152/1 11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller Ödön Művelődési Ház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 326/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Heller Ödön Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 252/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Heller Ödön Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/2 326/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Heller Ödön Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 382/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 326/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2. Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. 3. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 4. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
152/3 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 7. Az alapító okirat 10-14. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/4 326/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Heller Ödön Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Heller Ödön Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal utca 20.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2008.07.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/5
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910110 Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Tápé városrész.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/6
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 382/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. ...........
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/7 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Kecskési Művelődési Ház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 327/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kecskési Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 253/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Kecskési Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/8 327/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Kecskési Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 383/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 327/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2. Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. 3. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 4. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
152/9 1 2 3
kormányzati funkciószám 082091 082092 082093
kormányzati funkció megnevezése Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
7. Az alapító okirat 10-14. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. ......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/10 327/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Kecskési Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Kecskési Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6729 Szeged, Újvidéki utca 4.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2008.07.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/11
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910110 Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Kecskés István-telep.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/12
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 383/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. ......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/13 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 328/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 255/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/14 328/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Petőfi Sándor Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 385/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján – a 328/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1. pontja - mely a módosított okirat 1.1. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház 2. Az alapító okirat 3. pontja - mely a módosított okirat 1.2.2. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
1 2 3
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Dorozsmai Szélmalom Helytörténeti Állandó Kiállító Terem Roma Tanoda
telephely címe 6791 Szeged, Szélmalom utca 2/A 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B
3. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 4. Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. 5. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 6. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
152/15 dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
7. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 8. Az alapító okirat 10/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 9. Az alapító okirat 11-15. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. .....
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/16 328/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12.
1 2 3
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Dorozsmai Szélmalom Helytörténeti Állandó Kiállító Terem Roma Tanoda
telephely címe 6791 Szeged, Szélmalom utca 2/A 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B
2. A költségvetési szervalapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1992.12.07. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
152/17 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910110 Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Kiskundorozsma településrész.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/18
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 385/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. ...... P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/19 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Petőfi-telepi Művelődési Ház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 329/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Petőfi-telepi Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 256/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Petőfi-telepi Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/20 329/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Petőfi-telepi Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 386/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 329/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2. Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. 3. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 4. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/21 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4 083030 Egyéb kiadói tevékenység 7. Az alapító okirat 10-14. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. ......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/22 329/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Petőfi-telepi Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Petőfi-telepi Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6727 Szeged, Szántó K. J. u. 28.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2008.07.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/23
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910110 Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4 083030 Egyéb kiadói tevékenység 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Petőfi-telep városrész.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/24
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 386/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. ......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/25 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Tömörkény István Művelődési Ház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 330/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tömörkény István Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 257/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Tömörkény István Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/26 330/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Tömörkény István Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 387/2012. (VI.22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 330/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 3. pontja - mely a módosított okirat 1.2.2. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
1
1.2.2. telephelye: telephely megnevezése Szőregi Faluház
telephely címe 6771 Szeged, Szerb utca 54.
2. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 3. Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. 1 4. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
6. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
152/27 2 3
munkaviszony megbízási jogviszony
2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
7. Az alapító okirat 10/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pont alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 8. Az alapító okirat 11-15. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. ...... P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/28 330/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Tömörkény István Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Tömörkény István Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6771 Szeged, Magyar utca 14.
1
1.2.2. telephelye: telephely megnevezése Szőregi Faluház
telephely címe 6771 Szeged, Szerb utca 54.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2008.07.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/29
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910110 Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása 082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Szőreg városrész.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/30
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 387/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. ...... P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/31 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 331/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 293/2013. (V. 31.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/32 331/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: .../2015/1.
