1. HADNAGY JÓZSEF GYERMEKCSOPORTOK LÉTREHOZÁSÁNAK ÉS MŰKÖDTETÉSÉNEK MÓDSZERTANI SAJÁTOSSÁGAI 1. A csoportokról általában (történeti áttekintés) A csoport szó hallatán sok minden eszünkbe juthat. Gondolhatunk a családra, a tanulócsoportra, a baráti csoportra, akik összeverődnek a téren, hogy együtt töltsék az időt. Eszünkbe juthatnak azok a 70-es, 80-as évek televíziójában vetített amerikai filmek, melyekben 1012 embert láttunk körbeülni és beszélgetni stb. Ezekben az utóbbiakban láthattuk, hogy egy pszichológus segítségével megbeszélik a csoporttagok szexuális, vagy éppen egy halálesettel kapcsolatos problémáikat, válásaikat, kríziseiket. Láttuk őket sírni vagy nevetni, s kíváncsiak voltunk, hogy mire lehet jó a beszélgetésnek ezen formája. Magyarországon is kialakult a „csoportozás” mozgalma, s egyre többen kezdtek a segítő szakmában ezen munkamód felé fordulni. Közben a segítő szakmák tábora – és így a csoportvezetők száma is - a pszichológus mellett bővülni látszott. Gyógypedagógusok, szociális munkások, pszichopedagógusok, szociálpedagógusok jelentek meg, akik az egyéni esetkezelés mellett a csoportos munkával is próbálkoztak. Szakmai kérdés lett, hogy ezen szakemberek által vezetett csoportok mennyire hasonlítanak, vagy térnek el azoktól a csoportoktól, melyeket pszichológus vezet. Ahhoz, hogy a szociális szakma az egyéni esetkezelés mellé más típusú segítő kapcsolatot is meg tudjon honosítani, ahhoz jól körvonalazni kellett a szociális munkában használt csoportok kereteit, tartalmát, és ezen csoportok vezetéséhez szükséges képzettséget. Ez a pedagógusok segítői tevékenysége során feltárulkozó csoportlehetőségek szempontjából is fontos. Ebben a fejezetben azt a folyamatot kívánom nyomon követni, amelyben kirajzolódik történetiségében is az a csoportmunka, amit a szociális munkában használunk, illetve ami a pedagógusi tevékenységbe is beilleszthető. Először is szükségesnek tartom tisztázni a csoport fogalmát. Mérei szerint: „Csoporton összeverődött tömeget értünk, mely nem intézményesen alakul ki, és csak fejlődése során intézményesedik.” (1) Ez igen tág fogalomnak bizonyul ahhoz, hogy közelíteni tudjak a szociális munka során használatos kiscsoportos munkaforma felé. Ezért nézzük meg a kiscsoport meghatározását. „A kiscsoport olyan emberek együttese, amelyben a résztvevő egyének egymást közvetlenül érzékelik, s egymással folyamatosan vagy rendszeresen interakcióba lépnek.” (2) Ezen kiscsoport meghatározásával még mindig nem körvonalazódik az a határ, aminek segítségével különbséget lehetne tenni a pszichológiai csoport és a szociális munka során előforduló csoportmunka között. Mi az, ami egyértelműen meghatározza a csoporttal végzett szociális munka tartalmát? Erről az alábbiakat olvashatjuk: „Történetileg a szociális munkások által végzett csoportmunka jellege mindig szorosan összefüggött az adott korszak szükségleteivel. A különböző társadalmi, gazdasági és politikai erők egyre újabb emberi szükségleteket teremtettek, melyekre a szociális intézmények szakemberei törekedtek megfelelő válaszokat találni.” (3) A szociális munka gyakorlatának meghatározása már eljuttat bennünket oda, hogy világos képünk legyen a csoportmunka tartalmáról. A szociális munka gyakorlatának meghatározása Allen Pincus és Anne Minahan szerint: „...a szociális munka tárgya az ember és környezete közötti kölcsönhatás. Hozzásegíti az embereket, hogy feladataikat ellássák az életben, csökkentsék nehézségeiket, megvalósíthassák céljaikat és a számukra fontos dolgokat.” (4) Érdemes megnézni, mi az, amiért a csoport illetve a csoporttal végzett munka olyan népszerű lett Amerikában, és a 30-as évektől Európában is. Mitől más a csoport? Mérei így ír erről: „Az együttesség valamilyen többletet képvisel, amely nem vezethető vissza az együttesben részt vevő személyek bármelyikének készségeire, tulajdonságaira. ... Az együttesség többletereje kiegészítheti az értelem és a szervezés révén már amúgy is megnövekedett emberi teljesítményt.” (5) Ezt a jelenséget támasztja alá Gustav Le Bon, francia bölcselő is, aki az első figyelemreméltó lélektani leírást adta a csoporttal kapcsolatban. „... a csoport reakciója sem egyenlő a csoportot alkotó egyének reakcióinak összességével. A csoport másképpen reagál, mint az egyén. A reakció mögött
lélek van, más reakció mögött más lélek. A csoportreakció mögött pedig csoportlélek.” (6) A csoport fent említett jellemzői joggal felkeltették a segítő szakmában dolgozók figyelmét, hiszen ezeket ismerve új utak nyíltak meg a segítésben s a csoportban rejlő lehetőségek kiaknázása a pedagógus nevelői munkáját is nagyban elősegíthetik.. A szociális csoportmunka során más szerzők kerülnek szóba, mint az önismereti vagy pszichoterápiás csoportok esetében, az ő nevükhöz és munkásságához köthető e munkaforma elterjedése. A csoportjelenségek leírása esetében már rengeteg a találkozási pont. A csoportokra jellemző jelenségek univerzálisan jelentkeznek, függetlenül attól, hogy a csoport fókuszában a szükségletek kielégítése vagy az egyén személyiségének fejlesztése áll. A szociális munka csoporttal, történeti fejlődése, jellemzői: Már előzőekben idéztem, hogy a szociális munkások által végzett csoportmunka mindig összefüggött az adott korszak szükségleteivel. A XIX. században jelentkező szociális reformmozgalmak részeként a szociális csoportmunka a Settlement házakhoz köthető. Kiemelkedő szerepe van ezen mozgalomban Jane Addams-nak, aki 1889-ben megalapította Chicagóban az első Hull House-t. Az itt dolgozó szociális munkások a szabadidő hasznos eltöltését segítették, valamint állampolgári ismereteket oktattak. Ezzel a történeti adattal párhuzamosan megjelentek azok a csoportok is, ahol a csoportdinamikai jelenségeknek köszönhetően a csoport beteg tagjai jelentős gyógyulást értek el. Ennek a folyamatnak az egyik kiemelkedő alakja J. H. Pratt, aki csoportban foglalkozott tüdővészes betegekkel és pozitív változásokat mutatott ki a betegek kedélyállapotában és testi állapotában. Amíg a szociális reformok iránti lelkesedés az