12a számú melléklet A.I.2.1. FELSZÍN ALATTI VIZEK A Víz Keretirányelv a következő felszín alatti vizekkel kapcsolatos fogalmakat vezeti be: • “Felszín alatti víz” jelenti mindazt a vizet, ami a föld felszíne alatt a telített zónában helyezkedik el, és közvetlen kapcsolatban van a földfelszínnel vagy az altalajjal. • „Felszín alatti víztest” a felszín alatti víznek egy víztartón vagy víztartókon belül lehatárolható részét jelenti. • “Víztartó” olyan felszín alatti kőzetréteget vagy kőzetrétegeket, illetve más földtani képződményeket jelent, amelyek porozitása és áteresztő képessége lehetővé teszi a felszín alatti víz jelentős áramlását, vagy jelentős mennyiségű felszín alatti víz kitermelését. A felszín alatti víztest lehatárolás és jellemzés módszertana az irányelv hatályba lépését követően fokozatosan fejlődött ki. A magyar módszertan legfontosabb elemeit „a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól” szóló 30/2004 (XII.30.) KvVM rendelet határozza meg. Magyarországon valamennyi felszín alatti víz része valamely víztestnek. Felszín alatti vizeinket széleskörűen hasznosítjuk. A víztestek felső határa a legelső felszín alatti vízfelszín, míg alsó határa a már nem vizet, hanem kőolajat tároló kőzetek, vagy az úgynevezett „medence aljzat”. A felszín alatti víztestek első lehatárolási szempontja a geológia, amelynek eredményeként háromféle vízföldtani főtípus különíthető el: • Medencebeli, uralkodóan porózus vízadók a törmelékes üledékes kőzetekben • Karszt (csak a főkarsztba sorolható) a karbonátos kőzetekben • Vízadók a hegyvidéki területek vegyes összetételű kőzeteiben (kivéve a főkarszt). A porózus víztestek Magyarország legnagyobb kiterjedésű, hidraulikailag összefüggő felszín alatti víztest-csoportja. Alsó határát a paleozoós, mezozoós alaphegység alkotja, bár vastagságának megállapításakor annak esetleg víznyerésre alkalmas felső néhány 10 m-es repedezett zónáját is figyelembe vették. Peremét (a hegyvidéki víztest-csoporttal közös határát) az alsó- és felső- pannon határ felszíni metszése adja. A porózus víztestek kód jele: „p”. A karszt víztestek Magyarország területén - a porózus után - a második legfontosabb regionális jelentőségű vízadó képződmény, amelyek a mezozoós – elsősorban triász korú – karbonátos, repedezett, karsztosodott összletben fordulnak elő, ez az úgynevezett főkarsztvíztároló. Velük szoros hidraulikai kapcsolatban álló eocén mészkövekkel együtt, ezek a képződmények alkotják a karszt víztestek csoportját. Alárendelten júra és kréta, valamint paleozoós mészkövek is a „főkarsztba” sorolhatók. A karszt víztestek – amelyeknek részei a lezökkent, mélyben futó karszt nyúlványok is - lehatárolásában tükröződnek a hagyományos vízföldtani tájegységek. A karszt víztestek kódjele: „k”. A hegyvidéki víztestek nevükhöz hűen a hegyvidéki területeken találhatóak. Ehhez a víztest főtípushoz – a karszt víztestek csoportjába soroltakon kívül – változatos földtani képződmények tartoznak, amelyek kora a quartertől a mezozoikumon át a paleozoikumig terjed, egyaránt előfordulnak bennük porózus, repedezett és karsztosodott vízadók. A főkarsztvíztárolóhoz nem sorolt karbonátos képződmények a hegyvidéki víztest részei. A
térképeken a karszt víztestek felszíni kibúvásai a hegyvidéki víztestekben „folytonossági hiányként” jelennek meg. A hegyvidéki víztestek kódjele: „h”. A porózus és karszt víztestek esetében a második lehatárolási szempont a vízhőmérséklet: • Hideg vizek (kitermelt víz hőmérséklete nem haladja meg a 30 °C-ot) • Termálvizek (kitermelt víz hőmérséklete magasabb, mint 30 °C) Magyarország sajátos geotermális adottságai következtében az ország jelentős részén tárhatunk fel 30 °C-nál melegebb vizeket. A hideg és termál víztesteket a 30 °C-os izoterma felület választja el. Ugyan a karszt víztestek esetében is a 30 °C-os izoterma felület választja el a hideg és a termál karszt víztesteket, a hegységek tektonikai szerkezetéből adódóan a hideg és a termál karszt víztesteket - az egyszerűbb kezelhetőség érdekében - egymás mellett elhelyezkedőknek tételezték fel. A lehatárolási módszertan másik egyszerűsítési eredménye, hogy a hegyvidéki víztesteknél nem különíttek el termál víztesteket. A termál víztestek kódjele: a főtípus kódjelet követő „t”. A porózus víztestek (medencebeli, dombvidéki) és a hegyvidéki víztestek esetében a következő lehatárolási szempont az érzékenység: • Sekély (hagyományosan un. „talajvíz”) • Nem