20, Sk

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

����

�������� �� �

�

������������� ���� ���� ��

���

���� � �

� �����

��

lej 0,20 EUR / 20,– Sk

5. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. Pünkösd hava

I. Felvidéki Baranta Bajnokság A Felföldi Baranta Szövteség 2010. május 15-én első alkalommal rendezte meg az országos bajnokságát. A bajnokságon a bizonytalan időjárástól eltekintve mégis érkeztek versenyzők, összesen hat helyszíről: Rimaszombat, Pozsony, Komárom, Csenke, Dunaszerdahely és a házigazda Bős. A bajnokság rövid eligazítás után egy közös táncos bemelegítéssel, majd egy közös kidobő játkékkal indult, amin kellőképpen bemelegítettünk minden szükséges izomzatot. Ezután a kis testi terhelés után következett a lelki ráhangolódás. Köszöntöttük a hét világtájat, majd bírói-versenyzői fogadalmat tettünk egymásnak. A fogadalomn után pedig nekiálltunk a megmérettetésnek. Futással kezdődött, a gyermekeknek (csikóknak) 1500 m, a többi kategóriának pedig 3 km, íjjal és 4 vesszővel a kézben. Ezt követte az íjász mesterlövészet, majd a különböző páros küzdelmek: íjászpárbaj, szabadvívás, birkózás. A hatodik versenyszám a páros vívómozzanat volt, amin szintén kitűnő teljesítmények születtek! A bajnokság ideje alatt a házigazdák gondosan odafigyeltek ránk, finom pecsenyével várták az éppen pihenőket. A nap első felében az időjárás kedvezett és barátságos volt, de a másik felében reánk zúdította áldását. Így az utolsó versenyszámot már szitáló esőben teljesítettük. Az eredményhirdetés már egy nagy katonai sátorban történt és finom gulyással, beszélgetéssel ünnepeltük a napot. A pihenő után a csapatvezetők Oktur Tanácsot tartottak, ahol új alelnököt választottunk Herczeg István személyében! Ezúton is gratulálunk és köszönjük, hogy felvállalja a közös ügyünket! Köszönet minden csapatnak, aki felvállalta a megmérettetést, nagyon jó hangulatban folytak a küzdelmek, jó volt újra találkozni! Külön köszönet György Csabának és kedves családjának, hogy szívén viselte a bajnokság logisztikai szervezését, valamint a támogatóknak, akik hozzájárultak a bajnokság különböző területeinek ellátásához! Mindenkinek további sok sikert kívánunk!

A tartalomból:

A tolvajok lelkiismerete Választások, és remélhetőleg változások előtt is áll Szlovákia, hiszen egyre többen vannak azok, akik látják, ez így nem mehet tovább. Ki kell mondani, hogy egy olyan tehetségtelen és populista karrieristákból álló, és folyamatosan ellenségképre (magyarveszély) építő kormány van jelenleg hatalmon, melynek feje, miközben a szociális állam hiteltelen illúzióját erőlteti a saját miniszterei által euró millióktól meglopott állampolgáraira, nagyon jól él kollégáival egyetemben, sőt, együtt dúskálnak az összelopott fészkeikben, jókat utaznak milliós autóikon és magánrepülőgépeiken. Közülük is toronymagasan emelkedik ki a tolvajok fejeledme, aki nemcsak más népek és nemzetek, köztük a magyarok folyamatos gyalázásával próbál meg – nem is rosszul – politikai sikereket elérni, de akinek primitívségénél csak a lopott vagyona nagyobb. Nem kell leírni a nevét, ismerjük őt. Ő a szlovák őssejt, akiből minden igaz szlávok pálinkaszagú őstulka származik, s akinek társa e genetikai mellékpályán a nemzet szent tehene, volt orosz férje után szabadon: ,,szvatá krava”. A szlovák választási váltófutásban azonban mindenki partnere e kettősnek, ha a magyar kártya kijátszásáról van szó. A magyarok kettős állampolgársága körül kialakított hisztériakeltésük sem más, mint a tolvaj lekiismeretük megnyugtatása, amit a kilencven évvel ezelőtt megkapott, ölükbe pottyantott konc miatt éreznek. Pedig nem kellene pánikolni, hiszen az újonnan alakult magyar kormány semmilyen igényt nem jelentett be, pusztán felkínál a határon túl élő nemzettársainak egy lehetőséget, mellyel mindenki élhet, aki akar, s melyet Európa számos állama, köztük Szlovákia is felkínált a határain túl élő szlovákoknak. Nem kényszer tehát a kettős állampolgárság, bár arra is kíváncsi lennék, vajon az egyéni elbírálás alapján történő döntésről, honnan szerezne tudomást a szlovák állam? Csak nem kérné ki a szigorúan bizamas személyes adatainkat a magyar belügytől? Ha európai mércével mérjük a kettős állampolgárság kérdését, akár hazugnak is nevezhetnénk a szlovák kormányfőt azért a kijelentéséért, hogy Európában példa nélküli a kettős állampolgárság megadásának a magyar módja. Hazugnak, hiszen maga Szlovákia is ilyen módon adja meg határon túli szlovák kérelmezőknek a Vajdaságban, Erdélyben, Svájcban vagy Kanadában a kettős állampolgárságot, de így tesz még Európa számos állama, a magyar kérdésben érintett Szerbia és Románia is. A félelem persze nem a szlovákiai magyarok iránti aggodalomból táplálkozik, sokkal inkább abból, hogy ha az itt élő magyaroknak lesz egy másik állampolgársága is, erősen lelassulhat a mostani nacionalisták által gerjesztett , a nemzetiségi arányok megváltoztatására irányuló betelepítésekkel megspékelt, sok esetben erőltetett beolvadási folyamat, idegen szóval élve:asszimiláció, vagy a magyar állam immár állampolgári jogon védheti meg saját állampolgárait a határain túl is. És ez nem kedvez a tolvajoknak, akik már a kezükben, a telekkönyvükön, és más vagyonlistán vélik látni a most még magyar örökségként számon tartott birtokot, házat, földet. Az aggódás tehát nem nekünk szól, mert félre ne értse senki: mi itt nem kellünk, csak a vagyonunk, amit őseink kuporgattak össze szorgos, becsületes munkával évszázadokon keresztül. A magyar nép néhány héttel ezelőtt felemelte a fejét és nemet mondott az ország szétlopására, a nemzettársaik megtagadására, az öszödi beszédekre és a milliós korrupciós ügyekre. S a példa ragadós lehet, hiszen az az út, melyen a jelenlegi szlovák, szociálisnak hazudott kormány diadalittasan menetel, arra a Gyurcsány-féle osztogatós-fosztogatós, völgyhidas sétányra hasonlít, ami csaknem csődbe vitte Magyarországot. Ha a szlovákiai választók felismerik ezt a párhuzamot, az a populizmus, és az államkasszát házipénztárnak néző kormánypártok garázdálkodásának végét jelentheti. Nincs más dolgunk tehát, mint felemelni a fejünket, részt venni a választásokon, és tiszta lekiismerettel annak a pártnak a listáját az urnába dobni, aki felvállalja a szlovákiai magyarság valódi édekképviseletét, bohóccá válás nélkül. Én így teszek június 12-én. Kérem tartson velem Ön is, tisztelt választópolgár! Hrubík Béla

Könyvbemutatókon jártunk Molnár Imre, Csáky Pál és Máté László köteteiről 4–6. Kedves Pósa Lajos! Részletek Mács József hódmezővásárhelyi beszédéből 7–97. Jurtaavatás a Zoboralján Dr. Husvéth Renáta írása 10–12. Nemzetépítő magyar majálisok A Magyarok Szövetsége Dunaszerdahelyen és Gombaszögön 13–15. Esőcseppek és könnycseppek A palóc-székely összetertozás napja Kalondán 16-17. Veres János példája Nyolcvan éves lenne Gömörország poétája 18–19. Nyújtsd a kezed! Roma gyerekek országos szavalóversenye Rimaszécsen 22–23. Itt az idő! Z.Urbán Aladár írása 24–26.

Címlapunkon: Smídt Róbert alkotása a komáromi református parókia udvarán. E Trianon-emlékmű felavatását nem engedélyezte a hatóság június 4-én. Részletek a következö számban. Korpás Péter felvétele.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülőföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2009. Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma EV 3082/09 • Megjelenik 3000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Bartal Mária, Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: KPRINT A lap olvasható a www.felvidek.ma és a www.csemadok.sk honlapokon is. Konverzný kurz 1 EUR = 30.1260 Sk (A váltási árfolyam 1 EUR = 30.1260 Sk)

ITTHON

3

Két palóc két könyvbemutatója Budapesten A Pro Minoritate Alapítvány szervezésében került sor április 29-én, Budapesten, a Pilinszky kávéházban ama két könyv bemutatójára, mely a felvidéki magyarság két jeles személyiségének, Csáky Pálnak és Molnár Imrének a jóvoltából kerülhet az olvasók asztalára a Méry Ratio kiadó gondozásában. Molnár Imre könyvét Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke méltatta, aki kifejtette, hogy Közép-Európa tényleges szuverenitása, mai önrendelkezése is az összefogás képességén múlik. Magyaroknak és szlovákoknak össze kell fogniuk, s ha elutasítjuk egy közösség, adott esetben a felvidéki magyarság jogát belső ügyeinek intézéséhez, akkor nem leszünk képesek kivívni valódi szuverenitásunkat, sem magyarokként, sem szlovákokként - emelte ki. Alapelv, hogy a két ország kapcsolata a hozzájuk tartozó emberekért van. Hozzátette: Esterházy János és a felvidéki magyarok sorsa szorosan összefonódott. Az ő

életének – mint mondta – a legnagyobb tragédiája talán az volt, hogy hiába tekintett testvérnépként a szlovákságra, nem talált partnert a szlovákok körében. Így nem jött létre az élete során a párbeszéd, amiben a mai napig oly nagy a hiány a magyar-szlovák kapcsolatokban. A politikus munkásságára utalva Esterházy János hitvallásának három pillérét emelte ki: a fasizmus, a kommunizmus, a nácizmus elutasítását, a tényleges önrendelkezés melletti elkötelezettséget és az emberközpontúságot.Németh Zsolt

Esterházy-Malfatti Alice három Ipoly menti palócnak – Pölhös Vendelnek, Molnár Csabának és Tandel Lászlónak – dedikálja az édesapjáról írott könyvet

4

megemlékezett a felvidéki politikusnak a lengyel néphez való viszonyáról is. Azt mondta, hogy Magyarország, Szlovákia és Lengyelország volt Esterházy János „szűkebb pátriája”. Molnár Imre, a könyv szerzője kiemelte: ez az első életrajz, amit Magyarországon Esterházy Jánosról kiadnak. Szlovákiában már több könyve is megjelent Estreházyról. Esterházy János felvidéki magyar politikus volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a 68/1942-es számú törvény ellen szavazott, amely a zsidóság kitelepítéséről szólt. A politikus 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok és lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944 októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott, a horogkeresztesek rövid időre internálták, s a Gestapo is körözte. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való együttműködése miatt. A szovjet

Balról: Németh Zsolt, Pölhös Vendel, Csáky Pál, Hrubík Béla, Tandel László és Molnár Imre a könyvbemutatón

hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, s 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt. A börtönparancsnok nem adta ki a hamvait a családnak. 2009. március 23-án Lech Kaczynski lengyel államfő rangos poszthumusz kitüntetést adományozott a felvidéki magyarság mártír politikusának Varsóban a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért. Csáky Pál Hullámvasúton című kötetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke ajánlotta az olvasók figyelmébe. Semjén Zsolt egy bölcs prédikációjára utalva azt mondta, hogy az emberiséget „a munkanélküli jólét, az elv nélküli politika, a tudatosság nélküli hit és az emlékezés nélküli fejlődés” semmisítheti meg. Hozzátette:

