20. fejezet - Jól vagyok - bökte ki végül Tony, és nem törődve hevesen dobogó szívével, átkarolta Maryt. - Gyere, menjünk - hajolt oda a lányhoz, és gyorsan faképnél hagyták a meglepődött férfit. Brian csalódottan nézte őket, míg el nem tűntek a tömegben. - Hová sietünk ennyire? - kérdezte végül Mary, amikor már a terem túlsó felén jártak. - Nem bírom a fickót. Jobb, ha távol maradunk tőle. - Azt hiszem, igazad van. Jobb is, ha nem látjuk - helyeselt a lány. - Csak zavarba hoz, ha látom. Mit csináljunk most? Még korai lenne hazamenni. Együnk valamit vagy táncoljunk? A szomszédos teremben egész jó zene szól. - Szeretnél táncolni? - Nos, ha te is benne vagy… - Persze, menjünk - egyezett bele Tony. Mindegy volt mit csinál, csak ne kelljen arra a másik férfira gondolnia, igyekezett minden figyelmét hölgykísérőjére fordítani. Épp lassú tánc következett, óvatosan átkarolta Maryt, és elindultak a zene lágy dallamára. Alig kezdtek el táncolni, és Mary észrevette, hogy Brian figyeli őket, habár nem feltűnően, de oda-odanéz. Megpróbált ő is megfeledkezni róla, és Tonyra fókuszálni. - Egész jól táncolsz - súgta a fülébe. - Te is - jött a mosolygós válasz, habár a mosolyba vegyült némi keserűség. Tony nem igazán tudott feloldódni, még hatása alatt volt a megrázó élménynek. Azon tűnődött, hogyan lehetséges ez? Miért történt ez vele? Miért nem inkább Mary iránt érzi ezt? Miért nem ő az, aki megdobogtatja a szívét? Pedig most is a karjai közt tartja, érzi lágy vonulatait, beszívja édes illatát, simogató leheletét, ahogy a fülébe súg, mégse mozgat meg benne semmit. Elgyönyörködik szép arcában, mély, zöld szeme mintha titkokat rejtene. A szája pedig, ahogy mosolyra nyílik… elábrándozott a szája látványában, és arra gondolt, vajon milyen érzés lehet megcsókolni? Kizárt, hogy ne hatna rá! Egy ilyen ajkat megcsókolni különleges érzés lehet. Felnézett ismét a szemébe, és észrevette, hogy Maryt kissé zavarba hozta tűnődő pillantása. Megsejtette, mi járhat a férfi fejében, és hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon. Elutasítsa, vagy hagyja magát sodródni az árral? Úgy döntött, a pillanatra bízza magát, nem fog tiltakozni, bármi is történik. Tony meglátta szemében a jóváhagyást és közelebb hajolt. Nagyon lassan közelítette meg, először csak a fejével Mary fejéhez simult, s adott egy puszit az arcára, majd egyre jobban szembefordult vele. A homlokuk már összeért, és egymást nézték, amikor az utolsó pillanatban Tony meggondolta magát. - Ez… - hebegte. - …bocsáss meg, nem megy - mondta ki végül, zavartan. Mary felsóhajtott. - Bevallom, kicsit megkönnyebbültem - ismerte be a lány. - Tényleg? - csodálkozott Tony. - Pedig úgy tűnt, te is akarod. - Csak kíváncsiság volt, viszont butaság lett volna csupán emiatt megtennünk. - Igen, butaság… - merengett el Tony. - Ne is gondoljuk rá.
- Igen, menjünk és együnk inkább valamit! - javasolta Mary, és elindultak kifelé a teremből. Brian ekkor már kint volt az épületből. Fájdalmasan vette tudomásul, hogy Mary már mást szeret. Kiviharzott, mielőtt még elcsattant volna a csók. Úgy gondolta, így is épp eleget látott. Otthon érdeklődve várták őket, főleg Jessie. - Te még nem alszol? - kérte számon Tony. Jessie rosszcsont kislányként nyelvet öltött rá, és belekarolt Marybe. - Ráérsz most kicsit? - kérdezte jótevőjét, ártatlan gyermeki mosollyal. - Persze. Ugyan, Tony! Nem kell emiatt leharapni a fejét - állt ki Mary a lány mellett. - Gyere, a szobámban beszélhetünk - invitálta Jessie-t. Eddy is a fejét rázta, és épp véleményt akart mondani erről a szemtelen fruskáról, amikor Tony hirtelen egy halk köszönés után faképnél hagyta. A szobájába sietett, hogy megeméssze az este történéseit. A két lány eközben Mary szobájában tartott élménybeszámolót. Jessie-nek nem sok mesélnivalója volt, röviden elhadarta, mi volt, míg a bátyja és Mary nem voltak itthon, aztán elkezdett faggatózni a bálon történtekről. Célirányos kérdéseivel elvette az esélyt, hogy Mary kitérő választ adjon, kénytelen volt mindent elmesélni. Még a majdnem-csókot is. A végén megjegyezte: - Neked nem festőnek, hanem riporternek kéne menned. Jessie csak mosolygott, majd egy utolsó kérdéssel megkoronázta a faggatózását. - Csalódtál, hogy mégsem jött össze a csók? - Nem is tudom. Akkor úgy éreztem, inkább megkönnyebbültem. Kicsit féltem, hogyan fogok reagálni, és nem akartam Tonyt megbántani. Ahhoz túlságosan szeretem őt. Legalábbis barátként. - Hát, ez is valami. - Miért? Szeretnéd, ha több lenne köztünk? - kérdezett vissza Mary. - Nem lenne rossz. Szép pár lennétek. - Lehet, de erről nem mi döntünk, hanem az érzéseink. - Talán csak több idő kell - elmélkedett Jessie. - Látom, nem adod fel. Jól van, most már menj aludni. Hosszú volt ez a nap. - Jó éjt, Mary - búcsúzott el a lány, miközben máris azon töprengett, hogyan hozhatná őket közelebb egymáshoz. - Jó éjt - köszönt el Mary is, majd elindult fürödni. A zuhany alatt eszébe jutott a teljesen megváltozott Brian: rövid, barna haja, barna szeme, vékony keretes szemüvege és borostája. Mennyire más így, ebben a formában, s az elegáns öltönyében! Felidézte utolsó meghitt együttlétüket, ami a zuhanása előtt történt. Ahogy kinézett, ahogy nevetett, ahogy simogatta őt, s ahogy csókolt. Szinte érezte bőrének illatát, halk sóhajait, izzó érintését. Testét forróság járta át. Észrevette vágytól duzzadó, kemény mellbimbóit, amelyek úgy vágyták már a férfi ujjainak izgató játékát. Elgyengülve dőlt a falnak. Hiánya szinte már fájt. Kezével óvatosan becézni kezdte a két kis bimbót, és felsóhajtott. Forró hullám áramlott szét benne, egészen a feje búbjáig. Tudta, ezek a vágy hullámai. Hiányzott már az életéből a szerelem, a meghitt együttlét öröme. Úgy érezte, ennél már nem lehet szánalmasabb. Hirtelen elzárta a zuhanyt, kirohant a fürdőből, és 2
zokogva vetette magát az ágyra. Így maradt egészen sokáig, míg össze nem szedte magát. Később felöltözött, de álom csak nagy sokára jött a szemére. Tőle nem messze Tony sóhajtozott, az ágy szélén ülve, fejét kezei közé temetve. Sosem gondolta volna, hogy ez vele is megtörténhet. Jókat nevetett, amikor ilyen sztorikat hallott, hogy egy férfi hirtelen rájött, a saját neméhez vonzódik. Azt hitte, ez egy vicces helyzet, amin csak nevetni lehet. Sosem ítélte el a melegeket, most mégis úgy érezte, képtelen elfogadni magát ilyennek. Legszívesebben kitörölte volna ezt az estét a fejéből, vagy visszament volna az időben, hogy másodszorra ne kövesse el ezt a hibát. Valahogy érezte, hogy nem jó ötlet elmenni ebbe a bálba. De vajon megúszhatta volna ezt élete végéig? Félő, hogy előbb-utóbb találkoztak volna. Ezt felismerve újabb sóhaj következett. Már látta, hosszú éjszaka előtt áll. Mindennek a tetejébe még az álmaiba is beférkőzte magát Brian. Bár csak homályosan emlékezett rá, mit álmodott, de arra igen, hogy szerepelt benne a férfi. Reggel verejtékezve ébredt, rázta a hideg, talán amiatt is, hogy végül takaró nélkül aludt el. Mary reggel sokáig várt Tonyra, már azt hitte, elfelejtett időben felkelni, de rá kellett jönnie, nincs túl jól a férfi. Tony tiltakozott az ellen, hogy orvost hívjanak, bevett pár tablettát és forró teát kért, valamint azt, hogy