ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED PÉCS
Újjáéledt legendája
egész évben várja
vendégeit!
S chneider Autóház
zsolnaynegyed.hu . facebook.com/zsolnaynegye*1
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
Tisztelt Hölgyeim
Tisztelt Publikum, kedves
és Uraim!
Fesztivállátogató!
Tisztelt nagyérdemű Közönség!
Reform, vagy új fesztivál?
Másfél évtized egy ember
A fenti kérdést
életében is hosszú idő.
szakmabeliek és mások is
Formálódunk, alakulunk,
gyakran tették fel nekünk
idom ulunk megváltozó környezetünkhöz, sok-sok
az elm últ időszakban. A válaszunk: a reform ok eleve
tapasztalattal gazdagodva bölcsebbé válunk.
új fesztivált eredményeznek.
A Pécsi Országos Színházi Találkozó az elm últ
Koncepciónk megalkotására rem ek alkalmat
tizenöt esztendőben is folyamatosan gazdagodott,
kínált végül a POSZT történetében először
s a folyamatosan változó világban kisebb-nagyobb
a nyílt pályázati eljáráson való részvétel.
átalakulásokon esett át.
Menedzsmentünk a február 1-jei start óta alapvető változtatási folyamatokat indított el a
Elkerülhetetlenné vált azonban, hogy a tizenhatodik
POSZT látható és láthatatlan tartományaiban, a
évébe lépő fesztivál alapjaiban újuljon meg.
Találkozó megújítása érdekében.
Mindez a rendezvény gazdáinak köszönhető, akik a nagyérdemű és a színházi szakma, a művészek
Új fesztiválstruktúra, új fesztiválhelyszín, m egújult
érdekében cselekedtek.
grafikai arculat, új honlap, lényegesen intenzívebb és reszponzívabb Facebook-aktivitás, a professzionális
Bár a változások eredményeit majd csak június
működés szervezeti, működési és informatikai
második felében, a fesztivál lezárását követően
hátterének kialakítása, folyamatosan bővülő partneri
értékelhetjük teljes körűen, azt m ár most
kör, a pécsi kulturális és szolgáltatási szinergiák,
kijelenthetjük: a tradíciókat megtartja, ám teljesen
együttműködések növelése, a médiajelenlét
más, több és jobb lesz az idei rendezvény, m int az
növelése a nyomtatott, az online és a köztéri
eddigiek. Ha egy pillantást vetünk a programsorra,
felületeken, a Szakmai Tanácsadó Testület
amelyet e sorok után Ön is. kedves érdeklődő
megalapítása.
megtekinthet, megállapíthatjuk ugyanis: 2016-ban az eddigieknél sokkal több, nívósabb
A befektetett energia, erőforrások, illetve a
előadást vonultat fel, soha nem látott minőségű és
rendelkezésre álló idő és várható eredmény
mennyiségű exkluzív előadást tartogat a találkozó.
kapcsolatát jól fejezi ki a régi vicc: „Kérdés: Hány macska farka kell ahhoz,
Bizton állíthatom, hogy az idei POSZT alatt minden
hogy elérjen az égig?
korosztály, minden érdeklődési kör talál kedvére való
A válasz: Egy is elég. hogyha olyan hosszú."
programot, s az eddigieknél is jobban szórakozhat. Középtávú terveink 2018 felé mutatnak, az átmeneti Pécs városa a fesztivál ideje alatt pedig továbbra
évnek 2017-et szánjuk, de a legnagyobb mértékű
is teszi a dolgát: nyitottsággal, kulturális értékeivel
változásokat a teljes megújulás érdekében az idei
szélesre tárja kapuit mindenki előtt!
esztendőben m ár elindítottuk.
Kívánok Önöknek önfeledt szórakozást, kellemes
Kérem, fogadják az idei POSZT-ot olyan szeretettel,
napokat, remek előadásokat és izgalmas
amilyen aggódással, szeretettel és izgalommal
kísérőprogramokat ez alatt a tíz nap alatt!
kollégáim és jómagam m unkálkodtunk rajta.
Dr. Páva Zsolt
Szűcs Gábor
Pécs polgárm estere
Fesztiváligazgató
3
P#SZT
Sl O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L A L K O Z O 2016. J U N IU S 9 -1 8 .
Tartalom Köszöntők
3.
POSZT Fesztivál programbontás
12.
A megújuló POSZT-ról
5.
Térkép
28.
Miénk itt a tér
6.
Közérdekű információk
34.
Versenyinformációk, zsűri
7.
Jegyárak
35.
Versenyprogram
8.
A POSZT bemutatja programjai
38.
• B
m™. *m m
/ ,» 'x %
v»
'■j^ kMjí. - -..‘ Iá
3 1
*/ >** ^
3 !
'w
‘* , ■ j
-' V * ' * -• .-
TÁMOGATOK: J lN K .
PÉCS A KULTÚRA VAROSA
©
n<á
l_ T ? / a G Y A R y
ArfriHAzi
^ ZARSASAG
.
d MV.YAR ,
Vt e a t r j j m
/ t * « u i »cv
G o tp b a n k
ÍSSriSE-iSÍ
l» M k U
i
AWA M a g ya r m ű v é s z e t i a k a d é m ia
ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED
Kodály
Q
V E O L IA
fidelto
Fidelio különszám - Pécsi Országos Színház Találkozó 2016 Szerkesztő: Kovács-Cohner Róbert • Grafikai munka: Designlabor. STB Media • Korrektor: Endreiné Szemök Ildikó felelős kiadó: fidelio Media Kft. - Andacs Botond • Szerkesztőség: 1033 Budapest. Polgár u. 8-10. Tel.: ti) 476-0320. fax: (I) 476-0321. E-maíl:
[email protected] • Nyomdai munkák: Comorn Kft; 1031 Bp, Őrlő u. 2. Tel.: (I) 454-0956; ügyvezető igazgató: Bányai Péter A POSZT ügyvezetése ■Ügyvezető igazgató: Magyar Attila ■Fesztiváligazgató: Szűcs Gábor ■Produkciós igazgató: Kővári Zsuzsanna • Programszervezés: Gáspár András •Zenei programszervezés: Bóna Márk - PR és kommunikáció: Kovács-Cohner Róbert • Marketing: Hamza Gergely ■Sajtófőnök: Naszály György ■Szakmai beszélgetések: Borsós Bea Koordinátor: Kiss Alexandra ■Irodavezető: Imre Orsolya • 1116 Budapest. Sztregova utca 1. ■Tel.: (30) 370 7421 HU ISSN -2062-2902 Megjelenik május 17-én 20 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A felhasznált képeket a megjelölt színházak, illetve koncertszervezők az előadás népszerűsítése céljából történő felhasználásra bocsátották rendelkezésünkre.
p<#szr
P ÉC SI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
k
A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ^ K im Ó MINŐSÍTÉSŰ MŰVÉSZETI FESZTIVÁL, A fÍAGYAR FESZTIVÁLSZÖVETSÉG TAGJA 2 016-tól a Pécsi Országos Színházi
A POSZT Fesztivál
Találkozó három alappillérre épül:
A Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyével
a Versenyprogramra, a POSZT bemutatja
egy időben, a Zsolnay Negyedben zajló POSZT
rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra.
Fesztivál nívós kulturális programokat és minőségi
A POSZT Versenyprogram
illetve karszalag megvásárlásával a fesztiválprogram
A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi
m inden eseményére, előadására, kiállítására,
Nemzeti Színházban [illetve idén a Piszkavas
programjára, illetve koncertjére ellátogathatnak.
kikapcsolódást nyújt a közönségnek, akik a bérlet,
című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban], a Fesztiválprogramok pedig a Zsolnay
A Zsolnay Negyedben megrendezésre kerülő
Negyedben, illetve a Kodály Központban kerülnek
POSZT Fesztivál céljai: sokszínű, minőségi
megrendezésre.
programok színpadra állítása. Fiatal tehetségek
A POSZT b em utatja
írók, költők] bemutatása a M iénk Itt a Tér!
[színészek, zenészek, előadóművészek, A Fesztiválprogram egyik alappillérét a Kodály
rendezvénysorozat keretein belül, egyetemi,
Központban bemutatásra kerülő, exkluzív A POSZT
vizsga-, független és alternatív, tánc-, mozgás- és
bemutatja estek képezik. Ezek az előadások Európa
bábszínházi előadások színrevitele, kiállítások,
egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú
képzőművészeti tárlatok, szakmai beszélgetések,
hangversenytermében tekinthetőek, illetve
workshopok, valam int minőségi könnyűzenei
hallgathatóak meg.
programok megszervezése.
Színházi előadások, vígjátékok, könnyű- és
A helyek a program okon érkezési sorrendben
komolyzenei koncertek, hangversenyek,
foglalhatók e l a játszóhely befogadóképességének
exkluzív, csak a POSZT-on látható-hallható
határáig. A Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay
estek, koncertszínházi előadások között egyaránt
Negyed között a POSZT teljes ideje alatt ingyenes
válogathatnak az érdeklődők
fesztiválbusz közlekedik.
5
6
P ÉC SI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J U N IU S 9 -1 8 .
p#szr
INGYENES POSZT PROGRAMOK
A FESZTIVÁL SÉTÁNYON! KONCERTEK U T C A S Z ÍN H Á Z GYEREKPROGRAMOK TÁNCHÁZ M E C C S K Ö Z V E T ÍT É S KÉZM ŰVES VÁSÁR BORKÓSTOLÓK G A S Z T R O N Ó M IA I TERASZOK A POSZT MINDENKIÉ!
Utcazenészek! Stand-uposok! Énekesek! Táncosok! Bűvészek! Vers- és mesemondók! Duettek, triók és quartettek! Várnak titeket a POSZT Miénk Itt a Tér! színpadai! Ha van valami, amiben Te vagy a legjobb, valami, am it szívesen m egm utatnál a világnak, jelentkezz és POSZTOLJ! Küldd be felhívásunkra a produkciódról szóló
ih
videó vagy trailer linkjét a
[email protected] címre, vagy oszd meg Facebook-oldalunkon (facebook.com/posztpecs]! A beérkező videókról szavazást indítunk, illetve zsűri értékeli őket, a legjobb produkciókat pedig azzal
Mutasd meg magad! Töltsd ki és küldd el nekünk a
támogatjuk, hogy helyet biztosítunk számukra a
honlapunkról letölthető jelentkezési lapot, küldd be
Miénk itt a tér! színpadokon, ahol a nagyérdemű
videódat, gyűjts szavazatokat!
előtt is m egm utathatják magukat, sőt: napijeggyel ajándékozzuk meg őket!
POSZTOLJ velünk!
y ő z ö K ö ^
A Vers^hpjf'smoreíi Gyűjtemény' ) 2^ ő/ra ffá r Pécs ^ A Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramja az évad legfontosabb előadásainak válogatása. Az idei évben Kiss B. Atilla Kossuthdijas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják Hat nagyszínházi és tíz kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. A Szakmai Tanácsadó Testület által delegált szakmai zsűriből, a MASZK Egyesület és a MOZAIK Művészegyesület által delegált színészzsűriből, illetve a Pécs polgármestere által kisorsolt közönségzsűriből összeálló zsűri a POSZT ideje alatt minden versenyelőadást megtekint, másnap reggel zártkörű tanácskozást tart, majd a fesztivál utolsó napján meghozza döntését.
