Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnöke Szám: 853-2/2005. Melléklet: 1 db Előterjesztés az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 2005. április 19-i ülésére Tárgy: Baranya megye utánpótláskorú versenyzőinek, utánpótlásedzőknek, valamint a sporttámogatóknak díjazása Az előterjesztést készítette: Kaufmann Eszter vezető-tanácsos A Baranya Megyei Önkormányzat, a megye sportértékeit szem előtt tartva, évek óta kiemelten kezeli a sport alapvető területét, az utánpótlás-nevelést. Egyrészt lehetőségéhez mérten „több csatornán keresztül” támogatja, másrészt figyelemmel kíséri a fiatal sportolók teljesítményét, az őket felkészítő szakemberek áldozatos munkáját, a sportolási-, versenyzési lehetőséget biztosító támogatók segítségét, melyek mind hozzájárulnak megyénk sportjának eredményességéhez. Ez utóbbinak a fontosságát hangsúlyozva, valamint megbecsülésének jelét adva megyei sportfeladatként fogalmazta meg az utánpótlás-neveléssel összefüggő sportdíjazást,
melyet
a
Szervezeti
és Működési
Szabályzatában is rögzített. Ennek alapján hirdeti meg és adományozza évenként a szakbizottság az alábbi kitüntető sportcímeket: „Baranya megye kiváló serdülő sportolója” „Baranya megye kiváló ifjúsági sportolója” „Baranya megye kiváló utánpótlás edzője” „Baranya sportjának támogatója”. A bizottság a címek odaítélésének előkészítő folyamatában szorosan együttműködik az érintett
megyei
sportszervezetekkel:
a
megyei
sportszövetségekkel,
a
diáksport
szervezetekkel, a fogyatékkal élők sportszervezeteivel, valamint azokkal a megyei sportegyesületekkel,
melyek
(törvényi
korlátaik
miatt)
nem
rendelkeznek
területi
szövetséggel, de a megye sportéletében jelentős szerepet játszanak. Az együttműködés keretében „súlyozott” javaslatokat kér az adott kategóriák díjazottaira, majd azok összesítését követően szakmai alapon választja ki azokat a sportolókat, edzőket és sporttámogatókat, akik méltón viselhetik a meghirdetett sportcímeket.
2 A kiválasztás elsődleges szempontjai a) A sportolók esetén az elmúlt versenyévad sportteljesítményeit alapul véve - a nemzetközi eredmények közül az adott sportág Világbajnokságán és Európa Bajnokságán elért I-VIII. helyezés, illetve az olimpián való szereplés, - a válogatottság, - az Országos vagy Magyar Bajnokságon illetve Országos Diákolimpián elért I. helyezés, - junior vagy felnőtt korosztályban való eredményes (fel)versenyzés. Több sportág esetében az egyéb nemzetközi eredmények (például Világ Kupán szerzett helyezések) a rendezvényeken való részvételi arány, valamint a nemzetközi szervezetben betöltött szakági elismertség vitathatósága miatt csak feltételesen vehetők figyelembe. A különböző sportágak eredményeinek összehasonlításában a versenyzői létszám, továbbá a sportági felkészítés és eredményesség elérhetőségének időintervalluma lép elő, mint döntéssegítő tényező. b) Az edzőknél szempontként érvényesül az elmúlt versenyévadban nyújtott eredményes felkészítés mellett a több éven keresztül végzett kitartó és áldozatos edzői munka is. Ennél a kategóriánál a korábbi években megítélt megyei sportdíjak sem hagyhatók figyelmen kívül, hiszen adott edző évenkénti jutalmazása a díjazás értékvesztésével járhat. c) A sporttámogatók csoportjában mérlegelési tényező a cég, a vállalkozó anyagi lehetőségének függvényében nyújtott támogatásának mértéke és rendszeressége, valamint a kapott segítség szerepe és aránya a sporttevékenység megvalósításában. Idén a meghirdetett sportcímekre a megyei sportszervezetek összességében a serdülő kategóriában 39 főt, ifjúsági korcsoportban 48 főt, az edzőknél 20 főt, a sporttámogatóknál 10 céget, illetve személyt ajánlottak. A javaslatok összesítése (melléklet) és a fenti szempontok
