INFORMÁCIÓS LAP
2015/08
II. ÉVFOLYAM 8. szám, 2015. április 23.
KÉPVISELŐK TEREPSZEMLÉJE
A városi közgyűlés baloldali frakciójának tagjai – a polgármesteri hivatal és a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szakembereinek közreműködésével – március második felében választókerületükben felmérték a közterületeken szükséges felújítások, javítások szükségességét. 2. oldal
HAJLÉKTALANOK ESÉLYE
Az önkormányzat vezetése célként tűzte ki a hajléktalanok munka világába történő fokozatos visszavezetését, és ezáltal a megélhetés biztosítását számukra. A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. 2015. március 4-én benyújtotta a hajléktalanok foglalkoztatására irányuló pályázatát. 3. oldal
ÓVODAI BEÍRATKOZÁS
A város önkormányzata döntött a 2015/16. évi nevelési év óvodai beíratkozásának időpontjáról és az indítható csoportok számáról. A döntés szerint összesen negyvenhárom csoport indítható az önkormányzat fenntartásában működő Salgótarjáni Összevont Óvodában. A beíratkozás időpontja 2015. május 6–7. 5. oldal
CÉLEGYENESBEN A ADOMÁNYDOBOZ FELSŐOKTATÁSI EGYEZTETÉSEK RÁSZORULÓKNAK
A városházán rendeztek fórumot a Salgótarjánban indítandó felsőfokú képzésről, melyen dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára elmondta: a tervezett salgótarjáni közösségi felsőoktatás a helyi igények, regionális munkaerő-piaci keresletre alapozott, a szakképzésre és a
felsőoktatásra egyaránt nyitott intézményrendszer. Dóra Ottó polgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt hetekben több körben tárgyalt a jelentősebb munkaadókkal, akik azt jelezték, hogy összességében mintegy 200–300 diplomás szakembert foglalkoztatnának. 3. oldal
Az országban hetedikként Salgótarjánban helyeztek ki Zöld Dobozt a rászorulók élelemmel történő megsegítésére. Az április 17-én az Acélgyári templom
előtt elhelyezett „ENNI ADOK – ENNI KAPOK” feliratú Zöld Doboz ötlete állampolgári kezdeményezésre valósult meg. 5. oldal
VADVIRÁGOS AJÁNDÉKOT A FÖLDNEK A Föld Napja mozgalom mára az egyik legismertebb környezet- és természetvédelmi megmozdulás világszerte. Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? – hangzik a Föld Napja egyik jelmondata. A környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyának igényével Magyarország 1990-ben az elsők között csatlakozott a nemzetközi mozgalomhoz. Hazánkban évről évre egyre többen érzik úgy, hogy legalább megpróbálják – és legalább a Föld Napján, április 22-én tesznek is valamit a célok megvalósulása érdekében. Az országos rendezvénysorozathoz csatlakozva a Medves Kincsei Szociális Szövetkezet a városi önkormányzat együtt-
működésével „Vadvirágos ajándékot a Földnek” elnevezéssel
szervezett programot 2015. április 22-én, a Föld Napján a Sal-
gótarjáni Ipari Parkkal szemközti területen. 2. oldal
FOTÓ: www.tarjanikepek.hu
TARJANI
A városi közgyűlés baloldali frakciójának tagjai – a polgármesteri hivatal és a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szakembereinek közreműködésével – március második felében választókerületükben felmérték a közterületeken szükséges felújítások, javítások szükségességét. A területi bejárások tapasztalatairól Szatmáry Zsolt, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője tájékoztatta lapunkat. – A baloldali frakció kezdeményezésére, az ő részvételükkel zajlottak a bejárások közel két héten át a városban és természetesen a külső városrészekben is – említette az irodavezető. – A választókörzetekben a lakók jelzései és a képviselők személyes tapasztalatainak birtokában került sor az alkalmanként 4-5 órán át tartó gyalogos terepszemlékre, melyeken az érintett városatyák és jómagam mellett a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. képviseletében minden alkalommal jelen volt Oláh Ákos is.
Hogyan zajlottak ezek a bejárások? – Elsősorban önkormányzati területek – utak, járdák, árkok, lépcsők, zöldterületek, játszóterek – állapotát mértük fel. Közben a megszólított helyieket minden alkalommal megkérdeztük a lakókörzetükkel kapcsolatos véleményükről, meghallgattuk javaslataikat, esetleges panaszukat. Mik voltak a legjellemzőbb, sürgős megoldást igénylő problémák? – „Típushibákkal” nem találkoztunk, ám szembesültünk olyan
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
NAPJAINK
KÉPVISELŐK TAVASZI TEREPSZEMLÉJE
balesetveszélyesnek minősülő esetekkel, melyek megoldása azonnali beavatkozást igényelt. Ilyen volt például a Kemerovó-lakótelepen egy még tavaly kora ősszel egy vihar által gyökerestől kitekert fa eltávolítása, mely ráadásul egy egész lépcsőt mozdított el a helyéről. Felszámoltuk a litkei csomópont piac felé eső részénél, a kerékpárút alatt „üregesen hagyott” illegális hajléktalanszállót is. Néhány, a vihar által megrongált autóbusz-megállóhely tetejét is rendbe kellett hozni, és a bejárások nyomán korlát került néhány olyan, korábban épült lépcső mellé, ahol ez az építések során valamilyen okból elmaradt. Volt-e olyan lakossági igény, felvetés, amely jelentősebb beruházást igényelne? – Kettőt emelek ki. Az egyik: a választópolgárok részéről elhangzott a Tóstrand és környéke
szabadidőparkká alakításának gondolata. Az önkormányzatnak vannak elképzelései erre vonatkozóan, de ez csak jelentős beruházással, pályázati forrásból valósítható meg – és a remények szerint így is történik a jövőben. A másik a leromlott állagú ingatlanok kérdése, melyek szintén kérdésként fogalmazódtak meg. Mint közismert, a város ez irányú koncepciójának megfelelően a lakhatatlanná vált épületeket lebontják, amelyek pedig felújíthatók, azok a szociális program keretében korszerűsítésre kerülnek. Lesz folytatása a területi bejárásoknak? – A hivatal és irodánk természetesen minden önkormányzati képviselő ebbéli szándékában partner, így a jövőben évszaktól függetlenül sor kerülhet minden választókörzet terepszemléjére.
