Mary Silver
Húsz év múlva
ÉBREDÉS
Eszter egy pillanatra elsápadt, keze pedig remegni kezdett az asztal lapjának rejtekében. Jól hallotta, amit hallott? Terhes lenne? De hiszen ez lehetetlen, annyira vigyáztak…Ezek szerint nem eléggé! - Nos, apuka –hallotta meg a doktor vidám hangját, és látta, amint barátjához fordult, Zsolt pedig a megszólításra hirtelen felkapta a fejét, mintha megsértették volna. Vonásai azonban alig pár pillanattal késıbb kisimultak, arcán pedig nyoma sem volt érzelmeknek. Ha Eszter nem ismerte volna, azt hihette volna, hogy valóban nem érdekli a fiút az ı sorsa, de az évek során megtapasztalta, hogy a szobormerev arc csupán arra való, hogy a zavarát leplezze mások elıtt. Pont, mint az apja. İ volt ennek igazán mestere, nála jobban senki nem tudott érzelemmentessé válni a pillanat tört része alatt, megközelíthetetlenné, mint egy szépen, élethően kifaragott szobor. Ha valamit, hát ezt világ életében irigyelte az apjától. İ is el akarta rejteni az érzelmeit, mert már a saját bırén megtapasztalta, ha kimutatja ıket, azzal sebezhetıvé válik, csak egy újabb támadási felületet nyit. - Nem én vagyok a boldog apa –zökkentette ki Zsolti hangja a gondolataiból. – Én csak elhoztam ide a kismamát- fordult Eszter felé mosolyogva, ám barna szemeiben most valami különös szomorúság látszott. Szerelmes volt belé, és minden bizonnyal szörnyő érzés lehet, hogy ı most egy másik férfitól vár gyereket. - Nagyon jól tetted – bólintott beleegyezın a fiatal orvos, majd Eszter felé fordult, és halványan elmosolyodott. – Szeretném, ha az állapotára tekintettel, kicsit sőrőbben járna hozzám kivizsgálásra. Mit gondol, menni fog? Eszter sápadtan bólintott, és csak mikor már az autóban ültek, akkor kezdett el ismét remegni a keze. A hangok pedig, mintha megszőntek volna körülötte, vagy ha el is jutottak hozzá, olyan tompán tették mindezt, mintha víz alatt lett volna. Egészen eddig próbálta magát türtıztetni, de az idegesség, amit várandósságának híre okozott, most ütközött ki rajta. Rosszul érezte magát, alig kapott levegıt, és érezte, ahogyan kiveri a hideg verejték. - Jól vagy? –kérdezte aggódva Zsolti, és leállította az autó motorját. – Nagyon sápadt vagy. - Félek –lehelte a szavakat Eszter alig hallhatón, és égszínkék szemeit a fiúra emelte. 331
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nincs miért félned –szorította meg a lány kezeit Zsolt bátorítón. – Minden rendben lesz. - Apa tajtékzani fog a dühtıl. - Nos, ez könnyen meglehet. - Mielıbb beszélnem kell Lászlóval. - Eszter –nézett rá a fiú komoran. Egy pillanatig sem hitte, hogy Herczog majd otthagyja a családját, és feleségül veszi a lányt. Ha komolyak lettek volna a szándékai, már rég együtt élnének, és nem bujkálnának hónapok óta. Eszter nem veszett volna össze az apjával, és most nem heverne romokban a családjuk. Zsoltnak pedig szándékában állt, hogy ha finoman is, de kinyilvánítsa véleményét, erre azonban már nem volt lehetısége. - Talán nem is olyan rossz a helyzet, mint gondolom –kúszott fel egy apró mosoly Eszter arcára. – Talán László is örülni fog a kicsinek. Igen, egészen biztosan, hiszen szeretjük egymást és ez a gyermek kettınk