XVIII. évfolyam 1. szám 2002. november A Táncsics Mihály Kollégium lapja
Tartalom: Kollégiumi történeteim 2 - 4. old. Cikk-cakk 5. old. A Röpnap és a Yunyai 6-7. old. Szirmay-Kalos interjú 8-9. old. A Katonai Hírcserzés története 10. old. A Katonai Hírcserzés titkai 11. old. Sokkoló Felfesz 12. old. Gólyáink véleménye 13. old. David Beckham interjú 14-15. old. A hónap kérdése 16. old.
Széthordják
?
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Kollégiumi történeteim (Csefkó Zoltán) 1984 januárjában felvételiztem a kollégiumba, ami akkor még a Keleti Károly utcában volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium mellett. Akkoriban matekból és magyarból kellett írásban felvételizni, és csak aztán következett a szóbeli. Sok felvételizőt kísértek szülei, így kevés szék volt, ezért egy szakállas tanár (Gudenus László, később kiderül, hogy igazgatóhelyettes) mozgósított néhány kollégistát, akik első szóra ugrottak. Nem vágtak pofát, nem szóltak vissza, pedig dolgozniuk kellett. Ez nagyon tetszett anyukámnak… Arra már nem emlékszem, hogy mit kérdeztek a szóbelin, de felvettek, és a József Attila Gimnáziumba irányítottak. Azokban az időkben a DT kötelezte a diákokat egy kis nyári munkára. Ebből a munkából mindenki kb. egy heti bérét (1984/85-ben 600, 1985/86-ben 800 forintot) fizette a diákkasszába. Ebből a kasszából finanszíroztuk a kirándulásokat, a bulikat. 1984-ben Magyarországon nagy szó volt, ha valakinek videója volt. A kollégium is vett egy videót 45 ezerért. A videó árának a harmadát a tanárok fizették egy jutalmukból. A másik két harmadot pedig a diákok által összeadott kassza állta. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobban vigyáztunk arra a videóra, mintha csak úgy kaptuk volna. Elsősként (azt hiszem) mindenkinek 4 szakkörre kellett járnia, 2-re a felvételije miatt, 2-re pedig gyengesége miatt. Én például jártam matekra, fizikára, és – gyengeségem miatt – magyarra, oroszra. Csak az oroszra emlékszem… Demjén tanár úr tartotta. Hamar felismerte zsenialitásomat, és kizavart a szakkörről. Persze, ha őt kérdezik az esetről, azt mondja, hogy rossz voltam, nem figyeltem, zavartam az órát. Pedig én mindig kisangyal voltam. :-) Nem is haragszom a tanár úrra, ez volt a legjobb dolog, amit tehetett. Mindannyian tudjuk, hogy e miatt az incidens miatt nincs nyelvvizsgám sem oroszból, sem más nyelvből! Majdnem a diplomám is ráment erre! :-) Akkoriban még szokás volt a heti nagytakarítás, és a félévenként esedékes óriás-nagytakarítás. Naponta kétszer ellenőrizték a szoba rendjét és tisztaságát. Hetente egyszer, csütörtökön a szobát teljesen ki kellett nyalni, félévente pedig az egész kollégiumot kitakarítottuk. Kire ablakpucolás, kire tanuló, vagy a konyha jutott. Rám egy WC és a hozzá tartozó (egy zuhanytálcás) zuhanyozó jutott. Ki is sikáltam őket, ragyogtak. Szóltam Bunth tanár úrnak, hogy megnézheti. Megnézte, szaglászott, majd azt mondta, hogy nincs fertőtlenítve, ezért nem veszi át. Szereztem 2 liter HYPO-t, és szétlocsoltam a falakon, újra hívtam Bunth tanár urat. Beszagolt, majd azt mondta, hogy így már jó. Mondanom sem kell, hogy a katonaságban már én választottam a WC-t. Percek alatt szétlocsoltam a HYPO-t, és kész is voltam, míg a többiek szenvedtek a fogkefével a folyóson.
2
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
A tantestület akkoriban egy kicsit nagyobb volt, de 4 tanár már akkor is ott volt: Bunth István, Csonka János, Demjén József, Gudenus László. Egyik évben jött egy fiatal tanár, aki az első hetekben még nem ismerte a kollégiumot. Poénos gyerekek összetolták a folyósón levő szekrényeket úgy, hogy az egyik (hátlap nélküli) szekrényen keresztül lehetett bemenni a szobába. Nekem sem tűnt fel, hogy eltűnt egy szoba, pedig már 1 éve ott laktam. Egyszerre csak azt látom, hogy valaki kijön a szekrényből. Ezen még nem lepődtem meg… De az már gyanús volt, amikor a második lakó is kijött… Mondanom sem kell, hogy másnap reggel a fiatal új tanár (Kovács Ernest) az elrejtett szobát nem ébresztette fel. Azokban az időkben évente 2 kirándulást is tettünk. A kirándulásokon általában minden diák és tanár ott volt. Egyik ilyen kirándulás végén a busz visszaérkezett a kollégium elé. A buszon már alig volt néhány diák. Bunth tanár úr megkért minket, hogy segítsünk bevinni a buszban levő kajákat a koleszba. Én viszont igyekeztem haza (azt hiszem, valami jó filmet adtak), ezért elköszöntem, és elmenekültem a munka elől. Ezek után Bunth tanár úr néhány hónapig nem kommunikált velem, viszont ahol lehetett, ott keresztbe tett nekem. Így vesztem össze vele. 1986 tavaszán átrendeztük a szobánkat. Ahogy tologattuk az asztalokat, az egyik sarka felszakította a szobában a tapétát. Ez nem lett volna baj, ha nem folyik ki a tapéta