tx.
1911 máj us.
évfoJY:lm,
5.
szám.
A gyulafehérvári székesegyház.
A
jelentőségű,
gyulafehérvári, Szent Mihály arkangyal
szempontból rendkívüli
tiszteletére szentelt székesegyház Magyar-
azon kevés fönnmaradt emlékeinknek, amelyek
mű
azt bizonyítják, hogy a reneszánsz stílusának
műtörté
Olaszországból való átvételében kivétel nélkül
ország egyik legjelentékenyebb középkori em léke. Román stílben épült részeit
nészeink közül többen a jaáki templommal
az összes európai nemzeteket
mertegyike
megelőztük. Olyan
Észak
Dél
ALAPRAJZ.
vetekedőnek
tartják,
sőt
egyik
ismertetője
arra
reneszánsz
stíIű
előcsarnok
pedig kulturális művelődésünk
az eredményre jut, hogy a külföldi katedrálisok
történelmi tény, ami nemzeti
között is kevés ennél
azon korszakára a legragyogóbb fényt veti.
tökéletesebb
maradt
fenn. Az épület északi oldalához csatlakozó
*
NYUGATI (fŐ-) HOMLOKZAT.
3
NYUGATI (FŐ-) KAPU.
helyén már a honfoglalás előtti római időkben
későbbi város a magyar nevét is. A Habsburgok alatt, /ll. Károly idején (1711-1740), az ural-
Alba Julia nevű település állott. Ettől kapta a
kodó tiszteletére, aki nagy támogatója fvolt,
Gyulafehérvár legrégibb városaink egyike,
4
DÉLI
KAPU.
Károlyfehérvár nevet vett föl, ahonnan német neve, Karlsburg is származik. Később azután ismét viss;zakerüit a régi név és megmaradt
napjainkig is. Gyulafehérvár már a kereszténység elterjedésének első századaiban püspöki székhely lett és így jelentékeny székesegyháza
A DÉLI KAPU OROM DÍSZE.
épült. Ez a templom - mint a középkorban keletkezett egyházak kivétel nélkül - századokon keresztül folytonos bővítések, . toldások és helyreállítások hosszú sorát érte meg, amíg mai alakját kapta, a XIX. század elején. M (ívészettörténelmileg csak a mult század közepén vált híressé, amikor publikációk és ismertetések révén tudomást szereztek róla azok is, akik az
1852-ben írja le,
1861-ben Ipolyi Arnold,
Nagyvárad tudós püspöke, az akadémia nagygy(ílésén szól róla. 1870-ben Stornó Ferenc, a kiváló restaurátorteszi közzé leírását, 1871-ben pedig Sc/zulz Ferenc a legszebb német és francia-román egyházak rangjába helyezi. A legjelentékenyebb ismertetése Müller
Gyulafehérvár városát nem ismer-
Frigyes püspök tollából ered, aki fölvételekkel, rajzokkal együtt tette közzé 1875-ben a bécsi
ték. A templom irodalma ettől kezdve állandóan gazdagodott. Legkiválóbb esztétikusaink
mlíemlékek bizottságának (Zentralkommission) folyóiratában, amely ebben az időben a magyar-
és mlítöliénészeink foglalkoztak vele és kutatták építésének lefolyását.
Henszlmann Imre,
oly
távoleső
Erdély jeles hisztórikusa, Kőváry László
országi mlíemlékeket is földolgozta. 1876-ban mestere középkori
mlítörténetírásunk atyamlíemlékeinkről
írt köteté-
6
SEKRESTYEAJTÓ.
7
ÉSZAKI (RENAISSANCE) ELŐCSARNOK.
őt megillető
templomaink között. [890-ben Pasteüzer Gyula, tudományos egyetem ünk m üvészettörténet-
monográfiában írta le. [893-ban Bunyitay Vince, nagyváradi kanonok közöl egy tanulmányt róla, amelyben kiváltképpen reneszán z-
tanára, az Osztrák- Magyar Monarchia CÍmű
kori toldalékával foglalkozik.
ben beilleszti az
helyre, többi
.
Ö derítette ki
8
ÉSZAKI ELŐCSARNOK.
építtetőjét
is. l895-ben Sfeindl
Amint látjuk tehát, a gyulafehérvári székes-
Imre tanítványaival fölméri és az ez alapon
egyház IllLívészettörténelmi íróink majdnem
ennek a résznek
is
mindegyikét foglalkoztatta és nem csekély a
szerepelnek. l899-ben az Archeológiai Értesítő,
róla megjelent tanullllányoknak száma. Ezek
a Magyar Régészeti Társulat hivatalos lapja,
alapján kísértjük meg az alábbiakban össze-
amely akadémiánk támogatásával jelenik meg,
foglalni azt, amit róla ma tudunk.
készült
rajzok
a millenáris
kiállításon
közöl róla nagyobb tan ulmányt.
1903-ban
*
Ujjalllssy József dr. Alsó-fehér vármegye történeti évkönyvében írja le. 1905-ben Forster
írásos adatokat az
Gyula báró, a mLíemlékek országos bizottságá-
schichte Siebenbürgens" CÍmen közzétett ok-
nak illusztris elnöke, Magyarország MLíellllékei
iratgyüjteményben találunk. Két oklevél is szól
CÍmLí hatalmas munkájában ismerteti. Ugyanott állapítja meg
MőLler
István, a bizottság sze-
rencsés kezLí építésze a templom restaurálásának alapelveit, amely feladat végzését reája ruházta a bizottság.
keletkezéséről
A székesegyház
róla: az egyik emeléséről
az épület
II
legrégibb
Urkundenbuch zur Ge-
1287-ből,
a falak magasabbra
emlékezik meg, a másik betetőzéséről
l291-ből,
beszél.
