A Kormány …./2006. (
)
Korm. rendelete a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályokról A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 7. §-a (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el: 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a) a román, illetve a bolgár állampolgárnak, valamint b) az a) pontban meghatározott személy házastársának, valamint c) az a), illetve b) pontban meghatározott személy eltartott vagy 21 évnél fiatalabb leszármazójának magyarországi foglalkoztatására. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki a bolgár és román állampolgár magyarországi foglalkoztatására, ha e személyt a Romániában vagy a Bolgár Köztársaságban letelepedett munkáltató szolgáltatásnyújtás keretében kiküldetés, kirendelés, vagy munkaerő-kölcsönzés keretében küldi magyarországi foglalkoztatóhoz. (3) Ezt a rendeletet nem kell alkalmazni annak a személynek a foglalkoztatására, a) aki az Európai Unió olyan tagállamának állampolgára, amely tagállam a nemzeti jogszabálya szerint történő foglalkoztatás tekintetében a magyar állampolgárokat a saját állampolgáraival azonos elbánásban részesíti; b) akire nézve az (1) bekezdésben meghatározott személyek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről rendelkező, az Flt. végrehajtására kiadott jogszabály e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapít meg. 2. § (1) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott személy Magyarországon – a 3-4. §-ban foglaltak kivételével – engedély alapján foglalkoztatható. (2) Az engedélyt a külföldiek magyarországi foglalkoztatására vonatkozó általános szabályok szerint vagy – az 1. számú mellékletben meghatározott foglalkozások tekintetében – a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül kell kiadni.
3. §
Nincs szükség engedélyre a bolgár, illetve román állampolgár további magyarországi foglalkoztatásához, ha az érintettet e rendelet hatálybalépésekor vagy azt követően megszakítás nélkül legalább 12 hónap időtartamú foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban jogszerűen foglalkoztatták. 4. § Nincs szükség engedélyre a 3. §-ban meghatározottak szerint engedély nélkül foglalkoztatott személy 1. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott családtagjának (a továbbiakban: családtag) magyarországi foglalkoztatásához, ha a családtag a) e rendelet hatálybalépése napján, vagy b) e rendelet hatálybalépését követő időponttól kezdődően legalább 18 hónapig jogszerűen családtagként tartózkodott Magyarországon. 5. § (1) A regionális munkaügyi központ (továbbiakban: munkaügyi központ) a 3. §-ban, valamint a 4. §-ban meghatározott engedélymentesség fennállását az engedélymentességre jogosult személy, vagy foglalkoztatója kérelmére igazolja. (2) A mentesség igazolása iránti kérelemhez mellékelni kell a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítését, fennállását tanúsító dokumentumot. (3) A 4. §-ban meghatározott esetben a fentieken túlmenően a kérelemhez mellékelni kell a 4. §-ban meghatározott jogállást, valamint a jogszerű tartózkodás tényét igazoló hatósági okiratot is. (4) A jogszerű, legalább 12 hónap időtartamú foglalkoztatás tényének igazolása érdekében, az eljáró munkaügyi központ a hatósági nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi, hogy az egyéni munkavállalási engedély kiadására sor került-e, illetve megvizsgálja, hogy a munkavállalás megfelel-e az engedélymentesség feltételeinek. (5) A 3. és 4. §-ban foglalt mentesség igazolása iránti kérelmet az 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott személy foglalkoztatásának helye szerint illetékes munkaügyi központ adja ki. Ha a foglalkoztatás a kérelem benyújtásának időpontjában már megszűnt, az igazolás kiadására a megszűnt foglalkoztatás helye szerinti munkaügyi központ az illetékes. 6. § A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselettel rendelkező munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek véleményének meghallgatásával a rendelet hatálybalépését követően félévente felülvizsgálja a magyar munkaerőpiac helyzetét az 1. számú mellékletben meghatározott FEOR-számmal azonosított foglalkozások listájának aktualizálása érdekében. 7. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba. (2) 2009. január 1-jén a 4. § b) pontjának a „legalább 18 hónapig” szövegrésze hatályát veszti.
