10. A NYELVEK SOKFÉLESÉGE

10. A NYELVEK SOKFÉLESÉGE

1. Szinte amióta felfedezték az emberek, hogy a magukén kívül más nyelvek is vannak a világon, azóta próbálnak rájönni, miért is van ez így, és hogyan keletkezhettek a különbözô nyelvek. Igaz, a magyarázatok indítóokai régebben egészen mások voltak. A monda szerint i. e. 650 körül egy egyiptomi fáraó két csecsemôt neveltetett föl egy pásztorral, szigorúan meghagyva neki, hogy ne beszéljen a gyerekek elôtt. Így kívánta kideríteni, milyen nyelven szólalnak meg elôször – a fáraó szerint ez a nyelv lehetett ugyanis a legôsibb. A bibliai Bábel torony közmondásos története a nyelvek különbözôségét igyekezett megokolni. A magyar nyelv múltbeli héber és mai sumer rokonítói nyelvünk „ôsi” voltát törekedtek bizonygatni. Körülbelül 3-4 ezer nyelvrôl tudunk, amit most is használnak vagy valamikor beszéltek a világon. S tekintet nélkül arra, hogy egymilliárdnyian beszélik-e, mint a kínait, vagy pedig csak egyetlen ember, mint a 70-es években a szibériai kamassz nyelvet, minden nyelv teljes, egyenrangú és önálló egész, amely elsô látásra minden vonásában különbözik a többi nyelv túlnyomó többségétôl. Hogyan lehet „rendet vágni” az eltéréseknek ebben a rengetegében? Milyen alapon lehet a nyelveket egymással összehasonlítani? Az egyik válasz a nyelvek történetének kutatásából következik: ha két nyelvrôl kimutatható, hogy valaha egy nyelv különbözô változataiként léteztek, vissza kell menni a közös ôsig, és fel kell tárni a történetileg magyarázható szabályos változásokat. Ezek a változások azután megmutatják a hasonlóságok és eltérések mértékét és természetét is. 2. Amint a nyelvi változásban, a nyelvhasonlításban is a hangmegfelelések ötlenek leginkább szembe. Az újlatin nyelvek esetében, mivel még „elôdjüket”, a klasszikus latint is ismerjük, viszonylag könnyû dolgunk van. A francia és az olasz nyelv megfelelô szavaiban például a népi latin szókezdô k hangja a 10.1. táblázatban bemutatott változásokon ment át. (A középsô példákat a klasszikus latinból adtuk meg, a kiejtést hozzávetôlegesen tüntetjük fel az írott formák alatt: az an orrhangzós a-t jelöl, az ua „félig” ejtett u utáni a-t.)

138

10. A nyelvek sokfélesége 10.1. táblázat. Példák az újlatin nyelvek rokonságára Olasz

Latin

Francia

costa

costa

c oˆ te

kosztá

kosztá ’oldal’

kot

corpo

corpus

corps

korpo

korpusz ’test’

kor

chiave

clavis

clef

kiáve

klávisz ’kulcs’

klé

croce

crux

croix

krócse

kruksz ’kereszt’

kruá

cantare

cantare

chanter

kántáre

kántáre ’énekelni’

santé

caro

carus

cher

káro

kárusz ’kedves’

ser

cera

cera

cire

csérá

kérá ’viasz’

szir

cento

centum

cent

csento

kentum ’száz’

szan

città

civitas

cité

csittá

kívitász ’község’

szité

Az olasz és francia példákban a szókezdô hangok nem közvetlenül feleltethetôk meg egymásnak, hanem azokon az eltérô hangváltozási szabályokon át, amelyek a mindkettô közvetlen elôzményét jelentô népi latinból eltérô irányokba vitték az eredeti szókezdô k-t. A franciában az elülsô nyelvállású magánhangzók (i, e) elôtt a k végül is sz-re módosult, az olaszban viszont cs-re. Továbbá a franciában rövid vagy hosszú á elôtt a k-ból s lett. Az olasz viszont az összes mássalhangzó és hátul képzett magánhangzó elôtt megôrizte a k hangot.

