03

Rominfo, roma közéleti és kulturális havilap, 2010. márciusi szám

1

ROMINFO A Roma Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány roma közéleti és kulturális lapja – 2010/03.

…Mindnyájunknak el kell menni… Március idusa (azaz közepe, vagyis 15-e) a magyar történelemben

szorosan

összefonódik

az

1848-as

forradalommal és szabadságharccal. A történészek sokszor felhívták már rá a figyelmet, hogy a magyar szabadságharc kudarcának egyik strukturális oka feltehetően az volt, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetének orvoslására, igényeinek (pld. autonómia) meghallgatására nem fordítottak elég gondot a magyar vezetők, politikusok. Így a kezdetben a forradalom eszméivel szimpatizáló nemzeti kisebbségek idővel már nem érezték annyira magukénak a magyar „nemzeti” ügyet. Persze az akkori nemzetfogalom nem

Mert a szavazatoknak nincs színe…

azonosítható teljesen a jelenlegi nemzetfogalommal, s a nemzeti kisebbségek öntudatra ébredése is alapvetően más közegben, más feltételek között valósult meg. Vagyis aktuál-politizálni az akkori helyzetet egyszerű „újrafelhasználás” (avagy még inkább „kihasználás”) céljából alapvetően téves. (Noha szinte mindegyik politikai párt a 2010 áprilisi választási kampányra készülvén március 15-én politikai beszédeiben ezt előszeretettel megkísérelte, sokkal inkább a római „hátbaszúrós” márciusi idus-toposzhoz 1 igazodva.) Jelen cikk nem akar ebbe a hibába esni semmiképp, s maga az újság is tartózkodik a pártpolitikai állásfoglalásoktól. De arra mindenképp érdemes felhívni a figyelmet, hogy a történelemből igenis érdemes tanulni. A mai diskurzusokban alig esik szó arról pozitívumként, hogy a szabadságharcért rengeteg, különféle magyarországi kisebbségekhez tartozó harcolt. Ez akkoriban persze így volt természetes, ma meg sajnos az, hogy hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről. (Petőfi Sándor munkásságának értékét akkoriban nem befolyásolta, hogy szerb vagy szlovák származású családból származott, nemdebár.) Ahogy az is természetes volt, hogy Gábor Áron (s rengeteg alatta dolgozó ágyúöntő), vagy épp a címben idézett Kossuth nóta (Kossuth Lajos azt üzente) szerzője, Sárközi Ferenc cigány származásukkal együtt is magától értetődően kiálltak a magyar ügyért. Sokakban megfogalmazódhat a gondolat: de hát most parlamenti választások lesznek, nem kisebbségiek, akkor meg miért kell választásra ösztönözni a romákat? A válasz persze egyértelmű. Egyrészt a honi romák is magyar állampolgárok, akik ilyenkor beleszólhatnak sorsuk alakításába. Nagyon is komoly a választások tétje a romák számára. Mert sajnos (az eddigi tapasztalatok legalábbis ezt támasztják alá) aligha remélhető a nagypolitikától, hogy érdemben foglalkozzon a roma kérdéssel, problematikával, ha a romák továbbra is könnyen megvásárolható és megvezethető szavazórétegnek mutatják magukat. (A legkiszolgáltatottabb sorban élők sajnos sokszor ebbe a szerepbe kényszerülnek.) A hatékony érdekképviselethez a nagypolitikában is megfelelő partnerekre van szükség. (Amerikában pld. Martin Luther King polgárjogi mozgalma aligha ért volna el ilyen komoly és hosszú távú, mélyreható eredményeket John. F. Kennedy támogatása nélkül.) A választás a népképviseleti demokrácia legfontosabb intézménye. Éljünk hát vele. A szavazatoknak nincs „színe”. Mindenki szavazata ugyanannyit ér. Pávay Tibor 1

„Te is, fiam, Brutus?” – kérdezte Julius Caesar a legenda szerint Kr. e. 44. március 15-én, mikor ellenségei hátba szúrták.