alól a vakolat. Eleinte megpróbáltuk takargatni a lyukat… Ahogy telt az idő, úgy folyt ki a vakolat a tapéta alól, lassan kilátszottak a téglák is. Végül a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerült eltakarni a több tenyérnyi krátert, melynek a mélysége több centi volt. Bár a rongálás véletlen volt (ezt azóta sem hiszik el nekem), és a kollégium elköltözése miatt a falat is kiszedték egy hónapon belül, a tanárok kedvéért bevakoltuk a krátert… 1986 nyarán a kollégium elköltözött a Keleti Károly utcából. Nyáron minden kollégista kapott egy levelet, hogy melyik napon lesz a költözködés, ahol segítenie kellett. Nem sok kollégista jelent meg. Emlékszem, az emeletes faágyak nehezebbik, felső felét Bunth tanár úr vitte fel a másodikra, az aljakat pedig én. A többiek szenvedtek vele, mert ketten próbálták felvinni az elemeket. Arra már nem emlékszem, hogy én, vagy Bunth tanár úr nyerte, de nem sokkal maradhattam le. Azt hiszem, a tantestület rólam alkotott véleménye ekkor nagyot változott. Bunth tanár úr is feloldotta a szótlansági fogadalmát. A 3. osztályt már az új helyen, a Dienes László utcában (a Kálvin tér mögött) kezdtem meg. 1986 telén annyi hó esett, hogy még a metrók sem közlekedtek. A legtöbb iskolában napokig nem volt tanítás, mert se a gyerekek, se a tanárok nem értek be. Sajnos nálunk volt tanítás. A sok hó miatt több “hóhányó” kellett az utakra, ezért felemelték a bérüket: egy éjszakára 390 forintot fizettek. Mivel délelőtt az iskolában voltam, délután a szakkörön, ezért csak éjszaka tudtam elmenni. Kölcsön kértem az éjszakás személyijét, és másodmagammal elmentem havat lapátolni. Reggel 6-kor végeztünk, fél 7-re a kollégiumban voltunk. Meg sem fordult a fejünkben, hogy nem megyünk iskolába. Persze különben sem voltam képes túl sokra egy kihagyott
3
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
éjszaka után, de az már igazán sok volt, amikor a fizika tanárom megkért, hogy ássuk ki a kocsiját a hóból… Szakkörök akkor is voltak. A harmadikos fizika szakkörre emlékszem, amit Csonka úr nővére tartott. Első negyedévben előkerült egy elektromosság feladat, amit sikerült is megoldanunk. A következő negyedévben a tanárnő megkérdezte, hogy miből vagyunk a leggyengébbek. Majd válaszolt is rá: elektromosságból. Majd jött az a feladat, amit már megoldottunk egyszer. Hiába mondtam, hogy ezt már csináltuk… Leírtam hát még egyszer… A harmadik negyedévben is úgy döntött, hogy elektromosságból vagyunk gyengék, ezért feladta a már ismerős feladatot. Szóltam, nem hitte. Megmutattam (a füzetemet), látta, de ez nem zavarta... Oldjam meg újra. Hmmm!!! (Vajon én is teszek ilyet?) Egyébként 100%-os fizika felvételit produkáltam! Ami az ébresztéseket illeti… Mivel közel volt az iskolám, ezért ráértem negyed 8-kor kelni. Volt egy kedves szobatársam, aki minden alkalommal fél 6-ra felhúzta az orosz csörgőóráját, majd betette az ágyneműtartóba. Hajnalban néhány percig a környező szobák is erre a csörgésre ébredtek. Az egészben a bosszantó az volt, hogy a srác csak fél 7-kor kelt. Aztán jött 6-kor a tanár, és bekiabált, hogy “Jó reggelt, 6 óra van, ébresztő! Ébresztő, 6 óra van, jó reggelt! 6 óra van, jó reggelt, ébresztő!” Fél 7-kor, és 7-kor is megismétlődött az ébresztés. Volt tanár, aki lusta volt körbe menni, és a hangosbemondón keresztül üvöltözött… Mire eljött a reggeli negyed 8, már többször felébredtem, ezért soha nem tudtam elaludni (és elkésni sem). Akkoriban nagy bulik voltak. Bolondok napján több tortát osztottak ki az induló csapatoknak. Sok jó feladat volt, itt csak kettőt említek meg. A versenyt megelőző este az akkor üres 4-6-os villamosok ülései alá megjelölt kupakokat helyeztünk el. Másnap csúcsforgalomban kellett összeszedni a lehető legtöbb kupakot… A másik feladat: hozz be magaddal minél több rendőrt! A kezdők elkaptak egy-egy járőrt, én egy motoros rendőrt szereztem, de a győztes egyszerűen betelefonált a főkapitányságra, hogy jöjjenek ki, mert kollégiumi buli van. Mondták is a telefon másik végén, hogy: “Ember, ez a rendőrség!”, mire a válasz: “Ez pedig a Táncsics Mihály Kollégium bulija!” Jött is a főkapitány (vagy a helyettese?) egy VOLGA típusú cirkálóval és 2 motorossal. Bejöttek a kollégium udvarára, szirénáztak egy kicsit, majd továbbálltak. Ami az éjszakázásokat illeti… Én is voltam negyedikes. Mi kártyázással mulattuk az időt. Emlékszem, egyszer este 10 körül jött az éjszakás, és mi a folyósón zsugáztunk. Megkérdezte, hogy meddig szeretnénk fenn maradni. Mondtuk, hogy 11-ig. 11-kor ismét jött… Kicsikartunk tőle még egy óra játékidőt. Legközelebb másnap reggel találkoztunk vele, álmosan baktatott ébreszteni a többieket. Semmi probléma nem lett belőle, hiszen senkit sem zavartunk, és aznap sem lógtunk az iskolából. Csefkó Zoltán
