ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
XIV. évfolyam 10. szám
– 2004. október –
Újszász Város Napja
S zeptember 18-án hetedik alkalommal ünnepeltük meg településünk várossá avatásának évfordulóját. Ebbõl az alkalomból került sor az önkormányzati kitüntetések átadására, és ezen a napon gyûltek össze elõször az Újszászról elszármazottak. Reggel 9 órakor mazsorettek figyelmezették a lakosokat a nagy napra, akik a vasútállomástól a városközpontba fúvószenekar kíséretében vonultak fel. Számukra az útvonalat a polgárõrök és a rendõrök biztosították, akik egyébként egész nap ügyeltek a rendre. A városháza elõtt az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar térzenével várta az ünnepségre érkezõket. Vezényelt: Szabó Lóránd. A mûvelõdési ház nagyterme is ünnepi díszben pompázott Feke Ildikó, Sulyok Marianna és Veres Sándorné keze munkája nyomán. A falakat az augusztusi fotókiállítás újszászi képei díszítették. Az ünnepélyt Bogárné Simon Klára, az Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg és vezette le. A Himnusz eléneklése és a vendégek köszöntése után Molnár Péter polgármester mondott ünnepi beszédet. Az elsõ mûsorblokkot a Jász-NagykunSzolnok megyei Karnagyok Kórusa nyitotta meg Vajna Katalin vezényletével. A választott kórusmûvek megadták az ün-
nepség méltóságteljes alaphangját. Kovács Márton, a Varga Katalin Gimnázium tanulója egy Illyés Gyula verssel, a Bali Gábor – Bodor Gábor hegedûduó pedig virtuozitásával nyerte el a közönség tetszését. Ezután került sor a díjak átadására. A kitüntetettek – méltatásuk után – meghatottan vették át Molnár Péter polgármestertõl okleveleiket, plakettjeieket, virágcsokraikat. Nevükben Simon János díszpolgár kért szót. Kifejezte örömüket, hogy méltónak tartották õket a díjra, és ígéretet tett arra, hogy ki-ki lehetõsége szerint tovább munkálkodik Újszász javára. A meghatottságot a Fire Dance (tûztánc) Tánccsoport legidõsebb tagjai oldották, akik egy balettet mutattak be a Moulin Rouge címû musicalbõl. Vezetõjük: Bukorné Juhász Dóra. Az önkormányzat a kitüntetettek mellett annak a három pedagógusnak is megköszönte sok évtizedes munkáját, akik most vették át aranydiplomájukat: Kaszab Sándornénak, Nyeste Borbálának és Szanyi Péternének. Közülük sajnos csak Szanyi Péterné tudott jelen lenni.
(folytatás a 6. oldalon)
A tartalomból Elsõ kézbõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Pályázatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Újszászról elszármazottak találkozója . . . . . . 6 A kitüntetettek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Városi Kulturális és Sportnapok . . . . . . . . . . 10 Szeptemberi események . . . . . . . . . . . . . . . 13 Kék hírek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Újszászi esték . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Táncgála. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Vannak még bátor nõk Újszászon . . . . . . . . 19 Válasz cikkek a Nagyítóra. . . . . . . . . . . . 19-21 Évfordulókra emlékezve . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Gólok, gyõzelmek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Nagyszerû hazai sikerek . . . . . . . . . . . . . . . 27 XX. Újszászi Futónap . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30
Felelõs szerkesztõ: Fehér Judit w Olvasószerkesztõ: Fehérné Szekeres Zsuzsanna w Tördelõszerkesztõ: Kovács Nándor w Szöveg bevitel: Ulviczki Józsefné w Fotó: Barta Imréné w Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (önkormányzat, sport), Hernádi László (vallás), Kovács Szilárd (kék hírek), Katona Károly (sport), Makula Károly ( sakk) Nagy Elemér (helyi dolgaink), Szilvási Ferenc (helyi dolgaink, sport), Tóth Csabáné (iskola), Tóth Péterné (iskola), Ulviczki Józsefné (elsõ kézbõl, civil szervezetek), Varga László (sport)w Nyomja: 1200 példányban a Repro Stúdió – Szolnok. w Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 w Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: www.ujszasz.hu Email:
[email protected]
Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az
A város kitüntetettjei
Ára: 200Ft
ÖNKORMÁNYZAT Elsõ kézbõl
T isztelt Olvasók! Szeptember az iskolakezdés hónapja. Oktatási intézményeink ezt az igen komoly feladatot jó színvonalon oldották meg, különösebb probléma nem jutott tudomásomra. Örömmel tölt el az a tény, hogy szeptember 1-jétõl az általános iskolában az angol nyelv oktatása az órarendbe beépítve folyik. Az évnyitók minden esetben nehéz helyzetbe hozzák – különösen anyagi szempontból – a szülõket. Önkormányzatunk ebben az évben a tankönyvvásárlás megkönnyítése érdekében a 7 millió forintos állami támogatást 2 millió forinttal egészítette ki. Az ingyenes ellátáson túl úgy gondolom, hogy a beiskolázás nehézségein így kicsit enyhíteni tudtunk. A 2004/2005-ös tanév színvonalas ellátásához a személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. Várható, hogy a tanév során elkezdõdik az oktatási intézmények felújításának elsõ üteme. A második félévtõl olyan oktatásszervezési megoldások várhatók, melyeknek biztosítani kell az építési területek átadását. Ennek érdekében váltott tanítási rend bevezetése is szükségessé válik. Terveink szerint azonban 2005. szeptember 1-jére az elsõ ütem befejezõdik, ezáltal az oktatás tárgyi feltételei óriásit fognak javulni. Megnyert pályázataink elõkészületei gõzerõvel folynak. Ennek érdekében egyeztettünk az irányító hatósággal, illetve annak munkaszervezetével, a VÁTI-val. Jelen pillanatban a támogatási szerzõdés aláírásának feltételeit szeretnénk gyorsan megteremteni. Ennek várható idõpontja a hónap vége. Ezután, illetve már közben is, mindkét építkezés közbeszerzési kiírását szeretnénk közzé tenni. Ezen feladatok gyors, magas színvonalú elvégzése feltétele az építkezések elkezdésének. Az utóbbi idõben elsõsorban örömhíreket közöltünk önökkel, már ami a pályázatokat illeti. Sajnos vannak olyan pályázataink is, amelyek nem nyernek. A hónap során kapott hírek szerint a benyújtott 2 db SAPARD pályázatunkat, illetve a Támogató Szolgálat tárgyi feltételeinek javítása érdekében beadott ESZCSM pályázatot forráshiány miatt elutasították. De az üröm mellett azért öröm is volt ebben a témában. A Regionális Fejlesztési Tanács ülésén döntöttek a HEFOP pályázati vonalon beadott önerõ alap támogatásáról. Az önerõ támogatása immár biztos, annak ellenére, hogy a bölcsõde bõvítésére beadott pályázatunk döntését még nem ismerjük. Bizakodunk, mert információink szerint remény van e pályázat megnyerésére is. Még egy örömhír ezzel kapcsolatosan. A 2004. szeptember 24-én megtartott kormányülésen döntés született a 2005. évi címzett támogatásokról. Nagy örömmel fogadtuk a hírt, mely szerint az oktatási intézmények rekonstrukciós bõvíté-
2
