1.a Az ökológia törtenete, fogalma Az ókorban Arisztotelész feltételezte, hogy a populációk egyedszámát csak külső hatások befolyásolják, a középkorban Grannt ( XVII.sz.)próbált meg először a lakosság számából Előrejelzést adni a jövőre vonatkozóan (megkettőződési idő). Buffon (XVIII.sz) feltételezte, hogy biológiai tényezők is hatnak az egyedszámára. Az ökológia szó első leírása Haeckeltől származik (XIX, sz.)az élőlények kapcsolatát vizsgálja azok élő és élettelen környezetében.Mivel ez túl általános, az ökológia önmeghatározására történeti folyamatként tekintünk. Jelenleg Krebs 1985-ös meghatározása elfogadott: azon interakciók tudományos vizsgálata ,melyek meghatározzák az élőszervezetek eloszlását és egyedszámát,tehát a „hol,mikor, mennyi,miért" kérdésekre keresi a választ. A szünbiológia a biológia olyan tudományterülete, amelynek tárgyát a szupraindividuális szerveződésű egységek elsősorban populációk,biocönózisok és a bioszféra alkotják,azok egzisztenciális rendezettségét vizsgálja. Ökológiai alapelvek: - Általános indikáció elve:a természetben minden jelződik az élőlények (indikátorok) által, ami valamilyen indikandumra vonatkoztatható (pl.: oázis megléte vagy hiánya —> víz mennyiségének jelzése). - Komplementációs elv: a köznapi környezet meghatározás túl általános, itt a környék megnevezést használjuk helyette. Az ökológiában a környezet az élőlényekre ténylegesen ható tényezőket jelenti (a külső tényezőket milliőnek, a belsőket toleranciának nevezzük). - Multiplurális környezet-elv: élőlény közösségeket azonos időben más-más környezetfaktorok befolyásolják, tehát a környezetek sokaságát fejezi ki (pl.: tavasszal a cinegék számára fontos környezeti tényezők a fészkeléssel vannak összefüggésben, míg az ugyanott található hagymás növényeknek a napfény intenzitása és a talaj nedvességtartalma lényeges). - Limitációs elv: a Liebig-féle minimúmtörvény általános alkalmazása (ő fogalmazta meg a törvényszerűséget a növények tápanyag forgalmára vonatkoztatva). Mivel a környezeti tényezők az élőlényekre egy időben együttesen hatnak, ha közülük bármelyik eléri vagy megközelíti a szervezet tűrőképességének határát, akkor az korlátozó (limitáló) tényezővé válik az adott szituációban. Ebből adódóan mindig a minimumban illetve maximumban lévő hatótényező szabályozza az élettevékenységet a többi tényező mennyiségétől függetlenül.
1.b Hortobágyi Nemzeti Park
A védett terület nagysága: 80.700 hektár, ebből fokozottan védett 1021 hektár. Elhelyezkedés: A nemzeti park egy nagyobb egybefüggő tömbből, és kisebb csatolt részekből áll. Területének nagy része a Püspökladány, Balmazújváros, Tiszacsege, Egyek által határolt négyszögbe esik. A Hortobágyi Nemzeti Park Magyarország legelső 1973-ban alapított és máig legnagyobb nemzeti parkja. Területe a széles körben elterjedt nézettel ellentétben korántsem korlátozódik a Hortobágy földrajzi, ökológiai területére, hanem különösen az utóbbi évek csatolásaival jóval nagyobb annál. Széleskörű kutatásokra alapozva a szakemberek felderítették és több-kevesebb sikerrel védelem alá helyezték az Alföld valaha volt természeti-táji értékeinek legértékesebb, még fellelhető területeit: a 1-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 1
foltokban még az eredeti arcát őrző szikes pusztát és füves löszpusztát, a szikespusztai tölgyes erdőket, tavakat, az egykor több száz négyzetkilométer kiterjedésű mocsaras lápos területek, és a Tiszát kísérő árterek galériaerdeinek maradványait. A folyó szabályozása után a kiszáradó puszta a legeltetés, a nagy sótartalmú, szolonyeces altalaj, a változó talajvíz és a szélsőségesen kontinentális időjárás miatt gyorsan szikesedésnek indult. Kutatások azonban kimutatták, hogy ez a folyamat a táj történetében a szárazabb időszakokban többször természetes módon is végbement éppen ez biztosította a ma is megtalálható sziki társulások fennmaradását. A gyorsan átutazó, intenzív élményekhez szokott ember számára első pillanatra talán unalmasnak tűnik a táj, de ha valaki időt és figyelmet szentel rá megértheti, hogy miért járnak csodájára messze földről a nomád világot még ma is őrző tájnak. A terület több mint felét kitevő szikes puszta (Ágota puszta, Nagyiváni