6. fejezet
Az eső - Hova tűntél? – kérdezte Mária mikor belépett a kapun. - Haza jöttem. – mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami furcsa érzés töltötte el.
- A dékán is keresett. – próbálta a beszélgetést a megkezdett vonalon tartani.
- És megtalált, - kérdezte Hajnal miközben az arcán a derű már jókedvbe csapott át.
-
Ez
nem
vicc.
Nagyon
dühös
volt.
Azt
mondta,
unja
a
különcségeidet. Elege van a különböző indokokkal meg nem tartott órákból,
ki
nem
állhatja,
hogy
az
egyetem
összes
nője,
a
takarítónőtől a 62 éves Szabó professzor asszonyon át az elsőéves hamvaskákig kötelességének érzi, hogy fedezze a linkségedet. Unja, hogy…
- Emlékszel még, miért jöttél? – vágott közbe Hajnal – azért, hogy csapzottra keféljelek, hogy kikúrjam belőled a felgyülemlett fezsültségeket,
hogy
megtisztulj
a
tűzben,
hogy
elégjenek
a
gátlásaid, hogy végre élj. – Mária döbbenten nézett rá. Még soha nem hallotta így beszélni. Egy pillanatra arra gondolt elmegy, de csak ment Hajnal mellett a kert belseje felé.
- Ez a kedvenc helyem. – mutatott hajnal a fűzfa alatt álló asztalra – a legjobb dolgok mindig itt történnek velem. Amikor itt
vagyok különleges atmoszféra vesz körül. Itt írtam eddig a legjobb mondataimat. Ki is most a dékán?
- Ne hülyéskedj, a Kovács professzor.
- Soha többé nem megyek be tanítani érted, soha. Vége az egyetemi éveknek felnőttem.
- De Viktor…
- Péter vagyok. Hajnal Péter. – Mária megütközve nézett rá.
- Te meghülyültél, vagy engem hülyítesz?
- Egyik sem csak változnak a dolgok. Hallottál már a tantráról?
- Igen valami indiai hókuszpókusz a szex körül.
- Nem hókuszpókusz, akarod kipróbálni?
-
Nézd
őszinte
leszek,
nem
kell
ilyen
egzotikus
dumával
vesződnöd, én anélkül is simán lefekszek veled.
- Szeretném, ha megértenéd, hogy ez nem arról szól.
-
Mindegy
miről
szól.
Másfél
éve
mióta
elváltam
nem
voltam
férfival. Senkivel érted, senkivel, mert az a mocsok megcsalt érted, pedig mindent megtettem neki. Egy szex őrült volt, de én is érted nem a felesége, hanem a szajhája voltam. Volt otthon neki egy saját bordélyháza,
de
nem
volt
neki
elég,
megmászta
a
barátnőimet,
a
szomszéd feleségét, az egész várost. Ezért jöttem ide. Úgy éreztem minden jobb nő, aki szembe jön éppen vele volt. Majdnem beleőrültem és megfogadtam soha többé nem kezdek férfival. Aztán összeraktak veled. Először azt gondoltam csak megjátszod magad, figyeltelek és
azt hittem megismerhetlek, de te folyamatosan változtál. Figyeltelek és a tél végén rájöttem szeretlek. Most ne vágj közbe! Eleinte nem akartam. Aztán akartam, de te átnéztél rajtam, akkor elmentem a fodrászhoz és vettem pár cuccot, de tudd, ha te is átversz megöllek és magamat is és … - Hajnal a szájára tette a kezét.
- Ne ijesztgess! Ez érdekes történet elmesélnéd részletesen? – A Hold
is
kíváncsian
figyelt.
Hajnal
kérdezett
és
Mária
eleinte
vonakodva, pironkodva, aztán egyre jobban felbátorodva és felizgulva mesélte
házassága
bárkinek
elmondja
irányította
ezt
történeteit. így,
a
ilyen
gyónást,
Soha
nem
gondolta
részletesen.
mely
nem
neki
volna,
hogy
Hajnal
figyelte
szólt,
hanem
és
Mária
elvesztegetett vagy annak hitt éveit próbálta újra értékelni. Hajnal Péter
és
a
hold
két
kukkolló
ott
állt
Mária
hálószobájában
és
figyelt. Nézte a nőt és a férjét, figyelte mit művelnek, aztán kiment velük a konyhába, a fürdőszobába, a WC-re. Soha nem hallott még nőt ilyen részletesen mesélni a szexről. Végül a Hold adta fel először és elbújt egy felhő mögé.
- Fázok kicsit, nem mehetnénk be?
- Gyere! – Hajnal megfogta Mária kezét és vezette fel a garázs padlásterébe, folyamatosan
ideiglenes csinosította
otthonába. a
lakást
Mióta mégis
beköltözött, átmenetinek
bár
érezte.
Valamiért folyamatosan arra készült, hogy elmegy és közben jobban otthon volt a környéken, mint bárki más. A kertben ismert minden fűszálat, minden rigót. A környék összes földútját ismerte és mégis néha elvágyott innen.
- Milyen szép, én az agglegénylakásokat másképp képzeltem el.