szerelmébıl született. - Eszter, én nem hiszem, hogy… - Mit nem hiszel? - Tudod jól, hogy megvan a véleményem Herczogról, és az nem túl hízelgı ránézve. - Tudom, de talán ideje lenne, hogy megbékélj vele, hiszen gyerekünk fog születni. Zsolt egy pillanatra lehunyta a szemét. Ez a néhány szó olyan volt, mintha tırt forgattak volna meg a szívében. Még akkor is, ha ott volt neki Szilvi, szerelmes volt ebbe a lányba. Ez ellen nem tehetett semmit. Nagyon hosszú évek óta szereti ıt, és most el kell szenvednie, hogy Eszter egy másik férfitól vár gyermeket. De felnıtt ember, túl kell lépnie a sérelmein, és emelt fıvel viselnie, hogy alulmaradt. Veszített. Eszter most már végérvényesen máshoz tartozik. - Talán ideje lenne –suttogta maga elé alig hallhatóan, de nem nézett a lányra. Helyette inkább elfordította a kulcsot, és újra indította a motort. Szeme sarkából Esztert figyelte. Látta, hogy visszatért a színe, és boldog mosollyal az arcán, merengın nézett maga elé. Nyilván már a jövıjét tervezgeti Herczoggal…Talán ideje lenne végre komolyabban vennie Szilvi közeledését. Hiszen nagyon kedveli ıt, és ı is kedveli a lányt…
- Mégis, mit jelentsen ez? –lobogtatta meg a felesége Herczog orra elıtt Eszter levelét. Szemei szikráztak a dühtıl és az indulattól, szinte tajtékzott. Szinte észre sem vette, hogy felemelte a hangját, csak azt érezte, hogy a kezei reszketnek az idegességtıl, és a szíve egyre hevesebben ver. Olyan erısen szorította a papírdarabot, hogy ujjai végei teljesen belefehéredtek. - Mi ez? –lépett elé halálos nyugalommal a férje, és kinyújtotta a kezét a levél után, de az asszony továbbra is görcsösen szorította azt. 332
Mary Silver
Húsz év múlva
- Én is ezt kérdezem, mi ez? –azzal fogta, és széthajtotta a gondosan négy rétegbe hajtott papírt, majd felolvasta, ami rajta állt. Herczog arcára egy pillanat alatt kiült a riadalom. Képtelenség, hogy Eszter ilyen buta legyen! Nem lehet, hogy becsempészte ezt az írást a zsebébe úgy, hogy észre sem vette! Figyelmetlen volt, és ez fogja a vesztét okozni… - Ki az az Eszter? –kérdezte dühösen a felesége, ám hangjában már nyoma sem volt annak az élnek, mint az imént. – Nem hallottad, mit kérdeztem? İ a szeretıd, igaz? Ne tagadd, hiszen ebbıl a mocskos írásból minden egyértelmően kitőnik. Miféle Eszter ez? - Nem ismered. - Én csak egyetlen Esztert ismerek –kapta el a kezét a nı, mikor Herczog ki akarta tépni ujjai közül a levelet, csakhogy ı jóval gyorsabb volt nála. – Az egyik nıvér a kórházban, Kalmár Eszter. İ az, ugye? –kérdezte, ahogyan látta, hogy férje arca megrándul a név említésére. – Micsoda ribanc! És én még az anyját kértem meg, hogy… Nem szégyelled magad, mondd?! Hiszen még szinte gyerek! - Kérlek, Éva, csillapodj! - Csillapodjak? –nevetett fel hisztérikusan a neje. – Csillapodjak, amikor rájövök, hogy a férjem megcsalt egy fiatal kis rüfkével? - Ne beszélj így róla! - Véded? Na, és mit szól mindehhez a szent család? Tudják, hogy az az orvos rontotta meg a lányukat, akinél a kisebb gyerekük született? - Hagyd abba, Éva! - Eszemben sincs! Megaláztál engem és a gyerekeidet is, az a legkevesebb, hogy kikiabálom a világnak, hogy a férjem micsoda kis