Történeti kultúrföldrajz A történeti kultúrföldrajz, mint a társadalmi-, szociális-, etnokulturális- és gazdasági változások a felszínre ill. a tájszerkezetre gyakorolt hatását kutató, a történeti földrajz keretébe illeszkedő diszciplína lehetőséget kínál arra, hogy a Kárpát-medence néhány olyan régiójának tájfejlődését megértsük, ahol a tradicionális társadalomszervezet és gazdálkodás karakteres tájszerkezeti és antropogén morfológiai együtteseket eredményezett. A történeti kultúrtáj mintázata ill. reliktum és perzisztens elemei térségünk egy-egy zónájában különösen élesen, egységesen formálódtak és egy sor gazdasági- társadalmi -szociális ok miatt máig fennmaradtak. Ezen folyamatok megértése, diakron és szinkron megragadása, kartografikus ábrázolása, segítséget nyújthat a tájvédelem megszervezésében, és az olykor tartósan depressziós térségek számára a természetvédelmi, ökomuzeális és ökoturisztikai hasznosítást kínálják. A kurzus tervezett menete: 1. A kultúrföldrajz ill. a történeti kultúrföldrajz a földrajzi diszciplínák rendszerében 2. A kultúrtáj ill. a történeti kultúrtáj definíciói 3. A történeti kultúrföldrajz társtudományai I. Antropogén geomorfológia 4. A történeti kultúrföldrajz társtudományai II. Kulturális ökológia, ökológiai antropológia 5. A történeti kultúrföldrajz társtudományai III. Történeti ökológia 6. A környezet érzékelése (Umweltwahrnehmung, environmental perception) 7. A történeti kultúrtáj perzisztens és reliktum elemei 8. Tájmintázat, tájszerkezet struktúrák 9. Nyerstáj- tradicionális táj- reliktumtáj 10. A történeti kultúrtáj kutatása - módszerek a társadalom- és a természettudományok köréből 11. Történeti-földrajzi tájfelvételezés, tájanalízis a/ Formális-fiziognómiai vizsgálat b/ Fejlődéstörténeti-genetikai vizsgálat c/ Funkcionális vizsgálat 12.. Történeti-földrajzi tájdiagnózis 13. A történeti kultúrtáj védelme 14. Történeti kultúrföldrajzi esettanulmány Bevezetés A történeti földrajz keretében végzett komplex, történeti mélységű kultúrtáj-vizsgálat, a kultúrtáj kialakulásának feltárása, jellegzetes arculatát fenntartó tényezők, mechanizmusok számbavétele adalékként, egyfajta „segédtudományként” hozzájárulhat a tájvédelemhez ill. tájtervezéshez. A társadalmi-gazdasági folyamatok figyelembevételével lehetőség nyílhat ajánlások, tervek elkészítésére a hagyományos gazdálkodási formák ill. a kultúrtáj szerkezetét biztosító folyamatok fenntartása érdekében. A kelet-közép-európai térség európai integrációba való bekapcsolódása felveti egyes – mára jórészt teljesen átalakított – agrártájak extenzív használatának szükségességét. Ezen térségek tájrehabilitációja, művelésági átalakítása, féltermészetes állapotának megteremtése nem nélkülözheti a történeti földrajzi vizsgálatok eredményeit sem. E tekintetben tehát nemcsak a történelem, a helytörténet, tágabban a nemzeti önismeret gazdagodik a történeti földrajz által, hanem lehetősége nyílik arra, hogy az
a földrajz más résztudományaival együtt helyet kapjon a tájvédelem, a tájtervezés és a településfejlesztés komplex háttértanulmányokat igénylő munkájában. Az alábbiakban az alkalmazott történeti földrajz módszereit és perspektíváit szeretnénk bemutatni. Történeti földrajz A történeti földrajz a táj egykori állapotáról ad, a tájtényzők időben és térben változó kapcsolatának felismerésén és magyarázatán alapuló leírást (Somogyi S. 1988). A jelenorientált geográfiának és történeti földrajznak egyaránt a táj a vizsgálati tárgya. Helmut Jäger szerint az általános földrajz és a regionális földrajz ismert felosztása érvényes a történeti földrajzra is, tehát koncepciója szerint hasonlóképpen vizsgál mint a jelenorientált geográfia, azzal a különbséggel, hogy az előtérben nem a földfelszín mai, hanem korábbi jelenségei állnak (Jäger, H. 1969). E megközelítésmód szerint a történeti földrajz egy olyan geográfiai diszciplína, amelyet nem helyezhetünk egy szintre a földrajz olyan ágaival, mint a település vagy a gazdaságföldrajz. A történeti földrajz a maga teljességével felöleli az általános földrajz és a regionális földrajz ágait. Így például beszélhetünk történeti agrárföldrajzról, mely a termőföld korábbi tulajdoni és művelésági felosztásával, a határstruktúrák kialakulásával foglalkozik (Becker, H. 1998). A múlt geográfiai viszonyainak kutatása által a történeti földrajz alapja lesz a legtöbb történettudományi szakágnak és egyes természettudományos diszciplínáknak. Ez megfordítva is igaz, hiszen ezek az egymás módszereit és eredményeit kölcsönösen megvilágító tudományok lényegesek a történeti földrajz számára. A történeti földrajzot szoros kapcsolatok kötik össze a hely-, jog-, gazdaság-, agrár- és társadalomtörténettel, az ős- és középkortörténettel, régészettel, a helynévtudománnyal és a történeti néprajzzal ill. antropológiával. Fontos érintkezési pontjai vannak a vegetációtörténettel és a talajtannal. Interdiszciplináris kapcsolatai révén a történeti földrajz különböző, egymástól kölcsönösen függő tudományok szövedékébe ágyazódik (Hard, G. 1973). A történeti földrajz empirikus tudomány, túlnyomóan reduktív módszerekkel, azaz bizonyos recens táji jellegzetességekből korábbiakra következtet. Ez a történetileg visszatekintő (retrospektív) módszer egyben jelenorientált is. Egy táj a múltból a jelenre hagyományozódott arculatának fejlődéstörténeti magyarázatáról van szó, mely azonos a kultúrföldrajz genetikai-fejlődéstörténeti módszerével. A történeti földrajz tehát egyben genetikus szemléletű is: a táj kialakulását, múltban létezését/változását magyarázza. Módszere retrogresszív, a múlt geográfiai viszonyait rekonstruálja. A történeti földrajzi kutatás a fiatalabb jelenségektől a régebbi stádiumok irányába lépeget. A retrogresszív módszer segítségével sikerülhet egy táji keresztmetszetet a múlt egy bizonyos időpontjában rekonstruálni. A keresztmetszeti (egy bizonyos múltbeli időpillanat geográfiai viszonyait, problémáit vizsgálja, állapotot rekonstruál) és a hosszmetszeti (közvetlenül a táj történetét, fejlődéscentrikusan vizsgálja) vizsgálati mód összakapcsolása vezet a tájtörténethez. Mindkét fent említett vizsgálati módban megközelítőleg azonos súlya van a formális, a funkcionális és a genetikus szemléletmódnak, de az egyes esetek különbségei (hatótényezők, forrásanyag, vizsgálati preferenciák stb.) egyiket vagy a másikat jelentősebb szerephez juttatják. A történeti földrajz tipológiai módszere, azon a tapasztalaton alapul, hogy bizonyos táji fejlődésszinteknek bizonyos formák felelnek meg. A komparatív módszer a jól áttekinthető és megfelelő történeti forrásanyaggal rendelkező tájak kutatásának eredményeit hasonló, de elégtelen dokumentumokkal rendelkező struktúrák vizsgálatához használja fel. Ide tartozik pl Mortensen analógia módszere, mellyel kelet-közép-európai tapasztalatok
segítségével közelebb jutottak ÉNY-Németország településföldrajzi megoldásához (Frisnyák S. 1990; Hard, G. 1973; Jäger, H. 1969).