2 Közéleti Rovat

„Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul…” Lukács 11, 17 Komoly választás előtt állunk. A választások tétje, kik irányítják majd az ország sorsát. Csábító lenne arról írni, kire érdemes szavazni, ki fog nyerni, ki hazudott, kiben bízhatunk… De sokkalta fontosabb, hogy bárki is kerül hatalomra, ne feledje: összefogásra, és nem széthúzásra van szükség! Legyünk őszinték. Nagy valószínűséggel a jobboldal vezető pártja, a Fidesz nyeri a parlamenti választásokat. Az eredmény ugyanakkor nem biztos, nem borítékolható, hiszen demokratikus választások lesznek. Ettől sokan csodát várnak. De legyünk újra őszinték: a választás, s az esetleges váltás önmagában nem garancia arra, hogy valóban előrébb halad majd az ország, mint eddig. (A váltás nem megváltás!) Ami biztos: a győztesnek, a hatalomra jutónak összefogásra, közös munkára kell törekednie. A hatalom felelősség. A választásokig a demokrácia játékszabályai szerint versengés folyik a politikai erők között. De az eredmények kihirdetése után a verseny véget kell érjen a következő választásokig! (Persze addig sem ellenségekként, hanem ellenfelekként kellene egymásra tekintsenek a felek, de ez már csak a következő választások realitása lehet.) A képviselők nem cselekedhetnek jobb- vagy baloldal-ellenesként, ami persze nem jelentheti az értékrendek feladását, de azt igen, hogy pusztán pártoldali hovatartozás alapján senkit sem lehet diszkreditálni, hátrányba hozni. Miután megválasztják az ország vezetőit, nekik ugyanúgy kell képviselniük úgy a jobb, mind a bal, mind a zöld, a vörös, a sárga vagy bármilyen szimpatizánsokat. Ezért kell összefogásra törekedni. Mert nincs jobb vagy baloldali ügy, probléma. Csak a sokszínű emberek közössége van, akiket képviselni kell a lehető legjobban. Ha a politika vezetői széthúznak, s nem képesek együttműködni, összefogni, akkor rossz mintaként szolgálnak a közösség számára, mi több súlyosan felelőtlen módon járnak el. Aki ezt nem látja be, s nem így cselekszik, az pusztítja önmagát, saját lelkét, az általa képviselt közösséget, az ország egészét. A valódi választóvonal nem a politikai érdekek mentén húzódik, h anem az összefogás és a pusztulás között!

David Beeri: Csillag (olajfestmény)

Elég volt a képmutatásból! Elég volt abból, hogy az asztal fölött mindenki az együttműködés és a felelősségteljes gondolkodás, cselekvés fontosságát hangsúlyozza, miközben az asztal alatt hatalmas rúgkapálás folyik. Ez az út, ez a mód sehova sem vezet, csak a pusztulásba! Aki folyton csak az ellenfelébe igyekszik rúgni, az beteg és becsapja önmagát. Ha képviselő, akkor az embereket is becsapja. Az ilyen ember fél. Fél attól, hogy önmagában, önmagától nem életképes. Sajnos az elmúlt években sokszor szembesültünk vele, hogy politikai szereplők szavazatokat vásároltak, a hatalom megtartása végett zsaroltak, fenyegettek embereket. Ebből sokan megélnek, úgy a megvásárlók, mint a megvásároltak oldaláról. Az egyik fél kvázi biztonságot, hatalmat nyer, a másik fél pénzt. Eközben azonban az ország közössége veszít! Nyílt titok, hogy az Országos Cigány Önkormányzatban nem egyszer komoly pénzekért vásárolták meg a mandátummal bírók szavazatát. Itt már az elvek is eltűntek, a pénz és a hatalomvágy győzött. A cigány közösség veszített. Míg a kisebbségi politikában ez az attitűd sokszor az uralkodó, addig a nagypolitikában az ellenfél detronizálása az általános metódus. Karaktergyilkosság, gyűlöletkeltés, riogatás, megfigyelés, stb. Ma már odáig jutottunk, hogy sok helyen nem is állnak szóba egymással az ellentétes érdekű felek. Ez nem maradhat így, változtatni, s változni kell. Ez közös felelősségünk. Különben pusztulásra vagyunk ítélve… Aba-Horváth István


