2.) Égett-völgy megnevezés ingatlan hasznosítására nyílt, kétfordulós pályázat kiírása tárgyú napirend újratárgyalása Keller László: következ napirendi pont, amit szintén újratárgyalásra javasolt, az Égett-völggyel kapcsolatos korábbi döntésük. Ezzel kapcsolatban azt indítványozza, hogy számoljon be mindenki arról, hogy az Önkormányzat nevében milyen tárgyalásokat folytatott. Gondolja, hogy ezek a tárgyalások megtörténtek és nincs indoka senkinek, hogy titokban tartsa ezeket a tárgyalásokat. Szívesen szót ad Csuka Attila képvisel úrnak, ha szót kér. Csuka Attila: szeretné megkérdezni, hogy a polgármester úr vádolja valamivel? Keller László: nem, csak javasolja, hogy aki tárgyalásokat folytatott err l a napirendr l... Csuka Attila: de kifolytatott tárgyalásokat? Az, hogy a polgármester nem, az több, mint szomorú. leg úgy, hogy erre a Képvisel -testület még fel is kérte, és fel is hatalmazta. Ebb l levonhatják a konzekvenciát, hogy a polgármester alkalmas-e feladatának az ellátására. De az, hogy utána ilyen színházszer , nagy jelenetekkel, meg balett belép vel mindenki számoljon be valamir l...nem is érti, hogy polgármester úr mire gondol. Véleménye szerint az lenne a legjobb, ha elmagyarázná...emlékszik, hogy amikor Pannon GSM ügy történt, a polgármester azt mondta, hogy majd hoz megoldásokat. Nem nagyon jöttek a megoldások. Azt mondta a polgármester úr, hogy nyugodtan lehet, bárki hozzon megoldásokat, mindennek örülni fog, ami megoldás. Most meg számon akarja kérni, hogy tárgyalt-e valaki bárkivel? Ha pedig vádol valakit akármilyen rossz szájízt okozó kijelentés miatt, akkor azt meg kell mondani nyíltan. Nem kell az álságos és hamis köröket futni, hanem meg kell mondani az ember szemébe, hogy mi a probléma. Arról el tudnak utána beszélgetni, hogy van-e ilyen probléma, vagy nincs ilyen probléma. Keller László: tájékoztatja a képvisel ket, hogy egyrészt tudomással bír arról, hogy a képvisel úr folytatott tárgyalásokat, ami persze nem baj, csak nem kell titokban tartani. A másik pedig, ami az alkalmatlanságot illeti, lassan már megszokja, hogy minden testületi ülésen elhangzik. Ezzel már újdonságot nem mond képvisel úr. Ezzel kapcsolatban arról szeretné tájékoztatni a Testületet, hogy pénteken megkereste a dátum és bélyegz nélkül érkezett úgymond „ajánlatot”. Saját maga értékelte és ezt papírra is vetette, tehát nyílt lapokkal játszik és világossá tette az álláspontját. A testületi ülést követ en az ajánlatot tev Kft-nek a képvisel je nem talált módot arra, hogy találkozni tudjon a polgármesterrel. Tehát egyetlenegy id pontot sem tudott megjelölni a mai testületi ülés el tt. Arra hivatkozott, hogy vidéki. Egyébként utánanézett a Céginfo-ban, valóban vidéken lakik BorsodAbaúj-Zemplén megyében. Maga a cég, aki ajánlatot tett az pedig a Céginfo szerint Budapest, IX. kerületi. A dolog érdemi részét illet en azt szeretné kérni a Testülett l, hogy értékelve mindazt amit leírt, döntsön az eredeti határozati javaslat mellett, tehát nyílt, kétfordulós pályázatban értékesítsék az ingatlanukat. Nagyon szépen kér mindenkit, hogy senki ne üzenjen az esetleges pályázónak, hogy milyen költségvetési elvárása van az Önkormányzatnak a telekértékesítésével kapcsolatban. Ne befolyásolják a nyílt, kétfordulós pályázatot. Csuka Attila: lehet, hogy polgármester úr lassan megszokja az alkalmatlanságát, tart attól, hogy a település nem fog hozzászokni. Azt most kijelenti, hogy ezt a vállalkozót, vagy befektet t nem ismeri, nem tárgyalt senkivel, a polgármester egész egyszer en hazudik. Szánalmas, hogy egy polgármester ilyenre vet dik. Sajnálja, hogy ilyen kemény kifejezést kénytelen használni, de ez a tény, úgy hogy azt gondolja, hogy a polgármester vagy el áll bármiféle olyan bizonyítékkal, ami t akármilyen negatív színben ebben a kérdésben feltüntetheti, vagy innent l kezdve a szavának a hitele a nullával lesz a továbbiakban egyenl . Keller László: a dolog érdemi részére térjenek rá. Kinek van a benyújtott javaslattal kapcsolatban