1. számú melléklet a …./2006. (…….. ) Korm. rendelethez Az előterjesztés tervezetben szereplő szakmai lista még nem a végleges, a jelenleg is folyó konzultációk során tovább bővül, illetve módosul. Azon FEOR-számmal azonosított foglalkozások listája, amelyek tekintetében az engedélyt a rendelet 2. §-a (2) bekezdése szerint a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül ki kell adni Foglalkozás kódja és megnevezése
2117 2121 2132 2133 2142 2143 2145 2146 2147 2211 2212 2213 2214 2215 2216 2222 2223 2226 2322
2442 2443 2522 2523 2536 2541 2542 2543 2545 2546
Felsőfokú műszaki és természettudományi foglalkozások Gépészmérnök Gyengeáramú villamosmérnök Számítástechnikai szervező Szoftverfejlesztő, informatikus Csillagász Meteorológus Farmakológus Geológus, geofizikus Matematikus Felsőfokú egészségügyi foglalkozások Általános orvos Szakorvos Fogorvos Fogszakorvos Gyógyszerész Szakgyógyszerész Optometrista Dietetikus Mentőtiszt Felsőfokú szociális és munkaerőpiaci szolgáltató foglalkozások Szakosított szociális munkás (pl. mentálhigiénés, gerontológiai, rehabilitációs tanácsadó) Szakképzett pedagógusok Konduktor Egészségnevelő Gazdasági, jogi és társadalomtudományi foglalkozások Üzletkötő Humánpolitikai szervező Szabadalmi ügyvivő Filozófus Politológus Történész, régész Szociológus, demográfus Nyelvész, irodalomtörténész Felsőfokú kulturális, sport, művészeti és vallási foglalkozások
2615 2618 2621 2622 2623 2624 2625 2627 2632 2633 3122 3151 3161 3162 3163 3166 3191 3211 3212 3231 3132 3233 3234 3235 3242 3243 3414 3415 3521 3622 3627 3633 3635 3644 3711 3712 3715 3716 3721 3722 3723
Könyv- és lapkiadó szerkesztője Szakképzett edző, sportszervező, -irányító Író (újságíró nélkül) Műfordító Képzőművész Iparművész Zeneszerző Operatőr, fotóművész Zenész, énekes Koreográfus, táncművész Technikusok és hasonló műszaki foglalkozások Közlekedési technikus Energiagazdálkodó Tengeri és belvízi hajóparancsnok Hajós-, fedélzeti tiszt, hajóvezető Légijármű-vezető, hajózómérnök Postaforgalmi és hírközlési szakmai irányító Újítási műszaki ügyintéző Középfokú egészségügyi foglalkozások Általános ápolónő, ápoló Szakápoló Általános asszisztens Szakasszisztens Fogászati asszisztens Gyógyszertári asszisztens Gyógyszerellátási szakasszisztens Szülésznő Gyógytornász Pedagógus foglalkozások Egészségnevelő-asszisztens Gyógypedagógiai asszisztens Igazságszolgáltatási, élet- és vagyonvédelmi ügyintézők Tűzrendész Gazdasági és pénzintézeti ügyintézők Kiállítási és kereskedelmi propaganda ügyintéző Becsüs, árverező Pénz- és értékjegy-értékesítő ügyintéző Értékpapír- és devizakereskedő (pl. tőzsdeügynök) Hostess Felsőfokú kulturális, sport, művészeti és vallási foglalkozások Könyvtári munkatárs Levéltári munkatárs Könyv- és lapkiadó szerkesztő munkatárs Hivatásos sportoló, sportmunkatárs Segédszínész Segédrendező Népzenész
3725 4194 5124 5213 5224 5232 5233 5312 5316 5341 5343 5344 5353 6121 7211 7212 7216 7223 7323 7332 7341 7342 7345 7351 7422 7423 7425 7443 7445 7522 7524 7526 7530 7611 7612 7614 7621