szerinti
kiválasztás
a
megyei
sportfeladatokat
ellátó
két
főszervezet
egyetértésével megtörtént. A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (továbbiakban: Szövetség) és a Baranya Megyei Diáksport Tanács a szempontrendszert elfogadta és a javasolt díjazottak személyével egyet értett. A szakbizottsági döntés után a sportdíjak átadására, a korábbi évek hagyományait követve, ünnepélyes keretek között kerülne sor. Az ünnepség színvonalas megrendezésének feltételeit, valamint a díjazottak létszámát (44 fő és 7 támogató) figyelembe véve a díjazás tervezett összköltsége 300 ezer forint, mely az adományozott díjak, valamint a rendezvény
3 közvetlen kiadását fedezi. Az összeg biztosítása a megyei önkormányzat sportigazgatási feladatainak ellátására 2005. évre kapott központi támogatásának a terhére lett előirányozva. Az erre vonatkozó megállapodás megkötése folyamatban van, a támogatási összeg jelenleg még nem áll rendelkezésre. A díjazási ünnepség későbbi időpontban (a támogatási összeg megérkezése után) történő lebonyolítása értékvesztéssel járhat, ezért szükséges azonnal a költségeket más forrásból biztosítani.
Erre a 13/2005. (III.9.) OKISB határozatban
jóváhagyott „Települések sportjának támogatása” kerete a legmegfelelőbb csatorna oly módon, hogy a központi pénzeszközök megérkezését követően az összeg visszapótlásra kerül. A díjátadási ünnepség szervezési- és lebonyolítása teendőit a megyei sportfeladatok ellátására létrejött háromoldalú szerződés alapján a Szövetség végzi.
Határozati javaslat: 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága a
megye
utánpótláskorú
versenyzői
és
utánpótlás
edzői, valamint
sporttámogatói közül az alábbi személyeket részesíti elismerésben: „Baranya megye kiváló serdülő sportolója 2004” __________________________________________________________________________ Név: Sportág: Sportegyesület: __________________________________________________________________________ Ulbert Réka atlétika Pécsi VSK Kiss Tünde
teke
Pécsi TJE
Diós Ádám
thai-boksz
DOZSO SE (Pécs)
Koncz Balázs
íjászat
Vektor Íjász Klub (Mozsgó)
Stézt Daniella
judo
Pécsi VSK
Hajdú Gábor
kézilabda
Pécsi KK
Takács Annamária
korcsolyázás
Pécsi KSE
Róka Péter
kung-fu
Pécsváradi SE
Racskó Roland
labdarúgás
PMFC
Kanalas Róbert
ökölvívás
PVSK-Szentlőrinc
Papp Gábor
sakk
ASE (Paks)
Lenner Dorottya
torna
Jókai – PEAC
Rab Szandra
„fogyatékkal élő”
BMÖ Ált. Iskola Komló
4 Boros Ernő
„fogyatékkal élő”
Ált. Iskola Mágocs
Orsós Zoltán
„fogyatékkal élő”
Ált. Iskola Kétújfalú
„Baranya megye kiváló ifjúsági sportolója 2004” __________________________________________________________________________ Név: Sportág: Sportegyesület: __________________________________________________________________________ Szarvas Melinda aerobik Formafitt Sport Egyesület Horváth Viktória
aerobik
PEAC Profinfo Aerobik szo.