139

III. A NYELV VÁLTOZATAI

Az újlatin nyelvek rokonsága a napnál is világosabb, hiszen fejlôdésük szinte a szemünk elôtt zajlott le: történeti dokumentumok, a fennmaradt elôzmény, a latin és a szabályosan eltérô ugyanolyan vagy hasonló jelentésû szavak mind egyszerre bizonyítják e tényt. 3. Amikor nincs írásos emlékünk a közös ôsrôl – és mondanunk sem kell, hogy ez az általános eset –, de a hasonló jelentésû szavak hangalakja ugyanilyen módon mutat szabályos eltéréseket, szintén biztonsággal feltételezhetjük, hogy létezhetett egy olyan alapnyelv, amelyre az e szavakat tartalmazó nyelveket visszavezethetjük. Hasonlítsuk össze a 10.2. táblázat adatait (csak a mai kiejtést jelöljük – ismét hozzávetôlegesen). 10.2. táblázat. Példák a germán nyelvek hasonlóságára Jelentés

Angol

Holland

Német

Dán

Svéd

’ház’ ’egér’ ’kint’

hausz mausz aut

höüsz möüsz öüsz

hausz mausz ausz

húgsz múgsz úgdz

húsz músz út

Ennél persze sokkal több akár az efféle, akár a más típusú megfelelés, amely egy nyelven belül azonos, a nyelvek között szabályszerû sémába rendezôdik. Ésszerû tehát feltenni, hogy a mai angol, holland, német, dán és svéd (és még jó néhány) nyelv egy közös ôsgermán nyelv nyelvjárásaiként kezdte önálló életét, e nyelvek mai hangrendszerének egymástól való eltéréseit a közös ôsgermán hangrendszer szabályszerû történeti változásai magyarázzák. De milyen lehetett a szavak ôsgermán nyelvi formája? Amikor ezeket a szóalakokat a kutatók „visszaállítják”, rekonstruálják, akkor az egyes nyelvek történetének adataiból és a hangváltozások általános törvényszerûségeibôl kiindulva feltevéseket fogalmaznak meg, amelyekre közvetlen bizonyítékokat valószínûleg sohasem lehet majd találni, hiszen például ôsgermán nyelvi emlék szinte kizárt, hogy létezzék. A 10.2. táblázat szavainak esetében valószínûnek tartják, hogy az ôsgermán formák *húsz, *músz és *út voltak (a csillag itt nem helytelen, hanem feltett, azaz nem adatolt szót jelöl). Az újlatin és a germán (valamint a szláv) nyelvek rokonságát valójában soha nem is volt szükséges nagy tudományos apparátussal bizonygatni, olyannyira hasonlítanak egymásra. A nyelvek történeti összehasonlításának tana, amely az önálló nyelvtudomány megjelenését is jelentette, az óind irodalmi nyelv, a szanszkrit felfedezésével kezdôdött. A XIX. század elejétôl fogva egyre világosabbá vált, hogy sok európai és néhány, Indiában és környékén beszélt nyelv mai és korábbról adatolható hasonlóságai nem lehetnek véletlenek. Lássunk három példát (10.3. táblázat).

140

10. A nyelvek sokfélesége 10.3. táblázat. Példák az indoeurópai nyelvek rokonságára Nyelv

’anya’

óangol latin óind tokhár örmény ógörög óír ófelnémet lett ószláv litván albán walesi

módor máter mátár mácar mair máter máthir mouter máte mati moten motre

’halál’, ’meghal’