szajhával lépett félre! - Fogd vissza magad, Éva! –ragadta meg az asszony karját olyan erısen a férfi, hogy az felszisszent a fájdalomtól. - Eressz el! - Eleresztlek, ha többé nem szólsz bele a dolgaimba! - Nekem te ne dirigálj! –sziszegte dühösen Éva. – Az én házamban élsz és az én pénzembıl tartod el a kurvádat! Herczog vonásai egy pillanat alatt megkeményedtek, és indulatosan lökte távol magától a feleségét. Egy ideig farkasszemet néztek, majd a férfi a távozás mellett döntött, és kiviharzott a szobából. Azonnal autóba vágta magát, és beletaposott a gázba. Mihamarabb beszélnie kell Eszterrel, és tisztázniuk kell kettejük között a dolgokat. Évának igaza volt. Amíg ı itt él, nincs beleszólása semmibe. Az ördög vinné el! Ostoba lány, miért 333
Mary Silver
Húsz év múlva
nem volt egy kicsit óvatosabb! Most aztán sütheti… Ráfér egy alapos szidás, annyi szent, de elıtte neki is dőlıre kell jutnia, hogy mit is akar valójában. A szabadságot választja Eszter oldalán, vagy a pénzt, a kényelmet és a luxust Éváén? Addig, míg elér Makóék lakásához, van ideje eldönteni.
Gina elgondolkodva ült Zsuzsannával és Marival szemben a nappali kényelmes foteljában. Észre sem vette, hogy hosszú ideje már nem szólt egyetlen szót sem, ahogyan azt sem, hogy a két másik nı sem beszél már, hanem ıt nézik, halvány mosollyal az arcukon, néha sokat sejtetın össze-össze pillantva. - Milyen volt a tegnap estéd Ferivel?- érdeklıdött Mari, ahogyan belekortyolt a teájába. - Hogy micsoda? –kapta hirtelen feléjük tekintetét Gina. - Tegnap Ferivel voltál, nem igaz? - Vacsoráztunk. - Azt tudjuk, de milyen volt? - Kellemes. - Hát miért kell mindent harapófogóval kihúzni belıled? –méltatlankodott barátnıje, és Zsuzsannára pillantott megerısítésért, aki halványan bólintott. –Mesélj! - Beszélgettünk és táncoltunk, ennyi. - És semmi…? - Semmi! –vágta rá Gina hirtelen, és szeme sarkából Zsuzsannát figyelte, aki kihúzta magát, és lehajtotta fejét. İ már a kezdetektıl tudta, hogyan érez a férje iránt. Sıt, mi több, mikor úgy nézett ki, hogy nem éli túl a szülést, rábízta Pétert, hogy gondoskodjék róla és a gyerekekrıl. De Zsuzsanna életben van, az ı érzései azonban mit sem változtak Kalmár Péter iránt. Úgy tőnt, Mari is megértette, mit takar a két nı különös viselkedése, mert nem kérdezett tovább, helyette inkább töltött magának még egy csészével a finom teából. - Van valami, ami nem hagy nyugodni Ferivel kapcsolatban –szólalt meg hirtelen Gina, amivel magára vonta a másik két nı érdeklıdı pillantását. – Olyan, mintha valamit nem mondhatna el. Állandóan rébuszokban beszél, hogy hamarosan el kell majd mennie, és nem tudja, hogy meddig maradhat…Amikor rákérdezek, hogy hová megy, csak hallgat nagyokat. - Talán tényleg nem árulhatja el – válaszolta csendesen Zsuzsanna. –Meglehet, hogy tényleg valami turpisság van a dologban. - Vagy talán Zita – mondta ki Gina az elsı eszébe jutó indokot, de amint meghallotta a saját hangját, legszívesebben a szájára csapott volna. Zsuzsanna arca egy egészen kicsit megrándult 334
Mary Silver
Húsz év múlva
