1. A GÖRÖG POLITIKAI GONDOLKODÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI, A SZOFISTÁK ÉS SZÓKRATÉSZ A JOGRÓL ÉS AZ ÁLLAMRÓL

1. A GÖRÖG POLITIKAI GONDOLKODÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI, A SZOFISTÁK ÉS SZÓKRATÉSZ A JOGRÓL ÉS AZ ÁLLAMRÓL Görögök számára az erkölcsnek közvetlenül politikai jelentősége volt és viszont – szerves egységben léteztek az etikai és politikai szempontok (az újkori eu-i fejlődés e két nézőpont elválasztására törekszik). Platónnál az államrend egyik eszmei alapja az igazságosság volt, melyet a közösségszervező erkölcsi fogalomként kezelt. Arisztotelész a vagyon nagysága erkölcsi és politikai jelentőséggel bírt: közepes vagyon középúton járó, mértéktartó erényekhez vezet→mérsékelt, stabil alkotmányt eredményez – középosztály uralma. Politikai élet közvetlen jellegű: személyes elem nagy szerepe a politikában (kevés a teljes jogú polgár a poliszokban, 5-7000)→közösség mérete meghatározó – fogalmilag egy 100e lakosú település nem városállam (Ariszotelész) Kis népesség és a személyes kapcsolatok nem tették szükségessé, hogy kialakuljanak közvetítő intézmények (érdekképviselet, nyilvánosság) az állam és a polgárok közt – nincs elkülönült magántársadalom, az egyes életszférák (gazdaság, vallás, jog) nem differenciálódtak és nem határolódtak el egymástól. Az egyén nem függetlenedhetett a politikai közösségtől→közügyek magánügyek is voltak egyúttal (elsősorban a demokrácia virágzó korszakában fonódott össze látványosan, Kr e 5 sz) A polgár csak a polisz keretében lehetett jó és erkölcsös – a közjó az egyéni jó feltétele. Alkotmánya megváltoztatható – antropocentrikus szemlélet. A birodalom mint jelenség ehhez képest csak egy alternatív modell, mely területi alapon szervezett (Római Birodalom vérségi alapon) – nagyfokú hatalomkoncentráció (teokrácia, istenkirályság)→görög felfogás: a birodalom a barbároké. Uralkodó eszme az igazságosság, a diké: a közösség csak akkor lehet boldog, ha ez megvalósul az egyén sorsában (Zeusz útmutatásai a helyes cselekvésre: ősök tisztelete, vendégjog – arisztokratikus értékrend) Hellenisztikus korban háttérbe szorítja a „jó uralkodó” jellemzőiről adott leírások. Polisz rendjének az egyenlőtlenségre kell épülnie→ha az emberek természettől fogva sok szempontból különbözők, akkor indokolt, hogy társadalmilag is egyenlőtlenek legyenek→politikai rend hierarchiája elismeri és kifejezésre juttatja az emberi képességek/teljesítmények különbözőségét. (ez mellett voltak egalitárius gondolkodók is, leginkább Athén virágkorában) Épp ezért a demokráciát rossz államformának tekintették: önző, szélsőséges és jogszerűtlenségekhez vezet. Modern demokráciától lényegesen különbözött: nem ismerte a képviseleti intézményeket, melyek megfékezhetik az esetleges szélsőséges tendenciákat. Görögöknek nem volt világtörténelem-tudatuk→csak a görög világ létezett – időképük ciklikus volt: ha van keletkezés/fejlődés/pusztulás, az elmúlt dolgok helyén minden ugyanúgy előröl kezdődik majd. Szekularizált fogalmi keretekben vizsgálták az állami jelenségeket, mely a vallás jellegével és az egyház hiányával függött össze→tételek igazolására nem fordultak a vallási meggyőződésekhez. Politikai eszméket értelmi úton igyekeztek igazolni vagy cáfolni. Világteremtési mítoszát minden nép megalkotta, így a görög is – kozmológia. Kezdete a mindent betöltő Khaosz, ebben a semmiben kóborolt lánya az Éj, tojásából kikelt Erósz, ki a tojásból előhúzta a Földet (Gaia) és az Eget (Uranosz) – életet lehelt beléjük... Homérosz Iliászában olvasható az emberi társadalmak rendjének normái (pl. a mindenre kiterjedő végzetből kiolvasott útmutatások, melyeknek mg a halhatatlan istenek is alá vannak rendelve) Hesziodosz Munkák és napok c. költeményében olvasható, hogy a jogos és jogtalan megkülönböztetésének képességét Diké, az igazság istennője Szolón: Kr. e. 594: minden athéni jogává tette, hogy polgártársa érdekében hozta el az embereknek. fellépjen a bíróság előtt, hivatali döntések A kozmikus rend és a társadalmi rend összefüggéseit keresték a korai bírói felülvizsgálatát is biztosította, a természetfilozófusok (Thalész, Püthagorasz, Hérakleitosz)→a kozmikus közömbösség a polgárjog elvesztésével járt, megszüntette az adósrabszolgaságot, rendbe való beilleszkedés problematikája, keresték az kártalanítás nélkül eltörölte a földre ősállapotot/rendező elvet (arkhé), melyet az emberek viszonyaira is felvett hiteleket, a végleg megtelepedett vonatkoztathatók: Thalész a vízben, Hérakleitosz a tűzben találta meg. metoikoszoknak polgárjogot adott, Emberi rendet a diké képviselte, az isteni/természetit a logosz, mely Timokrácia: az athéniek jogait vagyoni helyzetük szerint szabta meg. A nagyobb viszont befolyásolta az emberit is – helyes cselekvés ennek vagyoni osztályba tartozóknak több adót megfelelni→dinamikus világkép. kellett fizetniük. Szolón a polisz békéjének és a kiegyensúlyozott rendjének a

1

megteremtésére törekedett→addig nélkülöző tömegeknek adott jogokat→joguralom megvalósulása, igazságosság és az erőszak összekapcsolása: a joghoz kényszerapparátus kapcsolódik→lsd Pascal: igazságosság erő nélkül tehetetlen/erő igazságosság nélkül zsarnoki. Görögök szerint a természetjog korlátozhatja az államhatalmat. Peloponnészoszi háború – polisz válság – eszmények válsága→szofisták megjelenése: hagyományos értékek bírálata, szembeállítják a természeti és emberi törvényeket→világegyetem helyett az egyént teszi a bölcselet tárgyává, saját kiindulópontjának a megismerhetetlenségét vallja – nincs meg az objektív vizsgálódás lehetősége. Szofisták (Prótagorasz, Hippiasz) erkölcsi relativizmus hívei voltak: emberi intézmények és szokások sokféleségéből arra következtettek, hogy az erkölcsi jónak nincsenek egyetemesen érvényes formái - nem léteznek abszolút normák, amelyek meghatároznák az egyén számára mi a helyes/helytelen. Phüszisz: örök és végzettszerű természeti törvény. Nomosz: tudatosan megalkotott, változtatható és viszonylagos emberi törvény, ilyen a polisz intézményei, melyek tehát nem feltétlenül helyesek vagy helytelenek→destruktív nézetek: ha minden relatív, akkor elméletileg nem alapozhat meg, gyakorlatilag pedig nem várható el a törvények iránti tisztelet és a fennálló hatalom iránti engedelmesség→demokrácia ledöntött egy csomó hamis bálványt, felszabadította az egyéniséget, de nem adott hozzá erkölcsi támaszt→kételkedni kezdett az istenekben, önmagában és polgártársaiban – ez a kételkedés indokolt volt. De amikor a felszabadult egyéniség arra a belátásra jutott, hogy másként is lehet csinálni, mindenki a maga feje szerint akart uralkodni/irányítani→erkölcsi züllés. Szerződéselméletek: a törvények az erősek és a gyengék kompromisszuma – epieikeia: vélemények összességének művészete Prótagorasz: minden dolognak a mértéke az ember. Nem az ember általában, hanem külön-külön mindenki→a világ ilyen is meg olyan is - végső fokon semmilyen. Szókratész mindennél előbbre valónak tekintette az erkölcsi egységet. Szofistákkal ellentétben azt próbálta bizonyítani, hogy vannak bizonyos abszolút érévnyű normák. Szerinte a politikát nem mesterségként, hanem az abban rejlő eszményi-erkölcsi elemre tekintettel kellene tanítani (politikai erény) A tudás a helyes cselekvés elveinek a belátása. Etikai racionalizmusa szerint az emberek azért követnek le igazságtalanságokat másokkal szemben, mert nem tudják mi az igazságos – ha vki megmondaná nekik, aszerint cselekednének→jó cselekedete az ész cselekedete→a tudás, a belátás biztosítja a helyes cselekvést. Állam vezetésére csak azok alkalmasak, akik a lehető legnagyobb bölcsességgel rendelkeznek – bölcsesség nem oszlik meg egyenlően az emberek közt. Demokratikus döntés nem feltétlenül szakszerű.

SZTOIKUSOK:”csarnokfilozófusok”,

alapítója Zénon. Kiindulópontja a világ anyagi egysége – test és anyag nélkül nem létezik semmi, csak a gondolat Isten az a tevékeny, alkotó erő, ami az anyagot élő teszi. A természet rendje tökéletes, ehhez kell alkalmazkodnia az embernek – minden ami természetellenes erkölcstelen. A bölcsesség a természetesen erényes élet megvalósítása, szenvedélyek leküzdése. Minden mulandó, minden visszatér az örök körforgásba, egyetlen megvalósítandó cél: az erényes élet – introvertált ember eszménye Ész+ratio (korábbi logosz)+birodalmi modell→kozmopolitizmus (helyi köteléktől való elfordulás – polisz elveszti a jelentőségét

2

2. PLATÓN ESZMÉNYI ÁLLAMA Kétféleképpen vizsgálhatjuk a jelenségeket: érzékeléssel és gondolkodással. Érzékelés a szerveinken keresztül történik, melyek tökéletlenek – az érzékelés is tökéletlen. Ha pusztán gondolkodásra hagyatkozunk eljutunk a tökéletes igazság megismeréséhez – ez a létezők ideája. Az idea: fogalom, alak, eszmény – a létezők elvonatkoztatása/absztrakciója. Dualista mert a halhatatlan lelket élesen elválasztja a romlandó testöl és idealista mert az ideát létezőnek tekinti – objektív annyiban, hogy elismeri a valóság létezését viszont szubjektív, minthogy a valóságnak csupán mintegy árnyékát tartja felfoghatónak/megismerhetőnek. Nem utasítja el a tapasztalást de kevesli, a gondolkodást biztosabb útmutatónak tartja. Ahol nem cselekvésről, hanem ítéletről van szó, ott az ideai nem időbelileg „előbbre való” a valóságnál, hanem „tökéletességénél” fogva – az idea sűrített eszmény, amelynek „tökéletességéből” a valóság csak részesedik. Eszményi államot kereste, függetlenül a ténylegestől: először gondolatban felvázolni, mely irányadó lesz, ha megvalósítják→a legjobb az ami a leghelyesebb. Az elméletet és a gyakorlatot nem választotta szét – ha az eszmény megvalósítása kudarcot vallott, ezt belátva jelentősen módosított nézetein. A társadalmi valóságban tapasztalható rosszul működő állammal szemben az ideák világában megtalálhatók a tiszta és romlatlan állami és erkölcsi formák. Politikailag és erkölcsileg helyes tehát elméletileg megismerhető és a polgárok számára felmutatható. Egységét az elvek teremtik meg. Az állam alaperénye az igazságosság, mely az államban megőrzi a rendet és a hierarchikus berendezkedés részei között harmóniát teremt. Idealizmusát etikai racionalizmus egészítette ki: a rossz oka a jó nem ismerése→polgárok akkor sem hajlanak a jóra, ha azt megmondják nekik az erkölcsös viselkedés helyes voltát, így a moralisták egy része könnyen a hatalomhoz fordul segítségért, melynek eszközei lehetővé teszik a „jóra” való kényszerítést. Állam akkor keletkezik, ha egyes emberek már nem tudják ellátni magukat, segítségre van szükségük – egy városba „települnek össze” Itt arkhónok (kormányzók) irányítanak, sztartiótészek (harcosok) védelmeznek és banauszoszok ill. démiurgoszok állítják elő az anyagi javakat. Munkamegosztás révén rend lesz – hasznossági szempontok→”disznók” polisza – nincs benne semmi emberi, lsd hangyák/méhek társadalma. Ugyanakkor itt mindenki a saját érdekeivel foglalkozna→törvényi szankció sohasem hatékony: többséget nem lehet kényszeríteni. Szükségletek bővülő jellege miatt és az örökös viszálykodással az egyensúly megbomlik – szatiszba, lázas állapotba kerül és felbomlik→pusztán szükségletekre nem lehet politikai közösséget alapítani.

Közösségi rend eszménye az, amivel helyre lehet állítani az egyensúlyt: eredetileg létezett a harmónia (mely a szatisszal elmúlt) és az eszménynek alkalmasnak kell lennie, hogy ezt visszaállítsa. Harmóniában a részek közti összhangot az igazságosság biztosítja→eszmény is igazságos. A nevelés hatástalansága és az emberek romlottsága miatt elismerte a törvények szerepét – törvényhozónak bele kell élnie magát azok helyzetébe, akiknek a törvény szól. A törvények érvényesítésénél szükségesnek látta, hogy tartalmukat megmagyarázzák és megszerezzék a beleegyezést az engedelmességhez – államokat a törvényeknek kell irányítaniuk. A legnagyobb rossz, ha az állam pártokká esik és megszűnik az egysége→felügyeletet kell gyakorolni mindazok felett akik befolyásolhatják mások gondolkodását: ● művészek korlátozhatók, mert eszmékkel károsíthatnak ● vezetőknek joguk van a megtévesztésre, a jogos csalásra államérdekből ● életet kollektív elvek szerint szervezik meg: házasság kijelöléssel, gyereknevelés az óvodákban ● nevelés elve a kiválasztásra épül: csoportbeosztás (lsd a társadalom szerkezete) – nincs kasztjelleg, modern totalitarizmus előképe Ellenezte a közösségtől való egyéni függetlenedést→egyéni érdekek aláássák az államot. Emberfelfogása az individuális antropológiából indul ki, mely szerint az ember jellemzői egyéni sajátságokból ismerhetők meg→egyforma vágyak vezérlik őket: tudás- hatalomvágy ill. anyagi javak birtoklása. Csak akkor jöhet létre politikai közösség, ha ezek a vágyak alárendelve, koordináltan, megfékezve érvényesülnek. Hit abban, hogy minden embernek (férfi vagy nő – esélyegyenlőség!) meg kell adni a lehetőséget, hogy bizonyíthassa, alkalmas az őrök rendjére→minden gyermeket az államnak kell nevelnie. Eszményi állam célja az emberek boldog és erényes életének biztosítása – belső harmónia megteremtése→az ilyen ember erkölcsös, mely állandóságot és egységet biztosít lényének. Ha az állam biztosítja, hogy

3

mindenki abba a helyzetbe kerüljön, amely megfelel vágyainak, akkor megvalósul a boldogság. Emberi lélek szerkezete hierarchikus→állam egymás alá- és fölé rendeltséget kíván elérni az emberek közt is Társadalom szerkezete, mely három forrásból fakad: értelem, érzelem, vágy – organikus egységet képez: ● bölcsek – vezetik az államot, törvényeket adnak a közösségnek, mert csak ők képesek megragadni az ideákat. Kormányzás arisztokratikus abban az értelemben, hogy a legbölcsebbek uralkodnak, kik kooptálás útján kerülnek a hatalomba: akik már tagjai az uralkodó osztálynak, vagyis az őrök, további személyeket választanak maguk közzé, kizárólag érdemeik alapján. Képességük a gondolkodás, lelki hajlamuk az értelem. Erényesek, ha bölcsek ● őrök – érvényesítik a helyes ideákat a gyakorlatban, állam létét fenyegető veszélyeket hárítják el. Képességük az akarat, lelki hajlamuk az indulat. Erényesek, ha bátrak ● munkálkodók – fenntartják az államot, előállítják a szükséges javakat. Képességük az érzékiség, lelki hajlamuk a vágyakozás. Erényesek, ha mértéktartók. Mindezt komolyan veszélyezteti, ha a vezetők előnyben részesítik saját javukat a közzel szemben→náluk meg kell szüntetni a magántulajdont és a családi köteléket („fogyasztási kommunizmus”)

Igazság részben emberi erény, részben a közösségi életet szervező eszme: mindenki a maga munkáját végzi (melyre termeszétől fogva alkalmas) és nem ártja magát sokféle dologba – így az állam rendje és egysége biztosított Az Államban írta: a helyes rend elveit/szabályait nem kell törvénykönyvekben rögzíteni – legkiválóbb emberek szabad belátással kormányozhatnak Az Államférfiban: a törvényhozást királyi tevékenységnek írja le, a legjobb, ha a egy belátással rendelkező férfi uralkodik – és nem a törvények A Törvényekben írta: törvény az úr a vezetők felett, csak így remélhető jólét 3. UTÓPIA, SZABADSÁG ÉS DEMOKRÁCIA PLATÓN ÁLLAMBÖLCSLETÉBEN Az ember egyén, az önző egyén szabadságra vágyik és birtokolni akar – egyediség, melyen nem alapulhat semmiféle rend→”disznók” polisza egyediségen alapul, így lázas állapotba kerül→birtoklás felborítja a harmóniát→anarchia, ahol a cselekvést az önkény vezeti. Rendezettség arányosságot feltételez, melyet csak törvénnyel lehet kialakítani→az értelem szabadságának megtestesítője – ez az eszme normatív jellegű. arkhónok nem képesek felismerni az eszményeket, hisz csak az eredeti, természet-adta rendet ismerik – sztartiótészek nem tudják érvényesíteni, mert csak a külső támadásoktól védik a poliszt→arkhónok filozófusokká kell hogy váljanak, így átlátnak az ideák birodalmába – törvényadók lesznek(nomosztehtész) és előírhatják, hogy mi a jó és a helyes. Sztartiótészek phülaxá válva érvényesítik azt. Embereket meg lehet tanítani a helyesre és jóra – bölcseket kell föléjük rendelni, akik elméleti képességeik révén átlátnak a ideák birodalmába. Törvényadó az ideálisat írja elő törvénynek, a valódi létezőt→nem a semmiből teremt törvényt, csak formát ad a létezőnek→a polisz forma és matéria cél-egysége E politikai gondolkodásmód a 19-20 sz politikai utópizmusra emlékeztet: szintén úgy vélték, hogy a helyes rend elvei valahol már készen állnak, a gondolkodóknak csak fel kell ismerni, a politika képviselőinek érvényre kell juttatni azokat; a párhuzam csak részleges, számos különbség létezik: ● míg Platónnál az ideák világa időtlen (múlt/jelen/jövő nélküli), addig a modern utópikus gondolkodók a helyes birodalmát a jövőbe teszik ● Platón eszményi államának jellemzője, hogy működése az egész közösség, nem pedig az egyén érdekeit szolgálja, az egyén (feltéve, ha nem bölcs) nem láthatja át az egész igényeit, s ha képes is lenne erre, önző mivolta miatt nem lenne tekintettel erre; az egyéni boldogság gondolata meg sem jelenik: ha ugyanis mindenkinek joga lenne az egyéni boldogsághoz, akkor ez a „nagy egész” boldogságát veszélyeztetné, az eszményi állam célja ezért az állam mint egész boldogsága

4

Egyéni akarat csak akkor van összhangban a közösséggel, ha az államot hierarchikusan szervezik és a vezetők körében megszűnik a magántulajdon – nem lehet demokratikus, hisz az értelem és a tudás sem az. Platónnál a politikai rend nem demokratikus volta együtt jár az államhatalom totalitárius rendjével – egy nem demokratikus rend elvileg nem szükségképpen totalitárius, hogy Platónnál ez mégis így van, annak az észszabadság az oka: a filozófusok hitük szerint nem teremtik, csak felismerik és érvényre juttatják az értékeket, ezért van az, hogy sem ők, sem mai utódaik nem érzik magukat felelősnek azért, amit az ideák világában megpillantottak és a társadalom felé közvetítettek – ezért totalitárius a rendszer A platóni rendszerben azonban személy szerint senki sem szabad: ● a munkálkodók azért nem, mert a számukra meghagyott érzéki szabadság az erények által mindig megfékezett, politikai ambícióik is korlátozottak ● az őrök azért nem, mert bölcsesség híján nem tudhatják biztosan, hogy ténylegesen a jót őrzik-e ● a bölcsek (törvényadók) azért nem, mert ők csak felismerik a szükségszerűt, nem maguk alkotják – az ilyen törvényadó nemcsak nem szuverén, de nem is autonóm: személyes szabadsága csak korlátok között érvényesülhet, ennek következményeként magáért a törvényért nem is felelős (felelős csak az lehet, aki szabad elhatározása alapján cselekedett) a politikai szabadságnak Platónnál két formája is megjelenik: ● érzéki szabadság: semmi sem korlátozza az egyéni magatartást, az ember azt tehet, amit akar ● ész- szabadság: az egész közösséget – az államot – illeti meg, de csak a filozófusok élhetnek vele; Platón államában csak az szabad, aki átlát az ideák világába, ott megpillantja a jót, s megvalósíttatja azt a neki alárendeltekkel, így ez a szabadság a szükségszerűség felismerése és az aszerinti cselekvés Államformák lehetnek ● hibásak ○ timokrácia - ha az őrök nem engedik érvényesülni a bölcseket ○ oligarchia - az arisztokrácia könnyen ezzé fajul ha vezetőiből hiányzik az erény, a kormányzás pedig nincs tekintettel a köznépre. Egyetlen szempont dominál a pénz. ○ demokrácia - jellemzője az egyenlőség. A vagyontalan tömeg uralmát jellemzi. ○ türannisz - ha az uralkodó nem tart be semmilyen szabályrendszert, önkény szerint kormányoz, zsarnok lesz: ez legkorcsabb államforma/legrosszabb államforma ● helyesek ○ királyság ○ arisztokrácia Az egyes államformák közti átmeneteket Platón törvényszerű folyamatokként mutatta be: I. a gazdagok oligarchikus uralma esetén eluralkodik az embereken a haszonszerzés vágya II. a meggazdagodott vezetők azonban kihívják maguk ellen a szegények haragját, ezek fellázadnak, megölik őket s demokráciát létrehozva egyenlően osztják el a hivatalokat III. a túlzott egyenlőség és a féktelen szabadság következtében vágyaik rabjai lesznek, megszűnik köztük az egység és a rend IV. a káoszban egy „népvezér” (demagogosz) hatalomra tesz szert, s egyeduralmat vezet be köztük; az ingatag és féktelen demokrácia tehát elkerülhetetlenül zsarnoksággá válik; ma is érvényes, hogy saját elvének érvényesítése minden rendszert veszélybe sodorhat, a demokráciát annak a túlhajtása bomlasztja meg, amiben a jó lényegét látja: „a túlságos szabadság minden valószínűség szerint túlságos szolgasággá fajul, az egyén életében éppúgy, mint az államéban”