VADVIRÁGOS AJÁNDÉKOT A FÖLDNEK A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel – vallotta Szent-Györgyi Albert. Mert valóban: csak együtt és csak mi menthetjük meg a természetet, mert a növények és állatok önmaguk megvédésére nem képesek! E nemes gondolatok szellemében szervezték meg a Föld Napja mozgalomhoz – mely hazánkban ezúttal ünnepelte 25. évfordulóját – csatlakozó városi rendezvényt a természet lágy ölén, Salgótarján külterületén, az ipari parknál. Az eseményen a jelenlévők – köztük a Beszterce-telepi Tagiskola 3/b osztálya nebulóinak egy csoportjával – egy-egy vadvirágmagos földlabda szétszórásával járultak hozzá, hogy városunk és környezete még zöldebb, még virágosabb legyen. A szövetkezet – a környezeti nevelés szellemében, hangsúlyozva annak fontosságát – földlabdakereső játékkal kedveskedett a gyerekeknek. 2
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2015 / 8
A Salgótarjánban indítandó felsőfokú képzésről rendeztek fórumot a városházán, melyen részt vett dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora és Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is. Az április 18-i eseményen a tapasztalata. Ez nem gyakornoki megjelent cégvezetők és pe- rendszer, a vállalatnak tanítadagógusok előtt az államtitkár nia kell a hallgatókat, akiknek elmondta: mint ismert, a felső- hallgatói munkaviszonyuk van, fokú képzés újraindításáról több és fizetést kapnak. A cégnek a mint egy éve kezdődtek meg minimálbér 60 százalékát, köaz egyeztetések, azt követő- rülbelül 70 ezer forintot kell fien, hogy megszűnt a Budapesti zetnie, amit leírhat a szakképzéGazdasági Főiskola Salgótarjáni si hozzájárulásból. A képzésben Intézete, a Nógrád megyei vállal- pedig váltakoznak az elméleti és kozások szakemberhiánya pedig gyakorlati szemeszterek. Erre a indokolja, hogy foglalkozzanak képzési formára követendő néezzel a kérdéssel. A tervezett metországi mintákat is említesalgótarjáni közösségi felsőok- tett a szakpolitikus. tatás a helyi igények, regioná- Fodor János, az Óbudai Egyetem lis munkaerő-piaci keresletre rektora az egyeztető fórumon az alapozott, a szakképzésre és a általános mérnöki képzést nefelsőoktatásra egyaránt nyitott vezte jó lehetőségnek a térségintézményrendszer. Dr. Palkovics ben. Mint mondta, amolyan „ráLászló hangsúlyozta: oktatásban hangolásként” ősztől felkészítést részt kell venniük a helyi cégek- indítanak Salgótarjánban, hogy nek. megismertessék ezt az új képzéA városban a kormány, a helyi si formát a pedagógusokkal és és térségi önkormányzatok, a helyi vállalkozások és az Óbudai Egyetem működtetné a közösségi intézményt. Az elképzelések szerint 2016 szeptemberétől indulhat a négy féléves felsőfokú szakképzés, amely főiskolai képzésben folytatható négy elismert félévvel. A főiskolai képzés úgy kezdődne 2017 szeptemberében, hogy a gyakorlati tudást a duális képzésben részt vevő helyi vállalkozásoknál szereznék meg a hallgatók, az elméletit az Óbudai Egyetem képzésein. Az, hogy utóbbi Óbudán vagy Salgótarjánban történik-e, a létszámtól függ. Az államtitkár ismertette: a duális képzési forma fő indoka, hogy hiányzik a hallgatók gyakorlati
a leendő hallgatókkal egyaránt. Sok idő nincs a végleges előkészítésre, hiszen a 2016/17-es tanévre szóló felsőoktatási felvételi tájékoztatóban már szerepelnie kell a salgótarjáni képzési lehetőségnek, melyhez a kormány részéről mielőbb szükséges a jogi háttér biztosítása is. Dóra Ottó polgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt hetekben több körben tárgyalt a jelentősebb munkaadókkal, akik azt jelezték, hogy összességében mintegy 200–300 embert foglalkoztatnának – ennyi a jelenlegi munkaerő-piaci hiány a térségben. A városvezető elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök tervezett salgótarjáni látogatásakor kérik majd a kormányfőt, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokból a kabinet támogassa a salgótarjáni felsőoktatást. Példaként elhangzott: 2012ben a Mercedes igényére a Kecskeméti Főiskolán kezdték el
HAJLÉKTALANOK ESÉLYE A KÖZFOGLALKOZTATÁSRA Salgótarjánban 60 főre tehető azoknak a nyilvántartott hajléktalanoknak a száma, akik a hajléktalanok átmeneti szállásait, illetve – krízis időszakban – az éjjeli menedékhelyet vagy a nappali melegedőt igénybe veszik. Az önkormányzat vezetése célként tűzte ki ezen hajléktalanok munka világába történő fokozatos visszavezetését, és ezáltal a megélhetés biztosítását számukra. A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. 2015. március 4-én benyújtotta a hajléktala-
nok foglalkoztatására irányuló pályázatát. A program célja a hajléktalanok munkavállalási készségeinek javítása, társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása.