Bene Barnabás
atlétika
PVSK
Kürthy Lajos
atlétika
Mohácsi TE
Módos Péter
birkózás
Szigetvári BSE
Csonka Imre
kick-boksz
DOZSO SE (Pécs)
Vámos Anita
íjászat
Vektor Íjász Klub (Mozsgó)
Mohácsi Szandra
judo
PVSK
Dallos Éva
karate
Mohácsi TE
Gráber Antal
kézilabda
Komlói Fűtőerőmű SE
Molnár Zoltán
kick-boksz
Kratosz SE (Pécs)
Ifj. Knoch Viktor
korcsolyázás
Pécsi KSE
Fürtös Kata
kosárlabda
PVSK
Juhász Kata
öttusa
PVSK
C. Tóth Márk
sí
PVSK
Nagy Zsófia
sportlövészet
PVLK
Kovács István
súlyemelés
PSE
Kovács Róbert
tájékozódási futás
PVSK
Jakabos Zsuzsanna
úszás
ANK
Czakó Andrea
úszás
TÁSI
„Baranya megye kiváló utánpótlás edzője 2004” __________________________________________________________________________ Név: Sportág: Sportegyesület: __________________________________________________________________________ Horváth Eszter asztalitenisz Pécsi ASE Szőke Tamás
atlétika
Pécs Kelet SE
Berta Sándor
teke
PTJE
Suzuki Kimiyoshi
harci művészetek
Shinbukan SE (Pécs)
Baráth Gyula
kézilabda
Gagarin Ált. Iskola Komló
Pásztory Csongor
labdarúgás
Hetvehely
5 Fogarasi Gabriella
ritmikus gimnasztika
Pécsi RG SE
Fejes Sándor
szabadidősport
Ált. Iskola Kozármisleny
Neizer Zoltán
diáksport
Ált. Iskola Villány
„Baranya sportjának támogatója 2004” __________________________________________________________________________ Név: Sportág: Képviselő: __________________________________________________________________________ Baranya-metal Kft. harci művészetek Tóth Ferenc ügyvezető ig. Márton Sándor
kajak-kenu
-
Komlói Fűtőerőmű Kft.
kézilabda
Vakaró József ügyvezető vezérig.
UWYTA Kft.
kosárlabda
Fónai Antal ügyvezető ig.
Szigetvári Takarékszövet.
tájékozódási futás
dr. Kiss Endre elnök, igazgató
Pannon Power Holding Rt.
tenisz, természetj., sakk
Somosi László elnök, vezérig.
FÁÜ Rt. PEPSI
torna
Aradi József területi ig.
2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága egyetért a díjátadási ünnepségre 300 ezer forintot biztosít és az összeget a 13/2005. (III.9.) OKISB határozatában a „Települések sportjának támogatása” keretéből előlegezi meg oly módon, hogy az összeget a központi támogatásból visszapótolja. Határidő: felhasználásra 2005. május 15. visszapótlásra az NSH-val történt megállapodás után, az átutalást követő 15 napon belül Felelős: Nyúlné Zátonyi Zita, a bizottság elnöke
3. A bizottság felkéri a közgyűlés alelnökét, hogy az elismeréseket adja át. Határidő: 2005. május 15. Felelős: Nyúlné Zátonyi Zita, a bizottság elnöke
Pécs, 2005. április 13. Nyúlné Zátonyi Zita s.k.
6 Melléklet A megyei sportdíjazásra beérkezett javaslatok összesítése Sportág Aerobik
Asztalitenisz
Atlétika
Birkózás Bowling és teke
A javasló sportszervezet neve Sportaerobik és Sportgimnasztika Egyesület
Formafitt Sport Egyesület PEAC Profinfo Aerobik szo. Baranya Megyei Asztalitenisz Szövetség
Baranya Megyei Atlétika Szövetség
Baranya Megyei Birkózó Szövetség Baranya Megyei Teke Szövetség
Evezés
MTE Evező szakosztály
Fallabda Harci művészetek
Makár-tanya Teniszcentrum Baranya Megyei Harci Művészetek Szövetség
A javasolt személy neve Dobszai János, Kovács Vivien, Mátrai Attila, Nagy Nikolett, Rostás Rebeka, Walter Dóra Szarvas Melinda Horváth Viktória Schmidt Zsuzsanna
Kategória
Egyesülete
Legjobb eredménye
serdülő
SSE
Nemzetközi III., OB III., Magyar KupaOB IV., MK IV.
ifjúsági ifjúsági serdülő
FFSE PEAC Mohácsi TE
Erdélyi Szabolcs
ifjúsági
Mohácsi TE
UP VB II., VIII., Magyar Kupa - OB II. VB II., EB III., OB I. Országos Ált. Isk. bajnokság I., Országos váltóverseny III., Budapest Bajnokság I., aranyjelvényes sportoló Válogatott, Ifjúsági TOP II., Magyar Bajnokság egyéni és páros III., Ifjúsági Húszak III.
