18. Galgóczi Katalin: Művészetpszichológia Művészet és patológia kapcsolata Az ókortól tartja magát a nézet, hogy a művész kóros lelkületű, ha nem elmebeteg. (Halász, 2002.) Ehhez képest viszonylag későn született az ötlet, hogy a produktumból tanulságokat vonjunk le az alkotó pszichopatológiájával kapcsolatban. Freud volt az első, aki az alkotásból következtetett az alkotóművész személyiségéről. Leonardo tanulmányában Leodardo Da Vinci élettörténetének meghatározó jegyeit találta meg Szent Anna harmadmagával című festményén. Elemzésében úgy véli, hogy a művész folyamatosan képes a tudattalanjával kommunikálni és nem enged utat a neurózisának. A művész esetében tehát fontos differenciáló tényező ez az önkontroll. A pszichiátriai betegeknél nincs meg ez a kontroll (ez a betegség lényege) de a tudattalan élményvilágukat megjelenítik az alkotásaikbanleggyakrabban képzőművészeti alkotásokban. A festés, rajzolás, szobrászat kikerüli a verbalitás akadályozó hatását. A skizofrénia, depresszió vagy kényszerbetegség élményei, félelmei és szorongásai képileg megjeleníthetőek. Beszélni, vagy írni nehéz róla, mert nincsenek hozzá megfelelő szavak. Egy regény, vagy novella megírásához nagyobb konstruáló-átlátó-összegző képesség kell, mint amire a pszichiátriai beteg képes. Betegségének lényege, a kontroll hiánya akadályozza meg a nagyobb lélegzetű mű létrehozásában. Festmény rajz, vagy grafika rövidebb idejű, a pillanatnyi élmény megragadására és kifejezésére inkább képes. Ilyen a vers is, amely pl. József Attilánál láttató, erős vizuális élményt ad. Piros vérben áll a tarló s ameddig a lanka nyúl, kéken alvad Sír az apró gyenge gyep és lekonyul. Lágyan ülnek ki a boldog halmokon a hullafoltok. Alkonyul. (Költőnk és kora)
Az ő költészetében a képiségnek nagy szerepe van a zenei és hangulati elemek mellett. „A képzelődés elburjánzása megteremti a pszichózis vagy a neurózis feltételeit” figyelmeztet Freud.(id. Halász, 2002.) Eszerint a kontroll tartja vissza a művészt az elmebetegségtől. Ez a kontroll azonban- ha élhetünk ezzel a képzavarral - „törékeny”. Nehéz volna ennek alapján differenciálni a művészt a nem művésztől. Idézett példánk, József Attila például több pszichiátriai diagnózist kapott már életében is, de ennél változatosabb a halála után az alkotásaiból kikövetkeztetett diagnózisok száma. (skizofrénia, border.line személyiségzavar, depresszió) Valószínűleg mindegyik igaz és gyakran tapasztaljuk, hogy a krónikus pszichiátriai betegek is sok különböző diagnózist „hordoznak magukkal”. Lehet, hogy ez a tény a kategorizálás nehézségét, vagy képtelenségét mutatja. Megfordítva a művészet és patológia összefüggésének elemzését felvetődik a kérdés, hogy az elmebeteg titulus csak megnehezíti, vagy lehetetlenné is teszi az alkotó művésszé avatását? (József Attilánál ez fordítva történt, a diagnózisokat művészete elismerése után kapta.) Képesek vagyunk e az elmebeteg művészt művésznek tekinteni, vagy csak elmebeteg művésznek? Hiszen a kontroll, amely visszaránt a tudattalanban való elsüllyedéstől nem mindig működik tökéletesen. Pszichiátriai kezelés, önpusztítás, öngyilkosság inkább gyakoribb, mint kivételes vitán felül művésznek elismert nagyjaink között. ( Juhász Gyula, Ady Endre, Csontváry stb. ) Baron (1967, 72 id. Halász, 2002.) vizsgálata szerint a kreatív írók fogékonyabbak skizofréniára, depresszióra és hisztériára az átlagos populációnál, de énerejük is nagyobb. Jelentősebbek az erőforrásaik, hogy kóros indíttatásaikat az alkotás szolgálatába állítsák. Lehetséges, hogy a kiemelkedő alkotói potenciálnak és az „elmebetegség nélküli pszichózisnak” közös genetikai alapja van. (Eysenck, 1995 id. Halász 2002.) Eysenck ugyan elmebetegség nélküli pszichózisról beszél, de a pszichózis, főként a skizofrénia gyakran találkozik az alkotókészséggel. Fordítva viszont nem igaz a tétel: a skizofrénia nem alkotó jellegű. „Az elmebetegség nem belépőjegy a Parnasszusra.