I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
ZICHY-NOTESZ iskolaújság
Iskolaújság az ELMŰ-ÉMÁSZ Energia Suli iskolaprogram támogatásával Inrerjú Kati nénivel Versenyeredmények Ünnepeink Vers-pályázat Továbbtanulás
ÜNNEPEINK
JÖN A NYÁR
TANÓRÁN KÍVÜL
BÚCSÚZÁS KATI NÉNITŐL - INTERJÚ
Az 5. a osztály tanulóinak riportja
Negyvenkét év a pályán Iskolánk pedagógusai közül tavaly decemberben vonult nyugdíjba Sallai B. Sándorné, Kati néni. Vele készítettek interjút ebből az alkalomból utolsó osztályának tanulói. Mirjam: Kedves Kati néni, 42 év tanítás után decemberben ment nyugdíjba, ezzel kapcsolatban szeretnénk kérdéseket föltenni! Eszter: Mióta él Zsámbékon? Kati néni: Bizony már rég óta, 1975 augusztusában költöztünk Zsámbékra családommal, és azóta itt, a zsámbéki iskolában tanítottam a gyerekeket. Áron: Mikor és hol kezdett tanítani? Kati néni: Az is régen volt - még Zsámbékra költözésünk előtt - tanyán tanítottam alsós gyerekeket. Minden osztályba járt 2-3 gyerek, izgalmas és érdekes volt kipróbálni a gyakorlatot, amit közben tanultam, mivel akkor végeztem a tanítóképzőt. Bence: Bizonyára voltak problémásabb osztályai is, jól gondolom? Kati néni: Persze nem egyformák az emberek, így a gyerekek sem egyformák. Voltak olyan osztályaim, ahová több úgynevezett problémásabb tanuló járt. Szerencsére sikerült ezeket a problémákat megoldani. Nagyon szeretem a gyerekeket, ezért igyekeztem a hátrányos helyzetű és problémás nebulókat is fölzárkóztatni. Többet foglalkoztam velük, korrepetáltam őket, több simogatást kaptak, és megszelídültek, így sikerült úrrá lenni a nehézségeken. Zsombor: Van-e néhány pozitív emléke, amire szívesen emlékszik vissza? Kati néni: Nem néhány, hanem nagyon sok van. Csodálatos volt tanítani, több mint 42 évig tettem a dolgomat, és nekem minden tanév nagyon kellemesen telt. Örülök, hogy így alakult az életem, rengeteg szép emléket őrzök és nagyon sok sikerélményben volt részem. Peti: Nagyon örülök annak, hogy a pedagógus pályát választotta Kati néni. Miért döntött úgy, hogy tanítani fog? Kati néni: Nekem gyerekkoromban nagyon-nagyon sok jó tanító nénim és tanár bácsim volt, sok jó pedagógus vett körül engem. Ők voltak a példaképeim. Már ekkor elhatároztam, hogy pedagógus leszek. Azt még pontosan nem tudtam, hogy tanárként vagy tanítóként, ezért aztán mind a kettő lettem. Először elvégeztem a tanítóképzőt, utána a tanárképzőt, magyar szakon. Igazából inkább a kisebb gyerekek állnak hozzám lelkileg közelebb, ezért főként az első négy osztályban tanítottam.
2
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
VERS Az iskolai könyvtár a költészet világnapja (március 21.) alkalmából, versíró pályázatot hirdetett az alábbi témakörökben: - Kezdődjön a költemény József Attila Kedves Jocó! c. versének kezdősorával (De szeretnék gazdag lenni) - Müller Péter Sziámi Jó, ha van … folytatható versének folytatása - Szabadon választott téma alapján
Jakab Kincső (2.b) Jó, ha van egy barna medvéd Jó, ha van egy barna medvéd, Aki az utcán megvéd. Mehetsz vele jelmezbálba, A jelmeze nem lesz drága. Jó, ha van egy üveg mézed, Azon át a medvéd nézed. Ha megunod nézegetni, Meg tudod vele etetni.
Kollár Borbála (7.b) Körforgás Jó, ha van egy kutyád, aki mindig hűséges marad hozzád. Kedvence a futás, de legfőképp az ugatás. Jó, ha van egy macskád, ki nyalogatja a mancsát. Öledbe is veheted, nem fog fázni a kezed. Jó, ha van egy egered, akár sajttal is etetheted. Csak a macska elé ne tegyed, mert élve eltemeted. (Vagy a kutyáddal megvédeted.)
