MEGHÍVÓ
MTA Agrártudományok Osztályának Növénynemesítési Bizottsága Magyar Növénynemesítők Egyesülete MAE Genetikai Szakosztálya tisztelettel meghívja a
XV. Növénynemesítési Tudományos Napokra Ideje: 2009. március 17.
Helye: Magyar Tudományos Akadémia Székháza Budapest, Roosevelt tér 9.
Program
Szervező Bizottság Bedő Zoltán MTA levelező tagja, igazgató MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
Heszky László MTA rendes tagja, egyetemi tanár Szent István Egyetem
8.00 – 9.30
Regisztráció Poszterek elhelyezése
9.30 – 12.00
Plenáris ülés (Díszterem)
Elnöki megnyitó: Matuz János, az MTA doktora Üdvözlések:
Kozma Pál PhD, elnökhelyettes MTA Agrártudományok Osztálya, Növénynemesítési Bizottság
Sirman Ferenc, az FVM szakállamtitkára Előadások:
Marton L. Csaba
Heszky László: A növénynemesítés globális és lokális kihívásai a 21. század elején
Matuz János
2008. évi Fleischmann Díjasok: Kerek Mária Magdolna
Pauk János MTA doktora, elnök MAE Genetikai Szakosztály
Rajki Erzsébet Nagy Béla
Veisz Ottó MTA doktora, igazgatóhelyettes
MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
Nagy János: Az állami tulajdonban lévő növénytermesztési kutatóintézetek bemutatása Bedő Zoltán: EUCARPIA a növénynemesítési tudományok fejlesztéséért
MTA doktora, elnök Magyar Növénynemesítők Egyesülete MTA doktora, elnök MTA Agrártudományok Osztálya, Növénynemesítési Bizottság
Németh Tamás, az MTA főtitkára
12.00 – 14.00
Ebédszünet, Poszterek megtekintése Információ II.
Információ I. A posztereket az MTA Székház Aulájában, a ruhatár és az első emeleti Felolvasóterem előtti folyosón mutatjuk be. Maximális méretük: 97 cm széles, 150 cm magas. A poszterek számozása egyben a poszter állvány sorszámát is jelenti. A poszterek felrakása március 17-én, 8.00-9.30, levételük 17.30-18.00 óra között történik. A szükséges segédeszközökről (kétoldali ragasztó, olló stb.) a szerzőknek kell gondoskodniuk.
A szekcióelőadások időtartama 10 perc (kérdésekkel, hozzászólásokkal együtt 15 perc). Az előadásokhoz komputeres projektorok állnak rendelkezésre. Az előadók az előadás háttéranyagát pendrive-on hozzák magukkal, és a szekcióülés megkezdése előtt adják oda a szervezőknek. Az előadások és a poszterek összefoglalóit a részvételi díjat befizetett kutatók és a támogató szervek képviselői a regisztrációkor a helyszínen megkapják. Az érdeklődők korlátozott számban a helyszínen is kifizethetik a részvételi díjat.
Szekcióülések 14.00 – 15.30
Szekció I. (Nagyterem) (Biotikus stresszrezisztencia kutatások)
14.00 – 15.30
Szekció II. (Felolvasóterem) (Nemesítés módszertani kutatások)
Elnök: Király Zoltán
Elnök: Kertész Zoltán
Mesterházy Ákos, Lehoczki-Krsjak Szabolcs, Tóth Beáta, SzabóHevér Ágnes, Bartók Tibor, Varga Mónika: Rezisztencianemesítési modellek értékelése búzában kalászfuzáriummal szemben
Marton L. Csaba, Szőke Csaba, Spitkó Tamás: A növénynemesítés lehetőségei a kukoricabogár elleni védekezésben