2 észrevétele? Dr. Gy rfi László: mivel feltételezi, hogy a pályázat el bb-utóbb csak kiírásra kerül, el bb-utóbb a polgármester úr azokat a döntéseket is végrehajtja, amelyek a tárgyalásra vonatkoznak. Erre nem egyedül kapott felhatalmazást, hanem társas eljárásra kapta a felhatalmazást, erre fel szeretné hívni a figyelmet. A képvisel társai figyelmébe ajánlja azt is, hogy az evidenciákról most ne tárgyaljanak, most elég sok evidencia elhangzott, ezt most ne ismételgessék minden Képvisel -testületi ülésen. A verseny kiírással kapcsolatban van egy-két problémája. Ezzel kapcsolatban módosító indítvánnyal él, amit megfontolásra javasol. A 2.5. pont a pályázati kiírás címe. A címnek azt javasolja, hogy: „Az Égett-völgy hasznosítására, a 3339/7 hrsz-ú terület értékesítésére ajánlat”. Itt vásárlás szerepel, de úgy gondolja, hogy értékesítést kellene írni, ami nyilván egy tágabb fogalom. A 4.1. pontba azt javasolja, hogy a pályázó részletesen mutassa be a 3339/7 hrsz-ú terület hasznosítására vonatkozó üzleti konstrukciót. Mert itt megint vételr l beszélnek, holott üzleti konstrukcióról van szó. Javasolja ezen kívül a 6.2.3. pont törlését. A vételárról beszélnek, a vételár kötelez meghatározásáról, az üzleti konstrukció másra is kiterjedhet. A vételár bemutatása, mint érvényességi feltétel, véleménye szerint felesleges. Maradt még 6.3.3. pont, ahol a hivatkozás eleve félrevezet , mert az szerepel, hogy a kiíró eredménytelennek nyilvánítja a 7.4. pont alapján, de utólag vette észre, hogy ez nem a 7.4. pont, hanem a 7.6. pont. Ebben van szó az eredménytelenné nyilvánítás kikötésér l. Dr. Szedlay Gyöngyi: szeretné megkérdezni Dr. Gy rfi Lászlótól, hogy mit ért értékesítés alatt? Csuka Attila: egy kicsit eltévedtek, mert a napirend nem err l szó az értelmezése szerint. A napirend arról szól, hogy az el ülésen a Képvisel -testület hozott egy döntést, mely szerint ebben az ügyben a polgármester a frakcióvezet k jelenlétében „fusson egy kört” és részletesebben ismerje meg ezt az ajánlatot. A polgármester ezt valamiért, ki tudja miért, a településre nézve rendkívül sérelmesnek érzi, ezért visszahozta a Testület elé. Ehhez joga van. A napirendi pont most arról szól, hogy ezt a döntésüket megváltozatják-e, vagy sem. A pályázati kiírásnak az esetleges módosítása egy következ probléma, ami szintén nagyon fontos és meg kell csinálni. De egyel re jelenleg arról kell gondolkodni, hogy visszavonják-e az el döntésüket, vagy sem. Keller László: saját részr l mindenféleképpen azt javasolja, hogy vonják vissza. Szót ad mindenkinek, utána el fogja mondani, hogy az a bizonyos döntés miért hátrányos a település számára. Dr. Gy rfi László: az értékesítés visszteher ellenében történ tulajdonos változást jelent. Ennek egyik formája az adás-vétel, de ezenkívül lehet csere, lehet ajándékozás, és egyéb jogi ügyletek is elképzelhet k. Dr. Szedlay Gyöngyi: szeretné megkérdezni a jegyz asszonytól, hogy egy ilyen sok száz millió forintos beruházás esetében lehet-e egy beruházóval, tárgyalással dönteni bármir l? Lehet olyan döntést hozni, hogy ez csere, de akkor pályázatot kell kiírni, vagy lehet így tárgyalni az egyik lehetséges pályázóval? Csuka Attila: sajnálja, hogy Gyöngyi ennyire nem érti, hogy itt mir l van szó. Itt szó nincs arról, hogy itt most eldöntené azt, a Képvisel -testület, hogy egy pályázónak odaadja. Egyszer en csak egy tájékozódó jelleg , további kiegészít információszerzésr l van szó. Szeretné Gyöngyi emlékeztetni az ÉTV ügyre, ahol egyetlenegy pályázóval tárgyalt, és pont a polgármester volt az, aki azt mondta, hogy ezt el kell adni egy vállalkozónak. Végül az nyomásukra mégis lebonyolították a versenyeztetést, mert ezt versenyeztetni kell. Ez nem arról szól, hogy oda akarják adni egy vállalkozónak, hanem arról szól, hogy tájékozódni szeretnének arról, hogy milyen konstrukciók vannak, amelyek esetleg kedvez bbek lehetnek az Önkormányzatnak, mint egy jelenlegi értékesítés.