Mindkét okirat IV. vagy Kun László királyunk Ll ralkodása
(1272-1291) alatt keletkezett. Ez
9
ÉSZ/\K[ ELŐCSARNOK BELSEJE.
az uralkodónk volt az Árpád-ház utolsóelőtti királya, aki 1278-ban a morvamezei csatában a csehek ellen Habsburgi Rudolfot segítette
és így támogatta a később oly hatalmassá vált dinasztiának megalapítását. Számos mű emlékünk történetében találjuk Kun László
10
AZ ÉSZAKI ELŐCSARNOK AJTAJA.
11
AZ
AJTÓ OROMDÍSZE.
korát megemlítve, így a gyulafehérvárinál is. A két említett okiratból az is kiderül, hogy ez az építkezés tulajdonképpen már helyreállítás volt. EI van bennök mondva ugyanis, hogy Gyulafehérvár püspöke Péter, a Nagyszebenben időző Alard salzburgi grófot megölette és erwek fia János, 1277-ben betört Gyulafehérvárra, a várost fö Iégette, a templomot, hova a polgárok menekültek, földúlta és lerombolta. Kétezer hivő és az egész székeskáptalan ott veszett a nagy pusztításban. 1287-ben szerződött az új káptalan János kő-
faragó (Lapicida) mesterrel, Tinosz fiával, aki a Saint Dies francia városból származott, a helyreállítás kőműves- rés kőfaragómunkáira. Majd 1291-ben Krakkói Szigfrid, Gyulafehérvári
Jakab, Szászorbói
Herbert és Heinz
mesterekkel az ács- és tetőfedőmunkára. Mindezek a dolgok azonban nem tájékoztatnak a templom keletkezéséről, csak arról, hogy a XIII. század végén már állott, sőt részben el is pusztult. Kétségtelen, hogy a gyulafehérvári székesegyház régebbi időből való. Ezt igazolja az is, hogy eredeti formá-
12
jában tiszta román stílben épült. Tudjuk pedig,
vezető
hogy ez a stíl us a szászországi Gernrode temp-
vele Dehio és Bezold német befolyás alatt
múve. Miiller francia, Henszlmann és
lomában nyilatkozik meg legelőször, 961-ben.
keletkezettnek tartja az építményt. Henszlmann
1140-ben már a gót stíl us születik meg a
fölismeri ugyan a francia architektúra
franciaországi Saint Denis templomában,Suger
vonásait is, de végül mégi a német eredet mellett dönt. Majd meglátjuk, minő igazsággal.
apát alkotásában. Nálunk a vasmegyei jaáki templom
(Szombathely mellett) 1150 körül
épült, amiben legkiválóbb kutatóink, Henszlmann, Ipolyi és a bécsi Eitelberger egyhangúan
jellegző
* Mielőtt
azonban az említett vélemények rész-
letes ismertetésére térnénk, szükséges magával a templommal megismerkednünk. A gyula-
megállapodtak. Sőt ennek a tatárjáráskor, l24l-42-ben már le is rombolták egyes részeit.
fehérvári székesegyház három hosszhajós és
Sok ok szól tehát amellett, hogy a gyulafehérvári templom is ebből az időből, tehát a
körülbelül kétszer oly széles és magas, mint
kereszthajós bazilika. A
középső
hosszhajó
módon
a két mellékhajó és a bazilikák jellegzetes típusa
Henszlmann, dacára annak, hogy külön is
szerint a magasabb középhajó az alacsonyabb
XII-ik századból való.
Csodálatos
hangsúlyozza a templomnak a jaákihoz hasonló
mellékhajók fölött közvetlenül, magasan el-
részletképzését, mégis 1250-re, tehát száz évvel
helyezett ablakok útján nyer világítást. Teljesen
későbbre teszi keletkezését.
a román bazilikák világszerte szokásos módjára.
Erre a következ-
tetésre pedig az alaprajz ritka tökéletességéből
A
jut. Miiller frigyes püspök már helyesebb
főhosszhajóval
nyomon jár és a XII-ik századba teszi az
hajóval bír, amelyek viszont a hosszhajó mellék-
alapítást. Véleménye szerint a
tatárjárás a
főkereszthajó
hajóival
és nyugati oldalán két mellék-
egyező
főkereszthajó
egyforma széles és magas a
mérettíek. A
főhosszhajó
és
templomot már készen találta. A két álláspont között kerek száz esztendő különbség van és
zet (Vierung) van rendkívül
ami még nevezetesebb, olyan esemény, mint
boltozva, amelyek a boltozaton felül a négyezet
fejlődésére
fölé épített hatalmas középtornyot is emelték.
a tatárjárás, ami az ország egész rendkívüli fontossággal és
jelentőséggel
bír.
keresztezésénél a szokásos négyeerős
Ez a torony ma már nincsen
pillérekre
meg, csak
előtti
és tatárjárás utáni
nyomai láthatók a födélszék alatt és azokból
Magyarország össze sem
hasonlítható egy-
állapítható meg egész bizonyossággal egykori
mással. Nem is igen valószín ú, hogya nagy veszedelem után, az ország helyreállításának
létezése. A templom keleti oldalán akarkiképzés úgy történt, hogyakereszthajón túl a közép-
nehéz munkájában ilyen hatalmas vállalkozásba kaptak volna ősei nk, mint a gyulafehérvári
hajó egy mezője még fo lytatódik és ehhez csatlakozik a szokatlan hosszliságú oltárfülke
templom építése.
