VAVYAN FABLE MY FAIR LORD PANNON KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1990 A fedél KADOSA ZOLTÁN munkája Ha e fikció olvastán valaki vagy valami magára vagy másra ismer, az merő véletlen, rosszabb esetben színtiszta paranoia. Nagy érzéseinket leváltották az olcsó kis hangulatok. Az veszett el belőlünk, ami emberi. Micsoda hiányérzetek gyötörnek bennünket?! & Két pasas kegyetlenül üti-rúgja egymást az utcán. Záporoznak a pofonok, csattognak a talpak, fröcsög a vér. . A buszmegálló népe bámészan figyeli az akciót. Egy elbűvölt gyermek odasúgja az anyjának: - Nézd anyu! Video! Molnár Éva, 1990 Fabyen Narancsszín és kék égők villóztak. A táncoló párok és a közöttük cikázó pincérek mozgását megtörte, szétdarabolta a fényjáték. A rejtett hangszórókból lüktető zene olyan hatást keltett, mintha a vendégek egy hatalmas állat hasi aortájában lennének; forró vér dobolna körülöttük. Az asztaloknál üloHlc alig értették egymás szavát. Fabyen elnyomta félig szívott cigarettáját. Pénzt dobott üres pohara mellé, búcsút intett a társaságnak, s elindult a kijárat felé. Az előtérben megtorpant. Megvárta, hogy elkápráztatott szeme megnyugodjék, szíve a dobpergésről saját ritmusára váltson. A ruhatárosnő szó nélkül nyújtotta bőrdzsekijét és súlyos bukósisakját. Fabyen aprót tett a pultra, és kilépett az utcára. Nyár végi kora este volt, a komor ég azonban éjszakai sötétséget borított a városra. Szél fütyült. Autófolyam áradt a széles sugárúton. Fabyen összehúzta kabátján a cipzárat. A motorhoz sétált, felült a nyeregbe, fejébe nyomta a sisakot. Arca elé engedte a füstszínü plexit. A fekete-pirosra fényezett Honda feldorombolt. A reflektor fellobbant, a motor besorolt a forgalomba. Fabyen a tükörben figyelte a mögötte parkoló Fiatba beugró két férfit. Emlékezett rájuk a bárból. Néhány asztallal távolabb ültek. Nyakalták a whiskyt, közben egyre izzadtabb tekintettel bámulták őt. Akkor nem vett róluk tudomást. Nem voltak tolakodóbbak az átlagosnál. Talán annak sincs jelentősége, hogy éppen vele egy időben hagyták el a szórakozóhelyet. Felpillantott az égre. Felhőbálnák gyülekeztek. A szél mind mogorvábban zúgott, olykor belemarkolt a vállába. Esőcseppek-kóp-
pantak a sisakján. Gázt adott, áthúzott a folyó fölött, a hídról leérve jobbra kanyarodott. A tükörben figyelte a nyomában igyekvő kocsit. Sem a viharra, sem a két fickóra nem vágyott. Nélkülük is kellemetlenségek ígérkeztek erre az estére. Nővérével és sógorával karöltve estélyre volt hivatalos. Csinos ruhába kell bújnia, az ehhez járó jól nevelt viselkedésről nem is beszélve, holott nyilvánvalóan unatkozni fog. 7 Dagadt esőcseppek kopogtak sisakján, pűfölték kabátját. Far mernadrágja nyomban átázott, nyirkosan tapadt a combjára. A visszapillantó tükör hasznavehetetlenné vált. Hátrafordult. A Fiat legfeljebb egyméternyire lehetett a hátsó keréktől. A kocsit vezető férfi arca fenyegetést sugárzott, de társát is elővette a vadászizgalom. Fabyen meghúzta a gázkart. Ráhajtott az előtte guruló Renault-ra, majd elé vágott. A motor megcsúszott a nyálkás aszfalton. Egyenesbe rántotta a kormányt. Újabb előzésre készült, majd hirtelen ötlettel balra kanyarodott a kereszteződésnél. Hátranézett. A Fiat hozzáragadt. Követte, lépést tartott vele. Fenyegette. A két fickó részegen röhögött. Durva szavakat bömböltek utána. A széles úton gyéren csordogált a forgalom. Jobbról a Liget fái nyújtóztatták az éjbe koronájukat. A lámpa akkor váltott pirosra, amikor a Fiat a motor mellé tolakodott. Fabyen gyorsan határozott: beszáguld a fák közé. Oda nem követhetik kocsival. Elrántotta a kormányt. Amikor felugratott a járdára, egy lapos kő kivetette a motor első kerekét. Tudta, hogy menthetetlenül felborul. Ugrott, mielőtt a nehéz gép rázuhant volna. . Elszámította a lendületet. Nem sikerült átfordulnia a vállán. Majd két méteren át radírozta rajta a vizes kavicsot. Fogcsikorgatva talpra kecmergett. A Honda felé vetődött, amely dorombolva, egykedvűen pörgő kerekekkel feküdt az oldalán. Nem volt ideje felemelni a gépet. A két férfi futva közeledett. Fabyen letépte a fejéről a sisakot, és belevágta a magasabbik fickó. arcába. A másik támadó meg sem torpant. Rondán vigyorgott, esőcseppek másztak eltorzult vonásain. Fabyen nyújtott lábbal, talpéllel fogadta. A meglepett férfi fájdahnas kiáltást hallatva összegörnyedt. Társa azonban kezdett feleszmélni a sisaktól kapott pofon felületes narkózisából. Fabyennek sietnie kellett. Rásújtott az előtte görnyedező fickó tarkójára, majd a hajába markolt, és felemelt térdére rántotta a fejét. Későn dobta le az ájult testet. A másik férfi átkarolta hátulról. Fabyen fuldoklott. Néhány lépésnyit előre botorkált. A fojtás
erősödött. Elkapta a fickó kezét. Megszorította a hüvelykujj alatti párnát. Amint a nyakára indázott kar meglazult egy pillanatra, megbillentette a támadóját. A férfi fejjel előre a közeli villanyoszlophoz csapódott. Fel akart tápászkodni, de a kétségbeesett Fabyen gyorsabb volt nála. A két bckó a kavicsokon hevert. Rossz bőrben voltak; egyikük vonaglott, átkozódott. Fabyen felkapta a sisakját. Hátralökte a repedt plexit, felemelte a békésen mormoló motort. Nyeregbe pattant, és kiszáguldott az útra. Az eső a szemébe folyt, alig látott. Amőbák népesítették be a környező világot. Reszketett a keze. A Honda meg-megcsúszott. Slavik természetesen összecsapta a kezét, amikor megpillantotta. - Hogy nézel ki? Fabyen végigmérte a sógorát, majd a háta mögé intett. - Odakinn esik, ha nem tudnád. - De mi esik? Te estél? Véres vagy! - Te pedig éleslátó. - Milliószor megmondtam: járj kocsival. Egyszer ki fogod törni a nyakadat. - Az én nyakam - felelte Fabyen, és a szalonba sietett, hogy italt töltsön magának. Slavik akár a nedves lábnyomok útmutatása alapján is követhette volna. - Tönkreteszed a szőnyeget. Ázottkutya-szaga lesz. Fabyen lenyelte a konyakot. Amikor a forróság szétspriccelt az ereiben, felsóhajtott. - Könnyű szívvel le tudnék mondani a vigyorpartiról. Slavik ingerülten felemelte a hangját. - Talán említettem már a szőnyeget. Menj fel és öltözz át. Tíz percen belül indulunk. Fabyen újfent végigmérte a sógorát, majd elindult a lépcsősor felé. Menet közben előrángatta kabátja zsebéből a megviselt cigarettás dobozt. Fogai közé harapott egy Pierre Cardint, s meggyújtotta. Odafenn ledobálta magáról a ruháit. Egyetlen rúgással a fürdőszobába továbbította a rongyhahnot. Végignézett magán. Egész teste márványos volt a hidegtől. Térdén sárga folt éktelenkedett. Más károkat is szemrevételezhetett a tükörben. Nyakán kék csíkokat, arcán horzsolásnyomokat fedezett fel. Nem emlékezett, miként szerezte sérüléseit a néhány perces, visszataszító dulakodás közben. Hajából víz csepegett. Szemfestése szétfolyt. Ilyen elkínzottan, fáradtan jóval idősebbnek látszott a koránál. Erről jutott eszébe: ma van a születésnapja. A két fickó igencsak meg akarta ajándékozni valamivel. Az égnek hála, meggyőz8 erővel tiltakozott. 9 A vállát, hátát szabadon hagyó ruháról le kellett mondania. Kiválasztott egy zárt pulóvert, a hozzá tartozó kosztümmel. Gépiesen
végezte tennivalóit. A sminkelésnél ügyelt rá, hogy elfedje horzsolásait. Bal válla minden mozdulatnál fájdalommal emlékeztette a történtekre. Amikor elkészült, nővére szobájába ment. Phaedra teljes díszben heverészett az ágy tetején. Megdöbbentette a smink alá rejtett viharvert arc. - Mi történt veled? - kérdezte. Fabyen elmesélte kalandját. - De miért támadtak rád? - hüledezett Phaedra. - Talán papás-mamást akartak játszani. - Bedobtad a varázsrúgást? - Az egyetlen, amit megtanultam az önvédelmi tanfolyamon. Naná, hogy alkalmaztam. Egyiküket biztosan visszavarázsoltam kisfiúvá. Fabyen belehuppant a hintaszékbe. Lehunyta a szemét. Napok óta nőtt benne a feszültség. Tudta, mit jelent ez. Mivel még nincs kész, elmegy az estélyre. Hadd érlelődjenek tovább a gondolatai. Phaedra poharat nyomott a kezébe. Fabyen meg sem nézte, mi van benne, lehajtotta az italt. Csukott szemmel is csalhatatlanul tudta: konyakot kapott. Furcsa, gondolta, ismeri a mechanizmust, amely hangulatait, érzelmeit működteti, akár egy gépet. Ez a tudat azonban nem hatástalanítja a mindig egyforma folyamatot. Kitalált egy történetet, világra hozta figuráit, annak rendje és módja szerint megkedvelte őket; némelyiküket talán túlzottan is. Az agyában lévő gát vékonyodik. Bármely percben átbuggyanhat rajta a regény; talán már holnap. Akkor pedig elszigeteli magát a környezetéto7, és írni fog. Nem lehetetlen, hogy hetekig egyfolytában, evésre, pihenésre alig-alig gondolva. Minél mélyebben belegázol a fantáziavilágba, annál jobban eltávolodik a valóditól. Egyáltalán: melyik a valódi? Hiszen olykor a saját életét is úgy látja, éli, mintha kívülálló lenne, megfigyelő csupán. Máskor pedig azt is belepik, átszínezik a hangulatai. Phaedra megérintette a vállát. - Slavik őrjöngeni fog, ha nem indulunk máris. - Na persze - sóhajtotta Fabyen. - Akkor induljunk íziben. Felkelt, ránézett a fésülködőasztalon álló tükörre, és összeborzongott. Arcán kigyúlt és lazacszínben lüktetett a régi sebhely. Az újak jóval csúnyábbak voltak. A következő pillanatban a festékes 10 tégelyek tetején heverő nyitott magazinra siklott a pillantása. Felkapta az újságot. - Nofene - mondta. - Miért hoztad el az íróasztalomról? Neked is tetszik a fickó? A magazin fényképes ripormál volt kinyitva. A fotó magas, sötét
hajú, kék szemű, egyenes orrú, telt ajkú férfit mutatott, kifogástalan öltönyben, halványkék ingben, vadonatúj BMW oldalának tá.a maszkodva. A néhány soros írás arról szólt, hogy a pasas, F. Q rendőrség ragyogó képességű nyomozója súlyos sérüléséből felépülve megvált a testülettől. A jövőben talán testőröket nevel, esetleg magánszimatként működik tovább. Mindenekelőtt azonban kipiheni magát. - Remekbeszabott hím - ősszegezte Fabyen, nem először. A kocsi mellett álló férfi félmosollyal viszonozta pillantását. Mivel éppen a lencsébe nézett, olyan hatást keltett, mintha mindig bámulóin tartaná a szemét. - Gondolom, terveid vannak vele - vélekedett Phaedra. - A dátümot tekintve elég régen. A kérdés nem csak engem foglalkoztat. Slavik fedezte fel a magazint az asztalodon, ő hrtatta, tudok-e valamit a pasassal kapcsolatos elképzeléseidről. - Aha-bólintott Fabyen közömbös arccal. -Bedolgozom a palit a regényembe. Modell. Amúgy nem ismerem. Lásd be, van figurája. Nem magyarázkodott tovább. Valóban addig szemlélte a fotó mígnem az felgyújtotta a képzeletét. F. Q. megelevenedett; beköltözött az agyába, ahol is új életet kezdett. Mivel pedig ezt az életet ő adta neki, akárcsak Pygmalion a szobrába, beleszeretett a teremtményébe. Pygmalion egyik híres utódára gondolva elnevezte My Fair Lordnak, jóllehet ő nem volt Higgins professzor, viszont F. Q. sem emlékeztetett virágáruslányra. Fabyen történetében az amúgy is kalandos múltú férfi újabb bonyodalmakba keveredett, jobbára önszántából. F. Q. titokzatos mosolyajelentheti azt is, hogy ők ketten immár meghitt ismerősök. My Fair Lord gondolatai, tettei kiszolgáltatottak az őt világra segítő elme kontrolljának - és viszont. Fabyen hozzágyúrta ehhez a modellhez Slavik sosem látott, ámde előszeretettel gyalázott fivérét. Ennek a testvérnek nem volt neve, nem voltak fényképei. Jószerivel csak bűnei voltak, amelyek időről időre homályos utalások formájában kerültek szóba. Amíg élt Slavik anyja, mindketten megvetéssel emlegették a titokzatos tékozló fiút, akárcsak a szintén elfajzott apát. A két bűnös személy gyakran szóba került, mint a világ romlottságának illusztrálására 11 legalkalmasabb példa. De semmi több nem derült ki róluk. Nem lehetett tudni, valóban léteznek-e; mi a bűnük. Júlia Barone a válás után visszavette leánykori nevét. Fiainak is felajánlotta, hogy válasszák az ő tisztes vezetéknevét apjuké he-
lyett. Slavik kapott az alkalmon. Fivére nem. A két Barone azontúl csak apádés öcsédnéven emlegette a kitagadottakat. Hangsúlyozásuk hallatán mindegy lett volna, ha inkább ezt mondják: patkány, skorpió. Júlia Barone megkövesedett erkölcsi értékrend szerint élt. Hozzá képest még Viktória királynő is léha, ledér életmódot folytatott a maga hírhedten puritán idejében. Háromnegyed évvel ezelőtt Júlia Barone meghalt. Slavik hónapokig őrlődött rettenetes gyászában. Fabyen egy idő után semmi komikusat nem talált abban, hogy sógora mindenüvé magával cipeli az anyja hamvait tartalmazó urnát, mintha az maga lenne Júlia Barone, nem pedig egy marék hamu fekete köcsögben. Slavik nemrég bejelentette az egyik gyertyafényes, feszengően ünnepélyes vacsoránál: - Van Isten: apám meghalt. Egy bűnössel kevesebb. Fabyen előrehajolt, félretolva az egyik gyertyatartót. - Elárulnád végre, hogy egyáltalán mi volt a bűne? - kérdezte. Mindhiába. Aligha elfogulatlanul állapította meg: aki nem jó Slaviknak, az csak derék ember lehet. Különben ekkor már teljesen mindegy volt, hogy valójában milyen a kalandornak kikiáltott fivér. A történet önmagát szőtte, mesélte tovább, miután vámpírként belakmározott modelljeiből. Az igazi F. Q.-nak többé semmi köze nem volt a meséhez. Alighanem Slavik elátkozott öccsét is teljesen hidegen hagyná, hogy megihlette-e Fabyent vagy sem. A lány cseppet sem fájlalta, hogy ezt a fér6t sosem látta. A fivérek közti korkülönbség legfeljebb tíz perc lehetett. Márpedig az ikrek általában úgy hasonlítanak egymásra, mint két varjú. Slavik kopogás nélkül beáradt a szobába. - Nem tudom, menynyire zavar benneteket, hogy tíz perce odalenn várok rátok - közölte epésen. Fabyen sietett megnyugtatni. - Cseppet sem zavar, csak folytasd tovább, ha nem jár ennél nagyobb ricsajjal. Slavik rámeredt. A középtermetű férfi haj a fekete volt, már ahol még nőtt; feje tetején zsíros fényű lapály terült el. Magas homlokát kétujjnyi fekete szemöldök szegélyezte. Ha mosolygott, őzbarna szeme felragyogtatta a fényeket, akár a kaleidoszkóp. Ha dühöngött, írisze ezüstfehéren izzott, úgy festett, mint Mefisztó. Kerek arcából egyenesen nyúlt előre az orra; ajka kékes színezetű volt, ál12 lán gödör büszkélkedett. Elszántan óvta gömbölyödésre hajló alakját, s ezért a házban szigorú diéta uralta az összes gyomrot. A magas, atlétavállú, széles csípőjű Phaedra kissé görnyedten tartotta magát, akár egy S, másképp férje fölé tornyosult volna. Sörénybe fésült égővörös haja, ívelő szemöldöke, csillámló kék babaszeme, apró orra, kedves mosolya, drága sminkje vonzotta a férFa-
kat. Divatos ruhái szabadon hagyták kisportolt lábszárát. Phaedra nemcsak élvezte, de provokálta is a sikert, nem sejtvén, hogy napról napra növeszti férjében a mind nehezebben elfojtható kisebbségi érzést, szorongást. Fabyen végignézett rajtuk. Slavik vértolulásos arca, rángatózó járomcsontja láttán úgy döntött, nem feszíti tovább a húrt. Semmi kedvet nem érzett egy újabb erkölcsnevelő kitörés meghallgatásához. Letette a magazint. Elindult az ajtó felé, s már a második lépésnél megfeledkezett környezetéről. Belemerült fantáziavilágába. Slavik hangja visszarántotta a valóságba. - Már régen meg akartam kérdezni, mivel foglalkozol mostanában. - Én? - Fabyen megfordult. Tűrhetően felfogta sógora képét, a kezében tartott magazint. - Mi van már megint? - sóhajtotta. - Mire őrizgeted ezt az újságot? - F. Q.-ra célzol? Vele is bajod van? Hiszen rendőr, nem gazember! - Eddig kiagyalt történeteket írtál meg. - Kitaláltakat - helyesbített Fabyen enyhe unalommal. - Ezután sem hagyok fel a szokásaimmal. Megtetszett a fickó. Róla fogom mintázni az egyik szereplőmet. - Hiszen nem is ismered! Máris megmondhatom: a negatív hősnek kell kölcsönöznöd a vonásait. Fabyen érdeklődön nézte sógorát. - Ismered? Slavik lehajította a magazint. Tar koponyáján hátrasimította a lámpafényt, legalábbis semmi mást nem cirógathatott rajta. Elmosolyodott. Elővillant fogai szegélye. - Induljunk - mondta. Az estély nem okozott csalódást. Épp annyira volt unalmas, amint Fabyen elképzelte. Behúzódott egy háborítatlan sarokba. Igyekezett eltűnni a jelenlévők szeme elől. Phaedra Slavik oldalán sorra járta a társaság tagjait. Mindenkihez intézett néhány kedves szót, hitvesi tiszte szerint. Hibátlan fogsorát ragyogtatva kétségkívül sikerült férje pozícióját megerősítenie. Fabyen eltűnődött, hogyan tudtak ennyire elfajzani egymástól. 13 Phaedra remek idegzetű, kitűnően alkalmazkodó nő volt. Semmi gondot nem okozott neki a rárótt bájolgás, a nemritkán kényszerű lódítások. Remekül érezte magát ebben az életformában; a semmittevésben, amely Slavik anyagi helyzetében és erkölcsi felfogása szerint törvényszerűen sorsa volt. Vele ellentétben Fabyen képtelen volt kompromisszumokat kötni önmagával és a környező világgal, sosem nyughatott. Habzsolta az embereket, kiszívta lényegüket; amit ő lényegesnek és érdekesnek látott bennük. Addig nézte, figyelte gyanútlan áldozatait, mígnem megszerezte belőlük, amire vágyott. Ekkor elvonult a
zsákmánnyal - olykor csak egy összenőtt szemöldök képével - és átalakította magában, nem szándékosan. Mégis, mire a kép a szemétől az agyáig, s onnan a papírrajutótt, másképp nézett ki. Pedig ugyanaz volt, mint megszerzése pillanatában: emberkonzerv. Ebből az alapanyagból azt főzött, amit akart. Így tett hangulatokkal, ízekkel, tovafutó képekkel. Külseje sem volt olyan szerencsés, mint Phaedráé. Nővére égővörös oroszlánsörényével ellentétben neki homokszőke haj jutott, fékezhetetlen, sikamlós zuhatag, amelyet rendszerint hosszú copfba font. Szenvedélyes pillantású, mandulavágású szeme, széles cimpájú, kissé lapos orra vonzotta volna az érdeklődő pillantásokat, ha nincs cakkos vonalú, mindig enyhén félrehúzottnak s ezért gunyorosnak rémlő szája, s bal arcfelén a tíz centi hosszúságú, késvágásra emlékeztető sebhely. Az ironikus mosoly és a heg együtt megijesztette az arc szemlélőit, azt sugallta, hogy tulajdonosuk veszélyes. Nem tudott szelíd asszonyiság mögé rejtőzni, mint Phaedra. Vonásairól, alakjáról valami ijesztő s egyben izgató feszültség sugárzott, de cseppet sem démoni. Nos, nem ő volt a végzet asszonya. Fabyen egyre fáradtabb lett a terembeli lődörgőket figyelve. Nekik lételemük ez a langyosság, a magamutogatás. Neki - immár jóllakva képükkel, kiszíva érdekességeiket - dögunalom. Az ékszerek mázsái láttán elképzelt egy rablótámadást. A gengszterekjól járnának, ha összeszednének minden nyakéket, diadémot, fülbevalót, nyakkendőtűt, cigarettatárcát, órát. Vérbeli kalandregényíró lévén, kiválóan felpörgött a fantáziája. Színesen pergett le előtte a jelenet, csaknem olyan élethűen, mintha valóban lezajlott volna. Még akkor is mosolygott, amikor a házigazda letelepedett mellé. - Jól mulat, Fabyen? - Pompásan. - Mi járhat a fejében, amikor így mosolyog? - Kajánságok - felelte a lány. Képzeletében ekkor lépett elé a gengszterek vezetőj e, és kinyújtotta a kezét, hogy letépj e a nyakáról az aranyláncot. Furcsa, a fickó arcvonásai My Fair Lordra emlékeztettek. Fabyen hagyta, hadd szője a fantáziája a jelenetet, nem avatkozott bele. Határozottan kíváncsi volt, mit fog tenni, amikor a férfi megrántja a tenyerébe zárt ékszert. - Képzelem - mondta fanyalgón Sabatö, s ezzel összetörte a képet. Mit sem sejtve felemelte a kezében tartott poharat. Ittak. A házigazda szivarra gyújtott. Kortalan, gondtalan vonásairól, hidegfényű kék szeméből fölény sugárzott. - Mi lelte az arcát? Elbámészkodott az utcán? - Két fickó megtámadott. Azt hiszem, éppen elkapta őket a párzási láz.
- Miért ellenkezett? Akkor tovább tart. - Egyik sem volt a zsánerem. Megpróbáltam lebeszélni őket a nászról. - Sikerült? - Azt akarja hallani, hogy szűz maradtam? Sabato felnevetett. Leverte a hamut a szivarjáról. - Valahol itt színesíti a vendégkoszorút a volt férje. A szüzességéről jutott eszembe. Fabyen nem mondta, hogy ő is észrevette férje jelenlétét. Dirk nem tartozott a kedvenc beszédtémái közé. Képtelen volt megbocsátani az ízléstelenséget. Márpedig Dirk ízléstelenül viselkedett; legutóbb akkor, midőn megbosszulta szakításukat. Legalábbis mi egyébnek lehetne nevezni azt, hogy leközöltette egy pletykalapban a feleségéről készített csupasz fotókat? Nem mintha nagy-nagy rosszat tett volna ezzel. Fabyen mégis úgy vélte, hogy másképpen is lehetett volna reklámozni a nevét. Sabato hallani akarta a támadás részleteit. Fabyen néhány szóval ehnesélte a történteket. - Ha az a két fickó újra felbukkanna, nyugodtan szóljon nekem. - Miért bukkannának fel? - Kevés nő jár 750-es Hondával. Ha nagyon akarják, megtalálják magát. Megjegyezte a kocsijuk rendszámát? Fabyen felnevetett. Megivott egy pohár pezsgőt, majd hirtelen úgy döntött, hazamegy. Semmire sem vágyott jobban, mint az egyedüllétre. Tudta, álmodni fog. Azután reggel felkel, az íróasztalhoz telepszik. Igen, megérett benne a regény. Ki akar áradni a lelkéből. Hetek óta erre az érzésre várt. Már nem érdekelte, mit mond Sabato. A nyakláncát markoló fickó is állóképpé merevült a képzeletében. Búcsút vett a házigazdától. Odasétált Slavikhoz; hogy közölje 14 15 vele az elhatározását. Ha ilyen hangulat vette elő, még sógora kitöréseivel szemben is immunissá vált. Talán még szórakozott is azon, amitől józanabb időszakaiban sikítógörcsöt kapott. Slavik az ajtó közelében állt. Nem nézett Fabyenre. Nem, mert a terembe lépő férfit figyelte. Kezében csaknem szétroppant a pezsgőspohár. Elgondolkodtató volt, miért szürkül el az arca egy zsaru láttán. Ugyanis F. Q. közeledett feléjük. F. Q. hófehér ingben és szmokingban, akár egy nyalka albínó pingvin. Fabyen megszédült. Kásás hóesés ködösítette el a termet. Zavarbaejtő, részegítő, különös varázslat volt. Megelevenedett, életre kelt a költött alak. My Fair Lord Slavik elé lépett. Vigyorgott. - Isten hozott. Mármint engem. Te már régebben itt lehetsz. Úgy
nézem, gyökeret eresztettél. - Magával nem tárgyalok - nyöszörögte Slavik, szándéka szerint ridegen. A jégtábla azonban recsegett, ropogott a hangjában. F. Q. könnyedén meghajtotta a felsőtestét. Továbbra is vigyorgott. Különös, Fabyen a hóesés ködében is felfogta, mi történik, jóllehet bénultnak érezte magát testileg, lelkileg egyaránt. Látta a mozdulat és a mosolynak semmiképpen sem nevezhető vigyor gunyorosságát, nyugodt fölényét; a kék szempár meglepő színeváltozásait zöldbe és szürkébe. Slavik felmorrant dühében. Pohara tartalmát F. Q. hófehér ingére löttyintette, majd sarkon fordult, és büszke tartással elgyalogolt a közelből. Fabyen zsebkendőt kapott elő a szoknyáj a zsebéből. A férfi nem látszott zavartnak vagy megrökönyödöttnek a történtektől. Úgy festett, mintha pompásan szórakozna. Elfogadta a felé nyújtott vásznat. - Nemcsak odakinn esőzik - mondta Fabyen. - Valóban. Ide is meghoztam a monszunt. - F. Q. oda sem nézve, gépiesen megtörölgette az ingét. Talán akkor sem jött volna ki a sodrából, ha paradicsomszósszal öntik nyakon. Hirtelen felnevetett. - Mit szólna az úri közönség, ha levetném megnyirkosodott rongyaimat? - Úgy érti, hogy itt? - Fabyen eltöprengett. - Próbálja ki -javasolta. F. Q. szeme rávillant. Mosolya elkeskenyedett, megállt kezében a zsebkendő. - Pótoljunk egy mulasztást. Megengedi, hogy bemutatkozzam? 16 Ebben a pillanatban Rugge Sabato siklott melléjük. F. Q. kezébe nyomott egy teli poharat, majd leereszkedően megveregette a vállát. - Ejnye - mondta. - Minő malőr. Nem kellett volna kiprovokálnia. Jöjjön. La Livita várja a dolgozószobámban. - Ezzel a hideg kék szempár Fabyen felé fordult. - Megbocsát, ha elrabolom a védencét? Igazság szerint neki a személyzeti bejáratot kellett volna használnia. Semmi keresnivalója a körünkben. Fabyen elhult, de F. Q. higgadtan fogadta a palástolatlan sértést. Kiürítette a poharát. Visszaadta a házigazdának. Sabato reflexszerűen megfogta a kelyhet. Azután zavarba jött. Ezt leplezendő elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. - Francis, maga pimaszabb, mint valaha. - Nem is hinné, milyen ötleteim akadnakmég!? - F. Q. elegánsan meghaj olt. A gunyoros mosoly visszatért a higgadt arcra. Még nem végeztem Slavik Barone úrral. Utána nem bánom, megtiszte-
lem La Livitát. Sabato elkomorult. Alig észrevehető fejmozdulattal az ajtó közelében állongó gorilla felé intett. A kimunkált izomzatú testőr engedelmeskedett gazdája hívásának. Sőt mintha túlontúl készséges lett volna. Szinte repült, mint keselyű a vonatszerencsétlenséghez. Francis Q. észrevette. Riadalmat mímelt. - Maga nyert, Sabato. Minden inam merő kocsonya lett. Mehetünk. - Mielőtt elindult volna, rámosolygott Fabyenre. - Tüstént vissza övök, és néhány pohár ital mellett szépen összeismerkedünk. Fabyen utánuk nézett. Sabato fél fejjel alacsonyabb volt a fehér szmokingos, széles vállú férfinál. A sötét öltönyös, lomha járású testőr szorgalmasan ballagott a nyomukban. Adottságai lehetővé tették, hogy mindkét alakot többé-kevésbé eltakarja szem elől. Fabyen szerzett magának egy pohár konyakot. Majd még egyet. Forgott vele a világ. Semmit sem értett. Képzelőereje a segítségére rohant. Lett is benne akkora káosz, mint még soha. Slavik csöppent mellé valahonnan. Megragadta a karját. Az érzékenyebbet, elgyötört válla felől. A fájdalom biztosította róla: nem álmodik. - Ne igyál többet, mert összehányod a kocsimat - sziszegte Slavik elborult arccal. - Hazamegyünk. - Menjetek csak. Nekem találkám van. - Azt hiszed, visszaengedik? Nem való ide paprikajancsi. - Úgy néztem, nem nagyon szokta kérdezgetni, mit engednek meg neki és mit nem. Autonóm egyéniségnek látszik. - Világ arcátlanja - bólintott Slavik. 17 - Te tudod, ki ez a fickó - állapította meg Fabyen. - Jobb, ha őrizkedsz tole. Különben sem bolondul a nőkért. - Nem? Homokos szegény? Netán impotens? Vagy szökött háremőr? Slavik arca eltorzult. Mielőtt még kisimulhatott volna, előkerült Phaedra, s férje hangulatrobbanása láttán megpróbálta rávenni húgát az indulásra. Végül is Fabyen beadta a derekát. Elismerte, valóban az lenne a legj jobb, ha egyedül maradna a lelkében támadt zűrzavarral. Ehhez hálószobája lenne a legalkalmasabb helyszín. Rendbe szedhetné a gondolatait. A képzeletébenjátszódó regényben óriási felfordulást okozott a modell valóságos feltűnése. Ami azt illeti, a zavar nem volt éppen kellemetlen. Sőt varázserővel bírt. Részegített. Talán ez a spiccesség tette, hogy szeretett volna mielőbb lefeküdni. Időközben elállt az eső. A kijárat előtti márványjárda tükrösen csillogott a lámpafényben. Vérnarancs telihold ragyogott az égbőlton, a cafatokká tépdesett felhőkből csak néhány foszlányt hagyott a viharral elvágtató szél. A füstöt is kiragadta a városból, ezért a he-
gyi villa körül csillagszórós káprázattal tündökölt a táj. Elázott fák csüggesztették lombjukat, esőcseppeket pettyegettek alá. Fabyen mélyet lélegzett a megtisztult levegőből. Mámora, amit nem csupán az ital keltett, valósággal feldobta. A Lincoln melléjük gördült. Mauro kipattant a kormány mögül, s egy denevér kecsével megkerülte a batárt. Feltárta az ajtókat gazdái előtt. Phaedra beült. Slavik várt, hogy Fabyen is ezt tegye. Fabyen azonban megfordult, mert különös zajokat, puffanásokat, szitkozódást hallott. A hófehér épület sarka mögül repülő test bukkant elő. Röptét az aszfalt fékezte le. A földbe fúródott lény szögletes formáj a Kendára, a házigazda testőrére vallott. Bárki volt is, nyögve elterült. Egy-két bágyadt próbálkozás után leejtette a fejét, és lemondó sóhajjal elájult. Fehér szmokingos férfi követte, lassan sétálva. Ingét bíbor foltok szennyezték, a vérutánpótlás felsebzett halántékából és orrából szivárgott. Fabyen zsebkendőjét tartotta az arca elé. Bőven rászorult volna egy tiszta lepedőre. A lány ellépett Slavik mellől. Francis Q. elé sietett. Friss zsebkendőt adott a kezébe. A férő elvette, megtörölte az orrát, maj d így szólt: - fmhol a mentőangyal az elapadhatatlan kendőcskékkel. Hol 18 járt maga az elmúlt évtizedekben? Végtelenül hálás vagyok. Maga a Lincolnnal utazik? Félő, hogy engem nem fogadnak be abba a társaságba. - Van kedve sétálni? Francis hátranézett a mozdulatlan Kenda felé. Bólintott. Slavikra rá sem hederítve elindultak egymás mellett. A férct néhány percig lekötötte a vérzéscsillapítás. A Lincoln suttogó motorral elgurult mellettük. Slavik szobormerevséggel ült megszokott helyén, Mauro mellett. - Meg akart lógni előlem? - kérdezte hirtelen Francis. - Slavik meggyőzött, hogy úgysem jön vissza. - Mindent elkövettem, elvégre megbeszéltük a randevút. Kenda akaratos. A fejébe vette, hogy nem enged be a bálterembe. - Tőle nyugodtan visszamehetnénk az estélyre. Néhány napig feküdni fog. - De kit érdekel az estély?! Oh, szépséges szmokingom - sóhajtott Francis. - Gondoljon bele. Berontottam ajelmezkölcsönzőbe, és előtártam abbéli óhajomat, hogy patyolat estélyit bérelnék. A tulajdonos felforgatta a boltját, de egyik méret sem volt megfelelő. Végül kénytelen volt az Operába szalajtani az alkalmazottját, mivel mindenképpen a kedvemben akart járni. íme, Pinkerton jelmeze. - Komolyan beszél? - nevetett Fabyen. - Teljesen komolyan, nézzen utána. Az Operában ma este a Pil-
langókisasszony helyett a Nyomorultakat adták. Megihatnánk egy pohár italt. Ebben az elmocskolódott maskarában biztosan nem engednek be kultúrhelyre. Hazaugrom átöltözni. Benne van? - Mindenben - bólintott Fabyen. A férfi megtorpant. Szembefordult vele, majd néhány lépést hátrálva megnézte magának. Azután újra mellé szegődött. A zsebkendőt behajította az útszéli bozótba, és kézen fogta a lányt. Futásnak eredtek. Fabyen szoknyája fel-fellebbent; a fekete taft alól halványlila tüllfodrok villantak elő. Tűsarkú cipője felverte a sarat. Percek alatt leszáguldottak a hegyről. Maguk mögött hagyták a bozóttal szegélyezett magánutat. Köves, felázott talajú ösvényre kanyarodtak. Eltúlzott lihegéssel, a futás mámorától megrészegedve bukdácsoltak a nyaktörő úton. Hamarosan a városba értek. Csak az első parkolóig futottak. Francis büszkén egy kempingbuszhoz vezette vendégét. - Ez a hernyózöld tragacs az otthona? - képedt el Fabyen. - Benetton-zöld - helyesbített a férfi méltósággal. - Mégiscsak kényelmesebb, mint bokorban hálni. 19 - Ki maga? - kérdezte Fabyen, fellépve a kocsiba. A sötétben elfogta a bizonytalanság, s ezzel együttjött a válasz: a bckó nyilván az Operaház fantomja. - Moment - dörmögte Francis. Lámpát gyújtott, majd a mosdókagyló fölé hajolt. Leöblítette az arcát, azután ellöbbölt két poharat. Az egyik faliszekrényből kecses üveget vett elő. XO Camus, olvasta Fabyen a címkéjén. - Legalább konyakból a legjobbat tartja. - Érti már, miért nem telik palotára? Koccintottak. Francis belenyalt az italba. Csettintett a nyelvével, majd egyetlen korttyal eltüntette a maradékot. Ezután Fabyen kezéért nyúlt. Megcsókolta. Mélyen meghajolt. - Francis Quinn, szolgálatára. - Fabyen. - Vezetékneve nincs? - Nem használom. - Lehet így élni? - Megvagyok - vont vállat a lány. - Nem zavarja, ha átöltözöm? Ebben a maskarában úgy érzem magam, fiintha gúzsba kötöttek volna. Nem gondolja, hogy a szmokingkabát aljára elkelt volna néhány sor csipke? Ezzel Francis lehántotta magáról a báli zakót. Előbukkant az alá rejtett pisztolytartó tok, amely furcsamód laposnak tetszett. Ezt is levette, az ágyra dobta. Megvált az ingétől, nadrágjától, minden
darabot egyenként az asztal alá rugdalt. Végül ott állt szögesdrót mintájú alsónadrágban és hasonló zokniban. Visszaballagott a mosdókagylóhoz, és nagyvonalúan lemosakodott. Fabyen hátrasétált a buszban. Leült az ágy szélére. Zavar nélkül figyelte a férfi ténykedését, vízcseppeket felcsillantó széles vállát, izmoktól plasztikus hátát, a sebhelyet a lapockája alatt, elkeskenyúló derekát, izmos csípőjét. Francis törülközőt vett elő. A bolyhos, hófehér frottírjobb sarkában aranyfonállal hímzett korona díszlett. Néhány perc múlva a férfi drapp-barna csíkos ingben, lezser bőségű kordnadrágban; vékony bőrből varrott bokacsizmában megállt Fabyen előtt. - Van egy zakóm - magyarázta. - Lehet, hogy rajta ül. - Ezzel fellebbentette a kockás ágytakarót. Kirángatta a párna alól a kere= sett ruhadarabot. Elkészült. - Nos? - kérdezte. Fabyen felállt. Keskeny volt az átjáró. Francis a két tenyere közé vette az arcát. Lehajolt hozzá. 20 - Magát is Kenda verte meg? - suttogta. Szürkének látszott a szeme. Végighúzta a mutatóujját az egyik horzsolás fölött. - Hát ezért van nagykabátban. Kipattintotta a kapcsot a magasnyakú pulóver vállán. Megszemlélte Fabyen nyakát. Lehúzta róla a taft blézert. Levette fémszálas, szikrákat pattogtató pulóverét. Kikapcsolta a szoknya derekát. - Ki vele. Autóbalesete volt? - faggatózott. Ledobta a zakóját. Leült az ágy szélére. Nézte az előtte álló lányt. - Mosolyog, Fabyen? - De ő is mosolygott. Figyelte, hogyan hullik le a harisnya. Levette az ingét. Fabyen lesegítette róla a nadrágot. Összefüggéstelenül beszéltek. Kérdéseket tettek fel, melyekről tudták, válasz nélkül maradnak. Gondolatokat, impressziókat közöltek rekedt suttogással, felforrósodott lélegzettel. Osszesimultak a keskeny fekhelyen. Végigcsókolták egymás testét. - A lámpa? - kérdezte Francis. - Hagyja - felelte Fabyen. A férfi felült, a pisztolytáskáért nyúlt, elővett belőle egy apró tasakot. Fabyen kezébe adta a hártyavékonyságú karikát. - Kedves, hogy vigyáz rám - sóhajtotta a lány. - És magamra - dörmögte a mellébe a férfi. - Mint egy testőr - suttogta Fabyen a szájába. - Hívhat Aramisnak, ha akar. Összeolvadtak, elváltak néhányszor. Egyre türelmetlenebbül sürgették az átcsókolt szünetek végét. Fogyott az öntudatuk. Már nem beszéltek, nem gondolkoztak. Csípőjük lökéseitől hullámzott
alattuk az ágy. Azután elcsendesedett a hullámverés. Fabyen felnézett. Ráfújt a férfi vállán csillanó verítékre. Francis felemelte a fejét. Beleborzolt a lány hajába. Elmosolyodott, könnyedén vállat vont, és legurult mellé a kockás takaróra. Fabyen utánafordult. Tenyerére vette a férfi nyakában lógó ezüst medált. Kibetüzte a gravírozást: Van-e élet a halál előtt? Lám, mindenkit ez a kérdés foglalkoztat. A medál hátlapján érthetetlen számok sorakoztak. - Mi ez? - Dögcédula. A számoszlop a személyi kódom. - Nem lehet megfejteni? - Mindent tud rólam, amit érdemes - legyintett a férfi. És még ennél többet is, emlékeztette magát Fabyen a képzeletében testet öltött változatra. Majdnem kicsúszott a száján: úgyszól21 ván az anyád vagyok. Meglepte volna a férfit. Hát még ha megkérdezné: ők ketten léteznek-e, s ha igen, hol vannak most? A Földön-e vagy valami fantáziacsillagon? Eszébejutott a születésnapja. Ezt a gondolatot közölte Francisszel. Elfogadott egy pohár italt. A súlytalan, zamatos konyak segített magasabbra szárnyalni a varázsos hangutatban. Lehunyták szemüket. Ujjaik összefonódtak. Hangok hallatszottak kintről. Fabyen érezte, hogy a férfi válla megfeszül, maj d elernyed a fej e alatt. Tűsarkú cipő kopogott, távoli fütyülés hangzott. A sarok koppant a busz oldalán; megcsikordította a karosszériát. Azután a kocsihoz támaszkodó nő beszédbe elegyedett a füttyögető fickóval. Hamar megegyeztek az árfekvésben. A vevő jól érzékelhetően belekóstolt az áruba, mielőtt útnak indult vele. Végre elhaltak távolodó lépteik. Francis hangtalanul nevetett. Néhány percig egymásra borulva feküdtek. Ez a nap immár F. Q. születését is jelenti, gondolta Fabyen. Az újszülött pillanatok alatt férhvá cseperedett. Képes volt rá, hogy elvonja a lány figyelmét a külvilágról. Elvesztek egymásban. Mire Fabyen felébredt, Francis felöltözve ténykedett a konyhában. Gőzölgött a tea, illatozott a vajas pirítós. Reggelizés közben nem beszéltek. Nézték egymást, összeszukült szemmel, bizonytalanul, félénken, olykor szinte zavartan; zavarukban félszegen mosolyogva. Amikor befejezték az evést, Francis a kormány mögé ült. Fabyen elhelyezkedett mellette. A bántó élességű napfény más megvilágításba helyezte tüllfodros fekete ruháját, csillámszálas pulóverét. Az estélyi öltözet szánalmasnak látszott a pergetett méz szőkeségű
fényben. A busz kikanyarodott a parkolóból. Francis bekapcsolta a rádiót. Fergeteges zene áradt a hangszórókból. Fabyen a cipőjére száradt sárrögöket szemlélve rágyújtott. Gondolkozott, de egyetlen mondatot sem tudott megfogalmazni. Fújta a füstöt, átnézett a vakító szélvédőn. Olyan érzése volt, mintha a busz egyenesen a Napba tartana. Francis sűrűn belenézett a visszapillantó tükörbe. Nem kímélte a gázpedált. Valósággal leáradtak a lejtős úton. Berontottak a belváros idegtépően vonszolódó kocsifolyamába. Egy piros lámpánál meg kellett állniuk. A férfi Fabyenhez fordult. 22 - Nézze, főtt kukoricát árulnak. Hozna négy-öt csővel? Fabyen kiugrott a vezetőfülkébol. Azután azt látta, hogy Francis szomorkás fintorral búcsút int, és a tilos jelzéssel mit sem törődve, bőgő motorral áthajt a merőlegesen áradó autókígyón. Fabyen felnevetett, megcsóválta a fejét. Viszont a hiúsága nem hagyta annyiban a történteket. Éppen megbántódott volna, amikor egy másik kamikázéra esett a pillantása. A sötétzöld limuzin őrült tempóban törtetett a tilosban távolodó campingbusz után a felbolygatott forgalomban. Fabyen esküdni mert volna, hogy a kormány mögött látott koporsószélességü hát Kendáé. Hirtelen felfogta, miért szabadult meg tőle Francis. Taxi fékezett a közelében. Utasa a pénzét kotorászta. Fabyen felrántotta az ajtót. Megérintette a meglepett nő vállát. - Majd én kihzetem. Kérem, szálljon ki gyorsan! Segített, hogy a megrökönyödött nő mielőbb a járdára lépjen. Ezután bevetette magát a sofőr mellé. A sietségben felcsúszott a szoknyáj a. A halványlila tüllfodrok kifordultak. Nem törődött vele. - Rohanjon a zöld Citroén után! Ne veszítse szem elől! Azt akarom, hogy a benne ülő pasas észrevegyen bennünket. A fuvardij kétszeresét kapja. A taxisofőr feltűnően hasonlított egy szegetlen disznósajthoz. Állát három sor toka díszítette. Halványkék szeme mély zsírréteg mögül tekintett kifelé. - A háromszorosát akarom. És húzza le a szoknyáját - felelte frivol mosollyal, megpaskolva Fabyen combját. Csak torkoskodni szeret, vagy vezetni is tud? A taxisofőr bemutatta tudományát. Rálépett a gázra, megcsavarta a kormányt, és belefröcskölt a kocsifolyamba. Ügyesen kerülgette a megzavarodott, dudáló, integető autósokat. Fabyen magatehetetlenül dülöngélt mellette egy-egy kormányigazítás következtében, néhányszor az ajtóba verte a fejét. Biztos volt benne, hogy ugyanezt finomabban is lehetne. De gyorsabban nem lehetett.
így hát békével bekapcsolta a biztonsági övet, és előremeredt, hogy az elöl ömlő karosszériaáradatból kiválassza a Benetton-zöldet. A nehézkes campingbusz nem jutott messzire, bárhogy ügyeskedett a vezetője. A Citroén a nyomábanjárt. Kenda egyedül ült a kocsiban. Észrevette a sarkában nyomuló taxit. Előbb csak a tükörből nézegette, majd hátrafordult. Felismerte Fabyent. Szigorú képet vágott, mintha azt javallotta volna, menjen a fenébe. - Biztos, hogy a manusnál nincs puska vagy ilyesmi? - aggódott 23 a taxisofőr. - Az ilyenek nem kimondottan kiegyensúlyozott ideg zetűek, láttam párat ebből a fajtából. Az isten tudja, miket művelnek, ha pipásak lesznek. - Akadjon rá. - Akadjon rá a tífusz, a bubó, a redves nyavalya. - A férfi lelkesedésével együtt csökkent a taxi sebessége. - Amikor megfogta a combomat, egy pillanatra azt hittem, maga talpig férfi - dobta be Fabyen. Megjegyzése hatott. A kocsi nekilendült. Fabyen folytatta, félve, hogy újra kezdődik a nyavalygás. Ne tartson a pasastól. A vőlegényem. Tíz perc múlva lesz az esküvőnk. Berezelt a nyomorult. Az utolsó pillanatban hátrált meg, amikor tisztáztuk, hogy ezentúl ő tisztítja az ezüstcsillárt, a kéményt és az istállót. Ugye elkapjuk?! - Meséljen még - kérte a taxis. - Szeretem hallgatni. Naplót vezetek az utasaimról. A legjobb dumákat fel isjegyzem, mert feledékeny vagyok. Azt bírom a legjobban, amikor sikamlós vicceket mesélnek. De volt olyan is, hogy egy öreglány beült mellém egy fekete reklámszatyorral, és azt mondta, a cekkerben van az ura. Merthogy elhozta a kolumbáriumból. Képzelje. A nyanya lefizette a temetői szolgát, hogy kapja le a márványlapot. Kiszedte alóla a kriglit, betette a szatyorba, vitte haza a vitrinbe. Fabyen vállat vont. Mesélhetett volna a sógoráról, de fontosabb dolga volt. - Mit fog csinálni a taggal, ha elcsípjük? - kérdezte a taxis, látván, hogy nem borzongott meg a történetétől. i - Foglyul ejtem, és odabilincselem a hátsó üléshez. Az anyakönywezetőig meg sem állunk. A kempingbusz elkanyarodott a tenger felé. Sós levegőt lengetett a szél. Jókora sirályok köröztek a magasban, rekedt kiáltozásuk túlharsogta a forgalom zaját. Kenda nem csörtetett a busz után, mivel a taxi határozottan az idegeire ment. A fékre taposott, és megtekerte a kormányt. A Citroén keresztbe fordult az úton. . A gömböc az utolsó pillanatban védte ki az ütközést. Sápadtan hátrahanyatlott az ülésen. Veríték patakzott vaskos nyakában, de az is lehet, hogy a zsírja gyöngyözött. Kenda megkerülte a taxit, és felrántotta az ajtót Fabyen mellett.
- Szálljon át hozzám - mondtaj jellegzetes szélfuvalom hangján. Hazaviszem. - Már nem hajkurássza a kempingbuszt? - kérdezte Fabyen. Kenda arca eltorzult. - Nem hajkurásztam senkit. Véletlenül összefutottunk. Más a véleménye? 24 - Oké - Fabyen nagylelkűen legyintett. - Fizesse ki a taxiszámlámat. Háromszoros árat ígértem. Átült a Citroénbe. Megvárta, amíg a koporsóhátú gorilla rendezi a tartozását. Az utcasarkot nézte, amely mögött a kempingbusz eltűnt a szeme elől. Szerette azt a sarkot. Francis Quinn egérutat nyert. És szinte bizonyos, hogy soha többé nem találkoznak. Álmodott. Hátrahajtotta a fejét a támlán. Kenda bezuttyant mellé, és indított. A lány megszemlélte a fickó szögletes koponyáját, éles vonásait, sosemjóindulatú, mindigfölényes, mindentudó arckifejezését. - Ki volt a pasas a kempingbuszban? - kérdezte sokára. - Milyen pasas? - csikorogta Kenda. Szakasztott olyan hangja volt, mintha nővel szinkronizáltatták volna. Nővel, akinek korábban párszor átvágták a torkát. Fabyen hátán futóversenyt tartott a hideg a hatalmas testből fuvolázó hang hallatán. Nem erőltette a kérdést. Már csak azért sem, mert az éjszaka történtek után kifejezetten hülyén nézett ki, hogy pont Kendától akarja megtudni, kivel is mélyítette el az ismeretséget, amely ennek ellenére, lássuk be, felületes maradt. Slavik a szalonban ült statáriumot felette. Abban a jókora, puha bőrrel bevont fotelban helyezkedett el, amelyben anyja szokott volt ülni, lábát arra az egyiptomi motívumokkal díszített zsámolyra tette fel, amelyen oly gyakran nyugodott Júlia Barone prémes papucsba bújtatott lába. Fabyen akkoriban nem ebben a házban élt. Dirkkel harcolt hamar, de tökéletesen széthulló házasságukban. Slavik hosszan nézte Fabyent. Tekintete egyszerre hatott kutatónak és iszonyodónak. - Mit műveltél vele? - kérdezte végül. Fabyen felrezzent merengéséből. - Sosem fogod kitaláhll. - Hiszen ismerlek. Megbolondulsz minden nadrágtól. - Hiszen tudod, hogy nem. A tied például hidegen hagy. - Van róla fogalmad, milyen veszélyben voltál? - Legfeljebb AIDS-veszélyről lehetett volna szó. Kiküszöböltük. - Néhány nappal ezelőtt megfenyegettek, hogy elrabolnak mondta Slavik. A drámai közlés olyan hévvel kívánkozott ki belőle, hogy fel sem fogta, mit felelt Fabyen. - Téged? - Igen. Engem.
- Úgy kell nekik - bólintott Fabyen. 25 Phaedra megmozdult a karosszékben. - Kérlek, próbáld komolyan venni, amit Slavik mond. - Oké. Komolyan veszem. Ki fenyegetett meg? - Az ilyen alakok nem szoktak bemutatkozni. - Kértél rendőri védelmet? - Te nem tudod, mit beszélsz!? Az az alak közölte: ha értesítem a zsarukat, végeznek velem. Vagy a feleségemmel. Vagy veled. - Különös - töprengett Fabyen. - Nem értem, mi okuk volt rá, hogy előre bejelentsék, mit terveznek ellened. - Hát ezt találd ki fe. Lehet, hogy nem olvasol krimit, de írsz! Nem gondolod, hogy tegnap este azért támadtak meg az utcán, mert el akartak rabolni? Fabyen a fej ét rázta. - Engem nem elrabolni akartak, hanem kegyetlenül megkefélni. Amilyen peches vagy. Ilyen módon tehát aligha szabadulhatsz meg tőlem. - Elég! Talán nem én érdekeltem a paprikajancsit? Nem rólam faggatott? - Szóba sem kerültél. - Elhiggyem? - Francis Quinn fütyül rád. Slavik felrúgta a zsámolyt. - Ezt a nevet nem akarom hallani ebben a házban! Fabyen nem hitt a szemének. A mozdulat haj szálra ugyanaz volt, mint hajdan Júlia Baronéé. Kétszer szenvedett végig hasonló jelenetet. Először, amikor bejelentette, hogy elválik Dirktől. Másodszor, amikor megtette. - Kenda velünk marad pár napig - nyilatkozta Slavik. - Vigyázni fog ránk, amíg fenyegetnek. - Ránk? Kenda? Nem tudnék aludni, ha egyazon fedél alatt töltenénk az éjt. Ez a fickó a megtestesült dögvész, nézz rá. - Rugge Sabato megbízik benne. Nagyra tartja a képességeit. Kölcsönadja nekem egy időre. - Valóban ki akarod provokálni, hogy elköltözzem? - Nem bánnám. Nem vagyjó hatással Phaedrára. Sőt egyenesen rossz hatással vagy rá. Ez a véleményem. Csakis azért fogadtalak be a válópered után, mert mindketten így kívántátok. Erre voltam tekintettel, semmi másra. Nem mehetsz el innen, amíg fenyegetnek. Itt biztonságban vagy. Fabyen töltött egy pohár konyakot. Birokra kelt az ingerrel, amely arra próbálta rávenni, hogy tisztázza Slavikkal, vaj on kié ez a ház, mivel majd harminc éve úgy tudta: az övé és nővéréé. Nem szólt semmit. Letette az italt. Sejtette, hogy Slavik később vissza
26 fogja önteni az üvegbe. Ráfintorgott Phaedrára, és felrohant a szobájába. Futott néhány kört a szőnyegen. Lassan lehiggadt. Leült az asztala mögé. Tenyerébe hajtotta a homlokát. Lehunyta a szemét. Koncentrált. Végre teljesen megfeledkezett Slavikról, Kendáról és Júlia Barone hazajáró szelleméről. Elővette jegyzeteit. Mágneslemezt dugott a videoíróba. Cigarettát harapott a fogai közé. Délben Fatime, a török szobalány tálcán hozta be az ebédjét. Délután érintetlenül kivitte. Este beóvakodott, az ebédlőbe hívta családi vacsorához. Későybb megjelent Slavik, egy percig álldogált a nyitott ajtóban, majd visszahúzódott. Éjféltájt Phaedra felküldött egy tányér szendvicset, egy kancsó rostos gyümölcslevet, kávét, cigarettát. Fabyen megüzente: köszöni. Előfordult, hogy felkelt az asztaltól, géptől. Lezuhanyozott, végigdőlt az ágyán, aludt néhány órát. Időnként kiment a kertbe. Járkált a fák alatt, úszott húsz hossznyit a medencében. Olykor megjelent az ebédlőasztalnál. Mosolygott, tekintete azonban a távolba veszett. Semmi sem hozhatta ki a sodrából. Még az sem, hogy senki nem rabolta el Slavikot. Mintha észre sem vette volna: megérkezett az ősz. Rőt levelekkel tutajozott a medence vizén a szél. Fabyen nem fázott. Minden reggel leúszta a penzumot, azután visszatért a szobájába. Dolgozott. Áradt belőle a történet; minden egyes képkockája a helyén volt, csak be kellett írnia a gépbe. Ha nagyon kimerült, felpattant a Honda nyergébe, és elgurult az autóparkolóba. Áthajtott a városon, kémpingbuszokat követett. Tudta, hogy reménytelen. Amikor hazaért, enyhe bűntudat inalt át a lelkén. Már régen az volt az érzése, hogy Phaedra beszélni szeretrie vele. Három hónapig tartott az önkívület. Nem az alvás, hanem a munka éltette. Végül úgy csitult el a meséje, ahogy a szeretkezés hullámverése csillapul; csendesen, gyengéden, partra lelve; a homokon elnyúlva, simogató meghittségben. Elkészült. Olyan üres lett az agya, mint négy kipakolt bőrönd. Ekkor feltámadt a falánksága. Belevetette magát a külvilágba, miként a szivacs merül a vízbe, hogy teleszívja magát. Az élményekre, színekre, ízekre, nangulatokra kiéhezett vámpír hajszolta. 27 2 Duzzadt, tapadós pelyhekben ömlött a hó. Az útra ereszkedve hamar megolvadt, kiszámíthatatlanul sikamlós kásává vált. A BMW kormánya mögött ülő férfi nem örült neki. Egy ideje azzal sem törődött, merre vezet az autópálya. Úti céljáról megfeledkez-
ve, bőrét menteni próbálván hajszolta a kocsit. Tudta, perceken belül kiürül a tank. Arról nem is áhnodott, hogy megálljon egy benzinkútnál. Üldözték. Üldözői azt akarták, hogy féljen. Féljen, mielőtt meghal. Nem szívesen tett a kedvükre, de bizony félt. Megdermedtek az ujjai, hátán jeges veríték csordogált; lassan, félelmetesen, akár egy gleccser. Gázpedálra feszülő lába olyan volt, mint egy mélyhűtött fadarab. Nem tartott sokáig. Az autópálya beletorkollott egy kisvárosba, s véget ért a móló szélén. A kék szemű férfi sejtette már: ő is itt fog véget érni. A fekete-szürke ég alatt mind j jobban vastagodott a hózápor prémje. A benzin utolsó cseppje is elégett a motorban. A BMW megállt. A férfi kézbe kapta a pisztolyát, és kiugrott a kocsiból. Elkésett. Négyen, öten vetődtek rá? Elterült a földön. Lefegyverezték. Még mindig nem ölték meg. Egyelőre. El akarták vinni valahová. Naná, hogy a kivégzésére. Gondolták, hátha szökni próbál majd. Ennek megelőzésére hozzábilincselték egyik társukhoz. A félvér akkora volt, mint két telefonfülke. A kocsi felé vonszolta a foglyot. A támadók nem beszéltek. Csak némi fújtatás, torokhangú kuncogás hallatszott. A kék szemű férfi ránézett a hozzáláncolt fckóra. Nem látta szépnek. Megpróbált elfutni. Csak annyi előnyt akart szerezni, hogy öszszecsaphasson a félvérrel, elvehesse tőle a bilincs kulcsát. Teljesen lehetetlennek réinlett. Megkísérelte. A móló felé rohant. Maga mögött vonszolta a fickót. Ismerte a partot. A mellvéd alatt lépcsősen lerakott kövek vezettek a kikotort, mély mederbe. Gondolta, odalenn a sziklákon időhöz jut. A félvér vonakodott vele rohanni, nekifeszült, megpróbálta felbuktatni. Azután - mert társai miatta nem lőhettek - kést rántott. A fogoly karjába szaladt a penge. Vér fröccsent az arcukba. A kék szemű férfi ütött, maj d levetette magát a mellvédről. Lerántotta őrzőjét is. Az első lövés akkor dördült el, amikor átfordultak a peremen. A félvér iszonyatos sikollyal összerándult. Tenyere a mellkasán virító őszirózsa-forma sebre, a lövedék kimeneti nyílására tapadt. Vér buggyant a szájából. Ekkor elzuhant. Legurult a köveken. Belecsobbant a jeges vízbe. Foglyának követnie kellett; elvesztette az egyensúlyát. A durva kövek végigmarták a mellkasát, hasát. Elmerültek.
Elakadt a lélegzetük. Az óhnos komorságú víz összezárult fölöttük. A kék szemű férfi közvetlen közelről látta a félvér haláltusáját, akár egy zavaros, vad álomban. Szabadulnia kellett. Belenyúlt a haldokló zsebébe. A bilincs kulcsa után tapogatott. Megpróbálta beosztani a levegőjét. Nem sikerült. Iszonyodva nézte a fuldoklót, majd az egyre élettelenebb, gyötrődő testet maga elé tartva, kiemelkedett a vízből. Nem látta a parton álló alakokat, de hallotta izgatott tanakodásukat. Géppisztoly kelepelt. A karjaiban tartott test összerándult, majd súlyosan rázuhant. Elnyelte őket a víz. Végre megtalálta a kulcsot. Nem volt észnél. Kiszabadította a halott félvér csuklóját. A tehetetlen test úgy tűnt el mellőle, mintha sűrű olajban bukna alá. A kulcs is elmerült. Nem tudta, merre vetődjön utána. Rádöbbent ostobaságára: saját karját kellett volna kiszabadítania. A bilincs, immár emberi kolonca nélkül, a csuklóján maradt. Tempózni kezdett. Amikor harminc-negyven méternyire eltávolodott a parttól, felmerült és visszalesett. Sötét alakok álltak a hófüggöny mögött a szürkületben. Géppisztoly ugatott, találomra. Azután kocsiajtók csapódtak. A támadók mentek? Mások érkeztek? A férfi nem fordult vissza. Úszott. Fájt a lábszára, mindkettő. Fázott. Takarékoskodott a levegővel. Mozdulataival. Erejével. Ösztönösen tartotta a kijelölt irányt. Egyre gyakrabban érezte: nem bírja tovább. Segítségül hívta a képzeletét. Nem egykönnyen, de mégis barátságosabbá vált körülötte a tenger. Izzott a nap a nyári égen. Hullámok vágtattak a part felé. Ö a szörfdeszkán hasalt, bukóhullámra várt. Visszafojtotta a lélegzetét, lehajtotta a fejét, és élvezte a pörgést, amikor a hullám felkapta és a deszkával együtt megfordította. 28 I 29 És itt elszakadt a szépséges film. Hó áradt a közömbös, betonszürke magasból. Az égen nem voltak fények, s nélkülük nem kelt életre, halott maradt a víz. Megbénította a hideg. A fájdalom. Elmerült. Fabyen a fejezet végére ért. Hátradőlt a széken, cigarettára gyújtott. Rámeredt az írógép monitorára, és átolvasta aznapi munkáját. Néhol belejavított. Amikor végzett, mélyet lélegzett. Szünetelt az idegbaj; az ihlet nevezetű. Körülnézett. Képes volt ráismerni a környezetére. Íme, a Barone család nyaralója a szige-
ten, amely voltaképpen nem is sziget, hanem egy hosszan, szélesen a tengerbe nyúló földnyelv, páratlan szépségű, sziklás parttal. A főváros közelsége miatt itt még a tél sem jelentett holtszezont, a szórakozóhelyek minden évszakban vonzották a látogatókat. A villa távol feküdt a hatalmas szállodáktól, kaszinóktól. A szomszédos nyaralók tulajdonosai is ritkán mutatkoztak. A tenger a közvetlen közelben nyaldosta a köves partot. Fabyen úgy határozott, itt tölti a karácsonyt. Barátságos meleg szuszogott a padlóból, a karácsonyfa díszesen, kivilágítva állt a teraszajtó mellett. Fabyen észrevette, hogy odakinn esik a hó. Felujjongott. Kabátot terített a vállára, és kilépett a kertbe. Az örökzöldek rogyadoztak a vastag hóprém alatt. Elfutott a partig, üdvözölte a tengert. A hatalmas, szürke víztömeg unottan babrált a lábánál, mint akinek édesmindegy, esik-e a hó vagy bármi egyéb. Visszafelé menet a lábnyomait figyelte. Tenyerére vette a könynyű, puha havat. Csodálta a ritka természeti tüneményt, hidegét nem bánta. Később a karácsonyfa mellett ülve figyelte a fehér szőnyeg vastagodását. Kikapcsolta a lámpákat, csupán a fenyőfa égői izzottak, a hó vakított. Korábbi karácsonyokra gondolt. Erről a nővére jutott eszébe. Phaedra nemrég elárulta, hogy beleszeretett valakibe. Hát ezen nem volt mit csodálkozni. Nyilvánvaló, hogy Slavik az ágyban is olyan kimerítő, mint bárhol másutt. Márpedig aligha kéjmámor a büntető törvénykönywel szeretkezni. Phaedra végre szenvedélyes szeretőt talált, legyen boldog. De a vallomás refrénje nem tetszett Fabyennek: "csak Slavik meg ne tudja". Az istenért; miért ne? Réges-rég itt lenne az ideje, hogy a gyámság véget érjen. Megrázta a fejét. Felkelt, felment a szobájába, és furcsán ünnepélyes hangulatánák engedve megvált szokásos - tépett farmer30 nadrágból és lezser vászoningből álló - öltözékétől. Felvette legszebb fémszálas estélyi ruháját, amely úgy festett, akár egy tündöklő szikraeső. Megállt a tükör előtt. Újabb luxussal jutalmazta magát: kibontotta a copfját. Előrehajtott fejéről arany homokként pergett alá a rengeteg haj ; örvénylett a válla körül, fénye versenyre kelt a ruháéval. Ezután italt töltött, és visszaült a karácsonyfa mellé. Lehunyt szemmel hallgatta a halk zenét. Érezte magát. Órák múltak el? Nem tudta. Amikor kiürült a pohara, kisétált a konyhába. Elővette a hűtőszekrényből a bejárónő készítette ünnepi vacsorát, de már a látványával jóllakott. így hát újabb italt töltött, s megállt a nappali közepén. Megcsódálta a karácsonyfát,. az elhagyottan gubbasztó videoírót az asztalon, a teraszajtó mögött fehérlő éjszakát. Úgy döntött, lefekszik. Kikapcsolta a magnót, a színes izzókat. Lehet, hogy reggelre belepi a házat a hó. Minden fehér lesz. Csen-
des, tiszta. Felment az emeletre. Éppen az ajtókilincsre tette a kezét, amikor zajt hallott odalentről. Mintha a teraszra nyíló tolóajtó nyikordult volna. Hallgatózott. A neszezés nem ismétlődött meg. Benyitott a szobájába. Ekkör hallotta meg a puffanást. Megfordult. Leszaladt a lépcsőn. A ragyogó hó kékes derengést keltett a nappaliban. Annyi fényt adott, mint egy régi fekete-fehér televízió. Látni lehetett a félig nyitott ajtóban kavargó hópihéket, a feldíszített fenyőfa körvonalait. Fabyen megmarkolta a korlátot. A szőnyegen heverő mozdulatlan emberi testet bámulta. Végre bátorságot gyűjtött. Lesietett hozzá. Megragadta a vállát. Beljebb rángatta, becsukta mögötte az ajtót. Behúzta a függönyt. Bekapcsolta a fenyőfa világítását. Letérdelt az élettelennek rémlő férfi mellé. Látta vizes ruháját. A haját fedő, lassan olvadozó havat. Ökölbe szorult kezét. Átnyúlt a válla alatt, összefonta ujjait a férfi mellkasán. A vendégszobába vonszolta a súlyos testet. Felrángatta az ágyra. Kifulladva lerogyott mellé. Amint túltette magát az első döbbeneten, hozzálátott, hogy életet leheljen belé. Lehúzta róla a ruhát, amit a só és a hideg kérgessé tett. Térültfordult, forró vizet hozott. Ledörzsölte vele a márványos, dermedt testet. Sebtében összekapkodott néhány takarót, alájuk temette a férht. Hozott egy pohár konyakot, bár gyanította, hogy nem ez az el31 sősegélynyújtás legjobb módja. Gyanúja beigazolódott. A férfi akaratlan mozdulattal védekezett. A pohár átrepült a szobá másik végébe. A férfi megrázkódott. Felnézett végre. Úgy festett, fogalma sincs róla, melyik csillagon van. - Helló - hajolt fölé Fabyen. - A kinti víz nem a Vörös-tenger. Miért hitte mégis, hogy átsétálhat rajta? Ráadásul mezítláb, kabát nélkül?! Ebben a hidegben. - Hogy kerülök ide? - kérdezte a férfi vacogó fogakkal. Fabyen megfogta a kezét. Felemelte, megmutatta a csuklóján himbálózó karperecet. - Ez talán segít az emlékezésben. - Maga segítsen - kérte a férfi. Reszketett. - Ha összeszedné magát, felmehetnénk az emeletre. Van ott egy fűthető vízágy. - Príma ez a vízmentes ágy. Torkig vagyok a vízzel. Maga halászott ki?
- Dehogy. Saját térdén, könyökén jött, délcegen. Nem dereng? A férfi tekintete továbbra is zavarosnak látszott. Fabyen megérintette a csuklóját. Az artériát kereste, de nem találta. Megpróbálta a nyakán. A pulzus bágyadt lökései megijesztették. Ujjai beleakadtak az ezüstláncon függő medálba. " Van-e élet a halál előtt?" - Milyen ház ez? - dadogta a férc. - Meleg. - Nem érzem. Nem vitatkoztak. A férfi lehunyta a szemét. Láthatóan kikapcsolt a tudata. Fabyen a konyhába sietett, teavizet tett fel. Miután elkészült, újra megvizsgálta a takaróhegy alatt heverő emberi testet. A helyzet nem változott. Márványszobor feküdt a mind véresebbé váló lepedőn. így hát újra forró vizet hozott, s végigdörzsölte a férfit. Ügyelt rá, hogy a mellkasán, hasán éktelenkedő sebeket kikerülje. Végül ismét a konyak megszagoltatásával próbálkozott. Indigókék szempár meredt rá. - Isten hozta, Francis Quinn! - Inkább a Golf áramlat - sóhajtotta a férfi. Megpróbált felülni. Nem sikerült. - Odáig emlékszem az eseményekre, hogy elinerültem, mint egy defektes bakancs. És mit ad isten? fmhol a lány a kendőcskével. - Bravó. Megismert? Maga aztán átkozottul leleményes, ha meg akar szabadulni a feleslegessé vált nőtársaságtól. - Értem, mire céloz. Nos, meg akartam kímélni néhány kellemetlenségtől. Kenda nem tud célozni. Elvéthette volna. De ez csak 32 az egyik baj. A másik én magam vagyok. Legfeljebb négy-öt órát lehet kibírni mellettem. - Hát ezért nem mutatkozott azóta sem. Kér kukoricát? - Csak nem hizlalni akar? Hát persze, aztán majd szilveszterkor leöl, és bedug a sütőbe. Fogadja meg a tanácsomat: tálaláskor tegyen egy félbevágott citromot a fogaim közé, úgy kívánatosabb leszek. Ámbár, ha nagyon éhes, máris fogyaszthat. Nem hinném, hogy a kocsonya nálam ínycsiklandóbban bír reszkemi. - Ne is kérdezzem, mi történt magával? - Nos, lekéstem a Floridából induló gépet, de ez nem is baj, mert utóbb lezuhant. Mivel pedig nagyon sürgető volt, hogy ünnepi jókívánságaimat elmondhassam, hát leúsztam az óceánon. Itt dobott el a Golf áramlat. Ne a földrajzi képtelenségekkel törődjön, hanem a galantériával. Fabyen mosolytalanul bólintott. Tudomásul vette a férfi kimondatlan óhaját. Nem tette fel kérdéseit, jóllehet régen megállapította: véletlenek márpedig nincsenek. Slavik gazdagon felszerelt fürdőszobájában kötszert vett elő a szekrényből. Lefertőtlenítette Francis sebeit, bekötözte vérző kar-
ját. Megitatott vele egy csésze forró teát. Megtapogatta a pulzusát. Az ütöér vidámabban lüktetett, mint korábban. Francis megfogta a kezét. Szótlanul mosolygott, a régen látott, zavart félszegséggel. - Gyönyörű a ruhája. Vendégeket vár? - A hóesés örömére viselem. Mi történt a karjával? - Villámlátogatást tett benne egy halef. - A hasán pedig egy lépegető exkavátor vizitelt. - Na látja?! Mindent tud. Mit tett a hajával? - Leengedtem. - Ezt gyakrabban megengedhemé magának. Ez a heg az arcán. Nem kellett volna régen eltűnnie? - Húsz éve viselem. Együvé tartozunk. Mindenki szörnyű titkot gyanít mögötte. - Én is - bólintott a férfi. Újra kezdte a vacogást. - Van egy vicc, amit naponta százszor hallok: "helyes az arca. Sebhelyes". - Hülye vicc, mi tagadás. Levenné a ruháját? Ha nem veszi tolakodásnak, ha igen, meggyőződésem, hogy száz pokrócnál különbül felmelegítheme. Persze, szigorúan emberbaráti alapon. Megesküdhetek, hogy kapcsolatunk plátói lesz. Fabyen levetkőzött. Bebújt a takaródomb alá. Mintha jéghegyhez simult volna. Összeborzongott. 33 - Lehet, hogy nekrofilia, amit művelek? - töprengett fennhangon. - Ennél hullább is voltam már - felelte Francis. Magára vonta a lányt. E meghittség eredményeként hamarosan mindketten hangosan dideregtek. Fabyen kipattant az ágyból. Forró vizet eresztett a kádba. Francis pedig elvonszolta magát odáig, és a habokba ereszkedett. A kúra végére életre kelt. Fürdőlepedőt borított a testére. Bebarangolta a házat. Végigjárta a lenti helyiségeket. Elidőzött egy-egy ablak, a külvilág képe előtt. Azután nekivágott az emeletre vezető lépcsősornak. Fabyen lassú léptekkel követte. Figyelte, merre vezeti a kíváncsisága. Francis nem lassított Slavik szobája előtt. Abba a helyiségbe nyitott be, amelyet Fabyen birtokolt. Mivel nem szólt semmit, a lány kezdett beszélni. - Ez a ház régen épült, amikor Slavik Barone még kisfiú volt. Akkor még az apja vezetéknevét viselte. Sajnos, ezt a nevet nem ismerem. - Ühüm - bólintott Francis szórakozottan. - Azóta persze felújították, korszerűsítették. Az elmúlt években Júlia Barone már nem szívesenjött ide. Legutóbb nyáronjárt itt, il-
letve mit beszélek, Slavik hozta el. Francis felkapta a fejét. Összeráncolt homlokkal nézte Fabyent, de nem szólt semmit. Hirtelen a kezébe ragadott egy könyvet. Megszemlélte a borítóját. Meggyőződött róla, hogy valóban betűk hemzsegnek benne. - Júlia Barone hamvai sokat utaznak - folytatta Fabyen, a férfi arcát fürkészve. - Slavik mindig magával viszi az urnát az útjaira. Nemrég vett egy hegyi nyaralót. A vételt az anyjával vitatta meg. - Különös hóbort - mondta Francis. Letette a könyvet, szemügyre vette a szobát, megállapította, hogy Fabyen lakja. Elvigyorodott. Benézett a fürdőszobába. Megtekintette magát a tükörben. Kissé elcsodálkozott. Belelesett a pipereszekrénybe. Csalódottnak látszott, de nem árulta el, mit remélt találni. Fabyen gyanította, hogy a csúzliját keresi. Kezdte hülyének érezni magát. - Slavik érintetlenül hagyta az anyja szobáját. Akarja látni? Francis vállat vont. Úgy festett, mintha gyors feltámadása eddig tartott volna s nem tovább. Elsápadt, szemében kihunyt az érdeklődés. Leült az ágy szélére. - Alhatnék itt? - kérdezte. 34 - Persze. A bilincsből arra következtetek, hogy a rendőrség elől szökött meg. Felmerül a kérdés: nem fél, hogy itt fogják keresni? Francis messzire nézett. Vállat vont. Eldőlt az ágy tetején. - Azt hiszik, vízbe fulladtam. Nem jönnek utánam ilyen messzire. Fabyen bólintott. Megszabadította a férfit a fürdőlepedőtől, s betakargatta. Kisétált. a ház elé. Ellenőrizte, lát-e nyomokat a hóban. Semmit nem talált. Néhány percig hallgatózott, de csak a hóesés zümmögő, halk zenéjét és a tenger verdesését hallotta; álmosító mormolást. Bezárta az ajtót. Szerszámot keresett. Francis már aludt, amikor nekilátott, hogy megszabadítsa a karkötőjétől. Amikor végre leszedte róla a bilincset, nem tudott ellenállni a kísértésnek, fogta és feilógatta a karácsonyfára, a többi dísz közé. Töprengett, hol aludjon. Kézenfekvő volt, hogy végül a saját ágyára voksol. Elnyújtózott Francis mellett. Hosszú percekig figyelte az arcát. Azt hitte, jól ismeri a vonásait, hiszen hónapokkal ezelőtt valamennyit magába itta a fényképről. Rá kellett döbbennie: teljesen mást írt le, mint amit itt lát, alig fél méternyire maga előtt. A regénybeli modellel való meghittsége idegennek láttatta az eleven embert. A megtestesültFrancis Quinn csak nemrég érkezett, egyenesen a tengerből; csuklóján bilinccsel, lehorzsolt felsőtesttel, átdöfött karral. Nyilvánvaló, hogy ezúttal nem Kenda hajszolta. Akárki legyen is a fogó, felettébb érdekes ez a monstre kergetősdi.
Lekattintotta a lámpát. Az ablak hatalmas négyszögén át kékes derengés kúszott a falakra, kísértetiesen homálylott a szoba. Francis nyöszörgött álmában. Meg-megfordult, majd dobálni kezdte magát. Nem volt eszményi hálótárs. Azt álmodhatta (ha nem rosszabbat), hogy a profi boksz világbajnoka kihívta egy barátságtalan mérkőzésre. Lejátszotta az első menetet a párnák között. Keményen. Az összevert Fabyen nem óhajtotta megvárni a K. O.-t. Felrázta a bajnokjelöltet, s halkan esdekelt, ugyan hagyja már abba ezt a gorombaságot. Időbe tellett, amíg a férfi észhez tért. Tisztázta, valóban pofozkodott-e, majd felsóhajtott. - Álló nap elfojtom magamban az agressziót. Álló nap. De ezt sem lehet büntetlenül csinálni. így hát álmomban randalírozok. Megbocsát? Fabyen megérintette a homlokát. Kenyeret piríthatott volna rajta. Tettrekészen elhagyta az ágyat. Átbotorkált a sejtelmes hangulatú folyosón. Benyitott Slavik szobájába, és belefeledkezett a zsú35 folt pipereszekrénybe. Kénytelen volt belátni, hogy sógora sokat csúfolt, többszörös túlbiztosítással működő életmenete ezúttal is igazolta önmagát. Eme mánia nélkül aligha talált volna megfelelő gyógyszert Francis lázára, kezdődő tüdőgyulladására. Feloldott néhány pezsgőtablettát egy pohár vízben, és belefolyatta a bágyadtan ellenkező férfi szájába. Jóllehet gyámolítottja felhagyott a bokszolással, a lány mégsem tudott elaludni. Fantáziája önállósította magát, s orgiát tartott szí nes mozgóképekkel. A valóságos élet filmkockái vadul kevergőztek a képzeletbeliekkel. Felvillantak a készülő regény alakjai, motívumai csakúgy, mint az elmúlt időszak eseményeinek egy-egy szelete. Ez az őrtilt vetítés talán nem is lett volna felzaklató, ha kisebb zajjal jár. De nem járt kisebb zajjal. Villanyfúró, légkalapács, néhány erősítő dolgozott a moziban. Fabyen hánykolódott. Végül mégis alámerült a kavalkádban, mint hús a darálóban. Napfény aranyozta a falakat, amikor felébredt. Az égbolt takarosan, tisztán fénylett, mintha a súrolóasszonyok csak nemrég végeztek volna a kiglancolásával. Szinte megvakult a ragyogástól. Oldalra fordította a fejét. Gyűrött párnát látott maga mellett, csatakos huzattal. FSelült. Megrázkódott. Elmerengett, hol lehet. Bekattant néhány emlékmorzsa. Araszoló lábai kitapogatták a papucsát. Talpra állt. Megcélozta az ajtót. Túl sok konyakot ivott a karácsony szépségének ünnepén. Vagy túl sokat álmodott. Ez is, az is egészségtelen.
Vajon Francis Quinn létezett-e, vagy csak delirálta a pasast? Lefelé indult a hallba vezető lépcsőkön. Még mindig dübörgött a fejében a légkalapács. A túlérzékenységig kifinomult szaglása azonban működött: idegent szimatolt. Akárkijárt is errefelé, az illető -jobb híján - az ő dezodorát használta. Halk, tiszta kamillaillat szállongott a levegőben. A konyha felől más illatok tolongtak az orrához. Francis teljes életnagyságban, szemlátomást egészségesen, amúgy mezítláb, Fabyen kurta selyemköntösében serénykedett a terített asztal körül. Teát főzött, cipót szelt, a hűtőben talált sültet melegítette. Éhesnek látszott, akár egy régóta diétázó kannibál. Rávigyorgott a lányra, majd lovagkorba illő mozdulattal az egyik székre mutatott. Fabyen a fejét rázta. 36 - Csak meg akartam győződni róla, hogy tényleg itt van. Most visszamegyek fogat mosni, zuhanyozni. A férfi a szemét forgatta. - Éhen veszek, mire mindezt elvégzi. Ez a meggyőződési heppje valami foglalkozási ártalom? - Mit tud maga a foglalkozásomról? - kérdezte Fabyen élesen. Francis állta a tekintetét. Újra elvigyorodott. - Mosson fogat, ez, azt. Utána akár beszélgethetünk is. Tudja nélkülözni a rajtam kiállított ruhadarabot? Szárad a gúnyám, talán emlékszik. Ráadásul cipőm sincs. - Használhatja a sógorom papucsát. - Papucsfóbiám van, mint minden rendes férhembernek. Arról nem beszélve, hogy Slaviké legfeljebb a fél talpamra lenne elég. - Sajnálom, más nincs. - Nem fázik a lábam. Kellemes á padlófűtés. - Odakinn azonban hószőnyeg van. Ahogy jött, úgy nem mehet el, mármint mezítláb. - Megvárom, amíg a tenger parna veti a lábbelimet. Persze, ha sürgősen kell távoznom, csak szóljon. Megyek csupasz talppal, futólépésben. - Nem én sürgetem. - Hanem? - Úgy vettem észre, örökké fut, többnyire ámokot. - Most éppen nem sürgős. - Francis kihúzott egy fiókot, előkapta a szárnyasollót, és nekiesett a sültnek. Később szótlanul falatozott, tekintetét az étel és Fabyen arca között váltogatva. Elkortyolta a pezsgőtablettákkal kesenivé bőszített teát, majd hátradőlt a széken. - Mit szólna egy kávéhoz?
- Jöhet. - Ez a beszéd. Celebrálná? - Alábbhagyott a szörgalma? - Tisztára lelohadt. A jóllakottság teszi. Fabyen létrehozta a kávét. Csészébe töltötte, a férfi elé helyezte az asztalra. - Kér bele cukrot? - Egy korty tejet kérek. Meg egy kiskanalat. - szintén sajnálom, de ebben a házban nincs kiskanál. Ha nagyon ragaszkodik hozzá, maga csak iszogassa a kávéi, közben én majd nyomom a szemét. - Remek - bólintott a férfi. - Majdnem élethű lesz. További program? 37 - Dolgozni fogok. Maga lefekhet, lábadozhat, amit akar, csak halkan. Oké? - Oké. Mit szólna, ha rendbe szedném a házat? Gondolom, elpettyegettem egy-két vérfoltot imitt-amott. Áthúznám a lucskosra izzadt ágyneműt is. - Ne fáradjon. Jön a házvezetőnő. Ebédről is ő fog gondoskodni. Francis a fejét rázta. Felkapta a telefonkészüléket, és Fabyen kezébe nyomta. - Nem jön a házvezetőnő. Ezt közölje vele. - Ez felszólító mód? - Félreért. - Dehogy. Van a kijelentő mód, a felszólitó mód, a durva mód és a sértő mód... - Ne feledkezzen meg a csodával határos módról - vágott közbe a férfi. - Említhetném továbbá a furcsa módot. Ja, és itt van még a Depeche Mode. Úgy látom, tisztáztuk a félreértést. Ami magát illeti, legutóbb jóval kedvesebb volt. - De most dolgozni akarok. - Nem gátolom meg benne. Miről szól a regénye? - Elárulom a gyengéimet, Francis. Nem bírom a lármát, a bűzt, valamint azt, ha a készülő könyvemről faggatnak. Ez valami beteges túlérzékenység lehet. Slavik szobájában talál egy falnyi pszichológiai szakkönyvet. Utánanézhet a bajomnak, amíg nem érek rá szívélyes háziasszony lenni. De hiszen itt maga nem is vendég, igaz?! Maga hazajött. Tudja, minek hol a helye, csak éppen a csúzliját nem találja. Régen kidobták. Esetleg magával együtt. - Telefonálni akart - mondta komoran a férfi. Fabyen nem ellenkezett. Felkapta a kagylót, és röviden utasította a házvezetőnőt, hogy a következő hívásig ne jöjjön. Végighallgatta az idős asszony sopánkodását s egyben hűségnyilatkozatát, amely arról szólt, hogy az elmúlt harmincöt évben egyetlen napot sem mulasztott, ha a villa gazdái itt voltak. Ezután még figyelmez-
tette Fabyent a magányos partszakasz veszedelmeire. Lehalkított hangon folytatta: gyanús alakok csellengenek a sziget környékén; a szárazföld felőli parton, a mólónál hullát fogtak ki a vízből, a fickóval két lövés végzett. Fabyen elköszönt. Elhessentette magától a lelkébe lopakodó gondolatot, és leült az asztalához. A teraszajtón át a kertbe látott. A fagy megkérgesítette a hóréteg tetejét, a napfény csillámlást csiholt rajta. Rágyújtott, lenyelte a kávéját, és dolgozni kezdett. Ha Francis Quinn ott volt is, nem adta jelét. Zajtalanul, láthatatlanuljárt-kelt, 38 ahogy azt már megszokhatta titokzatos élete során. Kora délután a lány keze ügyébe csempészett egy tányér szendvicset. Elcsente és tisztára cserélte a hamutartót, odavarázsolt mellé egy csésze vaderős kávét, akár egy jól képzett titkár. Fabyen fejében egy pillanatra megfordult a volt férj, Dirk. A pasast semmi sem hozta kijobban a sodrából, mint a tudat, hogy hitvese leült dolgozni. Ebben a tettben legalábbis házasságtörést sejtett. Napról napra leleményesebbé válva, változatos módszerekkel próbálta tönkretenni az írás örömét, gyönyörét. Ha Fabyen írni merészelt, Dirk villanyborotvát, hajszárítót, lemezjátszót és tévét bőgetett egyidejűleg. Nyitva felejtette, esetleg percenként bevagdosta az ajtókat. Olykor, a házvezetőnő trehányságára hivatkozva porszívózni kezdett, lehetőleg az íróasztal alatt. Fabyent mindig felbőszítette ez az alattomosság. Ha szóvá tette a merényleteket, Dirk körömszakadtáig tagadott, bizonygatva, hogy semmi sem tölti el akkora örömmel és büszkeséggel, mint felesége munkája. Korán alkonyodott. A dermedt hó ismét kékes derengést lopott a szobába. Fabyen befejezte a fejezetet. Átolvasta, belejavított. Megmasszírozta a halántékát. Olyan volt az agya, mint egy összeesett gumikacsa. Felnézett, és lassan visszatért a földre. Eszébe jutott a vendége. Felkelt a székről, fellépdelt a hálószobába. Belesett az ajtón. Francis Quinn az ágy tetején feküdt. Nyugodtnak látszott, máskor ráncok satírozta homloka is kisimult, szája szélén kialudt a gunyoros fintor. Két kézzel ölelte a feje alá tett párnát. Fabyen vissza akart húzódni, hogy ne zavarja. Ekkor a férfi felnézett. Vonásai életre keltek, s kellemesen karmoló hangján megszólalt. - Mára vége? - Igen. - Felmerült bennem, mi lett volna, ha éppen akkor zuhanok be magához, amikor bőszen dolgozik. Kihajított volna a hóba, hogy
ott várjam meg az ihletszünétet? - Feltűnt már, hogy mindig csak maga kérdez? - Mert érdekel. - Maga is érdekel engem. - Most, hogy ezt leszögezte, boldogan kielégíteném a kíváncsiságát. Orvosolhatatlanul odaragadt az ajtóhoz? - Lejöhetek éppen, ha beljebb invitál. Ez volt a szobája, ugye? Mármint hajdan. - Honnan szedi a feltevéseit? 39 Fabyen ellökte magát az ajtótól, de megtorpant félúton, a szönyeg közepén. Francis felkönyökölt, elmosolyodott. Ugyanaz a mosoly jelent meg az arcán, amellyel Slavikot jutalmazta az estélyen, amikor az ráloccsintotta a pezsgőt. - Aligha lehet véletlen, hogy éppen itt dobta pama a dagály, s mindjárt otthonosan be is jött a házba. - Bekúsztam - helyesbített a férfi: - Amikor pedig erőre kapott, felballagott az emeletre, és minden más aj tót figyelmen kívül hagyva, egyből ebbe a szobába nyitott be. Belenézett a tükörbe, hátha az egykori kisfiú bámul vissza onnan. - Roppant kreatív a fantáziája. Írjon pszichodrámát. - Nem mond igent. Nem mond nemet. Semmitmond. - Fabyen, megvallom magának, nem loptam az időt legutóbbi találkozásunk óta. Beszereztem két könyvét, és becsülettel el is olvastam. Rendkívül kalandosan gondolkozik. Félő, hogy bennem is csak olyan embert lát, aki a tollára kívánkozik?! - Holott hová kívánkozik? - Az ágyába sikerrel beloptam magam. - Francis mutatta, milyen összeszedetten töpreng. Homloka úgy festett, mintha steppeltette volna. Végül elmosolyodott. - Nos, mint említettem, elolvastam két opusát. El voltam ragadtatva. Gondoltam, stmszerű leszek, amikor meglátogatom. Ezért hát összevagdostam magam, meghemperegtem a tengerben, havat tapasztottam a fejemre, és beestem ide. Fabyen az ágyhoz sétált. Leült, a könyökére támaszkodott. Fejük egyvonalba került. Nézték egymást. Francisfekete kefehajában megcsillant egy-egy ezüstös szál, mint pókfonál. Írisze elsötétült, széles, eleven szájáról leolvadt az ironikus fintor. Megmozdította a mutatóujját, megérintette Fabyen arcán a régi metszés hegét. - Nem hisz nekem? - kérdezte. Nem kapott választ, ezért folytatta. - Gyalogszerrel indultam magához, a sivatagon át. Mentem, mendegéltem, a nyelvem olyan lett, akár a púder, a végtagjaim élettelenné váltak. Hamarosan kísérőmül szegődött egy keselyűcsapat. A sivatag közepén hogyan is dobálhattam volna meg őket kővel? Tisztes távolból, falánk tekintettel követtek. De mit falánk
tekintet? Esküszöm, ha rám néztek, dübörgött a szemük a mohóságtól. Egy hajnalon arra ébredtem, hogy az egyik dögmadár ott terpeszt mellettem, csőrét a hónom alá dugva. Azt vizsgálta, vajon eléggé kihűltem-e már, alkalmassá váltam-e a fogyasztásra. - Hazudik - mondta Fabyen. - Szinte mindig - felelte a férfi vidáman: - S ez már olyan, mintha 40 igazat mondanék. Tudja, miért maradtam itt, holott ma reggel minden volt, csak szívélyes nem? Mert annak id,;jén nem akartam olyan hirtelen félbeszakítani az ismeretségünket, de hát jött az a vadmarha. Most azonban zavartalanul együtt lehetünk, s éppen karácsonykor. Hát nem romantikus? Fabyen hümmögött. Eltolta Francis kezét. Lenyúlt a szőnyegre, s rövid kotorászás után ráakadt a cigarettás dobozra. - Mindig is érdekelt a Quinn-Barone család története. Megajándékozna a sztorival? Karácsonyra? - Ugyan, a Quinnek szürke, egérszerű emberek. Nincs róluk mit mesélni. Hanem a Barone-ék! Régóta együtt lakik Slavikkal? - Az a ház, amelyben a nővérem és a sógorom él, egykor a szüleimé volt. Haláluk után Phaedra ott maradt, az esküvő napján Slavik és az anyj a odaköltözött, én pedig lakást béreltem. A válóperem közben, talán egy éve, hazamentem, mert telítődött a szervezetem az újságírókkal, akik a férjem jóvoltából ragadtak rám. Slavik pompásan távol tartotta őket a házunktól. - Kedveli a sógorát? - A nővéremet kedvelem. A férjét elviselem. Francis hanyatt feküdt az ágyon. Tarkója alá igazította a karját. Egy hajszálrepedést bámult a mennyezeten. Hiába, az nem repedt tovább. Hirtelen felnevetett. - Nagy szüksége lehetett rá, hogy valaki megszabadítsa az újságíróktól. Úgy hírlik, adódott egy-két botrányos ügye. - Nem élek botrányosabban, mint azok, akik botrányosan élnek. Lehet, hogy maga csak egy álruhás firkász? - Voltak például az aktfotók. Aztán a másik ügy, amikorjeligés hirdetést adott fel egy szexlapban. Tudja. Fabyen sóhajtva belekezdett a történetbe. Nem tehetett róla, szívesen mesélt Francisnek. Viszonozhatná-e másként a férfi vad meséit? - Az egyik regényemhez szexuális nyomorban élők gondolataira volt szükségem. Feladtam egy jeligés hirdetést, miszerint szívesen fogadom a beszámolókat ilyetén álmokról, vágyakról. Több kosár levél érkezett. Valamelyik kretén firkász kiszagolta, hogy én állok a jelige mögött, s felröppentette a szenzációt: lám, már itt tartok, így keresek szexuális partnereket. És hát végül is, miért ne? Ha valóban így lenne, kinek mi köze hozzá? Mindazonáltal ez idáig még nem merültem olyan mély nyomorba, hogy erre rászorulnék. De ke tud-
ja, mit hoz a holnap?! - Felhasználta a levélirók vallomásait? - Hogyne. Majd elolvashatja az új regényemben. 41 - Ebben látom az igazi botrányt. Kár, hogy éppen ez keriilte el a lepedőzsurnaliszták figyelmét. Maga átejtette azokat, akik megtisztelték a bizahnukkal. Nyilván egyikük sem óhajtott volna Fabyen ironikus hangvételű opusának valamelyikében fog szerepelni. - Még ők sem fognak magukra ismerni. Francis vállat vont, de Fabyen nem hagyta annyiban. A férfi fölé hajolt. - Bírom az erkölcseit. Szememre veti, hogy átejtettem a levélírókat? Vödör fölött kellett kibontogatnom a borítékokat, mert mindenféle testnedvek áradtak belőlük. Amikor maga kitárgyalja a haverjával a legfrissebb szexuális kalandját, lehet szabados, lehet közönséges, de olyan őszinte és meztelen lelkű nem lehet, mint azok az ismeretlenek voltak, tudván, hogy kilétük örökre homályban marad. De én nem öltem meg senkit. Utánam nem halásztak ki hullát a mólónál, két golyóval a hátában. - Helyes - bólintott Francis. Ennyiben hagyta a vádat. Fabyen nem tágított. - Hullát mondtam, két golyóval a testében. Milyen érzés ölni? - Gondolom, ez ügyben is végzett kutatásokat, elvégre erről szólnak a könyvei. Most miért engem faggat? Maga már mindent tud az ölésről. - Szívesen elbeszélgetek mindenféle. népséggel. Ez a mániám. - Felhabzsolja az emberek titkait. Ügyes. - Francis vonásai megenyhültek. - Még nem mesélte el, miért nincs ebben a házban egyetlen árva kiskanál sem? Fabyen elnyúlt mellette az ágyon. Szemügyre vette a repedést, amelybe árnyék mászott, kirajzolva vonalát. - Hihetetlen a történet. Nyáron baráti házaspár vendégeskedett itt, két kisdeddel. A dedek egy-egy étkezés után eljátszadoztak a kiskanállal, mígnem az egyik vacak elveszett valahogy a homokban. Ekkor Slavik elrejtette a maradék kiskanalakat. Örökre, azt hiszem. - Fabyen elhallgatott. Nem beszélt sógora egyéb különösségeiről. Pedig ezek Slavikot is gondolkodóba ejtették. Erről vallottak a szobájában felhalmozott pszichológiai szakkönyvek. - Úgy sejtem, a sógora meglehetősen jól áll anyagilag. Könnyedén pótolhatta volna a veszteséget. - Az ilyen rigolyákat nem a vagyoni helyzet, hanem az emberi természet határozza meg. Slavik visszatölti az üvegbe a maradék italt. Egyszer hálóvendéget hívtam éjszakára. Az ipse reggel velünk ült asztalhoz. Nem tetszett Slaviknak. Akkor tüntette el az aranyozott evőeszközt. Azóta hitvány eszcájggal terítenek nálunk. Egy
szép napon azzal lepett meg bennünket, hogy a szüleinktől örökölt 42 bútorokra ócska nyugszékvászonból varratott kotonokat akart boríttatni, állagóvás céljából. Ekkor, házasságuk történetében először, Phaedra a sarkára állt, mégpedig Slavikéra. Hagyjuk, mert agylobot kapok tőle. Beszéljünk másról. Slavik ikertestvéréről. Sokáig azt hittem, hogy a kitagadott fiú úgy hasonlít rá, mint egyik varjú a másikra. Bizonyára ellógtam egy-két biológia órát annak idején. De utóbb bekattant, hogy léteznek kétpetéjű ikrek is. És innen összeállt a kép. - Briliáns logika - morogta Francis. - Még mindig nem tudok ennél többet - suttogta Fabyen. Lágyan csengett a hangja, mintha kérlelt volna. Hiába. - Fáradj unk asztalhoz - közölte Francis. - Pompás vacsorát költöttem, amíg dolgozott. Elkölthetnénk. Fabyen nem vitatkozott, nem faggatózott. Elindultak az ajtó felé. A férfi átkarolta a vállát, és megjegyezte: - Szilveszterkor feltörünk egy üveg pezsgőt. Kéz a kézben köszöntjük az új esztendőt. - Ennyire ráér? - Rettentöen. Tavaszig. Akkor már cipő nélkül is kimerészkedhetek a szabadba. Elhiszi vagy. sem, mély nyomokat hagyott bennem. Lány a kendőcskékkel. Ordögien romantikus, nem? - Nem zavarja, hogy a mentőangyala tudatlan? Ami a titkait illeti? - f gy biztos lehetek benne; hogy mindaddig fenntartom irántam való érdeklődését, amíg az utolsó vacak titkomról is fellebbenti a firhangot. - Ha ez magán múlik, eltarthat úgy negyven-ötven évig. - Fabyen leereszkedett a székre, és figyelte a varázslatot. A férfi virtuóz módon megterített, majd hidegtálat bűvölt az azt aka. Azután gyertya híján - néhány üveggolyót helyezett egy talpas kehelybe, és a főhelyre állította. - Közben persze eltűnök néha - magyarázta vidáman. - De viszszatérek, ígérem. Mit szól? Mindennemű kötelezettség nélküli kapcsolatot kínálok. - Mint egyik csiga a másiknak - fanyalgott Fabyen. A színes üveggolyókat nézte, akár a villanyfény, s ez utóbbi játszott velük. - Téved. Észrevette, hogy semminő kéj sóvár lépést nem tettem? - Ó, hogyne. Máris megadom rá a magyarázatot. Régen megkefélt volna, csakhogy szétáztak a tengerben az örömgumijai, vagyis a testőrei. Ily módon tehát nem csoda, ha plátói a kapcsolatunk. - íme, ez a durva mód. Most én mondom. - Francis, látván, hogy a lány nem mozdul, hússalátát szedett a tányérjára. 43
- Nem igaz? - kérdezte Fabyen. - Ha már szóba került, bevallom, egy ideje foglalkoztat a kérdés: magának nincs tartalék örömgumija? - Eleddig nem volt rá szükségem. Ugyanis egy ideje nem kell gyermekáldástól tartanom. Aprócska orvosi műhiba következtében elvesztettem reprodukciós képességemet. - Vagyis? - Vagyis amikor a terhességem a vége felé közeledett, késett az orvos. Majdnem végképp elkésett. Engem még megmenthetett, de a magzatot és a méhemet nem. Az én hibámból mondták ki a válást, gyermekszülésre való képtelenség indokával. - Az orvos megúszta? - Természetesen. Francis italt töltött. Fabyen kiürítette a poharát. Azután félretolta a tányérját, és felkelt az asztaltól. A kivilágított karácsonyfa mellé telepedett. Kibámult a komor tengerre, a megroggyant, halékony hóra. Dirkre gondolt. Majdnem felnevetett. Francis kizökkentette merengéséből. Leereszkedett elé a szőnyegre. Meglötyögtette az italt a pohárban. Felnézett a fán lógó kézibilincsre, és megcsóválta a fejét. - Legközelebb másféle ékszert adok magának. Tényleg, miért nem hord drága vackokat? Hiszen gazdag. - Térjen a tárgyra. Mennyi pénzre van szüksége? - Jó, ne beszéljünk a gazdagságról, ha ilyen pikírt lesz a témától. Különben egy cipőt azért vehetne nekem. Ünnep után, ha kinyitnak az üzletek. Viszonzásul ajánlok egy tavaszi programot. Szereti a fákat? A lovakat? - Meghív szántani, vetni? - Például. - Hová? - Mindennek eljő az ideje. - Egy idő bizton közeleg: a sikításomé. - Oké - legyintett Francis. - Ha ragaszkodik a visításhoz, menjen ki a partra. Ott romantikusabb. Miért emlegetem folyton a romantikát? Lelkem lényege. - Mindenáron el akarja játszani az érző keblű férfit? Francis nem felelt. Felült a szék karfájára, és kibontotta Fabyen haját. Tenyerére folyatta, emelgette, a színes izzók felé tartotta a tincseket. Azután végignézett a lány ruháján, a fekete vászonból varrott apródcipőn, a feszes nadrágon, amely azt a látszatot keltette, mintha viselője bőre farmervászonból lenne, az anyag hasadá44 sain; a széles övvel megfékezett, lezser szabású ingen; a szabadon hagyott nyakon, s annak ékén, a vékony ezüstláncon, a rajta függő, pillangót formázó jade medálon. Végül kifolyatta ujjai alól a ho-
mokszőke tincseket, alájuk temette Fabyen vállát, mellét. Elvette tőle a poharat, legurította a szőnyegre, és ujjait a hajába merítve ráhajolt az arcára. Mozicsókkal kezdte a mutatványt. Azután belefeledkezett. Fabyen elismerte, hogy csókvirtuózzal hozta össze a sorsa. A férfi ráérősen, alaposan csókolta, milliméterről milliméterre megízlelve és birtokba véve a száját, fogait; mintha ezzel óhajtaná tölteni hátralévő életét. S Fabyen előtt lassan elhalványult a fantáziájában felképlett alak: az arctalan fickó golyóroncsolta hullája. Azután Francis elengedte. A teraszajtóhoz lépett, ráfordította a kulcsot, behúzta a függönyt, majd megállt a lány előtt. Két napja nem borotvált arcán borosta tülekedett, ajkai körül kipirosodott a bőr, pupillája elnyelte kék íriszét, a hajába vegyülő ősz szálakat színesre festette a fa izzóinak fénye. Kézen fogta Fabyent, és felállitotta a karosszékből. A halkra csavart telefoncsengő tapintatosan sustorgott a csendben, de minden igyekezete ellenére gorombán hatott a hang a. Nem törődtek vele. Elindultak a lépcsősor felé. Fabyen lépdelt elöl, farmerján minden lépésnél szétnyílt, majd összezárult egy hasadás. Francis kedvtelve nézegette fel-felvillanó bőrét. Rátapasztotta a tenyerét a csípőjére, s az utolsó lépcsőfokokon szinte feltolta a lányt. A telefon elhallgatott. Az ajtó pisszenés nélkül tárult fel előttük. Fabyen visszafordult. Beleütközött a férfiba. Átkarolta a nyakát, magához húzta a fejét. - Megvetem a halált - suttogta Francis. - Momentán. Vessünk véget a plátói együttlétnek. Tudja garantálni, hogy AIDS-mentes? Fabyen hátralépett. Kék homály burkolta be a vállát, az ablak felől áradt köré. Mosolygott. - Tudja, mi fogott meg magában? Olyan a szája, mintha az enyém tükörképe lenne: féloldalasan lebiggyed, csúfondáros. Szörnyű. - Botrányhősnő. Lady Sokk. Nem felel? - "Lady Sokk"? Kockáztasson. Mint én. - Máris - felelte Francis. - Tudnia kell, hogy tartok az idegenektől. Évek óta nem mertem megcsókolni eleven nőt. - d, szintén nekrohl? - Nos. Hogy szereti? Én vegyem le a ruhámat, vagy inkább letépné rólam? 45 - Francis - nevetett Fabyen. Játékuk zavarbaejtő volt, de zavaruk sűrűbb lett volna, ha kíváncsi vágyuk nélkülözi a játékosságot. Elhátráltak az ágyig, tangólépésben. Eldőltek rajta, mintha lövéssorozat terítette volna le őket.
A dörömbölés valóságos volt. Döngött az üveg a teraszajtóban. Ököllel püfölték. Fabyen felpattant. Francis nehéz sóhajjal odébb hemperedett az ágyon. Felnézett a mennyezetre, de a hajszálrepedést elfedte a sötétség. A lány mezítláb futott le a lépcsőkön. Félrevonta a függönyt. Három férfi állt odakinn, hosszú kabátban, felhajtott gallérral, kissé hátrahúzódva, kilépve a benti fény hatósugarából. Kabátjuk mélyéről jött a hangjuk, vad morranások. Fabyen kinyitotta az ajtót, de amint kilépett, behúzta maga mögött. Nem volt ideje megszólalni. Az egyik férfi magához rántotta, s pisztolycsövet nyomott a halántékához. - Ki van odabenn? - kérdezte fojtott dühvel. A másik kettő nem mozdult, nem szólt, s hallgatásuk fenyegetőbbnek rémlett, mint a fegyvercső hidege. Fabyen érezte, hogy szétárad ereiben a düh. A felé sugárzó agresszió lobbantotta fel. Tétovázás nélkül hátralendítette a könyökét. Beledöfte a férfi szívgödrébe. Sipító sóhajtás hallatszott, de ő már pördült tovább. Kezébe szorította a zsákmányolt pisztolyt. Félrelökte a nyöszörgő féfiit. Intett a másik kettőnek: emeljék fel a karjukat. Az egyik fickó gyors mozdulatot tett a zsebe felé. Ekkor Fabyen kezében megszólalt a stukker. A golyó a lábuk előtt fúródott a terasz márványpadlójába. - Menjenek a pokolba - sóhajtotta Fabyen. A következő pillanatban egy láb lendült felé, s ő felbukott. Ugyanaz a láb, vagy egy másik, rátaposott a kézfejére s megpróbálta szétmorzsolni, meglehetős sikerrel. Elengedte a stukkert. Valaki a hajánál fogva felrántotta a fejét, és tenyérrel az arcába csapott. Azután a három fickó átgázolt rajta. Berontottak a házba. Lépteik dübörgését néhány pillanatra elnyelte a vastag szőnyeg, hogy később annál hangosabban visszáverje a falépcső minden foka. Fabyen feltérdelt. Bebotorkált a nappaliba. Lerogyott a kará46 csonyfa mellé a fotelba. Hátrahajtotta a fejét. Az ezüstös díszt nézte, hozzá fohászkodott. Gerince megfeszült, mintha kést nyomtak volna hozzá. Várta, mikor hallja meg a lövést. Remélte, nem kell látnia Francis holttestét. Letépte tekintetét a bilincsro1. Lehunyta a szemét. A lövés váratott magára. A gallérosok ajtókat csapdostak, bútorokat taszigáltak, átkozódtak. Szavaik peregtek, mint a garasok. Végül lejöttek. Lassan, fenyegetően áradtak lefelé a döngő lépcsősoron. Vezetőjük, a szívgödrön döfött fickó megállt Fabyen előtt. Kézháttal arcul ütötte a lányt, majd belemarkolt a hajába. Nem
lett találékonyabb az utolsó pofozkodás óta. - Nézz ide! - hörögte az arcába, néhány csepp nyállal együtt. Fabyen fellesett, majd tágra nyitotta a szemét. Elmosolyodott. A három galléros állt vele szemközt, némileg eltorzult arccal, láthatóan csalódottan. - Mi a végszavuk? - kérdezte. A stukkeros fickó kezében megvillant a fegyveragy. Lecsapott a lány halántékára. őrjítő pukkanással felszikráztak a karácsonyfa izzói, majd köd szitált a szobára. Mire Fabyen feleszmélt, a három fickó eltűnt. Elszédelgett a lépcsőig, és a korlátba kapaszkodva felvánszorgott az emeletre. Belépett a hálószobába. Hideg levegő lendült felé. Oda sem kellett néznie, a légáramlat nem a kitárt ajtajú szekrényekből jött. Bezárta az ablakot. Fogott egy zseblámpát, kiment a ház elé, körbejárta. Talált néhány mélyedést az olvadó hóban, akár lábnyomok is lehettek volna. Elsimítgatta őket a talpával. Fel illantott az ablakra. Francis artistaképzőbe járhatott ifjúkorában. ppségben maradt-e ekkora ugrás után? Elkapják-e? Lehet, hogy a negyedik galléros - ha volt - lesben állt, felkészülve erre az eshetőségre? Visszajön-e Francis Quinn? Aligha. Megint fut, még mindig ámokot, s ráadásul mezítláb. Francis elment, nem hagyott maga után semmi mást, csak amit szokott: bizonytalanságot, szorongást, zavart. Fabyen reggelig várta, ekkor eltüntette ottléte nyomait. A kocsijába hajította a vérfoltos ágyneműt, és elgurult a félsziget kezdetéhez. A mólóhoz sétált, ahol Francis betoppanásának éjszakáján kifogták a holttestet. Bokáig merült a latyakba, bámulta a lapos, komor vizet. Új ágyneműt vett, a régit begyömöszölte egy utcai konténerbe. Azután hazahajtott, és telefonált a házvezetőnőnek. 47 Erina hatvan felé j záró, apró termetű, kövérkés - s ezért már-már kerekded asszony volt. Fürgén görgött a házban, labdára emlékeztetve Fabyent, aki emiatt minduntalan kitért elo1e, mivel zsenge gyermekkora óta labdafóbiában szenvedett, képtelen lévén elkapni ezt ajátékszert. Ha látta, hogy labda repül felé - mindegy, hogy csíkos, pettyes vagy figurás -, pánikszerűen félrehajolt az útjából, fedezéket keresett előle. Ily módon lemaradt Phaedra mögött, aki viszont szenvedélyes teniszjátékos volt, s nyilván ennek a sportnak köszönhette szemet gyönyörködtető, erőteljesen izmos lábszárát. Fabyen ezúttal félretette labdaiszonyát. Kitartóan a házvezetőnő nyomában sündörgött, követte mindenüvé, eleinte háztartási ügyekről cseverészve, egyre közlékenyebbé nyitva Erinát. Nem volt könnyű, az asszony ki nem állhatta őt, felismervén, hogy hőn szeretett gazdája, Slavik úr sem kedveli. Csakhogy most nem volt
jelen a ház ura; Erina kebelén olvadozni látszott a jégpáncél. Elmondta újra, s Fabyen nem bánta, hogy ezredszer hallja, miért nem ment férjhez. Jeges borzadállyal ejtette ki a szót: férfi, miként apáca lehelheti az ördög nevét. Fabyen némi maliciával arra következtetett ebből, hogy Erina nem veszi férfiszámba Slavikot, hiszen istenítette. Akárcsak a bátyját, a kisváros zenekarának trombitását, Siegmundot. Erina elpanaszolta, hogy szegény Siegmund éjszakára a veran dán hagyta a hójáró csizmáját, és reggelre kelve hiába kereste, valami bitang gengszter meglovasította. Ezen elszörnyülködött egy negyedórácskát, gazdag szókinccsel ecsetelve a drága Siegmund pompásan fejlett, szép, erős lábát, melynek méretét egy elefánt is megirigyelhetné. Fabyen örömmel fogadta a hírt, remélvén, hogy jól sejti, ki volt a tettes. S ha már témánál voltak, Erina tovább szőtte szavait, immár a bűnözésről, a mólónál kifogott hullához kanyarodva. - A saját szememmel láttam a szerencsétlent. Jódarab, rendesen táplált ember volt, amúgy nem teljesen fehér bőrű, valami néger beütéssel. Akkora lyukak voltak a mellében, mint az öklöm. - A rendőrség kiderített valamit? - Találtak egy elhagyott BMW-t. Ez minden. Amikor Slavik úr telefonált, és megtudta, mi történt a környéken, miközben maga egyedül volt a házban, nagyon izgatott lett. - Mikor beszélt Slavikkal? - Tegnap, valamivel ebéd után. Maga után érdeklődött, mert hiába hívta, nem vette fel a kagylót. 48 - Slavik pontosan tudja, hogy nem foglalkozom a hívásokkal, ha dolgozom. - Fabyen mély lélegzetet vett. Előhúzta a háta mögé rejtett magazint, és az asszony arca elé tartotta Francis Quinn fotóját. - Ismeri ezt a férfit? Erina rámeredt a képre, onnan Fabyen arcára. Szótlanul rázta a fejét; rázta, rázta, talán túlságosan hosszú ideig. Végül kinyögte: Most látom először. - Igen? - Fabyen merőn nézte a piros labdává váló arcot. Erina pupillája egyre kisebbedett, mígnem eltűnt. Az asszony lesütötte a szemét. A lány rátámadt. - Harmincöt éve dolgozik ebben a házban. Harminc éve ez a fickó itt túrta a homokot a parton. Itt gurigatta az üveggolyóit. Ezeket! - Az asszony orra elé emelte a talpas kelyhet. A golyók összekoccantak. - Nem - nyögte Erina. - Nem ismerem. Téved, asszonyom. Ha
ez a kérdés továbbra is izgatja, forduljon Slavik úrhoz. Dolgom van. Telehordta sárral a nappalit. Tönkremennek a szőnyegek, ha nem hozom rendbe őket minél hamarabb. Fabyen elfordult, az asztalához sétált. Kiöntötte a golyókat a pohárból, s egyenként kézbe vette valamennyit. Egy zöldesen derengő gömb fogságában apró csontocskát fedezett fel, amely talán egy valahá kolibrié lehetett. Egy másik golyó pillangót őrzött, szárnyán sértetlen maradt a hímpor. Néhány gömb színes csillagocskákat villantott fel, de akadt cirmos csíkozású és közönséges, dísztelen darab is. Azok a kiskrapekok, akik hajdan ezekkel a gömböcskékkel játszadoztak, régen kinőttek mesélő kedvükből, messzire sodródtak egymástól; az egyik tüneményes fiúcska a másik halálát akarja. Ez már nem kétséges. Megszólalt a telefon, a tőle elvárt lefojtott hangon, diszkréten. Fabyan meg sem moccant. Erina görgött a készülékhez. Beleszólt, majd a lányhoz fordult. - Chester di Gaetano keresi, asszonyom. Óhajt vele beszélni? - Óhajtok. Chester néhány hete tűnt fel Fabyen égboltján. Használták egymást, s közben kellemesen szórakoztak. - Helló, helló és újra helló,.toll, kés, pisztoly, ágyú bajnoka. Boldog vagyok, hogy belophattam magam a vonaladba. Na mi újság? Hány tetem fetreng az íróasztalodon? Gondolom, írsz, mivelhogy csorog a vér a telefonkagylóból. Tiszta lebukás, mindenki tudja, mikor beszéltem veled, mert utána tele van a fülem beszáradt vérrel. Alig vártam, hogy véget érjén ez a dögunalom karácsony. Már 49 majdnem kiszenvedtem az otthonnak nevezett fegyintézményben. Legszívesebben behajítanám a kocsiba a corpuszomat, és odarepesztenék, hogy kifejtselek a toprongyaidból, és megbámuljam meztelenségedet. Gyönyörű testedet akarom! - Lassan a tieddel - felelte Fabyen. - Ezer bocsánat, mindjárt a kezemre ütök, mi nemjut eszembe!? De hát spiccen állok a vágytól. Hány napj a már, hogy nem láttalak? - Csavard lejjebb magad. - Kérlek. Megmondtam az asszonynak, hogy miután becsülettel kiguggoltam otthon a karácsonyt: legóztam, vasutaztam, csillagháborúztam a srácokkal, voltunk az összes vaxuliaszagú nagynéninél, megettem ezer pulykát, kérek két szabadnapot. Az asszony azt mondta: oké, tehát irány az eltávozás. Mihelyst leteszem a lantot az irodában, besprintelek a taligába, és kétszázzal repesztek hozzád. - Mondtam már, nem szeretem, ha munka közben zavarnak. Pár napon belül hazamegyek, és felhívlak. - Na nem! A test ördöge rakja alattam a tüzet, te meg dolgozásra hivatkozol?! Ki vele, másik pali ült a tejszínembe!? Mondd meg
bátran. Ha mégsem, talán tudok várni egy-két órát a tüzelő vágyammal. - A végszó jó volt. Ha tudsz várni, üld ki, amíg hazamegyek. - Nem frankó, mert akkor a családi várban kell randiznunk, és én sárgaságot kapok a hólyag sógorodtól. Majdnem epekövem lett a röhögéstől a múltkor is, amikor ott kúszott a sarkamban, amerre elmentem a házban, hogy megigazgassa utánam azokat a szaros szőnyegrojtokat. Mit csináljak? Nekem már csak ilyen markánsjárásom van. Ezekkel a lábikókkal kbmoly fogsorokat is összekuszáltam már, nemhogy tetves perzsák haptákban álló rojtjait. És most nem a citromsárga irigység beszél belőlem, bár elmesélhetném, hogy a minap biztosítást kötöttem a lakásomra, és az ügynök azt találta kérdezni, vannak-e keleti szőnyegeim. Mondom naná, hogy vannak, hát minek néz engem: ott van a kutya alatt a vietnami sásszőnyeg. A bolhapiacon tutira kapnék érte két fületlen, fogatlan bilit. - Oké, Chester, napokon belül felhívlak. Fabyen már letette a kagylót, amikor eszébe villant, hogy Chester di Gaetano az az ember, aki segíthetne neki kíváncsisága csillapításában. A rendőrség számítógép-kezelője, aki előszeretettel viselkedik úgy, mintha legalábbis főzsaru lenne, elbogarászhatna az adatbankban. Hiszen Francis Quinn, egykor zsaru lévén, bizonyára szerepel a belső nyilvántartásban. Fabyen felkapta a fejét a gondolatra. F. Q. talán éppen ebben a pillanatban testesült meg istenigazából? Amikor szegényes hozzá a képzelet? Ha ő nem mondta el magát, a tudta nélkül is ki lehet deríteni, milyen megbocsáthatatlan bűnt követett el a fennkölt Barone-ék ellen. Slavik az egyetlen, aki tudta, hogy a helyszínnel ismerős fivér a félszigeten álló villa, a gyermekkor felé menekülhetett! És utána küldte a pribékeket. Hihetetlenül vad feltételezés volt. Fabyen regényében a legfőbb szereplő így reagált volna erre: ezt még bizonyítani kell. Nos, nem Erina az a személy, aki koronatanú lehet az ügyben. A lány az írógépre nézett, teljes közönnyel. Fenébe a regényt. Elmúlt a képzelet vasárnapja; az írás gyönyöre. Francis dögcédulájának hátoldala ötlött fel előtte. Nem tudott volna felelni a belegravírozott kérdésre. Most nem. Összecsomagolt, legfeljebb három perc alatt. Megállt a csodálkozni látszó házvezetőnő mellett. Megint labda jutott róla eszébe. Labda, nagy, piros. És egy ronda, hosszú tű jelent meg a képzeletében. - Történt valami? - kérdezte Erina. - Ehnegyek. Az asszonynak nem tetszett Fabyen arckifejezése. Felbőszült
tőle. Odavetette: - Aztán majd ne felejtsen el referálni Slavik úrnak. Mesélje el, mit csinált azzal a gyönyörűséges görög márványnyal a teraszon. - Meg fogom vitatni az urasággal, hogy mégis mi lelte a márványpadlót. Épp ez ügyben rohanok. Fabyen kisietett a házból. Egyetlen pillantásra sem méltatta a tragikus sorsú márványt. Bevágódott a kocsiba. Gázt adott. A nyári gumik meg-megcsúsztak a latyakban. A part menti utat választotta. Szemét a kilométerszámlálón tartotta, hogy lemérje, mennyit úszott Francis Quinn a mólótól a földnyelv csücskén álló villáig. Világszám, gondolta az eredmény láttán, s ráadásul jeges vízben. Chester meglepődött, amikor a lány benyitott a számítógépterembe. Kigabalyította magát térdeplős székének kényelmes fogságából, és széles vigyorral elé sietett. Útközben arra is volt gondja, hogy körülnézzen, vajon társai látják-e, miféle vendége érkezett. Chester di Gaetano azt a típust képviselte, akit korunk férfiúja címmel szokás illemi. Magasra nyúlt, vékony testü, kimunkált kar50 51 izmú fickó volt, felfokozott idegműködésekkel. Arca hosszúkás, homloka háromtenyérnyi, haja feketére festett, háromcentisre vágatott, füle fölött ék alakban. Szemöldökíve az egyik halántékánál kezdődött, és meredek zuhanásban ért véget a másiknál. Keskenyre vont szemrésében mozgékony, sötét szem villogott. Merész, egyenes orra repülőgép farkára emlékeztetett. Dús ajka széles, húsos álla előremeredő. A lábfején eredő göndör szőrzet az ádámcsutkájáig kúszott fel. Di Gaetano kedvelte az öltönyt: halszálkást, tűpettyest, csffcosat. A lazán megkötött, gyakorta félrecsúszó bőrnyakkendőt, a széles gallérú, túl bő zakót. Ennél jobban kedvelte Mercedesét, metálarany tragacsát, a legutolsó szériából. Nem tűrte, hogy megelőzzék. Lámpaváltáskor rakétasebességgel tört ki a mellette várakozók közül. Ugyanez a versenyszellemtől áthatott di Gaetano a kezdet kezdetén így mesélt házassága történetéről, először és utoljára felvillantva sebezhetőségét: - Az első években monogámabb voltam a monogámnál. Aztán egy szép napon, derült égből hidrogénbomba; kiderült, hogy Tivi behapsizott. Szarvakat raggatott a homlokomra. Töprenkedtem, cirka három napig. Közben kisebb tengerre való whiskyt beszopdostam, végül megálltam az asszony előtt, majdnem függőlegesen, és azt mondtam neki: ha te így, én még ígyebbül. Csak rajta, legyen minél ágas-bogasabb az agancsom, de cserében a te homlokodat is feldíszítem. Megegyeztünk. Én mondom, ez az eszményi házasság. A srácok mindent megkapnak, nincs balhé,
szarvasbőgés, nem pofozzuk le egymást. De azóta sem nyúltam Tiviért. Nem. Tivi lehet a lakótársam, akárkim, de semmi szex nincs köztünk. Di Gaetano a fejébe vette, hogy összehozza Fabyent néhány érdekes figurával, hátha eme élményektől még élethűbbek lesznek a könyvei. Ezek a találkozások csak Chester szemszögéből nézve végződtek kudarccal, a lány sokat merített belo1ük. Idáig jutott a gondolataiban, amikor a fér i megállt előtte, s immár minden jelenlévő tekintetét magán érezve szájon csókolta. - Micsoda meglepetés! Tisztára, mint amikor a sánta ló fut célba elsőként. Na, mondhatni, kész csoda, hogy máris itt vagy! Tudom, repültél bevallani: nincs mese, neked is befűtött a test ördöge. Ravasz kis fickó az, alágyújt az embernek. így van ez. - Chester, kérhetek tőled egy hatalmas szívességet! - Bármekkorát. Kontinensnyit. Csak azt ne kérd, hogy most azonnal hagyjak itt mindent, mert rengeteg a melóm. A főnök elmetszi a torkomat. - A melóddal függ össze a kérésem. Megszereznéd egy exzsaru adatait? A te zseniddel semeddig sem tart kivallatni az adatbankot. - Minden talpalatnyi helyre jutott rajtam zsenialitás. Megveszek, még mindig nem hiszek a szememnek. Te, itt?! Remekül nézel ki, mint a frissen mosott marcipántorta. Jót tesz neked az írás. Esküszöm, utána olyan sima és szép az arcod, mint a szeretkezést követően. Jézusom, csak nem? Naj ó, hagyj ak, szabad vagy, mint az árak. Képzeld, a minap megállított az egyik itteni fejes, és megkérdezte, ki az a sebhelyes arcú, copfos csaj, akivel együtt látott. Merthogy jó bőr az illető. Hü, mondom, az a nő maga a csoda, és akkor még nem is látott a kalapodban! - Chester, nem akarlak feltartani. Kikeresnéd Francis Quinn adatait? - Fabyen levette a kalapját, és a férfi fejébe nyomta. A csmcos öltöny, a westernkalap, Chester sötét színei szemrevaló gengszterózót eredményeztek. - Ördögien férfias lettél. Kérsz egyet a születésnapodra? - Nekem jó húsz éve nincs születésnapom. Én nem öregszem. így fogok kinézni ötven év múlva is, amikor kapom a stafétabotot, és felballagok kempingezni az örök vadászmezőkre, hátha ott is vannak Mercik, nők és komputerek. Francis Quinn? Emlékszem az ipesre. A terroristakergetőknél dolgozott. Aztán hátba kínálták egy görbe karddal, majdnem végképp befuccsolt tőle a szervezete. Amikor felépült, vette a sapkáját, és pát intett a cégnek. - Ez mind szép, de kevés. - Ó, a bánatba, te nő. Estére összekaparok neked mindent, esküszöm a tökeimre, csak most ne kívánd, mert a főnök a torkomra lép, ha tíz percen belül nem szállítom neki a kért anyagot. Hétkor
legyél a Labirintusban. Bekapunk egy-két tálnyi ételt, aztán behuppanunk a taligába, és ezerrel felrepesztünk a Hold-hegyre. Veszett jó lehet a hó odafenn. Na? Fabyen felsóhajtott. - Leghőbb vágyam kocsikázni, mintha még soha. Oké, hétkor ott leszek. Chester a fenekére tapasztotta a tenyerét, és odaadón szájon csókolta. Amikor Fabyen az ajtó felé indult, a férfi utánabámult, majd a nyomába eredt. - Te, nem bírok magammal. Ha rád nézek, máris ezer a vérnyomásom. Figyelj ide, te vagy az egyetlen nő az ismeretségi körömben, aki nem parádézik ötpercenként másik ruhában. Fekélyt kapok a filmektől is, például most mondd meg, mi a szeplős francért kell minden snitthez átöltözni? Mutogatják a gyári trógert a kis harniincszobás házában; expedíciót szervez a család, ha össze akar iönni. Erre itt vagy te, hordod ezt a szexi sebhelyet, a copfot, a wes52 53 ternkalapot, a szakadt farmert télen, nyáron, és az ember mégsem tud betelni veled. Ja, azért futottam utánad, hogy tisztázzunk valamit. Melyik Francis Quinnre vagy kíváncsi? - Úristen, hányan vannak? Chester talányos vigyorral megvakarta az állát. Fantasztikusan hosszú, keskeny ujjain körömig ért a szőrzet. Talán még az ujjai között is nőtt szőr. - Már csak egy van. Az öreg, az apa meghalt. Egy éve lehet, hogy kiszenvedett. De róla nincs adatunk. Nem nekünk dolgozott. - Nem tudtam, hogy ő is zsaru volt. - Nem az, de valami olyasféle. Te, akkor most melyik érdekel? - Mindkettő. - Na, mondhatom, jól megszívatsz. Figyelj ide, amikor az öreg kipusztult, megjelent róla egy írás valamelyik lapban. Gondolkozom. Hallod ezt a fogaskerék-csörgést a fejemben? Megvan! A Tölgyben írtak róla pár soros nekrológot. Hogy élt és meghalt, ennyit. Nagy durranás, erre minden földi halandó képes. Persze, ha jól emlékszem, az öreg nem önként szenvedett ki, hozzásegítették. Szedd elő a Tölgyet, hátha ráakadsz a hírre. Hát akkor este. Addig meg borogatom magam, hogy kibírjam valahogy. Szia. Fabyen eltökélte, nem megy haza. Nem vágyott Slavikra. Elhajtott a könyvtárhoz. Beásta magát a magazinok közé. Rövidesen kézben tartotta az újsághírt Francis Quinn senior haláláról. Elképedt. Kért egy telefonkönyvet, és feltárcsázta az újságírót. Alon Medley kedvesen meginvitálta az otthonába. Meghitt lezserséggel öltözve, kék atlétatrikóban, egérszínű bermudában, mezítláb nyitott ajtót. Barnára szoláriumozott, középtermetű férfi
volt, elképesztő göndörségű haja felritkult a fejtetőig, onnan azonban dús csigákban omlott alá, elborítva elálló füleit, nyakát. Gránitszeme kikívánkozott üregéből, ez eredményezhette szúrós, kellemetlen pillantását. Orra félútig szárnyalt előre, ott hirtelen megtört és alágörbült. Szája két bizonytalan ceruzavonásból állt, mozgása túlfűtöttségről vallott. - Rogyjon le - intett a nappali meggyszínű sarokpadja felé. Veríték gyöngyözött a trikója dekoltázsában. - Le is vetkőzhet, ha nem bírja a meleget. Tegnap egy kicsit babráltam a hőfokszabályozót: Valamít eltolhattam, mert most meg izzik a radiátor. Várom a szerelőt. Gondoltam, hozathatnék néhány követ, nyírfavesszőt a legközelebbi fitness-szalonból, a többi ugyebár adott. Egyjeges limonádét? - Remek lesz. Fabyen körülnézett. Toronymagas pálmák álltak a szobában. Verítékezett valamennyi. A falakon lógó képek üvege is izzadt. Alon Medley térült-fordult, ezüst mozsarat tett az asztalra,jéggel púpozva. Kicsavart két citromot, grape fruitot, a kreatúrát összelötykölte némi szódával, majd kitöltötte. - Legszívesebben beleülnék a mozsárba, de szűk a szája - panaszkodott. - És éppen nekem fűtöttek be ennyire, amikor nem bírom a dögséget. Ezért jöttem el Izraelből. Belegebedtem a klímájába. Mire kíváncsi? Fabyen átnyújtotta a rövid hírnél kínyitott magazint. Megvárta, míg Medley felfogja, mit lát, majd így szólt: - A többire. A férfi jégkockástól elnyelte az italát. Körbetalpalta a szobát, s hogy ez az út ne keltsen hiábavaló látszatot, menet közben eligazgatott egy-egy könyvet, terítőt, pálmalevelet. Fogott egy zsebkendőt, amely alig volt nagyobb egy bébipelenkánál, és leitatta homlokáról, melléről az izzadságot. Aztán leült a lánnyal szemben, de olyan tartásban, mint aki kész bármely pillanatban felpattanni, és futni néhány kört. - Miért érdekli? - kérdezte félrehajtott fejjel. - Kíváncsiságból. A sógorom, Quinn egyik fia, hallani sem akar a témáról. Ezért tehát még jobban érdekel, ki volt az apja. - Milyen viszonyban van a sógorával? - Kapcsolatunkat csupán a palesztin-izraeli viszonyjellemzőivel árnyalhatom. - Értem - bólintott Medley. Kidülledő, sötét szeme aszteroidára emlékeztette a lányt, aszteroidára, amely feltartóztathatatlariul száguld a Föld felé, hogy kipróbálja, mi marad épségben az összeütközés után. A szúrós pillantáson sokat enyhített a ritkás haj szánandó bája. A szomorkás mosoly a gyöngysorra hasonlító fogakon. - Nem szeretném, ha beszélgetésünk visszajutna a tisztelt sógorához, ugyanis ő volt az, aki roppant határozottan közbelépett an-
nak érdekében, hogy a Quinnről készült írásom nejelenjen meg se a Tölgyben, se másutt. - Érdekes - morogta Fabyen. Medley rámeredt. - Érdekes!? Nem akartam kötélnek állni, elvégre hónapokig dolgoztam az anyagon. Hosszú beszélgetéseket folytattam Quinnnel, utánajártam a történetnek. Egyszóval komoly munka volt, rengeteg befektetéssel. És a tisztelt úr megakadályozta a közlést. Amikor pedig megfenyegettem, hogy nyilvánosságra hozom a 55 mesterkedéseit, a nyakamra küldött egy alakot. Képzelje: csöngetnek, ajtót nyitok, beront egy bivalybika, és se bevezetés, se tárgyalás, mindjárt az epilóggal nyit: úgy elvert, mint nyári zápor a friss taknyot. Aztán megjelent a tisztelt úr, mosta kezeit, kérdezte, mennyit kérek a füstbe ment munkáért. Arcpirító összeget mondtam. Kifizette. Viszont elvitte a kész riportot az összes másolattal, a fotóimat negatívostól, a beszélgetésekről készült hangfelvételekkel együtt. Még mindig pályára áll a fejem körül a guta, ha rágondolok. - Eszerint az emlékezetére kell hagyatkoznia. Remélem, azt nem adta el. Medley goromba pillantást vetett rá. - Mit mondott? Regényíró? Könnyű magának. Bármit megírhat, hiszen mondhatja, hogy csak kitalálta. Jelenleg nincs témája? Miért furdalja a Quinn-ügy? - A téma a családomban hever. Lehajoltam érte. - Csak arra vigyázzon, hogy fel is tudjon állni. Tartsa észben a fent említett bivalybikát. A fickó vakcinát kapott cirógatás ellen. Egy ütvefúrónak sincsenek olyan pörölyütései. Fabyen legyezgette magát a kalapjával. A nyirkos, trópusi hőség nyomta a vállát, tüdejét. Eszébe jutott valami. Elmosolyodott. - Azt hiszem, azt a bivalybikát láttam nemrég majd három métert siklani a saját taknyán, amikor belekötött a fiatal Francis Quinnbe. Medley megenyhült. Kérdezetlenül újabb eresztés limonádét és jeget csobbantott Fabyen poharába, majd hátradőlt, lenyúlt a fotel alá, és elővett egy pipát. A lány kis híján felnyögött. Ha pipa, akkor hosszú lesz. Kikotorni, ellenőrizni a szellőzést, megtömni, fellazítani a dohányt; a hatodik skatulya gyufa már elég is ahhoz, hogy égj en a nyavalyás. Ekkor jóízű, figyelmes pöfékelés veszi kezdetét, néhány újabb apró simf tás, igazítás, jaj. - A történet régen kezdődött. Nem sokkal a második világháború után. Quinn úgy döntött, arra teszi fel az életét, hogy elkapdossa a náci tömeggyilkosokat. Nem kis elhatározás volt, hiszen
Hitler exkatonái úgy szétfutottak, mint a higany. De ő belevágott. Eredményesen dolgozott. Aztán néhány év múltával jól kibabrált magával. Ugyanis évekig tartó nyomozás, szimatolás után elkapta egy városi gettó zsidóinak hóhérát, aki nem más volt, mint...?! Szabad a gazda! - Ne izgasson - morogta Fabyen. Nem kapott választ. Medley furcsa műveleteket végzett a pipával. Beledugdosta az ujjait. Sorban, előbb a hüvelyket, aztán a kisujjig meg sem állt. Miután minden ujjára rápróbálta, folytatta a másik kezén. Néha a körmére tűzött pipa fejével az asztal lapjára, vagy a térdére koppantott. Kopogtak a vízcseppek is körös-körül; mint megannyi igazgyöngyöt, a pálmalevelek izzadták ki őket. - Nos, az öreg Quinn szerető hitvese és gyermekei anyja, Júlia Barone apját fogta fülön! Amikor már egymáshoz voltak bilincselve, akkor derült ki, hogy após és veje áll szemközt. Egy füst alatt kiderült, hogy Júlia Barone dehogyis árva leány. Hogy hamis papírokkal éli az életét. Hogy a családi kasszából küldözgetett pénzt a bujkáló papának. Abból a pénzből, amit a tulajdon férje a nácivadászattal keresett! Júlia Barone, született: Schwarz, könyörgött, rimánkodott, férje orra elé emelgette az ikreket, de nem hatotta meg Quinnt. Hát ez fogott meg ebben a pasasban. Soha életében, tíz másodpercig sem volt zsidó, mégis kitartott amellett, hogy átadja az igazságszolgáltatásnak a gettó hóhérát. Az asszony sosem bocsátott meg neki. Elvált tőle, megfosztotta a gyerekeitől. Eltelt pár év, Quinn folytatta a nácik hajkurászását. Összefogdosott még néhány pribéket. Közben szakított Wiesenthal csoportjával, mert túlságosan mérsékeltnek tartotta őket. Quinn nem börtönt szánt a gyilkosoknak. Azt akarta, hogy ugyanúgy végezzék, ahogy áldozataik. Valószínűleg ez idő tájt lépett kapcsolatba a Moszaddal. Hallott a cégről? Medley előbűvölt egy cigarettás dobozt, és a pipabirizgáló szerszámkészlet aprócska ollójával kihúzott belőle egy szálat. A cigarettát beletűzte a pipába, majd vékony karikákra vagdosta. A lehulló dohányt lefújta a térdéről. Azután az ollóval nekiesett a papírdoboznak, és felaprította azt. Nagyon fárasztó volt nézni. Fabyen feszengett. Mivel azonban egy szót sem szólt, Medley nem váratta tovább, folytatta a történetet. - A Moszad az izraeli titkosszolgálat neve. Ez a cég legalább akkora hírnévnek örvend, mint a KGB és a CIA, és hírhedettségére legalább olyan mértékben rászolgált, mint a másik kettő. Quinn és a Moszad kapcsolata nem bizonyítható, de gyanítom, innen-onnan közösen loptak el nácikat. Izraelbe jutottatták oNket, ahol persze a fickók megkapták ajussukat. Quinn néha-néha hazaugrott, s mert a családi hajlékból kitiltották, időnként megleste a fiait az utcán.