3 Ez a levél 24-én került iktatásra, most 5-e van, már két hét eltelt és a polgármester nem talált egy id pontot, hogy a település érdekében tájékozódjon. Nem kell, hogy döntést hozzon, csak tájékozódjon. Tudja, hogy a polgármester úr nagyon elfoglalt ember, de azt gondolja, hogy Törökbálint is megérne ennyit az részér l, hiszen olyan döntésr l van szó, ami sok-sok száz millió forintról döntésér l szól. Dorka Ágnes: két dolgot szeretne megemlíteni: az egyik, hogy az a határozat, amir l szó van, nem arról szól, hogy odaadják-e a területet, vagy sem, hanem egy tárgyalásos konstrukcióról szól, tájékozódásról. A másik, hogy jelen pillanatban nem arról kell beszélni, hogy milyen módon és hogyan értékesíti a Testület az Égett-völgyet. Arról van szó, hogy a polgármester úr élt az önkormányzati törvényben biztosított jogával, három napon belül jelezte, hogy az Önkormányzat érdekeit sért nek tartja a határozatot. Összehívta határid ben a rendkívüli ülést. Jelen pillanatban ezen az ülésen arról kell döntenie a Képvisel -testületnek, hogy az elmúlt ülésen hozott határozatot fenntartja-e, vagy sem. Semmi másról most nem kell dönteni. Dr. Szedlay Gyöngyi: sem Csuka Attila, sem jegyz asszony nem értette meg a kérdését. Nem az volt a kérdés, hogy odaadhatja-e, ezt a szót ki sem ejtette a száján. Azt kérdezte, az el határozatban az szerepelt, hogy tárgyaljon, azt kérdezte, hogy egy olyan ügyben, amiben pályázatot kell kiírni, tárgyalhat-e bárki is az egyik kés bbi lehetséges pályázóval? Miért nem gazdasági szakembereket kérdeznek meg ahelyett, hogy az egyik lehetséges pályázót kérdezik meg. Hogyha figyelt volna Attila, polgármester úr elmondta, hogy nem talált a cég képvisel je id pontot. Nem a polgármester úr nem talált id pontot, hanem a cég képvisel je nem talált id pontot a mai napig. Dr. Gy rfi László: az ügy kapcsán fel kell hívnia a figyelmet az id tényez re. Ha teljesen egyoldalúan úgy kezelik ezt a dolgot, mint egy készpénzes üzletet, aminek a folytatása nyilvánvalóan az, hogy a közm vek kivitelezését közbeszereztetni kell. Ez nagyon elnyújtja ezt az egész folyamatot, míg az általa barter üzletnek nevezett konstrukció, ami el ttük van, de nincs kitisztázva, a partner részér l a közbeszerzést mell zhet vé teszi. Aki már foglalkozott ilyennel életében az tudja, hogy hány hónap különbséget jelent a két eljárás. Tehát nemcsak az anyagiakról van szó, nemcsak arról van szó, hogy van rá esély, hogy sokkal többet kapnak a jelen szolgáltatásként, hanem arról is, hogy a folyamat lényegesen gyorsabban végbemehet. Mindenféleképpen ezért javasolja, hogy fontolják meg a lehet ségeket. Keller László: akkor most már tegyék világossá a képletet. Az államháztartási törvény szerint nincs ilyen, hogy barter üzletet „sutyiban” meg lehet csinálni. Nyílt pályáztatással lehet bármilyen, a képvisel úr által barter üzletnek nevezett ügyletet megcsinálni. Leírta az indokolásban is, hogy volt barter üzlet. 