XV. SZEMESZTER 2013. tavasz Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, AULA Sopron, Erzsébet utca 9.
SZERVEZŐK SZERVEZŐK
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet Magyar Regionális Tudományi Társaság Bővebb információ: www.ktk.nyme.hu www.mrtt.hu
[email protected] [email protected]
SZERVEZŐ
2013 tavaszán újra folytatódik a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Magyar Regionális Tudományi Társaság közös rendezvénysorozata, a Területfejlesztési Szabadegyetem. A tizennégy szemeszter óta zajló esemény rendezvényei iránt továbbra is aktív az érdeklődés, így a szervezők a XV. félév előadásai kapcsán is bizakodnak abban, hogy számos egyetemi polgárt – hallgatót és oktatót egyaránt –, vállalatvezetőt, városi polgárt és közéleti szereplőt köszönthetnek a szabadegyetem hallgatósága között. Az elmúlt félév témái között szerepelt az osztrák-magyar KÖSZÖNTŐ KÖSZÖNTŐ határon átnyúló vállalkozásfejlesztés lehetőségeinek megvitatása. Az immár hagyományosnak minősülő, „Bemutatkoznak a Kárpát-medence régiói” elnevezésű rendezvénysorozat keretében Horvátországot láttuk vendégül. A területfejlesztés és a természetvédelem között feszülő ellentéteket is górcső alá vettük kerekasztal-beszélgetésünk keretében, a szemeszter végén pedig nagy érdeklődés mellett faggattuk előadóinkat a települési közbiztonság statisztikai szempontú elemzési, értékelési lehetőségeiről. 2013 tavaszán négy új témával várjuk a területfejlesztés aktuális témái iránt érdeklődőket. A félév első két előadása során a területi innováció hajtóerőivel kapcsolatos kérdéseket vitatunk meg, igaz, a két rendezvény eltérő tematika mentén közelít az innovatív tevékenységek sajátosságai felé. Februári témánk az innováció-kutatást elősegítő együttműködési kapcsolatokkal és a regionális együttműködések tapasztalataival foglalkozik. Márciusban az innovatív kultúra és a kortárs művészetek szerepét elemezzük. A Kárpát-medence régióit bemutató sorozatunk Erdélybe érkezik, amelynek kiterjedése, de legfőképpen sokszínűsége miatt két rendezvényt bonyolítunk le tavasszal és ősszel. Ebben a szemeszterben Székelyföldet látjuk vendégül. A félév utolsó előadása a regionális politika és területi stratégiák jövőjét illető leglényegesebb kihívásokkal foglalkozik, ennek keretében kerítünk sort a 2014-2020-as költségvetési időszak menetrendjének és kontextusának megvitatására. Várjuk Önöket ebben a szemeszterben is! A Területfejlesztési Szabadegyetem szervezői: Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar Magyar Regionális Tudományi Társaság
Korunk gazdasági válsága rávilágított és megerősítette az innováció fontosságát; az innováció hiánya a gazdaság depresszióba süllyedését eredményezheti, az innováció jelenléte ugyanakkor hozzájárul a gazdasági növekedéshez és a recesszióból való kilábaláshoz. A gazdasági életben különösen gyors minőségi javuláshoz vezet a kutatási tevékenységek és az oktatási szféra összekapcsolódása. Az ún. tudásháromszög rendszerében kiemelten fontos szerepe van az egyetemeknek, amelyek nemcsak