forintban
Tizenkilencmilliárd-
állapítja meg. (2) A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésében a a)
a működési célú költségvetési bevételeket
10.500.855 ezer forintban,
b)
a működési célú költségvetési kiadásokat
12.372.305 ezer forintban,
ebből: - a személyi jellegű kiadásokat
5.977.170 ezer forintban,
- a munkaadókat terhelő járulékokat
1.790.443 ezer forintban,
- a dologi kiadásokat
3.907.087 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat
383.752 ezer forintban,
- az ellátottak pénzbeli juttatásait
88.576 ezer forintban,
- az egyéb kiadásokat
225.277 ezer forintban,
c)
a hiteltörlesztést
0 ezer forintban,
d)
a felhalmozási célú költségvetési bevételeket
8.942.344 ezer forintban,
e)
a felhalmozási célú költségvetési kiadásokat
8.175.876 ezer forintban,
ebből: - a dologi kiadásokat
341.016 ezer forintban,
- a felújítások összegét
236.381 ezer forintban,
- a beruházások összegét
5.011.949 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat
615.476 ezer forintban,
- az egyéb kiadásokat f)
1.971.054 ezer forintban,
a hitel visszafizetést, kötvény tőketörlesztést
67.484 ezer forintban,
továbbá g)
a működési célú hitelt
1.172.466 ezer forintban
állapítja meg.” 2. § A „R” 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „6. § (2) A közgyűlés az (1) bekezdésben meghatározott bevételeket címenként, előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatonként a 6. számú melléklet 6. oszlopa szerint állapítja meg.” 3. § A „R” 7. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „7. §
A közgyűlés a 2009. évi kiadási előirányzatokat címenként, ezen belül kiemelt előirányzatonként a 6. számú melléklet 10. oszlopa szerint állapítja meg.” 4. §
A „R” 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „14. §
A közgyűlés az önkormányzat költségvetésének általános tartalékát 101.209 ezer forint öszszegben állapítja meg.” 5. §
A „R” 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „15. §
A közgyűlés az önkormányzat céltartalékát 2.069.426 ezer forint összegben hagyja jóvá a 10. számú melléklet részletezése szerint.” 6. §
A „R” 23. § (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „23. § (4) A „Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Pécs) EKF 2010 projekttel kapcsolatos, több múzeumot érintő költözéssel összefüggő kiadások” fedezetére elkülönített összeg felhasználását a közgyűlés elnöke az előzetesen egyeztetett tervek szerint megvalósuló kifizetések-
hez igazodóan, a benyújtott számlák alapján engedélyezi. 6.400 ezer forint előirányzat átcsoportosítás ennek megfelelően történik az intézmény költségvetésébe” 7. § A „R” új, 26. §-sal egészül ki, egyidejűleg az ezt követő szakaszok sorszámozása automatikusan változik: „26. §
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Európai Unió által támogatott projektek gördülékeny megvalósítása érdekében a Pénzügyi Bizottság, valamint a Költségvetési Bizottság együttes hatáskörébe utalja: a)
A Konzorciumi Szerződések mellékletét képező, a „Projekt elszámolható költségek részletezése” elnevezésű táblázatokat érintő minden olyan módosítást, amely nem érinti a Támogatási Szerződés a „Projekt költsége, a támogatás forrása, összege és jogcíme” című pontjában foglaltakat.
b)
A Támogatási Szerződések és a Konzorciumi Megállapodások azon módosításait, amelyek a vonatkozó jogszabályi, vagy a projektekre vonatkozó kötelezően alkalmazandó Európai Uniós előírások változásából adódnak, vagy amelyek a Támogatási Szerződésben foglalt rendelkezésekből erednek.” MÁSODIK RÉSZ
AZ ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDELKEZÉSEK A Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2007. (III. 24.) Kgy. rendelet (továbbiakban „SZMSZ”) módosítása 8. § Az „SZMSZ” 1. számú melléklete 2. pontjának 14. és 16. sorszáma alatti nevek helyébe az alábbi nevek lépnek: „14. Székely Szilárd 16. Kis János” Átmeneti és záró rendelkezések 9. § Az 1. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009.évi létszámkeretei” a költségvetési rendelet 2. számú melléklete helyébe lép. A 2. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetési mérlege” a költségvetési rendelet 3. számú melléklete helyébe lép. A 3. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi működési bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 4. számú melléklete helyébe lép. A 4. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 5. számú melléklete helyébe lép. Az 5. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként” a költségvetési rendelet 6. számú melléklete helyébe lép. A 6. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2009. évi kiadási előirányzatai” a költségvetési rendelet 7. számú melléklete helyébe lép.
A 6.a) számú melléklet a „Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok 2009. évi költségvetési mérlege” a költségvetési rendelet 7.a) számú melléklete helyébe lép. A 6.b) számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése” a költségvetési rendelet 7.b) számú melléklete helyébe lép. A 7. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi felújítási kiadásai célonként” a költségvetési rendelet 8. számú melléklete helyébe lép. A 8. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi beruházási kiadásai feladatonként” a költségvetési rendelet 9. számú melléklete helyébe lép. A 9. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi tartalékai” a költségvetési rendelet 10. számú melléklete helyébe lép. A 10. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat európai uniós támogatással megvalósuló projektjeinek 2009. évi költségvetése” a költségvetési rendelet 11. számú melléklete helyébe lép. A 11. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetési kapcsolatokból származó bevételei”a költségvetési rendelet 12. számú melléklete helyébe lép. A 12. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat többéves kihatással járó feladatai éves bontásban” a költségvetési rendelet 13. számú melléklete helyébe lép. A 13. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi előirányzat felhasználási ütemterve” a költségvetési rendelet 14. számú melléklete helyébe lép. A 14. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat intézményeinek 2009. évi célelőirányzatai” a költségvetési rendelet 18. számú melléklete helyébe lép. 10. § (1) Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a megyei főjegyző gondoskodik. Pécs, 2009. június 18.
dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke
Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
I N D O K O L Á S a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló, 10/2009. (VI. 23.) Kgy. rendelet módosításához 1-2-3. §-hoz A szakaszok a módosított költségvetés bevételi és kiadási előirányzatát, valamint a hiányt állapítja meg a Áht. előírásainak megfelelő bontásban, továbbá a módosított bevételi és kiadási előirányzat címenkénti fellelhetőségét rögzíti. 4-5. §-hoz A költségvetés általános- és céltartalékának mértékét tartalmazzák e szakaszok. 6. §-hoz A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Pécs) – több múzeumot érintő – költözéssel kapcsolatos kiadásainak előirányzatából 6.400 ezer forint az intézmény költségvetésébe, 23.600 ezer forint a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésébe épül be. 7. §-hoz Az Európai Unió által támogatott projektek gördülékeny megvalósítása érdekében számtalan esetben szükséges a projekt elszámolható költségeinek jogcímei között kisebb átcsoportosítások kezelése, mely bizottsági hatáskörben gyorsabb, így a projekt előrehaladását nem nehezíti. Továbbá indokolt még a Támogatási Szerződés és a Konzorciumi Megállapodás olyan módosításainak bizottsági hatáskörbe történő utalása, amely jogszabályi, vagy a projektre vonatkozó kötelezően alkalmazandó Európai Uniós előírások változásából adódik. 8. §-hoz A közgyűlésben működő MSZP képviselőcsoportban Sohonyai István képviselő halála, továbbá dr. Temesi Erika lemondása folytán két mandátum megüresedett. A mandátumokat a jelölő szervezet bejelentése alapján a Területi Választási Bizottság 5/2009. (IV. 17.), illetve 11/2009. (V. 10.) TVB. számú határozataival kiadta. Az új képviselők a tisztség betöltéséhez szükséges esküt letették és munkájukat a képviselő testületben megkezdték. A képviselők személyében bekövetkezett változások szükségessé teszik a Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2007. (III. 24.) Kgy. rendelet megfelelő módosítását. 9. §-hoz A mellékletek számának megfeleltetését tartalmazza e szakasz. 10. §-hoz A rendelet hatálybalépéséről, valamint a kihirdetéséről rendelkezik e szakasz.
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi létszámkeretei Cím
Cím
száma
megnevezése
1.
Baranya Megyei Kórház Pécs
1. 2.
EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Baranya Megyei Önkormányzat Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs Baranya Megyei Levéltár Pécs Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Művészetek és Irodalom Háza Pécs KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs EGYÉB INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala* Pécs Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Pécs MINDÖSSZESEN
3. 4. 5. 6. 2-6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 7 - 14. 15. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 16 - 20. 21. 21. 22.
23. 1.-23.
* Ebből 2 fő tisztségviselő, 70 fő köztisztviselő, 2 fő ügykezelő
2009. Ebből: létszám pedagógus (fő) 771 771 188
14
86 138 69 53 534
14
87
45
75
36
23
9
62
30
43
34
116
82
140
91
77
60
623 225
387 70
225 35
70
27 77 11 10 160 25
0
25 74
0
16
4
2 428
475
2. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetési mérlege ezer forint
Sorszám 1.
2.
3.
4.
5.
6. 7.
