1. diakocka 1 2. diakocka

A szovjet ikon A Semiotica Agriensis: Ikonikus fordulat a kultúrában és a társadalomban 6. egri szemiotikai konferencia A szovjet ikon című előadásának írásbeli reprodukálását a következő tényezők nehezítik: – minthogy (szándékaim szerint) előadásom egyfajta játék, sajátos játszma, urambocsá! valamiféle ’geg’ kívánt lenni, amely felhasználja a retorika és a manipuláció bizonyos fogásait, számomra sem egészen világos, hogy egyáltalán miféle szövegtípusba lehetne besorolni; – a szemiotikai-textológia elméleti keretére vonatkozó ismereteim hiányosságaiból adódóan az sem teljesen egyértelmű számomra, hogy a konferencián elhangzott előadás milyen jelleggel tekinthető multimediális kommunikátumnak, szövegnek (lásd Petőfi S. János modelljét); – nem áll(t) rendelkezésemre például az előadás filmre rögzített változata, ami lehetővé tehetné a hozzá kapcsolódó mentális, gyakran fizikailag is manifesztálódó reflexiók, képek pontos felidézését és megközelítését. E tényezők miatt jószerével lehetetlen vállalkozásnak tűnik az előadás reprodukálása, kommentálása, netán elemzése a szóban forgó elméleti modellben (a hozzá kapcsolódó ’melléktermékek’-ről, gyakorlatokról stb. itt nem is szólva). Erre az előadáson bemutatott diaanyag közzététele sem igen alkalmas, arra azonban talán elegendő, hogy dokumentálja az ott és akkor elhangzottakat, s megteremtse annak lehetőségét, hogy az ez irányú kutatásaimat folytassam, immár Vass László kollégámmal közösen. A jelen írás tehát inkább a konferencián prezentált PowerPoint diaképek bemutatása és rövid kommentárjai, mintsem tanulmány. Ez azzal az előnnyel jár, valamivel személyesebb hangvételt tesz lehetővé, amivel utalhatok legalább az előadás hangulatára. Az anyaghoz mintegy 68 dia készült, ebből a helyszínen kb. 55-öt mutattam be. A diákon több mint 200 fotó, kép, rajz és ábra szerepelt: 2005-ben és 2008ban Moszkvában és Szentpéterváron készült saját fotóim, interneten böngészett képek, valamint (szak)könyvekből kiollózott illusztrációk, könyvborítók, családi

fotók, gyerekrajzok stb. Az előadás képeinek igazi diafilm érzetét kellett kelteniük (lásd: 1-4. kockák).

1. diakocka1 2. diakocka

3. diakocka 4. diakocka Az előadás előtt és alatt tárgyakat is bemutattam. Ezek a következők: – egy, a nyolcvanas évek elején Magyarországon készült és a Megváltót ábrázoló ikon (valójában képzőművészeti albumból kivágott reprodukció, kissé fakón, lelakkozva, pozdorjalemezre kasírozva, akkortájt főleg Szentendrén beszerezhető hamisítvány / ajándéktárgy) (l. számú kép); – egy feltehetően 19. századi, Csodatévő Szent Miklóst ábrázoló kisméretű ikon (családi relikvia) (2. számú kép); 1

A diakockák számozása itt az előadáson bemutatott képek számozását követi.

– egy fémből készült, kör alakú, a moszkvai Kremlt stilizálva ábrázoló fali dísz (melyen a templomok kereszt nélkül vannak ábrázolva, az alkalmazott nyelvészeti tanszék tanszékvezetői szobájának faláról) (3. számú kép); – egy, a moszkvai Arbat (külföldi és hazai turisták által kötelezően meglátogatandó) kirakat-sétálóutcán vásárolt szovjet típusú, P 57 jelzetű katonai gyakorló sapka (a szovjet időszak és napjaink – feltehetően után gyártással előállított – jelvényeivel). A katonai sapka sem a mozgósítási készletből maradhatott meg (bár feliratai erre utalnak), minden bizonnyal után gyártással készült termék ez is (4-5. számú kép);

1. számú kép

2. számú kép

3. számú kép

4. számú kép (bal oldali nézet)

5. számú kép (jobb oldali nézet)

