Mary Silver
Húsz év múlva
LEHULL A LEPEL
Fazekas leszállt a vonatról, és gyors léptekkel haladt az utcán. Kezében egy papírlapot szorongatott, amit Kalmár Andrea aktájából írt ki, rajta a lány címével. Sötét volt már, csak az utcai lámpák halványan pislákoló fénye adott némi világosságot, de nem eleget ahhoz, hogy tisztán ki tudja venni, mi is áll a fehér papíron. Egy pillanatra megtorpant, és a fényhez közel húzódott, hogy elolvassa a címet. Dühösen kifújta a levegőt, mikor körülnézett. Halvány fogalma nem volt arról, hogy hol van. Nem volt ismerős a környéken, és az édesanyja halála után szinte rögtön leköltözött vidékre. Esztergomban megkapta a tanársegédi állást lakással és teljes ellátással. Havonta csak egyszer járt fel Pestre, mikor előadást kellett tartania, azontúl csak akkor, ha valami baj volt. És most baj volt. Nagyon nagy baj, de a katasztrófát talán még sikerülhet megakadályozni, ha kellően gyors és nem téved el! Tehetetlenül nézett körbe. Már megint eltévedt. Itt már egyszer járt, ez a trafik a giccses táblával egyszer már szemet szúr neki. Hol az ördögben lehet? Segítséget kéne kérnie. Inkább, semhogy későn érkezzen… A fene esne Kalmár Andreába, hogy nem hallgatta meg, pedig akkor minden sokkal könnyebb lenne! Istenem, micsoda makacs teremtés! Csak remélni merte, hogy most, amikor igazán komoly a baj és közel a veszély, majd meghallgatja őt. - Elnézést! – szólított meg hirtelen egy járókelőt. Az idős férfi és a felesége kissé bizalmatlanul pillantott rá, de mikor meglátták Fazekas kétségbeesett arcát, megváltozott a viselkedésük. Nyilván úgy gondolták, komoly segítségre szorul, ráadásul még megbízhatónak is tűnik, nem olyannak, aki megtámadná őket a nyílt utcán. Elvégre, az ember sosem lehet elég óvatos. – Kérem – lépett hozzájuk közelebb Fazekas - ,tudnának nekem segíteni? A Rokolya utcát keresem. 542
Mary Silver
Húsz év múlva
- Hát, nagyon messzire sikerült elkeverednie, fiam. Az messze van innen. - Milyen messze? - Az attól függ, mivel szeretne menni. - Gyalog. - Hát, akkor nagyon messze. Majdnem egy óra. - Mivel jutok el oda a leghamarabb? - Metróval és villamossal negyed óra alatt, ha minden jön, és nem kell várni. De ilyenkor már ritkábban járnak. Fazekas idegesen az órájára pillantott. Nyolc óra múlt, kizárt, hogy odaérjen időben. Már egészen biztosan elindultak otthonról… - Hol van a villamos megálló? - Egyenesen megy addig a nagy fehér épületig, amin a zászló lobog – mutatta neki az idős férfi -, majd bekanyarodik jobbra, és az utca végén már meg is látja. - Köszönöm! Minden jót!– hálálkodott Fazekas, immáron menet közben. Meggyorsította a lépteit, és szinte már rohant. Nem szabad, hogy elkéssen! Ha nem éri otthon Kalmár Pétert, mielőtt elindulnak, akkor minden elveszett. Andrea pedig… Dühösen megrázta a fejét, ahogyan eszébe jutott a lány. Hiszen arra sem érdemes, hogy foglalkozzon vele, azok után, ahogy beszélt vele ma délután! Mégis az apjáról van szó…Ha megtudja, mennyire komoly az ügy, egészen biztosan másként gondolkodik majd róla. Na, álljon meg a menet – jutott eszébe hirtelen, ahogyan elérte a villamosmegállót, és felpattant az éppen akkor érkező járműre. – Miért is olyan fontos neki, hogy az a lány másként vélekedjék róla? Elvégre, csak egy éretlen csitri, aki semmi mással nem foglalkozik, csakis a saját boldogulásával. Pedig, ha most délután meghallgatta volna… De nem tette, és ez a lényeg. És miért? A barátja miatt! Ahogyan Karcsi az eszébe jutott, hirtelen gyilkos düh öntötte el! Annyi minden volt közös kettejük múltjában, a gyerekkoruk, a szép emlékek, és most mégis gyűlöli őt. Nem, a gyűlölet nem a legmegfelelőbb szó arra, amit érez…Ez inkább valami más. Valami olyan indulat, amit nem tud megmagyarázni, és még sosem érezte azelőtt… Mit is mondott az a férfi, hol kell leszállni? - Igazán nem értem – vonta meg a vállát Eszter mérgesen, ahogyan figyelte, hogy a húga miként játszik a földön a gyerekekkel. – Miért kell elmennie Zsoltnak ilyenkor ügyeletbe? Itt vagyok hét hónapos terhesen, bármikor megindulhat a szülés…
543
Mary Silver
Húsz év múlva
- Még van két hónapod – szakította félbe Andrea a nővérét, miközben Ági macijával mókázott a kislánynak. – Nem fog megindulni a szülés, teljesen jól vagy, az orvos is megmondta. - Azt nem lehet tudni. Én már azt kívánom, bár szülnék meg ma éjjel, hogy bánja meg Zsolt, hogy nem volt mellettem. Akkor aztán nem fog ügyeletbe kéredzkedni… - Eszter, te nem tudod, mit beszélsz! – kapta fel a fejét hirtelen az eddig csendben ülő Zsófi, akinek az ölében már régen mély álomba merült a kislánya. Nem volt még teljesen egészséges, és hamar elfáradt. Édesanyja szerette volna letenni aludni, de tudta, ha megmozdul, a gyermek felébred, és akkor megint csak nagyon nehezen tud majd visszaaludni, pedig igazán szüksége lenne most a pihenésre. Beleegyezett abba, hogy Áron elhozza őket Zsuzsannáékhoz, hiszen mindenki itt lesz. Otthon egyedül csak belehalna az aggodalomba. Itt legalább tartják egymásban a lelket, ráadásul, a kislánya itt is ugyanolyan jól tud aludni, és még a nagymamájával is találkozhat, hiszen Gina is itt lesz. - Nézd, én nem szeretnélek megbántani – hasított bele a gondolataiba Eszter türelmetlen és tudálékos hangja -, de neked fogalmad sincs arról, milyen nehéz kihordani egy gyermeket. Egy asszonynak ilyenkor kényeztetésre és szeretetre van szüksége, nem pedig arra, hogy a férje hosszú órákra magára hagyja, és csak késő éjszaka érjen haza… - Nem, én sajnos tényleg nem tudom, milyen érzés – válaszolta idegesen Zsófi, és egészen vékonyra préselte össze az ajkait, hogy nehogy valami olyat mondjon, amivel megbántja Esztert. Ha már egyszer a barátnője nem figyelt az ő érzéseire, legalább ő legyen egy kicsit tapintatosabb. A pillanat feszültségét megérezte Andrea is, aki mérgesen nézett testvére szemébe. Nagyon kedvelte Zsófit, és rendkívül udvariatlannak tartotta nővére megjegyzését. De hát, talán nincs is tisztában azzal, hogy amiket mond, az esetleg másokat sérthet. Annyira más világban él, és annyira különböznek egymástól. - Ti nem tudjátok, milyen érzés… - folytatta nagy lélegzetvétel után Eszter, de ezt már Andi is megelégelte. - Micsoda? Hogy férjed van, aki rajong érted? Gyermekeid, akik imádnak? Mindened megvan, te mégis elégedetlen vagy. - Zsolt sosincs velem! - Ha folyvást veled lenne, nem tudna miből eltartani benneteket, és neked bizony dolgoznod kellene, amit utálsz! - Nem utálok dolgozni! - Ne beszélj hülyeségeket, inkább örülj, hogy van annyira figyelmes a férjed, hogy nem hagy egyedül otthon, miközben neki dolga van! 544
Mary Silver
Húsz év múlva
- Az ügyelet fontosabb neki, mint én, vagy a gyerekek… - Inkább megyek, és megnézem, mit csinálnak anyáék – forgatta meg a szemét türelmetlenül Andrea, és magára hagyta Esztert és Zsófit, aki legszívesebben ment volna a lánnyal, de alvó kislánya mozdulatlanságra ítélte. Hogy lehet valaki ennyire önző, mint az ő nővére? – mérgelődött Andi. - Ha tudná, hogy a férje mire készül…Na, persze, nyilván nem véletlenül hallgatott előtte Zsolt. Eszter sosem arról volt híres, hogy be tudta volna fogni a száját. Márpedig, ha fecsegett volna, annak igen komoly következményei lettek volna, annyi szent. - Egyetek valamit, mielőtt elindultok – hallotta meg édesanyja hangját a konyhából, amint az apját és Karcsit kínálta egy kis étellel. - Én nem kérek, asszonyom, köszönöm szépen – válaszolta a fiú udvariasan, és Andrea szíve nagyot dobbant, mikor meghallotta, milyen kedvesen szólt hozzá az anyja. Kedveli Karcsit, Istennek hála! És, ha ő kedveli, akkor onnan csak egy lépés, hogy az apja is megkedvelje. Talán, ez a mai este segíteni fog. Az apja látni fogja, hogy meg lehet bízni a fiúban, és akkor talán… - Hát, te, mit csinálsz itt? – hallotta meg hirtelen a mély, semmivel sem összetéveszthető szigorú, mégis szeretetteljes hangot a közvetlen közelében. Az apja állt mellette, és kissé neheztelőn nézett rá. Andrea megpróbált elmosolyodni, és Kalmár halványan viszonozta, de volt valami különös a szemében: aggodalom, félelem. Olyan érzések, amiket a lány sosem látott ezelőtt az apja tekintetében, éppen ezért nem is igazán tudta, mi az, amit lát. A pillanat feszültségének hitte, pedig valami más volt. Valami nagyon más, mint amit eddig megszokott. - Meg szerettem volna nézni, mit csináltok, mielőtt elmentek. - A nővéreddel kellene lenned. - Unom az állandó nyavalygását. - Andrea! - Tudom, hogy nem szép, amit mondok – tiltakozott hevesen a lány -, de ki szereti hallani a folyamatos panaszkodást? Senki. Ha tudná, hogy mire készültök… - Isten őrizz, hogy elmondd neki! - Úgysem tudná megakadályozni! - Mars vissza Eszter mellé, és tartsd a szád! - Jól van – válaszolta beletörődött hangon Andrea, és szófogadón tért vissza nővéréhez a szomszéd szobába.
545
Mary Silver
Húsz év múlva
Péter még egy jó darabig nézett abba az irányba, ahol a lánya eltűnt az imént, majd mélyen felsóhajtott. Andrea is van olyan meggondolatlan, mint ő. Csak nehogy valami őrültséges csináljon! - Édesem, minden rendben? –csúsztatta tenyerébe Zsuzsanna vékony kezeit, mire ő bólintott. – Ha nem akarod, nem kell elmenned – ölelte át férje derekát az asszony, hogy még közelebb érezze magához, és ilyen gyenge mód megakadályozza őt abban, hogy ma éjjel távozzon. - Tudod, hogy ezt nem tehetem. Nem is én lennék, ha megtenném. - Biztosan nem lesz semmi baj? - Nem lenne szabad, hogy baj legyen- mosolygott Péter bíztatóan a feleségére. – Mindent alaposan elterveztünk. Nem csúszhat be hiba. - Bízom benned – válaszolta halkan Zsuzsanna felemelte a fejét, hogy Kalmár szemébe nézhessen. Azokba a gyönyörű, égszínkék szemekbe, amikből még ennyi év múltán is oly’ sok erőt merít. Ha Péter nem lenne, ha bármi történne vele…Nem erre jobb nem is gondolni. Nem is szabad. Már csak babonából sem… A férfi előre hajolt, hogy megcsókolja feleségét, de még mielőtt megtehette volna, a bejárati ajtó felőli kopogás töret apró darabokra a tökéletes pillanatot. Zsuzsanna felsóhajtott, és bármennyire is nehezére esett, ellépett a férjétől, hogy bebocsássa a vendégeit. Gina, Feri és Vera voltak. Egyszerre érkeztek, ráadásul a gyerekek igen nagy zajt csaptak, így a kis lakás pillanatok alatt meglepő hasonlóságot mutatott egy zsibvásárral. - Micsoda forgalom van itt – jegyezte meg a nappali ajtajában mosolygó Eszter félhangosan. – És még azt hittem, nyugodt esténk lesz. - Zolinak dolga akadt az otthonban – mosolygott Vera, miközben hagyta, hogy Péter elvegye tőle a kabátját. – Így, amíg ő hazajön, eljöttünk egy kicsit, hogy kiunokázhassák magukat – fordult abba az irányba a fiatal nő, ahol Zsuzsannát sejtette. - Nagyon jól tettétek – simogatta meg Vera kezét az asszony bíztatón. - Ugye nem baj, hogy én is beugrottam – szabadkozott Gina. – Olyan jó lenne beszélgetni egy kicsit, Zsuzsanna! - Dehogy baj! Nagyon örülünk, hogy mindenki itt van. Nem igaz, drágám? - De igen – vigyorgott Péter kedvesen, és a nappaliba vezette Verát, aki most is, mint mindig, olyan fegyelmezetten ült le, mintha legalábbis királyi nevelést kapott volna. Valahol ez igaz is volt, hiszen az apja mégis nemesi családból származott, ez pedig benne marad az emberben, még ha a nemesi élet adta előjogokat sosem élvezhette. Kalmár szívéhez pedig különösen közel állt Vera, hiszen rokonságban állt valaki olyannal, akit ő sosem ismert, bár a saját vére volt: a fiával. Szíve mindig összeszorult a gondolatra, valahányszor eszébe jutott a gyermeke, 546