1.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülés Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Kötvénykibocsátás Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatási kölcsönök nyújtása Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások
2009. évi eredeti előirányzat
2009. évi módosított előirányzat
573 066 648 042
568 345 644 242
1 800 000 579 939 898 649
1 800 000 561 706 993 214
3 073 382 44 518 85 112
2 966 777 176 891 84 599
334 594
1 014 660
3 585 367 3 400 000 1 826 800
3 702 654 3 400 000 3 536 462
28 470
30 590
19 000
19 000
2 708 875
3 344 059
16 205 814 1 172 466
19 443 199 1 172 466
1 172 466
1 172 466
0 17 378 280
0 20 615 665
9 917 881 5 341 623 1 615 749 2 423 085
11 287 165 5 427 915 1 629 614 3 332 247
280 000
280 000 28 382 74 750
86 938 127 006 43 480
87 591 234 744 166 226
Sorszám
2.
3.
Megnevezés Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre - pénzügyi elszámolás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre - pénzügyi elszámolás Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Hosszú lejáratú támogatási kölcsönök Általános tartalék Céltartalék Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés, kötvény tőketörlesztés Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások DDÖRT függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
2009. évi eredeti előirányzat 7 288 980 489 832 143 256 471 766 18 225
2009. évi módosított előirányzat 25 696 9 155 688 515 064 150 450 893 513
259 000
117 594 11 217 000
148 575
150 515
62 350
62 350 31 721
2 379 216
1 637 4 845 198
200 664 3 116 096 103 935 33 166 10 211 23 653
101 209 2 069 426 105 328 34 191 10 379 22 343
8 941
2 917
27 964
27 964 6 024 985 525
17 310 796 67 484 67 484
20 548 181 67 484 67 484
0 17 378 280
0 20 615 665
-1 104 982 -1 172 466
-1 104 982 -1 172 466
3. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi működési bevételei és kiadásai ezer forint
Sorszám 1.
2.
3.
4. 5. 6.
1.
2.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre - pénzügyi elszámolás
2009. évi eredeti előirányzat
2009. évi módosított előirányzat
573 066 648 042
568 345 644 242
1 800 000 579 939 205 100
1 800 000 561 706 222 650
3 073 382 44 518 85 112
2 966 777 176 891 84 599
3 585 367 3 400 000
3 702 654 3 400 000
28 470 19 000
30 590 19 000
-757 414
-276 599
9 884 582 1 172 466 1 172 466
10 500 855 1 172 466 1 172 466
0 11 057 048
0 11 673 321
9 467 395 5 341 623 1 615 749 2 423 085
10 563 069 5 427 915 1 629 614 3 332 247
60 006 86 938 1 499 059 489 832 143 256 333 786 18 225 148 575
87 591 25 696 1 704 433 515 064 150 450 552 497 117 594 11 150 515
Sorszám
3.
Megnevezés Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Hosszú lejáratú támogatási kölcsönök Általános tartalék Céltartalék Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások DDÖRT függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
2009. évi eredeti előirányzat
2009. évi módosított előirányzat 18 721
200 664 164 721 103 935 33 166 10 211 23 653
101 209 98 372 104 803 34 191 10 379 22 343
8 941 27 964
2 917 27 964 6 024 985
11 070 389
12 372 305
0
0
0 11 070 389
0 12 372 305
-1 185 807 -1 185 807
-1 871 450 -1 871 450
4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai ezer forint
Sorszám
1.
2.
3.
4. 5.
6. 7.
1.
2.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított támogatás Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülés Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Fejlesztési célú hitel Kötvénykibocsátás Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatási kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás
2009. évi eredeti előirányzat
2009. évi módosított előirányzat
693 549
770 564
334 594
1 014 660
1 826 800
3 536 462
3 466 289
3 620 658
6 321 232
8 942 344
0
0
0 6 321 232
0 8 942 344
450 486
724 096
280 000
280 000
127 006 43 480
28 382 14 744 234 744 166 226
5 789 921 137 980
7 451 255 341 016
259 000
217 000
Sorszám
3.
Megnevezés Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre - pénzügyi elszámolás Előző évi pénzmaradvány átadása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés, kötvény tőketörlesztés Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások DDÖRT függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
2009. évi eredeti előirányzat
2009. évi módosított előirányzat
62 350
62 350
2 379 216
13 000 1 637 4 845 198
2 951 375 0
1 971 054 525
525 6 240 407 67 484 67 484
8 175 876 67 484 67 484
0 6 307 891
0 8 243 360
80 825 13 341
766 468 698 984
5. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás
3.
5
6
7
8
Baranya Megyei Kórház Pécs 1. 20 000 20 000 2. 210 000 210 000 3. 4.
3 400 000
3 400 000
5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
3 400 000
3 400 000
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
134 750
897 146
39 900
39 900
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
1.
Módosított előirányzat
2
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
1
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
ezer forint
9
10
1 836 190 583 525 1 065 035
1 879 244 597 301 1 838 244
280 000
280 000
27 990
16 620 23 280
16 620 23 280
3 804 650
4 662 679
0 3 804 650
0 4 662 679
95 633 3 804 650
4 662 679 10.
0 3 804 650
0 4 662 679
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 20 000 20 000 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 210 000 210 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 134 750 897 146 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 39 900 39 900 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 3 400 000 3 400 000 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz3 400 000 3 400 000 6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 95 633 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 3 804 650 4 662 679 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 3 804 650 4 662 679 Kiadások összesen:
1 836 190 583 525 1 065 035
1 879 244 597 301 1 838 244
280 000
280 000
27 990
16 620 23 280
16 620 23 280
3 804 650
4 662 679
0 3 804 650
0 4 662 679
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 126 711 126 711 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 9 057 9 057 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 466 134 474 390 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 24 500 24 500 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 907 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 626 402 636 565 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 626 402 636 565 Kiadások összesen:
345 552 114 631 141 719
351 807 116 632 141 719
1 907
15 900 8 600
15 900 8 600
626 402
636 565
0 626 402
0 636 565
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 101 216 101 216 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 13 700 13 700 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 134 262 138 009 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 14 700 14 700 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 16 768 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 263 878 284 393 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 263 878 284 393 Kiadások összesen:
134 471 44 406 69 551
137 744 45 272 72 806
915 750
750
12 600 2 100
13 668 2 100 11 138
263 878
284 393
0 263 878
0 284 393
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 141 312 141 312 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 900 6 900 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 267 825 272 992 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 26 131 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 416 037 447 335 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 416 037 447 335 Kiadások összesen:
232 798 78 664 104 013
236 713 79 916 113 447
5 542 562
562 3 550 7 605
416 037
447 335
0 416 037
0 447 335
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
5.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 70 611 70 611 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 4 000 4 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 149 709 152 601 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 12 000 12 000 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 236 320 239 212 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 236 320 239 212 Kiadások összesen:
122 051 40 857 60 912
124 242 41 558 60 912
500
500
12 000
12 000
236 320
239 212
0 236 320
0 239 212
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 75 619 75 619 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 4 576 4 576 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 122 208 124 623 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 1 860 1 860 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 201 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 300 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 4 538 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 204 263 211 717 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 204 263 211 717 Kiadások összesen:
106 230 33 322 62 751
109 739 34 033 62 805
492 100
100
1 860
2 106 395 2 047
204 263
211 717
0 204 263
0 211 717
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
2-6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 515 469 515 469 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 38 233 38 233 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 1 140 138 1 162 615 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 53 060 53 060 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 201 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 300 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 49 344 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 1 746 900 1 819 222 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 1 746 900 1 819 222 Kiadások összesen:
941 102 311 880 438 946
960 245 317 411 451 689
8 856 1 912
1 912
42 360 10 700
43 674 14 645 20 790
1 746 900
1 819 222
0 1 746 900
0 1 819 222
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
7.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások 176 375 Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 800 1 800 2. Munkaadókat terhelő járulékok 57 571 Egyéb intézményi működési bevételek 3 200 3 200 3. Dologi jellegű kiadások 36 263 Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 266 102 274 046 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 1 076 1 076 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 893 Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások 1 076 köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6 577 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 272 178 286 699 Költségvetési kiadások összesen: 272 178 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 Bevételek összesen: 272 178 286 699 Kiadások összesen: 272 178
185 748 59 496 37 793
1 209 893 1 076 484
286 699 0 286 699
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
8.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 3 800 3 800 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 8 880 8 880 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 238 327 245 035 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 15 309 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 251 007 273 024 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 251 007 273 024 Kiadások összesen:
152 228 49 643 48 136
157 309 51 270 48 356
13 048 1 000
1 000 2 041
251 007
273 024
0 251 007
0 273 024
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
9.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 500 500 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 560 560 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 67 398 69 597 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 311 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 68 458 71 968 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 68 458 71 968 Kiadások összesen:
39 509 12 883 15 418
41 427 13 416 15 647
413 648
648 417
68 458
71 968
0 68 458
0 71 968
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
10.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 200 1 200 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 250 1 250 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 168 007 174 723 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 15 000 15 000 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 500 500 Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6 066 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 185 957 198 739 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 185 957 198 739 Kiadások összesen:
107 362 34 838 27 905
112 061 36 341 29 604
3 146 352
352
12 000 3 500
12 000 3 500 1 735
185 957
198 739
0 185 957
0 198 739
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
11.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 540 540 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 5 000 5 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 150 787 153 788 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 28 544 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 156 327 187 872 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 156 327 187 872 Kiadások összesen:
101 910 32 830 19 087
108 456 33 557 19 135
584 2 500
2 500 3 000 20 637 3
156 327
187 872
0 156 327
0 187 872
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
12.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 10 500 10 500 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 37 000 37 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 491 103 499 720 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 105 484 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 538 603 652 704 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 538 603 652 704 Kiadások összesen:
298 724 97 068 139 811
315 588 102 433 147 292
3 282 3 000
3 000 3 000 78 109
538 603
652 704
0 538 603
0 652 704
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
13.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 9 441 4 720 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 9 000 4 500 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 500 518 302 698 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 9 000 5 624 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 3 992 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 1 120 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 20 856 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 527 959 343 510 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 527 959 343 510 Kiadások összesen:
315 411 99 523 106 631
202 752 63 325 65 607
2 724 6 394
4 690 4 412
527 959
343 510
0 527 959
0 343 510
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 96 900 96 900 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 189 067 194 154 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 350 350 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 18 700 22 064 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 10 550 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 305 017 324 018 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 305 017 324 018 Kiadások összesen:
204 534 66 013 34 120
214 360 69 177 36 711
663
350
350 94 2 663
305 017
324 018
0 305 017
0 324 018
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
7-14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 27 781 23 060 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 161 790 157 290 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 2 071 309 1 913 761 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 16 426 16 426 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 500 500 Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 27 700 27 688 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 3 992 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 1 120 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 194 697 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 2 305 506 2 338 534 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 2 305 506 2 338 534 Kiadások összesen:
1 396 053 450 369 427 371
1 337 701 429 015 400 145
25 069 14 787
13 083
13 426 3 500
19 843 108 793 4 885
2 305 506
2 338 534
0 2 305 506
0 2 338 534
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 9 000 9 000 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 7 000 7 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 1 105 630 1 136 599 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 13 240 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 112 267 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 11 000 11 000 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 63 217 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 1 132 630 1 352 323 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 1 132 630 1 352 323 Kiadások összesen:
776 288 143 233 142 870
826 282 149 062 162 393
28 382 3 467 70 239
72 596 100 007 10 134
1 132 630
1 352 323
0 1 132 630
0 1 352 323
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 9 000 9 000 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 7 000 7 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 1 105 630 1 136 599 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 13 240 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 112 267 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 11 000 11 000 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 63 217 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 1 132 630 1 352 323 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 1 132 630 1 352 323 Kiadások összesen:
776 288 143 233 142 870
826 282 149 062 162 393
28 382 3 467 70 239
72 596 100 007 10 134
1 132 630
1 352 323
0 1 132 630
0 1 352 323
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás
3.