Módosító okirat A Móra Ferenc Múzeum Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2013. május 31. napján kiadott, 293/2013. (V. 31.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okirata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 331/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosul: 1. Az alapító okirat 3.1. és 3.2. pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 014030 Természettudományi, műszaki alapkutatás 2 014040 Társadalomtudományi, humán alapkutatás 3 082043 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 4 082044 Könyvtári szolgáltatások 5 082061 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 082062 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs 6 tevékenység 7 082063 Múzeumi kiállítási tevékenység 8 082064 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 082070 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság 9 működtetése és megóvása 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 10 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 11 gondozása 12 083020 Könyvkiadás 13 083030 Egyéb kiadói tevékenység 14 086030 Nemzetközi kulturális együttműködés 15 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 2. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 3. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/33 4. Az alapító okirat 10. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 5. Az alapító okirat 7-8., továbbá a 11-12. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.
Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/34 331/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ....../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Móra Ferenc Múzeum 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.
1 2 3 4 5 6
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Vár és Kőtár Fekete Ház Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely Kass Galéria Múzeumi raktárközpont Prometheus Otthon
telephely címe 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 6720 Szeged, Somogyi utca 13. 6722 Szeged, Bécsi körút 11/A 6720 Szeged, Vár utca 7. 6728 Szeged, Cserje sor 1074 Budapest, Munkás utca 3. III/ 2.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1979.04.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/35
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §, 42. §, 45. § és 45/A. §-a alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásáról.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910200 Múzeumi tevékenység 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Feladata a működési engedélyében meghatározott gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. § (4), (6) bekezdése, 42. §-a, valamint a 45/A. § (1) és (2) bekezdése szerint. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 014030 Természettudományi, műszaki alapkutatás 2 014040 Társadalomtudományi, humán alapkutatás 3 082043 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 4 082044 Könyvtári szolgáltatások 5 082061 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 082062 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs 6 tevékenység 7 082063 Múzeumi kiállítási tevékenység 8 082064 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 082070 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság 9 működtetése és megóvása 082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel 10 fejlesztése 082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek 11 gondozása 12 083020 Könyvkiadás 13 083030 Egyéb kiadói tevékenység
152/36 14 086030 Nemzetközi kulturális együttműködés 15 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város és Csongrád megye közigazgatási területe. 4.6. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységének felső határa: a tervezett összkiadás 25 %-a.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 45. § (4) bekezdése szerint. A vezető kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
152/37
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2013. május 31. napján kelt, 293/2013. (V. 31.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/38 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 332/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi az 556/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/39 332/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: .../2015/1.
Módosító okirat A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. december 1. napján kiadott, 556/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okirata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 332/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosul: 1. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 1.2.2. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Móra utcai fiókkönyvtár Csillag téri fiókkönyvtár Északvárosi fiókkönyvtár Francia utcai fiókkönyvtár és raktár Odesszai fiókkönyvtár Rókusi fiókkönyvtár Hangoskönyvtár Raktár Garázs Garázs Agóra Gyermekkuckó Dorozsmai fiókkönyvtár Petőfi-telepi fiókkönyvtár Szőregi fiókkönyvtár Tápai fiókkönyvtár Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár
telephely címe 6725 Szeged, Móra utca 21. 6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29. 6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6. 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 69-71. 6726 Szeged, Székely sor 11. 6724 Szeged, Vértói út 5. 6720 Szeged, Stefánia 2. 6728 Szeged, Tapolcsányi utca 2. 6723 Szeged, Vág utca 3. 6723 Szeged, Retek utca 2. 6724 Szeged, Kálvária sgt. 23. 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12. 6727 Szeged, Szántó Kovács János utca 28. 6771 Szeged, Magyar utca 14. 6753 Szeged, Budai Nagy A. utca 20-22. 6729 Szeged, Zentai utca 31.
2. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 4.5. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város területén a települési nyilvános könyvtári ellátás, Csongrád Megye területén a megyei könyvtári feladatok ellátása, valamint Magyarország területén az Országos Dokumentumellátási Rendszer szolgáltató könyvtári feladatainak ellátása. 3. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/40 4. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 5. Az alapító okirat 9. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. §, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról a kultúráért felelős miniszter előzetes egyetértésével Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
6. Az alapító okirat 10. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 7. Az alapító okirat 11. pontja - mely a módosított okirat 4.1. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és megyei könyvtári tevékenységet folytat.