Szabó-Hevér Ágnes, Tóth Beáta, Lehoczki-Krsjak Szabolcs, Mesterházy Ákos: Kis és közepes hatású fusarium rezisztencia QTL-ek validálási problémái Lehoczki-Krsjak Szabolcs, Tóth Beáta, Szabó-Hevér Ágnes, Mesterházy Ákos: A kalászfuzárium ellenállóság ismételhetősége egy négyéves fajtakísérlet keretében Cséplő Mónika, Pribék Dalma, Veisz Ottó, Vida Gyula: Búza genotípusok ellenállósága a Pyrenophora tritici-repentis 1-es rasszával szemben Jancsó Mihály, Simon-Kiss Ibolya, Árvai Zsuzsanna, Claire Billot, Didier Tharreau: Rizsfajták pirikulária (Magnaporthe grisea (herbert) barr) rezisztenciájának tesztelése Bóna Lajos, Petróczi István, Beke Béla, Cseuz László, Purnhauser László, Juray Antal, Matuz János: GK Idus – az első magyar tavaszi tritikale fajta 15.30 – 16.00
Kávészünet Poszterek megtekintése
Rácz Ferenc, Hidvégi Szilvia, Spitkó Tamás, Szőke Csaba, Hadi Géza, Marton L. Csaba: Beltenyésztett kukoricavonalak pollentermelése Darkó Éva, Ambrus Helga, Dulai Sándor, Barna Balázs, Király Zoltán, Barnabás Beáta: Környezeti stresszekkel szembeni ellenállóság fokozása mikrospórák in vitro szelekciójával Szalai Gabriella, Janda Tibor: Néhány védekező mechanizmus kukorica növényben sóstressz során Molnár István, Cseh András, Lángné Molnár Márta: BúzaAegilops Biuncialis 3M-4B centrikus fúzió és 3M(4B) szubsztitúciós vonal előállítása és molekuláris citogenetikai jellemzése Fári Miklós Gábor, Kralovánszky U. Pál: 90 éves a „biotechnológia”: az új tudományt megálmodó Ereky Károly elfeledett elméleti és gyakorlati munkássága az emberiség felemelkedése és az éhinség felszámolása érdekében
15.30 – 16.00
Kávészünet Poszterek megtekintése
14.00 – 15.30
Szekció III. (3. emeleti Előadóterem) (Kertészeti növények kutatása)
16.00 – 17.30
Szekció IV. (Nagyterem) (Stressz és minőségkutatás)
Elnök: Heszky László
Elnök: Balázs Ervin
Tóth Magdolna, Bodor Péter, Hevesi Mária, Honty Krisztina, Kovács Szilvia, Király Ildikó, Mesterné Ficzek Margit: Hazai almanemesítés – eredmények és perspektívák
Galiba Gábor, Vágújfalvi Attila, Chengxia Li, Soltész Alexandra, Vashegyi Ildikó, Luigi Cattivelli, Jorge Dubcovsky: Molekuláris modell a fagyállóság és a vernalizációs igény kölcsönhatásának értelmezésére
Bodor Péter, Tóth Magdolna: Almafajták virágzásdinamikai meghatározásának módszerei – tapasztalatok a hazai nemesítésű fajtajelöltek értékelése során Dénes Ferenc, Lugasi Andrea, Porpáczy Aladár: Feketeribiszkehibridek értékelése Fertődön Schmidt Gábor: Ökológiai és gazdasági szempontok a díszfák, díszcserjék nemesítésében Orlóci László, Lukács Zoltán, Schmidt Gábor: Kontinentális klímán kipróbált, Magyarországon tesztelt díszfák, díszcserjék. A Magyar Dísznövények Gondnoksága Benke Attila, Cseke Klára, Borovics Attila: A szőke nyárak szekciójába tartozó őshonos fafajaink genetikai állományának felmérése a Dunántúlon 15.30 – 16.00
Kávészünet Poszterek megtekintése
Mészáros Klára, Ambrus Helga, Kiss Tibor, Földesiné Füredi Petra, Karsai Ildikó, Barnabás Beáta, Láng László, Bedő Zoltán, Sági László: Búza és kukorica agrobaktériumos transzformációjának optimalizálása Tamás Cecília, Némethné Kisgyörgy Boglárka, Rakszegi Mariann, Oszvald Mária, Békés Ferenc, Mark D. Wilkinson, Láng László, Tamás László, Bedő Zoltán: Az AmA1 fehérje beépítésének hatása a búza (Triticum aestivum L.) minőségére és funkcionális tulajdonságaira Balla Krisztina, Bencze Szilvia, Veisz Ottó: A búza minőségének változása extrém magas hőmérséklet hatására Bakó Ambrus, Gyulavári Pál, Tamás László, Gárdonyi Márk: A búza keményítőszemcséhez asszociált fehérjék és a keményítőfehérje kölcsönhatás vizsgálata
16.00 – 17.30
Szekció V. (Felolvasóterem) (Abiotikus stressz kutatások)
