2371
1. A 62. Önálló ejtőernyős zászlóalj A katonai ejtőernyőzés második generációja [16]
1.1. Előzmények a zászlóalj (továbbiakban zlj.) felállítására AII. világháború befejezése után a magyar katonai ejtőernyősökről általában nem beszéltek, és tájékoztatások sem voltak. Sokan fogságba kerültek, másokat a gyalogos hadosztályhoz helyeztek, vagy leszereltek, többen külföldre kerültek és nem jöttek haza. 1948-ban a háború után három évre a katonai felső vezetőségben kezdték felvetni a repülőfegyvernembeliek szervezésének szükségességét. 1948. március 28-án a Katonai Főcsoportfőnökség két fő csoportot irányzott elő: hajózókat és nem hajózókat. A hajózó állományba az ejtőernyős-szakágat is besorolták a következő kikötésekkel: „Egyéb hajózó szakágakba, a repülőfegyvernemeknél szolgáló honvédek önként jelentkezés alapján kerülhetnek. Ezenkívül esetenként a földi fegyvernemek tiszti és legénységi állománya ejtőernyősnek jelentkezhet". Végeredményben az alakulatba ejtőernyősnek jelentkezési úton (pályázattal) lehetett. Ebben az időben azonban már működött szervezetszerűen az Országos Magyar Repülő Egyesület, amelynek keretében a sportejtőernyősök (a jövő katonai ejtőernyősei) a hagyományoknak megfelelően szakosztályi keretet alkottak. Így a lehetőség a demokratikus légierő ejtőernyős alakulatának felállítására szakemberek (személyi állományának) tekintetében adott volt. A katonai ejtőernyőzés szervező-felállító aktív mozgató erejét Sólyom László (tragikus sorsú) katonai főcsoportfőnök képviselte, aki segítőtársaknak maga mellé vette a nagy háborús gyakorlattal rendelkező ejtőernyős parancsnokokat. A közös szervező munka eredménye alapján 1948. október l-jével Szolnokon megalakult az I. Önálló ejtőernyős század (továbbiakban Ö. Ej. szd.), és a nagyszámú jelentkezőből 120 főt választottak ki. Pk. Godó Ferenc szds., majd alig egy félév elteltével 1949. március l-jén az új szervezésnek (hadrendnek) megfelelően megalakult az I. Önálló ejtőernyős zászlóalj (továbbiakban Ö. Ej. zlj.). Pk. Kiss Zoltán szds., 1949. május l-jével Gyurko Lajos alez. az új parancsnok. 1949 szeptemberében Tapolcára települ a zlj. (Majd egy évvel később -1950. szeptemberben pedig Kaposvárra települnek.) A személyi állomány (kiképzőtisztekkel egyetemben) biztosított volt. Az anyagi ellátás nehézségeire az akkori időkben jellemző helyzetek adódtak. Ilyen eset volt, hogy a BM (Belügyminisztérium) raktárában véletlenül felfedezett szétvagdalt amerikai ejtőernyőket csak javítás után tudták használatba venni. A javítást már az akkor működő székesfehérvári ejtőernyő- javító műhelyben vették használatba. További akadályokat jelentett a szakkiképzés során, hogy 1951. március l-jével a volt háborús tisztek (tiszthelyettesek), majdnem minden egyes tagját leszerelték és a hadseregből eltávolították. Ezzel az intézkedéssel úgyszólván olyan helyzet állt elő, ami csak a lövészkiképzést (gyalogos kiképzést) tette lehetővé közel fél éven keresztül. Ekkor nevezték ki az új pk.-ot Siklósi Ernő fhdgy.-ot. 1951. szeptember 18-án új hadrendi felállítás során a zászlóalj megnevezése „62. Önálló Ejtőernyős-zászlóalj" lett, és parancsot kapott arra, hogy október elsejével kezdje meg az áttelepülést Székesfehérvár-táci repülőtérre. A repülőtéren ekkor a 28. csare. ho. parancsnoksága, a 30. csare. e., az 54. Önálló Repülő Műszaki Zászlóalj (ÖREMÜZ) és a Híradó zlj. települtek, személyi-anyagi javaikkal együtt.
1
Kendrovics Miklós- Palóczi Gyula, Magaslaki Ferenc-Pápai Gyula: Székesfehérvár repüléstörténete II. MVRE.Fejér megyei Szervezete, Székesfehérvár, 1999. ISBN 9638238 09 II.K.
1.2. Ejtőernyősök Székesfehérváron 1951 -1954 Ardai József, Pozsonyi Imre és Mészáros Ferenc emlékezése alapján A 62. Ö. Ej. zlj. 1951. október 15-én fejezte be áttelepülését Kaposvárról a táci repülőtérre, az előre kialakított körletekbe. A tisztek és a továbbszolgáló tiszthelyettesek pedig Agárd térségében nyertek elhelyezést. A zászlóalj parancsnoka Siklósi Ernő fhdgy. Az ejtőernyős kiképzés folyamatos volt, mert maga az áttelepülés is megegyezett a harci gyakorlattal, nem beszélve arról a körülményről, amit az új hely is biztosított. Jól felszerelt kiképzőpályát lehetett létesíteni, kitűnő tantermek a segédletekkel álltak rendelkezésre. Az első bevonulások 1951. november 14-én történtek, mintegy 260 fős újonc elhelyezése, ellátása és elméleti oktatása, sőt az esetenkénti bemutató jellegű ugrások nem jelentettek az alparancsnokok, kiképzőtisztek részére gondot és nehézséget. Példának okáért már november 14-e előtt Madarász János sor. tizedes, Balogh Géza, Németh János és Nagy Mihály szakácsokkal ideiglenes ún. féltetős konyhát építettek, és innen látták el a több száz fős állományt kiváló koszttal. Érdemes megjegyezni, hogy amikor a polgári életben a napidíj 30 Ft volt, az ejtőernyős norma 53 Ft/fő/nap. Ennek alapján nem véletlen, hogy a hangulat kiváló volt a zászlóaljnál. Majd egy HM-ellenőr-zés alkalmával (Tasnádi Gyula szds. élelmezési pk. és Gelencsér Sándor tiszthelyettes fősza-kács idejében) végleges konyha építésébe kezdtek, amit két hét alatt felépítettek. Így az 500 fős konyha VI-os norma főzésére alkalmas volt, és a normát felemelték 76 Ft/fő/nap-ra. A történeti hűség kedvéért említésre méltó, hogy 1952 nyarán az élelmezési vezetők Havasi Ernő és Nagy Károly tisztek voltak. Főszakács pedig a zlj. felszámolásáig Madarász János hivatásos tiszthelyettes. Az újonckiképzés egész télen folyamatos volt, és az ugrások már 1952 tavaszával megkezdődtek a csóri nagyréten, amely az ejtőernyős ugrások körülményeit kiválóan biztosította (távol a lakott területektől, tavaktól, folyóvizektől). Az ugrások ekkor már az 51 M ejtőernyőkkel - Kerekes Pál mérnök által tervezett, hazai gyártmányú - történtek, a PD-6 típusú ejtőernyők pedig a kézi nyitású ugrásokra lettek beállítva. A 49 M típusú ejtőernyőket vízre ugrásokra rendszeresítették. Az ejtőernyős ugrások a budaörsi LI-2típusú kétmotoros szállító repülőgépekkel történtek. A kézi kioldásos ugrásokra hat ugrás után lehetett jelentkezni, önkéntes alapon. Az 1952-es április 4-ei díszszemlén a zászlóalj felvonulással vett részt, és kiváló értékelést kapott. A díszszemle után kezdődött el a nyári táborozás, amelyet a sárpentelei erdőben hajtottunk végre (ennek a hagyománynak tiszteletéül minden évben a Magyar Veterán Repülők Egyesülete Székesfehérvári Területi Szervezete augusztus hónapban Sárpentele Ejtőernyős Találkozót rendez több száz résztvevővel). Kerekes Pál mérnök által tervezett, hazai gyártmányú ejtőernyő