’hét’

mordhor morti mr, mará

szeofon szeptem szaptá

mortósz ír marth mord

heptá szecht szíbun

mireti

szedmi

marw

Ha az eltérések nagyobbak is, továbbra is rendszeresek. Ez késztette a XIX. századi nyelvészeket arra, hogy egy közös indoeurópai alapnyelvre vezessék vissza a felsorolt nyelveket. Eszerint az alapnyelv az egyes népcsoportok elvándorlása, elszigetelôdése következtében tagolódott szét különálló nyelvcsaládokra, majd a népek további története során önálló nyelvekre. Néhány nyelvcsaládot, illetve nyelvet kiemelve a nyelveknek ezt a „származástörténetét” a 10.4. táblázatban mutatjuk be. 4. Az indoeurópai nyelvek összehasonlítása nagy lendületet adott a több ezer éves írott emlékekkel nem rendelkezô nyelvek és nyelvcsaládok összefüggésének kutatásaihoz. Így találtak egyre több bizonyítékot a magyar nyelv finnugor, illetve tágabb körben uráli rokonságára. A 10.5. táblázatban foglaljuk össze a megfeleléseket (kiejtés szerinti alakokban). Természetesen a nyelvhasonlítás az uráli nyelvek esetében is a szabályos hangmegfeleléseket keresi, s ennek nyomán állítja fel hipotéziseit az alapnyelvi hangrendszerrôl. Hadd adjunk erre is egyetlen példát, melyben két ugor nyelvet vetünk össze (10.1. ábra). Még ebbôl az igencsak vázlatos nyelvhasonlításból is kiderül: voltak hangváltozási szabályok, melyekben a vogul és a magyar egyenlôen vett részt (a rövidülés), és voltak olyanok is, amelyeket már csak a magyar önálló történetére tehetünk fel (zárhangból réshanggá változás). Ilyen jellegû meggondolások alapján az uráli nyelvek története és rokonsága is ábrázolható a már ismert sémában (10.6. táblázat).

141

III. A NYELV VÁLTOZATAI 10.4. táblázat. Az indoeurópai nyelvek rokonsága Nyelvcsalád

i. e. 2000

ind indoiráni iráni

i. e. 1000

i. e./i. u.