16.00 – 17.30
Szekció VI. (3. emeleti Előadóterem) (Kertészeti növények kutatása)
Elnök: Veisz Ottó
Elnök: Tóth Magdolna
Pauk János, Majer Petra, Sass László, Szénási Márta, Mihály Róbert, Lantos Csaba, Cseuz László, Vass Imre, Dudits Dénes: Őszi búza genotípusok szárazságtűrésének vizsgálata komplex stressz diagnosztikai rendszerben
Borovics Attila, Cseke Klára, Molnár Tamás: Mesterséges populációk erdészeti felhasználásának genetikai konzekvenciái
Bálint András Ferenc, Szira Fruzsina, Andreas Börner, Kerstin Neumann, Sven Gottwald, Nils Stein, Galiba Gábor: Az árpa szárazságtűrésének vizsgálata: QTL- és asszociációs analízis, marker alapú szelekció, tilling Simon-Kiss Ibolya, Jancsó Mihály, Zombori Zoltán, Györgyey János, Pauk János: A rizs (Oryza sativa L.) szárazságtűrésének vizsgálata a gyakorlati nemesítéstől a genomikáig Nagy László: Szár jellegek variabilitása étkezési napraforgó fajtáknál Tomcsányi András: A többkörnyezetes fajtakísérletek komplex értékelése
Kocsis László, Podmaniczky Péter, Cseh András, Baranek Miroslav, Pidra Miroslav, Czernák István, Győrffyné Jahnke Gizella, Taller János: Rokonsági viszonyok a Teleki magoncokból származó alanyok között Hajdu Edit, Borbásné Saskői Éva: Abiotikus stresszhatások érvényesülése a szőlő magoncpopulációiban Lencsés Andrea Kitti, Katuláné Debreceni Diána, Galbács Zsuzsanna, Molnár Stella, Halász Gábor, Hoffmann Sarolta, Veres Anikó, Szőke Antal, Heszky László, Kozma Pál, Kiss Erzsébet: Kárpát-medencei és mai magyar szőlőfajták DNS ujjlenyomatának és pedigréjének meghatározása Héthelyi B. Éva, Szarka Szabolcs, Bertalan Galambosi, Lemberkovics Éva, Szőke Éva: Rózsagyökér (Rhodiola rosea L.) a XXI. század sikeres adaptogén hatású gyógynövénye Bőhm Éva Irén: Ősi fajták és spontán hibridek a természetben: felhasználhatók a növénynemesítésben?
Poszterek 1. Apostol János, Szügyi Sándor: A magyarországi cseresznyenemesítés eredményeként a Tündével és a Sándorral bővült a fajtaválaszték 2. Ács Péterné, Mesterházy Ákos, Beke Béla, Bóna Lajos, Kovács Zsuzsa, Dávidházi Erika: Reológiai jellemzők a TA.XT. állományvizsgáló készülék Kieffer feltétjének alkalmazásával 3. Beke Béla, Cseuz László: Szegedi intézményünk kalászos gabona nemesítésének gyakorlati eredményei a fajtaelőállítások elismerések „evolúciójának” tükrében (1968-2008) 4. Bittsánszky András, Gyulai Gábor, Gullner Gábor, Tóth Zoltán, Kiss József, Szabó Zoltán, Heszky László, Kőmíves Tamás: Stressz-toleráns nyárfa in vitro szelekciója 5. Bódi Zoltán, Prokisch József: Kék, vörös és lila szemszínű kukorica genotípusok perspektívája és nemesítése 6. Borbély Ferenc, Tóth Gabriella, Borbély Irén: A fehérjetartalom növelés lehetőségének vizsgálata fehérvirágú édes csillagfürtben 7. Boronkay Gábor, Jámborné Benczúr Erzsébet: A budatétényi rózsakert szabadföldi kiültetésre leginkább alkalmas és legdekoratívabb rózsafajtáinak kiválasztása 8. Csabai Judit, Nagy Zoltán: A Telekia speciosa (Schreb.) Baumg. generatív szaporítása a génmegőrzés tükrében 9. Cseuz László, Pauk János, Fónad Péter, Lantos Csaba, Kovács Istvánné: Új módszerek és eredmények a búza szárazságtűrésre történő nemesítésében 10. Csontos Györgyi: Diallél analízisre alapozott intenzív zöldborsófajta nemesítés 11. Csősz Lászlóné, Lantos Csaba, Kótai Éva, Tóth Beáta, Pauk János: Térképezési populációk létrehozása az őszi búza Pyrenophora tritici-repentis-sel szembeni ellenálóság genetikai hátterének vizsgálatára
