XXIII. évfolyam 41. szám • 2015. december 18. • Megjelenik: hetente
ÜNNEP Összefogtak egymásért a Magdolna negyediek
Ajándékozás és karácsonyfa-díszítés a Mátyás téren A szeretet ünnepe a Magdolna negyedben élõket is összefogásra ösztönözte. A Mátyás téren közös karácsonyfát állítottak, amelyet december 17-én az óvodások segítségével díszített fel Sára Botond alpolgármester és Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselõje. A Koszorú Tagóvodából érkezõ gyermekeket a Józsefvárosi Magdolna Negyedért Egyesület (JóMa csoport) ajándékkal lepte meg. A kicsik karácsonyi dalokkal köszönték meg a csomagokat. i sem bizonyítja jobban, hogy példás a Magdolna negyed lakóközössége, mint az, hogy hetven cipõsdoboznyi ajándék gyûlt össze a lakosság és a környék szervezeteinek, intézményeinek felajánlásából. A csomagokat a JóMa csoport kezdeményezésére gyûjtötték össze és a Koszorú utcai óvoda gyermekeinek osztották ki. A programra Sára Botond is ajándékcsomaggal érkezett. Józsefváros alpolgármestere köszöntõjében
M
amelynek kincse a gyermek, mert õk jelentik a jövõt. A programot szervezõ Gálné Madarász Anna, a JóMa csoport elnöke verssel köszöntötte a térre kiérkezõ gyermekeket. Az óvodások saját készítésû díszekkel érkeztek, amelyek elhelyezésében Sára Botond és Balogh István Szilveszter is segített. Sára Botond egy arra vállalkozó kisgyermekkel meggyújtotta a karácsonyfa fényeit, majd következett az ajándékok kiosztása. Nagy volt az izgalom, a fiúk kék, a lányok pedig piros dobozt kaptak, amekiemelte, a közelgõ karácsony az emberi- lyekbe játék és édesség is került. Köszönetség legszebb ünnepe. Azt kívánta a gyere- képpen a gyermekek karácsonyi dalokat keknek, és minden józsefvárosinak, hogy énekeltek a jelenlévõknek. minél több örömben legyen részük. Karácsonyfát állítottak a Kálvária téren is Kaiser József önBalogh István Szilkormányzati képviselõ segítségével. A díszeket és a fa alá veszter szerint dihelyzett ajándékokat bárki hazaviheti. Akinek lehetõsége van cséretes, hogy a rá, egy-egy apróság elhelyezésével szintén hozzájárulhat ahMagdolna negyedhoz, hogy mindenkinek szép karácsonya legyen. ben egy olyan közösség alakult ki,
vendégeknek diós és mákos kalácsot kínáltak, közben a klub vezetõje karácsonyi történeteket olvasott fel. Feldíszített karácsonyfával és ünnepi aszJózsefvárosban hagyomány, hogy iskolás gyermekek karácsonyi mûsorral lepik tallal várták a Reménysugár Idõsek Klubjámeg az idõsklubok tagjait. Fiatalok és idõsek ilyenkor egyaránt megajándékoz- ban a Józsefvárosi Zeneiskola tanárait és nözák egymást. Az önkormányzat képviselõi is örömmel vettek részt az ünnepi al- vendékeit. A zeneiskola diákjainak koncertkalmakon, amelyeken meglepetésekkel is kedveskedtek a szépkorúaknak. je elõtt Gondos Judit képviselõ beszélgetett az idõsklub tagjaival. Sántha Péterné alpolképviselõ adta át az önkormányzat másik gármester a jelenlévõkkel megosztotta ajándékát: belépõket a Dandár Gyógyfür- gyermekkora egyik kedves emlékét, mikor dõbe. Ezután beszélt az idõsklub már befe- testvérével hóesésben igyekeztek a hajnali jezett felújításáról és arról, hogy a következõ év elején a klub szinte teljes bútorzatát modernizálják. A Víg utcai Víg Otthon Idõsek Klubjában a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola (JEGYMI) alsó osztályos diákjai látogattak z Õszikék Idõsek Klubjába a Fazekas el. A gyerekek betlehemes játékot Mihály Gyakorló Általános Iskola és adtak elõ, énekeltek és megörvenGimnázium 2. osztályos tanulói látogattak deztették a klubtagokat egy furuel. Betlehemes játékkal és több dallal is ké- lyakoncerttel is. Dudás Istvánné szültek, hogy meglepjék a klubtagokat. Az képviselõ – miután átadta a Dandár eseményen részt vett Sántha Péterné alpol- Gyógyfürdõbe szóló jegyeket – lapunknak misékre, várva a Megváltó megszületéségármester is, aki ajándékként édességet és elmondta: a JEGYMI elõadása azért külön- nek ünnepét, a karácsonyt. egy idõvonallal ellátott térképet hozott Ma- leges, mert a speciális nevelési igényû tanuGondos Judit a gyógyfürdõbe szóló begyarország történetérõl. Mint mondta, az lók mûsora mögött hatalmas munka van. lépõjegyekkel kívánt békés karácsonyt és egyik klubtag, Dr. Szabó Béla ötlete volt a Sántha Péterné alpolgármester a Mátyás tér boldog újévet, Sántha Péterné pedig a matérkép, amely Kocsis Máté polgármesternek 12. szám alatti klubhelyiségbe is ellátoga- ga és Kocsis Máté polgármester nevében annyira megtetszett, hogy az összes idõs- tott, ahol egy kedves karácsonyi verset is el- egy-egy doboz csokoládéval lepte meg a klubba eljuttatnak belõle egyet. Guzs Gyula szavalt a megjelenteknek. Ezt követõen a klubtagokat.
Fiatalok és szépkorúak együtt ünnepeltek
A
2
ÜNNEP A meghittebb ünnepért
Fenyõfa és ajándékcsomag a rászorulóknak Józsefváros önkormányzata ebben az évben is fenyõfaosztással, különbözõ ajándékokkal igyekszik megszépíteni a kerületi nehéz sorsú családok, egyedülállók, idõsek és gyermekek karácsonyát. Szerda délután Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester is adott át fenyõfákat rászorulóknak a Kesztyûgyár Közösségi Házban, majd a Koszorú utcai óvodában lepték meg ajándékokkal a legkisebbeket. karácsony a meghitt együttlét és ajándékozás ideje, de sajnos sokan nem, vagy csak nagy nehézségek árán tehetik meg, hogy ezt az ünnepet karácsonyfa állításával, ajándékozással koronázzák meg. Ezért Józsefváros vezetése
A
idén is gondolt azokra a családokra, akiknek gondot okozna beszerezni a fenyõket és 250 fát osztott ki a kerületben élõknek,
köztük egyedülálló idõseknek, nehéz helyzetû családoknak. Szerdán délután Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester adott át fenyõfákat a Kesztyûgyár Közösségi Ház udvarán a kerületi lakóknak. A polgármester elmondta: a Józsefvárosi Önkormányzat évrõl évre igyekszik szebbé és meghittebbé tenni a kerületi, nehéz sorsú családok életét. „Sok család nem engedheti meg magának, hogy egy fenyõfával koronázza meg az ünnepeket, nekik szeretnénk ebben segítséget nyújtani. Emellett több száz ajándékcsomagot is kiosztunk, ezzel szeretnénk hozzájárulni azok ünnepéhez, akik ezt a maguk erejébõl nem tehetik meg” – mondta Kocsis Máté. Az elõzõ évekhez hasonlóan idén is adnak élelmiszercsomagot – benne bejglivel, teával, kávéval, mézzel – nehéz helyzetû józsefvárosiaknak, összesen 360
Kocsis Máté: Az önkormányzat minden évben igyekszik szebbé tenni a nehéz sorsú józsefvárosiak életét
csomagot osztanak ki. A karácsonyi idõszakban naponta 320 népkonyhán étkezõnek kínálnak bejglit és konzervet. Az idõseket pedig fejenként 5 fürdõjeggyel lepik meg, összesen 2500 darabbal, de minden idõsklubba jutott édességgel teli csomag is. Az önkormányzat a gyermekekre is gondolt: mind a 15 kerületi óvodának legócsomaggal kedveskednek, valamint 13 ovinak a fejlesztõ foglalkozásokhoz egy LCD televíziót ajánlottak fel. Szerdán délután a Koszorú utcai óvodába látogatott el Kocsis Máté és Sára Botond, ahol átad-
ták az apróságoknak a játékokat, az óvodapedagógusoknak pedig a televíziót. A gyerekek nevében Bukovicsné Nagy Judit óvodavezetõ köszönte meg az ajándékokat, a nagycsoportosok pedig vidám mûsort adtak elõ és saját készítésû karácsonyfadíszekkel kedveskedtek nekik. Az önkormányzat által biztosított ajándékok összértéke mintegy 11 millió forint. Emellett Józsefváros vezetése az egyházakat is támogatja pénzöszszeggel, akik ezt karácsonyi vendéglátáshoz, nehéz sorsú családok ajándékozásához használják fel. D.A.
