XXII, évfolyam.
B, 1911 f e b r u á r h ó 5.
6
szám.
TARSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. SZERKESZTŐSÉG:
KIADÓHIVATAL:
Beliczey-ui 9, hova a l a p szellemi részét illető közlemények küldendők.
Beliczoy-ut 9. s z á m ú ház, hó vá az előfizetési és. á ^irdetéei pénzek küldendők.
F e l e l ő s szerkesztő:
Nyilttérben egy sor közlési dija 50 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza.
Előfizetési dij: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K •ed é \ i e 2 Is. m m ára: 20 fillé
i Krecsmárik Endre.
negyed évvel október l-ig kösse meg a szerződést s a bizottság a pénztár ezen kérését is honorálta. Végre is, mikor a pénztári orvoA z olvasó közönség bizo nyára sok látták, hogy a ker. pénztár nem értesült arról, hogy a gyulai kerületi akarja, - vagy nem tudja a tárgyalást múnkásbiztositó pénztár és az orvo- megkezdeni, beszüntették a pénztársok, között már négy hónapja tart a ral való összeköttetést, kimondván, Icüzdelem. A békésmegyei pénztári hogy pénztári tagokat csak mint mao r v o s o k 1908. évi április hó 1-től— gánorvosok kezelnek. Nem léptek 191,0. évi április 1 -ig, tehát két évre szóló tehát strickbe, mint azt a pénztári ideiglenes szerződést kötöttek a pénz- vezetőség reájuk szeretné fogni, csutárral. A szerződés tehát ] 910. ápr. pán az Írásbeli munkát szüntették 1-én lejárt. Ar pénztári orvosok 5 - ö s meg. Hiszen a strick lényege: a bizottsága, mely a pénztárral felveendő munka beszüntetés, a mi ez esetben abbanhagyása lett tárgyalással, esetleges szerződéskötés- a betegkezelés sel megvolt bízva, idejekorán, féiszó- volna; atni pjedíjf setnmiképpcn bc litotta a p. igazgatóságát a tárgya- nem következett. Mik azok a kívánságok és feltélásra. A p. kérte, hogy miután 1910. áprilisban lesz aközgyülése hosszab- telek, melyek mellett az orvosok haj. bitsa, meg a szerződést egy negyed- landók lettek volna á gyulai ker. évvel ; vagyis julius l-ig az 5 - ö s bi- múnkásbiztositó pénztárnál állást válzottság. Megtörtént. Aztán megint lalni? 1. Csakis szerződéses alapon kérte a p. a bizottságot Isten tudja miféle ürügy alatt, hogy még egy hajlandók az orvosok az orvosszö. . .
*
e r e r i g r e sasLlí a
*
múltba
Merengve Száll a múltba el . ." Gyönyört szomjazva lelkem. . • • D e gyász} keserv sír szerte fel,
Hol dal vigadt Szünetlen % . . Hol dal VigádtMáfcafe hafigön, Szivét varázsló alkonyon. . Högy íény^Öéf-ült a-'írtéi* cseádbe, Jötté» esti á r á n a k : „Szivemböí iéftterri ézt a
* ^S^téimi^ ^Uöíriásnák^ ^atta,. szive langra * --¿.Nehéz; könyhult szeméből. r Ajkán a>»soliaj^6laludt * .
Csóknak édességétől . . . Ölébe hajtva fejemet, Suttogtam el szerelmemet . Hogy fény derült a méla csendbe, Jöttén esti órának: „Ah I hü maradok s szivemet Nenj adom senki másnak."
a pénztári
orvos
teljes felelősségre *
vonható legyen. D e nem fogadják el az országos pénztár által kibocsájtott, de még jóvá sem hagyott fegyelmi szabályzatot, melynek egyik igen súlyos pontja felette sérelmes az orvosokra, hogy a pénztári orvos szolgálati okokból más körzetbe át-
z. —
Beszélt, könyörgött, sírt a dal, Majd elfúlt zokogásba . . . , „Ha széttépne vétkem, a.sors Féregkénj porba, vágva • . Oh ! akkor álmim angyala, >1 Hozzád jut-e .szivemé-dala, B: . .. Hogy fény, der,üljön csöndes estén, Ha szól a mult emléke: „Gondolj engesztelödve; 4 rám: u s Mily jó fiu volt szegényke . , ,
vetség 5-ös bizottsága révén a pénztárral egyezséget kötni (nem kívánván a pénztárnak tisztviselői lenni. 2. Csakis orvosszövetségi tag lehet pénztári orvos, 3. Az eddigi pénztári orvosnak ez utánra való alkalmaztatása feltétlenül kiköttetik. Az első követelmény azt jelenti, hogy az orvosok megakarják tartani függetlenségüket a pénztárral szemben nem csak a saját, de a betegeknek feltétlen előnyére is. D e nem jelenti azt, hogy orvosok ki akarnának bújni az orvosi felelőség alól, mert hiszen a szerződésbe hajlandpk felvenni a fegyelmi. eljárást is, mely s z z i M ' MSt arra alkalom adódik:
»
\
— Nincsen 'olyan részégitő mámor Libanon cédus erdeinek virágbontó tavaszán, rnint itt,, melletted ma . , . Nincsen olyan tökéletesség Praxiteles •. csodás vésőjéből eletr.ehivptt Vénásokban,-Psychékben ,Erosokban, mint -.benned , • Nincsen,: oldani minden- érzéket lebilincselő .gyönyör., kéj az OlynipOsii IstenUvofnyák örök éjfelén,' mjnfc itt, melletted ma. . . . í Suttogtam láztól gyötörve. ; És Juliska hallgatta.. .Szive. .mámp^ba fúlt, „kis kezei , görcsösen kapasgkQdtak ^z .eny ém be> Szemei boldogság könyeitől csillogtak: 4 boldogságtól,. bűvös yprázsjattal . . . * Egyszer^ csak; valamj arrogáns, _ monoklis-' , ur „f^nciaTlépés^-seLcingQtt ¿elénk.
