Nagykálló Város Önkormányzat
9/2004. (IV.30.) Önk. számú rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 32/2008. (V.22.) Önk. rendelettel)
Nagykálló Város Önkormányzat a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. I.
Fejezet
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet alkalmazási köre 1.
§.
/1/ A rendeletet Nagykálló város közigazgatási területén kell alkalmazni. /2/ A rendeletet alkalmazni kell valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára, használójára függetlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy, illetõü leg jogi személyiséggel nem rendelkezõüszervezet. /3/ Nem alkalmazható a rendelet a veszélyes hulladékra, valamint a települési folyékony hulladékra és a velük való összefüggõN tevékenységre. Hulladékkezelési közszolgáltatás 2.
§.
/1/ Nagykálló Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékkezelési közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) szervez és tart fenn. /2/ A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyûŽ jtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. /3/ A település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezõà helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetõleg kötelezett közszolgáltató : TESZOVÁL KFT Nagykálló, Korányi Frigyes u. 37. szám alatti gazdálkodó szervezet (továbbiakban: szolgáltató) az önkormányzattal 10 évi idõW tartamra kötött vállalkozási szerzõW dés alapján.
Értelmezõ£rendelkezés 3. §. E rendelet alkalmazásában: 1.
Települési szilárd hulladék: a háztartásokból származó, jogszabályi elõ5 írásoknak megfelelõ5zárt rendszerû5 célgéppel szállítható szilárd hulladék (pld. a konyhai hulladék, papír, üveg, csomagolóeszköz, háztartási edény, kézi eszköz, rongy, söpredék, salak, hamu, korom, kerti és járdatakarítási hulladék, kisebb mennyiségûGfalomb, nyesedék, karácsonyfa, valamint lakásban folytatott vállalkozás gyakorlásából keletkezett nem veszélyes hulladék, ha az összes hulladék mennyisége nem haladja a 4
2. 3.
4. 5.
6.
7. 8.
9.
10. 11. 12. 13.
14. 15.
l/fõÅ /nap normatívával kiszámított hulladék mennyiségét), illetõÅ leg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegûY és összetételûY , azzal együtt kezelhetõY más hulladék. Lomtalanítás alá tartozó háztartási szilárd hulladék: az az alkalmilag képzõîdött vagy , felhalmozódott háztartási szilárd hulladék, amely a közszolgáltatást végzõ€ szolgáltató által rendszeresített gyûjtõedényzetben mérete vagy mennyisége miatt nem helyezhetõ el, amelynek elszállításáról és ártalmatlanításáról a szolgáltató gondoskodik. Egyéb települési szilárd hulladék: a gazdasági vállalkozásoknál keletkezõ@ , háztartási szilárd hulladékhoz hasonló jellegûÐ és összetételûÐ , veszélyesnek nem minõÐ sülõÐ hulladék. Ingatlantulajdonos: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõg szervezet (ideértve a gazdálkodó szervezeteket is), akinek, illetõù leg amelynek a tulajdonában, birtokában vagy használatában lévõŽ ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik. gazdálkodó szervezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdõIbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, továbbá az egyéni vállalkozó (Ptk. 685.§ c) pont) Hulladékkezelõttelep: a települési hulladék begyûtjtésére, átvételére és az egyes hulladékfajták további tárolására, átrakására, elõkezelésére, hasznosítására vagy ártalmatlanítására szolgáló telephely. Hulladékgyû›jtõ› udvar (hulladékudvar): az elkülönítetten (szelektíven) begyû›jthetõ› települési szilárd, valamint külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladék átvételére és az elszállításáig elkülönített módon történõ… tárolásra szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyû… jtõ… hely. Hulladékgyû± jtõ±sziget (gyû± jtõ± sziget): a háztartásokban keletkezõ± , hasznosításra alkalmas, különbözõ± fajtájú, elkülönítetten gyûÓ jtött, háztartási hulladék begyûÓ jtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyûü jtõü hely, szabványosított edényzettel, amely edényzet kizárólag a rajta egyértelmû% en megjelölt fajtájú települési szilárd hulladék szelektív begyûN jtésére szolgál, a közszolgáltatást igénybe vevõN k részére. Hulladékkezelõw : aki a települési szilárd hulladékot gazdasági tevékenysége körében a hulladék birtokosától átveszi, tárolja, hasznosítja, kezeli és ártalmatlanítja. Hulladékkezelési tevékenység: a hulladék gyûÈ jtése, begyûÈ jtése, szállítása, elõÈ kezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. Gyûjtés: a települési szilárd hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történõ elszállítás érdekében. (Hgt. 3. § m) pontja) Begyûh jtés: a települési szilárd hulladéknak a hulladék birtokosaitól történõhátvétele a hulladék birtokosának vagy a begyûŽ jtõŽ nek a telephelyén, továbbá a begyûŽ jtõŽ helyen és a további kezelés érdekében történõ·összegyû·jtés, válogatás a begyû·jtõ·telephelyén. (Hgt. 3. § n) pontja) Szolgáltató: a település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellátására az e rendelet szerint kizárólagosan feljogosított hulladékkezelõ. Közszolgáltatási díj: az ingatlantulajdonos által a közszolgáltatás igénybevételéért a szolgáltatónak fizetendõW , az e rendeletben meghatározott díjfizetési idõW szakra vonatkozóan megállapított díj, amely tartalmazza a települési szilárd hulladék kijelölt ártalmatlanító helyen történõ elhelyezésének díjhányadát is. II.