Amikor a srácok nagyobbak lettek, az ifjú Francis meglépett imádott apjával. Júlia Barone pillanatokon belül kitagadta a gyereket. Na, a srác nem járt rosszul. Az apja rendesen gondoskodott róla. Itt is akadnak homályok a történetben. A lényeg az, hogy a srác remek koponya volt, az apjáéhoz hasonló kalandormentalitással. Egyetemet végzett, zsaru lett. Terroristákra specializálta magát. Egy szép 56 1 57 napon a papa úgy találta, hogy megöregedett. Ekkor felhagyott a náciüldözéssel, és hazatért. Ha a terveiro1 faggattam, csak talányosan mosolygott. Célzott rá, hogy "elnyugszik valahol". Aztán egy éjszakán, az ördög tudja, honnan hová menet, belebotlott két fickóba, azok meg kaptak az alkalmon: kirabolták és halálra késelték. Nagyjából ennyi a mese. Szívügyem volt, mert ez a pasas egész életében azon fáradozott, hogy igazságot szolgáltasson a zsidóknak. Ezért áldozta fel a családi életét, ezért nem tudott egzisztenciát teremteni. Talán csak egyetlen ember létezik, akit szeretett és aki szerette őt: Francis fia. A másik, a tisztelt úr, holtában is halálosan gyűlöli, holott kölyök volt még, amikor az az eset történt a nagyapjával. Nyilván az anyja oltotta be a méreggel. Medley ledobta a pipát és a birizgálót. Letörölte homlokáról a verítéket. Rágyújtott egy cigarettára. Fabyen hallgatott. Emésztgette a hallottakat. Medley felpattant ültéből. Átvágott a szobán. Kitárta az ablakot. Eleintejólesett a légáramlat. Azután rájuk dermedt az átizzadt ruha. Ekkor Medley becsukta az ablakot, újra kézbe kapta a pipakotrót, és tésztaszerű ülepét ráeresztette a fotel karfájára. Köhintett, beka ott egy jégkockát. - szintén szólva, még a riportnál is komolyabb terveim voltak Quinn történetével. Regényesek. De már nincs kedvem hozzá. Mindazonáltal elmondom, mire jutottam a vele folytatott beszélgetésekkel, a nyomozással. Quinn egész életében gondoskodott a családjáról. Az asszony látni sem akarta, de a pénzét elfogadta, a házában lakott, tengerparti villáját - Quinn családi örökségét használta. Épp ezért nem tagadhatta ki a "hűtlen" fiút a vagyonból, hiszen afölött az apa rendelkezett. Mivel Quinn hirtelen, végrendelet nélkül halt meg, jog szerint Francis fiát illeti az örökség. Az ám, de a pénz jó része beolvadt a tisztelt úr vállalkozásába. Ha jól megnézzük, Slavik lekvárban ülne, ha a fivére előállna, és a jussát követelné. Ehhez mit szól? - Bár látnám. - Az öreg Quinn lelkes fantaszta volt. Jól kibabrált a nácikkal, de legeslegjobban önmagával és a jobbik fiával tolt ki. Fabyen emlékezete visszarévedt Rugge Sabato estélyére, amelyen Slavik a vendégkoszorút ékítette, míg a betoppanó Francist a
személyzeti bejáró hollétére figyelmeztették. Elmosolyodott. Felkelt, a fejére tette a kalapját, és az ajtóhoz sétált. - Elmegyek, lélegezni, többek közt. Köszönöm a beszélgetést. Ha valami még eszébe jut, hívjon fel. 58 Átnyújtott egy névjegyet, és kimenekült a lépcső ázba. Finom, friss, karfiolszagú levegőt szívott a tüdejébe, majd beült a kocsiba, és cigarettára gyújtott. Négy-öt szippantás után, mint mindig, elhajította a hosszú csikket. Beindította a motort. Még csak egy titkot ismert. A Labirintus étterem zabálta a pincéreket. Minden héten újabb és újabb felszolgálók bolyongtak az útvesztőben, reménytelenül keresgélve azt a vendéget, aki a kezükben tartott ételt rendelte tőlük. Közben más vendégek meglógtak, hátrahagyván kifizetetlen számlájukat; kapcsolatok alakultak át, mert a találkozni készülő felek nem lelték egymást, és végül valaki más asztalánál kötöttek ki. A cég mégsem ment csődbe, mi több, virágzott. A fali hangszóróból időnként felharsant a bikatestű, emberfejű szörny, Minotaurusz bőgése. Éjfél után kivilágosodtak az útvesztőszerte kifüggesztett videoernyők, hogy tizenöt-húsz lengén öltözött Ariadné fonaltáncával kápráztassák el a közönséget. Vörös hajú, finoman buzoid kiállású Thészeusz járta a lányokkal a csűrdöngölőt. Fabyen utálta ezt a helyet, de Chester ragaszkodott hozzá, hogy időnként itt vacsorázzanak. És ami azt illeti, a lány szívesebben hallgatta Minotaurusz bömbölését, mint Slavik szentenciáit az alpakka étkészlettel elcsúfított, gyertyafényes családi asztal mellett. Di Gaetano bikaherét kért, melyet filézett pulykamellből készítettek, velővel töltve, panírozva, öklömnyi gombóccá formázva. Ariadné fonala elnevezésü köretet evett hozzá: gombolyagszerüen feltekert, főtt spagettit. Fabyen fütyült az étlap "helyi specialitások" rovatára. Mitológiamentes vacsorát rendelt. - Azt hittem, gyökeret vert az idő, és ma már sosem lesz este hét óra. - Chester beindította a szövegdarálót. Hadaró beszédét nehéz volt követni, olykor nem is kellett, nem mindig bizonyult érdekfeszítőnek. Ha mégis, akkor a pergő szóáradat figyelemmel kísérése rövid időn belül migrént okozott hallgatójának. - Jut eszembe, találtam egy neked való ipest, aki egykor kommandós volt. Hét végén összejövünk a tengerparti Zöld Kagyloban, és a tag egy kiadós ebéd ellenében elmeséli legvérfagyasztóbb kalandjait. Csak ízelitőül: egyszer eltévedt a dzsungelben a csapatával, és amikor kifogytak a flamolnivalóból, veszett éhségükbén nekiálltak egymást méregetni.
Közben Chester felszeletelte a húslabdát, s szinte rágatlanul nyeldeste el a falatokat. Fabyen emlékezetében felmerült a vén 59 vicc: a spanyol étteremben a bikaviadalok idején minden este bikaherét szolgálnak fel. Egy napon két aprócska bogyó szerénykedik a vendég tányérján, a pincér mentegetőzik: ma a bika győzött. Megérintette Chester kezét: - Beszélj Francis Quinnről. - Tüstént. Előttünk az éjszaka. Mi a fene, netán nem csíped a fáradozásomat, hogy összehozzalak egy igazi, eleven kommandóssal? A te érdekedben töröm magam. - Már összehoztál néhánnyal - fanyalgott Fabyen. A legutóbbi alak egy kocsmában várt rájuk, szigorú tekintetű fickó ült mellette; akkora, hogy két szék is kevés lett volna alá. A kivénhedt kommandós kezet nyújtott Fabyennek. A lány úgy érezte, mintha fémsajtolóba kerültek volna az ujjai. Nem bánta, hiszen nem kedvelte a kézfogást, csókos üdvözlést, ám ha mégis muszáj volt átesnie rajta, szívesebben vette a kemény kézszorítást, mint az ernyedt mancsot, amit úgy ejtettek a tenyerébe, akár egy darab nyers pacalt. A szederjes arcú, reszkető fejű kommandós ezután csak ült vele szemben, zabálta a tekintetével, két kézzel markolászta boros poharát, és egyetlen szót sem szólt. Beszélt helyette a kísérője. Célzott rá, hogy a haverja roppant kemény, látta a világ minden zegét és zugát, s ihaj, mi mindent tudna mesélni. De nem fog mesélni, csakis neki, mert ő írja meg élete regényét. Az exkommandós összezsugorodva ült a regényíró mellett, aki mellesleg (majd) hatszáz danos karatemester volt, egyenként akkora karral, mint a hajóbak. A karatemesternek egyébként néha eljárt a szája, de mindig időben lakatot tett rá, mondván, hogy inkább megírja, amit most mondott volna. És újra célzott rá, milyen sztorikat tud az acélos markú, láthatóan totál idegroncs exkommandós. Végső soron Fabyenjól szórakozott. Belakmározott az íróból és társából, hiszen ő valójában nem arra volt kíváncsi, kit hogyan és hányszor nyírt ki az egykori hős. Amit róla tudni akart, az teljesen kiderült. Retinájára égett a kockafej, az apró kavicsszemek aszszonyevő pillantása, a vörös rücskökkel lepett arc, a bárgyú mosoly, a fej finom rezgése, a poháron elfehéredő ujjak látványa. Egyetlen sztori elhangzása nélkül is belelátta a fickóba a regényt. A legalább hatszáz danos karatemestert pedig elintézte annyival: amit titkolsz, azt meg is kéne írnod, márpedig ezekbe a gyúródeszka méretű kezekbe túl finom szerszám a toll. Persze, ha ismered a Braille-írást, a zsoldoskatonák máig fel nem állított siratófalára pontozhatod a történetet, golyószóróval; ez a műszer otthonos a te kezedben. Felrémlett előtte egy kiadói klubest, melyen több író is összejött, 60
köztük a jóságos tekintetű, ártalmatlan krimiszerző és a faun küllemű pornóíró. A szellemes krimiszerző vitte a szót, s közben átlag negyedóránként kicsattintotta rugós kését. Néhány üveg borral később a kiadó ezetője indítványt tett közzé: mindenki mutassa fel mestersége címerét; .s mivel a krimiszerző ezt már megtette, a potnográfia tollnokán a sor. Nosza! A faun nem kapott elő semmit. De szégyenlősen lesütötte a szemét. Megható jelenet volt. Fabyen beszédbe elegyedett a finom mozgású, törékeny aszszonnyal, aki leszbikus nőkkel készített riportokat adatott ki. Szóba került, hogy ismerőseik és olvasóik előszeretettel azonosítják őket könyveik szereplőivel. Holott, mondta Fabyen, én nem vagyok verekedős, de talán te sem vagy leszbikus. - És én sem vagyok férfi - csatlakozott a krimiszerző. - Figyelsz egyáltalán? - kérdezte Chester, áthatolva az űrön, melyen át Fabyen messzire szökött. - Én teljesen figyelek - bólintott a lány. Felnézett, felfogta a férfi képét; a félresiklott nyakkendőt a szétgombolt nyakú ing fölött; a vállra csúszott zakó hajszálcsuozását. Chester emeletes, keskeny arcát, szenvedélyességről tanúskodó vonásait. - Akkor ismételd el, miről szövegeltem az utolsó öt percben. - Ez úgy hangzott, mintha a sógorom mondta volna - közölte Fabyen ridegen. Di Gaetano tévedhetetlenül tudta, hogy Slavik Barone-hoz hasonlittatni annyi, mintha a férfiasságát vonták volna kétségbe. Leforrázottan letette evőeszközeit, és cigarettára gyújtott. - Utánanéztem az ipesednek. Quinn harminchárom esztendős, anyja Júlia Barone, apja Francis Quinn. Egyetemet végzett, különleges katonai kiképzésben részesült, számtalan kitüntetést kapott, bizonyára tele van velük a vitrine. Nyolc évig dolgozott a terroristakergetőknél, utoljára elkapott egy csapat bujkáló fegyverest. Ezért halállistára vették, utol is érték, karddal kínálták hátba, de túlélte. Akkor elköszönt a cégtől. Nem tudni, hol lakik, mit csinál azóta. Elképzelhető, hogy átkerült egy magasabb szintű intézményhez, ez kideríthetetlen, mivel az adatok titkosak. - Ez minden? - Mit szeretnél? Kód nélkül képtelen vagyok belemászni a programba. Márpedig a kódot nem ismerem, sőt nem is akarom megismerni. Hiába nézel rám úgy, mint egy kosár kukacra, gyönyörűségek ladyje. Legfeljebb elfakadok sírva, de ennél többet nem tehetek, ha egyszer drágák nekem a tökeim. Kitartó, talpraesett ipesnek jellemzik a palidat, terrorista ügyek szakértőjének, jóllehet 61
munkája intuitív, viszont eredményes. Még egyet kipiszkáltam az adatbankból, a legutolsó, tehát legfrissebb információt. Állítólag terrorista körökben elterjedt egy körözvény, amelyben egy szakadár palesztin csoport vezetőjével azonosítják. A körözvény kétségkívül hamisítvány, úgy készülhetett, hogy az eredeti személyi igazoló okmányon kicserélték a fényképet, de fanatikus körökben ennyi is megteszi. Tök nyolc, hogy azonos-e az ipes vagy sem. Ki lesz nyírva. Emlékszem, pár évvel ezelőtt egy szerencsétlen pali nézhetett szembe az újságokban a saját fotójával, de a következő képaláírással: Ez Abu Nidal. Talán tudod, Abu Nidal az a fickó, akit sokat szeretnének halva látni, ámjószerivel élve se látta senki. A szerencsétlen ipes hónapokig rettegésben élt, rendőri védőőrizetet kért, míg a tévedés tisztázódik, tudván, hogy ez a csíny megtörtént már egy másik pasas fotójával, s az illetőt irgalmatlanul ki is csinálták. Na, most valami hasonló néz ki Quinn-nek, és még örülhet, hogy nem Abu Nidallal, hanem egy kisebb kaliberű, egyébként európai származású ipessel akarják összetévesztetni. Fabyen felsóhajtott. - Arab ügyekben mindig sokkal gyorsabban peregtek az események, semhogy képes lettem volna követni őket. - Akkor ne kövesd. Én nem tudom, hogy a nővéred házassága folytán most ez a Quinn gyerek a sógorod-e vagy sem, mindenesetre már nem sokáig kell nyilvántartanod a családfán, ez a lényeg. Emlékszem az ipesre, elárulhatom, nem ragyogtam tőle, volt dolgom szimpatikusabb zsaruval is. Ez amolyan magának való, elvarázsolt ipes. Egyszer összefutottam vele a piros lámpánál. Ott ült mellettem a tragacsában, hűvösen biccentett. Pörgettem a motort, hadd hallja, hogy kihívom. De amikor zöldre váltott a lámpa, az ipes úgy lemaradt, mintha tejbegrízbe süppedt volna. Nem partner. Egyébként lehet, hogy megússza ezt a fotózrít, mivel direkt kiadták a rendőröknek: a körözvény hamis, a két személy nem azonos, tehát az ipest nem kell elfogni, lelőni, felnégyelni. Még az sem lehetetlen, hogy kétszáz titkosszolgálati ember foglalkozik annak kiderítésével, ki gyártotta a körözvényt. - Egy ilyen, belső használatra készült fotó hogyan kerülhet ki a terroristák kezéből? Nyilván nem ők adták le a rendőrségen, egyenesen kérve: ugyan már, segítsenek nekik ezt a pasast megtalálni, hogy mielőbb likvidálhassák. Mintegy válaszképpen, Minotaurusz elbőgte magát a hangszóróban. Fabyen összerezzent. Mielőtt még felnyöghetett volna, hogy ez az, amitől nagy piros kiütéseket szokott kapni, életre kelt a bokszuk falára erősített videoernyő. Sorszámozott filmjelenetek váltakoztak. A kedves vendég dolga csupán annyi, hogy az asztal szélére szerelt klaviatúrán megérintse a választott film számát, és máris megkapja a mozit, teljes terjedelmében. Mivel nem bántották a számokat, a bejátszások újra és újra megismétlődtek. Meredt izmú,
hősies férfiak rohangáltak, lődöztek, csatáztak a képernyőn, olykor átengedvén a terepet némi áporodott pornográbának. Fabyen elkedvetlenedett. Arckifejezése láttán Chester megérintette a stop feliratú gombot. A képernyő kialudt. Minotaurusz ismét felbőgött, s mintha helytelenítő lett volna a hangja. Fabyen rágyújtott, szippantott néhányat a cigarettából, majd kettétörte a szálat a, hamutartóban, és megjegyezte: - Egy mai Ariadné, nő lévén, türelmetlenségében a krétai útvesztőben bolyongó Thészeusz után eredne. Jövet-menet belebotlana Minotauruszba, s mert manapság a bika a nők bálványa, bizony kegyetlenül megkeféltetné magát, a hülye Thészeuszt pedig ott egye meg a fene, kezében a fonalspulnival. És Ariadné emberfejű, bikatestű szörnyekkel népesítené be a világot. - Hát ez most nagyon hiányzott a hangulatomnak. Pont olyan volt, mint egy gyökértömés - morogta Chester. - Neked semmi sem szent? Azt hittem, kultúrhelyre éhezel, ezért hoztalak ide. - Tudod mit? Meghívlak az eredeti Labirintusba. Mindenben az eredetit szeretem, ugyanis. Most pedig mennem kell. Ne haragudj, ma éjjel nincs kedvem a Hold-hegyen panorámázni. - Egy kis búgás, etyepetye? Ez sem gyújt fel? Nem dobog értem a szíved? - Dehogynem. Pillanatnyilag azonban csak a szívem dobog érted, a bugyim nem. - Oké, elfogadom: ma kimenős a libidó. őszintén szólva a mai meló után én is szívesebben autókázom. Kizárólag .a te kedvedre akartam tenni egy kis búgással... - Etyepetyével. Inkább járjunk a te kedvedben. Foglaljunk helyet a Mercedesben. Chestert a kocsiban elővette az áhítat, mint mindig. Fabyen átengedhette magát á gondolatainak. Reggel elkerülhetetlenné vált a Slavikkal való találkozás. Csendesen helyet foglaltak a tengerjáró hajó méretű asztal körül, fényévnyire egymástól. Phaedra belemeredt a semmibe. Slavik késsel, villával fogyasztotta a tányérjára helyezett müzli-tablettákat. Egy-egy korty mézes tejjel leöblítette őket, majd megtörölte ajkait, és így szólt: 62 - Későbbre tervezted a hazaérkezést. Miféle szél fújt el a szigetről? - Goromba szél - felelte Fabyen. Tüntető élvezettel kanalazta a második lágy tojást: a második koleszterinrakétát. Slavik figyelmesen nézte. Később türelmetlenül nézte. Végül felpattant a székről, és töltött magának egy pohár whiskyt. Fabyen elhűlt. - Slavikom, ez az óra gyermekded még a whiskyiváshoz, kivált a te jól fésült köreidben. Te mindig adtál az ilyesmire. Mi dúlt fel
ennyire? - Milyen szerencse, hogy anyám nem érte meg ezt a... ..gyalázatot - sóhajtotta Fabyen kezdődő unalommal. - Ne gúnyolódj. Soha nem fogok olyan mosdatlanul beszélni, mint te. Erina elmondta, milyen állapotban találta a házat. - Milyenben? Amikor eljöttem, ott állt a ház a kacsalábon, pont úgy, mint máskor. Fabyen a nővérét figyelte. Phaedra sápadtan ült érintetlen reggelije fölött, majd hirtelen felemelkedett, és kirohant az ebédlőbo1. Slavik gondterhelten pillantott a felesége után. Egy perc múlva a szalon felé indult, intve Fabyennek, hogy kövesse. Mire a lány utolérte, ott ült Júlia Barone süppeteg foteljében, lábát elhelyezte a zsámolyon. - Beszélnünk kell - mondotta komoran. friszében fehér fények villóztak, arckifejezése sátánivá lett. Beletúrt régen kihullott hajába, ezért ujjai megcsúsztak az olajos fényű lapályon, a feje tetején. Erina elmesélte a sáros szőnyegeket, a rendetlenséget. - Egek - sóhajtotta Fabyen gondterhelten. - Tényleg sebtében jöttem el, még az írógépet sem takartam le. Erina megemlítette a lyukat a terasz padlój ában? Mert annak a lövésnek a goromba szele vetett haza. Ugyanis tegnapelőtt éjjel érkezett három alak, homlokig gallérban, csőre töltött stukkerrel, és miután megvertek kissé, feldúlták a házat. Gondolom, valami nagyobb tárgyat kerestek, mivel egyetlen fiókot sem húztak ki, viszont minden szekrényajtót feltépdestek. Megmondhattad volna nekik, milyen finnyásan kényes vagy a rendre és a tisztaságra, valamint azt is, merre találják a lábtörlőt. Slavik bal lába ernyedten hullott a szőnyegre. A mozdulat kétségkívül drámai volt, akárcsak kísérője, a műdöbbent arckifejezés. - Te vádolsz engem?! Mondd csak, mivel vádolsz!? Mellesleg nem érdekel. A te életedben mindig valaki más a hibás, nem te. Dirk tehet róla, hogy csődbe ment a házasságotok, ő felel azért, mert a bulvársajtó néhány napig tele volt a pucér képeiddel. Hanem arról ki tehet, hogy azzal az alakkal szűrted össze a levet, akinek a nevét nem vagyok hajlandó kiejteni ebben a házban!? Szót se szólj! Elolvastam a regényed kéziratát. Felismertem benne azt a kalandort! - Ha megengeded, sorrendben válaszolok a vádpontokra. Dirkkel kiszerettünk egymásból, elváltunk tehát, és nem mi találtuk fel a válópert, volt már ilyen. Bosszúból küldte el a szennylapoknak az aktfotóimát, ám nem hinném, hogy csak engem járatott le. Nyil-
vánvaló, hogy postafordultával megkapta a lelki szegénységi bizonyítványt, a honoráriumhoz mellékelve. Ebben a házban nyugodtan kiej theted Francis Quinn nevét, mivel ez a ház az enyém is, és én semmi kivetnivalót nem találok Francis Quinnben. Rendkívül meghatott, hogy elolvastad a kéziratomat, hiszen éppen te nyilatkoztattad ki egykor, hogy nem veszel a kezedbe irodalom alatti szemetet. Ugyanakkor utálom, ha a szobámban jársz, beletúrod az orrod az én dolgaimba. Várhattál volna, amíg a könyv megjelenik, egy példányt kéretlenül is dedikáltam volna neked. Ami a felismerést illeti, olvashattad az elején a szöveget: "ha a regény olvastán valaki vagy valami magára ismer, az színtiszta paranoia." - Bármily különös, volt egy olyan érzésem, mintha áz egyik figurát rólam mintáztad volna. - Óriási tévedés, Slavik. Csak alapos megfigyelés után használok fel élő személyeket. Téged még tanulmányozlak. De sejtem, melyik alakra gondolsz. Nemde arra a kis kopaszra, akinek az a dilije, hogy eleven egeret eszik? ! - Ilyen figura nincs is a kéziratban - tiltakozott Slavik, majd Fabyen arca láttán elernyedt. Mosolyt kínlódott a szájára, szeme komor maradt. - Elismerem, nem szemét, amit termelsz. Tehetséges vagy. Nekem csak a műfajjal, a témával van bajom. Originális író nem nyúl ilyen témához. - Szerinted csak originális írók és ponyvaszerzok vannak. Kész, ennyi fér az irodalmi Brehmbe!? Slavik észrevette a közeledő Phaedrát. Felpattant ültéből, kitárt karral elé sietett, beleültette az egyik karosszékbe, és eligazgatta, mint a kelő tésztát, amely már sehogy sem akar elférni a tálban. Fabyen felvonta a szemöldökét. - Beteg vagy, Phaedra? Slavik rámordult. - Ha valóságosan is családot formálnánk, és nem mindig kalandorok után koslatnál, tudnád, hogy a nővéred áldott állapotban van. - Gratulálok. Újabb Barone. És most kilenc sanyarú hónapig a fotelban fogod tárolni a feleségedet? 65 - Cinizmusod elviselhetetlenné teszi az életet ebben a házban dörögte Slavik. Phaedra sápadtsága tünedezett. Mosoly bujkált a szemében. - Te pedig összetéveszted ezt a házat egy koncentrációs táborral. - Fabyen még tudta volna folytatni, de elhallgatott. - Gondolom, nem véletlenül használtad ezt a kifejezést. Apám munkájára céloztál. 6 olyan embereket hajszolt, akiket inkább tisztelnie kellett volna, ha másért nem, hát a korukért. Nem egy,
általa börtönbe juttatott valamikori birodalmi katonatiszt hatvanhetvenéves volt. Szégyenletes az ilyen korú emberek... ...jól megérdemelt nyugalmát... - Pontosan! Ez az ízléstelen "hajtóvadászat öregekre" szerencsére véget ért. Apám méltóképpen fejezte be kalandorlétét. írva vagyon, ki fegyvert fog, fegyver által vész el. - És ki sírni fog, könnyek árján vész el - nyögte Fabyen. - Hány éves volt az apád, amikor megölték? Éppen benne járt a tisztes korban. t nem sajnálod? - Soha nem fogunk szót érteni egymással. Ostoba, öntelt és... . .. erkölcstelen... ... vagy. Igenis, minden írásod a szemétdombta való. Bűnözők, áldozatok, szerelmek, emberek, szemétre velük! Itt, a szemem láttára mérgezed Phaedrát a léhaságoddal! De nem tűröm tovább! A gyermekem nem nevelkedhet a te ártó lényed közelében. Minél előbb hordd el magad a házamból! - A Barone-ék a génjeikben hordozzák a kitagadási mániát. Másoknak a kártya vagy a lóverseny a szenvedélyük. Ti Barone-ék, kitagadtok. Fűt-fát, boldog-boldogtalant. Azután vígan éltek, és éppen a kiutasított kontójára. Nemde? Mióta tied ez a ház? Akkor lesz azzá, ha kiutasítasz belőle? Velem nem jön be. Senior Francis Quinn hagyta magát kisemmizni a sajátjából, bizonyára érzelmi okokból. Ugyancsak érzelmi okokból kergette az igazságot, akár a náci tisztek hajlott kora ellenére is. - Tudtam, hogy az öcsém telebeszélte a fejedet. - Három killert küldtél utána, hogy befogasd a száját. - Honnan veszed? - Kézenfekvő. Csak azt nem tudom, hogyan léptél érintkezésbe azokkal, akik belekergették a tengerbe, és már holtnak vélték. - Te őt sajnálod? Meggyilkolt egy embert a mólónál. - A következőképpen rekonstruáltam a jelenetet: Francist elkapták, hozzábilincselték az egyik killerhez. Az pedig elég széleske volt ahhoz, hogy felfogja a golyókat, amiket aztán a menekülni szándékozó Francisnek szántak. - Ilyen pontossággal csak az öcsém mesélhette el. - De te nem állsz szóba vele. Te honnan tudod? - Egyáltalán nem tudok semmit! - Slavik a nyomaték kedvéért toppantott a lábával, de ettől sem lett meggyőzőbb az állítása. - Elég volt - mondta Phaedra halkan. - Elkésel az értekezletről. Majd én beszélek Fabyen fejével. Elmegyünk sétálni, jó? - Hogyne. És ha j6 kislány leszek, veszel nekem nyalókát. - Meg fagyit - nevetett Phaedra. - Csokit, epret, pisztáciát. Nyufilufit. Slavik rájuk vágta az ajtót. A méltóságteljes, fekete Lincoln, komor, mint egy halottaskocsi, kigördült a kertből. Amint eltűnt a kapu mögött, bevágták magukat
Phaedra autójába. Nem beszélgettek, a lelkükben ködlő rossz érzéssel birkóztak, hiábavalón. - Ilyen pocsék még sosem volt - jegyezte meg Fabyen néhány perc múltával. Phaedra némán intett, hogy hallgasson. Fabyen nem kérdezősködött, nem furcsálkodott, inkább beszijazta magát, mert nővére ritkán vezetett, akkor viszont rémesen. Csakis az utolsó pillanatban szeretett fékezni, s ez felért egy katapultálással. A szélvédő állta a sarat, ütésálló üvegből lévén. Az utasokkal persze más volt a helyzet. Ha Phaedra volánhoz ült, Murphy valamennyi törvénye bej ott, mi több, újabbak születtek. Mindenki akkor és ott akart véget vetni az életének, a kocsija alatt. b legalábbis így látta. A gumik szünet nélkül visítoztak a blokkoló fékezéstől. - Phaedra, komolyan mondom, feltaláltál egy antilogopédiai élj árást. Az ép nyelvű ember beül melléd pár percre, és menten beszédhibás lesz: selyp és dadogós. Phaedra nem felelt. Fabyen az arcára sandítva úgy látta, mintha könnyezne. Talán ezért nem vette figyelembe az előtte haladó motorost. Talán vezetési következetességből. A rémült fickó az utolsó pillanatban menekült félre a rárohanó Scirocco elő7. A lámpánál utolérte őket. Letámasztotta körömfekete Yamaháját, és odaballagott a Phaedra felo1i ablakhoz. Jóképű, fiatal férfi volt, ha mégoly felindult is; Fabyen végigmérte, és megállapította, valóban kár lett volna érte. - Hölgyem, ha csak így tud vezetni - mondta a motoros elfúló hangon -, tartson a csomagtartóban néhány koszorút, hogy leróhassa kegyeletét mindazoknak, akik maga alá kerülnek. - Ezzel nyalkán elvonult. 67 Phaedra gázt adott. Váratlanul megszólalt. - Emlékszel a kislány korunkra? Furcsa, te, a fiatalabb, mondtál nekem meséket; te verekedtél, ha engem meg kellett védeni. Te adtad a kezembe a könyveket, amiket fontos elolvasni, és ha most van valamim, azokból a könyvekből szereztem. A te válladon bőg. tem ki magam, ha nem sikerültek a randevúim. - Úgy látom, megint ugyanaz a helyzet. - Fabyen, te kinek szoktál bőgni? - Bőgni?! Én humorba fojtom a bánatomat. Hová megyünk? Az érzelemvihar váratlanul odébbállt. Phaedra vállat vont, nem felelt. Fabyen csodálkozott az útvonalon, de nem tette szóvá. Születésétől kihúzott antennával élt, mindent vett és felfogott - ha akarta, ha nem. Úgy érezte, hallgatnia kell. Várakozott. A kikötőbe hajtottak, a létező lsgrosszabb hírű városrészbe, a dokkok és az egymás hegyén-hátán sorjázó kocsmák közé. Ólmos ég lógott a városra, olvadozott az elmocskolódott hó, de a kikötő
minden évszakban hasönló hangulatot árasztott. Átitatta a veríték, az alkohol, a köpet és a nyomor. Lábuknál a halálra sebzett tenger panaszolta fel olajfoltjait. Jove kricsmije - olvasták egy valaha sárgára mázolt, régen elszurtosodott, tántorgónak rémlő épület falán. Fabyen benyitott. Sűrű olajszag krémlett a levegőben Keserű sör és olcsó dohány bűze keveredett hozzá. A füsttől sárgult falak közt egymáshoz szoruló asztalok tolongtak. Elázott tekintetű vendégek meredtek a belépőkre, a tengeri medve típusból, bár legtöbbjük soha nem járt a nyílt vízen, viszont annál többet gömyedtek az óriási hajókon: ki- és berakodási célzattal. A késpenge alkatú, aszkéta arcú, bő hatvanas tulajdonos mosolya véget vetett a kibontakozófélben lévő tréfálkozási hullámnak. Jove átölelte Fabyent, azután zavartan megállt Phaedra előtt, és beletúrt sárgás, dús hajába. - Nahát, de régen láttam, izé, Phaedra asszony. Azt sem tudom, megengedi-e még nekem, hogy megcsókoljam? - Bátran csenj csókot tőle - biztatta Fabyen. Jove gyámoltalanul megölelte Phaedra vállát, majd egy asztalhoz vezette őket. Leültek. - Ugye éhesek vagytok?! Mit hozhatok? - Rád bízzuk - felelte Fabyen. - Hogy vagytok? - Mint befőtt a dunsztban. Nahát, még mindig nem hiszek a szemennek. Phaedrát az esküvője előtt láttam utoljára. Hogyan vetted rá...? - Ami azt illeti, más rendes emberek sem látták az esküvője ótamorogta Fabyen. Phaedra bánatos mosolyt vetett rá, akár a pinty, amely előtt először tárul fel a kalitka ajtaja, ám nem tud vele mit kezdeni, mert nem csak csalja, de ijeszti is az elé táruló nagyvilág. - Látni akartalak, Jove - mondta Phaedra. - Eszembe jutott, mennyit csatangoltál velünk a hajók között. Emlékszel? - Én folyamatosan emlékszem - bólintott az öreg. - Hanem Fabyen fáradhatatlanabb volt. Időnként elbújt előlem valamelyik hajón, és szemrebbenés nélkül végignézte, hogy halálra keresem. - Elfelejtetted megemlíteni azt a baromi nagy pofont, amit akkor kaptam tőled, amikor leráncigáltál egy kifutni készülő hajóról. - Azt azért kaptad, mert annyi eszed sem volt, hogy rendesen elrejtőzz. Bebújtál egy büdös, mogorva kecskebak ketrecébe. Az meg egy életre megbélyegezte az arcodat a szarvával. Sose felejtem el a sebhelyes képű kiscsajt, aki napközben itt bitangoskodott a lumpok között, este meg üvöltött, midőn az apja hazavonszolta. Hanem azt nem hittem volna, hogy a nővéred egyszer szégyellni fog. Ez csak akkor merült fel bennem, amikor már megtörtént. - Nem a nővérem szégyell, hanem a férje - mondta Fabyen. Ámbár majdnem egyre megy.
Jove, túl a harmadik fogváltáson, gyöngyfehér mosolyt villantott fel. - Ismerem a családot. Nem kell bemutatni őket. - De igen - felelte hevesen Fabyen. - Nekem! Mesélj róluk. - Nyolc éve várom ezt a kérdést. - Jove beletúrt sárgára vénült hajába. - Eddig nem érdekelt. Most a kajáról kell gondoskodnom. Múltkor magához intett egy vendég, hogy aszongya: itten korzózott egy légy a poharamon, a karimán. Na és, kérdeztem, belefúlt? Nem fúlt bele. Akkor tessék szépen meginni a sört. Adtam hozzá szívószálat. Az ökör. Tán én igyam meg? Nekem is van gyomrom. Hozom a kaját. - Ez nem volt szép tőed - nyögte Phaedra. - Ötven éve meséli - legyintett Fabyen. - De csak azoknak, akiken látszik, hogy másik városrészből jöttek. - Kösz - sóhajtott Phaedra. Jove távozása után a körmével rajzolgatott a tiszta, frissen keményített asztalterítőre. - Különös. Mostanában sokat gondolok a gyermekkorunkra. Jove is sűrűn eszembe jut. Nagyon eltoltam valamit, Fabyen. Hiába hittem az erőmben, a még erősebbet kerestem, aki vezethet. Hát Slavik tud vezetni. Rajta van a szemellenző, megy a sínen, el nem tévedhet. Betegesen ragaszkodik hozzám. Egyre rettenetesebbek az éjszakáink. Bejön a hálószobámba, leül mellém, és órákig ecseteli, mennyire szeret, mire lenne képes értem. Ne hidd, hogy olyan szavakat használ, mint Shakespeare hősei. Ezek az ömlengések ijesz68 69 tőek, félelmetesek. Egyre jobban félek tőlük. Néha megpróbálkozik. Úgy értem, megpróbál lefeküdni velem, de csak ritkán jön öszsze. Megesketett, hogy soha, senkinek nem beszélek erről. De nekem muszáj, máskülönben megfulladok. Slavik súlyos potenciazavarokkal küzd. És én nem tudok rajta segíteni, mert egyre jobban irtózom az egésztől. A szexualitás csak valami visszataszító, strapás cécót jelent köztünk. Sokáig szenvedtem, amikor felizgattuk egymást, azután kudarcot vallott, és hajnalig vinnyogott a párnámon. Nekem férfira van szükségem. Előtte megkóstoltam néhányat. Tudom, mi az orgazmus. Ezt tőle soha nem kaptam meg, még akkor sem, ha neki összejött. Nemrég volt egy időszakunk, amikor fél évig semmi sem volt. Ekkor megismerkedtem a cége egyik mérnökével. A pasas látta rajtam, hogy égek, mint a tarló, de csak flörtölni mert velem, hiszen a főnök felesége vagyok. Jószerivel én erőszakoltam meg. Eleinte csak a szexre ment ki az egész. Nem akart belém szeretni, én sem belé. De feltámadt bennünk az ördög. Megtörtént. Veszettül szerelmesek vagyunk, Fabyen! Itt van a terhesség. Tudod, milyen rendetlen vagyok. Semmit sem tartok fejben. De ennek utánaszámoltam. A gyerek Stuarté. - Milyen a pasas? - Fabyen cigarettára gyújtott. Nem nézett a
nővérére, nem akarta megzavarni. - Idézek az egyik könyvedből : "Megfigyeltem, a nők általában a húgyszagú, deliráló, csipás szemű palikra buknak", mondja az egyik férfiszereplőd, aki bár bitangul jóképű, mégis egy kopaszodó tag horgássza el előle a nőt. Nos, Stuart leheletnyivel alacsonyabb nálam, elmúlt negyven, pocakosodik, de nem vészes. Csibészes a mosolya, a szürke szeme, a szövege! - Aha - bólintott Fabyen. Eltörte a hatcentis csikket. - Mikor jelented be Slaviknak? - Megőrültél? Megölne! - Nehogy már. - Te nem hallottad a szövegelését. Mint egy eszelős. - Tiszta sor, az izzadt vallomásaival akar elkötelezni maga mellett, ha már a férfiasságával nem bírt. Nem kell félni tőle. Bolondt és ezt ő is tudja. - Annál veszélyesebb. Semmiképpen sem vallhatom be neki, hogy a gyerek Stuarté. - Ami azt illeti, nem lesz ráírva. - Nem. Nem is ez a baj. - Nem akarod a srácot? - De igen. Nyolc évig nem estem teherbe. Orvoshoz akartam menni, hogy megnézessem magam, de Slavik lebeszélt róla. Attól 70 félt, hogy híre megy a terméketlenségemnek, s ez nagy szégyen lenne. - Kérlek, ne idézgesd Slavikot - nyögte Fabyen elgyötörten. - Titokban elmentem mégis. Kiderült, hogy semmi bajom. Ezek szerint csakis Slaviknál lehet a hiba. - A természet érti a dolgát. így védi ki, hogy a Barone-ék reprodukálhassák a fajtájukat. Hm, a természet velem is megtette. - Téged az orvos csinált ki. Ha időben ott terem, és eltávolítja a cerclage-varratot... - Phaedra ijedten a húga kezére ejtette a tenyerét. - Ne haragudj, hogy szóba hoztam. Tudom, hogy fáj. - Semmi baj. Túltettem magam rajta. Legfeljebb örökbe fogadok egy sereg kis kínait. Imádom a metszett szemeket. Talán azért, mert az enyém is mandulavágású. Ha nem akarod ehnondani Slaviknak, akkor mi a baj? Netán zsarol valaki? - Rosszabb, Fabyen. Néhány napja, amikor Slavik nem volt otthon, bementem a dolgozószobájába Fatime kulcsával, hogy becsukjam a nyitva felejtett ablakot. Rendszeresen úgy hagyja, ez a heppje. - Ez csak egy a számtalan közül. - Ha már ott voltam, az ég tudja, miért, belenyúltam az íróasztalába.
- Emiatt ne bánkódj. Ezt a neveletlenséget tőle tanultad. Még majd én is rákapok. Az ilyesmi virulens. - Ne hülyéskedj. Nem tudom, mi bírt rá, hogy megtegyem. Slavik mostanában olyan furcsán viselkedik. Még furcsábban, mint régebben. Az urna-dologgal kezdődött az egész. Hiába vágok hozzájó képet, még mindig rosszul leszek, ha kiveszi az aktatáskájából a Mamát, ha beszél hozzá. - Hitchcock toronymagasról bukna a palira, az tuti - merengett Fabyen. Nevetés karmolászta a torkát, az a fajta nevetés, amely a sírást szokta volt helyettesíteni; a hisztéria előhírnöke. - Arra gondoltam, hátha kapott valami névtelen levelet, vagy hasonlót. A fiókjában találtam egy Phaedrafeliratú kazettát. Meghallgattam. Jézusom! - Az asszony váratlanul felzokogott. Jove nesztelenül lépett melléjük. Néhány fürge mozdulattal végzett, s el is tűnt. Fabyen belenyalt a narancslébe. Hagyta, hadd sírjon a nővére. - A saját hangomat hallottam a kazettán. Rájöttem, hogy minden szót, amit kiejtek a házban, automatikusan rögzít egy magnetofon. Kerestem a mikrofont, de hiába. Azóta félek otthon megszólalni. Előfordult, hogy telefonon beszéltem Stuarttal. Lehet? Fabyen, lehet, hogy régen csinálja? Hogy tudja Stuartot? 71 - Emlékszel, amikor eltörtem a vázáját? Nem engedte kidobni. Nem mintha értékes holmi lett volna. De az ő vázája volt. Így hát összeragasztotta, és eldugta, nehogy valaki meglássa, milyen pitiáner. Slavik még az önkontrollját is kontrollálja. Tudja, hogy őrült, megpróbálja elleplezni, de ezzel csak tetézi. Te az ő felesége vagy. Biztos akar lenni ebben. Ezért kell.a mikrofon. Nem az a kérdés, megtudja-e valaha Stuartot, vagy máris tudja. Az a kérdés, vele akarsz-e maradni? Csak rajtad múlik, hogy megszabadulj tőle. Nosza. Phaedra a fejét rázta. - Soha nem enged el. Megöl. Képes rá, hidd el nekem. - Egyél. - Fabyen nekilátott a válogatott tengeri ínyencségeknek. A mikrofonon járt az esze. Spiccelt benne a düh. Végül megszólalt. - Néhány napon belül döntsd el, mit akarsz. Addig én is körülnézek a szemétdombján. - Bosszút fog állni. Semmit nem felejt el, és nála nincs bocsánat. Elmesélte a sráckori üveggolyókat, amiket kénytelen volt elásni a villa mellett, mert a testvére isjátszani akart velük. Legszívesebben a testvérét ásta volna el, és máig bánja, hogy nem tette meg, hiszen így megkímélhette volna magát egy rakás kellemetlenségtől. - Agylobot fog kapni, ha rájön, hogy Francis azért is játszott a golyóival - mondta Fabyen. A zöldes gömbben rögzült csontocska
jutott eszébe. Azután a márványosra fagyott, megsebzett férfi. A pofozóemberek. - Apropó, Francis telefonált tegnap - folytatta Phaedra. - Valószínűleg szándékosan időzítette úgy, hogy az üzenetrögzítőre mondhassa a gondolatait. Meghallgattam és letöröltem. Nem tudom, miért, azt akartam, hogy Slavik ne kapja meg az üzenetet. - És én megkaphatnám? - Ezt mondta: "Francis Quinn vagyok, az öcséd. Senki más nem küldhette utánam a villába azokat a stukkerbuzeránsokat, csak te. Ezúton mondok köszönetet. Mindig szerető testvérem voltál. Mivel nem újság neked, hogy meg akartak ölni, mármint engem, így inkább ezt újságolnám el: pompásan érzem magam, ámbár kissé meghűltem. Ja, a te tablettáidtól jöttem rendbe. Kösz". Ha igaz, amit Francis állított, Slavik a nyomában marad. - Miért nem szóltál? Nekem? - hajolt előre Fabyen. Phaedra vállat vont. Bekapott egy falat halat, forgatta a szájában. frisze ezüstösen csillámlott, akár a játékbabáké. Kontyba tűzött égővörös hajából a nyakába szabadult egy lángoló tincs. - A fickó a magazinból, aztán meg az estélyről - mondta kisvártatva, álmatagon. - A fickó a regényedből. Meg akartam mondani, de mivel Slavik elrontotta a kedvedet, féltem vele előhozakodni. Szóval, én is elolvastam a kéziratot. Nem ellenőrzésképpen, mint Slavik, hanem élvezetből. Úgyis odaadtad volna, de hát nem voltál otthon. - Nem kell magyarázkodnod. - Szóval ráismertem a fickóra a leírásból. Nagyjából azt is kikövetkeztettem, mi történt köztetek az estély után. Úgy vettem észre, mély nyomot hagyott benned az esemény. Furcsa volt, erről sem meséltem neked, mert nem értél rám, jóval karácsony előtt egy délután kölcsön vettem a kalapodat, a kocsidat, mert az enyém a szokásos felülvizsgálaton volt a szervizben, és behajtottam a városba. A parkolóházban mellém gördült egy BMW. Az estélyen látott fickó mosolygott rám az ablakából. Amikor megismert, elkomorodott. Azt mondta, bocsánat, összetévesztett veled, s ezzel elhajtott. Sokáig valami iszonyú zavart éreztem. Mintha megelevenedett volna a könyved egyik figurája. Neked nem okoz tudathasadást? - Dehogynem: Totál skizoid vagyok. Egymillió szilánkra hasadozott a tudatom - felelte Fabyen, s azt gondolta: bár tudnám, melyikhez vonzódom jobban, a valódihoz vagy a képzeletbeli másához? - A parkolóban még nem tudtam, kicsoda valójában. Csak anynyit: ő az a pasas, aki padlóra küldte a rettegett Kendát: Egyébként Kenda veszettül feni rá a fogát valami régebbi sérelem miatt. Na,
tulajdonképpen ma reggel, Slavik dühkitörése közben jöttem rá, hogy ez a fickó, Francis Quinn, a testvére. Hogy tegnap az ő üzenetét hallottam. Így állt össze. Fabyen a fejéhez kapott. - A fenébe is, La Livita! - Mi van vele? - Francis vele beszélt az estélyen, Sabato dolgozószobájában. Valami közös dolguk lehet, mégpedig olyan ügy, amelyben nem egyenrangú felek. Mikor lesz a következő vigyorparti? - Hét végén. De La Livita nem lesz ott. Ő most az afrikai partoknál hajózik, búvárkodik. Egyébként felhívom a figyelmedet valamire. Ama estély óta több mint hét hónap telt el. Csak azért mondom, mert azóta sem fogtad fel az idő múlását. Most pedig be kell ugranom néhány üzletbe. Elkísérsz? - Isten őrizz. Menj csak. Beszélnem kell Jove-val. Phaedra tudta, Fabyen egyszerűen csak maláriás rohamnak tartja az ő időről időre kiújuló vásárlási lázát. Ha ez a téboly előtör belőle, végigrohan egy sereg üzletet, és mindenfélét összevásárol a 72 mókusfarok ecsettől a nagyestélyüg, beszerzi a századik táskát, cipőt. Különös, Slavik még nem tette szóvá ezt a hóbortot, jóllehet sokba került. Talán megsejtette, hogy ezek a rohamok levezetik a hálószobában keletkezett feszültségek egy részét is. - Gondolkozni fogok - mondta Phaedra távozófélben. - De előbb beülök a kozmetikushoz. Látnod kellett volna Matildát a legutóbbi estélyen! Az a nő nem kozmetikushozjár, egyenesen kőműveshez megy, hogy bevakoltassa magát. Fabyen a nővére után nézett. Phaedra születése előtt rokonok hada könyörgött a szülőknek, válasszanak valami kevésbé drámai nevet a gyermeknek. Mivel rimánkodásuk nem talált meghallgatásra, elvonultak a templomba, ott imádkoztak tovább: fiúért. A gyermek megszületett, lány lett, Phaedra. Szépen felcseperedett, jó magasra, majd lehajolt Slavikhoz. A szülőket pedig, néhány héttel az esküvője előtt, elnyelte egy lavina a hegyekben. Slavik átvette a cégüket, amelynél addig mérnökként dolgozott. Belevágott az elektronikai cikkek piacáért folyó versenybe. Pár év alatt megsokszorozta a vagyont. Azután némelyik találmányát otthon is használni kezdte. Például az észrevehetetlen mikrofont, amely egy bizonyos hangfrekvenciára kihegyezve bekapcsol egy magnót a dolgozószobájában és rögzíti Phaedra szavait, hogy ily módon ellenőrizhető legyen, mit gondol, mit érez, mit tesz ellene a felesége. Hátborzongató gondolat volt. Fabyen nem bánta volna, ha ezt inkább ő találja ki valamelyik regényéhez, ha ő kopogtatja bele az
írógépbe, amely ugyancsak Slavik mérnöki tehetségét dicsérte, mellesleg. Öröm volt veleírni; nem zavarta áramszünet, ő sem zavart senkit, mert nesztelenül dolgozott, és ha netán valami torokfájása támadt, háznál volt a szerelő; Slavik percek alatt megjavította a hibát. Jove megállt az asztal mellett. Fabyen megfogta a kezét, leültette maga mellé az öreget. Nézték egymást, kutatón, szeretettel. - Baj van? - kérdezte Jove. - Volt, van és lesz. Ismered Francis Quinnt? - Te is ismered. Ö volt az a kölyök, aki felvitt a hajóra, együtt bújtatok a mogorva kecske ketrecébe. Ő fogta le az őrjöngő állatot, amíg odaértem, és lepofoztalak a partra. Azután ő ugrott nekem, hogy megtorolja a neked kimért füleseket. Na ja, már húsz éve. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a fiú testvére a nővéredet fogja feleségül venni. Mit tudtunk a jövőről? Apád félvállról vette az üzletét. Jobban érdekelte a tenger. Arról beszélt, majd azt 74 mondtam: ábrándozott, hogy egyszer cápa zabálja fel, de bármint végzi is, tengerésztemetést szeretne. Ki hitte volna a lavinát?! Akkoriban még a nagynénéd is azon sápítozott: meglássátok, beteljesül rajtatok az átok, amit a baljós Phaedra névvel magatokra vontatok. - Ami azt illeti, valamiféle átok bizton beteljesült. Mesélj nekem Francis Quinnror. - Jóval frissebb élményem van a testvéréről. Csak tegnapjárt itt. - Slavik? - Van több testvére is? Nos, Slavik Barone méltóságos tegnap itt járt egy vadbarommal. Ez utóbbit küldte oda hozzám, kérdezné meg tőlem, láttam-e mostanában Francis Quinnt. Fabyenen átsöpört a kétségbeesés. Képtelen lesz felfogni mindazt, ami az utóbbi napokban rázúdult. Jove elvigyorodott. A fogtechnikusa nyilván nem tudott számolni. Legalább nyolcvan foggal lepte meg, de fehér volt valamennyi. - És láttad? - kérdezte Fabyen, felmelegedve a fals fogsor őszinte melegében. . - Annyi ember megfordul itt - legyintett Jove kitérően. A fene tudja megjegyezni mindet. Nem kétlem, hogy Quinn javát akarod. Mégis azt javaslom, bízd rá, hogyan rendezi az életét, a bajait. Ne téveszd össze az életet a regényeiddel. Fabyen törte a fejét, mit mondhatna. De csak szomorú mosolyra futotta. Elköszönt, és távozott. Elszánt kísérletet tett rá, hogy megfogadja Jove atyai tanácsát. Néhány hétig nem foglalkozott Francis Quinn-nel, de a vágyakozó kíváncsiság, akár az erjedő gyümölcs, egyre több gondolatmuslicát vonzott magához. Talán legyőzhette volna, ha nem dagad benne a
düh a házban elrejtett mikrofonok miatt. Chester di Gaetano elérte, hogy együtt töltsenek egy egész éjszakát. A lappangó vágy fellobbant, megfeledkezve arról, aki azt hevítette, beérte mással is. Fabyen megrettent a szeretkezés után. Lehet, hogy Slavik magnója ezt is rögzítette? Félrelökte a gondolatot, de az, akár egy konokul játszani akaró macskakölyök; minduntalan visszaszökött elméje előterébe. Nem lehetett kilökni az ablakon. Chester az ágy tetején heverészett ernyedt békességben, cigarettafüstöt fújogatva. - Néha beijedek attól, hogy végül beléd szeretek - mondta. - Mit szólnál? - Nem fog bekövetkezni. Csak elrontaná az idillünkef. - Igazad van. Töviről hegyire ismerem a nőket, már nincs titok. Márpedig a titok teszi a szerelmet. - Kedves ez a lepedőfilozófia - legyintett Fabyen. Nem akart beszélgetni. A Holdat bámulta az ablak előtt, a körülötte derengő eget, a sejtelmes felhőket. Önmagába bámult vissza, és érezte, hídba feszíti testét a düh, kiszolgáltatottságának mérge. Reggel, amikor Slavik és Phaedra elment otthonról; a személyzet visszahúzódva lazított, megtorpant sógora dolgozószobája előtt. A kilincsre tette a kezét. Az ajtó zárva volt. Elmenekült onnan, mint a rajtakapástól rettegő tolvaj. Besurrant Slavik hálószobájába. Előszörjárt ott. Elámult a kínos rendtől. Belelapozott az éjjeliszekrényen sorba rakott könyvekbe. Megtekintette a fürdőszobát, a férfikozmetikumok hosszú sorát, az arcpakolástól a ránctalanító zseléig. Felkeltette érdeklődését a pipereszekrényben sorakozó gyógyszerkészlet. Slavik pszichés zavarainak tudatában nyugtatókat, szorongáscsökkentőket, kacagtató pirulákat halmozott fel. Fabyen nem tartotta kizártnak, hogy a szereket orvosi javaslat nélkül, találomra szedte össze. Nyilvánvalónak rémlett, hogy a férfi nem csupán felesége látszólagos terméketlenségét, de saját pszichés zűrjeit is titkolni igyekszik. Eltöprengett. Voltaképpen sejtette, milyen folyamat eredményezte Slavik gondjait, de ebben az esetben, elfogult lévén, nem örült túlfejlett beleérző készségének. Nem szívesen értette meg Slavikot, hiszen nem kedvelte. A pszichés rumli alapjait nyilván Júlia asszony rakta le, a maga gőgös, merev értékrendjének átadásával. Slavik túlzott anyaszeretete és Phaedra iránti, voltaképpen reménytelen szerelme csak tetézte a bajt. Házassága kezdettől tele volt szorongással, félelemmel. Phaedra szép volt, sudár - és sokba került; kevés volt megszerezni, meg is kellett tartani, de a fogyat-
kozó férfiúi önbecsülés elvezetett a hitvesi ágy működési zavarához. Fabyen gondolatai rendszertelenül csapongtak. Visszakaptak a régi időkbe, amikor a kisfiú Slavik elvesztette az apját, mégpedig oly módon, hogy imádott anyja választotta el őket egymástól, s nyilván nyomban tálalta az ítélet mellé az indoklást. Slavik tehát megtudta, hogy az apja által folytatott életforma szégyenletes és bűnös. Júlia, aki foggal-körömmel ragaszkodott keservesen megszerzett anyagijavaihoz, az irigységet, az irigy önzést is alaposan átplántálta ivadékába; nem végzett lezser nevelői munkát. Nyilvánvaló, hogy bizonyos elvekbol, szokásokból Slavik - öccsénél fogékonyabb lévén mindeme ideákra - dupla adagot kapott, övé lett az is, ami minden igyekezet ellenére lepergett Francisről. Ez az üveggolyökból is kiderül. Lehetséges, hogy Slavik valójában Francist tartotta modelljének, s ezt csak anyja szívós munkálkodása következtében vetette el? Ha nem így volna, érdemes-e gyűlölnie fivérét? Talán az okozta a többszörös hasadást, repedést Slavik személyiségében, hogy táltos akart lenni, s fejlődése során azt kellett látnia: mindinkább tapírra hasonlít. Azért gyűlölködik, mert más lett, mint aminek készült, tiltások és nem létező adottságok között veszett el - végképp. Fabyen szeme láttára játszódott le a folyamat, amelynek során Slavik lelki törpévé torzult, a lelki tötpékrejellemzö napoleonoid vonásokkal. Az üzleti versenyben sem volt könnyű az élete, nap mint nap újabb és újabb ötletekkel kellett előállni, kevés volt lépést taítani, az élre kellett törni, lazítás, pihenés, igazi megkönnyebbülés nélkül. Fabyen megtalálta a kulcsszót: verseny. A fiú előbb az apa szeretetéért hajt, őt tekinti első modelljének, ám egy napon megtudj a, hogy hite tévedés volt. Következik az anya kegyeiért folyó küzdelem, melyben le kell győzni a fivért, akinek szemlátomást nincsenek ilyen gondjai. Hála Francis "hűtlenségének", megszabadul a vetélytárstól, de az anyjának ez kevés, a gyermeklelket befröcsögi gyűlölettel. Azután jött Phaedra; jött ő, Fabyen. Vele vajon mi a helyzet? Slavik miért nem tudja elviselni őt? Azért, mert a magafajta nem tűri meg a környezetében az autonóm egyéniségeket, s mert vele is - érzése szerint - rivalizáhlla kell, mégpedig Phaedra szeretetéért. A befolyásért - Phaedra fölött. Fabyen kisétált a kertbe. Körüljárta a házat, amelyet születése óta ismert, s helyszíni szemle nélkül is tudta: tapadókorongok híján nem juthat fel a falon. Ha sürgős, hogy látogatást tegyen sógora dolgozószobájában, a szomszédos helyiségből kell átaraszolnia a cipőkanál keskenységű párkányon, azután vissza. Mivel azonban
az ablak ezúttal is nyitva volt, a nehézségek nem lohasztották le kedvét. Végtére is, nem mindennap nyílott arra esélye, hogy lezuhanhasson kétemeletnyi magasból. Belépett a könyvtárszobába. A mennyezetig emelt polcokon, kulcsra zárt üvegajtók mögött könyvritkaságok raboskodtak. Anyagi értékük felbecsülhetetlen voltáról többször is szakszerű tá76 jékoztatást hallott, valahányszor Slavik szükségesnek látta megmagyarázni, miért nem dúskálhat szabadon a kötetek között. Ezek a műtárgyak talán soha nem tölthették be azt a funkciót, amelyért létrehozták őket. Viszont kétségtelenül jól mutattak, a műveltség megnyugtató légkörét árasztották. Fabyen kinyitotta az ablakot. Kilesett a kertbe. Az örökzöldek között semmi sem mozdult. Kilépett a falszegélyre. Halkan fohászkodva, két tenyerét a sima falhoz feszítve, lépésről lépésre, lélegzet-visszafojtva araszolt át a másik szoba ablakához. Bármennyire félt, nem csúszott meg a talpa. Semmi izgalmas nem történt. Fabyen nem az a fajta volt, akit ez elégedetté tehetett. Kis mosollyal arra gondolt: a visszaúton még bőven lezuhanhat. És akkor lesz a legszívderítőbb ez a pókoknak való kirándulás, ha ráadásul semmit nem talál a dolgozószobában. Belépett az ablakon. Talpa a szőnyegbe sűppedt. Mély lélegzettel munkához látott. Az oroszlánkörmös, hatalmas íróasztal lapja pormentes, üres volt. A fiókok zárjában azonban valamennyi kulcs ott kacérkodott. Középen kezdett. Üzleti feljegyzéseket talált. Gondosan megjegyezte minden papírlap helyét, hogy ugyanoda kerüljenek vissza, mert Slavik agya szakasztott olyan, mint egy fényképezőgép, s ehhez a tudathoz már csak örökös gyanakvását kell hozzászámítani, hogy tartani lehessen a leleplezéstől. A bal oldali fiókok sem tartalmaztak semmi érdekfeszítőt. Unaloműzőnek bekapcsolta az üzenetrögzítőt. A dolgozószobai telefonkészülékhez a személyzet sem férhetett hozzá. Aki ezt a számot ismerte, annak tudnia kellett, hogy Slavik távollétében egy géppel lesz kénytelen társalogni. A megszólaló férfinak nem is volt kétsége efelől, gond nélkül beszélt. - Barátom, friss a hír, akár a gyöngyharmat. Aramis tizenharmadikán ér partot La Livita hajójával. Várom döntésedet. Fabyen újra és újra meghallgatta a száraz, enyhén gunyoros hangot, s bár ismerősnek találta, képtelen volt azonosítani. Azután a közlésen esett gondolkodóba. Összerakosgatta a keveset, amit tudott. Fény lobbant elméjére. Aramis? Lehet-e más, mint Francis Quinn? Várom döntésedet.
n Kinyitotta a páncélszekrényt, mivel ismerte a kombinációt. Slavik - talán első és utolsó - óvatlansága révén leste el, egy kellemetlen (melyik volt kellemes?) kihallgatás közben, amikor dühöngő sógora a mezítlen fotók miatt rendelte fényes színe elé. Egyszerre 78 intézett egy halaszthatatlanul sürgős üzleti tranzakciót és a dorgalást. Természetesen Júlia Barone hamvainak társaságában. A páncélszekrényben ott ült az apró magnetofon, amely Phaedra szobájából csente ki a hangokat. Néhány kazetta is hevert a polcon. Fabyen találomra kiválasztott egyet. Azután dermedten ült az íróasztal peremén. A magnóhoz csatlakozó mikrofonok több helyen rejtőztek, mint gondolta volna, jóllehet rendkívül vad képzelettel rendelkezett. Végigpergette a kazettákat. A hallottakból arra következtetett, hogy a lehallgatási őrület legfeljebb három hónapja tarthat. Phaedra vajon mikor édelgett először a barátjával? A saját hangja is előlcerült egy kazettán, amely teljes egészében az ő szobájában lezajlott műsort tartahnazta, s nem csupán telefonbeszélgetéseit. Chester di Gaetano szerelmi szokásainak hanganyaga immár Slavik tulajdona. Valószínűleg a szent borcadályhoz címezi gondolatait, amikor végighallgatja a szalagot. Fabyen felütött egy mappát. Francis Quinn képével találta szemközt magát. Valamivel lejjebb meglelte a fotó kicsinyített mását, valamint egy idegen férfi személyi iratát. Azután a kettőbo1 kombinált, élethűnek festő igazolvány került a kezébe. Nyilván ugyanaz, amelynek alapján Francis Quinnt körözi a terroristavilág mint haladéktalanul kiirtandó palesztin vezetőt. Megtalálta az iratból kiemelt eredeti fotót. Azután egy polaroid felvételt vett a kezébe. Behunyta a szemét, mielőtt újra a képre nézett volna. Nem lehetett kétséges: a fotón látható férfi meglehetősen halott volt. Aligha színházi vér fagyott rá az ingére, torzzá merevedett szája szélére. Kivégzése előtt a férfiit egy székhez kötözték. Fabyen kapkodva visszahajigált mindent a páncélszekrénybe. Páni sietséggel távozott a szobából. Felállt a párkányra. Azt hitte, a második menettel mindjárt a rutin is együtt jár. A harmadik lépésnél megcsúszott a talpa. Hátán verítékpatak indult lefelé. Szíve vadul vert. Talán órák teltek el, talán csak fél másodperc, amíg a tíz körmével kapaszkodott a tükörsima falba. Mindenesetre tíz évet öregedett, mire visszanyerte az egyensúlyát. Később nem tudott visszaemlékezni, hogyanjutott el a könyvtárig. Bezárta az ablakot. Percekig gutasújtottan álldogált a szőnyegen. Amikor kilépett a folyosóra, beleütközött Fatimébe. Gyorsan körbepillantott, kettesben vannak-e. Megragadta a lány vállát. Be-
lehajolt az arcába. 79 - Ha eljár a szád, hogy benn jártam a szentséges könyvtárban, megnézheted magad. A lány nem ijedt meg. Mosolygott. - Ha csak ott jártál volna - felelte. A következő pillanatban kiszabadította magát, és elszaladt. A lépcsőfordulónál megtorpant. Intett a megrökönyödött Fabyennek, hogy kövesse. Kifutottak a kertbe, túl az úszómedencén, a nyúlánk fák közé. A lány nekidőlt az egyik fa törzsének. Fabyen mellé lépett. Valamivel higgadtabbnak érezte magát. - Nem mondom el neki, ne félj - mondta Fatime. - Ennyi? - Fabyen az átizzadt blúzt húzogatta a hátán. Só márta a bőrét. Átjárta a levegő hűvöse. . - Nem szeretem az urat, és tudom, te sem. Gonosz ember. Fé éve külön is ad nekem pénzt, hogy szemmel tartsalak benneteket. De én semmit sem tudok neki mondani. A sofőrje, Mauro szeret engem, és elvesz feleségül. Az úr nem akart beleegyezni, de kénytelen lesz. - Miért? Lebabázol? - Mauro sokat tud róla. - Például? - Az úrnak van egy szokása... - Egy?! - Fabyen nézte, hogyan tűzi fel lebomlott haját a lány. - Amikor ketten ülnek a kocsiban Mauróval, szónokolni szokott. Főleg az anyjával beszélget. Panaszkodik neki, hogy a családi dolgai nem alakulnak olyan fényesen, mint az üzletiek. Hogy csibész a testvére, kurva a sógornője és kurva a felesége is. Ő pedig nem tud rendet teremteni. Pedig ő mindent elkövet. Az anyja tanácsát kéri. Beteg dolog. - Mauro mit szól mindehhez? - kérdezte Fabyen. A sápadt fűben nyoma sem látszott a karácsonyi hónak. Bágyadtan ködlött a nap a felhők mögött. - Mauro pénzt kap azért, hogy hallgasson. Velem beszédes az ágyban. Eleinte nevetett az úron, de mostanában ijesztő dolgokat hall. Félni kezdett. Az úr olyan alakokkal áll kapcsolatban, akik ha úgy akarná - arra is képesek lennének, hogy eltüntessék ennebaja tanúit. i - Szólj Maurónak, hogy beszélni szeretnék vele. Fatime hevesen rázta a fejét. Kontya újra lebomlott, de nem törődött vele. - Nem tudja, hogy szóltam neked. Haragudna érte. - Mit akarsz tőlem? - Fabyen hátrébb lépett, zsebre vágta a kezét. - Barone úr nagyon gazdag. Mauro fegyvert visel, hogy meg80 védhesse, ha kell. Azt hiszi, a fegyverrel önmagát is megvédheti.
Tudom, hogy téved. Erősnek tartja magát, s közben a pénzt is szereti, amit a hallgatásáért kap. Neked soha nem mondaná el, amit tud. Tegnap reggel az úr megkérdezte az anyjától, mit szól ahhoz, hogy a sofőrjük török lányt akar feleségül venni. Aztán azt mondta Maurónak, örülhet, hogy nem bocsátják el. - Bolond - legyintett Fabyen. Nem lehet kórházba csukami? - Félek, hogy nem. - Veszélyes! - Persze hogy veszélyes - sóhajtott Fabyen. - Előbb-utóbb az infarktus karjaiba kerget mindenkit maga körül. - Te nem tudsz semmit - nyögte Fatime. - Olyan furcsán bolond. Mauro azt mondja, logikusan gondolkodik. Nemrég a testvéréről beszélgetett az anyjával. Hogy az nem érdemli meg a vagyont, amit szerzett neki. Mert ugye a távollétében az ő örökrészét is kezelte, s bár megsokszorozta, mégsem nyúlhat hozzá, amíg az öccse él. A probléma csak akkor oldódik meg, ha az öccse meghal, és ezt hivatalosan is megerősítik. Akkor a pénz miatt nem lesz több fejfájása. - Fatime, ha tőlem is kapsz fizetséget, ehneséled, amit Maurótól hallasz? A lány nyíltan nézett rá, nyugodt tekintettel. - Mindent elmondok neked, amit hallok. Nem kell érte fizetned. Lehet, hogy egyszer nekem is szükségem lesz a segítségedre. Jó így? Elindultak a ház felé. A karamellszín bőrü, egzotikus-szép arcú Fatime hirtelen felnevetett. - Máskor, ha be akarsz menni az úr dolgozószobájába, szólj nekem. - Elővett a zsebéből egy kulcskarikát, és meglóbálta. - Én takarítom. - Helyes - bólintott Fabyen. Ránézett az órájára. - Öt perc múlva akarok bemenni. Az újabb látogatás előtt magához vette a fényképezőgépét. Felvértezte a szívét, hogy legyen ereje ismét ránézni a halott férfi képére. Legyen bátorsága lefotózni a mappában talált anyagot. Ezután gondosan, erőszakolt nyugalommal eltüntette ottjártának nyomait. Visszazárta a széfet, eligazgatta az árulkodó szőnyegrojtokat. A szobájában lehajtott egy pohár konyakot. Végigszívott egy Pierre Cardint. Várt, végez-e vele az átélt izgalom. Tíz perc múlva még életben volt. Ekkor elindult a hlmtekerccsel. 81 Míg a nagyítások elkészültére várt, Fatime szavain gondolkodott. Felidézte maga előtt Júlia Barone-t, a szikár termetű, egyenes hátú, férfias arcú öregasszonyt, aki színes, divatos ruhákbanjárt, de mindig ügyelt rá, hogy ne tegye magát nevetségessé. Időnként
émelyítő szeretetrohamok kapták el anyát és fiát. Még a jámbor Phaedra gyomra is felkavarodott tőlük. A hátuk mögött Szenteknek nevezték a Barone-okat, akik mindig meg voltak győződve tetteik helyességéről, valamint arról az elvitathatatlan jogukról, hogy gyarló embertársaik fölött ítélkezhetnek. Hittek küldetésükben. Az anya agyvérzésben bekövetkezett hirtelen halála után Slavik áldozatosan magára vállalta a küldetés teljesítését. Misszióját ronda gyanú árnyéka érte utol: a pénz túlzott imádatáé. . A műterem alkalmazottja furcsa arccal adta át a kész fotókat. Fabyen sejtette, mi baja, ezért hirtelen ötlettel kiborította a képeket a pultra, és egyenként megszemlélte őket. - Eredetinek találja? - kérdezte, a kivégzett férfi képét az alkalmazott hóka arca elé emelve, majd választ sem várva folytatta. A filmrendezőm totál rigolyás pali. Addig pancsolja a színészekre a paradicsomlevet, amíg tényleg hullának nem érzik magukat. A fiatal férfi savanyú mosolyt. kínlódott az arcára. - Ami azt illeti, teljesen élethű a felvétel. Valósággal hullaszagú. - Helyes - bólintott Fabyen. - Stábfotósnak szebb bókot nem is mondhatott volna. - Ezzel kisietett az üzletből. A képeket bőrdzsekije belső zsebébe dugta. Felpattant a Honda nyergébe, arca elé rántotta a füstüveget. Elindult a kikötő felé. Leparkolt Jove kricsmije előtt, átfúrta magát a tömegen, vállon kapta a barátját, és bevonszolta az irodába. Amikor berúgta maga mögött az ajtót, lekoppantotta az asztalra a sisakot, és a terítőre borította a fotókat. - Segítened kell. Jove a képekkel kártyázott. Arcán nem látszott indulat, érzelem. Úgy festett, akár egy gondosan diétázó, szikár humorú nyugdíjas. - Honnan szedted ezeket? - kérdezte, amikor kizsugázta magát. - Az agyamra megy, hogy mindenki tőlem kérdezget. Mostantól én kérdezek. Tudom, hogy vannak kapcsolataid. Kapd ezeket a nagyításokat, és terjeszd el őket a megfelelő körökben. Hadd lássák, mennyire halott az, akit maguk is csak kiirtani akarnak. Nem tudom, ki végzett vele, nem tudok semmit. Viszont ennek a fickónak a személyi adataival körözik Francis fotóját, és nem akarom, hogy őt is kinyírják. 82 - Nofene - morogta Jove. Összefonta a karjait. Billegett a sarkán. Úgy nézett ki, mint egy borotva az éle felől. - Mit nofenézel? - meredt rá Fabyen. - Szívem szerint inkább pofozkodnék. Tűnj haza, zárkózz be a szobádba. Írd a rémmeséidet. Meg ne lássalak többé errefelé! - Figyelj, öreg - kezdte Fabyen. Felrémlett emlékezetében a pohár, amelyből a konyakot itta. f gy utólag kissé túl öblösnek
találta. Ha nem látnád magadtól, tudatom veled, már nem az a pisiszagú, levert térdű, rózsaszín muszlinba csomagolt nyolcéves nyeretlen vagyok, akit lepofoztál a világjáró hajóról, mellesleg élete legklas szabb kalandja előtt. - Nem is veled van a baj - vigyorodott el Jove. - Te felnőttél, én viszont kivénhedtem. Csorog a nyálam, nyitva a sliccem. Ne tegyél ki ilyen halálos dolgoknak. Inkább menjünk el moziba. A Szaharát adják a közelben. - Halálra untatnak azok a hlmek, amelyekben reggeltől estig tart a naplemente, és a szerelmesek kéz a kézben lovagolnak a horizonton. Oké? Úgyhogy térjünk a tárgyra. Te tudtad, miért kergetik Francist. Tudtad, miértjárt itt Slavik a koporsóhátú gorillával. Talán még azt is tudod, hol van most a pasas. Jove vállat vont. Fabyen bólintott. Megpróbálta zsebre vágni a kezét. Lesodorta a sisakját az asztalról. Nem hajolt le érte, inkább belerúgott. Azután Jove szemébe vágta a tekintetét. - Ha nem tudnád, az akkora csoda lenne, mint a nyelves csók Arafat és Samir között. Azért persze megmondom: Francis Quinn hajókázik. Nem ez a meglepetés, hanem az, ami akkor várja, ha maj d hazaj ön. Az a gyanúm, abban a pillanatban gazdagon kibélelik majd ólommal. A dolog előnye, hogy attól tisztára sugárbiztos lesz. - Megvesztél? - lehelte Jove. - Fenét. Ittam egy pohár konyakot. Hogy ne legyek olyan merev, mint máskor. Ha már eszembe juttattad, verje kavics, hozz innom. Mély tányérban, légy szíves! - Fabyen? ! - Szentem, öreg barátom. Soha életemben nem láttam igazi, eleven hullát. Márpedig ezt a palit kicsinálták. Előtte hozzákötözték a székhez, párszor orrba vágták, szájon törölték, majd közvetlen közelről többször a mellébe lőttek. Undorodom a vértől, az erőszaktól. Így hát ne csodálkozz, hogy elromlott a modorom. Képzeletem igen fejlett, tehát már látom is, hogy hasonló sorsot szánnak Francis Quinn-nek. Neked megmondom, mert kölyökkorom óta 83 szeretlek: tavaly nyáron egyszer együtt aludtam a pasassal. Nemrég majdnem újra együtt aludtam vele, de közbejött három stukkeratléta. Megint együtt akarok aludni vele, s nem a földi maradványaival. Így hát szeretném megakadályozni, hogy cafattá lőjék. Momentán kétfelől fenyegeti a vész. A terroristavilág is feni rá a flintáját, de szerető fivérének is láb alatt van. Időnként ez a két üldözős játék összefonódik, majd elválik, de előbb-utóbb eltalálja valaki ezt a szerencsétlen hülyét! Fabyen belemeredt a szemközt lógó portalan, kíméletlen tükör-
be. Látta, hogy vörösek a szemei, az arca, s reszket a szája. Sóhajtott, ellazította vonásait. Felült az asztal szélére. Jove-ra bámult. Az öreg nem szólt semmit, de mintha valamivel borostásabb lett volna keskeny arca, mint néhány perccel azelőtt. - Oké - legyintett Fabyen. - Ma még nem ettem. Naná, hogy leterített a konyak. Ne haragudj. Csak éppen szerelmet vallottam. Ha neked, hát neked. - Hirtelen előrehajolt. - Az is lehet, hogy mégsem vagyok szerelmes, csak azért fontos a pasas, mert éppen nem volt kéznél más, akinek megmenthetném az életét. - Nos -Jove megköszörülte a torkát. - Hagyd itt a képeket. Majd meglátom, mit tehetek. Most pedig megebédelsz, iszol egy kávét, lavórnyit, és hazamész a meseszobádba. Nem lehetett tiltakozni. Fabyen elköltötte az ebédet. Lassan kitisztult a feje. Elvackolt benne a szenvedély dühe. Jove kikísérte az utcára, elnézte, hogyan pattan fel a nyeregbe. Elvigyorodott. - Nem vagy feltűnőbb ezzel a géppel, mintha pucéron mászkálnál. - Éppen ezért álcázom magam férfinak. Jove derűs vigyorral Fabyen háta mögé került, röpke domborzati szemlézés végett. - És sokan néztek már fiúnak? - tudakolta a terepszemle végén. - Miért? - Mert kötve hiszem. - Légy szíves, ne a fenekemmel foglalkozz, hanem Quinn-nel. - Mondtam már? Cirka százszor: nem neked való sem az ember sem a műfaj. Felejtsd el. Akadnak barátai, de több az ellensége. - Te melyik táborba tartozol? - kérdezte Fabyen. - A szűkebbe. - Akkor kvittek vagyunk - bólintott a lány. - Kérlek, segíts, Jove! - Neki talán. Neked nem. - Tudod mit, öreg csont? Ha most akarnál lepofozni arról a hajóról, nem hagynám magam. Fenn maradnék. Búcsút intenék a 84 parton csápoló, egyre kisebbé zsugorodó alakodnak. Hajamba tépne a szél, hullámok markolásznák alattam a hajót, kitárulna előttem a széles világ. - Menj a francba, mielőtt megrígatsz - intett Jove. Fabyen ment. A nap hátralevő idejében átrágta magát néhány, a palesztinizraeli helyzetet boncolgató kiadványon, melyek szerzői váltig álljtották, hogy értik a kérdést, s feltették magukban, hogy megvilágítják a tudatlanok előtt is. Csakhogy Fabyen nem lett okosabb. Fel
nem foghatta a pokoli harcmodort. Eszközeiben egyik fél sem válogat, a csatatér világméretű. A merényletek, mészárlások az ő szemében megmaradtak a vérengzés szintjén. Elolvasott egy hosszú cikket egy Kahane nevű úriemberrol, aki a jelek szerint - izraeli hazájában sem válhatott prófétává. Ezért olykor-olykor átruccant az Egyesült Államokba, igét hirdetni, hadd terjedjen szélesebb körben a fertőzés. Hivatalosan ugyan sehol sem támogatták, de lakatot sem tettek a szájára. Szélsőséges híveivel együtt nem kevesebbet akart, mint az arab népek utolsó szálig való kiirtását. Amikor az újságíró azt kérdezte: szép céljainak eléréséhez vajon óhatatlanul szükséges-e ártatlan emberek lemészárlása, Kahane így felelt: "Ügyes bombáink vannak, nem szépek." Fabyen hajlott feltételezni, hogy az arab-izraeli kérdés is csak olyan, mint a többi: mesterségesen szított álprobléma, amelynek haszonélvezői között aligha arabokat vagy izraelieket kell keresni. Mindazonáltal áttanulmányozta az EI Fatah nézeteit csakúgy, mint a szélsőséges Fatah Forradalmi Tanács vezetőjének, a láthatatlannak misztifikált Abu Nidal hátborzongató harci filozófiáját. Végül nem maradt más hátra, mint a gratuláció. Francis Quinnnek. Csak át kellene adni neki. Mielőtt elképzelhette volna a találkozást, Fatime asztalhoz szólitotta. Fabyennek be kellett érnie Slavik társaságával. Az égő gyertyák között feltűnt Phaedra sápadtsága. Slavik felnyársalt a tányérján egy - a sikamlóssága folytán - fejveszetten menekülő osztrigát. Azután a tekintetére tűzte Fabyent. - Lenne néhány kérdésem. - Kérdésed? - Igen. Leugrottam a villába, hogy zavartalanul felkészülhessek 85 egy fontos tárgyalásra Vem pedig azért, hogy holmi ágyneműkkel foglalkozzam. - Mikkel? - Mi történt a vendégszoba ágyneműjével? Fabyen vállat vont. Gyors pillantást vetett Phaedra szomorú arcára. Eltolta maga elől a tányért. - Nos? - kérdezte Slavik. - Kidobtam, ha érdekel. Vettem helyette másikat. - Te ne rendezkedj abban a házban! - Jó, ha legközelebb lövetsz a testvéredre, otthagypm neked a vérfoltos rorigyokat. Megegyeztünk. Folytathatom az evést, vagy még undorítasz? . - Szerencse, hogy anyámnak nem kell végignéznie, miként bomlik szét a családom, hogyan hullik atomjaira a házasságom! Mindezért te felelsz, Fabyen! Maradtál volna a férjed mellett, aki
kifogástalan modorú, tökéletes úriember! Tán éppen emiatt nem kellett! - Úriemberre vall, hogy megszellőztette a lapokban a fotóimat? - Talán bizony erőszakot alkalmazott, hogy lefényképezhessen? Magad vetkőztél pőrére, mert szégyentelen vagy! De tudd meg, a szépség nem minden. Ha a jóság hiányzik... - Szépen kérlek, hallgass el, mert magamba szúrom a halkést! - Akkor miért nem ellenkeztél, sikítottál, amikor az a gazember vérezve beesett a házamba? És ha meggyilkolt volna, amíg alszol? Ha kirabolta volna a villámat? Nem féltél tople? - De nem ám. - Égbekiáltó! Fabyen felállt a helyéről. Slavikhoz sétált, kihúzta a mellette álló széket, elnyúlt raj ta, s az asztalra tette a lábát. Ölbe vette a konyakos üveget. Időnként látványosan belekortyolt. Amikor Slavik megütközve rámeredt, megigazította képzeletbeli nyakkendőjét. Húzott egyet a láthatatlan csomón is. - Mi ez az ordenáré modor? Ez a rongytempó? - hüledezett Slavik. - Gondolkozz, amíg nem késő. Menj el orvoshoz, kezeltesd magad. Megszabadítanak a szorongásaidtól, félelmeidtől. Az a bajod, hogy légnemű az önbizalinad, hogy minden szirszarból ügyet koholsz, hogy hetekig rágódsz piti dolgokon. Mi már nem tudunk rajtad segíteni. Nincs hozzád több türelmünk. Elegünk van a hiszteroid pasasokból. Kivált belőled. Igaz, Phaedra? Phaedra bólintott. 86 Slavik a feleségére meredt. Önkéntelen mozdulattal kapott a hajához, tenyere végigsiklott fényes fejbőrén. - Értetek élek, értetek dolgozom! És éppen ti támadtok hátba? Nem voltam elég gondos, elég figyelmes? - De igen. Mostantól nyugodtan lazíthatsz - felelte Fabyen nagylelkűen. - Még hozzátenném, hogy én is dolgozom, nincsenek anyagi gondjaim, tehát Phaedrának sem lesznek, ha netán lapátra tesz téged. Engem nem hiszterizál a munka. - Hagyj békén minket - szólalt meg Phaedra. - A húgomat se ócsárold többé. Senki más nem hallgatott volna tőled ennyit. Ezt a sok marhaságot, amivel nap mint nap elárasztottad, csak ő volt képes lenyelni. Ha valóban olyan lenne, amilyennek elmondod, régen kitépte volna a nyelvedet, hogy megetesse veled. Slavik döbbenten állt. Phaedra úgyszólván soha nem szegült ellene. - Talán nincs igazam? - kérdezte kifulladt hangon. - Ide hordja a csóró paliját, azt a nős embert! Megtudtam, hogy annak a stricinek két gyereke van!
- Sokat költöttél a nyomozásra? - érdeklődött Fabyen. - Grátisz megmondtam volna. Ha rád tartozna. Na és? Nagy zsibbadás, hogy nős és két gyereke van? A felesége nem tiltja tőlem, de ha ismerne téged, többé nem engedné ide a férjét, ez hullabiztos. - Tudod mit? - Slavik hangjában kanóc égett. - Maj d felkeresem azt a szegény asszonyt! Megismerkedem vele! Tárgyalunk rólatok! Phaedra felpattant ültéből. - A saját dolgoddal törődj, Slavik. Volna mit intézkedned a saját ágyad táján. Elfüstölgött a kanóc. A férfi hangja robbant. - Megkeserülitek! Összeesküdtetek! A feleségem! A tulajdon feleségem is ellenem fordult! Ez a te műved, Fabyen! Mindig sejtettem! Ne higgyétek, hogy megbocsátok nektek! Nem hisszük. - Fabyen húzott egyet az üvegből. - Takarodj innen! - sikoltotta Slavik. - Bevallom, gondoltam erre. De van egy bökkenő, sógor. Én vagyok otthon. Slavik a tálalószekrényhez rohant. Keze lecsapott a whiskysüvegre. Csak egyetlen pillanatig tétovázott, aztán mégis pohárért nyúlt, győzött a neveltetése. Lehajtotta az italt. Megköszörülte a torkát. Úgy mosolygott, mint Micimackó. - Szeretem Phaedrát! Ha nem szeretném, nem tűrném el, amit tett! A szerelmemet szavakkal nem lehet elmondani. Ha tetteim nem bizonyították ékesen, akkor sajnálom. Megtörtént: ellenem 87 fordult. Ez a te műved, Fabyen! Mit fognak szólni az emberek, ha ennek híre megy? Ha kiszivárog, hogy a saját otthonában lehurrogták Slavik Barone-t? Ezt a szégyent! - Akár hiszed, akár nem, két perc alatt ezt a csemegét is megunják, lesz helyette másik. Ez az aggodalmad is tükrözi, hogy kívülről irányított személyiség vagy, ahogy ezt a lélekgyógyászok mondják. Ha ettől megszabadulnál, és legelőször is azt tanulnád meg, hogyan kell önmagaddalmegférni, mindjárt kevesebb gondod, bajod lenne másokkal is. Fordulj szakemberhez. A megfelelő terápia után mi is könnyebben el tudnánk viselni. Slavik megállt Fabyen előtt. A pohár mellől meresztette rá a mutatóujját, kettőt is. A lánynak már korábban is feltűnt: amint a . sógora idegeskedni kezd, tüstént megduplázódnak jobb kezén a mutatóujjak, s a parttalan viták közben valahogy mindvégig képben vannak. - Te ugye soha nem emeled fel a hangodat? Nem kiabálsz. Te mosolyogva adod elő a közönséges szövegeidet. Vissza fogok ütni! Ott, ahol a legjobban fáj! Ne feledd a szavam! Vége a vacsorának! Phaedra felpattant az elbocsátó ige hallatán. Kisietett az ebédlőből. Fabyen belekortyolt az üvegbe. Sógora hátát bámulta. Slavik
rövid habozás után a felesége nyomába eredt. Zakója a szék hátán maradt, ahová a kitörés hevében lehajította. Belépett Fatime, és kivitte a kabátot. Fabyen a levendulakék szőnyegre meredt, a szék lábánál. Fehér boríték feküdt rajta. Slavik zakójából eshetett ki. A cipője orrával maga felé húzta a papírt. Amikor elérte, kézbe vette. Belenézett. Orvosi bélyegzővel felszentelt laboratóriumi lelet került a szeme elé. Elolvasta. Beleizzadt. Megjegyezte a doktor nevét, azután viszszaejtette a borítékot a szőnyegre, és felsietett a szobájába. Napokig kerülték egymást. Fabyen nem ment le a közös étkezésekhez. Phaedra nem nyitotta rá az ajtót. Noha valóságos tavasz fortyogott a levegőben, a napfény hiába aranyozta be a szobák falait; lelkükön nem foghatott. Fabyen írni próbált, majd órákat ült az ablak előtt. Szólt Fatimének, töltesse fel a kerti úszómedencét. A török lány csodálkozás nélkül bólintott. Fabyen egy órát tempózott a hideg vízben. Amikor kifáradt, fel88 szaladt a szobájába, és a meleg zuhany alá állt. Már törülközött, amikor Phaedra belépett. - Slavik sírva kérlelt, hogy ne forduljak ellene. Ha akarom, soha többé nem fog beleszólni az életedbe. Ahhoz is hozzájárul, hogy ebben a házban randevúzz di Gaetanóval. Csak egyet akar: maradjak vele. Együtt neveljük fel a gyermekünket. Nagyon boldog, hogy végre teherbe estem. Fabyen hallgatott. Gépiesen hiízta magára a ruhadarabjait. Nem beszélt az orvosi leletről. Hiszen Slavik sem tett róla említést a feleségének, ez immár teljesen nyilvánvaló. - Hát ez van - sóhajtotta Phaedra. - 6 ilyen. Én sem akarok több balhét. Légy tekintettel az állapotomra. Fabyen bólintott. Nézte, hogy a nővére a hasára szorítja a tenyerét, és ábrándos szemekkel kibámul az ablakon, a szőkén hullámzó napfénybe. - Divatbemutatóra megyek - élénkült fel Phaedra. - Tarts velem. Megint napok óta a szobában penészedsz. - Oké - bólintott Fabyen. Befejezte a fésülködést. Hátradobta derékig érő copfját, a kalapjáért nyúlt. Phaedra csengetett. Fatime a vállára segítette a szőrmekabátot. Beültek a Sciroccóba. Fabyen hallgatott. Várta, hogy nővére - távol az otthoni millofonoktól - mond végre valamit, végre őszintén. - Slavik ma éjj el arról beszélt, hogy intézkedni fog az öccse holttá nyilvánítási ügyében. Francis meghalt, Fabyen.
en? Slavik mondta? - . És biztos benne. - Ez minden? - kérdezte hidegen a lány. Phaedra bólintott. Nem beszéltek többet. 4 Francis Quinn kezdettől sejtette, hogy La Livita hajóján szó nem lesz kéjutazásról. Amíg az afrikai partok közelében búvárkodtak, nem sok dolga akadt. La Livita helybéli barátai vettek részt a régészkedésben; értettek a gépek, műszerek kezeléséhez. Quinn maga is gyakran lemerült. Ha pedig úgy hozta kedve, beült a motorcsónakba, kiszáguldott a parna; a közeli városokban sétálgatott. La Livita a tengeren teljes biztonságban érezte magát, csak szárazföldi kiruccanásai alkalmával vette igénybe a testőrét. A hullámzó hangulatú, cserzett bőrű, bő ötvenes playboy hajnalban és 89 alkonyatkor kiállt a fedélzetre, s keményen megdolgoztatta izmait. Csak egyszer röhögött fel az egyik matróz a tornabemutatóján, az első alkalommal. Ekkor La Livita odasietett hozzá, és sárkányfejes pecsétgyűrűjével kiverte két fogát. Ily módon már az első napon megalapozta tekintélyét, amit Quinn is kénytelen volt elismerni, noha kevéssé tisztelte. Francis időnként azon kapta magát, hogy szokatlanul nehezen viseli a jó testőr, az alkalmazott szerepét. La Livita pontosan tudta, mijátszódik le benne. Gyakorta élcelődött vele, humormentesen, a gazda modorában. Együttlétük harmadik napján csaptak össze először. Quinn nem tudta tovább lenyelni, hogy La Livita lő mindenre, ami eleven, legyen az delfln, sirály, kóbor madár, cápa vagy házilégy. A találat nem érdekelte. Nem volt szüksége a megsebesített, meggyilkolt állátókra. Otthagyta őket, ahol leestek, mintha csak a vérüket, kínjukat akarta volna látni. Vadászott a mélyben szigonypuskával, a fedélzeten karabéllyal. Vadászott szenvedélyesen, mozgó, életteli célpontot soha el nem mulasztva. Quinn viszolygott tőle. Amikor már elviselhetetlenül viszolygott, lefogta fegyvert tartó kezét. - Kilyukad a gyomrom, ha ezt csinálja. Szereltessen fel lőtáblát, szerezzen be agyaggalambokat, vagy amit akar. De ezt nem veszem be tovább - közölte. Mindazonáltal ostobán érezte magát egy szál fürdőnadrágban, mezítláb. La Livita gúnyos vigyorral a mellére szegezte fegyvere csövét. - Quinn, ne feledje, vége az aranykornak. Maga nem rendőrségi fejes többé. Maga a személyzetem egyik tagja, én fizetem. Nem bánom; utálhatja a hobbimat, de le fogja nyelni. Még megtörténhet, hogy magát küldöm a zsákmány után, s akkor a fogai között kell
idehoznia a tetemeket. Quinn körülnézett. Úgy festett, senki sem látja őket. A matrózok a dolgukat végezték. Mivel pedig nem akadt szemtanú, félfordulatot tett. Kirúgta La Livita kezébő7 a nekiszegezett mordályt, majd lábával a levegőbe lendítette, elkapta, és belevágta a tengerbe. Ezután megszorította a gazda karját. Leültek, egymással szemközt. Quinn előrehajolt, hogy La Livita kristálytisztán értse a szavait. - Hallgasson ide, maga genitális figura. Nem akarok többé fegyvert látni a kezében. Ha mégis meglátok, akár eg csúzlit is, elveszem és hullámsírba küldöm. A testőre vagyok. Úgy nézem, elsősorban önmagától kell megoltalmaznom. Esküszöm, hibátlanul fogom ellátni a feladatomat. Azt is tudom, hogy rég nem vagyok 90 zsaru, mi több, momentán éppen olyan gazember vagyok, mint maga, másként nem lehetnék itt ezen a sziréntúrán. Tehát, ha továbbra is igényli a szolgálataimat, tartsa magát a feltételeimhez. Nem kérek egyebet, csak azt: ne legyen állat. Ilyen egyszerű. La Livita kihúzta a karját Quinn ellazuló ujjai közül. Felkapta hűsítős poharát, belekortyolt az italába. Csettintett a nyelvével. Elvigyorodott. Keskeny arca ráncokra töredezett, kék szeme áttetszővé vált, előtűntek fogai, melyek között az alsó szemfogak is hegyesek, előreugróak, ragadozószerűek voltak. - Oké, Quinn. Meggyőzött. Szükségem van magára, és éppen a képességei miatt. Együtt megyünk haza, zsákmányostól. De jól jegyezze meg, amit most mondok. La Livitával nem szabad így beszélni. Amint biztonságban tudom az árut, vége a közös munkának. Akkor pedig nyomban hátba fogom lőni magát. Nagy szívességet teszek ezzel, legalább a fél világnak. Quinn vigyorogva bólintott. - Lehet úgy élni, hogy az embernek a fél világ a lekötelezettje. Ezzel felemelkedett a székről. A kabinjába vonult. La Livita megtartotta a szavát. Nem lövöldözött többé. De a derekára akasztott tokban mindig a keze ügyében tartotta Magnumját. Quinn észrevette néhányszor azt a reflexszerű mozdulatot, amellyel egy-egy hal vagy madár megpillantásakor a zárat kioldó csathoz kapott. De a fegyver napokig nem került elő mégsem. Néhány nap múlva, alkonyattájt hidroplánjelent meg a fejük fölött. La Livita rádión beszélt a gép pilótájával. Pár perc múlva a kétéltű a tengerre ereszkedett a közelükben. A playboy lebocsáttatta a csónakot. Quinn beült mellé, és a hidroplánhoz evezett. Az apró gépben a pilótán kívül még egy férfi tartózkodott. Külleme láttán az ember joggal feltételezte, hogy ezzel az alakkal az édesanyja sem szívesen hál egy fedél alatt. La Livitát szemlátomást nem zavarta a fickó martalóc kinézete. Nyugodtan tárgyalt vele a hátsó ülésen.
Quinn mindvégig éberen őrködött az idegenek mozdulatai fölött, bár egy percig sem hitte, hogy botrány lesz. Nem is lett. Hátul hamarosan befejeződött a tárgyalás. La Livita diplomatatáskát nyújtott át a gengszterózónak, viszonzásul kapott egy hátizsákot. Quinn abban a kegyben részesült, hogy levihette a cuccot a csónakba. A zsák súlyából ítélve nyilvánvalónak tetszett, hogy nem libatollat vásároltak. Ezután visszaeveztek a hajóhoz. La Livita csomagostul eltűnt a kabinjában. A boldog Quinn az ajtóban strázsálhatott reggelig. Később feledésbe merült a zsák. Legalábbis látszólag. 91 A hazai partokhoz közeledve, két kellemetlen vihart átvészelve, hűvösre fordult időj árási viszonyok közepette, egyre forróbbá vált a matrózok hangulata. Quinn hallgatta, miként óhajtják megünnepelni a hazatérést. Elmerengett. Vajon őt mivel várja a szülőföld? Sokjóval aligha, ez néhány titokban lebonyolított telefonbeszélgetés után meglehetősen bizonyossá vált. Ráadásul pontosan tudta, mit tartalmaz a rejtélyes hátizsák, és ennek nem ő volt az egyetlen tudója. La Livita egy ideje egyre nehezebben hitethette el a világgal, hogy merő szeszélybőljárja a tengereket. Megielent két könyve a búvárkodásairól, de csak mérsékelt sikert arattak. Az emberek továbbra is szívesebben olvasták Cousteau kapitány kalandjait, mint a playboy zavaros fejtegetéseit holmi elsüllyedt kincseshajókról és megszigonyozott halak végvonaglásának szépségéről. Bizonyos körökben tudni vélték, hogy La Livita műtárgyak csempészésével keresi meg az aranyéletre valót, mégpedig búvárkodásnak álcázott útjain. Maják, aztékok, inkák kriptáiból rabolt kincsekről regéltek, melyeket ugyan La Livita nem személyesen szerzett meg, de aktívan részt vett abban, hogy a felbecsülhetetlen értékű tárgyak egyik kontinensről a másikra utazhassanak. A sírok kifosztását professzionális műkincsrablók hajtották végre, meghökkentő technikai felkészültséggel, kellő szakismerettel. Ezután a tárgyak útra keltek. Némelyik az óceánon cserélt gazdát. La Livita nem gyűjtötte őket, nem érdekelték a csecsebecsék. Pénzt akart értük, s a pénzért: hatalmat. A playboy egy reggelen lehívta Quinnt a hajó rakterébe. Közösen rejtették el a hátizsákot a búvárfelszerelés között. Ezután már csak abban kellett reménykedniük, hogy simán partot érnek. Quinn tartott tőle, hogy valamelyik matrózzal összeütközésbe fog kerülni az úton. Igyekezett ezt kivédeni, de amikor azon az estén megpillantotta a raktárba vezető lépcső felé settenkedő férfit, bizonyossá vált előtte: rövidesen bekövetkezik, amitől félt.
A néger tengerész úgy tűnt el a sötétben, mintha nem is létezett volna. Léptei nesze sem hallatszott. Quinn utánaeredt. Visszafojtott lélegzettel, ugrásra készen követte a lépcsőn lesurranó fickót. Semmit sem látott. Emlékezetből idézte fel az útvonalat. Sejtette, hová igyekszik a matróz. Nem csalódott benne. 92 Elhaladt néhány ajtó előtt, mire megpillantotta a raktárból kiszűrődő lámpafényt. A falhoz simult. Várt. Lassan teltek a percek, mégsem elég lassan ahhoz, hogy ne hozzák egyre közelebb az összecsapás idejét. Fojtott neszezés hallatszott a behajtott ajtó mögül. Quinn, hozzászoktatva szemét a sötétséghez, látni kezdett. Végre a férfi előjött. Óvatosan lépkedett, macskamód. Elsurrant a falmélyedésben lapuló Quinn mellett. Megtorpant, mielőtt a lépcsőre tette volna a lábát. Körüllesett. Hallgatózott. Azután tovább indult. Quinn megvárta, amíg felér a lépcső tetejére. Ekkor vetődött utána. Repülőútja vége felé már nem ügyelt a zajtalanságra. A matróz meghallotta közeledését. Megpördült. Villant a karja. Quinn félrevetődött. A kés elszállt mellette. A következő pillanatban talpon termetr A tengerészre vetette magát. A fickó kitért előle, s futásnak eredt. Meg sem állt a fedélzet széléig. Felemelte a kezében tartott zsákot, hogy áthajítsa a korlát fölött. Quinn megtorpant. Elnevette magát. - Ne marhulj - mondta. - Ha ledobod, mész utána, s nélküle fel nem jössz. A matróz habozni látszott. - Ballépésed köztünk marad - biztosította Quinn. - Leszoksz a lopásról, és kész. Elfelejtjük. Meddig rojtozzam a számat? Stukker van a kezemben. Lelőhetnélek. Csakhogy nem akarlak lelőni. Ha nem muszáj. A fickó leeresztette a karját. Előrelépett. Megcsillant fogai fehére. Vigyorgott. Válaszul torkolattűz villant; lövés pukkant. A matróz felsikított. Elejtette a zsákot. Utánadőlt, rágörnyedt. Quinn gyors pillantást vetett a lövést leadó La Livita felé. A tengerészhez lépett, kiszabadította alóla a táskát, és odalódította a playboynak. Nem nézett utána. Letérdelt az élettelen test mellé. Megfordította. A vergődő szív forró vérhullámot lódított elő a mellkason táton-
gó sebbo1. Az utolsót. A matróz elem edt. Quinn felkelt. rezte, hogy a vér végigfolyik fekete trikóján, bőréhez ragasztja a pamutot. Melege viszolygással töltötte el. 93 La Livita elé lépett. A playboy két lépést hátrált. Egyik kezében a zsákot tartotta, a másikban a Magnumot. Nevetett. - Most nem rúghatsz meg. Ha ez a műszer elsül, reggel löncsnek kanalaznak össze, kis pléhdobozokba. - Erről nem volt szó - nyögte rekedten Qumn, a háta mögött fekvő holttest felé intve. - De az ellenkezőjéről sem - felelte La Livita. - Keresni fogják. - Senki sem látta, mi történt. Ha életben hagyom, eljár a szája. - Mi a fészkes francért ólálkodik itt éjnek évadján? - pattogott Quinn tehetetlenül. - Miért nem alszik? Tudhatja, hogy én őrködöm. La Livita a Magnummal játszadozott. Lecsavarta róla a hangtompítót. Álla, alsó fogsora előreugrott. Bájtalanságban túltett Nosferatun, de még önmagához képest is viszolyogtatónak rém lett. Quinn otthagyta. A kabinjába lépve felsóhajtott. Erika heverészett az ágyában, La Livita titkárnője, aki néhány napja a fejébe vette, hogy megerőszakolja. - Hol jártál? - kérdezte a lány. - Jobb lenne, ha eltűnnél. - Miért? - Erika feltérdelt az ágyon. Némi csípőhullámoztatással próbálta magára vonni a figyelmet. Quinn legyintett. - Azt kértem, tűnj el. - Én meg azt kérdeztem: miért? - Például azért, mert unlak. - Ezt túl gyakran hallom tőled. - Ilyen gyakran érzem. Quinn kibújt a trikójából. A mosdókagylóba hajította a vérnyálkás rongydarabot. Belépett a zuhanyfülkébe, berántotta maga mögött a függönyt. Folytatta a vetkőzést. Közben az ajtócsukódás hangjára várt. Erika megállt a függöny túloldalán. Énekelt a hangja. - Ne légy goromba. Veled akarok lenni. - Én is velem akarok lenni. Tehát hagyj magam xözt. - Nyilván a saját társaságod ment az agyadra. - Nyilván - morogta Quinn. Kinyitotta a csapot. Erika szétrántotta a függönyt. - Egyetlenegyszer sem mondtad, hogy nem akarsz lefeküdni velem. - Azt sem, hogy igen.
- Még mondhatod 94 - Finom ember lévén körülírtam, hogy nem vágyom rád. Szuberotikus vagy. - Na ugye? ! - Azt sém érted, mit mondok. - Mondj igent. Quinn már-már kivágta: nem mondok. Am ekkor felvillant előtte az a végteleníthető mondatsor, amely követhetné válaszát. Nem sétált bele a csapdába. Hátat fordított, beszappanozta magát. Amikor lemosta magáról a vér és a viszolygást, a törülközőért nyúlt. Erika még mindig ott állt mögötte. Szeme összeszűkült, arca eltorzult. - Te beteg vagy! - közölte végül. Sarkon fordult, kirohant a kabinból. - Beteg - morogta Quinn, végre magára maradva. - És miért? Mert frusztrálnak. Balsój frusztrálnak. Elvágódott az ágyán. Tarkója alá fűzte a karját. La Livita feje alatt ma éjjel aligha a karja, inkább a hátizsákja lesz. Saját véres motyójának saját véreskezű testőre. Helyes. Helyes? Erikára gondolt. Megkóstolhatta volna a lányt. La Livita is belefzlelt; életben maradt, tán még a száját is megnyaldosta. Kell az ördögnek Erika. Hirtelen váltással más nők jutottak eszébe. Yasha, például. A félelem, amely akkor fogta el, amikor napokon át hiába tárcsázta a lány számát a katlanforró afrikai városok postáin. De végre, a harmadik napon meghallotta a hangját. Hozzáképzelte az arcát, vékony termetét, marha nagy kutyáját, az istállót a lovakkal, a tavaszra váró fák fenséges sorát, a ház fehér falát, kedves szobáit. Yasha beszélt; röviden, ahogy szokott. Quinn elkábult attól, amit hallott. És egy másik nő: a szakadt farmernadrág, a parti homoszőkeségű hajfolyam, a tiszta kamillaillat, a mandulavágású szem. Milyen színű a szeme? Quinn hiába ero7tette emlékezetét, ezen a ponton csak szünetjelek hallatszottak. A tengerparti villa mennyezetén a hajszákepedés. Igen, arra emlékezett. Beléptek a szálloda dísztermébe. Phaedra azonnal legyökerezett egy kiöltözött nő mellett. Fabyen elhúzódott a közelükből. Megállapította, hogy itteni mércével mérve talán nem túl elegáns, viszont mosakodott. Ámbár, úgy festett, itt nem ez számított. 95 A fotósok között ismerős arcot fedezett fel. Elindult felé a tömegen át. A férb észrevette a közeledését. Nyomban lencsevégre kapta, majd magához ölelte.
- Haj, de régen volt szerencsénk egymáshoz. Hogy s mint, Fabyen? - Változó. Hát te? - Csömörileg, s milyen sűrun! Azt hiszem, lassan már nem én vagyok depressziós, hanem a depresszió énes. - Scott szögletes arcú, sima hajú férfi volt, szemüvege kihangsúlyozta sarkos arcát. Szürke szeme alaposabban lefotózta a környezetét, mint a kezében tartott drága gép. Hanyagul öltözött, hásonlóképpen tartotta a felsőtestét. - Legeltetem rajtad a szemem. Üde színfoltja vagy a parádénak. - Ne ócsárold a farmeromat. Ha repedt, hát repedt. Letelepedtek a T alakú kifutó szárával szemközt. Halk zene szólt, csak annyira émelyítő, amennyire e helyt megkívántatott. Scott felsóhajtott. - Nekem itt most robotolnom kell. Sejtelmed sincs, milyen kelletlenül látok hozzá. Amikor még ki sem faggattalak. Mivel foglalkozol mostanában? - Most például azzal, hogy figyeljem a munkálkodásodat. Scott kacsintva felugrott mellőle, s odébb penderült. Fabyen megpillantotta Phaedrát Rugge Sabato társaságában. Feltartóztathatatlanul közeledtek felé. Sabato széles mosollyal bámult Fabyenre. Meghajolt, megcsókolta a kezét, mintha azok előtt tüntetne hódolatával, akik némiképp megütközve szemlélték a lány öltözékét. - Iszik valaxnit? - kérdezte, miután letelepedett Fabyen mellé. - Paradicsomlevet. - Ginnel, borssal? - Jéggel. Sabato megrendelte az italokat, majd visszafordult a lányhoz. Fantasztikus a trikója. Félelmetes ez a szögesdrótnyomat. Kedvem támadt kiszabadítani mögüle. De a világért sem akarok tolakodó lenni. Fabyen, maga szorongást kelt a féxfiemberekben. Bennem azért, mert aligha tudnám olyan attrakciókkal szórakoztatni, mint a volt férje vagy az új barátja. - Nem? Az a hírjárja magáról, hogy könnyedén megkefél egyszerre öt-hat lányt, s közben még hegedülni is tud, nem is túl hamisan. - Ne feledje, zsebemben a sajtó. Az irkálnak, pletykálnak rólam, amit én diktálok. - így persze érthető - bólintott Fabyen. Furcsa érzése támadt. Nem értette, mi nyugtalanítja. Mielőtt még teljesen összezavarodott volna, elnémult a zene, és belépett a műsorvezetőnő. Leadta negéd szövegét, majd átengedte a porondot a manökeneknek. A káprázatos lányok párosával lejtettek a kifutóra. Egyedi koreográfia szerint mozogtak, szemet gyönyörködtettek. Végiglibbentek a T hosszabbik szárán. Látványosan forgolódtak a végeken. Szoknyájuk perdült, magasra lebbent.