12. Dávidházi Erika, Ács Péterné: Szegedi búza genotípusok Zeleny szedimentációs értékeinek elemzése 4 éves időszakban 13. Dulai Sándor, Molnár István, Lángné Molnár Márta: Kecskebúza fajok hőmérsékleti toleranciájának összehasonlító vizsgálata 14. Erdei Éva, Pepó Pál, Tóth Szilárd, Kovácsné Oskolás Henriett, Szabó Béla: A szilázskészítés céljaira nemesített kukorica és cirok genotípusok értékmérő tulajdonságainak vizsgálata 15. Ésik Andrásné, Hajdu Edit, Pernesz György: Minősített csemegeszőlő-fajta a Lidi 16. Falusi János, Falusi Jánosné: Gabonavírusok kártétele 17. Fábián Attila, Jäger Katalin, Barnabás Beáta: A meiózis idején alkalmazott szárazságstressz hatása toleráns és érzékeny búza (Triticum aestivum L.) genotípusok szemfejlődésére 18. Ficzek Gitta, Kállay Tamásné, Stégerné Máté Mónika, Lelik László, Bujdosó Géza, Szügyi Sándor, Tóth Magdolna: Mikroelem tartalom változása meggyfajták gyümölcseiben az érési idő alatt 19. Finta Zuzana, Mátrai Tibor: Új kezekben a magyar kender 20. Fónad Péter, Cseuz László, Csősz Lászlóné Papp Mária, Bóna Lajos, Falusi János Csukás Andrea: Őszi búzatörzsek szelekciója alkalmazkodóképességre több termőhelyes kísérlethálózatban 21. Forgács István, Pedryc Andrzej, Bisztray György Dénes, Gémesné Juhász Anikó: Különböző ploidszintű paradicsomnövények előállítása portokkultúrában 22. Gosztola Beáta, Kirinovics Kinga, Németh Éva, Szabó Krisztina, Varga László: Kemotípus alakulása orvosi kamilla (Matricaria recutita L.) szelektált I1 utódpopulációiban 23. Gutermuth Ádám, Rőth Fruzsina, Pedryc Andrzej: CC-NBSLRR típusú rezisztenciagén-analógok izolálása kajsziból 24. Györffyné Jahnke Gizella, Májer János, Szőke Barna, Németh Csaba, Varga Péter, Deák Edit: Pinot fajták klónjainak összehasonlító vizsgálata Badacsonyban
25. Györgyi Gyuláné: Őszi borsó génmegőrzése és nemesítési célkitűzései a Nyíregyházi Kutató Központban 26. Gyulavári Oszkár, Balassa György: Kukorica alapanyagok hatása a belőlük nyerhető dihaploidokra 27. Hadházy Ágnes: A zöldborsó nemesítési törzsek néhány kvantitatív és kvalitatív tulajdonságának alakulása az időjárás függvényében 28. Hadi Géza, Rácz Ferenc, Spitkó Tamás, Marton L.Csaba, Pintér János, Bodnár Emil, Oross Dénes, Barla-Szabó Gábor: A teljes kukoricanövény betakarítás biogáz célra 29. Hajósné Novák Márta, Szamos Jenő, Nagyné Gasztonyi Mária: A szójamag fehérjéinek elektroforetikus vizsgálata 30. Hámori Zoltán, Schmidt Gábor: A sárga lombszín intenzitása és öröklődése az Acer negundo ’Auratum’ magpopulációjában 31. Hegedűs Attila, Pfeiffer Péter, Pedryc Andrzej, György Zsuzsanna, Halász Júlia: A kajszigyümölcs flavonoidbioszintézisében szerepet játszó gének azonosítása 32. Hegyi Zsuzsanna: Martonvásári hibridkukoricák vizsgálata termőhelyenként és FAO éréscsoportonként 33. Hoffmann Borbála, Aranyi Nikolett Réka, Lángné Molnár Márta: Fajhibridek, mint lehetőség az őszi búza stressztoleranciájának növelésére 34. Jäger Katalin, Barnabás Beáta: A mikroinjektált búza (Triticum aestivum L.) zigóták fertilis növényekké regenerálhatók 35. Jámborné Benczúr Erzsébet, Kohut Erzsébet, Jevcsák Melinda, Gál Anikó, Ördögh Máté: Eredmények az Iris pseudacorus in vitro tenyésztésbe vonásáról 36. Karsai Ildikó, Veisz Ottó: A koraiság genetikai hátterének vizsgálata búzában (Triticum aestivum L.) 37. Katuláné Debreceni Diána, Lencsés Andrea Kitti, Szőke Antal, Veres Anikó, Hoffmann Sarolta, Kozma Pál, Kiss Erzsébet, Heszky László: Piramidált rezisztencia gének molekuláris szelekciója szőlőben
