12 RÖPIRAT. Az antiszemita pártok szövetkezése a választásokra és az októberi országos értekezlet. Budapest október

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. október VII. évfolyam

I. füzet.

Az antiszemita pártok szövetkezése a választásokra és az októberi országos értekezlet. F. é. szeptember hó végével, a központtal összeköttetéseket fentartó elvbarátokhoz, főleg pedig azokhoz, a kikről tudva van, hogy a jövő évi általános képviselőválasztások alkalmával antiszemita képviselőjelöltekül szándékoznak fellépni, – bizalmas meghivólevél kíséretében a következő értesítés lőn megküldve: „A mérsékelt ellenzéki antiszemita és 48-as függetlenségi antiszemita elveket valló képviselők bizalmas értekezletet tartottak a jövő általános képviselőválasztások alatt követendő eljárásuk megállapítása végett. Egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy elveiknek és különálló politikai pártállásuknak teljes épségben való fenntartása mellett, közös antiszemita elvi és ellenzéki czéljaiknak sikere érdekében, az általános választásokra szövetkeznek. A szövetkezés czélja a közelgő általános képviselőválasztásoknak közös egyetértéssel való vezetése s egymásnak a kerületekben való kölcsönös támogatása. A szövetkezet szervezési munkálatainak megállapítása czéljából f. 1886. évi október hó 28. és 29-ík napjaira Budapestre bizalmas jellegű országos értekezlet hivatik egybe. Az értekezletet előkészítő bizottság „ Országgyűlési antiszemita végrehajtó bizottsága czím alatt Budapesten központi irodát tart fenn, a hova a levelezések és tudakozódások intézendők s a hol a most említett értekezlet is megtartatni fog. Az előkészítő bizottság tagjai: a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt részéről: B. Andreánszky Gábor, Csúzy Pál, Istóczy Győző, Dr. Komlóssy Ferencz, Dr. Nendtvich Károly. A 48-as függetlenségi antiszemitapárt részéről: Dr. Rácz Géza, Szemnecz Emil, Vadnay Andor, Veres József, Verhovay Gyula.” Amint e tényből t. olvasóink láthatják, elvégre érvényesült az antiszemita képviselők közt az a felfogás, a mely mellett mi már egy év óta állást foglaltunk, hogy t. i. az antiszemitizmus

2

jövő győzelme érdekében egyenesen parancsoló szükségesség, hogy a kétféle politikai irány, a melyhez az antiszemita képviselők tartoznak, – kifejezésre is jusson, mert a volt koaliczióban a politikai nézetkülönbségek teljesen elmosódván, az antiszemita képviselők ki voltak téve annak a különben alaptalan vádnak, hogy ők politikailag elvtelen emberek. Nekünk antiszemitáknak első czélunknak annak kellvén lenni,, hogy az egész ellenzéket antiszemitává tegyük, szükséges volt & közjogi alapon álló antiszemitáknak világosan a mérsékelt ellenzéki párt álláspontjára helyezkedniök, a függetlenségi antiszemitáknak pedig világosan a 48-as függetlenségi párt álláspontjára lielyezkedniök, s ekkép a két nagy ellenzéki párttal saját politikai bázisukon felvenni a versenyt, amely versenyben, lévén ők zsidóbarátok, mi pedig zsidóellenesek, a nép előtt a választásoknál okvetlenül mi leendünk a győztesek. A másik nagy eredménye a két külön politikai álláspont hangsúlyozásának az fog lenni, hogy ezen az alapon elegendő számmal képviselőjelölteket is kapunk; – mert maguknak antiszemitákká való deklarálása mellett, mérsékelt ellenzéki, illetve függetlenségi politikai álláspontjuk legkisebb csorbát se fog szenvedni, a mire pedig önérzetes, elvszilárd férfiak természetesen nagy súlyt helyeznek és méltán. Maga a kormánypárti „Nemzet” oda nyilatkozott az 1884-ki választások után, hogy az antiszemita képviselők „ea;y kissé ügyesebb vezetés mellett” kétszer annyian jöhettek volna be a parlamentbe, mint a hogy bejöttek. Hát a „Nemzet” részben tévedett. Nem a vezetésben volt tulajdonképen a hiba, hanem abbanr hogy nem kaptunk elegendő számmal képviselőjelölteket. Igaz, hogy ennek főoka a politikai elv nélküli akkori koaliczió volt; de e szervezkedési formát csekély számunknál fogva 1883-84-ben nem nélkülözhettük. Most azonban belátva akkori hibánkat, de megszaporodott számunk mellett is, iparkodtunk olyan szervezést adni a magyar antiszemitizmusnak, hogy az 1887-ki választásoknál megint jelölthiányban ne szenvedjünk. És az 1887-ki választásoknál nem is fogunk jelölt-hiányban szenvedni, a minek egyik főoka az elől ismertetett szervezkedési fonna, a mely egyrészről biztosítja a magyar antiszemitizmus részére azt a taktikai elvet, hogy „Getrennt marschiren, vereint schlagen”, (különválva menni, egyesülve verni az ellenséget.) másrészről pedig, daczára annak, hogy illető külön politikai pártállásunk hangsúlyozva van, – a szövetkezetben mint antiszemita-

3

elvtársak, egyetértésben s barátságban fogunk közreműködni közös czélunk: az antiszemitizmus diadalra juttatásában. Máris igen számosan jelentkeztek tekintélyes, népszerű férfiak az antiszemita képviselő-jelöltségre, s hisszük, hogy a tavaszig legalább is kétszáz jelöltünk fel lesz állítva a kerületekben, a kik közül reméljük száz-százötven biztosan meg is fog választatni, s akkor aztán a jövő országgyűlésen majd máskép fog a parlamenti akczió is vitethetni részünkről, mint vitethetik most, a mikor a 16 antiszemita képviselőre, mint csekély töredékre se a kormány és pártja, se a két agyarkodó filoszemita ellenzék nem is hederít, úgy hogy az antiszemita képviselők látva, hogy beszédeikkel, javaslataikkal csak borsót hánynak a képviselőház falára, – a parlamenti élénkebb akcziótól is mindinkább elment a kedvük; a mi nem is csoda. S azért főtörekvésük minél nagyobb számú antiszemita képviselő beválasztása levén, tevékenységüket legfőkép a kerületek szervezésére irányozzák. A f. hó 28. és 29-ki országos bizalmas értekezlet a szervezkedés ügyében döntő szerepet fog vinni. Azért ennek síkerét előmozdítani, legyen most legelső s legfőbb teendőnk. A kik tehát meghivót kaptak, tartsák hazafiúi kötelességüknek az értekezleten megjelenni. Azok pedig, a kik eddig meghívót nem kaptak, de erre igényt tartanak, és részt akarnak venni az értekezleten, szíveskedjenek e végből pár sorral, (e füzetek szerkesztője f. hó 20– 25-ike közt Budapestről távol levén,) dr. Rácz Géza képviselő úrhoz fordulni s a meghívó részükre azonnal megküldetni fog. Ugyancsak az októberi értekezletre nézve Verhovay Gyula lapja, a „Függetlenség” f. hó 10-ki számában a következőket írja: „Előkészület a választásokra. Mint azt olvasóink előtt annak idejében közöltük, a függetlenségi és mérsékelt ellenzéki antiszemita elveket valló képviselők egyik értekezletükön abban állapodtak meg, hogy elveiknek és különálló politikai pártállásuknak teljes épségben való fentartása mellett, közös antiszemita elvi és ellenzéki czéljaiknak sikere érdekében az általános választásokra szövetkeznek. E szövetkezésnek a czélja a közelgő átalános képviselőválasztásoknak közös egyetértéssel való vezetése s egymásnak a kerületekben való kölcsönös támogatása. Az ez irányban megállapodásra jutott értekezlet egyúttal, a mint szintén közöltük, elhatározta, hogy meghitt embereit, vagy a

4

meghitt emberei által ilyenekül ajánlottakat okt. 28. és 29. napjaira Budapestre bizalmas értekezletre hívja össze. Az előkészítő bizottság szétküldötte a leveleket „bizalmas” megjelöléssel, ilyenekül ismert elvbarátaihoz. A levelekre az ország minden részéből azon értesitést kapják az előkészitő bizottság tagjai, hogy általában véve mindenütt megfogyott a nép bizalma a különböző név alatt működő többi ellenzéki pártok iránt, csakis a függetlenségi vagy helyenkint a mérsékelt ellenzéki antiszemita pártnak van biztos talaja. A beérkezett értesitések nagy része ismertetvén a kerületek viszonyait, rámutat arra is, hogy sok helyen az ellenzék iránt, azok működésének meddősége miatt, megcsökkenvén a bizalom és lelkesedés, e kerületeket az ellenzék számára megtartani csakis a zsidó-kérdést, mint programmot kitűző zászlóval lehet. Mindez örvendetes híreket jegyzékbe foglalta a tegnap Istóczy Győzőnél tanácskozó előkészítő bizottság. E tanácskozás alatt szóba jöttek az október 28-29-iki értekezlet elé terjesztendő indítványok. Valamennyire nézve egyhangú volt a megállapodás. A bizalmas jellegű értekezlet meghívottjai közt az ismerkedés október 28-ikán lesz a „Fehér ló” szállodában, október 29-ikén lesz az értekezlet. Meghívót néhány oly orsz. képviselő is kapott, kiket vagy azért választottak meg a múlt általános választásokkor, mert antiszemita elveket vallottak, vagy oly kerületekben léptették őket fel, a hol megkívánták, hogy e párthoz csatlakozzanak. Szükséges volt e meghívók elküldése a helyzet és színvallás tisztázása végett, de szükséges volt azért is, mert voltak e képviselők közt, kik ezt maguk kívánták. Ez is mutatja, hogy a függetlenségi és mérsékelt ellenzéki antiszemiták választási czélokra alakult szövetsége komolyan készül neki látni a választási akcziónak és minden irányban tisztázni akarja a helyzetet.”

A bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus határozatai. A f. é. szeptember 7-kén és köv. napjain Bukarestben tartott nemzetközi antiszemita kongresszus a román fővárosi előkelő közönség élénk részvétele mellett ment végbe. A kongresszus elnöke Ghergely szenátor volt. Külföldiek voltak: Francziaországból De Biez hírlapíró, a kinek jeles művéből

5

jelen számunkban a második mutatványt hozzuk; Magyarországból pedig gróf Klebelsberg Zdenkó, dr. Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselő s Petrovay Ádám. A román résztvevők közül kitűnt különösen Butculescu romániai országgyűlési képviselő. Németországból küldtek ugyan egy sereg távsürgönyt a kongresszushoz, de személyesen senki se jelent meg. Tán a francziáknak a kongresszus iránti érdeklődése tartotta vissza a német antiszemitákat a részvételtől. No de a németek nélkül is megtörtént a kongresszus és pedig szép eredménynyel. Mindenekelőtt nagy vívmány az, hogy a kongresszus, ellensúlyozásául a Parisban székelő „Alliance israélite universelle”-nek, kimondotta, hogy ugyancsak Parisban az „Alliance anti-israélite universelle” szervezendő, ennek elnökéül Drumont Edét választván meg a ki egy ujabb antiszemitikus művén dolgozva, e miatt akadályozva volt a megjelenésben, de levélben üdvözölte a kongresszust. Kimondotta továbbá, hogy a jövő év őszére Parisba fog összehivatni a legközelebbi nemzetközi antiszemita kongresszus. Ez a párisi egyetemes antiszemita kongresszus fogja előreláthatólag a fordulópontot képezni az európai zsidókérdésben; mert Paris adja a czvvilizált világnak a bonton-t s a divatot, s a mik ott határozatba mennek, azok visszhangozni fognak az egész művelt világban. A kongresszus elvi megállapodásokra is jutott, a melyeket az „Etoile Roumaine” czímű lap után a következőkben közlünk: „A Bukarestben 1886. évi szeptember 7., 8. és 9-ikén egybegyűlt antiszemita kongresszus a következő határozatokat fogadta el: I. A Bukarestben tartott nemzetközi antiszemita kongresszus elftn gadja és magáévá teszi az 1882-ik évben Drezdában tartott kongresszus által hozott határozatokat. II. A Bukarestben összegyűlt nemzetközi antiszemita kongresszus elfogadja s kötelezi magát terjesztem és végrehajtani a következőket: 1. A zsidók méltatlanoknak jelentetnek ki arra, hogy tovább is Euró' ipában, ennék népei közt maradhassanak. 2. Azon időpontig, a mig eszközök találtatnak arra nézve, hogy a zsidók az európai államokból kiűzessenek, – a kongresszus felhívja a Francziaországban, Magyarországban, Romániában és mindazon többi államokban levő elvtársakat, a mely államok ezen határozatokhoz hozzájárulni fognak, hogy követeljék kormányaiktól és parlamentjeiktől: a) Hogy a zsidóknak se az állam, se a megyék, se a községek által semmiféle konczesszió ne adassék, semmiféle formában. b) Hogy semmiféle fizetéses hivatal ne adassék a zsidóknak, se -az állam, se a megyék, se a községek, se a biztosító társulatok, se a bankok stb. által. c) A zsidók tiltassanak el földbirtok vételétől; ne szabadjon nekik földeket, házakat, malmokat, vendéglőket és korcsmákat bérbe venni, illetve megtiltatik ezeket zsidóknak bérbeadni.

6 d) A zsidóknak tiltassék meg vendéglőket, korcsmákat, kávéházakat, serfőzdéket, szeszgyárakat tartaniok, és tiltassék meg nekik, hogy pékek, füszerkereskedők, gabnakereskedők, orvosok és gyógyszerészek lehessenek. e) Valamennyi keresztény felekezet papjai felhívandók arra, hogy terjeszszék ezen eszméket híveik körében, a tanárok és tanítók pedig terjeszszék ugyanezen eszméket az iskolában, és egyszersmind felhívjanak mindenkit arra, hogy semmit se vásároljanak zsidóknál és zsidót ne vegyenek szolgálatukba. f) Mindazoknak a nemzeteknek, a melyek ezen határozatokhoz hozzájárulnak, kormányaiknál lépéseket kell tenniök arra nézve, hogy ezen értelemben törvények hozassanak, s náluk bizottságok alakítandók, a melyek tömeges kérvények útján ezen határozmányok alkalmazását követetik.”

A magyar delegáltaknak a kongresszuson való részvétele igen kellemesen hangolta a romániai irányadó köröket is, mert ebből meggyőződtek arról, hogy a magyarok Romániának legégetőbb baján, a zsidó-kalamitáson segíteni akarnak. Ekként az antiszemitizmus oly közös találkozási pontjává vált a magyaroknak és a románoknak, a mely az utóbbiaknál ellenünk az újabb időben nyilvánult ellenszenvet is nemcsak hogy mérsékelte, de sőt irányunkban magyarok irányában barátságos érzelemmé változtatta át. S ezért a Bukarestben megjelent három magyar delegátus külpolitikai tekintetben is érdemeket szerzett a haza iránt. Ezen, irányunkban a román antiszemita körökben nyilvánult jóindulatnak egyik bizonyítéka volt az az üdvözlő távsürgöny is, a melyet f. é. september 9-én a kongresszus Istóczy Győzőhöz intézett, s a melyet De Biez – és a fentebb említett három magyar delegátuson kivül aláirtak még: Ghergely, Gorovey, Butculescu, Moroiu, Polychroniady, Madame Brailov, dr. Brailov, Savel és Negoescu.

De Biez „La question juive” czímű könyvéből. II. Francziaország nem áll rendelkezésre! Jól értsék meg és tartsák emlékezetükben a zsidók ezt a jelszót. Francziaország a mienk, csakis a mienk. Senkinek másnak nincs joga hozzá. Az nem valamely lakatlan puszta. Vannak Francziaországban francziák, a kik fiai a franczia nemzetnek, a kik Francziaország földjének a gyomrából jöttek elő, s a kik fiai a Francziaország földjébe évszázadok óta eltemetett nemzedékeknek, a melyeknek dicső tettei félj egy ez vék a könyvekbe s a melyek hazánkból nagy országot teremtettek. Francziaország ezeké az embereké, nem pedig a csak naturalizált zsidóké. Manapság minden franczia vérű franczia ember, lettek legyen őseik nemesek vagy nem, – nemes ember. Pórok csak á tegnap óta honosí-

7 tottak. Mi valamennyien Azincourt-ig visszük fel származásunkat. Lettek legyen lovasok vagy egyszerű íjjas gyalogosok, mindannyiunknak az ősei ők. De nem ősei a zsidónak, a ki sohase követte hadseregeinket máskép, csak mint a varjú, hogy meglopja a haldoklókat és kifoszsza a halottakat. Eh, a manóba! Nézzétek csak ezt a zsidót! Neki Francziaország kell, se több, se kevesebb. Francziaország tetszik neki. A zsidónak a szeretete Francziaország iránt a rókának szeretete a csirke iránt. S azért a Forradalom egy óriási hibát követett el akkor, a mikor ennek a majdnem fogatlanná vált rókának fogakat adott. Most már ismerjük a zsidót kivülről-belülről. Közel bzáz év óta elég időnk és alkalmunk volt megismerni őt, s megtudni, hogy ő sohase az, a kinek látszik. Nem fogjuk engedni, hogy hazánkat ez a nomád-csorda elfoglalja, a, kik még külföldieknek se mondhatók tulajdonképen Mert legnagyobb részök német ugyan, de ők németek is csak úgy, amint francziák, és szintúgy nem francziák, amint nem németek és nem oroszok. Ők az Alliance israélite hazájából valók, a mely „se franczia, se német, hanem zsidó!” Ok maguk mondják ezt. Roszul tennénk, ha őket szavukon nem fognánk. S mivel ezen Alliance bizottságában vannak olyanok, a kik többé-kevésbé tartalékos tisztek, egy szép reggel azt fogjuk nekik mondani, hogy le kell tenniök a tiszti kardbojtot. Mert a ki nem franczia, annak nincs joga a franczia hadseregben tiszti rangot viselni. Fel is út, alá is út, mertjének oda, a hová akarnak. Francziaország nem áll rendelkezésükre! Hogyan! Minden dicsőségünk, minden győzelmeink, minden vereségeink arra szolgálnának, hogy a zsidóknak egy igéretföldét csináljunk! Azért lenne mögöttünk tiz évszázados vérontás, tiz évszázados elsőrangú csillag, tiz évszázados irodalom, művészet, tudomány, lángész, találmányok; azért lennének mögöttünk tiz évszázados erőfeszítések és apostolkodás az emberiség nevelésében s a becsület és emberi méltóság fentartásában, – azért lenne mindaz, hogy mi annyira-mennyire alkalmas hazát csináljunk annak a parazita fajnak, a melyet zsidónak neveznek! Nem, ez nem fog megtörténni, ez nem lehet. S itt hallom a csontjaikat megzörögni koporsóikban mindazoknak, a kik éltüket adták Francziaországért, a mióta Francziaország létezik. Földből kijövő hangok kiáltják nekem oda, hogy ez lehetetlenség, s kérdezik tőlem, mit csináltak ezek a büdös ghettójukból kiszökött rabszolgák, hogy egyszerre oly nagy szerencséhez jutottak, ahhoz a szerencséhez, hogy francziák legyenek. Mit csináltak? A háború alatt Németország kémei voltak ellenünk. Lecsapolták az ország tőkéit. Meghamisították a közszellemet. Az erkölcs niveauját leszállították, folyton ápolván az ember salakját képező ösztönöket; a meghasonlást és egyenetlenkedést hintették el közöttünk amint csak tudták, a körülmények szerint legalkalmasabb eszközökkel. Elűztek bennünket mindünnét, s minden megélhetési eszközt a maguk embereinek adtak. Existentiánkban fenyegetnek bennünket, s maholnap készek életünkre törni,*) hogy minél nagyobb helyet csináljanak a maguk fajrokonainak. Ezeket csinálták a zsidók! *) Egy zsidó (nem említem a nevét, hogy reklámot ne csináljak neki, ezzel egy zsidó érvet használva) ezt mondta egyszer nekem: „Mi önt és az ön embereit

8 Íme! idáig jutottak a zsidók igényei. Neveik heim-mel, ach-hal isch-sel, echt-tel, erger-berger-rel, um-mal végződnek, mint Barnum, a. külföldről tolakodnak be. Francziaországban csak tegnap óta vannak, csakis az ország romlására és elcsenevészedésén dolgoztak, – s elég szemtelenek azt a gondolatot táplálni, hogy minket hazánkból kiszorítanak A zsidó szemtelen, támadó, fenyegető, de nem büszke. Mi azonban büszkék vagyunk, s nem szeretjük, ha valaki filoszémitikus tanácsokkal akar rajtunk segíteni. A zsidók nagyon elszámították magukat, a mikor azt hiszik, hogy Francziaország az ő ígéretföldük. Becsvágyuk elvakítja őket. Számításukat a francziák nélkül csinálták. A francziák Francziaországot a zsidókra nézve igen könnyen a Josaphat völgyévé, Isten büntetésének földjévé tehetik. Tudjátok meg, hogy azon a napon, a melyen Francziaország elkezdi veletek, az egész világ ugyanazt fogja tenni veletek. Ez nem lesz az elsa eset, hogy hazánk fogja adni a jó ízlés tónusát. Ha Francziaország egy szép napon kijelenti, hogy nem tarthatja, meg a zsidókat, kíváncsi vagyok rá, ki fogja majd megtartani őket. Mindünnét elkergetik őket. Éppen tizenhat esztendeje annak, hogy Francziaország azzá az acclimatationális kertté lőn, a melyben Európa emancipálja a zsidait; valóban ideje, hogy ez a helyzet véget érjen. De hisz emancipálni a zsidót annyi, mint Francziaország vége; a zsidó megöli a jóltevőjét, elfoglalja a helyét, összekaparja a vagyonát. Jusson eszünkbe Mardocheus diadala, a mely Ferriéres-ben vnn a Rothschildeknél. Mardocheus diadala a zsidó bekövetkező diadala Francziaországban, ha le nem mondunk azonnal veszélyteli magaviseletünkről. Az a kép az a czél, a melyet egy zsidó se téveszt el szemei elől. Ott van az Rothschildnál, mint a Krisztus képe ott van a pápánál, s mint a Szabadság képe ott van községházaink termeiben. Az a legmagasabb jelkép; az a, diadalmas zsidó mythosza. Tehát egy fenyegetés; és minő fenyegetés! Nézzétek Lengyelországot, a mely a legtágabb kaput nyitotta Izrael fiai látszólag békés'inváziójának. Siessünk, és ki innen a zsidóval! Persze a zsidó nem egykönnyen megy ki azon országból, a hol jól érzi magát, s a melynek urának képzeli magát. De láttuk őt kivonulni Egyptomból. Ma napság a zsidónak a jelszava a háború. Hogy financziális szédelgéseikről s ismert üzelmeikről elfordítsák a közfigyelmet, s hogy egy ujabbi háborúból, a francziák vérének árán, Rothschild és a többi zsidó bankárok újra néhány milliárdot zsebre dughassanak, – folyton a Németország elleni revanche van a szájukban. (Épen úgy mint minálunk is agyonlövetjük, a hol csak előtaláljuk önöket!” Sokkal jobban ismerem a zsidót és sokkal jobban tudom, mire képes, semhogy e nyilatkozatban őrültséget lássak. A zsidó mikor a látszólagos hatalom egy bizonyos fokára emelkedett, semmitől se riad vissza, Én tehát azt feleltem s felelem ennek a zsidónak, hogy jól nézzen meg engem, mielőtt azt képzelné, hogy engemet s az enyéimet olyan könnyen főbelövethetné, mint a hogy képzeli magának. A francziák már megcsinálták a Szent Bertalan-éjt, megcsinálták a Szeptembert is. Okos ember érthet belőle.

9 a minden áron háború-pártnak az élén a zsidók és czégéres zsidóbarátok állanak. – Szerk.) De hát miért ez a türelmetlenség ? Mi, mi várni tudunk. De hát ma napság már tudjuk, hányadán vagyunk a zsidóval. Akármibe fogjon, szemmel kísérjük őt. Hát szabadságában áll neki minket a határra küldeni, ha valami előnyét látja ebben. Mi belemegyünk ebbe a zsidóháborúba. Igen, mi menni fogunk, mert utóvégre is Francziaország a mienk, s bárhonnét fenyegesse azt veszély, életünkkel tartozunk hazánknak. De mi nem fogunk a határra menni úgy, a miként a zsidó szeretné hogy menjünk, s a hogy minket vezetni szeretne, mert hisz vannak zsidó tábornokaink is. Nem! nem! Mi nem leszünk a zsidó bank katonái, se pedig a „magas szemitizmus” zászlótartói. Nem! nem! Mi nem fogjuk franczia kék vérünket ontani a zsidók fekete véreért! Nem! Mi nem ragadunk fegyvert, hogy megvédelmezzük Rothschild úr vagyonát, vagy hogy megmentsük azokat a palotákat és kastélyokat, melyeket a panamai, korinthusi, algiri és romániai vasúti pénzemberek és ügynökök francziáktól Francziaországhan lecsapolt pénzen vásároltak. A francziák a határon, annyit tesz, hogy a zsidó Francziaország korlátlan ura. Azért ne induljunk addig a határra, a mig bent rendszabályainkat meg nem tettük. Előttünk van az 1792-ki férfiak példája. Kövessük őked. Ezúttal senkinek sem lesz kifogása. Mert ezúttal nem franczia vér fog folyni. Igen, miként az 1792-ki férfiak, követeljünk mi is garantiákat a belföldi ellenség ellen, és ne menjünk a külellenség ellen mindaddig, a míg meg nem bizonyosodtunk abban, hogy nem hagyunk a hátunk mögött ellenségeket. Ma a zsidók nyugtalanok. Kérdezgetik egymást s tűnődnek a fölött, a mi történik. Legutóbb Rothschild Alfonzné asszony magánál egy nagy-tanácsfélét, egy sanhedrinfélét hívott egybe enquéte-re, kitudandók, honnét jönnek azok a csapások, a melyeket a közvélemény rajok mér, a mióta Drumont könyve bennünk az eszméknek egy eddig alvó világát keltette fel. Természetesen állíthatni hitték azt, hogy Drumont pénzt kapott. A zsidók nem tudják elképzelni azt, hogy valaki képes legyen egy őszinte és bátor tettre a nélkül, hogy megvesztegetve ne legyen. Kutatództak, de semmit se találtak, a mi igazolhatta volna ezt a gyanút. Mindazonáltal elhatározták, hogy kiadnak egy jelszót. Ez a jelszó a zsinagóga által lőn közzétéve s ez volt: Nem kell megvenni Drumont könyvét, hogy ne kereshessen pénzt ez a goj. Ez aztán a zsidó tempó! Egyidejűleg a főrabinus láttatni engedi hívei által azt, hogy bizony az ő lelke sem igen nyugodt szemben a Francziaországhan végbemenő mozgalommal. „Ez a könyv egy jóslat és a büntetés kezdete,” – monda állítólag mágusi jargonjában. Hát igen, Drumont könyve tán jóslat és egyúttal a büntetés kezdete is. Mi egy ébredő faj vagyunk, a mely Ábrahám fajának az üzelmeit már megsokallta. A franczia faj latin, gall és celta elemek vegyülóke. Ez összeségét képezi az udvariasságnak és lovagias érzelmeknek, a melyek pompás kizsákmányolási talaj a zsidó agyafúrtság részére.

10 Aztán, a mikor bizonyos, az idő által meghatározott okoknál fogva, a celta elem fel talál ébredni, hirtelen felülkerekedik a faj jellemében, s akkor vigyázz! Ekkor nincs többé se udvariasság, se lovagiasság, mondjuk, anyámasszonyság ekkor vadság van. A Celta Francziaországnak a vadállata, fogainak csikorgatása rettenetes, és tanácsos nem ingerelni őt. Egyébiránt férfiak vagyunk, a kik megelégeltük a dolgot, és készek vagyunk ezt az illetőknek értésükre is adni. Egy faj vagyunk, a mely magát védelmezni készül, s akkor a zsidó vigyázzon magára. A legkisebb kétes mozdulatnál körmére éghet a dolog. Aztán a jelen évszázad is liquidátiójához közeledik. Ez a liquidatió fenyegető volt reánk nézve, és a socializmus felütötte fejét a belföldön, hogy követelje Francziaországtól azt, a mi őt megilleti. A socializmus tévedett: Francziaországnak nincs többé semmije, semmit se tud visszaadni a szegény munkásoknak, semmit se vett el tőlök, a zsidónál van minden. És Francziaország pénze a zsidók kezei közt van. Ah! a zsidó azon dolgozott, hogy bennünket desorganisáljon agent provocateur-ökkel, destructiv elméletekkel, a kommunizmussal, a nihilizmus példájával a külföldön, a socializmus túlzásaival a belföldön. Nohát, ezúttal is rá fog dőlni a Bábel tornya és összezúzza őt. A ki karddal vág, karddal fog elveszni, – meg van írva a szentÍrásban. Vigyázzanak manapság a visszavonás ezen apostolai, hogy a socializmus ne forduljon a zsidóság ellen. Azon puszta tény folytán, hogy mi védelmi állásba helyezkedünk, és .. bástyáinkat felfegyverezzük (s már tesszük is ezt; mert létezik egy antiszemita társulat, a hol Francziaország érdekei franczia kezekben vannak letéve,) zavar álland be a zsidó stratégiában. A mai naptól fogva sorompót emelünk a zsidó birtok és a mi birtokunk között. Jól tudom, hogy nekünk Francziaországban csak erkölcsi birtokunk van, vagy körülbelől csak ez. Egy okkal több, hogy ezt a sorompót, a melyet emelünk, áthághatlanná tegyük; ez szellemünkben van felállítva, s elég arra, hogy időnk legyen egy másnemű sorompót is felállítanunk. A zsidók menni fognak, el fognak kergettetni. Mi nekik szakadárság vagyunk. Ok előttünk tisztátalanok. Mint mindent, a mi tisztátalan, ki fogjuk magunkból választani természetes utakon Már látom a baljóslatú karavánt, követve a gólyákat, messze-messze vonulni, keresztül-kasul, tüskön-bokron, mert nem ismeri az utat Palesztinán és Egyiptomon kívül. Útjában Babylon, Théba és a körüllevő országok, romjaikból követ ragadnak, hogy hozzája vágják. Menjen, menjen oda, a hova ösztöne hajtja. Szedje-vegye sátorfáját, öltse fel úti ruháját. Mindenütt a hol elhaladni fog, a Bolygó-zsidó karavánjának fogják nevezni. Ha élni akar ez a karaván, mindenek fölött hátra ne nézzen. Ne törekedjék visszatérni abba a házba, a melyet elhagy. Mert ennek a háznak az ajtaja zárva van; nem lépendi többé át annak küszöbét. Menjen a zsidó, nyögjön, kiabáljon, sírjon, óbégasson, ez az ő dolga. Mi se segíteni, se megszabadítani nem fogjuk, nehogy alkalmat adjunk neki megállapodni.

11 A zsidó nem állapodik meg, nem nyugszik meg, nem ül le. Kóvályog. Kóvályogjon, hisz az ő hazája a kóválygás. A mi pedig azt illeti, hogy a zsidó magát franczia polgárnak mondja: nem, a zsidónak nem szabad többé franczia polgárnak mondani magát. A zsidó egy alkalmi állampolgár. Nem tudjuk, mit csináljunk velük, mihelyt többen vannak a kelleténél. Tudjuk, mit akarnak és mit érnek Nem állanak a képünkhöz. És aztán körülmetélve is vannak. Ez a seb nem franczia seb. Izrael az a Bolygó-zsidó, a kit láttak már utazni odáig, a hol a föld végződik, odáig, a hol a part nélküli tenger kezdődik, s a kire ujjal mutogatnak, a mióta csak keresztülfutja a Mindenséget a Szemehé lónak a társaságában, a mely éjjel-nappal barangol a világ reggelétől kezdve. Izrael, a zsidó Prometheus egy mozgó Kaukázushoz odalánczolva. Francziaország nem lehet az a Hercules, a ki őt leoldani fogja. Oldja le önmagát, ha tudja. De nem fogja ezt tenni tudni. A zsidó ösztönének rabja, hivatásának rabszolgája. Szenvedje végig ezen hivatását, semmiségének örökkévalóságáig! Ki innen a zsidóval, takarodjék! Váljunk meg egymástól, és jó szerencsét!*)

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a kerületekben. Csúzy Pál, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tagja szeptember 21-kén Komlóssy Ferencz képviselő társaságában meglátogatta kerületét, a tolnamegyei szakcsi kerületet. Legelőször is Döbröközre ért, s itt egy, amint egyrészről szomorú látványnak lőnek tanúi a nevezett képviselők, úgy másrészről lélekemelő magaviseletet tanúsítottak azzal, hogy megmentőivé lőnek Döbrököz községének. Az esetet egy döbrőközi tudósítás következőleg írja le: Szept. 24. „Ma érkezett községünkbe kerületünk képviselője Csúzy Pál, Komlóssy Ferencz orsz. képviselő társaságában. Alig hogy letelepedtek, megkondult a vészharang, mely tüzet jelzett. A két képviselő ott termett a tűz színhelyén s a mentéshez fogott; ott láttuk őket a házak tetején, majd az utczán tanácsot és parancsot osztogatva a fejét vesztett népnek, mert a szél dühöngött, a községi elöljáróság pedig Högyészre volt berendelve. Alig sikerült a tüzet lokalizálni, ismét tüzet jeleztek, s a falu egy pillanat alatt három helyen tűzben volt. A jelzett képviselők önfeláldozó buzgalommal működtek a tűz eloltása körül, és tapintatos vezetésüknek köszönhető, hogy községünk porrá nem égett. Az ég angyala hozta őket körünkbe, a kik megmutatták, hogy az igazi népképviselő felfogja a népnek anyagi érdekeit, s nem csak szóval, ha*) A zsidók kiűzették Francziaországból a fejedelmi herczegeket. Ezzel nyitottak a Köztársaságban a kivételes törvényeknek. Taktikájuk itt ismét ellenünk dul. Nehezen lehetett volna a zsidók ellen kivételes törvényeket kieszközölni. forog fen többé ok arra, hogy ne hozzunk ilyen törvényeket. A köztársaság ily vényeket hozott a herczegek ellen, a kik utóvégre is franczia férfiak.

utat forNem tör-

12 nem tettel is tud a népért áldozatot hozni. A beszámoló elmaradt, de a jelzett körülmény megörökíti nevüket s minden beszámoló beszédnél hatásosabban beszél emberbaráti gondoskodásukról. Községünk hálásan fog visszaemlékezni látogatásukra, mert ők voltak megmentőink.” Döbrőközről aztán a kerület több községébe utaztak, s mindenütt a legszívélyesebb fogadtatásban részesültek, s úgy Csuzy, mint Komlóssy beszédei nagy tetszést arattak. Szakoson, a kerület központján, a képviselőket koszorúkkal halmozták el. A szívélyes fogadásban jó példával járt elől a szakcsi kerületbeli derék papság, a melynek oroszlánrésze volt abban, hogy a szakcsi kerület az antiszemitizmus részére meghódítva lett. Meg vagyunk győződve, hogy e lelkes papság a maga részéről is mindent el fog követni, hogy a szakcsi kerület, a melyben máris készülődik fellépni egy kormánypárti filoszemita jelölt, – az antiszemitizmusnak meg is fog tartatni, s Csúzy Pálnak a neve, a ki a kerület érdekében oly élénk tevékenységet fejt ki, – a választási urnából újból győzelmesen fog kikerülni. Veres József, az orosházi kerület képviselője s a 48-as függetlenségi antiszemitapárt tagja szeptember 11-ón Szent-András és Öcsöd nagy alföldi községeket látogatta meg. Szent-Andráson a Kőrös-hid táján diadalkapun át vonult be a képviselő az elébe sietett kocsisor kiséretóben. Itt nagy néptömeg .ólén Zih Károly református rector egy, minden izében talpraesett beszéddel üdvözölte a képviselőt, mire Veres rövid beszédje után az impozáns menet a képviselőt lelkes éljenzés közt kisérte be a községbe. A községben tett látogatások után este a „Népkör”-ben 60 terítékű bankett volt, a hol toasztokban nem volt hiány, a melyek közül kiemeljük Veres Józsefnek gr. Pongrácz János róm. kath. plébánosra mondott felköszöntőjén kívül, dr. Nyíri Elek gyomai gyakorló orvosnak az antiszemitizmus diadalára mondott felköszöntőjét. Nyiri Elek ur a „12 röpirat”-nak buzgó czikkírója, a ki e szerint e füzetek olvasói előtt dicséretesen ismeretes egyéniség. Másnap, vasárnap, az isteni tisztelet után, számosan egybesereglett választóközönség előtt a községháza melletti szép térségen tartotta a képviselő beszámoló beszédét. A beszámoló beszéden a szomszéd Smrvas-iól is többen jelen voltak, s méltán irigyelhették a szomszéd kerülettől jeles antiszemita képviselőjét. No de hát egyedül rajtuk áll, hogy egy év múlva nekik is antiszemita képviselőjük legyen. Délután a képviselő Öcsöd községébe ment kisóretóvel. Az öcsödiek bandériummal, hosszú kocsisorral és zenével vonultak eléje. A községbe érkeztekor őt Győry Imre, Öcsöd község derék főjegyzője üdvözölte; mire a képviselő érzékeny szavakkal köszönte meg a nem várt rendkivüli kitüntetést. A menet erre a község háza elé vonult, a hol a képviselő 2–3 ezer ember előtt mondotta el beszédét, a mely oly nagy tetszéssel találkozott s oly lelkes éljenzést keltett, hogy beszéde végeztével az Ócsödi polgárok ősi magyar szokás szerint őt karjaikra emelték fel. Este a Népkörben bankett fejezte be az ünnepélyességeket. Szept. 19-én viszont Tót-Komlóst látogatta meg Veres József, a hol a nagyszámmal egybesereglett közönség, beszédét lelkesen megéljenezte, s a legjobb hangulatot keltette a közönség szívében. – Ugyancsak szeptember 19-én tartotta a mosonmegyei zurányi ke-

13 rület képviselője, dr. Nendtvich Károly, a mérsékelt ellenzéki antiszemita párt tagja, beszámolóját a kerület székhelyén Zurányban. Nagy hatást keltő beszámoló beszédéből adjuk a következőket: „Midőn Önök, t. választók, a beszédeket és az országgyűlésről szóló jelentést, melyeket önöknek átküldtem, ismételve átolvassák és elteszik, még gyermekeik és unokáik is meggyőződhetnek róla, hogy vájjon képviselőjük igazat mondott-e akkor, midőn azt állította, hogy ha a dolgok még 50 esztendeig úgy mennek, a hogyan azok az utolsó húsz év óta, t. i. a zsidók emanczipácziója óta mentek, akkor kell, hogy ezen egész ország zsidó kezekre kerüljön. És erre csakugyan legjobb kilátásunk van, ha az országnak egész lakossága minden erejét össze nem szedi és jelenlegi kormányunk elé harsogó „netovábbot” nem dörög. Számtalanul tettük figyelmetessé a kormányt mindazon veszedelmekre, melyek hazánkat fenyegetik és azon forrásokat megjelöltük, melyekből mindezen hátrányok származnak. Figyelmeztettük ismételve a népnek azon tervszerű kizsákmányolására, melyet a zsidók a nép irányában gyakorolnak; de mindig teljes siker nélkül; sőt inkább folyvást keserű szemrehányásokat és megtorlásokat voltunk kénytelenek hallani a kormány részéről, mely bennünket középkori türelmetlenséggel vádolt és hazafias törekvésünket, melylyel a nyomorult népet a vérszopó vámpírok körmeiből kiszabadítani igyekeztünk, a középkori vallásüldözésekkel hasonlította össze és a felvilágosodott kor szégyenfoltjának jelentette ki. Ünnepélyes kijelentésünknek, miszerint küzdelmünknek semmi köze a vallással, hanem hogy az egyedül nemzetgazdasági kérdés, melynek szerencsés megoldásától az ország jövendő sorsa függ, a kormány hitet nem adott, vagy legalább úgy tetette magát, mintha nem hinné és mintha az ellenkezőről volna meggyőződve. Neki a nép szenvedései iránt nincsen semmi érzéke, és miután minden évben kénytelen uj meg uj kölcsönöket fölvenni, azon kényszerhelyzetben van, hogy a zsidóknak szabad kezet engedjön a nép kizsarolására és kizsákmányolására.” – Pestmegye heczeli kerületében is mozognak az antiszemiták. A kerület magyar, német és szerb választói nagy lelkesedéssel készülnek sorakozni egy antiszemita jelölt zászlója alá. Kívánatos, hogy a jelölt németül is tudjon, de nem okvetlenül, mert igaz, hogy sok német van a kerületben, de azért mind jól tud magyarul és együtt éreznek mint jó magyarok, velünk; ezenkívül köztük igen sok a szavazó. E kerületben több befolyásos választó Petrovay Ádám nagy-kürüi birtokost szándékozik jelöltül a választóknak ajánlani, a ki a f. é. bukaresti nemzetközi kongresszuson egyike volt a magyar delegáltaknak. Veszprémmegye nagy-vázsonyi kerületéből írják nekünk, hogy ott a választók igen megelégedettének képviselőjük Győrffy Géza eljárásával, a ki 1884-ben magát antiszemita jelszavak alatt választatta meg a zsidó Freistadtler ellenében, s megválasztatása után semmit sem akart tudni az antiszemitizmusból. Tudósítónk oda nyilatkozik, hogy, ha Győrffy „a jövő évben újra reussirozni akar, conditio sine qua non lesz, hogy mint antiszemita lépjen fel”; – mert az antiszemitizmus az ottani magyar úgy mint német nép közt a legpopulárisabb. – E tudósítással egyidejűleg Istóczy Győző meghívást is kapott a nagy-vázsonyi kerület-

14 ben leendő látogatásra, a mely szíves meghívásnak még a választások előtt meg is fog felelni. Szeptember 26-án Vadnay Andor, a függetlenségi antiszemitapárt tagja tartotta beszámolóját kerülete központján Tapolczán Zalamegyóben. Kíséretében volt Szemnecz Emil, a zala-egerszegi kerület függetlenségi antiszemita képviselője. A nagy számmal egybegyűlt választók élénk tetszéssel kisérték képviselőjüknek és Szemnecz Emilnek beszédeit. A reá következő vasárnap, vagyis október 3-án viszont Szemnecz Emil, a zala-egerszegi kerület függetlenségi antiszemita képviselője, tartotta beszámoló beszédét a kerület központján, Z.-Egerszegen. Az erről szóló tudósitás így hangzik: Ötezer főnyi tömeg hullámzott tizenegy órakor a városi iskolaépület előtt, hol Szemnecz Emil, a kerület buzgó képviselője, beszámoló beszédét volt tartandó. A múlt választás óta a kerületben uralgó lelkesültség ezúttal is oly szívélyes fogadtatást biztosított a szeretett képviselőnek, mely beigazolta, hogy a magyar nép megértette a függetlenségi antiszemitapárt nemzeti hivatását. Viharos éljennel fogadta az óriási néptömeg a képviselőt, midőn a szónoki emelvényen megjelent, úgy hogy pár perczig tartott, mig szóhoz juthatott. Először is köszönetet mondva a múlt választásnál irányában tanúsított bizalomért, s a hatóságok alkotmányos magaviseletéért^ jelenti, hogy bár csak hat hó óta képviseli a kerületet, a beszámolásra gazdag adatokról gondoskodott a kormány. Azután egymásután ismertette a megyei reformot, melylyel szemben az ősmagyar megyei rendszer hívének vallotta magát, a községi törvényt, s annak a településre vonatkozó hiányait, a népfölkelési törvényt, melynek átalános és rész^letes tárgyalásában maga is részt vett. Ezután a Janszki ügyet és fejleményeit ismertette. A 22 milliós póthitelnél alkalmat vett a pénzügyi politika ismertetésére, az évről-évre szaporodó deficittel szemben az önálló vámterületet jelölte meg a szabadulás eszközéül, mely által az ipar fellendülésén kivül legalább ötven millió évi jövedelemre számithatnánk. A zsidókérdést keresztény nemzeti szempontból fejtegette. Ezután a képviselő örömmel hivatkozott reá, hogy sikerült az antiszemitizmus által felkelteni a keresztény önérzetet és összetartást. Hivatkozik a pápa encyklikájára, melyben megdicséri a magyar nemzetet a zsidóházasság elvetéseért. Majd a börzéket s a börzeadó-javaslatot ismertette, végül köszönetet mondott a választók lelkesedéseért, bizalmáért és szeretetéért. A beszámoló minden szavánál lelkes éljenzés hangzott fel, s a hallgatóság közt nagy számmal levő megyei intelligenczia meggyőződhetett a képviselő kiváló tehetségeiről és meggyőződhetett az iránta törhetlen szeretettel viseltető választók hangulatáról. Az átalános lelkesedés közt Vadnay Andor kezdett szólani, ki minduntalan küzdve a viharként feltörő éljenekkel, a zsidó-kórdóst fejtegette. Szólt a birtokos-osztály pusztulásáról s a zsidókérdésnek a nemzetiségi kérdéssel való összefüggéséről. Szerinte a nemzetiségi izgatások mind erősebbek lesznek, mert a zsidóság a magyar birtokos-osztályt kipusztítva, elfoglalta ugyanannak helyét, s magyarnak adja ki magát s ezáltal csak gyűlöletessé teszi a magyar nemzetiséget. A zsidókérdés megoldásánál figyelmezteti a polgárokat, hogy a zsidók tolakodó és türelmetlen

15 fellépése által ne hagyják a szenvedélyek által elragadtatni magukat. Végül a választók lelkesedését megköszönve, s a kerület képviselőjét bizalmukba ajánlva, békés távozásra hívta fel a lelkesült tömeget, mely a meg-megújuló éljenzések közt csak nehezen oszladozott. A képviselőket ezután a nép újongó örömmel kísérte lakásaikra. A zsidók és a szolgálatukban állók meggyőződhettek, hogy a mint a zalaegerszegi kerületnek eddigi képviselői közül egy sem bírt az igazság és lelkesedésnek azzal a varázserejével, mint Szemnecz Emil, úgy a nép sem viseltetett még egyetlen képviselőjéhez sem oly kitartó és napról-napra növekvő szeretettel és lelkesedéssel, mint jelenleg. A beszámoló után Ruzsics Károly ügyvéd vendégszerető házánál dús lakomához ültek a képviselők. Délután Nemes-Apátiban Briglevics Károly birtokost látogatták meg, s az estét Kerkapolyi Mór földbirtokos szives vendéglátása tette reájok nézve kellemessé. A kerület hangulata kitűnő, s az átalános lelkesedést növelni fogja a képviselő legközelebbi körútja az egyes vidékeken. Ugyancsak október 3-kán Istóczy Győző, egy régibb szives meghívásnak megfelelve, Komlóssy Ferencz képviselő társaságában, NagyFödémesen Pozsonymegyében ft. Méhes Károly plébános ur vendége volt. Az e napra esett n.-födémesi bucsu alkalmából mintegy 60 vendége volt a vendégszerető házigazdának. N.-Födémes négy kerületnek, nevezetesen a somorjai, szempczi, galanthai és duna-szerdahelyi kerületeknek a határpontján feküvén, alkalma nyílt a nevezett két képviselőnek e négy kerület hangulatáról az egybegyűlve volt elvbarátok ismertetései alapján maguknak alapos informácziókat szerezhetni. Ez informácziók szerint a mérsékelt ellenzéki antiszemita-pártra nézve rendkívül kedvezők az ottani viszonyok, úgy, hogy a szempczi kerületet nem is említve, a melynek már jelenleg is antiszemita képviselője van, – Ráth Ferencz, – a többi három kerületben is biztosan győzni fog az antiszemita jelölt. A somorjai kerületben az 1884-ben csekély szavazatkülönbséggel kisebbségben maradt Kudlik József püspöki-i plébános nevét a választók máris újból hangoztatják. Este a tüzoltóegylet fáklyásmenetet rendezett, a vidékből is öszszesereglett nép tömeges részvétele mellett. Istóczy Győzőt a nép nevében egy szép beszéddel Méhes Károly plébános ur üdvözölte, s a most nevezett képviselő nagy lelkesedéssel fogadott beszédben köszönte meg az iránta tanúsított meleg ragaszkodást. Baranyamegye sásdi kerületében 1884-ben Szitár Dénes budapesti ügyvéd volt az antiszemitapárt jelöltje, de Siskovich Tamás pártonkívüli ellenében csekély szavazatkülönbséggel kisebbségben maradt. Siskovich Tamás hír szerint többé fellépni nem szándékozván, ez okból, de különben is, a kerületbeli antiszemiták már újra megindították a mozgalmat Szitár Dénes jelöltsége érdekében s ezúttal a sikerre való biztos kilátással. Szitár Dénes, a hozzá több oldalról intézett meghívás következtében, legközelebb látogatásokat tesz a kerületben. Pestmegye duna-pataji kerületéből írják nekünk, hogy ott a kormánypárt pogányul járt el a választók ez idei összeírásánál az antiszemita községek választóival szemben. Így Vadkerten be lett írva 280 választó, holott 1884-ben 780 volt; Kis-Kőrösön be lett írva 320, volt 1884-ben 674. Duna-Patajon be lett írva 395, holott 1884-ben 700 vá-

16 lasztó volt ott, s ez így megy tovább. Egyébiránt a Gajáry úr és pártja mindamellett elszámítja magát, mert Kalocsa városa, a hol az idén 1200 választó van beírva, most kevés kivétellel antiszemita érzelművé lett, s így nem fog többé frontot csinálni az antiszemita jelöltnek, amint ezt 1884-ben tette. E kerületben újból fel fogják léptetni a minap 38 szóval kisebbségben maradt Fülöpp Györgyöt, a kinek mint katliolikus plébánosnak megválasztatását, reméljük, Kalocsa bíboros főpapja a jövő évben nem fogja többé megakadályozni a szabadkőműves Gajáry Ödön érdekében. Mert hát az 1884-ben tanúsított eljárása bizony nem volt méltó egy bíbornok-érsekhez, főleg szemben azzal a szép ténynyel, hogy a protestáns választók egész lelkesedéssel küzdöttek Fülöpp György megválasztása mellett.

A tolnai zsidó törkölyfürdő. Az antiszemita lapok már régóta konstatálták azt a tényt, hogy a zsidó korcsmárosok, pálinkafőzők stb. a czélból, hogy a keresztény népet irtsák, az általuk elárusított italokba mindenféle undok tárgyakat s lassan ölő mérgeket kevernek. A zsidók ezen tényeket határozottan tagadták; a filoszemiták pedig elszörnyűködtek, hogy hogyan lehet a „felvilágosult” 19-ik században ilyen előítéleteket táplálni?! Nohát, most a tolnai zsidó törkölyfürdő hivatalosan beigazolt ténynyé vált; s ha már a zsidók beigazolt módon nem átallják azt a törkölyt, a melyből a nép számára pálinkát főznek, – rühes és koszos fajbelieik fürdőjéül felhasználni, – könnyen el lehet képzelni, hogy még micsoda dolgokat mívelhetnek azokkal az élelmi szerekkel és italokkal, a melyeket a gójoknak elárusítanak! . . . Dr. Rácz Géza képviselőt illeti meg az érdem, hogy ezt a népünk egészségügyére nézve oly nagyfontosságú kérdést a képviselőházban interpelláczió tárgyává tette. Dr. Rácz Géza ugyanis a képviselőház f. é. szeptember 25-én tartott ülésén a miniszterelnökhöz mint belügyminiszterhez a következő interpellácziót intézte:

T. ház! – Tolnamegye Tolna községében a zsidó hitközség elnöke, tehát oly egyén, kit társai méltónak Ítéltek maguk között az első helyre, névszerint Kohn Salamon tolnai bérlő, szeszfőző és regalós, pálinkafőzésre szolgáló törkölyéből – bocsánat a szóért, de nem enyhíthetem – rühlepte fajrokonai számára gyógyító fürdőt rögtönzött. A hivatalos küldetésében járt pénzügyőr ott talált egy ilyen, a legundokabb fertőző bőrbetegséggel fürdőző zsidót, Kohn Salamon törkölylyel tele pálinkás kazánjában. Tolna községben 1248. igt. sz. a. van hivatalos jelentés erről a botrányos esetről. Íme, t. ház! hová jutottunk a zsidóság drága jóvoltából. Az a föld, melyet hajdan tejjel, mézzel folyónak méltán nevezett a világ, a zsi-

17 dókra nézve lett Kánaán földjévé. Tejben, vajban fürdik a zsidó ezen a földön, de ez neki még nem elég, hanem speciális szükségleteire törkölyfürdőket is rendez be magának. (Derültség) De milyen fürdőt?! Abban az időben, mikor az egész ország, különösen a főváros annyi kegyetlen járványnyal van sújtva, a minden emberi érzéstől elrugaszkodott zsidók ocsmány ragályos betegségük fekélyeit a koldussá tett földnépe számára italul szolgálandó lében áztatják le! S a néphit azt tartja t. ház, hogy ha sz. Mihály nap előtt nincs dér, a zsidó számíthat az említett utálatos bőrbetegségre. Képzelhető tehát, mily számmal vehették igénybe a zsidók országszerte az ily törkölyfürdőket most a szeptemberi enyhe időjárás mellet! (Derültség a bal és szélsőbaloddal némely padján.) Meglehet, t. ház, hogy az illetők – mint rendesen – majd erre az esetre is előszedik az eltusolásnak ismert eszközeit. Valószínű, hogy a többi zsidóság ismét azonosítani fogja magát a tetten ért bűnösökkel. Hisz élénk emlékezetünkben van még a múlt évből a hasonló Moskovits-féle ügy; láttuk, mennyire ment akkor is az elitélt érdekében hitsorsosainak részvétele és vak buzgalma, hogy még a budapesti esküdtszék tagjait is megdobálták, a miért lelkiismeretesen bátorkodtak ítélni. Attól a zsidóságtól, mely erre képes volt, kitelik az is, hogy védelmére keljen a felhozott gyalázatos eljárásnak, melyre csak az Amerikába bevándorlott gyülevész kalandoroké hasonlítható, kik a benszülötteket himlő és más ragályos betegségben sínlődők ruháival árasztva el, majdnem tökéletesen kipusztították. Ha erre gondolunk, t. ház, és a most felhozott esetet érdeme szerint számbaveszszük, könnyű benne megtalálnunk egyúttal annak a statisztikailag igazolt jelenségnek magyarázatát is, hogy a keresztény lakosságnak, feltűnően rohamos anyagi romlása mellett, miért oly rendkívül kedvezőtlen halálozási aránya is ott, a hol sok közte a zsidó és zsidókorcsmáros ? Budapest polgármestere is 8 órakor este a zsidó pálinkás putikokat mint a kolera tenyésztő helyeit bezáratja. (Mozgás) Ha nézzük az újságokat, mit találunk ? Azt, hogy daczára annak, hogy a piszok volna a terjesztője a kolerának és úgyszólván a zsidóság maga okozza a kolerát, zsidó azért alig esik kolerába. (Derültség) Kérem, ez nem olyan nagyon nevetséges dolog. Tessék megnézni a, lapokat, azokra hivatkozom. Zsidók irják, ezek már csak nem fognak olyant irni, a mi nem való, az ő érdekeikről szólván. Különben interpellácziómat bővebben nem indokolom, olyannyira szól maga mellett, hogy további indokolásra nem is szorult. Az interpelláczió így szól: Interpelláczió az igen t. min. elnök úrhoz, mint belügyminiszterhez a Tolnamegye Tolna községében előfordult közegészségügyi kihágás tárgyában. Van-e tudomása az igen t. miniszterelnök úrnak, mint belügyminiszternek arról, hogy Tolnamegye Tolna községének zsidó hitközségi elnöke, Kohn Salamon bérlő, szeszfőző és a tolnai regale birtokosa a pálinkafőzésre rendelt törkölyt fertőző betegségben sínylődő fajrokonainak rendszeres gyógyítására használta fel; így legutóbb e hó első felében, miként a Tolna községi 1248. igt. sz. alatt tett hivatalos feljelentés bizonyítja, a nevezett zsidónál hivatalos küldetését teljesítő

18 Berecz Ede pénzügyőr annak törkölylyel teli pálinkás kazánjában egy, a legundokabb bőrbetegségtől kínzott zsidót látott fürdeni? Ha van tudomása az igen t. belügyminiszter úrnak a mindenkit felháborító eljárásról, akkor, tekintettel arra is, hogy a zsidók közt, kik a pálinkában népirtó működésük legsikeresebb eszközét birják, másutt is el van terjedve ama szokás, hogy pálinkaágynak vitriolt, lúgot, maszlagos nadragulyát, varangyos békát stb. használnak, mig most a rüh gyógyítására törkölyfürdőket rendszeresítenek, azután pedig az ekként használt törkölyt kifőzik, és utált keresztény embertársaiknak italul mérik ki; továbbá tekintettel arra, hogy éppen a zsidóságnak ezen emberirtó működése amúgy is kedvezőtlen egészségügyi viszonyaink javulását előidézni és különben is kevés szaporaságú magyar népünk halálozási arányát csökkenteni mennyire kevéssé lehet alkalmas: Kérdem az igen t. belügyminiszter urat, szándékozik-e oda hatni, hogy a felhozott ocsmány tetthez hasonló botrányos visszaéléseknek addig is eleje vétessék, míg ezek a szeszmonópolium behozatalával és a regálénak, valamint a korcsmatartási jognak törvényhozásilag való rendezésével a jövőben meggátolhatok lesznek; jelen fenforgó esetben pedig a bűnösök méltó büntetésüket ki ne kerüljék? Az interpelláczió közöltetni határoztatott a belügyminiszterrel.

Elhárítandó akadályok. Legutóbb megjelent czikkemben megvilágítottam az antiszemitizmus eddigi eredményeit s arra a következtetésre jutottam, hogy az antiszemitizmus nevezetesen nagyobb sikereket mutathatott volna fel, ha a keresztények többsége valamivel több erélyt és önsegélyt fejtett volna ki, és több kedvező alkalmat nem mulasztott volna el anélkül, hogy alkotmányos jogait gyakorolja. Jelen megbeszélésünknek a tárgya az a kérdés: Miért nem eredményezett eddig többet az antiszemitizmus? A felelet erre nem nehéz s általában már a május havi füzetben közölt czikkemben meg lett adva. Most behatólag foglalkozni fogok ezzel a kérdéssel; mert ámbár e füzetekben gyakran volt erről szó, mégis azt hiszem, nem fog ártani, ha a keresztényeket újabban is emlékeztetjük teendőikre és szívükre kötjük nekik, mit kell tenniök ez ügyben annyival inkább, mert elleneink alig mulasztanak el egy napot, hogy belénk ne kötnének. Tudvalevőleg sok keresztény ember van, a kik, ha az antiszemitizmusról helyes fogalommal bírnának, e fölött egészen máskép Ítélnének, mint a hogy teszik. Már többször volt alkalmam olyan keresztényekkel az antiszemitizmus fölött beszélni, a kik különben igen kedélyes emberek, de a zsidósajtó humanitáskodása által elveszett náluk minden értelem az antiszemitizmus iránt; ők a szabadelvű szólamokat, mint „szabadság, egyenlőség, testvériség” teljesen abban az értelemben veszik, a melyben ők a zsidósajtó által azok fölött oktattatnak; sok fáradságomba került, mig sikerült csak részben is eloszlatnom az antiszemitizmus iránti előítéleteket ; mert újra meg újra erre vagy amarra az előkelő személyiségre hivatkoznak, a kik a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget is a maguk szája íze szerint magyarázzák. Én törekedtem bebizonyítani, hogy nem

19 absolut, hanem igenis csak relatív szabadság, egyenlőség és testvériség létezik. Hova jutnánk ugyanis, ha a szabadságot zsidó értelemben akarnánk magyarázni? Hisz világos dolog, hogy a szabadságot nem lehet odáig kiterjeszteni, hogy a zsidóknak szabad legyen tetszés szerint uzsoráskodni és svindlereskedni stb. Az egyenlőséggel úgyanígy vagyunk; a zsidó sohase fogja magát a kereszténynyel egyenlőnek érezni, mert magát kiválasztott népnek tartja. Azért nagy tévedés azt hinni, hogy a zsidókérdés megoldható akként, hogy a zsidók vegyes házasság útján a magyar nemzetbe beolvadnak, s ekként velünk egyenlőkké tétethetnek. Mi elégpéldáját láttuk az ilyenféle összeolvadásoknak, s láttuk, mikép néznek ki azok a gyermekek, a kik egy valódi magyar embertől és egy zsidóasszonytól származtak; a zsidóból nem lesz magyar, hanem az lesz zsidóvá; a zsidónak minden rósz tulajdonságát, mint a gyávaság, árulás, uzsoráskodás és szédelgés stb. el fogná a magyar tulajdonítani, míg a magyar ember jó tulajdonságait, mint: a vitézség, őszinteség stb. mind veszendőbe mennének, – ezt pedig őszinte hazafi nem óhajtja. – A testvériséggel ugyanigy állunk. A keresztények a testvériséget a zsidókra már 19 év óta bőségesen pazarolják, daczára ennek azonban, a zsidók legkisebb tekintettel sincsenek a keresztények iránt; ellenkezőleg minden törekvésük oda irányul, mi módon zsákmányolhassák ki a keresztényeket, s eszüket mi módon használják fel a keresztények megrontására. Mi a zsidókat keresztényi szeretettel szorítottuk szívünkhöz, mi kegyeltük őket, minden politikai jogokban részeltetve őket, védtük őket, a mennyire csak lehetett minden igazságtalanságtól, szóval, mindent megtettünk, a mi egy keresztény kultúrnéptől csak követelhető. S miként fizették mindezt vissza a zsidók? – Azt tudjuk mindnyájan. Számtalan okaink vannak tehát, a melyek a zsidók elleni föllépésünket igazolják; mert a zsidók ránk nézve nemcsak alkalmatlanok, hanem a legnagyobb mértékben veszélyesek. Az ő veszélyességük százszor nagyobb hazánkra nézve, mint azon hat franczia herczegé, a kiket a zsidók kiutasíttattak Francziaországból. Hanem persze a hatalom többet ér a jognál, és a zsidó-szabadkőműves-liberális franczia kormány eljárása megfelel a korszellemnek. Ugyanezen elvnek látszik a mi kormányunk is hódolni, mert nem egyszer volt alkalmunk látni, hogy hatalmát az antiszemitákkal súlyosan érezteti; hanem aztán másrészről az uzsoráskodó és népfosztogató zsidók ellenében semmit se tesz, hogy a kedves „hazafias” zsidóknak a hajuk szála se görbüljön meg. Látjuk továbbá, hogy a kormánysajtó az antiszemiták iránti érzelmeinek féktelen módon enged kifejezést s hogy ezt a kormány helyesli; ha azonban a kormányhoz közel álló szabadelvű emberek a kormánynak ezen iránya ellen nyilatkoznak, avagy pedig az igazság hatalma által meggyőzetve, tanúságot tesznek az antiszemita ügy mellett, akkor az antiszemitizmussal való kokéttirozásról beszélnek, és megfélemlíteni igyekeznek őket, hadjáratot indítva ellenük a sajtóban. Méltán kérdhetjük tehát, váljon az ezen szidalmazó czikkek írói nem hagyták-e el a szabadelvű álláspontot? Nem bizonyítjákoaz ő támadásaik az ilyen meggyőződés- szilárd férfiak ellen ezt, hogy ők még azt a fáradságot se vették maguknak, hogy az antiszemitizmust komolyan tanulmányozzák ? Mert hisz különben nem Ítélhetnének oly helytelenül az antiszemitikus mozgalom fölött. Váljon őszinte keresztény emberek-e azok, a kik ilyeneket cselekesznek? A kormány tehát

20 jövőre óvakodjék kétféle mértékkel mérni, a kormánysajtó pedig jusson annak a felismerésére, hogy időszerű lenne, a zsidókérdést tanulmányozni, s azt kétszer is megfontolni, mielőbb az antiszemitáknak szemrehányásokat tesz, a melyek különben szintoly alaptalanok, mint sajnálatosak, s ne vessen bennünket a sajtó jövőre egy fazékba a szocialistákkal, anarchistákkal stb. Egy tekintet az antiszemiták programmjába elégséges arra, hogy felismerjük, mit akarnak az antiszemiták. Egyelőre csak azt kivánjuk a kormánytól, hogy legalább a bold. lauler álláspontjára helyezkedjék, a kiről tudva van, hogy se az antiszemiták, se a zsidók mellett nem tartott beszédeket; és ha már a kormány nyilvánosan nem mutatja magát antiszemitának (ennyit ma még nem is kiváuunk tőle de legalább legyen annyi elnézéssel az antiszemiták iránt, hogy törekvéseiknek elé ne gördítsen nagy akadályokat; mert hisz a zsidóság gyalázatos sajtójával úgyis eléggé gondoskodik arról, hogy mi nagyon gyors léptekkel ne mehessünk előre. Egy további akadály az antiszemitizmusra nézve a hatodik nagyhatalom, a zsidó sajtó és csatlósai. Itt azonban különbséget kell tennünk a specifikus zsidó sajtó között, a melyet zsidók adnak ki, és az elzsidósodott sajtó közt, amely utóbbiban keresztények működnek mint kiadók. A mi az elsőt illeti, fölösleges és hiábavaló dolog is lenne őket megtéríteni akarni; mert ez feladatául tűzte ki magának, minket antiszemitákat minden körülmények között támadni, s még akkor is, ha kézzelfogható tényeket állítanak is elébök; ugyanezért minket antiszemitákat szintoly kevéssé zseníroznak élczeik és gúnyjaik, mint gyanúsításaik, mert hazátlan szabadkőműves-zsidóktól más nem is várható. Másképen áll azonban a dolog az elzsidósodott sajtóval, a hol a kiadók és főszerkesztők keresztények; azonban itt is különbséget kell tennünk az irányunkban ellenséges hangulatú elzsidósodott sajtóról, a mely bennünket szintúgy gyanúsít, mint a zsidósajtó, és az irányunkban jó indulatú sajtóról, amely tisztességes módon iparkodik állításainkat megczáfolni. Valóban mélyen megszomorító dolog látni azt, mikép lépnek fel keresztények keresztények ellen a zsidók miatt, és hogy vannak keresztény hírlapírók, a kik szándékosan kerülnek minden tisztességes kritikát, s minekutánna állításaik mellett semmiféle bizonyítékokat felhozni nem tudnak, a rágalmazásra adják magukat Azért tehát kétszeres kötelességünk nekünk antiszemitáknak az antiszemita sajtót támogatnunk, a mely a rni érdekeinknek bátor harczosa. Zwickl János.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. november VII. évfolyam

II. füzet.

Az október 29-ki budapesti antiszemita értekezlet. A mérsékelt ellenzéki antiszemita és függetlenségi s 48-as antis.zemita képviselőkből alakult központi végrehajtó bizottság által f. é. október 29-re egybehívott bizalmas értekezlet a fővárosi és vidéki antiszemita elvbarátok élénk részvétele mellett tartatott meg, a végrehajtó bizottságnak Újvilág-utcza 14. sz. a. újonnan berendezett hivatalos helyiségében. Még számosabban jelentek volna meg a vidékről, ha a fővárosban az időben még uralkodott cholera sokakat vissza nem tartott volna a Budapestre utazástól. Az értekezlet jellege, a mint előre is jelezve volt, bizalmas volt, azaz nem nyilvános gyűlés volt, a melyen mindenki részt vehetett volna, s a mely nyilvános gyűlést a rendőrségnek is be kellett volna jelenteni, hanem az október 29-ki értekezlet az országgyűlési antiszemita képviselőkből alakult végrehajtó bizottság saját hivatalos helyiségeiben, csupán csak a külön meghívott elvbarátok részvétele mellett ment végbe. Az értekezlet ezen bizalmas jellegéből önként folyik az is, hogy se a résztvevő tagok neveit, se az értekezlet lefolyását, az azon tartott beszédek vázolásával, részletesen nem közölhetjük. E részben maga az értekezlet is kimondotta, hogy az értekezletnek csupán csak főeredményei közölhetők a lapokban, és pedig csakis abban a formában, a melyben azt maga a végrehajtó bizottság megállapítja. Mi is tehát csak ezen keretben hozhatunk az értekezlet megállapodásairól közleményt; a mi természetesen nem zárja ki azt, hogy az értekezlet közölhető megállapodásaiból a következtetéseket a saját magunk szempontjából le ne vonjuk. Az antiszemita pártügyeknek a vezetését a választások körül kezébe vett végrehajtó bizottság, miként múlt füzetünkből is olvasható, a következő tagokból áll: a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt részéről; báró Andreánszky Gábor, Csúzy Pál, Istóczy

22

Győző, dr. Komlóssy Ferencz és dr. Nendtvich Károly. A függetlenségi és 48-as antiszemitapárt részéről: dr. Rácz Géza, Szemnecz Emil, Vadnay Andor, Veres József és Verhovay Gyula, a kik közé az értekezlet napján még Ónody Géza is felvétetett. Ezen, 11 tagból álló végrehajtó bizottság fogja tehát vezetni a jövő évi antiszemita választásokat. Az értekezleten a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt végrehajtó bizottsága részéről Istóczy Győző, a függetlenségi és 48-as antiszemitapárt részéről pedig Verhovay Gyula elnökölt, s a tárgysorozat egyes pontjai szerint felváltva vitték az elnöki tisztet. A bizalmas értekezlet a két ellenzéki árnyalatnak megfelelőleg s az elvi álláspont különös hangsúlyozásával, a két külön, azaz mérsékelt ellenzéki antiszemita s függetlenségi és 48-as antiszemita pártként való szervezkedéshez hozzájárult, kimondván egyúttal azt is, hogy egymást a jövő választásoknál kölcsönösen támogatni fogják. E czélok szabatosabb körvonalozására s a pártprogramm megállapítására a végrehajtó bizottság manifesztumot fog kibocsátani s a kerületeket felhívja, hogy a végrehajtó bizottsággal összeköttetésbe lépjenek. Végül a pártsajtó, a hivatalos párthelyiség s a kerületek viszonyait beszélték meg. A szervezkedésre felhívó manifesztum ismertetni fogja az alapot, t. i. a két külön pártban való szervezkedést, s felhivja a választókat, hogy a kerületek viszonyaira, vagy a jelöltekre vonatkozólag a végrehajtó bizottsághoz forduljanak. Ajánlja a kerületenkint való szervezkedést, olvasókörök felállítását stb. A végrehajtó bizottság e manifesztumon kivül röpiratokat is fog kibocsátani, s felváltva az ország több helyén népgyűléseket rendez a tél és a tavasz folyamán. A végrehajtó bizottság elnökeiül a függetlenségi és 48-as antiszemitapárt részéről Ónody Géza, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt részéről Istóczy Győző választatott meg. A külön közjogi és politikai kérdéseket a két párt ezentúl teljes figyelmére fogja méltatni, s ezt a manifesztumban is kifejezi. A kerületekre megállapodás csak általánosan történt, de több kerület számára már a jelölt személyében is történt megállapodás, s ez irányban az akcziónak már most való megindítását a többi pártok magatartásától teszi függővé. A függetlenségi és mérsékelt ellenzéki antiszemita pártok közt a kerületekben netán felmerülhető összeütközés elkerülése végett a végrehajtó bizottság már eleve intézkedett, s elvileg az akczióban megállapodott. Az értekezlet tanácskozásai a legsimábban folytak le, s a megállapodások mind egyhangúlag hozattak. Olyannyira át volt mindenki hatva az egyetértés szükségességétől, hogy tartózkodtak

23

oly kérdéseknek még csak megpendítésétől is, a melyek esetleg egyenetlenségre adhattak volna okot. Az értekezlet e kedvező lefolyása és sikeres munkálkodása biztosítékot szolgáltat az iránt, hogy az antiszemiták két politikai árnyalata a végrehajtó bizottságban is a legsikeresebben fog működni arra a czélra, hogy a talajt a jövő évi általános képviselőválasztásokra kellőleg előkészítse. A két végrehajtó bizottság azon kérdésekben, a melyek csak az egyik pártárnyalatot illetik, külön fog eljárni, s ennélfogva a kerületekhez intézendő felhívást is külön-külön fogja a két végrehajtó bizottság kibocsátani, s az eldöntés is a függetlenségi és 48-as antiszemita kerületekre, illetve képviselőjelöltekre nézve kizárólag a függetlenségi és 48-as antiszemitapárti végrehajtó bizottságot, a mérsékelt ellenzéki, illetve közjogi alapon álló kerületekre és képviselőjelöltekre nézve pedig kizárólag a mérsékelt ellenzéki antiszemita végrehajtó bizottságot fogja illetni. A fentebb vázolt uj szervezkedésben megvan találva a biztos alap, a melyen a választásoknál sikeresebben járhatunk el, mint 1884-ben eljártunk, mert most senkinek a politikai elve nincsen – habár csak látszólagos – veszélyben sem azzal, hogy antiszemita képviselőjelöltnek fellép; mert, ha a jelölt mérsékelt ellenzéki elvű, az antiszemita jelző felvételével nem fenyegeti az a veszély, hogy őt szélső baloldalinak tartsák, viszont, ha függetlenségi és 48-as párti jelölt felveszi az antiszemita jelzőt is, nem fenyegeti az a veszély, hogy őt közösügyesnek tartsák Aztán a két politikai árnyalat közti esetleges összezörrenéseknek is eleje van ezentúl véve; mert most az antiszemiták elmondhatják egymásról, hogy „Clara pacta, boni amici”.

A börzeadó Németországban és – nálunk. A „Budapesti Hírlap” éber figyelemmel kíséri a tőzsdeadó eredményeit Németországban. E lap f. é. augusztus 10-ki számában a német tőzsdeadó eddigi eredményeiről a következő közleményt hozta: „A magyar országgyűlés múlt ülésszakában is fölmerült a tőzsdeadó kérdése, melyet szakférfiaink is figyelemreméltónak mondtak, habár eredményt nem is vártak tőle. A kormány utasíttatott is e kérdés tanulmányozására. A dolgok ily állása mellett kétségkívül nem lesz érdektelen számokban kimutatni a tőzsdeadó eredményét Németországban. A német birodalom bevételei között ez évi április 1-től június végéig tőzsdeadó czimen bevétetett 1,962.976 márka, mely összegből csak június hónapra

24 600.814 márka esik. Az életbeléptetés óta bevétetett tehát októberben 973.166 márka, novemberben 511.063 márka, deczemberben 570.554 márka, januárban 614.043 márka, februárban 682.479 márka, márcziusban 1,011.838 márka, áprilisban 720 328 márka, májusban 641.834 márka, júniusban 600.814 márka, tehát összesen 9 hónap alatt 6,326,119 márka. Az a jövendölés tehát, hogy az új tőzsdeadó Németország bevételeire nézve jelentéktelen fog maradni, az eredmény által fényesen megczáfoltatott.” Ugyanazon lap f. hó 5-iki száma szerint pedig a német tőzsdeadó egy egész évre, vagyis az 1885. október 1-től 1886. október l-ig terjedő időre 8,002.333 márkát, vagyis osztrák értékben körülbelül ötödfél millió frtot jövedelmezett.

E szerint tehát gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter vajmi rosszul volt informálva akkor, a mikor a f. é. májusban a közgazdasági bizottság illető ülésén Istóczy Győző börzeadó-törvényjavaslata ellen- azt a kifogást is tette, hogy Németországban is jelentéktelen a tőzsdeadóból befolyó jövedelem, mert 1885. októbertől, vagyis ezen adó behozatala napjától fogva egész 1886. april hóig csakis egy millió és néhány százezer márka folyt be a tőzsdeadóból. Ismételjük a fentebbi adatok világítása mellett, hogy a miniszter úr rosszul volt informálva, mert azt nem tehetjük fel a nemes grófról, hogy a börzezsidók érdekében tudva valótlanságot mondott a közgazdasági bizottságban. A pénzügyminiszter úr, a képviselőház f. é. april 14-ki ülésében a törvényjavaslat fölött tett nyilatkozatában fennen tiltakozott az ellen is, hogy a börzeadó kérdése zsidókérdés lenne. Nohát az azóta történt dolgok bőven bebizonyították, hogy nagyon is zsidókérdés. Először is ott van az a körülmény, hogy a ház Istóczy törvényjavaslatát nem egyedül csak a pénzügyi bizottsághoz, a melyhez minden adóügyi javaslat utaltatni szokott, hanem a közgazdasági bizottsághoz is utasította. S itt kérdjük: melyik adóügyi törvényjavaslattal történt meg az, hogy a közgazdasági bizottsághoz is utasíttatott? 1867 óta egyetlenegygyet sem. A kormány adóügyi javaslatai bármily károsak, sőt vészesek lettek is legyen közgazdasági fejlődésünkre, mindig csakis kizárólag a pénzügyi bizottsághoz utasíttattak, a mely bizottság csakis azt nézte, szükséges e az államnak az ama javaslat folytán remélhető jövedelem vagy nem? Mit mondunk?! Dehogy is nézte, – hanem simpliciter megszavazott mindent, a mit a pénzügyminiszter kívánt. Miért kellett tehát egyes-egyedül a börzeadó-törvényjavaslattal kivételt tenni ? Azért, mert a közgazdasági bizottságnak ez .adónemet közgazdasági szempontból helytelenítő előzetes határoza-

25

tával elejét akarták venni annak, hogy a javaslatot annakutána tárgyalandó pénzügyi bizottság valamikép meg ne találja véletlenül szavazni, pénzügyi szempontból a börzeadó-javaslatot. Pedig a t. kormánynak fölötte alaptalan volt e félelme. Hiszen a pénzügyi bizottságban is Wahrmann úrral körülbelül ugyanazok a matadorok ülnek, a kik a közgazdasági bizottságnak is tagjai, s így, valamint visszavetették ezek az urak Istóczy javaslatát a közgazdasági bizottságban, úgy ezen bizottság előleges határozata nélkül is visszavetették volna azt a pénzügyi bizottságban. Aztán volt-e eset arra 1867 óta, hogy a pénzügyi bizottság valamely adóemelést vagy uj adó behozatalát ellenezte volna? Soha! Kivételt egyes-egyedül a börzeadó-törvényjavaslat képezett. S váljon miért? Azért, mert ez az adó majdnem kizárólag a zsidókat, a zsidó börziánereket sújtja! Ezért lett úgy a közgazdasági, mint a pénzügyi bizottságban az a határozat hozva, hogy a tőzsdeadó behozatala ez idő szerint nem czélszerű; mindamellett a kormány a kérdés tanulmányozására utasíttatik Tanulmányozni egy adó kérdését akkor, a mikor az 1887-ik évre a pénzügyminiszter 22 millió deficitet előirányoz, voltaképen pedig 50-60 millió hiányt kell neki a jövő évben fedeznie! Bezzeg nem sokat tanulmányozza a t. pénzügyminiszter úr a bélyegdíjak felemelésének, a postaportomentesség megszorításának s a vasúti szállítási adó felemelésének kérdéseit, a melyeknek utján a jövő évi deficitet néhány százezer forinttal, mondjuk egy millió forinttal csökkenthetni véli! S abban is biztosak vagyunk, hogy a filoszemita képviselőházi többség nem fogja előbb a közgazdasági bizottságot megkérdezni aziránt, valjon például a vasúti szállítási adó felemelése nem fog-e káros kihatással lenni, főleg az áruforgalomra! S aztán a pénzügyi bizottságnak még kevésbé lesznek ezen adófelemelések ellenében „közgazdasági” aggályai, hanem megszavazza majd vakon azokat a kormánynak. Mert hát a bélyeget az alperesek fizetik, a kik legtöbbnyire keresztény-magyar emberek és nem zsidók, mert a zsidók felperesek szoktak lenni. A portomentesség megszorítása is sújtani fogja a közművelődési, jótékonysági intézeteket, gazdasági egyesületeket stb., nem pedig a semmiféle hazai közczélokért nem lelkesülő zsidóságot; a vasúti szállítási adó felemelése folytán se a zsidó kereskedők vesztenek, mert ezek a mezőgazdasági és ipari termékek vételára meghatározásánál figyelembe veszik a felemelt szállítási adót is, s annyival kevesebbet fizetnek a gazdaembernek gabonájáért s az iparosnak iparczikkeiért.

26

Nem világos dolog-e tehát, hogy akkor, a mikor a kormány a börzeadót behozni nem akarja, a mely majdnem kizárólag azsidókat sújtaná, – ezt a zsidók kedvéért nem teszi, s így a börzeadó kérdése nyilván az antiszemitizmus kérdé se ?! De a t. pénzügyminiszter úr a legutóbbi hetekben egy alkalommal akarata ellen önmaga is beismerte, hogy a börzeadó zsidókérdés. Ugyanis, mikor a f. é. október 30-ki képviselőházi ülésben a pénzügyminiszter úr 22 millió deficites költségvetését előterjesztette, az uj adóemelések hallatára egy ellenzéki képviselő közbe kiáltotta neki: „Hát a börzeadó hol marad?” A deficites budget rossz fogadtatása miatt ideges volt pénzügyminiszter úr azt híver hogy valamelyik ármányos antiszemita képviselő zavarja őt közbekiáltásával, rátámadt az ő pénzügyi bölcsessége bámulatába pedig némán elmerült volt báró Andreánszky Gáborra, e szavakkal: „Majd ha báró Andreánszky Gábor képviselő úr ül ezen a helyen s nem én!” Hát ezzel a kifakadásával a t. pénzügyminiszter úr önmaga, czáfolta meg f. é. ápril 14-ki, fentebb említett kijelentését, hogy a börzeadó kérdése „nem zsidókérdés” sőt világosan beismerte azt, hogy valamint a börzeadót, úgy a zsidókat megfékező egyéb törvények hozatalát is csak akkor remélheti a nemzet, ha az antiszemiták kormányra jutnak. Mi antiszemiták igen köszönjük a miniszter urnák ezen korteskedését az antiszemita képviselők mellett; s reméljük, hogy a jövő évi választásoknál a nemzet is igazat fog adni a t. pénzügyminiszter uruak azzal, hogy tömegesen fogja beválasztani a képviselőházba a mérsékelt ellenzéki antiszemitákat és függetlenségi s 48-as antiszemitákat, a kik, ha a többséget megnyerendik, gondoskodni fognak oly adókról, a melyek nem az adókkal úgyis agyonterhelt gazdaközönséget és iparos osztályt, hanem a megtollasodott s a keresztény nép rovására egyre tollasodó zsidóságot fogják sújtani.

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a kerületekben. Komárommegye udvarai kerületében a múlt hó folytában, számos befolyásos választó Kürth, Perbete, Udvard, Sz.-Péter, Szemere és Koltha községekből dr. Komlóssy Ferenczet felkérték, hogy mérsékelt ellenzéki antiszemita programmal vagy ő lépjen fel e kerületben, vagy pedig ajánljon nekik ilyen elvű más jelöltet. Az udvardi kerületet jelenleg ifj. Ordódy Pál kormánypárti képviseli, a ki Ehrenfeld Jakabnak, a kerület egyik új nagybirtokosának a veje.

27 Baranyamegye siklósi kerületében erős mozgalom indul meg abban az irányban, hogy Kulcsár Ernőt, a „Nemzeti Hírlap” szerkesztőjét s a függetlenségi és 48-as antiszemita párt tagját kérjék fel a képviselőjelöltségre. Általában Baranyamegyében, mióta dr. Rácz Géza és Szendrey Gerzson a dárdai kerületet beutazták, az antiszemitapárt élénk mozgalmat fejt ki, a mely a legszebb reményekkel kecsegtet e megyében kivívandó választási győzelmeinkre nézve. Borsodmegye mező-keresztesi kerületének országgyűlési képviselője, Majthényi Ádám, az októberi antiszemita értekezletre szinte hivatalos volt azon czímen, hogy az antiszemita központi végrehajtó bizottság értesülése szerint, kerülete határozott antiszemita érzelmű. Majthényi Ádám azonban” a végrehajtó bizottsághoz intézett levelében tudatta, hogy ő nem csatlakozhatik az antiszemitákhoz. Ennélfogva kerületében megindult a mozgalom az iránt, hogy ha Majthényi következetesen megmarad ezen vonakodása mellett, helyébe egy antiszemitát fognak jelöltül felkérni. A két választókerületet képező Kecskemét városában f. é. október 30-án lefolyt antiszemita tüntetésről és ünnepélyről hozzuk a következő tudósítást : Városunknak október 31-én örömnapja volt, mert a politikai okokból elitélt és 15 hónapot a fogházban kitöltött elvtársunk Nagy Imre, a kecskeméti antiszemita 48-as párt vezérférfia e napon érkezett városunkba Félegyházáról, hol sajtóvétségért közel másfél évig volt elfogva. Sürü tömegekben jelentkezett a nép úgy az indóháznál, mint a körösi utón, hol ugyancsak felzúgott az egetverő „Éljen Nagy Imre.” Megérkezvén a városba, dr. Rácz Géza országgyűlési képviselő, galanthai Balogh János kun-szent-miklósi plébános és a kecskeméti küldöttség, a vendégek a „Próféta”-hoz czímzett étkező helyiségbe vonultak, hol már a kecskeméti elvbarátok várakoztak reájuk, társas ebéd tartatva, mely alatt a legszebb köszöntések mondattak s Balog Andris zenekara húzta a szebbnél-szebb darabokat. Ebéd után kedélyes beszélgetéssel töltötte a társaság az időt s fogadta a sűrűn jelentkező elvtársakat, kik valamennyien örömtől áradozó szívvel ölelték keblükre a megszenvedett elvbarátot. Este a vidám társaság abban a meglepetésben részesült, hogy mintegy 10-12000-re tehető ember fáklyás zene mellett sietett a Próféta elé, hol Kovács István pártelnök üdvözölte Nagy Imrét s bemutatta a távol vidékről Kecskemétre ez ünnepélyesség alkalmából érkezett elvbarátokat. Első szónok Balogh János plébános volt, aki fájdalmát fejezte ki Nagy Imre elvtárs szenvedése felett, találóan tárgyalta a kereszténység magasztos eszméjét, mely a kereszt diadalát helyezi kilátásba a hazát, csak kizsákmányolni szerető sakterkés felett. A nép lelkesen éljenezte a szónokot. Utána Rácz Géza képviselő vette át a szót, aki ismert hazafias érvekkel beszélt, jelezve örömét Nagy Imre szabadsága felett, kifejezve reményét Kecskemét népének a jövő választáskor elérendő diadala iránt, mert Kecskemét népe azt akarja, hogy Magyarország az idők végéig Magyarország maradjon. Ez pedig csak úgy következhet be, ha az államhatalom az államban egy olyan kasztot nem tűr, a mely semmi ízében

28 sem magyar, hanem hasonló a hernyóhoz, a mely leeszi a fának minden levelét, hogy gyümölcstelen maradjon. Beszédében fölemlítette még, hogy Kecskemét honleányai elég kezességet nyújtanak arra, hogy e városban a függetlenségi antiszemita párt diadalra jusson. Beszéde nagy hatást idézett elő. Ezután Mikecz József beszélt. Ecsetelte, hogy a jelen kormánynak zsidópolitikát azért kell követni, mert adósságot-adósságra halmoz, – ezt zsidók által közvetíti. Ezért óvja az ördög malmát, a börzét a megadóztatástól ; megéljeneztetett. Végül az ünnep hőse Nagy Imre lépett a szószékre. Megjelenésekor viharos éljennel fogadták. Perczekig tartott a zajos tüntetés, melynek lecsillapulása után elérzékenyedve kezdé el beszédjét, de mindig jobbanjobban belemelegedett, s nagy hatással találkozott, midőn jelezte, hogy ő azt hitte, miszerint a szegény rab ha szabad lesz – talán nem is fog találkozni senki, aki feléje baráti s elvtársi jobbot nyújtson, és íme milyen kellemesen csalatkozott. Mert életének legszebb napját képezi e jelenet, a midőn elvbarátainak ezrei rokonszenvével találkozik. Ő a polgárok szeretetét minden kincs birtokánál többre becsüli, s ezen szeretetből merít erőt a nemes küzdelemre. Megköszönvén a megtiszteltetést, kijelenti, hogy csak addig éltesse őt az Isten, amíg azt a zászlót, melyet szerinte gyönge kezekkel, de erős lélekkel kezébe vesz, kezén fogja hordozni. Szűnni nem akaró éljenzés volt beszédére a nép részéről a felelet. Kovács István pártelnök rekesztette be az ünnepély e részét. Kitartásra, tömörülésre hívta fel a polgárokat, mely után lassan oszlani kezdett a nagy néptömeg – míg a „Prófétá”-ban mintegy 3-400 polgár társasvacsorához ült. Nagy rész helyet nem lelvén, mint álló vendég töltötte meg a próféta tágas helyiségnek minden zugát. A társasvacsora alatt szebbnél-szebb beszédek mondattak. A fokozott jó kedélyben lévő társaság csak késő éjjeli órákban oszlott szét. Az ünnepély a legpéldásabb rendben ért véget. Ez szolgáljon bizonyítékul arra, hogy ott, a hol a nép ingerelve nincs, semmiféle kellemetlenség elő nem fordul. E nagy mozgalom fényes tanúbizonysága annak, hogy a jövő választások diadalra fogják vezérelni az antiszemita 48-as lobogót, – mert itt a nép, alig számbavehető csekély kivétellel, – e zászlónak tántoríthatlan híve.

Egy tót lap a zsidók ellen. A Budapesten Zatopek Antal szerkesztésében hetenként háromszor megjelenő „Slovenské Noviny” czímű, tót nyelvű politikai lap, a mely a Felvidéken, jeles szerkesztése miatt nagy elterjedettségnek örvend, egyik közelebbi számában a következő figyelemreméltó, s a Felvidék zsidóügyi viszonyaira is világot vető czikket hozta: „A híres liberalizmus, a melylyel korunk olyannyira kérkedik, minden kétségen kívül legtöbbet használ a zsidóságnak. Mintha csak arra lenne teremtve, hogy virágzásba hozza a zsidó

29

furfangot, s hogy mellette szellemileg és aztán testileg hanyatlásnak induljon a keresztény nép. Egy olyan országban, mint Magyarország, 640,000 (Ma már hétszázötvenezeren is vannak! Szerk.) zsidó sok, nagyon sok. A zsidósággal már úgy kell számolnunk, mint egy hatalmas tényezővel hazánkban. Ingó és ingatlan vagyon a kezében van, ő uralkodik a kereskedelem és a gabona fölött, ennek árát ő szabja meg a saját maga hasznára. A hírlapirodalmat, mint a szellemi élet egyik legélesebb fegyverét, a zsidóság magának foglalta le. A vagyonnak könnyű szerzését, a spekulácziót a zsidó gyakorolja leginkább, gyakran a kereszténység kárára, és ennek mégsem nyílnak ki a szemei. Elég vallásfelekezet van hazánkban, de egyik a másikkal sohasem jön ellentétbe, az Istent mindegyik a maga vallási elvei szerint imádja, s a zsidókról se ezért emlékezünk meg; – hanem azért, mert a zsidók elkülönzik magukat a keresztényektől, ezer év után se szakítottak keleti tulajdonságaikkal, a tisztátalansággal és babonával, lelkületükből nem tűnt el a vágy mások megcsalására és az embertelen elkülönözöttség. Kóser nép ez napjainkig is, a mely tréflinek, tisztátalannak tartja mindazt, a mely a zsidó erkölcsökön kivül áll. Addig, a míg csak politikai hibák történtek a zsidók előnyére, mi addig nem szóltunk semmit. A zsidónak nincs hazája, nincs állandósága, s a mikor érzi, hogy a föld inog a lábai alatt, világgá megy, és csak ott áll meg, a hol újra kezdheti vészes munkáját. Nézzük csak figyelemmel a zsidót, min dolgozik ő közöttünk? A legaljasabb üzletektől, a melyekre egy keresztény se adja magát, nem riad vissza a zsidó, csak olyanok legyenek azok, a melyek mellett valakit jól be lehessen csapni. A keresztény az ilyen gseftre nem állana reá, de a zsidó érti azt, hogyan kelljen őt szolgálatába hajtani. Műveli-e tán a földet, izzad-e az eke után, vet- vagy arat-e? Nem! ő csak a kész gabonát vásárolja össze. Tán a műhelyekben nehéz munka mellett liheg? Nem! Ő mindent készen megvásárol s a kereskedés a kezébe jut. A zsidó nem fogyasztja erejét, hanem saját előnyére használja más emberek erőit. A zsidók nem koronázott királya megkísérlette azt, hogy a zsidók saját erejükből éljenek meg. Földbirtokokat vásárolt Palesztinában, oda zsidókat telepített a világ minden részéből, de amint ezek észrevették, hogy ott dolgozniok kell, megszöktek onnét,

30

a földbirtokok üresen maradtak, mert senkit se találtak ott, a ki részükre a földeket megmunkálta volna. És ha Oroszországnak nem volna semmi érdeme, az az érdeme mégis megvan, hogy az ott összetorlódott zsidóságtól tisztogatja az országot, hogy megvédje saját népét. Szép hazánk pedig menhelyet ád ennek a kiűzött fajnak, és nem védi népét a haza ezen írj hódítói elől. Hogyha egy tót szó hangzik valahol, azonnal menydörögnek a panszlávokra, de a zsidó nyelvű fecsegés senkit se zavar. Népünk kivándorlása legnagyobb részben szinte a zsidóknak tulajdonítható. Nem dolgozni, hanem gazdagodni, az igazi jelszava a zsidóknak, s azok, a kik vagyonukkal megtöltötték már a zsidók zsebjeit, azok elmehetnek a távoli Amerikába. Sokan beszélnek a főváros magyarosodásáról, de ha közelebbről vizsgálnák a dolgot, azt találnák, hogy az nem elmagyarosodás, hanem elzsidósodás. Négy-öt fővárosi kerületben a zsidóság az uralkodó, sőt még a keresztény józsefvárosi kerületben is zsidók szervezik a választásokat. És amint a fővárosban szemlátomást szaporodik a zsidóság, úgy hazánk felső vidékein is már rég elhatalmasodott. A városokban csak úgy hemzseg a zsidóság, és tán valamennyi között legrútabbul áll a dolog Vágujhelyre nézve, a hol e tekintetben valóban szomorú viszonyok vannak. Ott, a hol 50 évvel ezelőtt csak pár zsidó család volt, most számuk már egyenlő a keresztényekével. Ott nemsokára a prépostból rabinus lesz, a rabinusból pedig prépost. És mégis sok olyan rövidlátó tót van, a kik agyarkodnak a magyarokra, a kik pedig nekünk nem árthatnak, a helyett hogy a tót népet óva intenék a zsidóktól és azon vészthozó árúczikkektől, a melyeket a zsidók a köznép közt terjesztenek. Ez idő szerint Magyarország a legelzsidósodottabb állam Európában. Úgy állanak a dolgok, hogy egyszer már volt idő, a mikor szó volt egy zsidónak a miniszteri székre való kandidálásáról. Szerencsére azonban közeleg az idő, a mikor a kereszténység felismeri, hogy a zsidó túlkapások ellen védekeznie kell, s ez lesz ama korszak, a melytől fogva a zsidók szerencséje és mindenhatósága lehanyatlani fog.”