FEJEZET
KÖZTERÜLETEK TISZTÁNTARTÁSA 4.
§.
A közterületek rendszeres tisztántartásáról, a zöldterületek, parkok fenntartásáról az önkormányzat egyrészt a TESZOVÁL Kft, másrészt az érintett ingatlantulajdonosok kötelezésével gondoskodik.
Az ingatlantulajdonos feladatai 5.
§.
/1/ Az ingatlantulajdonosnak a közterület tisztántartásával, a zöldterület, a zöldterület, park ápolásával kapcsolatos feladatai: a)
az ingatlan elõù tti (úszótelek esetén az épület körüli) járdának, (járda hiányában egy méter széles területsávnak), a járda melletti zöldsáv úttestig terjedõŽteljes területének, legfeljebb az épület 10 (tíz) méteres körzetén belüli területének a gondozása, tisztántartása, szemét- és gyommentesítése, burkolt területeken a hó eltakarítása és síkosság mentesítése: ha az két közúttal is érintkezésben van, a fenti feladatok mindkét irányra vonatkoznak, b) az ingatlan melletti nyílt ároknak és mûÞ tárgyainak tisztántartása, gyommentesítése, c) a két szomszédos terület, épület közötti – kiépített úttal, járdával ellátott vagy anélküli – közforgalmi területsáv vagy átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között fele-fele arányban oszlik meg, d) az ingatlanon lévõ.madarak fészkelõ.helyei alatti közterület szennyezõ.déstõ.l való megtisztítása, /2/ Az ingatlantulajdonos a közterület tisztítása során összegyû® jtött települési szilárd hulladékot köteles a gyûÓ jtõÓ edényzetbe vagy egyéb gyûÓ jtõÓ eszközbe elhelyezni és elszállításáról gondoskodni. 6.
§.
Az ingatlantulajdonosnak az épülete, telekingatlan tisztántartásával kapcsolatos feladatai: a)
a település központjában (belvárosban) folyamatosan, a település egyes területein évente legalább kétszer az épület homlokzatának (kerítésének) a földszint magasságáig történõîletakarítása, b) az épület faláról, kerítésérõl az idõszerûségüket vesztett, szakadt, jogellenesen elhelyezett falragaszok, festések stb. folyamatos eltávolítása, c) mind a beépített, mind a beépítetlen ingatlan tisztántartása, gyommentesítése, a járda és úttest fölé benyúló ágak, bokrok megfelelõŽ nyesése, d) a beépítetlen vagy idõ·szakosan használt ingatlan tulajdonosa köteles az utca felõ·l látható táblát elhelyezni, amelyen a köztisztasági kötelezettség megállapítása céljából fel kell tüntetni az ingatlantulajdonos vagy használó nevét, címét, e) bontás, építés, felújítás és karbantartás miatt üresen álló ingatlan és az elõ.tte húzódó járda tisztántartása a kivitelezõW feladata, ha az nem azonos a tulajdonossal: az építési munka kivitelezõW je köteles az építés területét és közvetlen környékét tisztán tartani. A kereskedõ£ , utcai árus és rendezvényszervezõ£kötelezettségei 7. §. /1/ Az üzlet, egyéb elárusítóhely, vendéglátó és szolgáltató egység elõ‘tti és melletti járdaszakaszt, illetõ‘leg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedõÜ teljes területet a tulajdonos köteles tisztán tartani, a keletkezett települési szilárd hulladékot összegyû.jteni és elszállításáról gondoskodni. A tulajdonos köteles a burkolt területen a síkosság mentesítésérõ€ l és a hó eltakarításáról gondoskodni. /2/ Az ingatlan elõ£ tti és melletti járdát a tulajdonos köteles naponta mind a téli, mind a nyári idõ£ szakban legkésõG bb reggel 7 (hét) óráig letakarítani, a nyitva tartás ideje alatt folyamatosan tisztán tartani, zárás elõG tt összetakarítani.