Cirkuszművész Irodai jellegű foglalkozások Irodai sokszorosító Kereskedelmi és vendéglátóipari foglalkozások Szakács Közlekedési, postai és hírközlési foglalkozások Utaskísérő, légiutas-kísérő Vonat fel- és átvevő Mozgóposta kezelő Járatkísérő Nem anyagi jellegű szolgáltatási foglalkozások Kozmetikus Vegytisztító, kelmefestő Fényképész, fotó-, és mozgófilmlaboráns Díszletező, díszítő Mozigépész, vetítőgépész Egészségügyi kártevőirtó Mezőgazdasági foglalkozások Gyógynövénytermesztő Élelmiszeripari foglalkozások Húsfeldolgozó (hentes, mészáros), hal- és baromfifeldolgozó Tartósítóipari munkás, gyümölcs-, zöldségfeldolgozó Sütő-, tésztaipari munkás, pék Sörgyártó Könnyűipari foglalkozások Kalapos, sapkakészítő Szíjgyártó Bútorasztalos Épületasztalos Kádár, bognár Betűszedő, nyomdai szövegszerkesztő Vas- és fémipari foglalkozások Szerszámkészítő Forgácsoló Hegesztő, lángvágó Elektroműszerész Villamossági szerelő Háziipari, vegyesipari és raktározási foglalkozások, laboránsok Ékszerkészítő, ötvös, drágakőcsiszoló Üveggyártó Hangszerkészítő Raktárkezelő Építőipari foglalkozások Kőműves Ács, állványozó Épületszerkezet-szerelő Vezeték- és csőhálózat szerelő
7624 7631 7634 7635 7637 7643
Villanyszerelő Építmény- és épületszigetelő Burkoló Festő és mázoló Kályhás Hídszerkezet-építő Feldolgozóipari gépek kezelői 8113 Dohánygyártó gépkezelő 8122 Ruházati gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó 8125 Fafeldolgozó gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó 8132 Gázgyártó, -feldolgozó gépkezelő 8133 Vegyi alapanyagot és terméket gyártó gépkezelő 8145 Mész-, cementterméket gyártó gépkezelő 8192 Fémmegmunkáló gépkezelő 8193 Gyártósori összeszerelő Egyéb helyhez kötött gépek kezelői 8224 Vízturbinagépész, -gépkezelő Mobil gépek kezelői 8311 Mezőgazdasági erőgép-vezető, kezelő 8324 Hidromechanikus és úszómunkagép-kezelő 8325 Kútfurógép-kezelő 8332 Településtisztasági szippantógép-kezelő 8343 Targoncavezető 8353 Metróvezető 8361 Uszálykormányos 8362 Fedélzet-, gépmester 8364 Kishajóvezető Egyszerű szolgáltatási jellegű foglalkozások (mezőgazdasági foglalkozások nélkül) 9114 Konyhai kisegítő 9125 Hordár, csomagkihordó 9131 Kézi anyagmozgató, csomagoló
Általános indokolás A román és a bolgár Csatlakozási Szerződés1 mind tartalmilag, mind szövegszerű megfogalmazásában ugyanolyan rendelkezéseket tartalmaz a munkaerőpiac megnyitása, a munkavállalók szabad áramlása vonatkozásában, mint amilyenek a magyar Csatlakozási szerződésben is megtalálhatók voltak. A Csatlakozási Szerződés a munkaerő szabad áramlása fejezet alatt kétféle, jellegében és hatókörében lényegesen eltérő rendelkezést tartalmaz. Egyrészt lehetővé teszi, hogy a régi tagállamok – azaz az EU25-ök, köztük Magyarország is – meghatározott ideig (2+3+2 év) és adott feltételek mellett korlátozzák az egyéni munkavállalók szabad mozgását (klasszikus munkavállalás). Másrészt, Ausztriának és Németországnak lehetőséget ad arra, hogy meghatározott szektorokban, meghatározott ideig korlátozzák a szolgáltatásnyújtás keretében megvalósuló munkavállalást (ez az ún. posting, azaz a kiküldetés, kirendelés, illetve munkaerő-kölcsönzés). Jelen előterjesztés – a Csatlakozási Szerződés nyújtotta lehetőségekből következően – kizárólag a klasszikus, egyéni munkavállalás esetén alkalmazható átmeneti rendelkezések szabályaival foglalkozik. Az egyéni munkavállalók mozgását illetően az átmeneti időszak első két évére vonatkozóan Magyarország fokozatosan, a valós munkaerőigényhez, illetve munkaerő hiányhoz igazodva nyitja meg munkaerő-piacát a román és a bolgár munkavállalók előtt. A nyitás részleges: a gazdaság mindazon területein, ágazataiban és szakmáiban, ahol a magyar munkaerőpiac pótlólagos munkaerőt igényel, ott kerül sor a munkaerő-piacra való