8. Az alapító okirat 12/A és 12/B pontjai - mely a módosított okirat 4.4. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 014040 Társadalomtudományi, humán alapkutatás 2 082042 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 3 082043 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 4 082044 Könyvtári szolgáltatások 5 083020 Könyvkiadás 6 083030 Egyéb kiadói tevékenység 7 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
152/41 9. Az alapító okirat 3., továbbá 13-18. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.
Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/42 332/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ....../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 1.1.2. rövidített neve: Somogyi-könyvtár 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Móra utcai fiókkönyvtár Csillag téri fiókkönyvtár Északvárosi fiókkönyvtár Francia utcai fiókkönyvtár és raktár Odesszai fiókkönyvtár Rókusi fiókkönyvtár Hangoskönyvtár Raktár Garázs Garázs Agóra Gyermekkuckó Dorozsmai fiókkönyvtár Petőfi-telepi fiókkönyvtár Szőregi fiókkönyvtár Tápai fiókkönyvtár Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár
telephely címe 6725 Szeged, Móra utca 21. 6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29. 6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6. 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 69-71. 6726 Szeged, Székely sor 11. 6724 Szeged, Vértói út 5. 6720 Szeged, Stefánia 2. 6728 Szeged, Tapolcsányi utca 2. 6723 Szeged, Vág utca 3. 6723 Szeged, Retek utca 2. 6724 Szeged, Kálvária sgt. 23. 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12. 6727 Szeged, Szántó Kovács János utca 28. 6771 Szeged, Magyar utca 14. 6753 Szeged, Budai Nagy A. utca 20-22. 6729 Szeged, Zentai utca 31.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések
152/43 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1979.03.31. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1.
A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és megyei könyvtári tevékenységet folytat.
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján működve gyűjti és elérhetővé teszi a nemzeti és egyetemes nyomtatott és elektronikus dokumentumokat. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 014040 Társadalomtudományi, humán alapkutatás 2 082042 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 3 082043 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 4 082044 Könyvtári szolgáltatások 5 083020 Könyvkiadás 6 083030 Egyéb kiadói tevékenység 7 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város területén a települési nyilvános könyvtári ellátás, Csongrád Megye területén a megyei könyvtári feladatok ellátása, valamint Magyarország területén az Országos Dokumentumellátási Rendszer szolgáltató könyvtári feladatainak ellátása.
152/44
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. §, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról a kultúráért felelős miniszter előzetes egyetértésével Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. december 1. napján kelt, 556/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/45 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 333/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 259/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/46 333/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Szegedi Nemzeti Színház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2012. június 22. napján kiadott, 377/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a 333/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat 2.2.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 2. Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 3.1.2. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 3. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (1) bekezdése alapján a - legfeljebb 5 év határozott időre szóló, a Munka Törvénykönyve vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásával történő - munkaviszony létesítéséről, illetve a munkaviszony megszüntetéséről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat polgármester gyakorolja.
4. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 5. Az alapító okirat 10/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082020 Színházak tevékenysége 2 083020 Könyvkiadás 3 083030 Egyéb kiadói tevékenység
152/47
6. Az alapító okirat 12-16. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. ...... P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/48 333/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Szegedi Nemzeti Színház 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 1.
1
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Kamaraszínház
telephely címe Szeged, Horváth M. u. 3.
2
Jegyiroda
Szeged, Stefánia 6. (bérlemény)
3
Raktár
Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény)
4
Garázs
Szeged, Székely sor 21. (bérlemény)
5
Műhely és raktártelep
Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u. 1.
6
Újszegedi Szabadtéri Színpad
Szeged, Fő fasor 2.
lakások
Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17.
lakások
Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., 1007.
lakások
Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9.
7
8 9
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1979.03.31.