2002-ben Törökbálint ennek szenved je volt, amikor a két választási forduló között az akkori kormány, ún. barter üzletben néhány lakás ellenértékeként odaadta Törökbálint 100 hektárját a vállalkozónak. Ez egy barter üzlet volt. Nagyon nehezen merték megcsinálni, három éves el készület után történt ez. Ezt követ en megváltozott a törvényi környezet, és azóta ilyenre nincs lehet ség. Nagyon sajnálja, hogy jegyz asszony e területen nem kért id t, hogy világossá tegye, hogyha itt tárgyalásokat kezdenek egy nyilvános pályáztatást megel en, azzal alapvet en sértik az államháztartási törvényt és egyéb más jogszabályokat. Ezért nincs értelme a tárgyalásnak. Annak van értelme, hogy nyílt, kétfordulós pályázatban kerüljön sor az értékesítésre. A cserével kapcsolatban nézzék meg, hogy mit ajánl a Gratius 2003. Kft.: „1. Az Önkormányzat tulajdonában lév 3. harmad területért cserébe vállaljuk a teljes terület közm vesítését a Pannon szerz désben foglaltak szerint.” Utalt az indokolásban arra, hogy vajon honnan ismeri ez a cég a Pannon szerz dést? Ezen érdemes elgondolkodni. A Pannon szerz désnek az üvegzseb törvény szerint vannak nyilvános részei, ezt nyilvánosságra is hozták, egyéb más vonatkozásban pedig nem nyilvános a szerz dést. Lehetséges, hogy valaki ezt nem tudta, és nyilvánosságra hozta, ezt mindenki eldönti saját maga. Nyilvánvaló,
4 hogy egy olyan cég, aki nem lett bevonva a tárgyalásokba, az utal ajánlatában a Pannon szerz désre. A közm vesítés e tekintetben mintegy 350 millió Ft-ra becsülhet . Ha valaki ezt az ajánlatot megnézi és ismeri a törökbálinti és a környéki piaci viszonyokat, akkor erre az ajánlatra nem mondhatja azt, hogy ez az Önkormányzat számára el nyös. Annál is inkább, mert csak egy nyílt pályázat tudja meghatározni a terület értékét, de ennek a területnek az értéke biztos, hogy nagyságrendileg nagyobb, mint az, ami a közm vesítésnek az értéke. A második pontban pedig az szerepel, hogy: „2. Az Önkormányzat helyébe lépünk a teljes terület vonatkozásában átvéve a tulajdon jogot...”. Feltehet en az opciós jogra gondolnak, mert Csuka Attila képvisel úr utalt arra az el testületi ülésen, hogy a Pannon GSM-et is be kell vonni ebbe a tárgyalásba, ebb l az következik, hogy valószín a teljes terület alatt az Önkormányzat opció nélküli és az opciós joggal terhelt területét is érti, úgyhogy a kötelezettséget is átvállalja és még az 1/3-ának a vételárát az Önkormányzatnak kifizeti, és ezért elvégez 350 millió Ft közm beruházást. A tárgyalások során valószín leg elfelejtésre került, hogy az Önkormányzatnak az útépítéshez szükséges összegekre is szüksége van. A költségvetési rendelet úgy szól, hogy a közm fejlesztést nem ennek a teleknek az ellenértékéb l, hanem a jöv évi költségvetés terhére fogják megoldani. Semmi nem indokolja, hogy kitérjenek a nyilvános értékesítés, a nyilvános pályáztatás el l. Augusztusra teljesíteni kell a Nemzeti Fejlesztési Zrt. felé az út megvalósításának az ellenértékét. Elfogadhatatlan minden, az Önkormányzat számára el nytelen ajánlatokat tev cégekkel való tanácskozás. Csuka Attila képvisel úr ismételt vádaskodását pedig visszautasítja. Elek Sándor: a mostani Képvisel -testületi ülésig nem sikerült id pontot egyeztetni velük, de egyébként van id pont velük? A múltkori határozatuknak megfelel en sikerült valamikorra id pontot találni? mint polgármester tud-e Keller László: az majd ki fog derülni, hogy rá ér-e az illet , és alkalmazkodni hozzá. Tudomása szerint az Önkormányzatot a polgármester képviseli. Dr. Gy rfi László: szeretné tudni, hogy az államháztartási törvény mikor, és hol tiltotta meg ezeket az