16
IX. évfolyam 3. szám A Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira eseti lapja IX. évfolyam 3. szám 2011. szeptember 30. ingyenes kiadvány
A Szivárványhíd Alapítvány 2011. 09. 06.‐ án ülésezett: ‐ A „Zsirai Őszi Napok” rendezvénysorozat alkalmára bérelt sátor bérleti díját 375.000,‐ Ft‐ot az Alapítvány vállalta át. ‐ A külsős szakemberek által tartott szakkörök támogatására 2011. II. félévére 500e Ft‐ot szavaztak meg.
Rimanóczy napok
Idén hatodik alkalommal rendeztük meg a Rimanóczy napokat. Augusztus első hetében a kastély környékét, a parkot ellepték a zsirai és peresznyei lakók‐ dolgozók. A programokban bővelkedő hét képei magukért beszélne k.
Az újság szerkesztésében közreműködtek: Gosztom Józsefné, Ecker Zita, Őri László Számítógépes szerkesztés, tördelés: Hanis Krisztián Felelős kiadó: Hollósi Péter (99/543‐201) online: http://www.efozsira.hu
2
IX. évfolyam 3. szám Erdély, édes Erdély! Amikor sok‐sok évvel ezelőtt Nemeskürty István tanár úr Erdély, édes Erdély! című kötetét olvastam, még csak álom volt, hogy az abban megismert meseszép világot valaha élőben is megláthatom. Aztán mára úgy hozta a sors, hogy a Zsirai Művészeti Műhely alkotásait látva, olyan ötlet született, hogy ezen kincseket meg kell osztanunk az Erdélyben élő magyarsággal is. Így történt, hogy augusztus 8.‐án reggel, fedélzetén 8 utassal elindultunk mikrobusszal, hogy terveinket valóra váltsuk.
Célunk az volt, hogy kapcsolatot építsünk ki a jövő évre tervezett színházi turné számára. Utunkat a Szivárványhíd Alapítvány támogatta, amelynek néhány tagja szintén elkísért bennünket az útra. A kuratórium elnöke, Mózs Ernő bácsi, már számtalanszor járt Erdélyben, így jól felkészülve számos információval egészítette ki az ott látottakat, hallottakat. Dumovits atya pedig a csoport lelki és imaéletét vigyázta és irányította az 5 nap során. Utunk először Kolozsvárra vezetett, ahol a Szent Mihály templom mellett lévő, Fadrusz János alkotta Mátyás lovas szobrot is megcsodálhattuk. Rövid pihenő után továbbsiettünk, hiszen meg kellett érkeznünk Medgyesre, első állomáshelyünkre, a Kolping Házba. A rövid éjszaka után megismerkedtünk Pál atyával, aki mesélt nekünk a Duna deltabeli fogságáról, s akinek mi pedig a színházi tevékenységünkről beszélhettünk. Megígérte, hogy amiben tud segít nekünk, akárcsak Borbély Kiss László, akivel szintén fel tudtuk venni a kapcsolatot. Aztán elindultunk, mert sok száz kilométer várt még ránk. Farkaslakán megálltunk az Ábel trilógia nagy szerzőjének, Tamási Áronnak a sírjánál, majd Lövéte felé vettük az irányt, hogy ellátogassunk egy kedves családhoz, ahol megismerhettük az igazi magyaros vendégszeretetet. A háziak helyi ételkülönlegességekkel kedveskedtek nekünk. Volt rókagomba pörkölt juhtúrós puliszkával, leöblítve a kedvelt cuici sörrel. De mindenek előtt pálinka, amely egész utunk során – mértéktartóan ugyan, de – fontos momentumként jelen volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy e nemes ital az út során gyógyszerré avanzsálódott, egyszerre töltve be a vérnyomáscsökkentő, a szívgyógyszer, a fertőtlenítő és a gyomorjavító szerepét. A pálinka osztás szertartását Fábián Gábor kollégám végezte precízen, kitartóan, egy alkalmat sem mulasztva el. Szorgalmas munkája eredményeként, kinevezte magát határon túli pálinka koordinátornak és terapeutának, mely tisztségét Igazgató úr megerősítette azzal a kiegészítéssel, hogy a címet idehaza is megtarthatja elhagyva a határon túli jelzőt. Még aznap megnéztük a helyi tájházat, ahol megismerkedtünk egy népművészeti csoport vezetőjével és megbeszéltük, hogy kölcsönösen meglátogatjuk egymást. Kedden este Hargitafürdőre érkeztünk, ahol az esti tűz lobogása mellett ízes magyar szót hallgattunk, s bizony csak késő este tértünk nyugovóra. Szerdán hideg, esős reggelre ébredtünk, de hát Petőfi óta tudjuk, hogy „a lelkesedést a víz nem olthatja el”, így nekivágtunk, hogy a Hargita fenséges hegyei, fenyvesei közt felkeressük a Gyilkos tavat, beleremegjünk a Békási szoros félelmetesen szép szikláinak, vízeséseinek, gyors folyású patakjainak látványába.
IX. évfolyam 3. szám
15
I.M.F. Dechatlon – Izdebnik – Lengyelország
Negyedik alkalommal volt lehetősége intézményünk hat lakójának, hogy az IMF nemzetközi szervezetnek köszönhetően „tízpróbán” vegyen részt. Kalisz (Lengyelo.), Sopron, és Tuchorice (Cseho.) után ezúttal a Krakkó közeli Izdebnikben jártunk, és tölthettünk el tartalmas öt napot. E rövid idő alatt is megannyi élményben volt részünk, hiszen járhattunk egy Miniworld nevű parkban, ahol a világ összes híres építményét láthattuk kicsiben. Elmehettünk Wadowicebe, ahol II. János Pál pápa szülőhelyét ismerhettük meg. Diszkót rendeztek a vendégek kedvéért, majd egy másik este bohócok szórakoztattak bennünk több órán keresztül, és mi is kipróbálhattunk különböző zsonglőr fogásokat. Természetesen nem csak a szórakozásé volt a főszerep, sportolóink 10 versenyszámban mutathatták meg tudásukat, mely után az intézmény csapata 24 csapat közül a remek 8.‐at helyezést szerezte meg.
