^< > Budapest, szeptember hó 20. < Mr- Kötőtűk. Selyemlágy gyapotokból sisakot az a g y r a! Perdüljetek robotba későrrés korán

Megjelen minden vasárnap.

E g é s z évre 2 0 kor.

E g y e s szám 4 0 fillér.

—^<§> Budapest, 1914. szeptember hó 20. <§Mr-

Kötőtűk. Öt fürge, kicsi lándzsa — szaporán, szaporán!

Selyemlágy gyapotokból sisakot az a g y r a !

Perdüljetek robotba későrrés korán.

Védőt a karokra, hogy- f a g y el ne kapja!

Kárpát felől az ellen vicsorítja fogát

Derékra övet, pajzsot senyvesztő kór ellen,

S észak szele tapossa hozzá az orgonát.

Ti szent ujjak! mindőtök gyorsan remekeljen!

Dér, zúzmara, jég, fagy, hó az ellenünk,

Jön a tél! Jön a tél! Az ellen szövetsége !

S öt fürge kicsi lándzsa: nincs egyéb fegyverünk,

Nem kell most imádság, munka kell helyébe:

Öt kicsi lándzsa!

Öt kicsi lándzsa.

A z „apjok" künn a rajban övig-övig vádol,

Hogy tüzelőbb legyen a szürke takaró,

Hol nyirkos sánczárokba a tűz berovátkol,

Szőjjetek bele mindent, ami szép, ami jó,

Belecsipkézik, beleharap orvul,

Amit rejtve, titokban a lelketek áhit

É s kidönt egy-egy legényt a fedezett sorbul.

S szines jövendő napfényével csábit.

A tűz az hagyján: semmi!jég és fagy keményebb,

De könyeket és gondot ejtsetek melléje:

Hamar a lándzsákat! gyorsan pergessétek!

Ne férkőzhessen fiaink lelkéhe'. . .

Öt kicsi lándzsa.

Öt kicsi lándzsa.

Lesz-e ujj elegendő e békés csatára ? És lesz-e a békének elég katonája? É s percze az órának s íjja az idegnek ? Hogy álomtalan éjtől se ijedjetek meg Ti édesek! ti jók! ti gondtól megviseltek! Ti százszor vérezői minden sebnek, hegnek! ? Öt kicsi lándzsa!

Kiss József. i

578

OLVASOINKHOZ. Értékek pusztulnak és értékek születnek a világhistória kohójában. Katonáink északon és délen a moszkovita barbarizmus ellen védelmezik kulturánkat, állami és faji integritásunkat. Életüket áldozzák, hogy megmentsék mindazt, amit évszázadokon át szereztünk és teremtettünk. A Hét huszonöt év óta elismert és jelentős tényezője a magyar kulturának. Mialatt katonáink a határokon önfeláldozón védik a nemzet kulturjavait, a magyar közönség nem feledkezhetik meg e kultura itthonmaradt harczosairól s nem tagadhatja meg korábbi támogatását azoktól, akik éppen annak a kulturának tényezői, melyet katonáink a szláv csordák ellen védelmeznek. És ezért elképzelhetetlen, hogy a mi közönségünk cserben hagyjon minket. Elképzelhetetlen, hogy a magyar közönség legyen az első, aki megsebzi azt a kulturát, melyet katonáink idegenek ellen védelmeznek. Tisztelettel kérjük előfizetőinket, tartsanak ki továbbra is mellettünk. E komoly és válságos időkben minden erőnkből odatörekedtünk, hogy a mostoha viszonyok közepette is a legjobbat és legnivósabbat adjuk közönségünknek. Ez lesz ezután is a törekvésünk. Nem rajtunk, de a technikai körülmények javulásán múlik, hogy előfizetőinket minél előbb teljesen kielégíthessük. Az októberben, valamint a régebben esedékessé vált előfizetési összegek szives beküldését kérjük, mely czélra mai számunkhoz postablankettákat mellékelünk. Előfizetési dij egész évre 20 kor., félévre 10 kor. Budapest, 1914 szeptember havában. KISS J Ó Z S E F .

Krónika. Anglia. —

szept.

18.

Bizonyos : az ultimátumon innen, sőt régporló századok vándoréletében is rengeteg minden történt, ami a mostani világháborúban forr ki ; bizonyos, hogy az anteaktákat nemcsak a külügyminisztériumok archívumában őrzik, hanem sokkal kifürkészhetetlenebb helyeken i s : fajok bölcsőjében, vérségek holt t a v á b a n , antropológiai titkok kapujában ; bizonyos : a világháború sokkal eleje- és végeláthatatlanabb medrekben hömpölyög, semhogy egy marok szabályozhatná, de bizonyos az is, hogy a területe oly nagy, a szédülete oly lélekzetállitó, a ritmusa oly vad nem lenne, ha Anglia fölszabadul a becstelenség koalicziójából ; ha Anglia : nem E d w a r d Grey volna és E d w a r d G r e y . . . nem Anglia volna. Nem Shakespeare, nem is Gladstonc — Grey ma a szigetbirodalom, s mert ő az, a nagy fölülvizsgálaton, amit most valamennyien eszközlünk, kiszuperálunk mindent, ami angol ; a messzeségen, tul a ködön, aminek a lomha irtózatát immár Burns, vagy Thurner sem szépítik, kihűlt zsenik

lámpafénye csillan . . . az emlékezeted még elmosódó utiképeket suhant, smaragdzöld gyepek . . . a Hydepark, a British-muzeum, Avon, a skót t a v a k , kék irlandi táj . . . aztán minden eltűnik, és nem marad semmi, csak az a diabólikus arcz, ami most megint végigkúszik a világlapok képeslepedőjén : sir E d w a r d Grey. Ma ő Anglia, ami azt is jelenti, hogy Anglia — az angol — ma olyan, amilyennek teremtetett ; ilyen E d w a r d Grey — ilyen Anglia : maszk nélkül. A gentleman selyemmaszkja nélkül ; a frázisok pirositója nélkül. E g y római történetíró vörös vadállatnak irta meg a britannust, aki erdőlakó bestia módján keres táplálékot. Azóta kiöltözött, — sőt olykor inicziativákat is adott a világnak, hogy hogy kell öltözködni : nem épp az esztézis kívánalmai szerint, hanem aszerint hogy a captowni gyapjút milyen árfolyamon jegyzik ; azóta kiöltözött, de mint a legnagyobb angol irta, »hiába oltja be az erény vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad iz«; azóta kiöltözött, de fegyvere ma is : a balta ; az élethivatása : a táplálékhajsza, a delejes mámora : a zabálás. A legéhesebb nép ; az éhség üztc az indiai dzsungelbe ; a trópus sivatagára ; Ausztrália pápuái közé. A kalmárai sátrat vertek félvad emberállatok közt, a katonái előtt megnyíltak a tibeti barlanglakó sziklái, a vitorláit tépte a tájfun, rázta a szirokkó, a zászlóján a déli sark szélvésze hintázott, a fantáziája a marslakók világába hatolt, az Idő kTrekét forgatta és jövendő társadalmak paradicsoma fölött keringett (Morus Tamástól H. G. Wellsig az angolok irták az utópista államregényeket . . . mintha a képzelt államok földjére is elsőnek akartak volna lépni) — és minden, a kalmár portékája, a katona dárdája, a hajós evezője, sőt az iró fantáziája is csak egyre való volt : a többtáplálkozásra. Zabálni. »Hat ganze Lándcr aufgefressen und doch noch nicht sich übergessen.« A föld horizontjáig akarta építeni a raktárait, de . . . de jött Németország és az angol hajósezégek kezdtek panaszkodni. A többit aztán elvégezte a jingó-sajtó, a sovén őrületig fokozott profitláz . . . egy könnyelmű nyakkendőkirály és egy gonosz — és ostoba — államférfi : E d w a r d Grey. Akiben minden megvolt, ami a nagy angol diplomatákban megvolt, ravaszság, vakmerőség, kupeczkednitudás, hazudnikészség, csak épp hogy a ravaszságában : ész, a vakmerőségében : őszinteség, a kupeczkedésében : konzekvenczia, a hazugságában : konczepczió nem volt. A diplomácziai munkájában végzetes kudarezok érték : nem tudta megakadályozni, hogy a németség utat nyerjen Kis-Ázsiába s mintegy a Szuezicsatorna fölöslegessé tételével Indiát is ne veszélyeztesse. Németország nyilt kijáratot vágott magának Dél- és Kelet-Ázsia, az Indiai- és Csendes-oczeán szigetvilága felé s a Hamburg—Amerika Liniével a perzsa öbölben is biztosította a német hajóközlekedést. Hiába volt (a Bagdad-vasuttal szemben)a Tigris — Eufrát hajózhatóvá tétele, az orosz-perzsa egyezmény, a kuveiti sejk föllázitása ; Anglia elvesztette a játszmát, sőt elvesztett mindent : a Boszporustól a Bengáli-öbölig mindenütt forr, lázong az izlám és (szánalmas vergődés :