Legójátékokat kaptak az ovisok
Meglepetés a legkisebbeknek Csütörtökön délelõtt meglepetésben volt részük a Pitypang Tagóvoda gyermekeinek. Sára Botond alpolgármester látogatott el hozzájuk, és a közelgõ karácsony alkalmából legójátékokkal ajándékozta meg az apróságokat. Cica csoportba járó óvodások az egyik nagypapa által kézzel faragott Betlehem körül állva karácsonyi énekekkel és versekkel, valamint a maguk sütötte mézeskaláccsal
A
hálálták meg az ajándékokat. Majd nekiálltak kibontani a legókat: mint megtudtuk, ez a kicsik egyik kedvenc játéka. Sára Botond is beállt közéjük és autót épített nekik az elemekbõl. Az alpolgármester lapunknak elmondta: az évnek ez az idõszaka az örömrõl, a boldogságról szól. „A karácsony az emberiség legboldogabb ünnepe. Ezért az önkormányzat arra törekszik, hogy a nehezebb sorban élõknek is megteremtse valamilyen módon a lehetõséget, hogy ezt az idõszakot öröm-
Sára Botond az egyik kedvenc játékukkal lepte meg az óvodásokat
ben tudják eltölteni. A gyermekeknek pedig óriási örömet és boldogságot okozunk azzal, ha megajándékozzuk õket” – fogalmazott Sára Botond. Az alpol-
gármester hozzátette: karácsony alkalmából azt kívánja, hogy minden józsefvárosi lakos örömtelien és meghitten töltse el az ünnepeket. 3
KÖZTÉR Középpontban a család
Folytatódik a Magdolna Negyed Program A jövõ évben is folytatódik a Magdolna Negyed Program III., a társadalmi, szociális projektekkel. Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselõje lapunknak hangsúlyozta: a Magdolna negyed rehabilitációja kapcsán a lakók és az önkormányzat közös sikerérõl, a jövõt illetõen pedig közös felelõsségrõl beszélhetünk. Hozzátette: a városrész felzárkóztatása egész Józsefváros érdeke. Magdolna negyed megújításának harmadik üteme 2013 februárjában indult és 12 ezer embert érintett közvetve. A program keretében bér- és társasházak újultak meg, közterületek épültek újjá, sokrétû társadalmi, szociális és foglalkoztatási programok indultak. Utóbbiak – a képviselõ-testület december 3-i döntésének értelmében – a jövõ évben is folytatódnak, hiszen cél az eddig elért eredmények megõrzése, fenntartása, további erõsítése. Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselõje szerint az MNP III. kapcsán közös sikerrõl beszélhetünk. A közterületek felújítása, a
Balogh István Szilveszter azzal folytatta, hogy egész Józsefváros érdeke a Magdolna negyed felzárkóztatása. Egy szakasz ugyan most lezárult, de a szociális programok folytatódnak. Mint elmondta, úgy alakították ki ezeket, hogy a család kerüljön a fókuszba. „Nagyon fontos, hogy õk is megtalálják a számításukat, és a Magdolna negyed utolérje Józsefváros más városrészeit. Ezért mindent megteszek, hogy a közterek,
A
bérházak, társasházak korszerûsítése mellett a program legnagyobb hozadéka az volt, hogy közösségek tudtak összekovácsolódni és tevékenyen részt venni akár a közterek felújításának tervezésében, akár a közösségi élet szervezésében. Példaként a JóMa Csoportot és a Társak a Teleki térért Egyesületet említette.
A fejlõdést tükrözi az ingatlanárak emelkedése
z OTP Jelzálogbank évrõl évre részletesen megvizsgálja a hazai lakáspiacot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján. Az elemzés szerint Budapesten mindenhol emelkedtek az ingatlanok átlagárai, de a leginkább – közel 50 százalékkal – a Magdolna negyedben.
A
4
közösnek kell lennie, hogy valóban képes legyen megerõsödni a Magdolna negyed, a program folytatódjon, és jól mûködjön. D.A.
2016-ban is folytatódnak a MNP III. társadalmi és gazdasági alpogramjai. Azaz – a többi között – a társadalmi akciók megszervezését, a közösségi és szociális munka fenntartását, a lakossági tanácsadást, a közösségi mosoda mûködtetését, a FiDo Ifjúsági Központ programjait, a Kálvária téri InfoPont szolgáltatásait, a Fókusz Nõi Közösségi Pont mûködtetését, a tehetséggondozási szolgáltatást, a szomszédsági házfelügyelõk mûködését 2016-ban is biztosítja az önkormányzat a Magdolna negyed lakói részére.
Lakáspiaci árrobbanás Józsefvárosban
2015-ben Józsefvárosban, a Magdolna negyedben emelkedtek leginkább az ingatlanárak egy friss ingatlanpiaci elemzés szerint. A folyamatosan fejlõdõ kerületben a lakásárak meghaladják a gazdasági válság elõtti átlagárakat. Balogh István Szilveszter örömét fejezte ki, hogy a kerületen kívülrõl is látják a fejlõdést. A környék önkormányzati képviselõje úgy véli, ez is azt igazolja, hogy Józsefváros jó irányba halad.
épületek megújítása mellett nagyon komoly hangsúlyt kapjon a felzárkóztatás, és a családok hétköznapi problémáinak megoldása” – szögezte le a képviselõ. Hozzátette: a közös sikert már megtapasztalták a lakókkal, most pedig a felelõsségnek is
Balogh István Szilveszter, a Magdolna negyed önkormányzati képviselõje kérdésünkre elmondta, az 1956-os forradalomban való tevékeny részvételért azzal büntették Józsefvárost, hogy hagyták lepusztulni, és ez különösen kihatott a negyedre. Ma már azonban teljesen más képet mutat a környék, mint néhány évvel ezelõtt. „A Magdolna Negyed Program III. ütemén
túl elmondhatjuk, hogy sikeres a negyed rehabilitációja: megújult több mint 40 társasház, szebbek lettek a közterek és az intézmények” – vélekedik Balogh István. A képviselõ szerint ez a kimutatás, valamint az új építési beruházások sora is azt mutatja, jó úton haladunk, érdemes Józsefvárosba befektetni, ideköltözni. A jövõrõl szólva Balogh István Szilveszter elmondta: folytatódnak a felújítások, a közbiztonság további javítása érdekében pedig egy újabb körzeti megbízotti irodát is nyitnak a kerületben, a tervek szerint a Magdolna negyedben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idei év kiugróan jó volt az ingatlanpiacon. Borsos Balázs, az Otthon Centrum józsefvárosi irodájának vezetõje szerint az idei átlagárak a kerületben már a 2008-as gazdasági válság elõtti idõket idézik, sõt már felül is múlták azt. Borsos Balázs példaként felhozta, hogy egy válság elõtti 12 milliós lakás 2008 után 8-9 millióra esett vissza, most azonban 15-16 millióért is elkel. A szakértõ úgy véli, a felújított terek, utcák rengeteget segítenek az eladás elõtti ingatlanok árképzésénél. B.R.
KÖZBIZTONSÁG A józsefvárosi rendõrkapitányság a legjobbak között
Átadták a „Józsefváros rendjéért” elismeréseket A VIII. kerületi Rendõrkapitányság megszépült tanácstermében adták át december 12-én az önkormányzat által adományozott Józsefváros rendjéért kitüntetéseket. Az elismerést azok a rendvédelmi dolgozók vehették át, akik példamutató munkájukkal kiemelkedõen sokat tettek a kerület biztonságáért. Kocsis Máté köszöntõjében kiemelte: a nyáron kialakult migrációs helyzet kezelését látva a lakosok szemében ugrásszerûn megnõtt a rendõrség megbecsülése. A polgármester az elismerések átadásakor megköszönte a kerületiek nevében a józsefvárosi rendõrök áldozatos munkáját.
Az idei évben a kitüntetettek között volt Molnár Gábor is. Józsefváros rendõrkapitánya az idei évet áttekintve kiemelte a kimagasló számú ügyfeldolgozást, a számos elfogást és több osztály példaértékû munkáját. Molnár Gábor kiemelte: novemberben körzeti megbízotti iroda nyílt a Corvin sétányon, és továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a lakossággal való kapcsolattartásra.
