Zöldtrágya
fajok és keverékek
A 2015-ös és 2016-os év megmutatta, hogy a zöldítési szabályok jelentős változásokat hoztak a gazdálkodók életébe. Sok gazdálkodónak át kellett gondolnia vetéstervét és úgy alakítani, hogy az megfeleljen az előírásoknak. Ön most egy olyan tájékoztató szakmai anyagot tart a kezében, mely útmutatóul szolgál a zöldtrágyázás helyes megvalósításában. Ezt a prospektust azoknak állítottuk össze, akik a zöldtrágyázást jól akarják csinálni, szeretnének annak kedvező hatásaiból hasznot húzni és nem utolsósorban szeretnék a jövő számára talajukat jó állapotban megőrizni. Cégünk elsősorban vetőmag termeltetéssel, -feldolgozással és -kereskedelemmel foglalkozik. Főbb növényeink a facélia, olajretek és a mustár. Ezeken kívül pillangósokkal,
Köszöntő
Seiwerth Anna és Seiwerth Márton cégvezetők
gabonafélékkel és minden növénnyel foglalkozunk, ezért is lett a szlogenünk: „Minden, ami vetőmag”. Tevékenységünk előterében az ügyfélközpontú, megbízható, magas szintű kiszolgálás áll, mind a vetőmagok, az inputanyagok, mind pedig a termeltetés és a szolgáltatások terén. Ahhoz, hogy Ön meg tudjon felelni az AKG és a zöldítés követelményeinek, a jogszabályoknak/kiírásoknak megfelelő keverékeket állítottunk össze. Így kínálatunkban megtalálhatóak a Méhlegelő és Zöldugar keverékek is! Kívánunk a zöldtrágyanövények termesztéséhez sok sikert, és ne feledje: lajtamag Minden, ami vetőmag!
Milyen haszonnal jár a másodvetésű zöldtrágya növények termesztése?
Tápanyag megőrzés és feltáródás: Fontos kiemelni a zöldtrágyázással nem kerül a talajba
Talajvédelem, talajjavítás: gyors növekedésük lévén ha-
plusz tápanyag, hanem a visszamaradó, ill. a mélyebb ré-
mar beborítják a talaj felszínét, védve azt a szél és víz eró-
tegekben található tápanyagok megőrzését és feltáródását
zióval szemben. Szerteágazó, nagytömegű, mélyre hatoló
segítik elő. A keverékekben használt különböző fajok a talaj
gyökérzetett fejlesztenek.
más-más rétegét szövik át a gyökérzetükkel, így képesek
Miért jó a nagy gyökértömeg?
mobilizálni a talaj ásványi anyag tartalmát, a mélyebb talaj-
A gyökérnövekedés és elhalás lazítja a talajt, valamint nö-
rétegekből a kultúrnövények gyökerének közelébe helyezik
veli a szerves anyag készletét, ami táplálékul szolgál a föl-
azt. Ezenkívül visszatartják a mozgékony tápanyagokat, mint
digilisztáknak és talajmikrobáknak, így élénkíti a talajéletet.
amilyen a nitrogén, megakadályozva azok mélyebb talajré-
A földigilisztákkal átjárt föld levegőzöttebbé válik, javul a ta-
tegekbe és talajvizekbe mosódását. A foszfor nem mozgé-
lajszerkezet és megnő a felvehető tápanyagok mennyisé-
kony elem a talajoldatban, azonban könnyen lekötődik, így
ge. A földigiliszták természetes „bioreaktorként” növelik a
nagy része felvehetetlen a növények számára. A zöldtrágya
jótékony talajmikrobák számát. A talaj mikroorganizmusok
növények gyökérsavai oldhatóvá alakítják. Az ilyen módon feltárt tápanyagok a növényi részek beforgatása után, a főnövény számára elérhető állapotban maradnak.
