Mary Silver
Húsz év múlva
OTTHON
- Hála Istennek, Anna! –rántotta be az ajtón Dávid a fiatal nőt egyetlen mozdulattal. – Már annyira aggódtam! Még édesapádat is felhívtam, ő is ideges volt, hogy merre jársz ilyen későn. Mutasd magad! – fordította maga felé menyasszonyát gyorsan, hogy lássa, valóban minden rendben van-e. - Semmi bajod, jól vagy? Miért nem kulccsal jöttél be? - Jól vagyok. Reméltem, hogy itthon vagy – válaszolta a nő alig hallhatóan, és szemeiben különös fény csillant. Némán tűrte, hogy Fazekas lesegítse róla a kabátot, és végigsimítson az arcán. Figyelte, ahogyan a férfi a telefonhoz lépett és felvette a kagylót: - Felhívom édesapádat, és megmondom, hogy hazaértél. Még ki sem mondta, máris tárcsázta a számot. A vonal kattant, a kapcsolás megtörtént, a telefon kicsörgött. - Egyébként, merre jártál? – kérdezte Dávid mintegy mellékesen, ahogyan várta, hogy a kagyló túloldalán végre beleszóljon a jól ismert, unott, reszelős hang. - Andreánál. Fazekasnak egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha fejbe vágták volna egy sodrófával. A feje zúgott, gondolatok százai egyszerre cikáztak át az agyán. Arcából egy pillanat alatt kifutott a vér, fekete szemei ijedten meredtek az előtte álló, még mindig csendes nőre. A torka kiszáradt, és úgy érezte, mintha egy jeges kéz karmolt volna végig a hátán. A vonal búgott még egyet, végül Zsolnay szólalt meg a túl felén. - Halló, tessék! Olyan csend volt, hogy Anna tisztán hallotta az apja nyugtalan hangját, pedig több lépés távolságra állt a készüléktől. - Halló, ki beszél? – kérdezte újra Zsolnay türelmetlenül. - Jó estét, uram! – szólt Dávid hirtelen jött magabiztossággal, ám egyetlen pillanatra sem vette le a szemét Annáról. - Dávid, te vagy? - Igen, én. Anna nem rég ért haza. Minden rendben, jól van. 753
Mary Silver
Húsz év múlva
- Hála Istennek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Zsolnay, és Anna halványan elmosolyodott. Ezek szerint az apja valóban aggódott érte. Mégis fontos neki, még, ha soha nem is mutatta. – Merre járt az a lány? - Ahogy sejtettük – válaszolta a fiatal férfi szaggatottan egy pillanatnyi gondolkodás után - , a fodrásznál volt, és egy kicsit elszaladt az idő. - Jól van. Örülök, hogy… Anna elfordította a fejét, a beszélgetés folytatása már nem érdekelte. Az apja aggódott érte, ezek szerint, mégis csak érdekli őt, hogy mi van vele. Eddig még sosem adta jelét, hogy ez így lenne. Mikor a lány lehajolt és kikapcsolta a cipőjét, még mindig magán érezte Dávid kutató pillantását. Már búcsúzkodik, hamarosan beszélniük kell. - Igen, jó éjszakát, uram! – hallotta Fazekas hangját, és a fiú visszatette a kagylót a helyére. Anna felnézett rá. Semmi számonkérés nem volt a pillantásában, mégis úgy tűnt, a férfi kissé meghunyászkodva tekint vissza rá. - Szóval, Andreánál jártál – szólt alig hallhatóan, ő pedig bólintott. - Nagyon kedves lány. Az első pillanattól kezdve szimpatikus volt. - Miért látogattad meg? - Hogy beszélgessünk. - Miről? - Rólad. - Rólam – visszhangozta Dávid