4
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Cikk - cakk Ilyen, olyan és amolyan okokból kifolyólag sürgőssé vált az idei első Táncsics Tükör megjelenése. De mivel nem volt miről írni az elmúlt időszakban (ááááá, dehogy), ezért csak most születik meg ez a cikk. A CIKK. Mi is volt, illetve mi lehetett volna a közelmúltban? Két fontos dolgot emelnék ki. Az egyik a „Ménesi-túra”, a másik pedig a gólyaavatás. Kezdem az elsővel. A múlt ködébe vesznek azok a sokak által visszasírt (pfúj!) évek, amikor a hatalmas Fővárosi Tanács (ma Önkormányzat) Táncsics Mihály Középiskolai Speciális Fiúkollégiuma egymaga élte szerény, eseménytelen, unalmas napjait itt-ott a város különböző épületeiben. De egyszer csak valakinek eszébe jutott: Miért is van ez így?!?!? Miért legyen olyan jó azoknak a gyerekeknek meg tanároknak? Függetlenség, önállóság? Azt már nem! Költözzenek csak át Kelenföldre, ott úgyis csak két részleg marja egymást abban a hatalmas épületben, elfér még oda a Spec is. Így is lett. A specesek pedig tanárokkal, könyvtárral, bútorokkal, Gyulával felszerelkezve átköltöztek a „Neugebäude”*-ba. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: focipálya, repeta, hagyományos nők és férfiak. Mit számít, hogy oda a függetlenség meg az önállóság? Mit számít, hogy soha nincs nyugtunk? Jó az, kell az! Teltek-múltak az évek, és „az élet csordogált a saját medrében, egyesek gyakran anyáztak”, de hát mit számít az, kell az! Aztán egyszer csak történt valami. Valaki, valahol kitalálta, hogy miért vannak ezek itt? Miért jó itt nekik? Költözzenek csak el! Nem érdemelnek ezek focipályát meg repetát!! El innen! Erre a specesek nagy tengere felkelt, és rárontott az ellenre!!! Ami jár, az jár! Nem megyünk sehova!1 Észérv, körülnézés, gondolkozás? Minek az? Jó ez itt nekünk! Minden így marad! És úgy is lett. És a specesek azóta is itt élnek, amíg meg nem halnak. És ha már a Spec ilyen szépen része maradt a (jelenlegi, „Rács László” – ©Pd’H – utcai) Táncsics Mihály Kollégiumnak, akkor kijár a gólyáknak az avatás. Ami mondjuk elmaradt; hogy miért, azt a KHSz5 nem hozta nyilvánosságra. Ez (mármint az, hogy a közös avatás elmaradt) pedig azt jelenti, hogy nincs avatás, egyáltalán.6 Önálló, „speces-avatás” pedig eszünkbe se jusson, ahogy például egy speces kirándulás se, nemhogy egy 8-as8 pénteki bentmaradás. Soha! Soha! Nem! De azért mi továbbra is hozsannával gondolunk a KHSz-re, még akkor is, ha egyelőre nem írunk CD-ket.
1
Vigyázz, ez itt logikai buktató! Hasra ne ess!2 A bekezdés két első mondata áll szemben a harmadikkal és a továbbiakkal.3 3 Ennek oka a specesek speciális gondolatmenete.4 4 Gondolatmeneten ez esetben a gondolat (ész?) megállását kell érteni. 5 Katonai Hírcserző Szolgálat. Alapítója Pierre d’Hussam (a Táncsics Kollégiumban Hussami Péter álnéven futott), akit a KHSz - nagyrabecsülése jeléül - a D001-es ügynök címmel tisztelt meg. 6 Lehet, hogy egy hét késéssel, október 3-án mégis?7 7 Szerző (na jó, egy kicsit a segédje (alszerzője)) a továbbiakat fenntartja. 8 8 = Nyóóóc (gyengébbek és újabbak kedvéért: Varga (8) Balázs) * Ja, és egyébként a Neugebäude egy, a XIX. és a XX. század fordulóján lebontott, óriási laktanyaépület volt a mai Szabadság tér helyén. 2
6
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
RÖPNAP avagy
„Addig jár a Fábry szája, míg meg nem jön a: YUNYAI!!” Az ötletet, hogy benevezzünk a Red Bull Röpnapra, egy tavaszi bulin (a Droolén) vetette fel Lipka. A verseny lényege az alábbi volt: csak emberi erő által hajtott repülővel, a lehető legmeszszebb kellett repülni a Velencei-tó fölött. Prohászka, aki ért a repülőkhöz, azonnal kapott a lehetőségen, Hussami és én pedig – a hozzá nem értők lelkesedésével – lelkesedtünk. Később ez belőle sajnos elszállt, de szerencsénkre a gép is. Lipka egy barátját is beszervezte, Pistit (végig lelkes), így indultunk neki a tavasznak. A tervezgetés hónapjai vidáman teltek, hiszen a verseny csak augusztus közepére volt kiírva, találkozásaink inkább hasonlítottak baráti összejövetelekre, mint komoly munkára. Pedig Prohászka emlegette, hogy ez jó sok munka lesz. Kezdetben kb. 100-150 ezer forintra becsültük a költségeket. A terveket a gépről a szervezőirodában elfogadták, így bekerültünk aközé a kb. 40 szerencsés gép közé, amelyik indulhatott a versenyen. (Eredetileg 400 pályázat érkezett, szóval hűha, meg hogyishíjják, becsüljük meg magunkat mondták a Red Bull-osok. Ekkor még nem tudtuk, hogy „itt minden értünk van”.) Komolyan csak júliusban kezdtünk újra foglakozni a géppel, én csak félgőzzel, mert közvetlenül előtte megszületett a fiam. Beszereztük a három legfontosabb anyagot, amivel az elkövetkezendő hetekben dolgoztunk: (epoxy (4kg), Styrofoam (1,5m3), szénszál (kb.15m2)), az epoxy később kevésnek bizonyult, több mint 3x ennyit használtunk el. Közben Hussami megpályázott egy állást, emiatt Lipka Balázs a levegő ura! nem volt ideje a gépre és kiszállt. Két héttel a verseny előtt, mikor már nagyon éreztük, hogy fogy az idő, beindult a gépezet. Ezen a napon találkoztunk először a Red Bull lányokkal. „Nyitva hagytuk a kocsit az utcán, benne van a slusszkulcs, milyen környék ez szerintetek, lehet valami baj?”