problémáinak
Kultúrtáj, történeti kultúrtáj Az emberi beavatkozástól mentes, megműveletlen tájat természeti tájnak vagy Fodor Ferenc és Dékány István nyomán nyerstájnak (Dékány I. 1924), az ember által különböző mértékben átalakított tájakat H. H. Stahl nyomán humanizált tájaknak, elfogadottabb terminussal, Ratzel nyomán kultúrtájaknak nevezzük. Több tudomány is alkotott tájfogalmat és a földrajz tudománytörténetében időben és térben különböző hangsúlyú volt a táj természettörténeti és/vagy társadalomtörténeti kategóriaként való megközelítése (Marosi S. 1980; Stahl, H. H. 1992). A modern és széleskörben elfogadott megközelítés szerint a táj hosszú természettörténeti és rövid, de igen hatékony gazdasági, társadalomtörténeti fejlődés eredménye (Pécsi M. 1972). Más megfogalmazásban a tájat természetes és antropogén tájalkotó tényezők építik fel, ahol az ember tájátalakító hatását, annak gyakorisága, erőssége és gyorsasága miatt különleges hely illeti meg a tájalkotó tényezők között (Csorba P. 2000). A tájvédelem terminológiájában a tájátalakítás mértéke alapján megkülönböztetik a természeti-, kezelt-, megművelt, szuburbán-, és urbán tájakat (Kerényi A. 1997). Szociálgeográfiai nézőpontból a kultúrtáj az antropogén földrajzi tényezők legmagasabb integrációs foka. A kultúrtáj az eredeti természeti tájból, a társadalom ill. a társadalmi csoportok alapfunkciói kiépítésével jön létre (Berényi I. 1997). Hugo Hassinger a kultúrtájon a „szellemi és anyagi kultúrmunka földfelszíni eredményét“ érti. Értelmezésében a kultúrtáj magán viseli lakói szellemi rendszerének hatásait ( esztétikai elképzelések, nyelvek, nemzetek, vallások és államba szerveződött közösségek). Hassinger szerint az állam nyelve, a jogrend, az igazgatási- és gazdasági szervezetek fontos tájképformáló „államfunkciók“ (Hassinger, H. 1937, idézi Wirth, E. 1979). Uhlig definíciója szerint a térnek az emberi közösségek által történő huzamos és látható befolyásolása és használata vezet a kultúrtáj kialakulásához (Uhlig, H. 1967, idézi Wirth, E. 1979). A tájat használó társadalom szociális rendszerén és individuális tájértékelésén túl (pl. birtokjogi viszonyok, a földterületek adásvétel vagy bérbeadás kapcsán pénzben is kifejezett értéke és hierarchizálása stb.) az etnokulturális jellegzetességek (népek, népcsoportok, vallások stb.) is meghatározóak (Wirth E. 1979; Cole, J. W. - Wolf, E. R. 1974). A kultúrtáj megjelenésében a legszembetűnőbbek az emberi településállomány és a gazdasági tevékenység különböző formái (mezőgazdaság, bányászat, ipar, közlekedés). A kultúrtáj nem stabilis, állandóan változik, átalakul (Berényi I. 1997). A történeti földrajzi és tájvédelmi, tájesztétikai szempontokat egyaránt érvényesítő definíció szerint a kultúrtáj az ember egzisztenciális, társadalmi, gazdasági és esztétikai szükségletei szerint „berendezett“ és ahhoz alakított természeti tér, amely az idők folyamán egyre nagyobb területekre terjedt ki, állandóan változott és változik, valamint állandóan átformálták és a jelenben is formálják. A kultúrtáj ma egy funkcionális és különböző olykor ellentétes (ld. emberi tájhasználat versus a táj regenerálódása) folyamatokból felépülő összefüggésrendszernek is tekinthető, mely optikailag érzékelhető pontszerű -, lineáris - és felületi elemekből áll. A történeti kultúrtájon egyrészt a múltból áthagyományozódott (vagy teoretikusan rekonstruált) tájat értjük (pl. középkori kultúrtáj), másrészt a „tegnapi kultúrtáj“ is történetinek tekinthető, melybe már ma vagy holnap beavatkozunk (Burggraaff, P. Kleefeld, K.-D. 1998). A történeti kultúrtáj időbeli dimenziója alapvetően az adott területen uralkodó társadalmi-szociális-kulturális viszonyoktól függ. Komplexitása miatt nehéz egy adott évszámmal lehatárolni. A többek által javasolt 1850 körüli időpont azért nem tartható, mert
Európában nem mindenütt egyszerre kezdődött az ipari társadalmak kialakulása és az intenzív ipari-bányászati tájformálás. Másodsorban az iparosodás-városiasodás előrehaladása ellenére főleg Kelet-Közép-Európában sokáig megmaradtak olyan rurális térségek ahol a társadalomszervezet, a gazdálkodás konzerválódása, az üzemszervezeti, agrotechnikai innovációk hiánya hosszú ideig fenntartotta a történeti kultúrtájak formálódásnak hatótényezőit. Harmadsorban az ipari forradalom után keletkezett történeti ipari és bányászati tájak is történeti kultúrtájaknak tekintendők. Összeségében a történeti kultúrtáj elemeinek tekintendők mindazon elemek, amelyek a mai feltételek közepette már nem vagy csak lokálisan, mintegy zárványszerűen, anakronisztikusan alakulnak ki tipikus formájukban. Jäger a történeti kultúrtájak formálódásnak időbeli lehatárolásához az 1940-es éveket javasolja, amivel nagyvonalakban egyetértünk, kiegészítve azzal, hogy a Kárpát-medence nagy részén az 1950-es évek végi, 1960-as évek eleji kollektivizáció jelenti ezt a határpontot (Jäger, H. 1987; Denzer, V. 1996). Több rurális térségben az 1989 utáni reprivatizáció a hagyományos határstruktúrák és történeti kultúrtájelem formáló erők részleges újjáéledését eredményezte (Pozder P. - Ilyés Z. 2000). A történeti kultúrtájat mint az aktuális kultúrtáj részét a történeti kultúrtájelemek és alkotórészek alkotják. Ezek lehetnek reliktum és perzisztens elemek egyaránt. Mindkét tájelem csoportot a történeti idők gazdasági-szociális viszonyai, valamint az akkor uralkodó esztétikai elképzelések határozták meg. Ezek a mai feltételek közepette már nem, vagy csak kis mértékben alakulhatnak ki, tehát legtöbbször egyértelműen elkülöníthetők az aktuális kultúrtáj elemeitől. A modernizáció megkésettsége, a paraszti üzemszervezet és -tájhasználat konzerválódása azonban bizonyos történeti kultúrtáj-elemeket máig éltet, azok megtartják eredeti funkcióikat (perzisztens elemek). A történeti kultúrtáj más elemei mára elvesztették funkcióikat (reliktum elemek). Természetesen előfordulhat, hogy egy elem reliktum és perzisztens formában egyaránt