a név hallatán, de szinte rögtön rendezte vonásait. Csakhogy az olyan avatott szemeknek, mint amilyen Gináé is volt, egybıl feltőnt a zavar. –Sajnálom, nem gondoltam végig! Buta voltam… - Nem történt semmi –nyugtatta meg Zsuzsanna kedvesen mosolyogva. – Már nem számít, Gina. - Nincs semmi változás? - Nem szeretnék róla beszélni. Gina segélykérın nézett a szıke nı mellett ülı Marira, de annak arca is szokatlan komorságot tükrözött. Furcsállta is, hogy ugyan mi köze lehet neki Zsuzsanna szomorúságához. Vagy talán még mindig azért ilyen, mert tudja, hogy ı is szerelmes Péterbe? Nem, azért Mari sem haragudna rá, hiszen ı az érzésivel nem árt senkinek. De akkor mi baja lehet? - Tovább kéne faggatnod, Gina –folytatta Zsuzsanna elgondolkodva. –Ugyan nem vagyok híve annak, hogy valakibıl akarata ellenére is információkat szedj ki, de azt hiszem, ez a te helyzetedben most mégis érthetı és megbocsájtható. - De mégis, hogy szedhetnék ki belıle bármit is? - Kezdetnek mondjuk, találkozhatnál vele. - Azt nem. Egyszer is éppen elég volt. - Tán bántott? - Nem, dehogy! De nem azért mentem, hogy vele vacsorázzam. - Hát? Gina lehajtotta a fejét, nem mert Zsuzsannára nézni. Mondja tán meg, hogy azért találkozott Ferivel, mert az megígérte, hogy információkat ad ki Zitáról? Zsuzsanna joggal haragudhatna rá, hiszen milyen alapon avatkozik bele ı hármójuk dolgába. Annak idején, mikor az asszony a terhessége után lábadozott, ígéretet tett neki, hogy soha egyetlen ujjal sem nyúl a férjéhez. Kettejük megállapodását eleddig sosem szegte meg, de egyezségük durva felrúgását jelentené, ha most mégis beleavatkozna a dolgukba. - Kíváncsi voltam, hogy milyen lenne most –hazudta inkább. - Na, és, milyen lenne? –kérdezte most már Mari is, becsatlakozva a beszélgetésbe. - Ugyanolyan, mint rég. Ennek ellenére mégsem akarok megbocsájtani neki. - Nem tarthatsz örökké haragot, Gina –figyelmeztette csendes, megfontolt hangján Zsuzsanna. –Az a bátrabb, aki megteszi az elsı lépést a béke felé, függetlenül attól, hogy a másik mit gondol róla. - Akkor miért nem fogadja el Péter békejobbját? - A két helyzet nem ugyanaz. 335
Mary Silver
Húsz év múlva
- De igen. Péter hibát követett el, és megbánta. İ megtette az elsı lépést, miért nem teszi felé egy lépést Ön is? - És te, Gina? Te miért nem fogadod el Kuncz úr bocsánatkérését? Hiszen ı is megbánta a bőneit, ugyanúgy megbocsájtásra vár, mint Péter. - Még nem érzem magam készen rá –válaszolta ıszintén a fiatalabbik nı, és Zsuzsanna bólintott. - Én is ezt érzem. Az, hogy Péter egy másik nıt ölelt és csókolt, nekem olyan, mintha elárult volna. Nem tudok többé bízni benne, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném. Nagyon szeretem még mindig, és ez nem fog elmúlni soha. De bízni még nem tudok benne. Gina némán figyelte Zsuzsanna szépséges arcát, és szomorú tekintetét. Nézte, ahogyan sápadt kezei a kékmintás porcelán köré fonódtak, és ahogyan próbált felül emelkedni a bánatán. Ez a különbség kettejük között: míg ı elmerül az önsajnálatban, Zsuzsanna felemelt fıvel próbál túllépni a problémákon. A büszkesége, ugyanaz, ami Péterben is megvan és oly erısen munkál, nem engedi, hogy bárki is gyengének lássa. Ettıl olyan különleges ı, és ez az, amit mindig is becsült benne. A kitartása és a küzdeni akarása az, ami mindenki más fölé emeli. Zita fölé is…