5
6
7
8
Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 1. 2. 28 879 28 879 3. 4. 89 283
91 134
100
100
5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
339
1 894
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
16.
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
67 596 22 219 28 686
68 998 22 668 36 623
384
100
100 142
118 601
128 915
0 118 601
0 128 915
50
6 858 118 601
128 915 10.
0 118 601
0 128 915
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás
3.
5
6
7
8
Baranya Megyei Levéltár Pécs 1. 2. 18 000 18 000 3. 4. 98 688
100 159
18 500
18 500
1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
350
9
10
71 803 23 290 21 595
5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
18 500
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4.
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
17.
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
70 649 22 919 33 211
55
18 500 1 232 21
9 578 135 188
146 587 10.
0 135 188
0 146 587
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
135 188
146 587
0 135 188
0 146 587
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
18.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 200 200 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 58 520 58 520 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 172 793 184 557 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 6 000 6 000 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 127 124 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 237 513 376 401 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 237 513 376 401 Kiadások összesen:
146 189 46 655 38 669
174 081 55 486 133 184
7 650
6 000
6 000
237 513
376 401
0 237 513
0 376 401
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
19.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 38 000 38 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 48 676 49 771 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 1 000 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 8 620 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 86 676 97 391 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 86 676 97 391 Kiadások összesen:
33 688 11 031 41 957
34 664 11 344 51 242
141
86 676
97 391
0 86 676
0 97 391
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás
5
6
7
8
Művészetek és Irodalom Háza Pécs 1. 2. 10 620 10 620 3. 4. 30 168
5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
30 692
Felhalmozási célú fenntartói támogatás 3.
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
3 953
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
20.
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
22 922 7 293 10 573
24 227 7 713 15 153
238
2 066 40 788
47 331 10.
0 40 788
0 47 331
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
40 788
47 331
0 40 788
0 47 331
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
16-20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 200 200 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 154 019 154 019 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 439 608 456 313 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 24 600 24 600 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 339 7 197 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 50 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 154 246 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 618 766 796 625 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 618 766 796 625 Kiadások összesen:
342 198 110 488 141 480
372 619 120 130 269 413
8 468
24 600
24 600 1 374 21
618 766
796 625
0 618 766
0 796 625
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 77 000 77 000 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 196 429 199 370 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás 35 240 37 240 kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 760 760 Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 3 412 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 309 429 317 782 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 309 429 317 782 Kiadások összesen:
49 792 16 254 207 383
51 824 16 695 210 363
900
30 000 6 000
30 000 8 000
309 429
317 782
0 309 429
0 317 782
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
7
8
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
196 429
199 370
35 240
37 240
760
760 5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Módosított előirányzat
5
EGYÉB INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 2. 77 000 77 000 3. 4.
Felhalmozási célú fenntartói támogatás 3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
21.
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
49 792 16 254 207 383
51 824 16 695 210 363
900
30 000 6 000
30 000 8 000
309 429
317 782
0 309 429
0 317 782
3 412 309 429
317 782 10.
0 309 429
0 317 782
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 1. 2. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás
3.
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5
6
7
8
INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 572 450 567 729 2. 648 042 643 542 3. 4. 5 087 864
5 765 804
169 226
171 226
1 260
1 260
3 428 039
3 448 326
5.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása
3 400 000
3 400 000 116 259
6. 7. 8. 9.
Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
11 000
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
5 341 623 1 615 749 2 423 085
5 427 915 1 629 614 3 332 247
280 000
280 000
28 382 74 750 86 938
87 591
127 006 43 480
234 744 166 226 25 696
12 470
560 549 9 917 881
11 287 165 10.
0 9 917 881
0 11 287 165
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
9 917 881
11 287 165
0 9 917 881
0 11 287 165
5
6
7
8
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
22.
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. 1. 2. 3.
2. 1.
3. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
1. 2. 3. 4. 1 800 000 579 939 898 649
1 800 000 561 706 993 214
3 073 382 44 518 85 112
2 966 777 176 891 84 599 5. 6. 7. 8. 9.
333 334
1 013 400
115 162 1 826 800
212 162 3 420 203
17 470
18 120
19 000
19 000
2 671 330
2 745 965
11 464 696 1 172 466
14 012 037 1 172 466
1 172 466
1 172 466
0 12 637 162
0 15 184 503
10.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
489 832 143 256 471 766
515 064 150 450 893 513
18 225
117 594 11 217 000
259 000 148 575 62 350
150 515 62 350 31 721
2 379 216
1 637 4 845 198
200 664 3 116 096
101 209 2 069 426
7 288 980
9 155 688
67 484 67 484
67 484 67 484
0 7 356 464
0 9 223 172
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
6
Módosított előirányzat
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 616 616 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 700 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 23 608 24 301 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Felhalmozási célú fenntartói támogatás kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztarFelhalmozási és tőke jellegű bevételek táson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, táTámogatásértékű bevétel mogatás Támogatásértékű működési bevétel 42 166 42 166 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzesz6. Felújítási kiadások köz Támogatásértékű felhalmozási bevétel 7. Beruházások Kiegészítések, visszatérülések 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 9. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 37 545 37 545 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 103 935 105 328 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 103 935 105 328 Kiadások összesen:
33 166 10 211 23 653
34 191 10 379 22 343
8 941
2 917
27 964
27 964 6 024 985 525
103 935
105 328
0 103 935
0 105 328
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
5
Kiemelt előirányzat száma
4
3
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
6
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék
MINDÖSSZESEN 1. 1. 2. 3.
2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek
573 066 648 042
568 345 644 242
1 800 000
1 800 000
Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
579 939 898 649
561 706 993 214
Támogatások 1.
Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás
2.
3. 1. 2. 3. 4. 1.
Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz
5 111 472 169 226
5 790 105 171 226
3 073 382 44 518 85 112
2 966 777 176 891 84 599
5. 6. 7. 8. 9.
Céltartalék 334 594
1 014 660
3 585 367
3 702 654
3 400 000
3 400 000
5 864 621 1 769 216 2 918 504
5 977 170 1 790 443 4 248 103
27 166
120 511
539 000
11 497 000
176 539
178 479
62 350
90 732 112 495
86 938 127 006 2 422 696
88 576 236 381 5 011 949
200 664
25 696 101 209
3 116 096
2 069 426
1. 2. 6. 7. 1. 1. 2.
Megjegyzés: az összes bevétel a fenntartói támogatás miatt halmozódást tartalmaz. Ennek kiküszöbölésével az adatok megegyeznek a 3. számú melléklet (költségvetési mérleg) adataival
6
7
8
1 826 800
3 536 462
28 470
30 590
19 000
19 000
2 708 875 21 486 512 1 172 466
3 344 059 25 404 530 1 172 466
1 172 466
1 172 466 10.
0 22 658 978
0 26 576 996
22 658 978 5 280 698 17 378 280
26 576 996 5 961 331 20 615 665
Módosított előirányzat
5.
5
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
4
Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei öszszesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Kiemelt előirányzat száma
3
2. 3.
Módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Elő irányzat csoport száma Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
17 310 796
20 548 181
67 484
67 484
67 484
67 484
0 17 378 280
0 20 615 665
6. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2009. évi kiadási előirányzatai Megnevezés 1. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és Kisebbségi Önkormányzatok összesen 1/a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala személyi jellegű kifizetések - nyugállományú köztisztviselők szociális kerete - foglalkoztatottak szociális, jóléti, kulturális kerete munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 1/b Baranya Megyei Cigány Önkormányzat személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 1/c Baranya Megyei Horvát Önkormányzat személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 1/d Baranya Megyei Német Önkormányzat személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 2. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 3. Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyéb kiadások 3/1/a Speciális célú támogatások: Támogatásértékű működési kiadás Ebből: - Baranya Megyei Cigány Önkormányzat - Baranya Megyei Horvát Önkormányzat - Baranya Megyei Német Önkormányzat Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Baranya Megyei Cigány Önkormányzat - Baranya Megyei Horvát Önkormányzat - Baranya Megyei Német Önkormányzat Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Baranya Megyei Német Önkormányzat 3/1/b Pénzügyi elszámolások, kölcsönök Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Előző évi pénzmaradvány, előirányzat-maradvány átadás Működési kiadás Felhalmozási kiadás 3/2 Nemzetközi kapcsolatok: személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 3/3 Pályázatok, programok, egyéb kiadások személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 4. Felújítási kiadások
ezer forint módosított előirányzat 518 127 508 328
Részösszegek
372 133 710 800 110 079 26 116 3 144 643 2 501 2 896 842 6 2 048 3 759 3 759 148 813 112 546 31 697 4 570 547 459 117 594 1600 1 270 4 500 217 000 150 515 200 180 560 62 350 500 31 732 11 18 721 13 000 17 087 2 662 342 14 083 875 000 26 238 8 326 840 436 1 637
5. Beruházási kiadások
4 845 198
6. Céltartalék
2 069 426
7. Általános tartalék
101 209
8. Hitel törlesztés Működési célú hitel törlesztés Felhalmozási célú hitel törlesztés Kötvény tőketörlesztése Kiadások mindösszesen:
32 384 35 100 9 223 172
6/a. számú melléklet Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok 2009. évi költségvetési mérlege
1.
2. 3. 4. 5. 6.
1. 2. 3. 4.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított előirányzatok Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása Működési célú költségvetési bevételek összesen: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen: Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Baranya Megyei Cigány Önkormányzat 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Ellátottak pénzbeli juttatása 892 1 283 Egyéb kiadások Általános tartalék 5. Céltartalék 6.
169
169
1 061
4 372 5 824 1. 2. 3. 4. 5.
0 1 061
0 5 824
0 1 061
0 5 824
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
ezer forint
161
643
880
2 501 1 600 200
20
150 730
Működési célú költségvetési kiadások összesen: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
1 061
5 824
Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
0 1 061
0 5 824
0 1 061
0 5 824
2. 3. 4. 5. 6.
1. 2. 3. 4.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított előirányzatok Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása Működési célú költségvetési bevételek összesen: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen: Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Baranya Megyei Horvát Önkormányzat 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Ellátottak pénzbeli juttatása 892 1 324 Egyéb kiadások Általános tartalék 5. Céltartalék 6.
650
650
1 542
2 372 4 346 1. 2. 3. 4. 5.
0 1 542
0 4 346
0 1 542
0 4 346
198 516 600
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma 1.
Kiemelt előirányzat neve
842 6 2 048 1 270 180
228
Működési célú költségvetési kiadások összesen: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
1 542
4 346
Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
0 1 542
0 4 346
0 1 542
0 4 346
2. 3. 4. 5. 6.
1. 2. 3. 4.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított előirányzatok Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása Működési célú költségvetési bevételek összesen: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen: Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Baranya Megyei Német Önkormányzat 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Ellátottak pénzbeli juttatása 892 1 307 Egyéb kiadások Általános tartalék 20 5. Céltartalék 6. 400
400
4 818
4 818
6 110
4 372 10 917 1. 2. 3. 4. 5.
500
500
500 6 610
500 11 417
0 6 610
0 11 417
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma 1.
Kiemelt előirányzat neve
3 759
3 759
1 625 310
4 500 560
416
1 441 657
Működési célú költségvetési kiadások összesen: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
6 110
10 917
500
500
Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
500 6 610
500 11 417
0 6 610
0 11 417
2. 3. 4. 5. 6.
1. 2. 3. 4.
Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok összesen Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3. Dologi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei 4. Speciális célú támogatások Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű működési kiadás Támogatások Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Önkormányzatok költségvetési támogatása Ellátottak pénzbeli juttatása Központosított előirányzatok 2 676 3 914 Egyéb kiadások Támogatásértékű bevétel Általános tartalék Támogatásértékű működési bevétel 20 5. Céltartalék Kiegészítések, visszatérülések 6. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 400 400 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5 637 5 637 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása 11 116 Működési célú költségvetési bevételek összesen: 8 713 21 087 Működési célú költségvetési kiadások összesen: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. Speciális célú támogatások Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű bevétel Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2. Felújítási kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök 3. Beruházások Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 4. Egyéb felhalmozási célú kiadások Pénzforgalom nélküli bevételek 5. Egyéb kiadások Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 500 500 Céltartalék Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen: 500 500 Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: 9 213 21 587 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 9 213 21 587 Kiadások összesen:
359
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma 1.
Kiemelt előirányzat neve
5 155
1 485 6 8 308
2 225 310
7 370 940
664
1 591 1 387
8 713
21 087
500
500
500 9 213
500 21 587
0 9 213
0 21 587
6/b. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése ezer forint
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 1-13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 14-19. 20. 21. 22. 23.
Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása együttműködési megállapodás alapján Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány támogatása (kötött állami támogatásból) Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére gyermek- és ifjúsági üdültetés támogatása Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére egyéb működési támogatás Baranyai Alkotótelepek Kht. működési támogatására Baranya Megyei Európai Információs Pont működési kiadásaira INDIT Közalapítvány támogatása Jelenkor Alapítvány működési támogatása Pro Pannónia Kiadói Alapítvány működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó támogatás Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. működési támogatása Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány működési támogatása Határokon Túli Magyarságért Alapítvány támogatására Közhasznú Társaságok, Közalapítványok támogatása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által működtetett lakóotthon támogatása, ellátási szerződés alapján Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére 6 férőhely igénybevétele Pándy Kálmán Otthon, Értelmi Fogyatékosok, Pszichiátriai Betegek Ápoló Gondozó Otthona működési kiadásaihoz hozzájárulás Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetsége részére támogatás "Idősellátás az EU-ban" c. pályázat keretében a romániai Kolozs megye támogatása* Bóly Város Önkormányzata részére a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly intézmény mosoda energia racionalizálására Egészségügy, szociális ellátás, gyermekvédelem támogatása: Bursa-Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra Pannon Szakképzés Szervezési Társulás részére működési hozzájárulás Egyetemi ösztöndíjak támogatása Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló intézmény Kökönyösi Oktatási Központban való továbbműködése miatti pénzeszköz átadás
4 542 19 775 5 000 1 584 10 410 4 000 1 000 2 000 1 000
4 542 19 775 5 000 1 584 10 410 4 000 1 000 2 000 1 000
3 000 2 000 121 3 000 57 432
2 000 121 3 000 54 432
3 000
0
0
4 677 1 740 9 000 300 500
Felhalm. célú átadás államháztartáson kívülre
Műk. célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
Támogatás-értékű felhalmozási kiadás
Megnevezés
Támogatás-értékű működési kiadás
sorszám
Módosított előirányzat
Ebből:
3 000
4 677 1 740 9 000 300 500
30 000 46 217 6 000 4 403 1 000
1 000
94 224
94 224
9 000 6 000
30 000 30 000
7 217 4 403
0
20-23. 24. 25. 26. 24-26. 27. 28. 29. 30. 31. 27-31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39.
32-39.
Oktatás, kultúra támogatása: Baranya Megyei Diáksport Tanács működési támogatása* MIZO Pécs 2010 női kosárlabda csapat támogatása - ebből előző évről áthúzódó* Sportszervezetek/Élősport támogatása pályázat útján - ebből előző évről áthúzódó* Sport támogatása: Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács működésének támogatása Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. részére - működési támogatás "Építészeti pályázatok" költségének fedezetére - ebből előző évről áthúzódó* "Virágos Baranyáért" környezetszépítő verseny költségének fedezetére - ebből előző évről áthúzódó* Kistelepülések pályázati kerete Területfejlesztés, turisztika támogatása: Nagyrendezvények támogatása Fogyasztóvédelmi Egyesület támogatása Elnöki keret Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont projektre támogatás a Pécsi Tudományegyetem önrészéhez* "Az ezeréves Pécsi Püspökség kulturális és történelmi örökségének megőrzése" c. pályázathoz önrész biztosítása társfinanszírozó partnerként* Villány város részére a Nagyharsány melletti csata emlékművének építéséhez támogatás Baranya-Devon Társaság működésének támogatása Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok által nyújtott támogatások - Baranya Megyei Cigány Önkormányzat - Baranya Megyei Horvát Önkormányzat - Baranya Megyei Német Önkormányzat Egyéb támogatások: Speciális célú támogatások összesen:
*2008. évről áthúzódó
105 627 90 10 000 5 000 12 733 70 22 823 6 000 25 000 6 000 3 000 5 000 1 000 75 000 117 000 14 450 100 15 000 100 000 58 850 1 000 150 8 810 1 800 1 450 5 560 198 360 547 459
101 224
0
4 403 90 10 000
Felhalm. célú átadás államháztartáson kívülre
Műk. célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
Támogatás-értékű felhalmozási kiadás
Megnevezés
Támogatás-értékű működési kiadás
sorszám
Módosított előirányzat
Ebből:
0
12 733 0
0
22 823 6 000 25 000
0
31 000 14 450 100 15 000
0
6 000 5 000
0
75 000 86 000
100 000 58 850 1 000 7 370 1 600 1 270 4 500 7 370 117 594
101 000 217 000
150 940 200 180 560 30 640 150 515
500
500 59 350 62 350
7. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi felújítási kiadásai célonként ezer forint
sorszám
Megnevezés
1 1. 2.