152/49 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint. 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 900100 Előadó-művészet 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvényben foglaltak szerint működve több tagozatos színházként komplex színházi élményt nyújt a nemzeti és egyetemes prózai, zenés és táncos színházi művek bemutatásával. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 082020 Színházak tevékenysége 2 083020 Könyvkiadás 3 083030 Egyéb kiadói tevékenység 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város és térsége, illetve bel- és külföldi vendégszereplések, fesztiválok. 4.6. A költségvetési szerv vállakozási tevékenységének felső határa: a tervezett összkiadás 25 %-a.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 39. § (1) bekezdése alapján a - legfeljebb 5 év határozott időre szóló, a Munka Törvénykönyve vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásával
152/50 történő - munkaviszony létesítéséről, illetve a munkaviszony megszüntetéséről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat polgármester gyakorolja. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: 1 2 3
foglalkoztatási jogviszony közalkalmazotti jogviszony munkaviszony megbízási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2012. június 22. napján kelt, 377/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Szeged, 2015. ...... P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/51 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 334/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 262/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/52 334/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: ...../2015/1.
Módosító okirat A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2014. június 27. napján kiadott, 280/2014. (VI. 27.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a 334/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás 2 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 3 091120 ellátásának szakmai feladatai 4 091130 Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 098031 Pedagógiai szakmai szolgáltatások szakmai feladatai 2. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 4.5. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város közigazgatási területe. 3. Az alapító okirat 11. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
4. Az alapító okirat 14. pontja – mely a módosított okirat 6.4. pontja alatt szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: 6.4. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény 6.4.1. tagintézményeiben: tagintézmény megnevezése
maximális gyermek-, tanulólétszám
152/53 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Baross László Utcai Óvoda Béke Telepi Óvoda Bem Tábornok Utcai Óvoda Bérkert Utcai Óvoda Bölcs Utcai Óvoda Cső Utcai Óvoda Dr. Boross József Utcai Óvoda Építő Utcai Óvoda Felsővárosi Óvoda Fő Fasori Óvoda Földmíves Utcai Óvoda Garam Utcai Óvoda Gábor Áron Utcai Óvoda Gáspár Zoltán Utcai Óvoda Gedói Óvoda Gyálaréti Óvoda Gyertyámos Utcai Óvoda Gyöngyvirág Óvoda Hajnóczy Utcai Óvoda Hétvezér Utcai Óvoda Honfoglalás Utcai Óvoda Hunyadi Téri Óvoda Jerney Utcai Óvoda Katona József Utcai Óvoda Kemes Utcai Óvoda Klebelsberg Telepi Óvoda Magyar Utcai Óvoda Majakovszkij Téri Óvoda Makkosházi Óvoda Mars Téri Óvoda Nádor Utcai Óvoda Napsugár Óvoda Negyvennyolcas Utcai Óvoda Petőfi Telepi Óvoda Petresi Utcai Óvoda Rókás Óvoda Rókusi Körúti Óvoda Sás Utcai Óvoda Szentmihályi Óvoda Széksósi Úti Óvoda Szerb Utcai Óvoda Tabán Utcai Óvoda Tarjáni Óvoda Temesvári Körúti Óvoda Teréz Utcai Óvoda Tisza-parti Óvoda Toldy Utcai Óvoda Tünde Téri Óvoda Újvidéki Utcai Óvoda Vedres Utcai Óvoda
98 51 42 76 67 188 70 108 135 108 140 162 97 114 196 44 102 118 80 75 51 104 108 90 65 94 68 77 108 96 73 37 67 72 108 108 54 110 55 55 59 108 104 100 77 206 123 123 70 196
152/54 5. Az alapító okirat 15. pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. ...............