első világháború utáni időszakban csökkent, szervezetek alakultak a fiatalok hasznos szabadidő eltöltésére, addig a gyógyító csoportok fejlődési vonalán J. L. Moreno és Sigmund Freud jelentős hatást fejtett ki. E hatás a 30-as években a csoportmunka egyre szélesebb körű alkalmazását eredményezte. Munkásságuk jelentős hatással volt a szociális csoportmunkára is, hiszen ekkor nagyon sokféle, gyakran képzetlen vezető vezetett csoportot, úgy, hogy közben a pszichológiai csoportok határai, folyamata egyre inkább körvonalazódott. A csoportmunka szakmai tisztulásában kiemelkedő szerepe volt Grace Coyle. „Coyle (1948), Konopka (1949), Redl és Wineman (1952) írásainak. Hozzájárultak a terápiás szemlélet fejlődéséhez és tükrözik a csoportmunka módszerének egyre erőteljesebb társadalomtudományi integrálódását is.” (7) Magyarországi viszonylatban Dr. Hirschler Rezső szociálpolitikusnak voltak elévülhetetlen érdemei, aki az 1912-ben a Settlement mozgalom által létrejött Újpesti Szociális Telepen tevékenykedett. A Settlement-ek Magyarországon 1948-ig működtek, ezután a politikai rendszer a szociális problémákat nem ismerte el. Hosszú idő után, 1979-ben, a Szegényeket Támogató Alap létrehozása volt az, ami megindította a szociális munka újjáéledését. A másik jelentős hatást Magyarországon a pszichológiai képzettségű szakemberek fejtették ki a szociális munkára. Itt Mérei Ferenc nevét kell kiemelni elsősorban.. A csoportmozgalom a második világháború után bontakozott ki igazán, és terjedt el egyre inkább a szociális munkában is. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a szociális munkások egyre több intézményben helyezkedtek el, s ott az egyéni esetkezelés mellett terápiás célokból is működtettek csoportokat azon pszichológiai irányzatok háttértudásával, melyek abban a korban igen gyorsan teret hódítottak. (Bion Tavistock modellje, Pearl Gestalt terápiája, Berne-i tranzakcionális analízis, Rogers-Encounter, Freud pszichoanalitikus megközelítése stb.) A különböző irányzatok hatásai megjelentek a csoportvezető képzettségét, illetve az adott csoportra jellemző munkamódot tekintve. A 70-es évekig a csoportmunka elméletével foglalkozó szakemberek 3 modell megjelenését látták a csoporttal végzett szociális munka területén. „Ebben az időszakban a szociális csoportmunkának három alapfelfogása körvonalazódott: a társadalmi célmodell, a reciprok modell és a gyógyító modell.” (8) A három modellt nem kívánom bemutatni, hiszen ebben a bevezetőben főleg a történeti vonulatra és a csoport általános jellemzőire helyeztem a hangsúlyt. Fontosnak tartom tisztázni azokat az ismérveket is, amelyek a csoportban végzett szociális munka formáját egyértelművé teszik. Alapszempontként a Coyle által megfogalmazott
csoportmunkás elsődleges feladatát nézzük meg. „... csoportos interakciók és különböző programtevékenységek révén előmozdítsa az egyén fejlődését és célok megvalósítását (Coyle, 1959).” (9) Ennek kiegészítéseként a csoportvezető magatartásával kapcsolatban is vannak bizonyos kritériumok, melyek a következők: „Ahhoz, hogy a csoporttevékenység csoporttal való szociális munkának minősülhessen, a vezetőnek segítenie kell a tagokat a többiek és a csoport egésze jelenlétének jobb érzékelésében. ... További kritérium, hogy a szociális munkásnak aktívan kell értenie, értékelnie és tisztelnie a csoportfolyamatot magát, és annak dinamikáját. ... A csoportokkal való szociális munka harmadik kritériuma: az alapvető hozzáállás, a megfelelő attitűd-készlet. ... A negyedik tényező, hogy a csoportvezetőnek segítenie kell, hogy a tagok megtapasztalhassák a „csoportszerűséget” a befejezéskor is.” (10) A Coyle-i fogalmak nagy segítségünkre lesznek abban hogy tisztázzuk azokat az elméleti és gyakorlati kereteket melyek mentén a pedagógusi munkában feltárulkozó csoportos tevékenység lehetőségeit bátran kiaknázhassuk a gyermekek érdekében. 2. Gyermekcsoport értelmezése a pedagógus segítői tevékenységének dimenziójában. Az előző fejezetben használt csoportfogalmakból láthatjuk hogy a csoport egy önálló életet élő egységet alkot s a rá jellemzők értelmezésével a lehetőségek tárháza nyílik meg a benne és vele dolgozók számára. Ettől függetlenül még többféle csoport eszünkbe juthat ami a pedagógusi tevékenységben akár spontán módon is jelen van. Ilyen például egy tanuló csoport akik egy ismeret elsajátításán dolgoznak, vagy egy munkacsoport akik egy tanórán egy részfeladat megoldásával vannak elfoglalva, vagy egy szakkörre járó azonos érdeklődéssel rendelkező gyerekcsoport. Mindegyik csoportban van valami azonos ami ’összeköti’ a tagokat egymással ami lehet a tevékenység (tanulás) , lehet a cél (feladatmegoldás) vagy a közös érdeklődés. Az általunk használt csoportfogalom elemei közül az alábbiakat emelem ki: problémacentrikusság céltudatosság programtevékenység csoportdinamika csoportvezetői attitűdkészlet Mindezeket felhasználva az alábbi meghatározást fogalmazhatjuk meg a pedagógus által működtetett segítő csoportokra: Olyan problémacentrikus céltudatosan vezetett csoport mely során a csoportvezető programtevékenységen keresztül a csoportdinamikai elemeket ismerve és értve, megfelelő attitűdkészlettel segíti a csoportot a célok elérésében és a problémák kezelésében. Ezen tevékenység révén a csoport szocioemocionális igényeket elégít ki. Problémacentrikusság: Ezzel a fogalommal azt a beállítódást szeretném érzékeltetni ami a pedagógus problémaérzékenységén alapszik. Nagyon fontos kiindulási pontja egy csoport létrejöttének az , hogy milyen probléma köré szerveződik. A különböző hátrányokkal küzdő gyermekek viselkedése sok problémaforrás kiinduló pontjai lehetnek egy osztályban vagy az iskolában. A tanítást zavaró viselkedésmódok fegyelmezése és vele szembeni szankciók bevezetése csak tovább mélyítik a problémát és az osztályon belüli konfliktusokat. Ezen konfliktusok gyökereinek a megtalálása és az erre való érzékenység lesz a kiinduló pontja annak hogy mire hozzunk létre csoportot. Tovább szélesítve a fogalmunkat ez azt is jelenti, hogy a gyermekek figyelmét és érdeklődését is rá lehessen irányítani a jelentkező problémára , azaz motiválttá lehessen tenni arra hogy aktívan bekapcsolódjanak a probléma csoportos megbeszélésébe feldolgozásába. Céltudatosság: A problémák felismerése után szükség van egy olyan elemzői tevékenységre mely révén a pedagógus – leendő csoportvezető – az érzékelt problémát képes lebontani ismereti és készségbeli hiányosságokra s az ezt kompenzáló szakmai programot képes céltudatosan felépíteni úgy , hogy az a csoporttagok fejlődését szolgálja. Fontos hogy a csoport kimeneti céljait