védikus szanszkrit

klasszikus szanszkrit

az Aveszta nyelve

pehlevi

i. u. 1000

hindi, urdu bengáli afgán, perzsa, kurd …

északi

lengyel, cseh …

keleti

orosz ukrán, belorusz

INDOEURÓPAI

szláv déli

óegyházi szláv

keleti északi germán

gót óészaki óangol ófelnémet

nyugati klasszikus latin

…

142

mükénéi görög

homéroszi klasszikus görög

bolgár, szerbhorvát … norvég izlandi angol, német …

vulgáris latin

portugál spanyol francia olasz román …

koiné

újgörög

itáliai

görög

Ma

10. A nyelvek sokfélesége 10.5. táblázat. Példák az uráli nyelvek hasonlóságára Nyelvcsalád Nyelv

FINN-PERMI

SZAMOJÉD

FINNUGOR

UGOR

magyar

te

két

szem

fa

megy/ men-

tél

kô/köv

kit kät

sem szem

-pa

menmen-

tel tal

kô kev

obiugor

vogul osztják

permi

zürjén votják

te ton

k-ik k-ik

szin szin

pu pu

munm-in-

t-il tol

ki kô

cseremisz mordvin finn lapp

tenj ton szinä ton

kot kafta kakszi k-ikt

szinze szeljme szilmä csalbme

pu

mij-

finnvolgai

pú

menemanna

tel telje talvi taleve

kü kev kivi

nganaszan nyenyec szelkup

tona

sziti szigye szitte

szew szew szei

f˙a

menminjmin-

szó

jelentés

kát

’kéz’j

északi déli

tan

MAGYAR

VOGUL

feltett alapnyelvi hang

szó

hang

kéz

k

elöl képzettj magánhangzój elôtt megmarad

hab

h

hátul képzettj magánhangzó elôtt j réshanggá változik

kup

’hullám’j

száz

z

szó belsejében j zöngésj réshanggá változik

szát

’száz’j

tél

t

szó elején j megmarad

täl

’tél

fa

f

szó elejénj réshanggá változik

-pa

’fa’j

ravaszj v ’róka’j

szó belsejébenj zöngésj réshanggá változik

repo

’róka’j

lökj ötj epe

k t p

rövidül

szabály

k

hang

k

megmarad

szabály

pó

t

p

t

p finn

-kk- -tt- -pp-

rövidül

k t p

läkwij ’csúszik’j ätj ’öt’j tép ’epe’j

10.1. ábra. Szabályos hangmegfelelések ugor nyelvek között

143

III. A NYELV VÁLTOZATAI 10.6. táblázat. Az uráli nyelvek rokonsága i. e. 3000

i. e. 2000

i. e. 1000

i. e./i. u.

1000

közfinn alapnyelv finnvolgai alapnyelv finnpermi alapnyelv finnugor alap nyelv

uráli alapnyelv

ugor alapnyelv

finn … észt lapp

volgai nyelvek

mordvin cseremisz

permi alapnyelv

votják zürjén ôsmagyar

ómagyar

magyar

ôsobi-ugor

vogul osztják

északi szamojéd

nyenyec … nganaszan

déli szamojéd

szelkup …

szamojéd alapnyelv

Természetesen nemcsak a nyelvek hangrendszere változott. Már az elôzô fejezetben is bemutattuk, hogy a módosulások a nyelv minden szintjét érintik – éppen ezért ütközik néha oly nagy nehézségbe a szabályszerûségek feltárása. A birtokos jelölése például jelentôs mértékben különbözik az egyes uráli nyelvekben; mégis az egyezô vonások sokkal fontosabbak: minden nyelv végsô soron személyes névmásra visszavezethetô elemmel jelöli a birtokost a birtokon a magyar példáknak megfelelô rendben: kez-em, kez-ed, kez-e, kez-ünk, keze-tek, kez-ük. Azonos vonása e nyelveknek az is, hogy a páros testrészekre (szem, fül, láb stb.) egyes számmal utalnak (például Fáj a fülem, de nem: *Fájnak a füleim), és a számnevek után is egyes számú fôneveket használnak (például három kép, és nem: *három képek) – szemben például az indoeurópai nyelvekkel. 5. A nyelvhasonlításnak e módszereit nem csak az írásos történettel rendelkezô nyelvekre lehet alkalmazni. Az eddig idézettekhez hasonló összefüggéseket a világ számos nyelvében felismertek. Az érdekesség kedvéért most két, a fentiektôl és egymástól is távol esô nyelvcsoportok közti megfeleléssort mutatunk be (10.7. és 10.8. táblázat).

144

10. A nyelvek sokfélesége

10.7. táblázat. Nyugati ausztronéz nyelvek Nyelv Jelentés

tagalog (Fülöp-szk.)

jávai

batak (Szumátra)

’választ’ ’hiány’ ’orr’

pílig kúlaη iluη

pilik kuraη iruη

pili huraη iguη

Feltételezett ausztronéz alapnyelvi forma pilik kuLaη iguη

10.8. táblázat. Algonkin nyelvek Nyelv Jelentés

fox

potavatomi

’boldog vagyok’ ’ô boldog’ ’borz’ ’nô’