14
IX. évfolyam 3. szám
Kirándulás Keszthelyen „Lassan 50 éves leszek és még nem utaztam vasúton, nem láttam a magyar tengert, sőt a sümegi várat is csak képeslapokon csodálhattam meg. Alig várom már, a Balaton partján töltsek egy napot” –mondta Kiss Ferenc lakó a balatoni utazás előtt. Végre elérkezett a várva várt nap augusztus 18. Verőfényes napsütésben az intézmény gépkocsijával a 4 fő kerekesszékes lakó útnak indult Szombathelyre, ahol már várták őket társaik (8 fő), akik autóbusszal érkezetek a vas megyei székhelyre. Itt a MÁV dolgozóinak köszönhetően minden akadály nélkül tudtuk megközelíteni a Keszthelyre tartó vonatot, amelyre egy speciális emelővel ellátott mozgáskorlátozottak részre készült kocsit tettek fel, amelyben Keszthelyre utaztunk. A kerekesszékes lakók számára nagy izgalmat jelentett a feljutás a vonatra. Volt, aki kicsit félt, volt, aki kíváncsian figyelte mi történik, és megkérdezte a szolgálattevő vasutast, miként működik a szerkezet. Utunk során a vonatból megtekintettük a Ság hegyet, valamint a törökök által soha el nem foglalt sümegi várat is. Keszthelyre érve szintén a helyi vasutasok segítségével szálltunk le a vonatról. Majd rövid kis sétát követően a strandra értünk. Mindenik örömére fürdés következett, még kerekesszékes lakóink is megmártózhattak a Balaton hűsítő habjaiban. Akiknek erre nem volt lehetősége, azokat társaik ismertették meg a magyar tenger vizével, és az itt található növény és vízi állatvilág példányaival. Az igazi balatoni ebéd –amely nem állhatott másból, mint sült halból‐ elfogyasztása után, néhányan vízibiciklizni mentek. Addig mások végigsétáltak a nevezetes 1864‐ben épült és nemrégiben felújított szigetfürdőn, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a Balatonra, és az északi part hegyeire közöttük a híres Badacsonyra. Az idő hamar elszállt és szomorúan, de mégis élményekkel gazdagodva tértünk haza otthonunkba. Remélve, hogy jövőre is meg tudjuk ismételni ezt a gyönyörű napot. Milyen is volt az utazás azt röviden így foglalta össze Kis Ferenc. „ A vonaton utazni nagy élmény volt, bár kissé megijedtem az emelőszerkezet láttán. A sümegi vár még messziről is érdekesnek tűnik. A Balaton pedig a maga kékes‐szürke színével valóban hazánk egyik legszebb helye, ahol még a halat is más érzéssel fogyasztottam.” Őri László szociális és mentálhigiénés munkatárs
Kennedy emléknap Otthonunk délszláv néptáncokat előadó csoportja meghívásnak tett eleget az MSOSZ kőszegi rendezvényére, a Kennedy emléknapra. A rendezvényen számos fellépő mellett, jó hangulatban sikerült előadni azt a három néptáncot, melyet már több rendezvényen is bemutattak lakóink. A Jézus szíve templom előtti téren, a szabadtéri színpad mellet a résztvevők és az érdeklődők számára több sportolási és szórakozási lehetőséget is biztosítottak a rendezők. Fotó: Fábián Gábor
IX. évfolyam 3. szám
3
A természet eme emberfeletti alkotásait látva megérthettük, hogy milyen csekély is a földi lét. Hazafelé Csíkszeredán aztán kissé visszazuhantunk a valóságba, s a Kaufland bevásárló központban vásároltakkal visszatérünk a szálláshelyre. Ezen az estén egy szép és megható eseményre került sor, hiszen egyik kollégánk ezen a napon ünnepelte 33. születésnapját. Az erre a napra már kis családdá kovácsolódott csapat egy emberként készült az eseményre. Ünnepi – ez alkalomra átköltött – verssel, virág (gyüvőtiny) csokorral, pezsgővel és sok‐sok szeretettel leptük meg az ünnepeltet. Hajnali háromkor már dilemmában voltunk, hogy a tartalmas beszélgetés után érdemes‐e lefeküdni, hiszen tudtuk, hogy aznap még Csíksomlyóra is el kell jutnunk. Így is lett! Nemcsak a Mária kegyhelyet néztük meg, de eljutottunk a csíksomlyói búcsú völgyébe is. Elutaztunk az 1000 éves határig, ahol a csángó magyarok földjén megtekinthettünk egy háborús bunkert, várt ránk egy Vasúti Múzeum és egy kápolna is. Aznap időben hazamentünk Hargitafürdőre, miután rájöttünk, hogy szálláshelyünk nevezetességeit alig ismerjük még. Elmentünk hát az új fatemplomba, ahol egy fiatal plébánossal és kedves magyar híveivel ismerkedtünk meg. Bekukkantottunk a „büdös gödörbe”, amely gyógyászati helyen sokan várták gyógyulásukat. Megkóstoltuk a helyi borvizet, a csorbalevest, az ordát, a kukujsza lekvárt, s a vadmálnát az út szélén. Medvével ugyan nem találkoztunk, pedig mint kiderült, nem ritka a vidéken. Veszélyes viszont a vipera, mellyel szerencsére nem kellett közelebbről megismerkednünk. Utolsó esténken az alkony beragyogta a Hargitát, s mi fent a hegyen úgy éreztük, hogy körülöttünk terül el a mennyország. Örökre megőriztük az elénk táruló képet, mely valószínűtlenül szép és megkapó volt. Reggel vegyes érzésekkel ébredtem; a hazavágyódás és a még úgy „ittmaradnék” érzésével. Hazamenni oda, ahol várnak ránk, s itt maradni, ahol béke és nyugalom van. Egy helyen, mely visszahozott valamit abból a gyönyörű és felhőtlen gyermekkorból, amelyben valaha otthon éltem. Aztán elindultunk. Hazafele megálltunk egy ismerős családnál Göcsön, majd Korondon, ahol kedvünkre válogathattunk a szebbnél szebb áruk, népművészeti termékek közül. A hazaúton még megcsodálhattuk a Tordai‐hasadékot, Nagyvárad református templomát és a püspöki palotát. A búcsúvacsora már hazai földön Berettyóújfalun zajlott. Onnan már csak autóbuszvezetőnkért aggódtunk, aki türelemmel és kitartással vezette le a sokszáz kilométert, olyan biztonsággal, hogy még a gondolat sem merült fel bennünk, hogy bármi baj is érhetne bennünket. Hajnali kettőkor érkeztem haza, s furcsa, de jól eső érzéssel gondoltam arra, hogy reggel egy távoli magyarföldön otthon ébredtem, s most itthon hajtom álomra a fejem, hagyva, hogy hatalmába kerítsen az álom. Fejemben még kavarogtak az emlékek, s visszhangzottak Nemeskürty szavai: Erdély, édes Erdély! Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora
4
IX. évfolyam 3. szám A szentai lovastanyán