részcélokra tudja lebontani s minden tevékenységet melyet a csoporttal együtt végez az alárendelődjön a tagok szükségleteinek igényeinek a kívánt és megfogalmazott változás érdekében. Programtevékenység: Játékok, gyakorlatok, szituációk, témák tematikus rendbe és sorrendbe szedett egysége melyek révén a csoport fókuszba tudja hozni a problémákat és azokkal konstruktív módon képes foglalkozni a vezető kérdésfeltevésének és értelmezésének segítségével. A csoport beindulása előtt elkészített programterv folyamatos változásokon mehet át – a csoport igényeinek megfelelően – ám megléte segíti a csoport szakmai munkájának állandó tudatosságát, tervszerűségét. Csoportdinamika: Meghatározásához vissza kell nyúlnunk a csoportokról írt bevezetőben említett Toseland-Rivas szerzőpároshoz , segítségükkel az alábbiakat mondhatjuk: A csoportot mint társadalmi rendszert felfoghatjuk úgy mint emberek és azok interakcióit. Az interakciókat nevezhetjük a csoport folyamatának mely segítségével nyomon követhetjük mi történik a csoportban. A csoportfolyamat által indukált erőket – melyek hatással vannak a csoport tagjaira és az egész csoportra – nevezzük csoportdinamikának. A csoportvezető számára elengedhetetlenül szükséges a dinamikai összetevők ismerete és a jelenségeinek felismerése esetén annak a további munka érdekében történő önálló értékelése, adott esetben a csoport számára is érthető értelmezése. Ezen fogalom jelentőssége miatt a csoportdinamika területeire még a tanulmány későbbi részében visszatérek.( lásd A csoportjelenségek értelmezési lehetőségeinél ) Csoportvezetői attitűdkészlet: Azoknak a viselkedésmódoknak az együttese melyek segítségével a csoport vezetője egy változásra és a problémák vállalására ösztönző légkör megteremtését biztosítja , közben kommunikációjával és jelenlétével adaptációs mintául szolgálva. Az alap jellemzőket kivéve – mivel erre visszatérek a Pedagógus mint csoportvezető fejezetrész alatt – egy nagyon fontos beállítódásra azonban fel kell hívnunk a figyelmet. A csoport életének kezdeti szakaszában a csoport vezetője jelentős szerepet tölt be. Ez a szerep nagyon hasonlít az osztályfőnöki szerephez, ám az idő múlásával és a csoport fejlődésével a csoport vezetőjének egyre kevesebb szerepet kell betöltenie a csoport életébe, azaz folyamatosan próbálja kidolgozni magát a csoportból. Ezzel is segíti a demokratikus folyamatok megélését, a vegyes kortárskapcsolatokban rejlő egyenrangú partneri viszonyok megtapasztalását úgy hogy közben a csoport tagjai fokozatosan haladnak az önsegítő csoporttá válás felé. 3. A csoportjelenségek értelmezési lehetőségei Fentebb már szóesett a csoportdinamikáról, annak összetevőit viszont ezen fejezet alatt fejtem ki hiszen ezen összetevők ismeretével választ kapunk arra milyen csoportjelenségekre kell odafigyelnünk s azokra mi jellemző. A csoportdinamika főbb területei: 1. A csoporton belül kialakult kommunikációs és interakciós minták 2. A csoportok vonzereje tagjai számára 3. A csoportban kialakuló szociális kontroll 4. A csoportban kifejlődő kultúra 4. A szerepek A csoporton belül kialakult kommunikációs és interakciós minták Még mielőtt néhány mintával ismerkednénk meg fontosnak tartom egy a mintákkal kapcsolatos alapjelenség bemutatását. Kezdődő csoportokra jellemző az, hogy az interakciók középpontjába maga a csoportvezető áll. Ez azt jelenti, hogy a csoport tagok azt gondolják hogy a csoport vezetőjének kell beszélniük az ő jóváhagyása szükséges bizonyos csoporttörténések bekövetkeztéhez stb. Ez a helyzet nagyban hasonlít egy frontális osztálymunkához ám a csoport vezetőjének fontos felismernie azt , hogy az ő csoportinterakciók középpontjába kerülése nem szolgálja a csoport önállósulási törekvéseit, sőt függő helyzetben tartják a tagok önmagukat. Ennek a jelenségnek a felismerése segítheti a vezetőt abban hogy a vezető centrikus interakciós mintázatot segítse átalakulni tagcentrikus mintázattá. Ennek kiváló eszközei lehetnek :-- tekintetelvétel
... interakció cserére irányuló instrukció .. alcsoportok létrehozása Néhány konkrét interakciós minta: -- lánc .. kör ..Y --Kerék -- Májusfa -- Szabad áramlás A csoport fejlődésének szintje a rá jellemző kommunikációs mintázatról megállapítható, hiszen az önsegítés és az egymástól való indirekt tanulás jelensége együtt jár a tagcentrikus interakciós mintákkal amikor is a tagok egymásra támaszkodva egymás érveit meghallgatva dolgoznak. A csoportok vonzereje tagjai számára A csoport vonzerejét vagy a csoportkohéziót, ahogy azt gyakran nevezik, úgy határozhatjuk meg, hogy az a tagokat a csoporthoz kötő és megtartó erők összessége (Festinger 1950). Cartwright (1968) szerint négy, egymással összefüggő változó rendszer határozza meg a tagok vonzódását a csoporthoz, melyek a következők: 1. vágy az emberi kapcsolatokra, elismerésre és biztonságra, 2. magában a csoportban rejlő lehetőségek, ösztönzők felismerése 3. a tagok szubjektív elvárásai a csoport előnyös vagy hátrányos hatásait illetően 4. a csoport összehasonlítása más csoporttapasztalatokkal A csoportkohézió minősége nagyban befolyásolja a csoport munkáját és az eltérő motiváció ami a csoporttagokat a csoporthoz kötik szintén meghatározzák a munka minőségét A magas fokú kohézió eléréséhez fontos: a tagok közötti sok interakció célok sikeres elérése a tagok szükségleteinek kielégítése a tagok elvárásainak teljesítése versengéstől mentes kapcsolatok a csoporton belül döntéshozásba való bekapcsolódás és részvétel