A nyári táborozáson került sor először a tartalékos ejtőernyősök (többségében volt pápai ejtőernyősök) továbbképzésére, a behívások után mintegy 350 fővel. Sajnos a kiképzés során 1952. június 28-án Vannák Gáspár tartalékos honvéd az ugrása során lábtörést és agyrázkódást szenvedett, és három nap elteltével sérüléseibe belehalt. Továbbá még egy repülőesemény volt, egy LI-2-es repülőgéppel felszállása során; start közben 18 fős hivatásos állományú ejtőernyőssel a gépen, a gép jobboldali futóköpenye kidurrant és a gép egy bombatölcsérbe gurult. A gép megrongálódott, de szerencsére a személyzetnek és a 18 ejtőernyősnek semmi baja nem történt. 1952ben a zászlóalj több nevezetes hadgyakorlaton vett részt: — Csór-Iszkaszentgyörgy-Berhida, HM módszertani bemutatók, — Olaszfalu-Nagytevel ejtőernyős ugrás utáni éleslövészet terepen, — Fűzfői öbölben vízi járművekkel való erőszakos vízi átkelési gyakorlat (minden egyes
résztvevőnek emlékezetes élményt nyújtott). Az 1952-es kiképzési év méltó befejezése volt a hadsereg október 14-18. között végrehajtott nagygyakorlata, amelyben a zlj. teljes személyi állománya a szükséges felszerelésekkel részt vett. Az áttelepülés Szolnokra vasúton történt, amely szintén egy harcfeladatot jelentett. Az elhelyezés a szolnoki repülőtér kijelölt körleteiben történt. A közvetlen felkészítést a szandaszőlősi sportrepülőtéren végezték. A harcfeladatot 21 db LI-2-es és 1 db C-47-es gépekkel, gépenként 14-16 ejtőernyőssel tervezték. Október 18-án a felszállás után a gépek oszlop sorrendben köteléket alkottak (közel két és fél kilométer volt), célként Békés megyei Szabadkígyós és Újkígyós határában lévő terület volt kijelölve, zászlóaljkötelékben végrehajtandó ejtőernyős ugrással. A feladat a zavarok és események ellenére végrehajtást nyert. Pl: a C-47-es gép üzemzavara miatt korai ugratás (ún. kényszerugrás) 7 kilométerre a cél előtt. Továbbá a csapatzászlóval ugró Juhász Mihály hdgy. felderítő szakaszparancsnok katasztrófája (levegőben meghalt), nem beszélve 7 fő ugró lábtöréséről és 20 fő különféle könnyebb sérüléséről. A rendkívüli események és egyéb okok miatt Siklósi Ernő fhdgy.-ot leváltották és helyette 1952. október 31-ével H. Nagy Imre fhdgy. vette át a zászlóalj parancsnokságát. A kiképzés további menete nem változott. Az ismételt tartalékosbehívással egybekötött sárpentelei nyári táborozás sikeresen folytatódott (sajnos megint rendkívüli eseménnyel: Havasi János szds. hadtápfőnök halála, egy figyelmeztető lövés éjszaka eltalálta). Az 1953-as év a zlj. fennállásának legsikeresebb esztendejének könyvelhető el. Az alakulat feltöltése a kiegészítő parancsnokságok feladata volt, akik nem minden esetben tudták biztosítani a megfelelő létszámot. Az igaz, hogy a személyi állomány feltöltöttsége 82%-os volt, amely 500 főt jelentett, ebből 50 fő tiszt és 450 fő beosztott volt. Sokat jelentett a Szabadságharcos Szövetség, a Magyar Honvédelmi Szövetség (továbbiakban MHSz) -ben folyó, ún. haderőn kívüli előképzés. Jól felkészült szakoktatók (többségében háborús gyakorlattal rendelkező, volt ejtőernyősök) álltak rendelkezésre a sportejtőernyő tömeg és minőségi kiképzésben, mind elméleti, mind gyakorlati szempontokból. Európai és világbajnokságokon kiváló eredményeket értek el. 1954-ben újonc-behívás a zlj.-hoz már nem történt, sőt, a tartalékosok továbbképzése is megszűnt. Megszűnt a zlj. önállósága is, mert az új hadrend szerint júniusban a székesfehérvári lövész hadtest alárendeltségébe helyezték. Az átszervezés furcsasága volt, hogy a zászlóalj anyagi-technikai és pénzügyi függősége HM-közvetlen maradt. Ez az intézkedés rendkívüli hatással volt a tiszti és hivatásos tiszthelyettesi állományra, mert a parancsnokok titkolódzása rossz lelki hatást váltott ki (HM közvetlen főnökök, hadtestparancsnokok, zlj.-parancsnokok közömbössége sokat jelentett az állományra). Végül amire már mindenki számított és az előérzetei beigazolódtak: 1954. október 25-én kiadásra került a HM parancs, miszerint a 62. volt Ö. Ej. zlj.-at fel kell számolni november 30ig. A sorállományt a sor tisztesekkel együtt leszerelték, továbbá mindazon tiszteket, hivatásos tiszthelyetteseket, akik más alakulatoknál nem vállaltak beosztást, illetve akik nem akartak tovább a hadseregben maradni. A továbbvállaló hivatásos állomány kis részét lövész alakulatokhoz helyezték át. Akik vállalták a csatásokhoz áthelyezést (21 fő hivatásos tiszthelyettes), azokat az IL-10 típ. repülőgépekre légi lövészeknek képezték át. Kevesen, 6 fő került a polgári szervezethez, a Magyar Repülő Szövetséghez, mint sportejtőernyős kiképzők. A történeti hűség kedvéért említésre méltó, hogy Valkó Gyula főhadnagy kiképzőtiszt a 28. csare. ho. ejtőernyő-szakszolgálatát, annak vezetését (az eje. zlj. felszámolása után) Alberl József eje. fhdgy.-tól vette át. Az IL-10 típ. csatarepülőgépből Albert eje. ugrást hajtott végre, de csupán sérüléssel megúszta a kísérletet. Albert fhdgy. lelkiismeretes szakágvezető volt, sikeresen hajtotta végre 1952-ben a csatarepülők tiszti állományának a kötelező ejtőernyős ugrását (egyedül). Valkó Gyula ejtőernyős alez. 1991. december 16-án hunyt el 61 évesen, a veszprémi temetőben nyugszik.
Albert József fhdgy
2.1.