Fabyent nem hozták tűzbe a ruhák, így hát az egyik lányt figyelte, egy kreol szépséget, aki úgy lépdelt, mintha nem is őjárna, hanem a futószőnyeg a talpa alatt. Tömörebb, izmosabb volt, mint gidára diétázott társnői. A sportos ruhadarabokat vonultatta fel. Láttára az ember nehezen türtőztette magát, hogy el ne rohanjon teniszezni. Sabatónak tátva maradt a szája, szeme a manöken bámulásától. Fabyen türelmetlenül várta a bemutató végét. A ruhatár ostrománál félrehúzódott. Ráébredt, hogy esze ágában sincs hazamenni. Kapóra jött Sabato vacsorameghívása, amelyet viszont Phaedra elhárított. Kart karba öltve bevonultak az étterembe. Kenda árnyfiguraként követte őket. Elhelyezkedtek egy asztalnál. Sabato vacsorát rendelt. Fabyen cigarettára gyújtott. Amikor elnyomta a hosszú csikket, megpillantotta Scottot. A szemüveges férfi beszáguldott a terembe, majd lefékezett mellettük. Hátba veregette Kendát. Mire a gorilla megsértődhetett volna, Scott rávigyorgott, s leroskadt Fabyen mellé. - Nem zavarok? Nagyszerű. Nem maradok sokáig. Mióta mutatkozol ilyen társaságban? - Scott Sabatóra fintorgott, azután újra rávigyorgott a gorillára. - Kicsi lány, tudod, hogy ennek a bengának ágyúnyi pisztoly lóg a hóna alatt? A te dolgod. Scott végigmustrálta a társaságot; látta Fabyen mosolyát, Kenda elferdülő vonásait, Sabato nyugalomra intő fejmozdulatát. Megigazította a szemüvege szárát. - Mennem kell. Lányokat hajkurászok, akikből ki lehet hozni valamit. Az itteniek nem az igaziak. - Milyen lányra van szükséged? - Természetesre. Egy csipetnyi egzotikummal. - Lehet, hogy tudok valakit. Elküldöm hozzád, ha nem teszed rá a mancsodat. Scott felkapta Kenda elől a poharat, és kiürítette. Keserűen elfintorodott. - Atyaisten, elfelejtéttem, hogy ezek gorillahere-kivonatot, oroszlánszívet meg egyebeket turmixoltatnak össze, azt szlopálják, a kondijuk miatt. En már régen túl vagyok a mancsoláson, kicsi 96 97 lány. Úgy ismerem ezeket a babákat, mint a veseműkődésemet. Ha tényleg szép a leányzó, akkor jöhet Nem kell vetkeznie. Már nem divat. - Tényleg? - kérdezté Sabat nyájasan. Scott hátba veregette. - Egyenesen snassz a pucér segg. Miután a fotós kiviharzott a teremből, Sabato megjegyezte: Eredeti barátai vannak. - Ühüm. Scott nem az a hízelgő típus. Ismerik egymást? - Futólag. A barátja ezzel a közvetlen modorral próbálja áthidalni a közte és a jobb társaság közt meglévő távolságot. Ne higy-
gye, hogy a szívemre vettem. Ártalmatlan. - A testőre másként látta. - Azért testőr. A pincér eléjük tette a tálakat. Néhány percig szó nélkül falatoztak. Sabato törte meg a csendet. - Úgy hallom, magának is van testőre. - Minek az nekem?! - Na, na. Nem is akármilyen a fickó. Első osztályú. - Nem tudok róla. - A sógora tud róla. Fabyen végre felfogta, miről (kiről) beszél a férfi. Elnevette magát. - Régen elfelejtettem. - Ha mégsem - kezdte Sabato az ajkát törölgetve -, ajánlom, fogadja meg Slavik intelmeit. Fabyen letette az evőeszközöket. Egyiket a másik után, koppanás nélkül. Felvette az asztalkendőt, megtörölte a száját. Rámosolygott a férfira. - Mielőtt megpróbálná kicserélni alattam a papírpelenkát, elmegyek. Köszönöm a vacsorát. Az utcánjutott eszébe, miért támadt zavaró érzése Sabato társaságában. A férfi száraz, gunyoros, nem éppen mély hangja ébresztett benne feszültséget. És végre tisztán hallotta lelki fülével: "Barátom, friss a hír, mint a gyöngyharmat. Aramis tizenharmadikán ér partot La Livita hajóján. Várom döntésedet." Fabyen az órájára pillantott, s ugyanazzal a mozdulattal leintett egy taxit. Beült, hátradőlt. Lehunyta a szemét. Érezte a légfrissítő durva dohányillatát. Hallgatta a diszpécser unalmas jópofáskodását a rádióban. Tizenegyedike volt. .* 98 Amikor a ház közelében kilépett a taxiból, először a hatalmas kutya tűnt fel neki. A hosszú orr fölött szerető szempár barnállott, legalább tízcentis pillákkal. A méteres, vékony lábakat, a karcsú testet sprőd szürke szőr borította. Az eb olybá festett, mint egy púptalan teve, elfuserált dauerral. Megszaglászta a lányt; s nem bánta a simogatást. A közelben álló kocsi nyitott motorházteteje mögül fiatal nő lépett elő. Belesántikált az utcai lámpa fénykörébe. Megállt Fabyen előtt, fél percig az arcát fürkészte, majd így szólt: - Lady Sokk? Fabyen elfojtott egy halk sikolyt, heves mozdulatot, hirtelen érzelemkitörést. Elfojtotta, s képtelen volt megszólalni. Bólintott, a lányt nézte. Keskeny arcát, széles szemöldökét, bizonytalan színű,
talán kék vagy szürke, esetleg tengerzöld szemét, széles, dús ajkait. Középmagas termetét, feltűnően vékony, gyengeségre, netán betegségre valló alakját. Észrevette a nadrágszára alól kilátszó, zokniba húzott járógipszet a bal lábán. - Yasha a nevem. Arra kérlek, segíts Francisnek, én most nem tudok. Holnapután este tizenegyre horgonyozz le egy feltankolt motorcsónakot a Gerle-öbölben. Ennyi az egész. Fabyen bólintott. Yasha megfordult, visszabicegett a kocsihoz. Lecsukta a motorháztetőt, kitárta az ajtót. A kutya bevetődött az utastérbe, és végignyúlt a hátsó ülésen. Fabyen ellökte magát ajánda ama pontjától, amelybe már-már gyökeret eresztett. Elkapta a becsukódni készülő ajtót. - Várj. Még nem vagyok észnél. Ki vagy? - Tudod a nevem. Mennem kell. - Beszélni akarok veled. - Mindent elmondtam, Lady Sokk. Yasha behúzta az ajtót. Fájdahnas imtorral a gázpedálra helyezte begipszelt lábát. A kocsi meglódult, haladtában meg-megdöccent. Fabyen lecsapott az arra haladó taxira. Bepattant a sofőr mellé. - Kövesse a Fiat Pandát! - Nem kunszt - vigyorgott önérzetesen a vezető. - Pont olyan fürge, mint egy csiga fékezőernyővel. Fabyen nem felelt. A Panda hátsó lámpáit bámulta, mintha parazsat hxírozna. Látta, hogy a kocsi újra meg újra megrándul. Yasha kímélni próbálta fájó lábát. Nem tartott sokáig az utazás. Néhány perc múlva a Fiat lehúzódott az úttest szélére, és megállt. Azután nem történt semmi. Fabyen értette. Kifizette és elküldte a taxist. Odasétált a kocsi99 hoz. Yasha etekerte az ablakot, felnézett rá. Könnycsepp csillant a szeme sarkában. - Engedj elmenni. Nagyon fáj a lábam. Sokáig vártam rád. Telefonáltam, de nem mertem üzenetet hagyni, amikor mondták, hogy nem vagy otthon. Féltem, nem kapod meg. - Jobb is. Poloskás a házunk. - Kérlek, tedd meg, amit kértem. - Te kéred? - kérdezte Fabyen. Hátratolta a kalapot a homlokából. Yasha szeme zöldellt. Mint olykor Quinné. - is ezt kérné - felelte. Feltekerte az ablakot, és elhajtott. Fabyen sokáig bámulta hátsó lámpáinak parazsát, majd a kiürült utcát, mielőtt megfordult volna. Hazasétált. A házban igyekezett elkerülni a találkozást Slavikkal vagy Phaedrával. Magára zárta dolgozószobája ajtaját. Tíz percig
kereste az öblöt a térképen. Azután vázlatrajzot hevenyészett. Végül megértette az üzenetet. La Livita a kikötőből a hegyi villájához vezető úton, a tenger fölött kanyargó szerpentinen óhajt végighajtatni. Elgurulnak a Gerleöböl mellett. Quinn itt szándékozik kiugrani a kocsiból, hogy motorcsónakra váltva mentse a bőrét. Már megint. Honnan a fenéből tud a veszélyről? És végül - és a legkevésbé sem utolsósorban: Yasha?! Másnap délelőtt felpattant a Honda nyergébe. Végigdöngetett az útvonalon. Visszafelé jövet a Gerle-öböl fölötti korláthoz kanyarodott. Lenézett a komor, hideg vízre. Felbecsülte a távolságot. Semmi az egész, nyakszegő tíz méter. Mi az egy sirálynak? De közel s távol az egyetlen hely, ahonnan anélkül ugorhat le az ember, hogy a kövek zabpelyhet csinálnának belőle. Zabpelyhet paradicsommártással, kevésnyi velővel. Ezután elment az edzőterembe. Szaunázott, dzsesszbalettezett, végül beült egy moziba, és átmosatta az agyát egy mesefilmmel. Reggel dolgozni próbált, hogy lekösse magát. Kaptárnyi gondolat zizegett, zümmögött a fejében. Lótuszülésbe helyezkedett, de a koncentráció sem segített. A szoba sarkában álló terráriumhoz sétált. Hosszan bámulta az infralámpák alatt heverésző hüllőpárt, bár nem sok néznivaló volt rajtuk. Fatime csak az előző nap etette meg őket, tehát napokig mozdulatlanul fognak emésztgetni, sütkérezni. Hát ez sem program. Azért még ott maradt, elgyönyörködött a két egzotikus kötélcsomóban. A közel kétméteres hülloNk összetekeredve feküdtek. Korallszínű fejük és farkuk között szürkén csillogott sötét szegélyű barna foltokkal tarkított bőrük. Valahára megszólalt a telefon, újabb ürügyet szolgáltatva a tehetetlenkedésre. - Csókolom a ziízádat, cukorfalat - ujjongott Chester di Gaetano. - Ármány sújtott? Miért nem jelentkezel? Szikkaszt utánad a vágy. Szereztem neked egy pompás kommandóst. Ez már tényleg tuti tag. Még a lehelete is lábszagú, olyan originális. Igazi, kapcába tekert lábú és agyú, baromi termetű őstulok. Zabálni fogod. Vasárnap, egy ebéd ellenében elmeséli hajszás élete regényét. - Hála az égnek, hogy ebben a városban ezerszám hemzsegnek a kiszuperált kommandósok. De testközelből mindegyik olyan unalmas, mint a húsvéti bejgli. - Éppen dolgozol? Nem fér a fejembe, hogy a pokolba tudsz dolgozni, amikor életed legnagyobb élménye még előtted áll. Türtőztesd magad az ihlettől. Vasárnap olyan sztorikat kapsz a fickó-
tól, hogy megnyalod a tíz ujjadat és a videomasinád összes billentyűjét. Soha többé nem leszel rászorulva kitalációkra. - Most láttam az újságban az egyik világhírhedt terroristaszervezet ez évi áldozatainak leltárát. Tetemes mennyiség. Ennyi hulla még az én regényeimben sincs, jóllehet, mint afféle krónikás, megpróbálok lépést tartani a korommal, e boldogtalan századvéggel. Nekem semmit nem kell kitalálnom. Csak rászabadítom a fantáziámat a világra, és máris körmölhetem a történeteimet. - Szabadítsd rá magad a kommandósra. Vasárnap déltájt érted megyek. Gyönyörüségek ladyje, képzelj magad elé. Be fogok vonulni a szalonotokba. A kedves nővérednek viszek egy kazal virágot, meghajtom magam a sógorod előtt, és ügyelek a muzeális perzsák haptákban álló rojtjaira. Azután elrabollak, akár a szőke herceg. Jut eszembe, már akartam kérdezni, hogy világszép nővéred mit eszik azon a sótlan férjén? Mit sótlan?! Teljességgel diétás étlapra való, se íze, se bűze. Nem létezik, hogy az a nő nem várt holdfényes éjszakán, tüzelő testtel a mesebelire. És mit kapott ki? Megjött a kopasz herceg, méghozzá igáslovon. - Szia, Chester - sóhajtotta Fabyen. - Várj, még nem daloltam el, miért is hívtalak. Arról a pasasról akartam énekelni, akivel nemrég abajgattál. Fabyen félbeszakította. 100 101 - Majd vasárnap, Chester. Most éppen akciót írok. - Bárha, gondolta halk sóhajj al. Mióta tudott a mikrofonokról, gyakran szólt a vészcsengő az agyában. - Ilyenkor nagyon rossz kizökkenni. - Sokáig tart még? - Dehogy. Csak leütök néhány őrt, kinyitok egy zsilipet és leterítek öt-hat fegyverest. - Gyönyörűségek ladyje, ez legalább fél nap. legjobb, ha most rögtön ledobod az atombombát, és minden el lesz simítva. - Nem úgy megy az, Chester - magyarázta Fabyen. - Ha a felsoroltakkal elkészülök, akkorjön ajava. Teherbe kell ejtenem a főhősnőt... - Ne akard elszúrni a történetet! Gondolj bele, a nő menten vagy harminc kilót hízik, bébipapákról és pelenkamosási tudnivalókról fog társalogni. Nos, én nem bánom, ha azt akarod, hogy nullára essen az olvasottságod. Van egy tippem. Okvetlenül fertőzd meg bárányhimlővel a szuperembert. Naja. Csak azt nem tudom, mit tennél, ha kiszabadulnának a terráriumból a korallfarkú dögeid. Vagy bekeveredne egy légy a szobádba. Esküdni mernék, hogy rögtön felhagynál a kalandos gondolkodással és kihívnád a tűzoltókat. - Ne rongáld az imázsomat. Chester nevetett. Hangjában, akár egy elektromos vezetékben, feszültség futkosott, olykor szikrát hányt. Nem lehetett eltagadni
szexuális varázserejét. - Oké, toll, kard, bokszer bajnoka. Leszállok rólad. Voltaképpen az üvegest akartam hívni. Mégis a te számodat nyomkodtam be; ez afféle freudi elszólás. Tudod, a kisebbik fiam most tanulgatja a kés használatát. Ma a gyöngyhagyma volt a lecke. Na, ha valami, akkor a gyöngyhagyma piszkosul sikamlós. Úgyhogy riasztom az üvegest, mert bebömböl az orkán az ablakon, furamód abból az irányból, amerre a hagymusok távoztak. Ismered a találós kérdést? Mi van, ha ezt hallod az utcánjártadban: sima, fordított; sima, fordított? - Na, mi van akkor? - Köt a beton. A srácomtól hallottam. Van másik. Milyen gyerek születik a kenguru és a kígyó frigyéből? Úgysem találod ki, megmondom tehát: ugrókötél. Egyébként a legjobb viccet tőled hallottam. Biztos ismered. - Hess, Chester. A férfi felnyögött. - Nem bánom, hagyom magam lerázni. Okvetlenül írd bele a regényedbe az áldott áilapotba hozott hősnő és az övsömörrel vagy mi a fenével megfertőzött kalandor mellé a te di Gaetanódat, ki a volán ördöge. Autósiskolát szervezek. Üldözéstant fogok oktatni. Majd vasárnap beavatlak a részletekbe. Most mondd meg, ismersz még valakit, aki olyan álomian gyűri a volánt, mint én? Szó ami szó, nem ártott a kocsinak, hogy ráleheltem a motorjára. Beszereltettem a Mercibe egy fedélzeti komputert. Keveselltem a meglévőt. Még nem is láttad. Ez már majdnem szerelem, Fabyen. Mármint amit a kocsim iránt érzek. Jut eszembe, tudsz lambadázni!? Te, hogy az micsoda tánc! A nő dolga pusztán csak annyi, hogy szexisen rázza minden szál porcikáját, de mindet ám, miközben a férfi belép a két lába közé és a combjával próbál köztük tüzet csihohll. Jó isten, még nézni is izzasztó. Hatvanféle klip megy a tévében a lambadával. Bámulja a gyerekem, ámulja, bámulja, azt hittem, nem érti. Mit ád az ég, megyünk az utcán, a park szélén két kóbor eb éppen, hogy is mondjam, nászt tartott, azaz egymáséi lettek. Mire is a cseppnyi angyal aszongya: odass, a kutyák lambadáznak! Imádom a kölykeimet, na. Jól van, bontom a vonalat, szavaim fonalát. Alig várom a légyottot. Akkorát lambadázhatunk, hogy az ég is alászakad. Fabyen a villára dobta a kagylót. Megfordult a fejében, mit szól majd Slavik, ha meghallgatja a mesét a kopasz hercegről, ki igáslovon... Ránézett az írógépre, de az ihlet szikrája sem lobbant fel benne. Magára kapta a bőrdzsekijét. Fejébe nyomta a sisakját. A Hondához rohant. Jove-hoz indult.
Francis Quinn az álmatlan éjszaka után durva hasonlatot keresett fizikai, lelki állapota jellemzésére. Hamar megtalálta. Úgy érezte magát, mint egy teli köpőcsésze. Mire kimászott az ágyból, és felbotorkált a fedélzetre, hűlt helye volt a holttestnek, a kiáradt vérnek; a matrózok túltették magukat társuk eltűnésén. La Livita edzett. Habfehér frottírpánttal a homlokán, bő sportnadrágban, amely egy tenyészgalambnak is díszére vált volna, a levegőt csépelte. A magasba szökött, előadott néhány piruettet, öklével megdöngette betonra feszített mellkasát, hasfalát. Quinn lerogyott egy székre, és nézte. Azon erőlködött, hogy emlékezetébe csalja a testépítők szakkifejezését erre a táncmutatványra. Mielőtt még elnevette volna magát a bő gatyában parádézó La Livita attrakcióján, rábukkant a keresett szókra: pózoló kűr. Ettől elnevette magát. La Livita rossz néven vette vidámkodását, de folytatta lélegzetelállító elemekből építkező pózoló kűrjét. Teleszívta a testét leve102 gővel. Várható volt, .hogy a magasba emelkedik és elszáll, akár egy szappanbuborék, de Quinn őszinte sajnálatára nem ez történt. A playboy újra végigpörölyözte a hasfalát az öklével, azután százhúszas sebességgel nekirontott a korlátnak. Túlélte a becsapódást. Igen-igen büszkén kiegyenesedett, letépte fejéről a pántot, kicsavarta belőle a verítéket, és lehuppant Quinn mellé. - Magának is ajánlom. Ellöttyed, ha csak bámul és kárörvendezik. Mozogjon! - Majd mozgok, ha valaki megint szemet vet a zsákjára. - Nem aludt? - fürkészte az arcát La Livita. Mintha örömére szolgált volna a felismerés. - Nem bírok aludni, ha hullák kísértenek az éj leplébe burkolózva. - Ez bizony az én lelkemen szárad - vigyorgott a playboy. - Olyan lehet már a lelke, mint egy fregoli, leszakadás előtt morogta Francis. Felkelt, a korláthoz sétált. Lenézett a vízre. Megpróbált visszaemlékezni az afrikai partok gyilkos melegére. Fázósan össszehúzta mellénye cipzárját. Ez persze mit sem segített rajta. A hideg zöme belülről támadott. Undorból és csömörbo állt. Volt ott még más is. Francis megnevezte. Ezután estig elfoglalta magát a halálfélelmével. A kikötofiöz közeledve rutinlátogatókat kellett fogadniuk. Az ellenőrzés tovább tartott a szokottnál, de mire kezdték volna aggasztónak találni, véget ért. Nem szolgált vigaszul, hogy megúszták. Hiszen elvesztegettek egy órát. La Livita Athéne nevű hajója befutott a kikötőbe. Fabyen lehorgonyozta a motorcsónakot a Gerle-öbölben, majd
a tíz fok körüli hőmérséklet ellenére meztelenre vetkőzött, s nehéz sóhajjal a hideg vízbe vetette magát. Eltempózott a legközelebbi szikláig. Kikapaszkodott a pama. Levette hátáról a vízhatlan zsákot, amelybe ugrás előtt a ruháit gyömöszölte, s felöltözött. Ezután fél órát hasalt az útszéli bozótban, és hallgatta fogai vacogását, mivel a zsák nem volt tökéletesen vízhatlan. Később már nem a hideg okozta didergését. Néhányszor elhatározta: felkel. Leint egy arra tévedő kocsit, elmegy vele, lehetőleg lakott helyre. Hiszen megtette, amire kérték. Elhozta a csónakot. Eme hőstetten túl lévén semmi keresnivalója nincs itt. Különös, sárszerű tehetetlenség uralkodott el rajta. Lebéklyózta, akarattalanná tette. Maradt, heverészett. Kivett egy levél rágógumit a kabátjából. Kétpercenként megnézte az óráját. Soha életében nem érezte ilyen nehéznek a karját. Mintha farönköt emelgetne. Átlag óránként elhajtott előtte egy-egy autó. A szürkület összekente a szemközti sziklafalat az éggel. Az otthonául szolgáló sóskaborbolya-bokor örökzöld leveleit tüskék csipkézték, ágairól karószerű tövisek meredeztek. Nem volt lakályos búvóhely. Szúrós, kemény és unalmas volt. Fabyen lassan, soha ilyen lassan, eldöntötte: hazamegy. Erőt gyűjtött, hogy lábra állhasson. Motorzúgást hallott. Citroén közeledett. Lehunyta a szemét, és újra felnézett. Ekkor húzott el mellette a kocsi. Az utastérben gyufaláng lobbant. Egy férfi ráhajolt a fogai közé harapott cigarettával. A kép a retinájára maródott. A Citroén rég eltűnt az útkanyar mögött. Fabyen még mindig látta a másodpercnyi villanást: a férfi arcélét a lánglobbanás fölött. Társa szögletes fejét. Koporsószélességű vállát. Fabyen felnyögött. Elterült a földön. Lehajtotta fejét a tavalyi avarra. Kenda. Tehát Slavik Barone Kendáért üzent. Az ő ölelő karjai közé szánja kóborlásai egyikéből megtérő fivérét, Francis Quinnt. Az ölelő karok pisztolyban végződnek, ágyúnyiban, feltehetően. Újra nekilátott, hogy elhatározza magát. Eltartott egy óráig, mire döntést érlelt. Rápillantott az óráj ára. Tizenegy harmincat mutatott a zölden csillanó számlap. Felállt. És visszahasalt. Motor zúgott. Fentről. A Citroén visszatolatott. Az ellenkező irányból másik kocsi, fekete batár érkezett. Komor küllemétől akár hullaszállitó is lehetett volna. Négy férfi ült a Volvo kombiban. Felvillant a reflektor. A jelre a Citroén orral előre folytatta útját. Ismét eltűnt az út-
kanyarban. A Volvo kiállt az út szélére. Elnémult a motorja. Három férfi lépett ki belőle. Lefelé indultak. Rövid csövű géppisztolyt szorongattak. Fabyen visszafeküdt a földre. Nyirkos tenyere beleakadt egy dermesztő hidegségű kőbe. Eszébejutott valami, fegyvere nem lévén. Akadt még néhány nagyobb kő a közelében. Óvatosan összeszedegette őket. Várat épített maga mellett. Lassan vonszolódtak a percek. 104 105 A Volvóban megreccsent a rádiókészülék. Azután a motor finoman feldorombolt. A kocsi megmoccant. Lomhán kifordult az út közepére. Ott megállt, keresztben. Vezetője kiszállt. Elindult fölfelé az aszfaltcsíkon. Összetalálkozott a sétálva közeledő Kendával és társával. A három férfi kontúrját fegyvercsövek rajzolták teljessé. Quinn a sofőr mellett ült a Daimlerben. Hátul La Livita terpeszkedett, ölében a zsákkal és Erikával. Mögöttük döcögött a felszereÍésükkel megrakott furgon. Zavartalanul nyomultak előre az éjszaka tömör fekete falában. Quinn olykor hátralesett. Megtervezte mozdulatait. Hálát adott Erikának, mert a lány La Livitára tekeredett, csókokkal borította, elvonva figyelmét a zsákról. Még kétszáz méter, gondolta Francis. Baljával a cuccért kap, jobbal kilöki az ajtót, és máris kivetődik az útra. Összegömbölyödve a korláthoz gurul. Felpattan, átveti magát fölötte, és ha mostanában nem nőttek sziklák a Gerle-öbölbe, máris szelheti a habokat. Bepattan a reá várakozó motorcsónakba (Yasha remélhetőleg elhozta! ?), és elhussan a fenébe. A szurokszerű éjszakában legfeljebb véletlenül találhatják el. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy La Livita utánadurrant néhányat. Erika lerántotta a cipzárat a playboy nadrágián. Szinte bántóan recsegtek a fémfogak a csendben. Quinn elvigyorodott. A nő őt akarja felhúzni. Hiába, mégiscsak La Livitának okoz örömet. Végső soron. Erika gerlehangon kuncogott. - Beleültem a nagy jóba. - Mindjárt lesz neked fenékig tejföl - nyögte a playboy. A sofőr pajkosan mosolygott. Quinn érezte, hogy a lány térde a hátához feszül a támlán keresztül. A zsák a két ülés közé szorult. Francis hátraszólt. - La Livita, elvesztett valamit. - Mit? - sóhajtotta az elfoglalt playboy. - A morális gátlásait - kezdte Francis. A zsák emlitésével folytatta volna a felsorolást, elkészülve a nagy ugrásra, de nem maradt rá ideje. A Daimler lámpáinak fényköre rátapadt az úton keresztben álló
Volvóra. A sofőrfékezett. Quinn átkozódva a zsákért kapott. Még nem érték el a Gerleöblöt, és máris veszélyben az egészségük. 106 Jobbjával előrántotta a pisztolyát, és mivel több keze nem volt, a súlyos zsákkal vágott hátra, hogy La Livitát végigfektesse az ülésen, jól nevelt testőrhöz illőn. A következő pillanatban kiugrott a kocsiból. Összegömbölyödve a korlát felé hemperedett. A bokor, amelyhez közeledett, tüzet nyitott rá. Pályakorrekcióra volt szükség. Gurultában visszalőtt, a kocsi alá lódította a zsákot. A pillanatnyi csendben meghallotta, hogy valami kipottyant belőle. A karikára emlékeztető tárgy görgött néhányat a saját tengelye körül, mielőtt elnyugodott volna. Közben kipattant a Daimler ellenoldali ajtaja, s a szexuális ténykedésében durván megzavart La Livita bősz csatabőgéssel kivetődött az aszfaltra. Quinn a Daimler mögött veszteglő furgonhoz igyekezett. Flikk-flakkolva, meggörnyedve rohant. Végre elnyúlt a bal oldali első kerék mögött. - Hé - bömbölte az egyik útonálló bokor. - Senkit nem lövünk szarrá, ha a tökös Quinn gyerek idehozza a zsák aranyat. Mindenki más ép bőrrel elmehet. La Livita az arany szó hallatán belelőtt a bozótba. A válasz nem késett. Mennydörögve megeredt a golyózápor a másik irányból is. Qumn a torkolattüzeket leste. Mivel azonban neki is volt, őt ia hamar belőtték. Odébb kellett mennie. Erika vérfagylaló sikolyokat hallatott a Daimler belsejében. A sofőr élettelenül átbukott a szétzúzott szélvédőn. A furgon vezetője lehasalt Quinn mellé, és szorgalmasan lövöldözgetett. Ezt látván Francis megint a zsákra gondolt. La Livita oldalán vállalt testőrködése elsősorban az aranyszállitmányra vonatkozott, s legfeljebb csak másodsorban a playboy személyére. Ö legalábbis így értelmezte a nagy izgalomban. Az vesse rá az első követ, aki bármely playboyt vonzóbbnak talál egy zsák aranyholminál. Francis elaraszolt a Daimlerhez. Kihúzta az ajtón a félájult Erikát, és lefektette a földre. Kopogtak a golyók a karosszérián. Quinn átkozódott. Géppisztoly ellen stukkerral, ez majdnem olyan, mintha lepkehálóval elefántra. Megpaskolta Erika csupasz fenekét. - Kússz be a zsákért! A nő némi idegfeszítő sikítozás kíséretében teljesítette a parancsot.
107 La Livita bevetette magát a bozótba. Szünet nélkül ontotta a golyókat. Neki való buli tombolt. A támadók fickósan tüzeltek. Várható volt, hogy perceken belül közrefogják és szitává lövik őket. Valamit tenni kellett halál ellen. Quinn szíve nem fájt La Livitáért. Foga a.zsákra fájt. Jobbra pillantott, figyelve, hová célozzon, amikor a sápadozó hold fényében azt látta, hogy egy jókora kő zuhan alá a magasból. Azután valaki felnyekkent, s egy géppisztoly elhallgatott. Quinn bólintott. Gondolta, a sziklafal bontja magát afölötti felháborodásában, hogy háborgatják évezredes nyugalmát. Még egy kő szárnyalt alá. Újabb fegyver némult el. Quinn elégedetten megállapította, hogy nem rá vetik az első köveket, s a tetejébe jól céloz a hegy. Erika, miután megszerezte a zsákot, felmarta a főldről a halott sofőr pisztolyát, és beszállt a lövöldözésbe. La Livita előrebbent a bozótból, felkapta a csomagot, és eltűnt újra. Quinn gyors egymásutánban elátkozta párszor. Közben leterített egy géppisztolybuzeránst, dőltében elkapta, fedezte vele magát, míg bekúszott a kocsi alá a nyitány során elgurult tárgyát. A zsákmányt az ingébe lökte, maj d futásnak eredt, hason. Sebtében arra is szakított időt, hogy tárat cseréljen. - Quinn! - hallatszott La Livita ordítása. Quinn el volt foglalva egy agresszív bokorral. Elnémította a mögötte lapuló alakot. Tovább csörtetett a Gerle-öböl felé. Hirtelen pokoli lökést érzett a lábán. Valami nekiütközőtt. Nem az éjféli expressz. Megtántorodott, de sietett tovább, ha bicegve is. Újabb kő robajlott el a levegőben. Megint elcsöndesedett egy géppisztoly. Quinn kínosan elvigyorodott. Megközelitette a tervbe vett salto mortale színhelyét. A hirtelen csendben visszafordult. Valami frappánsat akart mondani. Beleizzadt az agya, de nemj ütött eszébe semmi. Viszont olyan érzése volt, mintha amputálták volna a lábát. Nem mert lenézni. Tartott tőle, hogy felfedezi: azért olyan érzékeny, mert kedves végtagját lefűrészelte egy sorozat. Látta, hogy La Livita, akár valami westernhős, megáll az utolsó ellenféllel szemközt. Célzásra emelték fegyverüket. Arcuk eltorzult. - Volt egyszer egy Vadnyugat- morogta Quinn, amikor eldőlt a két alak. Nem érdekelte tovább a zsák. A korlát érdekelte. Eltökélte, hogy átugorja. - Francis! - sikította Erika. Futásnak eredt, kezében a stukker 108 ral, amit határozottan rá szegezett. Szándéka komolynak látszott. Valaminő, csakis általa ismert okból ölni akart. Női logika.
Quinn hülyének érezte magát. Nem bírt mozdulni, hogy előbb lőjön. Erika megtorpant, kiáltott valamit. Feljebb emelte a fegyvercsövet. Francis homlokára célzott. Ekkor Quinn válla mögül eh-ugaszkodott egy kő, és térdre vetette a nőt. A kődobáló megrántotta Francis karját. Átlendültek a korlát fölött. Egymás mellett zuhantak a vízre. Elmerültek. A felszínre rugdosták magukat. A ladikhoz tempóztak, bekapaszkodtak. Quinn sebtében elkötötte a csónakot. Beindította a motort. Megmarkolta a kormányt. Fújt egyet, útitársára nézett. Meghökkent, attól tartott, vizionál. Nem Yasha ült vele szemközt, kifulladtan, ázottan, fogvacogva. - Elveszett a kalapom, a francba - mondta a lány dühösen. Quinn nem értette a motorzajban. - Mit mond? - A kalapom! - A kalapja - vont vállat Quinn. Kinyújtotta a lábát. Megörűlt neki, hiszen megvolt. De marta a só. Ott, ahol vérzett, és amúgy is fájt. Tébolyítóan fájt. Nem akart odafigyelni. Ismét előrehajolt. - Volt kalapja? - Ha elveszett!? - kiáltott vissza a lány. A következő pillanatban elrugaszkodott az ülésről. Átkarolta Francis nyakát. Vizes, sós ajkával rátapadt a szájára. Egyensúlyukat vesztve belebuktak a padlón felgyűlt vízbe. A motorcsónak lelassult. Forogni kezdett. Francis érezte, hogy az inge alá rejtett karika a mellkasába nyomódik. Kiszabadította magát. Elkapta a kormányt, egyenesbe igazította a csónakot. Itt elvesztette a fonalat. Az öntudatáét. Azt hitte, megint az Athénén van. Hullámzott alatta a padló. A szoba. Imbolygott fölötte a mennyezet. Az apró ablak függönyén át fényes, gyűrüző karikák lopakodtak a falakra. Felült. Valaki átkarolta a vállát, visszanyomta a párnára. Meleg volt, pokoli. A bőrén kívül és belül. - Oké, Francis - hallotta a lágy női hangot. Emlékezett a mandulavágású szemrésre. A szempár színére. Acélszürke. - Most ment el az orvos. Magával vitte a golyót a lábából. Jove hajóján vagyunk, az Igor Da Wayon. Itt nem fogják keresni. Tud róla, hogy a nagy kavarodásban ellopott egy arany karkötőt? - Az egész ménkűt el kellett volna lopnom. Most már mindegy. Hová megyünk? - Sehová. .411 a hajó. - Nem eléggé - morogta szédülten Quinn. Nem tudta kinyitni a szemét. Valami nagy, puha ült rajta. Talán egy bagoly. Naná, hogy halálmadárjut eszébe. - Mesmeg a lány a kendőcskével. Vagy kö-
vecskével, ahogy tetszik. Hogy kerül ide? - L,egutónb is valahol ilyentájt hagytuk abba. Jött, vérzett, megszántam. Rádőltünk az ágyra... - Ne folytassa. Úgy hatott rám az az együttlét, mintha védőoltást kaptam volna a női nem csábereje ellen. - Hát ez nagyon kedves volt - fanyalgott Fabyen. - Az, kedves. Mivel az oltás immunizált más nőkkel szemben. A máson van a hangsúly. Most viszont elalszom, mert... És elaludt, váratlanul, ájulásszerűen. Fabyen hideg vizes kendőket csavart a lázas férfi bokájára, csuklójára, homlokára, amint az orvos meghagyta. E ténykedés közben nyomta el az álom, talán a hajó ringatózása, talán az elmúlt nap fáradalmai miatt. Arra ébredt, hogy valaki szenvedélyesen rázza a vállát. - Most nem, Dirk - nyöszörögte. - És ha nem Dirk vagyok? Akkor sem? - kérdezte az ismerősen karmoló mélységű hang. Fabyen felült. Elnevette magát. Azt kellett látnia, hogy a férfi nincs vidám hangulatban. A borogatóruhákat vagdosta a kabin szemközti falához. Közben beszélt. - Hagyjuk most Dirket. Jól emlékszem, hogy az előbb valami orvost emlegetett, aki az én golyómmal együtt távozott? Hányan tudnak az ittlétemről? Bemondatta a rádióban? Kidobolták a városban? - Nem, és falragaszokon sem tettem közzé. Mi ütött magába? Az előbb jóval békésebb volt. - Az előybb lázas voltam, ramaty, élőhalott. Most viszont aggodalmas vagyok. Válaszoljon a kérdéseimre. - A doki régi barátom. Soha, senkinek nem fogja elárulni, hol vizitelt ma éjjel. Jove-nak sem kötöttem az orrára, miért kértem el tőle Igor Da Way kulcsait, ergo azt gondolja, amit máskor: a pasimmal randizom itt. - Dirkkel. - Nem Dirkkel. - Most hagyjuk a pasasait. Még nem felelt a legfőbb kérdésre: hogy került a Gerle-öbölbe? - Hosszú, Francis. Aludjon. - Bízza rám, mit teszek. - Jó. Két nappal ezelőtt odalépett hozzám egy szépséges lány egy szamár nagyságú kutyával. Megkért, hogy vigyek el egy csónakot a Gerle-öbölbe, és hagyjam ott. - Miért? - Mit miért? Azt hiszi, nem akartam kiszedni belőle? Nem tudott volna meglógni a gipsz miatt, ezért hát többször kérte, hagyj am elmenni. Gondolom, jobban ismeri Yashát, mint én. - Ide hallgasson - Francis összekapdosta a székekre teregetett ruháit. Öltözni kezdett, s nem rettentette vissza, hogy vizes a
holmija. - Azt a lányt felejtse el. Milyen gipsz? - Járógipsz. A jobb lábán. - Gipsz?! - Igen. Pontosan olyan, amilyet általában a törött végtagokra szoktak tenni. Nagyonjellegzetes: ormótlan, fehérés kemény. Sose látott még gipszet? - Ne csúfolódjon - legyintett a férfi. - Van kocsija? - Motorom van. - El kell mennem. - Francis felrángatta a zokniját. Fabyen határozott mozdulattal levette róla. Utána lehúzta nyírkos trikóját. Visszaültette a férfit az ágyra. Hallgatott. - Fabyen - mondta Quinn egy perc múlva. - Nagyon sajnálom. Tényleg el kell mennem. - Reggel. Addigra teljesen lemegy a láza. Szerzek egy kocsit. Nos? - Öregszem - sóhajtotta a férfi. Fabyen kezéért nyúlt. Égettek az ujjai. - Egyre óvatlanabb leszek. Oké, megvárom a reggelt. Az már egy másik dolog, hogy megérem-e. Kérdés, mennyire akarja lecsökkenteni a testhőmet. Figyelmeztetem, ha a hőmérsékletem 10 Celsius-fok alá csökken, én maghalok, és ezt ne vegye különcségnek, más is így van ezzel. Egyszóval maradok. Ha mellém fekszik. Még azt sem bánom, ha Dirkről mesél. - Valaha belementem, hogy engem beszéltessen, jóllehet tudtam: ezzel a fogással védi ki az én kérdéseimet. Ennek vége. Mi volt ez az ütközet? Mit akar magától Kenda? Miért próbálta lelőni az a nö? Mi ez a karkötő? Francis kézbe vette az ékszert. Megsimogatta a tekintetével, végighúzta rajta az ujját. Az aranyból formált karperecen ékírásos ábrák vonultak körbe. 111 - Valaha e indián hercegnőé lehetett. Bizonyára varázserejű. A magáé. - akarta nyújtani, de Fabyen elhúzta a kezét. A karkötő a padlóra esett, bántó hangon görgött a tengelye körül, szakasztott úgy, mint a tűzharc kezdetén. Francis megvárta, míg elnyugszik, ekkor lehajolt érte, és a lány tenyerébe tette. - Magának loptam. Emlékszik? Megígértem. - Akarja, hogy behajítsam a tengerbe? Francis a hajába tépett. - Azt most hagyjuk, mennyit ér. Azt is felejtsük el, mit összekockáztattam érte a bőrömet. Gondoljon azonban az indián hercegnőre. Talán a kedvesétől kapta, a sudár termetű, bátor és nemeslelkű harcostól, akit, teszem azt, Vörös Ördögnek, netán Vas Villámnak hívtak... Fabyen felcsattant. - Momentán magát akarják vasvillára hányni, erre nekiáll karlmaykodni. Arról meséljen, amit kérdeztem. - Tegye el a kar~ket. Különben bevágom a vízbe. És most nem
bánom, beszélhet Dirkről. Fabyen a közelben álló szekrénykére tette a karkötőt. Leült az ágy melletti székre. Gépiesen elrendezte a férfi végtagjain a borogatóruhákat. Azután lekapcsolta a petróleumégőt utánzó lámpát. - Dirk az exférjem. Szexuálatléta volt. A legelképesztőbb időpontokbanjött rá a szerelem. Képes volt felrázni akár éjfél után három, négy órával is. Az ilyen temperamentum rövid idő után fárasztóvá válik. - Kialvatlan lehetett akkoriban. - És most Kenda - közölte a lány, - Ne foglalkozzunk azzal a töketlen alakkal. Remélem, alaposan fejbe verte egy kővel. Ha nagyon dur va akarnék lenni, mondhatnám: a palinak halva kellett volna születnie. Akkor legalább mutogathatnák a természettudományi múzeumban mint biológiai förtelmet, és az őr olykor leihatná róla a spirituszt. Mivel erre a kérdésére is feleltem, úgy saccolom, ezjön: miért akart ledurrantani az a tyúkeszű női lény? Látja, ezt nem tudom. Talán azért, mert addigra rajtam kívül mindenki más feküdt, ki holtan, ki ájultan, ki megkövezve, s az én függőleges testhelyzetem bántotta a szépérzékét. - Maga La Livita testőre volt, nemde?! La Livita elesett a csatában. De mielőtt még elesett volna, maga jól láthatóan cserbenhagyta. Nos? Francis elkomorult. - Ismerte a playboyt, nyilván koccintott vele néhányszor. Tudja mit? Nem minősítem a palit. Reggel vegyen egy újságot. Abból megtudja, mi történt a Gerle-öbölnél. - Az újságból tudjam meg?! - háborgott Fabyen. - Igaza van, ezt nem írhatom elő. Hallgassa meg a rádióban. És most, hogy ilyen széleskörűen kivallatott, dőljön le mellém. Aludjunk. Fabyen engedelmeskedett. Vigyázott, nehogy hozzáérjen Quinn sérült lábához, láztól tüzelő bőréhez. A férfi halkan kuncogott. - Francis, most ne - dünnyögte, s elaludt, mintha letaglózták volna. Fabyen végiggondolta néhányszor a történteket. Mindannyiszor megállapította: nem ért semmit. Legkevésbé azt értette, hogy akkor mégis mit keres az Igor Da Wayon egy férfi mellett, akit nem ismer. Bár a képzeletbeli teremtmény hús-vér (főként vér) alakot öltött, tőle nem számíthatott feleletre. Az eleven kreatúra a kitérő válaszok nagymestere volt. Ha Fabyen eléggé előrelátó, némi izgalomra még nyugodtan számíthatott volna. Reggel Fabyen nesztelenül elhagyta a hajót. Kocsit, újságot szerzett. A lapok többsége szenzációként tálalta az éjszaka eseményeit, hiszen jobbára egy-két kellék elegendő is a szenzációhoz: egy spermafoltos lepedő vagy egy pint vér. Itt ez utóbbi játszott szere-
pet. Rikító főcímek harsogták: Titkárnő fejlövéssel! Indián kincsek a véres hátizsákban! Műkincseket csempészett a sportbúvár! Donald La Livita sportbúvár tegnap éjjel érkezett meg tengeri útjáról. Jóllehet az afrikai partok mentén kutatta régen elsüllyedt hajók nyomát, dél-amerikai eredetű kincsekre bukkant, amelyek feltehetően az egykori indián uralkodók temetkezési helyeiről származnak. A szerpentinúton hazafelé tartó sportbúvárt fegyveres útonállók támadták meg. A lövöldözésben meghalt a kocsiját vezető sofőr, fejlövést kapott gyönyörű, i ú titkárnője, s végül meghalt ő maga is, miután testőre és a felszerelését szállító furgon vezetője segítségével leterített négy támadót. Bár az illegálisan szerzett kincsek elrablását megakadályozta, e sikernek nem örvendezhetett. Halálával azonban a börtönbüntetést is megelőzte. A rendőrség bravúros gyorsasággal érkezett a helyszínre, de már csak a holttesteket és a kincsekkel megtömött hátizsákot találta ott. Azok a támadók, akik sértetlenül megúszták, időben kereket oldottak. Az érdekesség kedvéért megemlítenénk, hogy 112 113 eltűnt La Livita testőre is. A rendőrség folytatja a nyomozást, többek között keresik a testőrt, aki fontos koronatanú lehetne a különös ügyben. Fabyen töprengve lépett a kabinba. Quinn felriadt kábult álmából. Lerebbent az ágyról. A sarokba hemperedett, fedezék mögé. Mire a lány felocsúdott, farkasszemet nézhetett egy pisztolycsővel. Quinn is észhez tért. Nyögve leengedte a stukkert, és feltápászkodott. - Az ördögbe. Kezdek idegbeteg lenni. - Lehet is - bólintott Fabyen. 4tnyújtotta az újságot. Quinn elolvasta a tudósítást, majd hümmögve félredobta a lapot. - Ennyi? - rivallt rá Fabyen. - Slaviknak volt igaza, amikor óvott magától. Tényleg őrületes merészség egy fedél alatt éjszakázni magával. - Mi az, hogy egy fedél alatt? Egy pokróc alatt éjszakáztunk. - Tud olvasni, Francis? Azt írta az újság, hogy fejlövést kapott a titkárnő. - Azt írja - bólintott a férfi. - Mellesleg, bár holtakról jót vagy semmit, szerintem Erikának már életében is fejlövése volt. - De ki lőtte agyon? Quinn vállat vont. - Van alibim. Amikor kéz a kézben vízre szálltunk, a nő még meglehetősen eleven volt. Legfeljebb enyhe gyomorgörcse lehetett a maga kavicsától. - Hogy a fenébe érhetett volna oda a rendőrség, ha egyszer nem
ért oda, s hozzá bravúros gyorsasággal?! - Ha a rendőrség hat héten belül kiszáll egy mészárláshoz, azt a lapok máris bravúrként ünneplik. Szerzett kocsit? - Mindent szereztem. Reggelit is. Most pedig hőmérőzünk. - Kizárt dolog. - Quinn a mosdókagylóhoz lépett, lemosta az arcát, nyakát, majd széthányt rnhái begyűjtéséhez látott. Minden lépésnél elfintorodott. Mire felöltözött, arcszíne erősen emlékeztetett egy pohár tejre. - Fáj? - kérdezte Fabyen. - Sajog - nyögte Quinn. - A nagyobb baj az, hogy az organizmusom egésze beteg. Olyanformán érzem magam, mint a víziló a balettóra után, amikorra az összes kezét-lábát összetörte. Tud vezetni? - Előfordul. . - Most az a kérdésjönne, tud-e hallgatni, de fel sem teszem, elvégre nő. Fabyen nem felelt. Feloldott három pezsgőtablettát egy csésze teában, és megitatta a férfival. Azután készített néhány szendvicset. Kávét főzött a parány konyhafülkében. Quinn leült mögötte egy székre. Megköszörülte a torkát, s halkan megszólalt. - Tegye el a kaját az útra. Segít nekem? Fabyen hallgatott. Quinn a karjáért nyúlt, magához húzta. - Bocsánatot kérek. Amint fittebb leszek, megkorbácsolom magam. A nők csodálátosak, mind közül egy-kettő a legcsodálatosabb, az egyik maga. így már oké? Mehetünk? Fabyen bólintott. Elhagyták a várost, majd újabb városokat hagytak el. Áthatoltak néhány hegyen, mérföldes alagutakban autóztak. Quinn szótlanul, lehunyt szemmel heverészett a hátsó ülésen. Olykor benyögte egy-egy város nevét, de a végcélt nem nevezte meg. Meghallgatták a híreket, de nem tudtak meg semmi újat. La Livita műkincseket csempészett, a rendőrség régóta figyelte; ennyi derült ki a tájékoztatásból. Fabyen zenés adót keresett. Quinn a negyedik órája tartó száguldás vége táján megszólalt. Szeretném tudni, hogyan szelelt el az a töketlen Kenda. - És ha elszelelt, miért nem vitte magával a kincset? - fűzte hozzá Fabyen. Megfordult, hátranyújtott egy szendvicset. Quinn elrágta. Kezdtek lemenni a térképről. Egyre kevesebb járművel találkoztak. A lakott településeket a hátuk mögött hagyták. Földutakon zötykölődtek, kihaltnak tetsző tanyák mellett hajtottak el. - Jobbra - mondta néha Quinn, esetleg olykor a változatosság kedvéért: - Balra. - És néha, minden magyarázat nélkül csak enynyit: - Az ördögbe. Azután megpillantottak egy hófehér házat, amelyet sudár fák négyszöge fogott közre. Az útmenti cserjésben fekete bakkecske legelészett. A közeledő kocsi hangjára felkapta a fejét, és megrázta
a szarvát, szakállát. Quinn elvigyorodott. - Jó napot, Tristan - mondta vidáman. A szamár nagyságú kutya szaladt eléjük. Balerina módra, méter magas szökellésekkel színesítette futását, de hiába igyekezett, kecses nem lehetett. Hatalmas termete, hosszú lábai komikussá tették. Viszont pokoli gyors volt. - Ez tényleg kutya? - szörnyedt el Fabyen. - fr farkaskutya. Agárfajta. Magasságban világelső. - Az agarak általában szépek - jegyezte meg Fabyen. - Turbo egyszerűen gyönyörű. - Turbo? - Újkorában turbómeghajtással működött. Mostanra kissé eltunyult. A kocsi megállt a ház mellett. Quinn kipattant belőle. Szenvedélyes j elenetre ragadtatta magát a kutyával. Az ír farkas sikítozott örömében. Egy perc sem telt el, s Yasha robbant ki a házból. Fabyen figyelte, amint a két ember bicegve egymás felé lódul. Azután a lány Quinn mellére borult, a férfi átölelte s ringatta a kicsiny, sovány alakot. Végül megcsókolták egymást. Fabyen mozdulatlanul ült a kocsiban. Yasha kibontakozott a férfi karjai közül, s odakiáltott neki. - Gyere már. Mit szólnál egy bögre friss tejhez? Bementek a házba. Leültek a jókora ebédlőkonyhában az asztal mellé. Fabyen körülnézett. Megcsodálta a sötétre festett famenynyezetet, a habfehér falakat, az egyszerű berendezést. Yasha hozott egy csuprot a konyhából, és széttöltötte a tartalmát. Quinn lehunyt szemmel, látható élvezettel kortyolta el az italt Fabyen belenyalt a sűrű, aranyozott felszínű, testmeleg lébe. Elfintorodott. - Mi ez? - Tej - tájékoztatta Francis. - Egyenest a tehénből. Tudjuk, mire papírdobozokba kerül, alaposan megváltozik. De jobb, ha tisztában van vele: ez a tej. Akar inkább rumot? - Szilvapálinkát sem. Mindjárt kocsiba ülök. - Ne vicceljen - legyintett Quinn. Yashára nézett. - Most mesélj . Ki törte el a lábadat? - Elkorhadt a régi kút fedele. Ráléptem, beleestem. Szerencsérp nem volt benne víz, csak némi jég. Turbo két napig zokogott odafenn. Hiába, nem tudtam kimászni. Nagyon fájt a lábam. Azt hittem, ott veszek. Azután Turbo sarkon fordult, és otthagyott. Reggelre visszajött Paullal, és ő kihúzott a kútból. Orvost hozott. Ennyi - Ennyi - hümmögött Quinn. - Három napot töltöttél odalenn És amikor felhívtalak, elhallgattad, mi történt. - Lady Sokk segített neked. Tudtam, hogy megteszi.
- Van köztetek egy kis különbség. Ha téged arra kérlek, hogy horgonyozz le valahol egy ladikot, akkor lehorgonyzod, és elmész onnan. Lady Sokk ott maradt. - Quinn megdörzsölte az állát beszövő borostát, majd felkelt és a fürdőszobába bicegett. Az ajtóböl . visszaszólt. - Bár Yasha vegetánánus, mindjárt eszünk valamit. 116 - Hallottam a hírt a rádióban - mondta a lány, amikor magukra maradtak. - Őrülök, hogy sikerült. Fabyen a csuklójára húzott arany ékszerre nézett. Azután Yashára. - Ki az a Paul? - A szomszéd tanya tulajdonosa. Rendes fickó. Csak egy kicsit lassú az elméje. Sokáig nem fogta fel, mit akar mondani neki Turbo - Egyedül élsz itt? - Deho . Tristannal, Turbóval, Nerúgjmeggel, Kobakkal és Csóróval. tlag kéthavonként Francis is hazajön. - És most majd kéz a kézben nyalogathatjátok sebeiteket - felelte Fabyen ábrándosan. Yasha arcán látszott, hogy nem tetszik neki a megjegyzés. - Bocsáss meg - sóhajtotta Fabyen. Yasha szótlanul tett-vett. Fatányérokat, evőeszközt helyezett az asztalra. Vajat, túrót, paradicsomot, paprikát, gyümölcsöt hozott a kamrából. Mire végzett, Quinn előkerült a fürdőszobából. Leült az asztalhoz, frissen borotváltan, meztelen felsőtesttel, régi katonai nadrágban, mezítláb. Végignézett a választékon, és feltápászkodott. - Yasha beéri egy marék zöldséggel - magyarázta a kamra felé menet. - Ha fegyverrel kényszerítenék húsevésre, inkább a halált választaná. Szerinte a húsfogyasztással nem valamit, hanem valakit tömne magába. Itt a tehene, Nerúgjmeg. Tejgyár. Szó sem lehet róla, hogy húsként gondoljak rá. - Francis! - nyögte Yasha megborzadva. - Mondtam. Tojásért átjár a nyolc kilométerre élő szomszédhoz. Ha útközben állatokkal találkozik, előre köszön nekik. Van itt egy kis tó, nem messze, a mocsaras vidéken. Az ott élők szabadon tartják a disznóikat, hogy zok húsra és ne hájra fejlődjenek. Yasha odajár, mintha állatkertbe. Vakargatja a malacokat, a bivalyokat, a nádas szélén elbeszélget a varangyokkal. Yasha boldog. És ha beleesik a rohadt mély kútba, láss csodát, a kutyája elszalad és segítséget hoz. Jó étvágyat. Quinn kibontott egy doboz sonkakonzervet. Yasha savanykás, könnyű túrót evett, rozskenyeret harapdált mellé. Tejjel öblitették le az uzsonnát. Amikor végeztek, Francis rövid szárú csizmát húzott, rangjelzés nélküli katonai kabátot borított a vállára, és Fabyen
kezéért nyúlt. - Jöjjön, Lady Sokk. Bemutatom Csórónak és Kobaknak. Ha nem fél a lovaktól. Kiléptek a házból. Lágy szél borzolt a hajukba. A felhőtlen égen iparkodott a nap. Tavaszias meleg lengett körös-körül. 117 Francis a szájába kapta két ujját, és éleset füttyentett. Azután leült a fűbe, és maga mellé húzta Fabyent. - Nézze - mondta, ujjaival a fűszálakba fésülve -, nemsokára minden olyan bolondul élni kezd, hogy szinte érzékelhetővé válik a föld szívdobogása. Ahová a lábunkat tesszük, onnan seregnyi rovar, gyík, békaporonty rebben el előlünk. Látott már pacsirtát? Olyan a röpte, mint egy .kényszerleszállásra készülő helikopteré. Mintha az összes hajtóműve bedöglött volna. Úgy néz ki, akár a repülés analfabétája. Csodálatos madár. Ébredt már ilyen helyen? Alig pirkad, és maga arra ocsúdik, hogy hallja a fű növését, a hálójukat szövő pókok cuppantásait, a bokrok közt ébredező madarak fészkelődését. Ömlik a tűz a napból. Fölfelé lüktet a földből az élet lélegzetvétele. Fabyen eltátotta a száját. Meredten nézte a férfit. Kőzeledő patadobogás hallatszott. Francis megszorította a kezét, és a fénylő magasba mutatott. - Nézze, ott a pacsirta. Hát nem olyan, mint egy ütődött búgócsiga? Fabyen az egyre erősödő dübörgésre figyelt. A következő pillanatban izmos fehér ló fékezett le előttük, s halk nyerítéssel Quinn nyakára hajtotta a fejét. - Helló. Csórókám, most nem. Ma a hölgy pattan fel rád. Tud lovagolni, Lady Sokk? - Előfordul - felelte Fabyen. - Komolyan kérdezem, mert Csóró nincs hozzászokva a nyereghez. Ámbár igazán elfér a családban még egy lábsérülés. Fabyen felállt. Végigsimította a fehér csődör bársonyos orrát, belenézett barna szemébe, megveregette a nyakát. Azután megfogta a szárat, s félfordulatot tett, hogy a ló hátára lendülj ön. Ekkor, a háta mögött, C:.5ró a nadrágjához kapott a fogai hegyével. Fabyen megbotránkozva meredt rá. Látta, hogy a ló lesüti a szemét, és titkon vigyorog. Quinn köhintett. - Elfelejtettem szólni, hogy felszálláskor azt kell mondogatni: látlak, látlak. Akkor nem mer csipkelődni. Próbálja meg. Fabyen szentül hitte, hogy a férfi ugratja, ezért nem tartotta be a használati utasítást. Csóró ismét belecsípett a fogai hegyével, majd a homlokát ráncolva, sunyin bámult maga elé. Végül, a varázsige segítségével sikerült a felszállás. Francis meg-
fogta szárat tartó kezét. - Nyugodtan Csóróra bízhatja magát. Nem tévedhet el. Visszamegyek, elnyúlok egy kicsit. Ma éjjel kipróbáljuk a hálószobámat. Ha akarja. Fabyen engedett a száron. Csóró nekilendült. Hamarosan fekete-tarka kancával - alighanem Kobakkal - találkoztak. Azután bejárták a mezőt, az erdő ösvényeit. A csődör ellépdelt a tóhoz, megbámulták a futkározó malacokat, a sárban hempergő, boldog bivalyokat. Órák múltak el, mire a ló hazavitte a lányt. Fabyen benyitott a házba. Turbo az ebédlőkonyha közepén feküdt, hátsó combjai komikusan domborodtak az oldala mellett. Ábrándos barna szemét a belépőre emelte, farka végével kettőt koppantott a padlón, de nem kelt fel. Fabyenjókedvűen elkortyolt egy pohár tejet. Ajtó nyílt mögötte. Francis kilépett Yasha szobájából, fedetlen fővel, mezítláb. - Jólesett? - kérdezte mosolyogva. - Nekem sem fájt - felelte Fabyen. - Városi kislány falun. Príma volt, akár egy osztálykirándulás. Igazi tejet is ittam. Bejegyzem az emlékkönyvembe. - Mi a hézag, Lady Sokk? Fabyen vállat vont. Yasha is előjött a szobából, rövid, erős szálú, sötét haját igazgatva. - Tettem neked tiszta törülközőt, letusolhatsz - mondta. - Főzzek kávét? - Jó ötlet - bólintott Fabyen. Benyitott a fürdőszobába, beállt a zuhany alá. Hallgatta a szivattyú motorjának halk nyögéseit. Hideg vízzel áztatta az arcát. Hamarosan eltűnt az orrából az átizzadt csődör csípős, kellemes verítékszaga. Amikor elkészült, kénytelen volt visszahúzni viseltes ruháit, a térdén, combján, fenekén kihasadt farmert, a vászoninget. Kiment a ház elé. Turbo kikísérte, ám hirtelen megtorpant, és átható sikolyt hallatva eliszkolt a bokrok mögé. Tristan közeledett. A kecske barátságtalan képet vágott, fejét leszegte, szarvát előreszegezte, mégsem nyársalta fel Fabyent, hanem a combjához fente a fejét. A lány megsimogatta kemény szálú szőrét, majd borzadva megszagolta a tenyerét. - Mi baj? - nevetett mögötte Yasha, kezében a kávés csészével. - Gyötrelmes szaga van. - Bak - felelte Yasha, s úgy vélte, ezzel mindent elmondott. Fabyen nem firtatta, miért kell penetránsnak lennie, ha bak. El kortyolta a kávét. Érezte, hogy a tanya fölött megállt az idő; lelkét átitatta a teljes éteri meghittség, mely maga lehetett a boldogság. De nem a sajátja 119 Bement a konyhába, az asztal közepére tette a valahá indián
hercegnő bűverejű karperecét, azután a kocsijához sétált. Beült és indított. Hatalmas porfelhőt kavarva megkerülte az épületet. A tükörben látta Francist: A férb csodálkozva bámult utána; kezét zsebre vágva, fél lábon állva. Mellette Yasha csóválta a fejét. 5 Hazafelé legfeljebb hatszor-hétszer tévedt el. Közben azonban rádiózott, meghallgatta a rendőrségi beszámolót a Közép- és Dél-Amerikában folyó műkincsrablásokról. A hivatásos tolvajok leginkább éjszaka szeretik fosztogami az aztékok és maják temetkezőhelyeit. Többnyire helikopterrel ereszkednek le a dzsungelben. A raj taütéstől tartva ocsmány munkát végeznek, lefűrészelik a szobrokat a talapzatukról, törnek, zúznak a nagy sietségben. Kártékonyságuk felbecsülhetetlen. A régészek és a hatóságok közös partikon tépik a hajukat. A kincsek azután a kontinens északi részén vagy más kontinenseken bukkannak fel. Fabyen megszabadult a bérelt autótól. Felült a Hondára, ekkor jutott eszébe, hogy sisak nélkül, kalapban rohant el otthonról, majd három napja. Kalapját viszont elvesztette, talán a tengerbe ugrás pillanatában. Hajnalodott, mire a házhoz ért. Besurrant a szobájába. Ruhástul nyúlt végig az ágyon. Nem tudott elaludni. Felkelt hát, nyakon ragadta a konyakos üveget, és ivott belőle pár dózisnyit. Mindössze néhány percre volt szüksége ahhoz, hogy dühöngővé váljék. Ököllel végigpüfölte a párnáját. Erővel visszatartotta kifelé törekvő könnyeit, majd hirtelen lepattant az ágyról. Felkattintotta a lámpát, kézbe kapta készülő regénye kéziratát. Belefeledkezett az olvasásba. Slavik nem kopogott, berobbant a szobába, mint egy gázkitörés. Csaknem a kezében maradt az ajtó. Phaedra kisírt szemmel követte, sápadtan, csupán hajszíne lángolt. Úgy festettek, mint egy horrorfilm drámai csúcspontja. - Csakhogy méltóztattál hazatalálni - öklendezett Slavik. Füstösen izzott a szeme, fogai villogtak. - Altatóért jöttél? - meredt rá Fabyen. Látványosan, túljátszott mohósággal nyúlt az üveg után. Belekortyolt az italba. - Szabad kérdeznem, holjártál mostanában? Két nappal ezelőtt mentél el itthonról. Már a rendőrségen is megfordultunk aggodalmunkban. - Peched volt. Nem vezettek el a hullakamrába, hogy utoljára láthass. Milyen megható. Lerágtad a körmeidet, csuklóig? Menj ki, szeretek egyedül lenni, ha bőgök. - Azt hittem, a pasasoddal vagy, de nem. Di Gaetano legalább ötször telefonált, mióta elmentél. Ö sem tudta, hol jársz. - Miért kellene bárkinek tudnia, hol járok?! Nem vagyok közveszélyes, szellemi fogyatékos, gyámoltalan. Hajlik a te mutatóujjad?
Slavik a kezére bámult, azután Fabyenre. - Ez valami rohadt csapda, mi? - Ugyan. Csak tudni akarom, hajlik-e. Ha igen, menj ki, hajlitsd be, és kopogtasd meg vele az ajtómat. Azután kezdjük elölről. Megvagyok, jól vagyok, soha jobban, tisztára extázis, amit érzek. Mehetsz aludni. Köszönöm a könnyeidet, aggodalmadat. Jólesett, mint hullának a szépségpakolás. Slavik fél kézzel elkapott egy széket, és az ágy elé fordította, majd lovaglóülésben rávetette magát. Fabyen elismerően füttyentve rákacsintott Phaedrára. - Láttad? Pokolian macho a férjed. - Ne csúfolkodj. Hol voltál? - Slavik rámeresztette a szemét. - Akárhol. Kérsz egy kortyot? Nem? Miért érdekel, hol voltam, ha egyszer itt vagyok, és kutya bajom? - Jól van. Még beszélünk. - Tartok tole. Slavik kiviharzott. Phaedra maradt. Odalépett az éjjeli szekrényhez. Felkapott egy tollat. Ráírta az egyik kéziratlap szélére: Beszélnünk kell. Fontos. Élet-hakíl! Fabyen elolvasta. Bólintott. - Holnap vásárolni megyek. Elkísérsz? - kérdezte Phaedra. Fabyen fintorogva válaszolt. - Boldogan. - Megvárta, míg az ajtó becsukódik. Eloltotta a lámpát, lehunyta a szemét. Francis hálószobájára gondolt. A meghívásra. Yasha szép arcára, egyszerű s mégis melengetően érzelmes lényére. A két ember közti, szinte tapintható meghittségre, amit akár idillnek is lehetne nevezni. Yasha tudott róla. Francis elmondta neki Lady Sokkot. Francis semmit nem hallgat el Yasha előtt, s ez kettőjük láttán talán érthető is, kapcsolatuk megengedi a teljes őszinteséget. A lány elbírja, ha olykor más nők is megfordulnak a házban. Nos, őket tehát megfejtettem, gondolta Fabyen, már csak én vagyok hátra. Magammal mit kezdjek? Elaludt. Fabyen kocsij ával, a haragoskék Senatorral hajtottak ki a házból. Néhány utcányit haladtak csupán, amikor Phaedra kétségbeesetten megragadta húga vállát. - Majdnem megbolondultam, amíg nem voltál itthon. Már azt hittem, neked is bajod esett. Stuartot elrabolták. - Mikor? - Tegnap reggel. Beült a kocsijába, dolgozni indult. De nem ért oda, eltűnt. Estefelé egy férfi telefonált a feleségének, közölte, hogy Stuart jó helyen van. Az asszony kap néhány napot, addig gondolkozzon, mennyit hajlandó fizetni érte. Ezzel letette a kagylót. Attól féltem, veled is valami hasonló történt. Segíts nekem, Fabyen. Sla-
viktól hallottam a hírt. Pléhpofát kellett vágnom hozzá, nehogy megneszelje a kapcsolatunkat. Megőrülök. Mi lesz most? - Stuartnak van pénze? Eddig azt sem tudtam, hogy felesége van. - Rosszul élnek. Stuart csak azért nősült meg, mert nem volt más megoldás. A nő terhes lett tőle. - Gyerek is van - bólintott Fabyen. - Most aztán minden irányból lesz gyereke. Tehát: van pénze? - Úgy tudom, befektette Slavik üzletébe. Nekem van pénzem. Mit gondolsz? - Fontos, amit én gondolok? Neked kell döntened, Phaedra, erről szólnak az elmúlt hónapok. Azt sürgetik, döntsd el, mit akarsz. - Félek. Féltem Stuartot. Az emberrablók olykor levágják a túszuk fülét, kisujját. Rémálmaim vannak. Fabyen felsóhajtott. - Gondolkoznom kell. - A kisujjadban lehet ez az egész. Te is kitalálsz néha ilyesmiket. Mondd meg, mit tegyek. - Mi lenne, ha az én kisujjamat metszenék le? Amiben benne van az egész? Ne haragudj. Stuartné értesítette a rendőrséget? - Nem tudom. Úgy kell tennem, mintha nem izgatna a dolog. - Miért kell úgy tenned? Rémes, nevetséges alak a férjed. Pszichopata, azt hiszem. Tedd lapátra. Phaedra felnyögött. - Ettől féltem. Csak ezt tudod hajtogatni. De Stuart most sürgősebb. - Nem segíthetsz rajta, ha úgy teszel, mintha nem ismernéd. Bízd a zsarukra. Visszakapod. - Te hol voltál? - Kirándultam. Hagyjuk. A gyerek? - Megmozdult. Mocorog már régebben, de csak mostanában jöttem rá, hogy ez a különös kaparászás, édes érzés tőle származik. 122 Mintha kicseréltek volna, Fabyen. Úgy érzem magam, mint aki pertuba került a csodával. Érted ezt? - Még emlékszem - felelte Fabyen. Furcsa, kettős szorongás kerítette hatalmába, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. Egyfelől megrettent, attól tartva, elveszíti függetlenségét, másfelől kétségei támadtak, képes lesz-e kihordani a magzatot. Aggodahna beigazolódott. Phaedra alakján nem látszott a terhesség. Öltözéke egyenesen leplezni igyekezett. Finom szarvasbőr ruhát viselt, lazán megkötött őwel. Pompás lába combközépig fedetlen maradt, vonalainak szépségét kihangsúlyozta a tűsarkú cipő. Estelente eme lábak előtt borul le Slavik Barone. Phaedra elővett egy papírszeletet, és ráírta: 41-est, legyen szíves. Fabyen odapillantott, szemöldöke a homlokára szaladt. - Mit jelent ez?
- Kinevetsz, ha megmondom. - Baj, ha kinevetlek? - Ha ekkora lábad lenne, tudnád, mi az igazi tragédia. Amikor bemegyek a cipőüzletbe, odacsúsztatom az eladónak a cédulát. így nem kell mások füle hallatára égetnem magam a negyvenegyes lábammal. Ha én cipőt veszek, tele van az üzlet jobbnál jobb pasasokkal. Semmi szükségem arra, hogy halljam őket felhördülni. Na, ez van. - Az agyam száll el - sóhajtotta Fabyen. - Válogatott problémáid vannak. - Tudtam. Az üzletház előtt elváltak. Fabyen továbbhajtott. Stuart elrablásán gondolkozott, de nem jutott semmire. Azt azért mégis furcsállotta, hogy nem a dúsgazdag Slavik Barone-t rabolták el. Amikor már régen esedékes lett volna, szerinte. Chester di Gaetano az étterem előtti parkolóban várta Fabyent. Hanyagul nekido1t a Mercedesnek, cipősarkát a lökhárítóra akasztotta, karját lazán összefonta a mellkasán. Emeletes koponyája, sötét haja, sötét szeme, éles vonalú orra, érzéki szája, csúcsos, gödrös álla, hányaveti módon felöltött zakója, sportos tartása valódi látványossággá tette. Sugárzott, áradt belőle a férfias fluidum. Fabyen közeledtére nem derült fel áz arca. - Gyönyörüségek ladyje, mi aztán szabad szerződést kötöttünk egymással, ennél lazábbat kötni sem lehet, de te még ezeket a játékszabályokat sem tudod betartani. Ha ez nem megy, akkor mi 123 megy neked? Eljöttem, mert megígértem, hogy szerzek egy kommandóst, akitől megtudhatod végre, miről szóljanak a könyveid, ugyanis én tartom magam a szavamhoz. Nem kell ehnondanod, hol, merre és főként kivel jártál az elmúlt napokban. Remélem, közben élveztél is, lelked rajta. Tiszta szívemből egészségedre kívánom. Hanem azt tudnod kell, hogy Tivivel, a feleségemmel is csak addig tartott a szex, amíg az első agancsot fel nem rakta a homlokomra - és nem tovább. Barátok vagyunk, azok is maradunk, s most veled is ebben a szellemben módosítom a viszonyt. Azért vártalak meg idekinn, hogy ezt négyszemközt közölhessem, arcból arcba, ne mások előtt kelljén jajgatnom a lelki életemről. Most pedig mehetünk. Nyolcvanszor kerestelek, a sógorod hangjában hárfázott a káröröm, márpedig én utálom, ha égek, mint a Samstag. Mostantól fogva barátok vagyunk. Hol a kalapod? - Ezt barátilag kérdezed? Chester fájdalmas képpel elvigyorodott. - Ez a döntés felért egy öncsonkítással. De tudnod kell: nincs visszaút. Felégettem a köztünk lévő hidat. - Tudok úszni - felelte Fabyen.
- Ha rád nézek, bár szemtől szembe állsz, látlak hátukól is. Tudom, milyen izzasztó látvány a feneked alatt lévő szakadás. Minden nézetből verítékes hatást teszel rám. De inkább elkötöm, semhogy még egyszer... ! Fabyen felült a kocsi elejére. Mélyen Chester szemébe nézett. - Kirúgtál? Sokszor történt velem hasonló, mégsem vagyok hozzászokva. Az ilyesmi megszokhatatlan. A veszteség különösen fáj, mert példátlanul jó vagy az ágyban. Fedezőcsődörnek kellett volna menned. Azt a sportos magabízást! Azt a zenei tehetséget, amellyel a női testen muzsikálsz! És még nem mondtam el mindent. Chester, ha valaki férfi, akkor már első pillantásra az. Nem a jóképűség dermeszti meg a nőt, hanem a belső sugárzás. Te úgy sugárzol, mint egy kettérepedt atomreaktor. Ráadásul milyen remekül vezetsz! Remélem, barátilag még megtanítasz néhány kunsztra. A dumád, Chester! Égnek áll a hajam, ha meghallom a szövegedet. Begyújtod a szívem hajtóműveit. Lángol a vérem. Ha kirúgtál, hát kirúgtál. Tudom, mekkora veszteség ért. Igazad van. Egy ilyen pasas legyen büszke, mint egy lesúrolt katedrális. Felnézek rád. Csodállak, Chester. Éhes vagyok. Mehetünk? Di Gaetano elképedve meredt rá. Azután leemelte a kocsiról, átölelte a derekát, és elvigyorodott. - Klassz vagy, Fabyen. Lépj közelebb. Simulj hozzám. Érzed? - Ajaj! Máris kiveszem a szalagot a hajamból. Hogy elköthesd. Gyere, essünk át a kommandóson. Chester magához szorította. Elakadó lélegzettel suttogta a fülébe: - Nincs annyi szalagod, cipőfűződ. Itt már a drótkötél sem segíthet. Még mondhatod, mondjad, hogy azért tűntél el, mert zavartalanul akartál dolgozni, férfinak színét sem láttad. Ha mondod, elhiszem. - Férfival voltam, Chester. Fabyen kiszabadította magát az ölelésből. Egy pillanatig kísértést érzett, hogy elárulja, nem történt köztük semmi, így talán megtarthatná Chestert, jobb híján. Csakhogy ez a jobb híján erősen zavarta. Felsóhajtott. - Pokoli a vonzerőd. Érzéki vagy, érzékiséget gyújtasz. Akár itt, a kocsitetőn is szeretkeznék veled. De szerelmes vagyok valakibe. - Szerehnes?! - nevetett Chester. - Az mi? Hol lehet kapni? - Jószerivel már csak a feketepiacon. Ezért aztán sokba kerül. - Szerelem?! Hallottam egy viccet, jut eszembe. Férj és felesége a huszadik házassági évfordulón elruccan abba a szállodába, ahol nászútonjártak. Kiveszik ugyanazt a szobát, amelyben a nászéjszakájukat töltötték. Gyertyát gyújtanak, ágyba kérik a vacsorát. Egyszer csak a feleség felsóhajt: Drágám, te is érzed ezt a forróságot a szíved körül? A férj felkaffan: Hogy a fenébe érezném én, amikor a te bal melled lóg bele a levesbe? - A férc hosszan, gonosz képpel nevetett.
- Ez nagyon szép volt, Chester - bólintott Fabyen. Elindult az étterem felé, amelynek homlokzatán őrült nagy betűk hirdették: Zöld Kagyló. A figyelmes tulajdonos az analfabéták kedvéért kifüggesztett egy autóbusz méretű zöld kagylót is. Nem tévedhettek el. A valahá kommandós már várta őket. Lehetetlen formájú tollas süveget viselt, akár valami elaggott Robin Hood. Mezítlen felsőtestét zsinóros bőrmellénnyel tette ékesebbé. Mindezt zöld posztóból készült nadrággal egyénítette tovább, amelynek anyagát egy őrizetlenül hagyott biliárdasztalról csenhette el, legalább négy évtizeddel ezelőtt. Hirdetőoszlop átmérőjű derekán töltényöv díszlett, amelyről kardhüvely lógott alá. A pompás markolat hónaljnál kezdődött, a kard földig ért. Hatalmas lábán szattyáncsizma rogyadozott: A fickó reggel még azt hihette, ijászversenyre ölt jelmezt. A furabogár lezserül hátralökte fegyverét, amikor eléáük sietett, nehogy felbukjon benne. Kezet csókolt Fabyennek, összecsapta a bokáit. 125 ! - Boldog vagyok, írónő, soha boldogabb. Olvastam a könyveit. Nagyon tetszettek, de azért megmondom, mi a baj velük. Leültek. Fabyen a férfi arcát nézte, az állcsúcson ülő szakállpamacsot, a rövid, ám dús ajkakat, a lapályos orrot, a vízriszta szempárt, a hátrafésült, bársonyszalaggal összefogott, őszesszőke hajzatot a tollas süveg alatt. - Ezer pardon, bunkó vagyok. Darylnek szólitson. Zabálom a könyveit. Magával az a baj, hogy visszamaradt a fejlődésben. Szóval felkészültem, hogy a fegyverekről meséljek. Gyerekkoromban kezdődött nálam a fegyverszeretet. Vadásztam, de bele kellett ám jönni. Ha az ember elhibázza a lövést, előfordul, hogy a golyó végigfut az állat gerince alatt. Hetekig tarthat, amíg elvérzik a dög. Kutya kell! Tegyük fel: kilövöm a szemét, ellövöm a lábát. Elmenekül, és kutya nélkül sosemlesz meg! Pedig vagy én lőjem tarkón, vagy a kutya tépje szét. Ne szenvedjen, nem igaz?! Ebédelünk? - Attól függ - vont vállat Fabyen. Összeborzongott. Daryl észrevette. Átnyúlt az asztal fölött, fotelnyi tenyerét ráejtette a kézfejére. - Engedtesd meg Chester, hogy kézzel illessem a barátnődet, de reszket szegény. Az izgalom. Értem én. Az ilyesmivel lehet legkönnyebben felpiszkálni az érzékiséget. Megbocsát, írónő, én olyan fickó vagyok, aki kimondja, ami a szívén fekszik. Ebédeljünk. Nem érdekel az étlap, nem értem én ezeket a flancos fantázianeveket. Olyan kaját kérek, ami reggel még az erdőben szaladgált; leheto1eg csak félig átsütve, mert akkor növeli a férfierőt. Hol hagytam abba? Nem tudom úgy összehozni, mint az írónő. Belekapok ebbe is, abba is, ahogy eljut az eszembe. A fegyverszeretetet
mondtam már? Nem ám annyi, hogy dirr-durr. Tudni kell, hogyan működik, mit tud; mitől betegszik meg. Bizony, a fegyver könnyen megfázik, bereked. Vigyázni kell rá. Olyan, mint a nő, szereti, ha dédelgetik, de meg is szolgálja. A hölgyek alkalomhoz illően öltözködnek, a férfiember viszont alkalomhoz illő fegyvert visel. Más kell farkasra, más fácánra, más medvére és megint más embervadászathoz. Nem ugyanaz a fegyver kelletik, ha közelror akarunk tüzelni, vagy ha úgy akarunk elintézni valakit, hogy az illető ne tudjon rólunk. Minden fegyver más és más tölténnyel működik, ezek úgyszintén megválaszthatók az alkalomhoz illően. Nem hajigálózom kaliberekkel. Úgysem tudja megjegyezni. Csak úgy általában: ha azt akarja, hogy a pali soha többé ne keljen föl, olyan golyóval terítse le, amelyik befelé menet csak icuri lyukat üt, viszont ahol kijön, oda befér a könyököm. Sejti ugye, hogy az a golyó, miközben keresztülinegy a belső szerveken: tüdőn, májon, zúzán, vesén; in126 nen-onnan lecsíp egy kis cafrangot, viszi magával, keni a falra. Van olyan is, amelyik szétrobban odabenn: Na, ezt akkor használjuk, ha haláltutira akarunk menni. Nagyon látványos. Utána a palit darálni sem kell, máris kész a kutyaeleség. Fabyen közbeszólt: - Azért hiányoznak a hasonló jelenetek a könyveimből, mert viszolygok tőlük. - Viszolyog, viszolyog - legyintett Daryl. - Engem ezzel ne papiztasson. Ha viszolyogna, akkor a Bambi folytatásait írná. Nem vagyok már kétéves fogatlan, hogy ilyenekkel ámítson. Gondolom, maga csak Berettával meg más bohócstukkerral találkozott, amőlyan női kacsóba való vicik-vacakokkal. Ézekkel csak akkor érhet el eredményt, ha lenyomj a a csövet a pali torkán, mint egy szondát, és úgy tüzel. Különben nudli. A sörétes golyó, az már igen. Pofára olyan, mint a többi rendes lövedék, de amikor kirepül a csőből, millió apró, tüzes szemcsévé válik. Aki ezt bekapj a, azt már kimérni sem lehet, mert tele lesz szilánkokkal. Úgyhogy nagy vonalakban ezt hiányolom a könyveiből. Látazik, hogy nem ért a fegyverekhez. Daryl a tányérj a fölé haj olt. A villára tűzte a malomkeréknyi, véres hússzeletet, és körbetépdeste a fogaival. Nem neveletlenségből kerülte a kés használatát. Bal keze négy ujja hiányzott; elárvult a hüvelykujja. Észrevette Fabyen pillantását. - Hát igen. Ez Afrika. Elsimítottunk egy kis törzsi viszályt. Harc közben összefutottam egy primitív kis feketével. Csórókám egy baromi karddal hadonászott, levitte vele négy ujjamat. Képzelheti, a kis kokszos már régen az örök vadászmezőkön kószálgat, szájá-
ban az ujjaimmal. A farkánál fogva lógattam fel egy fára, azután a saját kardjával hasítottam fel a fülétől a talpáig. Visszatérve, a cimboráimmal kipróbáltam néhány verekedési jelenetet is. A könyveiből. Izomlázat kaptunk a röhögésto1. Nagyon szépen nézett ki, szó se róla, volt abban dupla axel, tripla leszúrt rittberger, de ott egy csepp vér sem folyt. Na kérem, a verekedés alapszabálya, hogy én üssek először és utoljára. Ha lehet, ezt egyetlen ütésből kell összehozni, olyanformán, hogy a pali agyveleje az orrán buggyanjon ki. Nem ám ciróka, maróka, itt repül az öklöcske! Fabyen segélykérő pillantást vetett Chesterre. Csakhogy Chester üveges tekintettel meredt a tányérjára, és sápadtabb volt, mint egy barlanglakó. - Ja, meg előszeretettel kábítja a népeket azzal, hogy egy nő képes pacallá verni egy férfit! ? Na kérem, fogtam egy csajt, mondtam neki: üss, cukibébi. Utött. Lett is olyan érzésem, mintha légy járt volna rajtam. De nem eredt el az orrom vére, nem fröccsent a nyá127 lam. Nem lett semmi bajom. Szóval: egy nő fizikailag képtelen bántalmazni egy férfit. Próbálja ki. Nem ütök vissza. - Nehezen tudok ellenállni - vallotta be Fabyen. Daryl elvigyorodott. Félrelökte a tányérját. Megbökte Chester karját. - Hé, cimbora. Hozatnál még egy falás húst? Uborka, krumpli nem kell mellé, nem vagyok én kecske. Nos, írónő, itt vagyok. Mázoljon be egyet! - Vigyázzon Daryl, a kikötőben nőttem fel. - Nagy zsibbadás! Na és? - Csak azt mondtam ezzel, hogy a klubokban sportszerűséget, versenyszabályokat tanítanak. A kikötőben viszont kegyetlen és gonosz trükköket. Chester leintette a pincért. Rendelt néhány adag vaddisznószeletet, majd Fabyenhez fordult. - Ne kéresd magad. Ha annyira akarja, adj neki. Megígérte, hogy nem üt vissza. Daryl is sietett megnyugtatni. - Én még nem ütöttem meg nőt. Jobban mondva kettőt-hármat, dt azokat meg is rúgtam. - Ezzel meglökte az asztalt, hogy továbbra is magánál tartsa a figyehnüket. - Cimbora, nem hozattál bikavért szódával. frónő, tartozik nekem egy vallomással. Ismerje el, más az elmélet és más a gyakorlat, ugyebár. Most már érti, miért élvezem annyira a könyveit. Annyit röhögök rajtuk, hogy hordágyon visznek el. Egyenesen az intenzívre fuvaroznak. Csak egy széria nyugtatóinjekcióval tudják megszakítani a röhögőgörcsömet. Nem kétlem, hogy látott egyet-mást a moziban. Úgyhogy szívlelje meg, amit eddig meséltem. Kincsek tárháza vagyok. Nézze, kössünk egyezséget. Én hozom a témát, a technikát, maga pedig megírja. Tizenöt százalékot ad, és jók vagyunk. Kedvcsinálónak elregélem, mit tudnak a nők. Afrikában
hemzsegnek a hegyes csöcsű csajok, ott az a módi. Na, állt a dákóm, mint a szemafor. Elkapdostam egyet-egyet. Az volt a csúcs, amikor egyszerre háromnak tettem-vettem a bájamat. Visítottak, haraptak. Az egyik a tökömbe is beleakasztotta a fogait, de amikor két ujjamat a szemébe nyomtam, rögtön kiköpte a golyómat. Megértettem velük, hogy az van, amit én akarok, s egyszerre hárommal. A csodámra jártak a fiúk, nem azért mondom! Mellesleg a maga arisztokratikus lényét is felforrósítanám, fel én. Utána mindj árt úgy nézne rám, mint kutya a szalámira. Vegye fontolóra! Nőtlen vagyok, nem buzi, jókora farkam van. Fabyen bólintott. - Az eastwicki boszorkányok című filmben az ilyen pasasra mondták: "Nagyobb a dákója, mint az IQ ja." Daryl megbántódott. Szó nélkül harapdálta a tányérjáról lelógó hússzeletet. Fabyen szőlőszemeket hajigált a szájába. Telítődött a szervezete a kommandóssal. A sápadt Chestert figyelve azon merengett, hogy kér egy pohár vizet a pincértől, hátha magához térítheti a pasast. Bizony, Chester úgy festett, mint akinek percről percre jobban hanyatlik a vérnyomása. Daryl felnézett. - Mellesleg nem szoktam könyörögni a nőknek. - Megerőszakolja őaket. Hármasával - bólintott Fabyen. - Még azt sem mindig. Jönnek önként és boldogan. Minden ujjamra jut egy. - Melyik kezén? - Ez rohadt ronda duma volt - közölte Daryl. - Kérjen elnézést. - Elnézést, ha nem kérek elnézést. Ugyanis komolyan gondoltam - felelte Fabyen. Halkan, higgadtan beszélt, azon a hangon, amely Slavik gutaütését szokta volt kiváltani. Daryl felkacagott. - Persze, tisztában van vele, hogy nem bántalmazok nőket. Magát nem is, de még egy ilyen humort megereszt, és szegény Chester cimborát fogom leütni. - Óva intettelek a nőtől. Figyelmeztettelek, milyen veszedelmes. Így aztán nincs helye a reklamációnak - felelte di Gaetano. Daryl félrelökte a tányérját. Azután egyetlen lendülettel elnyelte a bort, majd keményen Fabyen szemébe nézve szétroppantotta a markában tartott poharat. Végül könnyedén lenyalta kiserkenő vérét. - Ah - felelte a lány áhítattal. - Még nem mondta el, miért vált ki a zsoldból. - Mert tropára mentek az idegeim. Ideggyengeséggel szerelt le az orvos. Viszont a hzikumom olyan, mint az acél. Akarja, hogy bebizonyítsam? Fél kézzel kiviszem a teremből a zongorát, vagy mi a ménkű az. - Mi az? - kérdezte Fabyen. A szóban forgó hangszeren két sor-
ban helyezték el a billentyűket, de nyilvánvalóan nem helytakarékossági okokból. - Dupla zongora - vágta ki Daryl. Chester felnevetett. - Ember, az csemballó. - S akkor mi van? Muzsikálni jöttem ide, vagy kitanítani az írónőt? Látom már, nem egyezünk meg. Nem kell magának az én kincsesbányám. - Ne búsuljon, Daryl. - Fabyen tollat rántott. - Adok egy címet. Az ipse író, zabálni fogja a történeteit, még akkor is, ha a felük sem igaz. Látogassa meg. De vigyázzon, mert ő nem zsenge nyeretlen. Legalább öt darab fekete öve van. 128 - Ezt ismerem - fanyalgott Daryl. - Elmegy a manus turistaútra Hongkongba, és két hét múlva karatemesterként jön haza. Hát éntőlem zsinórpadlást csinálhat a kismillió fekete övéből. Ha szemétkedni akar velem, én azért bezúzom a pofáját. - Nem fog szemétkedni - biztosította Fabyen. - Figyehnes lesz, maga alá tolja a széket, a kezébe adja a boros kancsót. Tetőtől talpig beolajozza, és pálmalevéllel fogja legyezgetni magát, Daryl. Nyakamat rá. - Nyakát - morogta az exzsoldos. Eltette a felé nyújtott névjegykártyát. Még mindig vérzett összevagdosott tenyere. Chester fizetett. Kisétáltak a teremből. Az utcán Daryl megtorpant. Bal keze hüvelykujjával megvakarta az állát. - Na, nincs harag - mondta. - Ez az átkozott büszkeség, ez az oka. Mert fenemód büszke természetem van. Szenvedélyes ember vagyok. Mégj ó, hogy nem akar a nőm lenni, mert megtudná hamar, milyen is egy féltékeny férfi. Marhául féltékeny vagyok. Az én csajom ne nézzen más palira. Egyetértesz, Chester? - Ha egyszer szert teszel egy menyasszonyra, ajándékozd meg egy zsák csadorral. Daryl magához rántotta Fabyent. - Legyen a menyasszonyom kérte. - Oké -felelte a lány. Megpróbált elhúzódni. Evégből kénytelen volt Daryl szőke bozonttal borított mellkasára feszíteni a tenyerét. Egy-két feltétellel. Először is, el kell hagynia ezt a grúz modort. Másodszor, töltsőn el néhány hetet egy jobb detoxikálóban. Komplex detoxikálásra gondoltam: agyilag is. Addig azonban elengedhetne. Daryl nevetett. Vérévé vált a vörös bor. - Itt a ragyogó alkalom. Űssön meg! - Üsse meg a guta - felelte Fabyen. - És most állítsa elő azt a Mercedest.
- Hol a kulcs? - vigyorgott Daryl. - Kulcs?! Hozza ide a bal vállán. A kommandós szorítása meglazult. Fabyen hátralépett. Mosolyogva búcsút intett, s Chester oldalán a kocsi felé indult. A férfiból hatalmas sóhaj robajlott elő. - Nincs igazad, Chester - vágta rá Fabyen. - Darylnek van igaza. Az ember inkább Othello legyen, mint Desdemona. - Örülök, hogy élve megúsztuk - vallotta be Chester. - Első látásra nem tűnt fel, hogy közveszélyes a pali. Daryl visszatámolygott a Zöld Kagyloőa. A tollak rezegtek a fovégén, kardja hercigen állt az oldalán. Fabyen beült a kocsiba. Eszébe villant valami. A telefonkagylóért nyúlt. Pár perc múlva jajgató mentőautó fékezett az étterem előtt. Az ápolók egy szempillantás alatt azonosították Robin Hoodot. Megpróbálták bekötözni vérző tenyerét. Mivel a kommandós keményen ellenállt, kénytelenek voltak kényszerzubbonyba csomagohll, és kórházba szállítani, hogy akarata ellenére is elsősegélyben részesítsék. - Hülye vicceid vannak - morogta Chester a parkolóban veszteglő Mercedesben, amikor a távozó mentőkocsi visítva elhajtott előttük. - Te kezdted - felelte Fabyen. - Mondd, el tudod képzelni, hogy oltár elé járuljak ezzel az ipsével? Aztán a fogaim hulltáig ülhetnék otthon, a csadorban? ! Egy perc múlva már halálosan unatkozott. Gyanús volt, hogy addig fog unatkozni, mígnem valahogy túlteszi magát megelevenedett teremtményén, akit otthagyott a tanyán, kecske és kutya közt, az idillben. Chester felzavarta merengéséből. - Ez a vadtulok összevérezte a ruhádat. Hazaviszlek átöltözni. Nehogy elkapj valami nyavalyát. Fabyen az egyik kiadó igazgatójának előszobájában ült; immár tíz perce váratták. Növekvő bosszúságát orvosolandó a tomahawkkal játszadozott, amit idejövet vásárolt a bolhapiacon. Már nem értette, miért adott pénzt a hitvány utánzatért. Talán indiánsága miatt. Ámbár, amíg ez az indiánság hamisított, tudott egy arany karkötőről, amely viszont hamisítatlan. Határozottan ideges lett, valahányszor eszébe jutott Francis Quinn. Ez gyakran előfordult, mind gyakrabban. Nem ismert ellene gyógyszert. Ha már ideges lett, megpróbálta átvinni dühét a kiadói igazgató alakjára. A pasas professzionális nőgyűlölő volt, alapállásból lenézte a nőnemű írókat. Pláne, ha azok az irodalmi könnyű műfajban tevékenykedtek.
Fabyen a kritikus tizenharmadik percben még mindig nem látott reményt arra, hogy valaha is bejut a direktorhoz. Elővett egy cédulát, s ráfirkantotta üzenetét. 131 Azután kapta a tomahawkot, és az ajtó szemöldökfájába tűzte vele a papírost. Vállára vetette a táskáját, sarkon fordult, és nem törődve az ámuló titkárnő halk nyöszörgésével, távozott. Dühét némileg csillapította a biztos tudat: kilépője legalább méltó volt a műfajához. Úgy döntött, új kalapot vesz, mielőtt hazamegy. Betért egy üzletházba. Néhány perc alatt kiválasztotta az elveszett fejfedő hasonmását, és a fej ébe nyomta. Gondolataiba merülve kószálgatott a gondolák között. Szemet vetett egy-két holmira, de végül nem vett semmit, mert mindenről ez jutott eszébe: minek? S ekkor megpillantotta a keresztcsuos pamutnadrágot. A ruhadarab feszesnek, kényehnesnek ígérkezett. Kellően kifejezte pillanatnyi hangulatát. levette a fogasról a fekete-fehér nadrágot, és a próbafülke felé indult. Egy nő nekiütközött; ő megfordult, de már nem is emlékezett, miért. Belátta, hogy meghibbant. Ebben a boldog tudatban lépett be a függöny mögé. Valaki derékon kapta, magához rántotta. Bágyadtan ellenkezett, majd tágra nyílt a szeme. Hirtelen valamennyi érzékével felfogta a férfit. Látta arcát, érezte tiszta illatát, karját a derekán. Hallotta karmoló mélységű hangját. - Nem lehet meglógni előlem - mondta a pasas komoly arccal, majd lehajolt és megcsókolta. Fabyen átölelte a nyakát, harapta a száj át, nyelvét; érezte, hogy a levegőbe emelkedik, hozzáfeszül a teste a másikhoz; őrült dübörgéssel áradt benne a vér. Francis letette, de nem engedte el. Életlennek látták egymást a közelségben. - Yasha a féltestvérem. A húgom. Ez életem legszentebb titka. Megpróbálhatják kiverni belőled. Nézz ki a függöny mellett. Ott meredezik egy pasas a gondolánál. Esküdni mernék, hogy napok óta kísérget. Rázd le, mert eljött az ideje, hogy csak ketten legyünk. Fabyen kezdett felébredni. Mielőtt azonban teljesen észhez tért volna, újra megcsókolta a férfit. Tenyere besurrant az ing kivágásába. Francis keze is bekíváncsiskodott a nadrág dereka alá. Azután eltolta magától Fabyent. - Szívesen eszemet veszteném akár egy próbafülkében is; ez már az az állapot. De mégiscsak ott les a szimat. Ha nem tévedek, azért lett árnyékod, hogy engem megtaláljon. Gyönyörű lenne; ha itt lelne rám, ájultan. Fabyen bólintott. Kissé elhúzta a függönyt, és kinézett, mintha eladót keresne. Megakadt a szeme a gondola mellett állongó, sötét
öltönyös, harmincas alakon. Rámosolygott. - Segítene, uram? Itt állok egy szál bugyiban, és szeretnék felpróbálni egy másik nadrágot is. Benyújtana egy piros csmcosat a harmincnyolcas méretből? A fickó zavartan bólintott. Megfordult a fejében, hogy lőttek az inkognitójának. Helyet kell cserélnie egy ismeretlen arccal. Kényszeredetten leakasztotta a kért nadrágot, s ámyújtotta a függönnyel takarózó nőnek. Fabyen visszahúzódott. Farmerját már nem kellett levennie; míg ő tárgyalt, Francis sem tétlenkedett. Belebújt a fekete nadrágba, majd belemerült a következő szenvedélyes csókváltásba. Nehezen szakította ki magát a férfi karjaiból, de végül mégis kiszólt a függöny mögül, immár jóval keskenyebb résen. Nem kellett pirulást szimulálnia. Francis borostái, az izgatottság megtette a magáét. - Uram, lenne szíves? Beakadt a cipzár, olyan helyen, ahol nem érem el, de nem akarok kiabálni. Muszáj segítenie. A fickó odalépett. A következő pillanatban, mintha vákuum szippantotta volna be, eltűnt a függöny mögött, és önkéntelen álomba szenderült. Francis elrendezte, hogy ne lógjon ki a cipőorra. - Ki kell fizetnem a nadrágot, mielőtt elrohanunk - mondta Fabyen. Francis sóhajtott. Ellenőrizte a fickót,. elég mélyen ájult-e, ad-e időt a számla rendezésére. Mivel nem volt elégedett az eredménynyel, kicsit még leütötte. Azután szaladtak. Úgy festettek, mint az ámokfutók. Élvezték saját izgalmukat. Valósággal lerészegedtek tőle. - Hol egy garniszálló? - Mit garniszálló?! Egy telefonfülke! - Virágágyás, madárfészek - sorolta Francis. Rohantukban meg-megálltak, s Fabyen a férfi mellére hajtotta a fejét. Időnként hátralestek, de csak bámész tekintetek követték őket. A sötét öltönyös fickó nem mutatkozott. Szaladtak tovább, kerülgették az embereket, nyeldesték az úttesten áradó autók füstjét, de nem érezték rossz ízét, akárha kokaint szippantottak volna. Végre egy szálloda elé érkeztek. Kifulladtan álltak meg a recepciós pult előtt. - Egy kulcsot, gyorsan - mondta Francis, erősen lihegve - Kérem - nyögte kimérten a portás. - Jó napot kívánok. Óhajtanak valamit? Francis megkövűlt. Rámeredt Fabyenre, majd a portásra. - Kérhetnék néhány szem válogatottan szép paradicsomot? - Nekünk szobáink vannak - felelte fennkölten a portás.
- Én is így tudtam. Akkor mit nem ért? Ne vesztegesse fiatalságom utolsó perceit, itt lohol a sarkamban a vénség. Egy kulcsot kérek. - Milyen szobát parancsol? Utcai kilátás? Panoráma a folyóra? Terasszal? Lakosztályt? Drágábbat? Olcsóbbat? Hány napra? - Ne marhuljon, uram. Rohanunk. Csukja be a szemét, kapjon a táblához, és adja ide az első kulcsot, amelyik a kezébe akad. - lenne szíves bediktálni az adatait? Fabyen nevetett. Francis megrökönyödött. - írja be: Piroska és a farkas, vagy amit akar. Fogja a dohányt, mind a magáé. - Átnyúlt a pult fölött, s kivette a portás kezéből a tétován tartott kulcsot. Kézen fogta Fabyent, és a lift felé vezette. - Ezek húsz másodperc múlva jönnek ám lefelé! - jósolta egy boy a portásnak. Francis futtában rámeredt a kulcsra. - Tizedik emelet? Remélem, turbómeghajtású a liftjük. A fülkében selyemmellényes alkalmazott várt rájuk. Hűvös méltósággal kezelte a kapcsolótáblát. A lift nyugalmasan kapaszkodott felfelé az aknában. Fabyen a fejéhez kapott. - Szent ég, az ingeden felejtettem a tüzes vasalót! - És kezdetben még én is benne voltam. Sebaj, drágám, ha leég a ház, a biztosító fizet, mint a köles - vigasztalta Quinn. - De rázártam az ajtót Ruth nénire. . - Legalább felmarkoljuk az életbiztosítás összegét is. Végre az ajtó előtt álltak. Francis ölbe kapta Fabyent. Azután elfintorodott. - Most nincs egy szabad kezem. - Megfordult, odaszólt a liftesnek. - Kérem, kinyitná az ajtót? Láttam, hogy titkon elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Ön tudja, mi a szerelem. Fabyen a férfi ingébe temette az arcát, és nevetett. Fél kézzel tartotta a kalapját. Francis a fogai közé kapta a karimát, és letépte a fejéről. Kattant a zár. Quinn átlépett a küszöbön, letette a lányt, és a sarkával belökte az ajtót. Áthajította a szobán a kalapot. 134 Azután nézték egymást. Fabyen egyre kevésbé nevetett. Quinn a zsebébe nyúlt, előhúzta a karkötőt, és a lány csuklójára csúsztatta. - A tied. És tudod, mit jelent? - Muszáj erről beszélni? - Nagyon muszáj. Tehát? - Azt jelenti: ez az őrület nem ismétlődhet meg egyhamar. Senki nem láthatja rajtam a hercegnő ékszerét, és nem láthatnak velem téged sem. Megint elmész, és nem lehet tudni, visszajössz-e. - Kell ez neked? - Kellesz nekem. Fabyen átkarolta a férfi nyakát. Közelebb lépett hozzá, rátapadt
a testével. Érezte melegét, szíwerését, futástól verítékes bőrének részegítő illatát. Nézte a szemét, a szempár ragyogó, mély kékségét, színeváltozásait. Quinn beszívta a lány kamillaillatát, bámulta acélszürke szemét a keskeny, ferdén metszett szemrésben. Ujjai beleakadtak a hátára vetett copfba fűzött szalagba; kibontotta, majd hátralépett. - Engedd meg a hajadnak. Fabyen előrehajtotta a fejét. Néhány mozdulattal szétrázta a fonatokat. Haja örvénylett, akár a homokvihar. Quinn a tenyerébe vette az arcát, megkereste a száját. Lassan, mértéktartóan vette birtokba. Végigízlelte milliméterről milliméterre, mint egykor, a karácsonyfa alatt. Azután elhagyta a száját, a nyakát kereste. Kibontotta vállát a blúzból, s a rengeteg homokszőke hajszál körülöttük kavargott. Fabyen lesegítette a férfi ingét. Mellkasára hajtotta a fejét, beszívta bőre illatát, hogy tovább részegedjen, önkívületig. Megszólalt a telefon. Quinn megfeszült. Szitkozódni készült, de meggondolta magát. Felkapta a kagylót. A portás hangját hallotta. - Nászútja a végét járja, uram. Az imént egy sötét öltönyös férfi érdeklődött önök után. Megadtam a szobaszámot, az illető már útban van fölfelé. Gondolom, hogy a hölgy férje. Ugyanis zaklatottnak látszott. - Öné a legtisztább öröm, mely irigység nélkül való: a káröröm dünnyögte Quinn, s lecsapta a kagylót. Ránézett Fabyenre, elkapta a kezét. Az ajtó felé indultak. Amikor kiléptek a szobából, meghallották az emeletre érkező lift kattanását. Az ajtók szusszanva szétnyMtak. Quinn rárepült a lépcsőházra. Fabyen követte. Végigsurrantak négyszáz lépcsőfokon, s míg ők igyekeztek zajtalanul rohanni, mögöttük léptek dübörögtek. 135 - Eszméletlen - nyögte Fabyen. - Ilyen nincs. - Balsój frusztráció - morogta a férfi. Belehúztak, mnrt a mögöttük csattogó fickó hosszútávfutó lehetett valaha. Ann ra sosem érte utol őket, hogy megláthatták volna egymást, de éppen ez volt az, amit az üldöző korrigálni akart. Kirohantak az utcára, befordultak az első sarkon. Bevetették magukat egy tágas kapualjba. A belső udvaron vásárszerű forgatag hömpölygött, árusok kínálták portékáikat, égő szemű turisták koröztek az asztalok és a gondolák között. Quinn bevetődött egy ruhakupac közepébe, és magával rántotta " a lányt. Elvackolódtak a levendulaillatban. - Az ingem - sóhajtotta Francis. Nem mintha fázott volna. Fedetlen felsőtestén veríték fénylett. Ránézett a lányra, elmosolyodott. - És a kalapod.
Kilesett a ruhák közül. Látta a sötét öltönyös fickó tétova forgolódását, kipirult, feszült arcát. Látta a zakója alatti domborulatot is, melyhez könnyedén hozzáférhetett volna, hiszen nyilván e célból lazította meg a kabát gombolását. Visszahúzódott. Egyre higgadtabban szedte a levegőt. El fog menni, fohászkodott magában, el kell mennie. Magához ölelte Fabyent. Nevetés kaparta a torkát. Azután elkomorult. - Nincs mese, lopnom kell valami gúnyát. Félmeztelenül még feltűnhetek egy rendőrnek. Ismét kikémlelt a ruhakupac mögül. Közben azonban bele is bújt az egyik vállfán lógó sötét zakóba, majd ügyes mozdulattal leakasztotta magát a fogasról. Elkapta Fabyen kezét, utolsó pillantást vetett a távolodó killerre, és felpattant. Rohantak. - Mégsem vagyok szembeszökően csupasz - vigasztalódott Quinn futtában, amikor a zakóból ki-kivillanó mellkasára esett a pillantása. - Figyeld meg, ez lesz a módi a nyáron. Végre lelassítottak. Kéz a kézben bandukoltak. Megbámulták a kirakatokat, egymást. Sugárzott belőlük az életöröm. Talán ez tette, hogy némi zsongás támadt mögöttük. Talán nem. Fabyen lemaradt kissé. ! És felnevetett. A komfortos, divatos zakó hátából kisbalta állt elő, némi művérrel körüllöttyintve. Francis gyanakodva hátranyúlt, majd az utca közepén levette a kabátot, és közelebbről is megtekintette. - Na mit hoztam divatba?! - morogta keserűen. - így jár, aki jelmezárustól lop. Quinn vállat vont, visszabújt a dekoratív zakóba. Kényesen el136 igazgatta a mellzsebből kikandikáló, csipkés szegélyű díszzsebkendőt. Fabyen vezette. Határozottan a kikötő felé tartottak. Igor Da Way ringatózott a vízen. Fabyen megtudta, hogy őrjítő a haja. Férfi még soha nemjátszott vele annyit, nem fonta, simogatta. - Egymillió pasas látott meztelenül - vigyorgott Quinn -, de látott-e valaki leengedett hajjal? - Egymillió? - hökkent meg Fabyen. - Levonhatsz ötöt-hatot. - Jó, végtére is nem tudhatom, hányan nyálazták át a magazint, amely az aktfotóidat közölte. "Pucér hölgy, varkocsban", s menynyire nem azonos azzal, aki vagy. Francis megtudta, hogy kedvese szereti az ő fércas, tiszta illatát, mi több, futástól verítékfilmes bőrétől is tűzbe jön. Megtudta, mert Fabyen elmondta, de magától is rájött volna, idővel. A nő bolondult mindentől, ami összefüggött vele, Francis Quinn-nel. A nő érte
bolondult. És ő megtisztelve érezte magát. Fabyen meglepődött Francis gyengédségétől; lehiggadt tőle a szenvedély türelinetlensége. Megindultan vett részt a csodálatos játékban, mely arról szólt, hogy lassan, az öröm fokozatait végigizlelve sétáljanak a szerelem csúcsára. Másként élték meg egymást, mint először, bár már akkor is zavarba ejtő meghittséggel. Fabyen nem mert nevet adni a varázslatnak, de Francis férfias bátorsággal kimondta a bűvszót: boldogság. Boldogság? Tele titokkal, bizonytalansággal, biztos reménytelenséggel, félelmek csiganyálkájával? Boldogság. Igor Da Way lágyan ringatózott velük. Nem akartak felkelni a gyűrött lepedőről, nem érdekelték őket a felélénkülő kikötő esti hangjai, a kocsmákból odaszűrődő, ezerhangú zeneszó, a kifutó és beérkező hajók motordohogása, hullámverése. Francis a lány hajával játszott. Tenyerére vette, belefúrta az arcát, megsejtette benne a város milliónyi összetevőjét; füstöt, virágokat. A kamillasampont, a fejbőr, a test egyéni, vonzó illatát. - Ki vagy? - kérdezte Fabyen. Rásimult a férő mellkasára, a nyakában lógó medállal babrált. Van-e élet a halál előtt? Miért ne? - Mindent kiderítettél rólam. Tudod, hogy anyám apja tömeggyilkos volt. Apám leleplezte, azért lett otthontalan. Később találkozott egy asszonnyal, megvette a tanyát. Titokban tartotta, hogy ott él. Megszületett Yasha. ket választottam. De én nem tudok 137 meggyökerezni ott, olykor el kell mennem, mostantól még gyakrabban, mert itt vagy te. Már rég nem vagyok zsaru, de vannak, akik emlékeznek rám, és meg kell ölniük engem. Slavik csak egy közülük. Neki a pénz kell, apámé. Nem tudja, mennyire nem érdekel. - Tudnia kéne, hogy leszálljon rólad. - Megmondanám neki, ha szóba állna velem. - Megint cinkeled a lapokat. - Oké. Kenda és Sabato jó okkal orrol rám. Slavik az ő gyűlöletüket lovagolja meg. - Nem csak az övékét. Tudsz a körözésről? - Jove említette. Azt is tudom, hogy nemrég lefújták, mert Gazzara, az a fickó, akivel összecserélni óhajtottak, meghalt. - Azt hiszem, Slavik műve. Francis felkönyökölt. Fabyen fölé hajolt. Megcsókolta a vállát, nyakát. - Ne higgy semmit. - Slavik széfjében találtam meg a fotódat. Gazzara személyi papírját, a haláláról készült felvételt. Meghallgattam egy telefonüzenetet. Sabato közölte Slavikkal, mikorjössz haza, kérdezte, mit te-
gyen. - Tehát te szóltál Jove-nak? Nem árulta el, honnan a füles. - Karácsonykor Gazzara helyett üldöztek. Azt hitték, a tengerbe vesztél. Slaviknak eszébe jutott, hogy jól úszol, elérhetted a villát, ott meghúzhattad magad. Igaz? - Meg akartam köszönni a segítségedet. Egyszer a kocsid, kalapod nyomába eredtem. De nem te voltál. - Phaedra mondta. - Mindent tudsz. - Francis a hátára fordult. Lehunyta a szemét. - Azért kellett a Gerle-öbölbe a motorcsónak, hogy meglóghass a kinccsel? - Azért. - Számítottál Kendára? - Rá is számítottam. Valamint a megbízómra, akinek viszont a zsák kellett volna. Sejtettem, hogy nem túlzottan érdekelné, ha esetleg engem is rongyosra lőnének La Livita villájánál. Így hát elkészültem a korábbi katapultálásra. Késett a hajó. Kendáék lejjebb csorogtak a hegyről. Nélküled befürödtem volna. Isten bizony, mindent tudsz. - Cserbenhagytad La Livitát. Miért? - Úgy ölt állatot és embert, ahogy más eszik, alszik, vizel. Átkozott fegyverbuzeráns volt. - Ki volt a megbízód? 138 - Ne rólam akarj regényt írni. - Már megírtam, amikor még nem ismertelek. Francis az ujjára tekert egy homokszőke tincset. - Ez érdekes. - Láttam a fotódat egy magazinban. Hallottam Slavik kiátkozott testvéréről. Összegyúrtam a két alakot. Nem tudtam, hogy a valóságban is azonosak. Éppen azt a regényt írtam, amikor találkoztunk. Szerelmes voltam beléd. Én találtalak ki. Lehet, hogy azt kívántam: kelj életre. - Hasonlitok arra, akit elképzeltél? - Nem. Igen. Slavik rád ismert. - Mikor olvashatom? Belekötnék. - Slavik már megtette. Francist nem érdekelte Slavik. Legalábbis hajnalig. Akkor viszszatért rá. Fabyen elmondta, amit tudott. Nem hagyta ki Fatimét, Maurót; Phaedra terhességét, a sógora terméketlenségéről szóló orvosi leletet. Stuart elrablását. Francis eltöprengett. Belekérdezett a részletekbe. Közben lezuhanyozott, felöltözött. Fabyen elszoruló szívvel figyelte, amint felölti a nadrágját, majd meztelen felsötestére húzza a kisbaltával és művérrel preparált hátú zakót. Azután leült egy székre, de a lapockájába állított gyiloktól nem bírt hátradőlni. Vé-
gül megfordította a széket, és lovaglóülésbe helyezkedett rajta. Akkurátusan megigazította a csipkés szélű díszzsebkendöt, és ráfintorgott a lányra. Mindhiába iparkodott. Nem volt vidám, nem vidíthatott. - Nem fáj a lábad? - kérdezte Fabyen. Francis a fejét rázta. A lány sóhajtva felült. - Hát ez nem jött be. Gondolom, elmész. Megfordult a fejemben, hogy kárt tehetnék benned, hátha így nyernék egy-két napot, amit veled tölthetek, míg ápollak. Emlékezhetnél, klasszis vagyok a teafőzésben. Mit szólnál egy igazi baltához a hátadba? Jégcsákányhoz? - Fájlalnám. Talán még vért is köpnék. Tényleg elmegyek. Mondhatnám, hogy írj nekem hosszú leveleket, lehetőleg csók- és könnyálló tintával. De nem mondhatom. Semmit nem mondhatok. Figyelj a hátad mögé. Rajtad lesznek, engem keresvén. Vigyázz Slavikkal. Legfőybb szenvedélye a gyűlölet.-Erre te ragyogó médium vagy, kellően értelmes és szókimondó lévén ahhoz, hogy nap mint nap rábizonyítsd a dilijét. Francis felállt, a rozoga szekrényhez lépett. Jove holmijai közül 139 kiválasztott egy napszítta vászoninget, egykor kék színűt. Beakasztotta a helyére a hátba szúrt zakót. Azután leült az ágy szélére. Lecirógatta a lányról a takarót, végigjárta a tekintetével a testét, majd a szemébe nézett. - Ügyelj rá, nehogy a nővéred belekeveredjen a váltságdíj ügybe. - Miért? Francis megbökte a homlokát, mintegy feleletként. Felállt, az ajtóhoz lépdelt. Nem bírt elmenni. Visszafordult. Tintakéknek látszott a szeme, orrnyergét két függőleges barázda szabdalta. Elvigyorodott, keservesen. - Nem mondtam még,inilyen jól áll neked a csíkos nadrág. Tarts magadnál itatóst. A pasasok nyála miatt. Az ajtó becsukódott mögötte. Fabyen fekve maradt. A mennyezetet nézte. Azután felemelte a karját, hogy jól lássa az indián hercegnő ékszerét. Nem tudta megfejteni az aranyba vésett ábrákat. Lassan elhomályosult a tekintete. Mintha megdelejezték volna; magasba tartott karral, mozdulatlanul feküdt. Megindult a képzelete. Megindult, megáradt. Benépesítette a bágyadt hullámverésben ringatózó Igor Da Way apró kabinját. 6 Francis Quinn belépett egy telefonfülkébe. Emlékezetből tárcsázott. Rövid szárú csizmája patenttal lezárt zsebéből elővett egy szerkezetet, amely nem volt nagyobb, mint egy gyufásdoboz. Odatartotta a mikrofonhoz, s megérintett rajta egy gombot. A doboz-
kán felvillant egy piros lámpa. A hallgatóban halk zümmögés hallatszott, majd megszólalt egy magnetofon. Elektronikusan eltorzított, felismerhetetlen géphang csendült fel. Röviden, határozottan elpattogta az utasítást. Francis megjegyezte. Bontotta a vonalat. A gyufásdobozt viszszasüllyesztette a csizmazsebbe. Odasétált a közeli újságosstandhoz, kért néhány napilapot. Beült egy étkezőbe. Reggelizés közben átfutotta a híreket. Hamar megtalálta, amit keresett. "Ismeretlen tettesek elrabolták John Leonettit, az Abascal & Leonetti nevű bányatársaság tulajdonosát. A rendőrség attól tart, hogy Leonetti gyilkosság áldozata lett, mivel elrablói ez idáig nem jelentkeztek a családnál követeléseikkel. A rendőrség..." 140 Francis ledobta az újságot. Nem érdekelte, hogy a rendőrség megszakad a nyomozásban. Maga előtt látta Leonettit, bár nem ismerte személyesen. A fickó nemrég kénytelen volt szerepelni a tévében, s nem saját boldog akáratából. Az egyik hegyvidéki bauxitbányája környékén elapadtak a tavak, a patakok és kutak, mégpedig a kitermelési technológia következtében. Az évekig tartó környezetkárosítást megelégelő környékbeliek és a közvélemény nyomására Leonetti kénytelen volt kiállni a reflektorfénybe, s elmondani: bizony, az lehet, hogy nem lesz víz, viszont a bánya rengeteg pénzt hoz; márpedig a gazdasági szempontok lényegesen előrevalóbbak holmi elpocsolyásodó tavak miatti nyavalygásnál. Francis első ránézésre ellenszenvesnek ítélte a pökhendi fickót. Leonetti csak egy volt számtalan kártevőtársa közül; korlátoltságával azonban felülmúlta az elmúlt idők sáskahadainak pusztításait. Hogy ekabolták ezt a tenyérbemászó alakot? Nos, amikor ő látta a tévében, legszívesebben fenékbe rúgta volna. Idd meg a pénzedet, gondolta akkor, fürödj meg benne, mosd ki a zoknidat, öntözd vele a földedet, itasd meg a jószágodat. Francis elméjében felcsillant egy gondolat. Aprót dobott az asztalra, szájára lökte a poharat. A sűrű kávé úgy folyt le a torkán, mintha egy darabban lett volna. Azután rohant. Orrára tolta a napszemüveget, homlokába húzta újonnan beszerzett széles karimájú kalapját. Hamis papírjai segítségével kocsit bérelt. Beült a kormány mögé, s a gázra lépett. Terroristakergető korában nagyra becsülték képességeit. Noha óvakodtak szemtől szembe dicsérgemi, főnökei Látnoknak nevezték a háta mögött. Mint mondották, intuitív zsenije vezetijó nyomra. Ezért kellett felhagynia ezzel a munkával. Rengeteg ellenséget szerzett: Régen el kellett volna költöznie egy távoli kontinensre. De nem tudott elszakadni Yashától. Yasha a tanyától, szeretett fáitól, állataitól. f gy hát Quinn ezt a különös munkát választotta. Kétes pasasnak
kétes meló. Láthatatlan főnökeivel a gyufásdoboz küllemű szerkezet által kibocsátott azonosítókód segítségével tartotta a kapcsolatot. De ő is láthatatlan maradhatott. Szimata a legnagyobb tó melletti kisvárosba vitte. Szóba elegyedett az emberekkel. Kérdezősködött, csevegett. Turistának látszott, afféle léhütőnek, akit folyton-folyvást gond gyötör, hogy minél gondtalanabbul élhessen. Rövid idő alatt kiműveltette magát a tóval kapcsolatos tudnivalókból. Felháborodásáról biztosította 141 beszélgetőpartnereit. Arcára fájdalmas fintor költözött, mintha szíve együtt vérezne más szívekkel a tó haldoklása miatt. Nem alakoskodott. Valóban így érzett. Talán ezért járt jó úton. Megtudta, hogy a környék lakói vérszomjasan felháborodtak Leonetti cinizmusán, ama eltökélt szándékán, hogy nem állítja le a bauxit kitermelését, akkor sem, ha még van remény a vizek megmentésére. Innen már csak néhány lépés vezetett az egyetemi klubba. Késő éj szakáig tartó kemény vita után végül nyíltan nekiszegezte a kérdést az egyetemi környezetvédő csoport vezetőjének. - Hol van Leonetti? Hogy csináltátok? És persze: mit vártok ettől a gyerekségtől? A húszéves fiú elmosolyodott. Tekintete komoly maradt. - Egy lány segített. Leonetti két dolgot szeret: a pénzt és a kamatyolást. A lány riszált neki egy strófányit, el is érte, hogy kettesben elautózzanak az erdőszélre. Volt ott bokor, kis patak, romantika rogyásig. Leonettiből kijött a fedezőmén. Amikor megpróbálta meghágni a lányt, közbeléptünk. Elkábítottuk és elhoztuk a fickót. Egyikünk azon melegében magához vette a hitelkártyáját, és egy utcai automatából lehívott egy rakás pénzt. Leonetti jelenleg egy sötét szobában ül, immár harmadik napja. Ha szomjúságra panaszkodik, kap egy poharat, amelyben nincs víz, de vannak benne bankjegyek. - Megnézhetem? - kérdezte Francis. - Elviszed? - nézett rá a fiú. Quinn vállat vont. Motorra ültek, elhagyták a várost. Begurultak egy majorba, megálltak a pajta előtt. Quinn belesett a kémlelőablakon. Leonetti felpillantott, amikor fény gyulladt a börtönében. Rozoga asztal mellett ült, előtte papírpénzzel púpozott poharak sorakoztak. A fickó koszlott, elhanyagolt benyomást keltett, pökhendiségének már csak az árnyéka homálylott borostás, mocskos arcán. - Adjatok inni! - könyörgött az ajtónak. - Idd meg a pénzedet - felelte Ryan, majd Quinnre nézett, vonásait fürkészte, mindhiába.
Leonetti az asztalra csapott. - Ide hallgass, te balfasz. Ennyi pénzért megvehetnék egy egész sörházat. Nem veszed észre, milyen ostoba vagy? - Vedd meg - felelte Ryan. - Vedd meg. Miért nem veszed meg? - Mert nem áll módomban, te átkozott, ostoba buzi! - Erről van szó. Hegynyi pénzed lehet, mit érsz vele, ha nem áll 142 módodban elkölteni? Nincs mit venni rajta. Hiába van dohányod. Nincs víz. Ryan hátralépett. Quinnre nézett. Őszinte csodálkozás látszott a szemében. - Nem érti. Három nap alatt negyven előadást tartottunk neki a bányája és a vizeink közti összefüggésekről. Felkínáltuk neki, hogy vonuljon ki a területről, akkor megússza. Nem érti. Nem érti, mi a tét. Ezek nem értik, mi a tét?! - Ha értenék, nem égetnék fel az Amazonas őserdeit, nem lenne ózonlyuk, de atombombákkal sem játszadoznának. Hagyjuk gondolkozni holnap estig. Beszélj orvossal, meddig lehet még szomjaztatni. Ryan arca felderült. - Nem lépsz közbe? - Túl pökhendi az ipse, még mindig. Mindazonáltal elárulom, hogy zsenge korodnak tudom be ezt a gyermeteg mókát. Nem rabolhattok el minden molochot. Nincs annyi pajta, hogy elhelyezhessétek őket. Annak sem örülnék, ha ezentúl ez lenne a környezetvédők munkamódszere. - Tehát? Quinn felfortyant. - Miért engem kérdezgetsz? Mi vagyok én? Zsaru, bíró, ügyész, atyaisten? Itasd meg a fickót egy pohár pénzzel, aztán hagyjuk gondolkozni. Mindenesetre nem árt, ha tudod, Leonetti elrablása mögött szervezett terroristákat sejdítenek. Ezért vagyok itt. De más is jöhetett volna, talpig géppisztolyban. Óvatosabban kéne játszadoznotok. Visszaültek a motorra. Másnap éjjel Quinn elhagyta a tóparti kisvárost. Leonetti mélyen aludt a kocsi hátsó ülésén. A megtört, kitikkadt fickó nem illatozott. Francis leeresztette az blakokat. Hajnaltájt a Szeretőszívnevű motel egyik szobájában felejtette az alvót. Elsőként Kopót, újságíró barátját értesítette a halálra keresett Leönetti hollétéről. Mire a rendőrség megérkezett, Kopó a kábult túszt dédelgette. Hogyne babusgatta volna, hiszen addigra rögzítette diktafonján az éledező bányatulajdonos zaklatott monológját s az ígéretet, miszerint bezáratja átkos bauxitbányáját. Quinn azonban nem volt sehol. Kopó elhallgatta, honnan szerezte információját, miféle segítséggel akadt rá a holtnak hitt mil-
143 liomosra. Leonetri sem segíthetett a zsaruknak, hiszen sejtelme sem volt, hogyan került az útmenti motelbe. Beszélni se sok kedve volt. Sört vedelt. A másnapi újságok felröppentették a bányatulajdonos titokzatos eltűnésének és megkerülésének hírét. Leonetti nem panaszkodhatott. Remek sajtója volt. Következésképpen a fél világ rajta derült. A fotók tanúsága szerint a létező leghitványabb sört nyakalta, üvegből. Hab áradt a nyakában, kérgesre koszolódott ingén. Végül is Ryan csoportja célt ért. Meghátrálásra bírták és nevetségessé tették a bauxitmolochot. Kopó írása kitért a misztikus témára, a közelmúltban felbukkant, arc és név nélkül tevékenykedő különleges képzettségű fickókra, akik szólóban vagy csoportosan, azzal szereztek hírnevet, hogy a rendőrség által hiába keresett személyek kiszabadításában jeleskedtek. Kopó azt kérdezte az olvasóktól: ugye, önök sem hiszik, hogy ezek a láthatatlan fiúk ilyen nemes lelkűek? Ki pénzeli a Tüszvadász kommandót? Fabyen képtelen volt dolgozni. A szerelem valamennyi heveny tűnetét felfedezte magán. A semmibe meredve, üveges szemmel ábrándozott. Képzelete gyakorta megajándékozta, s levetített előtte néhány különösen szívszorító mozzanatot Francisszel való együttlétéből. Ami azt illeti, az ágyjelenetek voltak a legmegrázóbbak. Vágy gyújt vágyat, s ő lángolt, mint a bozóttűz. Megpróbálta könnyedén venni, ironikusan átélni a szenvedélyt, nem sikerült. Gondolta, italba fojtja a bánatát. Hozzálátott. Ilyen állapotban nem dolgozhatott. Hatalmas zűrzavar tombolt benne, mintha valaki kockákra vágott volna egy végtelen hosszúságú mozifilmet, s a parányi celluloiddarabokkal hajigálná. Ebben a stádiumban meg lehet őrülni, le lehet részegedni, ki lehet ugrani az ablakon, de írni nem lehet. Várni kell, míg a hordalék leülepedik, és valami kikristályosodik a felszínen. Fabyen bizonyos olvasmányokból tudta, hogy ezt a törvényt nem minden író tiszteli. Nem is kevesen vannak, akik ezt a fortyogást viszik át a papírra. De ilyen közelségből a káoszt sem lehet érzékeltetni; hiszen az rögzül, milyen állapotban leledzik a szerző. A zűrzavar keresi a szavakat. A legfőbb baj az, hogy zűrzavarosan. Egyik-másik filmkockán felsejlett egy alak, ismerős. Gyanítható 144 volt, ő lesz majdan a regény hőse. Azonban az is világos volt, kicsoda ő. Fabyen elmerengett, jegyzetelt. Áttűnés: egy képzeletbeli és egy valóságos alak egymásra vetfté-
se. Megközelítőleg fedik egymást. Ez az árnyalatnyi eltérés tartja szüntelenül ébren a kíváncsiságomat. De ezzel még nem szabadult meg tole. Egy fenét. Talán mégis kürhatná magából. Ha felteszi, hogy a pasas teljesen túlél mindent, mert - esetleg - halhatatlan, ha olykor-olykor találkoznak is; öszszeborulnak, elválnak, ha a szenvedély életképes marad, akkor is, lássuk be, ettől meg kell szabadulni. Mióta ez a testi-lelki függőség fogva tartja, nemjobb a helyzete, mint egy gályarabnak. Hozzáláncolták egy rohadt evew"höz; és még azt sem tudhatja, merre tart a hajó. Már-már eljutott az önsajnálathoz. Nem, rossz a megközelítés. Hiszen élvezi az egészet; My Fair Lordot magát, szó sincs gályarabságról. Amit kevéssé értékel a dologban, az a hiány. Francis hiánya. És annak hiánya, hogy ritka találkozásaik alkalmával nyagodtan szerethesse. Ámen érkezett meg Slavikhoz. Márrégenfoglalkoztattaslavikfigurája. Mindeddigféltfelölteni a bőrét. Az ember sosem tudhatja, nem nő-e hozzá az idegen ruha, amelybe azért öltözött be, hogy közvetlen közelről tanulmányozhassa a figurát, aki felkeltette érdeklődését. Amikor belebújt valakibe, mindannyiszor megszólalt benne a vészcsengő, és az emlékezet kútjából, annak is a legmélyéről, felmerült egy film. Hátborzongató japán film volt; sápadtsárga homok, verítékfényű almaarcok. Egy maszk; a moziban éppen akkor durrant ki a biztosíték, amikor a nézősereg egyetlen elmélyült lélegzettel - teremszerte visszhangzó szusszanással - befogadta a drámai csúcspontot. Fabyen nem is emlékezett többre a filmből, bár eltökélte, alkalomadtán megnézi újra; csak arra a jelenetre, a közönségre, önmaga döbbent félelmére, az áramszünetre. Jelképpé nőtt benne az a néhány nehéz, lélegzet-visszafojtott pillanat: a hős letépi fejéről az álarcot, amit addig viselt. Letépi? Előbb csak lazán odanyúl, megpróbálja leemelni a maszkot, de mivel az nem mozdul, megrántja. Ekkor fedezi fel, hitetlenül és kínnal: összenőttek. Szabadulni akar. Húzza, tépi. Rátigatja. Fáj, irgalmatlanul fáj. Felhemperedik, üvölt kínjában. De annyira szabadulni akar már, hogy akár a fejét is áldozná e célért. Amikor végre leszakítja a maszkot, az arca már felismerhetetlen, véres-nyákos massza. Áramszünet. Ahhoz, hogy egy figura életre keljen, bele kell bújni a bőrébe, 145 másként nem megy. Az epizódszereplővel sem más a helyzet. Lehet, hogy az illető nem tesz többet, csak átnyújt egy levelet. Mire ez a jelenet papírra kerül, a figurának meg kell elevenednie. Töviről-
hegyire ismerni kell a múltját, jelenét, összes rigolyáját, szembeszökőjellegzetességeit. Másként legfeljebb csak egy száraz mondat a történetben, élettelen. Halott, mert meg sem született. Ez a maszkjátszva levethető. De ha az ember belebúj ik egy olyan jelentékeny személy bőrébe, mint Slavik Barone, nem játszik-e azzal a kockázattal, mint az Onibaba hőse? De ez mind semmi. Slavikba Júlia Barone-én át vezet az út. Ez a labirintus kettős fenyegetést tartogat: célhoz ér-e, s ha igen, mi van a visszaúttal? A sötét, kanyargós, vészes mélységekből visszatérhet-e a szabadba? Fabyen ivott még néhány kortyot, bátorításképpen. Volt ő már férfi, gyermek, vénasszony, volt ő már mindenféle alak, miért is riadna vissza attól, hogy kipróbálja, milyen gúnya Slaviké? Hiszen régi vágya, s a megvalósítás elvezetné a teljes elégtételhez. Ha megteremthetné sógorát, ha átvihetné egy történetbe, olyan sikerrel, hogy Slavik magára ismerjen. Sőt onnan ismerkedjen meg önmagával. Régi kihívás. Hiszen az ismerősei eleve úgy olvassák a könyveit, hogy önmagukat keresik, tudván, nem vihetik el szárazon az ismeretséget. Az olvasók pedig őt, a szerzőt kutatják a szereplők között. Pedig .mennyire nem ilyen egyszerű. Fabyen csapongott, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, végigszívta valamennyit, szokásától eltérően. Egy-egy ötletet, gondolatot feljegyzett a füzetébe. Ismét Slavik tolakodott előtérbe. Slavik idegrohamot kapott a jegyzetelésétől. Mellesleg, nem csoda. Kezdetben Fabyen beérte azzal, ha étteremben a szalvétára, színházban a műsorfüzet szélére firkantotta fel, ami átvillant az . agyán, s beleillett készülő könyvébe. A cetlik azonban elhányódtak. Ekkor beszerzett néhány noteszt. Halálos komolysággal vezette gondolatait, s mert már régen készült Slavik megmintázására, gyakran feljegyezte sógora rémes szövegeit. Előfordult, hogy ezeket a mondatokat egy-egy hasonló alkatú hős szájába adta. Slavik tévedett, ha a figurát önmagával azonosította, legfeljebb csak a saját gondolatára ismerhetett rá. Eddig nyugodtan remélhette, hogy megússza, nem kerül tollvégre. Reszkess, Slavik. Fabyen komoly dózist vett magához a konyakból. Elmosolyodott; tudta, milyen kaján az arca. Már nem rettegett. A fenébe. Végre is, annyiszor azonosult már, eleddig egészségesen. Hiszen hősei diktálták a divatot. Ha valamelyik kedvelt figurája csizmát hordott, egy idő után ő is csizmában kezdett járni - avagy kalapban, pávatollban, akármiben; ha végül is beszuggerálta magának ezt a módit. Volt, aki azt hitte, önmagát írja meg, hiszen a viselet hasonlított. Fenét, a leírtakkal - menet közben - ő azonosult, azok kezdetben nem őt tükrözték.
