-2-
1957 január 8.-tól előzetes letartóztatásban van. A tanács elnöke ismerteti a vádat és megkezdi vádlott kihallgatását, akit először bűnösségéről, majd személyes helyzetéről, végül a váddal kapcsolatban hallgat ki. Vádlott: a vádat megértettem, nem érzem magam bűnösnek. Az eddigiek szerint mint értelmiségi származásút tartottak nyilván, de valójában nem vagyok az. Apám úgynevezett színházi titkár volt, 4 polgárit végzett és adminisztratív dolgokat intézett, de legtöbb munkáját díszletek ragasztása képezte. Az 1914-18-as háborúban eltünt. Nevelőapám autófuvarozó volt. Iskoláim elvégzése után 1933-tól 1934-ig tényleges katona voltam, önként vonultam be, s mint zászlós szereltem le. 1939-ben a Ludovika Akadémiára kerültem, ahol beosztott tiszti tanfolyamot végeztem, s ezt követőleg kerültem a Térképészeti Intézethez. A II. Világháború idején az Országos Erődítési Parancsnokság állományában voltam és ezzel az alakulattal kerültem Ausztriába, hol amerikai fogságba estem. Innen 1945 őszén tértem haza. 1947-ben kerültem ismét a honvédséghez és a Térképészeti Intézetbe nyertem beosztást. Legutóbb a fénymérő osztályon voltam vezető. Szolgálati időm alatt több dícséretben és jutalomban részesültem, fenyítést nem kaptam. Pártnak tagja soha nem voltam. Testvéreim nincsenek, vagyonom nincs. Anyámnak egy családi háza van. A tanács elnöke felszólítja vádlottat, hogy számoljon be naponként az 1956 október 23-tól november 4.-ig terjedő időben tett tevékenységéről. Vádlott: Nehéz lesz pontosan napok szerint beszámolni, mert nem emlékszem pontosan mit melyik napon tettem. 1956 október 22.-én Mátyásföldön egy műszert szereltem be és innen 23.-án este hoztak haza gépkocsival. Először a Baross utcánál láttam gépkocsin embereket nemzetiszínű zászlókkal. Akkor még nem tudtam mi történik Pesten. A Nyugati pályaudvar előtt egy motorkerékpáros egyén röplapokat osztogatott, én is láttam egy ilyet, a "Magyar Ifjúság" kiadványa volt. Este munkahelyemen, az intézetben kértem tájékoztatást, de ilyennel senki nem tudott szolgálni, ezért elhatároztam, hogy magam megyek szétnézni, hogy így tájékozódjam. Feleségemmel a Parlament elé mentünk, ahol nagy tömeg volt és a rádióhoz készülődtek. Nagy hangzavar volt, nem lehetett kivenni mit akarnak a rádiónál. Én a feleségemmel innen hazamentem. Másnap, október 24.-én hajnalban lövöldözésre ébredtem. Bementem az intézetbe és egy megszakítással mindvégig ott tartózkodtam. Egy alkalommal voltam csak távol, amikor a parancsnok megbízásából a HMben jártam. 1956 október 24.-től az intézetben az akkor érvényben lévő riadóterv és védelmi terv alapján őrszolgálatot láttunk el. Meglátásom szerint az akkori védelmi terv nem lett volna elégséges egy támadás esetén hathatós védelemre, mert az intézet nagy kiterjedése és hiányos kerítése az intézetet könnyen hozzáférhetővé tette.