Kocsis Ferenc visszaemlékezése
Valkó Gyula fhdgy
(zlj.
testnevelő
tiszt)
1951. március l-jével a II. vh.-ban a pápai eje. zlj.-nál szolgált és igen magas szakmai, harcászati ismeretekkel rendelkező tisztek és tiszthelyettesek nagy részét a hadseregből leszerelték. Gondoskodtak azonban arról, hogy egy bizonyos kiképző keret - Csordás Károly, Takács Ferenc, Sziklai Mátyás, Sípos Imre, Magyar András és még mások- továbbra is az állományban maradjon. A zlj. a Kaposvár Pf. 2872. lövészezred III. zlj.-át alkotta, mint eje. zlj., ezred pk. Újvári Sándor, tanácsadó Panfilov volt. A hadsereg vezetése a leszerelt tisztek és tiszthelyettesek helyére a Kossuth Akadémiát és Fegyvernemi tiszti iskolát végzett fiatalokból a zlj. tiszti és tiszthelyettesi állományát feltöltötte. 1951 tavaszán önként jelentkezés alapján eje.-tanfolya-mot szervezett a pk. A jelentkezett fiatalok mindenre kiterjedő részletes repülőorvosi vizsga után nyertek felvételt, és mindazok, akik megfeleltek a követelményeknek, megkezdték a kiképzést. A tanfolyam célja elsősorban az ejtőernyőzéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása volt. Többek között eje. anyagismeret, eje. hajtogatás, repülőgép elhagyása (ugrás), levegőben történő viselkedés, földetérés stb. Az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítását a már említett kiképzők biztosították. A zlj. ejtőernyőkészletét a szovjet PD-6-os mintájú ejtőernyők képezték. Az eje. ugrás az ugrótól igen nagy lelki és testi erőmegfeszítését (igénybevételét) követeli. Az ugráshoz tehát nemcsak egészséges szervezetre, hanem mindenre kiterjedő kiképzésre és edzésekre van szükség. Csak jó, alapos és tudatos kiképzés biztosíthatja az ugrás kedvező végrehajtását, kellő akarat, bátorság, amely nem hat károsan a szervezetre. A szakmai ismeretek elsajátításához szorosan kapcsolódik a fizikai felkészítés is. Ezt gyakorlópályán elhelyezett segédeszközökön végzett kis- és nagybító - 6 és 12 m magas - (gúla, csúzda, hármaspad, géputánzat), folyamatos, állandó gyakorlás és edzés jelentette. A mindenre kiterjedő és odafigyelő felkészítés biztosította az ejtőernyősök balesetmentes ugrását, amely a tanfolyam elvégzése után a taszári repülőtéren három ugrás keretében végrehajtást nyert. A tanfolyam befejezése után a tisztek és tiszthelyettesek a zlj. alakulatánál kaptak beosztást (a hadrendnek megfelelően), de csak 80%-ban sikerült kiegészíteni. A még be nem töltött beosztások betöltése, főleg szaktisztek és tiszthelyettesek önként jelentkezése útján történt. 1951 őszére a parancsnoki állomány szakkiképzése a zlj.nál befejezést nyert. A zlj. kiképzése a szakmai ismereteken túl a lövészezred kiképzésének szerves részét alkotta. Mivel az ezred a ho. kötelékében Nagybajom és Böhönye térségében lévő erdőben táborozott, így az eje. zlj. is kitelepült. Feladatát azonban az ezred kötelékében végezte, a kiképzés tervnek megfelelően. Az ezred kitelepülése az 1951 nyarán, hadosztály-kötelékben végre hajtott záró gyakorlattal Nagykanizsa térségében ért véget. (Nem véletlen a Jugoszlávia közelében - szerk. megjegyzés). A gyakorlat után az ezred visszatelepült Kaposvárra. Az eje. zlj. pe dig folyamatosan hajtotta végre az ezred és az eje. kiképzési tervét. Az ugrások továbbra is a taszári repülőtéren kerültek végrehajtásra a LI-2-es típusú szállító gépekről,
amelyet a buda őrsi csapatszállító alakulat biztosított. Az ugrás szigorú és fegyelmezett, sokszor önmegtar tóztató életet követelt. Így parancs volt arra, hogy az ugrás előtti napon mindenki részére kö telező a korai lefekvés, azaz 8 órás alvás, mert a kezdés korán reggel lesz. A tisztek és tiszthe lyettesek többsége kintlakó volt, így a korai lefekvést igen körülményes volt ellenőrizni. Így ennek betartása minden kintiakónak saját lelkiismeretére volt bízva. Történt ugyanis az egyik ugrás alkalmával, hogy a reggeli indulásnál néhányan pár perces késéssel értek be a laktanyába. Az aznapra előirányzott állomány tehergépkocsin ment ki a taszári repülőtérre Az ugrás előtti eligazításon a zlj. pk. Siklósi Ernő a késve érkezetteket kiléptette és gyalogmenetben beküldte őket a laktanyába - Kaposvárra (kb. 5 km). A fegyelmezés folytatása délután volt, a pk. tiszti gyűlést rendelt el, amelyre a késve érkezetteknek ébresztőórával kelleti megjelenni. Mondani sem kell, hogy többet késés nem fordult elő. 1951 nyarán már akkor bizonyossá vált, hogy a zlj. önálló lesz, amely újabb feladatokat jelentett a kiképzés korszerűsítésére. A kiképzés elősegítése érdekében jött létre az ún. FILMSZAKASZ, amelyet oktatófilm készítésére szerveztek. Szabadna egynéhány nem részletezett eje. adalékkal terhelni a kedves olvasót, abból a célból, hogy közelebb kerüljön és jobban megismerje az ejtőernyős embert. — Az 1951-es kaposvári árvíz alkalmával a zlj. személyi állománya kiválóan helyt állt az emberi élet és anyagi javak mentésében, amelyekért a város vezetése elismerését fejezte ki a zlj. személyi állományának. — Az önálló zlj. Székesfehérváron, az akkori követelményeknek megfelelő, korszerű és a gyors fejlődést elősegítő körletekben nyert elhelyezést. A modern, minden követelményt kielégítő hajtogató terem, eje. szárító helyiség, előkészítő gyakorló pálya stb., mind nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a zlj. teljes személyi állománya - sorkatona, thts., tiszt - képzett eje. szakemberekké vált. A szakszerű ejtőernyős kiképzést Csordás Károly zlj. eje. kiképző vezetésével, hozzáértő tiszti és thts.