Mary Silver
Húsz év múlva
akit eltitkoltak előle, és akit sosem láthatott. Vera volt az egyetlen, aki úgy tudott neki mesélni a bátyjáról, hogy nem szégyellt tőle kérdezni felőle… - Ha már ilyen szépen összegyűlt a hölgykoszorú, mi el is mennénk – emelkedett fel ültő helyéből Péter kedvesen mosolyogva, és a levegő egy pillanat alatt megfagyott. Zsuzsanna olyan rémülten nézett rá, mintha épp a tűzparancsot adta volna ki. De hiszen, valami hasonlóról volt szó… - Hová mentek? –kérdezte Eszter teljesen rácsodálkozva a dologra, és látta, ahogyan apja arca egy pillanatra megrándul. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, legalábbis akkorát nem, hogy szóvá tegye, habár érezte, hogy körülötte hirtelen mennyire feszült lett mindenki. - Körbeviszem Karcsit a városban. - De hát Karcsi is pesti, nem igaz? - Nos…Nem pont a látványosságokra gondoltam – pillantott Kalmár sokat sejtetőn lányára, amivel kiérdemelte Eszter dühös pillantását. – Talán Feri is csatlakozik hozzánk? - Örömmel! – csillant fel az említett szeme boldogan, és már vette is a kabátját, hogy kövesse a másik kettőt. - Anya, és te ezt hagyod? – fordult Zsuzsanna felé döbbenten a lány. – És Gina néni… - Egy kis ital még nem ártott meg senkinek – fordult vissza Péter a lányához, egyetlen pillantásával csendre intve őt. – Majd jövünk – lépett vissza feleségéhez, és gyengéden megcsókolta, de az asszony erősen megragadta a karját, mintha nem akarná őt elengedni. Péter bíztatón rámosolygott, finoman megcsókolta őt, és a szorítás elernyedt, míg végül megszűnt. Amint a három férfi kilépett a kislakásból, Eszter szemrehányón fordult édesanyja felé. - Kicsit túlzásba vittétek a búcsúzkodást, nem? Csak egy kocsmába mennek. - Tudod, kislányom, az élet minden pillanatát úgy kell megélni, mintha az lenne az utolsó – mosolygott lányára Zsuzsanna kedvesen, majd beterelte vendégeit a nappaliba. Sokan voltak, mégis mindenki talált helyet magának. A társalgás úgy folyt, ahogyan maga az este is telt: lassan. Főként Zsuzsanna beszélt, a többiek csak szűkszavúan válaszolgattak. Olyan dolgokról esett szó, amik egy cseppet sem érdekelték Esztert. Édesanyja vidám hangon ecsetelte a legújabb süteményreceptet, vagy azt, hogy a gyerekek milyen csíntalanságot követtek el legutóbb, mikor náluk jártak. Gina is bekapcsolódott a beszélgetésbe, így már két oldalról hallgathatta a felesleges szócséplést. Istenem, milyen unalmas is az ő családja! Pedig milyen jó lett volna megbeszélni az ő problémáit, az mennyivel érdekesebb, mint az almás pite, vagy Gina néniék legutóbbi 547
Mary Silver
Húsz év múlva
kirándulása. Ám valahányszor csak szóbahozta a kapcsolatát Zsolttal, Zsuzsanna elegánsan másra terelte a témát. A gyerekek már régen aludtak a szomszéd szobában. Csak egyenletes légzésük hallatszott, ha nagyon csendben voltak. Márpedig, az utóbbi fél órában igen gyakran megakadt a társalgás, és egyre sűrűbben pillantottak fel a faliórára. Eszter gyűlölte a csendet. Ilyenkor tehetetlennek érezte magát, úgy döntött hát, hogy megszakítja a nagy némaságot. - Olyan jó lett volna, ha Zsolttal együtt tölthetünk el egy estét! De az a fránya ügyelet közbejött. Mostanában valami mindig közbejön, ha kettesben lehetnénk – mondta mosolyogva, de mondandójával nem aratott közvetlen sikert. Zsófi szigorúan nézett rá, mint egy anya a gyermekére, aki valami rossz fát tett a tűzre. Gina inkább rémült volt, Zsuzsanna pedig halálosan nyugodt, mint mindig. Egyedül Andrea fészkelődött kényelmetlenül a székén, ami igencsak megmosolyogtatta Esztert, de nagyjából ennyi figyelmet volt hajlandó szentelni a többieknek, majd folytatta a mondandóját. – Ha Zsolt csak egy kicsit kevesebbet foglalkozna a munkájával, és többet a gyerekekkel és velem… - Képzeljétek, micsoda különös esetről hallottam a minap – szakította félbe lányát Zsuzsanna jókedvűen mosolyogva. – Először nem is akartam elhinni, annyira képtelennek tűnt… Eszternek pedig az tűnt képtelennek, hogy az anyja így viselkedik. Hát mi az ördögért nem hagyja őt beszélni? Épp egy mondat kellős közepén volt. Jellemző! Tőle mindenki megköveteli az udvariasságot és az illemet, de vele szemben senki nem tanúsít semmi hasonlót. Pedig a tisztesség úgy kívánná, hogy hallgassák meg őt is, és igenis, érdeklődjenek arról, hogy mi baja! Hát nem látják rajta, hogy mennyire boldogtalan? A saját anyja nem hajlandó észrevenni, hogy a lánya házasság romokban, akkor mégis, mit várhatna a többiektől? Úgy ülnek itt mind, mint a sült halak, látszik, hogy senkinek nincs kedve itt lenni, szokatlanul feszültek mind. Ismét csend lett. Zsuzsanna is elhallgatott már, és egyre sűrűbben pillantott fel ő is a faliórára. Eszter követte a pillantását: háromnegyed tíz volt már. Jó lett volna végre ágyban lenni és pihenni egy jót! A némaság úgy nehezedett rájuk, mint valami nehéz kőtömb. A lépcsőházból jövő zajok felerősödtek, és egy emberként rezzentek össze egy-egy ajtócsapódásra, vagy közeledő léptek zajára. Ezek várnak valamire! – hasított Eszter tudatába a hirtelen felismerés. Mégis, mi történhetett, és neki miért nem mondanak el semmit?