5

4. ARISZTOTELÉSZ POLITIKASZEMLÉLETE ÉS ÁLLAMFOGALMA Amíg Platón a legjobbat kereste Arisztotelész a megvalósíthatót – Platón idealista, Arisztotelész empirikus Nézetei elsősorban a Politika, Athéni állam ill a Nikomakhoszi etika műveiből ismerhető meg. A politikai kérdések elemzésének módszere: ● a tudományok vagy elméleti, vagy gyakorlati vagy alkotó jellegűek; a két legfontosabb gyakorlati tudomány az etika és az államtudomány (mely az etika része – bizonyos értelemben) ● az államtudomány a városállamok létével/javával foglalkozik, nem pusztán a megismerést szolgálja, hanem a legfőbb jó felé vezető utat kívánja megmutatni (ettől gyakorlati); az etika az egyén/ államtudomány/polisz számára jelöli ki a legfőbb jóhoz (boldogsághoz) vezető utat, s mivel a köz java szerinte is megelőzi az egyéni jót, ezért az államtudomány a „legfőbb és leginkább vezető” tudománynak nevezhető ● úgy vélte, hogy a valóságos politikai viszonyok elemzése megelőzi a lehető legjobb állam kérdéseit – szemléletmódját ezért empirikusnak nevezik, állítólag 158 városállam alkotmányát hasonlította össze, ebből csak az Athéni állam maradt fönn ● mindazonáltal a tapasztalati megismerés csak az egyik eszköze a megismerésnek, az értelmi megismerés tárja föl a dolgok okát, a tevékeny értelem ad formát a tapasztalatnak, a cselekvés során ez szabja meg a cselekvés irányát ● az elmélet dolga nála nemcsak a ténylegesen létező (van) vagy az elméletileg helyes (kell) leírása, hanem annak megállapítása is, hogy a helyes megvalósítható-e; komolyan számol a létezővel (pl. az emberek sokféleségével) és tartalmi értelemben viszonylagosnak tartja a jót, a van és a kell között észreveszi a lehetségest is→nem a legjobbat keresi, hanem azt, ami megvalósítható ● a tökéletes városállam és a helyes erkölcs jellemzőit az elméletek csak fő vonalakban képesek megállapítani – az efféle dolgok az emberek sokfélesége miatt nem teszik lehetővé a teljes szabatosságot, „ a tanult embert az jellemzi, hogy minden kérdésben csak oly fokú szabatosságot kíván, amekkorát az illető tárgy természete megenged” A. meg volt győződve, hogy az egész előbbre való mint a rész – egyén érdekeit alá kell rendelni a közösségnek, ugyan nem rendelkezik akkora hatalommal az egyén felett mint Platón esetén, de így is felügyeli az életét (cenzúrát gyakorol, fiatalokat nevel) – polisz pluralista de neveléssel tehető egységessé. Platón elvektől/eszményekről beszél, addig A. szerint intézményi keretek jelölik ki az emberi tevékenység határait. Filozófiájában jelentős helyet foglal el a középszer keresése, vagyis a kompromisszum doktrínája – pl.: az állam legjobb vezetőjének a középosztályt tartotta, mert erre a mértékletesség a jellemző – ez biztosítja az egyensúlyt, mely az állam tartósságának alapja (ezt fejezi ki a politeia államforma, lsd még 5 t.) Platón kommunisztikus elképzelésével szemben, szerinte a legkevésbé a közös tulajdonnal törődnek az emberek – csak a magukéval. Gazdasági folyamatok elemzése révén az állami jelenségeket az etika-politikaökonomika szempontjaiból kell megkülönböztetni Minden városállam a természet szerint létezik ● organikus módon keletkezett: folyamatos fejlődés eredményeképp→fajfenntartást célzó társulás ill az urak és szolgák szövetségéből, ahol először a háznép majd a falu jött létre→egymással társló falvak pedig a poliszt ● társadalmi hierarchia a természeti képességek különbözősége alapján jött létre: rabszolgaság is az emberi természet alapján igazolható→természettől fogva szolgák, nem rendelkeznek bizonyos értelmi képességekkel ● ember politikai élőlény (zóon politikon): felismerte a közösségi, politikai élet természetes jellegét→az ember létezni csak társadalomban képes – a közösségben mint államalkotó lény jelentkezik (isteneknek és állatoknak nincs erre szükségük)→civilizáció nem hanyatlás a nemes vademberhez képest, hanem a szabadság elnyerésének eszköze – itt tudja megvalósítani céljait. ● meghatározza a társadalmi együttélés normáit: közösségi lét formája a család és állam – mindkét intézményben a hatalmi viszonyok, az uralom, az alá- és fölérendeltséget érzékelte→természetszerű és törvényileg meghatározott. Természetjog sem teljesen változatlan! A. legfőbb érdeme, hogy megszilárdította a tudományos bizonyítás hitelét: realitásból kiindulva próbálja leírni a törvényszerűségeket másrészt logikájában a gondolkodás, következtetés időálló törvényeit

6

leszögezte. Kétfajta igazság van: egyetemes, mely általános, axiomatikus – további bizonyításra nem szorul ill. egyedi, (ezen belül osztó és kiigazító) mely aktuális jellegű, változékony, most és itt épp így igaz, ám a következő esetben amúgy. Egyetemes igazság: az ember ilyen, egyedi igazság: ez az ember ilyen Ha a rókát akarom tudományosan leírni nem egy rókát írok le, hanem megkeresem a faj általános, mindenkor érvényes jegyeit, a róka „teljesültségét” - az eredmény olyasvmi lesz, ami ilyen tökéletes formában talán egyetlen példányban sem létezik→Platón szavaival élve a róka „ideáljához” jutok, A. szavaival a róka „beteljesültségéhez” - de vajon ez a rókánál rókább igazság valódibb-e a valódi rókánál? Emellett A. kezdte hangsúlyozni a szakadatlan fejlődés elvét – de mivé válik a változhatatlan kategóriák igazsága a folytonos változásban?

Elméletének hátterében a jog politikai funkciójának felismerése áll (hatalomgyakorlás törvény általi korlátozása)→egyenjogú emberek nem tartják természetesnek, hogy egy ember uralkodjon felettük, a vezetők sok mindent tesznek a vki kárára/előnyére→törvényt kell föléjük tenni – csak őrei/szolgái legyenek a törvényeknek – jogállamiság első megfogalmazása. Ha a törvény nem képes a helyes magatartás megfogalmazására, a döntés joga a vezetőké – ha tökéletlen vagy hézagos, a méltányosság révén ki kell igazítani. Mi a helyzet az igazságtalan törvényekkel? Végre kell-e hajtani az ilyeneket? A. nem válaszolt rá. 5. AZ ÁLLAMFORMÁK RENDSZERE ÉS IGAZOLHATÓSÁGA ARISZTOTELÉSZ POLITIKAI FILOZÓFIÁJÁBAN Államformák („alkotmányok”) összehasonlítása A. rendszerében évszázadokra meghatározta az eu-i államtudományt. Az alkotmány a városállam rendje, tekintettel a különböző hivatalokra és elsősorban a hatalom gyakorlóira ● hányan részesednek a hatalomból: egyvki, néhány vagy sokan ● milyen érdekek mentén kívánnak kormányozni: közösség vagy saját a királyság: jó államforma, mert ilyenkor uralkodásra termett, bölcs férfiú kormányoz, betart bizonyos írt és íratlan szabályokat és legtöbbször az alattvalók beleegyezésével. (legtermészetesebb államforma) ➢ a türannisz: ha az uralkodó nem tart be semmilyen szabályrendszert, önkény szerint kormányoz, zsarnok- türannosz lesz belőle – ez legkorcsabb államforma. (legrosszabb államforma) ➢

az arisztokrácia: egy kisebb csoport gyakorolja a hatalmat, a vezetők itt is nemes, bölcs férfiakakiknek a gazdagok közül kell kikerülniük és hatalmukat a köznépre tekintettel gyakorolják. ➢ oligarchia: az arisztokrácia könnyen ezzé fajul ha vezetőiből hiányzik az erény, a kormányzás pedig nincs tekintettel a köznépre. Egyetlen szempont dominál a pénz. ➢

politeia: a legnemesebb államforma, tulajdonképpen az oligarchia és a demokrácia keveréke, bár inkább az utóbbihoz áll közelebb – egy mikté politeia. Törvény uralma a jó államformákban érvényesül, mely egyesíti a szegények és gazdagok érdekeit és elveiben együtt jelentkezik a szabadság, gazdagság és erény. Hatalom azok kezében van, akik erényekben és jellemben kifogástalanok: vagyoni helyzetük a tisztségviselést lehetővé teszi, nem áhítoznak mások vagyonára – a középosztály a törvények biztos őrei ➢ demokrácia: legkevésbé korcs államforma, jellemzője az egyenlőség. A vagyontalan tömeg uralmát jellemzi, állandó harcban van az előkelőkkel (rossz államforma) ➢

Minden városállam több alkotórészből áll (vagyonos/vagyontalan, fegyveres/fegyvertelen), sokféle vezető tisztség létezik és azok különböző módon tölthetők be (választás/sorsolás/születési előjog) annyi államformának kell lennie, ahányféle rendszer az alkotórészek jelentősége és különbözősége szerint lehetséges.

7

Államok stabilitása azaz egyes alkotmányok igazolhatóságának kérdése a politikai élet kiegyensúlyozottságával függ össze. Belső zavargásoknak számos oka lehet de kettő érdemel figyelmet: nyereség (nagyobb vagyon) vagy köztisztelet (politikai befolyás), ámbár nem azért tülekednek, hogy ezeket megszerezzék maguknak, hanem mert mások aránytalanul többet szereztek→igazságtalanság, egyenlőtlenség (mely összefüggő: másként fogják fel az egyenlőséget, ezért ugyanazt az állami berendezkedést igazságosnak ill igazságtalannak fogják fel) Egyenlőség két formája ● szám – mindenki egy egységgel részesül a javakból (egy szavazat van) ● érdem – vmiyen szempontból (kiválóbb, erényesebb) többet kap, egyenlő ekkor is az elosztás A. szerint a valóságban egyenlő/egyenlőtlen emberek a politikai közegben sem különítik el magukat a másik csoportól, vagy mert egyenlőnek feltételezik magukat a másikkal (holott ez nincs így), vagy ellenben különbnek tartják magukat a többinél – és ezért el akarnak különülni demokrácia az emberek egyenlőségét viszi át a hivatalokba – ezzel szemben a királyság/arisztokrácia/oligarchia emberek egyenlőtlenségét jeleníti meg a hivatalokban is Kérdés az, a „való” életben „létező” egyenlőségből jogosan lehet-e következtetni a politikai hatalomban az egyenlőségre→ha igen, akkor a demokrácia a helyes államforma A „való” életben meglévő egyenlőtlenségből következik-e a politikai hatalom egyenlőtlensége→ha igen, a nem-demokratikus államformák a helyesek DE szám szerinti egyenlőség esetén a demokrácia igazságos – érdemi szerint nem (nem-demokratikus fordítva) Ezek aporiák – megoldhatatlan elméleti nehézségek. 6. CICERO ÁLAMBÖLCSELETE ÉS JOGELFOGÁSA Lovagrendű családból származik, kiváló nevelésben részesül (görög tanulmányúton sztoikus filozófiát tanult). Ügyvéd lett, majd quaestor ill consul. Belpolitikában kiállt a földreformok ellen, ő leplezte le a Catilina-féle összeesküvést (elszegényedett patrícius erőszakos hatalomátvétele) ezért megkapja a „haza atyja” címet, mégis az első triumvirátus alatt száműzik. Polgárháborúban Pompeius pártján áll – szabad köztársaság híve volt, Antonius törvényen kívül helyeztette, így meggyilkolják 43-ban

Művei (A szónokról, Az államról, A kötelességekről, A törvényekről) közvetítették a görög hatásokat a rómaiak felé, de volt sajátságos római felfogása is. Az Akadémia követője volt – nagy hatással voltak rá a sztoikus hatások: e két irányzatot számos ponton azonosnak vette. Állam – az emberekben kezdettől meglévő társulási ösztön terméke, a kormányzás lehet egyetlen ember/kiválasztottak csoportja/egész nép kezében→tiszta államformák, önmagukban nem tökéletesek A királyságban azonban túl csekély mértékben kapnak részt az összes többiek a közösség egészét illető jogok gyakorlásában. A legjobbak uralma esetében a tömeg alig részesedik a szabadságból, mivel a közös döntésben nem vehet részt. Ha mindenről a nép dönt, az egyenlőség méltánytalanságot szül,mivel a személyek méltóságára nincs tekintettel. Amennyiben nem támad zavar és egymással nem vegyülnek, hanem megőrzik saját rendjüket – először is az előbbi fogyatékosságokkal terhesek, ezenfelül nincs az államoknak olyan fajtája, amely ne rendelkezne a közelgő végzethez vezető átmenettel. Minden egyes állam olyan, irányítójának természete és akarata. Ha népből egy vagy több gazdagabb kiemelkedik, akkor azt mondják, hogy a viszonyok ezeknek a kevélyeknek az elbizakodottságára vezethető vissza. Ha azonban a népek ősi jogukat megőrzik és állítják, hogy ennél nagyszerűbb/boldogabb dolog nincs, mivel ők az urai a törvénynek/bíróságnak és ők döntenek háborúról/békéről. Nem szilárd annak az államnak a helyzete, amelyekben a hatalmat az arisztokraták szerzik meg és még kevésbé ahol királyság van – törvény a polgári közösség köteléke, a jog pedig a törvény előtti egyenlőség. Állandó körforgás miatt nincs stabilitás: népuralomban mindig lesz egy tekintélyes ember, aki kiemelkedve a többiek közül, egyeduralomra tör... Melyik a legjobb? Önmagában véve egyik sem jó – ha egyetlen tiszta formát kell előnyben részesíteni, úgy ez a királyság lenne Res publica=jogi megállapodás+közhaszon

8

Emberek természettől való egyenlősége és egyenlő politikai igénye mint vmi újnak a megjelenése fontos dolog – gyökeresen eltér Platóntól vagy Arisztotelésztől. DE az egyenlő részvételi jog nem jelent egyenlő részesedést a hatalomban – ezt a kevert államforma intézményei garantálják: megakadályozza, hogy egy csoport/egyén erkölcsi fogyatékossága megingassa az államhatalmat, ugyanakkor a tiszta formák erényeit is tartalmazza (király szeretete – kevesek megfontoltsága – nép szabadsága)→magistratus: consul korlátozott egyeduralma (egy év, kollegalitás)/senatus: nem dönt minden ügyben, censor ellenőrzi/comitia: nem dönt mindenről, csak amiről megkérdezik Polgár – kötelessége részt venni az államügyekben ill a közügyekben való szerepvállalásra tudatosan kell készülni (nevelés kérdése: állam működésével kapcsolatos elméleti tudás vmint szónoklattan) Az állam javát az erények szolgálják: zsarnok megölése helyes cselekedet, igazolja a haza üdve, fontos az igazságosság (nem ártani senkinek ill köztulajdont úgy használni mint a sajátot), a nagylelkűség (mások javának aktív szolgálata során ügyelni kell az igazságosságra) Törvény és erkölcs parancsai közt nem lehet ellentmondás, hisz mindkettő ugyanazt az ésszerűséget tükrözi→a törvény a természetben létező legfőbb értelem – mindenkinek megadjuk a magáét (nomosz). A törvénynek a méltányosság (görög) vagy választás (római) képességét tulajdonítják→jog eredete a törvényből eredeztethető. Van lex humana – lex naturalis→az ember alkotta törvényt követve korántsem jelent helyes cselekvést (hisz ezt emberi akarat hozza létre, így nem biztos, hogy összhangban van az igazságossággal – népenként és időben változó) mérce csak a természeti törvény lehet, mely nem hagyható figyelmen kívül, nem függeszthető fel. 7. ÁLLAM ÉS JOG SZENT ÁGOSTON ELMÉLETÉBEN Szt Ágoston nagy hatású egyházatya, hippói püspök – lsd még Vallomások c munkáját, mely egy Isten nagyságát dicsérő személyes hangú levél. Keresztény gondolkodásmódját áthatják az újplatonikus tanok – nem látott a kettő közt éles ellentétet→mielőtt Isten megteremtette volna a világot, gondolataiban már léteztek az ideák, a rossz Isten hiánya Műve a De civitate Dei (Isten városáról) annak bizonyítására született, hogy a Római Birodalom bukása és a kereszténység között nincs összefüggés – ekkoriban fosztották ki ugyanis Rómát a nyugati gótok (410) Szerinte ez nem a keresztény etika, hanem a belső hanyatlás miatt volt. Műben elvetette a ciklikus történelem szemléletet→kezdete és fejlődési iránya (célja) van, melyet Istennel való találkozásban jelölt meg. Emberiség történetét két esemény határozza meg: bűnbeesés vmint Krisztus megtestesülése (ki vezekelt és megalapította az egyházat) Két végpont (teremtés és utolsó ítélet) két város, mely meghatározza az evilági létet: Isten városa – földi/sátáni város→sztoikus filozófia hatása Az Isten városa Ábeltől származik, a pátriárkákon, prófétákon keresztül Krisztusig és annak Egyházáig fejlődik. A másik Káintól ered, ez különféle monarchiákon keresztül a rómaiak birodalmába torkollik. A Római Birodalom sohasem volt igazi res publica mert hiányzott belőle az Isten szeretete→nincs ott valódi igazságosság→államnak morális igazolásra van szüksége (igaz itt a Földön a valódi igazságosság elérhetetlen ideál)→bűn csak részben visszaszorítható A Krisztustól származó államnak kell uralkodnia→világi hatalmat az egyháznak rendelte alá. Tanaiban elméleti formát ölt az isteni világrend földi megvalósulása: az emberek természettől fogva szabadok és egyenlők, csak bűneik miatt vesztették el a szabadságukat. Az állami kényszert mint Isten büntetését fogja fel az emberi bűnökért→államok igazságosság nélküli rablóbandák. A két város egy dologban megegyezhet: a földi békében (rend nyugalma) Állami funkciók három típusa: parancsolni, gondoskodni, tanácsolni Embereket (kik egymással szemben állnak) két csoportra osztotta: büszkék/alázatosak, istenfélők/istentelenek→kétfajta szeretet hozta létre őket Igazak előmozdítja a közjót – egymást segítő közösség, az egységben a boldogság. Ennek ellenére nem különváltan, hanem összefonódva léteznek és csak a végítéletkor válnak el egymástól tisztán→minden emberi közösségben jelen vannak a két város lakói (ez alól az egyház sem kivétel!) Sőt minden emberben megvívják a harcukat. Isten városa többé-kevésbé jelen van az egyházban, míg a földi

9

város az adott államalakulatban→ezt a harcot kivetítette a történelemszemléletre – Istennek szüksége van a történelemre, hogy megvalósítsa „Isten városát”, hogy nevelje az embereket – isteni gondoskodás kíséri a históriát. „Igazságos háború” elmélete: keresztényi kötelesség is lehet a részvétel – háború szükséges rossz,mert a bűn következménye, viszont szükség van rá a rend fenntartásakor→önmagában nem rossz csak az ezzel együtt járó kegyetlenkedés. „Igazságos háborúk jogtalanságokat torolnak meg” : csak legitim közhatalom határozhatja meg, kizárandó a magánbosszút. Természetnek alárendelt szerepe van – feloldódik a természetfelettiben. Az örök törvény Isten akarata, mely megparancsolta a természetes rend fenntartását – egyetemes, megváltoztathatatlan. Természeti törvény az ember szívébe írt egyetemes törvény – bűnbeesés előtti természetéből megmaradt értelmével képes megkülönböztetni a jót s rosszat→felismeri az örök törvényt. Emberi törvénynek mindig meg kell felelnie a természeti és örök törvényeinek→ „az a törvény, mely nem igazságos nem törvény” 8. REGNUM ET SACERDOTIUM, J. SALISBURY ÁLLAMELMÉLETE A kereszténységet áthatotta a chiliazmus gondolatköre, Isten országának közeli eljövetelét várták és a világi hatalom magyarázatát is ennek várakozásnak rendelték alá. Alapvető mondanivalója a hatalmi viszonyokat illetően az engedelmesség, az uralkodó parancsainak teljesítése volt (Szt Pál) A sztoikusok tanításából átvették,hogy minden ember természetétől fogva szabad és egyenlő – társadalmi és hatalmi intézmények forrását a bűnben keresték (az ún. eretnekek ezzel támadták az egyházat is)→egyházi tanítás: szeretet fogja össze az embereket nem a hatalom. Eu-i hatalomelméleti gondolkodás fokozatosan visszatért az antik mintához→a hatalom forrása a nép.

Középkori politika alapvető két pólusa: a világi és az egyházi hatalom→e két hatalom az, mely a világot kormányozza, ezzel kizárják a cezaropapizmust és a hierokráciát (papi uralom)→dualista koncepció, melyben a felek függetlenek – két kard elmélete I. Gelasius még elválasztva a kettőt, egyháziak engedelmességét írta elő a világi ügyekben , ezzel szemben VII Gergely a világi hatalom alárendeltségét hangsúlyozta – jogot formált, hogy császárokat tegyen le. Invesztitúra harc IV Henrikkel Pápaság világi hatalma nőtt a keresztes harcokban, Szt. Bernát szerint mindkét kard az egyházat illeti: egyiket az egyháznak, a másikat az egyház érdekben és a pap rendelkezése szerint kell használni (forrás Lukács evangéliuma)→pápai teljhatalom VIII Bonifác már a világi hatalom származását is a spirituálistól eredezteti és neki tetszően kell gyakorolni – pápa Krisztus földi helytartója ítélkezik felette Párizsi János teológus tanítása viszont már arisztotelészi tételekre támaszkodva védte a világi hatalom önállóságát (közjó gondolata, állam természetes eredete, ember mint politikai lény) ill mivel az ember testből és lélekből áll – ezek irányítására csak két hatalom képzelhető el, kik végső soron Istentől nyerik a hatalmukat. Dante a pápapárti guelfek és a császárpárti ghibellinek konfliktusában már a német-római császár univerzális hatalmi igényét hangsúlyozta. Monarchia c művében a világi egyeduralmat hangsúlyozta, a párhuzamosan létező egyházihoz pusztán az örök élet boldogságának elősegítése tartozik. Az államot a ember magasztos céljaival és szellemi fejlődésével kapcsolta össze: világállam megszünteti az államok konfliktusait és megteremti az igazságos uralomfeltételeit – az emberi összesség csak akkor egyezik a világmindenséggel, ha egyetlen princípium irányítja→világi hatalom tekintélye közvetlenül Istentől függ: pápa a lelki boldogság, császár a földi boldogság biztosítására hivatott

Salisbury állam-politikai rendet élő szervezethez hasonlította – politikai szervek egymástól hierarchikusan úgy függnek egymástól mint az élő test „alkatrészei” pozitív változat – lélek = papság, ők állnak a hierarchia csúcsán, az egészséges fej Isten képmásának tekinthető uralkodó, ki a törvények szerint uralkodik. Szenátus a szív, ahol minden jó/rossz kezdeményezés elindul. Bírák és elöljárók a szem/fül/nyelv. Hivatalnok és katonák a kezek, gazdasági tisztviselők a gyomor, parasztok a láb negatív változat – fej a zsarnok, mely az egész testet megfertőzi. Eretnek papok a lélek, gonosz tanácsadók a szív stb... - megbetegedett testet gyógyítani kell, ha a fejedelem arra törekszik, hogy művelt legyen (természetjog, méltányosság), nem lesz zsarnok

10

Fejedelem a megtestesült jog – tekintélye a jogtól függ. Fenntartja az igazságosságot, hogy milyen eszközzel ezt saját belátásától függ →önmaga mentes a jog előírásaitól – döntéseit csak a természetjog és az igazságosság előírási korlátozzák. Természetjog biztosítja a dolgok összhangját – mindenkinek megadva azt ami neki jár→ezt a törvény teszi közzé, aminek a születését a méltányosság és a közjó segítette elő. Zsarnokölés S-nél csak elméleti lehetőség, egy figyelmeztetés – hisz mindenkit köt a hűbéri eskü→ítélet Isten bölcsességére hagyva. Egyház fejedelmi méltóságot ad, ezt el is veheti. Zsarnokká az egyházi rend tagja is válhat. 9. MARSILIUS ÉS OCKHAM ELMÉLETEI Marsilius ferencesrendi szerzetes A béke védelmezője c művében az averroizmust ülteti át a politikára. Averroizmus: arab filozófiai rendszer arisztotelészi tételekre építve (Ibn Rushd) Politikát és a teológiát elválasztotta – politikai kérdéseket szekularizálva, racionális keretben vizsgálta. Célelvű szemléletet elvetette, helyette ható-okok vagyis az intézmények/állam fenntartására helyezte a hangsúlyt. Béke az állam jó elrendezettsége – szekularizált, mert csak a földi létre vonatkozik, funkcionális, mert az állam részei közötti összhangra épül (mezőgazd. és kézműves dolgozók, katonák, kereskedők, papok, kormányzat – egyházat az államba integrálta!) Tagadta a pápaság jogát a világi hatalomhoz, sőt megadóztatta volna az egyházi birtokokat is – egyházi hatalmat tisztán lelki jellegűnek tekintette. Radikálisan új koncepciót vallott: népfelség elvét, mondván a nép a hatalom forrása – csak így biztosítható az állam fennmaradása. A nép maga a törvényhozó, mert az egész többségi határozatai mindig igazságosabbak, mint a legbölcsebb uralkodó döntései. A nép nevezi ki a kormányt és mindvégig ellenőrzi, ugyanakkor az uralkodó az államhatalom feje, aki a törvényhozó hatalom tekintélyével cselekedhet→törvényhozó és végrehajtó hatalom kettőssége Az ember politikai lény – a politikai erények közösségalkotó tényezők. Ockham ferencesrendi szerzetes, a nominalista irányzat tagja. Minden létező egyedi – általános fogalmak csak mesterséges jelek, nem tőlünk függetlenül létező valóságok és mint ilyenek, csupán a dolgok létezése után keletkeznek (ezzel szemben a realista nézet szerint az általános fogalom a dogot létrehozó, tehát már előbb létező vmi, ősforrása maga az Isten, akiből kisugárzik a természet. Isten a mindent megelőző fogalom: minden létezett benne, mielőtt dologként/egyedként megvalósulna) Voluntarista természetjogi tanában az isteni akaratot állította a középpontba→erkölcs és a jogi rend teljes mértékben Isten önkényes akaratán nyugszik (lopást most tiltja, de holnap talán nem) Jogpozitivizmus előfutára. Természetjog legitimációs alapot ad a hatalomnak de egyben korlátozza is: tiszteletben kell tartani az alattvalók jogait (leginkább a tulajdonjogot) ill csak a bűn megelőzésére szorítkozzon Fontos a tulajdonszerzési ill a kormányzat megválasztási jog, amenyibben mindkettőt a bűnbeesés hívta életre→ártatlanság állapotában a szabad, egyenlő és a javakat közösen birtokló embernek egyikre sem volt szüksége. Ius fogalmán nem objektíve helyeset értett, hanem alanyi jogként, jogszerű hatalomként határozta meg.