az oktatás, de a kutatás szempontjából is részesei az innovációs folyamatINNOVÁCIÓ-HIÁNY – nak. Az innovációhoz elengedINNOVÁCIÓ-KUTATÁS – hetetlen új szakmai ismeretek TUDÁSHÁROMSZÖG kiaknázását, kifejlesztését és hasznosulását napjaink oktaINNOVÁCIÓ-HIÁNY – tási intézményeinek és kutatóműhelyeinek tevékenysége nagymértékben INNOVÁCIÓ-KUTATÁS TUDÁSHÁROMSZÖG meghatározza. Mit sem ér azonban az innováció, ha azt az üzleti világban nem tudjuk alkalmazni, mégis számos esetben az üzleti környezet a rendszer legkritikusabb pontja. Az Európai Unióban az innovációk gazdaságitársadalmi integrációját szem előtt tartva a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézmény fogja össze a „tudásháromszög” résztvevőit, és segíti elő a tudás üzleti világba való sikeres átvitelét. Előadóinkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire sikeres az együttműködés az ipar és az egyetemek között, valamint hogy, milyen eszközökkel segíti az Európai Unió a két szféra közötti együttműködést? Tovább kérdésünk, hogy milyen sikeres példák, tapasztalatok léteznek a gyakorlatban, különös tekintettel a Nyugat-magyarországi Egyetemre? Időpont:
Időpont: Előadók:
2013. március 6. (szerda) 17.00 óra Dr. Körmendi Anna, ügyvéd, műgyűjtő Pataki András, színház igazgató, főrendező, Soproni Petőfi Színház U. Nagy Gábor, építész, intézetigazgató, NYME FMK AMI
Honlap:
http://www.kormendigaleria.hu/ http://www.soproniszinhaz.info/ http://ami.fmk.nyme.hu/
2013. február 13. (szerda) 17.00 óra
Előadók: Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója és elnök-vezérigazgatója, az Aquincum Institute for Technology alapítója, a European Institute of Innovation and Technology (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) igazgatótanácsának tagja Prof. Dr. Jereb László, egyetemi tanár, dékán, NYME Faipari Mérnöki Kar Honlap:
Kevés olyan dolog létezik, amely képes akkora örömöt szerezni az embernek, mint az alkotás. Egy művész, aki átjárót nyit a gondolati világ és a fizikai valóság között képes ezen felül még megannyi embertársának is örömet szerezni munkájával. Egy szobor, egy kép, egy színi előadás… megannyi ember által létrehozott alkotás, amelyek nagy hatással lehetnek a művészetkedvelő közönség egy percére, egy órájára, egy napjára… de lehet, hogy egész életére. Napjainkban nagy kihívást jelent, hogy miként lehetne AZ INNOVATÍV KULTÚRA ÉS újra feléleszteni az érdeklődést KORTÁRS MŰVÉSZET SZEREPE a szórakoztató és kulturális A VÁROSFEJLŐDÉSBEN programok, valamint a kortárs művészetek iránt? Megannyi kikapcsolódni vágyó ember, számos kulturális szükséglet, azonban egyre kevesebb szabadidő és különböző anyagi lehetőségek jellemzik társadalmunkat. Lényeges kérdésként merül fel, hogy miként képes összehangolódni a művészet a digitalizált világgal? Elképzelhető-e, hogy a folyamatosan szélesedő kommunikációs csatornák segítségével egyre nagyobb közönséghez jut el a kortárs művészet és az innovatív kultúra más formái? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők előadóink segítségével.