548
Mary Silver
Húsz év múlva
Szeme sarkából látta, hogy Zsuzsanna kihúzza magát, és újabb mosolyt erőltet az arcára, majd teával kínálja a vendégeit. Eszter mindig is szerette az édesanyja hangját, de most dühítette, idegesítette minden mozdulata. Még mindig mérges volt, amiért nem hallgatta meg őt az imént…Talán, majd most! Egy kicsit feloldja ezt a feszült hangulatot. Nem csoda, hogy ilyen merev itt mindenki, mikor egyetlen embernek való téma nem sok, annyi sem hangzott el egész este. Tapasztalata szerint a férfiakról beszélni jó dolog, és a nők előszeretettel gúnyolják ki őket a hátuk mögött. Hátha ezzel segít kicsit a hangulaton. - Igazán muris volt- kezdte mosolyogva - , hogy amint mi így összeszaladtunk, a férfiak máris eltűntek. Nyilván van nekik is jobb dolguk, mint azt hallgatni, hogy a feleségeik miről pletykálkodnak egész álló este. Olyan vidáman közölte mindezt, mintha a világ legmókásabb dolgáról beszélne. Csakhogy senki más nem osztotta a véleményét. A többiek mind komoran ültek körülötte továbbra is, csak édesanyja mosolygott rá halványan. Eszter türelme ekkor fogyott el végleg! - Igazán nem értem, mi bajotok van! – tört elő belőle a harag. – Próbállak benneteket jó kedvre deríteni, hogy ne úgy üljetek itt egytől egyig, mint aki citromba harapott. Éppen én akarok vidámságot csalni az estébe, aki mostanában olyan boldogtalan… - Csak magadnak köszönheted a sorsod – szólalt meg Zsófi jéghideg hangon. Ha valakitől, hát éppen tőle nem várta volna Eszter, hogy jól beolvas neki. - Ezt mégis, hogy érted? - Úgy, ahogy mondom. Ha nem csak a saját problémáddal lennél elfoglalva, láttad volna, hogy mire készülnek a férfiak… - Zsófi, elég legyen! – szólt rá hirtelen Gina a lányára olyan erélyesen, hogy még a többiek is összerezzentek tőle. - Hadd mondja csak el! – kiáltott fel türelmetlenül Eszter. – Tudom, hogy valamit titkoltok előlem. Miért nem áruljátok el végre? - Mert nem akartuk, hogy felizgasd magad – szólt szelíden Zsuzsanna, ám hiába próbált nyugodtnak mutatkozni, hangja meg-megremegett. - Halvány fogalmad sincs arról, hogy mi folyik körülötted, nem igaz? – erőltette tovább Zsófi, és még mielőtt bárki is rászólhatott volna, folytatta. – Ha nem lennél olyan önző, te is tudnád, amit most mi. - Zsófi, kérlek – csitította a végletekig felháborodott nőt Vera, de olyan gyenge hangon tette mindezt, hogy az el sem jutott a nevezetthez.
549
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nem hiába nem mondta el neked senki azt, ami itt folyik. Állandóan a saját problémáddal vagy elfoglalva. Folyton csak te, te, te és te…Nem törődsz vele, hogy az állandó önzéseddel és nyavalygásoddal megbántasz másokat. A bátyám, a testvéred és az apád most mind… - Zsófia, hagyd abba! – emelte fel magáról megfeledkezve a hangját Zsuzsanna is. Olyan szigorúan nézett rá a lányra, hogy annak a torkára fagyott a szó. Eszter talán most értette meg, hogy valami igazán komoly dologról lehet szó. Még sosem látta ilyennek az anyját. Zaklatott volt, ideges…a nyugalomnak már a látszatát sem akarta fenntartani. Az álarc lehullt, és Eszter megrémült. Mi folyik itt? Miről van szó? - Mondjátok el kérlek, mi történt! - Eddig azért nem árultuk el, mert nem szerettük volna, hogy felizgasd magad, és most is tartom magam ehhez – válaszolta az anyja, és idegesen babrálni kezdett a kezével. – Nincsen semmi baj. - Dehogynem! - Eszter, azt mondtam, nem! A lány ijedten kapkodta a szemét egyik nőről a másikra. Ők mind tudnak valamit, amit ő nem. Még Andrea is… Meg kell tudnia, mi az. Most rögtön meg kell tudnia! Ám, mielőtt szólásra nyitotta volna a száját, a bejárati ajtó csengője rikoltva hasított bele a feszült csendbe. Ijedten néztek egymásra, Zsuzsanna keze megremegett, egészen belesápadt, ahogyan felállt és az ajtóhoz lépett. Próbált nyugalmat erőltetni az arcára, ami az iménti történések fényében igen komoly feladatnak bizonyult. Vett egy mély lélegzetet, és lenyomta a kilincset. Egy magas, fekete hajú férfi állt a küszöbön, aki mintha egy kicsit hátra tántorodott volna, mikor meglátta őt. - Miben segíthetek, uram? - Fazekas Dávid vagyok – mutatkozott be illendően a fiatalember. – Tudom, hogy most hihetetlen, amit mondani fogok, de el kell árulnia, hol van a férje. - Parancsol? - Bemehetek? Nem szeretném a lépcsőházban… Zsuzsanna, ha vonakodva is, de elállt az útból, és beljebb engedte a férfit, akinek fekete szemei most aggódva pillantottak le rá. - Tudom, hogy mire készül a férje, asszonyom, és azt is, hogy az ÁVH szintén tudja. - Honnan ismeri a férjem? - Találkoztunk, mikor állást kínáltunk neki az egyetem történelem tanszékén. 550
Mary Silver
Húsz év múlva