BÚCSÚZÁS KATI NÉNITŐL - INTERJÚ
Dominik: Miért kezdett néptáncot tanítani a gyerekeknek? Kati néni: A tanítás mellett volt egy másik dolog, hobbinak is lehet nevezni, de annál sokkal több, a néptánctanítás. Igyekeztem mindig valami pluszt adni a gyerekeknek a tanítás mellett, és ez a néptánc meg a népművészet szeretete volt. Sokat foglalkoztunk népdalokkal, népszokásokkal, és az, az osztály, amelyik hozzám került, az általában néptáncos osztály volt. Nagyon sok szép emléket őrzök erről, fellépések, versenyek képeit, történeteit, megannyi sok közös élményt. Virág: Melyik tantárgyat szerette legjobban tanítani? Kati néni: Ezt nehéz megmondani, mert alsóban általában minden tantárgyat egy tanító néni vagy bácsi tanít, hozzám mindegyik közel áll. Talán a magyar tantárgyat kedvelem leginkább, mivel a magyar szakot is elvégeztem, de szeretem a matekot meg a többi tárgyat is. Emese: Sokan úgy gondolják, hogy 50 év múlva már nem is fogják használni az írást. Kati néni hisz ebben?
Kati néni: Valószínűleg azt én már nem fogom megtudni, de az írás az emberi kultúrák nagyon fontos része, szerintem meg fog maradni még 50 év múlva is. Lehet, hogy nem lesz olyan nagy jelentősége, mint most, de remélem, hogy megmarad, és nem csak a gépekre hagyatkozunk. Anita: Milyen érzés 42 év után nyugdíjba menni? Kati néni: Egy kicsit szomorú voltam. Az ember élete eltelik és elmegy nyugdíjba, ami tulajdonképpen nem szomorú dolog, mivel sokat lehet pihenni, tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amikkel eddig nem volt időm. Új feladat elé is nézek, mert nemsokára születik egy kis unokám, aki itt lesz majd hozzám közel és sokat segíthetek a lányomnak, a kicsi gondozásában. Csenge: Mióta nyugdíjba ment, milyen tevékenységek töltik ki a napjait? Kati néni: Az előbb már említettem, hogy vannak olyan hobbik, amelyek az embernek az életét kitölthetik, színesebbé tehetik. Most több időm jut a családomra, többet tudok olvasni, - nagyon szeretek olvasni - több időm lesz rejtvényt fejteni, varrogatni, kézimunkázni, kertészkedni. A lakását is egy kicsit jobban rendben tudja tartani az ember, úgyhogy ilyen dolgokkal foglalkozom. Néha-néha visszajárok az iskolába is, mert nagyon szeretem a tanítványaimat és meglátogatom őket. Hosszú, tartalmas nyugdíjas éveket kívánunk szeretetteljes családja körében! Köszönjük az interjút!
Versenyeredmények Iskolánk tanulói évek óta részt vesznek a Zrínyi Ilona matematika veresenyen. A megyei fordulót 2013. február 15-én rendezték meg Pilisvörösváron. I. helyen továbbjutott az országos versenyre: Mazug Péter (5.a) (középen) Évfolyamonként a megyében 600-800 versenyző indul. Az első százban végeztek:
3. évfolyam: Égető Bence 5. évfolyam: Haupt Márk, Jóna Dániel 6. évfolyam: Kiss Kira; Székely Boglárka
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
3
VERSENYEK - ESEMÉNYEK KÉPEKBEN
Versenyeredmények
Az énekkar
Országos Titok Arany János Anyanyelvi Verseny
„Az emberi hang ingyenes és mégis legszebb hangszer" /Kodály Zoltán/
Mazug Péter 5.a VI. hely Kiss Kira 6.a VIII. hely Haupt Márk 5.c IX. hely Székely Boglárka 6.a XI. hely Kiss Mirjam 5.a XIII. hely
nyelvÉsz Országos Anyanyelvi Tanulmányi Verseny Megyei döntőbe jutott: Kollár Borbála 7.b
Alkotó délután Magyarországi Németek Országos Önkormányzata: Német Nemzetiségi VersPrózamondó és Tájszólási Verseny, Budaörs svábmondóka katagória Keller Ferenc 4.b I.hely Mazug Tímea 2.a II. hely német vers és próza kategória Almási Dorka 3.a II. hely Kocsis Lili 2.a V.hely, különdíj
Versenyeredmények Megyei Magyarországi Németek Országos Önkormányzata: Német Nemzetiségi Vers- Prózamondó és Tájszólási Verseny, Pilisszentiván Almási Dorka 3.a Mazug Tímea 2.a, Keller Ferenc 4.b, Kocsis Lili 2.a
I. hely V-X. helyezés
Országos Magyarországi Németek Országos Önkormányzata: Német Nemzetiségi Vers- Prózamondó és Tájszólási Verseny, Budapest német vers és próza kategóriában Almási Dorka (3.a) továbbjutott