3

Közéleti Rovat

’Tökalsó’ Az Állami Számvevőszék (Ász) Fejlesztési és Módszertani Intézete 2008 tavaszán látva, hogy a cigányok felzárkóztatására szánt pénzek nem hozták meg a kívánt eredményeket, megvizsgálta ennek okait, s azokat egy tanulmányban összegezte, a következő címmel: „Összegző, helyzetfeltáró tanulmány a magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértékéről és hatékonyságáról”. 2 Az alábbiakban e nem eléggé közismert tanulmány ma is aktuális megállapításait idézzük kommentár nélkül, szomorú magyarázatként, miért nincs eredménye a „hatalmas” romaügyi programoknak… „A cigányság életkörülményeit objektíven bemutató átfogó helyzetértékelés sem a 90-es évek elején, sem azóta nem készült… Megfelelően részletezett és kis változásokat is mérni képes információ híján nem lehet pontosan számszerűsíteni a cigányság helyzetében a rendszerváltás óta, vagy annál rövidebb időszakban bekövetkezett változásokat. A támogatások eredményességének számszerűsítéséhez szükséges objektív adatok hiánya miatt a támogatások hatékonyságát csak közvetett módon lehetett vizsgálni… A fő dilemma így fogalmazható meg, miként kezelje az állam a cigányság ügyét: emberi jogi-kisebbségi, vagy szociális-foglalkoztatási kérdésként? Az utóbbi esetben is létezik két megközelítés mód, nevezetesen az, hogy az állam egységes szegénypolitikát, vagy romapolitikát folytasson-e… A romapolitika versus szegénységpolitika dilemmát egyik kormány sem tudta következetesen feloldani. A kettős szemlélet a szabályozásban és finanszírozásban is tükröződött. A megközelítési módok egymásnak feszülése, valamint a részleges és időben is változó megoldások sokszor akadályozták a kormányzati intézkedések folytonosságát, fenntarthatóságát, rontották eredményességét... Az egész vizsgált időszakban kimutatható, hogy hiányzott a teljes forrásbiztosítás, nem oldódott meg a forráskoncentráció, sőt még a források megfelelő koordinációja sem... számos feladat megfogalmazása túl általános, ezért nehezen számon kérhető… egyes feladatokért több tárca is felelős, nincsenek meghatározva feladatrészek… A költségvetési források szétforgácsolódtak a tárcák között, egyes részfeladatokra több esetben jelképes összegeket terveztek, és fordítottak a tárcák…” 2

Szerkesztette: Dr. Báger Gusztáv egyetemi tanár, főigazgató; szerzők: Dr. Pulay Gyula főigazgató-helyettes és Dr. Benkő János főtanácsadó.

A roma politika eleddig súlyosan alul teljesített. Tökéletlen célok mellett tökéletlen eszközökkel, érdemi ellenőrzés és stabil, általános koncepció nélkül…

„… A forrásfelhasználás nem transzparens, nehezen ellenőrizhető... A tényleges roma célú felhasználásra, annak ellenőrzésére nem voltak kidolgozott módszerek, a cigány társadalmi szervezetek számára különösen átláthatatlan volt a programok megvalósítása… A költségvetési források hatékony és ellenőrizhető felhasználásában nem történt érdemi változás... Nem alkalmaztak indikátorokat... Külön kiemelt roma fejezete a fejlesztési terveknek nincs... A rendszerváltás óta a roma integráció irányításának 6 tárca volt a gazdája, a koordinációs feladatokat pedig 4 szervezet látta el… A rendszerváltás óta kialakult a cigányság érdekvédelmi, érdekképviseleti rendszere, jóllehet a kisebbségek, közte a cigányság parlamenti képviselete még mindig nem megoldott... Az eddigi kormányok romapolitikáinak közös jellemzője, hogy.. a tervezettnél kisebb forrást használtak fel a roma integráció céljára. Politikai szándék sem látszott az erőteljes nyomásgyakorlásra, a feladatok maradéktalan végrehajtásának megkövetelésére… Az így kialakult finanszírozási rendszer nemcsak sokcsatornássá, de áttekinthetetlenné is vált... Az ÁSZ… összegyűjtötte a kisebbségi önkormányzatok véleményét nemzeti és etnikai kisebbségek finanszírozási rendszeréről, azok a támogatási rendszert túl bonyolultnak, bürokratikusnak, nehezen átláthatónak, fölösleges energiákat lekötőnek tartották… A kormányok a cigányság integrációjára a becsült adatok szerint 1996 és 2006 között összesen mintegy 120 Mrd Ft-ot fordítottak.. Egy-egy cél (pl. képzés, munkahelyteremtés) elérését szolgáló egydimenziós pályázatok nem alkalmasak a legnehezebb helyzetben élő romák valódi megsegítésére. Esetükben nem a pályázati rendszer, hanem csak a helyzetük komplex kezelését lehetővé tevő célzott támogatás adhat igazi megoldást…”