A program megvalósítása 3 lépcsőben tervezett. Az első lépcső 15 fő foglalkoztatásával 2015. május 4-től 2016. február 29-ig tart, majd 2016. március 1-jétől további 10 fő és 2017. márciusától újabb 10 fő bevonására kerül sor. A résztvevők foglalkoztatása 8 órában történik, amely során a munkavégzés mellett elméleti és gyakorlati képzésben is részt vesznek.
a duális képzést, 300 jelentkezőből kiválasztott 25 hallgatóval. Tavaly már 800-an jelentkeztek a 70 helyre Kecskeméten, de a szombathelyi gépészmérnökképzés 50 helyére is 240 jelentkező volt. Kérdésre Palkovics László elmondta: nincs olyan megkötés, hogy a hallgatóknak a képző cégnél kell majd dolgozniuk, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy 95–98 százalékban kötöttség nélkül is annál a vállalatnál maradnak, ahol megszerezték a végzettséget. Dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja hozzászólásában kifejtette: a kamara helyi és országos szinten is támogatja a duális képzési rendszer bevezetését, annak salgótarjáni indítását és a munkában partnere kíván lenni az önkormányzatnak, az egyetemnek és a megye vállalkozóinak.
ÖNKORMÁNYZAT
CÉLEGYENESBEN A FELSŐOKTATÁSI EGYEZTETÉSEK
A program megvalósítására igényelt támogatás összesen: 22.999.788 Ft. A személyi és járulékköltségeket, illetve a dologi költségeket 100%-ban támogatja a munkaügyi központ, a program megvalósítása önkormányzati pénzbeli hozzájárulást nem igényel. Mivel a közfoglalkoztatási programok utófinanszírozottak, azok zökkenőmentes megvalósításához a közfoglalkoztatási bérek folyamatos biztosításához a társaság 20 millió forint folyószámlahitelt vesz igénybe, amelyet – a finanszírozás ütemében, illetve a hitelszerződésben foglaltak alapján – visszafizet. 2015 / 8
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
3
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
MÚLT ÉS JELEN
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A BÁNYAMÚZEUMÉRT
A városházán ünnepélyes keretek között írták alá a salgótarjáni Bányászati Kiállítóhely – közismert nevén a bányamúzeum – működtetésének támogatási szándékáról szóló négyoldalú együttműködési megállapodást. A dokumentumot Dóra Ottó polgármester, dr. Fodor Miklós, a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettese, Solymár András, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Salgótarjáni Osztályának titkára és Kolláth Zoltán, a Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesülete elnöke látta el kézjegyével. állítóhely szakmai munkájának fejlesztése érdekében a Bányászati Kiállítóhely működtetését a városi önkormányzat döntése alapján – 2015. február 1-jétől már a Dornyay Béla Múzeum látja el. A városi közgyűlés márciusi ülésén jóváhagyta a négyoldalú együttműködési megállapodás megkötését is. A megállapodás rögzíti az együttműködés célját és kereteit, időbeli hatálya 2015. április 1–2020. március 31-ig, határozott időre szól. A szerdán aláírt együttműködés célja a Bányászati Kiállítóhely működése, fenntartása és fejlesztése során felmerülő, a bányászattal és a vonatkozó
FOTÓ: BANYAMUZEUM.HU
Mint ismeretes, egy korábbi megállapodás alapján 2012. május 15-től a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. (SKN Kft.) működtette a Bányászati Kiállítóhelyet. A Dornyay Béla Múzeum jogelődje, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet az SKN Kft.vel kötött akkori szakmai együttműködési megállapodás alapján ingyenesen vállalta a kiállítóhely működtetéséhez szükséges szakmai segítségnyújtást, továbbá 5 évre kölcsönadta a kiállítási tárgyakat. Az SKN Kft. a fenti időponttól megfelelő színvonalon működtette az intézményt, ám a társaság megnövekedett feladat ellátása, valamint a muzeális ki-
ipartörténeti múlttal kapcsolatos szakmai munka elősegítése, támogatása; a bányászati gyűjtőkörhöz kapcsolódó gyűjtő-feldolgozó-kiállító munka segítése; a bányász szakma hagyomány ápoló tevékenységeinek támo-
gatása; a résztvevő felek tevékenységének elősegítése a „bányák örökségére” alapozott hagyományok megőrzésében, valamint a határ menti, határokon átnyúló kulturális együttműködések kialakításában. A megállapodás értelmében a felek rendszeresen tájékoztatják egymást a közös érdekeltségbe tartozó munkájukról, kiadványaikról, terveikről, eredményeikről, lehetőséget biztosítanak saját honlapjukon egymás honlapjának elérésére és kölcsönösen meghívják egymást kiemelt szakmai rendezvényeikre. Az együttműködő felek a célfeladatok (pl. pályázatok, fejlesztési és fenntartási tervek stb.) megoldására esetileg létrehozandó szakmai munkabizottságokba – az önkormányzat felkérésére – tagokat delegálnak.