-3-
Az utca felől nem védekeztünk és ezzel egyet értettem én is. Így legalább provokáció nem történhetett. Ezekben a napokban mintegy 14-en főleg Sztankovics irodájában tartózkodtunk és szinte elkerülhetetlenül csak politikai vitát folytattunk Bedő politikai helyettes jelenlétében és részvételével. Foglalkoztunk azokkal az eseményekkel, melyek október 23.-hoz törvényszerűen elvezettek. Az első kapunál voltam beosztva fegyveres őrnek, amikor az alábbi esemény történt: 2 tiszt kiment az épületből ott elhaladó civileket igazoltatni. Török fhdgy. utánuk ment én bentmaradtam. Kis idő múlva Török kiáltását hallottam: "Támadás! Segítséget kérek!" én ezt meghallva géppisztolyommal kiléptem az utcára, s mivel semmi fenyegető veszélyt nem láttam, semmit nem tettem. Fegyveremet senkire sem fogtam rá, nem mondtam semmit, hanem visszamentem a kapun belül, mert ott teljesítettünk szolgálatot. Az épületben a már említett helyen ezekben a napokban folyt a rádiózás. Hallgattuk Budapestet, Moszkvát és Európa több adóját. Időközben megkíséreltük a HM-el felvenni a kapcsolatot, de ez nem sikerült. Teljesen tájékozatlanok voltunk. Emlékezetem szerint október 29.-én volt egy gyűlés, mely után Sztankovics parancsnok helyettes megbízott, hogy mint az ideiglenes katona-tanács tagja utasításra a HM-be menjek. A katona tanács ekkor még nem működött, de a HM utasítás így szólt, s ennek alapján így küldtek el. Időközben jöttek olyan intézkedések, melyek sapka-csillag levételére, a politikai és személyügyi osztályok feloszlatására, valamint a káderlapok kiosztására vonatkoztak. Már 1956 nyarán felmerült, hogy az intézet tegyen szervezési javaslatot az intézettel kapcsolatban a HM felé. Még a parancsnok csehszlovákiai elutazása előtt tettünk javaslatot a fotogrametriai osztály olyan önállósítására, mely a HM-től történt elszakadás után katonai vezetés alatt dolgozna a polgári szerveknek. Erre az indított bennünket, hogy a HM bürokratikus "ébersége" megfosztotta a polgári szerveket ennek az osztálynak nélkülözhetetlen munkájától. Ez az elszakadás gazdaságos lett volna, mert így a gépek kapacitása jobban lett volna kihasználva. Október 27.-én vagy 28.-án felvetődött, akiket ez érdekel jöjjenek össze, beszéljük meg, dolgozzunk ki egy javaslatot, s ha majd a HM kéri, legyen ez kész. Az intézet a tervezés szempontjából már régóta önálló volt, ezért készítettük ezt a javaslatot. Október 27-28.-án, de lehet, hogy más napon volt egy éjjeli gyűlés ezzel kapcsolatban. Úgy jöttünk össze, hogy most van idő erre, használjuk ki. A dátumra naptár szerint nem emlékszem, de tudom kapcsolni ahhoz a naphoz, amikor valami megállapodás értelmében a szovjet csapatoknak el kellett hagyni Budapestet. Ha ez 27-28.-án volt, akkor a gyűlés is akkor volt. A gyűlés összehívását, a téma megvitatását a fotogrametriai osztály is helyeselte. Arra már nem emlékszem, hogy konkrétan kinek a javaslatára jöttünk össze. Lehet, hogy én hívtam össze a gyűlést. Minden esetre a gyűlés összehívásának gondolata vezetők és szakemberek között merült fel.
-4-
Ragaszkodtam ahhoz, hogy a gyűlésen Sztankovics alez. mint parancsnok és egyetlen ott lévő vezetőségi tag jelen legyen, nehogy az egésznek valami "puccs-szerü" színezete legyen. A gyűlésen Sztankovics obstroált, valószínűleg nem merte vállalni a felelősséget. Apró, mellékes viták keletkeztek, egy ilyen mellékes dolgon történt vita során Sztankovics megsértődött és elment. Azt mondtam, hogy a vita a parancsnok helyettes távollétében nem folytatható, tárgytalan és javasoltam a gyűlés feloszlatását. Ezzel a többség egyetértett és a gyűlés minden eredmény nélkül felbomlott és végetért. Ezt a gyűlést egyébként én nyitottam meg. A gyűlés célját néhány szóban úgy jelöltem meg, hogy javaslatot kell kidolgozni személyi, szakmai, és szervezési