Az asszony egy pillanatra megtorpant, és olyan gyorsan kapta a fejét a fiatal férfi felé, hogy szinte beleszédült. Ő lenne Fazekas, akiről Péter beszélt? Ő lenne az az ember, aki megkeseríti a lánya életét? Ő lenne… - Anya, miért engedted be? – hallotta meg Zsuzsanna a háta mögül Andrea számon kérő hangját, és mikor megfordult, lánya ott állt előtte melle előtt összefont karokkal. - Jó estét, kisasszony! – köszöntötte halvány magabiztos mosollyal az arcán őt a férfi. - Miért jött? - Segíteni, ugyanis az édesapja és a testvére komoly veszélyben van. Éppen ezért, asszonyom – fordult vissza Zsuzsannához -, kérem, mondja meg, hol találom a férjét, mielőtt még késő. - Ne mondj neki semmit, anya! - Kérem, asszonyom – hagyta figyelmen kívül Fazekas Andrea szavait -, bízzon bennem! Meg akarom menteni a férjét és a fiát. - Ismerem őt, anya, ne hallgass rá! - Asszonyom, kérem! Andrea kemény tekintettel figyelte édesanyja minden mozdulatát, és szeme sarkából leste Fazekast is. Tolakodó gazember, miért is jött ide? Még hogy segíteni akar! Ha az anyja tudná, miféle sötét titkai vannak ennek az alaknak, nem gondolkodna ennyit, hogy megbízzon-e benne vagy sem. Azonban hiába próbálta meggyőzni Zsuzsannát a saját igazáról, az felfedezhetett valamit a férfi tekintetében, ami végképp elhárította minden kétségét. - Honnan tudta meg? – kérdezte a nő csendesen. - Vannak kapcsolataim, akik…Akik figyelmeztettek a veszélyre. Kérem, asszonyom, meg kell bíznia bennem. Ha most nem teszi, és nem tudom megakadályozni a bajt, akkor mindennek vége. Zsuzsanna ijedten kapta a tekintetét a fiatal férfira, és a keze kissé megremegett, ahogyan szájához emelte, miközben azon tanakodott, megbízhat-e egy vadidegenben, akit az előtt még sosem látott, és nem tud róla semmit, csak azt, hogy pokollá teszi a lánya életét. De most nem a főiskolán vannak, és a férje megbízott ebben az emberben… - A Csalogány utca és a Hunyadi utca sarka. A Petőfi emléktáblánál, ahol holnap a koszorúzás lesz. - Reméljük, még nem késő. Mindent megteszek! – válaszolta Fazekas, majd sarkon fordult, és már el is tűnt. A következő pillanatban csak a lépcsőházban egyre távolodó lépések zaját lehetett hallani.
551
Mary Silver
Húsz év múlva
- Anya, mi ütött beléd? – fordult Zsuzsanna felé Andi számon kérőn. – Elárultad neki…Tudod, ki ő? - Tudom – bólintott az asszony, és a nappali ajtajában összesereglett kisebb tömegre emelte a tekintetét dacosan. Azért ez már mindennek a teteje. Elég idő ő már ahhoz, hogy ne vonják felelősségre. És főleg ne a saját lánya! - Szerintem fogalmad sincs róla. Fazekas gonosz ember. Sosem segítene Karcsinak. - Karcsinak? Nem csak Karcsi van ott, hanem az apád és a bátyád is! Ne merészelj engem kioktatni, kisasszony! – válaszolta Zsuzsanna dühtől remegő hangon, amivel sikerült észhez térítenie Andreát, mert az bűnbánón lehajtotta a fejét, mint kiskorában, ha rossz fát tett a tűzre. Eszter, aki meglepetten figyelte az eseményeket, most érezte át igazán, hogy mennyire komolya dologról lehet szó. Fazekas ideutazott Esztergomból, hogy megakadályozzon valami katasztrófát. Hirtelen nagyon rossz érzés fogta el. - Hol vannak apáék? – kérdezte csendesen, félve a választól, amit kapni fog. - Nem kell tudnod róla – válaszolta Gina kedvesen. – Csak felizgatnád magad, és ezt Zsolt sem szeretné. - Zsolt? Ezek szerint ő is ott van? Nem dolgozik… Most már igazán mondjátok el, hogy mi folyik itt! - Az apád és a többiek elmentek fellobogózni a várost – szólt Zsuzsanna teljesen komolyan. – Vagy, legalábbis a Petőfi emléktáblát és a környékét. - Hogyan? - Leszedték a vörös zászlókat, és csak a nemzeti színű lobog – folytatta Zsófi sötété hangon. - Most csak ugrattok, igaz? - Istenem, add, hogy az utolsó pillanatban meggondolják magukat! – fohászkodott Vera csendesen magában, és bár mind mélységesen egyet értettek vele, mégsem adták ennek semmi jelét. - El kellett volna mondanunk, kicsim, de mostanában annyi minden történt veled, és olyan nehezen viseled a terhességed, hogy Zsolt is jobbnak látta, ha nem tudsz róla – mondta Zsuzsanna és tekintetét bátorítóan a lányára emelte. Nagy a baj, ezt mind tudták. Valahogyan kitudódott, hogy mire készülnek a férfiak, és ez eljutott a rendőrség fülébe is. Ez volt az igazán komoly probléma. Eszter félve pillantott az anyjára. Zsolt hazudott neki…Azért hazudott, hogy őt megvédje, és ő még azt hitte, hogy szeretője van! Hogy lehetett ennyire vak, hiszen Zsófinak igaza van. Ha csak egy kicsit maga köré is néz, láthatta volna, hogy valami készül. Megakadályozni nem 552
Mary Silver
Húsz év múlva