http://eit.europa.eu/ http://www.ait-budapest.com/ http://mechanika.fmk.nyme.hu/index.php?id=1117&L=1
2013. április 10. (szerda) 15.00 óra A székelyföldi nap megnyitója A délután folyamán: kiállítás, bemutatkozó előadások, gasztronómiai és turisztikai bemutató, korongozó bemutató (az esemény részletes programját külön plakáton hirdetjük meg) A Szabadegyetem keretében bemutatkozó térség, Székelyföld, Erdély varázslatos szépségű és sokszínű kultúrájú tája, amely gazdag BEMUTATKOZNAK A KÁRPÁTtermészeti kincsekben, látniMEDENCE RÉGIÓI: valókban is, valamint Románia SZÉKELYFÖLD legjelentősebb magyarok által lakott vidéke. Bár a székelyek nyelve, kultúrája mindig is megegyezett a magyarokéval, eredetükről és a Kárpát-medencében való megtelepedésükről több elmélet is született. Egyes tudósok a hunokban, az avarokban, a kabarokban vagy a bolgárokban vélik felfedezni a székelyek őseit. Mások azt vallják, hogy még a honfoglaló magyarokat megelőzően, a VII. században telepedtek le, azonban akadnak olyanok is, akik szerint Árpád vezérrel együtt érkeztek a területre. A kutatók közötti vita ellenére azonban szinte biztos, hogy az Ázsiából hozott kultúra sokkal erősebben fennmaradt a székelyek életében, mint a többi magyar népcsoport esetében. Népművészetükben többek közt a mai napig megtalálhatjuk az ősi vallások egyes motívumait, de egyedülállók a számos helyen fellelhető rovásírásos emlékek is. Székelyföld fő turisztikai vonzerejét az egyedülállónak minősülő székely kapuk, a történelmi műemlékekben gazdag városok, az egekbe törő hegycsúcsok, az ősi fenyvesek, a csodás hegyi tavak, a védett lápok, és nem utolsósorban az itt élő székelyek híres vendégszeretete jelenti. Az ide látogató valóban otthon érezheti magát, hiszen ha magyar származású, akkor Székelyföldön mindenütt anyanyelvén fogadják. A délután folyamán a térség hatalmas természeti, kulturális és gasztronómiai gazdagságból próbálunk ízelítőt adni színes programok és előadók segítségével. Időpont: Előadók:
2012. április 10. (szerda) 17.00 óra Deák Ernő, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csata Andrea, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Honlap:
http://szekelyfold.info.ro/ http://www.sapientia.ro/hu
19.00 óra: Táncbemutató és táncház
Javában zajlik a 2014-2020-as programozási periódus regionális politikájára vonatkozó javaslatok egyeztetése az Európai Unióban. Minden költségvetési időszakot intenzív vitaszakasz előz meg, amely a közösségi regionális, strukturális és kohéziós politika jövőjét illetően különösen erős napjainkban. Eltérő intézményi és tagállami álláspontok feszülnek egymásnak, a pénzügyi válság nyomán felerősödött a nemzeti költségvetések és a felelős kormányzás kérdése, de az „európai hozzáadott érték” is REGIONÁLIS POLITIKA ÉS jócskán megkérdőjeleződött az STRATÉGIA 2014 - 2020 elmúlt időszakban. Ezen kívül a végrehajtási intézményrendszer újraszervezésével, illetve az ágazati és a kohéziós politikák újrapozícionálásával kapcsolatban is nem elhanyagolható kérdések merülnek fel. A 2014-2020-as költségvetési periódus vitája az új pénzügyi perspektíva kialakításáról, a regionális politika céljairól, a források elosztásáról és földrajzi jogosultságáról lényegében már 2010-ben elkezdődött, és az elmúlt években több jogszabály-tervezet is elkészült. De miről szólnak valójában az általános rendeletek és rendelkezések? Milyen pénzügyi hatásai lesznek az új regionális politikának Magyarországon, a Nyugat-dunántúli régióban, illetőleg a határon átnyúló együttműködésekre nézve? Milyen tematikus prioritások várhatók, és melyek a végrehajtási rendszerre vonatkozó javaslatok főbb irányai? Előadóink végül választ adnak a regionális politikát érintő magyar álláspont főbb elemeire is. Időpont:
2013. április 30. (kedd) 17.00 óra
Előadók: A Nemzetgazdasági Minisztérium Területfejlesztési Tervezési Főosztályának képviselője Halinka Péter, stratégiai igazgató, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Honlap:
http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium http://www.westpa.hu/
Abdai Géza, alpolgármester, Sopron Megyei Jogú Város
Alföldi György, DLA, egyetemi docens, BME Építészmérnöki Kar
Alpár Tibor, egyetemi docens, NYME FMK Andócsi János, alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Balázs Pál, környezetmérnök szakos hallgató Bajnai Gordon, miniszter, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Baráth Etele, parlamenti képviselő, Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke Barna Árpád, rendőr alezredes, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság VENDÉGEINK VOLTAK Beke Marianna, NYME KTK, 2006-TÓL diplomadíjas közgazdász Beliczay Erzsébet, építész, elnökhelyettes, Levegő Munkacsoport Beluszky Pál, tudományos tanácsadó, MTA RKK KÉTI Budapesti Osztálya Berényi János, tagozatvezető, Közlekedéstudományi Intézet Bihari István, irodavezető, Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulása Bódi Ferenc, tudományos főmunkatárs, MTA Politika Tudományok Intézete Bokor Béla, egyetemi adjunktus, PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Bozzay Balázs, ügyvezető igazgató, BFH Kft. Börcsök László, építész, SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Budai Katalin, turizmus-vendéglátás szakos hallgató Budavári László, Magyar Innovációs Szövetség, Innonet Győr Christa Prets, elnök, eu-art-network, Eisenstadt Czinner Antal, egyetemi tanár, tudományos igazgató, Heim Pál Gyermekkórház Csák Máté, építész, műgyűjtő, akvarellista Csizmadia Zoltán, egyetemi adjunktus, MTA RKK NYUTI, Győr Debreczeni Ferenc, ügyvezető igazgató, Észak-alföldi RFÜ Kht. Dorogi Árpád, polgármester, Zsira Durai Miklós, ügyvezető alelnök, Magyar Koalíció Pártja Ercsei Kálmán, ifjúságkutató, doktorandusz, ELTE Társadalomtudományi Kar Faragó László, főigazgató-helyettes, MTA RKK, Pécs Faragó Sándor, egyetemi tanár, rektor, Nyugat-magyarországi Egyetem Feldinger György, autószerelő mester Fódi Veronika, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Fodor Dóra, Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Társulás Fodor Tamás, polgármester, Sopron Megyei Jogú Város Fonyi Tamás, gazdasági és logisztikai igazgató, Swedwood Sopron Bútor Kft. Franz Patay, főtitkár, International Musik+Media Centre Wien Franz Schausberger, igazgató, Európai Régiók Intézete, EU Régiók Bizottsága
Friderits Anita, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Gábrity Molnár Irén, egyetemi tanár, Magyarságkutató Tudományos Társaság Gálné Kapás Márta, Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Georg Folian, ügyvezető igazgató, Warimpex Ag. Gergely Jenő, egyetemi tanár, ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék Geszti Péter, reklámszakember, a Magyar Vágta főszervezője, dalszövegíró VENDÉGEINK VOLTAK Göncz László, történész, par2006-TÓL lamenti képviselő Grundtner Gábor, Felső és Közép Szigetközi Leader Akciócsoport Győrffy Gábor, tanácsadó, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Harangozó Gábor, képviselő, Európai Parlament Hardi Titusz OSB, igazgató, Pannonhalmi Bencés Gimnázium Hárs Olivér, társelnök, Castanea Környezetvédelmi Egyesület Heil Péter, elnökhelyettes, Nemzeti Fejlesztési Hivatal Hevér Andrea, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Hirschler Rezső, üvegműves mester Hortobágyi T. Cirill OSB perjel atya, Pannonhalmi Főapátság Horváth András, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Horváth Ferenc, elnök, Muravidéki Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Horváth Gyula, egyetemi tanár, főigazgató, MTA RKK Horváth Krisztina, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Horgváth Zoltánné, kulturális igazgató, Pro Kultúra Sopron, Nonprofit Kft. Ignácz József, polgármester, Besence Ivanics Ferenc, elnök, Fertő-táj Világörökség Egyesület Jónás Tamás, Herder-díjas költő Józan Tibor, elnök, Városszépítő Egyesület Jürgen Rathmanner, munkatárs, Burgenlandi Gazdasági Kamara Kali Iván, vezető