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ sére beadott pályázatunk 460 millió forintos vissza nem térítendõ támogatásban részesült. Ezáltal a mi olvasatunkban a második ütemet jelentõ rekonstrukciós munkák is elkezdõdnek, és reményeink szerint 2007-ig befejezõdnek. Az ezzel kapcsolatos feladatok azonnali áttekintése és ellátása szükséges. December 15-ig kell lefolytatnunk az egyeztetõ tárgyalásokat a Belügyminisztériummal, illetve biztosítani az ehhez szükséges engedélyes terveket. Ez hatalmas munka, hiszen az elõbb említett feladatok mellett kell elvégezni. Ez a feladathalmaz óriási kihívást jelent a hivatalnak és a vezetésnek, de állunk elébe. Néhány gondolat a szeptember 18-án megtartott városnapunkról: Mindenekelõtt megköszönöm a rendezõk és minden abban résztvevõ személy hozzáállását, az elvégzett magas színvonalú munkát. A város kitüntetettjeinek ünnepsége egy nagyszerû, bensõséges, minden igényt kielégítõ, talán úgy mondhatom, városias esemény volt. Az ünnepség összefoglalóját láthatták a Szolnoki Városi Televízió jóvoltából a Szolnokon és környékén élõk, és örömmel, büszkén tapasztaltam, hogy a visszhang nagyon pozitív volt. (Kár, hogy a Szolnok Televízió mûsorát jelenleg nem sugározza a kábeltelevíziós hálózat. Ennek érdekében megteszem a szükséges lépéseket.) A városnapi rendezvénysorozat minden elemével kiszolgálta a településen élõk igényeit. Dicséret illeti a nagyszámú résztvevõt is, hiszen komolyabb rendbontás nem történt, a városnaphoz méltóan vidáman, önfeledten szórakozhatott a lakosság. Külön öröm volt számomra, hogy az elsõ alkalommal megrendezett elszármazottak találkozója is nagyszerûen sikerült. Öröm volt találkozni a megjelentekkel, akik több esetben elérzékenyülve adtak számot önmagukról, és kérdéseikkel, illetve hozzászólásaikkal támogatták a település közeli és távoli terveit. Megegyeztünk abban, hogy jövõre, a második találkozóig megalakítjuk az Újszászról elszármazottak baráti körét. Ennek szervezési munkálatait Varga Ferenc, Újszász város díszpolgára vállalta fel. Gratulálok minden szervezõnek és résztvevõnek. Szeptember 23-án részt vettem a Megyei Önkormányzat ünnepi ülésén. Az Európa Nap alkalmából átadott kitüntetések Újszász városát is érintették, Európa Díjban részesült Iváncsik Imre, Újszász szülötte is. Szeptember végén közös megbeszélést tartottunk a Rendõrség, a Polgárõrség és a mezõgazdasági vállalkozók képviselõivel. A téma az ún. terménylopás volt. Sajnálatos, de ezt a betakarítások idején szisztematikusan elõjövõ problémát szerettük volna kezelni. Megegyeztük abban, hogy közösen, az önkormányzat segítségével mindennapos, rendszeres ellenõrzést tartunk mezõgazdasági területeinken. Ehhez az önkormányzat biz-
tosítja gépjármûvet, és egy olyan mobiltelefont, amelyen a nap minden percében elérhetõ a rendõrségi járõr gépkocsi. Ennek a száma 70/610-9914. Ezen a számon bárki azonnal elérheti a szolgálatban lévõ járõröket. Reméljük, hogy ezzel az intézkedéscsomaggal minimálisra csökkentjük az ilyen típusú „tevékenységet”. A hónap elején részt vettem a Megyei Önkormányzat által szervezett szakmai úton, melynek célpontja Brüsszel volt. Az út során a résztvevõknek (Megyei Önkormányzat, Fejlesztési Ügynökség és a Fejlesztési Tanács) számos alkalmuk nyílt arra, hogy megismerjék az uniós munkát és néhány uniós munkaszervezetet. Ellátogattunk a valentiai, a brandenburgi és a magyar EU-s képviseletekre. Találkoztunk a magyar EU biztossal, Balázs Péterrel is. Számomra elsõsorban azok az információk voltak jelentõsek, amelyek a 2007-tõl kezdõdõ európai költségvetési idõszak feladatait jelölték ki. Úgy gondolom, hogy ennek jegyében már a jövõ évtõl tudunk készülni a várhatóan a mostaninál négyszeresen nagyobb összegû uniós pénzek elérésére. Néhány apróbb gondolatot szeretnék önökkel megosztani. A korábban útépítésre elnyert pályázatunk megvalósítása a közbeszerzési eljárás kiírása miatt csak 2005. évben valósul meg (Petõfi út és Felszabadulás út). Ebben a hónapban kétszer is résztvevõje lehettem két, a településen élõ, de nem Magyarországon született személy állampolgári esküjén. Felemelõ érzés volt, hiszen mindkét esetben magyar ajkú honfitársunkról volt szó. Ezúton is gratulálok nekik, sok sikert és boldogulást kívánok további életükre. Az Állami Számvevõszék vizsgálata lassan a befejezéséhez közeledik. A vizsgálat dokumentációit várhatóan decemberben kapjuk meg, amirõl természetesen a települési önkormányzatot és a városunkban élõket is megfelelõ módon tájékoztatni fogjuk. A hónap végén adományt kapott városunk. A budapesti székhelyû Láncszem Alapítvány küldött számunkra nagymennyiségû ruhát. A kiosztás módjáról elsõsorban a szociális területen dolgozókat és a város civil szervezeteit rövid idõn belül tájékoztatni fogjuk. Meghívást kapott a város francia testvérvárosunkba, Auzeville-be. Folynak a novemberre várható utazás elõkészületei. Szeretnénk, hogy ha a településünket képviselõ küldöttség a lehetõ legkisebb költséggel tenne eleget ennek az örömteli meghívásnak. Október elsõ hetében megkezdõdnek a szociálpolitikai kedvezménnyel épült házak építési ellenõrzései, melyet már korábban is ígértem. Ennek eredményérõl a novemberi újságban szeretnék önöknek beszámolni. A Szociális és Egészségügyi Bizottság javaslatára e hónaptól minden újszülött csecsemõ egy ún. újszülött csomagot kap, melynek tartalmáról az egészségügyben dolgozók véleménye alapján döntöttünk.
2004. október
ÖNKORMÁNYZAT Ismételten szeretném felhívni a településünkön élõk figyelmét, hogy a mindszenti ünnepek hamarosan elérkeznek. A temetõi utak további felújításához kérném az önök segítõ közremûködését. Ha lehet ilyet kérni (kétszer ad, aki gyorsan ad), akinek szándékában áll támogatni ezt a közös ügyet és célt, a lehetõ leghamarabb tegye ezt meg, biztosítva ezzel a munkák azonnali megkezdését. Október 1-je az Idõsek Világnapja, október az idõsek hónapja. Ennek fényében is köszöntöm a városunkban élõ szépkorúakat, kívánva jó egészséget és hosszú, boldog életet mindnyájuk számára. Molnár Péter polgármester
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ 12) Újszász város egészségügyi alapellátásának helyzete és mûködése 13) Alapító okiratok módosítása 14) Képviselõi tiszteletdíj közcélú felajánlása Az egyéb kérdések között a következõ témákat tárgyalta a testület: – Nemzeti Kulturális Alap pályázati önerõ biztosítása – A Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság 2004. II. félévi ellenõrzési ütemterve – Közvilágítási lámpatestek felszerelése – A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság által térítésmentesen használt ingatlanok visszaadása
Lapzárta után érkezett:
– Tájékoztatás a településrendezési terv készítésének jelenlegi állásáról
H ivatalos értesítés szerint, az Újszász Város Önkormányzata által a HEFOP pá-
– Tájékoztatás a Kunszentmárton KIOP pályázatához támogató szándéknyilatkozat adásáról
lyázatra beadott, Bölcsõde rekonstrukciós bõvítése címû pályázatunk 165 millió forint vissza nem térítendõ támogatásban részesült. Molnár Péter polgármester
Testületi ülések
E z év szeptember 14-én tartotta munkaterv szerinti ülését a városi képviselõ-testület. A hosszú, 14 órától 21 óráig tartó ülésen a képviselõk a következõ napirendeket tárgyalták: 1) Piac Kft. tájékoztatója 2) Minõségirányítási Program megtárgyalása 3) Elõterjesztés Újszász Város Önkormányzat 2004. évi költségvetésének I. félévi teljesítésérõl 4) Beszámoló a Mûvelõdési Ház és Könyvtár 2003-2004. évi tevékenységérõl 5) Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról, tájékoztató a gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységrõl 6) A vásárokról és piacokról szóló rendelet felülvizsgálata 7) Újszász Város Önkormányzata által benyújtott pályázatok helyzete, az abból következõ feladatok 8) Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 9) Hulladékgazdálkodási Terv megtárgyalása 10) Környezetterhelési díjról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása 11) Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelet-tervezet megtárgyalása
2004. október
Tájékoztatás
Ezúton tájékoztatom Újszász város la-
kosságát, hogy településrendezési tervünk készítése a végéhez közeledik. Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9. §. (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen a tervet a lakosság számára közzé kell tenni. Ezért a Városi Könyvtárban a településrendezési tervdokumentáció egy teljes példányát elhelyeztük, ahol az bárki számára hozzáférhetõ. A lakosság a tervvel kapcsolatosan észrevételt tehet, melyet ügyfélfogadási idõben a polgármesteri hivatalban nálam, távollétemben pedig az építéshatósági iroda munkatársainál, László Józsefnél vagy Szõllõsi Mátyásnál. A lakossági észrevételek egy e célra nyitott naplóba bejegyzésre kerülnek. Az észrevételek megtételére 2004. október 21-ig van lehetõség.
