Fejér Megye Közgyőlése 3/2007.(II.23.) K. r. számú rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális ellátásokról, azok igénybevételérıl, valamint a fizetendı térítési díjakról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2008. (I.24.) K.r.sz, a 4/2008. (II.28.) K.r.sz.1 és a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz.2, 33/2008. (XI.28.) K.r.sz., 11/2009. (IV.30.) K.r.sz., 20/2009. (IX.25.) K.r.sz3., 4/2010. (II.26.) K.r.sz.rendelettel) Fejér Megye Közgyőlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 92. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
I.
FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 1.
§4
(1) A rendelet hatálya kiterjed a Fejér megyében (továbbiakban: Megye) élı a.) b.) c.) d.) e.)5
magyar állampolgárokra, bevándoroltakra és letelepedettekre” hontalanokra a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezı személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezı személyre, amennyiben az ellátás igénylésének idıpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik.
6
(2) A rendelet hatálya kiterjed a Fejér Megyei Önkormányzat (továbbiakban Önkormányzat) által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális ellátást (továbbiakban: szakosított szociális ellátást nyújtó
1
hatályát veszítette: 2008.03.07. hatályát veszítette: 2008.07.10. 3 hatályát veszti: 2009.10.08. 4 módosította a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet hatályos: 2008.02.28. 5 módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos 2010. 03.01. 6 módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010.03.01. 2
intézményekre (továbbiakban: intézmény), és az intézményi ellátást kérelmezı, továbbá az intézményekben szolgáltatást igénybe vevı személyekre, törvényes képviselıikre, valamint a személyi térítési díj megfizetésére kötelezett és a személyi térítési díj megfizetését írásban vállaló személyre.
(3) Az Önkormányzat szakosított szociális ellátást nyújtó intézményeinek ellátási kötelezettsége a Megyére terjed ki. II. FEJEZET SZAKOSÍTOTT SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK Az intézmények típusai 2. § (1) A szakosított szociális ellátást nyújtó intézmények közül az a) az ápolást, gondozást nyújtó intézményekben az aa) idısek, ab) fogyatékos felnıttek, ac) fogyatékos gyermekek és a ad) pszichiátriai betegek, b) a rehabilitációs intézményben a fogyatékos felnıttek, c) a lakóotthonban: ca) fogyatékos felnıttek cb) pszichiátriai beteg felnıttek ellátása történik. (2)
7
Az intézmények feladatai Ápolást-gondozást nyújtó intézmények 3. §8 (1) Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetésérıl, szükség szerint ruházattal, illetıleg textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról (a továbbiakban együtt: teljes körő ellátás) az ápolást, gondozást nyújtó intézményben kell gondoskodni, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg. a) Az idısek otthonába a szociális szakértıi szerv (Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet) szakvéleménye alapján, külön jogszabályban meghatározott mértékő gondozási szükséglettel rendelkezı, de rendszeres fekvıbeteg – gyógyintézeti - kezelést nem igénylı, a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személy látható el. Az idısek otthonába az a 18. életévévét betöltött, betegsége vagy fogyatékossága miatt önmagáról gondoskodni nem képes külön jogszabályban meghatározott mértékő gondozási szükséglettel rendelkezı személy is ellátható, ha ellátása más típusú, ápolást-gondozást nyújtó intézményben nem biztosítható. Az idısek otthonán belül külön gondozási egységben vagy csoportban kell ellátni azt a személyt, akinél a külön jogszabályban 7 8
hatályon kívül helyezte a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet 1. §., hatályos:2008.11.28. módosította a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet 2. §. hatályos: 2008.02.28.
meghatározott szerv a demencia körébe tartozó középsúlyos vagy súlyos kórképet állapít meg.9
b.)
c.)
d.)
Az fogyatékos személyek otthonába az a fogyatékos személy vehetı fel, akiknek oktatására, képzésére, foglalkoztatására, valamint gondozására csak intézményi keretek között van lehetıség. A fogyatékos kiskorúak esetében az ápolással, gondozással párhuzamosan – a külön jogszabályban foglaltak szerint – biztosítani kell a korai fejlesztést és gondozást, ötéves kortól a fejlesztı felkészítést, valamint az iskolai tanulmányok folytatásának segítését. A pszichiátriai betegek otthonába az a krónikus pszichiátriai beteg vehetı fel, aki az ellátás igénybevételének idıpontjában nem veszélyeztetı állapotú, akut gyógyintézeti kezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes. Rehabilitációs intézmény 4.
§10
A rehabilitációs intézmény a bentlakók önálló életvezetési képességének kialakítását, illetve helyreállítását szolgálja. Az értelmi fogyatékosok rehabilitációs intézete azoknak a már nem tanköteles korú értelmi- és halmozottan (értelmi és mozgás) fogyatékos személyeknek az elhelyezését szolgálja, akiknek oktatása, képzése, átképzése és rehabilitációs célú foglalkoztatása csak intézményi keretek között valósítható meg. Az intézmény elıkészíti az ott élık családi és lakóhelyi környezetbe történı visszatérését, valamint megszervezi az intézményi ellátás megszőnését követı utógondozást. Lakóotthonok 5.
§11
(1) A rehabilitációs célú lakóotthonba az a 16 életévét betöltött, de reá irányuló nyugdíjkorhatárt be nem töltött személy helyezhetı el, aki az intézményi elhelyezés során felülvizsgálatban vett részt, és a felülvizsgálat eredménye, illetve a gondozási terv és egyéni fejlesztés alapján lakóotthoni elhelyezése az önálló életvitel megteremtése érdekében indokolt. (2) A fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthonba az a 16 életévét betöltött, de reá irányuló nyugdíjkorhatárt be nem töltött személy helyezhetı el, aki a fogyatékosság jellegétıl és súlyosságától függetlenül, az intézményi elhelyezés során felülvizsgálatban vett részt, és a felülvizsgálat eredménye, illetve a gondozási terv és egyéni fejlesztés alapján lakóotthoni elhelyezése indokolt. Az ápoló-gondozó célú lakóotthon az ellátottnak teljes körő ellátást biztosít. (3) A fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona az ellátást igénybevevı részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének 9
módosította a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet 1. §., hatályos:2008.11.28. módosította a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet 3. §-a. Hatályos: 2008.02.28. 11 módosította a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet 4. §-a. Hatályos: 2008.02.28. 10
megfelelıen biztosítja a teljes körő ellátást. E lakóotthonba a 16. életévét betöltött, de a reá irányuló nyugdíjkorhatárt be nem töltött fogyatékos beteg helyezhetı el, aki önellátásra részben képes, folyamatos, tartós ápolást és felügyeletet igényel. Az intézményi jogviszony keletkezése 6.
§
(1) A szakosított szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylı, illetve törvényes képviselıje kérelmére, indítványára történik. (2) Ha az ellátást igénylı cselekvıképtelen, a kérelmet, illetve indítványt – az érintett személy véleményét lehetıség szerint figyelembe véve – a törvényes képviselı terjeszti elı. A korlátozottan cselekvıképes személy a kérelmét, indítványát a törvényes képviselıjének beleegyezésével, vagy – ha e tekintetben a bíróság a cselekvıképességét nem korlátozta – önállóan terjesztheti elı. (3) Ha a törvényes képviselı ideiglenes gondnok, intézményi elhelyezésre vonatkozó kérelméhez, indítványához a gyámhivatal elızetes jóváhagyása szükséges. 7. § (1) Az intézményi jogviszony keletkezését: a.) az intézményvezetı intézkedése, b.) a bíróság ideiglenes intézkedését tartalmazó végzése, c.) a bírói ítélet, d.) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében a gyámhivatal határozata (a továbbiakban b.)-d.) pont alattiak együtt: beutaló határozat) alapozza meg. (2) A beutaló szerv az ellátást nyújtó intézmény vezetıjét a beutaló határozattal és a döntéshez szükséges – külön jogszabályban meghatározott – dokumentummal értesíti. Ha az intézményi jogviszony keletkezését beutaló határozat alapozza meg, a kérelmet két példányban kell benyújtani.12 8.
§
(1) A kérelmet, indítványt egy példányban a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételérıl szóló 9/1999 (XI.24.) SzCsM rendelet 1. sz. melléklete szerinti – „Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez” – elnevezéső formanyomtatványon az ott meghatározott mellékletekkel együtt kell benyújtani: a.) Fejér Megyei Közgyőlésének 149/2000. (XI.23.) K.h.sz. határozata szerinti megállapodás alapján együttmőködı települési önkormányzatok közigazgatási területén lakóhellyel rendelkezı kérelmezı illetve törvényes képviselıje esetében az illetékes polgármesteri hivatalhoz, melyet a polgármesteri hivatal a 11. §-ban meghatározott szakvéleménnyel együtt továbbít az intézmény vezetıjének. (Az együttmőködı települési önkormányzatok felsorolását az 5. sz. melléklet tartalmazza.) b.) Az a.) pontba nem tartozó települési önkormányzatok közigazgatási területén lakóhellyel rendelkezı kérelmezı illetve törvényes képviselıje 12
kiegészítette: a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2008.06.24.
esetében az intézmény szakvéleménnyel együtt.
vezetıjéhez
a
11.
§-ban
meghatározott
(2) A kérelemrıl, indítványról az intézményvezetı dönt, döntésérıl írásban értesíti az ellátást igénylıt illetve törvényes képviselıjét. (3) Ha az ellátást igénylı illetve törvényes képviselıje az intézmény vezetıjének (2) bekezdés szerinti döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétıl számított 8 napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez (továbbiakban: Elnök) fordulhat. Az Elnök átruházott hatáskörben dönt a beutalás kérdésérıl. 9.
§
(1)
Az intézményvezetı az ellátásra vonatkozó igényt a kézhezvétel napján nyilvántartásba veszi és errıl az ellátást igénybe vevıt, illetve törvényes képviselıjét értesíti.
(2)
Ha az ellátásra vonatkozó kérelem kézhezvételét követıen az elhelyezés férıhely hiányában nem teljesíthetı, az intézményvezetı errıl a nyilvántartásba vétel közlésével írásban értesíti jogosultat és – az elıgondozás elvégzése után – a beérkezés sorrendjében gondoskodik a jogosultak elhelyezésérıl.