4
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
DIÁKÖNKORMÁNYZAT
Iskolánk diákönkormányzata Szervezetünkben az osztályok 2-3 fővel képviseltetik magukat. Ezek a tagok sokat tesznek azért, hogy iskolánk barátságosabb legyen. Ez abból derül ki, hogy sokat segítenek a programok megszervezésében és levezetésében. Az őszi papírgyűjtésen sok szorgalmas diák segített a lemért papírt a konténerekbe rakodni, vagy a környező házakból a papírt elhozni. Mikulás napkor, mint a mikulás küldöttei jártunk az iskolában, és megajándékoztuk az osztályokat. Decemberben diákközgyűlést tartottunk, ahol az osztályok képviselői feltehették kérdéseiket az iskola vezetőségének, illetve előadhatták javaslataikat. Valentin nap alkalmával szétosztottuk a postaládában összegyűlt leveleket. Farsangkor elkészítettük a dekorációt, amit feltenni is segítettünk. Ezek után három tanuló vállalta az ünnepség konferálását. Feladatunk lesz még ebben az évben: a tavaszi papírgyűjtés lebonyolítása, a csillagerdei majális és az iskolai diáknap megszervezése. Több alkalommal sikeresen pályáztunk. Hogy megháláljuk a DÖK tagok sok munkáját a tanév végén csapatépítő kirándulásra visszük őket. Tavaly a Korda Filmparkban töltöttünk egy felejthetetlen napot. Rövid beszámolónkban csak az idei tanév legfontosabb feladatait foglaltuk össze. Reméljük elnyerte tetszéseteket, és jövőre ti is szívesen jelentkeztek DÖK tagnak. DÖK elnökség / Csótai Zsófia írása
Hasznosuljon a hulladék! Tanulóink számára környezetünk védelme nem csak a tanórai munka során valósul meg. Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amely a környezettudatos szemléletformálásra irányul, ezért bekapcsolódtunk műanyagkupakok és használtelemek gyűjtésébe is. A legnépszerűbb és egyben legrégebbi tevékenységünk a papírgyűjtés, amit évente két alkalommal (ősszel és tavasszal) is megrendezünk. Az elmúlt években jó kapcsolatot sikerült kiépíteni egy hulladékhasznosító vállalattal. Az osztályok között versenyt hirdetünk, és névre szóló nyilvántartást vezetünk a hozott papír mennyiségéről. A programban a Szülői Szervezet, valamint a technikai dolgozók is aktívan részt vállalnak. A diákok és a szülők is mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikeres legyen a gyűjtés, így évente 40- 45 tonna papír újrahasznosítását tudjuk biztosítani. Az osztályok közötti verseny eredményének kihirdetése is ünnepélyes keretek között történik, motiváló erőként. A tavaszi papírgyűjtés időpontja: május 8-9-10.
„Élj úgy, mint az erdő, és az erdő is élni fog!” /Krizsanócziné Z. Erzsébet/
NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉGEK Élménytábor I. Június 17-21. / 20 000 Ft / 1-4. évf. / Hegedűs Ibolya Élménytábor II. Június 24-28. / 20 000 Ft / 1-4. évf. / Rátai Dorottya Vándortábor - Börzsöny Június 28- július 4. / 25 000 Ft / 5-8. évf. / Pózna Mária Interaktív német nyelvgyakorló tábor - Ausztria (Tirol) Július 7-13. / 160 € + utazási k./ 2-8. évf / Uhrinyiné Hajdú Etelka Versegyház életmódtábor Augusztus 5-10, / 24 000 Ft / 4-8. évf. / Krizsanócziné Z. Erzsébet
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
5
ÜNNEPEINK
Itt a farsang, áll a bál Iskolánkban minden évben rendezünk farsangi bált, melyet a feldíszített tornateremben tartunk. Hagyományainknak megfelelően először az alsósok, utána pedig a felsősök vonulnak fel jelmezeikben és adják elő műsorszámaikat. A felsősök jelmezes felvonulásának konferálását a diákönkormányzat három 7. osztályos tagja vállalta. Jellemzően közös műsorszámot adtak elő inkább az osztályok, és kevés volt az egyénileg beöltözött felvonuló. Többségében zenés műsorszámokat láthattunk, a 7.b osztály pedig igazi karneváli hangulatot varázsolt szépen kidolgozott álarcokkal és tánccal. Hagyományainknak megfelelően a nyolcadik osztályosok táncával fejeződött be a felvonulás, mely idén a Matrózok és barátnőik tánca címet kapta. A felsősök farsangi discoval zárták a délutánt.