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/55 334/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ...../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6723 Szeged, Sólyom utca 6.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2004.07.01. 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/56
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Óvodai nevelés. 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 851020 Óvodai nevelés 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó, a teljes óvodai életet átívelő foglalkozásokat és a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is magában foglaló óvodai nevelési tevékenységgel összefüggő feladatok ellátása. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás 2 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, 3 091120 ellátásának szakmai feladatai 4 091130 Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 7 098031 Pedagógiai szakmai szolgáltatások szakmai feladatai 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város közigazgatási területe.
5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések 6.1. A köznevelési intézmény fenntartójának
152/57 6.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 6.2. A köznevelési intézmény 6.2.1. típusa: óvoda 6.2.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: A gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó, a teljes óvodai életet átívelő foglalkozásokat és a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is magában foglaló óvodai nevelési tevékenységgel összefüggő feladatok ellátása. 6.2.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező önálló költségvetési szerv. 6.3. A köznevelési intézmény tagintézményei: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33
tagintézmény megnevezése Baross László Utcai Óvoda Béke Telepi Óvoda Bem Tábornok Utcai Óvoda Bérkert Utcai Óvoda Bölcs Utcai Óvoda Cső Utcai Óvoda Dr. Boross József Utcai Óvoda Építő Utcai Óvoda Felsővárosi Óvoda Fő Fasori Óvoda Földmíves Utcai Óvoda Garam Utcai Óvoda Gábor Áron Utcai Óvoda Gáspár Zoltán Utcai Óvoda Gedói Óvoda Gyálaréti Óvoda Gyertyámos Utcai Óvoda Gyöngyvirág Óvoda Hajnóczy Utcai Óvoda Hétvezér Utcai Óvoda Honfoglalás Utcai Óvoda Hunyadi Téri Óvoda Jerney Utcai Óvoda Katona József Utcai Óvoda Kemes Utcai Óvoda Klebelsberg Telepi Óvoda Magyar Utcai Óvoda Majakovszkij Téri Óvoda Makkosházi Óvoda Mars Téri Óvoda Nádor Utcai Óvoda Napsugár Óvoda Negyvennyolcas Utcai Óvoda
tagintézmény címe Szeged, Baross L. u 2. Szeged, Napos út 1. Szeged, Bem Tábornok u. 3. Szeged, Bérkert u. 118. Szeged, Bölcs u. 9. Szeged, Cső u. 3. Szeged, Dr. Boross József u. 25. Szeged, Építő u. 9/B Szeged, Gyík u. 15. Szeged, Fő fasor 61. Szeged, Földmíves u. 3. Szeged, Garam u. 7. Szeged, Gábor Áron u. 2. Szeged, Gáspár Zoltán u. 7/C Szeged, Gáspár Zoltán u. 7/D Szeged, Koszorú u. 44. Szeged, Gyertyámos u. 5-7. Szeged, Délceg u. 15. Szeged, Hajnóczy u. 20. Szeged, Hétvezér u. 11. Szeged, Honfoglalás u. 95. Szeged, Hunyadi tér 22. Szeged, Jerney u. 4. Szeged, Katona József u. 28. Szeged, Kemes u. 6. Szeged, Zentai u. 33. Szeged, Magyar u. 62. Szeged, Majakovszkij tér 15. Szeged, Agyagos u. 20. Szeged, Mars tér 19. Szeged, Nádor u. 10. Szeged, Szél u. 3. Szeged, Negyvennyolcas u. 54.
152/58 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Petőfi Telepi Óvoda Petresi Utcai Óvoda Rókás Óvoda Rókusi Körúti Óvoda Sás Utcai Óvoda Szentmihályi Óvoda Szerb Utcai Óvoda Széksósi Úti Óvoda Tabán Utcai Óvoda Tarjáni Óvoda Temesvári Krt-i Óvoda Teréz Utcai Óvoda Tisza-parti Óvoda Toldy Utcai Óvoda Tünde Téri Óvoda Újvidéki Utcai Óvoda Vedres Utcai Óvoda
Szeged, Csap u. 33. Szeged, Petresi u. 1. Szeged, Sólyom u. 6. Szeged, Rókusi krt. 37. Szeged, Sás u. 2. Szeged, Móricz Zs. u. 16. Szeged, Szerb u. 159. Szeged, Széksósi út 17. Szeged, Tabán u. 23. Szeged, Bölcsőde u. 1. Szeged, Temesvári krt. 40. Szeged, Teréz u. 1. Szeged, Alsó-kikötő sor 2. Szeged, Toldy u. 4. Szeged, Tünde tér 1. Szeged, Újvidéki u. 6. Szeged, Vedres u. 15.