(3) A szociális intézményi elhelyezést megelızıen az intézményvezetı által megbízott személy a vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint – a megfelelı személyre szabott szolgáltatás biztosítása érdekében – elıgondozás keretében tájékozódik az intézményi ellátást igénybevevı életkörülményeirıl, egészségi állapotáról, szociális helyzetérıl, továbbá felkészíti az ellátást igénybevevıt az intézményi elhelyezésre. (4) A lakóotthoni ellátást igénybevevı a kérelem, indítvány benyújtását követen az intézményvezetı, illetve az intézményvezetı jóváhagyása mellett a megállapodás megkötésére feljogosított személy által megjelölt idıponttól legfeljebb 30 napot az intézményben tölthet a lakóotthonban élık és a lakóotthoni életkörülmények megismerése céljából.13 (5) Az intézmény vezetıje, illetve az intézményvezetı jóváhagyása mellett a megállapodás megkötésére feljogosított személy az intézményi elhelyezés igénybevételének lehetıségérıl írásban értesíti az ellátást igénybevevıt, illetve törvényes képviselıjét. Az értesítés tartalmazza az elıgondozás II. szakaszának idıpontját, a férıhely elfoglalásának kezdı idıpontját, és az elhelyezéssel kapcsolatos egyéb teendıket.14 9/A. §.15
(1)
13
Indokolt esetben lehetıség van az ellátás soron kívüli igénybevételére. A soron kívüli ellátás biztosítását különösen az alapozza meg, ha az igénybe vevı
módosította a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet, hatályos:2008.11.28. módosította a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet, hatályos:2008.11.28. 15 kiegészítette: a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2008.06.24. 14
a)
önmaga ellátására teljesen képtelen és nincs olyan hozzátartozója, aki ellátásáról gondoskodna, és ellátása más egészségügyi vagy szociális szolgáltatás biztosításával sem oldható meg, b) a háziorvos, kezelıorvos szakvéleménye szerint soron kívüli elhelyezése indokolt, c) szociális helyzetében, egészségi állapotában olyan kedvezıtlen változás következett be, amely miatt soron kívüli elhelyezése vált szükségessé, d) kapcsolata vele együtt élı hozzátartozójával, eltartójával helyrehozhatatlanul megromlott, és a további együttélés életét, testi épségét veszélyezteti.
(2)
A soron kívüli elhelyezés iránti igény sorrendben megelızi a többi kérelmet.
(3)
Több soron kívüli elhelyezésre vonatkozó kérelem, illetve beutaló határozat esetén az intézményvezetı az igény kielégítésének sorrendjérıl az intézmény orvosának és a fenntartó képviselıjének bevonásával dönt.
(4)
Az elhelyezési sorrend megállapítása a bizottság tagjainak együttes jelenlétében történik. A soron kívüli elhelyezés sorrendje a bizottság közremőködésével és csak akkor változtatható meg, ha új soron kívüli elhelyezésre vonatkozó igény érkezik.
(5)
Ha az új soron kívüli elhelyezésre vonatkozó igény alapján az igénybe vevı azonnali elhelyezésérıl kell gondoskodni, a bizottság véleménye távközlési eszköz útján is beszerezhetı. Ilyen esetben az intézményvezetı írásban feljegyzi a megbeszélés eredményét, amelyet késıbb a bizottság tagjai aláírásukkal hitelesítenek.
(6)
Soron kívüli elhelyezést csak az intézményben rendelkezésre álló üres férıhelyekre lehet biztosítani. Nem teljesíthetı ilyen igény azon igénybe vevı férıhelyére, aki a férıhely elfoglalásának idıpontjáról már értesítést kapott. 10. §
(1)
Az intézményvezetı, illetve az intézményvezetı jóváhagyása mellett a telephelyvezetı, mint megállapodás megkötésére feljogosított személy az intézményi ellátás igénybevételének megkezdésekor az ellátást igénybevevıvel illetve törvényes képviselıjével megállapodást köt, melyet 15 napon belül megküld az Elnöknek. (A megállapodás mintákat a 4. számú melléklet tartalmazza.)16
17
(2) Az ellátást igénybevevıvel kötött megállapodás tartalmazza: a) az intézményi ellátás idıtartamát (a határozott vagy határozatlan idıtartam megjelölését), b) az intézmény által nyújtott szolgáltatások formáját, módját, körét, c) a személyi térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályokat,
16 17
módosította: a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet: hatályos:2008.11.28. kiegészítette: a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2008.06.24.
d) egyszeri hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége esetén a hozzájárulás összegét, továbbá az annak beszámítására, teljes vagy részleges visszafizetésére vonatkozó szabályokat. (3) A Megye ellátási területén kívülrıl érkezı ellátási igény kielégítéséhez az intézményvezetı köteles az Elnök átruházott hatáskörben való elızetes hozzájárulását kérni. Az ellátások igényléséhez szükséges szakvélemények 11. § A szakosított szociális ellátások igényléséhez a külön jogszabályban meghatározott kérelmen túl szükséges: a) b)
c)
d.)
e.) f.)
g.) h) i.)
gondokoltak esetén a gondnokot kirendelı határozat; értelmi fogyatékos felnıttek és gyermekek esetén az igénylı egészségi állapotára, fogyatékosságára vonatkozó, fekvıbeteg gyógyintézet által kiadott zárójelentés, vagy a területileg illetékes ideggondozó szakvéleménye; tanköteles korú értelmi fogyatékos gyermek elhelyezése esetén a területileg illetékes szakértıi és rehabilitációs bizottságnak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján kiállított szakvéleménye; pszichiátriai betegek esetén a területileg illetékes pszichiátriai gondozó szakorvosának, illetve – amennyiben az ellátás igénylése idıpontjában kórházi kezelésben részesül – a fekvıbeteg-gyógyintézet pszichiátriai osztálya vezetıinek – az intézménybe történı felvételt megelızı – 3 hónapnál nem régebbi szakvéleménye; értelmi fogyatékosok rehabilitációs intézménye esetén a rehabilitációs alkalmassági vizsgálat eredménye; lakóotthoni ellátás igénybe vétele esetén az értelmi fogyatékos személy kezelıorvosának, vagy szakorvosának szakvéleménye, illetve pszichiátriai beteg esetén a területileg illetékes fekvıbeteg gyógyintézet pszichiátriai osztálya vezetıjének szakvéleménye; a fogyatékos személyek otthona, illetve lakóotthon esetén a fogyatékos személy alapvizsgálatának eredménye. idısek esetén az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértı Intézet szakvélemény;18 demens betegek esetén az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértı Intézet, vagy a Pszichiátriai, illetve Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum szakvéleménye.19
Az intézményi jogviszony megszőnése 12. § (1) Az intézményi jogviszony megszőnik:
18 19
h.) ponttal kiegészítette a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet 5. §-a. Hatályos: 2008.02.28. j.) ponttal kiegészítette a 4/2008. (II.28.) K.r.sz. rendelet 5. §-a. Hatályos: 2008.02.28.
a)
b) c)
az intézmény jogutód nélküli megszőnésével, (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben), a jogosult halálával, a határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az Szt. rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható.
(2) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszünteti: a.) ha a jogosult illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, b.) ha a jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt, c.) ha a jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt, d.) ha a jogosult a házirendet súlyosan megsérti. 20
(3) Az intézmény vezetıje az ellátás megszüntetésérıl, valamint a megszüntetés ellen tehetı panaszról írásban értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselıjét. Ha a megszüntetéssel a jogosult, illetve törvényes képviselıje nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétıl számított nyolc napon belül az intézmény fenntartójához fordulhat. Ilyen esetben az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a fenntartó, illetve a bíróság jogerıs és végrehajtható határozatot nem hoz.
(4)
Nem szünteti meg az intézményi jogviszonyt az ellátott intézményen belüli, az intézmény telephelyei közötti áthelyezése, ez esetben azonban az intézményi jogviszony létrejöttekor kötött megállapodást módosítani szükséges.21 Térítési díj 22
13.§
(1)
A szakosított szociális ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díj összegét Fejér Megye Közgyőlése állapítja meg évi rendszerességgel, legkésıbb az adott év április 30. napjáig.
(2)
Az intézményi térítési díj a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözete. Az intézményi térítési díjat telephelyenként, illetve szolgáltatásonként is meg kell határozni.
(3)
Az intézményi térítési díjak összegét e rendelet 2. számú melléklete rögzíti. 23
14.§
(1) A szakosított szociális ellátásért fizetendı személyi térítési díj összegének megállapítására, és a szükséges nyilvántartások vezetésére, valamint a személyi térítési díj befizetésére és ellenırzésére a Szt. és a kapcsolódó jogszabályok, így 20
kiegészítette: a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2008.06.24. kiegészítette: a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet hatályos: 2008.11.28. 22 módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010.03.01. 23 módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010.03.01. 21
különösen a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II.17.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell elsıdlegesen alkalmazni. (2) A személyi térítési díj összegét az intézményvezetı konkrét összegben, tíz forintra kerekítve állapítja meg és arról az ellátást igénylıt az ellátás igénybevételét megelızıen írásban tájékoztatja. A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét, kivéve, ha az intézményi térítési díj számítása nem eredményez pozitív számot. A személyi térítési díj összegének, a személyi térítési díj fizetésre kötelezett személyének, illetve az ellátott jövedelmének és költıpénzének megállapítására a Szt. illetve a kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. (3) Az intézményben elhelyezettek személyi térítési díjának összegét az intézményi térítési díj módosítását követıen felül kell vizsgálni és az érintetteket arról értesíteni kell. A személyi térítési díj felülvizsgálatát az intézményvezetı végzi, és a felülvizsgálat eredményeképpen a személyi térítési díj összegét konkrét összegben, tíz forintra kerekítve állapítja meg. Az így megállapított személyi térítési díj befizetésének kezdı idıpontja az értesítés illetve határozat keltét követı hónap elsı napja. A személyi térítési díj ezen túlmenıen a Szt. és a kapcsolódó jogszabályok elıírása szerint vizsgálható felül. (4) A (2) és (3) bekezdés szerint megállapított személyi térítési díj összege különös méltánylást érdemlı esetben, a személyi térítési díjat megfizetı személy jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintettel csökkenthetı, illetve elengedhetı. (5) (5) Ha az ellátott, a törvényes képviselıje vagy a térítési díjat megfizetı személy a (2) és (3) bekezdés szerint megállapított személyi térítési díj összegét vitatja, illetve annak csökkentését vagy elengedését kéri, a (2) illetve (3) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ilyen esetben a térítési díj összegérıl átruházott hatáskörben a Közgyőlés Elnöke határozattal dönt. 24
15.§
(1) Az ellátást igénylı vagy a térítési díjat megfizetı más személy írásban, legfeljebb három év idıtartamra vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díjjal azonos összegő személyi térítési díj megfizetését. Ilyen esetben biztosítani kell, hogy az ellátást ilyen módon igénylı érintett ne kerüljön elınyösebb helyzetbe, mint ha a vállalást ı vagy a térítési díjat megfizetı más személy nem tenné meg. (2) Az (1) bekezdés szerinti idıtartam meghosszabbítható, ha azonban meghosszabbítására nem kerül sor, az Szt.-nek, illetve a kapcsolódó jogszabályoknak a személyi térítési díj megállapítására vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni. (3) Az (1) bekezdés szerinti esetben az intézményvezetı a személyi térítési díj összegét az intézményi térítési díj összegével azonos összegben állapítja meg, 24
módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos. 2010.03.01.