előfordulhat (pl. földművelési teraszok). A fentebbi megkülönböztetés érvényesítésével elkülöníthetünk tradicionális- illetve reliktum-tájakat1 (Denecke, D. 1985). Dietrich Denecke nyomán ótájnak vagy tradicionális tájnak (Denzer: tradicionális tér -Traditionsraum) nevezzük azokat a területeket, ahol a települési-, gazdálkodási és szociális struktúra különösen konzervatív és tradicionális jellegű. Az ilyen területeken az eredeti táj és a hagyományos kultúrtáj részletei is megmaradtak. Történeti földrajzilag ezek olyan élettereknek tekinthetők, amelyeket csak csekély mértékben formáltak át, modernizáltak és betekintést nyújtanak a régebbi kultúrtáji, -agrártáji fejlődésbe. Itt túlnyomóan a történeti kultúrtáj perzisztens elemei jelennek meg, az antropogén morfológiai elemek is a hagyományos módon fejlődnek tovább (Denecke, D. 1985; Denzer, V. 1996; Ilyés Z. 1998b). A tradicionális tájaktól elkülönítendők a reliktumtájak, melyeket már nem hagyományhű módon művelnek, de a gazdálkodás extenzívvé válásával (pl. áttérés a földművelésről a legelő- és erdőgazdálkodásra, felhagyott ill. rekultivált montanogén tájak) máig megőrizhetnek egy sor a korábbi tájhasználatra utaló tértagoló reliktumformát. A reliktumtájak másik csoportját képezik azok a területek, ahol a társadalmi-szociális változásokkal megszűnt a kultúrtáj formálása, de egyes elemei "palimpszeszt-szerűen" utalnak a régi tájhasználatokra (Denzer, V. 1996; Hard, G. 1973; Ilyés Z. 2000b; Radulescu, N. A. 1969; Stahl, H.H. 1992).
1
Quasten és Wagner különbséget tesz a nagyobb kiterjedésű (kultúr)táj-elemek (pl. hegyek, dűlők, erdőségek, települések) és a kisebb kiterjedésű (kultúr)táj-alkotórészek ( pl. dolinák, magányos fák, sövények, pingók, források, tavacskák) között. A perzisztens, tehát a megváltozott társadalmi-gazdasági struktúrák ellenére máig élő elemeket áthagyományozott, tradált reliktumoknak nevezik, míg a stabilizálódott, funkciótlanná vált elemeket fosszilis reliktumoknak (Quasten, H. - Wagner, J. M. 1997).
Mind a tradicionális táj, mind a reliktumtáj a történeti kultúrtáj fogalmával fedhető le, melynek kutatása a természetés társadalomtudományok interdiszciplináris együttműködésével valósítható meg. (1. ábra). A történeti kultúrtájban fellelhető, az évszázadok folyamán változó emberi használatbavételek nyomán kialakult történeti-földrajzi elemek és struktúrák bepillantást engednek a történeti gazdálkodási rendszerekbe. A történeti kultúrtáj kutatói az erdők területén, a településhatárban és a városias vagy iparosodott térségekben még látható tanúkra (reliktumok) koncentrálnak, amelyek településtörténeti, gazdaságtörténeti adalékokat nyújthatnak a történészek számára. Az emberi tevékenységi formákra, történeti gazdálkodásra, egykori településekre utaló antropogén formakincs és tájmintázat kutatása, leltározása, értékelése, valamint a védelmükre, gondozásukra vagy továbbfejlődésük biztosítására tett ajánlások elkészítése az alkalmazott történeti földrajz feladata. 1. ábra. A történeti kultúrtáj kutatásának interdiszciplináris vonatkozásai (Haversath, J.-B. 1994 nyomán Ilyés Z. 1998b)
Természeti földrajz (geomorfológia, hidrológia, éghajlattan, talajtan; tájökológia) 6
Történeti földrajz (történeti kultúrföldrajz, történeti agrárföldrajz) 6
Botanika 4 A történeti kultúrtáj 3Kulturális antropológia (etnobotanika) természeti aspektus: felszínagrár-, (ökológiai antropológia, Zoológia 4 formák, klíma, talaj, ipari-, gazdakultúrökológia) (etnozoológia) vegetáció, állatsági-, közlekedési-, 3Szociológia Medicina 4 világ, vízszociális-, települési- 3Néprajz (etnomedicina) rajz tér: társadalmi aspektus Demográfia 4 kutatása 3 Nyelvészet 5 Történettudomány (történeti ökológia)
Alkalmazott történeti földrajz Az alkalmazott történeti földrajz dokumentálja és feltárja a történeti kultúrtáj térbeli fejlődésfázisait, változását és perzisztenciáját. A létrejött kultúrtáji elemek és mintázatok számbavételével, szisztematikus rendszerezésével és értékelésével ajánlásokat tesz a tájvédelem, a tájtervezés és a településfejlesztés - adott esetben az ökoturisztikai és ökomuzeális hasznosítás - gyakorlati megvalósításához. A történeti kultúrtájkutatás és a történeti földrajz szinte a közelmúltig nem vagy csak csekély mértékben volt alkalmazott igényű. Németországban már az 1970-es évek közepén megfogalmazódott a követelmény, hogy a nagymúltú történeti földrajz alkalmazott történeti
földrajzzá fejlődjön. Ennek a gyakorlati, tájvédelmi, tájtervezési irányban való elmozdulásnak fontos próbakövei lettek a különféle falurehabilitációs programok (Dorferneuerung), ahol az épített környezeten kívül gondot fordítottak a hagyományos határhasználat és földhasználati arányok megtartására, a fasorok, gyümölcsfás kaszálók és extenzív használatú, xerophil borókás-legelők (Wacholderheiden), agroteraszok és szőlőteraszok védelmére valamint fennmaradásuk, használatuk biztosítására. Bajorországban a történeti földrajzos szakemberek részt vettek az 1987-től a történeti földrajzi értékekre is rákérdező „műemlékgondozási kérdőívek“ (denkmalpflegerische Erhebungsbogen) felvételében, táj- és ökomúzeumok kialakításában. (Denecke, D. 1983; Frei, H. 1983; Ongyerth, G. 1995; Schenk, W. 1994). Az 1980-as évek közepén megjelentek a történeti földrajz és a területi tervezés kapcsolatáról írt publikációk (Denecke, D. 1985). Az 1983-tól megjelenő Siedlungsforschung című folyóiratban a kezdetektől helyet kaptak az alkalmazott történeti földrajz módszereit és eredményeit bemutató tanulmányok, amelyekben a városi és falusi történeti tájak mellett már a bányászati és ipari táj védendő értékeiről írtak (Nagel, F. N. 1986; Schwabenicky, W. 1992; Denecke, D. 1997; Fehn, K. 1997a, 1998). Az alkalmazott történeti földrajz összességében a recens kultúrtáj történeti struktúráit és állagát leltározza, analizálja és értékeli az általános és regionális földrajz módszereinek és felismeréseinek bázisán. Ennél