Kitüntették a VIII. kerületi Rendõrkapitányságot Bucsek Gábor, Budapest rendõrfõkapitánya szerint az év vége a számvetés idõszaka. „A legjobb fokmérõ pedig a Józsefvárostól és a lakosságtól kapott pozitív visszajelzés” – mondta. A fõkapitány felhívta a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal friss felmérésére: eszerint 2013-hoz képest tavaly és idén a lakosság biztonságérzete 60-ról 74 százalékra növekedett. Idén a józsefvárosi rendõrség – története során elõször – a legjobb három fõvárosi rendõrkapitányság között szerepelt, ezért Bucsek Gábor beszédét követõen átadta a legeredményesebben teljesítõ fõvárosi kapitányságoknak járó díjat Molnár Gábor rendõrkapitánynak. B.R.
rarendszer, a közterületi fejlesztések, a rendezettebb parkok, a készenléti rendõrségtõl kapott rendszeres segítség, ám mindezeken túl, a munka dandárját a kerületi Rendõrkapitányság munkatársai végzik” – emelte ki köszöntõjében Kocsis Máté. A polgármester szerint ezt támasztja alá – a rendõrség munkáját dicsérõ – kiemelkedõen magas lakossági visszajelzések száma is. Kocsis Máté emlékeztetett, hogy idén pluszfeladatok is terhelték a rendõrség munkáját, fõleg a Keleti pályaudvarnál és a II. János Pál A kiemelkedõ rendvédelmi munkáért járó díjakat pápa téren. „A rendõrség helytálláKocsis Máté polgármester adta át sának köszönhetõen viszont a lakosság szemében ugrásszerûen megVíg utcai rendõrkapitányságon, a Jó- nõtt a – 2006-ban politikai okokból megtépázsefvárosi Önkormányzat segítségével zott – rendõrségi megbecsülés” – mondta felújított tanácsteremben gyûlt össze az a 66 Kocsis Máté. A polgármester szerint idén rendvédelmi dolgozó, akik Józsefváros egyértelmûen kiderült, hogy a józsefvárosirendjéért elismerésben részesültek. A kitün- ak számíthatnak a rendõrökre, egyúttal tetéseket Kocsis Máté adta át, az eseményen reményét fejezte ki, hogy jövõre nem leszrészt vett Bucsek Gábor, Budapest rendõr- nek az ideihez hasonló, váratlan helyzetek. fõkapitánya és Molnár Gábor, Józsefváros Kocsis Máté a kerületi lakosok és az önkorrendõrkapitánya. mányzat nevében is megköszönte a rendA józsefvárosi rendõrkapitányság „Évrõl évre javul a közbiztonság, amely- õrök munkáját és pénzjutalom kíséretében a legeredményesebbeknek járó elismerést kapta hez hozzájárul a megújult térfigyelõ kame- átadta az elismerõ okleveleket.
A
Jutalmak a kerületi tûzoltóknak Az önkormányzat nevében „Józsefváros rendjéért” elismerésben részesítette a VIII. kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság állományának harminchat dolgozóját Dr. Sára Botond alpolgármester. A Dologház utcai központban a kitüntetések átadásánál jelen volt Géczi Béla ezredes, a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Kirendeltségének vezetõje, és Kelemen Zsolt alezredes, a józsefvárosi tûzoltók parancsnoka. ehéz év áll mögöttünk, eddig mintegy egynegyedével több katasztrófavédelmi riasztás volt, mint tavaly – kezdte beszédét Sára Botond. Majd megállapította: idén két nagy vihar is pusztított, ame-
N
lyek Józsefvárosban jelentõs károkat okoztak, a kerületi katasztrófavédõk pedig ezúttal is nagyszerûen helyt álltak. „A legnagyobb eredmény azonban az, hogy az idei évben sem halt meg senki: sem tûzvészben, sem szénmonoxid-mér-
gezésben, sem katasztrófahelyzetben” – hangsúlyozta Sára Botond. Az alpolgármester szerint az eredményhez kellett az a megelõzõ munka is, amit a tûzoltóság végez: folyamatosan tájékoztatja a lakosságot, a diákoknak oktatást és ifjúsági katasztrófavédelmi versenyt szervezett, amit az önkormányzat minden évben támogat. Sára Botond a szervezetnek azt ígérte, minden olyan támogatást, ami a közelmúltban jellemezte az együttmûködésüket, az önkormányzat továbbra is biztosítja. Sõt, további lehetõségeket keresnek, amivel segíthetik a tûzoltóság munkáját, annak érdekében, hogy a józsefvárosiak biztonságérzete tovább növekedjen. Az alpolgármester azt kívánta, hogy minél kevesebb riasztás legyen a jövõben, és azoknál a kerületi tûzoltók legalább olyan sikeresen végezzék a munkájukat, mint eddig. B.R. 5
ÖNKORMÁNYZAT Kérdések és válaszok
Közmeghallgatás a Polgármesteri Hivatalban Ezúttal is nagy érdeklõdés övezte a Józsefvárosi Önkormányzat közmeghallgatását, amelyet december 10-én tartottak a hivatal dísztermében. Az állampolgárok különbözõ témákban, írásos formában és élõszóban is intézhettek kérdéseket, tehettek javaslatokat a kerület vezetésének. A legtöbben a felújításokkal, a városrehabilitációval, a közterületek állapotával kapcsolatban érdeklõdtek. Józsefváros önkormányzata által szervezett közmeghallgatáson teljesen megtelt a hivatal díszterme, ahol az állampolgárok kérdéseket és javaslatokat intézhettek az önkormányzat képviselõihez, az intézmények vezetõihez és a fõvárosi cégek képviselõihez hét témakörben: Józsefváros újjáépül (felújítások, kerületfejlesztés, Auróra utcai szakrendelõ felújítása), közbiztonság, városüzemeltetés, hatósági ügyek, kulturális ügyek, családtámogatás-idõsgondozás-egészségügy, bölcsõdei-óvodai szolgáltatások. Elõzetesen több mint 30 felvetést, javaslatot nyújtottak be az állampolgárok, amelyekre a helyszínen írásban választ is kaptak, de lehetett kérdést feltenni a közmeghallgatáson is.
A
Józsefváros újjáépül Feicht Rezsõné felszólalásában kiemelte, hogy Józsefváros fejlõdése dinamikus, de mindig lesz mit tenni a kerületben. Kifejtette: szeretné, ha folytatódnának a társasház-felújítások a Népszínház utcában és a Teleki tér környékén is.
Nemcsak írásban, hanem személyesen is kérdezhettek a résztvevõk
Kocsis Máté polgármester válaszában elmondta: az elmúlt években mintegy 1500 társas- és bérház újult meg, de folytatódnak a társasházak felújításai, amelyre az idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: az önkormány6
Köztisztaság és hajléktalankérdés Egy hölgy a Népszínház utca tisztaságügyi problémáját, és a környéken a hajléktalanok okozta gondokat vetette fel. Kocsis Máté kifejtette: habár nem a kerületi önkormányzat feladata a hajléktalanok ellátása, Józsefváros képes a területén hajléktalanná vált emberekrõl gondoskodni, de az ország összes rászorulójáról nem. A polgármester hozzátette: a hajléktalankérdés országos probléma. Hangsúlyozta: ha egyetértés alakulna ki abban, hogy annak a településnek kellene gondoskodni a rászorulóról, ahol az illetõ hajléktalanná vált, komoly elõrelépés történhetne az ügyben. A Fõvárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt. jelen lévõ képviselõje elmondta: a Népszínház utca tisztán tartása az FKF feladata. Az utóbbi idõben már minden nap takarítanak – így hétvégén is –, éppen az önkormányzat kezdeményezésére. Az FKF képviselõje ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja a helyzetet az észrevétel kapcsán.
További felvetések zat a jövõ évi költségvetésben is hasonló A közmeghallgatáson egy hölgy sérelmezösszeget tervez biztosítani a házak meg- te, hogy a 99-es busz vonalán szerinte csupán régi, kopott jármûvek közlekednek, újítására. Többen érdeklõdtek az Orczy negyed alacsonypadlós buszok alig vannak közrehabilitációjával kapcsolatban is. Kocsis Máté válaszában emlékeztetett: az Orczy park és a Ludovika felújítása állami beruházás, amely jó ütemben halad. A tervek szerint a Ludovika-projektbe szeretnék bevonni a környék egyes telkeit, épületeit is, így például a Diószegi utcai, egykori rendõrségi épület új funkciót kaphat: a jövõben kollégium lehet. A polgármester hozzátette: a negyed rehabilitációja az 5-7 milliárd forintot is elérheti. A programhoz az önkormányzati források melA legtöbb kérdés a felújításokkal lett állami és Széchenyi támogatás is és a városrehabilitációval kapcsolatban érkezett szükséges, amelyeknek érdekében már megtették a szükséges lépéseket. A felújítások mellett a Magdolna Ne- tük. A Budapesti Közlekedési Központ gyed Programhoz hasonlóan szociális, re- képviselõje jelezte, hogy a cég folyamatohabilitációs programokat is terveznek az san fejleszti járatait, nem kivétel ez alól a Orczy negyedben is. Sára Botond alpolgár- 99-es vonala sem, majd hozzátette: a késõbmester hozzátette: a jelenleg elérhetõ 500 biekben írásban ad bõvebb választ a kérmillió forintos házfelújítási pályázatra is désre. Mint elmondta: a jövõ évben új gáztöbb, az Orczy negyedben található lakókö- üzemû buszok elindítását is tervezik, amezösség nyert már el különbözõ összegeket. lyek közül több a 99-es vonalán is jár majd. Felszólalásában egy úriember jelezte, Egy felszólaló tiszteletét fejezte ki azoknak az egészségügyi szakembereknek, akik hogy a Kölcsey utcában található Kölcsey az Auróra utcai szakrendelõ felújításának Ferenc-emléktábla megrongálódott, amelyideje alatt hõsiesen végezték a munkájukat, nek a felújításához kérte az önkormányzat és hogy ez idõ alatt is folyamatos volt a be- segítségét. Sántha Péterné válaszában jeleztegellátás. Egy másik kerületi lakos a felújí- te, hogy alpolgármesteri keretébõl biztosíttott Auróra utcai szakrendelõ kapcsán el- ja az emléktábla helyreállításának költségemondta, akik korábban jártak az épületben, it, hogy az január 22-re, a Magyar Kultúra Napjára visszakerülhessen eredeti helyére. láthatják: milyen hatalmas a fejlõdés.