és kötelezettként személyi térítési díj megfizetését vállaló személyt jelöli meg. A személyi térítési díj megállapításáról az intézményvezetı a személyi térítési díj megfizetését vállaló személyt, illetve az ellátottat és törvényes képviselıjét is értesíti. 25
16.§
(1) A Közgyőlés Elnöke – átruházott hatáskörben eljárva – ingyenes ellátásban részesíti a jövedelemmel nem rendelkezı ellátottat. (2) Ha az ellátásra jogosult tartási vagy öröklési szerzıdést kötött, a térítési díj fizetésére a tartást és gondozást szerzıdésben vállaló a kötelezett. Ilyen esetben az intézményvezetı a személyi térítési díjat az intézményi térítési díjjal azonos összegben állapítja meg és kötelezettként a tartást és gondozást szerzıdésben vállaló személyt jelöli meg. A személyi térítési díj megállapításáról a tartást és gondozást szerzıdésben vállaló személyt, illetve az ellátottat és törvényes képviselıjét is értesíti az intézményvezetı. 26
17.§
(1) A térítési díjat az igénybevétel napjától havonként a tárgyhónapot követı hónap 10. napjáig kell befizetni az ellátást nyújtó intézmény elszámolási számlájára. (2) Az intézmény vezetıje ellenırzi, hogy a megállapított térítési díj befizetése havonként megtörténik-e. Ha a kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével a fizetésre kötelezett személyt írásban felhívja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, az intézmény vezetıje a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi.” (3) A (2) bekezdés szerint nyilvántartott díjhátralékról az intézmény vezetıje negyedévenként tájékoztatja a Közgyőlés Elnökét a térítési díjhátralék behajtása vagy a behajtatlan hátralék törlése érdekében. Az intézményvezetı évente értesíti továbbá a Közgyőlés Elnökét a 29/1993. (II.27.) Korm. rend. 3. számú melléklete szerinti folyó évi hátralékról a jelzálogbejegyzés kezdeményezésérıl való döntés érdekében. A jogosultak érdekvédelme 18. § (1) Az Elnök átruházott hatáskörben meghatározza az intézményi jogviszonyban állók és az ellátásra jogosultak érdekvédelmét szolgáló fórum megalakításának és tevékenységének szabályait. (2) Az Érdekképviseleti Fórum mőködésének és választásának részletes szabályait az intézményi házirend tartalmazza. 25 26
módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010.03.01. módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010.03.01.
(3) A bentlakásos intézményekben az ellátottak érdekeik közösségben történı képviseletére és közösségi életük megszervezésére – választott képviselıikbıl – ellátotti önkormányzatot hozhatnak létre, mely ellátja az intézmény szervezeti és mőködési szabályzatában, illetve házirendjében meghatározott feladatokat. Az ellátotti önkormányzat megalakítása az Érdekképviseleti Fórum mőködését és feladatait nem érinti.
Az Önkormányzat koordinációs feladatai a megyei szociális szolgáltatások területén 19. §27 (1) Az Önkormányzat az Szt.-ben foglalt szociális szolgáltatások területi összehangolására irányuló feladata keretében kapcsolatot tart a mőködési területén lévı települési önkormányzattal és a szociális szolgáltatási feladatot ellátó társulással, illetve a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal) útján a megyei szociális szolgáltatásokban közremőködıkkel. (2)
28
20. § (1) Az Elnök átruházott hatáskörben véleményezi a települési önkormányzat és társulás által készített szociális szolgáltatástervezési koncepciókat. (2) A megyei szociális szolgáltatások fejlesztésének elısegítésére az Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciót készít. A szolgáltatástervezési koncepciót az Önkormányzat kétévente felülvizsgálja és a mőködési területén lévı települési önkormányzat, szociális szolgáltatási feladatot ellátó társulás, illetve a megyei szociális szolgáltatásokban közremőködık véleményének figyelembe vételével aktualizálja. 21. § (1) Az Önkormányzat az Szt.-ben foglaltak alapján Szociálpolitikai Kerekasztalt mőködtet. A Szociálpolitikai Kerekasztal feladata különösen a szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok megvalósulásának, végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése, a helyi igények figyelembevételével segítségnyújtás a megyei szociális fejlesztési feladatok megalapozásához, kidolgozásához. (2) A Szociálpolitikai Kerekasztal alakuló ülését az Elnök hívja össze, az ülések elıkészítését a Hivatal végzi. Az ülések nyilvánosak, a tagoknak észrevételezési, javaslattételi joga van. (3) A Szociálpolitikai Kerekasztal szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik. Mőködésének részletes szabályait a résztvevık az alakuló ülésen határozzák meg. (4) A Szociálpolitikai Kerekasztal tagjainak felsorolását a rendelet 6. sz. melléklete tartalmazza. A tagokat díjazás nem illeti meg. 27 28
módosította a 33/2008. (XI.28.) K.r.sz. rendelet 1. §., hatályos:2008.11.28. hatályon kívül helyezte a 19/2008. (VI.24.) K.r.sz. rendelet: 2008.07.01-vel
22. § Az intézményvezetı a 3. sz. melléklet szerinti jelentésben köteles minden hónap 10-ig tájékoztatást adni az Elnöknek az intézmény férıhelyeinek változásáról és a férıhely kihasználtságról.
III. FEJEZET ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 23.
§
(1) E rendelet 2007. március 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejőleg Fejér Megye Közgyőlésének a 8/2006. (IV.28.) K.r.sz., az 1/2006. (III.1.) K.r.sz., a 29/2004. (VII.9.) K.r.sz., a13/2004. (IV.23.) K. r. sz., az 1/2005. (II.25.) K.r.sz. és a 9/2000. (IV.27.) K.r.sz. rendelete hatályát veszti. (2) Jelen rendelet alkalmazása során a hatósági ügyek és eljárási cselekmények elektronikus formában nem intézhetıek.
Székesfehérvár, 2007. február 22.
Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya a közgyőlés elnöke
dr. Varjú Mihály fıjegyzı
A rendelet a mai napon kihirdetésre került. Székesfehérvár, 2007. február 23.
dr. Varjú Mihály fıjegyzı
1. számú melléklet
A Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı szakosított szociális ellátást nyújtó intézmények Intézmény székhelye/telephelye
Ellátási forma
Intézményi férıhelyszám (fı)
I. Ápolást, gondozást nyújtó intézmények
7017 Mezıszilas, Fı u. 55. 2433 Sárosd, Szabadság tér 1. 7011 Alap, Külsı tanya 1. 8154 Polgárdi, Somlyói u.2/a. 8082 GántBányatelep 2060 Bicske, Szent László u.48.
Idısek otthona
200
Idısek otthona
136
Fogyatékos felnıttek otthona
100
Fogyatékos gyermekek és fogyatékos felnıttek otthona Fogyatékos felnıttek otthona Pszichiátriai betegek otthona Fogyatékos felnıttek otthona Pszichiátriai betegek otthona
120 94 137 125 50
II. Rehabilitációs Intézet
8154 PolgárdiTekerespuszta 8000 Székesfehérvár Erzsébet u.28.
Fogyatékos felnıttek intézete
232
Fogyatékos felnıttek intézete
50
III. Lakóotthoni ellátás
8154 PolgárdiTekerespuszta 8154 Polgárdi Május 1. u. 27. 8082 GántBányatelep 8082 GántBányatelep Összesen:
Fogyatékos felnıttek lakóotthona
10
Fogyatékos felnıttek lakóotthona
8
Fogyatékos felnıttek lakóotthona
8
Pszichiátriai betegek lakóotthona
18 1288
2. sz. melléklet1 A személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális ellátásokért fizetendı intézményi térítési díjak 2010. április 1-tıl
Intézményi térítési díj
Intézmény típusa, székhelye/telephelye
napi (Ft/fı)
havi (Ft/fı)
Idıskorúak otthona: Mezıszilas 68 100
általános ápolás-gondozás
2 270
demens ellátás
2 070
62 100
Sárosd 71 100
általános ápolás-gondozás
2 370
demens ellátás
2 170
65 100
Fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek ápoló-gondozó otthona:
Alap fogy. felnıtt ellátás Polgárdi gyermekvédelmi különleges ellátás
3 800
114 000
3 560
106 800
3 930
117 900
értelmi fogyatékos részleg
2 460
73 800
pszichiátriai részleg
2 460
73 800
értelmi fogyatékos részleg
2 390
71 700
pszichiátriai részleg
2 390
71 700
értelmi fogyatékos részleg
2 710
81 300
lakóotthoni ellátás (külsı)
330
9 900
fogy. ellátás Bicske
Gánt
Rehabilitációs intézet, fogyatékos személyek ápoló-gondozó otthona
Polgárdi-Tekerespuszta
1
módosította: a 4/2010. (II.26.) K.r.sz. rendelet, hatályos: 2010. 04.01-jétıl
3.sz. melléklet1
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephely fogyatékos személyek otthonában 200….. év ……………………….hó utolsó napján a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum:
igazgató
1
módosította: 20/2009. (IX.25.) Kr.sz. rendelet: hatályos 2009.10.01.
-2-
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephely pszichiátriai betegek otthonában 200….. év ……………………….hó utolsó napján a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum:
igazgató
-3-
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephely idısek otthonában 200….. év ……………………….hó utolsó napján a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményben ellátott a külön jogszabály szerinti szakvéleménnyel rendelkezı - súlyos demens beteg ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozókon belül a gondozási szükségletet igazoló szakvéleménnyel rendelkezık száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekre bekerült ellátottak száma
…………
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett - a külön jogszabály szerinti szakvéleménnyel rendelkezı - súlyos demens beteg ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült - a külön jogszabály szerinti szakvéleménnyel rendelkezı - súlyos demens beteg ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum: igazgató
-4-
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………székhely fogyatékos személyek rehabilitációs intézményében 200….. év ……………………….hó utolsó napján
a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıpontban utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban külsı gondozónál utógondozásban részesülı ellátottak száma
…………
a jelentési idıpontban külsı intézményi férıhelyen utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum: igazgató
-5-
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephely pszichiátriai betegek lakóotthonában 200….. év ……………………….hó utolsó napján
a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıpontban utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban külsı gondozónál utógondozásban részesülı ellátottak száma
…………
a jelentési idıpontban külsı intézményi férıhelyen utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum: igazgató
-6-
JELENTÉS az intézmény férıhelyeinek változásáról (a jelentés ellátási típusonként teljesítendı egy példányban)
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephely fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthonában 200….. év ……………………….hó utolsó napján
a jelentési idıpontban betöltött férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban betöltetlen férıhelyek száma
………….
a jelentési idıpontban intézményi elhelyezésre várakozók száma
………….
a jelentési idıpontban utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban külsı gondozónál utógondozásban részesülı ellátottak száma
…………
a jelentési idıpontban külsı intézményi férıhelyen utógondozásban részesülı ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyeken elhelyezett ellátottak száma
………….
a jelentési idıszakban intézményi férıhelyekrıl kikerült ellátottak száma
………….
a jelentési idıpontban az intézményi térítési díj összege
………….