ITTHON

a történészek úgy tartják, a nemzetek pusztulását soha nem fizikai sorvadás, hanem mindig kulturális, kollektív felejtés előzi meg. Csáky Pál kötete nem köntörfalaz, nyíltan beszél arról a küzdelemről, amely az elmúlt évtizedek során és ma is a felvidéki magyarság lelkéért, emlékezetéért és nyelvéért folyik. Csáky Pál úgy fogalmazott: a kötetben benne vannak a mečiari idők, amikor jogaikért álltak ki, a remény időszaka, amikor kétszer kormányon voltak, és az a fájdalmas „hátraszaltó”, ami 2006 óta tart, vagyis a visszarendeződés időszaka. Reményének adott hangot – a közelgő választásokra célozva –, hogy a „szerencsétlen, nacionalistapopulista tobzódás” befejezhető, és el lehet indulni egy új úton. A bemutatókon mások mellett részt vett Esterházy János lánya, Alice, a 92 éves Bányi János, Esterházy János egykori titkára, a lengyel nagykövet, Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke, valamint Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az est házi-

gazdája Bayer Zsolt publicista volt. A rendezvényen a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltbeli lengyel repülőgép-szerencsétlenség áldozataira, arra a tragédiára, amelyben életét vesztette a lengyel köztársasági elnök is. A könyvbemutatón a magyarországi közélet több ismert személyisége, valamint tucatnyi felvidéki vendég is részt vett, Bárdos Gyula, Bíró Ágnes, Farkas Iván, Szigeti László MKP-s parlamenti képviselők, de részt vettek a Palócföld képviseletében a írók barátai, Hrubík Béla Csemadok elnök, Molnár Csaba, Pölhös Vendel és Tandel László is. Büszkeséggel töltött el minket, hogy a két jeles személyiség, akik a Palócföld szülöttei, nem feledkeztek meg szülőföldjükről és ezt többször is kiemelték beszédeikben. Mindnyájunk nevében gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik azzal a megjegyzéssel, hogy a könyveik bemutatóját megszervezzük szűkebb hazánkban, itt, a Palócföldön is. Palócz

5

Sziliceföld, Sziliceföld… Vannak, akik egész életükben kötődnek a szülőföldjükhöz. Ilyen Máté László, lapunk kassai munkatársa is, aki szép könyvet írt szülőfalujáról, s annak bemutatóját is Szilicén tartotta meg. Az eseményre legalább száz érdeklődő érkezett a helyi kultúrházba. A monográfiát Pálfy G.István, a Magyar Televízió egykori kiváló műsorvezetője mutatta be. A kis műsorban Tóth Sándor, Mezei Sándor, a Meczenzof-házaspár és Várady Béla, a kassai Thália Színház jeles művésze működött közre. „Szemérmesen vallomásos, a tényeket szeretettel felmutató, a a hazavezető utakat költőien szépnek láttató, tanulságosan őszinte könyvet tartunk a kezünkben. Látszatra Szilice egyetlen fia beszél benne a természeti csodák közé ékelt szölőföldről, valójában azonban bensőből vezérelt kísérlet történik arra, hogy a falu lelke szólaljon meg. A mondatok között ott érezzük a szájhagyományokban megőrzött közösségi emlékezetet, a tudományos források által is megerősített történelmet, és különösen ott érezzük a huszadik századi nemzedékek névvel is megjelenített alakjait. Sokkal másabb ez, mint falutörténet. Szinte regény kerekedhetne ki egyedül a család történetéből is.

A hallgatóság figyelemmel követi a szónokokat

Az édesapa küzdelmeiből, kényszerű visszahúzódásaiból, melyek Máté László személyes sorsalakulásának a kereteit adják. A hatalommal való atyai tengelyakasztások miatt volt nehéz eljutnia a tehetséges fiúnak a főiskoláig, az egyetemekig. Mégis eljutott! És eljutott a budapesti doktorátusig, így lett belőle

Balról: Berec Béla, szilicei polgármester, Pálfy G. István, Máté László és Tóth Sándor Orbán Zsolt fényképei

6

minden akadály ellenére: dr.Máté László. Magam eddig egyedül egyszer jártam Szilicén. A családi elbeszélések nyomán a legendák világát vártam, ahol a nagymama „árányos csontomként” köszönti a vendéggyermeket, és ahol történelmi keserűség ellenére gyakran száll a fennsík fölé a dal. Nem csalódtam. Hosszú időn át a keserűségek tonnányi radírja se tudta a sziliceiekből kitörölni ezeket a magatartásokat. És ez a könyv most új életre támaszthatja az emlékeket. Nem tagadom: Máté László nekem szívbéli barátom. De most nem a barát könyvét ajánlom, hanem azét a nemzedéktársét, aki Fábry Zoltán szellemi útját megértve kapcsolatokat tudott teremteni a magyar gondolkodás élő legnagyobbjaival. Kezdő tanügyesként mutatta meg sokaknak Szilicét, Pelsőcöt, Buzitát és környékét. A Csemadok személyiségeként Kassát, Stószt, a keleti Felvidéket. Tanúja voltam budapesti diplomáciai munkálkodásának, amely többek között azt bizonyította, hogy egy kisebbségi magyar még a diplomáciában is átrajzolhatja, emberibbé teheti a magyar-szlovák kapcsolatokat. Ez a könyv pecsét az életre. A folytatásra. Szüntelenül hívnak a hazavezető utak.” Pálfy G. István

Kedves Pósa Lajos!

Részletek a hódmezővásárhelyi beszédből Ön gyermekköltőként és gyermeklapszerkesztőként azt tudta tenni, amit senki ön előtt Magyarországon, verseivel, a strófáiban megfogalmazott nemes tanításokkal a magyar irodalom áhítatos szeretetére nevelte kicsiny olvasóit. Gyermekköltészetének ezért volt korszakalkotó hatása, a magyar szellem önnel vonult be határozottan és erőteljesen a kezdő olvasók közé, a német és francia gyermekirodalmat az ön verselése szorította ki a magyar gyermekszobákból. Ma már aligha

vonható kétségbe, hogy a gyermekek lelkét kevesen ismerték önnél jobban, a kicsinyek képzeletét senki nem tudta önnél varázslatosabban foglalkoztatni. Megtalálta azt a hangot, amelyre annyira fogékonyak és kiéhezettek voltak! Egyesek éppen ezért magasztalták önt, mások meg nevetségesen azzal támadták, hogy költészetét az óvodáskorúak színvonalára süllyesztette. Azt azonban Gyulai Pál tekintélyű ellenfelei sem merték kétségbe vonni, hogy verseivel gyerme-

kekre és szüleikre egyformán hatott, és mintha isteni sugallatra tette volna, birtokolni tudta a magyar lelkeket! Ön, kedves Pósa Lajos, százhatvan évvel ezelőtt a jó radnóti földbe eresztett gyökeret, jó tanító pallérozta fejét, jó lelkipásztor munkálta istenfélővé és nemessé lelkét, s a Pósa-családok sem voltak akárkik a faluban. Hadd mondjam mindjárt, hogy a szülőhelyet mégsem ez emelte magasba, hanem ön, az egyszerű paraszt család fia, akit a szülők úgy indítottak el félve, szeretet-

Mács József író Vígh Pósa Judittal, a költő Rimaszombatban élő leszármazottjával és fiával a szép mellszobornál

ITTHON

7

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz parlementi frakciójának vezetője ünnepi köszöntöjét mondja az áprilisi Pósa Lajos emlékkonferencián

tel a szellemi felemelkedés útján, hogy lesz majd belőle pap vagy tanító! A magasságos Isten sugallatára az akkori radnóti pap támogatásávgal jutott el a rimaszombati gimnáziumba, ahol – babonás lennék? – nem lehetett véletlen a műve, Mikszáthtal köthetett életre szóló barátságot. Mindketten jó emlékezetükbe vésték, hogy sokat koplaltak, s mintha a mindent tudó és látó Jóisten megsajnálta volna önöket, később a Jó palócok, tót atyafiak íróját egy rimaszombati jómodú mészároshoz, önt meg egy kenyérsütő asszonyhoz vezérelte. És jóra fordult a sorsuk. Mikszáth a szalonnát ő meg a jóízű kenyeret hordta az iskolába. Hiába volt azonban diáknak kiváló, nem lett pap, hanem „csak“ tanító a szó másféle értelmezésében. Talán már diákkorukban megbeszélték Mikszáthtal, hogy balsorsú magyar népüket magasabb fokon fogják tanítani. Amikor Rimaszombatból Sárospatakra vezetett útja, akkor sem volt nehéz felismerni útja egyengetőjében a radnóti lelkészt, de tanított egy budapesti reáliskolában is. Igazi nagy tanítói hatása akkor

8

kezdődött el, amikor 1870-től, húszéves korától, publikálni kezdték verseit az Ellenőrben és a Nemzeti Hírlapban. 1881-től 1889-ig Mikszáth nyomdokain haladva a Szegedi Napló munkatársa volt, de nem ennél a lapnál találta meg igazi örömét, ha csak azt nem nevezzük annak, hogy szegedi évei idején kötött életre szóló barátságot Dankó Pistával. Általa megzenésített versei innen indultak országhódító útjukra. Közös szerzeményeiket ismeri és énekli a magyar ember ma is, bárhol a világon! A Singer és Wolfner Kiadó a fővárosba hívta, és megbízta Az Én Újságom szerkesztésével. Egy csapásra becsült írótárs lett, megkedvelték vidám természetét, derűs életszemléletét, amelyben a ferencjóskás boldog békeidők, a látványos gazdasági eredmények is szerepet játszottak. A szivárványos színek ejtették rabul, az élet árnyoldalai, sötét színei látatlanok maradtak. Sok barátja volt, az Orient Szálló Pósa-asztala keresett asztallá vált, kortárs írók szóltak önről megörökítő szándékkal. Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula és mások. Szűkebb ba-

ráti köréhez tartozott Feszty Árpád festőművész is, a Magyarok bejövetele monumentális körkép alkotója, akivel úgy szerették egymást, hogy egyszerre akartak elköltözni ebből a világból, és ez sikerült is. Mind a ketten 1914ben haltak meg,még mielőtt élérte volna önöket a négy évig tartó háború borzalma és magyar nemzetünkre nézve pusztító következménye! Feszty sokat mesélt szerelméről, a kingyesi nádas tanyáról, ahová el-elbujdokolt festeni Pestről. A kingyesi tanya hollétéről persze hallgatott, a háborgatóktól így akarta megóvni kicsiny birodalmát. Önök azonban szívós embereknek bizonyultak felkutatásában. Míg aztán egy szép nyári hajnalon Feszty után lopakodtak: Pósa, Gárdonyi és Lányi, aki a rimaszombati születésű Blaha Lujzának, a nemzet csalogányának volt cimbalmosa. A zsolnai gyorsvonaton röppentek Érsekújvárba, ahonnan Ógyallára fiakkereztek tovább. Egy szó, mint száz, későn érkeztek. Feszty éppen lefeküdni készült, amikor megszólalt Lányi cimbalma. Kirohant az udvarra, keblére ölelte barátait, akik csak har-