A POSZT utolsó napján, az ünnepélyes gálán kiosztásra kerülő díjak: Legjobb előadás
?# S ZT
Legjobb rendező
PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ
Legjobb férfi főszereplő
2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
Legjobb női főszereplő
DÍSZVENDÉG: Piros Ildikó
Legjobb női mellékszereplő Legjobb férfi mellékszereplő Legjobb 30 év alatti női főszereplő Legjobb 30 év alatti fé rfi főszereplő Legjobb színházi zene Legjobb dram aturg
A 2016-os POSZT zsűrije SZAKMAI ZSŰRI: Boros Kinga [kritikus], Bozóki Mara [díszlet- és jelmeztervező], Czajlik József [rendező], Dobák Lívia (dramaturg], Garaczi László (író], Kiss Mari (színésznő], Kocsár Balázs (karmester], Sztarenki Pál [színész]
Legjobb jelm ez
SZÍNÉSZZSŰRI: Tímár Éva, Vasvári Emese,
Legjobb díszlet
Rácz Tibor
Közönségdíj A Magyar Művészeti Akadémia különdíja
KÖZÖNSÉGZSŰRI: Bélteky Orsolya, Hűbér Zoltán, Adamikné Novák Andrea
VERSENYPROGRAM
G
VERSENYPROGRAM
INGYENES
• ' >
uhu
P9SZT
TÚL ZAJOS MAGANY MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ, NYÍREGYHÁZA
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínpad © jú n iu s 9.18:00 / június 10.17:00 Rendező: Ivó Krobot ATEKID0: 2 0RA 30 PERC (EGY SZÜNETTEL)
AZ OLASZLISZKAI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, BUDAPEST
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház © jú n iu s 9 .1 8 :0 0 /2 1 :0 0 Rendező: M áté Gábor 3 ATEKIDO: 1 ÓRA 45 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)
MOLIERE: TARTUFFE JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, TATABÁNYA
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház © jú n iu s 10.20:00 Rendező: Szikszai Rémusz ÁTEKIDŐ: 170 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fokó: S z v a k e k P ál
TIZENKÉT DÜHÖS EMBER VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ, SZÉKESFEHÉRVÁR
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © jú n iu s 11.17:00 Rendező Cserhalmi György 3 ATEKIDO: 1 ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)
P#SZT BUDAÖRSI LATINOVITS SZÍNHÁZ
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház © jú n iu s 11.20:00 Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila ATEKIDO: 2 ÓRA 30 PERC CEGY SZÜNETTEL)
A TE ORSZÁGOD FORTE TÁRSULAT/TRAFÓ
9 Pécsi Nemzeti Színház I
Kamaraszínház
© jú n iu s 12.16:30 Rendező Horváth Csaba ATEKIDO: 100 PERC [SZÜNET NÉLKÜL)
A BERNHARDI-UGY ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ. BUDAPEST
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © június 12.19:00 / június 13.17:00 Rendező: Ascher Tamás ATEKIDO: 2 ÓRA [SZÜNET NÉLKÜL)
PISZKAVAS PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ
9 Pécsi Harmadik Színház © jú n iu s 12.21:30 / június 13.20:00 Rendező: Vincze János ATEKIDO: 1ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)
VERSENYPROGRAM
LILIOMFI
VERSENYPROGRAM
A PÉCSI NEMZETI SZÍN H ÁZ ES A ZSOLNAY NEGYED, KOZOTT .. A POSZT TELJE S ID EJE A LATT FESZTIVALBUSZ KÖZLEKEDIK
LEAR KIRÁLY RADNÓTI SZÍNHÁZ. BUDAPEST
ATEKIDO: 3 ÓRA 10 PERC CEGY SZÜNETTEL)
AGÁT CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ ÉS NEMZETI SZÍNHÁZ
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © jú n iu s 14.16:00/19:00 Rendező: Bérezés László JÁTÉKIDŐ: 1ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)
MACSKA A FORRO BÁDOGTETŐN KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, KECSKEMÉT
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház © jú n iu s 14.19:00 Rendező: Z sótér Sándor ATEKIDO: 170 PERC (2 SZÜNETTEL)
A VAGY VILLAMOSA PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © jú n iu s 15.17:00 Rendező: Rázga Miklós HATEKIDO: 2 ÓRA 30 PERC (EGY SZÜNETTEL)
p#szr
TOTEK KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, KECSKEMÉT
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház O június 15.20:00 Rendező: Rusznyák Gábor
í ATEKIDO: 140 PERC (EGY SZÜNETTEL]
ISTENÍTÉLET VÍGSZÍNHÁZ, BUDAPEST
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © jú n iu s 16.19:30 Rendező: Mohácsi János ATEKIDO: 3 ÓRA 45 PERC (EGY SZÜNETTEL] N
rt>
F o tó : S z a lo n ta y Á b e l
SF & <-r> 0
í
VIZKERESZT, 1 8 VAGY AMIRE VÁGYTOK O5r TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. SEPSISZENTGYÖRGY
cT 0).
N
9 Pécsi Nemzeti Színház I Kamaraszínház
q>
§Lnr
© jú n iu s 17.17:00
3'
Rendező: Bocsárdi László
ST § Cb.
I ATEKIDO: 3
ÓRA (1 SZÜNETTEL]
Q o;
Qj
DON QUIJOTE NEMZETI SZÍNHÁZ. BUDAPEST
§
N
r-rc
9 Pécsi Nemzeti Színház I Nagyszínház © jú n iu s 17.20:15 Rendező: Vidnyánszky Attila ATEKIDO: 3 ÓRA (1 SZÜNETTEL] F o tó : E ö ri S z a b ó Z s o lt
V
ICT o ö o
POSZT FESZTIVÁL
12
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
P0SZT
A POSZT Fesztivál A közönség, illetve az „ünnepi találkozó" hangulatának szempontjából a POSZT legfontosabb pillére a Zsolnay Negyed csodálatos helyszínén megrendezésre kerülő, összművészeti POSZT Fesztivál. A Fesztivál Sétányon tartott rendezvények ingyenesen látogathatók: képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi és
ÉS HOGY MIVEL VÁRJUK A LÁTOGATÓKAT A ZSOLNAY NEGYEDBEN? FUTNAK MÉG! A hazai színházi palettán évek, évtizedek óta futó előadások A ZENE MINDENKIÉ! Könnyű- és komolyzenei koncertek a POSZT-on
gyermekprogramok, ifjúsági előadások, utcaszínház, koncertek, performanszok, meccsközvetítés, kézműves sörök, a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok közül válogathatnak az érdeklődők. Valamint a POSZTOLJ! felhívás nyertesei is itt m utatják meg magukat a nagyérdeműnek. A Fesztivál nívós kulturális programokat és minőségi kikapcsolódást nyújt a közönségnek, akik a bérlet, illetve karszalag megvásárlásával a fesztiválprogram
A MUZSIKA HANGJAIN Zenés színházak a POSZT-on HATÁRTALAN POSZT! Határon tú li színházak a POSZT-on GENERATION NEXT A színház- és társművészetek ú j generációi a POSZT-on NAGY MŰHELYEK Vidéki és budapesti kőszínházak előadásai a POSZT-on
minden eseményére, előadására, kiállítására, programjára, illetve koncertjére ellátogathatnak.
ALTÉR POSZT! Alternatív és független színházak a POSZT-on
A Zsolnay Negyedben megrendezésre kerülő POSZT
MOZGÁSBAN A POSZT! Mozgás- és Fizikai színházi program ok a POSZT-on
Fesztivál céljai: sokszínű, minőségi programok színpadra állítása. Fiatal tehetségek (színészek, zenészek, költők, előadóművészek) bemutatása a Miénk Itt a Tér! rendezvénysorozat keretein belül, egyetemi, vizsga-, független és alternatív, tánc-, mozgás-, és bábszínházi előadások színrevitele,
FESZT-DÍJASOK A POSZT FESZTEN! Fesztiváldíjas előadások a POSZT-on POSZT-KOMÉDIA Vígjátékok improvizációs show és egyéb szórakoztató pro g ra m o ka POSZT-on
kiállítások, képzőművészeti tárlatok, szakmai beszélgetések, workshopok, valamint minőségi könnyűzenei programok megszervezése. A Fesztivál első három napján, a POSZT történetében először megszervezzük az Egyetemi Színházi Találkozót, amelyeket szakmai és kötetlen beszélgetések, workshopok, improvizációs tréningek követnek. Célunk, hogy hazánk Fiatal művészeit megismertessük a szinházi élet új generációival és szakmebereivel. A POSZT Fesztiválra vásárolt jegyek, illetve bérletek az adott időszakban megrendezésre kerülő összes programon történő résztvételre feljogosítanak. A Fesztivál Sétányra a belépés díjtalan.
EGYEDÜL A REFLEKTORFÉNYBEN! Önálló estek monodrámák, slam p oetry és standup előadások verses estek a POSZT-on POSZT MATINÉ Gyerek- és ifjúsági színházi program ok a POSZT-on MIÉNK ITT A TÉR! Kisebb alkotóműhelyek, művészeti iskolások, stand-uposok, utcazenészek, performanszok, előadóművészek, unplugged koncertek a POSZT-on SZAKMÁZZUNK! Szakmai és kötélén beszélgetések, workshopok a POSZT-on POSZT-ART Képzőművészeti és egyéb kiállítások tárlatoka POSZT-on
KÖNNYŰZENE UTCASZÍNHÁZ
# (tö c c s
KIÁLLÍTÁS GASZTRO
BORKOSTOLOK
#kaja KÉZMŰVES SÖRÖK r K,
MUSICAL
# bu li
#pasik
FESZT
UNPLUGGED
2 0 1 6 . J U N iU S 9 - 1 8 .
MOZGÁS
#koktél Ü J" K'
V'J ' K' . . E W - -
-
STREET FOOD
#tánc KÉPZŐMŰVÉSZÉT
#pálinka
STAND UP EGYETEMI SZÍNHÁZ KÖLTÉSZET f ZSO LN A Y K U L T U R Á L IS
poszt.hu I facebook.hu/posztpecs
>
V
NEGYED
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
p#szr
POSZT FESZTIVÁL
14
Fesztiválszínpad A POSZT Fesztivál könnyűzenei fellépői
fektetni a minőségi könnyűzenére is, így az idei évben neves külföldi, illetve hazai fellépőket is meghívtunk, akik esti nagykoncertjei a POSZT Fesztiválszínpadán tekinthetőek meg. éjszakánként
Az idei év sok szempontból az első a POSZT
pedig, a fesztivál első három napján D J-k
életében: A POSZT bemutatja programsorozat,
szórakoztatják hajnalig a legkitartóbbakat. Art-
illetve az összművészeti POSZT Fesztivál
pop, elektronikus és világzene, rock, reggae és
megrendezésre m ellett a Zsolnay Negyedben
unplugged koncertek a POSZT Fesztiválszínpadon
a korábbinál komolyabb hangsúlyt szeretnénk
és az ingyenesen látogatható Fesztivál Sétányon.
mm p#szr
Bár az osztrák illetőségű Deladap! bázisa Bécs, a tagok a szomszédos országokban látták meg a napvilágot. Az alapító és korábban a képzőművészetben is jeleskedő Stani Vana Prágában született, míg társai. Stoika Melinda és Bardoczy Tibor Budapesten születtek. Előbbi m ár tizenöt éve Ausztriában él, zongorázik és énekel, utóbbi pedig a Liszt Ferenc Konzervatórium növendéke volt. A Deladap! a mai. progresszív jazz-zenét és a hagyományos roma hangzást vegyíti, nem véletlen, hogy hitvallásukban is nagy hangsúlyt fektetnek a különböző kultúrák, zenei stílusok és emberek találkozására, illetve az ebből születő új és érdekes dolgokra.