Dátum: igazgató
-7-
JELENTÉS Fejlesztı felkészítı foglakoztatásról
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephelyén 200….. év ……………………….hó utolsó napján a jelentési idıpontban az ellátottak közül fejlesztı-felkészítı foglalkoztatásban részt vevık száma
………..
a jelentési idıpontban az ellátottak közül intézményi fejlesztı-felkészítı foglakoztatásban részt vevık száma
……….
a jelentési idıszak alatt az intézményben történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 4 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt az intézményben történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 5 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt az intézményben történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 6 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt az intézményben történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 7 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt az intézményben történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 8 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıpontban az ellátottak közül külsı foglalkoztatónál fejlesztı-felkészítı foglakoztatásban részt vevık száma
………
a jelentési idıszak alatt a külsı foglalkoztatónál történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 4 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt a külsı foglalkoztatónál történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 5 órás foglakoztatás
………...
-8a jelentési idıszak alatt a külsı foglalkoztatónál történı
………...
fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 6 órás foglakoztatás a jelentési idıszak alatt a külsı foglalkoztatónál történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 7 órás foglakoztatás
………..
a jelentési idıszak alatt a külsı foglalkoztatónál történı fejlesztı-felkészítı foglakoztatás során a kifizetéssel terhelt napok száma, 8 órás foglakoztatás
…………
a jelentési idıszak alatt a fejlesztı-felkészítı foglalkoztatásban részt vevık közül az intézménybıl külsı munkahelyre (védett foglalkoztatás, nyílt munkaerıpiac) kihelyezett személyek száma
…………
Dátum: igazgató
-9-
JELENTÉS Munka-rehabilitációs foglakoztatásról
Értesítem a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét arról, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény……………………………telephelyén 200….. év ……………………….hó utolsó napján a jelentési idıpontban az ellátottak közül munka-rehabilitációban részt vevık száma
…………
a jelentési idıszak alatt a munka-rehabilitáció során foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok száma, 4 órás foglakoztatás
…………
a jelentési idıszak alatt a munka-rehabilitáció során foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok száma, 5 órás foglakoztatás
…………
a jelentési idıszak alatt a munka-rehabilitáció során foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok száma, 6 órás foglakoztatás
…………
a jelentési idıszak alatt a munka-rehabilitációban részt vevık közül fejlesztı-felkészítı foglakoztatásban került személyek száma
………….
Dátum: igazgató
4 .sz. melléklet
A) Megállapodás minta idısotthoni ellátásban részesülık számára
MEGÁLLAPODÁS amely
létrejött
egyrészrıl:………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………….. másrészrıl:…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (az intézmény neve, címe, képviselıje neve, képviselet jogcíme),
a.) az ellátást igénybe vevı:
b.)
az ellátást igénybe vevı törvényes képviselıje:
név: ...................................................................
név: ..................................................
lakcím: ..............................................................
postacím: .........................................
telefonszám: .....................................................
telefonszám: ....................................
anyja neve: ........................................................
anyja neve: .......................................
születési hely: ...................................................
születési hely: ..................................
születési idı: .....................................................
születési idı: ....................................
személyi ig.száma: ............................................
(A képviseleti jogosultságot igazoló
TAJ száma: ........................................................
okiratot az intézmény másolatban
gondnokság foka: kizáró / korlátozó*
ırzi a nyilvántartásában.)
között az alábbi tartalommal: 1.) Az ellátás idıtartama: Az intézmény a szociális ellátást: a.) …….év………..hó ..…napjától terjedı(határozott) idıre, vagy
kezdıdıen
…….év
……….hó
b.) határozatlan idıtartamra szólóan biztosítja*. 2.) Az intézmény szolgáltatásainak formája, módja és köre: a.) az ellátás formája:
ápolást, gondozást nyújtó intézmény (Szt. 57. § (2) a.) pontja),
….napjáig
b.) az ellátás típusa:
idısek otthona (Szt. 67. § (2)).
Megállapodást kötı felek rögzítik, hogy az ellátott az ellátást a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye …………… telephelyén veszi igénybe. Az intézmény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti teljes körő ellátást biztosítja az ellátást igénybe vevı számára. A teljes körő ellátás körébe az alábbi szolgáltatások tartoznak:
a lakhatással összefüggı ellátás (bentlakás, főtés, világítás, melegvíz) napi háromszori étkeztetés, az ellátást igénybe vevı a bentlakásos intézményben saját ruházatát és textíliáját használja, azonban ha az ellátást igénybe vevı megfelelı mennyiségő és minıségő saját ruházattal nem rendelkezik, a teljes körő ellátás részeként nyújtott ruházat legalább három váltás fehérnemőt és hálóruhát, valamint az évszaknak megfelelı legalább két váltás felsı ruházatot és utcai cipıt - szükség szerint más lábbelit – tartalmaz, egészségügyi ellátás, az ellátást igénybe vevı értékeinek, vagyontárgyainak megırzése, takarítás, mentálhigiénés ellátás.
Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátás igénybevételétıl számított egy hónapon belül személyre szabott egyéni gondozási tervet készít, melyet évente értékel és aktualizál. Ha az ellátásban részesülı személy állapota miatt ápolásra is szorul, az egyéni gondozási terv részeként ápolási tervet kell készíteni. Az ápolási terv az ápoló-gondozó otthonban elhelyezett személy részére nyújtott, ápolási feladatok dokumentációja, amely az ápolásra szoruló személy állapotának javítására vonatkozó feladatokat, illetve az alkalmazható technikákat tartalmazza. 3.) Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tájékoztatása: Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tudomásul veszi az intézményvezetınek: az intézményben biztosított szolgáltatásra, az ellátást igénybe vevıt érintı, intézmény által vezetett nyilvántartásra, az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója közötti kapcsolattartás rendjére, az érdekképviseleti fórum mőködésére és a panaszjog gyakorlásának módjára, az intézmény házirendjére. 4.) Az ellátást igénybe vevı, (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy az adataiban, valamint az ellátásra való jogosultság feltételeiben való változtatásról, továbbá minden olyan körülményrıl, amely a személyi térítési díjfizetési kötelezettségét érinti (pl.: gondnokolt
jövedelmében bekövetkezett intézményvezetıt.
változás
stb.),
haladéktalanul
tájékoztatja
az
5.) Az intézményvezetı köteles tájékoztatni az ellátást igénybe vevıt, illetve általa megjelölt hozzátartozóját.
az ellátást igénybe vevı állapotáról, annak lényeges változásáról, az egészségügyi intézménybe való beutalásról, az ellátás ideiglenes szüneteltetésérıl, az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, az áthelyezés kezdeményezésérıl, kérelmezésérıl, a személyi térítési díjhátralék következményeirıl, a behajtás érdekében tett intézkedésekrıl, az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl, valamint az egyéni gyógyszerköltség viselésének eseteirıl.
6.) A gondozott nyilatkozata a közeli (értesítendı) hozzátartozó megnevezésére vonatkozóan:…………………………………………………………………………….., az kizárt hozzátartozóra vonatkozóan: értesítésbıl ………………………………………………………………..……………………………, az általa kötött tartási és öröklési szerzıdésrıl:……………………………… …………………………………………………………………………………………….., és a térítési díjfizetésre és a tartást, gondozást szerzıdésben vállaló kötelezettrıl: ……………………..…………………………………………………..….. 7.) A személyi térítési díj megállapításának, fizetésének szabályai: 7.1. A személyi térítési díj az intézményt fenntartó önkormányzat rendeletében megállapított intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi és vagyoni helyzete, valamint a tartásra képes hozzátartozó tartási képessége alapján kerül megállapításra. 7.2. Az ellátásért fizetendı személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátottnak az Szt. 119/C. § (3) bekezdése szerinti, a jegyzı által kiállított jövedelemigazolásban meghatározott jövedelmének a 80 %-át. 7.3. A személyi térítési díj összegérıl az intézményvezetı legkésıbb jelen megállapodás aláírásától számított harminc napon belül értesíti a térítési díj fizetésére kötelezettet. 7.4. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díj összegét vitatja, az intézményvezetı erre vonatkozó értesítésének kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat. Ilyen esetben a közgyőlés elnöke dönt a személyi térítési díj összegérıl. 7.5. A személyi térítési díjat a fenntartó határozattal állapítja meg, ha az ellátott Szt. 119/C. § (3) bekezdése szerinti jövedelemigazolásban meghatározott jövedelmének a 80 %-a a teljes intézményi térítési díj megfizetésére nem elegendı, és az ellátott tartásra köteles és képes hozzátartozóval rendelkezik.
7.6. A térítési díj megfizetésére kötelezett az ellátásért a tárgyhónapot hó 10. napjáig köteles a személyi térítési díjat megfizetni az intézményhez.
követı
7.7. Az ellátásban részesülı személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a megállapított személyi térítési díj 20 %-át fizeti. A távolléti napok naptári éves szinten összesíthetık. Nem minısül távollétnek a rendszeres hétvégi távollét. 7.8. Az ellátásban részesülı két hónapot meghaladó távolléte idejére: a) egészségügyi intézményben történı kezelésének tartamára a megállapított a személyi térítési díj 40 %-át, b) az a.) pont alá nem tartozó esetben a személyi térítési díj 60 %-át fizeti. 7.9. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével írásban felhívja a kötelezettet az elmaradt térítési díj megfizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, a díjhátralékot nyilvántartásba veszi és errıl negyedévenként tájékoztatja a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét, aki a hátralék behajtása iránt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik. 8.) Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy a hatályos jogszabály alapján az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl részletes és pontos tájékoztatást ad az Ellátott részére. Az Ellátott tudomásul veszi, hogy az ezen kívül szükséges gyógyszerei – ideértve a gyógyszerért külön jogszabály alapján dobozonként fizetendı díj költségét is, – gyógyászati segédeszközei finanszírozásáról maga gondoskodik, a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével. 9.) Az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója az intézmény részérıl fennálló kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban panaszt terjeszthet elı az intézményvezetıhöz. A panasz elbírálására jogosult 15 napon belül tájékoztatja a panasztevıt intézkedésérıl. Ha a panasztevı a megtett intézkedéssel nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálására jogosult nem intézkedik, a panasztevı az intézkedés kézhezvételétıl számított 8 napon belül Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat a jogorvoslattal. 10.)