11

Hívei sem utasítják el az igazságosság, vagy más értékmérő gondolatát, úgy vélik azonban, hogy ezek a vallás, az erkölcs, a világnézet körébe tartoznak, de nem a jog világába; számukra a jog világa kizárólag ember alkotta szabályokból áll, szuverén hatalomtól származik, tökéletlen, hézagos, igazságtalan. A jog a szuverén parancsa, független az erkölcstől, igazságosságtól, független a világtól. Állam által alkotott jog. Az egyén kikiálthat bármit joggá. A szuverénnel való kapcsolata jellemzi. Nincs két jogi világ: egy jog van, a pozitivista jog. JOGPOZITÍVIZMUS:

10. AZ ÁLLAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG FOGALMA AQUINÓI SZT TAMÁS ELMÉLETÉBEN 9 sz-ban bontakozott ki az egyházatyák működéséből a skolasztikának nevezett irányzat, mely a filozófiát különválasztotta a teológiától (habár alárendelt szerepkörre utalta: a filozófia a teológia szolgálója). Olyan világkép megrajzolására törekedett, amelyben a természeti jelenségek magyarázata összhangban marad a teológiai tételekkel – tudósok ám keressenek és kutassanak de nem találnak mást, mint amit a teológia eleve tud. Ezért született e korban oly sok Summa Theologiae (legjelentősebb Aquinói Szt Tamásé) – csupa nagyvonalú kísérlet a világrend spekulatív, de egyetemes magyarázatára. Központi probléma az univerzalitás: általános előbbre való-e az egyedinél avagy fordítva (lsd Ockham) Skolasztika elvi alapvetése nem volt egységes – ugyanis a tudományos kérdésekben is sok ellentétes nézet megfért a skolasztikán belül. Az első egyetemek tanulóközösségekből jöttek létre – az első Bolognában 11 sz-ban alakult, majd Párizsban, Oxfordban. Igazi egyetemekké ezek a csoportosulások 12-13 sz-ban váltak. Skolasztika fénykora egybeesik az egyetemek kibontakozásával (vmint azzal, hogy kelet-Európa egysége megszűnik, canossát jár a császár) Szellemi síkon egyeduralkodó az egyház.

Az állam T. szerint a világmindenség része, melyet Isten alkotott és kormányoz→államhatalom isteni eredetű, célja a megfelelő körülmények megteremtése ill az erkölcsi tökéletesedés elősegítése (Istenhez való hasonlatosság), rendjét a törvények biztosítják, melyek Isten értelmét tükrözik. Bár az állam isteni eredetű, csak kormányzásának szervezete függ az embertől. Monarchia a legjobb forma. Ember társas és értelmes lény, de értelme annyiban természetszerű, amennyiben felismeri, hogy képességeit mások által kiegészítve képes csak előállítani a szükséges javakat – ez a gondviselés elhalványulása (ellentétben áll Ágostonnal, ki a bűnbeeséshez kapcsolta az állam létezését) Ember célokat tűz ki – cselekedetei a jóra irányulnak, mely a vágyai kielégítése. Vágyak hierarchikusan szerveződnek és nem végtelenek→létezik legfőbb jó: életcél, mely maga az Istenhez való hasonlatosság Egyházi hatalmat magasabb rendűnek feltételezte a világinál – viszonyukban viszont a párhuzamosságot hirdette, békés egymás mellett élés (lsd még Gelasius - 8 t.) A világmindenség léte az örök törvényen alapul,mely Istenben él. Az örök törvény tükröződését (a természetben és az emberi értelemben) természeti törvénynek nevezi, mely indokolja a feudális hatalmi intézmények létét – hatalom célja a közjó→emeber köteles engedelmeskedni a hatalomnak, ez az örök törvényből fakad. Igazságosság elsősorban erény, mely az emberi cselekedetekkel áll összefüggésben – cselekedeteknek külső (természetfeletti alapelvek) és belső [emberi képességek: értelem, akarat,melyek lehetnek jók (erények) vagy rosszak (bűnök)] mozgató okai vannak. ● ●

12

teológiai erények – Istenhez fűződő kapcsolata: hit/remény/szeretet értelmi és erkölcsi erények – emberekhez fűződő kapcsolat ○ értelmi erények ■ értelmesség (alapelvek) igaz ■ tudomány (alapelvekből jut a helyes következtetésre) megismerésére ■ bölcsesség (következtetéseket elrendezi) ösztönöznek ■ okosság (emberi cselekedeteket az előbbiekkel összhangba hozza) ■ ügyesség (alkotó tevékenység) ○ erkölcsi erények ■ okosság (tárgya szerint erkölcsi, mert lehetővé teszi a helyes/helytelen magatartás felismerését ill megszabja az elérés helyes mértékét) ■ lelki erősség sarkalatos ■ mértékletesség erények, ■ igazságosság feltételei a többinek

Igazságosság tartalmilag a jogossággal áll kapcsolatban: mindenkinek meg kell adni azt, ami jogosan megilleti. Alanya az akarat, tárgya a jog→igazságosság révén felismerhető mások jogai, mely arra ösztönöz, hogy ne sértsük a másét→másra irányul, egy másik ember jogát mozdítja elő→csak másokkal lehetünk igazságosak, saját magunkkal nem. Fogalmilag állandó jellegű: mindig és mindenűt a mások javát kívánja előmozdítani az igazságos ember. Szeretet nélkül viszont semmit sem ér – ez alakítja ki azt a készséget, hogy mindig a mások javát tartsuk szem előtt (hisz alapvetően az ember önző) Másra irányuló erényes cselekedtek, amik mégsem igazságosságba tartoznak, mert ● nem azt adják, ami a másikat megilleti – nem tesznek eleget a jogosság követelményeinek, mert kevesebbet adnak ○ vallásosság: nem adható meg minden Istennek ○ szülő vagy haza iránt szeretett ○ tisztelet erényes emberek iránt ● nem úgy adják, ahogy azt megilletné – amit adnak, azt nem az igazságosságra jellemző módon adják ○ hála ○ bőkezűség ○ barátságosság ○ megtorlás (nem feltétlenül úgy kapja meg a megérdemelt büntit, ahogy kéne) Igazságosság által előírt kötelezettség irányulhat ● közjóra – egyén kötelezettségei a köz felé ● egyénre ○ osztó igazságosság: közösségnek a tagok iránti kötelezettségei ○ kölcsönös igazságosság: tagok egymás iránti kötelezettségei Tárgya vagyis a jó jellegét tekintve lehet ● egyetemes – közjóra irányul ● részleges – magán jóra irányul ○ osztó ○ kölcsönös Alanyát tekintve ● egyetemes – egyén mivel tartozik a közösségnek, mi az ami a közösségnek jó – kötelezettségeket törvények írják elő ● osztó – mivel tartozik a közösség az egyénnek és ő milyen mértékben és elv alapján részesülhet (arányosság) ● kölcsönös – közösség tagjainak egymáshoz való viszonya, fő elve az emberek egyenlősége és méltósága (ezek többnyire tilalmak – lsd Tízparancsolat) Fő követelménye a tulajdon szentsége, ezzel igazolja a kamatszedés tilalmát→büntet Ember személye és méltósága azonban önmagában nem feltétlen érték, leginkább akkor nem, ha súlyos bűnt követ el→ha egy végtag veszélyt jelent a testre le lehet vágni, ha egy bűnöző veszélyt jelent a társadalomra meg lehet ölni

13

11. AQUNIOI SZT TAMÁS A TÖRVÉNYEK SZEREPÉRŐL ÉS FAJTÁIRÓL Helyes rend a jogon alapul,melynek alapját a törvények teremtik meg – helyes rend erkölcsi szükséglet. A világ sokszínű de egységes is, mert egy teremtője és célja van→sokféleség egységét a rend érvényesülése biztosítja. A részek egy közös cél felé való törekvésükkel alkotnak egészet – emberi világ az isteni elrendezettség révén alkot egészet→világ felépítése nem a valóságnak a törvényszerűsége, hanem a célra való törekvés, finalitás. Részek hierarchiában épülnek fel – egymás alá- ill mellérendeltségeben→társadalomban az emberek egymás alá- fölé vannak rendelve, ugyanakkor Isten alá egyenlően vannak rendelve Teremtett világ rendjét négy törvény biztosítja ● örök törvény - „mindenség kormányzásának terve” teremtés előtt meglévő tökéletes rend eszméje, ember a kinyilatkoztatásból ismerhet meg (teljes egészében csak Isten ismeri). Gondviseléssel szoros kapcsolata van: minden ezáltal el tudja érni a végső célját ● természeti törvény – örök törvénynek a természet közvetítésével való kifejeződése, ezáltal az érteles lények részesednek az örök törvényből→felismerik a jót s rosszat – törvény csak olyan célokat jelöl ki, amelyre az ember természeti hajlamai irányulnak: ■ önfenntartás hajlama ■ fajfenntartás hajlama ■ természetének megfelelő módon éljen Általános elvet tartalmaz: jót meg kell tenni, a rosszat kerülni kell→közösségre vonatkoztatva: add meg mindenkinek a magáét és ne bántsd a másét→általános alapelv mindig változatlan – közösségre vonatkozó változhat (letétbe helyezett dolgot vissza kell adni a tulajdonosnak, ha viszont őrült és a fegyverét kéri, a közjóra hivatkozva meg lehet tagadni)→megvan a tévedés kockázata – figyelembe kell venni az isteni kinyilatkoztatást – isteni törvények: ha az emberi törvények ellentmondásosak ill ezek nem képesek minden bűnt megbüntetni. Természeti törvények szabályozása fogyatékos: emberi jó akaratra épít ill. csak általános elveket tartalmaz→emberi törvények/törvényhozás szükségszerűsége a természeti törvényekből ■ egyszerű következtetéssel ■ közelebbi meghatározása/pontosítása ■ kiegészítése – nem rendelkezik mindenről pl.: javakról nem lehet eldönteni lehetnek-e magántulajdonban Ez az elmélet ma is meghatározza a katolikus jogbölcseletet ● társadalom normatív rendjét illetően egyensúlyra törekszik az ész/érzelem, hit/értelem közt→hit és az értelem végső egységére alapozott normarendszer része a természeti törvény – keresztény jogfelfogás alapja. Ha csak a hitre lenne alapozva, akkor vagy a különböző elveket tartana helyesnek konkrét helyzettől függően, vagy ugyanazon elvek érvényességét különböző feltételek mellett – nincsenek általános érvényű normák. Ha csak az értelemre lenne alapozva, a vallás felől nézve csak részleges lenne – az emberi értelem esetleges és érzelmileg befolyásolt. Természeti törvény nyilvánvalóvá teszi, hogy az igaznak egy elve van – hit és az ész igazsága összeolvad. Helyes cselekvés elvét természettől fogva minden eszes lény felismeri és lelkiismerete és értelem alapján viszonyul hozzá→természetjog fő elve hitetlennél is érvényesül ● kormányzatnak a természetjog alapján kell megalkotnia a pozitív jogot – nem saját akaratuk alapján→pogány uralkodó keresztény alattvalói is engedelmeskedhetnek neki. Eretnek uralkodót az egyház eltávolíthat, de hitetlent nem. ● természeti törvény az emberi törvény felé közvetíti az isteni törvényt→értelmes lények azért részesülnek nagyobb mértékben az isteni gondviselésben, mert döntéseik révén annak részeseivé válnak – megismerhetik azokat a célokat, amelyre természetüknél fogva törekednek – ezen céloknak hierarchiája van (legmagasabb Isten megismerése)→természeti törvényeknek utat kell mutatnia a cél felé, de mivel ez olyan cél melyet nem lehet kikényszeríteni – emberi joggal nem lehet elérni ● természeti törvény Isten akaratán nyugszik – ez az akarat nem önkényes, de szabad: ami jó, az azért jó, mert Isten akarata – lsd skolasztika két ága ● jogszerű államhatalom legitimálása – kijelöli az uralkodó tevékenységének határait→ha jogtalanul szerzi meg/gyakorolja a hatalmat, a világ rendje ellen lázad

14

12. A REFORMÁCIÓ ÁLLAMELMÉLETE A reformáció a középkor végén föllépet a pápaság és papság erkölcstelensége ill a katolikus egyház privilégiumai ellen. Elvetette a pápa közvetítő szerepét Isten és ember közt→előtérbe helyezte a közvetlen megismerést (Biblia tanulmányozása)→önálló nemzeti egyházak és irodalom kialakulása. Jogegyenlőséget hirdetett – bibliai tételek alapján. Racionalizált teológiai rendszer: rítus egyszerűsítése, nemzeti nyelv használata, képek száműzése a templomokból. Luther és Kálvin mindig a Szentírásból vezették le az elméletüket→hisz ez a teológia letéteményese. Egyedül a hit révén üdvözülhet az ember, mely Isten ajándéka nem az ember teremti→megigazulás Isten ajándéka – evilági tetteink közömbösek erre nézve→az eleve elrendezés már az ember születésével eldől: hogy halál után üdvőzülésre vagy kárhozatra van vki ítélve. A bűn teljesen megrontotta az embert→mindenki magán hordozza a gonoszság jelét – ha jót teszünk, az Istenek tudható be→emberi cselekedetek emberi mércével mérve akár jók is lehetnek, de Isten szemében súlytalanok – DE mégis vannak erkölcsi normák: hit révén lehet üdvözülni, akit a hit hatalmába kerít, mindenképpen üdvözül, még ha nem is akarja – tevékeny szeretet tana. Luther Világi felsőségről: két birodalom elméletét írja le→Isten két királyságon keresztül uralkodik – egyik Jézusé (lelkek kormányzása), a másik világi (élet céljaira szolgál)→az egyház nem rendelkezik világi hatalommal: nincs kánonjog, egyházi bíráskodás. Kölcsönösen függ egymástól az állam és az egyház. Az állam a bűnnek emel gátat, segíti a társadalmi életet, az egyetemes békét. Természettörvény feladata kijelölni a határokat – ezen belül szabadon mozoghat az államférfi→törvény nem lehet ellentétes az isteni igével. Tízparancsolatban (és részletesen a Szentírásban) megtalálhatóak az isteni törvények. Isten előtt minden ember egyenlő, a földön azonban rangjuk van, mely hivatásokhoz kötődik – ezek jók, mert Istennek köszönhetőek, de vissza is lehet élni vele→az államférfi (mint Isten földi helytartója) az erőszakhoz is nyúlhat DE ami megengedhető a közerkölcsnél (hisz ezzel Istent szolgálja) azt nem lehet megtenni a magánéletben – ha zsarnokká válik a „hős” megfékezheti, neki nem kell a törvényeknek alávetnie magát, mert rendkívüli adottságokkal rendelkezik – viszont miután elvégezte a feladatot elbukik, végső soron ő is romlott (mint minden ember) A kálvinisták maguk is az ellent-nem-állás elméletét hirdették, bár Az állam isteni legitimációval az engedelmesség alól Kálvin fenntartotta néhány kivétel rendelkezik→engedetlenségre nincs mód, ha lehetőségét: igazságtalan, azt tűrni kell. Kivéve, ha a • a világi hatalmasságoknak való engedelmesség nem természetjog és az isteni jog alapján feltárható a vezethet távolabb Istentől. (Ha az uralkodó Istentől nyeri legitimitását, akkor joggal követelhető meg tőle, hogy ne megsérült igazság ill. ha a vezetők, ellenmondva forduljon szembe Istennel. Az engedelmesség csak addig Istennek, új szabályokat hoznak. jár neki, amíg azt nem Isten ellen használja fel.) Ellenállás viszont a tekintély megszüntetéséhez • Istennek módjában áll vezetőket választani a nép köréből, vezet, mely végső soron Isten akarata ellen van – itt akik szükség esetén megbüntetik a kormányzatot. nem lehet kivétel. Két további kivétel is van: Ha viszont a keresztényt hite miatt folyamatosan • A nép azon alacsonyabb rangú vezetői, akik adott esetben a nép nevében jogszerűen ellenállhatnak üldözik vagy más országba költözik vagy tűr vagy • Bizonyos speciális esetekben a jogos vezetővel szemben mégiscsak ellenállhat törvényesen. is lehetséges az aktív ellenállás. Az uralkodó tulajdonképp csak olyan magánszemély, aki azért kap politikai hatalmat, Általánosságban azonban a kivételek nem változtatnak azon, hogy hogy védje a birodalmat→ igazságtalan erőszakkal ha szembeszegülünk a vezetőnkkel, akkor Isten ellen fordulunk. szemben az erőszak alkalmazása jogos, uralkodónak járó engedelmesség nem a személyt, hanem a hivatalt illeti meg.

Reformáció radikális szárnya 16 sz-ban a monarchomachok francia szokásjog alapján ősi jognak feltételezték az ellenállást – lsd egyenlőtlen szerződés,melynek nyomán a nép beleegyezik az engedelmességbe feltéve, ha az összhangban van az isteni/emberi törvényekkel – ha vét ez ellen a király, a lázadás isteni jogra hivatkozva igazolható. A király tekintélye a törvényekből ered – törvény hatalmasabb a királynál – nép a törvénynél→ítéletet a nép mondja ki – király felett bíráskodhat.

15

13. ELLENREFORMÁCIÓ ÁLLAMBÖLCSELETE Reformáció kiváltotta az ellenreformációt. Tridenti zsinaton célul tűzték ki a katolikus egyház hatalmi helyzetének megerősítését, előtérbe állította a jezsuita rendet és az inkvizíciót – alapvető eleve az abszolút monarchia kiépítése. Spanyolo nagyhatalmi terveit alátámasztva egyfajta második skolasztikát teremtettek a rekatolizáció hívei. Ius gentium, a nemzetközi jog első megfogalmazása. Újfajta oktatási módszerek az egyetemeken – pontosabb ismeretek, nincs már meg a szerzők nagy tekintélye – ésszerűséget és a rendszerszerűséget követék. Loyola Ignác jezsuita rend alapítója Jézus szent ügyéért, az emberi üdvösségért vívott harcot – úgy vélték céljaik szentesítik az olykor kétes eszközöket is. Emberi lelkek megnyerése miatt különleges gondot fordított az oktatásra. Jezsuiták hatalma összefonódott az arisztokráciával – így nagy vagyonhoz/befolyáshoz jutottak. Céljuk a pápa egyetemes joghatóságának igazolása vmint militáns fellépés a protestánsok ellen.

Suarez államelmélete: az ember társas lény – együttélés a természetéből fakad DE különbséget kell tenni természetes és politikai célt tételező/közös megegyezés alapján létező sokaság közt. Természetesben nincs meg a törvény megalkotásának képessége, nincs szüksége uralkodóra. Ellenben a politikaiban megteremtetik az impériumot egy uralkodó trónra emelésével→szabad döntés alakítja ki az államot: erkölcsi aktus az együttélési keret létrehozása, alávetési, hogy elfogadják az autoritást. Uralkodó hatalma elidegenítésen (emberek szuverenitásukat „hatályon kívül” helyezik) alapul – ez nem delegálás. Az államok önmagukban tökéletes társaságok de léteznie kell egy egyetemes közösségnek, mely az univerzális közjót biztosítja→nemzetközi jog természetjogi alapon ugyanakkor nagy szerepe van a nemzetközi szokásjognak, a ius gentiumnak is. Pápának világi hatalma is van, spiritualitásánál fogva élhet az interdiktummal, bíráskodhat és felmenthet uralkodókat. Ellenállási elmélet: bár a közösség elidegenítette a szuverenitását, az önfenntartási jogáról nem tud lemondani→törvényes a zsarnokkal való szembenállás: van ki önmagát teszi azzá (cím nélküli), ugyanakkor van a törvényes úr, ki zsarnoki módon kormányoz. Csak a közösség egészét képviselő testület buktathatja meg az uralkodót – cím nélkülit viszont bárki megölheti. Igazságos egy háború, ha legitim hatalom indítja, az ok igazságos és a hadi cselekmények arányosak – kizárólag önvédelemből. Megelőző csapás csak zsarnokra mérhető.

16

14. POLITIKAI REALIZMUS ÉS PRAGMATIZMUS MACHIAVELLI ELMÉLETÉBEN M. feltárta a hatalmi, politikai viszonyok relatív önállóságát – politika öntörvényeit, melyeket a vallástól és erkölcstől elválasztott→politikának mint autonóm tevékenységnek megvannak a maga alapvető szabályai, amelyeket nem lehet mérni a hétköznapi szabályokhoz(hozzátartozik az erőszak lehetősége, cselekvés mércéje a hasznosság). Egy erős állam képét festi meg, mely képes egy egységes Itáliát létrehozni – eszményezett államférfi tudatosan tör a célja felé, ki új államot alapít. Uralom legfőbb követelménye: fenntartani és növelni a hatalmat – államügyekben az erénynek és erkölcsnek nincs sok keresnivalója, a siker minden eszközzel igazolható. A politikai tevékenység önző emberi törekvésekből, az anyagi haszon és biztonság vágyából ered. A hatalomnak két pillére van: az erőszak és a konszenzus. Nem vette figyelembe a vallás politikai szerepét (reformáció), keresztény vallást úgy tekintette, hogy erőtlenné tette a világot, mivel a legtöbb jót a szelídségben és az élettől való elfordulásban látta. Felrótta a kereszténységnek, hogy a köztársaságok száma csökken és Itália nem tud egyesülni, mert az egyház fenntartja egyenetlenséget. Realista politológusi elemzése során egy idealista fejedelemképet rajzolt meg, politika természetes velejárójának gondolta a csalárdságot/erőszakot – de ettől önmagát távol tartotta. Államban a törvénynek kell uralkodnia: „minden fejedelem amint megszegi a törvényeket, nyomban meginog hatalma”. Jogegyenlőséget is fontosnak tartotta. A politika mesterség, mely tanítható – a sikerre vágyó fejedelemnek taktikát kell kidolgoznia. Ha sikert akar elérni, vessen el minden erkölcsi megfontolást. Szerezze meg a lakosság támogatását, mert a megpróbáltatásokból csak így lel kiutat – ha a hódító birtokba vesz egy államot, kegyetlen tettét egy csapásra hajtsa végre, ne kelljen azt megismételnie. Minél kegyetlenebbül uralkodik, annál gyöngébb a hatalma. Válaszon jó minisztereket, kik függnek tőle, kerülje a hízelkedőket. Biztonságosabb, ha félnek tőle, mintha szeretnék – de ne gyűlöljék. Hallgassa meg a bölcseket, de döntenie neki kell egyedül. Sokszor kell színlelnie, ha ez a javára válik – erényes tulajdonságok látszata hasznos, valóságos megléte kárt okozhat. Kegyet személyesen gyakorolja, büntetéseket másokra hagyja. Legfontosabb képessége, hogy felismeri a helyes cselekvés idejét és módját. A szerencse a sors kifürkészhetetlen hatalmát jelentette a középkorban, mely befolyásolhatatlan. Most, a reneszánszban befolyásolhatónak vélik, nem érzéketlen az emberi kiválóságok iránt→istennő és mint ilyen nagy hatással van rá a férfias vonzerő (virtu) : politikai cselekvést ösztönző akarat vmint az alkalmazkodás képessége→virtu teszi alkalmassá a politikust, hogy ne váljon a Fortuna játékszerévé

Cél és eszköz viszonya a politikában ● egy eszköz erkölcsi elítélhetősége nem változtat politikai természetén (melyet sikeressége szab meg)→céltól függően kell eszközt választani ● siker esetén az eszköz erkölcsi elítélhetősége nem befolyásolja a tömeget a megítélésében ● siker miatt erkölcstelen eszközöket is kell alkalmazni, tekintettel a körülmények kényszerére ● tisztában kell lenni az erkölcstelen eszközök tulajdonságával az eszközöket a cél felől kell vizsgálni→bizonyos fajta eszközök, bizonyos fajta célokra alkalmazhatóak→aki eszközt választ célt is választ Fejedelemben az egyeduralmat (aktív és teremtő), a Beszélgetésekben köztársaságot (létező hatalom megszilárdítása) vizsgálja – ez utóbbit többre tartotta, mivel szabad államban a nép boldogul (alapja az erény, hazafiasság, szabadságszeretet) Szabadság erősíti a nép közügyekben való részvételét – szabad államban a közjó áll a középpontban→az állam akkor erős, ha szerepe van benne a népnek is.