– Tájékoztatás járdaépítésrõl – Szándéknyilatkozat az Észak-Alföldi Regionális Termálvíz hasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Kht. létrehozásához – Francia testvérvárosi meghívás – Megyei kitüntetõ címek adományozására javaslat bekérése – Elsõ lakáshoz jutó lakáscélú támogatási kérelmek elbírálása. Újszász Város Önkormányzat képviselõ-testülete 2004. szeptember 28-án soron kívüli ülést tartott. Az ülésen a testület jóváhagyta a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulási megállapodását, annak alapító okiratát. Döntött a kistérségi társuláshoz való csatlakozásról. Az egyéb kérdések között döntött 8 fõ közhasznú munkás 2004. október 1-jétõl 2005. február 28-ig történõ foglalkoztatásáról, melyhez a megyei Munkaügyi Központ 70 %-os támogatást nyújt. Határozott a 2004. december 1-jén megüresedõ jegyzõi álláshely betöltésére kiírt pályázatról.
Tájékoztatás
T ájékoztatom a Tisztelt Újszásziakat, hogy a képviselõ-testület bizottsági üléseit a városháza tanácstermében tartja. A testületi ülések a városháza házasságkötõ termében zajlanak, elõre meghirdetett napirendi pontok szerint. Az ülések nyilvánosak, melyre szeretettel várjuk Önöket! Répási Csabáné Tóth Rozália az ügyrendi bizottság elnöke
Pap Gábor pályázati, településfejlesztési referens
Elõterjesztés a 2004. év folyamán eddig benyújtott pályázatokról, és a kapcsolódó feladatokról
Újszász Város Önkormányzat a 2004.
év során szép számmal nyújtott be pályázatokat, különbözõ kiírásokra. Ezek közül néhányat (SAPARD és EU ROP kiírások) pályázatíró cégek segítségével készítettünk el, hiszen ez óriási, összehangolt munkát igényel. A többi pályázat elkészítésében a polgármesteri hivatal pályázatírói mûködtek közre az alpolgármester irányításával, valamint az önkormányzat által benyújtandó, de intézményi pályázatok esetében az adott intézmények vezetõi nyújtottak kellõ segítséget. A benyújtott pályázatokról, az elnyert támogatásról, valamint az önkormányzat által biztosítani szükséges önerõ mértékérõl az elõterjesztéshez mellékelt táblázat nyújt áttekintést. A 2004. évben benyújtott és nyertes pályázatok által a településünk összesen 431 552 578 Ft és 3 312 euró összegû támogatáshoz jutott. A nyertes projektek megvalósításához az önkormányzatnak 2004. évben összesen 9 214 296 Ft összeget kell biztosítania ahhoz, hogy e projektek megvalósulhassanak a támogatási szerzõdésben foglaltaknak megfelelõen. A szükséges önerõ mértéke 2005. évre eddig 13 999 450 Ft, 2006. évre eddig 3 392 000 Ft. Kaló Istvánné alpolgármester
3
ÖNKORMÁNYZAT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Újszász Város Önkormányzat 2003. évben benyújtott, 2004. évre áthúzódó pályázatai Pályázat elnevezése KAC ZÖLD FORRÁS 2003. 3. 4
PHARE HU 0201-04-010016 (Gesztor: Munkalehetõség a Jövõért Kht. Szolnok, Partner: Újszász Város Önkormányzata)
Tárgya Cigány telepeken elõforduló környezeti ártalmak csökkentése Megjegyzés: A tereprendezés me gnövekedett mennyisége, valamint az éves áthúzódás miatti áremelkedések miatt plusz 79 463 Ft-ot kellett Önerõ formájában az Önkormányzatnak 2004. évi költségvetésébõl biztosítania, a pályázat támogatási szerzõdésében foglaltak teljesítése miatt. A pályázat elszámolását benyújtottuk, a lezárásról a hivatalos értesítést várjuk. Küzdelem a munka világából történõ kirekesztõdés ellen Megjegyzés: A program kezdete 2004. augusztus 30.
Költségvetése – Önerõ Módosított költségvetés: 700 000 Ft Önerõ: – Önerõ
Önerõ: 79.463 Ft. Költségvetés: A gesztor módosítást kért a pénzügyi irányító hatóságtól. A döntésrõl a gesztor még nem közölt végleges információt. Önerõ: 1 609 900 Ft
Újszász Város Önkormányzat 2004. I. félévében benyújtott pályázatai Pályázat elnevezése PHARE HU-2003-004-34702-01
Tárgya „Fogyatékos személyek esélyegyenlõségének elõsegítése” program keretében az általános iskola és a gimnázium akadálymentesítése Eredmény: Nem részesült támogatásban Az EU csatlakozáshoz és 30 éves jubileumhoz kapcsolódó nemzetközi népm?vészeti találkozó megrendezése Eredmény: Nem részesült támogatásban A hátrányos helyzet ?, tartós munkanélküli – elsõsorban cigány származású – lakosság foglalkoztatását, megélhetését, életkörülményeinek javítását szolgáló közmunkaprogram Eredmény: nem részesült támogatásban A m?velõdési ház technikai és m?szaki fejlesztésére Eredmény: 126 000 Ft támogatásban részesült
Költségvetése – Önerõ Pályázat készítés díja: EuroRaptor: 150 000 Ft
1/2004. ROP 2.3 EHHEZ KAPCSOLÓDÓ BM ÖNERÕ ALAP PÁLYÁZAT
Óvodai és alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére (Vörösmarty Mihály Általános Iskola) Eredmény: 189 355 000 Ft támogatásban részesült
1/2004. ROP 2.3 EHHEZ KAPCSOLÓDÓ BM ÖNERÕ ALAP PÁLYÁZAT
Óvodai és alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére (Városi Óvodai Intézmény) Eredmény: 195 605 000 Ft támogatásban részesült.
