A békesség ígérete
18. fejezet
Dies Domini D
ies Domini, vagyis Az Úr napja címmel jelent meg II. János Pál pápa apostoli levele a vasárnap megszentelésérıl. A dokumentumot 1998. május 31-én, pápaságának huszadik évében írta alá a katolikus egyházfı, és július 7-én került kihirdetésre. Vajon érdemes-e egy viszonylag szők terjedelmő könyvben egy egész fejezetet szentelni egy pápai enciklikának? S ha igen, akkor miért? Általában nemmel válaszolnék a kérdésre, a lengyel pápának ez az írása azonban olyan dokumentum, amelynek jelentısége az adventisták számára szinte felbecsülhetetlen. Kezdetét jelentheti annak a folyamatnak, amelynek vége, a próféciák szerint, a végsı üldözésben fog kiteljesedni. Nekünk, adventistáknak, a Biblia kinyilatkoztatása alapján régóta nyilvánvaló, hogy a Jézus visszajövetelét közvetlenül megelızı idıben a nagy küzdelem középpontjában Isten erkölcsi törvénye áll majd, s annak is különösen a negyedik, a szombat megszentelésérıl szóló parancsolata. Több mint száz éve valljuk és hirdetjük, hogy a végsı idıkben kulcsfontosságú szerepet kap majd a maradéknak a teremtés emlékünnepéhez való viszonya, hogy a szombat végül az Istenhez való hőség próbakövévé válik. Éppen ezért II. János Pál gondolatmenete és néhány kijelentése megrázó erejő számunkra. Nyilvánvalóvá válik, hogy az Isten által adott próféciák nem a távoli jövıben teljesednek majd be. Szemünk láttára váltak, válnak valósággá azok a jelek – az egységes világ létrejötte, a pápaság felemelkedése, politikai hatalomra jutása, az
202
Dies Domini USA protestánsainak kéznyújtása a katolicizmus felé –, amelyek immár belátható közelségbe hozzák “ama boldog reménységet” (Tit 2:13 ). Isten nem a szenzációéhségünk kielégítése miatt mutatta meg számunkra a jövı néhány részletét, hanem azért, hogy még mélyebb kapcsolatba kerülhessünk az İ Fiával, a mi megtartónkkal, Jézus Krisztussal. S bár eredeti szándéka nem ez volt, az apostoli levél mégis éppen erre döbbenthet rá bennünket.
A vasárnap múltja A pápa írása nem tagadja a valóságot. Elsı része, amely Az Úr napja címet viseli, szinte minden részletében biblikus áttekintést nyújt a szombat teológiájáról. Kifejti, hogy a szombat a teremtés emlékünnepe, nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten a semmibıl teremtette a világot (más kérdés, hogy a pápa 1997 ıszén az evolúció tanítását összeegyeztethetınek nyilvánította a keresztény hittel), világossá válik, hogy Isten megáldotta és megszentelte ezt a napot. Mély tartalommal bír számunkra is az a gondolata, amelyben ezt írja: “a hivınek nemcsak úgy kell pihennie, ahogyan az Úr megpihent, hanem az Úrban kell pihennie, azáltal, hogy a dicséretben, a hálaadásban, a gyermeki alázatban és a jegyesi barátságban viszszaviszi hozzá az egész teremtést” (16. pont). A levél következı fejezete leszögezi: bár a teremtéskor Isten a hetedik napot szentelte meg, mégis, “a keresztények, amikor felfogták a Krisztus által megkezdett új és végsı idı eredetiségét, a szombat utáni elsı napot tették ünnepnappá, mert azon történt az Úr feltámadása” (18. pont). Ugyanezt hangsúlyozza az 55. és a 30. pont is: “a keresztények, akik a Krisztus vérében történt szabadulás hirdetıi, följogosítva érezték magukat arra, hogy a szombat értelmét áthelyezzék a föltámadás napjára… A spontán gyakorlatból késıbb jogilag szentesített törvény lett…” Gondolom, szinte magától buggyan ki belıled is a már nagyon sokszor feltett kérdés: a keresztények vajon honnan vették a felhatalmazást Isten kinyilatkoztatott törvényének megváltoztatásához, amikor Jézus teljesen egyértelmővé tette, hogy aki “csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában legkisebb lészen” (Mát 5:19).