„ állapítja meg frappánsan Kretsmer. (id. Halász, 2002) A művész kontra elmebeteg vitáját a személyiség nyeri. A tehetség az elsődleges. A skizofrénia nem teremt újat, de felerősítheti a meglévő alkotóerőt. A művész skizofén élményei és gondolkodása hatására olyat hoz létre, ami a betegség nélkül nem jöhetett volna létre. A tudattalan jobban érvényesül, mert a civilizációs abroncs lepattan. (Jaspers, 1986. id. Halász, 2002). A betegség tehát eszerint lehetővé teszi a tehetség gátolatlan megnyilvánulását. Lehet, hogy enélkül József Attila sem tudott volna leírni ilyen sorokat: „...hol a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok” (Munkások)
„…Bajszom, min telt hernyó terül elillant ízű számra szét. Fáj a szívem, a szó kihűl. De hát kinek is szólanék-„ (Reménytelenül Vas-színű égboltban) A kognitív gátlástalanodás elősegíti a divergens gondolkodást. A művész maga neurózisának sikeres tárgyiasítása: formát ad neki és mások számára hozzáférhetővé teszi. (Tilling, 1953. id. Halász, 2002.) A hétköznapi ábrándozó elrejti mások elől ábrándjait, mert szégyelli őket. A pszichológiai probléma az alkotásban sem egy az egyben jelenik meg. A művész dolga az álcázás, leplezés - Freud megközelítésében az egoisztikus törekvés és magamutogatás elrejtése a művészet leple alá. (Halász, 2002.) A művészi alkotófolyamat a tudattalan, a tudatos és a tudatelőttes együttes vagy egymást váltogató működésmódja, amely meghatározó az ihletben. A szellemi erőfeszítés szintje ingadozik a rendkívüli erőfeszítés és a nagyfokú ellazulás között. A tudattalan átjárhatóvá válik és ennek tartalmait vizsgálja és munkálja meg a művész. Kris (1952 id. Halász, 2002.) elmebetegek spontán grafikai és festészeti alkotásaiban is a tudatos szándékot hangsúlyozza. Vizsgálata szerint az én megtartja a kontrollt és gondoskodik arról, hogy a torzítás ne menjen túl messzire. A művészi újdonságot viszont a regresszió mélységének fokozása teremti meg a nyelvi kimunkáltság szintjének megtartásával. Pine (1973.id. Halász, 2002) vizsgálatában a történetek kvalitása és a késztetések kontrollált kifejezése között összhang van. Szegényesebb kvalitás kusza belső késztetésekkel jár együtt. Kísérletében a magas kreativitásszintet összefüggésbe hozta az elsődleges folyamatok (ösztönkésztetések) kifejezésével és egyidejű kontrolljával is. Fiziológiai szinten az agykérgi arousalszint a kiemelkedő művészeknél szokatlanul magas vagy alacsony. A kreatívabbaknál a nyugalmi éberségi szint fokozottabb és alkotás közben csökken, ami az elsődleges folyamatoknak kedvez. Jung (1998, 13. id. Halász, 2002) azt a gondolatot, amely szerint az egyedfejlődés a törzsfejlődést megismételi, kiterjeszti az álmodozás fantáziálás kérdésére. Véleménye szerint az álmodozás, fantáziálás és az infantilis gondolkodás a történelem előtti idők és az ókor analógiája lehetne. Ez a tevékenység összekapcsol az emberi szellem legősibb alapzatával, ami a tudat alatt található. Az ősi kép a történelem során ismétlődik ott ahol a fantázia szabadon mozoghat. Minden képbe az emberi pszichológai, az emberi sors egy darabkája van
bezárva: egy darab bánat és öröm, ami az ősök sorában számtalanszor előfordult. A pszichiátriai beteg ezen az úton visszanyúlhat az eredethez, a származáshoz. Az emberi történelem kútjának mentén visszaereszkedhet saját egyéni története mélyére és kapcsolatba kerülhet a korai preverbális traumáival, amelyeken így tud dolgozni. Ha a kollektív tudat létezését elvetjük, akkor is találkozhatunk ezzel az ősi mintázattal ismétlődő minták és alakok megnyilvánulásában. Lehet, hogy véges azoknak a dolgoknak a száma, amit az emberi elme megalkotni képes. A tudattalan, a művészet és az elmebetegség kapcsolatát vizsgálva említsük