téren. Elmondtam, hogy a Varsói Szerződés valószínűleg megszűnik. Ezt örömmel üdvözöltem, mert ez a szerződés az intézetre nagy feladatot rótt. Személyi vonatkozásban azt mondtam, hogy a jövőben csak az legyen vezető, aki szakember, függetlenül attól, hogy kommunista vagy sem. Szervezési szempontból azt mondtam, hogy ha önállóak leszünk, úgy kell a dolgokat megszervezni, hogy mindenki a végzett munkája után részesedjen illetményben. Bakonyi, Márkus alezredesekkel és valószínűleg Székely alezredessel beszéltük meg előzőleg, hogy azt a gyűlést meg kellene tartani. Nem tudom, hogyan lettem én ennek a gyűlésnek az elnöke! A fotogrametria részéről többek jöttek, hogy most tárgyaljuk meg ezt a kérdést, az üzemekben is most döntenek ilyen kérdésekben. Ezen gyűlés után Székely alez. jelentette Sztankovicsnak, hogy a HMből berendelték a katonai tanács tagját. Annak ellenére, hogy még nem volt meg a katona tanács, engem hatalmazott illetve bízott meg Sztankovics, mint "ideiglenes katonatanács tagját". A HM-beli gyűlésen olyan légkör volt, hogy a küldöttek egymásra kiabáltak "nálatok még ott van az elhárító" - "nem igaz, már letartóztattuk!" - "mi már feloszlattuk a politikai és személyügyi osztályokat" - stb. Jelen volt egy tábornok is, aki a megválasztandó katonatanácsok választási módjáról, céljáról beszélt. Közben egyetemisták és ifjúmunkások jöttek be, akik a gyűlés vezetését átvették. A küldöttek egymás között azt beszélték, hogy náluk már nincs politikai és személyügyi osztály, valamint elhárító tiszt. Közben egy küldött kinézett az ablakon és kifogásolta, hogy ott még szovjet harckocsi van, bár a megállapodás szerint reggel 6-kor el kellett volna hagyniuk Budapestet. Azonnal intézkedtek is, hogy onnan a szovjet harckocsi eltűnjön. Ez alatt megkezdték egy határozati javaslat szövegezését, mely körül nagy vita támadt és ezalatt mi visszamentünk az intézetbe. Úgy tudom, 31.-én reggel értünk vissza a helyünkre, s ezen a napon a déli órákban volt a katonatanács megválasztása. Amikor engem ideiglenesen megbíztak, akkor készült a "MAGYAR TESTVÉREK" c. röplap. Ezt a tisztikar nevében akartuk kiadni. Előtte a szöveget piszkozatban lekörözték és sorra aláírták. Először, mint szerző én írtam alá.
-5-
A második aláíró Bedő alezredes politikai helyettes volt. Ennek a röplapnak megszerkesztésére azért került sor, mert sokan jöttek oda idegenek akik főleg fegyvert kértek. Ezt megelőzően már más intézmények nyilatkozatban csatlakoztak a forradalomhoz, mi még nem. Ez azt a veszélyt rejtette magában, hogy feltételezhették, hogy mi az akkori helyzettel szemben állunk. Ez veszélyeztette az intézetet, mint az ország legnagyobb és legértékesebb nyomdáját. Hogy ezt a látszatot elkerüljük megszövegeztem ezt a röplapot. Baráti kör bízott meg a szövegezéssel. A helyesírási hibákat Kiss András alez javította ki, a stilizálást Mácz alezredes végezte. A szöveg ezen kívül teljesen tőlem származik. Székely alezredes parancsnok adott hozzájárulást a kinyomtatásra. Erre határozottan nem emlékszem, de így kellett lennie, mert így történt máskor is. Úgy tudom, hogy ez a röplap 500 példányban lett kinyomtatva. Több röplapot nem készítettem. Amikor a sztrájk fogalma és ténye felmerült országosan, Pálos szds. utasítás szerűen mondta, hogy tenni kellene valamit. Ezt Bakonyi alezredes is hallotta. Emlékezetem szerint október 31.