halálra vált arccal. Szeretett volna visszakérdezni, hogy ugyan, mi beszélni valójuk van nekik, kettejüknek róla, de aztán rájött, hogy felesleges szerepet játszania, Anna valószínűleg minden tud, és nem véletlenül kereste fel Andit. Egy pillanatra nehéz csend ereszkedett rájuk. Mintha odakint hóvihar tombolna, olyan fagyossá vált a levegő. Legalábbis, a férfi így érezte. - Beszélgessünk, gyere! – nyújtotta felé kezét Anna, és arcán megjelent egy apró mosoly, ahogyan a férfi ujjai engedelmesen a tenyerébe csúsztak. Zsuzsanna még fent volt, mikor Péter halkan belopódzott a szobába, és befeküdt mellé az ágyba. Figyelmes volt, mint mindig, és nem akarta felkelteni őt, ő viszont gondolkodás nélkül rákapcsolta a villanyt a férjére. Kalmár összerezzent, és egy pillanatra becsukta a szemét a hirtelen támadt világosságtól. - Azt hittem, már rég alszol – könyökölt fel Péter, és álmosan nézett le Zsuzsannára. – Felkeltettelek? Nem akartam… 754
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nem is aludtam – válaszolta az asszony. – Tudod, hogy nélküled nem tudok. - Olyan vagy, mint egy gyerek - mosolyodott el a férfi, és lekapcsolta a villanyt, majd magához húzta feleségét, aki fejét férje mellkasára hajtotta. Egy hosszú pillanatig olyan mély csend telepedett rájuk, hogy csak egymás szívdobbanását hallották, majd Zsuzsanna halkan megszólalt: - Egészen pontosan, mit akart Fazekas Dávid? Gondolom, nem azért utazott fel Pestre, hogy kettőnk egészségi állapotáról érdeklődjön. - Mondtam, hogy tanácsot kérni jött. Azt is megmondtam, mit tanácsoltam neki. - Szereti a lányunkat, ugye? –érkezett az ábrándos kérdés az asszony szájából. - Úgy tűnik – simogatta meg Zsuzsanna vállát Péter elgondolkodva. – Jobban örülnék, ha Andrea itthon lenne. - Miért? - Jobb szeretem magam mellett tudni őt. - Nem kislány már. - Néha mégis úgy viselkedik. - Ahelyett, hogy büszke lennél a lányunkra, hogy milyen felelősségteljes döntést hozott, most szidod? – emelte fel fejét Zsuzsanna, és odébb gördült az ágyon. – Szégyelld magad! - Nem szidtam én senkit – vonta meg a vállát Péter -, és büszke is vagyok rá, csak…hiányzik. Megvallom neked őszintén, nagyon megijedtem, mikor pár hete megjött az idézés abban a bizonyos ügyben. Felsejlett előttem minden szörnyűség, amit láttam a börtönben, ’56 októberében. - Más idők járnak már – felelte Zsuzsanna szelíden. - Elsülhetett volna sokkal rosszabbul is. - De így történt, Péter. Fazekas ott volt, és segített nekik. - Elsősorban ő volt az, aki bajba sodorta a gyerekeket. Az ő felelőssége lett volna, hogy leállítsa őket, mikor megoldódott a nyelvük. - Mi történt? – kérdezet gyanakodva a nő, és felkönyökölt, úgy nézett le a sötétében a férjére. – Hiszen, nem olyan régen még kedvelted azt a fiút, és legszívesebben rögtön hozzáadtad volna a lányunkat. Márciusban még tűzbe tetted volna érte a kezed… - Most is tűzbe tenném… - Tudom, már mi bajod – kuncogott jóízűen Zsuzsanna, és újra a férje felé fordult. – Félsz, hogy Fazekas Dávid végül elviszi a kislányunkat. - Fenét!