puszta, Kunmadaras, Pentezug, Angyalháza, Zám) végeláthatatlan fűtengere közelebbről megvizsgálva növénytársulások évszakonként, vagy akár havonként változó, különböző színű, elrendezésű és élővilágú foltjainak mozaikja. A magasabb, szárazabb padkatetőkön sótűrő cickafarkfüves társulások élnek, a névadó pusztai cickafark mellett jellemző növényfajaik a sárga sziki pozdor, a sziki útifű, a sziki madárhúr, a magyar sóvirág, esetenként a szarvaskerep, a réti peremizs, a bárányüröm.A magasabb területeket kisebb-nagyobb vakszik foltok és szik-erek választják el egymástól. Ezeket a kloridos, szulfátos kis "halálzónákat" csak a legsótűrőbb növények képesek elviselni: budavirág, bárányparéj, tarackbúza, sóballa, az endemikus erdélyi útifű vagy a sziki üröm, fátyolvirág, kígyófarkfű díszlik rajtuk. A mézpázsitos társulások már átmenetet képeznek az ürmös szikes gyepek felé, amelynek jellemző növénye, a sziki őszirózsa nyár végén lilára színezi a vidéket. A szikesek rovarvilágát környezethez jól alkalmazkodott lepkék, sáskák, ízeltlábúak fajai alkotják. Jellegzetesek a hálót nem szövő farkaspók-félék, és gyakori hazánk legnagyobb pókja a szongáriai cselőpók. A puszta madárvilága rendkívül gazdag, több védett és szigorúan védett fajjal. Rendszeres fészkelő a ritka sziki pacsirta, a kopárosokon költő székicsér és széki lile. Féltve őrzött, ritkán szem elé kerülő fészkelő az ugartyúk, jelenlétére esténként jellegzetes panaszos kiáltása utal. Gyakori a bíbic, a nagy goda, és meg-megjelenik az ázsiai pásztormadár. Ragadozók közül rendszeresen látni a közönséges egerészölyvön túl pusztai ölyvet, parlagi sast, kerecsensólymot. Az őszi és tavaszi madárvonuláskor pedig vegyes madárcsapatok ezrei éjszakáznak a területen. Az egykor volt löszpuszták nagyobb részét már művelésbe vették, a még fellelhető védett löszhátakon túl a szántók, ugarok vették át helyüket (Boda-zug, Rév-zug). Jellemző növényei a osztrák és a ligeti zsálya, és a réti őszirózsa. A terület zonális elhelyezkedésére utaló védett sztyeppnövénye a macskahere. A művelt területek egy része szántó, de jelentős a legelő és a száraz kaszáló is, ahol a fürj, a fogoly, és a túzok talál élettérre. Emlősállománya már szegényesebb, a kisrágcsálókon túl a legfontosabb a ragadozó madarak fő táplálékát jelentő ürge.A mocsárvilág emlékét őrzik a megmaradt mocsárrétek, és láposok (Egyek-Pusztakócsi mocsarak, Kunkápolnás, Kunfényes, Feketerét), amelyek a terület mintegy negyven százalékát alkotják. Attól függően, hogy egy-egy terület meddig marad víz alatt, a meglábalhatatlan zsombékos, lápos mocsárréttől a szárazabb ecset- és hernyópázsitos, vizenyős rétekig terjednek. (Az utóbbi időben az aktív természetvédelem fő feladata, hogy megfelelő technikai háttér kialakításával gondoskodjon ezeknek a területeknek a rendszeres elárasztásáról.) A zsombékos területek tarackos, hernyópázsitos társulásának gyökérzete által közvetlenül megtartott földoszlopok olyan zsombékost alkotnak, ahol a mélyebb területek még száraz állapotban sem járhatók. Ezekben a védett tocsogósokban a csetkáka, a lila orvosi nadálytő, a sárga lizinka társaságában igen sok madárfaj talál fészkelő helyre: a szigorúan védett réti fülesbagoly, a sárszalonka, a goda, a vízicsibék több faja, sárga billegető. Csodás látványt nyújtanak a fehérszárnyú szerkők fészkelő telepei. 1-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 2
A vízzel bővebben ellátott területeket az egyre zártabb kákás, gyékényes, nádas társulások jellemzik. Itt kell megemlíteni, hogy a nemzeti park területén több nagy, mesterséges halastórendszer is van, amelyek szintén védettek (Hortobágyi halastavak, Csécsi-tó stb.) Nagy, nyílt vízfelületükkel és nádas, elmocsarasodó széleikkel ezek a mesterséges tavak vették át az egykori nagy pangóvizes területek szerepét, ezért jelentőségük az élővilág megtartásában kiemelkedő. A halastavakon és a zárt nádas élőhelyeken mintegy negyven madárfaj költ, és madárvonulási időszakban akár kétszáz fajból álló, többszázezres madárcsapatok is pihennek rajtuk ( az érdeklődők számára több helyen is madármegfigyelő-tornyot építettek a park munkatársai). A gyakori fészkelők között találjuk a kanalas gémet, szürke és vörös gémet, bölömbikát, bakcsót, nagykócsagot. A területen