-után volt ez. Ekkor én a szöveget megírtam, majd később láttam a kapu alatt kifüggesztve. A szöveg a következő volt: "SZTRÁJK! ADDIG NEM DOLGOZUNK MIG AZ OROSZOK KI NEM MENNEK! CSATLAKOZUNKA HASONLÓ ELHATÁROZÁSÚ ÜZEMEKHEZ!" Ez is azért történt, amiért a "magyar testvérek" c. röplap. Más nyomtatványról nem tudok. A katonai tanács velem együtt 11 tagból állott. A tanács 65 %-a pártonkívüli, 60 %-a fiatal tiszt, s kettővel több katona alkotta, mint amennyi polgári alkalmazott volt benne. Az elnök én lettem, azt hiszem azért, hogy mások a felelősségtől szabaduljanak. Elnök azért kellett, hogy az ügyrendet vezesse, ha meg ügyrend volt, akkor munkatervet kellett készíteni. Első napon fegyelmi ügyben üléseztünk. Ráncbaszedtük katonailag a tisztikart, bevezettük a katonás magatartást, megjelenést, intézkedést, jelentkezést, érintkezést, stb. Utána a személyügyi kérdések következtek. A tanács úgy döntött, hogy a szü. és pol. o.-kat olyan értelemben oszlatjuk fel a HM parancsára, hogy a két osztály beosztottjainak megfelelő munkakört biztosítunk képességeiknek megfelelően. Sorra közöltük ezt az érdekeltekkel, s egyedül Bedő alez. pol. helyettes jelentette ki, hogy ő nem tud az intézetnél hasznos munkát végezni és el fog menni. A beosztottak szempontjából sem volt hasznos, hogy ott maradjon. A közben megjött parancsnok meggyőzte a tanácsot, hogy Bedőnek érdemei vannak, neki ott kell maradni. Végül azt mondtuk, még egy hónapig maradjon ott és keressen ez alatt magának intézeten belül munkát. Nagy alezredessel kapcsolatban felmerült, hogy nem kívánatos, sőt egyesek szerint egyenesen káros a munkája, mert mint párttag a taggyűléseket rágalmazásra használja fel. Mint volt ávós egy időben a Gyűjtőfogház parancsnoka volt, s felmerült az is, hogy őt bíróságnak kell átadni. Valakinek utasítást adtam, hogy hívja fel a katonai ügyészséget, s kérdezze meg mi a véleményük.
-6-
Az ügyészség visszakereste az intézetet s megkérdezték, hogy letartóztatták-e már? Ez alapján határozta el a tanács Nagy alez. letartóztatását, melyet mint elnök én vetettem fel. November 3.-án Nagy alez. bejött és kereste irodája kulcsait, azokat a kulcsokat, melyeket korábban magamhoz vettem. Utasítás szerint Nagy alez.-t hozzám küldték. Közöltem vele, hogy a katonai ügyészség parancsára le kell tartóztatni és át lesz adva a Fő utcai börtönnek. Ő ezt tudomásul vette, engedélyt kért, hogy családjával telefonon beszélhessen, majd egy tiszti járőr gk.-val behozták a Fő utcába. Nála házkutatást én rendeltem el, már nem tudom minek az alapján és milyen előzmények után. Az közismert volt, hogy ő mielőtt bejött harcokban vett részt, s feltehető, hogy fegyver van nála, s azt fel lehet használni a forradalom ellen. Sárkány őrnagyot bíztam meg, hogy menjen ki lakására és udvariasan nézzen szét fegyverek után. Valami olyasmire is emlékszem, hogy Gál vagy valaki más jött be, s mondta, hogy szökik a Nagy alez., s ezt maga látta. Ez után beszéltünk az ügyészséggel, s valaki onnan "letolt" bennünket, hogy "... még most sem tartóztatták le?!" Úgy tudom, ez után rendeltük el letartóztatását és a házkutatást. Megjegyzem, hogy az egész Nagy-ügyre pontosan nem emlékszem, csak egy-egy mozzanat maradt meg az emlékezetemben. Tény, hogy letartóztattuk, a Fő utcára bekísértük és lakásán házkutatást rendeztünk. Magam a vitában nem vettem részt, mert személyi ellentét volt közöttünk. Somogyi őrnagy esetében a következő történt: Egy Kiss vagy Klein nevü ember jelent meg az intézetnél az egyik napon s mutatott egy papírt, melyben az állt, hogy őt Somogyi őrnagy vallomása alapján elítélték és a büntetést kitöltötte, illetve október 23.-a előtt rehabilitálták, mert kiderült, hogy ellene Somogyi őrnagy hamis vallomást tett. Elmondta ez az ember, hogy neki Somogyi őrnagy hosszú ideje jó barátja volt, de egy vitát provokált vele és ennek alapján feljelentette, majd hamis vallomást tett és ezért több évre elítélték. Az illető azt mondta, hogy nem akar Somogyi őrnagyon bosszút állni, csupán azért jött, hogy hallotta, hogy itt szolgál és erre felhívja a figyelmünket, nehogy ezek után is vezető helyen maradjon. Ezen kívül mi Berki esetéből is tudtuk, hogy őt is Somogyi őrgy. buktatta le. Ezek a tények arra késztették a tanácsot, hogy