*
őráSíesí;ék|zeré$znél
SZARVASON,
1. február 5«
SZARVAS ÉS VIDÉKE
"helyezhető. Például világosítsuk meg köd ni, ugy a nagy közönség, mint a a dolgot. X. Orvost megválasztják kartársakkal szemben. A mikor tehát szarvasi pénztári orvosnak fix fizetés- a gyulai ker. pénztár volt orvosai a sel. Itt folytat gyakorlatot néhány második feltételt*felállították, nemcsak évig, mely idő alatt tekintélyes pacién- maguknak, de a pénztárnak érdekében túrára tesz szert, valamely ügyből is cselekedtek, m;ert ezen feltétel bizkifolyólag differentiája támad a pénz- tosítja a pénztárt arról, hogy minden tár igazgatójával vagy főorvosával, tekintetben megfelelő orvost kap. Az esetleg nincs ugyan azon a politikai országos orvosszövetség ugyanis kivélemény en vei ük, a l egközelebbi zárja kebeléből .azokat, akik erkölcsi (pénztári igazgatósági ülésen elhatároz- tekintetben nem kifogástalanok. Ha nák, hogy szolgálati okokból más pedig olyan orvogt óhajtana kinevezni helyre kell mennie. a pénztár, aki még nem tagja a szöHa nem tetszik, tessék lemondani vetségnek, ha kifogástalan egyén, beé s a nehezen megszerzett magángya- léphet a szövetségbe, hogy ezen felkorlatát itthagyni, vagy pedig el kell tételnek eleget tegyen. Ezen feltételhagyni az állást melynek pedig min- nek visszautasitása tehát nem egyébb, den tehetségével inaszakadtáig meg- mint a pénztár részéről az orvosokkal felelt. A szegény pénztári betegek szemben a hatalmi kérdésnek felvepedig, akik már megszerették orvosukat, az igazgatóság jóvoltából bánA harmadik feltétel, hogy az edkódhatnak megszokott orvosuk után, digi orvosok kivétel nélkül alkalmazmert hiszen nekik nincsen szavuk a tassanak magától értetődik. Ha az ela dologhoz. múlt 3 év alatt a volt orvosok megA második feltétel, hogy csakis feleltek feladatuknak semmi ok sem orvosszövetségi tag legyen a pénztár j lehet arra, hogy egyiket, — másikat orvos, szintén jogos és méltányos. in azért, mert a pénztár vezetőséA z orvosoknak nem ügy, mint az nem kedves az illető orvos ügyvédeknek nincs orvosi kamarájuk, egyénisége, minden további nélkül hogy az orvosi tisztességbe ütköző elcsapják. Ha pedig valamelyik ellen dolgokat elkövető orvosokkal szem- komoly kifogás felmerül az egyezsében megtorló intézkedéseket gyako- gileg megállapított fegyelmi szabályrolhatna. Megalkották tehát az orvo- zat alapján tessék ellene az eljárást s o k 1897-ben az Országos Orvos- megindítani. Szövetséget, mely magyarország 5000 És most térjünk a fizetésre. orvosa közül mint egy 4600-at egye- Szarvasnak, mely városnak . ez idő sit magában. Alapszabályának íőkö- szerint 700 tagja van, a gyulai ker. veteimétiye tagjaival szemben, hogy p. 2600 korona fizetést szánt éventisztességes orvosként fognak miistatisztikából
megállapítható, hogy évenként 1500 beteg van és legkevesebb 4500 orvosi ténykedést kell a pénztári orvosoknak végrehajtani. Ezen ténykedések egy része rendelés egy igen j e lentékeny része látogatás, sok kisebbnagyobb műtét sebészi kötések é s szülészeti segélyekből áll. Ezekhez járulnak minden hónapban betegstatisztika, minden munkaképtelen betegről betegbejelentés, betegkijelentés é s minden héten táppénz utalványnak kiállítása és beküldése. Az ipari balesetekről ivekre tertedő balesetjelentések kettős példányban is. Időnként ezen balesetet szenvedtekről rendes orvosi látleletek kiállítása, némely több időt igénybevevő balesetnél 4 — 5 látleletet is kell a pénztári orvosnak kiállítani. Ezekhez járulnak a sok kérdezősködések az egyes betegekről, sok igen nagyon pénztári rendeletnek végrehajtása és minden egyes betegről egy c s ő m ó rubrikával ellátott orvosi napló vezetése. A mikor anyagiak követelésében annyi munkával szemben ilyen szerény a pénztári orvosoka kara méltányos, hogy legalább erkölcsiekben megkapják azt, a mit önmagukra nézve feltétlenül szükségesnek tartanak. A békésmegyei orvosoknak ezen álláspontját méltányolta a minap Budapesten lezajlott országos orvos congresszus, mély határozati javaslatában kimondotta azt, hogy a pénztár orvosi kérdésben a szerződéses ál |áspontra helyezkedik s egyúttal Békés megye orvosi karának a gyulai ker.
Juliska elÖtt. Ő boldogan veti magát karjaira . . És röpülnek tőlem: a menyországból . . .talán? , . , egy más menyországba. És a szivem és az agyam találkoznak <ez őrjítő percben és őrjöngnek, mig azok örülnek . . . — Nincs menyország, mégis majd minden ember felfedezi I . . — Nincs menyország, mégis áz emberi boldogság felső foka a mennyei I — Nincs menyország, mégis általa* miatta leszünk becstelenek* becsüle esek* tolvajok, más jogait tiszteletben tartók, ön zök — önzetlenek, gyilkosok — felebárátok — Nincs, nincs menyország! ! A zenekar valami' nászinduló félét harmonizál, mi lázas agyamra harci riadóként hat. És én a harcos ülve maradok széke« meti| melynek szomszédján Juliska selyem
Egy másik: Szeles, mint mindig 1 Egy harmadik: Ez a férjfogás titka. Mind egy-egy tőrszurás volna, most pedig jól esik, hogy bántják, hogy gyalázzák őt az angyalt . . a szentet . . 1 Ha l ha! ha! . . Angyal? Szent? Nincs angyal, nincs szent, nincs menyország! • . . Nincs l Nincs , . . . — Ember! ne szólj igy! . «, szóltegy ismerős hang. — Miért? Tehetem! Ki vagy? — Nem ismersz ? — Te vagy a Názárethi I Beszélj P — „Boldogok, akik sirnak . . — Szép« de nem igaz! — »Várj! mert megvigasztaltatnak". — De nem egészen és nem mindig. — És akkor övék a menyek országa". A ' nászindulónak vége. A táncosok
^
*
*
belépője. Felkapom, Magamhoz ölelem. Suttogok hozzá édes, epedő vallomásokat. A belépő bizalmasan simul hozzám. A selyme susog, fecseg. Csitítgatja zakatoló szivem. Ha valaki meglátná! I ? . . Nem messze tőlem egy ösmerös mama # Ez bizonyosan meglátta. De mit ? pattan t fel bennem az ős tagadás. . . , Mit Iátot t volna meg ? 1 . . • Most előttem suhannak el szorosan ölelve egymást . Juliska és az arrogáns, monoklis ur. Lehelletünk találkozik, Juliska mosolyog. Már kétszer járják körül' a termet. . ! — Eh! A selyem belépőt durván dobta a székre. A dühtől a féltékenységtől reszketek. Egy ösmerős mama hangos megjegy* zést tesz: Juliska milyen cocette táncol!