579 indiai csapatokkal tölteni meg a kairói és alexandriai helyőrséget és J a p á n t küldeni Kelet-India börtönőrének) századokra szóló robajjal hull össze az angol világbirodalom . . . »Le Németországgal«, ez volt a Grey politikájának ideálja (ezért kötött már az első marokkói konfliktus — az algeziraszi konferenczia — idején katonai egyezményt Francziaországgal, amit közben többször letagadott és amit 1912-ben, a Kongókonfercncziák idején szigorú kötelezettséggé precziziroztak . . . az angol parlament, az egész közvélemény tudta nélkül) s e politika vége : Anglia katasztrófája. Az angol nép . . . az egyik részt — és épp a kereskedőket — azzal ijesztette Grey, hogy (ezt a hadüzenet előtt egy nappal, a parlamentben mondta) Anglia talán még többet vészit, ha nem vesz részt a világháborúban, minthogyha részt venne benne. A másik rész, az most is ellenzi a háborút. John Burns, »a kapitalistagyilkoló« és John Morley, a felvilágosodás történetirója, ki is léptek a kormányból. Ők és velük az angol munkásság és egy jókora tudományos közvélemény — tudják, hogy Angliára ez a háború végveszélyt hoz ; hogy ami a hétéves háborúban Francziaország ellen (épp Nagy Frigyessel szövetségben) sikerült, az most nem sikerülhet ; hogy Németország csak nyerhet a Grey háborús őrületén, Anglia csak veszthet. A többi közvélemény, az ellentétekkel teli, mint minden Angliában. E z az az ország, ahol a prostituczió a legnyersebb, de ott fintorítják a legnagyobb megbotránkozással : shocking ! for shame, for shame ; a wakefieldi pap pietizmusa ott patakzik minden szóból, — de a törvény ott a legkegyetlenebb s a velenczei ólompincze és a toledói kinzókamra irtózata modern bűnvádi perrendtartás ahhoz képest, amit az Old Bailey fehérparókás birái, Reeding foglárai véghezvisznek ; a nagyvagyon ott a legnagyobb s tiz lépésnyire a Lombard Street aranybástyáitól félholt csecsemőt tart feléd a kiéhezett anya . . . a pénz világcsatornája mellett a legrémesebb nyomor, nyomor, amelyről Lloyd-George (ő egy külön fejezet az angol becstelenség történetében) azt mondta, hogy nem lát maga fölött tetőt és maga alatt pallót és ütni fog az óra, amikor Anglia megborzad és vezekel, az állambölcselő ott a legadakozóbb (Stuart Mill),a bölcsészet ott á leghumánusabb (Hume), a közgazdász ott a legemberségesebb (Adam Smith, Ricardo, Owen), a szocziológus ott a legprogresszivabb (Herbert Spencer, Mac Donald), de a munkabér ott a legsilányabb, a kikötő- és bányamunkás sztrájkja ott a leggyakoribb s ott mondatott ki természettörvénynek, hogy aki gyönge, falassék f ö l ; aki nem született csáppal, mércgfoggal, keselyű szárnyával, krokodil pánczéljával : haljon meg, mert nincs keresnivalója a táplálékkereső emberek sorában. A hazugságok országa ez, s csak a történelem drámai igazságtevése, ha velepusztul szövetségeseivel. French, aki immár bizonyára rájött, hogy könnyebb a tibeti láma, az arab emir ellen expedicziót vezetni, mint Németország ellen, és aki jó diszes parádénak afgán törzsfőnökök fogadtatásánál,

Grey, angol külügyminiszter.

az nem szükségképp méltó ellensége a porosz gránátosnak. French minden jelentése : gyászjelentés, vereséglista, hullakatalógus. Az angol alávalóság történetének ez nem első fejezete ; de mindig volt valami, ami ezt az alávalóságot enyhitette. Talán a windsori vig nők mosolya ; Byron lágysága ; Shelley fájdalma ; Swift kaczaja ; az angol filozófia optimizmusa. Most . . . semmi ; még egy Gladstone, egy Dizraeli, egy Palmerston zsenialitása sem. Semmi. Most csak azt a visszataszító arezot látjuk, ami a képeslapokon kúszik. E d w a r d Greyt. A k i összetört mindent, amit az angol toll, ecset, lombik, k ö n y v , mérleg, kazán, hajó teremtett és grimacet vágott mindannak, amit angol czivilizácziónak neveznek . . . Kipling csatadalokat ir és Bernhard S h a w a St. Quentinnál összetört angol fegyvereken köszörüli a humorát, de London népe az égboltot kutatja szüntelen . . . . a német gépet keresi, amely magasabban repül, mint az angol fantázia. Lengyel Ernő.

Anyák. I r t a : KÓBOR T A M Á S .

— Hát téged már sohasem lehet látni ? — mondja vidáman és szeretettel s leteszi szürke muffját és szeme lopva a tükörbe téved, mely visszaadja üde, a hidegtől kipirositott gömbölyű arczocskáját. S a tükör előtt leszedi szép, tollas kalapját, aztán két öklét rézsut fölfelé löki s hátrafelé nyújtózik, — igazán szép, karcsú asszonyka s a fekete kosztüm remekül illik neki. — A gyermek, — mondom g y á v á n — bizony, amig el nem lesz választva, én alig mehetek valahová. — Igen, hallom, hogy magad szoptatod — mondja ő és egy karosszékbe v á g j a magát. — Alszik most ? Pedig szeretném látni, — no ne bántsd, nem szeretem a gyerekeket háborgatni, hiszen lesz rá alkalmam még. Aztán az orvos megengedte ? — Sőt kivánta, azt mondja, a gyermeknek is jó, az anyának is jó, ha maga táplálja gyermekét. 2

580 — Mna, — véli ő — akkor rossz orvosod van. — ó h , nagyon tudós ember. — Az meglehet, hanem inkább a tudomány barátja, mint a tied. Nekünk is volt orvosunk, aki azt tartotta egészségesnek, hogy az anya maga szoptassa gyermekét, de én csakhamar túladtam rajta és szereztem olyat, aki eltiltott a szoptatástól. Nevetek. — Sohse nevess ezen, ez igen komoly dolog és neked is ajánlom, szerezz olyan orvost, aki eltiltja a szoptatást. Persze, az urad épp ugy rajong az egészségért, mint az enyém. Csakhogy tudok én úgyis egészséges lenni, ha — bocsáss meg, magamra mondom — ha nem vagyok is tehén. Elnézően mosolygok. — Te vidám, könynyelmü teremtés v a g y , neked mulatságokon jár az eszed és az urad is azt szereti. De én komolyabb vagyok, hidd el, nem is kívánkozom sehova és legnagyobb mulatságom, ha kicsi kincsemet szoptatom.

— Nem tréfálok. — Csodálatos, pedig az urad. azt mondta nekem, hogy . . . no de mégsem, nem mondom meg. — Olyan diszkrét dolog ? — Nem, csak furcsa, mert ellentmond a te felfogásodnak. — Hagyd el, úgyis sejtem. Azt mondta, hogy bizony rám férne egy kis szórakozás és túlozom anyai hivatásomat. Ö feszengve néz az ablak felé. — Körülbelül ezt mondta. — V a g y nem találtam el ? — De igen, — mondja olyan hangon, amelyből bizonyos volt, hogy nem találtam el. De hát jó balátnom, inkább meghalnék, semhogy a szivembe engedném látni. Ennélfogva titokzatosan mosolygok és azt mondom: — Nem lep meg, ha esetleg keményebben is nyilatkozott volna, mert nem ért a dologhoz. Ö azt hiszi, hogy mindazt megtehetném, amit megteszek s amellett ugy is élhetnék, mint például te. Furcsán néz rám. — Hát ha magatok között is beszéltetek róla, akkor nem vagyok indiszkrét. A múltkor ugyanis a toilettemet csodálta és szinte szomorúan sóhajtott : ha az én feleségem is igy tudna öltözködni. Hát, — mondom — tud is, hiszen leánykorunkban mindig az ő izlése után igazodtam magam is, és nem emlékszik már, hogy mielőtt az első gyerek jött, mennyire öröme telt a szép ruhában ! — Oh, mondja ő, az akkor volt, mikor még tetszeni akart, de most

R á m sem hallgatott, csak figyelmesen az arezomba nézett. — L á m , — mondja — mennyi szemölcs van rajtad, ki kellene égetni őket. — Törődöm is az ilyesmikkel ! — Látod, — kiáltott diadalmasan — mennyire igazam van ? Nem törődöl a szemölcsökkel. De, te szerencsétlen teremtés, hát már a szépségeddel sem törődöl ? — Nem vagyok hiu. — Nem v a g y hiu ! Nem akarsz mulatni, nem v a g y hiu, hát mi vagy voltaképpen ? — Anya v a g y o k . — Anya ! E z nagyon szép. É n is anya vagyok. S Isten biHopp Ferencz. zony, nagyon szeretem az én Ferikémet, de azt már igazán nem értem, hogy mivel szeretem a egész hivatallá, gyermeknevelő-intézetté alakult át, fiamat, hát ne menjek színházba, ne menjek társa- hogy az ember otthon se lehet a sok tanítás és gyerságba, ne látogassam meg barátnőimet, ne örüljek a meklárma miatt. Megint magamra erőltetem a beavatott mosolyt. szép ruhának, ne gondozzam a magam szépségét és ne akarjak tetszeni az uramnak se. — Kedvesem, — mondtam — ne vedd zokon, — Ha kedved telik benne, jól teszed, de nekem de azért mondta azt, mivel udvarias és szájad ize szemás a természetem és tökéletesen beérem gyermekeim rint akart beszélni. Csak nem fogja udvarias ember létére magasztalni az én háziasságomat és egyszerűtársaságával. ségemet neked, aki sem házias, sem egyszerű nem — É s az urad ? — Az uram ? Ha nem tetszene neki az én élet- v a g y ! — Igazán ? — csodálkozik ő — látod, erre nem módom, majd csak megmondaná. is gondoltam. De — itt egyszerre elkomolyodott — — Hm. Komolyan mondod ezt ?