4 Közéleti Rovat

A vörös szegfű árnyékában - avagy mi valósult meg a Gyurcsány-féle „magyarok és romák közös országából”? Társadalmunk

máig

megoldatlan

és

szélsőséges

véleményeket kiváltó kérdése a roma kisebbség ügye. Integráció, szegregáció, asszimiláció… De mit takarnak valójában ezek a hangzatos szavak? Milyen elméleti megoldások alakultak ki a 2002-es kormányalakítás óta és melyek valósultak meg belőlük? Ezekre a kérdésekre keressük a választ e néhány sorban. Elemzők általában három lehetséges módot látnak a probléma megoldására, magyarok és romák szimbiózisára. Ezek az integráció, a szegregáció vagy az asszimiláció. Jelentésüket tekintve lényeges különbség van a három módozat között. Az integráció beolvasztást, a második elkülönítést, utóbbi pedig hasonlóvá tevést jelent. A probléma valós megoldását mindenképp az integráció jelentheti, hiszen csak ez esetben lehet teljes a jogegyenlőség és az alkotmány által biztosított szabadság. Ezen sorok persze nem adhatnak kimerítő választ a cigánykérdés kapcsán. Ezt a problémát ekkora terjedelemben csak vázolni lehet, megoldani semmiképp. Tény, hogy a nagy pártok választási kampányában a romák fontos alapkövet jelentenek. Megnyerésükkel hatalmas tömeget mozgat meg a párt, így mindenképpen úgy kell kialakítaniuk a romapolitikát, hogy ne veszítsék el ezt a bázist. Ezzel mindaddig nincs semmi baj, amíg a reménykeltő mondatok át nem változnak hamis ígéretekké. 2002 volt az év, amikor a Roma Parlament Zsigó Jenő elnökletében reményekkel telve gondolt Gyurcsány Ferencre, aki lovári nyelven beszélt „romák és magyarok közös országáról”. Ő ekkor, ezen kifejezés értelmében nagy hangsúlyt fektetett a cigánytelepek felszámolására, az oktatás fontosságára, illetve a munkanélküliség lehető legnagyobb mértékű felszámolására. A szocialisták elindultak az integráció rögös útján – gondolhatta ezt mindenki, aki a változásra voksolt. Viszont ez az út valójában nemcsak rögös, de kanyargós is volt és senki sem tudhatta, hogy ugyanabba a posványba vezet vissza. Nem beszélhetünk integrációról ott, ahol a romák a település perifériáján laknak, ahol a telepfelszámolás mint intézkedés, illetve ennek anyagi támogatása kerítéspénz néven él a köztudatban, mert másra nem futotta belőle… A legtöbb településen a romák a külvárosban, az adott község szélén élnek, és ugyanúgy a társadalom peremére szorulnak azáltal, hogy a köztudatot előítéletek uralják. Ennek - nyílván – oka van, de egy demokráciában nem engedheti meg a központi irányítás, hogy az emberek általánosítsanak, lebecsülve ezáltal akár értékes munkaerőt, akár őstehetségeket.