Kapható : Sámuel Adolf könyv- és papir kereskedésében 8zi
munkásbiztositó pénztárra) szemben négy hónap óta tartó küzdelmében tanúsított férfias kitartásáért nagyrabecsülését kifejezi és romlását és megbotránkozását kimondja azon orvosokkal szemben, akik a békésmegyei orvosokat nem átallották ezen, szép küzdelmükben hátba támadni azzal, hogy a gyulai ker. pénztárnál állást vállaltak. Ez a határozat megmutatta, hogy a békésmegyei orvosok nem csak saját érdekükben küzdenek, hanem küzdelmünknek megvan az erkölcsi létjogosultsága és éppen ezért remélhető, hogy ez a küzdelem mely annyi önzetlenséget mutat az orvosok részéről, teljes győzelemmel végződik már a közel jövőben.
A tai)úlóifjúság romlottsága. Manapság óriási módon megnehezedett a tanáremberek munkája, mivel a mostani tanulóifjúságnál javarészben hiányzik a tanulmányok iránti megfelelő komolyság és őszinte lelkesedés. A tanulást valami fárasztó, kellemetlen életszükségletnek tekintik, a mit épen e miatt nem is tudják megbecsülni kellő értéke szerint. A tanárok fárasztó munkája tehát a haszontalan emberanyag miatt nem csoda, ha uem a legeredményesebb. Es hogy a tanárok sokféle oldalról veszélyeztetett tanilíisa még jobban megnehezitessék nagyon hajlandók a (irdatlan, pedagógiai dolgokban tájékozatlan laikus kritikusok mindenért a tanárt okolni. Hiszen ez a legkönnyebb, mert e felelt nem sokat kell gondolkodni, már pedig a lassú észjárású emberek termé-
fáradni igyekeznek táncosnőikkel helyükre. Juliska is jön a táncosával, hozzám . * . Fel akarok ugrani, elfutni. Juliska szemei fogva tartanak . . . Táncosa köszöni a táncot. Jüiiska bólint, de szeme egyre rajtam függnek — A d j a rám a belépőm! Gépiesen cselekszem. — Nytijtsa a k a r j á t ! E j n y e d e kéreti Jnagát ? Mi leli ? —- Olyan sokat táncolt azzal a . > , igen nagyon sokat táncolt, ugy féltem, hogy . . . az az tartottam tőle, hogy felhevül és . . , , ~ • fis . . . Maga . , i g c í i . . . igen ¿eHékenyjcedett . — Juliska I . . .
szeles jellemvonása áz, hogy a logikai gondolkodástól ugy irtóznak, mint a tapasztó cigány a favágástól. Panasz van pl. a miatt, hogy a mai tanuló ifjúság közölt gyakori a koravén, enervált siheder, az érzékiséget1, haszontalan kül pöségeket h a j h á s z ó gondolkodásban sivár és mivel.etlen ifju. A laikus megint felhorkan és azt m o n d j a ; H j a ! Nemcsoda, Ha a tanár nem törődik a növendékeivel, ha nem hat rájok tui'nden igyekezetével, természetes, hogy a kamaszkorban vickándozó nebulók elromlanak. Persze a kritikusnak fogalma sincs arról, hogy létezik egy valami amit társadalomnak neveznek. Azt még kevésbbé tudja, hogy ez a társadalom nem mindig nyújt jó példát az ifjúság számára, hogy manapság amit a :janárember a nevelés terén, épit azt a társadalom romlottsága siet lerontani. Vagy meri e azt mondani valaki nyugodt lélekkel, hogy a mai társadalmi viszonyok alkalmasak az ifjúság lelki és szellemi életének romlatlan irányban való fejlesztésére ? Lytja-e űz ifjúság a társadalmi életben napjainkban érvényesülni az igazi értéket? Lépten-nyomon üres fejű kapaszkodók, lealázó, szo'gai hajlongásokban begyakorolt emberállatok hemzsegnek, szemtelenkednek ' mindenütt. Lefelé zsarnokoskodni akaró s felfelé puh'igerincü értéktelen nullák, Hogyan nevelje aztán pK a tanár az ö növendékeit a tisztességes, becsületes törekvés iránti szeretetre, mikor kacagva cáfol meg bennünket avval, hogy hiszen ilyet csak a holdban lehet értékesíteni. Nem becsüli a növendék az ö oktatóját és nevelőjét sem ugy mint a hogy kellene. Hiába igyekszik az a tanárember szerető jóindulatu* bánásmódjával hatni a társadalom által agyon nyomorított fiatalokra, eredményes munkát ritka esetben ér fel. Hiszen nem egy szülő képes megtenni azt az ügyefogyott pedagógiai érzékre valló baklövést, hogy a fejletlen eszű gyerek előtt annak tani tóját lekicsinyliti gúnyolja, személyes gyengéiből csúfot üz. Hja kérem, ha a szülő Így segíti a tanárt és tanítót nevelői munkájában, nem lehet csodálni a pedogogus hasztalan erőlködését. Ama államokban, hol az általános miveltség a fejlődés -magasabb fokára emelkedeit, ott a pedagógusoknak h k vatásukiiak megfelelő tekintélyük Aan. Nálunk l még az utcaseprő is megteszi azt, hogy majmolni akarván a tudatlan nagyokat, beáll a kritikusok közzé s szédítően okos bírálatot tart
á pedagógus munkája felett, Látván tehát a tanárok és tanítók s társadalomnak ezt a sikerülő, romboló munkáját s tapasztalván az egyesek részéről pedagógiai éretiemeg folytán megnyilvánuló rosszindulatot, nem csoda ha sokan belefásulnak a hasztalan erőlködésbe s a gyönyörű hivatásból lesz egy szürke, élettelen, kényszermunka, amiben mindent találhatni, csak tiszta idealizmust és lelkes munkaszeretet nem. Az ifjúság elzüllik,, sokat tud olyat, amit uem kellene & igen kevesett olyat, amire nagyobb szüksége lenne A pedagógusok uevelöi munkásságát elfogult kritikával megnehezíteni társadalmi bün, el'enben becsületes, jóindulatu támogatással és méltányos elismeréssel eredményesebbé tenni legszebb s legértékesebb feladata mindazoknak, kik intellektuális fejlettsegüknél fogva arra hivatottak. K. fi.