Ausztriából és Németországból. A „Judenfrage”, f. hó 1-seji számában, Schönerer György birodalmi tanácsi képviselőnek nyugot-csehországi agitaczionális útjáról a következőkben tudósít:

31 „Pár hónappal ezelőtt Pikert, Krepek, Strache és társaik veszett lármát ütöttek Schönerer ellen s ellenünk antiszemiták ellen. Sok gyűlést tartottak, a melyek alapjukban csakis az antiszemiták ellen voltak irányozva; mindenütt ugyanaz a nóta járta. Ezek az urak igen jól tudták, miért tették ezt, mert politikai működésük kell hogy befejeződjék, mihelyt az ottani lakosoknak felnyílnak a szemeik, mihelyt világosan látják, mi voltaképen az ügyállás. Hisz minden állat ismeri a maga ellenségét, annyival inkább kell hogy ez legyen az eset egy oly lakosságnál, a melyről azt mondják, hogy intelligens. Eddig ezzel a lakossággal gyalázatosan bántak, mert a nemzetiségi harczot azért folytatták oly szenvedélyesen, hogy ne lássa, miként lesz napról-napra szegényebb, míg má sok a vagyonát magukhoz húzzák. Azok az urak tehát mindent elkövettek, hogy Schönerert és barátait az ottani vidékről, a melyet ők terrorizáltak, egészen távol tartsák. Ha Schönerer már korábban ezeken a vidékeken gyűléseket tartott, a melyeket sokan látogattak, mint az augusztus 9-én Kaadenban 2000 személy, a kik mindnyájan lelkesedéssel helyeselték a tartott beszédeket, úgy az október 10-kén Csachwitzban tartott gyűlés még nagyobb jelentőségű volt, mert ez Krepeknek a választókerületében lett tartva, a ki Schönerert oly sokszor kárhoztatta, – és íme, ez a gyűlés, a melyen néhány száz Krepek-párti is jelen volt, fényesen folyt le. Schönerer kifejtette a földmives osztály sanyarú helyzete fölött tett tapasztalatait és tanulmányait, és kimutatta a földbirtok roppant eladósodottságát. Azt mondta, hogy míg a földmives osztály irányában emelt igények mindig nagyobbak lesznek, jövedelmei mindig csekélyebbek lesznek. Megjelölte az eszközt is, a melynek segélyével egyelőre némi kis enyhítés tehető : a földadó leszállítása, olcsóbb szállítási díjtételek, a gabonavámok felemelése és mindenekelőtt a korlátlan birtokfeldarabolás megszüntetése és az úgynevezett homestead-törvény behozatala, (a mely szerint t. i. bizonyos mennyiségen alul a birtok végrehajtás aíá nem vonható. – Szerk.) A Krepek földmíves-választói látták, hogy Schönerer a lelkűkből beszélt, hogy a viszonyok valóban olyanok, mint a hogy ő mondja, és mindnyájan megtértek. Mint Krepekiánusok jöttek a gyűlésre és mint Schönereriánusok távoztak onnét. Pikertnek és embereinek ezt sejteniök kellett, mert ők a maguk embereit az ilyen gyűlések látogatásától visszatartani törekedtek. Míg ezen s hasonló gyűlések által párthiveink bátorsága nőtt, Pikert és a Krepekiánusok bátorsága fogyott, ezek és a szövetséges, zsidósajtó egyszerre egészen úgy elhallgatott, mintha Schönerer sohasem lett volna a választókerületeikben. Újra az agyonhallgatás eszközéhez nyúltak, ez az eszköz azonban a legcsalókonyabb, mert a tények egyszerre érvényre emelkednek. Minekutánna Krepek egykori párthívei egyszer látták, hogy áll a dolog voltakópen, és hogy Krepek őket eddig csak üres, semmitmondó frázisokkal tartotta, ezek a felvilágosodást bevitték mind tágabb körökbe. Ma már biztossággal lehet mondani, hogy Krepek közel áll bukásához, a, melyet még zsidó és elzsidósodott barátai se tartóztathatnak többé fel. Botor dolog is az, mikor a földmivesek egy képviselője a korlátlan iparszabadság és házaló kereskedés mellett, a földbirtok korlátlan szabad felosztása s hasonlók mellett foglal állást. Ez csak azon embereknek az érdekében van, a kik a földmívesnek szorult állapotát

32 kizsákmányolják, de nem áll a földmívesek érdekében. A földmíveseknek a képviselője pedig kell hogy a földmíves osztály érdekeit képviselje. Északnyugoti Csehországból írják nekünk: „Egy évvel ezelőtt tudósítottam Önöket, hogy a küzdelem itt északnyugoti Csehországban nehéz küzdelem igaz ügyünk mellett; – ma önökkel, bizonyára az Önök örömére közölhetem, hogy a nehéz küzdelem, a melyet én és néhány derék társam annak idején igaz ügyünkért kezdtünk, sikerrel lőn koronázva, olyan sikerrel, a melyet magunk se sejthettünk, mert antiszemitismusunk helyes alapon nyugszik.” Ez a mozgalom ott szilárd alakokat is öltött. Létezik ott egy egylet, a „Német népegylet északnyugoti Csehországban.” Ennek a közlönye a „Deutsche Volksschrift” Bilinben az ügyet méltósággal és ügyességgel képviseli. Az egylet bizottsága északnyugoti Csehország különböző városaira eloszlik. Ezen egylet vezetőinek köszönhető az, hogy legalább ez a vidék nem lesz egy második Galicziává, a hol a zsidó mindent ural, s az egész vagyont magához ragadja. Czinkostársaik itt sem hiányoznak a zsidóknak, akik azon férfiakra támadnak, és őket sárral dobálják, a kik testvéreikért küzdenek. Minekutánna nagy erőfeszítések segélyével északnyugoti Csehország németéi szilárd állást vívtak ki maguknak, a munka legnehezebb része már megvan téve, ők ezen állásukból polgártársaikat az igaz ügy fölött felvilágosíthatják. Ennek a felvilágosításnak a zsidók és eszközeik nem állhatnak ellen, mert utóvégre minden egészséges eszű ember felismerheti, mi az igazság, mi a frázis, mi jó, mi rósz. A nép elbolondítása mindenütt csak egy bizonyos időig tart. Vagy elpusztul a nép ezen elbolondítás hatása alatt, vagy összeszedi magát és széttépi azt a hálót, a melybe belefogták, mielőtt késő lett volna. „Örülünk tehát, hogy a nép ott még a legutolsó órában hozzáfogott ennek a hálónak a széttépésére.”

A bécsi „Sonntagsruhe” pedig egyik legutóbbi számában a németországi antiszemitizmus állásáról a következőket írja: „Berlinben október 4-kén egy antiszemita gyűlés tartatott, a mely szinte azt bizonyítja, hogy a német birodalmi antiszemitizmus mégsem alszik oly mélyen, mint a hogy némelyek hiszik vagy elhitetni akarják. A szónok dr. Böckel egyebek közt azt monda, hogy különösen Hessenben arra készülnek, hogy legközelebb antiszemita képviselőket választanak be a birodalmi gyűlésbe. A zsidó kérdést újra meg újra tárgyalni kell a parlamentben, s újra meg újra fel kell vetni a parlamentben. Nemzeti becsületbeli kötelesség – kiált fel szónok, – antiszemitának lenni. A Rotschildháznak Ausztria-Magyarország, Németországnak ez a szövetségese, a zsebében van. A német birodalom tehát, ha Francziaországban az Orleansok, a kik mögött a Rotschildház rejtőzködik, uralomra jutnának és aztán háborúra kerülne a dolog Francziaországgal, súlyos helyzetbe jutna. Mert a zsidók a királyai korunknak. A gyűlés a szónok fejtegetéseit viharos tetszéssel fogadta.”

A zsidóknak minden áron háború kellene. Már gyakrabban kiemeltük, hogy a zsidóknak okvetlenül háborúra van szükségük, mert biztosan számítanak arra, hogy a

33 harczi zaj között az üzelmeik és uralmuk ellen irányuló áramlat elnyomatik. Mihelyest tehát két birodalom között a legkisebb differencziák is forognak fenn, a zsidók azonnal egész erővel háborúra izgatnak. Jelenleg Bulgária miatt van így. Az osztrák zsidók e tekintetben még a német zsidókon is túltesznek úgyannyira, hogy Bismarck lapja, a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung” kemény megrovásban kellett hogy részesítse őket, ezt írván : „Semmiféle, látszólag bármily szilárd barátsága az uralkodóknak, semmi rokonszenve és érdekközössége a lakosságnak, semmi szövetségszerződés sem tudná csak hónapokra vagy hetekre is megakadályozni azt, hogy egymás ellenségeivé ne legyenek s egymásra ne rohanjanak, hogyha a hírlapoknak a kormányok elhatározásaira befolyásuk lenne. Az ily megjegyzésre a „Neue freie Presse” és „Neues Wiener Tagblatt” czímű bécsi lapok legutóbbi czikkei késztetnek. E lapoknak ama szükséglete, hogy az Európának jelenleg egyedüli két, igazán barátságban levő nemzete között, az osztrák és magyar és a német nemzet közt a békét zavarja, rendkívüli erős kell hogy legyen, hogyha az ember a kifejezések azon szónoklati szenvedélyessége után Ítélhet, a melylyel ama lapok a német politikáról s ennek Ausztria-Magyarország érdekével manapság való ellentétességéről beszélnek.” Azelőtt a zsidólapok Ausztria-Magyarország különböző népeit heczczelték egymás ellen; mi antiszemiták azonban ezen tizeimet kellőleg megvilágítottuk, úgy hogy a zsidók többé nem űzhettek vele geseftet. Most kárpótolni akarják magukat azzal hogy két nagy birodalmat akarnak egymás ellen heczczelni. Hisz magának Bismarcknak a közlönye irja azt, hogy ha ezeknek a hírlapoknak befolyásuk lenne a kormányokra, barátság nem maradhatna? fenn ezek között. Sajnos, volt Ausztriában egy idő, a liberális uralom virágkora idején, a mikor ez a sajtó hatalmas befolyást gyakorolt a kormányra és a parlamentre, s ezen befolyása által fényes üzleteket csinált, a melyeknél óriási összegű pénzeket nyert. Mily vészes volt azonban ez a befolyás minden téren, kitűnik most minden téren A helyett, hogy a zsidók szemben azon bajokkal, a melyeket csináltak, töredelmesen és bűnbánólag egész csendesen és nyugodtan viselnék magukat, még rútabb üzelmeket csinálnak, és a két egyedüli becsületes barátságban levő nemzetet egymásra akarják heczczelni. A „Nordd. Alig. Zeitung” igen helyesen mondja, hogy ennek a zsidó szükségletnek rendkívüli nagynak kell lennie. Mert hát a zsidók ezt a jó alkalmat nem akarják kezeikből kisiklani engedni. Hisz a zsidóknak a tüzet szítaniok kell, hogy a népek ébredését elnyomhassák; azért van a zsidók sajtóbeli rohama. Min-

34 den ütegnek szólnia kell, – a zsidók azonban hiába lőtték el puskaporukat. Szemben a zsidólapok ezen üzelmével kérdeznünk kell, hogy áll hát voltaképen a dolog az ő békeszeretetükkel? Hisz a zsidólapok addig, a míg szédelgésüket akadálytalanul folytathatták, a háborút mindig kárhoztatták, és rajongtak az örök békeért. Hogy megtámadták annak idején Moltket, mert ez azt mondta egyszer, hogy háborúk mindig voltak, mióta a világ áll, s lesznek a jövőben is, – és most ezek a zsidólapok sürgetik minden áron a háborút. Hol van itt a következetesség, a szilárd jellem, hol marad a becsületérzés? Ezek már rég eltűntek, és a szemtelenség által lőnek pótolva. Ha ez az eset a zsidólapoknál, persze nem következik ebből, hogy mi az őslakók is elfogadjuk ezt, s belenyugodjunk abba, hogy frázisok által elbolondíttatni engedjük magunkat. Ha a zsidóknak béke kell, mert a „Geschäft” a legszebb folyamatban van, akkor kárhoztatják a háborút. Alig zavartatik azonban egy kicsit ez a gseft, vagy ha a zsidóknak félniök kell attól, hogy ezen üzleti eljárásuk miatt felelősségre vonattathatnak, akkor teljes erővel háborút akarnak előidézni. A háború ma a zsidók egyetlen reménye, a népeknek a zsidók érdekében egymást szétmarczangolniok kell, a zsidók pedig muzsikálnak hozzá. Amint továbbá a „Nordd. Allg. Z.” mondja, a zsidók ezen heczczelődés mellett mindenféle komponálásokkal, elferdítésekkel és vádaskodással éltek. Hát ezen mi nem csudálkozunk, hisz ez a régi taktikájuk, így tettek mindig velünk antiszemitákkal is. Hányszor nem lettünk vádolva azzal, hogy a békét zavarjuk, mert a zsidók, üzelmeik megvilágítását már a béke megzavarásának jelentették ki, és ezt sokan el is hitték nekik. Ma pedig a kormányoknak magukon kell tapasztalniuk – micsoda üzelmeket csinálnak a zsidók. De milyen kíméletesen bániak el a zsidókkal! Vádaskodásaikat helyreigazítják, és legfölebb azt mondják nekik, hogy, ha ezeknek a hírlapoknak a kormányokra befolyásuk lenne, valamennyi kormány ellenséges lábon állana egymással. A zsidó érdek ma a háborút és a német-osztrák-magyar szövetség felbontását követeli, s ekként a zsidó sajtó kártékonysága újra minden irányban kitűnt. Judenfrage.

Ismét a zsidó pálinka. A társadalmi életre nagyon szomorú világot vet azon megdöbbentő esemény, mely folyó évi április hó 24-én esti 6 órakor Bodajkon (Fehérmegyében) történt. Ugyanis:

35 Móder Béla 9 éves, Kolarik János 8 éves és Palkovits János 11 éves gyermekek, bodajki lakosok azon gondolatra jöttek, hogy ezen helységben levő Spitzer M-féle zsidóboltból 5-6 kron pálinkát vegyenek, 16 krajczár levén a pálinkának literje. Megittak 3 decilitert, – s miután ráadásul a pálinka rühes zsidók fürdőlevéből, varangyékos békaléből, bundaszőrből és vitriolból készített műpálinka volt, Móder Béla másnap, folyó évi április hó 25-én reggeli 9 órakor borzasztó mérgezési tünetek és nagy kínok között a szülők felejthetlen és életfogytig tartó keserűségére és bánatára meghalt! A meghalt Móder Béla felbonczoltatván, alkoholmérgezés találtatott, a holttest eltemettetett; a hulla bonczoláson kívül semmi más nem történt; – ugyanis, – a mi a halál oka volt – az undorító pálinka, vizsgálat tárgyává nem tétetett a pálinka minőségéről és olcsóságáról hírhedt Spitzer M. . . .-nél; – hanem a fenti Kolarik János 8 éves gyermek ellen emberölés miatt a bűnvizsgálat erélyesen (?!) megindíttatott; azért pedig Kolarik János ellen, mert állítólag ő volt az, ki a pálinkát beledictálta a szerencsétlen Móder Béla pajtásába! F. évi október hó 9-én volt a végtárgyalás; – az igen tisztelt törvényszék belátta azt, hogy vádlott ártatlan s tettének következményeit felfogni és megítélni képtelen levén, a vádlott 8 éves Kolarik János felmentésével hozatott meg az ítélet, igen helyesen. Úgyde, hangzott a törvényszéki bírák ajkairól s a néhai Móder Béla jelenlevő édesanyja előadásából az is, hogy ezen elhalálozásnak egyedül a zsidó gonosz pálinkája volt az oka; de mert a hullabonczolás alkalmával semmi vizsgálat nem tétetett a pálinka minőségére nézve, vizsgálat tárgyává tenni a pálinka minőségét és Spitzer M-t bűnperbe fogni lehetetlen. Az elhaltnak, valamint a vádlott 8 éves Kolarik Jánosnak édes anyja együttesen elmondták, hogy nem a pálinka mennyisége, hanem á pálinka minősége okozta Móder Bélának halálát; – mert e miatt többször lett már vizsgálat indítva Spitzer ellen; és többször lepecsételtettek hatóságilag pálinkás hordói; – de végre is a zsidónak hajaszála sem görbülvén meg, a keresztény nép megrontására az igen olcsó (?!) s a nép életére végveszélylyel járó pálinkáját folyton akadálytalanul méri. A most röviden vázolt esetből is a nép meggyőződött, és ebbeli meggyőződését sokáig fenn tudta tartani; – de a keresztény nép – ha a zsidó a hátán dohányt vág is, könnyen felejt; – így történt ez most is, hogy Spitzer zsidó pálinkás azt a hírt igyekezett elterjeszteni, „hogy a szép, egészséges, piros Móder Bélát gutaütés érte, (!) (mert megjegyzendő, hogy a fiú ritka szép, egészséges, pirosnak ismertetett mindenki által) – s ennek bekövetkezni kellett volna, ha soha pálinkát nem ivott volna is.” Ilyen a mi keresztény népünk, – a zsidónak a rühes pálinkájáért mindent készpénznek vesz, és minden szavát elhiszi. Pedig melyik keresztény ember látott még zsidót, ki a műbőrt és műpálinkát élvezné?! Azzal takaródzik, – hogy ezt vallása tiltja, miután a zsidó csak kóser bort és pálinkát ihatik meg. Forduljunk el tehát a zsidóktól testestől-lelkestől, mert higyje el a keresztény közönség, hogy a zsidó műbornak és különösen a zsidó műpálinkájának romboló hatását testben és lélekben kiszámítani lehetetlen.

36 Úgylátszik Bodajkon még nem ismerik az országszerte megbotránkoztató tolnai esetet, – a hol a koszos, rühes zsidók a törköly első felmelegedésében rendesen fürödtek; – és az ekkép készített zsidólevet a kereszténység számára szétküldték. Szendrey Gerzson.

A zsidó barátsága. Nem többé fájdalommal, inert azon rég túlestem, de utálattal nyúlok a tollhoz, hogy leírjam azt, a mit ígértem, s hogy intő például szolgáljon – mert a ki zsidóval valamit kezd, mindég résen legyen, s ha 10 évig is lesz háborgatlan üzleti összeköttetésben, a 11-ikben meg fogja bánni, a mint azt K. L. barátom sógora D. úr tapasztalta, ki 10 éven át volt egy híres gabnakereskedő czéggel összeköttetésben. A 11-ik évben 8 waggon gabonát küld neki, s alig hogy átvették a ház megbukott, s D. úr egész pénzét vesztette. De nemcsak az üzleti dologban, de ha lehet minden társalkodást a zsidóval kerülje az ember, mint a mérges kobrá-ét, mert előbb-utóbb megmar, s lesi évekig a kedvező alkalmat, a mint azt én tapasztaltam, kinek apját tönkre tették a zsidók s ki már azon okulhatott (mert apám mindég zsidó protektor volt) és csak az bosszant még, hogy már érettebb korban történt rajtam. 1879-ben lejöttem P. megyének egyik vidékére, a hol kevés az úgynevezett intelligentia, s a nagybirtokosok rendesen bérbeadják birtokaikat s alig 2-3 kezeli házilag. A jegyző D. L. bemutatott nekem egy igen jó modorú úri embernek látszó egyéniséget, a ki jó modorával s igen practicus nézeteivel nekem igen megtetszett. – D. L. egy távoli osztályos rokonom nagybirtokának bérlője s annál inkább bíztam benne, és kívüle senki sem ecsetelte az ottani körülményeket oly hűen, – nyílt modora egészen megnyert s a mit ő mondott, bevált igaznak és gazdasági tekintetben is igen nagy helyismerete nem kis hasznomra vált. S lassanként barátok lettünk – szabad időnket együtt töltöttük – és habár egyik-másik figyelmeztetett D. jellemére, – én mindég pártját fogtam, s mivel üzleti összeköttetésben sohasem állottunk, kivéve, hogy apró szívességeket tettünk egymásnak, mint az szomszédok között szokásos, (ő hozatott nekem a Dunáról a tanyámra szükséges sindelt, én adtam revanche gyanánt 64 fontos probstei-zabot vetőmagnak stb.) de ghescheft sohasem volt. Miután így alkalmam volt D. urat kiösmerni, házánál egyszer ő felhevülve fajtáját magasztalta és kibújt lassan a szeg a zsákból; egyszer ezt monda: „Az Andrássy is semmi, ennek is a szekretáriusa is csak a lelke mindennek, s ez is zsidó;” ekkor láttam a túbizakodottságot, hogy velejében ezen exbarátom is csak zsidó, kezdtem visszahúzódni úgy, hogy hónapokig nem látogattam meg, s annál jobban esett, hogy ő meg-meglátogatott, befordulva hozzám, mikor D. V.-ről a pusztára menve, tanyám mellett elhajtatott. Ekkor történt, hogy én halálos betegségbe estem, úgy, hogy 1/2 évig alig tudtam mozdulni, s csak Pöstyén hozott némileg a mankóra; – de még oly gyenge voltam, hogy nem mehettem ki, mikor hallám,

37 hogy cselédjeim a búzát a padlásról lopják; ezt érezve nem volt elhagyatottságomban kellemes és kedves helyzetem s mégsem lankadtam, tovább gazdálkodtam, remélve, hogy jövő évre vagy Pöstyén egészen felsegít, vagy alkalmas bérlő találkozik. Sajnos, egészségem igen lassan tért vissza, s a pusztán a helyzet tarthatatlan vala, részint a gazdasági válság már észlelhető volt, másrészt a budgeten felüli kiadások kimerítettek. – Ekkor jön D. L. és mondja: „Mit gondol már szomszéd úr, hiszen nem viheti tovább, adja bérbe bárkinek, de ily betegen nem gazdálkodhatik,” úgyszólván elhatározásom napján, a midőn magam határoztam bérbe adni. „Ne búsuljon druszám íiram, mondám, holnap bejövök önhöz, s majd rendbe hozunk mindent.” S másnap bejöttem D. V-re D. L-hoz s szerződést kötöttem vele, a mit ő stilizált s én csak azon megjegyzést tettem sajátkezűleg hozzá: „D. L. úrnak nem szabad a birtokot albérletbe adni.” S még egyszer csengnek felejthetlenül fülemben D. L.-né szavai, a ki valószínűleg a minden nőnél természeti előrelátó tehetséggel, úgy lehet mondani ösztönnel bírva, ezeket monda férje előtt nyíltan „Ne tegye ezt B úr, ez tán a barátság felbomlását vonhatná maga után.” S mi történt? – Alig volt a szerződés 2 hétig aláírva, D. L. úgy nyilatkozott, hogy majd lesz jövedelem a pusztán, csupa spárgát és karfiolt ültet rajta, s úgy tournirozta ügyesen a dolgot, hogy ezen exbarátom, a kit úgyszólván én lanciroztani a társaságba, nekem köszönhette, hogy Németh Berczi megválasztatása alkalmával, ő maga Németh Berczi, Hermann Ottó, Verhovay stb. nála megvacsoráltak, őt tisztelték meg jelenlétökkel, mivel én ajánlottam őt Simonyi Ernőnek, mint a 48-as párt hívét s e szerint szerencsétlenségre indirecte alkalmat szolgáltattam neki, hogy magát Jankovics Miklóson megboszulhassa azért, hogy az ő apjának hamisított borait kibocsájtatta az utczára. Hát ezen nemes ős ivadéka, az én exbarátom, oly ügyesen tudta vinni az ügyet, hogy én, ha nem akartam tönkre menni egészen, 14,000 frton kelle eladnom 20,000 frtot érő kis pusztámat, s neki azonkívül még, minthogy 800 frtot kölcsönzött, 8 hét múlva 1200 frtot kellé fizetnem. – Ezt köszönhettem a zsidó barátságnak ! Szécs, november hó. Bossányi L.

Aphorizmák. (Frej Tamás után)

Az antiszemitizmus se nem konzervatív, se nem liberális a mai értelemben, – és mégis egyúttal mind a kettő Az antiszemitizmus egy, a legjobb értelemben vett liberális eszme, a mennyiben a nép valódi szabadságáért küzd, a mely a zsidó pénzuralmi vágyak által veszélyeztetve van. A zsidó a maga kizárólagos lényével, faji elkapatottságával, fajának „kiválasztottságába” vetett hitével, lelkiismeretlen gazdagodási, kizsákmányolási és uralmi vágyával a népszabadságnak egyenesen a leggonoszabb ellensége, s azért a valódi szabadelvű embernek első sorban – a zsidók ellenfelének kell lennie. Az antiszemitizmus azonban egyúttal alapjában konzervatív is, mert síkra kél a letelepedett európai népek

38 egészséges állapotainak fentartására, s minden viszonyaiknak szilárdsága és állandósága mellett, az állhatatlanul a földkerekségen ide-oda költözködő nomád szemita fajnak forradalmi és felforgatási vágyódásai ellen, a mely nomád szemita faj se becsületet, se hazát nem ismer. Az antiszemitizmus kitűnő emeltyű a nemzeti öntudat felébresztésére és erősbítésére, valamint egyátalán népünk politikai nevelésére. Az idegen zsidó elem iránti ellenszenv által sarkallva, a zsidóellenes egyén mindenekelőtt saját nemzetének természetét jobban becsülni és saját nemzetének tulajdonságait, az összetartozási érzet erősbödését ápolni tanulja. Továbbá a zsidó veszedelem felismerése őt a gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés problémáiba való belemélyedésre ösztönzi. Bizvást állíthatjuk, hogy a legjobb antiszemiták egyszersmind a legjobb hazafiak és a legjobb politikusok is lesznek. A lelkészkedéshez az ember vagyoni jóléte iránti gondoskodás is tartozik. Capistrano igen helyesen mondja, hogy „szegénység és erkölcsi elsatnyulás ugyanazonosak; minél szegényebb valamely nép, annál gyávább, erkölcstelenebb és gyámoltalanabb lesz az.” Persze e pontban is találkoznak a szélsőségek. Tulbősóg és dobzódás ép oly biztosan visznek az erkölcsi gyámoltalanságba, mint a folyton éhenhalással küzködő nyomor. Minél inkább kifejlődik tehát a két véglet, annál inkább egyek a legfelsőbb és a legalsóbb osztályok – a korrupczióban. A lelkészeknek tehát figyelmüket egy mérsékelt jólétnek valamenynyi néposztályban való fentartására kellene fordítaniok. A lelkészeknek mindenek előtt – nemzetgazdáknak kell lenniök. * Azoknak a koponyáiból, a kik a zsidó kizsákmányolás és zsidó dúló gazdaság folytán általánosan elterjedt nyomor folytán kétségbeesésbe, bűntettekbe és halálba lőnek kergetve, egy pyramist tudnánk építeni, – a mely impozánsabb lenne, mint Verescsagin háború-apotheozisa, – egy emlékoszlopa a zsidó „kultúrszorgalomnak”, – a melynek láttára maguk annak előidézői is visszariadnának.

A helyzethez.*) Társadalmi kérdéseink közül a zsidókérdést tűztük ki7 – mint a melynek a napirendről tulajdonképen nem volna szabad levétetnie, – hogy annak tárgyilagos megvitatását lehetőleg eszközölhessük. Voltak idők, amikor e kérdésről tartózkodás nélkül alig lehetett beszélni, ha az ember korszerűtlen nem akart lenni, – és fájdalom, mai napság is sokan vannak, kik e tárgyról sajátságos elfogultság nélkül vajmi ritkán szólhatnak. Pedig ha valami, úgy e théma az, melyről hallgatni lehetetlen, mert hiszen a napnál világosabban áll előttünk, hogy a társadalom ki*) Az „Esztergomi Közlöny”-ből.

39 fejlődése elé semmi sem gördíthet oly veszélyes akadályt, mint éppen a zsidó-terjeszkedés; – a dolog életképessége sehol nem talál oly biztos alapot, mint saját fönnállásának föltételeiben és a napról-napra halmozódó adatokban, melyek egészen fölöslegessé teszik, – majdnem szükségtelenítik a bizonyítás részleteibe bocsátkozni. Az egész kontinensen belátták már az antiszemitizmus szükségességét, és maga e tény is egy fontos lépés a magasztos czél felé, hová közös érdekeink vezetnek. Egyedül Francziaország volt az, hová a zsidók nyugodt tekinteteket vethettek, mert ott az antiszemitizmusnak – hiedelmük szerint – nem volt jó talaja; azonban okoskodásuk téves fölfogását az idő immár halomra döntötte. Mert a Drumont világraszóló művének megjelenése óta azok is, kiknek lelkébe még a kétely avagy közömbösség folytán szinleges nyugalom térhetett, határozott állást foglaltak, – sőt ez állásnak magaslatán talán szilárdabban állanak, mint minmagunk, vagy más küzdő nemzetek! Korunk a nagy eszmék keresztülvitelének magasztos feladatát tűzte maga elé, s a divatossá vált nagyzási hóbortnak talán még ez az egyedüli jó oldala. A felvilágosodottság áldozatainak első vértanúi bizonyára a szemiták irtóhábortíjából kerültek ki. A zsidónak sajátlagos természete a jelen anyagi korszellem legelső alapját teremte meg, – s materialis haladásunkban kétségkivül a zsidóterjeszkedés játsza a főszerepet. Mert nemzetünk regényes és az idealizmus felé hajló természete aligha engedett volna valaha az újabb áramlat emésztő hatásának, – ha egy olyan mindent fölforgató elem nem jön segítségül, amelynek originális föladatai, már természet szerint is, az újabb modern iránynak praejudikáltak! Édes magyar hazánk a pénz és a készfizetés tekintetében állandóan szükséget vallott, mely körülmény leginkább adhatta a zsidó uzsora és jövedelmezés kényelmes eszközét És azokat az utakat, melyek a szemiták terjeszkedése elől legbiztosabb menedékül szolgálhattak, – régen betemette a zsidó pénzesládák odaállított akadálya. Ha lett is volna hangosan fölhangzó jajszó, idejekorán el tudta hallgattatni ezt a zsidók orvosságának aranycsengése! Konokság, következetesség, önmegtagadásnak színlelt állhatatos ravaszság, – mindenekfölött pedig bosszúvágyból és meggazdagodási viszketegből, kincsszomjból eredett üzérkedési szellem; – ez jellemezheti legteljesebben az emberiség ezen vampyrjainak programmját, – melynek részünkrőli megfigyelése a leggyalázatosabb eredményekre vezethet! Lássuk csak: Némelyek szerint – és igen helyesen – az emberi nem ezen vérszopóinak rendszerint kétféle fajtája van. Az egyik fajta a szegény, földhözragadt, adófizető nép soraiból szedi áldozatjait, – a másik – és ennek feladata, fájdalom, sokkal könnyebb, – a birtokos, előkelő osztályból ragadja zsákmányait, – pusztítja a nemesi birtokokat, a hazárdjáték szenvedélyétől, vagy az iszákosság megfékezhetetlen bűnétől elvakított nemesi osztályt, – hol a társadalmi bűnök, sokszor a véletlen csapások eszközölhetnek pénzzavarokat, melyek a kincsszomjas uzsorás ragadozó czéljait még jobban elősegíthetik!

40 Akár egyik, akár másik esetet véve bizonyítási eszközül, az anyagi bukás előrelátható. Mert hiszen a terhes munkának elviseléséhez – kényszerítve – fölhasznált pálinkaital a földmívelőnek nélkülözhetlen segitségeként tűnik föl; s a legtöbb esetben nincs aki őt ezen szomorú tévelytől megszabadítsa, Alakulnak ugyan mértékletességi egyesületek, de ezeknek rugója nem mindenkor elég erős. Ha – nézetünk szerint – a czélt biztosra akarjuk venni, nem elég egyeseknél, avagy a megkezdett munka első eredményénél mindjárt megállapodni, annál is inkább, mert az ily látszólagos jó eredmények tapasztalás szerint alig hoznak kellő sikert. Szükséges – sőt egyedül biztos – az egész községeket meghódítani, vagy egyelőre legalább az előkelőket; – tudnivaló ugyanis, hogy a közvéleményt leggyakrabban ezek alkotják. Ha a falunak előkelői sorakoztak, akkor a jó ügy nyerve van! Hiszen a falu alsó osztályai nagyobbára a felsőbbektől, a jómóduaktól várják a szót. Ha a hangadók szokásba veszik a mértékletességet, – a többi fórum eo ipso nem fogja már perhorreskálni. Ezeket az elveket nem bírjuk eléggé az alakulandó egyesületek becses figyelmébe ajánlani. Ami pedig az előkelő társadalmi osztályok befolyásolását illeti, azt a napilapok igen sokszor fölszínre hozták. Egy Hay Bernát és más hasonló vérszopók oly borzalmas részleteket engednek a nyilvánosság elé, melyek a jogos felháborodás és méltó undor hasonlíthatlan érzetét költhetik föl bennünk, s lelkünk mélyében az utálat és fájdalmas részvét vegyes indulatait támasztják és az ámulatteljes borzalomnak adnak helyet! Sajnos, hogy a figyelmeztetések végtelen sorozata éppen ezen kasztok előtt marad eredménytelen, s a falra hányt borsó históriáját juttatja eszünkbe. Pedig itt az utolsó határidő, mikor e kérdéssel behatóan foglalkozni szükséges, hacsak azt nem akarjuk, hogy a zsidók a nyakunkra nőjenek! És talán semmi sem bizonyítja fényesebben az antiszemitizmus életképességét, mint hogy a tömörülés már hét éve izmosan tartja magát, és az antiszemita párt immár ugyanez idő óta küzd a harcztér kétes síkjain. Fegyverei elé számtalan akadályok esvén. Az életrevaló dolgok próbaidejét kiállotta s óhajtandó volna, hogy minden polgár erejéhez képest kiállana a nehéz küzdelemre. A–r.

Levelezőlap. Baranyavárra. Becses útmutatásait figyelembe közelebb intézendő felhívásban.

fogjuk venni a kerületekhez leg-

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. deczember VII. évfolyam

III. füzet.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottságának felhívása a kerületek választó polgáraihoz. Az országgyűlési antiszemita képviselők által 1886. évi október hó 29-ik napjára Budapestre összehívott s az ország különböző részeiből megjelent antiszemita elvtársak részvétele mellett megtartott bizalmas értekezlet határozatilag egyhangúlag kimondotta egyrészről azt, hogy a magyar antiszemiták két külön politikai pártban, t. i. egy külön mérsékelt ellenzéki antiszemitapártban ós egy külön függetlenségi ós 48-as antiszemitapártban szervezkednek; – másrészről pedig szinte egyhangú határozatilag kimondotta azt is, hogy közös antiszemita elveik győzelme erdekében, a két külön politikai antiszemitapárt az 1887-ik évi általános képviselőválasztásokra egymással szövetkezik olykép, hogy egymást a kerületekben telhetőleg támogatni fogj át. Az 1886. évi október 29-iki budapesti értekezlet határozata értelmében tehát a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága megalakulván, működését saját hivatalos helyiségében (Budapest, IV. ker. Új világ-utcza 14. sz.) megkezdette, ós a következő felhívást intézi a hazában levő párthívekhez: Szemben az 1887-ik évben végbemenendő, öt évre szóló általános képviselőválasztásokkal, szükséges, hogy politikai elvbarátaink a tömörülést az egyes kerületekben már most megkezdjék, alkalmas módon szervezkedjenek, s a felállítandó képviselőjelöltek személyében megállapodjanak, – mindenekelőtt pedig, az egyöntetű sikeres eljárás biztosítása s esetleg jelöltkórós czóljából a budapesti központi végrehajtó bizottsággal összeköttetésbe lépjenek, hogy ez befolyását az illető választókerületek érdekében érvényesíthesse, s kívánatra kiküldendő tagja által a szervezkedési munkálatok körül segédkezhessek. Mindazon választó polgárokat tehát, a kik az Ausztriával kötött közjogi

kiegyezés

alapján

állanak,

42 de a zsidó érdekeket mindenben dédelgető s a zsidóságnak teljesen szabad kezet engedő jelenlegi kormánynyal megelégedetlenek, s ennélfogva egy, a zsidóság mint politikai és társadalmi tényező hatalmát megtörni képes és kész más kormányt akarnak, – mindazokat, a kik az elhatalmasodott zsidósággal szembeszállni nem merő, azt akadálytalanul garázdálkodni engedő, sőt a keresztény-magyar nemzet ezen alattomos, kegyetlen ellenségének kegyeiért a kormánypárttal versenyző zsidóbarát mérsékelt ellenzéki párttól és zsidóbarát függetlenségi és 48-as párttól a nép igazi érdekeire nézve, az eddigi tapasztalatok alapján, többé semmi jót és üdvöset sem várnak, – mindazokat, a kik nem akarják, hogy a földbirtok aránylag rövid idő múlva teljesen zsidó kezekre kerüljön, s a magyar gazdák robotosaivá váljanak a népfosztogató, uzsorás zsidóknak, az iparosok pedig nyomorult bérmunkásaivá váljanak a nagy tőkékkel dolgozó, de a mesterségekhez nem értő zsidó vállalkozóknak, – mindazokat, a kik azt akarják, hogy a kereskedelem, a pénzes hitelintézetek, az ezeket majdnem teljesen hatalmába kerített zsidóság kezeiből kiragadtassanak, s e jövedelmes üzleti ágak keresztény-magyar emberek kezeibe kerüljenek, – mindazokat, a kik nem akarják azt, hogy a felsőbb tanintézeteket mindinkább elözönlő zsidók maholnap teljesen kitúrják a képlett magvar embereket a hivatalokból, az ügyvédi s orvosi gyakorlatból, a gazdatiszti állásokból, a technikai és egyéb jövedelmes foglalkozásokból, – mindazokat, a kik a zsidók által űzött borgyártást es borhamisítást, hamisított élelmi czikkek és hamisított, mérgezett szeszes italok árulását gyökeresen megakadályozni akarják, s ezzel nem akarják azt, hogy a Talmud embertelen elvei szerint működő zsidóság a keresztény magyar népet lassankint kiirtsa. – mindazokat, a kik a zsidó hatalom szellemében és érdekében hozott és alkalmazott polgári, büntető, váltó és egyéb törvényeket a magyar nép szellemének és érdekeinek megfelelő módon megváltoztatni akarják, – mindazokat, akik a népet terhelő súlyos és már-már elviselhetlen adókon, a gazdag zsidóságot sújtó adókkal, mint a börzeadóval, szelvényadóval stb. könnyíteni akarnak, – mindazokat, a kik a magyar államot ama szégyenletes és vészes függőségből kimenteni akarják, a melybe azt a Rothschildházzal szemben eddigi kormányaink hozták, a mely pénzügyi függőségünknek következménye az is lőn, hogy még az osztrák abszolút kormány által is csorbítatlanul megtartott államjószágok többnyire zsidóknak

43 elkótyavetyéltelek, Magyarország pedig rövid 19 év alatt másfélezer millió frtnyi államadósságot volt kénytelen csinálni, s jelenleg évi 40-50 milliónyi tényleges deficzittel küzködik, a minek végeredménye az államtönk lesz, a mely Magyarország államiságát eltemétéssel fenyegeti, – szóval mindazokat, a k i k nem akarják, hogy a jelenlegi kormány és pártja, valamint a zsidókkal kaczérkodó s a zsidók kegyeiért a kormánypárttal versenyző zsidóbarát mérsékelt ellenzéki párt és zsidóbarát függetlenségi és 48-as párt politikája mellett. Magyarország néhány évtized múlva Zsidóországgá legyen, a melyben gyermekeik és unokáik a zsidók béreseivé és szolgáivá legyenek, hanem azt akarják, hogy ez az ország a mienk, a magyaroké maradjon, s utódaik kegyelettel emlékezhessenek meg róluk, hogy egy jólétnek örvendő boldog hazát hagytak hátra gyermekeikre és unokáikra: mindezen választó polgárokat ezennel felhívjuk, hogy a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottságához (Budapest, IV. ker. Újvilág-utcza 14. sz.) bizalommal forduljanak, s vele karöltve a pártszervezkedóst az egyes kerületekben mielőbb keresztülvigyék.

Mivel pedig bármily kedvező legyen is pártunkra nézve a választók hangulata, s bármily kedvező is az antiszemita képviselőjelöltek helyzete minden tekintetben a kerületekben, összehasonlítva a zsidóbarát pártok képviselőjelöltjeinek a helyzetével, – győzelemre a választásoknál csak akkor számíthatunk, hogyha azok a férfiak, a kik hivatást éreznek magukban arra, hogy pártunk képviselőjelöltjeiül az egyes kerületekben fellépjenek, hazafiúi kötelességüknek is fogják ismerni a képviselőjelöltsóget akár az egyes kerületek, akár a központi végrehajtó bizottság felhívására elfogadni s nevükkel pártunk győzelmét minél több választókerületben biztosítani: – mindezen elvbarátokat ezennel felhívjuk egyúttal arra is, hogy neveiknek jegyzékbe vétele s a további teendők fölött leendő megállapodás czéljából, szinte a központi végrehajtó bizottsághoz forduljanak. Ezekben intézzük sürgető felhívásunkat politikai elvbarátainkhoz a hazában. Mert, ha a jelenlegi kedvező alkalmat elmulasztjuk, – ha a jövő évi általános képviselőválasztásoknál ismét túlnyomó többségben lesznek a képviselőházba beválasztva a zsidóbarát országos pártoknak a jelöltjei, s az antiszemita képviselők további öt évre is csak mint csekély számú s így a sikeres akczióra képtelen töredék fognak bejutni a képviselőházba: – úgy az új öt éves országgyűlési időszak alatt oly szorosra lesznek kovácsolva azok a vasbékók, melye-

44

ket a magyar nemzet számára a zsidóság máris készített, hogy ezen bakókat szétzúzni alig állami többé a magyar nemzetnek hatalmában, és Magyarország a zsidóság által fölevett s ekkép erővesztetten a szomszéd hatalmasságok könnyű zsákmányául esett Lengyelország szerencsétlen sorsára jutand. A mitől Isten óvja meg szeretett hazánkat! Budapest, 1886. deczemberhó. Hazafiúi üdvözletté! A mérsékelt ellenzéki antiszemitapart központi végrehajtó bizottsága: Istóczy Győző s. k., végrehajtó bizottsági elnök, Báró Andreánszky Gábor s. k., Csúzy Pál s. k., Dr. Nendtvich Károly s. k., Dr. Komlóssy Ferencz s. k., végrehajtó bizottsági tagok. Azon elvbarátoknak, a kik a jelen felhívást saját vidékükön terjeszteni akarják, ez iránti megkeresésükre a végrehajtó bizottság ingyen, postadíj mentesen, megfelelő mennyiségű példányt bocsát rendelkezésükre.

A függetlenségi és 48-as antiszemitapárt központi végrehajtó bizottságának felhívása a kerületek választó polgáraihoz az antiszemitikus részeket illetőleg teljesen akként szól, miként a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt felhivása, természetesen az illető néhány kitétel megfelelő változtatásával, ahhoz képest, hogy itt nem a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, hanem a függetlenségi és 48-as antiszemitapárt végrehajtó bizottsága beszél. Ezenkívül ott, a hol a tulajdonképeni felhívás így kezdődik: „Mindazon választó polgárokat tehát,” – a függetlenségi és 48-as politikai pártálláspont ekként jeleztetik és hangsulyoztatik: „Mindazon választó polgárokat tehát, a kik vezérelvül vallják, hogy Magyarország semmi más nemzetnek vagy országnak alá nem vetett szabad és független ország, – mindazokat, a kik követelik az önálló nemzeti bankot, – mindazokat, a kik követelik az önálló vámterületet, – mindazokat, a kik követelik az önálló hadsereget, – stb.

A felhívást a függetlenségi és 48-as antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága nevében aláírtak: Ónody Géza, végrehajtó bizottsági elnök, Dr. Rácz Géza, Szemnecz Emil, Vadnay Andor és Veres József végrehajtó bizottsági tagok.

45

Törvényjavaslat a budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki terményés gabonacsarnokok külön, kivételes bíróságainak megszűntetéséről. *) 1. §• A budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön, kivételes bíróságairól szóló 1870. évi II. tcz. és az 1881: LIX. tcz. 94–99. §-ai hatályon kivül helyeztetnek. 2. §.

Az 1. §. intézkedése folytán a) a tőzsdén vagy a gabonacsarnokban kötött minden kereskedelmi ügyletből felmerült peres kérdés, habár az ügylet csak az egyik szerződő félre nézve képez is kereskedelmi ügyletet, – b) a kereskedők között kötött kereskedelmi ügyletekből felmerült peres kérdések, ha az ügylet tőzsdei jogosított ügynök közvetítése mellett jött létre, s a felek a közvetítő ügynök által kézbesített és a tőzsdebírósági kikötést tartalmazó tőzsdeügynöki (alkuszi) kötjegyet kifogás nélkül elfogadták, – ha e kereskedelmi ügyletek a budapesti áru- és értéktőzsdén, illetve ennek jogosított tőzsdei ügynökei közvetítése mellett jöttek létre, a budapesti kir. kereskedelmi és váltó-törvényszéknek mint tőzsdebíróságnak, – ha pedig e kereskedelmi ügyletek valamely vidéki terményés gabonacsarnokban, illetve ennek jogosított ügynökei közvetítése mellett jöttek létre, – az illető vidéki termény- és gabonacsarnok székhelyére nézve illetékes kir. törvényszéknek mint tőzsdebíróságnak ügykörébe tartoznak. 3. §.

A 2 §-ban megjelölt első folyamodású tőzsdebíróságok szintúgy, mint a rendes fölebbviteli bíróságok is, a tőzsdei perekben a kereskedelmi törvény, valamint az igazságügyi és kereskedelmi ministerek által egyetértőleg átvizsgált és jóváhagyott tőzsdei szokások (Usance-ok) értelmében járnak el, a mely tőzsdei szokások (Usance-ok) a kereskedelmi törvénynyel ellentétben nem állhatnak. 4. §.

A tőzsdei peres ügyekben a kereskedelmi perek vitelére nézve fenálló eljárás követendő, a tőzsdei ügyek természetéből folyó eltérésekkel; mi végből az igazságügyminister felhatalmaztatik, a tőzsdei peres ügyekben követendő kereskedelmi eljárást rendeletileg szabályozni. 5. §. Jelen törvény végrehajtásával az igazságügyi s a földmívelés-, ipars kereskedelemügyi ministerek bízatnak meg, a kik egyúttal felhatalmaz*) Beterjesztetett a képviselőház deczember 4-kén tartott üléseben.

46 tatnak, hogy megállapíthassák azon napot, a melyen a jelen törvény hatályba lép. Budapest, 1886. évi deczember 1. Beadják: Istóczy Győző s. k., Dr. Nendtvich Károly s. k., Dr. Komlóssy Ferencz s. k., Dr. Rácz Géza s. k., B. Andreánszky Gábor s. k., Csúzy Pál s. k, Onody Géza s. k., Szemnecz Emil s k., Verhovay Gyula s. k., Margitay Gyula s k., Veres József s. k., Vadnay Andor s. k., országgyűlési képviselők.

Indokolás „a budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki terményés gabonacsarnokok külön, kivételes bíróságainak megszüntetéséről” szóló törvényjavaslathoz. A pesti áru- és értéktőzsde rendszabályai, a provisorium alatt, 1865. évi november 24-én kelt kir. udvari rendelet alapján a fenállott helytartótanács által megerősíttetvén, – ezen rendszabályok értelmében az 1865. évben az említett tőzsde külön bírósága is megkezdette működését. Ezen működését aztán folytatta alkotmányunknak 1867-ben történt visszaállítása után is egész az 1868: LIV. tczikkben foglalt polgári törvénykezési rendtartás életbeléptéig, a melynek alkotásánál a magyar törvényhozás, a jogegyenlőség elvéből indulva ki, azt hitte és joggal hihette is, hogy a tőzsde „választott” bíróságára nézve is már megfelelő intézkedések foglaltatnak a polg. törv. rendtartásnak a választott bíróságok szerkezetére és eljárási szabályaira vonatkozó §-aiban. Ekkor azonban hamarosan kitűnt, hogy a tőzsde euphemice „választott”-nak nevezett bírósága nem a polg. törv. rendtartásban körülírt kellékekkel bíró tulajdonképeni választott bíróság, hanem egy, idegenszerű érdekek megóvása és érvényesítése czéljából alkotott külön, igazi néven kivételes, kiváltságos bíróság, amely az ország fenálló jogintézményeivel semmikép össze nem fér. E börzebíróság ugyanis csakis a börzetanács kebeléből alakítható olykép, hogy a peres felek mindegyike két-két bírót választ a börzetanács tagjai közül, a kik maguknak elnököt szinte csak a börzetanácstagok közül választhatnak. Az ilykép megalakított börzebíróság a felek által felhozott bizonyítékokat szabadon mérlegeli, s a perrendtartás szabályaihoz kötve nincsen, s ekkép mintegy esküdtszék „lelkiismerete” szerint hozza Ítéleteit. A jogegyenlőséget különben oly fennen hangoztatni szokott ismeretes börzei elemek tehát, a melyek köztudomás szerint, csekély kivétellel, csupa zsidókból állanak, – az 1868: LIV. tczikkben reájuk is alkalmazott jogegyenlőséget és törvény előtti egyenlőséget nem tűrhetvén, hanem kiváltságos állásukhoz továbbra is ragaszkodván, – a zsidó befolyásnak az időben kezdődött mind nagyobb mérvű emelkedése folytán, létrejött az 1870: II. tczikk, a melynek 1. §-a a pesti áru- és értéktőzsde külön bíróságát mint „választott” bíróságot „a törvényhozás végleges

47 intézkedéséig” visszaállította; 2. §-a pedig az 1. §. intézkedését kiterjesztette azon „választott” bíróságokra is, ,.melyek az ország több városaiban létező termény- vagy gabonacsarnok kebelében, az 1868: LIV. tcz. életbelépte előtt, felsőbb helyen jóváhagyott alapszabályok erejénél fogva, tényleg fenállottak.” Az 1870: II. tcz. tehát a tőzsdebíróságokat csak „a törvényhozás végleges intézkedéséig,” tehát csak ideiglenesen állította fel. Hogy mi volt a törvényhozásnak e tekintetben intentiója, arra nézve felvilágosítást nyújt az akkori kereskedelmi és igazságügyi ministerek által, az 1870: II tcz. javaslata mellett a képviselőházhoz 1869. november 27-ről beterjesztett indokolás, illetve „jelentés” a mely egyebek közt a következőket mondja: „Az ezennel a t. képviselőház elé terjesztett törvényjavaslat czélja tehát az, hogy addig is, míg a kereskedelmi törvényhozás anyagi és alaki része megállapítva nem lesz, – a pesti érték- és árútőzsde bírósága ideiglenesen szerveztessék és törvénykezési eljárásunk keretébe beillesztessék.” Ezzel kapcsolatban a képviselőház osztályainak előadóiból alakult központi bizottság, az 1869. deczember 6-ról beterjesztett jelentésében azt indítványozta, hogy „az igazságügyi és a kereskedelmi minister urak felhívassanak, hogy a kereskedelmi és tőzsdeviszonyok végleges rendezése tárgyában, a törvényhozás elé mielőbb terjesszenek be törvényjavaslatot;” – a mely indítvány a képviselőház által az 1869. deczember 9-ki ülésben elfogadtatván, határozattá emeltetett. A kormány és a képviselőház tehát az időben a külön tőzsdebiróságot csak mint ideiglenes intézményt tekintette, a mely csak addig volt fenállandó, míg a kereskedelmi törvényhozás anyagi és alaki része megállapítva nem lesz. Hogy pedig a börze u. n. „választott”, lényegében azonban kiváltságos bírósága ellen nemcsak az akkori kormánynak és képviselőháznak voltak mélyen gyökerező aggályai, hanem a főrendiháznak is, kitűnik ez a főrendiház 1869 évi deczember 20-kán tartott ülésének jegyzőkönyvébe iktatott 168. számú határozatából is, a melyben a pesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön bíróságainak visszaállításáról szóló törvényjavaslatról egyebek közt ezeket mondja: ..................habár a polg. törv. perrendtartás szabványainak mindenekben szorosan meg nem felel is, s így ezen szempontból némi kételyekre nyújthatna is alkalmat” stb. Törvényhozásunk aztán az 1875-ik évben megalkotta a kereskedelmi törvénykönyvet Azonban daczára annak, hogy ezen új kereskedelmi törvény a kereskedelmi forgalom igényeit sok esetben még a nem-kereskedők ellenében is egész a túlságig érvényesíti; – s daczára továbbá annak, hogy megfelelőleg újból szabályozva lett a kereskedelmi peres és perenkívüli eljárás: még ezen új kereskedelmi törvény és ezen új kereskedelemügyi eljárás keretébe se tudta magát beilleszteni a kiváltságai mellett magát oly jól érező s e kiváltságaihoz továbbra is makacsul ragaszkodó tőzsde; hanem az 1870: II. tcz. alapján továbbra is folytatta kivételes bírósági működését. A mi fölött nem is lehet csodálkozni. Mert, ha már 1870-ben, a zsidó emancipationális aera harmadik évében, a törvényhozási tényezők, minden, nyíltan is kifejezett aggodalmaik daczára is, kényszerűlve voltak a börzének kiváltságos bíróságot

48 adni, – a mind nagyobb hatalomra vergődött zsidóság gazdászati, társadalmi és politikai befolyásának időközben történt rohamos növekvése mellett, ki merészkedett volna 1875-ben e kiváltságos zsidó bíróság exoticus intézményének eltörlése mellett szót emelni? Nemcsak hogy továbbra is működött tehát a tőzsde bírósága; de az 1881: LIX. tczikkben foglalt perrendtartási novella 9-1-99. §-aiban a budapesti áru- és értéktőzsde s a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön bíróságainak hatásköre még ki is tágíttatott. Miután pedig a törvényhozásnak, az 1870: II. tcz. meghozatalánál csak egy ideiglenes törvényt volt szándékában hozni, a mely ideiglenes törvénynek, az új kereskedelmi törvénykönyv behozatala és a kereskedelmi peres eljárás megfelelő szabályozása folytán, ratiója és occasiója megszűnt; – miután továbbá a tőzsdei kivételes bíróságok létezését, az első f'olyamodásu kir. bíróságok szervezése óta többé semmi sem igazolhatja; s miután a külön tőzsdebíróság egy, hazai jogrendszerünkbe semmikép sem beillő, s idegen, exclusiv, – mondjuk ki a szót, – zsidó érdekek előmozdítására czélzó s a jogegyenlőség elvét sértő kiváltságos bíróságot képez; s végül, miután a tőzsdebíróságok hatásköre jelenleg nemcsak a tőzsde ismeretes typusu rendes látogatóira, s nemcsak a kereskedőkre, haneni a tőzsdén vagy a gabonacsarnokokban kötött kereskedelmi ügyletek tekintetében nem-kereskedőkre, tehát a termelőkre, a magyar gazdaközönségre is kiterjed; a magyar gazdaközönség pedig legkevésbé sem találhat megnyugvást abban, hogy legéletbevágóbb kereskedelmi peres ügyeit ezen, majdnem kizárólag zsidókból álló és a hazai törvények megtartásához nem kötött kivételes, kiváltságos bíróságok, a fölebbezós kizárásával, verdictszerűleg döntsék el: – mindezen okoknál fogva a jelen törvényjavaslat i. §-a kimondja, hogy a budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön, kivételes bíróságairól szóló 1870: II. tcz. és az 1881: LIX. tcz. 94-99. § ai hatályon kívül helyeztetnek. A törvényjavaslat 2. §-a taxatíve megjelöli azon kereskedelmi peres ügyeket, a melyek ezentúl a tőzsdebíróságok hatáskörébe tartoznak. A tőzsdei peres ügyek ezen nemei ugyanazonosak azokkal, a melyek az 1881: LIX. tcz 94 §. ának a) pontjában és b) pontja második részében vannak elősorolva. Az ezeken kívül az 1881: LIX. tcz 91. § ának b) pontja első részében, valamint c), d) és e) pontjaiban felsorolt egyéb peres ügyek kizárólag azon esetekre vonatkozván, a melyekben a felek magukat a tőzsdei külön, kivételes bíróság illetőségének kifejezetten alávetik, – ezen esetekre nézve a külön, kivételes tőzsdebíráskodás megszüntetése folytán, intézkedésnek szüksége nem forog fen. Ezekkel kapcsolatban, ugyancsak a jelen törvényjavaslat 2. §-a, a budapesti áru- és értéktőzsdén, illetve ennek jogosított tőzsdei ügynökei közvetítése mellett létrejött kereskedelmi ügyletekre vonatkozó perekre nézve, első fokú tőzsdebírósági hatáskörrel a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéket, a valamely vidéki termény- és gabonacsarnokban, illetve ezek jogosított ügynökei közvetítése mellett létrejött kereskedelmi ügyletekre vonatkozó perekre nézve pedig, első fokú tőzsdebírósági hatáskörrel, az illető vidéki termény- és gabonacsarnok székhelyére nézve

49 illetékes első folyamodásu kir. törvényszéket ruházza fel. Önmagától értetődvén, hogy az 1870: II. tczikknek és az 1881: LIX. tcz. 94-99. fainak hatályon kívül helyezésével, a polgári törv. rendtartásnak a fölebbvitelt szabályozó §-ai a tőzsdei peres ügyekben is alkalmazást nyernek, s így a kir ítélő Táblához és a kir. Curiához az érdemben való fölebbezésnek is helye lesz; mert hisz az 1881: LIX. tcz. 96. §-a a tőzsde külön birósága előtt folyt perekben eddig is helyt adott alaki sérelmek miatt felfolyamodásnak a kir. itélő Táblához s innen a kir. Curiához, s ekkép a tőzsdei peres ügyek eddig is végig vitethetvén valamenynyi fölebbviteli fórumon, – azok kellő gyors elintézésének érdeke egyátalán nem szenved csorbát az által, hogyha, a fölebbvitelnek a felső biróságokhoz nemcsak alaki sérelmek miatt, hanem az ügyek érdemében is helye lesz. Miután a jelen törvényjavaslat a tőzsdebírósági hatáskörrel a kir. biróságokat ruházza fel, a melyek nem verdictszerűleg, hanem a fenálló törvények és jogszabályok értelmében hozzák határozataikat: a jelen törvényjavaslat 3. £-a elrendeli, hogy a 2. §-ban megjelölt első folyamodásu királyi törvényszékek szintúgy, mint a rendes fölebbviteli bíróságok is, a tőzsdei perekben a kereskedelmi törvény s a tőzsdei szokások (Usance-ok) értelmében járnak el, a mely tőzsdei szokások (Usance-ok) azonban a kereskedelmi törvénynyel ellentétben nem állhatnak; mi végből azok az igazságügyi és kereskedelmi ministerek által egyetértőleg átvizsgálandók és jóváhagyandók. Mert a tőzsdei ügyletek szinte csak kereskedelmi ügyletek, habár sok esetben specificus jellegű kereskedelmi ügyletek levén, azok elbírálása csakis a fenálló kereskedelmi törvény és az ezt kibővítő, de vele mint országos törvénynyel ellentétben nem állható tőzsdei szokások (Usance-ok) alapján eszközöltethetik. Mivel tehát a tőzsdei peres ügyek nem egyebek, mint kereskedelmi ügyek, a jelen törvényjavaslat 4. §-a elrendeli azt is, hogy azokra nézve a kereskedelmi perek vitelére nézve fenálló eljárás követendő, de a tőzsdei ügyek sajátszerű természetéből folyó eltérésekkel; mi végből az igazságügyministert felhatalmazza, hogy a tőzsdei peres ügyekben követendő eljárást rendeletileg szabályozhassa. A budapesti áru- és értéktőzsde, valamint a vidéki termény- és gabonacsarnokok fölött a felügyeletet a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister gyakorolván, a javaslatnak 5. §-a szerint a jelen törvény végrehajtásával ő és az igazságügyminister bizatnak meg, a kik egyúttal, mivel nekik, a jelen törvény hatályba lépte előtt, a 3. és 4. §-okból kifolyólag, előkészítő, átmeneti intézkedéseket kell eszközölniök, – a jelen törvény hatálybalépte napjának megállapításával is megbízatnak Mely indokolásunk előterjesztése után, a jelen törvényjavaslatot a t. képviselőháznak elfogadásra ajánljuk. Budapest, 1886. deczember 1. Istóczy Győző s k., Dr. Nendtvich Károly s. k, Dr. Komlóssy Ferencz s. k , Dr. Rácz Géza s. k., B. Andreánszky Gábor s. k., Csúzy Pál s. k., Onody Géza s. k., Szemnecz Emil s. k., Verhovay Gyula s. k., Margitay Gyula s. k., Veres József s. k., Vadnay Andor s. k., országgyűlési képviselők.

50

A váltóképesség megszorításának kérdése a képviselőházban. A képviselőház f. é. november 27-kén kezdette meg újra hatheti szünetelés után üléseit, s már az első napi ülés is az antiszemitáké volt; mert e napon tartotta b. Andreánszky Gábor egyikét legsikerültebb beszédeinek. Ugyanis interpellálta az igazságügyminisztert a váltóképesség megszorítása tárgyában Beszédét mindvégig a legfeszültebb figyelemmel kísérte a ház; a képviselő urak arczain pártkülönbség nélkül meglátszott a f. é. október 29-ki antiszemita értekezletnek s a legközelebb az országban szétküldendő antiszemita manifesztumnak a hatása, a mely érezhető lesz igen sok zsidóbarát képviselőnek a kerületében. Szóval, a korszerű eszmék birodalmát mindinkább mi antiszemiták kezdjük uralni a képviselőházban Az egyetlen párt, a mely tudja, mit akar, s a mely biztos arról, hogy a mit akar, abban a nép kész is őt támogatni, – a két antiszemita-párt. A többi pártok, főleg a két zsidóbarát ellenzéki párt ma már nem egyebek üres vázaknál, a melyeket a legközelebbi általános választások meg fognak tizedelni. Úgy legyen ! Andreánszky Gábor báró beszéde és interpellácziója következőleg hangzik: T. ház! A váltó veszélyeire nézve érdekes tanulmányokat lehetne tenni ép jelenleg a Fortuna bűnügyi tárgyalásai alkalmával. (Értvén ez alatt az uzsorások fejedelmének, Hay Bernát zsidónak a budapesti törvényszék előtt épen tárgyalt bűnperét. – Szerk.) Én azonban nem egy befejezetlen bűnügyre akarok megjegyzéseket tenni, hanem egy okmánynyal, egy ily váltócska félével foglalkozni, mely okmányt bátor leszek a t. háznak és az igazságügyminiszter urnák bemutatni. Már a múlt évi igazságügyi költségvetés tárgyalásakor volt szándékom ezt megtenni; de a boldogult igazságügyminiszter egészségi állapotát véve tekintetbe, én is elállottam a szótól a többi feliratkozott képviselőkkel együtt. Most azonban, midőn az említett bűnügyi tárgyalás az egész ország figyelmét az uzsora- és váltóüzletre irányozta, és a mint látom, a t. igazságügyminiszter úr, mindnyájunk örömére jó egészségnek örvend, (Élénk éljenzés ) alkalmas időpontnak tartom interpellátiót intézni hozzá, hogy szándékozik-e a jelenlegi váltótörvényben foglalt szenvedő váltóképességet megszorító törvényes intézkedéseket a ház elé rövid idő alatt beterjeszteni? (Helyeslések a szélső baloldalon.) A mint már említém, egy kezemnél lévő okmánynyal szándékozom illustrálni, hogy mily veszélyt foglal magában a szenvedő váltóképesség féktelensége, kivált köznépünk vagyonára nézve. Valami Kohn nevű budapesti képkereskedő szétküldi ágenseit az országba képeit részletfize-

51 tésre elárusítani, és az ágensek a részlethátralék biztosítása végett egy ily okmányt iratnak alá a vevővel. (Felmutatja.) Ezen okmány felső része a kép árát és fizetési módozatait határozza meg, és ez alá az eladó hja oda a vevő nevét. Az okmány alsó része pedig egy úgynevezett saját váltóból áll, melyben sem a rendelvényes neve, sem az összeg nincs kitöltve, tehát egy váltóblankettából áll, és ezt aláíratja a vevővel. Az okmány német nyelven van írva. Ezt nem hazafiúságból kifogásolom, sőt szeretem, ha nem anyanyelvemen folytattatnak az ilynemű üzletek; de szükségesnek tartom azért fölemlíteni, mert leginkább magyar és tótajkú falukban dívik ez üzlet, és talán még sem írnának alá ily okmányt, ha értenék annak tartalmát, reá ismerhetnének a váltóra. Ha már most ez okmány birtokosa levágja a felső részét e váltónak, alsó váltórészét pedig kitölti egy kénye-kedve szerinti összeggel, azt végrehajtják az illető aláírón, mert aláírását el nem tagadhatja. Megmarad az illető adósnak ugyan a bűnvádi eljárás vigasza, ha valódi tartozásán felüli összeggel tölti ki a váltótulajdonos a váltót, p. o. tíz helyett száz vagy ezer forintot ír belé, de kérdem ki ellen? Ha Kohn egy harmadiknak nevét íratná be intézvényesnek és evvel pereltetné, nem volna képes az illető aláíró bebizonyítani, hogy Kohn számára állította ki a váltót, minthogy eredetét mutató semmi jel a váltón nincs. Annál kevésbbó bír pedig szegény adós ily esetben zöld ágra vergődni, mert az ily üzéreknek a legügyesebb, törvényeket és tényeket elforgató ügyvédek állnak mindannyiszor rendelkezésükre (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az ily váltóblanketták aláírása pedig elég gyakran fordulhat elő. mert itt a 456. szám márczius 23-án lett aláírva: tehát valószínűleg évenként kerekszámban 2000 ily váltó íratik alá. Egy kis élelmességnek nevezett rosszlelkűséggel egy ily ágens vagy kereskedő képes évenként 2000 családfőt tönkre tenni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Már most kérdem, a ki képes egy ily okmányt, még pedig idegen, általa nem értett nyelven aláírni, váltóképes-e az? Annak váltóképessége nem egy oly fictiója-e a törvénynek, mely a hazugsággal ugyanazonos? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudja-e az illető váltó-aláíró, hogy itt az exceptio non numeratae pecuniae védelméről lemondott e ténykedése által? Annál kevésbé tudhatja azt, minthogy p. o. jelen esetben azt sem tudta, hogy váltót irt alá. Hiszen ha látott váltót, annak alakja hosszúkás volt. Vagy talán elég naivak a t. filoszemita urak azt hinni, hogy ezt neki elébb az ágens tüzetesen megmagyarázta és az okmány tartalmát magyarra lefordította? (Derültség.) T. ház ! Az állam a váltótörvénynél az opportunitást, a könnyű hitelt a jog fölé helyezi, amennyiben föláldozza a jogi védelem lényegét a merev formalitásnak. Ezt alig lehet helyeselni, de hisz még opportunitást is csak úgy állapíthatnánk itt meg, ha a nép anyagi érdekei az ily nemű hitel által nagy mérvben előmozdíttatnának. Anyagi érdeke-e az a népnek, hogy ily csalás lehetővé tétele által vagyonából való kifosztása koczkáztassék? Vagy anyagi érdeke-e az, hogy miután a váltóban foglalt kamat a váltóvégrehajtásnál tekintetbe nem vehető, a váltóhitelben az uzsora biztos menedéket találjon az uzsoratörvény előtt?

52 De nézzük eredményét a 10 évi váltóhitelnek. Emelkedett-e kisiparunk? Emelkedett-e földmívelő kisbirtokosaink vagyonossága? Távolról sem, sőt elszegényedésének egyik, ha nem is kizárólag főoka a váltóhitel volt. Éppen ez játszotta a rendes hitelezőnek – a zsidónak – a nép telkeit a kezébe. (Úgy van! a szélsőbal némely padjain.) Az állam, t. ház, tátongó mélységek mellett elvezető országutakat, mély folyók hídjait ellátja vagy elláttatja korlátokkal, nehogy a sötétben útját tévesztő vándor lezuhanjon a mélységbe. Senki még e korlátokat a szabad közlekedés, a szabad forgalom szempontjából nem ellenezte. Hát nem teljes sötétségben van-e köznépünk a váltó lényege és a benne rejlő veszélyekre nézve? Nincsen-e itt a korlátokra éppen oly szükség? Hiszen nemcsak az élet, de a vagyon biztonsága felett őrködni is az állam feladata. Önök t. szabadelvűek szeretnek humánusok lenni még azok iránt is, kik magát a humanitást halálosan sértve, a börtönbe kerültek; de ártatlan és járatlan polgártársaik bajai iránt nincs érzékük. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr elődje hitbizományok alapításának megkönnyitése által megvédeni igyekezett legalább a nemzeti nagy vagyont, hogy az idegenek kezébe ne kerüljön. Pedig az ily nagy vagyon birtokosai mindenképen azon szerencsés helyzetben vannak, hogy egy mákszemnyi jóakarattal maguk megvédhetik vagyonukat. Azért kérem a jelenlegi igazságügyminiszter urat, necsak az úgynevezett legfelsőbb 10,000-ek vagyonát vegye oltalma alá, – hanem azon magas polczról, melyet elfoglal, terjeszsze atyai gondoskodását lejebb a nép millióira. Hisz ezek is fizetnek adót és illetéket, ezek is állítanak újonczot. (Helyeslés! Úgy van! a szélső balon.) A t. miniszter úr legjobban fogja tudni és érezni, hogy égető a kérdés; mert nemcsak a Hay Bernátok légiója, de sok vidéki takarékpénztár is veszélyezteti a váltóhitel eszközével népünk vagyoni jólétét. (Úgy van! a szélső balon.) T. ház! Eleget szenved már földmives népünk, míg a földből eledelünket, kenyerünket megkeresi. Szenvedi nemcsak a tél dermesztő hidegét, nemcsak a nyárnak tikkasztó hőségét, de szenvedi a romboló vihart, fagyot és jégesőt. Ne kívánjuk, hogy az ezeknél pusztítóbb vészt, a szenvedő váltóképességet a szó legszorosabb értelmében még tovább is szenvedje. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Interpellatióm így hangzik: (Halljuk!) Interpellatio az igazságügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása az igazságügyminiszter urnák arról, mikép még a múlt országgyűlés tartama alatt, 1883. évi jan. havában a Darányi Ignácz képviselő és társai által beadott határozati javaslat elfogadása által a t miniszter u/ hivatalbeli elődjét utasította a ház, hogy a váltó hatályának bizonyos korlátok közé leendő megszorítása iránt tegyen tanulmányokat és ezek alapján a váltótörvény megfelelő szakaszainak módosítása iránt nyújtson be törvényjavaslatot? 2. Tétetett-e az igazságügyminiszteriumban e kérdés tanulmány tárgyává? 3. Van-e szándéka a miniszter urnák egy, a szenvedő váltóképesség korlátozását eszközlő törvényjavaslatot a legközelebbi időben a ház elé terjeszteni? Elnök: Az interpellatio közöltetni fog az igazságügyminszter úrral.

53

A börzeadó-törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban. Az antiszemitáknak f. hó 4-én jó napjuk volt. Az e napon tartott ülésben tárgyalta ugyanis a képviselőház az Istóczy Győző és társai által a tőzsdeadó behozatala tárgyában f. é. april hóban beadott törvényjavaslatot, minekutánna az ülés elején ugyancsak Istóczy Győző egy újabbi törvényjavaslatot terjesztett be a háznak „a budapesti áru- és értéktőzsde valamint a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön, kivételes bíróságainak megszüntetéséről”, a melynek indokolása a f. hó 14-én tartandó képviselőházi ülésben leend. A közgazdasági és pénzügyi bizottságoknak a javaslat fölött hozott abbeli határozatát, hogy ők „a tőzsdeadó jogosultságát elvileg ugyan elismerik, de a törvényjavaslatot ez alkalommal még időszerűtlennek tartják,~azonban felhívják a kormányt, hogy a kérdést figyelemmel kisórje, s annak idején megfelelő törvényjavaslatot terjeszszen elő”, – a közgazdasági bizottság előadója György Endre indokolta hosszabb beszédben. Ez volt az első eset, hogy egy adóügyi törvényjavaslat tárgyalásánál nem a pénzügyi bizottság előadója volt az előadó a házban, hanem a közgazdasági bizottság előadója, a mi bizony elég furcsa dolog. Ajánljuk a t. pénzügyminiszter urnák és a t. többségnek, hogy necsak a börzeadó tárgyalásakor, hanem minden más adóügyi javaslatnál is így járjon el, akkor majd az adófizetők érdeke is jobban meg lesz védve, mint volt eddig. Míg tehát György Endre, a közgazdasági bizottság előadója izzadott az előadói széken, addig Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója a benevolus spectator és auditor szerepét játszotta a házban, és állítólag maga is gyártotta a tárgyalás közben az élczeket a „zsidókra”. Hát bizony volt is oka György Endre barátunknak izzadni az előadói széken, mert az antiszemiták részéről a javaslat beterjesztőjén Istóczy Győzőn kivül, Margitay Gyula, b. Andreánszky Gábor, Szemnecz Emil és Veres József ugyancsak befűtötték neki, az antiszemitáknak támogatására pedig megjött az egész függetlenségi és 48-as párt, a melynek nevében 1 olonyit Géza és Madarász József támogatták Istóczy javaslatát, sőt némi prudens et circumspectus fentartásokkal a mérsékelt ellenzéki párt részéről Apponyi Albert gr. és HoránszJcy Nándor is felszólaltak a tőzsdeadó szükségessége mellett, csakhogy ezen utóbbiak oda akarták a kormányt utasitatni, hogy a bécsi kormánynyal tárgyalásokat indítson meg a börzeadónak együttes behozatalára, – a mely se hideg, se meleg magatartásukért Polonyi és Madarász részéről élesen megtámadva lettek, hogy ők egy új közösügyet akarnak ez úton csinálni. A börzeadót pártoló szónokok hosszú sorával szemben a kormánypárt és a zsidóbarát ellenzékiek részéről egyetlenegy képviselő se merte felnyitani a száját a börzeadó ellen Volt is mit hallaniok e miatt az antiszemita szónokok részéről. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter igyekezett elég szerencsétlenül menteni híveinek e mélységes hallgatását. A három teljes órahosszat a legnagyobb hévvel vitt vitának az lőn az eredménye, hogy a névszerinti szavazásnál Istóczy Győző abbeli hatá-

54 rozati javaslata, hogy a törvényjavaslat a részletes tárgyalás czéljából újból a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák, 103 szóval 30 szavazat ellenében elvettetett; aztán pedig a közgazdasági és pénzügyi bizottságok határozati javaslata felállással a többség által elfogadtatott, miáltal gr. Apponyi módosítványa is elesett. Ez volt az első eset, hogy az antiszemita képviselők, daczára annak, hogy nincsenek húszan, – a névszerinti szavazást kérő húsz aláírót össze tudták hozni a különböző ellenzéki képviselők hozzájárulása mellett; s ez volt az első eset a házban, hogy valamely kérdésben az antiszemiták vezették az összes ellenzéki pártok akczióját. Reméljük, ezentúl többször is be fog állani ez az eset. A szavazástól távol volt vagy megszökött 314, mondd háromszáztízennégy (! ) képviselő, a börzeadó ellen szavazott 103, a börzeadó behozatala mellett szavazott 30 képviselő. E harmincz börzeellenes képviselő közül antiszemita 10 volt, a többi a különböző más ellenzékiek közül való volt. Volt közöttük ugyanis 14 függetlenségi és 48-as párti, 3 Apponyi-párti (a kik e kérdésben felmondták vezérüknek az engedelmességet), 1 pártonkívüli, 2 nemzetiségi. Mivel egyetlenegy fővárosi lap se közölte e harmincz férfiú nevét, im itt megörökítjük neveiket, közülük az eddig nem-antiszemitáknak csak azt óhajtva, bár jövőre is a mi táborunkban harczolnának. Ekkor nemcsak a hazának tennének ez idő szerint leghasznosabb szolgálatokat, hanem a saját maguk népszerűségét is növelnék. A börzeadó behozatala, illetve Istóczy Győző határozati javaslata mellett szavaztak a következők: Andreánszky Gábor báró, Babes Vincze, Csanády Sándor, Csüzy Tál, Graffius Károly, Hermán Ottó, Huszár István, Irányi Dániel, Istóczy Győző, Justh Gyula, Koinlóssy Ferencz, Kürthy Sándor, Lukács Gyula, Lükő Géza, Madarász József, Margitay Gyula, Mocsáry Lajos, Olay Szilárd, Únocly Géza, Pappszász Károly, Polonyi Géza, Rácz Géza, Szalay Imre, Szathmáry László, Szemnecz Emil, Szentiványi Árpád, Tóth Ernő. Tors Kálmán, Veres József. Fentebb több izben mondtuk, hogy Istóczy Győző határozati javaslata mellett harminczan szavaztak; a most közlött névsor azonban csodálatos módon csak 29 nevet számlál. Ennek az oka az, hogy a képviselőházi naplóban egy név olvashatlanul ki van törülve. A kitörölt képviselő neve, illetve annak a neve, a ki a saját nevét – nyilván a zsidók részéről való ráijesztés folytán – kitörölte, vagy K. vagy L. betűvel kezdődik. Hogy ennek a hazafinak a nevét kitudjuk, ezennel kitűzzük pályadíjul a „12 röpirat” összes eddigi füzeteit annak a részére, a ki e rébuszt megfejtendi. Az öt antiszemita képviselő beszédét, a melyek legtöbbjével a lapok nagyon mostohán bántak el, legtöbbnyire csak rövid kivonatban hozva őket, mi kötelességszerűleg hozni fogjuk. Hozunk pedig a jelen füzetben hármat, és pedig Istóczy Győző és báró Andreánszky Gábor beszédét egész terjedelmében. Szemnecz Emil és Veres József kitűnő beszédeit valamint Istóczy Győző zárbeszédét januári füzetünkben fogjuk közölni egész terjedelmükben. És most álljon itt a felszólalások idősorában három beszéd.

55 Istóczy Győző: T. képviselőház! (Halljuk!) Mint a törvényjavaslat beterjesztője előre is kijelentem azt, hogy én a közgazdasági és pénzügyi bizottságok határozati javaslatait nem fogadom el. Nem fogadhatom el pedig annál kevésbé, mert én e bizottságok határozati javaslatainak irott indokolása és a t. előadó úr szóbeli indokolása közt egyrészről, másrészről pedig a határozati javaslatok között logikai összefüggést nem látok. Ugyanis a két bizottsági jelentés és a t. előadó úr is beismerik, hogy ők a börzeadót jogosultnak és szükségesnek tartják; ennek daczára azonban mégis arra concludálnak, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ne fogadtassék el, s ekként a tőzsdei ügyletek ne vonassanak százalékos illeték alá. S itt nem mulaszthatom el kiemelni azt az anomáliát, hogy a közgazdasági bizottság indokolása sokkal méltánylóbban nyilatkozik a tőzsdeadóról pénzügyi szempontból, mint maga a pénzügyi bizottság, a melynek pedig a kérdést tisztán pénzügyi s nem egyszersmind közgazdasági szempontból kellett volna tekintenie. Tehát ez bizony anomália, főleg ha tekintetbe vesszük azt, hogy a. t. pénzügyi bizottságnak még eddig nem volt szokása a hozzá utasított adóügyi törvényjavaslatok ellen, közgazdasági szempontból scrupulusokat csinálni magának; hanem derűre-borúra elfogadott minden adóügyi javaslatot, a mint bizonyára szó nélkül meg fogja szavazni a t. pénzügyminiszter úr által minapi kijelentése szerint, a bélyegilletékek és a szállítási adó felemelése tárgyában legközelebb benyújtandó törvényjavaslatot is a nélkül, hogy közgazdasági szempontból aggályai fognának lenni arra nézve, hogy például a szállítási adó felemelése Magyarország áruforgalmát nem fogja-e megbénítani? A közgazdasági bizottság – a melynek, mellesleg megjegyezve, még eddig nem volt szava adóügyi kérdésekben, kivételt egyes-egyedül a börzeadó képezvén, mondom, a közgazdasági bizottság és a pénzügyi bizottság jelentései, valamint a t előadó úr is, egyik főérvül hozzák fel a börzeadó ellen, hogy az állítólag csekély jövedelmet hozna, mert Németországban is csekély pénzügyi eredményt mutat állítólag fel. Hát most már előttünk fekszik a német börzeadó egy egész évi jövedelméről szóló kimutatás, a mely megdönti a börzeadó elleneseinek e részbeni állításait. A német birodalomban ugyanis befolyt tőzsdeadó czimén az 1885 október 1-től, vagyis a tőzsdeadó-törvény életbeléptétől egész 1886. október l-ig terjedő egy év alatt összesen 8.002,333 márka, a mi osztrák értékben közel öt millió forintot tesz ki. Igaz, hogy a német birodalmi budgetben ennél nagyobb bevétel irányoztatott elő'j az első évre a tőzsdeadóból; – de, hogy a praeliminált összeg nem éretett el, annak az okát, Scholz pénzügyminiszter a német birodalomi gyűlés f. hó 1-én tartott ülésén világosan megmagyarázta (Halljuk!) Scholz pénzügyminiszter ugyanis oda nyilatkozott, hogy a tőzsdeadó Németországban csak a sikkasztások, az illeték-megrövidítések miatt hoz kevesebb jövedelmet, mint előirányozva volt, a miből kitűnik az is, hogy csak alkalmas utakat, módokat kell keresni az illeték-megrövidítések sikeres megakadályozására és megtorlására, s a tőzsdeadó Németországban is meg fog felelni a hozzá kötött várakozásoknak. (Úgy van! a baloldal némely padjain.) Már most, ha Németországban, daczára minden illetékmegrövidí-

56 tésnek, daczára minden sikkasztásnak, a tőzsdeadó az első egy év alatt öt millió forintot jövedelmezett, – úgy nálunk, ennek csak egy tizedrészét számítva is, be fog hozni ötszázezer forintot, amely összegnek igen jó hasznát fogjuk venni most, a mikor az 1887-ik évre az államháztartási deficit hivatalosan 22 millióra számíttatik, a félhivatalos lapok beismerése szerint pedig a tényleges deficit 54 millióra fog rúgni. (Úgy van! balfelől.) A földadó ellen felhozott azon kifogás se próbaálló, hogy, ha az nálunk behozatik, Ausztriában pedig nem, – akkor az értékpapír- és a gabonaüzlet egy része hazánkból Ausztriába, – Bécsbe tereltetik. – Mert a míg Magyarország gabonatermő ország lesz, – az pedig mindig lesz, – bizonyára gabonakereskedőink is lesznek; s ha, a mi különben alig hihető, a zsidó gabonakereskedők a csekély tőzsdeadó miatt, hátat találnának fordítani Magyarországnak, a mi utóvégre is nem lenne valami nagy baj, – majd támadna helyükbe azonnal egy hazafias keresztény-magyar gabonakereskedő osztály, – a mely hű maradna ehhez a földhöz a csekély börzeadó daczára is, s a mely keresztény-magyar gabonakereskedő osztály létrejöttét és megizmosodását épen a minden tisztességes versenyt leszorító zsidó gabonakereskedők elharapódzása tette mindeddig lehetetlenné, a minthogy tény az is, – hogy ők pusztították ki majdnem teljesen a hajdan virágzó volt keresztény-magyar gabonakereskedői osztályt is. (Úgy van! a baloldal némely padjain j De aztán más részről tekintetbe kell vennünk azt is. hogy Ausztriában viszont meg azért haboztak eddig behozni a tőzsdeadót, mert ott viszont meg attól tartanak, hogy, ha azt előbb behozzák mint mi. – akkor a tőzsdei forgalom – Bécsből Budapestre lesz elterelve. Csak tegyük meg mi magyarok az első lépést a tőzsdeadó behozatalával, s biztosak lehetünk benne, hogy Ausztriában is azonnal behozzák azt, mert hisz itt is égető szükség van az állami bevételek szaporítására: s aztán úgy az osztrákok, mint mi magyarok is megszabadulunk majd attól a fenyegető szörnyű veszedelemtől, hogy börzezsidóink elhagynak bennünket, búcsút véve a kapufélfától. És itt a t. előadó urnák még néhány megjegyzésére akarok reflectálni. A t. előadó úr minket felekezetességgel vádol, hogy mi ellenszenvvel viseltetünk a börze iránt azért, mert zsidó. Erre az ón megjegyzésem az, hogy köztudomásúlag, a mit a t. előadó úr sem fog kétségbe vonni, a börzén majdnem kizárólag zsidók ügyködnek. Mi a gyermeket csak a maga nevén nevezzük meg és van bátorságunk ezt tenni. Bennünket nem vezérel ellenszenv, mint a t. előadó úr jelezte, hanem vezérel az államnak érdeke, és ha bennünket ellenszenvvel vádol az előadó úr a börzezsidók iránt, úgy feljogosít bennünket arra, hogy mi meg viszont a pénzügyi és közgazdasági bizottságot és a t előadó urat vádoljuk a börzezsidók iránti túlságos rokonszenvvel. (Helyeslések. Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Mi csak azt akarjuk, hogy a kik legkönnyebben szerzik a pénzt, azok is hozzájáruljanak a közteher viseléséhez legalább is azon arányban, a melyben az adófizetők többi osztályai. (Helyeslések. Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Ha tehát, mint a t. előadó úr constatálta, a két bizottság is jogosultnak tartja a börzeadót, és hogy az abból befolyó jövedelemre állami

57 pénzügyi sanyarú viszonyaink között szükségünk van, vonjuk le ezen praemissákból az egyedüli helyes következtetést azzal, hogy fogadjuk el tárgyalás alapjául a jelen törvényjavaslatot, a melyet, ha a deficit fedezésének gondjai között sorvadó t. pénzügyminiszter úr elfelejtett eddig beterjeszteni, – ne vegye senki rósz néven mi tőlünk, hogy azt mi terjesztettük be. Ezek után, a midőn újból kijelentem, hogy a közgazdasági és pénzügyi bizottságok határozati javaslatait nem fogadom el, – bátor vagyok elfogadásra ajánlani a t. háznak a következő határozati javaslatot. (Halljuk! Halljuk!) Határozati javaslat. A képviselőház az értékpapírok adásvevése és a tőzsdeszerű adásvevési s egyéb beszerzési ügyletek százalékos illeték alá vonását az egyenlő közteherviselés szempontjából is igazságosnak és szükségesnek, az állam sanyarú pénzügyi viszonyai között pedig elodázhatlannak jelentvén ki, – a 298. sz. törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja, s újból a pénzügyi bizottsághoz utasítja a végből, hogy ez a törvényjavaslatot részleteiben megvitatva, jelentését a háznak mielőbb s még oly időben terjeszsze be, hogy a törvényjavaslat a házban még az 1887. évi költségvetés tárgyalása közben letárgyaltathassék. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) Margitay Gyula: T. ház! Nagyon jól tudom, hogy vannak oly intézmények, melyek erkölcstelen alapon állanak ugyan, de némely állam által mégis megtűretnek, mert a kincstárnak nagy jövedelmet hajtanak. Ezen erkölcstelen alapon álló intézmények egyike pl. a kis lutri. A kis lutrinak, ennek a hivatalosan mételyező és ép a legszegényebb néposztályt kifosztó intézménynek fentartását azzal indokolja a pénzügyminiszter úr, hogy fön kell tartani, mert az a kincstárra nézve pótolhatlan jövedelmi forrás. Egy másik szintén erkölcstelen alapon álló szédelgés az is, melyet a börzianerek a sorsjegyek Ígérvényeinek elárusítása által arczátlan zsidóügynökökkel a nép között űzetnek. Elnök: Kérem a képviselő urat, válogassa meg kifejezéseit. Nem szokás a parlamentben így beszélni. Margitay Gyula: De mivel az általuk összeharácsolt pénz bizonyos perczentjét a kincstárnak bélyegekben fizetik, az állam által eltüretnek. Ha a napszámos asszony 20 krajczárja, melyen éhező gyermekeinek nem vett kenyeret, hanem reskontót szerzett, kedves a kincstár előtt, ha a szegény földmívelőtől elárusított marhája után nem átallja behajtani az öt krajczáros illetéket, szeretném tudni, mily oka lehetne csekélyleni a tőzsde játékosaitól beszedendő forintokat? (Úgy van! Helyes! Helyes! a szélső baloldalon) Vagy azt hiszi a pénzügyminiszter úr, hogy méltánytalanabb lenne, a munka nélkül játszva, ezrekkel nyerészkedő börzianerektől a szerződési díjat megkövetelni, mintsem a szegény földmívelőtől, a ki véres verejtékével teszi termővé földjét, a termés után, melynek legnagyobb részét családja emészti fel, jövedelmi adót hajtani be, vagy azt hiszi talán, hogy a tőzsdeszédelgés oly fontos szerepet játszik a nemzeti produktív mozgalomban, hogy akkor, midőn a földbirtokot, ipart, kereskedelmet, munkát, a tudományt, a találmá-

58 nyokat, a lőfegyvert, szóval minden kigondolható értéket, de sőt még a nyomorékságot is annyira megterhelte adóval, hogy már roskadozunk alatta: hogy akkor, midőn ily adózási rendszer mellett is csak folytonosan növekedő deficzitekkel vánszoroghatunk tovább, a tőzsde játékosait a tőzsdén forgó milliókat adómentességgel czélszerű dédelgetni? (Helyeslés a bal- es szélsőbaloldal némely padjain.) Észszerű-e az, hogy a tőkét a kis forgalomban a gazdász, az iparos és a kereskedő kezeiben, hol mint beruházás produktív, megadóztatjuk, s mesterséges utón a tőzsdére kergetjük, ahol a börziánerek kezében nemzetgazdaságilag improduktív és mégis adómentessé válik? Vagy van-e abban méltányosság, igazság, vagy csak látszata is az igazságnak, hogy a mikor a 100 frtot kereső szellemi munkástól 10 frtot hajt be az állam adó czímén, a milliókkal játszók milliói adómentesek legyenek? A közteherviselés realizálása-e az, vagy annak a gyakorlati illusztrácziója, hogy az államban két osztály létezik, az egyik a munkás produktív polgárok osztálya, kiknek feladata megkeresni a kenyeret és fentartani az államot; a másik pedig a milliomos börziánerek osztálya, a kik nem produkálnak ugyan semmit, de elnyelik a munkás kenyerét s ezért adómentesek. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldal némely padjain) Andreánszky Gábor b.: T. ház ! A tőzsdeadót két szempontból kell megítélnünk. Az első a jövedelmezőség szempontja. Evvel a szemponttal sem lehet oly megvetőleg szólani a lelkiismeretes törvényhozónak, mint azt a t. előadó úr teszi. Ha Németországban aránylag keveset is jövedelmez még a börzeadó, annak az oka abban rejlik, hogy újonnan behozott adók eleinte egyátalában keveset jövedelmeznek, mert ilyen adóknál az első időkben csak igen csekély adótételeket lehet alkalmazni, és csak a mint az adóhoz hozzászokott a közönség, lehet az adótételek emelése által a bevételt is fokozni. De csökkenti a bevételt eleinte az is, hogy gyakorlatlan ilyenkor még a visszaélések földerítése és megtorlásában a kincstár és így eleinte ez adók könnyen kijátszatnak annál is inkább, miután itt az államnak majdnem kizárólag csak zsidókkal van dolga, kik tudvalevőleg mindig kisebb-nagyobb sikerrel igyekeznek kibújni az állam – hisz hazát nem ismernek – iránti kötelességek teljesítéséből. Hisz azon fenyegetés, hogy egy ily kis adó miatt kivándorolnak mindnyájan, legjobban bizonyítja azt, hogy az új hazához milyen erős kötelék fűzi őket. Ott a hadkötelezettség, anyakönyvek rossz vezetése által kibújnak a hadkötelezettség alól. Kibújnak, mint felekezet, felekezeti középtanodák fentartásának terhei alól, ugyanakkor, mikor elözönlik az állam és a keresztény felekezetek iskoláit. Hogyne játszanák ki eleinte a tőzsdeadó kötelezettségét is? Ha tehát ma még szerény jövedelme is volna csak az államnak ez adónemből, olyan fényes-e pénzügyi helyzetünk, hogy szerény jövedelmeket meg kell vetnünk, melyek későbbi emelkedése minden kétségen kívül áll? Hisz ha van az államnak szilárd akarata, akkor az ily kijátszásokat, melyek egyedül okozhatják azt, hogy keveset jövedelmez az államnak azon üzletág, mely magánosokra nem a legjövedelmezőbb üzlet, ha, ........... ha, mondom, van szilárd akarat, túljárhat ám a zsidó börzianereken és furfangjaikon. Nézzük a szeszadózás

59 történetét. Ott is megkísérelték a szeszfőzők a kincstár kijátszásának minden módját. De végre ki maradt a győztes? – Nem a pálinkafőző zsidó, de az állam, mely ma nálunk 10 zsidóra előirányozza szesz adó bevételeit. Ott van a bélyeg. Nem-e kell a bélyegcsonkítás ellen folytonosan harczolni a kincstárnak, és azért mégis csak ott mond le a bélyegjövedelemről, hol nála hatalmasabbal van dolga, a tőzsdeügyleteknél. De van a puszta jövedelmezőségnél egy sokkal fontosabb szempont, mely a börzeadó behozatalát elkerülhetlenül követeli és ez a jogegyenlőség szempontja. (Helyeslés a szélsőbalon.) Midőn minden közhasznú foglalkozás, mely munkával jár, minden valódi termelés, akár a nyerstermények előállítása, akár azok ipar általi feldolgozása elviselhetlen terhek alatt görnyed, akkor egy üzlet legyen adómentes, mely semmi munkát nem igényel, mely főleg abból áll: mások megtakarításait azoktól nyerészkedési vágyak felköltése által kicsalni, a nyereségen pedig szerencsejáték útján megosztozni, egy zsebből a vagyont a másikba escamotirozni. Egy üzlet legyen adómentes, égy üzlet, melynek közhaszna nincs, mert a mit gr. Apponyi Albert emiitett, hogy a börze találkája a kereskedelemnek, egy találkahely az, és káros a kereskedelemre nézve. Mert igen drága közbenjáró először is. továbbá a speculationalis játék által ide-oda dobott tőke által monopolizálja gyakran a kereskedést és felforgatja a kereslet és kínálat közti természetes viszonyt; egy üzlet, mely nem termel semmit, de határozottan káros, mert óriási tőkéket az ipartól és a földmivelődéstől elvon, hogy a játékspeculatiókra mindig készen álljon. És egyedül azért legyen adómentes, mert deficzites, tehát hazájokra káros, kormányokat államkölcsönökkel fentart. Annál kevésbé helyeselhető ez; miután a börze úgyis óriási sarczot vet ki az államra. Monopolizálja a kölcsvénykibocsátásokat és közvetítéséért hallatlan perczenteket zsarol az államon, melynek könnyelmű kormányai szorultságukban mindent megadnak neki, csak a kormányon maradhassanak. Akkor, midőn a mozgó tőke, mely mindenütt a teherviselés alól már természeténél fogva kicsúszik, a börzén egy perczre játék közben láthatóvá, tehát megfogható és megadóztathatóvá lesz, ép akkor legyen a más téren mindig telhetetlen és örökös pénzszorultságban levő kincstár vakságra és bénaságra kárhoztatva? Ez nemcsak nem egészséges pénzügyi politika, de ez a jogegyenlőség legelső követelményének, az egyenlő teherviselésnek merev, kerek tagadása. (Helyeslések.) A mi azonban a legerősebb dolog, hogy ezen törvény indokolása alkalmával a t. pénzügyminiszter úr a jogegyenlőség szempontjából dörgedezett ellenünk, mikor ezen követelmény teljesítését is elodázás által meg akarja tagadni. – Mit gondol a miniszter úr, mi az a jogegyenlőség? talán zsidó, kitől még adót sem szabad kérni, úgy mint más halandótól? vagy az emancipatiót úgy értelmezi-e, hogy a zsidó csak akkor fizet adót, mikor neki tetszik, mikor tudvalevőleg neki sohasem tetszik? (Igaz, úgy van a bal és szélső bal egyes helyein) Ép úgy, mint eddig és még 19 évig ezután mindig csak akkor lesz katona, mikor a rabbinus urnák méltóztatik őt születésekor mint figyermeket az ákom-bákomos könyvébe beírni, s méltóztatik erről a hatóságnak tisztességes írással kivonatot szolgáltatni. Hát ez az önök híres jogegyenlősége? Ha van egy szemernyi igaz-

60 ságszeretet önökben, ne hivatkozzanak többet velünk szemben a jogegyenlőségre, hisz mi itt is a börzeadó, tehát a valódi jogegyenlőség keresztülvitele mellett harczolunk önök ellen, kik a zsidó kiváltságokat ez egyszer elodázással védelmezik és nincs joguk még akkor sem hivatkozni jogegyenlőségi elveikre, ha mi odakiáltjuk a zsidóknak: vagy fogadjátok el a jogegyenlőséget minden terhével együtt és tegyetek eleget kötelezettségeinek, vagy takarodjatok ki az országból (Helyeslés), mert nem azért tette le kiváltságait és így az adómentesség kiváltságait is 1848-ban a nemzeti nemesség a haza oltárára, hogy e kiváltsággal az idegen zsidó faj nép és vagyon pusztító üzletei fölruháztassanak. (Igaz ! Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) A tőzsdeadó-mentesség zsidó privilégium, s azért ünnepélyesen tiltakozik az ellen minden jó, derék, minden nemzeti érzelmű hazafi. (Igaz! Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) A mi pedig a pénzügyminiszter urat illeti, ki már e törvényjavaslat benyújtásakor oly melegen védelmezte a zsidó kiváltságokat, annak arra csak egy kérdéssel felelek: hogy azt hiszi-e a pénzügyminiszter úr, hogy különös érdemeket szerez magának a börze-királyoknál? Higyje el, hogy jutalma az lesz, a mi száz meg ezer vak eszközeié volt előtte, hogy neki is azt fogják kiáltani: „Der Mohr hat seine Schuldigkeit gethan, der Mohr kann gehn,” és majd egy rokon fajú Mórt fognak odaültetni; (Általános derültség.) mert nem a t. miniszterelnök úr, hanem börze úr a valódi gólyakirály, a ki felfalja alattvalóit utoljára is, akár jól kuriutytyoltak azok, akár nem. Elfogadom Istóczy Győző t. barátom határozati javaslatát, és nem fogadom el gr. Apponyi Albert módosítványát azért, mert egy ilyen őszinteségű kormány kezében azt is igen alkalmas eszköznek találnám ez ügynek, ad calendas graecas való elnapolására. (Helyeslés a bal és szélső bal egyes helyein.)

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a kerületekben. A képviselőházban történtek kiszorítván e rendes rovatbeli czikktvnket a jelen füzetből, röviden registráljuk, hogy november 24-én Veres József Orosházán beszédet tartott választóihoz. Ez alkalomra Orosházára leutaztak b. Andreánszky Gábor és Rácz Géza képviselők, a kik a derék orosháziaktól lelkesen fogadtattak és kiknek szinte tartott beszédeit általános tetszéssel fogadták. Ugyancsak november 24-kén Mohán, Fehármegye bodajki választókerületében a környékbeli értelmiség gyűlést tartott, s elhatározták, hogy a bodajki kerületben függetlenségi antiszemita képviselőjelöltet léptetnek fel. Deczember 4-kén pedig Ónody Géza és Szemnecz Emil Békésmegyébe Szarvasra utaztak, a hol beszédet intéztek a néphez, s az ottani függetlenségi antiszemitapárt szervezkedésére a kezdeményezést megtették.