üzleteket, mert szerinte ilyen passzus nincs benne. A dolog tisztázása arra irányul, hogy ennek a valóban kissé vázlatos ajánlatnak az olyan kitételeit tisztázzák, hogy mint pl: a harmadik harmad területért cserébe vállalják a teljes terület közm vesítését a Pannon szerz désben foglaltak szerint. Ezt kellene tisztázni, hogy ez mit jelent. El kellene járni és tisztázni kellene, hogy mi ennek az ajánlatnak a pontos tartalma, utána pedig ki kellene írni a pályázatot, amelynek a feltételeit úgy kell kib víteni, hogy az ilyen jelleg ajánlatoknak is legyen helye, hogy a pályázók ilyeneket is benyújthassanak. A múltkori testületi döntésnek is ez volt a tartalma. Csuka Attila: a „hazug” jelz t egészen addig fenntartja, amíg a polgármester úr valóban nem bizonyítja, hogy , tárgyalt ebben az ügyben valakivel. Nem visszautasítani kell, hanem meg kell mondani, hogy hol, kivel és mikor tárgyalt. Ez a korrekt elintézés. Pákozdy Dénest l szeretné kérdezni: van az Önkormányzatnak egy vagyonrendelete. Az ÉTV ügy kapcsán is vita volt, mert a vagyonrendelet el írja, hogy területet értékesíteni értékbecslés után lehetséges. Érdekl dik, hogy van-e most aktuális és elkészült értékbecslése az Égett-völgynek. Dorka Ágnes: kötelessége tájékoztatni a Testületet arról, hogy létezik az Önkormányzat vagyonrendelete, amelynek a 10 §. (1) bekezdése úgy szól, hogy: „Az Önkormányzat tulajdonában álló vagyont értékesíteni a vagyon használatát és a hasznosítás jogát átengedni f szabályként értékbecsléssel megalapozottan, csak nyilvánosan (indokolt esetben zárt kör en) meghirdetett versenytárgyalás útján a legjobb ajánlatot tev részére lehet. Tehát létezik ez, amit a képvisel úr mondott.
5
Dr. Szedlay Gyöngyi: fontos érv, amit Dr. Gy rfi László képvisel úr mondott, hogy egy csereüzlettel megmenekülhetnek pár hónapnyi id l. Ugyanakkor azt gondolja, hogy a csere két dologra nem jó. Egyrészt annak az árának a maximalizálására amit el akarnak adni, és amire költeni akarják annak az árának a minimalizására. Ezért sz nt meg a cserekereskedelem, ezért van ma már pénz. Azt gondolja, hogy egy ilyen üzletnél eltekinteni attól, hogy a maximális árat kapják a területükért és a minimálisat fizessék a beruházásért, ez visszaélés a közjavakkal. Csuka Attila: akkor egy értékbecsléssel rendelkezni kell, hogy legyenek tisztában azzal, hogy mi az a minimális ár, amiért az Égett-völgyet értékesíteni lehet. Keller László: a jegyz asszonynak az észrevétele mellé nem tette oda, hogy értékbecslésre lenne szükség. Az a meglátása, hogy mivel a Pannon GSM ügy kapcsán elég sokszor szó esett ingatlan értékr l, és a szerz désekben is különböz értékek meghatározásra kerültek, világosan lehet látni, hogy milyen értékviszonyokról van szó. Megadja a szót Pákozdy Dénesnek. Pákozdy Dénes: a vagyonrendelet idézett részében nincs arról szó, hogy küls szakért vel kell vagyonértéket értékelni. Értékelhetik saját maguk is, és meghatározhatnak egy határt, hogy mennyi azaz összeg, ameddig érdemes nekik értékesíteni. Természetesen attól még a pályáztatás folyhat, és közben kérhetnek küls szakért t és értékbecslést is, ha a Testület úgy gondolja és úgy igényli. Keller László: azért került ide a nyílt értékesítés ilyen formában, mert az elmúlt évek során 2006-ban és 2007-ben a Pannon GSM-mel