8. §. /1/ Az utcai árus köteles a részére kijelölt helyet és közvetlen környékét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyû€ jteni és eltávolításáról gondoskodni. /2/ Közterületen rendezett vásár, sport- és egyéb rendezvény tartása idején a rendezvény szervezõje köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelõ©számú illemhely biztosításáról, üzemeltetésérõ© l, valamint a rendezvény alatt és azt követõ> en a területnek és közvetlen környezetének tisztántartásáról, továbbá a terület eredeti állapotban történõÐ visszaadásáról. Síkosság mentesítés és hóeltakarítás 9. §. /1/ A síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélõµanyagokon (homokon, salakon) kívül klorid tartalmú fagyáspontcsökkentõI szer (pld: konyhasó) használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatásának mértéke 40 g/m2 / több ne legyen. Az ilyen anyagot tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon kell tárolni. /2/ Klorid tartalmú vegyszer használata zöldterületen, illetve azok közvetlen környékén tilos. /3/ Hórakást tilos elhelyezni: a) útkeresztezõ.désben, b) útburkolati jelen, c) járdasziget és járda közé, d) tömegközlekedésre szolgáló jármûÓ megállójánál, e) kapubejárat elé, f) közszolgáltatási felszerelési tárgyra és köré; pld. vízelzáró csap, gáz- és egyéb közlétesítmény (lámpaoszlop, hirdetõN oszlop stb.) Közterület tisztántartásával összefüggõ egyéb rendelkezések 10. §. /1/ Tilos a) az úttestet, járdát, egyéb közterületet, a közterület felszerelési és berendezési tárgyait szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel beszennyezni, megrongálni, b) a feltakarításból, felmosásból keletkezett szennyezõe dést, szennyvizet, a közterületre, csapadékvíz elvezetõŽ rendszerbe beleseperni, illetõŽ leg beleönteni, c) a közterületen, zöldterületen lévõ·növényeket (fa, díszcserje stb.) megrongálni, csonkítani, leszakítani, d) a parkosított és füvesített zöldterületet rendeltetésellenesen használni. /2/ Ebek által a közterületen okozott szennyezés eltávolításáról az eb tulajdonosa, sétáltatója köteles haladéktalanul gondoskodni. III.
FEJEZET
A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS A közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 11. §. /1/ Az ingatlantulajdonos és a szolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre.
/2/ A jogviszony kezdõÅidõÅ pontja az a nap, amelyen a szolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdésérõY l és lényeges feltételeirõY l az ingatlantulajdonost írásban értesítette, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatta. /3/ a hulladék begyû‚jtésének, elszállításának rendjét (gyakoriságát, útvonalát és idõ‚pontját) a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. 12. §. /1/ Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladék gyûe jtésére és elszállítására a szolgáltató által elfogadott, vagy általa rendelkezésre bocsátott gyûù jtõù edényzet ûù rtartalmát meghaladó mennyiségûùalkalmi hulladék gyûŽ jtésére – a szolgáltató által rendelkezésre bocsátott más gyûŽ jtõŽ eszközt köteles igénybe venni. /2/1 az igénybe veendõ"gyû" jtõ" edények típusai és a gyû" jtõ" edényekben elhelyezhetõ"települési szilárd hulladékok súlyának felsõ" határa: 60 literes gyûàjtõà edény 110 literes gyûtjtõtedény 5 m3 gyûjtõedény 8 m3 gyû›jtõ›edény
18 kg. 40 kg. 2000 kg. 3200 kg.