CSATLAKOZÁS A NÓGRÁDI ENERGETIKAI KLASZTERHEZ A város közgyűlésének döntése értelmében Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a Nógrádi Energetikai Klaszterhez. A Bátonyterenyei Lokálpatrióták Társasága 2014-ben kezdeményezte klaszter megalakítását, melyhez azóta több önkormányzat, szervezet és intézmény csatlakozott. A megfogalmazott célkitűzések szerint a klaszter tagjai együttműködnek a Nógrád megyei szénbányászat újraindításának elősegítésében, fejlesztésében és a kitermelt anyag környezetkímélő, korszerű (pl. tiszta szén) technológiával történő felhasz4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2015 / 8
nálásában; a megújuló energiaforrások (napenergia, bioenergia, geotermikus energia) Nógrád megyei alkalmazásának elősegítésében; a szénbányászat újraindítása és a megújuló energiaforrások alkalmazása révén Magyarország ásványianyag-készletének tudatos felhasználásában; a nemzet és a térség energiabiztonsága elősegítésében; a régió és megye foglalkoztatási és szociális helyzetének javulásában, hozzájárulva
a térség gazdasági, társadalmi fejlődéséhez. A tagok célja az energetikai tevékenység területén a szakmunkás-, közép- és felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember-utánpótlás biztosítása, a szakképzési rendszer és a felsőfokú képzés megfeleltetése a szektor igényeinek, az alkalmazottak továbbképzése; az innováció és kutatás területén együttműködés; a szénbányászati tevékenység újraindításában, a megújuló energiaforrások hasznosításában, működtetésében és fejlesztésében érdekelt
vállalkozások, állami, önkormányzati szervek, tudományos és oktatási intézmények és egyéb szervezetek hosszú távú együttműködésének kialakítása és segítése, valamint a növekvő energiaigények, a másodlagos felhasználású alapanyag kielégítését szolgáló – a környezetvédelmet is figyelembe vevő – termelés támogatásának elősegítése. A klaszterhez történt csatlakozás, a célok megvalósításában végzett munka az önkormányzatnak semmilyen anyagi kiadással nem párosul.
Az országban hetedikként Salgótarjánban helyeztek ki Zöld Dobozt a rászorulók élelemmel történő megsegítésére. Az április 17-én az Acélgyári templom előtt elhelyezett „ENNI ADOK – ENNI KAPOK” feliratú Zöld Doboz ötlete állampolgári kezdeményezésre valósult meg. Argyellán Zsuzsanna, az egyik ötletgazda – ahogy fogalmazott – „tavaly télen belefutott egy olyan emberi tragédiába, mely rávilágított arra, hogy egyes emberek milyen szegénységben és nélkülözésben élnek.” Két lelkes civil aktivista társával – Deák Gyöngyivel és Bucsekné Kun Zsuzsannával – a legnagyobb közösségi portálon vették fel a kapcsolatot az ország más településein már korábban kihelyezett zöld dobozok „gazdáival”, majd a megismert tapasztalatok alapján úgy határoztak, hogy megvalósítják az ötletet a
városban. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata is felkarolta az ügyet, a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. pedig elkészítette az ételadomány gyűjtésére alkalmas dobozt. A helyi plébános, Varga András atya e nemes célt támogató és egyetértő hozzájárulásával az Acélgyári templomhoz tartozó szabadtéri területen helyezték el a Zöld Dobozt. Miközben az átadásra érkező városlakók adományaiból – friss, szeletelt kenyérrel, zöldségekkel, édességgel, konzervekkel és más apró élelmiszerekkel – teljesen feltöltődött a doboz, a három ötletgazda köszönetet mondott az ügyet támogató önkormányzatnak és közfoglalkoz-
tató cégének, az egyháznak, és a sok-sok önkéntes támogatónak, akik az előkészítés munkájában részt vettek. Az adománydobozban a lakosság az éhes, rászoruló embereknek helyezhet el élelmiszereket. Maga a doboz egy egyszerű,
NAPJAINK
ADOMÁNYDOBOZ RÁSZORULÓKNAK AZ ACÉLGYÁRI TEMPLOMNÁL
szabadon nyitható szekrényke, mely tökéletesen megfelel funkciójának. Argyellán Zsuzsanna és „csapata” újabb két doboz elhelyezését készíti elő, melyeket mielőbb szeretnének a rászorulók részére kihelyezni Salgótarján más városrészeiben.