nekesateszi kesatesziva sekakva ihkveva

nkösatösz ksatszö skak kve

A fox és a potavatomi az amerikai indián nyelvek algonkin csoportjába tartozik, melyeket eredetileg az Észak-Amerika keleti felében élô ôslakók beszéltek. A kérdés már most az, hogy e kettô közül melyik tükrözi jobban a feltehetô eredeti állapotot. Mivel írásos adataink nincsenek, elvben egyaránt szóba jöhet bármelyik, hiszen mind a hangbetoldás (skak ➝ sekakva), mind a hangkiesés (sekakva ➝ skak) érvényes és valószínû lehetôség a nyelvek történetében. Hogy mégis a fox nyelvû szavakról gondolhatjuk, hogy közelebb állnak az eredeti állapothoz, az onnan következik, hogy a potavatomiból nem tudunk egy olyan szabályt megadni, amely a különbözô betoldandó magánhangzókat egyöntetûen megnevezné. Fordítva viszont egyszerûbb dolgunk van: a hangok kiejtését egyetlen szabály magyarázhatja. Ez persze így csupán feltevés. De annyi közvetett bizonyítékunk mindenesetre van, hogy az algonkin nyelvek e csoportja mind a fox nyelvre hasonlít e tekintetben. Ilyen módon tehát a legtöbb nyelv „rokonsági viszonyait” is meg lehet állapítani: ezt mutatjuk be a 10.2. ábrán, amely a nagyobb nyelvcsaládokat helyezi el a világtérképen. 6. A nyelvek azonban legtöbbször egyáltalán nem úgy változnak mint a fajok: legfeljebb tovább „osztódnak” új fajokra – más fajokkal sohasem keveredhetnek. A nyelveket beszélô népek viszont történetük során gyakran keveredtek más népekkel, beleolvadtak azokba, átvették nyelvüket, vagy csak nyelvi rétegeket vettek át tôlük – mindez sokkal bonyolultabbá teszi a nyelvek közötti összefüggések kutatását.

145


10.2. ábra. A nagyobb nyelvcsaládok

146


147


A délkelet-ázsiai nyelveknek (thai, kínai, vietnami stb.) azt a vonását például, hogy a hanglejtés „fonémáját” (lásd a Hangok címû fejezetet) egyaránt használják, noha eltérô nyelvcsaládokba tartoznak, azzal magyarázzák, hogy egymással tartósan érintkeztek. Érdekes hasonlóságokat találtak a Balkán környékén beszélt különféle nyelvcsaládokba tartozó nyelvek között is. A szláv nyelvek közé sorolt bolgárban, az újlatin románban és az önálló csoportot alkotó albánban például egyformán a fônév mögött van a határozott „névelô”: bolgár: trup-at ’test a’, konj-at ’ló a’; román: om-ul ’férfi a’, munte-le ’hegy a’; albán: mik-a ’barát a’, djal-i ’fiú a’. Újabb genetikai kutatások, amelyek során az adott nyelveket beszélô közösségekbôl válogatott személyek génállományát hasonlítják össze, nagyobb vonalaiban alátámasztják a nyelvészeknek az egyes nyelvcsaládokról szóló feltevéseit. A gének közös eredetét és az idô síkjára vetített eltéréseit megállapító tudósok azon a nézeten vannak, hogy a mai ember kb. 100-70 ezer évvel ezelôtt alakult ki Közép-Afrikában és onnan három nagyobb kiáramlással „hozta létre” a ma jórészt a kontinens déli és nyugati részében beszélt afrikai nyelvcsoportot, illetve az ázsiai irány kettéválásával kb. 60-40 ezer évvel ezelôtt a ma az egyenlítô körül és attól délre Óceániától Madagaszkárig tartó övezetben beszélt nyelvcsoportokat (mint például az ausztronéz nyelveket), illetve az „eurázsiainak” nevezhetô összes többit, beleértve az indoeurópait, az urálit, az akkor még szárazföldi hidat képezô Bering-szoroson Amerikába átvándorolt késôbb „indiánoknak” nevezett ôslakosok nyelveit (mint az algonkin nyelveket), és így tovább. Ez a genetikai kutatás azt is jól ki tudja mutatni, hogy a nyelvészek által rokontalannak tartott nyelveknek, mint például a Spanyolország északkeleti „sarkában” és Franciaország ezzel szomszédos területén honos baszknak a beszélôi genetikailag is „szigetet” alkotnak, és valószínûleg az indoeurópai nyelveket beszélô „hódítók” betelepedése elôtti európai ôslakók leszármazottai. Jóllehet a nyelvészek többnyire gyanakodva szemlélik a több tízezer évre vonatkozó feltevéseket és nem szívesen állnak a különféle nyelvcsaládok rokonításai mellé, amennyiben a módszer a már bizonyítottnak tekinthetô nyelvrokonságok esetében ezekkel azonos eredményre jut, akkor érdemes próbálkozni a pusztán nyelvészeti eszközökkel a nagy idôbeli távolság és a nyelveknek a génekhez képest rohamos változása miatt a „múlt ködébe veszô” kapcsolódásokkal is. 7. Mindeddig olyan hasonlóságokat vizsgáltunk a nyelvek között, amelyek ésszerûen belátható, szinte kézenfekvô okokkal voltak magyarázhatók. Természetes ugyanis a hasonlóság, ha egyazon tôrôl származó, egymással rokon nyelvek között mutatkozik, s az is természetes, ha a huzamosabb ideig tartó egymás mellett élés, a nyelvi érintkezés következtében jönnek létre hasonlóságok a nyelvek között. Mutatnak-e azonban egyezéseket, hasonlóságokat olyan nyelvek, melyek közt rokoni kapcsolat nem föltételezhetô, s földrajzilag is igen távol élnek beszélôi egymástól, s így egymásra sem hathattak? Igen, léteznek ilyen hasonlóságok. Már a XIX. században, amikor megfelelô mennyiségû ismeret gyûlt össze a távoli földrészeken beszélt nyelvekrôl is, kimutattak ilyen hasonlóságokat. Mivel akkoriban a szót tekintették a nyelv 148