UNIUS10. 2 0 :0 0 Kaukázus A tartós békében rendíthetetlenül hívő Kaukázus az Agyhalálból bekapcsolódik az Élettérbe, nem utazik Angliába, de a Gellért hegyi luxuslakásból Lifftel surran ki Lángosért, a piacra, aztán Celebekkel áll sorba a Pingvinek Szexuális Életének feljavítására alapított alapítvány toborzóján, am it a Rendőrségnek persze elfelejtettek bejelenteni. 21:30 Magashegyi M a g a s h e g y i U n d e rg ro u n d
Underground
POSZT FESZTIVÁL
21:00 Deladap! (A)
POSZT FESZTIVÁL
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
UNIUS11. 21:30 Che Sudaka (ED A hatalmas energiákat mozgató Che Sudaka együttes Barcelona utcáin alakult argentin és kolumbiai menekültekből, akik lendületes reggae és púnk zenei alapjaikat spanyol, portugál, angol és olasz szövegekkel, rengeteg tánccal és elképesztő színpadi produkcióval ötvözik energikus örömfiesztává. Több m int 600 koncerttel a hátuk mögött az egyik legnépszerűbb barcelonai együttessé váltak. S olyan fesztiválmeghívásokkal büszkélkedhetnek, m int a Sziget, a Lowlands. a Territorios, a Bardentreffen, a Stockholm vagy a Vic fesztiválok.
18:00 Kálloy M olnár Péter Unplugged 19:30 Lóci játszik A Lóci játszik egyszemélyes, storyteller jellegű produkcióból nőtte ki magát először duóvá, majd hétfős zenekarrá. 2014-ben szoros versenyben második helyezést ért el a Ki Mit Tubeon, a Youtube által szervezett videó-tehetségkutatón. Április végén - már két héttel a koncert előtt teltházas - lemezbemutató koncertet adott az A38 hajó színpadán a zenekar. Lóci zeneszerzőként részt vett a nagy sikerű, számtalan nemzetközi díjat nyert Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film elkészítésében. 2 0 :3 0 Magna Cum Laude
p#szr
P0 S Z T POSZT FESZTIVÁL
16:30 Duende Akusztik Menszátor Héresz Attila: zene, dalszövegek, ének, gitár. Kardos Dániel: gitár, elektromos gitár.
A ZE NE M I N D E N K I É !
KÖNNYŰZENEI
KONCERTEK AP0SZT-0N
1
DELADAP C H ES U D A K A M A G N A CUM LAUDE MAGASHEGYI UNDERGROUND LÓCI JÁTSZIK, KAUKÁZUS O CHO MACHO, KÁLLOY M O LNÁR PÉTER ÉS M ÉG S O K A N
MÁSOK.
POSZT FESZTIVÁL
■ RF
in g v e n e s
P#SZT
[
I UNIUS9.
2 0 :0 0 Ocho Macho-koncert - Fesztiválszínpad
16:00 A POSZT Fesztivál ünnepélyes megnyitója -
21:00 Deladap! (A) koncert - Fesztiválszínpad
Zsolnay negyed 16:30 Psyché CA Gyulai Várszínház, a Kaposvári Egyetem, és a Nem zeti Színház közös produkciója, r.: Vidnyánszky A ttila) JESZ Lázadás, szabadság, szerelem. A m i egyszerre fölszabadító és halálos, szárnyakat a d és összetör, elpusztít. Az előadás különlegessége, hogy nem egy, hanem m inden női szereplő Psyché, hiszen m inden nőben o tt él, szunnyad vagy kitörni kész a lázadó, szabadságra és szerelemre vágyó Psyché. Az előadást a 7ora7.hu a 2015-ös év 40 legfontosabb előadása közé választotta. Hagyományos cigány népzenei m otívum okat 16:30 Vagyunk, akik vagyunk (Terne Cserhaja
elektronikus hanghullám okkal díszítő közép-kelet
Színkör, Biri Dankó Pista Gimnázium Vásárhelyi
európai szuperprodukció.
László Alapfokú Művészeti Iskola) - Bóbita Bábszínház
21:00 H0B0: Halj meg, és nagy leszel
17:00 Közönségtalálkozó Hobóval
Zenés kálvária 14 stációval - Dalok, versek,
- Fesztivál Sétány. Ingyenes program
vallomások, történetek az utolsó hetven évből.
18:00 Furcsa Hurok (Kosztolányi Dezső Színház,
2 3 :0 0 DJ Albrecht - Fesztivál Sétány. Ingyenes
Szabadka, í.: Simon Grabovac-Surányi Sándor)
program
(N em zeti Színház) - Bóbita Bábszínház
-E 7 8
rUN IU S10. 11:00 Szakmai beszélgetés a Túl zajos magányról E78 Panorámaterem, Ingyenes program 11:00 Solaris (Színház- és Film művészeti egyetem , r.: Dékány Barnabás) - JESZ
Kosztolányi Dezső Mások. Chris Cutler There m ust be something, Ernst Ja n d l My own song cím ű műve. valamint Bem ard Montaud, G. I. G urdjieff és P. D. Ouspensky gondolatai alapján.
p#szr POSZT FESZTIVÁL
11:00 Úton-veletek (Lovassy Színpad) - Bóbita Kamara 11:00 Dolgozók (Slepp) - Bóbita Bábszínház 12:00 Szakmai beszélgetés Az olaszlikairó\ - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:30 Solaris-feldolgozó foglalkozás - JESZ Kamara 13:00 Rómeó és Júlia (Kaposvári Egyetem, r.: ifj. Vidnyánszky A ttila) - E78 17:00 Beszélgetés ifj. Vidnyánszky Attila színművész, rendezővel és Uray Péterrel, a Kaposvári Művészeti Egyetem osztályvezető
Újabb szókimondó a Jurányi Házból. Most
tanárával - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
az öregedést veszi górcső alá Bánki Gergely,
17:00 Vizsgajelenetek a Vörösmarty Színház
a 40! avagy véges élet cím ű produkcióban.
Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla kaposvári egyetemistáitól - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
21:00 Nagybőgő (FÜGE Produkció, r.: Klem V iktor) - JESZ
17:30 Sirály (Színház- és Film m űvészeti
A m agyar közönség Darvas Iván legendás
Egyetem, r.: Zsótér Sándor) - Bóbita Előtér
alakításán keresztül ism erheti a n ém et író 1981-es darabját, a m it ez az előadás m ost ú j alapokra készül helyezni. Ahogy Klem Viktor elm ondta: „Az eredeti m ű főhőse p o n t kétszer olyan idős, m in t m ost jóm agam . Viszont a kérdések és problém ák am elyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy m ai Fiatalembert, m in t egy nyugdíj e lő tt álló, tapasztalt muzsikust..." 21:30 Magashegyi Underground-koncert - Fesztiválszínpad
18:00 A hullám - tanterm i projekt (Pesti Magyar Színiakadémia) - E78 Panorámaterem.
2 3 :0 0 DJ Albrecht - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
18:30 Főhős (M om entán Társulat) - E78 Drámák, öröm ök titkok és vágyak imprójelenetekben a Momentánnal. Vele, róla, neki, nektek Ő középen, m i körülötte egy impróuniverzumban. Vajon kinek
rUN IU S11.
az életéveljátszunk? Vajon megfejtjük Őt közösen? A FŐHŐS főszereplője egy meghívott színházi
11:00 Szakmai beszélgetés a Moliére: Tartuffe-ről
em ber lesz a POSZT-on. De hogy m i történik vele az
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program
improvizációs showban, az o tt és akkor dől el. Előre sem m i sincs megírva, m ég a m ú lt is változhat a
11:00 Akár Akárki (Pesti Magyar Színiakadémia,
Momentán showban...
í.: Borbély Szilárd, r.: Lengyel Ferenc) - E78
R 9SZT
POSZT FESZTIVÁL
INGYENES
11:00 Nem növünk fel (Faludi Ferenc Diákszínpad]
2 évtized, több m in t 6 0 0 előadás, 12Jászai-díj-jelölés,
-J E S Z
43 orvosi beavatkozás (I sikeres], 17jegyszedő nyugdíjazás, 2 színházbezárás - Shakespeare összes
11:00 Cocteau: Elveszett éden (Zugszínház]
műve 2 óra alatt! Rekordkísérlet 2 évtizede töretlen
- Bóbita Bábszínház
sikertelenséggel! Garantáltan m inim um 70% kötelező tananyag-koncentrátum!
11:00-15:00 Impro Course SZFE-hallgatókkal (Dékány Barnabás és Pálya Pompónia ötödéves diákok vezetésével] - E78 Zeneterem és Júlia terem
20:15 Közönségtalálkozó Kálloy Molnár Péterrel, Kálid Artúrral és Gáspár Andrással - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
13:00-18:00 Teátrumi Mocorgó - Bóbita Szabadtéri Színpad
21:00 Mindegy (Budapest Counterpoint,
A Teátrumi Mocorgó Játszóház - a különböző
r.: W id der Kristóf] - JESZ
életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve a gyermekbirodalom különböző színterein eltérő játékokkal (babajátszó, fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztőjátékok], kézműves foglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket. 16:00 Énekelünk... - Bagó Gizella tanítványainak koncertje (Színház- és Filmművészeti Egyetem] -E 7 8 A III. Titánium Szemle Jurányi-díjas előadása. 17:00 Impro Course Final (Színház- és
Krasznahorkai magával ragadó intenzitású szövegei,
Filmművészeti Egyetem] - E78 Panorámaterem.
ké t vetítővászon és négy előadó találkozik egy
Ingyenes program
mediálisan telített, mégis szűk térben. Négy réteget ajánlunk a nézőknek: szöveg, tánc, zene, Film - és
17:00 Örömkoncert - a Kaposvári Egyetem
rájuk hagyjuk a választás lehetőségét, hogy mikor,
diákjainak koncertje ■ Fesztivál Sétány. Ingyenes
m it követnek. M int az életben. M ert nem mindegy.
program
És m ivel nem az. ezért kérdezünk: Hol csúszik e l a kom m unikáció ké t em ber között? Mekkora
18:00 S.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve (Centrál Színház] - E78
a szakadék az elvárásaink és a valóság között? Hogyan m ulasztunk el fontos találkozásokat, m e rt nem jelen idejű a Figyelműnk? A válaszkeresésből rajzolódik k i helyzetjelentésünk az Y generációról. Nyers korrajz mozgásba öntve. 21:00 Guppi (Újvidéki Színház] - Bóbita Bábszínház
F o tó : S rb ja n D o ro s k i
P0SZT 16:00 Mindent a kertbe (Miskolci Nem zeti Színház, r.: Zsótér Sándor) - E78
arisztotelészi hármas egységnek megfelelő játék a komédia és a tragédia határán (tragédia vagy komédia - írja maga a szerző). A Guppi az átlagnő szerepével foglalkozik, az érzelmi kizsákmányolásjelenségével, amelyet gyilkos iróniával, végletesen ábrázol. 21:30 Che Sudaka CE] koncert - Fesztiválszínpad A hatalmas energiákat mozgató Che Sudaka együttes Barcelona utcáin alakult argentin és kolumbiai menekültekből, akik lendületes reggae és púnk
Albee klasszikusa Zsótér Sándor rendezésében.
zenei alapjaikat spanyol, portugál, angol és olasz
Ulmann Mónikával és Voith Ágival a főszerepben.
szövegekkel, rengeteg tánccal és elképesztő színpadi produkcióval ötvözik energikus örömfiesztává.