Zoli az egyik ékszeres bolt kirakatát nézte nagy lelkesedéssel, tekintete pedig megakadt egy, a legfelsı polcon fényesen csillogó győrőn. Amióta csak meglátta, folyton arra gondolt, milyen szépen mutatna ez az ékszer Vera gyönyörő ujjain. Persze, a lány kinyilvánította, hogy még egy jó darabig nem szándékozik férjhez menni, legalábbis addig, míg nem rendezıdnek mindkettejük ügyei, de konkrétan sosem mondott nemet. A fiú szíve megtelt valami különös melegséggel, ahogyan Verára gondolt. Szerette ıt az elsı pillanattól kezdve, hogy meglátta, csakhogy ı már ennél többet akart. Nem csak lassú, andalgó, romantikus sétákat a város macskaköves útjain, hanem vele akarta leélni az egész életét. Hogy túlságosan érzelgıssé vált volna, meglehet, de Vera közelsége így hatott rá. Azelıtt, ha megtetszett neki egy lány, elég volt, ha rávillantott egy mosolyt, bárkit megkaphatott, de Veránál ezek a praktikák nem váltak be. Nem csak azért, mert nem látott, hanem azért is, mert ı különleges volt. És pont ezért akarta ıt a fiú nagyon boldoggá tenni…. Mennyi is az a győrő? Te szent ég, egy havi fizetésébe is belekerül, vagy tán még többe. Nem baj, Vera boldogsága és öröme minden pénzt megér. A kis bolt ajtajához lépett, és lenyomta a kilincset. A sorsa abban a pillanatban megpecsételıdött.
336
Mary Silver
Húsz év múlva
Mikor Zsuzsanna hazaért, már késı délután volt, ebben az idıpontban pedig már férje otthon szokott lenni. Csakhogy Péter nem volt sehol. A nı csalódottan rúgta le a cipıjét, és akasztotta fel kabátját a fogasra. Nem várhatja el a férjétıl, hogy itthon üljön, sajnos már nincsenek összekötve. Elutasította ıt azon a verıfényes délutáni napon. A szíve belesajdult a gondolatba, hogy Péter most nagy valószínőséggel Zita karjaiban vigasztalódik. Az ı csókjait és simogatásait élvezi, nem pedig az övét, a feleségéjét. Zsuzsanna lehunyta a szemét, hogy valahogy kiverje fejébıl az ıt kísértı képeket. Mélyet sóhajtott, mikor a bejárati ajtó irányából hangokat hallott. Azonnal talpra ugrott, hogy megnézze, ki érkezett. - Péter! –szólította meg a lakásba belépı férjét boldogan. Talán túl boldogan is, mert a férfi meglepıdve nézett rá, és hiába rendezte egyik pillanatról a másikra arcának vonásait, szemének csillogása elárulta, örül férje jöttének. Kalmár halványan elmosolyodott, és közelebb lépett a nıhöz, majd lehajolt hozzá, és egy apró csókot lehelt a puha, bársonyos arcra. Zsuzsanna zavartan elpirult és elkapta róla a tekintetét, ujjaival pedig egy, a szoknyájából kilógó cérnaszálat kezdett el piszkálni, hogy zavarát leplezze. Péter már hosszú hetek óta nem ért hozzá így, és ez most hirtelen érte. Igaz, ha férjén múlott volna, egészen biztosan közeledett volna hozzá, de ı minden egyes alkalommal visszautasította, pont, mint annak idején a Matulában. Akkor egy háború kellett hozzá, hogy rájöjjön, mennyire szereti és mennyire fontos szerepet játszik az életében. Nem szabad hagynia, hogy ez még egyszer megtörténjen, hiszen egyszer már majdnem elveszítette ıt. - Milyen napod volt? –kérdezte hirtelen Péter felé fordulva. - Átlagos – válaszolta mosolyogva a férfi. – És