Somogyit olyannak lássa, hogy Somogyi őrnagy szándékos ártója volt másoknak anélkül, hogy ezzel a népi demokráciának használt volna. Ezek alapján megkérdeztük Somogyi őrnagyot magát, aki teljesen összeomlott a tanács előtt, bevallotta hogyan szervezték őt be sírt, s kérte, hogy helyezzük letartóztatásba, mert félt a következményektől. Az ügyészség megkérdezése után őt is behoztuk a Fő utcába. Nagy alezredesnél tőlünk függetlenül a kerületi nemzetőrség tagjai kutattak. Nagy alezredes felesége vagy anyja hívott fel telefonon. Én telefonon utasítottam a kutató csoport vezetőjét, hogy rendesen viselkedjenek. A vezető közölte, hogy sok összeharácsolt holmit találtak. Mondtam, hogyha ez gyanus nekik írják össze, de el nem vihetnek semmit.
-7-
A tanács választásakor sok ember neve merült fel. Szabó alez. és Kurucz törm. nevének említésekor felmerült, hogy ezek spiclik voltak. Nagy hangzavar támadt. Felmerült, hogy ezek a vádaskodások elharapózhatnak és ez a munka rovására mehet. Voltak olyanok is, akik maguk mondták el, hogy őket beszervezték és elmondták a beszervezések körülményeit is. Hogy a folyamatnak elejét vegyük, elhatároztuk, hogy ezeket az embereket meghallgatjuk. A megváltozott helyzetben jöttek maguktól az emberek hogy tisztázzák helyzetüket. Kurucz tőrm. jött először, aki elmondta hogyan szervezték be, s megnevezte egy sor további beszervezett ember nevét is. Ezeket sorra meg kellett hallgatni, hogy a dolgozókat megnyugtassuk. A meghallgatásokon mindenkitől megkérdeztük, hogy tényleg benne volte az elhárító hálózatban, s munkája során kivel foglalkozott. Ez utóbbira azért volt szükség, hogy az illető sorsából lemérjük a beszervezett egyén tevékenységének eredményét. Végül megkérdeztük azt is, hogy kit tud még, aki szintén be volt szervezve. Ezek a megkérdezések és válaszadások minden írásbeli jegyzetelés vagy jegyzőkönyv felvétel nélkül, kihallgatás jellegének mellőzésével, egyszerű beszélgetés formájában történtek. A beszélgetés folytatását a tanács együttesen végezte, s a tanácsnak - Müller kivételével - nem volt egyetlen olyan tagja sem, akiben ne bíztunk volna. Müller viszont ezeken a beszélgetéseken nem volt jelen, ő legtöbbet távol volt, mert a Kisgazda Párthoz járt saját politikai pecsenyéjét sütögetni. Összesen kb. 10-20 főt hallgattunk meg. Ezekre az emberekre semmiféle pressziót nem gyakoroltunk. Emlékezetem szerint ezen beszélgetések közben, november 3.-án reggel történt a már ismeretes Nagy alezredessel kapcsolatos dolog. Mindezek mellett lekötötte figyelmünket a nyomda, ahol uj igazolványokat és 1:10000-es térképeket nyomtak. Ott kellett lenni a nyomdában ellenőrízni. Október 31 és november 3.-a között Pálos Emilnek és Németh Ferencnek a tanács határozata alapján utasítást adtam, hogy a személyügyi <sic. osztály> okmányokat
keressék meg, mert ezek a beosztottak között szét lesznek osztva. A két kijelölt személy el is ment az okmányokért, de azokat nem lelték. Már október 23.-a előtt megtudtuk a parancsnoktól, hogy úgynevezett "bentlakó" elhárító tiszt nem lesz. Október 23.-a után az irodája üresen állott. A helyiségre szükségünk volt, fel akartuk nyitni, de mivel kulcsát nem leltük, a rajta lévő lakatot levertük s bementünk. Kinyitottuk az egyik szekrényt, hogy ha netán okmány lenne ott, azt magunkhoz vegyük, hogy az más illetéktelenek kezébe ne kerüljön. Ezt követőleg én és Bagdán Sándor, mint vasas szakmunkások lefűrészeltük a páncélszekrény, helyesebben a vas iratszekrény sarokvasát, hogy azt felnyissuk, hogy az esetleg ott lévő okmányokat biztonságba helyezzük. Mivel a sarokvas lefűrészelése után sem nyílt ki a szekrény, abbahagytuk a munkát, de nem azért mintha nem tudtuk volna azt kinyitni. November 4.-én a reggeli órákban értesített valaki, hogy telefonon egy nő fegyveres őrséget kért.