A körülbelül 17-18 perces - a manipulatív meggyőzést, az orosz-szovjet (szovjet-orosz)-orosz társadalomban bekövetkezett ikonikus fordulatot szemléltetni kívánó - (konatív funkciójú) előadás célja a következő volt: – felvetni azt a már sokak által firtatott kérdést, hogy az orosz korszak – szovjet korszak – orosz korszak időrendiségben mit lehet vállalni (az oroszok és talán a közép-kelet-európaiak részéről is) a szovjet örökségből, mit az orosz örökségből, és fordítva (azaz mit nem). Másként: melyik korszak melyikre, mikor és milyen irányban hat (hat vissza), és e hatások mikor, milyen formában válnak „láthatóvá”; – egy olyan kommunikációs helyzet létrehozása, amely megszólalásra, állásfoglalásra, esetleg csak visszatekintésre, szerencsés esetben

valamiféle újraértékelésre inspirálja a szemiotikában jártas, kiváló szakembereket. Előadásom szerkezete (tágabb értelemben) megközelítőleg a következő volt: Az előadást megelőző folyamatok; Az előadás kezdete; A tárgyalás (narratív részekkel, érvek nélkül, sok példával); Az érzelmi betetőzés (a jövőbe való kitekintés nélkül); s végül Az előadás utóélete (a debreceni Modem megtekintése). Az előadást megelőző folyamatok. Ide sorolom egyrészt a szakmabeli barátommal folytatott beszélgetéseinket, másrészt a gyerekkori, laikus barátaimmal való oroszországi utazásaimat. Ezek során szinte „idegenvezetőként” próbáltam őket bevezetni – többnyire sikertelenül – a „titokzatos” és „senki által ésszel fel nem ért”2 Oroszhoniába, melyben / akiben (Oroszország Anyácska) inkább csak hinni lehet. Ide tartozik az a mindig fejemben motoszkáló, Kniezsa Istvánnak tulajdonított mondás is, miszerint Oroszországról sokkal többet kellene tudnunk, mint amennyit ők tudnak magukról (Szépe György professzor úr szóbeli közlése nyomán). S ide veszem az előadás előtti kávészünetben Petőfi S. János professzor úrral folytatott beszélgetést is. „Aggódom, mert nem biztos, hogy megértik, mit is ’csinálok’ most.” „Te csak mondd nyugodtan. Én érteni fogom.” – bátorított Petőfi. Az előadás kezdete. Még az üres vászon előtt, a szándékosan elnagyolt captatio benevolentiae után egy távolabbról akár eredetinek is tűnhető ikont mutattam fel (lásd: az 1. és a 6. számú képeket; „a szemiotikába messziről betévedt ember betartja a szervezők kérését, miszerint a kezdők keveset olvassanak (fel), sok képet mutassanak, és tárgyakat is hozhatnak”), majd a goffmani pozitív homlokzatnak szóló stratégia (’mondj egy jó sztorit’) jegyében előadtam a „szovjet ikon” birtokbavételének és bemutatásának történetét: ikonszakértő egyetemi tanár ismerősöm kisfia megkérdezte, hogy megáldotta-e azt Tibor atya, majd a nemleges válasz hallatán rácsodálkozott: de akkor meg mire való?

2

Utalás Fjodor Ivánovics Tyutcsev híres versére.

6. számú kép

A tárgyalás narratív részekkel, érvek nélkül és sok példával indult: „igazi” diakockákkal, korhűnek tűnő és a 60-as évekhez stilizált / igazított szöveggel. Formailag azt a benyomást kívántam kelteni (szövegfonetikai eszközökkel is), hogy itt: egy - a témához nemigen értő embereknek (esetleg tanulóknak, hallgatóknak), kimondottan tudálékosan előadó / felolvasó / diafilmet vetítő – okoska ismeretterjesztő előadásáról van szó. Tartalmilag valójában az előadás tétel részét ismertettem ekkor (lásd: a 13. diakockáig, illetőleg a hozzájuk tartozó 1-8. diafeliratokat). A gondosan kiválasztott 13 dia természetesen már számszerűségében is tervezett utalás. A következő kép ugyanis már egy másik - a politikai közbeszédben használatos terminológiával az ördögtől / sátántól származtatott világ kezdetét, szimbolikus kezdőaktusát, a kivégzett cári családot ábrázolja. Tudjuk, hogy a szovjet totalitarizmus is nem egyszer eljátszott a számmágiával, a zsidó kabbalával. A 13-as számnak egyébként a népi elnevezése is igen találó és kifejező az orosz nyelvben: чёртова дюжина, azaz az ördög(i) tucat. A keresztény Oroszország elveszejtését tehát ördögi gonosztett jelzi. Ám a rendszerváltás után (ami a pravoszlávia újbóli megerősödésével is járt) az egyébként talán az utolsó vacsorához, a kereszténység születésének időpontjához köthető, rossz asszociációjú 13-as szám ismét más értelmet nyert: sokan éppen ezt a számot kezdik szerencseszámnak tekinteni az új Oroszországban. A tárgyalás ezen egységének kulcsszavai (lásd vörös keretben vörös betűkkel a kockák jobb felső sarkában): az ikon (jelző nélkül), az „orosz” és a „szovjet”

(idézőjelekben), valamint kulcsszó nélkül a cári családot, illetőleg a kivégzéséhez kapcsolódó képeket ábrázoló diakocka (nincs kulcsszó).