EU CSATLAKOZÁSSAL
Közúti hidakon tervezett rendezvények, hidak ünnepi díszbe öltöztetése Eredmény: 200 000 Ft támogatásban részesült Helyi ünnepi rendezvények megszervezése Eredmény: 100 000 Ft támogatásban részesült Zászlóterek kialakítása Eredmény: 500 000 Ft támogatásban részesült Idõskorúak Szociális Otthonában mosoda üzemeltetésére Eredmény: 5 272 000 Ft támogatásban részesült
Költségvetés: 199 300 000 Ft Önerõ: 5 % 9 965 000 Ft, ebbõl Önerõ: 40 %, azaz 3 986 000 Ft 2004. évben: 843 900 Ft, 2005. évben: 3 142 100 Ft Költségvetés: 205 900 000 Ft Önerõ: 5 % 10 295 000 Ft, ebbõl Önerõ: 40 %, azaz 4 118 000 Ft (2004. évben: 1 265 650 Ft, 2005. évben: 2 852 350 Ft) Pályázat készítési díj: EuroRaptor 250 000 Ft Önerõ: 10 % 20 000 Ft
NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM NÉPM? VÉSZETI KOLLÉGIUM KÖZMUNKAPÁLYÁZAT
KÖZM? VELÕDÉSI ÉRDEKELTSÉGNÖVELÕ PÁLYÁZAT
KAPCSOLATOS PÁLYÁZATOK
MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉG? SZEMÉLYEK FOGLALKOZTATÁSÁT ELÕSEGÍTÕ TÁMOGATÁS SAPARD PÁLYÁZAT
SAPARD PÁLYÁZAT
4
Az újszászi Idõskorúak Szociális Otthona homlokzatának felújítására, a kapcsolódó zöldterületek rendezésére, térburkolat kialakítására, valamint imaház létrehozására Eredmény: Elbírálás folyamatban van Újszász, Dózsa Gy. út zöldfelület rekonstrukció Eredmény: Elbírálás folyamatban van
Költségvetés: 719 000 Ft
Költségvetés: 5 751 000 Ft
Önerõ: 300 000 Ft
Önerõ: 30 % 150 000 Ft Önerõ: 40 % 40 000 Ft
Önerõ: 1 758 000 Ft
Költségvetés: 49 638 252 Ft Önerõ: 25 %, 12 409 563 Ft Pályázat készítési díj: EuroRaptor 125 000 Ft. Költségvetés: 61 000 000 Ft Önerõ: 15 250 000 Ft (Készítette: Pannon Fejlesztõ Kft)
2004. október
ÖNKORMÁNYZAT Pályázat elnevezése SAPARD PÁLYÁZAT
CÉDA PÁLYÁZAT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Tárgya Újszászi temetõ és római katolikus parókai felújítása Eredmény: Elbírálás folyamatban van. Megjegyzés: Pályázó a Római Katolikus Egyházközség Felszabadulás és Petõfi út felújítására és a kapcsolódó vízelvezetési munkák elvégzésérre Eredmény: 25 522 000 Ft támogatásban részesült, így az Önerõ: Megbontva: 2004. évben 2 000 000Ft 2005. évben 16 522 000 Ft 2006. évben 7 000 000 Ft
CÉDA PÁLYÁZAT
Lakossági riasztó és tájékoztató rendszerek kiépítésére Eredmény: Elbírálás folyamatban van
2004/2 AKADÁLYMENTESÍTÕ
Közúti csomópontok akadálymentesítése Két kompomens? pályázat: I. foglalkoztatás II. kivitelezési munkák Eredmény: 2 319 000 és 3 682 250 Ft támogatásban részesült. A kivitelezés folyamatban van.
KÖZMUNKAPROGRAM
(gesztor: JNSZ Megyei Területfejlesztési Tanács, Újszász Város Önkormányzat partner) SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK 2004. ÉVI FEJLESZTÉSÉRE
KÖVICE-ZÖLD FORRÁS 2004. 4.11 NKÖM JNSZ MEGYEI KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY EURÓPAI BIZOTTSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT
Támogató Szolgálat tárgyi feltételeinek megteremtése és épületbõvítése Eredmény: Elbírálás folyamatban van. A lakhatóbb környezet kialakítása az újszászi Munkás út térségében Eredmény: Elbírálás folyamatban van Könyvtári érdekeltségnövelõ támogatás Eredmény: 263 000 Ft támogatásban részesült Közoktatási intézmények taneszköz ellátottságának javítására (Óvoda) Eredmény: 117 000 Ft támogatásban részesült Testvérvárosi találkozó megrendezése Eredmény: 1 144,8 Euró támogatásban részesült Testvérvárosi találkozó (diákok) megrendezése Eredmény: 2 167,2 Euró támogatásban részesült Közhasznú és közcélú foglalkoztatás 2004. évben Megjegyzés: 5 fõ 70 %-os támogatottság, 20 fõ 90 %-os támogatottság Utólagos havi elszámolás táppénz illetve kilépés miatt változó havi összeg. 2004. augusztus 31-ig az elnyert támogatás: 8 721 328 Ft.
Költségvetése – Önerõ Költségvetés: 47 705 000 Ft Önerõ: 11 926 250 Ft 37 888 000 Ft 26 522 000 Ft 11 366 000 Ft 12.366 000 Ft 969 000 Ft 8 055 000 Ft 3 392 000 Ft Költségvetés: 14 125 000 Ft Önerõ: 30 % 4 237 500 Ft 2004-ben: 1 912 500 Ft 2005-ben: 1 162 500 Ft 2006-ban: 1 162 500 Ft Költségvetése: 2 319 000 Ft Önerõ: 38 000 Ft Költségvetése: 3 682 250 Ft Önerõ: – Költségvetés: Kért támogatás: Önerõ: 30 %
Költségvetés: 8 494 000 Ft Önerõ: 20 %, 1 699 000 Ft Költségvetés: 2 232 000 Ft Önerõ: – Önerõ: – Önerõ: 13 000 Ft
Önerõ: – Önerõ: – Önerõ: 1 477 383 Ft
Újszász Város Önkormányzat 2004. II. félévében benyújtott pályázatai Pályázat elnevezése HEFOP/2004/4.2 EHHEZ KAPCSOLÓDÓ BM ÖNERÕ
Tárgya Bölcsõde rekonstrukciója, bõvítése Eredmény: Elbírálás folyamatban van.
ALAP PÁLYÁZAT
KÖKÖNCE 2004. (Decentralizált Nemzeti Közm?velõdési és Könyvtári Hálózatfejlesztési Célelõirányzat) Decentralizált Terület és Régiófejlesztési Célelõirányzat (TRFC) 2004. Esélyegyenlõségi Kormányhivatal
Régi könyvtár épület felújítására illetve átalakítására Eredmény: Elbírálás folyamatban van. HACCP rendszer kiépítése a Szociális Otthon konyhájában Eredmény: Elbírálás folyamatban van. Középületek akadálymentesítése Eredmény: Elbírálás folyamatban van
Az elnyert támogatás összesen: 431 552 578 Ft 3 312 Euró
2004. október
Költségvetése – Önerõ Költségvetés: 180 322 000 Ft Önerõ: 6 %, 10 819 320 Ft, ebbõl Önerõ: 40 %, azaz 4 327 728 Ft (2004. évben 676 200 Ft, 2005. évben 3 651 528 Ft Pályázat készítési díj: EuroRaptor: 125 000 Ft. Költségvetés 6 006 000 Ft Önerõ: 10 %, 600 600 Ft.