6.4. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény 6.4.1. tagintézményeiben: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26
tagintézmény megnevezése Baross László Utcai Óvoda Béke Telepi Óvoda Bem Tábornok Utcai Óvoda Bérkert Utcai Óvoda Bölcs Utcai Óvoda Cső Utcai Óvoda Dr. Boross József Utcai Óvoda Építő Utcai Óvoda Felsővárosi Óvoda Fő Fasori Óvoda Földmíves Utcai Óvoda Garam Utcai Óvoda Gábor Áron Utcai Óvoda Gáspár Zoltán Utcai Óvoda Gedói Óvoda Gyálaréti Óvoda Gyertyámos Utcai Óvoda Gyöngyvirág Óvoda Hajnóczy Utcai Óvoda Hétvezér Utcai Óvoda Honfoglalás Utcai Óvoda Hunyadi Téri Óvoda Jerney Utcai Óvoda Katona József Utcai Óvoda Kemes Utcai Óvoda Klebelsberg Telepi Óvoda
maximális gyermek-, tanulólétszám 98 51 42 76 67 188 70 108 135 108 140 162 97 114 196 44 102 118 80 75 51 104 108 90 65 94
152/59 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Magyar Utcai Óvoda Majakovszkij Téri Óvoda Makkosházi Óvoda Mars Téri Óvoda Nádor Utcai Óvoda Napsugár Óvoda Negyvennyolcas Utcai Óvoda Petőfi Telepi Óvoda Petresi Utcai Óvoda Rókás Óvoda Rókusi Körúti Óvoda Sás Utcai Óvoda Szentmihályi Óvoda Széksósi Úti Óvoda Szerb Utcai Óvoda Tabán Utcai Óvoda Tarjáni Óvoda Temesvári Körúti Óvoda Teréz Utcai Óvoda Tisza-parti Óvoda Toldy Utcai Óvoda Tünde Téri Óvoda Újvidéki Utcai Óvoda Vedres Utcai Óvoda
68 77 108 96 73 37 67 72 108 108 54 110 55 55 59 108 104 100 77 206 123 123 70 196
6.5. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
ingatlan címe
ingatlan helyrajzi száma
ingatlan hasznos alapterülete (m2)
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
Szeged, Baross László utca 2. Szeged, Napos út 1. Szeged, Bem Tábornok utca 3. Szeged, Bérkert utca 118. Szeged, Bölcs utca 9. Szeged, Csap utca 33. Szeged, Cső utca 3. Szeged, Dr. Boross József utca 25. Szeged, Építő utca 9/B Szeged, Gyík utca 15. Szeged, Fő fasor 61. Szeged, Földmíves u. 3. Szeged, Garam utca 7. Szeged, Gábor Áron utca 2. Szeged, Gáspár Zoltán utca 7/C Szeged, Gáspár Zoltán utca 7/D Szeged, Koszorú utca 44. Szeged, Gyertyámos utca 5-7.