szakdiplomata, Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Bécs Károlyi Gyula, elnök, Sopron és Vidéke Takarékszövetkezet Kárpáti László, MTA MRTT Nyugat-dunántúli Tagozat vezetője Kárpáti László, nyugalmazott igazgató, Fertő-Hanság Nemzeti Park Kaufman Ilona, NYME KTK, Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet Kerekes Attila, városi főmérnök, Sopron Kiss István, villanyszerelő mester Kiss Judit, képviseletvezető, Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete Kopek Annamária, osztályvezető, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kósa Lajos, polgármester, Debrecen
Kovács Katalin, osztályvezető, MTA RKK KÉTI Kovács Tamás, egyetemi tanársegéd, NYME KTK Kovacsicsné Nagy Katalin, prof emerita, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Körmendi Anna, jogász, műgyűjtő Krisch Róbert, ügyvezető igazgató, Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. Kulbert Zsófia, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Kulcsár László, egyetemi tanár, NYME Benedek Elek Pedagógiai Főiskola Kulcsárné Roth Matthaea, osztályvezető, Észak-dunántúli Környezetvédelmi, TerVENDÉGEINK VOLTAK mészetvédelmi és Vízügyi 2006-TÓL Igazgatóság Kuntner Ferenc, volt polgármester, Kőszeg Ladányi János, egyetemi tanár, BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézet Lados Mihály, MTA RKK, Győr Lengyel Imre, egyetemi tanár, elnök Regionális Bizottság Lébár Tünde, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Lennert Géza, fotóművész Lobenwein Norbert, fesztiváligazgató, VOLT Fesztivál Lukács Amarilla, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Lukács László, ifjúsági rádióprogram szerkesztő, a VIVA TV korábbi munkatársa Lukács Zsuzsanna, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Lukovich Tamás, alelnök, Magyar Urbanisztikai Társaság Lunk Tamás, VitalPro Kft (ROP IH egykori vezetõje) Magyar Eszter, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Márczis Márta, elnök, Vidék Parlament Márkus Judit, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Medgyasszay Péter, építész, Független Ökológiai Központ Mezey Barna, rektor, Eötvös Loránd Tudományegyetem Michalkó Gábor, főiskolai tanár, Kodolányi J. Főiskola, MTA FKI, tudományos főmunkatárs Minorics Tünde, etnográfus Mocsi Ádám, természetvédelmi-mérnök hallgató Molnár Alajos, ügyvezető, Sopron és Vidéke Ipartestület Müller Péter Sziámi, fesztiváligazgató, Sziget Fesztivál Nagy Nóra, építőművész szakos hallgató Németh Laura, közgazdász szakos hallgató Németh Béla, titkár, Közlekedéstudományi Egyesület Novák Ágnes, építész, BME Építőmérnöki Kar Magasépítési Tanszék Orosz Ildikó, elnök, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oroszlán György, kutató professzor, NYME Savaria Egyetemi Központ Őr Zoltán, polgármester, Őriszentpéter
Pakainé Kovács Judit, egyetemi docens, NYME FMK Páliné Keller Csilla, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Palkovits János, polgármester, Fertőrákos Pálné Kovács Ilona, MTA RKK DTI igazgató, IDEA Regionális Munkacsoport Pápa Nikolett, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Papp Ábris, ifjúságkutató, doktorandusz, ELTE Társadalomtudományi Kar Parragh László, elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Pásztor István, elnök, VajdasáVENDÉGEINK VOLTAK gi Magyar Szövetség 2006-TÓL Payrits Ferenc, Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kópháza Pelczné Gáll Ildikó, Parlament alelnöke, intézetvezető, Miskolci Egyetem Pellinger Attila, osztályvezető, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Természetmegőrzési Osztály Pethő Eszter, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Pettendi Szabó Péter, fotográfus Polgár Tibor, VÁTI Kht Pörös Béla, programvezető „Gondoskodó Falu Program” Radics László, Répceszemere község polgármestere Rechnitzer János, egyetemi tanár, MTA RKK NYUTI igazgató Rózsás Árpád, Budapesti Corvinus Egyetem, Gyula város főtanácsadó Salamon Zoltán, ügyvezető igazgató, SAMAS