Második éve a tanári kar „bátrabb” tagjai is bemutatják produkciójukat, ez cowboy tánc volt az idén. Az alsósok felvonulásának ceremóniamestere hagyományosan Ombodi Erzsébet tanárnő volt. Ő bohóc jelmezbe öltözve konferálta fel a jelmezes gyerekeket és a közös produkciókat. A legnagyobb várakozás most is a 4. osztályosok táncait előzte meg. Először a „b-sek” tarantelláját csodálhattuk meg, utána pedig az „a-sok” vidám tánca következett. A felvonulás végén a nyolcadikosok is be-mutatták a „kicsiknek” a táncukat, majd ezután minden osztály a saját termében folytatta a mulatozást.
FARSANGnak a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot nevezzük. Már a középkorban is ünnepelték a farsangot. Általában ebben az időszakban tartották a bálokat és táncmulatságokat, mivel ekkoriban még nem tudtak a földeken dolgozni. A lányokat ekkor vitték a társaságokba, hogy férjnek valót találjanak nekik. Ezt, az időszakot mindig a maszkos alakoskodás jellemezte. Farsangkor álarcos, jelmezbe bújt emberek vonultak végig a falun, és különféle történeteket adtak elő. Híres a velencei és a riói karnevál. A velencei karnevál a hamvazószerda előtti két nap előtt lévő kéthétben tart. Ezeken a napokon a gondolák, csónakok megtelnek emberekkel. Az egész napjukat a vízen töltik. Ilyenkor a város utcái egy óriási színpaddá, az emberek pedig színészekké válnak. Az ünnepségek végén az egybegyűltek leveszik a maszkjukat és kórusban köszönnek el. /Csótai Zsófia 7.a/
6
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
ÜNNEPEINK
A húsvét A húsvét mozgó ünnep, március 22-e és április 25-e között évente más-más napra esik. A húsvéti ünnepkör virágvasárnappal kezdődik. Ezt követi a nagyhét, a húsvétvasárnap és húsvéthétfő. Zárónapja a húsvét utáni első vasárnap, a fehérvasárnap.
A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Virágvasárnapon Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, ezért a hívők virágdíszbe öltöztetik a templomokat. A Biblia szerint nagycsütörtökön volt az utolsó vacsora, ahol Jézus elbúcsúzott a tanítványaitól. Erre az eseményre utal az a régi szokás, hogy ekkor este a harangok elhallgatnak. Nagypéntek a Megváltó kereszthalálának napja. Ilyenkor nagyon szigorú böjtöt tartanak a vallásos emberek. Nagyszombaton naplemente után körmenetben énekelve, imádkozva körüljárják Isten házát. Jézus feltámadását hirdetve ismét felzúgnak a harangok. Az emberek bevonulnak a templomba, az oltárokon meggyújtják a gyertyákat. Húsvét vasárnap Jézus feltámadásának örömünnepe. Ekkor ér véget a 40 napos böjt, a hústól való tartózkodás ideje.
Húsvéthétfő legjellegzetesebb szokása a húsvéti locsolás. Magyarország egyes tájain vízbevető hétfőnek is nevezik. Az elnevezés a locsolás módjáról árulkodik. Régen a legények odavonszolták a lányokat a kúthoz, és leöntötték őket egy vödör vízzel. Máshol a patakban mosdatták meg a hajadonokat. A lányok minden locsolás után száraz ruhát váltottak. Az a lány lehetett a legbüszkébb, akinek a legtöbbször kellett átöltöznie. A legények elsősorban a kiválasztott kedvesüket, a nős férfiak a rokon és ismerős asszonyokat, a fiúk a kislányokat locsolták meg. A locsolók rigmussal kértek engedélyt a locsolásra. Hímes tojást, piros tojást kaptak a lánykáktól. Kaláccsal, sonkával, főtt tojással, süteménynyel vendégelték meg őket. A húsvéti locsolás az egyik legélőbb népszokásunk. Napjainkban a víz helyett már „szagosvízzel”, kölnivel öntöznek a locsolók. „Szabad-e locsolni?”- hangzik el a legtöbb vers végén. A lányok mosolyogva nyújtják át a hímes tojásokat. Szíves szóval kínálják, marasztalják vendégeiket. /Csótai Enikő 5.c/ Jánassy Tamás Bálint (3.a) verse HÚSVÉTI LOCSOLÓVERSIKE Korán reggel felébredtem, rózsavizem keresgettem, Kiscsizmámat kifényeztem, kalapomat fejre tettem. Kölnikémet zsebre tettem, kosárkámat kézbe vettem, Versikémet elhebegtem, hangszálaim megremegtek. Kislányokat locsolgattam, piros tojást kapogattam, Nap végére hazatértem, jó nap után megpihentem.