(apszis). Ugyanilyen, de kisebb apszisokkal
Hiszen a tatárjárás
keletkezéséről eJtérők a
bír a kereszthajó is keleti oldalán jobbról és
nézetek, még inkább különböznek a véle-
balról, a mellékoltárok számára. A nyugati
Ha már a templom
mintaképeiről.
homlokzaton az alaprajz két torony egykori
H enszlmann és Miiller püspökön kívül a két kiváló német kutató, Dehio és Bezold is meg-
létezését engedi következtetni; közülök csak az egyik, a déli van már meg, amely a hatalmas
szólal
munkában,
portáléval nyíló nyugati homlokzatot egyik
mények annak stílusáról és
abban
a monumentális
építéséről
oldalról architektónikusan határolja. A külön-
közzétettek és amely a világiroda-
ben tökéletesen szabályos és világos alaprajzot
lomban ennek a témának legjelentékenyebb
csak az északi oldalról csatlakozó kis építmény,
amelyet a keresztény templomok 1892-ben
13
az úgynevezett reneszánsz előcsarnok és a főoltárfülke déli oldalán elhelyezett sekrestye tagozza. A templom egész belseje keresztboltozatokkai van födve. Az egyes hajók között erőteljesen tagozott pilléreken hatalmas csúcsfves boltövek vonulnak el. Kívül az ablakok kivétel nélkül körivesek. Az előbbi a késői, az utóbbi a korai román stilusnak jellemző motivuma.
* Az előadottakból kutatva mármost a gyulafehérvári székesegyház külföldi mintaképeit, ahhoz szerkezetre és architektónikus kiképzésre hasonlókat a román épftőstilus idejében két helyütt találunk. Az egyik csoportot Németországban, Szászország déli részének és Bajorország északi részének határán. Kiváló emlékei ennek a csoportnak a Lipcse melletti Nalllnbllrg székesegyháza, amely 1242-ben épült, és három hosszhajós és kereszthajós bazilika, belül csúcsíves, kívül köríves architektúrával, nyugati homlokzatán két toronynyal, de a négyezet fölötti torony nélkül. Egy másik példa az eszak-bajorországi bambergi dóm, majdnem azonos kiképzéssel, csak nagyobb tökéletessége következtében ennek az architektónikus csoportnak a tetőpontját képviseli. Ezek az emlékek vezetté k Henszlmannt 1876-ban és Dehió és Bezoldot 1892-ben arra a véleményre, hogy a gyulafehérvári székesegyház német eredetif. Véleményük szerint ázoknak a német telepeseknek köszöni keletkezését, akiket a tatárjárás után 1242-ben az elnéptelenedett országba IV. Béla királyunk Türingiából és Bajorországból behívott és akikkel szülőföldjük mesterei is eljöttek hazánkba. Ezek honosították volna meg nálunk a német-román építőstílust és az ő alkotásuk lenne ez a székesegyház is. Egy másik csoporiját a gyulafehérvárival rokonkiképzésű román templomoknak északnyugati Franciaországban, az egykori Normandiában és délkeleti Olaszországban, a normanok
alapította egykori Apútia tartományban találjuk. Az előbbi vidéken Caen, az utóbbin Salerno dómjai mutatnak sok analógiát. Ezen a réven tehát a gyulafehérvári székesegyház norman eredetLí volna. A lehetőség megvolna reá. Tudjuk, hogy a XI-ik században északnyugati Franciaországban kialakult hatalmas tartomány, Normandia lakói tengeri útjaikon a Földközitengert is bebarangolták és I056-ban egyik vezérük, Ouiscard R.óbert az Adriai tenger partjain, keleti Itáliában Apútia tartományt alapította s oda hazájából norman kulturát vitt be. Ennek a fejedelemnek leányát Könyves Kálmán királyunk (1095-1116) a rendek sürgetésére 1097-ben nőül vette. A királynéval nagy sereg norman honfitársa jött Magyarországba, szerzetesek, írástudók, mesterek, akik középkori szokás szerint a kolostorok, mipt polgárosodási centrumok körül letelepedtek és azok szolgálatába állottak. Müller püspök említett tanulmányában ezeknek tulajdonítja a gyulafehérvári templom építését,annál is inkább, mert tudvalevőleg Ouiscard Róbert alapította 1080-ban a salernói dómot is, amelynek fő kapuzata éppen olyan nyílt előcsarnokú, mint a gyulafehérvári domé. Müller Frigyes szerint tehát: lia gyulafehérvári székesegyházon norman szellem lebeg".