te, merre jártál? - Ginánál. Kalmár szeme egy pillanatra felcsillant, és mohón érdeklıdve ült le felesége mellé a kanapéra. - Találkoztál Eszterrel? Hogy van? Mi van vele? Még mindig dühös rám? - Nem találkoztam vele. Ma nem. - Szeretném ıt megbékíteni valahogy. - Kezdetnek, mondjuk megtehetnéd az elsı lépést –válaszolta Zsuzsanna, mire Péter felhorkant. A büszkesége, a fene nagy büszkesége – İ nem fog lépni, ezt te is tudod, - Én vagyok az apja, nem nekem kell bocsánatot kérnem. - Emlékszel még egyáltalán arra, min vesztetek össze? - Hogyne, Herczogon! Amíg nem szakít meg vele minden kapcsolatot… 337
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nem fog, ezt te is tudod. Szereti. És mivel a büszkeségét tıled örökölte, így egyhelyben toporogtok mindketten. - Nem tudom, mi van a génjeitekben, komolyan –rázta meg fejét Péter, halványan mosolyogva. – Mind az idısebb férfiakat nézitek ki magatoknak. - Igen, pont ezért mentem hozzá egy nálam két évvel fiatalabbhoz. - Másfél, hogy pontosak legyünk –vigyorgott a férfi, és látta, hogy Zsuzsanna is elmosolyodik. Egy egészen rövid, varázslatos pillanatra összeakadt a pillantásuk, pont, mint rég. – Nagyon hiányzol –lehelte a szavakat a férfi, miközben lassan közelített a nı szája felé. Zsuzsanna most nem húzódott el tıle, éppen ellenkezıleg, valami ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy még közelebb kerüljön hozzá. – Kezdjük újra, kérlek! - Nem tudom –sóhajtotta a nı. - Nem bízol bennem, igaz? - Még nem tudok. - Akkor hagyd, hogy visszanyerjem a bizalmad –fogta meg Péter Zsuzsanna kezét, és a szájához emelte. – Kérlek… - Az alapokkal vannak bajok… - Akkor lerombolunk mindent, és újra kezdjük az építkezést. - Nem lehet huszonöt évet csak úgy lerombolni! - Pontosan –mosolyodott el Péter halványan. – Addig megyünk vissza, míg szükséges. Vissza akarlak kapni! Semmi más nem számít.
Eszter a tükör elıtt készülıdött, hogy meglepje Lászlót, hiszen a hír, amit közölni akart vele, nem akármilyen. Apa lesz! Mindketten szülık lesznek. Bájos arcán boldog mosoly futott végig, ahogyan elképzelte, hogyan tartják majd a karjukban újszülött gyermeküket. Pici lesz és törékeny, a bıre pedig puha. Az apjára fog ütni, ehhez kétség sem férhet! Eszter még hallotta, ahogyan Gina és Kis Mari elköszönnek tıle, majd becsukódik mögöttük az ajtó. Egyedül maradt, de hamarosan neki is indulnia kell. Felhúzta a cipıjét, magára öltötte a kabátját és készen állt a távozásra, ám mikor kinyitotta az ajtót, meglepetten látta, hogy László áll vele szemben, kopogásra emelve a kezét. - Épp hozzád indultam –mosolygott a lány, és karon fogta a férfit, majd beljebb tessékelte a lakásba. - Még mindig Makóéknál laksz –állapította meg feleslegesen Herczog, és hagyta, hogy Eszter behúzza a nappaliba. 338
Mary Silver
Húsz év múlva