ÓVODAI BEÍRATKOZÁS MÁJUSBAN ELFOGADTÁK A SALGÓTARJÁNI A város önkormányzata döntött a 2015/16. évi nevelési év óvodai CIVIL KÓDEXET beíratkozásának időpontjáról és az indítható csoportok számáról. A Salgótarjáni Összevont Óvoda 2015/2016. nevelési év kezdésével összefüggésben a hivatal felülvizsgálta az óvoda gyermeklétszámát, ezzel összefüggésben a csoportok számát, illetve az óvodai körzeteket. Az elmúlt években óvodába járó gyermekek létszáma alapján megállapítható, hogy az évről évre csökken. 46 óvodai csoportban 2011-ben 1102 gyermek, 2012-ben 1092 gyermek, 2013-ban 1016 gyermek, 2014-ben 977 gyermek vette igénybe az óvodai szolgáltatásokat. A 2015/2016. nevelési évben a lakcím-nyilvántartó adatai szerint azon gyermekek száma, akik óvodai nevelésre kötelezettek, vagy a nevelési évben töltik be a harmadik életévüket, 1128 fő. A tag óvoda-vezetőkkel és a védőnőkkel történt egyeztetések során megállapították, hogy 62 főről nincs információ (elköltözött, külföldön tartózkodik), a 2012. szeptember 1–2013. augusztus 31. születettek pedig a következő nevelési évben lesznek óvodakötelezettek, így ők várhatóan a következő nevelési évben kezdik az óvodát. A fentieket és a vonatkozó jogszabály maximális csoportlétszámra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve 43 óvodai csoport indítása indokolt, amellyel számolva a csoportok átlagos létszáma 22–23 fő lesz. A csoportok számának tervezett csökkentése mellett Salgótarján Megyei Jogú
Város Önkormányzata megfelelő színvonalon biztosítani tudja az óvodai ellátást valamennyi óvodáskorú gyermek számára. A gyermeklétszámok alakulására és megoszlására tekintettel az intézménnyel történt egyeztetés alapján az indítható csoportok száma három tagóvodában változik a 2015/2016. nevelési évben. A Mackóvár Tagóvodában 13 csoport helyett 12, a Szivárvány Tagóvodában 3 helyett 2, míg a Mesekert Tagóvodában 4 helyett 3 csoport indul. Az indítható csoportok városi összesítésben a következők: Mackóvár Központi Óvoda 12,. Aprófalva Tagóvoda 4, Baglyasi Tagóvoda 2, Gyermekkert Tag óvoda 5, Hétszínvirág Tagóvoda 2, Körúti Tagóvoda 2, Mesekert Tagóvoda 3, Nyitnikék Tagóvoda 6, Pitypang Tagóvoda 3, Szivárvány Tagóvoda 2, Vadvirág Tagóvoda 2. Összesen: 43 Az önkormányzat fenntartásában működő Salgótarjáni Összevont Óvodába történő beíratkozás időpontja: 2015. május 6-án (szerdán) 08.00–18.00 óráig, 2015. május 7-én (csütörtökön) 08.00–18.00 óráig. A körzet szerinti központi és tagóvodákban ezeken a napokon várják a 2015/2016. nevelési évre beiratkozókat. A tagóvodákhoz tartozó lakókörzetekről a salgotarjan.hu weboldalon olvasható részletes összesítő, a közgyűlés márciusi napirendi pontjai között.
A Salgótarjáni Városi Civil Fórum elfogadta a Salgótarjáni Civil Kódexet, mely rögzíti a salgótarjáni civil szervezetek együttműködésének szervezeti kereteit és szabályait. A dokumentumban megfogalmazzák: a Salgótarján Városi Civil Fórum a bejelentkezésükkel együttműködési szándékukat kinyilvánító salgótarjáni civil szervezetek tanácskozó összejövetele, amely a civil szervezetek kapcsolatainak fejlesztését, a közös érdekérvényesítés lehetőségeinek elősegítését, a civil társadalom erőinek összefogását, működésük hatékonyságának javítását szolgálja. A Salgótarján Városi Civil Fórum ülései nyilvánosak. A fórumra képviseletet állíthat fel minden Salgótarjánban működő, bejegyzett civil szerveződés: jogi személy (egyesület, alapítvány, szövetség), valamint bírósági bejegyzéssel nem rendelkező, de rendszeres működést igazoló civil közösség (civil társulás, baráti kör, hobbi csoport, együttes stb.), amely kormányzati szervekhez, politikai pártokhoz és gazdasági érdekcsoportokhoz nem tartozik, és nem nyereségérdekelt, Salgótarján lakossága számára közérdekű tevékenységet folytat. A kódex megfogalmazza: a Salgótarjáni Civil Kerekasztal a civil fórum által megválasztott szakmai és érdekvédelmi csoportosulások képviselőinek rendszeresen ülésező tanácsko-
zó testülete, mely az évenkénti civil fórumok közötti időszakban munkaterv alapján foglalkozik az időszerű, civil szektort érintő kérdésekkel, az együttműködési lehetőségekkel, a partnerséget alakító kérdésekkel. A munkacsoportok együttműködési szándéka szerint keresi az NEA és az Európai Unió alapjai, illetve egyéb források által teremtett közös pályázati lehetőségeket. Segíti a helyi, megyei, regionális és országos, valamint szakmai civil kezdeményezéseket. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal 15 tagú: elnök, 2 alelnök és 12 tag alkotja. A kerekasztal különböző szakmai kérdésekben szakmai kapcsolatot tart a civil tanácsadó testülettel. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal, mint a Salgótarján Városi Civil Fórum ügyvivő testülete, partneri együttműködést épít ki, tart fenn Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával, a város vezetőivel. Együttműködik a városi civil életet aktívan segítő szervezetekkel, intézményekkel, valamint a civil szervezeteket befogadó, segítő közművelődési és közgyűjteményi intézményekkel, illetve a gazdasági élet képviseleti szervezeteivel, az elektronikus és a írott sajtó szerkesztőségeivel. 2015 / 8
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
5
AKTUÁLIS
KÖZTERÜLETEK NÉVVÁLTOZÁSA
INGYENESEK AZ OKMÁNYMÓDOSÍTÁSOK
KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI NAP Április 15-én a Fő terén rendezték meg a városi közlekedésbiztonsági napot.