továbbmenve azonban koncepciókat és konkrét terveket dolgoz ki a történeti kultúrtájrészletek és alkotóelemek védelméhez, gondozásához és lehetőleg kíméletes továbbfejlesztéséhez, amelyek a tájtervezés, a természetvédelem, a műemlékvédelem és a gazdasági valamint turisztikai hasznosítás területén kamatoztathatóak (Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998). Történeti-földrajzi tájfelvételezés és tájértékelés A történetileg kialakult kultúrtájak kutatásának két egymásra épülő szintje van, melyek feladatai különböző geográfiai, élettudományi és történeti diszciplínák/segédtudományok módszereinek alkalmazásával végezhetők el. A történeti-földrajzi tájfelvételezés, tájanalízis az önálló határforma vizsgálatokon, az in situ jelenlevő, még látható elemek, reliktumok felismerésén, regisztrálásán és térképezésén alapul. Ez a kultúrtáj leltározási munka csoportosíthat a forma, a külső jegyek alapján (formális - fiziognómiai vizsgálat), a formák kialakulása szerint (fejlődéstörténeti - genetikus vizsgálat) és rendezheti a kultúrtájelemeket az egyes funkciócsoportok szerint is (funkcionális vizsgálat). A történeti földrajzi tájfelvételezés nagy méretarányú, teljességre törekvő térképezése a táj mindazon reliktumainak, amelyek a történeti korok emberi tevékenysége és településfejlődése révén jöttek létre. Lényege a régvolt kultúrtájak vagy kultúrtájelemek topográfiájának rekonstruálása szisztematikus terepbejárással, felvételezéssel és a régebbi kultúrtáji állapotokra utaló összes archív és kartográfiai forrás kiértékelésével (Denecke, D. 1972). A biotóptérképezéshez hasonlóan a kultúrtájtérképezéshez egységes adatfelvételi íveket vezettek be (2. ábra), hogy a különböző történeti régiók, kultúrtájak térképezésnél nyert adatok összevethetők legyenek. A felmérési íveken a funkció-, hasznosítás és keletkezéstörténet mellett leírják a kultúrtáji objektum/elem helyét és mai állapotát. A terepi felvételezést megelőzően archeológiai légifényképeket és történeti térképeket értékelnek ki, hogy általános áttekintést nyerjenek a meglevő elemekről. A térképezés során az elemek helyzetét és állapotát pontosítják és fotódokumentációt készítenek. Németországban nagy hagyománya van az elpusztult települések kutatásának is (Wüstungsforschung), amely a terepmorfológiai vizsgálatokon túl a régészet módszereire is támaszkodik. Az egykori települések nyomait a felszíni terepjegyek és terepen talált maradványok (romok, házalapok, falmaradványok, cseréptöredékek, salak stb.) és a térképi, okleveles adatok alapján
azonosítják be. A terepfelvételezés során - különösen az erdőkben, ahol a későbbi szántás vagy melioráció nem tüntette el ezeket az emlékeket - lehetőség van a reliktumok egzakt morfológiai megfigyelésére, térképezésére és adott esetben a felszíni régészeti leletek további vizsgálatával a települési helyek pontos lokalizálására (Gajda, M. 2000; Jäger, H. 1969, 1987). Az így elkészült kataszter a felmérési ívekből áll, melyek történeti adatokat, a kultúrtájelemek funkcióját és mai állapotát tartalmazzák. Az adatok kívánság szerint vagy a tervezett projektumoknak megfelelően kiegészíthetők a védelemre, fenntartásra, hasznosításra illetve a tájtervezésre, területrendezésre vonatkozó javaslatokkal (pl. turisztikai hasznosítás a hagyományos agrártérben stb.). Az így nyert adatbázis, a kultúrföldrajzi objektumok leltára képezi a kultúrtájkatasztert, amelybe az antropogén morfológiai elemek, az épített környezet elemei, mint kultúr- és technikatörténeti emlékek (műemlékek), az emberi tevékenység által kialakított és fenntartott kultúrtáji biotópok (sövények, erdőfoltok, kaszálórétek, hagyásfák, parkok stb.) és a különféle régészeti lelőhelyek tartoznak (Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998; Fehn, K. - Schenk, W. 1993). A kultúrtájkataszterben a kultúrtáj történeti elemeit regisztrálják és írják le. Készítése rendszerint a mindenkori védendő területre vagy tervezési/rendezési területre vonatkozik és felhasznál már rendelkezésre álló adatanyagot: pl. a műemléki kataszterekből, biotóp-térképezésekből vagy régészeti felmérésekből. Ezt az interdiszciplináris eljárást indokolja, hogy a történeti kultúrtájelemek részben más tudományágak szempontjából is érdekesek lehetnek vagy már védelem alatt is állhatnak (pl. kubikgödrök mint vizes élőhelyek, szakrális emlékek stb.). A már meglevő adatok használata egyrészt költségkímélő, másrészt növeli a felmérés társadalmi és szakmai elfogadottságát. A kultúrtájkataszter akkor éri el a kívánt eredményt, ha a megbízó település képviselői a kezdetektől fogva részt vesznek a felmérésben, a tervezésben és a kapcsolódó projektekben (Schmidt, A. 2000) (1. táblázat). A kataszter eredményeképpen és a reliktumtérképezés nyomán készítik el a történeti kultúrtájelemek 1:10.000 méretarányú térképét, amelyen feltüntetik az áthagyományozódott történeti elemeken kívül, a felszínen már nem látható reliktumokat, mint potenciális régészeti lelőhelyeket. A térképeket a reliktumokról, történeti kultúrtájelemekről készített felvételek egészítik ki. A történeti kultúrtájelemeket csoportosítják alakjuk (pontszerű, vonalas, felületi elemek), perzisztenciájuk (perzisztens elemek illetve funkciójukban csökkent, funkciótlanná vált vagy eltűnt kultúrtáji reliktumok) és funkciójuk szerint. A leggyakoribb elemegyütteseket a földművelés, a bányászat és a közlekedés hozta létre (Auweck, F. A. 1978; Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998). A történeti földrajzi tájfelvételezést követő történeti földrajzi tájértékelés a tájökológiai megközelítésmód szempontjait egészítheti ki. Az egyes kultúrtájelemeket értékelhetjük szépség, tipikusság, láthatóság, tájképi hatás, történeti relevancia és a hasznosítási lehetőségek szempontjából. A kultúrtájértékelés eredményeként elkészíthetők a kultúrtáji változástérképek és a kultúrtáji struktúratérképek (Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998).