203
A békesség ígérete A pápa értelmezésében azok a változások, amelyek a negyedik században, Konstantin császár uralkodása alatt a kereszténység társadalmi, politikai, erkölcsi helyzetében és elsısorban a Krisztus tanítása iránti hőségében bekövetkeztek, végeredményben pozitív változások voltak. Nem szabad elfelejtenünk, amit a levél sem titkol el, tudniillik, hogy a vasárnap megszentelése éppen ebben az idıben váltotta fel Isten szombatparancsát. A pápa értékelése szerint a kereszténységen belüli szinkretista, vagyis a különbözı vallásokat összevegyítı törekvések szintén pozitív tartalmat kapnak. “Egy bölcs lelkipásztori megfontolás arra késztette az Egyházat, hogy tegye kereszténnyé a vasárnap számára a dies Solis, »a nap napja« elnevezést, amellyel a pogány rómaiak jelölték e napot, s még a mai nyelvekben is feltőnik.” (27. pont) A fent említett korszakban, 321-ben jelent meg az elsı vasárnaptörvény, amely biztosította a keresztények számára a vasárnap megünneplését, sıt bizonyos szankciókkal sújtotta mindazokat, akik megrontották e napot. Az ekkor bevezetett polgári törvényekrıl ezt írja II. János Pál: “Tévedés volna tehát a heti ritmussal kapcsolatos törvényhozást az Egyház szempontjából mellızhetı, jelentéktelen történelmi körülménynek tekinteni. A zsinatok a birodalom szétesése után is ragaszkodtak az ünnepi nyugalom törvényéhez.” (64. pont)
A vasárnap jelene Mindehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a konstantini kor után ez már nem jelentett túlságosan nagy megerıltetést. Mivel az egyház kezében egyre nagyobb politikai erı összpontosult, ezért lehetıvé vált, hogy idıvel az legyen az állami törvények megalkotója is. Így van ez akkor is, ha erre jelenleg kicsinek látszik az esély. A vasárnap megszentelésérıl szóló “lelkiismereti kötelezettséget, amely az elsı századok keresztényei által oly erısen érzett belsı igénybıl fakadt, az Egyház állandóan megerısítette, de eleinte nem tartotta szükségesnek törvénybe foglalását. Csak az idık múlásával, amikor lanyhaság és hanyagság kezdett mutatkozni, kellett kifejezetten megfogalmazni a kötelezettséget, hogy a hivıknek részt kell venniük a vasárnapi szentmisén. Legtöbbször buzdítás formájában tette, de olykor pontos jogi megfogalmazáshoz is kellett folyamodnia.” (47. pont) E gyakorlat következményei adottak lettek. “Egy ilyen törvény rendes körülmények között súlyos bőn terhe
204
Dies Domini alatt kötelez. Ezt tanítja a Katolikus Egyház Katekizmusa.” (47. pont) A “rendes körülmények” kifejezés természetesen a katolikus egyház hatalmi pozícióját jelentik. Ennek hátterén a következı kijelentések magától értetıdıen egyet jelentenek a polgári törvényhozás aktív befolyásolásával. “Másrészt az Úr napja és a pihenınap kapcsolatának a polgári társadalomban olyan tartalma és jelentısége van, ami túlmutat a sajátosan keresztény határokon. A munkának és a pihenésnek az emberi természetbe beleírt váltakozását Isten akarja… Ennek elismerése fokozottan fontos a mi korunkban… Elıdöm, XIII. Leó pápa »Rerum novarum« enciklikájában ezért tanította, hogy az ünnepi munkaszünethez a munkásnak joga van, amelyet az államnak biztosítania kell.” (65-66. pont) A munkaszüneti pihenés hazánkban is alkotmányos jog. Az érem egyik oldala, hogy az állam biztosítja erre a jogot, valóban lehet jó dolog. A másik oldal azonban, ha egy egyház akarja az állam törvényeit is befolyásolva, kötelezıvé tenni valamely nap megszentelését, már nagyon komoly problémákat vet fel. (A mai Magyarországon felfigyelhetünk azokra a momentumokra, amelyek sejtetik azokat a problémákat, amelyek akkor jelentkeznek, ami-kor az állam csorbítani próbálja a lelkiismereti és vallásszabadsági jogot.) Ebbıl már szinte magától adódik az a következtetés, amit a pápa a 67. pont végén kijelent: “Ezért a keresztényeknek természetszerően tenniük kell valamit annak érdekében, hogy a polgári törvényhozás korunk sajátos körülményei között is számoljon kötelezettségükkel, amely szerint meg kell szentelniük a vasárnapot.” Kimondatlanul is benne van ebben a megfogalmazásban, hogy amikor újra adottak lesznek a körülmények, akkor a katolikus egyház megragadja majd a lehetıséget, és mindent megtesz azért,
205