- Én nem vagyok agglegény csak még nem nősültem meg Vacsoráztál már? Csinálok valami kínait az gyorsan megy.
- Nem köszönöm, nem enni jöttem. – mondta Mária és felkúszott Hajnal szájáig.
- Akkor igyunk valamit, nagyon jó boraim vannak.
-
Nem
bánom
hozz
valamit.
–
Hajnal
először
Egri
Bikavérre
gondolt, de úgy érezte ide most valami más kell. A levegő vibrált a padlástérben. Tokaji aszú igen az kell, hogy a légkör még fülledtebb legyen.
- Mi ez? – kérdezte Mária amikor belekóstolt.
- Tokaji aszú, nem ismered?
- Hallani, persze hallottam, de még azt hiszem soha nem ittam. Egész jó. – kortyolt bele – Te nagy borszakértő vagy mi? Eddig azt hittem csak a nőkhöz értesz.
- Sok mindenhez értek, a nőkhöz legkevésbé.
- Ne szerénykedj! Legendák keringenek rólad az egyetemen.
- Tudom, de a fele sem igaz. Ez Tímea miatt van, mindenki azt gondolja, aki őt kúrogatja az csak egy csődör lehet. Pedig tudod van egy
csomó
jó
tulajdonságom.
Például
nincs
nálam
jobb
kódfeltörő
széles e hazában, aztán jobban szerelek bringát, mint a szakszerviz. Kiváló kertész vagyok, jól főzök és a harcművészetekben is otthon vagyok, plusz még irtózatosan jó könyveket írok. Ja és én vagyok a legszerényebb pasi a környéken.
- Akkor az ágyban nem is vagy jó? – vigyorog Mária.
- Nem igazán, bár nehéz eseteknél azért kódfeltörő múltam segít. – Hajnal már Mária tarkóját simogatja, poharát könnyedén a lányéhoz koccintja.
-
Le
vele.
Bár
barbár
dolog
ez.
Az
ilyen
bort
órákig
kell
nyalogatni, de én most inkább téged nyalogatnálak. – az aszú cseppek leszáguldanak
a
torkukon
és
magukkal
viszik
még
megmaradt
gátlásaikat. Mária szája, mint egy éhes orchidea szívja be hajnal nyelvét, mintha elakarná nyelni, de Hajnal visszahúzódik a lány mögé kerül, könnyű kézzel masszírozza a nyakát, aztán a vállára kúsznak a kezei
és
vissza
fel
a
fejbőréig.
Az
ujjaiból
elektromos
jelek
áradnak és betöltik a lányt. Az ujjak végig táncolnak két oldalt a gerince mentén, váltakozva erősen, gyengéden nyomogatva az izmokat. Amikor Mária derekáig ér a keze megfogja a blúzát és húzza felfelé a lány karjai engedelmesen szinte magunktól emelkednek, s Hajnal ujjai már a meztelen bőrén járják tovább különös táncukat. Kis idő múlva mintha csak véletlen történne kikapcsolja a melltartóját. A szürke ruhadarab, mint egy lelőtt galamb hull a padló felé. Aztán a szoknya következik, hajnal csak éppen kigombolja aztán hagyja had csússzon egyre lejjebb. Akkor felemeli a lányt és az ágyra fekteti, csak egy futó csókot nyom az ajkára aztán a hasára fordítja és így húzza le a bugyiját. A lányban tenger hullámzik egy felforralt tenger. Hajnal már nem az ujjaival, hanem a tenyerével dolgozik a hátán érintése mint a forró sivatagi szél. Egy ízben a deréktól nem oldalt felfelé indul az érintés, hanem a csípőn tovább csúszva a combok külső oldalán kúszik a térdekig. Ott könnyedén a combbelső hihetetlenül finombőrén
indul
felfelé,
lassan
kúszik,
mint
a
halálraítéltek
napjai. Mária remegve figyeli az öle felé kúszó érintést, de az az utolsó pillanatban mindig kitér s a külső oldalon visszaindul a térd felé.
Nem
tudni
hányszor
ismétlődik
a
mozdulat.
A
tenyerek
egy
kicsit mindig erősebben érnek a bőréhez, egy kicsit mindig később térnek ki, de mindig kitérnek. Végül már mintha néhány rakoncátlan szőrszálhoz
is
hozzáérnének
vagy
csak
képzeli
a
szőrtüszők
apró
feszülését.
Hajnal férfi
a
a
hátára
lábai
fordítja,
közé
homlokáról
a
könnyedén
megpendíti
térdel
szemgödrébe a
Mária
és
engedelmesen
megfogja
a
kitárulkozik,
fejét,
vándorolnak,
mint
egy
szempilláit.
Minden
aztán
gitárt
pendítés
ujjai
a a
egyenként a
Mária
koponyáján belüli világegyetemben harangzengés, a galaxisok távoli sarkáig hatoló zendülés, zene mely betölti a világot.
Már a szája körül keringnek az ujjak közelebb és közelebb haladva el
az
érzékeny
találkozásánál
ajkak
mellett,
fülledt
trópusi
végül
a
fuvallat,
fehér
bőr
esőt
hozó
és
a
vörös
nedves
lenge
szél. Mária nem tudja érezte e igazán vagy csak a vágyai játszottak vele, mert az ujjak már a fülén matatnak.