-8-
Később a telefonhívás megismétlődött, s ekkor személyesen beszéltem az illetővel, kiről megtudtam, hogy Weinberg Gertrúdnak hívják, akiről tudtam, hogy volt alkalmazottunk és abban az időben a HM-ben, valahol a repülőknél volt gépíró. Weinberg Gertrúd fegyvert, vagy őrséget kért. Mondtam, jöjjön be személyesen, majd meglátjuk mit tudok tenni. Nem sokkal ezután egy férfi társaságában meg is jelent. Mutatott egy igazolványt, melyben már új igazolólap-betét volt, s az igazolványból értesültem róla, hogy a II. kerületi kiegészítő parancsnokság beosztottja. Mint említettem, a nőt ezen kívül magam személyesen ismertem, tehát tudtam, hogy kivel állok szemben. Ezek alapján igazolványát elfogadtam, különösen akkor, amikor láttam, hogy abban az általunk készített igazolólap-betét volt. Ez a betét még 1-2 napja volt csak forgalomban, így kizárt dolognak tartottam, hogy az illetéktelenül került volna hozzá. Weinberg Gertrúd elmondta, hogy a kieg.-en őrség már nincs, csak ketten vannak ott az illető férfival, s veszélyeztetett a hely, mert egyes felkelő csoportok ott vonulnak el. A HM korábban kiadott parancsa alapján, mely úgy szólt, hogy hozzánk forduló katonáknak vagy honvédségi alakulatoknak kérésükre fegyver adható ki, utasítottam Bodó Jenő fhdgy.-ot akkori ügyeletest, hogy Weinberg Gertrúd részére fegyvert adjon ki. Úgy emlékszem, hogy pisztoly, vagy géppisztoly és hozzávaló lőszer kiadását engedélyeztem néhány darab kézigránáttal együtt. Úgy rémlik, mintha abban az időben ott húzott volna el egy lövöldöző tank gránátja, s ettől az illetők megijedtek volna és fegyvert, lőszert ledobva elmentek volna. Mondom ez csak így rémlik, pontosan nem emlékszem rá. Tény - s ezt másoktól tudom -, hogy . Weinberg Gertrúd és társa semmit nem vitt el tőlünk. A II.ker.kieg. légvonalban kb. 1500 m-re van tőlünk, hozzá közelebb más katonai objektum nem volt. A Széna téren már szovjetek voltak, harc állott, így elképzelhető volt, hogy Weinberg Gertrúd csak hozzánk fordulhattak segítségért. Kérdésekre: Az Államvédelmi Hatóság beépített embereinek meghallgatása nem volt államtitok-szerzés, mert ezen emberek tevékenysége közismert volt. A II. kerületi tanács kért tőlünk azokban a napokban egy gépkocsit. Bodó őrnagy, vagy Sztankovics ezredes tiltakoztak a gépkocsi kiadása miatt, mert én ezt megelőzően már megígértem, hogy adunk kocsit, nem volt mit tenni, ki kellett egyet adni. Ez a kocsi különben sem jutott idegen kezekbe, mert egy volt alkalmazottunk jött érte 2 fegyveressel. Ez a kocsi november 4.-e után pár nappal sértetlenül visszakerült. A katonai tanács határozata alapján sorra kerültek a köztudomásúan hasznavehetetlen emberek. Így egyedül Török László hdgy.-ot hallgattuk ki. Ő kijelentette, hogy nacionalista-partizán és csodálkozik rajta, hogy most akarjuk kitenni! Közöltük vele a tanács azon tervezetét, hogy az ő elbocsájtását javasolni fogjuk a HM felé. Török fhdgy. valamint Bedő személyi igazolványába be is írtuk, hogy "Elbocsájtva!" Ezt azért tettük, hogy ha valahol igazoltatnák őket, akkor ne mint katonaszökevényeket kezeljék őket. Más nem is volt bejegyezve, csak ez a szó és dátum, valamint aláírás és bélyegző. A többi beosztott igazolvánnyal, helyesebben új mintájú betétlappal el lettek látva.