Hungária Kft. Sass Gergely, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Schneider István, órásmester Schrott Réka, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász Simone Hagenauer, Ecoplus – Alsó-Ausztria Gazdaságfejlesztési Ügynökség Stumpf István, jogász, alkotmánybíró, Magyarország Alkotmánybírósága Surján László, képviselő, Európa Parlament Szabados Zsuzsanna, elnök, FAMULUS Sümeg Kistérségéért Egyesület Szabó Jenő, rendőr alezredes, kapitányságvezető, Soproni Rendőrkapitányság Szabó Miklós, igazgató, Széchenyi István Gimnázium Szederné Kummer Mária, irodavezető titkár, Zalai Falvakért Egyesület Székely Csaba, dékán, NYME Közgazdaságtudományi Kar Székely Csaba, elnök-vezérigazgató, GYSEV Rt. Szekeres Jánosné, képviseletvezető, KSH Zalaegerszegi Képviselet Szekeres Kriszta, televíziós újságíró, MTV Regionális Stúdió Sopron Szeri István, c. főiskolai docens, vezérigazgató, Tisza Volán Zrt. Szilágyi László, főorvos, tulajdonos, elnök-vezérigazgató Szilágyiné Fodor Zsuzsanna, tulajdonos, BW Pannonia Med Hotel Silvija Malnar, budapesti Horvát Köztársaság Nagykövetség Szirmai Viktória, egy. tanár, MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli Osztály Szűcs Katalin, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász
Tama István, Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság vezetője Tamás Pál, egyetemi tanár, az MTA Szociológiai Kutató Intézet igazgatója Tarrósy István, Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros Irányító-egyeztető Tanács Taschner Tamás, irodavezető, Tourinform Sopron Thomas Perlaki, tartományi közlekedéskoordinátor, Burgenland Tiboldi Tibor, igazgató, Lufthansa Consulting Group, repülőtér-fejlesztés Tímár Andrea, NYME KTK, diplomadíjas közgazdász VENDÉGEINK VOLTAK Tóth Balázs István, NYME KTK, diplomadíjas közgaz2006-TÓL dász Tóth Imre, igazgató, Soproni Múzeum Tóth Sándor, minőségbiztosítási igazgató, AUTOLIV Kft. Tóth Zoltán, közgazdász szakos hallgató Tölli Balázs, igazgató, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Törzsök Erika, elnök, EÖKIK Közalapítvány Ungvári Csaba, vezérigazgató helyettes, GYSEV Zrt. Váradi Istvánné, elnökhelyettes, Nagykanizsa, Cigány Kisebbségi Önkormányzat Várady Zsolt, iwiw közösségi portál kitalálója Velez Zoltán, c. egyetemi docens, SZIE, Gödöllő, a Gazdasági Tanács elnöke Vissi András, c. egyetemi docens, ügyvezető, Scardobona Consulting Kft. Wild Róbert, elnök, Német Nemzetiségi Önkormányzat, Fertõrákos Zolnay János, kutató, EÖKIK Közalapítvány Zongor Gábor, főtitkár, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Zubánics László, elnök, Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács
........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ....................................................... ....................................................... ....................................................... JEGYZET ....................................................... ....................................................... ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................
JEGYZET
........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ....................................................... ....................................................... ....................................................... JEGYZET ....................................................... VENDÉGEINK VOLTAK ....................................................... 2006-TÓL ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ VENDÉGEINK VOLTAK 2006-TÓL
........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ....................................................... ....................................................... ....................................................... JEGYZET ....................................................... ....................................................... ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ VENDÉGEINK VOLTAK 2006-TÓL