-i állomány irányította. A gyakorlati végrehajtást nagy mértékben könnyítette az a tény, hogy az elhelyezési körlet (a laktanya) a táci repülőtér területén volt. A repülőtéri elhelyezés azt a gazdasági előnyt is jelentette (időmegtakarítás mellett), hogy az ugrások utaztatásához nem volt szükség gépkocsikra. — A hadrendi táblázatban fontos szerepet töltött be a testnevelő-tiszt. Az ejtőernyő és a harcászati szakismeretek oktatása mellett komoly és rendszeres fizikai felkészítésre volt szükség (szerk. megj. — ma az ún. karate tölti be ezt a szerepet). A testnevelő tiszt nagy hozzáértéssel igen kemény gyakorlatok végrehajtásával biztosította a zlj. állomány jó kondícióban való tar tását, magas fokú harckészültségét. Ez a remek tiszti, thts. és sorállomány nagy fizikai igénybevételi gyakorlatokon adta tanúbizonyságát az ejtőernyőzés példátlan szeretetének. Félelmet nem ismerve hajtották végre az ugrásokat, az ugrások után fáradságot nem ismerve vettek részt a rajok 10-15 km-es járőrversenyein. A zlj. állományának nagy része nemcsak kiváló katona, de kiváló sportoló is volt. Kiváló eredményeik alapján többen szerepeltek hadseregsportversenyeken és a helyi sportegyesületek szakosztályaiban, ezzel is dicsőséget szerezve a zlj.-nak. A sárpentelei akadálypálya, az előkészítőpálya, valamint a közelharc-kiképzésber végzett igen kemény gyakorlatokon fáradságot nem ismerve mindig jó hangulatban, vidáman vettek részt. Tudatában voltak annak, hogy a baleseteket, a sérüléseket csak lelkiismeretes, kitartó munkával előzhetik meg. Egymás segítése, megbecsülése, az elöljárók és feljebbvalók iránti tisztelet magas iskolája volt a zlj. közel négy éves fennállása. Minden részrehajlás és önzés nélkül állítható, hogy a zlj. teljes állománya, szinte egy közös, nagy családdá ková-csolódott össze. Tanúbizonysága és példája volt a fent említettnek, hogy 1981-ben 30 év után a sárpentelei erdőben (a volt akadálypályán) az eje. találkozón közel 150 fő vett részt, s azóta, immár az idén a hatodik találkozón rendszeresen jönnek össze, örülve az együttlétnek, emlékezve a régi kemény, de igen szép együtt eltöltött katonai évekre. (Szerk. megj.: az első találkozót Kocsis Ferenc testnevelő tiszt szervezte. Az utóbbi találkozókon ugrásokat hajtanak végre mindazok, akiknek ez a lehetőség megadatik.) — A PD-6 típ. ejtőernyő teljes mértékben megfelelt a II. vh.-ban, valamennyi ország által használt ejtőernyő-előírás követelményeinek. Erős, rugalmas, nagy szakítóerővel rendelkező, amely a nyitásnál szükséges, könnyű, lobbanékony, ezért is igen biztonságos volt.
Néhány jellemző adat: —
kupola felülete 64 négyzetméter,
—leszálló sebessége 5-7 m/sec az ugró súlya és terhelése szerint, valamint az évszaktól függően, mert nyáron a levegő ritkább és ezért a merülés gyorsabb. Továbbá a szél is befolyásoló tényező, — kupolaátmérő 5-6 m (kifeszítetve félgömb alakú), a kupola nagysága szerint 20-28 szeletből áll, a szeletek négy részből vannak összevarrva, merőlegesen a szálak irányára, hogy az esetleges szakadás egy varratba ütközzék és ott megálljon. A zsinórok és a hevederek különleges eljárással lenből készülnek. A zsinórok egyenként 150 kg, a hevederek 1200 kg biztonságos - megengedett terhelésűek. Együttes megengedett terhelés (zsinór+heveder) 4000 kg. Különleges laboratóriumi vizsgálaton esnek át az összes fém- és textilanyagok, többek között: — szakítási szilárdság — nyúlási szilárdság, — légáteresztés stb. A kupola tetején a „kéménynyílás" biztosítja az ernyő egyenletes süllyedését. Az ernyő hevederek révén csatolható fel, ezért igen fontos a megfelelő és szakszerű felcsatolás. Van un. egy- és háromcsatos rendszerű felcsatolás. Az egycsatos rendszernél az összes hevederek egy pontba futnak össze, és egy csattal zárhatók és nyithatók. Így egy mozdulattal könnyen és gyorsan ki lehet bújni az ernyőből. A háromcsatosnál a mellkason és a két combhoz külön-külön egy-egy fémcsat van. A PD-6 típ. háromcsatos rendszerű volt, ikerernyőnek is nevezték, mert a fő-, és hasernyő közös hevederrendszerrel egybe volt építve. A hasernyő használata minden ugrásnál kötelező volt. A hasernyő kupolája 44 négyzetméter. A szabályosan összehajtott ernyő összegöngyölt kupolája a belső zsákba kerül, majd a kupolanyílás közepén lévő nyolcas alakú karikát a zsineggel a belső zsákhoz kötjük. —Történeti hűséghez tartozik két ejtőernyős tiszt harci repülőgépből ejtőernyővel való ugrása. Aradi András és Csík György hdgy.-ok IL-10 típ. csatarepülőgépből sikeresen ugrottak ki (hagyták el sérülésmentesen a repülőgépet és épségben landoltak).
Ugróállvány 3. fokozatáról ugrás gyakorlása
Kocsis Ferenc földetérés bemutatása a gúláról
Filmszakasz (tiszt, tht.-ek), 1951. Balról jobbra: Ardai József ftőrm. Csordás Károly hdgy.-pk. Hegedűs Sándor alhdgy. Magyar András tőrm
Pozsonyi Imre, Pintér Ferenc, Kovács Bálint. 1952. Eje. zlj. Fegyveres ugrás a csóri réten
245
2.2.
Bakos István felejthetetlen élményei Bakos István volt székesfehérvári ejtőernyős honvéd visszaemlékezik az 1950. október 23-ától 1952. november 9-éig tartó katonai szolgálata során, főleg a Székesfehérvárral kapcsolatos eseményekre.