A zöldtrágyázás előnyei
A keresztesvirágúak és a facélia jelentős mennyiségű makro tápelem feltárására képes, amelynek mennyisége a termőterülettől függ. A zöldtrágya növények beforgatásával, valamint a pillangósok nitrogén megkötésével csökkenthető az utóvetemény számára kijuttatandó műtrágya mennyisége.
közül egyesek szabadon élő légköri nitrogén megkötők
Vízmegőrzés
(pl. Azobacter vagy Clostridium fajok), míg a heterotróf
A zöldtrágya növények gyors fejlődésükhöz és a nagy
mikrobák általánosan a szerves anyag lebontásért felelő-
zöldtömeg kifejlesztéséhez természetesen nagyobb ned-
sek. A nagy gyökértömegen „felhízlalt” heterotróf mikro-
vesség felhasználást igényelnek, minek következtében a
organizmusok a leforgatott növényi maradványokat rövid
talaj felső rétegének nedvesség csökkenése tapasztalha-
időn belül képesek lebontani. A talajban így szerves anyag
tó. Azonban ez a hatás a fent leírt pozitív hatásoknak kö-
halmozódik fel, amely stabilizálja a talaj szerkezetét, növeli
szönhetően a tél folyamán megszűnik.
a vízmegtartó képességét és javítja a vízgazdálkodást. Az
Összességében a zöldtrágyázott területeken magasabb
intenzív gyökérnövekedés, és talajéletnek köszönhetően
talajnedvességgel lehet számolni, mint a fedetlenül hagyott
megfelelő pórusméret alakul ki, a talaj levegőzöttebbé válik
területeken.
és nő a talajba jutó csapadék mennyisége is, mivel így rövi-
Segítség a növényvédelemben
debb idő alatt képes a csapadékvíz a talajba szivárogni. Ez
A gyors kezdeti fejlődésű, talajt beborító zöldtrágyanövé-
különösen fontos a hirtelen, erős esőzések gyakoriságá-
nyek – különösen a mustár és az olajretek – jó gyomelnyo-
nak növekedésével.
mó képességgel rendelkeznek.
A zöldtrágya növények vetésforgóba illesztésével meg-
• bio-drilling: a talajlakó élőlények (pl.
Mustár
törhető bizonyos kórokozók és kártevők fejlődési ciklusa.
földigiliszták), illetve a növények gyökerei
Vetésidő: augusztus közepétől szeptember közepéig
Számos zöldtrágyanövényről bizonyított, hogy gyökérvá-
által végzett talajlazító tevékenység.
Vetésmélység: 1-3 cm
ladékukban olyan vegyületek találhatók, amelyek hatásá-
• szimbionta nitrogénkötő baktéri-
Sortáv: gabona sortáv
ra bizonyos talajkártevők egyedszáma gyérül. Nematóda
um: olyan baktérium, amely a növénnyel
Zöldhozam (másodvetésben): 30-40 t/ha
gyérítő hatással főként a keresztesvirágúak rendelkeznek,
kölcsönösen pozitív kapcsolatot alakít
de a répa-fonálféreg ellen (Heterodera schachtii) a facélia
ki. A pillangósok gyökerein létrejövő A legelterjedtebb, rövid tenyészidejű zöldtrágya növény. Szélsőséges adottságú talaj (pl. szik) kivételével minden
zöldtrágya növény
talajon vethető. Sűrű növényállománya gátolja a talajeróziót és kiváló
talajtakarás
tápanyag visszatartás
talajfertőtlenítés
szervesanyag nő
talajélet nő
gyomelnyomó hatású. Erőteljes gyökere megakadályozza a nitrogén bemosódását, és a talajfelszín közelében visszatartja azt.
erózió elleni védelem
felvehető foszfor nő
gyomelnyomás
nitrogén visszatartás
• bio-drilling
• szimbionta nitrogén fixáló baktérium
talajszerkezet javulás
talaj vízgazdálkodás javulása
nitrogén tartalom növekedés
Zöldtrágya növényeink
Olajretek Vetésidő: augusztus elejétől szeptember közepéig
főnövény
Vetésmélység: 1-3 cm Sortáv: gabona sortáv
aszálytűrés nő
termés nő
Zöldhozam (másodvetésben): 55-65 t/ha
Nagy zöld-, és gyökértömeget adó, kiváló szerves anyag is hatékonynak bizonyult. A nematóda rezisztens mustár és
gümőkben a megkötött légköri nitrogént
pótló zöldtrágyanövény. Mélyre hatoló, erős gyökérze-
olajretek fajták a fonálféreg teljes fejlődési ciklusát gátolják,
a növény közvetlenül felhasználhatja,
te lazítja a talajt, valamint gyéríti a cisztaképző fonálféreg
így mentesíthető a talaj az utóvetemény számára.
cserébe széntartalmú vegyületeket biz-
számát. Kedvezőtlenebb talaj- és éghajlati viszonyok kö-
tosít a baktérium energia szükségleté-
zött is megfelelően fejlődik.