hagyják békén. Mary értesítette Andyt, hogy Tony nem tud bemenni, mert beteg. Reggeli közben Jessie és Mary megbeszélték, hogy amíg Mary keres egy festészetet oktató tanárt, addig Jessie beszerzi a szükséges eszközöket. Először nem tetszett az ötlet Marynek, de Jessie meggyőzte róla, hadd válassza ki ő, amiket használni fog. - Majd Eddy elkísér - tette még hozzá, csak úgy mellékesen. - Én?! - kapta fel fejét a férfi meglepetten. - Kérlek, Eddy! - fordult feléje Mary kissé szemrehányón, a hangvétel miatt. - Ugye emlékszel még, mit mondtam? Tudod, a hozzáállás… - Igen, tudom - válaszolta kelletlenül. Pár perc múlva Jessie már az ajtóban türelmetlenkedett. - Megyünk már? Eddy kissé kétségbe volt esve. Fogalma sem volt, mit kezd majd ezzel a túlérett csitrivel. Nagyot sóhajtott és gondterhelten nézett a ráváró órák elé. Kilépve az épületből a lány rögtön Eddynek szegezte a kérdést. - Segítesz nekem összehozni Tonyt és Maryt? - Na, várjunk csak! Ezért akartad, hogy elkísérjelek? - Te nem örülnél neki? Totál összeillenek, nem? - Túl sok romantikus sorozatot nézel. - Haha, de vicces! Te meg túl sok krimit. - Figyelj, Mary egy komoly csalódáson van túl, nem fog olyan gyorsan újra szerelembe esni. Szerintem még mindig nincs túl azon a fickón, aki átverte. Nem jó így beleugrani valamibe. - Látom, egész értelmesen is lehet veled beszélgetni - jegyezte meg Jessie. Eddy erre csak hümmögött és ment tovább. A kocsiban a lány elmerült a gondolataiba, miközben a város felé vették az irányt. - Halihó! Jó reggelt! – hallotta meg végül Eddy hangját. – Talán a füleden ülsz? - Mi az? Kicsit elgondolkodtam, talán baj? 3
- Csak azt szerettem volna megtudni, van-e konkrét ötleted, hová menjük. - Nincs – felelte Jessie. – Valahol csak találunk egy megfelelő üzletet, nem? - Remélem. - Alig várod, hogy megszabadulj tőlem, ugye? Eddy fülében Mary szavai visszhangoztak, amikor válaszolt. - Dehogyis! Nézd, egyszerűen nincs jó kedvem, ennyi az egész. Nem te tehetsz róla. - Bal lábbal keltél? - Valószínű. És te? Hogy érzed magad? Tetszik az új otthonod? - Nem túl sok a kérdés? Kezdjük az elején. Én nem keltem bal lábbal. A közérzetem jó, lényegesen jobb, mint például tegnap. Az új otthonom pedig álomszép. Kényelmes, nagy, elegáns. Nem illik hozzám, de nagyon tetszik. - Akkor mi illene hozzád? - De ugye ez nem kihallgatás? Eddy végre elmosolyodott. Ez jól esett a lánynak. - Jé, te ilyet is tudsz? – játszotta meg a csodálkozót, és összecsapta a kezét, mire Eddy még jobban elmosolyodott. – Nahát, Eddy! Ezt nem hittem volna rólad. Most már lehet akár saját kabaréested is! - Ne légy szemtelen! – sértődött meg végül a férfi. - Mert akkor mi lesz? – ugratta Jessie. – A térdedre fektetsz és jól elfenekelsz? - Még az is szóba jöhet! - Figyelj… Nem vetted észre, hogy már nem vagyok gyerek? - Lehet, de ismerd el, néha nagyon gyerekes vagy! - Nem akarok olyan besavanyodott vénember lenni, mint te! - Mi van?! Én vén?! Na, ide hallgass! Még csak huszonhat éves vagyok! - Na és! Én meg tizenhat, de nem a kor számít! Te itt, belül vagy öreg! – mutatott a szívére. – Mint egy őskori lelet! - Ez nem lehet igaz! Nem is értem, miért állok le vitatkozni veled. Mi a csudának mentem bele ebbe az egészbe? - Fáj az igazság? - Kész! Nem foglalkozom veled! Azt mondhatsz, amit akarsz! – szólt indulatosan, és úgy tett, mintha süket lenne. Rövid keresgélés után végre észrevett egy szaküzletet. Leparkolt, és ki is szálltak. - Elkísérlek – közölte, és együtt léptek be az ajtón. A hatás nem maradt el. Eddy elámult a látványtól. Az üzlet dekorációja, összevisszasága teljesen lebénította. - Ez biztos, hogy üzlet? – kérdezte bizonytalanul a lányt. - Igen, méghozzá elég jó! Jártam már itt. Gyere! – húzta a hátsó helyiség felé, ahol a festékek voltak. – Szeretek itt vásárolni, mert ki is lehet próbálni a színeket. - Igazán? A férfi végig úgy érezte magát, mintha egy idegen bolygón lenne. Sosem hitte volna, hogy létezik a világon ennyiféle szín. Az eladó udvariasan megkérdezte, mit szeretnének, mire Jessie elmondta, hogy egy teljes felszerelést szeretne összeválogatni. A hölgy mosolyogva nyugtázta, és bátorította, próbálja csak ki bátran, ha nem biztos magában. A kislány megköszönte, és lelkesen keresgélt. Nemsokára észrevette, hogy Eddy mennyire nem találja a helyét, csak tétován ácsorog. Hiába, nem az ő világa! 4
Jessie-nek hirtelen támadt egy ötlete. Felkapott egy próbaecsetet, megmártotta, és a vászonhoz lépett. Néhány vonást tett. - Hogy tetszik ez a szín? – kérdezte a hallgatag férfit. - Nekem?! Ehhez én nem értek. Sajnálom, de nem tudok tanácsot adni. - Azért csak van véleményed, nem? - Na, jó, nem tetszik. Nem vagyok oda a kékért. - És ez? – mutatott egy világosabb kéket. – Nem olyan, mint az ég? - Várj, kimegyek, megnézem – indult el kifelé. - Ne menj ki! Bízd inkább a fantáziádra! Emlékezz vissza vagy képzeld el! - Nézd, ez nem nekem való… - Az nem lehet, hogy semmi fantáziád ne legyen! - Sajnálom. - Reménytelen eset! – adta fel végül, és az ujjával szétkente, amit festett. Félretette a világoskéket, hogy azt megveszi, majd egy másik színt keresett. Kipróbált egy pirosat és egy barnát. Nézegette, a férfira tekintve töprengett, jó lesz-e. Szinte maga előtt látott egy őszi tájat, amit majd meg akar festeni. Kell még sárga is! – jutott az eszébe, és fel is kapott egyet, de az nem tetszett. A következő sárgával már elégedettebb volt. Miközben egy zöldet nézegetett, festékes kezével véletlenül az orrához nyúlt. Eddy, amikor észrevette, nem tudta visszatartani a nevetést. Jessie először nem értette, mi történt. A férfi odalépett hozzá, és széles mosollyal húzott elő egy zsebkendőt. A lány ekkor fogta fel, miért ilyen jókedvű. Ő is elnevette magát, és egy óvatlan pillanatban a segítőkész férfi orrához nyúlt. - Hé, ez nem ér! Te vagy a festő! Legyél csak te maszatos! – háborodott fel, és belekente az ujját a festékbe, hogy visszaadja a kölcsönt. Jessie védekezni próbált, de végül mégis zöld lett az álla. - Na, megállj csak! – szólt nekibuzdulva, és támadásba lendült. A gyerekes csatározásnak az lett a vége, hogy mindketten a szivárvány színeiben pompáztak, és a padlón ücsörögve kacagtak egymáson. Csupán az eladó nem tudott nevetni. Döbbenten szemlélte az eseményt, és felháborodva zavarta ki őket. A járdára lépve még mindig nevettek. Ezúttal már azon, ahogy az emberek megfordultak utánuk. - Gyere, tudok egy jó helyet, ahol lemoshatjuk! – ragadta meg Eddy a lány kezét, és szaladni kezdtek. Egy térhez értek, ahol volt egy szökőkút. Leültek a szélére, és végre tisztává varázsolhatták az arcukat. Eddy úgy érezte, végzett, és elővett egy zsebkendőt, hogy megtörölje magát, de Jessie váratlanul lefröcskölte. - Itt még zöld vagy, éretlen alma! - Megállj csak! – háborodott fel a férfi, és visszafröcskölte. - Ne, elég! Csupa víz lesz a ruhám! - Mindjárt bele is doblak! - Jaj, azt ne! – ugrott fel, és futni kezdett. - Hé, várjál! A törvény nevében megállj! - Tudod, ki veszi komolyan a törvényedet! – szól vissza nyelvet öltve a lány. Futás közben egy szabadtéri műjégpályához értek. - Menjünk be! – könyörgött a lány, és belekapaszkodott a kerítésbe. - Na, ne! Én nem is tudok korcsolyázni. - Én szívesen megtanítalak! - Azt elhiszem! Élveznéd az eséseimet, mi?. - Ugyan, dehogy! Kérlek! Na, lécci! Kérve kérlek! Le is térdeljek? 5