tudta volna, ez egészen biztos, de legalább nem lett volna ilyen kiállhatatlan a férjével. Ha bármi baj történik, az csakis az ő hibája… Tovább azonban nem jutott a gondolatmenetében, mert ismét kopogás hallatszott az ajtó másik oldaláról. Fazekas tért volna vissza? Ahogyan azonban hegyeztük a fülüket, beszélgetés hangjaira lettek figyelmesek. Egy határozott parancsra, és újabb kopogásra. Zsuzsanna figyelmeztetőn ránézett a többiekre, és kezével intett nekik, hogy menjenek vissza a nappaliba. Mikor mind eltűntek a világos szobában, mély levegőt vett, és újra ajtót nyitott. - Jó estét, asszonyom! Kalmár Péternét keressük – köszöntötte őt az egyenruhás rendőr tisztelettel. - Én vagyok Kalmár Péterné. Miben segíthetek? - A férjével szeretnénk beszélni. - A férjem nincs itthon – válaszolta az asszony határozottan, elegáns tartással, akár egy királynő. – Városnézésre vitte a lányom barátját. - Tehát, ha átkutatnánk a lakást, nem találnánk őt itthon. - Nem, de egészen nyugodtan átkutathatják, ha gondolja. - Ez igazán nem szükséges, asszonyom! Viszont, ha lehetséges, megvárnánk a lépcsőházban a férjét, míg hazaér. - Csak tessék - válaszolta Zsuzsanna nyugodt hangon, és csendesen betette a rendőrök mögött az ajtót, majd némán tért vissza a többiek közé, akik sápadtan, remegő kezekkel néztek fel rá. A nő halványan elmosolyodott, visszaereszkedett Eszter és Andrea közé, majd olyan könnyedén, mintha mi sem történt volna az imént, belekezdett egy újabb történetbe. Hogy miről beszélt az anyja, azt Eszter nem tudta volna megmondani, és ő maga egyetlen szót sem értett az egészből. Most már a férjére gondolt, a bátyjára és az apjára. Honnan is sejthette volna, hogy terveznek valamit? Talán, ha egy kicsit jobban figyel Zsoltra... Édes Istenem, hogy hihettem, hogy szeretője van? Hiszen csak engem akart védeni. Nem akart bajt hozni rám! Kérlek, Uram, hozd őt vissza hozzám épségben! Körmét a tenyerébe vájta. Hogy tud az anyja ilyen nyugodtan beszélni mindenféle hétköznapi dolgokról, mikor tudja, hogy milyen nagy a baj? Lehet, hogy már el is kapták őket, vagy talán…Nem, erre jobb nem is gondolni! Mind jól vannak, és épségben visszatérnek majd. Eszter kék szemeit az anyjára emelte. Zsuzsanna nyugodt hangja őt is fegyelmezte, pedig nem sok híja volt, hogy ne ugorjék fel, és ne kiáltson aggodalmában. Hirtelen visszatért egy régi emlék. Homályos képek arról, hogy az apja magához szorítja, körülöttük fegyverek ropognak, és ő zokog félelmében. Majd már csak hangokat hallott, arcok 553
Mary Silver
Húsz év múlva
nem társultak a beszélgetőkhöz. Egyedül az anyja hangjában volt biztos, és abban, amit mondott: Pétert elfogták. Nem tudom, hol lehet… Mi van, ha most is ez lesz? Elfogják őket, börtönbe vetik és megkínozzák? Vagy talán, menekülés közben le is lövik… Hossz idő múlva egyszer csak megremegett Zsuzsanna hangja, és ez hozta vissza Esztert a valóságba. Riadtan pillantott fel az anyjára, aki most már néma csendben, egyenes háttal ült a kanapén, fejét az ajtó felé fordítva. A többiek is figyeltek és hallgatóztak. Egyszerre hangos zaj hallatszott a folyosóról. Egy idegen hang egy dalt énekelt. Alig, hogy túljutott az első soron, három másik hang is hallatszott. Részeg, rekedt, kiabáló hangok. Aztán az egyik rendőr hangosan mondott valamit, a lakásban ülő asszonyok pedig döbbenten pillantottak egymásra, mert a másik három, rekedt kiabáló Zsolt volt, Péter és Zoli. Kisebb szóváltás keveredett a bejárati ajtó előtt, és Kalmár valami egészen furcsa, szokatlan hangon kezdett kiabálni: - Mi az ördög ez itt? Mi az ördög…folyik itt? A másik, idegen hang, aki ezek szerint csak Fazekas lehetett, bizonytalanul énekelt tovább. Ez nem lehet Zsolt –gondolta Eszter hitetlenkedve. Hiszen, sosem ivott. Az apja is, ha ivott egy keveset, inkább elcsendesedett olyankor, de még sosem hallotta őket így kiabálni. Andrea döbbenten nézett anyjára, akinek az arca egy egészen rövid pillanatra megremegett. Fazekas hát elhozta az apját, a bátyját és a sógorát…Fazekas? Mi az ördögért tett volna szívességet, amikor gyűlöli őt? Őt is, és Karcsit is. Miért? A lány látta, hogy az édesanyja felállt, és az ajtóhoz lépett, ő pedig követte a többiekkel együtt. Vera remegő, apró kezei a csuklójára fonódtak…ő is annyira rettegett, akárcsak Andi, de legalább tudja, hogy a férje jól van. Hiszen, tisztán kivehető volt Zoli hangja, tehát épségben vannak… - Le kell tartóztatnom Önöket –hallották meg a nyitott ajtóból a rendőr pattogó, türelmetlen szavait. Andrea kinézett Eszter és Gina háta mögül. Az édesanyja ott állt a bejárati ajtóban, szigorú arccal, és rosszallóan csóválta a fejét. - Letartóztatni, tizedes úr? Ugyan miért? Részegség miatt? Hiszen akkor minden második embert letartóztathatna a fővárosban. Andrea látta, hogy Eszter is megrázza a fejét. Biztos volt benne, hogy még mindig nem érti, mi történik körülötte, és igaza volt. Eszter agya lassan mozgott, mintha kábult lett volna. Azt tudta, hogy a férfiak közül egyik sem részeg, ahogyan azt is, hogy édesanyja is pontosan tudja ezt, mégis úgy viselkedik, mint egy hisztériás öregasszony, nem pedig úgy, ahogyan szokott: nyugodtan és előkelőn.