sekély (réteg és hasadékos vizek) A negyedik lehatárolási szempont a vízgyűjtő: A felszín alatti víztesteket - a Víz Keretirányelv szerint - a felszíni vízgyűjtőkhöz kell rendelni, ezért adminisztratív szempontból egyszerűsíti a helyzetet, ha - ahol lehetséges és értelme van - a felszín alatti víztestek felszíni vízgyűjtők szerint tovább osztódnak. Ennek eredményeképpen a porózus és a hegyvidéki (sekély, réteg és hasadékos) víztesteknél a felszíni vizek vízválasztói, míg a karszt víztesteknél a nagyobb forrásokhoz köthető felszín alatti vízgyűjtő határ és a termál víztesteknél is a felszín alatti vízgyűjtő jelenti a további felosztást. A felszín alatti vízbázisok védőterületeinek meghatározási módja A 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet határozza meg a felszín alatti vízbázisok biztonságba helyezés folyamatát. A rendelet 50 főnél több személyt ellátó közcélú üzemelő vagy távlati vízbázisok esetében kötelezően előírja védőidom, védőterület, védősáv kijelölését. Saját célú vízilétesítmény esetén a védőidom, a védőterület, a védősáv szabadon kijelölhető. A Víz Keretirányelv ezt a hazai törekvést megerősítette. A védett területek körébe sorolta az ivóvízkivétel céljára igénybevett víztesteket és a tagországok hatáskörébe utalta, hogy a védettséget a teljes víztestre vagy csak a kijelölt védőzónákra érvényesítik. Magyarország az utóbbi megközelítést alkalmazza. A vízbázisokon belül megkülönböztetünk üzemelő és távlati vízbázisokat. Mint nevükből is látszik, az üzemelők feladata jelenleg a közüzemi vízellátás biztosítása. A távlati vízbázisok potenciális, jó vízadó adottságokkal rendelkező területek, amelyeken jelenleg még nem alakítottak ki vízműtelepet. Jogszabályok alapján a védelem szempontjából az 50 éves elérési idő a mérvadó. Ezen belül különböző védőzónákat kell kijelölni, amelyeknek eltérőek a védelmi funkcióik. A kijelölés elérési időkön alapul: • belső védőidom (közvetlen környezet védelme) - 20 nap, • külső védőidom (lebomló szennyezésekkel szemben) – 6 hónap, • hidrogeológiai A, B védőidomok (különböző veszélyességű nem lebomló szennyezésekkel szemben) – 5 év, 50 év.
A belső védőterületek, hogy a termelőkutak körüli szigorú védelem mindig biztosított legyen, állami illetve önkormányzati tulajdonban vannak. A többi védőterületen az ingatlan tulajdonosának kötelessége, hogy a védőterületi határozatban foglaltakat betartsa, és tevékenységét a vízbázis védelem szempontjait figyelembe véve végezze. A védőidomok és védőterületek meghatározására 1997-ben kormányprogram indult sérülékeny ivóvízbázisok diagnosztikai vizsgálata címmel. A fenti programokon kívül jónéhány ivóvízbázis esetében hatósági kötelezésre, az üzemeltető vagy tulajdonos megbízásából készült el a védőidom, illetve védőterület terve. Ennek ellenére a védőidomok meghatározása és kijelölése nem minden vízbázis esetében történt meg, illetve nem egyforma pontossággal. A vízbázisok jogi védelmének alapja a védőterület és a védőidom (123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet). A védőterületek és védőidomok méretezése a felszín alatti víz áramlási ideje (elérési ideje) szerint történik. A védőterületek a védőidomok terepfelszínnel alkotott metszetei. Az egyes zónáknak különböző funkciójuk van. A „védőterület típusa” elnevezésű oszlopban leírtak jelentése a következő: • Földhivatali: A diagnosztikai munkák során a földhivatali telekhatárokhoz igazított védőterületek, melyek többségükben rendelkeznek hatósági kijelölő határozattal is. • Számított: A diagnosztikai munkák során modell alkalmazásával meghatározott védőterületek ill. különböző intézmények által, különböző módszerek szerint számított védőterület lehatárolások, melyek általában már hatósági határozattal is megerősítettek. • Becsült: Szakirodalmi adatok, szakvélemények alapján becsült védőterületek. A távlati vízbázisoknál csak a hidrogeológiai védőidom, védőövezet B zónájának határát kell kijelölni, az „A” zóna határait csak akkor, ha a tervezett vízkivételek helye ismert. A különböző elérési idejű védőterületek azt a célt szolgálják, hogy a meglévő és a jövőbeni szennyező tevékenységeket különböző mértékben lehessen akadályozni, illetve korlátozni. A belső védőterületek, hogy a termelő kutak körüli szigorú védelem mindig biztosított legyen, állami illetve önkormányzati tulajdonban vannak. A többi védőterületen az ingatlan tulajdonosának kötelessége, hogy a védőterületi