- Azt ne! Inkább legyen meg a kívánságod! – adta meg magát végül a férfi. A jégre együtt botorkáltak be. - Nem azt mondtad, hogy te profi vagy? – csodálkozott Eddy. - Én is elég rég próbáltam. Egy szóval sem mondtam, hogy profi vagyok. - Na, szép! És te akarsz engem megtanítani?! Ez érdekes! - Igazán nem nehéz. A lényeg, hogy ne bámulj lefelé, hanem előre, és maradj talpon! - Ha csak ilyen egyszerű volna! – jött a berzenkedő válasz, és a következő pillanatban egymásba kapaszkodva estek el. - Jobb lesz, ha itt is maradunk – jegyezte meg Eddy. - Kérlek, ne add fel ilyen könnyen! – bíztatta a lány, és segített felállnia. – Gyere, fogd a kezem! – bátorította, és próbáltak együtt siklani. Eleinte alig bírtak megtenni egy-két métert esés nélkül, később azonban már kezdtek belejönni. Eddynek is végre sikerült rájönnie a technikájára, és élvezte az egészet. Jessie is jól érezte magát. Boldog volt, végre először tudott megfeledkezni arról, ami vele történt. A pálya szélén ültek, és csatolták le a kölcsönzött korit, amikor a férfi megszólalt. - Hihetetlen, hogy mindez velem történt meg. - Ugye? Látod, most nem vagy kívül és belül se öreg! - Kár, hogy nem lehetek mindig ilyen. Az élet sajnos nemcsak ebből áll – vált komorabbá a hangja. A lány észre is vette a hirtelen hangulatváltozást, és ingerülten támadt neki. - Máris sajnálod?! Igen, az élet valóban nem ilyen. Én már csak tudom! De hidd el, jó, ha van valami vagy valaki, aki elfeledteti az élet sötétebb oldalát. Nekem például nagy szükségem van erre! Vagy talán én nem élhetek úgy, mint más?! – támadt neki, miközben eleredtek a könnyei. Eddy zavarba jött a lány reakciójától. Hirtelen nem tudta, mit is mondjon vagy tegyen. Óvatosan letörölte a könnyeit és szabadkozni kezdett. - Bocsáss meg, én nem… nem akartam elvenni a kedved, hidd el! Nagyon jól éreztem magam veled, tényleg. Ez az egész olyan váratlanul ért Rég éreztem magam ilyen önfeledten vidámnak. Most már tudom, csakis rajtam áll, hogy hogyan élem az életem, és szeretnék ezentúl több ilyen vidám pillanatot megélni - mondta, és elmosolyodott, mire Jessie visszamosolygott rá. - Látod, így már egész más! Sokkal szebb vagy, ha nevetsz. - Komolyan? - jött zavarba Jessie. - Igen, és ígérem, soha többé nem foglak elszomorítani - mondta ünnepélyesen Eddy, majd megfogta a kezét, és felsegítette. Jessie-nek jól estek ezek a szavak, kezdett más szemmel nézni kísérőjére, ahogy ő is erre a - Mary által jól megfogalmazott - „érzékeny, sérült felnőttre”. Eközben Tony forgolódva nyomta az ágyat, de rájött, hogy nem tud egyhelyben maradni. Felkapott egy köntöst és elindult, hogy célba vegye a konyhát. Épp az előcsarnokon haladt át, amikor vendég érkezett. A komornyik beengedte a váratlanul betoppanó Brian Downey professzort. Tony még azt is elfelejtette, hová indult, amikor meglátta a férfit. Hirtelen köhögési roham tört rá, meg kellett kapaszkodnia egy szék támlájában. Brian egy nagy csomaggal érkezett, amit letámasztott a földre, majd sietve Tonyhoz lépett. 6
- Ne hívjak orvost? - kérdezte, de Tony csak a fejét rázta. - Parancsol valamit? - fordult hozzá aggódón a komornyik is. - Nem kell semmi, köszönöm - felelte, mikor alábbhagyott a köhögése. A komornyik távozott, Tony pedig kimerülten rogyott a székbe, majd idegesen a hajába túrt. - Nem nézel ki túl jól - jegyezte meg Brian. - Ne foglalkozz velem. Mondd el inkább, hogy miért jöttél, aztán menj el! szólt hozzá kissé nyersen Tony. Közben alig mert Brian-re nézni, igyekezett kerülni a tekintetét. Félt, hogy felfedik a titkát, mintha a homlokára lenne írva, mit érez. A szíve ugyanis vad dobolásba kezdett, amikor meglátta. Mint a kisgyermek, aki először éli át a karácsony élményét, vagy mint a kamasz, aki először szerelmes, úgy érezte, túlcsordul benne a boldogság. Boldogság? Már a látványa boldoggá tenné? Ez nem lehet! Ezt nem szabad! Ki kell űznie magából ezt az érzést! Brian közben újra felvette a csomagot, amivel érkezett. - Hová tehetem ezeket? Mary képei, amiket még a házamban festett. - Mindegy, tedd csak le valahová. Majd intézkedem, hogy a szobájába vigyék - felelte közönyös hangot megütve. - Jól van, látom, nem látsz örömmel, ami végül is nem lep meg. Még csak rám se nézel. Oké, felfogtam, már itt sem vagyok - szólt Brian, és kifelé vette az irányt. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Tony felsóhajtott, majd tekintete az ajtó felé szegeződött, és hirtelen felugrott. Sietve az ablakhoz ment, onnan nézte a távolodó férfit, amint beszáll a kocsijába, majd eltűnik a távolban. Még utána is percekig az ablak előtt állt, mintha megállt volna az idő. Délre mind megérkeztek. Eddy és Jessie egy vadonatúj festőkészlettel, Mary pedig az új tanár címével. Ugyanis házhoz járó tanárt nem talált, csak olyat, aki a saját műtermében fogadja a tanítványait. A nevet és a címet egykori kollégájától, Rick Warnertől kapta, aki nagyon megörült a látogatásának. Nyomban meg is hívta a hétvégén tartandó szülinapi partijára. Mary a cégnél is bent járt, utánanézett néhány dolognak. Ebéd előtt pár szót váltott Eddy-vel. Elmondta neki, hogy szeretné betartani az ígéretét. A férfi hirtelenjében nem is tudta, milyen ígéretre gondol. - A biztonsági főnök posztra, amit neked ígértem. - Á, még emlékszel rá? - Ez csak természetes. Azt hitted, csak felelőtlenül ígérgetek? Nem szép tőled. Na, mindegy, a lényeg, hogy a jelenlegi biztonsági főnök épp nyugdíj előtt áll, viszont van még négy hónapja. Addig most már nem akarom elmozdítani a helyéről. Ugye megérted? Szóval tudsz még várni négy hónapot? - Persze, ez nem kérdés. Legalább addig is lesz, aki elkíséri Jessie-t a festőórákra. - Te most saját magadtól felajánlottad, hogy rendszeresen elviszed oda? képedt el Mary. - Mi ütött beléd? Mi ez a hirtelen változás? - Belátom, igazad volt, hozzáállás kérdése az egész. Szeretnék segíteni neki visszailleszkedni a normális életbe, és persze megvédeni őt. - Ez nagyon szép tőled. Örülök, hogy így gondolod - jegyezte meg Mary hálás szemekkel, majd elindultak a többiek után az ebédlőbe. - És Tony? kérdezte, miután odaértek. 7