755
Mary Silver
Húsz év múlva
- Akkor pedig – folytatta halkabban az asszony - ,az zavar, hogy Dávidnak menyasszonya van és nem szeretnéd, hogy Andrea harmadik legyen egy kapcsolatban. - Nem is olyan régi példa erre a nővére, Eszter. - De Andi nem Eszter. Sokkal megfontoltabb, mint Eszter volt. Láthatod, meghozta az első komoly döntést, és nem találkozik többé Dáviddal. - Az a fiú a szavát adta Zsolnaynak, hogy feleségül veszi a lányát. Nincs mása, csak a becsülete. - Épp olyan, mint te voltál az ő korában – bújt újra Zsuzsanna Péterhez. – Könyöröghettem én neked, hogy ne menj a háborúba, téged kötött a szavad. - De én visszatértem hozzád. - Istennek hála! – mosolyodott el a nő, és megcsókolta a férjét. – Fogalmam sincs, mi lenne velem nélküled. - Hát, nem lenne ilyen puha kispárnád, mint most, az biztos – nevetett fel Kalmár jóízűen, és megsimogatta felesége szőke haját. – Nekem pedig nem lenne ilyen csodás életem. - Mindketten jól jártunk ezzel a kapcsolattal – simogatta meg mosolyogva férje karakteres arcát a nő. Eltelhet akár harminc, vagy negyven év is, Péter neki mindig az a fiatal férfi marad, aki harcolt kettejükért, és aki mindig mellette volt, bármi is történt. - Álmos vagyok – hunyta le a szemét Kalmár. – Aludjunk inkább, és majd holnap megbeszéljünk, melyikünk a szerencsésebb – azzal magához ölelte feleségét, és finoman megcsókolta a homlokát. Zsuzsanna lehunyta a szemét, és félálomban még elmosolyodott egy kicsit. Most már tudok aludni, mert te itt vagy velem. Dávid tekintete egy pillanat alatt elsötétült, ahogyan ott ült a nappaliban, szemben Annával, aki olyan kedvesen és elfogadón mosolygott rá, mintha minden bűnét megbocsájtaná. Pedig nyilván fogalma sincs arról, miket követett el ellene. Alig mert a nő szemébe nézni. - Nagyon kedves lány ez az Andrea – mosolygott töretlenül Anna. – Az első pillanattól kezdve, ahogy megláttam, tudtam, mennyire különleges. Szegény igencsak megijedt, mikor megjelentem a szobája ajtajában. Meglepődött, nyilván nem számított a látogatásomra. Ez érthető, hiszen én magam sem tudtam, hogy a napomat egy ilyen kellemes beszélgetéssel zárom majd. Fazekas összehúzta a szemét. Azt hitte, Anna talán gúnyolódik, de ez a viselkedés eleddig olyan távol állt a lánytól, hogy szinte rögtön elvetette az ötletet. A férfi gyanakvó tekintete pedig emiatt sokkal inkább aggódóvá vált. 756
Mary Silver
Húsz év múlva
- Miért kerested fel? - Úgy gondoltam, jobb, ha tisztázzuk a közös ügyeinket. De be kell vallanom, egészen addig nem is gondoltam arra, hogy beszéljek Andreával, míg haza nem értem, és te nem voltál sehol. Sokat gondolkodtam délután. Rengeteg kérdést tettem fel, és addig nem nyugodtam, míg mindenre választ nem találtam. Volt azonban egyetlen kérdés, amit csak Andrea tudott megválaszolni. És ez volt mindennek a kulcsa. Az elmúlt éveknek, a veled közösen töltött pillanataimnak. - És, hogy hangzott az a bizonyos kérdés? – szólalt meg elhaló hangon Dávid, mintha a saját kivégzésén lenne. Hiszen ott volt, és Anna a hóhér. Épp most készül kivégezni a közös kapcsolatukat, mit sem törődve az ő Zsolnaynak tett ígéretével, és azzal, mi lesz, ha ő megszegi az adott szavát. De hát hogy törődhetne azzal, amiről nem is tud! - Nem fontos, mi volt az a kérdés – mosolyodott el Anna, és megérintette a férfi kezét. – A lényeg az, hogy az Andival lefolytatott beszélgetés során rájöttem, sosem tudtalak annyira szeretni, hogy megtartsalak. Egy ideje látom már, hogy szenvedsz ebben a