A hallgatóság egy csoportja

madnap vettek búcsút a vadregényes Kingyestől. Váratlan látogatásukat a vityilló mestergerendájára vésett sorok őrzik: „Söröd nincs, bár sok az árpád, Isten veled, Feszty Árpád!“ Rajongójává vált Pósának Bródy Sándor is, s egekbe emelően dicsérőjévé, s még rajta is túltett egy másik barátja, az európai hírű ornitológus Hermann Ottó, aki 1910-ben Nobel-díjra akarta jelöltetni Pósa Lajost! Egyik kortársa nem kevesebbet állított róla, mint azt, hogy míg magyar ember lesz e földön, Pósa ílajos több mint négyszáz dala élni fog a magyar nép ajkán! A felfelbukkanó Pósa-gyalázókkal szemben fogalmazódtak meg ezek a sorok! Sok a túlzás, de sok az igazság is az annyira elismerő megállapításokban. Hadd erősítsem meg a „négyszáz dala, míg magyar él“ véleményt azzal, hogy öt dalát a Rimaszombathoz kötődő fiatal Bartók is megzenésítette.Mint költő, a gyermekversek írásában találta meg igazi hangját. Annyira bele tudta élni magát a gyermeklelkek világába, hogy a felnőttekhez szóló költeményeit is mintha gyermekeknek írta volna! Ezért a vélemény, hogy feltőtteknek írt versei alig különböznek gyermekverseitől... Ön már akkor tudta, amit később Sütő András híres tanulmánykötetében, a Nagyenyedi fügefavirágban leírt, hogy amíg a bölcső felett az altatódal a mi gyönyörű nyelvünkön szól, addig nincs nagyobb baj gyermekeink lelkével, mert parittyás, Dávid-fejkendős asszonykáink teszik dolgukat, eredményesen vívják csatájukat korunk többséginek nevezett sötét lelkű Góliátjaival. De jó lenne leírni most élő költőink, íóink dicsőítésére, hogy a gyermekeinknek és szüleinknek írt ver-

ITTHON

seikkel, történeteikkel nagyon sok szülőnél elérték, hogy szlovák helyett magyar iskolába adták gyermeküket! De nagyon kellenének most a Pósa Lajos elhivatottságú gyermekvers-költők és gyermeklap-szerkesztők! A nemzeti múltunk szeretetére és megbecsülésére nevelés buzgalmával! Mert, kedves Pósa Lajos, míg 1914-ben, értékes írói munkásságának negyvenedik évfordulóján ötvenezer gyermek vonult a pesti ligetbe köszönteni imádott költőjét, ahol később a szobrát is felállították, addig Szlovákiában, Tompa Mihály szavaival a mi berkeinkben, már harmincöt ezernél is több gyermek veszíti el magyar lelkét a szlovák iskolák padjaiban! Ön Tompa Mihállyal és másokkal nagyon jól tudta, különös nemzeti szétszaggatottságban milyen borzalmat jelent, ha gyermekeink nyelvén másképp szól az ének! De jó arra gondolni, hogy a Balog-völgyből úgy volt képes kitörni a nagyvilágba, hogy a gyermekeknek írt verseivel, a nagyszerű küldetést teljesítő gyermeklapjával örökre beírta magát egyetemes magyar művelődéstörténetünkbe! Nem lehet nem szólni az édesanyjához fűződő fájdalmasan szép viszonyáról. Ahogy a legszeretettebb asszonyt megjeleníti verseiben. Ezeket csak Petőfi áradó dicséretű költeményei múlják fölül. Idézem Sóhajtás c. versét: „Hej, ha az én sóhajtásom az egekbe szállna! Hej, ha az én hulló könnyem sorra gyönggyé válna! Hej, ha azt a sok gyöngyöt mind összeszedhetném! Hej, ha én azt koszorúnak fejfádra tűzhetném!” Mint a világ legjóságosabb gyermeke, rajongva szeretett édesanyját számos változatban megénekelte, elsiratta. Költeményeiben vissza-visszatér a csen-

des dombtető, édesanyja örök pihenőhelye. De ugyanúgy idézhetném a hazát imádó, dicsőítő verseit: „Áldd meg, Isten, minden jóval szép Magyarországot! Fakassz földjén ezer színben pompázó virágot!” A múló több mint másfél évszázadban senki nem tudott úgy versben a gyermekek nyelvén beszélni, mint Radnót szülötte, Pósa Lajos! Ezért él neve és verse napjainkban is. Ezért tudom e helyről is az egekbe üzenni, hogy nem sikerült személyét és verseit kitörölni nemzetünk emlékezetéből. Míg magyar él a Kárpátmedencében és a nagyvilágban, addig a Pósa-versek is élni fognak! Ezért kezdődött el újraébresztése. Praznovszky Mihály, Csipka Rozália, Bettes István, GáborEmese(Pósagyönyörűmellszobrának készítője), és legerőteljesebben Kun Miklós Jenő jóvoltából. A személyét és verseit bemutató, gyönyörű kiadásban megjelent Magyarország Tündérország elolvasására egyszerre nagyon szomjas lett testem-lelkem. Áldja meg az isten e könyv összeállítóját és kiadóját! Innen üzenjük a Kárpát-medence minden magyar iskolájának, hogy e nagyszerű és csodálatosan szép könyv olvastatásával, költőjének szívükbe fogadásával Pósa Lajos magyarság megtartó szellemét oltják be tanulóikba! Mi, Balog-völgyiek, Nemesradnóttal együtt vagyunk büszkék rá. Kedves Pósa Lajos, aki életedben annyit néztél falud csendes, virágillatos temetőjére, gondolom, az egekben lakozva most is lenézel ránk, most már derék falubelid, Pósa Dezső kései rokonod társaságában, aki nagyon készült az ünnepségre, a mellszobrodat avató, nagy szívű és jóságos Hódmezővásárhely városába, ahol 2004ben nem, hogy megtagadták volna szégyenteljes trianoni döntéssel más országokba kényszerített magyar testvéreiket, de a szívükön ejtett mély seb gyógyítására, feledtetésére ez a nemzetünk egészében egységességében gondolkozni tudó megyei jogú város és az egész Kárpát-medence határon kívülre kényszerült magyarságának csodálatát kiváltó vezetése felajánlotta nekünk a tiszteletbeli polgár címet, amelyet sokan meghatódva fogadtunk el. Ezért vagyunk nyugodtak és elégedettek, hogy a mellszobrod jó helyre került! Mács József (Homoly Erzsébet fotói)

9

Bicskey Zsolt - Napforduló

Jurtaavatás Zoboralján Zoboralján, Dr. Csámpai Ottó, otthonában, a honfoglalás előtti magyarok vándorlásra alkalmas lakóházát a jurtát keltette életre. A rácsos falú, nemezzel borított kupolás építmény, mely alakjával evokálja az ősi magyarság otthonául szolgáló szálláshelyet, napjainkban is rendkívüli fontossággal bír. A múltidézés szándéka nemes és oktató volt. Csámpai Ottó a jurtával bemutatta, hogy a vándorló népek, magyarok, kulturált körülmények között éltek még akkor is, amikor olykor hosszú utakat kellett jószágaikkal megtenni. A múltidéző egyetemi docens, szociológusként tisztában van magyarságunk fogyatkozásával és azzal a ténnyel, hogy a nemzettudat újraélesztésének, megerősítésének egyik eklatáns formája lehet az ősi lakhely, a jurta felállítása, bemutatása. A jurta kör alakú rácsos fala, a „kerege” otthont fog adni különböző ősi motívumainkat megjelenítő kiállításoknak: festők, szobrászok, fafaragók kapnak

10

lehetőséget alkotásaik, bemutatására s ezzel nemcsak a látogatók esztétikai érzéke fog gyarapodni, de a művészeknek remek lehetősége lesz alkotásaikat eredeti ősi környezetben bemutatni. Őseink a padlózatot rendszerint drága szőnyegekkel borították, a bejárattal szemben pedig a házi oltár kapott helyet. A jurta közepén a szabad tűzhely biztosította a benne élők együttélésének harmóniáját. A jurta nemcsak vizuális látványosság, de építője szeretné vele a különböző kultúrprogramok varázsát is aláfesteni. A tervezett előadásokra, beszélgetésekre, vitákra és meghitt történelemórákra a házigazdák szeretettel várnak mindenkit. Minden korosztály megtalálja majd a szívének szóló előadást, könyvbemutatót, kiállítást. A megnyitón a jurta első kiállítója Bicskey Zsolt képíró volt. Csámpai Ottóval beszélgettem a jurta ünnepi megnyitóján. Honnan ered az ötlet, hogy épp egy jurtában adj otthont a galériának? Az ötlet régóta érlelődik bennünk.

Amint Pozsonyból végleg visszaköltöztünk szülőfalumba, Nyitracsehire, úgy gondoltam, hogy egy profitmentes vállalkozásba kellene kezdenünk, amelylyel egyfelől az igényeimnek megfelelő tevékenységet folytathatok, másfelől egy kicsit megpróbálom fellendíteni az itteni elakadt kulturális életet. Úgy vélem, hogy azzal teszek a legtöbbet, ha folytatom azt az utat, amelyet az 1994ben megjelent Viharvert nemzettudat című munkámmal elkezdtem, de immár a kultúra, a művészet és a magyar história népszerűsítése terén. A helyiek hogyan fogadták az építményt? Hát... csóválták a fejüket. Sokan azt sem tudták, mi ez. A vidéken valószínűleg ez az első ilyen jellegű építmény. Pedig évezredekkel ezelőtt itt is használhatták az emberek. A falusi ember mindig kételkedik, nemigen ad hangot az elragadtatásának. De amikor vasárnap reggel a jurtát ünnepi ruhába öltöztettük, amikor színes zászlókkal és ősi szimbólumokkal feldíszítettük az udvart, amikor a megszólalt a kihangosítón a táltos torokhangja meg

Bicskey Zsolt és Csámpai Ottó a jurta előtt

dobjainak monoton üteme, akkor kíváncsi várakozással elkezdtek gyülekezni a jurta körül. Honnan származik a jurtád és milyen elemekkel díszítetted? A belső-ázsiai sztyeppén általában két jurta típus terjedt el. A kazak kúpos jurta és a mongol lapos. Ez egy eredeti kazak királyi jurta. Barátom, a boldogemlékű Mándoky Kongur István hagyatékából származik, aki Kazahsztánban az egyik kutatóútja során tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az ő és a többi, a magyarságunk eredetét kutatók tiszteletére, a megnyitó során elimádkoztuk a Kun Miatyánkot. Tőle, több ismerősön, baráton keresztül a jurta eljutott hozzám, hogy itt végleg „lábat vessen”. Az építmény közepére ősi napszimbólumot festettünk, amelyet a nyitott tetőn, a küngün keresztül a Nap sugarai varázslatosan bevilágítanak. A Nap több, más elemen is megjelenik, hisz eleinknél ő volt az életet adó erő, ami aztán a későbbiekben a kereszténységben is megjelenik, hisz december 21-e, amely a „Natalis Invictus”, a Nap újjászületése, a Fény Fiának a születését is jelenti. A mai napon, a megnyitón illusztris

ITTHON

vendégek mutatkoztak be Nyitracsehi lakosainak. Mit kell róluk tudnunk? Régi barátom Bicskey Zsolt festőművész, vagy ahogy rajongói nevezik, képíró, az egyik legavatottabb mestere az ősi magyar szimbolika ábrázolásának. Már az élete is jelzésértékű, hiszen a „szkíta aranyszarvas földjén”, Tápiószentmártonban nőtt fel, ahol elbűvölte őt festészet és líra (versei ugyanúgy csodálatosak mint a képei). Festészetét francia mestereknél tökéletesítette, de közben egyedi stílust teremtett. Képein gyakran megjelennek a rovásjelek, amelyek azonban nem díszítő, de nem is magyarázó szándékúak, hanem inkább a múlttal való azonosulás jelzései. Valójában nem ismerhetjük legtávolabbi őseink lelkiségét. Azonban a ránk hagyott kincseikben – a csodálatos nyelvben, a dallam és formavilágban ott rejlik lelki ábrázatjuk számtalan vonása. Kellő érzékenységgel és elmélyültséggel ezekből megtudhatjuk, hogy milyen áhítattal keresték Istent, milyen érzelmekkel kötődtek embertársaikhoz és a világhoz, milyen bölcsességgel vették tudomásul az Univerzum és a benne levő földi élet

jelenségeit. Képeiről nem a valós vagy akár legendás történelmi alakok néznek vissza, még kevésbé egy adott történelmi kor vagy pillanat személyei. Bizonyos értelemben kilépnek térből és az időből, hiszen valójában a művész lelkisége mélyéről felbukkanó ősképek, archetípusok ezek, és így üzenetükkel olyan rezonanciát váltanak ki belőlünk, amely azonosságunk mélyebb gyökereire figyelmeztet. Az ünnepi műsor további szereplője Vermes István gútai lovasíjász volt. Tanítómesterével, Kassai Lajossal rekonstruálták azt, ami az őseink harcművészetéből a legértékesebb – a visszacsapó íj átütő erejének a lóhátról való sokszoros kihasználását az ellenséggel szemben. Hisz tudvalevő, hogy őseink vágtató lovukról öt másodperc alatt három nyilat tudtak célirányba kilőni. Ugyanezt Vermes István és törzse ma itt vastaps közepette nekünk megismételte. Nem utolsó sorban, a műsor harmadik résztvevője Kátai Zoltán énekmondó. Ő a középkori hangszerek, a lant, koboz, a fidula megszólaltatója. Mély, bársonyos hangja ugyancsak a régmúlt korszakot, a magyar sorsfordulókat elevenítette fel,