17

15. A RENESZÁNSZ UTÓPIÁK • • • • • • •

•

•

ezen utópiák általában a realizmus bírálatát jelentik általában dialógus formában írt politikai művek kommunisztikus utópiák – egalitáriusak – tulajdon- és vagyonközösség funkciójuk: társadalmi kritika nem akartak mozgalmat indítani humanista mondanivaló: az ember minél szabadabban és tejesebben kifejthesse képességeit egy erre lehetőséget biztosító ideális társadalomban az ábrázolt társadalmi berendezkedés „statikus” változatlan, lezárt, tökéletes jellegű – nincs alávetve sem külső, zavaró tényezők hatásának, sem pedig történeti változásoknak. Az ésszerű és igazságos rendhez viszonyítva még élesebben tűnik ki a fennálló társadalmi viszonyok ésszerűtlensége és igazságtalansága vagy a valósággal egy eleve elérhetetlen, reménytelenül megvalósíthatatlan álomképet állítanak szembe, vagy egy olyan „ideális” valóságot ábrázolnak, melynek egyes összetevői a történeti fejlődés során is megfogalmazódtak és sikeresen meg is valósultak Platóntól különbözik, ki megvalósítható államot akart

Morus Utópiája – Anglia politikai berendezkedésétől nagyon különböző követelményt fogalmaz meg, mely a társadalom javítására irányul az értelem és az erkölcs összefonódása jegyében. Két könyvből áll – mely kiegészítői és ellentétei egymásnak. Első a fennálló viszonyok bírálata: fejedelmek szívesebben foglalkoznak háborúval mint a békével. Második egy eszménykép: magánvagyon eltörlésén, közösségért végzet közös munkán, szabad választáson, erőszaktól mentes államvezetésen alapuló demokratikus társadalmi rendszer vágyképe – mindezt VIII Henrik kancellárjaként álmodta meg M. Szociális gondozást szükségesnek tartotta, határozottan követelte a háborúk rokkantjairól való gondoskodást. Hatalmi intézmények züllesztő hatásával szemben előtérbe állította a vallást A társadalom minden tagjának választott szakterületén kell dolgoznia, szükségletek közösségi elosztása biztosított. Kétévente váltani kell, mely a város-falu ellentét eltűnéséhez vezet. Bölcseket titkos szavazással választják (és mentik fel a munka alól), hogy a tudománnyal foglalkozzanak. Hivatalnokokat egy évre választják. Az lehet fejedelem, aki a legalkalmasabb, ha zsarnokságra tör, visszahívható. Pénz elveszti jelentőségét. Közösségi ügy a gyereknevelés, ismeretek gyakorlati célokat szolgálnak. Társadalom berendezkedése a családra és nemzetségre épül – számuk szabályozva van→népes család többletét átirányítják a kevesebbhez. Hierarchikusan/demokratikusan felépülő társadalom (választások). Kevés a törvény – az élet könnyen átlátható. Mindez a kor ellentmondásaira adott válasz és humanizmuson alapuló jövőkép volt Campanella Napvárosa – formája dialógus Kolumbusz egyik hajósa meséli el élményeit. Középpontjában az isteni rendet és harmóniát kifejező Nap áll. Az emberi együttélés célja a világot átfogó harmónia megteremtése. Minden rossz forrása a magántulajdon – önzés, képmutatás. Természetes egyenlőség fenntartásának alapja a munka – mindenkinek dolgoznia kell, javakból szükségleteinek megfelelően mindenki részesedik. A reneszánsz átfogó kulturális Társadalom vezetői a bölcsek, legfőbb vezető pap (egyházi+világi hatalom), kit felvirágzást jelentett 1300-as évektől a hatalom, a bölcsesség és a szerelem allegorikus tisztségviselői támogatnak. – újjászületett az antik művészet és Tudásnak központi szerepe van. A nők és a férfiak egyenjogúságát vallja és ezt kultúra→visszatérés az ókori humanizmushoz. kiterjeszti a katonáskodásra is. Hitt az ember értékes voltában Kevés a törvény – centralizált, hierarchikus rendben élő társadalom, melyet a (ellentétben a középkor bűnös lény tudomány nevében fellépő közhatalom szabályoz. Együttélés alapeszméje a felfogásával), individualizmus – szeretet, önző természet ellensúlyozására. önálló, Kommunisztikus törekvések előfutára. megismételhetetlen→reneszánsz Bacon Új Atlantisza – noha a színhely sokban emlékeztet az Utópiára, egészét tekintve sokban különbözik: idealisztikus államban a boldogulás és a jólét a tudományos kutatáson alapul – így felvirágzik a társadalom→a tudomány ésszerű alkalmazása Európa népeit boldogabbá tenné. Társadalom hierarchiában épül fel: vannak szegények/gazdagok és szolgák/vezetők – keresztény vallás előfeltétele az itt élésnek. Elitista: nem szabad a népet felfegyverezni vagy olyasmire vállalkozni, mely az elégedetlenséget felszítaná. Az ember kiteljesedése csak a tudomány segítségével lehetséges.

18

ember kiveszi a részét mindenből, jártas mindenben – nemcsak isten, hanem önmaga kedvét is kereshette→természet érték, a földi lét nemcsak a túlvilági életre való felkészülést jelent. Természet vizsgálatának a megfigyelésen és kísérleteken kell nyugodnia.

Panteizmus: Isten a természetben is jelen van

16. A SZUVERENITÁS FOGALAM ÉS KLASSZIKUS ELMÉLETEI Arisztotelész fogalma csak az önmagába vett elegendőséget hangsúlyozza – ettől még lehet függő egy hatalom a másiktól. (ókorban nem foglalkoztak a szuverenitással: nem volt olyan egyéb hatalom, mely vitatta volna az antik állam létét) Marsilisus hirdette a nép hatalmát – a pápa világi uralma ellen: oszthatatlan/elévülhetetlen

A szuverenitás az államnak a saját területén belül mindenre és mindenkire kiterjedően gyakorolt hatalma, más államoktól és nemzetközi szervezetektől való függetlensége. A belső szuverenitás azt jelenti, hogy egy adott államnak saját normatív rendje van, amely érvényességének alapját tekintve nem függ semmilyen más állam jogrendjétől. Semmilyen más állam szervei nem bírálhatják felül az állam hatóságai által végleges érvénnyel hozott döntéseket. A külső szuverenitás azt jelenti, hogy az állam egyenlő és független résztvevőként jelenik meg a nemzetközi életben: a többi állammal egyenrangú alanya a nemzetközi jognak. Rendezi a jogi kompetenciák viszonyát az államok között, amelyek magukat egyaránt szuverénnek tekintik. A szuverenitás nem korlátozhatatlan.

Szuverenitást fogalmilag abszolútnak tekintették: bizonyos irányba az államot mindenhatónak tartották (bár, hogy ez milyen irány nem derül ki) de bizonyos korlátozások erre is vonatkoztak, mert máshoz viszonyítva az abszolútum, annak nem ellentmondása, hanem vele szemben álló jelenség

Szuverén hatalom egyéb hatalmaktól legfőbb volta határolja el Jean Bodin a „Az államról „című művében ír szuverenitás elméletéről. Bodin a szuverenitást abszolút hatalomként fogja fel. Bodin által felsorolt kizárólagos jogkörök a következők: ● a törvényhozás joga ● a kiváltságok, mentességek, mentelmi jog adományozásának joga ● a háborúindítás és a békekötés joga ● a bíráskodás joga ● a kegyelmezés joga ● a tisztviselők kinevezésének a joga ● a pénzverés joga ● az adókivetés joga Ezek a jogkörök, melyek mintegy a szuverenitás lényegi tartalmát képezik. Ha ezek bármelyike fölött elveszíti az állam a rendelkezés lehetőségét, akkor szuverenitása is kérdésessé válik. Az állami működés feltételének tekintjük, hogy az állami hatalom egységes legyen, bizonyos elvek szerinti összhang álljon fenn az egyes állami aktusok között. A szuverenitás eredetileg nem az állam, hanem az uralkodó szuverenitására utalt. ● az isteni és természeti törvényeknek az összes uralkodó alá van vetve – eskü köti őket ● jogszuverenitás, egyetlen állam sem létezhet jogi szuverén nélkül, azaz olyan szabályok nélkül, amelyek egységes igazolást biztosítanak a jogi igényeknek és a jogilag meghatározott hatáskörök gyakorlásának – király sem tekintheti ezeket semmisnek (száli örökösödési törvények) ● királynak tiszteletben kell tartania a magántulajdont Az arisztokrácia az államnak olyan formája, amiben egy kisebbség parancsol szuverén hatalma révén a többségnek együttesen és minden állampolgárnak külön. Demokráciában a többség parancsol együttesen a kisebbségnek. Monarchia dicsőségesebb, mert kiterjed mindenkire együttesen és külön is→egyedül és kizárólag a király szuverén (egy és oszthatatlan) DE az érdekeltek nélkül pl. nem vethet ki adót Bodin utáni elméletek Grotius Háború és béke jogáról: társadalmat az egyén megállapodása ill. társulása hozza létre→állam és jog jellemző vonásai az alkotók természetéből következnek. Racionalista gondolkodó. Egyik legfőbb tétele szerint az embernek társas ösztöne van, rendezett együttélésre vágyik – ez a fő állammegvalósítási motívum. Népszuverenitást nem fogadja el abszolút alapelvként, de elismeri, hogy az alattvalók előnye az irányadó. Ha az uralkodó vétkezik, a népnek van ellenállási joga. Az a hatalom a legfőbb, mely nincs alávetve a másiknak, hogy az emberi akarat hatálytalanítsa –

19

általános alanya az állam, sajátos alanya egy vagy több személy. Meg kell tartania a természet/isteni/nemzetközi jog előírásait. Hobbes Leviatan: a társadalomszerződésből vezeti le a szuverenitás korlátlan voltának létezését→természeti állapotban az ember szabad és egyenlő, joga van mindenre, amire képes – a vágyak irányítják→konfliktusok keletkeznek (állandó háború: mindenki mindenki ellen) Az ember képes felismerni ezen állapot veszélyeit – szerződéskötés egymással, egy létező hatalom alá vetik magukat, mely a jog felett áll: mindenki cselekvését a közjó felé irányítja, a békét biztosítania kell, ha erre nem képes, a szerződés felbomlik→új szerződés új szuverénnel. Minden hatalmat egyetlen személyre ruházta – természetes állapot helyére egy mesterséges test, az állam által vezetett polgári társadalom lép (amely valóban egy testre hasonlít: lélek a szuverenitás, értelem és akarat a méltányosság és törvény, vmint az egészség az egyetértés, betegség a lázadás) Szerződésben, mit az egyén köt, vállalja, hogy a hatalom birtokosával szemben föltétlen alattvaló lesz – felbonthatatlan→uralkodót, ki a legfőbb bíró, törvényhozó, egyházi vezető, csak a természeti törvények korlátozzák. Ellenállási jogot nem ismerte el DE az önfenntartás törvénye szerint, ha az uralkodónak nincs ereje megvédeni az egyént, akkor megszűnik uralkodói hatalma. Hobbes 20 sz-ban: abszolút hatalom igazolása – totális hatalom megalapozója, bármi megtehető a béke fenntartására vagy liberális nézet: béke fenntartása – a hatalom nem fogalmaz meg pozitív célt, nincs paternalizmus – be nem avatkozás (inkább az első a helyes) Spinoza Etika: természeti állapotban az ember szabad és egyenlő, az önfenntartás ösztöne irányítja, a természetes szenvedélyek (gyűlölet/barátság)→magára maradottság elleni félelem – kivezető út az értelem képessége→szabadság alapja az ésszerűség, mely szükségszerű (lsd Rousseau) Szuverén hatalom az ésszerűség megtestesítője, a jogot nem az egyes ember vágya és hatalma, hanem az összesség akarat adja az ész útmutatásai alapján – korlátozása: nem hozhat olyan törvényt, mely a többség elutasít→csak akkor működik, ha az alattvalók és az állam érdeke közös – demokrácia. Biztosítéka a gondolatszabadság Rousseau A társadalmi szerződésről: az ember szabadnak és egyenlőnek születik, mivel azonban a magántulajdon megfosztja az egyenlőségtől és a biztonságát is veszélyezteti, önként lemond a szabadságról annak a szerződésnek a fejében, mely jogát megvédi és egyenlőségét visszaállítja. egyenlőtlenségnek több fokozatát emelte ki: 1. tulajdonjog kialakulása 2. hatóság létrehozása 3. jogszerű hatalom despotikussá válik→forradalom, törvényes alkotmány – lázadás törvényes cseledet Civilizáció megrontotta az emberiséget, ezt kell visszaállítani a szerződéssel. Főhatalom az általános akarat megnyilvánulása – a nép önmagát képviseli – saját nevében szabadon nyilatkozhat az egyén→kisebb társulások torzíthatják ezeket. Aki szembeszegül az általános akarattal, az nem lehet szabad, mivel ezt csupán a morális közösség tagjaként nyerte el (közvetlen demokrácia – népképviselet elvetése) Nem lehet szerződés a nép és a kormány közt: szerződés a nép társulása, a kormány a nép akaratából alakul – tagjai engedelmességgel tartoznak Főhatalom oszthatatlan, hisz az egész népet képviseli, tárgya szerint is az – hatalommegosztás elvetése. Főhatalom dönti el, mi a fontos a közösség számára – törvények útján cselekszik→törvény = általános akarat – törvényhozásban a népet nem lehet képviselni. Végrehajtó hatalomnál igen, mert ott csak alkalmazzák a törvényt. Megítélése: totalitárius hatalom megalapozója (Marx) ugyanakkor a modernitás bajait korán felismeri.

20

17. SZERZŐDÉSELMÉLETEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ÉS KRITIKÁI Újkori hatalomelméleti gondolkodás szakít a teokratikus szemlélettel (hatalom Istentől származik)→emberekből származik, forrása a nép. Szerződéselméleti paradigma: az állam rendje milyen feltételek mellett tekinthető jogszerűnek és ezért elismerésre érdemesnek – ha jogszerűen cselekszik, az a polgárok megegyezésének eredménye (önkéntes belegyezés) Feltételes, normatív jellegű elméletek. Nem történeti, hanem analitikus elemzéssel keresi a választ az állam mibenlétére. Kiindulópontja, hogy az állam jogszerű mert társadalmi szerződésből születik – keresi a jogszerűség határait, közhatalom alanyait, engedelmesség mértékét (sőt ennek a létét is, hisz ha az emberek egyenlők, miért fogadják el a politikai alárendeltséget?) racionalista – értelem kitüntetett szerepe voluntarista – emberi akaratól teszi függővé a társadalmi és politikai hatalmat→azért jogszerű a hatalom mert az alávetettek akarják azt (konszenzus) ● individualista – az egyén teremt társadalmiságot azonos vágyakkal, hasonló szenvedélyekkel – mindezt azért, hogy megteremtse magának a biztonságot ● ●

Természeti állapotban lévő embert vmi arra készteti, hogy egymással megállapodva polgári jogállamot hozzon létre, mely kielégítő mértékben biztosítja az együttélést. Tudatos akarat kifejeződése, működését ésszerű elvek vezérlik→nem isteni, hanem emberi akaraton nyugvó mesterséges képződmény természeti állapot: állam/társadalom előtti állapot (nem ősállapot!) az ember itt társadalmi lény, kiben belső ellentétek (egyéni vágyak: érdek/félelem) feszülnek, melyek ezen állapot feladására kényszerítik társadalmi szerződés: emberi konvenció, mely létrehozza a társadalom politikai formáját – az egyének hangsúlyosabbak a közösséggel szemben ill ezen rend mindenképp módosítható ■ szerződést lehet újonnan létrehozni vagy csatlakozhat a társadalom egy már létezőhöz ■ szerződés kifejezett vagy hallgatólagos ■ időben köthető egyszer és mindenkorra vagy a leszármazottak újonnan megkötik ■ egyesülési szerződés: szerződéssel politikailag egyenrangú egyének társadalmát hozzák létre /alávetési szerződés: alávetik magukat az általuk létrehozott vagy elfogadott hatalomnak /kettő kombinációja ■ társulási szerződés: először a társadalmiságot hozzák létre/uralmi szerződés: uralkodót vagy kormányzatot ruháznak fel hatalommal Szerződéselméletek a konszenzus-elméletekben éltek tovább: érdekellentétek ellenére is kialakítható a társadalmi/politikai összhang Ellenérvek ● történeti – sehol, senki nem kötött ilyen szerződést ● empirikus – szerződéselméletek normatív jellege nem teszi lehetővé, hogy feltárja az állam működésének tényleges összefüggéseit ● koncepcionális – rossz kiindulópontok: az egyén nem képzelhető el társadalom, álla, és jog nélkül ● logikai – másfajta következtetésre jut I. Jakab király szerint, ha a törvényhozás a szuverén joga, akkor az ilyen uralkodót nem lehet a pozitív jog alapján, bírósági úton felelősségre vonni (igen, de aki a jog fölött áll az jogon kívül áll→elmozdítható) Hume szerint történelmileg nem létezett, nem rendelkezne a természeti állapotban a szerződéhez szükséges szellemi képességekkel. Állami jogszerűség csupán idő kérdése: ha elég ideig fennáll, az emberek elfogadják Burke szerint a szerződés sok nemzedék szövetsége – a múlt kötöttségeitől az egyén nem szabadulhat Hegel szerint az elméletek úgy tekintenek az államra mint az egyének magántulajdonára, ugyanakkor tagadják a magántársadalomnál értékesebb jellegét Nem lehet egyszeri aktussal lemondani a természeti jogokról, hogy egy hatalmi rend folyamatosan működjön – ehhez folyamatos „joglemondásra” van szükség sőt cselekvő támogatásra, mely létrehozza a hatalom gépezetét – így, ha már létrejött, joglemondás nélkül is működik→hatalom keletkezésének magyarázatához nem elégséges a szerződések fogalmai, működéséhez pedig felesleges.

21

18. HOBBES TÁRSADALMI SZERZŐDÉS-ELMÉLETE lsd még 16 t. Hobbes az ingadozó filozófusok közé tartozik – egyes művei skolasztikusan maradiak, természettudományokban tájékozatlanok. Levitián félelmet A Levitiánban azonban modern, anyagról és mozgásról, szervezet és társadalom nem ismerő gépezetének törvényeiről van szó. H. természetinek nevezi a civilizálatlan, ösztönös állapotot szörnyalak, kit – természetesnek a józan ész törvényeire alapozott, civilizált társadalmat→természeti jogot Isten gőgősök királyának le kell győznie a természetes törvénynek. nevezett – Természeti állapotban mindenkinek mindenhez joga van – látszólag ez a legnagyobb Szentírás, Jób szabadság, holott nem az, hisz senki sincs biztonságban→mindenki harca mindenki ellen – könyve ez ellen a társadalom szövetkezéssel védekezik. Szövetség jogokkal és kötelezettségekkel jár. Jog és törvény nem azonos: szabadság vmit tenni vagy nem tenni, míg a törvény: kötelesség vmit tenni vagy nem tenni→nem jóságból kötik a szövetséget, hanem szükségből. A törvényeket a józan ész írja elő, hogy az ember ne lehessen embernek farkasa. 19 természetes törvényt ír elő H. pl.: (1) törekedj a békére amíg lehet, (2) ha nem, védd magad minden eszközzel. A társadalmi struktúra, amit erre épít nem veszélytelen: csak addig működhet jól, míg vissza nem élnek vele mert akkor abszolutizmusba torkollik. A mások feletti uralkodást kétféleképp szerezhető meg: erőszakkal vagy megállapodással A hit alapja a félelem, a vallásé a tekintély. Természetes erkölcs nincs – az erkölcsnek a természetes törvényeken kell alapulnia. Az egyháznak nem lehet beleszólása az állam ügyeibe – a Bibliában sincs szó a pápa hatalmáról, sem a lélek halhatatlanságáról, sem a Szentlélekről→H. racionalista bibliamagyarázata Emberi természet lényegéhez nem tartozik hozzá a közösség – nem zoón politikon, hanem individuum. Vágyak jellemzik, melyeket sohasem tud csillapítani→ha ezek megszűnnek, megszűnik a léte is. Az ember mindent az önfenntartás érdekében tesz – így a végső célt/abszolút jót nem lehet elérni, ezt a közösségre meghatározni sem lehet, hisz azt egyénekből áll→nincs közös, nagy cél, melyért az egyénnek fel kellene áldoznia magát – egyén joga megelőzi a közösség jogát. A szerződést mindenki köti mindenkivel de nem a közhatalom gyakorlójával, a szuverénnel szemben – ő nem szerződő fél→a szerződés joglemondás, alávetési jellegű (egy jog megmarad: saját élet megvédése)→szerződés felbomlik, ha az állam nem tudja megvédeni polgárait. Polgári szabadság engedelmességi kötelezettség révén fékezett de biztonságos, míg a természetes szabadság kétes hírű szabadosság. Hatalom alanya szuverén, ki nem szerződő fél és természetes jogai megmaradnak→abszolút hatalommal bír: törvényhozás/igazságszolgáltatás/tisztségviselők meghatározása/béke érdekében korlátozza a veszélyes tanokat. Anyagi javakat nem oszthat el (nincs semmije, ami felett közhatalmi jogosítványokkal rendelkezik, nem az övé) – feladatta csupán a polgárok védelme. Szuverenitás alanya lehet egy személy, egy testület (arisztokrácia) vagy szerződéskötők összessége (demokrácia)

22

19. LOCKE A TÁRSADALMI SZERZŐDÉSRŐL ÉS A KORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁRÓL Természetes állapot a szabadság és egyenlőség alapján létezik – elvileg békés világot a természeti törvények szabályozzák: senki nem károsíthatja meg a másikat életében, javaiban, szabadságában→emberek természetes jogai. Hobbes-sal ellentétben az vallotta a természetes állapotban nem vad viszálykodás, hanem önvédelem uralkodott, természetes erkölcsi törvény irányított. Nem volt ésszerű, hogy mindenki saját bírája legyen, kikényszerítő hatalom hiányában az emberek veszedelemnek vannak kitéve→létrehozzák az államot egyesülési és alávetési szerződéssel: természetes jogok érvényben maradnak és a szerződés csak akkor érvényes ha a cél (a szabadság/élet/tulajdon megvédése) megvalósul, az emberek lemondanak az igazságszolgáltatási jogukról és azt a társadalom összességére ruházzák át→politikai biztosítékok (nem mondanak le az ellenállás, önvédelemjogáról)→hatalom nem abszolút. Az államban az emberek önkéntesen egyesülnek és megegyeznek vezetőik megválasztásában, vagyis két szerződést kötnek: ● politikai közösséget létesítenek ● kormányzatra ruházzák a hatalmat A kormányzás jogok átruházása – egy megbízás→közhatalomnak az egyént szolgálnia kell – ha nem teszi, elmozdítható. Államhatalom korlátai: nem rendelkezhet önkényesen a polgár életével és vagyonával (adóztatás sem önkényes), kinevezett bírók/állandó törvények útján kell igazságot szolgáltatni, törvényhozó hatalom nem átruházható - „állam éjjeliőr-elmélete” Saját beleegyezése nélkül senki sem vehető közhatalom alá. Állam létrehozói befolyásuk alatt tarthatják a kormányzatot – többségi elv mentén Államhatalomnak három része van: 1. törvényhozó ● nem lehet nagyobb annál a hatalomnál, amellyel eredetileg mindenki külön rendelkezett (nemo plus iuris) ● jogát másra nem ruházhatja át ● törvényekkel kell kormányozni (nem ideiglenes rendelkezésekkel) ● törvény az, amit a közös beleegyezés által válik érvényessé 2. végrehajtó 3. föderatív (külügyi) – közösség biztonsága felett őrködik (nem ismerte el külön az igazságszolgáltatást) Nézetei Európában elterjedtek – közvetett szerepet játszott a francia forradalomban. elsőként hangsúlyozta a hatalom megosztásának elvét: célszerű elválasztani a végrehajtó és törvényhozói hatalmat, ha el akarjuk kerülni a zsarnokságot. Az emberi természetben nincs akadálya annak, hogy a szabadság követelményeinek megfelelően alakítsák ki az állami rendet.