Már sorozáskor jelezni kellett a fegyvernemet, ahol a sorkatona a katonai szolgálatát szándékozott letölteni. Mindebből következik, hogy én ejtőernyősnek jelentkeztem, és ennek megfelelően a bevonulásom után következő nap az akkor Kaposvárra települt repülő orvosi bizottság a vizsgálatok befejezésével ejtőernyős katonai szolgálatra alkalmasnak nyilvánított. 1944 júliusában volt szerencsém végignézni egy rövid légi harcot Székesfehérvár délnyugati légterében. Mikor úgy kb. 10-15 liberátor húzott délnyugatnak, a sóstói repülőtérről fölszállt egy Focke-Wulf FW 190 típ. vadászrepülőgép. Amit én szabad szemmel figyeltem. Ezen repülőgép pilótája elképesztő rövid idő alatt érte el a liberátorok magasságát, illetve azt a magasságot sokkal meghaladva fordult vissza, és hét rövid tűzfegyver-sorozattal kilőtt egy liberátort. Ez a liberátor füstölögve, orral a föld felé fordulva dugóhúzóban zuhant lefelé, és ekkor történt az a csodálatos látvány, amely engem teljesen hatalmába kerített. A füstölögve dugóhúzóban pörgő hatalmas légiszerkezet fölött megjelentek a fehér gombák, az életüket mentő repülősök. Összesen nyolc fő. Ez a látvány az embert, az ember akaraterejét próbára tevő teljesítmény, engem örökre elkötelezett az ejtőernyőzés szeretetére és az ejtőernyő gyakorlati használatának részemről történő tanulmányozására. Hát ezért volt az életem legboldogabb napja 1950. október 23-a. Részemről e dátumtól kezdődött az ejtőernyőzés. De hát a katonai kiképzés, főleg egy ej tőernyős harcos kiképzése, nem csak az ejtőernyővel való ugrásból áll. Igen kemény harcászati kiképzéssel párosul. Mi abban reménykedhettünk, hogy hamarosan ejtőernyős ugrást is végrehajthatunk. Ez a remény 1951 márciusában beteljesült. Felavattuk a taszári repülőteret. Állíthatom, ekkor a Magyar Néphadseregben ilyen boldog zlj. nem volt több. Mint ahogy jeleztem, főleg a székesfehérvári eseményekről írok. Hát történt, hogy a nagyjaink kitalálták, hogy kellene készíteni egy ejtőernyős filmet az ejtőernyősök életéről, továbbá az ejtőernyősök harci tevékenységéről. Mindez 1951 áprilisában fogalmazódott meg. Ennek megfelelően a zlj.-ban létrehoztak egy úgynevezett filmszakaszt, és hát ennek a filmszakasznak voltam én is egyik szerencsés tagja. E szakasznak Csordás Károly hadnagy volt a parancsnoka. Az a Csordás Károly, aki már 1938-ban a „vitéz Bertalan Árpád" kísérleti ejtőernyős szakaszának is tagja volt. A leírtakból következik, hogy az úgynevezett filmszakasz, igaz ki nem mondva, de a gyakorlatban mégiscsak Csordás hdgy. irányításával a kísérletezéseket is végrehajtotta. Ezek a fegyverekkel történő ugrások a hátizsák, gyalogsági ásó, a gázálarc, stb. végleges nagyobb létszám esetén egységesen is alkalmazható ugrás előtti rögzítések kidolgozása és ezeken túl még sok minden, pl. volt a nagybajomi ugrás erdőre teljes felszereléssel. Ezt a kísérletet a film szakasznak kellett végrehajtani, szovjet vászonszárú csizmában. Eredmény: 36 főből 9 fő különböző lábsérülésekkel kórházba került. De hát az élet nem áll meg. Főleg nem egy ejtőernyős filmszakasz esetében. Ugyanis parancsnokunk, Csordás Károly hdgy. (akiért a zászlóalj valamennyi tagja tűzbe ment volna) igyekezett mindig a legjobb terepet, a filmezéshez is a legalkalmasabbat megválasztani. Ez esetben is utaztunk a Csepeleken, (szerk. megj.: az '50-es évek magyar tehergépkocsija) és örömömben szinte nem kapok levegőt, mert felismertem Székesfehérvár, azaz szűkebb szülőhazám jellegzetes részét, Maroshegyet. Ezután a döbbenet után hajtunk be a sóstói és továbbá a táci repülőtérre. A sóstói repülőtéren hajózó-kiképzés folyik. Mi majd továbbmegyünk, mivel az elszállásolásunk a táci repülőtéren történt. De úgy gondolom, most már kell, hogy az olvasót tájékoztassam, mit is kellett a szakasznak megtanulni. Mi volt a film témája, azaz hát miért is kellett a terepeket változtatni, hogy a film viszonylag hihető legyen? A filmszakasz feladata volt a már bevezetéskor leírt, egy valós kiképzés vizuálisan is láthatóvá tétele, ami kiterjedt mind az eje., mind a harcászati kiképzésre is. Ezen képzésen túl még meg kellett tanulnunk egy hídrobbantást is, ami ugyancsak jól sikerült. De a partizánkodásunk során az egymás iránt érzett kötelezettségünket a parancsnokaink iránti őszinte felelősségünket, a bajtársi összefogásunkat ugyancsak kellett bizonygatni. Hogy a film mondanivalójáról, a forgatókönyvéről is mondjunk el valamit: Tehát pontokba szedve:
1. Bevonulnak az ejtőernyősnek jelentkezett sorkötelesek. Itt már az alkalmasnak vélt kiskatona-jelölt kiválasztása megtörténik. 2. Az ejtőernyős filmszakasz létszáma megvan, kezdődhet a kiképzés. 3. Az ejtőernyős filmszakasz kiképzése igen kemény harcászati kiképzéseket is tartalmazott. 4. Az ejtőernyős filmszakasz ejtőernyő-hajtogatási tanulása. A filmszakasznak a teherernyők hajtogatását is kellett ismerni. A teherernyők hajtogatása a filmszakasz feladata volt. 5. Az ejtőernyős filmszakasz harci feladathoz való felkészítése. (Csordás hdgy. Irányításával német villámgéppuskát is kipróbáltunk éles lőszerrel.) 6. A filmszakasznak végre kellett hajtani egy harci feladatot, ami egy vasúti híd felrobbantása volt. Színhely Kaposújlak. Természetesen a robbanás a műteremben történt. 7. A partizánokkal kellett a kapcsolatot felvennünk. (Ez már nem volt nehéz. De sajnos ezzel a feladatunkat is teljesítettük.) Hát kérem eléggé színes a paletta. De meg kellett tanulnunk, mivel a mi szerepeinket nem dublőrök produkálták. Igaz, nagyon sokat gyakoroltunk. Hát így jutottunk Székesfehérvárra, az én szeretett városomba 1951 júliusában. Nagyon boldog voltam. Úgy gondolom, kevés embernek adódik, hogy szűkebb hazáját madártávlatból is tudja szemlélni. Mint már említettem, a táci repülőtér körleteibe lett elhelyezve az ejtőernyős filmszakasz. Majd a következő nap megjelent Mohai tőrm. a Honvéd Filmintézettől egy csehszlovák gyártmányú AERO-45, vagy becenevén Kócsag 4 személyes repülőgéppel, és ugyancsak megjelent 3 db LI-2-es (Teve) szállító gép. Tudatták és tudatosult bennünk, hogy már többször elpróbált feladat, amit az ejtőernyős filmszakasznak végre kell hajtani, és ennek elérkezett az ideje. A következő nap örökre beíródott életem történetébe. Három LI-2-es úszik a levegőben, a mi gépünk a bal kísérő, vezérgépben Csordás hdgy. A mi gépünk leszerelt ajtónyílásánál álltunk és vártuk Szőnyi törzsőrmester jelzését. Szőnyi tőrm. intett, hogy mehetünk, mi mentünk. A kötelékugrások csodálatos szépen sikerültek. Dicsekszem, négyszer volt szerencsém a Székesfehérváron tartózkodó eje. filmszakasz kötelékében filmezéshez ejtőernyős ugrást végrehajtani. No, de a Székesfehérváron töltött napjaink azért nemcsak a kötelékugrással teltek, volt szerencsénk látni, ill. barátkozni és próbálni az 51M típ. ejtőernyőt is, ami szükséges és logikus átalakítások után hosszú ideig a Magyar Sporternyőzés elismert és szeretett ejtőernyőtípusa volt. Történelmi visszatekintésünk során már ismerjük, hogy Székesfehérváron először 1939. évben kezdték meg a Hehs-féle 39M típ. eje. sorozat gyártását. Az ernyőtípus kiválóan megállta helyét, és tudta teljesíteni az akkor elvárt követelményeket. Állítom, hogy az 51M típ. ejtőernyő a 39M-től lényegesen többet tudott. De megjegyzem, hogy az 51M ernyő bölcsőjénél ugyanaz az Erdősi János bábáskodott, mint a Hehs-féle 39M-nél, kivétel, hogy ez esetben nem Hehs Ákos, hanem Kerekes Pál tervezőmérnök volt az 51M típ. ejtőernyő megálmodója, és az idő bizonyította, mennyire jó eje.