biztosítása fokozni a tagok relatív presztizsét és relatív státuszát Szociális kontroll A szociális kontroll fogalmát olyan folyamatokra szokták használni, melyek révén a csoport eléri a megfelelő működéshez szükséges mértékű engedelmeskedést és konformitást. Nagyon vigyáznunk kell ezen meghatározás értelmezésénél és feltétlenül eszünkbe kell jutni a csoportvezető megfelelő attitűdkészleténél említett változásra és feltárulkozásra serkentő légkör szükségességének melyek a csoport jellemzőinek kell hogy legyen. A szociális kontroll számos, egymással kölcsönhatásban lévő tényező által generált erőkből származik, beleértve a csoportban kialakuló normákat és az egyéni csoporttagok szerepeit és státuszait. A szociális kontroll mértéke csoportonként változik. Az erős kontroll alatt álló csoportban a tagoknak le kell mondaniuk szabadságuk és egyéniségük egy részéről. A szociális kontroll kialakulásának közvetítője lehet maga a vezető és a csoporttag is , a tagok által történő kontroll közvetítés az elvárások interiorizációját sejtetik ami egy magasabb csoportfejlődési fázisról árulkodik. Csoportkultúra A csoportkultúra a csoporttagokra jellemző értékítéletek, nézetek , szokások és hagyományok együttese (Olmtead 1959 ).A csoportkultúra a csoport fejlődésével párhuzamosan , lassan alakul ki. A tagok egyéni nézeteiket, értékítéleteiket viszik be a csoportba, melyek hátterükből, etnikai, kulturális és faji örökségükből származnak. Ezek az értékek a csoportbeli kommunikáción és interakción keresztül jutnak érvényre. Mindezeket figyelembe véve látszik a csoportokban rejlő óriási lehetőség, hiszen a különböző problémával küzdő gyerekek egy cél érdekében történő
tevékenykedése rengeteg indirekt tanulási lehetőséget rejt magába egymástól, tapasztaltakon és eszmecserén keresztül egy csoportvezető segítségével, facilitálásával. Ha a csoportvezető pedagógus elő akarja segíteni a csoporttagok kritikai érzékét a saját maguk által létrehozott csoportkultúrával szemben képessé kell tenni a tagokat a következőkre: 1. hogy megvizsgálják a saját maguk által a csoportba hozott értékítéleteket és összehasonlítsák őket a többiekével, vagy más csoportban tapasztaltakkal 2. ismerjék fel a csoport környezetét jelentő intézmény, lakóközösség és társadalom értékeit, 3. szabaduljanak meg sztereotípiáiktól, melyek gátolják őket a többi csoporttaggal való interakciókban, 4. elégítsék ki saját szocioemocionális szükségleteiket éppúgy, mint azokat a szükségleteket, melyek egyéni céljaik és csoportcélok eléréséhez kötődnek. Szerepek A szakirodalmakban nincs teljes egyetértés a szerep fogalmának meghatározásában. Rudas János így ír a szerepekről: „Praktikusan háromféle megközelítést említhetünk. Az egyik: szerep az elvárt viselkedések összessége. A másik: az érzékelt viselkedések együttese. A harmadik: az eljátszott viselkedésmódok. E háromféle – ténylegesen tapasztalható – szerep között eltérések lehetnek, ami kiindulópontja a további viselkedésváltozásnak, vagyis a csopordinamika egyik összetevőjének.” (In. Rudas János: Delfi örökösei. Gondolat, Budapest 1990. p. 55.) A szerepfogalom meghatározásán túl praktikus okok miatt néhány olyan speciális társas szerepet nézünk meg melyekre a vezetőnek feltétlenül oda kell figyelnie, majd egy általános szerepfelosztással szélesítjük ismereteinket a csoportban előforduló szerepekről. Néhány speciális szerep Lawrence Schulman alapján: --Bűnbak Ebben az esetben a csoport nemkívánatos személlyé nevez ki egy tagot és folyamatos támadásoknak teszik ki. Gyakran amikor egy csoport bűnbakká kiált ki egy társukat azt a jellemvonását támadják amelyet a leginkább gyűlölnek önmagukban. A legnagyobb melléfogás lenne a vezető részéről ha ebbe a folyamatba úgy avatkozna be hogy valakinek a pártjára állna, sokkal inkább a jelenség mögött meghúzódó okokra kellene irányítani a tagok figyelmét. --Deviáns tag Ezen csoporttag viselkedése eltér a csoport általános normájától. Fontos hogy a deviáns viselkedést a kommunikáció egy formájának fogjuk fel tehát az egyén a viselkedésével valamit üzenni akar amit érdemes a csoportvezetőnek értelmeznie. --Belső vezető A belső vezető a csoport tagjaiból jön létre. Lehet egy bizonyos tag de lehet a személy változó. A belső vezető hatalmát a csoporttól kapja és megjelenése segíti a csoportot a vezetőcentrikusságból eljutni a tagcentrikusságig. Ugyanakkor a veszélye is ebben van hiszen a jelenség magában hordozza a rivalizálást a csoportvezetővel valamint a csoport belső vezetővel szembeni függőséget is --Kapuőr A kapuőr szereppel jellemezhető tag viselkedése akkor érhető leginkább tetten amikor a csoport egy témával kapcsolatban a munka mélyebb szintjére léphetne de a kellő pillanatban ez a tag „bedob” valamit annak érdekében hogy a munka ne kezdődjön el. A csoportot félti annak a képzeletbeli kapunak az átlépésétől, ami egy mélyebb feltárást eredményezhet. A kapu őrzésére gyakran alkalmazzák a humort. --Defenzív tag Viselkedésére leginkább a hárítás a jellemző. Úgy érzi személyiségének feltárásával egy nehezebb helyzetbe kerülne ezért inkább hárítja a feltárulkozási lehetőségeket így védi személyiségének integritását , stabilitását.
--Hallgatag tag