Pünkösd A pünkösd is mozgó ünnep, ugyanis a húsvét szombatját követő 50. napon kezdődik. A nyár bevonulásának napja. A lányok ezen a napon tartották a pünkösdikirályné-járást, mely népszokás a Dunántúlon maradt meg a legtovább. Másik, a középkortól ismert népszokás a pünkösdikirály-választás, melynek emlékét egy szólásunk is őrzi: „ Rövid, mint a pünkösdi királyság”.
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
7
TOVÁBBTANULÁS
VOLT ZICHYSEK ISKOLAAJÁNLÓI Kollár Borbála és Csótai Zsófia (7. osztályos tanulók) volt zichys diákoknak tettek fel kérdéseket a középiskolájukról:
Milyenek a tanárok, a többi diák? Van olyan különlegesség az iskoládban, ami mondjuk általános iskolában nem volt és neked tetszik? Ha van, mi az? Mit gondolsz, ha valaki felsőoktatásba szeretne felvételizni, ez az iskola kellő felkészítést nyújt-e neki?
Magyar Gyula Kertészeti Szakközép és Szakiskola Budapesten, a X. kerületben található a Magyar Gyula Kertészeti Szakközép és Szakiskola. Az ország egyik legjobb szakképzője azok számára, akik virágkötők, kertészek vagy kertépítők szeretnének lenni. A kertészkedés mellett angol, német, francia nyelvet is lehet tanulni. Segítséget nyújt ehhez az iskola azon lehetősége, hogy európai országokban szakmaigyakorlatot lehet szerezni. Figyelemre méltóak még, az iskola helyezései a különféle versenyeken. Máté József, az iskola tanulója meséli, hogy milyen az élet a falak között. • A tanárok megoszlanak szigorúságban és emberségben egyaránt. A diákok közvetlenek, segítőkészek, barátságosak. • Virágkötő és dekorációs szakkörök, tanulmányi szakkörök vannak az iskolában. Kitűnő sportpályánk különböző sportolásra ad lehetőséget.
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Zeneiskola és AMI Budapesten, a II. kerületben található a Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola, Gimnázium, Zeneiskola és AMI. Az iskolában ének és informatika tagozat van. Mindkét tagozaton kiemelt helyet foglal el az angoloktatás. Az intézményt kitüntették Magyar Örökség díjjal és Magyar Művészetoktatásért díjjal. Papp Dorina mesél. • A tanárok teljesen az iskolához illenek. Legtöbbjük vagy szintén „művészember”, vagy annyira kedveli a zenét, mint az ott tanulók. Nagyon jó szakemberek. Természetesen vannak kivételek, mint mindenhol máshol. :) A diákok szélsőségek gyülekezete: gondolkodásukban, egyéniségükben, személyiségükben. De ez teszi ezt az iskolát egy kicsit különlegessé. Viszont ami nincs nálunk, az az előítélet. Mindenki tiszta lappal indul. • Mindig van két nagy koncertje az iskola zenei részének: egy karácsonykor, egy pedig év végén. Ezek nagy kedvencek a zeneiseknek. Viszont, ami az egész gimit érintő szeretett rendezvényem az a Gólyabál és a Gimis bál. A Gólyabált a 10. „szivató” osztály szervezi a 9. „gólya” osztálynak. Mindig valamilyen téma van ráhúzva. A gólyák csoportokba vannak osztva, és előre kiadott produkciókkal kell készülniük. Ezekkel versenyeznek. Valamint minden évben megválasztásra kerül az osztály Főgólyája, a Gólyakirálya és -királynője. • Teljes mértékben felkészíti iskolánk tanulóit felsőfokú tanulmányok felvételeire. Minden tanár tart fakultációt, konzultációt. Az ő tudásuk segítségével, tanítási módszereikkel bárki bárhova el tud innen jutni a 13. osztály után.
• A kiváló tanulóknak továbbtanulást biztosítanak. A szakmunkásoknak pedig, az iskola munkahelylehetőséget tud ajánlani.