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
A szervezők – a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság – változatos, színes programokat kínáltak a nap folyamán. Az érdeklődők egyebek mellett megtekinthették a közlekedési baleset-szimulációt, az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének kutyás bemutatóját és a Karancs Speciális Mentők bemutatóját. Volt ingyenes gépjárműállapotfelmérés, tesztvezetés, kerékpáros KRESZ-vetélkedő, az autósport szerelmesei pedig találkozhattak Herczig Norbert és Turán Frigyes magyar rally bajno-
kokkal, akik a Stécé Kávéházban „Versenyzővé válás” címmel tartottak előadást. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dolgozóinak felügyeletével az érdeklődők kipróbálhatták a füstsátor akadálypályát, a Magyar Vöröskereszt aktivistái és az Országos Mentőszolgálat munkatársai pedig életmentő, elsősegélynyújtó bemutatókat tartottak. A szervezők a helyszínen árusított tombola bevételével a helyi, balesetet szenvedettek emlékművének elkészítését támogatták.
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése márciusi ülésén döntött az egyes közterületi nevek módosításáról és az eddig névtelen közterületek elnevezéséről. Az önkormányzati határozat 2. pontja alapján az alábbi közterületek közterület jellegében történtek változások: Eresztvény bányatelep helyett Eresztvénybánya telep, Főtér helyett Fő tér, Magyar bányatelep helyett Magyarbánya telep, Szánas alja helyett Szánasalja út, Szérűskert helyett Szérűs kert utca, Vadaskert helyett Vadas kert. Az önkormányzati kezdeményezés miatti címváltozásból
adódóan a magánszemélyek érintett okmányainak (pld. lakcímkártya, forgalmi engedély, vállalkozói igazolvány stb.) és a cégek címet tartalmazó okmányainak módosítása ingyenes. Az okmányokban történő címmódosítást az adott okmány kiállítására hatáskörrel rendelkező hatóságnál, illetve cégbíróságnál kell kezdeményezni. A cégek esetében a változást 180 napon belül kell bejelenteni a cégbíróságnak. A változásokat érintő kérdésekben a Salgótarjáni Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának munkatársai (tel.: 32/422-397) készséggel állnak rendelkezésre.
HELYREÁLLÍTOTTÁK A KÁROKAT A DOLINKÁBAN Amint azt lapunkban is megírtuk, március első napjaiban minden jóérzésű salgótarjáni városlakó megdöbbenve értesült arról, hogy az éj leple alatt – máig ismeretlen – vandálok jelentős pusztítást végeztek a Dolinkában, a város egyik legszebb pihenőhelyén. A tettesek leromboltak közösségi összefogással épített pihenőhelyeket, tüzet gyújtottak azokból és eltűntek. A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársai nyomban elkezdték a károk helyreállítását, a bútorok pótlását. A napokban helyükre is kerültek az új pihenőhelyek, így a pihenni, kirándulni vágyó családok és közösségek újra emberi környezetben sétálhatnak a parkban.
6
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2015 / 8
MOZAIK
Az Egyesült Lakásszövetkezet a „Salgótarján szociális célú rehabilitációja – Acélgyár – Városközpont” című projekt keretében közel 84 millió forintból felújította Acélgyári út 10–12. és 14–18. szám alatti épületeit. A „Salgótarján szociális célú rehabilitációja – Acélgyár – Városközpont” című projekt az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében valósul meg. A projekt részét képezi az Acélgyári városrészben a kolduspaloták felújítása is. Ezt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint projektvezető, konzorciumi partnerével, az Egyesült Lakásszövetkezettel közel 84 millió forintból valósította meg. Az acélgyári városrész megújítását célzó fejlesztések folytatásaként 2014 októbere óta zajlik az Acélgyári út elején található kolduspaloták felújítása. Az épületek közül az Acélgyári út 10–12. és 14–18. sz. alatti épületek felújításával kapcsolatos feladatokat az Egyesült Lakásszövetkezet irányította Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve. A beruházás keretében megvalósult az épületek külső homlokzatának hőszigeteléssel történő felújítása, a közös helyiségek nyílászáróinak cseréje, a tető és födém felújítása.