16:00 FOLK A POSZTON!
Mindössze néhány év alatt a Che Sudaka az egyik
[A baranyai szólótáncfesztivál díjazottjai]
legnépszerűbb barcelonai együttessé vált. Olyan
- Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program
fesztiválmeghívásokkal büszkélkedhet, m in t a Sziget, a Lowlands. a Territorios, a Bardentreffen, a Stockholm
17:00 Mario és a varázsló
vagya Vic fesztiválok.
[Békéscsabai Jókai Színház] - JESZ Kamara
2 3 :0 0 DJ Melón - Fesztivál Sétány. Ingyenes
18:00 FOLK A POSZTON! - Táncház
program
(Déli Kapu Folklórszövetség) - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
r UNIUS12. 10:00 Bagolykisasszony meséje (Bóbita Bábszínház] - Bóbita Bábszínház Bábos já té k 5 éven felüliek számára
18:00 Kálloy Molnár Péter unplugged koncertje - Fesztivál Sétány, ingyenes program
11:00 Szakmai beszélgetés a Tizenkét dühös emberről - E78 Panorámaterem. Ingyenes program
19:00 Közönségtalálkozó a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel. Ingyenes program
11:00 FOLK A POSZTON! - Régiós ifjúsági program (Déli Kapu Folklórszövetség] - Fesztiválszínpad.
19:30 Lóci játszik koncert - Fesztiválszínpad
Ingyenes program 11:00 Huzella Péter koncertje - Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Liliomfiról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 GÓBI RITA: Pici Bonbon - Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program
A
POSZT FESZTIVÁL
Vaszilij Szigarjev Guppi című drámája az új orosz vagy posztszovjet dráma vonulatába sorolható, az
POSZT FESZTIVÁL
1
2
P#SZT
1N G YE N ES
2 0 :3 0 Egyasszony (FÜGE és Orlai Produkció,
18:00 Beugró (Játékszín) - E78
Fsz.: Tenki Réka) - Bóbita Bábszínház A MOST FESZTivál legjobb alakításnak járó különdíját elnyerő előadása. A darab a PéterfyNovák Éva által írt nagysikerű blogból. m ajd a nem rég m egjelent kö n yvb őljö tt létre, és Tasnádl István alkalmazta színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte. Péterfy-Novák Éva m ajd m inden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált mentálisan súlyosan sérültté. A kislány h é t évvel élte tú l a diagnózist, édesanyja pedig harm inc évvel a történtek után dö n tö tt úgy. hogy blogbejegyzésekben megírja együtt tö ltö tt éveiket. Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: ..Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv h ű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet." 2 0 :3 0 Magna Cum Laude-koncert - Fesztiválszínpad 21:00 Svejk vagyok (Mikó István) - JESZ
A népszerű tévém űsor színpadi változata: színházi já té k eredeti szereposztásban - Novák Péterrel.
2 2 :0 0 DJ Albrecht - Fesztivál Sétány. Ingyenes
Kálloy Molnár Péterrel. Rudolf Péterrel. Pokorny
program
Liával és Szabó Győzővel. 19:45 Közönségtalálkozó a Beugró színművészeivel - Fesztivál Sétány. Ingyenes
í UNIUS13.
program
11:00 Szakmai beszélgetés A te országodói
2 0 :3 0 Happy Ending (Belvárosi Színház,
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program
Orlai Produkció) - Fesztiválszínpad A budapesti Belvárosi Színház zenés revüje
12:00 Szakmai beszélgetés A Bernhardi-ügyről
Hernádi Judit. Fekete Ernő és Hegyi Barbara
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program
főszereplésével.
16:00 Závada Pál: Egy piaci nap (A POSZT
20:45 Sóvirág (Tünetegyüttes, r.: Szabó Réka)
felolvasószínháza a Nyílt Fórum szervezésében)
- Bóbita Bábszínház
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program 16:00 Fordulj Kispej lovam [Élő Forrás) - Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:30 One Woman Show (Kádek Heny) - Fesztivál Sétány. Ingyenes program Dés- és Presser-szerzemények, jazz. valamint Kovács-Cohner Róbert versei Kádek Heny. a Cotton Club Singers alapítótagja és zenekara előadásában.
P0SZT 18:00 Portugál
előadása a Vígszínház Házi Színpadáról látogat a
(Katona József Színház, r.: Lukács Andor] - E78
POSZT-ra. Egy 9 0 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy Fiatal táncosnő duettje.
rUNIUS14. 11:00 Szakmai beszélgetés a Lear Királyról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Piszkavasról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 16:00 Darvasi László: Odakint (A POSZT felolvasószínházi előadása a Nyílt Fórum szervezésében] - E78 16:00 A Langaléta Garabonciások vásári komédiái
A fordulatos, nagyon m ai vígjáték több m in t m ásfél
[Langaléta] - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
évtizede tartozik a Katona és a magyarországi
17:00 Közönségtalálkozó a budapesti Katona
szerepekben Pelsőczy Rékával, Szirtes Ágival. Csuja
József Színház művészeivel - Fesztivál Sétány.
Imrével. Bán Jánossal és Jordán Adéllal.
színpadok legsikeresebb előadásai közé - a főbb
Ingyenes program 2 0 :3 0 Diggerdrájver (Örkény Színház, r.: Bagossy 17:45 Steam On CTűzmadarak)
László, fsz.: Epres Attila] - Bóbita Bábszínház
- Fesztivál Sétány. Ingyenes program
„Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver. A nyelvtudásom alig haladja m eg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem , hanem jö v ő t biztosítani a nyolcéves gyerekem nek és tisztességes Fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életem et a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek. egyre kevesebb ju to tt a bevásárlókosárba és egyre többet kellett Fizetni érte. az országra m eg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott." 20:45 Irodabirodalom (Life Dance Company) Fesztiválszínpad A Life Dance Theater a kortárs táncművészet dram atikus irányával m egy szembe, és új előadásával, az Irodabirodalom mal bebizonyítja,
Klasszikus, ám steam punk világban
hogy a kortárs tánc igenis lehet önfeledt, kacagtató,
játszódó táncszínház zsonglőrök és akrobaták
vicces, felszabadító, könnyen értelmezhető,
előadásában.
ugyanakkor tartalm as is.
POSZT FESZTIVÁL
Sóvirág, avagy a létezés eufóriája. A Tünet Együttes
POSZT FESZTIVÁL
(O)
p#szr
INGYENES
! UNIUS15.
2 0 :0 0 Közönségtalálkozó Lőrinczy Györggyel, a
11:00 Szakmai beszélgetés A gátról
Szilárd rendezővel, valamint az Operettszínház
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program
művészeivel. Ingyenes program
12:00 Szakmai beszélgetés A macska a forró
20:45 Bernarda Álba háza
bádogtetőnről - E78 Panorámaterem. Ingyenes
(Forte Társulat, koreográfus: W id der Kristóf)
program
- Fesztiválszínpad
Budapesti Operettszínház főigazgatójával. Somogyi
16:00 Térey János: A Legkisebb Jégkorszak - felolvasószínház (Színházi Dramaturgok Céhe)
4
- E78 Panorámaterem. Ingyenes program
r i
17:00 Give Me a Name (Sapp) - Fesztivál Sétány. A startup szem léletű kortárstánc alkotócsoport, a S A P P - Street A rt Project Performances form abontó utcai előadás sorozata. Missziójuk, hogy
v
színházat hozzunk létre hétköznapi terekből téradaptív előadásokkal. Ingyenes program -
!
_________________
F o tó : F e lv é g i A n n a
17:00 Virágot Algernonnak
Klasszikus m ű kortárs adaptációja, am ely
(Budapesti O perettszínház) - E78
felhasználja a Fizikai, ső t olykor a prózai színház
Musicalsiker Kerényi Miklós Máté és Földes Eszter
alkotóelemeit, mégis elsősorban zene- és
főszereplésével. Dániel Keyes regénye sokunk
m ozdulatközpontú. A m ű a generációk
kamaszkorának meghatározó olvasmányélménye
közötti feszültséget dolgozza fe l egy zárt
volt. 2 7 nyelvre fordították le és több m in t ötm illió
viszonyrendszerben: egy családban, amelynek
példányban adták ki. A regényből Oscar-díjas film
m á r nincsenek fé rd tagjai. Az ebből adódó
is készült. Mennyire kell teljes értékű em bernek
hiátus a színpadon m in d a zene. m in d a mozgás
tekinteni egy alacsonyabb IQ-val rendelkező
meghatározó eleme. A fülledtség, az e lfojtott
társunkat, és m ennyire tartozunk felelősséggel
szenvedélyek és a Finom gesztusok az előadás
mindazért, a m i vele történik?
leguralkodóbb motívumai.
18:00 Hekabé (Vörösm arty Színház,
21:00 Emigránsok (Manna Produkció,
koreográfus: Blaskó Borbála)
r.: Mucsi Zoltán) - JESZ
- Bóbita Bábszínház Euripidész Hekabé cím ű tragédiája ihlette Blaskó Borbála azonos cím ű tánccal, mozgással elm esélt történetét: az ő Hekabéja egy olyan mozgásszínházi előadás, amelyben különböző képekre és a táncosok karakteres Figuráira épülnek a jelenetek. A rendező-koreográfus annak a híve. hogy ..a tánc az egyetlen művészeti ág. a m i nem konkretizál, hanem a sejtetés művészete, ezáltal nagyobb szabadságot enged a fantáziának.” 19:30 Színésztestek-Táncostestek - Szakmai beszélgetés Hegedűs Sándor vezetésével - E78 Panorámaterem.
p^szr bűvkörében tö ltö tt el. a nézők legromantikusabb,
nincs igazi színházi szünet: egyetlen töm böt
legdédelgetettebb álm ait valósítaná meg. Hiszen
képez a dráma, ké t harm incöt-negyven év körüli,
minden annyira igazságtalannak tű n t a Fiatal
hazájától kényszerűen távol élő bérli párbeszéde,
és tehetséges Kosztyával szemben, hogy szinte
marakodása, békülése, elbajuló összetűzése, m ajd
szükségszerű, hogy Nyina visszatérjen és az ő
semmibéle rem ényt nem kínáló leroskadása. A se
karjaiba vesse magát. Csehov ezt az elégtételt
ott, se itt. se vissza tudatának egymást kínzása.
nem adta m eg nekünk, nézőknek, am it Visnec álnok módon megtesz. Kosztya nem hal meg, és a szerelmi háromszög újra együtt van a régi
s
U N IU S 16.
szerelem helyszínén.... Ez lehetne a paradicsom, a purgatórium, vagy a pokol...
11:00 Szakmai beszélgetés A vágy villamosáról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program ( UNIUS 17.
12:00 Szakmai beszélgetés a Tótékról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program
11:00 Szakmai beszélgetés az Istenítéletről - E78 Panorámaterem. Ingyenes program
16:00 A pisztráng a pácban, körettel (Méhes Csaba] - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
15:00 4x100 (Győri Nem zeti Színház, í.: Egressy Zoltán, r.: Simon Kornél)
16:30 H am let CJESZ Produkció,
- Bóbita Bábszínház
r.: Tóth András Ernő] - JESZ
Négy Fiatal butólány. Egy edzőnő és egy gyúró. Egy válogatott. Egy váltó. Egy csapat, amelynek k i
17:30 Duende Akusztik-koncert (Menszátor Héresz
kellene harcolnia az olimpiai indulás jogát. Az utolsó
Attila - ének, gitár, Kardos Dániel, gitár] - Fesztivál
verseny, az utolsó lehetőség a szintidő megbutására.