581 engedd meg, kedvesem, hogy mégis figyelmeztesselek valamire. A te urad nagyon derék, nagyon komoly ember, esztétikailag kissé el van kényeztetve. Te pedig esztétikailag éppen nem kényezteted. Neked többet kellene adnod a külsődre, látod, már ötödször ugyanebben a pongyolában talállak. É s barchet pongyola, brr ! amitől a férfiak irtóznak. S látod, a férfiak mind, még a legderckabbja is olyan, hogy nagyon fönnakad az ilyen külsőségeken. Aztán meg — bocsáss meg, de tudod, hogy mennyire szeretlek — ez a sok d?jkálás magadnak is megártott. Milyen gyönyörű termeted volt és most olyan furcsán aránytalan v a g y , aztán az arczod is olyan színtelen és lesoványodott. Szegény barátnőm, én nem hiszem, hogy a férjednek kifogása volna ellene, ha segítenél ezelccn a fogyatékosságokon.

S nekem összeszorult a szivem s azt szerettem volna mondani : aljas v a g y , de szeretnék olyan lenni, mint te, aljasság nélkül. E k k o r fölébredt a kicsikém. — Nézd meg, — mondom repeső szívvel — milyen édes 1 — Bocsáss meg, de már sietnem kell. É s elsietett. S akkor meggyülöltem s megfogadtam, hogy sohase nézek többé rá. Nem akarta megnézni az én édes kicsikémet, aki olyan kedves. Különösen mikor szopik !

A szivem összeszorul. Ö volna a győzelmes vetélytársam, aki bizonyosan van valahol ? É s miért oktat engem? Megunta őt, v a g y még habozik, v a g y csak a lelkiismeretét akarja megnyugtatni ? Mindegy, a lelkembe ne lásson, nagylelkű ne lehessen velem szemben, s ha ugy is van, mégis titkolom előtte, amit ő nálamnál sokkal bizonyosabban tudhat. — Ezek — mondom mély meggyőződéssel — olyan dolgok, mik általánosságban igazak lehetnek, de miránk nem alkalmazhatók. Az én uram bókolhat másoknak és dicsérhet másokon bizonyos esztétikai külsőségeket, de otthon nem kívánja meg. Ahogy például a sárgarépának és a parajnak elismeri tápláló erejét, de otthon nem szabad azt főzni, mert ki nem állhatja. — De másutt megette ! — Igen, de csak udvariasságból és kényszerűségből. — Akkor minden rendben van és hidd el, kedvesem, én csak miattad aggódtam, de ha nincs rá ok, akkor annál jobb. — Nincs is, — mondom s magam is érzem hangom meggyőző erejét — a barchet pongyolám, a szemölcsöm, meg az aránytalan termetem mellett is ugy szeret, mint mikor selyemben jártam, karcsú voltam és arezom tisztább volt a viz tükrénél. 0 nevelt engem erre, ő oltotta belém az igazságot, hogy a nő anyának való és az anya szent, anyasággá változott át a szépségem, a kedvességem és a szemölcsöm neki drága s a csúnyaságomban a szépségemet imádja, s ha másoknak bókol, engem szeret ! Idegesen dobol a szék támláján, aztán egyet ránt a vállán s azt mondja : — Boldog v a g y , kedvesem, de azért mégis csacsi v a g y , mert a férfit kell nevelni, nem pedig vele neveltetni magunkat. Én is akarom, hogy az uram szeressen. De nem akarom, hogy ez a czél áldozatokat kívánjon, mikor áldozatok nélkül is elérhetem. Mért csunyuljak és savanyodjak meg a szerelemért, mikor ugy is elérhetem, hogy szeressen, de én azért vigan éljem világomat ? Az urad szeret, de mért szeressen csak ugy, hogy lemondasz ifjuságodiól és az élethez való jogról? Hát oly baj az, ha az asszonynép is örül az életének ? Hát a férfi nem örül az életének, mikor szeret egy asszonyt ? É s nem és százszor nem, — amig a férfiakat a szépség és az ifjúság hódítja meg, én nem hiszem, hogy rútsággal és öreges komolykodással kellene őket magunkhoz kapcsolni.

— szept. 18. M E N N Y I ÖTLET, m e n n y i l e l e m é n y e s s é g ! M i n -

— A kötelességgel — mondom én — s terhük könnyebbitésével, azzal, hogy mig ők nehéz munkájukat végzik, nyugodtak lehessenek gyermekük felől. Fölkelt, megölelt s aztán végtelen kicsinyléssel a hangjában mondta : — Te szent v a g y !

Toll és tőr. d e n k i t u d v a l a m i t , a m i v e l h a s z n á r a lehet a háborúnknak, a katonáinknak. J ó , hogy az ágyuk a t golyókkal töltik meg s nem ilyen ötletekkel. M i n d e n k i o k o s , m i n d e n k i bölcs, m i n d e n k i n e k v a n mások részére e g y j ó t a n á c s a , m i n d e n k i m ó d j á t t u d j a e j t e n i a n n a k , h o g y másokat h o g y a n lehet a d a k o z á s r a k é n y s z e r í t e n i . A z önzetlenség sohase volt a n n y i r a d i v a t b a n , mint m a : mind e n k i m á s r a g o n d o l s h a a m a g á é t n e m is, de a m á s é t s z í v e s e n m e g o s z t j a . H o g y a t é m á t t e l j e s e n k i m e r í t s ü k , m e g k e l l említeni, h o g y v a n n a k o l y a n o k is, a k i k n e m c s a k a m á s o k p é n z é t , de a m á s o k v é r é t is s z í v e s e n f e l k í n á l j á k a h a z á n a k . É s m i n d e z t h a n g o s a n , s z i n t e t o b z ó d ó önérzettel c s e l e k s z i k , h o l o t t m o s t a n á b a n m a g a s h a n g o t c s a k a n n a k illik és s z a b a d h a s z n á l n i , a k i k a t o n a . D e a k a t o n a s z e r é n y : nincs ö t l e t e , nincs g o n d o l a t a . N e m ir, n e m beszél. E l m e g y és v e r e k s z i k .

V O L T PÉKINAS, SUSZTER, irnok, csavargó, szocziálista, hős, forradalmár, szerkesztő, világhírű iró és halálra itélt fogoly. Most a czár katonája. Es ezzel minden sor irását ő maga itélte halálra. Vájjon hogy tekint vissza most a mult kisérteteire, mit gondol az öreg Lukáról, a két szabad csavargór ó l . . . És mit gondoljunk róla mi, akik régen, ifjúságiinknak minden prófétáért lelkesülő gyönyörű napjaiban, ugy lestiik a szavát, mint az igazi nagyokét, akiknek utódául indult. Caprinál megállott és akkor már nagyon csendes ember lett. Azután megfordult és hazament, kézcsókra az atyuskához. És azóta már csak a tiidővészóről olvastunk, amely a hajdani Gorkij Maximnak a nyilvánossághoz egyedüli jogaként maradt meg. Ez a tüdőbaj mentette meg a korai feledéstől Keserű Miksát, a torlaszok hősét, a hires fekoteingest és ez a tüdőbaj most még egy utolsó szenzáczióval szolgált. Keserű Maxim tüdőbaja daczára katona lett, az atyuska katonája. Egy pillanatra elmélázunk és eszünkbe jut egy másik orosz, aki őszintébben kimondta Gorkijnál minden szláv lélek igazságát : eh, mit okoskodunk, atyuska, fogd a kancsukát és huzz a hátunkra, ez kell nekünk . . . Gorkij, forradalom, ifjúság : füst, elszálló füst, Keserű Maxim a czár katonája, ez a valóság, és az öreg Luka hazudott. Nem Gorkijt sajnáljuk, csak a magunk becsapott, kijátszott fiatalságát.