/3/ A gyû® jtõ® edények méretének és számának meghatározásakor két ürítés közötti idõ® szakra ingatlanonként 4 liter/fõÓ /nap hulladékmennyiséget kell figyelembe venni. 13. §. A gazdálkodó szervezet és a szolgáltató között a jogviszony az erre vonatkozó írásba foglalt – a 14. § /1/ bekezdésben meghatározott tartalmú – szerzõœ dés megkötésével jön létre. 14. §. /1/ A közszolgáltatás igénybevételérõ< l szóló szerzõ< dés tartalmi elemei: a) a felek megnevezése és azonosító adatai, b) a közszolgáltatás igénybevételének kezdõŽ idõŽ pontja, c) a teljesítés helye, d) a megrendelõàrendelkezésére bocsátott gyûà jtõà edény ûà rtartalom és darabszám szerint, e) az ürítési gyakoriság és az ürítés ideje napok szerint, f) a megrendelõ.által meghatározott, az ingatlanon elõ.reláthatólag keletkezõ.hulladék mennyisége, amelyre a közszolgáltatást a megrendelõW igénybe veszi, g) a gyûjtõedények használatának jogcíme és módja, h) a közszolgáltatás díja és alkalmazásának feltételei, i) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a megrendelõœ igényei szerinti esetleges többletszolgáltatás és annak díja, j) a közszolgáltatási díj megfizetésének módja, k) a szerzõ‘dés módosításának, felmondásának feltételei, l) az irányadó jogszabályok meghatározása. /2/ A lakásszövetkezet, garázsszövetkezet, társasház és a szolgáltató között a jogviszony az /1/ bekezdés szerinti szerzõ€ dés megkötésével jön létre, melynek kötelezõ€tartalmi eleme továbbá a társasházi szerzõ€ dés esetén a lakások száma.
Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei
15. §. /1/ Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkezõ€vagy birtokába került települési szilárdhulladékot az e rendeletben meghatározott módon vagy helyen gyûjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításával gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: a) az ingatlanán keletkezõ>hulladék mennyiséget alacsony szinten tartani, b) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyûe jteni, illetve tárolni, ennek során megfelelõegondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó körérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és közbiztonságot ne zavarja, c) az ingatlanán keletkezõµtelepülési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, illetve a hulladékot a begyûIjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni. /2/ Ha az ingatlantulajdonos a tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik, köteles ezt a tény keletkezését követõ™ 30 (harminc) napon belül írásban bejelenteni a szolgáltatónak Meg kell jelölnie egyben az ingatlanon lakók számát, nem rendszeres szilárd hulladék esetében pedig a várhatóan keletkezõ… hulladék mennyiségét. /3/ Nem terheli az /1/ bekezdésben foglalt kötelezettség az ingatlantulajdonost az olyan beépítetlen ingatlan tekintetében, ahol nem tartózkodik, és ahol hulladék sem keletkezik. /4/ Az ingatlantulajdonos köteles írásban, 3 (három) nappal korábban bejelenteni a szolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentõ% sen meghaladó mennyiségû% hulladék keletkezése várható. A szolgáltató köteles az így átadott, illetõN leg a gyûN jtõN edényzet mellé kirakott hulladék elszállítására. /5/ Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlan egyidejûœ leg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásba bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett nem települési szilárd hulladéktól elkülönítetten gyûîjteni és arra közszolgáltatásit is igénybe venni, feltéve, hogy a települési szilárd hulladék kezelésérõl a Hgt. 21. §-ának /2/ bekezdése szerint nem gondoskodott. /6/ A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe. 15/A. § 4 Kedvezmények (1) Szemétszállítási díj mentességben részesül az a 75 éven feletti egyedülálló nyugdíjas, aki Nagykállóban állandó lakóhellyel rendelkezik. (2) Szemétszállítási díjmentességet a kérelmezõõsaját tulajdonában lévõõlakása számlájára igényelheti. Amennyiben több lakással rendelkezik, úgy nyilatkoznia kell, hogy melyik lakásra igényli a támogatást. A támogatást egy ingatlan után lehet igénybe venni. (3) A támogatás mértéke a Rendelet 1. számú mellékletében meghatározott összeg, mely a díjmentességre vonatkozó kérelemre állapítható meg. A támogatás összege a TESZOVÁL Kft. által megküldött lista alapján kerül átutalásra a TESZOVÁL Kft. számlájára. (4) A körülményekben bekövetkezett változást a szemétszállítási díjmentességre jogosult köteles bejelenteni 15 napon belül a TESZOVÁL Kft.-nél (tulajdonjog-változás, haláleset esetén az örökösök). (5) A változás körülményeirõëla TESZOVÁL Kft. köteles 15 napon belül a Városi Polgármesteri Hivatalt értesíteni.