bejutás könnyítésére, azaz az engedélyek munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélküli kiadására. Ezen ágazatok és szakmák meghatározásakor figyelembe vettük az ágazati minisztériumok, illetve az ágazati párbeszéd bizottságok javaslatait. Azon területeken, ágazatokban és szakmákban, ahol többlet munkaerőre a gazdaság nem tart igényt, fennmarad a jelenlegi – az általános szabályok szerinti – munkavállalási engedélyezési rendszer. Mindebből következik, hogy az átmeneti időszak első két évében a román és a bolgár állampolgárok magyarországi munkavállalása továbbra is engedélyköteles marad. Részletes indokolás 1. §-hoz Az 1. § a rendelet személyi hatályát határozza meg. Az 1. § (2) bekezdése rögzíti, hogy Magyarország, hasonlóan a többi EU tagállamhoz (Ausztria és Németország kivételével) csak a klasszikus, egyéni munkavállalást korlátozhatja az átmeneti időszakban. A szolgáltatásnyújtás keretében megvalósuló munkaerőmozgásban (kiküldetés, kirendelés, munkaerő-kölcsönzés) a csatlakozás napjától a szabad mozgás érvényesítendő. A rendeletet nem kell alkalmazni továbbá annak a személynek a foglalkoztatására, aki az Európai Unió olyan tagállamának állampolgára, amely tagállam a nemzeti jogszabálya szerint történő foglalkoztatás tekintetében a magyar állampolgárokat a saját állampolgáraival azonos 1
A magyar Országgyűlés 2005. október 15-én fogadta el, és a 2005. évi CVII. törvénnyel hirdette ki a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai), valamint a Bolgár Köztársaság és Románia között a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést
elbánásban részesíti; továbbá nem kell alkalmazni azon bolgár, illetve román állampolgárra, valamint e személyek családtagjára, akinek a magyarországi foglalkoztatása engedélyezéséről rendelkező, az Flt. végrehajtására kiadott jogszabály e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapít meg. 2. §-hoz A Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozását követő második év végéig a bolgár és román állampolgárok, illetve családtagjaik Magyarországon fő szabály szerint engedély alapján foglalkoztathatóak. Az engedélyt továbbá fő szabály szerint a külföldiek magyarországi foglalkoztatására vonatkozó általános szabályok szerint kell kiadni. A rendelet 1. számú melléklete azonban meghatározza azon FEOR-számmal azonosított foglalkozások jegyzékét, amely foglalkozások esetében az engedélyt a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül – könnyített eljárás keretében – kell kiadni. 3. §-hoz A Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány VI. és VII. melléklete (továbbiakban: VI. és VII. melléklet) határozza meg a Bolgár Köztársaság és Románia tekintetében a személyek szabad mozgására vonatkozó átmeneti szabályokat. A VI. és VII. melléklet előírja a jelenlegi tagállamoknak – így Magyarországnak is –, hogy meghatározott személyi körök számára biztosítsák a szabad munkavállalás jogát akkor is, ha egyébként nem nyitják meg a munkaerő-piacukat. Ennek az ún. „12 hónapos szabály”-nak az értelmében azok a bolgár, illetve román állampolgárok, akik a csatlakozás időpontjában jogszerűen vállalnak munkát Magyarországon, és megszakítás nélkül legalább 12 hónapig munkavállalóként voltak illetve vannak jelen a magyar munkaerőpiacon, a 12 hónap letelte után Magyarországon a továbbiakban szabadon, munkavállalási engedély nélkül vállalhatnak munkát. Ez a szabad munkavállalási jog megilleti azokat is, akik a csatlakozást követően válnak jogosulttá munkavállalásra Magyarországon, és a munkavállalási engedélyük legalább 12 hónapra szól (VI. és VII. melléklet 2. pont). Ezen előírásoknak megfelelő szabályozást tartalmaz a tervezet 3. §-a Magyarország vonatkozásában. 