Facéliával, mustárral és olajretekkel végzett kutatások szerint a gyökereik által termelt ciántartalmú vegyületek jelentős, akár 50-70 %-os cserebogár pajor pusztulást is okozhatnak.
nek fedezésére.
Facélia
Fehér here
Vetésidő: július közepétől szeptember közepéig
Vetésmélység: 1-2,5 cm
Vetésmélység: 1-3 cm
Sortáv: gabona sortáv
Sortáv: gabona sortáv
Zöldhozam (másodvetésben): 10-15 t/ha
Zöldhozam (másodvetésben): 25-30 t/ha A talajon elfekvő állományt alkot, a taposást jól bírja. Évelő növény. Kaszálók, legelők tipikus pillangós növénye. Sző Magyar nevén mézontófű, kedvelt mezélő növény. Kezdeti fejlődése lassú, de később bundaszerű állománya jó
lőben sorközök bevetésére is alkalmas, hiszen nem nő magasra. Méhek is szívesen látogatják.
gyomelnyomó. Ősszel és tavasszal is leforgatható, zöldtömege és finom gyökérzete könnyen elbomlik. Kertészeti kultúrák előtt is kiváló zöldtrágyanövény.
Pohánka Vetésidő: július közepétől szeptember közepéig
Pohánka Igénytelen, gyors növekedésű, rövid tenyészidejű zöldt-
Vetésmélység: 2-5 cm
rágyanövény. Keverékekben elsőként kelő növény. Pillan-
Sortáv: gabona sortáv
gósokkal, mustárral, facéliával vetve nemcsak a gyökér-
Zöldhozam (másodvetésben): 15-20 t/ha
tömeg kialakulását segíti elő, hanem a keverék szinergista hatását is felerősíti.
Bíborhere
Őszi bükköny, tavaszi bükköny
Vetésidő: augusztus elejétől szeptember közepéig
Pannon bükköny vagy szöszös bükköny
Vetésmélység: 2-5 cm
Vetésidő: augusztus
Sortáv: gabona sortáv
Vetésmélység: 4-5 cm
Zöldhozam (másodvetésben): 20-25 t/ha
Sortáv: gabona sortáv Zöldhozam (másodvetésben): 15-20 t/ha
Egyéves, áttelelő, pillangósvirágú, szálas takarmánynövény. Gyors fejlődésű, rövid tenyészidejű és kiváló talajjavító
Igénytelen, jó szárazságtűrő, áttelelő zöldtrágyanövény.
hatással rendelkező növény, amely a többi pillangósokhoz
Az egyik leghatékonyabb nitrogén gyűjtő pillangós. Gyak-
hasonlóan gazdagítja a talaj nitrogénkészletét. Keverékben
ran alkalmazzák köztes védőnövényként eróziónak kitett
legfeljebb 20%-os arányban ajánljuk.
talajokon, kiváló talajtakaró, talajvédő és jó gyomelnyomó képessége végett.