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. január VII. évfolyam

IV. füzet.

A börzebíróság megszüntetéséről szóló törvényjavaslat indokolása a képviselőházban. Az Istóczy Győző és társai által „a budapesti áru- és értéktőzsde és a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön kivételes bíróságainak megszüntetéséről”, a képviselőház m. é. deczember 4-én beadott törvényjavaslat indokolása a deczember 14-ki képviselőházi ülésben történt. Természetes, hogy az antiszemita részről jövő minden indítványt parancsszóra leszavazni szokott többség e törvényjavaslat tárgyalása ellen is nyilatkozott. De a börzebíróság fájára irányzott csapásaink alatt, e „méregfa” is recsegni kezdett, s hihetőleg sikerülni fog a börzebíróságoknak legalább legkirívóbb kinövéseit lenyirbálni a Polonyi Géza által ugyancsak a m. hó 14-ki ülésben beadott azon indítványnyal, mely szerint a börzebíróságok hatásköre szűkebbre szabatni, eljárási szabályai pedig a fölebbezés megengedésével módosíttatni czéloztatnak. Polonyi, ezen indítványát — a melyet az antiszemita kezdeményezés folytán adott be, — az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával fogja indokolni. Szóval, mi antiszemiták napirendre hoztuk a börzeadó kérdését, a mely adónem behozatalával a kormány most már nem sokáig fog késni, s napirendre hoztuk a börzebíróságok ügyét, s ha ezt eltörölhetni nem fog is sikerülni nekünk, de kártékony hatásait, czélszerű reformokkal, korlátozni fogjuk. A szavazásnál ezúttal még nagyobb volt az Istóczy Győző határozati javaslatára szavazott képviselők száma, mint a börzeadójavaslat fölötti szavazásnál volt: mert ezúttal már 36 képviselő szavazott Istóczy indítványa mellett, tehát hattal több mint a börzeadó-javaslat tárgyalása alkalmával volt szavazáskor, a mi azt tanusitja, hogy az ellenzéki képviselők mindinkább simulnak az antiszemita irányzathoz Az „igen”-nel, vagyis az Istóczy Győző határozati javaslata mellett szavazottak közül volt mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti 3, függetlenségi antiszemitapárti 6, mérsékelt ellenzéki (Appo-

62

nyi-)párti 5, függetlenségi és 48-as párti 21. nemzetiségi szesen 36. A törvényjavaslat szóbeli indokolása a következő volt:

1. ösz-

Istóczy Győző: T. képviselőház! Csak rövid napokkal ezelőtt bőven szellőztetve lett itt a házban a börzének adómentességi kiváltsága. Ma a börzének egy újabbi kiváltságáról van alkalmam szólani. Ugyanis a börziánerek, ha már élvezik a régi magyar nemességnek hajdani adó mentességi privilégiumát, élvezni akarják s tényleg élvezik is a magyar nemesek azon hajdani előjogát is, hogy míg ezek csak saját rendjükbelí, saját osztályukbeli bírák judicaturája alatt állottak, – úgy ők a börziánerek is csak saját börziáner-társaik judicaturája alatt akarnak állani s tényleg állanak is. (Úgy van ! a bal és szélsőbal némely padjain.) Mivel pedig a börze látogatói tudvalevőleg majdnem kizárólag zsidókból állanak s így a börze adómentessége voltaképen zsidó privilégium, – azért a külön börzebíráskodás is tényleg nem egyéb, mint egy másik zsidó privilégium, a mely a börzén űzött szédelgéseket, a Polonyi t. képviselő úr által minap turpis causáknak jellemzett differencziális üzleteket védszárnyai alá véve, az ország rendes bíróságainak hatásköre, ellenőrzése alul elvonja. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) A tőzsdebíróság csakis a tőzsdetanács tagjai közül alakitható olykóp, hogy a peres felek mindegyike két-két bírót választ a tőzsdetanács tagjai közül, a kik maguknak elnököt szintén csak a tőzsdetanács-tagok közül választhatnak. Az ilykép megalakított tőzsdebíróság a felek által felhozott bizonyítékokat szabadon mérlegeli, s a perrendtartás szabályaihoz kötve nincsen, s ekkép mintegy esküdtszék ,.lelkiismerete” szerint hozza ítéleteit. Az 1870: II tcz. és az 1881-ki perrendtartási novella 94. §-a szerint, tőzsdebírósági hatáskörrel nemcsak a budapesti áru- és értéktőzsde, hanem a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön bíróságai is felruházva vannak. A mi a budapesti tőzsdetanácsot illeti, ennek az elnökökkel együtt összesen 30 tagja van, a kik között csupán két-három keresztény magyar ember van, a többi mind egy szálig szemita, S ha ez így van Budapesten, a hol a kereskedői karnak igen számos és tekintélyes keresztény tagjai is vannak, elképzelhetjük, minő állapotok uralkodhatnak a vidéki városokbeli termény- és gabonacsarnokok tanácsai körében, köztudomású dolog levén, hogy városaink nagy részében, sajnos, többnyire csak zsidó kereskedők vannak. 1870-ben a börze még elhitetni tudta a törvényhozással, hogy az ő külön bírósága voltaképen választott bíróság. Az 1881 ki perrendtartási novella azonban már nyíltan beismerte, hogy a börze külön bírósága egy kivételes bíróság, s ez a perrendtartási novella szerkesztőjétől egy őszinte beismerés volt, mert ugyan micsoda választott bíróság az, a hol a peres felek, értve itt természetesen a keresztény-magyar peres feleket, – mondom, micsoda választott bíróság az, a hol a peres felek csak a Pinkelesz, a Kohn, a Lövy urat, vagy a Rubinstein, Galitzenstein, Karfunkelstein urat, avagy pedig, a változatosság kedvóért, a Goldberger, Silberberger, Hórebberger s más Erger-Berger urakat választhatják peres ügyeikben ítélő bírákul ? (Derültség.)

63 Valóságos jeruzsálemi szanhedrinek tehát ezek a kivételes börzebíróságok, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldal egyes padjain.) a melyek, ha csak egyedül börziánerek, zsidók fölött ülnének törvényt, még hagyján volna; de hatáskörük alá van vetve a magyar gazdaközönség is, a mennyiben az okos börziánerek, zsidó gabonakereskedők a nagyobb üzleteket a földbirtokosokkal az árutőzsdén, illetve a gabonacsarnokokban iparkodnak megkötni, vagy pedig a gabona- s egyéb terményvásárlási üzleteket csak azon feltétel alatt kötik meg a földbirtokosokkal, ha ezek magukat a tőzsdebíróság illetékességének alávetik, hogy ekként a tőzsdebíróság hatásköre alá vonhassák őket, mert azt hiszik, hogy ott aztán elveretik a port a magyar gazdán. Mikor az 1870: II. tcz. javaslata a képviselőházban az 1869. év végén tárgyaltatott, úgy az akkori kormány, mint a képviselőház e törvényt csak ideiglenesnek tekintette, s ez a felfogás a törvényben is világos kifejezést nyert azzal, hogy annak 1. §-a kijelentette, hogy a pesti áru- és értéktőzsde külön bírósága mint választott bíróság a törvényhozás végleges intézkedéséig visszaállíttatik, a 2. §. pedig ezen intézkedést kiterjesztette a vidéki termény- és gabonacsarnokok külön bíróságaira is. – Itt közbevetőleg megjegyzem, hogy a provizórium alatt, 1865-ben működni kezdett pesti tőzsdebíróságot az 1868: 54. tczikkben foglalt polgári törvénykezési rendtartás teljesen ignorálta, s ennélfogva a semmitőszék sem ismervén el a tőzsdebíróságot, ennek ítéleteit sorra megsemmisítette. S ezért fordultak a megrémült tőzsdei körök a törvényhozáshoz az 1870 : II. tcz. megalkotásáért. Az akkori kormány az ezen törvény javaslatának írott indokolásában határozottan kijelentette, hogy a külön tőzsdebíróság csak addig fog fennállani, amíg a kereskedelmi törvényhozás anyagi és alaki része megállapítva nem lesz. A képviselőházban a törvény javaslatnak 1869. deczember 9-én történt tárgyalása alatt felszólalt képviselők nagyobb része szinte elítélte a külön tőzsdebíróság intézményét s azt károsnak tartotta; s a törvényjavaslat ellen felszólalt képviselők csakis azzal lettek részben megnyugtatva, hogy hiszen e törvény csak ideiglenes lesz, s hatálya azonnal megszűnik, mihelyt a kereskedelmi törvénykönyv behozatik, és a kereskedelmi peres eljárás szabályozva lesz. Maga az akkori igazságügyminiszter, Horváth Boldizsár, az 1869. deczember 9-ki képviselőházi ülésben a többi között ekként nyilatkozott : „Magam sem vagyok barátja a kivételes bíróságoknak, hanem ezen átmeneti korszakban, míg codexünk el nem készül, és míg rendszeres bírói szervezettel nem bírunk, mindig hiányok fognak támadni, melyeket csak kivételes intézkedések által leszünk képesek kitölteni.” Továbbá: „Reménylem, hogy e törvény csak rövid ideig lesz hatályban, miután nemsokára egy külön pesti váltótörvényszók szervezésére vonatkozó törvényjavaslatomat teszem le a t. ház asztalára. Ha ez elfogadtatik, akkor a kivételes bíróságok szüksége úgyis meg fog szűnni.” így nyilatkozott Horváth Boldizsár, akkori igazságügyminiszter. Gorove István akkori kereskedelmi miniszter pedig felszólalásában kijelentette, hogy „úgy a minisztérium, mint a központi bizottságnak előadása szerint, egy ideiglenes intézkedés kéretik az országgyűléstől.” A felszólalt képviselők közül pedig még maga Wahrmann Mór is

64 oda nyilatkozott, (Halljuk! Halljuk!) hogy a törvény nyel csak ideiglenes intézkedés czéloztatik. (Derültség a szélső balon.) Ez volt e kérdésben a kormány és a képviselőház álláspontja az 1869. év végén. 1871-ben aztán rendeztettek az első folyamodású kir. bíróságok; 1875-ben pedig behozatott a kereskedelmi törvénykönyv és szabályoztatott a kereskedelmi peres ügyekben követendő eljárás De bizony, a külön kivételes tőzsdebíróság zavartalanul csak tovább élt és uralkodott, mintha semmi sem történt volna; sőt az 1881-ki perrendtartási novella 94-99. §-aiban végleges szervezetet is nyert. Persze 1869-től 1881-ig nagyot változtak a dolgok Magyarországon. 1869-ben még nem csináltunk ezer-ezerötszáz millió frtnyi új államadósságot, s így a börzére nem volt oly nagy szükségünk s a börzezsidókat nem kellett annyira simogatnunk, mint kellett 12 óv múlva, vagy pláne ma. Azért 1881-ben már senki sem talált valami felötlő, különös dolgot abban, hogy az ország rendes bíróságai mellett, külön zsidó szánhedrinek is bírói széket üljenek magyar emberek fölött, amely szánhedrhiek az ország szentesített törvényeit respektálni nem tartoznak, hanem fölebbezhetlen ítéleteiket tagjaiknak lelkiismerete szerint hozzák Az általam beadott törvényjavaslat, egy kissé későn ugyan, de mégis elégtételt akar szolgáltatni az 1869-ki törvényhozásnak, a melynek traditiói, az azóta az ország nyakára ült zsidó uralom lidércz nyomása alatt, úgy látszik feledékenységbe mentek. Az általam benyújtott törvényjavaslat elégtételt akar szerezni hazai rendes bíróságainknak, a melyek irányában egy élő bizalmatlansági szavazat a külön, kivételes tőzsdebíróság intézménye a tőzsdezsidók részéről, akik nem bíznak a magyar bíróságok judicatúrájában. mert tudják, hogy ezek a börze turpis causáit is az ország fenálló törvényei szempontjából bírálnák el, s az érvényben levő magyar jog értelmében hoznák a tőzsdeperekben is Ítéleteiket. Az általam beterjesztett törvényjavaslat azon anomália megszüntetését czélozza, hogy jeruzsálemi szanhedrinek lelkiismeretük szerint hozott ítéletei ellen keresztény-magyar embereknek sehova se lehessen appellálniok s az ilyen fölebbezhetlen ítéleteket hazai rendes bíróságaink végrehajtani legyenek kötelesek. Van Budapesten külön kereskedelmi és váltótörvényszók, amelyet köztudomásúlag úgyis csakis a zsidók kedvéért kell fenntartanunk, s amelynél a kellő szakavatottság feltalálható a tőzsdei ügyek elintézésére is. A vidéken pedig a tőzsdei peres ügyek ellátása szintoly biztosan helyeztethetik a kir. törvényszékek kezeibe. Az se próbaálló kifogás, hogy az érdemben való fölebbezésnek a kir. táblához és kir. Curiához való megengedésével, a tőzsdei perek kellő gyors lefolyásának az érdeke csorbát szenvedne; mert hiszen e perrendtartási novella 96. §-a a tőzsde külön, kivételes bírósága előtt lefolyt perekben eddig is helyt adott alaki sérelmek miatt felfolyamodásnak a kir. táblához s innen a kir. Curiához; s ekkép a tőzsdei peres ügyek eddig is végig vitethetvén valamennyi fölebbviteli fórumon, – azok kellő gyors elintézésének az érdeke egyáltalán nem szenvedne csorbát azáltal, hogyha a fölebbvitelnek a felső bíróságokhoz nemcsak alaki sérelmek miatt, hanem az ügyek érdemében is helye lesz.

65

Úgy hiszem, t ház, hogy az általam beterjesztett Írásbeli indokolás és jelen szóbeli előterjesztésem a külön, kivételes tőzsdebiráskodás megszüntetését teljesen indokoltnak, szükségesnek és időszerűnek tüntette ki; s azért kérem a t. képviselőházat, hogy az általam és társaim által benyújtott törvényjavaslatnak tárgyalás alá vételét elhatározni méltóztassék. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldal egyes padjain.)

Ezen indokolás után Fabiny Theofil igazságügyminiszter rövid felszólalásában kijelentette, hogy ellenzi a törvényjavaslat tárgyalását, mire Istóczy Győző a következőkben válaszolt:

Istóczy Győző: T. ház! Én csak néhány szóval leszek bátor a t. igazságügyminiszter urnák válaszolni (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Igen sajnálom, hogy a t. igazságügyminiszter úr az általam benyújtott törvényjavaslatra a non possumussal felel. Méltán megvárhattuk volna tőle, hogy legalább a reformok szükségét el fogja ismerni, a mint e reformokat a Polonyi t képviselő úr által ma benyújtott határozati javaslat is teszi, de a t. miniszter úr még azt sem tette. Én tehát ragaszkodom ahhoz, hogy a jelen törvényjavaslat tárgyalása kitüzessék. Azon esetben azonban, hogy ha nem tűzetnék ki tárgyalásra, én és társaim támogatni fogjuk a Polonyi képviselő úr által a mai napon beadott határozati javaslatot; mert azon nézetben vagyunk, hogy ha a többet nem érhetjük el ma, a kevesebbet is elfogadjuk. Fentartjuk magunknak azonban, hogy annak idejében ezen indítványunk teljes mértékben való keresztülvitelét eszközöljük Kérem a t. házat, méltóztassék indítványomat tárgyalásra kitűzni. (Helyeslések a bal- és szélsőbal némely padjain.) Ezután húsz képviselő névszerinti szavazást kérvén, „igen”nel vagyis Istóczy Győző törvényjavaslatának tárgyalásra kitűzése mellett szavaztak a következők: Almásy Sándor, Andreánszky Gábor br., Barla József, Becker János, Boda Vilmos, Csanády Sándor, Fornszek Sándor, Gosztonyi Sándor, Graffius Károly, Gruber János, GyőrrTy Géza, Hermann Ottó, Izsaák Dezső, Istóczy Győző, Ivády Béla, Keczer Miklós, Kürthy Sándor, Lükő Géza, Madarász József, Margitay Gyula, Matkovich Tivadar, Mártonfi Károly, Micsky Lajos, Miklós György, Nagy Ferencz, Nendtvich Károly, Olay Szilárd, Pantotsek Rezső, Pap Elek, Petrich Ferencz, Rácz Géza, Szalay Imre, Szalay Károly, Szathmáry László, Szemnecz Emil, Tors Kálmán.

A börzeadó-törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban, 1886. deczember 4-én. (A közlemény vége.)

Szemnecz Emil: T. ház! Az általunk benyújtott törvényjavaslattal szemben a többség részéről az előadó úron kívül senki sem vállalkozván a két bizottság határozati javaslatának támogatására, méltóztassék nekem megengedni, hogy első sorban az előadó urnák a benyújtott törvényjavaslattal szemben felhozott érveit vegyem rövid, futólagos bírálat

66 alá. A magam részéről örömmel hallottam az előadó úrtól, mint egyik legtekintélyesebb nemzetgazdánktól azt, hogy ő a börzeadót elvileg helyesli, mert ebben igazoltnak látom azon európaszerte általánossá váló nemzetgazdasági mozgalmat, mely a szabad kereskedelem, szabad ipar, szabad uzsora végleges bukását jelenti, mely a nagy tőkével szemben a termelő osztály érdekeit állami védelem alá veszi. Nagyon örvendtem volna annak is, ha az előadó ur megmarad e tudományos kijelentés mellett, s szakszerű tudományát, az általa felállított elv megtámadása helyett, inkább a börzeadó támogatására fordította volna, melynek jogosultságát maga is elismerte. Senki sem hozott fel a képviselőházban a börzeadó ellen elvi kifő gást s akkor, midőn a közteherviselés nagy elve már évtizedek óta ki van mondva, midőn a legutolsó polgárnak is meg kell fizetnie adóját, ha részese akar lenni a polgári jogoknak: szabad államhoz nem is méltó, ha kiváltságot engedünk egyes osztályoknak és kivonunk a közteherviselés alól egyes intézményeket. Meg vagyok győződve, hogyha nem a börze és nem a zsidóság volna az, mely szóban forog, már régen be lett volna hozva a börzeadó. Hanem, mert a börze zsidó és azt kivétel nélkül zsidók látogatják, szenvednie kell a közteherviselés elvének, aminthogy szenvednie kell a zsidók miatt a szabadságunk, alkotmánynak, mindennek. Az előadó ur, hogy a börzeadó ellen legalább szofiszticze valamit felhozzon, azzal argumentált, hogy adót büntetésből kivetni illiberális elv és szokásban nincsen. Nem tudom, hogy honnan vette ezt az argumentumot, mert nemcsak magában a büntetőtörvénykönyvben van szó minduntalan pénzbírságról, nemcsak a pénzügyi közigazgatásnál van szokásban a pénzbírsággal való sujtás: hanem egyáltalában divatba jött nálunk mindenre illetéket bélyeget szabni s ezeket oly szigorúan behajtani, hogy ez valóban rosszabb a büntetésnél. Hivatkozott az előadó úr a forgalom szabadságára is és ennek nevében követelte, hogy a börzének továbbra is megmaradjon kiváltságos helyzete az államban. Nem látom be, vajjon ez úgynevezett forgalmi szabadság miért maradna fenn a börzére nézve akkor, midőn a forgalom minden egyéb eszköze súlyos adó alá vettetik. Ott van a szállítási adó, a bélyeg- és illetékadó; hisz a legutolsó polgárnak egy állat eladásánál illetéket kell fizetnie és ez illetéket az állam nem engedi el. itt nincs helye a szabad forgalomnak, melyet az előadó ur a börzével szemben oly hangosan követel. Felhozta az előadó úr azt is, hogy a börzeadótól nem várhatunk nagy jövedelmet; talán 30-40 ezer forintot fog hozni százezrek vagy milliók helyett. Azt hiszem, t. ház, hogy abban a szomorú pénzügyi helyzetben, melyben Magyarország van, arra a 30,000 frtra. melyet a milliókkal bíró zsidóktól ki lehetne szorítani, épen olyan szükség van, mint a szegény adózó polgár fillérére, melyért a végrehajtók egész légióját szokták mozgósítani. Nekünk, a kik évről-évre óriási deficzitekkel küzdünk, a kik „az államadósságoknak már csak kamatait is alig birjuk fedezni, okvetlenül szükségünk van arra, hogy a börzeadóból habár csekély, de jövedelmet húzzunk Az előadó úr megtámadott bennünket a várható jövedelem csekélysége miatt. De milyen joggal tehette ezt? Én kérdem őt, ha megtá-

67 madott bennünket akik a börzeadót mint egy correctivumot ajánljuk a pénzügyi zavarokkal szemben, miért nem támadta meg a pénzügyminisztert, a ki az 50 millió deficzit apasztására a postaszállítási kedvezmények megvonását akarta pénzügyi politikának feltüntetni. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) Számitsa ki az előadó úr, mint velünk szemben kiszámította, hány levélbélyeggel többet kell a pénzügyminiszter úrnak eladni, ha azzal akarja az 50 millió deficzitet kifizetni és hány mázsa áruval többet kell évenkint a vasutakon szállítani, hogy a felemelendő szállítási adó többletéből az 50 millió deficit kikerüljön? Azonban az előadó úr a pénzügyminiszternek ezt a pénzügyi politikáját nem támadta meg, hanem midőn minket méltányos, jogos és igazságos törekvések vezérelnek arra, hogy az államnak bár csekély jövedelmet adjunk, ezért megtámad bennünket. Ez volna az, mit az előadó úr beszédére vonatkozólag megjegyezni kívántam. Méltóztassék most megengedni, hogy magára a börze üzelnieire térjek át, rövid néhány” szóval. (Halljuk!) Midőn a szabad forgalom, szabad ipar, szabad kereskedés, szabad uzsora arany jelszavait állították oda a zsidók a nemzetgazdaság terén követendő jelszavakul, akkor megengedem, hogy helye volt a börze adómentességének is, mert a börze egyik eszköze volt a zsidóságnak arra, hogy a nép, a gazda, a termelő verejtékének gyümölcsét, a vagyont, a tőkét a zsidóság s a börze szolgálatába vonja; a mint azonban józanabb nemzetgazdasági elvek kezdettek ébredezni, a tudomány emberei megtámadták a börzét is, a mint megtámadták a tőke és iparszabadságot, amint megtámadták a kereskedelmi szabadságot, és a védvámrendszerrel meg is buktatták azt. Egyedül a börze menekült meg a manchesteri iskola vívmányai közül s ma is háborítlanul garázdálkodik. Pedig ha a kereskedelem, az ipar, s a kereskedelem terén a szabadság ürügye alatt folytatott üzelmek ellen védelmet lehet találni, miért legyen éppen a börze az a mely ellen érdekeinket védelmezni nem lehet, melynek a garázdálkodás továbbra is meg legyen engedve? Németországban azon befolyás után, melyet a börze a közerkölcsiségre gyakorol, a börzét méregfának nevezték. A börze okozta első sorban azt, hogy a zsidók úrai lettek az iparnak, a földmívelésnek, a kereskedelemnek. Ha a börzén reális, szolid ügyleteket kötnének, akkor talán lehetne bizonyos körülmények közt a kereskedelem szempontjából némi kiváltságot adni neki. De, t. ház, a börze árul gabonát, mely még meg sem termett, árul értékpapírokat, melyek nem léteznek, illetőleg az eladóknak birtokában nincsenek és ezen nem létező értékekre differencziális ügyleteket kötnek, azoknak rovására, akik ezen értékpapírokat tényleg birtokolják, valamint azok rovására, a kik a gabonát termelik. Ha valaki eladna egy háromemeletes házat, a mely a valóságban nem létezik s annak az árát felvenné, azt a büntető törvény rendelkezései szerint becsuknák; ha azonban a börzén a zsidó elad 100,000 forint áru gabonát, mely tényleg nem létezik, mely még csak a földben sincs, azért nem csukják be, ha a differencziát kifizeti, de nem csukják be akkor sem, ha nem fizeti ki: – csupán kiharangozzák. Ez a modern zsidó magán- és büntetőjog. A börzének egy igen nagy előnye a szabad gazdaság védelmezői szerint az, hogy az árakat meghatározza akként, hogy a földműves ál-

68 tal termelt gabonát, mikor még az jóformán a föld alatt van s mikor az az időjárás ezer és ezer esélyének van kitéve, már jóval előre árulja s ekként deprimálja a jövő év árait, mert hiszen a börzén rendesen januárban már árulni szokták a jövő évi termést, és ha elkezdik a búzának métermázsáját már most előre hét írtjával árulni, bizonyos, hogy senki sem fog azért annak idején többet adni, a minek levét csak a termelő issza meg, mert az ő gabonája árát előre deprimálták, és annak árát az egymással világszerte szövetségben levő börzék előre megállapították, hogy a termelőnek kárt okozzanak. Azon meggyőződésben vagyok, hogy a míg ez a kormány ott ül, a börzeadó nem lesz időszerű, mert az adósságcsináló kormánynak a börzére mindig szüksége lesz, azért én óhajtván, hogy e javaslat minél előbb időszerű legyen, hozzájárulok az Istóczy Győző t. képviselő úr által beadott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Veres József: T. képviselőház.! (Halljuk!) Nem volt szándékom a szőnyegen forgó tárgyhoz hozzászólani, mert távolról sem tartom magam e kérdésben szakembernek, a mennyiben ez főkép a zsidóknak kedvencz kérdése, mi antiszemiták pedig ezektől meglehetősen távol állunk; hanem egy pár oly megjegyzés hangzott fel, melyre részemről szükségesnek tartom pár megjegyzést tenni. Mikor a két bizottság jelentését olvastam, azt gondoltam, hogy, ha két bizottság teszi össze az eszét, hogy a kis csoport antiszemiták törvényjavaslatát legyűrje, a t. többségben annyi bátorság és merészség lesz. hogy helyt állanak majd véleményükért, annyival is inkább, mert mikor a felirati vita volt, akkor a t. többség tagjai ugyancsak tudtak az antiszemitizmus ellen felszólalni, ugyancsak tudták azokat a szép frázisokat az egyenlőségről, az igazságról, a felebaráti szeretetről képünkhöz vagdosni, és most mikor ideje volna megmondani, hogy miben nem egyez meg törvényjavaslatunk az egyenlőséggel, az igazsággal: nagy bölcsen hallgatnak. Í Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain) A t. előadó úr hivatkozott Németország példájára. Elfogadom a hivatkozást, hanem más következtetést vonok le belőle. 0 azt mondja, hogy Németországban igen kevés jövedelmet hozott a börzeadó, tehát ne hozzuk azt be. Én ezt megfordítanám és azt mondom, ha annak a Németországnak, a mely csak Francziaországtól 5 milliárdot tudott kapni, a melynek közgazdasága, ipara, kultúrája annyira ki van fejlődve, szüksége van erre a kis jövedelemre, annál nagyobb szükségünk van nekünk, midőn örökös deficzittel, nyomorúsággal küzdünk. (Helyeslés. Úgy van! a szélső baloldalon) Azt is mondta a t. előadó úr, hogy ebből az adóból igen kevés jövedelem várható. Meglehet; de ez nem indok arra, hogy ezen adó mellőztessék és a mi meggyőződésünk az, hogy nemcsak igazságtalanság és jogtalanság nem történik a börziánerekkel, hanem még nagy előnyben lesznek ezek minden más adózóval szemben ezen parányi megadóztatással. Két ellentétes állítást hallottam a t. előadó úrtól és ha jól emlékszem, ez benne van valamelyik bizottság jelentésében is. Az egyik állítás az, hogy kicsiny lesz a jövedelem, a másik állítás pedig az, hogy a börzespeculátió át fogna menni Bécsbe. Hiszen ez a két állítás egymásnak ellenmond. Ha kicsiny lesz a jövedelem ebből az adóból, úgy nem érdemes miatta Bécsbe költözni; ha

69 csakugyan Bécsbe kell költözni a börziánereknek, akkor már nagynak kell lenni ebből az adóból várható jövedelemnek. Ez az indok tehát olyan, mely az elfogulatlan kritikát egyáltalában nem állja ki. Hivatkozom a t. miniszterelnök úr egy állítására, a ki nekünk bátran odavágta, hogy a zsidók jobb hazafiak, mint mi. Ha igaz az, hogy kicsiny lesz a jövedelem ezen megadóztatásból, úgy ezek a jó hazafiak, a kik velünk szintén szokták nem ugyan szívvel, hanem szájjal együtt énekelni, hogy itt élned-halnod kell, ezen kis adó miatt miért vándorolnának ki Bécsbe? Ha pedig olyan adóteher rovatnék ez által reájuk, hogy Bécsbe kellene nekik vándorolniuk, bizony nagy lehet az a jövedelem, a melytől az állam ez által elesik. De bármilyen kicsiny legyen is a jövedelem, még mindig elég lesz az a főispáni vagy miniszteri s egyéb nyugdíjakra. (Derültség. Úgy van! a szélső baloldalon) Azt is mondja a közgazdasági bizottság jelentése, hogy ez az adó a gazdaságnak s általában a forgalomnak kárára fog szolgálni. Hát oly naivnak tartja-e a törvényhozást vagy a közvéleményt ezen jelentés, hogy azt akarná elhitetni, hogy pl. az iparra kivetett jövedelemadó javára szolgál az iparnak, vagy a földre kivetett súlyos adó javára szolgál a földmívelésnek? Vajjon oly országban, hol a kegyes adományok, végrendeletek alapítványok, sőt az erény jutalmazására kitűzött dijak is megadóztatnak, épen csak a börze millióit ne lehetne megadóztatni, hol minden tisztességesen, fáradsággal megszerzett legutolsó krajczárra kiveti az adót a pénzügyminiszter, csak a börze millióit nem akarja megadóztatni. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal egyes padjain.) Ezek a kifogások átalában olyanok lehetnek és rövid időn olyanokká is lesznek, mint a minő kifejezést Wahrmann képviselő úr használt annak idejében az uzsora-törvényjavaslat ellenében, midőn azt mondta, hogy az uzsoratörvény merénylet a szabadság ellen. (Derültség a szélső balon.) En tökéletesen meg vagyok győződve, hogy Hay Bernát ebben neki igazat ád, (Élénk derültség a szélső balon.) de arról is meg vagyok győződve, hogy az elfogulatlan jog- és erkölcsi-érzet pedig azoknak ad igazat, a kik az uzsoratörvény behozatalát szükségesnek tartották. (Helyeslés. Úgy van ! a szélső baloldalon.) A felekezeti szemponttal nem minket lehet vádolni az ily törvényekkel szemben Ha mi a börzét ütve, e miatt mindig a zsidóknak fáj a hátuk, arról mi nem tehetünk. A felirati vita alkalmával a t. többség bőven áradozott az egyenlőség, igazság jelszavaival; most pedig nincs bátorságuk vagy erejük a mi érveink megczáfolására. Tekintettel a közeledő választásokra, úgy látszik, egyedül a t. előadó úr kénytelen, mint a ki tiszténél fogva köteles erre, olyanról is véleményt adni, a mibe már más nem akarja magát beleártani: de én azon sokat hangoztatott egyenlőség nevében bátor vagyok, mint antiszemita – hozzáteszem mint nyilt antiszemita, – (Éljenzés a bal- és szélsőbal némely padjain.) ki nem hallgatással ad igazat Istóczy Győző képviselőtársunk határozati javaslatának, (mert erős meggyőződésem, hogy a mi a közgazdasági bizottság jelentésében foglaltatik, az jogosult és szükséges, és hogy önök csakis a végrehajtásba nem mernek belevágni,) én ezen igazság nevében bátor vagyok kérni a többséget, hogy hallgasson igazán lelkiismeretes meggyőződésére és tekintsen az ország keserves pénzügyi helyzetére. Azt hiszem, jó szolgálatot tesznek a pénzügyminiszternek, ha, bár akarata ellen is meg-

70 szavazzák ezen adót. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) és erre nézve a latinnak egy közmondására hivatkozom, mely azt mondja: nem elég jónak látszani, de jónak lenni is kell. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) Tegyük hozzá: nem elég antiszemitának lenni, antiszemitának látszani is kell! Tessék véleményüket őszintén kimondani ezen adó felett, a mit hallgatólag helyesnek ismernek s akkor az igazságos javaslatot diadalra juttatjuk közös' erővel A felirati vita alkalmával a miniszterelnök úr, a mikor még pallost és börtönt emlegetett az antiszemiták ellen, azt mondotta, hogy figyelemmel kíséri az antiszemiták működését és gyümölcseikről fogja megítélni őket (Halljuk! Halljuk!) Hát itt van az egyik gyümölcs. Elismeri a többség is a javaslat jogos és szükséges voltát, most ítélje meg, minő eszközökkel és minő módon óhajtanok czélunkat elérni Én a miniszterelnök úrnak akkor viszont azt mondottam – eszem ágában sincs azt hinni, hogy emlékeznék reá, – azt mondottam, hogy mi is viszont gyümölcseiről ismerjük a szabadelvű pártot. Önöknél más most a meggyőződés és más a szavazás, és ha a miniszterelnök úr bibliai mondattal élt akkor, hogy gyümölcseinkre vigyáz, ne vegye rósz néven, ha az ilyen politikai eljárásra azt mondom én is bibliai szóval, hogy: megveszett fa jó gyümölcsöket nem teremhet, azért nem érdemes egyébre, minthogy kivágassék és tűzre vettessék. Ezért pártolom Istóczy Győző határozati javaslatát. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) Istóczy Győző: (Zárbeszéd.) T. képviselőház! A vita lefolyásából Ítélve, nekem voltaképen felesleges is lenne felszólalnom, mert hiszen amint egyrészről az én határozati javaslatomat a szónokoknak egész sora támogatta és pedig nem csak saját pártfeleim, hanem még a többi t. ellenzéki pártok részéről is – habár némi fentartással, – úgy másrészről a börzeadó elleneseinek hosszú, gazdag sorából egyetlen egy védelmező sem támadt, kivéve a t bizottsági előadó és a t, pénzügyminiszter úrat, a kiknek hivatalos kötelességük álláspontjukat védelmezni. A kik az én határozati javaslatom mellett támogatólag szólaltak fel, azok reflektáltak már legnagyobb részben azon ellenvetésekre, melyeket az előadó úr legutóbbi felszólalásában és a pénzügyminiszter inhatározati javaslatom ellen felhoztak. Ugyanezért én csak egy pár állításukra teszek észrevételt. (Halljuk!) A t. pénzügyminiszter úr kifogásolja azt, hogy ón rosszalom a pénzügyi bizottság azon eljárását, hogy adóügyi javaslatok tárgyalásánál a közgazdasági szempontokra is tekintettel van. Én a legtávolabbról sem rosszaltam a pénzügyi bizottságnak ezen eljárását, sőt helyeslem azt. De azt óhajtom, hogy ne csak a börzeadó kérdésében, hanem más adóügyi javaslatoknál is figyelembe vegye a közgazdasági tekinteteket és a szerint hozza meg határozatait. Azt mondja továbbá a t. pénzügyminiszter úr, hogy azért nem akartak a börzeadó ellenzői felszólalni, mert nem akartak bennünket követni azon térre, a melyre mi léptünk Engedelmet kérek, én másban keresem az okot, abban t. i. hogy most az országgyűlési cyklus vége felé már nincs oly bátorságuk ellenünk oly erősen felszólalni, mint volt korábban, és hogy most haza hallgatnak (Igaz! Úgy van! Derültség a bal és szélső baloldalon.) A t. előadó úrnak is csak egy pár szóval kívánok válaszolni.

71 A t. előadó úr minket azzal vádol, hogy agitálunk saját álláspontunk mellett, midőn a börzeadó behozatala mellett szólunk. Ám legyen a vád alapos, de viszont akkor kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a t. előadó úr, és a kik vele tartanak, viszont szintén agitálnak magatartásukkal a czélból, hogy a börzezsidók kegyeiből ki ne essenek. (Igaz! úgy van a bal- és szélső baloldal némely padjain.) A mi végül azt illeti, hogy Szemnecz képviselő úr és mi a manchesteri politikának köszönjük, hogy itt szabadon beszélhetünk, arra megjegyzem, hogy Magyarország alkotmányos szabadsága nem a manchesteri iskola keletkezésétől vette kezdetét. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek után kérem a t. házat, méltóztassék az általam benyújtott határozati javaslatot annál inkább elfogadni, mert ezen kérdés még az által sem odázható el, hogy a t. pénzügyminiszter úr a bécsi kormánynyal érintkezésbe tegye magát, (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.)

A zsidók a keresztény alapítványokban és a keresztény iskolákban. Komlóssy Ferencz két interpellácziója. Dr. Komlóssy Ferencz a képviselőház m. év deczember 18-iki ülésében a következő két interpellácziót terjesztette elő: Komlóssy Ferencz: T. képviselőház! A zsidóság napról napra növekedő hatalma (Nagy zaj) lidércznyomásként nehezedik a társadalomra, nehezedik a t. kormányra, mert az ő befolyásukat első sorban ők érzik; az egyes miniszter urakra, a képviselő urak nagy részére, különösen azokra, kik nem szeretik meghallgatni az antiszemita irányú interpellácziókat. Az ő befolyásuk alatt, t. ház, áll manap úgy szólván a társadalom minden rétege, a hivatalnoki kar, azonkívül a törvényhozási kar, kivéve a legfelsőbb bíróságot, mely függetlenségét már több ízben kimutatta; legújabban pedig a fővárosnak tanácsára is iparkodnak befolyást gyakorolni. Hogy ezen presszió mily akut jelleget ölt, meggyőződhetik bárki, ki elolvasta a budapesti szesz- és pálinkamérők legújabb kérvényét, melyet a városi tanácsnak nyújtottak be és mely kérvényben végig húzódik azon hang, mely csak a zsidóknak lehet természetes, megengedett tónusa, ahol tiltakoznak, parancsolnak és követelésekkel állnak elő ezen tekintélyes testülettel szemben is. Hogy a zsidóság mily arányban befolyásolja már a városi tanácsot is, azt nem akarom részletezni: annak okát kutatni sem akarom: de miután összefüggésben áll ezen preacedens az én interpelláczióminal, azért hivatkozni akartam e körülményre és fel akarom hívni a t képviselőház figyelmét Interpelláczióm genezise a következő: (Halljuk!) Mayer Ferencz cs. kir. tábornok meghalt 1857. szeptember 18-án. 1853. július 30-án kelt végrendeletében 63 400 frtot hagyományozott egy Budán építendő árvaháznak. Hogy az alapítónak intenczióját méltányolhassuk, t ház. én a végrendeletnek hiteles másodpéldányából fogom felolvasni a 18. pontot,

72 amely német szövegben következőkép hangzik: „In dieses Waisenhaus sollen nur die zúr Ofner Stadtjúrisdiction gehörigen Waisen aufgenommen und die Juden so lange ausgesehlossen werden, bis deren Schacherhandel dúrch Herumgehen in den Háusern aufhört, und die Juden wie andere Mensehen ihre Subsistenz dúrch Handarbeit sucheu.” Vagyis a végrendelkezés alapján, t. ház, a végrendelkezőnek nem lehetett más czélja, mint az, hogy keresztény árvaház létesüljön és abba csak keresztény árvák vétessenek fel. És mi történt? Az árvaház megnyílt ez év tavaszán, anélkül, hogy ezen árvaháznak megvolnának szervezeti alapszabályai, megnyílt egészen szépen, csendben, hogy annál könnyebben lehessen becsempészni az idegen zsidógyerekeket. (Úgy van! balfelől) Hogy pedig, t. ház, engem felekezeti elfogultságról vagy irigységről senki ne vádolhasson, kijelentem, hogy csakis jog és igazságérzet ösztönöz arra, hogy tisztán keresztény jellegű alapítványoknál tiltakozzam az ellen, hogy azokat zsidógyermekek élvezhessék. (Úgy van! a baloldal némely padjain.) Mi sohasem arrogáltuk azt, hogy keresztény árvákat zsidók tartsanak akár árvaházaikban, akár más intézeteikben; megkövetelhetjük tehát azt is, hogy tisztán keresztény jellegű árvaházakba ne tolakodjanak egyrészről és csempésztessenek be zsidó gyermekek másrészről T. ház! nem felekezeti elfogultság vezet bennünket antiszemitákat ilyen s más hasonló irányú interpellácziók megtételére, hanem csakis az, hogy védekezni akarunk a zsidók támadásaival szemben. Midőn tehát keresztény árvaházakha zsidók csempésztetnek be, kötelessége minden keresztény embernek védekező állást elfoglalni. (Úgy van!) Kérdem, t ház, nem szorul-e a keresztény társadalom keresztény alapítványokra, és kérdem, kinek lesz kedve jövőben keresztény irányban alapítványokat tenni, ha látja, hogy az alapítók intencziója, végakarata meghamisíttatik. Ezek alapján következő interpellácziót intézem Tisza Kálmán miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez: Interpelláczió a t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez: Van-e tudomása a t. belügyminiszter úrnák 1. Hogy a néhai Mayer tábornok alapítványából felállított fővárosi árvaháznak, mely ez óv tavaszán nyittatott meg, mai napig sincsenek szervezeti szabályai? 2. Hogy ezen árvaházba, az alapító végrendeletének a zsidókat határozottan kitiltó rendelkezése ellenére zsidó gyermekek is vétettek föl s ez által az alapítvány, illetve intézet keresztény jellegétől fosztatott meg, s ha van tudomása, kérdem: a) hajlandó-e az alapító végrendelkezési jogát tiszteletben tartani? b) azokat, a kik a keresztény intézetet elzsidósították, felelősségre vonni? c) a keresztény árvaházba az alapító végrendelkezése megsértésével felvett zsidó gyermekeket innen valamely zsidó árvaházba áthelyeztetni? Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog a miniszterelnök úrral mint belügyminiszterrel. Komlóssy Ferencz: Tisztelt ház! Jelen interpelláczióm megtételére azon incidens adott alkalmat, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága-

73 nak e hó 15-kén tartott értekezletén Wahrmann Mór képviselő a kultuszminiszterhez azon kérdést intézte, hogy van-e tudomása arról, hogy az úgynevezett katholikus államgymnáziumban Budapesten párhuzamos osztályok állíttatnak fel és ezekben külön osztatnak be a katholikus és külön a zsidó növendékek; kérdezi van-e erről tudomása a miniszter úrnák, és ha igen, megegyezik-e ez a kormány liberális politikájával, mire Trefort kultuszminiszter úr azt válaszolta, hogy neki nincs tudomása a dologról, rosszalja azt, és ha úgy van, el fogja tiltani. T. ház! aki nem volt még tisztában a zsidóság liberális felfogásával, azt igen jellemzően illusztrálja Wahrmann úrnak” azon interpellácziója, melyet a kultuszminiszter úrhoz intézett volt. Ő ugyanis megfeledkezett, hogy azon bizonyos katholikus gymnázium katholikus alapítványokból tartatik fenn, és nem hogy megköszönte volna a kultuszminiszter úrnak azt, hogy ingyen neveltetnek ott zsidó gyermekek, hanem még ő neki áll feljebb, tiltakozik ez eljárás ellen; a kultuszminiszter elég nem helyesen, elég bárgyún meghunyászkodik, elítéli a tanári kart, eljárásukat rosszalja és azt mondja, hogy el fogja tiltani. Nem tudom, tisztelt ház, min csodálkozzam jobban, vajjon a miniszter úr eljárásán, vagy pedig azon képviselő úrnak kihívó magatartásán. Én tehát fölfogva az ő intenczióit, miután ő nem elégszik meg azzal, hogy a felekezeti iskolák ingyen nevelik a zsidó gyermekeket, kezére akarok ezáltal játszani és indítványozom, hogy hát állítsanak fel maguknak a zsidók saját költségökön, zsidópénzen gymnáziumot, rendezzék be hát kényök-kedvök szerint s zárják ki onnan a katholikus vagy más felekezetű gyermekeket: mi ezt nem fogjuk tőlük rosz néven venni. De t. ház, hogy ezen interpellácziót beterjesztem, teszem ezt azon intelligens tanári testület érdekében, melynek eljárását a miniszter ab invisis, anélkül, hogy megvizsgálná az ügyet, elítéli és roszalja. Én a magam részéről helytelenítem azt, hogy a t miniszter úr nem világosította fel Wahrmann képviselő urat a katholikus alapítványok természete felől és arról, hogy ezekhez a zsidóknak éppenséggel semmi közük nincs és hogy nem felelt meg mint szakember arra, hogy miért állítanak fel parallel iskolákat és miért különítik el a zsidó gyermekeket a keresztényektől. És ha Wahrmann képviselő úr fáradságot vesz magának Schopenhauer azon mondását elolvasni, hogy a „zsidó jellemhez tapadó ismeretes hibák közöl leginkább szembeötlik, csodálatos hiánya a szeméremnek”, – meggyőződhetik róla, hogy azon derék tanári kar minő okokból iparkodik a keresztény gyermekeket a zsidóktól elkülöníteni. És ha ez nem volna elegendő az interpelláczióra, előállók egy másikkal. En is a tanári pályán működtem és így ismerem a keresztény és zsidó gyermekek egymásközti viszonyát az iskolában és azon kívül. Ezennel bemutatom Liszt Ferencz azon mondását „hogy a zsidók minden erkölcsi epidémiáknak alapját képezik.” Tudja mindenki, hogy ez idén Budapesten mindenféle epidémia grasszál. Volt kolera, vörheny és egyéb betegség. Ha tehát a tanári kar jónak látta a keresztény gyermekeket az erkölcsi epidémiától izolálni, azt hiszem, helyesen járt el, de lehet ennek más oka is Elnök: Kérem a t. képviselő urat, ne méltóztassék ily erős kifejezéseket használni, mert ezek nem a parlamentbe valók. (Élénk helyeslés jobbfelől) Komlóssy Ferencz: Én csak Liszt Ferencz hazánkfiára hivatkoztam

74 s ezek után azt kérdem, hogy nem jogosult-e, hogy mi keresztények védjük a keresztény elveket, ha látjuk, hogy a zsidók mindenhová iparkodnak beleoltani a zsidó elveket, amelyek ezen országot sohasem fogják boldogítani. Kérdem továbbá, nem érzik-e önök az antiszemitizmus létjogosultságát és azt, hogy a mi törekvésünk nem áll ellentétben sem az igazi szabadelvűséggel, sem a helyesen alkalmazott jogegyenlőséggel. Annak illusztrálására, hogy hiszen a zsidónak mindig és mindenben igaza van, és hogy a törvény a zsidókat pártfogásába veszi, hivatkozom Hay Bernát esetére. Ezt az uzsorást, aki éveken át szipolyozta a keresztény vért, 8 hónapra ítélte el a keresztény törvényszék, mikor az úgynevezett antiszemitákat, az úgynevezett zsidó kravallok alkalmával, melyeket maguk a zsidók insceníroztak, kisebb rendű ablak-betörésekért 2-3 évre csukták el. Hát jogegyenlőség ez? És ezen incidensek után nincs-e létjogosultságunk e házban ? Hogy pedig ezen interpellácziót most a karácsonyi szünidők előtt vetettem fel, ennek is meg van az értelme E képviselőház per eminenciam keresztény képviselőház. (Úgy van! a baloldalon.) A karácsonyi ünnepek szintén per eminenciam a kereszténység ünnepe. Foglalkozzanak tehát az eszmével egy kicsikét a képviselő urak, hiszem, hogy akkor a jövő esztendőben nem csak névleges, hanem tényleges keresztények fognak itt többségben ülni, akik vállvetve támogatni fognak bennünket a keresztény eszmék diadalra juttatásában. (Helyeslés a baloldalon ) Ezek után benyújtom interpellácziómat, amely következőképen hangzik: Interpelláczió a t. vallás- és közoktatási miniszter úrhoz: Tekintettel azon körülményre, hogy a fővárosi középiskolák, jelesen a gymnáziumok az utóbbi időkben a beiratásra jelentkező tanítványokat alig képesek befogadni s hogy több gymnáziumnál párhuzamos osztályokat kellett felállítani, mint ez a budapesti V. ker. kath. államgymnáziumnál is történt, mely gymnázium a kath. tanulmányi alapból tartatik fenn; miután a párhuzamos osztályok felállítását az oda nagy számmal betóduló zsidó ifjúság tette szükségessé, amely körülmény az amúgy is eléggé megterhelt kath. tanulmányi alapot veszi igénybe: kérdem a t. miniszter úrat, szándékozik-e odahatni, hogy a zsidók saját költségükön épitsenek fel gymnáziumot, ezt saját pénzükön tartsák fenn s tett-e ily irányban a miniszter úr kellő lépéseket? Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral.

A Rothschildok közelgő veszte. (Drumont Ede „La Franca Juive devant 1'opÍDÍon” czímű legújabb munkájából.)

Drumont Ede, amint felépült a Mayer Arthúr zsidó újságíróval vívott párbajában kapott veszélyes sebéből, folyton újabb és újabb kiadást ért munkájához, az ez által előidézett eszmemozgalomról egy előszót akart írni. Az anyag azonban annyira felszaporodott, hogy az előszó egy kötetté nőtte ki magát, úgy hogy Drumont czélszerűbbnek látta e művét külön kiadni „La France

75

Juive devant l'opinion” (A zsidó Francziaország a közvélemény előtt) czím alatt. Ezen, az elsőnél nem kevésbé érdekes munkájában, Drumont leírja azt az óriási hatást is, a melyet első műve Francziaországban és a külföldön előidézett. Munkájának elterjedettségéről fogalmat szerezhetünk, ha megtudjuk, hogy a „Francé Juive” immár 114 kiadást ért, s még egyre újabb kiadások vannak kilátásban. Második művéből megtudjuk egyebek közt azt is, hogy az antisz mitizmusnak Francziaországban levő két előharczosa, t. i. Drumont Ede és De Biez J. mily előkelő állást foglaltak el a franczia hírlapirodalomban. Drumont ugyanis hosszú éveken át a „Liberté”-nek egyik szerkesztője volt 400 sa legutóbbi években 500 franknyi havi fizetéssel; De Biez pedig a „République Française”nek volt szerkesztője Mindketten tehát első rangú franczia hirlapirók. Ezt tudva aztán nem csodálkozhatunk azon óriási hatás fölött sem. a melyet antiszemitikus műveik Francziaországban előidéztek. Méltán jogosultnak tarthatjuk tehát Drumont Edének legújabb munkájában a zsidók elé büszkén oda vetett e szavait: „Asztalfiókom tele van pénzzel,*) írhatok, a mi nekem tetszik, és ha meghalok, mellem golyó által keresztülfúrva vagy oldalom kardvágás által felnyitva, legalább mint a zsidóktól egy éven keresztül szabad ember éltem; de bevittem a rémületet még a Rothschildok büszke palotájába is, hirdetve nekik könyvem száz kiadásával, hogy a föld megindult körülöttük, s hogy a kizsákmányolóknak és tolvajoknak az úralma végéhez közeledik . . .” Íme, ilyen stylusban beszélnek a francziák a zsidó urakkal, a kik kétségbeesésükben és dühükben már nem tudják, mit csináljanak e lángkorbácsú ellenségükkel. Legújabban hát hozzá folyamodtak ahoz a kopott fogásukhoz, a melyet korábban nálunk, több magyar antiszemita vezérférfiú ellenében is megpróbáltak, ráfogták ugyanis Drumontra is, hogy zsidó származású lenne. Csakhogy, valamint nálunk nem hitték el az emberek az ilyen egy napig élő hazugságokat, úgy Francziaországban se hiszik el azt a zsidó hazugságot, mintha Drumont-t „Dreimond”-nak hívták volna s mainzi német zsidó családból való 1enne, amint a Drumont első munkájában jól eldöngetett Dreyfuss Ábrahám zsidó sornaliszta a „Gil Blas” czímű lapban felköltötte s utánna a budapesti zsidó lapok is közlötték, – mert, amint Drumont leg*) Ilyesmivel kedhetik.

persze

magyar antiszemita iró,

sajnos, nem dicseSzerk.

76

újabb munkájában constatálja, az ő családja, a Berry vidékén levő Bourges városából, illetve Lille-ből származó régi franczia család. A zsidóknak az a fogása, hogy ellenségeikre rá szokták költeni, hogy zsidók, abban leli magyarázatát, hogy ők jól tudják azt, hogy keresztény ember zsidónak nem hisz; ha tehát keresztény ellenfeleikre ráfogják, hogy zsidók, s ezt el is hinnék az emberek ne kik. – úgy ellenségeik megbénítva lennének működésükben. Csakhogy most már hiába való a zsidóknak az ilyenféle erőlködése is. Annyira elvesztették hitelüket, hogy a kutya se hisz el nekik semmit se. Drumont Ede elől említett legújabb munkájából közöljük itt azt a részletet, a mely a Rothschildok közelgő pusztulását jósolna meg: „Tíz évvel ezelőtt a „Francé Juive”-et még egy excentrikus ember könyvének tartották volna; ma, a franczia eredetű kereskedők erőteljesen szorongatják kezeimet, holmi félénk fentartásokat téve; két év múlva engem azzal fognak vádolni, hogy nagyon is mérsékelt vagyok. Az események maguk is készülődnek, szükségessé téve egy az igazságon alapuló liquidátiót, azaz az ellopott vagyon visszavételét igen rövid idő múlva Németország, Ausztria-Magyarország, és Oroszország össze fognak ütközni Francziaország, demoralizálva a jelenlegi rendszer által, képtelen lesz beleavatkozni a konfliktusba; de m.-:g ha szeretne is, Angol és Olaszország meggátolnák ebben. Francziaország tehát megoldhatná kedvére a sociális kérdést anélkül, hogy Németország az ő nemzetbelieinek a javára interveniálna. A helyett, hogy ezer meg ezer embert felkonczoltatnánk azért, hogy megpróbáljuk Berlint bevenni, megelégedni fogunk azzal, hogy Parist egyszerűen visszavesszük a német zsidóktól, akik azt meghódították. Mi nem öljük le (n'égorgerons) ellenségünket, hanem csak kiöblögetjük (dégorgerons) A pillanatnyi múlólagos rossz kedv után a zsidó még mégis köszöni nekünk, hogy életét megmentettük, a nép gyűlölete elől elvonva a tárgyat. Semmi sincs nagyobb biztosságban, mint egy üres zseb. A háború bevégezte után aztán Németország – feltéve hogy győztes lesz, a mi előttem kétségesnek látszik, – sokkal elgyöngültebb és törődöttebb lesz a harcz folytán, semhogy belekapczáskodjék egy olyan országba, a melynek erői nem lettek igénybe véve; hiábavalónak fogja tartani egy második háborút kezdeni boszút állandó néhány zsidó miatt, Németország el fogja fogadni a bevégzett tényt, és hogy kimenekedhessek azon borzasztó válságból, a melybe a háború döntötte, valószínűleg rászánja majd magát utánozni a mi példánkat. A Rothschildok uralma úgy tekinthető, mint bevégződött. Mindenkinek szemei előtt vannak teljes világlatban, a mi annyit tesz, hogy el vannak veszve. Tudor Mária azt monda egykor, hogy, ha az ő szivét kinyitanák, oda írva találnák e nevet; Calais. Ha felnyitanák az utunkba jövő bármely párisi munkásnak az agyvelejét, ott találnánk a Rothschild nevet, A Rothschildok által a „Pilori” szerkesztője ellen és a Chateaud'Eau-i gyűlés rendezői ellen intéztetett bűnperek mindannyi sulyok-ütések

77 voltak, a melyek ezt a nevet az emberek agy velejébe még mélyebben beleverték.*) Az ellenein netán legközelebb intéztetendő per egy újabbi sulyokütés lesz, – ez az egész. És amint Guesde monda, mind rikítóbb világlatban fog előtűnni az a tíz betű, a melyekből ez a szó áll: R– 0– T–H– S– C– H–I–L–D. Bármily hosszú időt szabjunk is ki ennek az eshetőségnek, a végkimenetel bizonyos. Nem a hírlapi czikkek, nem Guesde Gyula beszédei, se nem az én könyveim teremtették ezt a helyzetet A Rothschildok hatalmának buknia kell, mert az ellentétben van bármely társadalomnak létföltételeivel, legyen az császárság, monarchia avagy köztársaság. Láttunk Karthágóban és Olaszországban egyes családokat, a melyeknek sikerült megszerezniök az első rangot, nem hadi erények által, hanem a pénz fensősége által; de mihelyest egyszer a kormányzás minden rugója fölött rendelkeztek, kezükbe vették, mint a Borgiák és Medicik, az imperiumot közvetlenül; pénzes ládáik a közkincstárrá lőnek. Ezeknek a családoknak a fejei, egy bizonyos fokra emelkedve, birni akarták a főhatalom élveit, de magukra vállalták annak felelősségét is; kitették magukat, miként a karthágói Suffetek és miként az olasz városok zsarnokai annak, hogy meghaljanak a lázadások következtében vagy orgyilkosok tőrétől. Amit nem vagyunk képesek megérteni, az egy oly család, a mely elég gazdag arra, hogy megszerezze magának a hatalom minden eszközeit, és a mely mindezen segélyforrásokat, mindezen cselekvési eszközöket, mindezen állami titkokat arra használja fel, hogy magánvagyonát növelje egy oly ország polgárainak a rovására, akik nem képesek vele a küzdelmet felvenni, s a kiket összezúznak, ha véletlenül megkísérteni akarják a küzdelmet. Anélkül, hogy meglenne náluk a büszke merészség és bátor logika, megkísérteni magukat királyokká, elnökökké vagy Suffetekké kikiáltatniok, a Rothschildok meg fognak halni, mint bizonyos államfők, állami okokból. Ámbár a két kivégzés között hasonlatot .vonni illetlen dolog isr mindazonáltal a Rothschildok főbenjáró pere ezen század végének a nagy eseménye, amint az angolok mondani szokták, great event-je lesz, amint a franczia királynak a főbenjáró pere a 18-ik század végének a nagy eseménye volt. Az a per meg fogja világítani a perbeszédekben kifejtett tények által, – mert a miket mi most írunk, nem egyéb, mint előleges bizonyítás, – s a Saint-Florentin és Laffitte utczákban lefoglalt okmányok által, egy egész oldalát a jelenkori történelemnek; lehetővé teszi, megismerni a zsidó úralma gépezetének tulajdonképeni működését, a mely úralomnak csak az eredményeit látjuk a nélkül, hogy teljesen elemezni tudnánk annak ezer meg ezer kerekeit. Az érdektelen szemlélő alig fog rokonszenvet érezni ennek a családnak a pusztulása fölött, a melyet semmi sem fog védelmezni az utó*) Erről a múlt nyáron lefolyt kétrendbeli párisi antiszemita perről, a melyben a vádlott antiszemiták fényesen fölmentve lettek, csakis Drumont új könyvéből értesülünk. Bezzeg hallgattak a zsidó lapok fölötte. Alkalmilag e két pernek a lefolyását Drumont után szinte közölni fogjuk. – Szerk.

78 kor előtt, és a mely végleges bizonyítéka fog lenni annak, hogy a zsidó képtelen arra, hogy magát a czivilizáczióra nézve hasznossá tegye. A múltnak nagy urai mindenütt kórházakat, utakat építettek, templomokat, emlékszobrokat emeltek. A legkisebb olasz uralkodó herczeg is elmúlhatlan csodaművekkel gazdagította a maga városát, hívták legyen azt Florencznek, Milánónak, Pisának, Sienának vagy Mantuának; és lett legyen ez a Mediciek palotájában avagy a Gonzagák kastélyában, a művészet mindenütt otthon volt. Mindegyik kitűnő család körül egy irodalom, egy iskola, egy eredeti és szép szellemek csoportja nőtt nagygyá. A Rothschildoknak nem természete az ilyen bőkezűség. Ok mindig csak elvettek Francziaországtól, de nem adtak neki egyebet, mint egy Batignolles-i Botticelli-t, a mely kép megért száz forintot, s a melyet a Louvre-i képtár sietett visszautasítani . . . . Mert hát a gazdagság hajdanta, még tékozlásaiban és kicsapongásaiban is, felelősnek érezte magát úgy az emberek közvéleménye mint Isten ítélőszéke előtt; egy tisztség volt és nem egy kiváltság. A vagyon a régi társadalom bevett fogalmai szerint, elválhatlan volt bizonyos teljesítendő kötelezettségektől. Kötelességeket rótt az illetőkre; ma azonban, a zsidó tan szerint csakis jogokat ad. (Folyt. köv.)

Az italmérési regálé és egy keresztény védegylet. Ne ijedjen meg a zsidóság, hogy De Biez „La question juive” czímű műve után rohanva, az 1792. évi franczia eljárást akarnám reája alkalmaztatni; – nem is hiszem, hogy ettől a zsidóság ez idő szerint még félne, jól tudván azt, hogy világra szóló pénzhatalmánál fogva a jelen kormányok alatt nyugton alhatik. De van a gyakorlati életben elég mód és út, melylyel a zsidóságot épen úgy, mint a szúnyogot és egyéb alkalmatlan rovart ki lehet füstölni onnan, a hol magukat illetlenül viselték, és a népet lélekölő szereikkel pusztították. Az egyik ily mód: az italmérési jog gyakorlatának elvonása zsidó késről. Nézzünk széjjel az országban és azt fogjuk tapasztalni, hogy a regálé jogot majdnem kivétel nélkül a zsidóság gyakorolja, és hogy miképen gyakorolja, azt ezúttal leírni nem szükséges, – leírja azt a mindennapi nyomor, melyet a pálinkaivó nép közt naponkint tapasztalunk, és lefestette azt meztelenségében eléggé nem egyszer a „12 röpirat.” A regálejog gyakorlata pedig oly fegyver a zsidó kezében, melylyel ő egész országrészeket, – ott van élő például az egész felső magyarországi tótság, – képes tönkre tenni és eddig már tönkre is tette. Ennek a jognak a gyakorlatát kötelessége lett volna a kormánynak már eddig is a zsidóságtól megvonni, vagy módokról gondoskodni, hogy azt a nép megron-

79

tására föl ne használhassa; – no de a kormány ezt nem tette, és így nem marad egyéb hátra, mint a bölcs közmondáshoz folyamodni: „segíts magadon és az Isten is megsegít.” Ha addig, míg a zsidó faj törvény útján eltiltva nem lesz az italmérési jog gyakorlatától, a nagybirtokosok és községek, – mint ezen úri jog birtokosai, – bírni fognak annyi lelkierővel, önmegtagadással és humanitással hitsorsosaik irányában, hogy e jog gyakorlatát csak becsületes keresztény embernek adják bérbe, – mindent megtettek ez irányban, a mit a népnek megmentésére a zsidó leigázás ellen megtehettek. – Meglehet, hogy ez által egy pár forinttal kevesebb lesz a pillanatnyi jövedelmük, de ez csak látszólagos, mert a zsidó bérlet majdnem általánosan a birtokos és tulajdonos pusztulásával végződik; de meglesz a regálejog birtokosának azon lélekemelő öntudata is, hogy a nép megrontására nem fogott kezet a zsidóval. – Ott pedig, hol a zsidó ezen jogot már mint örököt bírja, a község használjon fel minden szabad törvényes módot, hogy a zsidó pálinkájától magát emancipálhassa addig is, míg a törvényhozás váltság útján az italmérési jogot a községek kezébe nem adja. Ha a zsidóság a szeszes italok kimérésétől ez úton elesik, ez lesz az egyik füstölő, a mely őket az országból kizavarja, vagy tisztességesb keresetre kényszerítendi. A másik füstölő egy oly összetartás a kereszténység közt, milyen volt hazánkban a 40-es években a védegylet körül, melynek minden tagja kötelezte magát, hogy csak honi iparczikket vesz, honi iparczikkel ruházkodik. – Fogadják meg az antiszemiták, hogy zsidótól nem fognak semmit vásárolni, semmit nála dolgoztatni, és magától meg lesz oldva a zsidókérdés, és ne higyjük, hogy ez valami nagy lehetetlenség. Van hazánkban már több község, hol a zsidó nem prosperálhat csak azért, és távozik a helységtől azért, mert az italmérési jogot nem ő gyakorolja, kereskedést nem űzhet, mert zsidótól nem vesz senki semmit, sőt még lakást sem kap senkitől. – A hol ily összetartás uralkodik, ott a zsidó pusztul, mert nehezebb munkával foglalkozni nem akar. Ha antiszemita képviselőink választókerületükben választóikkal a fentebbi két módnak hatását megértetni fogják és azt győzelemre viszik, nagy részben megfejtették a zsidókérdést, mert ártalmatlanná tették a zsidó elhatalmaskodást. Ez a nagy zsidótömeg megfékezésére vonatkozik, de nem a zsidó pénzkirályokra, kik a börzén és kereskedésben uralják országunkat. Ezek megfékezésére hatályosb országos intézkedések szükségesek, melyek erős akarat és kitartás mellett ép oly sike-

80

resen keresztül vihetők, mint sikerült a zsidóknak semmiből oly magasra emelkedni. Míg a két antiszemita párt az országházban kisebbségben lesz, addig nem reméljük ennek lehetőségét, de meg vagyunk győződve, hogy a kereszténység emancipátiója azon perczben kezdődik meg, a melyben az antiszemita pártok többségre vergődnek. Sztropkói.

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a kerületekben. A zalaegerszegi kerületben e hó 6 án és 9-én Szemnecz Emil a kerület képviselője, Vaduay Andor kíséretében beszámoló beszédet tartott a kerület főbb helyein: Nemes-Apátiban, Sz. Lászlón, Nagy-Kapornakon és Hetesen. A képviselőket útjokban mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták és Szemnecz Emilt már a jövő választásra is jelöltül kérték fel A képviselők Kerkapolyi Mór földbirtokos vendégszerető házánál voltak szállva.

Az antiszemita pártok választási telhivásainak terjesztése. Mindazon elvbarátokat, a kik a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt részéről a választókerületekben való pártszervezkedés tárgyában kibocsátott felhívást, saját vidékükön terjeszteni akarják, felkérjük, szíveskedjenek e végből az alulirt végrehajtó bizottsághoz (Budapest, IV. ker. Ujvilágutcza 14. sz.) szóval vagy levél utján fordulni, hogy megfelelő mennyiségű felhíváspéldányokat bocsáthassunk rendelkezésükre Budapest, januárhó. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága. Mindazon elvbarátokat, a kik a függetlenségi és 48-as antiszemitapárt részéről a választókerületekben való pártszervezkedés tárgyában kibocsátott felhívást, saját vidékükön terjeszteni akarják, felkérjük, szíveskedjenek e végből az alulirt végrehajtó bizottsághoz (Budapest, IV. ker. Újvilág utcza 14. sz.) szóval vagy levél útján fordulni, hogy megfelelő mennyiségű felhíváspéldányokat bocsáthassunk rendelkezésükre. Budapest, januárhó. A függetlenségi és 48-as antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága.

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. február VII. évfolyam

V. füzet.

Jelölteket kérünk! Az általános képviselőválasztások a küszöbön vannak. Minden párt szervezkedik, s főleg állítja már fel jelöltjeit a kerületekben. A két antiszemitapárt is serényen folytatja agitáczióját az ország nagy részének választókerületeiben, a választók várva várják a jelölteket, a kik mellett lelkesedéssel sorakozhatnak, s a kiknek nevével győzelemre vinni remélik az antiszemita zászlót, és, és – nincsenek antiszemita jelöltek. Azaz, hogy vannak, vannak ugyan, de nem oly számban, hogy az antiszemita érzelmű kerületek mind elláttathatnának jelöltekkel. A függetlenségi és 48-as antiszemitapárt körében még csak akadnak hazafiak, a kik mernek vállalkozni jelöltségre, ámbár itt is távolról sem elegendő számmal; de már a mérsékelt ellenzéki antiszemita urak jobbnak látják a szűr alatt való antiszemitáskodást, semhogy ki mernének állani a pikétre. Akárhány ellenzéki ember kész 10-20 ezer frtot elpocsékolni a zsidóbarát párti zászló alatt, s inkább kész megbukni a választásnál, sárba dobva a 10-20 ezer frt választási költséget, s a mellett aztán vagyonilag tönkre menni, semhogy magát antiszemitapártinak vallva, a nép szeretete s ragaszkodása mellett, aránylag csekély alkotmányos választási költséggel biztosan megválasztassa magát. S miért van ez? Tán az urak mind a zsidó zsebében vannak? Nem. Hála Isten ennyire még nem vagyunk. Hanem a bajnak az oka ott van, hogy még oly véresszájú hazafiak is, a kik minden németet és ráadásul még minden muszkát is készek volnának felfalni egy villásreggelire, – még ezek a véresszájú, nagyhangú hazafiak is, mint a nyúl meglapulnak a legutolsó zsidó firkász tolla serczegésének a hallatára, s gyá-

82

ván meghunyászkodnak a magyar nemzet leggyávább ellensége: a zsidó előtt. Mikor a képviselőházban valamely antiszemita indítvány fölött névszerinti szavazás folyik, látni kell azt az általános megfutamodást, a mely a nagy hazafiak, a véresszájú hazafiak soraiban végbemegy, s látni kell azoknak a képén, a kik mégis neki durálják magukat, hogy érzelmeiknek, meggyőződésüknek nyíltan a szavazással is kifejezést adnak, – mondjuk, látni kell ezek legtöbbjének a képén letükröződő pokoli gyötrelmet, a melyet kiállanak, attól való félelmükben, hogy az írói karzaton üldögélő valamelyik Kóbi jegyzékbe veszi a neveiket s másnap valamelyik sornálban aztán jól eldöngeti őket azért, mert az antiszemiták javaslatára mertek szavazni. Voltak esetek, hogy egyes ellenzéki képviselők szilárdul el voltak határozva, hogy az antiszemitákkal szavaznak, de minél közelebb ért a neveket olvasó jegyző az ő nevükhöz, annál jobban fészkelődtek a helyükön, s mire aztán ő rájuk került volna sor, – allez marsch! – kereket oldottak s a folyosóra szöktek. Magyar intelligenczia, magyar intelligenczia, hova jutottál! Megérdemelnéd, hogy, ha magad nem is, de gyermekeid az ősi birtokaidba beleült zsidók csizmatisztogatóivá legyenek, anyagilag, erkölcsileg bankrottá téve. És ha mi, csekély számú antiszemita képviselők nem volnánk, hogy nézne ki már ma is Magyarország! Hanem mi, csekély számú antiszemita képviselők jók vagyunk czirkuszi gladiátoroknak, a kiknek Juda oroszlányjával való küzdelmén gyönyörködtetik a szemeiket a „véresszájú hazafiak”, s a kiken a bamba publikum a kaszinóban, a kávéházban jóízűeket nevet, mikor egyik-másik élczlapban a zsidó pimaszság képekben, versekben, apró csipkedésekben bennünket, bennünk az antiszemitizmust, a keresztény nép létérdekeit gúny tárgyává teszi. Hanem, hogy a nemes intelligenczia – tisztelet a kivételeknek, – bennünket támogatna, sőt hogy soraiból kellő számban újonczozhatnánk magunkat, hogy tekintélyes párttá felnövekedve, az ország ügyeinek intézésénél döntőleg vethessük mérlegbe szavunkat: – arról vajmi kevés szó van. Ez az állapot azonban így nem tarthat. A magyar intelligenczia emelkedjék hivatásának a színvonalára, tekintse saját magának, gyermekeinek, unokáinak, a hazának, a nemzetnek

83

a jövőjét és boldogságát, szedje össze magát egy bátor elhatározásra, lépjen ki bátran a síkra mellettünk, álljon a nép elé, a mely vállaira fogja emelni őt, s áldani fogja őt még poraiban is azért, hogy a hazát, a nemzetet, a keresztény népet megmenteni segíti attól az ellenségtől, a mely gonoszabbul pusztít az országban, mint pusztított valaha török, tatár. Hallják meg e szózatunkat az illetők! Jelölteket kérünk! Istóczy Győző-

Az osztrák birodalmi tanácsi antiszemitapárt egy nagy győzelme. Tudvalevőleg az osztrák birodalmi tanács nagyszámú pártjai között van egy német párt és egy német-nemzeti párt is. Mind e két párt szélső baloldali párt s ultra-német politikát követ. A különbség eddig az volt e két párt között, hogy a német párt zsidóbarát színezettel bírt, míg a német nemzeti párt, más nevén Schönerer-párt nyílt antiszemita képviselőknek a pártja. Ez utóbbi csak négy képviselőből áll, névszerint Schönerer, Fiegl, Türk és Pattai képviselőkből, a mely kis pártnak sikerült az 40-50 tagból álló (eddig) zsidóbarát volt német pártot szétrobbantani. Voltaképen azonban nem a nevezett négy képviselő vitte véghez a szétrobbantás munkáját, hanem az általok képviselt antiszemitizmus, a mely időközben meghódította a német klub tagjainak nagy részét. A szétrobbanás a német klub f. hó 10-ki ülésén történt, a melyen a jövő pártprogramm volt megállapítandó. A kiküldött bizottság által előterjesztett programmtervezet ugyanis azt is indítványozta, hogy az antiszemitizmus ellen a párt határozott állást foglaljon. Ennek ellenében Steinwender képviselő azt indítvány ozta; hogy a „zsidóság káros befolyása ellen, a Jiol az tényleg jelentkezik, a párt állást foglaljon.11 Szavazásra kerülvén a dolog, a bizottsági javaslat csak 20 szavazattal lett elfogadva 15 ellenében, s így kitűnt, hogy az eddig zsidóbarát volt német klubban 15 antiszemita van, a kik erre a klubhatározat folytán kiléptek a német-klubból. Ekként tehát az antiszemitizmusnak Ausztriában sikerült máris egy zsidóbarát parlamenti pártot szétrobbantani, a mi nálunk Magyarországon eddig, sajnos, nem sikerült. Egyébiránt a mi halad, el nem marad.

84

Az 1887. évi költségvetési általános vita és a szelvényadó javaslat a képviselőházban. A. G.-tól. (Január 15-től 27-ig.)

Azon szomorú pénzügyi helyzet, melyet a kormány és többség, főleg esztelen zsidó dédelgetése által teremtett, oly ijesztő alakot 12 év óta nem öltött, mint az 1887-i deficzitben, melyet a pénzügyminiszteri exposé 22 millióban jelentett be, miután a törlesztésre felveendő 12 millió kölcsönt és az 5 millióért eladandó államjószágokat a rendes bevételek közé sorozá. A deficzit tehát voltaképen 39 millió, ha csak azon új oskolai veszélyes tant el nem fogadjuk, melyet kormányunk követ. Minden adósságnak az volna a rendeltetése, hogy visszafizettessék egyszerre, vagy részletenként törlesztessék. A magán gazdálkodásnál rendesen csak az ily törlesztendő adósságok dívnak, és ha az ily törlesztés 40–50 év alatt történik, akkor mindig a rendes kiadások közé kell sorolnunk az évenkénti törlesztési öszszeget is. Az arany- és papírjáradékok behozatala óta eltértek e rendszertől, és az örökké terhelő, soha tőkéjében vissza nem fizetendő adósságok rendszeréhez folyamodtak, Ez által a jövőről való gondoskodásról teljesen lemondtak és sehova sem illenék e jelszó: Aprés nous le déluge – „Utánnunk a vízözön” – jobban oda, mint a járadékkötvények homlokára. Ilyetén viszonyok közt még az előadó Hegedűs Sándor maga is komolynak jelenté ki a helyzetet, de szerinte nem reménytelennek, –- arra utalván, hogy a fogyasztási adó és a dohánymonopóliumtól még nagyobb jövedelmeket lehet várni, –■ a mi azonban teljesen hiu remény; lehet még jobban megdrágítani ez adóemelések által a szegény ember életét, – de avval csak azt érhetik el, hogy az többet koplal, az államnak pedig egy garassal sem lesz több jövedelme. Horánszky Nándor, mérsékelt ellenzéki képviselő egy kitűnő szakszerű beszédben ecseteié pénzügyi helyzetünk komolyságát, – oda mutatott, és ez a legérdekesebb része beszédjének, hogy azon 1300 millió forint adósságból, melylyel megterhelték 1867 év óta az országot, 426 millió nyeresége volt a pénzpiacznak. De ezeket konstatálván, a következtetést le nem vonta belőle, – sze-

85

rinte az ellenzéknek nem feladata megmutatni az utat és módokat, melyek alkalmasak kibontakozni a pénzügyi bajokból. B. Andreánszky Gábor, az antiszemita két párt által aláirt szelvényadót indítványozó javaslat benyújtása alkalmával megfelelt erre. Az ő véleménye szerint kötelessége minden ellenzéknek most kivált, midőn a választások előtt állunk, megmutatni az utakat és módokat, melyekkel a pénzügyi bajokon segíteni akarnak, mert a választók a mint e módot helyeslik vagy nem, fogják osztani bizalmukat. Reámutatott az antiszemitapártnak felirati javaslatára, melyben meg van jelölve az egyetlen mód e pénzügyi bajok orvoslására. Az eddig adómentes állam- és értékpapírok megadóztatásával és a legszigorúbb takarékossággal lehetséges egyedül helyreállítani az állami háztartásban az egyensúlyt. A szigorú takarékosság mérvének megjelölésére néhány konkrét példát mutatott fel. A horvát és az Ő Felsége személye körüli minisztérium beszüntetését, a közlekedési minisztériumnak a kereskedelmi és földmívelési minisztériummal való egyesítését, végre a sok mindenféle új hivatalok nagy részének beszüntetését. Új hivatalok az adó-, tejészeti és selyembogarászati felügyelők, a borászati, kenderészeti és sok vízszabályozási kormánybiztos. Hisz ha így folytatják, akkor ma-holnap a bornak ép úgy, mint minden egyes folyónak, sőt pataknak meg lesz a saját kormánybiztosa, épúgy, mint megvolt a régi görögöknél saját Istene (Derültség.) És ha itt ily komolyan takarékoskodnánk, akkor aztán egész alázattal felkérhetjük a közös hadügyminiszter urat: – takarékoskodjék ám ő is; most azt felelhetné nekünk: Tessék a takarékoskodást otthon megkezdeni, midőn mindenki szórja a pénzt, miért takarékoskodnék épen csak ő. És evvel áttért az állampapírok adómentességének megszüntetésére. Polemizálván a pénzügyminiszter 2 év előtt e tárgyban tett nyilatkozatával, („Ha az antiszemitáknak egyáltalában felelnek, ezt olykor teszik, midőn azoknak a házszabályok szerint nincs többé joguk viszon választ adni”) b. Andreánszky Gábor következőképen folytatá beszédét: „Azt monda 2 év előtt a miniszter úr: Az elébb alkotott törvények által az állam kötelezettséget vállalt magára azokkal szemben, a kik ezen előbbi törvény alapján ezen értéket megszerezték és jogsértés lenne ez velők szemben, kik ezen tudatban a törvényben és a magyar állam jóhiszeműségében bízva, vették meg ezen értékpapírokat.

86 Ez igen szép, de még egyben kellett volna bízniok, a magyar állam fizetésképességében, ily drága kölcsönök felvétele és elpazarlása után. T. ház! Annak idejében Placht úr és Spitzeder Adél kisasszony a höchste Fructification feltalálói, amíg volt hitelük ós akadtak uj áldozatok, kik betéteket eszközöltek náluk, fizették a nagy osztalékokat, – a mint azonban többé nem volt hitelük és betéteket nem eszközöltek náluk – becsukták őket. Hasonlóan cselekszik az állam; erején tul fizeti a túlságos kamatokat azon kölcsönvett pénzekért, – melyeknek egy részét kétes értékű befektetésekre fordította – ós fizeti addig, míg uj kölcsönöket kap. Ez igen furcsa világításba helyezi az állam jóhiszeműségét, melyre a miniszter úr oly önérzetesen hivatkozik, mert ha csak már kölcsönökből képes fedezni az eddigi kölcsönök kamatjait – ezen új kölcsönöket fölvenni annyit tesz. mint uj jóhiszemű áldozatokat fogdosni. De nézzük most az érem másik oldalát: jóhiszemű-e a hitelező? Hitelünk mérvét és értékét a börze határozza meg. Erre meg reá lehet bátran mondani, hogy nem jóhiszemű. ' Hisz láthattuk, hogy midőn a t. pénzügyminiszter úr exposéját tartá az idei budgetről, az ország pártkülömbség nélkül elszörnyűködött, a berlini börze pedig hausse-al fogadta. Mármost akár tette ezt zsidó létére ösztönszerű örömből, szimatolván a közelgő liczitácziót, mely által olcsón hozzájuthat államvaspályánk, dohánymonopóliumunk vagy más vagyonhoz, vagy tette azért, hogy e mesterséges hausse alkalmával tul adhasson birtokában lévő állampapírjain, de semmi esetre sem tette, mert ezen exposé által a magyar állam fizetésképességében való bizalma emelkedett volna. Egyébként nagy része e kölcsönöknek már a gyanús vételek kategóriájába sorozható. Horánszky t képviselőtársam beszédje fölmentett engem attól, hogy itt hosszasabb számításokkal bizonyítsam, mennyit nyert az állam hitelezője az államon. Az általa felhozott számadatok egyikét akarom tovább fejleszteni. A 153 milliós kölcsön fejében kapott 141 milliót papírban az állam, és tartozik ma 270 millióval aranyban Ezután fizet 4%, tesz a 26% arany agió szerint 13.600,000 kamatot, azaz a tőke megkettőztetésén kivül 12 esztendő alatt fizet ma 9Vio°/o kamatot a fölvett összeg után. Most nézzük, az ilynemű üzletekhez mit szól 1883-ki uzsoratörvónyünk, mely, mint azt a 4. §-ban olvashatjuk, mindig csak a valóságban fölvett összeget veszi tekintetbe, az ily conversiónak nevezett prolongatiók jogosságát el nem ismeri. Az uzsoratörvény 1. §-a így szól: A ki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát fölhasználva, olyan kikötések mellett hitelez, vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki – vagy egy harmadiknak engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak, vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni vagy fokozni alkalmasok, az uzsora vétségét követi el stb. Az 5. § pedig így szól: (Olvassa.) Ezen törvény alkalmazandó azokra is, kik a jelen törvény hatályba lépése előtt keletkezett valamely uzsora-követelést a jelen törvény hatályba lépése után, a tényállást ismerve, a 4. §. korlátain (8%) mely-

87 hői 8/10% adó levonatik, tehát a 72/10%-on) túl érvényesítenek. Mármost először is ezen 5. §-nak van annyi visszaható ereje, mint az általam contemplált szelvényadó-kamat reductiójának; továbbá az állam szorultságát, kormányának könnyelműségét minden igazságos bíró megfogja állapítani épugy, mint az állami hitelező túlságos mérvű vagyoni előnyeit, valaminthogy azok az adósnak t. i. az államnak anyagi romlását előidézni vagy fokozni alkalmasak. Olyan hitelező, ki jogát érvényesíteni akarná a 10% adó ellen, mint p. o. az 1876-iki hitelező, ki mint kimutattam, 9-6 kamatot kap évenként, ami által a tőke 12 év alatt megkétszereződik, magántörvényeink értelmében az uzsora vétségét kötvetné el. Távolról sincs szándékom itt e törvény alkalmazását indítványozni, már azért sem, mert itt az állam az agent provocateur szerepét játszaná; de még hitelezőnk kárát sem akarom. Egyedül azt, hogy anyagilag is segédkezzék az egyenlő teherviselés elve szerint pénzügyeinket akkép rendezni, hogy kötelezettségeinek az állam eleget tehessen még az évek hosszú során át; – míg máskép már eddig is csak idegen pénzek segélyével ós ezentúl már nem sokáig fog kötelezettségeinek még csak részben is eleget tehetni. Aki, t. ház, ezen egyetlen módot, mely a takarékossággal karöltve képes pénzügyi bajainkat orvosolni, magától elutasítja, legyen az jelenleg a kormányon, vagy keresse ezáltal a pénzhatalmak kegyeit, hogy oda juthasson, annak t. ház! nincs komoly szándóka takarékoskodni, de jó hiszeműsége sem az állam kötelezettségeinek huzamosb ideig eleget tenni. Határozati javaslatom így szól: ,,A ház utasítja a pénzügy ministert, hogy az eddig adómentes kamatozó állam- és egyéb értékpapírok adómentességének megszüntetéséről haladéktalanul törvényjavaslatot nyújtson be törvényes tárgyalás végett a háznak. Az 1887. évi állami költségvetést pedig visszautasítja a ház a pénzügyi bizottsághoz azon utasítással, mikép az állampapír-szelvények megadóztatásától várható összeget a bevételek közé sorozva, egyúttal a kiadásoknál messzebb menő megtakarítások eszközlését hozza javaslatba.” (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldal egyes padjain.) Komlóssy Ferencz: Hogy a pénzügyi válság szélén állunk, t. ház, ennek oka a zsidó gazdálkodás. A zsidó következetesen egyformán dolgozik úgy az egyes emberek, mint most a kormánynyal. Eleinte kivetette hálóját a földbirtokosokra, majd az iparosra és ennek ajánlgatta a kölcsönt, minthogy ismerte, hogy könnyelmű, el fogja a pénzt pazarolni és akkor hálójába kerül. Ma ugyanezt teszi a tisztelt kormány nyal, mert tudja, hogy könynyelmü és pazarló. Eleinte ajánlgatta neki a kölcsönt, manap már nem ajánlgatja; ellenkezőleg nagy utánjárással képesek önök pénzhez jutni és ha legközelebb lesznek szerencsések hitelmíveletet eszközölhetni a Rothsehild-házzal, nem tudom, hogy nem fog-e szóba jönni a pénzügyminiszteri tárcza, hogy t. i. ezt áldozzák fel a zsidónak és csakis ily módon fognak pénzhez juthatni. (Úgy van.) És itt eszembe jut Herman Ottó képviselő urnák egyik múltkori reflexiója, a melyben egy fejedelemről úgy nyilatkozott, hogy az be nem számítható állapotban van. A legújabb időkben pedig olvastuk, hogy az

88 orosz kölcsön nem sikerült azért, mert az a bizonyos fejedelem nem volt hajlandó konczessziókat nyújtani a kölcsön fejében, vagyis nem akart a megadni az emanczipácziót oly fokban, oly arányban, mint a minőben az megvan más államokban. Már ezen tény alapján konstatálni akarom, hogy annak a bizonyos fejedelemnek mégis több esze lehet, mint az öszszes filoszemita uraknak. (Élénk derültség. Úgy van a baloldal egye s. padjain.) Mindenféle vádakat emeltek a t. túloldal ellen, t ház, de a legnagyobb vádat elhallgatták; azon vádat t. i. hogy a mostani kormány 12 év alatt folyton nézte és engedte tönkre jutni a népet és engedte, hogy e mellett a zsidók folyton folyvást gazdagodjanak, engedte, hogy a zsidók ezen 10-12 évi időközben, mely alatt Tisza miniszterelnök vezeti a kormány ügyeket, az egyptomi húsos fazekak aeráját ismételjék Magyarországon. (Úgy van! a bal és a szélsőbal egyes padjain.) Hogy bajaink első forrásául a zsidók gazdálkodását hozom fel, ennek igazságát be fogja látni mindenki, ha kimondom azt, hogy ha nagyzási hóbortba estünk, – erre bennünket első sorban a zsidóság utalt, akkor midőn kölcsönöket adott, melyekkel azután, mint a tékozló fiú, könnyedén bántunk el. A múltkor a t. miniszterelnök úr és Apponyi Albert gr. képviselő úr nagyon szerénykedtek, a mikor arról volt szó, hogy micsoda financz programmal lehetne a hazát megmenteni. Egyik sem akart kirukkolni az ő terveivel, egyik sem akarta elárulni, hogy és mikóp ? Ne vegyék indiskrecziónak, hogy elárulom a titkot. Akár miniszterelnök úr, akár Apponyi Albert gr. fogná a pénzügyeket komolyan rendezni akarni, ott volna háta mögött a zsidó. (Derültség.) E nélkül egyik sem lehet meg, s miután tudja mindkettő, hogy népszerűtlen dolog manap a zsidóval előhozakodni, titokban tartja mindegyikök a zsidó financzprogrammot és így ebben egymáshoz közel is állanak, csakhogy itt Tisza miniszterelnök urnák bocsátok meg mint Apponyinak, mert a miniszterelnök úr, ha rosszul is gazdálkodik, és a zsidókkal paktál, ez némileg igazolható, mert benne van az árban és kénytelen vele úszni, sokkal rosszabb néven veszem tehát Aoponyi Albert gróf képviselő úrtól, hogy a gyermeket meg nem nevezi a maga nevén, mert azt hiszem, hogy ő is csak ott volna pénzügyi politikájával, a hol Tisza Kálmán, ha a zsidósággal paktál és csak annyival lenne előnyben, hogy míg a miniszterelnök urnák kevés a hitele a zsidók előtt, ha uj firma jönne, akkor a zsidók önként ajánlanának kölcsönöket, csakhogy megnyerjék a jövendőbeli minisztériumot is. (Helyeslés a bal- és a szélsőbal egyes padjain.) Garancziát nem látok egyik ellenzéki párt programmjában sem mindaddig; míg az, az antiszemitizmus zászlaját nem teszi magáévá. Andreánszky Gábor b. határozati javaslatát fogadom el. (Helyeslés a bal és szélsőbal padjain.) Szemnecs Emil: Mi már több alkalommal kimutattuk, hogy e hazában nincs valódi szabadelvűség, mert annak legelső feltétele az, hogy az államjogok egyenlősége mellett a teherviselés is egyenlő legyen, s hogy ne legyenek kiváltságos osztályok, a melyek a terheket viselik, és a melyek az állami terhek alól kibújnak. A terheket nálunk Magyarországon a föld viseli; pedig Magyarország agriculturalis állam, melynek létalapja a föld és így a földet kímélni kellene. Míg a földadó 25½% addig a kereskedőknek és a zsidóknak

89 adója csak 10%; míg a föld 25½%-ot és az erre kivetett jövedelmi pótadó czímén 30%-ot fizet, addig a III-ik osztályú kereseti és az ez után járó jövedelmi pótadó csak 10%. Panaszkodtak magáról a túloldalról is a középbirtokos osztálynak: a gentrynek, általában a társadalomnak pusztulásáról. Ez oldalról rámutattak arra, hogy része van a pusztulásban a kormány politikájának; mi tovább megyünk, t.. ház, s azt mondjuk, hogy főrésze e kormánynak zsidós politikája, az a politika, mely a zsidó emanczipáczió kimondása után kimondta a tőke és uzsoraszabadságot, mely tönkrejuttatta a földbirtokos osztályt s odavetette a hivatalok előszobáiba. A szelvényadóval is úgy lesz, a mint más alkalmakkor, midőn ajánltattak az ellenzék részéről egyes remediumok, most sem fogja a kormány elfogadni és behozni az általunk ajánlott börze- és szelvényadót, mert ezáltal maga alatt vágná a fát, azt a zsidóságot támadván meg, a mely hű szövetségese, a mely pénzt ad neki, a mely kormányát állandósítja. Elég e tekintetben utalni arra, hogy a rente-conversio nagy tinancz művelete, mely jövőre kilátásba helyeztetett, csak azért fog végrehajtatni, mert a világot uraló Rothschild-dinastia nem akarja, hogy legyenek Magyarországnak oly terhei, melyek után a kamatok nem az ő zsebébe folynak. Valóságos czélja tehát a kormánynak, hogy az államadósságot mind Rothschild kezébe hajtsa és ekép e fajt teljesen úrrá tegye a haza felett. Mikor fogják a Rothschildok a kormánynyal szemben éreztetni felsőbbségüket, ez a jövő dolga; nekünk elég utalni arra, hogy Oroszországgal szemben a kölcsönkötést a zsidóság már feltételhez kötötte. Azonképen feltételhez fogja majd kötni a zsidóság nálunk is, s az állam csak úgy kapja majd meg a kölcsönt, ha a zsidóságnak megfelelő concessiót ad! (Tetszés a bal és szélsőbal némely padjain.) Ez is igazolja, hogy a zsidóság világuralomra törekszik, hogy a tőkének és a tőkét képviselő börzianereknek czélja, hogy a miképen hatalmukba kerítették a vagyont, befolyásuk alá vegyék az államot is, mert csak így képesek megvalósítani azt az Ábrahámnak adott bibliai jóslatot: Neked adom a föld minden népeit ős megszaporítom számodat, mint az ég csillagait. Ez idő közel van. Látjuk, hogy foglal helyet a zsidóság a társadalomban lépésről-lépésre, mint szorítja ki a keresztény őslakosokat a legjobb positiókból, mint ejti hatalmába a kormányt, mint lép fel zsarnokként; szóval látjuk, mint törekszik valósággal világuralomra. A mózesi alkotmánynak volt egy igen nevezetes intézkedése. Tartottak ők is jubiláris esztendőket, nem olyanokat, mint a miniszterelnök úr, (Derültség.) hanem olyant, aminőt tart nemsokára a pénzügyminiszter úr. Ennél a zsidó jubileumnál kiválasztottak egy bakkecskét (Derültség) és erre az összes faj bűneit ráverve, a rabbinus kiűzte a pusztára. Körülbelül ez lesz a legközelebbi napok teendője. (Élénk tetszés a bal és szélsőbal némely padjain.) Azután következett a jubileum második része^ és ez abból állott, hogy minden zsidónak, amit 7 év alatt csalt és lopott, vissza kellett adnia igaz tulajdonosának. Ez már kiment a divatból és a zsidóság érthető anyagi okokból lemondott e törvény érvényesítéséről, de nem mondott le a nép, mely meg fogja egykor unni a kizsákmányolást és kiszipolyozást, és majd tart oly jubileumot, hogy valamint a XVIII. század végén egy Bourbont nyakaztak le, azonképen a XIX-et a Rothschildok felakasztása fogja befejezni. (Mozgás.)

90 Elnök: (Halljuk! Halljuk! Méltóztassék meggondolni, képviselő úr, hogy a parlamentben nem szokás ilyesmit mondani (Helyeslés.) Sztemnicz Emil: Éppen e rendreutasítás akadályozott meg annak felemlítésében, hogy ezt nem én mondom, hanem egy jeles franczia író, Drumont. Idézni pedig mindenkinek szabad. Elfogadom a rendreutasítást s szavaimért a felelősséget elvállalom. Meg vagyok győződve róla, hogyha a parlamentben nem is, ott künn a nép között igen sokan igazat fognak nekem adni. Hiszen a dolog természetes következménye ez, mert minél inkább halmozódik össze a vagyon és tőke egy kézben, annál inkább fog a proletariátus szaporodni és eljön az idő, midőn a zsidóság vagyonának millióival a tömeg karjainak milliói fognak szemben állani (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Ismételten hivatkozva arra, hogy mi e határozati javaslatunkkal is az adómentességnek, a zsidókiváltságnak megszüntetését czélozzuk, hivatkozunk arra, hogy valamiként a börzeadónál, úgy jelenleg is határozati javaslatunk igazságos voltát senki kétségbe nem vonhatja és midőn hivatkozunk arra, hogy a dolgok természetes fejleménye az, hogy a földbirtok adójának óriási felszaporodásával, a tőke adómentessége fenn nem tartható, ajánlom határozati javaslatunkat. Én a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom, ellenben hozzájárulok Andreánszky igen t. képviselő úr által beadott határozati javaslathoz. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) Vadnay Andor: Hogy mi bizalommal a kormány iránt nem viseltethetünk, hogy mi annak politikájával elégedetlenek vagyunk, annak mindazokon kivül, amelyek e vitában az ellenzéki padokról fényes ékesszólással, meggyőző dialektikával már felhozattak, én specialiter, mint antiszemita is okát kívánom adni s élek az alkalommal, hogy a zsidó kérdésről, mielőtt azzal ismét a fórumon, a választások izgalmas színhely ón jelennénk meg, nézetemet itt röviden előadjam. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, t. ház, vannak némi aggályaim, midőn felszólalásomba kezdek. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen nincs még egy éve, midőn osztatlan applausus kisérte e teremben Pulszky Ferencz képviselő urnák egy beszédét, melyet egész méltatlankodva kezdett azzal, hogy meddig lesz kénytelen a ház még eltűrni, mikép néhány képviselő itt egy vallásfelekezet felett újra, meg újra kritikát gyakoroljon, felette piszkolódjék? Hát t. ház, válaszképen mondhatnám azt, hogy a mi antiszemita felszólalásainkat ezután is kénytelen lesz nemcsak Pulszky képviselő úr, hanem a ház minden egyes tagja eltűrni, kénytelen lesz a jövő országgyűlésen is, amelyen előreláthatólag jóval nagyobb számban leszünk jelen, kénytelen lesz mindig, valameddig e házban a szólásszabadság fennmarad. De talán nincs is helyén említést tennem most erről. Idejét múlta már. Azóta sok minden változott. Hiszen alig egy hete járta be a sajtót egy jeremiási hangon írt panaszlevél, (Derültség) melyben a képviselő úr a hatóság segélye s a közrészvét felhívása végett hosszasan elmondta, hogy őt, a szegény tapasztalatlan fiatal embert, hogyan hálózta be és szedte rá egy uzsorás kompánia. (Derültség) Hogy aztán ennek a kompániának a tagjai egytől-egyig zsidók, ez a körülmény – szívesen konczedálom – lehet a puszta véletlen játéka Hogy a zsidóság létszáma, gazdasági hatalma és politikai befolyása

91 napról napra és mily óriási arányokban növekedik, arra reá mutatnom csaknem felesleges. Mindenki aggódva látja, érzi ma már, – azt hiszem magok a zsidók is, hogy a feltétlen és kivétlen emanczipaczió kimondása végzetes politikai hiba volt. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbal egyes helyein.) Távol legyen tőlem, t. ház, hogy ón a zsidó vallásfelekezettel mint ilyennel csak egy pillanatra is bíbelődni akarnék. (Helyeslés a balés szélsőbal egyes helyein.) Ez a társadalmi békés együttlét és megférhetés szempontjából csak annyiban igényel beleszólást, a mennyiben ez a hit tulajdonképeni tárgyain túlterjeszkedve társadalmi és erkölcsi szabványokat is tartalmaz. Íme t. ház, mily képtelenségekre vezet az a könnyelműség, ha feltétlenül emanczipáltatik valamely hitfelekezet, mielőtt mint ilyen ellenőrizhetőleg organizálva, mielőtt hittételei bemutatva lettek volna, – mint ez annak idején, igen helyesen, a reformált egyházaktól megkívántatott. Azzal a ténynyel, hogy meghallgatásra itt e házban nem találunk, leszámoltunk. Kérvényeztünk, indítványoztunk az emanczipaczió módosításáért, ajánlottunk palliatív-eszközöket is. A két ellenzék a kormánypárttal karöltve nevette ki a szelvényadót, melyet javaslatba hoztunk, vetette el a börzeadót és a börzebíróság eltörlését, Nincs tehát más hátra, mint önöktől, az alakilag megengedem illetékes fórumtól, a még illetékesebbhez: a magyar néphez, s ahhoz a jövőhöz apellálnunk, a melyet hazánk politikai életében még megérnünk adatott. Azt hiszem önök is tapasztalhatják, és ezt leginkább tapasztalhatja a tisztelt függetlenségi és 48-as párt, hogy a nép már kezdi unni az ország függetlenségének hangoztatását azoktól, a kik tétlenül nézik, sőt leplezni akarják, hogy a földbirtokos, az iparos pusztul a zsidóság előtt s a munkás kivándorol – a nép szeme kezd már felnyílni, a nép érzi, hogy a zsidósággal üzleti élelmesség, anyagi gyarapodás dolgában nem birja ki a versenyt, érzi az égre kiáltó igazságtalanságot, a mely abban rejlik, hogy egy dologtalan faj elől minden erőlködése, szorgalma daczára meg kell hátrálnia, mert a kormány s a parlament részéről védelemre nem talál. (Úgy van! úgy van! a bal és szélsőbal némely padjairól.) Ellenfeleink közül azok, kik a zsidóság növekedésének aggasztó voltát belátják, magukat és bennünket azzal szoktak visszariasztani, hogy agitácziónknak békés vége nem lesz s a felizgatott szenvedély kitörésre vezet Hát ez, t. ház, merem állítani, inkább függ az övék, mint a mi magunktartásától. Mi a közvéleményt arra készítjük elő, hogy törvényes úton vonassanak meg a zsidóktól mindazon jogok, melyek az ő kezükön, a vérükben rejlő élelmesség és összetartásnál fogva monopóliummá válnak ; mi alkotmányos utón keresünk olyatén megoldást, a mely nemzetünk fennmaradását a maga önállóságában, eredetiségében lehetővé teszi. Ha nem fog sikerülni, akkor a válságos kitörés úgyis csak idő kérdése. Mihelyt egyszer két faj között, a melyek szokásaik, tradiczióik, erkölcseikben is amennyire csak lehet különböznek egymástól, felszínre kerül a hatalmi kérdés, az a kérdés, hogy melyikünk itt az úr, ott a kitöréshez nem kell már ok többé, csak alkalom. Tudjuk, mélyen érezzük azt mi is, hogy az erőszakos megoldás igen kegyetlen lehet s mindakét félre romlást hozó. De ha bizonyosak volnánk abban, a mit nem hiszek,

92 hogy ezt a nagy válságot, ha hallgatunk, ha leleplezzük a zsidóságot, el fogjuk kerülhetni, még akkor sem tehetnénk azt, hogy tétlenül, panaszkodva nézzünk eléje a teljes nemzeti elzsidósodás, a lassú, de bizonyos megsemmisülésnek. (Úgy van! a bal és szélső bal némely helyein.) Azt mondják, hogy mi zsidóüldözést szítunk. Én pedig azt mondom, hogy önök, kik a törvényes megoldást kerülik, egyenesen előkészítik azt. A felelősség súlya legalább is egyenlően fog megoszlani közöttünk. Széchenyi István 1844-ben Zay Károly grófnak válaszolva a felsőházban, következőleg nyilatkozott: „Az angol nemzet ugyanis elibertálhatta a zsidófajt, mert ha pl. én egy palaczk tentát öntök egy tóba, azért a víz nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja; ugyanez áll Francziaországra nézve is: de ha a magyar levesbe az ember egy palaczk tentát önt, megromlik a leves és azt meg nem eheti az ember. De más példát hozok fel: ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermek, és ha a bárkába bejön a víz s előttem apodiktice áll. hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom; de biz én a magam gyermekét conserválom és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik; (Helyeslés a bal és szélső bal némely padjain) s annak, ki a nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlen, hogy most oly elemeknek, melynek több intelligentiája, több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezményeket nyújtson.” Továbbá így nyilatkozott: „Bár mondhatná mindenki valláskülönbség nélkül: nekem is van hazám, ez az ultima ratió, ez a kikötőm, mely felé vitorlázok, de mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlliberalismus által, egy túlzó indulat által magamat vezettetni nem hagyom; hogy magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, és ezen hűséget minden más nemzetben tudom becsülni; de miután magyaroknak teremtett az alkotó, legyünk is azok, és legyünk tisztán magyarok.” Végül kijelentem, t. ház, hogy az előttünk fekvő költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Élénk helyeslés.)