4. §-hoz A közösségi jog biztosítja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy családtagjai számára a szabad munkavállalás jogát a másik tagállamban. A VI. és VII. melléklet 8. pontja előírja, hogy amíg egy tagállamban a 1612/68/EGK rendelet 1-6 cikkének alkalmazása felfüggesztés alatt áll, a Bolgár Köztársaságban illetve Romániában a jelenlegi tagállamok állampolgáraira, illetve a jelenlegi tagállamokban a bolgár, illetve román állampolgárokra a 2004/38/EK irányelv 23. cikkét az alábbi feltételekkel kell alkalmazni a munkavállaló családtagjának munkavállalási joga tekintetében: - azon családtagok (munkavállaló házastársa, illetve 21 éven aluli vagy eltartott leszármazottaik), akik a csatlakozáskor a munkavállalóval együtt jogszerűen a tagállam területén laknak, a csatlakozás után azonnal jogosultak munkát vállalni az érintett tagállamban. Ez nem vonatkozik a munkavállaló családtagjaira abban az esetben, ha a munkavállaló 12 hónapnál rövidebb ideig jogosult munkát vállalni az adott tagállamban; - azok a családtagok pedig, akik a csatlakozás időpontját követően, de az átmeneti rendelkezések alkalmazásának ideje alatt laknak a munkavállalóval együtt jogszerűen a
tagállam területén, akkor jogosultak munkát vállalni az adott tagállamban, ha legalább 18 hónapig jogszerűen az adott tagállamban laknak, illetve - ha az a korábbi - a csatlakozás időpontját követő harmadik évtől kezdve. Ezen előírásoknak megfelelő szabályozást tartalmaz a tervezet 4. §-a Magyarország vonatkozásában. 5. §-hoz A tervezet 5. §-a szabályozza az engedélymentességre vonatkozó igazolás kiadásának módját. Az igazolás kiadására jogosult állami intézményként a regionális munkaügyi központ jogosult. A 12 hónapos szabály hatálya alá tartozó állampolgárok és a családtagok foglalkoztatásának engedélymentességét a foglalkoztató vagy az engedélymentességre jogosult személy kérelmére a regionális munkaügyi központ igazolja. Az igazolás nem feltétele a munkavállalás megkezdésének. A Magyarországon munkát végző bolgár, román munkavállaló foglalkoztatásának helye szerinti munkaügyi központ adja ki az igazolást a román és bolgár állampolgárnak, illetve családtagjának. Amennyiben a foglalkoztatás a kérelem benyújtásának időpontjában már megszűnt, akkor az illetékesség szempontjából a megszűnt foglalkoztatás helye az irányadó. Tehát a 4. § alapján engedélymentességet szerzett családtag esetében is a bolgár, román állampolgár foglalkoztatásának a helye lesz az irányadó az eljáró munkaügyi központ illetékessége szempontjából. 6. §-hoz A könnyített munkavállalás körébe tartozó ágazatok és szakmák listáját rendszeres időközönként (félévente) felül kell vizsgálni. Ebben a munkában a szociális partnerek véleményezési joggal rendelkeznek. 7. §-hoz A rendelet a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés hatálybalépésének napján, azaz 2007. január 1-jén lép hatályba. A kormányrendelet 4. § b) pontjában szabályozott 18 hónap időtartamú tartózkodás feltételével a tagállamok a VI. és VII. melléklet 8. pontja szerint csak a csatlakozást követő harmadik év kezdetéig élhetnek.