2. ábra. A történeti kultúrtájelemek felmérési íve (Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998; Hildebrandt, H. - Heuser-Hildebrandt, B. 1997 és Schmidt, A. 2000 nyomán módosítva)
Hely: (dülő / község / kistérség / járás / megye / régió / ország) A terület tulajdonjogi viszonyai: Kor / kultúrtájtörténeti korszak: Kr. e. 5000 - 1800: neolitikum Kr. e. 1800 - 1500: rézkor Kr. e. 1500 - 750: bronzkor Kr. e. 750 - 500: vaskor (Hallsatt) Kr. e. 500 - 12: vaskor (La Téne) Kr. e. 12 - Kr. u. 280: római császárkor Kr. u. 280 - 400: késő antik kor 400 - 900: korai középkor 900 - 1300: virágzó középkor 1300 - 1500: késő középkor 1500 - 1800: korai újkor 1800- : legújabb kor Objektum (pl. épület, kőfejtő, szántóföldi mezsgye, kenderáztató tó)
Földhasználati típus: (szántó / kaszáló / legelő / erdő / gyümölcsös / szőlő / kert / nádas / terméktelen / parlag / ugar / település stb.) pontszerű elem vonalas elem
Térképi szelvény száma ill. koordináta:
Felmérés i ív száma:
Reliktum: recens fosszilis
felületi elem
(a megfelelő kategória x jellel jelölve)
(a megfelelő kategória x jellel jelölve)
Objektumcsoport (pl. házcsoportok, gyümölcsösök, szántóföldi reliktumterület, „sövénytáj“, „tetőtáj“)
Funkcionális elem-együttes része (pl. egykori tanya épületei, gazdálkodási terei v. azok nyomai; bányarevier, funkcionálisan összefüggő montanogén tájelemek: épületek, aknák, meddőhányók stb.) Leírás: (terület / nagyság / forma / az objektum tipikus, a régióra jellemző és speciális tulajdonságai / állapot / jelenlegi funkció / bemutatásra, megismertetésre alkalmas-e (nagyon jól, jól, alig, nem)) Kultúrtörténeti és/vagy természeti, ökológiai funkció és jelentőség: (műemléki érték a műemléki törvények szerint / védendő természeti érték a természetvédelmi, tájvédelmi stb. törvények alapján)
Jelentősége és hozzájárulása a recens kultúrtáji képhez: (potenciálisan megfelelhet a tudományos kutatás, az ismeretterjesztés, az oktatás, a pihenés és élményszerzés követelményeinek. Hozzájárulhat a táj / régió identitásához: A táj- ill. a településképet meghatározó / régiótipikus ill. -specifikus / a mindennapi élet emléke / egykor a megélhetés szempontjából volt fontos / egyedülli (unikális) / tudományosan informatív, esztétikaiművészi szempontból értékes / különösen alkalmas bemutatásra.)
Veszélyeztettség/érzékenység: (korábban gyakori kultúrtáji elem fogyatkozóban / ritkává vált vagy egyedi / szétesés vagy vandalizmus veszélyezteti / biztosítása vagy restaurálása szükséges / a konkuráló területhasználatok miatt potenciálisan vagy jelenleg is veszélyeztetett)
A védelem/gondozás irányelvei: (a környékén kímélő erdészeti ill. mezőgazdasági hasznosítás / a sövényeknél és facsoportoknál fennmaradást szolgáló szakszerű intézkedések / az épületeknél szakszerű műemlékvédelmi kezelés stb.) A fejlesztés stratégiái: (a védelem és gondozás konkretizálása az érvényes törvények és jogszabályok alapján / elő kell készíteni az objektum rekreációs hasznosítását és az oktatásba/ismeretterjesztésbe való bekapcsolását különösen azokon a területeken ill. településeken, ahol már van turizmus) Dokumentáció: Fotó Helyszínrajz ( a dokumentumok megléte esetén x jellel jelölve) A felmérést végző intézet és munkatársai:
Lehetséges törvényes védettségi kategóriák: (az érvényes műemléki, tájés természetvédelmi kategóriák szerint)
Áttekintő térkép A felmérés dátuma:
1. táblázat. A kultúrtájkataszter elkészítése (Schmidt, A. 2000 nyomán kiegészítve) Munkafázisok 1. Előzetes forrásfeldolgozás és -kiértékelés - légifénykép interpretáció (régészeti, mezőgazdasági, vegetációfelmérési és egyéb légifényképek) - térképek kiértékelése (katonai felmérések, kataszteri térképek összevetve az aktuális térképekkel) - a vonatkozó írásos és vizuális források kiértékelése (határleírások, birtokés határperek jegyzőkönyvei, adásvételi szerződések, úrbéri összeírások, régi metszetek, festmények, fotográfiák stb.) - a vonatkozó helyismereti, helytörténeti monográfiák kiértékelése 2. Terepmunka - tájékozódó terepbejárás - a történeti kultúrtájelemek felvételezése kidolgozott útvonalterv alapján - fotodokumentáció 3. Párbeszéd a helyi közösségben Annak érdekében, hogy a későbbi tervezéseknél és beruházásoknál a kultúrtájkatasztert ténylegesen figyelembe vegyék, ajánlásait elfogadják és alkalmazzák, elengedhetelen, hogy a közösség képviselői figyelemmel kísérjék a felmérést. Különösen fontos, hogy a felvételi íveket egyeztessük a terepfelmérés előtt és után, hogy az adatok pontosan legyenek felmérve és regisztrálva. Az egyeztetést legideálisabb kisebb, a helyi lakosságból verbuválódó, munkacsoporttal elvégezni 4. A kultúrtájelemek bevezetése a felvételi ívekre A felmérési ívet a helyi lakossággal egyeztetve kell kitölteni és különös figyelmet kell szentelni a tervezett turisztikai és egyéb községi beruházásokra. A felmérési íveknek (2.ábra) többek között tartalmaznia kell az elem/objektum helyét, állapotát, korát, funkcióját, történetét stb. 5. Záróbeszámoló A település/ kistérség/megye önkormányzata kap egy záróbeszámolót, melyben mellékelve vannak a felvételezési ívek, amelyek a jövőbeli tájtervezés alapjául szogálhatnak.