- Örülök, hogy jössz – csillogott izgatottan a fiatal nı szeme -, valamit el kell mondanom neked… - Nekem is, Eszter –szakította ıt félbe László szigorúan, és ez a különös hangnem igen csak meglepte a lányt. Csendesen ereszkedett le az egyik kényelmes fotelba, és figyelte a vele szemben ülı kedvesét. –Nagyon buta voltál. Hogy juthatott eszedbe belecsempészni a zsebembe egy olyan levelet, amikor tudod, hogy a feleségem bármikor megtalálhatja. - Nem neki szántam, hanem neked. - Istenem, te annyira ostoba vagy! – pattant fel a férfi dühösen, és idegesen elkezdte róni a köröket a szobában. –A feleségemmel élek, és megtalálta… - Na, és akkor mi van? - Hogy mi van? Elárulom neked, hogy mi van! El akar válni tılem… - De azt mondtad… - Kicsim, olyan butus vagy –lépett a férfi Eszter mögé, és egy csókot lehelt a feje búbjára. Tisztában volt azzal, hogy elszólta magát, többet már nem lavírozhat a két nı között, választania kell. De talán, még egy kicsit húzhatja… - Bocsáss meg, hogy kiabáltam veled! Ne haragudj, csak borzasztó ideges vagyok. - Hazudtál nekem, igaz? –kérdezte csendesen a lány, és lassan Herczog felé fordult. – Nem is vagy válófélben a feleségedtıl. - Dehogynem! - Nem, nem vagy – nézett rá hitetlenkedve Eszter, a következı pillanatban pedig tekintetében felgyúlt a megvilágosodás fénye. Herczog egész idı alatt az orránál fogva vezette, ı pedig olyan bolond volt, hogy bedılt neki, és elhitte minden szavát. – Istenem, milyen buta voltam, hiszen minden ott volt az orrom elıtt. - Eszter, drágám, mit számít az, hogy nıs vagyok? Eddig is az voltam, mégis boldogok voltunk együtt –hajolt le Herczog, és belecsókolt a fiatal nı nyakába, aki lehunyta a szemét, és úgy élvezte a kényeztetést. – Nem kell, hogy bármi is megváltozzon. Minden maradhat úgy, mint rég. Ugye, te is akarod? Eszter akarta. Minden szilárd elhatározása, ami arra irányult, hogy móresre tanítja Herczogot, abban a pillanatban tovaszállt, mikor megérezte az édes ajkakat a nyakát. Hát fel lehet róni azt bárkinek is, hogy szerelmes? Hogy a gyermeke apját szereti? A gyermeke… - Valamit mondanom kell –szakította el ajkait Eszter Herczogétól, akinek kezei már a blúza alatt jártak. A férfi nem nézett fel, csak hümmögött valamit, és közelebb húzta magához a lányt, aki úgy vette, ez a mozdulat feljogosítja ı arra, hogy felfedje a titkát. –Gyermeket várok. 339
Mary Silver
Húsz év múlva
László egy pillanatig azt hitte, tán rosszul hallott. Odébb tolta magától Esztert, és mélyen a szemébe nézett, mintegy megerısítésként, hogy az imént csak viccelt. Eszter azonban töretlenül és boldogan mosolygott rá. - Mit mondtál? - Terhes vagyok. A te gyermekedet várom. - Most csak tréfálsz, ugye? - Nem. Mi az, nem örülsz? - Egy gyerek, Eszter? Az én koromban, na, ne nevettess! Az még hagyja ám, hogy a szeretım vagy… - Tessék? - …de gondolj bele, mi lenne a renomémmal, ha kiderülne, hogy házasságon kívül született egy gyerekem. Nem tarthatod meg! –közölte az ítéletet a férfi kegyetlenül, Eszter arcára pedig kiült a döbbenet. Nem elég, hogy az imént csupán a szeretıjének nevezte, most még meg is ölné a saját gyermekét? Nem, ez nem az a férfi, akit ı feltétel nélkül szeretett. Ez valaki más. Idegen, és ijesztı. - Nem. Hallani sem akarok róla! - Én pedig a gyerekrıl nem akarok hallani. Kicsim –váltott gyorsan hangnemet Herczog, és lágy hangja olyan élesen elütött az iméntitıl, akár frissen hulló hó színe a fekete földtıl -, mennyivel jobb lenne, ha te és én úgy élhetnénk, mint eddig –simogatta meg a lány hátát, és tovább