11

Vermes István lovasíjász harci öltözetében

főleg a reneszánsz szerzők műveiből. De nem hagyhatjuk ki Takács Pál barátomat és elbűvölő lányát Mariannt, akik versekkel köszöntötték a képek alkotóját és a megjelent résztvevőket. A meghívóra miért éppen a Szent György Lovagrend van feltüntetve mint a rendezvény fővédnöke? Április 23-a sárkányölő Szent György napja. Ünnepségünk lényegében egyfajta Szent György napi vigadalom is volt. A magyarság körében, sőt az egész Kárpát-medencében, de a határain túl is, ő az egyik legnépszerűbb szent. A hagyomány, hogy legyőzte a sárkányt, szimbolikus jelentőséggel bír. Hisz a sárkány képébe bújt gonosz itt él közöttünk. Gonoszokkal vagyunk körülvéve, mi több, a sárkány képébe bújtak a hamis lovagrendek is, amelyek

12

fertőzik az életünket. Éppen ezért kértük fel a visegrádi Szent György Lovagrend kancellárját, lovag Cseke Lászlót, hogy ez a rend legyen a jurta megnyitójának fővédnöke. Azonban félreértés ne essék, nem anyagi támogatást kértünk tőle. Nekünk egy valódi, legitim törtönelmi lovagrend eszmei támogatására van szükségünk, ellentétben azokkal a „lovagrendekkel”, amelyekbe tömegével lépnek a haszonlesők és hatalomvágyók. Milyenek a terveid a jövőt illetően? Már többen jelezték, hogy szeretnék munkáikat kiállítani a látványtárban. Májusban, a ma itt szereplő Vermes István, aki egyben remek fafaragó művész is, alkotásait állítottuk ki. Júliusban a budapesti selyemfestő művész, T. Pálmai Katalin egy Árpád-házi

Szent Erzsébet sorozattal és további történelmi tárgyú festményekkel jelentkezett. De egy valódi grófnő, Nyáry Éva képeit is kiállítjuk. Ő többek között azzal vált ismertté, hogy megfestette a Szent Korona jelenleg látható, valamint feltételezett (elveszett, eltávolított) képeit. Egyik további jó barátom Somogyi Győző Magyar hősök arcképcsarnokát is szeretnénk megmutatni a zoboralji magyaroknak. De természetesen mindenki, főleg azon felvidéki művészek előtt, akik úgy gondolják, hogy gazdagítani szeretnék az itt élő népesség érzelmi életét, nyitva áll a galériánk. Ugyanakkor sűrűn, szinte hetente jelentkezünk majd történelmi kiselőadással, irodalmi esttel, könyvbemutatóval. Köztudott, hogy gyermekeink nemzettudatának erősítése nagyon fontos feladatunk. Hogyan kívánod ezt a generációt megszólítani? Mivel próbálod őket lekötni, hogy játékos formában verjen bennük gyökeret a magyarságtudat? Napjainkban újra kezdi reneszánszát élni a rovásírás. Egyre több helyen merik az emberek vállalni, használni. Játékos formában nálunk elsajátítható lesz, az új generáció különböző módon megismerkedhet a betűkkel, de ősi írásunk szabályaival is. Ki lehet próbálni a hagyományos magyar visszacsapó íjat, s közben igyekszünk a tudást úgy becserkészni fejecskéjükbe, hogy ez nem lesz számukra további teher. A tradicionális jurta, nemezsátor felélénkítése nemcsak hagyományainkat őrzi és viszi tovább, de remek alkalom arra is, hogy megtisztítsuk benne a lelkünket és elvonatkoztassunk az anyagi világ ártalmaitól, veszélyeitől. Ily módon megtisztulva megtanulhatunk újra összhangban élni a természettel, és egymással. A műanyag világában szocializálódott generációnak lélekemelő lehet természetes közegben akár egy éjszakát is eltöltenie és felismerni, hogy a boldogság gyakran jelentéktelennek látszó apró dolgokból tevődik össze. Minden napnak megvan a maga rózsája. Megtanulták Önök ezt észrevenni? Amennyiben még nehézségbe ütköznek, jöjjenek magyar testvéreink, és tisztítsák meg lelkeiket egy imával ebben a jurtában és meglátják, hogy egy eddig ismeretlen nemes élménnyel gazdagodnak majd. Dr. Husvéth Renáta

Dunaszerdahely, Gombaszög:

Nemzetépítő magyar majálisok Május nyolcadikán Dunaszerdahelyen, egy nappal lésőbb Gombaszögön magyar majálist rendrezett a Magyarok Szövetsége. Az első helyszín a járási székhely szabadidőparkja, a második a gömbaszögi szabadtéri színpad és környéke volt. A Csallóköz szívében a városka Csemadok szervezete és járási titkára a Magyarok Szövetségének dunaszerdahelyi tagjaival együtt, „keleten” a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának elnöksége volt a társszervező. Többtucat kis közösség is segítette összefogásával a rendezvény sikerét a Vukics Ferenc elnök vezetésével érkezett Komárom–Esztergom-, Győr– Moson–Sopron-, Pest megyei és budapesti közreműködőkkel együtt. Ez utóbbiaknak már óriási tapasztalatai vannak a bösztörpusztai Magyarok országos Gyűlése rendezvényeinek köszönhetően – a Kunszentmiklós közelében augusztusban zajló ünnepséget negyedmillió honfitársunk keresi fel.

ITTHON

Mindkét hazai Magyar majális szívet-lelket melengető együttléte volt a hazai és anyaországbeli magyaroknak. Dunaszerdahelyen kb. háromezer ember fordult meg a helyszínen és nézte meg a népművészeti és hagyományőrző felvonulást – a huszárok, barantások, táncosok, íjászok, zenekarok és énekkarok műsorait. Mindkét helyszínen ökumenikus istentisztelet emelte a szakrális térbe a magyarok sereglését a Szent Korona hiteles másolata és a koronaőrök jelenlétében. Volt májusfa állítás, magyaros konyha, lovasíjász- és baranta bemutató, népművészeti műsor. Dunaszerdahelyen este a Felvidéki Rockszínház és a nagymegyeri Big Man Band rock-blues adott műsort. A látogatókat magyarok vására, borok utcája, kézművesek utcája, játszóház és mulatság is várta. A két sikeres, a magyarok összetartozását demonstráló rendezvény „lelke” Bugár György volt, aki a Ma-

gyarok Szövetsége felvidéki elöljárójaként és a szervezet országos elnökségének tagjaként oroszlánrészt vállalt a szervezésből, rendezésből, sőt a szereplésből is. Talán nem túlzás megállapítani, hogy ez a két nap az ő élete nagy eseményei közé tartozik majd! Elöljáró úr, milyen benyomások élnek önben a két magyar majális után? - Egyik fontos tapasztalatom az volt, ami általában a Magyarok Szövetsége megmozdulásain: összeraktuk, ami összetartozik. Voltak persze kisebb csalódásaim is – akadtak, akik az utolsó pillanatban hátráltak meg és nem vállalták az előzetesen megígért munkát, sőt: egy-egy olyan vélemény is akadt – mint hallom keleten is, hogy „magyarkodunk”. A többség azonban nagy lelkesedéssel vett részt a majális előkészítésében és lebonyolításában, s ez nagyon jó érzés. - A város vezetői közül kik tisztelték meg a Magyarok Szövetsége rendez-

13

14

vényét Dunaszerdahelyen? - Eljött közénk és köszöntőt mondott Hájas Zoltán polgármerster, s ez jólesett. Aki úgy érezte, hogy ott a helye, az részt vett a rendezvényen, ha rövid időre is. - A sok esemény közül mi volt az ön számára a legfelemelőbb pillanat? - Az, amikor a koronaőrök a Szent Korona másolatával és a párnán mellé helyezett Szent Jobb ereklyével Dunaszerdahelyen, a szabadidőparkban látható „lourdesi barlang” előtt főhajtással köszöntötték a Szűzanyát – Nagyboldogasszonyunkat. Ebben a tisztelgésben szakrális szintre emelkedett az egész rendezvény – valóban összetartozott, aminek össze kell tartoznia. Ez óriási élmény volt. - Hogyan került a Szent Korona mellé a Szent Jobb ereklye? - Pontosabban az ereklye egy daBugár György

ITTHON

rabkája, melyet Bábel Balázs kalocsakecskeméti érsek tavaly a dunaszerdahelyi katolikusoknak ajándékozott. Majálisunkon való megmutatásához Herdics György helyi esperes-plébános úr hozzájárult, amit ezúttal is megköszönök. Megjegyzem, hogy az ereklyerészek csak négy helyen találhatók a nagyvilágban – legismertebb közülük a budapesti Szent István bazilika. - Ön már bizonyára tudja, hogy mikor lesz az idén a Magyarok Országos Gyűlése Bösztörpusztán? - Augusztus 13-a és 15-e között. Az idén lesz felvidéki sátor is, és pár nappal az esemény kezdete előtt filmet forgatnak a már odaérkezett, magyaros viseletekbe öltözött szereplők közreműködésével – a Honfoglalásról készül egy nagyszabású mű. - Aki teheti, jöjjön el közénk, hogy megtapasztalhassa, milyen nagyszerű, ha ennyi becsületes magyar találkozik, s hogy milyen jó így összedolgozni… Bővebb információk a www.bosztorpuszta.hu honlapunkon. Márton Zsuzsanna

15

Esőcseppek és könnycseppek a palóc–székely összetartozás napján

Miközben a hetek óta tartó folyamatos esőzések nyomán megáradt Ipoly, nem tisztelve a Trianonban meghúzott határokat, haragosan összemosta az Ipoly völgyét, néhány méterre a folyótól az

16

eltűnő határok közelében ünnepeltek május idusán magyar emberek, palócok, székelyek, az összetartozás jegyében. Kalonda vendége volt a Pro Kalondiensis Polgári Társulás meghívására kilenc palóc és egy székely település, hogy együtt ünnepeljenek és emlékezzenek. Papp Sándornak, a társulás vezetőjének hosszú évek szívós és kitartó, nemzetépítő és lélekemelő munkája következtében,mára Kalonda nemcsak a Palócföldön, de szerte a Kárpát-medencében is ismertté vált. A szomszédos ipolytarnóci ősleletek után a térségnek ez a kis település a legvonzóbb látványossága, ahol a helyi tájház, közösségi ház mellett vonzó programok várják az ide látogatókat egész évben.