3.
4. 5.
6.
7. 8. 9. 10. 11. 12.
2 Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház Pécs - Egészségügyi gép-műszer felújítás BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - Fürdőszobák felújítása - Saját kút hasznosítása BMÖ Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny - Ablakok cseréje, felújítása mindkét telephelyen - Napkollektor rendszer teljes felújítása Görcsönyben - Kerítés felújítása Görcsönyben BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - Kastélyépület homlokzat felújítása BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - 2 db gázkazán csere - 2 db lakóházi zuhanyzó felújítása - Tüzivíz tározó körüli terület akadálymentesítése - Lakótelepi lakás felújítása BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - Denevérmentesítés - Bejárati lépcső felújítása - Udvar újrabetonozása BMÖ Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old - Kollégium felújítása BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló - Nyílászáró csere I. ütem BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - Élelmiszervizsgálati labor felújítása BMÖ Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács - Tantermekben parketta csiszolás és lakkozás Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - Kerítés felújítás Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Szigetvár, Gábor A. u. 16. szám alatti ingatlan felújítása - Szigetvár, Miklós u. 1. szám alatti ingatlan felújítása - Szigetvár, Miklós u. 3. szám alatti ingatlan felújítása - Szigetvár, Vörösmarty u. 17. szám alatti ingatlan felújítása - Szigetvár, Batthyány u. 11. szám alatti ingatlan felújítása - Szigetvár, Kolozsvári u. 10. szám alatti ingatlan felújítása - Szentlőrinc, József A. u. 11. szám alatti ingatlan felújítása - Szentlőrinc, Munkácsy u. 48. szám alatti ingatlan felújítása - Sellye, Korongi tér 11. szám alatti ingatlan felújítása - Komló, Munkácsy u. 106. szám alatti ingatlan felújítása - Komló, Munkácsy u. 88. szám alatti ingatlan felújítása
Ebből: Módosított fenntartói előirányzat tám.-al fedezett 3 4 16 620 16 620 15 900 12 000 3 900 13 668 12 000 1 468 200 12 000 12 000 2 106 1 200 150 510 246
16 620 16 620 15 900 12 000 3 900 12 600 12 000 400 200 12 000 12 000 1 860 1 200 150 510
1 076 758 130 188
1 076 758 130 188
417 417 12 000 12 000 3 000 3 000 3 000 3 000 350 350 100 007 7 426 7 581 6 616 7 991 5 856 7 461 6 471 1 062 1 001 522 4 153
0 12 000 12 000 0 0 350 350 0
sorszám
Megnevezés
1
2
13.
- Komló, Majális tér 3. szám alatti ingatlan felújítása - Komló, Damjanich u. 23. szám alatti ingatlan felújítása - Komló, Kodály Z. u. 16. szám alatti ingatlan felújítása - Hird, Szathmáry u. 15. szám alatti ingatlan felújítása - Pécs, Szikla u. 5. szám alatti ingatlan felújítása Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs
14.
- Vakolatjavítás, festés a kötészeti részlegben Baranya Megyei Levéltár Pécs
15. 16.
1-16. 17. 17. 1-17.
- Pécs, Király u. 11. szám alatti épület tető felújítása - Pécs, Rét u. és Nyírfa u. kerítés felújítása Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs - Pécs, Káptalan u. 4. szám alatti épület homlokzat felújítása BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. galambriasztó kiépítése - Pécs, Széchenyi tér 9. klíma kiépítés I. ütem - Pécs, Széchenyi tér 9. lift felújítása - Pécs, Széchenyi tér 9. ablakok szükség szerinti szigetelése, felújítása - Pécs, Papnövelde u. 5. műemlék székek felújítása - Pécs, Papnövelde u. 5. nagyterem, mosdó festés, mázolás - Pécs, Megye u. 21. belső festés - Pécs, Király u. 33. vizesblokk felújítása - Pécs, Király u. 33. gáz fűtőberendezések cseréje - Siklós, Vajda J. tér 2. Kerámia Alkotóház tető és csatorna felújítás, udvari homlokzat festés Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs költözéssel összefüggő raktár kialakítás Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: Felújítási kiadások mindösszesen:
Ebből: Módosított fenntartói előirányzat tám.-al fedezett 3 4 7 130 8 713 13 500 1 600 12 924 100 100 100 100 18 500 18 500 12 000 12 000 6 500 6 500 6 000 6 000 6 000 6 000 30 000 30 000 2 210 2 210 20 000 20 000 500 500 1 500 1 500 800 800 2 200 2 200 1 000 1 000 640 640 650 650 500 500 234 744 127 006 1 637 1 637 236 381
0 127 006
8. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi beruházási kiadásai feladatonként ezer forint
sorszám
Megnevezés 1
1. 2. 3.
4.
5. 6. 7. 8.
9.
10.
11. 12.
Ebből: Módosított fenntartói előirányzat tám.-al fedezett 2 3
Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház Pécs - Egészségügyi gép-műszer beruházás (strelizátor, hordozható UH) BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - Mikrobusz vásárlás BMÖ Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny - Főzőüst csere Görcsönyben - Épületek közti világítás kiépítése Keresztespusztán BMÖ Boróka Otthona Helesfa - Mezőgazdasági gépek - Konyhai gépek (burgonya hámozó, konyhagép tartozékokkal) - GSM adapter BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - Dagasztó-keverőgép
23 280 23 280 8 600 8 600 2 100 1 500 600 3 550 1 702 1 740 108 395 395
23 280 23 280 8 600 8 600 2 100 1 500 600 0
BMÖ Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - Képzőhely kialakítása BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Személygépkocsi vásárlás BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - Informatikai eszközök - Szaktantermi berendezések - Oktatástechnikai eszközök - Élelmiszeripari gépek - Tananyag, taneszköz fejlesztés - Laboreszközök BMÖ Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács - Ingatlan vásárlás - Nyílászárók cseréje - Négy számítógépterem parkettázása - Emelőgép tároló kialakítása - Faipari gépek vásárlása - Informatikai és audiovizuális eszközök vásárlása
2 041 2 041 3 500 3 500 20 637 5 000 2 600 3 000 7 000 1 000 2 037 78 109 15 000 25 000 1 000 714 14 500 21 895
0
BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló - Számítógép vásárlás - Hangprojektor - Blu-ray lejátszó - Számítástechnikai eszközök Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - Videokamera Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Szoftverek - Számítástechnikai eszközök - Személygépkocsi vásárlás
4 412 480 250 110 3 572 94 94 10 134 1 448 4 186 4 500
0
3 000 3 000 0
0
0
0 0
sorszám
Megnevezés 1
13.
14.
15.
1-15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28.
Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - Nyomtató - Autóriasztó Baranya Megyei Levéltár Pécs - Mikrofilm leolvasó - Iktató program BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Személygépkocsi vásárlás - Baranya Megyei Védelmi Bizottság beruházási kiadásaira Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója* Intézményi informatikai beszerzések* Tervezési előkészítési keret - ebből előző évről áthúzódó* Regionális Könyvtár és Tudásközpont beruházás Informatikai rendszer fejlesztése Önkormányzati ingatlan funkció bővítéses felújítása és rekonstrukciója (Pécs, János u. 22.) ÖKO-HÁZ pályázat megvalósíthatósági tanulmány Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs költözéssel összefüggő beruházás Orfűi aquapark beruházás Orfűi viziturisztikai bázis beruházás Nagy Kiállítótér beruházás Régészeti Múzeum Rekonstrukciója és új funkciókkal történő felruházása beruházás Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad ingatlan vásárlás
16-27. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 1-27. Beruházási kiadások mindösszesen: * 2008. évről áthúzódó feladat
Ebből: Módosított fenntartói előirányzat tám.-al fedezett 2 3 142 0 57 85 1 232 0 1 112 120 8 000 7 240 6 000 5 240 2 000 2 000 166 226 44 220 12 269 7 691 115 689 51 034 2 198 042 5 180 40 000 2 760 613 783 521 104 405 988 788 574 240 12 000 4 845 198 5 011 424
44 220
9. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi tartalékai ezer forint Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Megnevezés
Helyi szervezési intézkedésekhez, álláshely betöltések változásához (létszámcsökkentésekhez, nyugdíjazáshoz) kapcsolódó egyszeri kifizetések Szociális intézményekben az emelt szintű ellátásért fizetett egyszeri hozzájárulás 10 %-a 2/a. - Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny* Intézményvezetők teljesítményének elismerésére Intézmények vis-major felújítási igényeire Dologi kiadások évközi felmérésen alapuló korrekciójára Nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervízió szervezésének fedezetére Gyermekvédelmi szakmai konferenciák, tanácskozások kiadásira
9/a. 10. 10/a. 10/b. 10/c. 10/d. 10/e. 10/f. 10/g. 11. 11/a. 11/b. 11/c. 11/d. 11/e. 11/f. 11/g. 11/h. 11/i. 11/j. 11/k. 11/l.