KÖZTÉR Az önkormányzat bezárja a kiskapukat
Szigorúbb szabályok vonatkoznak a kártyatermek mûködésére A Józsefvárosi Önkormányzat keddi képviselõ-testületi ülésén úgy döntött, hogy szigorítja a kártyatermek mûködésére vonatkozó szabályokat, vagyis mostantól szinte egyáltalán nem nyílhat új kártyaterem Józsefvárosban.
A képviselõ-testület ülésén mégis heves vita alakult ki, az ellenzéki képviselõk megkérdõjelezték a szigorítás szükségességét és annak gyorsaságát is. A PM-es, DK-s és Jobbikos képviselõk nem támogatták a szigorúbb szabályozást, ami érthetetlen, hiszen megválasztott önkormányzati képviselõként az lenne a feladatuk, hogy a józsefvárosiak érdekeit képviseljék, ne pedig velük szemben a szabályokat kijátszókat segítsék.
z önkormányzat vezetésének tudomására jutott a Népszabadság munkatársától, hogy a 2010-ben elfogadott, már amúgy is szigorú szabályokat megpróbálták, illetve megpróbálhatják kijátszani. Ennek megakadályozása és a kártyatermek ismerten káros közbiztonsági és társadalmi hatásai miatt is indokolt a szigorítás.
A
Kényelmesebb ügyintézés
a munkatársak pedig hétvégén is fogadják a lakossági igényeket. Rendkívül fontos – hangsúlyozta –, hogy kizárólag a lakossági várakozási engedélyek érvényessége tart február 29-ig. Az Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, a 2015. évre érvényes lakossági par- egészségügyi, a gazdálkodói, a városrenkolási engedélyek 2016. február 29-ig lesznek érvényesek, így az igénylõknek dészeti engedélyek 2016. január 31-én járaz új évben két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy kicseréljék, illetve meg- nak le, ezek meghosszabbítását az ügyfélújítsák a gépjármûveikre szóló várakozási engedélyeket. kapuban nem lehet kezdeményezni, továbbá az adminisztrációs díj továbbra is 3000 ezõ János, a Józsefvárosi Gazdálforint. Az egyes várakozási hozzájárulásokodási Központ Zrt. parkolási kat, ha az igénylõ személye, az állandó beigazgatójának tájékoztatása szerint – jelentett lakcím, a gépkocsi üzemben tartáaz önkormányzat rendeletének értelsi joga megfelel a jogszabályi elõírásoknak, mében – már a 2015. évben kiadott az igényléskor kiadják, de adótartozás eselakossági engedélyek is 2016. február tén azt – a gépjármûadó-tartozás rendezé29-ig lesznek érvényesek. A 2015. évi sének igazolásáig – visszavonják. engedélyek cseréjére személyes ügyJózsefváros és Budapest egész területén intézés esetén hétköznaponként már – a kiemelt övezeteket kivéve – december 9 órától várják az ügyfeleket. Emellett 24-én reggeltõl, január 4-én reggel 8 óráig – tette hozzá – lehetõség van az elektnem kell parkolási díjat fizetni. Ebben az ronikus ügyfélkapu szolgáltatás idõszakban a Józsefvárosi Gazdálkodási használatára a www.jpsz.hu webolKözpont Parkolási Igazgatóságán zárva dalon, amely éjjel-nappal használható, lesz az ügyfélszolgálat.
Február 29-ig érvényesek a parkolási engedélyek
M
Elektronikus városüzemeltetési rendszer a kerületben is
ban nyomon követhetõ. A Józsefvárosban hamarosan elinduló információs rendszer segítségével a gondok így hamarabb megoldódhatnak. A városgondnoki feladatot a tûzoltók szabadidejükben látják el. A szolgálat legfontosabb feladatai között vannak a közszolgáltatásokkal, köztisztasággal és közterületekkel összefüggõ hibajelenségek, a balesetveszélyes helyek vizsgálata, és a forgalmat tett intézkedések, a javítás vár- akadályozó közterület-hasznáható idõpontja – az alkalmazás- lat ellenõrzése is.
A józsefvárosiak könnyebben jelezhetik a problémákat A Józsefvárosi Önkormányzat képviselõ-testülete elfogadta, hogy a kerület csatlakozik a fõvárosi városüzemeltetési információs rendszerhez, melynek segítségével a lakosok könnyebben jelezhetik a közterületeket érintõ problémákat. rendszer nagyon egyszerûen mûködik. Elõször a BPMonitor nevû ingyenes alkalmazást kell letölteni Android alapú okostelefonra vagy tabletre. Ha valaki közterületet érintõ problémát észlel, a program segítségével több fotót ké-
A
szíthet róla, majd az elkészült képeket a helyszín és az ügy megnevezésével a beküldheti a Városgondnoki Szolgálatnak, amely intézkedik a megoldás érdekében. A beküldött jelzések állapota – a bejelentés fogadása, a meg-
7
TÁRSADALOM Hatékony a bûnmegelõzés és az áldozatsegítés a kerületben
Javuló közbiztonság Idei utolsó ülését tartotta a Józsefvárosi Áldozatsegítõ Szakmai Együttmûködési Rendszer (JÁSZER) a „Bûnmegelõzés és Áldozatsegítés Budapesten, Józsefvárosi modellprogrammal” címû projekt fenntartási idõszakában. Zentai Oszkár, a JÁSZER elnöke köszöntõjében hangsúlyozta: a visszajelzések egyértelmûen pozitívak voltak, ezért szeretnék a program tapasztalatait más kerületekkel is megosztani. iemelten fontos az idõsek, nyugdíjasok mellett a kiskorúak védelme – hiszen õk vannak leginkább kitéve az áldozattá válás veszélyeinek –, így az ülés elõadásai is erre fókuszáltak. Zentai Oszkár köszöntõjében elmondta, hogy a pályázati idõszak lezárását követõen a visszajelzések egyértelmûen pozitívak voltak, ezért szeretnék ezt a jó gyakorlatot felajánlani más kerületek számára is. Hangsúlyozta: az együttmûködés hatékonyságát jelzi, hogy számos esetben képesek voltak a szakemberek bevonásával konkrét esetekben segítséget nyújtani. Arról is beszélt, hogy a hároméves fenntartási idõszak célja, hogy Budapesten minél nagyobb körben megismertessék és elterjesszék a programot. Zentai Oszkár a fenntartási idõszak elsõ évérõl szóló beszámolójában kitért a szervezeti tréningre is, amely a bûncselek-
K
Zentai Oszkár: Szeretnénk a programot minél szélesebb körben megismertetni
mények áldozataival találkozó szakembereket készítette fel a helyes kommunikációra. A jövõ évi tervekkel kapcsolatban kiemelte a kapcsolatépítés fontosságát: a polgárõrséggel szeretnének szoros kapcsolatot kialakítani, hiszen tagjai nap mint nap az utcán, az emberek között járnak, és gyakran elsõként találkoznak az áldozatokkal. Emellett – tette hozzá – szeretnék az egyházakat még inkább bevonni az együttmûködési rendszerbe.
Káros tartalmak az interneten Gerencsér Dorottya, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Digitálismûveltség-fejlesztési Osztály munkatársa emlékeztetett
arra, hogy Magyarországon 2005 óta mûködik az Internet Hotline elnevezésû, gyors és hatékony webes felület, ahol a jogsértõ – jellemzõen személyes adattal való visszaélés, gyermekpornográfia és rasszista, erõszakos, vagy szerhasználatot elõsegítõ – tartalmakat lehet bejelenteni. Bakos Laura elmondta: amennyiben jelzés érkezik hozzájuk, felszólítják a tartalomszolgáltatót a káros tartalom eltávolítására, vagy elérhetetlenné tételére. Topa Zoltán õrnagy, a Nemzeti Bûnmegelõzési Tanács munkatársa a 2007-2014 közötti tendenciákat elemezve rámutatott, hogy egyre növekszik az online térben elkövetett verbális agresszió, amely gyakran fizikai erõszakot eredményez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalokat sokkal több inger éri: az interneten létezõ dolgokat gyakran valóságként élhetik meg, így annak használata során számos szociális kompetencia sérülhet. A bûnmegelõzés lehetséges megoldásai között említette az interaktív prevenciós alkalmakat.