A II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM Budapesten, a II. kerületben található. Hat és négy éves képzése van. Humán és reál tárgyak iránt érdeklődőket egyaránt szívesen tanítanak itt. Ezenkívül kiemelt szerepet kap a tanításban a rajz, a biológia és a nyelvoktatás. Jencsik Ildikó mutatja be az iskoláját, aki egyébként az intézmény rajz tagozatának tanulója. • Őszintén bevallom, mikor ide kerültem, kellemesen csalódtam. Minden tanár nagyon jófej, kedves és aranyos. Jókat lehet velük beszélgetni. A diáktársaim is nagyon kedvesek. Nem jellemző a túlságos „klikkesedés”. • Van iskolarádió. Szerintem nagyon hasznos. Minden 2. szünetben bemondják az adott nap születésnaposait, hogy mi várható, valamint fontosabb információkat is közölnek. • Természetesen jól felkészíti iskolánk diákjait arra, hogy felsőoktatásban folytathassák tanulmányaikat. Minden jól tanuló biológia, rajz, idegen nyelvek, humán- és reáltantárgyak iránt érdeklődőnek ajánlom.
8
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
TOVÁBBTANULÁS
Friedrich Schiller Gimnázium Pilisvörösváron található az ország legnagyobb német nemzetiségi gimnáziuma és szakközépiskolája, a Friedrich Schiller Gimnázium. Az iskola sikeresen felkészít a német nyelvre, amiből akár felsőfokú vizsgát is lehet tenni, s így könnyebben lehet továbbtanulni akár külföldi egyetemen is. Bors Tamás mesél iskolájáról. • A tanári kar nagy létszámú, mivel az iskolába több, mint 600 tanuló jár, de az összes tanár kedves és segítőkész. Minden szaknak külön tanári szobája van, és a tanárok nagy része beszél németül, sőt egy német anyanyelvű pedagógus is tanít az iskolában. A nagy diáklétszám ellenére az iskola színvonalas, és a tanulók magatartásával sincs nagy probléma. • Az intézményben rengeteg iskolán kívüli és belüli szakkör folyik, például színészkedés a PaThália társulatban, nyelvi előkészítők, matematika szakkör, labdarúgás, atlétika, ritmikus gimnasztika, valamint vannak pingpongasztalok az aulában. A fantáziadús tanároknak köszönhetően minden évben más-más érdekes és szórakoztató programokat találnak ki a tanulóknak, mint például a berlini fal lebontásának évfordulóján rendezett falépítés cipős dobozból, vagy a holocaust áldozatairól megemlékezés, de minden évben megrendezésre kerülnek a Schiller-napok, és négy évente a Sulimpia, ahol különböző sportokat próbálhatnak ki a tanulók. • Az iskola egyik célja a tanulók továbbtanulásának biztosítása. A végzős évre megszerzett tudással és esetleg DSD vizsgával a külföldi egyetemekre, főiskolákra is megfelelő felkészültséget biztosít. Továbbá lehetőség van az iskolában az ECDL vizsga megszerzésére is informatikából, ami sok előnnyel járhat a későbbi években.
Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Budapesten, az I. kerületben található a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola. Az angol és a német mellett még francia, orosz és japán nyelveket is tanítanak. Péntek Nikolett mesél az iskolájáról. • Az osztálytársaim barátságosak, és a felsőbb évfolyamok diákjai is nagyon kedvesek. Persze akadhat, mint mindenhol, itt is egy-két ember, akiről ez nem mondható el. A tanárok zömével nagyon segítőkészek és jóindulatúak, de azért előfordulhat köztük is, hogy páran kicsit szigorúbbak és talán picit mogorvábbak is. • Szerintem az iskola már magában hangulatot hordoz, amit különösen szeretek az, az hogy mindenki milyen közvetlen, és kedves. Az iskolában számtalan szakkör van, mint például: dráma, rajz, irodalmi szakkör és lehet kórusba is járni. A sportolási lehetőségeink igen kiterjedtek, hiszen nemcsak kosarazni, focizni, kézizni, röpizni, floorballozni, tollasozni tudunk, hanem még egy boxzsákunk és edzőtermünk is van. • Szerintem megfelelően készíti fel az iskola a tanulóit felsőfokú tanulmányok felvételeire, ezt mutatja, hogy a végzett tanulók általában főiskolára, egyetemre mennek. Vannak olyanok is, akik OKJ-s képzésen folytatják tanulmányaikat, vagy elmennek dolgozni. • Ha újra felvételi előtt állnék, biztosan emellett az iskola mellett döntenék.