Vadnay beszédének nagy hatása volt, a függetlenségi párt zsidóbarátjai ingerülten félbeszakíták több ízben a beszédet – míg a tétovázók a pártban határozatlan némasággal fogadták azt. A filoszemita függetlenségiek kétszínű politikája az orsvág előtt lelepleztetett. Iszonyú ijedtség uralkodott tehát, midőn az antiszemitizmus competens fóruma – azon képviselők egyike, kik nyílt antiszemitizmusuk miatt a zsidó sajtó általi üldöztetésnek vannak kitéve, desavouálta a filoszemita függetlenségi pártnak politikáját, melynek a népszerűség elnyerése végett utolsó időben antiszemita mázt adtak. Az antiszemita álarcz lerántatott arczukról és az ország ismét felismerhette bennük az Eötvös Károly és Mezey Ernők kebelbarátjait. Hétfőn vészjósló arczczal léptek a házba a filoszemita függetlenségiek Elsőnek Matkovich szólalt fel. – Vadnay Andor

93

beszédének egy mondatát kettészakítva, igyekezett azt félremagyarázni. De Vadnay résen állott és a képviselőház naplójából reá olvasta az igazságot. Nem sikerülvén Matkovich támadása, felszólalt Irányi Dániel és panaszos hangon pártja számára vette igénybe az összes 1830 év óta történt nagy alkotásokat, – mintha gr. Széchényi István, Eötvös József, Deák Ferencz és a 48-as korszak összes nagy államférfiai Irányi-pártiak lettek volna, vagy egyáltalában részük nem lett volna e nagy alkotásokban. Kínos hatású volt e beszéd, mely nem átallott az emberi szánalomhoz Jeremiási siránkozás hangjain folyamodni. Vagy egy tuczat lelkes követője – igyekezett nagy tapsot és óriási helyeslést csapni, – de saját pártjának jobb ízlésű része épúgy mint a ház többi pártjai szánalmas síri csenddel fogadták Irányi beszédjét. Erre Vadnay Andor személyes kérdésben szólal föl, s hangsúlyozza, hogy ő nem mondta, hogy a 48-asok elvét, de szereplésüket unták meg. A szabadságot és egyenlőséget összeegyeztetni képtelenségnek tartja s azt hiszi, hogy a népnek nem ér semmit, hogy független, ha meg nem védik a zsidók ellen. Nem a 48-as eszméket unja a nép, hanem önöket s az önök szereplését Hirdetik a külön vámterületet 20 év óta s mikor a vámtarifa itt tárgyalásra kerül, nincsenek jelen húszan; 20 év óta korteskednek önök odakünn az önálló jegybankkal s öt perez alatt egy rövidke határozati javaslattal hagynak vele végezni idebenn. Dobálóznak a nagy forradalom jelszavaival, szabadsággal, egyenlőséggel és azalatt leplezgetik azt, hogy a zsidóság, a kereskedelem, az ipar teréről s a földbirtokból kiszorít bennünket. Nem egyenlőség kell, tisztelt képviselő úr, annak a ki éhezik, hanem kenyér, a földönfutónak nem egyéni szabadság, mert abból úgyis több van neki mint kéne, hanem hajlék: az üzleti téren a gyengébb, kevésbbé élelmes kereszténynek nem szabadverseny, hanem védelem. (Helyeslés.)

Következett erre Zimándy lgnácz; a rendelkezésre álló terünk nem engedi, hogy elvtársaink beszédeinek nem a szelvényadóra és az antiszemitizmusra közvetlen vonatkozó részeit leírjuk. És azért e hosszabb beszédből csak következőket közölhetjük:

T. ház! Hogy Tisza Kálmán miniszterelnök urnák soha sem volt politikai programmja, hogy ő soha sem tudta, mit akar; hogy nagyszabású nemzeti politika helyett csak holmi talmudi apró-cseprő politikai fogásokkal és államférfiúi Greislerségével (Élénk derültség a bal és szélső baloldalon) csak saját határtalan hiúságának kielégítésére iparkodott, azt a nemzet nagy bölcse Deák Ferencz már jelezte. Semmitől se riadt vissza Tisza Kálmán miniszterelnök úr. Megtett ő mindent, hogy hazánk gyarmati helyzetét a mindenben őt vakon követő pártja által megszavaztassa és ez által a kormányhatalmat, melyhez gonosz szelleme lánczolta, továbbra is megtarthassa. Megtette a t. miniszterelnök

94 úr azt is, hogy látván a dolgot, már megsokallá úgynevezett liberális pártbomladozását és a nemzeti őserő reakczióját merényletei ellen, fogja magát és pártja előtt oda nyilatkozik, hogyha a bécsi alku feltételeit el nem fogadjuk, Rothschild nem ad 40 millió kölcsönt és akkor a haza pénzügyi bukása kikerülhetetlen. No, íme, t. ház, Rothschildnak ily alszerü ágensévé törpül a magyar államférfiú, a ki csak egy évvel a fenyegetés előtt azt hirdette itt nyilvánosan a parlament előtt, hogy 1887-ig rendbe hozza a magyar fináncziákat, megvédi az országot a pénzügyi és gazdasági érdekeink elismerésével Ausztria részéről vagy önálló vámterület felállítása által. S íme alig 6 hónap múlva azt hirdeti ubi et orbi: hogy ha hazánk pénzügyeit akarnók rendezni akár pénzügyi igazságos követelményeink elismerésével Ausztria részéről, akár önálló vámterület által, akkor hazánk pénzügyi bukása elkerülhetetlen. Már most, t. ház, azt kérdezem: mikor ámította jobban a t. miniszterelnök úr az országot ? Akkor-e midőn azt mondta, hogy rendezni fogja az ország pénzügyeit, vagy akkor-e, midőn azt mondta, hogy ha az ország pénzügyeit akarná rendezni, a bukás kikerülhetetlen? Azt hiszem, mindkét esetben ámított és azért én méltán mondhatom, sőt kötelességemnek tartom, mint képviselő kimondani, hogy a miniszterelnök úr ez oknál fogva nem a miniszteri székbe való, hanem vád alá volna helyezendő. (Nyugtalanság a jobboldalon.) De még ennél is többet tett a miniszterelnök úr. A Rothschilddal való fenyegetést nem találván még elegendőnek a bécsi alku kierőszakolására a magyar parlamentben, fordult az ultima raczióhoz, a magyar apostoli király szent és sérthetetlen személyét a kenyérmezőn mindennapi kenyérért tusakodó politikai pártok sorába állította le trónja mngaslatáról, ezen szavakkal: A király határozottan ellenzi a külön vámterületet és önálló nemzeti bankot. Már t ház, ily játékot a trón fényével e házban még nem űzött senki. (Igaz ! Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) T. ház, ha mindezek, miket Tisza Kálmán miniszterelnök úr ellen felhoztam, nem történtek volna is, csak azon egy igazság, csak azon egy tény, hogy ő pazarló miniszter, elég arra, hogy mi neki a költségvetést megtagadjuk. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) S hogy a miniszterelnök úr pazarló, kitetszik abból, hogy a Lengyelországból sáskasereg gyanánt betódult idegen parazita zsidóság mind mellette van. (Derültség a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) A parazita zsidóság, az astutia asiatica hűséges lenyomata köztudomás szerint mindig a pazarlókhoz szegődik. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék ily erős kitételekkel illetni Magyarország 650 ezer polgárát. (Helyeslés a jobboldalon) Tehát mondottam, hogy a t. miniszter úr pazarló. Már pedig t. ház, a közönséges családi és társadalmi életben is azokra, akikről tudjuk, hogy pazarlók, bizony nem szoktunk bízni semmit, különösen nem a családok, a házak pénzügyeit, annál kevésbé lehet, t. ház, egy ország pénzügyeit olyan miniszterre bízni, akiről be van bizonyítva, hogy pazarló. És azért bizton remélem, t. ház, hogy mindazon t. képviselő urak, a kik nem tartoznak azon osztályhoz, amelyről Horatius azt mondja: „Sunt quos curriculo pulverem Olympicum collegisse juvat” – – – – hogy mindazon képviselő urak itt is ott is, akiket nem holmi hiú mulandó

95 sivár földi előny reménye nem alantas, talmudi önhaszonlesés, hanem keresztény eszmék és érzelmek világában átszüremkezett igazi honszeretet szelleme lelkesíti, hogy mindezen t. képviselő urak nem fogják megszavazni a költségvetést. Én legalább a magam részéről nem csak hogy meg nem szavazom azt, hanem tisztelettel kérve kérem a t. miniszterelnök urat kérem, őt a magyar nemzetnek gyászba borult geniusa nevében, (Élénk derültség) hogy végre valahára hagyja el azt a helyet, (Helyeslés a bal és szélső bal némely padjain Derültség jobbfelől.) amelyen 12 esztendő óta minden éljenzés, minden jubilálás daczára a jobb sorsra érdemes magyar nemzetet az anyagi és erkölcsi bukás és romlás szélére vitte. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hagyja el végre valahára azt a helyet és engedje át másnak, oly férfiúnak, a ki tud is, akar is segiteni a szegény, már véginségre jutott magyar nemzeten. Nem fogadom el a költségvetést és csatlakozom az Andreánszky t. képviselőtársam által beadott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) Veres József következőképen szólt: Busbach Péter t. képviselő úr vádol bennünket, hogy a beolvadást akadályozzuk. Nem mi rajtunk múlik, hogy a zsidó nem olvad be a magyar nemzetbe: hanem a zsidón; vére, vallása, története, emlékei és reményei tiltják attól, hogy beolvadjon a magyar nemzetbe. (Úgy van! a bal és szélső bal némely padjain.) Hiszen nem ülhet egy asztalhoz kereszténynyel a nélkül, hogy magát tisztátalannak ne tekintse; nem ehetik ugyanabból az ételből, a melyből evett a keresztény, (Derültség) méltóztassék csak Trefort miniszter urat megkérdezni – a nélkül, hogy magát tisztátalannak ne tekintse. És nem is akarnak beolvadni semmiféle nemzetbe. Állítólag Rothschild mondotta Londonban, mikor a német zsidók templomára, a melyet Londonban építettek, valami kegyadományt kértek tőle; „Nem ismerek német zsidót, angol zsidót, csak zsidót.” Különben mire való volna az a szövetség Parisban, amely az egész zsidófaj ügyeit vezeti, ha be akarnának olvadni valamely nemzetbe? Mindaddig, míg a zsidó szent könyvei folytán a keresztényt csak góinak, csak baromnak tekinti, addig ő nem tekinthet bennünket egyenlőnek saját magával s ha ők megvetnek bennünket mint barmot, ne vegyék tőlünk rossz néven, ha nem tolakodunk az ő társaságukba, hanem elfogadjuk, hogy ők külön akarnak tőlünk élni. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) De hát mikép mutatta meg Magyarország zsidósága, hogy be akar olvadni? Avval, hogy a jogokból kikérte a maga dús részét, a kötelességek kikérését azonban ott felejtette. (Derültség a bal és szélsőbal némely padjain.) Megteszi minden felekezet, minden nemzetiség a haza iránti kötelességeit a közművelődés terén, csak a zsidóság nem vállal el terheket azon egyszerű oknál fogva, mint Wahrmann képviselő úr a hitközség tanácsában mondotta: elvből nem lehet gymnáziumokat építeni, pénz is kell ahhoz! (Derültség a bal- és szélsőbal némely padjain.) Pulszky Ferencz képviselő úr azonban azt mondotta: mit tartozik ez a költségvetéshez? Közvetve, sőt közvetlenül is egészen hozzá tartozik. Egy az, hogy

96 a kölcsönt a t. kormány a zsidóktól kapja, (Tetszés a bal- és szélsőbal némely padjain.) és amint Oroszországnál és Romániánál látjuk, a zsidóság szeret némely specziális föltételeket is kötni magának: emanczipácziót. meg effélét, tehát éppen zsidó czélokat; más az, hogy egészen máskép nézne ki Magyarország költségvetése is, ha a zsidóság is a terhekből elvállalná azt a részt, a mely őt megilleti, ha pl. közel 10 ezer gymnaziumi tanulója levén, fentartana 10-20 gymnaziumot, azzal meglehetősen könnyítene a költségvetési tárczán. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélsőbal némely padjain.) Még egy megjegyzést legyen szabad tennem és ezzel bezárom felszólalásomat. (Halljuk!) Nagy megütközéssel és ellenmondással fogadta a háznak ezen oldala, a függetlenségi és 48-as párt Vadnay Andor t. barátomnak azon kifejezését, hogy a nép kezdi már unni a jelszavak hangoztatását azoktól, akik bajai iránt nem mutatnak kellő érzéket. Engem igen meglep az. hogy a t. párt tagjait ez meglepte; mert hiszen Vadnay t. barátomnak ez a nyilatkozata nem azt jelenti, hogy most már az a párt a függetlenség helyett vegye fel az antiszemitizmust, hanem azt, hogy a függetlenség mellett tűzze ki az antiszemitizmust is. A kettő nagyon szépen megfér, sőt egyik a másik nélkül lényegileg nem lehet el, mert hiába hangoztatjuk mi a függetlenséget Bécstől, mikor ide ben szolgái vagyunk a zsidónak. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) És itt hivatkozhatom példának okáért a nagy magyarnak Széchenyi Istvánnak szavaira, a ki azt mondta: „a nemzetnek gazdagnak kell lenni, ha szabad és független akar lenni, mint a teli zsákot, nem oly könnyen hányják-vetik, de ha üres, a gyermek is tovább rúgja:” a nemzetnek vagyonra, erőre, gazdagságra kell törekedni, akkor szabadságát meg tudja védeni, különben tönkre megy és hiába jön alkalom a függetlenség kivi vására, gyengék, elsorvadtak leszünk. Hallottam egy igen népszerű hasonlatot, amely bár kissé triviális, nagyon jól magyarázza köztünk és a függetlenségi párt közti viszonyokat. Mi épen oly igaz hívei vagyunk a függetlenségnek, mint önök, szeretjük. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nemcsak függetlenségi antiszemiták vannak!) Igaz, két külön párti antiszemiták vannak : függetlenségi antiszemiták és mérsékelt ellenzéki antiszemiták. Én mint függetlenségi antiszemita mondom, hogy oly híve vagyok Magyarország függetlenségének, mint bárki, szeretem Magyarország szabadságát, függetlenségét, a mint akárki a párton. (Helyeslés a bal- és szélső baloldal némely padjain,) A népies hasonlat így van: Függetlenségi párti ellen léptem föl, mint független antiszemita, két választó polgár vitatkozott, hogy mi köztünk a különbség, az egyik azt mondta: „no atyafi, mindkettő turóscsuszát tálalt, csakhogy az antiszemiták hozzáadják a töpörtyűt is.” Csak olyan ételt tálalunk a nép elé, ugyanazon elmeket hirdetjük, mint önök, csak hozzá adunk még valamit, a mi hozzá tartozik. Hát t. ház, a betegre tökéletesen mindegy, ha allopathice vagy homeopathice gyógyítják meg, csak meggyógyítsák. Ne vitatkozzunk, hogy melyik volt azon elvek hangoztatásában következetesebb, bátrabb, nyíltabb, őszintébb, a miket Irányi t. képviselő úr tegnap felhozott, ámbár a mint értesítve vagyok, ugyanazon elveket az antiszemiták hangoztatták először

97 és csak azután jött egy része a t. pártnak hozzá. Én részemről örömmel vettem tudomásul Irányi t. képviselő úr tegnapi nyilatkozatát, mert azt látom, hogy körülbelől egy nézeten vagyunk vele, csakhogy e kérdésekben mi állunk elől mint vezetők és csak szükségből alkalmilag csatlakoznak hozzánk, el-elfogadva azon jelszavakat, melyekről tudják, hogy odakünn jó hangzásnak. (Úgy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) Azt mondta az igen t. képviselő úr, hogy a zászlót mocsoktalanul meg fogja őrizni. A beszédnek egy nagy hibája volt, minden tiszteletem mellett legyen szabad ezt megjegyeznem: a praemissa nem jól volt felállítva. Nem így áll az alternatíva t. képviselőház, hogy vagy függetlenség, vagy antiszemitizmus, mert akkor kellene csak így választani, hogy eldobjuk vagy bemocskoljuk azt a függetlenségi zászlót és tartsuk fennen az antiszemitizmus lobogóját, hanem úgy, hogy a függetlenség lobogójára méltóztassék odaírni azt is, ami az igazi jogokat biztosítja a nép számára, az antiszemita elvet. A legszebb, a legnemesebb érzelmekből származhat az igen tisztelt képviselő urnái az a merev, rideg ragaszkodás az egyszer kimondott elvekhez, a melyeket nem enged alkalmazni a körülményekhez, de hiúság: pedig a politika az exigencziák tudománya; ha a tapasztalat bebizonyítja, hogy a zsidók föltétlen emanczipácziója ártott, inkább az egyenlőség elvét áldozom fel, mint a magyar nemzetet. Elfogadom azért Andreánszky barátom határozati javaslatát. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal egyes padjain.)

Veres ezen beszédje mély hatást tett nemcsak tartalma, de kitűnő szónoki előadása által is, mely Apponyié után határozottan a legszebb az egész házban. Utána Majthényi Ádám függetlenségpárti kelt fel, hogy elsőszülött beszédjét a zsidóbarátságnak szentelje. Az ülést Rácz Géza beszédje zárta be, melyet a telt ház nagy figyelemmel hallgatott.

Pulszky t, képviselő úr beszédében a történelemre hivatkozván, azt mondta, hogy az uzsora nem új találmány és nem is a zsidók találmánya, hisz megvolt már a rómaiaknál is. Nagyon jól tudjuk, hogy megvolt, de méltóztassék emlékezetének visszanyúlni a régibb korszakokba is. Jól ismerheti, mint a történetírás terén is kiváló szerepet játszó férfi, az egyiptomiak történetét. Tudhatja, hogy a zsidók vendégül jöttek volt oda, azonban az egyptomiak csakhamar megelégelték az ő ottani szereplésüket, mert ők tisztességes munka helyett elkezdtek uzsoráskodni épen úgy, mint hazánkban, és mikor e miatt az egyptomiak felháborodván ellenük, vájogvetésre és téglakészítésre szorították őket, a zsidók készek voltak inkább neki menni a Verestengernek, mintsem választottnépi csontjaikat ilyen munkával meggyalázzák. (Derültség.) Csakhogy abban a nagy sietségben is, melyet ez alkalommal tanúsítottak, egyről nem feledkeztek meg, hogy t. i. az egyptomiak arany és ezüst edényeit, melyeket mint zálogokat maguknál tartottak, magukkal ne vigyék, vagyis el ne lopják. És ezért történt, hogy Pharao utána ment. Mert az egyptomiaknak sokkal több eszük volt, hogy sem a zsidókat akarták volna visszahozni, hanem vissza akarták hozni edényeiket.

98 (Derültség.) Azonban ez is bolond gondolat volt tőlük, mert a mint Pulszky t. képviselő úr jól tudja, a mire a zsidó egyszer ráteszi a kezét, azt ugyan nem igen lehet tőle visszakaparítani. (Úgy van! a bal és szélső bal némely padjain.) És hogy a zsidók ez alkalommal csakugyan elvitték magukkal ezeket az arany és ezüst edényeket, annak fényes bizonyítéka az, hogy a pusztában volt miből arany borjút önteniök. A mi kivándorlóinknak bezzeg nem igen tellik aranyborjúöntésre. (Igaz! a bal és szélső bal némely padjain.) De nem csak ezzel akarok érvelni az uzsorának zsidó eredete mellett, azzal sem, hogy a nép majdnem mindenütt egynek tekinti a zsidót és az uzsorát. Különben is nem az a lényeges kérdés, ki találta fel, hanem az, ki gyakorolja ezt a szépséges mesterséget. A mondottakból is nagyon jól láthatja a t. képviselő úr, hogy az uzsora feltalálásának érdeme inkább illeti a zsidókat, mint – a hogy ő állította – az alphabet feltalálásának, vagy csak Európába való behozatalának érdeme is. Midőn az összes költők közt a legnagyobb emberismerők egyike Shylock-ot zsidónak teszi, ezzel is a mi állításunknak ad jogosultságot ép úgy mint az, hogy ma, mikor az uzsora miatt a vádlottak padján annyi egyént látunk, azok kivétel nélkül zsidók. T. ház! ha ezelőtt 12 évvel Istóczy Győző t. képviselő úr az antiszemita zászlót ki nem tűzi, akkor lehetnének egyes keresztény képviselők, de azok nem harczoltak volna többé magáért a függetlenségért, hanem a zsidók közt iparkodtak volna maguk is zsidókká lenni. (Derültség, úgy van! a bal- és szélsőbal némely padján.) Azt hiszem, hogy a zsidók nem nagyon lelkesülnek a haza függetlenségeért. Önök tudhatják nagyon jól, hogy éppen azokat a képviselő urakat, a kik a zsidókért tették tűzbe a kezöket, éppen azokat buktatták majdnem mindenütt. Önök tudhatják nagyon jól, hogy a zsidók szeretete a magyarok iránt milyen lelkes. Nézzék meg a zsidó szeretetnek hévmérőjét, a börze-árfolyamot, ott láthatjuk, hogy a zsidók mindig többet adnak az osztrák állampapírokért, mint a magyarokért, Helfy és Enyedy képviselő, urak hiába kérik a zsidókat, hogy azok örüljenek a haza függetlenségének, sohasem fognak azok önökkel ebben a tekintetben egyetérteni. Mi azt akarjuk, hogy 48-as és függetlenségi párt legyen, de ne zsidóktól függő, 48-as emanczipaczionális párt. Nem fogadom el a költségvetést, hanem csatlakozom Andreánszky t. barátom határozati javaslatához. (Helyeslés a bal- és szélsőbal oldal némely padján)

Másnap Polonyi dörgedezett az antiszemiták ellen, ferdítésekkel spékelt beszédjében. Beszédje szerint az egyes képviselő annyit ér, a mennyibe mandátuma került, – és hazabeszélvén, értésére adta a választó közönségnek, hogy a ki szavazatát el akarja adni, hozzá forduljon és ne az antiszemitákhoz, mert azok a. votumokat nem szokták vásárolni. Mintha azt lelkes elvtársaink és választóink nem tudnák– és mintha első kívánsága volna a magyar választóknak votum-

99

jaikat eladni a saktervédőknek, kik aztán érdekeiket éí az országot jó nyereséggel eladják a zsidóknak. És pártjából, a függetlenségi és 48-as pártból, egy lélek sem állt fel tiltakozni e lélek vásárló tanok ellen. Azokat tehát sajátjuknak elfogadták. Polonyinak személyes kérdésben röviden, de találólag feleltek: Vadnay, Veres és Rácz; Verhovay pedig felszólalásában helyreigazítá a Polonyi által elferdítve előadott tényeket és bebizonyitá nekik, hogy ők Kossuthot is, kire oly büszkén szeretnek hivatkozni, megtagadták. B. Andreánszky Gábor következő antiszemita irányú indokolással ajánlotta szelvényadójavaslatát. Mi antiszemiták, t. ház, programmunk egyik sarkpontjául az, államháztartás egyensúlyának helyreállítását tekintjük, és egyedül csak az állampapírok adómentességének megszüntetésével, a legszigorúbb takarékossággal, és hazánk gazdasági Önállóságának és függetlenségének együttes kivívásával képzeljük ennek lehetőségét (Helyeslés a bal és szélsőbal padjain.) György Endre t képviselő úr azt állítja, hogy azon társadalmi osztály, mely 1848-ban vagyoni rázkódást szenvedett, t. i. a középnemesi osztály, hogy az dolgozni nem szeret és nagyigényű, hogy az a korrupcziónak valódi melegágya. Megkísértették ugyan ez oldalról vele polemizálni, de mivel mindenki tartózkodott attól, hogy a korrupcziónak valódi okára rámutasson, én ezt a mulasztást pótolni kívánom (Halljuk! a bal és szélsőbal padjain.) Természetes, t. ház, hogy azok, a kik mindenben kerülik a zsidókérdés felemlítését, kik inkább hallgatnak, minthogy merészelnék elítélni a zsidót, feszélyezve vannak e kérdésben. Mert van itt egy népfaj, a mely valóban nagyigényű, mert az összes keresztények vagyonára igényt tart, a mely dolgozni nem szeret, mert az államszelvények leollózását, az uzsorakamatra való kölcsönzést, a börzejátékot dolognak nevezni nem lehet. (Helyeslés a bal és szélsőbal egyes padjain.) Itt a t. miniszterelnök urnák szavaira kívánok reflektálni. Egy népfajnál, a mely elkezdve a koldustól egész a millionáriusig, minden vagyoni fokozatot magában foglal, csak úgy lehet megítélni, hogy munkás-e, vagy nem, ha a kézimunka eredményét vesszük tekintetbe, mert a kereskedelemben, szellemi munkában és művészetben gyakran nagyon nehéz megkülönböztetni a szédelgést a valódi érclemtől. Lehet újságot kiollózással szerkeszteni, lehet egész müvet összeplagizálni, de azt nagyon- könnyű megítélni, hogy a napszámos, a béres dolgozott-e, vagy nem ? Kérdem a t. miniszterelnök urat, látott-e zsidót kapálni, szántani; de én láttam elég szegény zsidót, a ki inkább koplalt minthogy dolgozott volna. De tessék visszapillantani a történelemre. Hiszen Egyptomból azért költöztek ki, mert dolgozni nem akartak; 40 évig tétlenül vándoroltak a pusztában és csak akkor hagyták el a rég megunt, de dolog nélkül termett mannát, mikor azt ígérték nekik, hogy oly országba vezetik, a hol a méz és tej magától folyik. Hogy a pusztában két zsidó czipelt egy fürt szőllőt, mutatja, mily izmos legények lehettek az akkori zsidók, izomtalanság pedig csak munkátlanságnak lehet

100 eredménye. Egy népfajban, melynek nézetei teljesen ellentétben vannak azon axiómával, hogy a munka nemesit, nincs munkás. De egyet nem lehet tagadni a zsidókban: a kereskedelmi szellemet, kereskedelmi geniet, de ezt is mindig csak saját hasznára a közjó kárára használja fel. Ily körülmények közt mennél ügyesebb a zsidó, annál erősebb védbástyát szükséges felállítani a tulajdon szentsége körül és a védbástya lerontásában annál óvatosabbnak kellett volna lenni. A kézi munkásra a társadalomnak szüksége van, mert az ruházza és táplálja őt, azért meg kell védeni azt, a szellemileg munkálkodó zsidó ravaszsága ellen. De a kereskedés is határozottan szükséges. Hiszen vannak itt magyar kereskedők elegen, a kik becsületes utón nagy vagyonra tettek szert, tiszteletet szereztek maguknak. Én csak arra utalok, hogy a t kormány által a felsőházba kinevezett kereskedő kapaczitások mind keresztények: a két zsidó közül az egyik földbirtokos, a másik orvos. Én t. ház, mint Veres József t. barátom is mondta tegnapelőtt, én szeretem a nemzetet hibáiban is. A miniszterelnök úr erre azt feleli, hogy a nemzet hibáit nem szeretni, de javítani kell. Igaza van. Mi antiszemiták épen azt akarjuk elérni, hogy a szorosan összetartó zsidófajjal szemben époly szorosan tartson össze a magyar nemzet. (Úgy van! a bal és szélső baloldal egyes padjain.) De addig is, míg e hibája, az összetartás hiánya megvan a nemzetben, mi szeretjük e nemzetet, mert itt csak az lehet az alternatíva : szeretni e nemzetet hibái daczára, vagy nem szeretni azt. De visszatérek a György Endre képviselő úr által mondottakra. Meglehet, hogy vannak egyes esetei a korrupeziónak a középosztályban is, csak annyi, mint más osztályban; de ha mi a „Cherchez le juif” jelszót követjük, ráakadhatunk a zsidóra, mint a korrupezió értelmi szerzőjére. Ha, t. ház, egy köztisztviselő megvesztegettette magát, mindig a zsidó áltál csábítva teszi az első lépést a lejtőn. Ha, t. ház, valaki idegen nevet ir alá a váltón, a váltóhamisító ezt a kölcsönző zsidó unszolására teszi, hogy ez által kettőt nyer: először biztosítja a váltónak kifizetését, másodszor tönkreteszi a gyűlölt keresztényt. Evvel, t. ház, visszatérek határozati javaslatomra. Én már mondtam, hogy másként, mint az állampapír kamatszelvényeinek megadóztatása, a szigorú takarékosság és hazánk gazdasági önállósága és függetlensége nélkül nem képzelem hazánk kibontakozását az állami deficzitből. T. ház! Én máskép nem tudom magamnak elképzelni azt, hogy deficzitünk megszűnjék és államháztartásunk egyensúlya helyreálljon, s azt hiszem, hogy a többi pártok sem képzelhetik, s azért mindenikük programmjában hallgatag az ultima ratio a részleges vagy tökéletes államtönk foglal helyet. Mielőtt felszólalásomat befejezném, még két képviselő úr által mondottakra akarok néhány megjegyzést tenni (Halljuk!) Pulszky Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslatunkra azt mondja, hogy fizetési kötelezettségeknek teljes mértékben eleget nem tenni, nem egészen tisztességes eljárás. Kérem a t. képviselő urat, képzelje magát azon helyzetbe, hogy nagyobb összeg fizetésére kötelezi magát, mint a milyet valóságban kapott-

101 Mit fog cselekedni? Uzsorapert indít hitelezői ellen és csak annyit fizet vissza, a mennyit kapott. (Derültség balfelől. Mozgás jobbfelől.) Ha az államot ép úgy, mint magát beleképzeli e helyzetbe, nem fogja tovább tisztességtelennek tartani e módot. Dégen Gusztáv t. képviselő úr pedig felhasználta ez alkalmat, minket mint a tőke ádáz ellenségeit mutatni be a t. háznak. Rosszul választotta a t. képviselő úr az alkalmat, miután mi itt ép a tőkét védjük a kamat ellen. Ezzel ajánlom határozati javaslatom elfogadását (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal néhány padján.)

Miután 49 képviselő a szelvényadóra nézve névszerinti szavazást kért, az el lett rendelve. De ezen kérvényezők egyik részét Apponyi gróf a teremben nagy nehezen lekapacitálta a szavazásról. Sok aláirt képviselő megugrott a szavazástól, és így csak 32 képviselő szavazott a szelvényadóra, 225 pedig ellene, és így a javaslat el lett vetve. Az összes ellenzékből csak 10 képviselő szavazott a javaslat ellen és pedig: Gróf Apponyi Albert. Bartha Miklós. Csávolszky Lajos, Győry Elek, Hertelendy Ferencz, Hódossy Imre, Kinsky Jenő gr., Lyka Döme, Német I ipót. Zselinszky Róbert gróf A javaslat mellett szavaztak: Andreánszky Gábor b., Barla József, Csanády Sándor, Fornszek Sándor, Gruber János, Győrfy Géza, Huszár István, Istóczy Győző, Jeszenszky Ferencz Komjáthy Béla, Kürthy Sándor, Lukáts Gyula, Madarász Jenő, Madarász József, Margitay Gyula, Meszlényi Lajos, Micsky Lajos, Nagy István, Orbán Balázs, Rácz Géza, Szabó László, Szalay Imre, Szalay Károly, Szatmáry László, Szemnecz Emil, Szentiványi Árpád, Tóth Ernő, Tors Kálmán, Vadnay Andor, Veres József, Verhovay Gyula, Zimándy Ignácz.

Irodalom. (Beküldetett.) Szózat a választó polgárokhoz. Írta egy leendő antiszemita képviselőjelölt. Budapest, 1887. A „Hunyady Mátyás” intézet nyomása, kapható u. o. Ára 40 kr. A 100 lapra terjedő füzetből mutatványul közöljük a következő részletet:

Kire szavazzunk? a) Antiszemita párt. Én, mint határozott antiszemita, vagyis zsidóellenes, azt kívánnám s azt tanácsolnám minden keresztény választónak, hogy szavazatát csak oly képviselőjelöltre adja, alá magát antiszemitának, zsidó-ellenesnek meri vallani; mert hogy szívében nagyon kevés az olyan keresztény ember,

102 jó keresztény pedig nem is lehet, aki a zsidónak elhatalmasodását, még nagyobb elszaporodását veszélyesnek nem tartaná, arról megvagyok győződve, valamint mindenki meggyőződhetik róla, ha úgy négyszem között beszél még a nyílt zsidó-védővel is. A zsidó hatalomtól akarnak bennünket az antiszemita – zsidóellenes – képviselők megszabadítani. Tehát szavazzatok antiszemita jelöltekre. E mellett minden más kérdés mellékessé válik. Csak a választóktól függ, hogy a zsidó hatalom megtörhető legyen: mert a keresztények óriási többsége érzi, látja, tudja a zsidók erkölcsi és anyagi rombolásait; de álszeméremből nem akarja azt kimondani. Mondjátok ki tehát ti, választók; és meg fog hajolni előttetek minden oly képviselő-jelölt, aki nemzete javát szívén viseli.

Mit kíván a jogegyenlőség? Mielőtt a zsidókat az állam emanczipálta, azt kellett volna azoktól kieszközölnie, hogy ők is emanczipálják a keresztényeket: mert a zsidók középkori elnyomatása csak következménye volt annak, hogy ők a nem-zsidók ember voltát el nem ismerik, s ép azért a nem-zsidókkal szemben magukra nézve semminemű erkölcsi törvényt kötelezőnek nem tartanak; ha tehát a következményt megszüntettük, meg kellett volna szüntetni az okot is; ha mi leromboltuk az ellenükben állított védő korlátainkat, ez csak úgy maradhat annyiban, ha ők meg a támadással hagynak fel Ilyen kétoldalú emanczipácziót kíván meg a jogegyenlőség elve, mert a tényleg fennálló egyoldalú emanczipáczió, – mely szerint mi a zsidókat velünk teljesen egyenjogú polgároknak ismerjük el, inig ők minket állatoknak tekintenek, – nem jogegyenlőség. Az emanczipáczionális törvény tehát mindaddig jogtalan, míg a zsidók a keresztényekkel szemben hasonló emanczipáczióval késnek. De miben kell állnia annak az emanczipácziónak, melyet mi a zsidóktól emanczipáczionális törvényünkért cserébe joggal megkövetelhetünk ? 1. Abban, hogy hagyjanak fel a zsidók azon gyűlölettel, melylyel minden nem-zsidó iránt viseltetnek; ismerjék el ők is részünkre – mint mi részükre elösmerjük – az emberi jogokat; tekintsenek bennünket felebarátnak, mint mi őket tekintjük; s tartsák kötelezőkül mindazon erkölcsi törvényeket velünk szemben, melyek a felebaráti viszonyt megilletik, a mint mi kötelezőkül tartjuk; s oktassák e szellemben gyermekeiket, és prédikáljanak ilyen szellemben papjaik, ne pedig, a mint tényleg történik náluk, hogy gyermekeik szivébe születésüktől fogva a keresztények iránti gyűlöletet csepegtetik, azokat a keresztények csalására, rontására oktatják, s papjaik könyörgései a kereszté-

103

nyekre szórt átkozódásokból állanak, s szünetlenül a keresztények elleni gyűlöletet s azon módokat prédikálják, melyek szerint a keresztények teljesen megsemmisíthetők lesznek. Ha a zsidók anynyiszor hivatkoznak az antiszemitizmussal szemben a keresztényi szeretetre, melyet a mi vallásunk nekünk velők szemben is megparancsol; ha magokra tőlünk alkalmaztatni igénylik azt: akkor alkalmazzák ők is velünk szemben a keresztényi szeretet elveit. 2. Vallásukból – ha ugyan az vallás – ki kell küszöbölniük a zsidóknak azt a szörnyű eszmét, mely szerint ők az Istent a bűnök elvéül állítják oda; mint a ki maga is követ el bűnöket, és a ki a zsidóknak a keresztények irányában minden bűnt megparancsol. Mindaddig, míg a zsidónak vallásos törvénye lesz az, – míg a zsidónak papjai azt prédikálják, – míg a zsidó azt vallása parancsának és üdvössége föltételének tekinti, hogy a keresztényeket gyűlölje s lehetőleg ártásukra legyen; addig békés társadalmi együtt élésről keresztények és zsidók közt szó sem lehet, 5. A becsületes produktív munkához tartsák magukat a zsidók a vagyonszerzésben. 4. Legyenek a zsidók a magyar állam polgáraivá; tehát szakítsanak a hazai zsidók azon nemzetközi szövetkezettel, mely a párisi „Alliance israélite” vezérsége alatt a hazai zsidóságot egy külső idegen hatalom részévé teszi, s mintegy állammá az államban. Ebben áll a zsidókérdés lényege; s a zsidók tévednek, ha azt hiszik, hogy hazudozásaik, az antiszemiták lehurrogatása s manapság fennálló pénzuralmuk elégséges bőrük biztosítására, Most még az ő saját kezeikben van a zsidókérdés megoldása, s ha meghozzák a fent körvonalozott emanczipácziót, megszűnik az antiszemitizmus; de ha késnek azzal, ha eddigi sikereikben elbizakodva tovább haladnak az utón, melyen eddig haladtak, el fog jó'ni az idő, mikor majd mi fogjuk megoldani a zsidókérdést s pedig úgy, hogy őket meg se kérdezzük. Mert az nem maradhat úgy, hogy a keresztény társadalom egy parazita hordának továbbra is kiszolgáltatva legyen. Az nem tűrhető, hogy különben is csekély számú nemzetünket a zsidó pusztítás tovább is fogyaszsza, részint kivándorlásba űzve, részint nyomorba, elzüllésbe, halálba hajtva az általuk tönkre tetteket. Az nem engedhető, hogy a zsidó rablás miatt a magyar faj számban és vagyonban tovább is sülyedjen; a zsidó pálinka és zsidó élelmi szerek általi mérgezéssel pedig a magyar nép testben és lélekben tovább is rontassék. Aláássák az erkölcsi tisztaságot, tel-

104

jesen kiölik a társadalmi becsületességet, elharácsolják a keresztény vagyonát, megmérgezik a keresztény testét, lelkét; ez tovább nem mehet így. És az nem hagyható annyiban, hogy az állam kezei a zsidók által pénzügyileg lebéklyózva legyenek, úgy, hogy az állam ő miattuk semmi jó törvényt, semmi a keresztény társadalom érdekeit előmozdító intézkedést ne hozhasson. Az idők teljessége fenyegetőleg közelget. Ezelőtt 12 esztendővel, még Istóczy Győző úr fellépte előtt, persze aranyos világ volt itt a zsidókra. Hazugságaik által akkor teljesen uralták a közvéleményt. De most már virad. Haszontalan többé a magyarosodási komédia: mert tudjuk most már, hogy először is ily magyarosodási szándék a zsidókban nincs meg; tudjuk, hogy náluk a magyarosodás csupán abból áll, hogy ha már idegen nevöket töméntelen gazsággal tették hírhedtté, akkor kivedlenek abból, s egy uj magyar névvel ellátva, ismét mint becsületes emberek állanak a publikum elé; aztán tudjuk azt is, hogy a magyarosodott zsidó még veszélyesebb a nem magyarnál, mert az ilyennel szemben kevésbé elővigyázó az ember. Ép úgy siker nélküli a társadalmi szokásokban velünk való összesimulás Ígérgetése most már: mert eszünkbe vettük immár, hogy először is a zsidóban a zsidót, nem a külső szokások, hanem a parazita természet teszi; másodszor pedig tisztában vagyunk azzal is, hogy a franczia divat szerint öltöző czivilizált zsidó is csak olyan zsidó, mint a Lengyelországból épen most bevándorló atyafiai, s csupán az a különbség van köztük, hogy míg a Lengyelországból besompolygó zsidó farkason a természetes farkasbőr van, addig a neológ zsidó farkasok, hogy a nyáj között annál kényelmesebben pusztíthassanak, báránybőrt öltöttek magukra; megértettük már, mit kell tartanunk a zsidókról, kik közöttünk játszszák a nagy magyar hazafit, a testi-lelki hű barátot, mert tapasztaljuk vala ezerszer, hogy e látszólag megszelídültek se vétkezték le az ősi farkas természetet, s fogaikat mutatják azonnal, és nem ösmernek többé semmi tekintetet, semmi kíméletet, mihelyt valaki a zsidó hunczutériákat meri szellőztetni; s csak azon csodálkozunk, hogy daczára mikép anynyiszor kimutatják foguk fehérít e zsidók, mégis sikerült, sőt sokaknál ma is sikerül nekik részint homályban tartani gaz czéljaik felől a fejeket, részint lekötve tartani a nyelveket. Nyíri Elek. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. márczius VII. évfolyam

VI. füzet.

Az antiszemita képviselőjelöltek. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottságánál bejelentve és elfogadva lettek képviselőjelöltekül: Somogymegye marczalii kerületére nézve Svastics Gyula balaton-edericsi földbirtokos, – Pozsonymegye somorjai kerületére nézve Csaplitzky Ferencz csúzi földbirtokos, – Tolnamegye szakcsi kerületére nézve Tomor Ferencz budapesti tanár – és Barsmegye aranyos-maróthi kerületére nézve Fiáth Imre aba-sárosdi földbirtokos. A függetlenségi és 48-as antiszemitapárt központi végrehajtó bizottságánál bejelentve és elfogadva lettek képviselőjelöltekül: Pestmegye duna-vecsei kerületére nézve id. Zaáry József dunaföldvári ügyvéd, – Baranyamegye dárdai kerületére nézve Szendrey Gerzson székesfehérvári ügyvéd, – a duna-pataji és (a rumi kerület tőszomszédságában levő) zalaszent-gróthi kerületre nézve Fülöpp György miszlai plébános, – Békésmegye gyomai kerületére nézve Fersay Ferencz budapesti hírlapíró, Baranyamegye mohácsi kerületére nézve pedig Vermes Lajos földbirtokos.

A szempczi képviselőválasztás. Ráth Ferencz, Pozsonymegye szempczi választókerületének antiszemita képviselője jónak látta f. é. februárban mandátumát letenni, s ezzel választóit 3-4 hónap közben a kétszeres képviselőválasztás izgalmainak s bonyodalmainak kitenni. Mivel ily rövid időre uj embert nehéz volt találni a képviselőjelöltségre, Komlóssy Ferencz, a verbói kerület derék képviselője hozta meg pártunknak azt az áldozatot, hogy a neki felajánlott szempczi képviselőjelöltséget elfogadva, e szép kerületet a mérsékelt ellenzéki antiszemita pártnak megtartsa. Ellenjelöltje Földes Gyula, függetlenségi és 48-as sakterpárti,

106

szabadkőműves volt, a kit a pozsonymegyei kormánypárt (!) teljes erővel támogatott. Azonban mind hiába. Mert a f. hó 8-án végbement választáson Komlóssy Ferencz 839 szavazattal Földes Gyula 787 szavazata ellenében, tehát 52 szótöbbséggel képviselővé megválasztatott. Ε szerint tehát leszavazott összesen 1626 választó. Mivel pedig a szempczi kerületben 2500 beirt választó van, ezen időközi választásra nem jött be 974 választó, a kik mind antiszemiták, mert a ki csak sakterpárti választó volt a kerületben, azokat a Földes-párt mind beszekerezte, a zsidók pedig borral, pecsenyével traktálták őket. Az az otthon maradt 974 antiszemita választó azonban majd bejön szavazni a 3-4 hónap múlva végbemenendő általános választáskor, s így a szempczi kerület – a sakterpárt minden ármánykodásai s erőlködései daczára, jövőre is megmarad antiszemita pártinak.

Hírek a külföldről. A f. é. február végén végbement német birodalmi képviselőválasztás alkalmával Stocker ujra képviselővé választatott, az egyik hesseni kerületben pedig megválasztva lett dr. Böckel, (irói néven: Capistrano,) ugyanaz, a ki az 1885-ik évben Kasselben tartott antiszemita kongressust rendezte. Paris egyik kerületében pedig Cantagrel radikális képviselő elhalálozása folytán, képviselőjelöltül Drumont Fáét, a „France Juive" (Zsidó Francziaország) világhírű nevű szerzőjét léptették fel antiszemita képviselőjelöltül.

Körmendről. (R. 1.)

Tisztelt képviselő úr! A körmendi zsidóság az emanczipáczió 20-ik évfordulója emlékére jubilálni akart, a mely czélra e f. hó 10-én szavalással egybekötött zeneestélyt s tánczvigalmat rendezett („Ifjúsági-kör” czím ürügye alatt). Mely alkalomra, az ide mellékelt „Prolog”-ot programmjában mint elsőrendű szavalást tűzte ki. De mielőtt ezt érvényesíthették volna, – már a nyomdánál volt szerencsénk a magyar nemzetet ezen vérig sértő „Prolog”-ból néhány példányt megszerezni Minek folytán ezen botrányos hír rögtön körül szárnyalta az egész város keresztény közönségét, s ennek megakadályozására már a fent irt nap délutáni 6 óra táján a nép a zsidók helyisége körül kezdett csopor-

107

tosulni, s oly izgalmat idézett elő, hogy majd a tettlegességektől kellett tartani. De köszönet s elismerés az itt létező művészeti kör humánus eljárásának, – a mely az izgalom továbbfejlődését megakadályozandó, küldöttséget menesztett a zsidókhoz, s ott azonnal állást foglaltak a zsidók körében, tiltakozva a szavalás ellen. Erre a zsidók látva a tűzoltóknak, valamint az összes városi keresztény közönségnek a helyiség körüli roppant s tömeges csoportulását s zajos ingerültségét, megszeppentek, s a szavalással kénytelenek lettek felhagyni. Az Eötvös-szobrot megkoszorúzták – azon kifejezéssel: hogy a helybeli „cenzúra” megtiltá a szavalást. A nép egész éjjel forrongásban volt, a kedélyek kissé lecsillapultak ugyan, de a hangulat még most is izgalmas Az antiszemitizmus érdekében bátorkodtam ezeket t. képviselő úrral közölni. (A magyar nemzetet és történelmi múltját gyalázó zsidó „Prolog”-ból itt közöljük a következőket:) Sűrű-setét volt az éj s öröknek látszott, A sötétség rémei járták körültünk a szörnyű tánczot, Lelketlen ellenség vad orgiákat ült fölöttünk, Széles e hazában gúny csak s megvetés volt osztályrészünk, Mi pedig, e sötétség szültjei, rabként húztuk a jármot, Dolgoztunk, fáradtunk s hazánkban még sem tevénk számot. Így éltünk tűrve ugyan, de megvetve s haza nélkül Várva a Messiást, s hogy e sötét éjre egyszer fény is derül. S ím'! a Messiás eljött, bánatos egünk kitisztult, Villám czikázta át Európát nyugotról, a nap kigyúlt: S égi fénynyel jött lángoló felhőkön Harsány hangok közt főidre igéző szűz Kíséretében a boldogság Bájteli, villogó szárnyasai. Húsz év tűnt el azóta, hogy emánczipálva lettünk, Bátran mondjuk, hogy mint honfiak kötelmünknek megfeleltünk, Pénz – vagy véráldozat, meghoztuk a haza oltárára, A tudomány s művészet terén sem voltunk a haza kárára, Magyarokká lettünk nyelv- s érzelemben apraja, nagyja, Hőn kívántuk, hogy nagy s hatalmas legyen a drága magyar haza. S ámbátor mindezért nem is jut nekünk elismerés, Sőt e század korcs szültjei részéről újból fenyeget a vész .. . Mi mégsem csüggedünk, mert ügyünk szent és igazságos Hisz' a törpék hada a szellemóriások művén kárt nem okoz, A golyó, mit létünk ellen vakmerőn repítenek Visszapattan fejeikre s a merénylők porban hevernek. El, tehát szemünk elől ma, ti, a kor szánandó törpéi, Mert képetek siralmasabb csak, ha a fényes nap megsüti . . . Midőn Eötvös József dicső szelleme lebeg előttünk S ez örömnapon emléke előtt hálánkat leróni összejöttünk, Számotokra megvetésnél egyébb szívünkben nem termett: Mert azt sem tudjátok felfogni, hogy mi az emberszeretet! .

108

Szarvasról. Hogy Szarvas városában mennyire foglalják el mindinkább a tért a zsidók, – a következő adatok eléggé mutatják. Nézzük csak egy kicsit a városi főtért, miképen haladnak a zsidók. 1. Gr. Eszterházy kastélyát megvette Lusztig Sámuel, a mely kastélynak kapujában még 1844-ben vasvillás hajdúk álták útját a bemenetben Wodiáner Albertnek; most pedig kényelmesen nyújtózkodik benne a zsidó. 2. A megyei szolgabírói lakból, Robicsek Károly készíttetett zsidó fürdőházat. 3. M. S. 1848-ban volt biró házát megvette Bácskai Jakab 4. T. S 1848-iki városi kapitány házát megvette Braun S. bőrkereskedő. 5. S. J. városi jegyző házát megvette Valiner Ignácz fakereskedő. 6. D. M. tiszttartó házát megvette Dajcs Adolf boltnak. 7. S. J. tiszttartó házát megvette Veisz Jakab fakereskedő. 8. Τ. Κ volt szolgabíró házát megvette Stern Dávid csontszedő. 9. Κ. Κ. tiszttartó házát megvette Grim József regálebérlő. 10. R. ispán házát megvette Fischbein Ignácz boltnak. U.R. ispán telkét megvette Hajnal József pálinka-depónak. 12. Sz L. nagykereskedését megvette Berger Ede. 13. L. M. házát megvette Grim Jakab boltnak. 14. H. F. házát megvette Grim Móricz faszállító. 15. S. M. házát megvette Fisli József. 16. K. K. házát megvette Brün Jakab. 17. H. F. fogadóját megvette Braun Jakab. 18. K. L. orvos házát megvette Fisli Bernát. 19. Sz. ispán házát megvette Huszelli Lipót. 20. S. J. házát megvette Kácser Vilmos. 21. A részvény-műmalmot megvette Brandhartner L. 22. S. M. házát megvette Oszteher Ede. 23. B. F. házát megvette Raizman Emánuel. 24. S. F. uradalmi főkertész házát megvették zsinagógának 25. Β Ρ. házát megvették orthodoxzsinagógának. 26. B. A. ispán házát megvette Dr. Fuksz Ede. 27. H. J házát megvette Dr. Glázner Herman. 28. S. J. birtokos gőzmalmát megvette B. Grim. 29. L. A. iparos házát megvette Luka B. 30. T. S. házát megvette Engel Dávid. 31. V. P. birtokos házát megvette Rosenberg Fülöp. 32. Sz. J. házát megvette Veiczner Ignácz és építtetett bele törkölypálinkafőzőt. 33. K. P. házát megvette König Lázár szatócs. 34. K. M. házát megvette S–r. pálinkamérésre. 35 E. M. házát megvette Arstein Lipót szatócs. Mindez az emanczipáczió óta történt, ennyi polgár tönkre jutott, és annyi zsidó meggazdagodott. Itt csak főbbek vannak említve, de sokkal több az, a ki még itt helyet nem foglal; s a kik mint bérlők bérházakban laknak. A tönkre jutott előkelő polgárokból alig lakik Szarvason egypár, de azoknak sincs saját hajlékuk. Ezekből kilátszik, hogy Szarvason az előkelőbb osztály van leginkább a zsidók által megtámadva; tudják, hogy a vagyonosabb rész legyőzése után az alsó osztálylyal könnyen elbánnak, sőt pártukhoz nyerik, mert mindig egy pár krajczárral többet adnak ä napszámosnak, mint a keresztény adhat. Azért jobban szeret a napszámos osztály zsidóhoz menni munkába, mint keresztényhez; nem tudják, hogy keresetjük pálinkaárban megint csak a zsidónál marad. Megjegyzendő, hogy uj birtokosok között alig van egypár, aki Szarvason született, a többi ki tudja honnan származtak, de azért ők szarvasi henczegő „polgárok”. V.

109

A zsidókérdés elemzése. „A haza minden előtt.”

Vörösmarty.

Sokan lesznek, kik értekezésem czímét olvasva, mosolyogni fognak a fölött, hogy még csak most szándékozom elemezni azon kérdést, mely fejlődésében már túlérett, s melynek párázatával telítve van társadalmunk minden rétege. Ez azonban a feladat megoldásában nem feszélyez; – mert valamint minden vegyület csak elemeinek vegytani felbontása által lesz felismerhető: úgy az égetővé vált zsidókérdés is a vele összeköttetésben álló különböző érdekek s tárgyi és alanyi mozzanatok megvilágításával lesz alaposan elbírálható. Minthogy pedig a szerves élet első nélkülözhetlen tápanyagát képező levegő is öldöklővé válik, ha légeny és élenyből álló alkatrészei szabálytalan arányban jelentkeznek: – épen úgy lehet az európai czivilisátio alapját képező keresztény társadalomra, s az izlamismus ellen annak sokáig védbástyájául szolgált nemzetünkre is káros és vészthozó, a kereszténység ellenlábasaként szereplő Judaismus, ha akár szaporaságának vagy más országokból való tömeges betódulásának, akár egyéb hozzánk nem idomitható hit- és fajbeli különlegességnek dagályával, évezredes nemzeti életünk egyensúlyát megzavarja, s annyi ádáz viharok által kipróbált erejét megzsibbasztja. Valamint tehát az egyéni lét fenntartására nélkülözhetlen levegő végy bontása az élethez ragaszkodó emberre nézve csak fiziológiai szempontból, – úgy a judaismusnak, szinte élni akaró nemzetünkre gyakorolt befolyása, tisztán állami közérdekből veendő figyelembe. Következéskép, ha szereplése nemzeti jólétünkre és közszabadságunkra kártékony hatást gyakorol, ezt agyonhallgatni bűn és hazaárulás; teljes valójában feltárni pedig honfiúi kötelesség, melynek betöltésétől az igaz hazafit sem félelem, sem kedvkeresés vissza nem riaszthatja. Azon férfiak közé tartozom, kik a zsidót nemcsak nem gyűlölték, sőt annak idején előre leszámítolható nagy vívmánynak tartották ezen munkás, szorgalmas, takarékos, józan és rendkívüli mozgékonysággal bíró, kereskedelmi szellemtől áthatott hontalan népfajnak nemzettestünkbe leendő beolvasztását. Méltán hitte a magyar nemzet, hogy a kiket nemes keblének önzéstelen melegével felkarolt, és két évezredig tartó kínos elnyomatás után feltétlenül szabad polgárokká emelt, azok valódi hazajiakká is lesznek. Honfi erényekben vetélkedni fognak az ország ős lakóival, s mint békóikból felszabadult, jóra, nemesre tö-

110

rekvő férfiak, annál buzgóbb tényezői lesznek édes anyjukká vált magyar hazájukban a közjólét felvirágoztatásának, minél feltétlenebből lettek szabad polgárokká téve, minél bensőbb, minél teljesebb volt a bizalom nyilvánulása irányukban. A következés megmutatta, hogy rózsás reményeinkben keservesen csalódtunk. Tisztelet a szórványosan mutatkozó csekély kivételnek, szellemviláguk összes rugóit nem a haza felvirágoztatására, hanem őket szabaddá tevő honfitársaik gyengéinek érzéktelen kiaknázására fordították. Húsz év alatt számuk megkétszereződött s a mily mértékben és rohamosan vagyonosodtak ők közöttünk, kétszeres mérvben fokozott gyorsasággal terjedt az általános elszegényedés, romlottság és erkölcsi hanyatlás. A hazára gyümölcsözendőnek vélt munkásságuk államéletünk alapját fenyegető, aknavájássá fajult el, – szorgalmuk nemzetünk életfáját őrlő szúrágásnak, takarékosságuk kapzsiságnak, józanságuk rideg önzésnek, és kereskedelmi szellemük nemcsak a honfi érzelem legparányibb szikráját is nélkülöző kozmopolitizmusnak bizonyult, hanem vétkes buká saikkal és terményeink meghamisításával a külföld előtt aláásták kereskedelmi hitelünket. Hazai törvényhozásunk figyelmen kívül hagyva anyagi viszonyainkat, létérdekeinket és fejlődésünket, merő utópikus világnézetből két szerencsétlen fogamzású törvényt alkotott, midőn az 1867-ik évi XVII. t.-czikkel a zsidóságot, megelőző honosítási törvény nélkül, egyre-másra feltétlenül egyenjogúsította, és midőn azok éltető eleméül az 1867-ik évi XXXI. t.-ez. által az uzsoratörvényeket minden átmeneti intézkedés nélkül eltörölte. Ikertestvérként emészti hazánkat e két balvégzetű törvény. Mindkettőnek ártalmatlauná tételében rejlik államéletünk és közszabadságunk megizmosodása, valamint nemzeti jobblétünk felvirágzásának lehetővé tétele. Míg e kettős járom igáját nyakunkról le nem rázzuk, addig alkotmányos szabadságról, függetlenségről hasztalan ábrándozunk. Nagybritannia és Francziaország élő tanúságuk, hogy e két tényezőnek nem talaja a nemzeti jólét, szabadság, és polgárisodás. – ellenben kolonczként ott gátolják a nemzetek fejlődését, hol a czivilisátió és közszabadság még csirájában áll, vagy megvan bénítva. Judaizmus és uzsora, természetüknél fogva szolgálják az absolutizmust, s karhatalmának alkotmányos színben való gyakorlását is úgy tüntetik elő, mintha az nem a türhetlen állapotok miatt feljajdult népség elnyomására, hanem a vagyon védelmére lett volna alkalmazva. Az uzsora pusztító hatása sokkal mélyebb sebeket vágott

111

már nemzettestünkbe, mintsem hogy üszkös terjedését palástolni lehetne. Törvényhozásunk az 1877: VIII. és 1883: XXV. t.-czikkel meg is kísérletté annak elfojtását; – de palliatív intézkedéseivel czélt nem érhetett: – mert a kór orvoslását csak mételye tüneteire alkalmazta a nélkül, hogy fészkét bolygatni és a felismert fekély tenyésztésére alkalmatlanná tenni bátorkodott volna. A szenvedő váltóképesség általánosítása képzeletivé tette az uzsoravétségek korlátozását és megtorlását. Mi oka annak, hogy váltó alakjában lengővé tétetik a haza földje, s egymás után helotákká sülyednek a honpolgárok százezrei? Ezt a közérdek nem parancsolja, s a szenvedő váltóképességnek nem kereskedőkre nézve nyilvános számadásra kötelezett pénzintézeteknél benyújtott váltókra való korlátozása, egy csapással véget vetne minden bajnak. Ámde ezt tenni nem lehet, és pedig nem a kölcsönt kérők érdekében, kik ezen törvényhozási műveletet sürgetik, – hanem a kölcsönnel üzérkedők érdekében, kik ezen intézmény fentartása nélkül lehámlanának nemzettestünkről, mint var a behegedt sebről. Tegyük tehát beható vizsgálat tárgyává: kik képezik ezen dédelgetett uzsorások osztályát? Ennek tagjai milyen ethikai törvény alatt állanak? Bajtársaink vagy elleneink szövetségesei-e azok? Mily természetű tőkével rendelkeznek, s azt miként gyümölcsöztetik? Önfentartásunk érdekében szövetkezhetünk-e velők, vagy védekeznünk kell ellenök? S ha igen, miképen? Ámbár kilétök oly nyilvánvaló és kétségtelen, hogy hozzá kérdés sem férhet, mégis kerülve minden puszta állítmányt s higgadt tárgyilagossággal arra törekedvén, hogy a tények beszéljenek, midőn az uzsora kodással üzletszerűleg foglalkozók osztályának felismerése végett az olvasót a „Pester Lloyd”, „Egyetértés” § ez érdemben rokon irányú más lapok czikkezőiknek névsoraikra utalnám, szabad legyen saját élményeimnek egy kis epizódját felemlítenem. Mikor még az „antiszemita” jelző meg sem született, s a zsidóság túlkapásait azon körülmény röpke utójátékának tekintettük, mely a polgári jogokból kizárt és társadalmon kívül helyezett Jákob utódjait évezredeken át kufárkodás terére szorította, 1874. szeptember havában „Krupp ágyuk és uzsora” czím alatt a „Reform” 250-ik számában közlött igénytelen czikket írtam. Értekezésem egész átalánosságban tárgyalta az uzsorakérdést, a zsidóság gyanúsításától még gondolatban is őrizkedtem. Ugyanazon lap 253-ik számában dr. Barach Benedek úr némi oldalrúgással közleményemet czáfolva, már kiemelé, hogy „az

112

uzsoráskodó tőkepénzesek alatt nemcsak a fővárosi pénzüzér, hanem a leglényegtelenebb falu zsidója is értendő.” Erre adott válaszomban ismertetvén a tőkekamatnak Európa gazdag nyugoti államaiban történt fokozatos szabaddá tételét, s az uzsoráskodás fékezésére irányzott törvényeket, – különösen hangsúlyozám, hogy ez nem faji vagy felekezeti kérdés, s a zsidóság számító takarékosságát és józanságát méltányolva, azon következtetést vontam le, hogy addig is, míg ezen sajátságok köztulajdonná válnak, a népet védenünk és oltalmaznunk kell tapasztalatlanságának kiaknázása ellen Válaszom nem jelent meg s tudakozódásomra a szerkesztőség leplezetlenül kijelenté: hogy azért nem közölhető, mert α zsidók nem engedik meg. Remélem kedves oldásom, hogy ezen jelentéktelen esemény nem hagy kétséget az iránt: hogy kikből áll az uzsorások osztálya. En legalább nemcsak osztályukat tanultam megismerni belőle, hanem szomorúan tapasztaltam azt is, hogy szabadnak vélt hazánkban a szabad sajtó nemzeti jólétünk legéletbevágóbb kérdését sem tárgyalhatja akkor, ha ez a zsidóság különleges érdekeivel ellenkezik. Ha tehát a caudiumi járom alatt meg nem hajlók ily szégyenitő elnémitás ellen külön közegekről kénytelenek gondoskodni; – ezért feleljenek azok, kik szennyeseikért egyetemlegességet vállalván, a nyílt discussiótól, mint denevér a napvilágtól iszonyodnak. Id. Zaáry József. (Vége a jövő számban.)

Mit kíván a jogegyenlőség? (A közlemény vége.)

De most már annyira vagyunk mégis, hogy a zsidókérdés semmi zsidós fogással többé el nem üthető. A keresztények szeme felnyílt, s a zsidók által eddig oly nagy sikerrel űzött bolondítás többé hatástalan. Hiába jajgatnak a zsidók vallásüldözésről, faji izgatásról; mert tudva van már, hogy ők tulajdonkép nem is vallásfelekezetet, hanem egy nemzetközi rablóbandát képeznek; s meg van világítva, hogy a zsidóság állam az államban, hogy ők a magyar államnak nem polgárai, hanem csakis a zsidó nemzetközi rabló-szövetkezetnek tagjai, kik a magyar állam törvényeit el nem ismerik s kívül helyezik magukat azokon, valamint minden erkölcsi törvényeken kívül helyezték; tudva van, hogy egyetlen czéljuk a törvények kijátszásával, és a törvényesség színének lehető

113

megtartásával, titkon űzött fosztogatás, mérgezés, bolondítás és erkölcstelenítés által teljesen megsemmisíteni a kereszténységet. Mióta Istóczy Győző úr, megfogva füleiket, kivonszolta őket a zsinagógák, talmudiskolák, falusi korcsmák és nagyvárosi börzék szurdokai közül a világosságra, s egész piszok voltukban odaállította őket a közönség szemei elé, s rávilágított, hogy mit készítenek évtizedek, sőt századok óta sötét odúikban e vakondakok ellenünk: azóta hasztalan itt többé minden zsidós csűrés-csavarás, a zsidókérdés megoldása most már csak idő kérdése. De az nem a mi dolgunk, hogy az ő parazita természetüket megváltoztassuk; valamint nem a mi hibánk, ha e parazita természet a meghozott emanczipáczio daczára is megváltozhatlannak bizonyul, a mikép bizonyult eddig az egész történelem folyamán, s bizonyult nálunk 1867 óta. Az ő dolguk az, hogy reformálják magukat, vagy hogy képesek-e reformálódni; a mi minket illet, csupán annyi, hogy őket úgy a mint vannak, társadalmunkban, államunkban megtűrni a saját bizonyos vesztünkbe való rohanással lenne azonos. Nyíri Elek.

Iskoláink és a zsidóság. A közoktatásügyi költségvetés tárgyalása alkalmával a képviselőház február 16-ki ülésében Veres József egy igen tanulságos beszédet tartott, a melyben számtalan érdekes s e mellett megdöbbentő adattal világította meg azon tényt, hogy a zsidóság miként özönli el a keresztény elemi s felső tanintézeteket. Beszédének e részét közöljük a következőkben: Azokra nézve, miket előttem szólott t képviselőtársam mondott, legyen szabad egy pár felvilágosító számadattal szolgálnom, melyekkel bizonyítani akartam a magara részéről azt, hogy ebben a kérdésben is teljes joggal és igazsággal tüntethetjük fel antiszemita felfogásunknak helyességét. (Halljuk!) Azt a fegyvert veszem itt kezembe, a miben a zsidók legerősebbek: a számokat, a statisztikát. Azt hiszem, ez egyszersmind a legpártatlanabb azok számára, kik a számokat megértik, ezekből önként foly maga a következtetés is. (Halljuk!) A népiskolai zsidó tankötelesek száma 1869 óta 34,000-rel szaporodott; a kilenczszer annyi római katholikus szintén csak éppen enynyivel; 1869 óta az iskolába járók száma a zsidóknál 55,500-al szaporodott, Ha elképzeljük, hogy hány iskolát kellett volna ennyi tanuló számára állítaniok, be kell vallanunk, hogy ők igen ügyesen csinálták a dolgot, és míg tanulóik száma 1869 óta 55,500-al, iskoláik száma csak 22-vel szaporodott, többi gyerekeiket tehát járatják vagy a keresztény felekezetek, vagy az állam iskoláiba.

114 A többi felekezeteknél a következő adatokat találjuk: Az evangélikusok tanulóinak száma szaporodott 11,301-gyel, a többi felekezeteké pedig már apadt, nevezetesen a görög katholikusoké apadt 26,717-tel, a görög keletieké 21,402-vel, a helvét hitvallásúaké 23,830-al, az unitáriusoké 222-vel. (Mozgás.) Mi ebből a tanúság t. ház? A zsidó népiskolai tanulók száma 1869 óta emelkedett 55,500-al; összehasonlítom egy más felekezettel, a melyre különösen rá lehet mondani, hogy igen csekély töredéket kivéve, magyar elemből áll, az evangélikus református felekezettel. Ennek tanköteleseinek száma pedig apadt 23,830-al. (Mozgás.) Íme t. ház, a kit ez a két szám meg nem döbbent, az vesse reánk az első követ; (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldal padjain) akinek nincs érzéke a magyar faj érdeklődése és haladása iránt, az kárhoztasson el bennünket. De a ki látja, hogy a zsidóság a magyar faj rovására mennyire szaporodik és hogy a zsidóság a magyar faj pénzén taníttatja gyermekeit, az legalább is enyhe lesz irántunk ítéletében; ily rohamosan szaporodott a zsidóság, Tehát 16 év alatt 41%-os emelkedés. Az iskolába járók a zsidóság 14%-át teszik, de iskolát már csak 3% arányban tartanak, tehát 11%-át a tanulóik számának szívesen átengedik a felekezeti és az állami intézeteknek. Vagyis az eredmény az, hogy a zsidó nép, melyről mindenki tudja, hogy a kereskedésben, az iparszabadság kiütése óta az iparnál, vállalkozásnál, a legújabb időben már a földbirtoknál is igen nagy vagyoni erőre kapott: szerezni tud, de kulturális czélokra áldozni nem akar. Azt szintén ki lehet számokkal mutatni, hogy mennyit takarít meg évenkint ez úton. A t. kultusminiszter úr kimutatása szerint egy népiskola 1347 forintba kerül évenkint, a zsidó nép tehát megtakarít e téren tanulói arányában számítva körülbelül 1.700,000 frtot egy év alatt Azt hiszem, hogyha abban az arányban venne a zsidóság részt, mint a többi felekezetek a kulturális intézetek fenntartásában, jókora összeget lehetne megtakarítani – nem mondom, hogy a deficzit eltüntetésére,. mert lehetetlenséget nem kívánok, hanem más szükséges beruházásra. Ép ily viszony áll, t. ház, a felsőbb intézeteknél; egyetlen egy kar van még az egyetemen, melybe zsidó nem jutott: a hittudományi kar. (Élénk derültség. Felkiáltások balfelől: Fraknói!) Az 1873-74-iki tanévben az egyetemeken még mindössze 543 zsidó volt, most 1030, tehát mintegy 13 év alatt kétszer annyivá lett Ez a zsidó hallgatóság az öszszes egyetemi hallgatóságnak mintegy 31%-át képezi: a népességnek csak 5%-át, itt az egyetemeknél már 31%-ot tesz a zsidó Az adományoknál és alapoknál ott nem találunk zsidókról kimutatásokat. 1000 hallgató közül volt az egyetemen római katholikus 417, görög katholikus 21, görög keleti 26, evangélikus református 119, ágostai hitvallású 98, unitárius 2, hanem a zsidó 313, vagyis az ország lakosságának hasonló arányaival szemben 50%-os arányú túlsúlyban vannak a zsidók; ellenben 119%-al kisebbségben a római katholikusok azon egyetemen, a melyet római katholikus érsek alapított, melyhez azonban adományaival a zsidóság egyáltalában nem szeret hozzájárulni. Pedig mégis hozzáteszem: a katholikusoknak létszáma a lefolyt esztendőben még emelkedett, a többieké azonban mind, kivéve természetesen a zsidókat – mert már a zsidó fogyni nem szeret – a többieké mind fogyott. A műegyetemen

115 621 hallgató közt van 220 zsidó, tehát megint 35% A jogi intézetek 689 hallgatója közt van 66, tehát megint 9%.. Hogy a zsidók ily intézetekre nem áldoznak, a melyek nem specziális zsidó intézetek, ezen adatokban azt hiszem megczáfolhatatlanul ki van mutatva. Ha e számokat elfogulatlanul, higgadtan ítéljük meg, azt kell mondanunk hasonlatban: A zsidóság olyan, mint a viruló fán az a felkapaszkodó élősdi folyondár; először úgy tetszik, mintha szép, a szemnek tetsző volna, hanem azután, mikor gyökereit, szálait beereszti a törzsbe és az ágakba, a nedvet attól a fától elszívja és kiszárítja, élettelenné teszi magát a fát: (Úgy van, tetszés a bal- és szélsőbal némely padjain) már arra a sorsra jutott a magyar nemzet, mert tanulóinak száma már folytonosan, következetesen évről-évre apad, a terheket már nem bírja, az életerő benne már csökken; a zsidóság borostyána azonban virul és zöldéi. Olyan a zsidóság t. képviselőház, mint a madarak között a kakuk: (Úgy van! a bal- és szélsőbal némely padjain) mindig más madarak fészkébe rakja le tojásait és rábízza, hogy azok költsék ki; hanem ha gerlicze költi is ki a kakuktojást, csak kakuk lesz belőle, ha keresztény iskolában is növekedik a zsidó, csak zsidó marad! (Helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbal padjain.) Én ezt a kérdést nemcsak általános közműveltségi szempontból, hanem a magyarság gyakorlati szempontjából is igen fontosnak tekintem. Nevén nevezve: ez kenyérkérdés, a keresztényekre nézve több ez, életkérdés. Mert hiszen vegyük, hogy ha 20 év alatt ennyire jutott a zsidó nép, hová fog jutni még más 20 év alatt? Ha most már az egyetemi ifjúság egyharmada zsidó, ha most már kezd a keresztény tanulók száma folytonosan apadni a középtanodákban, az egyetemen is, természetesen azon arányban lesznek kénytelenek kimaradni később a hivatalokból, azon arányban fog csökkenni az értelmi súlya a keresztényeknek és azután veszti a kenyerét hivatalával együtt, veszti befolyását az értelmiség apadásával arányban, így azután veszti a magyar nemzet is életképességét; mert az tény, hogy a mely nép a műveltségben zászlóvivő, az lesz a zászlóvivő a politikában is. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Egy másik kifogást is szoktak a zsidó polgártársak erre tenni, nevezetesen azt: kívánatos volna, hogy az állam vegye kezébe még a felekezeti gymnáziumokat és középtanodákat is, azaz, legyen állami intézet minden. Addig míg ámítottuk magunkat azzal, hogy az állam pénzügyei jöhetnek még valaha olyan jó rendbe, hogy az a közoktatásra többet fog költhetni, addig azt szintén ürügynek el lehetett fogadni, de most nem hiszem – legkevésbé hiszem épen a zsidókról – hogy ezek a lehetőségét és valószínűségét hangsúlyozni mernék; és miután most már arra számítani nem lehet, hogy az állam vehesse mindezen intézkedéseket a kezébe,, nem marad egyéb hátra, mint hogy ők vegyék az ők maguk kezébe az ő gyermekeik nevelését, a mint teszik a többi felekezetek is és akkor találnók meg az egyenlőséget, melyet hangoztatni oly nagyon szeretnek A zsidóságot ebben kizárólag, feltétlenül kárhoztatni és elítélni nem tudom, mert azt tartom, – hogy egyrészt a felekezetek élhetetlensége, másrészt pedig az állam ellenzése adja meg nekik az alkalmat, hogy a terhek alól kibújjanak. Tegye meg minden felekezet és az állam is, a

116 mit tehet. Emelje fel a tandíjt, hogy egyenlő költségbe kerüljön a zsidónak a kereszténynyel, s ezt az állam is megteheti teljes joggal és teljes méltányossággal. A mit én bátor voltam erre nézve felemlíteni, – tudom – hogy az egyhamar megvalósítva nem lesz; tudom azt is, hogy nem elég teljes és részletes arra, hogy a czélt elérjük és a zsidókat reá kényszeritsük – mert kényszerítés nélkül a zsidóság a terhet nem fogja magára vállalni – a terhekben való részvételre, és ha valaki ennél jobbat tud, én szívesen lemondok róla s azért kérem a t. miniszter urat, ne hagyjon fel a törekvéssel. Zárom beszédemet és kérem a t. miniszter urat, hogy e tekintetben a lehető lépéseket minél előbb megtenni és megtétetni méltóztassék. (Helyeslés a bal és szélső baloldal padjain.)

B. Andreánszky Gábor beszéde a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása alkalmával. (Márczius 1-seji képviselőházi ülés.)

T. képviselőház! (Zaj! Halljuk! Halljuk!) Mielőtt saját és elvtársaim nevében kijelenteném, hogy mi bizalommal a jelen kormány iránt nem viseltetünk és azért visszautasítjuk a törvényjavaslatot, engedje meg a t. ház, hogy a közel múltban előfordult két újabb momentumra hivatkozzam, melyek alkalmasak arra, hogy bizalmatlanságunkat nagy mérvben fokozzák. (Halljuk! Halljuk!) Ε momentumok egyikét ama nyugtalanító újsághírek egyike képezi, melyre Helfy t. képviselőtársam hivatkozott t i. hogy a Rothschild-ház csak azon föltétel alatt akar kölcsönt adni, hogy ha Ausztriával közösen veszszük azt fel, illetőleg közösen garantírozzuk. Igaz, hogy e hír nem valami különösen hiteles forrásból származik, de oly rettentően plauzibilis, hogy nem eshetik nagyon távol a valótól és ha még nem történt, valószínűleg meg fog történni. Annál komolyabban foglalkozhatunk a hírrel, minthogy azon általános elterjedt aggodalmat reprezentálja, hogy Magyarországnak, a mint fizetés-képtelenné válik, legelőször is állami önállóságát fogják szekvesztrálni. De azt is látjuk, hogy a pénzhatalom sokkal nagyobb bizalommal viseltetik Ausztria iránt. Látjuk ezt abból, hogy az ausztriai 4% aranyjáradék árfolyama 12%-al áll magasabban, mint az ugyanannyit jövedelmező magyar aranyjáradék. De azért jobban is szereti a zsidó pénzhatalom Ausztriát, és azon körülmény, hogy midőn a t. miniszterelnök úr fel megy Bécsbe alkudozni az osztrákokkal, mindig engedni kénytelen, nem kis mérvben azon jogtalan, de döntő befolyásnak tulajdonítandó, melyet e pénzhatalom mindig Ausztria érdekében érvényesít. Azt hiszem, Rothschild báró ép oly jól tudja, mint mi mindnyájan, hogy e közös garanczia eszméje minket a közös Reichsrathba vezetne, Magyarország önállóságát eltemetné, nem volna tehát itt egyébről szó, mint hogy Magyarország, mint valami könnyelmű jogász indexét, állami önállósága garancziáit tegye zálogba a zsidónál. De mit szólnak önök ehhez t. függetlenségi 48-as párti képviselők, kik e jó hazafiak kedvéért saját függetlenségi elvtársaikat akarják feláldozni, ép úgy mint Ábrahám fel akarta áldozni

117 saját gyermekét, Izsákot. (Derültség a bal és szélsőbal némely padjain.) Igaz, hogy az neki sem sikerült, hiszem, hogy itt sem sikerül, hogy ezen hazafiak orákuluma, jövendő világuralmuk praesumptiv dynastiája még azt az önállóságot is el akarja venni hazánktól, melyet önök annyira keveslenek. Mielőtt bizalmatlanságom fokozásának második momentumára térnék át, engedje meg a t. ház, hogy reflektáljak Móricz Pál képviselőtársamnak az izraeliták érdekében elmondott múlt pénteki fejtegetéseire. (Halljuk!) Először is nekünk az izraelitákkal nincs semmi dolgunk, mert e nép nem létezik, hiszen ha jól tudom, Schoppenhauer erre figyelmeztet, midőn ezeket mondja: „Sie, die Juden lieben sich Israeliten zu nennen, was jedoch ganz falsch ist; da wissentlich die Israeliten durch Salmanazzar IL König von Assyrien glorreichsten Andenkens bis zum letzten Manne vertilgt wurden.” Hogy tehát e tárgyban tartott beszédek menetelét a zavaró helyreigazító közbekiáltásokkal ne akadályozzák, kérem a más elvű képviselő urakat, méltóztassanak a gyermeket mindig a maga nevén nevezni már a történelmi korrektség kedvéért is. (Igen! Úgy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) Móricz Pál t. képviselő úr azt állítja, hogy a magyar kereskedelem és iparnak a zsidók adták azt a nagy lendületet, mely azt a jelen virágzó állapotába juttatta. Azt hiszem én, e lendület hasonirányu volt azon lendülettel, melyet a t. képviselő úr pártja és annak kormánya az ország pénzügyeinek és közgazdaságának adott, lendítés volt az a sülyedés felé Szegedről hallottam hiteles oldalról, hogy ott minden iparvállalat, melyet keresztények létesítettek, ma zsidó kézre került, uj iparvállalatot a zsidók pedig maguk egyet sem létesítettek. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Vannak egyes madárfajok, melyek másnak fészkeit elfoglalják erőszakkal vagy csellel, mások dolgoznak az otthon felépítésében, ők pedig a készre jönnek, azt elfoglalják és abban vígan szaporodnak. Nemileg ezen madárfajok lendítenek a fészekiparon, mert a kivert munkás madarak egy fészek helyett kettőt csinálnak, ha van hozzá erejük, ha nincs, akkor pedig fajuk pusztulásnak indul. Ezen fészekfoglaló madarakat az összehasonlító ornithologia bátran zsidómadaraknak nevezhetné. (Zaj jobb felől.) Ilyenféle madár a tolakodó természetű veréb is, és ezért a főváros verebei különös előszeretettel keresik fel elvtársaik kedvéért a Lipótváros sétányát. (Derültség.) Móricz Pál t. képviselő úr, a zsidók „uzsorapusztításait állítólagosnak mondja és ezzel csak azt bizonyítja, hogy bokros magán teendői nem engedik neki az ország különböző vidékein széttekinteni, így p. o. Debreczen vidékén, a Sárréten. De egy kísérletet proponálok a t. képviselő urnák. (Halljuk! Halljuk!) Beszélje reá elvtársait, hogy vigyék keresztül, mikép a csalás, a hamis bukás és az uzsora, deportáczióval büntettessék, és én biztosítom őt, hogy a zsidókérdés a legegyszerűbb és legtermészetesebb módon megoldást fog nyerni. Azon néhány keresztény után, kik ennek folytán e zsidók sorsát osztanák, senki e hazában egy könnyet nem fog hullatni. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.)

118 Most pedig t. ház áttérek bizalmatlanságom fokozásának második momentumára. Egyik igen t. képviselőtársam, kit a lapok igazságügyi államtitkárnak designálták és kinek magatartása az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával nem volt alkalmas e híreket megczáfolni, a csalási vád visszavonhatását vette meleg védelme alá. Ezen felszólalása folytán – és semmi más indokból – nagy sajnálatomra a t. képviselő urat azon zsidó szellem szószólójának és ügyvivőjének kell tartanom, mely justitiánkat oly károsan befolyásolja. A t. képviselő úr avval az érvvel is védelmezé a csalási vád viszszavonhatását, hogy azt más európai törvényhozások behozták. Ezt concedálom; de ennek csakis az az oka, hogy a mi büntető codexünk is zsidómű. Az élelmes faj a fináncziákon kivül nagy előszeretettel veti magát a justitiára. Hivatkozom Crémieuxre mint francziaországi, Glaser és Ungerre mint osztrák zsidó igazságügyminiszterekre. Az ilyféle jogászok mételyezték meg a jogtudományt és a törvényeket európaszerte a talmud tanaival A római jog szelleme, melyen jelenlegi kultúránk és állami létünk fejlődött, mely a nemzetek jogérzetébe átment és a kereszténység erkölcstanaival oly összhangzást nyert, ennek az új oskola tanai szerint lassan ki kell költözni a törvényből. Az uzsoratörvény beszüntetése és a váltójog féktelenségével kezdték és büntető törvényünkkel folytatták, és most a magánjogot akarják saturálni zsidó jogeszmékkel. Tessék a zsidók történelmi könyvében az igazság elméletét tanulmányozni. Ábrahám nővéreként mutatván be feleségét, azt elgsefteli az egyptomi királynak, és majdnem hogy szigorúan bűnhődik ezen király azért, mert megcsalták őt. Ott van Izsák megcsalatása Jákob által, Jákob megcsalatása Leával, mindannyi, mondhatni majdnem dicsőítése a csalásnak. Ilyen kiáltó ellenmondásban van a keresztény erkölcstannal és magával a zsidó 10 parancsolattal mindaz, a mit a nemzet szava, annak herosai elkövettek. Ezt a zsidó morált akarják érvényesíteni justitiánkban, mert mi más az, hogy ha a csalást nem büntetik azon esetben, ha a károsult vádját visszavonja, ha így a sértett jogrend és igazság szelleme elégtételt nem kap. És mi lehet e csalási vád visszavonhatásának gyakorlati eredménye? Semmi egyéb, hogy csak az a csaló bűnhődik, kit a szélső anyagi szükség kényszeríté a csalásra, míg az, ki a csalást mint jövedelmező keresetforrást rendesen folytatja, annak mindig lesz pénze a kiegyezésre. Azon esetre, ha a károsultnak elégséges bizonyítékai lesznek kezében, ez őt csak óvatosságra fogja tanítani a bizonyítékok nyújtásában, de sohasem fogja visszarettenteni a csalástól. A t. igazságügyminiszter úr, kinek érdemdús bírói pályálya ép úgy, mint nagy érdemei saját egyháza körül, feljogosítanak engem arra, hogy őt nemcsak nemzeti magyar jogásznak, de egyszersmind vallásos kereszténynek tartsam, szomorúan fogja tapasztalni, hogy legjobb igyekezete és akarata hajótörést fog szenvedni a zsidószellem szirtjein. És nem sokára majd ő is elmondhatja azt, amit Faust mondott Mephistoról: Du gabst zu dieser Wonne mir den Gefährten, den ich schon nicht mehr entbehren kann, wenn er gleich mich vor mir selbst ernied-

119 rigt, nur zu Nichts mit einem Worthauch meine Gaben verwandelt. A zsidószellem hatása, az igazságszolgáltatásra még sokkal veszélyesebb és károsabb, mint a pénzügyekre és a közgazdaságra, mert ezen utóbbi téren csak anyagi veszteséget szenvedünk, melyet kedvezőbb viszonyok helyrepótolhatnak, de ha a jogérzet megmételyeztetik a nemzetben és a becsület kivész belőle, az örökre veszve van. Idegen erkölcsi jogrendű államban megélhet a zsidó önző rosz hajlamaival, de arra, hogy külön államot alkosson, arra a zsidóságnak, hogy egy gyenge kifejezéssel éljek: nincs elég erkölcsi tőkéje, ez a parazitaság tulajdonsága és átka. Ha ezen bomlasztó elemet tovább hagyjuk uralkodni justitiánkban, nemsokára azon alternatívához jutunk, hogy vagy föllázad a nemzeti jogérzet és egy oly errupczióba tör ki, mely az országot lángba borítja, és sajnos, hogy ez lesz még a szerencsésebb eshetőség, vagy a jogórzet nyugodt csendes rothadásnak indul és az erkölcsi romlás a nemzet végenyészete követi. Bízunk ugyan a gondviselésben, hogy mindkét alternatívától még megmenti hazánkat, de nekünk is mindent el kell követnünk a katastrófa elhárítására, és azért a mérsékelt ellenzéki antiszemita párt nevében az eszközöket e vészes politikai folytatására megtagadom. El nem fogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.)

Szemnecz Emil interpellátiója több fővárosi hitelszövetkezet visszaélései tárgyában. (Előterjesztetett a képviselőház márczius 5-ki ülésében.)

Szemnecz Emil: T. ház! A hitelszövetkezetek kérdésében bátorkodom interpellatiót intézni a t. igazságügyi és a kereskedelmi miniszter urakhoz. A közgazdasági válság által teremtett szomorú helyzet javítása fölött úgy a parlamenten kívül, mint a parlamentben viták folynak. A javító eszközök egyikéül az szerepel, hogy a gazdaközönségen olcsó hitellel, lehetőleg az úgynevezett hitelszövetkezetek útján kellene segíteni. Ha meggondoljuk, hogy a nagyobb pénzintézeteknél és a vidéki takarékpénztáraknál a hitelt nem lehet olcsónak mondani, valóban örülni lehet annak, hogy a hitelszövetkezetek többé kevésbbé lábra kaptak és egyes vidékeken szép eredményeket értek el. A hitelnek társulási utón való kielégítése elvileg helyes és üdvös intézmény, és nekem nem is lett volna alkalmam e tárgyban felszólalni, ha mint mindennek, úgy a hitelszövetkezeteknek is nem akadtak volna káros kinövései, melyek nemcsak magát az eszmét compromittálják, hanem a hitelszövetkezeteknek jövőjét is aláássák, azonfelül hogy egyes vidékeknek igen nagy károkat okozhatnak. Az 1873-ki börzekrach után a részvénytársulatokkal szemben a kereskedelmi törvény kellő garantiákat nyújtott és így a részvénytársulatoknál, hol a nagyobb tőke keres elhelyezést, az ellenőrzés nagyobb, az elhelyezett tőke inkább biztosítva van, mint a hitelszövetkezeteknél, hol nagyszámú apró betétekből folynak be azon összegek, a melyekkel operálni hivatvák. A kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonat-

120 kozó intézkedései meglehetősen hiányosak, a miért is megtörtént az, hogy a részvénytársaságokra vonatkozó szigorú intézkedések által megakadályozott insolid, mondhatni szédelgő egyéniségek teljes erővel a hitelszövetkezetekre vetették magukat, ez utón akarván a közönséget kizsákmányolni és maguknak vagyoni előnyöket szerezni. Nem tartom felesleges munkának, t. ház, ha elmondom a részvénytársaságok és a hitelszövetkezetek közt a törvény szerint fenálló különbségeket A részvénytársulatoknál az alaptőkét biztosítani kell, sőt annak 30%-kát készpénzben is le kell fizetni a megalakulás előtt. A hitelszövetkezeteknél az alaptőke biztosításáról szó sincs, elég ha bizonyos alapszabályokat állapítanak meg, a melyekben sem a tőke összegéről, sem pedig az üzletkör terjedelméről nincsenek határozott megállapodások. A kereskedelmi törvény 175. §-a biztosítja a részvényesek ellenőrzési jogát akként, hogy azoknak, a kik a részvénytőkének 10%-át képviselik, megadja a jogot, hogy a részvénytársaság ügykezelését, könyvvezetését bíróilag ellenőrizhessék és felülvizsgálhassák. A hitelszövetkezeteknél ezen biztosítás hiányzik, sőt ezzel ellenkező lapsus van a törvényben, a mely megengedi, hogy az alapszabályok értelmében azok, akik a szövetkezet érdekeivel ellentétes álláspontot foglalnak el, kizárhatók legyenek. Ez idézi elő azt, hogy némely határozottan a közönség kizsákmányolására alapított szövetkezeteknél, ha egyesek, kik az ott folyó üzelmeket észrevették és felszólalnak, az igazgatók velők szemben az alapszabályok azon szakaszával állanak elő, hogy miután az illető a szövetkezettel szemben ellenséges hangulatot akar teremteni, a szövetkezetből kizáratik. Ekként lehetetlenné van téve, hogy a szövetkezeti tagok az ottani ügykezelést megvizsgálhassák. Hozzájárul ehhez, t. ház, még az is, hogy a részvénytársulatoknál a nagyobb tőkével és nagyobb intelligentiával dolgozó elemeknek intellectualis képességöknél fogva megvan a hatalmuk arra, hogy a könyvelést és az ügyvitelt ellenőrizhessék. A hitelszövetkezeteknél, a hol 10-20 frtos törzsbetétekből alakul a tőke, az ily törzsbetétekkel bíró földművesek és iparosok nem bírnak azon qualificatióval, hogy az ezen intézeteknél divó üzelmeket, a melyeket talán a könyvelés módjából és az egész üzletvezetésből is ki lehetne deríteni, felülvizsgálhassák. A hitelszövetek elfajulása megteremtette azt a helyzetet, hogy ezek tagjaikat nem is kisebb területről, egy zárt körből toborozzák öszsze. hanem ágenseik által az ország legtávolabbi részeiből fognak tagokat. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbaloldal különböző padjain ) Ez az eljárás teremtette meg azt a helyzetet, hogy e tagok, kik tudja az Isten az országnak melyik sarkán lakó s átlag csupán 10-20 frt erejéig érdeklett szegénysorsú emberek, képtelenek arra, hogy e csekély tőkéjüket ellenőrizzék, mert ha föl akarnának jönni Budapestre, még ha megadatnék is nekik a mód, hogy a, könyveket megvizsgálják, oly költségekbe kerülne az egész expeditio hogy az emberek inkább ott hagyják egész betétüket, mint hogy a kellemetlenségnek és nagy költségeknek tegyék ki magukat. (Helyeslés a bal és szélső bal némely helyein.) De maga a hitelszövetkezetek eszméje, t. ház, csak azon esetben bír jogosultsággal és csak azon esetben mutathatnak fel ezek üdvös eredményeket, ha a nagyobb tőke segítségére jön a szövetkezeti tőkének, ha t. i. a nagyobb pénzintézetek olcsóbb kamatláb mellett adnak kisebb összegeket forgatás végett át a hitelszövetkezeteknek.