Július 4‐én reggel 9 órakor indult el 25 fő lakóból és 5 fő kísérőből álló, üdülni vágyó csapatunk a Szentán található lovas tanyára, ahová fél egy körül érkeztünk meg. A szálláshelyünk elfoglalását követően bőséges, háziasan finom ebédben volt részünk. Délután sokan ismerősként köszöntöttük a tanya lakóit és dolgozóit. Sőt egyesek már fel is fedezték a tanya új lakóját, Vilmos herceget a 2 hónapos kiscsikót. Ezután megbeszélésre kerültek a tervezett programok, és közösen megterveztük az étlapot is. Miután étkezéssel kapcsolatos igényeink kiteljesedtek, következett a mindenki által nagyon várt lovaglás. Felelevenítettük tavaly megszerzett tudásunkat, míg az idén először nyaralók megismerkedtek a terápiás lovaglás alapjaival. A már megismert gyakorlatokat mindenki szívesen és nagy odaadással végezte. Néhányan a műlovon is bemelegítő gyakorlatokat végeztek. Kedden a reggeli után terápiás lovaglás következett. A már „ügyesebb” lakók a lovardában nehezebb feladatokkal ismerkedtek. Ezen kívül egész héten elméleti ismereteket is kaptak a lovakról, a lószerszámokról, valamint a lovaglás formáiról. Napközben sokan nagy örömmel nézték miként etetik a kiscsikót, akinek anyja szülés közben szerzett betegségben elpusztult. A délutánt is a tanyán töltöttük lovaglással és egyéb játékos feladatokkal. A szerdai nap délelőttjén ismét a lovaglásé volt a főszerep. Ebéd után, hogy egy kicsit felfrissüljünk Gyékényesre utaztunk. Itt először mindenki megismerkedhetett a motorcsónakozással. Ezt követően pedig megmártóztunk a gyékényesi tó hűsítő habjaiban. A csütörtöki terápiás lovaglást követően késő délután a közeli Erdészházhoz mentünk, ahol a lovas kocsikázást követően grillpartin vettünk részt. Megismerkedhettünk az itt található kilátó, az úgynevezett Filagóra történetével. Pénteken már mindenki rutinosan pattant fel hátas lovára, és végezte el a gyakorlatokat. A terápiás lovaglást követően Nagyatádra mentünk, ahol rövid kis bevásárlás után a helyi strandon töltöttük a délutánt. Este pedig felköszöntöttük születésnapja alkalmából Göstl Jánost. Este 11 óráig záró bulit tartottunk, ahol egy meghívott zenész szolgáltatta a talpalávaló zenét. Elérkezett az utolsó nap, melyet senki sem várt. Úgy éreztük még a lovak is szomorúan poroszkálnak körülöttünk. Ám délelőttünket vidámmá varázsolták a minden évben erre járó Wolksvagen bogarak autós felvonulása. Az autósok szívesen vittek el mindenkit egy – egy körre, régi hangulatot idézve fel néhány lakóban. Ebéd után mindenki elbúcsúzott a tanyán élőktől a mielőbbi viszontlátás reményében. Őri László szociális és mentálhigiénés munkatárs
Szüreti mulatság Peresznyén
A peresznyei telephelyen az őszről, az őszi munkálatokról és a szüretről 2011. szeptember 30‐án emlékeztünk meg. A délelőtt folyamán a vidám zene mellett a paprikás krumpli elkészítése játszotta a főszerepet. Ezen kívül mindenki csodájára járt a két óriás dísztöknek. Délután először a lakók elképzelése alapján elkészült a két tökfigura, melyeket az intézmény bejáratánál helyeztünk el. Majd tombolahúzásra került sor, ahol az őszt jelképező gyümölcsök voltak a nyereménytárgyak. Ezt követően került elfogyasztásra a paprikás krumpli, melyen kívül még lehetőség nyílt szalonna és virsli sütésre is. A zenés táncos mulatságról a szőlő sem hiányzott. Őri László szociális és mentálhigiénés munkatárs
IX. évfolyam 3. szám
13 Az isteni szeretet harmóniája
2011. szeptember 19.‐én otthonunkban köszönthettük Eperjes Károly Kossuth díjas színművészt, akinek ezúton is köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat és nemcsak színészként, de hívő, tanúságtévő emberként is megismerhettük. Másfél órán keresztül hallgathattuk az őszinte, szívből jövő szavakat arról, hogy „hit nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ugyanis mindent lehet, de csak a jót szabad.” Aztán ennek kapcsán beszélt a liberalizmus, a fogyasztói társadalom veszélyeiről. Szólt az „izmusban” szenvedőkről, melyek közül a katolicizmust tartja a legveszélyesebbnek. A vasárnapi kereszténységről, a külsőségekben megélt kereszténységről, mely „Isten arcán könny”. A belül megélt kereszténység szépségéről, mely „Isten arcán mosoly” Mária országáról, melyben egyre kevesebb a templomba járó ember, egy országról, amely megengedte magának, hogy az Úrnapjából Vasárnapot (vásárnapot) csináljanak. Gyönyörűen beszélt Máriáról, a rózsa‐fűzér imádkozásának fontosságáról, melyet a legtökéletesebb teológiának tart. Az Úrimájáról, melyet csak a keresztény ember tud megélni igazán. Hiszen a mindennapi kenyér ajándéka ott van mindennap a szentmisében, a szentáldozásban. Vissza‐visszatért a szív és az agy harmóniájához, annak szétválaszthatatlanságához. A hit kapcsán említette meg egyik kiemelkedő fontosságú filmszerepét Széchenyi Istvánt, a Hídemberből, s példát adott abból is, hogy ő miképp éli meg mindennap a hitét. A másfél óra úgy röppent el, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását, csak bámulattal hallgattuk a szuggesztív előadást, a szenvedélyt, az őszinteséget, a hitelességet és humort. Mindez egyszerre volt jelen ezen az estén. S még napok múltán is idézgettük és emlegettük az ott hallottakat, erőt merítve belőle a hétköznapok viharaira. Az álló taps után még megosztotta velünk és elmondta legkedvesebb versét. Most ez a vers álljon itt emlékeztetőül, megidézve a Vele töltött szép este emlékét: Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora
Bogrács Party 2011. szeptember 16.‐án az Opál házban bogrács partyt szerveztünk. Meghívtuk a peresznyei lakókat és kísérőiket, mivel régóta jó kapcsolatot ápolunk velük. Minden évben szervezünk közös programokat. Elfogadta a meghívásunkat az intézmény pszichológusa is, aki kötetlen beszélgetésre invitálta a lakókat. Az időjárás kedvezett a szabadtéri programunknak, közösen főztünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk és élveztük az őszi napsütést. Kerékgyártó Judit szociális segítő
12
IX évfolyam 3. szám Ahol ketten vagy hárman összejönnek...