* Henszlmann Imre ismerte MüIler Frigyes püspök tanulmányát és mégis a német eredet mellé állott, a tagozatok, de leginkább a pillérláb-profilok durvasága alapján (mint ismeretes, a lábazattagozatok alakulása a középkori építmények korára rendkívül jellegzetes). Bár ugyanakkor elismerte, hogy az ornamentika inkább a nyilt, leveles francia, mint a zárt, gumós német kezelést mutatja. Nem lehet bámulat nélkül tekinteni a két kutató álláspontjában az objektívitásnak ezt a magas fokát. Müller, a szívvel-lélekkel szász érzésű püspök, kinek minden műve az erdélyi németség dicsőségét hirdeti, nyiltan a francia
14
eredetet vallja, mert tudományos kutatásai arra kissé gazdagabb, mint a mult századé volt. vezették. Henszlmann, a rajongó francia barát, Itt épül meg az északi, a későbbi reneszánsz aki III. Napoleon szolgálatába áll, hogy a francia előcsarnok is, eredetileg gót stílusban, gazdag boltozatokkal. l277-ben elpusztul a templom, építőművészet nagyságáról monumentális művet adhasson ki, a német befolyási ismeri el, amikor azok közt a körülmények közt, amelyekről tanulmányai azt eredményezik. Bizonyára mind- Müller püspök tanulmánya alapján már megemlékeztünk. kettőjükben nehéz harcot vívott a rokonszenv A harmadik építési korszak l287-től indul és az igazságszeretet, amíg ezt az álláspontjukat elfoglalták. Nem kevésbbé csodálatos azonban meg. Ez alkalommal egy német mester is az is, hogy kerek 25 esztendővel később Dehio részt vesz és tőle valók a nehézkes németes és Bezold, az azóta óriásiIag megnövekedett részletek, amelyeket Henszlmann is fölismert. tudományos kiadmányok alapján páratlan appa- Mindezekről egész bizonyosságot nyujtanak a rátussal készült hatalmas művükben a német kövekbe faragott mesterjegyek, amelyek igen eredet és így Henszlmann álláspontja mellett nagy számmal fordulnak elő. Ezekből követdöntenek. keztetve részt vett az építésben: Villard de Azonban áll a példaszó: "Saxa loquuntur", Honnecourt, a kassai dóm építője is, aki a templom maga szólal meg és multjukról különben tanítványaival a jaáki templomon, meg őseikről minden levéltárnál szebben a zsámbéki templomon és a lékai váron is beszélnek a holt kövek. A műemlékek bizott- dolgozott. sága restauráltatni akarja a templomot, megA negyedik építési korszak l319-1356-ig bolygatják a régi falakat és ezekből kiderül tart Szécsi András püspök alatt és virágzó a székesegyház egész története. A kövekbe gót stílusban történik. A főhajók újraboltofaragott mesterjelek, a kövek alakja, a bekötés zása, a nyugati homlokzat megmaradt déli módja, a kiásott fal részek, ezek a források és tornyának helyreállítása, a szentély kibővítése teljes határozottsággal megállapítható belőlük, ebből a korból valók. Az oltárfülke keleti hogy a székesegyház francia mesterek numkája, oldala a régebben szokásos nyolcszög helyett hogy mintaképei a norman templomok és végül, az akkor elterjedt tízszögű záródással létesül. hogy Müller püspöknek volt igaza álláspontAz ötödik építési korszak (1440-1456) jában, és Henszlmann, meg Dehio és Bezold Hunyadi János nevéhez füződik, ki a törökök voltak azok, akik tévedtek. fölött aratott győzelme emlékére szinte az alapokig restaurálja a templomot. Nagy gonddal * Mai ismereteink szerint a gyulafehérvári és a régi részek megkímélésével történik a templom történetében számos építési kor- munka. Mint mindenben, ebben is páratlanul szakot különböztethetünk meg. nagynak mutatkozott ő. Új alkatrészként a Az első a templom keletkezése, amely föl- nyugati, főbejáró kapu épült. tétlenül a tatárjárás, tehát 1140 előttre és így A hatodik építési korszak Geréb László a XII. század elejére esik, mesterei pedig püspöksége alatt a XV-ik század végén folyik francia, illetve norman művészek. A tatárjárás le. Ekkor restaurálják először a megrongálóalatt már beszakad nak a boltozatok és bedől dott északi (a mai reneszánsz) előcsarnokot a négyezet fölötti nagy torony is. késői, hanyatló gót stílusban. A második építési korszak a XIII. század A hetedik építési korszak igen nagyfontosvégén következik, ezt ismét francia mesterek ságú. Lászay János erdélyi főesperes 1512-ben végzik annak az időnek stílusában, amely átépítteti az északi előcsarnokot az Itáliából
15
akkoriban diadalútra indult reneszánsz stílusban. A rendkívül bájos építmény jelentőségét legelőbb Bunyitay Vince műtörténészünk ismerte föl. Ő döntötte meg a bécsi műemlékek bizottságának véleményét, amely ezt stílszer(ítlen copfos toldaléknak minősítette. Ma tudjuk, hogy egyike ama kevés reneszánsz műemlé künknek, amely a mohácsi vészt túlélve, fönnmaradt és bizonyítéka annak, hogy Itálián kívül a reneszánsz stílus legelőször nálunk lett honos. 1506 és 1512 közé esnek első reneszánsz emlékeink, holott a francia Chenonceaux-kastély 1515-ben, az angol VII. Henrik síremlék 1519·ben, a német, prágai Belvedere 1534-ben keletkeznek, mint azoknak az országoknak első reneszánsz alkotásai. Mátyás király uralkodásának örök dicsősége ez a tény, amelyet az írásos források följegyeztek, de amit csak a fönnmaradt műemlékeken sikerült kétségbevonhatatlanul bizonyossá tenni. A gyulafehérvári székesegyház további sorsa is igen változatos. A XVI. században, a mohácsi vész (1526) után Várday ferenc püspök javít rajta, majd Bethlen Gábor fejedelem (l613-29) pótolja megrongált részeit. Ill. Károly alatt (1711 -40) Visco nti olasz mester a nyugati homlokzat oronlZalát barok stílusban építi ki. Ebben az időben - mint
o
már említettük - ez a stílus meglehetősen meghonosodik Gyulafehérvárott, sőt a város a patrónus uralkodóról Károlyfehérvárra változtatja nevét. 1730-ban Demeter Márton nagyprépost a mai sekrestyét építi ki ugyancsak barok stílusban, míg Mária Terézia lll"alkodá sa alatt {l 740-80) Sztojka Zsigmond püspök a szentélyt állítja helyre. Nagyjelentőségű Hajnald Lajos, az akkori erdélyi püspök, később kalocsai érsek restaurálása, a kiegyezés, 1868 után. Mint ismeretes, az alkotmányos idők visszaállításával indult meg Magyarországon a mulasztások pótolása, amiben a tudós érseknek, mint kiváló mű barátnak és bőkez(í mecénásnak, nagy része volt. Henszlmann 1876-ban nagy elismeréssel szól a HajnaId-féle helyreállításról, szerinte: "Ez volt nálunk az első stílszerű restaurálás". Möller István építész azonban 1905-ben szigorú kritikát mond róla, véleménye szerint még a helyreállításnak alapfogalmával sem voltak akkor tisztában. És bizonyára a megtekintés az utóbbi véleménynek ad igazat. A gyulafehérvári székesegyház helyreállítása most folyik, a maradványok tiszteletben tartásával, teljes csendben, nagy gonddal és tetemes áldozattal. Ha elkészül, egyik fényes lapja újul meg művészettörténetünknek. Kabdebó Oyula.