2. számú melléklet a 4796- /2006. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány 1…../2006. (……) Korm. határozata A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződésének rendelkezéseiből eredő, a munkavállalók szabad áramlásával összefüggő feladatokról és intézkedésekről A Kormány 1. felkéri a külügyminisztert, hogy a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályokról szóló Korm. rendelet hatályba lépését követően értesítse az Európai Bizottságot az átmeneti időszak első szakaszában (2007. január 1-jétől – 2008. december 31-ig) a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályozásról. Felelős: külügyminiszter Határidő: a Korm. rendelet hatálybalépését követően, haladéktalanul 2. felkéri a külügyminisztert, hogy a Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány VI. és VII. mellékletében meghatározottak szerint értesítse az Európai Bizottságot az átmeneti időszak második szakaszában (2009. január 1-jétől – 2011. december 31-ig) a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályozásról. Felelős: külügyminiszter Határidő: 2008. december 31. 3. felkéri a külügyminisztert, hogy a Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány VI. és VII. mellékletében meghatározottak szerint értesítse az Európai Bizottságot az átmeneti időszak harmadik szakaszában (2012. január 1-jétől – 2013. december 31-ig) a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályozásról. Felelős: külügyminiszter Határidő: 2011. december 31. 4. felkéri a külügyminisztert, hogy ha a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályokról szóló Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott, a Korm. rendelet hatályba lépését
követő félévenkénti felülvizsgálat eredményeképpen a Korm. rendelet 1. számú melléklete módosításra kerül, értesítse erről az Európai Bizottságot. Felelős: külügyminiszter Határidő: a Korm. rendeletet módosításának hatálybalépését követően, haladéktalanul 5. felkéri a szociális és munkaügyi minisztert, hogy – ha a Kormány döntésének eredményeképpen Magyarország az átmeneti időszak alatt a bolgár, illetve a román állampolgárokra a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgására vonatkozó 1612/68/EGK rendelet 1-6. cikkeit rendeli alkalmazni – készítsen előterjesztést a Kormány részére a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően a Magyar Köztársaság által alkalmazandó, a munkavállalók szabad áramlására vonatkozó átmeneti szabályokról szóló Korm. rendelet szabályainak a következők szerinti módosításáról. A Korm. rendeletnek tartalmaznia kell: - a Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány VI. és VII. mellékletének 7. pontjában meghatározott védintézkedési eljárással kapcsolatos hatásköröket gyakorló magyar szerv(ek) kijelölését és eljárását, - az Európai Bizottság, illetve Tanács által a védintézkedés tárgyában hozott határozat hazai közzétételére vonatkozó szabályokat, valamint - a védintézkedésről szóló döntés előkészítése – vagyis a szükséges információk összegyűjtése – érdekében a foglalkoztatót terhelő bejelentési kötelezettséget a munkaügyi központ felé, amennyiben bolgár, illetve román állampolgárt, vagy e személyek családtagját kívánja foglalkoztatni. Felelős: szociális és munkaügyi miniszter Határidő: a Kormány döntését követően, haladéktalanul