23

20. A TÁRSADALMI SZERZŐDÉS ÉS AZ ÁLTALÁNOS AKARAT ROUSSEAU POLITIKAI FILOZÓFIÁJÁBAN Legitim kormányzat a létrehozók megegyezésén alapul – történelem-koncepción és civilizáció-felfogáson alapul:az emberi társadalom egy természeti állapotból emelkedett fel, ahol megjelenik a természetes jóság→legteljesebb béke állapota: elszigetelt emberek önfenntartási törekvési nem ütköznek egymással. Természeti katasztrófák és a szükségletek fejlődése kimozdította ebből az embert – terjeszkedő természete hadiállapotot idézet elő – erősek törvényessé tették a beállt helyzetet: „ember szabadnak született, mégis láncokat viselt”→elnyomás nőtt, kialakult az önkényuralom, mely eszkalálódásában megint egyenlővé tette az egyént (egyenlő a semmiben). A szerződés célja, hogy megakadályozza ezt és alternatívát nyújtson: erő nem szül jogot, csakis a törvényes hatalomnak kell engedelmeskedni→hatalomnak megállapodáson kell alapulnia – egy általános akarat legfőbb irányítása alatt kell egyesülni, az összesség elkülöníthetetlen részeként kell létezni – tagok lemondanak minden jogukról a közösség javára, hogy létrehozzák a szuverén hatalmat – mely nem külső hatalom, hanem maga a nép (az emberi értékeke elsődleges hordozója)→alávetés vagy alárendelés nélküli egyesülés, polgári szabadság, melyben az egyén törvényt ad magának→akkor lesz szabad, ha nem vágyainak, hanem ezen törvényeknek felel meg (ész törvényei) Két elvnek kell érvényesülnie: minden polgárnak alá kell vetnie ennek magát ill nem szabad mástól függnie az egyénnek (törvények alkotásában mindenkinek részt kell vennie és a törvény szerint egyenlően kezelnek mindenkit)→nép gyakorolja a főhatalmat Megalkotott törvénynek az ő érdekét és szabadságát kell előmozdítania – általános akarat, melynek feladata, hogy meggyőzze a polgárt, hogy a törvény ésszerű lesz (melynek segítségével előmozdíthatja a saját érdekét) mivel sokszor nem tudja valójában mi is az ő igazi érdeke, sőt a rövid távú önérdeket sokszor előnybe részesíti a közérdeknél. Ha nem követi az általános akaratot a köz kényszeríteni fogja DE az általános akarat nem a többségi akarat (közös érdek mentén válik általánossá), hanem az állam vmennyi tagjának állandó, közérdeket kifejező és szabadságot megvalósító akarata, mely a köz hasznára cselekszik→nem szabad,hogy kisebb társaságok jöjjenek létre a társadalmon belül (ha már vannak, számukat egyenlővé kell tenni)→ha vki ilyen körülmények közt engedelmeskedik, önmagának engedelmeskedik→hatalom az engedelmességi kötelezettségen alapul – minden polgárnak része van a hatalomban (törvények megalkotásában) Törvényhozó szükségessége, ha az általános akaratot nem ismerik fel DE a törvényhozás joga a népé, így ez csupán a törvény megfogalmazója – végső soron a nép dönt az elé terjesztett akarat megfelel-e az általános akaratnak – főhatalom csak közvetlenül gyakorolható→minden közvetítés csorbítja azt (republikanizmus)→szabadság mindig politikai aktivitást feltételez – ha a nép visszavonul a választások után a magánszférába, az nem szabadság. Szabadság eléréséhez a természeti szabadságban meglévő képességek és vagyon egy részét a közösség rendelkezésére kell bocsátani (hogy rendelkezhessen a társadalmi szabadságból) viszont, hogy kinek mit kell adnia, nem az egyén dönti el – hanem a főhatalom→egyén független a másiktól DE teljesen függ a községtől→polgárok szabadságát az állam ereje biztosítja (totalitárius berendezkedés) – állam révén megvalósult szabadság.

24

21. A FRANCIA ÉS SKÓT FELVILÁGOSODÁS ÁLLAMRA VONATKOZÓ TANAI Francia felvilágosodás 1715 (XIV Lajos halála) és 1789 (forradalom kezdete) közt van – Diderot szerkesztette Enciklopédia köré sereglet a kor kiváló szellemei, a cikkek betűrendben tárgyalták a kereskedelem, politika, erkölcs, vallás kérdéseit. Tárgyilagosan elmondták az egymással szemben álló nézeteket is – olvasó megértette, hogy a dogmatikus állásponton túl más is van. Voltaire optimista emberképet fejtett ki, aki cselekedetei és értelem révén valósítja meg önmagát – természet legmagasabb rendű élőlénye lesz:értelem irányítja a cselekedetet, cselekvés képessége biztosítja a szabadságot. Társas lényként az együttélés feltétele a természetes egoizmus: létfenntartás ösztöne+mások iránti jóindulat. Voltaire-Montesquieu-Rousseau vita alapja a kormányforma kérdése volt. V. nem értett egyet azzal, hogy a társadalmi fejlődés a morális/racionális emberek együttélésével valósítható meg – szerinte az emberek szenvedélye miatt van szükség kormányzatra: a hatalom- és bírvágy olyan mértékű a közösségi életben, hogy nélküle nem létezne társadalom. Viszont ha a szenvedélyek uralkodnának, az despotizmushoz vezetne: ha egyvki uralkodna, ez annak a jele, hogy a közösség nem elég bátor, hogy önmagát kormányozza. V. a képviseleti demokráciát részesítette előnyben, hangsúlyozta a sajtó- és vallásszabadság fontosságát, hitte, hogy a társadalmi fejlődés alapja a magánfogyasztás – az nem kell korlátozni, igaz magában hordja az egyenlőtlenséget (de ezt köztársaság csökkentheti). Törvények nem korlátozhatják a magánszférát – egységes jogalkalmazást az ész alapján hozott világos törvényekre alapozta. Montesquieu-t nem a hatalom eredte, hanem természete érdekelte – politika világát dinamikus, komplex rendszernek látta. Törvények szükségszerű viszonylatok, amelyek a dolgok természetéből erednek – társadalmi együttélés is a törvényekkel leírható – nem a vak végzett irányítja. Embert a természeti állapotban a béke és a jámbor viselkedés jellemez – tételes törvényeket csak a társadalomban alkot, azáltal, hogy természetes gyengesége abban feloldódik→harc csak a társadalmi lét velejárója: két társadalom harca ill. a társadalom tagjainak harca ● ● ●

nemzetközi jog: nemzetek egymáshoz fűződő kapcsolata politikai jog: vezetők és vezetettek kapcsolata polgári jog: állampolgárok egymás közti kapcsolata

Tökéletes kormányzat összhangban van a nép természetével: a törvények nem tökéletesek az emberi tévedések/korlátoltságok miatt de tükrözik egy adott ország természeti viszonyait Kormányzati formákat a vezérelv alapján különböztette meg: különbség abban van, hogy ki gyakorolja a hatalmat, milyen elvek alapján ● köztársaságban a nép egészének (demokrácia – erény elve alapján) és a nép egy részének (arisztokrácia – mérséklet elve alapján) van a kezében a hatalom ● monarchiában egy személy kormányoz (becsület eleve alapján). Önkényuralomban a félelem alapján Példaképe Anglia, a hatalmi ágak szétválasztása/politikai szabadság megvalósult Kétféle szabadságról beszél ● alkotmányban megvalósuló – hatalmi ágak szétválasztása (írott alkotmánya nem volt egy országnak sem, csupán szokásjogi gyűjtemények) „szabadság az a jog, ahol mindenki megteheti azt, amit a törvények megengednek” ● állampolgárok szabadsága – biztonságra épül: alaptörvények+erkölcs, szokás. Tettarányos büntetést szorgalmazta

25

Skót gazdasági fejlődés vezetett el egy intellektuális virágkorhoz. Jellemzője a mérsékeltség: ész és történelem nem állnak szemben egymással – hanem kiegészítik egymást→elvetették a kartális alkotmányok végleges lezárásra irányuló tulajdonságát, a kompromisszumokat keresték az alkotmányos monarchián belül. Bizonyos erkölcsi kérdés megválaszolását az egyénre bízták – ebbe az államhatalomnak ne legyen beleszólása pl.: vallási türelem Elutasítják a francia racionalista természetjogot – gondolataikban a fejlődés eszméje az uralkodó Hume Esszéi: nem lehet különbséget tenni a kormányformák közt – viszont igazságos elveket meg kell fogalmazni→minden kormányzat alapja a közérdekről, hatalomhoz/tulajdonhoz való jogról alkotott vélemény – ezek a kormányzat eredeti elvei (másodlagos elvek: a vonzalom, félelem, önérdek) Kormányzat eredte a társas szükségszerűség – így biztosítja az igazságosságot, ezen keresztül a békét és rendet (mindez természeti állapotban nem lehetséges)→kormányzat biztonságot ad, de engedelmességet követel→zsarnokság esetén ez megszűnik. Nem ismerte el az isteni hatalom eredetét. Hatalom és szabadság szükségszerűen ellentmond egymásnak – feloldása a kormányzati erők megosztásában van: uralkodóval szemben a parlament függetlensége. Pártokat a törvényekkel ellentétes hatású, ellenségeskedésre szítónak látta – szerinte vannak személyi (személyes barátság) és valódi pártok (nemesek és a nép érdeke mentén) Smith az emberi természet alapjának a szimpátiát és a közösségi érzést tartotta – az egyéni haszonszerzés és a mások iránti felelősség ellentétben áll. A gazdaság mozgatórugója a munkamegosztás – szabadpiaci feltételeknél a kiegyenlítődést a kereslet-kínálat szabályozza→álla feladata a tulajdon védelme/jog érvényre juttatása/vállalkozás szabadsága. Az egyéni szabadságot védve, az intézményrendszeren belül kell ellenőrizni a hatalmat – pl.: megosztással, amikor saját magát ellenőrzi→egyszemélyes hatalom terjeszkedő – hatalomnak csak a hatalom szab gátat/korlátot. Ugyanakkor védelmet nyújt az egyik ág a másik önkényeskedése ellen – pl.: közigazgatási döntés ellen fellebbezni lehet a bíróságnál. Államhatalmi központokba beépített fékekkel és egyensúlyokkal is elérhető mindez – hatalmi központok pluralizmusa (önálló hatalmi tényezők emellett a szakszervezetek, nyomásgyakorló csoportok, lobbik stb) És emellett jelentőségre tettek szert a tömegmédia és a mamutvállalatok→felvetve a magánszférában jelenlévő hatalmi gócok megosztását

26

22. KANT ÁLLAMELMÉLETE A korábbi természetfilozófiai szemléletet a 18 sz-ban mindinkább megelőzte az ismeretelmélet, amely nem azt kérdezte, hogy milyen a világ – hanem azt: megismerhető-e egyáltalán és ha igen, a szubjektív megismerés mennyire egyezik az objektív valósággal? K. szerint érzékeink nem úgy ismertetik meg velünk a világot, ahogy van, hanem ahogyan megjelenik→tapasztalás a valós világ helyett a látszatot közvetíti , míg a tényleges való felfogására az értelem előre meglévő (priori) fogalmakkal rendelkezik – A tiszta ész kritikája ennek a gondolatnak a kifejtése. Fogalmak nélkül nem tud az egyén tapasztalni, értelem a priori meglévő fogalmait tölti ki anyaggal a tapasztalás – ezért az objektíven létező világot csak szubjektíven lehet megismerni. Tér és idő a szemlélet formái – e két „forma” az értelemben megelőz minden tapasztalatot→mielőtt megtapasztalnánk vmit, előre tudjuk, hogy időben és térben létező jelenségként fogjuk érzékelni (K. szerint az idő és tér az ember része – értelmet és nem a világot jellemzik) A tiszta ész (vagyis az érzékeléstől mentes értelem) nem a tárgyak felfogására szolgál, hanem azoknak az ideáloknak a megfogalmazására, amelyekhez a érzékelés segítségével szerzett tapasztalatot hozzámérjük. gyakorlati ész az erkölcsi parancsok foglalata, amelyek az önszeretet elvét szolgálják de erkölcsi értéket az általánosítástól nyernek→amit magunknak kívánunk, azt másnak is megadjuk. Jó és rossz közt valóságos a különbség – minden ember tudja, hogy mi a jó és a rossz→nemcsak azért mert megtanulta, hanem mert ott van a (gyakorlati) észben→minden ember ugyanazokkal az észbeli diszpozíciókkal rendelkezik→erkölcsi törvény éppoly általános mint a természeti (kategorikus imperativus – mindenképp elkerülhetetlen) Amikor K. az erkölcsi törvényről ír, valójában a lelkiismeretet írja le – nem bizonyíthatjuk, amit a lelkiismeret mond, mégis tudjuk→akkor nevezhetünk vmit erkölcsi cselekedetnek, ha az önmagunk legyőzésébe kerül – ha az erkölcsi törvény követését kötelességnek tekintjük – kötelességetika. Cselekvés, ha a kötelességet tartja szem előtt, egyben törvénytisztelő is→egyén szándékától független a cselekvés erkölcsi értéke. A belső parancs meglétéből lehet következtetni arra, hogy kell legyen egy felsőbb erő, mely az emberbe ültette az erkölcsi parancsot, léte nem bizonyítható – sőt tiszta ésszel fel sem fogható. Ugyanígy nem érthető a világ rendje: ha az ember nem képes a világot másként felfogni, mint egy felsőbb értelem célszerű alkotását, ez nem ennek bizonyítása, hanem az emberi értelem korlátozottsága→a tapasztalástól független, transzcendensek nevezett fogalmak (Isten, lélek) semmi módon nem bizonyíthatók. Erkölcsi törvényhozás autonóm – racionális cselekvők akaratára visszavezethető. Heteronóm törvényhozás viszont külső akaratra épít→emberi együttélést uraló gyakorlati ész jellemzője: szabad/egyenlő/független. Cél a közös törvények alatti egyesülés – ez ideál, de megvalósítható a kategorikus imperativusszal→a racionális egyén függetlenné tudja tenni ezért magát a saját vágyaitól és így a kötelességért cselekszik. K. a törvényhozó értelemre támaszkodva jut el a törvényesség, az egyetemesség, a formalitás és a jogszerűség kategóriájáig. A jog csak a cselekvés külső szférájában vizsgálja a szabadság feltételeit. A belső szándékok és meggyőződések ki vannak zárva. Az az állam, amely a jog eszközével akarja az erkölcsi nevelést elérni, túllép a jogos kormányzás határain.→ a jogot csak a cselekvések formális illeszkedése érdekelheti→jog a külső szabadság törvénye, amely mindenki számára kijelöli saját szabadsága határait. Kantnál a természetes egyéni jog szoros kapcsolatban áll a közjoggal. Az egyén rászorul, hogy együtt éljen másokkal, így a természeti állapotból természetes út vezet a jogi államig. Csakis a jog biztosíthatja mindenki számára a tulajdonhoz fűződő természetes jogot. A jogi állam az ész belátásából fakad. A tulajdon kategóriájának elképzeléséből logikusan következik az állam fogalma; a tulajdon védelme igazolja az állam létrejöttét. K. államelméletében a természeti állapot a kiindulópont, de itt az egyénnek szinte kötelessége, hogy azt otthagyja. Az eredeti szerződés megkötése az ész által belátott szükségszerűségként jelentkezik→ a nép minden tagja lemond külső szabadságáról, hogy visszanyerjék azt, mint a köztársaság tagjai, az állam tagjaiként. Abból, hogy e fejlődési fokozat szükségszerűségét az ész is belátja, következik, hogy minden törvényhozónak úgy kell eljárnia, hogy cselekvése megfeleljen az észbeli belátásoknak. Az eredeti szerződés mércéül szolgál minden politikai cselekvés és törvényhozás igazságosságához – minden törvénytől elvárható, hogy megfeleljen az egyenlőség/szabadság/kölcsönösség normáinak.

27

Itt a polgári állapotnak határozott a priori alapelvei vannak: ● a társadalom minden tagja rendelkezik az emberi szabadsággal ● minden tag egyenlő ● a társadalom minden tagja legyen önfenntartásra képes, vagyis autonóm. Aki ezeket az alapelveket nem tudja elfogadni, az nem részesülhet a polgári állapot áldásaiból. A szabadság és az egyenlőség általános érvényű egyetemes törvényeket tesznek szükségszerűvé. Az emberi lény születésénél fogva nem önellátó, ezért egyedül nincs esélye az életfenntartásra. Kiszolgáltatottságát csökkenti, ha magántulajdonnal rendelkezik. Senkit nem tehet azonban politikailag kiszolgáltatottá a tulajdon hiánya. K. értékrendjében a szabadság, az egyenlőség és a tulajdon kiemelt jelentőségű értékek – és ezeknek az érvényesítése szükségessé teszi a társadalom kialakulását.

28

23. HEGEL ÁLLAMFILOZÓFIÁJA Tanai egybeesnek a hivatalos porosz államfilozófiával→hátterében a poroszországi reformmozgalom húzódik meg→az abszolút berendezkedést egy alkotmányos típusúval felváltani. H. szerint az emberi megismerés alapja nemzedékről nemzedékre változik – nincsenek örök igazságok, sem időtlen értelem→egyetlen biztos pont a történelem – történelmi folyamaton kívül nem léteznek olyan kritériumok, amelyek eldönthetik, mi a „legigazibb” vagy „legértelmesebb” A történelemben az emberiség egyre több ismeretanyag birtokában egyre jobban kibontakoztatja képességeit – így egyre nagyobb racionalitás és szabadság felé fejlődik→a „világszellem” egyre nagyobb tudásra tesz szert önmagáról (amikor H. a világszellemről beszél, vmennyi emberi megnyilatkozás összességére gondol) H. filozófiája az individualizmus ellentéte: egyén a társadalom szerves része – az értelem vagy „világszellem” olyasmi, ami az emberi kapcsolatokban válik láthatóvá→az állam több mint az egyes polgár – néha a polgárok összességénél is több. Nem lehet kilépni az államból: nem az egyén az, aki megtalálja önmagát, hanem a „világszellem”→amely először az egyénben ébred öntudatra (szubjektív szellem) – a világszellem magasabb tudatállapota a család/társadalom/állam (objektív szellem) – legfelső szint amikor felismeri önmagát abszolút szellemként (lsd művészet/vallás/filozófia)→filozófia a világszellem tükre. A társadalom/állam/egyén vonatkozásában H. az antikvitásból indul ki: minta, ahol a modern értelemben az egyén emancipálódását a polgári társadalom teszi lehetővé→állam és a társadalom ésszerűségét vizsgálta: államnak igazolnia kell önmagát az ész előtt. Az állam erkölcsi eszme: a valóságban realizálódott szellem, az igazi szabadság megvalósulása→nem az egyének kölcsönös önkorlátozása, hanem a független intézmények garantálják a szabadságot. Állam alapja az ész hatalma, amely tartalmazza a szabadság elvét. Az államszerepét a világtörténelembe ágyazva vizsgálta, amely viszont a szabadság megvalósulását jelenti: keleti despotizmus – görög demokrácia – római arisztokrácia – alkotmányos monarchia→fokozatosan valósul meg Egységes szervezet: egy rész nem önállósíthatja magát, mert akkor tönkremegy az egész. A szervezet az alkotmány által működik. A nép vallása, erkölcsisége, joga, ipara stb belsőleg összefügg egymással és ennek a kölcsönös kapcsolatnak az egyik oldala az állam. Lényeges elem H.-nél, hogy a polgári társadalmat és a politikai államot elkülönítette: korábban a politikai társadalomban oldódott fel a magántevékenység (születés, foglalkozás, műveltség rendi jellegű volt), a polgári társadalomban ez eltűnik. Itt az egyének jogi szempontból egyenlőek (törvények garantálják a tulajdont, fogalakozás megválasztásának szabadságát) DE ebben a dualizmusban a politikai államé a meghatározó szerep Tagadta a népszuverenitást – állam szuverenitása az állam funkcióinak egysége, amely az összes tevékenységet meghatározza Elvetette a szerződéselméletet – állam nem alapszik szerződésen, mert ebben nem „két azonos akarat van”→ha nincs állam, akkor az „ész követelménye, hogy meg kell alapítani” Elvetette (nem teljesen) az ellenállási jogot, tagadta az hatalmi ágak megosztását, a képviseleti rendszert. Előtérbe állította az állam szervezeti egységét és ennek keretében megkülönböztetett három hatalmat: 1. törvényhozó – megállapítja az általánost 2. kormányzati – a különös szférákat és egyedi eseteket alárendeli az általánosnak (törvény követelményeinek) 3. fejedelmi – végső akarati elhatározás (különböző hatalmak egységesen vannak összefoglalva) Államok közt nem létezik olyan hatalom, amely eldönti mi a jogos. Háborút és az államok viszonyait nem az igazságosság határozza meg, hanem az érdek→háború szükségszerű, sőt hasznos (nem tagadta azonban a hadviselés szabályainak reális jelentőségét)

29

Család: az ember természetes társasága, az egyéni élet viszonyrendszere, amelyben a tagok kölcsönösen feláldozzák magukat egymásért, vagyis a családért. Az ember egyéni érdekét alárendeli a közösségi érdeknek. A család az emberi közösség fejlődési dinamikájának nagyon is kezdeti, de létfontosságú fázisa. Polgári társadalom: az egyetemes egoizmus világa. Olyan, ember által teremtett életvonatkozás, amelyet teljes mértékben az egyénnek saját érdekét követő cselekvése jellemez, amit gazdasági racionalitáson alapuló cselekvésnek nevezünk. Célja a magántulajdon megszerzése és felhalmozása. A magánérdekek összeegyeztetésének feltétele a cselekvéseket korlátozó szabályok és elvek rendszere: ez adja ki a külső államot.