A békesség ígérete hogy a vasárnap megszentelését törvény tegye kötelezıvé. A pápa – nem is túl burkoltan – megfogalmazta, hogy a római egyház adott pillanatban a polgári törvényhozás eszközeit is igénybe fogja venni annak érdekében, hogy vallásos törvényeket hozhasson. Robert S. Folkenberg, a Generál Konferencia volt elnöke, az apostoli körlevélre az adventista egyházvezetık által aláírt állásfoglalásban a következıt jelentette ki: “A levélben megfogalmazott gondolat, amely szerint a keresztények síkraszállnak amellett, hogy különleges körülmények között a polgári törvényhozást is kötelezettség terheli, azt az óhajt tükrözi, hogy inkább hivatkozzanak az állam hatalmára, mint a Szentírás tekintélyére.” Ellen White több mint száz évvel ezelıtt leírta, hogy a vasárnaptörvény érvényesítésében nem kizárólag vallási szempontok játszanak majd szerepet, hanem gazdaságiak is: “azt állítják, hogy a rohamosan terjedı romlottság jórészt az úgynevezett »keresztény szombat« megszentségtelenítésének tulajdonítható, és hogy a vasárnap megtartásának kikényszerítésével nagymértékben megjavulnának a társadalom erkölcsei. Ez az állítás különösen Amerikában hangzik, ahol az igazi szombat tantételét a legtöbbet prédikálják. Az egyik legkimagaslóbb és legfontosabb erkölcsi reform, a mértékletességi munka itt gyakran kapcsolódik a vasárnapmozgalomhoz. Az utóbbi képviselıi azt állítják önmagukról, hogy a társadalom legfıbb érdekeinek elımozdításán fáradoznak. Azokat pedig, akik nem hajlandók összefogni velük, a mértékletesség és a reform ellenségeinek bélyegzik… Elıfordulhat, hogy a vasárnapmozgalom vezetıi olyan reformokat hirdetnek, amelyekre az embereknek szükségük van; olyan elveket, amelyek összhangban vannak a Bibliával.” (NK, A közelgı küzdelem címő fejezet) White testvérnı mindezt 1888-ban írta! Az enciklika utolsó, 86. pontjában ezt írja a pápa: “Ezért buzdítalak titeket, kedves Testvéreim, a püspökségekben és a papságban, hogy a hívekkel együtt fáradhatatlanul törekedjetek rá, hogy e szent nap értéke egyre ismertebb legyen, és egyre inkább megéljük. Ez gyümölcsöket fog hozni a keresztény közösségnek, de jótékony hatással lesz az egész társadalomra is.”
206
Dies Domini A vasárnap jövıje II. János Pál pápa gondolatainak alapján kiteljesedhet a vasárnaptörvény küszöbönálló bevezetésének víziója, majd gyakorlata. Kérlek, gondolj csak vissza ismét az elsı fejezetben felsorolt jelekre. Az Egyesült Államok protestáns vezetıinek egyébként jogos erkölcsi köntösbe öltöztetett tevékenysége mögött gyakorlatilag az rejlik, hogy ugyanúgy ugrásra készen várakoznak, mint ahogy azt a Vatikán teszi. Az 1994-ben aláírt nyilatkozatban már kinyilvánították, hogy semmi rosszat sem látnak abban, ha a katolicizmussal karöltve munkálkodnak együtt az évezred végének missziómunkájában. A Keresztény Koalíció nevő szervezet (amely a gyakorlatban már megvalósította azt az összefogást, amit a pápa egyelıre csak a katolikus egyházon belül sürget) nagyon komoly lépéseket tett az USA alkotmányának megváltoztatása érdekében. Mint hangsúlyozzák, a vallás- és lelkiismereti szabadságról szóló elsı törvénycikkelyt mindenképpen meg kell változtatni ahhoz, hogy a keresztény erkölcs törvényerejővé, kötelezıvé tételével a társadalom viszszanyerhesse elveszített értékeit, belsı tartását, és hogy megakadályozzák a végsı káosz beköszöntét. A pápa apostoli levele nem más, mint ezeknek a törekvéseknek egyfajta összefoglalása.
A tényeken túl Ezek a szemünk elıtt kibontakozó tények, s ezek arra mutatnak, hogy világunk immár a legvégsı krízis elé néz. Adventistaként kezünkben van, úgymond, az események “forgatókönyve” is. Ismerjük a jeleket, amelyek Urunk jövetelét jelzik, s egyre sőrőbben látjuk ezeket beteljesedni. Az igazi kérdés azonban nem az, hogy mi fog történni, mire kell még felkészülnünk (amikor tudjuk, hogy csak Jézus eljövetelére kell készülnünk), hanem az, hogy mit jelentenek számunkra ezek a jelek. Felnyitják-e szemünket annak meglátására, hogy mindaz, amirıl tudomásunk van, amirıl olvasunk és tanítunk: valóság? Felráznak-e bennünket álmunkból, túlmutatnak-e mindennapi nehézségeinken? Rányílike szemünk arra, hogy Jézus valóban még a mi életünkben visszajöhet erre a Földre? Elhisszük-e végre, te és én, hogy az Úr értünk várt eddig is, és hamarosan itt lesz értünk?
207