24% bíborhere
szója
zöld trió
napraforgó
Összetevők
kukorica
Keverékek
15-20
részben kifagyó, rövid tenyészidejű, aszályos területekre, vízmegőrző, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó
++
++
+
+
20
kifagyó, rövid tenyészidejű, aszályos területekre, vízmegőrző, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó
++
++
+
+
15-25
részben kifagyó, vízmegőrző, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó
++
++
++
+
15-20
kifagyó, erózió elleni védelem, talajtakaró, hasznos szervezetek élettere
++
+
+
+
25
kifagyó, hosszú tenyészidejű, vízmegőrző, erózió elleni védelem, nagy biomasszát képez, N-megkötő
+
+
+/-
+/-
25
áttelelő, hosszú tenyészidejű, vízmegőrző, talajtakaró, nagy biomasszát képez
-
++
++
-
15-20
talajlazítás, részben kifagyó, rövid tenyészidejű, vízmegőrző, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó
++
++
+
+
15-25
részben kifagyó, vízmegőrző, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó
-
++
++
-
25
áttelelő, több éves tenyészidő, kötöttebb talajokra is, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó, talajjavító
+/-
++
+
+/-
20
áttelelő, több éves tenyészidő, jó takarmányértékű, N-megkötő, erózió elleni védelem, talajtakaró, humusz gyarapító
+/-
++
+
+/-
20
áttelelő, több éves tenyészidő, szegélyként is alkalmazható, hasznos szervezetek élettere, N-megkötő, erózió elleni védelem, gyomelnyomó, kiváló gyökértrágya
+
++
+/-
+/-
64% pohánka 12% facélia 55% pohánka
zöld víz korai vetés tavaszi / nyár eleji
15% facélia
15% négermag 15% bíborhere
zümmögő zöld
44% pohánka 40% őszi bükköny
Utóvetemény kalászos
Optimális vetési időpont
Ajánlott vetőmag mennyiség [kg/ha]
Zöldtrágya keverékek táblázata
16% facélia
Tulajdonságok
zöldtrágya keverékek
40% pohánka
méhlegelő 1 éves
20% facélia 10% mustár
5% alexandriai here
zöldítő páros takarékos zöld
20% bíborhere
késői vetés
5% napraforgó
60% olajretek 40% mustár 76% rozs 20% bíborhere
4% facélia
64% pohánka
zöld trio
24% bíborhere 12% facélia
zümmögő zöld
44% pohánka 40% őszi bükköny 16% facélia 50% angolperje
takarékos zöldugar AKG
30% olaszperje 10% bíborhere
zöldugar keverékek
10% lucerna
tavaszi / őszi vetés
zöldugar 2 AKG
50% olaszperje 45% lucerna 5% bíborhere 20% pohánka 17% baltacim
méhlegelő több éves AKG
15% facélia
13% vöröshere 10% bíborhere
10% lucerna
5% fehérhere
5% mustár
ültetvények sorköztakaró keverékek
5% alexandriai here 60% angolperje
zöld takaró 1. gyümölcsösbe
17% olaszperje
10% fehérhere
9% nádképű csenkesz
25-30
4% csomós ebír
tavaszi / őszi vetés
30% vörös csenkesz
zöld takaró 2. szőlőbe, gyümölcsösbe
25% nádképű csenkesz 15% alexandriai here 15% fehérhere
12% angolperje
3% szarvaskerep
25-30
Jelmagyarázat áttelelő több éves tenyészidő kötöttebb talajokra is N-megkötő, erózió elleni védelem gyomelnyomó, talajjavító taposástűrő, sekély gyökerezésű tápanyag megkötő / feltáró
++ kiváló +
ajánlott
+/-
semleges
- nem ajánlott
Vetésforgó első év tavasz
nyár
második év
ősz
tél
kukorica
tavasz
nyár
ősz
őszi kalászos
tél
tavasz
zöldtrágya
őszi repce
zöldtrágya
nyár
őszi kalászos zöldtrágya
napraforgó
kukorica
őszi kalászos
zöldtrágya
szója
1
2
3
őszi kalászos
4
negyedik év
ősz
tél
tavasz
ötödik év
ősz
tél
tavasz
zöldtrágya kukorica
nyár
ősz
tél
kukorica
őszi kalászos
őszi repce
lucerna kukorica zöldtrágya
5
nyár
őszi kalászos zöldtrágya
őszi kalászos
szója
év
kukorica
kukorica
kukorica
10
harmadik
6
őszi kalászos
kukorica
7
zöldtrágya szója
8
9
őszi kalászos
10
Vetőmag értéklánc • A szántóföldi kísérletektől az értékesítésig
Zöldtrágyanövény kísérletek
Legkiválóbb komponensek kiválasztása
Kiválasztott komponensek felszaporítása
Szemlézés
Szántóföldi minősítés
Vetőmagüzemi feldolgozás
Zöldtrágyanövény keverékek összeállítása
Fémzárolás
Csomagolás
11
Kiszállítás a vevőkhöz
A méhlegelő keverék összetételét a Lajtamag Kft. és a
A 2016-os évben indult AKG támogatás új keverékek kiala-
Syngenta Kft. együttműködve dolgozta ki a Beporzó prog-
kítását is megkövetelte. Ennek megfelelően két zöldugar ke-
ram során. Méhlegelő keverékeink 1 éves, illetve évelő
veréket kínálunk a különböző igényű talajokhoz és technoló-
hasznosítási idejűek. A komponensek folyamatos virágzást
giákhoz. Fontos, hogy a zöldugar keverékeknek az AKG-ban
tesznek lehetővé az állományban, áthidalva a méhek szá-
három évig ugyanazon a területen kell maradniuk!