A következő sarkalatos pont felszámolása – lett volna

a -

munkanélküliség a szocialista

kormányprogramban. Sajnos ez sem „alátámasztható”, hiszen a romák többsége alkalmi vagy idénymunkából él, ritka közöttük az olyan, aki állandó munkahellyel rendelkezik évek óta. Kutatók azt mondják a témával kapcsolatban, hogy a szegénység a romák körében csak mélyült. A munkahelyteremtéssel két probléma volt, az egyik, hogy a pénzek nagy része nem ért el a megfelelő helyre, a másik pedig a pályázatírás sikertelensége, illetve legtöbb esetben az ehhez szükséges ismeret teljes hiánya. Persze Gyurcsány Ferenc kijelentette: „Menni kell, dolgozni kell. Nekem is dolgozni kell!”; s ez dicséretes volt, csak egyetlen bökkenője van a dolognak, ti. hogy hol van meseországnak azon aranyszeglete, ahol minden dolgozni akaró roma számára állandó munkahelyet biztosítanak? Sajnos Magyarországon előszeretettel használt gyakorlat az alapítványi vagy egyházi iskola, illetve ennek ellentéte a kisegítő iskola vagy a magántanulóvá nyilvánítás. Mondanom sem kell, utóbbiak a romák esetében jellemzőek, előbbiek pedig inkább a nem romák körében. Ezen mondatok után már csak egy kérdés fogalmazódik meg bennem: hogyan tudna megvalósulni a magyarok és romák közös országa? Miért csak a helyi kisebbségi önkormányzatok áldoznak arra pénzt és energiát, hogy roma és nem roma gyermekekkel együtt foglalkozzanak? Véleményem szerint a problémák megoldása az oktatás tökéletesítésében rejlik, ennek elősegítésére alkalmaznak vegyes osztályokat, ahol roma és nem roma tanulók szerezhetnek tudást, illetve a roma integrációt és az oktatás sikerességét igyekszik szolgáltatni a multikulturális nevelés. Nyolc év után nem tapasztalva jelentős változást, kijelenthetjük, hogy az integráció még gyerekcipőben jár. A szocialisták elhúzták a változás mézesmadzagját a romák előtt. Jól jellemezi átalakult, jelenlegi „egyforintos” kormányunkat a balatonöszödi beszéd óta azóta is sokat emlegetett bizonyos egyszavas mondat… Kritika. Önkritika, melynek vállalása erény, de csak abban az esetben, ha az ember képes építeni belőle. Tóth Szandra Kitti


5

Bemutatjuk…

Romákért és Hátrányos Helyzetűekért Egyesület Az egyesület 2007-ben alakult, célja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma emberek érdekeinek komplex képviselete. Vezetője Abon-Horváth Ádám, egyben a Debrecen Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának is képviselője. Őt kérdeztük terveiről, munkájáról. Növekszik hazánkban a cigányellenesség, a rasszizmus, előítéletesség. Ilyen körülmények között mennyire lehet „tűzoltó” az önök munkája? Egyáltalán miként lehet ilyen környezetben dolgozni, szakmai eredményeket felmutatni? A szervezet munkája csepp a tengerben. De mindenképp szükséges, hiszen a perifériára szorult, mélyszegénységben élő roma és nem roma emberek az egyesület munkája nélkül nem jutnának információhoz, s jogaikat sem tudnák érvényesíteni. Szerencsére nem érezzük munkánk során közvetlen a romaellenességet. Közvetve viszont igen, a mindennapokban is... Tavaly „végigsöpört” hazánkban az elmúlt idők legnagyobb etnikai alapú gyilkosságsorozata. Az elkövetők a rendőrség szerint épp debreceniek voltak… Ön, mint a debreceni CKÖ tagja, mit érzékelt ebből? Érez valamilyen felelősséget az ügyben? Az etnikai előítéletességet egyesek rendre meglovagolják, sikerrel gerjesztik, hiszen az emberek közel 60%-a kialakult előítélettel rendelkezik a romákkal szemben. Ez többnyire lappang, nem fajul tettlegességgé. Viszont a Magyar Gárda megjelenésével ezek az emberek bátorítást kaptak a cselekvésre. A romaellenes tettekért nem érzek, nem érzünk felelősséget, nem is érezhetünk, hiszen Debrecen csak egy település, ahol az összejöveteleket és a felkészüléseket tartották. Lehetett volna bármely más település is ennek a melegágya.

Mennyiben különbözik a CKÖ és az egyesület munkája, tevékenysége, lehetőségei? Szétválasztható egyáltalán ez a két „pozíció”? A CKÖ-k nem pályázatképesek. Finanszírozottságuk és jogosultságuk elégtelen. Mint legitim, képviseletre jogosult szerv feladata a hagyomány és kultúra ápolása, megőrzése. Az egyesület a fent leírt célokon felül sokfajta egyéb programot is meg tud valósítani. Viszont csak pályázati pénzekből tudja fenntartani magát. Az emberekkel való foglalkozás, segítés azonban mindkét szervnél azonos. Milyen tevékenységeket valósított meg az utóbbi években az egyesület? A Bicó István- ill. a Bayik András-kertben élő, perifériára szorult emberekkel állunk állandó kapcsolatban. Napi szinten az ő ügyes-bajos dolgaikat intézzük, segítjük. Lehetőség szerint szervezünk számukra közösségi alkalmakat is, de sajnos igen forráshiányos a tevékenységünk.