Az intézményi jogviszony megszőnik: - az intézmény jogutód nélküli megszőnésével (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben), - a jogosult halálával, - határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható.
11.) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszőnteti: - ha a jogosult, illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, - ha jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján),
- ha jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult a házirendet súlyosan megsérti. 12.) Jelen megállapodás módosítására az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) közös megegyezése alapján kerülhet sor. 13.) Az intézményi jogviszony megszőnésekor az intézményvezetı egyezteti az ellátást igénybevevıvel (törvényes képviselıjével) az intézményi jogviszony megszőnéséig fizetendı térítési díj összegét, az intézményi tárgyi eszközeiben okozott kár megtérítését, továbbá elszámol az ellátott személyi leltárával. 14.) Az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy vitás kérdéseiket elsısorban tárgyalás útján rendezik. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók.
Kelt: ……………………………………..
.……………..………….. …………..………………. törvényes képviselı ellátást igénybevevı
……………..…………………. az intézmény képviseletében
Jóváhagyólag:
…………………………….. intézményvezetı * (a megfelelı szövegrész aláhúzandó).
B) Megállapodás minta pszichiátriai betegek otthona ellátást igénybe vevık számára:
MEGÁLLAPODÁS amely
létrejött
egyrészrıl:………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………….. másrészrıl:…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (az intézmény neve, címe, képviselıje neve, képviselet jogcíme), a.) az ellátást igénybe vevı:
b.)
az ellátást igénybe vevı törvényes képviselıje:
név: ...................................................................
név: ..................................................
lakcím: ..............................................................
postacím: .........................................
telefonszám: .....................................................
telefonszám: ....................................
anyja neve: ........................................................
anyja neve: .......................................
születési hely: ...................................................
születési hely: ..................................
születési idı: .....................................................
születési idı: ....................................
személyi ig.száma: ............................................
(A képviseleti jogosultságot igazoló
TAJ száma: ........................................................
okiratot az intézmény másolatban
gondnokság foka: kizáró / korlátozó*
ırzi a nyilvántartásában.)
között az alábbi tartalommal: 1.) Az ellátás idıtartama: Az intézmény a szociális ellátást: a.) …….év………..hó ..…napjától terjedı(határozott) idıre, vagy
kezdıdıen
…….év
……….hó
b.) határozatlan idıtartamra szólóan biztosítja*. 2.) Az intézmény szolgáltatásainak formája, módja és köre: az ellátás formája: ápolást, gondozást nyújtó intézmény (Szt. 57. § (2) a.) pontja), az ellátás típusa: pszichiátriai betegek otthona (Szt. 67. § (2))
….napjáig
Megállapodást kötı felek rögzítik, hogy az ellátott az ellátást a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye …………… telephelyén veszi igénybe.
Az intézmény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti teljes körő ellátást biztosítja az ellátást igénybe vevı számára. A teljes körő ellátás körébe az alábbi szolgáltatások tartoznak:
a lakhatással összefüggı ellátás (bentlakás, főtés, világítás, melegvíz) napi háromszori étkeztetés, az ellátást igénybe vevı a bentlakásos intézményben saját ruházatát és textíliáját használja, azonban ha az ellátást igénybe vevı megfelelı mennyiségő és minıségő saját ruházattal nem rendelkezik, a teljes körő ellátás részeként nyújtott ruházat legalább három váltás fehérnemőt és hálóruhát, valamint az évszaknak megfelelı legalább két váltás felsı ruházatot és utcai cipıt - szükség szerint más lábbelit – tartalmaz, egészségügyi ellátás, az ellátást igénybe vevı értékeinek, vagyontárgyainak megırzése, takarítás, mentálhigiénés ellátás.
Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátás igénybevételétıl számított egy hónapon belül személyre szabott egyéni gondozási tervet készít, melyet évente értékel és aktualizál. Ha az ellátásban részesülı személy állapota miatt ápolásra is szorul, az egyéni gondozási terv részeként ápolási tervet kell készíteni. Az ápolási terv az ápoló-gondozó otthonban elhelyezett személy részére nyújtott, ápolási feladatok dokumentációja, amely az ápolásra szoruló személy állapotának javítására vonatkozó feladatokat, illetve az alkalmazható technikákat tartalmazza. 3.) Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tájékoztatása: Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tudomásul veszi az intézményvezetınek: az intézményben biztosított szolgáltatásra, az ellátást igénybe vevıt érintı, intézmény által vezetett nyilvántartásra, az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója közötti kapcsolattartás rendjére, az érdekképviseleti fórum mőködésére és a panaszjog gyakorlásának módjára, az intézmény házirendjére. 4.) Az ellátást igénybe vevı, (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy az adataiban, valamint az ellátásra való jogosultság feltételeiben való változtatásról, továbbá minden olyan körülményrıl, amely a személyi térítési díjfizetési kötelezettségét érinti (pl.: gondnokolt jövedelmében bekövetkezett változás stb.), haladéktalanul tájékoztatja az intézményvezetıt.
5.) Az intézményvezetı köteles tájékoztatni az ellátást igénybe vevıt, illetve általa megjelölt hozzátartozóját. - az ellátást igénybe vevı állapotáról, annak lényeges változásáról, - az egészségügyi intézménybe való beutalásról, - az ellátás ideiglenes szüneteltetésérıl, az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, - az áthelyezés kezdeményezésérıl, kérelmezésérıl, - a személyi térítési díjhátralék következményeirıl, a behajtás érdekében tett intézkedésekrıl, - az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl, valamint - az egyéni gyógyszerköltség viselésének eseteirıl. 6.) A gondozott nyilatkozata a közeli (értesítendı) hozzátartozó megnevezésére vonatkozóan:…………………………………………………………………………….., kizárt hozzátartozóra vonatkozóan: az értesítésbıl ………………………………………………………………..……………………………, az általa kötött tartási és öröklési szerzıdésrıl:……………………………… …………………………………………………………………………………………….., és a térítési díjfizetésre és a tartást, gondozást szerzıdésben vállaló kötelezettrıl: ……………………..…………………………………………………..….. 7.) A személyi térítési díj megállapításának, fizetésének szabályai: 7.1. A személyi térítési díj az intézményt fenntartó önkormányzat rendeletében megállapított intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi és vagyoni helyzete, valamint a tartásra képes hozzátartozó tartási képessége alapján kerül megállapításra. 7.2. Az ellátásért fizetendı személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének a 80 %-át. 7.3.A személyi térítési díj összegérıl az intézményvezetı legkésıbb jelen megállapodás aláírásától számított harminc napon belül értesíti a térítési díj fizetésére kötelezettet. 7.4. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díj összegét vitatja, az intézményvezetı erre vonatkozó értesítésének kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat. Ilyen esetben a közgyőlés elnöke dönt a személyi térítési díj összegérıl. 7.5. A személyi térítési díjat a fenntartó határozattal állapítja meg, ha az ellátott havi jövedelmének a 80 %-a a teljes intézményi térítési díj megfizetésére nem elegendı, és az ellátott tartásra köteles és képes hozzátartozóval rendelkezik. 7.6. A térítési díj megfizetésére kötelezett az ellátásért a tárgyhónapot hó 10. napjáig köteles a személyi térítési díjat megfizetni az intézményhez.
követı
7.7. Az ellátásban részesülı személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a megállapított személyi térítési díj 20 %-át fizeti. A távolléti napok naptári éves szinten összesíthetık. Nem minısül távollétnek a rendszeres hétvégi távollét.
7.8. Az ellátásban részesülı két hónapot meghaladó távolléte idejére: a) egészségügyi intézményben történı kezelésének tartamára a megállapított a személyi térítési díj 40 %-át, b) az a.) pont alá nem tartozó esetben a személyi térítési díj 60 %-át fizeti. 7.9. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével írásban felhívja a kötelezettet az elmaradt térítési díj megfizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, a díjhátralékot nyilvántartásba veszi és errıl negyedévenként tájékoztatja a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét, aki a hátralék behajtása iránt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik. 8.) Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy a hatályos jogszabály alapján az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl részletes és pontos tájékoztatást ad az Ellátott részére. Az Ellátott tudomásul veszi, hogy az ezen kívül szükséges gyógyszerei – ideértve a gyógyszerért külön jogszabály alapján dobozonként fizetendı díj költségét is, – gyógyászati segédeszközei finanszírozásáról maga gondoskodik, a jogszabályban meghatározott esetek kivételével. 9.) Az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója az intézmény részérıl fennálló kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban panaszt terjeszthet elı az intézményvezetıhöz. A panasz elbírálására jogosult 15 napon belül tájékoztatja a panasztevıt intézkedésérıl. Ha a panasztevı a megtett intézkedéssel nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálására jogosult nem intézkedik, a panasztevı az intézkedés kézhezvételétıl számított 8 napon belül Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat a jogorvoslattal.
10.)
Az intézményi jogviszony megszőnik: - az intézmény jogutód nélküli megszőnésével (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben), - a jogosult halálával, - határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható.
11.) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszőnteti: - ha a jogosult, illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, - ha jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult a házirendet súlyosan megsérti.
12.) Jelen megállapodás módosítására az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) közös megegyezése alapján kerülhet sor. 13.) Az intézményi jogviszony megszőnésekor az intézményvezetı egyezteti az ellátást igénybevevıvel (törvényes képviselıjével) az intézményi jogviszony megszőnéséig fizetendı térítési díj összegét, az intézményi tárgyi eszközeiben okozott kár megtérítését, továbbá elszámol az ellátott személyi leltárával. 14.) Az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy vitás kérdéseiket elsısorban tárgyalás útján rendezik. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók.
Kelt: ……………………………………..
.……………..………….. …………..………………. ellátást igénybevevı törvényes képviselı
……………..…………………. az intézmény képviseletében
Jóváhagyólag: ………………………………….. intézményvezetı * (a megfelelı szövegrész aláhúzandó).