Csakhogy Slavik Barone több mint egy csizma, westernkalap; Slavik őrült, s ez bizonyára virulens. Fabyen megtette az első lépést. Felidézte emlékezetében azt a nyugodtan drámainak nevezhető - jelenetet, amelyen át most beférkőzhetett Slavik bőre alá. Készen állt a műtétre. Szikéje: empátiája, képzelete. Tavaly nyáron történt, a Francis előtti időben. A család az úszómedence szélén üldögélt, a napernyős kerti asztal körül. Phaedra rendes napi beszámolóját tartotta bevásárlókörútjáról. Elbüszkélkedett vele, milyen szuper cipőt, harisnyát, mifenét vásárolt. Slavik ütődötten hallgatta az izgalmakban bővelkedő elbeszélést, ő, Fabyen pedig feltette a lábát a székre, állát a térdére hajtotta, és opálos szemmel meredt a semmibe. Őrületes vetítés folyt az agyában. A regénye pergett előtte, kockáról kockára. A történet kimozdult a holtpontról. Végre élesen látta azt a részt, amelynek hiánya miatt elakadt. Látta, hallotta az egészet; már rég megfeledkezett Phaedra és Slavik jelenlétéről, az érdektelen társalgásról. Elhangzott a fejében egy különösen jól pergő párbeszéd, s mert tudta, másnap már úgysem idézheti vissza az emlékezetéből, a füzetéért nyúlt, letépte a filctollról a kupakot, és vadul írni kezdett. Nem vette észre, hogy Slavik elhallgat, Phaedráról rá mered, arca eltorzul, írisze szikrákat lobbant. Arra lett figyelmes, hogy Slavik keze megjelenik a látóterében. Azután lecsap, akár egy héja. Felmarja a noteszt az asztalról, és széles ívben behajítja a medencébe. Fabyen tudta, milyen sérülékenyek a feljegyzései. Bukórepüléssel követte a noteszt a vízbe. Későn. Mire kihalászta a füzetet, a lapok összetapadtak, a festék leázott róluk; minden betű tönkrement. Akkor, első és azóta sem felejtett dühében keresetlenül gyilkosnak, sátánfajzatnak nevezte Slavikot. A férfi vigyorgott. Felsőajka ráfeszült a fogaira, tekintetében kielégültség látszott. Fabyen visszaült a kerti asztalhoz, immár képzeletben. Slavik bőrében volt. Slavik szemével nézte Phaedrát, s csodák csodája, cseppet sem volt érdektelen, amit látott, hallott. Gyönyörködött az asszonyban, a feleségében, azzal a szorongó, fájdalmás áhítattal bámulta, amit elleplezni sem tudott. Felfedezte, hogy szerelme határos a gyűlö146 lettel, valami furcsa, karmos indulat lappang a mélyén; a szaruhorgok lüktetnek, behúzódnak rejtekükbe, kibújnak újra, beletépni vágynak Phaedra szép arcába, pusztán csak azért, hogy haloványabb legyen szépsége, ne vonzza mások szemét, más, különb külsejű férfiak tekintetét. S bár Phaedra azt ecseteli, hányféle cipőt látott és próbált fel, őelőtte nem a lábbelik, hanem a környezet képe
jelent meg. Abban az üzletben jóvágású férfiak hemzsegtek, valamennyien azokat a gyönyörű, kisportolt lábakat bámulták. Szinte megnedvesedett a pillantásuk, és végignyaldosta a lábszár ívét. Phaedra megérezte ezt, felgyúltak érzékei, akárha a szeretőj e nyelve csiklandozná érzékeny bőrét. Slavik - az ő lelkében Fabyen - ekkor a sógornőjére nézett. Pontosabban elbámult a halántéka mellett; annyira megvetette, hogy ránézni sem bírt, legfeljebb az arcán húzódó, halvány vágást szemlélte olykor, azt kívánva, bárha ő ejtette volna. És mert annyira vágyta megsebezni, képzelete megajándékozta: érezte, amint belevájja a körmeit - azokat a rejtegetett, horgas szarukarmokat - Fabyen arcbőrébe. Átüti a felső réteget. Forró vérre talál; kifakasztja. Fájdalomkiáltást hall, kéj villámlik át az ölén. Felrezzent, s látta Fabyen üres tekintetét, amely bár az arcára szegeződött, átnézett rajta, s e tekintet legmélyén valami gazdag álom képei örvénylettek, mintha ő ott sem lenne, nem ott ülne e világot látó szempár útjában. Megint megsuhintotta a bőszítő gondolat: Fabyen semmibe veszi őt. Csak idő kérdése, mikorjut el idáig Phaedra is. Ha felszínesebb, ha kevésbé lelkizős, ha kézzelfogható dolgok jobban érdeklik is, bálványozza a húga eszét, leborul a fantáziája előtt. Jóllehet, ő, Slavik éjről éjre kitárja a lelkét Phaedrának, feleségéről mindez lepereg, nem tekinti ajándéknak a feltárulkozást, legfeljebb annyira és addig érdekli, mint egy új cipő. Fabyen veszedelmes. Ezért előtte keménynek és szigorúnak akar mutatkozni, hogy megóvja sebezhetetlenségét; de sejti, féli, TUDJA, hogy a lány átlát rajta, s közben semmi érdekeset nem talál benne, egyszerűen nímandnak tartja, megveti, lenézi őt. Slavik visszafordult a feleségéhez. Rábámult a hajára, a lángoló tincsekre, s nem szabadulhatott a gondolattól: Phaedra férfiak között járt, megcsodáltatta a lábát, a haját, rugózó melleit. Talán valamelyik férfi megszólította. Kávéra hívta, megérdeklődte tőle, merre talál egy üzletet, mindegy, mi volt az ürügy, megkezdett egy kapcsolatot. Vajon Phaedra fogékony volt-e? Lehet, hogy le is feküdt vele. Csak egy futó kaland, ruha le, ruha föl, és vége is. Ez majd 148 kiderül. Éjszaka kipróbálja. Bemegy a felesége hálószobájába. Felméri, milyen hőfokú Phaedrában a vágy. Ha valami betolakodó lecsillapította szenvedélyét, úgyis észreveszi. Lehet, hogy az a férfi jó volt. Ölelése jólesett. Nem! Slavik elhessentette a gondolatot. Ha ebbe belemegy, megint gondjai lesznek az ágyban. Miért hiszi magát hitványabb férfinak másoknál? Na miért? Slavik megint Fabyenre nézett, mert égette a szemüregét az a
furcsa tekintet, amelynek felszínén semmi nem látszott, olyan volt, olyan élettelenül hideg, mint a hold, de mélyéből kisugárzott valami nyugtalanító forróság. Közben, mintegy mellékesen feltett egy kérdést Phaedrának, sjobbnak is találta, ha közben másfelé bámul, mintha nem lennejelentősége a kérdésnek: -Találkoztál valakivel? Remélte, hogy ravaszul csinálja, Phaedra egyszer elárulja magát. Ugyanakkor átjárhatatlanná szűkítette ereit a félsz: ha valóban titkol valamit, akkor megtörtént a legszörnyűbb: a felesége másé lett. Mindeme gondolatok közben azt is kontrollálta, milyen terhes, milyen nyomasztó a csillapulhatatlan féltékenység, az örökös, szűkölő, pokoli kishitűség, s Fabyen bizonyára átlátja a látszólag ártatlan kérdést, átlátja, és szórakozik rajta, kineveti őt. Gyanúja beigazolódott. Fabyen megmozdult, az asztal fölé hajolt, felütötte átkos, hülye füzetét, és a kaparva neszező tollal teleírta a hófehér lapot, eltakarva előle a szavakat. De ő j ól tudta, mit ír. "Slavik beteg, Slavik szorong, Slavik nyomorult, szánandó, féltékeny, komplexusai vannak." Ezt írja! Kitépte a füzetet Fabyen kezéből. Amikor a medence felé lódította, már tudta, méltó bosszút állt. A filctollal írott betűk egy pillanat alatt elenyésznek, belefolynak a vízbe, feloldódnak benne. Bár így oldódna fel egyszer ez a szörnyű tyúk is, egy katlannyi kénsavban! Megsebezte! Boldog elégtétellel nézte a medencébe vetődő Fabyént. A tyúk sebezhető. Nagyszerű. Már azon törte a fejét, miként okozhatna még nagyobb fájdalmat. Mi lenne, ha egyszer letörölné az egyik mágneslemezét? Ezzel letörölné róla a gúnyt is jó időre. Kuporogna a széken, és szenvedne, soha többé nem tudná még egyszer úgy megírni az ostoba regényét. De ha tudná is, mindig megmaradna benne a kétség: az elvesztett változat volt az igazi. Slavik nevetett magában, s hallotta a fejében, hogy Júlia Barone is vele nevet. A Mamának is tetszik az ötlet. De azt már az anyja előtt is szívesen elrejtette volna - ám ugyan miként rejthetné el, hiszen a Mama a gondolatai áramkörében él!? -, hogy a medencéből 149 kikecmergő Fabyen látványa, elkeseredett képe, vörösre gyúlt sebhelye láttán igazi kielégülést érez?! Nedves lett a nadrágja. Azután ragacsos. Fabyen felrezzent az idegen bőrből. Ilyen visszataszftónak tartja Slavikot? Ezt lelte a bőrében? Szívesen tovább játszott volna, immár az estélyen lezajlott jelenettel: mit élhetett át Slavik, amikor F. Q. fehér szmokingban a terembe lépett?
Vagy akkor, midőn megneszelte Phaedra és Stuart viszonyát, maj d bizonyosságot is szerzett róla? Amikor kézhez kapta az orvosi leletet és megtudta: a gyermek nem lehet az övé, hiszen ő terméketlen!? Megrázkódott. Nem. Ha ezt a maszkot felveszi, nem könnyen nyúzhatja !e magáról. Onibaba-effektusa lesz. Erre lelkileg fel kell készülnie. Elő kell készítenie a visszautat. Amikor belekezd, tudnia kell, hogy csak játék, ha mégoly veszélyes is. Ebbe a szakadékba biztosítókötél nélkül nem merészkedhet le. Tehát még nem. De tudta, hogy megtalált valamit. Innen a film összeáll magától. Ha néhány napig zaklatott lesz is, egyszerű en nem szabad odafigyelnie. Beleveti magát valami egyébbe, a történet és a figurák maguktól világra jönnek. Minden a helyére kerül, s akkor úgyis tudni fogja: most kell leülni az írógéphez. Mozi. Most pedig moziba kell menni. Ekkor Phaedra rányitotta az ajtót, s furcsa hangulatban találta. - Mi lelt? - kérdezte. - Azt hiszem, sokat ittam. A májam megnagyobbodott vagy megkisebbedett, fene tudja. Ja, és kifehéredett. Mi újság? - Dolgoztál? Úgy nézel ki, mint egy komphajó-katasztrófa egyedüli túlélője. - Lehet, hogy ez találó volt - bólintott Fabyen. - Ehnegyünk moziba? - Minek? Itt a video. - Hát ez az, ami nem ugyanaz. A mozihoz az út is hozzá tartozik, amelyen odamegyünk, az előcsarnok, a jegyszedő, a közönség, a nyikorgó széksorok. Más az atmoszféra. - Más: láb- és verítékszag, gyomorkorgás, tömeg - fintorgott Phaedra. - Jobbat ajánlok. Vásárolni megyek: Babaholmit. Na? - Szia - legyintett Fabyen. Miután nővérét elhessentette, a telefonra meredt. Hát mire tartja Chestert? Di Gaetano komolyan gondolta, amit a Zöld Kagyló előtt a tudomására hozott. Bár a szexnek véget vetettek, kapcsolatuk tovább élt. Időnként találkoztak, vacsorázni, moziba, színházba mentek. 150 Chester nyomta a szöveget, Fabyen enyhe lenézéssel hallgatta. Élcelődtek egymással, s valami halovány, szomorú felhang is megjelent hangulatukban. Olykor-olykor felszikrázott köztük a vágy, vagy inkább gyámoltalan vágyféleség, de gyorsan agyoncsapták: némi cinizmussal, kegyetlen tréfákkal. - Addig tartalak, amíg nem találok helyetted valaki mást - közölte Chester. - Nem lesz könnyű, magasra tettem a mércét. De miért dobnálak el? Az üresjáratban jó leszel arra, hogy a társaságodban mutatkozzam. - Nekem sem könnyű, Chester - felelte Fabyen. - Több sosem
voltál, mint egy ügyes szerető. Most igazán nem tudom, mit kezdhetnék veled, de majd csak kikísérletezem, mi egyébre vagy jó. Néha átfutotta gondolatban, miért is tart ki Chester mellett, és érdekes felfedezésre jutott: ő a talonfigura. Ha már nem kívánja folytatni -jelenleg még izgató - kalandját Quinn-nel, könnyebben véget vethet a kapcsolatnak. Előrántja di Gaetanót, leporolja, s megint lesz szeretője. Végre is, kipróbálta a házasságot. Nem vált be. Azután akadt néhány futó viszonya, mind közül Chester bizonyult a legkellemesebbnek, ezért állandósulhatott. Nem voltak illúzióik egymással kapcsolatban, s ha olykor valamelyikükben feltámadt is valami kósza vágy, hogy másként folytassák, netán elmélyítsék az idillt, a másik éppen teljesen észnél volt, és sietett lehűteni a felforrósodott hangulatot. Közben pedig felbukkant Francis. Fabyen felhívta Chestert. Aztán csak ült mellette a moziban, idegesítette a tömeg, az emberszag, a gyomorkorgás, de legjobban a film bőszítette, annak olcsósága. Meglepetten hallgatta, milyen hálás a közönség az otromba tréfákért, mennyire izgul ott, ahol ő semminő feszültséget nem érez. Egyetlen pillanatig sem tudott ráhangolódni a történetre. Kívül maradt, idegenül bámulta a vásznat. Nevetés kaparta a toikát, amikor a két főhős, két meredt izmú hím, pucéran ellejtett előtte. A testük volt az összes tehetségük, de ez a két szép, erős test nem ért meg egy egész filmet. Fabyen nem csodá!kozott, hogy Chester is a nagy többséghez tartozik, nevet ott, ahol neki, Fabyennek !egfelj ebb legörbül a szája, és a körmeit marcangolja izgalmában, amikor úgyis tudni lehet, hogy a két pasas tutira ép bőrrel megússza a játékot; meg sem kotytyan nekik hat kiló ólom, magasfeszültség, autóbaleset. Pusztán csak ennyit kívánt a műfajbéli könyvektől, filmektől: 151 varázsoljatok el, ragadjatok magatokkal. Hadd mártózzam meg a mesétekben, pengessétek meg bennem a húrokat; csak legyen valami zenéje, lelke, hangulata annak, amit adtok. S ez volt az, amit oly ritkán kapott meg. Amikor kifelé sodródtak a tömeggel, Chester élénken ecsetelte, mitől volt veszett jó a film, felemlegette a poénokat, a legizgalmasabb részeket. A mozi folyosóján nekiállt lövöldözni, autót vezetni. Kijelentette, még egyszer megnézi ezt a remekművet, a srácaival együtt. Aztán megkérdezte Fabyentől: - Miért vagy olyan savanyú? Neked talán nem tetszett? - Bennem van a hiba, Chester - felelte a lány.
- Na j ó - nyögte a férfi. Egyetlen pillanat alatt hangulatot váltott. - Valóban nem olyan volt, mintha te írtad volna. Láttam, legfeljebb két helyen mosolyogtad el magad, egyébként végig úgy nézted, mintha valami taknyot figyelnél a cipődön, amit nincs gusztusod eltakarítani onnan. Jut eszembe: a nagyobbik srácom megfázott az uszodában, akkora nagy duda a feje, mint egy víztorony, megállás nélkül trombitál, és csak nemjavul. Reggel is fújja az orrát a kölyök, de hiába fújja szegény, csak duda marad neki. Aztán belemered a zsebkendőbe, megcsóválja a fejét, és azt mondja: eddig takony, innen agyvelőcafatok. Hát nem fantasztikus a srác? A végén még kutatóorvos lesz. Na mi van? - Menjünk el moziba - sóhajtott Fabyen. - Valami igazi filmet szeretnék megnézni. Reggelig járták a várost. Számos filmet felpróbáltak, s ami Chestert illeti, ő szinte valamennyit élvezte. Ugyanakkor élénken érdekelte, Fabyen hogyan ítéli meg ezeket a mozikat. Meg is kapta a kritikát, azon melegében. Gyulladt szemmel ültek be egy étterembe. Reggelizés közben Chester vett egy friss napilapot, de hamar ledobta. Hatahnas nyögéssel Fabyenre szegezte a kiflijét. - Halál izgi melót kaptam. Számítógépre visszük ezeket a marha hirdetéseket. Lehet, hogy te sokkal érdekesebbnek találod, mint én. Jól jöhet a regényeidhez, elmondom, miről van szó. Elrabolnak valakit, betörnek valahová, megszívatják a biztosítót. Zsarolás, emberrablás, ilyenek. A következő napok valamelyikén jön egy hirdetés az újságban. Ha valaki tud valamit az esetről, ezen és ezen a postafiókszámon avagy jeligén jelentkezzen. Aztán kis csend, és rövidesen olvashatod az újságokban, hogy az ügy megoldódott, a túsz kiszabadult, többnyire egészen rejtélyes módon. Az elrabolt 152 értékek, fegyverszállitmány, akármi, előkerült. Hogy világosabb legyen: hallottál a Leonetti-ügyről? - Igen. Mi van vele? - Hát ez az, gyönyörűségek ladyje. Hol a fantáziád? - Elküldtem a Bermudákra, nyaralni. - Ellopták Leonettit, jött a hirdetés az újságban. Pár nap múlva Leonetti szabad volt, de nem tudta elmesélni, hol és ki tartotta fogva, miként szabadult ki. Ez csak egy eset a sok közül. A rendőrséget felettébb izgatja, kik állnak a hirdetések mögött. Fabyen vállat vont. - Szerinted ez romantikus? - Egy fenét romantikus, nem is azért hoztam szóba. Volt a minap az a túszbalhé. A bankrablókat meglepték, mire is magukkal hurcoltak tíz embert, majd a menekülés során szinte mindet lemészá-
rolták, köztük egy kisfiút is. Ez még az alvilágnak is sok volt. Valamelyik gengsztervezér vérdijat tűzött ki a gyilkosok fejére. El is kápták, szét is szaggatták a tetteseket. - Ezek különféle történetek. - Igen - bólintott Chester. - Viszont egy a tanulságuk: a rendőrség lehúzhatja a rolót. A gengszterek eddig is maguk rendezték a vitás ügyeiket. Most azonban a bankok, biztosítók is összefogtak, és kézbe vették az őket érintő balhék elintézését. Nem is sikertelenül. Fabyen felvette az újságot. Azt hitte, burleszket olvas. A beszámoló arról szólt, hogy két személygépkocsira való támadó feltartóztatott egy iskolabuszt, és leszedett róla két gyereket, egy fontos személyiség csemetéit. Viszonylag gyorsan megjöttek a zsaruk, űzofie vették a két kocsit; az egyiket perceken belül elvesztették szem elől, s mit ad isten, éppen azt, amelyikbe az elrabolt gyerekeket gyömöszölték. Azután ugyanígy jártak a másik autóval is. A zsaruk azóta is szebbnél szebb zsákutcákban bolyonganak. A család őrjöng, a miniszter a haját tépi, a közvélemény átkozódik, mert hülyékre költik az adóját. Chester fogai között elroppanó nyúlgerincként reccsent a kiflivég. - Figyeld meg, néhány nap, és különös körülmények között kiszabadulnak a gyerekek. - Honnan veszed? - Fusd át a hirdetéseket! Fabyen hamar megtalálta a túszul ejtett gyerekek hollétének felderítésére buzdító rövid felhívást, de nem lett okosabb tőle. Egy postafiókszám, semmi több. - Honnan szeditek, hogy bankok, biztosítók állnak emögött? - Csacsikám! - Chester a soron lévő kifli sarkával megütögette a 153 halántékát. - Használd azt a tekegolyó simaságú női agyadat. Indíték! Mi a túszejtőlc vezérlő motívuma? Pénzt akarnak szerezni. Mi a bankoké, biztosítóké? Pénzt akarnak megtakarítani. Még mindig olcsóbban j önnek ki, ha megfizetnek egy nyomravezetőt és néhány jól képzett fegyveres szakértőt, akik kiszabadítják a srácokat, mintha kártalanítják a családot. Ráadásul hosszú távon is kifizetődik a dolog, amennyiben elkedvetleníti a potenciális bűnelkövetőket. Pitymallik már? - Eddig elég jól felfogtam - bólintott Fabyen. Unottan kotorászta a tejszínhabos kakaót a többszörösen megcsavart nyelű kiskanállal. - De mi köze ehhez a rendőrségnek? - Levezetem neked, gyönyörüségek asszonya. Kinek tesz bejelentést a polgár? Nem a rendőrségnek, amint illene, hanem valakinek, aki egy postafiókszámmal takarózik. Az illető vagy az illetők
mit lépnek? Saját embereikkel intéztetik az ügyet. A sajtó Túszvadász kommandónak nevezi ezt a titokzatos zsoldoscsapatot. - Féltitek a kenyereteket? - Legjobb lenne, ha most kialudnád magad. Saját átlagodat is alulmúlod. De mit tépem itt a számat? Fütyülsz a kommandósaimra, fütyülsz mindenre, amit tálcán nyújtok neked. Mi a francért tartasz egyáltalán? Fabyen meglepetten látta, hogy Chester nem egyszerűen csak füstölög, hanem színtisztán, mélyen átélten dühös. Letette a spirállá gyötört nyakú kiskanalat. - Mi van veled? - Csakhogy észrevetted. Problémáim vannak. Lelkiek. Fabyen sóhajtva a férfi szemébe nézett. - Tőmondatokban beszélsz. Zaklatott vagy. Valami fene nagy baj van. Chester bólintott. - Tivi bejelentette, hogy szerelmes, mint még soha. Elköltözik. Pár hónapig kettesben akar élni a krapekkal. Aztán majd megbeszéljük, hogyan osztjuk el a gyerekeket, a kutyát, a vietnami sásszőnyeget, az elmúlt éveinket. Válnak tőlem, kicsim. Amikor már azt hittem, felfedeztem a boldog házasság elixírjét. Éppen rákészültem, hogy megírom tévedhetetlen receptjeimet, s a honoráriumból eltengődöm életem alkonyulatáig. - Komolyan hittél a plátói házasság örökkévalóságában? - Hiszenjól működött! Haverokvoltunk. Törődtünkegymással, a srácokkal, önmagunkkal. Esküszöm, élveztem. - Chester, feküdj be az agykórházba. Tivit úgy tartottad, mintha nőrokonod lenne. Rábíztad leszakadozott gombjaidat, táplálásod és ápolásod gondját, cserében nem bántad, ha félrekettyint. Kényelmes volt, naná. Neked. Ámde a nők már csak olyanok, hogy szeretnek együtt élni azzal, aki igazán megörvendezteti őket az ágyban. Lásd be, enélkül nem sok értelme van a házasságnak. Már ha egáltalán bármi értelme is van. - Es a gyerekek? - kérdezte Chester. - A két okos, gyönyörű srác. Rájuk nem gondolsz? - Neked kellett volna rájuk gondolnod. Ha olykor-olykor a feleségedet is megkettyintetted volna, nem csupán a kocsidat, most nem kellene jajgatnod. Di Gaetano az asztalt püfölte az öklével. - Nem érted, hogy nem kell, ha képes volt felagancsozni? - Nem igazán értem - vallotta be Fabyen. - Más. Velem is elég v régóta mászkálsz. Gondolj bele. - Tivi mindent tudott. Megbeszéltük. Ehneséltem neki, hol van rajtad anyajegy. - Sehol. - Ezt ő precízen tudja. Én is tudtam a krapekja összes epebántalmairól, naplót vezethettem volna róluk. Ez egy ilyen kapcsolat.
Volt. - Azt hiszem, muszáj lesz elmondanom, mi a véleményem a dolgaidról. Persze, ha félsz a megrázkódtatástól, amit ezzel okozhatok, szólj. - Na? - Nem is kezdek bele, mert abból nagy sértődés lesz. Inkább megírom, hogy köztünk maradjon. - Na persze, mert nem a lét nagy horderejű kérdései foglalkoztatnak, hanem olyan piszlicsáré dolgok, mint a széretet, szerelem. Ez máris valami francos nyavalya. Amiről megformáltad a rossz véleményedet. Szeretem Tivit. Elképzelni sem tudom, mi lesz, ha elhagy. Jó, most mondhatod, hogy fura módon szeretem, de ez nem változtat semmin. Igen, évekig élt mellettem, általam ketytyintetlenül, de lelkileg remekül megértettük egymást. - Ez valószínűleg ezután sem változik. Barátok maradtok. De ő azzal a pasival akar együtt élni, aki a testét is megmelengeti néha. Te pedig felveszel egy házvezetőnőt, esetleg megnősülsz. És bár oly jólesett Darylt cikizned, javallanod, hogy járassa csadorban a barátnőj ét, ez az élc nálad is ül. Persze, nem azt mondom, hogy ne légy monogám, s ne kívánhasd ugyanezt a hitvesedtőll. Azonban, ha valaki monogámiát igényel, ne vigye túlzásba a monomániáit. Keyesebbet babusgasd a kocsidat, többet nőd testét, lelkét. A befektetés megtérül. - Ha netán nem tudnál megélni a regényírásból, nyiss valami lelki masszázsszalont - morogta Chester. 154 155 - Jó ötlet. Én leszek az első páciensem. - Tehát azt mondod, engedjem elmenni Tivit? - Engedd el, vagy kettyintsd meg. Hátha ettől ottmarad. - De nem tudom - nyögte Chester. - Téged sem tudlak, mióta elárultad, hogy más is volt közben. - Tisztára hülye vagy. Elmehetsz szerzetesnek. Hol találsz manapság olyan nőt, aki még keféletlen? - Hát jól van, gyönyörűségek ladyje, ha ez a lecke, akkor ez a lecke. Gondolkodni fogok. Lehet, hogy tényleg befekszem az agykórházba, és megműttetem magam. - A külsőd már megfelel. Szereltess át valamit az agyadon, és semmi sem állhatja útját a boldogságodnak. Chester nevetett, talán hirtelen támadt ötletén. Kis töprengés után előadta, mire gondolt. - Esetleg hozzámjöhetnél. Máris olyan jó barátok vagyunk. - Akkor leszel gyógyult, ha ezt a kettőt: a szerehnet és a barátságot nem téveszted össze. A fenébe, Chester, komplett hülye vagy. Ha már abban a megtiszteltetésben részesítesz valakit, hogy rábízod a koszos zoknijaidat, legalább néha-néha kettyintsd meg. Ez
a házasság. Vagy valami ilyesmi. - Hozzám jönnél? Na jó. Felejtsd el, hogy megkértelek. Te nem törődnél velem. A srácokkal meg pláne nem. - Te viszont ideális férj lennél. Van hajlamod a monotóniára. - Akkor most hazamegyek, és elkapom Tivit. A végén még majd neked köszönhetem, ha rendbe jön a házasságom. - Ne éld bele magad. Ha tényleg olyan szerelmes, mint még soha. - Fabyen rágyújtott egy Pierre Cardinre. Néhány szippantás után eldobta a cigarettát. A dohányzás csak arra való, hogy az ember úgy érezhesse, mintha nyilvános illemhely lenne a szája. Chester hazavitte. A Mercedesben ülve eltervezte a napi programját. Eszébe sem jutott az ágya. Aludni úgysem tudna. Ha lefekszik, jön Francis kísértete, de sajnos csak asztráltesttel, amellyel nem sokat lehet kezdeni. Inkább leül az írógéphez. Szenvedés lesz, biztosra vette. Szörnyű gyötrelmek közt babrálja majd a billentyűket, s végül letörli mindazt, amit izzadságosan rápötyögtetett a lemezre. Minden egy könnyű pillanatban fogan, de a torzat is kín vajúdja világra. S bármilyen is, szülője kedveli magzatát. Elég egy pillantást vetni a könyvesbolti kínálatra. A szép könyvek között úgy hemzsegnek a förtelmesek, mint az aranyszőke barackban a férgek. Szívesebben gondolt a könnyű pillanatra, amelyben a történet ötlete fogant. A meséé, amely - ha végül, végre láthatóvá és élhetővé válik, ha már könnyen gördül belőle a szó - két fivérro1 fog szólni, a pszichopatáról és a varázslatosról. Slavik fel-alá kószált a szalonban. Fabyen érkezése valósággal feldúlta. Azonnal támadott, mint valami különösen ingerlékeny csörgőkígyó. - Egész éjjel strabancoltál! - kiabálta, s mindkét mutatóujját a lányra szegezte. Aztán végigmérte az öltözékét, gengszterkalapjától szakadozott farmernadrágjáig. - Azonnal menj fel a szobádba, és az elkövetkező két órában ne is mutatkozz, mert komoly üzletfeleket várok. Isten őrizzen attól, hogy beléd botoljanak. - Ettől ne tarts komolyan. Akkora a ház, hogy ilyen balesetre meglehetősen csekély az esély. Ha azonban mégis rettegsz, emlékeztetlek, hogy az irodaházad rendelkezésedre áll. Ott nyugodtan fogadhatod az ügyfeleidet. Ugyanis ez a ház az otthonunk. Ha repedt farmerban mutatkozom a szent falak között, ha karikát fűzök az orromba, ha cigánykereket vetve jövök-megyek, szívem joga. - Egész éjjel nem voltál itthon - mennydörögte Slavik. - Úgy rémlik, egyszer már megjegyezted. Na és? Talán velem akartál aludni? - Te nem közönségesen romlott vagy, te magad vagy a romlottság!
- Ez nagyon szép volt, Slavik. Felmegyek a szobámba, és lejegyzem, mielőtt elfelejteném. - Éppen ideje lesz, ha felmész, mert az a szegény férfi, akit idebolondítottál, félórája vár rád. Fabyen elgondolkodva végignézett sógora elegáns öltönyén, kifogástalanul megkötött selyem nyakkendőjén, jégfehér szikrákat tüzelő íriszén. - Pokolian makulátlan vagy. Milyen férfi? - Az újságíró, akit voltál kedves ma délelőtt kilencre meginvitálni. - Ja, az újságíró. Nem én hívtam, ő akart jönni. Teljesen kiment a fejemből. Megfigyeltem, ha időnként rájuk jön, hogy meginterjúvoljanak, háromig meg sem állnak. Egy héten belül három is jön, aztán néhány hónapig megint semmi. És milyen érdekfeszítőek a kérdéseik? ! Ez a tag sem fog meglepni; gondolom. Első kérdéskör: miért a Fabyen nevet használja? Második kérdéskör: mióta ír? Harmadik kérdéskör: tudja-e, hogy Chandlerre emlékeztet a stffusa? Sikítani tudnék. 156 157 - Az a férb már negyvenhárom perce ül a szobádban, és rád vár. Légy hozzá kedves. A sajtó nemjáték. Ha lehet, ne cikizd, ne csinálj belőle hülyét, ne akard bebizonyítani neki, milyen okos vagy. - Ez általában fordítva működik: ők akarják bebizonyítani nekem, milyen alantas műfajban ténykedem. - Fabyen meglepődött. Beszélget Slavikkal! Sógorát persze egyáltalán nem érdekli, mit mond neki, de saját közlékenysége akkor is figyelemre méltó. Azt jelenti, hogy az agyában lévő zsilip már nem bírja sokáig, szétrepeszti a mesefolyam. Túlad a firkászon, és írni fog. A lépcsőn felfelé menet elnevette magát. Vajon minden íróember úgy éli meg a gyötrelmes időszakot, amelyben epedve várja az ihletét, mint a kamaszlány, aki rettegve számolja a napokat a menstruációjáig? Egyikük sem tudhatja biztosan: megjön-e. Benyitott az aj tón. Fehérősz, legfeljebb negyvenéves férfi pattant fel a láttára. Lehajította a könyvet, amellyel a várakozás perceit ütötte agyon, és kezét kinyújtva Fabyen elé sietett. - Nagyon, nagyon vártam. Gyorsan telt az idő, hiszen közben beleolvastam a regényébe. Jack Nissem vagyok. - Foglaljon helyet, Nissem úr. - Fabyen példát mutatott. Elnyúlt a mély fotelban, amelyből általában a falat és az ablakot szokta bámulni, s körülnézett a szobában, ezúttal egy idegen szemével. Milyennek látja otthonomat Jack Nissem?, ez lehetett volna a fogalmazás címe. A szoba előtere közönséges nappali, ülőalkalmatosságokkal. Az ablak előtt íróasztal, hatalmas terrárium. A korallfarkú hüllők békésen süttetik magukat az infralámpa alatt. Néhány fotó a falakon, semmi komoly, funkciójuk csupán a hangulatkeltés. Egy ajtó, mely a hálószobába vezet.
Ennyi az otthon. Ja, és körös-körül a ménkű nagy ház, seregnyi szobával. Már régen semmi köze hozzá. A férfi tollat, jegyzetfüzetet rántott. Gondolta, feloldja zavarukat. Szélesen elmosolyodott. - Nem fog fájni - mondta. - Az olvasókat igen érdekli, milyen lehet a közkedvelt kalandregények szerzője. Gondolom, nem az első újságíró vagyok, aki meglátogatja. Olyan kérdéseket fogalmaztam meg, amelyek révén talán valami újat is nyújthatunk. Ez áll kőnyvei cíxnlapján: Fabyen. Honnan ez a név? - így hívnak - hangzott a készséges válasz. - Nem használja a vezetéknevét. Milyen okból? - Nincs rá szükségem. - Mióta ír? - Régóta. - Megvallom őszintén, jómagam még nem olvastam a könyveit. Az imént beleízleltem az egyikbe. Meglepő könnyedséggel fr, engem kicsit Chandlerre emlékeztet a stffusa. De ezt már másoktól is hallottam. Mi erről a véleménye? - Nagyon kedvelem Chandlert. De jó ideje szánom is, hiszen ventilátorként pöröghet a sírjában, amikor lépten-nyomon hozzá hasonlitgamak mindenkit, aki valamelyest is otthonos a betűvetésben. Addig nem is volt nagy baj, amíg valóban az írni tudókat állt tották mellé, de amióta Chandler neve a műfajbéli könyvek védjegye, s a könnyebb eladhatóság kedvéért bármire rávésik; hogy szerzője végre tényleg az ő szellemi örököse, helyette is csömört érzek. - Tudja, ráérő időmben én is szoktam írni, persze, nem ilyeneket, hanem értékes irodahnat, de nem vagyok sznob. Ezért védelmembe veszem Chandlert... ...bár nem olvastam... - pettyentette el Fabyen. - Bár nem olvastam - bólintott Nissem. - De tanítják az egyetemen, ergo: túl rossz író nem lehetett. Tehát ne szégyellje, ha vele egy napon emlegetik. - Nem én szégyellem. Esetleg Chandler. Ha nem engem, akkor más méltatlanokat, akiket hozzá hasonlítgatnak. Holott rettentő egyszerű a dolog: mindenki annyira nagy vagy annyira törpe, mint az, amit létrehoz. Ami engem illet, így mérem, műfajtól függetlenül. A férfi felrezzent. Lekapta a szemüvegét, rálehelt, zsebkendőjével kifényesítette a lencséket. Szürkéskék szeme könnyben úszott. Keskeny, késpengeszerű orra, vékony, szinte csak vonásnyi szája képtelen volt karaktert adni az arcának. Fabyen iilmre képzelte a fickót. Akár egy estély forgatagában. Mindenki színesenjelent meg a fantáziabéli celluloidon, Nissem fekete-fehér maradt. S nem csak azért, mert szürke vászonnadrágot, fakókék inget viselt. Egyszerűen nem volt külső megjelenése. Nyilván tisztában volt ezzel a fogyatékosságával. Ezért csillogtatta a szellemét.
Fabyen rágyújtott. - Nem dohányzom - hárította el a kínálást a férb. - Nem is iszom, mert szükségem van minden egyes idegsejtemre. Ha nem tudná, azok nem szaporodnak. - Jártam iskolába - felelte Fabyen. - Volt biológiatanárom. Ha nem tudtuk a leckét, kiállított a sarokba. Néha az egész osztály ott tolongott. S pedig végigment rajtunk egy vonalzóval. Kegyetlenül fájdalmas körmösöket adott. Továbbiakat ígért be arra az esetre, ha eláruljuk valakinek. Nem árultuk el. (óra előtt különféle dolgokat tettünk a székére. Bármibe beleült. Aztán sétálgatott előttünk fel és alá, a fenekén hol egy szétmázolt földigiliszta, hol egy aktfotó, hol 159 egy szelet szalámi lengedezett. Voltaképpen tűrhetően elszórakoztatott bennünket. Talán ezért jegyeztem meg a drámai sorsú idegsejteket. - Sajátságos. A magamfajta művészember másként éli meg az éhnényeit. - Néha azt gondolom, rém unalmas lehet művészembernek lenni. - Ne higgye. A szellem az egy csuda. Keveseknek adatik meg, az ostobák táborajóval nagyobb. Néha arról álmodom, hogy alapos tisztogatást kellene rendezni. Minek élnek az olyanok, akiknek az összes gondjuk az evés, ivás, ürítkezés, szaporodás? Nekik is jót tenne egy akció, amely megritkítaná soraikat. Előfordul, hogy belekeveredem egy nagy tömegbe, s nem is látok többet az emberekbol, mint azt a rengeteg fekáliát, amit nap mint nap kiadnak magukból. Bugyog a csatornákban az a tengernyi szenny, felzabált hamburgerek, sörök, pattogatott kukoricák. Ha elásnám ezeket az embereket; néhány facsemete talán kihajtana belőlük. Akkor esetleg azt gondolnám: erre jók voltak. Tud követni? Úgy értem, elég közérthetően fogahnaztam meg ezt az életérzést? - Nagyon művészi volt - bólintott Fabyen. Nissem elmosolyodott. - Hát igen - mondta. - Gondolom, nem túl gyakran találkozik olyan újságíróyal, aki igazából nem is üres fejű firkász, hanem művészlélek. Fabyen felkelt a fotelból. A terráriumhoz sétált, félrehúzta a sűrű szemű hálóból készült tetőt, s a kötélcsomók fölé hajolt. A közel kétméteres hüllők lustán mozgolódtak. Közeledett az etetés ideje. - Ami azt illeti, volt dolgom néhány újságíróval. Egy-kettő azért jött el, mert olvasta a könyveimet, és engem is meg akart ismerni. Találtunk közös témákat. Voltak másfélék is. Egy hengeres testű szőkének elmeséltem, hogy a következő könyvem hősnője kézzel sodort cigarettát fog szívni. Rövidesen megj jelent az ő regénye, s mit ad isten, főhősnője kézzel sodorta a cigarettáit. Volt dolgom
riporterrel, aki azért jött ide, mert ebben a szobában még nem hallotta a saját hangját. - Engem voltaképpen az érdekel, hogyan adhatta a fejét erre a kétes műfajra. Nem érez bűntudatot? El tudja képzelni, mi lenne a magafajtával, ha az igazi írók írnák a krimiket? Fabyen megdermedt. Valami átvillámlott a fején. Megfeledkezett Nissemről; nem esett nehezére, a pasas a láthatatlan ember második kategóriás változata volt: az alig észlelhető ember. Az íróasztalához perdült, felkapta a tollat, s papírra vetette: Annyira különbözöl más pasasoktól, mint a selyem ágynemű a közönségestől. De ezt csak azóta tudom - és amíg sejtelmem sem volt róla, nem is vágyhattam utána -, mióta kipróbáltam a selyem érintését. Nissem felállt a fotelból, odasétált a terráriumhoz, s megtekintette a két egzotikus kötélcsomót. Azok tekergőztek, öltögették a nyelvüket, időnként a szemük elé emelték a páratlan szépségű; korallszínű farkukat. - Milyen helyesek - mondta a férfi. - De most mondja meg, ezek is minek élnek?! Egész nap csak döglenek. Ha nem süt a nap, mozdulni sem bírnak a dermedtségtől. Van ezeknek valami értelmük? Fabyen arra rezzent fel, hogy valaki van a szobában, és hülyeségeket beszél. Észrevette Nissemet, amint ingerlően görbítgeti az ujját a merev pillantású állatok feje fölött. Ledobta a tollat, az asztalra könyökölt, bámulta a hülláriumot, maj d halkan megj egyezte: - Ez a kígyópár olyan ritkaság, hogy még az ellenszérumot sem sikerült beszereznem. A következő pillanatban Nissem ismét a fotel mélyén ült. Aggódva nézegette az ujja hegyét, majd a fedetlen terráriumot. - Be kéne zárni azt az izét. - Igen - hagyta rá Fabyen. - Hol tartottunk? - Utoljára azt kérdeztem, mi lenne, ha igazi írók írnák a krimiket? - Nem fogja elhinni, hiszen maga nem vesz a kezébe holmi szubirodalmi termékeket: ebben a műfajban is ténykednek igazi írók. A világért sem szeretném Shakespeare-rel egy napon emlegetni magam, de mert holnap nem érek rá, most kell elmondanom, amit gondolok. Ha akkortájt is olyan túlfinomultak lettek volna az ítészek, mint ma, Shakespeare nyugodtan írhatott volna akárminő gyönyörűségesen, témái miatt nem lehetett volna más, csak egy szót sem érdemlő horror- és kalandregényszerzö. - Tudja, miért nem hoztam fotóst? - kérdezte Nissem. Nem várt választ, széles mosollyal Fabyenre nézett. - Mert vannak magáról fotóink. A volt férje archívumából. Az exférje volt olyan kedves elmesélni nekem azt is, hogy egy ízben filmre vették a szeretkezésüket, de mielőtt levetítették volna, maga gondolt egyet és letörölte a
kazettát. - Ezt mesélte? - kérdezte Fabyen elgondolkozva. Kilépett az íróasztal mögül, átsétált a szobán. Visszaereszkedett a fotel szélére. A terrárium magához vonzotta a pillantását. A kivételes szépségű hüllők egyre élénkebben mozgolódtak. Úgy festett, a hím éhesebb. - Pontosan - bólintott Nissem. - A férje nagyon fájlalta, hogy így történt, mert rendkívülinek találta az egészet. Már önmagában azt 160 . 161 ia is, ahogyan a felvétel készült. Időnként le kellett ugrania magáról, hogy állítson a kamerán. Úgy emlékezett, nagyonj ól szórakoztak és nagyot élveztek. - Tudja, ilyesmi előfordul két szerelmes emberrel, négyszemközt. Nissem feljegyzett egy gondolatot. Azután Fabyenre villantotta a szemüveglencséit. - Gondolom, ez az életmód vezetett idáig. - Hováig? - kérdezte Fabyen. Bár nem nézett a terrárium felé, a szeme sarkából korallszínű villanást látott. Általában így fogannak az ötletek: nem kell több, csak egyetlen villanás. Kihordani és világra hozni annál fájdalmasabb. - Könnyelmű életmód, haszontalan képzelgések. Ebből lett a közkedvelt ponyvaszerző. - Van felesége? - Igen. - Szoktak szeretkezni? - Persze. - Előfordult már, hogy valamelyiküknek ingere támadt ama, hogy lámpafényben, tükör előtt, netán fényes nappal csinálják? A férfi lekapta a szemüvegét. Hosszan, gondosan csiszolta a zsebkendővel. Nyilván korrekcióra szorult a dioptriaszám. Nem is látta meg, amikor a fiúállat elhagyta a terráriumot. Egyébként a mozdulatot nem is igen lehetett követni, a gyorsasága miatt. - Magára tartozik a magánéletem? - kérdezte Nissem kis töprengés után. Fabyen nem felelt. Megvárta, míg a férfi felrezzen sértettségébőt, és ránéz. Néhány másodpercig szemlélték egymást. Végül Nissem biccentett. - Oké, bocsánat. Nos, ami azt illeti, beszélgetésünk nem mondható sikeresnek. Holott azzal a szándékkal jöttem ide, hogy megrajzoljam a portréját a magazin olvasóinak. - Legokosabb lesz, ha ismét elbeszélget a volt férjemmel. Ha legendás alak vagyok, a legendát neki köszönhetem. Mindent elkövetett a fehérmájú asszony imázsának kialakításáért. Szeret ön élni, Nissem úr? Ha igen, akkor ne mozduljon. Ne sikoltson! Kiszabadultak a kígyók a terráriumból. Hozok segítséget.
Fabyen kisietett a szobából; szándéka volt, hogy kimenjen a városból is. Dongott az agya, képek feszegették. A lépcsőfordulóban belebotlott Fatimébe. - Van egy pasas a szobámban - mondta a lánynak. - Hármasban hagytam a siklókkal. Utóbbiak szépen tekergőznek a szőnyegen. 162 A pasas halálos-mérgű kígyóknak tudja őket. Hadd izzadjon egy kicsit. Körülbelül tíz perc múlva menj be, és szabadítsd ki. A siklóknak adj enni. Fatime bólintva elsietett. Fabyen folytatta útját, s látnia kellett, ez a nap nem csak az újságíró számára szerencsétlen. Slavik is pechesnek mondható. Beleütközött a távozó vendégekbe. Négyjól öltözött férfi bámult rá. Velük együtt ő is végignézett a nadrágján: csúnyán kirojtosodott repedés tátongott a térdén, a combján, szintúgy hátul is. Ekkor már mindegy volt. Elegánsan kellett átvészelni a malőrt. Lekapta a kalapját, és odatartotta a pasasok elé. - Az én Slavikom, ez a szegény ördög, mindent eltol, amibe csak belefog. Egy kis apróval pár napra kisegíthetnének. A négy fickó jóindulatúan mosolygott. Harminc év körüliek voltak, ápoltak, imomak. Csak nemrég ereszthették el őket a menedzserképzőbo1, ahol is hibátlanul elsajátították mindazt, ami arról tudható, hogyan lehet minél nagyobb harapásokkal elnyelni minden fogyaszthatót. Slavik tekintetéért, azért a hasfelmetsző pillantásért a legelnézőbb bíró is tizenöt-húsz évet rótt volna ki. - Bemutatom a sógornőmet. Szórakoztató regényeket ír; amint látják, a magánéletében is aranyosan humoros - csikorogta megrendítő lélekjelenléttel, jegesen mosolyogva. Írisze villámlott. Fabyen búcsút vett az uraktól, és távozott. Érezte a fenekére tapadó pillantásokat. Ami azt illeti, egyik sem fájt. És ha Nissemre gondolt, még jobban érezte magát. Néha a gonoszság is örömteli perceket szerezhet. Bár csak a sajátja. Beült a Senatorba, ellenőrizte a kesztyűtartót: van-e füzete, tolla, cigarettája, papír zsebkendője. Azután indított. A vendégek kocsija előtt gördült ki a kapun. Az egyik, egy tűzpiros Porsche hamar utolérte. Vezetője vigyorogva integetett valamit. Megálltak. A férfi kiszállt az autóból. Nyalka volt, szőke, gödrös állú, hercigen állt a nyakkendője, brillköves kézelőgombjai elsápasztották az utcában kódorgó fényt. Fogsora is tündökölt. Láthatóan rengeteg önbizalom szorult belé. Felényivel is játszva háborút lehet nyerni. - Nem ülne át hozzám? Nem tartok sofőrt, mindig magam vezetek. A sebesség az örök szerelmem. Maga lehetne egy rövidebb távú szerelem - ajánlotta. - Mit kéne tennem érte? - kérdezte Fabyen félrehajtott fejjel.
- Nem hiszem, hogy ez részletes magyarázatra szorul - vigyorgott a férfi. - De ha akarja, szívesen rávezetem. - Ezzel megfogta 163 Fabyen kezét. Először megcsókolta, majd a szívére fektette. - Magáért ver - mondta, és tovább részletezte anatómiai felszereltségét. A lány tenyerét lecsúsztatta a hasára, végül az ölére. - Magáért duzzad - közölte. - És most tőlem duzzadt - felelte Fabyen, s egy váratlan mozdulat után visszahúzta a kezét. Rálépett a gázra, és már ott sem volt. A tükörben látta, hogy a nyalka fickó kissé tekergeti magát, mintha kínjai lennének. Alig-alig szánta szegényt. Sosem kedvelte a hernyótalpas udvarlást. Mindazonáltal tiszteletre méltó volt a pasas merészsége, amellyel kiszolgáltatta a legkényesebb testrészét egy vad idegennek. Már csak egy kérdés várt válaszra: a fickó önbizalma elegendő-e a kudarc elviseléséhez is? Azután mégis eljátszott a gondolattal. Elmehettek volna valami jobb szállodába. Miért ne? Kinek árthat egy habkönnyű szeretkezés? Semmi más nem kell hozzá, csak az, hogy mindketten kívánják. Meg egy leheletfinom gumikarika. Lehetőleg pisztolytokból előhúzva. Ha már itt tartott, rádöbbent, hogy ennyire azért mégsem egyszerű. Annak a stukkertartónak legalábbis Francis Quinn hóna alatt kell lógnia. Akkor aztán akár egy Benetton-zöld kempingbuszban is nyélbeüthető a légyott. Megint Francis Quinn. A pasas teljesen az idegeire ment. A haj danvolt zsaru, ki azért kénytelen lappangani, mert egykori ellenfelei nem felejtenek, s halálra keresik. Hogyan lehetne kiváltani? Mi kell ahhoz, hogy valakit töröljenek a halállistáról? Alighanem annyi is elég, ha az illető megboldogul. De addig is, mi egyébbel csapná agyon az idejét, mint La Livita kaliberű gazfickók őrizgetésével? Fenét őrizte La Livitát. Segített kelepcébe csalni, tudván tudva, hogy maga is vígan rajtaveszthet. S ez niajdnem meg is történt. Mi folyik itt? Ahhoz, hogy ezt a történetet megérthesse, meg kellene fejtenie, honnan ered Kenda engesztelhetetlen gyűlölete. A koporsóhátú gorilla megátalkodottan meg akarja ölni Quinnt, más nem is érdekli. Otthagyta az aranytárgyakkal tömött zsákot a Gerle-öbölnél. Kenda tökéletesen hülye. Fenét! Fabyent csaknem leterítette a felismerés. Kenda ölte meg a titkárnőt. Ki a hülye?! Hogyan lehetséges, hogy eddig ez nem jutott eszébe? Hiszen pompásan nyilvánvaló. A lány elárulhatta volna, miről szólt a támadás. Az útonállóknak nem kellett a zsák, ők kizárólag Quinnt akarták, s ha La Livita nem kezd westernkedni, beérték
164 volna egyetlen hullával: Franciszével. Ez esetben La Livita és a cucc bántatlanul elmehetett volna a villához, ahol viszont mások vártak rá, aligha baráti szándékkal. Quinn mindkét támadásról előre tudott, ezért akart lelécelni a zsákkal. Ki ez a pasas? Ez a pasas félvállról veszi Rugge Sabato gőgét, Slavik acsarkodását, Kenda gyűlöletét. Könnyedén ágynak döntötte őt, akár egy influenzavírus. Később ugyanolyan könnyedséggel otthagyta az utca közspén, amikor megszimatolta a veszélyt. Azután sebesülten világcsúcsot úszott, és meghatódott a gyerekkori emlékeito1. Olyannyira, hogy a veszélyérzete is cserbenhagyta. Fabyen látta a kocsi előtt futó aszfaltsávot, a kanyarokat, a fák lombj án átszűrődő, fátyolos fényt, a felhősödő eget, de mindez nem túlzottan érdekelte. Gépiesen vezetett; Francis hangját hallotta: "ilyenkor minden olyan bolondul élni kezd", mondta a pasas a fűszálakat cirógatva, hihetetlenül liraian, majd felajánlotta, hogy kipróbálhatnák a hálószobáját. Ezt az alakot soha nem tudja megfejteni. Talán az sem zavarná meg ebben az ostoba kábulatában, ha kiderülne: a pasas emberevő. Nem lehet emberevő. Hiszen ő kezdettől fogva bízik benne, eszébe sem jutott félni tőle, akkor sem, amikor Erina a mólónál hátba lőtt fickóról mesélgetett. Azt szereti Francisben, amit sejt benne. Akármilyen hülyén hangzik, bármennyire megfoghatatlan is, nincs mit tenni ellene. Újra hallotta: "ilyenkor minden olyan bolondul élni kezd." Szó esett pókokról, pacsirtákról, s bár csak önmagáról hallgatott, voltaképpen elmondott mindent. Elárulta a fintoraival, lezser szövegelésével. Fabyen cigarettára gyújtott. Önkontrollja nem hagyta cserben. Figyelmeztette arra a körülményre, miszerint pillanatnyilag hajszálra megfelel tinédzserkori önmagának, amikor is töviről hegyire kiértékelt minden fontosnak hitt eseményt, találkozást. Csakhogy azokról a nagy horderejű dolgokról rég kiderült, milyen halékonyak, jelentéktelenek, olykor már-már nevetségesek. Ekkor elkezdődött. Beindult a mozi. Pergett a film, az első kockától az utolsóig. Az életre lehelt figurák megelevenítették a történetet. Látta Slavikot. Természetesen nem ugyanaz volt, mint a valóságban, és mégis ő volt. Francis is megmozdult, élni kezdett. Mindenki megjelent a mesében, akit az elmúlt hetekben magába szí165 vott, az egyszer látott, el nem felejthető figurák is. Jöttek-mentek,
beszéltek, játszották történetüket. Ő pedig a médiumuk lett; a felkeltett lelkek rajta keresztüljöttek ! a világra. Ő csak közvetítette szavaikat, tetteiket, elvarázsoltan, transzba bűvölten. Bár százszor átélte, megint elhűlt a csodától. Tudta, ez a függőség kölcsönös. Figurái sem létezhetnek nélküle, de őt is a mese tartja életben. Ha éppen nem a bűvölet megszállottja, s teszi a dolgát, mint mindenki más, fájdalmas hiányérzet gyötri, akár a narkóst a drog utáni vágya. Ám amíg a narkós bármikor magához veheti a szerét, addig neki meg kell várnia, igen, neki várnia kell, hogy a varázslat jöjjön el hozzá. Ha már feneketlen és pokolian fájdalmas a hiány, akkor sem pótolhatja semmi mással, rajta csak az segít, ha feléled a képzelete, ha elfoszlik a köd a lelkéről, ha végre megárad és dübörögve felé robog a mesefolyam. Szárnyas napok következnek. Nem a földön jár, nem ezen a világon él. Hangulatok ringatják, szenvedélyek söpörnek át rajta. A történetet többé nem befolyásolhatja. Ha megpróbál beavatkozni alakjai életébe, méltó bosszút állnak rajta: elakad. Azt kell i elbeszélnie, amit ok láttatnak vele. Nem tűrik a csalást. Fellázadhat százszor, százegyedszer is ők győznek. Saját törvényeik szerint élnek. Erről a varázslatról sosem beszélt senkivel. Mintha világnagy kabátot hordana, melyből néha-néha kivillantja bokáját, csuklóját; ezt olyan mozdulattal teszi, hogy elhitesse: kitárulkozott. A legszeretettebb ismerősöknek is be kell érniük ennyivel. Dirk megneszelte a kegyes csalást, megsejtette, hogy Fabyen akkor igazán boldog, ha ír, de nem érzett rá a titok leglényegére, s ez vezetett el szerehnük halálához: tudnia kellett volna, hogy ez a forrás táplálja és újítja meg Fabyen köznapi érzelmeit is. E felismerés nélkül csak a féltékenységig s végül a gyűlöletig, a már-már eszelős bosszúvágyig jutott el. Valamennyi kedves emléküket elherdálta, ócska pletykalapoknál váltotta be. Azok férgekké változtak át a kezében, s nem tudta, hogy ő űzi velük ezt a gonosz mágiát. Fabyen enyhén meglepődött a következő gondolattól: azért vonzódik My Fair Lordhoz, mert halálos bizonyossággal tudja: Francis érzi őt. Ösztönösen tisztelné külön világa bűvös határát, eszébe sem jutna, hogy betörjön oda. Sőt, s e gondolat merészsége valósággal mellbe ütötte Fabyent: Francis előbb-utóbb rájönne, hogy lénye édes gyümölcsei ott te166
remnek, s a mézízű termésből az ő ölébe is hullik elegendő, de csak akkor, ha nem teszi be a lábát abba a kertbe. Újabb cigarettára gyújtott. Rápillantott egy táblára, s leolvasta róla: száz kilométernyire távolodott el a háztól, bár még mindig nem tudta, hová tart. Nem egy akármilyen nevű városba fog megérkezni végül, hanem a regényébe. Néhány szippantás után a hamutartó peremére állította, majd újra felkapta a Pierre Cardint. A felhők elvékonyultak, felszívódtak a selyemkék égboltról. Simogatóan áradt szét a fény. Ugyanilyen egyszerű és nyugodt volt a következő gondolat is. Nem ő találta ki Francist. S ebben az állapotban, a kikristályosodásnak ebben a végső stádiumában már nem volt szüksége a mindenkori támaszra: az iróniára; elfogadta és tudomásul vette a tiszta felismerést, szikrányi kétség nélkül, ismét halálos, higgadt bizonyossággal. Lehet, hogy ez csak egyszer történik meg az életben. Lehet, de megtörtént végre. Köznapi csoda, ám korántsem közrangú: abban a magazinban felismerte Francist. Ránézett a férfiarcra, s tudta: ő lesz a szerelem. Ami ezután történt, ennek következményeként történt. Ezen a ponton csaknem cserbenhagyta a higgadtsága. A gondolat túlzott misztikussága mégiscsak felbolygatta lelke önvédelmi rendszerét. Petárdák szikráztak fel benne, mintegy figyelmeztetésül: átléptél a valóságon, a hihetőségen. S aztán?! Mi egyéb az egész élete, médiumléte s annak összes öröme, kínja? Valóság? Álom? Hogy micsoda, az kizárólagbenne, általa dől el. Kioltotta a petárdákat. Visszatért a kiinduláshoz. Meglátta a pasasfotóját. Még semmit sem tudhatott a jövőről, de megsejtette azt. Ámde ezzel nem tudott mit kezdeni. Ezért aztán beengedte az alakot a képzeletébe, megfürösztötte benne, s újra megszemlélte, mivé lett. Ami azt illeti, szebb lett, mint az eredeti. Felcicomázta, életet lehelt belé, s mikor feltámadt, elgyönyörködött benne. Beleszeretett. Örömmel hagyta, hogy regényalakká váljék. Akkor ez látszott az egyetlen lehetséges megtestesülési formának. Aztán szembejött a pasas a holtunalom estélyen. Valódi, hús-vér formát öltött, s ez igen hamar és jólesően bebizonyosodott a hernyózöld tragacs mélyén. S bár Francis nyilvánvalóan nem tudott a különös előzményekről, tudata kútjában megpendült a felismerés. Neki is sejtenie kellett valamit, másként nem élhette volna át olyan tisztán és természetesen a találkozást. Tehát nem őt hozta létre a költött figura, fordítva történt. Úr167 jézus, nyögte Fabyen. Összegyűrte a kiürült cigarettás dobozt, le-
hajította a padlóra, s félretolta a homlokába szabadult hajtincset. Folyamatosan hasadt a tudata, de végre elérkezett abba a hangulatba, amelyben ezt élvezni tudja. Az élet szép, úgy hírlik. Amint az ember fegyverszünetet köt önmagával. Amit aztán a felek, hol az egyik, hol a másik, rendre megsértenek. Lekanyarodott az útról. Megállt egy étterem előtt. Rádöbbent, hogy alig tud lábra állni, annyira szédül az éhségtől. Feltűnően fáradtnak érezte magát. Scott, a fényképész, a maga közvetlen módján így jellemezte volna ezt az állapotot: olyan érzésem van, mintha szellemileg leszoptak volna. Fabyen, csipkés lelkületű lévén, kevésbé durván fogalmazott. Közben leült az egyetlen szabad asztalhoz, és átfutotta az étlapot. Míg az ételre várt, újságot és cigarettát vett. Akárhol nyitotta ki a lapot, elkapta az unalom. Elöl a kormány ballépései a világpolitika baklövéseivel vetélkedtek, középen jobb és rosszabb íráskészségű riporterek brilliroztak, az apák oldalai a sporthírekkel szolgáltak, az egészet ezernyi hirdetés tarkította; eladó telkek és munkaerők, eladó testmasszírozók és eladó lelkek. Hátul pedig az elmaradhatatlan krimi, ki kit vtött le, fosztott ki, csapott be vagy agyon. Elölről kezdte, azután elakadt egy hírnél. Gépeltérítés, a sokadik az esztendőben. A géprablók nyugodtan pechesnek mondhatók, egyetlen repülőtéren sem fogadták kitörő örömmel a leszállni szándékozó gépet. Az üzemanyagtartályok feltöltése során az egyik cseppet sem barátságos ország terroristaellenes kommandója akciót kezdeményezett. Nem nagy sikerrel: bár elesett néhány terrorista, a többiek addig fenyegetőztek túszaik kivégzésével, míg a kommandó visszavonult, a gép felszállhatott. Az eltérített utasszállító azóta is a levegőégben kódorog. Fabyen nem értette a terrorista ügyek logikáját. Nála járatosabbakjátszva kiolvashatták volna a sorok közül, hogy kinek ki ellen és milyen célt szolgáló akciója tartja a felhopk fölött a Boeinget. Megebédelt, feltöltötte magát tonikkal. Ekkor horgonyt vetett benne az elhatározás, mégpedig vasmacskával: nem kezd írni, amíg Slavikkal egy fedél alatt él. Elköltözik. Ha lehet, akkor máris. Elviselhetetlenné lett a tudat, hogy sógora naponta ellenőrizné a készülő kéziratot, továbbra is lehallgatná beszélgetéseit. Képtelen tovább eltűrni az örökös drillt. Phaedra bárgyúsággal határos beletörődését. Úgy festett, nővére túltette magát szeretője eltűnésén, Slavik pokoli terrorján, s ha néha-néha fellázadt is, sajátos módon vásárlásba fojtotta haragját. Végezetül Fabyen elégedetten megállapította: okos döntést ér168 lelt. Ennyi kevés volt, általában azonnal nekifogott annak, amit el-
tökélt. Hirtelen rendkívüli sürgősségűvé vált a költözés. Hiszen ez a feltétele annak, hogy nekiülhessen a regénynek. Fizetett, rohant a Senatorhoz. Nem törődött az ajtó előtt lármázó alakokkal, akik egy bögő motorú kocsit ajnároztak, vezetőjével együtt. A fiatal fickó olyannyira büszke volt körülcsodáltjárgányára, hogy efölötti örömében bölcsességfogait is kicsillantva vigyorgott. Az egyik srác Fabyen után vetette magát. Elkapta a karját. Ravaszul mosolygott. - Te! Már odabenn is meg akartam kérdezni, miért dobálsz el akkora marha nagy csikkeket? Ha ennyire tollas vagy, bízd rám a bukszádat. - Az olajos bőrszínű, kackiás bajuszú fickó Fabyen karját markolászva a haverjaira kacsintott. A lány unottan kiegyenesedett, lerázta magáról a nyirkos ujjakat. Tisztán látta, hogy nem azonos súlycsoportúak. Egy pillantást vetett a mindenféle sportos ketyerével felszerelt, velőtrázóan bőgő járgányra. Gyengébbnek ítélte saját kocsijánál, ezért gátlástalanul élesre állította á nyelvét. Nekidőlt az ajtónak, és félrehajtott fejjel felmeredt a fickó sötét arcára. - A méteres csikkeket direkt neked hagytam, nehogy túl hamar a körmödre ésenek. Most pedig mindent tudsz, itt az idő, bemászhamál a tragacsotok alá, és megigazíthatnád a kipufogódobot. Úgy szól az a korhadt láda; mint tíz szovjet kombájn. Ennél sértőbbet nem is mondhatott volna. A fickó elfehéredett, sarkon fordult, és társaihoz rohant panaszra. Fabyen beült a Senatorba, és sportos eleganciával, kavicsokat fröcskölve kifordult a parkolóból. Búcsúzóul még egy pillantást vetett a tagokra. A rekedten bömbölő tragacs kormánya mögött ülő fickó arckifejezése gondolkodóba ejthette volűa. Csakhogy teljesen más kaliberű gondolatok kötötték le a figyelmét. Bekapcsolta a magnót, együtt dúdolgatott a zenével. Óriási nyárfák szegélyezték az utat. A pompás lombok összehajoltak az aszfaltcsík fölött. Megszűrték, aranyló zöldre szelidítették a napfényt. Elkísérték Fabyent az autópálya felhajtójáig. A Senator repült a szürke burkolaton, a kellemesen gyér forgalomban. Fabyen belemerült a tervezgetésbe. Lakást vegyen vagy béreljen? Esetleg inkább házat? Legfeljebb két szobára lenne szüksége. De a kertet aligha tudja nélkülözni. Legkevésbé pedig az úszómedencét. Fatime vele megy-e? Ha nem, szerezni kell valakit, aki időnként kitakarít. 169 Miután mindent részletesen elképzelt, lassan felépült előtte a ház, s ezzel a körültekintéssel megnehezítette saját életét. Hol talál ilyet készen, eladót? Vénséges vén fák, öreg villa, magas mennyezetű szobák, lehetőleg toronyszoba is legyen, a falakat mérgeszöld
borostyán szője be. Erkély is kell, egy Júlia sosem mondhat le arról, hogy egyszer mégis eljön Rómeó. Hülyén festene, ha szerencsétlen pasas ott állna a lajtorjával, és sehol nem lelne egy erkélyt, de még franciaablakot sem. Egy velőtrengetően bömbölő járgány durván megelőzte. Majdnem leszorult az útról, meglepetésében csupán kapkodni tudott. Csaknem fejre állt. A tragacs után bámult, és felismerte a sportos ketyerékről. Belátta, hogy pokolijó viccet csináltak vele, megtörölte lucskosra izzadt tenyerét egy papír zsebkendőben, és elhatározta: kicsit jobban fog figyelni. A járgány lelassított előtte, eltűrte, hogy a nyomába érjen, de aztán nem engedte kitérni, kitörni. Megdöbbentő gátlástalansággal flikk-flakkolt az úton, mit sem bánva a forgalmat. Öt fickó ült a kocsiban, barna bőrű, bajuszos, vidám srácok. Pompásan járatosak voltak a jelbeszédben, egy kötetre való trágárságot báboztak el ujjaikkal a hátsó ablakban. Fabyen csökkentette a sebességet. Lassan vánszorgott, remélve, hogy a futóbolond nem sokáig bírja a csigatempót, és eldönget a fenébe. A mestersofőr indexelés nélkül kisiklott a leállósávra. Odabénult a betonra. Fabyen továbbgurult, azután gázt adott. Bekapcsolta a fényszórót, beállt a repülősávra és száguldott. Sorra maga mögött hagyta békésebb embertársai autóit. Azután azt látta a tükörben, hogy a sportos tragacs mögötte nyomul. Vezetője előzött balról, előzött jobbról, ha másként nem ment, szétzavarta az útjába kerülő kocsikat. Rámászott a Senatorra. Táncoltatta a kormányt, szambát járt a lökhárítótól néhány centire. Teljesen kiszámíthatatlannak rémlett, mint afféle ámokfutó. Fabyen hiába nyomta a gázt, a Senatorban nem volt több szusz. Kicsorgott a jobb oldalra, de a tragacs tüstént eléje vágott, tovább riszálta a hátulját, nem eresztette el semerre, minden sebességváltozást nyomban érzékelt. A Senatorral együtt lassított, gyorsított, veszett sziámi ikerpárjaként. És bőgött, mint tíz szovjet traktor. Fabyenen elhatalmasodott a félelem. Itt repeszt ezen az embertelen betonháton, kiszolgáltatva néhány eszehagyottnak, s nyilván nem ő az első. Amilyen rutinosak, a vidám srácok nap mint nap eljátszhatják ezt. Ez a helyzet nem abba a kategóriába tartozott, amelybe az eddigiek, nem volt alkalom személyes összecsapásra. Ha mégis, a gépek fogják eldönteni a mérkőzést, az egymáshoz csattanó, rubin szikrákat köpő, lángba boruló karosszériák. Az olyannyira szeretett fantázia gonoszságokat is tudott Pano-
ráma szélesvásznú katasztrófát szimulált. Fabyen hitelesen átélte saját halálát. Hideg veríték kúszott a hátán, csigolyáról csigolyára. Aztán kezdeti dermedtsége lassan felengedett. Átengedte a terepet a bolond dühnek. Gázt adott. Rátapadt a tragacsra. Valósággal tolta maga előtt, mintha talicskát. Kergette, űzte, üldözte, lökdöste, taszigálta, átkozta. A mestersofőr eleinte élvezte. Azután eljutott az agyáig a felismerés: fordult a kocka. Megpróbálta elijeszteni; fel-felvillantotta a féklámpát. De Fabyen nem tágított, nyomult a sarkában. Lekergette a leállósávra, nem engedte megállni, nyomta, tolta maga előtt. Elkomorultak az arcok a hátsó ablakban. Ajelbeszédbe újabb és újabb folklorisztikus elemek vegyültek. Azután ez is abbamaradt, a fickók kapaszkodtak, hóka arccal bámultak maguk elé; lesték a kilométerszámlálót, vezetési tanácsokkal látták el a haverjukat. Fabyen látta meggyűrődni a Senator orrát. De nem érdekelte, még nem forrt el gyilkos dühe. A tragacs újra meg újra ki akart állni. A fickók megint megfordultak, de már azt integették, hogy feladják. Megtalálta a gyengéjüket: féltik a járgányukat, bőrüket. Ő már nem félt semmit, mert amit óvott volna, azt legázolták, durván megsértették. Fütyül a kocsija horpadásaira. Nagyobb a tét. Azt akarta, hogy a végén ezek a fickók gyalog menjenek haza, hónapokig széles ívben kerüljenek mindent, ami négy keréken jár, és többé soha ne jusson eszükbe félelmet kelteni másokban. Mert ezt is tudja a félelem. A tragacs rákapcsolt, megpróbált elhúzni, de már nem bírta a tempót, motorja ki-kihagyott, iszonyatos halálordításokat hallatott. Azután a motorháztető mögül szürke gőzfelleg tódult elő, s Fabyen még mindig maga előtt tolta az ócskavasat, akár egy tébolyult hóeke. 170 171 Végül pedig, lelassulva már, lelökte a korhadt ládát a leállósávról az utat szegélyező fűre, és továbbhajtott. Még hosszú ideig figyelte a tükörben, hátha feléled, utána rohan, i de csak a félelem tartott vele, az ámokfutók lemaradtak. Végül is, ki az ámokfutó!? Ekkora dühre képes? Ekkorára. Márpedig ezjókora volt. Olyannyira, hogy saját magát is kegyetlenül megrémítette. Ez ellen csak egy orvosság létezik: konyak a i neve. Beért a városba, elvitte a roncsot a szervizbe, szerény mosollyal
nyugtázta az ismerős szerelő gratulációját. Azután beült a legelső bárba, ölbe vette a szakmai névsort, ingatlanközvetítőket keresett, és számolatlanul ürítette a konyakos poharakat. Valaki megköszörülte a torkát a háta mögött, majd karmoló mélységű hangon azt kérdezte: - Lezajlott a roham, vagy még mindig támadsz, ha megszólitanak? Megpördült, és végigfuttatta tekintetét a mögötte álló felhőkarcolón. Magasszárú fekete sportcipőt, fantáziaébresztően szűk farmernadrágot, mélyen kivágott khaki atlétát, rojtokkal ékített bőrkabátot, csillámosan őszülő, legfeljebb egyhetes fekete szakállt és bajuszt, folytatásaként tükrös napszemüveget és homlokba húzott csokoládészín kalapot látott. Egyszóval nem látott sokat. A figura tökéletesen elsáncolta magát a fürkész tekintetek elől. Fabyen azt hitte, hallucinált. A telefonkönyvben hagyta az ujját, és lassan felemelkedett. - Neked mi kell? - kérdezte. - Megmondom. De nem itt - felelte a férfi. Fabyen elszédült. Megpróbált átnézni a tükrös üvegen, a felhajtott gallér alá látni, azonosítani az állformát, látni valamit abból, amit amúgy is bizonyosan tudott. Pénzt dobott az asztalra. Szó nélkül az utcára sietett: A pasas követte, majd kézen fogta, és egy kocsihoz vezette. Kitárta az ajtót, besegítette, átlendült a motorháztető fölött, bepattant a kormány mögé, egyetlen mozdulattal bezárta az összes ajtót. Néhány másodpercig ültek a sötét üvegű autó hűvös félhomályában, azután a pasas vetkőzni kezdett, ledobta a széles karimájú kalapot, a hatalmas tükrű szemüveget, a kabátot. Nyakában megcsillant az ezüstlánc, az ismerős medál. - Nem vagy normális, Lady Sokk - mondta Francis gyengéden, s megcsókolta végre. - Most lebbent tova a maradék eszem - sóhajtotta Fabyen né172 hány perc múlva. Végigmérte a pasast, elnézte a maskaráját, szerette. - Úgy festesz, mint egy öregedő popénekes. - Holott egy öregedő balek vagyok. Kíváncsi voltam, hogyan töltöd napjaidat. Leálltam a házatok mellett, láttam is, amint kirobbansz a kapun, több más kocsi mellett egy mesés Porschéval a nyomodban. Régen ismered azt a szőke gúnárt? Úgy néztem, igen sürgető volt, hogy méretet vegyél róla. - Miért nem jöttél oda hozzám? - A j jelenet láttán maj dnem megtettem, azzal sem törődve, hogy lóg rajtad egy szimat, de közben te nagy hirtelenséggel megoldottad a problémámat. Komolyan megsajnáltam azt a szerencsétlen tagot. Azt hiszem, tökéletesen leszaggattad a koronaékszereit. Fabyen tágra nyitott szemmel itta magába a férfi látványát. Hallani akarta a hangját.
- Mendegéltünk utánad, a szimat meg én. Te nem vetted észr a piócádat, ő pedig engem. Jó túra volt. Visszafelé viszont nemcsak a szimatot ráztad le, csaknem én is lemaradtam. Nagy rodeó volt. Majdnem pisztolyt rántottam. Fabyen belelesett a férfi bal karja alatt lógó tokba. Néhány levél rágógumit és némi papírpénzt látott benne. Francis megérintette az állát. Felnézett. - Hiányoztál, Lady Sokk. Tudok egy helyet, ahol kibújhatok ebből az álcából. Szörnyen utálom. - Nekem tetszik. Főleg a nadrág. Nincs szükség a kezemre, szemmel is mértéket tudok venni. - Túlzottan megbízol a szemmértékedben. Ha ellenőriznéd, tüstént belátnád, hogy folyamatosan tévedsz. Amúgy olyan érzésem van, mintha harisnyanadrágban feszengenék. Tagjaim fuldoklanak. Francis elrendezte hosszú lábait a pedálok fölött. A sebességváltó helyett tévedésből Fabyen térdét fogta meg, s ez a botlás ismét hosszú csókolózást eredményezett. A pasas változatlanul csókvirtuóz volt. Lassan ízlelte, kóstolgatta a száját, s mire birtokba vette, szíwerésük Ringo Starr improvizatív dobolására hasonlított, lélegzetük ki-kihagyott. - Oxigénsátor alatt kéne csókolni téged - mondta Francis, amikor elengedte. - De átkozottul messze van az a hely, ahol kettesben lehetünk! Gázt adott, betolakodott a kényelmesen vánszorgó kocsifolyamba, bekapcsolta a rádiót. - Ne adj magadról életjeleket, amíg oda nem érünk - kérte. Szeretnék a vezetésre koncentrálni. 173 - Mennyi időd van? - Rád? - Francis széles karmozdulatra készült. Ekkor a zene elhallgatott, és a hírolvasó izgatottan beszámolt az eltérített Boeing sorsáról. A gép kényszerleszállást hajtott végre a főváros egyik katonai repülőterén. Várhatóan üzemanyagot és élelmet vesz fel, hogy folytathassa égi bolyongását. Terrorista-ügyekben járatos szakértők megpróbálnak kapcsolatba lépni a túszejtőkkel. A korábbi szabadítási akció során elesett fegyvereseket azonosították. Itt következett az ilyen-olyan szakadár arab csoportok egymás közti villongásainak mélyreható elemzése, amiből Fabyen semmit sem értett, de Francis feszülten szívta magába az információkat. Amikor a hírolvasó elhallgatott, a férfi felsóhajtott. - A pokolba. Ez nem közlekedés, ez már maga a csőd. - Ezután komor hallgatásba burkolózott, s bár többször úgy festett, mintha szívesen mondana valamit, végül mégis csendben maradt. De vo-
násai fokozatosan megenyhültek. Fabyen nem is csodálkozott, amikor a kocsi az Igor Da Way közelében állt meg. Felsiettek a hajóra. Megálltak a kabin közepén. A késő délután gyengéd fényei utánuk lopóztak. A férfi válla fölött, a kerek ablakban elfért az ereszkedőfélben lévő nap. Francis levette a lány kalapját, és a háta mögé hajította. Kibontotta a haját. Azután csak nézték egymást. Quinn törte meg a csendet. - Di Gaetanóval jársz? - Ezt is tudod? - Hajnal óta a közeledbe akarok férkőzni. Közben láttam ezt, azt. - Mostanában már csak moziról mozirajárok vele. A Gerle-öböl óta nem a szeretőm. - Ez nagyon kedves. Éppen aggódni kezdtem, mivel nincs nálam örömgumi. - Ennyi az egész? Lehet száz krapekom, ha kéznél van az örömgumi? - Istenem. Oly ritkán jövök, hogy lerójam tiszteletemet. Egészséges ifjú nő vagy, lépten-nyomon megkérik a testedet. - Komolyan beszélsz? Mióta istenigazából beléd szerettem, bármikor kapható lennék a szexre, de csak veled. Francis bólintott. - Ami engem illet, én csakugyan így érzek, de nem akartam rád kényszeríteni. - Nem kényszer. Csak te kellesz. Legszívesebben bearanyoználak, és beállitanálak a szobámba. - Slavik szeretné. is gyakorta leborulna eme házi oltár előtt. 174 Egyébként, ha már szóbajött, bevallom: vasmarokkal keblen ragadott a pánik, amikor di Gaetano hazafurikázott, később meg a méretvételnél. Ámbár volt valami a szemedben, aminek láttán a fickó helyében nem kockáztattam volna. - Francis - sóhajtotta Fabyen. A férfi elnevette magát. - Ne sürgess. Türtőztesd magad. Le kell vetnem az álcámat. - Ki a fene üldöz? Quinn megpróbált megszabadulni a gyű7öletes nadrágtól. Nem sikerült. Úgy festett, örökre a farmer rabja marad. Hántotta, rángatta, húzta, szép szóval csalogatta. A szűk nadrágszár tapodtat sem mozdult. Válasz helyett is el lehetett bajlódni a vetkőzés váratlan gondjával. Fabyen lerogyott az ágyra nevettében. Quinn zokon vette. - Gyönyörű. Trillázol, hemperegsz, amikor élethalálharcot vívok. Ez az én formám. Éppen a legédesebb percekben történik malőr. Vennem kell egy mellig érő cipőkanalat. Fabyen tovább nevetett. A nap alácsurgott az ablakon. Francis feladta a küzdelmet. Leroskadt az ágy szélére, és elmerengett.
- Voltaképpen hogy jövök én ahhoz, hogy lerohanjalak? Jószerivel nem is ismerjük egymást. Még alig beszélgettünk. Teljességgel türhetetlen, hogy folyton csak a szexszel foglalkozunk. Esetleg asebeimet kötözgeted. Márpedig most beszélgetni fogunk. Méghozzá úgy, mint férfi a férfival. Mondd, te hogyan kezdtél kopaszodni? Előbb tonzúrád lett? - Szeretlek - felelte Fabyen. - Azt lehet - bólintott a férfi. - Ami engem illet, most elmegyek. Fájdalom, fel kell kötnöm magam. Besietek a kötélboltba, veszek valami jó erős madzagot. Megkérdezem, hol a próbafülke. Nagyon fontos, hogy macerabíró legyen a kender. - Gondolkozz, kedvesem. Valahogy csak belebújtál ebbe a nadrágba?! - Mit tudom én? Lehet, hogy azóta feldagadt a lábam. A fej étől a combjáig. Mit nevetsz? Rajtam szórakozol? Fabyen felemelkedett, és lassú mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Csak a fehérnemüt hagyta magán. Francis borzongva nézte. - Kész őrület. Előttem a teljes kínálat, vevő is lennék rá. Mit lehet tenni? Futok a kötélboltba. Kifűzte és lerúgta a cipőjét. Fabyen elé perdült, megragadta a nadrágszárát, s némi segítséggel, mintha csizmát húzna, lefejtette a lábáról, egyiket a másik után. 175 - A százlábúk tutira kihalnának, ha sztreccs gatyában járnának légyottra - morogta Francis. Sápadt kéken derengett a kabinablak. Fabyen átkarolta a férfi nyakát. Hátrahajtott fejjel nézte vonásait, elsötétülő szemét. Francis ölbe vette, az ágyra fektette. Arcát belesimította a párnán szétterülő homokszőke fürtökbe, beitta illatukat, majd felkönyökölt, s lassan, megfontoltan megcsókolta. Fabyen összeborzongott, belekapott a vállába, de hirtelen elernyedt; szétáradt benne a megnyugtató bizonyosság, amely a férfit is higgadttá lágyította. A szenvedély már nem falni s habzsolni akart, arra vágyott, hogy végigízlelje az örömöket, szelíden. Francis simogató mozdulataitól észrevétlenül hullott le a míder fazonú selyem felsőrész. Valamivel lejjebb a férfi tenyere megtorpant. - Ravaszul túlkomplikáljátok az ember életét - dünnyögte, s szemügyre vette az akadályt. - Gombok! Tucatjával! Még jó, hogy nem számkódos. Ha egy kis szerencsém van, megúszom az aknazárat. - Nem kell komolyan venni - felelte Fabyen, s egy mozdulattal átröpítette a szobán a parányi fehérneműt. Azután lecsókolta a férfiról a merészen dekoltált atlétát, s Francis felsóhajtott. - Épp ideje volt, az idegeimre ment, amióta belebújtam.
S megint elakadtak a szavaik, hosszú időre. Azután egymás mellett feküdtek a félhomályban. Fabyen a férfi szakállát simogatta ujjai hátával. Elmosolyodott. - Nagyon finom. - Gyuzölöm. - Még férfiasabbá tesz. - Mire jó a fenenagy féxfiasság? - Arra, hogy rosszul aludjak, mert szüntelenül kívánlak. Selyem a lepedőm, a párnám, a takaróin; érintésük elmondhatatlanul érzéki. Először hűvös, de csak pillanatokig, s lehet, hogy nem én hevítem, inkább ő melegít át engem. Akárha eleven lenne, egy másik lény. A takaró selyme lágyan körülölel, mindenütt megérint, mintha tengerbe merülnék, napsütötte partközeli vízbe. Gyengéden rám simul, simogat. És én nem tudok elaludni, mert ez az érintés téged juttat eszembe. A te fenenagy férfiasságodat. Azt a szórakoztató, izgalmasan eredeti pasast, akivel olyan könnyű volt belépni a hernyózöld campingbuszba. Francis felkönyökölt, Fabyent nézte. - Megleptél, Lady Sokk. Mostanában az én éjszakáim is lassan múlnak. A hátamon fekszem, és egyjelenetet látok: megérkezem. Képek villódznak. Egy kutya önfeledt öröme, amikor hazatérek. 176 Egy asszonyé. Átkarolja a nyakamat, a vállamra hajtja a fejét, nem szól, szinte fulladozva lélegzik, s ezzel elmond mindent. Később, mit tudom én, mi a szokás, mondjuk: a lábfejemet masszírozza. Tiszta banál. Nekem meg kicsordul a könnyem. Fabyen nem felelt, nem mozdult. Francis folytatta. - Amikor hazamegyek, így jön elém Turbo. Majdnem eszét veszti örömében. Csak egy kutya, semmi rafinéria, semmi fölös ész, egyszerűen és tisztán örül, erről szól az élete. Hetven kiló melengető szeretet. Aztán Yasha borul szélesen kényelmes kebelemre, majd végignéz, megvan-e mindenem, kezem, lábam, koponyám ép-e. Kitör a hatalmas nagy beszélgetés, Kobak, Csóró, Tristan a téma, Yasha jövet-menet beleborzol a hajamba, és minden franc tovatűnik a messzi távolban, mintha egy másik világba érkeztem volna, ahol szabad a szeretet, cafrangtalanok az emberi kapcsolatok. Yasha mesél, ételt tesz elém, pár marék zöldséget, majd két ujjal, undorkodva hozza a húskonzervet, nevetünk egymáson, s megint megérint, és én is megérintem, mert egyszerűen jólesik, mert ez a melegség forrása, és megint kölykök vagyunk, szertelenül, ártatlanul boldogok, testvérek, s kevésbé fáj, hogy elvesztettük apánkat, anyáinkat, és csodálatos az egész. De éjszaka másféle megérkezésről képzelgek, Yasha után még egy nőjön elém, az a nő, aki teljessé tudja tenni szép örömeinket, aki az álmot is könnyűvé teszi, mert a teste az enyémhez gömbölyödik. Most aztán isten-
igazából csupasznak érzem magam, Lady Sokk. És mégsem fázom. De rövidesen újra dideregni kezdek. Ezt tudod feledtetni velem. Fabyen képtelen volt felelni. Francis nézte tágra nyílt szemét, meglepettségét. Tekintetébe visszatért a gunyoros fény, szája fintorgott. - Jól van, Lady Sokk. Szeretem, amikor ezt látom a szemedben. Ez a látvány vonz vissza hozzád. - Úgy megunnálak - sóhajtotta a lány. - Tudom, úgyszólván csak rajtam múlik, hogy előálljanak ennek feltételei. Szívesen segítenék magunkon. Nézz körül. Átkozottul barátságos ez a hajó, hát nem?! Jove bármikor ideadja a kulcsot. Van itt minden: konyha, zuhanyozó, nyoszolya, szekrény, rádió. Hát nem halálosan romantikus? Fabyen felült. Felhúzta a lábát, átkarolta a térdét, ráhajtotta a fejét. Francist nézte. Quinn a szekrényhez ment, szinte ádáz sietséggel öltözni kezdett. Öltönybe bújt, s közben nem feledkezett meg a vállszijas tokról sem. Kiszórta belőle a rágógumit, a pénzt zsebre gyűrte. Azután elővett egy acélos fényű stukkert, és belökte a tartóba. 177 Kisietett a konyhába, halkan csörömpölt valamivel. Amikor visszatért, átadott egy teli poharat Fabyennek. Hozzákoccintotta az üveget, nagy kortyokkal nyelte le a konyakot. - Már nem is kérdezed, mert egy feleség rutinjával tudod, hogy elmegyek. Az asztalon nagy csomó papírt találsz. Ha akarsz, írhatsz, bár csak középkori kódexmásolók módján. De ha így is megfelel, talán meg tudsz várni. Megpróbálok hamarvást visszajönni. Egy egész éjszakára. Ha itt talállak, akkor lezuhanyozom, mielőtt melléd fekszem. Ha nem, reggelig magamon hagyom a tested illatát. Fabyen tudta a választ, de mielőtt még elmondhatta volna, Francis elhagyta a hajót. A hullámverés ringatta Igor Da Wayt. A kerek kabinablakban felbukkant az első csillag, erőtlenül lüktetett a lassan mélyülő sötétben. Fabyen felkattintotta a lámpát. A hajó alig észrevehetően megbillent. Megdobbantak a deszkák, majd halkan kinyílt az ajtó. Jove nyögdécselve araszolt le a lépcsőkön. Jókora papírdobozt egyensúlyozott. - Ne tudd meg, milyen rohadt aljas dolog megvénülni. Egyél búzacsírát, az fiatalon és egészségesen tart, akár száz évig is mondta, mintha egy régebben megkezdett beszélgetést folytatna. Kaját hoztam. Na nem búzacsírát, hanem halat. Tegnap hajnalban fogtam, mert ez a hajó, mellesleg, nem csupán kéjlak, a vízen is jár. Máskülönben, ha az eszemre hallgatnék, lepofoználak róla, pont úgy, mint régen az óceánjáróról. Na de ebben a mi szűk körünkben
egy ideje már szóhoz sem juthat az ész, itt mindenki a szívére hallgat, legfeljebb majd jól belehal. - Ha te meghalsz, bagolyként fogsz reinkarnálódni, és tovább huhoghatsz, vészmadár. Jove lesöpörte az asztalról a papírlapokat, és ledobta a dobozt. Leemelte a fedelét, lehajtotta az oldalait. Izgató látvány tárult eléjük. - Paprikás lisztben, tojásban, minden szarban megforgattam, mielőtt kisütöttem. Húszféle köretet tettem mellé. Kétszázig számoltam a salátaleveleket. Egyél. Helyette is. - Inkább innék - mondta Fabyen. Felkapta az üveget, töltött a pohárba. Kérdő mozdulatára Jove megrázta a fejét, és elindult a lépcső felé. 178 - Nem zavarlak. Aztán ne idd magad eszméletlenre. Emlékszem, milyen hátborzongató voltál a múltkor is. - Maradj, Jove - kérte Fabyen. - Minek? Biztosan írni szeretnél. - Szeretnék, de holnap, holnapután is írhatok. Ülj le mellém. - Üljön melléd a Bruce Springsteen. A takaró alatt olyan csupasz vagy, mint egy kígyó. - Add ide a ruháimat. - Micsoda? Én szedjem össze, amit olyan művészien széthajigáltatok? Figyelj ide, kicsinyem. Az öreg Jove nem a te budoárod személyzete. Mindazonáltal az öreg Jove hajladozva összeszedegette a cuccokat, aztán az asztalnál matatott, amíg Fabyen a takaró alatt felöltötte a selyem mídert és a tucatnyi színes gombbal díszes bugyit. Amikor visszafordult; gyertyák égtek a tál körül. - Nem mondom, apáddal volt néhány kalandunk. Nem ezen a hajón, hanem valamelyik elődjén. Gyertyafényben kábítottuk a lányokat. Egyszer aztán apád is jól elkábult, mintha fejbe verték volna. Amikor először kettesben vacsorázott az anyáddal. Minden olyan szépen kezdődik, de jaj, milyen rút véget ér. Lavina? ! - Jove kihúzott egy rozoga tonettszéket az egyik sarokból, és rátelepedett. Nem sok helyet foglalt rajta. - Na, gondolod, a vén locsi-fecsi. Beérem két falat étellel. Már fel sem kell néznem, úgy teszem a dolgomat; minden mozdulat magától jön, s közben olyan érzésem van, mintha egyidejűleg egy másik dimenzióban járnék, emlékképek között. Ez az öregség. A fogzáson túlestem, a nőkről már csak valami halvány, édes hangulat dereng fel bennem, de a tenger még mindig tűzbe hoz. Persze, ahogy itt elnézlek, valamivel izmosabbá válnak emlékeim, valami fura, szúrós fájdalommal jelentkeznek, azt hiszem, nosztalgia a neve. Melyikünk ne szeretne újra fiatal len-
ni? Mit nem írsz? Az új regényedet? - Ne aggódj, azért persze írom. Fejben. - Akkor mit dumáltatsz itt? Ide se figyelsz. - Teljesen figyelek, Jove. - Na ja, mert a nőknek két agyuk van. Hehe. De ha ezt a kettőt egybeteszik, még akkor sem jön össze annyi, hogy egy férfi fél fogára elég legyen. - Kérdezhetek valamit? - Miért? Nem beszélgetünk? Fabyen rágyújtott, újra töltött a konyakból. Az asztalhoz lépdelt, két ujjal belecsípett a halba. Jove kifakadt. - Úgy hiszem, pofonok tolonganak a tenyerem179 ben. Mit csinálsz? Méltatlan ahhoz a tálhoz, hogy cigarettával, szesszel állj fölötte. - Eltökélted, hogy ez lesz a beszélgetésünk? - kérdezte Fabyen az ujjait szopogatva. - Miért? Hetekig bírnám - vigyorgott az öreg. - Kenda miért akarja megölni Francist? - Ha csak ő akarná?! Nemde arra a széleske vadbaromra gondolsz? Olyan, mint egy stelázsi. - Igen, ő Kenda. - Ha már Seherezádénak nézel, nem bánom. Gyere el esténként, és én ezeregy éjszakán át mesélek neked. Aztán meghalok. Rengeteg szép emlékem van. Főleg a tengerről. De még sok másról is. Elolvastam pár könyvet, láttam néhány filmet, képet, szobrot. De egyik sem tudta megmondani nekem, mitől tökéletes a tenger. Vagy azt, hogy honnan fakadnak indulataink; egyáltalán minek jövünk a világra, s ha már itt vagyunk és úgy-ahogy agyoncsapjuk az időt, mivégre kell elmenni végül? Ott vannak a nagy írók. Álomgyönyörűen írnak, borzongsz a szépségtől, de elfogy az utolsó betű is, leteszed a könyvet, és még mélyebb benned a hiány, ha több is a tiszta élmény. Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják. Szerencsére. Ez tartja életben az alkotó energiát. A hiábavaló próbálkozás. Ha valakinek sikerülne egyszer, belehalna a szó. Többé nem lenne rá szükség. Jove belekortyolt a kezébe adott pohárba. A háta mögött világító lámpa sárgás fénykört vont a feje köré, arcvonásai homályba vesztek. - Évek óta olyan különös. Az egész eddigi életem velem van a köznapokon is. Valami fura, krémes halmazállapotú közegben mozgok. Mint amikor két filmet egymásra vetítenek. Az egyiken mély avarban járok, a fák rozsdálló lombjai között szűrődik át a fény, halk surrogással, melegen, körös-körül minden halottarany és vörösbarna. A másikon viszont tébolyult mozgás látható, vakító színekkel. Ezen aztán ott van mindaz, ami az életem volt, sokszor
nem tudom, hol varázsolja át az emlékképeket a képzelet, nincs határ, nem is számít. Ilyenkor néha nem értem, hogyan kerültem át az utca egyik oldaláról a másikra, egyszer csak ott vagyok, nincs rajtam keréknyom, megúsztam. Végső soron nem is olyan borzasztó megöregedni. A fene se érti, miért nem lehet mégis túlélni. Egyszer kiviszem Igor Da Wayt a vízre. Lefekszem a fedélzeten, úgy déltájban, amikor metsző a fény, szinte kézzel megragadható. Lefekszem, és elalszom. És ahogy élesedik a fény, úgy fakul majd a 180 hajó, mígnem elfakul végképp, s nem marad más, csak egy tükör, akkora, mint egy ezüsttál. Fabyen arra gondolt, hogy mindörökre befellegzett az írásnak. Akkor is ezt hitte, amikor egy forradalom képeit nézte a tévében, egyenes adásban, napokon át. Borzalom borzalmat tetézett, fájdalom, düh, szenvedés hullámverésében élt, ezzel feküdt, ezzel kelt. S végül kiégett. Nincs már elmondható. Mindent látott a pokolról. Salak borította a lelkét. De varázslat: egy csendes, dermedt nap után megmozdult benne valami; először megremegett a kopárrá égett tájra terülő salak felszíne, majd rázkódni és hullámzani kezdett, s végül felkelt belőle egy emberi lény, tiszta, egészséges. A feszes, fehér levegő megolvadt és fénnyé változott. - Nagy szerencse, hogy kiürült az az átkozott flaska - morogta Jove. - Máris úgy nézel át rajtam, mintha celofánból lennék. - Amit az előbb elmondtál, Jove. Előtted pedig Francis. Fantasztikus. Pedig volt már ilyen. Bár csak egyszer. - Úrjézus - nyögte az öreg. Feltápászkodott a székről, megállt a tál fölött, szomorkás mosollyal nézte a dermedő ételt. - Összefüggéstelenül beszélsz. Szétnézek. Kell lennie valahol egy gyomormosó pumpának. Vagy az a régi hajók valamelyikén maradt? Fabyen szédült. Óvatosan visszaegyensúlyozott az ágyhoz, végigdőlt rajta, magára húzta a takarót. Érezte, hogy remeg a keze, ugyanakkor kristálytiszta maradt az elinéje, s tudta, milyen bizarr látvány lehet. - Figyelj, Jove - kezdte a mennyézetet bámulva, amelyen a kabinablakon betükröződő víz visszfénye azt játszotta, hogy szürkeezüst kaleidoszkóp. - Képtelen vagyok arra, amire ma este te meg Francis. Nekem csak akkor megy, ha kettesben vagyok az írógéppel. Elmondhatatlan, amit adtatok nekem. De talán leírható. Ha sikerül, nektek köszönhetem. - Használj minket bátran, azért vagyunk, neked szolgálunk. Közben azért ehetnél pár falatot. Nem tudsz felkelni? - Nem is akarok. Fabyen újra felidézte a gondolatait. Akkor, abból a sivár kiégettségből újjászületett a lelke, és leültette a géphez.
Gyorsan, könnyen írt, mint még soha. Heteken át varázslatos hangulatban dolgozott. A végén pedig meglepődött a regényszülött láttán. Pompásan emberszabású példány lett. Elhalványította idősebb testvéreit. Francis és Jove hihetetlenül kitárulkozó szavai először hasonló rémületet keltettek benne, mint az egykori kiégettség. Félt, hogy 181 semmit nem tud hozzátenni ahhoz, amit tőlük kapott, sekélyesebb náluk. Aztán megindult benne valami, előbb csak tétova mocorgással. Egyre biztosabban érezte: a maga módján kell viszonoznia váratlan ajándékukat. Az ő módja a regény. - Nagy érzéseinket leváltották az olcsó kis hangulatok. Az veszett el belőlünk, ami emberi. Micsoda hiányérzetek sorvasztanak bennünket!? - mondta. - Meg az éhség. - Jove felpolcolta a párnát a feje alatt, leült mellé, és etetni kezdte. - Rágd meg a falatkákat, kicsinyem. Az egészséges étkezés művészei akár húsz percig is rághatnak egyetlen harapásnyi vajas kenyeret. Én is voltam már így. Amikor a fogsorom készült. Jól elcsináltad magad. Minek iszol, ha nem bírod? Kérdezted azt a stelázsit. Na kérlek, a történet úgy szól, hogy Rugge Sabato nagyon harap a nőkre. Amikor már mindent kipróbált, és még mindig nem érezte, hogy rátalált volna az igazi izgalomra, kinézett magának egy kislányt. A lányka anyja arab, apja fehér ember. Egzotikus kis portéka született a frigyből. Tizenkét esztendős lehetett akkortájt. Sabato szemet vetett rá, de sehogy sem tudott a közelébe férkőzni, más világ volt az, mint az övé. Az asszonyt teljesen lefoglalta a palesztinek ügye, rebesgették, hogy segíti a mozgalmat, valamelyik csoportot. A férfi is belebonyolódott a dologba, hamis útleveleket szerzett, üzeneteket, kisebb-nagyobb csomagokat továbbított, átutazó mozgalmárokat rejtegetett, miegymásolt. Quinn és a csoportja szemmel tartotta a családot, gyanítván, hogy közük volt egy géprobbantáshoz. Mit ád Isten, egy éjszaka Kendajelent meg a kerítés tetején, a figyelők szeme láttára, majd nem sokkal később ugyanazon az útvonalon távozott, a melegében elrabolt kislánnyal együtt. Amikor Quinn megkapta a hírt, rögtön odadöngetett Sabato házához, és bár nem volt felhatalmazása, berontott a hálószobába. In flagranti. Sabato nem is túlzottan hőzöngött, inkább telefonált az ügyvédjének, az óvadékról tanácskoztak. Quinn felnyalábolta és hazavitte a gyereket. A kislány teljesen kikészült. A család sem kevésbé. - Nincs mit csodállani rajta - közölte Fabyen egy petrezselyemlevelet szopogatva, lehunyt szemmel. - A részleteket nem tudom, de sejtem, mi motiválta a szülőket, hogy ne a rendőrséghez forduljanak; a zsarut, hogy ne lássa, ami történik. Quinn tudta, hogy ebből megtorlás lesz, alighanem azt
mondta, nem bánj a, csak ölés ne legyen. Egy szép napon két álarcos férfi elkapta Sabatót és Kendát, midőn meghitt kettesben hazafelé hajtottak valahonnan. Mindketten meglehetősen részegek voltak, nem is igen fogták fel, mi történik velük. De legalább volt bennük 182 némi érzéstelenítő, mert a támadóik nem bajlódtak azzal, hogy lejegeljék a műtéti területet. Kimetszették mindkettőt, mint a kandisznókét. Sabato látszólag lenyelte a békát. Kenda viszont vendettát fogadott, mivel ő nem is nyúlt a gyerekhez. Ráadásul, amíg Sabato a műtét után is tűrhetően üzemelt, noha a szégyent nem feledhette, addig Kenda bebeszélte magának, hogy végképp befellegzett a férfiasságának. Ezzel tényleg be is fellegzett neki. Azóta, ha csak teheti, vendettázni akar Quinn-nel. Francis sokáig nem vette komolyan, nem tekintette ellenfélnek. Sabato alattomos bosszújától jobban tartott. Nem is tévedett. - Gazzara - mondta Fabyen. Felpattant a szeme. - A gyerek apja. Jove bólintott. Felkelt, visszatette a tálat az asztalra. Zsebre vágott kézzel megállt a kabin közepén. - Mindent tudsz. A hiányzó részt könnyű kitalálni. - Nem tudok semmit. - Quinn folytatta a nyomozást. Kiderült, hogy egy fanatikus csoport robbantotta fel a repülőgépet, amelyhez Gazzaráéknak csupán annyi közük volt, hogy keményen szemben álltak egymással. Quinn elkapta és sittre vágta a csoport főembereit, még az is lehet, hogy éppen Gazzara segítségével, ki tudja. Ezért a tettéért azonban halállistára került. Amikor elérkezett a kivégzés idej e, volt olyan arcátlan, hogy nem halt bele. De elment a gusztusa az egésztöl. Búcsút vett a pályától, legalábbis azt terjeszti. Viszont még mindig ott virít a neve a halállistán, és amíg nincs kipipálva, nem lehet nyugta. Sabato, aki tisztes küllemű vállalkozásait arra használja, hogy legyen hol megmosnia a zavarosban összehalászott pénzét, teljesen elvtelenül árulgat fegyvereket, tisztelt sógorod közreműködésével pedig finom kis lehallgatókat, egyéb ketyeréket, kapcsolatba került a Quinnt kergető csoportok egyikével. Eladta nekik Gazzarát. Jutalmul díszvendégként Slavikkal együttjelen lehetett, turistá módra fotózhatott a kivégzésen. Aztán összehozták Gazzara iratát Quinn fotójával, és megetettek vele egy másik csoportot. Véletlenül tudták, merre lehet megtalálni Quinnt, s ő tényleg ott is volt, de sikerült meglépnie. A tengerparton nyoma veszett. A killerek beletörődtek, hogy belefulladt a vízbe, de Slaviknak
eszébe ötlött a villa. És neki volt igaza. Mindeközben pedig a terrorista-elhárító szolgálatnál meglehetősen nagy tisztelettel övezik Quinnt, istennek hála. Ha jól imádkozunk, elkapják azokat a tagokat, akik a fejére vadásznak, és végre nyugodtan alhatunk. - Ennél nagyobb csoda kellene - felelte Fabyen. - Ha a terroris183 ták netán ejtenék, még mindig ott van a megszállott triumvirátus: Slavik, Sabato és Kenda. - Nem lehetetlen, hogy előbb-utóbb sittre kerülnek. Régen ott lenne a helyük. - Van még valami, amit nem tudok. - Kizárt dolog - morogta Jove. - Mostanában kinek dolgozik? Mit csinál? - Francis? - kérdezte az öreg. Aztán az ajtó felé indult. - Leállt az agyműködésem. Főzök neked egy kávét. Fabyen értette. Utána is szólt. - Kapd be! - Protkóval!? - Kivehetős, nem? - Hogy kivehetős-e? Látnod kéne, milyen kecsesen tempózik éjjelente a pohárban. Csupa báj, pedig csak félkilónyi porcelán. Felül fehér, alul rózsás. Mint az álom. Majd megtudod. Ha megéred. Erről jut eszembe: miért nem mész haza? - Nincs otthonom. - Menj csövezni. A híd alatt is biztonságosabb az élet, mint Quinn oldalán. A másik miatt nincs otthonod? - Jove visszatért a konyhából. Fabyen kezébe adta a gőzölgő poharat. - Csak nescafé van, sajna. Tudok egy eladó házat. Érdekel? Nem túl nagy, nem valami új, de káprázatos a kertje, és úszómedence is van. - Toronyszoba? Erkély? Borostyán? - kérdezte Fabyen felragyogó szemmel. - Régen gyanítom, hogy te vagy a Mikulás. - Erkély nincs, az biztos. Viszont az ablakok kidudorodnak a falból. Télen ott napoztathatod a növényeidet. Toronyszoba sincs, de az egyik emeleti szoba félkör alakban kiöblösödik, csúcsos a teteje, és szélkakas nyikorog rajta. Ellenben van borostyán. A pincétől a padlásig. Az épület kisebb park közepén áll, a legfiatalabb fa is veled egyidős. - Holnap megveszem. Velem jössz? Jove vállat vont. A deszka reccsenéseire figyelt. Kinyílt az ajtó, s belépett Francis. Rájuk vigyorgott. Gyanúsan vidámnak látszott. - Kiszabadítottad őket? - kérdezte Fabyen. - Kiket? - meredt rá Quinn szívbéli csodálkozással. - A Boeing foglyait. - Leittad magad. Amikor elmentem, félig volt az,üveg. - Éppen a gyomormosó készüléket kerestem - mondta Jove. -
Folytasd tovább. Jó éjszakát! - Neked is. A két férfi sokatmondó pillantást váltott egymással. Jove becsukta maga mögött az ajtót. Francis letépte a nyakkendőjét, a székre dobta a zakóját, leült az ágy szélére, és pimaszul fürkész tekintettel végigmérte a lányt. - Immár azt is tudom, hogy alkoholista vagy. - Meg kell értened. Rémes napom volt. - Csak nem? - De. Az infarktusig felizgattam magam az eltérített Boeing miatt. Szívesen meghallgatnám a híreket. Bekapcsolnád a rádiót? - Messze még a hírmondás ideje. Addig lezuhanyozhatnánk. Fabyen a hidegen permetező víz alatt állva végigcsókolta a férfi hátán a kardvágás helyét. Francis elhárító mozdulatot tett, mintha szégyellné a hosszú, csúf heget. - Aramis, tudod, hogy a szex-shopokban mű-sebhelyet is árulnak, több méretben, fazonban? A pasas csak felragasztja a halántékára, az arcára, a karjára, és máris az ölére ájulnak a nők. Ezekben a hegekben van valami ördögien férfias. - Ühüm - dünnyögte Francis. - De rendkívüli mértékben igénybe veszik az ember szellemi kapacitását. Valahányszor randira készülök, félórát töprengek: legutóbb hol a francban is éktelenkedett rajtam ez a dögös kis hegtapasz? Később szóba sem került a rádióhallgatás. Mindenről megfeledkeztek, legteljesebben arról, hogy hamarosan megérkezik a reggel. - Lenne egy halvány ajánlatom - mondta Francis búcsúzóul, üjra az álcaruhában, miután egy teljes órát töltöttek azzal, hogy lépten-nyomon elakadva kijussanak a kabinból. - Azt hiszem, megtettem az első lépést a szabadulásom érdekében. A fene tudja miért, elegem van a rejtőzködésből. Nem kis szereped van ebben, mellesleg. Legyél türelemmel. Csak amíg kibogozom, amit eddig összecsomóztam. - Ennyi? És ez ajánlat? - kérdezte Fabyen. Francis feltette a tükrös szemüveget, felhajtotta a bőrkabát gallérj át. Még mindig maradt mit nézni az arcán. Ezt elfedte a kalappal s annak árnyékával. - Ennyi, és ajánlat - bólintott. - Mondtam, hogy halvány. - Voltaképpen mironl szól? - Mondd, miért velem akarsz udvaroltatni magadnak? - A többi csak a testemet akarja. - Nézd meg magad. Tökéletesen igazuk van. Ha jól meggondolom, én sem kevesebbet kívánok. A tett gyakori nyélbeütéséhez nem is az adottságaim hiányoznak. Bár ha sokáig hordom ezt a sztreccs holmit, nagy-nagy bajok várhatók. Alsó végtagjaim elhalásától tartok. Persze, akkor is lehetsz a háremem, de szívesebben lennék pasád, mint őröd. Viszont most még csak a lehetőség hiánya
185 zavar. Hogy nem akkor terítelek le a kerevetre, amikor csak akarlak. - De ha most akarnád. .. - súgta Fabyen, s nyúlt a kalapért, hogy levegye, a férfi kezéért, hogy visszahúzza őt a kabinba, nem először. Francis elkomorult. Megszorította a csuklóit. - Lehetetlent kívánsz, több okból is. Numera egy: gondolj a koromra. Hajszál választ el a végelgyengüléstől. Numera kettő: muszáj mennem, és szeretném, ha könnyedén válnánk el egymástól. Ez persze ugyanaz, mintha azt óhajtanám, hogy a vakond járjon moziba. Numera három... Fabyen félbeszakította. Levette a napszemüvegét, belemosolygott indigókék íriszébe: - Siethetnél. A negyedik numerát akarom. - Kiborító, milyen közönséges vagy. Gyere, elviszlek egy darabon. A kocsiban Fabyen megpróbálta bekapcsolni a rádiót. Francis megfogta a kezét. - Tedd a combomra -javasolta. - Mi több, fakultatív. Csak a világot ne ereszd közénk még egy kicsit. Kell-e mondanom, hogy középrohadtul érzem magam? - Nem, már egész jól fordítom az általad beszélt nyelvet. - Fabyen hátrahajtotta a fejét az üléstámlán, s a férfi arcélét nézte. Quinn a házhoz közel, poros bokrokkal szegélyezett, olajfoltos burkolatú parkolóban leállította a kocsit. Sóhajtva elvigyorodott. - Ha szabadok lennénk, akkor most megtehetnénk azt a csúcsmarhaságot, amit a szívünk diktál. Hazakísértelek, s te közölhetnéd: visszakísérsz. Aztán újra kezdenénk, és fel-alá járnánk a városban, napszállatig. Amikor pedig kitikkadna a tank, összenéznénk, és kimondanánk a nyilvánvalót: a fenébe is, miért nem lakunk mi közös hajlékban? - Ez már valamivel kevésbé halvány ajánlat - bólintott Fabyen. - El tudod képzelni? - Van fantáziám. - Nehéz életed lenne mellettem. - Neked is. - Szenvedélyesen vonzanak a nehézségek. - Ami engem illet, utálom őket. De ha hozzád tartoznak?! Francis a hátsó ülésre hajította a napszemüveget. Hátratolta a kalapját, karjába vette Fabyent, és megcsókolta. Amikor a lány kilépett a sötét üvegű, hűvös kocsiból, valósággal megtántorodott az élesen áradó napfényben. Nem nézett vissza, hallotta, hogy felmorran a motor, hangja egyre távolodott, majd elveszett a forgalom zajában. 186 Fabyen elhagyta a parkolót, buszmegállóhoz érkezett. Megtor pant, behúzódott a várakozók közé, várta, hogy megelevenedjen
körülötte a környezete, felszálljon róla a kábulat. Körülnézett, de semmi olyasmit nem látott, amiért érdemes lett volna magához térnie. A szemközti járdán két pasas kegyetlenül ütötte-rúgta egymást. Záporoztak a pofonok, csattogtak a talpak, fröcsögött a vér. A buszmegálló népe bámész közönnyel figyelte az akciójelenetet. Egy elbűvölt kisgyermek odaszólt az anyjának: - Nézd anyu! Video! Fabyen elindult. Teljesen felébredt. Ha füzetközelbe kerül, feljegyzi a srácot. S ha még megtalálja emlékezetében Jove és Francis szavait, azokat is papírra veti. Szerelem volt, első látásra. Amint megpillantotta a vénséges vén fák között álló házat, azt akarta, hogy egymáséi legyenek. Semmi különöset nem tudott a ház, csak azt az egyet, amivel az építészekjó ideje nemigen törődnek: varázsa volt, kívül-belül. A faragatlan kőből emelt falakon egymásra vastagodó rétegekben borostyán tolongott. Mélyzöld, halványan erezett levelek borultak egymásra. A kúszónövény elfoglalta a boltíves bejárat előtti félkör alakú terasz korlátját, ráterjedt hófehér falaira, az ajtó fölött függő lámpára; körbeölelte a lépcsőt szegélyező kővázákat, felfutott rájuk, s alácsüngött róluk. A fehérre festett ablakkeretek kiemelkedtek az épület falából; az egyik emeleti szoba a terasz fölé öblösödött, pereme a korlátot tartó, kőbo1 rakott oszlopokon nyugodott. Az alsó szintet nem tagolták szét ajtók, falak. Halvány rozsdaszínű, festetlen téglafal állt körös-körül. Néhány helyen úgy illesztették a falba a téglákat, hogy azok kidomborodva timpanonos oszlopokat formázzanak. A bejárat melletti oldalon hatalmas ablakok sorakoztak, szemközt, jóval magasabban elhelyezve kisebbek. Középen kőoszlopokon nyugvó, meredek csigalépcső vezetett fel az emeletre. Odafenn tágas, régiesen felszerelt fürdőszoba, öltözőfülkés hálószobák fogadták. És a tornyocskás helyiség, amelynek kikerekedő falán szédítő méretű ablak futott körbe. - A központi fűtést a pincében lehet bekapcsolni. Csak a földszinti kandallót kell fával fűteni. De bevezettetheti a kandallóba a gázt, és máris megkíméli magát egy csomó fáradságtól - magyarázta az ingatlanközvetítő iroda alkahnazottja. - Gondolom, egy-két hónap múlva be is költözhet. Leszedeti a borostyánt, kitapétáztat, 187 átépítteti a fürdőszobát, és már kész is. Az emeletre csak az ablakon át lehet feljuttatni a bútorokat. Nem a legelőnyösebb az épület, de ha nem túl nagyigényű, ellakhat benne. Fabyen alig figyelt oda. Kettesben akart maradni a házzal. Sokáig állt az emeleti ablakban. Belelátott a vénséges fák koronájába, amelyek kegyesen eltakarták elo1e a várost. Az az ember, aki haj-
dan (száz vagy több éve) megálmodta ezt a kertet, viszolyoghatott a természet kataleptikus állapotától, a téltől. Örökzöldekkel vétette körül magát, a lombhullató fákat a kerítés közelében, látótávolon kívül helyeztette el. Lenézett a ház stmusához illő, kikövezett úszómedencére. Nem fért a fejébe, hogyan maradhat meg benne a víz, nem értett a szigeteléshez. Elgyönyörködött a medence fölött átívelő kecses fahíd látványában. Eldöntötte: a tornyos tetejű szobában fog dolgozni, az ablak elé állíttatja az íróasztalát. Azután kiválasztotta a keleti oldalra néző hálószobát. A kelő nappal ébredni, elheverészni a selyem lepedőn, lusta, édes kábulatban - úgy érezte, az előző tulajdonos sem élt másként. Odalenn megpróbálta elképzelni, miként tehetné otthonossá a tág, nyitott teret, amely magától értetődően kínálta a nappali, a konyha és az étkező helyét. A feladat elől a medencéhez szökött, átsétált a hídon, vágyódó pillantást vetett a felhőket tükröző vízre, és a kocsijához szaladt. Azonnal költözni akart. A rádió hírei néhány percre kizökkentették tettvágyából. Azt hallotta ugyanis, hogy a Boeing-747-es odüsszeiája furcsa véget ért. A géprablók az éjszaka során tárgyaltak valakivel, feltehetően a terroristaellenes alakulattól, majd - kérésükre - magukra maradtak. Pitymallatkor a kirendelt megfigyelők és a sajtó virrasztó képviselői arra lettek figyelmesek, hogy valamennyi terrorista eltűnt, sorsára hagyva a gépet és a teljes sötétségben gubbasztó, kimerült utasokat. Azonnal megkezdődtek a találgatások. Többen felettébb furcsának vélték, hogy a fegyveresek kámforrá lettek, s ezt virradat előtt senki nem vette észre. Akadtak tudósítók, akik meglehetősen nyílt célozgatás formájában holmi - a terroristák és a hatóságok közti - megállapodást emlegettek. Fabyen könnyedén napirendre tért a hír fölött: legfeljebb tévedett, ha azt hitte, hogy Francis Quinn azon az éjszakán azért hagyta magára pár órára, mert ellenállhatatlan vágyat érzett a túszok kiszabadítására. Ha nem ott volt hős, akkor máshol volt hős. Vagy csibész? A következő napokban nem gondolt Francis hiányára. Lekötötte a költözés. fróasztalát és korallfarkú hüllőit végre az ablak elé helyeztette. Dolgozhatott, ha akart. Slavik nem sokáig késett. Hamarosan felbukkant a hangulatos felfordulásban, amely a fiatal lakberendezőnő és a munkások lázas tevékenységét kísérte, végigrohant a házon, végül összegezte véleményét.