-típust hoztak létre. Hisz a magyar sportejtőernyőzés ezen ejtőernyőtípuson nőtt fel. Nagyon lényeges részemről, hogy mindkét ernyőtípust Székesfehérváron tervezték és gyártották. De az 51M háternyő esetében az első bizonytalankodó hajtogatástól, a bábukkal való kísérletektől az első ugrásokig részese voltam az új ejtőernyő kipróbálásának. Úgy gondolom, ennél izgalmasabb, ennél szebb záró akkordját el sem tudtam volna képzelni az 1951. júliusi székesfehérvári tartózkodásunknak. (Csak mellesleg jegyzem meg az 51M típ. ernyővel több száz ugrást hajtottam végre, és nem csalatkoztam ezen típusban.) Székesfehérvári tartózkodásunk után már csak egy feladatunk maradt a forgatókönyv szerint, éspedig a partizánokkal való találkozás. Hát ez is megtörtént. Színhelye a csodálatos Badacsonlábdi hegy. Partizánokkal a hegy sziklái között találkoztunk. A találkozást valami örömteljes aktusnak kellett volna érzékeltetni, de ez már a gyakorlás ellenére sem sikerült. Hisz tudtuk, hogy a filmszakasz élete megpecsételődött. De azért még tartottunk egy felejthetetlen szép búcsúestet a badacsonyi Mólócsárda kerthelyiségében, ahol szeretett parancsnokunk bemutatta, hogy ő nemcsak ejtőernyőzni, hanem kultúráltan mulatni is tud. Hisz minden zenész Csordás Károly közelébe igyekezett férkőzni. De sajnos ez is elmúlt. Ezután az ejtőernyős filmszakasz feloszlott. A filmszakasz tagjai visszatértek alegységeikhez, akkor a nagybajomi katonatáborba. E táborból indult a zlj.-unk az őszi katonai nagygyakorlatra. E gyakorlat Nagykanizsán ért véget. Onnan mint akik jól végezték dolgukat és ahogy illik, az ejtőernyős zlj. szép csendesen elindult és gyalog szerencsésen megérkezett a bázisnak tekintett kaposvári főhadiszállásra. Hetekig a technikánkat ápoltuk. Én az alegységemnél híradós voltam. Volt nagyteljesítményű
rádió adó-vevőnk, de akkor még divat volt a vezetékes összeköttetés is. Tehát találtunk elfoglaltságot. Majd ezt az elfoglaltságot szakította meg az az izgalmas parancs, hogy vagonírozás a kaposvári pályaudvaron. Ennek megtörténte után már két nappal a körletünket rendezgettük szeretett városom, Székesfehérvár táci repülőterén. Eléggé rideg és elhagyatottnak látszott a környezet, de a zászlóalj boldog és tettre kész volt. Ugyanis még Kaposváron egy gyalogsági ezred egyik zlj.-a voltunk annak összes ódiumával (pl. 82 mm aknavetőink lófogatolásúak voltak, s ezen szerencsétlen lovakat az ejtőernyősöknek kellett ápolni stb.). De lényeg, hogy ilyen és ehhez hasonló feladatoktól megszabadultunk. Igaz, továbbra sem lett megoldva a zlj. gépi erővel történő szállítása. A két véglet volt, vagy a repülőgéppel, vagy gyalog mentünk. Pl. a nagyteveli gyakorlat, mikor a táci reptérről startoltunk, Nagytevelen a jelölt terepre ugrottunk, utána éleslövészet és gyalog vissza a sárpentelei fenyvesbe. Mindig felejthetetlen boldogság volt a fenyvest, a körletet, a főhadiszállásunkat viszontlátni. De hasonló élményünk maradt meg pl. a fűzfői, a kisfaludi, az isztiméri vagy a berhidai gyakorlatok utáni visszatérések is. El kell mondani, hogy a katonák összefogásával és a közös munka eredményeként kitűnő sportpályát hoztuk létre, pl. 12 m-es bitó. Erről induló acélsodrony csúszda géputánzat stb. Kiválóan éreztük magunkat a 62 HM közvetlen Ö. Ej. zlj. tagjaiként. Ilyen szellemben készültünk az 1952. október 18-án végrehajtandó Ókígyós-Újkígyós térségében sorra kerülő harcászati megmérettetésünkre. Ugyanis e térségben a zlj.-unknak teljes létszámmal kellett részt vennie. A 27 db szállító gép jól szervezett, összehangolt repülése volt a biztosíték ezen feladat jó minősítésű végrehajtására. De ezt az éles gyakorlatot megelőzte egy székesfehérvári főpróba. A főpróbára 1952. október 5-én került sor. Felelősségem teljes tudatában jelentem ki, hogy a magyar ejtőernyőzés történelmében még ilyen nagyszabású megmozdulásra nem került sor. Több, mint 300 fő ejtőernyő ugró a ledobó zsákokkal, azok szín szerinti jelzésével stb. ért földet, mindenki tudta, mit kell csinálnia. (Ugyanis a ledobó zsákok zászlókkal voltak jelölve, hogy a felismerés egyértelmű legyen.) És a katona teljes értékű harcos legyen. A főpróba jól sikerült. Ezt követte az 1952. október 18-i nagy gyakorlatunk. Hát erről is kénytelen vagyok pár mondattal megemlékezni Ugyanis történt, hogy a Szovjet Légierő 1951. november 19-én Pápán kényszerleszállított egy C-47 típ. USA szállító repülőgépet. Az ezt követő különböző magyarázkodást kihagyva,; szovjetek ezt a C-47-est átadták a Magyar Légierőnek. Ez a gép végül is jól jött a magyar szállí tó szakszolgálatnak, mivel eleve nem rendelkezett olyan szállító kapacitással, hogy egy ejtő ernyős zászlóaljat deszantolni tudjon. Ezért került sor a C-47-es igénybevételére. Véletlenül ebbe a repülőgépbe voltam én is beosztva. Általában tudott dolog, hogy a kiugrási hely meg választása nem igazán sikerült. A lényeg, hogy a kiugrási hely sikertelen megválasztását a C 47 repülőgép üzemzavarával kapcsolják össze. Ugyanis a C-47 ejtőernyős utasai a kijelölt cél területtől kb. 8 km eltéréssel ugrottak, bár ez nem kényszerítő hatásra következett be. De e kell, hogy mondjam, az ugrató parancsnokunk nem egy képzett ugrató volt. De volt sok za varó körülmény is, pl. a C-47-es ajtaja nem jobbról, hanem balról volt és le volt szerelve a te herajtó, ami a látóteret elképesztő módon megnövelte. Úgy gondolom, alapvetően beleját szott a kiugrási hely megválasztásában. Ugyanis a szélirányt is figyelembe véve még kellet volna egy 180 fokos fordulót csinálnunk és úgy kiugrani. De mi már odafelé kb. 8-10 km-rel a célterület mellett kiugrottunk, hiszen ott már a visszafelé repülő gép utasai ereszkedtek, és e; is megzavarta ugratatónkat. De végül, rekordidő alatt értük el harcálláspontunkat. A dönt nökök életrevaló ejtőernyőst nem tudtak közülünk kiállítani. Összességében az ejtőernyői zászlóalj délalföldi szereplése biztosan látványos volt. Ezután már az obsitra gondolva vártuk a leszerelésünket. De az biztos, hogy felejthetetler élmény volt ejtőernyős katonának lenni. Székesfehérvár, 1997. június 15
2.3. Madarász János visszaemlékezése
ny.