Sétány. Ingyenes program
A széthúzás azonban komolyabb, m in t bárm ikor korábban. Dzsudi néni megpróbálja összeszedni a
18:00 Közönségtalálkozó a Madách Színház
lányokat. Harc a győzelemért, az olimpiáért, a közös
művészeivel - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
célért. És a bérFiért.
19:30 Csoportterápia (Madách Színház)
17:00 Méhek - Fesztivál Sétány. Ingyenes program
- Fesztiválszínpad A Madách Musical Pályázat első helyezett
18:00 Kohlhaas (Szkéné Színház,
alkotása. M juzikelkámedi a lélekről, esendőségről,
r. Hegymegi M áté) - E78
vágyakozásról, útkeresésről... azaz rólunk Simon
A Szkéné Színház, A Zsám béki Színházi Bázis
Kornéllal. Pólyák Lillával. Szente Vajkkal, Balla
és a MASZK Egyesület [Szeged] közös,
Eszterrel, Sándor Dáviddal.
a III. Titánium szemlén Szkéné-díjat nye rt előadása. A címszerepben: Nagy Zsolt.
2 0 :3 0 Nyina, avagy a kitö m ö tt sirályok törékenységéről (Spectrum Színház
18:00 Közönségtalálkozó a Győri Nemzeti Színház
- Marosvásárhely) - Bóbita Bábszínház
művészeivel. Ingyenes program
A Nyinával Visnec a legjelentősebb m ai Csehovkritikus le tt azáltal, hogy a kritikát egy drámairodalmi
19:00 Közönségtalálkozó a Pesti Magyar Színház
m űvel helyettesítette. A Nyina nem más. m in t
művészeivel. Ingyenes program
Csehov Sirályának belúlvizsgálata, újraértelmezése és újrajátszása. Nyina visszatérése Kosztyához 15
2 0 :3 0 Chioggai Csetepaté
év moszkvai tévelygése után. amelyeket Trigorin
(Pesti Magyar Színház) - Fesztiválszínpad
POSZT FESZTIVÁL
A sok kis hatásszünettel m egszakított szövegben
ip#szr
POSZT FESZTIVÁL
f REI IN G Y E N E S
A történet szerint egy Velence m e lle tti kis
21:00 Tündéri (Aradi Kamaraszínház)
halászfalu terecskéjén csipkeverő lányok,
- Bóbita Bábszínház
asszonyok ugranak egymásnak - d e a szó szoros
A Tündérin nevetünk, m e rt tele van poénnal és
érteim ébenl -, m ire nemsokára a férfiak is
a három színész kitűnően használ k i m inden
bekapcsolódnak a veszekedésbe. Családok közti
lehetőséget, látszik jó l érzik m agukat a
vitáról van szó, amelyhez it t elég egyetlen szikra, és
szerepükben, tökéletesen egymásra hangolódtak
rögvest fellángol a m indent és m indenkit elsöprő
és ez a közönségre is átsugárzik. A nevetés m ögött
csetepaté. Vajon sikerűl-e csitítania kedélyeket,
azonban o tt bujkál a torokszorító félelem a nagy
és egymáshoz édesgetni a szerelmeseket? A
ismeretlentől. A Tündéri eredetileg prózai darab,
főszerepben Balsai Móni, Gémes Antos, Rajkai
telitalálat a megzenésítése. Az, hogy a dalok több
Zoltán és Eperjes Károly.
nyelven hangzanak el, tovább fokozza a valóságtól való elrugaszkodás élményét.
21:00 W oyzeck (Anyaszínház, r.: M enszátor Héresz A ttila ) - JESZ
11:00 Szakmai beszélgetés a Vízkereszt, vagy am ire vágytok című előadásról - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Don 0uijotécő\ - E78 Panorámaterem. Ingyenes program 2 0 :3 0 A POSZT ünnepélyes díjátadó gálája sztárvendégekkel, koncertekkel, a Versenyelőadások résztvevőivel, alkotóival - Kodály Központ A m űsor keretében átadásra kerülő díjak: Legjobb előadás. Legjobb rendező, Legjobb fé rfi főszereplő, Legjobb női főszereplő. Legjobb női A Woyzeck valós eseményen alapul: 1821-ben,
mellékszereplő, Legjobb fé rfi mellékszereplő,
Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély
Legjobb 3 0 év alatti női főszereplő. Legjobb 3 0
több késszúrással m egölte barátnőjét - a korabeli
év alatti fé rfi főszereplő. Legjobb színházi zene,
közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás,
Legjobb dramaturg, Legjobb jelmez, Legjobb díszlet,
beszámítható-e vajon Woyzeck. Georg Büchner
Közönségdíj, A Magyar Művészeti Akadémia különdíja
[1813-1837) mindössze három drám át írt élete 2 3 éve alatt. Ezek közül utolsó a Woyzeck, amelyen haláláig dolgozott, de m á r nem volt ideje véglegesíteni a dráma szerkezetét. Az első világháború, az annak hatására fellobbanó m űvészeti élénkülés idején kezdték m éltányolni a m ű eredetiségét, sajátos, félelmetes és teljesen egyedi nyelvi világát, szinte film szerű jelenetezési technikáját, és a szereplők átütő, lem eztelenített ábrázolását. A különös, látomásos szöveg a modern dráma élvonalába em eli a Woyzecket.
CSEH T A M A S TO RTENELEM KO NYVE
L A JK O FÉLIX M O S T J Ö T T E M ... - L E M E Z B E M U T A T Ó K O N C E R T
B U D A PEST KLEZM ER B Á N D , MAGYAR A LLA M I O PER A H A Z:
DO N PA SQ U A LE KISC SILLA G N PÁROS B U D A P E S T I O P E R E T T S Z IN H A Z
M Á G IK U S O P E R E TT A P O S Z T TIS Z T E L E T E R E
V IR T U Ó Z O K Dl JA T A D O G A L A KODÁLY K Ö ZPO N T
JE G Y E K E LO V ETELB EN :
PÉCS, BR EU ER M A R C E L L S É T Á N Y 4. p o s z t.h u
I fa c e b o o k .h u /p o s z tp e c s
| in s t a g r a m . c o m / p o s z t _
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ 15-20 perc séta 5 -8 perc busszal 3 -5 perc taxival
KODÁLY KÖZPONT 5 -8 perc séta
A FESZTIVÁL SÉTÁNY területére ingyen léphet be! A programhelyszínekre elővételben, vagy helyszínen megvásárolt belépő szükséges. Az előadásokra a helyek érkezési sorrendben foglalhatóak el!
https://play.google.com/store/apps/details
Töltse le a Töke Busz valós idejű menetrend tájékoztató, Android alkalmazását,aminek segítségével másodpercre pontosan lehet tudni, m erre já r a busz, amire vár.
FU TN A K MEG! ÉVEK, ÉVTIZEDEK ÓTA FUTÓ ELŐ AD ÁSO K A H A ZA I SZÍN H ÁZI PALETTÁN
PARATLAN PÁROS
S.O.R. (SHAKESPEARE ÖSSZES RÖVIDÍTVE) BEMUTATÓ: KOMÉDIUM SZÍN H Á Z 1994
BEMUTATÓ: M A D Á C H SZÍNHÁZ. 19 85
SVEJK VAGYOK!
PORTUGÁL
MIKÓ ISTVÁN 1987 ÓTA MŰSORON LÉVŐ D ARABJA.
BEMUTATÓ: KATONA JÓ Z S E F SZÍNHÁZ, 1 9 9 8
ALTÉR PO SZT ALTERNATÍV ALKOTÓMŰHELYEK ÉS FÜGGETLEN S ZÍN H Á ZA K A POSZT-ON JE S Z
D U M A S Z ÍN H Á Z /FÜ G E PRODUKCIÓ
4 0 ! AVAGY VÉGES ÉLET
HAM LET RENDEZŐ: TÓTH A N D R Á S ERNŐ A N Y A S Z ÍN H Á Z /R S 9
M A N N A PRODUKCIÓ
EM IG RÁ N SO K
W O YZECK
RENDEZŐ: MUCSI ZOLTÁN
RENDEZŐ: M ENSZÁTOR HÉRESZ A TTILA
M O ZG Á S B A N A PO SZT
HEKABE
TÚZM A D AR AK
VÖ R Ö S M A R TY SZlNHAZ. SZÉKESFEHÉRVÁR
IRODABIRODALOM
FOLK A POSZT-ON!
LIFE D AN CE TH EA TER
DÉLI KAPU FOLKLÓR SZÖ V ETSÉG
G IV E M E A N A M E
FORDULJ KISPEJ LOVAM
SAPPART
BERNARDA ALBA H Á ZA
TÁNCVÁLOG ATOTT ÉS
FO R TE TÁ R S U LA T
LOVAS CSOPORT TÁ N C G Á LÁ JA
ZS O LN A Y K ULTUR Á LIS NEGYED
JE G Y E K ELŐ V ÉTELB EN :
PÉCS, Z S O L N A Y V IL M O S U. 37. p o s z t.h u
| fa c e b o o k .h u /p o s z tp e c s
I in s t a g r a m . c o m / p o s z t _
A szervezők
STEAM ON
a p ro g ra m v á lt o z t a t á s jog á t fe n n t a rt já k !
FIZIKAI ÉS MOZG ÁSSZÍNH ÁZI PROGRAM OK, NÉPTÁNC A POSZT-ON
D ELA D A P
(A )
CHESUDAKAf
M AGNA CUM LAUDE MAGASHEGYI UNDERGROUND
LOCI JÁ TSZIK KAUKÁZUS KÁLLOY MOLNÁR PÉTER OCHO MACHO ÉS MÉG SOKAN MÁSOK...
NA G Y M ŰH ELYEK A P O S Z T -O N VIDÉKI ÉS BUDAPESTI K Ő SZÍN H ÁZAK E LŐ AD ÁSAI GYŐRI NEMZETI S ZÍN H ÁZ
M IN D E N T A KERTBE
4 *1 0 0
RENDEZŐ. ZSÓTÉR SÁNDOR
RENDEZŐ: SIM O N KORNÉL
BÉKÉSCSABAI J Ó K A I S ZÍN H Á Z
NEMZETI S ZÍN H Á Z
M A R IO ÉS A V A R Á Z S L Ó
H A L J MEG, ÉS NAGY LESZEL -H O B O
RENDEZŐ: KOVÁCS FRIGYES ÖRKÉNY SZÍN H ÁZ
D IG G E R D R Á JV E R
RENDEZŐ: V ID N YÁN SZKY A TTILA
RENDEZŐ: BAGOSSY LÁSZLÓ
H A PPY ENDING BELVÁROSI S ZÍN H ÁZ
CSOPORTTERÁPIA
V IR Á G O T A LG ER N O N N A K BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
M ADÁCH SZÍNHÁZ
ZS O LN A Y K ULTUR Á LIS NEGYED
JE G Y E K ELŐ V ÉTELB EN : je g y m e s t e r .h u
PÉCS, Z S O L N A Y V IL M O S U. 37. p o s z t.h u
| fa c e b o o k .h u /p o s z tp e c s
| in s t a g r a m . c o m / p o s z t
;zök a p ro g ra m v á lt o z t a t á s jogá t fe n n ta rtjá k !