meg még a sámánok révülését. Ez a tapasztalatok szerint (Halász, 2002.) sarki jelenség. A nagy hideg, a hosszú éjszakák és a magány provokálják a lelki változásokat (a tudattalannal való kapcsolatteremtést), amihez a délibb tájakon drog kellett. Párhuzamba állítva ezzel a pszichiátriai betegek helyzetét megállapíthatjuk, hogy ők kontinentális éghajlaton is megtapasztalják a magány, izoláció élményét, depresszióban a sötétet és hideget is. Ez a mechanizmus hozzájárul az elmélyülés és az abból merítkező alkotás létrejöttéhez, vagy kontroll és énerő hiányában, a tudattalanban való megrekedéshez. A sámán elmerülése közben is sértetlen kapcsolatban van a valósággal, nem veszíti el az önkontrollt. A transzállapot önmagában ugyanúgy nem vezet alkotáshoz, mint a skizofrénia. Az állapot megtapasztalása nem éleszti fel a vágyat az élmények művészi rögzítésére, vagy más alkotásra akkor sem, ha az illető művész. (Berlin és mtsai,1955. id. Halász, 2002.) Sőt, az említett kísérletben a résztvevő művészeket zavarta a transzállapot feletti kontroll hiánya. Ez szükséges az alkotás megvalósulásához: a művész a tapasztalatával egyidejűleg kívül is akar maradni rajta. A transzállapotot a művészi alkotással a tudatállapot köti össze. A kreatív egyén paradoxona, hogy irányítani tudja az irányíthatatlan tudattalant, hogy használható belátáshoz jusson (Csíkszentmihályi és Sawyer, 1995. id Halász, 2002). Az alkotás, mint diagnosztikus lehetőség „Az nem biztos, hogy a világ olyan, amilyennek látom, de az biztos, hogy én olyan vagyok, amilyennek a világot látom.” (Halász, 1978. id. Vass, 2003.)
A kifejezéspatológia a képi alkotások patológiai sajátosságaira figyel. Tanulmányozza a tehetséges betegek és a beteggé vált művészek alkotásait is. Ezek a művészekről és elmebántalmaikról írt patográfiák. A betegség élményvilágát tárják fel, a kórfolyamat és az
alkotókészség összefüggéseit világítják meg. A projekció mechanizmusával az intrapszichés konfliktus kivetül a tudattalan élményvilágból és az alkotásban a személyiség egésze leképeződik. Az elmebetegek alkotásai jelentősen különböznek más alkotókétól. A schizofrének képein nincs mozgás és nincsenek árnyalatok. Jellemző alkotásaikra a stilizáló tendencia, a regresszív elemek, melyek a gyermekrajzokon fordulnak elő. A határvonalat túlzottan hangsúlyozzák, vagy elhanyagolják, ez az énhatárok elmosódottságát jelzi. Emberi kapcsolataikkal függ össze a bizarr, elhanyagolt, hiányos ruhaábrázolás, az absztrakt jelleg a valóságábrázolás hátrányára, a sztereotípia és a szimbólumok megjelenítése. (Hárdy, 1983.) A színeket nem kombinálják, csak egymás mellé helyezik. Új stílust alkotnak patológiás eredeti technikával. A képek tartalma sokszor nem egyértelmű, vagy a látszólagos tartalom mögött más látens tartalom rejlik. Rajzaik olyan autisztikus hieroglifák, amelynek kulcsát csak a beteg ismeri. (Jakab, 1998) Az alkotások tartalmából kitűnik a misztikus világ fontossága. Az álmok és művészetek világa a mentális betegeknél képi formában is megjelenik. Ugyanúgy jellemző ezekre az alkotásokra a sűrítés, szimbolizmus, agglutináció, mint az álmokra. A rajz, festmény vagy szobor megkomponálása a személyiség egyensúlyával analóg. A személyiség szétesése az alkotásokban is nyomon követhető az egyensúly és a konstrukció hiányában. (Jakab, 1998) Az alkoholista betegek alkotásaiban a vonalvezetés feltűnően más: felületes, gyors és reszkető. Gyakori a torzóábrázolás, a deformitás. Az alkoholista skizofréneknél a rajzok szegénysége feltűnő és a sablonok gépiesen ismétlődnek. Az oligofréniát az összefüggés hiánya jellemzi és az aprólékos ábrázolásmód. A képi kifejezések vizsgálata viszonylag későn vonult be a pszichiátria eszköztárába. Történetét Hárdi (1983) dinamikus rajzvizsgálat könyve alapján mutatom be. Hans Prinzhorn: Bilderei der Geiteskranken című tanulmánya 1922-ben jelent meg, amelyben a Heidelbergi klinika 5000 db.-ból álló gyűjteményét dolgozta fel. Ezeknek a képeknek 75%-át schizofrén betegek alkották. Prinzhorn formai elemzés alá vette a műveket és elemzése során foglalkozott szimbólumokkal és a kórképből átvetülő kóros mechanizmusokkal is. (hasadás, disszociáció) Prinzhorn munkássága túlnőtt a szakterület határain, a sajtó sokat foglalkozott