6. A gyakorlati megvalósítás figyelemmel kísérése A javasolt fenntartási- és fejleszési célok megvalósítást, gyakorlatba való átültetését lehetőleg ugyanaz a kutató v. tervező csoport végezze a projekt korábbi - tervezési és felmérési- munkálataiban résztvevő helyi munkacsoporttal együtt. Irodalom Aerni, K. 1993: Ziele und Ergebnisse des Inventars historischer Verkehrswege der Schweiz. Siedlungsforschung. Archäologie-Geschichte-Geographie 11. 313-334. Auweck, F. A. 1978: Kartierung von Kleinstrukturen in der Kulturlandschaft. Natur und Landschaft 53. Jg. H.3. 84-89. Bálint S. - Barna G. 1994: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Szent István Társulat, Budapest Baráz Cs. 1998: Szakrális táj. Kultúrtájkarakterológia a kaptárkövek ürügyén. Műemlékvédelem 6. 316-322. Balog I. 1940: Módszertani kérdések a német településkutatásban. Ethnographia LI. 42-50. Bárth J. 1996: Szállások, falvak, városok. A magyarság települési hagyománya. Kalocsa 1996 Bárth J. 1998: A varsági hegyi tanyák múltja és településrendje. in: Bárth J. (szerk.): Havasalja havasa. Tanulmányok a székelyvarsági hegyi tanyák népéről. Kecskemét 5-272. Bätzing, W. 1991: Die Alpen. Entstehung und Gefärdung einer europäischen Kulturlandschaft. Verlag C. H. Beck München Becker, H. 1998: Allgemeine historische Agrargeographie. B.G. Teubner, Stuttgart Beinlich, B. 1998: Die Schweineweide als dynamisches Element in der Kulturlandschaft. in: Finck, P. - Klein, M. - Riecken, U. - Schröder, E. (Hrsg.) : Schutz und Forderung dynamischer Prozesse in der Landschaft. Bundesamt für Naturschutz (Schriftenreihe für Landschaftspflege und Naturschutz H. 56.), Bonn - Bad Godesberg 317-336. Berényi I. 1997: A szociálgeográfia értelmezése. ELTE Eötvös Kiadó Boros Á. 1940: Az állatok taposásának térszínalakító tevékenysége. Földrajzi Közlemények 68. 180-182. Borsos B.1994: Táj-ember-kultúra. Az ökológiai megközelítés társadalomtudományi alkalmazásához. Dimenziók 2(3): 95-105 Burggraaff, P. - Kleefeld, K.-D. 1998: Historische Kulturlandschaft und Kulturlandschaftselemente. (Angewandte Landschaftsökologie H. 20.) Bundesamt für Naturschutz, Bonn-Bad Godesberg Cole, J. W. - Wolf, E. R. 1974: The Hidden Frontier - ecology and ethnicity in an alpine valley. New York Csató Sz. - Mattányi Zs.1999: A földrajzi információs rendszer (GIS) alkalmazása az egyedi tájértékek kataszterezésében. Földrajzi Közlemények 123. (47.) 3-4. 172-179. Csima P. 1993: Az általános tájvédelem és a természetvédelem. ÖKO 4. 2-3. 12-18. Csorba P. 2000: A tájökológiai szemlélet érvényesülése a tájvédelemben. In: Schweitzer F. Tiner T. (szerk.): Tájkutatási irányzatok Magyarországon. Tisztelet kötet Marosi Sándor akadémikus 70. születésnapjára. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest Dékány I. 1924: Az ember és környezete viszonyának új elmélete. Földrajzi Közlemények. 52. 1-3. 1-23. Denecke, D. 1969: Methodische Untersuchungen zur historisch-geographischen Wegeforschung im Raum zwischen Solling und Harz. (Göttinger Geographische Abhandlungen 54.), Göttingen
Denecke, D. 1972: Die historisch-geographische Landesaufnahme. Aufgaben, methoden und Ergebnisse, dargestellt am Beispiel des mittleren und südlichen Leineberglandes. Hövermann, J. - Oberbeck, G. (Hrsg.): Hans Poser-Festschrift. (Göttinger Geographische Abhandlungen 60.), Göttingen 401-436. Denecke, D. 1983: Erhaltung und Rekonstruktion historischer Substanz ländlicher Siedlungen. Siedlungsforschung. Archäologie - Geschichte - Geographie 1. 9-30. Denecke, D. 1985: Historische Geographie und räumliche Planung. In: Beiträge zur Kulturlandschaftsforschung und Regionalplanung. (Mitteilungen der Geographischen Gesellschaft in Hamburg 75.) 3-55. Denecke, D. 1995: Historische Geographie Kulturlandschaftsgenetische, anwendungsorientierte und angewandte Forschung: Gedanken zur Entwicklung und zum Stand der Diskussion. Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 68. H.2. 431-444. Denzer, V. 1996: Relikte und persistente Elemente einer ländlich geprägten Kulturlandschaft mit Vorschlägen zur Erhaltung und methodisch-didaktischen Aufbereitung am Beispiel von Waldhufensiedlungen im Südwest-Spessart.(Mainzer Geographische Studien 43.), Mainz Domokos P. P. 1979: Bölényfogó vermek emléke Csíkban. Ethnographia 90. 1. 89-91. Dömötör S. 1954: Bakhátas szántás és a nyugatmagyarországi eketípusok. Néprajzi Értesítő 36. 149-164. Driesch, U. v. d. 1988: Historisch-geographische Inventare von Kulturlandschaftselementen und ihr Beitrag zur erhaltenden räumlichen Planung in: Becker, H.-Hütteroth W.-D. (Hrsg.): Tagungsbericht und wissenschaftliche Abhandlungen. 46. Deutscher Geographentag München., Stuttgart 157-162. Erdősi F. 1969: Az antropogén geomorfológia mint új földrajzi tudományág. Földrajzi Közlemények 93. 1. 11-26. Erdősi F. 1987: A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. Akadémiai Kiadó, Budapest Ewald, K. C. 1996: Traditionelle Kulturlandschaften. Elemente und Bedeutung. - Konold, W. (Hrsg.): Naturlandschaft-Kulturlandschaft. Die Veränderung der Landschaften nach der Nutzbarmachung durch den Mensch. Ecomed, Landsberg: 99-119. Fancsik J. (szerk.) 1989 : Nógrád megye védett természeti értékei. Nógrád Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya H.n. Fehn, K. 1997a: Zur Entwicklung des Forschungsfeldes „Kulturlandschaftspflege aus geographischer Sicht“ mit besonderer Berücksichtigung der Angewandten Historischen Geographie in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 1316. Fehn, K. 1997b: Konversion militärischer Liegenschaften als Aufgabenfeld der Kulturlandschaftspflege. in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 299-301. Fehn, K. 1998: Bergbau- und Industrielandschaften unter besonderer Berücksichtigung von Steinkohlenbergbau und Eisen- und Stahlindustrie. Siedlungsforschung. Archäologie Geschichte - Geographie 16. 9-30. Fehn, K. - Schenk, W. 1993: Das historisch-geographische Kulturlandschaftskataster - eine Aufgabe der geographischen Landeskunde. Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 67. H.2. 479-488. Ferenczi I. 1998: Északkelet-Erdély Árpád-kori védelmi rendszeréről. Székelyföld 2. 9. 4659. Frei, H. 1983: Wandel und Erhaltung der Kulturlandschaft - der Beitrag der Geographie zum kulturellen Umweltschutz. Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 57. H.2. 277-291.