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
A 2015. április 10-én megtartott ünnepélyes átadón Dóra Ottó polgármester és Várhelyi Béla, az Egyesült Lakásszövetkezet elnöke adta át a megújult épületeket a lakóknak. A beruházás az érintettek megelégedésére készült el, melynek egyik elismeréseként a kivitelezésben közreműködőket megvendégelték a lakók a helyben készített bográcsgulyással. A lakástulajdonosok a projektben foglalt műszaki tartalom kiegészítéseként – a kivitelezéshez közeli időszakban – saját pénzügyi forrásukból elvégeztették a méretlen áramvezeték kapacitásának bővítését és áthelyezését a külső oldalfalról a pincei mennyezetre, a túlfeszültség-védelem kialakítását, a belső és külső világítások korszerűsítését, a csapadékelvezetés zárt rendszerűvé tételét, az épületek melletti közlekedők burkolását, s nem utolsósorban az egységes, hőszigetelhető redőnytokok beépítését, amihez általában új, fehér lamellákat kellett venni. Ezek – a projektben foglalt feladatokat részben – kiegészítő munkák az épület használhatóságát, komfortját növelték, s elősegítették az egységes, esztétikus homlokzat kialakítását. Mindezekre a fedezetet a pályázati támogatás összegének 12 %-át kitevő saját erő biztosította, melyre a hét éven keresztül jelentősen megemelt felújítási alap ad lehetőséget lakás-takarékpénztári számla nyitásával. Várhelyi Béla a lakók nevében megköszönte az önkormányzatnak, hogy a konzorciumi együttműködés keretében lehetőséget biztosított a lakásszövetkezetnek az európai uniós projektbe való bekapcsolódásra, melynek révén sor kerülhetett a 90 éve épült, utoljára 50 éve felújított kolduspaloták Európai Regionális megfiatalítására, élhetőbb Fejlesztési Alap lakóhelyet biztosítva ezBEFEKTETÉS A JÖVŐBE zel az itt lakóknak.
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
Megújultak a kolduspaloták
Dóra Ottó polgármester gratulál a női verseny első helyezettjének, Benkó Barbarának
SALGÓ KÖRNYÉKÉN KROSSZOZOTT A HEGYIKERÉKPÁROS ELIT Április 19-én C2-es futammal – mely nemzetközi verseny egyben – kezdődött meg a Mountain Bike XCO Magyar Kupa sorozat Salgótarjánban. A Salgótarjáni HKE – a 1991-ben létrejött Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség egyetlen máig működő egyesülete – sorrendben tizenharmadik MK/OB futamát rendezte meg a cross-country szakágban. A helyszín a Salgó környéki – eresztvényi rajt-cél területről a Salgó-vár irányába is felkanyarodó, 5,2 kilométeres, 250 méter szintkülönbségű – pálya volt, ahol 2010-ben, 2013-ban és 2014-ben is megmérettettek a legjobbak. A salgótarjáni pálya olyan ösvényeken haladt, melyeket a bringások a hétköznapokban is legálisan használhatnak hegyikerékpározásra, túrázásra. A versenyt szervező salgótarjáni klub részéről Kéri István nyilatkozott a bringasport.hu-nak: – Az évek során a kölcsönös jó hozzáállásnak köszönhetően egyenrangú partneri viszony
alakult ki a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, valamint az erdészet és a természetvédelmi szervek között. Ennek az eredménye egy 80 kilométeres erdei úthálózat, ami dedikáltan hegyikerékpáros ösvény, 3 színnel: sárga, zöld és piros kerékpáros jelzések. Így áll össze egy több ponton összeérő hálózat, ahol akár gyermekes családok is megtalálják a számításukat, de vannak olyan részek, melyeket a profik is élvezni tudnak. A mostani verseny pályája is tartalmazta a Salgó-várhoz felvezető zöld kerékpáros jelzést. A nemzetközi verseny a hölgyeknél Benkó Barbara révén magyar győzelmet hozott, a férfiaknál a lengyel Adrian Brzózka állt fel a dobogó tetejére. A nógrádi vonatkozású eredmények a temposport.hu és bringasport. hu oldalon is olvashatók.
Indul a nagy verseny 2015 / 8
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
7
MOZAIK
VÁROSI MAJÁLIS A DOLINKÁBAN
Hosszú idő után ismét a Dolinka ad otthont a városi majálisnak. A munka ünnepén a Bányász– mekcsoportjainak fellépését, Kohász Fúvószenekar reggel ifjú salgótarjáni énekesek prohat órától városszerte zenés éb- dukcióit. Bohács István és Forresztővel köszönti a lakosságot. gács Terézia tolmácsolásában jó A dolinkai program délelőtt 10 ebédhez szól a nóta, lesz opeórakor kezdődik sok-sok vidám- rett gála Oszvald Marikával, Udsággal, családi programokkal, vi- varhelyi Boglárkával és Pomlényi dámparkkal – és az ilyenkor szo- Péterrel. kásos finom falatokkal, ételekkel A nap programjának része a Fő és italokkal egész napon át. téren 17 órakor kezdődő jazz A majálisra ellátogatók láthatják majális és a 7. Tarjáni Tavaszi a Nógrád Táncegyüttes gyer- Borfesztivál megnyitója is.
VISSZAKERÜLT HELYÉRE AZ ORSZÁGZÁSZLÓ
Az utóbbi hónapokban olykor indulatos megnyilvánulásokat, máskor kíváncsiskodó kérdéseket vetett fel az országzászló „eltűnése” a Kálvária tetejéről. Akadtak olyan találgatások, hogy „önkényesen” került le helyéről az országzászló, ám a mendemondáknak gyorsan vége lett.