A passio szó vallási értelemben szenvedéstörténetet jelent. Szerte a világon sok helyütt elevenítik fel Jézus életét és kínszenvedését. A klasszikus, jól ismert történet mégis újra és újra megrendíti és megérinti a hívő és nem hívő embereket egyaránt. Egy történet, amelyet mindenkinek ismernie kell és illik, amely részét kell, hogy képezze alapműveltségünknek. Mégsem a fent említett okok miatt keltünk útra július 16.‐án, és látogattunk el St. Margarethen‐be, hanem, hogy az oly sokszor emlegetett és mások által már megcsodált sziklaszínházba éljük át újra a történet szépségét. Szentmargitbányán az Unger család kezdeményezésére 1926 óta vannak passiojátékok. Eleinte 10 évenként, majd 1961 óta 5 évenként rendezték meg az előadásokat amatőr színészek közreműködésével. Úgy gondoltuk, hogy élünk az idén a lehetőséggel, hiszen legközelebb csak 2016‐ban fogják újra játszani a darabot. Kollégák, hittanosok és érdeklődők közösen utaztunk el erre az útra ezen a napon. Reggel még szomorkás volt az idő, de délután már az égiek is úgy akarták, hogy részesei lehessünk ennek az élménynek. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor a parkolóba érkeztünk; mindenhol buszok, gépkocsik, emberek, akik a színházba igyekeztek. Több ezren lehettek. A „sziklaszínpadnak” meg volt a sajátos atomoszférája, mely kíváncsivá tett bennünket. Olyan környezeti hatást sugallt, hogy mi is ott érezhettük magunkat Jézussal abban a természetes közegben, melyhez hasonlóak azok a földrajzi helyek, ahol földi életét élte. A puritán „díszlet” így semmit sem vont le a darab értékéből. A jelmezek, s a szereplők természetes mozgása is hitelessé tette az eseményeket. Bár tudtuk, hogy mikor mi történik, hiszen hittanosainkkal az előző napokban felelevenítettük Jézus életét, mégis fontos lett volna, hogy anyanyelvünkön halljuk a történéseket. A hangtechnikai megoldás is alkalmas lett volna rá. Ám a látvány önmagáért beszélt, a körülbelül kétszáz fős szereplőgárda, a néha mozgalmas, monumentális „színpadkép” látványa lenyűgöző volt, még akkor is, ha a szereplők játékában sokszor érezhető volt, az amatőr színészek bizonytalansága. Voltak megrázó jelenetek, de sokszor, pedig lehetett volna, nem éltek a történet adta feszültség, drámaiság kihasználásával, mellyel jobban rabul ejthették volna a közönséget. És mégis…. szép élményekkel távoztunk, hiszen ilyen jellegű színházi produkcióban még nem volt részünk. Lakóinkat az előadás közben többször „vizsgáztattuk”, akik tudták élvezni az előadást, s némi „útbaigazítással” jól nyomon követték az eseményeket. Külön örömet szerzett, hogy szemben sok színházi látogatóval, a lakók tudtak viselkedni. Nem álltak fel és rohantak ki az előadás befejezése előtt. Hiába tapsoltunk és próbáltuk betartani az általános aranyszabályt, hogy legalább addig tapsolunk, amíg a szereplő a színpadon van, példánk nem talált követésre. Márpedig akár tetszett a darab akár nem, a színpadon „dolgozónak” ennyi tisztelet kijár. A szentmargitbányai kirándulás remélhetőleg mindannyiunk lelki épülésére szolgált és szép emlékeink között tartjuk majd számon, hiszen ahogy Jézus mondta: „….ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora
IX évfolyam 3. szám
5
Zsámbék Határokon túli és hazai Amatőr színjátszók XX. fesztiválja Lassan már egy hónapja történt, de úgy érzem fontos beszámolni a Zsámbékon eltöltött napokról. Talán így, írásos formában kicsit emléket tudok állítani azoknak az erőfeszítéseknek és élményeknek, melyet méltán megérdemelnek azok, akik ebben hittek és hosszú hónapokon keresztül kitartóan részt vettek. Fontos azért is, mert ottlétünk jelentősége megkérdőjelezhetetlenül nagy. 2011. július 29.‐e hajnalán a Zsirai Otthonból közel 40 fő indult Zsámbékra a Határokon túli és hazai Amatőr színjátszók XX. találkozójára, hogy hosszas munkájának eredményét végre, ‐ s ebben a formában először ‐ bemutassa a színházi művész világ előtt. Balázs Csilla producer, a zsámbéki közművelődési és kulturális élet meghatározó személyisége, mivel már több alkalommal járt Zsirán úgy gondolta, hogy meghívja a Zsirai Művészeti Műhelyt erre a komoly tradíciókkal rendelkező eseményre. Bizalmat előlegezve nekünk, a fesztivál nyitó napját szinte teljes egészében a Zsirai Otthon bemutatkozásának szentelte. Fontos küldetésnek tekinti – a Zsirai Otthonhoz hasonlóan – hogy az értelmi fogyatékosok világát, művészeti értékeit a nagyközönség, az úgynevezett ép társadalom számára minél szélesebb körben megmutassa. A rendezvényt Mátyás Irén fesztiváligazgató nyitotta meg, majd átadva a szót és a lehetőséget felkérte Hollósi Péter intézményvezetőt, hogy mutassa be a Zsirai Otthon Művészeti műhelyét, amit ezt megelőzően eddig még soha nem látott egységben kínált fel a közönségnek. Ennek hatására állt össze és itt mutatkozott be először a Kapu egy őszinte világba Alternatív Művészeti Csomag. A bemutatkozás egy filmvetítéssel indult, melynek címe Angyali vidéken, amit az Alternatív Képszínház nagy hullámokat vert első darabja Az elhagyott madár követett. A fogyatékkal élők világába való elmélyülést tovább