Frisnyák S. 1983: A történeti földrajz tárgya, feladata és módszere. Földrajzi Közlemények 3-4. 350-357. Frisnyák S. 1990: Magyarország történeti földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest Gojda, M. 2000: Archeologie krajiny. Vývoj archetypů kulturní krajiny. Academia, Praha Gunda B. 1935: A magyar településföldrajzi tájak elhatárolásának kérdéséhez. Földrajzi Közlemények LXIII. 1-3. 28-31. Gunda B. 1941: Telekformák, települések és a gazdálkodás kapcsolata a Lápos felső völgyében. Földrajzi Közlemények 69. 230-246. Gunda B. 1980: A kulturális areák néhány kérdése. in: Paládi Kovács Attila(szerk.): Néprajzi csoportok kutatási módszere Budapest 9-21. Gunda B. 1986: Megjegyzések a kultúra ökológiájához. Új Forrás 5. sz. 3-13. Gunda B. 1988: A természetes növénytakaró és az ember. Agria XXIV. 165-219. Hardesty, L. D. 1972: The Human Ecological Niche. American Antropologist 74. 458-466. Hard, G. 1973: Die Geographie. Eine wissenschaftstheoretische Einführung. Walter de Gruyter, Berlin-New York Hassinger, H. 1937: Die Geographie des Menschen (Anthropogeographie). in: F. Klute (Hrsg): Handbuch der Geographischen Wissenschaft. Allgemeine Geographie, Zweiter Teil: Das Leben auf der Erde. Potsdam Hassler, D. - Hassler, M. - Glaser, K-H. 1995: Wässerwiesen. Geschichte, Technik und Ökologie der bewässerten Wiesen, Bäche und Gräben in Kraichgau, Hardt und Bruhrain. (Beihefte zu den Veröffentlichungen für Naturschutz und Landschaftspflege in BadenWürttenberg 87.), Karlsruhe Haversath, J.-B. 1994: Die Entwicklung der ländlichen Siedlungen im südlichen Bayerischen Wald (Passauer Schriften zur Geographie 14.) Passau Henkel, G. 1997: Kann die Überlieferte Kulturlandschaft ein Leitbild für die Planung sein? Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 71. H.1. 27-37. Hildebradt, H. - Heuser-Hildebrandt, B. - Kauder, B. 1994: Kulturlandschaftsgeschichtliche Zeugen in Wäldern Deutscher Mittelgebirge und ihre Inwertsetzung für den Tourismus. Festschrift für Erdmann Gromsen zum 65. Geburtstag. (Mainzer Geographische Studien H.40.), Mainz 403-422. Hildebrandt, H. - Heuser-Hildebrandt, B. 1997: Historisch-geographische Fachplanung im ländlichen Raum: Fallbeispiel zu einer dörflichen Gemeinde Welschneudorf im Unterwesterwald. in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 1997 103-111. Hofer T. 1971: Über Doppelhöfe bei den Ungarn. Műveltség és Hagyomány 13-14. Debrecen 321-347. Ilyés Z. 1998a: Életmód, tájhasználat, kulturális mintakövetés a bars-megyei németeknél in: Frisnyák S. (szerk.): A Felvidék történeti földrajza. Nyíregyháza 321-332. Ilyés Z. 1998b: A tájhasználat változásai és a történeti kultúrtáj 18-20. századi fejlődése Gyimesben. PhD értekezés, KLTE, Debrecen Ilyés Z. 1999a: A bányászati (montanogén) táj védelmének lehetőségei Magyarországon. - A környezetvédelem helyzete és feladatai a bányászatban és a kohászatban. Konferencia és kiállítás 1999. október 4-6. Balatonfüred (Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület) (kézirat) p. 6. Ilyés Z. 1999b: Gyimes településföldrajzi képe a 19. században. in: Füleky Gy. (szerk.) A táj változásai a Kárpát-medencében. GATE, Gödöllő 325-330. Ilyés Z. 2000a: A történeti védelmi táj szerveződése Gyimes példáján. in: Füleky Gy. (szerk.): A történeti A táj változásai a Kárpát-medencében a történeti események hatására. Budapest-Gödöllő 130-135.
Ilyés Z. 2000b: Antropogén morfológiai elemek történeti földrajzi szempontú értékelése és védelme in: Keményfi R. - Ilyés Z. (szerk.): Tiszteletadás Szabó Józsefnek. Tanulmányok a földrajztudomány témaköreiből. DE Néprajzi Tsz. - EKF Földrajz Tsz., Debrecen 43-54. Ilyés, Z. 2000c: Die kulturlandschaftlichen Zeugen der traditionellen Landnutzung und die Möglichkeit ihrer Erhaltung in Ghimeş in: Harteisen, U. - Schmidt, A - Wulf, M. (Hrsg.): Kulturlandschaftsforschung und Umweltplanung. - Kulturlandschaft. Zeitschrift für Angewandte Historische Geographie. Jahrgang 10, 2000, Heft 2. 67-71. Ilyés Z. 2000d: Az ökomuzeális hasznosítás Gyimes hagyományos kultúrtáji képének megőrzésében.in: Cseri M. - Kósa L. - T. Bereczki I. (szerk.): Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre 291-300. Imreh I. 1993: A természeti környezet oltalmazása a székely rendtartásokban in: R. Várkonyi Á. - Kósa L. (szerk.): Európa híres kertje. Budapest 122-140. Jäger, H. 1969: Historische Geographie. Georg Westermann Verlag, Braunschweig Jäger, H. 1987: Entwicklungsprobleme europäischer Kulturlandschaften. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt Kádár Zs. 1999: Erdő és Nyelv. Válogatás a Keleti-Kárpátok belső hajlata erdőgazdálkodásának magyar szókincséből. Erdészettörténeti Közlemények 43. Kerényi A. 1997: Tájvédelem ( A KLTE Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszékén tartott 1996/97 II. félévi előadás kézírásos jegyzetei), Debrecen Kiss G. 2000: Földtudományi értékek természetvédelmi értékének maghatározása a felszínalaktani értékek példáján. Földrajzi Közlemények 124. (48.) 1-4. 53-60. Kiss G. - Tóth E. 1987: A vasvári „Római sánc“ és a „Katonák útja“ időrendje és értelmezése. (Adatok a korai magyar gyepűrendszer topográfiájához I.) Communicationes Archaeologicae Hungariae 101- 137. Marosi S. 1980: Tájkutatási irányzatok, tájértékelés, tájtipológiai eredmények. Elmélet Módszer - Gyakorlat 35. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest Mendöl T. (1932): Táj és ember. Az emberföldrajz áttekintése. Magyar Szemle Társaság. Budapest Mortensen, H. 1954/55: Die quasinatürliche Oberflächenformung als Forschungsproblem. Wissenschaftliche Zeitschrift der Ernst Moritz Arndt-Universität Greifswald, Mathematischnaturwissenschaftliche Reihe 4. 6/7 625-628. Nagel, F. N. 1986: Verkehrsweg-Wüstungen in der Kulturlandschaft. Ein methodischer beitrafg zur Wüstungsforschung und zur Industriearchäeologie, aufgezeigt an historischen Land- und Wasserwegen in Schleswig-Holstein. Siedlungsforschung. Archäologie Geschichte - Geographie 4. 145-170. Olschowy, G. 1993: Bergbau und Landschaft. Rekultivierung durch Landschaftspflege und Landschaftsplanung. Verlag Paul Parey, Hamburg - Berlin Ongyerth, G. 1995: Kulturlandschaft Würmtal. Modellvorhaben „Landschaftsmuseum“ zur Erfassungund Erhaltung historischer Kulturlandschaftselemente im oberem Würmtal. (Arbeitshefte des Bayerischen Landesamtes für Denkmalpflege, 74), München Pinczés Z. 1993: Tájkutatás-tájvédelem. in: Jáki K. (szerk.): Aktuális problémák a földrajz tanításában. Győr 21-33. Pécsi M. 1972: A természeti környezetkutatás földrajzi problémái. MTA X. Osztályának Közleményei 5. 3-4. 257-266. Pollack, M. 1984: Reise nach Galizien. Von Chassiden, Huzulen, Polen und Ruthenen. Eine imaginäre Reise durch die verschwundenen Welt Ostgaliziens und den Bukowina. Edition Christian Brandstätter. Wien-München Pozder P. - Ilyés Z. 2000: A hagyományos határhasználat továbbélő elemei az észak-erdélyi Domokoson (Dămăcuşeni) in: Füleky Gy. (szerk.): A táj változásai a Kárpát-medencében a történeti események hatására. Budapest-Gödöllő 269-272.