Amikor a kezek elindulnak lefelé gondosan kikerülve a mellét, az ölét elvándorolnak a bokájáig, hogy lábai belső felén induljanak vissza Mária úgy érzi rögtön felrobban benne valami, de nem szól szeme lehunyva. Nem tudja melyik volt az a pillanat, amikor a kezek már
nem
elidőztek
kerülték a
el
a
rózsaszín
hamuszürke lejtők felé.
mellét,
hanem
csúcsokon,
le-föl
hogy
vándorlásuk
onnan
közben
ereszkedjenek
a
Odakinn elered az eső, pont olyan ütemben dobol a csatornán, mint a megvadult vér
Mária dobhártyáján. Esik, és az eső elmos mindent
Hajnal úgy érzi, mintha az elmúlt éveit borító máz olvadna bele a csatorna lefolyóba, tűnne el a földmélyi üregekben.
Esik
és
Mária
megállíthatatlanul
testében közeleg
az
egy
esőből
folyó
sziklaperem
felé,
lesz hogy
mely
ott
az
orgazmus zuhatagában lénye vízcseppekké porladjon, s alant folyóvá szelídüljön, aztán ismét zuhatag így száguld a völgy felé. A víz lassan
keservesen
jut
el
a
hegytetőre,
hogy
aztán
megállíthatatlanul robogjon a völgy felé, és Mária rohan, robog, hogy odalenn Hajnallal folyóvá egyesüljön s lassú hullámok hátán induljon az óceán felé.
Nagyon hajnal
hosszú
pásztor
ideig odébb
maradnak tereli
összeforrva.
az
Egészen
esőfelhőket
s
addig,
akolba
míg
zárja
a
csillagokat. Akkor szétválnak. A végig szeretkezett éjszaka után szokatlanul éberek s bár ezernyi élményük volt hallgatnak. Nincs mit mondani,
csak
ringnak
beszélni,
nem
születnek
az
óceánban,
szavak
az
ahova
útról
vágytak
csak
várni
nincs kell
miről míg
a
napsugarai felszippantják őket újra.
Nem beszélnek, hallgatják amint az eső utáni csendet rigók füttye járja át. Aznap délután Hajnal visszaemlékezve az éjszakára, s a néma
reggelre,
szeretkezése,
arra
amely
gondolt,
után
nem
hogy érezte,
ez hogy
volt
az
valahol
első máshol
olyan kéne
lennie, az első amikor nem próbált, bár tapintatosan, de minél előbb kikelni az ágyból.
A
délutánra
gondolt,
amikor
átírta
a
nevét
a
kéziraton,
a
délelőttre, amikor kilépett az egyetem kapuján maga mögött hagyva mindent. Akkor ott azokról a pillanatokról is úgy érezte megérkezett belépett egy új világba. Most azonban bár az élmény minden eddigit felülmúlt, azt kérdezte mennyi még és tudta, most először tudta a választ. Nincs egyszeri nagy megvilágosodás csak kisebb és nagyobb megvilágosodások sorozata van. Csupán az út van melynek a végén egy másik út kezdődik. Összerakta a számítógépet, aztán felöltözött és felült az utcai bringára. Nem akarta megvárni Máriát.
Az
út
a
város
felé
sima
volt,
a
kerekek
önfeledten
peregtek
tengelyükön. Hajnal intett a buszból csodálkozva rámeredő Máriának, Mária visszaintett valami bizonytalan elhaló mozdulattal.
Hajnal
később
még
sokszor
felidézte
ezt
a
kezdetben
a
felismeréstől vidám aztán, a tovább gondolástól elkedvetlenedő és végül a megváltoztatatlanba belenyugvó mozdulatot.
Tehet-e hóból
mást,
folyóvá
óceánig,
s
jobbat
duzzadva
aztán
nem
egymással zúgókon, szól
két
idegen,
vízeséseken
csak
várja
mint, át
míg
a
hogy
együtt nap
olvadó
elér
az
felszívja,
felszippantja vágyait újra az fellegekbe.
A kerekek mintegy önmaguktól forogva vitték Hajnal Pétert város
felé.
A
város
felé
melyben
igazi
valójában
a
most
először
egyetemi
oktató
készült látogatást tenni.
A
belvárosi
galéria
lépcsőházában
az
ex
lelakatolta a bringát. Amikor belépett a zsúfolt kiállító terembe, az
ismert
művészettörténész
belekezdett
végeláthatatlannak
tűnő
mondókájába. Hajnal fürkésző tekintete végig pásztázta a tömeget. A
nők némelyike bár látszólag a beszélőre figyelt egy szemrebbenéssel jelezte, észrevette őt.
Odakinn újra leeredt az eső. Hajnal mosolygott, figyelte hogyan olvad le a szemfesték, a rúzs, a ruha a nőkről. Látott mindent és várt türelmesen, míg a szónok kifogyva a szuszból teret engedett a zsibongásnak.