A mostani rendezvényre egy sikeres európai uniós pályázat keretén belül került sor. Itt volt a Székelyföldről Siklód, a nagykürtösi járásból Óvár, az anyaországból a szomszédos Ipolytarnóc, továbbá Rimóc, Garáb, Kozárd, Hollókő, Berkenye és Rétság, illetve a Losonc és Fülek vonzáskörzetéhez tartozó palócok. Együtt elmékeztek a kitelepítésekre, deportálásokra, de az emlékezés mellett legfőképpen az értékek, a közös történelem és múlt volt a nap témája. Az el-el bújó napocska és a párás zivatarfelhők árnyékában az ünneplő tömeg végigvonult Kalondán, fejet hajtott az egykori kalondai templomot jelképező emlékmű előtt, megkoszorúzta a Vi-

lágháborús Hősök Emlékművét. A Kitelepítettek és Meghurcoltak Emlékművénél, Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke mondott szívszorító beszédet, melyben kiemelte: Az emlékezés nagyon fontos, mert lehetőséget ad embernek arra, hogy körülnézzen, mennyien vagyunk még, akik nem félünk emlékezni. Minden emlékezés egy-egy hajszálgyökere a nemzeti tudatnak, melyből a nemzet épül fel. Néha vissza kell néznünk, hogy lássuk, mennyien vagyunk, s a jó vezető mindig az, aki nemcsak előre, de hátra is tekint, jönnek-e még utána emberek, és nem egyedül ballag-e már az úton. Nem szabad félnünk, mert a félelem élhetetlenné teszi az életünket. Akik ma félnek és aggódva kérdik, vajon az új magyar kormánynak nem kelett volnae megvárnia a szlovákiai választásokat a kettős állámpolgárság kérdésével, azoknak azt tudom mondani: nem! Kilencven éve már, hogy el akarják velünk hitetni, mindig rosszkor akarunk valamit. Rosszkor akarunk születésnapot ünnepelni, temetni, élni és remélni. Mi mindig rosszkor vagyunk, rossz időben valahol. Pedig nem mi vagyunk rossz helyen, mert ez a világ legjobb és legszebb helye: a mi szülőföldünk. Azok vannak rossz helyen, akik ezt nem értik. Nekik üzenjük, nem félünk, mert igazunk van. Az ünnepi beszéd után a 10 település küldöttsége megkoszorúzta az emlékművet. A kitelepítettek nevében egy berkenyei asszony adta elő Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben című versét, melynek aktuálpolitikai története volt. Ennek a versnek az elszavalásáért az asszony édesapját akkor 8 hónap börtönre és kitelepítésre ítélték...

ITTHON

2010-ben vajon mi járna érte egy Kaliňáktól?... A kultúrházban tartott ünnepi fogadáson Duray Miklós mondott pohárköszöntőt, majd a berkenyeiek műsora következett. A testvértelepülések küldöttségét és a kitelepített kalondaiakat meghitt beszélgetésen fogadta Erdélyi Erzsébet polgármester asszony és Papp Andrea a Pro Kalondiensis PT másik alapítója, valamint a kizárólagosan hölgyekből álló kalondai képviselőtestület. A délutáni Palóc vásár és mulatság már a szórákozásé volt. A rimóciak, a ragyolciak, a losonci Pitypang, a füleki Pro Kultúra férfi kar vastaps közepette hagyták el színpadot. A vasútállomás udvarán kialakított vásáron, több mint 30 kézműves árulta értékes portékáját. Nem hiányzott a „férfi meghajtású” körhinta sem, de a baranta

bemutató, valamint a hollókőiek által megszervezett magyar–török szalmavárcsata is vonzotta a szép számú közönséget. Pro Kalondiensis PT által a Szlovák Államvasutatktól bérelt vasútállomás épületében a Jogfosztottság évei c. kiállítást és installációt tekinthették meg a vendégek. Korabeli dokumentumokkal és vetítéssel emlékeztek a Beneš-dekrétumok által okozott szenvedésekre. A kiállítást ajánlani tudjuk minden környékbeli magyar általános és középiskolának, már csak azért is, mert ehhez hasonló kezdeményezés nincs a nógrádi régióban. Az időjárás szinte végig kegyes volt a szervezőkhöz, csak a szabadtéri műsorok végén eredt el az eső, ezért a siklódiak férfi kara és zenekara már a művelődi ház nagytermében remegtette meg az ódon falakat! A nap záróakkordjaként az EDDA adott egy nem hagyományos, az összetartozást jelképező, s éppen ezért emlékezetes koncertet a Kalondai Palóc Múzeum nagyszínpadán. A zuhogó esőben éneklő 1100 ember hangja úgy beterítette az Ipoly völgyét, hogy annak a 90-éves határkövek sem tudták útját állni! A környező domboktól visszaverődve messzire szálltak a koncert végén közösen elénekelt Magyar Himnusz és a Székely Himnusz hangjai… egészen a székelyföldi Siklódig és a Korond melletti Kalonda-tetőig. Hirdették: ÖSSZETARTOZUNK! Palócz

17

Veres János példája Veres János 1930-ban Tornalján születik. Tíz évvel a trianoni országcsonkítás után, amikor a határon túlra kényszerített felvidéki magyarság zöme még mindig szörnyű álomnak hiszi a valóságot. A palóc gyerekembert kilenc év múltán újabb megpróbáltatás éri – elkezdődik a második világháború. Tizenkilenc esztendős, amikor – ez négy esztendővel a világégés után van – halálos betegség terhével a Tátrába kerül, hogy az ottani szanatóriumokban kíséreljék meg gyógyítását. Itt találkozik a szintén tüdőbeteg Fábry Zoltánnal, akit akár lelki vezetőjének is nevezhetünk, hiszen szórványos előzmények után itt próbálkozik meg a versírással. Életének első negyede tehát, a rajt ideje, testileg-lelkileg próbára teszi, de ez a kitörölhetetlen nyitó korszak mégis óriási energiákat – az élni, a tenni akarás „programját” szabadítja fel benne. Az ő életpályáján és alkotói munkásságán jól lemérhető, milyen hatalmas gyógyító, lelket kiteljesítő szellemi forrás a magyar nyelv és a magyar irodalom, melynek művelése értelmet adott az életének, s mint a legtöbb, a a közösség gondjait is vállára vevő költőnk, közéleti tevékenységre, versfordításra és – természetesen – családalapításra ösztönözte. Veres János kezdeti, a háború befejezése utáni lelkesedését: a társadalom termelési sikereinek megéneklését csakhamar

18

abbahagyta, mert felismerte, hogy a politikum nem az ő térfele. Számára más területet szemelt ki a Teremtő – szülőföldjének poétájává avatta az élet. Felfedezte a gömöri táj, s a benne minden évszakban gyönyörűséget hozó mikrovilág lelket tápláló forrásait, és mindazt, ami ezekkel összefügg: történelmünk óriási megtartó erejét. Ezért lett a Fáklya Irodalmi Színpad és a Tompa Mihály Klub megalapításának szorgalmazója, s volt hosszú éveken át a hozzá hasonlatos szellemű segítőkkel együtt műsoros estek, író-olvasó találkozók, felvilágosító előóadások szervezője. Ki gondolta volna a súlyos betegséggel sújtott fiatalemberről, hogy ő lesz a Gondviselés által nekünk küldött, rendkívüli hagyományokkal ékes gömörországi magyar közművelődés egyik újrateremtője Rimaszombatban, s lendületes és folyamatos munkája hatására a környéken is? Hogy álhatatos és rátermett szervezőként lassanként ezt a vidéket is bekapcsolja a felvidéki magyar szellemi élet vérkeringésébe, s hogy hívására rendre ellátogatnak a kisvárosba és környékére írók, társadalmi tisztségviselők, színházak, majd amikor a helyzet lehetővé teszi – a magyarországi, új nemzetépítő küzdelem jelesei? Talán nem érdemes, de azért jegyezzük meg: kulturális életünk vezetői eleinte nem ismerték fel Veres János küldetését; a kritika meglehetős

fanyalgással fogadta könyveit, s mert szülőföldjét folyamatosan ábrázolta verseiben, még a gúnyos „vidéki költő” címet is ráragasztották olykor. Ez azonban nem tudta kikényszeríteni elhallgatását, hiszen nap mint nap tapasztalhatta, hogy egyre többen fedezik fel irodalmunk, és egyáltalán: kultúránk lélekerősítő hatását: egyre többen tartják fontosnak az olvasást, a versmondást, a műkedvelő színjátszást, a műsoros esteken való részvételt; hogy tudniillik a magyarság itteni kis közösségeit nem pusztította el sem Trianon, sem a világháború, sem a kitelepítések és deportálások, sem a szabadfságot és egyenjogúságot hazudó propaganda, s nem törte le végzetesen a levert 1956os szabadságharc fölötti csalódottság és fájdalom sem. Ő életszemléletével is példát mutatott: lehetett volna a testét gyöngítő kór, testi-lelki gyötrelmeinek búskomor énekese, az elmúlástól rettegő vagy folyamatosan vele küzdő költő, aki nem törődik egyébbel, mint saját fájdalmaival, de nem lett az, s amikor az1968-as események, a prágai tavasz után őt is üldözték, a Balassagyarmaton megjelenő Palócföld folyóiratban kapva közlési lehetőséget, beleveti magát a cseh és szlovák irodalom alkotóinak - például a klasszikus Sládkovič vagy a kortárs Smrek verseinek fordításába – itt is bizonyítva tehetségét. Veres János halála (1999) óta 11 esztendő telt el. Ez az idő bőven elég arra, hogy munkásságát; a magyarság fennmaradása; kultúrája gyarapítása; más népek szellemi kincseivel való megismertetése feladatát – küldetését – miképpen végezte a számára rendelt sors és Kárpát-hazai térség lehetőségein belül? Én úgy látom, hogy a magyarságnak – és valószínüleg a többi népnek, nemzetnek is, – de nekünk magyaroknak mindenképpen – három, egymásból következő történelmi korszak megélését adta a Teremtő. Az első: ismerkedés az Isteni Művel. A számunkra megalkotott világgal, az évszakokkal, a gyermek-, ifjú és felnőttkorban szerzett ismeretekkel és tapasztalatokkal. Felfogni tehát, hogy mi végre kaptuk az élet ajándékát, s mi a feladatunk az örökös földi körforgásban, az idő és a tér korlátai kö-

zött. A második korszak a tudatos tökéletesedés ideje: hogy Isten parancsolataira, Jézus tanítására, és – esetünkben – a Szent Koronában megtestesült eszményre alapozva felépítsük saját Nemzeti Művünket. Hogy egymást nem gyűlölve, hanem segítve – miként Hunor és Magyar tette – örömtelivé tegyük mindennapjainkat – éljünk a művészi alkotások gondolataival és gyönyörűségével. Legyünk befogadóak, barátságosak más népek fiaival-lányaival is. A harmadik, a végső korszak pedig Isten Országának felépítése, a háborúk, fegyverek és a szennyeződésmentes talajokon és levegőn való élet; a lelki béke, az ember és ember közötti tökéletes

bizalom, a félelem nélküli létezés kialakítása, a határtalan kreativitás. Veres János a Nemzeti Mű építésén fáradozott egész életében annak ellenére, hogy ezt a megfogalmazást aligha használta. De a forma nem annyira lényeges, mint a tartalom. Ezért lehet rá hálával emlékezni ma is, meg nem élt nyolcvanadik évében, s ezért lenne nagyon fontos, hogy példája nyomán mi magunk is így éljünk. Annus Simon U.i.: A költőt a prágai tavasz letörése után folyamatosan zaklatták. Rehabilitására máig sem került sor, pedig már két évtizede megbukott a pártállam!

FELHÍVÁS

Mint a felnőttek – MINTAFELNŐTTEK

(Tematikus gyermekszínjátszó tábor) a Csemadok Művelődési Intézetének III. Gyermekszínjátszó tábora Dunaszerdahely, 2010. augusztus 4-8. 2009. augusztus 4. 2009. augusztus 5. 2009. augusztus 6. 2009. augusztus 7. 2009. augusztus 8.