A fõvárosra is kiterjesztenék Dr. Vojnovich Ibolya, a Budapest Fõváros Kormányhivatala Áldozatsegítõ Szolgálat vezetõje a Nemzeti Bûnmegelõzési Tanácshoz benyújtott pályázatról beszélt, amely a „Bûnmegelõzés és Áldozatsegítés Budapesten, Józsefvárosi modellprogrammal” címû projekt folytatása lehet. A Budapesti Redõrfõkapitánysággal, illetve a Józsefvárosi Önkormányzattal közösen nyújtották be a pályázatot, amivel Budapest területére terjesztenék ki a programot. T.P.
Kábítószer-ellenes stratégia
Józsefváros ismét támogatja a hatékony drogellenes küzdelmet A Józsefvárosi Önkormányzat a 2015-16-os évekre elfogadott kábítószer-elle- kásos rendszerben kapnak kezelést. Az elnes stratégia keretében ellátási szerzõdést köt az Emberbarát Alapítvánnyal, látás része a munkaterápia, az iskolán kítovábbá több civil szervezetet anyagi támogatásban részesít. vüli képzés, a „védett” foglalkoztatás, a nyomon követés és az értékelés is. Józsefvárosi Kábítószerügyi Az önkormányzat ezen kívül több Egyeztetõ Fórum (JKEF) olyan civil szervezetet is támogatásban tagja az Emberbarát Alapítvány, részesít, amelyek szenvedélybetegekkel melynek célkitûzései között kifoglalkoznak, és amelyek a KEF tagjai. emelt szerepet kap a szenvedélyÖsszesen 300 ezer forint költségtámogabetegek komplex rehabilitációja. tást kapott a Kapocs Ifjúsági Önsegítõ Az ellátási szerzõdés keretében Szolgálat Alapítvány, illetve a Romaaz Alapítvány X. kerületi közMagyar Kézfogás Közhasznú Alapítvány pontjában öt józsefvárosi szenvenegyedmillió forintra pályázott sikeresen délybeteg férfi számára biztosít egy 2016 elsõ félévében megvalósuló, bentlakásos férõhelyet. A szervedrogprevencióval és bûnmegelõzéssel zet által fenntartott Alkohol és foglalkozó józsefvárosi rendezvény szerDrogrehabilitációs Intézet olyan vezésének támogatása céljából. Szintén Az Emberbarát Alapítvány a józsefvárosi kezelõhely, ahol a drogfüggõk 300 ezer forintos támogatásban részesült szenvedélybetegeknek is segítséget nyújt komplex, hosszabb távú, bentlaa Megálló Csoport Alapítvány.
A
8
OKTATÁS Losis kisdiák, amikor beléptek a kapun. A nemzeti emlékhelyként számon tartott épületben Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere és Fogarasiné dr. Radnai KaInteraktív foglalkozás száz józsefvárosi iskolásnak talin, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke Múzeumpedagógiai foglalkozáson fogadta õket. A gyerekek egy rendvehetett részt száz kerületi kisdiák a hagyó tanórán vehettek részt, és Magyar Nemzeti Múzeumban. A Klauazokat a tárgyi emlékeket láthatták zál Lions Klub meghívására érkezett testközelbõl, amelyek a tankönyjózsefvárosi iskolások szakképzett vekbõl oly távolinak tûnnek – múzeumpedagógusok kíséretében jármondta el lapunknak Sántha hatták végig az állandó kiállítást. A Péterné. Fogarasiné Dr. Radnai programon részt vett Sántha Péterné, Katalin hangsúlyozta: a gyerekek Józsefváros alpolgármestere. kulturális élményeinek gazdagítása a 27 éves jószolgálati klubjuk Losonci Téri Általános Iskola, a Molegyik ars poétikája, ezért is hívták nár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási meg a józsefvárosi iskolásokat. A Nyelvû Általános Iskola és a Németh Lászmúzeumlátogatás élménye mellett ló Általános Iskola száz diákja izgatottan a gyermekek egy kis ajándékcsovárakozott a Magyar Nemzeti Múzeum be- királyunk, Szent István neve eredetileg maggal is gazdagodtak, amelybe természejáratánál december 16-án délelõtt. „Az elsõ Vajk volt” – mondta osztálytársának egy tesen édesség is került. B.R.
Látogatás a Magyar Nemzeti Múzeumban
A
Mosolyt csalnak a gyermekek arcára
Roma zenészek a kerületi óvodákban Fiatal roma zenészek járják a józsefvárosi óvodákat azzal a céllal, hogy cigány zenét, táncot és mondókákat tanítsanak a gyermekeknek. Az óvodások, a szülõk és a nevelési intézmények dolgozói is pozitívan fogadták a kezdeményezést. A közelmúltban két óvodában is jártak a roma zenészek: a Dankó és Szûz utcai intézményekbe látogattak el. Józsefvárosi Önkormányzat Napraforgó Egyesített Óvoda Százszorszép Tagóvodájában járt egy háromtagú roma folklór zenekar, akik táncot és mondókákat is tanítanak a kerületi gyerekeknek. Balogh Lajos, a „Fogjuk meg egymás kezét” program vezetõje elmondta: egy pályázat révén adódott lehetõségük arra, hogy ellátogassanak az ovikba. A VIII. kerületi óvodákkal Kaiser József önkormányzati képviselõ segítségével tudták
A
felvenni a kapcsolatot. „Kevés helyen fogadnak bennünket ilyen nagy szeretettel, mint a Józsefvárosban” – emelte ki Balogh Lajos. Csabainé Lamperth Ágnes, a Százszorszép Tagóvoda vezetõje fontosnak tartja, hogy a gyermekek megismerkedjenek a roma kultúrával. Az idejáró ovisok egy része roma származású, de közülük is sokan most találkoznak elõször a cigány zenével, tánccal. „Nagyon hálásak vagyunk Kaiser
Téli szünet az önkormányzatnál
Újabb józsefvárosi sportsiker Aranyérem a kempo Európa-bajnokságról Magyarország nyerte a hazai rendezésû VII. IKF kempo Európa-bajnokságot. Európa-bajnok lett Bolla Szimonetta is, a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola angol szaktanítója. kontinenstornát december 3-án és 4-én rendezték a budapesti MOM Sport Uszoda és Sportközpontban. A magyar harcmûvészek 54 aranyat, 35 ezüstöt és 16 bronzot, azaz összesen 105 érmet szereztek.
A
József képviselõnek, hogy a mi óvodánkat ajánlotta a program vezetõjének” – hangsúlyozta az óvodapedagógus. Az óvodákat havonta egy alkalommal látogatják meg a „Fogjuk meg egymás kezét” program zenészei, akiket minden alkalommal hangos ovációval fogadnak a gyermekek. Sz.N.
A Polgármesteri Hivatal ügyeletet tart A Józsefvárosi Önkormányzat képviselõ-testülete 2015. december 21. és 2016. január 3. között igazgatási szünetet rendelt el – tájékoztatta lapunkat dr. Mészár Erika aljegyzõ. A szünet ideje alatt a Polgármesteri Hivatal ügyeletet tart. ürgõs ügyekben az önkormányzat az ügyfelek rendelkezésére áll, a szünet ideje alatt a Polgármesteri Hivatal ügyeletet tart. A Hatósági Ügyosztály Anyakönyvi Irodája munkanapokon 8.0012.00 óráig újszülött és haláleset bejelentése, valamint anyakönyvi kivonatok kiadása ügyében ügyfélfogadást tart. 2016. január 4-tõl (hétfõ) a hivatal a megszokott ügyfélfogadási rend szerint várja a kerületieket.
S
9
ADVENT Várakozás a Megváltóra
Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát December 13-án, vasárnap délután Zentai Oszkár önkormányzati képviselõ, az Emberi Erõforrás Bizottság elnöke gyújtotta meg a Horváth Mihály téren a józsefvárosi adventi koszorú harmadik gyertyáját. Számos család is kilátogatott a kerület fõterére, ahol az ünnepi programok mellett a jégpálya is kellemes kikapcsolódást kínált számukra. entai Oszkár ünnepi beszédében arra emlékeztette a jelenlévõket, hogy advent harmadik vasárnapján az újabb gyertyaláng nemcsak fényt, hanem melegséget is hoz szívünkbe. „Az év ezen szakaszában mindig elgondolkodom, hogy mit tudtam tenni és elvégezni ebben az évben, és hálát adok Istennek, hogy vigyázott és gondoskodott rólunk. Kívánom, hogy Józsefváros továbbra is azon az úton járjon, amelyen elindult: az újjáépülés útján” – tette hozzá a képviselõ.