1848/8 16840 20384 742 2372 13039 11643/34 25330 15455/28 10016/24 1324 20721 16063/27 13588 15786/39 15786/40 75/4 3326
3199 8101 1123 2876 1627 1527 5990 1348 4220 5456 8040 1483 6081 3088 5399 5973 3208 2472
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet szerint
óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda
152/60 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Szeged, Délceg utca 15. Szeged, Hajnóczy utca 20. Szeged, Hétvezér utca 11. Szeged, Honfoglalás utca 95. Szeged, Hunyadi tér 22. Szeged, Jerney utca 4. Szeged, Katona József utca 28. Szeged, Kemes utca 6. Szeged, Zentai utca 33. Szeged, Magyar u. 62. Szeged, Majakovszkij tér 15. Szeged, Agyagos utca 20. Szeged, Mars tér 19. Szeged, Nádor utca 10. Szeged, Szél utca 3. Szeged, Negyvennyolcas utca 54. Szeged, Petresi utca 1. Szeged, Sólyom utca 6. Szeged, Rókusi körút 39. Szeged, Sás utca 2. Szeged, Móricz Zsigmond utca 16. Szeged, Szerb utca 159. Szeged, Széksósi út 17. Szeged, Tabán utca 23. Szeged, Bölcsőde utca 1. Szeged, Temesvári körút 40. Szeged, Kossuth Lajos sugárút. 72. Szeged, Alsó-kikötő sor 2. Szeged, Toldy utca 4. Szeged, Tünde tér 1. Szeged, Újvidéki utca 6. Szeged, Vedres utca 15.
14316 3254 12292 17356 12220 1924/1 24816 10951/2 21879 1383 17632/1 15866/99 3098 3833/B/1 24944 104 12467/2 15426 12657 10205/6 22720 1129 697 10628/2 15461/34 381/3 25850/1 1837 3775 11238/2 22181 1848/56
2131 1113 913 1089 1019 5890 990 2374 3349 2117 2371 4732 1117 401,6 993 1895 4554 6080 4851 6019 1797 2582 565 5253 3710 1642 860 9255 1301 4927 2199 5264
óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda óvoda
152/61
7. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. június 27. napján kelt, 280/2014. (VI. 27.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.
Kelt: Szeged, 2015. .........
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/62 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítása tárgyú határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 27 fő szavazott.) 335/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 30407-19/2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 264/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: 2015. augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága.
152/63 335/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Okirat száma: .../2015/1.
Módosító okirat A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2015. május 8. napján kiadott, 264/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozatával jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján – a 335/2015. (VI. 26.) Kgy. határozatára figyelemmel – a következők szerint módosítom:
1. Az alapító okirat 1.2.2. pontja alatti 10. sor helyébe a következő rendelkezés lép: 10
Irattár
6721 Szeged, Kálmány Lajos utca 6.
Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/64 335/2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Okirat száma: ....../2015/2.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv 1.1.1. megnevezése: Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata 1.1.2. rövidített neve: NGSZ 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 6724 Szeged, Huszár utca 1
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21
1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése Alsóvárosi Általános Iskola Arany János Általános Iskola Béke Utcai Általános Iskola Bonifert Domonkos Általános Iskola Deák Ferenc Gimnázium Dózsa György Általános Iskola és Tornacsarnok Fekete István Általános Iskola Gedói Általános Iskola és AMI Gregor József Általános Iskola Irattár Jerney János Általános Iskola Király-König Péter Zeneiskola, AMI Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Ált. Iskola Orczy István Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Rókusi Általános Iskola Rókusvárosi II. sz. Általános Iskola Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI
telephely címe 6725 Szeged, Dobó utca 42. 6724 Szeged, Kukovecz N. utca 4-6. 6722 Szeged, Béke utca 7-9. 6723 Szeged, Ortutay utca 3. 6723 Szeged, József Attila sugárút 118-120. 6721 Szeged, Szent György tér 7. 6729 Szeged, Postás utca 1-3. 6723 Szeged, József Attila sugárút 116. 6726 Szeged, Fő fasor 61. 6721 Szeged, Kálmány Lajos utca 6. 6791 Szeged, Jerney János utca 21. 6722 Szeged, Tábor utca 3. 6721 Szeged, Madách utca 20. 6791 Szeged, Szent János tér 2-4. 6727 Szeged, Benczúr Gyula utca 29. 6753 Szeged Majakovszkij tér 16. 6720 Szeged, Tisza Lajos körút 6-8. 6720 Szeged, Kazinczy utca 3. 6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 37. 6724 Szeged, Csáky József utca 2. 6723 Szeged, Sólyom utca 4.