Program: érkezés, ismerkedés, játék drámajátékok, ritmusgyakorlatok, bizalomjátékok témakeresés a közös előadáshoz, típusok, esetek, kapcsolatok – rávezető játékok jelenetek kialakítása, próbák, ének próbák, előadása szülőknek, barátoknak, búcsú

MEGRENDELŐLAP

Szakmai vezető: Kiss Péntek József Jelentkezési határidő: 2010. július 25. Jelentkezni lehet: Csemadok Művelődési Intézete Bacsák u. 240/13 929 01 Dunaszerdahely Takács Ottónál, Horváth Évánál, tel: 031/552 24 78 e-mail: [email protected]

A Csemadok Művelődési Intézete Nyári Napközis Tábort rendez Világ meséi címmel óvodások és kisiskolások (5-10 éves gyermekek) részére 2010. augusztus 2-6. közt Dunaszerdahelyen a Csemadok Házban. A gyermekek számára naponta 8.00 és 17.00 között a következő foglalkozásokat biztosítjuk: bábszínházi előadás és bábozás, megismerkedés a tündérek és a lovagok világával, beavatós színház játszása, kézműves foglalkozás, mesehallgatás, énekes gyermekjátékok játszása. A nap folyamán tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítunk. A foglalkozásokat Németh Luca bábszínész, Huszár Ágnes és Huszár Kata, a Gyeplős zenekar zenészei, kézművesek, Dömény Andrea pedagógus és egészségügyi nővér és Horváth Éva, a Csemadok munkatársa vezeti. Részvételi díj: 70 euró / gyermek. Testvérek esetében árengedményt adunk. A részvételi díj tartalmazza a tízórai, ebéd, uzsonna és a foglalkozások költségeit. Ebédelni a Szabó Gyula Szakközépiskola éttermében fogunk, ahova mindennap elsétálunk. Jelentkezni a 0908 693 167 telefonszámon és az [email protected] e-mail címen Huszár Ágnesnél lehet. Szeretettel várunk Benneteket a Mesés Napközis Táborba!

Ezennel megrendelem az ITTHON című havilapot Név:

Dátum:

Az intézmény neve: Pontos cím: Darabszám:

Egész évre 7,92 EUR (240,- Sk):

Fél évre 3,96 EUR (120,-Sk ):

Elérhetőségeink: Občianske združenie JEL, Námestie 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava E-mail: [email protected]. Tel: 0905/608777, 0907/177817 Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200

ITTHON

aláírás, bélyegző

19

Apró gyöngyök

Széchenyi István gróf gondolataiból Semmi ember az, ki fészkét becsületesen elrendezni nem törekszik.

Önmagunkat ismerni a legnagyobb bölcsesség. Gondolkozva gazdálkodjunk!

Haladás nélkül nem lehetünk boldogok.

Csupa szentekből álló nemzet nincs. Minden szűkeszű ember makacs.

Minden nemes és észszerű dolog – a leghasznosabb is. A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége- a magyar.

Tiszta szándék, tiszta lélek: akár siker, akár nem.

Magyarok vagyunk, ne csépeljük egymást.

Hol elég a belbecs, ott nem igen árthat a külhír. A magányos ember semmi: csak egyesüléseknek van hosszú életük és igazi súlyuk.

Erőszakot magyar ember nem tűr szívesen.

Merjünk nagyok lenni, – de legyünk egyszersmind bölcsek is.

A tehetetlen hajlandó másra tolni baját.

Mindig jobb, ha ki-ki a maga dolgánál marad.

Rontani könnyebb, mint megbocsátani.

Jogban van az erő.

Hol sok a szó, ott kevés a tett.

Okos embernek hasznát kell venni.

Igazi köre az embernek az, amelyre született. Az egyetértés és egyesülés a legnagyobb nemzeti kincs.

Adjuk meg a testnek is meg a léleknek is eledelét!

A szeretet nem ront, hanem alkot.

Saját szemével s nem máséval lát a független.

Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.

A boldogságot csak mi magunk szerezhetjük meg munkával.

Kinek szíve soha ki nem árad, az iránt egy szív sem melegülhet fel őszintén.

Tévedni emberi, egymásnak kölcsönösen megbocsátani Isteni dolog.

Az erő tettek után szomjadoz. A hazaszeretet minden erények legbiztosabb vezércsillaga. Az őszinte barát zordon időkben tűnik ki és fénylik leginkább. A kevés a semminek legközelebbi szomszédja. A pénz szeretete – a legbecstelenebb szenvedély. Jobb megcsalatni, mint csalni.

20

Első olvasókönyvem

Akkoriban, a háború után, a negyvenes évek végén, gyermekkorom falujában, Rimaszécsen volt szelíd akácfürt a fán és gyilkos akna a kertek alatt, volt sárgán rikoltozó kukoricacső a határban és vércsepp – piros szamóca az erdőszéleken, volt kis folyó és harangzúgás, a tóban vadkacsa meg gém, volt sombokor és tehéncsorda, nádas, csillagfény meg hópihe, volt a kamrában zsír, szalonna, kolbász, a kertben meggy, a patak mentén gólyahír, volt forró por a nyári országúton és kökénybokor a dombokon – csak magyar iskola nem volt. Elindult hát egy napon édesanyám, át a tilos határon, az erdőn Magyarországra, hogy átcsempésszen nekem egy olvasókönyvet. Rejtett ösvényeken hozta, az ingébe dugva, a szíve alatt, s mert jó ügyet szolgált, útja sikerrel járt, titkát nem susogták ki a falevelek, nem kür-

tölte világgá a szél. Így egyszerre két tanítóhoz jutottam: az egyik délelőtt oktatott az iskolában, a másik délután meg este otthon. Ezt az első tankönyvet azóta őrzöm, pedig nem vagyok gyűjtögető fajta. Csak azt tartom meg, amit a szívem magába rejt; nem ragaszkodom mindenáron a tárgyaimhoz: ha kiszolgáltak, csak menjenek. Ez a kis könyv azonban mindmáig velem tart. Most látom csak: édesanyám léleképítő mester volt – e kis tankönyv segítségével rakosgatta össze bennem a világot: ha hópelyhet látok, vagy villámot, esőcseppet vagy madarat, folyót vagy hangyát, ma is megjelennek előttem az olvasókönyv lapjairól a rajzok, a már nem használatos betűfajta alkotta szövegek. Úgy kaptam ezeket a költeményeket, mondókákat anyukámtól, ahogy senki

mástól: a legkisebb szón is ott volt ujja érintése, hangja bársonya, szívének melege. Így, vele olvasva kötött anyanyelvem szavaihoz, tanított a szülőföld becsülésére, oltotta belém más emberek tiszteletének fontosságát, így rögzült bennem a vizek, a csillagok, a felhők látványa fölött érzett örök ámulat. Semmilyen más mű nem hatott rám ilyen elemi erővel! A könyvecske már ütött-kopott, lapjai megbarnultak és töredeznek-málladoznak, az idő forgatagában eltűnt a borító meg a hátlap, így hát nem tudhatom, hol s mikor nyomták a művecskét, ki válogatta össze anyagát ilyen arányérzékkel. Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, József Attila és Weöres Sándor gondolatait fűzte össze gyöngyökként a szerkesztő olyan tökéllyel, hogy azon a száz oldalon ma is ott sejlik a teljes világ: tengerek tajtékzanak, napfénymoha ragyog a köveken, tüzifa pattog a kályhában; szállong az otthon melege, miközben künn fákat borzol a szél. Azóta láttam igazi tengert, tudom miért gördül a szemből a könnycsepp, miképpen dermed kristállyá a karácsonyesti hópehely, de soha bennem izzóbb szeretetet, az élethez való forróbb vonzódást más szavak nem gerjesztettek. Édesanya, a léleképítő mester már nem lapozgathat velem, ő már a felhőkből és tulipánokból mosolyog rám, - de az a régi-régi csempészáru itt maradt, mintha távoli világok űrhajósainak szándékosan hátrahagyott tárgya volna. Batta György

Intelem a Kárpát-medencéből

Sem a szél, sem a gólya, de még a Tisza sem „tudja”, hogy volt trianoni nemzetcsonkítás, a természet alkotta egységbe ármányos beavatkozás. Minden éltes fa kivágása, amely helyett nem ültetnek tíz másikat, történjen az bárhol a világon, bűntény, emberiség ellenes bűntény! Jó lenne már tudomásul venni, hogy a természet elleni bűntény nem belügy. Jó lenne már tudomásul venni, hogy sem a szél, sem a gólya, sem a Tisza, de a természet elleni bűntényekből fakadó ártás sem „tiszteli” a művi országhatárokat. Sőt, ha a fákat nem a tövüknél vágják ki, mint régen, hanem óriás vontatókkal gyökerestöl tépik ki, ahogy tették Kárpátalján és teszik most is, máshol is a világon, az eredmény, a sok millió éves éltető csodából, a sziklákat fedő termőtalajból formált „iszapáradat” már maga a kárhozat, a minden emberre, gazdagra és szegényre egyforma érvényű, bűnben fogant világvége. Kellermayer Miklós

ITTHON

21

Nyújtsd a kezed! –

megmutatkozni a világ előtt 1999-ben, tizenegy évvel ezelőtt Reisz Éva, a rimaszécsi alapiskola akkori igazgatónője gondolt egy merészet, s országos szavalóversenyt hirdetett magyar anyanyelvű roma tanulók részére. Az első évben szerte az országból érkeztek versenyzők, Naszvadtól Királyhelmecig látták fontosnak a pedagógusok, hogy azok a roma gyerekek, akik a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen vagy más regionális szavalóversenyen nem rúgnak labdába, egymás közegében mérettessék meg magukat. Sokuk számára ez a verseny adott kitörési, ismerkedési lehetőséget, s nem utolsósorban sikerélményt. A verseny eleinte kétévente került megrendezésre, de az igazgatónőnek az iskolából való kényszerű távozása után abbamaradt. 2008-ban a Ternipe Polgári Társulás – amely roma tanodát működtet a

22

nagyközségben –, vállalta fel, hogy újraindítsa a versenyt, s ezúttal immár évente megrendezi. A siker nem maradt el, az elkövetkező két évfolyamon is szép számmal érkeztek versenyzők az ország számos településéről, s nem volt ez másképp az idén sem, hisz mind a keleti, mind a nyugati végeken akadtak olyan pedagógusok, akik ezt a versenyt fontosnak tartották, s az idén megjelentek a középiskolások is. Sőt Kassáról még roma anyanyelvű diáklányok is érkeztek. A védnökséget az idei verseny fölött Dušan Čaplovič kormányalelnök vállalta el, akit elfoglaltsága miatt Ľudovít Galbavý romaügyi kormánybiztos képviselt a versenyen, aki a térség problémáival is megismerkedett, tárgyalt Stubendek Márta polgármesterrel, s a roma tanodát is meglátogatta. „Csak annak a fel-

nőttnek tudunk segíteni, aki saját maga is igényli, de egy gyereknek kötelességünk segíteni” – mondta a helyzetet értékelve Galbavý, aki nagyon jó kezdeményezésnek tartja a rimaszécsi rendezvényt. „Nagyon sok olyan tehetséges gyereket hallottunk, akik akár a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is megállhatnák a helyüket” – értékelte a versenyt Sebők Valéria, a zsűri egyik elnöke, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke. S hogy nem lehetett könnyű helyzetben az értékelő bizottság (Sebők Valéria, Ádám Zita, Kovács Katalin, B. Kovács István, Bányiczki Mária és Molnár Zsuzsa), jelzi, hogy volt olyan kategória, ahol négy első helyet is kiosztottak. Benyo Mária, a rimaszombati Műszaki Szakközépiskola tanárnője lapunknak elmondta, nagyon boldog, hogy három középiskolást is rá tudott szedni a szavalásra, mivel ezek a fellépések segítenek abban, hogy egy-egy tanuló megtanuljon kommunikálni a világgal és közösségben létezni.