vele és Paul Klee ill. Max Ernst- en keresztül hatást gyakorolt a művészet fejlődésére és új irányzataira is. Freud Leonardo da Vinci-ről írt tanulmánya ösztönzést adott a kutatásoknak. Ernst Kris könyve pedig az alkotókészség és művészet mélypszichológiai megvilágítását adta és sok patológiás anyagot használt fel. A képi kifejezés vizsgálatának Magyarországon a neuropszichiátriában és a pszichológiában hagyományai vannak. Angyal a hipnotikus kísérleteiben előidézett regressziót rajzvizsgálatokkal kísérte, Környei pedig Ferency Béni agyi inzultusát követően a művész alkotó tevékenységét kísérte figyelemmel. A hazai patográfiában Szirmayné Pulszky H. Paál László, Munkácsy Mihály és Csontváry elmebántalmaival foglalkozott. Az orvosi pszichológia oldaláról Mussong-Kovács Erzsébet tartott előadásokat és írt közleményeket a témában.(Hárdy, 1983.) A modern pszichotrop szerek közül elsősorban a hallucinogének hatására történő képi kifejezés keltette fel az érdeklődést. Böszörményi és munkatársai dietiltriptominnal foglalkoztak és a szer hatására keletkezett hallucinációkat ábrázoltatták. Képzőművészet a pszichiátriában Az elmebetegek alkotásai jelentősen különböznek más alkotókétól. A schizofrének képein nincs mozgás és nincsenek árnyalatok. A színeket nem kombinálják, csak egymás mellé helyezik. Új stílust alkotnak patológiás eredeti technikával. A képek tartalma sokszor nem egyértelmű, vagy a látszólagos tartalom mögött más látens tartalom rejlik. Rajzaik olyan autisztikus hieroglifák, amelynek kulcsát csak a beteg ismeri. Az alkotások tartalmából kitűnik a misztikus világ fontossága. Az álmok és művészetek világa a mentális betegeknél képi formában is megjelenik. Ugyanúgy jellemző ezekre az alkotásokra a sűrítés, szimbolizmus, agglutináció, mint az álmokra. A rajz, festmény vagy szobor megkomponálása a személyiség egyensúlyával analóg. A személyiség szétesése az alkotásokban is nyomon követhető az egyensúly és a konstrukció hiányában. (Jakab, 1998) A képi kifejezések vizsgálata viszonylag későn vonult be a pszichiátria eszköztárába. Történetét Hárdi (1983) dinamikus rajzvizsgálat könyve alapján mutatom be. Hans Prinzhorn: Bilderei der Geiteskranken című tanulmánya 1922-ben jelent meg, amelyben a Heidelbergi klinika 5000 db.-ból álló gyűjteményét dolgozta fel. Ezeknek a képeknek 75%-át schizofrén betegek alkották. Prinzhorn formai elemzés alá vette a műveket és elemzése során
foglalkozott szimbólumokkal és a kórképből átvetülő kóros mechanizmusokkal is. (hasadás, disszociáció) Prinzhorn munkássága túlnőtt a szakterület határain, a sajtó sokat foglalkozott vele és Paul Klee ill. Max Ernst- en keresztül hatást gyakorolt a művészet fejlődésére és új irányzataira is. A képi kifejezéssel pszichoanalítikus szerzők is foglalkoztak. Freud Leonardo da Vinci-ről írt tanulmánya ösztönzést adott a kutatásoknak. Ernst Kris könyve pedig az alkotókészség és művészet mélypszichológiai megvilágítását adta és sok patológiás anyagot használt fel. A nagy művészekről és elmebántalmaikról szóló patográfiák a betegség élményvilágát és a kórfolyamat - alkotókészség összefüggéseire világítanak rá. A képi kifejezés vizsgálatának Magyarországon a neuropszichiátriában és a pszichológiában hagyományai vannak. Angyal a hipnotikus kísérleteiben előidézett regressziót rajzvizsgálatokkal kísérte, Környei pedig Ferency Béni agyi inzultusát követően a művész alkotó