-9-
Nagy alezredessel kapcsolatos ellentétem már korábbi eredetű. Egy alkalommal újításommal sikerült az egyébként rossz szenet a kazánban elégetni. Rajtam kívül álló okok miatt - s ez igazolást nyert a vizsgálat során -, a kazán megrepedt. Ennek ellenére Nagy alez. egy gyűlésen kijelentette, hogy "Vigyázni kell az újítási pénzekkel, meg kell nézni kinek és mire adjuk. Itt van például Koós őrnagy, aki most a tüzeléssel kapcsolatos újításokkal lehet, hogy százakhoz jut, ugyanakkor a népgazdaságot ezrekkel károsította meg." Az ellentét fokozódott azzal is, hogy javaslatot dolgoztam ki a fotogrametria leválasztására. Visszatérve arra a kapu előtti fegyveres esetre, hogy végleg tisztázást nyerjen emlékezetem szerint az alábbiak szerint történt: Október 25.-én vagy 26.-án a Széna téren már harcok voltak. Fegyveres csoport ment arra, ezek közül néhányan lemaradtak. Gál és Nagy alez. ezeket akarta igazoltatni. Közben ezt a már elhaladt fegyveresek észrevették és visszafelé futottak. Török László fhdgy. ezt látta, s bekiáltott: "Támadás, erősítést kérek!" Kiléptem a hangra, mert ez alatt a kapualjban, belül teljesítettem őrszolgálatot, s láttam a fegyvereseket és hallottam kiáltásukat, melyekkel nyilvánvalóan visszafelé futó társaikat nyugtatták meg: "Nincs semmi! Csak a térképészek igazoltatnak!" Ez után visszaléptem a kapualjba. Mindvégig, nagyon rövid ideig fegyverem a kezemben volt, de senkire nem tartottam rá. Senkit nem állt szándékomban megtámadni, sőt, Török fhdgy. segítségkérő kiabálására léptem ki. Én részben az intézet vagyonának féltése és a körülmények kényszerítő hatására cselekedtem. Alkalmazkodni kellett a helyzethez, hogy ezzel az intézetet mentsük. Senki nem volt közöttünk, aki az államrendet kívánta volna megdönteni. Chabada pártbizottsági tag volt, a katonai bizottságnak is tagja lett erre a beosztásra én javasoltam. Akiket a "B" ügyben meghallgattunk, mind a helyükön maradtak, mert az intézet legjobb szakemberei voltak. Székely alez. parancsnok teljes jogkörrel maradt ott. Neki és nekem együttes aláírási jogunk volt. A Széna-téri csoporttal október 26.-ig 2 fő tartotta a kapcsolatot, értesüléseiket átadták a Petőfi Akadémiának, akik ennek alapján kétszer rajtaütöttek a szénatérieken. Félő volt, hogy erre a szénatériek rájönnek és megtámadják az intézetet és akkor annak pusztulása elkerülhetetlen lett volna. A szénatériek fegyverért is jöttek oda de Székely alez. nem adott nekik. November 4.-e után úgy nézett ki a helyzet az intézeten belül, hogy a beosztottak álláspontomtól tették függővé, hogy aláírják-e a tiszti nyilatkozatot. Én magam a röplap szerkesztése miatt legjobb akaratom ellenére sem írhattam alá ezt, de beszédes agitációval igyekeztem rávenni a többieket, hogy a nyilatkozatot minél nagyobb számban írják alá. A tanács elnöke a vádlott kihallgatását befejezi és megkezdi a b i z o n y í t ó
e l j á r á s t
melynek során a következő tanukat hallgatja ki:
34