. Szépek és Buták. Kérdezik hol a repülőgép, mutatunk nekik két Styrofoam hengert meg egy doboz ragasztót, látszik rajtuk, hogy nem hisznek benne, hogy ebből gép lesz időre, „de azért legalább valami jó zenét meg koreográfiát találjatok ki, arra is lehet pontot kapni”, mi meg magunkban röhögünk, persze majd néztek ti nagyot. Ekkor terveink szerint még éppen elég idő volt a befejezésre, mivel Prohászka megoldotta, hogy egy robottal vágathassuk ki a szükséges formákat a Styrofoam-ból. Délután bevásárlás, werkfilm, nyár. A robot viszont első éjszaka beadja a kulcsot, hajnali négykor K.O., abbahagyjuk, nem tudjuk megcsinálni, mégse nekünk lesz igazunk. Másnap válságstáb, megszavazzuk, hogy az új robot Pisti lesz, és egyszerűbb szárnyprofillal mégis megpró-báljuk megcsinálni a gépet. Pistit nem látjuk a repülés előtti utolsó napig, úgy elvan a munkával. Mi hárman elkezdjük a munkát Prohászkáék pincéjében, szúr a szénszál, ragad az epoxy, de ismerjük a klasszikusokat: „Táncsicsos bőr, vastag A kifutópálya bőr”. Krákogunk, köpködünk, szentségelünk. A
7
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
szárny tartóin dolgozunk. Másnap, még szintén a pincében, ekkor jön először Feri, Prohászka ismerőse, aki innentől kezdve minden nap velünk dolgozik. Fiatal korában sárkányrepült. Estére szűkös lesz a pince, és beköltözünk Prohászka apjának a műhelyébe. „Esztergával és Tesco gazdaságos fánkkal akár Kínáig is elrepülünk!” Innentől kezdenek egyformák lenni a napok, délelőtt be, éjszaka haza – a végén már hajnali 3-kor, 4-kor úgy, hogy a napi penzumnak jó, ha a felét megoldottuk. Lassan olyanná válik mint a Gyűrűk Ura, menni Mordorba akkor is ha éppen nem is hiszel benne, hogy kész lehet a gép, csak csinálni, csinálni. Styrofoam-ot levág, ragasztót bekever, szénszálat ragasztóba áztat, rá az egészet kiválasztott felületre, celluxot rá, helyet keresni, hogy hol száradjon. Kapunk Red Bull-os forgatócsoportot (Wolfgang és Fritz +3 szőke), megmondják, mikor mit mondjunk, mondunk valamit, röhej az egész, csináljuk tovább. Azt érezzük, hogy kevesen vagyunk, „hozzon magával mindenki még egy embert”, vagy ötöt, csak jöjjenek, mert kell a kéz, és bár politikailag meglehetősen heterogén a társaság, teljes a béke, mindenki tudja, mivel foglakozzon inkább. Vannak esték, amikor 15-20-an is megfordulnak a gép körül, ami épül is szépen, csak lassan. Szombaton még sehol sem tartunk, a gépben több mint 350.000 Ft és 700 munkaóra, le se megyünk a bankettre, nem is baj, rossz az idő, Lipka éjfélkor hazamegy, neki kell holnap repülnie, tekernie, Zoli alszik egyet éjféltől négyig, mert már nem tud gondolkodni, én kihúzom reggelig, de amint beülök az autóba, kidőlök. Velencén is újra elalszom. Óriási szél van, a gép Az Yunyai Wulf 190D repülés közben még nincsen kész, szerelünk a teherautón, a fák között, későbbre kérjük magunkat, hogy egyáltalán be tudjuk fejezni a gépet. Jön a kollégiumi különítmény is (Gyöngyösi, Berg, Drool, Révész) Közben repülnek a tyúkok meg a rendőrsipkák, hadd ugráljanak, a jó gépeket a végére hagyják. Egy sárkányrepülővel repülnek 90 métert, nem örülünk neki, az nagyon sok. Nekünk meg a nagy kapkodásban eltörik a propellerünk, még akkor is ragasztjuk, amikor a kifutóra toljuk fel a gépet. Előadásunk nincs, viszont túl sokat pepecselünk. Fábry már mindennek elmond minket, de legalább a szél elállt, amikor repülünk. Azután felcsőröljük a gépet (kifutó szélén csiga, feltekerve rá két kötél, egyiken lógunk mi: Pisti, Drool, és én, a Berget már nem mertük ráengedni, pedig kellett volna), a másik végéhez van kötve a gép, leereszkedünk 7 méterről a vízbe. Lipka suhan, teker, repül, míg el nem törik a propeller (egy másik helyen), 46 méter! Prohászka utánunk ugrik, mire kihalásznak minket, már rebesgetik, hogy kizárták előlünk a másik csapatot, a 90 méterrel, és tényleg, még öt gép van hátra, azután már egy se, nyertünk, és kész. Öröm, ugrálás, whisky, főnyeremény (1,5 millió forint), YUNYAI, eső, pakolás, irány haza, este közös vacsora, ahol mindenki majdnem eldől, olyan fáradt. És a tanulság: nem érdemes olyan babértermő versenyen indulni, amelyen a YUNYAI is részt vesz!
Bozont (A Yunyai, mint csapat kollégiumi vetélkedőkre alakult 1991-ben, és a hagyomány szerint nem vesztett még versenyen, amin elindult. Esetleg egyen mégis, de az nem számít.)