Eredmények: I. kategória – vers: 1. Váradi Emília (Tornalja), 2. Kónya Alan (Rozsnyó), 3. Horváth Boglárka (Tompa Alapiskola – Rimaszombat) I. kategória – próza: 1. Galamb Krisztián (Csákányháza), 2. Váradi Alexandra (Rimaszécs), 3. Oláh Gréta (Várgede) II. kategória – vers: 1. Brindzák Ilona (Tompa AI – Rimaszombat), 2. Tamás Kornélia (Cakó), 3. Dani Tünde (Sajószentkirály) II. kategória – próza: 1. Bodzás Edina (Királyhelmec), Busa Róbert (Rimaszécs), Lakatos Barbara (Bátka) és Berki Johanna (Almágy), 2. Oláh Lídia (Balogfalva) és Malik Cyntia (Baraca) III. kategória – vers: 1. Horváth Margaréta (Királyhelmec), 2. Busa Kinga (Rimaszécs) III. kategória – próza: 1. Dinó Benjámin (Királyhelmec), 2. Oláh Norbert (Fülek), 3. Gazsi Krisztina (Rozsnyó) és Váradi Klaudia (Rimaszécs) IV. kategória – vers: 1. Berki Gábor, 2. Radics Gyula (mindkettő Műszaki Szakközépiskola – Rimaszombat) Roma nyelvű szavalók: 1. Nikola Gulášová, 2. Gabika Bikárová, 3. Monika Badová (SPARK Kassa) IV. kategória – próza: 1. Illés Péter (Műszaki Szakközépiskola – Rimaszombat) jdj fotó: Gecse Attila

ITTHON

23

Itt az idő –

legyen közkincs a magyar rovásírás!

A résztvevők

Magyar Adorján állapította meg: „Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek a kereszténységre térése előtt is volt saját – azaz nem másoktól átvett – írása.” Ha ez igaz – s miért is kételkednénk ebben, amikor egyremásra találkozhatunk ezekkel az ősi emlékekkel -, akkor pedig a rovásírás visszatanulása és tanítása elsőrendű kötelességünk kell legyen. Ezt a kitűzött célt, vagyis a „Tanuljuk és tanítsuk a rovásírást!” parancsát a magáénak vallja a Palóc Társaság is, amely az idén immár hatodik alkalommal rendezte meg, ezúttal Udvardon a Kárpát-medencei RovásírásversenyésMűveltségiTalálkozó Felvidéki Országos Rovásírásversenyét több mint száz alap- és középiskolás diák részvételével. Udvard, ez a mátyusföldi nagyközség lelkesen készült a nagy napra, április 30ára. Már a községbe vezető út mentén találkozhattunk a rovásírásos üdvözlő

24

táblával, amely máris jelezte: ünnep ez a nap. A Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába érve csak fokozódott ez az érzés: Mgr. Dékány Marianna igazgató és Salgó Gabriella, a verseny helyi főszervezője melegen

fogadta az érkező versenyzőket és kíséretüket, korosztályok szerinti színes eligazító táblák könnyítették meg a tájékozódást, szakértelem, segítőkészség nyilvánult meg mindenhol. A versenyzők, amint kipihenték az utazás

fáradalmait, bizonyították, hogy nem okoz gondot nekik a rovásírásos szöveg hangos olvasása. A kijelölt időpontban megkezdődött az ünnepélyes megnyitó, amelynek része immár, hogy a Palóc Társaság vándoroszlopát a rovásírásversenynek helyet biztosító iskola rovásfeliratos szalaggal ékesíti. Most ezt tette az iskola igazgatója és helyettese is Udvardon. A szép szalagot Salgó Mária készítette. Az udvardiak a zsibongó falán egy rovásírásos faragott táblát is elhelyeztek, amely erre napra, az országos rovásírásversenyre emlékezteti majd az iskola mindenkori tanulóit. Az ízléssel faragott tábla Salgó Zoltán kézügyességét dicséri és magyar közössége iránti elkötelezettségét fejezi ki. Köszönjük. Ezután az iskola kitűnő versmondója, Králik Vivien lopta be magát a közönség szívébe művészi előadásával. Az iskolaigazgató üdvözölte a megjelent versenyzőket, a sok vendéget és kísérőt. Kálazi József polgármester köszöntője után a rendezvény fővédnöke, profeszszor Mészáros Alajosnak, az Európa Parlament Néppárti Frakciója képviselőjének a gondolatai hangzottak el. „Több mint húsz éve mondta ki a Palóc Társaság, hogy „tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett”, s azóta a tettek cseppjeiből nagyon szép tó gyűlt össze. Fénylik-fényesedik az önismeret, a honismeret, a történelemismeret, a magyarságismeret olyan területeken is, amelyek nem tartoznak a hivatalos iskolai tananyagba, de nagyon sokat adnak

ITTHON

mindazoknak, akik veszik a fáradságot és megismerkednek vele. Játék és tanulás egyszerre az itt megjelent versenyzőknek, de több is ennél. A magyar őstörténeti örökség megismerése az emberi lelkekben ébreszt visszhangot. Olyan visszhangot, amely értékvesztett, mindent csak pénzben mérő, a gyengébbet, kisebbet eltaposni kívánó világunkban úgy ad erőt, önbecsülést, önbizalmat, hogy azzal másnak nem árt. Az a húsz év, amely alatt sikerült elérniük a szervezőknek, hogy a felvidéki magyar alap- és középiskolások ilyen szép számban vegyenek részt a rovásírásversenyen, maga bizonyítja: az emberi

Dékány Marianna üdvözli a verseny résztvevőit

lélek vágyik önmaga megismerésére. Közösségi önmaga felfedezésére is. Az, hogy a gyakorlatban ismerhetik meg legősibb örökségünk egyes elemeit a fiatalok, és megtapasztalhatják, hogy ezek a kulturális örökségek ma is működőképesek, a rácsodálkozás, a felismerés élményét is megadják. Amolyan különös időutazás részesévé teszik az embert, ahol elveszett, elfeledett ősi gyökereivel, kicsit magával az őseivel találkozhat.

Olvasás

25

Salgó Gabriella Krommer Gábor díjat ad lent Kálazi József polgármester

Kedves Versenyzők! Ezer év üzenete van ezekben a betűkben, amelyek itt ma a kezetek alatt engedelmesen életre kelnek, az ismeretlen jelből értelmes szöveggé válnak, megszólalnak, beszélnek. Hatalmas, tanulságos magyar múltunk üzen általuk – nektek, általatok és veletek pedig a jövőnknek is. Üzeni, hogy lehet, kell és szabad szilárd és büszke magyarnak lenni a bábelinek látszó világban, hogy erősek vagyunk, ha merünk önmagunk lenni.

26

Én a világjáró is üzenem: a megmaradásunk alapja, hogy tudjuk, honnan jövünk, mit kaptunk őseinktől útravalóul, kik vagyunk és merre tartunk. Köszönet mindenkinek, aki ezt a gondolatot felkarolta, aki nem hagyja elveszni, dolgozik érte, és továbbadja. Köszönet minden versenyzőnek, azoknak is, akik ma itt nincsenek jelen, hogy nyitottak önmaguk jobb megismerésére, öntudatuk építésére.” Mészáros Alajos professzor míves gondolatai és a Palóc Társaság elnökének buzdító szavai után az írásbeli feladatok (átírás latin betűs szövegről rovásírásra és fordítva) elvégzésére került sor korosztályok szerinti összetételben. Ezt követően az értékelő bizottság tagjai hozzáláttak a javításhoz, a versenyzők pedig szabad foglalkozásokon vehettek részt. A helyi szervezők több lehetőséget biztosítottak erre. Voltak, kik Udvard helytörténetével, emlékeivel ismerkedtek a falumúzeumban és a községben, mások a tornateremben Forrai Sándor rovásírásos vándorkiállítását böngészhették, de akadtak szép számmal olyanok is, akik rovásjátékokat játszottak, gyöngyöt fűztek vagy éppen az Összevont Középiskola uszodájában úszkáltak... Az eredményhirdetést megelőzte a rovásírásversenyre emlékeztető platánfa elültetése az iskolaépület közelében, s itt az iskola tanulói egy-egy szép gondolatot olvastak fel arról a papírszalagról, amelyet az emlékfára

kötöttek fel. Az iskola irodalmi színpada egy csodás, hangulatos, szívetlelket örömmel eltöltő előadással tette meghitté a díjkiosztó ünnepséget. Salgó Gabriella, az értékelő bizottság elnöke ezután ismertette az eredményt s a versenyzők mindegyike átvehette megérdemelt jutalmát (emléklapot, könyveket és a zselízi MIRA Office rovásfeliratos tollát). Az élen végzettek Mészáros Alajos asszisztensétől, Krommer Gábor úrtól és a község polgármesterétől külön értékes díjakat is kaptak. A VI. rovásírásverseny felvetette annak szükségességét, hogy a folytatás, a sikeres továbblépés érdekében halaszthatatlan a rovásírás felvidéki oktatóinak, terjesztőinek rendszeres találkozója, továbbképzése, szakmai tanácskozása, amelyen a verseny tartalma éppoly jelentőséggel bír mint az értékeléssel kapcsolatos néhány sarkalatos kérdés. Csodálatos szép napot töltöttek Udvardon a magyar rovásírás felvidéki szerelmesei. Köszönet érte a helyi szervezőknek, a Majthényi Adolf iskola pedagógusainak, a község elöljáróinak és a lelkes civileknek, akik vendégszeretetből is, szervezésből is kitűnőre vizsgáztak. Sokat tettek azért, hogy a magyar rovásírás közkinccsé váljon. Z. Urbán Aladár Urbán Árpád felvételei

Tegyük becsülettel, amit kell – a többit bízzuk Istenre Mázik Mihály emlékeiből Most, hogy egyre tisztábban látunk, mert egyre több hiteles dokumentum kerül elő a magyarság múltjából a Kárpát-medencében, más szemmel nézhetjük a Felvidéken átiramlott történelmet is. Még szép számmal élünk, – a mai csaknem, vagy már valóban hetvenesek –, akik a második világháború utáni idők tanúi vagyunk. Ezt a korszakot akár Trianon második felvonásának is tekinthetjük, hiszen ez hozta a teljes jogfosztottságot, minden magyar iskola bezárását és az anyanyelv megtiltását. A pártállam összeomlásáig mindössze három kis közösség táplálta a többezer éves őstörténeti és ezeréves államiságunk kincses örökségének forrását: a családon belüli meghitt beszélgetések, karizmatikus és bátor pedagógusok- és a Cse-

madok szervezetek. A Csemadok volt az az engedélyezett tömörülés, amely közösségbe tudta szervezni a megfélemlített magyarokat. A pártállami vezetők azt hitték, aki táncol meg énekel, nem veszélyes, hiszen a kirakatban van, ellenőrzés alatt. Mára már nyilvánvaló, hogy ez élet-halál harc volt ez a megmaradásért, s ott, ahol hiteles, gondosan vezetett krónikák rögzítették az eseményeket, korrajz is a nehéz időkből. Felvidéki közösségünk egyik ilyen krónikása a tornaújfalui Mázik Mihály, a helybéli magyar tanítási nyelvű alapiskola volt igazgatója, a helyi Csemadok lelkes szervezőinek és tisztségviselőinek egyike, aki betegen is felelősséggel szolgálta népét, s aki az idén betölti hetvenedik évét. Vele beszélgetek.