- Megint kieszelted, hogyan szégyeníthetnél meg. Gratulálok, újfent sikerült - közölte feldúltan. Fejbőrén vörösre izzott a zsíros fényű lapály, még a körmei is belepirultak a dühbe. - Most igazán nem értelek - meredt rá hüledezve Fabyen. - Száved leghőbb vágya teljesült. Elköltöztem. - Minden tele lesz vele. Minden! - Nyugodj meg, kedves - mondta gyengéden a lány. - Kérsz egy pohár whiskyt? Összeszeded magad, és elmondod nekem, mi bánt. Idehajthatod a buksidat a vállamra. Máris hiányzom? - Napokon belül megírják az újságok, hogy ennek a hirtelen hurcolkodásnak én vagyok az oka. Ki garantálja az ellenkezőjét? Téged csak a botrányok éltetnek. Belehaltál volna, ha annak a szegény újságírónak elárulod, hogy azok a tetves állatok veszélytelen siklók? Amikor magából kikelve kiszabadult a szobádból, megesküdött rá, hogy ezt nem viszed el szárazon. - Ne izgulj, legfeljebb megírja, mást nem tehet - vigasztalta Fabyen. - Inkább arról beszélj, neked mi fáj?! - Lehet, hogy néha túl szigorú voltam hozzád. Attól még maradhattál volna. - De hiszen csakis azért tűrtél meg magad mellett, hogy tanulmányozhasd a jellemhibáimat. Fabyen eltöprengett a hirtelen fájdalom indítóokán, s nem kellett szellemileg megerőltetnie magát, hamar rálelt a válaszra. Amíg a közös házban élt, Slavik kényelmesen szemmel tarthatta. Itt már nehezebben helyezi el a lehallgatóit, mi több, alighanem megoldhatatlan a feladat, hacsak nem kever bele az ügyleteibe még több kétes egyént, ez viszont veszélyeztetheti görcsösen óvott makulátlanságát. Fabyen rádöbbent, milyen tökéletesen elintézte Slavikot. E ház ezer és ezer megközelitési módja lehetetlenné teszi, hogy szemmel tarthassák, ki látogatja meg, kivált, ha az illető agyafúrtan közlekedik. Rajta keresztül tehát már aligha remélhetik elfogni Aramist. Miután megtalálta sógora dühöngésének magyarázatát, ártatlan mosollyal whiskyt töltött, és már oda sem figyelt Slavik ködösítő 188 hebegésére, amely - mint egyébkor is -, a család szentségéről szólt, a Barone-ék dogmáinak megfelelő szellemben. Végül mégis fel kellett figyelnie a szövegelésre, mert sógora az elevenét célozta meg. Slavik a leendő nappali közepén állt, és drámai arccal közölte: - Nem is tudod, milyen szerencse ért, amikor elkésett az orvosod, és nem szedte ki belőled időben a cerclage-varratot. Ha ez nincs, itt állsz egy vagy több gyerekkel ezen a végsőkig lezüllött, pusztulásra érett bolygón. Fabyen rámeredt, megemésztette a hallottakat, megállapította, hogy a pasas állapota súlyosbodott. Elnézte az arcát, amely szebb
lehetett volna, ha szebbek a gondolatai, és megcsóválta a fejét. - A fene se érti, időnként Jack Nickolson jut eszembe rólad, a Shiningból, amint a mozitörténet legnagyobb baltájával a markában átszeli magát a film utolsó percein. Amint elkészült a dolgozószoba, levetette magát az íróasztalhoz. Ha nem találta a megfelelő kifejezést, kibámult az ablakon, s kiolvasta a keresett szót az időtlen korú ciprusok, cédrusok, fenyők, a chilei araukária és a többi óriás örökzöld lombjából. Eltökélte, hogy kideríti a legszebbnek tartott fa nevét, majd. Ha a hálószoba berendezésével foglalatoskodó munkások lármája zavarta, bemenekült a walkman fejhallgatója alá. Amikor elfáradt, úszott a medencében, vagy csak elheverészett a víz tetején. Szinte ünnepélyes hangulatban várta az első éjszakát, amikor mintegy beteljesül végre a szerelem a ház és új lakója között. Midőn ez bekövetkezett, felvette a legszebb hálóingét, s ez komoly előkészületnek számított, tekintve, hogy többnyire meztelenül aludt. Elnyúlt a nádkeretes franciaágy tetején, átkarolta a selyem huzatba bújtatott párnát. Hallotta a ház bensőséges neszeit: a gerendák pattogását, a borostyános fal különös, titokzatos éjszakai életét. A lombok suttogását. Arra az emberre gondolt, ki hajdan megépíttette a villát, megálmodta a kertet. Férfi volt vagy nő? Mindegy, lehet köztük valamiféle lelki rokonság. Bizonyos, hogy jól megértenék egymást. Ha ez a személy, fenét személy: ember váratlanul megjelenne, úgy szólnának egymáshoz, mintha régi ismerősök volnának. Akárha egy nemrég megkezdett témát folytatnának. S nem tennének rideg tiszteletköröket, nem lenne rá szükségük. Valahol, a kifürkészhetetlen, éteri létben tartj ák a kapcsolatot, gondolataik, vágyaik titkos hullámsávján. Aztán hirtelen felült, holtraváltan. Érezte, jéghideg verítékcseppek kúsznak le a halántékáról. Valaki üvöltött, olyan hangon, mintha egy csapat indián ölné; nagy leleménnyel. Halálordítás volt, öblös, idegekre hurkolódó, rettenetes sikoly. Ugyanolyan hirtelen, ahogy az üvöltés végighárfázott az idegein, csend lett. S mintha mi sem történt volna, semmi sem mozdult: Nem jött a rendőrség, nem vijjant a mentokocsik szirénája. Fabyen megnyugodott, elfészkelődött, már-már azt hitte, az ő lelkéből kiáltott elő valaki, mert egy ilyen házban még ez is megeshet; s beleringott a készülő regény kábulatába, áhnosan nézte, miként tesznek-vesznek hősei. Szinte elaludt, amikor az üvöltés újra felhangzott. Ez már nem közönséges halálordítás volt, hanem valami pokolból felszálló hang, ezt az embert elevenen nyúzták, zsigereit trancsírozták, ez a
lény a kínok kínjait hörögte. Fabyen felült. letette a lábát az ágyról. Ennek véget kell vetnie. Nem lehet kibírni, hallgatni sem kevésbé gyötrelmes, mint kiállani. Eszébe jutott, nincs fegyvere, de bátorsága sincs, csupán a vágya, hogy elnémítsa a borzalmat. Ekkor újra elcsendesedett a kert, mert kétségkívül onnanjöttek a hangok. Lassan lehiggadt, bebeszélte magának: képzelgett. Ez már az Onibaba-effektus is lehet. Hiszen benne élt Slavik képzeletbeli figurájában, s ebben az alakban sosem tapasztalt poklot járt meg. A dilibaj első jelei. Szép, szűrte a sóhajt a fogai között, még csak most kezdtem a regényt. Mi lesz később? Eszébejutott Slavik egyik ízetlen tréfája, a kezdeti időkbol, amikor még megpróbáltak viselkedni, amikor még képesek voltak azt játszani, hogy tiszteletben tartják egymást. Fabyen éppen egy hátborzongató jelenetet írt, a tőle megszokott feszült átéléssel. Bár csak a hősnőjét ölték, olyannyira átélte az eseményt, mintha vele történt volna. Harapdálta a száját, iszonyatosan izgult, szíve majd kétszázzal dübörgött a mellkasában, nehezen lélegzett, jóllehet abszolúte tudta: ő most ír. Ekkor valaki nesztelenül a háta mögé lopódzott, és a torkára fonta az ujjait. A szobájában? A regényben? A váratlan helyzet megrémítette. Halálsikolyt hallatva kiugrott a székből, védekezett. A vicces Slavik három napig nem tudott ételt magához venni, mert feltűnően fájt a gyomra, néhány bordája. Ettől függetlenül nem szokott rá a kopogásra. Ezután is - kivált, ha epefakadása volt valamilyen huszadrangú probléma okán - gátlástalanul becsörtetett hozzá. 190 191 A kert ártatlanul csendes volt, s mintha halkan lélegzett volna, megnyugtató, lágy neszek hallatszottak fel a szobába, s Fabyen hajlandó volt elringani az iménti ijedtségből a félálom felé. Emlékei közt bolyongott. Nemrég egy ismeretlen asszony felhívta, s azt mondta: magának köszönhetem, hogy a lányomnak nem esett bántódása. Amikor este hazafelé jött, megtámadta egy beteg pasas. A gyerek halálosan megrémült, de aztán eszébe jutott egyjelenet a maga könyvéből, és tudta, miként kell védekeznie. Azért telefonáltam, hogy megköszönjem. Fabyen elaludt. Amikor ismét felébredt, kékesszürke virradat töltötte be az ablak tágas négyszögét. És újra a hang, a vérfagylaló, az iszonyú. j A halálig gyötört ember hörgése. Rekedt, erőtlen, hátborzongató sikoly, hosszan kitartva. Szinte bugyogva, mintha az
elmetszett torokból áradó véren keresztül szólna. Vége, tudta, immár vége lesz, ez a legeslegutolsó hörrenés. Osztozott a fájdalomban, ugyanakkor azt is tudta: virrad már, látni fog, most meglátja, mi folyik a kertben. i Az ablakhoz futott. Lenézett a mélybe. A terasz előtti fűben két macska állt egymással szemközt. Mint mozdulat közben szoborrá dermedt alakok: felemelt lábbal, felborzolt szőrrel. Az egyik macskából jött a hang. Fabyen megfordult, felkapta a papucsát, és a cicusok közé vágta. Azután ráhasalt az ágyra, és sokáig, hosszan, nem kis hisztériával nevetett. Emlékezhetett volna, amikor szülei még éltek, nemegyszer hallotta ezt a hangot; akkoriban még nem üldözték el a kóbor állatokat a kertből, mint Slavik uralkodása óta. Nem tudott újra elaludni. Felkelt, tett-vett a konyhában, kiment a kertbe, és ráhasalt a vízre. Tempózott, majd háton fekve lebegett, s a napkelte csodáját szemlélte. Amikor dideregni kezdett, kilépdelt a medencéből. i. Felsétált a hídra, érezte izmai feszülését, lement spárgába, szaltót vetett, hídba hajlította a derekát. Teljesen kiürült, ám hirtelen újra feszült lett, de ezt már az írásvágy okozta. Futva a ház felé indult. A nyitott ajtón át kínhörgés szállt felé. Mintha fojtogatnának valakit. Az áldozat légcsöve már csak gombostűfejnyi. Még egyszer keresztültör rajta a levegő; az utolsó korty levegő, elhal benne a végső sóhaj. Aztán összetörik a gége, és az élet elhörög a testből. 192 Tanult a macskaszerelem ijedelméből. Higgadtan azonosította a zajforrást: a főző csak így tudja világra hozni a kávét. Leült az íróasztalhoz. Elveszett a történetben. A macskák többé nem zavarhatták. Napokon át ki sem tette a lábát az utcára, tökéletesen megfeledkezett a városról. A fák lombja megszűrte a zajokat, segítette elszigetelődését. a harmonikus épület, a zöld szín ezernyi árnyalata megnyugtatta, kikapcsolta a külvilágból. Táplálásáról a közeli étterem alkalmazottai gondoskodtak. Egy hét alatt teljesen lakhatóvá vált a ház. A borostyán maradt, nem került tapéta a téglafalra, a belőle kilépni látszó, téglából rakott timpanonos oszlopokra. Nem épült át a fürdőszoba; az ötletes lakberendezőnő jóvoltából még régiesebb, még tágasabbnak ható lett. A kandalló vonzáskörében kialakult a kényelmes nappali. Az ebédlőt és a konyhát a ház hangulatához illő felszerelés és bútorok
tették harmonikusabbá. A teraszon nádból készült pad és fotelok fogták közre az ovális asztalt. Ha nem ment a munka, az üzleteket járta, beszerezte a hiányzó apróságokat. Éjjel egyenként vett búcsút az életre kelt helyiségektől, az oda illő tárgyaktól; afféle lefekvés előtti ceremóniát alakított ki. Mindenki meglátogatta, egyenként. Eljött Fatime. Körbejárta az épületet, beleszeretett a konyhába, az ebédlőbe, a nappaliba, majd sorban a csigalépcsőbe, a fenti szobákba. A szemle végén leültek a teraszon. Fabyennek feltűnt a török lány változása. Tartása büszkébb, arca sugárzóbb lett; az átalakuláshoz öltözéke is hozzájárult. - Régen beszéltünk - mondta Fatime. - Óraszám beszélgethetünk, ha vállalod nálam a munkát. - Szívesen vállalom, ha rám bízod, mikor jövök, mikor megyek. Azt hiszem, nem tudod, felkerestem a fotós barátodat, Scottot. Fabyen bólintott. - Teljesen kiment a fejemből, hogy elküldtelek hozzá. Ezért változtál át, hát persze. - Elmentem hozzá. Körbejárt, felküldött a pódiumra, bekapaolta a lámpákat, fintorogva mászkált körülöttem. Aztán lezavart onnan, leültetett, beszéltetni kezdett. Egyetlen mondatot sem engedett végigmondani. Folyton kijavított, kritizálta a kiejtésemet, a szókincsemet. Ne urazzam, egyáltalán: szokjam le az urazásról, hölgyezésről, mindenkit szólítsak a nevén. Aztán: hogy nézek ki? Mi ez a ruha rajtam? Mi ez a hajviselet? Végül kidobott, de másnap újra hívott. Ez így ment jó darabig. 193 - Miért csináltad? - kérdezte Fabyen. Kezdettől sejtette a történet folytatását. - Nem tudom. Mentem, ha hívott. Engedelmesen utána mond- tam a tanult szavakat. Leültem a tükör elé, százszor újrafésültem a hajamat, felvettem a ruhákat, amiket az ölembe hajított, de végül leszedette velem mindet, és közben egyetlen fotót sem csinált. Egyfolytában szövegelt. Nem mindig értettem a kifejezéseit. Kérdezd meg!, rivallt rám, szólj, ha fogalmad sincs, mit dumálok. Többször megfogadtam: nem megyek többet. De észrevettem, hogy rengeteget tanulok tőle. Könnyebb lett a beszéd. Könnyebb lettem magamnak. Láttam, milyen szánahnasan öltözöm. Milyen szánalmasak az álmaim. Fabyen meggyújtott egy Pierre Cardint. Hátradőlt a nádból hajlitott padon, a Fatime feje fölött lengedező borostyánhajtást nézte. - Egy idő után kívántam a találkozásokat. Nem tudtam, Scott mit akar tőlem, de biztosra vettem: nekem hasznos, amit tanulhatok tőle. Amikor már egyre ritkábbanjavított ki, különféle témákat
dobott be, egyetemi értekezéseket akart folytatni. Néha begurult, ha kiderült, hogy sejtelmem sincs, miről beszél. Elküldött a fenébe, fel-alá rohangált, egyszer a fejemhez vágta: jól tudja, miért járok hozzá. Akkor nemigen értettem a magyarázatát, nem csak a durva szavak miatt. Aztán megvilágosodott, mit akart közölni velem. - Hogy szólt az ige? Fatime elnevette magát. Hátrarázta fényes haját, festetlen arca felderült. - Azt mondta, arra használom őt, hogy szellemileg jól megkúrassam magam. Összevesztünk, én bőgtem, ő beígérte, hogy felpofoz érte, ehelyett azonban átkarolt, bevezetett a fürdőszobába, lemosta az arcomat. Aztán elüldögéltünk a kád szélén, bámultuk egymást, nőtt a zavarunk, végül Scott lekapta a szemüvegét, és végignézett rajtam. Olyan érzésem volt, mintha először szentelne nekem komoly figyelmet. Intett, hogy maradjak, izgatottan kirohant a fürdőszobából, majd visszatért egy ruhával. Földig érő csipkeruha volt, mély kivágással, testhezálló. Vedd fel, parancsolta, és magamra hagyott. Amikor felöltözve beléptem a műterembe, megint letépte a szemüvegét, és elhűlten bámult rám. Aztán azt mondta: tudd meg, ez az üvegcipő. Nem értettem. Elmesélte Hamupipőkét. A többi pedig olyan, mint a mesében. Fatime elfogadott egy cigarettát. Beleszívott, a füstöt nem tüdőzte le, nézte kígyózását. - Dolgozni kezdtünk. Agyba-főbe fotózott abban a teljesen áttetsző ruhában, mezítláb. Amikor legközelebb mentem, újabb cuccokat szedett elő. Munka közben csak a legszükségesebb dolgokról beszélt. Amint végeztünk, leültetett, és folytatta a Scott-féle szabadegyetemet. Közben egyre több problémám lett Barone-nal és persze Mauróval is. Barone pattogott, mert minden szabad időmet házon kívül töltöttem. Tudni akarta, hol j árok. Mauro? egyre kevésbé érdekelt. Beleborzongtam a gondolatba, hogy valaha is feleségül akartam menni hozzá. Azt hitte, azért változtam meg, mert a szeretője lettem Scottnak. És tényleg a szeretője lettem, ha nem is testileg, de minek is nevezhetném azt a mély szellemi és lelki viszonyt, ami kialakult köztünk?! Mauro örökké fáradt volt, mert hetenként kétszer is fel kellett vinnie Barone-t a hegyi villáj ához, aztán meg nem szállhatott ki a kocsiból, nem tehette be a lábát a házba. Arra gyanakszik, hogy Barone valami nőt rejteget abban az elektromos csodákkal felszerelt erődben. Mindig olyan önelégült, sugárzó arccal tér vissza Mauro mellé a kocsiba, mintha egy jót kefélt volna. Fatime ledobta a cigarettavéget, de nem oltotta el. - Ami azt illeti, a sorsomat én sem kerülhettem el. Scott befej ez-
te az albumot, megmutatta a képeket, elámultam tőlük. Alig ismertem magamra. Amikor pedig megkapta érte a pénzt, engem is kifizetett, és meghívott vacsorázni. Még nem vagy kész, mondta, és levette a szemüvegét. Ilyenkor fene áthatóan tud nézni, meztelennek érzem magam, de nem testileg. Még rád fér néhány numera agyilag, folytatta, közben csinálunk egy sokkal jobb albumot. Aznap éjjel a terveiről beszélt, magától értetődően mesélte, hogy soha nem volt dolga ilyen anyaggal, s az anyagot rám értette. Kihozok belo7ed mindent, ha belesántulsz, akkor is. Aztán ott aludtam nála, vele. Felmondtam Barone-nak. Odaköltözöm Scotthoz. Amikor nem engem fotóz, az idegeire megyek, pattog, hogy ne legyek láb alatt, és főleg: ne nézzem, mert akkor csak rám tud figyelni, és elszúrja a munkáját. Úgyhogy lesz időm eljárni hozzád. Ezt is megbeszéltük, azt mondta, csináljam, amígjólesik, ám csak azért, mert azon kevesek közé tartozol, akiket el tud viselni, de amint terhesnek érzem ezt az elfoglaltságot, vágiam rád az ajtót. Fabyen a hamutartóban füstölgő cigarettavéget nézte. - Miért nem oltod el? - kérdezte. - Hülyének fogsz tartani. Babonából. Nem akarok véget vetni neki. Mintha lezárnék egy kapcsolatot. Hadd hunyjon ki magától. Mit szólsz mindehhez? - Ahogy elnézlek, nem sokáig maradsz itt nálam. Ma még Scott véleménye vezérel, de nagyon hamarosan lesz saját véleményed is. Egyébként a pasasnak igaza van. Nem porszívó való a te kezedbe. 195 Gondolom, fényképezni is tanít. Máris értesz valamit a képkomponáláshoz, a világításhoz, a többi trükkhöz. - Honnan tudod? - Nem véletlen, hogy csakis a te lábadra illik az üvegcipő. - Mit értesz ezalatt? - Rájössz idővel. Magadtól. Ezt csinálja veled Scott. Add át neki csókjaimat. Fatime után nem sokkal di Gaetano is megjelent. Emeletes koponyája, sötét haja, szeme, római orra, érzéki szája, csúcsos álla, hányavetin felöltött zakója a régi volt, mégsem áradt belőle a megszokott tűz. Chester elhamvadt. Végigbarangolta a házat, különösebb érdeklődés nélkül. Végül pedig letelepedett a recsegve tiltakozó nádfotelbe, hátrahajtotta a fejét a támlán, kinyújtotta lábait, és sokáig bámulta az eget. - Elhagyott? - kérdezte Fabyen. - El hát - vágta rá Chester. - Marhára meg akartam fogadni, amit mondtál, úgy mentem haza, totál begerjedten, hogy most aztán elkapom Tivit, és beadom neki a gyógyító hatású infúziót.
Amikor azonban ott álltam a tetthelyen, rájöttem, nem fog menni. Szeretem Tivit, de nem kívánom. Olyannyira nem kívánom, hogy semmi sem moccant bennem. Rá kellett döbbennem: ez az agancsozás óta tart. Nekem tökéletesen elég volt ez a testvériség, neki nem. Elment. A srácok nem értik, hiszen szinte sosem veszekedtünk. Hogy a pokolba magyarázzam el nekik? Moziba, cirkuszba, kirándulni hurcolom őket. Közben töröm a fejem. - Chester felnézett, félszegen elvigyorodott. - Öregnek találsz? - Nem. - Fura, gyönyörűségek ladyje, mert az a záptojás szagú helyzet, hogy veled sem vagyok másként. Ez a mi viszonyunk is átváltozott testvériséggé. Elhalt a vágy. De ez még semmi. Jönnek a csajok az utcán, leng a mellük, tapsikol a két farpofájuk, és nekem azonjár az eszem, hogy le kéne mosatni a Mercit, meg azon, mi a frászt adjak a kölyköknek vacsorára. Egyébként nem is csoda, ha vakációt vett ki a libidóm, mert a kicsi iskolába megy az ősszel, és nem kisebb feltételt szabtak a felvételi alkalmasságához, mint azt, hogy tanítsam meg köszönni. Tanítottál te már hatéves kölyköt köszönni? Fabyen vállat vont. Chester legyintett. - Meg ne próbáld. Előbb megtanítasz egy lovat fogat mosni. Hamarabb hegedül a zongora. Kiszívja az erőmet a kicsi csibész. Az utolsó cseppig. Kész, tarkón lőhetem magam. Mi s van velem? 196 - Azt hiszem, romba dőlt az önbizalmad. Pedig úgy festett, na gyon stabil alapokon nyugszik. Kipróbáltad a testvériséget, nem jött be. Újra csak azt mondhatom, amit a minap: próbáld meg a szerelmet. - Legyek szerelmes?! Egy nőbe?! Fabyen újra vállat vont. Chester szemébe visszatért a fény. Kihúzta magát, s hirtelen felragyogott, mint hajdan. - Teljesen letörtem, gyönyörűségek ladyje. Te is hozzásegítettél, amikor azzal jöttél nekem, hogy palid ván. Tivi meg összecsomagolt, elment. Felért egy kasztrálással. Most pedig éppen te mondod, ki bajaim jó részét okozta, hogy essek szerelembe?! - Mi egyebet mondhatnék? Küldjelek az agykórházba? - Na jó, sejtheted, hogy nem pont neked fogok nyavalyogni. Nagyon jól elboldogulok a srácokkal. Azt kérdi reggel a kicsi: Száz lába van és egy foga, mi az? Na mi az? Fabyen vállat vont. Chester elnevette magát. - A megfejtés: banyafesztivál. Rá nemjöttél volna. Ostoba liba. Nem félsz egyedül ebben az elvarázsolt kastélyban? Ha itt kéne aludnom, a hideg rohangászna a hátamon.
- Mesélhetnék - bólintott Fabyen. - Mellesleg nem toltaXok ki velem. Odaadtam magam a melómnak. Nem is olyan unalmas ez a hirdetésböngészés, mint eleinte gondoltam. Tiszta folytatásos regény. Zajlik az élet. Ide nem nagyon szüremlik be, ugye? - Nem. Számomra a Boeing-históriával véget ért a huszadik századi terrorizmus története. Nem sűrűn járok ki a házból, nem hallgatok rádiót, a tévét még be sem kapcsoltam, mióta letették a nappaliban. Kérsz dinnyét? Chester bólintott, elkísérte Fabyent a hűtőszekrényig, leült az asztalhoz, ismét szemügyre vette a konyhát. - Nem is olyan szörnyű. Meg lehet szokni. Ami engem illet, azért erősebben vonzódom a modern dolgokhoz. Ezek az izék a falban, ezek emlékeztetnek valamire. Megvan. Amikor kissrác voltam, ilyeneket raktam össze a fa építő kockáimból. Egy hosszúkás és egy háromszögletű izé; na ez volt az, ami örökké ledőlt, én meg üvöltöttem és kentem a taknyomat. Egyébként nem is mutat rosszul. Mintha befalazták volna a gyermekkoromat. Azt mondod, a Boeing óta? Mikor volt az már? ! Habár azóta valamivel érthetőbbé vált a nagy titok. Ha még emlékszel, úgy végződött a túszdráma, hogy felszívódtak a semmibe a terroristák. Mindenki rebesgette, milyen halálosán büdös a dolog. Ilyen nincs. Hogy csak úgy eltűnjenek a 197 palik a körbezárt repülőtérről, akármilyen sűrű és sötét az éj. Ez a misztikum nagyon is emberi trükköt takargat. - Alagutat ástak a terroristák a beton alatt. A közeli ház fürdőszobájában jöttek fel, midőn a lakástulajdonos a hátát súrolta egy méteres nyelű kefével - találgatta Fabyen. Tányérra tette a rubin húsú dinnyeszeletet. - Frászt ástak alagutat, ezt a történetet nem te írtad, hanem a büdös élet. Lepaktáltak. Ezt így hívják. Odament egy pali, azt mondta nekik: fiúk, ha nem bántjátok a gépen cidriző népeket, elsurranhattok, és nem fogjuk észrevenni. Sőt, mert jó gyerekek voltatok, jutalmat is kaptok. - Kezdesz megint fárasztó lenni - sóhajtotta Fabyen. Elkortyolt egy pohár gyümölcslevet. Cigarettára gyújtott. Babrált a Pierre Cardin csorriaggal. - Na jó, nem biztos, hogy így történt, de ezt gyanítom. Ugyanis ma reggel mit hallok, azt mondja a rádió, hogy egy terroristát kocsiba ültettek, hogy átszállítsák egyik börtönbo1 a másikba, de mit ád az ég, útközben a srác gondolt egyet, ésjátszva elhagyta a fedélzetet. Mi jut erről eszedbe? - Banyafesztivál - morogta Fabyen. - Nem jó a megfejtés. Mivel ez a szeszélyes srác a Boeing eltérítőinek a haverja, mi több, fegyvertársa, sőt, parancsnoka, nekem bizony rögtön az kezdett furkálni az okos fejemben, hogy itt szó
nincs véletlenről. A terroristák azért hagyták sorsára a Boeinget, és azért szívódhattak fel, mert erről szőtt az alku. Lefeküdt velük a titkosszolgálat. Csak éppen nem verték nagydobra, hogy ők most szépen egyezkednek, mert ezt nemigen nézné jó szemmel a sajtó. Az adófizető népekről nem is szólva. Na? Fabyen vállat vont. Chester eltolta a tányérját. - Elemes az ízületed? Merüljön már le, nem zavar, hogy örökké csak ráng, mióta szórakoztatlak?! - Halálosan izgalmas volt a történeted. Egyéb újság? - Még nem fejeztem be. Büdös nekem ez az egész. Akkora halat hagytak ma reggel elszökni, amekkorát még soha. Nem hinném, hogy ezzel egálba került a tartozik-követel rovat. Gyanítom, hogy szabályos fogolycserét bonyolitottak le. A terroristák is elengednek valakit. Figyeld csak ki. A közeli napokban hírét vesszük. Fabyen rámeredt a férfira. Aztán az azt aka hasalt, és megcsókolta di Gaetano emeletes homlokát. - Lángész vagy. - Mi esett beléd, gyönyörűségek ladyje? Van valakid, aki éppen a terroristák fogságában sínylődik? Miért nem szóltál? Szívesen kiszabadítottam volna. Fabyen nem felelt. Maga előtt látta a jelenetet: az éj leple alatt odamegy egy pasas, tárgyalni kezd a fegyveresekkel. Azt mondja: ha elengeditek a túszokat, nem öldösünk halomra benneteket. Olyan pasas az illető, akinek fenntartás nélkül elhiszik, hogy maguk az ördögök fogták körül a gépet, s bármikor támadhatnak. Holott ennek a pasasnak már régen nincs semmi keresnivalója a terrorelhárításnál. A csatornában a helye, bujkálnia illenék, rettegnie az életéért. Egyszer csak megjelenik, teljes díszben, tökéletes életnagyságban, és elülteti a félelmet a fegyveresekben. Azok pedig gondolkodóba esnek, s hajlanak rá, hogy elsomfordáljanak. Erre a pasas elvigyorodik, és azt kérdezi: akarjátok-e, hogy a főnökötök kiszabaduljon a börtönből? Naná, hogy akarják. De mi ez? Karácsony? Na mert, ha akarjátok, így a pasas, akkor cserébe megígérhetem, most láttok utoljára. Ti szépen elsétáltok innen, senki nem fog rátok lőni. Néhány napon belül eleresztjük a haverotokat, persze úgy, hogy senki ne foghasson gyanút. De akkor ti soha többé nem akartok megölni engem. Soha többé. Kiradíroztok a listátokról. Majd én megöregszem szépen, elhullik a hajam meg ami kell, és végelgyengülésben távozom a világról. Addig se láttok, soha. Tőlem békében élhettek. Amúgy is régen ideje lenne, hogy békében éljetek, de ezt már - sajnos - nem írhatom elő. Valahogy így kellett történnie. Di Gaetano egyre türelmetlenebbül szólongatta. Fabyen felfigyelt szigorodó hangjára.
- Megsüketültél? Kinek tépem itt a számat? Azt kérdezgetem, jó ideje, nincs-e valami barátnőd, akinek még nem mutattál be, merő hanyagságból? Rém fickósnak érzem magam. Talán ez a homlokcsók tette. Megtáltosodtam. Felelj már valamit, mert sürgős a dolog. - A problémádat egyedül kell orvosolnod. Ne haragudj, nekem dolgom van. - Írnál? Meghiszem azt, itt lehet fantaziálni. Nagy fekete árnyak. Befalazott ősök szelleme. Kísértet a padláson. Fáradt lehet, bejárta Európát. Nyakig véres, évtizedekig öldösött. Formalinban van a helye. Legbiztosabb, ha lebetonozod. Apropó, olvastam a Családi Magazinban, milyen kedvesen tartóztattad a riporterüket, Jack Nissemet. A pasas marhára meghatódott ám a ragaszkodásodtól. Összeírt rólad minden szépet és jót. - Nem tud érdekelni. A dolgozószoba ablakából egy sereg is199 meretlen madarat látok. Egész nap a madárhatározót lapozom. A barátposzátát már felismerem. Tudod, miért "barát"? - Mert száz lába és egy foga van - vágta rá Chester. Szemlátomást teljesen hidegen hagyta a téma. - Hajnalonta arra ébredek, hogy a közelben egy selymes hangú kakukk beszélget. Csak ennyit tud: kakukk, k~kukk, ráadásul ő is unja. Hallgatom, és elképzelem, milyen képet vághat. Várom, mikor alszik el az egyhangú szövegto'7. Az lesz a vége, hogy egyszer lefordul az ágról. Aztán él itt egy fa. Lehet vagy százötven éves, ketten sem érnénk át kérges, szurokfekete törzsét. Hatahnas, szív alakú, sápadtzöld levelei vannak, s valami egészen furcsa termése. Mintha zöld bársonyból készült esernyo"ket lógatna alá tömegével. Ezekben még apróbb esernyo'"k vannak, vékony fogantyúkkal. Körűlötte az elpotyogtatott magokból fakadt csemeték növekednek. De a fát egyetlen növényhatározóban sem találom. - Hát ez nagyon bosszantó - felelte di Gaetano. Fintorogva felállt a székro'1, zsebre vágta a kezét, és az ajtó felé indult. A teraszon megtorpant, hangja megenyhült. - Azért a srácok élveznék ezt a fura helyet. A hanyatló nap az örökzöldek tu'levelű szövetének mélyéről aranylott elő. Gyengéden izzó, krémsárga mázat vont a kerne, a valószerűtlenséggel határosan szépet. Fabyennek olyan érzése támadt, hogy megfoghatná a fényt. Ha megérintené, érezné selymes ; melegét; lassan átfolyna rajta a keze, s ha megpróbálna belépni ezen a kapun, másik világban találná magát. Amikor a Nap eltűnt a fák mögött, beült a Senatorba, és végig gurult a terméskő úton. Kihajtotta a folyondárcsipkés kapuszárnyakat, élvezte engedelmes kitárulkozásukat, a tenyerébe simuló
kilincs érintését, s ez megint legyőzte kényelemszeretetét, ismét megfogadta, hogy mégsem szereltet fel elektromos nyitószerkezetet. Slavik és Chester talán sosem értené meg, de kit érdekel: a ház, a kert, de a kapu is valamiféle eleven kapcsolatot tart fenn vele, igen, s akármilyen különös: ez a kapcsolat bensőséges. A kikötő felé kanyarodott. Sasszemmel figyelte a mögötte haladó kocsikat, de nem látta jelét, hogy követnék. Lefékezett Jove kricsmije előtt, a fejébe nyomta a kalapját, és a hátsó ajtó felé indult. Benyitott az irodába, de senkit nem látott. - Jove - suttogta; s körbepillantott a sárga olajfestékkel lekent folyosón. 200 A válasz nem késett. Az üresnek hitt irodából hallatszott a halic,, karmoló mélységű hang. - Lépj be, Lady Sokk! Engedelmeskedett. Aztán nekido"lt az ajtónak. Francis állt előtte. Szakálltalanul, meghökkentően elegánsan, fekete-szürke szövetöltönyben, az inggallér alá vetett, megkötetlen nyakkendővel. Mosolygott, s a bágyadtan megvilágított szobában éjkéknek tetszett a szeme. - Kendát is hoztad? - kérdezte enyhén csúfondáros, hajlékony hangján. Fabyen a fejét rázta. I,évette a kalapot. - Figyeltem. Azt hiszem, nem követtek. - Észrevetted már valaha? - Miro"1 lehet észrevenni? - Voltaképpen semmiről- felelte Francis lágyan, mintha a szeme formáját, cipője tűsarkát dicsérné. - Veled nem erőltetik meg magukat, hiszen amatőr vagy. Tucatkocsival járnak, hogy ne keltsenek feltűnést, s nyilván jól gondolják, ha úgy vélik, ennyi elég is. Fabyen belement a játékba, érzékien búgó hangon válaszolt. - Egyedül jöttem. Sejtettem, hogy Jove-én keresztül megtalállak. Unnepélyes vagy. Milyen okból? - Ez is csak álca. Senki nem látott még ilyen elegánsan. Ki hinné, hogy én vagyok? Végre Fabyenhez lépett, átkarotta a derekát, s lassan, végtelenül lassan ráhajolt a szájára, észveszejtő lassúsággal fzlelte végig, az egyedül rá jellemző, ínyenc módon. Fabyen kilépett a cipőjébo"l, mert nem tartotta meg a tűsarok. Lábujjhegyre emelkedett, szorosan hoz?ásimult a férfihoz. - Azt akarom hinni, hogy hozzám készültél. Esedékes lenne a kétszemélyes házavató bál. - Jove tudatta velem a címet - bólintott Francis. Kibontotta Fabyen haját. A homokszo"ke fürtök elbodtották a karját. - Tervbe vettem a vizitet. Hamarosan megejtem.
- Hamarosan? - Sejtettem, hogy nem fogsz örülni. Ma éjjel dolgom van. Nincs idő ehnenni hozzád. De talán, tekintve, hogy már napok óta nem tudok hason fekve aludni, miként szoktam, elugorhatnánk a hajóra. Igor Da Way itt ringatózik a közelben. - A kéjhajó - sóhajtotta Fabyen. - Ha egyszer felszedhetnénk a horgonyt... - Felszedjük - felelte eltökélten a férfi. - Nemsokára. Néha elkap a kétség: kivárod-e. Kényes ízlésű teremtmény vagy, nem tud201 hatom, mikor elégeled meg ezt a felemás helyzetet. Bár nehezen állom meg, de ha csak rövid időre jövök ide, nem kereslek fel, nehogy azt hidd, hogy betegesen kéjsóvár vagyok. Francis kézen fogta a lányt, és kivezette a folyosóra. Kiléptek a hátsó ajtón át a szabadba. Kószáló fényekkel szemetelt éjszaka fogadta őket, fülledt szagokkal terhes, szellőtlen langymeleg. Fabyen hátrarázta a haját, s kellő igyekezettel lépegetett a férfi mellett, de nem bírta a tempót. Lekapta a cipőjét. Mezítláb folytatta a rohanást. - Abszolúte hülye vagy, Aramis ; fejtegette közben el-elfúló hangon -, verd ki a fejedből ezt a marhaságot. Bármikor szíveseu látlak, ha csak öt percre is. - Öt perc alatt én nem tudom elintézni - vigyorgott Francis. Hovatovább egy élet is kevés lesz. Felszaladtak a hajóra. Fabyen feltépte a kabinajtót, aztán megtorpant, behajította a cipőjét, s a maga részéről nem vesztegette tovább az időt. Átkarolta a férfi nyakát, és felágaskodott a szájához. Francis kisimította az arcából a rengeteg hajszálat. Ekkor a válla fölött észrevett valamit. Fabyen megérezte, hogy hirtelen izgalom áramlik át a férfi testén. Nem is érte különösebb meglepetés, amikor Quinn villámgyorsan cselekedett. Ennek következtében kéz a kézben, meghitt természetességgel átvetették magukat a korlát fölött, és elmerültek az olajfoltos vízben. Továbbra sem engedték el egymást. Fél kézzel tempóztak. Francis kitapogatott egy stabil pontot a felszín közelében, megszorította Fabyen ujjait, s a jelre felúsztak levegőért. Frissen lakkozott csónakba kapaszkodtak. Fedezékéből látták az Igor Da Wayfedélzetét. Két alak mozgolódott a félhomályban, s ha nem torz kézzel születtek, akkor pisztolyt szorongattak. Egyikük középtermetű, irdatlanul széles vállú férfi volt. - Kenda - suttogta Fabyen. A két fejvadász rövid tanakodás után elhagyta a hajót. A mólóra vetették magukat, majd bárkáról bárkára ugrálva, szitkozódva, zseblámpát villogtatva kutattak utánuk. Francis megfogta a lány kezét. Megint elmerültek. A víz színe
alatt tempóztak; a himbálózó hajótestek fedezékében meg-megpihentek, kifújták magukat. Szemmel tartották üldözőiket. Hamarosan láthatóvá vált, hogy az akut életveszély elmúlt. Kenda és karcsúbb társa vérszomjasan futkosott a kisebbnagyobb hajókon, kihajoltak a víz fölé, rohangáltak a parton, s újra felmásztak egy-egy bárkára. Francis mellkasig kiemelkedett a vízből. Teljes komolysággal megkötötte és megigazította a nyakkendőjét. Fabyen szívverése lecsillapodott. Segítőkészen lecsippentett egy képzelt pölyhöt a zakó válláról. Francis elvigyorodott. - Jól csináltad - mondta, s alighanem a hirtelen improvizált vízibalettra célzott. - Hogyan követtek? - hüledezett Fabyen. - Úgy sejtem, a háztól bandukoltak utánad, s amikor nyilvánvalóvá vált az útirányod, kiokoskodták: vagy a hajó vagy a kricsmi. Előrehajtottak, Kenda elbújt a kabinban, társa a kocsma körül leskelődött, onnan kísért idáig. Mi meg belesétáltunk ölelő karjaikba. Kis híján Kenda stukkerébe is beleandalodtunk, de hála neked, először a cipődet küldted le a kabinba, s ez a töketlen ész nélkül rábukott, mint egy lábfetisiszta. - Ezek tudják, hogy az Igor Da Wayon szoktunk találkozni? - Eddig talán csak sejtették. Elég sűrűn zaklatták a kérdezősködésükkel Jove-t, ki mindkettőnk régi barátja, s ez nem titok. Na, most már holtbiztosak lehetnek benne, hogy itt tartottuk pásztoróráinkat. Nem fázol? Fabyen nevetett. Kirázta vizes haját az arcából. Kenda és társa tovább kutatott. Újabb hajót hágtak meg. Közeledtek hozzájuk, ezért Francis kézen fogta Fabyent, s eltempóztak az ellenkező irányba. - Chester mesélgetett ma délután. A Boeingről - mondta a lány, amikor ismét megpihentek egy kisebb hajó fedezékében. - Tehát di Gaetanónak köszönhetlek!? Hogyan hoztad össze a következtetéseidet? Fabyen röviden elmondta. Francis végighallgatta, bólintott, láthatóan kezdte elunni a vizet. - Ha megszabadultál a terroristáktól, miért nem szabadulsz meg Kendáéktól? - kérdezte a lány. - Sort kerítek rájuk. Rövidesen. Azt hiszem, eleget áztunk. Ideje partra szállni. Mai légyottunkon csak ennyire tellett. Maradj itt. Francis elrugaszkodott mellőle. Eltűnt a víz alatt. Fabyen feszülten figyelt, de nem sokat látott. Körös-körül lágyan borzolódott a víz, az olajfoltok tompán csillogtak a felszínén. A karcsúbbik fejvadász léptei egy távolabbi bárkán dübörögtek. Kenda a közelben kurkászott egy rozoga halászhajón, zseblámpájának fényköre dühösen csapkodott a fedélzeten szétszórt kötél- és hálócsomók között.
A következő pillanatban megbillent a hajó. 202 203 Francis permetet fröcskölve kiemelkedett a vízből, és rávetette magát Kendára. A meglepett gorilla közvetlen közelről belecsodálkozott az öklébe. Kiejtette a markából a lámpát, a stukkert, és minden kecs nélkül rárogyott a korlátra. Quinn gyors mozdulattal átsegítette fölötte, majd maga is belegurult a vízbe. A legjobbkor nyelte el a mélység. A másik fejvadász utána küldött egy golyót, majd hajóról hajóra ugrálva a nyomába eredt. Kenda harsányan lubickolt a habokban, mint egy fuldokló víziló. Páratlanul újszerű úszástechnikával - amelyre csak az úszni nem tudók képesek -, tajtékot verve igyekezett egy csónak felé. Fabyen hirtelen elfelejtette, mire utasította Francis. Ellenállhatatlanul vonzotta a koporsóhátú gorilla. Lemerült, és a víz alatt megközelitette Kendát. Azután váratlanul kiemelkedett, két kézre kapta a fickó fejét, és odaütötte a csónak oldalához, amelybe keserves erőfeszítéssel bemászni iparkodott. Francis bukkant fel mellette. Lökött egyet az elernyedő gorillán, mintegy besegítette a ladikba, majd vállon ragadta Fabyent, lenyomta a víz alá, s elvonszolta a közelből. - Ne csináld ezt, Lady Sokk - mondta szívbéli haraggal, néhány bárkával távolabb. - Ha nem mozgok, megdermedek - vacogta a lány. - Tisztára ellilultam. - Inkább legyél püspöklila, mint sajtszerű-tanácsolta Francis, és újra eltűnt. Néhány perc múltával Fabyen j óval kevésbé élvezte a fürdőzést, mint korábban. Kezdeti félelme lassan visszaszivárgott. Hangosan vacogtak a fogai, hiába harapta össze a száját. rtgondolta, mi történhetett volna vele, ha Kendát nem éri meglepetésként a támadása. Lelki szemei előtt kristálytisztán, nappali fénynél látta, mint fojtja vízbe a koporsóhátú gorilla. Elment a kedve az egésztől. Majdnem elment a kedve Francistől is, aki mellett vajmi kevés nyugalom ígérkezett. Ha egyszer beköszönt is a béke, vajon nem akkor fog elveszni a pasas varázsa végképp? A jelek arra vallottak, hogy elromlott a hangulata. Francis meglepetésszerűen felbukkant a bárkán a karcsúbbik fejvadász háta mögött. Kettőt ütött. 204 A harmadikat ő kapta, feltehetően azért, mert lebecsülte ellenfelét. Az ökölcsapástól némileg elkábulva rúgásra lendítette a lábát.
A fejvadász nekitántorodott egy rozzant ajtónak, amely végképp megelégelte hivatalát, s amikor az ájult test levált róla, utánahanyatlott. Elhevertek egymáson. Francis örökbe fogadta a killer elárvult stukkerét, és délcegen letámolygott a hajóról. Fabyen partra mászott a móló kövein. Minden ízében reszketett a hidegtől. Nem túl biztosan állt a lábán, ezért Quinn, az adoptált stukkerral a kezében, átkarolta. - Ne érj hozzám ezzel a hernyóval - borzongott a lány. - Leszel még hisztisebb is - felelte Francis. - Ülj be a kocsidba, menj haza, heverj bele a kádba, de vigyél magaddal egy üveg konyakot is! Szükséged lesz rá. - Rád lenne szükségem. Látogass meg. Van kakukkom. - Egyszer egy órásmester kitalálta, hogy az egyhangú bimbamozást megédesítendő, kakukkot költöztet egy faliórába. Elkapta a madarat, begyömöszölte az ajtócskán. Eljött az idő, az ajtó kitárult, kivillant a kakukk; egy fogaskereket tartott a csőrében. Kiköpte, visszabújt. És ez így ment, óránként kihajított egy-egy alkatrészt, lévén kakukk. Amikor teljesen kibelezte az órát, sort kerített a mutatókra is. Ekkor a feldühödött órásmester a markába kapta, körbelesett, látja-e valaki, majd lehunyta a szemét, hogy ő se lássa, és kitekerte a madár nyakát. A tetemet kitömte; beledugta egy új órába, és divatba jött a dolog. Menj haza. Fabyen elindult, néhány lépés után visszanézett. Francis ott csöpögött, ahol hagyta. Bágyadtan utánaintett, s bár éppenséggel nem látszott hősiesnek, meg kellett hagyni, kifogástalanul állt a nyakkendője. Szót fogadott. Elnyújtózott a kádban, talpas pohárból szopogatta a konyakot. Lassan felmelegedett, izmai dermedtsége kiengedett, s újra fájlalta, hogy kudarccal végződött a találka. Szárazra törölközött, felöltözött, lesétált a teraszra. Az örökzöldek mozdulatlanul álldogáltak, a Hold unottan röntgenezte az előtte ténfergő felhőket. A látogatók bejelentkezés, kopogás nélkül érkeztek. Végigcsörtettek a kerten. Elmentek mellette, berontottak a házba. Egyikük Kenda volt. A másik nem más, mint Rugge Sabato. A koporsóhátú gorilla azonnal munkához látott. A hangokból 205 ítélve azért jött, hogy darabokra szedje a berendezést. A nappaliban kezdte. Sabato szivarra gyújtott. Az ajtóból szemlélte a bosszúszomjas testőr tombolását. Fabyen megállt mellette. Zsebre vágta ökölbe szorított kezét. Hasonló helyzet volt, mint nemrég a sztrádán a sportos fiúkkal.
Voltaképpen nem a vázák, faliképek törtek. Őt akarták összezúzni. Ezúttal sem értette, milyen jogon. Kenda a feje fölé emelt egy ősrégi amforát. Fabyen előtt felrémlett az eldugott, hangulatos régiségbolt, amelyben rátalált és meg szerette. A váza szétcsattant a padlón. Fabyen görcsösen belekapaszkodott a gondolataiba, hogy ne lássa a pusztítást. Kendának bosszúszomja van. Akad továbbá vérszomj, légszomj, meseszomj, nem beszélve a sörszomjról. Fabyen nem bírta tovább. Megszólitotta a mellette állongó, kozönyösen szivarozó Sabatót. - A gorillája dúlja a házamat - mondta. A jeges tekintetü kék szempár meg sem rezzent. - Hadd tegye. Ez mindig megnyugtatja. Elrepült a televízió. Aztán az áttetsző, leheletfinom porcelánból készült kínai váza. Fabyen Kenda mellé lépett. Felkapott egy serleget, és a földhöz csapta. A gorilla gyanútlanul rávigyorgott, s újabb tárgyat keresett. A lány gyorsabb volt, kézbe kapott egy asztali lámpát. Fellendítette a feje fölé. Azután szétcsapta Kenda vastag tarkóján. A koporsóhátú fickó elvágódott a törmelék tetején. Fabyen lehajolt, elkapta a lábát. Kivontatta a testet a teraszra, majd lehúzta a lépcsőn. Kenda feje minden fokhoz odakoccant. Sabato megállt a nádból fonott pad mellett. Ledobta a szivarját, nem lépett rá. a - Whiskyt iszom - közölte. Fabyen eldobta a gorillát, és rámeredt a pasasra. Rövid csodálkozás után mérgesen elnevette magát. - Menjen a pokolba, Rugge. - Üljön le! - rivallt rá Sabato. Odébbrúgta a füstölgő szivartor zsát. Fabyen a korlátnak vetette a hátát. - Mit akar? - Voltaképpen azért jöttem, hogy meghívjam. Két hét múlva,; 206 szombaton, jelmezbált adok. Ne törje a fejét, hogy mit vegyen fel, megmondom. A szép indián karkötőjét. Fabyen nem felelt. Fürkész pillantással méregette a szmokingos férfit. A köves pecsétgyűrűket az ujjain. Tündöklő kézelőgombjait. Gyémáttüzű, jéghideg szemét. - Kenda egy barom. Csak azért tartom magam mellett, mert összeköt vele egy régi história. - Aha. Fél, hogy Kenda elhíreszteli közös csúfságukat? - Megölethetném. Akkor nem menne híre - felelte Sabato je-
lentőségteljesen. Játszva gyorsfagyaszthatott volna a tekintetével. - Az ilyesmi nem maradhat titokban. - Meglátjuk. Nos, nemrég Kenda elkövette azt a balgaságot, hogy csak Quinn személyére koncentrált, és hagyta veszendőbe menni az aranytárgyakat. - Múzeumba mentek, ahogy én tudom. Közkinccsé váltak. Tudósok görnyednek fölöttük, hogy megfejtsék titkaikat. - Ne legyen nevetséges, Fabyen. Kenda látta, amikor Quinn eltett egy karkötőt. Két hét múlva, ne feledje, azt a tárgyat fogja visehll a bálon. - Mármint én? - csodálkozott Fabyen. - Vagy pedig Kenda visszajön. Amikor maga mélyen és édesen alszik. És magára lobbantja a házat. - Elszállok, mint a füst - suttogta Fabyen. Rátaposott a parázsló szivarvégre. Sabato bólogatott. Aztán lesétált a lépcsőn, és finoman oldalba rúgta a lazsáló testőrt. Kenda összerándult. Nyögdécselt, kábán megtapogatta a fejét. - Már nem húzza sokáig - közölte Fabyen. - Egész éjjel csak törte-zúzta magát. Előbb-utóbb belehal. - Lesz másik. Ezek annyian vannak, mint égen a csillag. Kenda felkönyökölt, majd visszaejtette a fejét a földre. - Mi lesz, hullócsillag? - kérdezte Fabyen. - Főnök, megfojthatom? - dünnyögte a gorilla, s kezdett nekigyűrkőzni. Hivatásszeretete éltette, ez pompásan látható volt. - Még nem - felelte Sabato. Szivarra gyújtott, az égő gyufaszálat rápöccintette a borostyános falra. Fabyen hallotta a megperzselődő levelek sercegését. Kenda feltápászkodott, mindentudó ábrázatát a lány felé fordí totta, majd elindult gazdája nyomában a sötétbe vesző úton. Fabyen megállt a nappali romjai fölött. Óhatatlanul Francis Quinn jutott eszébe. Megszólitotta a pasast. 207 - Már elég jól ismerlek. De néha kétlem, hogy tovább akarnám mélyíteni az ismeretségünket. Felvette az elpusztított kínai váza egy darabját. A leheletvékony porcelán úgy festett, mint egy rétegnyi eleven emberbőr. Ledobta a cserepet. Összecsörrent a törmelék. - Ha tovább mélyül, nehéz lesz túlélni. Hirtelen dühroham robajlott át rajta. Ez pokoli energiákat szabadított fel benne. Összetakarította a romokat. Húsz perc alatt teletöltötte a kukát. Fájlalta, hogy nem koronázhatja meg a művet a tettessel. Kendának már rég a kukában lenne a helye. Szívesen megvitatta volna a dolgot Francisszel. S bár volt a házban néhány telefonkészülék, nem rajtuk múlott, hogy vágya nem teljesülhetett.
Újabb roham korbácsolta fel az idegeit. Felrohant a dolgozószobába, és levetette magát a szövegszerkesztő gép elé. 7 Francis Quinn remélte, hogy ép ésszel átvészeli a fürdőzés következményeit. Nem a meghűlésto1 tartott, éppen ellenkezőleg; kellemetlenül meglepte, mennyire hatástalan volt túlforrósodott érzékeire a hideg víz. Akárhonnan nézte, semmi nem kisebbíthette vágyát. Kínos helyzet volt, tekintve, hogy egy bokorban ücsörgött, talpig feketében, fekete maszkkal az arcán, s a mellette kuporgó, hasonlóan öltözött alak - ilyenkor csupa Móricka a világ, mindenkinek azon jár az esze -, suttogva éppen nőkről ábrándozott. Valamiben mégis különböztek. Bokorszomszédja azt fejtegette, ha ezen túl lesznek, az első bárban az első pohár italt és az első nőt megcsípi. Ezzel szemben Francis Quinn a hátrányos helyzetű egyének keserű nyálát nyeldeste, mivel az ő vágyai névre szólóak voltak. Nem címezhette őket bárkihez. A bokorszomszéd megbökte a könyökét. - Meddig várunk még? - Negyven perccel ezelőtt sötétült el a lakás. Neked mennyi idő kell ahhoz, hogy elaludj? - Még le sem ér a fejem a párnára, már a levegőben húzom a 16bőrt. Hát te? Francis elhúzta a száját. - Húsz percig fekszem az egyik oldalamon, harmincig a mási208 kon, aztán forgolódom, mint a szélmalom vitorlája, és hipp-hopp, máris itt a reggel. A fekete ruhás alak, akivel egyazon bokron osztozott, közösek voltak szúnyogjaik, pókjaik, múltjukban is néhány év, barátin a karjára ejtette a tenyerét. - Mi van veled? Segíthetek? - Elképesztő ötlet, Gyepmester - felelte Francis. - Miért? Ja, csak nem szerelem?! Gyakran megkapja az ember, mint az influenzát. Egy hétig tart, taknyod-nyálad összefolyik, és kész is. - Akkor talán lássunk hozzá! Gyepmester gyanakodva felkapta a fejét. - Hogy érted ezt? - Támadjunk. - Tisztázzunk valamit: a testemre gondolsz vagy az objektumra? De Francis megelégelte a szövegelést. Társa kitűnően értette a hallgatását is. A szélesre tárt ablakokat nézték, mintegy hatméteres magasságban. Már vagy egy órája nézték őket: Pontosan tudták, miként fognak
bejutni. Egyetlen percig sem gondolták, hogy világméretű akcióra készülnek, de nem is nézték le a feladatot. Tudtákjól - tapasztalták néhányszor -, milyen ízetlen meglepetéseket tartogatnak a lenézett munkák. Lehetett hétmérföldes rutinjuk, mindannyiszor kellő tisztelettel végezték a dolgukat. Elindultak egy jól megtermett fa felé. Gyepmester néhány lépés után megtorpant, figyelmeztetően felemelte fekete kesztyűs kezét, s azt mondta: - Hugytime bitte. Komolyan kellett venni, ez is hozzátartozott a rituálékhoz. Freud nélkül is teljesen nyilvánvaló volt, hogy valamennyi babonájuk szoros összefüggést mutat férfiasságukkal, annak is kézzelfogható megjelenési formájával. Végre is köztudott, mi módon érik el a hajcsárok, hogy tevéik táltosként vágtassanak. Francis várakozás közben az órájára nézett. Tizenöt perc áll rendelkezésükre. Ha minden simán alakul, gazdagon elegendő lesz. Ha nem? Hogy juthat eszébe ilyesmi?! De ha már eszébe jutott, rajta volt a sor. - Hugytime bitte - súgta, s diszkréten eltűnt a sötétben. Azután felmásztak a fára. Cipőtalpuk nem nyikkant, ág nem 209 reccsent. Úgy osontak, akár az árnyak, vagy még úgy sem, nem látszottak. Öltözékük belelolvadt az éjbe. Francis átért a célba vett ház melletti alacsony épület tetejére. Nem várt Gyepmesterre, tovább surrant. Mire társa nesztelenül a tetőre lépett, ő már az ablak alatt futó keskeny díszpárkányon egyensúlyozott. Tudta, ha a falhoz simul, nem szédülhet, nem árulhatja el megcsikorduló övcsat, nem ejtheti le a fegyverét; halálos komolysággal, tökéletesen kell működnie. Előfordult már vele, hogy kajánabbik énje éppen ilyenkor jött elő, s valami blődséggel elvonta a figyelmét a feladatról. Utoljára akkor történt meg, amikor három sötét alak közrefogta, s egyikük felemelt egy nagyon ronda és kissé görbe kardot. Akkor a kaján lélekfél valamit süketelt az atomkorszakról. Melytől függetlenül a kard lecsapott, és majdnem kettéhasította őt. Ami azt illeti, ő előtte, közben vagy valamikor stukkert rántott, és meghúzta a ravaszt néhányszor. A három sötét alak lefeküdt ugyan, de akkor már neki is jobban esett a vízszintes testhelyzet. Olyan fürgén és észrevétlenül, akár egy molylepke, elsuhant a nyitott ablak előtt. Megállt, megvárta, hogy Gyepmester lefékezzen a másik oldalon. Egymásra néztek. Talptól koponyatetőig feketék voltak, arcukat maszk takarta, szemüket infraszemüveg, s csak ez utóbbi különböztette meg őket a nindzsáktól.
Míg mindez átsuhant az agyán, Francis azt is megállapította, hogy ama lélekfél nem hallgatott el teljesen. Tudta, mindenki másképp borul ki. A feszültség előbb-utóbb kinyírja az idegeket. A vége: alkohol, dilikórház, hullakamra; legjobb esetben is könnyű kis tremor. Ez sem lebecsülendő, hiszen ha az ember továbbra is saját kezűleg akar táplálkozni, bízhat benne, hogy a viharosan tremolózó kanállal veri ki a fogait. Francis bepillantott a kukksötét szobába. Mintha opálos vörösboron nézett volna keresztül. Nem látott mozgást. Négy ágy szorongott a helyiségben, középütt asztal állt, amely egyben szekrény is lehetett, lehajigált ruhák kupaca púposodott a tetején. Fegyverek sehol. A takarók itt-ott kidudorodtak, egyenletesen süllyedtek, emelkedtek, alig láthatóan. Beléptek a szobába. Akár a kígyók, úgy mozogtak a heverők közti keskeny ösvényeken. Nem ütköztek egymásnak, nem érintettek meg egyebet, csak amit kellett. Néhány villámgyors moidulatot tettek, s közben még csak egy sóhaj sem hallatszott. Amikor végeztek, minden pontosan úgy nézett ki, mint a kezdés pillanatában. Gyepmester lecövekelt az ajtó mellett. Francis átfésülte a lakás további részeit. Bevillámlott a konyhába, a parányi fürdőszobába, ennyi volt az összkomfort; sehol senkit nem talált. Visszasurrant a szobába. Gyepmester tovább őrködött. Francis kötelet szedett elő, s gúzsba béklyózta az elkábított fickókat. Kiszedte a párnák alá rejtett fegyvereket, ezeket egy csomóban vitte el a fürdőszobáig. Először ütött zajt, alig hallhatót: az Uzikat beletette a vécékagylóba, és lehajtotta a fedelet. Az egyik ágy lakóit nem háborgatták. A vörösboros derengésen át j ól látták a közös takarój ukat félig levedlett gyerekeket. Egyikük sóhajtva megfordult, szája sarkából álomnyál csurrant el. Felpattantak a párkányra. Visszafelé sem ütöttek zajt. A fa tövében Francis az órájára pillantott. Megint bekuporodtak az otthonos bokorba. Néhány perc múlva autómotor dorombolt fel a ház sarkánál. Fényszórók ütöttek rést a sötétségben, majd elnémult a gép, s kilobbantak a lámpák. Francis felkelt. Kopó, a kocsiban várakozó újságíró mindenre számított, s legfőképpen rosszra. Mégis, amikor felbukkant előtte az éjszakából szőtt alak - s ezt is csak akkor vette észre, amikor a fekete kesztyűs kéz a nyitott ablakon át a vállára rebbent -, nyekkenésszerű nyögést hallatott. - Végeztünk - mondta a frászhozó alak. Ismerősen karmoló
hangjába árnyalatnyi kajánság vegyült. - Hívhatod a zsarukat. - Hallod? - nyögte Kopó. A másik nem felelt. Az arca elé húzott maszkon át feketén villant a szeme. - Az infarktus szele súrolja a vállamat - sóhajtotta a derék újságíró. - Kizárt dolog, hogy nem hallod. Nem hallhatta. Már ott sem volt. Kopó tehát munkához látott. Kiszállt a kocsiból, belépett a ház kapuján, felmászott az emeletre, s nem élvezte, hogy citeráznak a lábai. A lakás ajtaját nyitva találta, s úgy egészében minden olyan biztonságos volt, amint ezt megígérték neki. Belépett, tenyere végigmászott a falon, megtalálta a kapcsolót. Fény áradt az előszobára, hunyorogva hátratántorodott tőle, de továbbra sem történt semmi ijesztő. Megállt a szoba küszöbén. A beszűrődő fényben kivehette a négy ágyat, a takarók alatt heverő testeket. 210 211 Később, amikor a rendőrök fontoskodva sürgölődtek, a gyerekek álmos-riadtan sírdogáltak, és a gúzsba kötött fickók csuklójára bilincs került, lelkesen diktálta a telefonkagylóba a szenzációt: az iskolabuszból elrabolt gyerekek szabadok. Lövés nem dörrent. A túszejtok a város szívében rejtegették a srácokat, a zsaruk orra előtt. És megint a titokzatos Túszvadász kommandó! A zsaruk megszorongatták, hiszen megint ő. Leonettit is ő kapta tálcán. Mi köze a Túszvadászokhoz? - Nem tudom - szabadkozott -, bírhatnak engem. Csak úgy felhívtak telefonon, és mondták, jöjjek ide. - És maga idejött - morogta az egyik nyomozó hitetlenkedve. Kopó vállat vont. Erre a keresztkérdésre nem tudott felelni. Hiszen ott volt, szabad szemmel is jól láthatóan. És ezeknek az arcoknak a látványáért, mi tagadás, érdemes volt halálra rémülnie néhányszor. Francis jobbat is el tudott volna képzelni, de nem lehetett válogátós. Nyugovóra tért Gyepmester vendégszobájának velőtrázóan nyikorgó nyoszolyáján, s miközben azt hallgatta, barátja miként váltja valóra markáns elképzeléseit az első nővel, akibe szerencsésen belebotlott a Commotio Cerebri névre keresztelt bárban, biztosan tudta, hogy azt a fizikailag megnyilvánuló jelenséget, amit érez, csak ekként fogalmazhatja meg: elfacsarodott a szíve. Egyszóval elfacsarodott szívvel virrasztott. Megvetéssel kiszűrte tudatából a másik szobából betolakodó zajokat, mert természetesen az, amire ő gondolt, ennél lényegesen nemesebb és tisztább volt, jóllehet technikájában alig különbözött attól, amit Gyepmester alakított a könnyen szerelmesedő, egyszeri használat után eldobható nővel.
Megpróbált hasra feküdni, nem esett jól. Mivel a hideg zuhanyt már kipróbálta, hasztalan; mi több, nemrég komolyabban megáztatta magát a hűvös tengerben, hiába; nehéz sóhajjal a hátára fordult, és megkérdezte kaján lélekfelét, mit szól mindehhez. S mert késett a válasz, megkérdezte még egyszer. Csend. Az a piszokláda aludt! Francis szorosan lehunyta a szemét, és lepergette maga előtt a kora este néhány jelentét. Nem tette jól. Olyan tökéletesen odafantáziálta Fabyent, hogy szinte fájt. Látta, amint a lány belép az ajtón, leveszi a kalapját, és nézi őt ferde vágású, acélszürke szemével simogatón, szerehnesen; kibomlik a haja, a ragyogó homokvihar; kilép a cipőjéből, lábujjhegyre áll az ő lábfején, s szinte súlytalan. Aztán kiszaladnak a kricsmiből, kéz a kézben, fel a hajóra, Fabyen ledobja a kabinba a cipőjét, összesimulva lemennek utána, megállnak a kerek ablak előtt, morajlanak a hullámok. A fene egyen meg, nem versz át, morogta Francis, és az oldalára gördült. Eleget feküdt a hátán. Nem lehet kihazudni a történetből azt a tökéletlen Kendát a marha nagy stukkerével, a lomha agyával, a vastag gonoszságával. Nem lehet, pedig nagyon ki kéne cenzúrázni az emlékezetébo1 ezt az alakot. A másikat sem ártana, aki ott jött mögöttük vigyorogva, szintén tisztességgel felstukkerozva, s olyan peckesen tartotta a lőszerszámát, akárha összeplasztikázták volna őket. Szóval ugrani kellett, más kiút nem látszott. És egy kukkot sem kellett magyarázgatni a lánynak, hogy mi az ábra. Nem volt rá szükség, hogy krétát ragadjon, tábla elé álljon, felrajzoljon egy ronda széles alakot, gyilkos szándékút, ágyúval, és képaláírást eszközöljön, ígyen: Kenda öl. Nem. A lány ugrott, simán, magától értetődően. És ruhástól, holott sejthette, hogy okvetlenül vizes lesz. Francis a bal oldalára feküdt. Az volt vele a helyzet, hogy némiképpen gyötrődött. Tudta, felismerte ajelekből. Nem lett volna ellenére, hogy felkeljen, felöltözzön, kocsiba üljön, és elinenjen a házhoz, amelyről Jove mesélt. Nem mehetett. így is túl sokat kockáztatott, s nem elsősorban saját biztonságát, hanem Fabyenét. Eddig nem tudhatták bizonyosan, legfeljebb gyanították, hogy Fabyen és ő gyakorta (gyakorta?!) találkoznak. Akár Slavik, akár Sabato elméjében felcsillanhat a príma ötlet: a lányon keresztül biztosan tőrbe csalhatják. Hiszen bármit tesznek vele, ő eszét vesztve rohan, hogy kisegítse a markukból. Az a szomorú való, hogy ma este pontosan ezzel az ötlettel ajándékozták meg az ellenfelet. Slavik és Sabato rájöhetett, hogy hiába fizetik azokat a kétes figurákat, akik napi huszonnégy órán át biz-
tosítják, hogy Fabyen egyetlen lépést se tehessen egyedül, s ha a lány nem isjátssza ki őket, ő, Francis kedvére megteheti. Fölösleges pénzkidobás tovább tartani őket; ráadásul Fabyen is felfigyelt rájuk, ennek a módszernek tehát befellegzett. Teljesen nyilvánvaló, mi jöhet ezután. Francis biztosra vette, hogy nagy hirtelenséggel és még nagyobb határozottsággal dönteni fog, és azután csak az isten tudja, mikor alszik legközelebb. 212 Amíg nem mentesíti az életét ezektől a hiénáktól, a közelébe sem megy Fabyennek. Legfeljebb egyszer-kétszer. Csak futólag. Na. Akkor ezt eldöntötte. Hasra feküdt, de ugyanabból a lendületből vissza is gördült a hátára. Ezer baja van máris, millió lesz reggelre. És hol van még a vége? Tovább bámulta a mennyezetet. Lehet, hogy ezt a balhét nem viszik el szárazon. Embert is veszíthetnek. Erre nem szívesen gondolt egyikük sem. Valamennyien a testükön hordták azt a szerkezetet, amely haláluk esetén - társuk rádiójelére - megsemmisíti a tetemüket, hogy senki ne azonosíthassa őket. Súlyos sérülés esetén önmaguk likvidálására is képesek voltak. Gyakorolták épp eleget, s bár rühellték, közömbös képpel tették a dolgukat. Ha a társad meghal, amennyiben módodban áll, teteme felrobbantása előtt tépd le a nyakáról a dögláncot, már ha a marháj a akció előtt magán felejtette, mert az ördög nem alszik. Az ördög nem alszik. Fülig csipás lehet már a rohadék. Nagy gyulladt szemekkel bámul ki a fejéből, mindegyre azt lesve, hol árthatna. Egyébként a dögláncot rendszeresen magukon felejtették. Fegyelmezettségük mindenre kiterjedt. Semmiről nem feledkeztek meg. Azon a nyavalyás láncon kívül. Felmerült, hogy akkor ne hordják egyáltalán. Pisztolyt rántottak a palira, aki ezt a marhaságot kinyomta magából. De soha, egyikük sem magyarázta el, mi a helyzet a döglánccal, miért nemjut eszükbe levetni. Igen, így pontosabb volt a megfogalmazás. Frászt felejtették el. Eszükbe sem jutott, hogy megváljanak tőle. Napokig készültek az akcióra. Két változaton dolgoztak, végül megegyeztek, melyiket hajtják végre. S amikor elkészültek, újra azt gyakorolgatták, miként szabadulhatnak meg elesett társuk tetemétől, netán önmaguk roncsaitól. Egyszóval hangulatilag is készen álltak. Kalandra fel! Körbevették a házat, melyet - lakóival együtt - meg kellett oltalmazniuk. Nem látszottak. Mindent láttak, testük készen állt a
harcra. Izom- és idegautomatáik ajelre vártak - a támadók felbukkanására -, amely működésbe hozza őket. Gyepmester ott lappangott mellette a palló,szélességű faágon. Rágcsált valamit, bagót, falevelet vagy az aortáját. Sötét szeme mindent végigtapogatott az infraszemüveg mögül, akár egy lokátor, pille nem tévedhetett a látóterébe észrevétlen. Francis kétlette, emlékszik-e, milyen a srác a nindzsajelmez nélkül. És ha ronggyal van kitömve az egyik szeme? Mit változtat a tényeken? Esztendők óta együtt dolgoznak. A terroristák nyomában bejárták a fél világot. Fantasztikus sikereket könyvelhettek el. Például abban az isten háta mögötti szállodában, ahol elővette őket a heveny gyanakvás, hogy netán lehallgatót csempésztek a szobájukba. Végre is, mindent tudtak a különféle titkosszolgálatok békés egymás ellen éléséről. Nosza, tűvé tették a helyiséget. Mennyezet, fal negatív. A padlószőnyeg alatt kitapintottak egy dudort. Feltépdesték a szőnyeget, naná. A dudorról kiderült, hogy egy csavar. Letekerték róla az anyát. És egy szinttel lejjebb éktelen robajjal lezuhant a csillár. Gyepmester sokáig sírt a röhögéstől. Hát lehet a külsejét elfelejteni?! Négyszögű, kreol arc. Hátrafésült, nyakba omló fekete haj, magas homlok, sötét csillogó szemek. Keskeny, finom orr, kétfelől egy-egy barázda ível az apró száj köré, amelyen szüntelenül kétkedő mosoly-fintor vibrál. Kerek áll. Széles váll és mellkas, lomha járás, elnehezültnek rémlő tartás - és milliónyi szőrszál mindenütt. Osszességében olyan a pasas, mint egy hanyagul kilúgozott, rendkívül bozontos indián. - Most olvastam egy magazinban - suttogta Gyepmester csámcsogva -, hogy világátlagban évente hétszázezer ember kísérel meg öngyilkosságot. Francis meg sem moccant, rá sem pillantott. Hasalt az ágon, átnézett az infraszemüvegen; sűrű vörösboron keresztül derengett előtte a megoltalmazandó személyiség villája. - Ez napi kétezer embert jelent - csámcsogott tovább Gyepmester. - De csak tíz százalékuknak sikerül. Francis még mindig nem mozdult. - Most az a kérdés, hogy ezzel a mostani ittlétünkkel beleesünk-e abba a tíz százalékba - fejezte be az ágszomszéd. Jó darabig hallgattak. Nem történt semmi. Néha elmormolt alattuk egy-egy autó, a villa kukksötét volt, denevérek szálldostak, fák rezgették lombjaikat, felhők cirógatták a hanyatt fekvő holdat. Csendesen vert a szívük. - Az USA-ban összeszámolták, hogy egy kölyök a tizennyolcadik születésnapjáig harmincezer gyilkosságot és negyvenkétezer gyilkossági kísérletet lát a tévében - súgta Gyepmester. 214 215
Francis nem válaszolt. Régen gyanította, hogy ágszomszédja, előre megfontolt szándékkal valami érdekesebb információval akar neki szolgálni. - Ha sikerül ez a dolog - Gyepmester aláintett a mélybe -, akkor megint leköteleztünk valakit. Sose tudhatjuk, mire lehet beváltani egy hálacsekket. Te már beváltottad a magadét. Ugyebár hagyták Khalidot elszabadulni, annak fejében, hogy a terroristái lekopnak rólad. Biztos lekopnak, Khalid komoly tétel. Quinn a társára nézett. Nem sokat látott belőle. Fekete hacuka, szemüveg. - Könnyű szívvel adták oda érted a gazembert. Tudják, hova megy. A franciákjelentették, hogy a felesége náluk rejtőzködik egy majorban. Khalid biztosan meglátogatja. Aztán a fene tudja, mi lesz. Ha nem éri be a búgással, a tehénfejéssel, és megint bombákat akar eldugdosni az utasszállitókon, repülőterek várócsarnokaiban, könnyen meghalhat. A kollégák rajta lesznek. Francis elfordította a fejét. Tudta, hogy vége a történetnek. Ha úgy tetszik, megnyugodhat. Khalid, kit őérte szabadítottak rá a gyanútlan világra, csak addig él, míg ártalmatlanul viselkedik. Egy válsággal kevesebb, Francis Quinn. Ez is valami. De azért tagadhatatlanul jólesett tudni, hogy ha a jövőben merényletről hall, nem kell saját lelkére terhelnie az eseményt. Így mindjárt jóképűbb a csere. Az ő biztonságáért nem ártatlanok tucatjai adják az életüket (esetleg), csakcsupán egyvalaki; az, aki gyilkosuknak készül: Khalid. - Ráfeküdt volna a lelkemre, ha túlzottan megszabadul - dünynyögte. Gyepmester megérintette a vállát. Ez rendkívül heves szeretetnyilvánításnak számított. Francis eltűnődött. Maga elé képzelte a majort, Khalid feleségét, kettőjük találkozását. Aztán azt a golyót vagy akármit, ami majd végez velük, ha netán ismét előveszi őket a vérszomjuk. Lassan tovatellett az éjszaka. Sápadttá fakult az égbolt. A vértelen hold girhesen heverészett, eltikkadt a hőségtől. De végre pitymallati szellő érkezett, meg-megcibálta a lombokat. Csendesen vert a szívük, de szaporábban. Egy-egy pillanatra meglátták egymást. A házat közrefogó fák ágain lappangtak a többiek: Kondor, Csömör, Hancúr és Hurok. A villában változatlanul sötétség uralkodott, de néhány neszbo1 arra következtettek, hogy a fontos személyiség kissé nyugtalan, nem alhatik, fel-alá jár, gyakran végez vízöblitést. Nem furcsállották. Még a legszilárdabb idegzetű embert is sokkolhatja, ha meg akarják ölni. A megoltalmazandó személyiség könyörtelen harcot hirdetett a gengszterizmus ellen, s hatalmában áll, hogy fenyegetését beváltsa. Puszta önvédelem, ami erre következett: a gengszterek úgy döntöttek, likvidálják.
Rövidesen. Francis lekapta a pillantását az órájáról. Gyepmester eltűnt mellőle, előtte azt suttogta: - Hugytime bitte. Modern világ. A régi idők hősei a haza nevével ajkukon rohantak a csatába. A mai időknek már nincsenek hősei; s e hősietlen figurák lelkivilágukat - ha van s ha színesebb - mélyen restellik; tehát hugytime bitte, sóhajtotta Francis, s Gyepmester nyomában elhagyta a fát. Azután már nem kellett sokáig várniuk. Hirtelen szélsebes terepjárók érkeztek két irányból. Az első átszakította a kapu csukott fémszárnyait, és bedübörgött a kertbe. A másik a nyomában döngetett. A két dzsip fedélzetéről szóródtak le a fegyveresek, s ki-ki a szerepe szerint tette a dolgát. A társaik fedezésére kijelölt harcosok máris felvették a megfelelő testhelyzetet. A killerek rohanvást megostromolták a házat. Eldördültek az első lövések: A rejtőzködő fekete ruhás alakok fegyvereiből. Az élen futó támadók lehanyatlottak. A dzsipek vezetői holtan hevertek a kormányon. A hátramaradottak sem jártak jobban. Nyakukba, tarkójukba kapták a fekete ruhásokat. A meglepetés megbénította őket, nem tovább, mint néhány pillanatig. Majdnem elegendő ideig. Géppisztolysorozatok dörögtek. A támadókat gyűrűbe vonta a halál. Találomra felelgettek a fegyverropogásra. Futni próbáltak, ordítottak dühükben. Madarak riadoztak a bokrok fölött. A házban hosszan, hisztérikusan sikoltott egy asszony. Bezúzódott néhány ablaktábla. Az egyik fekete ruhás hang nélkül összegörnyedt. Begurult egy bokorba, eltűnt mögötte. Az első dzsip alatt megmozdult egy alak. Előkúszott, majd villámgyorsan felemelkedett, hogy a markában tartott kézigránátot az épületre hajítsa. A hátába kapta a golyót. Teste hídba feszült. Megpördült és eldőlt. Alatta robbant a gránát. Francis a bokrok között kapott el egy menekülőt. Rávetette magát, leszorította a földre, s amikor a férfi kést vakart elő a nadrágszárából, a könyökével ütötte gégén. Aztán felpattant és rohant tovább. Gyepmester mellé térdelt, aki sebesült társukat próbálta talpra segíteni. A lövöldözés elhallgatott, szirénavijjogás váltotta fel. A támadók már nem mozgolódtak. - Elrepedt a golyóálló dresszem - zihálta a sérült Hurok, hite szerint lezserül. - Bement a hasamba az a szar.
- Gyerünk - mondta Francis. - El kell tűnnünk. Felnyalábolták társukat. Átszelték a kertet, megmásztak egy kerítést. A túloldalon lehasaltak. Hurok a földön feküdt. Nehezen lélegzett. Tágra nyitott szemmel bámult rájuk. Várt valamit. nem tudta volna megtenni. Tamponálták a sebét. Felsegítették, kétfelől közrefogták, átvonszolták az idegen kerten. Nem keresték a többieket. Mindenki úgy szívódik fel, ahogy tud. Francis előrement, körbekémlelte a kapu környékét. Nem látott mozgást az utcán. Eldöntötte: megpróbálják. Ekkor lavórkék taxi kanyarodott be az utcába. Száguldva közeledett. Quinn és Gyepmester a földre hasalt a kapu másik oldalán. Hurok hörgött, didergett fájdalmában. A taxi lelassított. Halkan, szinte csak pittyegve dudált. Francis átnézett az ablaküvegén. Felegyenesedett. Kondor ült a volánnál. Maszk nélkül, izzadt arccal. Fedezte őket, amíg átmásztak, átsegítették társukat. Kinyitotta az ajtót. A sebesültet a padlóra fektették. Francis és Gyepmester bezuhant a hátsó ülésre. - Loptam a bámészkodóktól - mondta Kondor kérdezetlenül, s nyilván a taxira célzott. Quinn levette a tamponáló kendőt Hurok sebéröl. Egy csepp vért sem pötyögtettek el futás közben. - Mi van vele? - szólt hátra Kondor. - Túléli - morogta Gyepmester. - Megnézném azt a fiancos töltényt, amit majd kiszednek belőle. Kidurrant a golyóálló szerelése. Hurok keze az övére fonódott. Nyirkosan, lágy szorítással. Francis hátradőlt, és lehunyta a szemét. Hallotta saját szívverését. Kondor bekapcsolta a rádiót. A diszpécser éppen azt mesélgette a kollégáinak, hogy nemrég fényesen sikerült egy hasonló támadás. A szitává lőtt áldozat még élt, amikor a kórházba értek vele. A jólértesült diszpécser felemelte a hangját: - Hetvenhárom golyó volt benne! A többi száz a feleségében és a három gyerekben. - Drakula - morogta Kondor, és elnémította a készüléket. Megint hasaltak. Bokorban, mint szokták. Éjjel, ahogy mindig. Milliárdnyi csillag pulzált fölöttük a feketén gömbölyödő égbolton. Gyepmester a nyelvét vagy az aortáját rágogatta. Megbökte Francis könyökét. - Beszéltem Hurokkal. Nem mondom el, mit üzent. Csak elsírnád magad. Még mindig az a rögeszméje; hogy nekünk köszönh,ti az életét. Esküszöm, ez kivégzőosztagnak nézett bennünket. Gondolta, elég is, ha megkarcolódik, és mi menten felrobbantjuk. Me-
sélte, milyen marha pechje volt a kórházban. Amikor a műtét után pár nappal kitolták a hallba, hogy társaságban legyen, mindjárt egy süketnéma telepedett mellé, és kézzel-lábbal megtudakolta, mi történt vele. Hurok azt mondta, amit mindenki másnak, hogy tisztogatás közben elsült a stukkere, így lőtte hasba magát. A mélyérzésűnek mondható pasas nagyon csípte a sztoriját, elő is szedett egy szelencét, és az orra alá tartotta.LHurok belenézett, látta, hogy valamilyen kandírozott micsodák hemzsegnek benne, nem akarta megbántani, kivett egyet, bekapta, szopogatta, harapdálta, majdnem beletört az összes foga. A süketnéma csápolt valamit, Hurok végre nagy udvariasan leküldte a gyomrába a kandírozott micsodát, majd kihányta. Errejött a nővér, és közölte: most kajálta meg a tag egyik epekövét - Így j ár, aki pórul. - Francis nézte az előtte alvó, békésnek látszó tanyát. Honvágy körvonalazódott a lelkében. - Megvizsgálták a golyót, amit Hurokban találtak. Ilyen spéci lövedékek ritkán kerülnek utcai forgalomba. - Láttam a hirdetést - bólintott Quinn. - Legközelebb fegyverkereskedők ellen megyünk lőcsatába. Feltéve, hogy valaki feladja őket. - Eddig még minden hirdetés bejött. Sőt. Tovább hevertek. Cola-szállítmányt vártak. A furgon valószínűleg átlépte már a határt. Bizonyára sértetlen vámzárral haladt el az álmos fináncok orra előtt. Egy órán belül megérkezik. Jól teszi: a tanyán három fegyveres várja, valamint ők: Gyepmester, Kondor, Csömör - és a derék Francis Quinn, kit korábban Aramisnak hívtak, de mivel ez a név ismertté vált, újat eszeltek ki helyette. Gyepmester volt a keresztatya, és fel nem foghatta, Francis miért utálja új nevét, amely egyáltalán nem méltóságteljes, de kétségkívűl bájos. Hiénababa. Szinte gyönyörű. Hasalgattak, a házőrző eb hortyogása elhallatszott hozzájuk, s Quinn tovább vágyta a sudár fák karéjában álló fehér házat. Yashát. A lovakat. A szamár nagyságú Turbo kutyát söprű szempilláival, szívmelengető tekintetével. Végre elérkezett az idő. Gyepmester elrugaszkodott. Elsiklott a magas gaz közt. Francist kísérteties érzés kerítette hatalmába; a régi, szerencsére mindeddig teljesületlen rettegés: egyszer majd így ütnek rajta a tariyán. Álmában lepik meg; lemészárolják Yashával együtt, s végre kipipálhatják a nevét. Ha nem Khalid emberei, akkor Sabato killerei, édesmindegy. Bár ettől nem kellett tartania, mert a tanyáról senki emberfia nem tudott, mégsem ölhette ki lelkéből ezt a sötét félelmet. (Mint köztudott, az ördög nem alszik. S bár már öklömnyi csipák lógnak a szeméből, még mindig rút csínyeken töri a fejét)
Gyepmester észrevette, hogy nem tart vele. Megtorpant, megvárta, míg észhez tér, és a nyomába siet. Aztán egy percig nem mozdultak, egymás mellett hevertek. - Mi van? - kérdezte Gyepmester. Francis nem felelt. Megrázta a fejét, mentek tovább. A másik irányból elindultak társaik is. Quinn megközelitette a hortyogó kutyát. Turbo visszatolakodott a lelkébe. Kihajtotta onnan. Erre a dögre koncentrált. Tudta, mennyire nem jelent biztonságot ez a mély álmot sejtető horkolás. Elkészült az ugrásra, nesztelenül kézbe vette szerszámát. Azután a levegőbe lendült, s amikor leérkezett, a testével leszorította az állatot a földre. Fél kézzel a pofájába markolt, hogy ne haraphasson, hangot ne adhasson. Jobbjával beledöfte a tűt. A német juhász méretű keverék kutya vergődött alatta. Szeme tágra nyílt, fehére kivillant, valósággal kifordult. Félelmet tükrözött, pánikot. Aztán dühöt. De a heves vonaglás végre alábbhagyott. A test elernyedt, különös módon elvesztette súlyát, tartását, s mintha hirtelen kihűlt volna. Francist egy pillanatra megdermesztette az ijedtség: lehet, hogy 220 a kutya elpusztult az altatószertől?! Lehajította az állatot, és tovább kúszott. Időközben társai besurrantak a házba. Semminő nesz nem hallatszott. Mintaszerűen dolgoztak. A bentlévők nyilván hamar megkapták az altató dózist. Amikor belépett az ajtón, Gyepmesterfelmutatta a hüvelykujját. Francis kiengedte a tüdejéből a levegőt. Lehiggadt kissé. S ekkor meghallott valamit. A nesz a magasból jött, a padlás felől. Pár lépéssel a lépcső alatt termett. Vaksötét volt, láthatatlan maradt. Látta a lefelé araszoló meztelen lábakat. A vékony szoknya szegélyét, a keskeny derék, a szűk ruhába szorított mell formáját. A lány legfeljebb tizenhét éves lehetett. Hátrakötött hajából néhány tincs a homlokába szabadult, összeszorított szája eltökéltséget, fel-alá cikázó pillantása félelmet mutatott. Hogyhogy nem tudtak erről a lányról? Francis megvárta, amíg a lábujjhegyen lopakodó kölyök elhalad mellette. Ekkor elvetődött búvóhelyéről. Tenyerét a lány szájára tapasztotta, lerántotta testét a földre. Amikor fölé hajolt, mintha Yashát látta volna. Feltérdelt a vergődő kölyöklány mellett. Levette róla a kezét. Tudta, hogy hibázik. Tudta, milyen megbocsáthatatlan barom-
ságot cselekszik. De elhagyta minden ereje. A lány felpattant, és futásnak eredt. Gyepmester a semmiből termett elő. Két szökelléssel utolérte a menekülőt, és a földre terítette. Ráfeküdt, végigtapogatta. Durva mozdulattal belenyúlt a ruhájába. Francis közbe akart lépni. De még mindig térdelt, és úgy érezte, megbénult. Ekkor Gyepmester két szakszerű pofont kevert le foglyának, egyet jobbról, egyet balról, mindkettő füstölni látszott. Aztán tűt döfött a vergődő lány combjába. Megvárta, míg eler nyed. Felállt mellőle, és felmutatott valamit. Nos, nem a kölyöklány bal mellét tartotta a kezében. Az édes gőmbölyűség valódi kézigránát volt. Francis felengedett. Bólintott, megszégyenültnek érezte magát. Talpra állt. Gyepmester elment mellette, vállán az alvó lánnyal, majd eltűnt a házban. Piramist építettek a lübernált pasasokból, a csúcson elhelyézték 221 a bájos csitrit. Eléjük toltak néhány bútort, és folytatták a várakozást. Ki a házban, ki a régi helyén, a bozótban. Múlottak a percek, görgették maguk előtt az éjszakát. Halványodott az égbolt. A csillagok hideglelősen reszkettek, fényük megkopott. A Hold úgy hevert a hátán, mintha semmi köze nem lenne az egészhez. A végét járta. Az ösvény végében, alig valamivel a sűrű gaz fölé magasodva feltűnt a várva várt furgon. Fehérre festett oldalán vörös betűkkel cirkalmazott Coca-Cola felirat díszelgett. A kocsi végiggurgulázott a hepehupás úton, motorja elhörrent a ház előtt. Két pasas ugrott le róla, kétfelől. Nem mehettek messzire. Mindegyikre jutott egy-egy fekete kísértet. Nyikkanni sem volt idejük, máris betapasztott szájjal feküdtek a földön, húsukba tű szaladt. Aztán a fekete ruhások kibontották a vámzár pecsétj ét. Kitárták az ajtószárnyakat. Nem féltek tőle, hogy colaszirupot találnak a rakodótérben. Nem is találtak. A hordókban olajos rongyokba göngyölt alkatrészek szorongtak. Néhány mozdulattal összeszerelhető, pompásan működő, modern kézifegyverek: karabélyok, géppisztolyok. Valmint a beléjük való nyalánkságok. Gyepmester elbabrált a töltényes dobozokkal. Kiválasztott egyet, felmutatta. - Nem mintha ilyet szedtek volna ki Hurokból? - kérdezte.
Ráhagyták. A fickónak egész éjjel ördöge volt, ha mégoly csipás is. Visszaballagtak a házba, megkötözték az alvókat. Kondor beállt a garázsba a furgonnal, rázárta az ajtót. Aztán eltűntek. Egy óra múlva megérkezett egy hevesen felizgatott televíziós stáb. Valamivel utánuk befutottak a nem kevésbé felajzott rendőrök. S mindannyian azt hitték, hogy Csipkerózsika történetébe pottyantak. A Nap gömbölyűn, mézellő fényét csorgatva felfelé kapaszkodott az égen. Francis úgy döntött, szabadságot vesz ki. Ha magától nem jutott volna erre az elhatározásra, akkor Gyepmesterre kellett volna hallgatnia, aki valami hasonlót javasolt, komor tónusban. A tanyán tett látogatást követő estét a Commotio Cerebri nevű hangulatos bárban töltötték, ahol is gyakran cserélődő whiskys poharak mellett könyökölgetve Gyepmester megemlítette, hogy Hiénababa kicsit túl hülye volt a mulatságban, amibe is a kis csapat majdnem beledögöle. Mivel ezt a megállapítást Francis egy percig sem vitatta, olybá vették, hogy a témát kimerték. Kisvártatva Gyeprnester ismét beletunkolt. - Nem tudom egészen pontosan, mi van veled, de úgy közepesen megközelitve, szerintem be kéne feküdnöd valami csendes helyre, s hagynod kéne, hogy pár hétig altassanak. Mielőtt végképp kipukkadsz. - Túltúlzod - morogta Francis. - A fenébe is! - Gyepmester az asztalra csapott. - Menj, keféld meg. Francis félretolta a poharát. Valamelyiket, mert a célba vett objektum enyhén szellemképes volt. Szeme elsötétült. - Numera egy: ne avatkozz a belügyeimbe. Numera kettő: roszszul ítéled meg a dolgokat. Numera három: mindettől függetlenül igazad van. - Hálni jár beléd a lélek - mondta Gyepmester gyengéden. - A baj az, hogy beszél álmában, s mennyi hülyeséget! ? Ettől viszont én nem tudok aludni. Lassan egy hete. Kialvatlan vagyok, mint az ördög. - Felszedjek neked egy csajt? - Önellátó vagyok, kösz. - Ezzel dicsekszel? Piszkosul elláttad magad. Francis felnézett. Hosszan fogalmazta gondolatait, majd legyintett, s azt mondta: - Ha nem vagy tájékozott, nem zavarnak a tények. - Az sem zavarna, ha tájékoztatnál. Hátha segíthetnék. Itt a vállam. Borulj rá, és zúdítsd rám a lelkedet.
- Psszt - suttogta Quinn. - Hál bennem. Gyepmester nem sokra ment vele. Francis azonos eredménnyel zárta az önvizsgálatot. Vállon fogták egymást, és hazadülöngéltek. Tudták, hogy pontosan úgy festenek, mint az iszákosok karikatúrája. Egy heti álmatlanság után a whisky kiütéssel győzött. Quinn reggel arra ébredt, hogy parányiszor parányi bébitakaró alatt fekszik, mely köldöktől lágyékig melegíti; amúgy didergett. A bébilepelről húsz perc alatt kiderítette, hogy kispárna; a paplan az ágy alatt rostokolt, alighanem sértődötten. Pokolian zúgott a feje. Eszébe j ütött a bár neve s egyben bajának vélhető diagnózisa: Commotio Cerebri. A másik szobában üvöltött a tévé. Az idegeire ment. Döntött: végez vele. Felkelt, az ajtóhoz támolygott. Gyepmester a készülék előtt ült, malomkeréknyi jeges tömlővel a fején. Francisjöttére felsandított, megigazította félrecsúszó koronáját. - Üdvözöl a részegesek királya. Befogadlak az udvaromba bolondnak. - Egész életemben nem ittam annyit, mint tegnap éjjel - vallotta be Quinn. - Ideje volt elkezdened. Mi jó van abban: egészségesen meghalni? A képernyőn szőke cicus vezette a műsort a végkifejlet felé. Sokat mosolygott, és folyton a saját szavába vágva, lélegzetvétel nélkül csacsogott. Azután bejelentette a meglepetést: vendég érkezett a stúdióba. Már jön is, izgulta édesen borzongva. Francis rettentő cvíder hangulatban figyelte. - Szívesen kikapcsolnám - közölte. Ekkor belépett a vendég. Körömcipőben, repedt farmerban, fityegő rojtokkal ékes hasított bőr blúzban, szemébe húzott kalappal. - Mit tettél a gyönyörű hajaddal? - hörrent Francis a kétségbeesés határán, kezdődő vérszomjjal. - Ismered a csajt? - érdeklődött Gyepmester, zavaros tekintetét barátja és a képernyő között váltogatva. - Te vágtad meg az orcáját? A vendég illedelmesen levette a kalapját. Homokszőke varkocsa kiszabadult alóla, s a hátára puffant. Francis fellélegzett. - A kedvenc íróm - felelte. - Van aki késelve szereti - bólintott Gyepmester. Fabyen leült a fotelba, rátekintett a szőke cicusra, és Francis rögtön látta a szemén, hogy belül remekül szórakozik. Kifelé megőrizte komolyságát. Lábát hintáztatva hallgatta a műsorvezető édesded szövegelését.
Előfordult, hogy a szőke cicus feltett egy-egy kérdést, de íziben válaszolt is rá. Fabyennek nem volt egyéb dolga, csak a mosolygás. Ami azt illeti, a szívbéli derűt egyre nehezebben állította elő; Francis több alkalommal tisztán látta, amint meg-megüti a guta. Végül a cicus puszikákat hajigálva elköszönt. Jött a vége főcím; az ízlésgyalázó Libresse reklám. - Nyomd ki a szemét - tanácsolta a tévére mutatva Francis. Már órák óta bámul rád. - Öld meg. Francis kikapcsolta a készüléket. - Elmegyek - mondta. - Csak menj. Jól áztasd ki az agyad. Szivacsosra. Fabyen nem hazafelé indult a stúdióból. Bolyongott a labirintusszerű folyosókon, megkereste a hátsó kijáratot, szinte belelépett egy arra tévedő taxiba, elvitette magát a város legnagyobb áruházához, üzletről üzletre ténfergett; gyakran megpihent egy-egy tükör előtt. Vett egy falatnyi citromsárga kiskacsát, aki aztán azt hajtogatta: sűp, sűp. Kisurrant az egyik kijáraton, és taxiba ugrott. Egy óra múlva bérelt kocsiban ült, s nem ért rá az utat nézni, mert tekintetét a visszapillantó tükrön és a jobb oldali ülésre terített térképen tartotta. Vaktában nyomkodta a rádió állomásváltó gombjait. Legszívesebben a híreket hallgatta, de a csepp kacsa is szólt. Örömmel vette, hogy az elindult éjszakán semmi különös nem történt. Az utóbbi napokban éppen elég izgalomban részesült. Kiszabadultak az elrabolt gyermekek; a zsaruminiszter elleni merénylet a támadók drámai meglepődésével végződött; rendőrkézre került egy fegyverszállítmány, amelyet eredetileg szélsőjobboldali terroristáknak címeztek. Ennyi szorgoskodás után a Túszvadászok nyilván visszavonulnak pihenni. Fabyenre is ráfért a pihenés. Regénye diktálta magát, a történet féktelenül áradt, de a két főhős közül a pszichopata mind sátánibb lett, egyre kevésbé tetszett írójának. Végül Fabyen fellázadt ellene, mire is a történet stilszerű bosszúval válaszolt: megfeneklett. Jókor jött a meghívás a hajnali tévéműsorba. Addig sem rágja magát, amíg arra koncentrál, hogy összeszedje, mit mondjon a Nagyérdeműnek. Az írott sajtó képviselői úgyis azt firkálnak öszsze, amit akarnak, rájuk nem kell készülni. De a tévé egészen más; már-már személyes találkozás a Nagyérdeművel. Elmeséli neki azt az idétlen fickót, akit nemrég az utcán látott. Ment a tag, vaklászott, felborított mindent, ami az útjába került: szemetest, kutyát, fagylaltoskocsit, újságkihordót, postást; fütyült rá. Vaklászott előre, könyvvel á kezében. Felcsattant egy póznára, sebaj. Lapozott, és tovább dúlta az utcát az eszehagyott. Nekiment
Fabyennek, hebegett valamit. Megvillant a borító, megdobbant Fabyen szíve: az ő regénye! A drága, szép ember! Milyen délceg a járása! 225 Mesél szívesen, bármiről, tenyerén a szíve. Tisztelt Nagyérdemű! Így aludt el. Aztán Murphy-szabályra rezzent fel: ha az ember hajnali tévészereplésre készül, holtbiztos, hogy torz fejjel ébred, mély árkokkal az arcbőrében, mintha egész éjjel egy kötél feküdt volna rajta, haránt. Dermedt halálfélelemmel lépett be a stúdióba. Mindenünnen mosolygós arcok fordultak felé. fűben pacsmagolni kezdték a fejét, mondván: a kamera nem ismer irgalmat. A legszebb arccal is borzalmakra képes: ragyákat és vörhenyeket csinál rá. Meggyőzték. Hagyta magát. Utána sorára várva ücsörgött a vezérlőben, hatvanhat monitor villódzott előtte, az egyiken folymatosan a platinaszőke műsorvezetőnő fészkelődött, stúdióbéli foteljában. Amikor nem volt adásban, érdekfeszítő magánműsort adott, púderkompakttal, ritka fogú fésűvel, hajlakkal, ajakrúzzsal, keleti legyezővel, kontúrcenxzával. Ha adásba keverték; édesen mosolygott, szüntelenül beszélt - és időnként megfeledkezett magáról, a háta mögé nyúlt, s mintha diszkréten vakarózott volna. Közben persze Fabyen más képernyőket is nézett, más képekkel, ezért kihagyott egy-egy mozzanatot a szőke hölgy ténykedéséből. Azután az asszisztens a fejébe nyomta a kalapját; és belökte a stúdióba. Elbotorkált a fotelhoz. Leült a műsorvezetőnő mellé. A forró reflektorfényben észrevette az orrán a púderpúpot. Felvidult. Akkor most mesél a Nagyérdeműnek. Soha, de soha nem jutott szóhoz. Persze, ha nagyon akarta volna?! Átvillant a fején, hogy elfűrészelhetné a szöszke alatt a szék lábát. Amíg Negéd feljön az asztal alól, és újra sminkel, ő talán elrebeghet egy gondolatot. Felkaphatná a telefonkagylót, átadhatná Negédnek azzal, hogy interurbán keresik a Marsról. Vagy: fújjon bele, vonaltisztítás. Míg mindezt fontolóra vette, Negéd megkérdezte, honnan a neve; miért éppen ebben a kétes műfajban; tudja-e, hogy Chandler...?! De rögtön megfelelt mindent. Fabyen ekkor már arra gondolt, hogy sikoltani fog. Megszaggatja a ruháját. Valamelyikükét. Felkapja a telefonkagylót, tárcsázza a pszichiáterét. Sürgősen megtudakolja: ilyenkor melyik tabletta használ a leggyorsabban? Nemde az a kis lapos barna? Véget ért valahára. Az operatőrök levették fejhallgatójukat,
Negéd felpattant, és rögtön megviláglott, mi volt az a tenger vakarózás. A lyukas hátú fotelban gyülemlett a hajlakk, a púderkompakt és a többi cucc. Ha már nagyon unták magukat, megpróbáltak leesni. Negéd tisztában volt vele, hogy ennek a rendező nem örülne. Nagy robaj lenne, a spray robbanhatna, hiszen ütögetéstől, dobálgatástól óvandó. Fabyen ekkor eldöntötte: elmegy Francishez. Napok óta sejtette, hogy megteszi. Quinn hazafelé tartott, túlesett a biztonsági tennivalókon, amelyekre nem volt szükség. Khalid fütyül rá, a többi pedig nem profi. Megfordult a fejében, hogy indulás előtt levizitel Fabyennél. De emlékeztette magát a fogadalmára, ami végül is nem sokban különbözött egy szerzeteséto7. Azért mégis volt egy árnyalatnyi különbözés: a fene egye meg, hát hol szerzetes ő? Erre is tudott volna választ fogalmazni, megközelitő pontosságút: nagyjából ágyékban szerzetes, egészében tetőtől talpig. De nem önszántából. Kényszer-szerzetes. Ebből elég. Nehéz sóhajjal levette a témát a napirendről, és átadta magát az autóvezetés örömeinek. Öröm volt bőven; csiklandósan áradt az égről a fényes meleg, körös-körül zöldellő dombok domborodtak, s amikor megpillantotta a magasban az első, helyben lebegő ragadozó madarat, úgy érezte: most már nemsokára szabadabb lesz. Lehiggad, kisimul. Végre lehajtott az aszfaltútról; dzsipek csapáin kanyargott. Néhol teljesen eltűnt mellőle a világ, szigorú rendben ültetett búzatáblák takarták el, szegélyük horzsolta a kocsi oldalát, aztán kukorica tornyosult fölé, majd fányivá vadult gyomok ostorozták a motorháztetőt. Ezekre a helyekre mondják: ahol a madár sem jár. Milliónyi madár hemzsegett, cikkant, lebegett, dúdolt, cserregett mindenfelé. Alacsonyan szálló gólyák úsztak a levegőben, futóművük hosszan hátranyúlt a farkuk mögé, szárnyukon meg lehetett számlálni az orgonasípszerüen elhelyezkedő tollakat. Váratlanul észrevett valamit maga előtt. Megtorpantotta a koazt. Halvány porfelhő szállongott az egyik kanyar mögött. Mintha éppen nem madár járna arrafelé. Hónaljához kapott. A stukkertok laposan csüngött a bal karja alatt, néhány bankjegy fülledt benne. Gázt adott. Agybaja van, más nem lehet. Biztosan a tanya227 szomszéd, Paul jár előtte. Füvet kaszált vagy rőzsét gyűjtött, viszi hazafelé nyitott platójú kis teherautóján. Talán Yasha. S ha már eszébe jutott Yasha, megcsordult a szíve. Máris maga előtt látta húga törékeny alakját, hosszúkás, finom formájú arcát,
vékonyan ívelő szemöldökét, keskeny, félrehúzottnak tetsző szemrését, zöldes macskaszemét, lapos cimpájú, elegánsan kicsiny orrát. Utolérte az idegen kocsit. A sárga karosszéria pompás mimikrivel beleolvadt a környezetbe. A rendszámtábla nyomban elárulta, hogy bérelt a járgány. Felkavart por lengedezett körülötte, de Francis így is látta, amit kellett. A kalapot. Rátaposott a gázpedálra. Csaknem belerobbant a vaskos szemeket hízlaló rozstáblába. Zöldarany magokat csépelve szélvészként megelőzte a bérautót. Elé kanyarodott, és lefékezett. Aztán egy darabig semmit sem látott az általa keltett porvihartól. Gyanította, hogy a másik kocsi időben megállt, mert késett a csattanás. Végre leülepedett a szürke porfelleg. Közelebb lépett a járgányhoz. Abban nem tartózkodott egy lélek sem. De igen. Öklömnyi kiskacsa totyorgott a jobb oldali ülésen, örökös mosolyra álló csőrét tátogatva, ádázul sápogva. A kocsi mellett hullámzott a rozstábla. Francis bevetette magát a kalászok közé. A következő pillanatban lövés dörrent. Golyó fütyült el a feje fölött. Hasra vágódott. " Akármilyen kínos volt is, elvigyorodott. Azután felemelte a fejét, és összehúzott szemmel figyelte a rozstábla mozgását. Az előttej záró csapáj án indult tovább, hasmánt, alig érintve a peckesen álló szárakat. Nem ütött zajt. Lassan kúszott, éberen. Meg akarta lepni a mesterlövészt. Kétszer lep, aki gyorsan lep. Látta, hogy a menekülő meglapul, várakozik. Hallotta halk zihálását. Hát nem vagy profi, édesem, gondolta, de persze megbocsátotta. Ez csak apróbb jellemhiba, egy-két előnyös vonással játszva ellensúlyozható. Óvatosan lehúzódott a csapáról. A földhöz simult, beolvadt a kalászok közé. 228 A fújtató lény elindult visszafelé. Hasmánt, kínos lassúsággal. Lövésre készen tartotta a stukkerét. Francis gépiesen azonosította a fegyvert. Szép darab volt, vitrinbe kívánkozó, elefántcsont markolatú, 38-as Smith & Wesson. Gazdája elaraszolt Quinn mellett, majd káprázatos gyorsasággal, horrorszerűen a hátára pördült, felült, és arra a rozskötegre sze kezte a stukkert, amely mögött üldözőjét gyanította. Bénító volt. gs nyert. Francis nem moccant, nagyon remélte, hogy a lány látatlanba
nem lövi agyon. Nem törte a fejét trükkökön, elszégyellte magát. Hiszen eddig is csak ő szórakozott. - Feküdjön hasra! - parancsolta a fegyveres. - Nyújtsa előre mindkét karját. Piszkosul hátba lövöm, ha megpróbálkozik valami aljassággal. Ami azt illeti, nem volt az a csipkés úrikisasszony, akinek Francis megismerte. Halálos komolysággal kezelte az ügyet. Quinn belegondolt, és igazat adott neki. Hasra feküdt, kinyújtotta a karját. Megzörrent fölötte a rozs. - Hoztál ásót? Mert el kell tüntemed a hullámat - mondta Francis. A fekete föld langyos párát szuszogott az arcába. Fabyen lehuppant mellé. Furcsán nevetett, megbökte a hátát a stukker csövével. - Fordulj meg, te piszok. - Semmi lövöldözés? Vége a rohamnak? Fabyen elnyúlt mellette. Az övéhez simította az arcát. - Szólhattál volna, hogy te vagy. Szentül eltökéltem, hogy megszabadulok az üldözőmtől. - Legközelebb ügyelj a légvételeidre. Egyébként egész jól csináltad. Ne haragudj. Meg akartam mutatni, milyen trükkös vagyok. - Francis a hátára fordult. Elvakította a nap. - Azt reméltem, az ilyesmi neked sem játék - mondta halkan Fabyen. - Nem az. - Magához húzta a lányt. - A legjobbkor futottunk össze. Kezdtél hiányozni. Belesimultak az eleven, harmatos rozsba. Lehunyt szemmel csókolták egymást. Ráfeküdtek a stukkerra. Francis felült, elengedte Fabyent. - Tedd el a csatabárdot, és menjünk. Ma éjjel megosztom veled a hálószobámat. Addig viszont átadod a kocsi kulcsát megőrzésre. Megjelöllek egy nagy vörös kereszttel, és rajta tartom a szemem álló nap, mint a sas. Nem lóghatsz meg. 229 Fabyen rácsodálkozott. - Még sosem szeretkeztem rozsföldön. - Frenetikus lehet. Majd kipróbáljuk. Ezt a nappalt azonban szexmentesen múlatjuk el. Tudod miért? Fabyen koncentrált. Összeráncolta a homlokát. Szórakozottan cirógatta a férfi hasát, ujjhegyével köröket rajzolt a köldöke köré. Nem látszott észrevenni Francis borzongását. - Valami betegség? - kérdezte hosszas töprengés után. - Lehet. - Ragályos? - Remélem.
- Estére elmúlik? - Estére kiderül. - Szabad a gazda. Francis felállt, a kezét nyújtotta. Elindultak a kocsik felé. Fabyen úgy fogta a remekmívű Smith & Wessont, mint egy portörlő rongyot. - Felfigyeltem arra, hogy esetleg szerelmes vagyok beléd mondta Quinn. - Ha ez így van, akkor nem csak a szexben találok melletted szépséget. - Ezt okvetlenül ma kell kipróbálni? - kérdezte Fabyen, vágyódó pillantást vetve a körülöttük hullámzó rozsra. - Talán még nem késő. A kacsababa fejveszetten sípolt az ülésen. Árkot toporgott a felforrósodott műbőrbe. - Ki ez? - kérdezte Francis. - e Sípsíp. Yashának hoztam. - Nem kellett volna - mondta sötéten a férfi. - Estére tele lesz a markom vérhólyagokkal. - Miért? - Figyeld meg, mi lesz az első szava, ha meglátja a teremtményt. Azt fogja sikoltani: szent ég, elpusztul szegény, hiszen sehol egy t6! - Majd te ásol egyet. - Na, pontosan ettől féltem. - Francis beült a kocsijába; és behúzta az ajtót. Felhörrent a motor. Yasha hosszan elidőzött Francis szélesen kényelmes kebelén. Azután üdvözölte a vendéget, és megpillantotta kezében a napsárga pelyhekkel borított, rémülten kuporgó lénykét. - A tied - nyújtotta Fabyen. Yasha úgy fogta meg, mintha attól félne, köddé foszlik, eltörik. Zöldes macskaszeme tágra nyílt, fénye megolvadt. Az arcához simította a ritkás pihéjű csecsemőt. A kacsaporonty azonnal felbátorodott, és rázendített a mondókájára. - Tényleg nekem hoztad? - Amikor megláttam az állatkereskedésben, rögtön tudtam, hogy szeretni fogod. - Szeretem, első látásra. Gyönyörű. De nagy baj van. Nem fogja túlélni, hogy itt nincs egy pocsolya sem. Víz kell neki. Gyorsan! Gyorsan! - Nézd meg jól, Yasha - ajánlotta Francis, a hisztérikusan boldog Turbóval a nyakában -, egyetlenegy kopoltyúja sincs. Tüdős. Pompásan elvegetál a szárazföldön. - Francis, nagyon kérlek - sóhajtotta a lány. - Hol az ásó? A gyors kapituláció megörvendeztette Yashát. Bementek a
konyhába. Előkerült egy műanyag lavór, megtelt vízzel, kacsával, átmenetileg. - Nem túl hideg? - aggódott Quinn. - Isten ments, hogy meghűljön. Nem kapott választ. Előkerült két apró tálka. A poronty ehetett, ihatott. Meg is cselekedte. Ki-bejárt a lavórba, vízfolyásokjelezték útját. Felfedezte a konyha zegzugait, megcsípdesett mindent, ami a csőre ügyébe került. Ormótlan kacsalábain totyorászva kétlépésenként orra esett; folyton a saját úszóhártyáin taposott, teljesen csámpás volt. Yasha lehiggadt, látván, hogy a csecsemő egyelőre életben marad. Francisre mosolygott. - Esztek? - Nem is tudom. Elég nyiszlettke - szemlélte Quinn a madarat. - Soha nem fogod megenni, érted!? - Yasha kihúzta magát. Nagyon eltökéltnek látszott. - Soha, amíg én élek, és küzdeni tudok. Francis összerezzent. - Oké, hol az a marék zöldség? Ide vele! Pokolian hiányoztál, Yasha. LTltem a húszcsillagos éttermekben, mély undorral tömtem magamba a bélszínt, pulykamellet, kacsacombot, és majdnem felsírtam a türelmetlen vágytól, amikor eszembe jutott, hogy itthon nyers paszternákkal vársz. Ne kínozz tovább! Add a markomba, elrágom! Fabyen nézte őket. Látható volt, hogy Yasha egy pillanatig sem veszi komolyan a pasast, nem bánja csúfolódását; zökkenetlenül, a találkozás első másodpercétől úgy viselkednek, mintha el sem váltak volna, valami magától értetődő, édes szeretet fonja össze őket. Yasha megterítette az asztalt. Közben nem feledkezett meg a 230 padlón csetlő-botló lénykéről. Beszélt hozzá, s a poronty felelgetett neki ékes szókincsével: sűp, sűp. A nyomába szegődött, anyjává fogadta. - Rendkívül erős az ivadékgondozási ösztönöd - jegyezte meg Francis ebéd közben, miután végighallgatta Yasha és a madár fecsejét, amely arról szólt, hogy hamarost lehet fürdeni, úszkálni, tüstént elkészül a feneketlen tó. - Paul feléségül akar venni. Négy gyereket szeretne - mondta Yasha természetesen. Francis félretolta a túrót, Fabyenre villantotta a szemét, majd hátradőlt, családfő-tartást vett fel, és ránézett a húgára. - Azt nem is kérdezem, szeretnéd-e a négy gyereket. Kérdésem a következő: Pault szereted-e? - Ismerem, mióta élek. Persze hogy szeretem. Lehet, hogy nem érti az állatok nyelvét, de talán megtaníthatom rá. - Ez az összes fogyatékossága? - persze. Te is tudod, hogy csinos ckó, a válla talán szélesebb is, mint a tied. Reggeltől estig dolgozik a háza körül, azután estétől
reggelig olvas. Vannak gondolatai, Francis. Szeret itt élni. Jó a fákhoz, füvekhez, állatokhoz; s ha néhanap találkozik velük, akkor jó az emberekhez is. - Mi kell még?! - dünnyögte Quinn. - Szerinted mi kell? - hajolt előre Yasha. - A franc tudja. Hogy bánik a stukkerral? Bolondul a számítógépekért? Videojátékokért? Van neki óránként pittyentő kvarcórája? Napi átlagban hány órán át bámultatja magát a tévéképernyővel? Hogy bírja a sört? Húsz kriglitől kidől már? - Szóval oké? mosolygott Yasha. - Na jó, kihúzott a kútból. De jár-e ezért a fele királyságom és a hercegnő keze? Fabyen megszólalt. - Nem figyeltél eléggé. Elhangzott a legfőbb érv. Olyan pasassal állunk szemben, akinek vannak gondolatai. Azonnal el kell venni! - Igazad van - bólintott a családfő. - El lesz véve. Máris megyek a postára, és küldöm a dísztáviratot. Az alábbi szövegjó lesz? "Feltűnően sok boldogságot kívánok." - Nem olyan sürgős - felelte Yasha. - Ez nem. - Oké - Francis a tányér fölé hajolt. - Megengeded, hogy előtte még elfogyasszam ezt a kupac túrót? Amint végzett, felállt az asztaltól, derékig levetkőzött, beleköpött a markába, és ment a fészerbe szerszámért. Azután a frissen köszörült ásóval a vállán kertszerte türelmesen kísérgette Yashát, aki alapos megfontolás tárgyává tette, hová helyezzék a kacsaúsztatót. Többször bebarangolták a terepet, mígnem megszületett a döntés. Ezenközben a kacsaporonty is kimerészkedett a szabadba. Turbo orrvégre akarta tűzni, de a marha nagy kutya tolakodása hisztériát váltott ki a madárból. Sípsíp majd ötcentis szárnykezdeményét hátracsapva öles léptekkel trappolt az élen, Turbo csőre töltött orral utána. Yasha erélyesen véget vetett a szórakozásnak. Francis gyorsan dolgozott, mintha lövészárkot ásna, s az ellenség erőltetett menetben közeledne. Felsőteste verítéktől fénylett. Fabyen sétálgatott a kertben, megszemlélte a fákat, bokrokat, a ház tetején lévő monumentális gólyafészket, a közelben nyargaló patakot. Yasha csatlakozott hozzá. - Megmutatom az ültetvényemet - mondta, és megmutatta. Elmagyarázta, hogy a földből meredező zöld levélcsomók milyen kultúrnövény részei. Embermagas, vastag szárú bokrokon dagadt paprikák lógtak, padlizsánok lilultak, paradicsom tűzgömbjei lángoltak. Yasha rámutatott egy cafrangos levelű bozótra. - Ez a paszternák. Nézd, milyen gyönyörű a zöldje. Amilyen szép, olyan ehetetlen. Ismered a mángoldot?
- Mindjárt megismerem - felelte Fabyen. Azután még megismerte a burgonyát, a dinnyét, a cukkinit és száz másikat. - Halálra untatlak - nevetett Yasha. - Dehogy, nagyon érdekes - vágta rá Fabyen nyújtózkodva. Varázslatos ez a hely. Teljesen megnyugodtam. Mintha valami nagy víz vinne, lomhán, súlytalanul. - Azért lazulsz el tőle, mert ez a természetes emberi környezet. Ettől a varázs. Yasha levett egy őszibarackot egy törpe növésű fáról. Igen, levette. Mintha a hamvas, nektártól hízott gyümölcs a keze láttán felhagyott volna a kapaszkodással, elvált az ágtól s belesimult a tenyerébe. Fabyen a felé kínált barackért nyúlt. Beleharapott, s a nektár megáradt, robbanásszerűen tódult a szájába; a gyümölcs édes íze, illata, bőrének bársonya eltöltötte érzékeit. Visszasétáltak a házhoz, megtekintették Francist. Úgy látták, a térdig érő gödörben hajladozó pasas gyűrhetetlen. - Megetetett a barackjával? - kérdezte Quinn Fabyenre nézve. Te persze gyanútlanul megetted. Sejtelmed sincs, hogy a gonosz boszorkával állsz szemben, aki azzal a gyönyörű gyümölccsel megmérgezett téged. Egy életre. Nemsokára hazamész, de kisvártatva 232 233 azon kapod magad, hogy nem leled a helyedet. Valami világűrnyi nagy hiány fog gyötörni. Lesoványodsz, összeaszol. Egy napon rádöbbensz: vissza kell jönnöd. Ha megteszed, ha megérkezel, percek alatt lehiggadsz; megnyugszol. - Francis remekül látta, hogy Fabyen döbbenten nézi. Elvigyorodott. - Itt teljesen kisimulsz. Végül már ujjlenyomatod sem lesz. - Egyet árulj el, Francis Quinn. Tátott szájjal hallgattalak, és közben az foglalkoztatott: hová tetted a cinizmusodat? - Leadtam a bejáratnál, a ruhatárban. A pisztolyoddal együtt. Errefelé nincs szükség ilyesmikre. Nem nagy titok, elárulom: itt attól omlik el az ember, amit amott már alig találhatni. Itt az a szép, ami természetes és egyszerű. Itt van a kristálytiszta vizű forrás. Teleszívhatod magad életörömmel. És itt van Paul - tette hozzá. - Már éppen ideje. Paul lassan begurult kocsijával a ház mellé. Leállította a motort, lekászálódott. Megfontoltan végighallgatta az elé siető Yasha magyarázatát. Megtekintette az orra elé tartott kacsacsecsemőt, amúgy gazdásan belecsípett a combjába, mérlegelvén, vágható-e már, majd lomhán elhajolt Yasha tenyere elől. Azután elindult Francis felé. Nem kapkodta el, nyugalmasan rakosgatta egyik lábát a másik után. Amikor odaért, kis ideig tünődve nézték egymást. - Szóval tudod már - mondta lassan.
- Hanem előbb ki kell állanod a próbát - felelte Francis. - Hármat? - Úgy számolom. Egy: ki kell ásni. Kettő: vizet bele. Három: elmész a nagy tóra, és összefogdosol néhány vízibogarat, fürgét, ropogósat, nehogy unatkozzon a kicsi jószág. Paul eltűnődötf. Rövidre vágott barna haja, nyílt tekintetű, kakaóbarna szeme volt, jókora orra, széles, eleven szája, sarkos álla. Izmait nem anabolikákkal acéloztatta meg: Kedvelhető, lazán higgadt példánynak látszott. - Milyen mélyre? - kérdezte. - Méretet kéne venni a madárról. Sokkal komolyabb probléma az, hogy mit tegyünk a kilapátolt földdel. Nincs egy gödröd, amibe belepasszolna ez a domb? - Ha lenne gödröm, áthoznám neked, nem kéne ásnunk. Paul lapátot ragadott, és munkához látott. Egyenletesen, nyugodtan dolgozott. Hamar végeztek. Fordultak egyet a teherautóval, elvitték a földet, helyette kisebb sziklákat hoztak valahonnan. Kibélelték, majd kikövezték a medret. Belelógatták a gumitöm234 lőt, kinyitották a vízcsapot. Lemosakodtak, és kávézni óhajtottak. Körbeülték a fedetlen teraszon álló kerek asztalt. Yasha celebrálta a kávét. Fabyen azon törte a fejét, mitől olvadt ki belőle a feszültség. Virágok nyíltak a zöld levelek között, a fák lombjai meglágyították az áradó fényt. A gólyák időnként megjelentek, méltóságteljesen eltempóztak fölöttük. A nyár úgy tett, mintha örök lenne. Az idő korbácsolatlanul, kényelmesen gördült előre. Fabyen megkeverte a kávét. Valami villant előtte, és a csészéből gejzír csapott fel. Barna cseppek freccsentek szét. Egy pillanatra elsimult a felszín. Azután vad hullámzás kezdődött a kávémaradékban. Fabyen merevre dermedt. Nézte a csészéjében lubickoló apró, ólomszín kígyót. Kétlette, hogy ide visszavágyódhatna. A többiek viszont őt nézték, és pompásan szórakoztatónak találták ijedtségét. - Vedd ki, szopogasd le, aztán idd meg, ami maradt - tanácsolta Francis. - Kígyó - suttogta Fabyen. - Most pedig gyorsan felejtsd el, amit az iskolában tanultál. Semmi tojás. A kígyót a gólya hozza. - A gólya - ismételte kétkedve Fabyen. Francis a tető felé bökött a hüvelykujjával. - A gólya. A fiainak. Szokott hozni békát, gyíkot, egeret, pockot, egyéb apróságot. Gyakran elejti. Nagyon laktató, ha idekinn ebédelünk. Yasha minden erőfeszítése ellenére sűrűn kerül hús a
túró mellé. Paul lazán odanyúlt, nyakon kapta a vergődő hüllőt, és kilakoltatta a csészéből. Szabadon engedte a földön, s közben nem kerülte el a figyelmét, hogy a vendég felhúzza a lábát a székre. Vigyorogva felegyenesedett. Francis éppen az iránt érdeklődött, Fabyen vajon miért nem fogyasztja el a kávéját. Kihűl. - Volt itt egy ásott kút. - Yasha elmutatott valamerre. - Régen nem használtuk, de olyan formás volt, jólesett ránézni. A gólyák gyakran beleszórták a gyíkokat, egereket. Már nagyon bűzlött a vize. Lebontottuk, lefedtük. - Aztán beleestél - mondta Fabyen. - Na látod?! Francis hozott egy csésze steril kávét. Figyelmesen szolgálta fel, esernyőt tartott fölé. Közben elkészült a fürdővíz. Yasha ünnepélyesen ölbe vette a szünet nélkül sípoló, billegve bukdácsoló, minden fűszálat, kavi235 csot, bogarat végigcsőröző, folyvást sertepertélő kacsakölyköt, és a tópartra vitte. A bébi állt és bambán bámult. Meglátta magát a vízben. Nem lett izgatott a látványtól. Ekkor egy légy érkezett a felszínre, gondolta, rááll. Amikor süllyedni kezdett, pánikszerűen futásnak eredt, átnedvesedett szárnyaival már hiába hadonászott. A madár egyetlen szempillantás alatt átalakult. Fejjel előre vízre szállt, szárnycsonkjait, farkát, komikus lábát hátracsapta, és rakétameghajtással a légy után lőtte magát. Bekapta a zsákmányt. Alábukott vele, s csak egy csutaknyi farok látszott belőle, azt vidáman megrázta, majd úszkálni kezdett, valahogy úgy, mintha vizibiciklizne. Francis kézen fogta Fabyent. Sétáltak a magas füvek között. Eltávolodtak a háztól; dombok emelkedtek körülöttük, lágyan zöldellt a táj. - Mesélj - kérte a férfi. - Mi ez a lassúdad metamorfózis? Kezdetben vala a sebhely, majd a férfikalap. És már stukkerod is van. Maholnap szuszpenzorod is lesz. - A vízibalett után Sabato és Kenda meglátogatott. Azóta tartok fegyvert magamnál. - Mi történt? - Kenda átrendezte a nappalit. Sabato szivarozott, és meghívott a jelmezbáljára, amelyen az indián hercegnő karkötőjét kell viselnem. Ha nem teszem, rám gyullad a ház. - Mikor lesz a mulatság? - Francis fejében némi hangzavar támadt. Talán a lélekharang. Még nem tudhatta biztosan, kiért szól. - Szombaton. Természetesen nem megyek el.