8
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
A Táncsicsból indultak! Interjú Szirmay-Kalos Lászlóval Az előző lapszámokból rendre kimaradtak a „Táncsicsból indultak!” érdekes cikkei. Ez, a TT indulása óta mindig közkedvelt és sokak által olvasott rovat annál is inkább időszerű mostanság, mivel az ősTÁNCSICS az idei tanévben ünnepli alapításának 35. évfordulóját. A szerkesztőség úgy gondolta, hogy ebben a jubileumi évben illene egy kicsit többet foglalkozni a múltunkkal. E szám összeállításakor ezt a szempontot is megpróbáltuk szem előtt tartani. Ennek a gondolatnak a jegyében elevenítjük fel, és indítjuk újra útjára ezt, a hajdan oly sikeres sorozatot is. Reméljük, ezek az írások éppúgy elnyerik majd olvasóink tetszését, mint a korábbi riportok.(a szerk.) Nézegettetek már régi kollégiumi képeket, tablókat? Ha még nem, akkor tegyétek meg! Furcsa dolgokat tapasztalhattok. Mint például én néhány hete. Nézegettem az egyik 211-es teremben lévő régi tablót, s egy mostani egyetemi tanárom nevét fedeztem fel rajta. Hmmm.…!!?? Ez meglepő! Mondtam is mindjárt Demjén tanár úrnak, hogy találtam valamit. Bár ez a név nem mond neki semmit, válaszolta – nem is csoda, hiszen ő még csak 20 éve van a Táncsicsban (a szerk.) –, egyből noszogatni kezd, hogy készítsek vele egy riportot. Végül is miért ne? Beszélgetek vele egy kicsit, esetleg még egy jobb jegy is kifigyelhet (csak akkor, ha alaposan felkészülsz a vizsgára – a szerk.). Így hát elindult a dolog: pár barátságos hangú emil, s meg is van az interjú időpontja. Szokásomhoz híven kések egy kicsit, de a dolog szerencsére nem nagyon izgatja. Kivonulunk a tárgyalóba, s elkezdem meséltetni. - Tanár úr, hogyan került a Táncsicsba? - Az akkori igazgató, X.Y., (néhai Materényi Jenő – a szerk.) ügyes ember volt. A kollégium híres volt arról, hogy diákjainak nagy részét felvették egyetemre, ami akkor még nagyon nagy szó volt. Ennek érdekében bevetett néhány trükköt is, Egy ilyen trükk „áldozata” lettem én is. Akkor már harmadikos voltam a Fazekasban, és egy-egy jó OKTV helyezéssel matekból és fizikából a hátam mögött, nyugodt voltam a felvételivel A ballagási tablón, 1981-ben … kapcsolatban. Ekkor kez-dett el csábítani, (hibás névaláírással – a szerk.) hogy jöjjek át a Táncsicsba. Nyugodt és szabad diákéletet ígért, én pedig könnyen elcsábultam. Hát így történt. - Milyen volt az akkori kolis élet? - Hát, akkor még a Rákóczi Gimnázium épületében, a Rózsadomb aljában volt a kollégium. Nem volt túl sok helyünk (később bővítették egy kicsit), de az az 50-60 ember, nem
9
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
-
-
-
-
-
-
2002. november
tudom pontosan mennyien voltunk, elég jó közösséget teremtett magának. Nem messze volt egy borozó is, a Kék…? (a Kékfrankos – ☺ a szerk.), oda is kijárogattunk, néha kilógtunk a szomszédos templomkerten keresztül, szóval megvoltunk. A tanárok csak keveset abajgattak, sok szabadidőnk volt. Igazából ránk volt bízva, hogy mivel foglalkozunk, a kollégium csak a feltételeket teremtette meg. Miben volt más az akkori élet, mint a mostani? Hát azért más idők voltak hajdanán; jártunk brigádmunkákra, amit akkor nagyon utáltam. Furcsa érzés volt szövőnőnek lenni, meg szemetet szedni, mai fejjel viszont hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyenben is volt részem. A koliban egyébként, s talán ebben is egyedülálló volt az országban, nem volt KISZ! A brigádmunkákkal azonban, amellyel „hazafias érzelmeinket” igazoltuk, még a Vörös Zászló kitüntetést is megkaptuk. Ügyes ember volt az igazgatónk, hogy a sok buzgó KISZ-es intézmény orra elől nekünk sikerült ezt a díjat elhoznunk. A tanár úrnak mit jelentett a kollégiumi élet? Nekem, mint jó tanulónak, nem is voltak igazán kötelezettségeim. A tanárok engem még a többieknél is kevésbé sanyargattak, bár őket sem fogták túl szigorúan. Volt néhány foglalkozás néhány tárgyból, de nem vitték túlzásba. Ezen kívül volt egy portásunk, aki mellesleg valamiféle amatőr csillagász lehetett; néha ő is mutatott nekünk pár érdekes dolgot (ez a mostani önképzők elődje lehetett – ☺ a szerk.). De ezen kívül csak a kellemes diákélet színteréül és az iskola háttereként szolgált. Voltak-e akkoriban botrányok, kirúgások? Igazából ezt nem is mondanám. Voltak csínyek, amelyek azonban vagy nem voltak elég súlyosak, vagy nem jutottak el a tanárok színe elé, így nagy botrány nem kerekedett belőlük. Kirúgás pedig szintén nem volt; a Táncsicsba inkább olyanok jelentkeztek, akik nagyjából eleget tudtak tenni a tanulmányi elvárásoknak. Kisebb problémák biztosan akadtak ilyen téren is, de kirúgni senkit sem kellett. Meséljen egy diáksztorit, tanár úr kérem! Hát, talán egy nagyobb szívatást említenék. Volt egy srác, aki elég kis növésű volt; ez aztán determinálta is arra, hogy sokat piszkálják. Aztán történt egyszer, már nem is tudom mi miatt, hogy kilógatták az ablakon. Ha nem is voltunk túl …és a BME Villamosmagasan, csak a második emeleten, azért az életveszélyes mérnöki és Informatikai helyzet volt. A srác rendesen megijedhetett, de a tanárok Karának honlapján 2002azért nem szereztek róla tudomást. ben Végezetül tanár úr, üzen-e valamit a mai diákoknak? Én azt mondom, hogy azzal foglalkozzatok minél többet, arra koncentráljatok, ami valóban érdekel benneteket! Tanár úr, nagyon szépen köszönöm az interjút! Nagyon szívesen, nekem is örömöm telt az emlékezésben.
10
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
A Katonai Hírcserző Szolgálat története dióhéjban (és ráadásnak a K. H. Sz. dióhéja a történetben) Az egész nem a dióhéjjal kezdődött, sőt, annak köze sem volt hozzá... „1993 őszén a nép apraja-nagyja felkerekedett egy kirándulásra, a vadregényes északkeletre. Az éhes nép az indulás első perceiben elkapkodta a jobb napokat is megélt Táncsics Tükör utazási különszámának összes példányát, és mohón itta a sok ott leírt okosságot. Csonka tanár úr és egy diák a pódiumra lépett, és elindítottak egy vetélkedőt. Bizony elszámították magukat, amikor azt gondolták, hogy a megkínzott, megalázott millióknak be lehet tömni a száját egy afféle vetélkedőcskével. Fél óra nem telt el, és felragyogott az elnyomottak szerencsecsillaga: egy egyenruhás fiatalember megjelent a busz elejében, és határozott hangon bejelentette, hogy a Katonai Hírcserző Szolgálat átvette a hatalmat. A Szolgálat első, azonnali hatályú intézkedése a vetélkedő folytatásának elrendelése volt (természetesen elmondva, hogy a korábbi vetélkedő aljas burzsujvetélkedő volt). A folytatás jóval szórakoztatóbbra és hangosabbra sikerült, mint elődje: az elővetélkedő segített volna kellemessé tenni az utazás hosszú óráit, ám a K.H.Sz. égisze alatt a játék megtelt politikai-filozófiai-gazdasági jelentéssel is. Például: az egészen konzervatív értékeléssel induló játék (első feladatban 0,2-0,8 pontot lehetett kapni) pontozása bizonyos imperialista trükkök és világgazdasági folyamatok következtében devalválódott, és néhány óra múltán már több száz pontot, illetve két nap után 25 milliárd milpontot kapott egy-egy feladat győztese. A Szolgálatnak más publikus intézkedése nem volt, de a háttérben kőkeményen megragadták a hatalom pálcáját. A K.H.Sz. határozta meg az úticélt, irányította a buszt, a javak elosztását, stb. A totális diktatúra azonban volt olyan kifinomult, hogy engedett szinte mindenkit érvényesülni, így a Szolgálat vezetői puha bársonyszékből mehettek nyugdíjba.” Legendás idők voltak azok, fiam. Mesélek majd holnap is, csak elfáradtam.