- Bezárkózott, nem akar senkivel sem beszélni - közölte Jessie. - Ez nem jó hír. Azt hittem, javult a helyzet, de úgy tűnik, csak rosszabb lett. - Ja, és itt járt a volt fiúd, elhozta a képeidet, amiket a házában festettél. - Tényleg? - Igen, a komornyiktól hallottam. A szobádba tették, ha jól tudom. - Köszönöm - felelte Mary csodálkozva. Meglepte, hogy Brian elhozta a képeit. Azt hitte, már réges-rég kidobta őket. Estére felment Tony láza, mégsem akart orvost látni. Bevett pár lázcsillapítót, de úgy tűnt, nem használ. - Borogatás kellene neki - állapította meg Mary. - Ez jó ötlet! Apa is ezt szokta csinálni, amikor kiskorunkban felment a lázunk. Te tudod, hogyan kell? - Persze, nem először csinálom - mondta Mary, és neki is fogott a dolognak. - Hálás vagyok, hogy mellette vagy és segítesz neki - mondta Jessie. - Ugyan, semmiség ahhoz képest, amit ő tett értem - felelte Mary, és elmesélte, mi történt a hídon. Jessie elhűlve hallgatta, alig jutott szóhoz. - Te csak menj nyugodtan aludni, majd én vigyázok rá - mondta kis idő múlva, mire végül Jessie belement, és magára hagyta. Másnap reggel meglepő látvány fogadta Jessie-t és Eddy-t. Mary és Tony egymás karjaiban aludtak. Nem merték felébreszteni őket, csak csendben távoztak, de Jessie-t nagyon boldoggá tette, amit látott. Madarat lehetett volna fogatni vele. Eddy próbált finoman célozni rá, hogy nem minden az, aminek látszik, de hiába, semmi sem rontotta el a lány jókedvét. Tony volt az első, aki felébredt. Már sokkal jobban érezte magát, csak a feje fájt még tompán. Amikor kinyitotta a szemét, meglepődve fedezte fel a karjai közt szundikáló lányt, ráadásul Mary köntöse teljesen félrecsúszott, láthatóvá téve lágy vonásait a vékony hálóing alatt. Ahogy a bálon kíváncsivá tette, milyen lehet megcsókolni, most azon tűnődött, milyen érzés lehet ezen a könnyű anyagon keresztül végigsimítani Mary selymes bőrét. Pár pillanat erejéig elképzelte, aztán rögtön ki is verte a fejéből, és inkább visszaigazította rá a köntösét. Mary ekkor ébredt fel, nagyokat nyújtózkodva. Első reakciójaként rögtön Tony homlokához nyúlt. - Hála az égnek, lement a lázad - állapította meg, majd ásított egyet. Ugye milyen jó őrangyal tudok lenni én is? - kérdezte büszkén mosolyogva. Valahogy nem zavarta, hogy együtt aludtak, olyan természetesnek tűnt az egész. Ez még Tonyt is meglepte kissé. - Hogy érzed magad? - szegezte neki a kérdést a lány. - Sokkal jobban, csak a fejem fáj kissé - felelte Tony. Mary erre összeborzolta amúgy is kócos haját. - Akkor ma már bemész dolgozni? - Nem félsz, hogy én is összekócollak? - jött a kitérő válasz, erre a lány hangosan felnevetett. - Nem mernéd megtenni. 8
- Biztos vagy benne? Mary végül inkább kiugrott az ágyból, nem mert kockáztatni. - A reggelinél találkozunk! - kiáltott még vissza, és nevetve elviharzott. Tony a fejét csóválva dőlt vissza a párnára. Reggeli közben Maryt a rendőrségről hívták telefonon. Megkérték, hogy fáradjon be, mert megtalálták Sarah Downey két bűntársát. Azonosítania kell a két színésznőt. Mary lázas izgalommal készülődött. Reed kísérte el a kapitányságra. Holder nyomozó már várta. Az irodájában nem volt egyedül, mikor megérkeztek. Amint a látogató felállt, akkor vette csak észre, hogy Brian az. - Mr. Downey-t is az azonosítás miatt hívtuk – magyarázta a nyomozó. – Kérem, jöjjenek velem! Átmentek egy másik helyiségbe, ahol egymás mellett felsorakozva, legalább tíz nő állt. Mary rögtön végigfutatta a tekintetét, és felismerte azt a nőt, akit Catherine-nek hitt. Amint jobban körülnézett, felfedezte Jane Flinders-et is. Közölték Holderrel a tényt, hogy felismerik a tetteseket. Mindketten külön lapra írták fel, hányas számú emberekre gondolnak, és a végén összehasonlították. A lapok teljesen megegyeztek. A nyomozó megkönnyebbült, és megköszönte a segítségüket. Mary már épp kifelé indult, amikor még egyszer utoljára visszanézett. Az anyjának hitt nőt nézte, és a szeme megtelt könnyel. - Hogy is szerethettem? – sóhajtotta, és csalódottan vonult ki. Kint egy kicsit le kellett ülnie, mert igen felizgatták az események. Hát végre vége! A bűnösök megvannak, nincs több hazugság. Ebben a pillanatban szeretett volna őszintén beszélni azzal a nővel. Vajon mit hozna fel a mentségére? Erre nincs mentség! Fájdalmasan emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor lelökte őt a lépcsőről. Hirtelen felugrott a székről, és testőréhez fordult. - Beszélnem kell vele, Reed! Kérlek, szólj a nyomozónak! - Mit akarsz, Mary? – lépett oda Brian is. - Beszélni szeretnék azzal a nővel, aki az anyámnak adta ki magát. - Ez őrültség! – tiltakoztak mind a ketten. - Jó, akkor majd én szólok Mr. Holdernek – makacskodott továbbra is a lány, és elviharzott, nyomában a két férfival. A nyomozó intézkedett, így nemsokára Monica Davis-szel találta szemben magát, aki bűnbánóan hajtotta le a fejét. Mary szeme újra könnybe lábadt, amint meglátta őt. - Ki vagy? – szegezte neki első kérdését. - Csak egy ócska, kiöregedett színésznő. - A megélhetésedhez kellett ez a munka? - Igen, ez az igazság. - Mit éreztél, amikor lelöktél? – jött az újabb mellbevágó kérdés. - Nagyon fájt. - Fájt?! Ezt nem hiszem el! - Nem akartam megtenni, hidd el! Sarah Downey megfenyegetett, hogy megöl, ha nem teszek valamit. Láttam az ablakból, amikor Roberttel csókolóztál, és én csak meg akartalak győzni, hogy ő nem hozzád való, de aztán váratlanul bejelentetted az eljegyzést. Úgy éreztem, nekem végem, Sarah biztosan megöl. Nem is voltam magamnál, teljesen elvesztettem a fejem a kétségbeeséstől. A következő pillanatban már meg is bántam, főleg 9
amikor megtudtam, hogy Brian az, akihez hozzá akarsz menni. Azt hittem, beleőrülök. Hidd el, nagyon fájt! Igazán megkedveltelek Tudom, hogy súlyosat vétkeztem ellened. Bárcsak visszaforgathatnám az időt! Én sosem akartam ártani neked és a gyermekednek. Legszívesebben örökre az édesanyád maradtam volna. Az utolsó mondatokat már könnyes arccal mondta. Látszott, hogy valóban megbánta. Mary is meglepődött, főleg magán, amikor közelebb lépett hozzá, és megfogta a kezét. - Sajnálom, hogy így alakult – mondta szomorúan. – Az fáj a legjobban, hogy mindig ilyen édesanyát szerettem volna. Miért kellett ennek így alakulnia? - Bocsáss meg, kérlek. - Ha meg is bocsátok neked, Catherine, vagy hogy is hívnak… - Monica – szólt közbe a nő. - Ha meg is bocsátok, Monica, sosem leszek képes elfelejteni, ami történt. Ez az emlék már örökre belém vésődött. - Sajnálom - csak ennyit bírt kimondani a nő. Mary még egyszer utoljára megfogta a kezét, majd szomorúan távozott. Tony eközben igyekezett minden erejével a munkára összpontosítani, végleg kiverni a fejéből Brian Downey-t. Megszállottan vetette bele magát a munkába olyannyira, hogy még otthonra is vitt feladatot. A többiek alig látták őt, folyton elfoglalt volt. Andrew viszont nagyon elégedett volt a fiúval, tetszett neki a lelkesedése, alapossága. Mary azért aggódott kicsit, el is határozta, hogy hétvégén kimozdítja a négy fal közül. Elmondta neki, hogy egy volt kollégája szülinapi partijára hivatalos, és szeretné, ha elkísérné. Tony persze rögtön tiltakozott, a legutóbbi bál sem sült el jól, és most sem voltak túl jó megérzései a dologgal kapcsolatban, de Mary mégis ragaszkodott hozzá. Jessie is nyaggatta, hogy menjen el, sőt, még meg is fenyegette bátyját, hogy széttépi a hazahozott iratokat, ha nem megy el a buliba. Erre már nem tudott mit mondani, sarokba szorítva érezte magát, végül rábólintott. Mary gyorsan fel is hívta Ricket, hogy szóljon, el tud menni, és egyúttal megkérdezte, milyen jellegű bulira számítson. Kiderült, hogy kerti parti lesz, habár nem a szokványosabb fajtából. Mindenesetre elég a lazább öltözék, nem kell elegáns ruha. Hétvégén, indulás előtt úgy kellett kirángatni Tony kezéből a tavalyi év pénzügyi beszámolóját, nehezen bírt elszakadni a munkától. Szerencsére nem késtek el nagyon, voltak, akik még náluk is később érkeztek. Mindketten meglepődtek, mekkora tömeg gyűlt össze, milyen sok különös figura bukkant fel előttük. - Rick művészkörökben forog. Sok különc festőt, szobrászt ismer magyarázta Mary a csodálkozó Tonynak. A házigazda egy perc alatt ott termett és körbevezette őket. Megtörtént az első koccintás is, Mary átadta a születésnapi ajándékát. Rick, mikor átvette tőle, halkan a lány fülébe súgta: - Remélem, nem baj, hogy Briant is meghívtam. Igazából nem is biztos, hogy eljön. - Azért kösz, hogy figyelmeztettél. Majd igyekszem elkerülni őt. - Kit igyekszel elkerülni? - hallotta meg Tony a beszélgetés végét, és Mary tekintetéből már tudta is a választ. 10