MISKOLCI NEMZETI SZÍN H Á Z
A DIAKSZIN JÁTSZÁS LEGJAVA
SIRÁLY DRÁMAINSTRUKTŐRI FOGLALKOZÁS SOLARIS SOLARIS DRÁMAINSTRUKTŐRI FOGLALKOZÁS ÉNEKELÜNK...
VAGYUNK. AKIK VAGYUNK DOLGOZOK COCTEAU: ELVESZETT ÉDEN
BAGÓ G IZELLA TA N ÍT V Á N Y A IN A K KONCERTJE
NEM NÖVÜNK FEL
IMPRO KURZUS SZFE HALLGATÓKKAL
ÚTON - VELETEK
FESZTIVÁL D ÍJA S ELOADASOK mm
mm
A NAGYBŐGŐ
SÓVIRÁG
MOST FESZTIVÁL - LE G JO B B M O N O D R Á M A
MOST FESZTIVÁL - A LEGJOBB STÚDIÓSZÍNHÁZ DÍJA
KOHLHAAS
MINDEGY
III. TITÁNIUM SZEMLE - S Z K É N É -D ÍJ
III. TITÁNIUM SZEMLE - J U R Á N Y I-D ÍJ
EGYASSZONY MOST FESZTIVÁL - LE G JO B B A LA KÍTÁS K Ü LÖ N D ÍJA
TUNDERI A XVII. NEMZETKÖZI „D A V ILA -IN TE R FE S T" S TÚ D IÓ SZÍN H ÁZI ÉS A IV B ALKÁ N I SZÍN H Á ZA K FE S ZT IV Á LJA - LE G JO B B RENDEZÉS D ÍJ A
ZS O LN A Y K ULTUR Á LIS NEG YED PÉCS, Z S O L N A Y V IL M O S U. 37. o s z t .h u I f a c e b o o k h u / p o s z t p e c s
o-ov-k-lö* ™ f | ) Iegymes.er.hu
I in s t a g r a m . c o m / p o s z t _
,,
/ezók a p ro g ra m v á lt o z t a t á s jogát fe n n t a rt já k !
F E S Z T -D IJ A S O K A PO SZT FESZTEN
BEUGRÓ CHIOGGIAI CSETEPATÉ
BAGOLYASSZONY M ESÉJE B Ó BITA S ZÍN H ÁZ
PESTI MAGYAR SZÍN H ÁZ
TEATRUMI MOCORGO
FOHOS
FÜLED ERJEN
M O M EN TÁN TÁRSULAT
B O K Á IG !
PISZTRÁNG A PÁCBAN MÉHEKÉS A STROKES
A POSZTOLJ! FELHÍVÁSRA JELENTKEZŐK KÖZÜL MEGHÍVOTT PROGRAMOK KISEBB ALKOTÓMŰHELYEK. MŰVÉSZETI ISKOLÁSOK,
SZAKM AZZUNK!
STAND-UPO SOK, SLAMMEREK,
HATÁRON TÚLI S ZÍN H Á ZA K A POSZT-O N
A POSZT FELO VA SÓ SZÍN H Á ZA
FURCSA HUROK KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍN H ÁZ, S ZA B A D K A
A NYÍLT FÓRUM SZERVEZÉSÉBEN
GUPPI
SZÍNÉSZTESTEK TÁNCOSTESTEK
Ú JV ID ÉK I SZÍN H ÁZ
TÁ N C S ZA KM AI FÓRUM
M AROSVÁSÁRHELYI SPECTRUM SZÍN H ÁZ
N Y IN A
Z S O LN A Y K ULTUR Á LIS NEG YED PÉCS, Z S O L N A Y V IL M O S U. 37. p o s z t.h u
I fa c e b o o k .h u /p o s z tp e c s
JE G Y E K ELŐ V ÉTELB EN :
| I in s t a g r a m . c o m / p o s z t _
Jegymester.hu
A szervezők
H A TA R TA LA N PO SZT
A V ER SEN YELÖ AD ÁSO KR Ó L
a p ro g ra m v á lt o z t a t á s jogá t fe n n t a rt já k !
UTCAZENÉSZEK, ELŐADÓMŰVÉSZEK
SZA K M A I BESZÉLGETÉSEK
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
P#SZT
KÖZLEKEDÉS
BIZTONSÁG
A Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt a
A Fesztivál szervezői kifejezett figyelm et fordítanak
versenyprogramoknak helyt adó Pécsi Nemzeti
a biztonságra: a fesztivál- és a programhelyszínek
Színház és a Zsolnay Negyedben zajló POSZT
környékén is fokozott lesz a közterületek
Fesztivál között ingyenes buszjárat közlekedik,
biztonságát és nyugalmát segítők jelenléte.
amelynek használatára m inden POSZT programra érvényes jegy, illetve bérlet feljogosít. A POSZT FESZTIVÁL HELYSZÍNEI: Az ingyenes Fesztiválbuszok a Széchenyi tér Városháza előtti területéről indulnak, m enetrendjük
INGYENES HELYSZÍNEK
a versenyelőadások időtartamához, befejezéséhez
Fesztivál Sétány - könnyűzenei (unplugged, rock-,
igazodik. A Pécsi Nemzeti Színház előtti térről
jazz-, ifjúsági és gyerekkoncertekl utcaszínházi
induló városnéző kisvonat szintén térítésmentesen
előadások, performenszok, gasztronómiai és
viszi a vendégeket a Zsolnay Negyedbe.
kézműves kiállítás és vásár. Foci EB közvetítés. Szurkolók Klubja
A Tükebusz támogatásának köszönhetően a POSZT
Miénk Itt a Tér pódiumok
idején két, a Zsolnay Negyedet érintő buszjárat is
Bóbita Szabadtéri Színpad (koncertek, ifjúsági
hosszabbított m enetidővel közlekedik majd. segítve
koncertek és előadások)
a biztonságos hazajutást a késői órákban.
Szakmai beszélgetések az E78
A Tükebusz menetrend-applikációjának letöltésével
Panorámateremben
minden vendégünk figyelemm el kísérheti a Fesztiválbusz és a m enetrend szerinti járatok
NAPIJEGGYEL, BÉRLETTEL
aktuális helyzetét, várható érkezését, menetrendjét.
LÁTOGATHATÓ HELYSZÍNEK Fesztiválszínpad. E78, Bóbita Bábszínház, Bóbita Kamara. Bóbita Előtér. JESZ. JESZ Kamara
©
transIT
A jegyek nem helyre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben, a helyszín befogadó-
Utazóközönségünk kedvence, az ingyenes, androidos mobilapplikációnk a r * " z r -on is segíti Önt!
képességeinek határáig történik. A szervezők a műsorváltozás jo g á t fenntartják. További, aktuális
inform ációk a Zsolnay Negyed infopontjain http://tukebusz.hu/ és a Fesztiválirodában, valamint a poszt.hu-n. I
V jy va V c é / í a 4rd iJ r<
Sajtókontakt: Zsolnay Negyed, POSZT Sajtóiroda.
p#szr
P É C S I O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
í
•
A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ JEGYÁRAI 1. VERSENYPROGRAM
2, A POSZT BEMUTATJA
A Pécsi Nemzeti Színházban zajló versenyprogram
A rendezvénysorozat a Kodály Központban zajlik.
előadásokra a jegyár egységesen 3 9 9 0 Ft.
A jegyek ára 3 5 9 0 F t-5 5 9 0 forint, a Magyar Állami Operaház előadására 4 9 9 0 -6 5 9 0 forint.
A versenyprogram előadásaira szóló jeggyel rendelkező vendégeink 5 0 0 forintos felárért
A POSZT BEMUTATJA rendezvénysorozat
a Zsolnay Negyedben zajló fesztivál bármely
jegyeivel a belépés a Zsolnay Negyedben zajló
előadását m egtekinthetik az adott napon.
FESZTIVÁLPROGRAMRA az adott napon INGYENES.
3. POSZT FESZTIVÁL
Bátran állíthatjuk, hogy ez az ország egyik legszínesebb összmüvészeti fesztiválja, egyben a
A POSZT Fesztivál idén a Zsolnay Negyedbe költözik.
legolcsóbb is. hiszen az egy napra elosztott bérletár
Az érdeklődőket a Ginkgó téren kialakításra kerülő
722 Ft.
Fesztivál Sétányra várjuk, ahol ingyenes koncertek, utcaszínházi előadások, gyerekprogramok, táncház,
Külön öröm számunkra, hogy együttm űködve
meccsközvetítés, kézműves vásár, gasztronómiai
a ZsÖk-kel, a POSZT idején - a 9 napos POSZT
teraszok és borkóstolók várják a látogatókat.
bérlettel rendelkezők számára - a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay negyedben
A foci kedvelőit kézműves sörökkel és
INGYENES.
meccsközvetítésekkel várjuk, a mérkőzéseket meglepetés vendégként ism ert színészek közvetítik.
Gondolva azokra, akik rövidebb időt tudnak csak Pécsett tölteni, kidolgoztunk egy 3 napos
A Fesztivál Sétány programjaira a belépés INGYENES.
bérletkonstrukciót, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál
A POSZT Fesztivál több m int száz színházi,
programjaira, 4500 forintért. Ez a 3 napos bérlet
könnyűzenei, művészeti programnak ad otthont,
diákigazolvánnyal és nyugdíjas igazolvánnyal
amelyek a következő jegy- és bérletárakon
rendelkező látogatóinknak 3200 Ft.
elérhetőek: A napijegy, amely az adott nap m inden programjára A 9 napos bérlet ára. amely a Zsolnay
érvényes. 2800 Ft, diákoknak 1800 Ft.
Negyedben bárm elyik napon, bárm ely produkció
12 éven aluli gyerm ekek számára a belépés
m egtekintésére lehetőséget biztosít 6500 Ft.
INGYENES.
35
- h „ 1 c M P " 0 0 0 * C'Ö K
. 1600 eves ka
^
t ö r t é n e lm i )a t
PÉCS 2 0 1 6 J Ú L IU S 1 - 2 - 3 .
w w w z s o ln a y fe n y fe s ztiv a l hu fa c e b o o k .c o m /z s o ln a y fe n y fe s z tiv a l
THEATER TOL jú l 1 Pécs - Széchenyi tér
PÉCS A KULTÚRA VAROSA
► ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŰ ► NO NPROFIT KFT.