a szerz déses viszonyaik az értéket nagyjából bekalibrálták. Gáldi György: meglepve tapasztalta, hogy a korábban bizottsági üléseken kialakult állapothoz képest meglehet sen más irányba mentek a fejlemények. Azt gondolja, hogy bizonyos funkciókat, ha a kölcsönös jó szándék megvan, akkor lehet párhuzamosítani. Erre utalt Pákozdy Dénes is az el bb. Mindazonáltal az értékmérést, különösen az ingatlanok esetében a kapcsolódó beruházásokra vonatkozóan leginkább a piaci viszonyok tudják meghatározni. Annak idején, mikor a Pannon felé a területek értékesítése történt, akkor is volt az ügyben olyan lehet ség, hogy bárki más adjon be pályázatot. Azt gondolja, hogyha minél többeknek az információ rendelkezésre áll, és ezen információs bázison minél többen mérlegelhetik, hogy milyen áron tudják ezt a konstrukciót elképzelni és kapcsolódó módon szerz déses partnerré válni az Önkormányzatnak, minél többen vannak, akik ezt mérlegelik, ez az Önkormányzat számára egyértelm érdeket jelent. Lehet kiegészít feltételeket a rendszerben még szabni, akár azon túlmen en is, amir l a bizottságok korábban tárgyaltak, de Csuka Attilával egyetért abban, hogy a költségvetési rendelet által meghatározott keretek között ennek a forrásnak a rendelkezésre állása szükséges. Meggy dése, hogy polgármester úr pontosan ezért kezdeményezte azt, hogy a Képvisel -testület májusi ülésén err l a megfelel döntések megszülessenek. Ilyen körülmények mellett, miután olyan érték vagyontárgyakról van szó, amely az Önkormányzat vagyonmérlegében is kifejezetten jelent snek mondható, az információkat minél többek számára eljuttatva kell megcsinálni. Keller László: mivel több hozzászólás nincs, ezért praktikusan az a határozati javaslat fogalmazható meg, hogy az el testületi ülésen hozott döntését a Képvisel -testület ebben a tárgyban visszavonja és akkor nyílik meg az a lehet ség, amit Dr. Gy rfi László úr mondott, hogy az általa felsorolt nyílt ajánlati felhívásról döntsenek az általa javasoltak szerint. Dr. Gy rfi László: kéri el ször a javaslatait feltenni, mert a kett nem zárja ki egymást.
6 Keller László: az el testületi döntés két részben foglalkozott az Égett-völggyel. Az egyikben arról döntöttek, hogy kinek, kivel és mikor kell tárgyalni. A másik döntés pedig az volt, hogy elutasította a nyílt, kétfordulós pályázatnak a kiírását. Azt nem lehet megcsinálni, hogy nem foglalkoznak a korábbi döntésekkel. Mindenképpen el ször arról kell dönteni, hogy a korábbi döntéseit a Testület visszavonja. Akkor lehet a nyílt pályázat részleteir l a képvisel úr javaslata szerint szavazni. Dr. Gy rfi László: 10 perc szünetet kér. Gáldi György: név szerinti szavazást kér. Keller László: szünetet rendel el. A szünet után döntenek a név szerinti szavazásról. 10 perc szünet után az ülés folytatódik. Keller László: folytatják a Képvisel -testület ülését. Név szerinti szavazást kért Gáldi György képvisel úr. Most el ször arról szavaznak, hogy a határozati javaslatoknál név szerint szavaznak-e? Döntéshozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 16
Ellene: -
Tartózkodás: -
Távollev : Hajdu Ferenc, Palkóné Sz. Gabriella
Közbens döntés: A Képvisel -testület (16 igen – egyhangú, 2 távollev mellett) úgy dönt, hogy a határozati javaslatról név szerint kíván dönteni.