Horváth Eszter
edző
Ulbert Réka
serdülő
Pécsi Asztalitenisz SE PVSK
Bene Barnabás
ifjúsági
PVSK
Kürthy Lajos
ifjúsági
Mohácsi TE
Szőke Tamás Módos Péter
edző ifjúsági
Pécs Kelet SE Szigetvári BSE
EB III., OB I.
Kiss Tünde
serdülő
PTJE
Világbajnokság V., válogatott
Berta Sándor Boda Krisztina Bende Zsófia Nincs javaslat Diós Ádám
edző serdülő ifjúsági
PTJE MTE MTE
OB VI. OB II., Felnőtt OB III.
serdülő
DOZSO SE
Thai-boksz Országos Bajnokság I.
Kis Varga Bettina Suzuki Kimiyoshi
ifjúsági edző
DOZSO SE
Low-kick OB I.
Diákolimpia I., korosztályos válogatott, aranyjelvényes sportoló Junior EB I., Felnőtt és Junior OB I., felnőtt válogatott Junior VB döntős, Junior OB I., nyolcszoros országos csúcstartó
2005. április 13..
7
Íjászat
Vektor Íjász Klub E. (Mozsgó)
Jégkorong
Mecsek SE Jégkorong szakosztály Baranya Megyei Judo Szövetség
Judo
Kajak-kenu
Pécsi Kajak - Kenu Klub
Karate
Baranya Megyei Karate Szövetség
Kézilabda
Baranya Megyei Kézilabda Szövetség
Kick-boksz
Baranya Megyei Thai-, Kickboksz és Kung-fu Szövetség
Baranya-metal kft. Koncz Balázs Stengl Péter Vámos Anita Kovács Krisztián
támogató serdülő serdülő ifjúsági serdülő
VIKSE VIKSE VIKSE MSE
Stétz Daniella
serdülő
PVSK
Bodó Bernadett
serdülő
PVSK
Kardos Gergő
serdülő
PVSK
Őri Felicián
serdülő
Mohácsi TE
Mohácsi Szandra
ifjúsági
PVSK
Illés Judit Kersics Dávid Vas Bálint Kersics Antal Vukman Dóra Nagy Szabolcs Szabó Balázs Fodróczi Vilmos Márton Sándor Unyi Péter Dallos Éva
ifjúsági ifjúsági ifjúsági edző serdülő serdülő ifjúsági ifjúsági támogató támogató ifjúsági
Beremend PVSK Siklósi SE PVSK PKKK PKKK PKKK PKKK
MK I. MK II. Nemzetközi III. Nemzetközi II.
Mohácsi TE
EB III., VB válogatott
Morvay Sey Kata Hajdú Gábor
edző serdülő
E.GY.SZ.E. Pécsi KK
Gráber Antal
ifjúsági
Komlói Fűtőerőmű
Baráth Gyula
edző
Gagarin Ált. Iskola Komló
Komlói Fűtőerőmű Molnár Zoltán
támogató ifjúsági
Kratosz SE
OB I. OB II. OB I. 2004/2005. bajnoki évad legjobb játékosa, gólkirály Magyar Bajnokság I., Diákolimpia I., korosztályos válogatott Magyar Bajnokság II., Diákolimpia II., korosztályos válogatott Magyar Bajnokság I., Junior Országos Bajnokság I. Magyar Bajnokság I., Diákolimpia I., MNKI I. Magyar Bajnokság I., Junior Országos Bajnokság I., válogatott Magyar Bajnokság I. Diákolimpia I. Magyar Bajnokság I.
korosztályos válogatott, felnőtt csapattag korosztályos válogatott, NB-I/B felnőtt csapattag, góllövő listavezető
Magyar Bajnokság I., VK III.
2005. április 13..