16. §. /1/ Az ingatlantulajdonos a gyûìjtõìedényeket az ingatlana területén belül köteles elhelyezni. Gyûìjtõìedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az önkormányzat külön rendeletében meghatározott közterülethasználati engedély (közterület-használati szerzõdés) alapján lehet. /2/ Az ingatlantulajdonos köteles a gyû© jtõ© edényeket a hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt idõ> pontban, a közterületen a begyû> jtést végzõ>gépjármû> vel megközelíthetõ>és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyûÐ jtõÐ edényt legkorábban a szállítási napot megelõÐ zõÐnapon, 18 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. /3/ A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyûù jtõù edény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyûŽ jtõŽ edényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. /4/ A kihelyezett gyûµ jtõµ edénybõµ l még használható dolgokat kiválogatni (guberálni) tilos. /5/ A kihelyezett gyûIjtõIedény nem akadályozhatja a jármûI- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének elõÞ idézésével. 17. §. /1/ Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyû.jtõ.edény tisztántartásáról, rendeltetésszerû.használatáról és környezetének tisztántartásáról. /2/ Ha a gyû® jtõ® edényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévõÓ hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos a szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetõü vé, illetve használhatóvá tenni. /3/ Tilos a gyû% jtõ% edénybe folyékony, mérgezõ% , tû% z- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyûN jtést, ürítést végzõN személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét. 18. §. Az ingatlantulajdonos az ingatlanán alkalmilag keletkezett, lomtalanításból vagy épület felújításából származó települési szilárd hulladékot – legfeljebb 2 m3 –t – havi egyszeri alkalommal a rendeletben meghatározott hulladék lerakóhelyre maga is elszállíthatja, és ott díjmentesen elhelyezheti. A szolgáltató jogai és kötelezettségei 19. §. /1/ A szolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben elõW írt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a Városi Hulladék Lerakó telepre illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelõJmódon gondoskodni. /2/ A települési szilárd hulladék elhelyezését, ártalmatlanítását kizárólag a Városi Hulladék Lerakó telepen lehet elvégezni. 20. §. /1/ A szolgáltató - a szállítóeszközéhez rendszeresített és a keletkezett hulladék mennyiségének megfelelõ. méretben és számban - a rendelkezésére álló gyû€ jtõ€ edényekbõ€ l az ingatlantulajdonos kérelmére a rendelkezésére bocsátja, a kérelem kézhezvételétõ£ l számított 15 (tizenöt) napon belül. Az ingatlantulajdonos vagy meghatalmazottja a gyûG jtõG edény átvételét aláírásával köteles igazolni. /2/ A szolgáltató rendelkezésére álló gyûÜ jtõÜ edény a szolgáltató által meghatározott méretben és mennyiségben megvásárolható vagy bérbe vehetõ€ .
/3/ A bérbe adott gyûÅ jtõÅ edény karbantartását, felújítását és szükség szerinti kicserélését külön írásbeli szerzõÅ dés alapján a szolgáltató végzi. Ez a szolgáltatás díjmentes, ha a cserét vagy javítást a szabványosított gyûY jtõY edény rendeltetésszerûìhasználata során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé. 21. §. /1/ A szolgáltató köteles a gyû> jtõ> edény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni. /2/ A szabályszerûÐ en kihelyezett gyûÐ jtõÐ edény ürítése során esetleg keletkezett szennyezõÐ dés takarításáról a szolgáltató köteles gondoskodni. /3/ A gyûù jtõù edényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebbõŽ l eredõŽkarbantartási munka és javítás idõŽ tartamára helyettesítõ gyûjtõedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyûµ jtõµ edény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli.