152/65
22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43
Pedagógiai Szakszolgálat Logopédiai 6723 Szeged, Kereszttöltés utca 13. Intézet Szeged Városi Kollégium Ady Endre 6726 Szeged, Közép fasor 27. Tagintézménye Szeged Városi Kollégium Fodor József 6729 Szeged, Szabadkai út 3. Tagintézménye Szeged Városi Kollégium Gábor Dénes 6724 Szeged Mars tér 14. Tagintézménye Szeged Városi Kollégium Janikovszky Éva 6720 Szeged, Korányi fasor 2. Tagintézménye Szeged Városi Kollégium Ortutay Gyula 6722 Szeged Boldogasszony sugárút 26-28. Tagintézménye SZTEJKI Eötvös József Egységes Gimnázium 6723 Szeged, Csongor tér 1. SZTEJKI Kossuth Lajos Iskola 6771 Szeged, Szerb utca 15. SZTEJKI Weöres Sándor Iskola 6723 Szeged, Űrhajós utca 4. Tabán Általános Iskola és AMI 6723 Szeged, Tabán utca 16. Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és 6723 Szeged, Építő u. 9/A AMI Tisza-parti Általános Iskola 6726 Szeged, Maróczy Géza tér 2. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti 6720 szeged, Tömörkény utca 1. Szakközépiskola Vörösmarty Mihály Általános Iskola 6726 Szeged, Herke utca 5. Zrínyi Ilona Általános Iskola 6722 Szeged, Mérey utca 3. 6728 Szeged, Napos út 16. 6725 Szeged, Kolozsvári tér 1-2. 6710 Szeged, Gárdonyi Géza utca 6. 6710 Szeged, Raktárköz 2. 6771 Szeged, Szerb utca 171. 6727 Szeged, Lidicei tér 1. Balatonkenesei Gyermek- és Ifjúsági Tábor 8174 Balatonkenese, Alteleki út 40.
2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1982.01.01 2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 2.2.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.2.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
152/66
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Saját és a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek működtetési, pénzügyi, számviteli, beszerzési, műszaki, belső ellenőrzési feladatainak ellátása. 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 841117 Kormányzati és önkormányzati intézmények ellátó, kisegítő 1 szolgálatai 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Saját és a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek működtetési, pénzügyi, számviteli, beszerzési, műszaki, belső ellenőrzési feladatainak ellátása. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással 1 kapcsolatos feladatok 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, 2 üzemeltetési, egyéb szolgáltatások 3 041170 Műszaki vizsgálat, elemzés 4 081071 Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés 5 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 6 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 7 096030 Köznevelési intézményben tanulók lakhatásának biztosítása 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által alapított és fenntartott óvodák, közművelődési intézmények, valamint az önkormányzat tulajdonban lévő ingatlanokon működő iskolák.
5. A költségvetési szerv szervezete és működés 5.1.
A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pont és a közalkalmazottak
152/67 jogállásáról szóló XXXIII. törvény 23. § alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 Közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 Megbízási jogviszony 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 3 Munkaviszony 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről
6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2015. május 8. napján kelt, 264/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, 2015. .......
P.H.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
152/68
11. Alapító okiratok módosítása.......................................................................................152/1 326/2015. (VI.26.) Kgy. sz. .............................................................................................152/1 327/2015. (VI.26.) Kgy. sz...............................................................................................152/7 328/2015. (VI.26.) Kgy. sz...............................................................................................152/3 329/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/19 330/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/25 331/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/31 332/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/38 333/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/45 334/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/51 335/2015. (VI.26.) Kgy. sz.............................................................................................152/62