Most a mikor pontos népszámlálási adatok allanak rendelkezésünkre képet alkothatunk magunknak Szarvas nagyközség népesedési viszonyairól. Előre is jelezhetjük azt. hogy 10 év alatt a lakosság száma meglepetés szerűen csekély gyarapodást mutat. Az előző népszámlálás 25773 lelket iat össze, a mostani népszámlálás szerint pedig a lakoság száma 26919 A szaporulat tehát 1146 lélek ami sovány eredménynek mondható. Meg van azonban e látszólagosan csekély szaporodásnak a maga természetes magyarázata. A szarvasi földmives ember, ha önállósítja a fiát, birtokot vesz számára s oda telepiti. Mivel a szarvasi közigazgatási határ már igen benépesített, a birtokvásárló földmivélök idegen közigazgatási határban szereznek gyermekük számára szántóföldet. Ezen áz alapon pl. Mezőur^ Szeutandrás, Kondoros, Nagyszénás stb. sok szarvasi lakost vont be a maga közigazgatási területére a birtokpaaceU lázas és birtokvétel folytán betelepülő' szarvasi lakosokból. Kerületek szerint a lakosság következőkép oszlik meg : L ker. 3132 lakossal; II. ker. 3 9 1 4 lakossal ; III. ker. 3229 lakossal: I?., ker. 3212 lakossal; Krakó : 869 l a kossal A többi a kültelekre esik, Legn é p e s e b b a lE-ik kerület s legcsekélyebb népességű az I-sö kerület, Krakófáraó ivadékai elég jól tartják iriagokat s lakási területük Szarvas speciális é s ..legrendetlenek városrészét képezi. ;
!
4
H I R E K. — Halálozás.
; LL-zka Istvá n, Szarvas község egykori, közbecsülésben álló végrehajlója f- hó 29-én 79 éves korában elhalálozott. Temetése jan. hó 31-én d. u. 2 órakor ment végbe nagy Tészvét mellett. A gyászoló család a következő gyászjelentést bocsátotta ki : Mély fájdalommal jelentjük édesapánknak, nagyapánknak és testvérünknek néhai Liszka Istvánnak f. hó 29 én déli 12.órakor, életének 79 ik évében, rövid • szenvedés után bekövetkezett csöndes elhunytát. Drága halottunk hűlt tetemét f. hó 31-én délután 2 órakor fogjuk az ág. ev. ó-temetöben eltemetni. Ezen végtisztességre tisztelettel meghívjuk a gyászunkban részt•vevöket. Szarvas, 1911, január 29. Az Isten adjon neki örök nyugalmat! Béke lengjen áldott porai felett! Liszka Emma és férje Petrics Pál, gyermekeikkel : Emma, Gizella, Ilona, Margit, Jolán, Palika Mariska és Vilmával Liszka Gizella és férje Golian István, gyermekeikkel: Ilonka, Gizella, Lenke Margit és Rózsikával Liszka Gyula és n e j e Harmati Ilona kis fiukkal Duczikával dr. Liszka Nándor mint gyermekei és unokái, özv. id. Komlovszki Jánosné és Liszka Nándor mint testvérei, az összes rokonság nevében is.
— Anyakönyvi
felügyelő.
A
¡belügyminiszter értesítette a vármegye törvényhatóságát, hogy az anyakönyvi ügyek főfelügyelőjéül Szekér András miniszteri titkárt nevezte ki és utasítja - az alispán utján a községeket, hogy az esetleges hivatalos vizsgálatok alkalmával a hivatalos órákon lul is kötelesek a vizsgálat adatait az anyakönyvi főfelügyelő rendelkezésére bocsájtani.
— Gyógyulás.
Kollár Lajos községi főjegyző súlyos természetű fogcsonlhártyagyuladása szerencsésen megszűnt, makacs torokbaja azonban még meglehetős erős mérvű* mindannak dacára hivatalát ismét elfoglalta.
— Fiatal költőnő
1911. februflr 5. _
SZARVAS ÉS VIDÉKE
.
Szarvason.
Lapunk nem is oly régen ifj. Reitter Ferencz ismertetése révén elismerő kritikát irt a fiatal mezőtúri poétanőről, Tóth Irénkéröl, A leányegyesület mai előadásán személyesen fog néhány csinos verset olvasni fel legsikerültebb költeményeiből s mindenesetre nagy érdeklődést fog kelteni enitek a rokonszenves, finom lelkű női poétának a vendégszereplése.
— Második segédjegyzöi állás Öcsödön. Öcsöd község képviselőtestülete arra kérte a belügyminisztert, hogy a községben egy második segéd-
jegyzői állást létesítsen, "A belügyminiszter .a község kéi elméi elutasította, mert az első ségédjegyző személyi kiadásait már magára vállalta s igazságtalannak tartaná azt, ha a második segédjegyzöi állás rendszeresítésével járó személyi, költségek fedezését is magára válI alná .akkor, amikor az ország igen sok .községeiben még nincsei.nek a segédjegyzöi állások szervezve. — Szakvélemény. Lapunk mult számában hosszasabban foglalkoztunk Mária Terézia állítólagos kézimunkájával, mely egy szarvasi iparos asszony birtoka. A képet felküldtük a Nemzeti Muzeum régiség! osztályának véleményezés végett. A kép mult hó 31-én érkezett vissza s a Mu/eum régiségtárának igazgató-őre ama megjegyzést csatolta hozzá, hogy a kép készítőjét positiv adatok híján megállapítani nem lehet. A szóban forgó képhez hasonló készítmények nagy számmal készüllek a XVIII. században, de a készitők rendesen jámbor apácák voltak. Mivel Mária Terézia idejeben Szent Teréz közkedveltségnek örvei dett, ez lelkesíthette az ismeretlen készítőt arra, • hogy a szent nő iránt érzett őszinte kegyeletének és tiszteleiének ilyen módon is kifejezést adjon. Ha a Nemzeti Muzeum részére nemeslelkü adakozók ilyen szentképet ajánlanak fel, a Muzeum kötelességszerűen mindig azt a tanácsot szokta adni az illetőknek, hogy mint helyi érdekű műemléket, á község valamelyik szerezetének temploma részére adományozzák s rendesen az oltáron helyezik el gondos megőrzés végett és kegyeletes emlék gyanánt. Jelen esetben a róm. kath. templom veheti méltó pártfogásába.