EGY

HÚSZESZTENDŐS FŐHERCZEG a

háborúról

elmélkedik s a harcztérről egy hirtelen kanyarodással átlovagol az irodalom berkeibe. Nagyszerűeket mond a háborúról, de annál kevesebb jót, hízelgőt a mai irodalomról. És a tanár-szerkesztő, akinek a főherczeg ezeket a bizalmas sorokat irta, kiadta ezt az irodalmi kritikát a lapjában. Más húszesztendős

582 kezdőknek a szigorú szerkesztő üzenetet ir a lapjában és minden udvariaskodás nélkül odamondja a dilettánsnak : »Nem közölhető«. De föherczegi munkatárs nem mindennap akad. A főherczeggel lehet flanczolni, ördög vigye hát az illemszabályokat, ha az ördög ezzel segitségére van az újságnak. És az ördög valóban fölpakolta az illemszabályokat, dc haszon még se került ki abból, hogy az istenfélő szerkesztő egy pár órára összebarátkozott az ördöggel Mert hajh, a húszesztendős főherczeg környezete szigorúbb kritikus volt, mint a szerkesztő, és még mielőtt a bizalmas gondolatok átszivárogtak volna a nagyobb nyilvánosságra, tiszteletteljes kérés érkezett a napilapok szerkesztőihez, hogy a főherczeg kritikájáról ne emlékezzenek meg lapjukban. Igy végződött a szenzácziónak szánt indiszkrécztó, mely nem járt ugyan végzetes következményekkel, de egy kis elmélkedésre mégis adott okot a főherczeg környezetének : ha a főherczeg egykori — nevelője ilyet csinál. . .

AZ

ORLKANSI

SZŰZHÖZ. Páris már Jeanne d'Archoz imádkozik.

Johanna,

hős

leány,

a francziák megtértének tehozzád, dicsőségük bus vesztőpiaczán k ö n y ö r g e n e k , h o g y v á l t s á g u k lehoznád, J o h a n n a , hős l e á n y , a francziák m á r téged ostromolnak. Ó siró ostrom v e r t c s a t á k után ! megroggyant térdek, sárbatiprott holnap!

J o h a n n a , szent vitéz, m i n a g y s z i v ü n k e t csúf c s a l ó d á s é r t e . H i s z i s m e r e d : h á l á t l a n , d u r v a kéz, m e l y r á c s a p o t t . S nem á t k o z ó d u n k érte. Johanna, szent vitéz a jobbakért bocsássad meg a rongyát, a z o k o g ó k r a s z á n a k o z v a nézz, ha b ű n b á n a t litániáját m o n d j á k .

J o h a n n a , hős leány, ezek szegények rászedett bolondok. Fölálltak ők az álmok várfokán ; s a bátra tenger férfivért elontott, J o h a n n a , hős leány, veszett ü g y é r t lett liljomod vérfoltos, h o g y f ö l f u v ó d j é k két gonosz pogány : e g y orgyilkos s e g y tigrislelkii boltos.

J o h a n n a , szent vitéz, te l á t n ó k : a d d n e k i k a s z e m e d

mását.

H a s z i v e d r a j t u k s z á n a k o z n i kész, hát tedd, hogy ezt a v é t k ü k e t belássák, J o h a n n a , szent vitéz, angol m á g l y á j á n mért veszszen a néped ? A j o b b a k l e l k e m á s j ö v ő b e néz : mi még e g y ü t t lovagolunk elébed.

Lendvai

Nincs szebb, mintha az ember ha az embert elfelejtik.

felejt, kivéve

István.

talán, —

*

Nehéz nem ber szeret.

lenni

igazságtalannak

aziránt, a m i t az em-

Hopp Ferencz. Az Andrássy-uti villa kertjében, kinai és hindu bálványok, kőlámpások, bambuszfonatu japáni lugasok és japáni rózsák között ládák állanak, amelyekből most csomagolnak ki ujabb kőcsodákat. melyeket Hopp Ferencz néhány napja hozott magával ötödik világkörüli útjáról. Ötödször utazta körül a világot ez a nyolezvan esztendős öreg ur, akinek a maga hasznos és dolgos életében két szenvedélye van : az egyik az utazás, a másik a gyűjtés, ö t világkörüli ut ! Komoly és igazi nagy világutazás. Nem olyan apró-cseprő kirándulásféle délre, vagy északra, amelyre erre mifelénk olyan könnyen osztogatják a világkörüli utak czimét. S egy komoly és igazi muzeum. Nem két szoba sarkában álló vitrin megrakva holmi csecsebecsékkel, amelyeknek megtekintésére feketekávé utáni szórakozásként invitál meg a házigazda : — Nézze meg a muzeumomat. A Hopp-villa nagy termei teli s teli vannak az esztendőkön át való gyűjtögetés eredményeivel s ez komoly muzeum. Terjedelmes és bőséges gyűjtemény, amelynek az a rendeltetése, hogy egyszer, ha majd a gyűjtője eléggé teljesnek látja, kikerüljön a kis palota nehezen megközelíthető elzártságából és odajusson, ahol ezren meg ezren gyönyörködhetnek idegen kulturák e fölhalmozott kincseiben. Két teljes órán át jártam ma ezeket a szobákat, amelyekben főleg Kina, Japán, India, Sziám iparművészeiének klenódiumai s az Oczeán szigetvilágának etnográfiai nevezetességei kerültek össze okos és gazdag megválogatásban. Kincseket érő, matériájukban is drágaságot jelentő holmik s apró finom kis játékszerek, bronzok, csontmunkák, ékszerek, egész kollekcziók egy-egy furcsa szerszámból, vagy eszközből, amelyet az idegen kultura alkalmasnak látott a maga müvészkészsége és ornamentikája elhelyezésére. Minden szépet szerető vágyakozásommal és érdeklődésemmel néztem végig a gazdag gyűjteményt s mégis a legnagyszerűbb müvii sziámi bronztálczánál, a legfantasztikus berakású japáni gyógyszeres doboznál is, a kinai pagodáknál és japáni oltároknál jobban érdekelt az a kedves öreg ur, aki szeretetreméltó magyarázatokkal kisért végig az ő birodalmán. Valami meghatóan romantikus van abban, ahogy Hopp Ferencz az utazásairól és a gyűjteményéről beszél. Nincs meg benne az átlaggyüjtők fanatikus fenhéjázása. A gyűjtött kincs értéke önmagában van, az ő számára pedig — s ez minden szavából, minden szeretettel teljes simogatásából kitetszik — nem is műtárgy, nem is kincs, — csak gyönyörű szép emlék. Minden apró darab az öt nagy ut egy-egy szép órájának emléke. Igy érthető meg, hogy embernagyságu cloissonné vázák között, szemkápráztatóan himzett selyemfüggöny alatt egy óriási nagy tégladarab hever. A kinai nagy fal egy darabja. Ez is emlék, mint mind a többi. Mint azok az üvegek, amelyekben azoknak a tengereknek, folyóknak és tavaknak vizét gyűjtötte össze érzelmes passzióval, amelyek partján, vagy vizén utazott. A nagy utazások emléke. Ó, hogy szeretheti ez az öreg ur az utazást, hogy nyolezvan esztendős korában útra kelt, hogy még egyszer megtegye uj útirányban a maga nagy körvándorlását. Mosolyogva, örömmel, ragyogó szemmel beszél róla. — A barátaim a fejüket rázták s óvtak : az ilyen utazás veszélyes, fáradalmakkal járó s néha élet árába megy. Nem nyolezvan esztendős öregembernek való. Dc éppen hogy annak való. Mert az én nyolezvan esztendőmnek már mindegy, hogy a tengeren fejezem-e be az életerm dolgát, vagy itthon a villámban. A fiatal ember legyen óvatos és vigyázzon az életére, amelyben még annyi szcp

583 és jó várhat rá. De én már mind e szépeket megkaptam — és most búcsúzni voltam. Ha az ember nagyon szeretett valakit, vagy valamit, tényleg joga van hozzá, hogy megfehéredetten, télkapujában mégegyszer bucsulátogatást tegyen a szeretettnél. Ez a fehér öreg ur pedig szerelmese volt ez óriási gömbnek, s joga volt hozzá, hogy — mint ő mondja — Abschiedsvisitet tegyen. S Hopp Ferencz 1913 novemberében, nyolczvan esztendős korában Fiúméban hajóra szállt s Marseilleből huszonöt napi úttal Ceylonon át Saigonba ért, Cochinchinában, közben csak ugy kirándulásképpen meglátogatta a kambodzsai Angkor templomromjait, hogy aztán Sziám fővárosába, Bangkokba, Singaporéba, Javára menjen el. Német Uj-Guineából Ausztráliába, onnan a Filippinákon cs Carolinákon át Hongkong, Jokoháma, Tokió, San-Francisco, Los-Angeles, Denver, Chicago, Newyork, Nápoly, Velencze voltak az utazás főbb állomásai. A nyolczvan esztendős öreg ur ir7 napot töltött most tengeren s 49 ezer kilométer tengeri utat tett meg a nyolczezer kilométernyi szárazföldi uton kivül. — Mert a tengeri utazás — mondja Hopp Ferencz, mig frissen és siető léptekkel sétál velem a kert japán repülőhidján át — a legjobb szanatórium. Egyszer beteg voltam, az orvosok komolyan féltettek, hát fogtam magam és útnak indultam. Egészségesen jöttem haza. Az volt a harmadik utam. A legszebb és legújabb dolgaimat nem láthatja. Hogy hol vannak ? Talán a tengeren, talán valami kikötőben. Én épp jókor értem haza, de az uj vásárlásaim elmaradt része bizony aligha érkezik meg. A háború! Kevés irigylésreméltóbb embert láttam a világon, mint Hopp Ferencz, aki passzióit ilyen teljesen elégíthette ki s akinek ilyen gyönyörűségesen nagyszerű paszsziói vannak.