Keller László: az els határozati javaslat úgy szólt, hogy a május 24-i Képvisel -testületi ülésen meghozott, a 3339/7 hrsz-ú Égett-völgy megnevezés ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntéseit a Testület visszavonja. Dr. Gy rfi László képvisel úr ügyrendileg szeretne hozzászólni. Dr. Gy rfi László: a múltkori döntés két pontból állt, szeretné, ha külön szavaznák meg a két pontot. Keller László: a múltkori döntés két pontból állt, az egyik arról szólt, hogy nyílt, kétfordulós pályázat kiírása mellett dönt a Testület. Akkor töröljék az eddig mondottakat, és miután el ttük van a határozati javaslat, ezért az alábbiakat teszi fel szavazásra: A Képvisel -testület úgy dönt, hogy a 200/2007. (V. 30.) ÖK. határozat 2. pontját, - amely szerint nem ír ki pályázatot az Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képez Törökbálint 3339/7 hrsz-ú 7 ha 4403 m2 gyep (legel ) m velési ágban nyilvántartott belterületi ingatlan egészbeni értékesítésére - visszavonja. Aki ezt támogatja az „igen”nel szavaz. Dorka Ágnes: olvassa a neveket. Papp Béla Géczy Krisztián Dr. Gy fi László Ficsór Bálint Dr. Somogyvári Gyula Rothauszky Györgyné Palkóné Sz. Gabriella távol
igen igen igen igen igen igen
7 Dr. Szedlay Gyöngyi Gyarmati Mihály Vokány Erika Elek Sándor Keller László Hajdu Ferenc Fürész János Gáldi György Hámoriné O. Mária Pekk József Csuka Attila
igen igen igen igen igen távol igen igen igen igen igen
A szavazás eredménye: 16 igen – egyhangú szavazat, 2 távollev (Palkóné Sz. Gabriella, Hajdu Ferenc) A döntést a 212/2007. (VI. 05.) ÖK. határozat 1. pontja tartalmazza. Keller László: megnyílt a lehet ség arra, hogy Dr. Gy rfi László módosító javaslatairól szavazzanak. Az els javaslata a 2.5. ponttal kapcsolatos, amelyben az „Égett-völgy értékesítés helyett, „hasznosítást” fogalmaz meg és a vásárlás helyett „értékesítési ajánlatot” javasol, de akkor „hasznosítási ajánlatot” szerepeltessék. A borítékon a 2.5. pont feltüntetése: „Égett-völgy hasznosítására, 3339/7 hrsz-ú terület hasznosítására ajánlat”. Ez nem jól hangzik. Dr. Gy rfi László: javaslata az úgy szólt, hogy az „Égett-völgy hasznosítására, a 339/7 hrsz-ú terület értékesítésére ajánlat”. Az egész Égett-völgy hasznosítását célozzák meg, és ezen belül ezt a helyrajzi számú területet szeretnék értékesíteni. Tulajdonosváltást szeretnének el idézni. Keller László: akkor ez az 1. számú módosító javaslata a képvisel úrnak. A 2. számú módosító javaslata a 4.1. pont kiegészülne az üzleti konstrukcióra vonatkozó elképzelésekkel. A következ módosító javaslat a 6.2.3. pontra vonatkozik, nem „vételár”, hanem „ellenérték” szerepeljen. A 6.3.3. pontban az szerepel, hogy „A Kiíró eredménytelennek nyilvánítja.” Ezzel kapcsolatban azt javasolta képvisel úr, hogy maradjon el, bár ez nem egyértelm , mert zárójelben szerepel egy 7.4. pont, ehelyett viszont 7.6 pontot javasol beírni a zárójelbe. Ha az egész 6.3.3. pont elhagyását javasolja, akkor az nem lesz értelmezhet . Úgy konzekvens a szöveg, ha a 7.4-et 7.6-ra javítják, de akkor a 6.3.3. pont megmarad. Dr. Gy rfi László: ezen kívül a 6.2.3 pont törlését javasolta. Mert sem vételár, sem az ellenérték ilyen szempontból nem értelmezhet , ha más üzleti konstrukciót is figyelembe vesznek. Keller László: de, ha nem egyértelm en határozták meg, hogy mit ajánlanak... Dr. Gy rfi László: akkor érvénytelennek nyilvánítják. Keller László: azért kell bent hagyni. A vételárat az ellenértékre kijavítva... Gáldi György: javasolja, hogy inkább „ellentételezésr l” beszéljenek, mert ebbe mindegyik konstrukció beleférhet. Keller László: akkor az általa elmondott módosító csomagot ki támogatja?