— A Vajda-Önképzőkör
f. hó
27-én (hétfőn) az Árpád dísztermében tánccal egybekötött hangversenyt rendez. A részletes műsort e héten küldi szét a rendezőség.
— Ujabb kombinátlók a /őispáni szék körűi. A megyei főispáni szék betöltését illetőleg ujabb nevek kerülnek forgalomba. Gróf Wenekheim Dénes budapesti értesülése alapján a miniszterelnök azt a nyilatkozatot tette, hogy a magas állás betöltésére egy volt állami hivatalnokot szemelt ki. A feltevés a beavatottak részéről most már az, hogy vagy Kéry Gyula volt főispáni titkár, vagy Beöthy Pál lesz á miniszterelnök kegyeltje. Nem lehetetlen az sem, bogy az összes kombmátiók csütörtököt mondanak s váratlan meglepetést kéltő elintézést nyerhet a főispánság kérdése*
— Korcsolyapálya
megnyitás.
A beállott erős hidegek folytán Konrád János f. hó 31-én megnyitotta* jégpályáját. A bérletek váltása is megindult. A kéllöen gondozott jégpályán igen eleven élet uralkodik s a melegedő házban is valóságos teadélutáni hangulat tapasztalható. Remélhető, hogy e kedves és vonzó téli kép nem lesz efemer természetű. — Baleset A Szabad Lyceum mult vasárnapi előadása közben a zsúfolt előadói teremben Gldzik Jenő kereskedőtanonc elájult. Az épen felolvasó Dr. Faragó Mór a friss levegőre vitette s ott magához téritette az elalélt fiat, kit lakására vezettek. Az előadás ezen kis incidens után zavartalanul folyt tovább.
— Elöljárók
választása.
Kon-
doros községében febr. 1-én foly le az elöljárók választása a lakosság nagy érdeklődése mellett. A bírói állásra, miután Remer Béla nem kívánta a jelöltetősét, jelöltettek: Kovács P . János törvénybiró Povázsay Mihály szarvasi tkp. pénztáros, Fekete Kálrnáa szentantandrási takarékpénztári kezelő. A választásra névszerinti szavazást kért 12 polgár, mivel az azonosság bizonyítás körül aggályok merültek fel s így közfelkiáltással történt a választás mikor is a főszolgabíró Fekete Kálmint nyilvánította megválasztottnak. Törvény biróvá névszerinti szavazással P. Kovács János, pénztárossá Lancsa György, közgyámmá id. Víszkok János választatott meg. Esküdtek : Berninger Kristóf, Vaskor Mihály, id. Konecsni J á n o s . Gazdává Kovács Mihály Paulo választatott. A bíró választást megfelebbezték. — Felhívás. A magyar védő . egyesület vezetősége ez uton felhívja, mind azckat akik az 1910 november és december hónap folyamán Drv Faragó Mórné által vezetett művirágkészítő tanfolyamon részt vettek hogy az egyesület által f. hó 26-án az Árpád szállóban rendezendő müvirágpályázaton részt vegyenek, a maguk készítette művirág tárgyakkal. Anyagot a háziipar vezetőjénél lehet beszerezni. A légjobban sikerült tárgyak kitüntetésbén részesülnek.
— Adomány a békésmegyei orvosoknak. A budapesti Kerületi Munkásbiztositó Pénztár orvosi kara segélyalapjának tiz éves jubileumát ünnepelte a mult hét keddjén. A jubileum alkalmából a pénztári orvosi segélyalapból 1000 koronát adományoztak a békésmegyei orvosoknak, a kilc férfias bátorsággal, tartottak ki a z országos orvosszövetség mellett,
mm.
jfébraár 5.
— A szarvasi
SZARVAS ÉS
épitő
ipari
VIDÉKE
egyesület művirág készitő háziiparának jut. A magunk részéről is kérjük a tisztelt közönséget, hogy a nemes célt szolgáló mozgalmat minden erejével támogassa:
&&QVet#ég évi rendes összülését EPopják György elnöklete alatt a szöv e t s é g helyiségeben (Árpád szálloda 1. *em.) f. hó 29-én délutáu 3 órakor itartotta meg, tagjainak igen élénk ér— Jég a körösön. A téli zideklődése mellett. A mult évi működés mankó bár késve, de mégis megjött. ismertetése után az alapszabályok érA hőmérők higanyoszlopa erősen összetelmében az egész tisztikar lemondott. zsugorodott, a o p i n t alatt s evvel Ezután a választás ejtetett meg titkos kapcsolatban a korcsolyasport híveinek szavazás mellett a vezetőség igy alakeble lá^ul a boldog örömtől. Van kult meg. Szövetségi elnök : Andrássy jég a Körösön s a mi legfontosabb, Dezső. Alelnökök : Popják György, id. már rá is lehet állani. Sőt ha leesünk B á n y á s z János. Ügyész dr. Dancs rajta akkor sem szakad le. Konrád .Szilárd. Titkár: ifj. Bányász János. János mint diadalmas hadvezér veszi Pénztáros : Baginyi Sándor. Ellenőr : át a holt Körős felszínének megmereid. Laurik István. Számvizsgálók : Fáb- vedett birodalmát, persze csak egy riczi Gyürgy, Forster Károly, Kis darabon, ameddig a pálya tart. Nagyon András. Gondnok: Pálfi Márton. Vég- ajánlatos lesz mielébb felkötni azt a rehajtó bizottság: Bárány Béla, Blaskó vastalpat, nehogy a lassú készülődés •«György, Borgulya Mihály, Buk Adolf, folytán korcsolya helyett csolnakba Fábriczi György, Gyebnár András, kellessen ülnünk. A serélyes időtől :Laukó Soma, Kis András, Munyai minden kitelhetik. Az aggódókat azon¡Károly, Robitsek Soma. Végrehajtó ban megnyugtathatjuk avval, hogy "bizottsági póttagok: Donner Árpád, február hóra vonatkozólag a legöregebb Hegyest Soma, Rohony János. A M. medvék is tartós hideget jósolnak. É . 