A VÁROSMAJORI GIMNÁZIUM a XII. kerületben található Budapesten. A gimnázium 6 és 8 osztályos. Az iskolában ének-zenei és matematika-informatika tagozat van. Szűcs László az iskola matematika tagozatának tanulója mesél az iskoláról. • A diákok nagyon rendesek, a többség próbálja egymást segíteni. Az iskola hangulata olyan, hogy az embernek több kedve van tanulni. A tanárok nagyon rendesek és érthetően magyaráznak, bár itt is van néhány, aki inkább ne lenne. • Szinte mindenféle szakkör van, a filozófia szakkörtől kezdve a moldvai csángó táncházig, nem tudom mindet számon tartani. Én társasjáték szakkörre járok, ami havonta egyszer van tanítás után az ebédlőben egészen este 8-ig. (Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)) A tornateremben kosárlabda, röplabda és tollaslabda edzés van. • Biztos vagyok benne, hogy iskolánk kiváló alapot biztosít ahhoz, hogy főiskolán vagy egyetemen folytathassuk tanulmányainkat érettségi után.
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
9
MESEDÉLUTÁN
200 évesek a Grimm-mesék 1812 december 20-án jelent meg nyomtatásban a Grimm testvérek mesegyűjteménye Gyermek-és családi mesék címmel, ennek emlékére játékos mesedélutánt tartottunk a könyvtárban 3-4. osztályos tanulók részvételével. Az egyik feladat az volt, hogy üzenetet kellett írni a bajba jutott főszereplőnek a mobiltelefonján. Az alábbi üzenetek születtek:
VERS Kardos Luca (3.a) TAVASZ Kizödült a fű, Nyílik a virág, Boldogságban úszik Az egész világ.
Kedves Kúttündér! Kérlek, hozd ki az orsót a kútból! Mert ha nincs meg , akkor a mostohám engem fog utána küldeni, és ki tudja, hogy túlélem-e a kúti utat? Ha mégis, akkor hogy jutok vissza? Várom segítségedet! Szorgalmas Sziszi
Felkelnek az állatok Téli álmukból, Tavasz Tündér hívó szava Ébredésre szól.
/A 3. a csapata: Almási Dorka, Barcza Csanád, Benedek Géza, Jónás Veronika, Kardos Luca, Kárpáti Anna/
Szállnak a pillangók, Susog a szél, Boldog a természet, Hogy újra él.
Kedves Vadász! Kérlek segíts kiszabadulni a farkas hasából! A nagymamámmal itt szorongunk a farkas bendőjében. Kérlek siess, használd ki az alkalmat, éppen alszik az ordas! Nagyon várunk! Piroska és a nagymama /A 3. b csapata: Biró Ádám, Égető Bence,Kacsmarcsik Gabriella, Kovács Máté, Lévai Szidónia, Szekeres Tímea/ APA!! Az erdőben eltévedtünk és a boszorkány házánál kötöttünk ki. Először azt hittük, hogy egy kedves öregasszony, de rájöttünk, hogy gonosz és meg akar sütni minket. Számítunk a segítségedre Apa! Jancsi és Juliska /A 4. b csapata: Fodor Klaudia, Geier Anita, Milák Bettina, Szabó Virág, Zámbó Anita/
/A 4. a csapata: Kató Lilla, Katona Richárd, Lovas Judit, Onder Júlia, Szász Réka,Torma Noémi/
10
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
Csuri Béla (2.b) De szeretnék gazdag lenni De szeretnék gazdag lenni, Sok érdekes könyvet venni. Mesekönyvet lapozgatni, Barátomnak kölcsönadni. Osztályomnak nagy könyvtárat, Melybe egész nap szabad a bejárat. Gazdagságunknak híre menne, A városban divat lenne. Könyvtárak nyílnának egyre-másra, Így minden gyermek oda járna. A szülők, tanárok álma Beteljesülne már ma.
KÖNYVAJÁNLÓ
KOLLÁR BORBÁLA 7.B OSZTÁLYOS TANULÓ ÍRÁSA
A Szent Johanna Gimi A Szent Johanna Gimi című könyv első része 2010-ben jelent meg Leiner Laura írónő tollából. Mára már országos hírnevet szerzett nem csak a lányok, de a fiúk körében is. A könyv napjainkban játszódik, egy gimnáziumot, azon belül is egy nagyon összeszokott osztályt mutat be, az egyik lány szemszögéből nézve. Megtalálunk benne minden serdülőkori szépséget, kihívást, fájdalmat. A 8 kötet 8 félév eseményeit ismerteti meg az olvasóval. Végigkövethetjük, hogy az egymásnak ismeretlen, közömbös társaság, hogy válik összetartó, egymástól elválaszthatatlan csapattá. A gimnázium alatt a szerelmesek egymásra találnak, az újoncok beilleszkednek, az osztálytársak barátokká lesznek. Sajnos boldogságukba hamar beleavatkozik a jövő. A 12 ember görcsösen ragaszkodik egymáshoz, a lehetetlent akarják: gimnázium után is együtt maradni.