121 Természetesen azon hitelszövetkezetek, melyek élén erkölcsileg és anyagilag egyaránt megbízható emberek állanak, meg is kapják a nagy pénzintézetektől jövő segítséget, de nem kapják meg azok, melyeknek igazgatói, vagy egyébb élén álló férfiai a kellő erkölcsi és anyagi garantiát nem nyújtják. Ezek tehát azon más módhoz fordulnak, hogy, ha nem kapnak a pénzintézetektől segítséget, mindent elkövetnek, hogy minél nagyobb számú tagokat szerezzenek és iparkodnak minél többtől bezsebelni a 10-20 frtot azért, hogy azt, lehet mondani, majdnem minden felelősséget kizáró intézkedéseik mellett forgassák vagy elhasználják. Ε viszonyok folytán előállott az, hogy a hitelszövetkezetek többször említett üdvös eszméje határozottan alá-felé kezd menni, a közönség bizalma megingott, és megingott azért, mert látja, hogy ép azon hitelszövetkezetek terjesztik legnagyobb körre ügyforgalmukat, a melyek a kellő garantiát nem nyújtják. Mindig akadtak ez ideig és akadnak ezentúl is egyes emberek, kik az olcsó hitel jelszavának, a nyomtatott ígéreteknek, az ügynökök rábeszéléseinek felülnek, és csekély tőkéjüket, melyre tán háztartásukban nagyobb szükségük volna, a hitelszövetkezetbe befektetik, nem gondolva meg, hogy az alapszabályok szerint a hitelszövetkezetek tagjai csak azon esetben igényelhetnek hitelt, ha a törzsbetétek jelentékeny részét, átlag felét, már befizették. Tegyük fel megtörténik, hogy a szövetkezeti tagok befizették a fél, vagy kétharmad tőkét, és ha megszorulnak, jönnek hitelért. Úgyde a hitelt a szövetkezetek kielégíteni nem képesek, mivel rendelkezésükre tőke nem áll, és bekövetkezik az a visszás helyzet, hogy a hitelt jogosultan kereső és igénylő egyén hitelt nem kapván, a szövetkezeti eszmét tagadja meg és azt mondja: Őtőle elcsalták a 10-20 forintját, íme kért 30 frtot és nem adtak”. Ennek következése első sorban az, hogy a további befizetést nem teljesíti. Ekkor az alapszabályok értelmében, melyeket a törvény semmiben sem köt, az ily egyének kizáratnak a szövetkezetből és csekély tőkéjük odavesz. Az illetők ekkor vádolják ezen mulasztásokért nem a szövetkezeteket magukat, hanem vádolják annak egyes vidékeinek képviselőit és magát az eszmét, melynek nevében, melynek felhasználásával őket a szövetkezetbe becsalták. (Igaz! Úgy van! a szélső bal oldalon.) Szerencsétlenségünk nekünk, t. ház, hogy a mi eszméinket, az antiszemitizmus eszméjét a hitelszövetkezetek ép úgy felhasználják, mint a többit. Vannak szövetkezetek, melyek határozottan keresztény jelszó alatt dolgoznak az országban; ágenseket fogadnak, a kik az országnak, a kimutatások szerint már is igen nagy területén a lakosságnak úgy vagyonos, mint kevésbé vagyonos részét a szövetkezetekbe bevonták. (Úgy van! szélső balfelől) Hozzánk érkeznek mindenfelől panaszok és kérdezősködések e szövetkezetek iránt. Mi, a mennyiben hatáskörünkben áll, megtettük az intézkedéseket arra, hogy e szövetkezetekkel a solidaritást a magunk részéről megtagadjuk, és azt, amennyiben súlyt helyezünk rá, a jelen esetben ismételve teszszük. Mi e szövetkezetekért sem anyagi, sem erkölcsi garantiát nem vállalunk, sőt óva intünk mindenkit, hogy e szövetkezetek jelszavainak és ágenseinek hitelt adjon. Ez azonban kötelességünkké teszi másrészről azt is, hogy, ha látjuk a bajokat,

122 lehetőleg intézkedjünk az iránt, hogy a bajok tovább terjedését s a szövetkezeti eszmével való visszaélést meggátoljuk. Ez irányban vagyok tehát bátor a földmívelési és igazságügyi miniszter urakhoz egy interpellatiót intézni; intézni nem magáért a szövetkezeti eszméért, mert azt én is csak helyeselni tudom, de azért, hogy az eszme körül a törvény hiányosságából származó visszaéléseknek egy novelláris törvényjavaslattal útját szegjük. Erről szól interpellation!, a melyet bátor leszek felolvasni (Olvassa):

Interpellatio az igen t. földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi és az igazságügyi miniszter urakhoz. Van-e tudomásuk a t. miniszter uraknak arról, hogy több fővárosi hitelszövetkezet, melyek sem anyagi, sem erkölcsi biztosítékot nem nyújtanak, fizetett, illetve jutalékkal felfogadott ágensek által az országot bebarangoltatják, s a vidéki iparosokat és földművelőket e szövetkezetekbe való belépésre bírják, s a helyett, hogy a vidéki hitelre szorult szegény embereknek hitelt nyújtanának, azoknak vagyonát a fővárosba vonják, hol a befizetett összegekkel teljesen tetszésük szerint rendelkeznek, minthogy a vidéki tagoknak ellenőrzési és felügyeleti joga az alapszabályoknak a törvény által engedett lazasága folytán majdnem teljesen lehetetlenné van téve: Tisztelettel kérdem a t. miniszter urakat: Hajlandók-e a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó intézkedéseinek hiányain novelláris utón segíteni, illetve odahatni, hogy a szövetkezetek megalakulhatása legalább is oly feltételektől tétessék függővé, minők a részvénytársulatoknál megkívántatnak? Elnök: Az interpellatió közöltetni fog a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi és igazságügyi miniszter urakkal.

Nyilatkozat. Alulírott kijelentem, hogy az „Országos keresztény önsegélyző és fogyasztó szövetkezet” igazgatóságából való kilépésemet folyó hó 10-dikén bejelentettem. Budapest, 1887. márczius 12-dikén. Nendtvich Károly, országgyűlési képviselő.

Nendtvich Károly interpellátiója a képviselőház február 26-ki ülésében. T. ház! Hazafiúi kötelességet teljesítettem, midőn a múlt évben, márczius 19-dikén interpellatiót intéztem az igen t. miniszterelnök úrhoz, illetőleg belügyminiszterhez a zsidók tömeges bevándorlása ügyében Galicziából, Bukovinából és Oroszországból felső Magyarországba, kiemelve azon káros, sőt veszedelmes befolyást, melyet e népfaj hazánk lakosaira gyakorol. A miniszterelnök nem tartotta érdemesnek ezen interpellátióra felelni, daczára annak, hogy a ház szabályai azt parancsolják, hogy min-

123 den miniszter tartozik 30 nap alatt felelni azon interpellátióra, melyet a képviselők hozzá intéznek. Igaz ugyan, hogy a miniszterelnök más alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a zsidóknak tömeges bevándorlása Magyarországba már most nem történik azon mértékben, mint a hogyan az történt ezelőtt. Már t. ház! a miniszterelnök úr honnét vette ezen informátióját, én nem tudom. De a miniszterelnök úr ezen állításával szemben van szerencsém kijelenteni azt, miszerint egy orosz hivatalos lap, a „Dziennik Warszawski” hivatalos kimutatásában közzéteszi, miszerint 1885-ben Oroszországból 20,150 zsidó utasíttatott ki, a kik nagyobbrészt Magyarországba vándoroltak be. Hogy ezen bevándorolt és folyvást bevándorló zsidók mily befolyást gyakorolnak a felső magyarországi népre, arról mindenki meggyőződhetik, a ki valaha a felső magyarországi megyéket meglátogatta. A nép e felső megyékben nemcsak vagyonilag tönkre van téve, hanem testileg és szellemileg is akképen, hogy teljesen képtelen az állam iránti kötelezettségeit teljesíteni. A pálinkamérések felső Magyarországon csaknem kivétel nélkül a zsidók kezében vannak. Ezen pálinkamérésekkel a zsidók a népet eleintén szellemileg, azután pedig testileg és vagyonilag teszik tönkre. Felhasználva e szerencsétlen népnek a pálinka iránti szenvedélyét, kényszeritik azt adósságcsinálásra egész addig, míg az adósság bizonyos magasságot elért; ekkor exequáltatják és földjöket, mely századokon át az atyáról a fiúra szállt, potom áron megszerzik és a volt birtokossal a földet, mely még nem régen sajátja volt, nyomorult napszámban műveltetik vagy a kivándorlásra kényszerítik. Nekem az interpellate indokolása alkalmával szerencsém volt statisztikai adatok nyomán kimutatni, hogy miként pusztulnak ki Magyarországnak egyes megyéiből azon régi családok, a melyek századokon keresztül e hazának legerősebb támaszai, a magyar állameszmónek fentartói és e hazának lelkes védői valának. Igaz, hogy a miniszterelnök úr azt állítja: hiszen a föld nem vész el, csak urát változtatja. (Tisza Kálmán miniszterelnök tiltakozik, hogy ezt ő sohase mondta.) Hát akkor más miniszter mondta, mert hogy egyik mondta, az bizonyos. Hiszen Lengyelország is csak urát változtatta. De tessék a lengyel népet megkérdezni, hogy jól érzi-e magát ezen úrváltozás alatt? És ha az mindegy, hogy vajjon ki a mi országunknak az ura, én nem látom át, hogy miért szavazta meg a ház egyhangúlag és pedig a miniszterelnök indokolására a hadi költségeket? Nem, t. ház, nekem e föld, melyet Magyarországnak nevezünk, csak addig hazám, a meddig az a magyaroké. Azon percztől kezdve, hogy az többé nem a magyaroké, megszűnik lenni hazám, akkor ép úgy lehet minden más ország hazám. De, t. ház, a t. miniszterelnök úr továbbá azt állította, hogy mi antiszemiták antiszemitizmusunkkal kompromittáljuk az országot az egész művelt világ előtt. Hát a miniszterelnök úr azt nem tudja, hogy alig van jelenleg ország Európában, melyben zsidók laknak és melyben az antiszemitizmus

124 mély gyökeret nem vert volna? A művelt Németországban alig van város, melyben antiszemita egyletek nem volnának. Hogy Francziaországban mennyire van elterjedve az antiszemitizmus, abból az egy tényből is a napnál világosabban látható, hogy Drumont 2 nagy köteten munkája, „La France juive”, nem is egészen egy év alatt 100 kiadásban jelent meg, tehát minden három napra jön egy kiadás, oly mohón vette, olvasta és tanulmányozta a franczia nép e munkát, mire oly ellenséges állást foglalt el a zsidók ellen, hogy azok tömegesen vándorolnak ki Francziaországból Angolországba, természetesen a francziák legjobb áldásaival. De, t. ház, a miniszterelnök úr továbbá azzal vádol bennünket, hogy mi a középkori sötétséget és a boszorkányégetést akarjuk újból feléleszteni, és meghonosítani e hazában. T. ház! Én teljes joggal mondhatom azt, hogy nincsen e házban senki, a ki vallás dolgában szabadabban gondolkoznék, mint gondolkozom én. Már volt egyszer alkalmam kijelenteni azt, hogy minden vallásnak megvan a maga mythologiája és a maga szertartása. Én ezekkel nem törődöm, valeat mindegyiknél, quantum valere potest, de az, a mit én minden vallástól követelek és egynek sem engedhetek el, ez az, hogy erkölcsös alapra legyen fektetve. Ez az erkölcsös alap pedig teljesen hiányzik a zsidó vallásban, azon keresztény erkölcs, melyre Európa valamennyi államai vannak alapítva, és a mely a modern czivilisátio alapját képezi. És ez az, a mi az antiszemitizmust jogosulttá teszi. Ezen erkölcstelenség, mely a zsidó vallást jellemzi és mely hitsorsosainak azt nemcsak megengedi, hogy más vallásbelieket kifoszszák, kizsarolják, hanem azt egyenesen parancsolja, szülte az antiszemitizmust, és fogja azt fentartani, a meddig zsidók lesznek a világon. Az antiszemitizmus nem tegnapi keletű, hanem az azon perczben keletkezett valamennyi népben, a midőn a zsidók legelőször jelentek meg a történelemben. Hogy lehet tehát az antiszemiták azon törekvését a középkori sösétséggel összehasonlítani, melynek egyedüli czélja a népet a zsidók ellen védeni, én nem foghatom meg és épen azért én azt semmi másnak, mint indokolatlan ráfogásnak tekintem, melyet az ember érvek hiányában használ. De a t. miniszterelnök tovább azt állítja, hogy az ő humanitása nem engedi, miszerint a szegény szerencsétlen zsidókat, a kik Oroszországból és Romániából ki lettek utasítva, a hazánkba való bevándorlástól eltiltsa, hazánk határát átlépni ne engedje. A humanitás, t. ház, igen szép tulajdonság és kell, hogy minden művelt ember tulajdonát képezze, de kell is, hogy ott legyen alkalmazva, a hol helyén van. Dédelgetni a zsidókat, megnyitni nekik az ország határait, hogy aláássák az egész országot, kifosszák a népet, azt tönkre tegyék, és a kivándorlásra kényszerítsék, az nemcsak rosszul alkalmazott humanitás, hanem az inhumanitásnak lehető legnagyobb foka. Ugyan az volna, hogy ha a t. miniszterelnök úr saját jól nevelt és kötelességeiket minden tekintetben híven teljesítő gyermekeitől megtagadná az életre szükséges táplálékot és azt vajmi utczai suhanczoknak vagy csirkefogóknak adná. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. április VII. évfolyam

VII. füzet.

A választási mozgalomhoz. A képviselőválasztási mozgalom országszerte nagy hullámokat ver, s élénkségben napról-napra nyer. Egyik fő jellege e mozgalomnak az, hogy a zsidóbarát pártok: kormánypárt, szélsőbal, (az erejében meggyöngült Apponyi-párt még legkevésbé,) valamennyien az antiszemita s különösen a függetlenségi antiszemita képviselők ellen fenekednek. Ámde mind hiába; mert, ha a jelen országgyűlés berekesztéséig elegendő jelöltet kapunk, úgy 70-80 választókerületben győzni is fogunk. Füzeteinknek első sorban az levén a rendeltetésük, hogy az antiszemita mozgalmat vezessék, szabályozzák s irányozzák, nem pedig, hogy a sok esetben pár napig felszínen úszó combinátióknak, híreknek a tárháza legyen, – nem registráljuk ezúttal azon kerületeket, a melyekben, s a jelölteket, a kiket az egyes kerületekben felléptetni szándékozunk. Nem tehetjük pedig ezt annál kevésbé, mert e füzetek szerkesztője a párt végrehajtó bizottságának elnöke levén, ily körülmények között a politika és a taktika követelményei neki, önként értetődőleg, hallgatást parancsolnak. Májushavi füzetünk megjelenésekor azonban a dolgok már annyira fognak fejlődni, hogy jelöltjeink névsorát már hozhatjuk.

A legújabb zsidó phantazmagoria. A zsidó zsurnálok tudósítása szerint a házszabályok revíziójára kiküldött bizottság, a képviselőház házszabályai közé felvétetni fogja,*) hogy „a mandátum megsemmisítendő, ha a választás alkalmával osztály, faj vagy felekezet elleni izgatás történt”. Nem akarjuk ezúttal feszegetni, hogy az a tisztelt bizottság azért lett kiküldve, hogy módozatokat keressen a házban előfor*) A czikk írása óta már fel is vette, csakhogy olyformán, hogy, ha az „izgatás” által a választóknak oly száma „félemlítetnék meg,” hogy ez által a választás eredménye alteráltatnék. – Szerk.

126

dúlt nem valami épületes jelenetek meggátlására, s nem azért, hogy a választói jogot csorbítsa; – hanem csak figyelmeztetni akarjuk az elbizakodottságban már egész vakmerőségig ment zsurnálokat, hogy van ám határ, a hol meg kell még nekik is állani. A választás szabadsága a legfontosabb, alkotmány által biztosított jog, a választásokról törvény intézkedik, melyet házszabályokkai megváltoztatni nem lehet. Alkotmányunk a két kamarai rendszerre van fektetve, s ugyan hova fog az vezetni, ha az országgyűlés egyik factora: a képviselőház úgy akarná a másik factornak: a főrendiháznak hozzászólási jogát kijátszani, hogy a legfontosabb, alkotmányban gyökeredző közjogokról házszabályokban rendelkeznék törvény helyett. Ilyen üzelmekbe nem bocsájtkozhatik a képviselőház egy bizottsága sem, s bármennyire szája ize szerint is lenne ez a legkisebb parlamenti érzékkel sem biró skriblereknek. S nehogy azt higyjék, hogy mi pro-domo beszélünk. Nem, mert mi nem izgatunk sem osztály, sem faj, sem felekezet ellen, mert a gondolatok és vélemények puszta nyilvánítása az intézmények bírálása, s bármely osztály vagy faj hibáinak feltüntetése, nem izgatás, S erre nézve a legeclatánsabb példát épen a zsidó sajtó nyújtotta. Emlékezzünk csak vissza arra a féktelen hajszára, a melyet a zsidó sajtó a gentry ellen indított. Az a kigúnyolt, letaposott gentry is egy osztálya a népnek, éppen mint a zsidóság (csakhogy valamivel külömb) s a gentry osztály ellen tajtékozó szájjal köpködni, hazudozni s rágalmazni: az nem izgatás, de a zsidó osztály létező hibáit csak egyszerűen felsorolni, az már „izgatás”. Hát ez az az egyenlőség, ez az a testvériség, a mire a zsidók vágynak? De hát tulajdonképen nézzük csak, hogy is vagyunk mi ezzel az „izgatással”? Ha sürgetjük az uzsoratörvény minél szigorúbb alkalmazását, akkor a zsidó zsurnálok feljajdulnak, hogy mi a zsidó felekezet ellen izgatunk. Ha kívánjuk, hogy a büntető-törvénynek a csalás vétségére vonatkozó intézkedései szigoríttassanak, a zsidó zsurnálok feljajdulnak, hogy mi a zsidó faj ellen izgatunk. Ha a börzeadó behozatalát sürgetjük, akkor megint csak a zsidó zsurnálok jajdulnak fel, hogy mi a zsidó osztály ellen izgatunk. Így „izgatunk” mi az osztály, faj és felekezet ellen, s csak az a bámulatos, hogy egyik keresztény felekezetnek, egyik más

127

néposztálynak sem jut eszébe ilyenkor panaszkodni az izgatás ellen, csak a zsidóknak. Oly tiszta, világos dolog ez, hogy még a zsidó zsurnálokra is rámernénk bízni: mondják meg, ki hát a hibás: mi-e vagy a zsidók? De hát ők nem akarnak megalkudni a viszonyokkal, nem akarnak kiegyezni a körülményekkel, s be akarnak előttünk zárni minden ajtót s nem gondolják meg, hogy a hol minden ajtó be van zárva, ott a szenvedély kapustól szokott berontani. Egyébiránt, ha a házszabályok revideálására kiküldött bizottság rá menne a lépre s a parlamentben hiányoznék az érzék, hogy ezt az alkotmány elleni merényletet visszautasítsa, ám jól vau, mi nem csüggedünk, bízunk a magyar nemzet életképességében; az a nemzet, mely szabadságát megtudta őrizni egy nagyhatalom ellen, meg fogja tudni őrizni a pénzhatalom ellen is; az a nemzet, mely kiállotta a Bach-korszakot, ki fogja állani ezt a Scharf-korszakot is, s diadallal fog kikerülni ebből is. B.

Rosz törvényeink. Egyidőben jött létre Magyarországon az alkotmányosság és a zsidó emanczipáczió; amaz csak lepel a nemzeten, mely az állam politikai helyzetét felforgatta, természetellenes mederbe terelte, az állampolgárokat nemcsak erkölcseikben, de anyagilag is teljesen tönkretette; míg egy lelkiismeretes absolutizmus idáig nem mert volna vállalkozni és cselekedni; nem kevésbbé a zsidóság az alkotmányosság útján törvényeinkben oly jogokat nyert, mely jogok a mi jogunk is ugyan, de ezen jogok reánk keresztényekre nézve írott malasztok, reánk belőlük semmi előny, mint jogokból sem háramlik, mégis ezen meghozott jogokat a zsidóság a legnagyobb mérvben ki tudja aknázni, ezerféle mesterséges utakon előnyeire kizsákmányolni, bennünket pedig kérlelhetetlenül anyagilag tönkretenni – a kétségbeesés örvényébe taszítani. Ily jogokat nem lehet találni a nemzet természeti, faji jellegével megegyeztethetőnek; hanem minden gondolkodni tudó fő beláthatja, hogy még a törvénybe iktatott egyenlő jogok is a társadalom 19/100-ad részének káros elbukását, 1/100-ad részének pedig jogtalan és embertelen utón való meggazdagodását vonják maguk után. Ily jogokból nem kérünk, ily jogokkal élni nem kívánunk, a törvénybe iktatott és szentesített ily jogokat ugyancsak törvényes utón és módon lelkünk meggyőződéséből megváltoztatni óhaj-

128

tunk, ily jogokról egy öntudatos nemzet önként lemond, melyeknek sem mi, sem utódaink soha hasznát nem vehetik, s melyek legfellebb a nemzeti élet fentartását is kérdésessé és koczkára teszik. Azt kérdezem pedig most: kik vették hasznát a tőke szabaddá tételének mindjárt az emanczipáczióval együtt? A zsidók! Hiszen nem is volt szégyen, sőt még a jobb zsidók közé tartozott az, a ki 100 írtért csak 100 frtot kért egy évre. Ezzel karöltve kinek a kedvéért tették szabaddá a kereskedelem és az ipar minden nemét 1872-ben? és kik veszik ennek hasznát? A zsidók ! S mindezek alapján a váltójog szabad használata, kiknek a kedveért hozatott be, és miért terjesztetett ez ki még a nőkre is? és kik veszik ennek hasznát? A zsidók ! Kiknek a kedvéért hozatott be a virilista törvény, mely égbekiáltó bűn és igazságtalanság valakinek vagyonát ily törvényes alapra fektetni? A zsidók kedvéért ! ! Kiknek a kedvéért hozatott be a rosz választási törvény? A zsidók kedvéért ! ! Kiknek a kedvéért hozatott be oly módon a jelenlegi csődtörvény, mely szerint a csődbe bukottal kiegyezni lehet és vád elengedésnek van helye? A zsidók kedvéért ! ! Kiknek a kedvéért hozatott meg a büntető-törvénykönyv ama nevezetes 41. §-a, mely szerint az elitélt maga magát is élelmezheti, mihelyest ezt a bíróság „bölcsen” belátja? A zsidók kedvéért!! Kiknek a kedvéért hozatott szabályrendelet, 50 krért a neveket folyton csere-berélni? mely által azután a csalás minden neme előfordul? A zsidók kedvéért!! Váljon hordjak-e még föl több esetet? Pedig lehetne még számos esetet felhozni a rósz törvény alapjára fektetett életgyakorlatból. De legyen elég egyelőre ennyi! Ezen jogokat a magunk részére sem kívánjuk, ezen jogokról észszerűen csak le kell mondanunk, hogy ne vettessék azon jogtalan szemrehányás a zsidók által és a zsidót pártoló, uszályhordozó, törvényt és életgyakorlatot nem ismerő kereszténység részéről: „éljen kiki szabadon a törvény adta joggal.”

129

Ezen ellenvetést csak akkor tehetnék, ha a társadalom minden rétege nemzeti és valláskülönbség nélkül bírna a zsidóknak eltérő természeti jellegével; – vagyis a társadalom minden rétege báránybőrbe öltözött farkas lehetne. Szendrey Gerzson. köz- és váltóügyvéd

Báró Andreánszky Gábor beszéde a képviselőház ápril 2-ki ülésében, Fabiny Teofil igazságügyminiszter Andreánszky Gábornak a szenvedő váltóképesség megszorítását tárgyazó interpellácziójára válaszolva kijelenti, hogy e kérdésben a tárgyalások folytatása iránt intézkedett, ígéri, hogy a tanulmányok folytattatni fognak és a kormány a ház erre vonatkozó határozatának a tanulmányok alapján eleget fog tenni Andreánszky Gábor b.: T. képviselőház! (Halljuk !) Bocsánatot kérek a t. igazságügyminiszter úrtól, hogy feleletében az őszinteségnek némi hiányát veszem észre. Én azt a kérdést intéztem többek közt, hogy tétettek-e tanulmányok az igazságügyminiszter úr által? és a miniszter úr azt felelte, hogy igenis e tanulmányok ma is, 4 esztendővel később még folyamatban vannak, De, t. ház, azon munkaprogrammban, melyet a t. igazságügyminiszter úr a költségvetés tárgyalása alkalmával előadott, egy szóval sincs említve ezen kérdés, melynek pedig fontosságát maga a t. igazságügyminiszter úr is elismeri. Én mindeddig azon véleményben voltam, hogy a t. miniszter úr ezt vagy igen mellékes kérdésnek találja, – de ebben csalódtam és örvendetes tudomásul vettem, hogy maga is fontosnak jelöli e kérdést, – vagy feszélyezve van a miniszter úr a pénzügyek által abban, hogy e kérdést ép most vesse fel a ház előtt, mert azt igen nehéz lett volna elhinni a t. miniszter úrról, hogy ő, ki hosszas birói praxissal bír és ki nem a sors különös szeszélye által jutott tárczájához, mint a t miniszterelnök úr a pénzügyi tárczához, (Derültség balfelől) ebben a kérdésben ne bírna teljesen megállapodott vóleménynyel és hogy 4 évi tanulmányok alapján a minisztérium ezen igen fontos, de egészben véve könnyű kérdésben rövid törvényjavaslatot ne terjeszthetne a ház elé. Ha talán van ennél fontosabb kérdés, oly kérdés a miniszter úr tárczájában, mely nagyobb köröket, az egész nemzetet érinti, de az bizonyos, hogy ennél égetőbb kérdés nincsen; nincsen pedig a szegény népre nézve. És ha a t. miniszter úr oly fontos ügyekkel foglalkozik, mint pl. a Chilei köztársasággal való szerződéssel, azt hiszem, sokkal fontosabb tárgy a váltóképesség megszorítása. Azt mondom, a legégetőbb kérdés, mert naponta, lehet mondani, minden órában fosztatnak meg ennek alapján birtokaiktól az emberek, s akkor az igen gyenge, igen sovány vigasz arra, a ki koldusbotra jutott, hogy a miniszter úr tanulmányozza ezt a kérdést és évek múlva talán vagy nyújt be törvényjavaslatot, vagy nem nyújt be. Oly fontos pedig ez a kérdés, hogy vagy meg kell szorítanunk a váltóképességet, vagy pedig azt az intézkedést kell létesítenünk, hogy a népiskolák csak oly tanulókat oktathassanak az írás mesterségében, kik már czenzúráztak a váltójogból, mert az írás tudománya egy danausi adomány maradt a szegény népre nézve, míg csak azt tanulja, hogy nevét képes leírni egy

130 hosszúkás papírszeletre. Vagy talán felekezet és néposztály elleni izgatás volna az, ez pedig mostan, midőn 70 milliós hiány fedezéséről van szó, igen kényes kérdés volna, melyet a t. kormány szívesebben abbahagy? Mert t, ház, igaz, hogy ez a nebánts virág, a zsidóság nincs nagyon veszélyeztetve a váltóképesség jelenlegi féktelensége által, mert annak van ez ellen egy igen jó orvossága, és ez egyszerűen az, hogyha szorítják őket, ráíratja hamarjában birtokát vagy testvérére, vagy feleségére, vagy sógorára, vagy gyermekeire, vagy vagyonára álfoglalást eszközöltet; a ki pedig ezekkel a remediumokkal él, t, ház, az teljesen érett a határtalan váltóképességre: de egyúttal az ilyen vagyoni eskamotirozás indokolná is azt a rendkívüli gyorsaságot, melylyel a váltóeljárás bir. Ebből is láthatjuk azt, t, ház, hogy két külön társadalomnak, külön erkölcsi renden nyugvó társadalomnak külön-külön törvényhozás szükséges, ha a lételérti harczban lehetőleg ki akarunk egyenlíteni minden akadályt, A chanceokat lehetőleg egyenlíteni akarjuk. Emlegetik azt, és emlegeti a t. miniszter úr, hogy szükséges ez a hitel a nép körében, az egyes osztályok körében; és én elvállalom azt, tökéletesen elhiszem és concedálom azt, hogy szükséges ez a zsidóságra nézve kivált, mert a zsidóság tud élni avval a hitellel és tudja azt értékesíteni; és azért megtehetném azt az indítványt, hogy engedtessék meg, hogy a zsidók ezentúl is részesüljenek ezen áldásban, melyet fel tudnak használni, csak szegény népünket mentsék meg ezen vészes dologból. Ha pedig nem akarnak külön törvényt hozni a zsidók számára, hát akkor kérem, hogy amiatt a zsidó előnyök miatt, hogy azok oly könnyű hitelt élvezzenek, amiatt szegény népünket ne tegyék továbbra ki annak a veszélynek, hogy oly összegeket kelljen neki fizetni, a melyekkel voltaképen jogosan sohasem tartozik. Interpelláczióm benyújtása alkalmával volt szerencsém itt egy váltót bemutatni okmányilag, melyet aláirt valaki egy idegen nyelven, oly nyelven, melyet ő nem is értett és mely okmány eredetileg egy aláirt számla volt, egyetlen ollóvágással képes lett volna abból bárki egy kitöltetlen, aláirt váltót csinálni; most pedig a váltójog szerint, ha az illető aláírásának sajátkczűségét elismeri, kénytelen fizetni, akár megkapta a pénzt, akár nem, s a váltó rajta könyörtelenül végrehajtatik. Bár népünkre nézve ezt is feleslegesnek tartom, de a hitel megkönnyítése czéljából távolról sem ellenezném, ha valamely gyorsított végrehajtású hiteleszközzel helyettesíttetnék a váltó, vagy ha a czégjegyzett kereskedőkön kívül, kikre nézve én is fenn akarom tartani a váltójog jelenlegi szabadságát, olyanoknak, kik azt kívánják és kik bizonyos műveltségi qualificatióval bírnak, alkalom nyújtassék magukat bejegyeztetni a kereskedelmi czégek közé s hogy akkor élvezzék a váltóhitel teljes épségét; de arra semmikép sem állhatnék, hogy azon jogvédelemről, mely a non numeratae pecuniae exceptiójában fekszik, teljesen lemondjunk még azon nép számára is, mely nem tudja, hogy mit cselekszik, mikor, a váltót aláírja. De akárhogy legyen is, könyörgök a t. miniszter úrhoz és a t. házhoz, mentsék meg népünket a valtóképesség áldásától – mint a miniszter úr mondja, – a vagyoni végveszélytől – a mint ón mondom s azt hiszem, az igazság mellettem van Mindenesetre azonban kérem, hogy tovább ne tanulmányozzák a dolgot; mert a t. ház, ha zsidóérdekben valami törvény, vagy csak házszabály-változtatás is szükséges, akkor

131 minden előtanulmányozás nélkül készek azonnal elővenni. (Úgy van! a bal és szélsőbal néhány padján.) Hisz akkor sem kellett hosszú tanulmányozás, mikor az 1876-iki törvényben a váltóképesség megszorítását megszüntették és csakis akkor szükséges végtelen tanulmányozás, mikor zsidóérdek követeli, hogy az a törvény létre ne jöjjön. Ha a német diák óráját vagy felső kabátját zálogba csapja, azt mondja: „es studirt!” Ily stúdium tárgyává akarja tenni a váltóképesség megszorítását a t. kormány, azt is becsapja zálogba a pénzpiacz javára. Kérem a t. házat, a t. kormányt és a t. igazságügyminisztert, ne csapja ezen váltóképesség megszorítására vonatkozó törvényjavaslatot zálogba; ne tanulmányozza azt tovább, hanem lépjen valahára a ház elé egy törvényjavaslattal, mely azt hiszem, nagyobb áldás volna, mint bármi, a mit a jelenlegi kormány 11 óv alatt tett. Nagy sajnálatomra ki kell jelentenem, hogy a t. miniszter úr válaszát tudomásul nem veszem, hanem kérem a t. házat, méltóztassék a választ napirendre kitűzni. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal néhány padján.) (A ház többsége a választ tudomásul veszi.)

Nendtvich Károly interpellátiója a képviselőház február 26-ki ülésében. (A közlemény vége.)

A mi népünk, mely földünket véres ve rejtekkel műveli, azt minden ellenséggel szemben hősiesen védi, úgy hiszem közelebb áll hozzánk, és érdekei inkább összevágnak a haza érdekeivel, mint a hogyan áll hozzánk és hazánk földjéhez a zsidó, ezen népfaj, mely hazát nem ismer, hanem országról-országra vándorol és azt az országot czéljainak leginkább megfelelőnek tartja, a hol oly népfajok laknak, melyeket ő a legjobban és a legbiztosabban kifoszthat, és a koldusbotra vihet. A mint oda vitte, és többet nem talál elvenni valót, elhagyja az országot és vándorol más országba, a hol még viruló legelőt talál, melyet lelegeltethet. Tehát befogadni az országba oly népfajt, mely más országból ki lett utasítva azért, mert a népre nézve veszedelmesnek találtatott, és kényszeríteni saját népünket a kivándorlásra, ez nemcsak rosszul alkalmazott humanitás, hanem kárhozatos hazafiatlanság, és közel áll a gyermekgyilkossághoz. Tudva van a t. ház előtt, hogy Németország teljesen elzárja a maga határait a zsidók elöl, ép úgy, valamint elzárjuk lakásainkat a tolvajok e]ől. Pedig a miniszterelnök humanitása azt követelné, hogy nyitva tartsuk lakásainkat a tolvajok számára, hogy belőlök vigyenek, a mi nekik tetszik. T. ház, senki sem vádolhatja az amerikai szabad államokat türelmetlenséggel vagy kisszívűséggel más népek irányában; és mégis, mit látunk? Azt látjuk, hogy az amerikai szabad államok nemcsak eltiltják a chinaiakat a határtól, de azokat is, a kik már évek óta laknak ott és produktiv munkát végeznek, kiutasítják az országból, kiutasítják pépedig nem azért, mert üzelmeik által kifosztják a népet, hanem azért,

132 mert veszedelmes concurrentiát csinálnak az amerikai munkásoknak, az amerikai kisiparnak. Tehát nem henye, csak a nép verítékéből élő, és a nép rosz szenvedélyeit felhasználó népfajt utasítanak ki országukból, hanem egy szorgalmas produktív munkát végző népfajt, mert részint szorgalma, részint takarékossága és józansága által veszedelmes concurrentiát csinál az amerikai munkásnak és kisiparosnak. Az amerikai kormány saját népét és népe jólétét magasabbra tartja minden elméleti pkrázisnál, és minden idegen népfaj haszonlesésénél; neki a „salus reipublicae suprema lex esto” csakugyan nemcsak csengő szó, de állami alaptörvény, mely minden körülmények között fentartandó. Egyébiránt értjük és ismerjük a t. miniszterelnök politikáját. Országszerte elismert igazság az, hogy a jelen”! kormány egy napig sem tarthatja magát kölcsön nélkül, a kölcsönt pedig más nem adja és nem is adhatja, mint a zsidó bankár. A zsidó bankár pedig nem ád semmit, ha a magyar miniszterelnök szabad kezeket nem enged a zsidóknak, hogy a népet zsarolhassák a maguk kénye és kedve szerint, a meddig valami a népnél még található. Hát ez, t. ház, humanitás? Ez hazafiság? Én ezt a lehető legnagyobb inhumanitásnak, a legnagyobb hazafiatlanságnak, sőt egyenes népgyilkolásnak tartom. Hogy az ilyen kölcsönöknek mi szokott lenni a vége, következőkből ítélhető meg: Egy bécsi, nagy (zsidó) tekintélyben álló lap, a „Neue Freie Presse-' egy magyar főfő úrról következőket beszéli el: Ε magyar főfő úr (Eszterházy?) nagy pénzbeli zavarban levén, 6 milliónyi kölcsönt volt fölvenni kénytelen. A kölcsönt egy bécsi bankár (Rothschild) negotiálta és pedig ekként: 6.000,000 névszerinti kölcsön 60% árfolyammal, azaz: 3.600,000 frt Ebből 5% provisio, azaz 300,000 frt levonatván, marad 3.300,000 írt A 6 millió tőkének 5% kamatja bizonyos kiszabott időre előre fizetve 180,000 frt, marad 1.500,000. Ebből az összegből a főfő úr még 500,000 frtot fizetett a bankárnak különféle czím alatt, maradt tehát 1.001),000 frt. Kapott tehát a magyar főfőúr 6.000,000 kölcsön helyett, mely öszszeg összes vagyonára betáblázva lett, 1.000,000 frtot készpénzben, míg a negotiáló bankár 5 millió forintot zsebre rakott. De azért a kapott egy millió forintért fizet a magyar főúr 6 millió frt fejében 5% kamatot, tehát évenként 300,000 frtot, úgy hogy 3 év alatt föl van emésztve az egész összeg, melyet a bankártól kapott De ezért fizeti a 300,000 frtot a végtelenig, míg a 6 millió frtot készpénzben vissza nem fizette. De azért a főúrnak egész vagyona sequestrálva van Nekem, t. ház, teljesen úgy látszik, mintha Magyarország népe haszonbérbe volna adva a zsidónak épugy, valamint az államjószágok haszonbérbe vannak adva a zsidóknak. De amint a zsidó a haszonbér tartama alatt annyira kizsarolja a földet, hogy az utánna következő nem arathat többé rajta semmit, ép úgy fosztja és zsarolja ki a népet is, úgy, hogy ezen kormány után következő kormány nem talál ez országban csak koldusokat és gazdag zsidókat. Azonban mennyire veszedelmes a zsidó nemcsak a népnek, de minden kormánynak is, midőn annak hatalma bizonyos korlátokon túl

133 megyén, azt egy igen praegnans példa Francziaországból bizonyítja, és a melyet elbeszélni nemcsak igen érdekes, de tanulságos is. Mindenki előtt ismeretes, hogy van Parisban egy igen befolyásos lap, melyet „Journal des débats”-nak neveznek. Ez a lap a párisi „Haute finance” vagyis a párisi zsidó bankárok lapja. Bebizonyított tény, hogy ezen lap, illetőleg a lap tulajdonosai nemcsak franczia ministeriumokat alkotnak és buktatnak meg, hanem a kormányformát is határozzák meg, melylyel az országot kormányoztatni akarják. Ε lap tulajdonosai a 30-diki forradalmat idézték elé, X-dik Károlyt megbuktatták, és Fülöp Lajost mint a francziák királyát a trónra ültették. Ugyanazok voltak, a kik1 a 48-diki forradalmat idézték elő, és ugyanazon Fülöp Lajost, a kit azelőtt 18 évvel a trónra emeltek, 48-ban száműzésbe kergették. A „Journal des débats” ezen rendkívüli nagy hatalmánál fogva, melylyel minisztériumokat alkot, és megbuktat, királyokat trónra ültet, és trónoktól megfosztja, kénytelen is minden franczia kormány, mely magát fentartani kívánja, a „Journal des débats”-nak évenként igen tetemes pénzösszeget adó gyanánt fizetni. Thiers, Fülöp Lajos minisztere, későbben a franczia köztársaságnak elnöke, ki akarván szabadulni a gyalázatos adó aló], egy pár esztendeig nem fizette ezen, a franczia kormányra nézve szégyenítő adót. Azonban egyetlen czikk, mely e czélból a „Journal des débats”-ban megjelent, Thierst azonnal más útra térítette. Ő a „Journal des débats” tulajdonosainak hatalmát elismerni kénytelen volt, és mint miniszterelnök, nemcsak az utolsó évre járó adót a „Journal des débats”-nak megfizetni, de a korábbi évekről is visszamaradt összegeket is. Úgy látszik, miszerint egészen hasonló viszony fejlődik Magyarországon is a magyar minisztérium és a „Pester Lloyd” között is, mely adót itt ugyan subventiónak nevezzük, de semmi más mint adó, melyet a zsidó lapnak jó szolgálataiért a magyar minisztérium fizet. Innét lesz magyarázható azon udvariasság, intim barátság és hódolat, melylyel a m. miniszterek, nevezetesen a miniszterelnök a „Pester Lloyd” főszerkesztője irányában viseltetik. Ismeretes, hogy a Pester Lloyd a pesti és bécsi haute fináncénak a lapja. Vajjon mennyire lealázó az ilyen szolgaság nemcsak a minisztériumra, hanem az egész országra nézve, azt tovább fejtegetni vagy bebizonyítani szükségesnek nem találom. Azon korlátlan zsidó bevándorlásnak természetes következménye az ős magyar nép és magyar lakosnak kivándorlása e hazából, azon népnek, mely századok óta lakja e földet, azt véres verítékével műveli, kül és bel ellenség ellen századokon át védelmezte és védelmezi mai napon is. Miután tehát ezen tömeges kivándorlása a munkás népnek az egész országra nézve nemcsak káros, de veszedelmes is, mert nemcsak vészt az annyira szükséges munkaerőből, hanem helyet is ád egy henye, improductiv és munkátlan népfajnak, kérdezem a tisztelt miniszter urat: 1. Van-e tudomása a miniszterelnök urnák az ős magyar lakosoknak tömeges kivándorlásáról a felső magyarországi megyékből; és ha van tudomása, kérdem: 2-szor. Mily intézkedéseket szándékozik a t. miniszterelnök létre hozni, hogy e tömeges kivándorlást akadályozza? Budapest, 1887. február 26-án.

134 Az ápril 2-ki képviselőházi ülésben Tisza Kálmán miniszterelnök Nendtvich Károlynak a kivándorlásokra vonatkozó interpellácziójára felel s megjegyzi, hogy a kivándorlás tőlünk nem oly nagymérvű, mint más országokból. Egyébként minden megtörténik a kormány részéről, hogy a kivándorlás megakadályoztassék s a legszigorúbb felügyelet gyakoroltatik azon irányban, hogy a kivándorlás előmozdítására működők a törvényben megszabott eljárás alá vétessenek. Az útlevelek kiadása és előmutatása tekintetében ott, hol gyanú van, hogy kivándorlás szándékoltatik, szintén megtörténnek az ezt meggátló szigorú intézkedések. Nendtvich Károly: Igen jól tudom, hogy van Európában számos ország, a melyekből a kivándorlás tömegesen történik, de a viszonyok, melyek ottan léteznek, azoktól a viszonyoktól, melyek hazánkban vannak, lényegesen különböznek. A mi országunkról nem lehet azt mondanom, hogy itt a túlnépesedés oly nagy volna, hogy azok is, a kik jelenleg ezen országban élnek, nem élhetnének meg, és hogy ezen oknál fogva kénytelenek volnának kivándorolni más országokba és keresni más országban hazát. T. ház! Bátor leszek felolvasni a népesség viszonyát Európa különféle országaiban. (Halljuk!) Belgiumban egy quadrat kilométerre esik 187 lakos, Németalföldön 125, Nagybrittánia és Írországban 112. Olaszországban 96, Németországban 84, Ausztriában 74 stb. s nálunk Magyarországban 41. Hogy tehát ezen országokban a kivándorlás oly nagy mérvben történik, azt én igen természetesnek találom, mert ott csakugyan a népesedés oly nagy, hogy nem bírnak mindnyájan ugyanazon a helyen megélni és azon kívül ott a föld is csak bizonyos részét adja a megélhetésnek s ha ez nincs meg, kénytelenek kivándorolni. De itt Magyarországon nemcsak a szegény nép vándorol ki, de még azok is. a kik kivisznek magokkal 20-30 ezer forintot és pedig hazánknak egy igen szerencsés vármegyéjéből, így pl. Mosonmegyéből, a mely az országnak legszerencsésebb és leggazdagabb megyéihez tartozik, százanként vándorolnak ki, és a mint nekem tudomásom van, elvisznek magokkal 20-30 ezer forintot, keresve magoknak tul a tengeren új hazát. Kérdem én most, hogy miért vándorolnak ki azok, kik vagyonnal bírnak s azt elviszik magukkal? Én azt másban nem kereshetem, mint abban, hogy nincs nekik bizodalmuk arra nézve, hogy azt a keresetet, a mely nekik megmegmarad, megtartani képesek legyenek. Oka ennek a váltóképesség is, mert az a szokás, hogy még a pálinka árában is, a melylyel valaki a a zsidónak tartozik, kénytelen váltót adni. Azután e váltó következtében exequáltatja őt a zsidó ős megfosztja tökéletesen minden vagyonától. Ez az egész országra igen nagy szerencsétlenség, mert az ország ezáltal sok munkás kezet elveszít, melyre pedig Magyarországnak csakugyan nagy szüksége van. Én azt hallottam, hogy felső Zemplénmegyében nem kaphatni már munkást, elannyira, hogy az emberek nem képesek földjeiket megműveltetni, holott ezelőtt felső Magyarországról aratáskor levándorolt a nép az alföldre Ez most meg fog szűnni; ős én szeretném tudni, ennek következtében mi lesz majd az alföldből, melyről azt szokták mondani, hogy Kánaán. (Halljuk ! Halljuk !) A kormány azért nem mer a zsidók üzelmei ellen fellépni, mert akkor Rothschild nem ad neki több kölcsönt. A választ egyébiránt tudomásul veszi.

135

Az antiszemita programm versekben. Köztudomású dolog, hogy a nép a komoly dolgokat is szívesebben olvassa versekben, mint a magas stylusban szerkesztett prózában. A nép ezen szükségletének vélt megfelelni egy előkelő társadalmi állású elvtársunk akkor, a mikor egyszerű, népies nyelven, ritka ügyességgel versekbe szedte az antiszemita programmot, a mely verses programm olvasására jó magyar népünknek még jobban szívébe fognak vésődni azok az antiszemita elvek, a melyeket már eddig is vallott. Az ügynek véltünk tehát szolgálatot tenni akkor, a midőn e verses programmot itt közöljük a végből, hogy arról elvtársaink tudomást szerezve, – a mennyiben választási agitáczióra megrendelni óhajtanák, – azt tehessék. A verses programm, a mely épen most jelent meg, s Antal Bélánál (Budapesten, IV. Ujvilág-utca 14. sz,) az alább részletezett előállítási áron megrendelhető, ekként szól:

Íme itt az Arany Trombita, Belefújt egy Antiszemita. A beteg magyar nemzet orvossága, Csinálta az ország patikása.

Keresztények, atyafiak ütött már az óra, Ébredjen hát minden magyar a trombita-szóra, Számos évig szunnyadoztunk, nagyot mulasztottunk, Egyik bajból a másikba szépen bele úsztunk. Mamelukok országházban sok törvényt alkottak, A farkasok a nyáj körül szépen gazdálkodtak, Nem mi vagyunk oka ennek, rosz a mi kormányunk, Bíztunk benne, nem is csoda, ha egyszer csalódtunk. Az országot megterhelték szörnyű adóssággal, Költekeztek fűre-fára csodás pazarlással, Hitelezett a magyarnak zsidó-fejedelem, Ebből támadt összes bajunk, a nagy veszedelem. A kegyelmes kormányelnök beadta derekát, Mert a zsidó az országnak több kölcsönt már nem ád, A míg tartott hitelünkben, szépen kiaknázták, Országunknak szép vagyonát sorban elpotyázták. Hogy betömjék éhes száját zsidó uzsorásnak, Kitalálták minden faját a sok adózásnak, Mikor aztán folyamodtunk, adót engedjenek, Azt üzenték, ha nincs kenyér, füvet legeljenek.

136 Panaszkodunk óbégatunk, de ez mind hiába, Nem hallatszik a mi szavunk kormánypalotába, Kiáltanánk csak egyszerre rettenetes nagyot, Majd kinyitná kormányelnök Budán az ablakot. Lenne akkor nagy ijedtség ős Budavárában, A hol annyit jubiláltak ministerszobában, Kipkednének, kapkodnának, lenne lótás-futás, Szaladna föl ős Budára sok zsidó árendás. Tartsunk össze tömegesen, ezt majd észreveszik, Akkor aztán szép nyájasan kérdik, hogy mi tetszik? Sok nem tetszik kegyelmes úr; ha zokon nem venné, Falunkbeli öregbíró ezt majd elbeszélné. No mi baj hát? Bátran szóljon öreg bíró uram, Hogyha baj van, mesterségem, hogy azt kijavítsam; De ha talán a zsidókról akarna beszélni, Jobb lett volna honmaradni a lovát kefélni. Nem szeretem, hogy kelmétek a jó zsidót bántják, Becsületét, tisztességét a sárba lerántják, Becsüljék meg a jó zsidót s tanuljanak tőle, Élelmesnek áll a világ, azt mondják felőle. Megengedem uram, hogy van becsületes zsidó, Mond' a bíró, hiszen van ám ritka fehér holló, Hétszázezer között akad elvétve egy-kettő, Kinél mesterségét rosszul végezte a metsző. De hát az a többi mind csak szépséges mákvirág, Miattok még egyszer majdcsak felfordul a világ, Megmondom én kegyelmes úr, hogy hát mi a bajunk, Elpusztul a zsidó mellett a mi magyar fajunk. Ezer évig védelmezték őseink e hazát, De nem azért, hogy a zsidó vegye el a javát, Nem értünk rá kereskedni, a kardot forgattuk, Az eszünket csalásokon nem gyakorolhattuk. Azért szed rá minduntalan bennünket a zsidó, Mert a magyar becsületes, nem is gyanakodó, S mert e hadat országunkban testvérül fogadtuk, Ostobaságunknak árát ugyancsak megadtuk. Már most uram a helyzetet nem tűrhetjük tovább, Kívánságunk el az útból, százmértfölddel odább,

137 Ha pedig ezt nem tehetjük, törvényt alkossanak, Hogy fiaink házaikban békén lakhassanak. Kegyelmes úr téged is csak a nép emelt vállra,. De nem azért, hogy a zsidót ültesd a hátára, Méltóságod s hatalmadat népnek köszönheted, Honfiszivből tedd meg tehát kötelességedet. Ezek után, hogy megmondtam, mi legnagyobb bajunk, Megmondom rá végezetül, mi a kívánságunk, Kérésemet befoglalom tizennyolcz pontokba, Kérünk szépen tégy beható pillantást azokba. 1. Zsidóságtól emanczipált kormányt követelünk, Függetlenül kormányozva legyen a nemzetünk, Tartozásunk becsülettel majdcsak megfizetjük, De csak úgyám, ha a terhet egyenlőn viseljük. 2. Adómentes állampapír megadóztatása Legyen államjövedelmünk egyik kútforrása, Ne csak mindég az ingatlant szívják nagy adóval, Kutassák a pénzes-zsákot, azt csípjék fogóval. 3. Nagy adót kell kirovatni börze templomára, Fáradságunk gyümölcsének orgazda-házára, Összehordott lopott kincset meg kell adóztatni, A tolvajok körmeire jól felvigyáztatni. 4. Szeszes ital árulása legyen ország kézen, Hogy a zsidó ne mérgezzen, kormány legyen résen, Nagy hasznot hoz az országnak ezen intézkedés, Hogyha ezt is el nem kapja zsidóvesztegetés. 5. Követeljük a regálé teljes megváltását, Zsidó-pancsnak, borgyártásnak szigorú tiltását, Tiszta jó bor a magyarnak meg nem ártott soha, Harczolt, tánczolt, jó kedvében nem lett tőle buta. 6. Be kell hozni törvénykönyvbe otthonmentesítést, Adósságért senki fia ne szenvedjen sértést, Birtokából adósságért ki ne taszíttassék, Hogy mint koldus köznyomornak oda ne dobassék. 7. Hatvanhétben három sorból törvény alkottatott, A zsidóság nagylelkűen emanczipáltatott, A mily rövid ezen törvény hibás alkotása, Ép oly rövid legyen annak megváltoztatása. 8. Váltó-írás zsidó ördög veszett találmánya, A magyart, mint pók a legyet fogja hálójába, Törvényt kérünk, hogy a szenvedő váltóképesség, A mint illik magyar népnél, jól megszoríttassék.

138 9. Magyar népnek sok éven át régi óhajtása, A zsidóbevándorlásnak akadályozása, Az Úristen megoltalmaz sáska járásától, A törvény is oltalmazzon zsidó vándorlástól. 10. Szigorított törvényt kérünk a zsidóbűnökre, Igazságnak Ítélete szálljon a fejökre, Be kell hozni az esküdtszék helyes intézményét, A jó lelkiismeretnek igaz ítéletét. 11. A gazdának nincs szüksége börzebíróságra. Zsidó-zsebbe dolgozgató ravasz találmányra, Becsületes gazdáinknak romlását megtűrik, Kik e fajta bíráskodást ki nem küszöbölik. 12. Földbirtokunk a zsidóság el ne ragadhassa, A zálogos földbirtokot ki ne zsarolhassa, Mivelhogy nincs egyebünk, mint csak egy darab földünk, Bármily áron védelmezni szent kötelességünk. 13. Védje meg a törvény jobban a szegény iparost, Ne pártoljon kontárkodó gazdag zsidógyárost, Míg a szegény iparosok koldusbotra jutnak, Iparczikkel kereskedők palotákban laknak. 14. Keresztények kezén legyen hitel, kereskedés, Akkor búzánk, gyapjúnk árán lesz majd emelkedés, Hitelügy és kereskedés nagyon fontos dolog, Zsidó-érdek kiválóan ezek körül forog. 15. Hogy a választások után adó emeltessék, Az lenne csak veszedelmes őrült képtelenség, Felzúdulna népességünk, hogy ha ez megesnék, Ettől pedig bármily kormány menten hanyatt esnék. 16. Hogy kiket kell adóztatni, én már elsoroltam, Nyíltan szóltam, praktikához nem is folyamodtam, Birtokadó emelését be kell állíttatni, Jövedelmi pótadókat le kell szállíttatni. 17. Ravasz macska hű kutyával soh'se párosodik, Pogány zsidó kereszténynyel nem is házasodik, Nem kérünk a polgárilag kötött házasságból, Házasodjék mindenki a saját fajtájából. 18. Vallásunkban turkálódnak szabadkőmívesek, Éjszakákon a pinczékben összegyülekeznek, A mi igaz és nem csalás, nappal mutatkozik, Érthetetlen motyogásban nem is nyilatkozik.

Kegyelmes úr, elmondottam a nép kívánságát, Feleljen rá, várhatjuk-e igaz jó szándékát, Fogyatékán van a magyar áldott türelmének, Igaz szívből adna helyet a jó békességnek.

139 A hatalmas kormányelnök torkát köszörüli, Nagyot köhint, s a homlokát sűrű ránczba szedi, Vérbeforgó szemeivel szólón végig tekint, Kézben levő törvénykönyvre egy jó nagyot legyint. No atyafi! Meghallgattam feszült figyelemmel, Panaszára felelek hát egész kényelemmel, Ország dolga fontos dolog, az már az én gondom, A közbékét csekélységért biz' én fel nem bontom. Minden jól van, úgy a hogy van, nem tehetünk jobbat, Mert nincs időm kifundálni sokkal okosabbat, Én vagyok a gondviselés, bennem megbízhatnak, Örüljenek, hogy még élnek, hogy még jóllakhatnak. De a zsidót, azt ne bántsák mert az jó barátom, Mert bármikor megszorulok, hát csak előrántom, Mindég nyitva az erszénye, hogyha rászorulok, Hálás szívvel örömkönynyel mindég ráborulok. Mivel tömjem a híveim éhes véres száját? Ha a zsidóm én előttem becsapja ládáját, Hiszen akkor kerteseim mind szétszaladnának, Valamennyi beállana antiszemitának. Azt hiszik hogy más kormánynyal dolguk jobban folyna? Minden dögre akad kutya, de jobb az se' volna, A kormányról lemondani nagyon röstelleném, Beteg lennék, igen soká, míg azt kiheverném. Kormányoztam jó ideig zsidó segítséggel, Csak így lehet boldogulni nyakas magyar néppel, Kutak vizét, a levegőt, majd megadóztatom, S ha lármáznak, az adóprést még jobban szorítom. Bíró uram, adja hírül az otthon levőknek, Földmívesnek, iparosnak és előkelőknek, A ki zsidót bántani mer vigyázzon magára, Békós vasat veretek fel a lábaszárára. Szólt a nagy úr s a könyvére egy jó nagyot bökött, Két ácsorgó mamelukot jól oldalba köpött: Látja kedves bíró uram ezt a sok koncz-lesőt? Ezek miatt nem kaphatunk szárazságkor esőt.

140 Kegyelmes úr, megköszönjük szépen jó tanácsod, Ha csak ilyen hatalommal jár a te állásod, Tiszteljük a törvényeket, a zsidót nem bántjuk, Mert mi bajunk orvoslását országháztól várjuk. A hatalom végre is hát a mi tulajdonunk, Ha mindnyájan összetartva, azzal élni tudunk, Es hogy eztán összetartunk, arra mérget vehetsz, Sakterpárttal, mamelukkal most már el is mehetsz. A mi népünk józan, eszes, nem megy többé jégre, Sakterpártok hazugságát megsokalta végre. Ezek után kegyelmes úr, kedves jó éjszakát, Váltainkon hordozzuk majd az Antiszemitát!

(100 példány ára 60 kr., 1000 példány ára 5 frt., a postai költséggel együtt. Megrendelhető Antal Bélánál, Budapest, IV. ker., Újvilág-utcza 14. sz., a hová a megrendelési összegek postautalványon küldendők be).

A zsidókérdés elemzése. (A közlemény vége.)

Ismervén az uzsorások osztályát, mérlegeljük azon ethikai törvényeket, melyek őket bölcsőjüktől a sírig kísérik, s más népekkel való érintkezésüket szabályozzák. Szolgáljon erre kiindulási pontul az orthodox rabbiknak 1884-ik év elején a magyar kir. vallás és közoktatásügyi ministerhez benyújtott emlékiratuk, melynek fő mozzanatát két alapeszme képezi. Az elsőben kijelentik az orthodox rabbik, hogy a rabbiseminarium felállítása a zsidó hitvallás sarkalatos alapelveivel ellentétben áll, és abból kikerülendő rabbik működését igénybe venni nekik hatóságilag tiltva van. Leplezetlen nyílt bevallása ez annak, hogy a közművelődés terén előre haladott polgárisultság befogadására képtelenek; hogy valláserkölcsi fogalmaik oly tételekből csoportosulnak, melyek fenntartása és eredeti valójában hű megőrzése a tudományosabb alapképzettséget szükségkép visszautasítja. Emlékiratuk másik részében tiltakoznak hitvallásuk közzététele ellen; s midőn az őskor setét századainak homályába burkolt tanaikat helyesen és következetesen féltik a világosságtól, ez elől azon hangzatos szólammal bújnak ki: hogy hitvallásuk ott van megírva Mózes öt könyvében, melyet az összes kereszténység elfogadott. Ismeri azt az egész világ. Ettől őket emberi hatalom el nem térítheti. Nem lóvén feladatom túlhaladott hittani vitákba bocsájtkozni, s elismervén a föld kerekségén élő minden felekezetnek azon jogát, hogy saját hitágazatait tartsa legigazabbaknak, mellőzöm a talmudnak Dr.

141 Rohling, s mások által ismertetett zordonságait, mellőzöm azt is, hogy Mózes tanát mennyiben világosítá meg az összes emberiséget anyakeblére ölelő evangélium. Minthogy azonban Mózes könyvei az ahoz szó és betű szerint ragaszkodó összes zsidóság társadalmi és magán életét szabályozzák, más népekkel való érintkezésük irányzójaképen szemeljünk ki belőle néhány verset. „Csak egyedül a ti atyáitokat kedvelte az úr, hogy őket szeretné, és választotta az ő magvokat, ások után tudniillik titeket minden népek között.” (V-ik k. 10. 15). ,,Minden hely, valamely et a ti lábaitoknak talpa tapodand, tietek lészen .... mind az utolsó tengerig lészen a ti határotoké (V. k. 11. 24.) „Megemlékezzél a te uradról istenedről, mert ő ad neked hatalmat a gazdagságnak keresésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, melyről megesküdött a te atyáidnak.” (V. k. 8. 18.) „Az idegennek adj uzsorára, de a te atyádfiának uzsorára ne adj, hogy megáldjon téged a te urad istened mindenben.”· (V. k. 23. 20.) „Az úr kedvessé tette vala népét az egyiptombeliek előtt, hogy kölcsön adnának nekik, és ily módon megfoszták az egyiptombélieket.”· (II-ik k. 12. 36.) Legyen ebből ennyi elég ízleltetőül. Már ezekből is láthatjuk, hogy míg a mi morálunk szerint isten országa nem e világból való, míg bennünket az összes emberiségre kiható azon erkölcstan vezérel, hogy megaláztatik, a ki magát felmagasztalja, és a ki téged kővel hajit, kenyérrel dobd vissza, míg hittanunk boldogoknak mondja a szegényeket, mert övék a mennyeknek országa: addig a zsidók az általuk tagadott megváltás művének befejezése után is magukat még mindig isten választott népének tekintvén, minden helyet, melyet lábaik tapodnak, az utolsó tengerig fajuk sajátjának tartják; elődeik példája által ösztönöztetnek arra, hogy más népek kifoszthatása végett azok előtt magukat megkedveltessék; istennel való szövetségükben a gazdagság keresésére utaltatnak, s az uzsoráskodást legszentebb törvényük szerint, melytől őket emberi hatalom el nem térítheti, idegenek ellenében nemcsak megengedettnek, sőt isten áldását feltételező buzgóságnak tekintik. Következéskép valamint a bakó nem érez lelki furdalást, ha ádáz hivatását végzi, ha áldozatát megfojtja: épen oly nyugodt lelkiismerettel nézheti a zsidó uzsorája rokkantjának kínos vergődését. Bátran elmondhatjuk tehát, midőn mindezen felszabadult zsidó malasztoknak hatását érezzük és tapasztaljuk, hogy jó zsidó és jó magyar hazafi egy személyben nem lehet. Mert vagy ragaszkodik a rabbik tanához, vagy nem. Ha igen: akkor rossz hazafi. Ha pedig nem: akkor rossz zsidó. Sőt első esetben hazafinak, a másodikban pedig zsidónak tényleg nem is tekinthető. Bajtársaink-e a zsidók, vagy elleneinknek szövetségeseik, ezen kérdésekre a mondottak után felelni is fölösleges. Ha belszervezetük keretében jó magyar hazafiak nem lehetnek, bajtársainknak sem tarthatjuk őket, kik köztapasztalás szerint annál inkább gyarapodtak közöttünk számban és vagyonban, minél több elemi csapások, minél sorvasztóbb politikai rázkodások súlya nehezedett reánk. Csekély jelek sokszor komoly dolgot árulnak el. Rómát a capitoliumi ludak gágogása mentette meg. Ehhez hasonlít bizonyos R. M. nevű hamargazdag zsidónak a hetvenes évek elején maga körül gyűjtött cze-

142 czei hitsorsosaihoz intézett azon hóbortnak vélt petyegése, melyben titokzatosan figyelmeztette őket: hogy tudják meg, miszerint a kormánynak most az a czélja velők, hogy uzsoráskodásaikkal az úri osztályt kifoszszák, és ők üljenek helyébe. Akkor nevettek rajta, most azonban úgy látszik, hogy Móricz szomszéd (ki mellesleg szólva fosztogatási feladatának emberül megfelelt) oly titkot kottyantott ki, melynek megfejtésénél figyelembe kell vennünk az osztrák kormány százados traditióit s hazánknak az összbirodalomba való beolvasztására irányzott törekvéseit. Megkísértette ezt többször erővel, néha csendes elszenderítéssel, de őseink előrelátó államférfiúi bölcseségén minden erőlködései meghiúsultak. A lajtántuli tartományok sorsának intézéséből látjuk, hogy kormányuk nemzeti érzelem nélkül való hatalmi tényező. Tegyük fel hogy a bécsi kormánynak mindig voltak hidegen számító és viszonyainkat, valamint a zsidóság befolyásának roncsoló hatását jól ismerő államférfiai. Engedjük meg azt is, hogy azok a magyar nemzet lovagiasságából és a közszabadságért lángoló érzelméből az o. b ért 22. §-ra alapított mathematikai biztossággal számíthattak arra, hogy mielőtt az ősiség eltörléséről szóló 1848: XV. t -ez. 1-ső §-ának megfelelnénk, felhevülésünk első mámorában sietni fogunk a zsidóság egyenjogúsítását és a szabadelvüség folyományának tekintett tőke korlátlan felszabadítását kikiáltani. Ha ezen ész- és lélektani összefüggésben álló föltevéseket nem tagadhatjuk, akkor nem tagadhatjuk azt sem, hogy az előrelátó routinirozott bécsi diplomatia nemzeti erényeinkből látván kisarjadzani politikai hibánkat, annál nyugodtabban szolgáltathatta át korlátolt önrendelkezésünk kurta gyeplőszárait, minél biztosabban következtethető, hogy mindig a hatalommal tartó s alapszerv ez étén él fogva gazdagság keresésére és uzsoráshodásra idomított zsidóság fogja a nyílt férfias küzdelemre termett magyarságot saját hazájában földönfutóvá tenni, s véd- és daczerejét megtörve szolgaságra juttatni. Ez már félig teljesült. A volt birtokos középosztály, mérvet sem az általa kezdeményezett úrbériség rögtönös eltörölése, sem a szabadságharcz anyagi veszteségei, sem pedig az önkényuralom nem tudott meg dönteni, a zsidóság által hazánk nagy részében ki lett pusztítva; a kereskedelem, mint az egykor gazdag győri kereskedők romlása tanúsítja, zsidó monopóliummá vált, melynek börze-üzletei adómentesek; képzett iparosaink szédelgő üzérek napszámosaivá sülyedtek s a kiéhezett elcsenyevészett föld népe koldusbotjával ezerenkint kényszerül kivándorolni. Ellenben ezen nemzetgazdászati veszteségek gúnyos ellensúlyozásául szőlős gazdáink rovására virágzik a műbőrgyártás. Azon jámbor izraeliták, kik két évtized előtt valamely falu zug-korcsmájában kezdették mindenre kölcsöntadó uzsorás és legtöbb esetben orgazdasággal párosult üzletüket, most annak földesuraivá nőtték ki magukat, és számos törvényhatóság virilistáinak nevezetesebb részét képezvén, tömör összetartó falanxban ők uralják a közkormányzatot, ők szabnak irányt a társadalmi mozgalomnak, sajtójuk által ők vezetik járszalagon a megkopasztott nemzetet. Ηa mindezekhez hozzá vetjük, hogy legújabb hirek szerint már az állam hitelét is az osztrák kormány egyetemleges hozzájárulásától teszik függővé, nem oly természetes szövetségeseik-e elleneinknek, mint üldözött vadat szimatoló vizsla a vadásznak? Hazája leg-

143 szentebb érdekében pártolhat·e ily elemeket igaz függetlenségi érzelmű magyar ember? és ezeket védelmezve az értük hevülő többségnek nem helyesen vágta-e szemébe a legnagyobb zsidó barát Pulszky Ferencz az országgyűlésen: hogy már a házban magyar typust, a hazában magyar géniust nem ismer! A zsidó tőke különleges természete, annak gyümölcsöztetéséből ismerhető fel. Mielőtt azonban ezt tárgyalnék,, a tisztelt olvasót egy sajátságos jelenségre figyelmeztetem. A zsidóság köztudomásúlag szeret vagyonával kérkedni, és kedvencz vesszőparipája, hogy a kik a zsidókérdést bolygatják, azok az ő pénzüket irigylik, arra ásítoznak, és így a vagyonbiztonságot veszélyeztetik. Tagadjuk az állítmányt, azonban ideiglenesen fogadjuk el minden következményeivel. Kérdésen kívül áll, hogy a tőkepénz gazdájával meg nem hal, el nem enyészik, sem a földtekéről más égi testbe át nem vándorol; kétségen kivül áll tehát az is, hogy az elhunyt után annál nagyobb összegnek kell maradni, minél nagyobb tőkével rendelkezett éltében. Megfigyeltem három törvényhatóság tömegesitett árvapénztárát, s jóllehet tőkéjük felülhaladja az öt millió forintot, nem tudtam bennük tízezer forintig terjedő zsidó pénzre akadni. Minthogy azonban kiskorúak és gondnokság alattiak zsidók után is vannak, sőt fajszaporaságukat tekintve aránylag a keresztények számát felülhaladják: mi oka annak, hogy a kiválólag tőkepénzeseknek tartott, s ily minőségben hivalkodó zsidóság halottjai után tőke sem készpénzben, sem kötvényekben nem háramlik utódaikra? Ennek csak kétféle magyarázata lehet, és pedig vagy nem igaz hírhedt gazdagságuk, s az esetben nincs rajtuk mit irigyelni; vagy pedig oly ügyesen tudják az illetékszabásra hivatott közegeket kijátszani, hogy minden örökösödési százaléktól mentesülnek, és akkor megcsalva az államot illetőleg minket, több millió forint erejéig megrövidítik a királyi kincstárt. Ebből pedig az a tanúság: hogy a zsidó töke természeténél fogva a közteherviselésre, vagyis a haza érdekében láthatatlan, és csak akkor tör ki odújából, ha azt gazdája Mózes, V-ik könyve 23-ik részének 20-ik versében utalt áldásos cselekményre használhatja, más szóval a gojnak uzsorára kiadhatja. Mellőzve az uzsora és egyébb szédelgések kizárásával kivételesen csak ipar és kereskedelmi téren foglalkozó csekély számú zsidó tőkepénzest, tér szűke miatt vegyük futólag szemügyre gazdagságuk forrását. Egyik korcsmát nyit valamely faluban. Első gondját maga, családja, s esetleg hozzá vetődő fajrokonai részére szolgáló kóser czikkeknek a tisztátalan fogyasztási tárgyaktól való elkülönítésére fordítja Készséggel nyújt hitelt a gojnak, ki a gyomrát égető keveréktől annál szomjasabb, minél többet iszik Képes lerészegíteni a zsenge gyermeket is néhány krajezárért, habár sejtenie kell, hogy azt úgy lopta szüleitől. Fizetésül elfogad minden értékesíthető s bármily gyanús származású lim-lomot. Pálinka czímén alig méri egy évig spiritussal feleresztett s bella-donna bogyóival fertőzött ronda vizét, midőn már a falu nagy része adósa. Most a nagylelkűt játsza. Alaposan kiszaglászván egyes családok gyengéit és értékviszonyát, azokat apró kölcsönökkel magához édesgeti, gondja lévén reá, hogy a csalétkül szolgáló csekélység visszatérítésére ne is álmodjanak. Ezt a mámorító italért összeharácsolt pénzből újabb kölcsönök követik, s mikor már annyira szaporodott a rövid lejáratú

144 adósság, hogy könnyen vissza nem fizethető, akkor működik az uzsoraprés kamatok tőkésítésével, hol váltó, hol kötelezvény alakjában. Ha a kiszemelt áldozat fele vagyona árán magát a reá tapadt héja karmaiból ki nem szakítja, a mi vajmi ritkán történik, akkor tökéletesen veszve van; minden erőlködésével csak jobban belekeveredik a tőrbe, mint légy a pókhálóba így pusztul ki a volt úrbéres osztály birtokából, így harapódzik a fekély kisbirtokosról nagybirtokosra, így terjed az elszegényedés, és a meggazdagodás gyalázatos eszközeinek dédelgetésével így sülyed fokról-fokra a közerkölcsiség. Másik a fővárosban üti fel tanyáját Katonatiszteket és vagyonos családokból származó egyetemi hallgatókat iparkodik behálózni. Biztatja őket az élvezetek különböző nemeire. Ellenállhatlan előzékenységgel kínálja reá pénzét. Először írást sem vesz róla. Határtalan bizalmat színlel az adós lovagiasságába, hogy azt előre lekötelezve még nagyobb személyes bizalom viszonzására serkentse. Néhány apróbb előlegek után üres váltót fogadtat el velök, vagy később bekövetkezendő nagykorúságuk leple alatt a felvett összeget kelet nélkül tízszerezve írja be, még adósának életét is biztosítja nagykorúsága bekövetkeztéig. Számos esetben reá veszi őket, hogy atyjok, gyámjuk, vagy személyök iránt érdeklődő s a váltóhamisítás vádjának elkerülése végett minden áldozatra kész rokonok nevét írják be kibocsátóképen. Rendesen valamely vagyontalan hajhász az intézményes, ő pedig mint jóhiszemű forgatmányos szerepel. Tudok reá esetet, hogy nagy kölcsön adója képen szerepeltetett segédnek ugyanazon évi 3 irt 38 kr. állami és 67 kr. községi adóját is le kellett írni mint behajthatatlant, és jóllehet a vizsgáló bíró közel harminczezer forintig zárlatot rendelt az uzsorás engedményes ellen, a kir. ügyészség indítványára a bűnvádi eljárás beszüntettetett. Az uzsorások ezen neme szüretel legjobban Rövid idő alatt valódi milliomosok, s nem keresve tőkéjük fertelmes összeharácsolását, legelőkelőbb egyéniségek bókolnak előttük. Vagyonosodásuk termékeny talaja a keresztény társadalmat átlengő humanismus, gazdagságuk a mi vétkes vakságunk, és dúsan jövedelmező tőkéjük emberi gyarlóságaink, melynek gyengéit az egyiptombelieken kezdett végzetes megkedveltetésükkel aknázzák ki a társadalom minden rétegeiben. Közöttünk minden hitfelekezet, minden nemzetiség hivatkozhatik hazafias múltjára. Egyedül a zsidóságnak nincs még semmi érdeme hazánkban. Nem hoztak ők be magukkal vagyont, tudományt, művészetet. Nem termeltek soha, csak szedték mások termését. A mijök van, köz tünk és tőlünk szerezték, s az itt szerzett vagyont, tudományt s minden képesítvényt önző hírvágyuk emeltyűjeként értékesítik. Gyarapodásukat mindig fokozatos arányban kíséri hanyatlásunk. Kétségtelen tehát, hogy önfentartásunk érdekében védekeznünk kell ellenök. Mindenekelőtt feltétlenül követelnünk kell hitvallásuk szabatos előterjesztését, és a kormány felügyelete mellett leendő oktatását. Államot az államban tűrni nem lehet. A rabbiknak Mózes öt könyvére való hivatkozása azon megokolással, hogy azt az összes kereszténység elfogadta, üres szóllam; mert a kereszténység azt csak az evangélium világító szövétneke mellett fogadta el. Más szóval az összes kereszténység Mózes öt könyvére nézve csak az evangélium elfogadásának feltétele mellett van beismerésben. Ha tehát legjelentéktelenebb polgári perben is irányadó azon

145 jogelv, hogy a ki ellenfele beismerése által akar bizonyítani, azt teljes tartalma szerint kell elfogadnia; s a beismerés kedvező tételeit nem érvényesítheti a nem kedvezők mellőzésével: akkor ezen legfőbb állami érdeket érintő valláserkölcsi kérdésben is vagy fogadják el a rabbik Mózes öt könyvét az evangeliummal együtt; vagy körülvonalozzák minden kétértelműség kizárásával, hogy annak főleg a Judaismus keretén kivül álló népfajokra vonatkozó egyes tételeit miként értelmezik, és a gyakorlatban miként alkalmazzák. Naprendszerünk a mindenségben elenyésző parány, földünk egy porszem a naprendszerben, s mi vagyunk mi e földön, hogy a józan ész gúnyjának ne kényteleníttessünk tekinteni egy boldogtalan népfaj azon dőre önhittségét: hogy a mindenség ura velük szövetkezvén, nekik adott hatalmat a gazdagság keresésérc, ennek folyamányaképen nemcsak azért tette vala őket kedveltté az idegenek előtt, hogy azokat ily módon megfoszthassák, hanem áldása kíséretében a velők való uzsoráskodásra is utalta, és mindezek betetőzéséül szinte az ő képére alkotott egyébb teremtményeit tisztátalanoknak, s a velők való közösséget beszennyezőnek nyilvánítá! A József császár által 1785-ben elrendelt népszámlálás alkalmával még csak 75,089 zsidó élt hazánkban, egy század alatt számuk megtizszereződött. Olyan szaporaság ez, mely az egyiptomit is felülmúlja Gondolják meg zsidó polgártársaink, hogy ha kiválólag földmívelésre utalt hazánkban más nemzetiségek és hitfelekezetek példájára földmívestelepeket alakítani, és hitsorsosaikból földmíves osztályt képezni nom képesek, lesz-e hatalom, mely unokáikat a legborzasztóbb rázkódással járó végzettől megmentse, sőt maga az ő műveleteik által szorongatott államhatalom is nem fog-e ellenük fordulni? A zsidóság előkelőinek lett volna feladatuk gondoskodni arról, hogy a judaismust a kereszténységgel összeférhetővé tegyék, vagy átalakítsák. Ehelyett azonban egy mindannyiért és mindannyi egyért zárt falanxot képezvén ellenünk, ne vegyék tőlünk rósz néven, ha saját védelmünkről most még békés eszközökkel mi is gondoskodunk. A védelem együttes társadalmi és törvényhozási utón lévén eszközölhető, e két tényező csak úgy működhet sikerrel, ha karöltve támogatják egymást. A társadalomnak számítania kell a létező viszonyokkal, s hogy czélját megközelítse, sem a keresztény polgárisodás talapzatáról leszállani, sem a zsidóságnak bűnül felrótt tévelyekbe esni nem szabad. Zsidó gyűlölettől ment tiszta hazaszeretet legyen νezércsillaga. Tekintse őt embernek, míg magát ördöggé nem aljasítja. Éreztesse velük, hogy a magyar társadalomban nem minden áruczikk, és léteznek oly drága, erkölcsi tényezők, melyeknek nincs árfolyama a börzén. Küzdelme legyen a világosság harcza a sötétséggel. A sajtónak ez irányban tanúsított meghunyászkodása sokkal jobban elmérgesítette a zsidókérdést, mint a leggyökeresebb antiszemitizmus. Ez eredményezte, hogy a zsidóság felvilágosultabb részei látván fajrokonaiknak sérthetetlenségét, nem éreztek magukban ösztönt ezen hozzáférhetlen kötelékből való kilépésre; a mozaismus rajongó híveinek pedig ez tette lehetővé, hogy előítéleteik tömkelegéből kibontakozni kezdő műveltebb hitsorsosaikat magukhoz visszatereljék. Ha a zsidóság, mint élő múmia háromezeréves burkában a korszellem szárny csapásainak suhogását meg nem érezné, akkor tanuljon

146 tőle a keresztény társadalom is egyet: legyen ellenök szorosan összetartó, s a gyakorlati életben elevenítse fel Kálmán király I-ső könyvének 75-ik és II-ik könyvének 1-ső fejezetét. Ezek soha el nem töröltettek, s Irhon agrár ligái alkalmazásuk lehetőségét igazolják Ha majd ezek nyomán a zsidókat csak zsidók fogják szolgálhatni, s a házi cselédségen kívül béres, kocsis, juhász, gulyás, kanász, arató, kapás, kaszás stb. mezei munkások a zsidók gazdaságain zsidókból fog állni, akkor a társadalom minden rétegeiben megtalálván ők is pályatársaikat, nem fognak más népekre tapadt elősdiek lenni, s az eddigi kufárkodókból termelő tömeggé alakult hontalan vándorokat a keresztény társadalom szeretettel ölelendi keblére. Szaporodásuk nem lesz vészjósló. Nem a népek között, hanem a népekkel élvén, az eddigi gyűlöletes válaszfal önkényt le fog közöttünk omlani. Ne sípoljon most már sáros utczákon az egyenjogosított szegény zsidó, hanem eke után fütyörészve gyönyörködjék a felszálló pacsirta énekében, s azzal együtt dicsérje teremtő istenét. Addig is, míg ezen eszményi állapot bekövetkeznék, (Soha napján, – Szerk.) törvényhozási utón kétoldalúlag kell a talajt reá előkészíteni; és pedig átalános törvényekkel a zsidósággal közös ügyekben, és különlegesekkel a zsidóság különleges szervezete ellenében. Az általános intézkedések sorában visszaállítandó volna az 1840: XVI. t.-cz. 2. §-nak h) pontja, mi által a vétkes bukások száma tetemesen alább szállna, s a hitelezőktől elharácsolt, fele áron is nyereséggel értékesíthető czikkek tömeges forgalmának megszűntével a szolid kereskedők oly gaz versenytől szabadulnának, mely gyakran a legrendezettebb czégek fennállását is megingatja. Ε mellett megszűnnék azon jogi absurdum, hogy míg a hitelezők a sovány konczon egymással perlekednek, s közülök egyik-másik elpusztul, addig a közadós felesége czégével már hitvestársi jogánál fogva is mint közszerző naponta hozzáférhetlenül gyarapodik. Minthogy pedig a vétkes bukásokat rendszerint a bukottal összejátszó oly követelések biztosítására teljesített végrehajtások szokták a vagyon értékéig megelőzni, melyeknek aggályossága abból is következtethető, hogy egészen váratlanul a bukott rokonai és legmeghittebb bizalmasai által kérelmeztetnek, ennek folytán a veszély valószínűségét igazoló bizonylatok kellékei törvényileg vagy rendeletileg volnának szabályzandók. Volt reá eset, hogy bizonyos egyén ellen különböző nevek alatt több apró kereset nyújtatván be, ezek bizonylatai alapján egy másik bíróság ugyanaz ellen a biztosítási végrehajtást elrendelte, a bizonylat alapjául szolgáló keresetek tárgyalására pedig az állítólagos ismeretlen felperesek közül senki sem jelent meg. Igaz ugyan, hogy a felsőbb bíróságok ilynemű alapokon foganatosított biztosítási végrehajtásokat feloldják, összejátszás esetén azonban azok nem felebbeztetvén, jogerejűvé válnak. Tekintve, hogy többször megtörtént, miszerint a kir. közjegyzőnél állítólagos hitelezője kíséretében megjelent adós másnapra tette ki a fizetés határidejét, s harmadnapon ellene a végrehajtás mások jogainak kijátszásával foganatosíttatott is: az összejátszások további korlátozása tekintetéből az 1874: XXXV. t. ez. 111. §-a aképen lenne módosítandó, hogy közjegyzői okirat alapján végrehajtásnak csak akkor van helye, ha

147 a fizetés időpontja az okirat keltétől számítva legalább három hónapra tétetik. A szenvedő váltóképesség nemkereskedőkre nézve állami ellenőrzés alatt álló pénzintézeteknél leszámítolt váltókra volna korlátozandó. A szabadság classicus hazája, Észak-Amerika példájára alkottassók nálunk is otthont mentesítő törvény. A büntető törvénykönyvnek a csalás, hamis eskü, orgazdaság, csalárd és vétkes bukásra vonatkozó fejezetei szigorítandók, az 1871: XXXIII. t.-cz. pedig aképen volna kiegészítendő, hogy a kir. ügyészségnek necsak jogai, hanem kötelességei is megállapíttassanak. Ne avatkozzék ez a védelem illetőségi körébe, s nő tartsa magát az ügy első birájának, hanem legyen a megtámadott jogrend kérlelhetlen őre, kinek feladata alig számba vehető aggály esetén is vádat emelni, s a kérdés tisztázásáig azt .fenntartani. Ily elbánás mellett kevesebb csalás fog megtorlatlanul maradni, s a kir. ügyészség vádbeszüntetési indítványa által lehangolt magánpanaszosok nem lesznek kénytelenek nadályaikkal kiegyezni. Sok százezer hazafinak meglepő elszegényedésével párhuzamban rövid idő alatt meggazdagodott jövevények elkobzás terhe mellett vagyonuk honnan származásának kimutatására lennének kötelezendők. Előesetet képez erre az 1715-ik évi 10-ik t.-czikkben elrendelt neo-acquisitica commissio. A mi jó volt másfél század előtt a nemesek foglalásai ellen, más szabásban, jó lesz az most is az uzsorások jogtalan túlterjeszkedése ellen. Ezen általános intézkedésekkel egyidejűleg a nem honosított külföldi zsidók záros határidő alatt hazánkból kiutasítandók. A mit Poroszország mívelhet a keresztény lengyelekkel, azt bátran megtehetjük mi is az idegen zsidókkal. Tekintve továbbá, hogy hitbuzgó zsidó imaszij nélkül istenéhez sem fohászkodhatik, s e szerint keresztény biró mondatolása után bensőleg kötelező esküt szellemvilágának megtagadása nélkül nem is tehet, valamint figyelembe véve azt is, hogy köztapasztalás szerint a közös esküforma behozatala óta a zsidóság épen oly készséggel esküszik, mint a mily ritkán szánta reá magát a rabbija által kivett valódi esküre: a törvényhozás főczéljának tekintendő jogbiztonság érdekében részükre a zsidó szertartásos eskü lenne ismét behozandó. Végül tekintve, hogy a ki minket tisztátalan lényeknek tart, az emberségesen ki sem szolgálhat: ennek folytán a, zsidóság .minden korcsmaüzlettől annál inkább eltiltandó, mert épen ez által teszik tönkre az iparos és földmives osztályt testileg, szellemileg és anyagilag, s ez képezi vagyonosodásuk forrását, mint csáva a göbölyös gazdáét Ezek dióhéjba zárt egyes részletei azon védekezéseknek, melyek nemcsak a zsidóság fékevesztett dúlásait mérsékelnék, hanem eddigi érvágásaik fájdalmát is zsongítanák. A zsidókérdés megoldása pedig a természet azon törvényének, és így elvont értelemben a legelévülhetlenebb isteni kinyilatkoztatásnak következetes érvényesítésében tömörül, mely szerint senkinek sem szabad azt cselekedni másokkal, a mit józan észszel nem akarhat, hogy vele mások cselekedjenek Ezen jogelvvel ellenkező szervezeti szabályok tehát, – nevezzék bár talmudnak, vagy Mózes könyvének, – erélyesen elfojtandók, és tagjai ártalmatlanokká teendők. Idősb Zaáry József.

148

Ungmegye és a zsidóság. Nem a kicsinyes szűkkeblűség, mely az emberben nem az embert, de annak specziális viszonyait szokta kiinduláspontul venni: nem is ama romboló lavinaként megindult s jogilag egyáltalában nem helyeselhető üldözési hecz, melyet a correct antiszemitizmus sohasem irt és sohasem fog jelszóként zászlajára írni, – mondom – nem e kárhoztatandó nézetek vezetnek engem jelen soraim megírásában; de igenis vezérel ama metsző fájdalom, mely szívemet mindannyiszor áthatja, valahányszor Ungmegye néprajzi viszonyait, lakosainak gazdasági állapotát, közép s alsó osztályának anyagi helyzetét komoly megfigyelésem tárgyává teszem, vezérel továbbá ama felháborodás, melynek nemességét a személyektől való eltekintés s a tiszta tárgyi igazság teszi világossá. Elvem, s egyszersmind a méltányosság elve is, hogy míg a bűnt ostorozzuk, míg a visszaéléseket megtorló fegyverekkel üldözzük, addig a személyt, az embert érintetlenül hagyjuk és nem teszünk ezreket százak bűneiért felelősökké. De térjünk a dologra ! Ungmegye népességi viszonyai rövid két évtized alatt óriási változáson mentek keresztül, mert míg a közép és tulajdonkópeni nemes osztály – lehet mondani – teljes pusztulásnak indult, addig a zsidóság, mely puszta parazita növényként legnagyobbrészt a megye északi szélén fekvő Galicziából vándorolt be, teljes urává lett a helyzetnek s ezzel együtt urává lett a pénzmanipuláczionak, az uzsorás kamatok által tönkretett, kiszipolyozott földbirtokosok ősi kúriájának, s minden ingatlanainak. Aki Ungmegyét, ha csak egyszer is futólagosan átutazza, meggyőződhetik állításom igaz voltáról. Azok az egykor nagy költséggel és pazar fénynyel épített, most azonban a zsidó tisztátlanságtól, piszkos rondaságtól heverő lakok, melyekben Ungmegye oly gazdag volt, nem mind megannyi kiáltó jele-e annak, hogy pusztulunk és veszünk? Azok a szép birtokok, melyek tulajdonosai egykoron ősi, nagy nevek hordozói valának, most pedig az 50 kros magyarok kezében vannak, nem vezetnek-e önkénytelenül is bennünket ama gondolatra, hogy ha ez így megy, ma-holnap e megye ősi családjainak nevét csak a régi okmányokban fogjuk feltalálhatni? (Vége a jövő füzetben.)

Levelezőlap. V–r. Nem kell hitelt adni a sakterpártiak által terjesztett alaptalan híreknek. Istóczy Győző, miként eddig is szokta tenni, az országgyűlés berekesztése után fogja beszámoló beszédét megtartani A beszámoló alkalmából kíséretében lesznek báró Andreánszky Gábor és Vadnay Andor jelenleg orsz. képviselők, ugyszinte Fülöpp György miszlai plébános, a zala-szent-gróthi kerület függetlenségi antiszemita képviselőjelöltje és gróf Klebelsberg Zdenko, a keszthelyi kerület függetlenségi antiszemita képviselőjelöltje. Istóczy Győzőt különben két felvidéki kerületben is készülnek a mérsékelt ellenzéki antiszemita párti jelöltségre felkérni A fülöpszállási kerület képviselője dr. Rácz Géza május hó folyamán fogja kerületében beszámolóját megtartani.

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. május VII. évfolyam

VIII. füzet.

Az antiszemitapárti kerületek és képviselőjelöltek. Pozsonymegye:

Szempczi kerület: jelölt Dr. Komlóssy Ferencz, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Szent-jánosi kerület: jelölt Herald Antal, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Stomfai kerület: jelölt báró Andreánszky Gábor, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Galanthai kerület: jelölt dr. Hortoványi József, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Somorjai kerület: jelölt Csaplitzky Ferencz, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Duna-szerdahelyi kerület: jelölt Szabó Lajos, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Nagy-szombati kerület: jelölt Pántotsek Rezső, az antiszemita klubba belépett mérsékelt ellenzéki párti. Nyitramegye: Verbói kerület: jelölt dr. Komlóssy Ferencz, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Szeniczi kerület: Zimándy Ignácz visszalépése folytán a jelölés legközelebb fog megtörténni. Nyitrai kerület: jelölt df. Lubrich Ágost, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Galgóczi kerület: jelölt Benkeő László, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Zsámbokréthi kerület: jelölt Bruker Ágost, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Nagy-tapolcsányi kerület: jelölt Ikrényi József, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti.

150

Barsmegye: Aranyos-maróthi kerület: jelölt Meskó Ábris, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Komárommegye: Udvardi kerület: jelölt Istóczy Győző, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. N.-Ocsai kerület: jelölt Láng József, függetlenségi és 48-as antíszemitapárti. Esztergommegye: Köhölkuti kerület: jelölt dr. Hortoványi József, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Dorogi kerület: jelölt Csúzy Pál, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Mosonmegye: Zurányi kerület: jelölt dr. Nendtvich Károly, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Magyar-óvári kerület: az eddigi képviselő Simonyi Iván ezúttal képviselőjelöltséget nem vállalván, a jelölés legközelebb fog megtörténni. Vasmegye: Mumi kerület: a jelölés f. é. május 30-kán fog megtörténni. Németujvári kerület: jelölt ifj. Sovorits József, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Zalamegye: Zala-egerszegi kerület: jelölt Szemnecz Emil, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Z.-szent-gróthi kerület: jelölt Fülöpp György, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Keszthelyi kerület: jelölt gr. Klebelsberg Zdenko, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Tapolczai kerület: jelölt Vadnay Andor, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Somogymegye: Marczalii kerület: jelölt Svastics Gyula, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Csurgói kerület: jelölt Szalay Károly, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Lengyeltóti kerület: jelölt Szalay Imre, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti.

151

Szüli kerület: jelölt Gruber János, függetlenségi és 48-as antiszemkapárti. Kaposvári kerület: jelölt Chernel Gyula, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Tolnamegye: Pinczehelyi kerület: jelölt báró Andreánszky Gábor, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Szakcsi kerület: jelölt Tomor Ferencz, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Kölesdi kerület: jelölt Nagy Imre, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Baranyamegye: Mohácsi kerület: jelölt Balázs Sándor, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Dárdai kerület: jelölt Szendrey Gerzson, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Szent-Lörinczi kerület: jelölt dr. Ladányi György, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Siklósi kerület: jelölt Láng József, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Pécsváradi kerület: jelölt Nemess Józsa, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Pest-, Pilis-, Solt- és Kis-Kunmegye: Luna-pataji kerület: jelölt Fülöpp György, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Duna-vecsei kerület: jelölt Fényffy Kálmán, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Fülöpszüllási kerület: jelölt dr. Rácz Géza, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Kecskemét város felső kerülete: jelölt Mezőssy László függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Czegléd város: jelölt Verhovay Gyula, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Nagy-Kőrös város: jelölt Ónody Géza, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Fehérmegye: Rácz-almási kerület: jelölt Bencze István, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti.

152

Hevesmegye: Gyöngyöspatai kerület: jelölt Szabó Imre, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Kápolnai kerület: jelölt Zaáry József, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Hajdumegye: H.-Nánási kerület: jelölt Onody Géza., függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. H.-Böszörmény város: jelölt Margitay Gyula, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Szabolcsmegye: Tisza-löki kerület: jelölt Mezőssy László, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegye: Mezőtúri kerület: jelölt Vadnay Andor, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Békésmegye: Orosházi kerület: jelölt Veres József, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Gyomai kerület: jelölt Pwsay Ferencz, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Szarvas város: jelölt Onody Géza, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Csongrádmegye: Hódmező-Vásárhely város: jelölt Karancsy Dániel, mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti. Csanádmegye: Nagylaki kerület: jelölt Bossányi Lajos, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. Makó város: jelölt Széll György, függetlenségi és 48-as antiszemitapárti. – Ε lajstrom a legközelebbi hetekben nevezetes szaporodást fog nyerni úgy a kerületekben, mint a jelöltekben, úgy hogy legalább is 70-80 kerületben fog lengeni az antiszemitapártok zászlaja.

153

Istóczy Győző udvardi kerületi képviselőjelöltsége. Istóczy Győző, Komárommegye udvardi kerülete számos községeinek választóitól felhívást kapott a képviselőjelöltség elvállalására, s a kerület mielőbbi meglátogatására. Ennek folytán Istóczy Győző, dr. Komlóssy Ferencz orsz. képviselő és Csaplitzky Ferencz somorjai kerületi antiszemitapárti jelölt társaságában f. hó 19-22-ig a kerület 24 községének majd valamennyijét beutazta, s mindenütt a leglelkesebb fogadtatásra talált a komárommegyei derék magyar nép részéről. Istóczyt és kíséretét községről községre bandériumok kísérték, a melyek több ízben egy gyenge lovasszázad számára emelkedtek, és különösen Udvardon, Perbetén, Kürthön, Komáromsz.-Péteren, Hetényben, Kurtakeszin, Marczalházán, Martoson, Imelyen, Nász vadon stb. lelkesült ovácziőkban részesítették Istóczy Győzőt egyhangúlag az udvardi kerület képviselőjelöltjéül kiáltották ki, a ki a jelöltséget elfogadta és programmbeszédét azonnal meg is tartotta.

Meghívás, A rumi kerület t. választóit van szerencsém értesíteni, hogy képviselői beszámoló beszédemet Rumban, f. é. májushó 30-kány vagyis pünkösd hétfőn délután négy órakor fogom megtartani. Hazafiúi üdvözlettel

Istóczy Győző, s. k.

Mit akar a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt? A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, mint valódi néppárt akarja, hogy a jelenlegi pazarló s a Rothschildház kegyeiből éldegélő kormány egy oly más kormánynyal cseréltessék fel, a mely a zsidóktól független lesz, s a mely, számbavéve az adózó polgárok vagyoni helyzetét, anélkül, hogy új adókkal vagy adóemeléssel terhelné a keresztény-magyar népet, az államháztartásban a bevételek és kiadások közti egyensúlyt helyreállítani akarja s erre képes is. Ennélfogva pártunk, a legszigorúbb takarékosság mellett, akarja az adómentes állampapírok megadóztatását, akarja a szinte a gazdag zsidóságot sújtó börzeadót, s akarja a pálinkaegyedárúság

154

behozatalát, hogy azon nagy jövedelmek, melyek a pálinkagyártásból és pálinka-eladásból eddig a zsidók zsebeibe folytak, ezentúl az állam pénztárába folyjanak, s hogy ezzel egyszersmind a zsidók által űzött mérgezett pálinkaárulásnak is gyökeresen vége vettessék. Ezzel kapcsolatban akarjuk egyszersmind a regálé megváltását, s akarjuk a zsidók által űzött borhamisításnak és bőrgyártásnak szigorú eltiltását. Akarjuk továbbá az otthont mentesítő törvénynek behozatalát, úgy amint ez a szabad Amerikában is már behozva van, a mely szerint t. i. végrehajtás alá ne vétethessék az ingatlan vagyonnak a tulajdonos és családja életfentartására szükséges része, hogy ekkép népünket hajlékától az uzsorás zsidóság meg ne foszthassa és földönfutóvá ne tehesse. Akarjuk a zsidó emanczipáczióról szóló törvény átvizsgálását, s ezzel kapcsolatban a zsidó bevándorlás teljes eltiltását. Akarjuk a zsidóságnak mindenben kedvező' polgári, büntető, váltó s egyéb törvényeknek a magyar nemzet szellemének és érdekeinek megfelelőleg való módosítását, s így a szenvedő váltóképesség megszorítását is, s ezzel kapcsolatban akarunk jó és olcsó igazságszolgáltatást;,akarjuk az esküdtszékek behozatalát bűnügyekben, s akarjuk a zsidókból álló és a magyar gazdaközönség megrontására fennálló börzebíráskodás megszüntetését. Akarjuk, hogy megfelelő törvényekkel megakadályoztassák az, hogy a zsidók a földbirtokot és a mesterségeket magukhoz ragadhassák, s akarjuk, hogy a zsidók által majdnem egészen elfoglalt kereskedelem és hitelügy keresztény magyar kezekbe visszakerüljön, a mely utóbbi czélból az antiszemitapárt, az általános képviselőválasztások után, általánosan alkalmazható hitelszövetkezeti, fogyasztási szövetkezeti stb. alapszabályokat fog szakértők által kidolgoztatni, s ezen, a szövetkezeti tagok jogait és érdekeit mindenben teljesen biztosítandó s minden szédelgést kizárandó alapszabályokat, az elvbarátoknak, saját vidékükön alakítandó ilynemű önálló szövetkezetek létesítése czéljából, ajánlani fogja. Egyúttal az antiszemitapárt, szinte a választások után, törekedni fog egy, a vidéki szövetkezetek közös kapcsát képezendő központi szövetkezetet létrehozni oly férfiakból, a kik a keresztény közönségnek vagyoni és erkölcsi biztosítékot képesek is nyújtani. Akarjuk, hogy a jelenlegi kormány által a képviselőválasztások után felemelni szándékolt adók necsak hogy fel ne emeltessenek, de sőt ellenkezőleg, a zsidóságot sújtó állampapírszelvény-adó, börzeadó, pálinka-monopólium stb. behozatala folytán, az úgyis csak

155

ideiglenes jellegűnek tekintendő általános jövedelmi pótadó lehetőleg leszállíttassék. Akarjuk az elharapódzott zsidó hatalom megtörését, a mi hogy sikerüljön, szükség van a keresztény hitfelekezetek és nemzetiségek közti békés egyetértésre, s ezeknek a közös keresztény érdekben való együttműködésére. Akarjuk, hogy a keresztények és zsidók közti polgári házasság intézménye ezentúl se hozassék be. Akarjuk a zsidó hatalom legveszélyesebb eszközévé fajult s a keresztény társadalom megdöntésén áskálódó szabadkőművesség intézményének hazánkban való megszüntetését S mindezeket akarva, akarva pedig alkotmányos és törvényes utón eszközölni, akarjuk hazánknak és a magyar nemzetnek anyagi, szellemi és erkölcsi haladását, s ezzel akarjuk felvirágzását és boldogságát. Mindazon választópolgárok tehát, a kik egyetértenek a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak most kifejtett elveivel, kell, hogy azon legyenek, hogy minél több ilyen elvű képviselő választassák be a képviselőházba, ez pedig egyedül csak tőlük, a választóktól függ, mert ha az antiszemitapárti jelöltekre szavaznak, ezek meg is fognak választatni. Lesznek a választási mozgalmak alatt olyan képviselőjelöltek is, a kik, noha nem tartoznak az antiszemitapárthoz, azért a választókkal mégis elhitetni akarnák, hogy, mivel a fentebbi pontok egynémelyikét, kényszerűségből, látszólag, ők is elfogadják, hát ők is antiszemiták s így méltók a nép bizalmára. Az ilyen jelölteknek nem kell hinni; mert ezek báránybőrbe öltözött farkasok, silány ámítók, ravasz sakterpártiak, akik ezen az utón a választókat félrevezetni s az antiszemitapárti jelöltektől eltántorítani akarják. Azért antiszemitapárti jelöltül csakis az tekinthető és tekintendő, aki vagy eddig nyílt antiszemita országgyűlési képviselő volt, vagy pedig a ki az antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága által, részére kiállított ajánló levelet képes felmutatni. Budapest, 1887. évi május hó. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt központi végrehajtó bizottsága: Istóczy Győző; s. k. végrehajtó bizottsági elnök.