0 . Sz. idei évi rendes Budapesten — Nyugdíj egy 48-as honvéd t a r t a n d ó közgyűlésébe képviselőkül : Az utókor bizony nem Andrássy Dezső szövettségi elnök és özvegyének. Baginyi Sándor pénztáros küldettek ki. viseltetik valami megható hálával a .A megválasztottak nevében Andrássy nagy idők tanúi iránt. Csak nemrég ffiezsö az uj elnök hoszszabb beszéd olvashattuk, azt a botrányos esetet, hogy egy elhalálozott 48-as hónvédet 'kíséretében köszönte meg a bizalmat még elföldelni sem akarta a hálás •iöbbek közt félhivta a tagok figyelmét kegyelet, mivel nagyon szegény volt. & szoros összetartás ápolására. Végül Valamivel megnyugtatóbb az a hii\ Sgétetet tett hogy lankadatlan tevémely arról szol, egy a honvédelmi kenységgel fog törekedni arra, hogy miniszternek a vármegyéhez küldött szövetséget szilárd alapokra fektesse, a értesítése alapján özv. Baranovics cél sikere érdekében azonban számit Kálmánné szüL Paraszka Franciska . a z összes tagok támngatására. Napicsorvási lakos nyugdija évi 891-koror e n d befejezése után a tagok az uj nában állapíttatott meg. vezetőség tiszteletére az Árpádban — Női községi orvos. Fővárosi sikerült bankettet rendeztek ahol szálapok is megemlékeztek arról az érde.inos pohárköszöntő hangzott el. — Táncmulatság. A magyar kes megyei szenzációról, hogy a gyulai "Védő egyesület, melynek művirág ké- harmadik községi orvosi állásra pályársz itő házi ipara zaj nélkül, de szünte- zók között egy nő is volt, nevezetesen \ len dolgozik, művirág készítménye- Dr. Kurtucz Valéria. Sőt a három inek bemutatására tánccal egybekötött pályázó közül megválasztását csaknem ünnepséget rendez folyó hó 2-6-án az hiztpsra vették, mivel kiváló tehetségű Árpád szállóban. Az estély keretében doktrína. Az orvosválasztás azonban Jtárgysorsjáték lesz, melynek nyeremé- bizonytalan időre elhalasztatott, mivel nayei a Magyar védőegyesületnek 1909- a három pályázó közül kellőnek ható\ b t n rendezett tanfolyamának tanulói sági orvosi vizsgája hiányzik s e képerniunkáiból kerülnek ki. Mintegy 500 sítés megszerzésére akarnak időt adni imiivirágból készült tárgykerül kisorso- a pályázóknak, köztük Dr. Kurtucz 'Hásrc«, tugymint i Csokrok díszkosarak, Valériának ís. finom 'kalapvirágok s egyebek. Egy darab sorsjegy ára: 20 fillér. Sorsjegyeik kaphatók: Deutsch Ármin, Fi ebein és Krausz, ifj. Kovácsik Károly é s üngár Jónás urak üzletében, valamint Dr. Faragó Mórnénál is. A sorsj á t é k tiszta jövedelme a magyar védő
— Hamis pénz. mivel a pénz sohasem elég, némelyek ugy akarnak segíteni ezen a bajon, hogy maguk készítenek kisebb vagy nagyobb bankókat, Vannak, a kik az apróbb pénzt is kedvelik s lelkes ambícióval fabrikálnak ötkoronásokat. Csaba és kör-
s
•MMMMMMMMMMMHMMM. XmtBMBCeBS Hl.limil.l I I — P — C — — — '
nyéke, mint a csendőri és rendörE nyo mozás igazolta, meglehetősei et van árasztva ilyen mü-ötkoconásokkai. Mivel az illetők *nem a körmöcbányai pénzverő intézet megbízásából csinálják a tetszetős külsejű ére-pénzt, nagyon természetes, hogy széleskörű nyomozás kutatja a csalókat,
— Farsangi
kamevat
redoaL,
F. hó 19 én vasárnap az Árpád, szálloda nagy termében a Szarvasi IparosIfjúság egy része nagy álarcos bált rendez, melyre ezúton a a:, é. közönség tisztelettel meghivatik. A rendezőség. Belépti dij 80 fillér. Szülök dijtalan. Kezdete este 7 órakor. Kft lön meghívók nem lesznek e mulatságra. — Lopás. Vity&z J m o s szarvasi csősz gunyhójába hétftm virradó éjjel benézett Czesznak Pál 16 éves paraszt* suhanc. Hogy a betekintésnek kézzel fogható eredménye legyen, egyet s mást összemarkolt. Vitt magával szálanát, kenyeret, sártisztiíót íranciakutcsot, ostort stb. Zsákmányának neim sokáig örülhetett, mert a rend é b e r őrei hamarosan lefülelték. Tekintettet fiatal korára, alkalmasint az aszódi javítóintézetben fog majd jobb erkölcsöket tanulni. Vityaz János c s ő s a uramnak pedig csak annyit mondunk* hogy máskor „Vigyázz J á n o s * !
— Jégszáilitás.