8
DOZSO SE Korcsolyázás
Pécsi Korcsolyázó SE
Kosárlabda
Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség
Kung-fu
Baranya Megyei Thai-, Kickboksz és Kung-fu Szövetség
Labdarúgás
Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség
Lovassport Modellezés Mountain Bike (hegyi kerékpár) Ökölvívás
Öttusa Ritmikus gimnasztika
Baranya Megyei Lovassport Szövetség Baranya Megyei Modellező Szövetség Contact Kerékpár SE Baranya Megyei Ökölvívó Szövetség
PVSK Öttusa szakosztály Pécsi RGE
Brunner Boglárka Csonka Imre Las Vegas Kft. Burján Csaba Takács Annamária Ifj. Knoch Viktor Lerch Andrea
ifjúsági ifjúsági támogató serdülő serdülő ifjúsági serdülő
Kratosz SE DOZSO SE
OB II., VK II. Thai-boksz VB III., Low-kick OB I.
PKSE PKSE PKSE PVSK
Junior OB I., Diákolimpia I. Junior OB I., Diákolimpia I. Felnőtt OB I., Junior OB I. NB-I VIII., Junior Bajnokság VIII.
Boros Péter Fürtös Kata Karagity Csaba
serdülő ifjúsági ifjúsági
PVSK-TÁSI PVSK PVSK-TÁSI
Országos Serdülő Kupa VIII. NB-I VIII., Junior Bajnokság VIII. Ifjúsági EB VI., NB-I Ifjúsági Bajnokság V.
Szentendrey Áron VWYTA kft. Róka Péter
edző támogató serdülő
PVSK-TÁSI Pécsváradi SE
Magyar Bajnokság I.
Csémi Beatrix Racskó Roland
serdülő serdülő
Pécsváradi SE PMFC
Magyar Bajnokság I. Korosztályos válogatott
Witrédi Richárd Horváth József Pásztory Csongor Nincs javaslat
ifjúsági edző edző
PMFC Siklósi FC Hetvehely
Korosztályos válogatott
Ifj. Csóka László
ifjúsági
Pécsi Ércbányász Klub
aranyjelvényes
Kanalas Róbert
serdülő
PVSK-Szentlőrinc
EB II., OB I.
Kanalas Dávid Lakatos Ferenc Stojka Sándor Galambos Béla Tibor Juhász Kata Mórocz Dorottya
serdülő serdülő serdülő edző ifjúsági ifjúsági
PVSK-Szentlőrinc PVSK-Szentlőrinc PVSK-Szentlőrinc PVSK-Szentlőrinc PVSK PRGE
OB I. OB I. OB II.
Fogarasi Gabriella
edző
Nincs javaslat
Ifjúsági „B” kat. Váltó EB I., OB I. és III. Diákolimpia összetett I.
2005. április 13..
9 Sakk
Baranya Megyei Sakk Szövetség
Sí Sportlövészet
PVSK Sí szakosztály Baranya Megyei Sportlövő Szövetség
Súlyemelés Tájékozódási futás
Pécsi Súlyemelő Egyesület Baranya Megyei Tájékozódási Futó Szövetség
Táncsport
Pécsi Fordan Rock’N’Roll SE
Tenisz
Baranya Megyei Tenisz Szövetség
Tollaslabda
Pécsi Egyetemi Tollaslabda Klub
Bánusz Tamás
serdülő
Csapat VB I., FIDE Mesteri cím
Papp Gábor C. Tóth Márk Simon Ákos
ifjúsági ifjúsági serdülő
PVSK PVLK
Maisl Róbert
serdülő
PVLK
Kiss Dávid Nagy Zsófia Herr Adrienn Karnacsi Ildikó
serdülő ifjúsági ifjúsági ifjúsági
PVLK PVLK PVLK PVLK
Hoffmann Gergely Herr Krisztián Herrné Kiss Éva Herr László Káldi Anna Kovács István Péley Dorottya
ifjúsági ifjúsági edző edző edző ifjúsági serdülő
PVLK PVLK PVLK PVLK PVLK PSE PVSK
Turcsán Gábor Kovács Róbert
serdülő ifjúsági
PVSK PVSK
Viniczai Ferenc Szigetvári TKSZ Szabó Kata Kis Mátyás Bíró Laura Zsófia
edző támogató ifjúsági ifjúsági serdülő
PVSK PFRNRSE PFRNRSE PVTC
Szikszai Péter
ifjúsági
PVTC
Huszár Károly Pannon Hőerőmű RT. Burián Zsófia
edző támogató ifjúsági
PVTC Babits M. Gimn.