Nagyot sóhajtott, és tanácstalanul töprengett, mit tegyen. Legszívesebben máris sarkon fordult volna, de nem akarta megbántani Maryt és megsérteni a házigazdát. Megpróbáltak Maryvel elvegyülni a tömegben. Szerencsére összefutottak Violával, Mary egykori kolléganőjével, vele jól el tudtak beszélgetni a sok ismeretlen között. Hozzájuk csapódott a festő Vittorio is, aki sértődötten fordult Mary felé. - Hallottam, hogy festőtanárt keres. Nem szép dolog, hogy engem meg sem kérdezett. - Nem tudtam, hogy ön is vállal tanítványokat. - Alkalmanként, néha-néha vállalok. Ez függ a tanítványtól is. - Nos, talán nem ön lenne most a legmegfelelőbb tanár Jessie számára, mivel túlságosan nagy hódolója a női nemnek. Nem így van? - Minek is tagadjam, látom, jól ismer - mosolyodott el a férfi, majd belekezdett dicshimnuszába a nőkről. A monológ alatt Tony halkan lelépett, hogy egy kis kávét szerezzen magának és Marynek. Úgy tűnt, hosszú este előtt állnak. Nagy sokára megtalálta, hol vannak a kávék, felkapott két csészével, de túl gyorsan fordult meg, és az egyik csésze kávé véletlenül egy zakón landolt. Ekkor vette csak észre, hogy Brian áll előtte, éppen őt sikerült leöntenie. - Ez ám a kedves fogadtatás! - jegyezte meg Brian. - Elnézést - bökte ki Tony zavartan. - Hogy fogod ezt helyrehozni? - Mi? - Cseréljünk zakót! - Ugye csak viccelsz? - kételkedett Tony. - Egyáltalán nem viccelek. Hasonló a méretünk. - A zakómat akkor sem fogom kölcsönadni - jelentette ki Tony, és megpróbált bátorságot gyűjteni. Elhatározta, hogy ezúttal nem futamodik meg, hanem szembenéz vele. Azt erősítgette magában, hogy az előtte álló férfi semmit sem jelent a számára, kicsit sem érdekli, nem hagyja, hogy befolyásolja, küzdeni fog ellene. Végigvett minden érvet, ami miatt haragudnia kell rá. - Szóval így állunk. Semmi kárpótlás a kávé miatt - jegyezte meg cinikusan Brian, és elképedve nézte, amint Tony hirtelen a másik csésze kávét is a zakójára önti, ezúttal szándékosan. - Most legalább szimmetrikus vagy - állapította meg Tony, mire Brian dühösen ragadta galléron a férfit. - Te szórakozol velem?! - támadt rá. Tony kiszabadította magát és visszatámadt. - Nem szórakozom, főleg nem veled! - szólt megemelt hangon, s leküzdve minden félelmét és zavarát, megragadta Brian ingét a nyakánál. - Idefigyelj! Nem érdekel, mit mondasz! Az sem, hogy mit gondolsz! Azt akarom, hogy tűnj el örökre az életünkből! Látni sem akarlak, megértetted?! - Ennyire félted tőlem a barátnődet? Szóval Mary még nem felejtett el? Talán újra udvarolnom kellene… - végig se tudta mondani, Tony ökle lecsapott rá, alaposan állon találva. Ezt már Brian sem tűrte tovább, ő is behúzott egyet neki. Páran, akik mellettük álltak, próbálták megfékezni őket, de hiába. Végül a házigazda lépett oda hozzájuk, hogy nyugalomra intse őket. 11
- Rick, ezt muszáj lerendeznem ezzel a ficsúrral - szólt Brian, majd Tony felé fordult. – Akarod odakint folytatni? - Mutasd az utat - felelte Tony, és sietve a kijárat felé indultak. Mary késve vette észre őket, de megpróbált utánuk futni. - Ne gyere utánunk, Mary! - szólt vissza Brian. - Így van, maradj ki ebből! Majd mi lerendezzük ezt egymás közt helyeselt Tony is. Mary aggódva nézett utánuk, Viola próbálta megnyugtatni. Már bánta, hogy nem hoztak magukkal testőrt, Reed vagy Eddy biztos könnyedén szétszedte volna őket. Ezen töprengett Mary, miközben a két férfi kiért az utcára. - Szóval? Mi a bajod velem? - szegezte neki a kérdést Brian. - Ennyire nem bírod a képemet? - hajolt oda hozzá, egészen közel. Tonynak komoly önuralomra volt szüksége, még keményebben próbált védekezni, küzdeni az érzései ellen. Megragadta Briant és hirtelen a falhoz lökte. - Így van! Látni sem akarlak! Szeretném, ha örökre eltűnnél a Föld színéről! - Pedig nem fogom megtenni neked ezt a szívességet! - szólt vissza a professzor, és ő is támadásba lendült. Tony azonban sikeresen hárította az ütést, sőt, keményen odasózott Brian-nek. Ezúttal a szeme alatt találta el, majd megragadta kávés zakójánál fogva, és fejére olvasta tetteit, hogy milyen álnok módon játszadozott Mary érzéseivel. Aztán a szemébe vágta a legsúlyosabbat is. - Te szemét! Tudod te, hogy Mary majdnem meghalt miattad?! És most nem anyád akcióira gondolok. Amikor leleplezte a kettős életed, öngyilkos akart lenni. Tudtál te erről? - Mit beszélsz?! Ez igaz? - Én húztam vissza a hídra, ahonnan a Temzébe akarta vetni magát. Egyetlen másodpercen múlt, hogy el tudtam kapni és nem halt meg. Felfogod, mit tettél vele? Megérted végre, miért nem akarok egy levegőt szívni veled?! - Ez… erről fogalmam sem volt - sápadt el Brian, és alig bírt megszólalni. - Eltűnsz akkor végre az életünkből? - szegezte neki a kérdést Tony. Nézz magadba! Csak fájdalmat és szenvedést hozol ránk! Brian nem felelt rögtön, inkább megfogadta a tanácsot. Megpróbált mélyen magába nézni, végiggondolni az összes tettét, előhozni a legőszintébb érzéseit. Már tudta, milyen komoly tét forog kockán. - Tisztában vagyok vele, hogy a múltban sok hibát követtem el, azt is tudom, hogy nem mindig kezeltem megfelelően a helyzetet. A kettős életem kihatással volt minden cselekedetemre. Néha az ész, néha az érzések uralták tetteim, emiatt tűnt logikátlannak, amiket csináltam. Igazán bánom, hogy ezzel ilyen veszélyes helyzetbe sodortam Maryt. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, nem akartam fájdalmat és csalódást okozni neki. Most azonban, végiggondolva ezt az egészet, s a saját érzéseimet, egyetlen dologban biztos lettem. Mégpedig abban, hogy nem szabad ilyen könnyen feladnom, harcolnom kell érte. A végsőkig elmegyek akár, amíg szemernyi esély van rá, hogy Mary még szeret. Nem fogok tehát félreállni, csak mert azt kéred tőlem. Fontosabb ő annál, hogy csak úgy annyiban hagyjam, és ezt neki is meg fogom mondani. 12