Lomtalanítás 22.§. /1/ A lomtalanítás megszervezésérõ® l és lebonyolításáról a szolgáltató évente 2 (kettõ® ) alkalommal – április elsõ® hetében és szeptember második hetében – a közszolgáltatás keretében – külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik. /2/ A szolgáltató kizárólag a lomtalanítás alá tartozó háztartási szilárd hulladék elszállítására köteles. /3/ A hulladékot az ingatlantulajdonos a szolgáltató által hirdetmény útján elõN zetesen megjelölt helyen és idõspontban helyezheti ki elszállítás céljából. /4/ Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármûœ - és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a begyûÅ jtõÅszállítóeszköz által jól megközelíthetõÅlegyen, a zöldterületet és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének elõîidézésével. Közszolgáltatási díj 23.§. /1/2 A közszolgáltatás igénybevételére köteles, illetve a közszolgáltatást igénybe vevõºingatlantulajdonos a szolgáltatást végzõº részére köteles megfizetni a hulladékkezelési közszolgáltatási díjat. A kö9zszolgáltatási díjat a szolgáltató kéthavonta számlázza ki. Az egységnyi díjtételeket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 24. §. /1/ A közszolgáltatási díjat a 13. § szerinti szerzõJdés és a 29-32. § alapján a szolgáltató havonta számlázza ki. /2/ Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a szolgáltató részére közvetlenül– a teljesített szolgáltatás alapján, számla ellenében – a számla kézhezvételékor (a kézhezvételétõîl számított 15 napon belül) köteles megfizetni. /3/ Aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését, ha a szolgáltató az õÜrészére a közszolgáltatást felajánlotta, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását vagy teljesítését igazolja. /4/ Nem tagadható meg a közszolgáltatási díj megfizetése, ha a szolgáltatót a közszolgáltatással kapcsolatos kötelességének teljesítésében az idõ£ járás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta, és a szolgáltató az akadály elhárulását követõG munkanapon a mulasztását pótolta. 25. §.
/1/ A közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelõYdíjhátralék adók módjára behajtható köztartozás. /2/ A díjhátralék keletkezését követõ€30 (harminc) napon belül a szolgáltató felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a díjfizetési kötelezettségének elmulasztására, és felszólítja õt annak teljesítésére. /3/ A felszólítás eredménytelensége esetén a díjhátralék keletkezését követõ© 90. napot követõ© en a szolgáltató – a felszólítás megtörténtének igazolása mellett – a díjhátralékot az önkormányzattól igényelheti. (Hgt. 26.§ (1)-(3) bek.) A közszolgáltatás szünetelése 26. §. A közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethetõÞvagy korlátozható. 27. §. /1/ A közszolgáltatás igénybevétele szüneteltethetõ.azon az ingatlanon, amelyen legalább 30 napig senki nem tartózkodik és emiatt hulladék sem keletkezik. /2/ A szüneteltetésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni a szolgáltatónak, legalább 30 (harminc) nappal a szünetelés kívánt kezdõÓ idõÓ pontja elõÓ tt. /3/ Ha a szünetelés feltételeiben változás következett be, az ingatlantulajdonos ezt írásban, haladéktalanul köteles bejelenteni a szolgáltatónak. A gazdálkodó szervezetekre vonatkozó külön szabályok 28. §. /1/ gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékának kezelésérõ< l a Hgt. 13. §-ában foglaltaknak megfelelõe en nem gondoskodik. //2/ Az olyan gazdálkodó szervezetek, amelyeknél a keletkezett települési hulladékuk heti mennyisége nem haladja meg a 110 litert, egyazon gyû·jtõ·edényben is gyû·jthetik a hulladékukat. /3/ Az a gazdálkodó szervezet, amely a környezetvédelmi felügyelõà ség által engedélyezett – települési szilárd hulladék ártalmatlanítására alkalmas – hulladékkezelési berendezéssel, létesítménnyel rendelkezik, a közszolgáltatás kötelezõ.igénybevétele alól mentesül, ha a tevékenysége során képzõ.dött települési szilárd hulladék ártalmatlanításáról ebben a berendezésben, létesítményben gondoskodik. /4/ Az a gazdálkodó szervezet, amely a kötelezõ közszolgáltatást nem veszi igénybe, a külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal köteles a tevékenysége során keletkezõJ hulladék mennyiségét és összetételét fajtánként nyilvántartani, az általa végzett kezelésrõœ l, a kezelt és a kezelés eredményébõœ l származó hulladékról nyilvántartást, a kezelõîlétesítmény mûîködésérõîl üzemnaplót vezetni és ezekrõîl a hatóságnak bejelentést tenni. A gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladékénak mennyiségérõ@ l, összetételérõ‘l, keletkezésének forrásáról és kezelésének módjáról köteles a jegyzõ‘t tájékoztatni. Ha a gazdálkodó szervezet e tájékoztatási kötelezettségét elmulasztja, a közszolgáltatást köteles igénybe venni.
A közszolgáltatás hatálya alá nem tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos rendelkezések 29. §.