- Tornaújfalu Szepsi környékén fekszik, a magyar határ mentén. Mindössze 365-en lakják, 86 százalékban magyarok. Éveken át országszerte ismert kitünő szövetkezete működött, a Csemadoknak pedig 230 tagja volt. Ez a szervezet is az élvonalba tartozott – más nemzetiségű tagjai is, akik a faluba költöztek, hasznos tagjai voltak. A Csemadok nálunk 1952 januárjában alakult, ez volt az ún. hőskorszak. Amikor aztán a prágai tavasz elbukott, s mi magyarok ismét bűnösnek találtattunk, ráadásul beköszöntött a tévé elterjedése nyomán a papucskultúra, fokozatosan hanyatlani kezdett az addig példásan lendületes kulturális élet. 1966-ban nemzedékváltás zajlott a Csemadok szervezetünkben A képen, középen, bajusszal Mázik Mihály

ITTHON

27

– Sz. Bartók József dícséretes elnöki munkája után Ternei Árpád pedagógus lett a vezető. Nekem jutott a kultúrfelelősi poszt, a jegyzőkönyvek írása és a krónikák vezetése. Segítőm Horváth Sándor lett, aki bátran és tevékenyen dolgozott kulturális életünk eredményességéért. - Sok tornaújfalui rendezvény híre eljutott nemcsak a régióba, hanem az egész Felvidékre. - Távlati programunk alapja az ének, a muzsika és a tánc volt, így fel tudtuk eleveníteni faluközösségünk hagyományait, újjá tudtuk éleszteni a népszokásokat. Voltak női, férfi és vegyes éneklő csoportjaink, bemutattuk a kontyozót, a tornaújfalui lakodalmast. Új rendezvényekkel is jelentkeztünk és rendszeresen szerveztünk ismeretterjesztő előadásokat, irodalmi esteket, honismereti- és történelmi tárgyú sorozatokat. Az egyes műsorok bemutatásánál nagy figyelmet szenteltünk a megfelelő időpontnak, amely jelentősen befolyásolta a rendezvények sikerét.

- Melyek voltak a legsikeresebb műsoraik? - Egy falu, egy nóta címmel nagyszabású emlékünnepséget tartottunk a község alapításának 700. éve tiszteletére… Bemutattuk Kisfaludy Károly Csalódások c. zenés-dalos vígjátékát. Később, 1968-ban alapszervezetünk javaslatomra új kulturális műsortipusokat indított útjára, például az Új-Bódva menti magyar népdalversenyt. Az említettek mellett az egyik legsikeresebb rendezvényünk a betyárnóta est volt. Három éneklő csoportunk volt a motorja falunk kulturális életének és az életkörnyezet szebbé tételének. A Dankó Pista emlékműsort nemcsak Tornaújfalun, hanem a környék községeiben is bemutattuk. Természetesen részt vettünk a Tavaszi szél vizet áraszt országos versenyen, ott voltunk a Csemadok fesztiváljain; szívesen jöttek közénk térségünk írói-költői, például Fecsó Pál és Gál Sándor. Gyakran volt vendégünk Máté László tanár, a Csemadok későbbi országos alelnöke, Kolár Péter későbbi orszá-

gos Csemadok elnök és Boda Ferenc járási titkár, valamint Mede István, a magyar kultúra szerelmese. Két évtizeden át Horváth Sándor, az újbódvai szövetkezet szőlész-borásza vezette a Csemadok szervezetünket, az ő révén kiépültek és élénkké váltak magyarországi kapcsolataink. 1995-ben Köteles Gábor vette kezébe a Csemadok fáklyáját a községben. Ő maga úgy látja, hogy azokban az években már inkább az énekes-zenés, diszkós szórakoztató műsorok kezdtek túlsúlyba kerülni a megváltozott idők következményeként. Kisebb teret kapott a hagyományápolás, a népművelés. Jelenleg Koleszár János vezérli „csendes vizeken” falunk legnagyobb társadalmi szervezetét, de remélem, a térségünkben elkezdődött történelmi változások révén felismerjük: hagyományaink, kultúránk a legnagyobb fegyverünk. „Mi csak tegyük, amit tennünk kell, a többit bízzuk Istenre”. - (Mázik Mihály 1996-ban megkapta a Csemadok-plakett aranyfokozatát.) (mátyás)

KÖSZÖNÖM! Egy gömöri akácfa alatt, a szülőföldemen, hatalmasat kondult 67 éves szívem, mert átölelt az Isten – visszakaptam a hazámat. Először érzem, a budai vár és az ég felé csillámló balatoni fényszikra raj az enyém is, és enyém minden magyar fájdalma és öröme. Ugyanazok az angyalok, kik Szent Koronánkat hozták, most meglobogtatják nemzeti zászlónkat, hogy megérthessem három színe jelzéseit: A vér pirosa örökre a múlté, hiszen a fehér krisztusi tisztasága a jövőt, a hit legyőzhetetlen erejét mutatja, és azt, hogy a tavaszi szelíd zöldépülés mintájára újrateremthetjük a nemzetünket. Szívemben nincs gyűlölet az elvett jogokért, a betiltott anyanyelvért, a bezárt iskolákért, a gyalázkodásokért, a megaláztatásokért; azért, hogy léthazugságba próbáltak kényszeríteni egy életen át. Kezemben a béke olajága, azzal járom utam minden magyarokkal földi hajlékomban, hol élnem adatott. 2010. májusa Batta György

28

Két évtized hazai magyar jelképe

Népviseletes Babák Háza Búcson A babamúzeum épülete

Május másodikán koradélután megnyílt a felvidéki népviseletes babák múzeuma Búcson. Az avatáson legalább háromszáz ember zsúfolódott össze a községet átszelő főúti ház előtt és annak keskeny udvarán. Jeles magyarországi és hazai vendégek érkeztek, hogy megnézzék a szép nyitó műsort és részesei lehessenek ama eseménynek, melyet akár csodának is minősíthetnénk, hiszen ismét bebizonyosodott Mátyás királyunk híres mondásának igaza, - „Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” Tekintve, hogy a Szobi-házaspár ren-

ITTHON

dületlen szolgálatát évtizedek óta figyelhetem, én újabb hazai magyar intézményünket a pártállam bukása utáni két évtized (talán) legjellegzetesebb szimbólumának látom. Ebben a szép múzeumban testet öltött hit és akarat; szorgalom, türelem és kitartás, szépség, jóság. A két alapító – Szobiné Kerekes Eszter és férje, Szobi Kálmán (ő, sajnos, már nincs közöttünk) olyan természetesnek tartotta/tartja hagyományaink ápolását és továbbéltetését, mint a lélegzést. Mindketten magyarságunk szolgálatában tevékenykednek ifjúságuk óta. Eszter a lévai pedagógiai iskolában szerzett óvónői képesítést,

tanáraitól – mindenekelőtt Gergely József magyarszakostól – megtanulta, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. Pozsonyban aztán népművelői szakérettségit is tett, majd a búcsi Lant Irodalmi Színpad és a helyi folklórcsoport vezetőségében dolgozott. A hazai magyar közösség egyik legképzettebb óvodai szakemberévé nőtte ki magát az évtizedek során, s ott van ma is minden olyan szakmai találkozón Kárpát-haza szerte, ahol elmélyítheti tudását. Férje, Szobi Kálmán hasonló utat járt. A Jókai napokon többször elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat; volt műkedvelő dramaturg; az országos Népművelési

29

feltüntetjük lapunkban. Reméljük, a búcsi babamúzeum leglátogatottabb hazai magyar intézményeinek sorába emelkedik majd, hiszen ezért született. Batta György

Intézet színházi szakbizottságának tagja; a hírneves búcsi szüreti ünnepség az ő irányításával zajlott minden esztendőben, s ne feledjük – a mečiari keserves időkben egyik kulcsembere volt az „iskolaháború” hadműveleteinek. Szobiék az elsők között eszméltek a pártállam bukása után, a megváltozott társadalmi helyzetben: felismerték, hogy a falusi turizmus meghonosítása lehet új megélhetési alapjuk. Kockáztattak, s az idő igazolta döntésüket – az Emese-ház után most az Emese-udvarház fogadja a világ sok részéről érkező vendégeket. Az általuk alapított polgári szervezet – a Kultúráért és Turizmusért Társulás – lett később a babamúzeum jogi szerve. A babákon mutatni be népviseletes magyar családokat elképzelés Eszter asszonytól származik – ő vetette fel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében az ötletet, melyet beíratási program részeként kívántak legkisebbjeink és szüleik számára hasznosítani. Hatalmas, türelmes, szívósságot és sokrétű kapcsolatépítést követelt a megvalósítás. Aki ismeri a valóságot, jól tudja, hogy a pályázások már egymagukban is emberpróbáló küzdelmek, és sok-sok energiát kívánt a terv nyilvánosság elé tárása is. Mindenekelőtt azonban fel kellett venni a kapcsolatot tájegységeink vezetőivel, néprajzos szakemberekkel, fel kellett fedezni azokat a lelkes asszonyokat, akik a népviseleteket megvarrták. Eszter és Kálmán autóba ült és ismerkedett azokkal a hazai magyarokkal, akik megértették, hogy amire vállalkoznak, rendkivüli fontosságú cselekedet. A Barbie-babák és a minden szépséget nélkülöző, nyugatról ide áramló szörnyfigurák helyett felmutatni a kicsiknek, de a nagyoknak is, mennyi kin-

30

csünk vész el önnön felelőtlenségünk okán. Ráadásul a századokon át viselt ruhadarabok jól vizsgáztak minden időben – védték a bennük járó férfiakat és nőket, fiúkat és lányokat az időjárás viszontagságaitól – kellemes volt hordani őket. Amíg Kerekesék családi házából babamúzeum lett, a tájegységeink szerint csoportosított gyűjtemény járta az országot-világot. Eljutott a hannoveri világkiállításra is a sok babacsalád, s ott is elemi erejű erdeklődés mutatkozott irántuk annak ellenére, hogy németországi vendégszereplésüket nem előzte meg reklámkampány. A főút 11-es számú épületében látógatókra váró Népviseletes Babák Háza Szobiné Kerekes Eszter családi fészke volt. Ő maga az egyik szobában látta meg a napvilágott 1945 januárjában, a második világháború idején úgy, hogy a házban szovjet katonák tartózkodtak. S lám, 65 évvel később ő telepítette tele a felújított helyiségeket baba-gyerekekkel – a Felvidék 11 tájegysége ötven településének 26 viseleti csoportjával, az 51 tagú (elemű) gyűjteménnyel. Akiben van lélek, talán beleborzongott, mikor ezeket a tényeket olvasta. Lám, még mindig akadnak magyar emberek, akik mindenüket odaadják a közösségnek, hogy hagyományainkat megőrizhessék és felmutathassák azokat az utánunk jövőknek. A búcsi példa lelkesítő, mert nem a kesergés, a lemondás, hanem a teremtés példája. Oldalakat lehetne megtölteni a Szobi-házaspárt segítők neveivel, de nem ezt a megoldást választjuk, hiszen aki csak egy picivel is hozzájárult e szép mű megvalósításához, bizonyára szívesen tette. A fő támogatókat és védnököket, s a támogató szervezeteket természetesen

Fő támogatók: Szobiné Kerekes Eszter, nyugdíjas pedagógus, Búcs Kerekes András, nyugdíjas pedagógus, Búcs Csenger Sándor, villamosmérnök, vállalkozó, Budapest Balázsyné Marcsa Mária, építészmérnök, Komárom Marcsa Gábor, belsőépítész, Komárom Móriczné Csenger Szerén, villamosmérnök, Komárom Csenger Géza, vállalkozó, Komárom Mezei Tímea, könyvelő Búcs Fő védnökök: Bauer Edit, az Európa Parlament képviselője Pogány Erzsébet, Szövetség a Közös Célokért, igazgatója Támogató intézmények: CEF STREDOEURÓPSKA NADÁCIA – CENTRAL EUROPEAN FOUNDATION, Bratislava Szülőföld Alap Iroda, Budapest Ministerstvo kultúry Slovenskej republiky, Bratislava Úrad Nitrianského samosprávneho kraja, Nitra