Tony nem számított ilyen heves ellenreakcióra. Azt hitte, Brian ezek után szégyenében elkullog, és végleg eltűnik az életükből, nem gondolta volna, hogy visszájára sül el a dolog. - Szóval még ezek után esélyt akarsz Marynél?! Az eszem megáll! Felejtsd el és tűnj el végleg! - kiabálta, és újra behúzott neki egyet. Ezek után Brian inkább csak hárítani próbált, próbálta kerülni az ütéseket, és nem ütött vissza. Tony viszont ettől csak még dühösebb lett, fanatikus támadásba lendült. Még a könnye is kicsordult közben, amit az öklével ösztönösen törölt le. Rángatta, ütötte, ahol érte. Brian zakója elszakadt, s a földön kötött ki, majd nemsokára a gazdája is. Aztán Brian hirtelen elgáncsolta Tonyt, és ő is a földre zuhant. Ezt a pillanatot használta ki Brian és hirtelen felugrott. - Fejezzük ezt be! Ennek semmi értelme - közölte. - Ez már nem normális, amit csinálsz - jegyezte meg, majd sietve otthagyta a meglepett férfit. Tony még küzdeni akart, le akarta teljesen győzni, de inkább csak saját magát. Ki akarta űzni még a gondolataiból is, végleg eltűntetni ezt a felkavaró, felzaklató érzést, de úgy tűnt, alul maradt a démonaival szemben, mert amikor Brian eltűnt a saroknál, magába roskadt. Brian kávéval leöntött zakója ott hevert előtte a földön, és ő óvatosan felvette azt. Brian hamar észrevette, hogy hiányzik a zakója, mert elkezdett fázni. Úgy döntött, lesz ami lesz, visszamegy érte. Remélte, hogy Tony már nincs ott. A sarok mögül lassan kikukucskált, hogy megnézze, mi a helyzet. Tony ugyanott volt a földön, és épp a kezében tartotta azt a bizonyos zakót. Brian azon tűnődött, odamenjen-e és elkérje tőle. Nem tudta felmérni, milyen idegállapotban van küzdőpartnere. Nem akarta ugyanott folytatni tovább a harcot. Már elő akart lépni a sarok mögül, amikor döbbenten vette észre, hogy Tony felemeli Brian zakóját, majd mintha szimatot venne, beleszagol, és belefúrja az arcát. Ezután pedig hangosan felzokogott. Brian semmit sem értett. - Miért egy férfi? És miért pont ő? - tört ki Tonyból hirtelen. - Miért nem bírom kiverni a fejemből, kiűzni a szívemből? Miért? Miért?! Brian ekkor értette meg, és lesokkolva dőlt a falnak. Még sohasem élt át ehhez hasonlót. Nem látott még ilyet, hogy valaki ennyire messzire menjen az önmaga ellen való küzdelemben. Hogy valaki ennyire mélyen szeresse és ennyire gyűlölje egyszerre. Teljesen felkavarták a látottak. Először moccanni sem bírt, nem tudta, mitévő legyen, aztán lassan összeszedte magát, és csendben magára hagyta a zokogó férfit. Mary aggódva várta a srácokat, de végül egyik sem tért vissza. Tony is csak üzenetet küldött, hogy otthon majd találkoznak, de sokáig bolyongott, az utcákat járva, így később ért haza, mint a lány. Otthon nem akart senkivel sem beszélni, rögtön bezárkózott a szobájába. Jessie próbálta Maryből kihúzni, hogy mi történt, de ő sem tudott semmit, csak amennyit látott, hogy a két fiú összeverekedett. Jessie csodálkozott, mert tudta jól, bátyja milyen jámbor természetű. Mary sem feltételezte, hogy ő kezdeményezett, biztos volt benne, hogy mindenről Brian tehet. El is határozta, elbeszélget erről a férfival.
13
Másnap első dolga volt felkeresni Briant az egyetemen. Szerencsére az irodájában találta, épp a hallgatók zárhelyi dolgozatait javította. Mary nem kerülgette a szót, rögtön témába vágott, amint belépett. - Követelem, hogy azonnal mondd el, mit csináltál Tonyval tegnap este! Teljesen kifordult önmagából, szóba se áll senkivel. Azelőtt sosem lehetett őt kihozni a béketűrésből, leszámítva azt az esetet, amikor a húgát kereste. Mindenki nyugodt, békés embernek ismeri, erre te felpiszkálod, és ez történik. Mit mondtál neki, amitől így felhúzta magát? - Nem is mondott semmit? - kérdezte óvatosan a férfi. - Nem. Mi történt, amin így összevesztetek? Miattam történt? Mondtál rólam valami sértőt? Csak ezt tudom elképzelni, nem jut más az eszembe. - Leöntött kávéval, majd arra kért, tűnjek el az életetekből. - Igazán? Ezt mondta? És erre te? - Természetesen tiltakoztam - állt fel az asztal mögül Brian, és elindult Mary felé. - Tegnap azt is megtudtam, hogy majdnem meghaltál miattam. Elmondta, ami a hídon történt. - Igazán? Nos, nagyon magam alatt voltam, de nem csak miattad. Összejött minden egyszerre, te csak a hab voltál a tortán. - Értem. Azért ijesztő volt hallani. Borzalmas lehetett akkor neked. - Igen, az volt… - merült Mary a gondolataiba. - Ne haragudj, bocsáss meg nekem, kérlek - nézett Brian mélyen a szemébe. - Ez nem ilyen egyszerű - kezdte volna válaszát a lány, de ekkor megcsörrent a mobilja. - Vedd csak fel nyugodtan - szólt Brian, mire Mary elővette a telefonját. - Épp Tony keres - közölte, és fogadta a hívást. - Mary, azonnal gyere a kómaközpontba! Képzeld, Isa felébredt! Nemrég hívtak, mi már úton is vagyunk Jessie-vel. - Ez igaz? Máris indulok! Ez fantasztikus hír! Maryt majd szétvetette az öröm. Rögtön elújságolta Brian-nek is a jó hírt, aki osztozott örömében, mert végül is az anyja egyik áldozatáról volt szó. Tudta jól, ha ezt Sarah megtudja, jót tesz majd a hangulatának. Mostanában úgyis eléggé zárkózott, merengő lett. Habár kibékültek Brian-nel, de sokszor voltak rémálmai és súlyos önvád nyomta a lelkét. Még az sem segített, hogy Brian elintézte, ne kelljen börtönbe vonulnia, hanem egy szanatóriumba. A bíróság még nem döntött a sorsáról, de nagyon úgy tűnt, hogy ezek után az a szanatórium lesz majd a végleges otthona. Mary kapkodva tette el a telefonját, és sietve vett búcsút Brian-től, de a férfi megállította őt. - Hadd menjek veled, kérlek! Szeretnélek elkísérni. - Nem vagyok egyedül, ne aggódj. A testőr odakint vár rám. - Nem csak azért. Engem is érdekel, hogy van a barátnőd. Elvégre az anyám miatt került kómába. Ugye megérted? - Jól van, nem bánom, gyere velünk te is - egyezett bele Mary és már rohant is, a férfi alig győzte követni. Ezek után ráadásként dugóba kerültek, Mary már tűkön ülve várta, hogy végre odaérjenek. Brian a kocsiban eszmélt rá, hogy Tony valójában Isabel bátyja, eddig nem is tudta ezt az aprócska részletet. Mary elmesélte Brian14
nek, mi minden történt Isa családjával, mióta Sarah emberei megtámadták őt. A férfi meglepődve hallgatta a szerencsétlenül járt család történetét. Már értette, miért fogadta be Mary a férfit, mi hozta össze őket. Tony közben üzenetben megírta Marynek, hányadik emeletre, hányas kórterembe kell mennie. A kómaközpontban sietve mentek fel a hetedikre, meg sem álltak a kórteremig. Mary nyitott be elsőként, mögötte Brian lépett be. Isa az ágyán feküdt sápadtan, de mosolyogva. Henry és Jessie az ágyánál ültek, Tony pedig a sarokban ült, és egy papírlapot szorongatott a kezében. Mary rögtön barátnőjéhez sietett, örömkönnyek közt fogta meg a kezét. Hirtelen nem is tudott mit mondani, annyira boldog volt. Meghatódva nézte egymást a két lány. - Annyira vártunk már! Olyan jó, hogy végre visszajöttél. Most már ne merj visszaaludni! - mondta Mary könnyek közt. - Remélem, nem fogok - mondta Isa halkan és lassan, mert a beszéd még nehezére esett neki. Tony ekkor nézett csak fel, és vette észre az újonnan érkezőket. Maryn átsuhant a tekintete, viszont Brian látványa meglepődést váltott ki belőle. - Oké, tudom, azt mondtad, látni se akarsz - mentegetőzött Brian, a szeme alatti lilás foltot tapogatva, de nem tudta végigmondani, mert Tony hirtelen felugrott, odalépett hozzá, és elkapta a karját. - Gyere ki velem - rángatta kifelé. - Ugye nem akartok megint verekedni? - rémült meg Mary. - Tony, kérlek, hagyd békén Briant! Békével jött. - Nyugi, nem lesz baj - szólt vissza Tony, majd eltűntek az ajtó mögött. A folyosón pár méter után megálltak, majd Tony Brian szeme elé emelte a papírt, amit addig a kezében szorongatott. - Mi ez? - kérdezte Brian. - Egy levél az apámtól. Akkor írta, amikor Isa pár hónapja egy rövid időre magához tért, az ő gondjaira bízta, hogy adja majd át nekem. Utána rögtön lelépett, így már nem tudta meg, hogy a húgom visszaesett a kómába, ezért a levelet sem tudta átadni nekem, csak most - magyarázta Tony. - Ha egy levél az apádtól, nekem mi közöm hozzá? - Majd megérted, ha elolvasod. Kérlek… - Jól van - egyezett bele Brian. Nem akart ellenkezni a sráccal, látta rajta, milyen zaklatott idegállapotban van. Drága Fiam! Amikor ezeket a sorokat olvasod, én már messze járok. Nincs bátorságom a szemedbe nézni, ezért is Isával küldöm el ezt a levelet. Eladtam a könyvesboltot, és az árát átutaltam neked, hogy azt kezdj az életeddel, amit csak szeretnél, végre valóra válthasd az álmodat. Rájöttem, hogy minden szerencsétlenségünknek én vagyok az oka, mindenről én tehetek. Bocsáss meg mindent, amit ellened elkövettem a hosszú évek során. Nem voltam őszinte hozzád, hazudtam neked. Nem akartam, hogy megtudd az igazat. Önző voltam, nem törődtem mások érzéseivel. Még azt is megértem, ha nem bocsátanál meg. Úgy gondoltam, mielőtt elmegyek, elmondom a teljes igazságot, mert megérdemled. Tony, neked nem Rebeca volt az igazi anyád. 15
