Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERE
Iktatószám: 17098/2010.
ELŐTERJESZTÉS
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 25-ei ülésére
Javaslat az Érd, Velencei út 18778/1 hrsz-ú ingatlan pályázat útján történő értékesítésére
Tisztelt Közgyűlés !
1/6
Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
Előzmények Az érdi Összefogás Egyesület a városban régóta igényként megjelenő vízi-sport illetve más verseny-sportok iránti igényt érzékelve 2002-ben egy megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett. Ebben megvizsgálták a piaci környezetet, a régióban és a városban szóba jöhető helyszíneket. Ennek alapján javaslatot tettek az akkori városvezetésnek egy „Érdi Sport és Szabadidőközpont” létrehozására a Velencei úton. Fontos eleme volt a város részére átadott javaslatnak az, hogy olyan komplexum jöjjön létre, amelyben bevételt termelő részek vannak, amelyek képesek eltartani a kevésbé rentábilis létesítményeket (ismert tény, hogy a sportlétesítmények nem képesek önmaguk kitermelni a fenntartási költségeiket). 2002-ben ennek megfelelően a már meglévő önkormányzati telek mellé egy nagyobb telket is vásároltak, hogy a komplexum minden igényt kielégítő területen valósulhasson meg. Ezek után az előzetes költségbecslések alapján döntöttek arról is, hogy félreteszik e célra az önkormányzat által az államtól a gázközmű-vagyonért kapott kötvényeket és 250 millió Ft értékben előzetes kötelezettséget vállaltak a megvalósításhoz szükséges önrész biztosítására, a pontos helyszín kijelölésével (219/2002(IX.26.) ÖK hat.). Tehát a 2002-es önkormányzati választások idején minden elő volt készítve, a helyszín is megvolt, és a pénz is egyben volt a megvalósítás indítására. Sajnos a projekt nem haladt. 2004 márciusában jelentette be az önkormányzat, hogy a polgármester tárgyalt Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszterrel, és az állam támogatni fogja a sportcsarnok-építést. Ekkor azt tervezte a város, hogy a Sportminisztérium a költségek 1/3-át biztosítja vissza nem térítendő támogatásként a létesítmény megvalósításához és vállalja továbbá egy hasonló összegű hitel kamatterheit is. Érd városának kellett volna vállalni önerőből a beruházás költségeinek 1/3-át, illetve az 1/3 összegnek megfelelő hitel tőkerészének a visszafizetését. Azzal, hogy a korábban elhatározott összeg mellé állami hozzájárulás is járult volna, újratervezésre került a létesítmény, és - egy akkor- 1.000 millió Ft előzetesen becsült értékű létesítményt kívánt megvalósítani - a korábban becsült, maximum 300 millió Ft-os helyett. A pénzügyi fenntartást biztosító kiegészítő, a további területeken megvalósítható egyéb létesítményekre sajnos ekkor már nem készültek tervek. 2004-re jelentősen romlott az önkormányzatok pénzügyi helyzete. A hasonló támogatási konstrukciót tervező több település visszavonult és úgy döntött: mivel a fenntartási költségek
2/6
Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