Legügyesebb jég^
készitő a hideg. Sietnek is a jéghiányban szenvedők idejében raktározni el a jeget, okulván az előző évek jégin— ségén. Csikorogva vonulnak végig & főúton a természetes jéggel telerakott kocsik, mellettök halad a kocsis, m e g megfújva gémberedő ujjait. Oly régesL volt részünk ebben a télies képbe» s hogy valósággal látványosságszárabat mennek ezek a ¡éggel rakott szekerek^
— A legtöbb fejfájásnak
a mér-
téktelen evés és ivás következtébejk elrontott gyomos az okozója. Mi sem:, termész etesebb tehát, mint hogy & fej fájás megszüntetése végett azi emés ztős zerveinkből eltávo Ütsuk mintdazt a káros anyagot, mely a rosszullétet okozza. „Mindazon e s e t e k b e n , — irja dr, Stiller, a nagyhírű budapesti orvostanár — melyekben enyhe, biztos és a gyomrot kimelő söa hashajh tóra van szükségem, évek óta csaknenr kizárólag a természetes FERENCZ JŐZSEF-keserüvizet veszem alkalcnazásba^ A kereskedésekben vagy gyógytárakbanE. határozottan valódi Ferencz Józsefkeserüvizet kelt kérni ; a hol pedig nem kapható, tessék direkt a Ferenc®: József-keserüvizforrások szétküldésiigazgatóságához. Budipestre fórdulntL
1. február
SZARVAS ÉS VIDÉKE
ff
A
„Sz a r v a s i
L e á n y egyesület' 4
, évi február M 5-én p d, u 3 órakor az állatni polgári leányiskola tornatermében előadó' gyűlését a Következő mxfcorral tartja m e g : 1. „Babotm és bűvészet." Irta és felhívassa Spiegel Ármin rabbi. 2. Scbnlhoff játszák: Bu»yis Valika wValzer-, "Zongorán és P'laeskó Klára. 3. Kffktem*nyek : Irta és felolvassa: Tóth Irénke. 4. Schubert F. : w Erikemig." EnekJ? Faragó Mórné, zongorán .kíséri Rohoska Jenő. 5 Rövid költeményeket szaval Wolfmsm Kató. S z a l b a d L y e e u i m A Központi KözunüveíGdési bizottság megbízásából az elmúlt vasárnap ísméí igén szépen sikerült ismeretterjesztő előadást xenáezefct a Szabad Lyceum. Az efőadás' Goada József tréfás roonólogjával kezdődött s utána Vajday Ilonka játszott eimbHbiiOB pár csinos dalt majd Parcsetich Ilonka mutatkozott be először a szarvasi közöm é^ e l ő t t ; értelmes és bátor fellépte fejlesztésre méltó tehetségre vall. dr. Faragó Mór nagysikerű, felette aktuális felolvasása volt az előadás kimagasló és igen értékes száma. Sok hasznos ismeretet nyújtott a kolera s az ellennevalö védekezés xe vonatkozólag. Lelkesen megtapsolták a nagyon érdekes fel olvasást. Utána Illyés Erzsike a »Hölgyek panasza" c. verset adta elő nagy ügyességgel, frenetikus hatást «rve el a humoros tartalmú kölfeménynyel. Az'előadást Vajday Ilonka cimbalomjátéka zárta be. Az előadás bevétele 23 kor. 06
Vidéki előadások. Az elmúlt
va-
sárnap Öcsödön is jól sikerült lyceumi felolvasás volt. Benczúr Mihály tanitó „Mátyás király kora" címen olvasott fel szépszámú hallgatóság előtt. Ma délelőtt Kondoroson olvas fel ugyancsak ő „Észak-Amerikai köz gazdasági fejlődés 'úu.en.
• Mai élőadás. Má déluttn 5 órakor nagyszabású és hatalmas programmu előadás lesz a tan. képző dísztermében. Az előadó Pál Béla szegedi kataszteri hivatalnok M a „Drágaság és okai" cimen tart tanulságos szabad előadást. Mellékszámok lesznek 1, Lemondás. Szavalja: Varga Jucika. 2 . Kettős ének; Előadják: Parcsetich Margit és Kozsuch Teréz. 3. Cimbalmon játszik Trnovszky Mártonné. 4. A férfigyü'ölők. Dialóg. Előadja í Óváry Zsuzsika és. Krecs, M -n p. TV , . ^ t i- Ti ..fífcV "A«! márik Margit. 5. Dalok. Énekli; Liská* Mihály. Harmónium ón kiseri Rohoska Jeuö. Belépti-dij. 10 fillér. Ki aem képes e dijat lefizetni, insryen is részt vehet az előadáson. • — Műsorváltozás. Lapunk zártakor vettük Pál BéFa szegedi hivatalnok értesítését, hogy betegség miatt a mai lyceumi előadást nem tarthatja meg. Ez a körülmény nem okoz zavart, mivel helyette Krecsmárik Endre lyceumi elnök fog érdekes kiáérüetjék bemutatása kapcsán tartani szabad előadást „Az égés feltétele s gyúlékony anyagok'' cimen..
A volt K v a c s a 1 a -féle házban udvari lakás kiadó. 2 szoba mellék helyiségekkel. Bővebb
1 —3.
felvilágosítást
iförausz
ad
JSándor.
Eladó vagy kiadó ház Albin-utcai JLiszka István-féle ház azonnal eladó, vagy kiadó. — Értekezhetni lehet L i s z k a £ y ú l a állomás főnöknél. 1—3
Jókai-utca 62. számú ház örök áron eladó. Értekezhetni lehet ott helyben a tulajdonossal Petrásovits Jánossal. 1-3
Kiadó lakás. II. tized, Kossuth utcza 38 sz. házban 3 utcai szoba, konyha, két kis kamra, pince és padlás Szent-György naptól bérbe kiadó, vagy a ház örökáron eladó. ÉrtekezhetnUehet Blaskó János tulajdonossal 2—3
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására adniV hogy Kereszt-utca 182. szám alatt & Muha féle házban
Szíjgyártó Elfogadok minden e szakmába vágó munkát u. m.: mindenféle kocsizó és lovagló szerszámok elkészítését, valamint javítását is elfogadom. Állandó nagy raktár uri- és e g y szerű lószerszámokban valamint minden e szakmához tartozó cikkekben. A nagyérdemű közönség b e c s e s pártfogását kérve maradok tisztelettel
Fazekas ISWáij szíjgyártó mester.
1— 4
Micsinay Pálnak Kényes-utca 115 sz. háza eladó. Bővebb felvilágosítás szerezhető Vajda Péter-utca 141. szám
u l r á ^ i
arafogcp cs foldmívelö gyára.
eszközök
=====
T o e r o n - f o , Ksoakamerika. III. ker. 14ö. sz- a. három szobás lakás a szükséges cnelJékhelyiségekkelj külön udvarral.
w i t á g
g ^ ^ t i t a
á r i j a i .
Árjegyzéket k í v á n a t r a ingyen küld vx o. m r<
a ' ^ E*.
Bővebb felvilágosítást -nyújt -Harmati János tulajdonos. 2—3
m
T 9 U . február 5
SZARVAS É^-VinftKE
BBS
A iol*ù Stalbátol* ièll fe»1b*4»St apaion ö l i o a y ö l * i î n s n h à U «mgol
¿Hö»y
Elsőrangú szabás és munka jutányos árak
D
F. KÁROLY es TÁRS A , IV., Ferencziek-tère 2. szám.
Húszár A.