- Elmész. - Elmegyek. Nem veszem fel a karkötőt. - Felveszed. Fabyen a férhra nézett. Halvány gyanakvás tükröződött a szemében. - Miben leszel? - kérdezte. - Inkognitóban. - Meg tudod varratni ilyen rövid idő alatt? - Magam verem hozzá a csipkét. Kenda hozzád nyúlt? Fabyen elmesélte a történteket. Azután a készülő regényről beszélt, a Slavik-ihlette figuráról, aki felszabadulva garázdálkodik a fantáziájában, és egyre ijesztőbb alakot ölt. Leültek egy kúpos tetejű domb tetején, s a körülöttük lengedező vadnövények magasabbak voltak náluk. A nap vörösre gyulladva megkezdte merülését, az égbolt megsápadt. Francis megkérdezte, mi van a nővérével, és az elrabolt pasassal. Fabyen megrökönyödött. - Nem láttam Phaedrát, mióta elköltöztem otthonról. Eljött Slavik, Fatime, Chester, de Phaedra nem jött el. Szombaton biztos ott lesz a bálon. - Nem szívesen hatolok be a felségterületed mélyére, de áruld már el, miről tudsz beszélgetni di Gaetanóval?! - Ami azt illeti, ő sem eped utánad. Igen jellemző példával illusztrálta, miért nem tart nagyra téged. Leragadtál a szabadjelzésnél. - Nem túlzottan vonz a gázpedál-párbaj - vigyorgott Francis. Tehát eltársalkodtok az autókról. Kéz a kézben jártok moziba. - Chester mesél a gyerekeiről, hébe-hóba a feleségéről. Valamint a munkájáról. Meggyőződése, hogy nélküle percek alatt kifogynék a témákból, figurákból. Kilóra szállitja a kimustrált kommandósokat. Megannyi fogatlan oroszlánt. Ha egyszer leteszed a kőbaltát, te is olyan lökött idegember leszel, mint azok? - Megeshet. - Megfordult a fejemben néhányszor, hogy pompásan szórakozhatsz a könyveimen. Kivált az akcióleírásokon, amelyek nyilván nem feltűnően szakszerűek. - Nem szakkönyvekként olvasom a regényeidet. Egyébként, ha történetesen orvosregényeket írnál, és nekem sürgős tüdőlebenyeltávolításra lenne szükségem, tiszta sor: nem téged kérnélek fel a műtét elvégzésére. Aki azt kívánja tőled, hogy mindennek legyél perfekt szakértőj e, az nem kevesebbek kíván, mint befalazni a képzeletedet. Óvakodj tőlük, az ilyenek mindenre képesek. Láncra vernék a balerinát, és azt követelnék tőle, hogy légiesen táncoljon. Francis lecsípett egy fűszálat, amely zabszemszerű terméseinek füzérét lengetve hajladozott előtte. - fs a rezgőfű - mondta szertartásosan. - A hölgy pedig Fabyen.
Az egyik kedvenc íróm. Van aki azt írja meg, amit lát; van aki azt, ami arról jut eszébe. Ő az utóbbit műveli. Karácsonykor, amikor körülötted lábadoztam, és rám sem néztél, arra gondoltam, nehéz lehet elviselni, amikor írsz. Hiába ültél elérhető közelségben, a Marsnál is messzebb voltál tőlem, valami fantáziabolygón. Abból a világból mindenkit kirekesztesz, oda én sem juthatok el, s ha olykor-olykor visszajössz is, bár én vagyok a való, az összehasonlítás mindannyiszor a teremtményeidet mutatja elevenebbnek. Félel237 metes gondolat volt. Azután rájöttem, hogy nem is ilyen ijesztő a dolog. Francis a fogai közé harapta a fűszálat. Fabyenhez hajolt, s a bólogató magfüzérrel végigcirógatta a nyakát. Azután folytatta. - Te csak leülsz az írógéphez, és máris szabad vagy. S mert rendelkezel azzal a képességgel, hogy kedvedre szabaddá tehesd magad, nem csak magadnak teszed könnyebbé az életet, körülötted is könnyebb lélegezni. Elegendő a közeledbe húzódni. - Rájöttem valami drámai dologra, Francis Quinn. Ezentúl nagyon nehéz lesz akár egyetlenegy szót is leírnom, ha nem szöszmötölsz valahol a környékemen. - Egészen pontosan melyik környékedre gondolsz? - E pillanatban a vállam környékére. Francis elszöszmötölt. Azután emlékeztette magát a fogadalmára, és visszavonult. Két ujját a szájába kapva éleset füttyentett. Lóháton mentek vissza a házhoz. Csórót elkedvetlenítette, hogy Fabyen emlékszik a varázsigére: Látlak, látlak, s ily módon megfosztotta őt ajóleső csipkedéstől. Kobak, a kócos kanca féktelenül megörült Francisnek. Táncolt vele, pattogott alatta. A mögöttük poroszkáló, sértődött Csóró helytelenítően ráncolta a homlokát a viháncolás láttán. Nem ismertek rá Yashára. A macskaszemű, szelíd lány vérszomjasan lángoló tekintettel fogadta őket. Francis leszökkent Kobak hátáról, és felsóhajtott. - Ki vele, mi történt? ! Paul bevallotta, hogy a húst is hússal eszi, és hússalátát kér mellé? - Közlöm veled, hogy a légyanyák is belehalhatnak a szülésbe felelte Yasha. - És lelepleztem egy összeesküvést. - Bámulatos - nyögte Francis. - Ma délután valami bujaláz vette elő ezeket a dögöket. Kötelékben támadtak. Biztos megtudták, hogy hazajöttél, és hússzagot sejtettek. Esetleg Turbo szólt nekik, hogy tejet inna. Nosza, beköpték a tejet; a kutya megkapta. Azután alighanem a sonkádra fájdult meg a foga. Küldte a legyeket, beköpette a sonkát: megkapta. Tuti, hogy így esett, mert amikor felszolgáltam a vacsoráját, odaengedte a tányérjához a légyanyákat. Azok meg ültek sorban a
kajáján, és kábán nyomták ki magukból azokat az ocsmány fehéres piszkaikat. Lemészároltam őket. Egyszóval belehaltak a szülésbe. - Legalább nem lesz gyermekágyi lázuk. Mellesleg vagy hét fecskepár fészkel az eresz alatt. Nem azért tartod őket, hogy összefogdossák a legyeket? 238 - Mutatok valamit - közölte Yasha drámai hanghordozással. Készülj fel a legrosszabbra. - Állandó készültség az életem. Vízbe fúlt a kacsa? - A kacsának semmi baja. Remélhetőleg. Készítettem neki fészket. Már le is fektettem, mert teljeserl átfázott a vízben. Látnod kellett volna. Merő kacsabőr volt. Yasha elvezette Francist a ház mögé. Fabyen lassú léptekkel követte őket. Megálltak egy ablakpárkány előtt, amelyen jókora dunsztosüveg állt. A drámai csúcspont kezdett elviselhetetlenül izgalmas lenni. - A gólyák fogtak egy békát, de elejtették. Szegény állat megsérült, csúf seb keletkezett a combján. De mert ő nem hajlékony, a sebhez nem férhet. Mi történt? A légyanyák felfedezték a pompás költőhelyet. Belenyomták a nyüveiket, s azok most elevenen zabálják fel a szegény békát. A befőttes üvegben férhtenyérnyi varangy lebegett a zavaros vízben. Meglehetősen bibircsókosnak látszott. - Amikor felfedeztem a fűben, láttam, hogy megsebesült. Kamillateával lemostam a combját. Feltűnt, hogy valami lüktető mocorgást látok a seb mélyén. Ott lógtak rajta a nyüvek, falták bele magukatjó mélyre. El tudjátok képzelni azt az érzést? Szegény béka teljesen tehetetlen! Törtem a fejem, miként szabadíthatnám meg: Víz! Hoztam az üveget, megtöltöttem langyos vízzel, beletettem a békát. Bő húsz perc is eltelt, mire a férgek fulladozni kezdtek! Vonaglottak, eleresztették a húst, lemerültek a vízbe, de még megpróbáltak visszatempózni. Úgy festett, ezrével laknak a sebben. - Most mi lesz? - nyögte sápadtan Francis. Fabyen legyőzte viszolygását, és belenézett a zavaros lébe. A hatalmas varangy hidegvérűségéhez képest idegesen téblábolt a vízben. A szétmarcangolt combjából lógó izomrostok hínárszerűen lebegtek. Fehér színű férgek tekergőztek a seb mélyén; némelyik már nem bírta tovább, süllyedni kezdett, vadul vonaglott, végül mégis a fenéken kötött ki, ahol már valóságos hullahegy tornyosult. Fabyen először túlzottnak tartotta a részletes beszámolót, nevettető irtózás kaparta a torkát; de amikor részesült a látványban, azonnal az az önző gondolata támadt, hogy ez vele is megtörténhet. Ha nem élve, akkor holtan, a kiszolgáltatottság ugyanaz marad.
Yasha feneketlen, tiszta érzékenysége elvette a kedvét a nevetéstől. Francis tartotta magát. Miután elgyönyörködött a vízkúrának alávetett varangyban, férfias határozottsággal kijelentette: 239 - Fák, virágok; állatok gyámola, Yasha! Ma este ne fáradj vacsorakészítéssel. - Nem is. Paul meghívott mindannyiunkat. Lesz nektek hús... - Békacomb - bólintott Francis. - Kapunk dinnyét, őszibarackot. Sült paprikát, tükörtojást, majonézes salátát. - Oké. Még nem tisztáztunk mindent. A meghívás az ápoltadra is vonatkozik? Yasha gonosz mosolyt villantott fel. - már evett. Megkapta a lemészárolt légyanyákat. Csipeszre tűzve lengettem őket előtte, hogy felizgassam. - Felizgult? - Látnod kellett volna! - Szörnyűbbet mutatok a beköpött varangynál. Itt a tenyerem, csurig tele kétütemű vérhólyaggal. - Ugyan mitől kétütemű? - Előbb hólyag, aztán vérzik. Fabyen is licitált. Egy dajka bokor ölén ijesztő szörnyeteget: arasznyi bábot fedezett fel. - Félnék hozzányúlni - suttogta. - Ez a dög csuklóból amputálná a kezemet. Mi fog ebből kikelni? Sasmadár? Drakula? Francis halkan füttyentett. A lovak előálltak. Yasha előreszáguldott Csóró hátán. A kanca le-lemaradozott Quinn-nel és Fabyennel. Francis szobája a ház végében volt. Hosszabbik, északra néző oldalán parányi ablak díszlett, a keleti oldalon jókora üvegtáblák álltak. Barnára festett mennyezetgerendák sötétlettek a fehér falak fölött. Évszázados parasztbútorok sorakoztak a szobában; a magasított végű, fakereszttel díszített, faragott ágy a nagyobbik ablak, előtt nyúlt el. A férfimagas, régies ízléssel és alapossággal készített, nyikorgó ajtajú szekrény halkan percegett. A kisebbik ablak előtt kecskelábú asztal állt, egyik oldalán komód, a másikon sokfiókos, virágokkal telepingált láda terpeszkedett, kéziszőttes fedte a tetejét, frissen vágott virágokkal teli korsó hasasodott rajta. Az ablakokat hajdan vert, finom mintákkal tarkított csipkefüggönyök fedték. Fabyen körbejárta a szobát. - Van valami ódon bája - nyilatkozta. Belenézett a kézzel faragott, fakeretes tükörbe. Ujja hegyét végighúzta a megfakult virágindákon. - Ez a frigyláda? - Bizony. Jött a lovasfogat, feldobták rá a menyasszonyt, mellé hajították ezt a ládát, amely teli volt bokáig érő, csipkés szárú bu-
gyogókkal és monogramhímzéses damaszt ágyneművel. - És ez az ágy? Nem olyan, mintha ravatal lenne? - Csak a kereszt teszi. Vallásos illető viselte. Bújjunk bele, s menten megelevenedünk. Feltéve, hogy kellően menyecskés a hangulatod. A haragfekete égbolt molyrágásain átfénylett a világűr ezüstje. A ház körül halk mormolással ringatóztak a lombok. Torkuk szakadtából kiáltoztak a környéket lakó békák, tücskök, fémesen zengett a hangokkal teli levegő. Az északra nyíló ablak fölötti fecskefészekben meg-megmozdultak az alvók, felcserregtek, motyogtak, s a szú lassan átrágta magát a szekrényen. Francis a hátán feküdt, a lány hajában kószáltak ujjai. - Ez a csend - mondta. - Érzem - bólintott Fabyen: - Biztosra vehető, hogy szerelembe estem. Szeretném, ha itt maradnál, ha együtt mennénk vissza a városba. Ha megbarátkozhatnék a házaddal. - Ühüm - felelte a lány. Arcát a férfi vállához simította. - Elolvasnád a kézirataimat, ha megérkezel. Kisütném a terrorista bal karját, amit hozol. Aszpikban tálalnám a fülét. - Ülnél az íróasztalodnál, a lámpa fénykörében. Molylepkék, denevérek szállnának a válladra. Nézném őket, míg a páncéltörőmet olajozom. - Néha kéz a kézben megállanánk a vitrin előtt. Meghatottan bámulnánk Sabato és Kenda fejét, milyen üdén lebegnek a formalinban - mondta Fabyen. Felkönyökölt, megcsókolta Francis száját. - Nem lehet gyerekem, ugye tudod. - Gondolkoztam rajta - bólintott a férfi. - Ez lehetett válóok, de nem lehet ok arra, hogy ne akarnék a hónom alá csapott kispárnámmal beállítani hozzád. Egy szép napon. Reggel a kicsiny ablak kihajtott szárnya a szemükbe tükrözte a napot. A keleti oldal üvegtábláján beömlött a fény, sárgásan ragyogott a szoba. Nyitott szemmel heverésztek, hallgatták az ódon bútorok meséit. A prófécia bevált. Fabyen hiába ült az íróasztalhoz, hiába nézett farkasszemet az írógép képernyőjével, a történet benne rekedt. Hasztalan lapozgatta végig a tudós könyveket, nem találta az esernyő termésű fa nevét. Végignyúlt a fahidacskán, de kiesett a kezéből a magával vitt könyv. 240 Elérkezett a szombat este. Fabyenjelmezt öltött. Fényes, krémsárga selyemruhát, válltöméses, zárt felső résszel, tökéletesen feszes, minden izmot, csontocskát felvillantó szoknyával. Lezser, széles övet csatolt fel, és ellenőrizte a csalást a tükörben: karcsúbbnak és magasabbnak látszott, mint egyébkor. Kibontotta a haját, belelépett a körömcipőbe, s indulásra készen állt.
Meglátogatta a hülláriumot. A virágos sikló elnevezésű, amúgy teljesen virágtalan, korallfarkú hüllők közömbösen tűrték, hogy kiemelje lakosztályuk egyik műszikláját, és kivegye a mélyéről az indián hercegnő karkötőjét. Olvasta valahol, hogy ez a megfelelő rejtekhely, s ha Sabatóék nem élvezték végig ugyanazt a könyvet, akkor tőlük biztonságban érezhette az ékszert. Útközben felelevenítette a csoportos összejövetelek egyik aranyszabályát: miért iszik az ember társaságban ? Először azért, hogy oldottan felszabadulttá válhassék. Amikor már mindenki feloldódott, ki-ki azért iszik, hogy a többi gátlástalant el tudja viselni. A város fölötti hegytetőn díszlő palota körül maskarába bújt rendezők álltak, s udvarias határozottsággal félreterelték a saját kocsival érkezőket, mondván, hogy az estély fő attrakciójához szabadon kell hagyni az utat. Részleteket nem árultak el, de Fabyent nem csiklandozta meg titokzatosságuk. Behajtott a személyzeti bejárat mellett parkolóba, és a Tulipános Fanfan korabeli gúnyába bújt apródok gondjaira bízta a kocsiját. A kerti úton megkerülte az épületet, s megint elcsodálkozott Sabato eszméletlen ízlésén. Hangulatosan kivilágított, pöttyös kalapú óriásgombák giccslettek a palota körül, de volt ott aranyfüsttel befújt bajadér, kőből faragott gázlámpa, lovasszobor, egyéb szépségek. A meghívottak kellő komolysággal kezelték, hogy jelmezbálba hivatalosak. Királyok, királynék, udvarhölgyek és udvaroncog hemzsegtek az émelyítően kerekdedre nyírt bukszusok körül és a házban. Fabyen találkozott egy ősemberrel, aki kétlépésenként elbotlott a kőbaltájában, de az is lehet, hogy a lábára spárgázott, ormótlan állatbőr cipellő nehezítette meg a közlekedését. Fabyen a mulatság közepébe csöppent. A bálteremben javában forrt a hangulat. A súlyos bársonyfüggönyök előtt tarka szerzetek kavarogtak. Egy kormos kéményseprő - bár már meglehetősen ittasnak rémlett - folyamatosan a pincérek nyomábanjárt, és pezsgőt árasztott magába. Jelmeze tévedés volt, kefekötőnek kellett volna öltöznie. A fickó - egyébként tisztes úriember - az italszünetekben félrevonta az útjába kerülő nőket, és trágár mozdulattal a nadrág jához kapva felhívca figyelmüket ama szervére, amely nem más, mint a torok kéményseprője. Sabato prémes palást alatt vonszolta magát, koronája akár színarany is lehetett. Fabyen láttán eldobta beszélgetőpartnerét, és kitárt karral a lány elé sietett. Mélyen meghajolt, a kezéért nyúlt, de nem a kézfejét csókolta meg, hanem a csuklóján díszlő ékszert. - Jól van - mondta kedvesen. - Okos nő maga. Semmi rongyos farmer, hanem szolíd elegancia. Ha magáról van szó, akkor ez csakugyanjelmez. Nagyon frappáns. A karékről majd kellemesebb körühnények között beszélgetünk.
Phaedra egyszerű istennőnek öltözött, s égővörösen áradó hajával, atlétatermetével impozáns látványt nyújtott. Habfehér, csillámdíszes fátylai elrejtették domborodó hasát. Amikor Fabyen a nővéréhez lépett, elcsíphette a vele édelgő töltött pulyka alkatú, balerina jelmezbe bújt bankárné végszavait. - Na kérlek, eljött az idő, megszületett a gyermek, s az anyja örömmel látta, hogy a bébi erős, egészséges, megvan mindene: keze, lába, orra, füle, fütyije, puncija. Phaedra elsápadt, nem tudott mit felelni. A repedező dresszbe fűzött asszonyság elgördült mellőle balettcipőin; Fabyen nevetett, nővére felsóhajtott. - Ha tudnád! ? Amióta köztudottá vált a terhességem, állandóan ilyenekkel jönnek. Szülésben lebénuló, elpusztuló anyák. Tájékoztatnak, hányféle nyavalya les a bébire. - Kitör a magzatvész - bólintott Fabyen. - Emlékszem, átéltem. Jól vagy? Phaedra vállat vont. - Miért ne? - felelte. - Hát te? - Reméltem, hogy meglátogatsz, megnézed a házat. - Egyik ház olyan, mint a másik. Mit nézzek rajta? Jól tetted, hogy elmentél. Slavik lehiggadt. Nyugodtabb az életem. - Nagyszerű. Stuart? - Biztos rég megölték. Semmi hír felőle - mondta Phaedra közönyösen. - Mivel Slavik legjobb mérnöke volt, a férjemnek még több a munkája nélküle. Ez a válasz úgy hangzott, mintha egy idegennek szánták volna. Fabyen még reménykedett. - Nézz meg jól. A te szeretetreméltó testvéred vagyok. Biztos, hogy ezt akartad mondani? - Biztos - bólintott Phaedra. Az ajtóban végre feltűnt di Gaetano, akit Fabyen azért hívott meg, hogy legyen kivel emberi szót váltania, amikor már az utolsó 243 reménye is szertefoszlik, miszerint ez az estély talán hangulatosabb lesz, mint a többi. Chester autóversenyzőnek öltözött. Emeletes koponyája önbizalmat sugárzott, szeme villogott; tüze áradt, épp úgy, mint hajdan. Fabyen figyelte határozott lépteit, s érezte, megmelegszik a férfitól. Nem tudta volna megmagyarázni, miért. Talán soha nem beszélgettek lényegbemarkoló kérdésekről, mégis szinte mindent tudtak egymásról. Többnyire léhaságokkal töltötték idejüket, s bár ezek nem egyformán mulattatták őket, összetartoztak. Túl a felemás viszonyon, immár barátként. Chester üdvözölte Phaedrát, majd néhányszor körbejárta Fabyent. - Nem rossz-összegezte a látottakat. - De azért rém furcsa vagy.
Álomi a hajad. Tudod, mitjuttat eszembe, gyönyörűségek ladyje? Meztelenséget, nem akármilyet. Hová tetted a sebhelyedet? - Megvan. Itt, a vakolat mögött - mutatta Fabyen az arcát. Közvetlen közelről valóban látszott egy halvány vonal az alapozókrém alatt. Slavik közelgett a tömegen át. Meg-megállt, társalkodott, szemlátomást nem sietett, remélve, hogy mire odaér, Fabyen és di Gaetano elsodródik a felesége mellől. Talárt viselt, jobbára fekete volt, mint egy vetési varjú. - Fura, már nem is örül annyira a gyereknek - suttogta Phaedra. - Úgy vettem észre, idegesíti, ha esténként szemközt találja magát a csupasz pocakommal. Férje lassúdad, de feltartóztathatatlan közeledése láttán Phaedra fokozatosan összement, mintha Citroén-pneumatika működtetné. - Tehát nem mutogatom neki. Nincs kivel megosztanom az örömömet. Veled nem merném, tudod, miért. - Stuarttal megoszthattad volna? - kérdezte Fabyen. - Miért nem vettél feljelmezt? Valami dzsungelharcos cuccot?! Vagy mit tudom én, ami illik a stmedhez? ! - Varázslat, Phaedra már csak akkora volt, mint a férje. Slavik melléjük lépett. Hűvösen köszönt Fabyennek, felmérte az öltözéket, s mert elkapta a végszót, megjegyezte: - Miért vett volnajelmezt? Elvégre jelmezbálba hívták. Szép az ékszered. Igazán szép. De a legszebb, hogy a nős barátodat is elhoztad. Fabyen végignézett a sógorán. Slavik az ördög karikatúrája is lehetett volna. Komor öltönye, sötét inge, talárja, a fényes fejbőrére ültetett zsinóros, négyszögű kalap, a halálos komolysággal szorongatott törvénykönyv a kezében, s a szemében izzó gyűlölet - tökéletes volt. Fabyenen elhatahnasodott a gonoszság. - Hol a Mama? - kérdezte. - A kocsiban ül. Mauro vigyáz rá. Nem volt kedve a bálhoz. Migrén kínozza. Fabyen a nővérére nézett, s leolvashatta az arcáról, hogy Slavik nem tréfál. Tehát Júlia Barone-t migrén gyötri. Lehet, hogy a regénybeli alak mégsem szabadult el? Lehet, hogy ő, Fabyen, tényleg a tébolyba rohanó Slavikot formázza lapról lapra? Nem fért a fejébe az ijesztő válasz. Elhúzódtak a drámai hangulatú házaspár mellől, szétnéztek a kavargásban. - Mi van az anyjával? Nem halt meg? - tűnődött Chester. - Ne törődj vele. Ha egyszer azt hiszi, hogy él, nincs mit tenni. Kár lenne vitatni. - Vagy úgy? - morogta di Gaetano. - Én meg azt hiszem, hogy
Nelson Piquet vagyok. - Ja? Te kezeltesd magad. Megálltak egy bíboros mellett, aki - egyébkor - prédikátorsztárok menedzselésével kereste kenyerét, s e tevékenység révén mindkét oldalán vastagon meg is vajazhatta. A fickó átszellemülten magyarázott. - Hinnünk kell. Próbáltuk, csalódtunk: egymáshoz nem fordulhatunk. Ember embernek ordasa. Ezért keressük Istent, ki jámboran, ki hisztérikusan. A bíboros társaságában billegő remekíró, Amorjelmezben, kereklő pocakján redősre hajtogatott firhanggal, tegezzel, ijjal, és meglehetősen részegen, azt mondta: - Egyes tollforgatók, ilyen-olyan izmusok ürügyén, közönségesen megerőszakolták az irodahnat. Halálbiztosak benne, hogy valami nagyot nyomtak ki magukból, és most fel nem foghatják, miért nem tébolyulnak értük az olvasók. Nagyot gondoltak, összefogtak, seregnyi félmajom, és most az következik, hogy megpróbálják megerőszakolni az olvasókat is. El tudják képzelni? Mivel a kérdés szónoki volt, senki nem felelt. Az idősödő, kerekded arcú Ámor folytatta. - A papírral lehet szatírkodni, az védtelen. De az olvasóval?! Jó, meg kell hagyni, az emberek tényleg nem bomolnak a komoly témákért. De a jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott. A minap fogtam egy önkinevezett Dosztojevszkij opusát, elterültem a hintaszékben, magamra zártam az ajtót, kihúztam a telefont, de nem haladtam a betűivel az istennek sem. Mitől csúcsirodalom az, hogy hatvan percen keresztül kelljen olvasnom a kutyáról, amelyik ott vonagol hősünk nadrágszára mellett, holott ő már számtalanszor megmondta a gazdájának, hogy kösse meg azt a rohadt dögöt! ? Mélyanalízisbe megy a cipőpucolás problematikájáról?! És nem veszik a könyveit. De most majd ő, meg a hasonszőrűek lepucolják a piacról azt a sok szemetet, amit mások írni merészelnek, amikben mellesleg az a legfelháborítóbb, hogy sikeresebbek vagy egyenesen sikeresek, és megetetik a nyájas olvasóval az opusaikat. Ez kultúrfasizmus, én mondom. A bíboros bólintott, s bevallotta: - Istentelenül hiszek Istenben. Fabyen sürgősen elfogadott egy pohár pezsgőt, a klasszikus aranyszabályra való tekintettel. Ámor rámosolygott. - Itt egy másik műfaj. Hogy van, Fabyen? Figyelte az eszmeröptetésemet? - Drámai kifakadás volt - bólintott a szólított. - Nagy szellemi pelenkaváltás - helyeselt Ámor. - Mi a véleménye? - Szabad lennie?
- Hát persze. Mindent szabad. Művészkedni is szabad. Legyen ez az ország, de mit legyen, máris az, harmincmillió író, költő, filmrendező, zeneszerző és képzőművész országa, már ha ennyi az összlélekszám. De senki ne a másikat ócsárolja, mindenki a saját szeméből húzassa ki a gerendát. Jegyezze meg, Fabyen: ne irigyelje más népszerűségét, kiváltképpen azét ne, akit sekélyesnek és olcsónak tart! Ugyanis ezzel csak magát minősíti. Ráadásul azok, akik őt szeretik, magát akkor sem szeretnék, ha ő nem lenne. - Mi történt? A kritikusok ízekre tépték az új könyvét? - érdeklődött a lány, s újabb pohár pezsgőt vadászott le egy arra vonuló tálcáról, Chester rosszalló vigyorával mit sem törődve. - Velem nem történt semmi rossz - felelte Ámor. - Én vállalom azt, amit csinálok, komolyságával, srilusával, műfajával, hibáival, behatárolt olvasói körével együtt. Harmóniában élek önmagammal. Néha szerelmesen elcivódom velem. A kudarcaimért leginkább magamat hibáztatom. Ilyen egyszerű. - Új izmus kellene - merengett a bíboros. - Melyikük vállalkozna rá? - Mire? - kérdezte Ámor, felfigyelve arra, hogy más is hangosan gondolkozik a környezetében. - Az újhumánumra. Fel kellene támasztani tetszhalálukból az emberi értékeket. - Fel - bólintott Ámor. - De nem pogromszerűen. - Ez a maga dolga is - dörögte a bíboros, maj d Fabyenre szegezte a mutatóujját. - Meg a magáé. Tettek valamit ennek érdekében? Istennek tök nyolc, mi a műfajuk. Komoly vagy szórakoztató?! Isten azt várja maguktól, hogy az újhumánumot szolgálják. - Nyugi - mondta Ámor, és elnyelt egy pohár arany konyakot. Mindjárt lenyilazok egy Múzsát, hazaviszem és jól megtermékenyíttetem magam. Jaj - nyögte, s zavarosodó tekintetét a feléjük közeledő alakra szegezte. A fickó tetőtől talpig feketéllett, akár egy szemfedél. Erősen svejfolt kabátja a cipője sarkánál vette kezdetét és a halántékáig felhajtott gallérban végződött. Sötét haját elől művileg összekócoltan rögzítette, hátul tarkóig felnyíratta. Okos homlokához kerek üvegű, fémkeretes szemüveget viselt. Úgy festett, mint egy valahá kelet-európai mozgalmi harcos, az évtizedekig tartó kísértetjárás mártírjainak pantheonjából. Költőnek vallotta magát. Senki nem tudta, miből él. Ő viszont azt nem tudta, miért él. Erről írt hosszadalmas költeményeket. Ezekből sem derült ki. Fabyen kezdte úgy érezni magát, mint egy enyhébb sikerű kiadói bulin. Arra tévedt egy zsúrkocsi. Lenyúlt róla egy pohár pezsgőt. Úgy döntött, nem számolja, hányadikat. Talán mégis izgalmas lesz a meglepetés. Amelyhez szabadon kellett hagyni az utat. - Mit nem látok? ! - mondta Ámornak a mozgalmárnak öltözött fiatal fickó. Még nem volt negyvenéves. - Te itt? Megint össze-
pancsoltál egy könyvet. Láttam. - Te láttad. Van aki olvassa. - Hát ez benne a visszataszító. Ilyenek az emberek. Ez kell nekik. A te óhangulatú gázlámpa-gyújtogatóid. A magamfajta művész meg... Eh, úgysem foghatod fel. - A hajam égnek áll, ha valaki önnönmagát nevezi művésznek nyögte Ámor. - Valamit hagyni kéne a hozzáértőknek is. Fabyen igazat adott neki. Ámorjó író volt, szó és gondolat mágusa; jelmeze meg olyan, amilyen. A mozgalmár felfedezte a lányt. Okos homloka tovább felhősödött. - De hát hová kerültem? Mit keres ez itt?! Fabyen rámosolygott. - Úgy tudom, ez itt a hivatalos dijkiosztó ünnepség. Ez az első esztendő, amikor minden műfajban kiadják az irodalmi Nobel-dijat. A fickó elámult. - A szemét mióta irodalom? Meg műfaj? - Olvastad Fabyent? - kérdezte Chester, s harciasnak látszott. Nem hinném. Ugyanis akkor megkérnéd, hogy írásórákat vehess tőle. A fickó rákacagott. - Ilyesmit a kezembe sem veszek. - Kisfiam - mondta Ámor -, amikor az ősember még a fogával tépte szét a nyers húst, és úgy-ahogy boldogan élt, amíg meg nem halt, egyebek közt azért is, mert a magadfajta pojáca még sehol sem volt, már akkor is nevetett, ha örült, és szorongott, ha rásötétedett. Hogy elmondhassa az örömét, rettegését, kitalálta a szót, felfedezte a tüzet, és esténként, amikor a vadállatok üvöltöttek, körülülte a társaival. Volt aki mesélt, mások a barlang falára rajzolgattak. Kit a vadászat izgatott, kit a madarak röpte, kit az, hogy honnan jön a szél, hová megy a folyó, miértj ön napra éj, másokat az asszonyi állat vad illata fakasztott szóra. Megszületett a gondolat. Mindenki elmondhatta magát, a horda tagjai emberré váltak. Most legalább tudod végre. Még veled is megtörténhet, miért ne?! Mindenkiben kell lennie valami szépnek is. Miro7 szól a gondolat, mennyire mély? Attól ne félj, hogy nem értenek. Csak szép szándékkal s ne hamisan dalold el, akkor odafigyelnek rád. Ha te semmibe veszel másokat, miért vársz tőlük megértést? Nyugodtan lehetsz magasröptű. Szárnyalj, de adj helyet magad mögött, hogy más is veled repülhessen! Az a bajod, hogy negatív vagy. Olyan iszonyatosan negatív, mint egy katasztrófajelentés. Te csak okádni tudsz, ha mégoly műgonddal esztergált szavakkal is. Márpedig az okádék meglehetősen visszataszító. Senki nem tehet róla, ha nem kér belőle. - Hogy szépség?! Azok a nyálas ponyvafüzetek, amikkel tele vannak az újságosok! Azok a csöpögős szerelmi történetek! Azok is szépek!
- Fenét szépek - nevetett Ámor. - Nem szebbek, mint azok a gusztustalan gombák itt a kertben. Ezt azok is tudják, akik zabálják őket. A narkós is tudja, hogy a drogos kábulat színtiszta hazugság. Tudja, hogy rosszul lesz tőle, s végül alighanem beledöglik. Tudja, hogy szenvedélye betegség. Neki mégis kell. Nem is erről beszéltem, amikor kimondtam: szép. Súlyos fogalomzavaraid vannak, barátom. És most állj odébb, mert a türelinem véges, és rögvest lenyilazlak. Mulatni jöttem ide, s te nem mulattatsz. - Istentelenül leiszom magam - közölte a bíboros. Ezzel mindenki nekilátott az aranyszabály gyakorlati alkalmazásának. A mozgalmár elszelelt, vesztére. A kéményseprő becibálta az egyik súlyos függöny mögé. Ámor utánuk nézett, pocakja megremegett nevettében. Támadt egy gonosz ötlete: előkapta s csőre töltötte iját, hogy beoltsa szerelemmel a barna bársony mögé rejtezett furcsa párt. Az ij idege megpendült, a vesszőcske megrándult, és lehullott az íjász saruba bújtatott lába elé. Lehajolt érte. Emelkedőfélben végigsvenkelte Fabyent. - Azt hiszem, részeg vagyok - közölte. - Gátlástalanul bevallhatom magának, hogy nem tudom, mifél,ejelmezt visel, csak azt látom, milyen nőies benne. Ha férfi lennék, és e pillanatban messze nem vagyok az, akkor becsalnám egy függöny mögé. Tehát meghagyom fiatal barátjának, s maradok öreg tisztelője, Fabyen. Élvezem a könyveit. Olvasható és újraolvasható meséit. - Magától azt is elfogadnám, ha az ellenkezőjét mondaná. Eszerint a tisztelet kölcsönös - bókolt Fabyen. Ekkor a mámoros bíboros a lány nyakába borult, és azt kiáltotta: - Meg akarom keresztelni! - Hagyja békén - tanácsolta Ámor. - Jöjjön, gyónni kívánok. El kell mondanom, hogy az előbb ugyan szigorú voltam ahhoz a szegény fickóhoz, de igazam volt. A két férfi összefogódzott. Eltámogatták egymást a nyitott ajtó felé. Fabyen a forgatagot nézte. Megpillantott egy nindzsát. Nem ismerte fel, a fekete maszk mögül csak a szempár villant elő. Féllábú kalóz sétált el mellette, cigányasszonnyal a karján, amúgy egy politikus és neje. A faláb váratlanul megcsúszott a márványpadlón, s a kalóz elvágodott, mint egy kidöntött tölgy. - Majd máskor - mondta a férfi hatalmas lélekjelenléttel. Lecsatolta a műlábát, vörös kabátja alól kiszabadította a sajátját, és talpra kecmergett. Szemmel láthatóan rugalmas ember volt, bár ezt eddig is sejtették róla, lévén hogy rögös politikai életútja során számos pártot szolgált, többnyire a kormányon lévőt.
Chester karon fogta Fabyent, átsétáltak a táncterembe. Megbámulták a táncoló párokat, a jelmezeket, végül egymást. - Kimegyünk a kertbe? - kérdezte di Gaetano. - Bedagadt a fejem attól a kultúrmajomtól. "Az a szemét mióta irodalom? Meg műfaj?" Hogy bámult, amikor az öreg író kiokosította. Ami azt illeti, én is bámultam. Nem győzöm csodálni a hidegvért. De hiába, az csak a nagy szellemek sajátja, nemde? Tudom, nem vagyok egy lángész. Elmozgok az autóm, a családom, a munkám szintjén, és nem látok abban izgalmas kihívást, ha egy ilyen figura beszorít. - Mi újság a családod szintjén? - kérdezte Fabyen a kertben. 248 249 Belesett egy óriásgomba szoknyája alá. Színes izzókat látott, melyek színesen izzottak. - Gyönyörűségek ladyje, ez a fogadra való sztori, és mert én vagyok az udvari szállítód, csak az alkalmat lestem, hogy elmondhassam. Tivi hazajött! Lerakta a koffert, kirámolt, nekiállt mosogatni, tett néhány megjegyzést a lakásra, azt hiszem, legsűrűbben az agglegény fészek kifejezést használta, nem kevés rosszallással. Ott sündörögtem körülötte, rettentően izgafott, mi szél hozta. Aztán hirtelen elbőgte magát, majd minden átmenet nélkül nevetni kezdett. Na, az a pálya, hogy a hapsija felszedett valami altesti penészt az uszodában, minek láttán az orvosa hat hétre eltanácsolta a szextől, közölvén, hogy fertőző a baja. Tivi három hétig bírta, aztán összepakolt, és hazajött, mondván, hogy inkább nem kettyint a gyermekei apjával, semhogy egy idegennel ne kettyintsen, akire pont anynyit kell mosni, főzni, mosogatni, mint a jóval kedvesebbre. Sőt a tag epebajos, még diétázik is. Akkor megkérdeztem, hogy ő elkapta-e a kórságot. A többit sejtheted. Elég az hozzá, hogy egy kis távollét után visszatért a varázsa. Na, kellemesen megleptük egymást. Kérdezte, mi van veled, mondtam: már régen úgy élünk, mintha házasok lennénk, egyszóval semmi szex. Ezt nem bánta, de azt sem, hogy továbbra is így legyek veled. Most nem azt mondom, hogy égig ér a lázunk, végül is lenyomtunk már pár évet, lángolni már nemigen fogunk. De együtt vagyunk, jól vagyunk. Egy koszos uszodának köszönhetjük. Mit szólsz? - Örülök, hogy kimozdult az életed a hullapontról - felelte Fabyen. Hófehérke lebbent át a kerten; egy nindzsa bámulta magát az aranyhalas tavacska vakítóan megvilágított vizében. A várost szmogbura fedte, feledtetve a csillagok létezését. A telőfélben lévő Hold úgy festett, mintha elrontotta volna a gyomrát. - Mindjárt lesz itt nagy fesztivál - merengett Chester. - Éjfélkor lovashintók érkeznek, hogy teljes legyen az idill. Nem senki az a
Sabato. A bulija sikere kedvéért rendőrök biztosítják az útvonalat. Fabyen vállat vont. - A személyzet maj dnem lerágta a nyelvét, de nem árulta el, mi a meglepetés, miért terelik hátra a kocsikat. Te honnan tudod? - Mondom, hogy a hintók rendőri segédlettel hajtanak át a városon. Lesz lovas kíséretük, minden, ami kell. A közlekedésiek leállítják nekik a forgalmat. Egész héten ez volt a téma a Yardon. Hogy egy ilyen sötét, megfoghatatlan csirkefogó még ezt is megszerezheti magának. Te csak figyelj, gyűjtsd az éhnényeket. Én is szereztem egyet-kettőt. Amikor megérkeztem, körül akartam nézni. A fene tudja, nem vagyok szklerotikus, mondtad, hogy ez jelmezbál, de akkor is, valahogy idegesített, hogy banditának öltözött fegyveresek fogadják a vendégeket. Nos, ahogy eltávolodtam a megvilágított helyektől, az égig érő, csillámporos kőcsicsergők világából a homályosabb zugok felé, menten ott termett két szombrérós, karabélyos illető, és visszazavartak a kitaposott útra. Az ilyesmit nem tartom vendégszerető eljárásnak. Mellesleg, a fene tudja, nem nagy fantáziára vall, hogy egymás hegyén-hátán tolonganak a királyok, királynők. - Nindzsa is van szép számmal - mondta Fabyen. - Szerintem mindig ugyanazt látod. Jut eszembe. Érdekel egyáltalán? - Micsoda? - Ja, hát az antiterrorista konzorcium. Így nevezi a sajtó. Merthogy ezeknek a csodabogaraknak nem csak túszkiszabadítás a műfajuk, ténykednek azok mindenben, ami erőszakgyanús, de ők csak akkor használnak fegyvert, ha nagyon muszáj. Tudod, azok a fura hirdetések, beszéltem már róluk. Gyűlnek szépen, okos számítógépek elemzik az anyagot, mellesleg nem mennek vele semmire. A különféle akciók szemtanúi is fekete ruhás figurákról beszélnek, már ha egyáltalán láttak valamit, mert a legtöbbjük narkózisban éli át az eseményt. Oltári titokzatos az egész. A nindzsákról jutott eszembe. Nem ihletett meg? - Megérintette a fantáziámat - bólintott Fabyen. Ismét megpillantotta a fekete ruhás, maszkos alakot. S mindjárt kettőt, kiegyensúlyozott, nindzsaszerű hallgatásba burkolózva. A kerti úton lődörögtek, kard lógott a hátukon, s ha volt zoknijuk, az is fekete volt. - Ezek is az őrség tagjai lehetnek - vélekedett Chester. A meglepetés miatt. Ne áruld el, hogy tudod a hintókat, még majd rám fogják, hogy poénkasztráló vagyok. Valaki köhintett a hátuk mögött. Slavik, a paragrafusveretes törvénykönyvet markolászva. - Ráadásul ugatja az etikettet - mondta. - Ez a settenkedés marhául etikettes volt - felelte Chester. - Mit
kíván tudni? Rakja fel a kérdést. Slavik elengedte a füle mellett di Gaetano szavait. Fabyenre nézett. - Azért jöttem utánad, hogy vacsorához hívjalak. Jöhet a barátod is, habár biztosra vehető, hogy összetéveszti a lazacot a céklával. A szalvétagyűrűt az ujjára húzza, és meg sem köszöni. Az asztalkendőbe pedig belefújja az orrát, azután megtörli benne a cipőjét. Chester a lányhoz fordult. - Erről beszéltem az imént, ha még emlékszel. A nagy szellemek hidegvérűek. Az öreg mókus kiosztaná ezt a bazári majmot néhány kedves, letaglózó gondolattal. Na, ez nekem nem megy. Di Gaetano megdörzsölte az orrát. Azután ugyanabból a mozdulatból, bámulatos gyorsasággal gyomron vágta Slavikot. A talár meglebbent, mintha egy keselyű készülne a magasba emelkedni. A négyszögletű föveg elrepült, a törvénykönyv követte. Slavik összegörnyedt, majd lassan, nagyon lassan térdre rogyott. - Na - fújt Chester. - Már régen jólesett volna. - Egészségedre - hagyta rá Fabyen. - Gyorsan gondold át, mi lesz a következő lépésed, ugyanis Sabato gorillája repül felénk. Valóban, Kenda vészesen közeledett. Rút expresszvonatként robogott feléjük a kavicsos sétaúton, a záporozó villanyfényben, kerekded bukszusok között. Áradt, áradt. Aztán olyan váratlanul eltűnt, mintha a föld szívta volna magába. Összenéztek. Csak Slavik nem nézett sehová. A fűben hevert, levertnek látszott, és a hirtelen gyomorgörcsön kívül semmi egyéb nem foglalkoztatta. - Láttad? - kérdezte Chester. - Ott volt - bólintott Fabyen. - Kell ott lennie valami csapóajtónak. Veremnek. Hová a francba lett? - Megnézzük? - Nem bánom, odamehetünk, ha közben erősen szorítod a kezem. Hol tűnt el? - Chester mégsem mozdult. - Ez megülte a szívemet. Nagyon misztikus. Nem gondolod? - Mit tegyünk? Di Gaetano vállat vont, majd lepillantott a cipője orra elé. Slavik mozgolódott. - Szerintem várjuk meg, amíg ezt is elnyeli a föld. Teljesen úgy fest, hogy ma éjjel az ilyeneket kívánja. Mellesleg engem nem érdekel a vacsora. - Sokkal érdekesebb Sabato pezsgője - hagyta rá Fabyen. - Nosza! Otthagyták Slavikot. Kendát nem keresték. Körbesétálták a há-
zat, láthatták, a karabélyosok szorgalmasan őrzik a személyzeti bejárat mellett hagyott kocsikat. erizték a színüres, hangárnyi garázst is, oda várták a hintókat. Bementek a bálterembe. Ámor a bíborossal társalgott egy sarokban. Hófehérke körtét evett, egy nindzsa bemutatót tartott: szélsebes mozdulattal kikapta a hátára akasztott tokból a kardot, és megsuhogtatta a levegőben. A kalóz vívóállásba helyezkedett előtte, kardját előrántani lusta volt, így hát a falábával hadonászott. A cigányasszony tenyérből jósolt Phaedrának, a számos udvari bolond közül az egyik bukfenceket vetett. A formula uno versenyzőnek öltözött Chestert tündérnek, udvarhölgynek maszkázott kamaszlányok ostromolták meg. Autogramot kértek tőle, és elárasztották kérdéseikkel. A derék di Gaetano szemrebbenés nélkül mesélt a versenyzéssel kapcsolatos tudnivalókról. Fabyen a nindzsa közelébe sodródott, figyelte a parádét. Amikor a kalóz kezében fogvájó rövidségűre fogyott a faláb, a bajvívás véget ért. A nindzsa elrakta a kardját. Fabyen megkérdezte: - Éjfélkor leveti az álarcát? - Ez a bőröm - felelte a férfi idegen hangon, és könnyedén meghajolva eltűnt a forgatagban. A kalóz összegörnyedve nevetett, és egy arra járó zsúrkocsira hajigálta miszlikbe aprított lábát. Slavik bebotorkált a kertből, magában beszélt, szeme szikrázó jégvirágokat nyMott. Fabyen összeborzongott, s arra gondolt, figyelmeztetnie kellene Chestert: mostantól kezdve vigyázzon magára esténként a néptelen utcán. Di Gaetano sütkérezett a lánykák rajongásában, mozdulataiból kiviláglott, hogy most tanítja a kormányfogást. Sabato király megállt Fabyen mellett. - Nem láttam a vacsoránál - mondta. - Nem örültem volna, ha kiderül, hogy már elment. Még sort kell kerítenünk az üzleti tárgyalásra. - fűben, Rugge. Már nem sokáig bírom a finom bálját. - Mellesleg, nem találkozott Kendával? - Futólag. - Mikor? - Utoljára. Remélem. - Nagyon vicces - vicsorgott Rugge. - Kár magáért. Remekül megértettük egymást, emlékszik? Mindjárt jön a meglepetés. Azután megkötjük az üzletet. Jól teszi, ha megvárja. Kenda nagyon szívesen megölné magát. Csak én tudom visszatartani tőle. Az a fixa ideája, hogy a maga halála óvatlanul dühössé tenné a leggyűlöltebb ellenségét. Ez a vágya. Én finom ember vagyok. Nem kell az élete, Fabyen. Az ékszere kell. Nagyjából ennyi a business. Maga
253 ideadja a csecsebecsét, cserében megóvom Kenda és Slavik vérszomjától. Ha nem...?! Elhallgatott a zene, megszólalt a gong, s a vendéglátó kiterelte a meghívottakat a ház mellé, hogy lássanak csodát. A márványpadlón nem maradt más, csak némi konfetti, valamint a törökülésben kuporgó, magában nevetgélő, hangyácskányit illuminált Hófehérke és hét körte. A Hold egy vattaszerű felhővel pacsmagolta magát. A szél kíváncsian zümmögött a lombok között. Patadobogás hallatszott. Először a fegyveres kíséro1c lovagoltak be, feltehetően egy Gérard Philip filmből. Kard lógott az oldalukon, tollak lengedeztek fövegükön. Azután benyikorgott az első hintó, maj d sorban a többi. Kerekeik rogyadoztak, a nyitott ablakokban vastagon rizsporozött hölgyek integettek. A fotósok villámlottak, kitört a taps. - Kik ezek a dámák? - kérdezte Fabyen. Sabato feszültnek látszott. Szárazon odavetette: - Ezek olyan nők. - Milyenek? - Kurvák, édesem. Ma éjjel az utolsó szálig meg lesznek baszva. A vendégeknek hozattam őket. - A rendőrök tudják, hogy ehhez asszisztáltak? - Mit tudnak a rendőrök?! - nevetett Sabato, s megint gentleman volt. Fabyen táncos fáklyafényben szemlélhette az örömteli lányok lekászálódását. Érdekesebbnek találta a hintók tetejére felkötözött veretes, pántos faládákat. - Mennyi poggyász!? - Így korhű, nem? - vigyorgott Rugge. - Maga csak igyon, attól boldog lesz, mással ne törődjön. Az egyik dáma odalejtett Sabatóhoz, csókot lélegzett az arcára, s duzzadó mellei mélyéből azt suttogta: - Puszikálom a makkodat. - Elvitte a kismókus. - Kikutatjuk a fészkét - ígérte a delnő, s dúsan redőzött szoknyája szegélyét felcsippentve beszaladt a palotába. Társnői bongó kacarászással követték. Az izgalom lassan elapadt, a bámészkodók visszatértek a bálterembe, a hintók begördültek a garázsba. A hatalmas ajtó szárnyai összezárultak. A fegyveres martalócok eltűntek a színről. Sabato is felszívódott valahol. Fabyen ténfergett a kertben. Chester az aranyhalas medence partján akadt rá. - Mit szólsz? A csitrigányok piszkosul buktak rám. Egyikük di-
rekt a hamvas vállára kérte az autogramot. Alig várom, hogy a srácaimat is kiművelhessem az aütóvezetésből. Ma este igazán professzornak érzem magam. Na, úgy látom, vége a cirkusznak. Ennyi volt, minden tele van lócitrommal. Sokat ittál. Te is oly furcsa vagy, mint a zöm. Nindzsák kóboroltak a fák alatt. Villantak, elfoszlottak. Slavik az S-sé görbült Phaedrába karolva az előállított Lincolnhoz lépett. Beültek Mauro és a Mama mellé. Búcsú nélkül távoztak. Terhes asszonynak nincs helye rossz lányok között. Ne igyon bolond-pezsgőt. Fabyen visszatért a bálterembe. Chester kedvetlenül lépegetett az oldalán. - Azt hiszem, elmegyek - mondta. - Minek sietnél? Sabato hozatott néhány lányt, hogy megédesíttesse a hangulatot. Di Gaetano elmerengett. - A hintókon? - kérdezte. Aztán hangosan felnevetett. - Ehhez pofa kell, vastag. Odabenn nem láttak semmi újat. Királyok, királynék, udvaroncok, bolondok, kövérkés balerinák zsezsegtek, a frissen érkezett lányok a táncteremben ropták, locsolták a pezsgőt, a ház ura nem mutatkozott. Talán máris szobára ment a delnővel; elkotorásznak a mókusfészekben. Fabyen úgy döntött, lesz ami lesz, távozik, ha mindjárt leég a háza, akkor is. E pillanatban bevonultak a nindzsák, számosan. Karcsú, feketébe bújt, villogó szemű férfiak. Minden irányból jöttek, elállták az ajtókat. Egyikük leintette a zenészeket. Elmélyült a csend, a vendégek udvarias áhítattal várták az újabb meglepetést. - Ez a Rugge egy gegmen - mondta a kalóz. Hangja végigkongott a termen. A nindzsák egyre vészjóslóbbak lettek, talán fegyvereik tették. Egyikük középre perdült, kezében géppisztolyt tartott; nemigen kellett magyarázkodnta. A vendégsereg felsorakozott a terem gyújtópontjában, arcukon egyszerre villódzott félelem és mosoly, nem igazán hitték, hogy az események. komollyá válhatnak. Odagyűltek a zenészek, az öröm lányai, ott állt a némán reménykedő, megigézett bolyban Chester és Fabyen. Sabato még mindig sehol sem volt. Az egyik nindzsa felkapott egy papírkosarat, és a padlóra borította a tartalmát. Megállt a sor elején csodálkozó Hófehérke előtt, leemelte homlokáról a diadémot, és a kosárba lökte. Ment tovább. tartotta a kast. Másik kezében a fegyverét. A kalóz kardot rántott. Röpke időre. Elvették tőle.
A tömegen végighullámzott valami különös izgalom. Egy királynő elájult, egy másik felnevetett, és levetette nyakékét, gyűrűit, levette koronáját, ledobta palástját, kigombolta ruháját. A nindzsa leintette. A töltött pulykára emlékeztető balerina táncra perdült. Pörgött, forgott, dúdolgatva. Hagyták. Ámor eligazgatta kövérkés hasán a firhang redőit, s azt mondta: - Fiaim, vessetek véget e bohóságnak. Kezdjük meg a körtáncot. A mámoros bíboros átölelte a remekírót, és a nindzsában végződő papírkosárra mutatott. - Holnap meg kell gyónnotok, gyerekek. Ez legyen az első dolgotok. Fabyen nevetett, különös varázslat muzsikált a teremben. Talán a fejekben szálldosó pezsgőbuborékok tették. A komolyság sem volt drámai. Mindjárt véget ér, bejön Sabato, tapsolni kell, a nindzsák levetik álarcukat, és visszaadják az ékszereket. Vagy börzét rendeznek. A kísértő mozgalmárnak álcázott költő, feltűnően részegen, szavalni kezdett, nyelve botladozott, a szavak összetörtek a szájában. Vagy már törötten jöttek,lelke cserepei közül. A nindzsa Fabyen elé ért. A lány a kosárra nézett, onnan a maszk mögött villogó szempárba, nem látta színét. Milliárdnyi pezsgőbuborék pattogott a fejében; neki is. Levette arany nyakláncát, s odaejtette a többi közé. Azután hátralépett. A nindzsa nem mozdult. Chester megszívta magát. - Kopj le! - tanácsolta a fekete alaknak. Ekkor a nindzsa kinyújtotta a kezét, s megfogta Fabyen csuklóját. Az indián karékre fonódtak az ujjai. A lány megrázta a fejét. Chester előrelépett, de a fekete alak, oda se nézve, a hasába nyomta a fegyver csövét. Di Gaetano visszahátrált a helyére. Fabyen érezte, hogy a sötét kesztyűs ujjak szinte gyengéden lehúzzák karjáról a fiercegnő ékszerét. Rávillantotta a szemét a géppisztolyra, s megfeszltette izmait. A nindzsa észrevette, mire készül. Hirtelen magához rántotta, a mellkasához szorította, hozzáölelte a papírkosarat is. Chester felszisszent, de a fegyver csöve ismét rászegeződött. A fekete ruhás férfi szorosan tartotta Fabyent, hozzásimult a hátához, s a lány hátravetette a fejét a vállán. Ekkor meghallotta, nagyon halkan, a maszk mögül, karmolón: - Semmi roham, Lady Sokk. Az ékszer a többihez csörrent a kosárban. Fabyen visszapördült a helyére.
Megfogta Chester kezét, lágyan megszorította. A nindzsák kimentek a teremből. A vendégek álltak, egymásra néztek, lassan foszladozott az igézet, a balerina tovább táncolt, a költő befeküdt egy asztal alá, Chester azt mondta: - Valahogy hülyén el vagyunk varázsolva, nem? - Az ital - suttogta Fabyen. - Sabato belekevert valamit. Úgy érzem magam, mint egy pillangó. Repülnöm kell. - Csak nehogy belelepkézz a lámpába. A kertbe se menj, ott pillangózabáló denevérek állnak lesben. Mindazonáltal zsaru kell ide. Fegyveres erőszakot alkalmaztak a bordáim ellen. Kirabolták a népeket. Mintha nem számított volna. A legtöbben szemüket, halántékukat dörzsölték, nevetgéltek. Ámor átnézett a másik terembe. Amikor visszajött, kerekded pocakja rezgett a nevetéstől. - Hölgyeim és uraim! Tálalva! Ezzel nekifeszült a hatalmas ajtónak, és szélesre tárta. A szemközti asztalon ott ragyogtak az ékszerek, rendetlen halomban. Fabyen nem sietett oda a tolongókkal. Tudta, felesleges lenne Szirénák vijjogtak. Gumiabroncsok sikoltottak, ajtók csapódtak. Valaki tényleg rendőrt hívott. A tömeg kiáradt a kertbe, s ámulva nézte az újabb meglepetést. A zsaruk könyörtelen szigorral megostromolták a garázst. Nem ütköztek ellenállásba. A velük egyntt befutott tévések a sarkukban nyomültak. Odabenn, Csipkerózsika meséje, egy sereg bandita aludt, hátrakötött sarokkal, kézzel. Ott álltak a hintók, üresen. A hatalmas ládák, felnyitva. Színültig töltve fegyverekkel. Chester a térdét csapdosta nevettében. 256 257 - Hatezer zsaru árgus szemmel leste, hogyan csempészkedik a fegyverekkel. Semmit nem bírtak meglátni. Naná, hogy vérszemet kapott. Rendőri felvezetéssel, kurvákkal álcázva csinálta, mindenki orra előtt! Nagy gegmen ez a Sabato, csakugyan! Sabato, úgy is mint gegmen, gúzsba kötve hevert a banditái között. Egyetlenként, akit a fegyverek kirakodása közben lecsapó nindzsák nem altattak el. Volt mit néznie. Hozzáfűzött volna néhány kevéssé szalonképes megjegyzést, de meglehetősen be volt tömedékelve a szája. Néhány kellemetlen fényképfelvétellel. Amelyek a kivégzésére váró Gazzarát ábrázolták. A székhez kötözött, véresre vert férfi mellett a büszke Sabato állongott góromba stukkerral.
Chester törte a fejét, azután felfénylett az arca. - A nindzsák! - kiáltotta. Fabyen ránézett. - Mi van velük? - k csinálták! - Gondolod? - ásított Fabyen. - Nem látom Kendát gúzsban. Remélem, végképp elnyelte a föld. Na jó, menjünk innen. Pompás buli volt. Ebből a pezsgőből vinnék egy üveggel. Körös-körül mindenki ásítozott. Mintha valami ragály kapta volna el a vendégsereget. Civil ruhás nyomozók szólongatták az embereket, a tévések is kérdezgettek. Választ kaptak, noha nem arra, ami őket érdekelte. - Mi a fene van magukkal, emberek? - ordított egy színjózan zsaru. Szánalmas volt. A királyok, királynék kacarásztak, a balerina a kamera elé perdült, és táncra fakadt. A népség elkeveredett, ott kavargott a foglyok között, a rendőrök kezdtek megbolondulni, mindenkit le akartak tartóztatni. Az őrült bál folytatódott, s bár egy órakor kórusban pittyentett néhány kvarcóra, a Tulipános Fanfan korabeli maszkások nem vették tudomásul, milyen évet írnak, melyik században, berajzottak a garázsba, elvegyültek a ládák között. - Diliház! - ordított a civil ruhás. Hófehérke körtével kínálta, s kérte, legyen a törpéje, de se nem Szende, se nem Kuka. A nyomozó Vidor sem volt. Sabato fetrengett, tekergőzött a földön, a rendőrök a vendégsereggel viaskodtak, senki nem látta a sok szerzet között a koporsóhátú alakot, ki amúgy is csak jött és ment, már ott sem volt. Fabyen és Chester, valamelyestjózanabb állapotban lévén, mint a többiek, megpróbáltak a zsaruk hasznára lenni, terelgették a társaságot, de inkább csak nevettek; Ámor megfogta a lány karját, pufók arcában mélyen ült szeme. - Elveszett az ijam, Fabyen. Mi lesz a szerelemmel? Jó kérdés volt, hiszen a lány egyre kevésbé hitte magát pillangónak, s mind élénkebben emlékezett a nindzsa érintésére. - Meg kell keresni - felelte határozottan. - Hát nem? Lenyilazunk mindenkit. Aki immunis, megszívja. A mámoros bíboros elrántotta Ámort. - A szerelem örök, és ezt írja meg, barátom, hogy tudja mindenki. Mindenekelőtt azonban igyunk egy kortyot, mert beszédet akarok intézni a nyájamhoz, de előbb olajozást kíván a gégém. A szigorú zsaruk fáradhatatlanul terelték, haj szolták a népet, ám az úgy viselkedett, mint egy nagy marék vízipók. Ha jobbra űzték, visszatért balról, ha előre, hátulról jött színre, noha közben mégiscsak fogyatkozott. Sabato az alkalmas pillanatra várt, hogy elillanjon. Bár a köteleit elmetsző Kenda egy stukkert is mellette hagyott, a
pillanat késett, majd elmúlni látszott. A zord zsaru érte érkezett. Talpra rántotta a ház urát, s az élethüen eljátszotta, hogy megkötözve bukdácsol. Azután hirtelen előrántotta két kezét, egyiket a zsaru torkára fonta, a másikkal a stukkert szegezte a halántékához. Üvöltött, mint egy sereg Rambo. - Ha valaki megmozdul, szétlövöm ezt a szarházit! A balerina kipörgött a kertbe, táncra kért egy óriásgombát, de az csak giccslett tovább, nem volt szépérzéke. Hófehérke elsápadt, mert még nem tisztázta a zsaruval, melyik törpéje is lészen. A többiek meredten álltak, látván, újabb meglepetés készül. Sabato hátrálni kezdett túszával, a garázs aprócska hátsó kij árata felé, s amikor az egyik egyenruhás gyanús mozdulatot tett, belelőtt a plafonba. - A következő az agyába megy! - ordította. Koronátlan, palásttalan, gonosz király volt; hiába küldött varázslatot az alattvalóira, mégis bajba került. Chester megbökte Fabyent. - Ha lenne stukkerem, kilőném. Mint a flipperen. - Ez nem tlipper - sóhajtotta a lány. - És én sem vagyok már pille. Sabato elérte a küszöböt, átcsúsztatta rajta a hátsó lábát. A fegyver csöve vörös karikát nyomott a zsaru halántékába, a férfi izzadt, gyöngyözött a homloka, szeméből elgördült egy könnycsepp. - Istenem - mormolta. Senki nem hallotta. Lövés robbant. Sabato karja lehanyatlott. Egyik a másik után. Törzse hátragörbült, térde megbicsaklott. A zsaru a földre vetette magát, a ház ura lezuhant mellé. Az ajtó mellől lőtt valaki. Kívülről. S dolgát elvégezvén eltűnt, észrevétlen. Fabyen beült a kocsijába, viszonylag könnyűszerrel megtalálta a kormányt, a pedálokat. Lelt egy kapcsolót, megpöccintette; ekkor megpillantott egy izgő-mozgó lapátot a szélvédő előtt. Nem emlékezett, hogyan kell rávenni, hogy felhagyjon a legyezéssel. Hagyta. Bár nyikorgott. - Haza - sóhajtozta, mint ET., s nyomta a gázt. Chester utolérte a Mercedesszel, le is hagyta, leintette. - Gyönyörűségek ladyje, szállj át hozzám -javallotta. Gyengéden érte nyúlt, vigyorgott. - Gyere, kedves. Ha úgy esik jól, jöjj négykézláb. Nem ám háttal kell odaülni a kormányhoz. Ha kialszod magad, majd adok órákat. - Tudod a címemet?
- Igen. - Megmondanád nekem? - kérdezte Fabyen. - Bízd rám magad. Reggel csak felkelsz, kisétálsz a kapuhoz, és megnézed. Elhoztam egy üveggel a fáin pezsgőből. Megvizsgáltatom a laborral. - Adj belőle. Csak egy kortyot - könyörgött a lány, majd di Gaetano vállára ejtette a fejét, s elaludt. Legfeljebb tíz percet alhatott, álinát alighogy megkezdte, s máris milyen szépet, Chester felrázta. - Itthon vagyunk. - Kit érdekel? - Na eredj, mégsem vihetlek haza az asszonyhoz. Szedegesd össze magad. - Valamit akartam mondani neked. - Fabyen a homlokát simogatta. - Igen! Slavikot. Tartsd észben, hogy nem szokta megtorlatlanul hagyni a sérelmeit. - Persze - felelte Chester. Megvárta, míg a lány a kapuhoz ér, vigyorogva figyelte, mekkora műgonddal keresi a kulcslyukat, mégsem találja. Kikecmergett a kocsiból, odalépett mellé, megfogta a kezét, rásegítette a zárra, majd állt s hallgatta a tűsarok bizonytalan koppanásait. Nem látta, amikor a koporsószélességű alak mögé surrant, az ütés suhintását azonban hallotta. Megpördülni készült, s ekkor belefordult a fegyvermarkolatba. Felrepedt az arca, járomcsontjáról lemeztelenedett a bőr. Elvakította a fájdalom, a szemébe dobbanó ököl. Leroskadt, vaktában hadonászott, védekezni próbált. Támadója a fejét ütötte, rúgta legszívesebben. Amikor Chester véresen, félholtan elnyúlt a földön, a fickó még egyszer belerúgott, búcsúzóul. Azután, mert tervét zavarta volna, ha valaki elbotlik a testben, felnyalábolta di Gaetanót; és betette a Mercedesbe. Fabyen eltökélte, hogy megfürdik s közben relaxál. Hátha kitisztul a feje, elszáll belőle az édes-gonosz varázs. Bezárta a teraszajtót, felkapaszkodott a csigalépcsőn, kinyitotta a vízcsapot, és nem sajnálta a fürdőhabot. Kikereste a relaxáló kazettát, lassan levetkőzött. Halk, idegeket vasaló zenével kezdődött a műsor. Amikor hajdan Chester meglepte a kazettával, ő elküldte a fenébe a jólelkű fickót. Minek neki ilyesmi?! Egy napon mégis elővette a kíváncsiság, s úgy döntött, egye fene, relaxál. Nem is volt rossz. Bársonyló, halk férfihang mondta a szöveget.
Elnyúlt a kádban, lábával a széles ablakszárnyat hajtogatta, ki, be, s megörült a felfedezésnek: hajlékonysága a régi. Talán elmúlik a rontás. Amely mellesleg nem is mindenütt volt rossz. - Éjszaka a szabadban - búgta a magnó. - Köréd gömbölyödik az égbolt. Kihúzod magad. Hallod a messzi vihar brummogását. Villámok villannak távol, néhány másodpercre fellilul a sötét égbolt, kialszanak a csillagok. Lazulsz már. Fabyen ezt tudta volna vitatni. A nyitott ablakon belesett néhány borostyánlevél, mérgeszölden, fellazítva a fakeret egyhangú négyszögűségét. A kúszónövénytől szellő tarajozta, zörgette, mintha egy csapat indián mászna rajta. - A nagy pitiktől ne zavartasd magad. Ha belemész, beleragadsz. Rád zárják a korlátoltság hnmortalan, fantáziátlan, fölösleges szorongások gyötrelmeivel teli kalodáját. Emelkedj föléjük, tudd, mi a fontos. A fontos nem te magad vagy, hanem a szöveted, amelyen át a maga tágasságával, csodálatosságával érzékeled a világ szépségeit. Engedd meg magadnak, minél gyakrabban, annál üdítőbb, hogy átfolyasd magadon azt, ami igazán megnyugtató. 260 - Mondasz valamit - sóhajtotta Fabyen. Felkapta a szappant, nézte, mi az. - Gyerünk, a lényeget. Marha késő van. - Simogató éjszakán a csillagok zökkenetlen nyugalmát, a csendet, a levegőt, a lassan tovagördülő apró békák látványát. - Miért pont békákat? Nem lehetnének inkább tündérek? - Tedd fel a lábad a székre, dőlj hátra, figyeld, milyen szívesen és könnyen árad el benned a béke, s ha néha-néha felhorgad is a felszínen egy-egy haragos hullámfodor, tudd: semmi az, nem méltó ehhez az önmagának, érted is muzsikáló, zamatos éjszakához. Nem fogsz félni; ha béke van benned, nincs mitől félned, lekushad a gonosz, belekábul rezzenthetetlen nyugalmadba. Fabyen kihúzta a dugót, a lefolyó hörögve nyelte a vizet. Felhangosította a magnót, de még így is elvesztett néhány szót. Kinyitotta a csapot, nyakon kapta a kézizuhanyt. Feltérdelt, s magára árasztotta a langyos vizet. - Madarak cserrennek fel fészkükön, levelek zörrennek... - Hé, ez már tiszta horror! ..egy gy velük, nem vagy nélkülük. Mindent értesz. - Na, na. - Érted már azokat is, akik soha nem békélhetnek, felfogod poklukat, melyet az kavar, hogy elsősorban magukkal kellene elintézniük félelmeiket, de mert beszorultak rettenetes ketrecükbe, veled békétlenek. - Ne ketrecelj már, világosítsd meg végre az elmémet - morogta Fabyen.
Ekkor meglátta. Szemközt. Arcból arcba bámultak. Kenda! Felmászott a borostyánon. Ott lógott az ablakban, nyomult volna befelé. Arca eltorzult, elvészett vonásai mindentudása; egyet tudott, ezt tükrözte: ölés! Fabyen csaknem nyúlt már, hogy bevágja az ablakot, rácsukja a kezére, és kétszer, háromszor ráfordítsa a kilincset. Minek? Bezúzza, bejön. Mást kell tennie. Forró vizet zúdított az ijesztő arcba. Gőz gomolygott. - Szemezget az eső - bársonylott a kazettán a hang, azzal a eltökélt szándékkal, hogy relaxálja az idegeit. - Peng a leveleken, a fűszálakon, hányszor annyi hangzás, mint esőcsepp! Lekoppan a szőlő levelére, onnan a fűszál hegyére, majd a kerti csapra, a kavicsokra. Fabyen sikoltott. Kenda válla betöltötte a széles ablakot. Felhólyagzott bőre vöröslött, vicsorba meredt a szája, fogai megroppantak a kíntól, erőlködéstől. Nem ember volt. - Fázom már. Bemegyek, lefekszem. De béke vagyok-relaxált a bársonyos hang. - Megnyertem egy csatát, önmagam ellen, önmagamért. Mert hol a béke? Előbb benned, s azután körülötted. Fabyent beszemetelték a forró vízcseppek, tüzes tűk szurkálták, égett a bőre. Elzárta a csapot, a zuhanyfejjel püfölte Kenda kezét. Hiába. A gorilla feléje csápolt, belemart a hajába, fejét a csempére rántotta: Benn volt a válla, felvillant a térde. Fabyen nem bánta, ha kiszakad a haja, kitépte magát. Kőrülnézett, mit kaphatna fel védekezésül. Leütötte a szekrényről a magnót. A selymes hang lelassult, elmélyült, fojtogatottá vált, azt hőrőg te: - Most nézzünk egy másik helyzetgyakorlatot. Fabyen felkapta a készüléket, és teljes erejéből belevágta Kenda arcába. A gorilla megbillent, visszacsúszott. Eltűnt a térde, fél válla. A magnó csattanva lehullott róla, a kádban pezsgő habba. Hörgött még. Kenda üvöltött, mint egy sebzett szörny. Tébolyult dühöngésében szétmorzsolta saját fogait. Fabyen levett egy flakont a polcról. Tartalmát a rettentő arcba árasztotta, amely hólyagosan, fogkásásan nőtt, egyre nőtt a szeme előtt. Betöltötte látómezejét, mind nagyobb lett, mintha felrob-
banni készülne. A hajlakk belerágott Kenda arcába, hatahnasra duzzadt szemgolyóiba, vörösre marta, elvakította azokat. Repült a flakon, a szappan, a körömkefe, a hajszárító. Ömlött a habfürdő, sikamlott hajon, homlokon, csempén. A fémfogú fésű végigkarmolta Kenda kézfejét, nyakát. Fabyen térdre esett. S ekkor, végre, Kenda nem bírta tovább. Ujjai leváltak az ablakkeretről. A váll, a fej megingott, eltűnt. Fabyen térdelt és sírt. Azt hajtogatta, amit nemrég a halálravált zsaru: istenem, istenem. 262 Szakadt a borostyán; a kétségbeesetten kapaszkodó Kenda tépte, borotválta le a falról zuhantában. Robaj hallatszott. Fabyen felemelte a fejét. A kádban a repedt hangszóró azt hörögte: - Holnap megint együtt leszünk, ha akarod. Ne feledd, bármikor kéznél vagyok. Ma éjjel nyugodt lesz az álmod. Béke veled. Fabyen felkelt. Belebújt a köntösébe, beszaladt a szobájába, kivette a stukkert a fiókból. Azután a telefonhoz lépett. El-elcsukló hangja meggyőzte a rendőrségi diszpécsert. Lecsapta a kagylót. Hallgatózott. Tudta, hogy bejön. Megpróbálja még egyszer. Nem olyan magasról zuhant le, hogy ne kezdhesse elölről. Őrült. Kibiztosította a fegyvert. A falhoz simult. Honnan jöhet? Biztosan lentről. Bezúz egy ablakot, benyomakodik rajta, felrohan és eldózerolja őt; a súlyos, irgalmatlan test. A lépcsőhöz surrant. Leteríti, amikor fölfelé nyomul. Igen, meg kell ölnie. Ekkor eszébe jutott Chester. Azért volt olyan szörnyeteg Kenda arca, mert őelőtte már beleízlelt a vérbe!? Chester! Úgy kattogott az agya, mint egy sugárzásmérő. Ki kell mennie. Megtébolyodik, mire ideérnek a zsaruk. Talán még segíthet Chesteren. Azonnal látnia kell. Kenda lezuhant. Lehet, hogy nem halt meg. De eleget kapott. Féldöglötten fekszik. Lelövi. Kimegy. Ekkor berobbant a nappali ablaka. Mintha valami hatalmas állat gégéje roppant volna egy óriási szörny sarka alatt.
Fabyen felsikoltott. Kétségbeejtően remegett a keze. Így még egy elefántot sem találna el, közvetlen közelről sem. Nyugalom. Nyugalom?! Persze, relaxálj kicsim. Esetleg ne kapcsolja be a magnót? Ez hatott. Lehűlt kissé, tudott gondolkozni. Ámbár vajmi kevés gondolkoznivaló volt azon, hogy Kenda nyomult fölfelé, s olyan hangokat hallatott, mint tizenöt horrorfilm összes rémsége. Egy, egyetlenegy kérdés maradt, ami elgondolkoztathatta. Akármi is ez, ami azért jön, hogy megölje őt: emberszabású. Nem tud rálőni. Muszáj. Körbelövi. Legfeljebb véletlenül eltalálja. Amilyen kiismerhetetlenül céloz. Kenda nagyon közel volt. Hegyomlásszerüen robajlott - ellentmondva a fizikának, de ellentmondott már annyi mindennek, egyetlen éjszakán -, fölfelé. Fabyen lőtt. A sebzett mennyezet vakolatot pergetett alá, mintha porított vért ontana. Kenda megtorpant. Aztán állati üvöltést hallatva, felfrissülve rohant tovább. Fabyen lőtt. A padlóba. Kenda már oda sem figyelt. Fújtatva robogott. Akárcsak nemrég, a bukszusok közt, de ezúttal nem nyelte el semmi. Fabyen lehúzta a cipőjét, s lekuporodott a lépcső mellett, a sötétben. A gorilla felért. Elcsendesedett. Megállt, szimatolt. Szimatolt!, hallgatózott. Fabyen eldobta a cipőjét, s az a hálószoba ajtaján koppant. Kenda bömbölve odavágtatott. A lány felkelt, s elsurrant mögötte. Leszaladt a lépcsőn. Az ajtóhoz futott. Elfordította a kulcsot, kitámolygott a teraszra. Kenda már újra üldözte. A talpa alatt döngött a falépcső. És hátborzongató, túlvilági hangon üvöltött. Fabyen eszét vesztve szaladt a kapu felé. Belerohant valakibe. Sikoltott, lezuhant. Chester rádőlt. Zihált, nyöszörgött, hebegett valamit. Megérezte kezében a fegyvert. Elvette. Kenda jött. Jött, jött, akkor is jött még, amikor golyót kapott a homlokába. Chester lőtt, kilőtte a tárat. Amikor Kenda elvágódott a földön, arccal a Holdnak, di Gaetano összegörnyedt, ráhajolt Fabyenre, a hajára borult, sírt. Aztán megmozdultak. Talpra álltak, egymást támogatva a ház felé indultak. Elmentek a tetem mellett, s mintha még tarthatnának
tőle, félve kikerülték. - A rohadt életbe - nyöszörögte Chester a mosdókagyló fölé görnyedve. Vizet locsolt az arcába, földöntúlian elcsúfított vonásaira. 265 Belenézett a tükörbe, s megint azt mondta: - A rohadt életbe. Miért?! Fabyen vállat vont. Törülközőt adott Chester kezébe. A fér beletemette az arcát, de hirtelen felnézett. Bedagadt szemhéja alól nem látszott ki a szeme. Fél arcáról hiányzott a bőr. - Megöltem - sóhajtotta. - Én soha, meg sem fordult a fejemben, hogy... Soha. Miért kellett? Megérkeztek a rendőrök, a szokásos felhajtással. A gonosz éjszaka foszladozott. A rontás maradt. Francis Quinnben nőttön-nőtt a feszültség. Gyepmester hiába hívta, nem volt kíváncsi a Commotio Cerebri whiskyjére. Ültek a tévé előtt, bámultatták magukat; lefekhettek volna, tudták, úgysem alhatnak. Quinn megszólalt, és elmesélte, honnan ismeri Sabatót és gorilláját. A jelen idő használata idegesítette Gyepmestert. - Ismerted - helyesbített. - Sabatót magam lőttem le. Elmúlt a fickó, védőoltást kapott ellene a világ. - Kenda viszont kicsúszott a hálóból. - És? - És nem tudom. Sosem volt épeszű. Hőn szeretett gazdája bukása, halála végképp kiboríthatja. - Hát, ha nagyon félsz tőle, zárd be az ajtót. Kettőre. - Gyepmester az indián karkötővel játszadozott. - Voltaképpen mi ez? - Nem sokkal azután, hogy talpra álltam a sebesülésből, megkérdezték tőlem, volna-e kedvem segíteni egy műkincscsempész lebuktatásában. Büdös volt az egész, mégis belementem. Amikor igent mondtam, elhíresztelték a megfelelő körökben, hogy lezüllöttem, végső nyomoromban testőrködéssel keresem a betevőmet. Bejött, az ipse kibérelt. Hajókáztunk egy keveset, nagyon rühelltem. Végül a tagbelehalt a dologba. Miattam, hajol meggondolom. Már akkor is Kenda - Francis elharapta a mondatot, magában folytatta a gondolatot, kiegészítvén a névsort: és Sabato és Slavik. - Még mindig nem tudom, mi ez - emlékeztette Gyepmester, és átnyújtotta a karkötőt. - Ezt a lőcsata végén eltettem emlékbe. - Aha. Aztán odaadtad a lánynak, kedvenc íródnak, hogy emlékezzen helyetted. Most meg visszaszedted tőle. Várj csak, szót se, értem. Az autóversenyző pasi miatt. Jó ég, felejtsd el! Annyi nő van, mint sajton a lyuk.
- Az a pasas a barátja. Nem mondom, én nem tudnék vele hoszszan elbeszélgetni, de ők bírják egymást. - A barátja? És te bevetted? - Nincs szüksége hazugságra. - Megfigyelted már, mennyire buknak a nők a szükségtelen dolgokra?! Azokért élnek. - Hosszú - legyintett Francis. Zsebre vágta a karkötőt. Holott a tévében a késő éjszakai zaftos horrorfilm nyálkái cuppogtak hangulatos zihálással, ő másféle vetítést látott, a fejében. Kenda az Igor Da Wayon. És Fabyen leüti a faldokló vízikretént. Mi van akkor, ha Kenda egyszerűen átviszi az iránta érzett gyűlöletet arra, akit elérhet? Amikor Chester - lehet, hogy mégis jó srác? - gyomron vágta Slavikot, Kenda oly hiába rohant elégtételt venni. Azután hasztalan vágta el Sabato kötelékeit, adott a kezébe stukkert, merthogy ő tette, ez halálbiztos; a gazda halott. A gazda, kivel ama emlékezetes eset óta olyan meghitt volt a kapcsolata; a . sorsközösség miatt, nyilván. Fabyent eléri. Akármit tehet vele. S tudja, mekkorát üt ezzel rajta, az ősellenségen, Francis Quinnen. - Elmegyek - mondta. - Mi olyan sürgős? - kérdezte Gyepmester. - Aludj egyet. Jó muri volt, élveztem. Esküszöm, majdnem hasfali sérvem lett, amikor a kis kalóz vívni jött a falábával. Ja, azután az a lány kérdezett tőlem valamit. Ha emlékeznék, mit?! Biztos nem fontos. Azok a figurák! Kár, hogy nem ihattunk. Megfigyeltem, mindenki olyan felhőtlenül boldog lett, aki ivott. Sabato sem ivott. Mondd már, legfeljebb boldogtdlanul halt meg utolsó csínye végén. Ráadásul hiába ólálkodott körülöttem, nem árultam el, ki vagyok. Mondtam, majd a meglepetés után. - Emlékezgess. Zárd be az ajtót. - Quinn megveregette Gyepmester vállát, és elhagyta a lakást. Lehet, hogy paranoia vezeti. Hiába nem megy, az biztos. Ha más nem történik, legfeljebb intimen találja őket, Fabyent és di Gaetanót. Ha belegondolt, ez meglehetősen valószínűtlennek látszott a tanyán töltött napok után. És ha mégis? Akkor azt teszi, ami Kenda dolga lett volna? . Hát nem? Inkább ő adjon elő egy vérbő jelenetet, barátságos kis fojtogatással, ő futkosson fel-alá egy szál konyhakéssel, á lá digo, mintsem az a vízikretén, mert az megöli Fabyent. Az lenne a legszebb, ha egyedül találná a lányt, selyem ágyneműjében, édes álomban. Nagyon könnyen lehet, hogy ebben bízva 266 267 rohant el Gyepmestertől, Kendával kapcsolatos aggodalma csak
ürügy. Fabyen házához közeledve már messziről látta a kéken villogó tetőlámpákat. Egyenruhások, civilek nyüzsögtek. Leparkolt az út másik oldalán, azután csak ült a sötét üvegű kocsiban; érezte, múlnak a percek, s közben évszázadokat öregszik. Kiszállhatott volna. Már nem kellett túl komolyan vennie a rejtőzködést. Ha kiszáll, ha odalép a zsarukhoz, előbb megtudja. Maradt. Várt. Félt. Látta Chester kocsiját. Látta, hogy laborosok matatnak benne, villog a vaku. Látta, hogy homokot szórnak a járdára. Homokot, amint azt vértócsákra szokás. Néhány újságíró őrjöngött a kapuban. A rendőrök egykedvűen álltak előttük, csak a testükön keresztül lehetett volna bejutni. Egyik-másik firkász erre is vállalkozott volna. A küzdő felek között időnként szócsata robbant ki. Francis cigarettára gyújtott. Ezt ritkán engedte meg magának. Mentőautó kanyarodott be az utcába. Nem rikoltozott, beérte a megkülönböztető jelzéssel. Ha sérültért jött, nem lehet komoly a baj. A kocsi megállt, az ápolók be sem mentek, a hordágyhoz nem nyúltak. A doki kis táskáját lengetve, szálmaga lejtett be a kertbe. Azután hullaszállító gördült be az utcába. Flaszterszürke, nesztelen járgány. Megállt a kapuban. Végre történt valami; az újságírók újult erővel támadtak. A rendőrök keményen elhajtották őket. Beengedték a kapun a furgont. Quinn kiszállt a kocsiból. Elhajította a csikket, átvágott a másik oldalra. - Ki maga? - ugrott elé a legharciasabb egyenruhás. - A hölgy hozzátartozója - felelte rekedten. Nem kérdezett semmit. A rendőr az arca láttán félreállt az ajtóból. Besétált a kerti úton. Megszédült megkönnyebbülésében, amikor meglátta Fabyent. Elevenen, zavarodott-kócosan, kurta köntösben, mezítláb. A kivilágított teraszon cirkulált, az orvos keze alatt vergődő Chester és egy felettébb ideges nyomozó között. Quinn magához tért. Amikor a fekete műanyagzsákba csomagolt testet elvitték mellette, intett. A szállítók magától értetődően megálltak, megvárták, míg megtekinti a fuvar tárgyát. Kenda. Nem volt könnyű felismerni az arcát. Torz fintor, törött fogak, tágra meredt, őrült szemgolyók a felhólyagzott arcban. Lyuk a homlokon. Quinn elmerengett a vízikretén teteme fölött. Semmi szép nem jutott eszébe, noha bőven voltak közös emlékeik. A kislányra gondolt, azóta halott apjára; a Gerle-öbölbéli csatára, egyéb gonoszságokra.
A szemeteszsákot feltették a kocsira. Francis továbblépett. Fabyen meglátta. Egy pillanatra megtorpant, majd folytatta cirkulálását. :Chester folyamatosan szitkozódott. Zsongott az idegbaj, mintha magasfeszültségű vezetékek hálóznák be a házat. Fellépett a teraszra. A nyomozó azonnal a torkának ugrott. Elhárította az útjából, Chesterre nézett. Di Gaetano nem volt olyan makulátlanul férfias, mint egyébkor. Láttára eltolta a doki kezét, de nem tolhatta messzire, mert egymáshoz voltak kötve egy szál fonallal és a hozzá tartozó görbe tűvel. - Mit keresel te itt? - nyögte Chester. - Látom, előbb kellett volna jönnöm. - Ki a büdös franc maga? - üvöltött a nyomozó. Középmagas, fiatal fickó volt, homlokán tucatnyi pattanás, kezében toll, füzetében absztrakt ábrák. - Sir Francis Quinn - mondta Chester. - Terrorelhárítás. Fabyen elkapta Quinn karját. - Küldd el - kérte. - Küldd el ezt a hülye zsarut, mert az agyamra megy. Úristen, és nemrég még pillangónak éreztem magam. - Nem tehetem - felelte Francis. - Ülj le, hagyd békén di Gaetanót, befoitozzák nélküled is. Leül a zsaru is, és leírja, amit diktálsz neki. - Maga az idegorvosa? - mordult rá a nyomozó. - Nekem feltűnt, hogy zaklatott - felelte Quinn. Megszámlálta a fickó homlokán a pattanásokat. Tekintete láttán a pasas leült a recsegő nádszékbe. Fabyen helyet foglalt vele szemben, összeszedte a gondolatait, és sikerült elmondania, mi történt. A doki néha belezümmögött a történetbe. Újra meg újra megpendítette, hogy szívesebben venné, ha az ambulancián s nem moszkitófelhoNben kellene gyakorolnia a hivatását, mert a végén még egymáshoz varr olyan szervrészeket is, amiket nem muszájlana, valamint tart a moszkitók által terjesztett maláriás fertőzéstől. Jól csinálta, Chester szinte felvidult a keze alatt. Pedig aligha vidámkodott volna, ha látja az arcát. Romhalmaz volt az egész, fekete-zöld-vörös színekben. 268 A nyomozó lehiggadt, végre övé lett a történet. De ha a támadás indítékát firtatta, Fabyen és Chester is csak a vállát vonogatta. A doki eljutott a flastromozáshoz. Eltüntette di Gaetanót. Azután elköszönt és vakarózva távozott. A zsaru még egy tiszteletkört tett a házban, megszemlélte a romokat, megérdeklődte a technikusoktól, végeztek-e, és ő is elment végre a jó fenébe. Pirkadt.
Chester felidegesítette magát a tapaszok alatt. - Hogy jutok haza? Kéne egy vakvezető kutya a kocsim elé. Ez az alak leragasztotta a szempilláimat, összevarrta a felső szemhéjamat az alsőval, és ráadásul ráborított valami nagyot és fülledtet. - Hívok neked taxit - mondta Fabyen. Chester a mutatóujja hegyével lejjebb tolta a szeme elé aggatott kötést, és fellesett alóla. - Nem ismerek rád. Tisztára, mintha az anyám lennél. Fabyen nevetve elsírta magát, és a fickó keblére borult. Ölelkeztek vagy egy percig, úgy festettek; mint két dilis roham közben. Quinn bement a házba, szétnézett. Italt keresett. Megtalálta, felszolgálta. - Nyeljétek - mondta. - Aztán kart karba öltve sikítsatok egy nagyot. Attól teljesen lehiggadtok. - Ha nincs Chester, Kenda megölt volna - köhécselte Fabyen, miután csaknem a poharat is lenyelte. - Relaxáljatok - adta a bölcs tippet Francis. Fabyen kitépte a kezéből az üveget, és könnyesen elnevette magát, mintha eszébe jutott volna valami. Di Gaetano elomlott a nádfotelban, és rezignáltan nézte a lányt. Quinn sem tett másként. Amikor a nevetés csak nem akart szűnni, összenéztek. Egyszerre vonták meg a vállukat. - Nő - mondta Chester. - Na és? - Meg kéne pofozni. Hiszti ellen. Fabyen szünetet tartott a rohamban. - Éppen relaxáltam, amikor megláttam Kendát. Ezt nem is mondtam a zsarunak. - Még elinondhatod - legyintett Francis. Di Gaetano megmozdult a fotel mélyén. - Na megyek. Nem azért mondom, de nyugodtabban slattyognék végig a kerten, ha valaki fogná a kezem. Látok, nem látok, mindegy. Beülök a kocsiba. A vezetés mindig megnyugtat. - Vigyázz magadra - sóhajtotta Fabyen. 270 - Megáll az ész. - Chester feltápászkodott. Lesántikált a lépcsőkön. Elkísérték a kapuig. Megvárták, míg beül a Mercedesbe, és elhart. - Megmentette az életemet - mondta Fabyen. - Jól tette. Gyere, ágyba duglak, hogy kiheverd. - Itt maradsz? Most már megteheted. Szabad vagy. - Nehéz lesz megszokni - bólintott Francis. Felsietett az emeletre, benyitott a fürdőszobába. A látvány kellően érzékeltette vele a történteket; a szétszórt tárgyak, a kilocsolt habfürdő; a homokszőke hajcsomó az ablakpárkányon.
A sokat emlegetett selyem ágynemű valóban hihetetlenül érzéki volt. Kivált, ha az ember leszámította smcosságát. Ha türelmesen felszedegette a földre csúszott párnákat, takarót. Ha nem akart aludni, ha azt tűzte ki célul, hogy álló éjjel rendezkedjen. Francis néhány nap alatt eligazodott a hölgy rigolyái között. Voltak tárgyak, amelyeket nem volt szabad másüvé tenni használat után, hajkefék, pacsmagok, őrölt kávé, különben a nő hisztérikus kutatásba kezdett, valahányszor sikertelenül. S mennyire meglepődött, ha a keresett holmit megmutatták neki, megszokott tartózkodási helyétől mintegy két centire. A konyha, funkciój át tekintve, főként díszítésként szolgált, a ház legkevésbé kihasznált helyisége volt. Fabyen egyetlen táplálékféleséget tudott önállóan létrehozni: a kávét. Ebből mindjárt több fitert állított elő, s általában be is érte volna ennyi eleséggel egész napon át, ha nem fedezi fel - egy idő után -, hogy férfi van mellette, férő, aki lassan elsorvad éhen. Teljesen meglepte a felismerés. - Mindent megkapsz mellettem - mondta csodálkozva -, a mézízű szerelinet és az erődet megújító kávét. Mégis gyengülsz. Ekkor Francis felszólította, hogy látogassanak el a közeli étterembe. Megtették, nem bánták meg. Utána bevásároltak a szupermarketben, roskadásig töltötték a kocsi csomagtartóját, majd a hűtőt és a kamrát. Nem sokkal később kiderült, hogy Francis tud főzni. lágy és kemény tojást. Fabyen összeszedetten figyelte, hogyan csinálja. Amikor aztán eljutottak a tükörtojás készítéséhez, lemondóan legyintett. Ez már nem fért a fejébe. Továbbra is étterembe jártak, esetleg elhozatták a kész táplálékot. Esténként színházba, koncertre mentek, vagy beültek a kocsiba, s csak úgy, céltalanul nekivágtak az éjszakának. Bekapcsolták a 271 magnót, hallgatták a zenét, váltogatták egymást a kormány mögött, meg-megálltak az út szélén, kibeszélték magukat, nevettek. Egyszer egy ösvényen találta őket a hajnal. Erdő lombosodott körülöttük, madarak zsinatoltak, ők éppen belefáradtak a céltalan-boldog csavargásba, a beszédbe. Fabyen, mintha először látná közvetlen közelről a pitymallatot, elgyönyörködve rácsodálkozott a környezetére. - Nem értem, hogyan lehet városban élni. Nézd a felhőket, a fákat, a dombokat. Csupa lágy, gyengéd, gömbölyded forma, sehol egy éles szöglet, sehol semmi bántó sarok, él. Mondj valami négyszögletest a természetben! Francis eltöprengett. - Kockacukor - felelte. De megint éhes volt, indult volna. Fabyen kilépett mellőle a kocsiból, sétálgatott a fák alatt. Biz-
tosra vette, hogy találkozik a Tündérrel. S ehelyett? Jól tette, ha a lába elé figyelt. Száznyi elhasznált papír zsebkendő, műanyag fecskendő; rengeteg napszítta, összeaszott koton, duzzadt, elfeketült tampon borította a földet. Az avaron szerteszórt apró cikkek szépséges szépségű történeteket meséltek. Francis éhes volt és férfi. Mint olyan, megjegyezte: - E helyt szoktak találkozni a vámpírok. Megteáznak az éjféli kirajzás előtt. - Honnan veszed? - Ott látom a speciális vámpír-filterteát. - S rámutatott egy - a galagonyabokor szöges vesszején hintázó - tamponra. - Jaj, de szörnyű - nyögte Fabyen. - Hát ez az. Menjünk innen. Hazahajtottak. Fabyen felfedezte, hogy kedvence, a háromtenyérnyi, szívalakú levelekkel ékes óriásfa becsukta esernyőit, eltüntette a fonalvékonyságú fogantyúkat. A termés egyik végén kerek, másik végén kissé hegyes zöld dióvá lett. - Mi ez? - kérdezte a lány. - Nem vagyok botanikus. Éhes vagyok - felelte Francis. A gondtalan napok közben úgy nyelték egymást, ahogy az ember csak ritkán, csak kevés másikat. Olyanféleképp, mint a gyermek, aki az őt érdeklő ismeretlennek tágra nyitott szemmel, egyetlen hatalmas, mohón kitárt szempárként adja át magát. Felnőttel is megesik néhanap; olykor-olykor a nagy cinikusok is azon kapják magukat, hogy olyan magától értetődő bizalommal fogadnak be valakit, mint kölyökkoruk óta sem. Valami furcsa, jóságos kábulat ez: a szem tágra nyílik, hogy többet elnyelhessen, a szív és a lélek összekoccanás nélkül, egyként éli át a szeretet áramlását, e keringés nagyszerű melegségét. Ritka varázslat, hamar elfoszlik. Fabyen sem gyakran élte át. Egyszer, amikor Scottot megismerte. Hatalmas kortyokban nyelte el a pasast. Minden érzékszerve rákapcsolódott. A lökött fickó fel-alá rohangált, valamiféle elmerohamban, hiúság és szellem villódzott körülötte, olyan volt, mintha elektromos kisülések szikráznának a bőrén át a testéből. Mosolyognivaló volt, és nem lehetett nem szeretni. Egyszer, Jove-ot. Fabyen csak követte a tekintetével, magába itta, s ebben az odaadásban együtt volt a megértés, a bizalom és a szeretet; ez a felfokozott hangulat elmúlhatott, de a mély barátság, amely ebben az állapotban létrejött, megmaradt. És Francis. A ritka csoda mellette is bekövetkezett. Látni valakit, egyszerre látni gyarló és szárnyaló voltában, dagályát és apályát; mélyét és könnyen horzsolódó, ezzel-azzal feldíszített felszínét; elnézően megmosolyogni s nagyon szeretni. Látta, hogy a férfi is ugyanígy fogadja magába. Feloldódtak egy-
más tekintetében, szükségtelen lett volna megfogalmazni, szavakat keresni hozzá; érezték. Megadták egymásnak a lehetőséget, hogy önmaguk lehessenek. A varázslatos állapot ajándékkal kedveskedett; természetesnek éreztette az őszinteséget. Ez a hangulat biztosan szertefoszlik; a szerelem elmúlhat. Akkor is, kapcsolatuk legfeljebb átalakul, véget nem ér. Volt ebben valami emberfölötti, valami furcsán misztikus, mintha beleleshettek volna a jövőjükbe, ha csak egy pillanatra is - miként Fabyen holtbiztosan tudta akkor s azóta Scott és Jove társaságában: a halhatatlanságba ízlelt bele, az elmúló életben egyedül lehetségesbe; ösztönei, érzékei mélyéről felsúgott bizonyosságba: ez a barátság múlhatatlan. Scott, ha ritkán találkoztak is, barát maradt, sosem volt szükségük tiszteletkörökre, ha összefutottak, ugyanott folytatták, ahol abbahagyták, hiszen akkor, azon a fogékony éjszakán megmerültek egymásban, kölcsönös örömmel. Jove-val is ez történt; s míg az előző a különös szellemi összefonódás élményét adta, az öreg mellett az érzelmek tengermélyét találta. Francis nyújtani tudta mindkettőt, s mindehhez ott volt még a teste is, amely ebben a határtalanná tágult fogékonyságban olyan élményekhez juttatta, mik nem maradtak el a többi mögött. Fabyen leült az írógéphez. Csordultig telt. Könnyen, gyorsan írt, mint mindig, ha már végigszenvedte az érzelmek, élmények átalakulását gondolattá. Immár akár fölébük is kerekedhetett, s ezt 273 gyakran meg is tette; hívei ezt nevezték az ő finom humorának. Azok, akik nem voltak hívei, gyilkos poénkészültségére panaszkodtak. Megint mások egyáltalán nem tudták, mit és hogyan csinál; ismerni vélték a műfaját, tehát toronymagasról megvetették. Fabyen viszont olvasta az ő műveiket. Tudta, amit tudott. Francis hagyta dolgozni. - Vége a nászútnak - mondta, amikor visszatért a telefonfülkétől, amelyben friss utasítást mormolt fülébe a torz géphang. Könnyed léptekkel ment a kocsijához, arra gondolva, mennyire kedveli Gyepmestert, de milyen szívesen lemond róla, hogy vele háljon az akció után. Az átlátszó, exhibicionista készülék csörgött, s Fabyen nem vette jónéven. Az ember legfeljebb. a szeretőjét átkozza és isteníti annyiszor, mint a telefont. Nincs boldogság se velük, se nélkülük. Beleszólt a kagylóba. Phaedra szinte sírt, el-elfulladt a hangja. Villamos csilingelt a vonalban, motorok hörrentek. - Találkoznunk kell, Fabyen. Nagyon fontos, hogy meghallgass. Kérlek, gyere ide. - Hol vagy?
- Jézusom. Nem tudom. Taxivaljöttem el otthonról, bébiholmit vásárolni. Hol lehetekl Fabyen felsóhajtott. - Azt nem tudom, hová tettem egy tetemet. Erre jössz nekem, hogy te is elvesztél. Pedig milyen jó kis hulla volt. Elmászott, temetetlen. - Nagyon szépen kérlek, ne hülyéskedj. Tökéletesen padlón vagyok. Várj, körülnézek. A Beethoven utca közepén lehetek, egy áruház előtt. Gyönyörű babaholmikat válogattam össze. Majd meglátod. - Hát majd meglátom - hagyta rá Fabyen. - Jó, csak siess. Beülök egy fagyira, ide szembe. Fabyen hagyta a kódorgó hantolatlant, kinézett a tikkadt világra, a perzselő napfénybe, és úgy döntött, motorral megy. Fhaedra bekanalazta a fagylaltját, s mire a végére ért, megbánta, hogy megrendelte. Inkább valami savanyút kellett volna ennie. Vagy sört, nagy harapásokkal. Fizetett, aztán kavargó gyomrára szorított kézzel kisietett a helyiségből, amelynek légkondicionált fülledtsége után durván rátehénkedett a kinti hőség. Úgy döntött, sétál egyet, amíg húga megérkezik. Befordult egy árnyékos, szűk utcába. Mélyeket lélegzett, tisztelettudóan kikerülte a járda közepén mosakodó macskát. Mintha csak ketten lettek volna közel s távol. Ilyen forróságban mindenki az elsötétített szobában heverészik, s akinek ennél is jobb dolga van, az nyilván már reggel beásta magát a tengerpart homokjába. Nekivetette a hátát egy ház málladozó falának. Nem bánta a ruhájára tapadó vakolatmorzsákat. Lehunyt szemmel sóhajtott néhányat. A magzat mozgolódott; az émelygéshez szédülés is társult. Megnyirkosodott a tenyere, ráfájt párszor, legyezgette magát. Amint kissé jobban lett, az utca vége felé pillantott. Fabyennek perceken belül meg kell érkeznie. S akkor ő végre könnyít magán; elmeséli, mi nyomasztja, bántja. Fabyen megfejti s egyszersmind eloszlatja a félelmét. Mindig így történt. Ha elmondta, ha neki mondta el a bánatát, utána már nem számított, megszabadult tole. Jóllehet tudta, hogy nem szép tőle, de mennyire nem szép: áttestálni a bút-bajt, azután gondtalanul besétálni az első üzletbe, és elverni egy rakás pénzt, ám bízott testvére lelki erejében; neki meg sem kottyan, ő aztán el tudja viselni a problémákat mázsaszám. Mindig ilyen volt. Teleszívta magát jóval s rosszal, azután még hasznát is vette a munkájában. Két férfi közeledett. Magas termetűek, rosszul öltözöttek, túl hangsúlyos arcvonásokkal. Nagy orr, széles, szétterülő áll, erős, mohó fogak. Nevetgélve, hangosan beszélgetve lépdeltek felé, őt nézték. Phaedra irtózott az ápolatlan emberektől. Az
elesettektől, a színesektől, a lármásaktól. Visszafelé indult. A falhoz simult, hogy hozzá ne érjen valamelyik nagyhangú fickóhoz. Vasmarok ragadta meg a csuklóját. Ránézett a fekete szegélyű körmökre, eltorzult az arca az undortól. - Félsz tőlünk, szépségem? - kérdezte a férfi. Azután megrántotta a karját. A falhoz taszította. Felemelt térddel hasba rúgta. Phaedra nem tudott kiabálni. A másik fickó betapasztotta a száját. . 275 Fabyen nem találta nővérét a fagylaltozóban. Kilépett az utcára, ránézett az irdatlan nagy áruházra szemközt, és szitkozódni támadt kedve. Nem létezik, hogy azt a hodályt végigkutassa Phaedra után. De ha mégis rászánja magát, végre is megígérte, hogy eljön, akkor a cipőosztályon kell kezdenie. Phaedra csakis ott lehet, a hétszázadik pár cipellő beszerzésén fáradozva. Talán hazament. Amilyen zaklatott volt, az ég tudja, mire szánta el magát a beszélgetésük után. Fabyen visszasietett a fagylaltozóba, megkérdezte a felszolgálónőt, s az elmondta, hogy egy vörös hajú terhes asszony csak nemrég távozott, szemlátomást rosszulléttel küzdve, mellesleg nem csoda, mivel a létező legnagyobb fagylaltadagot kanalazta be magába, nagy halom tejszínhabbal a tetején. Nézni is émelyítő volt. Fabyennek eszébe jutott a pénztárosnő, akit a minap alaposan körbecsodáltak Francisszel a szupermarketben. Az iF7ú hölgy, miközben egyenként az érzékelő fölé tartotta a vásárolt árut, mindegyik tételhez hozzámorogta: Inkább csörgőkígyót vennék a kezembe; inkább a bilibe mártogatnám az ujj aimat; inkább a vonat elé feküdnék. Először meghökkentőnek, majd bűbájosan szórakoztatónak találták. A pénztártól távozva visszaólálkodtak, hogy hallgassák még. A lány egy doboz mélyhűtött pizzát tartott a kezében, s halálos komolysággal a vevő arcába nézett. - Maga ezt megeszi?! Azután egy törülköző akadt fenn a szűrőjén. Hanyagul a háta mögé dobta a tarka rongyot, és fejcsóválva közölte: - Inkább a hóhér nyúzzon meg, mint ez a szar. Nemsokára megérkezett a feldúlt főnök, s véget vetett a mulatságnak. Az új pénztárosnő ropogós volt s hallgatag. De nyilván ugyanazt gondolta. Fabyen elköszönt a fagyizó felszolgálónőjétol. Felpattant a Hondára. Lehet, hogy Phaedra leintett egy taxit, és hazament. Otthon kiadja magából az édességet, ledől és hagyja, hogy Slavik gon-
dozza. Bár e gondolatra Fabyen hátán öklömnyi borsószemek gurulásztak, belenyugodott, hogy nővérének így jó, végső soron. Hiszen másképp régen megszökött volna. Beindította a Hondát. A sisak egy pillanat alatt a fejére fülledt, noha le sem engedte az arcvédőt. Behajtott egy árnyékos utcába. Macska rohant el előtte, fékezni kényszerült. Aztán megpillantott két férfit a járdán. A fickók a fallal szemközt álltak, lökdöstek valakit. Tarka szoknya villant meg a lábuk mellett. Égővörös haj lobbant. 276 Fabyen gázt adott. Nem hitte, hogy jól lát. A motor hangjára a férfiak felkapták a fejüket. Valaki sikított az egyik ablakban. A két fickó futásnak eredt. Phaedra feküdt a földön. Fabyen felugratott a j árdára. A kapu alól egy asszony szaladt elő, csaknem feldöntötték egymást. Fabyen meghúzta a gázkart. Az egyik férfi berohant egy házba. Társa az úttestre vetette magát, cikázva futott. Fabyen utánahajtott. Az első kerék megtaszította a menekülőt. A fickó elbotlott, de gyorsan felugrott. A járda felé nyargalt. A lány nem tágított. A kerék nagyot döccent a peremen. Azután a súlyos gép a falhoz préselte a férfit. Fabyen leugrott a nyeregből, ellépett a felboruló Honda útjából, és vállon ragadta a farmeringes bckót. Kapott egy pofont, amely nem neki fájt, mivel a sisak fogta fel. Felrántotta a térdét, s halálos pontossággal rúgott. Azután lerántotta a szkafandert, és a fájdahnában előregörnyedő fickó arcába lökte. Felvijjogott egy sziréna. A farmeringes férfi megfeledkezett gyötrelmeiről. Kés villant a kezében. Fabyen elkésett az ugrással. A penge a combjába szaladt, s mintha megcsikordult volna a csonton. Talán csak a fájdalom hallucináltatta vele a szörnyű hangot. Esetleg a saját fogai csikordulását hallotta. Elvakították a könnyek. Vér folyt a lábszárán. Parázs izzott a combjában. Szorosan fogta a férfi ingét. Akkor is, amikor a fickó levedlette, s elszaladt. Fabyen Phaedrához sántikált. Nővére mellett kisebb csoportosulás sápítozott. Alighanem ugyanazokból a bámészkodókból verődött össze, akik korábban az ablakból figyelték, miként verik Phaedrát a bátor legények, s egyiküknek sem jutott eszébe, hogy odavágjon egy virágcserepet, kancsó vizet, vagy lekiáltson:
francba! A lány nyeldeste a könnyeit. Akármilyen dühös is rájuk, valamelyikük mégiscsak a telefonkagylóért nyúlt, és rendőrt hívott. Phaedra sápadt-ájultan feküdt a mocsokban, arcán karmolások szőttek hálót, két kezét a hasára szorította. Fabyen letérdelt mellé, félve megérintette. 277 Szél lebbent, s felhajtotta Phaedra szoknyáját. Felfedte a combjain, hasán éktelenkedő ütésnyomokat, a testéből szivárgó vért. Megérkezett a mentőautó. Phaedrát hordágyra fektették. Fabyen szédülve állt. Amikor az orvos megfogta a karját, nemet intett a fejével. A mentő elsüvített. Fabyen a farmering zsebébe nyúlt. Talált egy éttermi számlát, lakomáról, előző napi dátummal. A cetli sarkában kézzel firkantott nevet, telefonszámot. A Hondához sántikált, felemelte. Felült a nyeregbe, kirántotta az övet a nadrágja derekából, és vérző sebe fölé csatolta. Ezután indított. Phaedra még a műtőben volt. Várakozás közben ellátták Fabyen sebét. Nem kért fájdalomcsillapítót, attól félve, hogy elalszik tole. Azután a folyosón ülve töprengett. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, végigszívta valamennyit. Örült volna egy pohár italnak. A műtő ajtaja nem moccant. Fabyen a folyosóvégi nyilvános telefonhoz vánszorgott, aprót tömött a pénzbedobó résbe, a tudakozót tárcsázta. Az ingben talált cédulára firkantotta fel a telefonszám tulajdonosának nevét és címét. Valaki megérintette a vállát. Megpördült. Szemüveges orvos állt mögötte. - A testvére sérülése nagyon súlyos. Az ütések főleg a hasfalat érték. A kollégák most végzik a laparotómiát. Belső sérülésektől, vérzésektől tartunk. - Bocsásson meg, ebből nagyjából annyit értek, mint a vízállásjelentésből - sóhajtotta Fabyen. - A testvére elvetélt, a magzat halott. Egészséges leánygyenneke lett volna, ha ez nem történik. Félő, hogy a méhe megrepedt az ütésektől, de lehetséges, hogy más belső szerv is megsérült. Egyelőre ennyit mondhatok. - Életben marad? - Mindent elkövetünk. Amikor Fabyen kirohant az utcára, megpillantotta Slavik kocsiját. Nem állt meg, tovább fatott. Felpattant a Honda nyergébe. Szédült, késve fékezett a tilosban, csaknem egy Passat alá csúszott. Bocsánatkérő mosolyt csillantott a felindult sofőrre, s ha már úgyis ott volt, áthajtott a kereszteződésen. Néhányan rádudáltak; nem zavarta a forgalom, nem sokat látott belőle a könnyeitől. Alkonyodott, mire hazaért. Francis a teraszon ült, homlokrán-
colva figyelte ámokfutását, a szokásosnál is repedtebb, vérmocskos farmerját. - Ráérsz ma este? - kérdezte Fabyen. Kilökte maga alól a motort. - Hová megyünk? - Alvarez úrhoz. - Ki az? - Nem tudom. - A sebészeten voltál már? Vérzel. Fabyenből kirobbant a düh. Elmondta, mi történt. Azután átkot emlegetett, maj dnem olyan babonás hittel, mint haj dan a nagynéni, aki óvta a családot a Phaedra névtől. Francis látta, hogy hiába is vitatkozna vele. Belediktált egy pohár italt, eltolta a motort az útból, beültek a kocsiba, és visszamentek a kórházhoz. Akkor értek a folyosóra, amikor a szemüveges orvos Slavik elé lépett. - Azt hiszem, most megnyugtató hírt mondhatok. A feleségének lehet még gyermeke, nem volt szükség a méh eltávolitására. Nagy megrázkódtatás érte a támadással, elvesztette a magzatot. Legyenek hozzá türelemmel és megértéssel, ha netán úgy látnák, hogy zaklatottabb, mint máskor. Most még alszik. Holnap talán beszélhetnek vele. Addig a rendőröket sem engedjük be hozzá. A támadók minden bizonnyal aberráltak. Sajnos szép számmal vannak ilyenek. Terhes nőkkel erőszakoskodnak. Bár ilyesmire még nem láttam példát. A nemi erőszak gyakoribb. Ezek kifejezetten arra törekedtek, hogy a hasát rugdalják. Érthető, hogy a rendőrség mielőbb szeretne részleteket tudni. Holnap be kell engednünk a nyomozókat. - Holnap? - kérdezte Slavik. A doktor elmosolyodott. Szemüvege mögött óriásira nőtt különös, violaszín szeme. - Igen, holnap. Ebéd után beszélhet a feleségével. Amikor elment, Slavik végigmérte Francist. Iszonyú görcsbe torzult az arca. - Takarodjon innen - zihálta, érzése szerint nagy önuralommal. Mintha üvegszálas lett volna kakaókrém színű szeme, hidegen csillámlott. Járomcsontja vonaglott. Franeis felvonta a bal szemöldökét, nem válaszolt, nem mozdult. Baröne Fabyenre nézett. - Miattatok történt az egész. Titeket teszlek felelőssé a mindent elborító agresszióért. 279
- Ami azt illeti, te is meglehetősen agresszív vagy - felelte Fabyen. - Ha esetleg érdekel, Phaedra felhívott, és fagyizni hívott. Mire odaértem, megtörtént. Két benga nekiugrott az utcán. - Láttad őket? - Elfutottak - mondta Fabyen óvatosan. - Hol volt az a stricikből és korruptakból álló erőszakszervezet? - A zsarukra célzol? - érdeklődött Francis. - Mondd meg neki, hogy vele nem tárgyalok - ordította halkan Slavik. - Érti a nyelvedet, jóllehet a hang- és taglejtésed meglehetősen idegen az ő kultúrájától - felelte szárazon Fabyen. - Torkig vagyok veletek. Már megint benne gázoltok az életemben. Semmi közötök az én fájdalmamhoz. Elvesztettem a gyermekemet. Kicsiny fiamat. Fabyennek felfordult a gyomra. Nyugalmat erőltetett magára. - Lány volt. Menj haza, és nyugodj meg. Holnap délután beszélhetsz Phaedrával. Egyezzünk meg most: én majd ötkor jövök, te előttem. Tényleg semmi szükség nincs arra, hogy találkozzunk. Szép volt a gengszter barátaid temetése? Slavik kihúzta magát. Két mutatóujja megjelent Fabyen szeme előtt. - Nem voltak a barátaim. Bűnözőkkel semmi dolgom. Visszaéltek a gyanútlanságommal. Akárcsak te, meg az az alak az oldaladon. Már megint szégyent hozol a családra. Nyilvánosság előtt mutatkozol egy ilyen tolvajjal. Miért nem viseled a csodálatos karkötődet? Megmondom. Mert elárul benneteket, mert vért könnyezik, ha becsületes, igaz ember pillant rá. - Úristen, olyan melodramatikus vagy, mint a csütőrtök esti tévé-folytatásos. Elfelejtettél beszélni, Slavikom. Te már csak okádni tudsz, gyűlölet fröcsög belőled. Ha ilyen rohamosan hanyatlik az állapotod, hamarosan tohnácsot kell hozatni, ha szót akarok váltani veled. - Nem kell! Egyáltalán nem kell! Már azt reméltem, hogy végleg eltakarodtál az életemből. Nem látod a szörnyű fertőt, amiben élsz?! Naponta másik stricit látok az oldaladon. Undorító. Nagyon remélem, hogy nem fertőztél meg valami gyógyíthatatlan kórral, amíg a házamban éltél, és mindent összefogdostál. - A midben? - A házamban! - Ne ordíts, Phaedra felébred, pedig mély narkózisban van. Nem használna neki. - Nem ordítok! - Jó, nem ordítasz. Üvöltesz. Francis megérintette Fabyen karját. - Gyere. Ezt ítéletnapig tudná folytatni. Apánk már gyerekkorunkban is üveggolyó-effektusnak nevezte az ilyetén rohamait.
Slavik megragadta Quinn karját. - Megütlek! Hordd el magad, különben nem tudok uralkodni az indulatomon, és megütlek! - Nagyon megfájdulna az öklöd - felelte Francis halkan, s egyetlen mozdulattal kiszabadította a karját. - Mi? Még hogy?! - Slavik tökéletesen eszét vesztette. Fabyen és Francis idegenkedve nézte, mint valami dühöngő, egzotikus teremtményt. Barone elvörösödött. Kidagadtak az erek a homlokán, fejbőre lapályán; behajlitott térddel szökdellt. Ha nem ismerték volna, kinevetik. De tudták, hogy rohama szívbéli, s mint olyan, döbbenetesen ijesztő. - Csúfolódni merészeltetek rajtam?! Már akkor is tolvaj voltál! Ti nevettetek rajtam? Ti, a gengszterek? - őszintén szólva főként sajnáltunk - felelte Francis. - Apánk.. . - Nekem nincs apám! Ott kellett volna hagyniuk. Fabyen megfordult, de a válla fölött még visszaszólt. - Anyád jó sokáig ült azon a kígyótojáson, de mi haszna lett?! Slavik a lány hajához kapott. Félútonjárhatott a karja, amikor Francis elfogta. Lefékezte lendületét, azután elengedte. Szemtől szemben álltak egymással. Az egyik tajtékzott, a másik higgadt szánalommal nézte. Slavik ökölbe szorította a kezét, és teljes erőből gyomron vágta a testvérét. Francis meg sem rezzent, nyugodtan kifújta a levegődózist, amellyel betonra feszítette a hasfalát. Barone sikoltva felbukott, egész testével rágömbölyödött meggyötört öklére, kézfejére. Otthagyták. Fabyen megkönnyebbült. Phaedra felépül. Minden más kicsinységgé törpült. Beültek a kocsiba. Francis hátrahajtotta a fejét az üléstámlán, és lehnnyta a szemét. Láthatóan elfogyott a nyugalma. - Idővel immunizálódik az ember - vigasztalta Fabyen. - Engem már csak felhúzni tud, kiborítani nem. Már nem. - Úgy toporzékolt, mint egy ősember. - Mit csináltál vele? Nagyon fájt neki. Valami rejtett páncéling van rajtad? - Jó, ha megjegyzed: ne verekedj, ha nem értesz hozzá. - Hát ez nagyképűen hangzott. - Fabyen bekíváncsiskodott a férfi pólója alá, de semmi titkosat nem talált, csak amit máskor: feszes hasizmokat, napsütötte bőrkötésben. - Irány Alvarez úr. Francis indított, beevickélt a forgalomkígyóba, csúszott-mászott vele. - Miközben előttem lefitymálod, mégiscsak tartasz tőle - me-
rengett. - Azt mondtad neki, Phaedra fagyizni hívott. Meg: nem láttad a támadókat. Mintha nem pucérítottad volna le az egyiket. Ha csak derékig is. Szemérmes fiú volt, erénye védelmében kést rántott. - A fene tudj a - mélázott Fabyen. - Hülyének fogsz nézni. Biztos a regénytől van. Mondtam, hogy abban démoni alak lett belőle, pedig egyáltalán nem akartam olyanra venni. A valódi és a fiktív Slavik összekeveredett bennem, néha nem is tudom őket megkülönböztetni egymástól. Nagy a káosz. - Tehát? - kérdezte Francis. - Tehát felmerült bennem, hogy ő áll az egész mögött. Hiszen a doki azt mondta, a támadók főleg a hasfalat ütötték. De nem lehet. Slavik imádja Phaedrát. - Üveggolyó-effektus - dünnyögte Francis csendesen. - Megveszett értük. De inkább elásta egy szálig, és ő sem játszott velük, semhogy hozzájuk férhessek. - Ugye nem gondoltad komolyan? - kérdezte Fabyen. - Ezt Phaedra is említette egyszer. Bevettem a regénybe is. Mint a kiskanalakat, az összeragasztott, majd eldugott vázát, az üvegbe viszszatöltött italt, a Mamát. - A Mama - mondta Francis. - Slavik hajszálra olyan, mint a Mama. Kölyökkorunkban felfedeztük az anatómiánkat, mint mindenki más. Doktorosdít játszottunk, anyánk rajtakapott. Iszonyú cirkuszt rendezett, fellógtam előle a padlásra. Slavik egész éjjel a sarokban térdepelt, önként vállalta. Amikor reggel eloykerültem, nekem támadt. Mindig miattam kerül bajba, ordította. Fenét miattam, feleseltem, te pont olyan kíváncsi voltál, mint én, és vágd le, ha nem tetszik. A hülye pedig eltökélt komolysággal bólintott, és nekikészült a műtétnek. Ekkor jött anyánk, leültette Slavikot, és beszélt a fejével. Fura biológiaóra volt, végighallgattam, zúgott az agyam. Amikor legközelebb találkoztam apámmal, mert elég sűrűn találkoztunk a Mama tudta nélkül, megkérdeztem, hogy van ez. Na, ő is megtartotta a biológiaórát. De az ő szájából minden másként hangzott. Kiderült, hogy a májam, vesém nem is undorító dolgokat művel, hogy minden szervünk megléte és funkciója tökéletesen természetes. Ezt megpróbáltam továbbadni Slaviknak. Miként minden egyebet, ami homlokegyenest ellenkezett azzal, amit anyánktól hallottunk. Slavik dührohamot kapott. Hájnalonta, amikor minden férfiember, a növendék is, merevedésre ébred, egyszerűen azért, mert megtelt a hólyagja, ő büntetéssel sújtotta magát. Ha ez eszembe jut, nehezen hiszem el, hogy egyáltalán megnősülhetett. Anyánk ördögi praktikákat folytatott ellene, merő szeretetből. Mint valami nagy amőba, ráfolyt; megfullasztotta, magába szívta. Velem is megpróbálta, de inkább elmenekültem, egy
idő után végleg. Elviselhetetlen volt, hogy nem azt mondják, ha belebotlanak valamibe:Lnekik ez nem tetszik, hanem azt bömbölik: ez egyáltalán nem jó, vesszen. Mondataik végén, akár az ostorcsapás, felkiáltójelek dörögnek. Sosem kérdeznek, mindent tudnak, percig sem kételkednek önmagukban, vélt igazuk törvény. Szűk agyúak, a humor olyannyira távol áll tőlük, hogy sértésnek veszik, ha valaki tréfálkozik. Ijesztő, kopár drámaisággal élik meg az életüket. Slavik nem nőtte ki a kisgyerekkorban szinte kötelező irigységet. Ha felmerült, hogy megromlott valami kaja, és ki kéne dobni, azonnal meg akarta enni, mi több, meg is ette. Minden vackot eltett, mint egy guberáló. Bolti számla, üres gyógyszerfiola, gyufaskatulya, vécépapírguriga. Ez utóbbit karkötőként a csuklójára húzta. Anyánk szégyellte, megegyeztek, hogy csak olyankor viseli, ha más nem látja. Valószínűleg így alakult ki benne, hogy csak az a rossz és az a bűn, amit más is észrevesz. Ami titokban marad, az helyes és rendjén való. Meg aztán az is, hogy ők ítélhetik meg, mi a bűn, ki a bűnös. Persze, rájuk valami különleges mentelmi jog vonatkozott. - Úgy veszem észre, rohamosan hanyatlik az állapota. Mind mélyebbre süllyed abba a világba, amelyben az anyjával él, kettesben, törvényszéket ülve fölöttünk. A regénybeli Slavik képes lenne arra, hogy kiveresse a feleségéból a más gyerekét. De hallottad. Sok az aberrált alak, akiknek az esik jól, ha terhes nőkkel keménykedhetnek. Hátha megtaláljuk azt a két fickót. A zsaruk sose akadnának a nyomukra. Hajlandó lennél nekem dolgozni, terrorelhárító? Kapsz fizetséget. Francis ránézett. Elmosolyodott. Azután lefékezett, és kikormányozta a kocsit az út szélére. Belefogott a végtelenül alapos Quinn-féle csókba. Amióta Kenda is elhárult, mióta Francis szabad volt, Fabyen nem fonta össze a haját; fényes homokviharként, kibontva viselte. 282 Quinn legteljesebb őrömére, aki gyakran azon kapta magát, hogy cserzett szíve megcsordul. S ilyenkor bekövetkezett a hosszú csókszünet. Mindazonáltal megnyugtatta, hogy csak ennyi s nem komolyabb. Mások vallásos hitre térnek egy kis szerelemtől. Ámokot futnak. Felvagdossák az ereiket, felkötik magukat. Esetleg kedvesük életnagyságú portréját hordják a nyakukba akasztott toronyóra-láncon. Mindenféle marhaságokat művelnek, eszementen. Vagy meglátogatják Alvarez urat. Az ügy súlyosságának kijáró elszánt komolysággal. Quinn tehát berekesztette a végtelennek ígérkező csókot, s viszszakormányozta a kocsit az útra. Már régebben rájuk sötétedett. Legalább nem nappali világításban látták, milyen szakadt környé-
ken lakik Alvarez úr. Bérházak tolongtak egymás hegyén-hátán. Bántó sárga fények kenőcslöttek az elhanyagolt lépcsőházakban, kicsurrantak a kapuk előtti szemetes járdára, törött üvegek meredeztek a kapuszárnyakban; a falakon graffitik virultak, különféle elmés feliratok, együttesnevek, sematizált anatómiai ábrák az ivarszervekről. Quinn ragaszkodott hozzá, hogy egyedül látogasson fel Alvarez úr lakására. - Hogy néz ki a tag, akit keresünk? - Huszonöt éves lehet. Farmercuccban, mocskos félcipőbenjár. Magasra tornyozott barna hajjal, dülledt szemmel, hatalmas orral, nagy szájjal, tág pórusokkal, borostásan. - Zárd be az ajtókat. Rögtön jövök. Fabyen magára maradt. Úgy helyezkedett, hogy a külső és belső tükröt egyaránt lássa. Néhány szerelmespár andalgott el mellette, két vagány bepillantott hozzá a kocsiba, de végül tovább mentek. Ordítozó, lerészegedett fickók követték őket. Az egyik pasas fél kézzel a csomagtartóra támaszkodva a hátsó kerék tövébe vizelt, s közben botladozó nyelvvel trágárságokat üvöltözött a társainak. Quinn bezörgetett a lakás ajtaján, és félrehúzódott. Hosszúhosszú idő telt el, mire egy rekedt hang kivakkantott. - Ki vagy? - Ama illető, aki menten kivirágzik a macskaszarszagban - felelte Francis. Kulcs fordult a zárban, kócos fej jelent meg az ajtónyMásban. Régen lehetett, amikor a fickót utoljára józannak látták. Hunyorogva bámulta Quinnt, szeme sarkában sárgás váladék csomósodott. Francis félretolta, belépett a lakásba. Szinte hátrahőkölt az áporodott szagtál. Vállon ragadta a férfit, maga elé penderítette, és minden helyiségbe betekintett mögüle. Hamar végigkirándulták a lakást. Végül lenyomta a lázongani készülő figurát a ragacsos konyhában a mocskos hokedlire. - Te vagy Alvarez? - Ja. Hát te? A lakáscsere-hirdetésre jöttél? - Ezt humornak szántad? - csodálkozott rá Quinn. - Ha nincs kedved, ne kacagj. Nekem sincs, amikor rám törnek. Mi a franc kell? - Keresek egy fickót. Elmesélem, hogy néz ki, te megmondod, hol találom. - Csak nehogy azt mondd, hogy pénzzel tartozol neki, és most akarod megadni. Alvarez a mikrobiológiai szempontból felettébb izgalmas asztalon elhelyezett butélia felé nyújtózkodott, de Quinn eltolta előle az üveget. - Ihatsz, ha válaszolsz. - Francis elmesélte, hogyan fest a
keresett személy. Alvarez hümmögött, a fejét ingatta. Nadrágján egyetlen gomb sem árvállott, kopott derékszij tartotta idomtalan hasán a kérges ruhadarabot. Ravaszkásan hunyorgott, ettől váladék-utánpótlás tódult a szeme sarkába, hogy az ottlévővel egyesülve tovább csimbókosodjon. Repedezett, sárgás bőre olyan benyomást keltett, mintha hámlana. Édeskés, nehéz szag terjengett körülötte, nem vallott egészségre. Quinn felállította a diagnózist, de nem látott hozzá a májbetegség gyógyításához. Elővett egy bankjegyet, etette az üveg mellé, nagyon távol Alvarez ujjaitól. A fickó a pénzt nézte, majd az üveget. Aztán elökől. Végül Francisre bámult. - Csak Mason Minetti lehet az ürge, akit keresel. Mit csinált? - Mit tudsz róla meséhü? - Nincs melója. Néha besegítünk egymásnak. Szól, ha akad valami nekem való, és viszont. - Bővebben. - Néha segít pénzt beszedni. Ráijeszteni valakire. 6 is piás. Sose lesz menő. Mellesleg rég láttam, gőzöm sincs, mostanában mit csinál. Nem is érdekel. Megvan a magam baja. Megbuggyant a májam. - Ehhez mit szólsz? - Quinn a fickó orra alá dugta az éttermi számlát. Nem sokra ment vele. Fel kellett hívnia Alvarez figyelmét ama érdekességekre, amelyek neki szemet szúrtak: hogy a dátum csak tegnapi, s a cetlin ott virít az ő neve és száma. 285 - Igen, tegnap éjjel felhívott. Hogy van-e kedvem találkozni vele. Mondtam: nincs, ebben maradtunk. Elmehetnél a fenébe. Rossz nyomon jársz, akármit keresel is. Quinn beszúrt még néhány kérdést. Megiegyezte Mason Minetti előfordulási helyeit. Az ajtóhoz indult, búcsút vett a lassan, de feltartóztathatatlanul haldokló Alvarezto7, és kisietett a levegőre. Minettit nem találták otthon. Útnak indultak a számla fejlécében szereplő étterem felé, kevéssé derűs utcákon, dögledező lámpák alatt. Fabyen sápadtan kuporgott az első ülésen, sérült lábát helyezgette, néha fel-felszisszent. - Átkozott dolog a csonthártyagyulladás - mondta Francis. - Kösz. - Csak azért követtem el ezt a megjegyzést, mert szívesen hazaviszlek. Úgysem jöhetsz be a lebujba. Ha Minetti a hunyó, balhét fog rendezni, amint meglát téged. - Merini akarok. - Gondoltam.