zászlós
(zlj.
főszakács)
A 62. Ö. Ej. zlj. felszámolásával a táci hajózó konyhára kerültem 1954 végén és ott szolgál tam a ho. felszámolásáig 1956 végéig. A zlj. szolgálati időm alatt rengeteg élményben részesül tem. Ezek közül a legemlékezetesebb az újkígyósi, 1952. október 14-18. közötti hadsereg gya korlat. Az előzőekben már említett kényszerugrást én hét teheremyővel (élelmezési ellátás hajtottam végre. A cél előtt 10 kilométerre (Újkígyós-Szolnok térsége) egy tanyára estem le Gyorsan össze kellett szednem az ejtőernyőket (teherrel együtt) és megfelelő rejtekhelyre rakni. Ebben segítséget nyújtottak a tanyasiak. Olyan jól sikerült a rejtés, hogy amikor a „KÉ KEK" jöttek nem találtak semmit. Majdnem én toltam el a dolgot, mert civil ruhába öltözve a főhadnagynak tisztelegni akartam. Három napi bujdosás után jelentkeztem a zlj.p.-nál, aki egy rossz terepjáró RÁBÁT adott, amivel a tábori körletbe szállítottam az élelmiszert. Ezt a sztorit míg élek nem felejtem el. Székesfehérvár, 1997. augusztus 23
2.4. Frankenhauser család A repülés és ejtőernyőzés helytörténetéhez tartozik a székesfehérvári Frankenhauser család repülő-ejtőernyős hiteles története. A család öt fiútagjából négyen a légierőben szolgáltak a háború alatt. Frankenhauser Imre nem jött haza, idegenlégiós lett és szds.-ként ment nyugdíjba. Majd egy Marseille melletti falu polgármestere lett (német nevű, magyar szívű, francia idegenlégiós, volt pápai ejtőernyős), és a Francia Becsületrend tulajdonosa. 1994. szeptember 11-én hazajött Székesfehérvárra Fogarasi János (volt stukás) testvéréhez, és ugyanazon a napon szívbénulásban meghalt, hátrahagyva négy gyermekét (kettő közülük ejtőernyős) és 12 unokát. [19]
3. Ejtőernyősök találkozása 3.1. Ejtőernyősök újra együtt.
A közelmúltban baráti találkozót tartottak az 1948. október elsején megalakított ejtőernyős alegység egykori parancsnokai, katonái. A találkozón részt vett Vadászi Tibor vőrgy., a Magyar Néphadsereg Vezérkarának csoportfőnöke, Borsitst László vőrgy., seregtest-törzsfőnök és Németh Sándor ezrs., a seregtest fegyvernemi főnöke is. Ott voltak a néphadsereg egyik ejtőernyős alakulatának parancsnokai és sorkatonái. A Székesfehérvári Helyőrségi Művelődési Központ ódon falai rég nem láttak akkora ovációt, mint amilyenben egy-egy újonnan érkezett társat részesítettek a jelenlévők. Sokan hozzátartozójukkal érkeztek. A feleségek, gyerekek most a háttérben maradva engedtek teret a viszontlátás öröme megható megnyilvánulásának. Sokan közülük talán csak most értették meg, mit is jelent a katonabarátság. Az ünnepélyes megnyitón egyperces néma felállással adóztak az alakulat hősi halottai és a legutóbbi találkozó óta elhunyt bajtársak emlékének. Németh Sándor ezrs. köszöntötte a zászlóalj volt katonáit, kiemelve, hogy összetartásuk, egymás iránt érzett felelősségük példaadó minden mai katona számára. Az ejtőernyőzés mai eszközeit bemutató kiállítás, majd önvédelmi bemutató és ejtőernyős ugrás megtekintésével folytatódott a program. Bizony sokan felszisszentek, amikor a sorkatonák ököl- és könyökcsapásai alatt millió apró szilánkra robbantak szét a felhalmozott cseréphegyek. Az pedig már a valószínűtlenség határát súrolta, amikor Furkó Kálmán őrgy. kovácsüllőre helyezett, férfiököl nagyságú kavicsokat tört szét tenyérélének egyetlen csapásával. - Méltó utódok a fiatalok - mondja dr. Váradi Géza fővárosi szakfelügyelő főorvos, aki egykor a zlj. orvosa volt. - Ha leltárt készítek az életemről, azt kell mondanom, későbbi pályám alakulására is jelentős hatást gyakoroltak az ejtőernyősként eltöltött évek. Kitartásra, állhatatosságra nevelt a szolgálat, magabiztosságot adott. Örülök, hogy ilyen fiúk folytatják az általunk megkezdett utat. Vadászi Tibor vőrgy. - aki 1948 októberében önként vonult be az alakulathoz sorkatonai szolgálatra -, amikor a kezdeti évekről akarom kérdezni, magával von. — Jöjjön - mondja - bemutatom akkori parancsnokomnak, ő tud igazán erről mesélni. Magyar András, aki 1948-ban a zlj. ejtőernyős kiképzője volt, feleségével érkezett a találkozóra. — Nehéz időszak volt - emlékszik vissza. - Bonyolult körülmények között, sokszor egymástól tanulva végeztük a munkánkat. De azért szép volt - teszi hozzá. —Bizony, sok lemondással, a családtól való hosszú távollétekkel teltek ezek az évek kapcsolódik a beszélgetésbe Valkó Gyula nyugállományú alez. felesége. - Sohasem akartam lebeszélni a férjemet arról, hogy ejtőernyős legyen. Természetesen féltettem, de biztos voltam a szakmai felkészültségében, és tudtam, hogy nem történhet baja - mondja az ejtőernyős-feleség.
Fricz Sándor alezredes, a jelenlegi alakulat parancsnoka, a délutáni ünnepélyes csapatgyűlésen ígéretet tett, hogy méltó módon folytatják az elődök által megkezdett utat. Az első eje. zlj. kiképzésben elért eredményeit, példaadó munkáját, fontos szerepét ismerte el a katonai felső vezetés, amikor az ünnepélyes csapatgyűlésen Vadászi Tibor vőrgy. bejelentette: a jelenlegi alakulat megalakulási évszáma mostantól 1948. október elseje. A döntés hallatán bizony megcsillant egy-egy könnycsepp is a jogelődök és az utódok sokat látott szemében. Szabó Béla „Néphadsereg" 1986/39. szept. 29. számából.