11
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Mi a Katonai Hírcserző Szolgálat titka? Amióta a K.H.Sz. letette a névjegyét a politikai porondon, hónapról hónapra nő az ázsiója. Rögtönzött kutatásaink alapján a mai ember életének két legfontosabb pillére a Katonai Hírcserző Szolgálat és az illető édesanyja, ilyen sorrendben. A jelenség legalább két kérdést felvet: kik állnak a Szolgálat mögött, illetve, hogy érték el és tartották meg fantasztikus népszerűségüket. Jelen cikkünkben ez utóbbira keressük a választ. Egy prominens politológussal, mondjuk, Kéri Lászlóval, beszélgettünk: Kéri úr, miről szól a K.H.Sz. szárnyalása? Zsenikről van szó, cinikus Machiavellikről vagy csak tehetséges szerencselovagok a Szolgálatosok? Egy kicsit mindhárom, leszámítva a Machiavellis részt. Úgy mondom tehát, hogy mindkettő, bár szerencséről aligha beszélhetünk ebben az esetben. Akkor úgy mondom, mindegy, azaz: ezek zseniális kommunikátorok. Ez mit takar? Mindenki másnál korábban és mélyebben felismerték, hogy a mai világban azé a hatalom, akié az információ. A Szolgálat minden megnyilvánulása a legapróbb részletekig kidolgozott manőver, beleértve az öltözettől a hanghordozásig, de bizony nagy tehetséggel tematizálják a közéletet is a saját szájízüknek megfelelően. Ilyesmire sok példát látunk mindenfelé. Ön szerint tehát aki mer, az nyer? Igen, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy akié a mosdó, azé a törölköző. Ha mindig egy lépéssel megelőznek másokat, akkor mindig hazai pályán játszanak, és ott hátulról fúj a szél, ha érti amit mondok. Azt hiszem, képletesen kell értelmeznem, hiszen a felek félidőben térfelet cserélnek. Igen, a hátszél valóban képletesen értendő. A Szolgálat kellő befolyással bír kulcsintézményekben – elsősorban a médiában –, és így mindig igaznak és meggyőzőnek tűnik, amit az átlagember számára mondanak, hiszen csak azt kell elmondaniuk, amihez kedvük van, ellenvélemény nem jelenik meg róluk. Úgy gondolja? Tehát cenzúrával élnek? Nem, itt nincs szükség cenzúrára, a személyes összefonódások már magukban elegendőek. Vegyünk például engem: a cikk első bekezdése engem Kéri Lászlóként aposztrofált, pedig lehet, hogy nem is az vagyok, de jól hangzik, és az ismerős név ad az olvasónak valamilyen biztonságtudatot. Tehát lehetek én akár Varjú Pál vagy Heltai Jenő, érti, nem derül ki a ferdítés, de az olvasó elhiszi, hogy még egy híres ember az ő pártján áll. És az egész miből fakad? Abból, hogy a jelen cikk írója magas pozíciójú funkcionárius a Szolgálatban, és tudja, hogy a jó vezető nem elfojtja a kritikát, hanem irányítja. Tehát ma szabad kritizálni is akár – a média úgyis esztétikusan elferdíti a szöveget. Azt mondja tehát, hogy például én egy nem szabad világ nem szabad polgára vagyok? Nem, ezt ön mondta. Te mondád, ugye, mint a Megváltó Pilátus előtt. Ön tökéletesen szabad. Mindenki szabad létrehozni a saját kis K.H. Szolgálatát, és olyan magokat elvetni a saját világába, amilyeneket nem szégyell. Ha pedig nem hoz létre egy új világot, akkor is biztonságot ad neki, hogy valahol van egy nagy ember, aki felőle gondoskodik. Nem feltétlenül szereti, de gondtalanul alhat, mert kevés a felelőssége. Köszönöm a bölcs szavakat, László, itt most abba kell hagynunk, de nagyon érdekeseket mondott. Remélem, tudjuk folytatni még, akár négyszemközt. Én is remélem. Minden jót.
12
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Sokkoló Már a fellépést megelőző héten lázban égtek a specesek az újabb koncert hírének hallatára, ami ezúttal nem a Jäger-ben került megrendezésre. Egy, szinte mindenki számára ismeretlen helyen volt, a SHOKK CAFFE-ban, de ez senkit nem tántorított el elhatározásától. A hely kicsi volt, a specesek (öregek és ifjak) pedig sokan voltak. Aki azzal az elhatározással vágott neki a dolgoknak, hogy kevés pénzből majd jól érzi magát, az melléfogott, mert hát az árak nem kollégistáknak voltak kitalálva. Ez aztán egy kisebb vándorlási hullámot eredményezett. Ezért voltak olyanok, akik a koncert egyes részeiről lemaradtak. Önhibámon kívül én is lecsúsztam róla, hogy mivel is kezdett a Felfesz.(☺) Később aztán mindannyiunk meglepetésére és örömére megjelentek a speces tanárok: Csonka, Demjén és Gudenus, akiket Barna a sasszemüvegén keresztül kiszúrt a tömegből és szívélyesen üdvözölt.