Költségvetés: 61 567 000 Ft Önerõ: 30 %, 18 470 000 Ft Költségvetés: 3 549 443 Ft, Önerõ: 549 443 Ft, melybõl 500 000 Ft önkéntes munka Önerõ összesen: 26 605 746 Ft Ebbõl: 2004. évben: 9 214 296 Ft 2005. évben: 13 999 450 Ft 2006. évben: 3 392 000 Ft
5
HELYI DOLGAINK (Folytatás az elsõ oldalról) A második mûsorblokkban Bor Viktor, a Szabad Ötletek Színházának társulatvezetõje énekelte el a Légy jó mindhalálig címû musical egyik betétdalát, majd a jászapáti Hétszínvirág Táncegyüttes fergeteges tánca zárta a mûsort. Az ünnepély a Szózat hangjaival ért véget. A szabadtéri rendezvények sora már délelõtt elkezdõdött. A Bakó soron 10 órától katonai roadshow várta az érdeklõdõket, a középiskolában zajlott a Fekete József ifjúsági sakkverseny, a tornacsarnokban pedig országos lábtoll-labda versenyt rendeztek. A nap nagy sikerre számot tartó eseménye volt a katonai bemutató. A szolnoki 25/88 Könnyû Vegyes Zászlóalj katonái a nap folyamán háromszor önvédelmi technikák, töréstechnikák, test – test elleni küzdelmek bemutatásával szórakoztatták az érdeklõdõket. A bemutatók közötti idõben a felszerelésekkel, fegyverekkel, rádiókkal, gépjármûvekkel ismerkedhettek a kicsik és nagyok. Lenyûgözõ volt látni a katonák magas felkészültségét és azt a kedvességet, szolgálatkészséget, amivel a gyermekek felé fordultak. 14 órától benépesült a piactér és környéke. A Bajcsy úti iskola udvarán vidámpark, az óvodaudvaron játszóház várta a gyerekeket. Akinek kedve támadt hintóra ülni, azt szívesen elvitte Kállai Csaba egy sétakocsikázásra. A Hétszínvirág óvodában érdekesebbnél érdekesebb kézmûves tevékenységeket végezhettek az apróbb–nagyobb gyermekek, a szülõk és nagyszülõk. Különleges anyagokból életre keltek különbözõ állatkák, virágok, ékszerek. Az óvoda családi programja nyugodt szigetként elmélyült alkotásra, hangulatos elfoglaltságra kínált lehetõséget. Az idei ünnep új színfoltja volt a Kézmûvesek utcája. Igyekeztünk a helyi Díszítõmûvészeti Szakkör mellett megyénk és a környék népmûvészeit rendezvényünkre csábítani. Felnõttek gyerekek szívesen nézelõdtek és ki is próbálták a különbözõ tevékenységeket, mint a gyöngyfûzés, csipkeverés, szövés. A jászkiséri Csete Balázs Honismereti Szakkör játszóházában bodzasípot, ördöglakatot, pálcika- és rongybabát, valamint csuhéból változatos formákat készíthettek az érdeklõdõk. Több fazekas is elhozta portékáját. Az árusítás mellett igyekeztek be is mutatni mesterségüket. A kézmûvesek melletti asztalon meg lehetett vásárolni Turza Ferenc verseskötetét és Újszász zsebtérképét, ingyenesen lehetett kapni a városnapi újságból, de csekket is be lehetett szerezni a temetõi utak építésének támogatására. Árnyas sörsátrak, büfé, fagylaltozó, padok, asztalok várták az érdeklõdõket a piactéri mûsorra, melynek háziasszonya Fehérné Szekeres Zsuzsa, a Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár igazgatója volt. A színpadon szinte folyamatosan követték egymást a fellépõk. Elõször a legkisebbek játszhattak együtt Szöcskével és Tücskével a tinta erdõben. Játszótársaik
6
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ Bor Viktor és Turóczy Éva voltak a Szabad Ötletek Színházából (SZÖSZ). A zenés játék után tánc következett a Fire Dance Táncegyüttes középsõ csoportjának elõadásában. Õk is, mint az idõsebbek, egy részletet mutattak be a Moulen Rouge-ból, szintén Bukorné Juhász Dóra betanításában. A népmûvészeti blokkot a 30 éves Százszorszép Népdalkör nyitotta meg két Nógrád megyei dalcsokorral. Vezetõjük: Csiki Pál. A Szandaszõlõsi Táncegyüttes és a Vadvirág Gyermek Néptánc együttes félórás mûsort adott, bebizonyítva, hogy méltán nyerték el idén a JNK-Szolnok megyei Mûvészeti Díjat, pedig többségük még csak 6. osztályos volt. Mûvészeti vezetõik: Busi Ildikó és Nagy Viktor. A talpalávalót a Sodrás Népzenei Kisegyüttes szolgáltatta Juhászné Antal Gabriella vezetésével. Sokan furcsállhatták, hogy miért áll az iskolaudvaron egy ócska Trabant. Nem lehetett volna legalább az ünnepség miatt eltávolítani? Ennek a Trabantnak szerepe lett volna. A tervek szerint a Vöröskereszt Önkéntes Mentõegyesülete gépkocsiból való mentési bemutatót tartott volna. Ez a bemutató elmaradt, mert mindkét kivonuló egységet súlyos esethez vezényelték ki. A színpadon a SZÖSZ mûvészei: Arany Tamás, Bor Viktor, Nyári Szilvia és Simonyi Krisztina musical mûsorral szórakoztatta az egyre szaporodó közönséget. A dallamos hangok után kicsit keményebbre váltott a zene. A színpadon Molnár Tamás és Csontos Attila break táncosok képesztették el a nézõket mutatványaikkal. 6 órakor az est elsõ sztárvendégei jelentek meg a színpadon: Judy és Zsolt. Az Aranyzsiráf díjas Groowehouse együttest nagy lelkesedéssel fogadta a közönség, ugyanúgy, mint a Dáridóból jól ismert Csocseszt, a mulattatás nagymesterét és barátait. Azután ismét helybeliek léptek színpadra: a Leprahl zenekar. Tagjai: Dani József, Dani Sándor, Dani Ferenc és Puporka Csaba. Egy kislány is megjelent mellettük, Dani Lejla, aki bátran felvehette volna a versenyt profi énekesnõkkel. Az eddig alig ismert Leprahl zenekar – úgy gondolom – ezután kedvelt együttes lesz Újszászon. Kívánjuk, hogy készülõ CD-jük sikeres legyen. 9 órakor hatalmas tömeg gyülekezett a Kárpát úton, a tûzijátékra várva. Elõtte az iskolaudvaron a kertvárosi mazsorettek fényjátékát tekinthette meg az, aki odafért a kerítéshez. A tûzijáték ismét elkápráztatott mindenkit, sokak szerint szebb volt, mint valaha. A piactéri mûsort egy újabb sztárvendég zárta: Gáspár Laci a Megasztárból. Igaz ugyan, hogy kicsit váratott magára, de ez a szívélyes fogadtatást nem akadályozta. Az addig feladatát jól betöltõ kordon egy pillanat alatt eltûnt. Ebben nagy szerepe volt az énekesnek, mert õ maga biztatta rajongóit, hogy lépjenek közelebb. 2004 legjobb férfihangja Újszászon is hatalmas sikert aratott. Az éjszaka további részében önfeledt szórakozást nyújtott az utcadisco Földes Roland és társai jóvoltából, illetve a Szász
Vendégházban megrendezett nosztalgiaest, ahol Kasza József szolgáltatta a zenét, és fellépett a nap utolsó sztárvendége: Komár László. A mulatság mindkét helyszínen hajnalig tartott. Ui: Aki másnap reggel a piactér felé sétált, meglepõdhetett, mert nyoma sem volt az elõzõ napi forgatagnak. Sátrak, színpad lebontva, elszállítva, szemét összeszedve. Nem kis munka volt!