határozatban foglaltakat betartsa, és tevékenységét a vízbázis védelem szempontjait figyelembe véve végezze. Gyógy- és ásványvizek A fejezetben felsorolásra kerülnek a megyében található gyógy- és ásványvizek, melyeket az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Igazgatóság, mint hatóság minősíti. Az ásványvíz olyan ivóvíz, amely legalább 500 mg/liter oldott ásványi anyagot tartalmaz, és amelyek sajátos ízt és gyakran gyógyhatást kölcsönöznek neki. A természetes ásványvizek összes oldott ásványianyag-tartalma legalább 1000 mg/l, vagy az oldott összes szilárd ásványianyag-tartalma 500-1000 mg/l között van. Szigorú követelményeknek kell megfelelnie egy víz minőségének ahhoz, hogy természetes ásványvíznek nevezhessék, és ezt a megfelelőséget hivatalos hatóság, az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Igazgatóság elismerése bizonyítja. Csak az a víz lehet – úgy a hazai, mint az Európai Unió rendelete szerint – természetes ásványvíz, amely • védett vízadó rétegből származik, • eredendően tiszta, szennyeződésmentes, • összetétele ismert és állandó, • összetevői csak meghatározott mennyiségben fordulhatnak elő,
• • • • •
ásványi anyag és nyomelem-tartalmának köszönhetően egészségre kedvező hatású, szigorú mikrobiológiai követelményeknek kell megfelelnie, néhány fizikai eljárástól eltekintve nem szabad kezelni, nem szabad – a szén-dioxid kivételével – idegen anyagot adni a vízhez, a forrás/kút helyén kell palackozni, hogy eredeti tisztaságát és összetételét megőrizze.
Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságai, vagy kémiai összetétele miatt gyógyító hatásúak, és számukra rendelet alapján az ásványvíz, vagy gyógyvíz megnevezést engedélyezték. A.I.2.2. FELSZÍNI VIZEK Veszprém megye felszíni vizeinek állapotértékeléséhez indokolt a használatos fogalmak pontos bemutatása, annak érdekében, hogy a célállapotok meghatározása összhangban lehessen az EU által elfogadott meghatározásokkal. A VKI fogalom meghatározásait követve, a következő felszíni víztest fajtákat különböztetjük meg: • felszíni szárazföldi vizek: vízfolyás és állóvíz víztestek, • erősen módosított kategóriába sorolt víztestek olyan felszíni vizek, amelyek az emberi tevékenység eredményeként jellegében jelentősen megváltoztak; • a természetes felszíni vizekhez hasonló mesterséges víztestek. A víztestek elhelyezkedésének bemutatását a 6. számú térképmelléklet ábrázolja. Vízfolyás víztestek A Víz Keretirányelv szerint a “Vízfolyás” egy olyan szárazföldi víztestet jelent, amely nagyobbrészt a földfelszínen folyik, de amely útjának egy részén a felszín alatt is áramolhat. A vízfolyás víztestek úgy lettek kijelölve, hogy a víztestek végpontjai mindig valamilyen jellegzetes, jól meghatározható pontban, például torkolat, vagy jelentős keresztműtárgy legyenek. A vízfolyások a típusváltásnál szakaszokra tagolódnak, vagy a kisebb vízfolyások csoportba foglalása gyakori. A VKI által előírt kötelező tipológiai elemek a tengerszint feletti magasság, a vízgyűjtő-terület nagysága, a geológia mellett választott jellemzőként a mederanyagot használta fel a vízfolyások differenciálásához. Az irányelv alapján - a vízfolyások esetében - a 10 km2–nél nagyobb vízgyűjtővel rendelkező víztesteket már ki kell jelölni, mint a vízhálózat jelentős elemét. Állóvíz víztestek A Víz Keretirányelv szerint a “Tó” egy szárazföldi felszíni állóvíz-testet jelent, így tavainkat állóvíz vízestekbe soroljuk. Az állóvizeknél önálló víztestként az 50 hektárnál nagyobb, nem völgyzárógátas tavak kerültek kijelölésre. A tipológia a természetes eredetű állóvíz víztestekre vonatkozóan került meghatározásra. Védelem alatt álló ivóvízkivételek védőterületei meghatározási módja felszíni ivóvízbázisok esetén A Víz Keretirányelv értelmében védettnek számít minden olyan terület, melyet a felszíni és/vagy a felszín alatti vizeink védelme érdekében, vagy a közvetlenül a víztől függő élőhelyek és fajok megőrzése céljából valamely jogszabály kijelöl. Ivóvízkivételre használt, vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz (felszíni ivóvízbázis) minden olyan felszíni víz, amelyből közvetlen vízkivétellel - általában kezelés után - olyan
vizet nyernek, vagy terveznek nyerni, amely emberi fogyasztásra szolgál. A védettséget az ivóvízkivételre használt, vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni vízekre a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet mondja ki.