554
Mary Silver
Húsz év múlva
Halk, rövid, morgó vita folyt a férfiak között. Egy-egy káromkodás is elhangzott, aztán az ajtóban megjelent az apja és Fazekas, közöttük pedig borzas fejjel és sápadtan Zsolt, akit két oldalról támogatni kellett. Fazekas hosszú kabátja volt rajta, és mivel ő alacsonyabb volt, mint a tanár, a kabát igen mókásan lógott rajta. Mögöttük Zoli tántorgott be az előszobába. Eszter rémülten nézett hol az anyjára, hol pedig a vele szembe jövő férfiakra. Most már kezdte megérteni a helyzetet, és kis híján felkiáltott: hiszen nem is részegek…ám valami visszatartotta. Megérezte, hogy színjátékot lát, amitől emberek élete függ, és tudta, hogy ő ebben most nem vesz részt, de a többiek igen, és úgy adják át egymásnak a végszót, mintha többször is elpróbálták volna. - Istenem Péter, hát nem szégyelled magad? –förmedt rá Zsuzsanna a férjére. – Már megmondtam, hogy ne menj el Fazekas tanár úrral sehová, mert annak mindig ez a vége. Ráadásul, most még a fiúnkat és szegény Zsoltit is belerángattátok az abszurd tivornyázásotokba. Maga pedig tanár úr –fordult Fazekas felé -, szégyellje magát, hogy megint ilyen állapotban hozza haza a férjemet! - Ugyan, asszonyom –szólalt meg Fazekas részeg hangon -, hát ez a kö…köszönet, amiért hazahoztam őket? Pedig egész úton úgy vonyítottak, mint a kutya. - Igazán nagyot csalódtam Önökben –lépett előre Gina is, aki ezelőtt ugyan még sosem találkozott Fazekassal, most mégis úgy fordult felé, mintha már nagyon régről ismerné őt. – Ez igazán nem volt szép Öntől. De magától sem, Péter… Zsolt, a feleséged előtt…Istenem, micsoda szégyen! - Ugyan anya –emelte fel a fejét a kába fiú - , hiszen, nem is vagyok olyan rész…részeg. - Péter, fektessétek le Zsoltot Zolival a kisszobába! Már, ha még meg tudsz állni a lábadon! – emelte fel haragos tekintetét Zsuzsanna a bután vigyorgó, és dülöngélő Kalmárra, aki a fiával együtt már indult is volna a szobába, ha a rendőr meg nem állítja őket. - Nem megy senki sehová! Le kell tartóztatnom Önöket! - Dehogy kell! –lépett elő Fazekas mérgesen, és idegesen hadonászni kezdett. – Csak részegek vagyunk, drága jó tizedes úr…Mindenkivel megesik, ahogyan már Önnel is egészen biztosan megesett. Ez még nem bűn, csak ki kell feküdni… - Tőlem kifekhetik majd mind egy cellában, de nekem most… - Tizedes úr! Drága jó, tizedes úr- tette a rendőr vállára a kezét Fazekas nagy elánnal -, az egyetlen bűnünk az, hogy csatakra ittuk magunkat. - Tudjuk, hogy hol jártak…Legalábbis ők –mutatott a rendőr Kalmárék felé. – Államellenes cselekményt követtek el, és…
555
Mary Silver
Húsz év múlva
- Ők? –kacagott fel jóízűen Fazekas. – Ezek nem követtek el semmiféle bűncselekményt. Csak alaposan felöntöttek a garatra. Az én születésnapomat ünnepeltük. Tudja, hogy van ez – kacsintott vigyorogva az egyenruhásra. – Ha kell, ötven tanút szerzek rá, hogy a kocsmában, ahol jártunk, láttak bennünket. Még táncosnők is voltak –hajolt közelebb Fazekas, és olyan bizalmasan közölte a tényt, mintha nem lenne körülöttük senki más. - Mindig akad ötven olyan ember, ha olyanokat kell fedezni, mint ők. - Mint ők? Hiszen csak részegek vagyunk, a pokolba is! Na, tizedes úr! Ne legyen már ilyen kekec. Harminc éves lettem! Hányszor harmic éves az ember, nem igaz? –vágta hátba olyan erővel a rendőrt Fazekas, hogy a többiek is összerezzentek. – Éppen elég nagy baj, hogy ezeknek a férfiaknak a feleségei így látták az uraikat. Biztos lehet abban, hogy jó néhány napig nem fognak hozzájuk szólni! A rendőr a falnak támaszkodó, és bódultan vigyorgó férfiakra emelte a tekintetét, majd az őket rosszallóan stírölő nőkre. Főleg Zsuzsanna arcától riadt vissza, aki olyan szigorúan méregette a férjét, hogy a tizedes biztos volt benne, a férfi ezt nem ússza meg szárazon. Éppen elég büntetés lesz neki, amit a feleségétől kap, hiszen csatak részeg. Ennek a fiatalembernek igaza van, nem voltak ezek sehol ma este… - Jól van, nem bánom –adta be végül a derekát. – Tényleg mind részeg. - Mint a disznó –bólintott helyeslőn Fazekas, és heves bólogatással figyelte, ahogyan a rendőr tiszteleg. - Asszonyom, elnézést kérem a zavarásért! Jóéjszakát! Zsuzsanna szótlanul biccentett, és a tekintetével követte a távozó egyenruhásokat. A tizedes az ajtóból még visszanézett a férfiakra, akik mozdulatlanul, alkoholtól bűzlő lehelettel dőltek a falnak, majd a rendőrök elhagyták a kislakást. Néhány pillanat telt csak el attól kezdve, hogy a lépések eltávolodtak, mire Péter és Zoli ellökték magukat a faltól, és fürgén felnyalábolták Zsoltit, hogy a kisszobába támogassák. Lesegítették a fiatalemberről a kabátot, és Eszter csak akkor látta meg, hogy a férje ingjét teljesen átütötte a vér. Ginával egyszerre kapták a kezüket a szájuk elé ijedtükben, és követték a férfiakat a pici helyiségbe. Andrea is utánuk szeretett volna menni, de Fazekas elkapta a karját. - Vannak ott éppen elegen, nem kell még maga is. A sógora nem fog meghalni, csak elájult a vérveszteségtől. - Igazán nem szükséges megmondania nekem, hogy mit tegyek, köszönöm! - Elnézést! –szólt csendes hangját Zsófi, aki eddig tisztes távolból figyelte az eseményeket. Arca most sápadt volt és rémült. – Hol van a férjem és a mostohaapám? 556
Mary Silver
Húsz év múlva