S c h n e id e r A u tó h á z
{ M U R I ! HÓIORRA.M M lN I i/ f lR I U M A
POSZT Budapesti Operettszínház: Mágikus Operett O perettgála a POSZT tis zte le té re 9
Kodály Központ
© jú n iu s 1.19:00 Részletek Kálmán, Lehár, Abrahám , Jacobi, S zirm ai és Huszka legnépszerűbb m űveiből
A Budapesti Operettszínház a POSZT tiszteletére bem utatott gáláján különböző hangulatok követik egymást. A Bécsi pezsgőzés részben Strauss A Denevér című müvéből és a Cigánybáróból hallhatunk slágereket. A Párizsi élet a kor hangulatát idézi fel a Víg özvegy vagy a Madame Pom padourdalaival. Az Egzotikusaméi részben a mesés Indiába kalauzol bennünket egy látványos táncbetét, és az Ez H ungarikum lcímű összeállítás segítségével a magyar virtusból is ízelítőt kaphatunk.
|R E N D E Z Ö ^<eren y^ikló ^ab oiJ<030®
Fischl Mónika
Dancs Annamari
Bordás Barbara
Szendy Szilvi
Lévai Enikő
Peller Anna
Boncsér Gergely
Kerényi Miklós Máté
Dolhai A ttila
Peller Károly
Vadász Zsolt
Kocsis Dénes
KÖZREMŰKÖDŐK: Vezényel:
Közreműködik:
Makláry László
a Budapesti Operett színház Balettkara és Zenekara
KOREOGRÁFUSOK: Bodor Johanna
Lénárt Gábor
Lőcsei Jenő
Nagy György
Gesler György
KODÁLY K0 Z P 0 NT
A POSZT b em utatja
39
KODÁLY KÖZPONT
I TALÁLKOZÓ 2016. J U N IU S 9 -1 8 .
9 Kodály Központ O június 17.19:00 A Virtuózok című tehetségkutató m űsor idei és tavalyi szériája legjobbjainak nagyszabású gálakoncertje
A Virtuózok a világ első komolyzenei
Alapvető különbség a Virtuózok és a hagyományos
tehetségkutató televíziós műsora, amely először
tehetségkutató műsorok között, hogy ez a műsor
2014 végén fu to tt a közszolgálati televízió
nem m utat be elrontott produkciókat vagy nem
képernyőjén.
vállalható minőségű játékot, nem is jelentkeztek olyan gyermekek, akik nem voltak tökéletesen
A műsor a világon egyedülálló elképzelés, amely
felkészülve az általuk eljátszott művekből.
bár sokkal több és tágabban értelm ezett célt
A műsor óta eltelt egy év alatt a Virtuózokban
tűzött maga elé, a végső cél csakis a tehetségek
felfedezett fiatalok több m int 300 hangversenyen
felfedezése, segítése volt. Az elhivatottság, az a
játszottak, Magyarország valamennyi jelentős
m egingathatatlan meggyőződés, amely a műsor
hangversenyszínpadán megfordultak, de Európa
és mozgalom kitalálói és segítői képviseltek,
számos országában és a tengerentúlon, sőt
megalapozták a sikert.
Japánban is sikerrel szerepeltek. A mozgalom pedig sok ezer új zeneiskolai hallgatót adott a
Olyan gyerekeket kerestek, akik ugyanúgy fociznak,
hazai zenei képzésnek. A műsor második szériája
kapnak egyest vagy jelest matekból, ugyanúgy
2016 áprilisában indult. Már az első adásokban
jönnek-m ennek a világban, m in t bármely
bebizonyosodott, hogy a jelentkezők tudása,
kortársuk, mégis képesek valamire, amivel példát
felkészültsége méltán vetekszik az első széria
tudnak m utatni másoknak. Ezt szerették volna
versenyzőiével. A Kodály Központban június 17-én
elsősorban m egm utatni olyan mai, korszerű és
színpadra kerülő produkcióban mindkét széria
innovatív eszközrendszer segítségével, amelyre
versenyzői zenekari kísérettel lépnek majd fel, egy
azok is odafigyelnek, akik eddig nem hallgattak
minden bizonnyal felejthetetlen estét szerezve a
klasszikus zenét.
Virtuózok követőinek és a klasszikus zene barátainak.
p#szr Kiscsillag: Semmi Konferencia 9 Kodály Központ O június 14.20:30 A Kiscsillag, az ország legnépszerűbb a rt rock zenekara idén újszerű színházi elem eket, látván yt felvonultató, a zen ekar vezetője, Lovasi András m eghatározása szerin t „koncertszínház" irányba ind ult el.
„Mikor dalokat írok, mindig képeket, alakokat látok sürgölődni a dalok körül, de ezeket csak én látom. Am ikor az Idáig tudom a történetet sorozat elkezdődött 2011-ben, az volt a cél, hogy legyen egy olyan dramaturgiai szál, amire felfűzhetjük az esteken elhangzó dalokat, hogy más is lássa, egy sztori fénytörésében hogyan csilloghatnak. A Sem m i konferencia ennek a történetnek a folytatása, de egy régi terv megvalósulása is, hiszen a történet alapsztorija kb. 10 éve megvan a fejemben, sőt anno dalok is készültek hozzá ÍMenetszél, Tűkön táncot3. A megvalósításban nagy szerepet vállalt a feleségem, Földes Eszter, aki a darab egyik szerzője és rendezője is lett egyben. Fontos m érföldkőnek gondoljuk ezt a Kiscsillag zenekar életében, nagyon izgalmas próbafolyamaton vagyunk túl, reméljük, legalább annyi öröm et okozunk vele a közönségnek, m int amennyit nekünk eddig adott." L A És egy kis kedvcsináló: anya m indig csak ül a konyhában és néz maga
Az előadást Földes Eszter rendezi, a Kiscsillag
elé némán. Néha reggelig ég a villany és úgy megy
szolgáltatja a zenét, m ellettük pedig olyan
el munkába, hogy nem is aludt semmit... És ha
vendégelőadók lépnek fel, m in t Péterfy Bori, Falusi
kérdezem mi a baj, csak annyit mond: - „Semmi.”
Mariann. Pásztor Anna [Anna and the Barbies),
És ha tovább nyaggatom, m egint csak annyit mond,
Varga Livius (Quimby], Likó Marcell [Vad Fruttik],
hogy semm i és hogy hagyjam és m enjek játszani,
Busa Pista Clrie Maffia). A Semmi Konferencián
m ert tényleg semmi, semmi, semmi, semmi. És
először hallhat a közönség a 2016 őszén megjelenő
akkor egyik nap eszembe ju to tt, hogy kéne egy
új nagylemez dalaiból.
konferencia, konferencia a semmiről. A szomszéd Dobán bácsitól jö tt az ötlet, akinek tetszett az anyu,
Az előadás teltházas bemutatója április 2 6 -
úgyhogy gyakran átkopogott hozzánk esténként
án Budapesten, az Erkel Színházban került
egy kis konyakkal. Utáltam."
megrendezésre.
KODÁLY KÖZPONT
A POSZT bem utatja
KODÁLY KÖZPONT
41
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
P#SZT
A POSZT bem utatja
Madách Színház - Ray Cooney: Páratlan Páros kom édia
9
Kodály Központ
© jú n iu s 15.19:00
A Madách Színház produkciója 31 éve folyamatosan színpadon van, és ezzel a legtöbbet játszott prózai darab Magyarországon. A Páratlan páros méltán
John Smith londoni taxisofőr, hétköznapi ember,
szerepel a POSZT Futnak m égl programjában,
különös ismertetőjele nincs, szorgalmasan fuvarozza
amely műsorsorozat olyan produkciókat kínál
saját kocsiján az utasokat, olykor túlórázik és munka
a színházszeretőknek, amelyek évtizedek óta
után siet haza szerető feleségéhez. Valószínűleg
futó repertoárdarabként m ár több száz estén
békés nyugalomban élné le az életét, ha egy este
bizonyítottak.
nem keveredne bele egy verekedésbe, amikor is egy idős hölgyet véd meg két huligántól. A támadók
RENDEZŐ: Pethes György
elmenekülnek, John azonban megsebesül, m ert a hölgy őt is támadónak véli és leüti a táskájával.
FORDÍTOTTA: Ungvári Tamás
John fejsérülését ellátják a kórházban, és reggel egy rendőrfelügyelő szállítja haza. És ekkor különös
SZEREPLŐK:
dolog derül ki. John más címet m ondott be a rendőrségen és mást a kórházban. Elkezdődik a
John S m ith
kétségbeesett magyarázkodás, amelybe a felső
Mary Sm ith........................................Kökényessy Ági
Cseke Péter
lakó is bekapcsolódik. És ettől ke ^jve elszabadul
Barbara S m ith
a pokol! John Smithről, erről az átlagemberről
Stanley Curtis................................. Szerednyey Béla
Tóth Enikő
a legelképesztőbb titkok kerülnek napvilágra.
Porterhouse
Két szomszédos kerületben két lakása van, s
Troughton, felügyelő
Lőte A ttila
az egyikben Mary, a másikban Barbara nevű
Bobby Franklyn
feleségével él együtt. A leleplezéstől való rettegés
Fotóriporter
Barabás Kiss Zoltán Pusztaszeri Kornél
Galbenisz Tornász, Laklóth Aladár
Jo h n t hihetetlen helyzetekbe sodorja. Az előadást
Díszlettervező...............................................Götz Béla
1985-ben m utatták be Budapesten.
Jelm eztervező
Felkai Anikó
FO SZT ■ B
B
B
h i
ZO 2016. J U N IU S 9 -1 8 .
KODÁLY K0 ZP 0 NT
Budapest Klezmer Bánd - Sztárvendég: Szinetár Dóra 9
Kodály Központ
© jú n iu s 11.19:00 Az im m á r 1990 óta működő Budapest K lezm er Bánd előadásai rendkívüli élm énnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei á tira to k a t játszanak, am elyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi szárm azású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallam ok KözépK elet-Európa azon terü le té rő l származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
A Budapest Klezmer Bánd Európában és
Közművelődési Díjat adományozott a Budapest
Amerikában egyaránt ism ert és közkedvelt -
Klezmer Bandnek a jiddis zenei hagyományok
kilépve a liturgikus környezetből
sokoldalúságáról
te tt tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház
ápolásáért és terjesztéséért; em ellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.
Kerényi Imre által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest
JÁVORI FERENC „FEGYA" zeneszerzőt,
Klezmer Bánd közös, Purim, avagy a sorsvetés
előadóművészt, érdemes művészt, a Budapest
című produkciójában szintén élőben adják elő
Klezmer Bánd zenekarvezetőjét a „magyar
Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval
zenei kultúra szerves részét képező klezm er
Hollandiában, New Yorkban, New Jersey-ben
stílus nemzetközi népszerűsítéséért", valamint
és Németországban, Londonban, Szlovákiában,
kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája
Finnországban, Dániában, Svédországban,
elismeréseként 2014. március 15 -én Kossuth-díjban
Olaszországban turnézott a két együttes,
részesítették.
mindenhol óriási sikerrel. A zenekart 2015-ben a „Magyar Zeneművészet" A Budapest Klezmer Bánd megkísérelte a
kategóriában Prima-díjjal tüntették ki. A Közönség
klezm er és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve
Prima Primissima 2015 díját a Budapest Klezmer
az évezred rendkívül divatos zenei formáját,
Bánd nyerte el.
a crossovert. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődéstől vezérelve a Liszt Ferenc
KÖZREMŰKÖDNEK
Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Bánd alapítóját,
alapító, együttesvezető, zeneszerző,
hogy egy olyan m űvet komponáljon, amelyben a
hangszerelő, zongora, ének
két együttes együtt játszhat. Ez a Klezm er Szvit,
harsona.............................................. Barbinek Gábor
Jávori Ferenc
amelyet 1999-ben m utattak be a Dohány utcai
hegedű, ének.......................................... Gazda Bence
zsinagógában és azóta m inden évben a Liszt Ferenc
klarinét.....................................................Kohán István
Zeneművészeti Egyetemen is előadják, mindig
nagybőgő
újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült
harm onika................................................... Nagy Anna
műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000
dob, ütőhangszerek
januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán
ISZTÁRVENDÉG: Szinetár Dóra
42
Máthé László Végh Balázs
KODÁLY KÖZPONT
43
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
p *>szr
A POSZT b em utatja
Magyar Állami Operaház - Gaetano Donizetti: DON PASQIIALE Vígopera k é t részben, három Felvonásban, m agyar nyelven, m agyar Felirattal V Kodály Központ © jú n iu s 12.19:00
A Don Pasquale az operairodalom egyik legismertebb bohózata, film vigjátékokat is megszégyenítő helyzetkomikumával, színpompás jellemeivel, sziporkázó humorával. Zenéje különösképpen virtuóz, Malatesta doktor és Don Pasquale híres kettőse m inden idők egyik legkedvesebb gálaszáma. Ugyanakkor, ha kicsit jobban elm erülünk a történetben, láthatjuk, hogy valójában örök emberi vágyakról, csalódásokról és illúzióvesztésekről van itt szó: egy társ után sóvárgó
KARMESTER: Káli Gábor
öregemberről, jó életre vágyó szerelmesekről,
Don Pasquale...................................................................................... Szvétek László
egymásban nem bízó
Malatesta.........................................................................................Káldi Kiss András
rokonokról.