kapcsolatban. Őrlődsz Andrea, és az apámnak tett ígéreted között. - Tudsz róla? - Tudok, bár mindketten vigyáztatok, hogy ne sejtsek meg semmit. Apámnak voltak elejtett megjegyzései, de nem így tudtam meg. Véletlenül meghallottam egy beszélgetést kettőtök között. Eleinte fájt, hogy csak azért akarsz elvenni feleségül, mert apámnak megígérted… - Anna, ez nem… - … de hamarabb elmúlt, mint számítottam rá. Azon is gondolkodtam, hogy vajon miért nem érzek csalódottságot, és… egyáltalán semmit. A válasz egyszerűbb volt, mint hittem: mert nem csak te vergődtél ebben a kapcsolatban, hanem már én is. Mikor rájöttem, hogy többet érzel Andrea iránt, mint ami egy tanár-diák viszonyban megengedhető, kétségbeesetten próbáltam menteni, ami még menthető. Azt hittem, hogy vacsorával és némi háziassággal rendbe hozhatom a kapcsolatunkat, de ez nem így volt. Már nem igazán volt mit helyrehozni. Egymás mellett értünk, esténként együtt voltunk, de semmi több. Téged az adott szavad, engem pedig a megszokás tartott csak itt – mosolyodott el szomorúan Anna, és finoman megérintette Dávid kezét, hogy az végre a szemébe nézzen. – Most mindkettőnket feloldozom. Téged az apámnak tett ígéreted alól, engem pedig a megszokás béklyójából. - Mióta tudod? – kérdezte csendesen Dávid. Olyan megalázó volt ez a helyzet. Ő soha nem akart ártani senkinek, Annának pedig főleg nem! Most mégis neki okozta a legnagyobb fájdalmat.
757
Mary Silver
Húsz év múlva
- Andreát? Régóta- válaszolta a lány. – Megkockáztatom, régebb óta, mint te magad. De, hogy mikor vált minden bizonyossá előttem, azt nem tudom. Talán, mikor először megláttam őt ott, a házuk előtt az utcán. Különösen viselkedtél, akárcsak ő. Te el akartál rejteni valamit, ő pedig még nem volt tudatában a saját érzéseinek. De az is lehet, hogy már azon az estén tudtam, mikor márciusban Pestre utaztál, hogy megmentsd Kalmárékat a rájuk leselkedő veszélytől. Valahol, a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy te és én soha nem fogunk együtt megöregedni. De ez így van jól – mosolyodott el Anna szomorkásan. –Mindkettőnknek folytatnunk kell az életünket, csak most éppen külön utakon. Eddig féltem, hogy egyedül maradok. Hogy nem számítok senkinek, csak neked. De most már nem félek. Ideje végre a sarkamra állnom, és felnőnöm, nem igaz? És apa...apa ugyan sosem mondta, hogy szeret, de az, hogy ma aggódott értem… - Miért csinálod ezt? - Mit? - Lelkiismeret-furdalást akarsz bennem kelteni? - Dehogy! –válaszolta szelíden Anna. – Épp ellenkezőleg. Elengedlek, és ezzel magamat is szabaddá teszem. Már rég nem szeretjük úgy egymást, ahogyan az egy jegyespártól elvárható lenne. Az, amit régen irántad érzetem, mára már barátsággá szelídült. Nem hibáztatlak semmiért. Azt akarom, hogy boldog légy! Fazekas nem akart hinni a fülének. Anna valóban elengedte volna? Megkönyörült rajta. Megkönyörült mindkettejükön. Szeretett volna valamit mondani a lánynak, de nem jöttek a szavak. Csak tátogott, mint egy partra vetett hal, ami levegő után kapkod, és tehetetlenül vergődik a homokban. Rászakadt a szabadság, és most hirtelen nem tudja, mit kezdjen vele. Menjen el most? Vagy illendő lenne maradnia inkább és legalább pár szót szólnia? De mit is mondhatna? - Miért? –szaladt ki a száján ez az egyszerű, mégis ezer további kérdést felvető szó. - Mert nem kellünk egymásnak –érkezett a szakszerű válasz. – Pontosabban, nem mi kellünk egymás boldogságához. Attól tartok, egy idő óta már csak az apám akarta ezt a házasságot, én