C) Megállapodás minta fogyatékos személyek otthona ellátást igénybe vevık számára:
MEGÁLLAPODÁS amely
létrejött
egyrészrıl:………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………….. másrészrıl:…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (az intézmény neve, címe, képviselıje neve, képviselet jogcíme), a.) az ellátást igénybe vevı:
b.)
az ellátást igénybe vevı törvényes képviselıje:
név: ...................................................................
név: ..................................................
lakcím: ..............................................................
postacím: .........................................
telefonszám: .....................................................
telefonszám: ....................................
anyja neve: ........................................................
anyja neve: .......................................
születési hely: ...................................................
születési hely: ..................................
születési idı: .....................................................
születési idı: ....................................
személyi ig.száma: ............................................
(A képviseleti jogosultságot igazoló
TAJ száma: ........................................................
okiratot az intézmény másolatban
gondnokság foka: kizáró / korlátozó*
ırzi a nyilvántartásában.)
között az alábbi tartalommal: 1.) Az ellátás idıtartama: Az intézmény a szociális ellátást: a.) …….év………..hó ..…napjától terjedı(határozott) idıre, vagy
kezdıdıen
…….év
……….hó
b.) határozatlan idıtartamra szólóan biztosítja*. 2.) Az intézmény szolgáltatásainak formája, módja és köre: az ellátás formája: ápolást, gondozást nyújtó intézmény (Szt. 57. § (2) a.) pontja), az ellátás típusa: fogyatékos személyek otthona (Szt. 67. § (2))
….napjáig
Megállapodást kötı felek rögzítik, hogy az ellátott az ellátást a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye …………… telephelyén veszi igénybe.
Az intézmény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti teljes körő ellátást biztosítja az ellátást igénybe vevı számára. A teljes körő ellátás körébe az alábbi szolgáltatások tartoznak:
a lakhatással összefüggı ellátás (bentlakás, főtés, világítás, melegvíz) napi háromszori étkeztetés, az ellátást igénybe vevı a bentlakásos intézményben saját ruházatát és textíliáját használja, azonban ha az ellátást igénybe vevı megfelelı mennyiségő és minıségő saját ruházattal nem rendelkezik, a teljes körő ellátás részeként nyújtott ruházat legalább három váltás fehérnemőt és hálóruhát, valamint az évszaknak megfelelı legalább két váltás felsı ruházatot és utcai cipıt - szükség szerint más lábbelit – tartalmaz, valamint ha indokolt, az életkornak megfelelı sportruházatot, egészségügyi ellátás, az ellátást igénybe vevı értékeinek, vagyontárgyainak megırzése, takarítás, mentálhigiénés ellátás.
Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátás igénybevételétıl számított egy hónapon belül személyre szabott egyéni fejlesztési tervet készít, melyet félévente értékel és aktualizál. Ennek elkészítését és értékelését az Ellátott személlyel, ill. törvényes képviselıjével közösen végzi. 3.) Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tájékoztatása: Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tudomásul veszi az intézményvezetınek: - az intézményben biztosított szolgáltatásra, - az ellátást igénybe vevıt érintı, intézmény által vezetett nyilvántartásra, - az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója közötti kapcsolattartás rendjére, - az érdekképviseleti fórum mőködésére és a panaszjog gyakorlásának módjára, - az intézmény házirendjére. 4.) Az ellátást igénybe vevı, (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy az adataiban, valamint az ellátásra való jogosultság feltételeiben való változtatásról, továbbá minden olyan körülményrıl, amely a személyi térítési díjfizetési kötelezettségét érinti (pl.: gondnokolt jövedelmében bekövetkezett változás stb.), haladéktalanul tájékoztatja az intézményvezetıt. 5.) Az intézményvezetı köteles tájékoztatni az ellátást igénybe vevıt, illetve általa megjelölt hozzátartozóját.
- az ellátást igénybe vevı állapotáról, annak lényeges változásáról, - az egészségügyi intézménybe való beutalásról, - az ellátás ideiglenes szüneteltetésérıl, az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, - az áthelyezés kezdeményezésérıl, kérelmezésérıl, - a személyi térítési díjhátralék következményeirıl, a behajtás érdekében tett intézkedésekrıl, - az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl, valamint - az egyéni gyógyszerköltség viselésének eseteirıl. 6.) A gondozott nyilatkozata a közeli (értesítendı) hozzátartozó megnevezésére vonatkozóan:…………………………………………………………………………….., az értesítésbıl kizárt hozzátartozóra vonatkozóan: ………………………………………………………………..……………………………, az általa kötött tartási és öröklési szerzıdésrıl:……………………………… …………………………………………………………………………………………….., és a térítési díjfizetésre és a tartást, gondozást szerzıdésben vállaló kötelezettrıl: ……………………..…………………………………………………..….. 7.) A személyi térítési díj megállapításának, fizetésének szabályai: 7.1. A személyi térítési díj az intézményt fenntartó önkormányzat rendeletében megállapított intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi és vagyoni helyzete, valamint a tartásra képes hozzátartozó tartási képessége alapján kerül megállapításra. 7.2. Az ellátásért fizetendı személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének a 80 %-át. 7.3. A személyi térítési díj összegérıl az intézményvezetı legkésıbb jelen megállapodás aláírásától számított harminc napon belül értesíti a térítési díj fizetésére kötelezettet. 7.4. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díj összegét vitatja, az intézményvezetı erre vonatkozó értesítésének kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat. Ilyen esetben a közgyőlés elnöke dönt a személyi térítési díj összegérıl. 7.5. A személyi térítési díjat a fenntartó határozattal állapítja meg, ha az ellátott havi jövedelmének a 80 %-a a teljes intézményi térítési díj megfizetésére nem elegendı, és az ellátott tartásra köteles és képes hozzátartozóval rendelkezik. 7.6. A térítési díj megfizetésére kötelezett az ellátásért a tárgyhónapot hó 10. napjáig köteles a személyi térítési díjat megfizetni az intézményhez.
követı
7.7. Az ellátásban részesülı személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a megállapított személyi térítési díj 20 %-át fizeti. A távolléti napok naptári éves szinten összesíthetık. Nem minısül távollétnek a rendszeres hétvégi távollét. 7.8. Az ellátásban részesülı két hónapot meghaladó távolléte idejére: a) egészségügyi intézményben történı kezelésének tartamára a megállapított a személyi térítési díj 40 %-át,
b) az a.) pont alá nem tartozó esetben a személyi térítési díj 60 %-át fizeti. 7.9. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével írásban felhívja a kötelezettet az elmaradt térítési díj megfizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, a díjhátralékot nyilvántartásba veszi és errıl negyedévenként tájékoztatja a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét, aki a hátralék behajtása iránt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik. 8.) Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy a hatályos jogszabály alapján az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl részletes és pontos tájékoztatást ad az Ellátott részére. Az Ellátott tudomásul veszi, hogy az ezen kívül szükséges gyógyszerei – ideértve a gyógyszerért külön jogszabály alapján dobozonként fizetendı díj költségét is, – gyógyászati segédeszközei finanszírozásáról maga gondoskodik, a jogszabályban meghatározott esetek kivételével. 9.) Az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója az intézmény részérıl fennálló kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban panaszt terjeszthet elı az intézményvezetıhöz. A panasz elbírálására jogosult 15 napon belül tájékoztatja a panasztevıt intézkedésérıl. Ha a panasztevı a megtett intézkedéssel nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálására jogosult nem intézkedik, a panasztevı az intézkedés kézhezvételétıl számított 8 napon belül Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat a jogorvoslattal.
10.)
Az intézményi jogviszony megszőnik: - az intézmény jogutód nélküli megszőnésével (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben), - a jogosult halálával, - határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható.
11.) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszőnteti: - ha a jogosult, illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, - ha jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult a házirendet súlyosan megsérti. 12.) Jelen megállapodás módosítására az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) közös megegyezése alapján kerülhet sor. 13.) Az intézményi jogviszony megszőnésekor az intézményvezetı egyezteti az ellátást igénybevevıvel (törvényes képviselıjével) az intézményi jogviszony megszőnéséig fizetendı térítési díj összegét, az intézményi tárgyi eszközeiben okozott kár megtérítését, továbbá elszámol az ellátott személyi leltárával.
14.) Az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy vitás kérdéseiket elsısorban tárgyalás útján rendezik. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók.
Kelt: ……………………………………..
.……………..………….. …………..………………. ellátást igénybevevı törvényes képviselı
……………..…………………. az intézmény képviseletében
Jóváhagyólag: ………………………………….. intézményvezetı * (a megfelelı szövegrész aláhúzandó).
D) Megállapodás minta fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye ellátást igénybe vevık számára:
MEGÁLLAPODÁS amely
létrejött
egyrészrıl:………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………….. másrészrıl:…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (az intézmény neve, címe, képviselıje neve, képviselet jogcíme), a.) az ellátást igénybe vevı:
b.)
az ellátást igénybe vevı törvényes képviselıje:
név: ...................................................................
név: ..................................................
lakcím: ..............................................................
postacím: .........................................
telefonszám: .....................................................
telefonszám: ....................................
anyja neve: ........................................................
anyja neve: .......................................
születési hely: ...................................................
születési hely: ..................................
születési idı: .....................................................
születési idı: ....................................
személyi ig.száma: ............................................
(A képviseleti jogosultságot igazoló
TAJ száma: ........................................................
okiratot az intézmény másolatban
gondnokság foka: kizáró / korlátozó*
ırzi a nyilvántartásában.)
között az alábbi tartalommal: 1.) Az ellátás idıtartama: Az intézmény a szociális ellátást: a.) …….év………..hó ..…napjától terjedı(határozott) idıre, vagy
kezdıdıen
…….év
……….hó
b.) határozatlan idıtartamra szólóan biztosítja*. 2.) Az intézmény szolgáltatásainak formája, módja és köre: az ellátás formája: rehabilitációs intézmény (Szt. 57. § (2) b.) pontja) az ellátás típusa: fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye (Szt. 72.§ (2)c.) pontja)
….napjáig
Megállapodást kötı felek rögzítik, hogy az ellátott az ellátást a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye …………… telephelyén veszi igénybe.
A fogyatékosok rehabilitációs intézménye elıkészíti az ott élık családi és lakóhelyi környezetbe történı visszatérését, valamint megszervezi az intézményi ellátás megszőnését követı utógondozást. Az intézmény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti teljes körő ellátást biztosítja az ellátást igénybe vevı számára. A teljes körő ellátás körébe az alábbi szolgáltatások tartoznak:
a lakhatással összefüggı ellátás (bentlakás, főtés, világítás, melegvíz) napi háromszori étkeztetés, az ellátást igénybe vevı a bentlakásos intézményben saját ruházatát és textíliáját használja, azonban ha az ellátást igénybe vevı megfelelı mennyiségő és minıségő saját ruházattal nem rendelkezik, a teljes körő ellátás részeként nyújtott ruházat legalább három váltás fehérnemőt és hálóruhát, valamint az évszaknak megfelelı legalább két váltás felsı ruházatot és utcai cipıt - szükség szerint más lábbelit – tartalmaz, egészségügyi ellátás, az ellátást igénybe vevı értékeinek, vagyontárgyainak megırzése, takarítás, mentálhigiénés ellátás.
Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátás igénybevételétıl számított egy hónapon belül személyre szabott egyéni fejlesztési tervet készít, melyet félévente értékel és aktualizál. Ennek elkészítését és értékelését az Ellátott személlyel, ill. törvényes képviselıjével közösen végzi. A rehabilitációs intézmény a komplex rehabilitációs tevékenység részeként az ellátást igénybe vevık életkora, mentális állapota és egészségi állapota szerint, a személyre szabottan az egyéni fejlesztési tervnek megfelelıen: a) iskolarendszerő, iskolarendszeren kívüli vagy tanfolyami oktatást, képzést nyújt, valamint szervezi az ezekhez történı hozzájutást, különös tekintettel az integrált oktatás lehetıségének biztosítását, b) tematikus foglalkozásokat, szocioterápiás eljárásokat, szocializációs programokat szervez, c) munkavégzési célú foglalkoztatást, képzést vagy képességfejlesztést nyújt, d) szabadidıs, kulturális és közösségi programokat biztosít, illetve szervez, e) folyamatosan biztosítja az egyénre koncentráló szociális, pszichés és mentális segítséget. 3.) Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tájékoztatása: Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tudomásul veszi az intézményvezetınek: - az intézményben biztosított szolgáltatásra, - az ellátást igénybe vevıt érintı, intézmény által vezetett nyilvántartásra, - az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója közötti kapcsolattartás rendjére,
- az érdekképviseleti fórum mőködésére és a panaszjog gyakorlásának módjára, - az intézmény házirendjére. 4.) Az ellátást igénybe vevı, (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy az adataiban, valamint az ellátásra való jogosultság feltételeiben való változtatásról, továbbá minden olyan körülményrıl, amely a személyi térítési díjfizetési kötelezettségét érinti (pl.: gondnokolt jövedelmében bekövetkezett változás stb.), haladéktalanul tájékoztatja az intézményvezetıt. 5.) Az intézményvezetı köteles tájékoztatni az ellátást igénybe vevıt, illetve általa megjelölt hozzátartozóját. - az ellátást igénybe vevı állapotáról, annak lényeges változásáról, - az egészségügyi intézménybe való beutalásról, - az ellátás ideiglenes szüneteltetésérıl, az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, - az áthelyezés kezdeményezésérıl, kérelmezésérıl, - a személyi térítési díjhátralék következményeirıl, a behajtás érdekében tett intézkedésekrıl, - az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl, valamint - az egyéni gyógyszerköltség viselésének eseteirıl. 6.) A gondozott nyilatkozata a közeli (értesítendı) hozzátartozó megnevezésére vonatkozóan:…………………………………………………………………………….., kizárt hozzátartozóra vonatkozóan: az értesítésbıl ………………………………………………………………..……………………………, az általa kötött tartási és öröklési szerzıdésrıl:……………………………… …………………………………………………………………………………………….., és a térítési díjfizetésre és a tartást, gondozást szerzıdésben vállaló kötelezettrıl: ……………………..…………………………………………………..….. 7.) A személyi térítési díj megállapításának, fizetésének szabályai: 7.1. A személyi térítési díj az intézményt fenntartó önkormányzat rendeletében megállapított intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi és vagyoni helyzete, valamint a tartásra képes hozzátartozó tartási képessége alapján kerül megállapításra. 7.2. Az ellátásért fizetendı személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének a 80 %-át. 7.3. A személyi térítési díj összegérıl az intézményvezetı legkésıbb jelen megállapodás aláírásától számított harminc napon belül értesíti a térítési díj fizetésére kötelezettet. 7.4. a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díj összegét vitatja, az intézményvezetı erre vonatkozó értesítésének kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat. Ilyen esetben a közgyőlés elnöke dönt a személyi térítési díj összegérıl.
7.5. A személyi térítési díjat a fenntartó határozattal állapítja meg, ha az ellátott havi jövedelmének a 80 %-a a teljes intézményi térítési díj megfizetésére nem elegendı, és az ellátott tartásra köteles és képes hozzátartozóval rendelkezik. 7.6. A térítési díj megfizetésére kötelezett az ellátásért a tárgyhónapot hó 10. napjáig köteles a személyi térítési díjat megfizetni az intézményhez.
követı
7.7. Az ellátásban részesülı személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a megállapított személyi térítési díj 20 %-át fizeti. A távolléti napok naptári éves szinten összesíthetık. Nem minısül távollétnek a rendszeres hétvégi távollét. 7.8. Az ellátásban részesülı két hónapot meghaladó távolléte idejére: a) egészségügyi intézményben történı kezelésének tartamára a megállapított a személyi térítési díj 40 %-át, b) az a.) pont alá nem tartozó esetben a személyi térítési díj 60 %-át fizeti. 7.9. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével írásban felhívja a kötelezettet az elmaradt térítési díj megfizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, a díjhátralékot nyilvántartásba veszi és errıl negyedévenként tájékoztatja a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét, aki a hátralék behajtása iránt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik. 7.10.
A rehabilitációs intézményben elhelyezett esetében a fenntartó a személyi térítési díj 50%-át elıtakarékossági címen elkülönítetten kezelheti. Az elıtakarékosság címén befizetett összeget elkülönített betétkönyvben kell elhelyezni, és ki kell adni, ha az ellátott intézményi jogviszonya a sikeres rehabilitáció következtében megszőnik. Ha az intézményi jogviszony egyéb okból szőnik meg, az elıtakarékosság címén befizetett összeget térítési díjhátralékként kell kezelni.
8.) Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy a hatályos jogszabály alapján az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl részletes és pontos tájékoztatást ad az Ellátott részére. Az Ellátott tudomásul veszi, hogy az ezen kívül szükséges gyógyszerei – ideértve a gyógyszerért külön jogszabály alapján dobozonként fizetendı díj költségét is, – gyógyászati segédeszközei finanszírozásáról maga gondoskodik, a jogszabályban meghatározott esetek kivételével. 9.) Az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója az intézmény részérıl fennálló kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban panaszt terjeszthet elı az intézményvezetıhöz. A panasz elbírálására jogosult 15 napon belül tájékoztatja a panasztevıt intézkedésérıl. Ha a panasztevı a megtett intézkedéssel nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálására jogosult nem intézkedik, a panasztevı az intézkedés kézhezvételétıl számított 8 napon belül Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat a jogorvoslattal. 10.)
Az intézményi jogviszony megszőnik: az intézmény jogutód nélküli megszőnésével (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben),
a jogosult halálával, határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható. 11.) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszőnteti: - ha a jogosult, illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, - ha jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult a házirendet súlyosan megsérti. 12.) Jelen megállapodás módosítására az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) közös megegyezése alapján kerülhet sor. 13.) Az intézményi jogviszony megszőnésekor az intézményvezetı egyezteti az ellátást igénybevevıvel (törvényes képviselıjével) az intézményi jogviszony megszőnéséig fizetendı térítési díj összegét, az intézményi tárgyi eszközeiben okozott kár megtérítését, továbbá elszámol az ellátott személyi leltárával. 14.) Az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy vitás kérdéseiket elsısorban tárgyalás útján rendezik. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók. Kelt: …………………………………….. .……………..………….. …………..………………. ellátást igénybevevı törvényes képviselı
……………..…………………. az intézmény képviseletében
Jóváhagyólag: ………………………………….. intézményvezetı * (a megfelelı szövegrész aláhúzandó).
E) Megállapodás minta lakóotthoni ellátást igénybe vevık számára:
MEGÁLLAPODÁS amely
létrejött
egyrészrıl:………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………….. másrészrıl:…………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (az intézmény neve, címe, képviselıje neve, képviselet jogcíme), a.) az ellátást igénybe vevı:
b.)
az ellátást igénybe vevı törvényes képviselıje:
név: ...................................................................
név: ..................................................
lakcím: ..............................................................
postacím: .........................................
telefonszám: .....................................................
telefonszám: ....................................
anyja neve: ........................................................
anyja neve: .......................................
születési hely: ...................................................
születési hely: ..................................
születési idı: .....................................................
születési idı: ....................................
személyi ig.száma: ............................................
(A képviseleti jogosultságot igazoló
TAJ száma: ........................................................
okiratot az intézmény másolatban
gondnokság foka: kizáró / korlátozó*
ırzi a nyilvántartásában.)