költ mindhárom hazai vöcsökfaj (a vörösnyakú vöcsök násztáncának meglesése feledhetetlen élmény), guvat, több récefaj, a nádi énekesek majd minden hazai faja, és költ a ritka csíkosfejű nádiposzáta egyre növekvő állománya is. A mocsárvilág legrejtettebb területein rakja fészkét Magyarország egyetlen fészkelő lúdfaja a nyári lúd. A mocsarak szélén és a halastavak gátjain a füzesekben kis énekesek élnek, különösen megkapó látvány a gyakori függőcinege lépten nyomon látható fészke. A tavak úszóhínár vegetációjában olyan védett növények találhatók, mint a rucaköröm, a sárgavirágú rovaremésztő rence, a fehéren virító vízi boglárkák, a kolokán, a békatutaj, a tündérfátyol és a fehér tündérrózsa. Szintén a vizes élőhelyekhez tartozik a nemzeti park csatolt területeit képző tiszai holtágak rendszere (Ároktő, Tiszacsege, Tiszadorogma környékén), és a Kiskörei-víztározó turistáktól egyelőre megkímélt északi részén kialakult madárparadicsom, amely a víztároló gátrendszerén sétálva lenyűgöző látvány. A holtágak galériaerdeje vegetációs időszakban a legforróbb trópusi esőerdő megpróbáltatásaival várja az érdeklődőt ( és védi lakóit. Ezek a Tisza-menti szil, kőris, és tölgyfa galériaerdők Európában egyedülállóak. Az aljnövényzetet iszalag, szederinda, szulák és süntök alkotja. Az erdők koronaszintjén akár százas gémtelepek, a vízben matuzsálemi korú fák korhadnak, közöttük vaddisznó, nyest, vadmacska jár. A töltések felől a botoló fűzesek vizes rekettyéiben még él a lápi póc. A nemzeti park másik messze földön híres erdőtársulása a szikespusztai tölgyes. Két jelentősebb állománya az Ohati és a kisebb Margitai erdő. Mindkettő az egykor volt nagy kiterjedésű zonális tölgyesek maradékai, sajnos egyre kisebb területen, és jobbára meggondolatlanul betelepített fafajokkal vegyesen. Ennek ellenére még mindig komoly természetvédelmi értékkel rendelkeznek. Uralkodó fajuk a kocsányos tölgy, a csertölgy, ritkább a molyhos tölgy, ezek mellett az egykori keményfaligetek maradványai a magyarkőris és a vénicszil. Az alsóbb régiókat tatár és mezei juhar, veresgyűrű som, galagonya és fagyal alkotja. Aljnövényzetük, illetve nagyobb tisztásaik növényzete jellegzetes és gazdag: odvas keltike, salátaboglárka, tavaszi csillagvirág stb. Tisztásain sziki kocsord, csepleszmeggy, ritkán törpemandula található. A sziki erdő állatvilága fajgazdag és jellegzetes. Háromszáz különféle lepkefaj, a vészesen ritkuló cincérek fajai, és futóbogarak alkotják. Az erdőfolt vonzza a madarakat, gyakori fészkelő az erdei és berki tücsökmadár, az erdei fülesbagoly, de fészkel a vörös vércse, az egerész és darázsölyv, és a kabasólyom is. Az Ohati erdő jellegzetes pusztai fészkelője volt a felhagyott vetési varjú fészkekben tucatszám költő kékvércse, mára azonban jó, ha néhány pár fészkel – ma már gyakrabban találni a puszta telepített erdeiben, a marhák védelmére egykor kialakított ún. szárnyékerdőkben (Juhosháti, Papegyházi erdő), ahol vörös vércse, sárgarigó, vadgerle és örvös galamb mellett talált otthonra. A területen a 16. század környékéig mintegy harminc, még az Árpádkorban keletkezett település létezett, amelyből néhányat részben feltártak: Csécs, Balmaz, Zám mellett egykori templomok, temetők maradványai találhatók. Híres a valaha volt Papegyháza Szent László-kori templomának 1-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 3
rekonstruált alapja Darassa- és Máta-puszta határában. Újabb kori emlék a felújított Zádor-híd, a kilenclyukú ma már használaton kívül álló kistestvére. A Hortobágy nomád, pásztorkodó életmódjának rekvizitumai az itt-ott még látható gémeskutak, az ősi magyar juh, a racka nyájai, a nagy hírű szilaj szürke marhacsordák, és a szintén ősi magyar kutyafajták: a puli, a pumi, a kuvasz és a komondor. A nemzteti park bemutatóhelyein (Hortobágyon, Nagyivánban stb.) a pásztorélet eszközein és fényképdokumentációján túl megtekinthető a jellegzetes pásztorszállás, a "vasaló", és a honfoglalástól a legutóbbi időkig használt, tájba illő "seggenülő hodály" is. Az egykori településkép leginkább Nagyivánban, Kunmadarason és Nádudvaron maradt meg. A halászfalvak szépséges házaira pedig a Tisza jobb oldalán Négyes, Tiszabábolna és Ároktő településeken lelhet rá az érdeklődő.