Megálltak a lebuj előtt. Kiszálltak a kocsiból, kéz a kézben sétáltak a bejárathoz. Fabyen minden lépésnél akaratlanul megszorította a férfi ujjait, hogy visszafogja kissé a sietségét. Lüktetett a sebe. - Életemben nem csináltam ekkora marhaságot - morogta Francis. - Pedig jókorákat csináltál. Quinn megtorpant. Holott már csaknem beléptek a kockás vászonfüggönnyel ékített; repedezett festésű ajtón. Lehajolt, felnyalábolta Fabyent, és visszafuvarozta a kocsihoz. Betette a hátsó ülésre, és szigorú arccal fölé hajolt. - Megkapod a skalpot. De csak akkor, ha itt maradsz. - Uramisten, hogy utálok egész éjjel itt rostokolni. - Heverhetnél otthon, nyakig selyemben. Borogathatnád a lábadat. Meg amit akarsz. Quinn rácsukta az ajtót, és besietett a lebujba. Végignézett az asztalsorok fölött, s a terem végében megpillantott két elszántan vedelő fickót. Egyikük arca valaha szebb napokat látott, alighanem a Fabyen szkafanderével való intenzív találkozást megelőzően. Egyebekben a pasas belepasszolt a lány adta klisébe. Francis letelepedett a közelükben, kért egy whiskyt, de nem nyúlt hozzá. Lekönyökölt az asztalra, s zavarbaejtő tekintettel bámulni kezdte a fickókat. Eltelt vagy húsz perc, mire a két tag kellőképpen felidegesítette magát. A romos arcú megmozdult, elfordult a székén, aztán felállt, és odament hozzá. - Haver, kinyomom a szemed - mondta barátságtalanul. Quinn felrezzent. Zavarodottan rápillantott a sarkán billegő Minettire. - Mi bajod van velem? - Anyádat bámuld. - Bámultalak? Bocs. Csak elbambultam. Te meg pont ott ültél az útban. Egyébként - Francis felderülni látszott -, most hogy így elnézlek, eléggé látványos vagy. Jól betakartak. Mit mondott a doki? Lesz még arcod? - Elismétlem, haver: kinyomom a szemed. - Lefogadom, ugyanezt hajtogattad, mielőtt széttörték volna az arculatodat. Ide hallgass. Én jámbor ember vagyok, ülök itt, és nézek, ámbár nem sokat látok, mert leköt az intellektusom. Tudod, mi az? Nem tudod. Nem baj. Csak annyit akarok mondani, hogy ha nem tetszik a nézésem, tedd át magad másüvé. - Kinyomom a szemed - felelte Minetti. - Mert a tiedet már kinyomták? Mindünknek egyformának kell itt lenni, és pont te vagy a modell? Francis azt játszotta, hogy közepesen részeg és meglehetősen tahó. Megpróbálta megfogni a poharat, néhányszor mellényúlt, majd
felborította. Halkan csuklott. Belekotort a zsebébe, pénzt szedett elő, megsaccolta a mennyiségét, aztán intett az arra bóklászó pincérnek, és kért egy felmosónőt meg egy whiskyt. Minetti a bankjegyek láttán megenyhült kissé. Ránézett a közelben ülő haverjára, ő vajon figyelmes lett-e a pénzre. A fickó bólintott, mert bizony felfigyelt rá. - Sokáig maradsz? - kérdezte Minetti, úgyszólván barátságosan. - Nem. Lehörpintem a szeszt, és megyek tovább, valami tisztes helyre, ahol nem köt belém mindenféle szakadozott arculatú barom. Valami úri helyre kívánkozom. - Baromnak neveztél? - Hát mit mondjak? Ahogy így elnézlek, nem hinném, hogy érted gyúlnak ki a csajok arcán a pattanások. Különben kopj le, mert belezavarogtál a gondolataimba. - Minek az a sok gondolat? - Ezt te nem értheted. Ez a filozófia. - Na jó - mondta Minetti nagylelkűen. - Ha most megfordulsz a székkel, és valaki mást fogsz bámulni, maradhatsz. - És ha nem így lesz? - érdeklődött Francis. - Akkor betöröm a pofádat. - Vagy úgy. Ha ezt komolyan gondolod, nem árt, ha tisztasági fürdőt veszel előtte. Mert könnyen lehet, hogy érintkezésbe kerülünk egymás vérével. Legjobb lenne, ha felmutatnál egy igazolást, miszerint nincs semmi fertőző nyavalyád. Nem szárazleprától ilyen hámlékony a te fejed? - Beszari alak vagy, de legalább okosan adod elő. Hogy a nyavalyáktól tartasz. Megmondom, mitől tartasz. A jobb öklömtől. - Mutasd az öklöd, megmondom, ki vagy. Ha nem tudnád, én ököljós vagyok. - Francis rápillantott az orra elé dugott mancsra, úgy is mint fegyverre. Közben érezte, hogy végtelenül unja a játékot. Ásított, belekotort a zsebébe, megint előhúzta a kisebb marék papírpénzt, s azt mondta: - Már itt sem vagyok. Kinígta maga alól a széket, letett az asztalra egy bankjegyet, és kivitorlázott az utcára. Elment a kocsija mellett, hallotta, hogy Fabyen beindítja a motort, és lassan utánagördül. Dejöttek a fiúk is a lebujból: a romos arcú és a társa. A nyomába szegődtek. Kétfelől elkapták, belecsimpaszkodtak a karjába. Fabyen lefékezett mellettük. Francis látta bólintását. Kezdett attól tartani, hogy ki is száll, és nekiugrik a tagoknak. Gyorsan kellett cselekednie. Nem érdeklődte meg a fiúktól, hogy vajh mit akarhatnak tőle. Ránézett a romos képűre, aki jobbról lógott a karján. - Ha lány lennék, azt mondanám: beléd karoló pasast látni viharosan közelgő kéjmámortjelent. Fiú vagyok, barátom. Volt már
néhány óva intelem, s nem töprengtél el fölöttük. Az önvédelmi klubokban az első trükkök között tanítják meg a lányoknak, mit tegyenek a kéretlenül beléjük karoló alakokkal. Francisre két kéretlen is jutott. Örömmel emlékeztette magát: se nem lány, se nem az első leckéknél tart. Mindkét karját fellendítette, és orrba öklözte a fickókat. Azután kiperdült középről, s a lábával letarolta a romos arculatú fickót. A másik szívesen elszelelt volna, talán azért, hogy mihamarabb gipszbe tétesse vérző orrát, de mivel Fabyen bólintott, a tag nem szökhetett. Francis utánanyúlt, vállon ragadta, maga felé fordította, és lefejelte. Ha már úgyis gondjai voltak arcilag, minek rongálta volna másutt. Fabyen a járda mellé gurult a kocsival. Kinyitotta a hátsó ajtót. Francis begyömöszölte a fiúkat a hátsó ülésre, bár már előre utálta a tisztítószámlát. Azután beült idegesnek látszó sofőrje mellé, és kiadta az utasítást. - Menjünk el valami csendes helyre. - Mondj ilyet. - Tengerpart. Homok, lágy szél, gitármuzsika. Fabyen gázt adott. Francis látta az arcán, . hogy a távollétében nem ógyult meg a lába. - gk azok - mondta a lány. - Sk verték meg Phaedrát. - A szabásminta fejű késelt meg? - Igen. Mire a néptelen partra értek, ahol a szél homokot markolászva gátlástalanul rohangált fel s alá, a fickók feleszméltek. Francis kihúzta őket a kopár parkoló betonjára, és megállt fölöttük. A kocsi lámpáinak fénypászmájában terítette ki a testüket. - Merre jártatok ma délután? - kérdezte. - Anyád - köpött a romos arcú. - A te nevedet tudom. A haverodat hogy hívják? A haverja nem volt annyira büszke. Bemutatkozott. - Szólits Maxnek. - Na Max. Miért verekedtetek ma abban a nagy melegben? - Nem verekedtünk - közölte gyorsan Minetti. - Otthon pihegtünk a kádban. Kurva hőség volt. - Maxet kérdeztem. Mellesleg tényleg nem verekedtetek. Vertetek, hogy egészen szabatos legyek. Max, meséld el, miért estetek neki annak a nőnek? A vörös hajú, terhes nőnek? - A kurva életbe - nyögte Minetti. - Max, fogd be a pofádat. - Jó, ha ilyen tolakodó vagy, mesélj te. Mi bajotok volt vele? - Nem is láttunk semmiféle vörös spinét. Mondom, hogy otthon áztunk a kádban. - Történetesen ott maradt a tetthelyen az inged. A zsebében az éttermi számla. Véletlenül itt ül a kocsiban az a lány, aki bezúzta az
arculatodat. Őt meg is szúrtad a halefoddal. Egyébként nem ezért forral bosszút ellened. Nem tehet róla, de a testvére miattjóval dühösebb. És most vessünk véget a könnyed, baráti hangnemnek, fiúk. Az a helyzet, hogy megöltetek egy embert. Feltehetően szándékosan. Erről kell komolyan elbeszélgetnünk. - Zsaru vagy? - kérdezte Minetti. - Peched van, nem vagyok zsaru. Szadista vagyok. - Meghalt a spiné? - A magzat meghalt. - Nem akartuk - hebegte Max, nem törődve társa szitkaival. 289 A nő undorodott tőlünk. Elmentünk mellette, ő meg feltapadt a falra, nehogy hozzáérjünk. Bepipultunk. Mi is emberek vagyunk. - Ezt meggyőzően szemléltettétek. Minetti lehunyta a szemét. Ravasz gondolatok ólálkodtak a fejében. Elfordította a fejét a reflektorok elo1. Izmai megfeszültek. Francis akarta, hogy csináljon valamit. - Egy kicsit megleckéztettük - mondta Max. e a naiv idiótát alakította. - Nem gondoltuk, hogy ennyire odalesz tőle. Minetti kigurult a fényszóró hatósugarából. Mielőtt még talpra szökhetett volna, Quinn lába elérte. Visszazuhant, hasra vágta magát, és hisztérikusan üvölteni kezdett. Muszáj volt leütni. Max nyöszörgött. Külsőleg nagy volt rajta minden: keze, lába, orra, szája. Belseje mégis törpeségeket sejtetett. - Felülhetek? - kérdezte. - Parancsolj. Ülj fel, és hallasd a hangodat. Mondtam már, szadista vagyok magam is. Előszedhetem a vontatókötelet. Esetleg összekötözlek, és beülök a kocsiba. Utána olyan leszel, mint egy aszfaltrajz. Engem is kibéreltek. Engem is olyankor szoktak kibérelni, ha el kell döngetni valakit. Az én tarifám magasabb, mint a tietek. Ugyanis jobb vagyok nálatok. Ölök. Hidegvérrel. - Blöffölsz. Zsaru vagy. - Ide hallgass, homályagyú. Az a nagy marék pénz, amit a lebujban lefegtettem az orrotok előtt, előleg a ti vérdijatokból. Ha elviszem a fejeteket, hatszor annyit kapok. Nem élvezem az ölést. A verést sem élvezem. Pont úgy csinálom, olyan mérhetetlen unalommal, mint a fogmosást. Fabyen kinyitotta a kocsiajtót. Ki akart szállni. Arra gondolt, elfut. Francis meggyőző volt, ijesztően az. Quinn oda se nézve rászólt. - Maradjon ott, és nézze végig; a pénzéért. Max lehajtotta a fejét. - Mason Alvarezzel akarta megcsinálni, de Alvarez nem állt kö-
télnek. Nem tudtam, hogy terhes a csaj. Akkor láttam, amikor már ott volt, és Mason mondta, ezt kell elintéznünk. Hozzá sem nyúltam. Csak annyi dolgom volt, hogy befogjam a száját. Befogtam, Mason meg rugdosta. Aztán jött a spiné a motoron, és én elszeleltem. Masont elkapta a spiné, de ráfázott. Kést kapott a combjába. Mason csak az este árulta el, hogy ő pontosan tudta, miről szól a meló. Hogy ki kell taposni a nőből a kölykét. - Ki kérte rá? - Mason nem mondta. Csak annyit, hogy nős az illető, és a nő zsarolja a fattyúval, és ha megszűnik a fattyú, a nővel sem lesz több gond. Nem ismerem a tagot. Megkaptam a részemet, kész a buli. Francis odaszólt Fabyennek. - Dobd ide a vontatókötelet. Max égre-földre megesküdött, hogy igazat mondott. Quinn mégis összekötözte kezét, lábát, aztán otthagyta a földön, és Minettihez lépett. A fickó úgy tett, mint aki régebben meghalt, és mostanra már oszlásnak indult. Ennek ellenére kénytelen volt felülni, és beszélni. - Kockás kalap volt a pasason. Kockás öltöny, fekete ing, napszemüveg. Ennyit tudok róla. - Ne tarts fel. - Középtermetű volt, hízós fajta, de nem kövér. Látszott, hogy nem az ő shlusa az a gönc, ami rajta van. Marhára izzadt, egyszer le is kapta azt a buzi kalapot, és megtörölte a fejét. Mintha díszzsebkendőt keresne, a zakójához nyúlt, de azon ajampi kabáton persze nem volt mellzseb, erre a puszta tenyerével törölte végig a koponyáját. - Azt mondod, kopasz? - Fenét kopasz. Kétoldalt volt haja, csak a feje búbján nem. Olyan lapos volt a feje teteje, mint... mint valami, ami lapos. Na, ismerte a dörgést, kettétépett egy marék bankjegyet, a felét odaadta, a másik felét letétbe helyezte a közvetítőnél, ahogy szoktuk, hogy majd a meló végén megkapjuk. Ezzel elment, én meg utána szegődtem. Szóval többet is tudok, de nem tudsz annyi pofont ígérni, hogy elmondjam. - Undorodom a kapzsi alakoktól - fanyalgott Francis. Tovább játszotta szerepét, bár mint afféle ütődötten szerelmes pasas, aki ad magára, tartott tole, hogy Fabyent is meggyőzi, s egyben kiábrándítja. Minetti csakugyan megmakacsolta magát, s nem árulkodott tovább. Quinn belekérdezett a részletekbe. - Honnan tudtátok, hol kaphatjátok el a nőt? - A pasas azt mondta, adj uk meg a számot, ahol megtalál, ha tudatni akarj a, merre j ár a spiné. Tegnap délben megtelefonálta,
hogy a spiné bement a Disneyland áruházba. Elmondta, hogy néz ki, mi van rajta. Odastartoltunk, megtaláltuk, megvártuk amíg kijön, telefonál, fagyizik, és rögtön felkínálkozott a kedvező alkalom, mert beszédelgett egy néptelen utcába. Na. Mindent tudsz. - Te nem tudhatod, hol kezdődik nálam a minden. A kockás pasasról kellene részleteket mondanod. Minetti összeharapta a száját. - Na jó - sóhajtotta Francis. - Akkor most elfuvarozlak benneteket a rendőrségre. - Tudtam, a kurva anyád! - Kínos lesz. Itt a szemtanú, és a megtámadott nő is rátok fog ismerni. Elviszitek a balhét tökegyedül, a kockás tag meg majd röhög a markába. - Hát nem fog röhögni, mert neki kell kifizetnie az ügyvédemet, ha nem akarja, hogy bemártsam: - Ismerem a hapsit - legyintett Quinn. - Olyan fukar, mint egy kiszáradt kút. Nemde láttad, amikor tőled távozván beugrott egy kapu alá, lekapta a kalapját, napszemüvegét, csicsás zakóját, és mély undorral beletömte egy kukába. Azután odalejtett a kocsijához, és a sofőrje földig hajolva kinyitotta előtte az ajtót. Megjegyezted a rendszámot, és azt hiszed, kiderítheted, ki ő, és megzsarolhatod. Nahát, éppen azért küldött engem, hogy ettől a lehetőségtől megfosszalak. Meggyőzően blöffölt. Minetti kiborult. - Megmondtam a közvetítőnek is. Ha én eltűnök, akkor sem ússza meg. Nem érdeke, hogy megölessen. Eddig is fedeztem. - Egy olyan ember, akinek annyi pénze van, és aki úgy utálja a bűnt, mint ő, nem engedheti, hogy a magadfajta szemetek szabadon kószáljanak. Van valami ördögi logika a fickó elgondolásában. Az, hogy meg kell halnia annak, aki így bánik egy védtelen terhes aszszonnyal. Fabyen nem bírta tovább. Beindította a motort. Minetti félreértette a helyzetet, és fejhangon felsikított. Quinn leütötte, majd beraktározta a két fickót a hátsó ülésre. A városba vezető úton Francis vezetett, Fabyen felügyelt a foglyokra. Időnként idegesítő mozgolódás támadt hátul. Egy tilos lámpánál a mellettük várakozó sportkocsi zsúfolt fedélzetéről átkiáltottak a srácok. - Fabyen! Te vagy Fabyen? A szólított olyan erőtlen mosollyal felelt, mint amikor a nap pró. bál átfényleni a sűrű ködön. Neki sem sikerült. Ugyanakkor látnia kellett, hogy Minetti fel akar ülni, távozni készülvén. Miközben a sportkocsi nem tágított mellőlük, és ifjú utasai egyszerre beszéltek, és rajongásukról biztosították, Fabyen a
kezébe nyomott stukker markolatával enyhéden fejbe verte a csúszó-mászó Minettit. - Mit csinálsz; Fabyen? - kérdezte az egyik hamvas rajongó a sportkocsi fedélzetéről. Francis felnevetett. - Erre felelned kell. - Dolgozom - mosolygott Fabyen nagy kínok közt. Minetti csak felületesen kábult el. Máris elölről kezdte, bízva abban, hogy a seregnyi szemtanú előtt mégsem veretik agyon. Újra el kellett kábítani, immár alaposabban. - Segítsünk? - kiáltotta a kocsi vezetője, tuli-inges fiú. - Adok egy nuncsakut. - Kösz, már kész. - Fabyen bágyadtan ragyogott. Egy lány szólt át hozzá. - Tudod, mi azt hittük, te csak ülsz a szobában, és kitalálsz mindent. Olyan emberségesek a könyveid. Na mindegy. A kocsi elhúzott, Fabyen Francisre nézett. - Miért mondta, hogy na mindegy? - Pedig nem is látta a golyó ütötte lyukat a plafonodban. Az én hajlékomban legfeljebb azt mondaná néhány golyónyom, hogy hazavittem egy kis munkát, otthon túlóráztam. Na de nálad!? Leadták a tagokat a rendőrségen. Fabyen elmondta a történteket, a támadást, a letépett inget, a zsebében talált számlát. A zsaruk nem firtatták, miért maguk intézkedtek, hallottak Quinnről. Ők viszont nem emlitették, hogy kifaggatták a pasasokat. Zsebre vágták a zsaruk ígéretét, miszerint reggel tájékoztatják az üggyel foglalkozó nyomozót, és elköszöntek. - Menjünk haza - sóhajtotta Fabyen a kocsiban. - Leisszuk magunkat? - Azt kéne. Olyan meggyőző voltál, hogy szinte féltem tőled. - Vagy meggyőzően blöffölök, vagy kegyetlenül megverem őket. Az előző valamivel kevésbé undorít, mint az utóbbi. Megtudtuk, amit amúgy is sejtettünk, csak éppen nagyon féltünk tőle. - Slavik - bólintott Fabyen. Hazáig hallgattak, emésztődtek. Azután Fabyen elnyúlt a frissen renovált nappali kanapéján, és elnyelt két pohár konyakot. Jólesett, hogy felpolcolhatta a lábát. Francis letelepedett vele szemben, whiskyt szopogatott a süppeteg fotel mélyén. - Szeretnélek tovább szörnyíteni - mondta. - Phaedra pasasa ötlött az eszembe. Holnap utánajárok, mire jutott a nyomozás. Nem szívesenjátszom el a gondolattal, de Slavikot kell gyanítanom az esemény hátterében. Akkor még Sabato és Kenda is segíthette, tehát valószínű, hogy nem egyedül intézte az ügyet, mint ezt az utóbbit, így tehát nyilván kevesebb a nyom is. - Francis?! - Fabyen rámeredt a pohár fölött. Quinn bólintott. - Valld be, te is kinézed belőle.
- Teljesen kinézem belőle. Amikor megismertelek, másnap kö292 zölte: az elrablásával fenyegetőznek. Idővel rájöttem, ezt csak azért találta ki, hogy legyen ürügye a házba hozni Kendát, akinek igazából az volt a dolga, hogy engem figyeljen, hátha a nyomodra vezetem. Mivel azonban hetekig ki sem mozdultam, elunták a dolgot, s ezzel az elrablási história szép csendesen elaludt. Szétreped az agyam. Lehet, hogy...? De nem lehet. - Ki vele - biztatta Francis. - Stuartot elrabolták. Mi legalábbis így tudjuk. Mi van akkor, ha Phaedra hős szeretője régen halott, az egész cirkusz csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet Slavikról? Hiszen ha Stuart egyszerűen csak meggyilkoltatik a nyílt utcán, a zsaruk hamarosan kiderítik az indítékot: viszonyát Phaedrával, míg így hónapokig is vaklászhatnak a sötétben, emberrablók után szimatolva. Mihelyst megpirkad, bemegyek Phaedrához, és megtudom, miről akart beszélni velem. A bolondbálon kérdeztem Stuarnól, s akkor olyan hülye választ adott, mint még soha. Francis megmozdult a fotel mélyén. - Amikor Kenda bemászott a fürdőszobába, az egész házban az az egyetlen ablak volt nyitva. Te még mindig azt hiszed, hogy a borostyánon kúszott fel, mint Tarzan?! A borostyán alatt rejtekezik egy rozsdás vaslétra, a tetőre vezet. Kendának néhányszor körül kellett fürkésznie a házat ahhoz, hogy felfedezze az eldugott hágcsót; én sem könnyen találtam meg. Ha Sabato nem löveti le magát a bálján, ha átadod nekik a karkötőt, ha rózsás köd lengi körül őket, téged akkor is megöltek volna. De miért? - Várj csak. A fürdőszobaablakot sosem csukom be, akkor sem, ha elmegyek itthonról. Az a létra egyenesen az ablakhoz vezet? - Mellette megy el, nem könnyű elérni róla az ablakot, kicsit spárgázni kell hozzá. - Slavik be tudna mászni? Francis a fejét ingatta. - Na j ó. Szerinted Kendát meg lehetett tanítani egyszerűbb dolgokra? - Fabyen elnevette magát. - Szólj rám, hogy ne fantaziáljak. - Csak tessék - legyintett Francis. - Ugye te is úgy látod, hogy meglehetősen lezserül veszem a rendet? - Ettől még ugyanolyan hevesen kívánlak. E pillanatban is. Egyszóval emiatt ne ess kétségbe. Idővel persze fel kell vennünk egy szakácsnőt, mert hosszú távon nem fogom bírni a rendszertelen étkezést. Fabyen folytatta képzelgését. - Tegyük fel, Slavik megmutatja Kendának, hogyan lehet a szö-
294 vegszerkesztőmmel másolni. Kenda bejön, hoz magával néhány üres diszket, átmásolja a készülő regényt. Slavik elolvassa, rosszul lesz, azt mondja: halál reá. - Megpróbállak figyelmesen követni. - Észre se veszem, hogy valaki hozzányúlt a diszkjeimhez, a gépemhez. Ha feltűnik is valami, megokolom a szórakozottságommal. - Nincs lázad? - Kösz, nincs. - Akkor folytasd. - Hazajövök, leülök a géphez. Előveszem a plexitartót, amiben a diszket tárolom. Belököm a gépbe, látom, ez nem az. Úgy látszik, elcseréltem, holott ebben az egyben mániákusan precíz vagyok. Ugyanis a többi diszk műanyag bugyiban üldögél, pont azért, hogy egyetlen nyúlásra megtaláljam azt, amelyikkel éppen dolgozom. Talán kerestem valamit az előzőn, és összekevertem őket. Napirendre térek, de azért csak ott motoszkál bennem a dolog. Még az is megfordul a fejemben, hogy azért zárok ajtót, ablakot, ha elmegyek, mert tartok Slavik beteges ellenőrzési mániájától. Aztán elfelejtem az egészet. Hiszen látszólag nincs jelentősége. - Mikor? - kérdezte Francis. - Amikor megérkeztem a tanyáról. Tegyük fel, hogy a távollétemben Kenda bejött, lemásolta a diszkeket, Slavik elolvasta a regényt, és végképp berágott rám. - Nagyon szívesen ölbe vennélek, és felvinnélek az ágyba, mi több, be is bújnék melléd. Ehelyett úgy látom, egész éjjel olvasnom kell. - Ne tulajdoníts neki jelentőséget. Mármint a történetnek nyugtatta Fabyen. - Ismerjük Slavikot úgy-amennyire. Ha rövid időre azt gondoltam is, hogy a fiktív alak netán ugyanazt művelte, mint ő, most elismerem, nagyképű voltam. Nem attól rágott be, fenét. Nem vagyok én látnok. Úgyhogy eldobhatjuk az egész teóriát, beérhetjük pusztán azzal, hogy Slavik magára ismert a figurában. Megbocsáthatatlannak tartja, hogy felruháztam néhány előnytelen tulajdonsággal. - Hajdan felejthetetlenül rám förmedtél, amikor a regényírásról kérdeztelek. Most mégis. - Hajdan egy pasi voltál aki kellő szakértelemmel és meglehetősen önzetlenül szeretkezik, s utána sem túl idegesítő a társasága. Ráadásul titka van: lehet, hogy többszörös gyilkos, aki két roham között pompásan kellemes fickó, bár ez eléggé valószínűtlen, ám az is lehet, hogy nem is ilyen sötét a titok, sőt. Mindenesetre ez a plusz 295 kuriózum jót tett a viszonynak. Nem beszélve arról, hogy olyan
voltál, mintha egyenesen a képzeletemből keltél volna életre, ennek is volt némi hiú varázsa. Mostanra komolyabbá fajult a helyzet, lényem része lettél, lemetszhetetlen rólam, tehát nem bánom, ha kíváncsi vagy rám. Amikor motoszkálni kezdett bennem, hogy most aztán nincs irgalom, úgy megírom Slavikot, mint a huzat, egy idő után kiderült: nem oldhatom meg hagyományosan, mert beleőrülök. Egyszóval nem bújhatok bele a bőrébe, inkább csak kirándulgatnom kell bele. Tetszés szerint teleportálom magam az agyába, elnézelődöm egy kicsit, aztán kimenekülök. Még így sem a szokásos kalandregény lesz a dologból. - Roppant érdekes - vigyorgott Francis. - Mindig érdekelt, kit hogyan kapott el az elmebaj. - Ahogyan a történet előrehaladt, furcsa dolog történt. Ó, hogy a fenébe mondjam el? - Úgy mint máskor: szókkal. - Szóval úgy kezdődött, hogy meg akartalak írni benneteket, ezt a fura testvérpárt. De Slavik figurája mind erőteljesebb lett, végül kinőtte magát főhőssé, és mire kialakult a történet gerince, látható volt, hogy ebbő7 horror lesz, a fene egye meg. Irtózom a horrortól, úgyhogy képzelheted. - Képzelgés helyett inkább elolvasnám. Fabyen vállat vont. Felkelt a kanapéról, meggyőződött róla, hogy változatlanul fáj a lába. Sziszegve elindult a csigalépcső felé. Francis hamar utolérte, ölbe kapta, felvitte az emeletre. Elnyerte jutalmát, megkapta a diszkeket, leülhetett a sárgás fényű képernyő elé. Bár némi jártasságra tett szert Fabyen stilusában, témáiban, a történet valóban meglepte. A helyszín: egy hegytetőn álló nagy ház, elhagyatott, komor, sejtehnes. Tulajdonosáról hamarosan kiderül, hogy pszichopata, agyának az a része, amely a köznapi dolgokkal foglalkozik, olyan szűk; mint egy szívószál. Viszont számítástechnikai zseni. A pasas embereket tart fogva a ház szobáiban. Élvezi a gyötrelmeiket, meggyőződése, hogy megérdemelték a sorsukat. S valóban, az ő szűkös agyán keresztül nézve mindnyájan vétkesek valamiben. A felesége, mert felszarvazta, együtt sínylődik a szeretőjével, s mindennek az a célja, hogy minél mélyebbre merüljenek egymás iránti gyűlöletükben, hiszen egymásnak köszönhetik, hogy ide jutottak. Együtt tengődnek egy ketrecben, a férj be sem teszi közéjük a lábát, számítógép nyitja, zárja azt az ablakot, amelyen keresztül megkapják az ételadagjukat, s a számítógép meglehetősen kiszámíthatatlan, persze, a gazda aljas szeszélye szerint. A parányi mosdókagylónak nincs csapja, teljesen váratlanszerű, mikor indul meg belőle a víz, s ha nem várják felkészülten, lemaradnak róla. Naponta egy liter víz az adagjuk, ezt kell beosztaniuk evésre,
ivásra, mosakodásra. A pasas jár-kel a birodalmában, végre boldog, mint azelőtt sosem, amíg kinn élt az emberek között. Néha emlékezget, így lassan világossá válnak az előzmények is. Kiderül, hogy a házat akkor vette, teljes titokban, álnéven, amikor kieszelte a bosszúállás eme módját. Ezután elraboltatta a felesége szeretőjét, de be kellett látnia: hiába, az asszony nem szeret vissza belé. Tehát neki is bűnhődnie kell, őt is elfogja, és a házba viszi. A két összezárt ember eleinte zavartan fogadja a helyzetet. Megpróbálnak a pasas kedvére tenni, úgy viselkednek, mintha közönyösek lennének egymás iránt, de a hetek múlásával kialakul szolidaritásuk. Már nem törődnek az éjjel-nappal őket figyelő kamerával, céljuk atúlélés. Beszélgetnek,játszanak. Sokatjátszanak, s ebben a férfié a vezető szerep. Odaképzeli a családját, a számítógépet, amellyel dolgozott, nagy utazásokat tesz, regényeket talál ki azokat meséli. Az asszony rádöbben, milyen sekélyes volt a kinti élete. Megkeresi régi örömeit, részletesen előadja, hogy nézett ki az otthona, beszél a napi elfoglaltságairól, vásárlásairól. Behunyt szemmel elsorolja a cipőit, amelyek egy teljes szobát megtöltenek, harisnyáit, ruháit, kozmetikai szereit, a filmeket, amelyeket valaha látott, az elolvasott könyveket. Játékuk része, hogy beszélgetéseikhez filmekből veszik a hasonlatokat, kötelezően, s ez meglehetősen leköti őket szellemileg. A képzelet mindent odateremt melléjük, s a férj egyre dühödtebben látja, hogy hiába tartja őket állati sorban, nem bánhat el velük. Mivel köznapi dolgokban teljesen fantáziátlan, az anyjától örökölt klisébe falazva él, nem tud mást kezdeni a helyzettel: őrj öng tehetetlenségében. Az önmagába zárt ember és a bezárt embert szabaddá tévő képzelet összecsapása ez. Az első menetben az utóbbi kiütéssel győz. Egy másik ketrecben a pasas testvére senyved, kinek ugyan nincs rabtársa, de ő is olyképpen védekezik, mint a másik kettő, léptennyomon kimenekíti a lelkét a fogságból. Lassan mindenki újraéli az életét, avagy feleleveníti a valóságos múltat, s ezzel a sajátságos szabadságharccal kegyetlenül felbőszítik fogvatartójukat. Bár a pasas a ketrecéktől remélte szorongásai feloldását, rá kell döbbennie: újabb konfliktushelyzet állt elő. Kinn a világban egy ideje holtnak hiszik, néha azonban elmaszkírozza magát s elhagyja a házat. Látogatást tesz a városban; felesége húga izgatj a, őt figyeli. 297 Mindig is félt a nőtől, tartott tőle, hogy az belelát, s felfedi tébolyát. Muszáj ellenőriznie, hogy a lány elgyászolta-e testvérét, hisz-e
az ő - balesetnek álcázott - halálában, vagy kínos meglepetést tartogat számára. Úgy látja - vagy csak hiszi? -, hogy a nő a nyomában van. Igen, mintha gondolatai útján keresné őt, mintha láthatatlan fonalakat bocsátana ki magából, melyek aztán elsuhannak és kutatnak utána, beleakadnak az agyába; körülfonják, tapogatják. A pasas pánikba esik. Fabyen, aki eleddig mindenkit felismerhetetlenné változtatott, ezúttal a tűzzel játszik, csak a nevek fiktívek, Slavik, Phaedra és Quinn figurája kristálytisztán felismerhető. Francis azon kapta magát, hogy olvasás közben átugorja a kitalált neveket, a hősöket saj át nevükön nevezi, önmagát is. Meglepte, mennyire hitelesnek érzi Slavikot. Fabyennek nem lehetett könnyű azonosulnia a beteg elmével, pokohnélyre kellett hatolnia benne, ha célja volt olyképpen visszaadni a figurát, hogy épeszű ember számára ne legyen zavaróan kiagyalt és leegyszerűsített. Ez az alak telj esen őrült. Amikor sátáni volta már nagyon ij esztő, Fabyen ijedtében elneveti magát, s ezzel feloldja a félelmet. A szereplők váltogatásával lehetősége nydik arra, hogy üdébb lelkekbe is ki-bejárjon, csillogtathatja humorát, átszőheti a komor történetet a menekülő képzelet szebbnél szebb színeivel. De Francis meglepődött azon az alakon is, akivé Fabyen tette őt. Döbbenetesen meglepődött. Ugyanakkor - mint olvasó - örömmel vette, hogy a horrorszerű végkifejlet felé igyekvő történet szerzője nem az ő alantas ösztöneit akarja felcsiklandozni, nem testnedveinek megfakasztása a célja. Fabyen játszik, noha véresen komoly, veszélyes játékot; megpróbálja megérteni, megfejteni Slavik poklát. S a sátáni figura nem olyan frászhozó, mint az olcsó sztorik idétlen szörnyedehnei; ember, néhol komikus, néhol szánalmas, néhol iszonyatosan taszító. Azután véget ért a történet, a folytatást még csak szerzője ismerhette. S bár a szerző aludt, Francis lelketlenül felcirógatta áhnából. Amikor Fabyen felnyitotta a szemét, s felfogta, hol van, máris szembenézhetett a kérdéssel: - Slavik hogyan rendezte el a saját halálát? - Ez majd kiderül a következő fejezetből - motyogta Fabyen. - Ez a rész még nem készült el - emlékeztette Quinn. - Chesterrel kell konzultálnom. Ugyanis a hapsi alkot egy ketyerét, amellyel táwezérelheti a kocsija gyújtását, kézifékjét, pedáljait. Aztán egy hegyi úton, alkalmas helyen megállíttatja az 298 autót, otthagyja a sofőrt, a hátsó ülésen egy stoppost, visszavonul egy bokorba, és onnan a szakadékba táwezérli az egészet. Miután mindenki holtnak hiszi, szabadon tovább garáuiálkodhat.
- Mi lesz a vége? A fickó, miután maga köré gyűjtötte ezt a kis csapatot, azt hihette, mindent elsimított. S lassan kiderül, hogy a három alak iszonyatosan kidudorodik az elképzeléseibol. Mihez kezd ezzel a problémával? Meg a másikkal, amely kívülről fenyegeti, azzal, hogy a lány rábukkan? - Hívd fel a lelkisegély-szolgálatot. Aludni szeretnék. - Fel is hívnám, ha nem tudnám, hogy te különbül orvosolod a nyavalyáimat. Honnan szedted ezt az egészet? Ez nem lehet pusztán empátia, ehhez több is kell. - Ne molesztálj. Vagy ha igen, akkor zaklass inkább szexuálisan. - Boldogan - felelte Quinn. Az ötlet már a felszólitás előtt is megfordult a fejében. Tehát zaklatta. De azután, amikor elnyúlt Fabyen mellett, s a haját, vállát simogatta, megint eszébe ötlött néhány gondolat. - Furcsa volt magamról olvasni. Honnan ismersz te engem? - Szegről-végről- morogta a lány. - Egyébként úgy döntöttem, hogy ezt a regényt beteszem majd a fiókba. Nem szeretem. Olyan érzéssel írom, mintha kényszerítene valaki, mintha egy démon költözött volna belém, hogy erre a célra igénybe vegyen. Néha kihasználom a figyelmetlenségét, és belelopom a történetbe a saját lelkemet is, de jobbára ő vezeti a gondolataimat. Mivel azonban csak egyképpen szabadulhatok tole: úgy, ha engedelineskedem neki, ki kell várnom, míg ehnesélteti velem a történet végét is. Azzal aztán ki is űzöm magamból. - Remélem - hagyta rá Francis. Phaedra a hátán feküdt, úgy festett, rövid neki az ágy, kicsi az akváriumzöld szoba. Könnyek szivárogtak szeme sarkából. A mennyezetet bámulta, nem fordult Fabyen felé. Meg sem rezzent húga érintésére, hangjára. - Jól vagy? Ha kiengednek, elutazunk valahova. Elfelejted az egészet, jó? - Fabyen kétségbeesetten kutatott az ehnéjében kimondható szavak után. Hajlandó lett volna a legsületlenebb közhelyek felsorolására is, de semmi nem jutott eszébe. Hallgatott, érezte, hogy átjárja és megreszketteti a fájdalom, nézte nővére arcát, sápadtságát, áruházi babához illő, halványkék, csillámsávos szemét. - Félek - suttogta Phaedra. - Nem akarok hazamenni. Segíts, 299 hogy ne kelljen együtt lennem vele. Kértem az orvosokat, ne engedjék be hozzám. Soha többé nem akarom látni. Szabadíts meg tőle. - Slavikról beszélsz? Tegnap is róla akartál beszélni? Phaedra továbbra sem mozdult, de megáradtak a szavai. - Örökké beszél hozzá. Az anyjához. Magában motyogva fel-alá
jár, időnként kirobban, ököllel a falra vagy az asztalra csap, telj esen tébolyodott. Nem bírom. Nem értem, mit mond, mintha valami más nyelvet használna. Mintha vitatkozna az anyjával, mintha meg akarná győzni valamiről. Irtózott a hasamtól. Azt mondta, azért, mert a terhesség elcsúfit. A bálon alig láttam, Kendával meg Rugge-dzsal pusmogott. Amikor visszajött a kertből, kérdeztem, mi lelte, mitől olyan görnyedt. Azt felelte: "az a nős majom meg akar dögleni." Rémisztő volt, az utóbbi időben állandóan ezt a kifejezést használta, ha valaki nem tetszett neki: "meg akarsz dögleni?". Meg amikor elköltöztél, velem ordított, miért engedtem. Két nap múlva azzal jött: most végre boldogok leszünk. Elhittem, el akartam hinni, csak hogy nyugodtan éljek. De nem így lett. Sabato halála végképp kifordította magából. Napokig sírt, őrjöngött. Tegnap azért hívtalak, hogy megkérjelek: szabadíts meg tőle. Nem bírom. Néha eltűnik egy-két napra, azt mondja, üzleti út, tudom, hogy nem igaz, beszéltem a titkárnőjével. Lehet, hogy nője van. Kérdeztem Maurótól, merrej árnak, nem árulta el, azt mondta, nem az ő dolga, hogy beszámoljon az útjaikról. Három napja felhívott egy férfi, közölte velem: mindent tud rólam és Stuarnól, pénzt akar. Ha megkapja, Slavik nem tudja meg. Letettem a kagylót. Már én sem vagyok normális. Esküdni mertem volna, hogy Slavik volt az, csak elváltoztatta a hangját. Mát semmi sem olyan, mint régen. Mindig figyelem magam, jól mozgok-e, jót mondok-e. EI akarom kerülni, hogy belém köthessen, de nem lehet úgy élni, hogy folyton másnak akarjak megfelelni. Szeretném, ha segítenél, hogy legyen erőm elküldeni a házból, hogy eloszlasd a félelmeimet. Neked volt igazad, amikor biztattál, szakítsak vele. Akkor kellett volna megfogadnom. De rettegtem az összecsapástól. - Miért bántott az a két fickó? - Nem tudom. Amikor észrevettem, hogy jönnek,. éreztem, belém akarnak kötni. Félrehúzódtam. Elkaptak. A hasamat rúgták. Csak a hasamat. Hogyan szabadulhatnék meg annak emlékétől, amit akkor éreztem? A magzat mozgott, hánykolódott, neki is fájt. Nem! ! ! Nem akarok erre emlékezni! Fabyen lehajolt, átölelte Phaedra nyakát; megpróbálta úgy ringatni őt, mint hajdan, gyerekkorukban. Halkan zümmögött, s 300 érezte, könnyek másznak az arcán. Nővére belekapaszkodott, hajuk rájuk borult, összekeveredett. Amikor valamennyire lehiggadtak, Fabyen felegyenesedett, letörölte a könnyeiket. - Utánanéznél, hogy hazaért-e a csomag, amit tegnap vásároltam? - kérdezte Phaedra. - Szeretném, ha semmi nyomát nem találnám meg otthon a várakozásnak. Üríttesd ki a gyerekszobát. Add oda a cuccokat az üdvhadseregnek, vagy dobd ki az utcára.
Slavikkal együtt. Kérlek! - Nem szívesen mondok ellent, de ezt nem intézhetem el helyetted. Slavikkal neked kell közölnöd, hogyan döntöttél. Ha kiengednek innen, hazaviszlek hozzám. És ha megnyugodtál, együtt beszélünk vele. - Fabyen magában folytatta: feltéve, hogy még szabadlábon lesz. De nem tett említést arról, amit a két támadótól megtudtak. - Slaviknak áz a rögeszméje, hogy előre megérez dolgokat. Amikor egyszer színházban volt, füstszagot érzett; rajta kívül senki más. Nyomott hangulatban ülte végig az előadást. Néhány nappal később kigyulladt és leégett a színház, többen meghaltak. A másik dilije, hogy első látásra, ránézésre kiismeri magát az embereken, megérzi, ha veszélyesek. Az anyja volt az, aki éveken át erősítette abban a tudatban, hogy ő A Kiválasztott. Egyszer együtt néztük a tévét, egy politikus beszélt valamiről, Slavik hirtelen azt mondta: figyeld meg, pár nap múlva halott lesz. És tényleg, szegény embert rneggyilkolták. - Ez gyakran megesik a politikusokkal. Lehet, hogy nem figyelted, mit mondott. Talán kijelentette, hogy harcba száll a terrorizmus, a mit tudom én mi ellen, és Slavik nem megérezte a halálát, hanem egyszerűen csak kilátásba helyezte, a hallottak alapján. - És a füstszag? - Ilyesmi akárkivel előfordulhat. Olvastam arról, hogy valaki napokon át hullaszagot érzett, rajta kívül senki más. Semmit nem találtak a közelében, ami bűzölöghetett volna. Aztán hirtelen megbetegedett és meghalt valaki, a környezetében élők egyikének hozzátartozója, akit ő még csak nem is ismert. Bebeszélte magának, hogy ő ezt előre megérezte. De ettől nem lett jövendőmondó. Gondolj bele. Egyszer drámai hangon közölted velem, hogy Francis halott, s ezt Slavik mondta. Volt némi alapja ajóslásnak, ugyanis éppen akkor intézkedett, hogy a testvérét eltétesse láb alól, végül mégsem jött össze. Ha sikerül, akkor ő most próféta? - Az új regényedet róla írod. Tudja. 301 - Ez sem csodálatos képességeitől van. Egyszerűen betörőt küldött a házamba, és átmásoltatta a diszkeket. Innen tudja. - Nagyon megharagudott rád. Az eltűnéseid is idegesítették. - Rettentően szerette volna tudni, hol járok. Sejtette, hogy Francisszel vagyok. Ezért idegeskedett, s nem erkölcsmentő okokból. - Fáradt vagyok. Aludni szeretnék. Olyan sokáig, hogy mire felébredek, mindent elfelejtsek. Mindent. Slavik szétporlasztotta a
kettőnk kapcsolatát is. Már nem szeretlek úgy, mint valaha. - Ez nemcsak tőle van - felelte Fabyen. - En sem tettem semmit azért, hogy megtartsam a szeretetedet. Nem sokat törődtem veled. Azt hittem, nincs jogom beavatkozni az életedbe. Elfogadtam, hogy félsz megszabadulni tőle. Rajtam is múlott, hogy itt tartunk. Segített volna, ha elárulom, hogyjárt orvosnál, és tudja: nem lehet gyereke, nem tőle estél teherbe? - Valamit sejtettem. Nem is viselkedtem úgy, mint más állapotos nők, nem mutattam meg neki, hogyan mozgolódik a magzat, hogyan változik az alakom, valami ösztönösen visszatartott attól, hogy ezt megosszam vele. Milyen volt Dirkkel? Ugye, ő örült? - Persze - Fabyen keserűen elnevette magát. - Gondolta, ha teherbe ejt, felhagyok az írással. Rendkívül figyelmes volt, nem engedett az íróasztalhoz, mondván, hogy amúgy is feküdnöm kellene, nem tetézhetem a dolgot azzal, hogy a regényemen fantaziálok, mert biztosan károsodik tőle a gyerek. Esténként a hátához bújtam, érezhette a magzat mozgolódását. Akkor tüstént változott is a helyzet: féltékeny lett a gyerekére. Egyikünk sem a megfelelő pasast választotta az első nekifutásra. Mit tudsz Stuamól? Phaedra megmozdította a fejét. Letépte tekintetét a mennyezetről, ránézett Fabyenre, és megpróbált mosolyogni. - sem volt telitalálat. Se nem szép, se nem semmi különös. Bukott rám, mert fiatal vagyok, mert a főnök felesége vagyok. Buktam rá, mert tilos, mert férfira volt szükségem. Aztán bebeszéltük magunknak, hogy ez már szerelem. Talán az motiválta a nagy lángolást, hogy ösztönásen sejtettem: másként nem lehet gyerekem, csak egy külsőstől. Nem vagyok odáig, már nem. Ha nem történik vele az a sajnálatos esemény, még gondban is lettem volna, hogyan mondjam meg neki, hogy hagyjuk abba. Figyelj ide! Elszántam magam, de én kevés vagyok hozzá, kell, hogy segíts. Elválok Slaviktól. Lehet, hogy bosszúból jól megvág anyagilag, az sem érdekel. Nem mintha olyan ambícióim lennének, hogy dolgozni kezdj ek valahol, de nem is kell, mondtad már: nem lesz gondom, te mellettem maradsz. Eljárok majd mindenféle társasági összejövetelre, biztos hamar találok pasast. - Pasas nélkül elképzelhetetlen? - kérdezte Fabyen. - Hát én ilyen vagyok. Nekem kell a biztonság. Fabyen ráhagyta. Gondolta, ráérnek ezen elvitatkozgatni akkor is, ha Phaedrát kieresztik az ágyból, az infúziós állvány akasztófa karja alól. Végre is, a betegnek kíméletre van szüksége. De azért csak eszébe jutott: mindig is kímélte Phaedrát, talán szeretetbo1, talán kényelmességből, akármiért is, nem tett jót vele. De fel nem foghatta, mi egyebet kellett volna tennie. Majd gondolkozik, hátha kitalálja. Hiszen ez a jámbor kölyök mindig is imá-
dott önállótlan lenni, s lehet, hogy ez a szokása orvosolhatatlan, ide csakugyan egy pasas kell, akire nyugodtan ráhagyhatja magát, feltéve, hogy parancsolója is ráhagyja egyetlen nagy szenvedélyét: a vásárlási tébolyt. Fabyen sejtette: ez a dolog kicsit azért bonyolultabb. De nem volt időszerű, hogy felvesse. Búcsút vett nővérétől, aki mintha kissé megkönnyebbült volna, fel is panaszolta, hogy csecsemőágyban tartják, nem tudja kényelmesen kinyújtóztatni a lábait. Amikor hazaért, megint ott voltak az idegen gyerekek. Az úszómedencében játszottak, a legnagyobb srác komoly társalgásba merült Francisszel. Közeledtére szétrebbentek, eltűntek a kertből. Quipn magára maradt. Fabyen bevitte a garázsba a Senatort, nem sietett. Néhány héttel ezelőtt látta meg először a kertben a nyolcévesforma srácot. A fiú tolvajkéntjött, idegesen körbenézegetve, akárcsak a macska. Mert macska is volt a fura kertben. Kamaszkorú, fehér-tarka cica, szép, keskeny fejjel, elképesztően nagy, hegyes fülekkel, feketével körülhúzott, merészen ferdére vágott szemréssel, zöld szempárral. Mellső lábait ragyogó fehérségű szőr borította, a bal lábán látszott egy szürke folt, akár valami tetoválás. A cica besurrant a konyhába, és bizony lopott. Második - véletlen - találkozásuk után Fabyen letett a padlóra két tányért, az egyikbe tejet öntött, a másikba macskaeledelt kanalazott. De hiába történt meg a befogadási ceremónia, az állat továbbra is tolvajként lopódzott. Fabyen beszélt hozzá, áthatóan zöld szeme láttán élnevezte Yashának; a cica mégsem hódolt be. Roggyantott térdekkel, feszült éberséggel érkezett, a legkisebb neszre elpucolt; lehetetlen volt megérinteni, nem kért a felkínált barátságból. De mint A kis hercegben a róka, hunyorogva hallgatta a hozzá intézett kedveskedő szókat, egy idő után már naphosszat a kertben vagy a teraszon tartózkodott, jelezve: itt az otthöna. Ám továbbra sem engedte közel Fabyent. Mégis, napról napra feladott valamit a tartózkodásából. Esténként letelepedett a teraszon a nádfotelban, szemmel tartva a padon ülő lányt, figyelmesen hallgatva szavait. Amikor Francis felbukkant, a macska néhány napig ismét megfeszített izmokkal, éberen evett, de lassan megnyugodott, visszatért otthonos peckessége. S egy napon hatalmas mosakodást rendezett a nádfotelban. Fabyen meglepetten látta, hogy a keskeny fejű, lányosan karcsú Yasha bizony fiú. Egyre csökkent köztük a távolság, de az érintés szabadsága még mindig késett. A nyolcévesforma srác is így jött. Loppal körülnézett, látta, üres a kert; nem vette észre az ablak mögött Fabyent. Beleereszkedett a medencébe, úszott mellen, háton, pillangózott. Időnként felment a
fahídra, felült a korlátra, és belefordult a vízbe, mint a búvárok. Ez volt a legkedvesebb játéka. Néhány nap múltával négy-ötévesforma kicsik társaságában bukkant fel. Úszni tanította őket. Együtt játszottak a medencében, akár egy vidám delfincsapat. Fabyen nem zavarta meg őket. Az idilli együttlét láttán enyhén megorrolt Francisre. Kilépett a garázsból, odasétált mellé a medencéhez. - Hát apa lettél - morogta. Quinn elnevette magát. - Bár intézeti srácok, és legtöbbjük apja ismeretlen, nem hinném, hogy tőlem származnak. - Régen idejárnak. Nem mertem volna megzavarni őket. - Nos - szűrte a fogai közt Francis -, ami azt illeti, nem macskák. - Hanem? - Kihajított kölyköcskék. Ilyen-olyan okból nem kellettek létrehozóiknak. A házad mögött áll az intézetük, s bár a parkjajókora, nincs benne úszómedence. Winston évek óta átjár fürdeni. Egyedül tanult meg úszni, soha, senki nem zavarta, hiszen üresen állt a ház. Egy ideje ő úszómesterkedik a kicsikkel. Nagyon örült, amikor elkelt a viskó, mert eddig senki nem cserélte a vizet, neki kellett töltögetnie, kiszedni belőle a hullott lombot, szemetet. - Winston - mondta Fabyen. - Igen, ilyen komoly nevet kapott, mielőtt kidobták volna. Megígértem neki, hogy megkérdezem tőled, végre is így illendő: bánnád-e, ha továbbra is átjárnának fürdeni. Nem fognak zavarni. - Nem bánnám. Eddig sem bántam. Mégis te vagy a Mikulás. - Ha kívánod, mától viselheted a fehér körszakállt, vörös palástot, nekem nem kell. Ötvenkét fok van árnyékban. Beszéltél Phaedrával? Fabyen ledobta a nadrágját, kibújt pólójából. Belevetette magát a vízbe. Úszott néhány hossznyit, mielőtt beszámolt volna a nővéréről. Végül megjegyezte: - Gondoltam rá, hogy kifaggathatnám Maurót. De az arcára sem emlékszem, annyira nem voltunk semmilyen viszonyban egymással. Megtudtál valamit Stuartról? - Semmit. A zsaruk egy lépésnyit sem jutottak előre az ügyben. Stuart valahol, valamikor munkába menet veszett el, a feleségét csak egyszer hívták az elrablói, és ő nem vette magnóra a társalgást. Nagy kár, mert lehet, hogy felismernénk a hangot. Fabyen fehnent a dolgozószobába, letelepedett a félköríves ablak előtt, elnézte a passzív siklókat, s lassan kikapcsolt. Átváltott a regény világába, s mert ahhoz a fejezethez érkezett, amelyben Slavik elteszi magát láb alól, kénytelen volt belemerühll a figurába. Mivel pediglen nem írhatta le róla, hogy neuro-, szocio- és
pszichopatának tartja - hiszen ehhez a következtetéshez az olvasónak magától kell eljumia, végre is csak úgy érezheti hitelesnek a figurát, ha önállóan igazodik el rajta, s milyen igaza van -; Fabyen felült a szellemvasútra. Slavikban elinélyülni nem kisebb megpróbáltatástjelentett, mint erőnek erejével bekergettetni a vurstliba, s ott végigpróbáhll mindent, ami amúgy taszító. Nagy barlang szájánál áll a roskatag kocsi; a sínpár, amely vezeti, komoran fekete. Leroskadsz a műbőrrel párnázott ülésre, bekapcsolqfi a biztosító láncot. Kurta csengetésre a kocsi indul. A barlang elején még semmi különös, gyengébb idegzetűek is fogyaszthatják a csemegéket. Torzító tükrök: kövérítenek, megnyújtanak, lefejeznek, fejtetőre állítanak. Azután panoptikumbéli figurák bukkannak fel a kanyarokban, s lassan kikezdik az idegeidet. Baltát lengető, torz fejű szörnyeteg a bal kanyarban; a kocsi megrándul, felgyorsul, fut tovább, éji sötétben, majd hirtelen - milyen fura: fenét hirtelen, hiszen számítasz rá, és mégis! - gyermekzabáló, láncait csörgető cuppancs ordít elő egy homályos zugból. A kocsi döccen, enyhéden oldalra dől, annyira csak, hogy elborzadj, és tovaszáguld; kapaszkodsz, elfehérednek a körmeid; tudod, hogy lesz ez még rosszabb is, annyira tudod, hogy előre utálkozol. Hétfejű sárkány okád rád műtüzet, gusztustalan óriás bődül az arcodba, csápol feléd hájizmú karjával. Hétmillió csótány repül rád kötelékben, de persze trükk ez, nem kell félni! A kocsi tovább száguld, leláncolt rablány sínylődik a szűköcske 304 305 toronyszobában, száznyi lovag kúszott fel érte, meghalt mind, kifehérült koponyájuk ott hever a fal tövében, lassan majd piramist emel a sok-sok csont, de a lányzó folyvást senyved, pedig ah, milyen helyeske. A kocsi robog tovább, kattognak a kerekek, a durva kőfal időnként oly közel tántorodik!, rémisztő. S a következő zegben acélos karú óriás vívja harcát, mely persze győzedelmes lesz, hisz az alak oly héroszi, midőn csatázik az ellennel, aki bár ugyanolyan erőteljes, de megjelenése sejteti: vesztesnek született: ha izmos is, rém rút szegény. A kocsi tovább rohan. Teljesen váratlanul kiugrik a falból egy nagy fekete! Fej lehet, rád bődül, lehasalsz a padlóra, az előtted riasztgatottak hagyatékába: szotyolahéjba, használt rágógumiba; hamburgeres dobozba, mely bár környezetkímélő, mégis szemét.
De tovább! Hussan veled a szellemvasút. Mennyi hős küzd mégannyiszor több szörnyeteggel! Művértócsák, műzsigerek, leszakított fejek, penészes nyelvek, ordító pofák, nyákok, aj, de hangulatos. Bágyadtan borzadsz, borsódzol, kéjjel félsz. De finom; de milyen kevéssé kifinomultan az! Kanyar kanyar után, hősök és szörnyek hosszú során túl elérkezel az aberrált mélybe - valóban mély ez, vagy csak sötét és áporodott? -, mindent a kedvedre!, folyik a nagy fűrészelés, hatalmas dögök erőszakolják a szerencsétlen sorsú gyámoltalanokat. A gyámoltalan mindig hosszú hajú, hajlékonyan hátrahanyatlik a dög undorító mancsai közt, míg az vérét, szüzességét veszi. Marha nagy hímtagok dugattyúznak, magnetofonsóhaj és -sikoly száguld faltól falig, a szűz vonaglik, esetleg végvonaglik, karmos kezek markolják gyönge kebelét, tépik szoknyáját, hasítják széjjel testnyílásait. Nem elég?! Akkor tovább. Lehetne annyira szűz, hogy még gyermek? Csecsemő? Magzat? A pénzedért, barátom, minden kapható! Az erőszaktevő lehet vénecske, lehet szörnyeteg, lehet vámpír; ha óhajtod, lehet nő, de gyermek is. Erőszakot tehet férfi férFm, nő nőn, ember állaton és viszont. Közben fojtogathatja, korbácsolhatja, megzabálhatja, karóba húzhatja, feldarabolhatja, ami tetszik. Csak folyvást! Az egyik kanyarban lavór áll az ágy végében, levágott lábfej úszkál benne, üdén rózsaszínű lében tempózik, de bájos! Tulajdonosa zavartalanul hágja a dunna alatt sikítozó asszonyt, a faka vetített árnyalak sejteti: a trancsírozás tüstént folytatódik, a buja fickó apránként bevégzi léha életét. A szellemvasút megy tovább. Mi nem volt még? És csak fillérekbe kerül. Kiszállnál? Miért? Rosszul vagy talán? Nincs kenyered, hogy tunkolhatnál? A kocsi lelassul, vészkijárat, olvasod. Kisurranhatsz, mindent láttál. Jó lucskos rajtad a cucc, hátadon az ing, öleden a fehérnemű, testharmataid intenzíven termelődnek, végre is ezért fizettél. Ha mégsem szállsz ki, készülj fel rá, hogy vége a mulatságnak. Mert mi következik? A kocsi veszít fickós lendületéből, végtelen lassúsággal mászik előre a fekete falak között, az alacsony mennyezet horzsolja a fejedet, egy-egy hajszálad bele is akad, érzed, amint halk pengéssel kiszakad a fejbőrödből. Aztán a kocsi megáll. Ármány. Ülsz abban a rohadt feketeségben, egyedül, senki nem fogja a kezed, és sehol semmi ingerlő látványosság. Ekkor feltárul melletted egy ajtó, nem látod, hiszen tömör a sötétség, akár egy áthatolhatatlan, őrületes nagy fal, de érzed a fel-
nyíló ajtó mögül kiszabaduló levegő lehet, s felordít egy rémes állat. Aztán az ajtó becsapódik, döndülése elvágja az üvöltést, a kerekek megnyikordulnak, kocsid tovább kapaszkodik, mereszted a szemed. Mereszdcsak. Mégegyajtó. Kivágódik, mennydörgésbődülrád. Az ajtó becsapódik, a világroppantó hang kettészakad. Tovább. Megint ajtó. Lehe megcsap, pusmogás hallik. Valami Bábel, szót sem értesz a milliárdnyi hangszál rezgéséből. Sejtelmes, halk, mint megannyi rád szaladó apró bogár. Viszketsz. Hangok elhalnak, kerekek nyikordulnak. Tengermoraj. Hallod, hogy háznyi hullám ágaskodik rád, roppan és megárad, recsegve feléd dübörög, gyilkolni kész. Behúzod a fejed. Félelmed az ajtó elvágja. Távoli fény. A zegben táncosnő, tüllfodrok rezegnek hajszál dereka körül, spiccen áll, két karja hullámzik, mint pillangószárnyak, mégsem emelkedik. Nem táncolhat, soha már, lábfejéből óriási szögek merednek elő. Azután újabb zeg, s ott ül egy karosszékben valaki, akit régesrégen megbántottál, félreértettél, akiből nem kértél, valaki, aki azóta is fáj benned. Kocsid lelassul, az illető felnéz, furcsán szürke az arca, a haja, a szeme, a tekintete. Téged is szürkére fest. Várod, hátha megszólal, feloldoz, elmosolyodik, megszíneződik. De ő csak néz, s a kocsi lassan továbbcsurog veled. Megint sötétség zár magába, szülőcsatornaképpen fekete és szoros, nem tudod, mit találhatsz, ha végre átérsz rajta, nem is bánnád, ha inkább maradhatnál, ahol vagy. 306 Te most kezdesz igazán félni. Érzed, újabb ajtó tárul fel a semmiben, egy hangot hallasz, mielőtt azonban megérthetnéd, mit mond, mielőtt azonosíthatnád, kié, elvágja az ajtó. Ülsz ott, és reméled, megismétlődik; az nem lehet, hogy ne tudjad, hiszen valami mocorgás támadt tőle dermedt szívedben, valami édes, fojtogató érzés a torkodban, furcsa, foszlékony hangulat. De nem ismétlődik meg. Aztán egy szoba. Se ablaka, se ajtaja. Ódon-öreg fotelok, roskadozó bútorok, csipketerítők, loboncos pókhálók, mindenütt por, ujjnyi vastagon. Valami vonz. Kimászol a kocsiból, belépsz a szobába. Mozdulni sem tudsz az összezsúfolt tárgyaktól. Káosz bútorokból, könyvekbő7, füzetekből, dobozokból, játékokból. Mire felfigyelsz, a kocsi eltűnik, te ott maradsz abban a szobában, s tudod, csak úgy szabadulhatsz, ha rendet raksz, ha megvalósítod a magad rendjét. Kézbe veszel egy-egy apróságot, ismerősek. Honnan is? Leta-
karítasz egy fotelt, beleülsz egy molyette plüssállattal, tapogatod, próbálgatod, mozog-e karja, lába. Dalfoszlányt hallasz, ott úszik fölötted, válladra száll, tovalebben, s lassan megérted, ez az utolsó szoba, innen nincs tovább. Felveszel egy dobozt a földről, felemeled a tetejét, ott van benne a tenger, tükre feszes, kékje vakító. Egy másik dobozban a gyerekkori baba. Ha nem leshetett ki senki, eljátszottad vele, amit a tévében láttál. S noha nem figyelt senki, máig él benned a szégyen, halványan. Újabb doboz, benne cigarettacsikk, hamu, szál gyufa. Tudod, mi az. Lehajítod. Haladsz dobozról dobozra, tébolyodottan, nem tudod, mit keresel, mit kellene találnod, s mégis, folyton találsz valamit: zongorahúrt, rőt levelet, hajtincset. Néhány szavas levelet, Chanel 5 illatút. Egy könyvet, megőrjít, hiányzik a borítója, nincs eleje, nincs vége, rágottak a lapszélek, kiszálkásodott papírjáról lekenődtek a betűk. Egy gyufásdoboz, kinyitod, bénult szarvasbogár fekszik benne, rálehelsz, megmozdul; kiereszted. Egy másik dobozban csak halk nevetés, eltrillázik, mielőtt felismernéd. A szekrény fiókját félve húzod ki, ne izgulj. Benne találod azt a tengerpartot: hatalmas sziklafal, valójában megdermedt lávafolyás, lentebb hússzín márvánnyal erezett a kő, s még lejjebb gömbölyűre szopogatott lábazaton áll, a tenger évmilliók óta dörzsöli, nyalja, csiszolja, a medrében apróra morzsolt kavicsok, fény és árnyék, a magasban fák; nagyon is emlékszel, itt léphetted át a határt - földi halandó létedre! -, amely a nagyszerűt a csodálatostól elválasztja. S azért is éles az emlékkép, mert - figyelj csak - a kellemeshez mindig sokkal szívesebben visszabotorkál az emlékezet. Zsebkendő, arany nyaklánc, leheletnyi szemekből; az egyik dobozban sűrű sötéf erdő, a következőben smaragd folyó, kígyózva robog a hegy tövéhez; aztán egy szempár, s nem tudod, kié. A fogason molymentes zsákok lógnak, egyenként leveszed és átnézed őket. Lábad elé gurul ezer apró tárgy, millió hang; egy sóhaj hosszan rezonál, mielőtt elhalna, fülelsz, s mégsem döntheted el: fájdalom vagy öröm sóhajtása volt-e, oly közeli egymáshoz e kettő; ikrek, ha különpetéjűek is. Senki nem bánt, nem fenyeget. Mégis, úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt, tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülhetnél. A viszszaút ismerős; fenét félsz azoktól a vásári, olcsó műmicsodáktól, ha hatnak is rád. Hisz az a funkciójuk, hiszen azértvaló agyalmányok;
és ép pen ez az: túl könnyű lenne visszamenni. IJs ha előre mennél? Mit találhatsz? Találsz-e valamit, véget ér-e valaha az alagút? S ha maradnál? Ha kézbe vennél minden skatulyát? Kell lennie egy doboznak, amelyben megleled a kijáratot. Igen. Elhatalmasodik rajtad a rögeszme: valamelyik doboz segít. Megtudod. Hogy mi a fene ez az egész. Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély. Olyan amilyen. Rossz kocsira szálltál. Van egy másik vasút is, amely mélyen behatol abba a világba, amelynek minden darabja ismert anyagból való, és mégsem a te világod, ám mégis az. Te teremtetted eme szoba tárgyaiból, megfogható és megfoghatatlan elemeiből. Tied. Leveszed a szekrény hátsó lapját. Tündöklő kékségű levegőben állsz, biztosan. Szél simítja a válladat, aztán tovább szalad, a tenger illatát lengeti, mint füstölőt, s mintha azzal, elvarázsol. Fabyen hátradőlt a széken. Újraolvasta a fejezetet, amely arról szólt, hogyan szállt el a méltóságteljes fekete Lincoln, fedélzetén egy autóstoppossal és Mauróval, egy messzi bokorból távvezérelve. A gyönyörű tüzijátékot végigélvezvén Slavik felszabadultan neki308 indult, hogy álruhát öltsön, s megkezdje új életét, bizonyosan boldogabbat a réginél. Fabyen észrevette, hogy végig a Slavik nevet használta. Sebaj, utasította a gépet, javítsa át a tévesztést. A tett megtörtént, a szerző ölbe tett kézzel nézte. Közben végigégett a cigarettája, s a füstszűrő alatt körbefutó, Pierre Cardin feliratú szalagba belekapott a láng, ott terebélyesedett ki a szeme előtt. Eloltotta a fáklyát, kinézett az ablakon; a köves medencében Francis és Winston tempózott, a nap lekuporodott az örökzöldek mögé. Megszólalt a telefon. - Denholm hadnagy vagyok - hallotta Fabyen. A férfihang középmély volt és dallamtalan. - A testvére megtámadása ügyében nyomozok. Itt vagyok a kórházban. Nos - Denholm hadnagy szükségét látta, hogy megköszörülje a torkát, mintha csorbát, majd azt mondta, halkan: - A testvére eltűnt. Fabyen mélyet lélegzett, cserepeire hullott előtte a külvilág, majd reszketve újra összeforrt, s ő még mindig nem talált hangot a torkában. - Sajnálom - mondta Denholm hadnagy. - Ide tudna jönni? - Igen - nyögte Fabyen. Letette a kagylót, zsongott a feje, felállt a székről, s nem tudta, mihez kezdjen.
Slavik volt, más nem lehetett, de ott bujkált a kétség: nem teszi-e lehetetlenné az egészet a tény, hogy ő ezt megírta már. Nem keverheti össze a kitaláltat a valódival, de ugyanakkor sejtette, hogy nem téved, ama regénybeli figura azért tette azt, amit, mert modellje, az eleven is azt cselekedte volna; mert ez következik tébolya logikáj ából. Feltéve persze, hogy épeszű ember - legyen bármilyen érzékeny a radarja - nyomon követheti az őrület stációit. Abban, hogy tudni vélte, mit tett vagy tesz Slavik, fantáziáján kívül nem kis szerepet játszott a sok apró láncszem, amelyek úgy hullottak le képzelete talajára, mint az esőcseppek, koppanatlan beivódtak, tudata számárajelentéktelenül, de a tudatalatti máris rájuk vetette magát, s összefűzte őket. Szükségtelen magyarázatot keresni az egybeesésekre, el kell dobni a vakságot, amely azt súgja: mindez véletlen. Nem az. Lerohant a lépcsőn, beszaladt a garázsba. Francisnek nem szólt, csak időt vesztett volna, ha megvárja, míg kijön a vízből, és felöltözik. A Senator kirobogott az ajtón, végigrepült a kerti úton. Fabyen ráfeszült a kapura, hogy kitárja, s ezúttal nem élvezte a kilincs érintését. A közel két méter magas, feltűnően sovány, harmincas Denholm hadnagy tevékenynek látszott. Bizakodva rámosolygott Fabyenre. - Találtam szemtanút. Az elején kezdem. Fabyen rákiáltott. - Megvan a nővérem? - Nincs, még nincs, de kérem, nyugodj on meg, csak úgy segíthet. - Denholm karon fogta a lányt, s bevezette egy orvosi irodába. Lenyomta egy székre, felült mellé az asztal tetejére, s visszalapozott a jegyzetfüzetében. - Reggel kihallgattam azt a két férfit, akit tegnap éjjel letétbe helyeztek a rendőrségen. Minettiék kitartanak amellett, hogy a támadás alkalmával látták először Phaedra Barone-t, dühüket a nő viselkedése váltotta ki. Ez az állítás ellenkezik a magáéval, miszerint a két fickó megbízást hajtott végre, azzal a céllal, hogy megöljék a magzatot. Idetelefonáltam, az orvos engedélyezte a látogatást. Amikor megérkeztem és benyitottam a kórterembe, láttam, hogy az ágy üres. Leültem a folyosón, gondoltam, vizsgálatra vagy kezelésre vitték a beteget. Jött egy orvos; kérdezte, kire, mire várok. Ekkor derült ki, hogy Phaedra Barone-nak az ágyban kellene lennie. Sajnos, így értékes perceket vesztegettem el, de meg kell értenie, fel sem merült bennem, hogy... - Denholm egy legyintéssel befejezte a mondatot, a füzetére meredt. - A nővérek nem tudnak
semmiről, nem láttak senkit. A főbejárat portása szintén nem tudott mit mondani. Végigiártam az alagsort, ott találtam egy szerelőt, aki látott egy alakot, aki hullát tolt el mellette. Ellenőriztük, ma délelőtt egyik osztály sem jelentett exitust, következésképpen annak az alaknak semmi keresnivalója sem volt a proszektúrához vezető folyosón. Ezután végignéztük a hullaházat, de hál istennek, nem találtuk ott a testvérét. Egyszóval az az alak kivitte az épületből. Remélhetőleg élve. A nővére - feltehetően - mélyen aludt, amikor az illető kiemelte az ágyból, és áttette a tolóágyra, majd lefedte egy zöld lepedővel. A szerelő személyleírást is adott. Eszerint az a férfi, akit latott, zöld műtős ruhát viselt, maszkkal, sapkával, egyszóval az arca eléggé fedett volt ahhoz, hogy használható leírást kaphattunk volna róla. Amit tudok: az illető kábé százhatvanszázhatvanöt magas, átlagos alkatú, se nem kövér, se nem sovány. Tetőtől talpig műtős cuccot viselt, fehér vászoncipővel. A szerelő csak a szemét látta, olyasféle szemüveg volt rajta, amely a fényre reagálva elsötétül, de mivel az alagsorban nem sok fény érte, valamennyire átlátható volt. A szerelő megállította, tüzet kért tőle, mivel az illető égő cigarettát tartott a kezében. A férfi megállt, odanyújtotta a csikket, de nem szólt semmit. A szerelő megnézte a szemét, annak láttán úgy gondolja, a fickó harminchat-negyven éves lehet. Szeme csokoládébarna, nagyon sötét. Aztán a fickó továbbment, és eltűnt a folyosókanyarban, a szerelő pedig azon merengett, hogy a pokolba dohányozhat valaki abban az arcmaszkban. Érti, olyan a maszk, ami elfedi az egész fej et, csak a szemeket hagyj a szabadon. Fabyen bólintott. - Az alagsorból ki lehet menni az utcára? - Igen, a gazdasági kijáraton át. Az ott amolyan sikátorféle, két tűzfal között. Parkolónak használják, csak kórházi kocsiknak. Senki nem tartózkodott a parkolóban, így nem tudtuk rekonstruálni az ott történteket. A tolóágyat megtaláltuk a parkolójárművek között. Vérfoltos lepedővel volt leterítve. Kérem, ne aggódjon, úgy is mondhatom, a vér ottléte természetes, hiszen a testvére csak tegnap szült, vagyis... érti. Szóval nem a bántalmazásjele volt. Nem hiszem, hogy baja esett a nővérének. - A testvérem tegnap elvetélte a közel hét hónapos magzatát, hasműtétet hajtottak végre rajta, tehát aggódom. A kórházi ágyban lenne a helye - mondta Fabyen, bár sejtette, hogy erre a tényre feleslegesen hívja fel a hadnagy figyelmét. - Értesítette a sógoromat? - Kerestem a lakásán, de nem találtam otthon. A személyzet szerint tegnap eltávozott otthonról, úgy tudják, üzleti úton jár. - Nézzen utána az irodájában, mit tud erről a titkárnője. Talán
meglepem a hírrel: az a véleményem, hogy a zöld jelmezes úriember nem más volt, mint a sógorom. Ugyanő, aki néhány nappal ezelőtt kockás öltönyben, kalapban tárgyalt Minettivel, hogy megbízza a Phaedra elleni támadással. Denholm felkelt az asztalról, széket rántott maga alá, s előrehajolt, hogy arca egy magasságban legyen Fabyenével. Harmincegy-két éves lehetett, feje hosszúkás, arca sovány, vonásaijellegtelenek, kétkedést tükröztek. Halványbarna szeme zöldbe játszott. Parányi, sűrűn nőtt fogai gyöngyszínűnek tetszettek. - Meglehetősen vad dolgot állít, hölgyem - mondta. Hosszú ujjú csontvázkezét Fabyen térdére ejtette. - Nyugodjon meg, csak úgy segíthet. - Nagyon kérem, ne nyugtatgasson, semmi ok nincs rá. - Árulj a már el, mi oka lett volna a férj nek, hogy elrabolj a a feleségét? Amikor egy-két hét múlva teljesen szabályosan hazavihette volna. - Elárulom. Phaedra nem tőle esett teherbe. Látogasson el Lovejoy doktorhoz a Szikla utcába, ő megmutatja magának a leletet, mely szerint Slavik Barone terméketlen. Aztán nézzen utána, hová lett Stuart Mali, a sógorom egyik mérnöke, a nővérem gyermekének apja. Ugyanis ő is eltűnt, hetekkel ezelőtt. Továbbá derítse ki, Barone-nak hol vannak ingatlanai, járja végig azokat, s valahol előbb-utóbb megtalálja Phaedrát, Stuartot és Slavikot. Ha pedig ma, vagy a közeli napokban Slavik Barone halálhírét veszi, készüljön fel rá, hogy nem lesz holttest. Olyan módon fog megboldogulni, hogy ne lehessen azonosítani a tetemét. Maga vegye igénybe mindazt, amit a kriminalisztika tud, végül látni fogja, igazam volt. - Honnan veszi ezeket? - Faggassa ki alaposan Minettit. Kérdezze a kockás öltönyös fickóról, aki megbízta őt a támadással. - Honnan veszi ezeket? - ismételte Denholm. Fabyen ránézett. Szemlátomást a hadnagy a józan és szigorúan racionális gondolkodású embertípushoz tartozott. Nem is az ő hibája volt, hogy a lány képtelen lett volna másképp, mint irracionálisan ehnondani, honnan szerezte csalhatatlan információit. - Nagyon sürgős lenne, hogy megtalálja a villát - mondta Fabyen, s ekkor beledöndült a felismerés. Egy fenefrászt, nem ő találta ki azt az átkozott hegyi házat! Fatime beszélt róla, nem is egyszer. Igen, és azt is említette, hogy Mauro nem léphetett be az épületbe, amelyet hetenként több alkalommal felkerestek. Ahonnan Slavik mindannyiszor kielégült képpel jött elő, mintha nővel lett volna, holott... Holott alighanem Stuarttól
jött. A ketrecben tartott vetélytárstól. Fabyen kisimított az arcából egy pókhálót. Látta, hogy Denholin különös tekintettel figyeli. Ettől átvillant rajta: nem is volt az arcán pókháló. De nem foglalkozott ezzel, mert rádöbbent: a hegyi villáról régebben tud, noha Slavik nem neki újságolta el a vásárlás tényét, hanem a Mamának, s bár ő, Fabyen, igazán nem szokott hallgatózni, időnként meg-megállt, s meghallgatta, miről társalog sógora a néma urnával. Hát persze hogy így jött létre az az átkozott történet! Fabyent eleinte mulattatta a bizarr kapcsolat, azután - és nem ok nélkül - kénytelen volt komolyan venni. Ekkor rászállt a képzelete. A tények, ismeretek észrevétlenül beépültek a mesébe. Szó nincs olyan irracionális dolgokról, mint prófécia. Azért tudja a történteket, mert mindaz, ami látszólag elkerülte a figyelmét, valójában rögzült benne valahol, s ha a képzelete játszadozott is vele, nem túl sokat alakított rajta. Miután meggyőzte magát, határozottan közölte Denhohn hadnaggyal: 312 313 - A sógorom elmebeteg. Meg kell találnunk azt a helyet, ahol fogva tartj a a nővéremet és a szeretőjét. Az ügyvédje biztosan tudja, hol van a ház. Tudnia kell. Amikor ezt kimondta, nevetés ijesztett rá, s nem Denholm kacarászott. A hang belülről jött, s ő már tudta is: Slavik eltüntette a nyomokat, az ügyvéd aligha segíthet, adásvételi szerződést nem fognak találni. Abban a boldog tudatban pattant fel a székről, s indult az ajtó felé, hogy most aztán már igazán megbolondult, és hol van ez a rettenetes skizofrénia attól a csodálatosan egyszerű szórakozottságtól, amelytől régebben rémüldözött; hol van ez attól, hogy az ember elfelejti, miért rohant ki a szobából, nem emlékszik, bezárta-e az ajtót, eloltotta-e a csikket, mielőtt elment otthonról, s egyáltalán: hová tette az égő cigarettát, a szekrény lapjára vagy a hamutartó szélére? Totál dilibaj. Nem is vigasz, hogy Slavik ugyanabba az intézetbe lesz bezárva, amelybe ő - hiszen a fene egye meg, nem ítélhetik el a tetteiért: elmebeteg! Jó isten! Fabyen a kocsijához száguldott, s nem bánta, hogy Denhohn ott rohan a sarkában, feltépi mellette az ajtót, és beroskad az ülésre. - Hülyének néz? - kérdezte Fabyen. - Tudja, én őszinte ember vagyok. Nem valami nagy lumen, például nem gondolom, hogy valaha is miniszter leszek vagy ilyesmi, most egyébként azt is kétlem, hogy egyáltalán megfejtem-e ezt az ügyet. De, nos, nem csinálok titkot belőle: azt hiszem, magának
ván egy kis flúgja. Tudja, ez akkor jutott eszembe, amikor az előbb teljesen váratlanul, mintha égi hangot hallott volna, belemeredt a vak semmibe, és lesimított valamit az arcáról, valamit, ami ott sem volt. - Denholm felnevetett, de nem titkolhatta el zavarái. - Igen, gondoltam, hogy nincs ott - bólintott Fabyen. Amikor kimondta, rásandított a hadnagy arcára, s látta elszörnyedését. Legyen nyugodt, tökéletesen magamnál vagyok. - Biztos benne, hogy végig tudja vezetni az utat? - Imádok vezetni. Közben nagyszerű dolgok jutnak eszembe. Csak nyomom a gázt; a kocsi megy, és nekem nincs más dolgom, mint azt a vetítővásznat nézni, ami itt van kifeszítve a szememben, legbelül. A hadnagy nagyot nyelt, fel-alá járó ádámcsutkája úgy festett, mintha egy egér rohangálna a bőre alatt. - Hölgyem, én nagyon szívesen átveszem a helyét, és vezetek. Egyébkén hová is megyünk? - A családi hajlékba. Körülnézek a sógorom dolgozószobájában. - De én ezt nem tehetem. Nincs engedélyem. - Akkor nem teszi. Én megtehetem. Nekem Slaviktól van felhatalmazásom. Ö ugyanis gyakorta megengedte magának velem szemben. Fabyen elhallgatott, nem folytatta a mikrofonokkal és a többivel. Mintha régen elfelejtett emlékek törtek volna rá. Mióta elment onnan, kimentek a fejéből mindama alantasságok, amiket Slavik művelt. Nem csupán a költözési és regényírási láz, hanem a pompás Francis-láz is okolható, amiért ez megeshetett. Viszont Slavik sem tud róla. Nem tudhatja, hogy Phaedra és ő felfedezte a kazettákat, mi több, Fatime is sejtett valamit, mi másért vitte volna ki a kertbe, amikor beszélni akart vele!? Sosem vágták Slavik fejéhez a lehallgatást, de az eset a regénybe sem került be. Villámlobbanásként hasított belé: Fatime! Beszélnie kell a lánnyal, mielőbb. Megkérdezte azt a Slavikot, aki benne bújongott, mi a szándéka Fatimével. Néma csend volt a válasz. Hát ez már kész téboly. Behajtott a kitáruló kapun, azután Denholmmal a sarkában felrohant az emeletre. Az új szobalány reszketve kinyitotta az ajtót. Beléptek a dolgozószobába. Fabyent meglepte volna, ha talál valamit, akkor ugyanis az a teóriája dőlt volna össze, miszerint Slavik előre eltervelte az egészet. Az íróasztalt, a széfet gondosan kipucolva találta. Sehol egy árulkodó kazetta, adásvételi szerződés, sehol semmi érdekes; néhány hivatalos irat, semmi más.
A hálószobában már meg sem döbbent: Slavik eltakarította a könyvespolcokról a pszichológiai könyveket, a fürdőszobai pipereszekrényben sem tolongtak a dilidrazsék, csak egy levél aszpirin árválkodott az egyik polcon. A gardróbszobában nem lelte nyomát a kockás jelmeznek. Slavil mindenre gondolt. Fabyen felsóhajtott. Ha vádaskodni kezdene, egyetlen szavát sem tudná bizonyítani, s végül ott kötne ki, ahol Barone-nak kellene lennie. Ha nem hagyott volna fel a kutatással, amikor megtalálta a kazettákat és a Gazzara kivégzését ábrázoló fotókat, ha akkor Slavik nyomában marad, mindez nem történik meg. A "mi lett volna, ha" kategóriás gondolattal nem sokra ment. 314 Kért egy pohár konyakot a szobalánytól. Leült, elkortyolta az italt, összeszedte magát. Azután elölről kezdte. Bement a gardróbszobába, és átkutatott minden ruhazsebet. Kifordította az ágyból a párnákat, átfésülte az éjjeliszekrény fiókjait. Végignézte a cipőket, ugyanazzal az eredménnyel, mint az első körben. Slavik csak azt pucolta el a házból, ami ellene vallhatott volna, minden más maradt, nehogy felmerüljön valakiben, hogy elköltözött. Ijesztő volt. Barone megszerezte Stuartot, Phaedrát, de a teljességhez Francisre is szüksége lesz. Valószínűleg nem a regényben leírtak szerint cselekszik. Minek bajlódna Quinn-nel? Megöli. Most Phaedráról kell gondoskodnia. Azután még megrendezi saját elhunytát. Néhány napnyi, talán egy hétnyi időhözjutnak. Addig talán utolérik. Francist a medencében találta, Winston mellette hevert, háton fekve lebegtek. A nap eltűnt már, de még nappali fények kószáltak a fák körül. Fabyen megjelenésére a fiú megfordult, a lépcső öz tempózott, kilépett a kavicsokra, lerázta a vizet tincsekbe tapadt hajáról, és a kezét nyújtotta. - Üdvözlöm, asszonyom. Winston vagyok. Fabyen meglepetten végignézett rajta. A nyurga srác úgy festett, mint aki óriásnak készül. A keskeny arcú, magas homlokú, barna szemű, halvány karamellszín bőrü fiú meghajtotta magát, búcsút intett Quinn-nek, és elnyargalt. Francis kikönyökölt a medence szélére. - Mi történt? - kérdezte. Kissé szemrehányóan. - Slavik ellopta Phaedrát a kórházból - felelte Fabyen. Ledobta a cipőjét, leereszkedett a lépcsőre, s nem bánta, hogy nadrágja a vízbe ér. Elmesélte a történteket. Francis szó nélkül vé-
gighallgatta. - Elmegyünk Fatiméhez? - kérdezte végül. - Igen - bólintott Fabyen. - Te láttad őt mostanában? - Napok óta magam mosogatok - vont vállat Quinn. - Pedig feltűnően utálom. Francis nem tagadhatta le a drillt, amelyben élete során bőven részesülhetett. Két perc múlva útra készen ült a volán mögött. Fabyen bepattant mellé, s mert nadrágszára vizes volt, cipőjét a kezében tartotta. Scott nyitott ajtót. Borzas hajjal, verítékes homlokkal meredt rájuk, de máris elfordult, és indult a lakás belsejébe, rájuk bízva, r hogy belépjenek, kövessék. - Ne haragudj, Fabyen - beszélt hátrafelé. - Gigantikus rumliban vagyunk, napok óta hívni akartunk, hogy megmondjuk, de valahogy nem jött össze. Mi is felfigyeltünk rá, hogy Fatime jó pár napja nem járt nálad, de nem is megy többet. Persze, nem kell berezelni, mint kiderült, nagy a család, a húga majd beáll hozzád. Kiglancolja az ezüstöt, meg minden, csak nagyon kérlek, most ne rendezz balhét. Egy óra múlva a repülőtéren kell lennünk. - Teljesen hülye vagy, Scott - mondta Fabyen. A férfi megtorpant, visszafordult, megigazította a szemüvegét. Komolyan nézett a lányra. - Valami baj van? - Nagyon jó lesz, ha Fatime húga eljön, ha minél előbb. De nem ezért jöttem. Közben átértek a kilométeres előszobán, amelyből kétfelől nyíltak a boltíves ajtók, feltehetően apró helyiségekbe. Beléptek a tágas műterembe, és rácsodálkoztak az évszázad rendetlenségére. - Hát láthatod, itt sem takarít - morogta Scott. Fatime egy utazótáskán térdelt, és a cipzárral küzdött. Bár valóságos testcsata folyt köztük, egyelőre nem lehetett megítélni, a táska győz-e vagy a lány. - Tudod, ki takarítson utánad - csattanf fel Fatime. - Azt az illetőt Sziszifusznak fogják hívni. - Tessék. Mióta gyökeret vert a hajlékomban, munkabeszüntetéssel tüntet ellenem. Mert egy kicsit lezser vagyok. Mi az, hogy rend? Nem az-e, ha mindent ott találok, ahová nyúlok érte? - Soha többé nem találod meg a vackaidat, ha egyszer kiejted azokat a kezedből. Fabyen lehajolt, hogy segítsen a lánynak. Azután felegyenesedett. - Legalább a felét borítsd ki. Az életben nem húzod össze a cipzárt. - Mintha csak Scottot hallanám. Figyelj! - Fatime szeme felvil-
lant, s a táska nyögve bár, de bezáródott. Fabyen örömteli sóhajt hallatott. - Phaedra kórházba került. Slavik elrabolta onnan. Azután Mauróval együtt ő is eltűnt. Segíts egy kicsit. Mauro nem mondta, hol van az a ház, amelyet olyan gyakran látogat Slavikkal? 316 317 Fatime leült egy tarka konfetti pettyekkel teleszórt dobogóra, és eltöprengett. - Nem mondta. De biztos, hogy összeállna, hol lehet az a hely, ha gondolkozrii tudnék. Valami hegy, nem túl messze innen. Teljesen elhagyatott, Mauro folyton arra panaszkodott, hogy teremtett lélek sem j árt arra. Pedig j ó lett volna, ha szót válthat valakivel várakozás közben. - Jövet-menet csak megéheztek. Bementek valahová? Útmenti büfébe, étterembe? Fatime bólintott. - Mauro mesélt egy helyről, sokáig nevetgélt azon, milyen fura neve van, nekem nem tetszett, úgyhogy kiment a fejemből, de ha fontos, akkor eszembe fogjutni. Valami étterem. Igen, megvan. Magyaros konyha, ezt hajtogatta Mauro, ez persze még nem a neve, de majd az is beugrik. Az volt a humor tárgya, hogy Slavik választott valami speciálisan magyar kaját az étlapról, azután úgy nézett ki, mint a lángot okádó, egyfejű sárkány, mert bitang erős volt az ételremek. - Hány magyar étterem lehet ebben az országban? - Fabyen Francisre nézett. - Nem sokkal kevesebb, mint kínai, japán, francia, vietnami, olasz és még folytathatnám. Rengeteg. Jó lenne a nevét tudni. - Szóval az a kajálda ott van valahol a hegy tövében. De csak egyszer mentek be, mert a tüzes kaja után Slavik nem kívánkozott oda többször. Fogok találni másokat is, amik most nem jutnak eszembe - mondta Fatime. Scott hisztérikusan csomagolt a háttérben, mintha ott sem lenne, de hirtelen elüvöltötte magát. - Hányszor mondjam: ne fogalmazz pongyolán! - Pongyola voltam? - csodálkozott Fatime. - Nem, kicsim, ez már nem is pongyolaság volt, ennek a dumának félre volt taposva a cipősarka, minden irányba futottak a szemek a harisnyáján, és a hajából százfelé álltak a durung csavarók. Mit akartál mondani?! Fatime sóhajtott, Fabyenre nézett, elmosolyodott. - Holnap lesz az eredményhirdetés. Alkalmazott fotográfia, világverseny. Scott egy kicsit ideges. Máskülönben angyali fiú. De kiállítás, verseny, munka közben előveszik a görcsei. - Most még új ságold el, hogy ilyenkor izgalmamban a potenciám
sem a szokásos, és akkor jó voltál - hörrent Scott a műterem sarkában, egy statíwal birkózva. - Ami azt illeti - bólintott Fatime. Scott levágta az állványt, amelynek ugyan csak három lába volt, 318 de csomagolás közben úgy tett, mintha száz lenne, és valamennyi mást akarna. Átvágott a termen, leguggolt Fatime elé, meglökte az orrán a szemüveget, és lassan, tagoltan közölte: - Fabyen azért jött, mert tudni szeretné, hol keresse a nővérét. Szedd össze az agyad, próbálj visszaemlékezni, miket süketelt az exvőlegényed estelente, a pihe ágyban. Bizonyára elmesélte a napját, és akaratlanul is a tudomásodra hozott olyan részleteket, amelyeknek most hasznát vehetnénk. Mellesleg-Scott Fabyenre nézett -, már régebben megmondtam neked, nem is egyszer, hogy Sabato egy seggfej. Barone a másik. Na mindegy. - Honnan tudtál a lehallgatókról? - kérdezte Fabyen a lánytól. - Maurótól. Ő mesélte, hogy Slavik kihallgatja a felesége és a sógornője beszélgetéseit. Ez abból derült ki, hogy a kocsiban mindig megtárgyalta a dolgokat az anyjával. - Hátborzongató - mondta Scott. Újra Fabyenre meredt. - Miért hagytátok? Válaszolj! Hogy a francba tudtál hetyegni azzal a seggfej Sabatóval! ? Hogy tudtad lenyehll ezt az aljasságot a lehallgatással a másik disznótól?! - Te biztosan nem hallottad még ezt a szót, nézd meg az értelmező szótárban: gyávaság. - Gyávaság?! - ismételte Scott. Felpattant, visszarohant az állványhoz, és újra kihívta. Párbajozni kezdtek. A statívnak jobban ment a karate. - Fogalomzavaraid vannak, Fabyen, kúráltasd magad. Mondok egy másik szót, gondolj bele: közöny. Ugye, ez nem tetszik? - Nem igazán - látta be a kérdezett. - Valójában fütyültél rá, hogy mi folyik abban a házban. Csak téged ne háborgassanak túlzottan, tehesd a dolgodat. A nővéred ugyanúgy volt vele, és az a perverz csibész szép lassan a fejetekre nőtt. - Oké Scott, nagymértékben igazad van, de most nem ez a kérdés. - Ez a kérdés mindig aktuális - felelte a fotóművész, és K. O.-val győzött. A magatehetetlen statívot benyomta egy vászonzsákba. Elvigyorodott. - Emlékszel a hosszú beszélgetéseinkre? Mert én igen, minden szóra. Nagyon élveztem azokat a hosszan kitartott szellemi orgazmusokat. - Úgyszintén - bólintott Fabyen. - Miután beláttattad velem a felelősségemet, hozz a kandallóból pár marék hamut. Rászórom a fejemre vagy amit akarsz, csak engedd meg, hogy megtudjam Fati-
métől, hol van az a rohadt ház?! - VIost nem tudja megmondani, nem látod?! Feladtad neki a 319 leckét, és ő törni fogja a fejét. Ha kívánod, jegyzeteket is készít. Ha villámcsapásként bevillan neki az étterem neve, akkor felhívunk. Oké? De te se maradj feladat nélkül. Amikor hazajövök, teljesen nyugodt leszek, akár nyerek, akár nem. És akkor megbeszéljük a többit is. Kíváncsi vagyok, mivel mentegeted a saját szerepedet. Francis szó nélkül vigyorgott a háttérben. Scott rámeredt. Azután végigsvenkelt a társaság többi tagján, utoljára hagyta Fabyent. - Bemutattad a tagot, tudom a nevét. Talán még azt is sejtem, ki ez. Azonkívül, hogy a szívedet és az ágyadat koptatja. mit hoz fel a mentségére? Francis kihúzta a kezét a zsebéből, és vállat vont. - Menthetetlen vagyok. Ha neked úgy tetszik: felmenthetetlen. Slavik a testvérem. - És - Igazad van. Nincs "és". - Na látod?! - Scott felkapta, a karfiolszerűen dudorodó utazótáskát Fatime mellől, és a vállára dobta. - Mennünk kell. Utálok repülni. A légi út tele van kátyúkkal, a gép döcög a hepehupákon, a gyomromat a fogaimmal tartom viszsza. Ha én repülésre szánom magam, holtbiztos, hogy a felszállás után öt perccel a kapitány behörgi a hangszóróba: small problem. Leülteti a stewardesseket is, ez pedig tuti rosszjel. És visszateszi a gépet a betonra, mert leállt az egyik vagy a másik motor. Na jó, menjünk. Ha az embert a saját testvére akarja kinyírni, akkor az ugyanaz, mintha egy idegen kívánná kiirtani. Abban az esetben tudod, mi a teendőd? Na jó, várjatok pár napig, ha élve visszajövök, majd tovább gyámolgatlak benneteket. Scott kihajtotta maga előtt Fabyent és Fatimét. Közben megállás nélkül szövegelt. Még véletlenül sem mondott oktalanságokat. Az utcán elváltak. Amint hazaértek, Fabyen ráfeküdt a telefonra, és üldözőbe vette Denholm hadnagyot. A huszadik helyen fellelte. - Végigjártam a tippjeit - mondta Denholm. - A doki nehezen állt kötélnek, az orvosi titoktartási kötelezettséggel burkolózott. Magának volt igaza. Belegondoltam. Tudja, ha egy házaspárnak nem lehet gyereke, előfordul, hogy donorhoz fordulnak. Ebben még nem látok indítékot arra a krimire, amit elmesélt nekem. - Az a fajta donor, akire maga céloz, általában leadja a magját egy spermabankban, s nem direktben jön létre a megtermékenyi tés. Na jó. Beszélt az ügyvéddel? - Igen. A tag csak egyetlen ingatlanról tud. Egy tengerparti vil-
láról, ami a két fivér, Slavik Barone és Francis Quinn közös öröksége az apától. Slussz. Minettiék pedig hallani sem akarnak arról a kockás öltönyösről, akiről maga sztorizott. - Maga kinek hisz? - kérdezte Fabyen. - Tudja - Denholm megköszörülte a torkát -, ha bűnözők is, Minettiék legalább normálisnak látszanak. - Régen zsaru, kedves Denholm? - kérdezte Fabyen. - Úgy veszem észre, belefásult a szakmáj gába, ha normálisnak tartj a azt a palit, aki pár rongy ezresért hajlandó kirugdosni egy nőből a gyerekét. - Nézze, nem akartam megbántani. Azt hiszem, egy-két könyve is megfordult a kezemben, azok alapján soha nem is vontam volna le azt a következtetést, hogy valami baj van a fejével. Talán nincs is baj, csak maga már nem tudja, hol végződik a fantáziavilág, és hol kezdődik a büdös élet. - És pókháló van az arcomon - bólintott Fabyen. Letette a kagylót. Francisre nézett. Quinn ott ült mögötte telj es életnagyságban, a gondolataiba merülve, kinyújtott lábbal. - Úgy vettem ki, a nyomozás megfeneklett - mondta. - Jól érzékelted - Fabyen leült a férfi mellé, elfészkelte magát a karjában, és halkan felnevetett. - Denholmnak igaza van. Te nem nézel hülyének? - Egyben-másban talán. Scott barátodon töröm a fejem. Miért nem ezzel a fickóval jársz moziról mozira, miért nem vele cserélgeted az eszmét? - Mert nagyon ritkán tudjuk összehangolni a szabadidőinket. Régebben hetenként felhívtuk egymást, hogy megbeszéljük a randevút, de mindig kiderült: valamelyikünknem ér rá, mert nyakig ül a munkájában. Ekkor megállapodtunk, hogy a következő héten újra megpróbáljuk, majd mintegy két-három órácskát elbeszélgettünk, mindkettőnk örömére és élvezetére, azután az egész kezdődött elölről. Ne finnyázd Chestert. Megmentette az életemet. - Csak Chesterezz, bánom is én. E pillanatban az a pali vagyok, aki boldogan belehajtotta a fejét egy kapcsolatba. Ha ennél tragikusabban akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, az a pali vagyok, aki harmincnégy évesen megszületett valahára. Tehát én csak gőgicsélek, és elfogadom, hogy ilyen széles körű ízléssel válogattad össze a barátaidat. Miközben itt állok egy helytelenül megválasztott testvérrel. Soha nem néztem ki belőle, hogy erre is képes. Slavik 320 321 I volt a grand piti. Szép nagy grand piti. Van-e egy pofával leeső zsí-
ros kenyérben túlzott drámaiság? Lehajolsz, felkapod, megeszed vagy kidobod, és kész. Grand piti nem így. Ő ott tépi szét magát fölötte. - Francis elakadt. Hallgatott egy percig, ekkor Fabyen halkan megjegyezte: - Fordítsd meg a kazettát. Quinn bólintott, folytatta. - Anyánknak az kellett, hogy imádjuk őt. Talán ezzel igazolta önmagának, de főként apánknak, milyen nagyszerű asszony is ő. Tudnál szeretni valakit kényszerítésre? Nekem egyre kevésbé ment. Slavik megette a rossz dumát az áldozatvállalásáról, az önfeladásáról, miegymásáról, engem untatott. Sokkal érdekesebb volt a tengerparton kószálni, csigákat, kagylókat keresni, kitapogatni a világot. Egyszer fedeztem fel anyámban a humorérzék szikráját. Egy este bement egy béka a házba. Vannak lányok, akik meggyőződéssel hiszik, hogy őrült nőies dolog falra mászni egértől, békától. Anyám is ilyesféle nevelést kaphatott, hipp-hopp fenn volt a falon, ott visított, mintha szovjet tengeralattjárók ágyúcsövei fenyegetnék a tengerről. Vagy vérmedvék támadnának. Rohantam, mint egy fehnentő sereg, láttam, mi a tragédia tárgya, fogtam a vérbékát, kivezettem a szabadba. Anyánk tüstént lehiggadt. Támadt egy ötletem, félrevontam Slavikot, a fülébe pusmogtam. Tízévesek voltunk, ő már akkor sem könnyen állt rá ajátékra, ebbe kivételesen belement. Lekuporodtunk, és anyánk nyomába szegődtünk, békaszökdeléssel kísérgettük a házban. Előszörre frászt kapott, másodjára elmosolyodott. Azután lehajolt, felemelte Slavikot, és megcsókolta, mondván, most lett a rút békából herceg. Se előtte, se utána, soha többé nem játszott velünk. Később elmagyarázta az engedelmes, okos, jó kisfiának, hogy ő valószínűleg azért angyal, mert isteni sugallatra fogant. Ugyanis egy nő szervezetében egyszerre több érett petesejt is lehet. Az is megtörténhet, hogy több napos eltéréssel termékenyülnek meg, esetleg más-más apától. De mert nem akart házasságtörés vétkébe esni, úgy magyarázta el a teóriáját, hogy nem sokkal az esküvője után álmot látott: vakító, nagy fényességben az Isten vagy más főrangú égi lakos ellátogatott hozzá, és megdicsérte példás életviteléért. Hirtelen megindítóan mélynek érezték lelki kötődésüket, ekkor fénynyalábok hatoltak anyám testébe, és ő biztosan tudta: gyermeket fogant, minimum arkangyaltól valót. Pár nap múlva jóval prózaibb úton-módon együtt hált az apámmal, tőle is megfogant, s ekkor már két megtermékenyített petesejt volt a méhében. így történhetett, hogy a gyermekek alig öt-tíz perc eltéréssel születvén ikreknek számíta322 nak, holott egyáltalán nem azok. Mivel apáik különbözőek, legfeljebb csak féltestvérek lehetnek. De egyiken sincs jel, nem lehet látni, melyik az isteni gyermek, folytatta anyánk, és ekkor Slaviknak
már akkorák voltak a szemei, mint egy-egy kistányér. Mégsem maradhat titokban, melyik az égi fogantatású gyermek, ez előbb-utóbb kiderül, hiszen a drága úgy fog viselkedni, mint egy kisangyal. Na, rendesen betöltötte Slavik agyát. Később egy másik szöveggeljött, az se tett jót a lelki egészségnek. Egyszer, miután valamilyen csínyért bűnhődtem a sarokban, Slavik tragikus hangon megkérdezte a Mamától, hogy ő miért nem rossz, gonosz, ha egyszer én az vagyok. Mire is a Mama megokolta a dolgot: azért a különbözés, mert a megtermékenyített petesejtek unalmukban nagy hancúrozást rendeztek a méhe sötétjében, és majdnem tragikus dolog történt, mivel szünet nélkül osztódtak, kettőből négy lett, abból nyolc és így tovább, közben véletlenül összekeveredtek. Mielőtt még késő lett volna, egy éjjel álmában megint megjelent a Nagy Fényes és óva intette őt a veszedelemtől, ami a testében készül. Ismét fénynyalábbal orvosolta a dolgot, így hát a kaotikus petesejtek kettéhasadtak; az egyikből csak jó tulajdonságokkal rendelkező teremtmény lett, a másikban megmaradtak a gonoszságra valló tulajdonságok. Hát így. Slavik meg volt győzve. Soha fel sem merült benne a kétség. Ha anyánk véletlenül mégis elkapta és megbüntette valamiért, akkor világos volt számára: nem ő a rossz, én vittem őt helytelen útra. Hiszen a Gonosz mindig ott sündörög a Jók sarkában, egyetlen törekvése: az igazak eltérítése, elcsábítása, lezüllesztése. Mindazonáltal Slavik gyermek volt, s ha szeretett is angyalka lenni, néha inkább játszott volna, akár velem is. Francis felkelt, hosszú léptekkel átszelte a nappalit, és nyakon ragadta a whiskys flaskát. Azután visszaheveredett Fabyen mellé. Egymás kezéből kapdosták ki az üveget, hangos kortyokkal nyelték az italt, mintha két kölyök lennének, akik kijátsszák szüleik éberséggét. - Slavik fel nem foghatta, mi történik velünk. Őszintén szólva nekem sem sikerült megfejtenem. Máig sem értem világosan, miről szólt anyánk nevelése, de nyilván összefüggött azzal a válsággal, amely a válást előidézte. Feltűnően hasonlítottam apámra. Rajtam kellett megtorolnia a történteket? De miért kellett elölnie Slavik fantáziáját, humorát? Vele miért tudta megcsinálni, velem miért nem? Amikor nagyobbak lettünk, és lepedőinken megjelentek a hajnali foltok, anyánk biológiai ismeretei kimerültek. Nem tudta, hogy ez a disznóság akaratunktól függetlenül, áhnunkban következik be, s ha netán tudta is, nem hagyta, hogy megzavarják a té323 nyek. Reggelenként bejött, végrehajtotta a szigorú ellenőrzést, azután vagy a bűnelkövető szervet, vagy a vélt tettestársat: a kezünket verte el pálcával. Az eszközt elneveztem foltelhárító rúdnak. Párszor dolgom volt vele, azután megelégeltem. Esténként bedugtam egy pelenkát a pizsamanadrágomba, s reggelre kelve, mire anyánk berontott, eltüntettem a párnám alatt. Attól kezdve
Slavik egyedül volt disznó, és rendszeresen kapott a foltelhárító rúddal. Hiába láttam el j obbnál jobb tanácsaimmal, nem kellett neki a pelenka. Egyszer, amikor már nagyon forszíroztam, bevallotta, miért nem. Kiderült, hol van az eb hantja. Igazibb örömet talált ezekben a reggeli jelenetekben, mint az álmában megesett férfiúi tettben. Egy szép napon pedig beszerzett egy pálcát, s reggel, még anyánk jötte előtt megállt fölöttem, hogy most ad nekem, mert tudja, hogy disznó vagyok, hiába trükközök a pelenkával. Jó ég, gondoltam, s mert akkoriban már rettentő olvasott úr voltam, tudtam, hogy ez egy szado-mazochista. Viszont angyal. Kissé összecsaptunk, elszedtem tőle az eszközt. Ekkor berontott anyánk, Slavik felfedte a titkomat, mindketten megkaptuk a magunkét, de innen kezdve már nem sok hiányzott ahhoz, hogy elmenjek apámmal. Francis megszerezte az üveget. Sovány zsákmány volt. - Mintha egy elsötétített, szellőzetlen, áporodott szobából léptem volna a szabadba. Apámmal és asszonyával éltem a tanyán, Yasha még kicsi volt. Eleinte az agyamra ment, folyton ott bukdácsolt a sarkamban, ötlépésenként elbotlott a saját lábában, mint a kacsakölyök, de nem tágított mellőlem. Ha leverte magát, mesét követelt. Ha meséltem, nem bőgött, ha megtagadtam, akkor kitátotta a száját, és fals üvöltésbe kezdett. Ez nem tartott sokáig, mert hamar megtanult dumálni, és önellátó lett. Általában állatok és növények szerepeltek a meséiben, semmi szörny. Csodálatos kiskölyök volt, ámultan hallgattam, először éreztem, hogy testvérem van, aztán azt is megsejtettem, milyen az, ha anyja születik az embernek. Zafinak hívták, erős asszony volt, az ilyenre mondják azt is, hogy dolgos, derék. Tele volt humorral, örömmel, egész nap tettvett. Nem emlékszem, hogy valaha is leült volna velünk a szőnyegre autókat tologatni, mégis mindig jelen volt. Sokat beszélt, de sosem locsogott, volt eleje meg vége annak, amit mondott. Ha nem hozzánk szólt, akkor az állatokkal társalgott, a fákkal, a dagadó tésztával, a széllel. Életre keltett, megelevenített körülöttünk mindent. Csoda volt. Apát imádta. A kemény fickóból kihozta a játékosságot, megszelídítette kérlelhetetlenségét, megszerettette vele a fákat, füveket, megtanította arra, hogyan mutathatja ki az érzelmeit. De ha apa elment egy-két hétre, szomorúbb lett a játék. Zafi elhalkult, mintha fergeteges életereje a szerelemből táplálkozna. Engem úgy kezelt, mint leendő Quinnt. Akkor már eléggé hosszúkás voltam, de a két karom még gyorsabban nőtt, úgy festettem velük, mint egy csimpánz. Zafi gyakran rám nevetett, és azt mondta, nem lesz baj, ha apám kivénhed, itt leszek neki én, akibe újra szerelmes lehet. Aztán apám megöregedett, de Zafi nem tudott kiszeretni belőle. Annyira nem tudott, hogy a halála után pár nappal fogott egy
stukkert, és megölte magát. Francis fejre állította az üveget. Abból egy csepp whisky sem csurrant. - Itt állok tikkadtan, lelkem nagy borulása után. Annyit ittam, hogy rögtön megkérem a kezed - mondta indigókék szemmel. - Ha még ihamék egy kicsit, talán képes lennék akkora marhaságra, hogy igent mondjak. - Tisztázzunk valamit: velem van bajod vagy a házassággal? - Az utóbbival. A házasság az a vírus, amely megöli a szerelmet. - Nem okvetlenül. Képzelj el olyan szerelmet, amely immunizálni tudja a szervezetet eme vírus ellen. Jó, ilyet csak elképzelni lehet. Mellesleg többet néztem ki belőled. De ha egyszer hisztérikus feminista vagy, nekem nincs más választásom, mint hogy hímsoviniszta legyek. Szóval oké. Akkor még itatlak egy kicsit, és reggelre elfelejted a kézkérést. Meg a többit. - Miért kellene elfelejtenem? Francis felkelt a kanapéról, s elindult a csigalépcsőhöz. Végignézett rajta, elszédülni látszott, majd a kezét nyújtotta Fabyenért. Felbotladoztak az emeletre, közben komoran nevetgéltek. A lépcső tetején leültek egymás mellé. - Figyelj ide, Lady Sokk. Ha egyszer kihal a föld felszínéről minden nő, akkor sem lesz ok a pánikra, mert majd befogunk egy másik állatot, és megtanítjuk beszélni. - Ugyanez fordítva sem okozna katasztrófát. Ha kivesznének a férfiak, hamar találnánk egy újabb egzotikus majomfajtát, amelynek egyedei ugyanolyan gyorsan megtanulnák, hol találják a sört, a tévét és a falloszukat. - Tudsz róla, hogy a férfiak után a delfinek a legértelmesebb lények? Felhőmagas az intelligenciaszintjük. Fabyen felállt, felsegítette Francist. Rámutatott a fürdőszobaajtóra, mint úti célra. Azt játszották, hogy túl sokat ittak. Nem kellett fáradniuk az átéléssel. - Bocsáss meg, rosszul tudod - mondta Fabyen. - A delfineket illeti az első hely. Ugyanis ők azok az emlősök, akik nálunk is ko324 I 325 molyabban veszik a fontos dolgokat: a szerelinet, a játékot, a barátságot, és úgy általában... mindegy, ezt ajelzőt kell használnom: az emberi kapcsolatokat. Ugyanisjócskán van agyuk. Míg előttetek titokban maradt, nekik azt is megsúgta valaki, hogy az agy mire való. Francis levetkőzött, beállt a zuhany alá, magához karolta Fabyent. - Mindent meg tudsz magyarázni. Világíts rá arra is, miért az anyányi nőkön múlik minden? Júlia asszony teljesen tönkretette Slavikot, de engem sem kímélt. Viszont amit ő félreprogramozott
bennem, azt Zafi szeretete megjavította. - Anyádat hibáztatod a nőundorodért? - Úgy érted, hogy nekem nőundorom van? Fabyen bólintott. Francis felháborodott. - Ugyan, egy kis hímsoviniszta szöveg még nem kötelez semmire. Nem jelent nőundort. De ha az anyámra gondolok, hát nincs mit csodálkozni azon, hogy mindeddig nem siettem házasságba dugni a fejem. - Na jó. És hányszor voltál szerelmes? - Fabyen elzárta a vizet, a törülközőbe temette az arcát. - Voltam. Nem gondoltam, hogy egyszer megkérdezed szerit és számát, nem is striguláztam. Sőt amikor az anyai házból kimenekedve először szerelmes lettem, felettébb megörültem, hogy szenvedélyes rajongásom tárgya nem egy aptógumi, nem egy másik férfi, nem egy papagáj vagy használati tárgy. Hanem egy lány. Holott nem lett volna mit csodálkozni azon, ha kissé perverzre sikerültem volna. Anyám a lelkét is kitette. Tudod mit? Felejtsük el az egészet. Nem mondtam semmit. Szívesen megmaradnék a szemedben annak a töretlenül cinikus, alapjában vidám fickónak, akit megkedveltél. Nem hordom hozzád a nyavalyáimat. Nem mutogatom a sebeimet. Sőt az epeköveimmel sem kínállak meg. Hallottam ilyen esetről. - Nem? Miért kínos, hogy hangosan gondoltad végig az emlékeidet? - Még ha végiggondoltam volna. Csak közéjük nyúltam, és találomra kicsippentettem egyet-kettőt. Felejtsd el. Kéz a kézben felkeresték a hálószobát. Elnyúltak a selyemlepedőn. Francis felkönyökölt. - A férfi genetikai emlékezetében élesen megmaradtak a boldog idők. Midőn ősemberként nekivágott, keresett egy asszonyállatot, megragadta a haját, elvonszolta a barlangjába, és arra használta, amire a teremtmény való: bogyógyűjtés, vízhordás, ilyenek. 6 meg 326 eltépett, és lebunkózta a vészes vadállatokat. Amikor hazatért, feltérdeltetteésjóízűenmeghágtaazasswnyállatot. Akiaztáufolyton szült, gyorsan öregedett, minden baja volt, így hát időnként ki kellett cserélni egy másikkal. Hát ezt az ősnők nem tudták bevenni, mert a megszokott ősemberük után mindig vénecskébb, rigolyásabb ragadta hajon őket, vagy egyszerűen senkinek nem kellettek már. Ezért gyorsan megtanultak beszélni, és szünet nélkül olyasmiről locsogtak, amit féxfiember sosem látott, nem érintett, nem vehetett a szájába, ami tehát nem is létezhetett: érzelmekről. A nagy asszonytrükk. Be is vált. Ilyen hitvány férgek lettünk. Bemeséltéteknekünka lelkünket, megis döglünktőle. Hogytudfájni! De miért is egy asszonyi állatnak panaszlom ezt?!
Fabyen nevetett. - Várható volt, hogy mulatságodat leled a panaszomban, Lady Sokk. Hol van már az a jó kis férfivilág? Amikor csak az volt a létező, amit megfoghattunk, megehettünk, megihattunk, amibe belerúghattunk, amit felránthattunk a lábunkra vagy másunkra. - Ma is szép számmal léteznek ilyen egyedek. Elhúzott fölöttük az evolúció, észrevétlen. Francis a lány fölé hajólt. - Ne csüggedjünk. Még eljöhet az idő, amikor majd nem kell machónak látszani, elég lesz annak lenni. - Nosza - suttogta Fabyen. Kiváltották magukat az elmondatlan és elmondhatatlan gondolatok közül, gyönyörbe fojtották dühüket és kétségbeesésüket, de csak egy órára szökhettek el. Nem tudtak elaludni, lustán forgolódtak, össze-összesimultak. Fabyen azon tűnődött, hogyan lehet ezt leírni. Nem lehet. Talán mégis, de ahhoz még egyszer át kell élnie, ezúttal valamivel elemzőbben, több figyelemmel. Felkönyökölt Francis fölött. Végiglehelte a nyakát, beszívta bőre illatát, ajkain, nyelve hegyén érezte borostái merevségét, bőre melegét, enyhén sós ízet. Vállán az izmokat, a kulcscsont árkát, a mellkast borító szőrzetet, annak selymességét; egyik szőrszál sem érződött egyformának, némelyik erősebb vagy lágyabb volt a többinél. A mellbimbó kiemelkedett közülük, s amikor hozzásimította az övét, újabb érzékletekkel gazdagodott. Keze, teste sem maradt tétlen, és Francis is felsóhajtott: - Atyaisten, vámpír. Végül, mint mindannyiszor, Fabyen elvesztette a fonalat. 327 8 Quinn a Bú.skomor Bakához címzett csehóban üldögélt. A faluban, amelynek peremén a korcsma állt, állt valami más is: az élet. Néhány évszázad alatt a város csaknem a faluszélig folyt el, j öttében jóízűen bekebelezte az útjába eső településeket, itt azonban útját állta a temető. Megtorpant. így néztek farkasszemet a városlakók és a falubeliek az idők során gigantikussá bővült nyugvókerttel, s elmélázhattak az élet múlékonyságán. A falu lakói közül számosan beköltöztek a városba. Jóval ritkábban született bölcs döntés: néhány család idemenekült a városból. A temető mögött régi szélmalom omladozott. Vitorláit régen leállították; amikor az ember azt kezdte hinni, hogy a benzinmotor, a nukleáris energia és a többi játéka jó ötlet, s csak nagyon lassan figyelt fel az ózonlyuk tágulására, a rák és a többi nyavalya elszaporodására, ám még nem hagyta magát elrémíteni ama kristálytisztán kirajzolódó jövőtől, amelynek szörnyalakjait maga szabadította el.
A szélmalom egy ideig fogadóként működött, később raktár lett, majd dülöngélni kezdett. Ekkor kiürítették, s ezzel otthont teremtettek a csavargóknak, valamint a bizarr ízlésű szerelmespároknak. Azután lezárták végképp, mert már életveszélyesen omladozott. A Túszvadászok értesülései szerint az épületben öt bűnöző, valamint több túsz rejtőzködött. Ez utóbbiak nem önszántukból. Nem is közönséges foglyok voltak. Csak nemrég rabolták el őket egy katonai teherautóról, miután a fegyveres kísérőket egy szálig lemészárolták. A vállra emelhető, távirányítható kézi rakéták arra vártak, hogy végre bevessék őket. Röptükben képesek voltak kikerülni á célpont felé vezető úton felbukkanó akadályokat; ha kellett, játszva követték a mozgó célpontot. Viszont nem sékeltek koktélt, és nem volt véleményük Vangelis zenéjéről. De eme fondorlatos fegyver birtokában biztonságos távolságból fel lehetett robbantani bármely épületet, helikoptert, alacsonyabban szálló repülőgépet. Némi fogalomzavarral szólva: e fegyver birtoklása komoly hatalmatjelentett. Quinn bárkivel hosszan elvitatkozgatott volna arról, mi a hatalom. Azután megdédelgette kedvenc álmát, amelyet ikertestvére akár valóra is válthatott volna, ha nem olyan ostoba, mint egy sajtos hamburger. Ez az - elmezavarra valló - álom arról szólt, hogy minden fegyver agyába építtessék be mesterséges intelligencia, mivel a tulajdonos esetében a természetes intelligencia meglétét feltételezni - többnyire - botorság. Tehát az a stukker, karabély, ágyú vagy nukleáris robbanófej, amely emberkézbe kerül, az agyában meghonosított intelligencia segélyével maga döntse el, az őt használni kívánó homo sapiens bölcs kiiktatásával: fontos-e, hogy elsüljön. Valószínűleg nagyon ritkán lenne fontos. A fegyverek jobbára azt hajtogatnák: csütörtök; esetleg folytathatnák a hét többi napjával. Az elsütőbillentyűt nyomkodó pali meg kitépdesné a hajhagymáit; mi egyebet tehetne, hiszen többnyire ez minden, ami a fejében van. Quinn agyában akkor fogant meg az ötlet, amikor végigbámult egy pokoli divatbemutatót. A szépséges lányok és fiúk belejtettek a színre, és bemutatták a legújabb kézifegyverdivatot, a hozzáillő tokokkal, tartókkal. S bár Francis azt hitte, vicc, a tervezők komolyan gondolták a stukker tárolására alkalmas melltartót, a késtokkal felszerelt csipkés harisnyakötőt, a hasonló rendeltetésű jégerzoknit, azsúrozott vállhevedert, miegymást. Ha más nincs, márpedig semmi jele, itt csak a mesterséges intelligencia segíthet, sóhajtott Quinn. Mivel pedig mindez régebben történt, fogta a stukkertartóját, feltöltötte friss óvszerrel, kisebb címletű bankjegyekkel, és elvonult egy lebujba.