jelentős összegeket emésztenének fel, a romló pénzügyi helyzetben inkább más alapinfrastruktúra fejlesztést - utat, csatornát - kívánnak megvalósítani. Így tett Békéscsaba, Gyöngyös, Jászberény, Szigetszentmiklós, Veszprém, Mosonmagyaróvár, Bóly és Nagykanizsa. Mivel ekkorra már meg volt tervezve a létesítmény, Érden a szabályoknak megfelelően kiírták a pályázatot a megvalósításra. Több jelentkező is volt, végül azonban nem hirdettek győztest. Az ügy egészen 2005-ig újból megállt. A 2005 elejére született javaslatban már a beruházás értéke 2.000-2.500 millió Ft lett volna, 20 éven keresztül kb. évi 212 millió Ft-os törlesztő részlettel összesen 4.240 millió Ft (az első javaslat összesen kb. 300 millió Ft-os egyszeri beruházási összeggel számolt). A 2005 április képviselő-testületi ülésen a 86/2005 (IV.21.) ÖK határozatban döntöttek a banki finanszírozási konstrukcióban megvalósuló létesítményről. A szerződésekben vállalt –EUR-ban kifejezett- éves törlesztés 945.000 EUR volt (mai árfolyamon számolva kb. 250 millió Ft), 20 éves időtartamra. Ebben még nem szerepelt a fenntartás költsége és az EUR-ban megkötött szerződés árfolyamkockázata! Fontos megemlíteni, hogy a Pest Megyei Főügyészség által kezdeményezett semmisségi perben a Pest Megyei Bíróság 11.P.21.500/2008/6. számú ítéletével kimondta a felek között 2005. május 31-én az érdi 18778/2 hrsz-ú ingatlanra (rendezvénycsarnok és uszoda telke) létrejött szerződés érvénytelenségét. Az önkormányzat 317/2005. (XII. 14.) ÖK. számú határozata alapján pályázatot írt ki a 1878/1 helyrajzi számú ingatlan hasznosítására, amely végül eredménytelen lett. A 2005. május 31-én kelt ötoldalú megállapodás 3.5 pontja értelmében a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokot 2006. augusztus 20-án a befektetőknek be kellett volna fejezni. A határidő eredménytelenül elmúlt, ezért a beruházót felszólítottuk, hogy 2006. október 20-ra adja át üzemeltetésre a létesítményt. Az újabb határnap is eredménytelenül telt el. A Polgári Törvénykönyv lehetőséget biztosít arra ilyen esetben, hogy indokolási kötelezettség nélkül a szerződéstől elálljunk A Közgyűlés 293/2006. (X. 26.) számú határozatában kötelezte a polgármestert, hogy vizsgálja meg az egyrészről a befektetők, másrészről Érd Város Önkormányzata, a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokra vonatkozó megállapodások, szerződések megszüntetésének jogi lehetőségét. A Közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy amennyiben a fenti szerződéscsomag megszüntetésére a jogi lehetőségek fennállnak, intézkedjen a
3/6
Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
megszüntetésükről. Ekkor egy újabb határidőt jelöltünk meg. Mivel az újabb határidőre sem adta át a befektető a létesítményt, megszüntettük a szerződéseket. Annak ellenére, hogy a megszüntetés álláspontunk szerint jogszerű volt, a HVB Leasing Sport Ingatlanhasznosító Kft. pert indított az önkormányzat ellen kártérítés jogcímén, amely jelenleg is elsőfokon folyamatban van.
A javasolt konstrukció, pályázati kiírás
Visszatérve az eredeti, 2002-es Összefogás Egyesület tanulmányban szereplő koncepcióhoz, több alkalommal is tárgyalásokat kezdeményeztünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a létesítmény üzemeltetésének és ezzel együtt a komplex probléma kezelésének minden érintett fél részére legkedvezőbb módját, amely biztosítja a pénzügyi fenntarthatóságot is.
Ezek eredményeként körvonalazódott, hogy egy külső befektető bevonásával – a szomszédos ingatlanon - megvalósuló további sport és idegenforgalmi célú fejlesztés adhatna olyan anyagi hátteret, amely a rendezvénycsarnok és uszoda működtetésére is fedezetet nyújthatna.