/1/ A közszolgáltatás nem terjed ki a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékára, ha nem kötelezett a közszolgáltatás igénybevételére; nem terjed ki továbbá a közintézmény mûìködése során keletkezett hulladékra. E hulladékfajták esetében az ingatlantulajdonosnak a Hgt. 13. §-a /1/ bekezdésében megjelölt, a hulladék termelõjére és birtokosára vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia. /2/ A hulladék termelõ© je, birtokosa a tevékenységének gyakorlása során keletkezett vagy más módon birtokába került hulladékot köteles gyû> jteni, továbbá az ártalmatlanításáról vagy hasznosításáról gondoskodni. /3/ Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a hulladék termelõÐ je, birtokosa: a) a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelõe ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkezõŽhulladékkezelõŽ nek történõŽátadása, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. /4/ Az /1/ bekezdésben megjelölt hulladékot a környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezõµ ártalmatlanító helyre vagy hasznosító helyre a hulladék termelõIje, birtokosa külön engedély nélkül maga is elszállíthatja. /5/ Az ingatlantulajdonos jogosult az /1/ bekezdés szerinti hulladékának begyûrjtése, elszállítása, ártalmatlanítása vagy hasznosítása céljából a szolgáltató közszolgáltatását igénybe venni, de a szolgáltatón kívüli, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezõ™ gazdálkodó szervezetet is igénybe vehet. 30. §. /1/ A hulladék elszállítása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék a szállítójármûÓ be történõÓ ürítésekor, illetõü leg a szállítás folyamán ne szóródjon, és más környezetterhelést se idézzen elõü . Szállításból eredõ%szennyezõ% dés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyezõ% dés mentesítésérõ% l és az eredeti állapot helyreállításáról a hulladék termelõN je, birtokosa, illetõN leg az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni. /2/ Gazdálkodó szervezet igénybevételével történõsszállítás esetén a gazdálkodó szervezet, saját szállítás esetén pedig a hulladék termelõœ je, birtokosa, illetõœ leg az ingatlantulajdonos az átvett, illetve átadott hulladék mennyiségét és összetételét – külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal – köteles fajtánként nyilvántartani és errõîl a hatóságoknak bejelentést tenni. /3/ A /2/ bekezdésben elõírt kötelezettség – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – az ártalmatlanító hely tulajdonosát (üzemeltetõ< jét, használóját) terheli. /4/ Ha a hulladék termelõe je, birtokosa a hulladékot saját maga szállítja a hulladék lerakótelepre, a hulladék átadásával egyidejûŽ leg, számla ellenében köteles a rendeletben meghatározott elhelyezési díjat fizetni az üzemeltetõ·részére. 31. §. /1/ Ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a szolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltételeiben történõ megállapodásuk alapján a szolgáltató a megjelölt idõJpontra vagy idõJtartamra a megjelölt mennyiségûJés összetételûJhulladéknak megfelelõJgyûJjtõJedényt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi, és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanító helyen történõîelhelyezésrõîl. /2/ Az ingatlantulajdonos a szolgáltató részére a megállapodásukban rögzített díjat köteles megfizetni. 32. §. /1/ A hulladék termelõ.je, birtokosa köteles gondoskodni az önkormányzat külön rendeletében meghatározott közterület-használati engedély (közterület-használati szerzõ€ dés) megszerzésérõ€ l, ha a hulladék összegyû€ jtésére szolgáló konténer a közterületen 24 (huszonnégy) órát meghaladó idõ£ tartamra kerül kihelyezésre. Köteles gondoskodni továbbá a konténer környezetének folyamatos tisztántartásáról, a konténer telítõG dése esetén annak haladéktalan elszállításáról.