Kezességvállalások fedezete - Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz a DDRFT felé kezességvállalás fedezete Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt, valamint az önkormányzat kiemelt fejlesztéseinek önrészére, intézményfejlesztési, struktúra átalakítási programok fedezetére - "Nagy Kiállítótér" EKF pályázati önrész* - "Regionális Könyvtár és Tudásközpont" EKF pályázati önrész* - Orfűi aquapark pályázat önrésze* - Orfűi viziturisztikai bázis pályázat önrésze* - Régészeti Múzeum rekonstrukció pályázat önrésze* - "ÖKO HÁZ" koncepció* - ebből KEOP 4.1.0-2009-0037 sz. pályázat önereje - Kötelezettséggel nem terhelt, szabad felhasználású keret Intézményi pályázati keret - Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány - Balatonfenyvesi Ifjúsági Üdülő részleges nyílászáró cseréje* - Az erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése pályázatos projektek támogatása* - BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Játszva tanulni - játszani tanítani - Ügyesítő és személyiségfejlesztő szakkör - Mozogj bátran - Csillagok születnek - Esélynap - Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megrendezése - Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs - Archív besorolású üvegnegatívok, felmek tárolási feltételeinek javítása, valamint 2 db adszorpciós szárítóberendezés áttelepítése* - Zengővárkonyi és Villánykövesd-jakabfalui út mentén lévő régészeti lelőhelyek geofizikai felmérésének elvégzése, terepbejárása - Az 1526-os mohácsi csata helyének pontosabb meghatározása, a feltételezett csatahelyek területi átvizsgálása és lelettérkép elkészítése - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - Határon Túli Magyarok 18. Fesztiválja - Kötelezettséggel nem terhelt, szabad felhasználású keret
Részösszeg
Módosított előirányzat
Működési célú
4 900 1 224
4 900
4 085 3 486 70 000 2 000 2 000
4 085
Felhalmozási célú 1 224
1 224 3 486 70 000 2 000 2 000
100 000
100 000
1 722 546
1 722 546
72 197
72 197
100 000 65 248 53 492 280 896 20 510 247 091 143 237 80 558 912 072
2 000 7 978 25 50 50 87 33 340 1 200 600 6 000 53 834
Sorszám 12. 12/a. 12/b. 12/c. 12/d.
12/e. 12/f. 12/g. 12/h. 12/i. 13.
14. 15. 16. 17. 18. 1-18.
Megnevezés - Önkormányzati pályázati keret - Regionális foglalkoztatási paktum* - Határon átnyúló horvát-magyar foglalkoztatási paktum* - "Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért pályázat önrésze* - Érdekeltségnövelő pályázat - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - Művészetek és Irodalom Háza Pécs - Komplex gyermek és ifjúsági célú szakmai tevékenységek támogatása - BMÖ Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny "Kastély" épület nyílászáróinak cseréje (CÉDE) - A Dráva-medence geotermikus energiakészletének felmérése Észak-Szlavónia és Dél-Dunántúl területén - Tanulás és Munka - Kötelezettséggel nem terhelt, szabad felhasználású keret - Utófinanszírozású projektek finanszírozási szükséglete - 2009. évi keret - Megelőlegezés - Megtakarítás/visszapótlás Regionális Könyvtár és Tudásközpont Kft. részére törzstőke hozzájárulás Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Komló "Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése" pályázathoz kapcsolódó integrációs folyamatainak többletköltségeire Baranya Megyei Cigány Önkormányzat Baranya Megyei Német Önkormányzat Összesen: ÁLTALÁNOS TARTALÉK ebből: Baranya Megyei Cigány Önkormányzat Baranya Megyei Horvát Önkormányzat Baranya Megyei Német Önkormányzat *2008. évről áthúzódó feladat
Részösszeg
Módosított előirányzat
Működési célú
Felhalmozási célú
42 701
42 701
23 800
23 800
5 100
5 100
1 000 972 561 3 000 985 945 1 615 1 856 168 31 599 25 000 -1 200
14 000 730 657 2 069 426 101 209 150 0 1 441
14 000 730 657 98 372
1 971 054
10. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és intézményei európai uniós támogatással megvalósuló projektjeinek 2009. évi költségvetése ezer forint Eredeti előiMódosított Eredeti előiMódosított rányzat előirányzat rányzat előirányzat "Menedzsment eszközök és hatékony nemzetközi kapcsolatok kialakítása egy új interregionális szervezet létrehozása érdekében, erősítendő az Alpok-Adria-Pannónia térség régióinak együttműködését - Matriosca projekt (INTERREG III/B) Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 3 418 3 418 Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 3 418 3 418 Költségvetési bevételek összesen: 3 418 3 418 Költségvetési kiadások összesen: 3 418 3 418 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 0 Bevételek összesen: 3 418 3 418 Kiadások összesen: 3 418 3 418 "A Dél-Dunántúli Régió hajléktalan populációjának piaci reintegrációja egy leromlott ingatlan lebontásával" (HEFOP) Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel 13 567 13 567 Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 13 567 13567 Költségvetési bevételek összesen: 13 567 13 567 Költségvetési kiadások összesen: 13 567 13 567 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 0 Bevételek összesen: 13 567 13 567 Kiadások összesen: 13 567 13 567
Módosított Eredeti előielőirányzat rányzat Sport három dimenzióban Működési bevételek Személyi jellegű kiadások 1 586 Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok 507 Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások 2 886 Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2 987 2 987 Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés -1 992 Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési bevételek összesen: 2 987 2 987 Költségvetési kiadások összesen: 2 987 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 Bevételek összesen: 2 987 2 987 Kiadások összesen: 2 987 "Minőség Módszertan Európai Kulturális és Történelmi Városok, Térségek Fenntartható Fejlődéséért" - Qualicities projekt (INTERREG III/C) Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 8 590 8 590 Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 8 590 Költségvetési bevételek összesen: 8 590 8 590 Költségvetési kiadások összesen: 8 590 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 Bevételek összesen: 8 590 8 590 Kiadások összesen: 8 590 Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat 1 586 507 2 886
-1 992 2 987 0 2 987
8 590 8 590 0 8 590
Módosított Eredeti előirányzat előirányzat Baranya Paktum - Foglalkoztatási paktumok továbbműködése és a foglalkoztatási stratégiák megvalósítása (OFA) Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel 5 135 5 135 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 741 741 Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési bevételek összesen: 5 876 5 876 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 5 876 5 876 Kiadások összesen: Fiatalok lendületben Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 225 225 Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési bevételek összesen: 225 225 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 225 225 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat
1 860 484 4 620
1 860 484 4 620
-676
-676
-1 598
-1 598
1 186 5 876
1 186 5 876
0 5 876
0 5 876
225
225
225
225
0 225
0 225
Módosított előirányzat Idősellátás az EU-ban Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások 500 500 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 500 500 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 500 500 Kiadások összesen: Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 368 940 368 940 Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások 20 213 20 213 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 1 373 777 1 373 777 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret 420 413 420 413 Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 2 183 343 2 183 343 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 2 183 343 2 183 343 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat
500
500
500
500
0 500
0 500
10 520 3 431 15 600
10 520 3 431 15 600
2 198 042
2 198 042
-44 250
-44 250
2 183 343
2 183 343
0 2 183 343
0 2 183 343
Módosított előirányzat CAENTI projekt Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Beruházások Egyéb kiadások 2 075 2 725 Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 2 075 2 725 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 2 075 2 725 Kiadások összesen: Nagy Kiállítótér - Múzeum utca (NFÜ ROP IH) Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 28 579 Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások 45 765 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 813 438 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 0 887 782 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 887 782 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat
173
623 150 50
1 902 2 075
1902 2 725
0 2 075
0 2 725 10 182 3 258 39 240 988 788 -153 686
0
887 782
0 0
0 887 782
Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Módosított Eredeti előirányzat előirányzat Baranyai Élménykörút - Aktív Viziturisztikai Központ Orfű Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 22 403 Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások 3 957 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 54 282 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 0 80 642 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 80 642 Kiadások összesen: Baranyai Élménykörút - Aquapark Orfű Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 171 771 Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások 30 137 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 312 901 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 0 514 809 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 514 809 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat
7 610 104 405 -31 373
0
80 642
0 0
0 80 642
75 340 783 521 -344 052
0
514 809
0 0
0 514 809
Módosított Eredeti előirányzat előirányzat Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala európai uniós projektjei összesen Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 368 940 591 693 Dologi jellegű kiadások Támogatásértékű bevétel Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési bevétel 25 848 105 707 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási bevétel 1 387 344 2 567 965 Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 17 070 17 720 Általános tartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Pénzforgalom nélküli bevételek Önkormányzati pályázati keret Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 421 379 421 379 Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési bevételek összesen: 2 220 581 3 704 464 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 0 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 2 220 581 3 704 464 Kiadások összesen: Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Bentlakásos intézmények korszerűsítése TIOP 3.4.2. Működési bevételek Személyi jellegű kiadások Önkormányzatok sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulékok Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Dologi jellegű kiadások Fenntartói támogatás 7151 Speciális célú támogatások Támogatásértékű bevétel Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű működési bevétel Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 111 044 Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Általános tartalék Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Céltartalék Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Önkormányzati pályázati keret Pénzforgalom nélküli bevételek Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési bevételek összesen: 0 118 195 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 0 118 195 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat
14 139 4 422 23 331
24 771 7 830 145 571
500 2 198 042
500 4 074 756
-44 250 -676
-573 361 -676
-3 590
-3 590
28 663 2 220 581 0 0 2 220 581
28 663 3 704 464 0 0 3 704 464 5 077 1 933 7 438 103 747
0
118 195
0 0
0 118 195
Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Fenntartói támogatás Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
Módosított Eredeti előirányzat előirányzat Baranya Megyei Önkormányzat európai uniós projektjei mindösszesen Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 591 693 Dologi jellegű kiadások 7151 Speciális célú támogatások Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 105 707 Beruházások 2 679 009 Egyéb kiadások Általános tartalék 17 720 Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete 421 379 Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 0 3 822 659 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: 0 3 822 659 Kiadások összesen:
Eredeti előirányzat
ezer forint Módosított előirányzat 29 848 9 763 153 009 500 4 178 503 -573 361 -676 -3 590
0
28 663 3 822 659
0 0
0 3 822 659
Európai uniós támogatással megvalósuló projektekhez történő hozzájárulás Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont projektre támogatás a Pécsi Tudományegyetem önrészéhez
100 000
Az ezeréves Pécsi Püspökség kulturális és történelmi örökségének megőrzése c. pályázathoz önrész biztosítása társfinanszírozó partnerként Összesen:
58 850 158 850
11. számú melléklet A Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetési kapcsolatokból származó bevételei forint
A helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásai (2008. évi CII. törvény 3. számú melléklet) sor-szám
Megnevezés
Összeg
4. 9. 12. 14.