Czip^sz üzlet
-Sakás, bútorozott szoba, üzlethelyiség •rfővárosi és vidéki ingatlan vétel-ela^ d á s i és hirdetési irodája, Búdapc&t, Jrfioyi-^tcza I. <jre&ban> p a l o t a . .Külön osztály ingatlan, birtok, fővá .rosi házak vételére, eladására, cserére SEzenkivül mindennemű ügyben 5 kor, -előleges beküldése mellett utbaigaziást, felvilágosítást ad. E czélra külön nfoimatiós osztálya van. VáláSzbf^ t í - Legmegbízhatóbb vállalat. rangú ajánlatok.
Fiók
Fiák
Gyoma.
SZARVAS.
Kondoros.
Hibás lábaknak a legipszelését elvállalom. Utána faelye$ czipok miiizlóssel készleteinek el.
ElSőrcodü czip<&züzl(t (az Árpád bazár-helyiségben), a hol a legjobb anyagból müizléasel készitett modern szabású ezipők kaphatók. Megrendelések a láb természetes felvétele után (uj
Magyar, angol és francia
szakismerettel
dolgozom,
N i g y Mélt. Magyar Kir. Kereskedelmi kormány támogatása máuyoztani a czipészet
i
«ax udvari
lakásból
miután révén
a
tanul-
technológiáját, miből jeles eredménnyel vizsgáztam*
Tiszta, fiooi9 Ü >Qod«rf) tQüoka az IráoytkctQ. Kérem a nagyrabecsült közönség kitüntető pártfogását
SZŰCS
JÓZSEF
cziptSz iQttttr. álló
2 szoba* 1 konyha .éleskamra, hozzávaló l kerttel eladó esetleg Jciadó. Értekezhetnek Varga Ferenc háztulajdonosnál II. kerUlet 3—3 Szent-István király u t
kü-
lönös gonddal és izlésael készíttetnek el.
Elaö
«1, ker. Gr. Csáky Albin-utca 541. sz. a. 3 utcai szokás, 1 konyha, éléskamra és fáskamra ; úgyszintén
eljárás)
A legjobb gummisarkok, krémek, selyemfíizők minden színben, cipő sámfák nagy választékban kaphatók.
Lúdtalpbetét faragását eszközlöm, úgyszintén rendes talpbetétek, és remezből kaphatók.
i 9 l l . február i
SZARVAS, ÉS VIDÉKE Ä szarvasi tárás íöszoIgabirájától. r
J596—911. i k t s z á m -
A Szarvas nagyközségben a községi fővégrefiajtój áífás üresedésbe fővén, felhívom mindazon érdekelteket' kik azt elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen felszerelt kérvényüket Irozzám f. évi február hó 9-ének délutáni 5 órájáig annyival inkább beadják, mert a későbben érkezők figyelembe vétetni nem fognak. Az állás javadalmát képezi évente 1000 kornna készpénz. Ezen állás jelölésem alapján fog a képviselőtestület állal életfogytiglan választás utján betöltetni. Szarvas, 191L évi jan. hó 28. A főszolgabíró helyett:
MELIS s. k. szolgabíró'
S z a r v a s i Gazdák és Iparosok Sz övetke? ete
XVMk
A „Szarvasi Kereskedők Egyesülete' f. évi február hó 5-én d. u. 3 óra kor az Arpád-szálloda külöri termé
közgyűlés e
évi rendes
191!. évi február hó [3-án hétfon d. e. 9 órakor Szarvason a Szövetkezet
saját
helyiségében
fog megtartatni,
a t.
rés vényesek
melyre
ezennel meghivatnak.
rendes
közgyűléséi 7
melyre az egyesület tagjait és az é r deklődőket tisztelettel meghívja az: elnökség.
Tárgysorozat:
A közgyűlés tárgyai: 1. A közgyűlési jegyzökönyvet hitelesitő bizottság kiküldése. 2. Igazgatósági jelentés a lefolyt üzletévrőL 3. Az 1910, évi zárszámadás és mérleg előterjesztése. 4. A felügyelő-bizottság jelentése és ennek alapján a felmentvények megadása. 4. A tiszta nyereség felosztása és az osztalék megállapítása. 6. Választmányba 12 tag választása és 3 póttag 1 évre7. Netáni egyéb indítványok tárgyalása.
1. Elnöki megnyitó. 2. Pénztárnok jelentése és az e g y e sület mult évi
zárszámadásának
elő-
terjesztése. 3. Hátralékos tagsági
dij
tartozá-
sok leírása. 4. Határozat a felmentvény iránta 5. Tisztújítás. 6. Esetleges índitványok.
Kelt Szarvason, 1911. Január 13-án.
fnangolzugi szőlőföld 560 négyszögöl s z é p kis villával, Körös medre mellett Értekezni lehet LITAUSZKY PÁLLAL Árpád szálloda épület
ZVarioyi J á i j o i szöv. elnök. A t. részvényes urak értesíttetnek, miszerint az 1910. évi eredeti zárszámadások a Szövetkezet pénztári hivatalában az üzleti órák alatt bármikor megtekinthetők.
Az alapszabályok 6 §. d, pontja értelmében s t közgyűlés csak oly indítványokat tárgyal, melyek SS nappal annak megtartása előtt az igazgatóválasztmányhoz beadatott.
, f A
-
A SZARVASI TAKARÉKPÉNZTÁR XLII. R E N D E S 1911. ¿Vi f t b r ú á r
15-CO (Szcrdáo) d*!?lőtt 10 ó r a k o r SzarVááoi), Saját
tartja- n f t g , a melyre a tisztelt részvényes urak ezennel meghivatnak.
A közgyűlés tárgysorozata: «
1. A ! közgyűlési* jög^ökötíyvet hitelesítő bizottság kiküldése. 2. Igazgatósági jelentés a lefolyt üzletévről, előterjesztése és siyek
az
1910-ik
évi zárszámadás és mérfegc
megállapítása, a felügyelő-bizottság jelentése és ennek
fóie^ádása.
alapján a felmentvé—
,
3. A tiszta,nyereség felosztása és az osztalék megállapítása. 4- Elttök^.alelnök választása.3 évre. 5. A választmány 25 rendes és 5 póttagjának választása 1 évre. 6; Netáni egyébb indítványok tárgyalása. ítélt SzarváSbn, "1911. évi- január hó 21-én. HaViár ' "
-
1
Papi,
társasági eínök.
A t, részvényes urak értesittelnek; miszerint az 1910. ¿vi zárszámadások a takarékpénztár titkári hivatalában az fizlati érák al*tt bármikor megtekinthetők.
Sámuel Adolf könyvnyomdája, Szarvason.