Üzenet a távolból. Fogadd Kedves e versemet utolszor A lőporfüstös, nagy hegyek alól, Fejem fölött a gránát tüze tánczol, Fülem körül ezer golyó dalol. Ágyuk m i n t sötét, nagy kutyák ugatnak. Hogy megremegnek tőle a ködök. Hol vagy Te most, mely táján szép Nyugatnak, Fehér házban, szép függönyök

mögött?

Ah s e m m i m sincs ez istenverte tájon, C s u p á n , csupán egy halvány gondolat (S szivem fölött egy régi bronzmedaillon). Hogy látom tán még fehér arczodat. . . . A nevemet, szép Kedves, ne felejtsd el, Ne felejtsd el a két első betűt, H i m e z d körül ábrándos nefelejcscsel, Ha majd egy gyilkos golyó szivén üt, Emlékezz r á m , ne kérjelek hiában, Maradjak fenn, m i n t szelid gondolat, Ha fekszem majd valahol messzi tájon, H o l l ó k között, sötét felhők alatt, Most úgyis ősz jön, halk esők peregnek, Egy őszre m á s jön, esztendőre év, Sződd emlékét egy fiatal gyereknek, S z o m o r ú sorsát, bus történetét.

Ambrus Balázs.

X V . Benedek.

A történelem margójáról. Egy olvasónk irja: A mozgósítás első napjaiban levelet ir haza a falujába a jászsági magyar. Csak nyálazgatja a plajbászt, de nehéz az irást megkezdeni. Mikor látja, hogy a társa figyeli, mentegetőzve szól: — Vóna ugyan mit irni, de a sok közül nehéz választani, aztán meg a hely is hamar elfogy. Végre mégis megindítja a czeruzát s kezdi : — Édes Szülém, mán mink itt vónánk az ágyú csüviben Pesten . . . *

A muszkákról folyik a szó egy társaságban. — Műveletlen nép, — véli az egyik beszélgető — spirituszt iszik és faggyúgyertyát eszik rá. — No, — veti közbe a másik — most már nem olyan elmaradottak az oroszok se. A kultura náluk is sokat lendített az ősi állapotokon. — Mennyiben ? — kérdi hitetlenkedve a beszélgetés megindítója. — Nos hát, — adja meg a választ a kedélyes társalgó — miután már nem igen találnak faggyugyertyákat, különösen Oroszországon kivül, most már megeszik a villanykörtét is.

584 Egy talentumos, fiatal irókollégánk a hőse ennek a derűs esetnek. A háborús napok első ágyulövése tudvalevőleg legelőször is az irodalom és művészet szépszámú hadát találta mellbe. Bizony most a novellának és képnek egy kicsit beborult. Hogy ne mondjam, a kutya se törődik az efféle jelentéktelen dolgokkal. A mi novellistánk is keserű humorral vette tudomásul ezt az epikai termékekre elkövetkezett moratóriumot, miközben czipője foszladozó talpát vizsgálgatja elborult szemmel. — Haj, haj, — sóhajt fel kissé melanchólikusan — maholnap vege ennek is. Ha beáll az őszi eső, akár föl se húzzam. Hanem majd segítek a bajon. — Ugyan, — kérdeztük részvéttel — csak nem alkalmi darabot akarsz irni ? — Dehogy, — legyintett fölényesen, — beállok a polgárőrségbe. — S ha szabad tudni, vájjon mennyiben segit ez a czipődön? Hiszen apolgárőrség nem kap ruhát, csak fegyvert. — Nem értitek ti azt, — magyarázta általános derültség közepette — mi az én tervem. Van nekem egy nagyszerű turistaruhám s hozzá olyan erős, szöges hegymászóczipőim, hogy azokkal jobb időkben még egy állami ösztöndijat is ki tudtam volna járni. Csakhogy persze azt belátjátok, hogy minden jogezim nélkül nem szaladgálhatok itt turistaruhában. Nos, a többi már magától értetődik. Fölveszem a szöges czipőket, a lódén nadrágot, s jelentkezem polgárőrnek. Igy nem feltűnő és megokolt a toalettváltozás. Nem ragyogó eszme ? . . . És ugy tett, ahogy beszélt. Naponta két órát őrzi barátunk a I.ánczhidat, hogy a saját jó czipőjében járhasson.

A kraszniki csatában történt. Az egyik lövészárokban fekszik egy század alföldi magyar baka. A kapitányuk keményen vezényel: — Schiess'n ! Könyörögve szól vissza ez egyik baka: — Kapitány ur . . . Sturm ! A kapitány újra kiált: — Schiess'n ! A baka még keservesebb hangon könyörög: — Kapitány ur . . . . Sturm . . . A kapitány harmadszor is tüzet vezényel, mire a baka már csaknem sirva rimánkodik : — Sturm, kapitány ur, Sturm. — Nahát : Sturm, az apátok kuruez keservit! — ordit a kapitány s egy pillanat múlva már hurrázva rohan előre, rohamra az egész század.

A héten nap-nap után buzgón nyújtogatták a pestiek a nyakukat az ég felé a köruh n, különösen esti nyolczkilencz óra tájt. Néhol egész tömegekbe verődtek össze s fölfelé mutogatva, izgatottan tárgyaltak : — — — — — — látszik,

Biztos. Affenét. De biztcs, ha mondom. Repülőgép. Nézze, nézze csak, ott van a ' ! Hiszen az csillag. Dehogy. Repülőgép. Orosz repülőgép, egészen jól amint lobog a lámpája.

— Jesszusom, — ijedezik egy józsefvárosi anyóka — um Gottes Will', ha az egy bombát talál ide lehajítani. . .

A német csapatok kiüríttetnek egy belga várost, melyet l a k ó i n a k kegyetlenkedése miatt

széjjelrombolnak.

585 latszik, amire az asszony lerohan a létráról és kétségbeesetten szól: — Most már csak te is hallod ? Nem is lehetnek olyan messze ; én szaladok is haza, legalább azt rejtem el a muszka elől, amit lehet. A dörgés egyre ismétlődik ; de a lomha borulat is, amely pár perez óta mind közelebb jött s egyre szélesebbre terjeszkedik az égen. Ekkor az öreg méltóságosan szól : — Most már csak eriggy haza, ha akarsz, de istenuccse nem bánnám, ha az uton valahol beléd csapna a ménkű. Az asszony elképedve bámul az urára és elkeseredetten mondja : — Ha tudtam volna ezelőtt harmincz esztendővel, hogy valaha is ilyet hallok tőled . . . De az öreg haragosan közbevág : — Én meg, ha tudtam volna, hogy egy rongyos muszka ágyutói is megijedsz, inkább el se vettelek volna. És a két öreg a csepegő esőben, a siirü mennydörgés közt, ellenségesen néz farkasszemet egymással.

Hoen Miksa ezredes, a sajtóhadiszállás parancsnoka.

talán mégis telefonálni kellene a Weisz Manfrédnak Csepelre, hogy vigyázzanak . . . . A csillag, a szelid Vénusz pedig nyugodtan tündöklik tovább és mitsem tud arról, hogy milyen izgalmak központja. Az Oktogonon egy ur megesküdött, hogy ő látta rajta a piros-fehér-fekete lobogót . . . német repülőgép, az egyszer holtbizonyos. A lelkesebbek pedig meg is éljenezték a repülőgépnek nézett tiszta ragyogású, hűvös őszi csillagot, amely minden este leküldi lámpája fényét arra a Budapestre, amelynek egy világháború kellett ahhoz, hogy észrevegye az ég gyémántsugaru, apró lámpását.

Mikor a marosvásárhelyi népfölkelők fölsorakoznak a kaszárnyaudvaron az indulásra, előlép egy öreg baka : — Kapitány uram, egy szavunk lenne, ha megengedi. — Mi az, fiam ? Beszélj. Az öreg népfölkelő megköszörüli a torkát, aztán kivágja : — Hát követem, arrul van szó, hogy minekutána itt mink ilyen szépen, ezerkétszázán összegyültünk, bizza ránk kapitány ur Szerbiát, merthogy mink azt fölvállalnánk — diaijába

. .. *

Fényes nyári délután egy öreg házaspár szedi a roskadó ágakról a hamvas berzenczei szilvát. Megszólal az asszony: — Hallod-e, apjuk, hogy dörögnek az ágyuk ? Az öreg figyel, majd megrázza a fejét és kurtán veti oda : — Ne bomolj ! Egy perczczel később a távolból tompa dübörgés hal-

Lembergnél a tűzvonalban, a Deckungok mögött fekszik egy század baka. Erősen készülnek a tüzelésre, mikor a százados harsány, parancsoló hangon kiált rájuk : '— Tüz ! Az egyik önkéntes — ki lenne más, mint Kohn — erre szolgálatkészen ugrik a kapitány elé s zsebéből előrántva egy pakli svéd gyufát, meggyújt egy szálat és előzékenyen szól: — Parancsoljon rágyújtani százados ur . . .