Megyei, fővárosi önkormányzatok feladatai Megyei közművelődési és közgyűjteményi feladatok Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés Gyermekek napközbeni ellátása
15.
Közoktatási alap-hozzájárulások (óvodai neveléshez, iskolai oktatáshoz, szakképzés elméleti képzéshez, kollégiumi neveléshez, ált. isk. napközi otthon, tanulószobai oktatáshoz) Közoktatási kiegészítő hozzájárulások Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások
16. 17.
110 409 062 228 587 870 1 480 733 950 5 401 500
3. számú melléklet összesen
682 310 668 297 745 005 161 589 000 2 966 777 055
A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásai (2008. évi CII. törvény 8. számú melléklet) sorMegnevezés Mutató Fajlagos Összeg szám* I.3. II.3. I.4.
Pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása Pedagógiai szakszolgálat Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása
I.2.
Részösszeg A fővárosi és megyei közalapítványok támogatása
I.1.
479 54 438 3 162
11 700 1 020 000 9 400 430
5 245 500 53 996 667 4 380 400 1 201 850 64 824 417 19 775 288
8. számú melléklet összesen
84 599 705
Megyei Önkormányzatok személyi jövedelemadó részesedése (2008. évi CII. törvény 4. számú melléklet) sorMegnevezés Mutató Fajlagos Összeg szám* B II.a) B II.b) B II.c)
Személyi jövedelemadóból egységesen A megye 2008. január 1-jei lakosságszáma után Megyei fenntartású intézményekben ellátottak után
1 402 318 7 789
370 000 000 120 20 755
4. számú melléklet összesen
370 000 000 48 278 160 143 427 428 561 705 588
A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok (2008. évi CII. törvény 5. sz. melléklet) sorMegnevezés Összeg szám* 5. 9. 23. 24/b. 24/c. 15/a. 15/b. 16/b.
Területi kisebbségi önkormányzatok működésének támogatása
3 914 000
Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása** Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2009. évi kereset-kiegészítése Sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusok támogatása Osztályfőnöki feladatot ellátók támogatása Érettségi vizsgák megszervezésének támogatása Szakmai vizsga lebonyolításának támogatása Gyógykezelés alatt álló tanulók támogatása
36 134 683 119 712 000 9 292 000 3 716 000 1 682 000 336 000 2 104 000
5. számú melléklet összesen
176 890 683
Költségvetési kapcsolatokból származó bevétel összesen: *: a hivatkozott melléklet jogcímének sorszáma **:a prémiumévek programhoz kapcsolódó jogszabály szerinti munkáltatói kifizetések fedezetével együtt
3 789 973 031
12. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat több éves kihatással járó feladatai éves bontásban ezer forint
SorTöbbéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek szám 1. Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása határozatlan idejű megállapodás alapján
Hivatkozás 181/2001. (XII.18.) Kgy. határozat
5 045
3 000
3 000
3 000
21 000
131/2008. (XII.18.) Kgy. határozat 84/2008. (VI.26.) Kgy. határozat
1 740 25 000 32 384 35 100 120 000 17 980 420 413 4 403
2 610 25 000 32 384 75 988 148 000 16 067 44 637 4 400
111/2008. (IX.18.) Kgy. határozat 54/2009. (V.28.) Kgy. határozat 59/2009. (V.28.) Kgy. határozat 59/2009. (V.28.) Kgy. határozat 58/2009. (V.28.) Kgy. határozat
4 000 153 686 344 052 31 373 165 574
17/2004. (IX.22.) Kgy. rendelet
3.
Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó kezességvállalás
144/2005. (XI. 17.) Kgy. határozat
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Bentlakásos intézmények korszerűsítése TIOP 3.4.2 projekt Kiadások összesen *Önrész várható felhasználása évente ÁFA nélkül **2027-ig törlesztendő kötvény teljes összege 20.000.000 CHF
2011. 4 898
2.
36/2005. (III.24.) Kgy. határozat 63/2006. (V.11.) Kgy. határozat
10/2009. (II.26.) Kgy. határozat
4 542
2010. 4 746
Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz kapcsolódó kezességvállalás
Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány speciális gyermekotthon 6 fh igénybevétele 2010. márc.31-ig szóló ellátási szerződés alapján Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. működési költségeihez hozzájárulás Felhalmozási célú hitelek törlesztése (2016-ig) Kötvény tőketörlesztése** Kötvény kamatterhe Felhalmozási célú hitelek kamatterhe Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont EKF pályázati önrész* Pannon Szakképzés Szervezési Társulás részére a társulás működéséhez való hozzájárulás Europe Direct Információs Hálózet Baranya Megyei Európai Információs Pontja tevékenységének támogatása Nagy Kiállítótér" EKF pályázati önrész* Orfűi aquapark pályázat önrésze* Orfűi viziturisztikai bázis pályázat önrésze* Régészeti Múzeum rekonstrukciója és új funkciókkal történő felruházása pályázat önrésze* Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által működtetett lakóotthon támogatása 2014. márc. 1-ig szóló ellátási szerződés alapján
2009.