- Báró Andreánszky Gábor s. k. Dr. Komlóssy Ferencz s. k. Csúzy Pál s. k. . Dr. Nendtvich Károly s. k. Zimándy Ignácz s. k. végrehajtó bizottsági tagok.

156

Dr. Komlóssy Ferencz beszéde a képviselőház új házszabályairól szóló javaslat tárgyalása alkalmával. (Május 6-ki képviselőházi ülés.)

Komlóssy Ferencz: T. képviselőház! Azon körülménynél fogva, hogy a jelen házszabályok módosítása különösen Apponyi Albert gróf képviselő urnák Mohácson tett nyilatkozata alapján (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) leginkább az antiszemiták ellen volna irányozva, van szerencsém tisztelettel kijelenteni, miszerint az antiszemita párt nem csatlakozik azon véleményhez, melyet ő nyilvánított és bennünket antiszemitákat ezen házszabály-módosítás vajmi keveset érint. (Helyeslés a bal és szélsőbal oldal némely padjairól) Ha van valami, a mit sajnosán kell constatálni, az az, hogy látjuk, miszerint az összes pártok versengenek a zsidóbarátság elnyeréséért, mint azt gróf Apponyi Mohácson bebizonyította És ha felszóllalok, teszem azért, hogy visszautasítsam azon vádakat, melyeket alaptalanul ellenünk felhoznak. (Helyeslés a bal és .szélső bal oldal némely padjain.) Mert, hogy mi irtó háborút akarnánk a zsidóság ellen indítani, azt eddig ki nem mutattuk, hanem igenis a törvényjavaslatok alapján, melyeket eddig benyújtottunk, nem egyébre törekedtünk, mint hogy megvédelmezzük a keresztény társadalmat a zsidóság ellen, (Helyeslés a bal és szélső bal némely padjain.) Hogy mi a szabadság és különösen a jogegyenlőség ellenségei volnánk, az szintén csak phrázis, minthogy nagyobb argumentumot nem tudván felhozni, ezt kénytelenek ellenünk felvetni. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain) Mi a jogegyenlőségre törekszünk, azon jogegyenlőségre, hogy a keresztény állampolgárok ugyanazon előnyöket élvezzék, mint a minőket a zsidók maguknak vindikálnak. (Helyeslés a bal és szélső baloldal némely padjain) Nem izgatunk osztály vagy felekezet ellen, mert ha ezt tettük volna, a kormány bizonyosan megtette volna a maga részéről a kellő intézkedéseket ellenünk. Hivatkozom a múlt választásokra, ezen vádat egyetlen egy ízben ellenünk senki sem emelte. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) Ép oly alaptalan volt azon vád is, a melyet Beksics képviselő úr egy zsidólap hasábjain (Derültség) ellenünk felvetett, hogy pártunknak nincs múltja, hogy pártunk csak befurakodott a történeti pártok közé. Én úgy tudom a történelem alapján, hogy a mi pártunk a legrégibb történelmi párt, úgy tudom, hogy mi vagyunk letéteményesei azon politikának, melyet Szent Istvántól kezdve bölcs királyaink és kormányaink folytattak 1867 évig, mert üssük fel a Corpus jurist, minden lapján ott találjuk a törvényczikket, a mely a keresztényeket a zsidó túlkapások ellen meg akarja védelmezni. És a mi nyolczszáz éven át hazafiúi erény volt, az nem lehet ma politikai bűn. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) Tehát a mi pártunk a legrégibb párt, zsidópárt nem volt eddig, csak 1867 óta, mikor az emanczipácziót behozták. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldal némely padjain.) A javaslatnak az igazolásra vonatkozó részére nézve, a hol arról van szó, hogy milyen körülmények között lehessen valamely képviselő mandátumát megtámadni, ón igenis felhívom a t. kormány figyelmét azon

157 visszaélésekre, melyeket az ellenzék tapasztalt minden egyes választásnál. Hisz az természetes, nekünk nem áll rendelkezésünkre semmi hatalom, önmagunkra vagyunk utalva, tiszta eszközökkel harczolunk, és ha elnyerjük a mandátumot, azt csak a nép bizalmából nyerjük el. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) De ha nézzük a választásokat, s midőn látjuk, hogy a kormánypárt, a függetlenségi párt és mérsékelt ellenzék egyesül, hogy az antiszemitákat megbuktassák, mikor azt látjuk, hogy a pártok meg sem kérdik az illető kerületek szavazó polgárait, nélkülök megkötik az alkut s előre kijelentik, hogy ide függetlenségi, oda mérsékelt ellenzéki, amoda kormánypárti (Egy hang a szélsőbalon: Hontmegye!) képviselőt fogunk megválasztani, akkor igenis nekünk is van jogunk, hogy hozzászóljunk az igazoláshoz, és felhívjuk a kormány figyelmét különösen a hivatalos közegekre, kik rendszerint megfeledkezve hivatásukról kortes-szerepre vállalkoznak. Szempczen történt, hogy egyik szolgabíró annyira megfeledkezett magáról a választási urnánál, hogy midőn egyik községi bíró az ő szavazatát antiszemita jelöltre adta, rákiáltott: „maga haszontalan, hogy mer antiszemitára szavazni, felfüggesztem állásától!” (Egy hang a szélsőbalon: Be kellett volna csukni!) Hol keressünk mi orvoslást ily visszaélések ellen, kihez forduljunk a választási urnánál, a szolgabíróhoz, a választási elnökhöz, midőn azt látjuk, hogy a szolgabíró nagyobb hatalmat vindikál magának, mint minő hatalommal fel van ruházva törvény alapján a választási elnök; vagy pedig midőn azt látjuk, hogy az adófelügyelő visszahívja az adóvégrehajtót egyik-másik községből, mert a másik jelölt oly befolyásos közeg a kormánynál, hogy neki köszönjük, ha nem exequáltat. Ezen visszaéléseket nálunk nem fogja találni senki sem, mert mi tiszta munkát végzünk és a mi hibánk legfölebb az, hogy felnyitjuk a közönség szemeit, előadjuk a programmot, mely nyomtatásban is megjelent és abban izgatást senki fel nem födözött, és a nép politikailag érni kezd, a nép megismeri barátait az antiszemita jelöltekben. Mi ezen az utón tovább haladni is óhajtunk, haladni fogunk. Ezen javaslatot azonban, melyet a t. bizottság előad, a magunk részéről határozottan visszautasítjuk. (Helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.)

A választásokhoz. Alig volt még választás, melyet oly érdeklődés és figyelem előzött volna meg, mint a küszöbön levő általános képviselőválasztás, és pedig joggal, mert a kormány sok hibát követett el és a polgárságra sok új, de nehéz terhet rótt, mely terhek hallgatag el nem viselhetők. De itt is már az idő, hogy a zsidó szabadelvű gazdálkodásnak vége vettessék, és ha a választók zöme a közelgő választásoknál „eddig és ne tovább”-at nem kiált, úgy a hazának rövid idő múlva a kormány pénzügyi politikája miatt menthetetlenül el kell veszni. Egy kormány, mely ily hosszú békeidő után és a

158

mindegyre szaporodó újabb adókkal nem vihette annyira, hogy az államadósságnak csak egy kis része is törlesztessék, sőt az ellenkezőleg növekedett, egy ily kormány iránt minden bizalom elenyészett, hogy idővel jobb útra tér, habár ő azt a 230 mindenkor hű mamelukjaival ígérteti is Hisz még Ghiczy Kálmán is a felsőházban indíttatva érezte magát a jelenlegi pénzügyi politika felett aggályait kifejezni. Ha már egyszer egy ily régi és tapasztalt politikus mint Ghiczy, a kormány pénzügyi politikája ellenében nézetét fejezi ki, akkor már nagyon rosszul állhat Magyarország pénzügye. Most van itt az idő, hogy ily gazdálkodás ellen protestáljunk. Minden egyes ember szívében, a mely még nem kövült meg, a fájdalom érzete támad, ha figyelembe vesszük azon nemzetgazdálkodási ténykedést, melyet a kormány 13 év óta gyakorol. Mert miből áll a kormány ténykedése? Eltekintve a magyarosítástól, a postatakarékpénztár behozatalától és néhány folyó szabályozásától, alig lehet egy tényt jelezni, mely az államnak hasznot hozott volna. Néhány év előtt újév alkalmakor a vegyes, illetve a zsidó házassággal akart bennünket boldogítani; Magyarországot zsidóországgá akarta tenni, de a felsőház ezen törvényjavaslatot —· mely a nemzetre nézve kihívó volt, — kétszer visszautasította, a hol akkor el is párolgott. Még mi mindennel lettünk általa meglepve? Adónemeket talált ki, melyek egyike nyomasztóbb a másiknál, és a melyek olyanok, hogy valóban nem tudjuk, melyik felett kezdjük meg a bírálatot. A hadmentesség czímén behozott adónem még elfogadható volna, de a munkás osztálynak valódi megölője azon adó, melyet a fogyasztásra nézve behozott, mert a helyett, hogy a pálinkát, ezen valóban népmegölő italt megadóztatta volna, megadóztatta ő a czukrot, bort, sört s több olyanokat, melyek a munkásnak egészségére válnak, hogy így kényszerítse a munkást, hogy előnyben részesítse a valóban népmegölő pálinkát. Létezik-e ennél fonákabb politika? A keresetadónál épen így van. A becsületes iparos és kereskedő, a ki csak küzdelem közt tengődik, a lehető legmagasabban lesz megadóztatva, míg ellenben az uzsorás és börze-üzér, ki egy óra «alatt nem ritkán tízszer annyit keres, mint a becsületes iparos egész éven át, elenyésző kevés kötelezettséget ró le az állammal szemben. A földművesnél, ha az adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget, végrehajtást eszközölnek, olykor még vánkost is vesznek el tőle; de ha egy zsidó szédelgő, egy uzsorás fizetésképtelennek nyilvánítja magát, ennél elnézők és várnak, míg ő adóját

159

megfizeti. Még nem lehetett hallani azt, hogy egy zsidótól vánkost elvettek volna. Itt azon kérdést koczkáztatom: váljon egy zsidó több elnézést érdemel-e, mint a keresztény szegény gazda, ki mindennapi kenyerét verejtékkel keresi? Ez az a hangoztatott egyenjogúság? Hogy a kormány pénzügyi terveit háboríttatlanabbul és így annál bizonyosabban keresztül vihesse, az öt éves mandátumot állapította meg; ez oly szabály, mely a választót nagyon is érinti, miután joga akarata ellenére megrövidíttetett, neki most öt évig kell várni, míg szavát ismét érvényesítheti. Ha a kormány a fenti szabály helyett a titkos szavazatot hozta volna be, úgy az államnak jobb szolgálatot eszközölt volna, miután akkor a választási visszaélések nagyon csökkennének, mert egy kétes ígéretre bezzeg bárki is nem oly könnyen határozná el magát ezt vagy amazt megfizetni, ha az ő akarata szerint szavaz, nem is kellene akkor senkinek félni a választástól, mert titkos szavazat folytán senki sem jönne rá, hogy ő kire szavazott, s ez esetben a közvélemény is jobb kifejezést nyerne, mint nyer most. De a kormány tartózkodik az ilyneműek behozatalától, miután nagyon jól tudja, hogy akkor uralkodásának rövid idő múlva vége leendne. A kormánynak egy újabbi pénzügyi vétke az új országház építtetése, mely körülbelül 15 millió forintba fog kerülni. Ugyebár ez valóban túlságosan fényűző építkezés? Vállalkozhatik Magyarország, mely úgyis oly zilált pénzügyi viszonyok közt van, ily építkezésre? Nem tenné meg egy 4 millióba kerülő épület ugyanazon szolgálatot, mint a minőt megtesz amaz? Azért nagyon szükséges volna, hogy oly többséget küldjünk a képviselőházba, a mely takarékosabban tud bánni az adózók forintjaival és hivatva van az országot pénzügyi betegségéből kigyógyítani. Annak idejében a kormánylapok által nagyon meg voltak dicsérve mindazok, kik a 15 millió forint építkezési költség megszavazásához járultak és kiemeltetett, miszerint Magyarország minden polgára büszke lehet, ha ő alkalmilag Budapestre jön és e szép épületet megtekinti, hogy ő is hozzájárult e palota építéséhez. A polgár büszke lehet, az igaz, de okos dolog-e az, hogy az adófizető polgár, —kinek a pénz egészen más, sokkal fontosabb tárgyra kellene, – pénzügyileg ennyire megkárosíttatik? Mi előnye van a polgárnak abból, ha ő a palotát csak megtekintheti, otthonában pedig szükséget kell szenvednie? Ily esetben ily építkezés ellen minden takarékos embernek ellenszenvvel kell viseltetnie. Ha Magyarország felesleges pénzzel bírna, akkor igen, akkor lehetne ily építkezést megszavazni. Még egyet szükséges megjegyeznem. A zsidópártiak a keresztényi szeretetre hivatkozva, feltételezik rólunk, hogy gyáva nézők

160

legyünk akkor, ha a keresztény polgártársak közül egyik a másik után ál utakon megvesztegettetik. Továbbá félre akarják majd vezetni a választókat a következő ismert szavakkal, úgymint: szabadság, egyenlőség, testvériség; és hogy az antiszemiták a keresztény szeretetet megtagadják. Ezen s több ezekhez hasonló frázisoknak mi fontosságot se kell tulajdonítani; mert hisz kézzel fogható dolog, hogy, ha az antiszemiták azon czélból, hogy keresztény polgártársaikon segítsenek, szabályokat alkotnak, így a vasárnapi nyugalmat illetőleg és egyáltalában minden keresztény intézkedéshez hozzájárulnak, ezzel nem tagadják meg keresztényi szeretetüket, sőt ellenkezőleg csakis kötelességüknek tesznek eleget, mert egy komolyabban gondolkodó keresztényre csak nem lehet közönbös az, hogy Magyarország tulajdonunk maradjon-e, vagy pedig majdan átszálljon a zsidóságra. Gondoljunk a testvér nemzet, a lengyelek helyzetére, a keresztényi szeretetet ők is ily értelemben követték, miután ők nyugalommal és birka türelemmel nézték, hogy a zsidó mikép fosztá ki a keresztényt. Gondoljunk a múltra, mi volt Magyarország egykoron, a jelenre, mi Magyarország most, és a jövőre, mi leendene Magyarországból egykoron, ha tovább is így folytatódnék, de gondoljunk az utókorra is, mit hangoztatnának azok utánunk, ha mi egy halmaz romot hagynánk magunk után. Ha tehát egy zsidó-szabadelvű, zsidós mérsékelt ellenzéki vagy zsidó 48-as párt bármit akar is veletek elhitetni, vagy bármit is ígért, mitse higyjetek neki; csak egy antiszemita jelöltnek higyjetek, mert az antiszemita párt az egyedüli, a melyben a bizalom összpontosulhat, azaz, hogy ezen párt leend képes az ország pénzügyi helyzetén segíteni. Előreláthatólag sok hamis próféta fog az antiszemiták zászlója alatt fellépni, de csak olyanra szavazzunk, a ki képes begyőzni, hogy ő csakugyan az antiszemita pártnak a tagja Ne hagyjátok magatokat egy pár liter bor vagy fenyegetés miatt az antiszemitismusra való szavazástól lebeszélni, mert ez nagy hiba volna, mert ez csakis azt jelentené, hogy magunkat eladjuk és eláruljuk. A választók zömét a földművesek képezik, és az ő szavazatuktól függ úgyszólván a haza helyzete. Minden földműves tudja, hogy a mostani kormány által lett az ország ennyire eladósodva, s miután ezt minden földműves tudja, mégis oly nehéz lenne egy kormánypárti vagy sakterpárti jelölt és egy antiszemita közt a választás? A győzelem elnyerése nagyon könnyű ás nagyon egyszerű, annak elnyeréséhez csak egy kis bölcseség és komoly akarat kell. De minden szavazónak szent kötelessége is a választásnál résztvenni; bármily rossz idő ne riassza vissza, ne sajnálja az

161

időt és fáradságot, mert mindezt százszorosan behozza a jó választás, mert a ki kötelességét nem teljesiti, a ki a haza helyzete iránt közönbös, ki mit sem törődik azzal, legyen bár ki is megválasztva, az nem hazafi, de annak nincs is joga később panaszkodni, hogy neki rosszul megy. Tehát ismételve hangoztatom: válasszunk csak antiszemitákat; mert minden szavazat, mely antiszemitajelölt részére adatik, ezerszeres gyümölcsöt hozand. Azon gyógyszer, melyre nemzetünknek szüksége van, csak az antiszemita gyógytárban kapható. Ha ezt minden polgár szívébe vési, és mindenki a szerint cselekszik, akkor szeretett hazánk ismét a magyar Kánaán lehet és mindenki megnyugtatva mondhatja magáról: boldog jövő elé nézek, mert kötelességemet teljesítettem a király és a haza iránt. Zwickl János.

Ungmegye és a zsidóság. (A közlemény vége.)

De talán valaki erre azt fogja mondani, hogy eme gondolatokat csak az elfogultság táplálja bennünk; azt fogja mondani, hogy nagy igazságtalanság részünkről, tagadásba venni azt az elvet, hogy, ami az egyik embernél igazságos, az a másiknál legalább is méltányos lehet. Miért bánt tehát bennünket ama körülmény, kérdik tovább, ha a zsidók szorgalmuk és fáradságuk árán, tehát egész tisztességes és egyenes utón hatalmukba kerítik azok birtokait, kik Petőfi „Magyar Nemes „-eként az iváson és evésen kívül egyebet sem tettek, egyébhez sem értettek? Nagy vád rejlik e pár szóban, ezt hallgatással nem lehet mellőznünk. Őseink ott a néma sírban megfordulnának, ha ezt tennők. No hát mi is az igazság e vádban? Vájjon a magyar élhetetlensége és bűnös hanyagsága, vagy ellenkezőleg a zsidók aljas manipulácziói s uzsoráskodásai lettek e megölői annyi nemes családnak? Nem rég olvashattuk a lapokban „Berele Hay”-nak, az uzsorások eme hírhedt fejedelmének ügyében folytatott törvényszéki tárgyalást. Nem fordult-e el szívünk a legmélyebb megvetéssel és utálattal ama részletek hallásánál, melyek egy fenevadnak is csak gyalázatára válhatnának? Pedig, ha a mindennapi élet tágas mezején széttekintünk, ha megfigyelésünk tárgyává teszszük ama bűnös üzelmeket, melyeknek nyomaira megyénk minden községében ráakadunk: úgy be kell vallanunk, hogy amaz emberi szörny, ki oly hidegvérrel játszotta le a Fortuna épületében ocsmány szerepét, nem áll magában, hogy legio azok száma, kik pióczaként szívják a magyar faj vérét s teszik tönkre azok legnemesebb és legbecsületesebb tagjait. Neveket nem említek; nem akarom a közmegvetést kihívni azokra, a kikről úgyis csak utálattal szólhat a közvélemény. Azonban, ha a fentebb mondottak egész terjedelmükben Ungmegye alsó részére alkalmazhatók: mit mondjunk a megye felvidékének szegény s tudatlan tót és orosz népéről s amaz üzelmekről, melyekkel a

162 zsidóság őket utolsó betevő falatjuktól is megfosztja? Ha sikerülni fog egykoron, – amit különben szívünkből reménylünk már csak a teljes rendezés czéljából is, – hogy Nagy-Bereznán „Telekkönyvi Hivatal” fog felállíttatni, akkor megfogjuk majd látni egész borzasztóságában. mily pusztítást tett e vidéken e lelketlen parazita faj. Fájdalommal fogjuk akkor látni, hogy vannak községek, melyeknek benszülött lakói már csak névleges birtokosai, csak bérlői telekrészüknek, a tulajdonképeni urak pedig a „Mojsék”, a „Pinkászok” és „Lébák.” Hát a feles marha-gazdálkodásról mit szóljak? Azok, akik a felvidéki nép viszonyait közelebbről ismerik, majdnem hihetetlen, de annál elszomorítóbb dolgokat beszélnek amaz állapotokról, melyeket az Ung és Túrja völgyén fekvő községekben az ott úgynevezett feles marha-gazdálkodás teremtett. Vannak falvak, melyekben leszámítva a papot és a tanítót, alig van gazda, kinek sajátját képezné az általa drága takarmánynyal tartott marhácska, de ellenkezőleg, meg nem állapítható azon lelketlen üzérek száma, kik 60-70, sőt több darab ily utón szerzett marhát mondhatnak sajátjuknak. A módot, a melyen ezeknek birtokába jutottak, nem akarom e helyen hosszasabban fejtegetni, elég ha annyit mondok, hogy eszközeik nagyon távol állanak a jogos és igazságos epithetontól. De nem festem tovább e szomorú helyzetet. Azt azonban el nem mulaszthatom, hogy ne kérjem mindazokat, akik ez ügyben illetékesek, sőt állásuknál fogva hivatottak is valamit tenni, ne késsenek az orvosló eszközökről jó korán gondoskodni. „In mora periculum.” Nem az erőszakos utat értem én, midőn az illetékes körök figyelmét társadalmunk fentebb vázolt rákfenéjére fölhívom. Az erőszak csak újabb jogtalanságot szülne, amitől mindig őrizkedni kell. Vannak – hála az Égnek – eszközök, melyek jogosságuk mellett egyszersmind sikereseknek is bizonyultak. Ott van például a mértékletesség, melyet a nép között terjeszteni a lelkészek és tanítók szent hivatása; ott van a népnek felvilágosítása, melyet az előbbiekkel karöltve a közigazgatás képviselői tehetnek meg legsikeresebben; ott végre az erkölcsi támogatás az illetékes helyeken azok részéről, kik a gyámoltalan, szegény nép képviseletét magukra vállalták. Ha mindenki megteszi kötelességét ott és akkor, ahol és amikor az ügy fontossága tőle azt megköveteli, akkor még lehet reményleni egy jobb jövőt, mely után annyian epednek, annyian sóvárognak. Úgy legyen! „Ungvári Közlöny.”

A magyar pártviszonyok.*) Philoszemitizmus és antiszemitizmus. Előző czikkemben említettem, hogy az egész magyar képviselőház két fő pártárnyalatra különül, nevezetesen az 1867-iki közjogi kiegyezés *) Ε különben magában is egészet tevő czikk előzménye egy budapesti hetilápban jelent meg, e folytatást azonban, mivel benne antiszemitizmusról van szó, a névesett lap nem merte kiadni. Nos hát ebből is látható, mi rémuralmat gyakorol napjainkban a z^dóság, midőn magukat antiszemitáknak geráló lapok sem merik az antiszemita pártnak még puszta ismertetését, s a párt érveinek az ellenérvekkel együtt való pártállás foglalása nélküli tárgyilagos felsorolását sem közzé tenni! Ny. E.

163 pártjára, és az ezzel szemben álló közjogi ellenzékre. A közjogi kiegyezés alapján áll jelesül a kormánypárt (szabadelvű párt), és a mérsékelt ellenzék; a közjogi kiegyezés ellenzéke pedig a. függetlenségi párt. A kormánypárt és mérsékelt ellenzék közt az eltérést csupán némely kisebb érdekű kérdések körüli különböző vélemények alkotják. Az említett megkülönböztetés azonban a magyar párttagosulatot ki nem meríti. A nemzeti élet sokféle oldalainak és az emberi vélemények különbözőségének kifolyása az, hogy nem csupán egy, de több kérdés vagy eszme merül fel olyan, mely kisebb-nagyobb párt-alakulást, s többékevésbé éles és határozott párt-osztódást létrehozni alkalmas. Hát az egyik ilyen főfontosságú kérdés, mely az egész magyar alsóházat két nagy párt csoportra különíti, a már említett közjogi kiegyezés kérdése; mely kiegyezés pártolóinak és ellenzőinek érveit előző czikkemben öszszegeztem. Ε kérdés mai uraló állását 1867-től vagyis az új alkotmányos élet kezdetétől tartja fenn. Ε mellett azonban újabban fölmerült egy másik eszme, mely egyetlen férfiutói 1875-ben megpendítve, oly gyorsan fejlődött, s ma már oly horderejűvé fejlődött, hogy a közjogi kiegyezés kérdésének jelentőségével egyenlővé lett, s ahhoz hasonlóan az egész magyar képviselőházat két pártárnyalatra különítette. Ez uj eszme a zsidókérdés eszméje. De mind a mellett is ez eszme a közjogi kérdés fontosságát és pártalkotó erejét se nem kisebbítette, se háttérba nem szorította. A közjogi kérdés, előbbi domináló állását ez új kérdés fölmerülte mellett is megtartotta; s ilyformán ma a magyar képviselőházban két egyenrangú partalkotó eszme uralkodik. Mindkét eszme megosztotta az egész képviselőházat, még pedig egymástól eltérőleg osztotta meg. Két pártra különül az egész képviselőház a közjogi kérdés szempontjából, nevezetesen a kiegyezés híveire és ellenzőire; de ugyancsak két pártra különül (még pedig a közjogi kérdés miatti megoszlástól különböző megoszlással), az egész képviselőház a zsidókérdés szempontjából is, nevezetesen philoszemitákra (zsidó pártolók) és antiszemitákra (zsidó-ellenesek). Vannak úgy philoszemiták, mint antiszemiták, közjogi pártiak is. közjogi ellenzékiek is; és viszont vannak úgy közjogiak, mint függetlenségiek, philoszemiták is, antiszemiták is. Az új kérdésnek megosztó ereje s aktuális érdeke különösen ujabban már oly nagy, hogy sok tekintetben áttörni képes a közjogi kérdésnek párt-megosztó korlátait is. Nevezetesen az antiszemiták úgy a közjogi pártiak, mint a függetlenségiek mind a képviselőházban, mind a választásoknál egymással összeköttetésben állnak s egymást támogatják; de épúgy támogatják egymást a philoszemita közjogi pártiak és philoszemita függetlenségiek is. Így például többek közt Kecskeméten is a legutóbbi képviselőválasztás alkalmával a közjogi kiegyezés pártján lévő philoszemita képviselőjelölt a függetlenségi philoszemiták támogatásával ütötte el az antiszemita függetlenségi-párti jelölt ellenében a képviselőséget. Azt hiszem, nem lesz tehát érdektelen e két pártnak: a philoszemiták és antiszemiták pártjának érveit is röviden előadni. De mielőtt ezt tehetnők, szükséges elmondani, hogy mit akar az egyik, és mit akar & másik párt. Ezt elmondani azonban nem oly könnyű, mint a mily könnyű volt azt megmondani, hogy mit akar a közjogi párt, és mit akar a közjogi ellenzék. A függetlenségi párt független Magyarországot s Ausz-

164 triával csupán perszonál-uniót akar, a közjogi párt pedig fenn akarja tartani tovább is az 1867-ben megalkotott reál-uniót; ez világos, könynyen elmondható és könnyen megérthető. Még arra is nehézség nélkül adható felelet, hogy mit akar a philoszemita-párt. Az ugyanis nemcsak fenn akarja tartani tovább is azt az állást, melyet a zsidók jelenleg elfoglalnak a magyar társadalomban és magyar államban; de még kedvezőbbé is akarja tenni. Azt azonban már nehezebb definiálni, hogy mit akarnak az antiszemiták. Az antiszemita-pártnak, mint új pártnak még nincsenek szabatosan tisztázva sem czéljai, sem eszközei, melyekkel czéljait megvalósítni szándékozza. Azt hiszem mindazonáltal, hogy fején találom a szeget, ha azt mondom, hogy az antiszemiták a zsidók által jelenleg a magyar társadalomban és államban elfoglalt állást fenn nem akarják tartani, hanem azt kevésbé kedvezővé kívánják változtatni. Mikép? Erre nézve megoszlanak az antiszemiták véleményei. Vannak, kik a zsidóságot egészen el akarják távolítani Magyarország területéről; mások azon helyzetbe akarják visszaszorítani őket, melyet hazánkban az emanczipáczió előtt elfoglaltak. Most lássuk az egyik és a másik párt érveit. A zsidópártiak (philoszemiták) pártállásuk igazolására felhozzák a következőket: Ha nem zárjuk el határainkat egyetlen faj s egyetlen felekezet előtt sem, de szabad ide bevándorolni és itt lakni a francziának, németnek, tótnak, rácznak, oláhnak, horvátnak, örménynek, olasznak, czigánynak s akár még a hottentottának vagy busmannak is; ha szabad ide bejönni és itt lakni katholikusnak, protestánsnak, óhitűnek, mahomedánnak, sőt akár még pogánynak is: ugyan miért tennénk kivételt a zsidófaj és mózesvallásúak iránt? Vagy tán a zsidófaj alávalóbb még az olasznál, czigánynál, búsmannái és hottentottánál is? És a Mózesvallás alsóbbrendű még a pogányságnál is? S ha már valaki azt kívánja, hogy egy bizonyos vallásfelekezet vagy egy bizonyos népfaj számára az államban külön jogállás alkotandó: akkor miért nem alkotunk különböző jogállásokat minden többi nemzetiség és minden többi vallásfelekezet számára? így aztán szerencsésen ott lennénk, a hol ezelőtt 4000 esztendővel volt az emberiség az indiai ' és egyiptomi kaszt-rendszerek megalakulásának idejében. Szeretnők tudni – mondják a philoszemiták, – hogy mi különbség van zsidó fajbeli ember és az emberiség minden többi fajai közt; vagy mi különbség van Mózes vallású és minden többi vallású ember közt? Sokfélekép osztályozzák a tudósok az emberiséget, de abban mindenik tudós egyetért, hogy a zsidó faj, nézzenek bár akár csak a bőrre, akár a nyelvre, akár formára, akár tehetségekre, nem hogy nem utolsója az emberiség fajainak, de a legelsői közt foglal helyet. És ép úgy a Mózes-vallást theologusaink mint egy istenhitet, tisztaságra nézve, mindjárt a keresztény vallás után sorakoztatják. Miért hát az antiszemiták részéről a kivétel téves ez egyetlen emberfaj, vagy ez egyetlen vallás követőire nézve? Vagy ha már a szemi-faj nekik nem tetszik, lenne nemtetszésükben legalább logika, következetesség akkor, ha nemtetszésüket kiterjesztenék minden szémi-népre, vagy legalább a zsidó faj legközelebbi vérrokonaira, pl. az örményekre is, mely fajbeliek tudvalevőleg szintén szép számban élnek Magyarországon. Avagy ha az antiszemiták tán csak monotheismust nem akarnak tűrni Magyarországon a

165 kereszténységen kívül: hát akkor terjesztenék ki ellenszenvüket a másik monotheistikus vallásra, a mahomedánismusra is, a mely valláson Bosznia elfoglalása óta szintén számosan élnek már a monarchiában. De hogy az antiszemitáknak csupán a zsidó faj, és csupán a Mózes vallás nem tetszik, ez érthetetlen. Az állam nem kaszt; az államnak nem szabad különbséget tenni sem fajok, sem vallások között. Minden embert egyenlő jogok és kötelességek illetnek; s egy állam törvényeiben egy fajra nézve sem tehet sem előnyben, sem hátrányban kivételeket. Ez a jogegyenlőség szent eszméjének kívánalma. Feladjuk-e e szent elvet az antiszemiták szeszélyeinek kedvéért? Ε szent elvet, melynek kivívásáért Európaszerte anynyi nemesnek vére omlott! Ε szent elvet, a miért küzdöttek pazarolva drága életüket a mi apáink is 39 év előtt! Az emberiség nagy lelkeinek e vívmányát, melyet drága vér árán tettek az emberiség közkincsévé, most mi dobjuk el magunktól? S hova vezetne e praecedens? Ma a zsidó faj és Mózes-vallás nem tetszik némelyeknek, holnap támadhatnának agyafúrtak, a kiknek meg például a tót vagy német, vagy épen a magyar faj és épen a katholikus vallás nem tetszenék. Ilyen formán aztán kitilthatnánk sorba, vagy jogaitól megfoszthatnánk valamennyi fajt és valamennyi vallásfelekezetet e hazából, és” válnék az ország egyetlen fajnak vagy egyetlen vallásnak privát rezidencziájává. Látható, hogy az antiszemiták kívánalmai – mondják a zsidó pártolók – ha következetesek maradnánk azokhoz, ad absurdum vezetnének. De nemcsak jogosulatlanok, képtelenek az antiszemiták törekvései – így érvelnek tovább a philoszemiták, – de egyenesen veszedelmesek, állam- és társadalom-ellenesek, miket mint létalapjai ellen intézett merényletet nem is volna szabad az államnak tűrnie egy pillanatra is, se sajtóban, se országgyűlésben. Meghasonlást, viszályt idéz az elő felekezetek és fajok közt; ma ugyan még csak a zsidókkal szemben hintik a viszály magvait, de holnap már ugyanazon alapon hajba kaphat itt egymással valamennyi faj és valamennyi vallásfelekezet; kitörhet a legszörnyűbb zavar, fejetlenség es a legádázabb polgárháború. Fenekestől fel lehet forgatva állam és társadalom s kész zsákmányává válik a belső viszálytól dúlt ország bármelyik külállamnak, melynek éppen hódításra szotytyan kedve. Miből látható – így szólnak a philoszemiták, – hogy bűnös könnyelműség, hazafiatlan zavarcsinálási viszketeg csupán az antiszemitizmus, s nem szabad agitáczió és diszkuszszió illeti meg, hanem mint a miniszterelnök monda „börtön és pallos.” De hinni vagyunk hajlandók – mondják tovább a philoszemiták, – hogy az egész antiszemitizmus csak álarcz, mely egyéb, még veszedelmesebb törekvéseket takar. A zsidó fajt és Mózes-vallást csak ürügyül rántották elő; rá látszanak csapást intézni, de valósággal majd máshova ütnek. S e törekvések leplezésére nekik ép oly jó ürügyül szolgálhatott volna a sváb vagy a czigány faj, és az unitaria vagy nazaróna vallás, mint akár a zsidó faj és a Mózes-vallás Hanem hát a zsidó fajba kötöttek bele, s pedig először azért, mert ezt, mint a nagy világ színpadán egyedül álló rokontalan, semerre se gravitálható csekélyszámú védtelen népet büntetlenül üthetni vélték; másodszor azért, mert ez ellen felhasználhatták mindjárt azt a több százados elfogultságot, azt a középkori

166 babonás gyűlölséget, mely a zsidóság ellenében még ma is megvan mindenütt a népben, s melynélfogva a nép még ma is az üdvözítő megfeszítőit és azért üldözendőket, megvetendőket lát bennük, meg nem gondolva, hogy az apák vétkeit a századik, sőt ezredik unokákban sújtani ellenkezik az igazsággal, joggal ép úgy, mint minden emberiességgel és magával a keresztény szeretettel is, mely még ellenségeink szeretését is megparancsolja nekünk. Ezen századok alatt megkövült ellenszenvét a népnek használják fel ravaszul az antiszemiták, de a hamis köpönyeg alól kilátszik a lóláb. Le az álarczczal, urak! Így kiáltanak a philoszemiták, – tessék bevallani hogy az urak tulajdonkép sötét soczialistikus, kommunisztikus törekvéseket rejtegetnek! A zsidóság általában gazdag, ügyes és eszes voltánál fogva jelentékeny anyagi jólétre tett szert, nosza fel kell ellenük bőszíteni a vak csőcseléket, s ha a zsidókat aztán majd sikerült kirabolni, kerül a sor a többi vagyonra, az arisztokraczia vagyonára és az egyház vagyonára. Megengedjük, – így szólnak tovább a philoszemiták, – hogy a statisztika azt mutatja, miszerint a zsidóság sokkal nagyobb arányban szerepel, különösen a vagyon ellen intézett bűnökben, mint az állam bármely faja vagy felekezete; de ennek magyarázata az a sokáig tartott elnyomás és üldözés, melynek a zsidók Európaszerte kitéve voltak; de hát abból az következik-e, hogy egyesek vétkeiért büntessük az egész fajt? A szabadságból eredő bajok ellen egyetlen orvosság maga a szabadság. A mint az elnyomás és üldözés bűnös hajlamokat fejtett ki a zsidóságban, ép úgy fogja azokat a jelen szabadság és jogegyenlőség megszüntetni. Nem ismét eltávolítani, hanem közelebb kell őket hozni magunkhoz. Nem újra felszítani az ezredéves gyűlöletet, hanem azon kell törekedni, hogy zsidók és nem zsidók közt enyésszék el minden különbség, s forrjanak egy gye a humanitásban és hazaszeretetben Ezekkel szemben az antiszemiták így érvelnek: Mi antiszemiták ember és ember közt különbséget bizonyára ép oly kevéssé teszünk, mint akár a philoszemita urak 5 s tőlünk lehet a zsidóság az emberiségnek legtökéletesebb faja vagy a legutolsó faja, s vallása lehet a föld legelső vallása vagy legalsóbb rendű vallása, se fajával, se vallásával semmi bajunk és azokhoz semmi közünk. Nem is érzünk a zsidóság iránt ellenszenvet, se kivételeket nem akarunk tenni a zsidóság hátrányára; hanem az igaz, hogy előnyére sem akarunk tűrni semmiféle kivételeket, de a zsidóságra is ép úgy alkalmazni akarjuk a társadalmi élet örök törvényeit, mint minden más fajra és minden más vallásfelekezetre. , Annyit pedig talán megengednek a philoszemita urak is, hogy nem elég ahhoz, miszerint valaki társadalom- és állam-tag lehessen, s mint olyan elismertessék, – mondjuk – éhez nem elég az, hogy az illető ember legyen. A társadalmi életnek megvannak a maga természettől előszabott múlhatlan feltételei, melyek nélkül társadalom és állam nem létezhetik; melyek megtartása nélkül az emberek együttélése nem lenne többé társadalom, hanem vadállatok sereglete. Ε föltételek, a társadalmi és állami életnek azok természetében gyökerező és örök megváltozhatlan alaptörvényei pedig a következők: 1. Szükség, hogy minden ember elismerje a társadalom minden többi tagjának embervoltát, jogalanyiságát, s azok vele született emberi jogait ép úgy, mint az állami törvények által biztosított polgári jogait.

167 2. Szükség, hogy minden ember az illető társadalommal és állammal, a melyben él, magát egynek érezze, annak törekvései az ő törekvései; annak czéljai az ő czéljai; boldogulása az ő boldogulása; dicsősége az ő dicsősége; szerencséje, gazdagsága, hatalma mind az övéi is legyenek; annak búja, veszedelme, gyásza az ő búja, veszedelme és gyásza is legyen; és azon társadalom s állam iránt necsak hogy kötelességét lelkiismeretesen teljesítse, de ha szükség, vagyont, vért és életet is áldozzon érette. 3. Szükség, hogy minden ember azon állam törvényeit, mely állam kötelékében él, önmagára önmaga által hozottnak tekintse, azokat elismerje, magára kötelezőknek tartsa, s kijátszani azokat ne igyekezzék; sőt ismerje el, fogadja el az illető társadalom szellemét, szokásait is, a melynek körében tartózkodik. 4. De ez még mind nem elég, hanem szükséges, hogy a morálnak (erkölcs) azon általánosan, minden vallásnak nevezhető vallás által elfogadott tételeit is kiki tartsa meg; mely moráltételek mindenütt olyanokul lettek fölismerve, mint a melyek a társadalmi és állami lét alapkövei. Ezek pedig a következők: Épen azért, mivel minden embernek hazájával, valamint honfitársaival magát egynek kell éreznie: azért az illetőket nem megrontania, sőt inkább tőle telhetőleg segítenie, gyámolítania kell; meggondolván, hogy a társadalom a kölcsönös szolgálatnak és segélyezésnek rendszere, a közjó elve által összetartott szerves egész, melynek tagjai egymásra utalvák, egymást feltételezik, tehát egymás javára közös erővel kell igyekezniük. A közjó elve kívánalmainak megtartását nevezzük becsületnek, mely a tettek és művek igazságában és valóságában áll. A becsületnek folyománya pedig a bizalom vagy hitel. Becsület és hitel a társadalmi lét alapkövei. A becsületnek – mint a közjó kívánalmai összegének – pedig ez a követelménye, hogy minden ember tetteiben úgy, mint műveiben ne csupán magánérdekét tartsa szem előtt, hanem felebarátainak és a társadalmi összességnek közérdekét is. Tehát minden ember mindennemű törekvéseiben, czéljaiban és az azok elérésére használt eszközökben tartsa magát az erkölcsi, jogi, sőt illendőségi törvények által megengedett utakhoz, mely utak azért lettek az illető törvények által megengedve, mert megférnek a közjóval. Tehát nevezetesen a vagyonszerzésben maradjon mindenki a becsületes termelés utján, mint a mely egyedül egyezik meg a többi társadalmi tagoknak ép úgy, mint az összeségnek érdekével, jóllétével és előhaladásával. Kell ezt bizonyítgatni, hogy becsület a társadalom-tagok szívében a társadalmi rend alapja? Ha például a sütő a kenyérbe, a korcsmáros a pálinkába undok vagy ártalmas anyagot vegyit; ha a kelmegyáros a kelmét oly anyaggal festi, vagy a mosónő az inget oly anyaggal mossa vagy fehéríti, melyek az azt viselőnek egészségét rontják, életét rövidítik; ha az építész szándékosan úgy építi a házat, hogy a lakosoknak nyakába dűljön; ha a czipész szándékosan kivágja a megrendelő számára készült csizmát, s a szabó szándékosan megszaggatja, – de úgy hogy ne látszhassék – a ruha kelméjének szálait; ha a posta vagy vasúti társaság, avagy az ott szolgáló tisztviselők, napszámosok a szállított törékeny portékával (melyek épségéért jótállás nincs) úgy bánnak szándé-

168 kosán, hogy az szertetörjön; és ha egyátalában mindenki mindenütt mindenkit csalni, mérgezni, megnyúzni, megrontani törekszik: fennálhat-e úgy a társadalom? Lehet-e az államnak ellenőrizni (különösen hol az ellenőrzőket is megint – hogy a bűnössel össze ne játszanak, – ellenőriztetni kellene ismét meg ismét a végtelenig) minden egyes darab tápszert, mely eladatik, hogy nem tartalmaz-e mérget? Vagy lehet-e a vevőnek minden egyes tápszerdarabot vegyelemeznie, mielőtt megvenné (különösen ha azokkal is megcsalják, miket kémszerekül akar használni). S lehet-e minden vevőnek minden iparczikkhez annyi szakértéssel és oly, minden ravaszságon túljáró figyelmességgel bírnia, hogy megcsalása lehetetlen legyen, vagy elejétől végig ott lennie, míg a megveendő tárgy elkészül? Avagy lehet-e az így elkövethető csalásokat, mérgezéseket mind bebizonyítani és érte elégtételt vagy megtorlást nyerni? Hisz akkor az összes emberiség egyik fele soha egyebet ne tegyen, csak tanuk és törvényszékek után futkosson s egész vagyonát stemplire költse; a másik fele pedig egyebet ne tegyen, mint a milliard pereket elbírálja. S aztán két krajczár ára sót is tanuk előtt és pecsét alatt vegyen az ember, s aztán mielőtt használná, tanuk előtt végy elemezze. De ott, hol becsület nincs, lehet-e tanukban, pecsétben, írásban és bírákban bízni? S egyátalán hogyan fog fennállani az a társadalom, melynek egy tagja sem dolgozik, hanem mindenik csak a többi csalásából akar megélni? Látható, hogy a becsület a társadalmi lét alapja, és a társadalmi lót alapja a bizalom is. A bizalom, a hitel pedig csakis ott létezhet, a hol becsület van. Ha senki sem bízhatik, hogy a vendéglős, ki ennie ad, nem mérgezi-e meg lépfenés, dög, vagy trichines hússal; s nem bízhat, hogy az ügyvéd ügye védelme helyett nem őt fogja-e megnyúzni segítni; s nem bízhatik az orvosban, hogy gyógyítás ürügye alatt nem öli-e meg; ha semmi gazdasági vagy ipari czikket nem vehet, mert pénzét kiadná, de a mit érte kapna, az nem lenne használható; ha semmi vállalatba nem foghatna, mert a részvényért kiadott pénzét akár csak az ablakon hajítaná ki, mert minden vállalat csak annyiban vállalat, a mennyiben a részvényesekül felülő balekok befésülésére vállalkozik: ily körülmények közt meg kellene szűnnie minden társadalmi érintkezésnek, munkamegosztásnak, forgalomnak, javak kicserélődésének; az emberiség ős eredeti vad állapotába sülyedne vissza, a mikor mindenkit mindenfelől csak vész fenyegete, s azért csak magára kelle szorítkoznia, minden szükségleteit csupán magának kelle – úgy a hogy bírta – fedeznie. S már most kérdjük – így folytatják az antiszemiták, – hogy tekintet nélkül a zsidó fajnak tökéletes vagy nem tökéletes, és a zsidó vallásnak tiszta vagy nem tiszta voltára, megfelel-e a hazai zsidóság a társadalmi élet itt felsorolt alap föltételeinek? Nyíri Elek. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. június-július VII. évfolyam

IX-X. füzet.

A választások után. A Tisza-kormány, a szélsőbal és a zsidóság remekeltek: ellenünk a választásokra formált koalicziójuknak sikerült nemcsak megakadályozni az antiszemita képviselők számának megszaporodását, de még a műit országgyűlésen volt számarányunkat is leszállították. A múlt országgyűlésen (a magát csak függetlenséginek vallott, de antiszemita irányban működött Szalay Imrén és a lemondott Ráth Ferenczen kívül) voltunk 16-an, most vagyunk 11-en. A múlt országgyűlésen volt képviselők közül újra megválasztva lettek: Istóczy Győző, Komlóssy Ferencz, Ónody Géza, Szalay Károly, Vadnay Andor (2 kerületben) és Veres József. A kormánypárt kibuktatta a függetlenségi párt segélyével Szemnecz Emilt, Bácz Gézát és Gruber Jánost, a függetlenségi párt kibuktatta a kormánypárt segélyével b. Andreánszky Gábort, Margitay Gyulát és Verhovay Gyulát, – végül a kormánypárt kibuktatta a mérsékelt ellenzék segélyével dr. Nendtvich Károlyt. Ugyanennek a zsidóbarát pártkoalicziónak estek áldozatául u.j jelöltjeink közül a többi között: dr. Hortoványi József, a ki ha megválasztatik, terjesztette volna be az otthont-mentesítő törvényjavaslatot pártunk részéről, – továbbá Fülöpp György, Szabó Imre, Fényffy Kálmán, Csúzy Pál, gr. Klebelsberg Zdenko, Tomor Ferencz, míg Lubrich Ágost s többi nyitrai jelöltjeink a kormánypárt részéről gyakorolt hallatlan hivatalos pressionak és vesztegetéseknek estek áldozataiul, a mely zsidóbarát párti eszközöknek különben a többi általunk elvesztett illetve megtartott kerületek se voltak híjában. A dolog ily állásában az újonnan beválasztott Kudlik János, Svastics Gyula. Szabó Lajos és Szendrey Gerzson antiszemita képviselőkre nehéz feladat vár, pótolni, t i. annyi kibukott jeles képviselőtársunknak s annyi kimaradt nagyreményű jelöltünknek a helyét, s reméljük e .feladatuknak ezen új kartársaink teljes mértékben megfelelni is fognak, s az őket vállaikra emelt lelkes

170

antiszemita választóik által bennük helyezett bizalmat teljes mérvben igazolni is fogják. Ismételjük: a Tisza-kormány s a választásoknál ellenünk szövetkezett zsidóbarát szélsőbaloldal remekeltek. De mégsem egészen. Hír szerint Rothschild kikötötte Tisza Kálmán előtt, hogy ha meg nem semmisíti az antiszemitákat, nem kap több kölcsönt tőle. Kossuth Lajos pedig kiátkozta a függetlenségi antiszemitákat s általában az „Istóczy et Comp.”-ot; de azért se Tisza Kálmán nem tudta Rothschild kedveért megsemmisíteni az antiszemitákat, se Kossuth halálos ítéletét nem sikerült a zsidóbarát szélsőbaloldalnak betű szerint végrehajtania. Minden Rothschild, minden Tiszakormány, minden Kossuth és minden szélsőbal daczára mi antiszemiták élünk, s vagyunk mégis tizenegyen, tehát többen mint voltunk az 1881-84-ki országgyűlés alatt. Harminczezer választó polgára az országnak szavazott antiszemita jelöltre a lezajlott választások alatt, s e 30 ezer választó polgár marad is antiszemita a legközelebbi választásig, sőt addig csinál még más 30 ezer választót antiszemitává. Öt év hosszú idő, azok a bajok, a melyek ellen mi antiszemiták küzdünk, – évről-évre súlyosabbakká lesznek, s évről-évre mind több embernek nyílik fel a szeme, s évről-évre mind több ember lesz fogékonynyá azon elvek iránt, a melyeket mi nem szűnünk meg hirdetni mindaddig, a míg azok az elvek gyakorlati érvényre nem emelkednek. Vereségeinkből azonban több üdvösséges tanulság vonható és vonandó is le, a melyeket, ha megszívlelünk, ügyünknek előnyére szolgálhatnak. Ezen üdvösséges tanulságok egyik legfőbbike az hogy, azok a körök, a melyeknek az antiszemitizmus indirecte legtöbbet használt, saját érdekükben is tartsák kötelességüknek bennünket hathatósan – ne csak puszta jóakaró passivitással – támogatni; mert ha mi elbukunk, – a mi létezésünk hiányát ők fogják leginkább megsínyleni: megsínylik a keresztény üzletemberek, megsínyli a magyar földbirtokos-osztály, megsínyli a papság. A tulajdonképi népet nem kell apostrofálnunk: ez a mienk, vagy legalább jobb módú része a mienk; az elkoldusodott részét igaz, viszik ellenünk pénzzel, etetéssel s itatással a lélekkufárok, de hát hála Isten még nem vagyunk Galicziában, hogy a népnek nagyobb részét az elkoldusodott, elkorcsosodott rész képezné, s hogy ne is jussunk ezen galicziai állapotokba: az épen a mi hivatásunk, s e hivatásunk teljesíthetésében a jobb módú földműves gazdák jövőre is főtámaszaink lesznek. Egybevetve tehát a lezajlott képviselőválasztás eredményeit,

171

oda kiálthatunk elleneinknek: a ti szívességtekből megfogytunk bá , de törve nem vagyunk. Jól jegyezzétek ezt meg magatoknak. A reánk nézve kedvezőtlen mai viszonyok, tán hamarább mint sokan gondolják, megváltozni fognak, s a mi időnk el fog következni. „Wir können warten” monda egykor Schmerling a magyaroknak. „Mi várhatunk,” mondjuk viszont nagyobb joggal mi a Tisza-kormánynak, Kossuth Lajosnak s a szélsőbalnak, – s Magyarországból mégse fog lenni Zsidóország!

Néppárt, keresztény néppárt. A választásoknál szenvedett vereségeinket sokan annak tulajdonítják, hogy az intelligenczia s e között különösen a papság pártunknak antiszemita elnevezése miatt tartózkodott jelöltjeink nyílt támogatásától, s úgy vélik, hogy ha pártunk egy más, semmi tekintetben nem kifogásolható hivatalos elnevezéssel lépett volna a választók elé, a választások eredménye reánk nézve kedvezőbb lett volna. Mi a magunk részéről teljesen hiúnak tartjuk ezt a kifogást; mert utóvégre is valamely pártnál nem annyira annak hivatalos elnevezése, mint inkább a programmja a döntő. Már pedig józanul senki se fogja tőlünk antiszemitáktól követelhetni azt, hogy mi antiszemitikus programmunkat, antiszemitikus elveinket bármily tekinteteknél fogva, bárki fia kedvéért feladjuk. Ha tehát czélszerünek látjuk is, más hivatalos pártelnevezést felvenni, – ezzel programmunkon egy jotát se változtatunk; mert programmváltoztatás mellett nem lenne értelme annak, hogy külön pártot alkossunk: ott van a három zsidóbarát országos párt – a ki nem antiszemita, azt tárt karokkal fogadják akár a kormánypárt, akár a mérsékelt ellenzék, akár a függetlenségi és 48-as párt zsinagógájában. Tehát programmunk, az antiszemita programm, marad úgy a hogy van, – bármennyire nem tetszik is az a zsidóknak és zsidópajtásoknak. S ha pártunk hivatalos elnevezésének megváltoztatásába mégis beleegyezünk, – ezt nem magunkért tesszük, hanem tesszük azért, hogy azoknak a köröknek, a melyek titokban eddig is rokonszenveztek velünk, de a melyeket egy vagy más tekintetekből az antiszemita elnevezésben rejlő aggressiv momentum állítólag visszariasztott a velünk való nyílt együttműködéstől, – megkönnyítsük a helyzetet s őket nyílt szövetségeseinkül megnyerjük.

172

De hát, ba (ismételjük: antiszemitikus programmunknak teljes épségben tartása mellett), letesszük pártunk hivatalos czíméből az „antiszemita” jelzőt, ugyan miféle jelzőt használjunk helyette? Németországban a Stöcker-féle antiszemita árnyalat: „Keresztény-sociális párt” név alatt működik; a németországi antiszemiták egy másik csoportja, különösen a drezdaiak pedig a „Reformpárt” elnevezéssel élnek. Ausztriában a Pattai-féle frakcziónak „Osztrák reformpárt” a hivatalos neve; míg Schönerer és társai mint „Német nemzeti párt” vannak alakulva. Specifikus „antiszemitapárt” eddig csakis Magyarországon volt és van, s hogy ez elnevezés dühbe hoz minden zsidót és zsidóbérenczet, az természetes, de voltaképen mégsem érthető; mert hisz a mi törekvéseinknek épen maguk a zsidók adták eredetileg az „antiszemita” nevet Németországon 1878-79-ben. Miért perborreskálják tehát most ezen, saját maguk által csinált nevet? De hát bármint perborreskálják is a zsidók és zsidóbérenczek az antiszemita nevet – mi mégse volnánk hajlandók pártunk nevéből kitörölni ezt a jelzőt, ha az imént érintett egyik fontos okon kívül, még egy másik nyomós tekintet nem forogna fen a pártelnevezés megváltoztatására. Ugyanis az „antiszemita” fogalom az országban levő szemiták, t. i. zsidók elleni elvi aggressio fogalmát fejezvén ki, a kormány „antiszemita” elnevezés alatt alakulni szándékozó semmiféle egyletnek, körnek, társulatnak az alapszabályait nem hagyja jóvá. Ennek aztán az a következése, hogy mi a vidéken tulajdonképeni pártszervezkedésre, tömörülésre nem is gondolhattunk, – mert hisz még alakuló gyűléseink megtartása ellenében is bakafántoskodott a kormány és a helyi hatóság, annál kevésbé lehetett pedig szó részünkről vidéki pártkörök szervezéséről. Pedig, ha mi mint országos párt sikereket akarunk elérni, ha akcziónkat az általános képviselőválasztásokra évekkel előbb megkezdeni akarjuk, hogy szilárd pártszervezettel mehessünk bele az időnkinti választásokba s hogy általában erőinket az országban tömörítsük, fegyelmezzük, központosítsuk, – elengedhetlenül szükséges a vidéki s helyi szervezkedés. Ezt tehát lehetővé kell tennünk egy oly hivatalos pártelnevezés elfogadásával, mely ellen se a kormány, se a helyi hatóság semmiféle kifogást ne emelhessen. S erre nézve, tekintve azon ritka egyértelműséget, a mely elvbarátaink körében a legutóbbi hetekben a „Néppárt” vagy „Keresztény néppárt” elnevezés iránt nyilvánult, – nekünk antiszemita képviselőknek az országgyűlés megnyílta után nem marad:

173

fen egyéb teendőnk, mint szentesíteni ezen „félhivatalosan” már is mindenki által elfogadott elnevezést hivatalos pártnévül Hogy pártunknak „Néppárt”-e, avagy „Keresztény Néppárt” legyen-e a hivatalos neve, erre nézve a szeptember végén egybegyűlendő párttagok vannak hivatva határozni. De akár „Néppárt”, akár „Keresztény Néppárt” legyen is hivatalos nevünk, e nevek legtalálóbban jellemzik pártunk természetét és törekvéseit. A mi erőnk a népben, a keresztény népben gyökerezik, a „nép” szót tágabb értelemben véve olykép, hogy az magában foglalja a tulajdonképeni népet, és az intelligencziának, nevezetesen az alpapságnak a néppel, a keresztény néppel együtt érező részét. A mai elzsidósodott viszonyok között, a midőn a nagyuraknak, de a kis uraknak is nagy része versenyez a zsidóbarátság elnyeréseért, sőt többen közülök nem átallják magyar vérüket a megromlott zsidó vérrel keverni, s ezzel a magyar nemzet halá^ los ellenségével vérszövetségre lépni, – a midőn még egyes keresztény főpapok is akadnak, a kik lándzsát törnek a szégyenletes zsidóuralom mellett, híveikkel pásztorlevelekben elhitetni akarván, hogy a zsidó kiszipolyozást, zsidó néppusztítást tűrni „keresztényi kötelesség,” – egyedüli védbástyánk nekünk a nép, ez a legkonzervatívabb, de ha kell, legradikálisabb elem, a mely ősei hitét, szokásait, erkölcseit, nyelvét, szóval az összes nemzeti traditiókat leghívebben megőrzi a különféle „rendszerek” s „korszellemek” behatása ellen, hívják ezeket a „rendszereket” akár Bach-rendszernek, akár zsidó liberális rendszernek, – sa mely nép leghívebb letéteményese volt az ősök hagyományainak a tatár és török dúlások közepette, szintúgy, mint az osztrák abszolutizmus korszakában, s leghívebb letéteményese ma a zsidó uralom korszakában is. A nép, a keresztény-magyar nép tehát a mi politikánk bázisa, a mi törekvéseink istápolója, ennek a jó magyar népnek az anyagi, erkölcsi és szellemi java megvédése s előmozdítása a mi politikánk végczélja, a mely jó magyar népet megtartani akarjuk mi Magyarországnak akkor, a mikor azt akarjuk, hogy a zsidó ne űzze őt el erről a földről, a melyen kívül a költő szerint „nincsen számunkra hely,” s a mely keresztény magyar népet a töröknél, tatárnál gonoszabbul pusztító zsidó sáskaseregnek a Rothschildok kedveért martalékul kész odadobni a Tisza-kormány, s a zsidó sajtó kegyeiért, a „szabadság, egyenlőség és testvériség” fonákul alkalmazott jelszavai alatt, a zsidó rabszolgaságba kész dönteni Apponyi gróf és pártja szintúgy, mint a szélsőbaloldal és vele, 1848 után 40 év múlva, – Kossuth Lajos.

174

Az „Alliance anti-israélite universelle” (Egyetemes zsidóellenes szövetség) alapszabályai. Az 1886. évi szeptember hóban Bukarestben, Franczia-, Magyars egyéb országokból megjelent delegáltak részvétele mellett megtartott egyetemes antiszemita kongressuson megállapítva lettek az egyetemes zsidóellenes szövetség alapszabályai, a melyek rövid idő előtt franczia nyelven kinyomatva, Európa minden országába szétküldve lettek. Ezen alapszabályokat egész terjedelmükben lefordítva a következőkben közöljük:

Alapszabályok. I. A szövetség neve 1. czikk. Zsidótársulatoknak mint: az Alliance Israelite universellenek, Sion-nak, Sinai-nak stb. létezése egy társadalmi veszélynek és az izraelita népcsaládhoz nem tartozó népek biztonságára nézve állandó fenyegetésnek tekintetvén, egy szövetség alakíttatik ezen népek között. 2. czikk. Ezen szövetség fölveszi az „Alliance anti-israélite universelle” (egyetemes zsidóellenes szövetség) nevet. 3. czikk. Ellentétben az Alliance Israelite universelle alapszabályaiban elfogadott elvekkel, a melyek szerint ez se franczia, se német, se angol, hanem zsidó, vagyis nemzetközi, – az Alliance anti-israélite universelle nemzetközi a tárgyára nézve, de nemzeti az eszközeire nézve. 4. czikk. Ε czélból és mindenkinek kielégítéséül, az Allience antiisraélite universelle minden nemzetnek és országnak meghagyja a szabadságot arra nézve, hogy megválaszthassa magának az illető országbeli zsidóellenes szövetség czímét, a mely legjobban megfelel az illető ország vagy tartomány szükségleteinek, szokásainak – és nyelvének. II. A szövetség czélja. 5. czikk. A zsidóellenes szövetség czélja, küzdeni minden, a körülményeknek megfelelő eszközzel a zsidó társulatok veszélyes befolyása ellen, s megsemmisíteni működésük hatásait. 6. czikk. A szövetség, alakulva a czélból, hogy a testületi szellemet emelje, a helyi közszellemet felébressze, s a nemzeti hagyományok kaltuszát felélessze, szóval hogy megvédje Izrael követeléseivel szemben a nem-zsidó népek természetes és öröklött jogait, – kell hogy nyíltan működjék. Ε czélból lapokat alapit. 7. czikk. A szövetség ezenkívül minden országban, hol párthívei vannak, nem fog egy alkalmat sem elmulasztani arra nézve, hogy elismertesse magát a közhatalom által közhasznú erkölcsi testületnek. III. A szövetség székhelye és alkata, 8. czikk. Az Alliance Israélite universelle Parisban székelvén, az Alliance anti-israélite universelle is Parisban fog székelni.

175 9. czikk. A párizsi bizottság felveszi a „központi bizottság” czímet. 10. czikk. Minden ország fővárosában egy bizottság alakul. Ε bizottság „nemzeti bizottság” nevet veend fel. 11. czikk. A nemzeti bizottság annyi osztályra s tartományi, kerületi, járási alosztályra fog oszolni, a mennyi szükséges. A központi bizottság. 12. czikk. A központi bizottság 50 tagból áll, a kik közül 20 Parisban vagy Francziaországban, 30 pedig azon különböző országban lakik, a hol a szövetségnek hivei vannak. 13. czikk. A központi bizottság tagjai 9 évre választatnak a szövetség valamennyi tagjai által s ujra megválaszthatok. 14. czikk. A központi bizottság megújítható 73-ad részben minden 3 évben. 15. czikk. A központi bizottság tisztviselői: 1 elnök, 2 alelnök, 1 főtitkár, 3 tanácstag, 1 pénztárnok. 16. czikk. A központi bizottság elnöke egyúttal elnöke a szövetségnek is. 17. czikk. A szövetség elnöke a kongresszus által választatik,*) s ujra választható. 18. czikk. Az elnökök a központi bizottság tagjai közül 9 évre választatnak s ujra választhatók. 19. czikk, A főtitkár szintúgy választatik, mint az alelnökök. 20. czikk. A pénztárnok a tisztikar tagjai által jelöltetik ki. A nemzeti bizottságok és osztályok. 21. czikk. A nemzeti bizottságok 30 tagra emelkedhetnek, a kik közül öten a szövetség külföldi tagjai közül választathatnak. 22. czikk. A nemzeti bizottságok tagjai 6 évre választatnak az illető országbeli összes tagok által. 23. czikk. Ε bizottságok megújíthatók felényire minden harmadik évben. 24. czikk. A nemzeti bizottságok tisztikarai szintúgy alakittatnak, mint a központi bizottság tisztikara. 25. czikk. Az osztályok a helyi szükség kívánalmaihoz képest alakulnak. Tagjaik száma tizre emelkedhetik. 26. czikk. Mindazon városokban, a hol egyetem vagy fakultás létezik, a nemzeti bizottság maga mellé, egy egyetemi hallgatókból álló bizottságot is szervez mint mellékbizottságot, a mely saját felelősségére működik, s elnökét a jelen alapszabályoknak megfelelőleg választja meg. A tiszti állások ingyenessége. 27. czikk. A bizottsági tagság tiszteletbeli. 28. czikk. Minden bizottság vagy osztály maga határozza meg7 váljon a titkári teendők után jár-e fizetés avagy nem 29. czikk. A pénztárnok mindig fizetéses. Fizetését az elnökök vagy az osztályok igazgatói állapítják meg. *) A jelen kongresszus egyhangúlag Drumont Ede urat a „Zsidó Francziaország” szerzőjét választotta meg elnöknek

176 A bírói tanács. 30. czikk. Egy bírói tanács alakíttatik a központi bizottság és minden nemzeti bizottság mellett. 32. czikk. A tanács egybeállítása a bizottságok ügykörébe tartozik. 33. czikk. Az eljárási dijak a nemzeti bizottságok pénztáraiba folynak a nemzeti bizottságokat vagy osztályokat illető ügyek után, a szövetséget érdeklő ügyek után pedig a szövetség pénztárába. 34. czikk. Az esetben, ha ezen eljárási ügyek közvetlenebbül valamely osztályt vagy alosztályt érdekelnének, a nemzeti bizottságnak joga van igénybe venni az érdekelt osztálynak a pénztárát. 35. czikk. A bírói tanács teendői ingyenesek. A munkálatok vezetése. 35. czikk. A központi bizottság vezeti a szövetség munkálatait, meghagyva a nemzeti bizottságoknak és osztályoknak az autonómiát ós a kezdeményezést, a melyre ezen bizottságoknak vagy osztályoknak szükségük van, hogy megóvják az egyetemes zsidóellenes szövetség érdekeit. IV. A szövetségbe való felvétel. denki:

36. czikk.

Felvétetik

az

egyetemes

zsidóellenes

szövetségbe

min-

a) a ki polgári jogainak az élvezetében van, b) a ki kötelezi magát, a jelen alapszabályokhoz hozzájárulva, minden módon és áldozatokkal küzdeni a zsidóság fortélyai, és csábitgatásai ellen, c) a ki kötelezi magát arra, hogy a legrövidebb idő alatt megszakít minden üzleti s más összeköttetést, a zsidókkal, szóval, kötelezi magát arra, hogy a zsidókat vesztegzár alatt tartani iparkodik ezek működési eszközeinek kimerültéig, d) a ki, ha valamely kereskedelmi vagy iparvállalatnak a tagja, igazolni tudja azt, hogy a vállalatból a zsidók kizárva vannak s hogy a vállalatnak czélja a nemzeti ipar és tőke túlsúlyának megalapítása. 37. czikk. A zsidóellenes szövetség tagjai nem lehetnek: a) a zsidók, b) a kikeresztelkedett zsidók, a zsidóktól származottak, bármely rokonsági fokban, d) azon nem-zsidók, a kik egy vagy több zsidó családdal rokonságban állanak, e) azok, a kik becstelenítő büntettek miatti elítéltetésük folytán elvesztették polgári jogaikat. 38. czikk. A 37. czikk e) pontja alól kivétetnek a zsidóellenes szövetségnek azon tagjai, a kik valamely bűncselekmény miatt elitéltettek, ha az ítéletet olyan bíróságok hozták, a melyekben zsidók vagy a zsidókkal összejátszó bírák ülnek, a zsidóellenes szövetség működő tagjai ellen, főkép akkor, ha az elitéltetésnek czélja· megbüntetni a szóval vagy írásban a zsidók ellen, szövetségünk érdekében elkövetett cse-< lekményeket. c)

177 V. A szövetség ülései. 39. czikk. A bizottságok és osztályok rendes üléseit az elnökök vagy igazgatók tűzik ki, a kik e czélból lehetőleg ünnepnapokat választanak. 40. czikk. A szövetség évenkint egy nemzetközi kongresszust hiv egybe, a melyen valamennyi nemzeti bizottság köteles képviseltetni magát. 41. czikk A kongresszus felváltva Európa más-más városában fog egybegyűlni, a mely várost mindenkor a megelőző kongresszus fogja kitűzni 42. czikk. A bizottságok vagy osztályok határozataikat a jelenlevő tagok szótöbbségével hozzák. 43. czikk. A kongresszus határozatai a kongresszus jelenlevő tagjai szótöbbségével hozatnak. VI. A tagsági díjak és fentartási költségek. 44. czikk A szövetség költségeit a szövetség tagjainak összesége fedezi. 45. czikk. A szövetség minden új belépő tagtól legalább 5 franknyi beírási díjt vesz. 47. czikk. Ε beírási díj fizetése a beiratkozással válik esedékessé. 48. czikk. Minden tag ezenkívül évenkint 7 franknyi tagsági dijat fizet, a melyből 2 frank a központi bizottság pénztárába folyik. 49. czikk. A nemzeti bizottság a fenmaradó 5 frankot a nemzeti bizottság és azon illető osztály pénztára közt, a melyhez az új tag beiratik, – belátása szerint osztja fel. 50. czikk. A nemzeti bizottságok feljogosítva vannak a tagsági járulékokat és a belépti díjakat emelni 51. czikk. Ε járulékok mérve csakis a központi bizottság beleegyezésével szállítható le. 52. czikk A beíratási díjak és tagsági járulékokból a központi, nemzeti s helyi bizottságok költségei, s egy a szövetség érdekeit képviselő hivatalos közlöny költségei fedeztetnek. Adományok és ajándékok. 52. czikk. A szövetség adományokat és ajándékokat is elfogadhat, a melyeknek czélja erőforrásait növelni. 53. czikk. Egyedül a központi bizottság és a nemzeti bizottságok vannak jogosítva ajándékokat vagy adományokat elfogadni. 54. czikk. Ezen adományok és ajándékok a nemzeti bizottságok által csakis a szövetség elnökének beleegyezésével fogadhatók el. 55. czikk. Ezen ajándékokról jelentós teendő a szövetség elnökének a nemzeti bizottságok bírói tanácsa tagjai által. 50. czikk. A szövetség elnöke minden adomány elfogadását csakis a központi bizottság bírói tanácsa véleményének kikérése után hagyja jóvá. Segélypénztár. 57. czikk. A központi bizottság és a nemzeti bizottságok mellett segélypénztár alakíttatik.

178 58. czikk Ez a segélypénztár a bizottság által kezeltetik A pénztárnokok ezen ügylet-ágra külön könyveket vezetnek. 59. czikk. Ezen segélypénztár alakításához minden újonnan belépett tag 2 frankot fizet be a helyi pénztár czéljaira. 60. czikk. Az általános segélyalap javára a szövetségnek minden tagja évenkint 6 frknyi járulékot fizet, a melynek fele a központi bizottság pénztárát, fele pedig a nemzeti bizottság pénztárát illeti 61. czikk. Szükség esetében, ha a helyi pénztárba befizetett segélypénzek és belépti dijak az osztályban nem lennének elégségesek, az osztályok igazgatói pótlásért a nemzeti bizottság segélypénztárához fordulnak. 02. czikk. A segélypénztár pénzalapjai nem fordíthatók más czélra, mint azon kereskedők, iparosok s más szövetségi tagok segélyezésére, a kiknek a zsidókkal küzdeniök kell, megsemmisítvén erőfeszítéseiket és lerontván befolyásukat. 63. czikk. A segélypénztár pénzei csak a szövetség megalapítása után elmúlt egy év múlva fordíthatók segélyezésekre. Adományok és ajándékok a segélypénztár javára. 64. czikk A szövetség, segélypénztárai részére elfogadhat adományokat ós ajándékokat. 65. czikk. Ezen, a segélypénztár javára tett adományok kezelését a jelen alapszabályok 54, 55 és 56. czikkei szabályozzák 66. czikk. A bizottságok és osztályok, segélyalapjaikat gyarapíthatják felolvasások s más, a szövetség eszméit terjesztő összejövetelek után befolyó összegekkel. 67. czikk. Ezen felolvasások s más összejövetelek után befolyó jövedelmek a helyi pénztárak javára esnek. VII . Vegyes intézkedések. 68. czikk. A szövetség bizottságokat alakíthat oly országokban is, a melyek nem vettek részt a bukaresti kongresszuson. 3 vagy 5 személyből álló csoport jogosítva van bizottsággá alakulni. 69. czikk. A központi bizottság körlevélileg értesíti a létező bizottságokat az új bizottságok megalakultáról 70. czikk. A zsidóellenes szövetség minden tagjai testvérek. Egymást mindenütt és minden körülmények között segíteni ós támogatni tartoznak 71. czikk. Minden bizottság és osztály maga állapítja meg saját ügyrendét a helyi szükségletekhez képest. 72. czikk. Ezen ügyrend a bizottság, illetve osztály költségén kinyomandó és cserében valamennyi bizottságnak és osztálynak megküldendő. VIII. Általános intézkedések. 73. czikk. A zsidóellenes szövetség elvben egy közös jeladást állapit meg, a melyet a szövetség valamennyi tagja használ. 74. czikk. Ε jeladásnak a természetét a központi bizottság fogja meghatározni.

179 75. czikk. A központi bizottság példájára a nemzeti bizottságok helyi érdekű lapokat tartanak fen. 76. czikk. Valamennyi ilyen lap megküldendő a központi bizottságnak. 77. czikk A nemzeti bizottságok elnökei és az osztályok igazgatói ingyen kapják a központi bizottságnak franczia nyelven, a Parisban székelő központi bizottság székhelyén kiadott lapját. 78. czikk A franczia nyelven szerkesztett jelen alapszabályok megküldendők a kongresszus tagjainak és mindazoknak, a kik levélben vagy írásban hozzájárultak a bukaresti kongresszus határozmányaihoz. 79. czikk Jelen alapszabályok mindazon országok nyelvén kinyomandók, a hol bizottságok léteznek. 80. czikk. Jelen alapszabályok az illető bizottság vagy osztály ügyrendjével együtt a szövetségbe beléptükkor minden új tagnak kiadatnak. IX. 81. czikk. A drezdai kongresszus és a budapesti antiszemita kör szabályai alapján létrejött s jelenleg létező bizottságok, alapszabályaikat megtartják mindaddig, a míg azok tagjai a bukaresti kongresszus által elfogadott jelen alapszabályokhoz való hozzájárulásukat ki nem jelentik s az Alliance anti-Israélite Universelle-be (Egyetemes zsidóellenes szövetségbe) tényleg be nem lépnek, ezen belépésükkel tanúsítván azt, hogy részeseivé lesznek azon köteléknek, a mely egyesíti a zsidó nemzet minden ellenségét.

Drumont „A zsidó Francziaország a közvélemény előtt” czímű művéből. (Folytatása a január havi füzetben megjelent czikknek.)

A Rothschildok és a többi főzsidók meghökkentek ugyan minden országban a „France Juive” harangjának a megkondulására, mindamellett csak meglehetősen zavaros fogalmaik vannak azokról a veszélyekről, a melyek őket fenyegetik. Ők természetüknél fogva képtelenek csak némileg is megérteni annak a keresztény czivilizácziónak a feltételeit, a melynek körén kívül századokon át éltek Az elkorcsosult arisztokracziával való érintkezéseikben ennek a czivilizácziónak már csak a külmázát találják fel, csak a magatartás módját és a formai oldalt, például látnak vonakodni egy herczegasszonyt tánczolni nagypénteken, mely vonakodást voltaképen le lehet győzni az olyan alkuszok utján, mint Mayer, a ki belebeszólné a herczegasszony fejébe, hogy hiszen az a táncz jó indokból lenne. A kor mány élén álló férfiakkal való érintkezéseikben a zsidók csak olyan embereket találnak, a kik jobban kínálják magukat a megvásárlásra, mint a hogy megvenni akarnák őket; a zsidók tudják, hogy nincsen oly igazságtalan kedvezmény, nincsen oly vasúti szerződés, nincsen oly törvénytelenség avagy fosztogatás, a melyhez hozzá jutni ne lehetne, csak az árát kell megfizetni. A mi a népet illeti, mindig azt hitték, hogy azt féken tarthatják a maguk által szerkesztett vagy az ő zsoldjukban álló újságokkal.

180 Az árja fajú emberek eszménytől, igazságtól és nagylelkűségtől áthatott lelkének állapota tehát ismeretlen és szükségkép kell hogy ismeretlen legyen az olyan emberek előtt, a kik az arisztokraczia képviselőinél csakis a mulatási vágyat, a kormány képviselőinél pedig csakis a meggazdagodási vágyat látják. A szemitának igen finom, igen éles, de e mellett korlátolt esze nem engedi neki meglátni azt a tényt, hogy minekutána a maga javára lerombolta az érdekek minden egyensúlyát, a dolgoknak oly állapotát idézi elő, a melyben senki sem képes többé élni, s a melyben mindenki ő ellene fordul vissza. Ez a szemitikus én, a melyet Renan, mielőtt maga is zsidóvá lett, oly rikító színekkel festett le előttünk, olyannyira el van zárkózva mindaz elől, a mi nem ő, olyannyira önzőleg csak önmagával van eltelve, hogy közönyössé teszi a zsidót mindaz iránt, a mi másoknak fájdalmat okozhat, s a mely szemitikus elv, logikai következménykép, egy reá nézve veszélyes tudatlanságban tartja a zsidót a fölött, hogy mit gondolnak róla más emberek. Egy független sajtó, a mely az eszméket megvitatná, felvilágosíthatná a nagy zsidókat. Ezekre nézve azonban a lényeges dolog abban áll, hogy ne írjanak rólok az újságok mást, mint mulatságaikról szóló hízelgő tudósításokat. Így csinálnak aztán a zsidók fehér négereket az újságírókból, a munkásokból, az arisztokracziából. Csakhogy Izrael szerencsétlenségére, mihelyt valaki az igazságnak csak egy fénysugarát lövelli is a közönség közé, mihelyt csak némileg is lanyhább a felügyelet a kizsákmányolási eljárás körül, – valamennyi fehér néger fellázad. Az újságíró féktelen hevességgel esik neki az őt járszalagon vezetett zsidónak; a bányászok meggyilkolják a tőke képviselőjét, s az állami testületek minden munkása felmondja neki a szolgálatot, strikol. A mi a saint-germain-i külvárost, az aristokracziát illeti, ennek még ezen szomorú események közepette sincs nagyobb gondja, mint kitudni azt, váljon a legközelebbi lóversenyen az Ephrussi zsidó lova nyeri-e el a Saint-Léger-i nagy versenydíjt vagy pedig másé? A helyzet ezen összegezéséből megérthető, mily bizonytalan természetű a zsidók uralkodása Csalódásokban ringattatnak az ország hangulata felől azon sajtó által, a melyet korrumpáltak, s megmérgezik magokat azon álomital által, a melyet Francziaországgal megitatnak. Szóval, a legközelebbi szemita válság, mint minden hasonló válság, megmagyarázható azon egyszerű hibából, a melyet a szemiták az árják megítélésénél elkövetnek; ők bennünket hülyéknek néznek, holott csupán csak csodálatosan naivak vagyunk. Ezen gyengeségünknek a zsidók által való túlbecsülése volt oka vesztüknek minden országban. Spanyolországból való kiűzetésük után, 1492-ben, Portugálliában találtak menhelyet, aztán, mihelyt letelepedtek, miként don Manuel Ágoston „II. János, Portugállia királyának élete czímű művében elbeszéli, siettek testvéreiket magukhoz hívni ilykép: „A föld jó, a nép hülye, a víz a mienk, jöhettek, és minden a mienk lesz”. A zsidók leveleit elfogták, s mindenkinek kinyílott a szeme; észrevették, hogy a zsidók néhány év alatt már magukhoz vonták az ország vagyonának a felét, mire aztán távozásra kérték őket Erről az exodusról beszél Montaigne is. Elégséges egy észrevehetlen kis hiba, mint a Kabbala bűvmon-

181 dókájának formulájában, arra, hogy a legjobban kombinált bűvölési művelet megbénuljon, s lényegben, a jelenlegi zsidó uralom nem egyéb, mint egy alchymiai művelet, a mely a többinél jobban sikerült. A zsidók a maguk javára a természetnek és az embereknek minden segélyforrásait fegyelmezték; a gőznek és a villanyosságnak hatalmát egy darabka papírba vonták össze, a melynek részvény a neve; a nyilvánosságot, az emberi gondolat e félelmes közlekedési eszközét, egy puszta reklámeszközzé tették; a mozgató erőt egy pénzügyi társulatban hiszik elnyelhetni; a dicsőséget és hősiességet egy palaczkba dugták, a melyen ez a felírás áll: kölcsön, hadikárpótlás; a sociális kérdést beletétették egy buteliába ezzel a felírással: közgazdaság. – S mindezt a zsidók egy laboratóriumba csukták, a melynek ők őrzik a kulcsát, s úgy örülnek, mint az a vén alchymista, a ki időről időre megmászta a toronynak a lépcsőit és jött megnézni, hogy minden jó rendben van-e. Egy szép napon aztán, egy szélvihar hatol be a rosszul zárt ablakon, s az összetört palaczkok iszonyú explosiót csinálnak. Minden a levegőbe re pül: a torony, a vár, a laboratórium, meg maga az alchymista is, a kinek az ördög iszonyú kaczajjal széthordja a légben a maradványait. . . . Miért nem zárták be jól az ablakot? Miért fújt a szél az nap? A pénzügyi hűbéruraság részére csak egy eszköz maradna hátra, ha nem is menekülésére, de legalább arra, hogy méltóságteljesen bukjék el. T. i. ugyanazt kellene tennie, a mit tett maga a középkori hűbériség, s le kellene önként mondania azon jogokról, a melyek még a mérsékelt elmék előtt is túlságosaknak látszanak. Augusztus 4-kének éjszakáján a franczia nemesség nem habozott, érezte, hogy képtelen ellentállani az áramlatnak: önként lemondott tehát előjogairól, a melyek pedig tiszteletreméltóbbak voltak a pénznemesség előjogainál, mert amazok a haza iránt tett szolgálatoknak az ára, kárpótlás a kiontott vérért voltak. Egy erre hivatott férfiúnak kellene oda kiáltania az új hűbéruraknak ezeket: „Az a jog, melynél fogva ti a pénzetekkel adót szedtek mindenkitől Francziaországban, aki csak dolgozik, – fölér a robottal, a tizeddel, a kilenczeddel, a melyet mi egykor önként feláldoztunk. Tegyetek úgy, a mint mi tettünk: áldozzátok fel azt, a mi benneteket kiváltságolt állással ruház fel közöttünk; mondjatok le, nem a fölöslegekről, hanem nyereségeitek tulságairól, adjatok vissza az összeségnek öt vagy hatezer milliót! Ezek mellett aztán a munka egy új alakban szervezkedni fog pénzügyi monopóliumotok körén kívül.” – Annak a felismerése, hogy nyíltan kell beszélni s végezni a dolgok jelenlegi állapotával, nem várathat sokáig magára, valamint az a meggyőződés is, hogy rá kell erre az útra lépni, mert félő, hogy helyettünk mások lépnek erre az útra, és egy félelmes forradalmat fognak csinálni, a mely pedig a közjó érdé kében tett rendszabály által elhárítható lenne, a mely rendszabály egy békés átalakulást, egy egyszerű gazdasági fejleményt eredményezne. Ti zsidók jelenleg urai vagytok Francziaországnak, több jogot élveztek, mint a mieink, s meghódítottatok bennünket, hatalmatokba kerítve a társadalmi élet minden rugóját. De uralmatok végéhez közeledik. Az „Alliance anti-israélite universelle” (egyetemes zsidóellenes szövetség) munkában levő megalapítása azt hirdeti, hogy az emberek megelégeltek benneteket. Az arab törzsfőnök, este sátra előtt, a keleti éjek balzsamos csendjében ugyarïazon gondolatokat táplálja fölöttetek, mint a művész és

182 az irő, a kik Paris boulevardjainak zajában tűnődnek. A magyar földmíves szintúgy, mint az orosz muzsik és nagyúr épen úgy gondolkodik, mint a mi városaink értelmes munkásai, mindannyian úgy találják, hogy elég volt belőletek, hogy nagyon is sok helyet foglaltok el, s hogy lehetetlen megélni veletek. Az a nagy szervező, a ki egy csomóba szedendi mindezen nehezteléseket, mindezen haragot, mindezen szenvedéseket, – egy oly munkát hajtand végre, a mely visszhangozni fog széles e világon. Az helyre állitandja Európa rendjét kétszáz esztendőre. Ki tudná megmondani, nincs-e ő már munkában? De még egy lángeszű ember fensőbb természetű működése nélkül is végezni fogunk veletek. Koalicziótokat egy, a tietekhez hasonló koaliczióval zúzzuk szét. Ugyanazt fogjuk tenni, a mit a rómaiak tettek azzal a páratlan hadvezérrel, a ki a szemitikus Karthágónak legdicsőbb katonai képviselője volt. A döntő csata előestéjén, abban a pillanatban, a mikor a hívástokra segélyetekre siető németországi zsidóktól várjátok a menekülésteket, soraitokba fogjuk hajítani Hasdrubal testvéretek véres fejét, – hogy jelezve legyen nektek az, hogy nem számíthattok többé segélycsapatokra s hogy másnap reggel a nap végveszteteket fogja megvilágítani. . . .

Külföldi szemle. Francziaország. Parisban, Drumont Edének, a „Zsidó Francziaország” szerzőjének elnöklete alatt egy nagy franczia antiszemita liga alakult meg, a különböző départment-ok részére külön osztályokkal. Eddig, mint a berlini „Staatsbürger-Zeitung” írja, már 4000 tag, köztök 48 hírlapíró, iratkozott be a ligába Ebből is elképzelhető, minő hatalmas lendületet vett az antiszemitizmus Parisban. Ε tárgyról részletes tudósítást olvasunk egy oly forrásból, a mely bizonyára nem vádolható az antiszemitizmus iránti előszeretettel; a Hirsch-Hildesheimer-féle „Jüdische Presse” ugyanis Parisból a következő élvezetes közleményt hozza: „Már korábban irtam önnek, hogy Drumont Ede a maga haszontalan pamphletjével: a „France Juive”-vel, hogy úgy mondjam, iskolát csinált, hogy ő ezen méregtől csepegő gúny irattal tényleg széles köröket inficziált, s itt egy pártot hozott létre, a melyről azelőtt mitse tudtunk. Nem szükség sötétlátónak lenni arra nézve, hogy ezen sajnálatos ténynek valóságát beismerjük. Száz meg száz symptoma beszél a mellett, hogy ezt a sajtókalózt sok franczia, különösen pedig nem csekély mértékben, sajnos, az újságírók, komolyan veszik. (Szörnyűség!!) – Láttuk, mennyire érti még a törvényszékeket is felhasználni a maga czéljaira, miként terrorizálta büntetlenül az államügyészeket és a bírákat, a nélkül, hogy eddig ezen hivatalnokok valamelyike indíttatva érezte volna magát, irodalmi mesterségét beszüntetni. (Hallatlan!) – Még a Deprez Marcel-féle perben, a melyben Drumont vétke napnál világosabb, nem hozatott meg az itélet, s máris komolyan tartanunk kell attól, hogy az igazság és jog a rövidebbet fogja húzni. (Hihetetlen!) A bíróságok szemeláttára az antiszemitikus sárkány-

183 vetés pompásan nő. Számos könyvkiadó jónak látja inkább a Drumontíéle iratokat valóban raffinírozott módon gyümölcsöztetni, semmint tőkéiket komoly kiadványokra fordítani. (Borzasztó!) – Elsőrangú könyvkiadók nem átallják Marpon és Flammarion urak példáját követni (a kik t. i. Drumont „Zsidó Francziaország” czímű művét kiadták). Innen magyarázható meg az, hogy az irodalmi piacz az ilyen pamphletek által formálisan elözönöltetik. (Szörnyűség!) Drumont e tekintetben még Zola Emilt is kiütötte a nyeregből. Napról-napra új meg új regények jelennek meg határozott antiszemitikus irányzattal s minél inkább csiklandozza sikamlós tartalmuk az olvasók elkényeztetett idegeit, annál mohóbban vásárolják őket. (Bizony fájdalmas dolog!) Drumont Ede körül egy külön apostolsereg csoportosult, a kik az antiszemitizmust mint aranybányát aknázzák ki. Míg Drumont a „Zsidók történelmén” dolgozik, a mely valamennyi nyelven megjelenendő lesz, elvtársa Wolski Kalixtus egy gúnyiratot fejezett be e czim alatt:;,La Russie Juive” (a zsidó Oroszország), a mely már több kiadást ért. (Mily sajnos!) – A szerző egy ismert obscurans, egészen ura és mestere schemája szerint dolgozott, a ki dagályos szólamokkal gratulált neki ezen „irodalmi tény”-hez. (Fellázító!) – A mit ez Francziaországra nézve bebizonyítani törekszik, ugyanazt állítja Wolshi ur bámulatkeltő arczátlansággal a szent Oroszországot és a Keletet illetőleg. Fejtegetései hemzsegnek a legutálatosabb gyanúsításoktól. Hogyha neki igaza lenne, úgy a Nevánál nem a czár és ministerei, hanem a zsidók uralkodnának, a kikről ő azt állítja, hogy egy titkos szövetséget, a felforgató szektának egy nemét képezik, a mely se a czárral, se az országos törvényekkel nem törődik. (Halljuk! hallj u k ! ) Savine Alberté a szomorú dicsőség, hogy ezt a gyalázatos iratot, a mely már orosz nyelvre is lefordítva lett, kiadta. De hát az emberek mit nem tesznek, csakhogy pénzt keressenek! Ha jól vagyok értesülve, Drumont két másik czinkostársa két más hasonló könyvön dolgozik, t. i. a „L'Autriche juive” (Zsidó Ausztria) és a „La Roumanie juive” (Zsidó Románia) czimü műveken. Amint ön látja, az egész sajtóhadjáratban rendszer van Innen törekednek az antiszemitizmust egész Európában elterjeszteni, hasonló iratokat a közönség közé dobva, amelyek itt, ott, meg amott egyidejűleg hatnak. A zsidófaló agitáczió központosíttatik Ezzel a ténynyel most már számolni kell. Még eddig nincs ez ellen semmiféle hatályos ellen-akczió. A sajtó ezen propagandával szemben általában teljesen közönyösen, hogy ne mondjuk jóakarólag viseli magát. (Botrány!) Engedi Drumont urat szitkolódni, és őrizkedik jól, idején körmére koppintani. Még olyan lapok mint a „Les Débats” se merték a Wolski-féle munkát illőleg méltatni vagy legalább agyonhallgatni, nem is szólva a Marcel-Drumont-féle per tárgyilagos kritikájáról. Sőt a „Figaro” még sietett is, referádájában a nyomorult rágalmazó mellett síkra szállani!” (Gyalázat!) Így a „Jüdische Presse” tudósítója. Az egészből az tűnik ki, hogy utóvégre is a franczia nemzet fogja megkezdeni a végleszámolást a zsidósággal S majd ha egyszer ez a legújabb „párisi divat” mi hozzánk is átszivárog, majd akkor a mi hülye zsidóbarát „intelligencziánk” is felveszi a szokott majom szerepét a zsidókérdésben is, és a franczia antiszemita credót fogja a mostani „szabadság, egyenlőség, testvériség, humanitás” stb. bemagolt szólamok helyett tökfejébe vésni, és torkaszakadtából hír-

184 detni. Nekünk magyar antiszemitáknak nem hisznek. Pedig mi már évek óta hirdetjük azokat a tanokat, a melyek a franczia közönségnél a legújabb idő óta mint egy új „kinyilatkoztatás” hatnak, s hatni fognak majd nálunk Magyarországon is, ha majd a francziák a botnak a végét a zsidók hátán fordítják meg. „Wir können warten” – monda a 60-as években Schmerling lovag; mi magyar antiszemiták is „várhatunk” –a míg majd Francziaország felnyitja a mi buta frátereinknek a szemét s elveszi az ürügyet hunczut képmutató zsidó-talpnyalóinktól az ellenünk való további fenekedhetéstől. A n g l i a . „The Briton” czím alatt egy újság jelent meg, a mely az idegen szegények bevándorlásának áradata ellen kel ki s azt állítja, hogy minden kivándorló angol helyett két külföldi bevándorló jön. Ezen utóbbiak legtöbbje szegény emberek, a kik az árakat az angol munkapiaczon lenyomják. London Ostend külvárosában és a vidéken e fölött nagyon fel vannak az emberek háborodva. Ezen külföldiek legtöbbje vagyontalan zsidókból áll, a kik Orosz-, Lengyel-, Németországból, sőt még Marokkóból és a Berberia tengerpartjáról is jönnek A „Spectator” és „Saint James Gazette” czímű lapok e fölött statisztikai adatokat közöltek. A zsidók számát Londonban 46 ezerre teszik, a kik közül 14 350-en szegóny-segélypénzt húznak. A vidéken sem állanak a dolgok jobban, névszerint Manchester, Birmingham, Liverpool, Leeds, Hull, Sheffield, Newcastle, Glasgow, Middleslow ós Cardiff városokban. Manchesterben 12,000 zsidó közül 6000 segélyezésre szorul; másutt az arány még rosszabb. Mivel legtöbbjük alamizsnát kap, alacsonyabb munkabér mellett is dolgozhatnak (ha ugyan dolgoznak), és olcsóbban adhatják portékáikat, mint az angol lakosság, a mely önmagára van utalva, s a mely e miatt oly kedvezőtlen helyzetbe jut. A „Spectator” által nyilvánosságra hozott adatok szerint a jómódú zsidók vagyonosabbak, mint a jómódú keresztény lakosság. A zsidók fejenként s évenként 106 font sterling (1060 frt aranyban) jövedelmet húznak, míg a keresztény lakosságra fejenként s évenként csak 25 font sterling (250 frt aranyban) esik. A külföldi szegények bevándorlása fölötti vita alkalmából a „Saint James Gazette” néhány borsos czikket hozott a londoni Ostend külvárosbeli zsidók ellen, a kiknek piszkos szokásaik ós anarchikus törekvéseik vannak. Anglia elzsidósodásának mérvéről érdekes adatok olvashatók Bürkének nemrég 49-ik kiadásban megjelent s az „angol főnemességről·' (English Peerage) szóló könyvéből. Burke egyebek közt ugyanis így ir: „A királyné által Anglia peer-jóvé (főrendiház tagjává) kinevezett Lord Rothschildon kívül van négy nagy zsidóbaronia, és pedig a Goldschmidt, Jessél, Montefiore, és Salomon; Lusada ós Worms külföldi báróknak megengedték a „bárói czimet” Angliában viselni A nevezetteken kívül Angliában hét „zsidó vallású” „lovag” is van, ós pedig Ellis, Magnus, Philips, Samuel, Sasoon, Simon és Vogel. A könyv szerzője aztán ismerteti a magas aristokratia azon családait, a melyek a zsidó aristokratiával (!) szoros családi viszonyba léptek. így például Sir Francis Headnek, a család majorátusa birtokosának a családja egyenes leszármazója egy bizonyos Mendes Mózesnek. Mendesnek egyik nőunokája hozzáment Her-

185 bért Györgyhöz, a Carnarvon gróf testvéréhez. Két más nőunokája férjhez ment Teeddale és Galway vicomtokhoz. Érdekes ténykép szerző még felhozza, hogy gróf Roseberynek a fia, Lord Delmeny, a Meyer nevet is viseli ősatyja, Meyer-Rothschild után. Ε mellett szerző elhallgatja azt, hogy a Rosebery név csak megcsonkítása a „Rosenberg” német zsidó névnek, a mint a „Gladstone” név a lengyel-zsidó „Glattstein” névből származott! Németország. Dr. Böchel Otto, a múlt évben megválasztatott német birodalmi gyűlési antiszemita képviselő a berlini „Antiszemita egyesület” nemrég tartott egyik gyűlésén igen érdekes előadást tartott a „zsidó faj”-ról, a mely előadásából hozzuk itt a következő részletet: „A zsidókérdésnek semmi köze a zsidók vallásához; ránk antiszemitákra nézve teljesen mindegy, mit hisz a zsidó, vajjon neolog-e, orthodox e, vagy épenséggel kikeresztelt zsidó. A zsidók egy régi, tőlünk távol álló faj. melyet sem keresztvíz, sem vegyes házasságok által nem lehet a világból száműzni. A keresztelés a zsidóra nézve csak szabad jegy, hogy magasabb körökbe juthasson, hogy itt annál erélyesebben dolgozhassák faja érdekében; a keresztelés által a zsidó még veszélyesebbé válik. Hogy maguk a zsidók mint gondolkoznak a keresztelésről, e tekintetben elég világosan nyilatkoznak. Jellemző, a mit e részben a mainzi .Izraelit” mond: „A napóleoni hadjáratok idejében egy német zsidó Spanyolországba ment; Spanyolországban, a hol a zsidó kultuszt nyilvánosan űzni nem szabad, sok a titkos zsidó, (új keresztényeknek nevezik őket) kik nyíltan keresztényeknek vallják magukat, de titokban a zsidó vallás hívei. A mi zsidó katonánk véletlenül ily titkos zsidóhoz került kvártélyba. A gazda nagyon beteg volt, haldokolt. Papot hivattak. A mint a lelkész a magasra emelt kereszttel a haldoklóhoz közeledett, ez összeszedvén erejét, kiáltott: „Távozzál, én zsidó vagyok.” Erre a lelkész a földre dobta a keresztet, átölelte a haldoklót: „Én is zsidó vagyok!” Berohant e jelenetre a katona is, rájuk borult. „Én is zsidó vagyok” És a három zsidó (két nem becsületes, egy becsületes zsidó) egymást ölelve örült, hogy oly csodálatos módon összetalálkoztak.” Ez a vonás megtanít bennünket, mit tartsunk a zsidók kikeresztelkedéséről. Jaj annak a népnek, mely a zsidókérdést keresztvíz által hiszi megoldhatónak; könnyen úgy járhatnak ez esetben, mint Portugáliában, a hol a nép jelleme a zsidóság által megromlott. A portugálok egykor harczias, tengerész nép volt, ma elpuhultak, zsidósak, a népjellem a zsidóság által keverve, gyökerében megromlott. Hogy mennyire jutott az elzsidósodott Portugália, azt legjobban jellemzi az öreg D'israelinek ennek az angol zsidónak az anekdotája, melyet a „zsidóság szelleme” czímű munkájában felhoz. „A portugál nemzet háromnegyed részben zsidókból áll. Pombal kormányzása alatt József királyt rábeszélték, hogy a zsidóság, régibb ismertető jelét, a sárga kalapot ismét viselje, hogy ez által az „új keresztényeket” megtudhassa különböztetni többi alattvalóitól. A parancsolat megjelenése után beállít a miniszter a királyhoz három sárga kalappal a kezében, egyet felajánlott a királynak, a másikat a nagy inkvizitornak és a harmadikat saját magának. „Én engedelmeskedtem

186 Felséged parancsának és az ismertető jelet elhoztam azok számára, kiknek vére zsidó vér által van megkeverve.” Így járnak mindenütt ott, a hol a zsidó kérdést tisztán vallási szempontokból ítélik meg A zsidók fajt, még pedig ősrégi fajt képeznek. Az egyptomi piramisokon a munkások alakjai közt néhány zsidó alak is van, mert Egyptomban dolgozni is kényszerítették őket. És a piramisokon látható zsidó alakok, melyeket évezredek előtt készítettek,, tőrülmetszett hasonmásai a mi zsidainknak. Ez a leghatalmasabb bizonyítók a zsidók faji állandósága és azonossága mellett. Dr Schulz G. a szent-pétervári anatómiai múzeum őre, jelentést tett az általa különböző emberfajokon eszközölt testmérésekről. Mint a világ legnagyobb monarchiájának székvárosában könnyű volt a legváltozatosabb fajokon tenni méréseket, mint oroszokon, cserkeszeken, négereken, csuvaszokon, zsidókon. Eredményekép a méréseknek arra a következtetésre jutott, hogy a zsidófaj valamennyi más fajtól eltér testének arányaira nézve és mint ilyen kivételt képez. Virchov tanár Löwe Lajos sírjánál zsidó fajról beszélt, a miáltal becses kijelentést tett az antiszemiták mellett. A zsidókérdés megoldásának kulcsa, hogy a zsidók idegen faj, mely máskép gondolkozik, máskép érez, máskép cselekszik, mint mi és ennélfogva természetszerűleg más törvényes alapra kell azt helyezni. A vér nem víz, népek és államférfiak, melyek nem a természetben gyökerező faji viszonyokra építenek, végzetes hibát követnek el. Ily végzetes hiba volt a zsidó emanczipáczió. Azt hitte mindenki, hogy a zsidóból német (vagy magyar) lesz és lehet. Most aztán látjuk, tapasztaljuk, hogy nem úgy van. Érezzük az emanczipáczió minden következményét. A zsidók száma rendkívüli módon szaporodik. Berlinben 1774-ben összesen 3953 zsidó volt, 1813-ban lefogytak 2825 főre, 1858-ban egyszerre 15,491-re szaporodtak és az 1880-iki népszámláláskor számuk 53,949-re rúgott. (Hát még Budapesten mekkora a szaporaság. Szerk.) A zsidók tehát 1780-tól 1880-ig tizenhétszeresen szaporodtak meg. Most gondoljuk hozzá, hogy száz év múlva Berlinben mennyire szaporodik meg a zsidóság, és akkor az egy millióra szaporodott zsidóságra gondolva, mondja bárki, hogy nincs itt az ideje a zsidó kérdés megoldásának. A zsidók rendkívüli szaporodásával arányban áll a zsidó vagyonnak rohamos emelkedése. Így például a hivatalos adóívek szerint a Majna melletti Frankfurtban, egy városban, a hol a 150,000 lakos közt 16,000 zsidó él, van 53 zsidó milliomos a 48 német mellett. A zsidó milliomosok kezében 235 millió forint van, míg a német milliomosok kezén csak 88 millió. Ily számok hallatára nem kiált-e fel mindenki: hol keressük a pénzt? Honnan származnak azok a zsidó milliók, ha nem a német nép verejtékéből? Nem a kezök verejtékével keresték a zsidók e milliókat, egy zsidó milliomos sem takarította meg millióit mint kézműves, sem pedig ekével mint földet mívelő gazda. Mindenki ismeri Rothschildék gazdagságát. Rothsehildnak egyedül Csehországban több földbirtoka van, mint a császári háznak. Valamennyi 60 cseh főnemes és nagybirtokos együtt csak félszer annyi földbirtokot bír, mint Rothschild, és mindezt 37 év óta. Ha hozzá vetjük Rothschildék

187 ingatlanait Alsó-Ausztriában, Morvában, Sziléziában, Magyarországon, továbbá azokat, melyeket Francziaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, Amerikában bírnak, azonnal kitör belőlünk a kérdés: „Nem-e a zsidók korunk királyai?” A ferrièresi palota Francziaországban, mely Rothschild tulajdona, pompára és fényre nézve a világ összes királyainak palotáit felülmúlja, és ez a palota 100,000 hold földdel van környezve, mely mind Rothschild tulajdona. Az ezen palotához tartozó földbirtokok kétszer annyit érnek, mint az egyházi rendek birtokai Francziaországban Rothschildon kívül azonban még egy csomó zsidó bankár van Francziországban, a kik 50,000 holdon felül álló birtokokkal bírnak. Rothschild mellett különösen b. Hirsch tűnik ki a pénzpiacz nagyságai között. Ez a bankár a török sorjegyek által lett többszörös milliomossá. Ε Krözusnál megfordul az egész előkelő világ Parisban. A mint egykor báró Hirsch híres lépcsőházában állt, és a herczegeket, grófokat feljönni látta, így szólott fiához: „Nézd meg jól ez embereket, húsz év alatt vagy sógoraink, vagy ajtónállóink lesznek.” A zsidók vagyona folytonosan emelkedik. Magyarországon, a hol 1862-ben egy zsidó sem birt földbirtokkal, a fél Nyitra vármegye a Popper zsidóé, és e birtok ősi tulajdonosai legtöbbnyire kivándorolnak, – ez a Popper, ki szegény zsidóként kezdte, meghalt, mint 54 katholikus templom patrónusa. Nemrég egy Deutscn nevű zsidó 20,000 holdnyi birtokot vett Königswarter, Wodianer, Springer, Todesko stb. azalatt a 27 év alatt, mióta földbirtokot vásárolhatnak, annyi földet szereztek, hogy egyre több közülök a virilista és ez idő óta a virilis szavazatok negyedrésze az övék Magyarországon. Galicziában az összes földbirtoknak 80 perczentje, tehát négy-ötöde a zsidóké s csak egy ötöde a keresztényeké. A Rothschild-ház vagyonát a szakértők 20,000 millióra becsülik, a mely hallatlanul óriás összegnek öt perczentes kamatja egy évben ezer millió, egy napra két millió ötszázezer forintot tesz ki Ha Rothschild csak a kamatokat akarja fölemészteni, naponta két millió ötszázezer forintot költhet el. Egy gazdának, kinek 1000 forint évi jövedelme van, hétezerötszáz évig kellene élnie, hogy annyi jövedelmet vegyen be, a mennyit a Rothschild-ház egy nap alatt költhet jövedelméből A Rothschild-ház vagyona rohamosan nő; – mindeniknek a frankfurti két Rothschild közül körülbelől tíz millió jövedelme van, ebból elkölt egy ós fél milliót, 8 és fél milliót évenként a tőkéhez csatol. Hova fog a zsidó tőkének ily mesés növekedése vezetni? Nem ' természetes következménye lesz-e ennek az általános elszegényedés? Rothschild hatalma máris érvényesül. Mikor legközelebb a bukott Egyptom kölcsönt akart fölvenni, a hat nagyhatalomnak kellett a bankrott Egyptomért jótállást vállalni. Rothschildék hatalma a történelemben is nagy nyomokat hagy. A párizsi Rothschildék tudvalevőleg a legmelegebb barátai az Orleans-háznak. Rothschild Alfonz neje 1886. jul 2-án fényes estólyt adott Chartres herczeg tiszteletére. Nyílt titok, hogy a párisi Rothschild-ház az Orleansokat protegálja, az Orleans-ház pedig Németországra annyi, mint a háború. De nemcsak Parisban vannak ám Rothschildok, hanem Londonban és Bécsben is; Ausztria a Rothschild-háznál van eladósodva.