mára táplálék szegény időszakokat. Pillangós növényeknek
A zöldugar hasonlóan a zöldtrágyázáshoz elősegíti a talaj re-
köszönhetően nitrogénben gazdagítják a talajt, míg gyors
generálódását, termékenységének fenntartását, hiszen nincs
növekedésük révén védik azt az erózióval szemben.
magfogás és növényvédőszer használat. A keverékeknek sze-
Milyen területekre ajánlott méhlegelőt kialakítani?
repe van a növényi biodiverzitás fokozódásában, és élőhely-
• Ültetvények sorába, szélébe.
ként szolgálnak a hasznos szervezeteknek, élőlényeknek. A
• Lejtőkre, a talajerózió csökkentésére.
különböző fajú növények jelenléte elősegíti a talaj hasznos mik-
• Nehezen művelhető,
roorganizmusainak és makro élőlényeinek térnyerését. A kiala-
csekély termőképességű területekre. • A tábla nehezen művelhető részébe.
12
Méhlegelő keverékek
kuló mikorrhiza kapcsolatok a növények számára kedvezőbb tápanyag ellátottságot (gombák által biztosított nitrogén és
Zöldugar keverékek
• Két mezőgazdasági tábla közé, gazdasági utak mellé.
foszfor), jobb szárazság- és fagytoleranciát tesznek lehetővé,
• Természetes növénytársulások mellé.
valamint jobb ellenálló képességet a talajban élő, betegséget
Méhlegelők technológiája
okozó élőlényekkel szemben. Az alkalmazott növények rövid
A méhlegelő keverékeket a legtöbb talajtípuson sikere-
időn belül takarják a talajt, védve azt a szél, illetve víz erózióval
sen lehet termeszteni és gazdagon virágoznak. Elővete-
szemben, valamint csökkentve a gyomkonkurenciát. A külön-
ményre nem igényesek, azonban feltört pillangósok után
böző mélységben gyökerező növények, a talajszerkezet javí-
(a hereuntság miatt) nem ajánlott vetni. Az évelő méhlegelő
tása és a talajélet aktivitása szempontjából különösen fontos
keverékkel vetett területeken csak mechanikai gyomirtás
a felső 50-80 cm talajréteget szövik át a gyökereikkel. A nagy
végzése javasolt, kaszálás, vagy zárzúzás formájában, kb.
gyökértömeget adó fajok növelik a talaj szerves anyag készle-
10 cm-es tarlómagassággal. Az állomány sávos kaszálásá-
tét, így hozzájárulnak a humuszképződéshez. A növényi gyöke-
val az egész vegetációs időszakban virágzó terület látogat-
rek által végzett talajlazítás javítja a talaj szerkezetét és növeli a
hatnak a méhek. Fontos, hogy az utolsó kaszálás időpontja
víztartó képességet. Pillangós fajok alkalmazásával pedig nö-
után legyen ideje az állománynak megerősödni az első fa-
velhető a talaj nitrogén készlete, így csökkenthető a következő
gyokig így 3-4 évig fennmaradhat a méhlegelő.
növény számára kijuttatandó műtrágya mennyisége.
13
Miért érdemes az ültetvényekben talajtakaró és
A talajtakarás előnyei
zöldtrágyanövényeket használni?