E rn e sto ................................................................................................ Horváth István
Káel Csaba rendezése a
Norina
téma örökérvényüségét
C a rlo tto ........................................................................................ Beöthy-Kiss László
hangsúlyozza,
Szövegíró.................................................... Gaetano Donizetti / Giovanni Ruffini
megm utatva a
Fordító:
látványos szituációk
Rendező.......................................................................................................Káel Csaba
Sáfár Orsolya
Fischer Sándor
mélyén rejlő drámai
Díszlettervező....................................................................................Szendrényi Éva
tartalm at, a magánytól
Je lm ezte rve ző .................................................................................... Ném eth Anikó
való félelmet, a
Koreográfus
Nádasdy András
szerelem sokféle arcát.
Karigazgató
Strausz Kálmán
P0szr
P É C S I O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z ! T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
KODÁLY KÖZPONT
A POSZT bem utatja
Cseh Tamás történelemkönyve 9
Kodály Központ
© jú n iu s 9.19:00
v 'a r
, ^*4
íu á i - • í v "
?> x
• i te
A .. 4
» Jl
7 *
* <
T T 1 §_ ín £ r V •“ ~ 4 i T _ '
/S t*
. |t»t •-«
F o tó : K ie b A tt ila
A dalok egy tágabb művészi és történelm i
annak ellentmondásai, a szomszédos népekhez
értelmezési keret részeiként hangoznak el
fűződő viszony és a gyakori közvetett vagy
oly módon, hogy az előadásra kiválasztott
közvetlen közéleti utalások csak néhány szín
dalok és azok sorrendje egy sajátos „zenés
arról a széles palettáról, amelyet a dalok szerzői
történelem könyvként” vázolja fel Magyarország
felhasználtak ennek a sajátos Magyarország-
elm últ negyven évét a Kádár-korszak közepétől
képnek a megfestéséhez. A koncert létrehozói
egészen a kétezres évek első évtizedéig.
ezt a képet szándékoznak a közreműködő
A produkció létrehozóinak meggyőződése szerint
zenészek és színművészek segítségével, korabeli
a dalokra felfűzött történelm i utazás olyan
újságcikkek, feljegyzések naplórészletek és egyéb
sajátos képet rajzol majd fel Magyarország elm últ
kordokum entum ok felhasználásával, az adott kort
évtizedeiről, amely a mindannyiunk számára
megidéző díszletek között újraélni.
ism ert korszakot és eseményeket újszerű megvilágításba helyezve tanulságokkal, valamint
44
KÖZREMŰKÖDNEK
művészi élm énnyel szolgálhat azok számára, akik m egélték a korszakot, és azoknak is, akik azt csak
Vodku fiai zenekar
tankönyvekből vagy elbeszélésekből ismerik.
Adorjáni Bálint
A létező szocializmus hétköznapjai, a fővárosi
Ferenczi György
lét, az értelmiségi sors, a szerelem, a család, a
Holecskó Orsolya
hazaszeretet, a vívódó lélek mélységei, majd
Jordán Adél
a rendszerváltás, az új demokráciába vetett
Miczura Mónika
hit, majd annak elvesztése, a magyarság és a
Keresztes Tamás
közép-európaiság kérdései, a nemzeti öntudat és
Tompos Kátya
KODÁLY KÖZPONT
PÉCSI O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
p#szr
A POSZT b em utatja
Lajkó Félix: Most jöttem L em e zb e m u ta tó kon cert 9
Kodály Központ
© jú n iu s 1.19:00
Nevezték m ár az ördög hegedűsének, a Vajdaság
együtt sikerült egy olyan pörgő, végigtáncolható
Paganinijének, de ő m inderre csak a vállát,
m űsort összehozni, ahol a virtuozitás, a hegedűk, a
pontosabban a vonóját vonogatja. „Csak a zene
citera szólói és az énekesnők egyedisége felváltva
érdekel, erre fókuszálok” - mondja.
írja felül a pillanatokat. Persze a „nagyszám" itt is a finálé, am ikor együtt énekelnek a lányok, olyan
Egyedi hegedűjátékával lenyűgözte m ár a
melódiákat, amelyeket aztán még napokig is
nagyérdeműt, azután pár éve újra elővette a
dúdolgatunk.
citeráját is, a Mező című albumm al olyat alkotva, amely alapjaiban rendezte át a világzene világát!
Iközremüködnek Lajkó Félix zenéje mindazon zenei hagyományokból gazdagon merít, amelyek kiskorától befolyásolták
hegedű, citera..............................................Lajkó Félix
mindennapjait: a folk; a Vajdaságban megism ert népzenék, úgy a magyar, a cigány vagy akár a
brácsa
román népzene is.
bőgő.......................................... Szabó Csobán Gergő
Brasnyó Antal
A POSZT-ra a Most jö tte m című folkprodukciót
é n e k..................................................T in tér Gabriella
hozza el - a népzenész barátokkal, az énekesekkel
é n e k..................................................Csizmadia Anna
hegedű..............................................Porteleki László
p<9szr
P É C S I O R S Z Á G O S S Z ÍN H Á Z I T A L Á L K O Z Ó 2016. J Ú N IU S 9 -1 8 .
A Fesztiválprogram egyik alappillérét a Kodály
Fegya és együttese az estre sztárvendégnek
Központban megrendezésre kerülő, exkluzív
Szinetár Dórát is meghívta. A mozgalmas hetet
A POSZT bem utatja estek képezik. Ezek az
vasárnap a Magyar Állami Operaház zárja:
előadások Európa egyik legszebb, legtökéletesebb
Donizetti Don Pasqualéját hozza el a Kodály
akusztikájú hangversenytermében tekinthetőek,
Központba Káel Csaba rendezésében.
illetve hallgathatóak meg. Színházi előadások, vígjátékok, musicalek, kom oly- és könnyűzenei
A hétfői napot érdemes pihenéssel tölteni, hiszen
koncertek, hangversenyek, önálló estek,
kedden robban be a Kodály színpadára A POSZT
koncertszínházi előadások között egyaránt
bemutatja talán legnagyobb szenzációja: a pécsi
válogathatnak az érdeklődők: a Kodály Központban
születésű Lovasi András idén először „tér haza",
a POSZT ideje alatt, június 9. és 18. között
ráadásul az Erkel Színházban áprilisban hatalmas
korábban soha nem látott mennyiségű, minőségű
sikert arató, különleges koncertszínházi előadását,
program kerül bemutatásra.
a Sem mi Konferenciát hozza el, amelyet az őspremier után először a POSZT-on lehet majd
A hétfői „pihenőnapon" kívül a POSZT minden
megtekinteni. A hatalmas kritikai és közönségsikert
estéjére felejthetetlen előadásokat tartogató,
arató, ritkán látható produkcióban a Kiscsillag tagjain
lem ezbem utató koncertet, exkluzív, csak a
kívül olyan művészek lépnek fel, m int Péterfy
POSZT-on látható operettelőadást, népszerű
Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna [Anna and the
könnyű- és komolyzenei koncertet éppúgy
Barbies], Varga Livius [Quimby], Likó Marcell (Vad
kínál az érdeklődőknek, m int - először a POSZT
Fruttik] vagy Busa Pista Clrie Maffia] - az előadáson
történetében - több m int negyed évszázada telt
a Kiscsillag következő albumáról is számos sláger
házzal futó színházi előadást.
elhangzik. A szerda a nevetésé lesz a Kodály falai között: a Madách Színház ugyanis az ország
A június 9 -é n műsorra tűzött, Cseh Tamás
legtöbbet játszott előadását, a 31 éve telt házzal futó
történelem könyve című esten neves zenészek és
Páratlan Párost eredeti szereposztásban hozza
színészek emlékeznek meg az ország krónikásának
el Pécsre. Szerdán igazi all stars előadást láthatnak
„fehér babáiról": a Vodku fiai zenekar kíséretével
a vendégek: az Operettszínház repertoárja és
Adorjáni Bálint, Ferenczi György, Holecskó Orsolya,
művészei legjavát állítja színpadra egy speciálisan
Jordán Adél, Keresztes Tamás, Miczura Mónika és
a POSZT tiszteletére megrendezett operettgálán,
Tompos Kátya Cseh Tamás dalain keresztül idézi
amelyet Kerényi Miklós Gábor Kero rendez. A
meg a magyar történelem Kádár-korszak közepétől
programsorozatot pénteken egy igazi kuriózum, a
a kétezres évek első évtizedéig tartó szakaszát. Sok
Virtuózok című, a világon egyedülálló komolyzenei
pihenésre nem lesz idő, hiszen másnap a hegedű,
tehetségkutató műsor hangversenye zárja, amelyen
a zongora és a citera virtuóza, a Liszt Ferenc-díjas
a tévéműsor első két évadának legjobb virtuózai
Lajkó Félix látogat el a POSZT-ra, hogy zenekarával
adnak koncertet. A rendezvénysorozatot szombaton
a pécsieknek először mutassa be új, Mostjöttem...
a Pécsi Országos Színházi Találkozó ünnepélyes
című nagylemezét. A program a világzene jegyében
díjátadó gálája zárja.
folytatódik: a világszerte ism ert és elism ert Budapest Klezm er Bánd a tradicionális zsidó
A POSZT bem utatja előadásaira v á lto tt jegyek
muzsika hangjaival tölti meg az ország legjobb
aznapra ingyenes belépőként szolgálnak a
akusztikájú hangversenytermét. Jávori Ferenc
POSZT Fesztivál program jaira is!
KODÁLY KÖZPONT
A POSZT bemutatja programjai a Kodály Központban
46
PÉCSI OWS7AOOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ
2016. J Ú N IU S 9-18.
2016/5.
KULÖNSZÁM
I N G Y E N E S / FREE
MOST JÖTTEM... - LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
CSEH TAMAS
KISCSILLAG SEMMI KONFERENCIA
DON PASQUALE
MAGYAR A L LA M I O P ER AH AZ
BUDAPEST KLEZMER BÁND TR AD IC IO N ÁLIS ZSIDÓ M UZSIKA
MÁGIKUS OPERETT
BUDAPESTI OPERETTSZINHAZ
mm
PARATLAN PÁROS DIJATADO GÁLA K o dá ly
VIRTUÓZOK PROGRAMOK ES JEGYEK ELOVETELBEN:
w w w .p o s z t.h u és w w w .je g y m e s te r.h u