24. AZ URALKODÓ ESZMÉK FOGALMA XIX sz uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, szerző Eötvös József, ki a szabadság/egyenlőség/nemzetiség eszméjét vizsgálta az állam fejlődésére tekintettel. Uralkodó eszmék a modern korban: liberalizmus/konzervativizmus/szocializmus/nacionalizmus. Jellegük szerint az uralkodó eszmék összegzik és sűrített formában kifejezik a modern társadalom működésének jellegzetes szervezőelveit – és egy értékrend központi elemévé teszik→értékeket közvetítenek→tömegtársadalmak számára ez cselekvési és gondolkodási minta – nézőpontok és szemléletmódok, melyekkel azonosítani lehet az egyéni nézeteket→tudományos elméletek alapjai. Alakítanak is ezen értékrendeken – társadalmi cselekvés mozgatója→érdekek az eszmével takaróznak Az így kifejtett tudományos elméletek csak részlegesek, hisz az államnak csupán az e szemléletmóddal megismerhető jellemzőit összegzik és általánosítják DE a részlegesség nem részrehajlás (ha eleget tesznek bizonyos módszertani követelmények és nyitott a párbeszédre)→együttesen és egymásra reflektáltan képesek a lényeget feltárni – ez a mód nem egységesítést jelent, csupán összefoglalását a különböző eszméknek – így érthető válhat a modern állam számos jellemzője. Eszmerendszerek kifejeződhetnek a művészetben, az egyéni beállítódásban, a mindennapi elvek szintjén (konzervatív nevelés, szocialista jellegű festmény stb) Az egyes eszmerendszerek értékrendjének eltérései nem csupán és nem elsősorban az azokban felsorakoztatott értékek körének különbségéből következnek, hisz sok érték mindegyikben megtalálható – különbség ezek tartalmában ill az értékrendszeren belül elfoglalt helyzetében van→minden értékrendszernek van alapértéke, mely meghatározza a többi értékét/súlyát (ilyen alapértéket nevezte Eötvös uralkodó eszmének) Intézményesülésük azt jelenti, hogy az emberi kapcsolatok sajátos területein és változatos formában tárgyiasulnak (objektiválódnak) ● elemezni lehet ráépülő vagy általa irányított társadalmi, politikai gyakorlatot (milyen politikát folytat egy párt) ● vizsgálni lehet a tudományos igénnyel megfogalmazott elméleteit ● tanulmányozni lehet az eszme ideológiáját ● avagy a cselekvési programját (adott helyzetre mit válaszol egy kormányprogram)

30

25. A LIBERÁLIS GONDOLKODÁSMÓD, A LIBERALIZMUS IRÁNYZATAI A „liberalizmus” kifejezést a mai értelemhez hasonló jelentésben 1812-ben használták először, a spanyol szabadelvű párt megnevezésében. A liberalizmus a 19-20 sz uralkodó eszméi közé tartozik. Csakúgy, mint a többi eszme, több, mint ideológia: társadalomszemléleti módot jelent. Megszületésekor a modern polgári társadalom kialakulásával együtt járó válságtünetekre kívánt válaszolni: ● a feudális viszonyok végső felbomlására ● az amerikai és francia forradalomra ● a 19 sz demokratikus és szocialista tömegmozgalmaira ● a 20 sz-ban a totalitarizmus megjelenésére. Meghatározó jellegzetességei, általános jellemzői: ● időszemléletére jellemző, hogy számára a jelen és a jövő érdekes, a múlttal nem foglalkozik ● individualizmus = egyénelvűség→konfliktus esetén az egyént helyezi előtérbe (a többi irányzat kollektivista – konzerv.: lappangó; szocialista: történelmi – osztály; nacionalista: nemzetközösség) ● egalitás igénye = az egyenlőség sajátos felfogása: részben formális elv – nem az emberek egyenlősíthetők, hanem van közös mérce, amivel megmérhetők – törvény előtti egyenlőséget jelent (ez a jogegyenlőség egyik formája – a másik: amikor a jogok azonosak) ● univerzalizmus – a tételek egyetemes érvényességét vallják tértől/időtől függetlenül – pl. az emberi jogok mindenkit, mindig, mindenhol megilletnek. (e tekintetben hasonlít a szocializmusra) ● meliorizmus = jobbíthatóság tana→a társadalmi intézmények mindig jobbíthatók – tökéletes nem tud lenni, de jobbítható. A liberalizmus legfőképpen az egyén morális értékét hangsúlyozza és fontosnak tartja minden egyén egyenlő emberi méltóságát. A felvilágosodás örökösének tekinti magát. Az ész kritériumának vetette alá a világot – észelvek alapján rendezi be a világot: az ember mint eszes lény képes erre, mint autonóm személyiség ez jogában is áll – ha a tények nem felelnek meg az elméletileg helyesnek, meg kell változtatni. A mérsékelt áramlat inkább csak a valóság kritikáját fogalmazza meg – így az autonómia csak a valóságnak a tapasztalattal összeegyeztethető észelvek szerinti alakítására van erkölcsi felhatalmazása→az igazság a tapasztalatból származik – ennek ellentmondó elv nem lehet helyes. Kulcsfogalmai: egyéni szabadság, magántulajdon, piacgazdaság. Az a szabad ember, aki „önmaga tulajdonosa” - elsődleges a közösséggel szemben→cselekedni csak konkrét személyek tudnak, akaratuk is csak nekik van – így az államakarat csak fikció. Az emberi szabadsággal nem fér össze sem a rabszolgaság, sem a kommunista felfogás, melyben az egyén a köz áldozatává válik. Vannak elidegeníthetetlen jogai (élethez, szabadsághoz) ill a kormányzás megbízáson alapul és a törvényhozásnak is vannak korlátai – ez a természetjogi szabadságjogok Ahhoz, hogy az egyén önmaga kizárólagos tulajdonosa legyen, biztosítani kell számára a gazdasági szabadságjogokat: szerződéskötési szabadság, foglalkozás szabad megválasztása, társulási és mozgásszabadság→megalapítják a magántulajdon intézményét. A liberalizmus szerint az ember gyakorlati tudása nem központosítható – azzal egyetlen testület vagy szervezet sem rendelkezhet (lsd szocialista tervgazdálkodás: a tudás szintje, a nemzetgazdaság hatékonysága csökkent) A közösségi tulajdon korlátozza az egyéni autonómiát és szabadságot. A magántulajdon a társadalom egészét szolgálja→piaci mechanizmus révén hatalmi kényszer nélkül sikerül összehangolni az egymástól eltérő érdekeket – koordináció révén egyfajta egyensúlyi helyzet előidézésére is képes. Whig-liberalizmus az emberi szabadságot egy lépésről-lépésre haladó történeti folyamat során tekintette megvalósíthatónak (Locke Társadalmi szerződése) – régi/klasszikus liberalizmus Utilitarista nézet korlátozhatónak vélte az egyéni jogokat a többség érdekében, haszonelvűség a 19 sz-ban (lsd még Mill) Közgazdasági irányzat: Smith Nemzetek gazdasága – kaotikus piac valójában egy önszabályozó rendszer, mely automatikusan az igényekhez igazodik (a „láthatatlan kéz” csak a szabad verseny feltételei közt hatékony – laissez faire)

31

Kant: szabadság és egyenlőség eszméi összefüggnek és mindkettőt a méltóság értéke alapozza meg, a köztársasági uralomban a törvények a köz akaratát fejezik ki, a politika pedig a hatalommegosztás elve alapján működik. USA alkotmánya ill Madison federalista röpirata: köztársasági berendezkedésben a fékek és egyensúlyok kialakítása.

Modern vagy új liberalizmus a túlhangsúlyozott jogok helyett a kötelességeket állította reflektorfénybe, ugyanakkor a szociális liberalizmus a szabadelvű eszméket vegyítette a szociális elvekkel (Keynes) – jóléti állam, New Deal program Ezt támadta a II. VH után a liberálkonzervatív eszme, mely a szabadpiaci versengést hirdette (Hayek), természetjogi érvelések: ne avatkozzon bele olyan dolgokba, mely a természetes szabadságból fakad. 26. A LIBERALIZMUS EMBER- ÉS TÁRSADALOMKÉPE ÉS ÉRTÉKRENDJE Az individualizmus szemléletmódja alapján úgy értékeli: az egyén a kollektivitás formáival szemben (társadalom) elsőbbséget élvez – az emberi természet egyetemes sajátosságai a döntőek, ezeket fejezik ki az alkotmányok, a történeti/társadalmi/kulturális hatások másodlagosak. Az ember racionális lény, észelveket alkot és követ. Autonóm lény – törvényt ad önmagának→uralja a jelent és jövőt. Érdekvezérelt: cselekvésének kiindulópontja a szükséglet – az erre épülő érdek és az ehhez kapcsolt cél(képzet). Cselekvés során az ember önmagát valósítja meg. Az ember a körülményektől függ, mivel lehetőségei létének részei. Időszemléletében a hangsúly a jövőn van (ez alól csak a konzervatív liberalizmus kivétel: nem tartható fenn a szabadság rendje hagyományos értékek nélkül – múltat őrző normák nélkül) Intézmények akkor működnek helyesen, ha nem kívánják meg, hogy a hatékonyság növelése érdekében az emberek lemondjanak saját érdekeikről – egyén belső ösztönzései megteremtik a társulás létalapját→a közösség önkéntes elhatározáson alapszik. Optimizmus jellemzi: a világ és benne az egyén is megjavítható – melioralista szemlélet Korábban a szabadság a kollektív döntésben való közvetlen részvételt jelentett – ennek fejében hajlandó volt az egyén alávetni magát a közösség hatalmának Modern értelemben elsősorban vmitől való mentességet jelent, negatív jellegű→akkor szabad, ha nem korlátozzák (állami tevékenység hiánya). A „modern” ember nem az államban szabad, hanem az állami befolyástól kíván szabadulni Az egyéni szabadság garantált terei nem szigetelhetők el egymástól, ezért szükség van toleranciára, mely a mások életébe való be nem avatkozást elvét fejezi ki. Eredetileg vallási türelmet jelentett – később a társadalmi élet több területére is kiterjedt politikai-erkölcsi elv. Érték-pluralizmust feltételez és ezzel azt is, hogy az erkölcsi tökéletesség elérhetetlen→bármely érték az alapja vki erkölcsi elveinek, mindig lesznek olyan értékek, amelyek csak más, összeegyeztethetetlen életformákban valósíthatók meg→különböző erkölcsi értékek nem rangsorolhatók – azonos érvényűek. Tolerancia önfegyelmet igényel: az értékek személytelen kritériuma miatt az egyén hajlamos arra, hogy ne ismerje el azokat, melyek az erkölcsi/politikai elvével nem egyező→versengő értékpluralizmus közömbösségbe csap át (intoleránssal szemben a feltételeket keresik, melyekkel az állam igazolható módon korlátozhatja az egyént – lsd még Mill sérelem-elvét). Egyének egyenlő erkölcsi értékkel bírnak – tartalma a méltóság→ha mindenki egyenlő méltóságú, akkor egyenlően kell vele bánni – jogegyenlőség. Szabad társadalom mindenki számára egyenlő lehetőségeket biztosít jogi, politikai, gazdasági-szociális területen egyaránt. Az emberi és polgári jogok természetjogi szemléletének újkori változatában: ● minden ember szabadnak és jogilag egyenlőnek született – különbségtétel csakis a köz érdekében tehető ● a politikai szervezet célja az emberi jogok megőrzése és biztosítása ● természettől fogva a nép minden felségjog forrása A liberális igazságosság-elméletek kölcsönös szerkezetűek (de sohasem gondolták elérni a állami javak újraelosztásának teljes kizárást – elismerik bizonyos feladatokat központi javakból kell megoldani) és negatív jellegűek Kölcsönös igazságosság elsősorban az újraelosztás mértékének minimalizálására szolgál vagy legalábbis csökkentésére: arányos adóztatás felelne meg ennek, ellentétben a progresszívval, viszont mert a modern gazdaságban ez pozitív célokat szolgál, kiállnak mellette.

32

27. A LIBERÁLIS ÁLLAM- ÉS POLITIKAFELFOGÁS A liberalizmusnak az államhoz fűződő viszonyát alapvetően az a nézet befolyásolja, mely szerint az állam szükséges rossz. A társadalom létrejötte egy spontán folyamat eredménye, mely megszervezi a társadalmi rendet, a rend fenntartásához intézményes garanciákra van szükség, ezt biztosítja az állam→az állam csak a rend garantálására szükséges, ezért őt magát korlátok közé kell zárni: a jog tudja szabályai révén befolyásolni az állami tevékenységeket. Mérsékelni kívánják a beavatkozás és az újraelosztást (szociális problémák megoldása a társadalmi önszerveződéssel létrejött intézményekkel és a gazdasági fejlődéssel oldható meg). Világnézeti semlegesség – értékpluralizmus – egyéni autonómiák. Az állami rend konfliktusok és konszenzusok eredményeként előálló egyensúly – politikai intézményrendszer társadalmilag alkotott, így alakítható→az emberek közti érdekellentéteket az állami intézményrendszer (a szabadság gépezete) képes kiegyenlíteni→intézmény-orientált szemlélet. Nem az a fontos, hogy ki uralkodik, hanem hogy minél kevesebb hatalma legyen→nem személyektől függ és nem az osztályszempontok a jelentősek→békés társadalom és politikai technika (joguralom) elmélete. Az intézményrendszer csak akkor képes a konfliktusokat megegyezéssé alakítani, ha az tükrözi a társadalom érdekét – viszont a többség véleménye ellen a kisebbségnek nincs vétója→alapjogokat mintegy kiemelve a többi közül biztosítják a kisebbség védelmét Igazságnak és a politikailag helyesnek nincs abszolút letéteményese→állandó változásban vannak az uralkodó erőviszonyok/eszközök – csak vita útján található meg az igazság. A „minimális állam” hívei azt vallják, az állam feladata csupán a polgárok jogainak védelme és az igazságosság fenntartása lehet. Ezek az állami feladatok negatív jellegűek: szabadságjogok védelme, jogalkotás/jogalkalmazás, közbiztonság megteremtése, laissez faire (éjjeliőr állam). Államra az egyének és a közösség védelmében van szükség, külső támadás esetén, ha túllépik jogaikat. Nem folytat szociálpolitikát, nem befolyásolja a magánszemélyek gazdasági tevékenységét. Ma már a legtöbb liberális állam azonban elismeri, hogy az államnak pozitív feladatai is vannak, elsősorban a szolgáltatások területén. ● Korlátozott állam: az állami tevékenység irányítását az alkotmányos kormányzatnak kell végeznie. Ennek különböző változatai alakultak ki az euro-atlanti régióban: 1.) alkotmányos monarchia (Anglia), 2.) alkotmányos köztársaság (USA), 3.) intézményi biztosítékokkal körülbástyázott kormányzat (Fr.o.), 4.) jogállam (Németo.). Mindegyikre igaz, hogy az alkotmányos kormányzatban a kormányzat hatalmát alkotmányos szabályok korlátozzák. Tevékenysége lehet tiltó, kényszerítő és bátorító jellegű. A korai liberálisok az államhatalom kényszerítő beavatkozását/tevékenységét szerették volna minimalizálni (hatalmi ágak szétválasztása) 20 sz-ban alkotmánybírósággal, ombudsmani intézménnyel ezt megerősíteni→az államot a jog uralmának alárendelt alkotmányos kormányzatnak kell irányítania – önmagát korlátozó állam nem a szuverenitásban, hanem a joguralomban/alkotmányosságban/jogállamiságban határozza meg önmagát (tartózkodik bizonyos fajta döntések meghozatalától – lsd pluralista társdalomban „többféle jó is lehetséges”) ● Semleges állam: tartózkodik attól, hogy ellentétes világnézetek vmelyikét előnyben részesítse DE az állam nem lehet tényszerűen semleges, hisz különböző érdektörekvésekre épül/próbál megvalósítani – ezen eszménykép részleges. Rendszerit elkötelezik magukat bizonyos értékek (emberi méltóság, egyenlőség) mellett, ugyanakkor másokban semleges (vallás) ill nem foglal állást, lehetővé teszi a semleges döntést (szexualitás problémája)→mindez az alkotmányban rögzített értékrend függvénye. ●

Intézmények működése során nem kell tekintettel lenni a következményekre (lsd laissez faire), ugyanakkor, ha vki nem avatkozik be az egyenlőtlen felek küzdelmébe, azzal lényegében az erősebbet támogatja – eredmény szempontjából nem semleges→állami intézmények működését nem személyes hiteken alapuló, hanem „nyilvánosan hozzáférhető” érvekkel kell igazolni. Semleges állam elvi alapja azon feladatából fakad, hogy a polgárokat segítse a jó élet elérésére→jó élet fogalma a plurális társadalomban változatos tartalommal bír→ezt a polgároknak kell eldönteniük, az állam csak az autonómia kereteit biztosítja

33

28. LIBERALIZMUS ÉS DEMOKRÁCIA. A LIBERALIZMUS KRITIKÁJA ÉS ELMÉLETI IGAZOLÁSAI A régi liberalizmus nem kötelezte el magát az általános és egyenlő választójog mellett (ma is fenntartásokkal élnek a többségi demokráciával szemben)→többség uralma arra használható fel, hogy korlátozzák az egyéni jogokat: végsőkig elvitt demokrácia a többség despotikus uralmához vezet, az egyéni szabadság korlátlan elve pedig anarchiába→mindkettőt korlátozni kell a képviselet intézményével: a demokráciát megóvja a közvetlenségből származó zsarnokságból ill a szabadságot az anarchiától ● Demokrácia a társadalmi viszonyok és feltételek egyenlősége – a szabadság révén az egyén a politika akaratképzés részévé válik→szabadság a demokráciából származtatják ● demokrácia következik a szabadságból: szabadság az akaratképzésben való részvételt ill a hatalommal szembeni védettséget jelent Tocqueville amerikai útleírása: demokrácia problematikája önkormányzatiság alapján→többség zsarnokoskodás, nincs kidolgozva a kisebbség védelme. Tömegdemokrácia kihívása a liberális eszmékre: szabadságjogok rendszerének kidolgozása, alkotmányos védelem (lsd kétharmados törvények)

Konzervatívok: a liberalizmus egy elvont eszméből indul ki és egy eszmeinek tartott rend elvei szerint kívánja berendezni a társadalmat – eltekintenek a tradíciótól, hanyagolják az egyedit és adottat, a nemzeti jellegzetességeket. Államnak vannak jellegezettségei melyek nem változtathatók – nem indokolt az ez irányú javíthatóságba vetett optimizmus. Az egyéni cselekvésekre nem jellemző a megfontoltság, csak a megszokás és az érzelem. Az egyén mindig a közösség tagja, nem lehet attól függetleníteni (ez a kritika megjelenik a szocialista és nacionalista oldalon is) Individualizmus alapja a birtoklás – az egyén versenye olyan harc, mely az anarchia és a instabilitás felé mutat→nincs meg tradicionális kötelék köztük. Folytonos vita miatt elhanyagolják a döntéseket. Az érdekvezérlet és elszigetelt egyéneknek nincsenek erkölcsi céljaik, mert az erkölcs közösségi jellegű→így a tolerancia közömbösséggé válik, a semlegesség érdektelenséggé. szabadság-fogalom miatt elhanyagolják a hierarchia, tekintély és hatalom integrált szerepét. Liberalizmus szerint az erkölcs magánügy – mely politikai és jogi eszközökkel nem kényszeríthető azokkal szemben, kiknek más a meggyőződése Marxisták: magántulajdonosok osztályideológiája, mely azt kívánja kizárni, hogy más erkölcs nevében, akár politikai úton is korlátozzák a magánszférát. Egyenlő mércével méri az egyenlőtleneket, mely csak az egyenlőtlenségek újratermeléséhez vezet Ha az egyének egyenlők, annak következménye a többség mindenhatósága (egyenlőséget támadja a konzervativizmus és szocializmus is) Szocialisták: a vmitől való szabadság nem biztosít valódi lehetőségeket – nem csupán a személyes függetlenség, hanem ezen szabadság használhatósága is fontos. A jobbítás nem egy folyamatos állapot, „egy szuszra” is létre lehet hozni a tökéletes társadalmat (perfekcionalizmus) Nacionalisták: vitában vannak azzal, hogy berendezhető az egyetemes ész alapján a társadalom és ezen intézményeket mindenhol alkalmazhatók, mindentől függetlenül – nincs jelentősége a helyi kultúrának Az emberi lények jogi igényeket fogalmazhatnak meg egymással szemben anélkül, hogy egy politikai/jogi közösség tagjai lennének→bizonyos jogok az emberi természetben rejlenek (lsd szabadságjogok) DE ezen természetjogok egy célban nyerik el valójukat és ha ezek egy társadalmon belül ütköznek össze, nincs mi eligazítást adjon. Szabad rend hasznos mert hozzájárul az önmegvalósításhoz, nélkülözhetetlen az emberi méltósághoz ugyanakkor a válsághelyzetre való reagálás is csak szabad vitákban képzelhető el DE így feltételezhető, hogy minden cselekvés társadalmilag hasznos célt szolgál – szabadság eszköz-értékűvé válik→egyesek szabadsága feláldozhatóvá válik mások érdekében

34

A szabad társadalom egy sajátos eljárásban teremtődik meg, amelyben a szerződő felek csak olyan elvekhez járulnának hozzá, amelyek nem áldozzák fel a szabadságot (kontraktualizmus) – egyénnek vétójoga lenne ez ellen DE ez csak egy meghatározott civilizációs szint után érvényesülhet→csak fejlett és gazdag társadalom lehet szabad. Egyén politikai önállóságának alapja az „ész” által követelményként állított erkölcsi önállóság. Erkölcsös élet akkor lehetséges, ha az egyének egymás számára célok és nem eszközök – ha van saját célja egyben önálló is, ennek feltétele, hogy van választási lehetősége, végső soron szabad. Független az, ki döntései során célját követi DE a választások „készletével” a társadalom látja el az egyént, de ez vagy gazdag (és így a fejletlenekben nem valósulhat meg a szabadság) vagy ezen szabadság mások kötelezettségén alapul (kialakul a kollektivizmus) 29. A KONZERVATÍV GONDOLKODÁSMÓD ÉS EMBERKÉP. KONZERVATIVIZMUS IRÁNYZATAI Nem alkot általános elméleteket – úgy jelenik meg mint egy válasz más uralkodó eszmék ellenében→szemléletében az emberi tudás tapasztalati jellegű és gyakorlati természetű – adott konkrét tényekből kell kiindulni, ezektől nem lehet elvonatkoztatni. Ami valóságos az értékes – és fordítva. Ha a fennálló nem is megváltoztathatatlan (lassan és fokozatosan módosítható) de a változásoknak az „adottból” kell kiindulnia, mindazonáltal a kontinuitásra, a jelen és a jövő múltba ágyazottságára helyezi a hangsúly→nem lehet minden további nélkül az egyéni ésszerűség eszményeit megvalósítani, mert lehet, hogy az romboláshoz vezetne. Tradicionalizmus: ● az emberi társadalmat mindig valamilyen történeti előzmények határozzák meg ● mindaddig ragaszkodik a fennálló szokásokhoz, intézményes struktúrához, amíg be nem bizonyosodik alkalmatlanságuk ● a fennálló viszonyok már igazolták alkalmasságukat, különben nem állnának fenn – tradíció és hagyomány által összetartott rend stabil ● a tradicionalizmus eszméje eleve kizárja a forradalmi változások igényét – a konzervatívok változtatás más formáját részesítik előnyben Organicizmus: ● úgy tekint a társadalomra, mint egységes, szervesen fejlődő és rendezett egészre ● nem azt mondja, hogy nem lehetnek törések, hirtelen változások, csak azt állítja, hogy a társadalom fejlődésének megértéséhez az előzményeket és következményeket úgy kell számba venni, mint egymással szorosan összefüggő részeket ● az emberek társadalmi indentitását a társadalmi intézmények határozzák meg. Az ember esendő lény, szüksége van korlátokra, társadalmi tudása erősen korlátozott – képességeiben korlátozott, értelme egyéni jellegű: tudás nem független személyétől (nincs elvont ész-fogalom) és a tapasztalat is az egyénhez kötődik, így nem tudja átfogni az egész világot→ember nem képes történelmileg érvényes törvényt hozni→az állam nem törvényszerűség alapján, hanem spontán mód változik (szkepticizmus) Létezése ellentmondásokkal terhes, melyeket a társadalmi körülmények nem oldanak fel→szokások, előítéletek mozgatják. Fennálló rendet vagy ● megóvja (status quo) – mind a múlttal, mind a jövővel szemben előnyben részesíti DE mivel a társadalmi lét folyamat-jellegét hangsúlyozzák, így ez értelmét veszti ● megjavítja és így őrzi meg – reformkonzervativizmus ● visszaállítja – politikai reakció, egy forradalomra adott válasz (sokszor anakronisztikusnak hat elkésett reakcióideje miatt) ● (visszavágyja – romantikus konzervativizmus, művészeti forma, mely a tradíció összetartó erejét közösségi érzésvilággal váltja fel)

35

Jelen megváltoztatására adott válasza értelemszerűen reflexiós dilemma: ellenfelük álláspontjára helyezkedve (onnan kiindulva) ítélik meg saját pozíciójukat→konzervativizmusnak nincs tiszta formája ● liberális konzervativizmus – összeegyeztette az egyéni szabadságot a társadalmi rendezettséggel, az újat a régivel, a haladást a stabilitással. Pl.: Tocqueville meggyengítette az önérdek és az emberi értelem jelentőségébe vetett liberális hitet, de elfogadta, hogy az egyéni szabadságot biztosító államrendszer lassan kiépíthető. Cél az állam korlátozása – a hagyományos normák fontosságának és stabilizáló szerepének hangsúlyozásával→egyéni szabadság elvére épülő intézmények nem számolják fel a tradíciót, erkölcs hangsúlyozása a társadalmi együttélésben ● szociális konzervativizmus – szociális érzékenységgel válaszolt a gazdaságpolitikai visszásságokra (keresztényi alapokon kívánták orvosolni a kapitalista fejlődés romboló következményeit). Szociálpolitika gondolata: érdekvédelmi szövetség, takarék-szövetkezet stb. Nem vmely társadalmi csoportot emelt ki, hanem a „nép eszmei áramlatává” kívánt válni (néppárt) Angol szkeptikus, radikalizmus-kritikus, tiszteli a liberális értékeket Francia teoretizáló, egyház iránt elkötelezett vmint pesszimista Német nemzeti tradíciót, organikus államszemléletet és autokratikus-etatista szemléletet helyezi előtérbe. 30. A KONZERVATÍV TÁRSADALOM- ÉS ÁLLAMESZMÉNY Értékvilág központi elme a viszonylagos önállóság, a rend eszméje, mely a történelmi valóságból áll – természetes. A rend biztosítéka a közösség, mely ● a modernitás előtti viszonyok terméke ● érdektől független tényező az összetartó ereje ● hosszú történeti összetartozás biztosítja az egységet Az egyén az állam szempontjából nem autonóm lény→lényege a közösségben nyer értelmet – válik olyanná mint a társadalom/állam/nép Az állami közösséget nem lehet érdekekre alapozni, tudniillik meggyengítik a létező rend kötelékeit, mely az állam felbomlasztásához vezethet→összetartó erők ún. nem-materális tényezők (népszellem, nemzetkarakter) Egyenlőség művi érvényre juttatása elvezett a rendezettség felbomlásához – természetes különbözőségből következő egyenlőtlenségek kizárják mind a formális, mind a tartalmi-társadalmi egyenlőség érvényre juttatását→társadalmi hierarchia stabilitást teremt – különböző lépcsőfokain állók nem rendelkeznek ugyanolyan jogokkal ill az autoritás által érvényre juttatott kötelezettségek megelőzik az egyéni jogosultságokat (autoritatív „utasítások láncolata”, autoritatív – vagyis olyan utasítások sorozata, amelynek tekintélye van, tehát elismertek és elfogadásra találnak; utasítások – tehát a jogot mint hierarchikus parancsuralmi kommunikációt fogják fel; láncolat – utasítások rendszerét tételezi fel) Egyéni szabadságjogok nem függetlenek az államtól – szabadság közösségbe való integrálódás révén valósítható meg→ezeket a jogokat az állam biztosítja, nem lehet vele azokat szembeállítani. A konzervatívok általában nem újabb jogokat, hanem inkább hatékony eljárásokat kívánnak biztosítani a már bevett emberi jogok érvényesítéséhez. Államfelfogása organikus (lsd Salisbury – 8 t), egyes részek kölcsönös függésben vannak – minden rész nélkülözhetetlen, de nem egyformán. Az állam: (jogi)személy – egyszeri, öntevékeny, célra törekvő, önértékkel bíró. Modern konzervativizmusban az állam személyes viszonyok hálózata (mögötte persze ott a tekintély), gyakorlói személyes felelőséggel tartoznak az alávetettek iránt (beszámoltathatók)→személyes jelleg az autoritáshoz a tekintélyt társítja (társadalmi presztízse is van), az engedelmességet hűséggé alakítja. Politizálás tapasztalati elvét hangsúlyozzák – van egy nem-racionális rétege az államnak, amit másként nem lehet megismerni→politikai bölcsességet csak generációkon keresztül lehet „eltanulni” A konzervativizmus szembefordul mind az abszolutista, mind a forradalmi állammal, de elutasítja a jóléti államot is, ha annak megvalósításához forradalmi léptékű változásokra van szükség. Az abszolutizmus és az anarchia közti középutat keresi.