Az egyesület, ill. a CKÖ munkája során mennyire gyakran találkozik diszkriminációs esetekkel, ill. mennyiben tud ezek orvoslásában segédkezni?

Mik a jövőbeni céljaik? Mi lehet a kitörési pont? Mennyire tudják munkájuk mögé felsorakoztatni magát a célcsoportot, pld. önkéntes munka keretében?

El kell különíteni a látens és a direkt, nyílt diszkriminációt. Az előbbi rejtett diszkrimináció, pld. a munkaerőpiacon. Ezt nemigen lehet megfogni. Ha bejönnek hozzánk, az együttérzésen kívül mást tenni nem tudunk, bizonyíték hiányában. A nyílt diszkrimináció esetében – pld. mikor egy szórakozóhelyre, szállodába nem engedik be a romákat – a megfelelő eszközökkel fel tudunk lépni, s fel is lépünk. De az ilyen ügyek igen ritkák, évente alig pár van.

A kitörési pontot az oktatásban és munkahelyteremtésben látjuk. Már korai időszakban kell elkezdeni a gyerekekkel való foglalkozást. De a szülők szemléletformálására is nagy szükség van. Ezt tartjuk a beilleszkedés, integráció alapjának. Ezen folyamatok előmozdítása egyesületünk fő célkitűzése. Kb. 20 önkéntesünk van, akik folyamatosan segítik az egyesület munkáját. Köszönjük a válaszokat! Grecskó Edit, Pávay Tibor


6

Aktuális

Hajdú-Bihar Megyei roma körkép – I. rész A Roma Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány egyéb tevékenységei (oktatás, lapkiadás, hagyományápolás, romológiai szaktanácsadás, ismeretterjesztés, stb.) mellett lehetőségeihez mérten időről-időre igyekszik reprezentatív kutatásokat is végezni a romák körében. 3 Az alábbiakban legfrissebb, 2009. decemberi kutatásunk egyes eredményeit tárjuk a nyilvánosság elé, több részletben. 504 fő Hajdú-Bihar Megyei roma állampolgárt kérdeztünk meg. A válaszadók között nagy számban voltak kisebbségi vezetők is. A diagrammok a kérdőívek összesített eredményeit ábrázolják.

Az ábra tanulsága szerint a romák tisztában vannak vele (272 fő), hogy több, felkészült roma diplomásra lenne szükség a hatékony érdekképviselethez. Sokan hajlandóak lennének továbbképzésen, szakképzéseken is részt venni, munkaerő-piaci helyzetük javítása végett (276 fő). 341-en válaszolták azt, hogy több és állandó munkalehetőséget kívánnának az alacsony végzettségűeknek is. Külön meglepő eredmény, hogy a segély növelésére mindösszesen 105 fő voksolt. A segélyből való élést többségük átmeneti szükségállapotnak tekinti, s nem tartós megélhetési forrásnak.

3 Hogy ez mennyire szükséges és aktuális feladat, arról ld. akár csak a Tökalsó c, cikkünket a 3. oldalon!

A fenti két ábra vélemény-nyilvánítás a jelenlegi kormány teljesítményéről. Ez a vélemény feltételezhetően a pártpolitikai elköteleződéstől, értékválasztástól független, hiszen a válaszadók között alighanem sok baloldali érzelmű ember is található. Az eredmények tehát nem egy ideológia ill. párt ellen / mellett fogalmazódtak meg, hanem egy általános kiábrándultság mentén artikulálódtak.

66% (328 fő) bízik abban, hogy az új kormány kiutat talál majd a gazdasági recesszióból. 34% pesszimista. Közel azonos arányban gondolják, hogy csak látszatintézkedések várhatóak romaügyben az új kormánytól is, ill. hogy a kormány nem is fog ez ügyben intézkedéseket foganatosítani. A honi romák tapasztalatai igen rosszak e téren. Nagyon sok ígéretet kaptak már, amiből alig valósult meg valami. A nagypolitikai erők általában csak a választásokkor igyekeznek kihasználni őket.

P.T.