Az Újszászról elszármazottak elsõ találkozója
M iközben a város apraja-nagyja a piactéren és környékén szórakozott, a Szász Vendégházban az Újszászról elszármazottak találkoztak a város, az egyházak és az intézmények vezetõivel, rég látott barátaikkal, ismerõseikkel. Az érkezõket egy erre az alkalomra készült újsággal – ÚJSZÁSZ A MI VÁROSUNK –, Újszász zsebtérképpel, feliratos pólóval, Turza Ferenc verseskötetével fogadtuk. Örültünk, hogy elfogadta meghívásunkat Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, a város díszpolgárai közül dr. Faragó Margit fõorvos és Varga Ferenc sporttörténész. A találkozó elején helyi értékeinkbõl nyújtottunk át egy csokorra valót. Az óvodások Palotással nyitották a táncot. Betanította Koczáné Mucza Melinda és Szeremeta Gáborné. A Fire Dance Tánccsoport kiscsoportja magyar táncot mutatott be, vezetõjük Bukorné Juhász Dóra. Az arany minõsítésû Százszorszép Népdalkör újszászi népdalokat énekelt, Csiki Pál vezetésével. Az ÚVVSE két legeredményesebb sportolója, Tóth Gábor és Varga Adrienn a lábtoll-labdázást mutatta be a vendégeknek. Két úgymond elszármazott, de ma is szorosan Újszászhoz kötõdõ elõadó következett, Bálint Erika az Emlékdalt énekelte Webber: Macskák címû musicaljából, zongorán kísérte Simon Erika, a Szigligeti Színház korrepetitora. Az elszármazottakat Molnár Péter polgármester köszöntötte. Röviden beszélt a település jelenérõl, a tervekrõl, melyeknek megvalósítása a közeljövõben kezdõdik el. A megjelentek közül páran szót kértek és életükrõl, Újszászhoz való kötõdésükrõl számoltak be. Varga Ferenc, városunk díszpolgára elkészült hatalmas munkáját, a Jász-Nagykun Szolnok megyei Sporttörténeti Almanachot mutatta Felvetette, hogy a jelenlévõkbõl alakuljon meg az Elszármazottak Baráti Társasága. Helle János diákéveirõl mesélt az Újszászi Híradóban olvasott továbbtanulók kapcsán. Barta István Százhalombattáról érkezett, és jelenlegi munkájáról, sport sikereirõl mesélt. Elmondta, hogy a Híradót környezete is szívesen olvassa. Simon Erika gyermekkorában vágyott a nagyvárosi életre ezért Szolnokra költö-
2004. október
HELYI DOLGAINK zött. Most, hogy már kicsi gyermeke van, szívesebben jön haza a nyugodt „kisvárosi” légkörbe. Egyöntetû vélemény volt, hogy a találkozó ötlete jó, a meghívásnak mindannyian nagyon örültek. Kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó, baráti asztaltársaságok emlékeztek a múltról, feledve a hétköznapok gondjait. A meghívásra többen jelezték, hogy elfoglaltságuk miatt nem tudnak részt venni, de számíthatunk rájuk a következõ találkozás megrendezésénél. Nagyon sok szép levél érkezett, nemcsak belföldrõl, hanem külföldrõl is. Idézet belõlük: ”Az Újszászi Híradó mindig eljut hozzám, így nyomon követem a település mindenkori fejlõdését, megoldandó gondjait, és az aktuális hétköznapi eseményekrõl is tájékozódom. Büszke vagyok arra, hogy Újszászon tölthettem életem egy meghatározó, fontos részét, valamint arra is, hogy folyamatos gyarapo-
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ dást és fejlõdést ér el szûkebb kis pátriám.” (Bujdosné Papp Györgyi) „Helyeslendõ (számomra otthon új) kezdeményezésnek tartom az elszármazottak összehozását. Biztos vagyok benne, hogy ez a közösség haszonnal tud együttmûködni a szülõhelyért, ahol mindannyian felnõttünk, és ahová ezért eltéphetetlenül kötõdünk.” (Élõ Elemér) „Már önmagában az is jó érzés, ha az ember életének egy szeretett állomásáról hír érkezik, az pedig külön öröm, ha a szülõhelye hívja találkozóra. Ahogyan múlnak az évek, egyre fényesebbekké válnak mindazok az élmények, amelyek a gyermekkor színtereihez kapcsolódnak, mind fontosabb megtartó erõt jelent a család, a barátok, a kedves ismerõsök. Egy-egy ilyen találkozás egyfajta megmerítkezés is a szép emlékekben s erõt ad a mindennapok nehézségeinek megoldásához, elviseléséhez.” (Dr. Nagy Janka Teodóra) „Én mindig büszkén mesélem, hogy egy faluból, szoba-konyhás földes kis pa-
rasztházból indultam, ahol a szorgalom, a munka, a szeretet és a biztonság igazi értékei vettek körül. Nekem Újszász a gyermekkoromat, tanulóéveimet, – egészen a Gimnáziumig bezárólag – jelentette. Akkor még szinte mindenki mindenkit ismert, a tanárt, az orvost tisztelet övezte. Gyermekként még az utcán is biztonságban voltunk, és igazi szabadságban éltünk. Ugyanakkor figyelték fejlõdésünket, tehetségünket.” (Dr. Rimóczi Melinda) „Remélem, hogy a jövõben Újszász városa is képes lesz olyan fejlesztéseket végrehajtani, amelyek az egészség megõrzésében és a betegellátásban a kor igényeinek megfelelõ színvonalat biztosítanak a lakosság számára.” (Dr. ifj. Cseh Gábor) „Hazalátogatásaim alkalmával, személyesen és informális úton is figyelemmel kísérem az immáron 7. éves város fejlõdését, és örömmel tapasztalom, hogy sok más településsel szemben Újszászon a fellendülés töretlen és elõre mutató.” (Szóró Csaba)
Barta Imréné
Köszönöm a meghívást
J ól esett, hogy még mindig emlékeznek rám. Ez az érzés kölcsönös, hisz én is sok-
Az Újszászról elszármazott Bálint Erika és Simon Erika
Örömmel jöttek haza az elszármazottak
2004. október
szor és szeretettel gondolok az itt eltöltött éveimre. Miért is írom, illetve mondom ezt? Az életem legszebb éveit köszönhetem Újszásznak. Pályám kezdeti nehézségein átsegített Gallai Antal igazgatóm, akit nagyrabecsülésem, tiszteletem övez a mai napig is. Neki és Szilvási Béláné tanítónõnek köszönhetem, hogy a csetlõ-botló kezdõbõl kiforrott, érett pedagógus lett. S persze a sok kedves szülõnek, illetve az újszászi lakosoknak, gyermekeknek, akik szeretettel vettek körül. Ezt a szeretetet éreztem, s ez adott erõt, hogy minden nehézséget leküzdjek. Itt voltam fiatal, neveltem a kislányom, aki szintén nagyon jó érzésekkel emlegeti az újszászi éveket. Azt mondja, neki nagyon szép gyermekkora volt. Sokat játszhatott a szabadban, körülvéve kedves pajtásokkal, jó szomszédokkal. Valóban nagyon jó szomszédokat õrzünk a szívünkben. Évekig sírtam Vásárhelyen. Nehezen szoktam meg a városi gyermekek viselkedését, modorát. Visszavágytam. Eleinte, ha Újszászra jöttem, úgy emlegettem, hogy hazamegyek. Ma már persze jól érzem magam, s megszerettem Vásárhelyt és lakóit is. 10 éve vagyok nyugdíjas. 5 évig tanítottam még a napköziben. 5 éve viszont otthon vezetek 3-4 fõs napközit. Még nem álltam le, de úgy gondolom, jövõre befejezem az ilyen irányú tevékenykedéseimet. Évezni szeretném a nyugdíjas éveket. Dévai Krisztina
7
HELYI DOLGAINK A kitüntetettek Újszász Város Díszpolgára Simon János, a JNK-Szolnok megyei KISZÖV titkára, festõmûvész
Simon János Újszászon született, éppen