Az én gyermekemként jöttél a világra, az én vérem vagy, de más az édesanyád. Egy fiatal, gazdag lánynak udvaroltam akkoriban, akivel nagyon szerettük egymást. A lány terhes lett tőlem, de az apja nem akart a családba fogadni, a származásom miatt, ezért inkább szerzett a lánynak egy gazdag kérőt, aki így terhesen is hajlandó volt elvenni őt. Anélkül, hogy bármit is tehettem volna, feleségül ment ahhoz a másik férfihoz. Roppant heves természet volt, eleinte küzdött az apja ellen, de aztán beadta a derekát. Titokban azért mindenhová követtem, tudtam minden lépéséről, még azt is, amikor szülni vitték egy klinikára. Izgatottan, aggódva vártam, hogy megszülessél. A szülőnővel időközben jól összebarátkoztam, ő minden információval ellátott róla. Akkor is szólt, amikor megszülettél, és megtudtam, hogy van egy testvéred. Egy ikertestvéred, akivel kétpetéjűek vagytok, tehát nem hasonlít rád. Akkor nekem rögtön az volt az első gondolatom, hogy legalább az egyik fiamat hadd neveljem fel én. Tudom, őrültségnek hangzik, de abban a pillanatban nem láttam más megoldást, részt akartam venni az életetekben. Valósággal lerohantam azt a szegény nőt, aki addig segítőkész volt hozzám, és könyörögtem neki, segítsen egyikőtöket elrabolni. Ő eleinte tiltakozott, nem akart belemenni. Órákat töltöttünk egy szemközti kávézóban, vitatkozva, őrlődve. Elmondtam neki az egész élettörténetemet, és látta rajtam, mennyire szenvedek. Ő teljesen együtt érzett velem, neki ugyanis sajnos nem lehetett gyermeke. Én megsajnáltam őt, és megígértem, közösen csináljuk, én is kiveszem a részem a rablásból, ha segít nekem. Végül, nagy nehezen belement a dologba. Elintézte, hogy téged halottnak nyilvánítsanak, és így legalább ne keressenek soha, majd kerestünk egy biztos helyet London külvárosában, ahol senki sem ismert. Ő rendszeresen meglátogatott, segített nekem a te dajkálásodban. Mindent tőle tanultam, nagyszerű ember volt! Később, az idő múlásával megszerettük egymást, és odaköltözött hozzánk. Össze is házasodtunk. Ő volt Rebeca, a nevelőanyád. Ami igazán boldoggá tette a kapcsolatunkat, hogy annak ellenére, úgy tudtuk, meddő, mégis teherbe esett Isával. Igazi csodának tekintettük, alig akartuk elhinni. Később Jessie is megszületett, és teljes lett a család. Azt hittem, semmi sem fogja már beárnyékolni a boldogságunkat. Aztán Rebeca váratlan halála teljesen összetört. Hisz tudod, utána hetekig beteg voltam, évekbe telt, míg igazán kihevertem. Még akkor is hittem, nem lesz semmi baj, nyugodtan alhatok, mikor aztán jött az a hirtelen, brutális eset, Isa tragédiája. Szörnyen szenvedtem miatta, és Jessie miatt is, aki eltűnt. Aztán, amikor Isabel felébredt a kómából, elmondta, amit a barátnője szavaiból megtudott, hogy egy Sarah nevű nő emberei tették ezt vele, aki az egyetemén tanító Downey professzor anyja. Ekkor jöttem rá, hogy az igazi anyád tette mindezt velünk, Sarah Downey. Ő az, akitől elraboltalak. Alig akartam elhinni, első gondolatom az volt, hogy utánajárjak a dolognak. Egy ismerősöm az üzleti életben forog, tőle tudtam meg, milyen rossz híre van, milyen könyörtelen üzletasszony lett belőle. Felhívtam Rebeca egyik közeli barátnőjét is, aki szintén a kórházban dolgozott, ő kiderítette róla azt is, hogy a szülés után évekig pszichológusok kezelték, mert annyira megviselte a fia elvesztése. Már tudtam, miattam vált ilyen lelketlen, kegyetlen asszonnyá, én tehetek róla, hogy ezt tette velünk. Borzalmas volt ráébrednem, mekkora hibát követtem el. Önző voltam, amikor magamnak akartalak és elszakítottalak tőle! Sokkal boldogabb életed lehetett volna vele! Úgy érzem, a te életedet is tönkretettem, fiam. Nem vagyok jó apa, de még csak jó ember sem. Nincsen 16
már semmi keresnivalóm mellettetek, ezért inkább végleg elmegyek. Nem érdemellek meg. Bocsáss meg, ha tudsz, drága fiam, és kérlek, keresd meg a testvéredet! Ő nagyon jó ember lett, híres művészettörténész professzor. A neve Brian Downey. Ő a te ikertestvéred. Isten veled! Szerető édesapád Az ikerszülés említése után Brian szinte falta a sorokat, a végére pedig döbbenten meredt a papírra. Nagy nehezen tudta csak levenni róla a tekintetét, de végül sikerült neki, és Tonyra nézett. A férfi ugyanolyan könnyes arccal meredt rá, mint előző este a zakójára, mikor titkon megleste őt. Valóságos érzelmi vihar tükröződött a tekintetében, áhítattal bámulta őt. Tony szíve kitörni készült, olyan iramban vert. Már tudta, nem szerelem, hanem testvéri szeretet az, amit érez. Kimondhatatlanul boldog volt, alig bírt megszólalni. - Megéreztem, hogy közel állsz hozzám, és most már tudom, miért mondta ki végül. - Testvérem… - Alig tudom elhinni - nyögte ki Brian, és az ő szeme is bepárásodott. Tudtam, hogy született egy ikertestvérem, de azt hittem, meghalt. Anya is csak nemrég tudta elfogadni ezt, szinte máig reménykedett, hitt benne, hogy nem haltál meg. Még a sírodhoz is kimentünk nemrég… - mondta Brian, és itt már ő sem tudta megállni könnyek nélkül. Ekkor Tony közelebb lépett és szorosan megölelték egymást. Pár percig így álltak, csendben, meghatódva. Amikor elengedték egymást, Brian volt az, aki elsőként megszólalt: - Kimondhatatlanul örülök, hogy épp te vagy a testvérem. Te, aki szintén ilyen közel állsz Maryhez. De ugye jól tudom, hogy nem vagy szerelmes belé? - Jól tudod - ismerte be Tony mosolyogva. - Akkor már nem tiltasz el tőle, ugye? - kacsintott rá Brian, mire Tony felnevetett. - Ez jó. A végén még sógort csinálsz belőlem. - Remélem, hogy így lesz - bizakodott Brian, majd visszafelé terelte fivérét. - Gyere, a többiek már biztos aggódnak miattunk. A kórterembe lépve minden szempár rájuk szegeződött, aggódva várták a fejleményeket. Mary Tonyhoz rohant és faggatni kezdte, mi történt. - Nyugodj meg, Mary, nincs semmi baj, épp ellenkezőleg - mosolygott Tony, majd húgaihoz fordult. - Isabel, Jessie, bemutatom nektek családunk legújabb tagját, megkerült ikertestvéremet, Brian Downey-t. - Mi? Hogy?! - csodálkozott a két lány, ahogy Mary is. - Apa írta meg nekem ebben a levélben - lobogtatta meg a papírt, amit végül Jessie kirántott a kezéből. - Ugye felolvashatom? - kérdezte meg, a biztonság kedvéért, és Tony beleegyezőn bólintott. Ezek után mindenki megtudta az igazat, csodálkozva hallgatták a levelet. Utána Brian két újdonsült húgát is megölelte, már csak Mary állt tétován, meglepődve a hírtől. Végül Tony lépett oda hozzá jókedvűen. - Mit szólsz, Mary? Nem nagyszerű hír? 17