DO III.
Marosi Ágnes
ifjúsági
Babits M. Gimn.
DO III.
Csapat VB I., Nemzetközi mesteri cím OB I. (snowboard) Serdülő OB II., Ált. Isk. OB II. Diákolimpia I., Ált. Isk. OB VI., ezüstjelvényes Serdülő OB III., ezüstjelvényes EB XII., OB I., Felnőtt OB III. OB XII., Felnőtt OB VI., ezüstjelvényes Ált. Isk. OB II., OB V., Diákolimpia VI., OB V., aranyjelvényes Diákolimpia III., OB II., ezüstjelvényes OB VI., aranyjelvényes
Felnőtt OB I., Junior OB I. Országos rangsor IV., Ifjúsági EB váltóban III. Országos rangsor VI., Diákolimpia IV. OB I. és III., Diákolimpia III., aranyjelvényes Junior VK IV., Junior Világranglista VI. Junior VK IV., Junior Világranglista VI. OB II. és III., Vidékbajnokság I., Országos Ranglista X. Diákolimpia III., Vidékbajnokság I. és III., Országos Ranglista VII.
2005. április 13..
10 Torna
Triatlon Úszás
Vitorlázás Vívás
Vízilabda
Diáksport
Fogyatékkal élők
Szabadidősport Természetbarát
Lenner Dorottya
serdülő
Jókai-PEAC
Dr. Kontrorh Tamásné
edző
Köztársaság t. Ált. Isk. Pécs
FÁÜ RT. PEPSI Nincs javaslat Tejes Péter
támogató serdülő
TÁSI
OB-n helyezett
Jakabos Zsuzsanna
ifjúsági
ANK
Czakó Andrea Nincs javaslat Csobó Dávid
ifjúsági
TÁSI
OB I., válogatott, olimpiai kerettag, olimpikon OB I., válogatott
ifjúsági
PEAC
Peterdi András
ifjúsági
PEAC
PVSK-TÁSI Vízilabda szakosztály
Krizsán Attila
ifjúsági
PVSK-TÁSI
A javasló sportszervezet neve Baranya Megyei Diáksport Tanács
Javasolt személy neve Bene Barnabás
Kategória
Egyesülete
Legjobb eredménye
ifjúsági
PVSK
Kürthy Lajos
ifjúsági
Mohácsi TE
Neizer Zoltán Rab Szandra
edző/ testn. serdülő
Boros Ernő Orsós Zoltán Fejes Sándor
serdülő serdülő edző/ szabadidőszerv támogató
Villány Ált. Iskola BMÖ Ált. Iskola Komló Ált. Iskola Mágocs Ált. Iskola Kétújfalu Ált. Iskola Kozármisleny
Junior EB I., Felnőtt és Junior OB I., felnőtt válogatott Junior VB döntős, Junior OB I., nyolcszoros országos csúcstartó DO I. csapata Atlétikai OB I.
Baranya Megyei Torna Szövetség
Pécsi Triatlon Klub Baranya Megyei Úszó Szövetség
Orfűi Vitorlás Egyesület PEAC Vívó szakosztály
Fogyatékkal élők Baranya megyei Sportszövetsége Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
Pannon Hőerőmű Rt.
Országos Vidékbajnokság I. (összetett egyéniben)
Kadett VB IX., Kadett OB II. és csapat II., Junior OB csapat I. Kadett VB XIV., Kadett OB csapat II., Junior OB csapat I. OB felnőtt csapattag, OB ifjúsági csapattag
Atlétika OB I. Atlétika OB I.
Jelmagyarázat: VB:= Világ Bajnokság, EB:= Euróba Bajnokság, VK:= Világ Kupa, OB:= Országos Bajnokság, MB:= Magyar Bajnokság, NB:= Nemzeti Bajnokság, DO:= Diákolimpia Országos Döntő, UP:= utánpótlás
2005. április 13..