60 éve. Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Elõször a szolnoki Vegyimûvek dekoratõre volt, majd 1968- ban kezdett el dolgozni Újszászon a Mezõgazdasági Termelõszövetkezetben elõször könyvelõként, késõbb személyzeti vezetõként. Nemcsak munkakörébõl adódóan, hanem magánemberként is szívén viselte a pályakezdõ fiatalok sorsát. Számtalan kitüntetést kapott, mint kiváló dolgozó. 1982-ben a JNK-Szolnok Megyei KISZÖV-höz került, melynek 1990-tõl megyei titkára. Munkája elismeréseként miniszteri dicséretben részesült. A munka mellett folyamatosan képezte magát. 1987-ben a Jászberényi Tanítóképzõ Fõiskola rajz specializációján szerzett diplomát. Ezt követõen a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának mûvelõdésszervezõ szakán vehette át második diplomáját. Gyermekkorától kezdve szívesen rajzolt és festett. Már középiskolásként a szolnoki mûvésztelepre járt szabadidejében. Chiovini Ferenc, majd kis ideig Baranyó Sándor tanítványa volt. 1975-tõl a megye több településén és természetesen Újszászon állított ki. Budapesten négy önálló kiállítását láthatták a mûvészetkedvelõk. 1997 óta a Független Magyar Szalon képzõmûvészeti csoport tagja. Minden évben részt vesz budapesti kiállításaikon. A kiállítások anyagából kiadott könyvek címlapján már kétszer szerepelt alkotása. Tudását igyekszik továbbadni. A helyi gimnáziumban óraadó tanár, rajzot és mûvészettörténetet tanít. Tehetséges diákjai alkotásaiból kiállításokat rendez. Pedagógiai és mûvészeti tevékenységének hatására tanítványai közül többen a továbbtanulásnál valamely mûvészeti ágat választották. 2004 januárjában rangos elismerésben részesült, JNK-Szolnok megye mûvészeti díjasa lett. Kimagasló mûvészeti tevékenysége mellett ifjúkorától kezdve meghatározó egyénisége volt városunknak. Tizenöt évig az újszászi labdarúgócsapat hátvédje volt, 1979–tõl 1982-ig pedig a TSZ Sportegyesület elnöke. Jelentõs sport
8
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ eredményei és a közösségért végzett munkája példaadó volt, s tiszteletet érdemlõ mind a mai napig. Mint a megyei Szakképzési Tanács, a Munkaügyi Tanács tagjának és a Területfejlesztési Tanács szakértõjének településünk számtalan pénzügyi támogatást köszönhet, hiszen hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít azokra a pályázatokra, amelyeken városunk jó eséllyel kerülhet be a „nyertesek” közé. Jelentõs segítséget nyújtott a csökkent munkaképességûek számára létesített munkahelyek megteremtésében is. Újszász Város Önkormányzata az Újszászért végzett munka, az Újszászért érzett elkötelezettség, ragaszkodás, a magas színvonalú szakmai, mûvészeti, pedagógusi munka, a város lakóiért végzett közösségi tevékenységéért Simon Jánosnak, a JNK – Szolnok megyei KISZÖV titkárának, festõmûvésznek az Újszász Város Díszpolgára címet adományozza.
Pro Urbe Újszász Díjasok Nagy Béla nyugalmazott tanár
N agy Béla egész életét Újszászon, Újszászért élte. 1935-ben Újszászon született. Itt végezte általános iskoláit, innen járt a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumba. Ide tért vissza 1960-ban a szegedi pedagógiai fõiskoláról matematika – fizika szakos tanárként. 1960-tól 1976-ig a Nagykertben oktatta a nebulókat, majd 1996-ig, nyugállományba vonulásáig a belterületen tanított eredményesen. Már 1960-ban megszervezte az iskolai fotószakkört, majd a mûvelõdési házban is fotószakkört indított. Nagyon sok újszászit tanított meg a fotózás fortélyaira. Tanítványai közül sokan országos pályázatokra is eljutottak. Többen élethivatásul is választották a fotózást. Nemcsak tanította, hanem szenvedélyesen mûvelte is a fotózást. Megörökítette Újszász elmúlt ötven évét. Archívuma felbecsülhetetlen értékeket rejt. Az aratók, az 1963-as nagy árvíz idején a gáton dolgozók, a kulturális és sportesemények résztvevõi, Újszász régi és újépületei, természeti szépségei mind – mind filmjeire kerültek. 1990-ben az Újszászi Híradó szerkesztõségének alapító tagja, hat éven át a város eseményeit megörökítõ fotósa volt. Fényképész tevékenységét 1996-ban gyûjteményes kiállításban foglalta össze. Sporttevékenysége, sportszervezõ tevékenysége is kiemelkedõ. Az 1950-es években az újszászi asztalitenisz csapat szervezõje, éljátékosa, késõbb a csapat edzõje. Edzéseit 70-80 gyerek látogatta.
Ehhez a létszámhoz szívós munkával megszerezte az asztalokat, ütõket is. Versenyzõi sorozatban nyerték a megyei versenyeket, és az országos versenyeken is szép sikereket értek el. A pingpongozás népszerûsítésére az iskola udvarára beton asztalokat készíttetett. Ezek az asztalok ma is megvannak, sajnos méltatlanul félredobva. Az iskola udvarán községi, szülõi összefogással betonozott pályát épített. Sok évi használat után ez a pálya lett a mai aszfaltozott pálya alapja. Munkáját sokszor elismerték. Számos alkalommal kapott társadalmi munkájáért helyi, járási, megyei elismerést. 1982-ben kiváló munkáért kitüntetésben, 1993-ban a Magyar Asztalitenisz Szövetségtõl Az asztalitenisz sportért kitüntetésben részesült. Újszász Város Önkormányzata sok évtizeden át végzett pedagógusi, fotómûvészi, sportszervezõi, közösségteremtõ tevékenységéért Nagy Béla nyugalmazott pedagógust Pro Urbe Újszász Díjban részesíti. Kovács György nyugalmazott köztisztviselõ
K ovács György 1943-ban született Szolnokon. 1962-tõl nyugdíjba vonulásáig, 1995. novemberéig a polgármesteri hivatal építési elõadója, fõelõadója volt. A hivatalban eltöltött 33 év alatt szoros kapcsolatban állt a település lakóival. Szakmai tapasztalatát ismerte, elismerte mindenki. Ezért is szervezte Õ még a tanácsi rendszerben a társadalmi munkákat, amiért többször kitüntették. A 33 év alatt sok-sok középület, lakóház épült Újszászon. Az ebbõl fakadó építésügyi feladatok ellátásához kerékpárjával rótta az utakat. Kapcsolatot tartott kivitelezõvel, tulajdonossal, szomszéddal, akik szakmai tanácsát elfogadták, betartották. Újszászon nincs olyan ház, aminek ne ismerné házszámát, telekhatárát. Nincs olyan árok, aminek ne ismerné mélységét. Nincs olyan út, aminek ne ismerné állagát. Munkáját rendkívül precízen, a mindenkori jogszabályok, elõírások betartásával végezte. Nem lehetett megvesztegetni, eltéríteni az igaztól, az egyenes úttól, ami alaptermészete és adottsága. Munkatársaival rendkívül jó kapcsolatot tudott kialakítani, melyhez sziporkázó humora, víg kedélye társult. A három évtized alatt felsorolhatatlan csínytevést, ugratást eszelt ki és vitt véghez. Nyugdíjba vonulása után is többször ellátogatott a polgármesteri hivatalba,
2004. október
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
csak úgy…, mert arra járt, hogy üdvözölje régi munkatársait. Újszász labdarúgásának ismert alakja. Hosszú évekig játékosként, majd edzõként segítette az újszászi labdarúgócsapatot. Elmondhatjuk, ha valahol labda pattog, ott megjelenik Kovács György is. A labdarúgáson kívül csaknem minden sportág rendezvényein, versenyein megjelenik. A város közéletének egyik meghatározója volt. Két ciklusban képviselõként, 1994-tõl 1998-ig az önkormányzat alpolgármestereként segítette a testület munkáját. Újszász Város Önkormányzata hivatásbeli lelkes munkájáért, a közügyek iránti mélységes elkötelezettségéért Pro Urbe Újszász Díjban részesíti.
rületen és munkakörben felelõsségteljesen és megbízhatóan végezte és végzi a mai napig is. Az utóbbi évek pénzügyi nehézségei ellenére is azon igyekszik, hogy az intézet gazdálkodása a lehetõségekhez mérten zökkenõmentes legyen. Újszász Város Önkormányzata lelkiismeretes, rugalmas munkavégzéséért, az intézet optimális mûködése iránti elkötelezettségéért Furcsa Izabellát, az Idõskorúak Szociális Otthonának gazdaságvezetõjét Szakmai Díjban részesíti.
