2009. évi szakmai program
Tárgyalja a Szociális Intézmények Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2009. június 04.-én Áttekintés A Szociális Intézmények Országos Szövetségének (SZIOSZ) életében a 2008-as évben jelentkező szakmai és szervezeti kihívásokat, feladatokat áttekintve született meg ez a dokumentum. Egy olyan időszakban és időszakra, amely számos bizonytalanságot rejt még magában. Minden szervezet életében vannak és kellenek is a váltások – ilyen a szervezet elnökének megválasztása is – amelyek szükségszerűen magukkal hoznak változásokat is. Nyilván érdemes mérleget vonni és áttekinteni az eddigi eredményeket, újra értékelni a szervezet által képviseltek szükségleteit, igényeit, valamint a környezetből fakadó lehetőségeket és akadályokat, s ennek mentén újra- vagy átgondolni azokat a szakmai és szervezeti tevékenységeket, amelyek hozzájárulhatnak a szociális szakma szervezettségének erősítéséhez, társadalmi presztízsének növeléséhez, s ezzel összefüggésben a SZIOSZ hatékonyabb érdekképviseleti és szakmavédelmi tevékenységéhez. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a most kibontakozó válság idején a SZIOSZ adekvát válaszokat tudjon adni a felmerülő kérdésekre. Ilyen kérdés pedig bőven akad. Az mindenképpen egy pozitív hozadéka ennek a válságnak, hogy a szakma megmozdult, megpróbál aktívan lépni, nem csak elszenvedője, hanem alakítója is akar lenni azoknak a folyamatoknak, aminek részese. Természetesen ehhez az eszköztár szegényes, de éppen ebben a helyzetben megnő a SZIOSZ szerepe és felelőssége. Fontos, hogy ezekben az időkben a SZIOSZ bizonyítani tudja, hogy képes helytállni, a szakmai értékeket továbbvinni. Mindezek mellett a SZIOSZ folytatja és megpróbálja fejleszteni korábbi szakmai tevékenységeit, szakmai rendezvények szervezését. A különböző kormányzati fórumokban, bizottságokban történő részvételre, az egyeztetések formális és informális módjainak kezdeményezésére nagy hangsúly kerül a továbbiakban is. E mellett bizonyosan bővítésre, megújításra szorulnak bizonyos tevékenységek a SZIOSZ „belső” szervezeti megerősítése – a tagok aktivizálása, a szervezet ismertségének növelése, új kapcsolatok, együttműködések kialakítása is, illetve a SZIOSZ alapszabály szerinti szekcióinak újraélesztése. Ezen célok elérése érdekében fogalmazta meg a szervezet elnöksége az alábbi szakmai programot: 1. A SZIOSZ fejlesztése – növekedés 2009-ben szeretnénk folytatni a 2008-ban elkezdett, de nem befejezett folyamatot, ami a SZIOSZ fejlesztéséhez kapcsolódik. Most is érvényesek a korábban megfogalmazott megállapítások, mi szerint az újonnan csatlakozott tag intézményekkel befolyást gyakorolhatunk a szakmára, a szakmai intézményrendszer működtetésére. Ennek megfelelően a „helybe vitt” szervezeti funkciókra is egyre nagyobb az igény. Mindezt felerősítik a válsághoz kapcsolódó, részben az által (is) generált társadalmi feszültségek, az egyre gyakrabban megnyilvánuló előítéletes, intoleráns cselekedetek, amelyek már túlmutatnak az eseti, véletlenszerű akciókon, sokszor szervezett formában is megjelennek. Ezekre sem lehet eseti, alkalmi válaszokat megfogalmazni, ehhez jóval szervezettebb, összefogottam, szélesebb konszenzuson alapuló válaszokat kell megfogalmazni. Ehhez is szükség van a közvetlenebb kapcsolatra a SZIOSZ és a megyékben lévő intézmények között. Ezért is szükségesnek látszik
2
Tárgyalja a Szociális Intézmények Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2009. június 04.-én a SZIOSZ esetében a megyei szervezeti építkezés stratégiáján dolgozni. Az elkövetkező évben kiemelten keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a szervezet kapacitásának ilyen irányba történő fejlesztését lehetővé teszi.