A rendezvénycsarnok és uszoda létesítményével szomszédos, érdi 18778/1 helyrajzi számú ingatlan összesen 5 hektár 8199 m2 alapterületű beépítetlen terület, ami kizárólagos önkormányzati tulajdonban van. A terület nagysága és VT-2 építési övezeti besorolása alkalmassá teszi az ingatlant sport és idegenforgalmi célú beruházás megvalósítására egy külső befektető által. A legcélszerűbbnek tehát az mutatkozik, ha az önkormányzat bizonyos feltételek mellett értékesíti a fenti ingatlanát. Az ingatlan értéke egy 2010. januárjában készült értékbecslés alapján 15.400,- Ft-os m2 árral számolva 894.724.600,- Ft.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (1) bekezdése, valamint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok
4/6
Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
gyakorlásáról szóló 36/2008. (VI.27.) KGY. számú rendeletének 15. § (1) bekezdése alapján az ingatlan csak pályázat útján értékesíthető. A beérkezett ajánlatokat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2004. (VI.1.) ÖK. rendelet 55. § (3) bekezdése alapján létrehozott, a Közgyűlés által kijelölt munkacsoport véleményezi.
A pályázati kiírási feltételek meghatározásánál nagyon fontos, hogy a pályázó a rendezvénycsarnokhoz szorosan kapcsolódó funkciót megvalósító, sport és idegenforgalmi beruházást hajtson végre. Az ingatlan vételára kifizetésének vagy egy összegben az adásvételi szerződés aláírását követő 15 napon belül, vagy pedig halasztott fizetéssel - tulajdonjog fenntartás és bankgarancia nyújtása mellett - legfeljebb 2012. december 31-ig kell megtörténnie, hiszen ezen időpontig bizonyosan elkészül a beruházás, és ez az önkormányzati költségvetés számára is belátható időintervallum.
A halasztott fizetés esetén a vételár a teljesítés időpontjához igazodóan arányosan növekvő módosítását is vállalnia kell az ajánlattevőnek. A visszavonhatatlan bankgarancia biztosítása mellett az ingatlan a vevő birtokába kerül és vevő jogosult lesz az ingatlan megterhelésére, és építmények létesítésére, amennyiben sport és idegenforgalmi beruházás céljára kap építési engedélyt.
Előnyként kell értékelnünk a pályázat elbírálásánál, ha a pályázó a szomszédos területen lévő rendezvénycsarnok és uszoda üzemeltetését is ellátja. Ez a konstrukció ugyanis lehetőséget nyújt számunkra arra, hogy komplexen kezelhessük a fent már ismertetett problémát, vagyis az érdi 18778/2 hrsz-ú ingatlan tulajdoni helyzetének rendezését. Ennek egy lehetséges forgatókönyve lehetne egy olyan háromoldalú szerződés megkötése, amelyben a HVB Leasing Sport Ingatlanhasznosító Kft. vállalja a kártérítési per megszüntetését, és a perköltség viselését. Az önkormányzat pedig lemond az érdi 18778/2 hrsz-ú ingatlan tulajdoni igényéről azzal, hogy ráépítés jogcímén megszerezte a tulajdonjogát az építtető, a megváltási ár pedig a kifizetett vételárral már megtérült.
Az ingatlan értékesítési pályázaton nyertes pályázó vállalja a rendezvénycsarnok és uszoda folyamatos üzemeltetését, az önkormányzat pedig kapacitást vásárol közbeszerzési eljárás kiírása útján.
5/6
Előterjesztés Írta: Érdi szél 2010. március 19. péntek, 18:12 - Módosítás: 2010. március 20. szombat, 04:04
A vázolt konstrukció első lépése az ingatlanértékesítési pályázat kiírása.
A fentiek alapján javaslom, hogy a Közgyűlés a mellékelt pályázati kiírás alapján hirdesse meg a 18778/1 helyrajzi számú beépítetlen ingatlan értékesítését.
Érd, 2010. március 10.
T. Mészáros András
Előkészítette: Vezető Jogtanácsos, Polgármesteri Kabinet Kötelezettségvállalás: nincs A döntés végrehajtásáért felelős szervezeti egység: Városüzemeltetési és Városfejlesztési Iroda A határozat továbbításáért felelős: Városüzemeltetési és Városfejlesztési Iroda
Folyt.: Határozati javaslat
6/6