Ez a csoporttag hosszú ideig nem szól semmihez sőt önállóan talán soha meg sem szólalna. A veszélye ennek a viselkedésnek az, hogy nehéz dekódolni az üzenetet mivel látszólag nincs is. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy az egyén belsőmunkában van e vagy gondolatai egészen máshol járnak. Ezért fontos lehet ha a vezető bekapcsolódási lehetőségeket biztosít a hallgatag tag számára. Ezen néhány speciális szerep áttanulmányozása után fontos megismerkednünk egy átfogó szerepfelosztásba mely egy széleskörű rálátást tesz a csoportvezető számára a csoportszerepek tekintetében. Ezen szerepkategorizálás meglehetősen átfogó jellegű (Mladanecz, 1984) A szereplistában megkülönböztetett típusok: A, Önirányultságú szerepek Főképpen az egyes csoporttagok személyes feszültségének oldására alkalmaztatnak. Olyan feszültségről van szó, amely a csoportbeli identitással, a csoportcélokkal, az egyéni befolyással, a személy elfogadásával, illetve az ezekkel összefüggő bizonytalanságérzéssel kapcsolódik össze. - Függőség Alávetés a vezetőnek vagy más csoporttagnak, illetve erre utaló viselkedés (verbálisan is ) - Ellenszegülés Függetlenedés a vezetőtől vagy más csoporttagtól, illetve erre utaló viselkedés (kritika, szembeszállás stb.) - Rivalizálás Versenyzés konkrét témában a vezetővel vagy más csoporttaggal (gyakori szereplés, ötletek és javaslatok elővezetése, saját tudásának hangsúlyozása stb..) - Kitérés A tevékenység olyan irányba terelése, ami éppen nem foglalkoztatja a csoportot ( „túlbeszélés”, anekdotázás, humorizálás, távoli események behozatala stb..) - Párképzés Szövetséges(ek) keresésére irányuló viselkedés ( külön megbeszélések, összesúgások, összekacsintások, figyelemterelések stb.) - Kilépés Háttérbe húzódás, passzivitás (minimális részvétel, visszahúzódás, saját gondolatokra és fantáziákra összpontosítás stb.) B, Feladatra irányuló szerepek Főleg feladat- és problémamegoldásra szervezett csoportokban beszélhetünk olyan szerepekről, amelyek ezeknek a feladatoknak, problémáknak a megoldását segítik. - Kezdeményezés Elindítás a holtponton való átsegítés (célmeghatározás, a feladat azonosítása, a munkamód kialakítása stb.) - Információ kérés Tények, adatok, információk gyűjtése, kiváltása a csoporttagokból. - Információadás Tények, adatok információk közlése a csoporttal (vélemény, javaslat, ötletadás stb.) - Kritikai tisztázás A helyzet és az elképzelések világossá tétele és ellenőrzése (javaslatok kategorizálása, homályok eloszlatása, ellentmondások feltárása, alternatívák megfogalmazása stb.) - Összegzés A felmerült javaslatok, megoldásmódok, ötletek összehangolása és döntésre előkészítése (összevonások, lényegkiemelések, összpontosítások, döntési javaslatok stb.) C, Csoportfenntartó szerepek Ezek a szerepviselkedések a csoport fenntartására, működésének zavartalanságára, a széthúzó erők ellensúlyozására irányulnak, az adott feladat megoldásához szükséges jó légkör megteremtése érdekében. - Összhangteremtés
Az eltérő vagy ellentétes nézetek összehangolása, a sarkított vélemények közelítése, a különféle szempontok egyeztetése. - Bátorítás Meleg, erősítő viselkedés (odafordulás, megerősítés, elfogadás jelzése, nem verbális eszközökkel is stb.) - Kompromisszumkeresés Rugalmas, engedékeny viselkedés annak érdekében, hogy a másik fél ne vesztesen hagyja el a terepet (engedmények tétele, saját tévedés elismerése, korábbi álláspont módosítása stb.) - Kognitív serkentés Elakadások, konfliktusok esetében a megelőző folyamat elemzése, az akadályok természetének megfogalmazása, okkeresés a tevékenység továbblendítése érdekében. - Feszültségoldás Feszült helyzetben közvetítés, hangulatjavítás, konfliktusenyhítés. 4. Pedagógus mint csoportvezető A fentieket olvasva joggal vetődhet fel a kérdés: No de hogyan csináljam? Ebben a kérdésben több megválaszolandó dolog van mint az elsőre látszik. Először is tudnia kell a vezetőnek hogy milyen célból hoz létre csoportot, hiszen a célok meghatározzák a csoporttevékenység stílusát a használt módszereket. Aztán fontos azt tudni hogy milyen hozzáállás jellemzi a csoportvezetőt milyen lehet a vezetői stílusa hozzáállása a csoporthoz hiszen ezen kérdések megválaszolásával a csoport vezetője eljuthat egy öndefinícióig ami magába foglalja a csoportvezetésről alkotott személyiség és szakmai képet. Mindezek után ha úgy dönt a pedagógus hogy szívesen dolgozik a csoportmódszerrel máris szembe találja magát azokkal a problémákkal melyekre egy programterv keretén belül szakmai válaszokat kell adnia úgy hogy a gyerekek érdeklődését és aktivitását is fölkeltse a problémamegoldás iránt. Az általam felvetett kérdések tisztázására Edouard Limbos animátori tevékenységről alkotott felfogását hívjuk segítségül. (Limbos, 1977) A szerző az alábbiakat mondja az animátor meghatározására: „Az animátor kedvezően befolyásolja, segíti a személyek és csoportok fejlődését és útját a minél nagyobb kiteljesedés, azaz a lehető legteljesebb önmegvalósítás és egyfajta „élet-többlet” felé.” (In. Edouard Limbos Kulturális és szabadidős csoportok animálása Bp. 1985 ) Ezen megfogalmazás , mivel a fejlődést teszi középpontjába azonnal a pedagógusok kompetencia körébe tartozó tevékenységgé válik és a neveléshez kapcsolódó feladatokat tölti meg tartalommal. A pedagógus által megvalósított animáció célját az alábbiakban állapíthatjuk meg: minden gyermeknek lehetőséget adni hogy felfedezhesse önmagát, hogy részt vegyen a csoport és a szűkebb iskolai valamint a tágabb társadalmi környezet életébe, javasolva bizonyos változásokat, javításokat, elősegítve az élet minőségének állandó emelkedését támogatni a szabadon kidolgozott, az egyes tagok és társadalmi csoportjuk által átélt problémák, szükségletek és törekvések megfelelő célokhoz való csatlakozását, segíteni a különböző élethelyzetű diákok egymás mellett élését és kapcsolatát, egymás értékeinek, vélekedésének, környezetének és szokásainak elfogadásában és tiszteletben tartásában, lehetőséget adni mindenkinek önmaga elhelyezésére, kitárulkozására, felszabadulására, hogy a lehető legteljesebb összhangban élhessen saját vonatkoztatási kereteivel /”megegyezőség”, kongruencia/ A célok máris körvonalazzák a pedagógus csoportvezető mint animátor szerepét, viszont a tevékenységéről és arról hogy mi-mindent biztosítson a csoportfoglalkozások alatt nem szóltam. Fontos a csoportmunka során: Gondolatokat cserélni és erre megfelelő légkört biztosítani, olyan problémákról szituációkról melyek érdeklik a csoport tagjait