F e j f á j á s kínozza ? ? ? a k k o r sürgősen szedjen Beretváspasztillát. E készítmény elsőrangú klinikai észlelések szerint teljesen á r t a l m a t l a n , mert sem a szivre, sem a vérkeringésre, sem a g y o m o r r a károsan nem hat. H a t á s a g y o r s , megbizható és a legmakacsabb f e j f á j á s o k a t is radikálisan megszünteti. Minden g y ó g y s z e r t á r b a n és drogueriában k a p h a t ó .

INNEN-ONNAN. — A Mazuri-tavak hőse. N e g y v e n esztendeig mosolyogtak a g y ö n y ö r ű tigrisfejü tábornokon, a k i minden vezérkari tiszttől ezt a feleletet k í v á n t a hallani : megverni a z ellenséget, beleszorítani a M a z u r i - t a v a k b a és megsemmisíteni. Mosolyogtak és nem hittek neki. A császár azonban megérezte a pillanatot, amikor ezt a mosolyt örökre meg lehet dermeszteni és a z t mondta t á b o r n o k á n a k : eredj a p á m , öreg Hindenburg, és mutasd meg, hogy neked v a n igazad. É s Hindenburg szemében k i g y u l l a d t a láng és megcsinálta a legnagyszerűbb önigazolást, a m i v a l a h a embernek osztályrészül j u t h a t . Pontosan végreh a j t o t t a azt, a m i t n e g y v e n évig nem hittek el neki és a Mazurit a v a k b a n most m á r minden csendes. A M a z u r i - t a v a k . . . két hét előtt még a humornak v a l a m i enyhe á r n y a l a t a lebegte körül ezt a két szót, ma m á r A c t i u m mellé i r j á k . Ma m á r senki sem mosolyog a kételkedők közül, a diadalmas öröm sora ma az öreg tábornokon v a n , a k i e g y életen á t megértetlenül hirdetett igazságát, hitét és genialitását k a r d j á v a l minden időkre odaírta a M a z u r i - t a v a k fölé lebomló ég kékségébe. É s a k e m é n y , érczből öntött, hatalmas tigrisfejen e g y pillanatra

586 megmozdulnak a fenyegető redők, hogy helyet a d j a n a k e g y felvillanó mosolygásnak, amelynek p á r j á t sehol sem t a l á l j u k meg a v i l á g történetében. Remegő, elfulladó gyönyörűséggel irjuk a neve mellé a legújabb, a legszebb és legigazabb s z a v á t a huszadik századnak : H ő s .

A mai gascognei legények. (Rostand versét igy korrigálja egy német poéta.)

E z e k a gascogne-i legények, Á l m u k a revanclie, a gloire ! Szerelmük a kancsuka, méreg — E z e k a gascognei legények ! Cselédi sorukra k e v é l y e k , B ö m b ö l n e k is : éljen a czár. E z e k a gascognei legények, Á l m u k a revanche, a gloire 1 K i s muszka b a b á k a szegények, A r c z u k r a reásül a sár. A m á z lekopott, tovaszéledt, B a r b á r s á g b e n n ü k a lényeg, Szolgái a czári szeszélynek, Mind konezra, k e g y e k r e v á r . K i s muszka b a b á k a szegények, A r c z u k r a reásül a sár 1 E z e k a gascognei legények, Á l m u k a revanche, a gloire ! H á n y bestia és csúnya féreg — E z e k a gascognei legények ! E g y r o n g y operett szövegének T r é f á j a szemükben az élet — E z e k a gascognei legények, Á l m u k a revanche, a gloire 1 * *

*

= Üzlet. Anglia nem szégyenli, hogy üzletország. Mint a nagykereskedő, kiáll a boltja a j t a j á b a , s öntelt mosolygással nézi a tolakodó v e v ő k seregét. Anglia azonban azt is el a k a r j a hitetni a világgal, hogy a z üzleten csak a v e v ő j e nyerhet. Mert most súlyos, fogházzal büntetendő vétségnek minősiti, ha v a l a m e l y i k fia seftelni merészel idegen állampolgárral, v a g y pláne ha a d ó s s á g á t ennek kifizeti. Pedig azt is megtehette volna, h o g y t ö r v é n y b e i k t a t j a fiai részére, h o g y idegen állampolgárt csak becsapni szabad, s csak l y u k a s hatossal lehet kifizetni. De Anglia m á r észrevette, hogy az idegen üzletfelek elfordultak tőle, s nem keresik sürii r a j o k b a n a b o l t j á t . A közismert angol hidegvérrel siet t e h á t tilalmi t ö r v é n y t hozni az elmaradt v e v ő k kiszolgálása ellen. A felháborodás s k a l m á r lelkének megvetése b e f a l a z t a üzletének a j t ó i t , ő meg most kiteszi fölé a czédulát : Idegeneknek tilos a bemenet.

D A k u t y a . E g y sebesült katona meséli nekünk : >>. . . A z ember a végzetes pillanatok előtt egyáltalán nem izgatott. É n öt pcrczczel a tüzzápor előtt v a l a m i nyelvészeti kérdésről v i t a t k o z t a m e g y fiatal zászlóssal. H o g y hihetetlen, érthetetlen ez, a halálveszedelem tőszomszédságában ? De hisz önök is halálveszedelemben v a n n a k . A k á r m e l y i k pillanatban meghalhatnak, mégis szivaroznak, üléseket t a r t a n a k , k ö n y v e k e t irnak. A z t a megfigyelést tettem, h o g y a harezmezőn — talán a z élet intenzivebb érzése f o l y t á n — élesebb a szem s a figyelem még igen jelentéktelen dolgokat, is észrevesz, a m e l y e k máskor közönyösen h a g y n á k . E m l é k s z e m , hogy a gránátok és

shrapnellek röpködése közben föltűnt a harezmezőn egy k u t y a . Közönséges házi eb volt. Barnaszemii és feketeszőrü. V a l a h o g y odatévedhetett, eleinte idegesen szaladgált, aztán megszokta a l á r m á t / a golyósüvitést s nézegette, hogy röppen fel és p u k k a n szét sárga füstjében a shrapnell. Még a feje mozgását, a szeme csillogását is l á t t a m , a m i n t u t á n a nézett. E z estefelé v o l t . Fönn a z égen hideg f é n y n y e l r a g y o g o t t m á r a Sziriusz. A z egész világegyetemben csak ketten v o l t a k közönyösek az ember nagyszerű, szivdobogtatóan fönséges erőfeszítése iránt : e g y k u t y a és e g y csillag . . .«

A harmadik Róma. Irta: CESARE CASTELLI.

(io)

Első rész. Nem talált kivezető utat, mivel Fendi minden levelére és könyörgésére kategorikus megtagadással felelt s kijelentette, hogy a felügyelőbizottság parancsából igy kell eljárnia mindenkivel szemten, s ha akarná is elküldeni neki azt a harmincz-negyvenezer lirát, amelyet kért, akkor sem tehetné, mert nincs annyi a pénztárban. Paolo azt remélte, hogy pártfogójától legalább az összegnek egy részét megkaphatná, ha személyesen menne el a bankba, de az őrség, melyet munkásai éjjel-nappal ott tartottak a háza körül, e sápadt s kiéhezett arezok visszariasztották. Ma azonban, hogy Elisa a szerény vácsoravásárlással elkészült s hazatért, vidámabb arczczal jelentette : — U g y látszik, abbahagyták az őrködést ; senkit sem láttam. E z a hir meglepte. Miért mentek el ? Talán elhatározták, hogy várnak, v a g y pedig csapdát állítottak neki s valahol a közelben rejtőznek, hogy alkalmas pillanatban útjába álljanak. Az ablakhoz ment és meggyőződött, hogy az ismert alakok közül egyik sem ácsorog a közelben. Néhányan, akik arra mentek, sietve jártak, mind a Castel Sant' Angelo irányába mentek. Csak a két rendőr, akit nemrég oltalmul odarendeltek a háza kapujához, állt ott az őrhelyén. Mit jelentsen ez ? Mikor áttekintett az Esplanadra, amely szintén meg volt rakva félig kész épületekkel, ott ugyanolyan nagy volt a csend és az elhagyatottság ; nem jártak kocsik arra, az ingujjban járó munkások eltűntek, az állványok üresek voltak, a rácsokat elzárták. Amerre a szem ellátott, semmi nyoma emberi munkálkodásnak, mintha minden aludt volna, v a g y mindent a f a g y dermesztett volna meg. De balfelé, ott, ahová minden arra járó távolról és közelről iparkodott, nagy fekete tömeget lehetett észrevenni, mely ugy hullámzott, mint valami nagy, fekete áradat. Ott hát sok ember volt együtt ? Oda siettek mindnyájan 1 Miért ? Arra gondolt, hogy ezt felhasználhatná arra, hogy feltűnés nélkül elhagyja a házat s elmehessen Fendihez. Elővigyázatosságból azonban előbb leküldte a cselédleányt, hogy megtudja, mi történt. A leány visszajött és elmondta, hogy az utczán valóban nincs senki, de a munkások nagy tömegben gyülekeznek a Porta Angelicánál, hogy onnan induljanak arra a tüntető menetre, amelyet a hatóságok és a kormány ellen rendeznek. Paolo megnyugodott és lement. — Fendihez mégy ? — kérdezte felesége ijedten. — Meg kell próbálnom, amit lehet. — Előbb azonban igérd meg, hogy bármi történjék is, nyugodt maradsz. Gondolj Idánkra, gondolj