o
~Il
-. -I. -••
~~
TE RVPALYAZATOK Sz .. 1~11~1~1 ••· F"E)É~LA)05:éS I ••
11
,~
,~:
,~
EI\K E52T'O'A LAP
~'R..IT!E~·IC.NAC ·EPITaj'z.EK·
A Budapesti (budai) Tornaegylet korcsolyacsarnokának tervpályázata. Epítési programm.
Kívánt helyiségek: és lejáratok. Pénztár } ._. ... ... .. . Iroda egymás mellett ._........ _. I Elnöki szoba ....... __ . __ . __ ... . Választmányi szoba . ____ . . __ .. ~ .... __ ._. Orvosi szoba, közel a pályához ' __ ' __ ' __ Versenyzők öItözője és pihenő szobája mellette mosdó és zuhanyszoba, külön Előcsarnok
A korcsolyacsarnok a helyszínrajzban feltüntelett jégpálya szélére a tervező által közelebbről megállapítandj helyre oly módon tervezendő, hogy egyrészt a jelenlegi jégpálya területe a lehetőségig növelhető legyen, a csarnok könnyen megközelíthető és elhelyezésíi legyen, hogy .annak nagy csarnokából a jégpálya egész területe, vagy nyáron ugyanez a tér mint versenypálya jól áttekinthető és megközelíthető legyen. E célra a csarnok elhelyezésére a területnek a jelenlegi csarnok mögötti része a helyszínrajzban +el jelzett hely környékén mutatkozik legalkalmasabbnak. Az építési stílus, valamint az alkalmazandó szerkezetek meg választása tervezőre bizatik azzal a megjegyzéssel, hogyakorcsolyacsarnok állandó jelleggel bírjon és minél kisebb fenntartási költséget igényeljen. A tervbe vett építési anyag és szerkezetek a műszaki ismertetésben (mííleírás) kellőképp körülirandók és megindokolandók. Az épület a tervező belátása szerint földszint vagy több emeletsoTOn elosztva az alábbi helyiségeket tartalmazza, megjegyezvén, hogy a körülbelül megadott méretektől való némi eltérés meg van engedve, oly módon, hogy az építés összes költsége a 180.000 koronát ne haladja meg. A létesítendő építkezés köbméterenkénti egységára 22 koronával számíttassék, megjeg)'ezvén, hogy a méretek a pincefenéktől a főpárkány magasságáig számítandók és a föpárkányon felül levő esetleges tornyok köbméterei szintén hozzászámítandók. Tekintetbe veendő, hOIlY a jégpályán a legforgalmasabb napokon egyidőben kb. 2000 látogató fordul meg, tehát ruhatárak, pihenők, korcsolyatárak stb. a közönség számához arányosan méretezendők. bővített
10 30 20 40 20 30
m2
m2 m2
m2 mg
m2
fürdőszobával.
Nagy terem, ahonnan a jégpályára való kilátás lehető nagyszámú néző részére legyen lehetséges és amely terem estéIyek alkalmával is használhaló legyen ... 250 m2 Buffet (korcsolyaidényen kívül vívóterem .) Abban az esetben, ha az épület emeletes, mindkét etageban egyenként . __ . __ 100 ma ha az épület földszintes, úgy külön vívóterem. Melegedő szoba a földszinten (nyáron a buffet bővítésére is legyen használható) 60 m 2 I. Szolgalakás 2 szobával; konyhája képes legyen a buffet-et, valamint estélyek alkalmával a nagyterem közönségét is ellátni; mellette tálaló. II. Szolgalakás : 1 szoba konyhával. Ruhatárak: maximális igénybevétel 1200 személy (esetleg karzatszeríien). Öltözködésre szolgáló férfi szekrény-szoba 500 szekrény részére (35, 35, 150 cm.), mely szekrénye k esetleg karzatszerűen is elhelyezhetők. Ugyanilyen a nők részére 200 szekrénynyel. Közös korcsolyatár 500 korcsolyára, 15, 15, 40 em.-es rekeszekkel. Férficipős korcsolyatár és öltöző 500 drb. 23, 23, 44 cm·es rekeszszel.
17
.,
~
'"
cn
CL
cl :::J
-<[
"
'"
-.i
6\ """'
ttl
Q.,
«:
""
.( -1
:::J
>
O
> cl Z
-< cn
\.
18
ALSÓ fÖLDSZINT.
I. Df].
fELSŐ
fÖLDSZINT.