3.2. Ejtőernyős hagyománytisztelet A Magyar Veterán Repülők Egyesületének Fejér megyei Szervezete a volt a 62. ö. Ej. zlj. székesfehérvári tevékenységének emlékére évente találkozót szervez. Az ejtőernyősök VI. sárpentelei találkozóját 1997. augusztus 23-án tartotta meg a MVRE megyei szervezete. Az ország számos városából jönnek el a találkozóra a volt bajtársak. Sőt külföldről az osztrák bajtársak szimpatizánsai is részt vesznek a találkozón. Az 1997-es találkozón mintegy 350 fő vett részt. Ennek értékelését még a helyi sajtó is leközölte a Fejér megyei Hírlap 1997. augusztus 25-ei számában. (Mellékelve a nem teljes szöveg). Az 1997-es emlékbeszédet Ardai József volt ejtőernyős (tartalékos zászlós) tartotta a következők szerint: Tisztelt megemlékezők, kedves Bajtársak! Nekem jutott e nehéz feladat, hogy visszatekintsek a fehérvári ejtőernyős múltra. A történések szempontjából nagyon rövid idő volt az a 37 hónap, de csodálatosan szép emlékeket hagyott bennünk. Valami szorítja, kaparja a torkomat amikor a majd fél évszázada múlt eseményekre gondolunk, és a megszépült múltat idézem: Az eje. zlj. 1951. október 15-én települt át Kaposvárról a táci repülőtéren kijelölt épületekbe. A tisztek és a továbbszolgáló tiszthelyettesek pedig Agárdon lettek elhelyezve. A zászlóalj parancsnoka Siklósi Ernő fhdgy. volt. Az ejtőernyős-kiképzés az új helyen egy jól felszerelt kiképző pályán folyt. Az első bevonulások 1951. november 14-én történtek. Az újoncok részére bemutató jellegű ugrások voltak. Az újonc-kiképzés folyamatos volt, és az ugrások tavasszal kezdődtek a csóri nagyréten, amely minden követelménynek megfelelt. Az ugrások itt már az 51M ejtőernyőkkel történt, a PD6-os ejtőernyők pedig a kézi ugrásokra lettek beállítva. A 49M ejtőernyők pedig a vízi ugrásokhoz. Az ugrások LI-2-es gépekből történtek. A kézi kiol-dásos ugrásokra 6 ugrás után lehetett jelentkezni önkéntes alapon. Az 1952-es díszszemlén a zlj. részt vett, ahol kiváló értékelést kapott. A nyári táborozás a díszszemle után kezdődött a sárpentelei erdőben. Itt került sor először tartalékos ejtőernyősök kiképzésére is a behívások után kb. 350-400 fővel. 1952-ben az alakulat több kiemelkedő gyakorlaton vett részt: Csór-Iszkaszentgyörgy-Berhida, HM módszertani bemutatón. Nagy élmény volt a fűzfői vízi átkelési gyakorlat. Az 1952-es kiképzési év méltó befejezése volt a hadsereg-gyakorlat, amelyen a zászlóalj teljes személyi állománya részt vett. Az áttelepülés Szolnokra vasúton történt, az elhelyezés a szolnoki repülőtéren volt. Szolnokról 22 db LI-2-es repülőgép szállította az egységet Szabadkígyós térségébe az ugrások helyére. A hadsereggyakorlat jól sikerült. A gyakorlat után a zászlóalj visszatelepült Székesfehérvárra, ahol tovább folytatta a tevékenységét. A kiképzés további menete nem változott, követte az előző évek helyszíneit. Annyi változás történt a továbbiakban, hogy a HM közvetlen alakulat jellege megszűnt, és a székesfehérvári hadtest állományába kerültünk. Tartalékosok továbbra is jöttek nyári kiképzésre. Az alakulat feltöltése a kiegészítő parancsnokságok feladata volt, akik nem minden esetben tudták biztosítani a megfelelő létszámot. Nagy segítséget jelentettek, az MHSz jól kiképzett fiataljai, valamint a hadsereg alakulatainál történt toborzás, és így a zlj. létszáma állandóan 500 fő volt. Ebből 50 tiszt és 450 fő beosztott volt. 1954-ben újoncbehívás már nem történt, mivel az alakulat 1954. november 30-án megszűnt. A sorállomány leszerelt, valamint leszereltek azok a tisztek és tiszthelyettesek is, akik nem akartak tovább a hadseregben maradni. A fent maradók különböző alakulatokhoz lettek elhelyezve, 21 tiszthelyettes a csatarepülő hadosztályhoz került légi lövész beosztásba. Befejezésül nagy tisztelettel emlékezzünk azokra a Bajtársakra, akik nem lehetnek ma itt közöttünk. Akiket a bárányfelhők fölé szólított az Úr. Kérjünk nekik nyugodalmat bárhol is pihennek. ígérjük, még mi élünk, nem felejtjük Őket. Fejér megyei Hírlap 1997. augusztus 25-ei cikke az eje. találkozóról: Vezércikk oldalán: „Virágkoszorúk a kőlégcsavar előtt. A sárpentelei parkerdőben rendezték meg szombaton az ejtőernyősök VI. találkozóját, ahol veterán repülősök emlékeztek a régmúlt időre. A koszorú-zási ünnepség és a légibemutató után kerülhetett sor a bajtársi beszélgetésekre az 1951-ben
idetelepített és más egységek ma élő idős katonáinak részvételével." Az újság 5. oldalán folytatva: „Koszorúk a kőlégcsavar előtt Ünnepség és légibemutató: Ejtőernyősök VI. Sárpentelei Találkozója „A Magyar Veterán Repülők Egyesületének Fejér Megyei Szervezete nem csak szónokol a hagyományőrzésről, mert immár ünnepi alkalmat teremtettek azzal, hogy évről évre 300-400 veterán találkozik a sárpentelei parkerdőben egy kis bajtársi beszélgetésre, felidézve a régmúlt időket. Szombaton egy tányér gulyáslevesre voltak hivatalosak a régmúlt idők tanúi az ejtőernyősök hatodik találkozóján. A szombati megemlékezés kezdetét Székely János Jenő Fehérváron élő szobrászművész nagyszerű ejtőernyős és repülős emlékművénél történt koszorúzás jelentette, majd a résztvevők rögtönzött légibemutatót tekinthettek meg a parkerdő tisztásán. A nemrégiben véget ért ejtőernyős Magyar Bajnokság eredményei is igazolják azt, hogy az „öregek" a honi legjobbak ugrását ítélhették meg értő szemmel: a honvédség látványos, öttagú „kupolával" tisztelgett a múlt idő emléke előtt, majd a szolnoki alakulat MI-2-es helikoptere zúgott el terepkövetéssel a fák felett. A fehérvári Albatrosz Repülő Egyesület tagjai AN-2-es repülőgépből ereszkedtek a sárpentelei parkerdő tisztására. Az ilyen, s hasonló veterántalálkozók jó példái annak, hogy politikai meggyőződéstől függetlenül is lehet közös cél érdekében összetartania a magyar katonának, szolgáljon az orosz fronton, őrizze a légteret az ötvenes évek „szűk" levegőjében, vagy legyen a mai Magyarország kutató-mentő repülőse. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a XX. századi magyar történelem legkeményebb helytállásának, a második világháborúnak tanúi közül egyre kevesebben vannak már csak közöttünk. Meghallgatni kötelesség."