Demjén, miután gyorsan megszabadult felesleges ruházatától, egyből megtalálta a pultot és két sörrel a kezében tért vissza Gudenushoz, aki örömmel felszabadította Demjén egyik kezét. (Fő a segítőkészség!) A közönség ekkorra már fantasztikusan érezte magát. Feltűntek a szokásos vendégelőadók: Romhányi Era és a Rock n’ Roll szelleme, Páli Gábor. Aztán hirtelen mindenki felkapta a fejét egy feltűnő jelenségre. Igen, Berg Krisztián – mint vendégelőadó – a színpadon, aki ismét közölte a nagyérdeművel azt a tényt, hogy „ez egy igen-igen kemény, kemény világ.” Ezalatt Demjén a speces sereggel az első sorban csápolt. Később aztán berobbant a híres Neurotic sláger, a Mozi, ami ismét nagy lázba hozta a közönséget. Barnát egy új oldaláról ismerhettük meg, kiderült, hogy nemcsak a gitár áll jól a kezében, hanem a furulyán is ördögien játszik. Aztán bátran megküzdött egy számára nehéz mondattal is. A koncertet etno-őrület zárta. Felcsendültek a Macskajajból már jól ismert slágerek. Ekkorra a „tanári kar” már eltűnt, csak Csonka volt igazán kitartó, aki még az éjszakai 6-oson is elkísérte a kollégiumba visszasiető figuráliákat. Hetei Éva
13
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Kelep-kelep, avagy mi a gólyák véleménye a koleszról? Holló László (207. szoba) Sok a dolgom! Kár! (A szerk.) Szobatársaim… Hát, az a hülye Herczeg nem kéne. A kaja az ehető szintjét súrolja (Balogh Laci: Felülről vagy alulról?) Éppen ehetetlen. A tanárok egész jók! Nem, nem újat mondok. Kár! (A szerk.) Hasan Suleiman (207. szoba) Szobatársak? Jók. Kaja? Jó. Szakkör? Jó, jó, jó. Tanárok? Jó. Jó! Digruber Márk (212. szoba) Egyelőre még jó! A kaja egy nagy rakás…! Bunth bejön. Szakkör? Bunth jól magyaráz. Szobatársak? Bírom őket. Dolhay Dénes (202, szoba) Egész kulturált a hely, jó fejek a tanárok. A kaja az eléggé…. Szobatársak: tapasztaltabb résztvevői iskolánknak. Amin változtatnék, az a szünet. Hosszabb szünetet tartanék. Csizmadia János (214. szoba) Jó. Mennyit kell mondani? Nem elég ennyi? Kaja? Kaja tűrhető. Rendesek a tanárok. Szobatársak hangosak. Szilágyi Csenge (142. szoba) A koleszba jöttem, a koleszban láttam, a koleszban győztem. Itt mindenki kedves hozzám. Szobatársaim, Évi és Gabi, a tanáraim, sőt még a konyhás nénik és a portás bácsik is. Jól érzem magam, mert van csokiautomata és ping-pong asztal. Az utóbbihoz nem jutok mindig hozzá, mert a nagyok általában elfoglalják. A kolesznak sok hátránya is van, pl. néha alattunk szokott kürtön gyakorolni az egyik hagyományos lány, és hát bizony néha el szokott 9-ig húzódni a rövid gyakorlása. (Mi azért megértjük őt, neki is kell gyakorolnia valahol.) A szilenciumok hosszúak, és hát („lehet”) ugye nem biztos, hogy minden percemet tanulással töltöm. (A mostani soraim is éppen sziló közben keletkeznek.) Szóval jó a kolesz, rossz a kolesz, de én azért szeretem.
14
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
INTERJÚ DAVID BECKHAM-MEL De tényleg! Még július környékén a 7-es busz egyik utasa elkezdett furcsán viselkedni. Most valószínűleg mindenki lapozni fog, mert korszakalkotó dolgot nem írtam. De tartsatok ki a végéig! Szóval, ez az egyén kalapban, napszemüvegben és röhejes állszakállal a tolakodás legkisebb jelét sem mutatta, és ami a legfurcsább volt (mivel akkoriban mindenki a ZTE és valami másod-osztályú angol csapat közti összecsapásról beszélt), a tömegben mindenhonnan kihallható ”Kenesei”, meg ”Egressy” nevekre összerezzent, mintha veszélyt érezne maga mögött, és menekülésre készülne. Finoman szólva is gyanús volt az úr, de mikor valaki a lábára lépett, kimutatta a foga fehérjét, és egy „Oi! You’ve stepped on my foot!” kiáltással elzavart egy megszeppent nyug-díjast, nekem egyből beugrott egy régen várt vendég arca, és megpróbáltam ezt a röhejes álszakállas fickót David Beckham arcával összepárosítani. És sikerült! Hát még amikor a körmeit megláttam… Egyből beugrott Demjén t.úr örökérvényű fenyegetése/parancsa, miszerint találjunk már egy nyamvadt híres embert az újsághoz. És én akcióba lendültem. Gondoltam, úgy mégse ronthatok rá, hogy „Szevasz névrokon, hogy működik a lábad?”, így inkább odafurakodtam mellé, és szigorúan az ablakon kibámulva megszólítottam, persze angolul. „Tudom, ki vagy.” Amennyi az arcából látszott, az mind falfehér lett. Rámosolyogtam, és közöltem vele, hogy nem kell félnie, én nem kérek autogramot, csak beszélgetni szeretnék vele. Mivel épp egy dugó közepén dekkoltunk, és a 7-es busz amúgy sem enged sok menekülési alternatívát, körülnézett, majd beleegyezett. De ragaszkodott, hogy valami igazi magyar kocsmába vigyem. Bevillant a Rege, és máris tudtam, hogy a nap végére lesz mit elmesélnem a klubban. A Körtéren lesöpört a tömeg a buszról, onnan meg elballagtunk a fent említett… hmm… preszszóba. A bejárat előtt kérdően rám nézett, de mondtam, hogy ő akart magyar kocsmába jönni... Sóhajtott egy nagyot, és nagy meglepetésemre ő ment be először, köszönt egyet a pultos cicának, kért 2 korsó nedűt, végül rámutatott az egyik bokszra. Én tátott szájjal még mindig a bejáratnál álltam. Biztos nem ez volt az első látogatása egy ilyen helyen… Szóval, amíg ő körbenézett letettem magam David Beckhammel szemben, beélesítettem a diktafonom, és a combomra tettem. Nem vette észre. Az interjú elkezdődött… Látom, nem ez az első alkalom egy magyar kocsmában. Figyelj, láttad már valaha az edzéseimet TV-ben, vagy valahol? Órákig szabadrúgásokat lődözgetek, abba bele lehet őrülni! És hát más értelmes elfoglaltságot nem találok ebben a városban. Most menjek a Váci utcába shoppingolni? És egy ilyen helyen legalább nem olyan nagy ritkaság ez a hülye szakáll.