SÁNDY GYULA, BUDAPEST.
IQ
EMELETI ALAPR.AJZ.
-1
I
1\
tMIJ'1~~)
(
'\
~l..LPo;~t~M'
ME.Lt.r.t.OÖ
5u.~:.2.~"'·
T
ft 1'1'
T"" ;cf-I(O
---i
I
I. DfJ.
I
MELLÉKÉPÜLET ÉS KAR.ZAT.
SÁNDY GYULA, BUDAPEST.
20 ~
LLl
p..
-< ::>
cl ~
-o ...J N
-< ...J
:;;:;
'LLl
> ...J O
"
-< ::.: 'LLl
>
"-<
21
fÖLDSZINTI ALAPRAJZ.
II. DÍJ.
ARVÉ KÁROLY ÉS Kl SS LÁSZL ÓJ BUDAPEST.
22 ~
(J)
lJ.l
a.
..:
cl ::J p'l
uZ
lJ.l
~
lJ.l
LI...
~
lJ.l
;;;:
:0 J: U
(J)
i;:'
~
..: N
::.:: O
....J
;;;:
O
:r:
'O
LI...
• 23
V,
FÖLDSZINTI ALAPI{AJZ.
EMELETI ALAPRAJZ.
III.
DIJ.
IFJ. SCHÖMER FERENC, BUDAPEST .
24 Nóicipős
korcsolyatár és öltöző 200 drb. 23, 23, 44 cm-es rekeszsze!. Férfi és női klozettek és toillettehelyiségek. Női öltöző szoba mosdó helyiséggel (zuhanynyal) ___ ___ _ _ __ ___ ___ ___ ___ 20 m2 Két szerszám tár ___ ___ ___ __ __ _ ___ ___ á 30 m2 Munkásszemélyzet melegedője ___ ___ ___ ___ 25 m2 Bor és tlizelőszer pince, éléskamra, Zenekari hely és zenészek melegedője klozettel 40 zenész részére. Korcsolyacsatoló hely, elől nyitott - de födött helyen vagy kiugró eresz alatt, egyszerre kb. 100 személy részére. Sétahely az épiilet előlt. Tervezőtől kívántatik az épület általános elhelyezését és közvetlen környezetének rendezését feltüntető helyszínrajz, a kiadolt helyszínrajz méretében, az épület minden emele sorát feltüntető és az elrendezés megérthetésére szükséges alaprajzok és metszetrajzok - továbbá az egymástól eltérő homlokrajzok 1: 200 léptékben, hozzávetőleges költségvetés az építkezés fölszámítását áttekinthetően feltüntető rajz és műleírás. Központi fűtés nem kívántatik. Budapest, 1910. december 9.
A Budapesti (budai) Tomaegylet választmánya. Bírálati jegyzőkönyv a Budapesti (budai) Tornaegylet építendő korcsolyacsarnokának terveire hirdetett pályázat bírálóbizottságának, a beérkezett pályaterv feletti miíszaki bírálatáró!. A bírálóbizottság tagjai a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet részéről: Reichel Kálmán és Hajós Alfréd, a Magyar Építőművészek Szövetsége részéről: Bau/Ilhom Lipót és Gondos Imre urak. A Budapesti (budai) Tornaegylet részéről: Kotlár Lajos elnök, Demény Károly másodelnök és Kádár Gusztáv. Sándy Gyula. Igen ügyesen megoldott, tömör alapformájú, alaprajzi diszpoziciója lehetővé teszi, hogy az összes helyiségek könnyen és közvetlenül megközelíthetők legyenek. Tágas előterek szolgáInak a nem mindenütt megfelelően méretezett öltöző és szertárhelyiségekhez, melyek a férfiak és nők használatára külön csoportosíttattak. Nagy termének diszpozicziója és formája igen jó. Csupán a bejárati előcsarnok méretei és a lépcsőház nagysága nincsenek arányban az épület rendeltetésével, A tervezet nagy súlyt helyezett a gazdaságos megoldásra, melynek tredménye lett azon körülmény, hogy az előirányzott költségösszegen belül képes az építkezést végrehajtani. Homlokzata tetszetős és rendeltetésének megfelel.