188 Lehet aztán képzelni, hogyan alakulnak a viszonyok háború esetén a Rothschildok által teremtve. Nos, kinek a kezében a gyújtó? Az Európa alatt készült aknák felrobbantásához a gyújtó Rothschild kezében van. íme ez a komoly oldala a zsidó kérdésnek. Ezek a türelmetlenségről panaszkodó jámbor zsidók uralják a világtörténelmet, intézik országok sorsát. Mi szegény antiszemiták vagyunk a szálkák azon óriási hatalom szemében, mely börzemanővereivel államokat tesz tönkre.

Olaszország. A Rómában megjelenő „Osservatore romano” a zsidó távirdai üzelmekről következőleg ír: Nemrég a félhivatalos német sajtó panaszkodott a fölött, hogy a távirati tudósításokat, különösen az „Agence Havas” és az „Agenzia Stefani” rendszeresen meghamisítja. Ez a szemrehányás nagyon is jogosult. „Havas”, „Stefani”, „Reuter”, „Fournier” stb. valamennyien egyformán hamisítanak. S ez igen könnyen megmagyarázható dolog is, ha tekintetbe vesszük, hogy mindezen agenturák hébereknek a kezében vannak. A „Havas” nem egyéb, mint Rothschild szócsöve. Rothschildnak a számlájára még azt is képes hazudni, hogy a csillagok az égről lehullanak, csakhogy megbízójának minden pillanatban egy zsíros baisse-t az ölébe dobjon. Naponként száz meg száz kis tőkepénzest tett ezen az utón tönkre. Levelezői majdnem kizárólag zsidók. Különösen áll ez Konstantinápolyban, Bécsben, Athenben, Bukarestben, Sofiában stb. levő levelezőiről, a hol főleg arról van szó, hogy az igazságnak a nyakát kitekerjék. Itt egy valódi héber csordáról van szó, a mely a villanyos drót utján az arany borjú javára dolgozik. A „Reuter' ügynökség tulajdonosa szinte zsidó, és zsidó az az angol is, a kinek Peruban van távirati irodája. A bécsi „Correspondenz-Bureau” teljesen zsidó kezekben van. A „Stefani” ügynökséget Rómában Friedländer ur, egy zsidó, vezeti. A mindig okos ( s bölcs Izrael, hatalmába kerítette a sajtót ós a távirdát, hogy az árja világot annál kényelmesebben az orránál fogva vezethesse.” Oroszország. A Wolski által Parisban kiadott „La Russie juive” (Zsidó Oroszország) czimü művet a mérvadó orosz lapok, mint a „Novoje Vremä” és a „St. Petersburgkije Vedomosti” nagy méltánylással ismertetik. A „Jüdische Presse”-nek egy Pétervárról kelt tudósítása panaszkodik a művelt köröknek a zsidóságtól való elidegenedése” fölött A Pétervárott két év óta Tahién gróf elnöklete alatt ülésező „zsidó bizottság” rövid idő múlva befejezendi tanácskozmányait. Ezeknek az eredménye, úgy látszik, a zsidóságra nézve igen kellemetlen, mert a bizottság legkiválóbb tagjai, köztük az igazságügyi miniszter, az államjószágok minisztere,, a közoktatásügyi és közlekedésügyi miniszterek határozottan a zsidók további megkorlátolása mellett nyilatkoztak. A legújabb pétervári hírek szerint, ott zsidók a czéhekbe többé nem léphetnek be; külföldi zsidó kereskedőknek pedig 8 napon tul többé nem szabad Pétervárott időzniök. Ausztria. Bécsből a következőket írják a „Kreuz-Zeitung”-nak: „A németosztrák tornaegylet” megalapításával, a mely tegnap itt alakuló gyűlését

189 tartotta, a versengések a német és a szemita tornászok között, amelyek itt oly nagy feltűnést keltettek és a zsidó tornászoknak a bécsi tornaegyletből való kilépésére vezettek, látszólag véget értek Az új egylet, már 299 tagot számlál, a kik legnagyobb részt szemiták; ezen egylet, miként magát az előkészítő bizottság elnöke, dr Ornstein kifejezte, létrejöttét „a brutális erőszakoskodás elleni erkölcsi felháborodásnak” (!) köszöni. Ez alatt persze az antiszemitikus érzület értendő, a mely a bécsi tornaegyletben kifejezésre jutott, és a zsidókat a belőle való kilépésre bírta. Bámulatos, mennyire tért foglalt a legutóbbi évek alatt itt Bécsben az antiszemitizmus, míg ezelőtt még két évvel itt senki sem törődött polgártársainak árja vagy szemita származásával. Nyilván a szabadelvű kapitalisztikus törvényhozás folytán mind gyorsabban végbemenő kiszoríttatása az árja-keresztény lakosságnak az öröklött vagy szerzett vagyonból hajtott sok keresztény embert az antiszemitizmusba; máskép alig magyarázható meg gyors terjedése a mi kedélyes, szelíd lakosságunk között. Ma már több mint 40%-a Bécs házainak zsidó birtokosokéi; a legnagyobb boltok, a mindennemű legjövedelmezőbb vállalatok kezeik közt vannak; lélekszámuk arányában túlságosan veszik igénybe a felső iskolákat, a melyeknek költségeit majdnem kizárólag a keresztény-árja adófizetőnek kell viselnie. A parlamentben bírt befolyásuknál fogva, a mely úgy az ellenzék mindkét szabadelvű csoportjára, mint a jobboldal frakczióira, különösen pedig a lengyel frakczióra (ezek a koldus lengyelek még ma sem tanultak semmit. – Szerk.) kiterjed, a törvényhozást a maguk előnyére befolyásolni tudják, amint ezt a többi között az Északi vasút-kérdésben is megmutatták. Más képviseleti testületekben is vezető szerepök van, s ők ezt uralmuk megszilárdítására és gazdasági érdekeik előmozdítására használják, – a mely törekvésükben élénk fajérzetük, a keresztények ellen való szoros összetartásuk rájuk nézve rendkívül előnyös. Az utóbbiak, t. i. a keresztények, a kik cselekvési módjukban nem a létért zsidópolgártársaikkal való küzdelem eszméjéből, hanem a békés egyenjogúság eszméjéből indultak ki, most a hosszas együttélés eredményeinek láttára arra a gondolatra jönnek, hogy velük nem mint egyenjogosítottakkal, hanem mint kizsákmányolási tárgyakkal bántak el, – s innen az elkeseredés. Ez egyébiránt nem okoz félelmet az izraelitáknak: ismerik állásuk szilárdságát, azért többen közülök az ellenük történő kifakadást részben gúnynyal fogadják. Ilyenben részesült nemrég dr. Luegger bécsi birodalmi tanácsi képviselő is, midőn a városházánál egy városi tanácsbeli zsidó kollegája és több újságíró előtt megjegyezte, hogy: ő (dr. Luegger) ugyan nem antiszemita, de Bécs városa zsidó lakosságának erős szaporodása előtte a keresztényekre nézve aggályt gerjesztőnek tűnik fel; mire a zsidó tanácsnok azt felelte, hogy ,.a keresztények vándoroljanak ki, ha nekik a zsidók kényelmetlenek”. Ez a kijelentés nagy feltűnést keltett, a miért is zsidó részről azon voltak, azt látszólag dr. Luegger irányában mondottnak feltüntetni, a mi azonban teljesen megbízható fültanuk tudósítása szerint nem felel meg a valóságnak. Remélhető, hogy az antiszemitizmus Bécsben, a melynek elterjedése most már alig tartóztatható fel, a mérséklet határai közt fog maradni.”

190

A magyar pártviszonyok. (A közlemény vége.)

Az első feltételnek nem felel meg a zsidóság, mert ők a keresztények részéről megkövetelték és meg is kapták ugyan a teljes polgári s politikai egyenjogúságot; de ők a maguk részéről a nem-zsidókat még embereknek sem ismerik el, barmoknak tekintik azokat, és az ő czéljaikra teremtett puszta eszközöknek. A keresztény étele, itala, edénye, hajléka, teste, lelke, mindene a zsidó előtt tisztátlan, utálatos és megvetett, mint egy kutyának vagy disznónak étele, edénye, hajléka; a keresztény vagyona a zsidók szerint uratlan jószág, melyet akármelyik zsidó elfoglalhat akármily eszközzel, sőt kiderült, hogy a keresztények birtokait nemcsak így tekintik, de tényleg adják, veszik egymás közt; a keresztényeknek – mint szerintük barmoknak – nincs joguk se élethez, egészséghez, épséghez, se becsülethez, se vagyonhoz, se képzettséghez, se szabadsághoz, se emberhez méltó családi és társadalmi élethez. A második feltételnek nem felel meg a zsidóság, mert valamint sehol a világon nem érzi magát egynek avval a társadalommal ós állammal, a melyben él, úgy Magyarországban sem érzi magát egynek a magyar nemzettel, s ez természetes következménye is a zsidóság fentebb érintett nézetének, mert hogyan érezhetné magát egynek, egy – szerintük – baromcsordával? Addig tart a zsidóság a magyarokkal csak, míg a magyarok lesznek az uralkodó faj ez országban; de addigi velük tartása is csak álnok külszín, mert a magyar nemzetnek, a magyar társadalomnak, magyar államnak semmiféle czéljaiban, törekvéseiben, lelkesülésében és búsulásában, szerencséjében és csapásában a zsidóság soha nem osztozik. Mikor áldozott a zsidó a világ teremtése óta vért vagy vagyont bármelyik hazáért is, melynek védelme alatt élt és gyarapodott? Vagy ad-e jelenben a zsidóság társadalmi közhasznú czélokra valamit? Van-e zsidó pénz az akadémia, múzeum, alapítványok, iskolák, közművelődési egyesületek vagyonában? Pedig a közintézeteket zsidó ifjak még túlnyomóbb részben használják, mint keresztények. A zsidóság az előnyökből mindenütt busásan kiveszi részét, de a terhek alól mindenütt kibúvik. Ha tesznek is alapítványokat a zsidók, azokat kizárólag csak zsidók számára teszik. Könnyen henczeghet a zsidóság, hogy a magyar gentry nem életrevaló, pazar s azért pusztulnia kell; mikor a magyar társadalmi hazafias czélok terheit csaknem kizárólag mindig a gentry viseli, míg a zsidóság soha egy fél krajczárt sem ad azokra, de még a keresztény szűk látkörű nyárspolgárság is vajmi keveset. De nemcsak hogy nem áldoz a zsidó hazafias közczélokért se időt, se pénzt, annál kevésbé vért és életet, de még csak tartozó kötelességét se teljesíti se társadalom, se állam iránt; ösmeretesek ők arról, hogy mily furfanggal tudnak kibújni mindennemű adózás és a katonáskodás terhe alól. Ámde még ez is hagyján volna, hanem mialatt teszik színnel a jó hazafit s adják szóval a jó polgárt, azalatt titkos vakondok munkát folytatnak az összes nem-zsidóknak, – kikkel társadalmi és állami közösségben élnek – megrontására, és államnak, társadalomnak, mely nekik hont, védelmet és kenyeret ad, felforgatására. Hazugság az, hogy a zsidók csak egy nemzetiség, vagy csupán egy vallásfelekezet volnának, s még nagyobb hazugság az, hogy ők a magyar állam polgárai; mert ők

191 azon nemzetközi közkereseti társaság polgárai, melynek központi kormánya a párisi „alliance Israélite universelle”. Ezen, az összes európai nemzetek kifosztására alakult banda titkos ágensei és tagjai ők mindannyian, s mint ilyenek nemcsak idegen elemek, de valóságos államot képezők az államban Szorosan össze vannak szövetkezve egymás segítésére, az összes nem-zsidóknak közös erővel való tönkretevésére, s a keresztény államok létalapjainak aláaknázására. Halálos gyűlölői az összes nem-zsidóknak, kikkel álnok béke színével együtt laknak, s engesztelhetlen ellenségei az összes keresztény intézményeknek, államnak, egyháznak, társadalomnak, melyeknek megbuktatása legfőbb vágyuk. A harmadik feltételnek nem felel meg a zsidóság, mert az ország törvényeit magára nézve kötelezőknek el nem ismeri. Az ő közkereseti társaságuk törvénykönyvét, a talmudot tekintik magukra nézve mindenben ós mindenütt irányadónak, s minden ezzel ellenkezőt semmisnek, őket nem illetőknek tekintenek, s mint olyakat megkerülni, kijátszani igyekeznek. De épp oly kevéssé fogadják el a keresztény társadalomnak, melyben élnek, szokásait és szellemét; ebben is a talmud nekik irányadó. Vagy ha aprólékos keresztény társadalmi szokásokat egy részök át is vesz, de a keresztény társadalmi szellemet soha egyikük sem. Az általuk magukra nézve egyedül és kizárólag kötelezőnek tekintett talmud pedig nemcsak megenged, de megparancsol nekik mindent, a mi csak a nemzsidók ártalmára s a keresztény közületek ós intézmények felbomlasztására szolgálhat. A negyedik feltételnek nem felelnek meg a zsidók, mert oly törekvéseket, oly czélokat követnek, mint már érintve lett, melyek a létező államok és társadalom teljes felforgatását, megsemmisítését jelentik. Ε zsidó czélok alapjában és lételében támadják meg az összes keresztény kultúrát, a trónokat ép úgy, mint az oltárokat, a jogintézményeket, alkotmányt, államot ép úgy, mint minden nem-zsidók vagyonát, szabadságát, testi és lelki jóllétét, sőt életét is. A zsidók, mint ez talmudnak nevezett törvénykönyvükben szabatosan körvonalozva van, de a miként ez az életben tapasztalható egyöntetű, összetartó, tervszerű eljárásukból is látható, czélul az összes nem-zsidók rabszolgaságra vetését, teljes testi, vagyoni, erkölcsi, szellemi tönkretevését, a keresztény vallás kiirtását, a létező trónok ledöntését, s a létező államok leigázását tűzték ki. S a milyen czéljuk, olyanok eszközeik. Mert hiszen lehet-e ott kérdés tárgya az, hogy megfér-e a használt eszköz a többi társadalom-tagoknak, és magának a társadalom egészének közjavával, a hol maga a czél az illető társadalomnak megsemmisítése, s az illető társadalom-tagoknak testi, lelki megrontása? Nincs tehát mit csodálkozni, hogy a többi, még megengedett czélokra is: mint hírnév, szereplés, társadalmi állás, vagyonosodás, élvezetek, meg nem engedett eszközökkel törekszenek a zsidók. Mindezt mutatja a bűntettek statisztikája. Erőszakos megrontása gyermeklányoknak. Vesztegetés, szemtelenkedő ijesztés, tolakodás bíróságoknál, hivataloknál és a társadalmi állások elnyerése végett. Népbolonditás és szántszándékos erkölcsrontás a hírlap és könyvirodalomban, melynek pedig épen a közönség erkölcsi nemesítésére és szellemi emelésére kellene szolgálnia. Megnevezhetlen undokságok és mérgeknek szándékos belekeverése a keresztények részére készített s elárusított ételekbe s italokba. A visszaéléseknek, csalásoknak, hamis bukásoknak, szédelgé-

192 seknek, fosztogatásoknak, orgazdaságoknak felszámlálhatlan nemei a vagyonszerzés körül. Az a makacs, megátalkodott, hajthatatlan kerülése minden becsületes termelő munkának. S a hamisításnak az az elálmélkodást keltő véghetetlene, mely mindent hamisít, még magát a hamisítás szereit is. Hamis tápszer, hamis italok, humbug csodagyógyszerek s egyéb hasonlók; hamisított ipari és kereskedelmi czikkek; meghamisított, elcsúfított germanizált magyar nyelv; plagizált könyv, hamisított tudomány, történelemhamisítás; hamis irodalmi és művészeti mű, mely tetszetős külső alatt az erkölcsi és ízlésbeli rútság poklát rejti; hamis külszín az emberen, minden tettein és minden művein; hamis érezek, kövek, fák; épület, mely gránitból és márványból látszik építve lenni örökkétartóságra, holott a legkomiszabb téglából van építve úgy, hogy egy becsületes szélroham is összedönti; hamis ékszerek, hamis öltözék, hamis ingek, hamis gombok; hamis selyem, vászon, bőr stb.; hamis arczszín; hamis szemek, fogak, hajak, ikrák, mellek, hamis karcsúság; dandykülső, fehér gallér, kézelő és mögötte rongyos, piszkos vagy semilyen ing, és üres has; gazdagság és szellemdússág látszata alatt koldusság és buta fej; tudós tudatlanság; hamis szavak, hamis beszéd, hamis mosoly, hamis ártatlanság, hamis érzelmek, hamis részvét, álkegyesség, álhazafiság; hamis társadalmi szokások, hamis közélet, hamis elvek, álnok'jelszavak; álalkotmányosság, mely a szabadság és jogegyenlőség látszata alatt a zsarnokságnak ós rabszolgaságnak rendszerét rejti. Kötetekre telne, ha el akarnók sorolni a hamisításnak tárgyait. Minden hamis ma már, a mi emberi, a mi embertől származott, a mihez ember nyúl. Hamis a közszellem, közvélemény; hamisak az uralkodó életelvek ós világnézletek; hamis az egész társadalmi és állami rend. Lazulnak, porladoznak a társadalmi rend talapjai: valóság ós igazság; szakadoznak a társadalmi rend eresztékei, kötelékei, a becsület és bizalom. Van ma becsület, de az is hamis; mert becsületnek az a mai czifra, henczegő, fitogtató, nenyuljhozzám becsület, melyet ha egy pofon felfordít, egy párbaj ismét talpra állítani képes, nem tekinthető; hanem becsület alatt csak az összes felebarátok, valamint a társadalmi összesség javával megegyező viselkedést érthetünk. Ma már – így folytatják az antiszemiták – a zsidó befolyás következtében, utón van állam és társadalom a felbomlás felé; s ha a zsidóknak tovább is szabad kéz hagyatik: az összes keresztény magán és közületi világ bukása kikerülhetetlen. Mert vagy elfogadja ós utánozza a nemzsidó lakosság a zsidók elveit és cselekvésmódját, vagy nem; de a társadalmi és állami rendnek mindenik esetben be lesz fűtve. Ha nem fogadják el a nem-zsidók a zsidók elveit, akkor a létező közületi rend ezen fenntartó elemei kikerülhetlenül megemésztetnek, rabszolgaságba sülyesztetnek a zsidóság által, a közületi rendnek e felbomlasztó baktóriumai által; a minthogy már tényleg jelentékeny részben meg is emésztettek és rabszolgaságba sülyesztettek. Egész falvak, vidékek vannak már is hazánkban, hol minden a zsidóké, a keresztény lakosságnak semmije sincs többé, s rabszolgákként dolgoztatják őket a zsidók éhkopp és mérgezett pálinka fizetés mellett. Ha pedig elfogadja és utánozza a zsidók eljárását a nem-zsidó lakosság is; ha nem fog termelő munkát végezni senki; ha a közület érdekeivel, sőt saját magának és utódainak távolabbi jól felfogott érdekével sem fog törődni senki, hanem csakis a pillanatnyi

193 haszon, a csupán mára való eszű önzés sugallata után indul mindenki; és minden ember minden embert csalni, lopni, mérgezni, testben-lélekben megrontani, elveszteni igyekszik: akkor az emberek együtt élése nem lesz többé társadalom, hanem egy konczon marakodó kutya-csoport czivakodása. S a mint ma már tényleg a zsidó elvek sok részben a nem-zsidók által elfogadva, és cselekvésmódjaik sokak által utánozva lőnek, annak következtében ma már csakugyan annyira is vagyunk, hogy jóformán csak külszíne van már meg csupán a társadalmi és állami rendnek; de e külszínen belül nem szerves összeműködésre találunk, hanem mindenki háborújára mindenki ellen, mely háborúban a ki bírja, marja. Ha már most áll az, – így érvelnek tovább az antiszemiták – hogy nem elég államtagul elismertetéshez még valakinek embervolta, hanem vannak a társadalmi létnek alapfeltételei, melyeken épül az egész társadalmi rend, s melyeket mindenkinek, ki társadalomtagul elismertetni akar, megtartania kell; és ha áll az, hogy e föltételeket a zsidók, mint az élet tapasztalatai mutatják, meg nem tartják: akkor legyenek bár ők a világ legtökéletesebb vagy legtökéletlenebb faja, mindaddig, mi g e föltételekkel magukat ellentétbe helyezik, a társadalomba be nem válnak, s állami elismerésre igényt nem tarthatnak; hanem vagy egészen kizárandók az országból, vagy legalább oly kemény korlátok közt tartandók, hogy se az ország lakosainak, se magának az államnak és minden egyéb keresztény közületi intézményeknek ne árthassanak. Másként járnunk el, egyértelmű lenne az öngyilkossággal, ezt pedig se a jogegyenlőség elve, se a keresztényi szeretet, se isteni, se emberi törvény ránk nem parancsolhatja A fenti érveinkből – így szólnak az antiszemiták, – most már látható, hányadán állunk a jogegyenlőség elvével; látható, hogy mi senkit sem akarunk kitiltani vagy jogoktól megfosztani faja vagy vallása miatt; s látható, hogy nem mi fosztjuk meg a zsidóságot a társadalmi léttől, de ők maguk fosztják meg magukat, maguk teszik lehetetlenekké magukat a társadalmi létre. Ha pedig így van, sajnáljuk, de nem mi találtuk fel a társadalmi élet természetét ós az abból gyökerező létföltételeit; és sajnáljuk, de nekünk a természet törvényein, rendén nincs hatalmunkban változtatni. Nincs hatalmunkban meggátolni, hogy az okból a következmény kifejlődjék, s ki az okot elkövette, a következményt magának tulajdonítsa. Látható, világos, hogy olyanokat, kik a társadalmi lét föltételeinek megfelelnek, olyanokkal, kik azoknak meg nem felelnek, a nem-zsidókat, kik a zsidót embertársokul, testvérökül, velők egyenjogú polgártársokul elismerték, a zsidókkal, kik a nem-zsidókat mint (szerintük) tisztátalan állatokat testben-lélekben megrontani s barmok sorsára juttatni tartják szent kötelességüknek: egy országban, egy törvény alatt összefoglalni nem lehet, vagy ha mégis összefoglaltatnának, az az összefoglalás farkasoknak és bárányoknak egy karámba zárása lenne. Minek neveznék azt a jámbor kondást, a ki hogy több birkája legyen s a több többet szaporítson, vagy 10 darab farkast is bevenne 100 darab juha közé, úgy okoskodván, hogy az is csak olyan négylábú állat, mint a birka; s mi lenne az ily bölcs cselekedetnek eredménye? Az, hogy a farkasok szaporodnának, de a juhok teljesen kipusztulnának, s a farkasok aztán tejet, gyapjút, húst ugyan nem adnának; hanem mikor már nem lenne több birka felfalni való, akkor megennék magát a

194 kondást. Nos, a zsidó pártoló urak pedig ekképen járnak el, mint ez a kondás. Mi tehát – mondják az antiszemiták, – épen jogegyenlőséget akarunk, csakhogy valódi anyagi jogegyenlőséget, nem pedig hamis jogegyenlőséget, a jogegyenlőség puszta látszatát, hazug külszínét. Nekünk valódi birka és kitömött birka nem mindegy, mint a philoszemita uraknak. Jogegyenlőség puffogtatása mellett keresztény munka és keresztény rabszol gaság, zsidó szédelgés és zsidó uraság: megköszönjük szépen. Fel nem tehető, hogy apáink csak azért ontották verőket ez eszme kivívásában, hogy ez eszme jelszava alatt aztán unokáik kifosztassanak, tönkretétessenek olyanok által, a kik bezzeg nem ontották a verőket azért az eszméért. Hogyan? hát a keresztény emberiség azért küzdött, hogy vére hullásával a jogegyenlőség elvét csak egyedül a zsidók számára vívja ki, hogy azok aztán annak czége alatt a keresztény emberiséget rabszolgákká igázhassák! És aztán, ha még a jogegyenlőség elvével valóban ellentétben állanánk is, – így kiáltanak az antiszemitapárt hivei, – nemzetünk léte, virulása minden cziczomás elveknél és nagyhangú frázisoknál drágább nekünk; s együgyű gyermekként egy darab czifra papirosért, melyre jogegyenlőség van írva, vagyonunkat, egészségünket, életünket, családunkat, gyermekeink jövőjét, hazánkat, nemzetünket, keresztény kultúránkat, egyházunkat, oltárunkat el nem adjuk! S egyébiránt ismételjük, hogy mi – így szólnak az antiszemiták, – a zsidóságot társadalmunkból föltétlenül kitaszítni nem akarjuk, de ott megtűrését s velünk egyenjogosítottságát jogosan köthetjük azon föltételekhez, mely föltételeket mi magunk is megtartjuk, s mely föltételek megtartása nélkül társadalmi és állami lét lehetetlenség. Így hát elesik elleneink azon érve, hogy mi fajok és felekezetek közt viszályt szítanánk és egyszersmind belátható, hogy miért nincs bajunk se örménynyel, se mohamedánnal és semmi egyéb fajjal vagy vallással, csakis egyedül a zsidókkal, t. i. mivel mindazok a társadalmi létföltételeknek eleget tesznek s csupán csak a zsidók nem tesznek, azoknak eleget Nemcsak, hogy faji s felekezeti viszályt nem szitunk tehát, de sőt a zsidókérdés fölmerülte a különböző nemzetiségeket, társadalmi osztályokat és vallásfelekezeteket már eddig is láthatólag közelebb hozta egymáshoz; nagyon természetesen, mert hiszen mindazon becsületes társadalmi productiv elemek közös érdeke a parazita zsidóság ellenében való védekezés; de meg kezdik az emberek belátni, hogy a zsidóság az, mely fajok, felekezetek, társadalmi osztályok, nemzetek, országok, egyház és állam között mindenütt fölkelteni és szítani szokta a zavarokat hogy inter duos litigantes ő örülhessen, s a zavarosban halászhasson Különösen hazánkban a nemzetiségek elégületlensége és elkeseredése a magyarok és a magyar állam iránt abban gyökerezik, hogy a kormány az illető lakosságot a zsidók szabad nyúzásának védtelen zsákmányul oda engedi, s e húzó-vonó, szemtelenkedő, erőszakoskodó, tolakodó, pöffeszkedő zsidók, kik pedig a legmagyarabb vidékeken is mind németek s germanizálnak, a nemzetiségek közt adják a magyart, s így történik aztán, hogy mint mi a német nemzetet a német zsidóság után Ítéltük meg és utáltuk meg, úgy a nemzetiségek minket magyarokat e zsidókról ítélnek, gyűlölnek és utálnak meg.

195 S aztán igen érdekes – így szólnak tovább az antiszemiták, – hogy midőn ellenfeleink vádolnak bennünket reactionáriussággal, ósdisággal, kik állítólag a társadalmat az egyiptomi gúlák idejebeli kasztrendszerbe akarjuk visszasülyeszteni: ugyanakkor egy szuszra vádolnak szoczialisztikus, anarchikus felforgatási törekvésekkel. Fentebbi érveinkből azonban átlátható, hogy kik akarják az államot minden többi lakosok rabszolgaságra vetésével saját kaszturalmuk klikkjévé tenni; és kik azok, kik a létező keresztény társadalmat, kultúrát, államokat, egyházakat feldúlni akarják. Ugyancsak a fentebbi érvekből látható, hogy a fennálló rend s keresztény intézmények védői épen mi vagyunk antiszemiták. Látható, hogy az antiszemitikus mozgalom a létező keresztény emberi világrendnek és az azt fenntartó becsületes termelő elemeknek szerves, egészséges, gyógyító visszahatása, önvédekezése a zsidók ellen, mint a keresztény társadalmakba belopódzott felbomlasztó káros idegen elemek ellenében, kik az egész fennálló társas világrendet lételében fenyegetik. Ε fennálló keresztény társas világrend életerejének védekező visszahatása az antiszemitizmus, mely ma nemcsak hazánkban, de európaszerte, sőt világszerte előtérbe lépett. Crémieux Izsák, az összes világ zsidóságának egykori választott feje (mert örökös feje is van s az a Rothschild-család), a Parisban székelő s az egész világra szóló központi zsidó kormánytanács elnöke mondotta: „Egy új világrendnek, új birodalomnak kell támadnia a létező államok s egyházak romjain, és egy új Jeruzsálemnek a császárok és pápák helyén!” És ez pedig nem puszta szóbeszéd, – így folytatják tovább az antiszemiták, – mert azt kiki jól tudhatja, a ki a nagy világban egy kissé mélyebben körültekintett, hogy az összes úgynevezett titkos társulatok – melyek többnyire nemzetköziek, – minők az internationale, szoczializmus, kommunizmus, nihilizmus, anarchizmus, szabadkőműves társulatok – mindannyiát zsidók vezetik, zsidók igazgatják és mozgósítják bármely pillanatban a saját czéljaikra; s csak akarniok kell, hogy ma kiadják a jelszót, és tekintve a rettenetes romboló eszközöket, melyekkel az emberek ma rendelkeznek, holnap már fél Európa romban, vérben hever, s a zsidók a fennálló emberi világrend romjain ülhetnek lakomát; de még nem akarják, még lánczon tartják az oroszlánt, nincs kedvük még megölni a tehenet, mert hiszen úgyis tetszésük szerint fejhetik, járomba foghatják, s minek sietnének gyepre húzatni, ebek harminczadjára bocsát ni áldozatukat idő előtt, t. i. mielőtt tökéletesen kivették volna minden zsírját, minden vehető hasznát, majd eljön annak is az ideje, s ez lesz nekik a Messiás, ezt várják ők óhajtva, sóvárogva, ezért imádkoznak mindennap! ................. Egyébiránt – mondják tovább az antiszemiták, – a felforgatási törekvések vádja ellenében elég nekünk utalni arra, hogy sorainkban arisztokraták, papok és főpapok vannak, ezekről pedig nem tehető föl, hogy a saját vagyonuk, és illetőleg a saját egyházuk vagyona ellen esküdtek volna össze. A zsidók abbeli politikája pedig, hogy a saját bűneikkel szoktak vádolni mást, már régen ismeretes. Szoczialisztikus alapokon állunk mi is, igen, de keresztény szoczialisztikus alapokon, ez pedig nem egy ám sem földosztással, sem felforgatással; e szoczialismusnak az az alapelve: „megvédeni a becsületes polgárokat és a produktív munkásokat, a társadalom és állam intézmé-

196 nyeinek e fenntartó elemeit a lelkiismeretlen henye csalók, szédelgők, élősdiek rajától, s biztosítani kinek-kinek becsületesen szerzett jövedelmét és vagyonát; s nem tűrni, hogy hitvány csalárdsággal olyanok halászszák el a dolgozók elől becsületes munkájuk eredményét, a kik nem dolgoznak. Mi tehát nem izgatjuk a „csőcseléket” a zsidók ellen, hanem azt nem akarjuk megengedni, hogy a zsidóság az összes nemzsidó lakosságból olyan „csőcseléket” csináljon, a minő általa most már „csőcselék”-nek csúfolt koldustömeggé tette a becsületes termelő lakosság nagy részét. Nem hiában gyűlölte – így érvelnek tovább az antiszemiták, – minden nép mindig és mindenütt a zsidót, a hol csak zsidó tartózkodott valaha; s hogy ma is világszerte megindult a mozgalom ellenük, s hogy csakis a zsidók ily gyűlölet tárgyai mindenütt és mindenha, mindez már mutatja, hogy kifélék lehetnek ők. Azt pedig, hogy e gyűlölet nem az „apák vétkeért” s nem „babonából.” de épen a jelenlegi unokák vétkeiért és nagyon is józan okokból forog fenn, azt bizonyítja az, hogy a mohamedánok is csak úgy gyűlölik őket, mint a keresztények, és ép úgy gyűlölték őket a régi egyiptomiak, görögök, rómaiak és a világ minden népei, a kik csak ismerték őket. Ugyanez bizonyítja azt is, hogy a zsidókat ily gyűlöletre méltókká nem elnyomás tette, hanem épen ellenkezőleg, ezen gyűlöletes természetük és tetteik voltak előidéző okai az elnyomásnak; mindenütt vendégszeretettel fogadták őket eleinte, de mindenütt kénytelenek voltak ellenük védekezni a népek, miután látták, hogy micsodások. Egyébiránt miért nem mentek el onnan, hol elnyomva voltak; hiszen szívesen eleresztették volna őket, sőt még erőszakkal is elkergették, de a zsidók mégis visszamentek. Ha kidobták őket az ajtón, bemásztak az ablakon. Különben gyűlöletes tetteiket és természetüket a zsidók maguk is bevallják, mi több, henczegnek azzal, dicsekednek csalásaikkal és dicsőséget csinálnak belőle, mint valami kiváló eszességből, nem foghatván fel, hogy a kinek esze van, azt egyébre is használhassa, mint csalásra. De nem az a nagy baj – mondják az antiszemiták, – hogy a zsidók részéről sokkal több bűnök követtetnek el, mint a többi fajok részéről; hanem az, hogy a zsidó bűnöst rendszerint nem éri utói az igazság keze, mert a zsidók nemhogy támogatnák az illető bűnös üldözésében az államot, de pártját fogják a bűnösnek és közös erővel kiszabadítják az igazságszolgáltatás kezei közül Sohse jutott volna eszünkbe egyesek vétkeiért megtámadni az egész fajt, ha az illető egyesek vétkeiből mindannyiszor közös ügyet nem csinálna az egész faj. De még ennél is nagyobb baj az, hogy a legtöbb bűnöket a zsidók oly művészi gyakorlott ügyességgel, nyugodt, kiszámított, műkedvelő ravaszsággal követik el, hogy a törvény keze nem köthet beléjük, ha van is gyanú, nem lehet bizonyítás. Ezt különben az könnyíti meg nekik, hogy mindannyian egyetértenek, egy kézre dolgoznak, s a sok egymást segítő kéz közt könnyen eltüntethetők a nyomok. (Ellenben a keresztény bűnök, – többnyire ügyetlenül, a háborgó lélektől kapkodó bizonytalan észszel, indulatroham vagy viszonyok kényszeréből elkövetve, s az egyedül álló egy-két bűntárs ezer és ezer kém szemtől környezve lévén, – könynyen napfényre jőnek.) S ily közös összeműködéssel a zsidók úgy kijátszák a törvényeket, hogy törvényes látszat színével, és a törvényes té-

197 nyezők: bírák, ügyvédek, hivatalnokok felhasználásával követik el a legégbekiáltóbb jogtalanságokat. Ők mindnyájan összeműködnek, míg a velők szemben álló keresztényt, kit bekanyarítottak, vagy kit tönkre tenni akarnak, senki se segíti, úgy hogy ez a legtisztább és legvilágosabb igazságát is elveszti. Maholnap odajutunk már – mondják az antiszemiták, – hogy az összes drága bíróságokat csak a zsidók kedveért kell fönntartani, mert a zsidók látják el azokat keresztények elleni perekkel annyira, hogy alig győzik azok a keresztények vagyonát a zsidók részére törvényesen oda itélgetni. S azonképen maholnap ott leszünk, hogy csak a zsidóság czéljaira kell fentartani az egész államot; hogy legyen közhatalom, mely őket és az ő szabad nyúzásukat katonaságával védje, s legyen intézmény, mely a zsidó bankárok zsebébe adóssági kamatok fejében menő állami adókat behajtsa. Mi – mondják az antiszemiták, – nem gyűlöletet szitunk, nem támadó harczot keltünk, hanem csupán magunkat védelmezzük, ehhez pedig jogunk van. Hiszen mi keresztények megtettük a magunkét, meg se várva, hogy a zsidók a társadalmi lét föltételeinek megfeleljenek, egyenjogosítottuk őket, s lette sikere egyéb, mint a mi megkoppasztatásunk? A zsidókon áll, hogy a társadalmi együttélhetés föltételeit ők is megtartsák, s akkor szent a béke; de ha nem teszik, ne panaszkodjanak, ha eljárásuk folyományát rájuk alkalmazzuk. Íme ezekben foglalhatók össze nagyjából, vázlatosan a philoszemiták és antiszemiták érvei. Az antiszemitáknak mint új, hódítni akaró mozgékony pártnak érvei sokkal bővebben találhatók az ő közlönyeikben, mint a philoszemitáké a magukéiban; ez utóbbiak fegyvere inkább az agyonhallgatás s a nagyúri kicsinylésnek, föl sem vevésnek tettetése lévén. Nyíri Elek.

Gazdasági kis-tükör. Magyarország nagy emberei számára írta egy kis ember.

I. Mózes és Széchenyi a más világon. — Üdvözlégy István! Be régen vártalak. Már midőn kiszakadtál az Ur lelkéből, s a feledés folyamát a túlvilágra átúsztad, hogy részese légy a földlakók küzdelmének, – már akkor láttam, hogy nem közönséges része leszesz az Isten szellemének. — Próféta! Nem szeretem a tömjént. S ha már itt így együtt vagyunk, s halandó testet örökkévalóságra cserélvén, 'dicsőülve járjuk a végtelenséget, melynek fogalma odalent véges elménket, mely a mulandóság ködével volt bekorlátozva, holttá fárasztotta, most korlátot nem ismerő szemeink végtelen látkörében az Úr örök világosságánál belátunk a vesékbe és a gondolatok titkos redőibe, s habár az Úr még mindig elfödi előlünk a jövendő titkait s nem tudjuk meghatározni, hogy mik lesznek történendők a szabadakaratra hagyott földtekén, legalább vitassuk meg az eshetőségeket s a mi éltünk eleme volt ott túl át, a visszaléphetlenség határain túlhagyott földi életben, leszűrve minden földsalak-

198 tói folytassuk azt itt; hogy legyen fűszere a határtalanság myriád csodái közepett gondolat-szárnyakon tova surranó lelki lényünk örök végtelen életének az eszmecsere, melynek tárgya „Magyarország nem volt, de lesz” légyen! S neked néped jövendője, mely nem kevésbé mysticus volt nekem oda át, s most is igen különös a többiéhez képest, a mint láthatod őket szétszórva a földtekén. — István! Én szeretem az eszmecserét, s főleg veled, kit eszméikből gyúrt az alkotó, mert népemnek úgyis csak egy eszméje volt: az arany borjú, mikor elhagytam száműzetésem napjaiban az Ígéret földéről felém sem tekintő népemet; mely később másik nagy fiát, a megtestesült Istent, keresztre feszíté; pedig látod nagy e nép bűnében ós erényeiben egyaránt! — Próféta! Hogy néped nagysága nem közönséges, azt nem kell mondanod, noha itt már tisztán állanak őseink; s valamint Nimród ós Bendegúz, kik megették a hadak futó fehér lovait a papok oltáráról, éppen úgy Ábrahám, ki saját fiát Jákobot akarta szent hevében az Urnák vérben és tűzben áldozni, itt megdicsőülve lebegnek körülöttünk, a soha be nem népesedhető végtelenségben s halhatatlan szemeink messzeföldi ezredévek méretén ideköltözött ősök szellemének csodás látása fölött gyönyörködhetnek, de ez már mind egyforma látvány s ez nem ad tárgyat az eszmecserére, mert miként mi, úgy ezek mind bele merültünk az időt nem ismerő végtelenség folyamába, s a halhatatlanság sugármeze minden szellem alakján egyformán ragyog ... S így noha az Úr világa tiszta fényénél egy az értelem és bizton ismert a józan való, ha eszmecserét akarunk, a földre kell szállanunk, s bár ott csak árnyékunk lehet már jelen, még is ott kell folytatnunk az eszmecserét, mert itt nincs gondolat, csak határozott tudat, a mi nem tűr eszmecserét. Jövendősóg föltevéseit Urunk ha megengedé, fordítsuk szemünk sugarát a földfelé, s nézzük népünket ott. A tiedből is elég van az én elhagyott szegény hazámban, bár ezek éreznék meg leszálló szellemed tiszta hatását s az enyémek értenék meg az én „egy pillantásomat” a „visszapillantások” szellemében. — Jól van István! Gyerünk a képzeletben a te hazád terei fölé; népemnek úgy sincs országa a kisded földtekén, s néped között nagyon terjed elhagyott nemzetem. Szeretni kell nekik ott, s azt a népet, melynek annyi arany borja volt! Gyerünk! II. A föld és népei. — Próféta! Nézd ott az emberek világában, látod az én kis hazámat, az előttünk forgó földtekén; most gurulnak a nap alá Erdély bérczei, már aranyozva vannak megtört sugaraitól a román határi havasok; tul a hegyen még nyugszik a székely nép. Mégis csak szép az az elhagyott földi lét! különösen ha bölcsőnk és sírunk helyére pillanthatunk, s ha ennek körében az úgynevezett hazát láthatjuk, melynek messze terein zeng a földieknek szükséges „anyanyelv”, mely nélkül nem tudják egymást megérteni, s melynek ápolása képezi a „nemzetiségeket”, az emberfaj egyes ágait! Hozzánk hang már nem hat, mert értjük a gondolatot. — István! Nézd ott az országúton egy székely fuvaros ballag, sze-

199 kerén néhány szál deszka van, s annak tetejében egy rongyszedő zsidó szundikál, feje alatt van batyuja; a szekér mellett a góbé alva botorkál. — Látod próféta, most egy forrás kútnál megállanak s mindketten megmosdanak és imádkoznak, kiki maga módja szerint. íme most fölfohászkodnak. Mit kér az egyik, mit a másik, rögtön megtudjuk. Az egyik jó erőt, egészséget, a másik jó üzletet. Így röpült imájok az Ur felé. — Egyik sem rosz gondolat, — Majd meglátjuk. Nézd próféta! Ott a hegytetőn egy pásztor kél, terelgeti nyáját, mert egy ordas közelget. A te embered a kocsira ugrik, az enyém baltáját veszi, s a pásztornak segítségére szalad. Az Ur nem avatkozik bele, mert szabad az akarat és sorsát kiki maga faragja. De embered a szekérrel tova üget, s a küzdő szekerest magára hagyja; levillan az Úr lelke, s a fenevad elfut, s a szekér felé szalad, mert ott több czimbora ólálkodik Most van megszorulva embered. De most a pásztor és szekeres segítségére sietnek. Nem egyforma jellegű nép ez kedves prófétám! Hagyjuk az utazókat. — Nem! nem! Csak kövessük őket. Éleményeik legyenek a tárgyai eszmecserénknek. — Most békén ballagnak már tovább, egy faluhoz érnek, egy zsidó bolt előtt megállnak, a székely pálinkát iszik, s néhány szál deszkát olcsón elad; a zsidó átadja batyuja tartalmát, minden rongyszálat agyondicsér, cserében pénzt és csecsebecséket kap. — Életrevalóság ez barátom! — Kapzsiságnak is beillik. Látod most a vevő méri a rongyokat, holott az imént a forrásnál láttuk, a midőn a rongyszedő azok egyrószót meglocsolgatta; s a vizeseket a szárazakba göngyölgette. Ez mégis csak csalás! — Vess lelkébe egy gondolatot, hogy kérdje önmagától, mit tart ezen fogás felől? — No látod azt mondja: „Jó üzletet kívántam! Az Úr meghallgatott. A boltos álmos volt, nem nézte a tekercsek belsejét. Megszenvedtem érte, még háton összeszedtem, ő alva pihenve nyer rajta. Ez csalás nem lehet. S végre is nem az a hibás, a ki csal, hanem aki meg hagyja magát csalni!” Csodálatos morál ez prófétám! — Nézd, szekeresed tovább ballag s meg-megáll. — Látod, hogy várja emberedet, hogy a fuvarért valamicskét ad; integet neki, de ez már nem követi, meszsze maradnak; embered üres lepedőjével vígan más utczába vág, s megfuvja furulyáját, oda sem néz, az én szegény góbém tovább ballag szekerével. — •Nézd István! Székelyed a városba ért, ott fia jön eléje, aki ott iskolába jár. Az én emberem fia is vele van. Az egyiknek a hóna alatt a jog, a másiknál tanulmányi előjegyzetek a kettős könyvvitelhez. Az én emberem fia már is fizetést húz, gyermekeket nyelvekre tanít. A gobé fiú hetykén nyújtja kezét apjának, pedig éhes nagyon, benéz a tarisznyába, s kiszedi a pogácsát belőle. Széttekint, hogy nem látja-e valaki, hogy miként eszi ő a szegényember kenyerét. — Úrhatnámság, dologkerülés, koldus pöffeszkedés ennek a neve Istvánom! — Igazad van prófétám! Ezek tények, a melyek előttünk nem lehetnek titkok, s nem képezhetnek eszmecserét! Eszmecserét képezhet

200 az csupán, hogy vájjon mi lesz hát belőlük, ha felnőnek. Látod, hogy az emberek éleményei nem lehetnek tárgya eszmecserénknek. III. A jövendő mondás. — István! én emberemet bankárnak látom. Nehéz küzdelem árán jutott ide, nem törte magát, de folyton munkálkodott, szakadatlanul czélja volt a pénzszerzés s ezen czél felé nem pihent soha. — Prófétám! az én emberemet miniszternek képzelem; de biz ez még most is szegény. — No nem lesz az soká! — Ez méltatlan föltevés, emberem becsületes! — Nos és kell hogy eladja magát? No lásd, ez már eszmecsere. Mert én azt hiszem, hogy lehet ő gazdag is, meg becsületes is. Te azt hiszed, hogy néped nem lehet egyszerre a két kincs birtokában. — A te néped között látok igen sok gazdag, de kevés becsületes embert, az én népem között pedig több becsületes mint gazdag embert. — Igaz. Csakhogy a te embered eddig nem gondolt a gazdagságra mert vágyai fényes álmok valának, s a számvetés terhétől irtózott. Adni, venni nem szeret. Ócska kabátjait az én „emberem által adatja el, s ennek ezért már jutalmakat, százalékot ad. Ο röstel a zsibárushoz menni. Az én emberem ott veszi készen öltönyét, a tiedtől kapott százalékokból így nem kerül az neki semmibe. S a zsibárus is ad neki kamat fejében egy mellényt vagy nadrágot a közvetítésekért. Tisztességes ut ez a bankárság felé. — Igen, csakhogy mégsem helyes, hogy az én emberemtől is; meg a zsibárustól is közvetítési díjakat szed, vagy egyátalában elfogad. — Hja, így nem lesz az ember gazdag és a szegény fiúból bankár nem lehet soha. Miért vetné meg a pénzt, a mit tisztességes munka után kap. — Prófétám, én most a kettőt az ország dolgaiban képzelem. — Ne képzeld ezt előre, ez nem üthet jól ki soha; az enyémnek nem volna szabad abba bele avatkoznia, mert ott már az enyémek nem látnak embert, s megfordított lesz náluk a közmondás: az erdőtől nem látják a fát, s ilyenkor kegyetlenek Elismerem, hogy ez a munka nem való nekik. Azonban, a mint én előre képzelem, itt ismét a te embered lesz a hibás, mert ha ő nem szereti a pénzt, valakinek csak szeretni kell; hisz tudod, hogy a földön mindent ez a hóbortos érzület tart Ha országtokban senkisem szeretné a pénzt, ez ott meg nem maradna — Igen, csakhogy ha embered megszedte magát, ő is csak Bécsbe vagy Frankfurtba megy lakni. — Pénzét azért ide bent hagyja. — Dehogy hagyja; tőkéjét és kamatait is kiviszi. — Valamiből csak élnie kell. — Éljen otthon tőkéje után. — S kamatot talán ne is vegyen? — Valamivel kevesebbet vehetne. — Hisz ez pazarlás volna így az ember nem lesz milliomos soha. — Én úgy képzelem, hogy az én emberem még is különb ember, mint a tied.

201 — Igen, de ezen az úton Magyarország nem lesz gazdag soha. — Tehát hogyan? — Tegyük föl, hogy az én emberem elmegy a tiedhez s neki egy jó üzletet ajánl. — A miniszter azt el nem fogadhatja. « — Ha ő nem fogadja el, elfogadja más Ez az államra nézve egyre megy. S nem jobb volna-e, ha a miniszter gazdagabb volna? Nem volna-e ez által függetlenebb. — Igen, de ennek az útja nem ez. — Tudom Hisz ez megint csak ismert való, ez nem enged eszmecserét. De a föltevés szabad. — Tegyük föl, hogy elfogadja más, a kinek az alkotmányos államban befolyása van; nem-e nagyobb baj ez. mert ezáltal a miniszter kétszer függőbbé lett; először mint szegény ember, másodszor mint befolyásolt egyén. — Igen, de emberem nem hagyja magát befolyásoltatni, ő független marad. — Akkor nem maradhat soká miniszter, mert emberemnek igen sok pénzösszeköttetése van. — Igen, de emberem mindezeket megveti. — Akkor emberem társai okoznak neki sok nehézségeket, a melyek csak az államnak válnak kárára. — Igen, de emberem mindezeket leküzdi — Az alatt sok idő vész. — A becsület megmarad, s az elv győz! — Jönnek új nehézségek — Azok is leküzdetnek A becsület újból győz. — Embered még mindig szegény, s emberem folyvást vagyonosodik, befolyása növekszik, mert eszközei szaporodnak. S a földön a pénz a becsület! — Nos! És jönnek több hasonló miniszterek, s végre megdöntik embereid hatalmát. S Magyarország lesz! — Lesz ám, de földje és pénze az én embereimé leszen. — De hát miért nem képzeled embereidet munkás gyakorlati polgároknak, földművelőknek és iparosoknak? — Ilyenek is vannak, láthatod. — Ezek nem tudnak boldogulni, mert ezek a pályák nem nekik valók. — Miért? — Azért mert látod, hogy ők annyira a pénzre néznek, hogy a munka elesik szemök elől. De hát nem is volt ez még eddig náluk szokás. — Jövőre nézve talán azzá lehet? — Nem az. — Hisz emanczipálva vannak. — Ez rajok nézve baj — Miért? — Mert a te embereid éhez majd várakozásokat kötnek. — Látod, hogy a többség ettől sem sokat vár — Ez is baj, mert a törvény és az u. n. korszellem mégis kölcsönös szolgálatokat követel, s hogyha emanczipáltattak, azt követeli,

202 hogy Ők magokat is az ország szokásaihoz emanczipálják. De ez, látod, hogy nem lehet, mert akkor romba dőlnek tőrvényeim. — Megmarad azok java, s hisz a 10 parancsolatot embereim is elfogadták. — Azt nem azoknak adtam, a kik megtartják. Az enyémek bizony nem igen követik. — Nos hát mit követnek? — Láthatod! — Igen, de mit fognak követni száz esztendő múlva? — Ugyanazt. — S ezred év múlva ugyanazt követnék, ha lehetne. — S miért hiszed, hogy nem lehet? — Mert akkor már nem lesz Magyarország, a hol ilyen jó dolguk van. — Mi lesz ottan? — Judaea! — Nos s akkor nem inkább követhetik szokásaikat? — Nem! Mert a szombaton sárba esett lovat valakinek ki kell vontatni; s ha egyszer előbb Magyarország zsidó leend, 1000 év múlva már ismét szétoszlik Judaea; s újban vándorolni megyén. — S az Úr küld-e vájjon egy új Mózest nekik? Elmennél-e tenmagad, ha az Úr küldene? — Nem, soha! — Nos tehát, mi lesz velük szerinted azután? — Újból az egész világra szét szélednek. — Nem lehet ez Mózes. — Miért nem? — Nem fogadják be őket sehol. — Elmennek egy új világba, s ott élnek egymás között, s ekkor megváltoztatják hitüket. — Miért? — Mert ezen vallással csak más népek között gazdálkodhatnak. S erre most látod a te néped legalkalmasab; azért özönlenek hazád határai felé szegényen s elmennek onnan gazdagon. — De hát mit gondolsz, mi lesz Magyarország helyén, ha onnan Judaea elköltözött? — Sivatag, mint az egyiptomi gúlák között. — Hahaha! De erre már felkaczagok. Próféta! Szerinted Magyarország volt, de nem leszen. — Nem ám, ha néped nem lesz angol vagy németté. — Tehát hazám csak így volna menthető? — Nem! — Tehát? — Az Úr nem engedi, hogy a népeknek rossz tanácsokat adjunk. — De én meg még itt sem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy a te föltevésed győzzön. — Akkor tanácsold embereidnek, hogy kövessenek más közgazdasági politikát; súgd lelkükbe, hogy legyenek a zsidónál zsidóbbak, s akkor lesz Magyarország! — Nem! Ezt nem tanácsolhatom! Hanem azt igen: hogy lakjanak ők elkülönítve a te népedtől. S hogy ti is lakjatok egy országban. Alkossa

203 meg néped az új Judaeát. De ez ne Magyarország legyen. pemnek pusztulására és vesztére leend. — Megengedem! — Én nem engedem! — Én nem szólok ellene! — Úgy legyen!

Mert

ez né-

Maguk a zsidók csinálják az antiszemitizmust. Minden kornak megvan a saját eszméje! Minden eszme kifejlődése azonban, bizonyos körülmények találkozásának szüleménye. Korunkat a demokratia, szoczializmus és az antiszemitizmus áramlata uralja. És legkivált az utóbbi. Nem lesz tehát egészen érdektelen az utóbbira társadalmi, nemzetiségi és közgazdasági szempontból, ezen lap szűk keretéhez mérve néhány igénytelen refleksziót tenni. Az antiszemitizmus, a világtörténelem elvitázhatlan tanúsítása szerint épen nem új tünemény; megvolt az már, a zsidók őskori üldöztetésére vissza nem menve, Vespasián és Titus Vespasianus római császárok korában is; a midőn Rómában az ott szerfelett elszaporodott zsidókat, pénzért mindenféle, s gyakran politikai demonstratiókra is használták. Ennek azonban a római állami politikára oly szörnyű következése lőn, miszerint a zsidókat nemcsak Rómából űzték ki, de Vespasian hadvezér – a későbbi császár. Jeruzsálem elpusztítására is, mint a honnan ezek Rómába özönlenek – kiküldetett Ő császárrá történt kikiáltása után Jeruzsálem bevételét és népének kiirtását fiára Titus Vespasianusra bízta, a ki is oly annyira megfelelt azon feladatnak, hogy egy nap alatt 2 millió zsidót konczoltatott fel. – Hogy mily mólyen fekvő közgazdászati és politikai oknak kelletett ezen kegyetlenséget előidéznie, az abból is kitetszik, miszerint Titus Vespasianus oly rendkívüli nagy ember és humanista volt, hogy midőn csak egyetlen egy nap is jót nem tehetett, így kiáltott fel: „Amici hunc diem perdidi”! („Barátim, ezt a napot elvesztettem”) De később is K. u. 134-ik évben, midőn az összeszedkezett zsidók Barkó Kheba (a csillag fia) új prófétái ok alatt még egyszer nagy sereget gyűjtenek, Julius Severus római vezér által végkép megsemmisíttettek. Hazai történetünkből is tudjuk, miszerint Magyarországból is leginkább közgazdasági okok miatt többször, nevezetesen: 1367. évben I-ső Lajos majdnem legnagyobb királyunk alatt kiűzettek. Lajos király azonban sem vagyonukat, sem életöket el nem vette; nem úgy, mint épen a tájban Franczia- és Némethonban, hol kifosztatván, legnagyobb részben legyilkoltattak. De így történt ez velük koronkint minden időben és minden országban egészen a mai napig, amidőn a kiirtásukra irányult sajnos intencziók Oroszországból már-már hozzánk is átcsapának. Lehetetlen tehát, hogy ezen, mindenütt a legnagyobb uralkodók alatt épen csak az izraeliták ellen irányult inhumanismusnak, mely veres fonálként húzódik a nemzetek történelmén át, valamely mélyen gyökeredző társadalmi ok nem szolgálna alapul! Ezen ok kutatásában pedig arra az eredményre jutunk: miszerint

\

204 épen a zsidók maguk csinálják az antiszemitizmust, és hogy az okot, de különben sajnos okozathoz ők maguk szolgáltatják! De hogyan? Nézzük csak az ő elkülöníttetett társadalmi állapotjukat, az ő my sticus családi életüket, az ő minden irányban kiható tevékenységi álláspontjukat és azon közönyt, melylyel akár a nemzeti dicsőség, akár a haza java, vagy az ország alkotmánya stb. iránt viseltetnek: és megtalálandjuk azon ellenszenv okát, mely irányukban a nép minden rétegénél, többé kevésbé elfátyolozva nyilvánul. De hát nem túlzott-e ezen feltevés? Hiszen minden embernek van egy kitűzött czélja, melynek megvalósítására összpontosítja egyéni tevékenységét; mi volna tehát ez a zsidónál? A geschäft- és a megvagyonosodásra való minden ároni törekvés! A vagyongyűjtés? hisz ez minden józan ember polgári kötelessége és egy nemzet felvirágoztatásának feltétlen kelléke! Igaz, de csak addig, oly mérvben és oly eszközök által, melynek folytán és miatt egy család megvagyonosodása százak és ezrek jólétét meg nem semmisíti és a nemzeti tőkét meg nem támadja! Mindnyájunknak volt azonban bőséges alkalmunk meggyőződni arról, miszerint a zsidót meggazdagodhatási üzemletében sem a fentebbi tétel ben elősorolt, sem semmi tekintet a világon meg nem akadályozza; ő lavinaként halad azon irányban és jobb ügyre méltó buzgalom és ernyedetlen kitartással győz le minden akadályt útjában. Nézzünk csak meg itt, vagy amott egy községet vagy mezővárost, a hol 10-15 év előtt ínég zsidó nem volt Ott meglehetős jólétnek örvendett földmíves és polgár egyaránt, az ipar és kiskereskedés pedig kivétel nélkül a polgárság kezében vala. De mihelyt oda a szabad megtelepedhetési törvény értelmében, zsidók költözének be, nemcsak az ipar és főleg a kiskereskedés siklott ki a polgári elem kezéből, de vaskövetkezetességgél még házaik és telkeikből kiszoríttatának minden – a forgalmat csak némileg is uraló helyekről. Vagy nézzük az egyes falukban megtelepedett zsidót, csak egy bor és pálinkamérést nyithasson és 10-15 év elegendő, hogy a falu birtokosainak nagy része kipusztuljon, ezek ingó és ingatlanai az ő kezére jussanak; és ez mind oly csendben, alig észrevehetőleg történik. Csoda-e tehát, hogy mindezen, bizonyos chic kel tönkre juttatott családok keblében – a különben rá sem gondolt gyűlölet ver gyök» ret a zsidók ellen? És csoda-e, ha ezen gyűlölet, épen a fennebbi módon, ha nem is csupán a bor és pálinka, de főleg a mértéktelen kamatokra való pénzhitelezés által: a legnagyobb részben általuk kipusztított gentryre is kihat? „Vasmegyei Közlöny.” (.Vége a jövő füzetben.)

Levelezőlap. Könnyen érthető okokból, a júniusi füzet kiadásával megkéstünk, s azért ezt és a júliusi füzetet együttesen egy füzetbe foglalva küldjük szét. T. olvasóinkat ezért kegyes elnézésre kérjük.

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. augusztus VII. évfolyam

XI. füzet.

Mik a teendőink a legközelebbi jövőben? A nélkül, hogy praeoccupálni akarnánk, a szeptember végén egybegyűlendő antiszemita képviselők azon határozatainak, melyeket a pártnak a legközelebbi jövőben követendő magatartására nézve hozni fognak, csakis saját nézeteinknek adunk kifejezést pártunk legközelebbi teendői fölött. Vannak olyanok, a kik a pártunkat jó részben cserbehagyott nagy közönség ellenében repressáliát ajánlanak alkalmazni azzal, hogy pártunk „sztrájkoljon” egy vagy két évig, vagyis, mivel a publikum plus-minus cserbehagyott bennünket, hagyjuk mi is egy ideig a faképnél a publikumot. Ha jó neki a zsidójárom, ám húzza, azt: a mi fejünk ne fájjon ő érette. A mi időleges félrevonulásunkkal a zsidók szemtelensége mértani arányban növekedvén, majd pár év múlva rimánkodva jőnek az emberek, hogy vegyük fel újra az actiót a praepotens zsidóság ellen. Néhány év múlva aztán az általános politikai viszonyok is gyökeresen megváltozhatnak a mi előnyünkre, s váratlan kedvező események is jöhetnek közbe, úgy, hogy akkor képviselőházi actiónk nem lesz a falra borsóhányás, mint most körülbelül az lenne. Hát hiszen tagádhatlan dolog, hogy rút hálátlanság és elismeréshiány volt a nemzettől úgy elbánni pártunkkal, a legtöbb jelöltünkkel, mint a hogy elbánt. Mert hát ugyan melyik pártnak, melyik ellenzéki pártnak vannak nagyobb érdemei a nemzet anyagi és erkölcsi javának előmozdításában; mint épen az antiszemita pártnak? Ugyan mit tett Apponyi pártja, a mióta létezik? Meddő kritikát gyakorolt a Tiszakormány fölött, a melynek helyébe akar ülni. S mit tett 20 év óta a függetlenségi párt? Szidta a közösügyes „kaurmányt”, de egyetlenegy eszmével nem járult állapotaink javításához. S a nemzet mégis ezeknek az ellenzéki pártoknak adta a győzelmi pálmát és nem nekünk, a kik pedig rövid politikai

206

létünk óta a sikereknek egész hosszú lánczolatát bírjuk felmutatni. Mert hát ugyan kiknek köszönheti az ország, sőt Európa, hogy a zsidók által az emanczipáczió után praxisba vett pénzügyi és börzeszédelgésnek, a mely ezer meg ezer millió frtig csapolta le a keresztény népeket, — be lett az útja azontúl vágva? – Az antiszemitáknak. Kiknek köszönhető az, hogy a keresztény ember ma már kereszténynek meri nevezni magát, s büszkén annak nevezi magát, a mit a 60 as, 70-es évek alatt a „müveit” körök szegyeitek volna, – mint épen nekünk antiszemitáknak? Kiknek köszöni a papság, hogy tagjai ma Bécsnek, Budapestnek és más nagyobb városoknak az utczáin szabadon sétálhatnak a nélkül, hogy személyes insultusoknak lennének kitéve, a mint kitéve voltak az emanczipácziót követő évek alatt? – Nekünk antiszemitáknak. S ugyancsak, kiknek köszönheti a papság, hogy a zsidó hírlapok nem mernek többé czud-ar gúnyt űzni belőle és tagjaiból, a keresztény szertartásokból, s hogy általában a papságnak a zsidósajtó által megrendítve volt tekintélye visszaállítva lett, sőt ma úgyszólván népszerűségnek örvend? – Nekünk köszönheti antiszemitáknak. Kiknek köszöni a magyar nép, hogy a zsidók felszabadításával egyidejűleg felszabadított uzsora ismét megfékeztetett, s ezzel millió és millió forintok megmaradtak a keresztény-magyar emberek zsebében? – Nem-e nekünk antiszemitáknak? Kiknek köszöni lételét ezer meg ezer keresztény üzletember, a kiknek üzleteit csak azért, mert keresztény emberekéi, – a keresztény közönség ma inkább látogatja, mint a zsidókéit, s a kiket antiszemitizmus nélkül a zsidó üzletemberek összejátszó versenye már rég megbuktatott volna? – Nem-e nekünk antiszemitáknak? Kiknek köszöni a nemzet, hogy a zsidók által űzött részletjegy (Ratenbrief) szédelgéstől annyira-mennyire megmentve lett; – hogy a borhamisítás ellen kormány és törvényhozás komolyan fellépni készül; – hogy a regale kilátásban levő megváltásával a zsidók aranybányája: a korcsma ki fog ragadtatni kezeikből? – Nem-e nekünk antiszemitáknak? Kiknek köszönheti a keresztény-magyar társadalom, hogy a zsidóházassági törvényjavaslat megbukott? Nem-e az általunk az országban támasztott s élesztett antiszemitikus mozgalomnak?

207

S még ez nem minden. – Kiknek köszönheti Magyarország, hogy ma már legalább is 2-3 zsidó miniszterünk nincs, s hogy a képviselőház legalább is egy negyedrészben nem áll zsidó tagokból? – Nekünk antiszemitáknak. Melyik az a magyar ellenzéki parlamenti párt, a mely a mi politikai s erkölcsi sikereinknek csak egy század vagy ezredrészét is felmutatni képes lenne? – Olyan nincs. És mégis – a helyett, hogy megszaporodva küldött volna a nemzet bennünket a képviselőházba, – megfogyva térünk oda vissza; a helyett, hogy az eszközöket a kezünkbe adná, például sajtónk hathatós támogatásával, sajtónkat tengődni, munkásait elcsenevészni hagyja, a kiknek egyike, a lánglelkű Balázs Sándor a nemzet hálátlansága fölött, e hó elején a méregpohárban keresett vigaszt. Ily viszonyok közt az időleges passivitás politikája teljesen indokoltnak s opportunus dolognak is tűnnék fel, főleg ha számításba vesszük még azt is, hogy a mi időleges félrevonulásunk a parlamenti dynamikán is változást fogna előidézni, a mi pártunk parlamenti létezése és működése az évek során át, akaratunkon kívül, bizonyos megkövesedett hatalmi viszonyokat teremtvén ott meg, a mely hatalmi viszonyok, mihelyt mi a parlamentben hallhatók nem leszünk, katastrophaszerűleg megváltozni fognak és pedig a mi előnyünkre is. S épen ezért ezt a pontot, nyilvánvaló okokból, ma bővebben nem is fejtegetjük. A kik azonban mélyebben ismerik parlamenti pártviszonyainkat, érteni fognak bennünket. Majd annak idején emlékeztetni fogjuk olvasóinkat ezen most leirt sorainkra. Tehát ismételjük, az antiszemita pártnak, taktikai szempontból való időleges passivitása, a mai viszonyok közt nemcsak teljesen indokolt, de opportunus is lenne. Mindazonáltal mi mégsem lehetünk a passivitás szószólói. Nem pedig azért, mert, ha a nemzetnek irányunkban közönyös vagy magát épen ellenségesnek kimutatott része iránt fel is lennénk mentve minden további kötelességtől, nem vagyunk felmentve a nemzet azon része iránt, a mely bennünket vállaira emelt s az ország tanácsába küldött, vagy más utakon részesít támogatásában, s nem vagyunk felmentve saját lelkiismeretünk által, a mely parancsolólag követeli tőlünk, mint az elv embereitől, hogy elveinket minden utón módon, minden helyen és minden alkalommal érvényesíteni törekedjünk. Mi tehát ezentúl is meg fogjuk tenni kötelességünket. Parlamenti taktikánkon azonban változtatnunk kell, mert a

208

múlt országgyűlésen pártunk által követett taktika száz és egy ok miatt az új országgyűlésen még kevésbé vezetne czélhoz, mint a múlt országgyűlésen. Ezt a taktikát fő vonásaiban megállapítani, az antiszemitapárt, vagy ha úgy tetszik, néppárt képviselői, szeptember végén tartandó értekezleteiken fogják megállapítani. Legközelebbi teendőink között azonban nem hagyhatjuk említés nélkül a szövetkezeti ügy felkarolását, a melyet a választások előtt kiadott programmunkban is ígértünk választóinknak. Tág s üdvös tér nyílik itt előttünk a csöndes és közhasznú munkálkodásra. Épen a mi népünk, az antiszemita érzelmű nép legfogékonyabb a szolidaritás, az együvétartozás, az érdekközösség eszméjét kifejezésre juttató szövetkezeti ügy iránt, s azért eddig épen a mi népünket, a mi jelszavainkkal vették e tekintetben kezük ügyébe olyanok, a kik itt Budapesten aztán megtagadnak bennünket, megtagadják az antiszemitizmust, a mely által ültetett fa lombjain legelésznek pedig. Ez egy oly anomália, a melyen segítenünk kell, ha azt nem akarjuk, hogy a gyékényt végleg kirántsák ezen legravaszabb ellenfeleink alólunk. Ε tekintetben kétféle irányban kell haladnunk: a hitel-, fogyasztási-, közös eladási stb. szövetkezetek hálózatának lé tesitése, és másfelől a magyar földbirtok védelme irányában. Mik e tekintetben nézeteink, mikép véljük mi e kitűzendő feladatainkat megoldhatóknak, – arról majd legközelebbi füzetünkben. Majd meglátjuk, hogy azokhoz az urakhoz, a kik bölcsebbek akarva lenni az antiszemita képviselőknél, folyton azt tanácsolgatják nekik, hogy „ne csak mindig a zsidót szidják, hanem tegyenek is valami positiv dolgot”, mondjuk, majd meglátjuk, lesz-e szerencsénk ezekhez a tisztelt urakhoz, ezen általunk kijelölt, nagyon is kézzel foghatólag positiv működési téren?

A zsidóság merész tervei a választások után. Az antiszemita pártok jelöltjei nagy részének sikeres le veretése fölött természetesen nemcsak nagy az öröm Izraelben, hanem a zsidó urak azt hiszik, hogy most már nincs semmi fék, a mely szemtelenségeiknek útját állana; azt hiszik,

209

hogy most már szabad a vásár nekik. S bizony, sajnos, a zsidó urak nem is számítanak egészen rosszul. Lássák most aztán a történendőket azok, a kiknek közönyös magatartása vagy épen irányunkban tanúsított ellenséges magaviselete okozta azt, hogy mi nemcsak hogy megszaporodva nem, de ellenkezőleg megfogyva jöttünk ki a választási urnából. A választások lezajlása után a zsidó lapok első rohama a kath. papság ellen s névszerint a herczegprímás ellen lett intézve, a kiről széltiben híresztelték, hogy az antiszemita jelöltek iránt tanúsított rokonszenve miatt Ő Felsége ad audiendum verbum regium fogja őt idézni. Persze a sajtó Kóbik azt szerették volna, ha a herczegprímás is olyan Haynald-féle zsidóbarát pásztorleveleket adott volna ki ellenünk.*) A katholikus alpapság hazafias részének sok kerületben kétségkívül nagy érdemei vannak ügyünk iránt, s megválasztott képviselőink legtöbbje hálásan emlékezik meg kerülete derék papságáról, a mely valódi apostoli buzgalmat fejtett ki igaz ügyünk győzelemre juttatásában; – de az ország túlnyomó részében a papság teljesen közönyösen viselte magát irányunkban, sőt több helyen, például Zalamegyében, hogy három kerületben megbuktunk, egyenesen az ottani kath. papság ellenséges magatartásának tulajdonítandó. Hogy e helyeken a papság mily rosszul fogja fel feladatát és helyzetét, arra nézve legeklatánsabb példa Szemnecz Emil esete, a ki tudvalevőleg a képviselőházban a keresztény, sőt a specifikus katholikus érdekekért egyenesen exponálta magát. S mi lett ezért Szemnecz Emil jutalma? Az, hogy a választásánál, egy káplánt kivéve, az egész papság vagy közönyös volt, vagy egyenesen ellene dolgozott. Már most tessék ezen tényből az olvasónak magának levonni a nyilvánvaló következtetéseket. No, hanem most majd gyönyörködhetik a saját müvében a papságnak ezen kormánypárti sakterbarát része. A jutalommal kortesszolgálataiért” már készen van a kormány és a zsidóság. Ugyanis, amint a lapok nemrégiben jelezték, a kormány már elkészítette a kötelező polgári házasságról szóló törvényja*) Nem tudjuk való-e, de a „Monatsblätter zur Belehrung über das Judenthum” Majna melletti Frankfurtban megjelenő zsidólap azt állítja, hogy Rónay Jáczint püspök, nevelő az osztrák magyar uralkodóháznál, legújabban kiadott „Napló”-jában az antiszemitizmust „korunk legújabb pestiséinek nevezi. Ha ez csakugyan való, úgy lásd a pendant-t ehhez „Rothschild Nathaniel báró és Károly Lajos főherczeg” czímű alább közölt czikkünkben.

210

vaslatot, a mely már a legközelebbi ülésszakon tárgyalás alá kerül, s a kormánypárti zsidóbarát papság egyenes közreműködésével megválasztott mameluk, nemkülönben a szinte nagyon portált habaréki, no meg a függetlenségi párti képviselők által csak úgy durrog, úgy meg fog szavaztatni. Mi antiszemita képviselők pedig hiába fognánk dikcziózni a kormány e javaslata ellen is, bármenynyire óhajtanák is majd ezt azok a zsidóbarát főtisztelendő, nagyságos és méltóságos, esetleg excellencziás urak, a kiknek a lelkén is szárad, hogy a mi jelöltjeink nagy része elbukott. Pedig hát az egyházra s általában a kereszténységre nézve – a mi viszonyaink között – igen veszélyes csapás lesz a kötelező polgári házasság behozatala. Ha ez törvénynyé válik, a szolgabíró és illetve a polgármester előtt köttetnek a jogérvényes házasságok, nem pedig a pap előtt, a ki ekként elveszti a stólát azon esetekben, ha a papi áldást nem kérik a házasulandók, a mi minden esetre úgy lesz legalább akkor, ha a házasulandók egyike zsidó lesz, a kire keresztény pap nem is adhatja áldását. Egyátalán pedig az anyakönyvvezetés teljesen kivétetni fog a papság kezéből, s a polgári hivatalnokokra bízatik. A születendő gyermekeket is majd a szolgabíró és polgármester írja be az anyakönyvbe, s elesvén a keresztelési kényszer, azonkívül, hogy a papság, – természetesen itt is nemcsak a katholikus és görög keleti, hanem az ellenünk, kevés dicséretes kivétellel, mindenütt ellenséges érzületet tanúsított protestáns papság is – ez által is veszít jövedelmeiből, – támadni fog nálunk is egy kereszteletlen s így vallástalan népréteg, úgy a mint ez már Németországban is van, amint e fölött Stocker, a német császár udvari papja nem győz eleget panaszkodni: s ezzel támadni fog egy, a zsidósággal egy követ fújó kereszteletlen népréteg, a melynek semmi köze se fog lenni a keresztény paphoz. – Kell ez önöknek, sak terbarát főtisztelendő, tiszteletes, nagytiszteletű, nagyságos, méltóságos stb. urak? – Ám csak tessék majd megenni a maguk főztét. Mi antiszemiták, ha akarnánk is, nem fogjuk részükre csekély számunk mellett kikaparhatni a gesztenyét a tűzből. Ezen megjegyzéseink szóltak a zsidóbarát papoknak; most szavunk van a zsidóbarát földbirtokosokhoz, a kik a „socialista, kommunista, nihilista” antiszemita jelöltek ellen oly derekasan és sikeresen fenekedtek, és szavunk van a borért, pálinkáért, s néhány fillérért magukat az ördögnek, akarjuk

211

mondani a zsidóbarát jelölteknek eladott földmíves gazdákhoz. Tudják önök, tisztelt atyafiak, tekintetes, nagyságos sfcb. urak, mit tervel az önök földbirtoka ellen a zsidóság? Kevéssel ezelőtt a „Pester Lloyd”-ban és az „Egyetértés”-ben czikkek jelentek meg, a melyek George Henry nevű amerikai socialista írónak a theoriáját igen helyeslőleg kommentálták, s úgy látszik, Magyarországon is alkalmaztatni szeretnék, mert már csinálják mellette a hangulatot. S mit akar George Henry socialista iró? Semmi mást, mint hogy az állam sajátítsa ki as összes földbirtokot a tulajdonosoktól, s adja egyeseknek haszonbérbe! Persze ez által expropriáltatnék az egész magyar földbirtokos osztály, s birtokait aztán a liczitáczión a legtöbbet ígérő zsidók vennék ki az államtól haszonbérbe. Mi magyar földbirtokosok aztán a birtokunkért kezünkbe nyomott s a Rothschildok által a börzén árfolyamukban levert papirosokkal a kezünkben majd beállhatunk a zsidó haszonbérlők sáfárjainak, vagy, ha papírjainknak hamarosan a nyakára hágtunk, béreseinek, avagy, ha se zsidók sáfárjai, se zsidók béresei lenni nem akarunk, egész nemzetestül kivándorolhatunk Amerikába vagy Afrikába, Kongó ország tájára, s ott alapithatjuk meg az új Magyarországot. Az ó Magyarország persze lesz Judaea, az ő zsidó állami haszonbérlőivel, s ezzel a zsidóság egy kardcsapás nélkül meghódította ezt a földet, a mely urának egy ezredéven át a magyart ismerte. De hát, vethetné ellen valaki, – ez a „bolond” terve a zsidóknak csak nem sikerül. Nem-e?! Először is ez a terv a mai elzsidósodott viszonyaink között még olyan „bolond” se, mint „bolond”-nak lett volna mondható az ember, a ki 1867-ben a zsidó emanczipáczió behozatalakor megjósolta volna, hogy 20 év múlva, vagyis 1887-ben tényleg már nem a magyar nemzet, hanem a zsidó nemzet fog uralkodni ebben az országban Másodszor pedig, ha Rothschild akarja az új honfoglalás e módját alkalmaztatni, a Tisza-kormány s pártja és zsidóbarát ellenzékünk meg is fogja azt neki szavazni. Napjainkban nincs semmi lehetetlenség, mihelyt azt a zsidóság akarja. A zsidóság akarata ellen gát, sikeres gát, egyedül a megszaporodott antiszemitapárt lett volna. Tetszett minket önöknek tisztelt zsidótalpnyaló atyafiak, tekintetes, nagyságos, méltóságos stb. urak, mint a „társadalmi rend ellenségeit” kibuktatni a kerületekben, egyék meg most majd azt, a mit a zsidók önöknek, önök maguknak főztek. Mi önöknek, bár mint sóvárogjanak is majd utánna, nem fogjuk a gesztenyét a tűzből

212

kikaparni, még ha tehetnénk is, a mit pedig megcsappant számarányunknál fogva, nem is fogunk tehetni. Egyébiránt, ha a George Henry socialista s amint látszik kommunista íróba szerelmes zsidaink, a kik mindamellett az önök zöld fogalmai szerint „a társadalmi rend barátai” – egyelőre tán nem is tartják opportunusnak a földbirtok állami kisajátítását keresztül vitetni, s ebből zsidó állami bérleteket csinálni, – a mai földbirtokosok a nyomasztó adóterhek mellett tényleg úgyis csak haszonbérlői az államnak, s a deficzit megszüntetésére czélzandó s Rothschildnak tetsző új adótörvények, mellett még inkább azok lesznek; a magyar földbirtokosokat, földmíveseket pedig a zsidók most is javában expropriálják. Ha önöknek tisztelt zsidótalpnyaló atyafiak, tekintetes, nagyságos, méltóságos stb. urak, tetszik ez az állapot, aminthogy tetszik, megmutatták a lefolyt választásoknál, – ám jó. Mindenki a maga bőrét viszi a vásárra, ki egy pár liter borért és egy porczió pecsenyéért, ki öt tíz forintért, ki egy czímért vagy rendjelért, ki többért, – már t. i. a ki hogy taksálja a maga bőrét. Hanem aztán, ha a kormány és a zsidóság majd szíjat hasít az Önök 5-10 forintos kóser bőréből, vagy pláne azt le is nyúzza, – hiába fognak önök sóvárogni az után, hogy mi antiszemiták jöjjünk az önök segítségére. Mi miattunk kormány és zsidóság bízvást szíjat hasíthat az önök kóser bőréből vagy akár le is nyúzhatja azt, a mire önök a választásoknál követett magatartásukkal derekasan rá is szolgáltak.

Zsidószagú alkotmányosság. Mikép lehető a mai zsidó uralom? Ha még kétségben volt valaki a fölött, hogy ez az egész mai ügynevezett alkotmányosság nem egyéb hazugságnál s csalásnál, és valóságban nem egyéb zsidó tőkések és ezek ruháiba kapaszkodott zsidó tányérnyalók urnaimánál: hát azt a múlt júniusban lezajlott választások kijózaníthatták kétségéből. Rég lehet itt-ott a nép közt hallani, hogy kormánypárti, függetlenségi, mérsékelt ellenzéki mind egy kutya, egyik olyan mint a másik; de a ki még· kételkedett a felett, hogy e pártok mind egv gyékényen árulnak, s nagyhangú jelszavaik nem egyebek népbolondításnál: hát azt is meggyőzhették a választás eseményei. Kitűnt a választásnál szemmel láthatóan, hogy kormánypárt,

213

függetlenségi párt és mérsékelt ellenzék közt épen semmi különbség sincs. Csak a jelszavak különbözők. Egyik kifordított bundát visel, a másik befordítottat, de belül ugyanaz az ember, egyik olyan zsidó eszköz, mint a másik. A választásnál tulajdonkép csak kétféle párt volt: a háromegy zsidópárt és a zsidóellenes antiszemitapárt. Kormánypárt, függetlenségi párt, mérsékelt ellenzék és a zsidóság egyesült, hogy az antiszemitákat megtörje. Részben sikerült is nekik. Most már Magyarország 5 esztendőre ismét ki van szolgáltatva korlátlanul a zsidóknak. Nem is szégyen többé a vesztegetés, itatás, erőszakoskodás; ez mind jogos, nyíltan használt fegyver. De mikép lehető a zsidó rémuralom, mely mind e dolgokat elköveti? Csodálkozol ezen becsületes magyarom? Megfoghatatlan előtted, hogy mikép nem látnak be tanult, okos, lángeszű keresztény emberek oly dolgokat, miket az utolsó gatyás kanász is belát? Álmélkodol, hogyan lehet a finom ízlésű, nemes lelki alappal biró keresztény intelligenczia*) ennyire szerelmes, a testben, lélekben egyiránt utálatos, visszataszító, minden lelki aljassággal, jellemtelenséggel, hitványsággal, gazsággal, pimaszsággal, orczátlansággal, butasággal, förtelmességgel szaturált zsidóba? Nos hát íme olvasd e csodálatos jelenségnek titkát Oly egyszerű, hogy szinte kezeddel foghatod; s ha elolvastad, azon fogsz csudálkozni, hogyan álmélkodhattál olyasmin, a minek oka, magyarázata ily közel feküdt, a mi ily természetes. X. úr képviselő, de egyszersmind egy nagy banknak ügyvéde. A képviselőség után húz X. úr évente 2000 frtnyi fizetést, 5 éven keresztül tehát húz összesen 10,000 frtot. X. úrnak pedig kerül a képviselőség megszerzése 15 usque 20 ezer forintjába. Hát azt kérdezed magyarom, hogy X. úr megbolondult-e, hogy kiad 20,000 forintot 10,000 forintért? Felelet: X. úr épen nem bolondult meg, sőt nagyon is okosan számit. Mert X. úr nem lehetne annak a nagy banknak (a melyben pedig zsidók uralkodnak.) ügyvéde, ha nem lenne képviselő. Mert a zsidók használhatnák őt úgy is mint okos embert, de még inkább használhatják, ha egyszersmind képviselő. X. urnák pedig a bank-ügyvédség hoz évente 20,000 frt jövedelmet. A kéz *) Nem egészen, mert vannak kerületek, nánási, tapolczai stb., a hol az intelligenczia tünk van. – Szerk.

például a rumi, szempczi túlnyomó többsége mellet-

214

kezet mos elve tehát világos. X. úr harczol az országgyűlésen keményen, és őrködik, hogy olyan törvény ne hozassék, a mely a zsidók szabad nyúzási privilégiumát Magyarországon csorbítaná. S ezen nagy szolgálatért aztán X. úr évi 20,000 forinttal részesül a konczból, a szabadság, alkotmányosság és jogegyenlőség nevében. De X. urat talán kárhoztatod magyarom e tettéért? Ne kárhoztasd, mert ártatlan. Ép oly ártatlan, mint a Duna egy cseppje abban, hogy lefelé folyik és nem fölfelé. Egy csepp nem úszhat a többi ellen; magával sodorja a többi. X. úr hazaárulásáért nem ő, hanem a ti egész buta társadalmatok a felelős. Íme X. úr története. Végezte az iskolákat mint lángeszű és lánglelkű ifjú. Szíve ép úgy telve volt haza- és emberiség-szeretettel, mint feje életrevaló eszmékkel. Ügyvédi irodát nyitott s megnősült. Szebbnél szebb, okos, eleven gyermekekkel áldotta meg az ég. Esze csakhamar kitűnt mint ügyvédé, hírlapíróé és szónoké. Ezek után a nagy banknak választatott ügyvédévé egyfelől, másfelől képviselővé léptettetett fel. Azt mondták neki: oly szép tehetségnek tér kell, hol a haza s emberiség javára érvényesülhessen. Úgy gondolta ő is. Mikor képviselővé lett, csakhamar – mint okos ember – kezdett a kulisszák mögött történőkről fogalommal bírni. Nagy méltatlankodás töltötte be lelkét, s egy pár éles mondatot talált kiszalasztani a száján. Ε pár mondat után pedig csodálkozva tapasztalta, hogy összes barátai egyszerre meghűltek s kerülik mint a rühes állatot. Egy azonban akadt, ki félre vonta s elmondá, hogy különben igen helyes szavai félreértést szültek, azokat tehát legközelebb helyrehoznia és hasonlóktól ezutánra őrizkednie kell; mert különben állása a banknál lejárt, de még képviselőségébe is beleütött a guta, mert a mai corrumpált korban – sajnos – pénz nélkül nincs képviselőség. X. úr eleinte keményen debattalt, beszélt elvszilárdságról, becsületről, el nem adó jellemről és a többi ilyen a forgalomból kiment régi dolgokról; de aztán meggondolta a dolgot A mai drága világban ahhoz, hogy valaki tisztességes úri életet folytasson, de meg nagyreményű fiakat taníttasson, neje, leányai szalonképesek legyenek s ez utóbbiak tisztességes kiházasíthatása lehető legyen, minimum kell 20,000 frt évi jövedelem; ha pedig X. úr csupán ügyvédségre lesz utalva, kereshet évente maximum 2000 frtot, de úgy lehet 200 frtot sem, mert mint kegyvesztett a hatalmasok bosszújának lesz czéltárgya. X. úrban az apa és férj kemény tusákat vívott a hazafival és

215

becsületes emberrel. Csak ne lettek volna oly szép, kedves, szeretetreméltó, oly sokat ígérő gyermekei! S aztán megkönnyítik a határozást X. úrnak a szemei előtt lefolyó példák. Leálczázom őket – gondola sokszor, – de látta aztán, mi történik az oly leálczázni akarókkal. Leálczázását hírlapban el nem mondhatja, mert nem veszi fel egy is; nem a képviselőházban, mert oda csak pénzzel lehet bejutni; legfellebb az utczán kiabálhatná el, de azzal meg csak azt nyerné, hogy valamelyik „Mihaszna” bekísérné mint részeg csavargót, vagy bolondok házába vinnék mint megháborodottat. S másnap újságok és régi barátok sajnálkoznának, hogy a szegény X., ki egykor oly sokat ígérőleg emelkedett, hova sülylyedett „bizonyos gyarlóságok”, „rosz szenvedélyek” miatt, miket lefátyolozni tiltja az iránta való szánalom, gyöngédség, humanismus És aztán láthatta, hogy ha még elmondhatná is azt a leálczázást a nyilvánosság bármely fórumán, hogyan botránkoznak meg tettén mindenütt, hogyan torkolják le, hogyan gyanúsítják, rágalmazzák, mikép tiporják le becsületét és anyagi existencziáját, hogyan válik a társadalom száműzöttjévé, melyről „tisztességes” körökben még beszélni is szégyen, s meghalhat aztán gyalázat sarával tetőtől talpig berútítva, megvetve, megbecstelenítve éhen a szemétdombon családjával együtt. És mindezt X. úr gyakorlati példákból láthatja saját szemeivel. Ha egy csepp esze van, láthatja, hogy ma csakis az „urak” a „becsületes”, „tisztességes” emberek; a szegény ember pedig nemcsak „csőcselék”, „csirkefogó”, „csavargó”, „elzüllött existenczia”, hanem valójában nem is ember; „úr” pedig csakis az lehet, a ki szolgál a hatalmasoknak. A ki a hatalmasokkal ujjat húzni mer ma, az holnap már nemcsak szegény ember, hanem becsületvesztett ember és meghalt ember is. És sorsát osztják neje, gyermekei. Nos csodálkozhatik-e valaki, hogy X. úr néhány álmatlan éj után megtört és a kényszerűség előtt meghajolt? De nem akart többé képviselőül föllépni; hanem értésére adták barátságosan, hogy muszáj, mert „az olyan fényes tehetség számára tér kell, hogy magát az emberiség s a nemzet javára hasznosíthassa.” És így maradt meg X. úr „tisztességes”, „becsületes” embernek, képviselőnek és bankügyvédnek. Pályáján mind több kitüntetés s mind több haszon vár reá. Végre beleszokik sorsába, s csalokokkal megnyugtatja lelkiismertét, s utoljára, a mit annyiszor beszél, a minek bizonyításán esze annyi okot, érvet felkutat, utoljára azt ő maga is elhiszi, hogy a zsidóság a haza áldása s ő maga a legérdemesebb hazafi.