segítette az a félórás dokumentumfilm, mely az előbbihez hasonlóan a Zsirai Otthon lakóit mutatja be (Egy napom ha véget ér). Itt még koránt sem ért véget a bemutató, ugyanis ezt követte az Alternatív Képszínház új darabja, (mely előtte csak a Pécsi Nemzeti Színházban volt látható) Mindenen túl címmel. Asztalos Zsolt a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke (MSMME) – megtisztelve a Zsirai Művészeti Műhelyt – jelen volt a fesztiválon, megnyitotta a Zsirai Képzőművész Kör festménykiállítását és a zsirai lakókról szóló Arcok a múló időben című fotókiállítást. A vacsoraszünet után a teljesség igényével következett a KOMISZ Ibolya című darabja, mely méltóképpen zárta a Zsirai Művészeti Műhely megkerülhetetlenül értékes bemutatkozását. Másnap színházi szakemberek, Czajlik József a kassai Thália Színház igazgatója és Perényi Balázs színi kritikus, újságíró értékelte a látottakat. Döbbenetes volt számunkra a felkészültségük, a tűéles látásmódjuk és befogadóképességük. Az az intuitív képesség, mellyel a darabok (és filmek) apró rezdüléseit is meglátták és megértették. Nem gondoltam volna, hogy az előadások után még ekkora élményben lesz részem, melyet ezek a fiatal művész‐, szakemberek nyújtottak nekünk. A zsámbéki rendezvény ugyanebben a szellemiségben zajlott, ahol is felléptek Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Nem találkozhattunk a lényegről a figyelmet elterelő külcsínnel, önmagukért való üres látványelemekkel, ott csupán az alkotások értéke és mélysége számított.
6
IX évfolyam 3. szám
Eddig arról számoltam be, miként is zajlott a színen ez a zsámbéki fellépéssorozat, de nevezhetném kilépésnek is, mert eddig ilyen formában még nem mutatkozott meg a Műhely a nagyérdemű és a színházi szakma előtt. Kiléptünk az épek társadalmába miközben megteremtettük a lehetőséget, hogy Ők belépjenek a mi világunkba, hogy megismerhessék azt a csodát, amivel mi az értelmi fogyatékosok között nap, mint nap találkozunk. Hogy mi van mind e mögött? Arról is szeretnék pár szót ejteni. Erőfeszítések, kétségek, kapcsolatok, barátságok, mosolyok, könnyek, érzelmek és rengeteg sok munka. Szívből köszönöm zsámbéki barátainknak a lehetőséget! Sokkal tartozunk azért, hogy biztosították a fogyatékkal élőknek azt, hogy méltóképpen bemutatkozhassanak, hogy visszacsatolást és elismerést szerezhessenek a hosszú hónapokon át tartó és kitartó munkájukért, felkészülésükért. Ez úton is köszönöm a nézőknek a perceken át tartó vastapso(ka)t, az értékelőknek azt, hogy ennyire komolyan vették a produkciókat és azok értékelését. A szervezőknek a barátságot, a sok segítséget, a lehetőséget, mindenkinek a kitartó munkát és élményeket, melyeket közösen élhettünk meg. Fábián Gábor szabadidő szervező
VIII. Integrált Művészeti Tábor
Az idei évben ismét Szigligeten tartotta a Komédiás Integrált Színház nyári táborát, melyben a színház ép és sérült tagjai együtt pihentek és kikapcsolódtak. A tábor színházi jellegét az adta, hogy a nyaralás mellett minden nap foglalkoztak valamilyen módon a színházzal, a színházi munkával. A tábor helyszíne az idén is a Szentesi Üdülőtábor volt, ahol a tavalyihoz viszonyítva, most sokkal nagyobb tisztaság (minden frissen festve, napi takarítás, stb.) fogadott bennünket. A vendéglátás szívélyes, minden tekintetben kielégítő volt. Az ételek változatosak, házias jellegűek és bőségesek voltak. A kiszolgálást 4 tagú személyzet végezte, körültekintően, udvariasan. Az üzemeltető mindenben a rendelkezésünkre állt, egyedi kéréseket is szívesen teljesítettek. Az üdülő területén édességet, kávét, üdítőt, gyümölcsöt is lehetett vásárolni. A nagy bevásárló üzlet és a strand egy kissé távol volt az üdülő területétől, de mivel két gépkocsi is a rendelkezésünkre állt, ez nem jelentett akadályt a számunkra. Az első nap délben érkeztünk, ebéd után elfoglaltuk a szállást, majd a tábor ünnepélyes megnyitója következett. Ismertették a tábor programot, majd a csapatok kialakítása következett. Az idén az egyik legnehezebb műfajban, a kabaréban, kellett bizonyítani. A 4‐5 fős csapatoknak választania kellett egy‐egy kabaréjelenetet, azt meg kellett tanulniuk, díszletezni, jelmezzel ellátni, és péntekre, az előadás napjára elkészülni vele. A nehézség az volt, hogy minden egyes csapattagnak szerepelnie kellett, a feladatokat a személy képességeihez igazítva kellett kiválasztani. Néhány megoldás komoly fejtörést okozott a csapatok vezetőinek. Késő délután még egy strandolásra is futotta az idődből. Este tábornyitó bulit tartottunk. Minden nap reggeli tornával kezdődött, majd reggeli következett. Kedd délelőtt mindenki kiválasztotta azt a darabot, melyet elő szeretettek volna adni. Megtörténtek az első olvasópróbák is, majd délig kötetlen program volt. Ebéd után vidám szituációs gyakorlatok, színésztechnikák alkalmazása, színpadi kommunikáció következett, melyet – színházhoz méltóan – nemcsak szóban beszéltek meg, hanem a gyakorlatban is bemutatták. Este színházi kvízjáték következett, mely nagyon mulatságosra sikerült. Az örömöt fokozta, hogy számos nyereményhez lehetett jutni.