Kiss László és Arvé Károly. Nagyszabású, alaprajzilag szépen megoldott előcsarnokából két lépcső vezet le a különböző helyiségekbe. Nagy termének diszpoziciója jól sikerült, bár a nagy kilátást biztosító homlokzatot zárt erkélyekkel megosztja, amin azonban áldozat nélkül lehet segíteni. Szertárai jól diszponáltak s jó beosztásúak, de feleslegesen nagyok. Ez okozta aztá n az építktzés terjengős ségét s ennek folytán az építkezési költségek na~y ságát. Korcsolyac~atoló helyiségei és sétáló terraszának megoldása sikerült. Homlokzata művész i értékkel megrajzolt, stílszerű s az épület rendeltetésének megfelelő. Ifj. Schömer Ferellc. Az előcsarnokból szíík folyósón át juthatunk a két lépcsőházba, ami kevésbbé szerencsés megoldás, mert a lejárat nem közvetlenül, hanem folyosók I évén áll az előcsar n:Jkkal összefüggésben. Egyébként úgy a nagyterem szép homlokzata, valamint egyéb helyiségek s különösen a korcsolyatárak jó diszpoziciója sikerültté teszik a megoldást. Alaprajzi elrendezése nagyszabású, de a benne levő nagy vonásokkal és értékes gondolatokkal nincs arányban a homlokzat kevésbbé sikerült megoldása. Mende Valér és Bábolrlay józse! Az alaprajzi megoldás nem egységes. Az előcsarnok impozáns és architektonikusan megoldott alapformájú. A korcsolyaszertárak és egyéb helyiségek azonban csak kevésbbé alkalmas folyosókon közelíthetők meg. A világítási kérdések figyelmen kívül hagyattak. Sötét előcsarnokok, erőszakolt világítású helyiségek az alaprajzi megoldást komplikálttá teszik. A zenészek helye nem megfelelő. A korc;;olyacsatoló és szertárak a pálya szintjétől magasan helyeztetvén, félemeletnek megfelelő lépcsőkaron juthat a korcsolyázó a pályára. Architekturájuk ügyes kézzel rajzolt és az épület rendeltetésének megfelelő. A bizottság a tervek mérlegelése után azon elvi álláspontra helyezkedett, hogyadíjazásnál első sorban azon tervnek fog előnyt adni, me ly úgy sikeriilt alaprajzi megoldása, tóvábbá jellegzetes külső kiképzése mellett, a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel leginkább megvalósítható. Ezen alapon mérlegelve a beérkezett s megbírált pályamííveket, az első díjat Sándy Gyula tervének ítélte oda, mely gazdasági kihasználásával, ügyes alaprajzi elrendezésével megadta a módját annak, hogy a programm követelményeinek megfelelő költségösszeg keretén belül, minden nagyobb alaprajzi' átdolgozás nélkül felépíthető. A második díjat Kiss és Arvé tervének ítélte oda, mely úgy ügyes és helyes alaprajzi, mint pedig míívészi kvalitásánál fogva két'iégkívül valamennyi pályeterv közön a legkiválóbb, de azon körülmény folytán, hogy építési költségei több mint 30 százalékkal túlszárnyalják az előirányzottat, , a megvalósítás lehe-
25
MARGIT-KÖRÚTI HOMLOKZAT.
BUDAI BÉRHÁZ.
TERVEZTE: LÖLLBACH KÁLMÁN.
~
'"
BUDAI
BÉRHÁZ.
MARGIT-KÖRÚTI HOMLOKZAT.
TERVEZTE: LÖLLBACH KÁLMÁN.
27
MAROITKÖRÚTl HOMLOKZAT.
TERVEZTE: LÖLLBACH KÁLMÁN. BUDAI BÉRHÁZ.
2S
I. ,
.~
ZSIGMOND-UTCAI HOMLOKZAT.
!lUDAI BÉRHÁZ.
TERVEZTE: LŐLLBACH KÁLMÁN.
29
ZSIGMOND-UTCAI HOMLOKZAT.
BUDAI BÉRHÁZ.
TERVEZTE: LÖLLBACH KÁLMÁN.
30
ZSlOMOND-UTCAI HOMLOKZAT.
BUDAI BÉR.HÁZ.
TER.VEZTE: LÖLLBACH KÁLMÁN.
31 tOségétől távol áll. A harmadik díjat Ijj. $chömer terve kapta, egyszerű, nagy vonalak kal bíró alaprajzi megoldásáért s helyiségeinek jó elrendezéseért, A bizottság a díjakon kívül értékes és részben hasznosítható eszmékkel bíró következő s betű rendben felsorolt pályázók terveit ajánlja megvételre, u. m. Laykauf- Heisler, Lukoviczky s végül Szalay-OIisik. Budapest, 1911. évi február hó 15-én. A Magyar Építő- é s Iparművészeti Rajzolók Orsz. Egyesülete nagypályázatára, amelynek díja 200 korona és aranyérem, 6 pályamunka érkezett be. A bírálóbizottság az első díjat az "Elismerés" jeligéjű, a második díjat a "Hiszekegy" jeligéjű munkának ítélte oda. A jeligés levelek felbontása után az első díjat, 200 koronát és aranyérmet Létai Sándor, a második díjat Zosfyák Pál nyerte el. A kerekegyházi róm. ka t holiku s te mplom tervezet ére tizenegy pályamunka érkezett be. Az első díjat Györgyi Dénes építő művész nyerte el s egyszersmind a kivitelre is ő kapta a megbízást. A két második díj egyikét j anszky Béla és Szivessy István műépítészek, másikát pedig Szabó és Mia/dts műépítészek együttes terve nyerte el. A balassagyarmati p é nzü gyi palota tervpályázat ára beérkezett 12 pályamíí közül a bírálóbizottság az I. díjat (2000 K) Wa/der Gyula, a II-ikat (1500 K) R.omáll Miklós és Ernő, a Ill-ikat (1000 K) Magyar Vilmos budapesti építészek tervtinek ítélte oda. A debreceni ref. e gyházközség tervpályázatából kifolyólag alábbi levél közlésére kértek fel, aminek készséggel tesziink eleget. Igen tisztelt Szerkesztő úr! A mult lapszámban tévedésből a debreceni ref. egyházközség bérházpályázatán egy tervet az én
o
nevemmel méltóztatott közölni. Az igazsághoz híven kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a kérdéses pályatervet freun d Dezső építész úrral közösen készítettem, amit is kérem b. lapjában pótlólag helyreigazítani. Kitíínő tisztelettel
Wannenmacller Fábián. Te rvpályázati határi dők: máj. 20. Magyar Építőművészek Szövetsége: a Rákóczi-út belső torkolatának rendezése I. aranyérem. ll. 600, Ill. 400 K. i máj. 31. Debreceni k~reskedelmi és iparkamara székházterve. I. 2000, II. 1000, III. 500. Megvétel 500 kor. i jún. 15. Kálvin-tér, Lónyay- és Ráday-utcák sarkának építészeti kiképzése. Eszmei pályázat, Budapest székesfőváros tanácsával. 1. 2500, II. 1500, III. 1000 K. i JÚIl. 15. Szombathelyi közkórház pályatervei. Alispáni hivatalnál. I. 2500, II. 1000, Ill. 600 K.; JÚIl. 19. Ruszcsuk városháza, vágóhíd és vásárcsarnok tervei. r. 3000, II. 2000, III. 1000 és I. 3500, II. 2000 és III. 1000 frank (nemzetközi); jún. 20. Rákóczi-út belső torkolatának rendezése. Építőművészek Szövetségénél. I. aranyérem, II. 600, Ill. 400 K.; aug. 8. Görög igazságügyi palota: görög belügyminisztériumnál ; díjak; I. 20.000, II. 10.000 frank (nemzetközi) ; aug. 15. A Világ Távírószövetségének emlékszobra. Svájci szövetségtanács Bern; díj I. 20.000 K. (nemzetközi) ; o/d. 6. Gyergyószentmiklósi Kossuth-szobor. I. megbízás. II. 1000, III. 500 K.; nov. 1. II. Sándor cár szobra Szentpétervárt (nemzetközi pályázat) i díjak: 5000, 4000, 3000, 2000 és 1000 rubel.