Idáig jutott gondolataiban, amikor Gyepmester és Hancúr belépett a Búskomor Bakába. Amint letelepedtek, és túráztatni kezdték az ehnéjüket, megjöttek a többiek is. Utcai ruhát viseltek, farmert, vászonholmit; jelmezük a kocsiban várta az előadás kezdetét. Körbeülték az asztalt, sört hozattak. Úgy festettek, mintha legénybúcsút tartanának. A szomszéd asztalnál két gazda a jószágszaporulatról társaigott, mire is Kondor lenyúlta a levegőben szállongó beszédfonalat, és amúgy falurádiósan közölte: - Képzeljétek, fiúk, a saját szememmel láttam, amikor egy nőstény disznó megkörnyékezett egy kankutyát. Tudnüvik, a cocalány éppen tüzelt, vagy mi... - Sárlott - mondta Csömör. - Az a húgom, te hülye - felelte Kondor. - Akkor búgott - vélekedett Hancúr. - Az meg a csiga - hörrent Kondor. Fél percre megszakították a falurádió műsorát, mert megbámulásra érdemes fiúk hömpölyögtek be az ajtón. Először kopaszságuk tűnt fel, fehérre borotvált koponyájuk után rögtön a többi bőr, immár fekete tónusban: kabát, nadrág, menő ejtőernyős topán. Bizbaszok és csingilingik fülben, mellen, sliccre tűzve. Mindeme külső328 329 ségeket tetoválások egyénítették tovább. Hamar összeállt a kép: eljött a fasizmus. De a kor férfiai nem csodálkoztak semmin. Amikor kigyönyörködték magukat a szigorú tekintetű szerzetekben, visszafordultak egymáshoz és söreikhez. Talán csak Csömör feszengett kissé. - Ne értsetek félre, engem cseppet sem zavar tulajdon orientális jellegem - mondta csendesen. - De ha ezek a fiúk belém kötnek, gond lesz az akcióval. Voltaképpen ki a fenére várunk? Quinn az órájára nézett. - A teherautóra. Már hat perce késik. - Ki a pilóta? Gyepmester vállat vont, mivel a kérdést hozzá intézték, ő lévén a mindenkori koordinátor. - Nevét nem tudom, fazonját felismerem. Feltéve, hogy ideér. De akármi is történik, mi egyszerű srácok vagyunk, akik beültek ide egy sörre. Oké? Nem ugrunk semmiféle provokációra. - Gyepmester jelentőségteljesen Kondorra nézett. A horgas orrú, füstös bőrű ckónak nem volt semminő árja jellege, viszont legendák szálldostak robbanékonyságáról. - Ha belénk törölgetik a bocskoruk talpát, akkor sem. Kondor vállat vont, majd előrehajolt. - A teherautó késéséről jutott eszembe. Körkérdés következik: döngetsz az úton, buj a, fülledt éj szakában. I.eint egy csaj, felveszed. Aztán a buksza megkérdi: zavarna-e téged, ha a maga örömére el-
szórakozna egy kicsit? Mire is te udvariasan azt mondod: csak tessék. Erre a csaj felhajtja a szoknyáját, és csendeskén maszturbálni kezd. Na fiúk!? Mit lépnétek? Hallgattak, tűnődtek. Gyepmester felkapta a sörös korsóját, és egy szóra megtörte a csendet: - Input - sóhajtotta, s magába döntötte az italt. Hancúr öt ujjal hátrakuszálta a homlokából szőke fürtjeit, s elvigyorodott. - Tisztázzuk: elméleti vagy gyakorlati a kérdés? Ha gyakorlati, mutasd, hol az autód a csajjal. Amíg odaérek, valami majd csak eszembe jut. Gyepmester is eltöprengett a húsba vágó problémán. - Hát nem tudom, mit csinálnék. Az attól is függ, mennyire sietek. Aztán milyen a csaj? Kondor vállat vont. - Nem szakadt, nem büdös, átlagos. - Nem értékelném - mondta Francis unottan. - Kimegyek egy percre. - Kinn a retyón meg majd jól kézbe kapod a legjobb barátodat, és kikéred a tanácsát - vigyorgott Hancúr. - Hát ami engem illet, a rendkívüli helyzetre szabvány módon reagálnék. Megkérdezném a lánykától: segíthetek-e. Sose bocsátanám meg magamnak, ha elszalasztanám a remek jó alkalmat. A kóbor numera sem megvetendő numera. Csömör megcsóválta vörös fürtös fejét. - A franc tudja, ilyen virgonc leszel-e majd, ha pár nap múlva lerohad a szerved, vagy valami. Nem mintha feminista volnék, de erről a szituról az jut eszembe, amikor egy nő mellé bekéredzkedik egy stoppos hapsi, és váratlanul farkat ránt. Az ott tiszta helyzet: a pasas aberrált, ki kell vágni. Miért nem ugyanolyan egyértelmű ellenkező felállásban? Quinn mégsem ment sehová. Azt mondta: - Ha egy nő látja leszbikusok nászjelenetét, viszolyog tőle. Ha te látod, gerjedsz. Ha pedig beül melléd a csaj, és magának áll, eszedbe sem ötlik, hogy szatírt sikolts. - Na? - meredt rá Kondor. Volt valami a vigyorában, ami sejteni engedte, hogy az elméleti kérdést a gyakorlatból ismeri. Francis vállat vont. - Hasonló tónusban megkérdezném a madártól, zavarná-e, ha bevenném az epilepszia elleni tablettámat vagy a szalámis zsömlémet. - Egyszóval kihagynád? - Teljesen - bólintott Quinn. - Bonyolult - fejtegette Csömör -, tegyük fel, hogy belemegyek a játékba. Mondok valamit, de amit mondok, nem azonos azzal,
amit gondolok. Amit pedig teszek, az végképp nem azonos az előző kettővel. Hancúr nevetett, felragyogtatta hatalmas fogait, szőke fürtjeit. Olyan összetetté komplikáltad, hogy én nem is fárasztanám magam az agyam gyötrésével, hiszen a Haver jobban kézre esik. Megmutatnám a bukszának, mi a különbség a mutatóujja és az ormányom között. - Ez az - helyeselt Gyepmester. - Töltsd be, és dobd el. Csömör szúrós tekintetű barna szeme tágra nyMott. - De egyáltalán? ! Miért csinált ilyet egy épeszű nő? Sárlott? - Kopj le Charlotte húgomról, mert beverem a képed - morogta Kondor. Csömör folytatta. - Na jó, tegyük fel, hogy a csaj azt teszi, amit. Figyelemmel kísérném a folyamat folyamatát, közben begyűjteném az audiovizuális információkat. Épp ezért most tudnom kéne, hol ül. A hátsó ülésen csinálja? Mellettem? Hátradönti az ülést? Hogyan helyezkedik? A visszapillantóból nézem? Vagy a szemem sarkából? Oké, 330 331 mindegy. Megvárnám, míg végez. Utána beszélgetni kezdenék vele. Kiderülne, hogy értelmes, jó csaj. Elvinném a címre, elkérném a telefonszámát, azután két-három nap múlva randiznánk, jól elbeszélgetnénk... Kondor nem bírta tovább. - Mielőtt elvennéd feleségül, hadd mondjam el, mi történt velem. Az előzményeket ismeritek. Szóval beült a stoppos csaj, nekifogott. Öklömnyi vizek lógtak a homlokomon. Gondoljatok bele. Buja, lihegő éjszaka. Naná, hogy lekanyarodtam az első ösvényre, és sürgősen megmutattam neki: ez a kínálat, hasonlitsa össze a saját eszközével, szaxofonozni lehet a különbséget. A csaj vigyorgott, mint a hold. Kérdeztem, hol szeretné: ülésen, pokrócon, tölgyágon fejjel lefelé? Végre megszólalt. Hogy sehogy. Na, mondtam neki, ilyet nem játszunk, lépj fel a kukk show-ban, ezer helyen mutogathatod magad, de ha így felhúztál, vállald a következményeket. Rázta a fejét, a keze még mindig ott volt a szoknyája alatt. Teljesen elborultam. Gondoltam, egy életem, egy halálom, én ezt a bukszát megkínálom. Ekkor elővarázsolt egy rohadt borotvát a szoknyája alól, kicsattintotta, és nekiállt vele hadonászni. Ettől helyredöccent bennem az ész, megfogtam a kormányt, hogy jó, megyünk tovább, nem történt semmi. De a csaj csak hadonászott, visítozott, majdnem lemetszette a kiálló részeimet. Ordított, hogy szálljak ki. Srácok, kíváncsi lettem, mi sül ki ebből. Kikecmeregtem, játszottam a rémültet. Odakergetett egy fához, lekapta a válláról a raffia kosár-
kát, kiszedett belőle egy kötélcsomót, hogy azzal majd odakötöz. Na mondom, ilyet se láttam még: női perverz. Legyőztem a kíváncsiságomat, utána pár mozdulattal legyőztem a bukszát. Megkötöztem, betoloncoltam a kocsiba, mondom: irány a Yard. Ettől könyörgőre fogta. Mondott mindent, kezdett büdös !enni a nagy ódzkodás. Amikor leadtam a zsaruknak, kiderült, én lettem volna a harmadik pali, akit szétszerel és szerteszór a rengeteg erdőben. Tanulság: új perverziók virágoznak. - Hátborzongató - nyögte Hancúr. - Ekkora cirkusz egy izzadt bukszáért. - Input - közölte Gyepmester, és magába döntötte a következő korsó sört. A teherautó tovább váratott magára. A bőrruhások ordítoztak. A falubeliek, hallván a kopasz fiúk növekvő hangját, fizettek és lassan kihömpölyögtek a csehóból. Quinn eltávozott egy percre, majd visszaült, és azt mondta: - Ha az ösztöneimre hallgatnék, már itt sem lennék. - Engem is rossz sejtések csikarnak - bólintott.Csömör. 332 - Na persze, ti ketten - legyintett Kondor. - A nagy pengék. Az a bajotok, hogy folyton gondolkoztok. Igyatok. - Elég volt. - Quinn az órájára nézett. - Már régen ott kellene lapítanunk az objektum körül. Nem lesz időnk semmire. Csupáncsak a meghalásra. Ingadoztak. A forgatókönyvhöz képest huszonöt percet elvesztegettek. Ilyenkor az a legokosabb, ha elhalasztják az akciót. Gyepmester felemelkedett az asztaltól. - Output - morogta, és a mosdóba sietett. - Nézd a rohadékot - ordította az egyik kopasz, akit ritkás harcsabajusza különböztetett meg társaitól. - Milyen náció ez? Rossz vér, fiúk! - Kieresztjük belőle, ami rossz - ígérte valaki. - Ami meg marad, azzal nem jut el a műtőasztalig. - A rohadt életbe - suttogta Kondor. - Fogd vissza magad - kérte Quinn. - Utálok lapítani, mint egy gyáva féreg. - Akkor utálkozva lapíts. Végre, egyre erősödő dübörgéssel teherautó közeledett a csehó hályogfoltos üvegfalához. A visszafelé tartó Gyepmester alig észrevehetően bólintott társainak. Ekkor a harcsabajuszos fickó kiperdült elé, kihúzta magát, és nem engedte, hogy ellépjen mellette. - Hé - keménykedett -, nem hallottad, mire készülünk? - Nem. - Na, hát erre - hangzott a válasz, s hogy kellőleg csattanós le-
gyen, a kopasz figura ökle elszállt, s belezúdult Gyepmester arcába. A kilúgozott indiánnak látszó férfi szélesen elterült a padlón, kiköpött egy korty vért, majd megpróbált elmászni az ejtőernyős lábbelik elől. Quinn megszorította Kondor karját. Lenyelték dühüket. Pánikot színlelve a társukhoz léptek. Úgy helyezkedtek, hogy eltakarják a rugdosó lábak elől. Talpra segítették, az ajtó felé vezették. - Látjátok ezt a ronda biboldót? - bömbölte a bajuszos. Gondolta, jobban látják, ha megjelöli. Csömör arcába mártotta az öklét. Azután Kondor elé robbant. - Te mi vagy? - Netán az etnikumom érdekel? - kérdezte Kondor meglepő higgadtsággal. - Ennek eldöntéséhez te kevés vagy. Antropológusok talán segíthetnének. 333 Quinn sejtette, hogy kegyetlen balhé lesz, ha megütik Kondort. Közéjük lépett. - Oké, pucolunk innen. Eldugulhatsz. Számított rá, hogy megkapja a maga ököladapát. Nem is csalódott. Nehezen viselte az ütést; fele királyságát odaadta volna, ha viszszamázolhatj a a mennydörgő csapást. Érezte, mint kúszik szét a vér a szájában. Elsötétült az agya. Kitántorgott az ajtón, teleszívta a tüdejét levegővel. A vért kiköpte a földre, megrázta a fejét. Néhányszor elcsodálkozott már annak különösségén, mennyivel nehezebb NEM visszaütni. Az ember sokkal könnyebben gerjed, mint nyugszik. A borotvált fejű fiúk is szépen felpörgették az adrenalinszintjüket, ittak rá néhány kortyot, s márismenten macho lett belőlük. Jóval nagyobb erőfeszítésükbe került volna, ha az a feladat, hogy önfegyelinet gyakoroljanak. Időközben a teherautó elhajtott a malom mögötti földúton. Az öt férfi beült Gyepmester kocsijába. A kopaszok utánuk nyomultak, öklüket rázták, de nem akadályozták meg távozásukat. Kondor hátrahajtotta a fejét a támlán, és felnyögött. - Esküszöm, visszajövök valamelyik este, és széttépem őket. Mázli, hogy engem nem ütöttek meg. Már itt vijjogna az összes mentő- és hullaszállitó kocsi. - Remélem, reggelig kialszod. Így kellett viselkednünk ahhoz, hogy az akció után ne mesélgethessék a zsaruknak azt az öt fickót, aki úgy elverte őket, mint a jégeső. Nem hiányoznak a nyakamba sem a rendőrök, sem a firkászok - darálta Gyepmester, nem először. - Megmondom, mi hiányzik. Egy korsó whisky és egy üres muff.
Mivel ezt sem először hallották, oda sem rántottak. A kocsijócskán elhagyta a malmot. Amikor hallótávolságon kívül értek, Gyepmester bekormányozta a járgányt a kukoricásba. Kipattantak, felnyitották a csomagtartót és felöltöztek. A művelet két percig tartott. Magukhoz vették fegyvereiket, az infraszemüveget, és szétszóródtak. A malom felé menet Quinnt újra torkon kapta a feszültség. Nem szerette ezt az érzést. Rossz előjelnek tartotta, s mint afféle életével játszadozó illető, megengedte magának azt a luxust, hogy higgyen holmi előjelekben, más babonaságokban. Amikor pedig a leomlott keritésű temető fölött meglátta a puhán szárnyaló baglyot, felnyögött. 334 - Hugytime bitte. A nyűhetetlen idegrendszerü Gyepmester rácsodálkozott. - Hurut? - kérdezte. Francis félrehúzódott, nekidőlt egy fa törzsének, lassan lecsúszott rajta, azután csak ült a földön egy-két percig, és megpróbálkozott a jól bevált légzéstechnikával. Valamelyest lehiggadt, de a feszültség nem ment messzire, továbbra is ott ólálkodott a közelében. - A francba - szűrte a fogai között. Úgy tudták, öt pasas őrzi a rakétákat. Mindegyikükrejut egy, ki lehet bírni. Ha azonban a teherautó időben érkezik, meggyőződhettek volna az adat helyességéről. így viszont blindre rontanak be az épületbe. Teljesen blindre. Előre utálta az egészet. De lehet, hogy nem is emiatt emésztődik, csobbant fel benne a gondolat. Fabyent egyedül hagyta. Bár a lány több ízben volt már egyedül, régebben nem kellett Slaviktól félteni. Igen, könnyen lehet, hogy Slavik miatt növekszik benne a feszültség. Felkelt, odasurrant Gyepmesterhez. - A büdös életbe - nyögte a férfi. - Nézd! A temetőben árnyalakok mozgolódtak, s mivel a kövér hold nem sajnálta síri fényét, jól kivehették a bőrfejek foltjait. A kopaszok a sírok között játszadoztak. Láng lobbant, fáklyák szisszentek fel, s mintha szentjánosbogarak táncoltak volna a levegőben. - Idecsődítik a népséget, katonaságot. A büdös életbe! - hörögte Gyepmester. - Menjünk haza - javasolta Francis: - Ebbe a játékba ma már csak belebukni lehet.
- Francot! - hallatszott egy fojtott hang a közelükben. Felismerték Kondort, majd a másik két feketeruhást is. - Szedjük szét őket, aztán nyugodtan megostromolhatjuk ezt a kurva malmot. A kopaszok közeledtek. Láncokkal püfölték a fejfákat, márványköveket. Egyik-másik sír olyannyira nem tetszett nekik, hogy nekiveselkedtek és szétbontották. Kitépett virágtövek repkedtek a levegőben. A fáklyalángok messzire világítóan imbolyogtak. - A malomból rég kiszúrták őket. Ha netán szunyókáltak volna is, most már biztosan éberek mind az öten. Csak minket meg ne lássanak! - suttogta Csömör. - Ó, a büdös francba! - Gyepmester beleöklözött a földbe. - Ezek nem normálisak - sóhajtotta Hancúr. - Nézzétek! 335 Nemcsak nézték, de hallották is. A fiúknak nem tetszett egy friss sír felirata. - Menahem Goldberg? - bőgte a bajuszos kopasz. - Szedjük ki a bibsit, nézzünk a szemébe! Ötletét kacagó helyeslés fogadta. A legények beletűzték fáklyáikat a szomszédos sírok földjébe, és nekiestek a friss hantnak. - Nem!!! - nyöszörögte Csömör. - Ez förtelmes. Ne hagyjuk. Nem szabad. - Na, gyerünk - súgta Gyepmester. - Most revansot vehetünk. De előbb a fényeket fújjuk el! A kopaszok úgy dolgoztak, mint az aranyásók. Puszta kézzel, megszállottan túrták-hányták a laza földet. A hátuk mögé surrantak. Amikor már minden fáklya közelében lapult valaki, Gyepmester bólintott. A tarfejűek hirtelen azt látták, hogy nem látnak. Azután még különösebb jeleket észleltek. Ütések dörögtek rajtuk, egyik a másik után. Valamennyi becsapódó ököl olyan volt, mint egy-egy malomkerék. Megpróbáltak visszaütni, de túl misztikussá lett a hangulatuk. Gyepmester halkan huhogott. Erre ajelre ki-ki a földre nyomta kiválasztottját, ráhasalt, és belényomta a tűt. Végül megkötözték és a bokrok közé vontatták az alvókat. Elhagyták a helyszínt, újra közrefogták az épületet; mozgást figyeltek, annakjelét, hogy a bent lévők észrevették-ejelenlétüket. A malomban semmi nem mozdult, legfeljebb az idő vasfoga dolgozott pihenetlen, noha méla unalommal. Az apró ablakok régen elvesztették egykori szabályos formájukat, körben leomlottak, úgy festettek, mint ágyúgolyók ütötte sebek. - Na jó - súgta Gyepmester, s a helyzet komorságához illőn hozzáfűzte: - Próbáljuk meg. - Bocs - mondta Quinn. - El kell ugranom a szabómhoz. - Na? Esküvői szmoking?
- Az utolsó igazítás a szemfedelemen. Hogy ne lógjon ki alóla a lábam. - Megszegted a törvényt. Halálról kuss - sziszegte Gyepmester. - Barom. Quinn nem felelt. Légzőgyakorlatot végzett, ugyanis. Ügyelt rá, hogy társa ne vegye észre iszonyú feszültségét. Hancúr, Kondor és Csömör előhúzták ijpuskára emlékeztető szerszámaikat. Sziszegő hang hallatszott. Az elszabaduló drótkötelek felkígyóztak az ablakok magasába. Öklömnyi horgok martak málladozó téglákba, csikordulás, pengés halk hangjaival. Finom por szitált alá. Quinn és Gyepmester a düledező ajtó mellé surrant. Kétfelől megálltak, a falhoz vetették hátukat. Bentro1 semmi nesz nem hallatszott. A földúton azonban felmorrant egy autó motorja. A nehéz kocsi közeledett. Gyepmester arca eltorzult. Nem szóltak, nem néztek az órájukra. Tudták, kifutottak az időből; ezúttal a teherautó pontos. Mint a halál. A fejük fölött himbálózó kötél megrándult, majd lassan eltűnt a szemük elől. Társaik felértek. Gyepmester megmozdult. Quinn késlekedés nélkül követte. Rutinosan benyomták az ajtót. Levetették magukat a földre, félrehemperedtek a nyMásból. Gyepmester röptében kapta az ütést, goromba kocsirúddal. Mire földet fogott, ájult volt. Quinn-nek egyetlen lövésre volt ideje. Az sem talált. A karjába csapódó nyílvessző félrerántotta karabélya csövét. Lánc csapott le a csuklójára, s elejtette a fegyverét. Négy férfi állt a közelében. Az ötödik Gyepmester mellett térdelt, stukkert szegezett a halántékához. Francis kénytelen volt eltűrni, hogy letépjék az infraszemüvegét. Pokolian fájt a karja, a nyílvessző úgy meredt elő belőle, mint egy fűzfaág. A döglánc!, nyilallt át rajta. A következő gondolat még kellemetlenebb volt: a robbanószerkezet. Beleszédült, de nem mozdult, mintha sokat számított volna, lelövik-e őket. Hiszen ha Kondorék is így jártak odafenn, mindnyájuknak végük, s nem golyó járja át őket. Meg kell semmisülniük. De szépen hangzik! Letépték a maszkját. Belevilágítottak az arcába. Lehunyta a szemét, de szemhéja mögött ott állt Fabyen, hátrarázta a haját, arca eltorzult. Kérdezett valamit. Valamit arról, hogy mi a francot keres ott.
Francis felnézett. A négy fickó nevetgélt. Egyikük végigtapogatta, elszedte fegyvereit, majd hirtelen mozdulattal beletörte a karjába a nyMvesszőt. Quinn térdre rogyott. Beleharapott a nyelvébe. Hiába nem kiáltott, arcára könnyek tódultak. 336 337 Összeszedte magát. Működtetnie kell a robbanószerkezeteket. Amíg nem késő. Amíg erejéből futja. Pedig még szívesen elment volna egy útra Igor Da Wayjal. Otthon maradt félig kiolvasott könyve. Szevasz, Kurt Vonnegut. Fene jó fekete humorod van. Kérdezgették. Nem akart odahgyelni. Semmi újat nem tudtak rászegezni. Ki küldte, ki a megbízója, kinek dolgozik? Unahnas széria. Végighúztak rajta a lánccal. Ha valahogy túlélné, tíz év múlva is pontosan meg tudná mutatni minden egyes szem becsapódási helyét. Újra elsorolták kérdéseiket. Még senkinek sem jutott eszébe az iránt érdeklődni, mi a kedvenc zenéje, olvasmánya. Van-e film, amelyet megnézne még egyszer, mielőtt meghal. Melyik a kedvenc színe. Várja-e valaki. Mit fog szólni Yasha és Fabyen. Hiszen sosem tudják meg, hogy vége. Csak annyit vesznek észre, hogy telnek a napok, a hetek, a hónapok, az évek, eltelik az élet - és ő még mindig nem érkezett meg. Hová is ment? Elugrott egy doboz Pierre Cardinért, egy tasak cukkinimagért, leszaladt egy sörre a sarki lebujba? Az arcába csapott a lánc. Leejtette a fejét. Felrepedt homlokából, halántékából vér folyt, s nem tudta biztosan, megmaradt-e a szeme. Megmaradt. Látott. látott valamit a ködön át. Egy alakot az ajtóban. Széles vállú, lobogó szőke hajú fickót, ismerőset. Azt a marhát a teherautóból. Amint éppen Rambónak képzeli magát. A fickó berontott, találomra eleresztett egy sorozatot, fejmagasságban. Szerencsére álló egyének fejmagasságában. Azután eltűnt. Két férfi lerogyott. Egyikük Gyepmester fölött. Quinn megrázkódott. A következő pillanatban megmozdította izmait a rutin. Felhemperedett, elgurult egy ládarakás felé. Röptében eszébe jutottak a rakéták. Örömteli lett volna, ha felrobban velük együtt.
Felkapott egy gazdátlanul heverő géppisztolyt, és tüzet nyitott az idegeskedő gengszterekre. Csillagokat szórtak a fegyvertorkolatok, de semmi karácsonyiasság nem volt a hangulatban. Löporfüst csípte a nyálkahártyáit. Azután azt látta, hogy fekszik mindenki. Az öt alattomos fegyveres nem mozdult többé. Quinn felállt. A szőke fickó előbújt rejtekhelyéről. - Vigyük a ládákat - mondta. A rogyadozó lépcsősor tövében megjelentek a fekete ruhás alakok. Ledobták a magukkal vonszolt, elaltatott fickókat. Átrobogtak a raktáron. Felmarkolták a ládákat. Futólépésben cipekedtek a teherautóhoz. Quinn felvette a földről a maszkját, a szemüvegét. A vérétől síkos láncot. Begyömöszölte a zsebébe. Látta, hogy Gyepmester feltérdel. Odalépett mellé. Lehajolt hozzá. A gyűrött dalia elkapta a karját, és talpra támolygott. Azután rámeredt. - Jó isten, Hiénababa - nyögte. - Majd én támogatlak téged. - Gyerünk - felelte Francis. Társaik végeztek a rakodással. Kondor visszatért egy kézigránáttal a markában. - Kifelé! - ordította. Kibotorkáltak a szabadba. A teherautó elszáguldott. Helyzetjelző lámpái már a csehó közelében parázslottak. Elértek a kocsihoz, mire a kézigránát felrobbant. A szélmalom megingott, téglák röpködtek, vörös lángok támolyogtak a megnyílott falban. - A rohadt szentségit! - suttogta Gyepmester. Pillanatok alatt levetkőztek, a csomagtartóba hányták cuccaikat. - Ezek pont öttel többen voltak, mint hittük. Ráadásul vártak bennünket. - Kondor kiköpött. Végigmérte Francist. - Nem mehetsz vissza a kocsidhoz. Bízd ide, elintézem. Te szívódj fel Gyepmesterrel. Egyáltalán, képes valamelyiktek vezetni? - Hát persze - bólintott Quinn. - Azt mondta a sofőr, hogy idejövet kétszer kapott defektet, de csak egy pótgumija volt. Ezért késett. - Tökmindegy már - legyintett Gyepmester. Beült a kocsiba, ellenőrizte, Quinn valamennyi testrésze belül van-e, azután indított. Az ajtók rájuk vágódtak. Házfal magas port kavarva eltűztek a földúton. Három társuk eltűnt a kukoricatábla végtelenjében. 338 - Nem lett volna szabad - mondta Gyepmester jóval később,
amikor már biztosra vehették, hogy a zsaruk nem rohannak a nyomukban; amikor félreálltak egy ösvényen, és a csomagtartóból előhúzott vizeskannából lemosták az arcukat, s néhány gyors mozdulattal átcserélték a rendszámtáblát, valamint igazolványaikat a diplomáciai testület jelzésére, papírjaira, hogy egyetlen okvetetlenkedő egyenruhás se nyúlhasson a kocsiba, levetett ruháik és fegyvereik közé. Ennek ellenére sem szerették volna, ha megállítják őket. Szakadtak voltak. - Légy kíméletes - mondta Gyepmester, immár újra a száguldó kocsiban. - Milyen színű a hajam? Mind megőszült? - Az utolsó szálig - bólintott Francis. - Arról nem beszélve, hogy van némi sípír az arcodon. - Te beszélsz? Úgy nézel ki, mintha a begyújtott kemencében napoztál volna. Falásnyi bőr sincs a képeden. Lógnak belo7ed a húsok. - Haza! - sóhajtotta Quinn. - A megkéselt nőhöz? Előbb dokihoz megyünk. Nehezen adnád be otthon, hogy az akupunktúrás doki hagyta a karodban azt a szart. - Hisz nekem. - Na ja. És ha megkérdezi, mi ellen kezeltetted magad, mit mondasz? - Semmi különös, felelem majd, ez a kúra segít meghosszabbf tani az életemet. - Hát ez olyan volt. Mostanra mindketten holt tutira tudj uk, mi a hosszú élet titka. Ilyen pofával nem ülhetünk be sehova. Ugorj fel hozzám egy whiskyre. Ha nem iszunk, sikoltozni fogunk álmunkban. - Lesz álmunk? - merengett Quinn. - Sajnálom - mondta a doki. Metszést ejtett a beinjekciózott, érzéketlenné fagyott területen, a kar alsó felszínén, majd egy kocherral megtolta a nyílvessző csonkját a másik oldalon. Asszisztense készen állott; megcsippentette az előbukkanó horgot, és kirántotta a sebből. Francis fogai összecsikordultak. - Mi a fenét csinálna, ha nem sajnálná? Lecsapná fejszével? Vállból? - Pár napig pihennie kell - felelte a doktor. - A kolléga összekészít egy kis gyógyszercsomagot. Láz, gyulladás esetére. Francis hallgatott. A gumikesztyűs ujjak a homloka, halántéka körül matattak. - Jó lesz - vigyorgott a szemközt ülő Gyepmester. - Ha látnád. Úgy nézel ki, mintha most tákolt volna össze a jó öreg Frankenstein.
Mindenfelől randa drótok fityegnek ki belőled. Figyelj majd, ha belépsz az ajtón, a csaj rád mered, és azt kérdi: mi ez a fércmű? - Dugulj el. Később kiderült, Gyepmester egy keveset tévedett. Fabyen ugyanis azt kérdezte, igaz, hosszas fontolgatás után, sápadtan s reszkető hangon, viszont tragikus komolysággal: - Ezek a madzagok tartanak össze? És persze elszaporodnak majd az idő múlásával?! Francis vállat vont, ettől eszébe jutott a fémlánc, szemenként. Elfordult, fellépdelt az emeletre. Fabyen a nyomába szegődött. - Segíthetek valamiben, vagy hagyjalak békén? - Vagy - felelte Quinn. - Miért? - Tudod, az elefántok is így csinálják. Ajót csapatosan, a rosszat inkább különködve. - Szeretlek - szólt utána Fabyen. - így?! - Igen, így is. Ezt majd akkor se felejtsd el, ha netán ellöveted a nemesb szerveidet. - Lehet, hogy akkor elfelejtem - morogta Quinn a lépcső tetején. Felért, kifújta magát, mintha leküzdötte volna a világ legmagasabb hegycsúcsát, de bárhogy törte is a fejét, nem ugrott be a csúcs neve. Ez volt a legkisebb baja. Beállt a zuhany alá. Azután nekiállt ágyazni az egyik vendégszobában. Fabyen nekidőlt az ajtótoknak. Francis hallotta. - Ha megfordulnál, láthatnád, mit tartok a kezemben. - Feltéve, hogy nem egy kibiztosított kézigránát az, nem tud felizgatni. - Na!? - noszogatta a lány. - Nem létezik, hogy megforduljak. Akkor ugyanis meglátnád a fejemet elölnézetből. Csak az imént találkoztam vele a tükörben. Nemde hallottad azt a velőtrázó sikolyt? Na, közvetlenül előtte pillantottam meg. - Akkor így kérdezem: kéred ezt a pohár whiskyt? 341 - Mekkora a pohár? - Jókora. - Nincs egy bögre a házban? - Idehozom az üveget - aj vallotta Fabyen. - Komolyan csinálod? - Mármint? - Tényleg itt akarsz aludni? És napokig a hátadat fogod mutatni? Francis felsóhajtott. - Egyáltalán nem biztos, hogy az elkövetkező napokbanjárkálni
fogok. Ja, van a háznál egy kacsa? Lehetőleg üvegből? A műanyag olyan gusztustalan. Közben végigdőlt az ágyon, de nem volt a testének olyan pontja, amelyen jóleső érzéssel fekhetett volna. Mivel a helyezkedés meglehetős fájdalommal s a hozzá tartozó fintorgássaljárt, lekapcsolta a lámpát. - Idehoznád a szeszt? - kérdezte, megelégelve a hempergést. Úgy maradt, ahogy volt. Mindenütt és mindene fájt, egyenletesen. Fabyen megállt mellette. Francis elvette tőle a poharat, belekortyolt az italba. Felfordult a gyomra. - Mi hír? - kérdezte később, amikor túljutott a szervezetében zajló földrengésen. A lány leereszkedett az ágy másik oldalán, s bár óvatosan tette, a rugók azért csak hullámzottak; az élmény korbácsolással ért fel. - Itt volt Fatime húga. Találd ki, mi a neve? - Leila. - Nyertél. Lázasan kitakarította a házat, de a nővére nem telefonált. Végignéztem a szakmai telefonkönyvben az összes magyar éttermet, mindet bejelöltem a térképen, de nem lettem okosabb. Lehet, hogy az a vendéglő csak nemrég épült, a könyv viszont tavalyi. Denholm hadnagy nem lopta az időt, tüzetes nyomozással kiderítette botrányos múltamat. Lehet, hogy pillanatnyilag én vagyok az első számú gyanúsított. Egy betűnyit sem dolgoztam. Nem merek leírni semmit. - Elbíztad magad. Várható volt. Felhagysz a regénykönyvekkel. Jövendőmondásból, jóslásból akarsz majd megélni. - Megérinthetlek valahol? - kérdezte halkan Fabyen. - Az attól függ, Denholm hadnagy lesben áll-e a közelben, hogy időben közbelépj en, és megmentse az életemet. Nem tudom, mire céloztál, egyébként. De ha beéred kicsivel is, akkor megfoghatod a kezemet. Csak a balt. - Láttam a párját. Mi van benne? - Már csak néhány öltés. - Azelőtt? - Fabyen átkerült az ágy másik oldalára, széket húzott maga alá, s megfogta Francis kezét. - Kérlek - nyögte Quinn. - Ismered a játékszabályokat. - Noha íratlanok. - Noha azok. - Francis kinyitotta a szemét, de nem látta a lány arcát. Felmerült előtte az a kép, amelyet a fájdalom vetített elé a malomban. Megszorította Fabyen ujjait. - Ha egyszer nem jönnék vissza, holott minden nap vissza akarok jönni, tudnod kell, hogy valójában szívesen hazarohantam volna... Fabyen félbeszakította. - Akkor tudnom kell, hogy megöltek? De ha naponta haza akarsz jönni, miért csinálod ezt? Persze, a kérdés csak elméleti.
Mellesleg gyűlölöm a játékszabályaidat, akármilyen íratlanok is. Elinéletice kérdezem, ne válaszolj, hanem gondolkozz el rajta: miért csinálod? Szereted csinálni? - Erre véletlenül csuklóból tudok válaszolni. Szeretem csinálni. Ugyanakkor rühellem csinálni. Ez a válaszom. - Jó ég. - Terhelt család terhelt fia vagyok. Kérdezd meg, mit teszek most. Fabyen átnevetett a könnyein. Tudta, mit kell kérdeznie. - Alszol? - Mélyen. - Oké. Hangjáték vége. De azért itt maradok, és fogom a kezedet. - Nem olyan nagy baj az - feleke Francis. Sikerült. Elaludt. Fabyen bekapcsolta a rádiót. Kisvártatva meghallotta, amire - vélhetőleg - kíváncsi volt. - Tegnap éjjel nagy lövöldözésre riadtak egy kis falu lakói. A temető tőszomszédságában, a használaton kívül álló szélmalomban valóságos csata dúlt. Amikor elhallgattak a fegyverek, hamarosan robbanás reszkettette meg a levegőt. Kész csoda, hogy az öreg malom talpon maradt. A helyszínre siető rendőrök régóta körözött bűnözők elkábított, összekötözött testére bukkantak. Másik öt fegyveres holtan maradt a helyszínen. Vélhető, hogy megint a Túszvadász kommandónak nevezett csoport tevékenykedett. Nyomot ezúttal sem hagytak maguk után. A szakértők feltételezése szerint a rajtaütés nem a terveiknek megfelelően alakult, a gengszterek fegyvert használtak, ezért került sor a lövöldözésre. Az eset 342 343 érdekessége, hogy az alaposabb szemle során a temetőben ugyancsak elaltatott és összekötözött neonáci fiatalokat találtak, akiket a kommandó sírgyalázásban akadályozott meg. Mint kiderült, a malom elleni akció célja azoknak a rakétáknak a visszaszerzése volt, amelyeket néhány nappal ezelőtt ismeretlen tettesek fegyveres támadás révén szereztek meg egy katonai konvojból, tizenöt ember brutális lemészárlása árán. A veszedelmes minirakétákat ma hajnalban egy teherautó csomagterében találták meg a falu közelében álló támaszpontot őrző katonák. Sokan szeretnék tudni, kik hozták létre a sajtó által antiterrorista konzorciumnak nevezett gengszterizmusellenes szervezetet, kik azok a kommandósok, akik nap mint nap a halál torkába vetik magukat... Fabyen kikapcsolta a rádiót. Tikket kapott a panelnyelvtől; a csodával határos módtól, a robbanás reszkettette levegőtől, a halál torkától. Mégis, először ötlött eszébe, milyenjólesően áltatta magát azzal, hogy Francis csak megszabadul a fanatikus terroristáktól, Sabató-
tól és Slaviktól, s a biztosító máris boldogan megköti vele az életbiztosítást. Nem, nem. Hiszen a pasas fényesen megokolta: kétes tevékenységét nem adja fel, mert e szakmát szereti és gyűlöli. Odi et amő. Gyönyörű. Fabyen hisztérikusan beleszívott a cigarettába, majd öt szippantás után eltörte a szálat. Francis Quinn hátralévő élete sem másképp fog telni, mint az eddigi; tovább rohangál a kinyújtott öklök és az élesre töltött fegyverek között; körös-körül átható rosszindulat. Szereti ezt a klimát. Hiszen gyűlöli. Világos. Végre is, valakinek ezt is kell csinálnia. Amíg lesznek elrabolható rakéták, lesznek elrablóik. Amíg virágzik a sírgyalázás, márpedig mostanában mintha erősen virágozna, valakinek közbe kell lépnie. A kommunizmus visszaszorult, a fasizmus előretört. De biztosan nem ezt nevezik természetes egyensúlynak. Dirket is lehetett volna szeretni. Vagy Chestert, esetleg másokat. Csakhogy Francist kell szeretni. Na, ezt minek nevezik? A szerelem vak: elbotorkál melletted - vagy felborít. Aranyos. Ha pedig így áll a helyzet, teát kell főzni. Francis megitta. Azután felkönyökölt, és félrehajtott fejjel Fabyenre nézett. - Tükröm, tükröm, mondd meg nékem. - Ha nagyon figyelek, látok rajtad néhány horzsolást, vérömlenyt, nyalánkságot. Gondolom, ez érdekelt. Viszont furcsa fénytörés: nem úgy nézlek, mint más. Az én szemem automatikusan retusál. Lágyító szűrőt, sztárfiltert, egyebeket alkalmaz, akaratomtól függetlenül. Ez a fénytörés normál köznapokon is működik; a ráncokat, gyűrődéseket, nyúzottságot, csúf hegeket eltünteti, az ősz hajszálakat elegánsnak láttatja. Nem tudlak nem szépnek látni. Ezt én csak így mondhatom el. Ha marcipánosabb vallomást óhajtasz, fordulj Hollywoodhoz. Francis meghökkent. - Gyönyörű volt. Kivált ahhoz képest, hogy küllememjellemzéséhez az alábbi kifejezésekre számítottam; ótvar, ragya, lepra. Fabyen leült a székre. Megérintette Quinn bal kezét. - De ugyanez a szem, ha elfoszlik a varázs, másféle fénytöréssel lephet meg. A páratlanul ragyogó szempárt dülledtnek találhatja, az antik orr esernyőnyéllé változhat, feltűnhetnek korngálhatatlan és tűrhetetlen hibák: mitesszerek, leprák, ragyák, ótvarok. Ekkor már nem segíthet sem kozmetikus, sem plasztikai sebész. A csoda halt meg. - Majd szólsz? - kérdezte Francis. Felült, letette a lábát a szőnyegre: Minden mozdulat fájdalmas grimaszokat váltott ki belőle. - Elmész? - sóhajtotta Fabyen. Holott láthatta, hogy arra készül.
- Én valószínűleg nem vagyok normális. De most már mindegy, ezzel kell együtt élnem - felelte Quinn kimerítően. Talpra állt. Bőre sok helyütt szép színes volt, mint egy autótérkép, másutt még szépebben színes, akár egy képeslap. - Helyezd szabadlábra a fantáziádat - szólt ki a fürdőszobából. Dolgozz, várd Fatime hívását. Eszembe jutott valami. Lehet, hogy nem megyek vele semmire. De mivel Slavik-ügyben nagyon szeretnék rövidre zárt szituációt teremteni, kipróbálok egy ötletet, működik-e. - Remek. Nem tudom, hová mész, de veled megyek. - Hogy van a csonthártyagyulladásod? - kérdezte Quinn. Fabyen megállt a fürdőszobaajtóban. - Nincs csonthártyagyulladásom - közölte. - Valamid csak van. Bubópestis? Szívelégtelenség? - Veled megyek. - Na persze. Gyere. Pompásan fogsz szórakozni, midőn becsengetek ama lakásba, ahová készülök, és a ház asszonya gyanútlanul ajtót nyit, majd engem megpillantván szörnyű sikollyal összeomlik a küszöbön. - Teljesen hülye vagy - sóhajtotta Fabyen. - Tudsz reggelizni? - Úgy érted, kiüttettem-e a fogaimat? Quinnt fejbe verték, ez remekül látszott. íme, a következmény. Fabyen sarkon fordult, és a konyhába sietett. Megterített, reggelit készített, tökéletesen önállóan, ehetőt. Azután beültek a kocsiba. - Hová? - kérdezte óvatosan a lány. Stuart Mali feleségéhez megyünk. Patrícia Mali bevezette őket a nappaliba. Leült velük szemben, a térdére könyökölt, és egymásra fektette két tenyerét. Fekete ruhát viselt, mély kivágással, szoknyarészén mindössze két gombbal, meztelen lábán nem hordott papucsot. Sötét haját néhány fésű tartotta kontyban, fülében féldrágakövekből épített katedrális himbálózott. Mélyenülő, áttetsző szeme szinte nem is látszott előreugró homloka alatt; úgy festett, mintha lyuk lenne a fejében. Szaporán lélegzett, apró, finom orrának cimpái szinte verdestek. Cakkos, kicsiny száján orgonalila rúzs tündökölt. Az a fajta nő volt, aki magára vonja a figyelmet, s többnyire tetszést vált ki. Akinek mindenki a tekintetét keresi, a csaknem láthatatlan, visszahúzódó, halovány szemét akarja látni. Az a fajta nő volt, aki tudja ezt. Patrícia is megtekintette őket. Végül Francist választotta. Rámosolygott. - Tehát még mindig Stuart. A zsaruknak elmondtam, legutóbb miben ment el itthonról, beszámoltam a szokásairól. Maga mit nem tud? - Teljesen tiszta lappal jöttem. Semmit nem tudok. Azt sem,
hogy milyen viszonyban volt a férjével. A nő felnevetett. - Milyen viszonyban lehettem volna egy férjjel? Házastársi viszonyban. Tudja, mit jelent ez? Társalkodtunk, alkalmazkodtunk, ő igyekezett kielégíteni az én igényeimet, én az övéit. Ismerte a kedvenc parfümöm nevét, tudta, melyik virágtól sikoltok fel örömömben, hányas cipőt hordok. Szerelemro1 szeretne hallani? Nos, erről nem beszélhetek. Stuart hetek óta nincs itthon, és mint mindenről, róla is le lehet szokni. Leszoktam róla. Rájöttem, hogy nélküle is egészjól eltöltöm az időmet. Egyébként is, már azelőtt is készültem erre. - Patrícia Fabyenre nézett, majd visszafordult Quinnhez. - A hölgy nővére elszerette a férj emet. Nyilván nem mondok ezzel nagy újságot. - A férje válni készült? - Nem készült. Miért tette volna? A nagyasszony férjezett, nemde? És ő biztos nem dicsekedett el otthon a hódításával. Nem hiszem, hogy Barone tudna a lángolásról. Úgyhogy a zsaruknak sem említettem, nem is tartozik rájuk. Csak azért hoztam szóba, mert itt látom a hölgyet. - Fabyen a nevem. - Tudom a nevét. A nagyasszonyét is tudom. á küldte magukat, hogy találják meg neki a paliját? Nem egészen értem, miért rajtam keresik. Ugye nem gondolják, hogy féltékenységemben elföldeltem valahol? - Ennél is vadabbakat gondolunk, de nem magáról - felelte Francis. - A férje mesélt a munkájáról? - Naná. A pasasok munkája körül forog a föld. Ha ők nem tennék a dolgukat, vége lenne a világnak. Nem igaz? Maguk házasok? - Nem feltűnően - felelte Francis. - A férje és Slavik közös munkái érdekelnének. - Például a legutóbbi? Stuart teljesen belebódult a megbízásba. Egy villa biztonsági berendezéseit tervezték, szállították. Nagyon untam, mert majdnem minden nap vidékrejárt, a helyszínen akarta látni, hogyan működik a dolog. Nézze, ha nagyon feszegetik, elmondhatom, milyen véleménnyel volt a főnökéről, de nem fognak neki örülni. Quinn széttárta a karját. Patrícia bólintott. - Baronejó mérnök, jó tervező, csak az utóbbi időben teljesen becsavarodott, és túlzottan Stuartra hagyatkozott. Ettől neki több lett a munjkája, kevesebb a szabadideje. A gyereknek néha felvillantottam egy pornét: nézd kicsim, ez az apukád. Én meg hagytam, hogy néha ez-az elcsavarja a fejemet. Látom a szemén, hogy most mit gondol rólam. - Hol van az a villa? - Azt gondolja, hogy itt ül ez a nő, és megpróbálja eltagadni, mi-
lyen kicseszettül fájt neki ez az egész. Máig hisz a férje visszatérésében, azt reméli, hogy az a szar alak felhagy ezzel az ócska trükkel, ezzel az elrablásnak feltüntetett elbújással. Itt ül, és hazavárja, és hülyeségeket beszél, miközben pedig ordítani tudna kínjában. Mi lesz velem? - Patrícia, a férjét tényleg elrabolták. Ezért szeretném, ha a villáról beszélne. Patrícia leakasztotta a füléről a katedrálist, átdobta a szobán, azután a kanapén heverő díszpárna alól előhúzott egy pár harisnyát, s belebújtatta a lábait. Egy percre eltűnt az asztal alatt, majd a cipőjével együtt került elő. Lebontotta a haját, a háta mögé dobálta a fésűket. - Isznak? - kérdezte. - Naja, korán van. Akkor ne igyunk. Egy vagyont költöttem fodrászra, kozmetikusra, ruhára, cipőre. Min346 347 den nap úgy ébredek, hogy visszajön. Mellesleg úgy is fekszem. A félreszeretkezéseim úgy festettek, mint egy-egy dühroham. Nem mintha megbántam volna valamelyiket is. Azok a hapik legalább tartották bennem az önbizalmat. Kiborultam. Kész. A villáról csak annyit tudok, hogy valami féltve őrzött személyiségnek készült, bizalmas munka. Stuart többször elmondta: nem beszélhet róla. Azért persze beszélt, jóllehet szívesebben hallgattam volna, ha végre a nagyasszonyról meséli el, hogy vége köztük mindennek. Aztán egy napon bejelentette: gyerekük lesz. Így. Lefordultam a tűsarokról. Hát hogyne. Néztem a palit, hát se nem szép, se nem olyan gazdag, mint Barone. Mi a szart akar tőle a nagyasszony? Köztünk szólva az ágyban sem az a marha nagy zsibbadás. Van persze rosszabb is. Túléltem már egy-két titkárnőt, de erre nem számítottam. Tudják mit? Megkínálom magam. Kókuszlikőr. Kérnek? Nem kértek. Patrícia teletöltötte a poharát, kiitta, cigarettára gyújtott. Felkelt, felszedte a szőnyegrol a fülbevalóját, azután a falhoz csapta. - A villa. Két óra autóút oda, kettő vissza. Volt úgy, hogy hajnalban ment el, és éjjel jött meg. Néha két-három napra is ott maradt. Nehezen hittem el, hogy nem a nagyasszonnyal randevúzik, de megmutatta a terveket, meg a térképen a helyet, hát valami eszméletlen, hihetetlen, milyen emberek vannak. Annak a féltve őrzött ipsének miért nem jó egy átlagpalota átlagos biztonsági berendezésekkel? Körös-körül érzékelőket szereltetett be a kerítésbe, ha netán valaki bemászik, idoNben tudjon róla. Detonátort vagy mi a francot a ház köré. Értik? Mintha aknamezőn élne. Mi van akkor, ha véletlenül beélesíti magát a rendszer, mellesleg ezt is Stuarttól hallottam, és elszáll a palota a gazdájával együtt? Különben teszek
rá, mi van. Szálldosson. Meg a ketrec... Fabyen megmozdult, de Francis szeme rávillant. - Hülyék világa ez. Nem lennék annyira kiborulva, ha nem most töltöttem volna be a harmíncnyolcat. Stuart meg majdnem negyven, idősebb, mint Barone. Nem is magasabb nála. Az a nő a fejük fölé tornyosul. Mit szól a hölgy a nővéréhez? - Phaedra kórházba került. Két férfi megverte az utcán. Elvetélte a gyereket. És a műtét másnapján eltűnt - felelte Fabyen. - Megmutatná a térképen, hol van az a villa? - Mire gyanakodnak? - kérdezte Patrícia. - A ketrecnél tartott - emlékeztette Francis. - Semmi több. Stuart mondta, hogy valami ketrec is lesz. Illetve egy szoba, amelyet rács vág ketté. Kamerák, számítógép, nem értek én ehhez. Szóvalnem lesz gyerek? ! Nahát, vannak férfiak, akiknek a verés jut eszükbe a nagyasszonyról? Ez is valami. Nem én küldtem őket, ha netán emiatt ülnek itt. Tőlem Stuart kefélgethetett volna éjjel-nappal. Csak ne lett volna szerelmes belé. Eleinte nem volt. Teljesen nyugodtan éltem. Viszonya van a nővel? Majd elmúlik. Nem múlt el. Elxnúlt azóta. Remélem. - Hol van a villa? - kérdezte Fabyen. - Mit villáznak itt nekem? Úristen, hogy szégyellem magam. Biztos attól jött rám, hogy látom a homlokán a tapaszokat. Magának gőze sincs, mi a fájdalom. Fáj hat valami, ami kívülről j ön? Már megint kezdem. Ha megtudják, hol van a villa, megtalálják Stuartot? Tudj ák, hogy értek én a térképhez? Mint a legtöbb nő. Van egy város a hegy alatt. Félúton egy étterem. Stuart megőrült a gulyásért meg a lecsóért. Mutattam neki a szakkönyvet, hogy tiszta gyomorrák lesz, ha nem hagyja abba. Salátával etettem évekig, hogy vigyázzak rá. Erre j ott a nagyasszony meg a lecsó. Ki tud eléggé okos lenni? Patrícia felállt, kiment a nappaliból. - Hé, Sir, jöjjön ide - kiabált néhány szobával távolabbról., Quinn követte. Megállt a rendetlen dolgozószoba ajtajában. Patrícia törökülésben kuporgott egy plüssbevonatú széken, és egymásután dobálta a háta mögé a telebőgött papír zsebkendőket. - Olyan vagyok, mint egy állat - szipogta. - Nagyon természetesen viselkedik. - Hogy érti ezt? - A maga helyzetében érthető a düh, a keserűség. Azt hiszem, él a férje. - Nem érti, hogy mindennek lőttek? Ha él, ha nem. Kupi van itt. Nem nyúltam semmihez. Amikor Barone eljött Stuart rajzaiért, velem ordibált. Micsoda alak?! Hogy miért nem tartok rendet. Megkereste a villával összefüggő papírokat, átnézte a számítógépbe való diszkeket, van-e valamelyiken titkos anyag. Közben idióta keresztkérdéseket tett fel nekem, hogy mennyit tudok az egészről,
de én sem estem a fejemre, hát hiányzik nekem, hogy egy Arafat vagy mit tudom én ki átlyukasszon, mert a férjem véletlenül elkottyantotta nekem a házába tervezett bombákat? Nem, detonátorokat. Marha nagy szemeket meresztettem, nem akartam tudni semmiről. Akkor Barone lehiggadt, már amennyire az ilyen lehiggadhat, mert esküszöm, rángott a járomcsontja, izzott a fejbőre. Különben jó pasi lenne. Jóképű. A szeme a legszebb. Gyönyörű kutyaszeme van. Megbízható pasas lehet. Szóval lenyugodott, megszorította a kezem, elmondta, mennyire hiányzik neki Stuart munkája, és hogy biztos minden rendbejön, aztán elhúzta a csikót. Durazzio. így hívják a várost. De a lecsós helynek sokkal jobb neve van: Csípd ahol éred Jópofa. A térképet keresem. Patrícia látványos kutatást végzett. Tologatta a számítógépet, a monitort, a papírkupacokat, az elszikkadt cserepes növényeket, lökdöste a gurulós széket, s közben azt fejtegette, mikor is fogja kiüriteni ezt a szobát, hogy Stuartnak még az emlékét is eltörölje. Azután bebújt az asztal alá, s diadalmasat sikkantva előjött a világatlasszal. Quinn elhúzta a száját. - Ne túlozzon. Nincs kisebb? - Jó isten, amikor bejöttek, mit is mondott? Maga zsaru? - Nem vagyok zsaru. Barone testvére vagyok. - Tréfál, ugye? - Az ő testvérének lenni nem tréfadolog. - De valamivel csak foglalkozik? Miből él? - Örököltem. - Azt tudja, hogy Barone mindenhová magával viszi a mamájuk porait? Egyszer Stuart mondta is neki, hogy töltesse homokórába, úgy legalább hasznát veszi. Bocsásson meg. A testvére nagyon ideges lett. Stuart rengeteg ilyen viccet tud. Az egyik így szól: ha meghal az anyósod, csak derékig ásd be a földbe, hogy ápolhassa maga körül a virágokat. - Erről eszembe jut a lecsós hely. - Szóval áthajt Durazzión, megáll a Csípd ahol érednél, bekap egy lángoló lecsót, és az étterem melletti úton felmegy a hegyre. Az út végén ott áll a ház. Valami régi romból építették újjá, rondább lett, mint valaha volt. Kocka alakú, rácsok vannak az ablakokon. Stuart sokszor mondta, hogy nem tudna ott élni. Megölné a kopárság. - Köszönöm. - Quinn az ajtó felé indult. Félúton megtorpant, és visszafordult. Megpróbált Patrícia szemébe nézni, de nem találta á tekintetét. - Mit tenne, ha a férje visszajönne? - Mit? Lehet, hogy sikerrel elfelejteném a szorongásaimat. Talán még lesz néhány jó évem. Talán nem. Nem tudom. A nők nem
szeretnek egyedül élni. Úgy értem, férfi nélkül. Nekem speciel Stuart az a férfi, aki nélkül nem szeretek. - Pedig először majdnem meggyőzött. - Magát. De mi van velem? - Patrícia közel lépett Francishez. Nézze meg a szememet. Megvesznek tőle a pasasok. - Hagyja meg Stuartnak. Holnap visszahozom a férjét. - Gondolja? Francis kisiklott a szobából. A nappaliban felszedte az unatkozni látszó Fabyent, és kiviharzott vele a házból. Közben azon töprengett, hogyan hagyhatná ki a villalátogatásból. A detonátor motoszkált az agyában. Fabyen elhelyezkedett a kormány mögött. Ránézett Quinnre, keze cigaretta után kutatott a kesztyűtartóban. - A női természetről mindent megtudtál. Hát a villáról? - Figyelted, hogy eleresztette a füle mellett a kérdéseimet? Nem sikerült levennem tőle az információkat. Fabyen meggyújtotta a cigarettát. Továbbra is Francist nézte. - Ideje lenne, hogy megállapodjunk: hazudhatunk-e egymásnak vagy sem - mondta. - Emlékezz Hemingway mondására. "A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán." - Hol a villa? - kérdezte Fabyen. - Szeretném nélküled csinálni - felelte Quinn. - Igazad van. Beszéljük meg. Nem akarom elkezdeni a hazudozást, mert sosem lesz vége. Tudom, hol a villa. De nem kívánom, hogy odajöjj. - Mihez kezdesz egyedül? - Fabyen kidobta az ablakon az alig megkezdett cigarettaszálat. - Hallottad. Jelzőrendszer, detonátor, ketrec. Elképzelni sem tudom, mit fog művelni Slavik, de biztos, hogy nem szorít a szívére. Phaedrának szüksége lesz rám. Szeretnék segíteni. - Eszedbe sem jutott, hogy Denhohnhoz fordulj? - Ha a hadnagy odamenne, dráma lenne. Francis átölelte a vállát. - Csukd be a szemed. Megcsókollak. Utána mondok valamit. Fabyen eltolta magától. - Nagyon kérlek, fejezd be ezt a marhaságot a kinézeteddel. Három nap múlva megint szívdöglesztő leszel. - Oké, semmi csók. Pedig másként nem tudom érzékeltetni, milyen botrányosan szerelmes vagyok beléd. Nem megyek egyedül, ígérem. Viszek valakit, aki tud nekem segíteni. Megkapod Phaedrát. - És téged. - Efelől semmi kétség. Slavik akkor is csak Slavik, ha detonátorokkal veszi körül magát. Mit árthat nekem? Mielőtt tovább aggódnál, emlékezz vissza a bombasztikus gyomorütésére. Amitől bukfencet vetett kínjában.
Fabyen elfordult. A gázpedálra lépett, kétségbeesetten figyelte az utcát. Hangokat hallott a fejében. Slavikét. Barone nevetett, nem is szépen. Hazaérve meghallgatták Denholm hadnagy üzenetét: az elmúlt éjszakán a méltóségteljes fekete Lincoln szakadékba zuhant. Mauro és Slavik szénné égett a kocsiban. Quinn az ajtótoknak támaszkodott. Gyepmester döbbenten rábámult. - Mi van? Lapáton vagy? Kerülj beljebb. Rögtön a vállamra terítek egy törülközőt, és már oda is borulhatsz. - Ráérsz? - Abszolút. Két muff között mindig időmilliomos vagyok. Francis belépett a lakásba. Körüljárta barátját. Gyepmester okkersárga vászoninge alól két parókára is elegendő szőrzet feketéllett elő. Peronzöld vászonnadrágja éppen olyan lezserül lötyögött rajta, mint máskor. Vállig érő fekete haja, sötét szeme, szögletes fogai a szokásos átható férfiasságot sugározták köré. Vele minden rendben volt. Quinn vállon veregette. - Nem is nagyon kell átöltöznöd. Kapj egy stukken, és menjünk. - Hová megyünk stukkerrel? Ma lesz a varratszedés? Francis leült egy fotelba, leültette Gyepmestert is, és elszórakoztatta a káprázatos Barone család történetének tömörített változatával. Számított rá, hogy Gyepmester olykor-olykor kétkedve fogadja majd a szavait. Nem csalódott. De arra is számított, hogy végül persze vele megy. - Normális vagy? - kérdezte Gyepmester a rövidre fogott elbeszélés végén. - Nem, de most nem erről szól a konzmium. - És ha valami terrorista vezér rejtekhelyén kötünk ki? Vagy a legfőbb maffiózó ezer csahos gorillával őriztetett birtokán? Ezt nekem látnom kell. Indulhatunk. Mindjárt meg is mutatom az új autómat. Furgon. Az kell ide, hátha a végén fekvőhelyre lesz szükségünk. Beültek a kocsiba. Gyepmester indított, majd beletúrt a kesztyűtartóba, és Quinn kezébe adta a kocsi kezelési útmutatóját. - Nyisd ki. Mindjárt az első oldalon ott áll, milyen szerszámok kellenek a biztonságos utazáshoz. Francis hangosan olvasta: - "Legyen nálunk egy tartalék izzókészlet, egy gumidefekt-elhárító flakon, egy zseblámpa és napszemüveg." - Hát nem fantasztikus? Hiába, ezek a korszerű autók. Nem sorolják hat oldalon át, mit csomagoljunk hosszabb útra: csőkulcs,
emelő, kurbli, kalapács, fityfene, egy frászt. Nem kell vonóhorogra kapnod és magaddal vinned a márkaszervizt. Ülj be, és indíts. Fő, hogy legyen nálad napszemüveg. - Nagyon elegáns - bólintott Quinn. - Ez a megfelelő kifejezés. Olyannyira elegáns, hogy akár az elegancia iskolapéldája is lehetne. - Gyepmester vigyorgott. Viszszadobta a tanácskönyvet a kesztyűtartóba, és feltette a napszemüvegét. - Tedd fel te is, akkor nem eshet bajod - javallotta. Francis felsóhajtott, és széttárta a karját. - Én figyelmeztettelek - morogta Gyepmester. Slavik Barone a tükör előtt állt, és új frizuráját ellenőrizte. Praktikus viselet volt, bármikor levehető, az éjjeliszekrény fiókjában tárolható hajzat, megbízható úriember-fehér színben. Szemöldökét sajnos nem vethette le, de a mustra igazolta: a festék megválasztásakor eltalálta a megfelelő színt. Szemöldök és haj fehére harmonizált egymással, de a gyorsan növekvő borostákkal nem lehetett mit kezdeni. Azok bizony feketék maradtak. És nőttek, mint a csalán. Sebaj, ha emberek közé kényszerül, zsebben tartja az elemes borotvát: akár óránként elbújhat egy-egy mosdóban. Nyilvánvaló, hogy öltözködési srilusát is meg kell változtatnia. Ki fogja bírni. Hosszabb időre úgysem megy vissza. Feltette a négyszögletes keretű szemüveget. Ekkor pillantotta meg a kézfejét és az alsó karját. Hát ezt csak az apjától örökölhette. Olyan szőrös, mint egy majom: Bezzeg az öccse a Mama finomságát vette birtokba, legalábbis szőrzet dolgában. Csak annyi jutott neki, amennyi kell, amennyi ildomos. Holott hozzájobban illenék a kunkorodó fekete indákkal beszőtt testfelület. Pompás lenne, ha ő kopaszodna. Csakhogy ő nem kopaszodik. Itt-ott egy-egy ősz hajszál. Még imponáló is. Annyi idősnek látszik, amennyi. Ellentétben vele, akit rendszerint korosabbnak néznek. Barone közel hajolt a tükörhöz, hogy megtekintse, mennyit láttat az üveg a szeméből. Nyilvánvaló, ha ő örökli a kék szemet az apj ától - apja-e?, ha-ha -, hasonló sikereket könyvelhetne el a hódítások terén, mint az öccse. Szó ami szó, sok hódításról nem tudott, legfeljebb egyről, de az bomba módon beütött. Jellemző párosítás: zsák meg a foltja. Az öccse meg az a tyúk. Hát már nem sokáig. 352 353 Addig-addig mérlegelte, melyik veszélyesebb rá nézvést, valamint azt, melyiket gyűlölij jobban, hogy meg sem lepődött, amikor a mérleg serpenyői egy szinten állapodtak meg. Hála az égnek, nem nehezítik meg a dolgát. Tekintve, hogy más
dolga nincs, mint végrehajtani az ítéletet, amelyet a Mamával közösen hozott. Halál! Ott laknak abban az ócska viskóban. Ott nyálazzák egymást éjjel-nappal, s ha egy percre abbahagyják, rajta szórakoznak. Kettőjüknek elég lesz egy bomba. Energiatakarékos párocska. Most nyilván azt hiszik, hogy ő halott. Ezzel mihez kezd a tyúk? Az az alantas női személy, aki odáig ment, hogy kigolyózta: ő rabolta el Malit. Leírta a regényében. Nagyon izgalmasjelenet volt, s bár dühöngött is, azért élvezte közben: az a hülye tyúk sejt valamit az ő terveibo1, de nem tud semmit. Malit nem kellett elrabolni! Mali idejött. Nap nap után. Dolgozott, akár a megszállott, nem sejtvén, hogy saját jövendő lakterét építi. Ha pedig elfáradt, megpihent néhány percre, és látni lehetett a szemén: Phaedrára gondol. Egyre homályosabb lett a tekintete, ahogy telt-múlt az idő. Mali napról napra szerelmesedett. Nahát, rosszul választott. Közben pedig megcsinálta a saját celláját. Amikor eljött az ideje, csak rá kellett zárni az ajtót. Utána elhírelni: váltságdíj. Kész, ennyi. A Mama is nevetett örömében. Zseniális, mondta. Zseniális! Naná, zseniális kisfiú volt, zseniális nagyfiú lett. Még akkor is zseniális lesz, amikor megöregszik. A Mama tudja. Rugge is tudta. Plána Kenda. A Mama csak egyszer fogott mellé. Amikor azt tanácsolta, vegye el a főnöke lányát. A vöröset. Mert az normális. Illedelmesen viselkedik, ízlésesen öltözik, kicsit túl kacér, de még fiatal. Majd a házasságban megkomolyodik. Ellátta tanácsokkal, miként kell udvarolni egy lánynak. nagyon figyelt, úgy is csinálta mindig. Phaedra igent mondott. Mégjegybenjártak, amikor jött a csókkal, dörgölődéssel. Muszáj volt engedni neki. A Mama engedélyezte, hogy a frigy érdekében tegye meg, amit a lány akar. Itt tévedett. 6 nagyon készült, sikerült is. De a lánynak nem volt elég. Folyton akarta. pedig nem mondhatta, hogy másként szokta, és főleg: másként jobban szereti. Mindig engedett, és egyre szívesebben. Sejtette már, ez kell a nőknek. Kivirulnak tőle. Phaedra is kivirult. Olyan szép lett, olyan de olyan szép, mint egy üveggolyó. Az esküvőn már árva lány volt, de akkor azt kérte tőle, mint férfitól: vigyázzon rá. Ezt kár volt kérnie. Természetes volt. Nem pusztán csak azért, mert vonzóan gazdag volt, mert ő tébolyítóan beleszeretett, nem csak azért. A Mama sokat mesélt arról, mi a dolga a feleségnek. A Mama a legjobb feleség lett volna, hajó a férje. Phaedrának jó férje volt, jó feleség válhatott volna belőle. Slavik elhagyta a tükröt, a monitor elé lépett. Látta, hogy Phaedra alszik. Vagy inkább úgy tesz; mióta idehozta; mióta felébredt,
és megállapította: elérte a büntetése. Azóta alszik. Mali néha felkelti, megitatja, feltéve, hogy nem szalasztja el a vízadagot. Esténként száraz lepedőt húz alá. Máskülönben nem sokat foglalkozik vele. Mali már hetek óta tervez. Dolgozik. Neki dolgozik. Abban a hitben, hogy a munka leköti, hogy ép ésszel kihúzza, amíg valami csöda folytán kiszabadul innen. Nem szabadul ki. Senki nem tudja, hogy itt van. Senki. Még az a tyúk sem. A gondolatait kitalálhatja, legalábbis valamennyire felérhet hozzájuk, de ezt a helyet nem lehet kitalálni. Mauro nem fecsegheti el. Hulla. Egyszerűen senki nincs, aki beszélhetne róla. Ehhez kevés a nagy író nagy emberismerete. Ami persze nem is nagy. Hiszen azt írta a förtehnes regényében, hogy ezek ketten összefognak, mesélnek majd egymásnak, a fantáziájuk kimenekíti őket innen. Ismerhetné a nővérét. Phaedrának nincs fantáziája. Tgyes kis baba. Ügyesen fel tudja díszíteni magát. Az sem baj, hogy ez sokba kerül. Csak meg ne szólaljon. Bőven elég, ha mosolyog. Az lenne a legjobb, ha ez a gép nem is tudna többet. Akkor nem jutott volna eszébe Mali. Meg mások. Biztos voltak mások is. Ha a többit elszalasztotta is, Malira időben rájött. Előbb tudta, mint ők! Figyelt. Senki ne bámulja túlzottan az ő feleségét! A kezét meg a többi testrészét pedig jó távol tartsa tőle! Akkor nem lesz baj. Százezerszer mondta Plaedrának; minden este elmondta neki: te az enyém, én a tied, és ez így lesz az idők végezetéig. Szép vagy, és én szeretlek, neked ezt meg kell becsülnöd, olyan férfi vagyok, az csak egy nőt szeret életében. Ha ezt, hát ezt. Most már mindegy. A Mama sem láthatta előre, hogy ennek folyton azon jár majd az esze, ami kis mértékben elviselhető, nagy mértékben méreg. Hatalmas nagy izgalom és felhajtás egy darab húsért. Persze, amíg élt, addig a Mama sem tudott mindent. Amikor meghalt, és beléköltözött, okosabb lett. Voltak és vannak nézeteltéréseik. Persze, a Mama végképp megundorodott a dologtól, amikor szakított a férjével. Nem említette, de biztosan ő is rájött, hogy nem kell hozzá semmi, csak a megfelelő gondolat, és sokkal elemibb erejű gyönyörhözjut, mintha azzal a hússal bíbelődne. Az a testi aktus huszadrangú. Megfogalmazhatatlan a különbség. A tyúk persze meg tudná fogalmazni, abban az alpári stilusában. 354 35 Valahogy így: akkora a különbség, mint a csókos ajkak és a bibircsókos ajkak között. A tyúk az utolsó fogalmazásait készíti. Mielőtt befejezné az ostoba könyvét, része lesz a legutolsó gondolatban. Azért azt jó lenne hallani. Erről sajnos, a haláleset természete
miatt le kell mondania. De ott lesz a közelben. Látni fogja a robbanás lángiait, a hajára hull a pernye, amelyben már az ő pora is benne lesz. Akkor már sejtelme sem lesz róla, milyen igazi, bombasztikus gyönyörhözjuttatta a sógorát. "Bombasztikus"? Felszedett a tyúktól egy sereg olcsó kis kifejezést. Muszáj volt. Semmit sem értek a szakkönyvek, nem sajátította el belőlük, mit tegyen, hogy ne olyan furcsállón nézzen rá mindenki. Az ő szép szavaitól görcs állott a emberek szájába, nevetniük kellett; ilyen cinikus a világ! A tyúk is, az öccse is, az a nős férfi is, meg aztán a többi az irodában, az üzletfelek; de Rugge is, még ő is, csúnya nyelvet beszélt, nem az övét; s ő volt nekik idegen. Közéjük olvadni csak úgy lehet, ha a nyelvüket beszéli. De persze nem ment. Nem is az a dolga, hogy ő legyen olyan, mint a többi! A küldetése éppen az ellenkezőjéről szól! Hát ez az a téma, amit milliószor megrágott, egyedül és a Mamával, a könyvek közé bújva; ezt próbálta csillapítani tablettákkal, nem ment. Ha másokkal beszélt erről- nagyon ritkán -, mindig rákérdeztek; miért hiszi ezt vagy azt. A kérdések pedig megzavarták. Egyszerűen rá kellett jönnie: nem értik, nem értik, nem és nem! Itt van Mali, hetek óta - és kukkot sem fogott fel. Minden nap elmondja: már nem vagyok szerelmes a feleségedbe, már elengedhetsz. Nem vagy, de voltál, s mindig tudtad, hogy ő az enyém. Megfogtad. Hússal kínáltad, gusztustalan dolgokat műveltél vele, összekented, fattyút fogant tőled. Meg akarta szülni, a nyakamba akarta varrni, hogy minden nap lássam, pénzt költsek rá; egyébként ez volt az utolsó csepp. A gyerek még sehol, máris egy rakás pénzbe került! Új tapéta a szobába, kiságy, takaró, függöny, rugdalódzó, hintőpor, kenőcs; csomó pénz, és voltaképpen az alávaló férfira és az alávaló nőre. Az alantas hitvesre, az alávaló női személyre. De el lett simítva. Nem lesz fattyú! Majd amikor Phaedra hajlandó lesz ébren szembenézni cselekedete következményeivel, majd amikor ráébred, hogy vége a szeretésnek, ez már a büntetés, akkor meghagyj a őt abban a hitben, hogy sokáig élhet. Mert Phaedra olyan. Néha majd bedug neki a rácson egy-egy vacakságot: rúzst, szempillaspirált, fésűt, de persze nagyon néha. És Phaedra boldog lesz, és száz évig elélne a ketrecben, csak éljen. De ez hiú ábránd. Amikor kiderül, hogy halálosan gyűlölik egymást Malival, amint eljön a nap, amelytől kezdve percenként szemközt köpik egymást, megkezdődik az ordítozás, a hajtépés, amint őrjöngeni fognak egymás iránti gyűlöletüktől - többé nincs rájuk szükség! Meghalnak!
Jönnek majd mások: Vannak még alantasok szép számmal! Megízlelik a poklot, s ezzel majd sok szép örömhözjuttatják őt, és az óriáskerék forog tovább. Nem tudott változtatni a világon, de valamit még tehet. Megbüntetheti őket! Idehozza Fatimét, a kis szobalányt. A fotóművészt, akivel elment. Aztán másokat. Pokol van bennetek! Kihozom belőletek, hogy lássátok! Ne csak én gyötrődjek. Slavik felkelt, kisétált a ház mellé. Nézte a lebetonozott udvart, a kerítést. Mali gyakran kérdezte, miért jó a tulajnak, ha minden ilyen kopár. pedig megvonta a vállát, és megállta nevetés nélkül; nem mondta: azért, mert a bokorban el lehet bújni, elrejtőzhet benne bárki, és figyelhet engem, így viszont szabadon szárnyal a tekintetem, meglátom, ha idegen lapul valahol! Mali hülye! Csak nem értette, elkezdett mutogatni, hogy ide, meg oda fa kéne, bokor, virág, víz. Mert az olyan emberi. Majd ő írja elő, mi az emberi! Naponta áradozott a lecsóról. Amikor befogta a ketrecbe, még akkor is gyakran könyörgött: lecsót. Ö pedig egy napon beült az étterembe, lecsót kért -, és majdnem megfulladt tőle. Három napig fájt az egész szervezete, minden irányban. Na, ilyenek az "emberi" örömök! Slavik elégedetten megszemlélte a birtokát. A kerítésjól takar, és jól tartja magát. A kapu csak vezényszóra nyffik, aki azt nem ismeri, kinn marad. A ház nem emelkedik a kerítés fölé, ott hasal szépen, nem hívj a fel magára a figyelmet. A rácsok letéphetetlenek. Se ki, se be. Az udvar áttekinthető. Ez az emberi! A nap vakítóan izzott a magasban. Slavik visszatért a vezérlőbe. Leült a monitor elé, amelyet éppen hátulról ért a fény, s ezért tükörként viselkedett. Megmutatta a kopár lapályt a feje tetején. 356 357 - Mit szólsz, Mama? - kérdezte büszkén. Az urna ott állt vele szemközt, a munkaasztal végében. Ekkor hirtelen meghallotta. A zene! A kerítés tetejére szerelt érzékelőkjeleznek! Az a kazetta indult el, amelyik erre figyelmeztet! Tetszene a tyúknak. Akkora nagy ötlet, amekkora még nem volt
egyetlen könyvében sem. A Cápa zenéj e. Idegborzoló futamok. Valami történni fog, valami rémes, szörnyű, erre intenek. Azután a felzaklató hangok lehiggadnak kissé, de csak azért, hogy elaltassanak. Mert máris felhasítja a nyugodt víztükröt a cápafarok; a borzalmasan és biztosan ölő kard! Slavik Barone kihúzta a fiókot. Zsebre tett néhány ügyes, hatalmasat robbanó gyufásdobozt. Azután felállt, és az ajtóhoz lépett. Francis Quinn nem hitt a fülének. Felálltak a hátán mindama borsószemek, amelyeknek futkosniuk kellett volna. Vagy az a hideg? Ilyen nincs. A Cápa. Aki egyszer látta a filmet, bizton számíthat a pszich zisra: e zene hallatán idegsokkos lesz. De általában mindenki többször látta, és volt vagy négy fölytatása is. Valamint az egyéb feldolgozások. Egy paródiában, például: Cápazene, felhők, azokat szeli szét a farok: repülőgépé. Egy másik filmben, valami limonádéban, első és utolsó gegként: gyönyörszép fickó tempózik az úszómedencében; s ekkor, hirtelen!, Cápazenére fél pár falánk női mell hasítja végig a víztükröt. Francis vigyorogva lépett a házba. Slavik ott állt előtte. Quinn körülnézett. Sivárnak találta az épületet, belülről is. Hosszú, fehér folyosó. Kétfelől egy-egy ajtó. Ha belépsz valamelyiken, újabb ajtókba ütközöl, nyilván. És ez még csak nem is a Kékszakállú vára. El kellett csalnia Slavikot a bejárat kőzelébo . Útközben sehol nem láttak kamerát. Barone csak róla tud. Gyepmester besurran, megkeresi a ketrecet, kikérdezi Stuartot a szabadulás békés módjáról, szabadít - és kész is I.,egfelj ebb tévedtek, amikor mindezt kiokoskodták, és már nincs Stuart, vagy nincs békés mód; de akkor berobbantják az ajtót. Ez esetben verésre is sor kerülhet, Slavikéra Ám ennél is aggasztóbb, hogy két ember lesz odabenn - ismét csak feltehetően. Megsérülhetnek. Francis meglepődött Slavik eszement tekintete láttán. Persze, fehérre festette a szemöldökét. Ettől aztán, no meg a dühétől, hogy ő itt termett, sötét szemei úgy ugranak ki az arcából, mint támadó jaguárok. Mindazonáltal Slavik uralkodott magán. Nem csapdosta magát a padlóhoz, nem kezdett üvölteni. Csak állt, zsebre vágott kézzel, és nézett. De valahogy úgy nézett, mint egy atombomba, amely éppen beélesíti magát. Quinn széles mosollyal és még szélesebb mozdulattal átkarolta a bátyját. Feltette a szerepéhez illő lemezt.
- Nahát, milyen kellemes fogadtatás. Mindig kedveltem ezt a zenét. Kisimítja az idegeimet. Mondd, miért, hogymárharmadszor megy? Végtelenített kazetta? Finom. Minden üzletben kapható. Az üzenetrögzítődhöz kérted. Mutasd meg nekem a palotát. Vezess körbe. Ilyen szépet még sosem láttam. Mennyi finom rács. Mint a csipke. Közben cipelte Slavikot. Átmentek egy hodályon, amelyben számítógép-monitorok üvegarcai néztek a falra, egy pillantást vetett az egyetlen üzemelő képernyőre, és meglátta benne a ketrecet; egy ülő férfit, és egy másik, fekvő alakot. Stuart és Phaedra! Csaknem megnyugodott. Tovább terelte a készségesnek látszó Slavikot. Benyitott a konyhába, becsukta maga mögött az ajtót. Gyepmesteré a terep. Körbejárta a konyha közepén álló hatalmas asztalt. Bátyjával a karjában, persze. Idejövet egyik verziót a másik után sakkozták el; énnyire blindre még sohasem vágtak bele semmibe. Csak abban bízhattak, hogy sikerül. Valamint az erőfölényükben. Amelyről úgy tudták, hogy van nekik. Négy szép, pompás ököl, ugyanannyi talp, két stukker, némi robbanószer, bitang düh. Ettől függetlenül Francis Quinnt ugyanaz a feszültség mardosta, amely a malomnál is rátalált. S mivel akkor beigazolódott, hogy nem oktalanul izgatta magát, ezúttal komolyan vette a dolgot. - Milyen szép asztal - mondta. - Ezen szándékozol feldarabolni a pácienseidet? Meglehetősen puritán a konyhád. Nem szoktál lakomázni? fmhol egy ajtó. Hová vezet? Benyitott a kamrába. A kicsiny helyiségben padlótól plafonig értek az üveges és dobozos konzervekkel zsúfolt polcok. Bevágta az ajtót. Megragadta Slavikot és visszaperdítette az asz360 361 talhoz. Lelökte egy székre, leült vele szemközt. Kézbe kapta a stukkerét, és előrehajolt. - Ezt most nem viszed el szárazon, angyalfiú. Megölted Maurót. Zizegd el, kit öltél meg vele együtt!? Nemde egy stoppost? Hogy csináltad? Slavik arca eltorzult. - Honnan tudod? - Fabyen regénykönyvében olvastam, képzeld. Szerkesztettél egy ketyerét, amellyel a pokolra küldhetted a kocsidat, mellesleg két élő emberrel a fedélzetén. A másik illető azért kellett, hogy dublőröd legyen a halálban, a zsaruk színe előtt. így volt? Mire beértem, ez a buzeráns muzsika felkészített, felvehetted a fapofát. De majdnem kifúrja az oldaladat, hogyan találtam el ide. Quinn úgy érezte, kevés, ha beszél, beszéltetnie kellene inkább. Csakhogy egy ideje már nem a Cápazenét hallotta, s ez felettébb aggasztotta.
Az átkozott rejtett hangszórókból Beethoven-szimfónia futamai szálldostak, s innen kezdve Francis nem tudhatta, mi történik; ez a kazetta mitjelez Slaviknak, s mit lép erre a számítógépes biztonsági rendszer. Mindenesetre - jobb Inján - bízott Gyepmesterben, s abban, hogy barátja időben megtud mindent Stuarttól. Blöffölt hát. - Elmondom, hogy kerültem ide. Stuart barátunk nem dőlt be neked, létrehozta ezt a horrorfészket, de mindenről beszámolt a feleségének, tudván, hogy veszett kretén vagy, és ő aztán jobban tudta mindenkinél, hiszen veled dolgozott. Francis látta Slavik szemén, az őrülten lobogó, hatahnasra táguló szempárban a kételkedést. Folytatta. - Nem sikerült. Nem tudtad eltüntetni a nyomaidat. Stuart elmondta a feleségének, hogy viszonya van Phaedrával, hogy Phaedrának iszonya van tőled. Az egész kontinens tudj a. A zsaruk a nyomodban vannak, de sajna, mielőtt még ideérnének, engem úgy elkap a hév, hogy kinyomom belőled a lelket. Fenétlelket, azt nyomom, ami van: a leheletet. Hány embert öltél meg, te kretén? Melyiktek lőtte agyon Gazzarát? Sabato barátod nem volt szégyenlős, lefotóztatta magát mellette, pisztollyal a kezében. Lefizettél két ócska killert, hogy saját feleségedet félig agyonveresd. Beteg vagy, de nem mész diliházba. Esküszöm, még az is megfordult a fejemben, hogy apát is te öletted meg. Slavik elvigyorodott. - Blöffölsz. Mali felesége nem tud semmiről, ellenőriztem. Egyvalaki pofázhatott, és az Mauro. Persze, elmondta a szobalányomnak, hogy hová jár velem. Az a lány mindig is a tyúkodhoz húzott. Majd elintézem. Phaedrát pedig két férfi megtámadta az utcán. Mi közöm hozzá? Innen nem mész ki élve. De a tyúkod sem, aki épp a vezérlőben járkál. Hallod a zenét? Nem tudsz valamit. Mali sem tudja. Kiengedheti magát, elmondhatja a tyúknak, mit nyomkodjon a gépen, hogy kinyMjon a ketrecajtó, de lesz neki meglepetés. Bombasztikus! Lebeszélted magad a gyanúról, miszerint én ölettem meg az apádat? Ki a kretén? Ha odafigyeltél volna, hírét veszed, hogy Wiesenthal ittjár hlmforgatáson. Biztosra vettem, ezt az öreg nem hagyja ki, elmegy a filmezés utáni fogadásra. Ehnent. Utána ügyes kezű fickók várták az utcán. Egy csomó pénzembe került! Francis Quinn felállt. Megkerülte az asztalt, hallotta, hogy új kazettáról szól a zene. Slavik nevetett. - A Mama kérte. Tőlem még élhetett volna. De a Mama nyugodtabbnak érzi magát, mióta lezárult az ügy. - Nem létezik, hogy valaki ennyire aljas legyen. Miről tudsz még mesélni? Okosíts ki. Elviselhetetlen lenne, ha hülyén kéne meg-
halnom. Nem élném túl. Slavik nevetett, noha nem sok kedve volt hozzá. A biztonsági rendszer felrobbantja ugyan a házat, de addigra úgy kellene alakulnia a felállásnak, hogy ö kívül legyen, mindenki más viszont belül. Quinn megragadta a gallérját. - Odamegyünk a gépeidhez és leállítod ezt az átkozott muzsikálást, te kretén lemezlovas. Valamint kikapcsolod a piszkos detonátoraidat is. Különben bekötözlek a székbe, és rád zárom az ajtót, aztán repkedhetsz kedvedre, atomonként. - - Nem lehet leállítani. Felrobban. - Slavik az órájára nézett. Hamarosan. Ekkor elhallgatott a zene. Quinn észrevette a riadalmat a lobogó szempárban. Észrevette, és lehiggadt tőle. Az ajtóhoz taszigálta Slavikot. - Gyere, nézd meg, miként ért véget a játékod. Beléptek a számítógépek termébe. Stuart felállt az egyik monitor elől. - Ne engedje ide, akárr,hit blöfföl, akkor se. Phaedra már kinn van a barátjával. Minden rendben. - Oké - sóhajtotta Francis. Néhány nagyobb hegy omlott le a mellkasáról. Nem eresztette el Slavikot. 362 363 - Honnan tudtad? - ordította Barone tajtékozva. Mali ránézett. - Nem emlékszel, mennyit tököltél a megoldáson? Én adtam a tippet, te megcsináltad. Volt már ilyen a praxisunkbari. Ezután Stuart végigmérte Quinn-t. - Maga lövi le, vagy ideadja a fegyvert? Ez aztán abszolúte jogos önvédelem. - Előbb még elviszem kirándulni egy kicsit. Megmutatom neki mindazokat, akik mégis életben maradtak. Gondolom, a felesége is szívesen váltana vele néhány szót, de ismerek másokat is. Francis kiterelte Slavikot a házból. Megálltak a betonudvar közepén. Quinn tűnődött, mit tegyen végül a bátyjával; látta a vigyorogva közeledő Gyepmestert. - Nézz szét - mondta. Azt gondolta: Slavik őrült, nagybeteg. Eutanáziát gyakorolna, ha lelőné. Mindazonáltal j jobb lenne, ha felkent hóhér végezne vele. Még vívódott. Folytatta. - Vegyél búcsút a palotától. Tenger pénzedbe kerülhetett. Barone megkönnyebbült. Sikerült! Körme átvágta végre a nadrágzseb vásznát! Marokra fogta az egyik gyufásdobozt. Kihúzta belőle a biztosítószöget.
Azután a dobozkát a zsebben vágott nyíláson keresztül végigcsúsztatta a lábszárán. A bokájánál kipottyantotta. Észrevétlen. Rohannia kellett. - A. házam! A Mama! - ordította, és futásnak eredt. Biztosra vette, hogy az a hülye alak nem veti magát utána. Francis nem mozdult. Minek? Slavik mit csinálhat? Phaedra és Stuart kinn van a kocsiban. Gyepmester megtorpant, és ráordított. - Ugorj, Francis! Quinn meglátta a lábánál heverő ketyerét, amitől a barátja teljesen felizgult. Majdnem lehajolt érte. Ekkor a feje körül ólálkodó feszültség átfúrta magát a koponyáján; valósággal belerobbant. Gyepmester megint üvöltött. - Ugorj ! Quinn a levegőbe emelkedett. Átfordult a vállán; távolodott a doboztól, minél közelebb a földhöz, minél laposabban. Még nem ért le, amikor újra felemelkedett, nem önszántából. Meghasadt az agya a szörnyű robbanástól. Vörös lángolást látott. Tűzgolyó pörgött felé, iszonyú sebesen, s kioltotta a szemét. Nem látott. Sziszegést hallott. Tűz! Lövést, távolról; a világon túlról. Égette a fájdalom. Valami rázuhant. Kioltotta őt. Végre. Fabyen behajtott a tárva-nyitva álló kapun. Bénultan bámulta a rengeteg betont. Elgurult a ház mellett. A kopár udvaron egy ember feküdt. Lábai vonaglottak. Két karját a hasára szorította, állati hangon üvöltött. Fabyen a fékre lépett. Lehunyta és kinyitotta a szemét. Megpillantotta a sötét haj szegélyezte lapályt a fejtetőn. A sátáni szempárt, könnyesen. A kíntól torzult arcot. Kilépett a kocsiból. Óvatosan lépkedett Slavik felé. Látta, hogy sógora élő tetem. Karja alatt, a hasán hatalmas seb lüktet, förtelmes. Távolabb, mintha robbanás szakította volna szét, kisebb kráter tátongott a betonban. A feltépett föld sötétvöröse úgy festett, mint a megszáradt vér. Fabyen kikerülte Slavik rángatózó testét. A kráter magához delejezte. Ha Slavik itt sérült meg, miért nem ahhoz a helyhez vezetnek a
vérnyomok, ahol most fekszik? Ha itt sérült volna meg, halott lenne. Fabyen térdre esett. Összeszedte magát, körülnézett. A robbanás helyétől távolabb, Slavikkal ellenkező irányban foltokat pillantott meg. Beszáradt, repedező felszínű vérfoltokat. Azután valami megcsillant. Fabyen odament. Látta, hogy ezüstlánc, ismerős medállal. Lehajolt, felvette. Nem nézte meg. Ráhajtotta az ujjait. Slavikhoz sietett. - Mi van velük? - kérdezte. Barone feléje nyújtogatta az öklét. - Lelőttek - hörögte. 365 SzétnyMott bőrébe beleragadt a rongyos ing. Tépett ér lüktetett a sebben, kifelé türemkedő belei körülölelték. Fabyen tenyerében átforrósodott az ezüstlánc. Nem érzett szánalmat. Undorral telt meg. - Hol vannak? - kiáltotta. Slavik már nem tudott beszélni; a kín hangjai bugyogtak belőle. Szétnyilt az ökle. Hüvelykujj a elpattant a markában szorongatott dobozról, s mintha egy szál gyufa pottyant volna felszakított hasára. A szeme! Kitágult, felizzott, jéghidegen. Fabyen futásnak eredt. A ház falához csapta a robbanás. Beütötte a fejét. Hajó vitte, ringatta, fekete hullámokon. Valahol, egy nyíláson befelé szivárgott a jeges víz. Elérte a lábát, a derekát, a torkát. A szájához kúszott. Megrázkódott, és felnézett. Slavik sehol nem volt, ott volt mindenütt. Széttépett teste beborította a valaha volt betonudvart. Fabyen sokáig öklendezett. Vízesés robajlott a koponyájában. Érezte, nem tud egyenesen járni, valami rettenetes történt vele, de elbotorkált arra a helyre, ahol a láncot találta. Letérdelt, letámaszkodott, így kevésbé imbolygott. Hatalmas nyelésekkel próbált megszabadulni a fejében hallatszó zuhogástól. Aztán elindult a vérfoltoktól a kráter felé. Megszámolta, hány lépés, de mire odaért, elfelejtette; azt is, hogy mit akart kezdeni vele. Visszatért a vérfoltokhoz. Megpillantotta benne egy cipősarok lenyomatát. A véres sarok két lépés után nem hagyott több nyomot. Pénzérményi fekete pettyet látott.
Megkapargatta a körmével. Valamivel odébb újabb petty sötétlett, majd még egy. Azután a pöttyök eltűntek abban a borzalomban, amely beterítette az udvar egy részét. Később, a sértetlen betonon folytatódtak. Tudta, hogy Francis vérét látja. Azt is, hogy a test egy darabban maradt. Tudta, mi történhetett, de nem akart tudni róla. Visszarémlett előtte Slavik mozdulata. Az a tenyérbe búvó kis doboz, a lehulló gyufaszál. Gyanútlan volt; az is maradt volna, ha nem látja meg a szemében a gonosz, ezüst lobbanást. Felkelt, a kocsijához botorkált; felfedezte a horpadozott ajtót, a törött üvegeket, az üvegkását az üléseken, a többi szörnyelmet. 366 Amikor magához tért, megnyugtatóan zöld szobában, halvány lámpafényben, Denholm hadnagy ült mellette. - Mi van velük? - kérdezte Fabyen. A testvére a szomszéd kórteremben van. Alszik. Az orvosok szerint erősen megviselték az átéltek, de rendbe fog jönni. A Mali nevű urat hazaengedték. Neki nincs különösebb baja. Vitaminhiánya, kimerültsége otthon is kezelhető. Maga is jobban lesz, meglátja. - Hol van Francis? - Nem tudom, kiről beszél. - Ki hozta ide Phaedrát és Stuartot? Hol az az ember? - Nos - Denholm megköszörülte a torkát, lesütötte a szemét, lecsípett valamit a takaróról, s azt mondta: - Az az illető elment. Senki nem tudja, ki volt. Beállt egy furgonnal, kihívta az ügyeletest, s miután Phaedra Barone-t hordágyra emelték, elhajtott. - Hogy nézett ki? Denholm félrehúzódott, hogy helyet adjon a besiető nővérnek. Fabyen combjába tű szaladt, majd azzal együtt távozott a tudata. 9 Másnap hazament a kórházból, bár három tiltakozó orvos csimpaszkodott a vállába. Meghallgatta az üzenetrögzítőt, végigjárta a házat, hasztalan. Taxit hívott, felrohant Mali lakására. A tisztes családapa kinézetű, nem kifejezetten szívtipró küllemű Stuart pizsamában hevert a fotelban, Patrícia szüntelenül körülötte tett-vett. Hárman voltak, hát hárman zokogták el könnyeiket; pokoli szeánsz volt, mindenki mást siratott. Amikor lehiggadtak, Stuart elmondta, mi történt. A széles, indiánszerű férfit, aki segített neki kijönni abból a rohadt, átkozott ketrecből, aki ölbe kapta a napok óta öntudatlan Phaedrát, és kivitte a furgonba, míg ő kikapcsolta a biztonsági berendezést. A másik férfit, aki a gallérjánál fogva vonszolta végig a házon
Slavikot. A férfit, aki később Phaedra mellett feküdt a furgon hátuljában, alighanem haldokolva. - Nem tudom pontosan, mi történt. Otthagytam Slavikot a pisztolyossál, a kapu felé indultam, a széles ember megjött befelé. Nagyon vigyorgott, aztán hirtelen elüvöltötte magát, kétszer is azt kiáltotta: Ugorj!, majd iszonyatos robbanás hallatszott. A következő pillanatban lövés dörrent, és Slavik lerogyott. A széles ember eltet367 te a pisztolyát, a társához rohant, és ráborult. Nem volt nála semmi, a saját testével oltotta el a lángokat a barátján. Azután a vállára emelte a testét, és kivitte a furgonhoz. Engem a kormányhoz parancsolt, sürgetett, hogy hajtsak gyorsan, néha felüvöltött, hogy mégis az lenne a legjobb, ha a szakadékba vinném az egész szart. Nem tudom, hol kötöttünk ki végül, mert a városba érve már csak annyit mondott, hogy jobbra, balra, egyenesen, és aztán megállított. Bevitte a barátját egy épületbe. Lehet, hogy az valami kórházféle volt, bár nem úgy nézett ki. Addigra én már totálkáros voltam. Aztán visszajött, akkor láttam, hogy véres, kormos az inge, az arca. Beült a kormányhoz, irány a Szent Pál, és eltűnt. Ennyi. - Hogy nézett ki a sebesült férfi? - Ügy érti, hogy a sebesülés után? - Mali elnézett Fabyen válla fölött. - Nem tudom. A széles ember betakarta egy pokróccal. Azért megpróbálhatja elképzelni. Fabyen Chesterhez rohant. Di Gaetano elképedt, amikor meglátta. Amikor végighallgatta. De segített. Ronald Michael valóban indiánszerű volt. Hanyag szabású, sivatagszínű vászoninget és nadrágot viselt, széles válla, lomha tartása erőt, robbanékonyságot sejtetett. Leginkább az iránt érdeklődött, hogyanjutott Fabyen a címéhez. Mindazonáltal beengedte a váratlan vendéget a ruházkodásához illő hajlékba, hellyel kínálta, azután pedig kibámult az ablakon, és a szelektív hallás iskolapéldáját mutatta. - Szólitson Ronnak - mondta harmadszor, amikor Fabyen tizedszer kérdezte, mi van Francisszel. - Ron Michael úr - kezdte a lány fojtott dühvel -, nagyon kérem, feleljen. Egyszerű kérdést tettem fel. Ron Michael feszengett a fotelban, olajos fényű fekete haja eltakarta az arcát. - Francis él. Kórházban van. - Látni akarom. - Fabyen felpattant ültéből. Kevés híján odarohant a fickóhoz, hogy örömében lucskosra sírja az ingvállát. - Nem láthatja - felelte Ron. - Bocsásson meg. - Miért nem? - Nem. - A férfi felállt, sétált két kört a szobában, megtorpant egy szekrény előtt. - Kér whiskyt?
- Miért nem láthatom? Ki tiltja meg nekem? - 6. Francis. - Ezt komolyan mondja? - Igen. Megkért: hagyjak magának üzenetet. Csak annyit, hogy él. Semmi mást. Maga előbb eljött ide. Most már tudja. Menjen el. Fabyen bármit kérdezett, nem kapott választ. Vagy ha mégis, az nem arról szólt, ami őt érdekelte. Elment végül. Néhány nap múlva újra megjelent. Valószínűleg őrültnek látszott. Ron Michael láthatóan nem örvendezett neki. Megállt az ajtónyilásban, betöltötte az egészet. - Mit akar? - kérdezte komoran. Fabyen borítékot nyújtott felé. - Ezt a levelet adja oda neki. Ez talán nem megerőltető. A férfi keskeny ajka megrándult. Mondani akart valamit, végül meggondolta. Elvette a borítékot, és behajtotta az ajtót. Phaedra egyre több időt töltött el ébren. Ült az ágyban, tévét nézett, sós pálcikákat rágcsált, ásványvizet ivott, kedvesen társalgott a nővérekkel, az orvosokkal, a húgával. Slavikról nem beszélt. Mintha Barone sosem létezett volna. Stuartot is kitörölte a memóriájából. Egy napon könyveket kért, divatlapokat, rúzst, arcpirosítót. Azután a család ügyvédjét, hogy felmérje vagyoni helyzetét. Végre elhagyta az ágyat, s kissé görnyedten, egyik tenyerével a hasát fogva, sétálgatni kezdett. Eltűntek a fekete karikák a szeme alól. Járomcsontját sípír színesítette. Fabyennek azt mondta, nem megy vissza abba a házba. - Eljössz hozzám - bólintott a lány. Akkor már huszonnégy órás őrség óvta az örökzöldekkel ékes parkot; markos testőrök tartották távol a finom kis sztoriért dühöngő riportereket. Két hét múltával Phaedra kimehetett a kórházból. Beköltözött az egik vendégszobába, órákat járkált a csigalépcsőn fel-alá, hogy hasizmait erősítse. Megőrjítette Leilát a kéréseivel. Hosszú lajstromokat adott át neki, mit hozzon el a másik házból, mit vásároljon. Azután fogott egy szakácskönyvet és őrjöngésszerű főzésbe kezdett a konyhában. Minden edényt előszedett, majd mindet öszszekente, lekozmálta, lehajigálta a padlóra. Lekuporodott a romok fölé, és nevetett. Fabyen leült mellé, átölelte a vállát. - Hát ezt sosem tanuljuk meg. Próbálj ki valami mást. Fatime telefonált. Nem tudott semmiről, külföldre nem ment híre Slavik horrorfészkének. - Ne haragudj - mondta. - Scott előttről semmire sem emlékszem. Nem tudok segíteni. Pedig nagyon szeretnék.
- Már vége - felelte Fabyen, és letette a kagylót. A fenekedő újságírók elkoptak a kapu elől. Már csak három testőr szolgált, egymást váltogatva. - Tartsuk meg - kérte Phaedra a délutános gárdistát méregetve. A fickó magas volt, szögletes fejű, masszívan markáns. Dagadoztak az izmai, villogott a szeme. Még véletlenül sem emlékeztetett Slavikra vagy Stuartra. Fabyen vállat vont. - Ez mind izomagyú. És olyan hiúk, mint egy csapat elsőáldozó lány. - Számít? - Nem. Ha sebezhető vagy, akárki megsebezhet - vont vállat Fabyen. Ron Michael nem jelentkezett. Fabyen letörölte a diszkeket. A regénykönyv elfelejtve. Új történet motoszkált a fejében. De hiszen azt megírta már. Abban a levélben, amelyre nem kapott választ. Kocsiba ült. Az indiánszerű férfi megállt az ajtóban, s végignézett rajta. Nem könnyen ismerhette fel Fabyent. A lány újra összefonta a haját, kalapot viselt, de nem a repedt farmert. Tüntetően elegáns volt fekete selyemruhájában. - Jöjjön be - mondta Ron Michael. Leültek, s üldögéltek. Nézték egymást. A férfi semmivel sem lett derűsebb az utolsó találkozás óta. Vászoninge, nadrágja lehetett vagy száz, főként avarszínekben. Széles volt, mint egy íróasztal. Kézfején, alkarján, nyakában rengeteg fekete szőr sötétlett. Arca is sötétlett. - Odaadta a levelet? - kérdezte végül Fabyen. A férfi kissé felemelkedett ültében, és belekotort a farzsebébe. Kivett egy elkoszlott szélű borítékot, és lehajította kettőjük közé, az asztalra. Fabyen érte nyúlt. A ragasztás sértetlennek látszott. - Kér egy falás whiskyt? - sóhajtott Ron Michael. - Menjen a pokolba a whiskyjével. - Jó. Kíván még valamit? - Miért nem adta oda? - Felajánlottam neki, hogy felolvasom. Nem akarta. - Mit mondott? - Nem tudom. Valamit, az elefánt-effektusról. - Ron megmozdult. Töltött az átkozott whiskyjébo . Lenyelte az italt, lecsúszott a fotelban, hátravetette a fejét. - Hónapokig tarthat. Vagy örökké. Megértem magát. Francist az idők kezdete óta ismerem. Éveken át együtt dolgoztunk. Azt mondtam ismerem? Kit ismerünk? Sejtem őt. Menjen el! Haza vagy akárhová. Töltse el az idejét, az életét!
Gondolkozzon! Fabyen kétszeresen hallotta a férfi hangját. Belül a fejében Ron egyre azt ismételgette: "Felajánlottam neki, hogy felolvasom." Felkelt, az ajtóhoz indult. Az indiánszerű alak felpattant, és kikísérte. A küszöbön megérintette a vállát. - Levenné a kalapját? - kérte. Fabyen rámeredt. Ron felemelte a karját, és leemelte a fejéről a kalapot. A tenyerére vette a homokszőke hajfonatot, ujjai köré tekerte, akár egy kígyót. Azután hátralépett, és becsukta az ajtót. Phaedra napi átlagban két könyvet végzett ki. Bódultan váltogatta, a műfajokat, élmény volt nézni. Hol kacarászott, hol szipogott, hol pedig letaglózottan hevert a soronlévő kötettel. Evés közben is olvasott. Órákat ült a kádban, a hűlő vízben. Azután moziba akartjárni. Fabyen vele tartott. Időnként Chester is melléjük szegődött. Di Gaetano erőlködött, hogy felvidítsa őket. Holott Fabyenből ömlött, áradt a szó. Mindent megbámult, mindenre megjegyzést tett; humora, bár mélybíbor és fekete tónusban, folyamatosan működött, de valahogy úgy, ahogy egy zárlatos vezeték szikrázik. - Ez nem jókedv - állította Chester. - Ez őriöngés. Szünetelj. Fabyen elment Jove-hoz. Felsétáltak az IQor Da Wayra, elrugaszkodtak a mólótól. Nézték a vizet, a tarajos, kékből ezüstbe forduló hullámokat, a fejük fölött köröző sirályokat, nézték egymást. Azután Jove beszélni kezdett. A tengerről, a felhőkről; a szélről. Hajókról, halakról, életről; két kézzel szórta gyönyörű gondolatait, a nap a háta mögött izzott, elvékonyította alakját, feloldotta arany fényében, eltüntette, csak a hangja maradt; Fabyen lehunyta a szemét, s a hajó lágyan ringott velük. Scott elment hozzá. Körözött a szőnyegen, amely már-már füstölgött a talpa alatt, percenként visszalökte az orrára a szemüveget, és megállás nélkül beszélt. Kérdezett, kérdéseire megfelelt, elevenen felboncolta, szervenként tálcára rakta önmagát és Fabyent. Azután mindent visszahajigált a helyére, kérdezett még néhány nagyon okosat, és elköszönt. Denholm felbukkant néhányszor, magával vitte őket. Phaedra felismerte Minettit és a másikat, de nem látszott az arcán felindultság. Aztán ujjongva fogadta az ügyvéd hírét: elkelt a ház, mindkettő. Gazdára talált a horrorfészek és a családi hajlék. Ügynökök látogatták, videofilmeket hoztak, palotákát kínáltak megvételre. Néha megjelent Stuart és egy karvalyszerű férfi, beszámoltak a cég.helyzetéről, Phaedra komolyan hallgatta őket. Stuarton átnézett, a háta
mögött őrködő gárdistán tartotta a szemét. Végre az egyik ingatlanügynök levetítette előtte álmai házát, s Phaedra felsikoltott örömében. Fabyen felpillantott, ultramodern épületet látott a képernyőn; vállat vont, és visszamerült a kezében tartott könyvbe. Kitört a költözés. Phaedrát elővette a vásárlási lázroham. Nem kellett érte aggódni, a masszív felépítésű testőr mindig vele volt. Gyengéden fogta a könyökét, ha beült a kocsiba, a karjához horzsolódott a karja, ha mellette lépdelt. Fabyen magára maradt a házban. Kidobta a selyem ágyneműt. Órákat ült a szövegszerkesztő gép képernyője előtt, kibámult az ablakon; Yasha kandúr a párkányon heverészett, néha biztatóan ráhunyorgott, de még mindig nem adta be teljesen a derekát, csak akkor lehetett megsimogatni, ha ö akarta, s róla mindig a másik Yashajutott Fabyen eszébe; gyakran megküzdött a vággyal, hogy elmenjen a tanyára. Látta Winstont a medencében, a fiú úszott s amikor hűvösebbre fordult az idő, tutajt épített, azt piszkálgatta a vízen. Azután egy napon sarkon fordult, és elindult a terasz felé. Nesztelenül fellépdelt a csigalépcsőn. Megállt Fabyen mögött. - Üdvözlöm, asszonyom. Ö hol van? - Nincs - felelte a lány. Megfordult a székkel. A fiú úgy festett, mintha régi bagdadi meséből érkezett volna, legfeljebb egy percre. Kreol arca nem tükrözött semmit, olaj os fényű, sötét szeme sehová nem nézett. Meghajtotta magát, és eltűnt. Phaedra telefonált. - Gyere velem jazzbalettre. Elment. Majdnem rendszeresen. Megtörtént néha, hogy a zene átjárta a testét, hogy elveszett az időérzéke, táncolt, forgott, szökdelt, vad mámorban. Azután lezuhanyoztak, Phaedrát várta a testőr; Fabyen felült a Hondára, felkereste a régi ismerősöket, mesterien megkevert koktélokat szopogatott a rágógumizenétől hangos asztalnál, nevetett a srácok viccein, elkomorította őket saját tréfáival. Egy napon Jack Nissem átmászott a kerítésen, megállt előtte a teraszon, és közölte: tartozik neki a hülye viccért Barone történetével. Fabyen beszélni kezdett, kegyetlenné lett, elfeketült humora dolgozott, végül Nissem elhátrált a közeléből, otthagyta magának. Esténként Villonnal feküdt le; hangosan olvasta balladáit, s mintha a franciával együtt sírt, nevetett, csúfolkodott, átkozódott volna. Ellágyult gyengéd soraitól, de ahogy a vers ritmusa fokozódott, úgy telt meg az ő hangja is mindentudó, fájdalmas keserűséggel, dühös nevetéssel. "A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak hasadt odvából tejszínnedv csorog; a tar bozót mélyében buja árnyak ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak tótágast, mint mezítlen asszonyok. Öledre vágyom sírva itt e holt avarban, hol szerelmünk fészke volt, s vonagló, izzadt testedért üvöltök. ... Vérembe folyt a vörös telihold."* Karácsony előtt Phaedra megjelent, a tengerparti nyaralóba hívta, majd válaszát hallva nagystffűen lemondott a társaságáról; elment a gárdistával. Fabyen hozatott egy pompás karácsonyfát, de nem tett rá semmit, dézsástul kiállittatta a teraszra, és többé rá sem nézett. írt. Végre írt. Leila lábujjhegyen járt körülötte, felvette helyette a telefont, és azt hajtogatta: nincs itthon. A látogatókat következetesen elküldte. Faludy György fordítása. 372 373 Az indiánszerű férfi megelégelte Leila konokságát, s áttört a védőgyűrűn. Felcsörtetett a csigalépcsőn, akár egy buldózer, olyan léptekkel, mint hajdan Kenda, megragadta a széket, és maga felé fordította Fabyent. - A szentségit a szolgálójának. Esküszöm, bevasalom magán a telefon- és benzinszámlát. Öltözzön! Fabyen kinézett az ablakon, de az örökzöldek nem segítettek eldönteni, milyen évszak is van. Megkérdezte Ron Michaeltől. A férfi arca elborult. - Ezért csípem az éjszakai lányokat - mondta sötéten. - Inkább egy kongó fejű szexepille, mint egy finom nőszemély, akkora lélekkel, mint egy bálna. Fabyen felöltözött. Ron végigmérte. Feltűnő grimaszokkal karon fogta, a gardróbszobába vezette, és feltúrta az állványon lógó ruhákat. Kiválasztott néhány régi rongyot, és a kezébe adta. Fabyen vállat vont, felöltötte a holmikat. A kocsiban megjegyezte: - Nem biztos, hogy végül maga lesz a Mikulás. Ron rásandított. Felcsillantotta keservesen kiváltható vigyorát. - Mikulás? Nem is. Utálom ezt az évszakot. - Legyen nyári Mikulás. Ajánlhatok prémmel szegett szalmakalapot. Hintáslegény-csíkos fürdődresszt, strandpapuccsal, szintén hódprémmel szegettet. - Ha egyszer az embernek hülyék a barátai?! - sóhajtotta Ron Michael, és úgy vezetett, mint egy eszement.
Végül behajtott egy toronymagas üvegszörny föld alatti parkolójába, s mintha sietett volna, kirángatta Fabyent a kocsiból, karon fogva a lifthez vezette, belökte az ajtón, megállt mellette, s úgy nyomta meg a kapcsolótábla legfelső gombját, akár a stukker rava szát. - Van stmusa - morogta Fabyen. - Tetszik? - vakkantotta a férfi. - Borzalmasan férfias. - Ne mondja?! A fülke megdöccent, az ajtók szétnyMtak. Ron Michael nyúlt a lány karjáért, de nem találta. Fabyen félreperdült előle, s azt mondta: - Nyugodtan menjen előre. Azután végigloholt a keskeny, neonfényekkel hidegre világított folyosón, az indiánszerű fickó széles háta mögött, öles lépteit utánozva. Ron Michael benyitott egy ajtón, jókora tornaterembe. Mutat& ujjával egy árva lócára bökött. Fabyen leült, s a fickó eltűnt egy függöny mögött. Néhány percig nem történt semmi, Fabyen érezte, hogy tüstént szétveti a düh. Egy hang, a sajátja, azt hajtogatta a fejében: nevetséges, nevetséges. Biztosra vette, ilyen gigászi fordulatot nem mert volna papírra vetni, ekkora színpadiasságra, ekkora állati hiú felhajtásra csak egy átkozott, izomagyú pasas képes. Mellesleg, szemlátomást, Ron Michaelnek sem volt ínyére a ráosztott feladat. A hodályszerű tornateremben halk zene szólt, igen halk. A fal mentén állott néhány bordásfal, homokzsákok lógtak szögön, kötelek csüngtek a magasból, porszag érződött. A függöny meglebbent, s nindzsák seregelltek a terembe. Végigsiklottak a puritán padlón, felsorakoztak az egyik fal előtt, akár a bolond-bálon, bár most többen és fegyvertelenül. A fekete maszkos, fekete ruhás alakok olyan egyformák voltak, olyan megkülönböztethetetlenek, mint a kopár földre szálló varjak. Azután mozgásba lendültek. Pattogtak, szálldostak hodályszerte, folyton felcserélődtek, megkeveredtek, s ha egyik-másiknak kezdett is kialakulni valamiféle egyéni jellege, eltűnt hamar, beolvadt a mozgékony fekete masszába. Bemelegítettek, e célból előre, hátra szaltóztak, pörögtek a levrgőben, átugrották egymást, elkapták a köteleket, felkúsztak feketén, akár egy sereg pók, majd levetődtek a magasból. Voltak vékonyabb kötelek, melyek nem is látszottak, lenniük kellett, a leve-
gőben mégsem araszolhattak. Nekifutásból felszaladtak a bordásfalon, akárha legyek, s fürge hátraszaltóval értek földet. Könnyű kis gyakorlatként a falra aggatott homokzsákokat rugdalták, s a fal rogyadozva viselte megpróbáltatást. Fabyen a jazzbalett órákra gondolt, a lendületes táncmutatványokra, amelyek végén lángolt az arca, s rángott a tüdeje. Ezek itt nem ziháltak, olykor meg-megálltak, pár perces légzőgyakorlatra, halkan, ütemesen szívták be, fújták ki a levegőt. Verekedéssel folytatták, párokba, majd csoportokba fejlődve, egyetlen kurta szó nélkül. Vezetőjük alig észrevehető mozdulatokkal irányította őket. Nem csupán imitálták az összecsapást, a küzdelem élesben folyt. A látványos koreográfiát nem dobták fel stúdióban alákevert hangok, halkan csattantak az ütések, a ruhák elnyelték a puffogást, dörrenést. . Fabyen emlékeztette magát saját tudományára. Ismert néhány frappáns ütést, pár férfiatlanító rúgást, tudott harapni, volt tíz ki374 375 fent körme. Amit ezek a fekete ruhások műveltek, táncnak is beillett, könnyed volt, elegáns, és mégis elsöprő erejű. Felismerte Ron Michaelt. A lezser tartású alak röptében is lomhának hatott, a legsebesebb mozdulat közben sem vesztette el antik íróasztaljellegét. Bámulatosat alakított. A többiek sem igen maradtak el tőle. Lassan követhetővé vált, mi történik. Fabyennek, a fene tudja miért, Hemingway jutott eszébe. "Az embervadászathoz fogható hajsza nincs még egy, s azok, akik elég sokáig gyakorolták, és örömüket lelték a lefegyverzett férfiak vadászatában, többé gondolni sem tudnak másra." Órdögi cinizmus, hiszen igaz. Ezek vajon hogy állnak vele? Fabyen figyelemmel kísérte az edzést irányító fekete ruhás fickó mozgását, szinte észrevehetetlen mozdulatait, amelyekkel társait irányította. A fickó belement egy sor küzdelembe. Hármasával, négyesével rohantak rá, nem érték el; elpördült, odébbhemperedett; nem lehetett megütni. Majd én megütlek, gondolta Fabyen. Ennél vadabbakat is érzett a széles vállú, keskeny derekú, sudár alak láttán; örömöt, megkönnyebbülést, ellágyulást, az összes nyavalyás tünetet; az agyába épített E. T. felhagyott a "home, home" hajtogatásával. Mint egy bolond, azt ismételgette: "szeretni, szeretni", akárcsak hajdan, My Fair Lord karjai között. Amikor a simogató, gyengéd testközelségben, szerelembódultan, el kellett volna mondania, mitől olyan hihetetlenül élvezetes vele - és éppen vele - az együttlét, de akkor is csak ez a szó zsongott
a fejében, s ő inkább hallgatott. Fabyen lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét. A nindzsa-akrobatika így is érdekes volt. Ütemes szuszogást, sziszegést hallott, talpak dobbantak, kurta kiáltások csattantak, néha egy-egy test csúszott végig a goromba padlón. Hirtelen csend lett. Fabyen felnézett. A fekete ruhás figurák ott sorakoztak a bordásfal előtt, merev tartásban, mozdulatlanul. A főnindzsa előttük állt. A halk zenét hallgatva kifújták magukat. A lány felkelt, odasétált a pasashoz, és az arcába ütött. Azután elvesztette a fejét. A fickó nem mozdult. Nem védekezett. Nem lépett el az útjából. A többiek farokbehúzva küszkoltak a teremből. Fabyen zavartalanul tovább dühöngött. A pasas hirtelen elkapta a csuklóját, és elindult vele. Elsiklott a függöny mellett, kilépett egy kurta folyosóra, belökött egy ajtót. Benyitottak egy irodába. Fabyen olyan szavakat használt, melyeket egyetlen nyomdász sem szedett volna ki, a legerősebb lelkületű sem. Amikor kifogyott az eposzi jelzőkből, nagy lélegzetet vett, és folytatta: - Biztos vagyok benne, hogy nem gondolkodtál, mielőtt ezt megszervezted. Azóta sem használtad az agyadat, de az eltelt időben sem. Nem tudom, mit képzelsz magadról, de nem is az számít, van saját véleményem. Ha teljes komolysággal hiszed, hogy jogod volt ahhoz, amit eddig tettél, akkor tudnod kell: ehhez már végképp nem volt jogod. - Hallgass meg - mondta Quinn, s levette a fejéről a maszkot. Fabyen rettenetes látványra számított. Elakadt a lélegzete, amikor meglátta a férfi arcát. Álltak, és nézték egymást, s Fabyennek olyan érzése támadt, mintha mostanában mindig csak bámult volna valakit, aki visszabámult rá; alig szólva, bambán, bárgyún, együgyűn. Francis hajában elszaporodtak az ősz szálak, mintha arra készülnének, hogy a feketéket felfalják végleg. Szeme sarkában, akár erőteljesebb szarkalábak, rövid forradások látszottak. Szájáról leolvadt az örökös fintor. Keskeny, kanyargós heg futott a nyakában, mint falon surranó leguán. De a szeme, az indigókék szempár nem változott. A hajlékony, rekedtes hang sem. - Hülyén néz ki, hülyén hangzik, úgy is veszi ki magát. Fabyen, megvakultam. Nem lehetett tudni, látni fogok-e. Ha akkor odajössz, azt mondtad volna: nem számít, semmi sem számít. Nem akartam hallani. Nem akartam, hogy bezárd magad, engem ebbe a csapdába. Hónapokig feküdtem a sötétben, Rontól tudtam, hogy nincs hajam, szemöldpköm, szempillám. Az egyik ápolónő leült
néha, beszélő tükörként tudatta velem, mi a helyzet. Nőtt a szakállam, folyamatosan. A millió sörte maga előtt tolta az elperzselt bőrt, hetekig. A kicsi nörsz hiába mondta, hogy látott már száz ilyet, nyoma sem marad, csak addig szörnyű látvány, amíg a megpörkölt hámréteg leválik, ez nem komoly, nem marad nyoma, s beszélt arról, mi a komoly. De hiába adott elő száz elrettentő esetet, nekem a magamé fájt. Szembe kellett néznem azzal az elviselhetetlen eshetőséggel, hogy soha többé nem fogok látni. Hetekig feküdtem a hátamon, nem mozdulhattam. A leveledet nem olvashattam el, s nem akartam más kezébe adni, akkor sem, ha az a más a legkedvesebb 376 377 haverom. A te szemszögedből nézve kegyetlennek tűnhetett az elhatározásom, mi tagadás, énfelőlem nézve sem volt örömteli. Gondold végig: ha te fekszel ott vakon és mozdulatlanul, és nem tudsz semmit aj övőről, te hagytad volna, hogy azt hazudjam neked: így is veled akarok maradni?! Mondhatnád: nem hazugság. Akkor nem is, amikor kimondod, de azzá lesz néhány hónap múlva, amikor megbánod. Hosszú idő telt el azóta. Itt vagy, láttál. Láttalak, mert megtanultam látni. Ha most bármit mondasz, elhiszem és elfogadom. Azután nem akarok többet beszélni erről. Rontól tudtam, hogy nem mentél neki a hajadnak, holott féltettem a dühödtől. Viselted a dögláncomat, a hercegnő karperecét. És az imént olyan frenetikus hisztériát váltottam ki belőled, hogy ezután okkal hiszem, akármilyen piszokládának, miegymásnak neveztél is: velem maradsz. Amikor a sötétben heverésztem, é púgy szükségem lett volna rád, mint most. De ez a tiszta helyzet. gy nézek ki, jobban a vártnál. Nem hiányzik a fél fejem, nincsenek rajtam borzalmas hegek. Megállok a lábamon, egyszerűbb feladatokat el tudok végezni. Most esküdözz nekem sírig tartó szerelemről, egekig csapó lángolásról. - Francis elvigyorodott. - Vagy ne mondj semmit, bontsd ki a hajad. Fabyen mélyet lélegzett. Ezekkel az érvekkel bármeddig vitatkozhatott volna. De néhányszor, Villont letéve belegondolt. Ha ő feküdne egy sötét szobában, nem tudván, lát-e még fényt, nem tudván biztosan semmit, csak azt, hogy egyedül van a fájdalommal, vajon hogyan döntött volna?! - Tudod, hol lakom. Mégis az indiánszerű barátodat küldted értem. A hideg futkos a hátamon a fickótól. - Nem szívesen vállalta. Csak azért állt rá, mert kezdetben a hóhér szerepére kényszerítettem. - Annak jobb, mint Mikulásnak. Francis felült az asztal szélére. Megfogta Fabyen kezét. Fokoza-
tosan felengedett az arca. - Ha ezt akarod, beszélgessünk Ronról. Kevés fickót ismerek, aki a saját testével ráborult volna a fáklyázó haverjára. Neki köszönhetem, hogy ennyivel megúsztam. Azt se gondold, hogy veled kapcsolatban teljesen érzéketlen. Szembeszállt velem néhányszor. Azt mondta, neked kellene fél napokat ülnöd az ágyam mellett, a lelkemet gyámolgatva, nem neki. De ő legalább megértette, miért mégis hozzá ragaszkodtam. Ám bármilyen hálás vagyok is, te jobban érdekelsz. Mi a válaszod? - Nehezen fogom megemészteni. De ha túl leszek rajta, válaszolok - felelte Fabyen. Figyelte, amint Francis ledobálja magáról a fekete öltözéket, látta meztelen felsőtestét, sejtette, milyen lehetett az izmos alak a hónapokig rákényszeritett fekvés után, sejtette, miért kellett megvárnia, míg újra megerősödik, értette a férfiúi hiúság logikáját, s nem értette mégsem. - Most nem tudod? - kérdezte Francis. Belebújt grafitszürke kordnadrágjába, felöltötte pulóverét, haja összeborzolódott; pupillája kerekre tágult, mintha be akarná inni az előtte álló nő látványát. De nem tett egyetlen mozdulatot sem, amellyel megkönnyíthette volna a dolgukat, s Fabyen tudta, hogy ez a fickó ilyen marad, sosem lesz könnyebb vele, és sokáig nem lenne könnyű nélküle. Sóhajtott, megrázta a fejét. - Most nem, és sejtelmem sincs, honnan az önfegyelmed, én már nem bírok magammal. Nem verekedni akarok. Megcsókollak. Megtette, mohón, türelmetlenül. De Francis sem jött a mozicsókkal. Magához szorította Fabyent, fogai közé vette az alsóajkát, ujjai a farmernadrágba lopakodtak az egyik rojtos szegélyű résen át. Azután egymásra meredtek. Ismerős hangulat remegett velük. Fabyen kibontotta a haját. Lehajtotta a fejét, s az örvénylő homokvihar végigsepert Quinn mellkasán. Kéz a kézben a lifthez rohantak, amely leszáguldott velük a mélygarázsba. Beültek a kocsiba, Francis formula uno shlusban indított. A kocsi nekirugaszkodott, ekkor éktelen csörömpölés támadt a hátuk mögött; úgy festett, elhagyhatatlan, mintha egy hulladéktelepet vonszolnának maguk után. - A barátok diszkrét bája - morogta Quinn, a tükörben látván a hátsó lökhárítóra kötözött száznyi üres konzervdobozt, amelyek vidáman kígyóztak a nyomukban. - Ne adj magadról életjeleket - kérte később, meghitt szokása szerint, túlkiabálva a kísérőjükül szegődött bádoghangú ropogást, csikorgást. - Riluszáj a vezetésre koncentrálnom. És átkozottul
messze laksz. Fabyen hallgatott, holott beszélni akart mindenről, nem érintette meg a férfit, noha érezte, nincs ennél sürgetőbb; nézte Francist, a fekete szálakat számlálta rövid hajában, miként hajdan a fehéreket, s végre megpillantotta a régi fintort a szája szegletén. Tudta, sokat nem fog gondolkozni a kért válaszon; fejét Francis vállára hajtotta, megint karácsony este volt. 378 ISBN 963 795 529 1 Pannon Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Urbán Tamás igazgató Irodalmi vezető: Halmos Ferenc Műszaki vezető: Jordán Gusztáv Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: 3102.66-14-2 Készült Debrecenben, az 1990. évben Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató Megjelent 21 A/5 ív terjedelemben