IX évfolyam 3. szám
11
minden idők minden nemzedékének szánt aktuális üzenetét. A színésznő természetes előadása, kisugárzása és hangja betöltötte a teret, röpke perccé változtatva azt a kétszer 45 percet, amelyet velük tölthettünk. Barnabás hegedűjátéka még intenzívebbé tette az egyébként is magvas mondanivalót; az életről, az igazságról, az emberi létezésről. Márai életbölcsességei úgy fogalmazódtak meg, olyan művészien, ugyanakkor olyan érthetően hogy a hallgató úgy érezhette, ezt akár ő is írhatta volna: hiszen hányszor és hányszor motoszkáltak bennünk ezek a gondolatok, ezek az érzések, amelyeket a szerző egyszerű drámaisággal alkotott meg, szembesítve bennünket önönmagunkkal….És mégis…hallani, átgondolni cseppet sem volt bántó. Csak rádöbbentett emberi gyengeségeinkre, és utat mutatott mindannyiunknak. Gyógyító füvet kínálva minden tépelődő gondolatra, enyhítve és hűsítve a háborgó lélek fájdalmát.
Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora
Sport, és egészségnap – Női Labdarúgó Torna A Zsirai Őszi Napok második hetének első napján ezúttal két sportesemény került megrendezésre intézményünkben. A délelőtt folyamán állandó eseményünket a Sport,‐ és egészségnapot bonyolítottuk le. A versenyen 11 csapat – köztük egy vendég – Ágfalva –vett részt 3 lakóval, 3 dolgozóval. A sport sajátos varázsa egyszerre magával ragadta a csapatokat, derék,‐ hát,‐ láb‐ fájdalmaktól, és persze kortól függetlenül mindenki maximális erőbedobással próbálta végrehajtani a feladatokat. Nagy sikert aratott a múmiacipelés, a karika – karika, fejtörést a totó, mókás képek készülhettek az öltöztető versenyszám alatt, a legnagyobb siker azonban most is a kötélhúzás volt, hiszen itt ténylegesen egymással küzdhettek a csapatok. A versenyek alatt működött az egészségsátor, ahol a kollégák vérnyomást, vércukorszintet mértek, hasznos tanácsokat osztottak, valamint olyan ételeket fogyaszthattunk, amelyekkel a mindennapokban nem találkozhatunk (sajnos). Az eredményhirdetésen először a zászlókat, felvonulást értékelte a zsűri, amelyre ezúttal a Spagettik csapata készült fel legjobban, spagettis tányért mintázó fejdíszük aratta a legnagyobb sikert. A sportnap tényleges eredményét ezután tudták meg a csapatok, a győztes 1 ponttal megelőzve a Fekete párducokat a peresznyei Piruló Pirulák lettek. Gratulálunk minden résztvevőnek! Délután hölgykoszorúk zsibongása lepte el a sportpályát – öt intézmény női dolgozóinak labdarúgó csapatai ezúttal intézményünkben mérték össze focitudásukat. E szép hagyomány már évek óta él a társintézmények között, azonban Zsira csak most először rendezte meg a tornát. A mi lányaink nagyon szimpatikusan és sportszerűen küzdve játszották le mérkőzéseiket, azonban ez az odaadás ezúttal kevés eredménnyel párosult. A torna végeredmény a következő lett: 1. Zalaapáti 2. Szentgotthárd 3. Csákánydoroszló 4. Darvastó 5. Zsira A estét bulival zártuk, ahol mindenki kiengedhetett és tánccal búcsúztathatta ezt a fárasztó napot! Köszönet a kollégáknak, kolléganőknek a lebonyolításban és előkészületekben nyújtott segítségükért!