216

Csodálkoztok-e hát még, miért bálványozza a zsidót oly nagyon az intelligenczia, hogy azok sérelmét a saját sérelmének tekinti, s azok szabad nyúzását a saját „tisztességének”, „becsületének” mondja? S csodálkoztok-e még, hogy a választásokon megkisebbült az antiszemita párt? Nyíri Elek.

A porosz „Kreuzzeitung” a magyarországi képviselőválasztásokról. Hogy a zsidóktól független németországi sajtó mikép itél Tiszának az antiszemiták ellen viselt választási hadjáratáról, arra nézve érdekes adatul szolgál a német birodalom legnagyobb konzervativpárti lapjának a „Neue preussische (Kreuz-) Zeitung”nak július 3-ki számában foglalt vezérczikke, a mely következőleg szól: „Tisza úr olyan ember, a ki a túlművelődésnek és a félbarbárságnak minden eszközeit egyenlő ügyességgel tudja kezelni, s á kire nézve se az egyik, se a másik irányban nem léteznek skrupulusok. Azért' egyenlő kíméletlenséggel használta a legutóbbi választásoknál a pénzt és a lőfegyvert, a szerint, a mint a választók természete épen magával hozta. A hol ugyanis, amint ez magyar lapok tudósításai szerint számtalan esetben megtörtént, a választók formaszerint tolongtak, szavazataik árát zsebrevágni, kész örömest fizették ezt nekik; míg az antiszemita földmíves választókat a zsandárok gyorstüze megtanította arra,, hogy egy oly mélyen eladósodott ország, mint Magyarország, nincs abban a helyzetben, hogy a zsidóellenes érzelmeket kifejezésre juttathassa. A pénz és a gyorstüzelés megtették kötelességüket; azonban senki se ringatja magát csalódásban az iránt, hogy ezek az eszközök egy gyenge kézben borzasztóan ellene fordulnának annak a rendszernek, a mely azokat most oly hatásosan tudja használni. Nagy gondot okoz a magyar államférfiaknak különösen az antiszemitizmus, mert ez egyenesen magában a magyar néptörzsben bírja támaszát, a melylyel nem szabad elrontani a dolgot, mert az a tulajdonképeni képviselője a magyar állameszmének. Más oldalról meg a zsidó nagy tőkepénzesség által látják szorongatva magukat, a melynek teljesen a kezében van pénzügyileg Magyarország és a mely kérlelhetlenül követeli a kormánytól, hogy az antiszemitizmus tűzzel-vassal üldöztessék. Egyelőre a nagy tőkepénzesség a kormány tanácsában dönt; az ő tiszteletére lett egy csomó antiszemita földműves agyonlőve. Tisza úr azonban nagyon is jól tudja, hogy maga az antiszemitizmus, távol attól, hogy halálra sújtva lenne, inkább gyors terjedésben van, a mely tényt még a bécsi zsidó sajtó is beismeri. Hogy az antiszemitizmus parlamentáris képviselete, köszönet a véres erőszaknak, a melyet ellene alkalmaztak, egy bizonyos veszteséget szenvedett, minden körülmények között rossz vigasztalásnak tűnik fel. A gyökér, a melyből táplálékát veszi, megmaradt. Az országnak a zsidók által való borzalmas kiuzsorálásán az által semmit sem lett segítve, hogy a

217 nyomorba taszított földművesek kétségbeesett panaszaira a „tüzet!” vezényszóval felelnek. Ebből a sárkány vetésből inkább egy vész fog támadni, a melynek nagyságát ma még az emberek alig birják sejteni. Hogy Magyarország zsidó hitelezői, vagyonukat még jó, idején biztonságba fogják tudni helyezni, azon nem kételkedünk. Ő előttük tehát igen közönyös dolog is lehet az. mely irányban fognak tovább fejlődni Transleithánia benső ügyei; a magyar államférfiakhoz azonban alig lenne illő dolog, hasonlóan gondolkodni, s mi meg vagyunk győződve, hogy ők ezt alig is teszik. (Dehogy nem! Hátuk mögött állanak elzsidósodott szabadkőműveseink, a kik fejükbe verték már a zsidóbarát „meggyőződést,” – Szerk) Annál súlyosabban nehezedik reájuk az ország jövőjének a gondja, (Törődnek is kormányférfiaink az ország „jövőjével”; ők és mamelukjaik csak mától holnapra gondolkodnak. – Szerk.) míg a nyilvánosság előtt minden győzelmi fényben ragyog. Nemcsak az uralkodó rendszer ellenesei azok, a kik ilynemű elméi-” kedóseket eresztenek meg; jóakaró oldalról is gyakran hallani hasonló nézeteket, noha ez az Ítélet könnyen érthetőleg más alakba van is öltöztetve; hogy a bécsi liberális sajtótól nem várhatni, kritikát a magyarországi zsidó gazdálkodás fölött, az magától értetik. Ennek a sajtónak az álláspontjáról az antiszemitizmus egy képtelenség, a melyre nézve égen-földön hiába keres az ember magyarázatot. Azonban magát azt a tényt, hogy az antiszemitizmus nemcsak fenáll, hanem növekedik is, amint mondtuk, nem tagadják többé, s ebből a dolog lényegére nézve oly e:ybehangzás van antiszemiták és philoszemiták között, a melynél teljesebbet nem is kell kívánni.”

Rothschild Nathaniel báró és Károly Lajos főherczeg. A „ Wiener Tagblatt”, f. é. július 24-ki számában, nevek említése nélkül „Virágbáró” czím alatt egy érdekes czikket hozott, a melyből átvesszük a következőket: „Bécs mellett, egy gyönyörű fekvésű völgyben, egy dúsgazdag bárónak, egy milliomosnak pompás villája van, egy még pompásabb parkkal és virágos kerttel. Az utóbbiban a virágbáró az exotikus virágoknak a legritkább és a leggyönyörűbb példányait ápolja, a melyekre oly szigorúan féltékeny, hogy kertészeinek a legszigorúbban megtiltotta a kertjébe vagy üvegházaiba bárkit is beereszteni. Hogy minő gyönyörű és nagyértékű virágpéldányok pompáznak abban a kertben, bizonyítja az a körülmény is, hogy, noha a báró a kiállításokra mindig csak a kiselejtezett példányokat küldötte, ezek mégis mindig az első díjat nyerték. Történt azonban, hogy a milliomosnak egyik szomszédja, egy előkelő, magas állású úr, a ki előtt a legnagyobb uraknak a kertjei és kastélyaiakadálytalanul megnyílnak, egyszer a mellett a szigorúan őrizett kert mellett elment, s mivel ez véletlenül nyitva volt, kíváncsiságból bement, hogy megnézze a kert virágültetményeit. Az ép jelenvolt kertész a magas állású urat ugyan nem akarta beereszteni, de minekutánna ez a nevét megmondta, a kertész hódolatteljes készséggel körülvezette őt a

218 kertben s mindent megmutogatott neki. Másnap azonban, mikor a „virágbáró” megtudta, hogy az általa oly féltékenyen őrizett virágparadicsomba egy „idegen” szem is betekintett, végtelen dühbe jött, kertészét rögtön elbocsátotta, és még a magas állású úr kifejezett óhajtására se volt hajlandó őt szolgálatába visszavenni. Erre a lapok azt a hírt hozták, hogy a bécsi Rothschild legközelebb Parisba fog áttelepedni, a mely elhatározás a fentebbi történettel állítólag a legszorosabb összefüggésben van.” Így a „Wiener Tagblatt.” A „Westung. Grenzbote” pedig július 27-ki számában a következő bécsi, eredeti tudósítást hozta: „Bécs, július 25. – Bizonyára olvasta ön a „Wiener Tagblatt” 24-ki számát és abban a „Virágbáró”-ról írt czikket Mivel úgy hiszem, hogy ön nincs egészen beavatva a bécsi zsidó ügyek mysteriumaiba, közlök önnel egyet-mást. Az eset Reichenau-ban játszódott le, ő cs. és kir. fensége Károly Lajos főherczegnek, a császár-király fivérének nyári tartózkodási helyén. A főherczeg villája mellett Schönerer lovagnak nagy kiterjedésű földjei voltak, a melyekhez Rothschild báró igen szeretett volna hozzájutni, természetesen azért, hogy a főherczegnek a villája mellett pöffeszkedhessek; néhány évvel ezelőtt tehát közvetítők által megvétette a birtokot, s mikor már az övé volt, (Schönerer nem tudta, hogy Rothschild a vevő,) azonnal egy pompás villát rendezett ott be egy szép nagy kerttel. A ki uralkodónk fivérének egyszerű, mesterkéletlen természetét ismeri, nem fog csudálkozni azon, hogy ő szintoly egyszerűen mint ízlésteljesen rendeztette be a saját villáját és kertjét. Rothschild mint a világ pénzügyi ura, természetesen kellett, hogy nagyobbá adja a dolgot, berendezett ott egy parkot a legritkább virágokból; ott aztán terpeszkedett; megtiltotta azonban kertészeinek elbocsátás terhe alatt, az ő Tuskulumába bárkit is beereszteni. Mindenesetre értesülhetett erről Rothschild magasrangú szomszédja is, és egy szép napon, mikor a kert épen nyitva volt, bement oda. Két héttel ezelőtt aztán a Scharf-féle „Sonn- und Montagszeitung”ban az a hír merült fel, hogy Rothschild Parisba megy vagy telepszik le; minden zsidó lap tagadta ezt; Scharf 8 nap múlva ismételte a hírt, a melyet most a „ Wiener Tagblatt” is megerősít. Persze konokul hallgatnak a többi zsidó lapok, hisz az ő elvbarátukról, a hatalmas Rothschildról van a szó. Már az időben, t i. két héttel ezelőtt értésére adatott Rothschildnak, hogy tanácsos lesz elutaznia, a zsidóhatalom azonban nagy, s kiegyenlíteni akarták a dolgot; de azon erős kifejezések, melyeket Rothschild harmadik személyek jelenlétében használt, sokkal inkább elmérgesítették a dolgot, semhogy el lehetett volna simítani az ügyet s most már csak rövid idő kérdése,, hogy megvalósul az a hatalmi szó: „Rothschild ment.” Ez a pöffeszkedő zsidó végre valahára a maga csapdájában fogta meg magát; föllépése az idei virágkorzón, a hol az általános rendelet ellenére, mely szerint senkinek se volt szabad a harmadik kávéháznál a Práterben behajtatni, mégis behajtatott, holott a tilalmat minden mágnás gavallér respektálta, – általános felháborodást keltett. Behajtatott biz ő a kocsijával, daczára a rendőri tilalomnak, sőt a rendőrbiztos, a ki ott állt, még szalutált is neki s hagyta őt tova hajtatni. Végre valahára valamennyi társadalmi kör be fogja látni, mit akarnak Rothschild és társai; csakhogy most még nem akarnak ezek

219 ellen az urak ellen fellépni, nehogy az antiszemitáknak anyagot nyújtsanak a szóbeszédre; azonban a mi ma még nincs, meglesz holnap.” Ugyané tárgyra vonatkozólag, a prágai „Politik” f. hó 5-ki számában „Rothschild úr virágai” czím alatt a következő közleményt hozza: „Báró Rothschild Nathaniel, a társadalmi köreink „Natty báró”-ja, s ugyanazoknak „enfant gâté”-ja, szenvedélyes virágkedvelő s virágtermelő. Valamint az atyjáról reá maradt schillersdorfi uradalomban (porosz Sziléziában), mint Enzesfelden s egyéb birtokain pompás üvegházai és virágültetvényei vannak, a melyekért neki semmi kiadás nem nagy. Ezek a virágültetvények hívatlan szemek elől szorosan el vannak vonva, mert hát a báró nem akarja, hogy valaki lássa az ő virágait. Valaminthogy meg van neki a maga saját házi zenekara, a mely csakis egyedül ő előtte játszik, úgy azt akarja, hogy a virágok is csak neki illatozzanak. A nemes bárónak a virágait tehát emberei épen úgy őrzik, mint egy keleti háremben a szép nőket. Minap aztán ő császári és kir. fensége Károly Lajos főherczeg meg akarta nézni a Nathaniel báró ültetvényeit. A kertész természetesen beeresztette a főherczeget, mert abból a nézetből indulhatott ki, hogy a császár-király fivére előtt még egy Rothschildnak ajtai is nyitva állanak. Báró Rothschild amint meghallotta, hogy a kertész egy idegennek megmutatta az ő virágait, e fölött olyan dühbe jött, hogy a szegény embert nyomban elkergette A kenyerevesztett ember erre folyamodott a főherczeghez, a ki a dologról csak ezen az úton értesült. Nathaniel báró egy meglehetős komoly intést kapott, a kertész vissza lett helyezve állásába és – báró Nathaniel, Reichenau melletti Tuskulumát, a hol a forró évszak egy részét máskor eltölteni szokta, elhagyta és a külföldre ment. Elment pedig Rothschild lóháton, az ő kedves „Euryanthe” nevű kanczájának a hátán azzal a híveinek adott módbahagyással, hogy nem egyhamar jön vissza. Vissza jön e Nathaniel báró nemsokára Ausztriába vagy nem, nem tudjuk; vannak emberek, a kik visszajövetelét a késő őszre jósolják; mások viszont azt állítják, hogy hosszabb ideig tartó londoni és párisi exilium által kell purgáltatnia magát, – mert Bécs felső köreiben szerepét eljátszotta. Így a prágai „Politik”. Mi erre az affaire-re csak azt jegyezzük meg, hogy Tisza Kálmán, a dynastia-ellenes szélsőballal szövetkezve, Rothschild parancsára összezúzta az antiszemita-pártot mint pártot, s öt évre ismét csak a parlamenti frakczió szerepére kárhoztatta, – s most, a választások után, magyarországi hű sáfárjának iránta és a zsidóság iránt tett nagy szolgálataira Rothschild azzal felel, hogy máris paczkázik az uralkodóháznak egy főherczegével. – A másik megjegyzésünk pedig az, hogy, ha Rothschild Nathaniel bárónak megvolt a bátorsága egy főherczeggel, a király testvérével úgy bánnia, a hogy bánt, megtörténhetik egyszer majd az a sottise Tisza Kálmán úron is, hogy a mikor újra kölcsönért megy kunyorálni Nathaniel báróhoz, ez szemtelenül ajtót mutathat majd neki; a mire aztán az egész világ zsidó sajtójában ki lesz adva a jelszó, hogy Tisza Kálmán „elvesztette kormányképességét.” *) Nemde *) A „kormányképesség”-nek, t. i. a mai magyar „alkotmányos fogalmak” szerint az az értelme, hogy mely magyar államférfinak hajlandó a Rothschild „dynasztia” további kölcsönöket adni.

220 excellentiád, ezen most már valószínű eshetőség beállta esetén jó volna a magyar parlamentben egy akczióképes antiszemitapárt, vagy mi?! . . . Egyébiránt, a mint láttuk, Tisza Kálmán úr jó ideig hiába is menne föl Bécsbe Rothschild Nathaniel báróhoz kölcsönért kunyorálni, mert a „nemes báró” Parisban és Londonban hegyezi a zabot a télig, s kérdés, hogy nem-e azontúl is? S ekkor aztán mi lesz a Rothschild által kitartott deficzites Magyarországgal?

Külföldi szemle. Németország. Dr. Böckel Otto a német birodalmi gyűlésen felszólalt a zsidó rituális saktolás ellen, a mely valóságos állatkínzás, s a mely az általános vágási rendszabályokkal összeütközésben van. Persze hogy leszavazták, mert a német birodalmi gyűlésben is csak olyan kóser állapotok vannak, mint a magyar képviselőházban. Ebbeli eljárásáról referált dr. Böckel a Lipcsében június 30-án tartott reformpárti népgyűlésen. Szónok elbeszélte, hogy a saktolási vita folyamán, ellenfeleinek az ő minden személyes megtámadtatását megengedték, mig tőle a megkísértett válaszolásnál a szót azonnal elvonták. Ő mindazonáltal megkísérlette tovább beszélni, s az eredmény az volt, hogy a „ház csengetyűje” az elnök kezében mérges tulfeszités következtében megrepedt. Legyen ez jó omen, – folytatja szónok, – arra nézve, hogy ezen állítólag a Bleichröder zsidó bankár által adományozott csengettyűnek a megrepedése azon „arany gyűrű”nek a megrepedését jelentse, a melyet a zsidóság hazánk körül ötvösözött. (Viharos tetszés.) Ebben az „arany gyűrűben”, a zsidóság túlságos pénzügyi hatalmában rejlik a nagy veszedelem nemzetünkre nézve. A fenyegető veszedelem kevésbé a kis zsidó, a ki vereshagymán tengődve handléroz az országban, mint inkább a báróvá csinált nagy fináncz zsidó. Érthetetlen dolog az, hogy az államok miért törekednek pénzszükségleteiket mindig csak a bankzsidók útján fedezni, s e mellett sok milliókat engednek nekik keresni. Miért nem veszik fel a kölcsönöket egyenesen a népnél, a kis tőkepénzeseknél, amint a német kormány, 1870-ben, mivel a zsidók nem adtak neki kölcsön, a „szükségtől” kényszerítve, tette? Kitűnt akkor, mily kevés hazafiság és nemzeti érdek fekszik ebben az áruló, nemzetközi nagy kapitalizmusban. A kívántató volt 100 millióból a gazdag börzefejedelmek – teljes három millió forintot jegyeztek, a többit a népnek kellett előteremtenie. A finánczzsidók dédelgetése által a népek és az államok mindinkább azoknak a hatalmába kerülnek Hova fog ez vezetni? Ha mi is, Ausztriához és Francziaországhoz hasonlóan a zsidók körmei között leszünk, akkor vége a német birodalomnak. A zsidóság által való anyagi fenyegettetéshez hasonló a szellemi fenyegettetés. A gymnáziumok Ausztriában és Németországban zsidó fiak által vannak teletömve. Ekkép csúszik be Juda a művelt és befolyásos osztályokba s uralja és nyomja a német népet. A legveszedelmesebb e mellett a zsidók kezeiben levő sajtó. Szónok felolvas egy pontot a bécsi „Neue Freie Presse” egyik számából, a hol egy zsidó a keresztény népeket nyíltan kigúnyolja, azt hirdetve, hogy ezeknek mind rongysze-

221 dőből kell majd állaniok, mig az egykori zsidó rongyszedők fiai lesznek az uraik. A ki a viszonyokat helyesen vizsgálja, az felfogja, minő magas jogosultsága van az antiszemitizmusnak, mert csakis ez tartóztathatja fel a zsidóságot és csakis az segíthet. S mióta komoly férfiak a mozgalom vezetését kezükbe vették, az antiszemitizmus a legörvendetesebb haladásokat teszi minden, még a müveit körökben is. Bár lenne az antiszemitizmusnak hatalma és eszköze a német népnek a gyalázatos zsidó uralom alól való felszabadítására. Viharos tetszés jutalmazta a szónokot, a ki világos és élénk modorban szólt és mindenkiben azt az érzést keltette, hogy feladatának szent komolyságától áthatva van. A reá következő vitában Schennerr evangélikus lelkész Tauchából, emelt szót, hogy humorteljes módon s gyakran igazi drasztikus kifejezésekben az előtte szóló fejtegetéseit megerősítse s kiegészítse. Különösen Glagau Otto folyóiratának a megbecsülhetlen értékéről szólt, a mely páratlan anyagot nyújt a zsidókérdés tanulmányozására. A „Leipziger Zeitung” is egy valódi „arzenálja a politikai bólcseségnek”, s minden komolyabban gondolkodónak olvasásra ajánlható. A „Leipziger Tageblatt” ugyan nem mindig jellemes a magatartásában, de még mindig sokkal többet ér azon zsidó piszoklapoknál, a milyenek nálunk is vannak. A „Leipziger Gerichtszeitung” és a „General-Anzeiger” olvasásától komolyan óva intünk mindenkit. Ezen Japok értenek hozzá, az aljas ízlésnek sikamlós és frivol előadás által hízelegni, és az alsó néposztályok között roppant szellemi és erkölcsi pusztítást vittek véghez. Megfoghatatlan, mikép választhat a német munkáspárt zsidó nagy tőkepénzeseket, mint Singer és Sabor, a „becsületes német munka” képviselőiül a birodalmi gyűlésbe. (Azért, mert a munkásvezetőket a zsidók megvásárolják. – Szerk.) De ebben is mutatkozik az alsó osztályok fogalomzavara, a melyek a zsidó sajtó és – zsidó pénz által félrevezettetnek. Ezen szónok is élénk tetszést aratott, szavait egy Éljennel dr Böckelre, az antiszemitáknak a birodalmi gyűlésben levő előharczosára fejezvén be. A gyűlés a legszebb rendben folyt le, s hazafias dalok éneklése mellett, a reformerek és számos barátaik még sokáig együtt maradtak. Frey Tamás, ez a kitűnő német antiszemita iró Lipcsében legközelebb egy német „Antiszemita katechizmust” adott ki, a mely máikét kiadást ért. Francziaország. — Parisban közelebb egy antiszemita lap indult meg Czíme: „L'expulsion des Juifs.” (A zsidók kiűzetése ) Ha Francziaország ezt a jelszót megvalósítaná, ez által egy csapással jogos igénye lenne arra, hogy a czivilizáczió élén járjon. — Tudvalevőleg a zsidóknak egyik divatos ambicziójuk, külföldi, habár exotikus országok konzuli állásait elnyerni, s aztán a konzuli egyenruhában pöffeszkedni és henczegni. Ezt tette Erlanger báró is, a hírhedt gründer s többszörös milliomos, a kinek sikerült magát párisi görög főkonzullá kineveztetnie. A főkonzul úr azonban konzulsága alatt is csak tovább svindlerkedett, s e közben Noireton franczia ezredest is tönkre tette szédelgő manipuláczióival. Noireton ezredes azonban nem úgy tett, amint a legtöbb ember, a kit valamely zsidó kifosztott a vagyonából, s a kik aztán a helyett, hogy boszút állanának kifosztóikon, – hozzájuk men-

222 nek alázatosan könyörögni egy kis abfertigungért vagy alamizsnáért, hanem példás elégtételt vett magának a zsidó bárón, a „görög főkonzulon!” Ugyanis a görög király, fiával együtt június 17-én Parisból Londonba volt utazandó. Az indóházban megjelent a tiszteletére Erlanger báró is, a görög főkonzul. Alig érkezett meg oda, Noireton ezredes a király elé lép e szavakkal: „Felség, ez az ön főkonzula a legnagyobb gazember, a kit a föld hordoz! Engem meglopott, s én megígértem neki, hogy valahányszor összetalálkozom vele, felpofozom.” Alig ejtette ki e szavakat az ezredes, hatalmasan arczul ütötte a „főkonzul” urat, s letépte melléről a becsületrend jelvényét. Képzelhetni a görög király épülését az ő „főkonzula” fölött, a kinek az inába szállott a bátorság nézve is, hogy Noireton ezredestől lovagias elégtételt vegyen; a mely eljárása miatt Erlanger „bárót” kilökték minden párisi társaságból. Nálunk Magyarországon beszélik, hogy Erlanger báró beleavatkozott az idén a magyarországi képviselőválasztások dolgaiba is, magyarországi ügyvédét egyik antiszemita képviselő ellen rábírván a fellépésre, a mely fellépés azonban (furcsa játéka a véletlennek: szinte június 17 kén!) csúfos kudarczot vallott. Annál inkább jól esett neki a Noireton ezredes poflevese. — A f. é. július 14-ki franczia nemzeti ünnep reggelén Parisban,, a Rothschild palota bejárata tele volt raggatva fenyegető falragaszokkal Rothschild ellen. Maholnap Rothschild Alfonz báró szintoly kényelmetlenül, sőt, tán még sokkal kényelmetlenebbül fogja magát érezni Parisban, a mint Rothschild Nathaniel báró máris érzi magát Bécsben. (L különben a f. é. januári füzetünkben „A Rothschildok közelgő veszté”-ről közölt Drumont-féle czikket.) — Drumont Ede 117 kiadást ért világhírű munkáját, a „France Juive”-t illusztrálva is kiadja. A képes kiadásból az első füzet már megjelent pompás kiállításban. Mivel Drumont a magyar antiszemita előharczosok arczképeit is hozni akarja müvében, felkérjük a jelenlegi s volt országgyűlési antiszemita képviselőket, szíveskedjenek fényképüket Drumont úrhoz való elküldés végett, e füzetek szerkesztőjéhez mielőbb beküldeni. Olaszország. A pápa és a zsidókérdés. – Újabb időben, úgy látszik, a Vatikánban is mind határozottabb állást akarnak elfoglalni a zsidókérdésben. A félhivatalos „Osservatore romano” kevéssel ezelőtt a lap élén „Publicazione importante” (fontos irodalmi mű) czím alatt részletes közleményt hozott Marugg-nak a Sulkhan Arukh fordítását czélzó, Baselban tervezett vállalatáról (1. „Svájcz”-nál) és lenyomatta azon közleményeket is, a melyek a német antiszemita katekizmusnak 187-189. lapjain olvashatók. – Nagy ideje is lenne, hogy a pápa végre közbeszólna, amint tisztéhez is tartozik, a kereszténységet és a keresztény népeket ellenségeik ellen megvédelmezni, s hogy közbeszólásával véget vetne annak a gyalázatos üzelemnek, a melyet több katholikus pap és főpap a zsidósággal való czimborasággal ós a kereszténységnek elzsidósítása iránti törekvésével elkövet, s a kik mint a rossz pásztorok, a ragadozó farkasoknak prédául dobják oda nyájaikat. – A Rómában megjelenő „Voce della Veritá” írja: „Jellemző dolog és tény, hogy azon franczia kémek közül, a kiket a legutóbbi 17

223 év alatt Németországban lelepleztek és elfogtak, a zsidó elem túlnyomóságban van. Salomon ezredes (!), Vincenti-nek az előde, zsidó; Adlér, a ki Kraszewszkyt, a nagy lengyel költőt és Henscht először kihasználta s aztán pénzért feladta, szinte zsidó; Hirschhauer, Lásson, Kraftmeyer, Pistor, Reclus ós Knipper hasonlag Izrael fiai.” S ν á j c z. „Sulkhan arukh (téritett asztal) vagyis a zsidóság szertartás- és törvénykönyve.” Ez most legelőször lesz az eredetiből németre fordítva a „Theologumenon” egylet által, a legkiválóbb német és angol szaktudósok közreműködésével, s kiadva Marugg István által Baselben. Ez a rituálé és törvénykönyv, a melyben nemcsak vallási szabályok, hanem a tudománynak majdnem minden terére vonatkozó oktatások is foglaltatnak, az összes rabinusi irodalom quintessentiáját képezi, s a világ összes zsidóságának, már évszázadok óta, egyedül mérvadó vallási tan- és törvénykönyve. Egy lembergi zsidó lap e fölött így ír: „A Sulkhan arukh fordítását támogatni, a legnagyobb aljasságok és istentelenségek egyike. Mert, ha ez a fordítás be lesz fejezve, a mitől isten óvjon bennünket, az egy olyan üldöztetést fog reánk hozni, a minő volt az, a melyet testvéreinknek Spanyolországban évszázadokon át szenvedniök kellett.” Ennél jobb ajánlatban ugyancsak nem részesülhet egy munka, a mely oly sok filoszemitának leveheti a hályogot a szemeiről. Mi a vállalatnak a legjobb sikert kívánjuk, de nem állhatjuk meg ez alkalomból, hogy meg ne emlékezzünk egy, a múlt években történt dologról. Ugyanis egy, Ausztriában megkezdett talmudfordítást tudvalevőleg a zsidóknak meghiúsítaniok sikerült, s ebben a dologban egy „híres” bécsi ügyvéd szerepet játszott. Valjon hasonló törekvések nem sikerülnek-e a szabad Svájczban is? – Az igazság azonban végre is csak ki fog derülni, habár a zsidók már oly régóta az orrunknál fogva vezetnek bennünket, úgy hogy a „keresztény állam” ebben a pontban már kezd komikus szerepet játszani. Oroszország. A londoni Times egy táviratban az oroszországi zsidók fogyásáról ir. Ε szerint a fogyás annak a rendszabálynak tudható be, melyet az orosz kormány az ország több részén a zsidók ellen foganatosított. Legujabbi számítások szerint Péterváron férfit, asszonyt, gyermeket összeszámítva, összesen 10909 zsidó van. (Nálunk Budapesten százezer zsidó van. – Szerk.) A zsidók ellenében ismét egy újabb rendszabály van keletkezőben. Kitűnt ugyanis, hogy a felesküdt orosz ügyvédek öt száztólija zsidó s számukat most úgy akarják apasztani, hogy zsidót ezután csak abban az esetben esketnek föl ügyvédnek, ha az ügyvédi karból halál vagy lemondás által, egy-egy zsidó tag kidől. – A plocki kormányzóságból a zsidók kivonulása bámulatos mérveket öltött. Egy hét se múlik el a nélkül, hogy csak magából Flock városából mintegy száz zsidó ki nç vándorolna. A kivándorlók legnagyobb része Hamburgba s onnét Amerikába megy. Románia. Moroiu C, a „Veteránul” antiszemita lap szerkesztője, Polichroniady J. a „Desceptarea” szerkesztője és Butculescu romániai antiszemita képviselő f. é. június 10-re a bukaresti törvényszék második osztálya elé

224 lőnek idézve a zsidók azon vádja miatt, hogy t. i. ők állítólag tudnak azon bombáról, a melyet a turn-szeverini zsidók állítása szerint, egy 01teanu nevű antiszemita, egy oda való lakos zsidónak a pinczéjébe hajított és pedig állítólag Moroiu utasítására. A bomba, melyet a zsidók a törvényszéknél bemutattak, – üres volt. Ha ezzel valaki merényletet akart volna elkövetni, vagy dynamittal vagy más robbanó anyaggal megtöltötte volna. A zsidók tehát azzal vádolták az antiszemitákat, hogy ezt azért cselekedték, hogy megfélemlítsék őket. Moroiu tagadta, hogy ismerné Olteanut. Polichroniady azonban ismerte Olteanut, azonban, teve hozzá, az idő még nem érkezett el arra, hogy a zsidókra bombát vessünk. Erre aztán az eljárás a nevezettek ellen be is szüntettetett. — A romániai kormány eltiltotta a zsidókat dohányboltok tartásától. — Románia szabadkőműves páholyai megújítottak egy 1881-ben hozott határozatot, mely szerint zsidó íiem vétethetik fel a páholyokba, ós zsidó be nem teheti lábát azokba, még olyan se, a ki a szabadkőművességbe a külföldön felvétetett is. ·– Az „Israelit' 43-ik száma írja: Mint a „Hebrew Standard” jelenti, egy bizonyos dr. Tauber József, egy romániai rabinusnak a fia, a ki egy ideig mint a londoni zsidómegtérítő társulatnak a misszionáriusia működött, újra visszatért a zsidó vallásra. Egy, a londoni püspökhöz intézett levélben, melyben e lépésnek okait fejtegette, hangsúlyozza azt, hogy missionáriusi tevékenysége alatt azt a tapasztalást tette, hogy egy zsidó se téri át a keresztény vallásra meggyőződésből.” Ausztria. Bécsben az antiszemitikus áramlat, a mely az ottani és pedig kiválóan a szabadelvű lakosság nagy részénél jelentkezik, a zsidóságnak nagy aggodalmakat okoz. Nemrég ott egész csendben az „Alliance Israelite” közgyűlést tartott, a mely behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel. Végül egy Scharf nevü zsidóujságkiadónak az indítványára egy külön bizottság alakíttatott az antiszemita agitáczió elleni támadás czéljából. Feltűnő dolog, hogy e felől a közgyűlés felől, a mely pedig igen élénk volt, s a melyen a tagokon egy bizonyos megszeppenés volt észlelhető, az ottani lapokban csak futólagosan történt említés, tán azért, hogy az általános figyelmet fel ne keltsék. – A Rothschild-csoport az osztrák pénzügyminisztérium által kibocsátott 30 millió frtnyi névértékű papírjáradékot ápril 7-én 941/2 árfolyamon vette át, a mely mellett csak 900,000 frtnyi csekélységet vágott zsebre nyereségképen. – A zsidó szemtelenséghez íme még egy további adat. Tudvalevőleg közelebb Rudolf trónörökös Galicziában körutat tett. Midőn Krakkóban volt, az odavaló zsidók olyan tolakodó és szemtelen magaviseletet tanúsítottak irányában, hogy a fölött a lakosság körében általános felháborodás támadt, a mely utczai zavargássá fejlődött. Katonaságnak kellett közbelépnie a rend helyre állítására, a mely néhány zsidónak és lengyelnek letartóztatásával sikerült is.

12 RÖPIRAT. Budapest 1887. szeptember VII. évfolyam

XII. füzet.

Meghívás. Az antiszemita képviselő urak felkéretnek, hogy a képviselőház legelső ülésének napját megelőző napon, vagyis szeptember hó 27-én délután 4 órakor tartandó pártértekezleten a klubhelyiségben (Újvilág-utcza 14 sz.) megjelenni szíveskedjenek.

Az elnökség.

A szövetkezeti ügy. Legutóbbi füzetünkben jeleztük, hogy fejtegetni fogjuk a szövetkezeti ügy felkarolásának szükségességét. Itt azonban distinguálnunk kell. Először is ki kell emelnünk, hogy a szövetkezeti ügybe pártunk, mint párt, természetesen nem mehet bele, hanem csakis a pártnak egyes tagjai, mint magánszemélyek, azok t. i. a kik hivatást éreznek magukban ezen ügygyei alaposan és sikeresen foglalkozni Másodszor nekünk, bevallott nyilt antiszemitáknak kétszeres óvatossággal kell élnünk, nehogy a szövetkezetekkel magunknak s velünk az antiszemitizmusnak csapdát csináljunk, a melyben a tőke fölött uralkodó zsidók bennünket kényelmesen megfoghassanak s megfojthassanak; s aztán en miniature a Bontoux sorsára jussunk. Ebből nem kérünk. S azért ha a közt kell választani, hogy vagy bele ne menjünk semmiféle pénzügyi vállalatba, vagy úgy járjunk, mint Bontoux: akkor inkább sohase legyünk valamely pénzintézet igazgatói, még ha jól megfizetnének is érte. Szerencsére azonban a szövetkezeteknek a törvény alapján lehet oly szervezetet adni, hogy azoktól a zsidókat és befolyásukat teljesen távol lehet tartani, s így e részben bizton lehet operálni. Nagyobb baj támadhat azonban onnét, hogy nehéz a szövetkezeteknek olyan szervezetet adni, a mely mellett az intézet saját lé~ nyegéből kifejlődő veszedelmek kikerültethetnek.

226

Azonban e részben már igen értékes tapasztalatokat szereztünk, szerencsénkre ezúttal nem a magunk, hanem a mások kárán. A legutóbbi évek alatt megalakult, s antiszemitikus jelszavakkal dolgozó különféle „országos” szövetkezetek szervezetének hiányai ugyanis, – a melyeken ezek előbb-utóbb elvérzeni fognak, – most már nyilvánvalók. Azon kell tehát lennünk, hogy e szervezeti hibákat alakítandó szövetkezeteinknél mellőzzük. A most említett szövetkezetek példáján okulva tehát, mi csakis ilyképen ajánlhatjuk az új szövetkezetek szervezését: 1. Egy központi takarék- és hitelszövetkezet létesítendő Budapesten, az egész országra kiható hatáskörrel ugyan; de a vidékről csakis annyi tag gyűjtendő, hogy lehetőleg az ország minden vidékén legyenek részesei; arra azonban, hogy oly tömegesen vétessenek fel vidéki tagok, hogy fióktelepeket kelljen felállítani, – nem szabad törekedni. Ellenkezőleg a központi szövetkezetnek oda kell hatni, hogy a vidéken minél több teljesen önálló hitelszövetkezetek jöjjenek létre, a központi szövetkezet aegise alatt, a mely önálló szövetkezetek saját felelősségük mellett kezeljék a maguk pénzét, s pénzfölöslegüket csakis gyümölcsöztetés végett helyeznék el a központi takarék- és hitelszövetkezetnél; vi szont ha a vidéki önálló szövetkezeteknek pénzre lenne szüksége, a központi szövetkezet lássa el őket azzal, bizonyos határokig nekik hitelt nyújtva. 2. A központi takarék- és hitelszövetkezetnek elvileg ki kell zárnia a fogyasztási üzlettel való foglalkozást. Mert összekeverni a hitelszövetkezetet a fogyasztási szövetkezettel, azzal a bajjal jár, hogy a szövetkezeti tagok hiteligényeinek kielégítésére hivatott pénzek árukba fektettetvén, a szövetkezeti tagok hiteligényei nem elégíttethetnek ki. De veszedelem is támadhat abból, mert a vidéki áruraktárakba kereskedősegédeket kellvén behelyezni, avagy a kereskedéshez nem értő földmívesekre kellvén a raktárakat bízni, ha nem egyéb, – maga az indolentia vagy a szakértelem-hiány elégséges arra, hogy a vidéki áruraktárakba dugott pénzt a központi szövetkezet bajosan kaphassa ismét kezéhez, ha ugyan egyátalán valamikor ismét kezéhez kaphatja. Ε helyett inkább a vidéki önálló szövetkezeteknek keresztény kereskedőket kellene meghívni letelepedésre, a szövetkezeti tagok kötelezvén magukat, minden bevásárlásaikat csakis a szövetkezeti keresztény kereskedőknél eszközölni. A hol pedig a viszonyok olyanok, hogy fogyasztási egylet felállítása nem mellőzhető, ám alakuljanak ott önálló fogyasztási szövetkezetek, a melyek irányában azonban a központi szövetke-

227

zet csakis arra vállalkoznék, hogy a fővárosban előnyös bevásárlási forrásokat ajánl nekik. Ezek volnának az alapelvei az általunk is ajánlható takarékés hitelszövetkezetek szervezetének. A mi pedig a magyar földbirtok védelmét illeti, erre nézve felkérésünkre egy szakavatott ügybarát egy igen érdekes czikket irt, a melyet alább közlünk, részünkről megelégelvén ezúttal megpendíteni azt az eszmét, hogy a keresztény-magyar társadalomnak tömörülni kellene arra a czélra, hogy végre-valahára gát vettesék a magyar földbirtokoknak mindinkább a zsidók kezére való jutása ellen. Ε magasztos czélt egy alakuló országos szövetkezetnek kellene kezébe venni, – a mely szövetkezet a mellett, hogy hazafias missiót teljesít, sokkal nagyobb osztalékban is lenne képes részesíteni a szövetkezet tagjait, alkalmazottait pedig sokkal jobban díjazhatná, mint bármely hitelszövetkezet, a mely az adott kölcsönökért kap 7-8%-ot, kifizet pedig a részvényeseinek 5-6-7%-ot, s marad az összes vagyonukkal, erkölcsi reputácziójukkal felelős igazgatósági tagok díjazására, (a tisztviselők fizetését s általában az egész regiét is beleértve) egy-két %. Mi tehát nem vagyunk ellenségei a szövetkezeti ügynek, sőt az eszmét hőn pártoljuk; hisz látjuk különösen Németországban azon óriási lendületet, a melyet az ottani szövetkezetek a közgazdaság minden ágának adtak; de teljes garancziákat akarunk látni arra nézve, hogy azon híveink, a kik abba belevágnak, abba se vagyonukat, se becsületüket bele ne vesszék.

A hazai földvédelem kérdéséhez. T. Képviselő Úr! Mint telekkönyvi tisztviselő, az Alvidéken szolgáltam szakadatlanul 20 évig, ismereteim s adataim tehát ama vidék területeire nézve bőségesen megvannak. Amit e vidékeken tapasztaltam, legfontosabb s tárgyunkhoz tartozik azon körülmény, mely szerint. 1. a német elem mind tágabb tért hódít elannyira, hogy még 30 év előtt tiszta szerb községek ma teljesen németekké lettek; 2. hogy a német földműves árverés útján szomszédos, különösen szerb lakta helységben birtokot nem vásárol, hanem azt rábízza valamely vállalkozó ügyvédre. Az ügyvéd megveszi természetesen jóval becsáron alól, tehermentesíti, s így tisztán adja el

228

újra a reá reflektálónak. Fizet ugyan mindkét fél átruházási illetéket, mi azonban számba nem jő, mert az ügyvéd ép úgy, mint vevő cliense méltányos, legtöbb esetben jó üzletet csináltak; – végre 3. hogy árverés útján legtöbb esetben becsáron adatik el a birtok; hogy végrehajtást szenvedőnek összes vagyona (értem egész telke házastul, kertestül, szőllőstől stb.) adatik el még akkor is, ha a követelés kielégítésére 1 hold föld is elegendő lett volna, s hogy végrehajtást szenvedőnek semminemű jogai sincsenek. Arról, hogy vannak esetek, miszerint 2-3 ezer forintos ingatlanok 1-2 frtért adatnak el, az úgynevezett hyenák üzelmeiről, elég csak megemlékeznem, ezek s hasonló dolgok eléggé ismeretesek; felhozok azonban egy más példát, melyre még meglehetősen emlékszem. Kis-Becskerek községében volt egy gazdának és nejének egy egész telke, hozzá való házzal, szérűskerttel stb., mintegy 10 – 12,000 frt értékben, melyre első helyen volt 3000 frt tőke 1/2 évi felmondással betáblázva. Később neje elhalt, ez költségbe került s a férj a maga jutalékára újabb 500 frt kölcsönt betábláztatott. Azután, mert az illető bérlettel is foglalkozott, szinte mintegy 500 frt lett biztosíték gyanánt, s végre, mert az adót hanyagul fizette, mintegy 200 frt adóhátralék 2-3-szor betáblázva. – A biztosítékot nem tartotta tehernek, adóját sem, mert az a terméséből exequáltatott; voltakép tehát csak 3500 frttal volt adós, midőn az 1-ső helyen betáblázott hitelező a követelést felmondotta. Adós a hitelezőt biztatta, a hitelező is megnyugodni látszott, de midőn a 1/2 évi felmondás letelt, hitelező az adóst beperelte s végrehajtást vezetett. – Ekkor kapaszkodott emberünk fűhöz-fához, az idő rövid volt pesti intézettől pénzt keresni, vidéki intézetek pedig a hagyaték eltárgyalása előtt szintén nem mutattak hajlandóságot, s bár a birtok testvérek közt megért 10,000 frtot, bár a követelt 3000 frt magából a házból kitelt volna, eladták potom árért összes birtokát, s az, ki tegnap még jó gazda hírében állott, ma gyermekeivel együtt koldus lett. A fölös vételárból ha szerencséje volt, tán kapott valamit, de a ki a végrehajtások menetét ismeri, kérdi – mikor? – tán 3. 5 év múlva, ha addig éhen nem halt. Pedig az egész csekélység volt. Egy intézet, mely ez ember ügyét magáévá teszi, a zaklató hitelezőt kielégíti, követelését magára cedáltatja, a hagyatékot el tárgyal tatja, a fölös adóterheket törülteti, az emberen könnyű szerrel segít, maga az intézet pedig hasznot húz.

229

Szt. Tamáson Bács megyében egy német, mesterségére ács és molnár, vett egy ócska száraz malmot 900 frtért, a malmot helyreigazította, a kötött szerződést pedig az ottani jegyzőnél hagyta átíratás végett. Míg molnárunk gondtalanul őrölgetett, jegyzőnk a szerződést a papírkosárban őrizte, az eladók pedig nyakra-főre csinálták az adósságot, – s a malom csakhamar árverés alá került. Szerencsére németünknek én voltam a kiküldött végrehajtó, én adtam s nevében leolvastam az asztalomra a bánatpénzt, s én ütöttem le részére 300 frtért stb. Kétszer vette ugyan a malmot, de ha ezt elveszik tőle, ép oly földhöz ragadt koldus lesz 9 élő gyermekével, mint a fenti kis-becskereki gazda, mert annak a föld, ennek a malom adja a keresetet. A legtöbb végrehajtásnak ez a története; a legtöbb esetben nincs jóakaratú, bizalmat gerjesztő egyén, ki – vagy intézet, mely az ily dolgokban a beavatkozást szükségesnek és érdemesnek tartaná, Azt mondják ilyenkor, a telekkönyv rósz, – nem áll; rósz az emberek véghetlen közönye, mely szerint ügyeiket könnyelműen, a telekkönyvi intézményt pedig semmibe veszik, hogy ügyeiket nem az arra jogosítottakra, hanem tudatlan kontárokra, bízzák. Segíteni pedig lehet és kell is. Amire egyesek jóakarata képes, mennyire képes lenne arra egy derék talpra esett egyesület, mely az egész országot felölelheti: csak bátorság, jó akarat, tiszta szándék kell, s velünk lesznek a közvélemény, papság, főuraink s az egész ország. Egyesüljünk egy egyesületté, melynek czélja az ügyes-bajos ember telekkönyvének, hiteldolgának rendezése, tisztába hozatala, több aprólékos hitelezőitől való felszabadítása, több rendbeli adósságainak egyesítése, convertálása, olcsó tőkének kieszközlése, szóval az esetleges végrehajtástól való megszabadítása; melynek czélja, hogy az árverés alá került ingatlan illő áron adassék el, hogy az árverési hyenák távol tartassanak, s méltányos vevő hiányában az egyesület mint vevő lépjen fel; czélja legyen nagyobb birtokok, volt földesúri birtokoknak kéz alatti vásárlása is, hisz mindez tisztázva, rendezve az intézet oly hypothekáját képezheti, melyre minden perczben bármely intézet készséggel kölcsönt nyújt. Nem hiszem, hogy felállítandó intézetünknek hamarosan heverő pénze lenne; de ha igen, czélja legyen kölcsönöket is osztogatni. Azon feltételek részletezése, melyek közt lenne az intézet felállítandó – ha szükség van reá – jelen értekezésem második

230

részét képezné, s ezúttal csak röviden felemlítem, hogy aláírási íveket kellene kibocsátani, annyit a mennyit. Egy részvény ára volna 25 frt, abból azonnal 10 frt, a többi pedig a következő évnegyedekben fizetendő. Beiratási stb díj nem kell, az aláíró kölcsön adja a 25 frtot három évre, s húzza az intézet hasznait, s kívánatra visszafizetendő vagy tovább tőkésítendő, a részvények pedig folyton szaporitandók. – A telekkönyvi beosztást kellene elfogadni; van 367-370 telekkönyvi hatóság, 5000 drb részvény bizonynyal nem volna sok, mi 10 frtjával 50,000 frt azonnal befolyna, s az intézet azonnal működésbe lépne. A fióktelepek költségesek, nehézkesek, s azért azok, valamint az ügynökök is mellőzendők, helyettük működnének a telekkönyvi hatóságok székhelyén lakó ügyvédek, bizalmi férfiak honorarium mellett meghatalmazás keretében s felelősséggel. Megállapítandó lenne, hogy az intézet a végrehajtás alá került birtokot sem olcsóbban, sem drágábban, hanem a becsértékének 3/4 része erejéig vásárolja. Azon szabadalom kellene, miszerint az intézet beadványai soronkivül 8 nap alatt intézendők el. Budapest, 1887. szeptember 7. Tisztelettel . . . . y.

K ü l f ö l d i szemle. Ausztria. Bécsben az antiszemiták egyik árnyalata „Keresztény-socialis egylet'' -té alakult, s f. hó 21-én este 8 órakor Hernalsban, Elterlein casinójában nagy gyűlést tart. Ezen gyűlésre meghívtak több magyar antiszemita képviselőt is, s dr. Komlóssy Ferencz és Kudlik János meg is ígérték megjelenésüket. Képviselőinknek Bécsben megjelenése amint egyrészről jótékonyan fog kihatni a bécsi pártmozgalom tovább fejlesztésére, úgy más részről az a választások után első akcziója lesz pártunknak, a mely az elernyedt magyar közönségnek megmutatja, hogy élünk és mozgunk post tot discrimina rerum. Jövő számunkban részletes tudósítást fogunk hozni a bécsi keresztény-sociális egylet gyűlése lefolyásáról. – Styriában és Felső-Ausztriában egy életrevaló üdvös mozgalom indult meg a keresztény ügyvédsegédek körében. Ugyanis ezek kérvényt adtak be a gráczi, illetve felső-ausztriai ügyvédi kamarákhoz arra nézve, hogy a zsidó ügyvédsegédek elharapódzása elé gát vettessék. Ez ügyre vonatkozólag a következőket olvassuk a bécsi „Oesterr. Volksfreund” augusztus 28-ki számában: „A zsidóknak az ügyvédségre bocsátása tekintetében való korlátozása iránti agitáczió mind szélesebb köröket sodor magával. Ε tárgyban sok levelet kapunk, a mely az agitáczió élénkségéről tanúskodik. A többi között egy levelező ezt írja: „Egy zsidó lap, a „Jüdische Presse” jajveszékelve beszéli meg a

231 felső-ausztriai ügyvédjelöltek által az ügyvédi kamaránál a zsidó jelölteknek az ügyvédi gyakorlattól való távoltartása iránt benyújtott kérvényt, s egészen vigasztalhatlan a fölött, hogy 22 ügyvédjelölt között csak 3 zsidó legyen. A 7 keresztény és 1 zsidó aránya valamely foglalkozási ágnál nem elég már a zsidó sajtónak. Egész Izrael az szeretne lenni. Persze Bécsben az arány egészen más. Itt már az ügyvédek felénél több zsidó, s az összes ügyvédsegédek 4/5 vésze zsidó. Már ekkor Oroszországban mégis csak jobb világ van. Ott elrendelték, hogy a pétervári egyetemen a hallgatóknak csak 3%-a lehet zsidó, a gyakorló ügyvédeknek pedig csak 5%-a.” Egy iparos pedig a következő kivonatot közli a bécsi ügyvédek névsorából: A bécsi zsidó ügyvédek közt van 2 Adler, 4 Altschul, 3 Beck, 2 Blau, 4 Frankel, 2 Goldmann, 1 Goldreich, 1 Goldenberg, 2 Kantor, 8 Kohn, 2 Kornfeld, 2 Lederer, 2 Lichtenstern, 3 Low, 4 Löwy, 4 Pick, 5 Pollak, 3 Rechen, 3 Saxl, 1 Sachs, 3 Singer, 1 Hochsinger, 3 Stern és 1 Sternlicht, 4 Wein, 2 Zucker, ezenkívül Diamant, Ehrenreich., Ehrenfest, Löwenbein, Löwenthal, Links, Mandel, Mandelbaum, Rappaport, Rosenfeld, Rosenzweig, Zins, Zweig stb. stb. A gráczi feltörvényszék elvetette azt a panaszt, melyet az államügyész a végből adott be, hogy az országos törvényszék az ottani ügyvódsegédek ismeretes kérvényének lefoglalását nem hagyta helyben. Tehát keresztények, bátran, erélyesen és folyton előre a harczban az ügyvédségnek vészes elzsidósitása ellen!” – Ugyancsak az „Oesterr. Volksfreund“ augusztus 18-ki száma. ezt is írja: „A Sz. István-ünnephez. (Augusztus 21.) 1860-ban Bécsben egy „magyar egylet” alakult, hamarjában 300-ra emelkedett tagjainak száma7 s gyűléseit a Dürer Albert-teremben tartotta. Ezen egyletnek a mulatságai rendkívül kedélyesek s igen látogatottak voltak. Sz. István-ünnepén a magyar egylet testületileg szokott részt venni a kapuczinusok templomában tartott iszteni tiszteleten. 1875-ben néhány zsidó lépett be az egyletbe, egyik zsidó aztán maga után húzta a másikat, s a zsidó tagok száma hamarosan 60-ra emelkedett. Ekkor aztán vége lett minden kedélyességnek. Az egyik kereszténynek a zsidók egy gyűrűt, a másiknak egy óralánczot, a harmadiknak egy órát stb. kínálgattak megvételre. Még visszataszítóbb volt azonban a zsidók magaviselete, ha szónokokul léptek fel s az ázsiai schacherozók mint magyarok hadonáztak s beszédjeiket például így kezdették: „Őseink a hős Árpád, Hunyady, Zrínyi stb, a kik a tatárokat és a törököket megverték és kiszorították” stb.; szóval, a keresztények a zsidó üzelmet nem tűrhették tovább, s egyik a másik után kilépett az egyletből. Az utóbbi években a kapuczinus templomban az isteni tiszteleten a magyar egylet részéről már csak zsidók jelentek meg, két év óta pedig a magyar egylet teljesen szétmállott. Ugyan mi lesz egyszer az elzsidósodott Magyarországgal?” Az antiszemitizmusnak Ausztriában való előhaladásáról a „Deutsche Wacht” ezt írja: Még rövid idővel ezelőtt a zsidó sajtó ujjongott az antiszemitizmusnak Ausztriában való (állítólagos) hanyatlása fölött. Úgy látszik erre a reformegyletnek zsibbadtsága és némely vezérférfiaknak egymással való veszekedése, a mely hála isten remélhetőleg most

232 már mindenkorra megszűnt, adhatott a zsidó sajtónak okot. De a zsidó sajtó korán ujjongott. Az antiszemiták időközben decentralizálták magukat s mintegy csapásra Bécs egy formális gyűrűvel lőn körülvéve, a mely vasgyűrűt dr Pattai kovácsolta szilárdul össze. Hogy a VI. kerületben valamennyi mandátum az antiszemiták kezében van, hogy a III. kerületben az idén Vetter Kornél a második választó testületből, az értelmiség szavazataiból már 500-at tudott magának megnyernie, – míg a harmadik választó testület mandátumai immár az antiszemita demokrata pártnak a kezeiben vannak, – hogy a IX. kerületben a kardtól irtózó Vrabetz reichsrathi képviselőnek a mandátuma az antiszemiták részére már biztosítva van, és hogy az V. kerület reichsrathi képviselője dr. Lueger már nyíltan az antiszemita párthoz csatlakozott, – mindez a mindinkább megerősbödő „német politikai kerületi egyletek”-nek a kizárólagos érdemük, a mely egyletek ügyeinek a szálai dr. Pattai kezeibe futnak össze. Csak most vették aztán észre a zsidók a szerencsésen megváltoztatott harczmodornak az erejét s ők is hasonlóan cselekedtek. Nem kímélnek semmi áldozatot, magukhoz csalogatták a socialista vezetőket, a kik közül némelyek már a hűvösön is ültek, de nem politikai működésük miatt Ezeket aztán gyűléseinkbe küldték, hogy azokat minden módon zavarják. Ε mellett kultiválták az antiszemita vezérférfiak rágalmazását is, jól tudva, hogy a hazudozásnál mindig megmarad valami. Scharf zsidónak az indítványára az Alliance Israelite ez idei közgyűlésén elhatározták egy titkos bizottságot választani, a melynek feladata as antiszemita vezérférfiakat minden úton-módon támadni, s ha lehetséges, őket üzletükben és állásukban megsemmisíteni. Többen ezek közül már panaszkodnak is e miatt. — Csehországból írják a „Deutsche Volksschrift”-nak: (Bilin.) „Az antiszemitikus mozgalom roppant haladásokat tesz. A lakosság minden köreiben, sőt még valamennyi politikai pártnál is, hacsak ezek a zsidó lapok által nem a „Neue Freie Presse” vizébe eveznek, érvényesül az a jelenség. Minap a bécsi német tornaegylet tisztította meg magát a zsidóktól; most már a tanítók köreiben is mozogni kezdenek, a nemzeti tanuló ifjúság már régóta a mi álláspontunkon áll, legújabban pedig a stájerországi és felső-ausztriai ügyvéd-jelöltek foglaltak állást a zsidók ellen, az ügyvédi kamarához intézett beadványukban testületük elzsidósitása ellen nyilatkozván. Ez a beadvány eleinte ugyan konfiskálva lett, de a törvényszék felmentette a konfiskálás alól. Igen érdekes az a tény, hogy a fcócsi kikeresztelkedett zsidó tornászok, a derék Kieszling által tőlük a bécsi német tornaegyletből való kierőszakolt kilépésük miatt az érsekhez folyamodást adtak be, a melyben e miatt panaszt emeltek. A Kremsben tartott tornaünnepélyen is egész határozottan kikelt Kieszling a zsidó tornászok ellen. — Bécsben nemrég halt el, – miként a Bloch-fóle „Jüdische Wochenschrift” írja, – egy zsidó, a ki mint vagyontalan kezdő, húsz év alatt nem kevesebb, mint száz házat kerített birtokába. – A „Der Israelit” czímű újság is megelégedéssel registrálja ezt és más hasonló jelenségeket s hozzáteszi, hogy a viszonyoknak ilyen továbbfejlődése mellett, Galicziában már tíz év múlva semmiféle birtok nem lesz a keresztények kezében, mert már ma is 80 százaléka a vagyonnak a zsidóké.

233 Németország. Dr. Backet Otto német birodalmi gyűlési antiszemita képviselő a Hessenben levő Marburg városába f. é. augusztus 14-re egy nagy antiszemita népgyűlést hívott egybe, a melyre Schönerer György lovag, osztrák birodalmi gyűlési képviselő is megjelent. Ezen az osztrák és német antiszemiták közérdeklődésétől kisért gyűlés lefolyását a „Reichs-Herold” 29-ik száma után röviden a következőkben ismertetjük: Szombaton, augusztus 13-ikán délután 3 órakor érkezett meg Marburgba tisztelt vendégünk Schönerer György lovag Rosenau kastélyból, Lipcsén és Kasselen át. Ugyanezen nap este számos marburgi párthíveink kirándulást tettek Ockershausenba. Vendégünk megérkeztének a hírére számos elvtársunk gyűlt össze Prediger vendéglőjének a termében. Az elvtársak üdvözlése s egy órai ott időzés után, vendégünknek egy pompás, velős beszéde után Marburgba visszamentünk. Másnap délután volt a, Marburg mellett levő Marbach fürdőbeli Matthäi vendéglőnek koszorúkkal, virágfüzérekkel és zászlókkal felékitett kertjében a nagy népgyűlés, a melyen több ezer ember volt jelen. Dr. Böckel és vendége ujongással lőnek fogadva. Dr. Böckel mint elnök bemutatta Schönerer lovag urat az egybegyűlteknek, és felhívta őket, a nemzeti antiszemitizmus fáradhatatlan és rettenthetlen előharczosának háromszoros Éljent kiáltani. A felhívás lelkesült helyeslésre talált. Dr. Böckel erre közölte az egybegyűltekkel, hogy a gyűléshez Ausztria és Németország minden tájáról több mint száz távsürgöny érkezett. Dr. Böckel erre felolvasta ezen sürgönyöket, gyakori helyeslés között. Hogy fogalmunk legyen azon érdeklődésről, a melylyel Ausztriában és Németországban ezen gyűlés iránt viseltettek, a mi kétségtelen bizonyítéka az antiszemitikus mozgalom intenzivitásának, adjuk itt azon városok és helységek névsorát, a honnét üdvözlő sürgönyök beérkeztek. Beérkezett Alsó-Ausztriából a következő helyekről: Krems (4 sürgöny), Allensteig, Tulln, Baden, Edlacht, Zwettl (3 sürgöny), Bécs (9 sürgöny), Rosenau kastély (3 sürgöny), Heidenreichstein, Leobersdorf, Gemünd (4 sürgöny), Stockerau, Gfoel, [Grosspertholz, Gross-Sieghardts, Neunkirchen, Waidhofen an der Thaya (2 sürgöny), Nussdorf, Rodaue, Floridsdorf (2 sürgöny), Weidling, Diirnkrut, Hernals, Bécsújhely, Payrbach, Weipert, Weitra és Kirchbergből. Felső-Ausztriából: Linz (3 sürgöny), Braunau, Efferding, Ishhl és Ennsből. Salzburgból: Salzburg (3 sürgöny), Lofer és Seekirchenből. Stájerországból: Mura melletti Brück, Mürzzuschlag, Ehrenhausen, Gráczból (2 sürgöny), Spielfeld ós Ciliiből. Karinthiából: Klagenfurt és Wolfsbergből. Csehországból: Nyugati Csehországból és a következő városokból: Weipert, Eger (3 sürgöny) Karden, Asch (2 sürgöny) Fischern, Reichenberg (3 sürgöny), Bilin, Grundgeorgenthal, Teplitz, Karlsbad (2 sürgöny), Lobositz, Kleinpriesen és Königswartból. Morvaországból: Orlau és Brünnből. Sziléziából: Wiese és Troppauból. A német birodalomból: Boroszló, Fürstenwalde, Berlin (3 sürgöny), Reutlingen, Taucha, Drezda, Stettin, Rostock és Gelnhausenból.

234 A küldött sürgönyök számából Ítélve, fogalmunk lehet azon nagy lelkesedésről, a melylyel a közönség, különösen az osztrák-német tartományokban az antiszemitizmus iránt viseltetik. Terünk nem engedi, hogy ezen, a „Deutscher Reichsherold”-ban közzétett lelkesült sürgönynyilatkozatokat itt közölhessük, A sürgönyök felolvasása után Schönerer lovag két óra hosszat tartó kitűnő beszédet mondott, a mely gyakori éljenzés és helyeslésektől volt kísérve, beszédéből kiemeljük itt a következő pontokat: „Ausztriában a német-nemzeti pártiaknak jelenleg 5 képviselőjük van a birodalmi tanácsban, a kik minden tárgyalásban derekasan résztvesznek, a társadalmi reform munkáján törvényjavaslatokkal működnek, sajnos azonban, az ellenfelek túlhatalma mellett nem mindig sikerrel. Nagyfontosságú volt a német-nemzeti pártiak részéről beterjesztett antiszemita törvényjavaslat, a mely az északamerikai egyesült államokban beterjesztett antichinai törvényjavaslat mintájára, idegen zsidóknak Ausztriába való bevándorlását czélozta eltiltani. Sajnos, a törvényjavaslat az osztrák birodalmi tanácsban csak 19 tag által lőn támogatva, s így a törvényjavaslat megbukott. A német-nemzeti mozgalom Ausztriában előhaladásban van, még maguk a zsidólapok se tagadhatják ezt többé. A németségnek leggonoszabb ellensége Ausztriában a szemérmetlen zsidó sajtó, a mely hallgatási pénzeket vesz el, és a zsidónak minden gyalázatos tettét agyonhallgatja. Sajnos, a zsidó sajtó Ausztriában még mindenható. A küzdelem ezzel a gyalázatos sajtóval a fő feladatuk a német nemzeti pártiaknak Ausztriában, a kik nem fognak tágítani s ingadozni, mint a németségnek zászlóvivői a szemitaság ellen. Meleg szavakkal hívta fel szónok a jelenvoltakat, hogy a szemitaság korrupcziója elleni harczban soha se lankadjanak el, és a kivívott sikerekből soha egy talpalatnyit se engedjenek; a német-nemzetiek Ausztriában feszültséggel és érdekkel fogják kísérni a hesseni antiszemiták haladásait. Ujongó lelkesültség és éljenzés közepette fejezte be Schönerer lovag, két órán át tartott beszédét. Erre dr. Böckel köszönetet mondott az ünnepelt vendégnek a gyűlés nevében és kérte őt, hogy vigye meg az osztrák elvtársaknak legmelegebb üdvözletüket A gyűlésen jelen volt a kasseli antiszemiták küldöttsége is, továbbá elvbarátok Mainzból, Sontinból, Homburgból, Gemündenből, Stuttgartból és Stettinből. Erre aztán lakoma következett, a melyen lelkesült tüzes felköszöntőkben természetesen nem volt hiány. Másnap reggel Schönerer lovag elhagyta Marburgot, hogy Frankfurton át hazájába visszatérjen. – Dr. Böckel Otto, a német antiszemiták ez idő szerinti feje roppant agitácziót fejt ki Hessenben és Westfáliában. Augusztus 21-én Allendorfban tartott 1200 ember jelenlétében beszédet Augusztus 28-án Dr. Böckel Gelsenkirchenben volt, s ott kívüle Kayser Ferencz a „Westfäl. Reform” szerkesztője és Dr. König Wittenből szinte tartottak beszédeket. Dr. Böckel megvilágította a zsidóság tőkehatalmát, s a zsidó nagy íinánczia hatalmának növekedését Francziaországban, Ausztriában és Németországban is. Felhívta a jelenvoltakat, hogy gyakoroljanak gya-

235 korlati antiszemitizmust, ne vásároljanak zsidóknál, hanem csak németeknél, és támogassák az antiszemita sajtót. Dr. Böckel, augusztus 29-én Castropban, aug. 30 kán Dortmundban, szeptember 3-ikán Buerben, szept. 4-ikén Königssteeleben, szept. 5-ikén Lütgen-Dortmundban, szept. 6-kán Bochumban, szept. 7-ikén Essenben és szept. 8-ikán Wittenben beszélt. Szept. 11-ikén pedig Lollarban tartott népgyűlést, a mely népgyűlések mind igen látogatottak s a hangulat azokon kitűnő volt. A német antiszemiták tehát, amint látjuk, lankadatlanul működnek. – Egy új német uzsoratörvény. A „Badische Landeszeitung” írja: ,Berlini tanárkörökből az a hir jön, hogy egy új uzsoratörvény van legközelebb kilátásban. Az ismert nemzetgazdászati tanár dr. Schmoller, Berlinben ez idei nyári felolvasásait erre vonatkozó megjegyzésekkel fejezte be, a melyekből kivehető volt, hogy ez az új uzsoratörvény főleg a falusi uzsoráskodás ellen lesz intézve. Remélhetőleg ezen szerfölött kívánatos törvénynek a rendelkezései nemcsak a pénzkölcsönző és a földmivesnek az érintkezésére fognak kiterjedni. Ha ez a legtöbbnyire a világosságot kerülő érintkezés, a mely majdnem kizárólag töméntelen gazdasági és emberi nyomort von maga után, egy szigorú engedélyezési rendszer, szorgos rendőri felügyelet és kérlelhetlen törvényes büntetés által sujtátik, – úgy kilátás van reá, hogy, ha az uzsorának nem is absolut elnyomása, de mégis lényeges megszorítása éretik el általa. Ezzel karöltve természetesen a mezőgazdasági hitelszövetkezetek lehető terjesztésének kellene járnia. Ε sorok czélja figyelmeztetni arra, hogy az új uzsoratörvényből nem szabadna kimaradni azon büntető és nehezítő határozmányoknak sem, a melyek a falukon nem is sejtett terjedelemben űzött marhával való uzsora ellen irányulnának. A marhával uzsoráskodó biztosítva van a törvény elől, mert a marhával való üzletből 100–200 százalék hasznot is kap, a nélkül, hogy az uzsoratörvény sújtaná. A szegényebb gazdák pedig egy darab marhának a megszerzésénél az ezzel uzsoráskodókra vannak utalva, mert nekik, hasonló csábító feltételek mellett és olyan látszólag könnyű feltételek alatt senki se ád el marhát. Azért az új uzsoratörvénynek egész határozott intézkedéseket kellene magában foglalnia arra nézve, ho y mely vételi és fizetési feltételek alatt történhetnek az ilyen vételek. Az ilyen határozmányoknak elszigetelt kijátszásai természetesen nem lesznek megakadályozhatók, mindazonáltal általában szegény mezőgazdasági munkásaink hajmeresztő kiszivattyúzása elé hathatós gát fog vettetni. A pénzuzsora mellett meg nem kell feledkezni a marhával való uzsoráról! Az utóbbi előttünk majdnem még gonoszabbnak és veszélyesebbnek tűnik fel, mint a pénzuzsora Francziaország. Hogy mennyire nagy ideje volt Francziaországban Drumont és társai fellépésének, mert a zsidóság ott már azon a ponton volt, sőt jelenleg is van, hogy minden hatalmat magához ragadjon, eklatánsán bizonyítja az „Osservatore romano”-nak, egy a berlini „Staatsbürger-Zeitung” által átvett párisi tudósítása a zsidó veszedelemnek Francziaországban való elharapódzásáról. „Jelenleg – így ír az „Osservatore romano” párisi levelezője, – Paris egyike Európa legelzsidósodottabb fővárosainak. Több mint három-

236 ötödrésze az összes párisi nagykereskedelemnek köztudomásúlag izraeliták kezében van. Valamennyi banknak, élükön a Banque de France-szal, zsidó igazgatóik vannak és kizárólag izraeliták által kormányoztatnak. Az ismeretes, az egész világra kiható öltönymagazinok: Louvre, Au Printemps, Au bon marché zsidó társulatoknak a tulajdonai, a melyek most azt tervezik, hogy ilynemű intézeteket a külföldön, különösen Berlinben és Bécsben is berendeznek. A párisi ministeriumok hemzsegnek a zsidóktól, a kik ott a legbefolyásosabb és a legjövedelmezőbb állásokban vannak. A pénzügyministeriumban 4 decernens ül egy zsidó főtitkár mellett, s valamennyien bejárnak Rothschild Alfonzhoz, a kinek állásukat köszönik. Ez a börzebáró az ilyen ismeretségeket a lehető legjobban tudja gyümölcsöztetni. Leginkább dominál a zsidó elem a Quai d'Orsay-n, a hol Izrael mint a magas diplomáczia kétségtelen vezetője dominál. Rothschild részére itt pompás alkalmak is nyílnak, ezen összeköttetéseket mindenféle baisse- ós hausse-spekuláczióra értékesíteni. Tény az, hogy ő a legfontosabb diplomácziai sürgönyök tartalmát, a melyek ott a szélrózsa minden irányából összefutnak, mindig szintoly gyorsan megtudja, mint a vezető miniszter, mindig gyorsabban pedig, mint Grévy úr. Rothschild úr Franciaországnak a valódi királya. Ő határoz a köztársaság ügyeiben, és jaj annak a ministernek, a ki souverain hatalmának ellenszegül. Parisban városszerte ismeretes dolog, hogy Rothschild magas állású diplomácziai hivatalnokokat letesz és hivatalokba betesz, a szerint, a mint messzeágazó érdekei kívánják. A viszonyok szintolyanok a hadseregnél, mint a kormánynál, mert a hadseregben is a zsidóelem dominál. (Akkor biztosan el is veszti a revanche-háborút Francziaország Németország ellen, ha eszébe jutna azt megindítani. – Szerk.) A táborkarban jelenleg 16 zsidó ezredes van, számos tábornok szemita, köztük a párisi hadparancsnok és generalissimus (!) in spe Saussier (See) A párisi városi tanácsban 12 telivér zsidó ül. A sajtóval szinte fölötte korhadtul áll a dolog, az szőröstül-bőröstül a börzének a békóiban van. Rothschild például a Figarónak, a Gaulois-nak, République Francaise-nak és az Intransigeant-nak a legtöbb részvényeit bírja. Barátja Herz Cornél főrészvényese a Pays-nek és a Mot d'Ordre-nek. Még néhány katholikusnak tartott lap se tudta magát a zsidó befolyás alól kivonni, mert részvényeinek nagy részét a nagy bankintézetek összevásárolták. (Az igaz, hogy gyönyörű állapotok! Minden épen úgy, mint nálunk. – Szerk.) – Hírlik, hogy az „Alliance Israélite universelle” indítványára Parisba legközelebb egy rabinus kongresszus fog összehivatni, a melyen Európa rabinusai, sőt még a tengerentúli rabinusok is részt vesznek. Ezen a kongresszuson a zsidóság életérdekei beható tanácskozás alá vétetnek. Első sorban pedig utak és módok fognak kerestetni arra nézve, mi módon lehetne a mindinkább terjedő antiszemitizmus elé áttörhetlen gátakat emelni. Az angol zsidók megirigylették a franczia zsidóktól a dicsőséget, azt kívánva, hogy az egyetemes rabinus kongreszszus ne Parisban, hanem Londonban tartassék. – Amint ezen kongreszszus-tervből is láthatjuk, az európai antiszemitizmusnak szerencsésen si került a sakterdarázsfészket alaposan felverni; mert csak úgy dönögnek a zsidó darazsak az egész világon. Semmi csüggedés tehát részünkről, antiszemiták részéről!

237 – Augusztus hó folyamán meglátogatta hazánkat egyik előkelő franczia elvbarátunk s kiváló franczia író De Beugny d’Hagerue gróf. Budapestre érkezve, legelsőben is e füzetek szerkesztőjét kereste fel, a kinek átadta Drumont Ede ajánló levelét. De Beugny d’Hagerue gróf a magyarországi viszonyokat antiszemitikus szempontból tanulmányozni jött hozzánk, a mely tanulmányait egy új regényében fogja értékesíteni. Istóczy Győző társaságában meglátogotta a „Keresztény Magyarország”, „Magyar Állam” és „Függetlenség” szerkesztőségeit is. A vidéken meglátogatta Debreczent, Kolozsvárt, B. Füredet, Veszprémet és Szombathelyt, a honnét Bécsen át visszautazott hazájába. Franczia vendégünk kijelentette, hogy igen kellemes benyomásokat nyert a magyar népről, s kedves emlékekkel tér vissza hazájába. Olaszország. A Maruggféle Sulkhan-Aruch fordítás a zsidókat még mindig nem hagyja aludni. A „Jüdische Presse” római tudósítója ismét ijedtségi kitörésekben szenved, a mikor így ír: Mindinkább nyilvánvaló dologgá válik, mennyire igazam volt, mikor már ezelőtt egy hónappal azt írtam, hogy az Alpeseken túl – Bécsben és Lipcsében – egy antiszemita bizottság létezik, a mely a külföldi sajtót mindenféle ravaszul szerkesztett történetekkel bombázza, a melyekben a Maruggféle Sulkhan-Aruch fordítás mellett a legutálatosabb módon csinálják a reklámot. Ilyen s hasonló módokon iparkodnak a kérdéses fordítás mellett hangulatot teremteni. így aztán érthető az is, hogy egyidejűleg miért támogatják azt oly határozottan a berlini „Reichsbote” és a római „Osservatore”. – A vatikáni sajtónak egy része továbbra is foglalkozik az úgynevezett zsidókérdéssel, a mely alapjában véve, nem létezik (!). Az „Osservatore romano” nagyon belebolondult a SulkhanAruchba, mert egy legujabbi bécsi levelében azt törekszik bebizonyítani, hogy ennek a fordítása minden áron kell hogy létrejöjjön, hogy – halljátok és bámuljátok! – a népek végre valahára belássák, hogy ezzel az égető kérdéssel foglalkozni kell. Az illető levélíró (nyilván Schönerer urnák valamelyik tanítványa.) azt kívánja, hogy e czélból ama hírhedt heccz-czikkeknek a német kiadása is megjelenjék, a mely czikkek egy óv óta a „Civita cattolica”-ban megjelentek. Azokban ugyanis a meséknek egész gyűjteménye van összehordva annak a bebizonyítására, hogy a zsidók minden időben, a hajdankorban és a középkorban is arra törekedtek volna, hogy a keresztényeket minden áron és minden rendelkezésükre álló eszközökkel elnyomják.” Így a „Jüdische Presse”, a melynek jeremiádjaiból azt az örvendetes tényt látjuk, hogy a szentatya közvetlen környezetében mindinkább érik az az eszme, hogy a katholika egyház központi főkormányzatára nézve elérkezett az idő, hogy a keresztény népeket sanyargató elhatalmasodott zsidóságnak hadat izenjenek. Spanyolország. Az utóbbi időben a lapok sokat foglalkoztak azzal a tervvel, hogy Spanyolországba a zsidók visszatelepítessenek, hogy ez által a spanyol közélet és vér „felfrissíttessék”. Ε terv spanyol zsidó ivadékoktól származik, a kik keresztény voltuk mellett ma is csak oly fanatikus zsidók, mint voltak őseik, a kik az inquisitiótól való félelmükben s hogy Spa-

238 nyolországot elhagyniuk ne kellessék, századok előtt felvették a keresztény vallást. Hogy a zsidók Spanyolországba való visszatelepítésének a terve minő csúfos kudarczot vallott, arról a „Kölnische Zeitung” ekép ír: „Az a kísérlet, hogy a zsidók Spanyolországba visszavitessenek, meghiúsultnak tekinthető. Az ott nemrég a zsidóbevándorlás előmozdítására alakult társulat elnöke, tapasztalatait nemsokára egy német, spanyol és franczia nyelven szerkesztett iratban fogja közzétenni, a mely előreláthatólag zsidó körökben élénk izgalmat és ellenmondásokat fog előidézni, mert a szédelgéseknek egész sorozatát fogja felfedezni. Mint eredményét ama mozgalomnak, a mely a Cortesben és a sajtóban oly élénk visszhangot keltett, feljegyezhetjük, hogy a zsidókért rajongó illető spanyolok az egy pár bevándorlott zsidóval jóllaktak és mindent mozgásba hoznak, csakhogy a 12-15 bevándorlott zsidót ismét kituszkolják az országból. Azok a zsidók t. i., akik rá engedték beszéltetni magukat a Spanyolországba jövetelre, Orosz-Lengyelországból való szegény emberek voltak, a kiknek se pénzük, se a legkisebb nyelvismeretük nem volt. A spanyolok az oroszul és rossz németül beszélő zsidókkal semmire se mentek. Minekutánna heteken át csavarogtak az utczákon, a vukliikat és kaftánjaikat megbámuló s őket gúnyoló utczai nép között, végre sikerült Sieber Keresztély, Csehországból való tájfestőnek, kiterjedt összeköttetései folytán, az atyafiakat Oranba Afrikába expediáltatni, a hol hitrokonokat és segélyt találhatnak Oroszország. Oroszországban nehéz idők kezdenek járni a zsidóságra. Még ezelőtt csak néhány évvel azt hitte a zsidóság, hogy, miután Közép- és Nyugat-Európában minden ellentállást legyőzött, Oroszországban is sikerül neki a jeget megtörni. S íme a közép- és nyugat· európai antiszemitizmus behatása alatt Oroszország oly hatalmas akczióra készül ezen nemzetközi rablóbanda ellen, a mely döntő befolyásul lehet sorsára egész Európában. A lefolyt hónapról csupa erélyes rendszabályokról referálhatunk, a melyeket az orosz kormány az ottani zsidóság ellen foganatba vett. Ε rendszabályok a következők: Az orosz közoktatásügyi minister rendeletet bocsátott ki az iskolai hatóságokhoz, mely ezeket utasítja, hogy a tanulók beiratásánál a jövő iskolaévtől kezdve ügyeljenek rá, hogy a zsidó tanulók száma a középiskolákban a határvidéken az összes tanulók 10 százalékát, e vidékeken kivül 5 százalékát s Pétervárt ós Moszkvában 3 százalékát ne múlja felül. — Varsóból írják a berlini „Post”-nak: A szigorú rendszabályok külföldi zsidók ellen, a kik Lengyelországban kereskedést űznek, szaporodnak, így a pénzügyministerium rendeletére a nekik ez ideig a birodalmi bank varsói fiókjánál engedélyezett hitel fel lett mondva, daczára annak, hogy megengedtetett nekik, üzletüket jövő évi január l-ig foly tathatni és ők ezért fizettek, s daczára annak, hogy a bank bizottsága őket teljesen hitelképeseknek jelentette ki, még olyan váltóik leszámítolását is megtagadják, a melyek csak néhány hétre szólnak. — Mint a „Berliner Tagblatt”-nak távírják, az orosz birodalmi tanács egy tervezetet dolgozott ki a zsidóknak a lengyel királyságban való megkorlátolása tárgyában. A tervezet szerint a zsidók az ingatlanok birtokára, mesterségek gyakorlására, valamint a kereskedésre nézve kizá-

239 rólag Lengyelország városaira és mezővárosaira lesznek szorítva. A falvakban a zsidók mindezen foglalkozásoktól eltiltatnak. A falukon élő zsidók köteleztetnek birtokukat keresztény földmíves gazdáknak eladni; csakis azon zsidók képeznek kivételt, a kik legalább 600 hold földdel birnak, továbbá a gyárosok, fakereskedők, bizonyos gyárak és iparágak részvényesei és részesei. Állítólag mindezen határozmányok a legélesebben vannak formulázva, hogy a törvénykijátszásoknak eleje vétessék. Például csak azon zsidógyárak lesznek megengedve, a melyek gőzerővel ós legalább 16 munkással dolgoznak. A törvény különösen a kisipar űzését vette szemügyre. A városokon és mezővárosokon kívül a zsidók csakis a kormányzósági hatóságnak különös engedélye és 5000 rubel biztosíték letétele mellett bérelhetnek ingatlanokat gyártelep-felállítás czéljából, a mi mellett köteleztetnek, legkésőbb két év alatt a gyárat felállítani, ellenkező esetben az engedély és a biztosíték elvész. Az orosz antiszemita lapok örömujongással fogadják e tervezetet.

Helyreigazításul. Véletlenül kezembe akadt ma a „Vasmegyei Lapok” f. é. augusztus 7-ki száma, a melyből látom, hogy Bozzay Imre úr, mint „a rumi kerület szabadelvű pártjának elnöke”, az idén ki tudja már hányadik nyilatkozványát közli ellenem. Bozzay úrnak, valamint a választás előtt irt zsidóbarát czikkeivel nem törődtem semmit, a mélyekben a többi között például megírta azt is, hogy az én bukásom a rumi kerületben „bizonyos”, – úgy ezen legújabb nyilatkozványával se törődném, ha abban ama famózus baltavári árverés históriáját tudva el nem ferdítené. Válaszom tehát e pontra a következő: Hogy ön t. Bozzay úr nem jártas a törvénytudományban, azon Vasmegyében senki se csudálkozik. de nem is veheti öntől rossz néven, mert a „gutaházi egyetemen” bizony az ember nem képezheti ki magát jogászszá. Azért, mielőtt ön jogi dolgokba belekotnyeleskednék, jó lesz előbb Szombathelyen, jogi sugalmazójának véleményét mindig kikérnie, a mely szombathelyi jogi sugalmazója viszont (a ki úgy látszik a t. „pártelnök” úr nyilatkozványait is fogalmazza, ő maga t. i. a politikai és jogi theoriákat a „gutaházi egyetemen” természetesen el nem sajátíthatván,) mondom, a mely szombathelyi jogi sugalmazója viszont, ha nincs tájékozva a 14–17 év előtti ügyek mibenlétéről (lévén ő az időben tán még normális iskolás gyerek,) igen könnyen betekintést szerezhet a baltavári árverési ügynek a mibenlétéről ott helyben, a szombathelyi kir. törvényszék irattárában. És ha ön t. Bozzay úr vagy szombathelyi jogi és politikai sugalmazója, avagy mindketten betekintettek ama poros aktákba, azokból a következő tényekről fognak önök meggyőződést szerezhetni: 1) hogy én a baltavári árverésen mint kiküldött bíró nem követtem el „szabálytalan eljárást”, s nem „fogadtam el meghatal mazottképen oly embert, a kinek meghatalmazó okirata sem volt,

240 – hanem a perrendszerűleg is beigazolt tény az, hogy Martonfalvy (Mattersdorfer) Lajos, a kit én nem ismertem, de ha egyszer a bánatpénzt letette, nem is állott jogomban útlevelét avagy születési bizonyítványát előkövetelni, mert ekkor követtem volna el „szabálytalan eljárást” – mondom, a perrendszerûleg is beigazolva levő tény az, hogy Martonfalvy Lajos, atyjának a távollevő Martonfalvy Sándornak a nevét előttem a maga saját nevének hazudva, Martonfalvy Sándor néven mint a saját nevén, saját javára árverezett, nem pedig mint atyjának a meghatalmazottja; 2) hogy Martonfalvy Lajos ezen, rajtam, az árverést teljesített törvényszéki bírón elkövetett csalásáért úgy a szombathelyi kir. törvényszék, mint a kir. Caria által csalás miatt el is ítéltetett, az összes károk megtérítésében elmarasztaltatott, s a reá kiszabott egy évi börtönbüntetést tényleg ki is állotta. De ezeken kívül még más egyéb dolgokat is ki fog ön t. Bozzay úr és szombathelyi sugalmazója a poros aktákból olvashatni, illetve hozzájuk közel álló szombathelyi és budapesti uraktól is megtudhatni. Megtudhatják t. i. azt is, hogy önöktől nem igen távol álló bizonyos urak – a kiknek a kezei Budapestre is elérnek, – minden követ megmozdítottak: négy hosszú éven át, hogy per fas et nefas a csaló zsidó Martonfalvy Lajos helyett, én a megcsalt bíró igyam meg a meghiúsított baltavári liczitáczió levét, s e miatt, igaza van önnek t. Bozzay úr, nekem „kellemetlenségeim voltak”, sőt többet mondok, még unokáim is megsínylik ama bizonyos, önökhöz közel álló uraknak ez ügyben viselt dolgait. S azért arról is biztosíthatom önt, t. Bozzay úr, s vele együtt szombathelyi jogi és politikai sugalmazóját, hogy, ha önök jónak látják ezt a dolgot továbbra is piszkálni, – nem én leszek az, a kinek majd ez a dolog „büdös” lesz. S hogy azon, önhöz t. Bozzay úr közel álló bizonyos uraknak, minden igyekezetük mellett sem sikerült engem a zsidók érdekében elmártani, engem tönkre tenni, – ez fáj önnek s vele együtt az illető többi önhöz közelálló uraknak. Valahányszor a baltavári ügyből kifolyólag ellenem támadott „családi” fenekedésnek immár 17 hosszú éven át mind újabb és újabb jelenségeit látom feltünedezni, mindannyiszor eszembe jutnak az emberi természetet ismerők egyik legnagyobbikának Shakespeare-nek ezen szavai: „Forgiveness to the injured does belong, But they never forget, who have done te wrong.”' Mivel a „gutaházi egyetemen” tudvalevőleg az angol nyelv nem köteles tantárgy, megmagyarázom önnek t. Bozzay úr és szombathelyi sugalmazójának Shakespeare ezen szavainak az értelmét. Azt mondja t. i. e szavakban Shakespeare, hogy: „A megbocsátás a megsértettet illeti, de azok nem felednek soha, a kik a sérelmet elkövették.” Máskor tehát kevesebb „dilettantizmussal”, hanem ellenkezőleg több alapossággal, főleg pedig több körültekintéssel t. Bozzay

241

úr, nehogy az önnek „ütései” akarni önnek esze ágában sem volt. Budapest, 1887. augusztus 31.

olyanoknak

fájjanak,

a kiket ütni

Istóczy Győző

rumi kerületi képviselő, de nem a Bozzay Imre úr kegyelméből.

In hoc signo vinces! Az antiszemitizmusnak immáron 12 éves küzdelme a legutóbbi választásokon részleges vereséggel végződött, s kitűnt szemmel láthatóan, hogy a zsidó tőkehatalomnak nem is kerül valami nagy megerőltetésébe olyan képviselőházat hozni össze, a minő neki tetszik. Le kell tenni a reményről egyelőre, hogy az antiszemitizmus zászlaját úgy juttassuk diadalra, hogy a képviselőházban nyerjünk többséget. Nos, ha valami, hát e tapasztalat elcsüggeszthetne bennünket, ha nekünk elcsüggedni egyáltalában lehetne; ha nekünk a győzelem reményéről lemondani s a harczot abbahagyni szabadna; ha nem volna e csüggedés, e lemondás a nemzetünk vesztébe való belenyugvással azonos: de mivel azzal lenne azonos, nekünk e vereségnek csak az ingert kell növelnie ereinkben a további küzdelemhez. Okuljunk a csapáson. Mérlegeljük hideg észszel az okokat, melyek sikertelenségünket, vereségünket okozták s fordítsuk hasznunkra az azokban rejlő tanúságot! Ki tudja, nem lesz-e ezen tanúság oly gazdag, oly horderejű, hogy a zsidó hatalomra épen ez leend végzetes? Láttuk, hogy míg mi küzdöttünk alkotmányos fegyverekkel: érvekkel, igazságokkal, felvilágosítással, elleneink küzdöttek pénzzel, csalárdsággal, szuronyok kényszerével; a hol nem használt az etetés, itatás, vesztegetés, fenyegetés, preszszió, szavazó-czédulák hamisítása, törvénytelenségek, ott használt az erőszak: ilyen fegyverekkel szemben szó és igazsággal, érvek és meggyőződéssel venni diadalt lehetetlen. Be kell látnunk, sőt természetesnek találnunk, hogy vesztenünk kellett a csatában. Úgyde nézzünk csak körül, nincs-e számunkra egyéb fegyver is, mint a szó és meggyőződés fegyvere; sőt nincs-e a zsidóságon veendő diadalnak egészen más, sokkal egyszerűbb, biztosabb útja is, mint a képviselőházban való többség-nyerés? Felelet: van más fegyver, van más út. Lássuk csak mik azok? A zsidó hatalom pénzhatalom. A zsidóság gazdaságilag nyűgözött le bennünket. A rémuralomban, melyet felettünk gyakorol-

242

nak, anyagi érdek köti az egyeseket ép úgy, mint pénzügyi békó súlyosodik az állam kezeire. Ha pedig így van; lia gazdasági rajtunk a bilincs, és a nyakunkra súlyosodó járom pénzhatalom járma: mi lehet természetesebb, mint hogy a további harczot e hatalomnak saját birodalmába tegyük át s az eldöntő csatát e hatalom saját fegyvereivel, gazdasági fegyverekkel vívjuk meg. Elbuktunk a politikai actióban? Nosza cseréljünk fegyvernemet. Támadjuk meg ellenségünket saját földén, mint Rómát Hannibal. S mi a győzelem útját illeti: behatóan gondolkozva a fölött, hogy e titáni, e világot uraló zsidó hatalomnak mi lehet a titka; mi. lehet a varázs, melylyel e kultúrképtelen söpredék faj a világ legműveltebb, legnemesebb nemzeteit leigázni tudta; mi lehet az a bűverő, melylyel a termelni nem bíró parazita horda olv mérhetién kincshalmazra tudott szert tenni: hogy most gazdagsága hatalmával népeken, államokon, királyokon uralkodik; mondom nyomósán gondolkozva e fölött, arra kell rájönnünk, azon eredményre kell jutnunk, hogy e produktív munkára képtelen faj a mi saját gazdasági erőnkkel, a mi saját produktív munkaképességünk eredményeivel, saját vagyonúnkkal, pénzünkkel igázott le bennünket, még pedig oly módon, hogy kezeihez ragadta szívós makacs alattomos törekvéssel a forgalmat s ezzel gazdasági életünknek teljes egészében urává lőn; mert a kié a forgalom, az fenékig kotorászhat az egész nemzet zsebeiben, kész zsákmányát képezik annak termelők úgy, mint fogyasztók, összedughatja a kezét, nem kell dolgoznia, mégis övé lesz évről évre a nemzeti munka összes haszna, a termelők neki keresnek, és a fogyasztók neki adóznak. A gazdasági élet pedig az egész rajta épülő nemzeti életnek, kaitúrának alapja lévén: könnyen érthető a csodás hatalom, melylyel a zsidóság ma felettünk paczkázik. Ez volt a zsidóság boldogulásának titka a világ teremtése óta mindenütt, a mely nemzetnél csak valaha e philloxerák megfordultak. Mint a hogy a kutya épen azon módon ugatott ezelőtt ezerötszáz esztendővel a római rustikus udvarán, mint ma az alföldi tanyákon: úgy a zsidóság mindenha és mindenütt ösztönszerűleg ez utat követte a nemzetek gazdasági leigázásában. Lehet aztán akármilyen jó termés, produkálhat a nemzet akármennyit, mit ér, ha nem képes értékesíteni, ha a zsidóság minden utat elállott, a melyen át a javak a termelők kezéből a fogyasztókéiba átmehetnek, és kizsebeli egyiránt a termelőket, kik kénytelenek jó czikket potom áron vesztegetni, – sa fogyasztókat, kik kénytelenek drágán komisz hamisítvány nyal beérni s lehet-e aztán takarékoskodni a nincsből, mikor a nagy adót meg

243

kell fizetni, s mikor a czivilizált élet számos, addig alig ösmert szükségletek-terhét is rakja ránk? Megírja a mi elzsidósodott sajtónk úgy-e nektek hazámfiai, hogy az amerikai búza csinálja nektek a versenyt; de azt nem írja meg, hogy e versenyben ám azért vesztettünk mi, mert terményeink, borunk, búzánk hitelét a zsidó hamisító csaló kereskedelem tönkretette, és a mennyiben még egészen tönkre nem tette is, de lenyomják mesterségesen a börzéken az árakat, hogy ti, még ha Isten megáldá is munkátokat, valahogy erőre ne kapjatok, s a gazdasági zavarból ki ne menekedhessetek! De ha így van a dolog, hogy e pénzt, melylyel a zsidók bennünket lekötöztek, nem ők keresték, nem ők teremtették munkájok által, hanem e pénzt, melylyel ők uralják a keresztény nemzeteket, e keresztény nemzetek keresték meg, s ők csak a készet szedték ki ezek zsebeiből; ha igaz, hogy minden erejök tulajdonkép a keresztény nemzetek erői, minden hatalmuk a keresztény rnnnkaerők hatalma; ha a ti erőtök az, mit ők ravaszul saját szekerük elé tudtak fogni, a ti vizetek az. melyet ők álnok ügyességgel saját malmuk hajtására tudnak irányítani; és ha mindenütt a gazdasági élet hasznát úgy seprik be, hogy oda állnak a termelők és fogyasztók közé s monopolizálják ezek közt a közvetítést: akkor mi sem természetesebb, mint hogy ragadjuk ki kezeikből a forgalmat, mely uralmuk alapját, titkát, lelkét képezi, s ha ez sikerül, ezzel a varázs szét lesz törve, a zsidóság lelesz verve Ha abban áll erejük (a minthogy abban áll), hogy a keresztény nemzetek termelő erejét saját részökre kötötték le, úgy, hogy a keresztény népek nekik keresnek, a keresztény államok az ő részökre hajtják be az adókat: szüntessük meg ez állapotot s a zsidósággal készen vagyunk, mert ők termelni ép úgy nem képesek, mint társadalom- s államalkotó képességgel nem bírnak. De mikép legyen elérhető e nagy czél? Felelet: azon, de csakis azon az utón érhető el ez, s rázható le a zsidó járom, a mely utón elérhette e tíz milliónyi termelni képtelen söpredék faj azt, hogy több száz milliónyi produktióképes nemes fajokat leigázhasson, s mikép érte el ezt, mikép bírta kezeihez ragadni mindenütt a zsidóság a forgalmat, ezen kulcsát a nemzetek kincses házának? Felelet: összetartással érte el mindezt. A zsidóság, az egész világon szétszórva élő zsidóság mint egy ember tart össze egy mindnyájáért, mindnyája egyért. Mi pedig atomizálva vagyunk s a szabad verseny e társadalmi rendszerében háborút, létharczot viselünk mindnyájan mindenki ellen. íme ebben rejlik

244

a zsidóság sikere s a keresztény nemzetek pusztulása. Hasogasd a tölgy gerendát szilánkokra s könnyen eltörheted; ellenben kösd csomóba a hitvány venyigét s daczolni fog egy Herkules erejével is. Világos tehát előttünk, mi a teendőnk; az út, az egyedüli ut, mely kivezethet a mélységből, hova a zsidóság évszázados aknamunkája sülyesztett bennünket, szembeszökőleg áll előttünk. Ez a bajunk, ezért nem álljuk a versenyt a zsidókkal, mert mi szétporlódva vagyunk, míg a zsidóság szoros egységes szövetségben támad; egyenkint esnek el a keresztények a zsidóság zárt rohama előtt, s mi többi keresztények segély nélkül, hidegen szemléljük véreink elestét, meg nem gondolva, hogy holnap mi lehetünk az áldozat. Győzzük le e közönyt, e csak magára gondoló önzést; egyesítsük erőinket mi is; összesitsük, szervezzük a keresztény ma széthullva levő tőkehatalmát; hozzunk a ma köztünk uralkodó bellum omnium contra omnes helyébe egységes összeműködést, társulást, közös jóra egyesitett, szervezett erővel való tervszerű törekvést s Izrael hatalmának napjai megszámlálva lesznek. Íme hazafiak! előttetek az ut, melyen gazdasági bajaiktól szabadulhattok; csak föl kell vennetek a fegyvert, a társulást és kezetekben van a győzelem. Nyíri Elek. (Vége a jövő füzetbén.)

Rumi kerületi elvbarátainkhoz! A. kerületben levő Baltavár községe – a Stern Leopold uradalmi épületein és még 7 házon kívül, f. hó 2-án a tűz martalékává lett. Siessünk keresztény felebarátaink segitségére. Adjon kiki a mennyit tud, bármily csekélységből áll is az. Ε füzetek szerkesztője a baltavári tűzkárosultak részére tíz frtot küldött be főt. Kelemen István kerületi esperes úrhoz Csehi-Mindenszentre (posta helyben;) küldjék be adományaikat elvtársaink is ő hozzá, a ki a kegyadományok kiosztását teljes megnyugvásunkra igazságosan fogja eszközölni a szerencsétlenségtől sújtott keresztény felebarátaink között. Ha a rumi kerületen kívül is akadnának elvbarátaink között olyanok, a kik szinte adakozni kívánnának a baltaváriakat ért nagy szerencsétlenség enyhítésére, azokat is kérjük, kegyadományaikat közvetlenül a most nevezett ftdő esperes úrhoz beküldeni. A „12 röpirat” szerkesztősége.

Levelezőlap. Folyóiratunk pártolóit felkérjük, szíveskedjenek oda hatni, hogy az minél szélesebb körben elterjedjen. Az új előfizetési feltételek mellett, ha legalább hárman összeállónak, mindegyiköknek csak 1 frt 67 krba kerül havi lapunk egész évi járatása. Aki tehát egymaga sokalja a 2 frt 50 kr előfizetési díjat, szerezzen maga mellé még legalább két társat, s ekkor csak a kedvezményes 1 frt 67 krba kerül mindegyiküknek az előfizetés. Úgy hisszük ez elég méltányos feltétel.