38. Kenéz Árpád, Gyulai Ferenc, Tóth Zoltán, Gyulai Gábor, Heszky Laszló: Egyszikű növénymaradványok azonosítása a római korból (Fenékpuszta, 5. sz.) 39. Király Ildikó, Tóth Magdolna: Régi almafajták fogyasztói megítélése gyümölcsbírálat alapján 40. Kirilla Zoltán, Mészáros Annamária, Balla Ildikó, Pedryc Andrzej: Magyar kajszi típusok éretlen szikleveleiből történő in vitro hajtásregenerációt befolyásoló tényezők 41. Kiss A. Sándor, Vörösváry Gábor, Kastori Rudolf, Jordana Ninkov, Tijana-Zeremski-Skoric: A magnézium kezelés hatása a napraforgó (Helianthus annuus L.) kaszattermésének olajtartalmára 42. Komáromi Judit, Veisz Ottó, Vida Gyula: A nagygénes búzalisztharmat rezisztencia hatékonyságának vizsgálata Martonvásáron 43. Koncz Tímea, Kovács László, Tisza Viktória, Kerti Balázs, Szőke Antal, Heszky László, Kiss Erzsébet: Szamóca érés- és szövetspecifikus gének promótereinek izolálása TAIL-PCR alkalmazásával 44. Kovács László, Tisza Viktória, Koncz Tímea, Kerti Balázs, Szőke Antal, Heszky László, Kiss Erzsébet: Az érés során működő szamóca ACC-szintáz gén promóterének bioinformatikai jellemzése 45. Kovács-Nagy Eszter, Bilek Adrienn, Sárdi Éva: Különböző stressztűrő-képességű szőlőfajták összehasonlítása szénhidrátok mennyiség mérése alapján 46. Kovács Zsófia, Kiss József: Keksz triticale lisztből 47. Kruppa Klaudia, Cseh András, Lángné Molnár Márta: Árpa kromoszómák azonosítása új búza × árpa hibridek utódvonalaiban in situ hibridizáció és SSR-markerek segítségével 48. Lantos Csaba, Cseuz László, Pauk János: Búza térképezési populáció létrehozása a szárazságtűrés genetikai hátterének kutatására
49. Lantos Ferenc, Helyes Lajos, Pék Zoltán, Tanács Lajos: A hőmérsékletváltozás hatása a növényi szervezetre a paprikahajtatásban 50. László Emese, Puskás Katalin, Szunics László, Veisz Ottó, Vida Gyula: Régi magyar búzafajták, mint lehetséges kalászfuzárium rezisztenciaforrások 51. Lukács Zoltán, Orlóci László, Schmidt Gábor, Csikor Julianna, Honfi Péter, Sütöriné Diószegi Magdolna: A magyar kertészeti dendrológiai nemesítés felmérése 52. Manninger Sándorné, Mátrai Tibor, Murányi István: Kompolti őszi árpafajták ellenállósága a ramuláriás levélfoltossággal szemben 53. Marázné Szabó Lilla: Az amaránt alkalmazási lehetőségei a táplálkozásban 54. Márton László, Fári Miklós Gábor, Kertész Tamás, Czakó Mihály, Paluska Ferenc, Gégény Csaba: A tápanyagszint, növekedésszabályozás, és gázösszetétel finomszabályozása növényi szövettenyészetekben 55. Mendlerné Drienyovszki Nóra: A zöldborsó nemesítésének újabb eredményei a Nyírségben 56. Molnár Zoltán, Virág Emese, Ördög Vince: Mikroalga kivonatok hatása fehér mustár magvak csírázására 57. Monostori Tamás, Bráj Róbert, Tanács Lajos, Mile Lajos: Növényregeneráció a Lobivia tegeleriana kaktuszfaj szomatikus kallusztenyészeteiben 58. Móroczné Salamon Katalin, Balassa György: Kukorica hibridek úszási szám értékének és hektoliter tömegének alakulása különböző termőhelyen 59. Mosonyi István Dániel, Ördögh Máté, Tillyné Mándy Andrea: Eredmények a Hemerocallis ’carey quinn’ fajta mikroszaporításában 60. Murányi István, Bakó Attila: Az árpa rezisztencia nemesítés eredményei a kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézetben
61. Németh Szilvia, Szalay László: Kajszi és őszibarack fajtaértékelési módszerek bővítése a virágrügyfejlődés mérhető paramétereinek vizsgálatával 62. Novák Edina, Zok Anikó, Kovács László, Patrick Winterhagen, Oláh Róbert: Transzformációs kísérletek szőlő lisztharmat rezisztencia kialakítására 63. Ördögh Máté, Stefanovitsné Bányai Éva, Jámborné Benczúr Erzsébet: A gvajakol-peroxidáz enzim aktivitásának vizsgálata Sorbus redliana ’burokvölgy’ berkenyefajta in vitro felszaporításánál és gyökeresítésénél 64. Papp Mária, Takács András, Gáborjányi Richárd, Szabó Csilla, Cseuz László, Mesterházy Ákos, Matuz János: Búzafajták vírusbetegségekkel szembeni ellenállóképessége 65. Páricsi Sándor, Tar Melinda, Nagyné Kutni Rozália: Napraforgó szádor (Orobanche cumana Wallr.) magyarországi jelentősége és az ellene történő rezisztencia nemesítés eredményei a Gabonatermesztési Kutató Kht.-nál 66. Pepó Pál, Tóth Szilárd, Tikász Gabriella: Mák (Papaver somniferum L.) tájfajták morfológiai és kémiai tulajdonságainak vizsgálata a genotípus függvényében 67. Pfeiffer Péter, Hermán Rita, Pedryc Andrzej, Hegedűs Attila: RNS-kivonás optimalizálása különböző érettségű kajszi, őszibarack és meggy gyümölcsökből 68. Rakszegi Mariann, Bognár Zoltán, Li Zhongyi, Láng László, Békés Ferenc, Bedő Zoltán: Őszi búza genotípusok keményítő tulajdonságai 69. Romhány László, Vágvölgyi Sándor: Újabb fenotípusok a dísznapraforgó nemesítésben a Debreceni Egyetem AMTC Kutató Központjában Nyíregyházán 70. Schneider Annamária, Molnár István, Lángné Molnár Márta: Kecskebúza fajok (Ae. biuncialis, Ae. geniculata) kromoszómáira specifikus molekuláris markerek kifejlesztése 71. Sipos Tamás: Tritikále genotípusok sütőipari értékmérő tulajdonságai
72. Soltész Alexandra, Cristina Crosatti, Luigi Cattivelli, Galiba Gábor, Vágújfalvi Attila: Hideg- és szárazságtűrőbb árpafajták létrehozása transzformációval 73. Spitkó Tamás, Sági László, Pintér János, Marton L. Csaba, Barnabás Beáta: Dihaploid kukoricavonalak előállítása és kombinálódó-képesség vizsgálata 74. Sütöriné Diószegi Magdolna, Schmidt Gábor, Kohut Ildikó: Fajták és alanyhatás a Cupressaceae családban téli kézbenoltással előállított oltványoknál 75. Szabó Veronika, Magyar Lajos, Hrotkó Károly: Az amúri galagonyafajták 76. Szakács Éva, Lángné Molnár Márta: A búza citogenetikai alapanyagok fenntartása során létrejött kromoszómaátrendeződések kimutatása in situ hibridizációval 77. Szalay László, Németh Szilvia, Timon Béla: A virágrügyek fagyállósága, mint a kajszi- és őszibarackfajták értékét meghatározó tulajdonság 78. Szentiványi Péter: Dió fajtaszortimentünk továbbfejlesztése a termesztési és piaci lehetőségek felhasználásához 79. Szenzenstein Andrea, Darkó Éva, Gáspár László, Obert Bohus, Barnabás Beáta: Kloroplasztisz fejlődés az androgenezis során kukoricában 80. Szilágyi Péter, Matuz János, Cseuz László, Fónad Péter, Beke Béla, Csősz Lászlóné: Szegedi őszi búzafajták ezerszemtömegének, szemszélességének és hosszúságának meghatározása Marvin Seed Analyser felhasználásával 81. Szőke Csaba, Rácz Ferenc, Spitkó Tamás, Marton L. Csaba: Kukorica genotípusok fuzáriumos szárkorhadása 82. Terék Orsolya, Papp István, Honfi Péter, Jámborné Benczúr Erzsébet, Kőszegi Lászlóné, Máthé Ákos: Előzetes eredmények a ’Bacardi’ krizantémfajta fotoszintézissel kapcsolatos posztharveszt folyamatairól különböző tartósítóoldatok esetén
