Schmidt József
A nyelv és a nyelvek
Schmidt József
A nyelv és a nyelvek Bevezetés a nyelvtudományba
2011
© Fapadoskonyv.hu Kft.
ELŐSZÓ Ez a kis mű a művelt nagyközönség számára készült bevezetés a nyelvtudományba, a nyelvtudományi alapelvek, módszerek és eredmények egyszerű összefoglalása, amelyben a szakember semmi újat sem találhat. Szerzője az anyag kiválasztása, felosztása és feldolgozási módja tekintetében a legjobb népszerű művek után indult, csaknem mindig járt, mégpedig jól kijárt utakon jár, mert semmi egyebet sem akart, mint a nyelvtudomány mai állásáról mennél világosabban s tőle telhetőleg szórakoztató módon tájékoztatni. Evégből a lehető legegyszerűbb fogalmazásban állította be a problémákat s lehetőleg tartózkodott elméleti fejtegetésektől és vitás kérdések feszegetésétől, annál pazarabbul alkalmazta az illusztratív nyelvi anyagot, mert „hosszú a szabályok útja, rövid és eredményes a példáké”. A példákat pedig csaknem kizárólag indogermán nyelvekből vette, amelyek hasonló tárgyú hazai munkákban még nem voltak eléggé kiaknázva – mégpedig elsősorban modern világnyelvekből, legfőképpen a németből, részben a franciából és az angolból, csak szórványosan más újabb és régibb nyelvekből. Egzotikus nyelvanyag írásbeli feltüntetésére, részben technikai okokból is, a lehető legegyszerűbb átírást használta. Ha sikerült volna ilyképpen a nyelvtudomány iránt tágabb körökben némi érdeklődést keltenie, mindent elért, amit elérni akart. Budapest, 1923 február havában. Schmidt József
5
RÖVIDÍTÉSEK ÉS JELEK MAGYARÁZATA a.: angol alb.: albán a. m.: annyi mint ar.: arab cs.: cseh d.: dán f.: finn fr.: francia g.: görög (ó-görög) h.: helyett hb.: héber holl.: hollandia idg.: indogermán
ill.: illetőleg kfn.: közép-felnémet l.: lap vagy lásd lat.: latin litv.: litván m.: magyar n.: német (új-felnémet) ol.: olasz or.: orosz óa.: ó-angol ófn.: ó-felnémet ófr.: ó-francia ói.: ó-ind
– : ´ :
ón.: ó-nord ószl.: ó-szláv ö.: örmény p.: perzsa pl.: például sp.: spanyol szl.: szláv t. i.: tudniillik tkp.: tulajdonképpen ua.: ugyanaz(on) ún.: úgynevezett v.: vagy v. ö.: vesd össze
magánhangzó hosszúságának jele; pl. ā = m. á. a szó hangsúlyának jele; pl. g. phérete ‘vigyetek’ úgy hangsúlyozandó, mint m. egyetek. < és > : annak a jele, hogy a szög csúcsánál lévő hang vagy szó a szög nyílása előtt lévőből keletkezett; pl. n. mein < kfn. mīn, vagy kfn. mīn > n. mein azt jelenti, hogy a n. mein a kfn. mīn szóból származott. + : ‘keveredés’ jele; pl. n. doppelt < doppel + gedoppelt azt jelenti, hogy a doppelt szó a másik két szó összekeverésének eredménye. * : ‘kikövetkeztetett’ alak jele – azaz oly alaké, amely tényleg nincs meg, de amelynek egykori létezését következtetés útján megállapíthatónak gondoljuk; pl. az ófn. gast és az ón. gestr ‘vendég’ jelentésű szavakból egy ma már elveszett ősgermán * gastis alak van ‘kikövetkeztetve’.