Demokratikus eljárások szerint érvényes elhatározásokat hozni akár csoportos akár egyéni szinten melyek nem sértenek másokat és önmagukban hordozzák az ellenőrzés és értékelés lehetőségét ezzel is a tudatosságot biztosítva egy-egy problémamegoldó folyamatba, Lehetőséget teremteni a feladatvállalásra ezzel is megakadályozva a túlterheltséget vagy a feleslegesség érzésének a kialakulását másrészt segítve ezzel a közösségi élmény megtapasztalásának a lehetőségét Megélhetővé tenni a frusztrációkra adható konstruktív válaszokat egyéni és csoportszinten A megfelelő attitűdkészletnél már említettem néhány kritériumot a csoportvezetőre vonatkoztatva. Most azt kiegészítve két alapvető csoportvezetői hozzáállást szeretnék kiemelni amivel remélhetőleg közelít a pedagógus csoportvezetői szerepe az olvasóban a teljesség felé. Ez a két alapvető attitűd a meghallgatás és a megértés. Az empátia a megértés legfinomabb formája: akkor jön létre, ha mélyre hatolva valóban felderítjük, megértjük a személy vagy csoport egyéni aspektusait anélkül, hogy bármiféle ítéletet mondanánk. A meghallgatás aktív ami a passzív hallottak visszaadásán túl a finom rezdülések interpretálásával és különböző kommunikációs technikák használatával egy tükröt képes tartani a csoport és az egyének elé ezzel is segítve önmaguk megértését. 5. A csoport fejlődési fázisai és az azzal járó pedagógusi feladatok A csoport a megalakulástól a megszűnésig hosszú fejlődési folyamatot jár be. Iskolai környezetben az általunk létrehozott csoport tagjai nagy valószínűséggel már találkoztak egymással a folyosón vagy egy-egy szakkörön tehát nem lesznek teljesen ismeretlenek egymás számára. Az is valószínű hogy a csoport megszűnése után a tagok találkozni fognak egymással hiszen az iskola ennek jó keretet biztosít. Mindezeket figyelembe véve még inkább fontos lehet az hogy tisztába legyünk azzal a folyamattal amin a csoport keresztül megy a „megszületéstől” a „csoporthalálig”. Egy fejlődési folyamat ismerete alkalmassá teszik a csoport vezetőjét arra hogy reálisan lásson a csoportban és az adott jelenségeket úgy értelmezze hogy az segítse az ő illetve a csoport munkáját. Ennek az ismeretnek köszönhetően úgy tudja intervencióit tervezni vagy spontán módon kialakítani hogy az a csoport állapotának legmegfelelőbb legyen. A csoportfejlődési szakaszokat Garland, Jones és Kolodny szerzők által kidolgozott modell ( 1980) alapján mutatom be de míg a szakaszokat követjük az egyes szakaszokra jellemző csoportdinamikai jelenségeket a dinamikai jelenségek fő területei alapján tüntetjük fel ezzel is segítve a csoportvezetői „látó és értelmező szem” kialakulását az olvasóban. Az ötszakaszos fejlődési modell általános és csoportdinamikai jellemzői: 1. Ismerkedés A csoporttagok a Közeledés-távolságtartás dilemmájával vannak elfoglalva fő témájuk a „zárkózottság” és annak áttörése. Interakciós mintázat jellemzői: főleg vezetőcentrikus melyet páros és kiscsoportos gyakorlatokkal szépen tud kezelni a vezető. Csoportkohézió jellemzői: A csoportra nem jellemző az összetartás bár a feladatokkal szembeni ellenállás – mint védekező mechanizmus – látszólag összekovácsolt csoport hatását keltheti Szociális kontroll jellemzői: Inkább a csoportvezető személyéből ered az a kontroll ami a feladatok elvégzését segíti épp ezért fontos a csoportkontroll kifejlődésének a segítése amit a csoporttudat csoportérzés megélésének segítésével tudunk serkenteni. Csoportkultúra jellemzői: A tagok saját normáikat értékeiket még nem szívesen hozzák be a csoportba ám a szerződéskötéssel ezt meg lehet indítani. A szerződésben fontos tisztáznunk a csoport technikai kereteit és tartalmi sajátosságait a tagok elvárásait valamint azt hogy mivel járulnak hozzá a csoport sikeres működéséhez. (elköteleződés) Szerepek jellemzői: Jellemzőek az önirányultságú szerepek melyeket a vezető a csoport tiszta kereteivel és működésének biztonságával tud segíteni. 2. Hatalom és kontroll A csoport saját státuszhierarchiájának kidolgozásán „munkálkodik”. Jellemző hogy a tagok keresik a helyüket a csoportban egymáshoz és a vezetőhöz képest. Fontos lehet a hierarchikus harcok
jelenségének a megbeszélése és a lehetőségek biztosítása mindenki számára a csoport életébe való tevőleges bekapcsolódásra. Interakciós mintázat jellemzői: A vezetőcentrikus mintázat átalakul tagcentrikussá de még nem a szabadáramlásos jellemzi és szükség van a csoportvezetői beavatkozásokra arra vonatkozóan hogy egymással vitázzanak beszéljenek. Csoportkohézió jellemzői: A csoportélmény megtapasztalásának segítése folyamatos feladata lesz a vezetőnek ebben a szakaszban is holott itt már kezd kialakulni a csoportösszetartás hiszen már nem az idegenség érzésével ülnek együtt a tagok. Szociális kontroll jellemzői: A tagok kezdik felfedezni a csoportban rejlő lehetőségeket valamint a státuszharc miatt is megindul a tagok felől is a kontrollképződés amiben mindenki különböző mértékben tud alakító tényező lenni. Csoportkultúra jellemzői: A hierarchikus harcban egyre több személy mutatkozik meg így a csoportkultúra kialakítása megindul. Fontos lesz a csoportvezetői beállítódás a csoporttörténésekkel szemben mivel a kultúra kialakulásának segítése vagy gátlása a csoportvezetői tevékenységtől is függ. Szerepek jellemzői: Megjelennek a feladatra irányuló szerepek hiszen a csoport látja azt hogy semmi baj nem érheti őket ha benne vannak a játékokban és gyakorlatokban de azért még óvatosak. A tagok elkezdenek figyelni egymásra így néhány csoportfenntartói szerep is jellemző lesz. 3. Intimitás A csoportot a célok megvalósítása és a munka jellemzi. Az önfeltárulkozás és az egymás felé fordulás miatt a csoport magáénak érzi a helyet s érződik a hangulaton hogy szívesen jönnek a találkozásra. Megnyilvánulásaik érzelmekkel tarkítottak a szolidaritás egymás gondjai iránt jelentős. A csoportvezetőnek figyelnie kell arra hogy a tagok esetleges függőségi igényeit mennyire elégíti ki ezzel is segítve őket az önállóságuk megtartásában kialakításában. Interakciós mintázat jellemzői: Abszolút tagcentrikus jellemzők. A vezetőnek a vita vezetésben és a vélemények összegzésében van feladata a gyakorlatok és játékokon túl minden mást működtet a csoport. Csoportkohézió jellemzői: A csoport mint egy család érzékeli önmagát. A kollektív érzés felerősödésével a függőségi tendenciák is előtérbe kerülhetnek s megnövekszik az igény a csoporton túli együttlétek iránt is .Nagyon fontos hogy