- Sajnálom, de nem ismerem a férjét. - Magas, szőke és…velük volt. Áron… - Oh, igen –bólintott Fazekas, és bíztatóan elmosolyodott. – A férje jól van. - De hol van most? - Elkapták őket, de ne aggódjon! Vannak kapcsolataim, és amint megbizonyosodom abban, hogy a bátyja jól van, máris elintézek egy telefont, és a férje egy órán belül Ön mellett lesz. Zsófi hálásan elmosolyodott, és elrebegett egy köszönömöt, majd még mindig kissé remegve lépett be a szobába, ahol Zsolt feküdt. Andrea a résnyire nyitott ajtón át látta, hogy Zoli miként sürög barátja körül, és Eszter hogy beszél hozzá szeretetteljesen. Fogja a kezét, és vizes ronggyal törölgeti a homlokát. Beszélt hozzá, és úgy látszott Zsolt válaszolt neki. Akkor talán, akkor nem olyan komoly a baj… A nővére már biztosan megbánta, hogy olyan randán viselkedett a férjével. Némán figyelte, ahogyan a férfi kinyújtja egészséges kezét remegőn, és letöröli felesége arcáról a könnyeket. Aztán azt ajtó becsukódott, és ő hirtelen, mint ki álomból ébredt, feleszmélt. - Hol van Karcsi? - Ahol a többiek –válaszolta komoran Fazekas. – Börtönben. - Hát hozza ki, ha olyan kapcsolatai vannak! - Már megmondtam, amint biztosat tudok a sógora állapotáról, máris. - Tudja mit, nincs szükségem a segítségére! Én is…- befejezni azonban már nem tudta, mert az apja és az anyja léptek ki a szobából, egyenesen Fazekashoz. Kalmár kezet nyújtott neki, és hálásan elmosolyodott. - Éppen időben érkezett. A vejem jól van, de azért felszaladok az orvosért a másodikra. - Megbízható az az ember? – kérdezte Fazekas. – Mert lehetséges, hogy kihallgatások lesznek, és ha elszólja magát… - Teljesen megbízható – bizonygatta Kalmár határozottan. - Még egyszer, köszönöm! - Ugyan, ez igazán semmiség. - De mégis, mi történt? –kérdezte Zsuzsanna, ahogyan férje átölelte őt hosszú karjaival. - Valahogyan megtudták, mire készülnek. - De honnan? Nem mondtuk el senkinek –rázta meg fejét értetlenül Péter. - Bárhonnan. Lehetett akár egy óvatlan elszólás, vagy bármi más. Most csak az számít, hogy minden rendben, és Zsolt sérülése sem súlyos. - Igen. Megyek is a doktor úrért –mosolygott Péter, ám alig lépett ki az ajtón, szinte rögtön feltűnt három alak, és mire Fazekas kettőt pislantott, Andrea már repült is Karcsi karjaiba boldogan. Figyelte, ahogyan a fiú letörli a könnycseppeket a bájos arcról, erősen magához 557
Mary Silver
Húsz év múlva
szorítja a lányt, és a hátát simogatja nyugtatón. Annyira zavarta a látvány, hogy el kellett fordítania a fejét. Dühösen hátrált néhány lépést, és észre sem vette a mögötte álló Kuncz Ferit, és beléütközött. - Elnézést –szabadkozott gyorsan, de Feri megrázta a fejét. - Ugyan, magának sosem kell bocsánatot kérni. Köszönöm! - Hiszen nem tettem semmit. - Megmentett bennünket, és ez elég nagy dolog. Csak azt tudnám –emelte a szemét a nappali felé távozó Karcsira és Andira -, hogy mi történt ma a börtönben! - Ezt hogy érti? - Elvitték a fiút kihallgatásra, majd alig tíz perccel azután, hogy visszatért, kiengedtek bennünket. - Valóban? - Azt hittem, egész este bent leszünk, de csak Áront és Karcsit hallgatták ki. Rám valamiért már nem került sor. Elnézést, de üdvözlöm a feleségem, és megmutatom magam neki, hogy lássa, jól vagyok. Zsolt hogy van? - Úgy tudom, hogy nem súlyos a sérülése. - Istennek hála!- sóhajtott fel megkönnyebbülten Feri. – Még egyszer, nagyon köszönöm, amit értünk tett. - Igazán semmiség –mosolygott Fazekas szerényen, és fejével a kis szoba felé intett, ahol Zsolt feküdt. Feri alig néhány lépéssel az ajtón túl termett, a fiatal tanár pedig lassan rájött, hogy semmi keresni valója itt. Pedig azt hitte…butaság! - Ugye, még nem akar elmenni? –hallotta meg Zsuzsanna hangját közvetlenül maga mellől. Lenézett a törékeny, karcsú asszonyra, aki most olyan hálásan mosolygott rá, mint eddig még senki az életben. Csak az anyja… Hirtelen nagyon hiányzott neki az édesanyja biztonságot nyújtó közelsége. Fekete szemeit szomorúan az előtte álló nőre emelte, mire az kérdőn pillantott rá. Ismerős volt ez a tekintet. Mintha már látta volna valahol, valamikor. De mégis, hol? Istenem, hiszen már tudhatná, ha erőlteti, nem fog eszébe jutni. Annyi fekete szemű, szomorú pillantású ember él ezen a világon, bárkire emlékeztetheti őt. - Én még meg sem köszöntem. - Micsodát? –kérdezte Fazekas halk hangon. - A segítségét. Hogy kockáztatta az életét értünk. - Ez a munkám, asszonyom, és az Önök családja nagyon különleges. 558
Mary Silver
Húsz év múlva
- Különleges? - Nagy tisztelője vagyok a férjének, és Önről is sokat hallottam már. - Rólam? Kitől? - Elnézést, de mennem kell – kapott észbe hirtelen a férfi, és az ajtóhoz lépett. Kis híján elszólta magát, milyen kínos! - Maradjon még! - Nagyon kedves, de nem lehet! Mennem kell. El kell érnem a vonatot, ami haza visz. - Értem –bólintott Zsuzsanna. – Nos, akkor még egyszer, köszönjük! - Nem asszonyom, én köszönöm! –mosolygott Fazekas, majd udvariasan biccentett, ám mielőtt elhagyta volna a kis lakást, még abba az irányba fordult, ahol Andrea alig párperce eltűnt Karcsival. Alig láthatóan megrázta a fejét, majd behúzta maga mögött az ajtót. Zsuzsanna furcsállva nézett utána, és nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy valahol már találkozott ezzel a fiúval. Milyen különös fiatalember…
559