Z
Az adventi koszorút, amelyen immár három gyertya fénylik, Horváth Árpád jezsuita szerzetes, a Jézus Szíve Templom igazgatója áldotta meg. „A harmadik gyertya rózsaszínû, ami a reménység színe. Hamarosan megszületik a megváltó, ennek öröme teljesedjen ki mindenki szívében!” – hangsúlyozta a szerzetes.
Karácsonyi koncertek Ezen a hétvégén a Palotanegyed Pódiumon szombaton három órától koncerteket hallgathatunk, többféle stílusban. A Szent József Plébániatemplomban szombaton 19 órától Sebestyén Márta és Andrejszky Judit ad mûsort, míg a Párbeszéd Házában vasárnap 19.30-tól Farkas Tünde és zenekara lép fel. Józsefváros adventi koszorújának negyedik gyertyáját vasárnap 16 órakor Soós György önkormányzati képviselõ gyújtja meg a Horváth Mihály téren. Közremûködik Tárnoki Beatrix, a Téka Együttes énekese, a Magyar Dudazenekar és a Magyar Tekerõzenekar Kamaraegyüttese. Sz.N.
Angyalváró rajzpályázat Fiatal alkotók találkozása a Palotanegyedben Gryllus Vilmos „Gyújtsunk gyertyát” címû szerzeménye alapján készült alkotásokat várt rajzpályázatára a Józsefvárosi Galéria. A díjazottak december 12-én vehették át az értékes ajándékokat a Szabó Ervin téri Palotanegyed Pódiumon, sok meglepetés és gyerekkoncert kíséretében.
ántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere adta át a nyertes pályamûvekért járó díjakat a fiatal alkotóknak. Majdnem minden budapesti kerületbõl díjaztak pályázókat, de voltak gyõztesek Bajáról és Berettyóújfaluból is.
S
„A pedagógusoknak óriási felelõsségük van abban, hogy a modernizált világban a fiatalok ceruzát, zsírkrétát, vagy akár ecsetet ragadjanak. Ez a pályázat is megmutatta: a gyermekekben ott a vágy, hogy valami szépet teremtsenek” – hangsúlyozta az alpolgármester. Az immár harmadik alkalommal megszervezett „Angyalváró” rajzpályázat fõ-
tató és Gyermekjóléti Központ Kõris utcai telephelyére. „Szeretnénk kifejezni köszönetünket mindenkinek, aki részt vett az akcióban” – józsefvárosi rendõrkapitányság mondta el lapunknak Molnár Gábor rendõr alezredes. Józsefváros rendõrkapitánya hozzátette: az adományok fõként rendõröktõl érkeztek, de több lakossági felajánlás is volt. A VIII. kerületi Rendõrkapitányság vezetõje reméli, hogy a következõ években egyre többen csatlakoznak a programhoz, ezzel is segítve a rászoruló családokat. A józsefvárosi rendõrök a szétosztáshoz a gyermekjóléti szolgálat segítségét kérték. Kurucz Tünde, a Gyermekjóléti Központ vezetõje megköszönte a csomagokat a rendõrségnagy doboznyi játékot és a négy táska jó nek, biztosítva õket, hogy az adományok állapotú ruhanemût december 15-én szál- még az ünnepek elõtt eljutnak a leginkább lították el a Józsefvárosi Szociális Szolgál- rászoruló józsefvárosi családokhoz.
Adomány a rászorulóknak Karácsonyi gyûjtést szervezett a A BRFK VIII. kerületi Rendõrkapitányság a közelgõ karácsony alkalmából ajándékgyûjtést szervezett a Józsefvárosban nehéz körülmények között élõ családok megsegítésére. Az akció során hat doboznyi játék és négy táska ruhanemû gyûlt össze, amelyeket a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ segítségével juttatnak el rászorulóknak. józsefvárosi rendõrök hagyományteremtõ jelleggel ajándékgyûjtést szerveztek a rászoruló családoknak. A hat
A
10
védnöke Gryllus Vilmos volt. Több mint százhúsz alkotást díjaztak, amelyek december 20-ig tekinthetõek meg a Galériában. A díjnyertes alkotásokat könyvjutalommal, a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontba szóló színház- és Gryllus Vilmos-koncert belépõkkel, valamint ajándékcsomagokkal jutalmazták. Sz.N.
KULTÚRA Méltó környezetben a szabadságharc ikonikus alakja
megalkuvást nem tûrõ honfi megtestesítõje, aki sosem enged a 48-ból, ám akinek a lelkületébõl pont mi engedtünk túl sokszor” – tette hozzá Lázár János. Sántha Péterné lapunk kérdésére elmondta: örül, hogy a nemzet nagyjainak sírhelyei sorra megújulnak, a Józsefvárosi Önkormányzat a Nemzeti Örökség Intézetével karöltve pedig arra törekszik, hogy ez a tendencia folytatódjon. Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke örömét fejezte ki, hogy a kormány évrõl évre egyre több forrást biztosít e sírhelyek megújítására. A mauzóleum felújítására szánt 410 millió forintot nem használták fel képviselete az alkalmazkodással és az Eu- teljesen, ezért a fennmaradó összeget a körópában nekünk kiosztott szerep tudomá- vetkezõ évben a Nemzeti Sírkertben lévõ sulvételével szemben. „Õ a bennünk élõ, más emlékhelyek megújítására fordítják.
Átadták a felújított Kossuth-mauzóleumot Megújult a Kossuth-mauzóleum a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Magyarország legnagyobb sírépítményét Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter avatta fel. Az eseményen részt vett Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere is. ázár János beszédében rámutatott: Kossuth Lajos neve a hajlíthatatlanságot, a cselekvést és a nemzeti érdek kárára tett mindennemû kompromisszum elutasítását jelenti. A miniszter emlékeztetett rá, hogy Kossuth olyan dilemmákkal szembesült, amelyek a mai napig velünk élnek: a nemzeti szuverenitás mindenek felett álló
L
alpolgármester méltatta a keménykezû, tanítványaitól mindig a maximumot követelõ zenetanár munkásságát, majd Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedûmûvész, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem vonós tanszékének vezetõje idézte fel a Margit nénivel töltött hegedûórák emlékét. Schmidt Eleonóra zongoramûvész, az emléktábla állításának ötletgazdája arról tájékoztatta az egybegyûlteket, hogy a neves zenetanár emlékére hangversenyt is rendeznek a jövõ év májusában, amelyen a világ különbözõ pontjain élõ és dolgozó volt növendékei Az emléktáblát Sántha Péterné alpolgármester fellépésükkel adóznak hajdani taés Szenthelyi Miklós hegedûmûvész leplezte le náruk emléke elõtt.
Generációk meghatározó zenepedagógusa volt
Emléktábla P. Lányi Margit hegedûmûvész tiszteletére Hálás növendékei – a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával – emléktáblát állíttattak P. Lányi Margit tiszteletére egykori lakóházának falán a Bródy Sándor utca 25. szám alatt a Palotanegyedben. A második világháborút követõ évtizedek hegedûoktatásában kiemelkedõ szerepet játszó mûvésztanár munkássága elõtt tisztelgõ megemlékezésen Sántha Péterné alpolgármester is részt vett. z emléktábla elkészítésében és elhelyezésében segédkezõ Józsefvárosi Önkormányzat nevében Sántha Péterné
A
Józsefváros díszpolgárát is díjazták
Versadvent a Magyar Napló Könyvesboltban Átadták Az év legsikeresebb szerzõje 2015-díjat a Józsefvárosi Galériában, a Versadvent címû évzáró rendezvény keretében. A frissen alapított elismerést három kiadó – Magyar Napló, Széphalom Könyvmûhely, Orpheusz – legnagyobb példányszámban eladott könyveinek szerzõi vehették át. Díjazták Józsefváros díszpolgárát, Jókai Annát is.