A száraz tények alapján az erősen kifogásolható kivitelezés következtében az emlékhely folyamatos javításokra szorult, így annak felújítása elodázhatatlanná vált. Ez a munka a tavaszias idő beálltával – a kivitelező garanciális munkájával – megtörtént, így a nemzeti lobogó visszakerült az országzászló-emlékhelyre.
VÁROSHÁZI FOGADÓNAPOK
Az önkormányzat vezető tisztségviselői májusban az alábbi időpontokban tartják fogadónapjaikat. Május 7., 9–12 óráig: Dániel Zoltán, alpolgármester Május 14., 8–12 óráig: Dóra Ottó, polgármester Május 21., 9–12 óráig: Fekete Zsolt, alpolgármester Május 28., 9–12 óráig: Tóthné dr. Kerekes Andrea, jegyző A fogadónapokra előzetes telefonos bejelentkezés szükséges!
PROGRAMAJÁNLÓ SALGÓTARJÁN A JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT jegypénztára a vásárlók igényeinek megfelelően hétköznaponként 11.00– 17.00 óráig tart nyitva! PROGRAMOK Április 24., 17.00 Zenthe Ferenc Emléknap - Koszorúzási ünnepség Zenthe Ferenc mellszobránál. Közreműködik Gyuriska János, színművész, a Zenthe Ferenc Színház tagja, valamint Lakatos Csilla előadóművész (Salgóbánya – Erdészház) 18.00 VII. Zenthe Ferenc Emlékfutás (Salgóbánya) Április 25., 15.00, 18.00 Tánc Világnapi Gála. A Nógrád Táncegyüttes műsora. 15.00 órai előadás: Gagarin 1–2. évfolyam, Beszterce 1–2. évfolyam, Csicsergő gyermektáncegyüttes, Ifjú Nógrád Táncegyüttes, Nógrád Táncegyüttes – Palóc Madonnák. 18.00 órai előadás: Lurkó Táncovi, Pitypang Gyermektáncegyüttes, Csepp Nefelejcs Gyermektáncegyüttes, Sisere gyermektáncegyüttes, Viganó Gyermektáncegyüttes, Ifjú Nógrád Táncegyüttes, Ifjú Szívek – Kakukktojás. Jegyinformáció: 0632/310-503, www.stkult.info (József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Színházterem) VÁROSI MAJÁLIS: Április 30., 15.00 Hagyományőrző csoportok Májusfa állítása. Május 1. Fő téri programok 6.00 Városi ébresztő a Bányász – Kohász Fúvószenekarral 15.30 II. Salgótarjáni Jazz Tábor koncertje. Szórakozz Bogyóval és Bigyóval! – interaktív bohócműsor, Pál Dénes, 7. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál megnyitója, Group”N” Swing koncert, Salgótarjáni Mazsorett Csoport, borkóstoló, sajtkóstoló, ugrálóvár, Csip-csip csóka gyermekbütykölde, Kézműves tárgyak és ajándékok. Május 1. Programok a Dolinkában 10.00 Bányász–Kohász Fúvós zenekar koncertje, Nógrád Táncegyüttes Gyermektánccsoportjai, Egyszervolt Mesezenekar óriásbábokkal. 11.30 Ünnepi köszöntő: Dóra Ottó polgármester, ünnepi beszéd: Demeter László, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének titkára. Slágerek a nagyvilágból, Jó ebédhez szól a nóta… Bohács István és Forgács Erzsébet. Operett Gála – Oszvald Marika, Udvarhelyi Boglárka, Pomlényi Péter. Medalion Táncsport Egyesület, Savaria Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc csoportja, Bubu show, Komédiák Színpad – Zenthe Ferenc Színház utánpótlás csoportja, Bányász–Kohász Dalkör, játszóház, kézműves sátor, vérnyomás- és vércukormérés. 31. NEMZETKÖZI DIXIELAND FESZTIVÁL PROGRAMJAI: Április 30., 19.00 Budapest Bár koncert. Fellép: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Ökrös Károly, Kisvári Ferenc. Közreműködők: Behumi Dóri, Németh Juci, Keleti András, Frenk és Mező Misi. Jegyinformáció: 0632/310-503, www.stkult.info (József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Színházterem) Május 1–2–3. VII. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál. „Rozé hétvége”. Díszvendég: Dúzsi Tamás, az Év Bortermelője. Borlovagok felvonulása, laskasütés, sajtkóstoló – három kézműves sajtműhely, a fesztivál borának megválasztása, borfelismerési verseny. Bővebb információ: 06-30/924-2638 (Fő tér) Május 2., 15.00 Marching All Over The Town 17.00 Visegrádi Gála, Gyárfás Trio & Winand Gábor, Funny Fellows (SK), Boogie Boys (PL), Libor Smoldas Trio (CZ) (Fő tér) 20.00 Benkó Dixieland Band születésnapi koncert Jegyinformáció: 06-32/310503, www.stkult.info (József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Színházterem) Május 3., 11.00 Gospel koncert – Spirit of Voices From Salgótarján (Szent József Plébániatemplom) 16.00 Szabadtéri Gála: Milfunktion, Front Band (Fő tér)
További programok:
www.stkult.info
TARJÁNI VÁROSLAKÓ – információs lap. Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Vaskor István E-mail:
[email protected] Nyomdai munkák: Nógrád Infó Bt. 3100 Salgótarján, Fő tér 1. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével
8
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2015 / 8