36

31. A KONZERVATIVIZMUS ÉS A POLITIKAI INTÉZMÉNYEK. KONZERVATIVIZMUS KRITIKÁJA ÉS MÉLTATÁSA Érdekképviselet és korporativizmus: képviseleti rendszerrel bizalmatlan→ha minden társadalmi csoport megjeleníti az érdekeit, az állandó viszályhoz és végső sorban az állam felbomlásához vezetne (régi konzervativizmus a parlamentarizmustól idegenkedett→felesleges a választójog kiterjesztése) Modern konzervativizmus nem ellenzi a parlamentarizmust, de a mérsékelné az érdekkifejeződés radikalizmusát – pl.: ezt megvalósíthatónak látja a kétkamarás parlamenttel – fékező-korlátozó felsőház. Úgy véli, alkotmányt nem lehet csak úgy „csinálni”, ha előtte nem létezik legalább valamiféle láthatatlan alkotmányos konszenzus. A hatalom túlkapásaival szemben az alkotmány sem feltétlen biztosíték, ezért a konzervativizmus keresi a megoldást arra, hogy miként lehet a hatalmat úgy korlátozni, hogy a korlátozás által ne szenvedjen csorbát a szuverenitása is. Ennek érdekében hozza létre a független bíróság intézményrendszerét. A konzervativizmus számára tehát ugyanolyan fontos a jogállamiság és intézményrendszere, mint a liberális rendszer híve számára. Az általános választójogban egyfajta „választói diktatúra” érvényesül: a választók csak a rövid távú érdekeiket veszik figyelembe→nem szükségszerű minden csoport képviselje a saját érdekét – felsőbb osztályok képesek érdekmenetes politikát folytatni, így az egész társadalom igényét szem előtt tartani (érdekbeszámítás rendszere – lsd még korporációs tanok) Hatalommegosztás kritikája: nincs elvi jelleggel megindokolva és teoretikusan megalapozva, hogy miért pont ez a hármas felosztás van érvényben→ellentétes érdekek megbénítják az állami tevékenységeket – társadalmi erőket állítanak szembe. Az alkotmány az állam szelleme – tényleges működését összegzi: kiterjed a szokásokra, hitre, állam és polgár közti bizalomra és elvárásra→mindez hosszú történelmi gyakorlatban érvényesülő kompromisszumok eredménye (nem lehet csinálni) Kritikája ● nincs az állami berendezkedésre vonatkozó önálló programja és hosszútávú stratégiája ● nem lehet a múltra építeni a jelen és jövő politikáját ● anakronisztikus eszméket hirdet ● elitista és demokráciaellenes; a saját magasabbrendűségébe vetett hit jellemzi ● nem tud beilleszkedni a parlamentáris demokrácia működési mechanizmusába ● utat nyit szélsőséges eszméknek ill. vonzódik a hatalomhoz, ezért engedékeny és opportunista ● szembefordul a haladással ● nem „piackomform” A konzervativizmus az állandóságot hangsúlyozza – kritizálja a forradalmat: elérhetetlen eszményeket kergetve lerombolja a fennállót. Nem lehet eljutni racionális módszerekkel a helyeshez, mert az emberi értelem nem képes általános törvényeket megállapítani – demokratizmus nem vezet automatikusan a jó kormányzathoz. Konzervativizmus mindig a korlátozott politikai cselekvés talaján állt, ha a radikalizmusról volt szó, és azt vallotta, hogy a társadalmi nehézségek sohasem oldhatók meg sokkterápiával. Hagyomány jelentősége abban áll, hogy az egyénnek magatartásmintákat közvetít. Befogadott hagyomány konszenzust ígér, méghozzá individuális akarat-elvhez kötve (társadalmi szerződés nélküli), szerves módon fejlődik (nem érvényesül idegen elv) spontán és fokozatosan. Nem értékeket választ, hanem különböző életformákban meglévő hagyományokat és társadalmi gyakorlatokat követ – a modern államok ezek közt választások lehetőségét garantálja (ezek a választások megszabják a hagyományok továbbélésének lehetőségeit)

37

32. A SZOCIALISTA GONDOLKODÁSMÓD, EMBER- ÉS TÁRSADALOMFELFOGÁS Gondolatrendszere univerzialisztikus: emberi közösségek elsődlegességét hangsúlyozza (kollektivizmus), ugyanakkor kialakítható egy tökéletes társadalmi/állami rend (perfekcionizmus) – nagy szerep jut a gyakorlatnak Praxis: minden elmélet a gyakorlati cselekvés része. A gyakorlat és elmélet nem ellentétei vagy kiegészítései egymásnak, hanem egységes emberi tevékenység aspektusai. Társadalmi igazságosságot avagy az egyenlőség megteremtését célozzák meg Megtervezett és központilag irányított társadalom+erőszakszervezete igénybevétele→proletariátus diktatúrája, ellenben a piaci szocializmus eszményinek tekintett állama a szabályozott piaci viszonyok révén a magántulajdonra épül (szociális piacgazdaság) Kezdete az ipari társadalomhoz és a kapitalizmushoz kötődik – ennek ellentmondásait akarja megoldani ● vagy érvényüket vesztik ezen eszmék a késő kapitalizmusban ● vagy nem (mindig lesznek hátrányosan érintett társadalmi csoportok – emancipatórikus jelleg: alullévőket akarja felemelni) Ami ésszerű és ezért helyes, az tervként megfogalmazható – és mint a jelenlegi rend kritikája meg is valósítható (Marx szerint a kritikának kíméletlenek kell lennie egy kíméletlen világban) A liberális változatban a teljesen új társadalom radikális megteremtését elvetve, inkább a létező rendnek a múlt tapasztalataival egyező alakítását ill egy ideához való közelítését célozza meg. Az emberi minőséget vmely közösségi tevékenység alapozza meg→egyén és közösség viszonya érték alapú – a közösség mindig elsődleges az egyénnel szemben: erkölcsi értelmezésben áldozatot kell hozni a közösségért avagy általános tételekhez igazodva jogi állításokban nyer kifejezést (csak jogi közösség tagjaként lehet jogok alanya) A független individuum utópia→a társadalom több mint az egyedek összessége – értékteremtésben objektív értékek is léteznek→így a javak értékét nem a piac határozza meg, hanem az állam ítélete – piac korlátozható. Társadalom a múlt által meghatározott és a jövő által alakítható (jelen átmeneti jellegű) – sajátos törvényszerűségek mentén fejlődik, ezen törvényeket meg lehet változtatni→történelem alakítható: jövőbeli lehetőségek keresése során a szemlélet kritikai jellegű: a múlt forrásainak megszüntetésére irányul→radikalizálódik és forradalomhoz vezet DE ha a célállapotot nem éri el, a jövőt megkettőzi: jelen és az eszményi állapot közé iktatódik egy közvetlenebb cél [lsd kommunizmus (eszményi állapot) elérésének folyamán előbb a szocializmust, még előbb a „szocializmus alapjait” (két közvetlenebb cél) kell felépíteni]→a jelen hiány-állapot Az ember társadalmi lény, részt vesz közösségi tevékenységekben – a társadalom az emberek kölcsönös kapcsolatrendszere→meghatározzák egymás létfeltételeit. Az állam egyénekből épül fel, ezek lehetőségeit és mozgástereit az egész jelöli ki. Ember önzetlen lény DE érdekek mozgatják: létező társadalomban ezen érdekek mentén boldogulhat az egyén DE létezhet egy világ, melyben kizárólag másokért cselekszünk – feloldhatatlan ellentét miatt az egyéni érdekeket csak a szociális eszményben kifejeződő közösségi törekvésekben lehet érvényesíteni.

38

33. A SZOCIALISTA ESZEMERENDSZER ALAPFOGALMAI. A SZOCIALISTA ÉRTÉKREND A valódi szabadságot összekötötték szociális kérdésekkel→javak igazságos elosztásához felszabaduláson, szabadság megteremtésén – forradalmon keresztül vezet az út DE könnyedén félre lehet tenni a szabadságot a szükségszerűségek miatt. Egyenlőség-elve univerzalisztikus, ugyanakkor a morális egyenlőséget is jelent: minden ember egyenlő, ugyanannyi az „értéke” és ugyanannyi joga is van Kollektivizmusban a kommunizmus az egyének közösség alá vetését látta, addig a szocializmus az emberi lényeg kibontakozásának feltételét látta a közösségben. Emancipációt a megvalósítás igényével politikai síkon kezelték – megvalósítása reformok útján (tudományosan megszervezett társadalmi víziók) vagy forradalomban kulminálva→csak és kizárólag önfelszabadításként mehet végbe (lsd még önszerveződő/önművelődő csoportok - „élcsapatok”) Önmagát emancipáló népnek egy önkormányzati föderális elven működő demokráciája épült volna fel. Emancipáció akadálya az elidegenedés: emberek közti viszonyokat a tulajdon uralja→ha felszámolják, megteremtik a valódi igazságot és felszabadul az ember – magántulajdon nem igazolható morális igénnyel. (akkor sem szűnne meg az elidegenedés, ha a javakat egyenlőn osztanák el: ekkor minden ember tulajdona közvetítésével kapcsolódna a másikhoz) Perfekcionizmus irányzata szerint csak bizonyos életmódok valósítják csak meg a „tökéletes embert” ezeket támogatni, a többit büntetni kell. A „jó életformát” alapvető kategóriával jellemzi: munka, mely elősegíti, hogy az alkotó és együttműködő ember kiteljesedjen→önmagában elégséges céllá válik. Politikai filozófiájának alapja a ráció – az észre alapozó racionalizmus, mely az embert megszabadítja hagyományoktól, előítéletektől stb. Elvont elvekből származtatja a cselekvési programot, mely mögé az akaratot állítja és elvont elveket használ fel igazolásul, pl.: egyenlőség→uniformizálódás, körülmények negligálása

A racionalista politika, vagy Oakeshott egy másik elnevezése szerint a hitpolitika, kiindulópontja szerinte az a hamisítatlan újkori felfogás, hogy a politikai tennivalók megalapozhatóak egy kontextusmentes absztrakt értelem működtetése révén. Ennek hívei úgy képzelik, hogy az eredményes politikai tevékenység feltétele az előítéletmentes tudás és a logikus érvelés, a célok félreérthetetlen megfogalmazása és a megvalósítási eljárások s eszközök kimerítő számbavétele. Oakeshott szerint ez az idea vezet el a politikai tettek technicista felfogásához és elterjedéséhez, a „társadalommérnöki” politizáláshoz.

A szocialista értékrend központjában az egyenlőség áll: irányadó mert meghatározza a (kívánatos) mértékét. társadalmi-gazdasági kérdésként kezelik – anyagi és kulturális javakban jut kifejezésre (ezen belül változhat a hangsúly és a mérték) Antropológiai érvelés szerint a túlságosan nagy egyenlőtlenségek akadályozzák az emberi képességek kibontakozását, lehetetlenné teszik az értelmes életet. Kiegyenlítődés vmilyen formája követelhető jogi alapon is→a nagy különbségek értéktelenné teszik az egyéni jogokat (bizonyos szint alatt csak a túlélés számít). Szükségletek léte jogot teremt az azok kielégítésére szolgáló javakra. Szocialista elméletek nem határozzák meg a kívánt egyenlőség mértékét (egyenlőség és egyenlőtlenség viszonyfogalom: tartalma csak egy meghatározott helyzethez képest fogalmazható meg) →a teljes egyenlőség egyformaságot jelentene Esélyegyenlőség mint fogalom meghatározó a jóléti államok kialakulásában.

Társadalmi igazságosság ● kommunista elméletben – ha a társadalom minden tagja az általános bőség alapján szükségleteit kielégíti és közösségi érzés vezérli, akkor nincs szükség az erény intézményesült formájára ● szocialista elméletben – mivel van magántulajdon és így érdekek is motiválják az embereket, szükséges az igazságosság szerepének hangsúlyozása Osztó igazságosság: ha vkit a gazdaság rendjének kényszere miatt sérelem ér, azt a közösség egészének vagy e rend előnyeit évezőknek bizonyos mértékig kárpótolnia kell.

39

Urbanizáció hatására létrejövő új, érdek-alapú közösségeknek elsősorban érzületi alapon teremtette meg a szolidaritást a szocialista eszme (kölcsönös segítségnyújtás, együttműködés) Ugyanezt a kommunista irányzat közösségiségként értelmezte: közös cselekvés, közös gondolkodás, javak közös birtoklása→osztálytudat kialakítása Szabadság fogalma mindig közösségiként jelenik meg - pozitív jellegű: vmi megtételére vonatkozó lehetőséget jelent→értelem révén felismerhető és megcselekedhető az, amit szükségszerűnek ítél (lsd történelmi szükségszerűség) 34. MARXIZMUS, SZOCIÁLDEMOKRÁCIA ÉS BOLSEVIZMUS Marx Hegel filozófiájából indult ki, de elutasította a világszellemet (azaz idealizmusát) és a spekulatív rendszerek megalkotása helyett inkább az „egzisztenciális” vagy „cselekvésfilozófia” került előtérbe→ „filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, a feladat az, hogy megváltoztassuk” Gondolkodást elsősorban a társadalom anyagi viszonyai határozzák meg. Hegel szerint az ellentétek közti feszültség a fejlődés mozgatórugója, amely hirtelen változásban oldódik fel – történelem hajtóereje a „világszellem” M. szerint ez a feje tetején áll: nem a szellemi viszonyok okozzák a materiális változásokat, hanem fordítva→materiális változások teremtik meg az új szellemi feltételeket – azoknak a gazdasági erőknek a társadalmi jelentőségét hangsúlyozta, amelyek változásokat idéznek elő és ily módon előbbre viszik a történelmet – ezeket a materiális, gazdasági és szociális viszonyokat nevezte alapnak. Azt pedig, hogy miképpen gondolkodik az adott társadalom, milyenek a politikai intézmények/törvények/vallás/művészet, ez volt a felépítmény. A társadalom alapjában három szint jelenik meg: 1. termelési feltételek – természeti viszonyok, nyersanyagtartalék stb megszabják milyen kultúra épülhet fel 2. termelőerő – eszközök, szerszámok, gépek 3. ki birtokolja a termelőeszközöket M. szerint a morálisan helyes cselekedet a társadalmi alap következménye, pl.: így nem furcsa, hogy a régi paraszti társadalmakban a szülők határozták meg, hogy a gyermekeik kivel házasodhatnak össze. Adott társadalom uralkodó osztálya dönti el, mi a helyes és helytelen. Mert a történelem az osztályharcok története→arról szól ki birtokolja a termelési eszközöket – ellentét feszül a birtokosai és nem birtokosai közt. Feszültség forradalomban kulminál, mely nem csak az uralkodó osztályt dönti le, hanem lehetőséget teremt egy új társadalom megalapozására. Kapitalista rendszerben a munkás másnak dolgozik→a munka rajta kívül állóvá válik – nem tartozik hozzá, idegenné válik számára és így végső soron önmaga is. Elveszti emberi méltóságát: elidegenedés három dimenziója: termék – termelés – munka, amint kényszerré válik A munkás által megtermelt árunak van egy piaci értéke, ha ebből levonják a bérét és egyéb termelési költségeket, megmarad az értéktöbblet, a profit→tőkés tulajdonába marad az az érték, amelyet a munkás teremtett – M. szerint ez kizsákmányolás→kapitalizmus önpusztító gazdasági rendszer, mert hiányzik belőle a racionalitás, progresszív termelési mód,mivel a kommunizmusba vezető állapotot jelöli. Előbb létrejön a proletárdiktatúra: munkásság elnyomja a polgárságot – ezt felváltja az osztályok nélküli társadalom, a kommunizmus. Emberek nem képességeik,hanem szükségleteik szerint részesülnek a javakból – munka a nép tulajdona lesz, azaz vége lesz az elidegenedésnek. Állam alapsejtje a termelési egység. Szocialista hatalomra vonatkozó főbb marxi tételek 1. forradalom rendeltetése a burzsoázia hatalmának megdöntése 2. általános választójog alapján küldötteket választani (képviselet struktúrájában kombináltan érvényesült a területi és a üzemi/termelési elv) 3. egyesíteni a törvényhozó és végrehajtó hatalmat 4. bírókat választani kell 5. rendőrség csak a közrend védelmét látja el 6. egyházakat fel kell oszlatni 7. helyi önkormányzatok

40

M. halála után két ágra szakad a szocialista mozgalom: szociáldemokrata mozgalomra és bolsevizmusra. Marxista társadalomfilozófiát gazdaságtanná fokozta le, ugyanakkor a kapitalizmus hibás törvényszerűségeinek bebizonyításával elvetette a forradalmi gondolkodást és puszta reformokban látta a megoldást (Bernstein, gothai program meghirdetése, 1875) Marxizmus nem vesz tudomást a tőke szétforgácsolásáról (rt-k) – társadalom polarizálódása helyett annak differenciálódása és lépcsőzetessé válása a valóságosabb folyamat→erősödik a középosztály, kialakul a munkásarisztokrácia stb. Szakszervezeti mozgalom kedvezőbb munkafeltételeket tud kiharcolni – politika demokratizálódik→csökken a forradalom vonzereje Általános, nagy válságra (kapitalizmus összeomlása) nem kell számítani, így az elnyomottak jobb életkörülményei elősegítésére szakszervezeti mozgalmat kell erősíteni, politikai életben való szereplésre pártokat alapítani és szövetkezeteket létrehozni→cél a demokrácia növelése, a régit nem felszámolni, hanem meghaladni kell. Az állam osztályszempontból semleges, de hangsúlyos a hatalom nyilvánossága, a demokratikus részvétel intézményrendszerének fejlesztése és a parlamentnek felelős végrehajtó hatalom léte Bolsevizmus lemond az egyén felszabadításáról és totális pártállami irányítást idéz elő. A forradalmi programot permanens, soha nem nyugvó állapotra fejlesztette ➢ szét kell rombolni a létező állami struktúrát, hogy létrehozhassák a proletár szocialista köztársaságot ➢ hatalom letéteményese a Kommün azaz Szovjet – nem parlamentáris, hanem dolgozó testület: végrehajtó és törvényhozó ➢ erőszakszervezetek létrehozása, mely a Kommün közvetlen irányítása alatt van ➢ egyház feloszlatása/államosítás Lenin Állam és forradalom ● cári állam megdöntése, szembehelyezkedve a parlamentáris átalakulással (lenini felfogás a szociáldemokráciától alapvetően a demokrácia megítélésében tért el) ● közvetlen hatalomgyakorlás (helyi önállóság, képviseleti rendszer, népi ellenőrzés) ● demokratikus centralizmus – két ellentmondó tendenciát akart összehangolni: demokrácia és a határozott központi irányítás – bolsevik párt diktatúrája ● hadi-kommunizmus – gazdaságpolitika A bolsevik ideológia fejlődésében a sztálinizmus kora volt a következő lépés. Sztálin az állami funkciók tanát úgy tette közérthetővé, hogy szerinte a burzsoá államokat és minden korábbi államot két funkció jellemzett: a belső és a külső elnyomás: „belül” elnyomta a néptömegeket, „kifelé” pedig igyekezett elnyomni más nemzeteket – osztályharc állandó éleződése. A szovjet államiság első szakaszában az állam belső funkciója megőrzi elnyomó jellegét, de már csak egy kisebbség, a volt kizsákmányoló osztályok maradványai ellen irányul, a külső funkció pedig védekezést jelent a kapitalista környezettel szemben – szocializmus egy országban tétel. Proletárdiktatúra helyett pártdiktatúra+személyi kultusz, kommunizmus nagyorosz sovinisztikus hatásokkal operáló belügy lett. II. VH után ez megváltozik: visszamenőleg igazolódni látja a totalitarizmust és megszervezte a szocialista világrendszert (hidegháború) Kiszorultak az átmeneti államra vonatkozó marxi követelmények (közösség közéleti aktivitása, alulról építkező demokratikus hatalom stb.) A másik alapvető kérdés, amivel Sztálin foglalkozott, az állam elhalásának kérdése, szerinte az elhalása állandó erősödésén keresztül következik be – ez lényegében az állami erőszakszervezetek előtérbe állítását, a bürokratikus állami szervek elburjánzásának az igazolására szolgált. A marxizmus 19 sz-beli klasszikusai utaltak arra, hogy a proletariátus forradalma után az államra nem lesz szükség, az állam elhal. A kérdés az októberi forradalom győzelme után ismét napirendre került. Buharin kb. 2-3 generációra tette azt az időt, amíg a proletariátus diktatúrája fenn fog maradni, s csak ezután kerülhet sor az állam elhalására. Sztálin a kérdést újraértelmezte és leszögezte, hogy az állam elhalása csak akkor lehet érvényes, ha megszűnik a SZU-t körülvevő kapitalista környezet. Akkor már valóban nem lesz szükség az államra és elhalhat. Addig azonban, amíg a kapitalista környezet fennáll, az államra, mint a proletariátus legfőbb szervére szükség van.