alapegységének, a szavak alkatában, felépítésük természetében fedeztek fel szabályosságokat, nyelvek csoportjaira jellemzô tulajdonságokat (ezek közül néhányat – más szempontból – már a Szavak címû fejezetben is érintettünk). Aszerint, hogy a nyelvek milyen eszközökkel fejezik ki a nyelvtani viszonyítást, megkülönböztettek elszigetelô (izoláló), ragozó (agglutináló) és hajlító (flektáló) nyelveket. Az elszigetelô nyelvek – mint például a kínai vagy olyan kelet-ázsiai nyelvek, mint a thai, a burmai vagy a khmer – szavai többnyire egyszótagú tövek, amelyekben a nyelvtani viszonyok kifejezésekor, a mondatokban semmiféle változás nem történik. Az ilyen nyelvek a nyelvtani viszonyokat a szavak sorrendjével fejezik ki. A kínaiban például a tövek következô sorrendje: wo ’én’ kaoszu ’mondani’ ni ’te’ azt jelenti: ’én mondom neked’; a ni kaoszu wo sorrend viszont ezt: ’te mondod nekem’. A ragozó nyelvek szavaiban a tô elé vagy mögé „ragadnak” különféle szóelemek (morfémák), melyek a nyelvtani viszonyokat jelölik. A török nyelvekben vagy jó néhány amerikai indián nyelvben, de a mi nyelvünkben is ez a grammatikai viszonyok kifejezésének egyik legfôbb módja. A magyarban csak kivételesen halmozható annyi szóelem egyetlen szó keretei közé, mint a megszentségteleníthetetlenségeskedéseiteket szószörnyetegbe, de van néhány olyan nyelv (ezeket a ragozó nyelvek szélsôséges típusaként „bekebelezô” nyelveknek is nevezik), ahol tipikusan a mondat összes nyelvtani viszonyát egyetlen szó közegében jelölik. A Nem érti, amit mondok összetett mondat például a takelma indián nyelvben így alakul: Anijokkoinehdek. (Szóelemenkénti fordításban: ani- ’nem’; -jokkoi’tud’; -ne- mond’; -h- ’-ás’; -dek ’enyém’.) A nyelvek harmadik típusában, a hajlító vagy idegen szóval flektáló típusban a mondatbeli viszonyokat és a szavak jelentésváltozatait a szótövek hangjainak megváltozása jelöli. Tekintsük példaként az alábbi német szóalakváltozatokat jelentéseikkel együtt (további példákat a Szavak címû fejezetben adtunk): sprechen spricht sprach gesprochen Spruch Sprüche