/2/ A gazdálkodó szervezet konténert közterületen a közúti és gyalogosforgalom biztonságát nem veszélyeztetõY módon, az alábbi rendelkezések megtartásával helyezhet ki: a) fõìútvonalon konténer kizárólag folyamatos rakodás idejére helyezhetõìki, a szállító jármûìhelyszínen tartásával annak érdekében, hogy az elszállítás a telítõ€ déskor haladéktalanul megtörténhessen, b) tömegközlekedési útvonalon, ha a konténer kihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg az a) pontban foglaltak szerint kell eljárni, c) egyéb útvonalakon a konténert a telítõ> dést követõ>8 (nyolc) órán belül el kell szállítani. IV. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Szabálysértés 33. §. Szabálysértést követ el és 30.000.- (harmincezer) forintig terjedõIpénzbírsággal sújtható, aki e rendelet a) 5. és 6. §-ában az ingatlantulajdonosnak a közterület, épület és telek tisztántartására, b) 7. és 8. §-ában a kereskedõr,utcai árus és rendezvényszervezõrkötelességeire, c) 9. §-ában a síkosság mentesítésre és hóeltakarításra, d) 10. §-ában a közterület tisztántartásával összefüggõ™ egyéb tilalomra és kötelességre, e) 15. §-ának /2/ bekezdésében az ingatlantulajdonos kötelességére, f) 16. §-ának /3/-/5/ bekezdéseiben és 17. §-ának /3/ bekezdésében a hulladékgyû… jtõ… edényre, g) 22. §-ának /4/ bekezdésében az elszállítandó hulladéknak a közterületen való elhelyezésére, h) 28. §-ának /1/ és /4/ bekezdésében a gazdálkodó szervezet kötelességeire, i) 29. §-ának /2/ bekezdésében a hulladék termelõü jének és birtokosának feladataira, j) 30. §-ának /1/ bekezdésében a hulladék szállítására, k) 32. §-ában a hulladékgyûN jtõN konténerre vonatkozólag megállapított rendelkezéseket megszegi. 34. §. A 33. §-ban meghatározott szabálysértés tetten ért elkövetõje 500 (ötszáz) forinttól 10.000 (tízezer) forintig terjedõ
Terdik János sk. polgármester
Sitku Károly sk. jegyzõW
1.
számú melléklet:
Az egységnyi közszolgáltatási díjtételek a választható gyûJjtõJedények szerint: 3 Az alábbi díjtételek magukban foglalják a heti egyszeri alkalommal történõ begyûjtést, a szállítás, az elhelyezés és ártalmatlanítás díját, valamint az évi 2 (két) alkalommal elvégzett lomtalanítás költségeit ÁFA nélkül: A rendszeresített és választott gyûjtõedények szerint 4 liter/fõ/nap hulladékmennyiség figyelembe vételével:
1-2 fõ‘s háztartások esetében 3 fõºfeletti háztartások esetében
100 Ft/ ürítés + Áfa 150 Ft/ürítés + Áfa
5 m3 gyûjtõedény 6400 Ft/ürítés + Áfa + 100 kg-onként 270 Ft + Áfa elhelyezési díj 8 m3 gyû1 jtõ1 edény 7200 Ft/ürítés + Áfa + 100 kg-onként 270 Ft+ Áfa elhelyezési díj.
2. számú melléklet IV. SZÁLLÍTÁS NAPJA ÉS ÚTVONALA H é t f õã Kisharangodi út Kossuth Lajos út Birketanya Tulipán zug
Jókai Mór út Simonyi J. út Kert út
Korányi Frigyes út Erdõ£ alja út Bocskai út NagykertiszõÜ lõÜ út
Kedd Vasvári Pál út Zöldfa út Táncsics M. út Csillag út Ady E. út Kölcsey F. út Szabadságharcos út Bajcsy-Zs. út
Sport köz Szakolyi út Sport út Hunyadi út Cukertanya Árpád út Petõe fi út
Ibolya út Eszperantó út Deák Ferenc út Vadkert út Somogyi B. út Bethlen G. út Béke út Szakolyi köz
Szerda Bátori út Kállai É. Út Bessenyei út Ságvári E. út Rákóczi út Magyi út
Katona J. út Budai Nagy Antal út Fürts Sándor út Kölcsey út Mártírok út Balassi B. út
Arany János út Gyöngyvirág út Lehel út Lehel köz József A. út Virág út
Csütörtök Széchenyi út Krúdy Gy. út Temetõsút Porosladányi út Bercsényi út Ámos I. út
Tompa M. út Ifjúság út Móricz Zs. út Hársfa út ÕÅ sz út
Dózsa Gy. út Bem út Tavasz út Akácos út Nyár út Rózsa út
Péntek Zrínyi Miklós út Zrínyi Ilona Út Nagybalkányi út Mezõgép út Sport út Kisbalkányi út
Csokonai út Damjanich út Városkert út Internátus út
Debreceni út Kiskút út Biriszõà lõàút Zalka Máté út Május 1. út Kisvasút út
----------------------------------------1,2,3 Módosította a47/2007. (XII.05.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2008. január 01. napja 4 Módosította a 32/2008. (V.22.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2008. július 01. napja.