pedig azt tettem, amit ő mondott, mert féltem a változástól. Te is tudod, mennyire szeretem az állandóságot. Eddig te voltál az életemben a biztos pont. Ott voltál mellettem, ha szükségem volt rád, és tudom, ha azt kérném, hogy maradj, megtennéd. Mégsem kérem. Változnunk kell, mindkettőnknek azért, hogy végre megtaláljuk azt, aki mellett végleg lehorgonyozhatunk. Te már megtaláltad –mosolyodott el Anna kedvesen. – De idő kérdése, és én is megtalálom. Talán már holnap, ki tudja –vonta meg a vállát szokatlanul vidáman. – Menj el hozzá, beszélj vele! 758
Mary Silver
Húsz év múlva
Dávid olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy egészen belesajdult a nyaka. Éjfekete szemei tágra nyíltak a döbbenettől. - Nem kellek neki - válaszolta végül. - Dehogynem! Szeret téged, ahogyan te is szereted őt. Beszélj vele még ma! - Késő van! - Ugyan, kit érdekel? Menj már! Fazekas meglepetten pattant fel a kanapéról. Azt sem tudta, mi történik körülötte, forgott vele az egész világ, mint aki egy átmulatott éjszaka után még mindig érzi azt a bódító mámort, amit az alkohol okozott. Anna továbbra is mosolyogva bíztatta, ő pedig leakasztotta kabátját a fogasról, magára kanyarintotta, és már éppen kilépett volna az ajtón, mikor valami visszatartotta. Lassan visszafordult a lány felé, aki minden erőfeszítése ellenére mégsem tudta visszatartani a könnyeit. - Menj! – bíztatta őt továbbra is. – Az elválás mindig szomorú, de nem úgy fogjuk fel, hogy valami véget ért, hanem úgy, hogy valami mindkettőnknek elkezdődött. - Ha azt akarod, hogy maradjak… - Nem akarom. Nem kérnék tőled ilyet! Apám miatt pedig ne aggódj, mindent elintézek! - Anna, én nem is tudom, mit mondjak. Köszönöm! – mosolyodott el a férfi, majd egy mozdulattal a fiatal nőhöz lépett, átölelte, és egy baráti csókot nyomott az arcára. - Nem, Dávid, én köszönöm! - Isten veled! - Isten veled! Fazekas nem nézett vissza. Semmi értelme nem lenne. Ahogyan robogott le a lépcsőn, és távolodott attól a helytől, amit otthonának mondott egészen idáig, úgy mosódott el Anna arca is, és került egyre messzebb tőle. Már az utcán járt, és rég bekanyarodott a sarkon, mikor észrevette, hogy egyáltalán nem a kollégium felé indult. Lábai egy egészen más irányba röpítik: a park felé. Oda, ahol Andreával olyan szép pillanatokat töltöttek együtt. Persze, nyilván a lány nem lesz ott, hiszen este kilenc után tilos elhagyni a kollégiumot, mégis úgy érezte, ez az egyetlen hely, ahol rendezheti a gondolatait, mielőtt beszélne Andreával. A telihold fénye éppen elég világosságot adott ahhoz, hogy a lába elé nézve végigmehessen a kitaposott ösvényen, egészen a padokig. A park furcsa, eddig sosem látott arcát mutatta: a hold sugarai ezüst színbe vonták a smaragdzöld pázsitot. Ott, ahol napközben olyan nagy a nyüzsgés, ahol fiatalok boldog nevetése száll a magasba, ahol az idősebbek karon fogva sétálgatnak, most egy teremtett lélek sem volt. Vagyis, ez nem igaz, mert valaki igenis járt a 759
Mary Silver
Húsz év múlva
parkban, és éppen Fazekassal szembe jött, egy irányba tartottak, az egyik pad felé. Mikor meglátták a másikat, egy pillanatra megtorpantak. Dávid arcára felkúszott a boldog mosoly, amikor a magas, karcsú alakban felismerni vélte Andreát. Nem szólt, nem kérdezett, csak hagyta, hogy lábai két eleven szárnyként röpítsék őt a lány felé, hogy aztán egy hang nélkül a karjai közé zárhassa, és ajakit a puha ajkakhoz érintve érezze, hiába hagyta el az otthonát, most ért végleg haza.
760