41

35. A NACIONALIZMUS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A kapitalizmus kialakulása vonta maga után a nemzetállam a megjelenését, ehhez kapcsolódott a nemzeti piac, nemzetgazdaság, nemzeti kultúra, vmint erőszakos asszimiláció, nemzeti elkülönülések/ellenségeskedések, etnokrácia. Nemzet kategóriájának kibontakozásának ● pozitív következménye: nemzeti kultúra, öntudat, nemzetgazdaság modernizálódása ● negatív következménye: más nemzetek meghódítása, elnyomása, hivatalos nyelv és kultúra forszírozása Mivel az állam igazolásának teokratikus formája idejétmúlt, az új uralkodói réteg kereste hatalmának legitimációját→a nemzeti gondolat fölényében nem a nép szuverenitását intézményesítetek, hanem a nemzetét államként. Kétfajta legitimáció ● liberalizmus eszméi alapján igazolja a nemzetállamot és előtérbe állítja a patrionalizmust vmint a szabadság és egyenlőség elvét ● konzervatív és etatisztikus legitimációt alakít ki Ösztönös megérzésekre alapuló módszerével hisz abban, hogy a politikailag helyesre, a lényegszerűre „rá lehet érezni”→racionális megismerés elől ez el van zárva – értelem elveivel meg sem vitatható. Ez az intuíció megfelelő személyi beállítottságot feltételez az egyénben (érzületi elemek élményszerű átélése)→nacionalizmus tömegérzelem, melyet a önkarakterológia egészít ki: az uralkodó nemzet kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Élményeknek a megismerése és erkölcsi jelentősége hangsúlyos: nemzeti érzés tesz vkit a nemzet tagjává, ugyanakkor ehhez pozitív erkölcsi értékítéletek is járulnak→kozmopolitával nem az a baj, hogy nincs hazája, hanem, hogy rosszul látja a dolgokat. Fogalmakat érzelmi tartalommal telítővé teszi, jelentősége van ezen élmények átadásában a narrációnak, melyben az érvek csak másodlagosak (romantika örököse) Nemzeti érzés relatíve nyitott: asszimilálódással szert lehet rá tenni, viszont e nyitottságot kulturális tényezők (vallás) vagy biológiai meghatározottságok megszabhatják. A modern állam túllépet a nemzetállam koncepción – plurális demokrácia nem tűri el a tolerancia hiányát→a nemzet nem azonos az állammal – a nemzeti eszme a magánszférába ill. közösségi autonómiák körébe került

42

36. NEMZET-FOGALMAK ÉS NEMZET-FELFOGÁSOK Nacionalizmus értékélést meghatározza a nemzet fogalma. Középkorban tartományhoz, rendhez (csak a rendi állás számított, egymás iránt a fidelitas-sal tartoztak), nemzetséghez (kinek a sarja) való kötödést jelentett. 18 sz előtt Mo-n magyar volt, ki a királyság alattvalója (területi-elv), másfelől voltak kik nyelvileg/kulturálisan elkülönülve alkottak egy másik csoportot ill. ha rendi (nemesi) közösségbe tartozott→hármas rendszer – beleszülettek, nincs benne a döntés kényszere Etnikumból nemzetséggé válás két nagy szakaszra osztható: 1. laza kötődésű etnikai csoportok kulturálisan integrálódnak, célja a nyelvi/vallási egységesítés, közös történelmi emlékezet standardizálása 2. kulturálisan integrált közösség gazdasági/társadalmi/politikai érdekek mentén csoportjogokat kivívva nemzeté válik Nemzet-képző tényezők ● nyelv – legfőbb kritériumnak vélik DE ekkor probléma vetődik fel a többnyelvű országok kapcsán ● közős ősöktől való származás – újabban ezt inkább eredetmítoszokkal helyettesítik, mert népek folyamatos keveredése miatt problematikus az ősök „megtalálása” ● egységes terület/közös lakóhely – hiányos volta miatt önmagában nem elégséges (lsd csángók) ● történelem – a probléma, hogy könnyen fordítja önmaga képére a politika ● kultúra ● vallás ● egyéni önmeghatározás – szabadon dönthető el, mely nemzet tagjának vallja magát az egyén A nemzet szellemi alapelv, ugyanaz mint egyeseknél a személyiség öntudata. A múltban gyökerezik és a jelen vágyában él tovább→nemzet=szolidaritás, alkotó eleme azon áldozatok, amelyeket a múltban és jövőben hoztak/hozni fognak. (Renan) Azok tartoznak egy nemzetbe, akik kölcsönösen nem szeretik a szomszédaikat (Deutsch)

43

37. A KATOLIKUS EGYHÁZ TÁRSADALMI TANÍTÁSA ÉS A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA A XIX sz második felében a tudományos eredmények, az ipari forradalom és a társadalmi változások következtében jelentősen csökkent a vallásos emberek köre→támadás az elavult egyházi hierarchia és a változások iránti érzéketlenség miatt – szorgalmazták az evilági bajok enyhítését (túlvilágiról szóló prédikációk helyett)→XIII. Leó Rerum Novarum enciklikájában a papságot a társadalmi problémák orvoslására kötelezte, síkraszállt a munkások minimálbére mellett→keresztényszocialista pártok alakulása. A katolikus vallás érdeklődési körébe nem tartozik elsődlegesen az állam és politika kérdésköre, ám az egyház államhoz fűződő viszonya mindig nagy hatással volt az egyház belső életére is. Másrészt a vallásnak van mondanivalója az emberek evilági közösségi életére is, és a hívek maguk is igénylik az egyház iránymutatásait. A katolikus egyház tanítása a katolikus vallás azon részéhez tartozik, amit erkölcsteológiának neveznek. Ez az emberi együttélés és a társadalom egészét átfogó normarendszerből áll, melynek célja a társadalmi problémák kezelése. Az e tanítást meghatározó szemlélet kulcsfogalmai: személy, szolidaritás és a szubszidiaritás elve. Személy: A tanítás kiindulópontja annak tisztázása, hogy az egyén-társadalom kettősségében melyiknek tulajdonítsunk nagyobb jelentőséget. E tanítás nem fogadja el sem az individualizmus, sem a kollektivizmus – egyaránt – szélsőségesnek ítélt álláspontját. Az egyén egyszerre tekinthető individuumnak és társadalmi, vagyis a társadalom által meghatározott lénynek. A személy – önérték. A személyiség senkitől el nem vehető és más által nem birtokolható. Alapja az a tény, hogy az ember gondolkodó lény és szabad akarattal rendelkezik. Szabadsága nem ellentéte társas természetének: a tanítás a társas lényt tudja szabadnak. Mint szabad lénynek, lehetősége van rá, hogy közösségi életét teljesebbé tegye – e szabadságfogalom valamire való szabadságot jelent = pozitív szabadság. A szabadság eszméjéhez a tanítás hozzárendeli a másokért való felelősség elvét, így az ember egyszerre önmaga, ugyanakkor mások javára cselekvő, szabad személy. Szolidaritás: Az ember rászorul mások támogatására, másrészt segíteni tud másokon. Az emberi természet e két oldalát fogja egységbe a szolidaritás fogalma. A szolidaritás elvének megfelelően a tanítás egy olyan társadalom körvonalait rajzolja meg, amely rendezett, szabályosan kiépített szervezettel bír, és alkalmas az együttélés feltételeinek folyamatos javítására. Ezen elv alapján a tanítás az államtól a közjó szolgálatát és az igazságosság képviseletét kívánja meg. Szubszidiaritás: Aquinói Szent Tamásra vezethető vissza. Az egyén felől nézve a társadalom célja az ember fejlődésének ösztönzése, s eszerint mindenkit képességei szerint kell terhelni. Ám a társadalom szemszögéből azt is figyelembe kell venni, hogy társadalmilag hasznos a felsőbb szintek tehermentesítése. A szubszidiaritás elve tehát annyit jelent: felkészülés az önsegélyre. A társadalomban minden döntést és tevékenységet azon a legalacsonyabb szinten kell meghozni, ill. elvégezni, amely még arra képes. A fogalom a decentralizálással hozható kapcsolatba, s célja a túlzott központosítás elleni egyensúly megtalálása. Az elvet az EU is átvette. A katolikus egyház tanítása alig 100 évnyi történetre tekint vissza. Ekkor adta ki a pápa a Rerum Novarum c. iratát, melyben kijelenti, hogy a katolikus egyháznak társadalmi feladatai is vannak. E tanítás azóta többször és több pontos is módosult: valójában csiszolódott. Ezek sem tekinthetők véglegesnek, lezártnak. Koronként ki van téve a történelmi változásoknak, a szükségszerű újraértelmezésnek. Szakaszok: 1. előtörténet: a Rerum Novarumig terjedő fejlődés 2. a Rerum Novarumtól XII. Pius haláláig tartó időszak 3. II. Vatikáni Zsinat korszaka 4. jelenkor.

44

Előtörténet: A francia forradalom negatív hatásaként az egyház minden társadalmi változás igényének felvetésétől elrettent. A 19.sz.-ra jellemző az elvilágiasodás, s ez arra késztette az egyházat, hogy saját belső egységét erősítse, ill. elutasítsa a modern kor kihívásait. Ugyanakkor korán érzékelte az új világrend problémáit: munkáskérdés, egyenlőtlenségek, hagyományos társadalmi rend felbillenése. Rerum Novarum: XIII. Leó – az egyházat és a kultúrát összhangba kell hozni. A modern világot újból kereszténnyé, a keresztény életet korszerűvé kell tenni. 1891. Rerum Novarum – felvetette a társadalmi igazságtalanságok kérdését: szembeállította a hatalmas vagyonokat a tömeges elszegényedéssel. Az egyház küldetése a bajok orvoslásában segíteni. A reformokat nem radikális újításokban látta, hanem az elfelejtett eszményekhez való visszatérésben. A magántulajdont a természetes jog alapján védelmezte a szocialista kritikával szemben, mégsem mondható, hogy elfogult lett volna a kapitalizmussal szemben. Sőt: a mohóság társadalmaként jellemezte, s elítélte a laissez faire elvét, a szabad piac korlátozását követelte. A katolikus egyház követelte a társadalmi igazságosságot, mely mögött természetjogi érvelés állt, tehát megkülönböztethető maradt a jótékonyságtól. A II. világháború utáni időkben az egyház természetjogi alapú gondolkodás menetében az egyéni jogokra és az emberiség közjavára figyelmeztetett. Elfogadja azt a liberális követelést, hogy az állam ne szóljon bele a gazdaságba. A XX.sz.-i gondolkodók elfogadják a kapitalizmus marxista kritikájának bizonyos elemeit, de nem fogadják el az ateista kommunizmus gondolkodásmódját. XII. Pius 1941-is körlevelében olyan alapértékeket fogalmazott meg, mint: az anyagi javak egyenlő elosztása, a munka védelme a tőkével szemben, a család támogatása, ill. a társadalom minden része legyen egymás iránt szolidáris. Elítélt mindenféle társadalmi forradalmat. II. Vatikáni Zsinat: A katolikus egyház tanítása ekkor kezdett igazán jelentősen átalakulni. A katolikus egyház is szembesült azokkal a változásokkal, amik a háború utáni Európában ekkor kezdtek beérni. E korszak: a világgal megkezdett egyházi párbeszéd korszaka. Az egyház újragondolta hivatását, hogy világosság tegye: elfogadja a világ autonómiáját. XXIII. János enciklikáiban már nemcsak a hívőkhöz szól, hanem a nemhívőknek is: eddig az állam fokozott szerepvállalását hirdette, most az egyének és közösségek közjót elősegítő tevékenységéről szól. Már kitér a társadalmi és gazdasági jogokra is. Úgy véli, hogy a méltóságteli élethez való jog magában foglalja az élelemhez, hajlékhoz, orvosi ellátáshoz, egyéb társadalmi szolgáltatásokhoz fűződő jog is. VI. Pál ezt a baloldal felé nyitott gondolkodást viszi tovább. Elítéli a gazdag nemzetek bűneit, a gyarmatosítást, a profitot, a túlhajtott versenyt és a társadalmi céloktól elszakadó magántulajdont is. II. János Pál célja a társadalom keresztény elveken nyugvó újjáépítését elősegíteni és támogatni. Szeretné visszaszerezni az egyház egykori társadalmi szerepét. A munkát is az emberi méltóság feltételének nevezi, s hirdeti, hogy az igazságosságért vívott küzdelem dicséretes. Elítéli az állam túlzott szerepvállalását, s fellép a decentralizált hatalmi struktúrák védelmében. A szolidaritásra és a közös felelősségvállalásra irányítja a figyelmet. Enélkül nem oldhatók meg a súlyos társadalmi-gazdasági problémák. A kereszténydemokrácia a katolikus egyház társadalmi tanítására épülő politikai ideológiája. Az eszmerendszer a Rerum Novarum után, annak hatására terjedt el. A XX. sz.-ban a művelt világ számos országában vált uralkodó párttá, s az EU létrejöttének is egyik legfontosabb motorja. Alapeszméje szerint a kapitalizmus és szocializmus túlzásai között megtalálható az a középút, melyet a katolikus társadalmi tanítás körvonalaz. A kereszténydemokrata felfogás tekintetbe veszi a modern társadalmakat jellemző kulturális pluralizmust és fenn kívánja tartani a rájuk jellemző jóléti vívmányokat.

45

Története: A mozgalom a 19. sz.-i kezdetek után a századforduló táján vert gyökeret. A konzervatív beállítottságú katolikus mozgalmakat eleinte erősen jellemezte egy organicista, korporatív jellegű gondolkodásmód. 1914-re elfogadják a parlamentáris demokrácia játékszabályait, s azokat a jóléti elveket, amelyek megvalósítása a XX.sz.-i politika egyik fontos feladata lesz. Bár a kereszténydemokrácia a II. világháború után gyakran beleolvadt a konzervatív táborba, markáns jegyek különböztetik meg mind a liberális és szocialista, mind a konzervatív felfogástól. E különös jegy, hogy a kereszténydemokraták világnézeti pártként definiálják magukat, azaz, nemhogy nem „semleges” beállítottságúak, de a konzervatívokkal szemben a vallásos meggyőződés nemcsak kiegészítője felfogásuknak (hanem a lényege!). A kereszténydemokrácia politikai identitását az emberiség keresztény víziója biztosítja. Ennek alapja a társadalmi perszonalizmus = egy olyan társadalomfelfogás, melynek kiindulópontja az egyén. Felfogása szerint minden ember egyediségével, ugyanakkor társas vonásaival is számolni kell. A kereszténydemokrácia nagy hangsúlyt fektet a szolidaritás eszményére. Szociológiai tények: a tipikus kereszténydemokrata szavazó jellemzően definiálható: a középkorúnál idősebb, vallásos, osztálybeli hovatartozása nem jellemző, de gyakran középosztálybeli, vidéki; Európa-párti és jóléti állam-párti; a katolikus értékek elkötelezettje. A kereszténydemokrata felfogásnak két alaptípusa van: ● az elvhű v. doktriner – mindenáron ragaszkodik a tanítás egyes részleteihez is ● minimalista-pragmatikus – a fennálló politikai helyzetből indul ki, s abban próbál minél többet megvalósítani a tanítás részleteiből. A kereszténydemokrácia eszmerendszerének meghatározói: ● szolidaritás elve ● fejlődéselv és modernizáció igénye ● egyfajta társadalmi irányultság. A tulajdont megpróbálja összeegyeztetni a jóléti társadalom igényeivel és a társadalmi jogokkal. A piaci kapitalizmust kénytelen elfogadni, de az erős és tevékeny államról sem mond le. Társadalmi konzervativizmusát jelzi, hogy a szellemi értékeket az anyagiak fölé, a gazdaságiakat a társadalmiak fölé helyezi. Nyitott a társadalmi integrációra, osztálymegegyezésre, alkalmazkodik a pluralista társadalom igényeihez.

46

38. A REPUBLIKANIZMUS Eredete Machiavelli – helyreállította a világi hatalom eszményét a skolasztika politikai eszményével szemben. Középpontjában a politikai életforma melletti elkötelezettség áll. Jellemző rá az ● egyenlősdi – csak a közügyekben való egyenlő részvétel ● a szabadelvűség ● perfekcionizmus – politikai életforma elsőbbségébe vetett hit ● a hatalom törvények általi korlátozása – zsarnokságot megakadályozza (ez a legfőbb rossz), szabadságot teremt

szabadság:

antik görög

Rousseau

Harrington

természettől fogva egyenlőtlen az ember, így csak a törvények mesterséges igazságossága révén válhat (és csak ott) egyenlővé→szabad vele egyenrangúval szemben lehet

eredetileg természetes egyenlőségben éltek – társadalom tette egyenlőtlenné őket, míg végül a polgári állam egyenlővé tette az embereket mind morálisan, mind törvényileg→gazdasági egalitarizmus

politikailag is korlátozott egyenlőségben hitt (demokráciát az arisztokráciával vegyíti)→nem kell a természetes egyenlőtlenséggel szembe állni. Határvonalat ott kell meghúzni, ahol vki hatalma alá tudja vonni a másikat

szabadság megvalósítása:

szabadság kiterjesztése:

republikanizmus

liberalizmus

mindenki törekedhet célja felé, amennyiben ez nem akadályozza mások szabadságát DE ez nem jelenti a közszolgálat háttérbe kerülését→egyéni szabadságon belül ennek feltétlen helye van. Védeni nem a közügyektől, hanem a politika kisajátítóitól kell

minél szélesebb az a kör, ahol az emberi autonómia megnyilvánulhat, annál szélesebb a szabadság DE a szabadság és a közszolgálat ellentétes→ha a közügyekben kénytelen részt venni az egyén, szabadsága sérelmet szenved

mindenkinek a maximális egyéni szabadságot kell biztosítani

mindenkinek a maximális egyéni szabadságot kell biztosítani

Emberképe negatív: romlott, önkényesen cselekszik, rossz hatással van társaira – ezt kell elhárítania a politikai intézményeknek→törvények védik a magánszférát Viszont a törvényeknek nem csak az a feladata, hogy megfogalmazzák a szabadságot, de biztosítaniuk kell a politikai erények kialakítását – ezzel alakítják az állampolgári nevelést, erősítik a patriotizmust (ebben rejlik az állam ereje és fennmaradása)→közjó fenntartása, mely előnyt élvez a magánérdekkel szemben→politikai és magánérdek közt ellentét van (Rousseau: a köztársaságot törvények kormányozzák, tehát közérdek kormányoz, a közügyeké a döntő szó) Viszont azon dolgok, melyek nem tartoznak a közösséghez, itt gyakran a negatív politikai moralitást eredményez, olyan viselkedési mintáknak adva helyett, melyek elítélendők az általános erkölcs nevében (lsd itáliai városállamok politikai önzése) DE sokszor felmerül ezzel ellentétes gondolat is – lsd Rousseau, ki a republikánus szabadság világméretű elterjesztését látta kívánatosnak. Ardent: az ember képes túllépni azon, ami van, képes félbeszakítani a folyamatokat és újakat indítani – cselekvésben aktualizálódik (ezek nem a szükségletek kielégítésére vonatkozó cselekedetek és nem is olyanok, ahol egy kis „világot” alkot magának – pl.: házat épít)→tesz vmi előre nem láthatott→ennek révén szerezhet identitást – csak közösségben lehet cselekedni, ahol ennek nyoma marad (emlékezet) A politika a cselekvés sajátos formája,mely csak szabad közegben végezhető – közösséget a politikai életforma iránti közös elkötelezettség fűz össze→politika nem pusztán intézmények összessége: az emberek akarnak cselekedni a köz ügyeiben. Politikai közösségen belül nincs uralmi viszony – autoritás abból nyeri lényegét, hogy az emberek elfogadják és hajlandók követni→kezdeményező, nem uralkodó→törvények sem parancsolók, a szabad emberek támogatják a törvényeket, melyek egyetértést fejeznek ki a közösségen belül.

47

39. A KOMMUNITARIZMUS Politikai filozófia '70-es években ismét a tartalmi igazolási kérdések felé fordult, melyben az igazságosság kérdése volt a domináns, melyek liberális megközelítésben tárgyaltak (Rawls) Úgy véli, minden emberi együttműködés szükséges feltétele az igazságosság kritériumainak meghatározása. Az igazságosság védelmét a legfontosabb értéknek tartja a társadalom egésze szempontjából. Az igazságosság pedig azt követeli meg, hogy az egyén sérthetetlensége fontosabb érték legyen, mint a társadalom egészének jóléte. Ez alól egyetlen kivétel lehet: amikor egy kisebb igazságtalanság egy nagyobbal ütközik: ilyen esetben a kisebb igazságtalanságra kell törekedni.

Mások elméleteit az individualizmus kritikája alapján neveztek el kommunitarizmusnak (közösségelvű) A kommunitarianizmus sajátos gyűjtőfogalom; a közösséget központi értékként tételező arisztoteliánus, illetve a liberalizmus kanti hagyományától sokkal inkább Hegel eszméi felé forduló megnevezése. Ez a társadalmi, történelmi, kulturális, nyelvi meghatározottságokat aktivizáló szemlélet a sokféleség elismerésében a liberalizmusétól eltérő, azt számos ponton tagadó, másrészt pedig sok vonatkozásban éppen kiegészítő elméleti konstrukciókat hozott magával. A kommunitariánus gondolkodók (Sandel, Walzer, Taylor) a közösségek életmódjának erkölcsi és politikai feltételezettségét, ill. ennek következményeit vizsgálva, egyre inkább arra a meggyőződésre jutottak, hogy az „én”, a „jó” és a „társadalom” közötti viszony mindig partikuláris kultúrák körülményeinek a terméke. A magukat kommunitariánusoknak tekintő gondolkodók a liberális társadalom- és emberszemléletet a társadalmi kötelékek elhanyagolásával, elvont és egyetemességre törekvő individualizmussal vádolják, a kritikák egyik központi motívuma a liberális elméletek személy-fogalma, amely szerintük nem teszi lehetővé, hogy az egyének partikuláris elkötelezettsége (pl. választott céljaikhoz, értékeikhez, jóról kialakított felfogásukhoz, közösségeikhez való kötődései) erkölcsi-politikai önazonosságuk részeként szerepeljen. Maguk a kommunitariánus elméletek éppen az itt említett alapvető kérdésekre adott saját válaszaik szerint sorolhatók a szociális-politikai kommunitarizmus, az erény-kommunitarizmus vagy az identitáskommunitarizmus kategóriájába. Mindhárom perspektíva egy-egy sajátos vonással járul hozzá a társadalmi és kulturális pluralizmus alapjainak a megrajzolásához. A liberális és kommunitariánus elméletek, a köztük levő nézeteltérések és viták ellenére, számos kérdésben nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A jó különböző felfogásaitól egyenlő távolságtartást hirdető, liberális demokrácia elveinek érvényesülése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a különféle közösségi partikularizmusok egyáltalán létezhessenek. A kortárs társadalmak rendkívül sokrétű szociális és kulturális tagoltsága azonban megköveteli nemcsak az egyének, hanem a társadalmat alkotó közösségek közötti meghatározó és időben tartósan fennmaradó különbségek fokozottabb figyelembevételét. Éppen az identitáshordozó különbségek közösségi alapjai iránti fogékonyság megerősítése, és a kulturális kontextusokra nyitott gondolkodásnak az erkölcs és politikaelmélet számára való újrafelfedezése képezi a kommunitariánus elméletek legjelentősebb hozzájárulását a pluralizmus korszerű szemléletmódjának kialakításához. Végső soron a két szemléletmód képviselői, különböző hangsúlyokkal bár, de egyaránt elfogadják a pluralizmus szerepét mind az egyének, mind pedig a közösségek életében.

48

40. A „ZÖLD” POLITIKAI FILOZÓFIA ÉS MOZGALOM Ökológia eredetileg a fajok társulásának és az élőhelyek kialakulásával foglalkozott – modern ökológia 1950 után alakult ki és a modern ipar hatását is kutatta→természet és társadalom kölcsönhatása – folyamatokat csak összefüggéseikben lehet értelmezni (holisztikus szemlélet) tekintettel az egész környezeti rendszerre – tényezők bonyolult kölcsönhatásban állnak egymással (összetettség problémája)→káosz-elmélet: különböző tényezők változási sebességének növekedésével válik egyre kiszámíthatatlanabbá a rendszer. Tényezők rangsorolása lehetetlen. A Föld nem mechanikus, hanem élő rendszer (Gaia hipotézis: egységes rendben alakul és működik a geológiai/földrajzi/fizikai/biológiai környezet, melynek szerves része az ember is – egyetlen,globális lény a Föld) ● sekély ökológia – természetet az ember érdekében kívánja védeni ● mély ökológia – emberi beavatkozástól mentes életet biztosítanának a többi élőlénynek Ökológiai rendszerek stabilitását az adott élőhelyen lévő fajok sokasága biztosítja→biológiai sokféleség: emberléptékű városok fenntartása ill. a globalizációval terjedő tömegkultúra elutasítása. Darwini kiválasztódási elmélete mellett nem kapott nagy szerepet a fajon belüli együttműködés biológiai fejlődés szempontjából vett jelentősége Zöld eszmék a modern ökológiából kiindulva vázolnak fel egy politikai filozófiát, mégsem kíván tudományos ideológia lenni, sőt bírálja a nyugati tudományt, annak erkölcsi megfontolásainak hiánya miatt. ● közösségiesség – modern ipari társadalom elidegenítő életmódja ellen nyújt alternatívát ● ember-léptékűség – a kulturális/gazdasági/politikai/közösségi élet minden szférájára kiterjedő elv ● igazságosság – egyenlőség és a szabadság elveinek összehangolása→az egyének joga van megválasztania indentitását és azt a közösséget, amelyhez tartozni szeretne ● erőszakmentesség – pacifista mozgalmak: háború elkerülésének feltétele az igazságos társadalmi viszonyok kialakítása (lsd még Greenpeace, É-D megosztottsága) liberalizmus

konzervativizmus

szocializmus

nacionalizmus

anarchizmus

zöldek egyetértenek

személyi autonómiát garantáló intézmények, hatalom megosztás, modern demokratikus alapintézmények

újításokkal szembeni óvatosság, szerves fejlődés, hagyományos értékek, vallás,

közösség-elvűség, emancipációs törekvések, magántulajdon korlátozása a közösség szempontjából, szociális jogok biztosítása

nemzeti nyelv és kultúra megóvása, kulturális diverzitás, globalizáció bírálata

politikai hatalom megosztás, önkormányzatiság (állam tagadása)

zöldek elutasítják

individualizmus, racionalizmus: így nem lehet felelősséget vállalni a természetért/közöss égért vmint a korlátlan piaci verseny

autoritás, hierarchikus rend, hatalomkoncentráció, emberek közti különbségek túlhangsúlyozása

világkép materializmusa, racionalizmus, állami tulajdonon alapuló hatalomkoncentráció és erre épülő bürokrácia

nemzeti érdekek individualista, mindenek fölé erőszakos politikai helyezése→globáli programok s kérdések iránti közömbösség

Zöld mozgalom két iránya a környezet- és a természetvédelem. Áttörést jelentett a világszinten A növekedés határai c. jelentés ill az első globális környezetvédelmi csúcskonferencia→zöld pártok alakultak+gazdasági szervezetek is felléptek ezen ügyek mellett (WTO, IMF) Politikai eszközei: ● információs politikai ● szimbolikus politika ● „színteremtő” politika - nagyobb pártok/szervezetek támogatásának megszerzése ● számonkérés politikája

49