Szent Johanna Gimi rejtvény 1. ... négyesnek is nevezik a fiúkat Reni osztályában 2. Ilyen érzelmet táplál Reni az iskola legjóképűbb fiúja iránt 3. Az a fiú, aki rossz hatással van Virágra 4. Visszatérő szereplő, aki tanulmányait külföldön folytatta 5. Minden lány álma, eredeti nevén: Ádám 6. A sorozat 5. részének a címe.
200 ÉVESEK A GRIMM-MESÉK
Rejtvény A betűtengerben 10 Grimm-mese címe bújt el, ezeket vízszintes, függőleges és átlós irányban találhatjátok meg.
A rejtvény megoldását a könyvtárban adhatjátok le, ahol apróbb ajándékokat sorsolunk ki a jó megfejtésekért.
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
11
TANULJUNK TANULNI!
Tippek a tanuláshoz SZOLNOKI MERCÉDESZ (6.B) GYŰJTÉSE
VERS
Szétszórt vagy? Nem megy a tanulás? Ezen még segíthetünk!
Keller Ferenc és Csiki Marcell Tamás (4.a) De szeretnék
Légy rendezett! Tegyük fel, hogy bemégy egy áruházba és csak egy dolgot szeretnél venni. A polcokon a termékek össze-vissza vannak. Ugye mennyivel könnyebb lenne, hogyha el lenne rendezve minden termék? Ez pont így van a tanulással is. Ha mindig rendezett vagy, a tanulás is sokkal jobban fog menni. Ötlet: Egy füzetbe jegyezd fel, hogy mi mindent kell megcsinálnod. Ehhez használhatsz mobiltelefont vagy más elektronikus eszközt is.
De szeretnék focista lenni, Aranycsapattal VB-t nyerni. Olyan lenni, mint Puskás Öcsi, Aranylabdákat zsinórban bezsebelni
Ne halogass! Könnyű rámondani valamire, "hogy majd később megcsinálom". Ez rossz példa, mert úgyis elfelejted később, de hidd el sokkal jobb minél hamarabb túl lenni a feladataidon. Ötlet: Határozd el, hogy előbb elvégzed a feladatod és utána nézel TV-t vagy bármi mást, ami kikapcsol. Láss neki! Gondold át, hogy miben kell rendezettebbnek lenned. Ezután kérd ki anyukád, apukád vagy egy barátod tanácsát, hogy szerinte hogyan tudnál fejlődni. Kérj segítséget! Ki segíthet neked a leginkább abban, hogy jól tudj teljesíteni az iskolában? A családod Ha valami nem megy a tanulásban, kérdezd meg az egyik családtagodat, hátha tud segíteni. A tanáraid A legtöbb tanár örül, ha azt látja, hogy egy diák szereti a tantárgyát, és szívesen segít. Ötlet: Menj oda a tanárodhoz és mondd meg neki, hogy nem érted az egyik anyagrészt és szeretnéd, ha ez másképp lenne, és kérdezd meg hogy van-e valami javaslata.
Az Allianz Arénában focizni, Bajnokok ligáját megnyerni. A Chelseat, Realt, Barcát megverni, A kupát, a magasba emelni.
Áy Hunor-Kanyok ZsomborSedon Marcell (2.a) Egy napom Fölkeltem én hét órakor, Reggelimet megettem. Elindultam iskolába, Könyveim is elvittem. Első órám matek volt, Utána a német, Utána volt olvasás, S ezután az ének.
Milák Bettina (4.b) De szeretnék De szeretnék jól tanulni, Mindig kitűnőnek lenni. Egyetemen járni-kelni, Sok-sok ötöst beszerezni.
Azért javaslom ezt a módszert, mert garantált a siker!!! _________________________________________________________ Az újság szerkesztésében részt vettek: Csótai Zsófia (7.a), Kollár Borbála (7.b), Csótai Enikő (5.c), Szolnoki Mercédesz (6.b), Fekete Hanna (5.a), Krizsanócziné Z. Erzsébet, Sturcz Attiláné (Marika néni), Pózna Mária. Köszönet azoknak a tanulóknak, akik rajzaikat adták az újsághoz!
12
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
Ha kijártam az iskolát, Keresek egy szuper munkát, Fizetésből jól megélni, Életemben boldog lenni, Másokat is azzá tenni.
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
13
14
ZICHY-NOTESZ
ISKOLAÚJSÁG
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | 2013. MÁJUS
15
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)