7 Olvasói Rovat

Fától az erdőt… Az alábbiakban Menyhért Sándor tóalmási olvasónk szerkesztőségünkbe eljuttatott, aktuális, gondolatébresztő írását tesszük közzé, kommentár nélkül. Nagyon sok szó esik manapság a szegénységről, nyomorról és persze a cigányokról. Szociológusok, egyéb szakemberek felméréseket készítenek, tanulmányokat írnak. A politikusok pénzt ígérnek, a roma politikusok marakodnak. Mindenki közelebb akar ülni a húsos fazékhoz. Közben telnek az évek. Nézem a tévét, polgármesterek börtönben, állítólag áron alul értékesítettek házakat (magánvéleményem szerint erősen felújításra szoruló épületeket). Egy tizenöt éves gyereket évtizedekre elítéltek, mert részese volt egy pillanatok alatt lezajló, spontán eseménynek. Az évek telnek, reménykedünk, holnap jobb lesz. Elfásulunk, morgunk az orrunk alatt. Az évek telnek, kormányok jönnek, kormányok mennek. Tovább reménykedünk és éljük az életünket, a szinte harmadik világbéli életünket, itt, Európa közepén. Talán az új kormány segít. Nem! Nem gondolom, hogy holnaptól eladhatatlan ipari termékeket fogunk gyártani, de talán termelhetünk magunknak kukoricát, búzát. Tarthatunk rajta baromfit, disznót, esetleg birkát, marhát. Az évek telnek, disznónk nem röfög, ökrünk nem bőg elnyújtva. Majd a következő kormány segít, gondoljuk, és megrakjuk a tüzet az erdő szélén félve szedett rőzsével. Tovább várunk, várunk a következő kormányra. Arra a kormányra, melyet nem mi választunk. Mi nem járunk szavazni. Talán 5-6 százalékunk elmegy és voksol. Tovább várunk, tovább fásulunk. Már annak is örülünk, ami nemrég még természetes volt. Segítséget várunk olyan politikusoktól, akik nem nekünk köszönhetik a bársonyszéket. Nem mernek segíteni. A többségi lakosság szemében egyébként is túlsegélyezett, ingyenélő cigányoknak nem nyújthatnak látványos segítséget. Ki fogja akkor őket újraválasztani? Még akkor sem, ha tudják, hogy mindenkinek ez volna az érdeke. Nem vagyunk politikailag meghatározó tényező. Ha meg akarják tartani széküket, nem hozhatnak népszerűtlen döntéseket. A szavazók véleménye fontosabb.

David Beeri: ’Beszélő fa’ c. grafikája A hatvanas évek Amerikájában ezt ismerte fel a nagy emberjogi harcos, Martin Luther King, és hirdette: Szavazz! Szavazz! Szavazz! Ott a feketék megértették. Nehogy késő legyen! Bátorságot gyűjtök hát és tovább írok. Mi van a cigánygyilkosságok gyanúsítottjaival? Nem túl nagy körülöttük a csend? Mi vagy ki késztette őket a borzalmas tettekre? Megválaszolatlan kérdések kavarognak a fejemben. Elméleteket gyártok és megijedek a saját gondolataimtól. Talán valaki szeretné, ha polgárháború törne ki hazánkban? Talán nem mondhatják: „Úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött”. Nagy szavak ezek, tudom. Az emberek azt gondolják, hogy ez elképzelhetetlen. Ne feledjük, hazánk közvetlen szomszédságában hat évig gyilkolták az embereket kizárólag származási alapon. Falvakat tettek a földdel egyenlővé, öltek fiatalt, öreget, asszonyt, gyereket. Százezrek pusztultak el, mire jött a segítség. Azt sem gondoltuk, hogy hazánkban ennyi nélkülöző, éhező ember lesz, pedig két évtizede még Kelet-Európa éléskamrájának tudtuk magunkat. Fel kell ébredni a Csipkerózsika álomból. Nem jön a királyfi. Használnunk kell a szavazati jogunkat. Csak ez az egy, és tovább hangsúlyozom, ez az egyetlen eszközünk van. El kell menni minden szavazati joggal rendelkező romának szavazni. Ne legyintsünk, ne akadékoskodjunk, ne mondjuk, hogy semmi értelme. Több mint egymillió szavazatról van szó. A politikusokat csak ez befolyásolja. Csak ettől változik a gondolkodásmódjuk. Szavazz! Szavazz! Szavazz! Menyhért Sándor