o
18455 1911. I. M. szám.
Tervpályázati hirdetmény. A Tordán
eme l endő
törvénykezési épület és fogház terveinek elkészítésére ezennel tervpályázat hirdettetik az 1908. évi november hó 2-án 79049 'K. M. szám alatt kiad ott /J Epítészeti tervpályázatok szabályzatán-nak figyelembevételével és az alábbi feltételek mellett: l. A pályázat általános és országos, tehát benne kizárólag magyar honos építészek vehetnek részt. 2. Az építés programmja, valamint a teleknek helyszinrajza a hivatalos órák alatt az igazságügyminisztérium segéd hivatali főigazgatójától díjtalanul átvehető . 3. A pályatervek l: 200 mértékben készítendők, még pedig szükséges: helyszínrajz, továbbá minden emeletsornak egy-egy alaprajza, az épületek egymástó l elté rő 2-2 homlokzatáról külön rajz és a tervezet megértéséhez szükséges metszettrajzok. 4. Távlatrajzok nem készítendők. A tervrajzok beüvegezése me ll őzendő. 5. Atervezethez köbtartalolllszámítás, könnyen ell enőrizhető méretezett számítási tervvel egy műleírás melléklendő. A köbtartalom a járda felszínétől a főpárkány felső éléig számítandó. A törvénykezési épületnél egy köbméterre 17 korona, a foo-háznál 13 korona egységár veendő fel. b 6. Az építés összköltsége a 650.000 koronát lehetőleg meg ne haladja. Ezen összegben a telekrendezés költségei nincsenek belefoglalva. 7. Apályatervek névaláirással ellátva és lepecsételve a m. kir igazságügyminisztérium segédhivatali főigazgatójáná l
1911. évi augusztus ló··án déli 12 óráig nyujtandók be, aho l az átadó átvételi elismervény t kap. Póstán vagy vasúton érkező pályatervekre nézve a feladás ideje irányadó. Későbben érkezett, illetőleg feladott vagy a feltételeknek meg nem fe l e l ő tervek semm i esetben sem vétetnek figyelem be. 8. A már benyujtott tervek vissza nem vonhatók. 9. A pályaterveket öt tagból álló bizottság bontja fel és bírálja el. Ez a bizottság, amelynek határozata végérvényes és Illeg nem felebbezhető, következőkép állíttatik össze: aj az igazságügyminisztériulll kebe l éből két tag; bj a kereskedelemügyi miniszter úr részéről egy műszaki tisztviselő; ej az igazságügyminiszter )11egbízásából egy építész; dj a Magyar Mérnök- és Epítész Egylet kebeléből meghívandó egy tag. 10. A pályatervek a benyujtás sorre ndje szerint fognak fe lbontatni és a benyujtástól számított egy hónapon belül bíráltatnak meg. Azok a bírálat befejezéséig a nyilvánosság teljes kizárásával csakis a bíráló-bizottság tagjai által teki nth etők meg. ll. A viszony ilag legjobbaknak talált pályatervek díjazására ki van tűzve: el ső díj: 2000 koro na, második díj: 1500 korona, harmadik díj: 1000 korona. , 12. A pályaművek a bírálat Illegejtése után egy héten át a Magyar Mérnök- és Epítész-Egy let helyiségében a bírálati jegyzőkönyv egy máso latával együtt közszemlére kiállíttatnak. 13. A nem díjazott pályaművek a kiállítás bezárása után és a benyujtáskor kapott elismervény visszaszolgáltatása ellenében az igazságügyminisztéri um segédhi vatali fő igazgatójától a pályázat eredményének k ihirdetésétő l számított hat héten belül visszavehetők. 14. A kiviteli tervek elkészítését illetőleg a miniszter fentartja magának a szabad renqelkezés jogát. A további műszaki munkák a szokásos módon a Magyar Mérnökés Epítész-Egylet választmánya által 1892. évi május hó 7-én elfogadott díjtáblázat szeri nt fognak díjaztatni; egyébként a megbízás részletes feltételei a nnak idején a a megbízólevélben fognak felvétetni. 15. Minden pályázó elismeri, hogy a pályázati feltételeket és a pályázati szabályzatot ismeri és azoknak magát aláveti. Budapesten, 1911. évi április hóban. A m. kir. igazságügyminiszter.