83. Teszlák Péter, Gaál Krisztián, Werner János, Hoffmann Sarolta, ifj. Kozma Pál: Szárazságtűrő szőlőfajták nemesítése szabadföldi ökofiziológiai módszerek alkalmazása a szelekcióban 84. Tillyné Mándy Andrea, Stefanovitsné Bányai Éva, Császár Orsolya, Ördögh Máté, Mosonyi István: Árnyékliliom tenyészetek szaporítási és enzim-aktivitási kérdései 85. Tordai Enikő, Hermán Rita, Pedryc Andrzej, StefanovitsBányai Éva, Hegedűs Attila: A kajszigyümölcs antioxidáns kapacitását befolyásoló tényezők 86. Tóth Balázs, Sárközi Eszter, Jánosi László, Hajósné Novák Márta: Repcefajták préselt olajának néhány fizikai paramétere a biodízel előállítás szempontjából 87. Tóth Zoltán, Gyulai Gábor, Kenéz Árpád, Szabó Zoltán, Gyulai Ferenc, Heszky László: SNP (lycb), ITS (ITS1-5.8SITS2), nSSR és cpDNS (ycf9-orf62; trnVAL-rps12) evolúció a görögdinnyében (Citrullus lanatus) 88. Tóth Zsófia, Patrick Winterhagen, Alyssa Higgins, Szabó Zoltán, Kiss Erzsébet, Heszky László, Kovács László: Lisztharmat és szalicilsav indukálta génreguláció szőlőben 89. Uhrin Andrea, Lángné Molnár Márta, Láng László, Bedő Zoltán: Búza és Triticum timopheevii kromoszóma polimorfizmus vizsgálata molekuláris markerekkel 90. Varga Balázs, Bencze Szilvia, Veisz Ottó: A szárazság és az emelt légköri CO2 hatása az őszi búza produkciójára 91. Varga Mónika, Molnár István, Kovács Géza: Di-, Tetra- és Hexaploid Triticum fajok genomjainak elemzése és összehasonlítása fluoreszcens in situ hibridizációval 92. Veisz Ottó, Bencze Szilvia, Balla Krisztina, Vida Gyula: Az emelt légköri CO2-koncentráció hatása a búza betegségekkel szembeni rezisztenciájára 93. Vida Gyula, Gál Mariann, Wang Zhulin, Bedő Zoltán, Veisz Ottó: Molekuláris markerek felhasználása a búza levélrozsdával szembeni rezisztencianemesítésében
94. Virág Emese, Molnár Zoltán, Ördög Vince: Mikroalga törzsek növekedés szabályozó anyagainak (PGR) alkalmazása a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea L.) in vitro regenerációs rendszerében 95. Werner János, ifj. Heimann Zoltán, ifj. Kozma Pál: A Kadarka szőlőfajta minőségének növelése újabb klónok kiválasztásával 96. Zámboriné Németh Éva, Bernáth Jenő, Jászberényi Csilla: Reciprok keresztezéssel, az (s)-retikulin átalakulásának gátlásával előállított magas narkotin tartalmú Papaver somniferum fajta
Szponzorok NEMZETI KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI HIVATAL 1117 Budapest Neumann J. u. 1/c.
GABONAKUTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ Kft. 6726 Szeged Alsó kikötő sor 9.
PROACTIVE MANAGEMENT CONSULTING Ltd. 1056 Budapest Molnár u. 19. ELITMAG Kft. 2462 Martonvásár Brunszvik u. 2.
BÁZISMAG Kft. 2462 Martonvásár-Erdőhát
MEZŐHEGYESI MÉNESBIRTOK Zrt. 5820 Mezőhegyes Kozma Ferenc út 30. SZEREDI ÉS TÁRSAI KFT. 6775 Kiszombor Pf. 4, Ladány-major KISHANTOSI VIDÉKFEJLESZTÉSI Kht. 2434 Hantos-Kishantos Pf. 1. RIJK ZWAAN BUDAPEST Kft. 1016 Budapest Aladár u. 17-19.