ezen események során a csoport céljai és történései ne kerüljenek megbeszélésre vagy folytatásra mivel az a csoport világához tartoznak. A csoportvezető már ebben a szakaszban folyamatosan elkezdheti önmaga kidolgozását a csoportból hogy ezzel is segítse az önállóság, önálló problémamegoldást és a kortárssegítést. Szociális kontroll jellemzői: A tagok nehezen viselik a viselkedésükkel csoportból kilógó egyént így nyomást gyakorolnak rá. Viszont ha a tag nem destruktív elfogadják úgy ahogy van s nem erőszakoskodnak a beillesztésén hiszen létrejön a belátás miszerint úgy is lehet ennek a csoportnak a tagjának lenni. Csoportkultúra jellemzői: A kultúra kialakult amit minden tag elfogad hiszen a kialakításában részt vett illetve meg volt rá a lehetősége hogy rést vegyen. Szerepek jellemzői: A csoportfenntartói szerepek és a feladatcentrikus szerepek dominálnak, a csoport egy hullámhosszon van. 5. Differenciálódás Ebben a szakaszban az előző szakasz érzelmi túlfűtöttsége racionalitással színeződik át s a csoport kezdi önmagát reálisan látni. Képesek a tagok ön és társreflexiókra úgy hogy közben a másik egyéniségét tiszteletben tartják. A csoport önmaga vonatkoztatási keretévé válik s elfogadja az eltéréseket valamint építő jellegű kritikákat képes megfogalmazni és elfogadni. Interakciós mintázat jellemzői: Leginkább a szabadáramlásos mintázat a jellemző azonban az egy centrummal rendelkező mintázat is megjelenhet de ennek középpontjában már nem a vezető áll hanem valamelyik csoporttag a csoport vagy a tag kérésére. Pl. forrószék típus Csoportkohézió jellemzői: A tagokat az összetartás jellemzi aminek már viszont nem feltétlenül az érzelem az alapja és a nagy „ősegyüttlét” érzésének a megtapasztalása, hanem egy valós belátáson
alapuló elfogadás ami magában hordja a vélemények, nézetek eltérésének az elfogadását és megértését is . Szociális kontroll Az addig tapasztalt kívülről jövő kontroll megnyilvánulások miértjei teljesen nyilvánvalókká válnak a tagok számára . Inkább egy önkontroll jellemzi a tagokat s a viselkedési minták interiorizációja. Ezért nem beszélhetünk igazi szociális kontrollról. Csoportkultúra: A tagok számára teljesen egyértelmű mit lehet és hogyan a csoportban. A vezető számára fontos annak ismerete hogy viselkedésével miben járult hozzá a csoport ezen szakaszára jellemzően tiszta csoportkultúra kialakításához s ezt neki is érdemes tiszteletben tartania hiszen óriási ellenállásba ütközne ha az előző szakaszok által nyújtott csoportkultúra alakítási lehetőségével ebben a szakaszban próbálna élni, hiszen a csoport keretei ekkor már teljesen tiszták és szilárdak. Szerepek: Nagyon erős a feladatra irányuló szerepek túlsúlya és a csoportfenntartó szerepek is jelen vannak egy-egy nehezebb pillanatban. 5. Lezárás A csoport elvégezte a feladatát , teljesítette a szerződésben foglaltakat tehát megérett arra hogy a csoporttapasztalatokkal a tagok a csoportlét nélküli állapotba éljék mindennapjaikat. A megszerzett ismeretek és tapasztalatok elegendőek kell hogy legyenek ahhoz hogy a tagok a csoport nélkül is a valamely csoporthoz tartozás élményét meg tudják élni s ne legyen egy feltétel nélküli kötődés az ismert csoporthoz. Erre a szakaszra jellemző reakciók: tagadás, múltbeli tapasztalatok felerősítése, menekülés és a csoport folytatásának az igénye. Nagyon fontos ezen jelenségek értelmezése és feldolgozása mert ezek kiszolgálásával a vezető erősíti a tagok kötődési igényét és kiszolgálja a csoporthalál elleni küzdelem mögöttes igényeit amivel szakmailag többet árt mint használ. Interakciós minták: Ismét jellemző lehet a vezetőcentrikus mintázat ami a csoport regresszióját is mutatja hiszen ismét szükség van egy vezetőre aki mint egy szülő majd megmondja mit kell tenni. Maga az interakciós mintázat változása is jelzi a csoport fejlődésének ezen stádiumát. Nagyon fontos a jelenség értelmezését a csoportra bízni és segíteni őket a megértésben. Csoportkohézió: A meneküléssel és az inadekvát reakciókkal a tagok azt a hatást keltik mintha az addig jellemző erős összetartás hirtelen semmivé válna. Ez nehezíti meg a vezető szakszerű beavatkozását is hiszen az értelmezetlen jelenségek elsőre egy támogató attitűdöt hívnak elő a vezetőből ezáltal máris elkezdi a kötődési igény kielégítését ezzel is akadályozva a leválást. Szociális kontroll: A csoportban érettebb személyiségek a leválásos helyzetet is reálisan tudják feldolgozni így a részükről jelentkező viselkedéssel szociális kontroll tényezőként hatnak. Csoportkultúra: A csoport számára feltárulkozik egy új lehetőség, mégpedig egy veszteség megélése köré szerveződő csoportkultúra kialakítása aminek megélése óriási segítség lehet a tagoknak későbbi életében. Ennek kialakításában nagy szerep hárul a vezetőre ezért a csoport ezen szakaszában fontos lesz a csoportzárást segítő értékelő visszajelző játékok ismerete és használata. Szerepek: A szakasz alapsajátosságaiból kiindulva újra előtérbe kerülhetnek az önirányultságú szerepek különös tekintettel a kitérésre és az ellenszegülésre aminek kezelése már sokkal könnyebb feladatit jelentenek a vezető számára mint az elején hiszen sokkal jobban ismeri a tagokat. A fentiekből látszik milyen fejlődési folyamaton megy keresztül a csoport s mi jellemzi az egyes szakaszokat. Ezek után a csoportmunkára általunk használt meghatározásból a programtevékenységet illetve a programterv-készítést kell tisztáznunk s akkor tisztáztuk a pedagógus csoporttevékenységének alapjait. 6. A programterv-készítés általános modellje Programterv alatt értjük azt a céltudatosan összeállított tematikus játék illetve gyakorlat sort mely alkalmas arra hogy fókuszba hozza mindazokat a csoportra illetve egyes tagokra jellemző társas, alkalmazkodásbeli , szociális problémákat melyekkel a csoportfoglalkozások alatt dolgozhatnak. Ezáltal lehetőség nyílik egymás véleményeinek, ítéleteinek, gondolatainak játékon, irányított beszélgetésen keresztüli megismerésére, mely új tapasztalatokhoz és egy új ismeretszerzéshez vezet, miközben a személyiség fejlődik.