1/c A természetvédelmi biológia meghatározása Az utóbbi néhány évtizedben megnőtt az érdeklődés a Föld állat- és növényfajai iránt. Ma a kihalások korát értjük, ezt mind a tudomány, mind a közvélemény felismerte. A jelenkori kihalások legfőbb oka az emberi populáció elképesztően gyors növekedése, és ebből következően a többi faj élőhelyeinek pusztítása. A másik fontos ok pedig az állatok és növények túlzott mértékű hasznosítása a nemzetközi piacokon való értékesítés érdekében. Az emberi tevékenység hatására olyan élőhelytársulások szűnnek meg, amelyek kialakulásához évmilliókra volt szükség. Az elkövetkező évtizedekben fajok ezreinek, talán tízezreinek kipusztulása jósolható. A biodiverzitás csökkenésére négy tényező irányítja rá a figyelmet: 1.jelenlegi kihalási veszélyeztetettség soha nem látott mértékű. . 2. A veszély gyorsuló mértékben növekszik, hiszen az emberi populáció mértéke is gyorsul. 3. A biodiverzitást veszélyeztető tényezők káros hatásai összeadódnak, (savas ülepedés, fakitermelés) 4. Az emberek kezdik felismerni, hogy ami rossz az élővilágnak, az végső soron az emberi faj fennmaradását is veszélyezteti, hiszen létünk a természet erőforrásaitól függ. (pl. levegő, nyersanyagok) A biodiverzitás feltűnően gyors, egyre nagyobb mértékű és egyre szembeszökőbb csökkenése, valamint az a tény, hogy önmagában egyik tradicionális alkalmazott tudomány sem volt elég átfogó ahhoz, hogy a biodiverzitás csökkenését kezelni tudja, hívta fel a figyelmet a természeti biológia szükségességére, mely egy új multidiszciplináris tudomány. Kiegészíti ezeket az alkalmazott tudományokat, alapja a populációbiológia, a taxonómia, az ökológia, a biogeográfia és a genetika adja. Fő célja: 1. Az emberi tevékenység fajok populációira, társulásokra és ökoszisztémákra gyakorolt hatásainak vizsgálata, valamint ezzel összefüggésben 2. Olyan gyakorlati módszerek kidolgozása, melyek alkalmazásával megakadályozható az eredeti biodiverzitás csökkenése, és ha lehet, megoldható a veszélyeztetett fajok jól működő társulásokba való visszaillesztése. Elsődleges célja a biológiai sokféleség, hosszú távú megőrzése, a gazdasági megfontolások csak másodlagosak. A természetvédelmi biológiának a társadalmi-gazdasági környezetet leíró tudományterületek ismereteit is hasznosítania kell, hiszen a természet védelmét csak széleskörű társadalmi összefogással lehet csak megvalósítani. Jogi és oktatásügyi ismeretek is szükségesek a természetvédelmi programok végrehajtása módjainak megértéséhez. A fizikai környezettel foglalkozó tudományok bizonyos szintű ismerete is szükséges az élőlények és környezetük között meglévő kapcsolatok
1-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 4
figyelembevételéhez. A természetvédelmi biológia az alapozó tudományaival ellentétben a gyakorlatban is kivitelezhető válaszokat próbál találni a tudományos kérdésekre.
1-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 5