- De. Nagyszerű, hogy egymásra találtatok. Gratulálok - mondta Mary kissé visszafogottan. - Te nem is örülsz? Miért vagy ilyen komoly? Most már olyanok vagyunk, mint egy nagy család, nem igaz? - nézett körbe Tony lelkesen. - Brian nekem nem a családom! - jelentette ki ekkor Mary, mindenki megdöbbenésére. - Nem akarom elrontani a hangulatot, de tudd meg, még miattad sem vagyok hajlandó megbocsátani neki! Elárult, játszott az érzéseimmel! Sosem lesz a családom része! Akkor inkább itt hagyom ezt a családot! Legyetek nélkülem nagyon boldogok! - kiabálta, és idegesen kirohant a szobából. Senki sem számított erre, a testvérek meglepetten néztek utána. Brian volt az, aki leggyorsabban reagált, és utána eredt a lánynak. Az ajtóból még visszaszólt: - Nyugi, megállítom valahogy - majd elviharzott. A liftnél érte csak utol a lányt, aki nem volt hajlandó visszamenni vele, inkább sietve beszállt az érkező liftbe. Brian is beszállt vele, nem akarta magára hagyni. Elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem győzi őt. Nem akarta, hogy miatta megszakítsa a kapcsolatot a többiekkel, és elveszíteni sem akarta őt. Két szintet mentek lefelé, amikor váratlan dolog történt, a lift hirtelen meghibásodott. Megállt a negyedik és ötödik emelet között, ráadásul elment az áram, hirtelen sötétség borult rájuk. Mary sikoltozva, rémülten reagált rá, és újra rohama volt. Brian próbálta lefogni, megnyugtatni. Óvatosan leültette a földre, és maga is letelepedett mellé. Mary közben a második fázisba zuhant, egész este reszketni, remegni kezdett. Brian magához ölelve suttogott a fülébe, ahogy az első találkozásukkor is. Remélte, ezúttal is sikerül megnyugtatnia. Mary már kezdett magához térni, de amikor egy pillanatra feleszmélt, és látta, hogy még mindig sötétség veszi körül, az idegei felmondták a szolgálatot. Azt hitte, megint álmodik, elzárkózott a valóság elől. A férfi hiába bizonygatta, hogy vele van, nem kell félnie, meg sem hallotta. Két kezével görcsösen fogta a fejét, miközben újra átélt egy régi, elfeledettnek hitt, szörnyű élményt. Ismét kislánynak érezte magát, és látta, amint tönkreteszik a családját. Az apja véres fejjel feküdt, kezeit felé nyújtva, nyitott szemekkel, mire ő sikítozva fordult az anyjához. Aztán őt is elszakították tőle és elvitték. Legvégül Mary következett. Egy férfi odalépett hozzá, és lekevert egy nagy pofont neki. - Csend legyen, te taknyos! – kiáltott rá, mire ő hangos zokogásba kezdett. Még akkor is az anyját hívogatta, miközben betuszkolták egy kocsi hátsó ülésére. Hátrakötötték a kezeit, bekötötték a száját, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a szemét is letakarták egy sállal. - Ez meg mire jó? – kérdezte az egyik fickó, aki a volánnál ült. - Nem bírom már nézni azt a bánatos tekintetét! - Ja, úgy! Persze, te sosem csípted a kölyköket. - Nem hagyom, hogy egy ilyen pondró felhúzza az idegeimet. - Azért csak nyugi. Hová is megyünk? - fordult a sofőr a harmadik férfihoz, aki eddig csendben ült mellette. - Valahol a város túlsó végében tegyük ki, ez a parancs. - Oké. 18
- Azért én addig még eljátszadozom ezzel a kis pisissel - Kérlek, ne csinálj hülyeséget! - Nyugi, csak ráijesztek a kicsikére! - Reménytelen eset! – legyintett a sofőr, és gázt adott. Aztán a hátul ülő férfi elkapta a kislány nyakát, és enyhén megszorította. - Meghalsz, kölyök, ha beszélsz! Megértetted?! Egyetlen szót sem szólhatsz arról, amit ma láttál! Világos?! Ha megnyikkansz, sokkal szorosabban fogom meg a nyakad, és soha többé nem látod meg a napvilágot! Sötétség vesz majd örökre körül, nem látsz, nem hallasz soha többé semmit és senkit! Egyáltalán semmit! - üvöltötte dühösen, miközben nyakánál fogva rázogatta a rémült gyereket. Miután kilökték az utcára, utána is csak az elhangzott szavak visszhangoztak a fejében, és rátört a remegés, görcsbe rándult egész teste. Mintha lebénult volna, úgy érezte, valóban nem lát, nem hall semmit. A félelem szinte eszét vette. A gyermek mélyen eltemette magában ezt a napot, csak a félelem maradt meg benne, az a tudat alatti, fenyegető érzés. Nem tudta soha leküzdeni, a sötét mindig újra és újra előhozta belőle ezt a halálfélelmet, ezt a rettegést. A liftben, a negyedik és ötödik emelet között lebegve, végre újra átélte ezt az élményt, eszébe juttatva az akkori eseményt, örökös félelmének az okát. - Meg akart ölni! Már emlékszem! Az a férfi a kocsiban azt mondta, megöl, ha beszélek! Én nem láttam, nem hallottam semmit! Segítség, fojtogat! Anya! Anya! – kiabálta kétségbeesve, mire Brian még szorosabban ölelte őt. – Apát megölték, anyát elvitték, engem miért nem öltek meg?! Miért kínoztak?! Mit vétettem én?! Hol vagyok?! – zokogta kétségbeesve. - Itt vagy velem, Mary. Brian vagyok, és itt ülök melletted, ne félj! - Brian? Tényleg, te vagy? - Igen, én. - Nem látlak. Hol vagy? Istenem, hisz semmit sem látok! - Nyugodj meg, kicsim! - Hogy nyugodjak meg, amikor megvakultam?! Nem látok, Brian! Egyáltalán semmit sem látok! - Igen, tudom. Én sem látok semmit. Valószínűleg elromlott a lift és mi bent rekedtünk. Biztos nemsokára megjavítják. - A lift? - csodálkozott a lány. - Igen, kicsim. Ne félj, nem lesz semmi baj! Bújj ide hozzám, én majd vigyázok rád. - Úgy félek – remegett a lány, és ekkor megérezte egy simogató kéz érintését az arcán. - Nem kell félned. Itt vagyok veled, és megvédelek mindentől, mindenkitől. Annyira szeretlek! - Igazán szeretsz? – suttogta bizonytalanul a lány, és a következő pillanatban már ajkán érezte a férfi ajkát. - Őrülten imádlak – suttogta Brian, mikor egy pillanatra elengedte. - Te nem érzed ezt? Kitapogatta a lány kezét, és a mellkasához vonta. - Nem érzed, hogy ver a szívem? Érted bármire képes lennék. Együtt legyőzzük a múlt démonait. Mary a kezével megkereste Brian arcát, és gyengéden megsimogatta.
19
- Azt hiszem, már legyőztük - suttogta meghatódva. - Visszatértek az akkori emlékeim, és már nem félek úgy a sötétben. Még arra is emlékszem halványan, amikor bekerültem az árvaházba. Csomó minden eszembe jutott. - Tényleg? - Igen - felelte Mary, és a gondolataiba merült. - Azt eddig is tudtam, hogy amikor megérkeztem az árvaházba, sokáig nem voltam hajlandó beszélni. Egy dolog azonban csak most jutott az eszembe. Mivel nem szólaltam meg, a nevemet sem tudták, de anyukámnak köszönhetően a ruhámba bele volt hímezve néhány öltéssel a monogramom, a KMR. Ő mindig Marynek hívott, és most jöttem csak rá, hogy az igazi nevem Kim Mae Ri, ezért hívott így, viszont az árvaházban a monogramból arra következtettek, hogy Mi Rae vagyok, mert az sokkal gyakoribb név volt, ezért onnantól Mi Rae lett a nevem, így hívott mindenki. Akkor egy megfélemlített kislány voltam, aki nem mert szólni, hogy nem az a neve, inkább elfogadtam a Mi Rae-t, és fokozatosan el is felejtettem a régi nevem. - Örülök, hogy most már mindenre emlékszel, én kicsi Marym - vonta magához a férfi, és adott egy puszit a homlokára. Ebben a pillanatban jött vissza a világítás, és a lift is elindult. A két fiatal boldogan nézett egymás szemébe.
20