Marton Gergő szabadidő szervező
10
IX. évfolyam 3. szám
IX. évfolyam 3. szám
7
Hagyományőrző és kézműves nap A Zsirai Őszi Napok keretében már negyedszer vendégeskednek otthonunkban Marton‐szállás lovasíjászai és hagyományőrző kézművesei. Ugyancsak e napra hirdettük meg óvodások és általános iskolások számára az integrált kézműves napot. Örömmel vettük, hogy a környék gyermek intézményeiből nagyon sokan elfogadták meghívásunkat. Izgalommal vártuk a IX‐X. századi lovasíjász bemutatót. Különösen az otthon íjász szakkörösei, mivel ők is szorgalmasan készültek erre a napra. Így a nagy közönség előtt mutathatták meg ők is, hogy milyen ügyesen bánnak a kor legfélelmetesebb fegyverével, a visszacsapó reflexíjjal. S hogy tényleg jól bántak vele, mi sem bizonyítja jobban, minthogy külföldi vendégünk, ‐ aki nem értette a bevezető szöveget – nem látott lényegi különbséget a két gyalogos íjász csapat bemutatója között. Látványos és nagyon érdekes volt a lovasok produkciója. Gyönyörű és egyben félelmetes látványt mutattak a harci lovak és lovasok, a sok korhű fegyver, s mindezek éles helyzetben való bemutatása. Aztán kezdetét vette a kézműves forgatag. A nagy sátor megtelt kíváncsi, szorgoskodó gyerekekkel, érdeklődő otthonlakókkal és segítőkkel. A hagyományőrző bőröző, nemezelő és agyagozó műhelyek mellett nagy érdeklődés kísérte a többi kézműves lehetőséget is. Sorban állás jellemezte az arcfestő és korongozó műhelyt, mindig sokan voltak az üvegfestésnél, a bőrözésnél, véget sem akart érni a cserép figurák és textil táskák készítése. Izgalmas csatát hozott az íjászverseny, melyen az otthon lakói és az iskolások mérték össze ügyességüket. Sok színvonalas ajándéktárggyal, apró kinccsel és még több élménnyel gazdagodtak ezen a napon a résztvevők. S talán azzal a tudattal is, hogy jó megőrizni elődeink tudását mind eszközeinkben, mind tevékenységeinkben. S mindezzel még nem volt vége a napnak. Este a KOMISZ előadásában „A vörös malom” című musicalt láthattuk. Ecker Zita gyógytornász
Színházi est „A köznapiról és a látomásról”
Amikor megtudtam, hogy szeptember 11.‐én színházi estünkön Halmy György szerkesztő‐rendező által színpadra álmodott Márai Sándor: Füveskönyve kerül bemutatásra, rögtön eszembe jutottak azok a hét évvel ezelőtti esték, amikor elolvastam a könyvet az elejétől a végéig, aztán fordítva is, vissza‐ visszatérve azokra a részekre, amelyek különösen megérintettek abban az időben. Az alkotás remekmű teljes egészében, de a különálló szövegrészek – kis fűszálak – önmagukban is kitűnően megállják a helyüket. Fűszálak, melyek csak látszatra gyengék, hiszen egy tomboló viharos és zivataros éjszaka után az első pici napsugár hatására újra élednek, megcsillantva a reggeli harmat gyöngyszemeit. Mint ahogy azt Benkő Nóra színésznő és Balázs Barnabás zeneszerző egyszerű, lenyűgöző játéka is tette; különösen hitelessé téve Márai m
Este mindenki kedvére énekelhetett, táncolhatott, estébe nyúlóan beszélgethetett. Szerdán a délelőtti programot egy szigligeti séta és az arborétumban tett látogatás bővítette. Újabb strandolás, majd délután színházi munka várta a résztvevőket. Este színpadi játékokkal telt az idő, majd musical est következett, amelyen nagyon sok táborlakó szerepelt az erre az alkalomra kialakított szabadtéri színpadon. Az est sikerét mutatta, hogy az üdülőben tartózkodók közül eljöttek megnézni bennünket, s kérték, hogy a pénteki bemutatókon is ott lehessenek. Pénteken reggeli után kirándulást terveztünk. A közeli Badacsonyba mentünk kirándulni személygépkocsikkal, egész délelőttöt ott tartózkodtunk, megnéztük a nevezetességeket és emléktárgyakat, ruhaneműt vásároltunk, majd a helyi élelmiszerboltban mindenki kedvére válogathatott. Délután már mindenki az előadások lázában égett. A rekkenő hőségben derekasan helyt állt mindenki, annak ellenére, hogy a jelmezek viselése még inkább nehezítette a forróság elviselését. Az előadások remekül sikerültek, az értékeléskor szinte csak a pozitívumok kerültek terítékre, de az építő jellegű kritikát is mindenki szívesen, színházas ember módjára viselte és fogadta. Jutalomképpen a „kritikusok” is előadtak néhány kabaré jelenetet, a táborlakók és az alkalmi nézők nem kis örömére. Hatalmas vihar kerekedett, így a búcsú tábortüzet és szalonnasütést másnap délelőttre kellett halasztani. Szombat reggel úgy tűnt, hogy nagyon rövid volt ez a hét. Sajnos össze kellett készülnünk a hazafele vezető útra. Reggeliig mindenki összepakolt, majd összeültünk még közös beszélgetésre, búcsúzkodásra. A szalonnasütés után tábort bontottunk, majd utoljára még együtt fogyasztottuk el az ebédet. Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora
Erdősori hét Peresznyén Borús időben derűsen, 2011. július 18 – 22. a peresznyei telephely lakói és a vendég zsirai lakók a hetet egy kis mozgással kezdték. Ugyanis az Erdősori hét egy a mozgásélmény sport feladataiból álló versennyel vette kezdetét. A 10 versenyszámot magába foglaló verseny minden résztvevő számára kihívást és jó szórakozást jelentett. A sportversenyt követően még a borús idő sem vette el kedvünket a délutáni grill partitól, ahol megízlelhették a jelenlévők a grillezett patisszont, padlizsánt stb. A jó hangulatról pedig a kőszegi zeneiskola tanára gondoskodott. Harmonikás előadásán sokan énekeltek, egyesek még táncra is perdültek. Kedden délután az intézmény dietetikusa készített a lakók számára ízletes, egészséges ételeket. Nagy sikert aratott a gyümölcsös zabpelyhes sütemény. Másnap borongós délelőtt a papírsárkány készítéssel ismerkedhettek meg a lakók. Délután a gyenge szélben kisebb‐ nagyobb sikerrel felszállt a telephely udvarán néhány sárkány. Legnagyobb élményt lakóinknak talán a kisvonatozás jelentett. Csütörtökön a szemerkélő esővel és a fel‐ feltámadó széllel dacolva kb. 50 fő vett részt a sétautazáson. A vonatozás során mindenki megcsodálhatta a környező falvakat, és a településeket körülvevő tájat és Csepreg városát. A pénteki napot a peresznyei idősek otthonának lakóival és a zsirai lakókkal közösen egy akadályversennyel kezdtük. A versenyfeladatok elsősorban a természettel kapcsolatosak voltak. A versenyt követően lecsó‐és gulyásparti, valamint a meghívott zenész Galavits László tette vidámmá a péntek délutánt. A néha megeredő esővel dacolva késő délutánig ropták a jelenlévők a táncot.