5. diakocka 6. diakocka





1. számú diafelirat







8. számú diafelirat (a 13. számú diakocka)

A tárgyalás további kulcsszavai (az 57. diakockáig): az isten (a régi helyett az új, aki szintén megközelíthetetlen, „szép”, mindentudó és ható) – vö. 16., 17. diakockák; a szakrális tér (a lerombolásra ítélt és ténylegesen lerombolt templomok helyére a tudás templomai kerülnek – a Lenin könyvtár, a Lomonoszov egyetem főépülete, metróállomások stb.) – vö. 20-22., 24. diakockák; a szentek (az ikonokon ábrázolt keresztény szentek elégetése vagy külföldi értékesítése után az új világ és az érte harcoló új szentek megtervezése, megjelenítése – az ikonikus figuráik mögött ügyes, propagandisztikus kitalációk és tényleges emberi tragédiák keverednek) – vö. 26-27., 29-31, 33. diakockák; az ornamentika (nem kísérteties, hanem tényleges hasonlóság, megtervezettség és megszerkesztettség) – vö. 34-36. diakockák;

a forma és tartalom (ami a valóságban már nem létezik, ott él egy másik dimenzióban, a mesekönyvek illusztrációiban, préselt ólom hamutárcák belső rajzolataiban stb.) – vö. 50-53. diakockák; végül a kellékek (például szimbolikus megkülönböztető jelekké magasztosuló vállapokban materializálódva, viselésükért 1917-ben agyonvertek, kivégeztek, lincseltek, a háborús veszély növekedésével azonban visszaállítottak) – vö. 5657. diakockák. Az előadást időközben a tárgyak (vö. 2-5. kép) bemutatása kísérte. Itt szeretném megosztani az olvasókkal Vass László (szakmabeli barátom) néhány velük kapcsolatos szóbeli észrevételét. A sapkám, amit a 605. teremben a fogasra teszek, önmagában csak egy fizikai tárgy, ilyen meg olyan funkciókkal. A sisak funkciói kicsit mások. A templom, amelyikbe gyónni megyek, önmagában szintén csak egy fizikai objektum. Ha azonban az elıadóban a sapkámra vonatkozó kérdéseket teszek fel a hallgatóknak, és ık válaszolnak, vagyis részévé válik egy kommunikációs folyamatnak, már szemiotikai tárggyá lép elı. A szóban forgó dialógus döntıen a sapkám funkciójára, alakjára, színére stb. fog vonatkozni, mert senkinek sem jut eszébe az a képtelenség, hogy ebben harcoltam volna, mondjuk Doberdónál. A katonasapkához, a sisakhoz (vagy egy Lenin-jelvényhez) természetesen más tartalmakat fog hozzárendelni a befogadó. A templommal hasonló a helyzet. Abban a pillanatban szemiotikai objektummá (is) válik, ahogy a pópának a pravoszláv egyházzal kapcsolatos kérdéseket teszek fel a gyóntatószékben. Ha a múlt nyáron küldtél volna nekem egy képeslapot az egyik helyreállított ortodox templomról, akkor e vehikulum alapján elıször is nyilván nem vettem volna észre, hogy rekonstrukció, másodszor pedig a saját ismereteim szerint kezdtem volna el interpretálni a képet. Egy csomó badarságot rendeltem volna hozzá, hisz római katolikusként csak minimális információval rendelkezem a pravoszláv egyházakról, templomokról. (...) Mi veszik el, ha egyáltalán elveszik, amikor egy álsapka, áltemplom van elıttünk. Ha a befogadó nem tudja, hogy hamisítványok, alighanem semmi. Te azonban tudod. Tudod, hogy a sapka nem azért készült, hogy a fejemre tegyem etc., hanem az a feladata, hogy az eredeti helyett álljon, s mint ilyen elsıdlegesen szemiotikai (és nem fizikai) tárgyként viselkedjék, vagyis beszéljenek róla az emberek, kort stb. idézzenek fel általa, ilyen vagy olyan tartalmakat rendeljenek hozzá. Ha jól értettem, azt mondtad, a felépített templomok még nem igazán mőködnek. Talán éppen ezért. De majd kikopik az emberekbıl a másodlagosságnak ez a tudata, s ismét eredeti funkciójában fogják birtokba venni a templomot. (...) A mindennapi élet területére tartozó dolgokkal nyilván kicsit más a helyzet. Ami elpusztult vagy megszőnt belılük, azt valóban nemigen lehet, nemigen érdemes rekonstruálni, mert esetleg nincs

rájuk szükség. De Te is emlékszel még például a Jégkunyhó bárra vagy a Bárka étteremre vagy a vaskályhára stb. Még a folklórt is meg lehet nyomorítani (például kitiltom a népdalokat a rádiókból), de elpusztítani, megszüntetni nem, mert az a nép lelke. (...)