tevékenységét kísérte figyelemmel. A hazai patográfiában Szirmayné Pulszky H. Paál László, Munkácsy Mihály és Csontváry elmebántalmaival foglalkozott. Az orvosi pszichológia oldaláról Mussong-Kovács Erzsébet tartott előadásokat és írt közleményeket a témában. A modern pszichotrop szerek közül elsősorban a hallucinogének hatására történő képi kifejezés keltette fel az érdeklődést. Böszörményi és munkatársai dietiltriptominnal foglalkoztak és a szer hatására keletkezett hallucinációkat ábrázoltatták Ide idézném saját szakdolgozatom vizsgálatának eredményét. A vizsgálatban 3 csoport: aktív opiáthasználók, leállt szenvedélybetegek, vagyis akik már egy éve nem használtak szert, és a drogos csoporthoz illesztett kontrollcsoport rajzait hasonlítottam össze.(2001.) Megállapíthatjuk, hogy a három csoport rajzain markáns különbségek figyelhetők meg. A drogos csoport rajzain több a bizarréria, hiányosabbak és alacsonyabb színvonalúak az ábrázolások. A tendenciaszerű balra tolódásban és az emberrajz számítógépes elemzésében tetten érhetjük a regressziót, impulzivitást, a fokozott kötődésigényt és dependenciát, valamint az ösztönkésztetések kezelésének nehézségeit (agresszió, szexualitás). Ezeket a jellemzőket a border-line személyiségre írták le, amelyet Wurmser az addiktív opiáthasználat kritériumának tekint. Mivel ezeket a jegyeket részben (impulzivitás, érzelmi-indulati feszültségszabályozás
nehézségei) a leállt csoportban is megtalálhatók lehetséges a droghatás következményének is tekinteni őket, de ugyanannyira tekinthetjük egy közös személyiségvonásnak, amely droghasználatra predesztinál. A leállt szenvedélybetegek csoportjának rajzain a projektív értelmezés szerint egyfajta izolációt és elidegenedést láthatunk. A megjelenő absztrakciós és szimbolizációs hajlamot tekinthetjük intellektuális-spirituális nyitásnak, ami tükrözi a teljes életmódváltást és mentális pálfordulást egyaránt. Ezt a nagyobb fokú szimbolizációs és absztraháló tendenciát tekintve párhuzamot vonhatunk Jaffé (1993) elemzésével, aki az absztrakció megjelenését a művészetben metafizikai nyugtalanság és szorongás kivetülésének tekintette. Az absztrakt művész hátat fordít a realitásnak és a dolgok centrumában keresi a veszélyben is fellelhető bizonyosságot és állandóságot. Az absztakció menekülés a világ gonoszsága elől és a valóságtól elszenvedett sérülésektől. A művészet, mint terápia A képi kifejeződés nem csupán diagnosztikus értékű, hanem a betegekkel való foglalkozás fontos ága a művészetterápia. A rajz, festés és egyéb alkotó tevékenység elősegíti a beteg jobb önkifejezését és átlendíthet a verbális nehézségeken is. Az alkotásban lezajló belső folyamtok élményszinten korrektív hatást fejtenek ki a személyiségre: mobilizálni képesek személyiségrészeket, amivel a belső egyensúly kialakítható. A művészetterápia gyógyító ereje abban rejlik, hogy az élményfeldolgozás során a tudattalan kifejezi a környezet számára a belső realitást és távolságot ad alkotó és alkotás között, ami az élmények elemezhetőségét, tudatosítását teszi lehetővé. (Tringer, 1991.) Alapvetően két művészetterápiás megközelítés lehetséges. Az egyik esetében az alkotás létrehozása hordozza magában a terápiás elemeket, magában az alkotó folyamatban történik meg a belső élmények átrendeződése. A másik lehetőség egy alkotáson keresztül élményeket tesz láthatóvá, azoknak jelentéseket tulajdonít és verbális síkon dolgozza fel. A művészet, a műalkotás azon túl, hogy a kultúra alappillére, mélyen az emberről, egészségről, betegségről, kínokról és örömökről szól. Az emberi lékektől és a pszichológiától nem elválasztható.
„Mert ez Uram, a fő-bizonyság, mely erőnkről s tisztünkről s emberi méltóságról beszél,
e forró zokogás, mely korról-korra hömpölyög s egykor Örök Időd partjain halni tér!” Baudelaire: Fároszok Ford.:Szabó Lőrinc