További évek
100 000
12 500 32 384 84 417 138 000 14 070
161 578 3 704 495
4 400
4 400
4 000 65 248 280 896 20 510 247 091
4 000
4 000
4 677
4 677
4 677
4 677
118 195 1 586 119
963 980 217
302 346
3 905 195
13. számú melléklet A Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi előirányzat felhasználási ütemterve sorszám
1 2 3 4 ebből:
Megnevezés Személyi jellegű juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
5 6 7 8 9 ebből: 10 11 12 13 ebből:
ebből:
14 ebből:
15 ebből:
16
Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítási kiadások Beruházási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Fenntartói támogatás Hiteltörlesztés Kiadások összesen (1+...+11) Intézményi működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítései Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Normatív hozzájárulások Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított előirányzatok Címzett támogatások Céltámogatások Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhlm. és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel
Január
Február
Március
562 116 171 917 264 607 18 975 4 178 1 000 13 797
535 358 160 477 285 036 3 990
6 486
6 486
7 486
19 069
34 714
0
Május
Június
Július
Augusztus Szeptember
Október
ezer forint November December ÖSSZESEN
509 217 155 874 302 493 140 352 2 800 39 000 16 607 500 81 445 7 114 11 506 22 545
513 825 148 797 593 422 115 613 4 000 58 000 14 902 28 382 10 329 7 007 45 014 44 514
469 869 136 559 304 885 53 549 2 192 36 000 15 357
466 116 137 965 457 023 89 832 2 800 36 000 21 607 29 425
459 141 136 668 460 151 109 532 45 000 44 175 20 357
462 133 138 522 298 629 118 767 45 235 54 175 19 357
478 688 143 930 291 413 71 532
463 962 144 518 305 462 74 533
62 175 9 357
64 175 10 358
8 202 74 558 748 726
8 202 45 888 639 809
9 113 21 500 865 986
7 926 20 400 881 221
6 526 2 207 815 694
6 536
17 011
529 219 156 555 308 852 90 754 11 517 41 875 13 641 3 000 20 721 7 492 15 308 10 800
0
0
0
9 652
505 926
513 499
497 252
441 778
335 591 10 000 326 656 474 930
352 809 10 000 342 809 575 529
363 217 20 000 343 217 391 773
1 539 560 343 476 47 975 53 376 242 125 138 310 45 815 58 000 299 970 275 040 10 544 14 386
1 616 232 382 990 48 263 55 331 279 396 164 960 39 436 75 000 195 403 172 218 9 699 13 486
1 600 531 363 438 48 436 54 822 260 180 148 178 27 002 85 000 217 408 197 913 5 850 13 645
2 606 869 380 617 45 304 52 166 283 147 150 037 45 235 87 875 263 553 238 368 9 699 15 486
2 773 173 386 625 45 313 51 206 290 106 150 037 52 194 87 875 314 484 292 417 6 581 15 486
364 217 10 000 354 217 572 488 8 096 3 006 892 390 407 47 556 58 188 284 663 150 037 39 436 95 190 227 440 207 808 4 146 15 486
367 863 20 000 347 863 381 590
1 549 096 339 382 47 926 50 358 241 098 149 587 83 511 8 000 463 309 440 064 9 759 13 486
506 223 8 096 1 712 932 371 051 48 329 52 534 270 188 142 994 52 194 75 000 225 436 207 805 4 145 13 486
27 975 10 000 866 720 985 8 096 2 225 248 386 578 47 053 53 547 285 978 155 743 45 235 85 000 258 609 238 368 4 755 15 486
2 677 051 384 248 47 534 53 567 283 147 150 037 45 235 87 875 263 568 238 384 9 698 15 486
2 564 980 383 597 47 273 53 177 283 147 150 037 45 235 87 875 259 695 238 360 5 849 15 486
0
0
500 500
0
0
0
760 760
166 667 166 667
340 033 340 033
340 033 340 033
0
166 667 166 667
296 750
296 750
334 306
326 341
334 582
354 984
885 838
829 829
953 527
872 877
792 878
960 454
3 000 990
527 526 158 661 376 130 111 799 2 800 57 425 22 149 29 425
Április
911 860 375 007 21 209 353 798 379 358 43 196 2 704 432 455 098 47 383 55 970 351 745 150 043 41 178 160 524 239 392 220 032 3 874 15 486
5 977 170 1 790 443 4 248 103 999 228 120 522 497 000 178 479 90 732 112 495 88 576 236 381 5 011 949 0 2 196 331 101 209 2 069 426 5 961 331 67 484 26 576 996 4 567 507 568 345 644 242 3 354 920 1 800 000 561 706 993 214 3 228 267 2 966 777 84 599 176 891 0 0 0 0 1 014 660 1 014 660 0 0 7 239 116
sorszám
ebből:
17 ebből:
18 19 20 ebből: 21 ebből: 22 23
Megnevezés Támogatásértékű működési bevétel Társadalombiztosítási alaptól átvett bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel áh. kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel áh. kívülről Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülés Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Hitelfelvétel Működési célú hitel Felhalmozási célú hitel Bevétel összesen Kiadások és bevételek egyenlege (12-22)
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus Szeptember
Október
November December ÖSSZESEN
750 280 000 16 000
750 280 000 16 000
33 306 283 000 18 000
20 341 283 000 23 000
20 582 275 000 39 000
41 000 282 000 31 984
26 883 285 000 573 955
27 532 285 000 517 297
41 930 283 000 628 597
23 930 275 000 573 947
23 931 250 000 518 947
41 719 339 000 579 735
1 000 1 000
1 000 1 000
1 000 1 000
1 000 1 000
4 830 4 830
2 170 2 170
5 350 5 350
1 000 1 000
4 412 4 412
1 000 1 000
4 414 4 414
3 414 3 414
497 252 485 034 12 218 120 000 120 000
140 439 441 778 424 168 17 610 145 000 145 000
4 750 1 200 383 720 985 686 035 34 950 125 000 125 000
21 000 474 930 438 940 35 990 111 000 111 000
20 000 575 529 543 401 32 128 105 000 105 000
4 750 908 398 572 488 547 908 24 580 125 000 125 000
20 000 381 590 381 190 400 100 000 100 000
20 000 391 773 389 573 2 200 95 000 95 000
101 466 101 466
1 522 986 -93 246
1 647 475 46 944
3 053 459 828 211
2 143 048 -463 821
2 399 134 -374 039
3 526 455 519 563
2 363 316 -313 735
1 947 357 -617 623
3 206 121 501 689
0
20 000 20 000
4 750 80 772 506 223 495 073 11 150 125 000 125 000
1 643 912 94 816
1 474 695 -64 865
1 649 038 -63 894
37 545 505 926 505 926
513 499 513 499
4 750 895 522 379 358 379 358
302 654 3 400 000 3 536 462 0 30 590 30 590 0 0 19 000 3 344 059 5 961 331 5 790 105 171 226 1 172 466 1 172 466 0 26 576 996 0
14. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat intézményeinek 2009. évi célelőirányzatai forint
Sorszám* 6. 1. 3. 4. 6. 7. 4. 6. 7. 4. 7. 4. 7. 4. 7.
1. 2. 3. 4. 7.
1. 2. 3. 4. 6. 7.
1. 3. 4.
Intézmény
Mutató
Fajlagos
Összeg
Baranya Megyei Kórház Pécs Prémiumévek programban résztvevők támogatása 3 480 000 Összesen: 3 480 000 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 14 11 700 163 800 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 24 430 10 320 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 122 9 400 1 146 800 Prémiumévek programban résztvevők támogatása 1 470 000 Jubileumi jutalom 2 825 000 Összesen: 5 615 920 Baranya Megyei Önkormányzat Kastélypark Időskorúak Otthona Görcsöny Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 41 9 400 385 400 Prémiumévek programban résztvevők támogatása 524 000 Jubileumi jutalom 3 359 000 Összesen: 4 268 400 Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 78 9 400 733 200 Jubileumi jutalom 2 940 000 Összesen: 3 673 200 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 45 9 400 423 000 Jubileumi jutalom 2 227 000 Összesen: 2 650 000 Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 7 9 400 65 800 Jubileumi jutalom 1 695 000 Összesen: 1 760 800 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 42 11 700 495 300 Pedagógiai szakszolgálat 4 970 000 3 556 677 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 193 430 82 847 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 13 9 400 122 200 Jubileumi jutalom 899 000 Összesen: 5 156 024 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 36 11 700 421 200 Pedagógiai szakszolgálat 4 970 000 3 879 990 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 159 430 68 513 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 11 9 400 103 400 Prémiumévek programban résztvevők támogatása 2 624 000 Jubileumi jutalom 3 837 000 Összesen: 10 934 103 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 9 11 700 105 300 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 38 430 16 483 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 6 9 400 56 400 Összesen: 178 183
forint
Sorszám* 1. 2. 3. 7.
1. 3. 7. 1. 3. 6. 7.
1. 3. 6. 7. 1. 2. 3. 7. 1. 4. 7. 7. 7. 7.
6. 7. 7.
Intézmény
Mutató
Fajlagos
Összeg
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 30 11 700 351 000 Pedagógiai szakszolgálat 3 970 000 2 910 000 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 152 430 65 217 Jubileumi jutalom 690 000 Összesen: 4 016 217 Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 35 11 700 409 500 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 423 430 181 890 Jubileumi jutalom 2 348 000 Összesen: 2 939 390 Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 92 11 700 1 080 300 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 1 059 430 455 370 Prémiumévek programban résztvevők támogatása 3 012 000 Jubileumi jutalom 1 923 000 Összesen: 6 470 670 Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 61 11 700 709 800 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 742 430 317 770 Prémiumévek programban résztvevők támogatása 5 724 000 Jubileumi jutalom 7 333 000 Összesen: 14 084 570 Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 55 11 700 643 500 Pedagógiai szakszolgálat 45 970 000 43 650 000 Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 8 430 3 440 Jubileumi jutalom 1 767 000 Összesen: 46 063 940 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása 70 11 700 819 000 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 138 9 400 1 297 200 Jubileumi jutalom 6 864 000 Összesen: 8 980 200 Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs Jubileumi jutalom 1 874 000 Összesen: 1 874 000 Baranya Megyei Levéltár Pécs Jubileumi jutalom 2 112 000 Összesen: 2 112 000 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Jubileumi jutalom 1 016 000 Összesen: 1 016 000 Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Prémiumévek programban résztvevők támogatása 2 423 000 Jubileumi jutalom 2 410 000 Összesen: 4 833 000 Művészetek és Irodalom Háza Pécs Jubileumi jutalom 2 627 000 2 627 000
forint
Sorszám* 7. 1. 4. 1. 2. 3. 4. 6. 7. 5.
Intézmény
Mutató
Fajlagos
Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs Jubileumi jutalom Dél-dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Összesen: Intézmények összesen Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása Pedagógiai szakszolgálat Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Prémiumévek programban résztvevők támogatása Jubileumi jutalom Összesen: A fővárosi és megyei közalapítványok támogatása Mindösszesen:
Összeg
554 000 554 000 4 5
11 700 9 400
46 800 47 000 93 800
479 56 2 798 466
11 700 970 000 430 9 400
5 245 500 53 996 667 1 201 850 4 380 400 19 257 000 49 300 000 133 381 417 19 775 288 153 156 705
*: a sorszámokhoz a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 8. számú mellékletének alábbi jogcímei tartoznak: 1. I/1. Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 2. I/3. Pedagógiai szakszolgálat 3. I/4. Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 4. II/2. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 5. I/2. A fővárosi és megyei közalapítványok támogatása 2008. évi CII. törvény 5. számú melléklet 9. pontja: 6. Prémiumévek programban résztvevők támogatása 7.
Jubileumi jutalom, törzsgárda jutalom