’beszélni’ ’beszél’ ’beszélt’ ’beszélve’ ’mondás’ ’mondások’

Egy-egy nyelv többféle típus jegyeit is viselheti kisebb-nagyobb mértékben, s története során fokozatosan átalakulhat egyik típusból a másik típusba. 8. Nemcsak a szó, hanem a mondat alkata is mutat szabályosságokat, hasonlóságokat a különbözô – rokonságilag és területileg egymástól távol álló – nyelvekben. Az esetjelölések (alany-, tárgy- stb.) azonosítása vagy a szórend rögzített volta alapján, másrészt az alany nyelvtani kategóriájának a „cselekvô” fogalmával való rendszeres (bár nem kizárólagos) azonosíthatósága folytán minden nyelvben meg lehet állapítani az alapvetô mondatrészeket: az alanyt, az állítmány igéjét, a tárgyat stb. Hasonlóképpen meg lehet mondani, milyen típusú 149


jelzôs szerkezetet, mellékmondatokat stb. használ az illetô nyelv. Amikor pedig már eddig eljutunk, megint csak meglepô következtetésekhez érkezhetünk el. A fôbb mondatrészek (alany, ige, tárgy) elvben hatféleképpen helyezkedhetnének el, a világ nyelvei alapszórendjükben mégis csak négy változatot használnak ki (kezdôbetûkkel rövidítve): A-I-T, A-T-I, I-T-A, I-A-T. Úgy látszik továbbá, hogy ezeken belül is két jellegzetes típus van: az IGE–TÁRGY, illetve a TÁRGY–IGE sorrendet következetesen használó nyelvek. A típusok felállítása nem üres játék: a mondatrészek rendje ugyanis szoros kapcsolatban látszik lenni egy csomó további sorrendi sajátossággal. Lássunk erre is példát: egyik forrásunk a szingaléz, amelyet Sri Lankában (Ceylonban) beszélnek és A-T-I sorrendû nyelv; a másik az ír nyelv, amely I-A-T rendû. (Egyébként mindkettô az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.) 10.9. táblázat. Szórendi típusok SZINGALÉZ

1. Alapszórend

Chonaic Seán an madadh.

’János (a) kutyát látta.’

’Látta János a kutyát.’

A

2. Jelzôs szerkezet

3. Vonatkozó mellékmondat

4. Kérdôszó

ÍR

Jón ballave däkka. T

I

Jón tadi ballave däkka.

I

A

T

Chonaic Seán an madadh mór.

’János (a) nagy kutyát látta.’

’Látta János a kutyát nagy.’

MELLÉKNÉV

FÕNÉV

FÕNÉV

MELLÉKNÉV

Mas kápu ballave Jón däkka.

Chonaic Seán an madadh a d’ ith an fheoil.

’Húst evett kutyát János látta.’

’Látta János a kutyát, amely evett húst.’

MONDAT

FÕNÉV

FÕNÉV

MONDAT

Jón ballave däkka de?

An bhfaca Seán an madadh?

’János kutyát látta vajon?

’Vajon látta János a kutyát?’

MONDAT

KÉRDÕSZÓ

KÉRDÕSZÓ

MONDAT

5. Összetett számnevek

daha–tune, daha–hate

trí déag, seacht déag

’tíz–három, tíz–hét’

’három tíz, hét tíz’

6. Névutó vagy elöljáró

janéle indela

ón fhuinneog

’ablak -ból’

’-ból ablak’

Nem folytatjuk, ebbôl is látszik: minden fordítva van az egyikben a másikhoz képest. De hiszen nem is ez az igazán érdekes az illetô nyelvtípusok számára, hanem inkább az, hogy egyformán fordítva legyen: a szingalézben minden módosító értelmû kifejezés megelôzi a módosítottat, az írben min-