587 r á m . . . ne ragadtasson el se a harag, se a kétségbeesés . . . Minden elmúlik . . . E z a vihar is majd csak elül fölöttünk. Paolo megígérte, hogy nyugedt marad. Izzott a türelmetlenségtől, hogy az utcza kövezetét érezte a talpa alatt s végét szakithassa ennek a fogságnak, mely őt, aki azelőtt naphosszat járt-kelt, most öt nap óta a házába zárta. Meggyorsította lépteit, aztán egy pillanatig körülnézett, hogy meggyőződjék, vájjon nem követi-e senki. A Ripetta-hidon észrevette, hogy szokatlanul n a g y a forgalom. A magasabban f e k v ő városnegyedekből ezen az uton siettek a munkások a gyülekezőhely felé s tompa beszédük u g y hangzott itt, mint szerzetesbarátok kórusa. Nem találkozott egyetlen kccsival sem. H o v á tűntek cl mind ? Nem mertek kimenni az embertömegbe ? De a hidon tul is hiába keresett kocsit. Ehelyett azonban egy csapat katonát talált ott, akik hosszú sorban teljes készenlétben várakoztak. E z aztán megérttette vele, hogy mi történt s világossá lett előtte a helyzet. Fenyegették a várost, amely ijedten némult el. Mintha hirtelem megszűnt volna élni. A zűrzavaros mozgást siri némaság váltotta fel s e n a g y ürességben csak sötét, napbarnított és éhségtől kimerült arczu munkásokat lehetett látni, hosszú, hosszú munkás meneteket, akik felvonultak, hogy kimondják a követeléseiket, v a g y talán a parancsukat, mert hisz ők voltak a v á r o s urai. A városban sok bolt z á r v a volt, másokat éppen most csuktak be, s minden embert valami láz fogott el, e g y i k részen a félelem borzalmáé, a másikon a lázongásé. A bankház udvarán egy sereg építőmestert talált, a k i k hevesen beszélgettek. — Ha ezt megteszik, — mondta az e g y i k , — akkor ők maguk idézik fel a forradalmat, mert lehetetlen, hogy az egész népet éhen h a g y j á k veszni. — Azt hiszem, hogy a kormány engedélyez majd valami munkát a számukra . . . — Nevetséges ! Hát lehet m i n d n y á j u k a t foglalkoztatni ? Három v a g y négy megbízással még egy építőmester munkásait sem láthatják el, a többiek pedig tönkiemennek. — A város is csak tesz majd valamit. — A város ? Honnan v e g y e a pénzt ? — Azt hiszem, ha a K i r á l y i B a n k a kormány megbízásából nem lép közbe, akkor megérjük azt, hogy R ó m a utczáin barrikádokat emelnek. Santi ismerte ezeket az embereket, de nem akarta megszólítani őket, köszönés nélkül ment el mellettük és felsietett az első emeletre. Az előszoba tele volt és mikor az üvegajtót kinyitotta, zűrzavaros kiabálást hallott, melyből csak itt-ott tört ki egy erősebb hang, amely átkozódásokkal vegyesen hangsúlyozta a követeléseiket. J ó f o r m á n mindnyájukat ismerte ; majdnem mind építőmester volt, néhányan közülök a Porta Piánál dolgoztak, mások a San Giovannin, v a g y a Via Merulanán, mások a Vittoria-téren, v a g y a Trasteverén, mindnyájan egyképpen kétségbe voltak esve. Paolo keresztülfurakodott a második üvegajtón és látta, hogy Mariani főkönyvelő ablakánál még n a g y o b b a tolongás ; tőle akarták az emberek megtudni, hogy a bizottság elfogadta-e a váltóikat, de mindnyájan u g y

Ha fái a fele

ne tétovázzék, hanem használjon

azonnal:

jöttek vissza, hogy a bélyeges papirost egy másik iv papírba hajtották bele s aztán megvető kézmozdulattal zsebrevágták. A pénztár zárva volt. U g y látszik, ezen a napon semmit sem fizettek ki. Mikor Paolo látta, mennyire hiábavaló, hogy Mariamhoz menjen, a portáshoz közeledett és a tanácsos után tudakozódott. A portás jóindulattal volt iránta és a fülébe súgta : — A tanácsos ur a szobájában van, de mindenkinek azt mondatja, hogy nincs itt és nem fogad senkit. — Próbálja csak meg és jelentsen be — mondta Santi. A portás óvatosan fel és alá járt még egy ideig a szobában, s mikor u g y érezte, hogy most senki sem látja, eltűnt a titkos ajtón, mely az igazgató szobájába vezetett. Paolónak nem is kellett sokáig várnia, mégis valósággal örökkévalóságnak érezte az időt. Lehetőleg gyorsan akarta megtudni, hogy ez az utolsó kísérlete, melylyel a régi barátság nevében próbálkozott meg, sikerül-e majd, v a g y pedig a tanácsos sajátkezülcg taszítja le őt is abba a mélységbe, amelybe a többiek lezuhantak. A szolga visszajött, félrehívta s mivel sajnálta, hogy elutasító választ kell adnia, azt mondta, hogy a válasz egyképpen szól mindenkinek és hogy a tanácsos összeszidta, mert elárulta, hogy ott van, meg hogy egy kövér, bajusztalan feketeruhás ember, aki ott ült a tanácsos mellett, mikor a nevét'meghallotta, kijelentette, hogy ö a legkevésbé, mert ö tartozik legtöbbel. Vájjon ki lehet az, aki ennyire uralkodik a tanácsoson és arra kényszeritheti, hogy még a barátai elől is eltagadtatja magát ? Talán valami czenzor, akit a felügyelőbizottság küldött a tanácsos nyakára, hogy szokott engedékenysége el ne foghassa. Talán uj igazgató, akit majd a helyébe akarnak ültetni ? Mintha megkövült volna, nem tudta elszánni magát, hogy menjen-e, maradjon-e ? Nem csendesedett a panaszos morgás körülötte ; mind, akik a lépcső felé tartva elmentek mellette, érős, tagbaszakadt emberek, akik máskor olyan vidámak és megelégedettek voltak, most u g y j á r t a k , mintha valami halálos csapás érte volna őket, mely a tekintetüket elhomályosította, a hátukat meggörnyesztette és lépéseiket olyan bizonytalanná és ingadozóvá tette, mintha részegek lennének. Ülve maradt a pamlagon s a hullámzó embertömeget bámulta s még azt sem vette észre, ha valamelyik arra menő köszöntette. Olyan n a g y volt a kétségbeesése, hogy még arra sem lett figyelmes, mikor négy óra után a szoba lassanként teljesen kiürült és a hivatalnokok rekeszeit bezártak. Mikor pedig a szolga megérintette és felkérte, hogy menjen el, u g y nézett rá, mintha mély álomból ébredt volna fel. Miért maradt itt ? Már nem emlékezett. Talán azért, hogy m e g v á r j a , mig Fendi kijön a szobájából. E z a gondolat felbátorította. Persze, miért is ne kísérelné meg, hogy most egyedül beszélhessen vele. Talán az a sötét árnyék, mely az előbb befolyásolta, most már eltűnt és ő elérheti azt, amit kivánt. — Mondja portásnak.

meg neki, hogy v á r o m

— szólt

Beretvás-pastilláft

mely 10 perez alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmu- D n r o t u á c T 9 m Q C flyógy- Vjenooton Kapható minden gyógyszertárban, lasztja. Ára I korona 2 0 fillér. Orvosok által ajánlva. Készíti D O l G H A d I fllliao szerész M o | J 0 0 l G I I . i 3 f doboznál ingyen postai szállítás.