8 Dorka Ágnes: olvassa a neveket. Gyarmati Mihály Ficsór Bálint Dr. Gy rfi László Palkóné Sz. Gabriella távol Rothauszky Györgyné Gáldi György Fürész János Hajdu Ferenc Keller László Vokány Erika Elek Sándor Csuka Attila Dr. Somogyvári Gyula Dr. Szedlay Gyöngyi Pekk József Papp Béla Hámoriné O. Mária Géczy Krisztián
igen igen igen igen igen igen távol igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen
A szavazás eredménye: 16 igen – egyhangúlag, 2 f távol A döntést a 212/2007. (VI. 05.) ÖK. határozat 2. pontja tartalmazza. Keller László: a módosító javaslatról szavaztak, most pedig a módosító javaslattal együtt a pályázati kiírásról fognak szavazni. Dorka Ágnes: olvassa a neveket. Gáldi György Rothauszky Györgyné Fürész János Palkóné Sz. Gabriella távol Hajdu Ferenc Dr. Gy rfi László Keller László Ficsór Bálint Papp Béla Gyarmati Mihály Hámoriné O. Mária Pekk József Géczy Krisztián Dr. Szedlay Gyöngyi Vokány Erika Dr. Somogyvári Gyula Elek Sándor Csuka Attila
igen igen igen távol igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen
A szavazás eredménye: 16 igen – egyhangúlag, 2 f távollev mellett
9 A döntést a 212/2007. (VI. 05.) ÖK. határozat 2. pontja tartalmazza. Keller László: ezek után a 200/2007. (V. 30.) ÖK. határozatról kell dönteni. Elfogadták a nyílt pályázat kiírását, hogy a pályázat keretén belül, a pályázati feltéteknek megfelel en lehet sége van bárkinek a pályázat során kérdéseket feltenni és arra válaszolni, úgy, ahogy azt egyébként az el írások lehet vé teszik. Azt javasolja, hogy a 200/2007. (V. 30.) ÖK. határozat 1.) pontját vonják vissza. Dorka Ágnes: olvassa a neveket. Csuka Attila Keller László Elek Sándor Ficsór Bálint Dr. Somogyvári Gyula Papp Béla Vokány Erika Gyarmati Mihály Dr. Szedlay Gyöngyi Hámoriné O. Mária Géczy Krisztián Gáldi György Pekk József Rothauszky Györgyné Dr. Gy rfi László Fürész János Hajdu Ferenc Palkóné Sz. Gabriella távol
nem igen nem igen nem igen nem tartózkodik igen nem nem igen tartózkodás tartózkodás nem igen távol
A szavazás eredménye: 6 igen, 7 nem, 3 tartózkodás, 2 távollev A döntést a 212/2007. (VI. 05.) ÖK. határozat 3. pontja tartalmazza. 212/2007. (VI. 05.) ÖK: A Képvisel -testület 1. A 200/2007. (V. 30.) ÖK határozatának 2. pontját visszavonja. 2. A pályázati kiírás szövegében az alábbi változásokat fogadja el: - 2.5. pontban a pályázati kiírás címe: „Égett-völgy hasznosítása, a 3339/7 hrsz-ú terület értékesítésére ajánlat” - 4.1. az alábbiak szerint módosul: „A pályázó részletesen dolgozza ki a 3339/7 hrsz-ú terület hasznosítására vonatkozó üzleti konstrukciót, mutassa be a hasznosítás, építés térbeni és id beni megoldását, ütemezését.” - 6.2.3. pontjában a „vételárat” kifejezés helyett „ellentételezést” kifejezés kerüljön. - 6.3.3. pontban a zárójelben lév 7.4. pont 7.6. pontra módosul. 3. A 200/2007. (V. 30.) ÖK határozatának 1. pontját nem vonja vissza.
10 Felel s: polgármester Határid : azonnal Keller László: miután a zárt ülési napirendi pontokat megtárgyalták, az ülést bezárja. A jegyz könyv lezárva: 17.15 órakor kmf.
Keller László polgármester
Dorka Ágnes jegyz