Őri László szociális és mentálhigiénés munkatárs
8
VII. évfolyam 3. szám Zsira Őszi Napok 2011. Fotókiállítás és megnyitó
A Zsira Őszi Napok 2011‐re már komoly hagyományokat tudhat magáénak. Az idei évben is jelentős választékkal kínált programokat az érdeklődők számára. A látogatók és az otthon lakói egyaránt részesei lehettek könnyed szórakozási lehetőségeknek, kulturális és vallási programoknak, de a sport és a hagyományok felelevenítése sem maradt el. Lehetett szórakozni, átélni gondolatébresztő produkciókat, de talán helyesebb ha megélésről beszélek. Mint már többször idén is a programsorozat egy fotókiállítással kezdődött. A hónapokkal ezelőtt meghirdetett "Természeti és épített szépségeink" című fotópályázatra 32 alkotás érkezett az ország számos pontjáról, melyeket fogyatékkal élők készítettek. A zsűri elnöke Szendi Péter fotóriporter az értékelés miatt többször látogatott el hozzánk és nagyon körültekintően, aprólékosan választotta ki a díjazott képeket. Órákon át tartó mustra és számos szempont figyelembe vétele után jutott el a zsűri a végső döntéshez, mert bizony helytálló a megannyiszor hallott és talán mindannyiunkba berögzült mondat: "A zsűri nehéz helyzetben volt". 2011. szeptember 6.‐án délután 16 órakor az otthon dísztermében Kancsó Zoltán és neje hegedűjátékával kezdődött a kiállítás, így vele együtt a Zsirai Őszi Napok megnyitója is. Hollósi Péter intézményvezető köszöntője után Szendi Péter vette át a szót és pár gondolat után kihirdette az eredményeket. Az egybegyűltek ezután kellemes zenei aláfestéssel, beszélgetve nézték meg a fotókat, melyek méltán képviselték a Zsirai Őszi Napok rendezvénysorozatot. Díjazottak: 1. Szalai István ‐ Peresznye 2. Nagy Rita ‐ Zsira 3. Várkonyi Krisztián ‐ Pásztori Különdíj: Rózsa Irén – Zsira Gőbölös Tamás – Pásztori Péczeli Erika ‐ Zsira Fábián Gábor szabadidő szervező
VII. évfolyam 3. szám
9 A 60 éves jubileum kapcsán
Csupa közhely jut az ember eszébe. Persze ötvenegynéhány évesen nehéz 60 év elteltéről gondolkodni. De nehéz azért is, mert bármennyi évesek vagyunk is, ahányan vagyunk, mind másképpen éljük meg az elmúlt időt. Mennyiben lehet közös ünnepünk egy közösség 60 éves létezése, ha ennek különböző időponttól vagyunk tagjai? Természetesen az is megkülönböztet bennünket a jubileum kapcsán, hogy mennyire érezzük magunkénak a közösség küldetését, mennyire vagyunk részesei a közösségnek. Ezért talán mindenkinek magának kellene megfogalmaznia a VIII. Zsirai Őszi Napok részeként megtartott szeptember 8‐i ünnepséggel kapcsolatos gondolatait. Erre vállalkozom most magam is. Voltak előzetes elvárásaim az ünneppel kapcsolatosan, mert, hogy számomra ünnep a 60 éves otthon puszta léte, az nem volt egy percig sem kérdéses. Szerettem volna mindenkit körünkben üdvözölni, aki valamilyen módon kapcsolódik az otthonhoz. Így nagyon sok meghívót küldtünk ki. Talán a meghívó mellé még egy szóbeli megerősítés is kellett volna, hisz sokan nem értek rá vagy nem tartották fontosnak, hogy velünk legyenek ezen a nevezetes napon. Sokan hiányoztak olyanak, akik régóta velünk dolgoznak, régi partnereink. Hiányoztak társintézmények képviselői és a média munkatársai. Úgy tűnik, hogy a média számára csak a bulvár, és a negatív hír a hír! Talán ezért is egyre rosszabb a mindennapi közérzetünk, hisz csak a problémákat halljuk, látjuk és a sikerekről, az eredményekről nem tudósítanak. Végül is azonban, ha belegondolunk az otthon létezése, az itt végzett szakmai munka milyensége, az otthonban élőknek fontos és a csuda vigye, ha erről nem tudósítanak a tévék, újságok, a lényeg, hogy aki itt él az legyen elégedett. Azt gondolom, hogy ha nem is egyenletesen, de minden nehézség ellenére, ami körülvesz bennünket, az otthon fejlődött, fejlődik köszönhetően a megmaradó kollégák áldozatvállalásának. Ha e két feltétel teljesült, teljesül nevezetesen az itt élők egyre nagyobb számban érzik otthonuknak intézményünket és a fejlődés biztosított, akkor van értelme ünnepelnünk egy nevezetes évforduló kapcsán. Az ünnep megtartása természetesen sok‐sok előkészületet igényelt. Rengeteg munkája volt benne a szervezőknek. Tudom, hogy nem mindenki támogatta az előkészítését, a szervezést végző kollégákat. Ők azonban kitartottak és munkájuknak köszönhetően bensőséges méltóságteljes és a hagyományainknak megfelelően magas művészi színvonalú műsorral ünnepelhettünk. A fenntartó képviselői egy napi itt tartózkodásának során felismerték, megérezték az ünnepség kapcsán azt a szellemiséget, amely az évek alatt végzett munkánk gyümölcseként jellemzi otthonunkat. Ezen lehetőséggel élve mondok köszönetet a 60 év valamennyi volt és jelenlegi munkavállalójának, biztatva a most dolgozókat, hogy a magas színvonalú munkavégzés az nem mások, hanem saját magunk elvárása saját magunkkal szemben még akkor is, ha történetesen ma ennek az anyagi elismerése nem is lehetséges. Bízzunk abban, hogy a gondviselő nem veszi le rólunk tekintetét és megsegíti munkánkat! Zsira, 2011. szeptember Hollósi Péter intézményvezető