8 Kulturális Rovat

Modern korok romantikus billentyűse - Horváth Attila Debrecenben sajnos egyre kisebb az igény az igényes élő zene iránt. Pontosabban igény lehet, hogy lenne rá, de a szórakozóhelyek egyre kevesebb lehetőséget biztosítanak úgy a zenészek, mint az igényes élő zenére vágyók számára. Ma már csak legendás visszaemlékezéseket hallani a régi időkről, mikor még állandó élőzenés helyek voltak, ahol minden este cigány zene csendült fel, messziről odavonzva a vendégeket. Mára nagyon kevesen tudnak megélni a zenélésből, és bár a roma és nem roma zenészek már nem csak magyar és cigány nótákat játszanak a közönségnek, alkalmazkodván a kor igényeihez, művészetük mégsem kap elégséges lehetőséget, nyilvánosságot, támogatást. A mindössze 24 éves Horváth Attila a régi roma muzsikusok örököse. Úgy szellemiségében, mind családi gyökerei okán. Önmagát leginkább bárzongoristaként határozza meg, aki bármely stílushoz tud alkalmazkodni. Ismeri Debrecen teljes élőzenész társadalmát, s szinte mindenkivel játszott már együtt. Billentyűs hangszerén egyaránt felcsendülnek az ’50-es ’60-as évek régi nótái, az újabb, sőt legújabb slágerek ugyanúgy, mint a halhatatlan örökzöldek. Szívesen játszik együtt hegedűvel, gitárral, fúvós hangszerekkel. Ő a modern kor vagabundja. Régi patinás cigány zenészcsaládból származik. Nagyapja, édesapja cigány prímások voltak, belőle is hegedűst akartak faragni. Már 4 évesen hegedűt adtak a kezébe, de ő korán megérezte, hogy bár a zenéhez tehetséges, de a hegedű nem az ő hangszere. 8 évesen aztán elment Varga Zsigához tanulni (az országosan is ismert zongoristához, aki Cserháti Zsuzsa állandó billentyűseként vált ismertté), hogy próbát tegyen a zongorával. Ez a hangszer már egyből a kezére állt, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Két év kemény és odaadó tanulás után aztán részt vett egy nyílt zongoraversenyen, melyen egyből győzedelmeskedett. Ez újabb, megerősítő lendületet adott kezdeti, mondhatni romantikusan gyermeki elhatározásának, hogy ő a zenélésből fog megélni. Ezután rendszeresen vendéglátó egységekben lépett fel egy családi zenekar keretein belül.

Sikerei, tehetsége okán több felkérést kapott többek között Spanyolországba, Németországba, Svájcba. Azóta is folyamatosan tanul, fejleszti magát, a fellépések díját igyekszik visszaforgatni a tanulásba illetve a hangtechnika fejlesztésbe. Akár teljesen egyedül vagy párban képes megfelelő hangulatot teremteni saját eszközeivel (keverő, hangosító, stb.) minden korosztály számára, akár egy esküvőn, akár egy szórakozóhelyen. Mint művészembernek fontos számára a meghitt családi háttér, 2 éves kislánya Lara, 9 éves nevelt lánya Barbara és élete párja Tünde. Ők adnak értelmet és biztatást a sokszor nehéz körülmények között a zenéléshez. Előadóművészként szívesen vesz minden megkeresést országhatáron innen és túl, s legjobb tudása szerint próbálja szórakoztatni a közönséget. Saját elmondása szerint egy bárzongorista mindig azt játssza ki magából, ami benne van, de a jó bárzongorista mindig figyelembe veszi, megérzi s magába olvasztja a közönség rezgéseit. Az érdeklődők, potenciális megrendelők a 06 30 456 8482-es telefonszámon közvetlenül, ill. szerkesztőségünkön keresztül is elérhetik őt. Ha a megrendelő jelzi, hogy a Rominfo c. havilapon keresztül ismerte meg őt, akkor a művész úr 10-20% kedvezményt biztosít zenei szolgáltatásai árából. G.E.-P.T. ROMINFO A ROTEKA roma közéleti és kulturális lapja Főszerkesztő: Pávay Tibor Közéleti rovatvezető: Aba-Horváth István Munkatársak: Balogh Mária, Grecskó Edit A szerkesztőség postacíme: 4026 Debrecen, Csap u. 9.

ISSN 1585-7271

03

Recommend Documents