Stratégiai célkitűzések 2009-es évre (folytatva a 2008-as gyakorlatot): Fokozottabb jelenlét, személyes részvétel a különféle szakmai rendezvényeken, illetve a kezdeményezői szerep előtérbe kerülése, Szervezetfejlesztés: a hálózatépítés és kapcsolatépítés további lehetőségeinek feltárása Kapcsolatépítés és együttműködési lehetőségek kialakítása a szociális szakmán belül, illetve a társszakmák meghatározó szervezeteikkel. Az év során országjárás keretében új tagok felvétele a meglévő tagszervezetek bevonásával illetve a helyi szükségletek feltérképezése. A szakmai csoportok speciális problémáinak feltérképezése, megfogalmazása. A szekciók létrehozása és működtetése a feladatok és felelősök megjelölésével. Konzultációk a fenntartókkal, melynek célja az, hogy csak akkor lehessen megszüntetni egy szociális intézményt, ha azt az országos szervezet jóváhagyja. Továbbá cél, hogy elérjük azt, hogy intézményvezetői beosztásba csak akkor vehessenek fel valakit, ha a SZIOSZ is véleményezi a pályázatokat. Forrás és bevételteremtés Ágazati támogatás kérése A növekedés a SZIOSZ irányító testületeinek, tagszervezeteinek egyes esetekben nagyobb megterhelést jelenthet (szervezési feladatok, utazás. Mindez „önjáró” tagszervezeteket és aktívabb munkamegosztást is feltételez, amely feltétel megléte esetén, azzal az előnnyel jár, hogy bevonhatja azokat, akik a távolság és a leterheltség miatt nem jutnak a SZIOSZ közelébe. 2. A szociális intézmények képviselete A SZIOSZ Alapszabályában megfogalmazott célja szerint: „1.§ A Szociális Intézmények Országos Szövetsége a magyarországi székhellyel és telephellyel rendelkező önálló jogi személyiséggel bíró, szociális szolgáltatói közfeladatot, állami normatív finanszírozás igénybe vételével ellátó intézmények önkéntes szakmai, munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szövetsége.” Ennek megfelelően a SZIOSZ feladata, hogy – a későbbiekben részletezett – formális és informális csatornákon keresztül kísérje figyelemmel a szociális területet, a szociális szakmát érintő döntések előkészítését, meghozatalát és végrehajtásukat. Mindezen folyamatokban igyekezzen minél eredményesebben megjeleníteni és érvényesíteni a szociális szakemberek és az ellátottak szempontjait, érdekeit.
3
Tárgyalja a Szociális Intézmények Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2009. június 04.-én A 2009-es évben várhatóan számos témát érintően kell, hogy „megszólaljon” a SZIOSZ, ezek jelentős része a korábbi évben elindított, megkezdett szakmai egyezetések továbbvitele, ugyanakkor már most látható, hogy az ágazati és a központi döntéshozás milyen témák napirendre vételét, döntések előkészítését tervezi. Ilyen – az év során felmerülő – témák: Válság – gazdasági válság – „társadalmi válság” – Megnövekedett társadalmi feszültségek Ezen a területen jelentős változást jelent a szervezet és az általa felvállalt érdekek és szakmai szempontok szélesebb körben történő megismertetése. A társadalmi párbeszéd elengedhetetlen feltétele a széles körű korrekt tájékoztatás és informálás, valamint az egyes szempontok nyilvánosság előtti vitája. Ennek érdekében a SZIOSZ szélesebb médiakapcsolatok kialakítását tervezi, és intenzívebb nyilvános szereplésre készül. A szűkebb értelemben vett szakmai közeg és a döntéshozókon kívül szélesebb társadalmi réteget kíván megszólítani, a médiában megjelenő, sokszor téves információkat korrigálni. Szakmai és civil fórumok szervezése az ország különböző pontjain a szociális szakembereket és a civil szervezeteket érintő aktuális témákban.
3. Szakmafejlesztés „(2) A Szövetség alapvető feladata: A közszektorban szociális ellátást szolgáltatásként nyújtó szervezetek, intézmények, munkáltatók és munkavállalók szakmai és egyéni érdekeit megfogalmazza, védje és markánsan képviselje azokat. A szövetség feladata, hogy figyelemmel kíséri a szociális szolgáltatás területét érintő jogszabályokat, kezdeményezi a korszerűsítésekhez szükséges változásokat. E cél érdekében a szervezet az év során számos szakmai fórumot, szakmai vitát, valamint egy országos konferenciát szervez. Ezen fórom szervezése, előkészítése kapcsán kiemelt szempont, hogy a rendezvényekre az ország különböző részein, a szakemberek lehető legszélesebb körének bevonásával kerüljön sor. . A szövetség a 2009-es évben várhatóan 6 találkozó megrendezését tervezi, ezek: Az ország különböző városaiban 4 alkalommal elnökségi ülés megtartása: Tervezett időpontok:
2009. február 19. – elnökségi ülés 2009. április 16. – elnökségi ülés 2009. szeptember 17-18. – elnökségi ülés 2009. november 19- 20. – elnökségi ülés
Csapatépítő tréning megszervezése az elnökség tagjai számára, az összekovácsolódás érdekében:
2009. július 01 – 03. csapatépítő tréning az elnökség részére
„Válság és túlélési technikák” címmel országos szakmai konferencia megszervezése:
4
Tárgyalja a Szociális Intézmények Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2009. június 04.-én 2009. június 04. Budapest – konferencia és közgyűlés
4. A honlap A nyilvánosság fontos fóruma a honlap, melynek a fejlesztése, aktualizálása fontos feladat. A honlap frissítése folyamatosan megtörténik, a szakmai tartalom rendszeresen bővül friss információkkal. 5. Külső képviselet, kapcsolattartás A SZIOSZ a korábbi gyakorlatnak megfelelően részt vesz a formális egyeztetés rendszerében, a kormányzattal történő konzultációt segítő fórumok, bizottságok munkájában, így: -
Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács, Etikai Kollégium, 3 SZ
A 2008-as évben aktuálissá vált a tagszervezetek listájának áttekintése, szükség szerint módosítása. Ez a folyamat már elindult, az átalakítás részben lezárult, de folyamatosan érkeznek új megkeresések, felkérések, ezeknek a SZIOSZ eleget tesz. Ennek eredményeképpen reményeink szerint a tag intézmények jóval hatékonyabban tudják majd képviselni a közösen megfogalmazott álláspontokat, véleményeket. A társ érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatfelvétel a hatékony együttműködés érdekében, mely lehetőséget nyújt a szakmai hatékonyság növelésére.
Szakoly, 2009. február
Turcsik László elnök
5