150


den módosító értelmû kifejezés követi a módosítottat. Ha pedig a mondat központi eleme az ige, akkor a mondatrészek az ige szempontjából módosító értelmûek, s így válik igazán érthetôvé e két ellentétes rend. 9. Az eddig elmondottakból úgy tûnhetik, hogy anyanyelvünket, a magyart (de még az általunk jobban ismert idegen nyelveket, az oroszt, a németet, az angolt és a többit is) nehéz a fönt felsorolt szóalak szerinti vagy mondatrend szerinti típus valamelyikébe egyértelmûen belesorolni. Hiszen kivételszerûen emlegettük a mintegy 15 szóelemet tartalmazó szószörnyeteget, s bár mondatbeli szavaink tipikusan több, egymáshoz ragasztott morfémát tartalmaznak, nyelvünk esetenként hajlító eszközzel is él (például szép, szebb; hó, havat stb.), s tudunk oly mondatot is alkotni, amely tövek egymásutánjából áll, s ha ugyanezeket a töveket más sorrendbe állítjuk, más jelentésû szószerkezetet kapunk – vagyis föllelhetjük az izoláló típus jegyeit is nyelvünkben sok lány szép, ill. sok szép lány). Mondatrend tekintetében pedig az elôzôekben felsorolt hat mutató közül a magyar a 2., az 5. és a 6. tulajdonság tekintetében egyértelmûen a szingalézhez hasonlítható, viszont ha alapvetô mondatrészeinek sorrendjét tekintjük, a közlés igényeitôl függôen, különbözô hangsúlyozással szinte bármely sorrend elôfordulhat benne. Vonatkozó mellékmondatait megalkothatjuk a szingalézhez és az írhez is hasonló módon; ami pedig a kérdôszó helyét illeti, az -e kérdôszócska a szingalézhez hasonló helyet foglal el a kérdô mondatokban, a vajon viszont az ír rendet követi, vagyis tipikusan a mondat élén áll. Azt jelenti-e mindez, hogy a típussajátosságok csak egyes nyelvekre érvényesek, mások nem követik ôket? Nem, másképp áll a helyzet. A nyelvek összehasonlítása révén fölfedezett nyelvi típusok az összefüggéseknek, szerkezeti sajátosságoknak olyan nyalábjai, amelyek révén az egyes nyelveket tanulmányozó ember szabályszerûségeket tud megállapítani a nyelvek közt. Ritka az a nyelv, amely szélsôségesen „tiszta” típust valósít meg (mint például a bekebelezô nyelvek, avagy a mondatrészek sorrendje tekintetében a szingaléz, illetve az ír nyelv), s ez érthetô is, hiszen minden nyelv minden idôben változik azoknak a tulajdonságoknak a tekintetében is, amelyeket egy-egy nyelvi típus jellegzetes jegyeként emelünk ki. Hogy végül is jogosak-e azok a nyelvi típusok, amelyeket ily módon a nyelvész a nyelvek összehasonlítása révén elvon, absztrahál, azt onnan tudhatjuk meg, hogy sikerül-e segítségükkel a nyelvek állapotát és változását kielégítôen, szabályokba foglalva megmagyarázni. A magyar nyelv látszólagos „összevisszasága” rögtön logikussá, érthetôvé válik, ha történetileg tekintjük. A finnugor, illetve uráli nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek mai állapotának összehasonlításából, valamint más módszerekkel feltárt történeti elôzményeibôl kiderül, hogy ôsibbek, régibb állapotot ôriznek azok a típussajátosságok, amelyek a szingaléz mondatrész-sorrendi jegyeket követik, s új fejlemények azok, amelyek ettôl eltérnek. A típussajátosságok segítségével így azután meghatározhatjuk, „hol tart” nyelvünk a típusok közötti változás folyamatában.

151

10. A NYELVEK SOKFÉLESÉGE

Recommend Documents