6
BEVEZETÉS A nyelvtudomány tárgya, feladata, módszere, mivolta, viszonya más tudományokhoz, haszna. A nyelvtudomány v. nyelvészet (lingvisztika, glottika) az a tudomány, amelynek tárgya a nyelv, éspedig az emberi nyelv, elsősorban a tagolt hangokból álló beszélt nyelv – ama titokzatos és bámulatos életjelenség, amely Platón kétlábú tollatlan állatát az állatvilág fölé emeli s gondolkodó észlénnyé teszi, az emberi gondolatok, érzelmek és törekvések kifejezésének eszköze s mint ilyen, a legpregnánsabb sibbolethja annak, ami a kisebb-nagyobb emberi közösségeket, családokat, törzseket és népeket térben és időben összetartja, de el is választja. A nyelvtudomány körébe tartozik minden, ami csak az emberi nyelv fogalma alá tartozik: minden egyes embernek egyéni nyelve, egyszerű embereknek egyszerű, nyelvművészeknek művészi nyelve, minden társadalmi osztály és réteg nyelve, minden művelt és vad nép nyelve, minden nyelv, amelyet valahol beszélnek s valaha beszéltek a világon, tehát minden ‘élő’ és ‘holt’ nyelv – a ‘nyelv’ szón elsősorban mindig a beszéd v. beszélés tevékenységét értve, amelyet az írás mindig csak tökéletlenül tükröztet vissza. * A nyelvtudomány feladata ezt a ‘nyelv’ nevezetű emberi tevékenységet minden megnyilatkozása alakjában, minden fejlődési változatában feltüntetni. Hogy e feladatának megfelelhessen, nem érheti be azzal, hogy egyszerűen felsorolja és leírja a nyelvtényeket, amint ez pl. iskolai vagy gyakorlati nyelvtanokban szokás. Nem mintha ez fölösleges vagy mellőzhető volna, de nem elég. Az ú. n. ‘leíró’ (descriptiv) nyelvtanok és szótárak csak összegyűjtik a bizonyos nyelvterületen s bizonyos időben használatos nyelvi jelenségeket, csak tényeket állapítanak meg, ‘szabályokat’ és ‘kivételeket’
7
adnak, de nem magyaráznak. A nyelvtudomány ellenben, mint minden más tudomány, az oksági kapcsolatot nyomozza, azaz a miért és hogyan kérdéseire akar megfelelni – oly kérdésekre pl., hogy miért és hogyan jött létre egy bizonyos nyelv, ennek hang-, alak- és mondattana és szókészlete, miért és hogyan alakultak a különböző nyelvek oly eltérő módon, minő viszonyban és kapcsolatban állnak egymással, miért és hogyan keletkezett az emberi nyelv. Hogy a nyelvtudomány ily kérdésekre megfelelhessen, kötelessége mindenekelőtt minden nyelvi tényt, minden az idők folyamán bekövetkezett nyelvi változást minél szorgosabban ös�szegyűjteni s minél hívebben leírni, aztán pedig magyarázni, azaz a nyelvek keletkezését és fejlődését, szóval egész történetét felderíteni – mégpedig a nyelvtények összehasonlítása útján. Amennyiben a nyelvtudomány egy bizonyos nyelv vagy bizonyos, ‘rokon’ nyelvekből álló ‘nyelvcsalád’ történeti fejlődését kutatja, annyiban ‘történeti’, ill. ‘ összehasonlító’ nyelvtudomány; amennyiben pedig a nyelvek általános fejlődési törvényeit, a nyelvek életében jelentkező egyetemes jelenségeket, az emberi nyelv történetét általában vizsgálja, annyiban ‘ általános’ nyelvtudomány. De végső elemzésben mind a két esetben történeti kutatásról van szó. * A nyelvtudomány kutatási módszere általában lélektani, közelebbről összehasonlító, illetőleg történeti. Aki tudományosan akar egy bizonyos nyelvvel vagy nyelvcsoporttal vagy általában a nyelvvel foglalkozni, annak természetesen tisztában kell lennie azzal, hogy mi a nyelv s mi a nyelvi folyamatok mivolta. A nyelvi folyamatok, mint alább meglátjuk, testiek és lelkiek egyidejűleg, de a lelki folyamatok a fontosabbak s a nyelvtudomány voltaképpeni tárgya. Ennélfogva a nyelvtudománynak általában lélektani módszerrel kell dolgoznia. Másrészt a nyelvi tevékenység, noha bizonyos határig hagyományos, t. i. egyénről egyénre öröklődő régibb minták utánzásán alapul, mindamellett idők folyamán, ha lassan is, de folytonosan
8