Jókai Anna (jobbra) is elismerésben részesült
z ünnepségen a Józsefvárosi Galériában mûködõ Magyar Napló Kiadó könyvesboltjának egyéves fennállásáról is megemlékeztek. Oláh János, a Magyar Napló Kiadó igazgatója elmondta: a könyvesbolt a kiadó munkáját jeleníti meg. A kiadó és az üzlet célja az, hogy olyan költõket, írókat karoljanak fel, akik fiatalok, vagy éppen kevés lehetõséget kapnak a bemutatkozásra. A könyvesboltban nem-
A
csak írók, költõk mûvei találhatók meg, hanem történelmi és néprajzi alkotások is – emelte ki Oláh János. Az est folyamán a Magyar Napló Kiadó, a Széphalom Könyvmûhely és az Orpheusz Kiadó is átadta az év legsikeresebb szerzõje 2015-díjat. A Széphalom Könyvmûhely díjazottja Jókai Anna, a Nemzet Mûvésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas író és költõ, Józsefváros díszpolgára lett. A fiatalkorában Józsefvárosban élõ Jókai Anna az elismerés átvétele után hangsúlyozta, hogy a kiadójához fûzõdõ hûsége már na-
gyon régóta tart, és bízik benne, hogy még hosszú éveken keresztül tudnak együtt dolgozni. A Magyar Napló Kiadó díját Szakály Sándor történész, míg az Orpheusz Kiadó díját Ughy Szabina költõ vehette át. A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János beszédében kiemelte, hogy a globalizáció próbálja, de nem tudja kiölni az irodalmat az emberek szívébõl. Az esten a kitüntetettek mûveibõl Lukács Sándor, Prima Primissima-díjas Kiváló és Érdemes Mûvész olvasott fel, a Versadventet tombola, nyereményjáték és ünnepi fogadás zárta. 11
GONDOSKODÁS Szállást és munkát biztosítanak
Újabb anyagi forrás a józsefvárosi LÉLEK-Programnak A 2011 õszén elindított józsefvárosi LÉLEK-Program fõ célja, hogy a kerületi hajléktalanokat, a hajléktalanság veszélyének kitett családokat kiemelt szociális munkával, munkahely és lakhatás biztosításával támogassa abban, hogy újra a társadalom teljes értékû tagjaivá váljanak. Zentai Oszkár önkormányzati képviselõ ezzel kapcsolatban elmondta: Józsefváros vezetése most kapott értesítést, hogy az Emberi Erõforrások Minisztériuma újabb támogatást – 11 millió forintot – nyújt a programhoz. entai Oszkár, az Emberi Erõforrás Bizottság elnöke tartalmas estét töltött a LÉLEK-Program résztvevõivel. A karácsonyi rendezvényen szó esett a további együttmûködésrõl, illetve az egykori hajléktalanok kérdéseket tehettek fel az elnöknek. A program célja, hogy a hajléktalanoknak szállást és munkát biztosítsanak, valamint szociális munkások segítsék õket, annak ér-
Z
önkormányzati bérlakást biztosít azoknak, akiket a program szakmai vezetése erre alkalmasnak tart. Az egyedülálló hajléktalanokon kívül a program a családosokról is gondoskodik, ezért Családos Közösségi Szállást mûködtet. Zentai Oszkár egy újabb jó hírrel örvendeztette meg a program résztvevõit: az Emberi Erõforrások Minisztériuma pozitívan bírálta el az önkormányzat támogatási kérelmét, így újabb Zentai Oszkár: A 11 millió forintos támogatást a program 11 milliót forintot tudnak önkorlakásainak felújítására fordítja az önkormányzat mányzati lakások felújítására fordítani, amelyekbe a LÉLEKdekében, hogy a kliensek vissza tudjanak il- Program résztvevõi költözhetnek. leszkedni a társadalomba és meg tudják állA programban jelenleg 56 fõ vesz részt, ni a helyüket az élet viharaiban. A résztve- de számuk a lehetõségek szélesedésével võknek körülbelül egy évig tart a foglalko- arányosan növekszik. Többségük takarítói, zás, illetve – ha a munkahelyükön jól teljesí- karbantartói és kertészi teendõket lát el Jótenek – szolgálati lakást kaphatnak, ami a zsefváros intézményrendszerében, de egyre program második lépcsõje. A LÉLEK- többen rendelkeznek külsõ, piaci alapú Program legfelsõ lépcsõfokán Józsefváros munkahellyel is.
Dolgozni és mozogni kell
100 éves lett Dohoczki Istvánné Századik születésnapján köszöntötte Dohoczki Istvánnét Dudás Istvánné önkormányzati képviselõ. A Szent Rókus Kórházban megtartott szülinap igazi mulatság volt, az osztály legtöbb dolgozója együtt ünnepelte a mindig vidám Mária nénit. kórház fõigazgatója, az osztály fõorvosa, fõnõvére, több orvos, ápoló, mentõs és persze a családja köszöntötték fel Mária nénit. A születésnapost gyümölcstorta, sütemények, továbbá pezsgõ is
A
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyilvános, egyfordulós pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú telekingatlanok értékesítésére A pályázattal érintett ingatlanok adatai: Az ingatlanok címe: Budapest VIII., Balassa u. 7. és 9. Helyrajzi szám: 36189; 36188 Jellege: telek Alapterülete: 805 m2 és 730 m2 Minimális vételár: 151.880.000,- Ft + Áfa A Budapest Fõváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a Budapest VIII. kerület, Balassa u. 7.
12
várta. Az ünneplõk közös énekléssel is kedveskedtek a szépkorú hölgynek, amely után a néni csipkelõdve jegyezte meg, hogy nem is volt rossz a rögtönzött kórus. Dohoczki Istvánné Faddon született és nõtt fel. A földeken dolgozott, Budapestre, azon belül is Józsefvárosba a 70-es évek közepén költözött. Egy általános iskolában a kicsik étkeztetéséért felelt. Mária néni maga is felnevelt két fiúgyermeket, ma már négy unokája és öt dédunokája is van. A kérdésünkre, hogyan lehet 100 évig élni, meggyõzõdéssel feleli: dolgozni és mozogni kell egész életünkben, egy percet sem szabad munka nélkül tölteni – tette hozzá. Mária néni a mai napig vidám és dolgos, egyet sajnál csak, hogy romló látása miatt egyre kevesebbet tud olvasni.
szám alatti, 805 m2 alapterületû, valamint a Budapest VIII., Balassa u. 9. szám alatti, 730 m2 alapterületû telekingatlanok együtt, kutatás-fejlesztést céljára szolgáló épület létesítése érdekében történõ értékesítésére. A hirdetésben megjelent tájékoztatás nem teljes körû, a pályázat feltételeirõl szóló pályázati felhívás megtekinthetõ a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. és a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat honlapján (www.kisfalu.hu, www.jozsefvaros.hu), további tájékoztatás kérhetõ a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. irodájában személyesen (1083 Budapest, Losonci u. 2.), a 06-1/333-6781, 06-1/216-6961 telefonszámokon, vagy e-mailben
[email protected] címen. Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.
OTTHON
Karácsonyi finomságok Gesztenyekrémleves
bors, fahéj. A tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj, 1 tojás, 1 dl tej, fél zacskó sütõpor, 1 tk. só.
Elkészítés:
Hozzávalók: 15 dkg meggybefõtt, kevés rum, 1 l tej, 1 db vaníliarúd, 1 ek. vaníliás pudingpor 1 dl tejben elkeverve, 25 dkg gesztenyemassza, fahéj, 2 ek. méz, tejszínhab. Elkészítés:
A csirkecombot bedörzsöljük az olajban elkevert fûszerkeverékkel, tepsibe rakjuk, amibe egy kis vizet is öntünk, 45 perc alatt készre sütjük. Ha kihûlt, kicsontozzuk és húsdarálón ledaráljuk. Hozzákeverjük az apróra vágott bacont és az apróra vágott aszalt gyümölcsöket, fûszerezzük, s a pecsenyelébõl annyit adunk hozzá, hogy egy kenhetõ masszát kapjunk. A tészta alapanyagait össze- Karácsonyi mákos guba gyúrjuk, pihentetjük a hûtõszekrényben gazdagon egy éjszakát. Kinyújtjuk, majd egyenletesen elsimítjuk rajta a húsmasszát, feltekerjük. Megkenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal. 170 fokon 45-50 percig sütjük. Langyosan szeleteljük.
A meggybefõttet lecsöpögtetjük, meglocsoljuk rummal, állni hagyjuk. A tejet Karácsonyi sült pulyka megmelegítjük, belekaparjuk a vanília- sonkakrémes burgonyával rúd belsejét. Beleöntjük az 1 dl tejjel simára kevert pudingport és addig forraljuk, míg sûrûsödni nem kezd. Belemorzsoljuk a gesztenyemasszát, majd a lángról lehúzva botmixerrel összedolgozzuk, fûszerezzük fahéjjal, mézzel. Ha kihûlt, a leszûrt meggyet is hozzáadjuk. Tejszínhabbal, pirított mandulaforgáccsal díszítve tálaljuk.
Húspástétom, a karácsony ízeivel
kó sült csirke fûszerkeverék, 1 dl olaj, 2 fej hagyma, 15 dkg bacon, aszalt gyümölcsök (szilva, mazsola, füge), zsálya,
Hozzávalók: 10-12 db szikkadt kifli karikára vágva, 20 dkg darált mák, 8 dkg cukor, 1 üveg magozott meggy, 5 dkg cukrozott narancshéj, 2 marék mazsola, csipet só, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 l tej.
Hozzávalók:
Elkészítés:
1 fiatal pulyka (6-8 kg), 20 dkg füstölt bacon, só, bors. A krumplihoz: 6 nagy fõtt krumpli, 1 hagyma, fél liter tej, 20 dkg füstölt sonka, 5 dkg vaj, 1 kanál õrölt bazsalikom, 1 kanál õrölt petrezselyem, 3 ek. liszt, só, bors.