duruzsolt a fülébe. – Téged talán nem izgattak fel a titkos találkáink? A bujkálás, amit mindig annyira szerettél… - Tévedsz! –szakította ki magát a férfi karjaiból Eszter mérgesen, és szemei dühösen megvillantak felé. – Egyáltalán nem élveztem, hogy nem mersz felvállalni a világ elıtt. Győlöltem az állandó rejtızködéseket, csakis azért viseltem el, hogy ilyen megalázón bánj velem, mert szerettelek. De ez most… Megölnéd a gyerekünket? Hiszen ı a miénk, kettınkké. - Ellened semmi kifogásom, drágám… - Csudát nem! Ha nem kell a gyerekem, hát tudd meg, te sem kellesz nekünk, és most takarodj! Látni sem akarlak többé! - Kicsim… - Takarodj, vagy hívom a rendırséget! –kiáltott Eszter dühtıl remegı hangon, és a kijárat felé mutatott. Soha nem viselkedett még ilyen keményen, de úgy tőnik, ezt is meg kell majd tanulnia. És, ha kell, még keményebb lesz! – Nem mondom még egyszer –suttogta vészjóslón, mikor a férfi nem mozdult. Ha apja látta volna, talán életében elıször megállapíthatta volna, 340
Mary Silver
Húsz év múlva
hogy mennyire hasonlít az anyjára. Szálfaegyenes háttal, szigorú tekintettel mérte végig Herczogot, aki szólásra nyitotta a száját, de látva kedvese hangulatát, inkább a távozás mellett döntött. Alig csukódott be az ajtó a férfi mögött, Eszter máris keserves zokogásba kezdett. Érezte, ahogy a lába alól kicsúszik a talaj, ı pedig lerogyott a hideg padlóra, és térdét átölelve sír. A könnyei tengerként áztatták az arcát, és valahonnan nagyon távolról felrémlett neki egy régi, homályos emlék. Még kislány volt, mikor édesanyját így látta sírni, és akkor ık Zolival odabújtak hozzá, hogy megnyugtassák. De hol volt az apjuk? - Apa –lehelte az édes, oly régóta kimondatlan szót maga elé Eszter, és még keservesebb sírásba kezdett. Eltaszította magától az apját László miatt. Egy olyan ember miatt, aki képes lett volna arra, hogy megölje a saját gyermekét, csakhogy az ı tekintélyét ne érje kár. Hogy lehetett ennyire vak? Hogy dılhetett be neki, hiszen soha nem akart elválni a feleségétıl? Mióta csak ismerte, hitegette ıt! Észre sem vette, hogy hogyan került a szülei lakásához, csak mikor már ott volt, és keze önkéntelenül a csengı felé nyúlt, látta, hol is van valójában. Odabentrıl motozás hallatszott, lépések zaja, majd fordult a kulcs a zárban, és a következı pillanatban apja fáradt arca tőnt fel az ajtóban. - Eszter! Kicsim, mi történt? –kérdezte rémülten Péter, ahogyan meglátta lánya vörösre kisírt szemeit. Választ azonban már nem kapott, mert egy pillanattal késıbb már karjai közt tartotta ıt. Egy szót sem hallott ki az erıs zokogásból, vagyis, ez így nem igaz, mert valamit azért mégis kiértett: - Bocsáss meg, apa! Bocsáss meg, kérlek… - Édesem –suttogta a férfi a szıke hajkoronába, és szorosan ölelte magához Esztert. Hát hogyne tudna neki megbocsájtani neki, amikor annyira szereti. - Eszter –hallatszott Zsuzsanna hangja a nappali ajtajából. – Kicsim, mi történt? - Anya –emelte fel a lány a fejét apja ölelésébıl. – Nagyon nagy butaságot csináltam – szipogta elkeseredetten. - Nincs olyan hiba, amit ne lehetne helyrehozni. - Ezt nem lehet –rázta meg fejét Eszter kétségbeesetten. –Terhes vagyok.
341