• csapadékos időben minden szükséges munkaművelet
A ta la j ta ka rá s és zöld trág yá zá s a ter mőhel y i és
elvégezhető és a szüret idején is járható felület,
időjá rá s i v i szonyokna k meg felelően minden maga s
• téli csapadék jobb befogadása,
mű velésű szőlőben és g y ümölc ster mő kul túrá ba n
• elnyomja a gyomokat,
a lka lma zható. A sza bá l yozot t ös szetételű növény-
• kis vízkonkurencia,
zet elnyomja, távol ta r tja a g yomokat és élet teret
• nincs termésdepresszió,
biz tos í t a ha sznos élő szer vezeteknek. Gyökér zetük la zí tja a ta la j t, ezá l ta l c sökkenti a ta la j tömörödést, védi és jav í tja a ta la j szer kezetét, mér sék l i a z á svá ny i a nyagok k imosódá sát és a ta la j v ízhá z ta rtá sát optima l izá l ja. A különböző fa jú zöld trág ya növények segí tik a mikor r hiza ka pc solatok k ia la kulá sát, a mel yek a z
14
Ültetvények talajtakarása és zöldtrágyázása
15
ül tet vény növényei szá má ra ked vezőbb tá pa nyag el látot tságot (gombá k á l ta l biz tos í tot t ni trogén és fosz for), jobb szá ra zság- és fag y tolera nciát, va lamint jobb el lená l ló képes séget tesz lehetővé a ta la jba n élő és beteg séget okozó élőlényekkel szemben. Ül tet vényekben a zöld trág ya növényekkel szemben el vá rá s, hog y minél nag yobb zöld tömeget, íg y szerves a nyagot ju t ta s sa na k a ta la jba, a mel y ha ma r le-
• szerves anyag pótlás,
boml ik, ug ya na kkor la s sa n és eg yenletesen tá ródik
• tápanyag megkötés,
fel. A zöld trág yá zá s őszi vetés sel és tava szi a lá-
• pillangós virágú növényekkel nitrogén-gyűjtés,
forgatá s s a l, vag y év közbeni többször i mulc sozá s
• erózió- és defláció védelem.
u tá n őszi a láforgatá s sa l a c sa padékba n leg szegényebb or szágrészeinkben i s jó mód szer a ta la jok szer vesa nyag-ta r ta lmát g ya ra pí tá sá ra.
A zöldtrágyázás talaj-előkészítésére, vetésére kevés menetszámú, a talajnedvesség csökkenést minimalizáló eljárások alkalmazása a legideálisabb. A főnövény lekerülése után végzett tarló-műveléssel egyidejűleg elvethetőek a zöldtrágyanövények, így a talaj-előkészítés plusz költséget nem jelent. A vetés magtartállyal felszerelt grubber vagy műtrágyaszóróval költségkímélően elvégezhető, de alkalmazható direkt vetőgép is. A vetés költsége így a vetőmaggal zöldtrágya keveréktől függően kb. 20-25 ezer Ft hektáronként. A vetés időpontja a területi adottságoktól függően, július közepe- augusztus vége. Az aszályos időjárás miatt a július-
16
ban elvett növények általában nem tudnak megfelelően fej-
Halász László
Dr. Nagy Ida
lődni. A rendszerint csapadékosabb augusztusban végzett
+36 30 / 659 6375
+36 30 / 377 4388
vetés kedvezőbben hat a rövidnappalos növények (mustár,
[email protected]
[email protected]
Zöldtrágyanövények termesztéstechnológiája
Keresse kiváló vetőmagjainkat!
olajretek, pohánka) zöldtömegére és beltartalmára. Ha nagy mennyiségű szármaradvány van a területen, ve-
Réder Richárd
Mikoss László
tés előtt 30-50 kg N/ha érdemes kijuttatni, így megelőzhe-
+36 30 / 516 6481
+36 20 / 218 9531
tő a pentozán hatás, jobb beltartalommal, nagyobb zöld-
[email protected]
[email protected]
tömeget kaphatunk és aszályosabb időszakban jobban is fejlődnek a növények. A kijutatott nitrogén hatóanyag nem
Adamik Péter
Horváth Anna Renáta
jelent plusz költséget, hiszen a növényi maradványokkal
+36 30 / 483 4556
+36 30 / 293 3186
[email protected]
[email protected]
visszajuttatjuk a talajba. A zöldtrágyanövények bedolgozásával az első fagyokig lehet várni. A legtöbb növény a kisebb fagyokat elviseli, a
Csikós Zoltán
pohánka érzékeny a fagyokra, míg a pl. bíborhere átte-
+36 30 / 998 4762
lel. Az áttelelt növényállományt, és a mulcsként felszínen
[email protected]
hagyott elfagyott növénymaradványokat tavasszal, vetés előtt érdemes bedolgozni.
Kiadó: Lajtamag Kft. • Terv: Kelemen Benő Benjámin • dtp: scr madison • Nyomda: Monocopy Bt.
Online vetőmag megrendelő
Lajtamag Kft. 9246 Mosonudvar Bereki u. 1. telefon: +36 96 578 280 fax: +36 96 578 288 e-mail:
[email protected] www.lajtamag.hu