Quasten, H. 1997: Grundsätze und Methoden der Erfassung und Bewertung kulturhistorischer Phänomene der Kulturlandschaft. in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 19-34. Quasten, H. - Wagner, M. J. 1996: Inventarisierung und Bewertung schutzwürdiger Elemente der Kulturlandschaft - eine Modellstudie unter Anwendung der GIS - Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 70. H.2. 301-326. Quasten, H. - Wagner, J. M. 1997: Vorschläge zur Terminologie der Kulturlandschaftspflege in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 80-84. Radulescu, N. A. 1969: Cercetari geografia umana cu ajutorul reliefului antropic. Comunicari de Geografie, 8. 21-30. Rathjens, C. 1979: Die Formung der Erdoberfläche unter dem Einfluß des Menschen. Grundzüge der Anthropogenetischen Geomorphologie. B. G. Teubner, Stuttgart Römhild, G. 1981: Industriedenkmäler des Bergbaus. Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 55. H.1. 1-53. Römhild, G. 1997: Die technischen Denkmale und Industriedenkmäler, namentlich des Bergbaus. in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 285-295. Schaefer, I. 1957: Zur Terminologie der Kleinformen unseres Ackerlandes. Petermanns Geographische Mitteilungen 101.194-199. Somogyi S. 1988: A magyar honfoglalás földrajzi környezete. Magyar Tudomány 11. 863869. Sperling, W. - Žigrai, F. 1970: Siedlungs- und agrargeographische Studien in der Gemarkung Liptovská Teplicka. II. Die anthropogenen Kleinformen. Geografický Casopis XXII. 2. 97131. Scharlau, K. 1956/57: Ackerlagen und Ackergrenzen. Flurgeographische Begriffsbestimmungen. In: Geographisches Taschenbuch 449-452. Schenk, W. 1994: Planerische Auswertung und Bewertung von Kulturlandschaften im südlichen Deutschland durch Historische Geographen im Rahmen der Denkmalpflege. Berichte zur deutschen Landeskunde Bd. 68. H.2. 463-475. Schenk, W. 1997: Gedankliche Grundlegung und Konzeption des Sammelbandes „Kulturlandschaftspflege“. in: Schenk, W. - Fehn, K. - Denecke, D. (Hrsg.): Kulturlandschaftspflege. Beiträge der Geographie zur räumlichen Planung. Gebrüder Borntraeger, Berlin-Stuttgart 3-9. Schmidt, A. 2000: Die historische Kulturlandschaft in der Planung. in: Harteisen, U. Schmidt, A. - Wulf, M. (Hrsg.): Kulturlandschaftsforschung und Umweltplanung. Kulturlandschaft. Zeitschrift für Angewandte Historische Geographie. Jg. 10, 2000, Heft 2. 15-22. Schwabenicky, W. 1992: Hochmittelalterliche Bergstädte im sächsischen Erzgebirge und Erzgebirgsvorland. Siedlungsforschung. Archäologie - Geschichte - Geographie 10. 195-200. Stahl, H. H. 1992: A régi román falu és öröksége. Budapest Szabó J. 1993: A társadalom hatása a földfelszínre (antropogén geomorfológia). in: Borsy Z. (szerk.): Általános természeti földrajz. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 500-518. Szabó J. J. 1999: Az Árpád-vonal katonaföldrajzi jelentősége. Földrajzi Közlemények 123. (47.) 1-2. 62-64. Uhlig, H. 1967: Methodische Begriffe der Geographie, besonders der Landschaftskunde. Braunschweig Viga Gy. 1993: A tárkányi tisza-kertek. Az ártéri gyümölcsösök hasznosításának formáihoz. Ethnographia 104. 2. 423-434.
Welker, K. 1998a: Volksfrömmigkeit im Erzbistum Freiburg. Éditions du signe, Strasbourg Welker, K. 1998b: Zur Frömmigkeitsgeschichtlichen Bedeutung von „Sakrallandschaft“. Stätten der Andacht und Sakrallandschaft vom Wegkreuz zur Wallfahrtskirche. in: Eperjessy E. -Grin I.- Krupa A. (szerk.): Az együttélés évezrede a Kárpát-medencében (A Dunamedence népei együttélésének tükröződése a néphagyományban - A VI. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia előadásai Békéscsaba, 1996 október 2-3-4.) BékéscsabaDebrecen 366-371. Wirth, E. 1979: Theoretische Geographie. Grundzüge einer theoretischen Kulturgeographie. B. G. Teubner, Stuttgart Wulf, M. 2000: Kulturlandschaftsforschung in Brandenburg - Beispiel Wölbäcker in der Prignitz. in: Harteisen, U. - Schmidt, A. - Wulf, M. (Hrsg.): Kulturlandschaftsforschung und Umweltplanung. - Kulturlandschaft. Zeitschrift für Angewandte Historische Geographie. Jg. 10, 2000, Heft 2. 87 - 100. Zágorhidi-Czigány Cs. 2000: Az oszkói szőlőhegy pincéi. Hegyháti Tanulmányok II., Oszkó Borsos Balázs (1994): Táj-ember-kultúra. Az ökológiai megközelítés társadalomtudományi alkalmazásához. Dimenziók 2(3): 95-105