a

•588 — Egészen hiábavaló, Santi ur, — felelte a portás — F e n d i tanácsos ur unár elment a titkos a j t ó n . — Igazán ? — E g é s z e n biztos. Paolót elfogta az ijedtség. Nincs hát m á r semmi r e m é n y ! Nincs h á t senki, a k i segítene r a j t a , ö t , a k i milliókat érő paloták tulajdonosa volt, kiszolgáltatták hát a m u n k á s a i n a k , a k i k a hetibérüket követelték, és a szállítóknak, a k i k n é h á n y száz líráért könyörögtek. — É s Lorenzini ? — kérdezte rémülten. — ő is elment. A z ijedtségtől s á p a d t a n s bizonytalan léptekkel, mintha f u r k ó s b o t t a l v e r t é k volna fejbe, h a g y t a el a bankot. L a s s a n , mélyen lecsüggesztett fejjel, elgyengült t a g o k k a l , mint v a l a m i átvirrasztott éjszaka után, képtelenül a r r a , h o g y g o n d o l k o d j é k , csak ösztönét követte és az v i t t e t o v á b b , mikor a Via R i p c t t á n a háza közvetlen közelében az előrenyomuló tömeggel találkozott. Megállt, mivel ú g y i s lehetetlen lett volna á t j u t n i a és hosszú ideig nézte, mig a menet, mely a legkülönfélébb típusokból és mindenféle t a r k a r u h á j u emberből állt, lassan elvonult a túlontúl szük utczán. K ő m i v e s e k , kömivessegédek és f ö l d m u n k á s o k voltak a feleségükkel és a g y e r m e k e i k k e l . Itt-ott volt k ö z t ü k e g y - e g y városi ember is, fekete r u h á b a n , v a l a m i kereskedő, v a g y ehhez hasonló, a nép vezetői. Paolo most m á r nem s z é g y e l t e magát és nem félt attól, h o g y a m u n k á s a i közelébe kerüljön, s attól sem, h o g y m e g t á m a d j á k , mert ha megtették volna, i g y szólhatott volna h o z z á j u k : — Hozzátok t a r t o z o m én is, nincs m á r s e m m i m és holnap nekem is kenyeret kell m a j d szereznem a családomnak. E z a gondolat, mely öt is l á z o n g ó v á tette és i g y egyesitette ezekkel a z emberekkel, ez a gondolat a r r a késztette, h o g y h o z z á j u k csatlakozzék. K i a k a r t a önteni a szivét és ö is azt a k a r t a k i a b á l n i , h o g y elá r u l t á k és megcsalták. E l ő b b felsegítették a boldogság csúcsára s aztán e g y s z e r r e letaszították a n y o m o r sötétségébe. V a l a k i n ki a k a r t a tombolni a dühét, mely e l f o g t a és a m e l y e t nem tudott t o v á b b titkolni. E l k í s é r t e a tömeget és hallgatta a beszélgetésüket és az á t k o z ó d á s u k a t . — Segítsen a v á r o s . Meg kell tennie ! N e m lehet R ó m a egész m u n k á s s á g á t éhezni h a g y n i , mikor a n n y i m u n k a v a n , a m i t be kell fejezni. — I t t v a n a T i b e r i s p a r t j a , a Momentana-ut, a poliklinika, a F l a m i n i a - u t , a M a r g h e r i t a - h i d ! — kiabált á k n é h á n y a n izgatottan. — A k o r m á n y és a v á r o s kössenek egyezséget ! — Igen, ha n a g y u r a k v o l n á n k , a k k o r m á r a segítségünkre siettek volna, de mi szerencsétlen szegén y e k v a g y u n k , a mi s z á m u n k r a Isten sincs az égben ! — U g y v a n 1 — k i á l t o t t a t á v o l b ó l e g y rikoltó hang, m e l y n e k e g y e t l e n s z a v a sem veszett el. — E m l é k e z t e k , mit felelt a belügyminiszter követeléseinkre, m i k o r legutóbb hozzá küldtetek ? Közben szeretetreméltóan o l y a n h a v a n n a s z i v a r r a l kinált meg, a m e l y n e k d a r a b j a e g y lira. I n k á b b ne is fogadott volna b e n n ü n k e t ! — Ma a sindaco f o g a d n i f o g benneteket ; a helyettes sindaco n a g y o n derék ember, a római közt á r s a s á g idején t r i u m v i r volt, azért nem lett belőle soha sindaco. P a o l o mellett Lorenzo ment, a vendéglős, a k i ismerte öt. — Maga is itt v a n , S a n t i ur ? — kérdezte tőle.

Santi rátekintett és mivel u g y érezte, h o g y ez az ember j ó i n d u l a t t a l néz rá, i g y felelt : — Igen, m i n d n y á j a n összetörtünk ! — B i z o n y igaz, — felelte a vendéglős — én u g y a n se építőmester, se m u n k á s nem v a g y o k , mégis, ha ez még n é h á n y napig i g y m e g y , tönkrejutok. A vendégeim, a k i k e t étellel látok el, nem fizetnek, mert nem keresnek, nem f o l y i k be semmi pénz, és b á r m i l y j ó aláírás legyen is e g y váltón, nem v á l t j a be senki, mert ú g y i s t u d j á k , h o g y nem fizetik meg ! (Folytatása következik.)

SZÍNHÁZ. Alkalmi darabok. Minden költemény alkalmi költemény — Goethe s z e r i n t — és m a m i n d e n s z í n d a r a b a l k a l m i s z i n d a r a b . K i t is é r d e k e l n e m o s t m á s , k i t u d n á v é g i g n é z n i tragédiákat, két ember néma viaskodását, mikor

a norvég két világ

h a r e z o l , h a n g o s a n és n y í l t a n ? A r r a , h o g y a h á b o r ú t m e g írják, még korai a z idő. Most szántja a b a r á z d á k a t a lelkekbe. E g y e l ő r e c s a k zsurnaliszta-munkáról v a n szó. Éles szemmel f r i s s k é p e k e t l á t n i és m e g r ö g z í t e n i . A h e g y , a m e l y m e l l e t t e l h a l a d u n k , r o p p a n t , de m é g c s a k a l á b á n á l á l l u n k , n e m t u d j u k betekinteni. Ötleteket, virágokat szednek az alkalmi d a r a b o k irói. Mérei A d o l f , Béldi I z o r m o z a i k s z e r ű e n m u t a t j a b e a oVörös ördögök« b r a v ú r j a i t . Gajáry I s t v á n finom muzsik á j a a h á b o r ú r i t m u s a i t c s e n d í t i m e g . Gábor A n d o r ö t f e l v o n á s o s színjátéka keretében egységesebb képet ad. R e n d k í v ü l okos és ö t l e t e s , m i n d é g deczens, m i n d é g m u l a t s á g o s és g y ú j t ó . É r t i a tömeg lélektanát. Tudja, hogy ma, amikor mindnyájan lázasok v a g y u n k a z eseményektől, mi izgat, mi nevettet, m i h a t és m i h a t m e g . H á b o r ú s p a n o r á m a , d e a k é p e k e t é r z ő i d e g s z á l a k , e m b e r i m o t í v u m o k k ö t i k e g y m á s h o z és a d a g a d ó , p a t a k z ó tüzet a humor capricciója követi. Minden szaván érezni, h o g y e g y i g a z i iró v e t e t t e p a p í r r a . A m ű v é s z e k — Szerémy, Góth, Virányi — l é l e k k e l j á t s z a n a k . Papp J á n o s b a k a n ó t á k a t é n e k e l . Kemenes egy utczai szónok szerepében elsőrangú színésznek mutatkozik. Gábor Andor alkalmi d a r a b j a h a m a r o s a n n é p s z e r ű lesz, k ö n n y e d é n p e r d ü l , u j - u j előa d á s o k f e l é — előre ! F e l e l ő s s z e r k e s z t ő és k i a d ó t u l a j d o n o s : K I S S

JÓZSEF.

A női szépség t i t k a , h o g y a t o i l e t t e - a s z t a l r ó l n e h i á n y o z z a n a k a h í r n e v e s K r i e g n e r - f é l e Akáczia-szépitőszerek, m i n t a p á r a t l a n a k á c z i a - a r c z k e n ő c s , a l c á c z i a - p u d e r és a k á c z i a - s z a p p a n , amelyek kaphatók a Kriegner-gyógyszertárban, Budapest, K á l v i n - t é r (Baross-utcza sarok). Postai szétküldés n a p o n t a . f f

_ A Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamarától nyilvános, három évfolyamú

NOI - é k Varrógép

fenntartott

felső kereskedelmi iskola Pozsonyban Érettségi vizsgálat. — Állásközvetítés. — Internátus. — Értesítőt kívánatra küld : az igazgatóság.

-^

v á s á r l á s előtt kérje árjegyzékemet I C s s k i s s legjobb gyártmányokat tartom raktáron á s ötévi j ó t á l l á s mellett szállítok kényelm e s részletfizetésre le.

BAUMGARTEN FERENCZ

B U D A P E S T , V., RÓZSA-U. 27

dJannoma-szallGcla BBudapest, (3

3iáJláczi-ut

SJlemzeti

§tin&á*

7.

szám.

mefíitt.

Budapest, 1914. — Nyomatott az Athenaeum irodalmi és nyomdai r.-társ. betűivel.