között az alábbi tartalommal: 1.) Az ellátás idıtartama: Az intézmény a szociális ellátást: a.) …….év………..hó ..…napjától terjedı(határozott) idıre, vagy
kezdıdıen
…….év
……….hó
….napjáig
b.) határozatlan idıtartamra szólóan biztosítja*. Megállapodást kötı felek rögzítik, hogy az ellátott az ellátást a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye …………… telephelyén veszi igénybe. 2.) Az intézmény szolgáltatásainak formája, módja és köre: az ellátás formája: lakóotthon (Szt. 57. § (2) c.) pontja) az ellátás típusa*:
a) fogyatékos személyek lakóotthona, formái: (Szt.(85/A.§ (2) a)) aa) rehabilitációs célú lakóotthon, ab) ápoló-gondozó célú lakóotthon; b) pszichiátriai betegek lakóotthona (Szt.(85/A.§ (2) b))
A lakóotthon korszerő lakhatási és életkörülményeket biztosít, illetve minıségi követelményeknek megfelelı ellátást nyújt. Az ellátást igénybe vevı a lakóotthontól a következı szolgáltatásokat igényelheti: a) étkezés, b) munka jellegő foglalkoztatás megszervezése, c) pénzkezeléssel kapcsolatos segítségnyújtás, d) egészségügyi, mentálhigiénés alapszolgáltatás (tanácsadás, életvitel javítását segítı programok), e) szabadidıs programok szervezése (kirándulás, rendezvények), f) sportszerek használatának biztosítása. A lakóotthoni ellátást igénybe vevık jogai: A lakóotthoni ellátást igénybe vevık jogosultak látogatót fogadni. A látogatók fogadásának rendjét a házirend határozza meg. A lakóotthonban lakók joga, hogy önállóan meghatározzák a házirendben az életvitelükkel kapcsolatos együttélési szabályokat. Az ellátást igénybe vevı képességeihez mérten részt vehet a lakóotthon mőködtetésében. Az ellátást igénybe vevık pénzkezelése, a jövedelem felhasználása: A lakóotthonban élı személy a saját vagyonát, jövedelmét, költıpénzét maga kezeli, kérésére azonban a szociális segítı a költıpénz felhasználásához segítséget nyújt számára. Ha az ellátást igénybe vevı gondnokság vagy gyámság alatt áll, a vagyonának kezelése a külön jogszabályban meghatározottak szerint történik. Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátás igénybevételétıl számított egy hónapon belül személyre szabott egyéni fejlesztési tervet készít, melyet félévente értékel és aktualizál. Ennek elkészítését és értékelését az Ellátott személlyel, ill. törvényes képviselıjével közösen végzi. 3.) Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tájékoztatása: Az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselı) tudomásul veszi az intézményvezetınek: - az intézményben biztosított szolgáltatásra, - az ellátást igénybe vevıt érintı, intézmény által vezetett nyilvántartásra, - az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója közötti kapcsolattartás rendjére, - az érdekképviseleti fórum mőködésére és a panaszjog gyakorlásának módjára, - az intézmény házirendjére. 4.) Az ellátást igénybe vevı, (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy az adataiban, valamint az ellátásra való jogosultság feltételeiben való változtatásról, továbbá minden olyan
körülményrıl, amely a személyi térítési díjfizetési kötelezettségét érinti (pl.: gondnokolt jövedelmében bekövetkezett változás stb.), haladéktalanul tájékoztatja az intézményvezetıt. 5.) Az intézményvezetı köteles tájékoztatni az ellátást igénybe vevıt, illetve általa megjelölt hozzátartozóját. - az ellátást igénybe vevı állapotáról, annak lényeges változásáról, - az egészségügyi intézménybe való beutalásról, - az ellátás ideiglenes szüneteltetésérıl, az ellátás biztosításában felmerült akadályoztatásról, - az áthelyezés kezdeményezésérıl, kérelmezésérıl, - a személyi térítési díjhátralék következményeirıl, a behajtás érdekében tett intézkedésekrıl, - az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl, valamint - az egyéni gyógyszerköltség viselésének eseteirıl. 6.) A gondozott nyilatkozata a közeli (értesítendı) hozzátartozó megnevezésére vonatkozóan:…………………………………………………………………………….., az értesítésbıl kizárt hozzátartozóra vonatkozóan: ………………………………………………………………..……………………………, az általa kötött tartási és öröklési szerzıdésrıl:……………………………… …………………………………………………………………………………………….., és a térítési díjfizetésre és a tartást, gondozást szerzıdésben vállaló kötelezettrıl: ……………………..…………………………………………………..….. 7.) A személyi térítési díj megállapításának, fizetésének szabályai: 7.1. A személyi térítési díj az intézményt fenntartó önkormányzat rendeletében megállapított intézményi térítési díj és az ellátott jövedelmi és vagyoni helyzete, valamint a tartásra képes hozzátartozó tartási képessége alapján kerül megállapításra. 7.2. Az ellátásért fizetendı személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének a 80 %-át, illetve az ellátott havi jövedelme 50%-át rehabilitációs célú lakóotthon esetén. 7.3. A személyi térítési díj összegérıl az intézményvezetı legkésıbb jelen megállapodás aláírásától számított harminc napon belül értesíti a térítési díj fizetésére kötelezettet. 7.4. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díj összegét vitatja, az intézményvezetı erre vonatkozó értesítésének kézhezvételétıl számított nyolc napon belül a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat. Ilyen esetben a közgyőlés elnöke dönt a személyi térítési díj összegérıl. 7.5. A személyi térítési díjat a fenntartó határozattal állapítja meg, ha az ellátott havi jövedelmének a 80 %-a, illetve rehabilitációs lakóotthoni ellátás esetén az ellátott havi jövedelmének 50%-a a teljes intézményi térítési díj megfizetésére nem elegendı, és az ellátott tartásra köteles és képes hozzátartozóval rendelkezik.
7.6. A térítési díj megfizetésére kötelezett az ellátásért a tárgyhónapot hó 10. napjáig köteles a személyi térítési díjat megfizetni az intézményhez.
követı
7.7. Az ellátásban részesülı személy – kivéve a rehabilitációs célú lakóotthoni ellátásban részesülıt - a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a megállapított személyi térítési díj 20 %-át fizeti. A távolléti napok naptári éves szinten összesíthetık. Nem minısül távollétnek a rendszeres hétvégi távollét. 7.8. Az ellátásban részesülı – kivéve a rehabilitációs célú lakóotthoni ellátásban részesülıt két hónapot meghaladó távolléte idejére: egészségügyi intézményben történı kezelésének tartamára a megállapított a személyi térítési díj 40 %-át, az a.) pont alá nem tartozó esetben a személyi térítési díj 60 %-át fizeti. 7.9. A rehabilitációs lakóotthonban elhelyezett személy távolléte idejére személyi térítési díjként a lakhatási költség 50%-át fizeti. 7.10. Ha a térítési díj fizetésére kötelezett a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az intézményvezetı 15 napos határidı megjelölésével írásban felhívja a kötelezettet az elmaradt térítési díj megfizetésére. Ha a határidı eredménytelenül telt el, a díjhátralékot nyilvántartásba veszi és errıl negyedévenként tájékoztatja a Fejér Megyei Közgyőlés Elnökét, aki a hátralék behajtása iránt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik.
8.) Az Ellátást biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy a hatályos jogszabály alapján az intézmény által térítésmentesen biztosított alapgyógyszerek körérıl részletes és pontos tájékoztatást ad az Ellátott részére. Az Ellátott tudomásul veszi, hogy az ezen kívül szükséges gyógyszerei – ideértve a gyógyszerért külön jogszabály alapján dobozonként fizetendı díj költségét is, – gyógyászati segédeszközei finanszírozásáról maga gondoskodik, a jogszabályban meghatározott esetek kivételével. 9.) Az ellátást igénybe vevı és hozzátartozója az intézmény részérıl fennálló kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban panaszt terjeszthet elı az intézményvezetıhöz. A panasz elbírálására jogosult 15 napon belül tájékoztatja a panasztevıt intézkedésérıl. Ha a panasztevı a megtett intézkedéssel nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálására jogosult nem intézkedik, a panasztevı az intézkedés kézhezvételétıl számított 8 napon belül Fejér Megyei Közgyőlés Elnökéhez fordulhat a jogorvoslattal. 10.)
Az intézményi jogviszony megszőnik: - az intézmény jogutód nélküli megszőnésével (ez esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli az ellátást igénybevevıvel szemben), - a jogosult halálával, - határozott idejő intézeti elhelyezés esetén a megjelölt idıtartam lejártával, kivéve, ha az 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az elhelyezés idıtartama meghosszabbítható.
11.) Az intézményvezetı az intézményi jogviszonyt megszőnteti: - ha a jogosult, illetve törvényes képviselıje az ellátás megszüntetésére kérelmet nyújt be, - ha jogosult másik intézménybe történı elhelyezése indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult intézményi elhelyezése nem indokolt (Szakértıi Bizottság javaslata alapján), - ha jogosult a házirendet súlyosan megsérti. 12.) Jelen megállapodás módosítására az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) közös megegyezése alapján kerülhet sor. 13.) Az intézményi jogviszony megszőnésekor az intézményvezetı egyezteti az ellátást igénybevevıvel (törvényes képviselıjével) az intézményi jogviszony megszőnéséig fizetendı térítési díj összegét, az intézményi tárgyi eszközeiben okozott kár megtérítését, továbbá elszámol az ellátott személyi leltárával. 14.) Az intézményvezetı és az ellátást igénybe vevı (törvényes képviselıje) kijelenti, hogy vitás kérdéseiket elsısorban tárgyalás útján rendezik. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók.
Kelt: ……………………………………..
.……………..………….. …………..………………. törvényes képviselı ellátást igénybevevı
……………..…………………. az intézmény képviseletében
Jóváhagyólag: ………………………………….. intézményvezetı * (a megfelelı szövegrész aláhúzandó).”
5. számú melléklet A Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális intézmények igénybevételi eljárásban megállapodással részt vevı települési önkormányzatokról 1. Aba 2. Adony 3. Alap 4. Alcsutdoboz 5. Alsószentiván 6. Bakonycsernye 7. Bakonykuti 8. Balinka 9. Baracs 10. Baracska 11. Besnyı 12. Bicske 13. Bodajk 14. Bodmér 15. Cece 16. Csabdi 17. Csákberény 18. Csákvár 19. Csókakı 20. Csór 21. Dég 22. Dunaújváros 23. Elıszállás 24. Enying 25. Ercsi 26. Etyek 27. Fehérvárcsurgó 28. Füle 29. Gánt 30. Gárdony 31. Gyúró 32. Hantos 33. Igar 34. Iszkaszentgyörgy 35. Isztimér 36. Iváncsa 37. Jenı 38. Kajászó 39. Káloz 40. Kápolnásnyék 41. Kincsesbánya 42. Kisapostag
43. Kisláng 44. Kulcs 45. Lajoskomárom 46. Lepsény 47. Lovasberény 48. Magyaralmás 49. Martonvásár 50. Mány 51. Mátyásdomb 52. Mezıfalva 53. Mezıkomárom 54. Mezıszentgyörgy 55. Mezıszilas 56. Moha 57. Mór 58. Nadap 59. Nagykarácsony 60. Nagylók 61. Nagyveleg 62. Nagyvenyim 63. Nádasdladány 64. Pákozd 65. Pátka 66. Pázmánd 67. Perkáta 68. Polgárdi 69. Pusztaszabolcs 70. Pusztavám 71. Rácalmás 72. Ráckeresztúr 73. Sárbogárd 74. Sáregres 75. Sárkeresztes 76. Sárkeresztúr 77. Sárkeszi 78. Sárosd 79. Sárszentmihály 80. Seregélyes 81. Soponya 82. Söréd 83. Sukoró 84. Szabadbattyán
85. Szabadegyháza 86. Szabadhídvég 87. Szár 88. Székesfehérvár 89. Tabajd 90. Tác 91. Tordas 92. Újbarok 93. Úrhida 94. Vajta 95. Vál 96. Vereb 97. Velence 98. Vértesacsa 99. Vértesboglár 100. Zámoly
2
3
6. sz. melléklet
Fejér megyei Szociálpolitikai Kerekasztal tagjai 1.
Fejér Megyei Önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságának elnöke
2.
Fejér megyében lévı Megyei jogú városok polgármesterei által megbízott személyek
3.
Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal szociális szakreferense
4.
Fejér megye területén mőködı állami és nem állami intézmények igazgatói
5.
Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal képviselıje,
6.
Az Esélyek Háza Székesfehérvár igazgatója
azzal, hogy a tagokat a közgyőlés döntését követıen a Fejér Megyei Közgyőlés Elnöke kéri fel.”