7. számú kép 8. számú kép








36. diakocka



56. diakocka 57. diakocka Az előadás vége: Az érzelmi betetőzés (a jövőbe való kitekintés nélkül) (6063., 65-66. diakockák). Egyik kulcsszava: a hívők. A képeken: fiatal értelmiségi, polgári módon öltözött házaspár egy kislánnyal, majd ugyanők egy rendőrségi, egy gyári igazolványképen, illetve az osztálytablón (egyedüliként fehér ingben és legközelebb Joszif Visszarionovics Sztálin portréjához), az unoka rajzai az 50-es évek végéről: rajta horogkeresztes és kalóz halálfejes hajók, vörös csillagos repülők élet-halál harca. A jövőre két diakocka utal. Az egyiken (ikon kulcsszóval) a szenté avatott Miklós cár családját ábrázoló orosz ikonok láthatók (65. diakocka), a másikon a volt pártarchívum (SZKP KB, ma étterem) luxus WC-jében a falon függő, bolsevik vetők készítette obszcén karikatúrák és egy kirakat az Arbaton, benne szamovár, bolsevik vezetők mellszobrai és orosz ikonok (66. képkocka).


65. diakocka 66. diakocka Az előadás utóélete (a debreceni Modem megtekintése). Még tartott a konferencia (és hát elnézést a kollégáktól, szervezőktől, az elnök úrtól), amikor elindultunk Debrecenbe, a Modern és Kortárs Művészeti Központba, hogy megtekintsünk olyan – egy időben és egy helyszínre szervezett – kiállításokat, amelyekre az utóbbi évtizedekben nem volt példa Magyarországon3. A látogatók (értők és érzők, vö. 12. és 13. kép) nagyjából ugyanazt élik át, csak ellenkező előjellel: egybefolynak a kortárs, világhírű orosz művészet remekei, a kanonizált értékrenddel szembe menő vagányok alkotásai (10. sz. kép), az ötvenes évek magyar szocialista realizmusának stíluskavalkádja (együtt a giccs, a stílus, a technika és a rejtőzködő tehetség, vö. 9., 11. kép) és a kiszolgáló „agitpropos” akkori média. Vagy nem folynak egybe.

3

Hogyan tovább Oroszország? Kortárs orosz művészet; A meztelen igazság. A Blue Noses cenzúrázatlanul; Hétköznapi kommunizmus (dokumentumfotók, plakátok stb.); Szocreál. Festészet a Rákosi-korban című kiállítások. A kiállítás rendezőit az idő rövidsége miatt sajnos nem tudtam felkeresni, és így feltüntetni sem, ezért utólagos elnézésüket kérem.

9. számú kép 10. számú kép

11. számú kép

12. számú kép (az értő) 13. számú kép (az érző)

Ahogyan utaltam rá, az itt dokumentált anyag kötetben kissé másként fog viselkedni, mint az élő előadáson. A tárgyakat, képeket, akár eredetiek, akár hamisítványok, minden esetben csak nyomtatott vehikulumuk képviseli. Az olvasó ezeket fogadja be, ezekhez rendelhet jelentéstartalmakat. Hogy az egyik interpretátor ilyen, a másik olyan tartalmakat rendel hozzájuk, az javarészt a saját ismeretein, motivációin stb. múlik. Ettől persze még félrevezethetnek, manipulálhatnak bennünket.

Az előadáshoz való anyagyűjtés időszakában használt irodalom Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Kubínyi Tamás: Média. Befolyásolási technikák kislexikona, Századvég Kiadó, 2005. 232. Balázs Géza: A nyelv a politika, a hatalom, az érdekek szolgálatában. In: Tóth Szergej (szerk.): Hatalom interdiszciplináris megközelítésben, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2006. 129-150.

David King: Retusált történelem. Dokumentumok hamisítása a sztálini időkben. PolgART, Budapest, 1999. 198. Horányi Özséb; Szépe György (szerk.): A jel tudománya – szemiotika, General press Kiadó, 2005, 468. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor: Rejtjelek, INTERART-Szoroban, 1993. 286. Petőfi S. János: A szöveg mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikaitextológiai szövegszemléletbe, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. 302. Tóth Szergej: Az egyház kálváriája Oroszországban. In: AETAS, 1991. 1. 213-6. Б.И. Колоницкий: Погоны и борьба за власть в 1917 году, Изд. Остров, Санкт-Петербург, 2001. 83. Московское метро путеводитель, книгиWAM, ГНИМА им. А.В. Щусева, А. Трофимов, Л. Хафизова, авторы текстов: Е. Ларичаев, А. Углик, 2007. 167. Lásd még a Magyar Szemiotikai Társaság honlapját: http://www.szemiotika.hu és a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) honlapját: http://www.modemart.hu/kiallitasok /korabbiak

1. diakocka 1 2. diakocka

Recommend Documents