A tejet a cukorral és a vaníliás cukorral felforraljuk. A felkarikázott kifliket egy nagyobb tálba öntjük, megszórjuk a darált mákkal, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a cukrozott narancshéjat, a lecsepegtetett meggyet, összeforgatjuk, majd ráöntjük a forró tejet és átforgatjuk. Egy kuglófformát vajjal vastagon kikenünk, meghintjük zsemlemorzsával, beletesszük a mákos gubát, a tetejére morzsoljuk a maradék vajat és elõmelegített sütõben 180 fokon 20 percig sütjük. Langyosan, porcukorral meghintve tálaljuk. Kiss Éva
Elkészítés: Hozzávalók: 1 kg csirkecomb, 1 zacs-
megpirítjuk a hagymát. A tûzrõl levéve hozzáadjuk a lisztet, majd apránként a tejet. Visszatesszük, egy kicsit megpirítjuk, 10 perc múlva beletesszük a felkockázott sonkát, a petrezselymet és a bazsalikomot. A burgonyát meghámozva, karikára vágva egy kivajazott tepsibe tesszük, majd ráöntjük a sonkás krémet. Elõmelegített sütõben 180 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük.
A pulykát kívül-belül sóval és borssal bedörzsöljük, majd a baconnal beborítjuk. 220 fokon 50 percig, majd 180 fokon további 3 órát sütjük. 2 és fél óra múlva megszabadítjuk a húst a bacontól, hogy színt kaphasson. Egy serpenyõben vajon
Tájékoztatjuk a józsefvárosi lakosokat, hogy a Losonci Téri Általános Iskolában mûködõ uszoda december 21-én és 22-én 6.00 és 21.00 óra között tart nyitva, december 23. és január 3. között zárva tart. Az uszoda 2016. január 4-tõl ismét várja hétköznapokon 6.00 és 7.30 valamint 19.00 és 21.00, illetve hétvégén 8.00 és 16.00 óra között az úszni vágyókat. 13
MOZAIK KARÁCSONYI REJTVÉNY A Társak a Teleki Térért Egyesület szeretettel meghívja Önt közös karácsonyi programjára. Idõpont: december 20., 15.00 óra Helyszín: Teleki téri színpad elõtt Program: a Társak a Teleki Térért Egyesület rövid mûsora, adventi gyertyagyújtás, karácsonyfa-díszítés karácsonyi dalok, valamint sült gesztenye, karácsonyi puncs, sütemények.
Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Apróhirdetés ABLAKJAVÍTÁS! www.ajtoablakdoktor.hu. 21 éve vállalom kedvezõ árakon ablakok, ajtók javítását, illesztését, zárak cseréjét, festését, hõszigetelõ üvegezését és szigetelését 1 év garanciával. Felmérés díjtalan. Horváth Ákos: 06-70-550-0269 Papír- és fémpénzt, bélyeget, képeslapot, papírrégiséget, régiségeket vásárolunk és árverésre átvesszük. VI. Andrássy út 16. Tel.: 266-4154. Nyitva: H-Sz: 10-17-ig, Cs.: 10-19-ig. Polgár Mónika szakbecsüs kiemelt áron, színházak részére keres régiségeket, hagyatékokat, gyûjteményeket. Díjtalan kiszállással. Tel.: 06-30-419-2713 Elcserélem IX. kerületi önkormányzati kertes sorházi lakásomat VIII. kerületi lakásra. Tel.: 06-30599-7439
19-20. századi magyar és régi külföldi festmények, mûtárgyak vétele készpénzért. Díjmentes értékbecslés. Tel: 06-30-949-2900. E-mail:
[email protected]. Nemes Galéria: 1024 Bp., Szilágyi Erzsébet fasor 3. Készpénzért vásárolok 20-60 nm-es felújítandó lakást! Magánszemély! Lõrincz Péter, 06-70-383-5004 Régiséget, képeslapot, régi pénzt, bélyeget, kitüntetés-gyûjteményeket, porcelánt keresünk megvételre. Talál-lom papírrégiség bolt, VIII. ker., Kõfaragó u. 15. 06-1-7849719, 06-30-286-3254 FOGTECHNIKUS. Fogsor javítása, készítése, rövid határidõvel, orvosi háttérrel. VII. ker. Klauzál utca T: 06-20/531-4161 INGATLANKÖZVETÍTÉS, vevõknek ingyenes. bastyaingatlan.hu, Üllõi út 9. Tel.: 70-633-6556
Minden kedves olvasónknak békés, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Következõ lapszámunk 2016. január 13-án jelenik meg.
JÓZSEFVÁROS, a VIII. kerületi önkormányzat lapja Felelõs kiadó: Józsefváros Közösségeiért Nonprofit ZRt. Fõszerkesztõ: Nyerges Zoltán Felelõs szerkesztõ: Nedbál Miklós Szerkesztõk: Drégelyvári Anna, Bányai Rudolf, Szirmai Norbert, Zékány János Képszerkesztõ: Baranyai Attila Irodavezetõ: Tóth Józsefné Fotó: Huszár Boglárka, Senger Nikolett, Nyári Gyula, Ványi Ákos Szerkesztõség: József krt. 59–61., Telefon: 210-4900, Fax: 7888301, E-mail:
[email protected] Tördelés: Báti Gabriella, Imrik Attila Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Terjeszti: a DM Hungary Lapunkat az Observer szemlézi ISSN 2061-1404
14
VÍZSZINTES: 1. Ara Rauch versébõl idézünk, némi változtatással. Az idézet elsõ része. 13. Becézett Avenár. 14. Oroszország sportjele. 15. Tanórát levezet. 17. Az idézet második része. 19. Terület, angolul (AREA). 20. Kávé! 21. Nagyban, francia kifejezéssel. 24. Igen, csehül. 25. Armenian Revolutionary Federation; Örmény Forradalmi Államszövetség, röv. 27. A bór és a kálium vegyjele. 29. Opera ...; drámai, tragikus opera. 32. Lyman Frank …; az Óz, a csodák csodája írója. 33. Saját kezével, röv. 36. A gallium vegyjele. 38. Angol iskolaváros. 39. Marcelo … ; veterán chilei labdarúgó. 41. Színezet, színhatás. 44. Német motorkerékpár-márka. 45. Fûrész, angolul (SAW). 46. Császármorzsa. 49. Körülbelül, röv. 50. Levélmintával díszített. 52. Sidney lakója. 55. ... én nem akarlak,/ szavaimmal betakarlak; Kányádi Sándor verse. 58. Zell am ...; osztrák város. 59. Korszak. FÜGGÕLEGES: 1. Sokszínûség. 2. ... tûnt. Hanem te, mint rég, szép és tiszta vagy (Alekszandr Blok verse; két szó). 3 ... Taylor; néhai színésznõ. 4. Korszak. 5. Scott ...; USA-beli ultramaraton futó. 6. ... Hszüe; kínai író. 7. Ifjúsági Magazin röv. 8. Finn kanalas gyógyszer (LEVOLAC). 9. Logaritmus, röv. 10. Alma ...; Almati korábbi neve. 11. Szlovák neve: Hron. 12. Gilbert …; USA-beli kosárlabda sztár. 16. Lao-ce követõinek izmusa. 18. Melegség. 22. XXI. Kerületi épületgépészeti cég (RABÁL). 23. Nincs több, nincs tovább. 26. Az idézet harmadik része. 27. Michel Fernandes …; Olaszországban játszó brazil labdarúgó. 28. 1994 júliusában Buenos Airesben terrortámadást elszenvedett csoport. 30. Lienz folyója az osztrák Tirolban. 31. Tánya (orosz leánynév) idegen változata. 34. Nagy ablak ellentéte. 35. Nálunk Orbán Viktor vezeti. 37. Az idézet negyedik, befejezõ része. 40. Gyöngyös közelében lévõ Heves megyei községbe való. 42. Jesse …; négyszeres olimpiai bajnok USA-beli atléta. 43. Telecommunications Regulatory Authority; Telekommunikációs Szabályozó Hatóság, röv;. 44. Quid sum ... tunc dicturus; én szegény ott mit beszéljek – a Dies Irae címû latin himnusz egyik sora. 45. Sérülés nyoma. 47. Somogyi ...; színmûvésznõ. 48. Keresztül. 51. Mi, micsoda, oroszul (STO). 53., Az angol Z betû. 54. Ahol a jószág legel. 56. Az Antonov tervezte repülõgépek betûjele. 57. Titkos részlet! Zábó Gyula Beküldendõ a vastagon szedett sorok megfejtése a
[email protected], vagy 1085 József krt. 59-61. címre. Beküldési határidõ: január 19. A november 25-ei rejtvényünk megfejtése: Benn fagyott virágok, / a szeszélyes télnek / dús virágú lombja. Nyerteseink: Kártyás Péter, Papp Lászlóné. A jutalmat személyesen vehetik át a szerkesztõségünkben.
HIRDETÉS
15
HIRDETÉS
16