15
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
Mondjuk mi is ezt szoktuk csinálni szabadidőnkben. Miért, te mi vagy? Mindenek felett kollégista. Viccelsz? Hát ezt előbb is mondhattad volna! Hogyha te is koleszos vagy, én megbuggyanok. Nemrég Mick Jaggerrel… Szóval te beszéltél Mickkel! Említett valami magyar kollégista srácot, akit keressek meg, ha Budapestre jövök, de nem adott se számot, se semmit. Ezek szerint ti ismeritek egymást…? Persze, mindketten oszlopos tagjai vagyunk a Tróger Kollégisták Kikből Híres Emberek Lettek Szövetségének. Szóval mire vagy kíváncsi? Várjál, elkezdem elölről. (gondolkodik, kortyol egy nagyot) 14 éves koromban kerültem végül is ugyanabba az intézménybe, ahova Mick járt, csak akkor a koli már elköltözött egy kisebb épületbe. Na mindegy, ott kezdtem el igazán focizni. Volt ott pár srác, akiktől rettentő sokat tanultam, például… megvan, George Smiler, meg… Pete Himself! De rég hallottam ezeket a neveket! Ők állandóan nyúzták a bőrt, és mivel a szobatársuk voltam, kiráncigáltak a pályára, és beállítottak a kapuba. Ez nem nagyon jött be, meg balhé is lett belőle, mert kirúgásnál mindig becsavartam a labdát a szemközti ház ablakán – persze csak ha nyitva volt. Amikor rájöttek a srácok – meg mellesleg valaki be is telefonált –, hogy csatárként kellene alkalmazni, szórtam a gólokat. Csak nemrég derült ki, hogy a szemközti házban Ferguson mester lakott. Voltak lányok is a koleszban? Mit gondolsz, honnan ismerem Victoriát, he? A lányszárny ablaka alatt fociztunk, és ő néha ledobott nekem egy-két holmit… melltartókat, bugyikat meg ilyesmiket. Persze akkor még nem így nézett ki, de nem ám! Attól kezdve szerencsére elkezdett fogyni, nemrég szóltam is neki, hogy leállhatna végre, de tudod milyenek a koleszos lányok, másra nem hallgatnak, csak a hangosbemondóra. Muszáj megkérdeznem: félsz a holnapi meccstől? Rettenetesen. Mindenhol az ellenkezőjét hazudom, de neked elmondhatom: rettegek. Szerintem 1:0-ra ki fogunk kapni. Nem tudom megmagyarázni, miért, de tudom, hogy így lesz. Ne is beszéljünk erről. Van más kollégista is a Unitedben? Hogyne, ott van Solskjaer, Barthez, meg Scholes. Az utóbbi az évfolyamtársam volt. Akkor is kb. így nézett ki, csak szemüveges volt, meg hosszabb volt a haja. A tanárok mindig mondogatták, hogy ez a Scholes gyerek milyen mocsok fráter. Aztán gimi után kikupálódott, mindenki azt hitte, hogy matematikusnak megy, de megjött az esze, és elkezdett focizni. Már a koleszban is ilyen nagy korhely voltál? Hát ti is ismeritek ezt a szót? Az hát, megvolt a saját klubunk. Mivel kevés időnk volt kimenni, be kellett csempésznünk a cuccot, amit úgy oldottunk meg, hogy… És itt kifogyott az elem a diktafonból. Hogy miért nem mondom el fejből? Mert sör sört követett, aztán felajánlotta, hogy menjek el vele a hotelba, és beszélgessek a többi volt kollégistával, úgyis nagy buli lesz. Ezt kihagyni? Soha. Csak kár, hogy a dolog súlyos emlékezetkiesésekkel járt…
16
Táncsics Tükör XVIII. évf. 1. szám
2002. november
A HÓNAP KÉRDÉSE Hová tűnt a gólyaavatás? (A gólya, a vattás!) Én tudom, de addig nem mondom meg, amíg nem hozol egy pizzát, egy fél rumot és egy sört. Melyik magyarázatra vagy kíváncsi? A bennfentesre vagy a laikusra esetleg a KHSZ-esre? A BIGBRADER magával vitte a VALÓ VILÁGBA, aztán valami gyökér kiszavazta. Várj csak, valami rémlik, nem vagyok benne biztos, de mintha a föld nyelte volna el. Belekeveredett valami drog ügyletbe, az olasz maffia elkapta és bebetonozta. Szerintem, együttes erővel elbénázta a Vezetőség, a Tantestület meg a DT. Mivel a gólya költöző madár, elküldték melegebb éghajlatra. Elvitte a maki. (Milyen maki? Csak nem a Makkcsefi?.) Erre a kérdésre egyszerűen nem válaszolok. Nem hozta a gólya, elfelejtette elhozni. Gyula nem szervezte meg a dolgokat. Miért? Kellett volna, hogy legyen? Mi az, hogy hová tűnt? Itt volt? Nem tudom, nem nézek tévét. Már kérdezted, nem a plusz. Kocsmában, nekem ott volt. Nem értem a kérdést sem. Most ittam rá hideg vizet. Elrepült a fecskékkel Bocsi, elfelejtettem. Kicsoda hová tűnt? Fogalmam sincs. Vannak gólyák? Már volt, nem? Elvitte a gálya. Ez mihez kell? Haggyá má’! A sásba. Főszerkesztő: Miarák? Demjén József Miért? Főalszerkesztő: Csak. Klág Dávid Mi.? Korrektúra: Ö… Csonka János Ki? Rajzok: Ó! Varga 8. Balázs ? Tördelés: Csefkó Zoltán Szkennelés: Bunth István Gudenus László Fotók: Kozma Kornél 17