A programterv készítésének általános folyamata s néhány praktikus tanács: A programterv megszületésének vannak előzményei melyek ugyan úgy szorosan magához a programhoz kapcsolódnak hiszen a csoport már akkor elkezdődik amikor még csok az osztályban jelentkező feszültségeket , problémákat érzékeljük s arról szó sem esik hogy egy csoport szerveződjön. - A csoport előkészítése 1. Direkt és indirekt eszközökkel tájékozódj egy lehetséges csoport beindításának igényéről ( problémák feltérképezése, szondázása) 2. Tudd meg a problémák felsorolásán vagy belátásán túl dolgoznának e ezen egy csoportban 3. Gondold végig a problémák mögött milyen ismereti vagy viselkedésbeli vagy más típusú hiányosságok állnak s erre tudsz e választ adni egy programterv összeállításával 4. Köss előszerződést a csoportban való részvételre Mindezek a feladatok egy előzetes tájékozódást követelnek meg a pedagógustól mely tájékozódást leginkább a pedagógus problémaérzékenységének attitűdjével lehetne leginkább jellemezni. Ezt az attitűdöt a válaszadó attitűd váltja fel a programterv-készítés második szakaszában. - A csoportmunka tervezése 1. Határozd meg a célt, célállapotot 2. Határozd meg azokat a tevékenységeket, amelyek a cél megvalósításához kapcsolhatóak 3. Tisztázd mi várható az általad felkínált tevékenységektől 4. A „várt eredményeket” fordítsd át programtervbe, annak egyes elemeire (játékok, gyakorlatok, szituációk) 5. Határozd meg milyen fokozatokon szeretnéd átsegíteni a csoportot a célok elérése közben (fokozatosság, sikerélményhez juttatás) 6. Gondold végig milyen eszközökre lesz szükséged 7. A programterv összeállításánál maradj saját kompetenciádon belül ( csak általad ismert gyakorlatokkal játékokkal dolgozz ) 8. Részletesen dolgozd ki a foglalkozásokat (csoportra hangolás, fő téma, levezetés) 9. Legyen időterved (egy alkalomra és összességében is) 10. Hozd összhangba a programterved időigényét, a célcsoport pszichés, szociokulturális hátterét és a problématípus sajátosságait. 11. Döntsd el milyen módszerekkel és technikákkal fogod értékelni az egyes foglalkozásokat és a teljes programot 12. A csoport igényeire, változására folyamatosan reagálj a programod esetleges változtatásával 13. Foglalkozz a csoportot körülvevő környezettel hogy esetleges változások várhatók 14. Folyamatosan törekedj arra hogy a csoport a realitásban maradjon (csoporttörténés szintjén és feladat szintjén is ) 6. A csoportmunka tematikus összegzése (általános feladatok a csoport tervezése, szervezése, lebonyolítása és lezárása során) a.) Az előkészítő szakasz feladatai: - Előzetes tájékozódás a célcsoportról (szokásai, napi ritmusa, életmódja, egyéb jellemzői) - Előzetes tájékozódás a leendő csoportot körülvevő intézményről, környezetéről (intézmény adta lehetőségek, tárgyi környezet, személyi környezet, élettér sajátosságai) - Intézményi célok és leendő elővételezett csoportcélok egyeztetése - Intézményi dolgozók informálása a csoportról, mint munkamódról (alapjelenségek, alapszabályok) - A célcsoport elérési eszközének kiválasztása, előnyeinek, hátrányainak végiggondolása - A csoport programtervének végiggondolása, összeállítása a célcsoportnak megfelelően - Tévhitek eloszlatása a leendő tagokban - Módszerek kiválasztása - Igényfelmérés
b.) Kezdeti szakasz feladatai: - A programterv céljainak és a csoport céljainak egyeztetése, összhangba hozása / direkt és indirekt módon folyamatos/ - Csoportkontextus megteremtése - Módszerek egyeztetése a csoporttal - Igények aktualizálása, motiválás az igények csoportban történő megjelenítésére - Intézményi dolgozók – más, a csoporttal kapcsolatba kerülő szakemberek – informálása a csoportról általánosságban a csoportvezetőre vonatkozó titoktartás megsértése nélkül - Szerződéskötés c.) Munka szakasz feladatai: - Programterv végigvitele a csoport igényeinek megfelelő esetleges változtatásokkal - A csoport igényeinek, szükségleteinek közvetítése a csoportot körülvevő intézményi környezet felé - A csoport-intézményi környezet valamint a csoport-intézményi környezet-társadalmi környezet kapcsolatrendszerek kialakításának elősegítése - Elősegíteni a csoportélmény, az együttesség élményének megtapasztalását - Egyéni és csoportcélok elérésének a segítése - Új célok, szükségletek kielégítése az adott problémakörön belül - A csoporttagok egymás felé irányulásának elősegítése (kölcsönös segítségnyújtás támogatása) d.) A záró szakasz feladatai: - A csoport végének megélhetővé tétele - A természetes kölcsönös segítségnyújtó rendszer további működési lehetőségeinek feltárása IDÉZETEK 1 Mérei Ferenc: Társ és csoport Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989., p.172. 2 Rudas János: Delfi örökösei Gondolat Kiadó, Budapest, 1990., p.16. 3 A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997., p.17 4 Kézikönyv szociális munkásoknak Szerk.: Kozma Judit Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 1998., p.84. 5 Mérei Ferenc: Társ és csoport Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989., p.11. 6 Mérei Ferenc: Társ és csoport Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989., p.172. 7 A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997., p.19 8 A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997., p.21 9 A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997., p.19 10 A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997., p.27.
IRODALOMJEGYZÉK 1. A Bálint-csoportok gyakorlati kérdései. Szerk.: B. Luban - Plocza és H. H. Pickhauti Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1986. 2. A csoportterápia elméleti és gyakorlati kérdései. Főszerkesztő: Popper Péter, Akadémia Kiadó, Budapest, 1984 3. A szociális munka elmélete és gyakorlata II.-III. kötet Szerk.: Tánczos Éva, Semmelweis Kiadó, Budapest, 1996. 5. A szociális munka elmélete és gyakorlata 4. kötet Szerk.: Hegyesi Gábor - Kozma Judit - Szilvási Léna - Talyigás Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1997. 6. Bagdy Emőke - Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. 7. Barcy Magdolna: A csoportok hatékonysága és a személyes változás Animula Egyesület, Budapest, 1997. 8. Bengt Börjeson: Terápia Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982. 11. Buda Béla dr.; A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései Budapest, 1995. 12. Buda Béla dr.: Elmélet és alkalmazás a mentálhigiénében Budapest, 1998. 13. Carl R. Rogers; Encounter csoportok Szeged, 1986. 14. Csepeli György: Szociálpszichológia Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 15. Edouard Limbos: Kulturális és szabadidős csoportok animálása Népművelési Intézet, Budapest, 1985. 16. Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, Budapest, 1994. 17. Gerevich József: Terápiák társadalma - társadalmak terápiája Magvető Kiadó, Budapest, 1983. 18. Karoline Erika Zeintlinger: A pszichodráma - terápia tételeinek elemzése, pontosítása és újrafogalmazása J. L. Moreno után, Budapest, 1991. 19. Kézikönyv szociális munkásoknak Szerk.: Kozma Judit Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 1998. 20. Közművelődés, mentálhigiéné, pszichokultúra Szerk.: Fodor Katalin OKK Módszertani Intézet, Budapest, 1987. 21. Közösségi mentálhigiéné Szerk.: Gerevich József Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 22. Mérei Ferenc: Freud fényében és árnyékában Interart, Budapest, 1989. 23. Mérei Ferenc: Társ és csoport Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. 24. Paul Watzlawick, John H. Weakland, Richard Fisch: A problémák keletkezésének és megoldásának elvei. Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. 25. Rácz József: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori „devianciák”
Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1989. 26. Rudas János: Delfi örökösei Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. 27. Szatmáriné Balogh Mária - Járó Katalin: A csoport megismerése és fejlesztése Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, 1994. 28. Személyiségfejlesztés I. Szerk.: Telkes József A Közművelődés Háza és a Magyar Népművelők Egyesületének Mentálhigiénés Szakmai Szervezete, Tatabánya, 1989. 29. Személyiségfejlesztés II. Szerk.: dr. Fodor Katalin A Közművelődés Háza és a Magyar Népművelők Egyesületének Mentálhigiénés Szakmai Szervezete, Tatabánya, 1989. 30. Személyiségfejlesztés III. Szerk.: dr. Fodor Katalin A Közművelődés Háza, Tatabánya, 1989. 31. Szociálpszichológia szöveggyűjtemény Válogatta: Lengyel Zsuzsanna Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 32. Szöveggyűjtemény a közösségi mentálhigiénés kurzusokhoz Szerk.: Dr. Nyilas György A Közművelődés Háza, Tatabánya 33. Tibori Tímea - T. Kiss Tamás: Közösség - közösségi kommunikáció I.-II. kötet OKKER Oktatási Iroda, Budapest 34. Tom Andersen: A visszajelző csoport Animula Egyesület, Budapest, 1994. 36. Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, Budapest, 1994.