Újszász Város Szakmai Díjasa
A takarékszövetkezet elnök - ügyveze-
Furcsa Izabella, az Idõskorúak Szociális Otthona gazdaságvezetõje
Furcsa Izabella Besenyszögön született.
1965-ben Szolnokon a Vásárhelyi Pál Közgazdasági technikumban szerzett képesített könyvelõ, vállalti tervezõ és statisztikus oklevelet. Az iskola elvégzése után a szolnoki Állami Földmérési Hivatalban dolgozott rövid ideig mint adminisztrátor. 1966. november 5-én kezdett el az újszászi szociális otthonban dolgozni. Három évig az idõs emberek gondozását végezte, eközben munka mellett megszerezte a szociális otthoni ápolónõi képesítést is. 1970-ben az intézet gazdasági hivatalába helyezték át, ahol eredetileg tanult szakmájában dolgozhatott. Különbözõ munkakörökben, de mindig nagy szakmai tudásról és szorgalomról tett tanúbizonyságot. Az intézet vezetõi felfigyeltek temperamentumos munkavégzésére, jó munkatársi kapcsolataira, és beiskolázták. 1973-ban végezte el a középfokú államháztartási számviteli tanfolyamot. 1986 szakmailag jelentõs év volt az életében. Megpályázta a megüresedett gazdaságvezetõi állást, amit megnyert, azóta az intézet gazdaságvezetõje. Ugyanebben az évben – addigi munkája elismeréseként – egészségügyi miniszteri dicséretben részesült. Munkakörének ellátásában az önállóságra való törekvés, a kezdeményezõkészség, a felelõsségvállalás nyilvánul meg. A rábízott feladatokat bármilyen te-
2004. október
Újszász Város Gazdasági Díjasa az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Újszászi Kirendeltsége
tõje: Deák Sándorné, az újszászi kirendeltség vezetõje: Rab Mihályné Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 1960 szeptemberében kezdte meg mûködését Újszászon. Irodaépületét 1969-ben adták át, amelyben ma már korszerû banki körülmények között fogadják az ügyfeleket. A szövetkezet a székházhoz és a kollektívához hasonlóan állandóan megújult, követte a kor szellemét, törekedett az újra, a modern ügyfélfogadásra. E szellemben tevékenykedik az újszászi kirendeltség, a Takarékszövetkezet legdinamikusabb fiókja. Mindig is az ügyfélközpontúság, a rugalmas kiszolgálás jellemezte a kirendeltséget, amelynek eredményeképpen sikerült nagy betét- és hitelállományt elérnie, és ezek növekedési ütemét megtartania. Ez az ügyfelek, az újszászi lakosság bizalmát tükrözi, akik megtakarított pénzüket szívesen és biztonsággal helyezik el itt, egy-egy nagyobb fogyasztási cikk vásárlása esetén hitelhez juthatnak, és akik
gondjaikkal is bátran fordulhatnak a takarékszövetkezethez. A gázprogram bevezetésekor részt vállaltak a lebonyolításban, hitellel segítették a lakosokat az egyéni bekötésben. Foglalkoztak biztosítások kötésével, kártérítések kifizetésével is. A kirendeltség úttörõ munkát végzett a lakossági számlanyitás elterjesztésében, melynek számtalan elõnye van. Több mint ezer folyószámlát kezelnek. Szolgáltatásaik körébõl kiemelkedik a bankkártya tevékenység. A készpénzforgalom csökkentése érdekében 2003-ban bankjegykiadó automatát mûködtet a fiók. Az akció és a dolgozók aktivitása megkétszerezte a bankkártya darabszámot, és ATM forgalmuk is növekszik. Sikerült megnyerniük Újszász vállalkozóit számlavezetésre, kezelik az önkormányzat és intézményei számláit. Az újszászi fiók próbálkozott elsõként deviza átutalással a Takarékbankon keresztül, õk segítettek a többi kirendeltségnek az indulásban. Élen jártak a modern kisbanki BOSS rendszer bevezetésében is. Kiemelkedõ a takarékszövetkezet szerepe az újszászi oktatási és szociális intézmények, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek támogatásában is. Minden jó ügy mellé odaállnak, jelentõs összeget fordítva a nyereségbõl nemes célokra. A fiók munkájában húszan vesznek részt. Nagy összetartás, az ügyfelekre és egymásra való odafigyelés jellemzi a kollektívát. Az ügyfél centrikusságnak, a gyors, rugalmas ügyintézésnek, a barátságos kiszolgálásnak köszönhetõen sikerült a Szövetkezetnek megnyernie az újszászi lakosok bizalmát. A takarékszövetkezet tevékenyen részt vesz a város életében, aktív kapcsolatot tartva a lakosokkal és vállalkozókkal. A mai kor igényének megfelelõ körülmények között pénzügyi szolgáltatásai-
A takarékszövetkezet kollektívája
9
HELYI DOLGAINK nak széles skálájával elégíti ki a város igényeit, hozzájárulva ezáltal a település fejlõdéséhez, Európai Uniós beilleszkedéséhez. Újszász Város Önkormányzata magas színvonalú gazdasági tevékenységéért, az újszászi oktatási és szociális intézmények, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek mûködéséhez nyújtott tevékenységéért az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Újszászi Kirendeltségét Gazdasági Díjban részesíti.
Újszász város Posztumusz Sport Díjasa Diószegi Sándor testnevelõ tanár, kézilabdaedzõ
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ hogy az újszásziak sikeresek legyenek. Õ volt a gimnáziumi lövészklub vezetõje is, melynek tagjai sokszor gyõztesként hagyták el a lõállásokat. Mintha csak tudta volna, hogy kevés ideje adatott, reggeltõl estig töretlen lendülettel, lelkesedéssel dolgozott 1980-ban bekövetkezett haláláig. Több tanítványa hivatásként választotta a testnevelõi pályát, akik közül többen most is Újszászon dolgoznak. Tanítványai, sporttársai a mai napig is rajongással, szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Újszász Város Önkormányzata magas színvonalú testnevelõ tanári munkája, sportolói és sportszervezõi tevékenysége elismeréséül – tisztelegve emléke elõtt – Diószegi Sándort Posztumusz Sport Díjban részesíti.
Diószegi
Sándor 1943-ban született Endrõdön. Mezõtúri középiskolásként több sportágban is indult az iskolai bajnokságokon, de a kézilabda lett a kedvence. Kiváló sportolóként felvételt nyert a Testnevelési Fõiskolára, ahol szintén ezt a sportágat folytatta versenyszerûen. Érettségi után felvették a Mûszaki Egyetemre és a Testnevelési Fõiskolára is, õ a sport mellett kötelezte el magát. A diploma megszerzése után, 1965-ben sportkapcsolatok révén került Újszászra tanítani, az akkor még általános iskola és gimnáziumba. Rögtön maga köré gyûjtötte a tehetséges fiatalokat, és több sportágban versenyeztette õket. A megyében az újszászi fiatalok mindig komoly ellenfélnek számítottak. A helyi sportegyesület színeiben játékos edzõként megalapította a férfi kézilabda-szakosztályt. A nõi kézilabdacsapatot a gimnázium színeiben versenyeztette. Mindkét csapat a megyei I. osztályban játszott. Sokat harcolt azért, hogy a labdarúgás mellett a kézilabda is támogatást kapjon. A szurkolók egyre többen lettek, egyre többen szerették meg a kézilabdát. A mérkõzések lejátszásához pálya is kellett. Az emeletes iskola udvarán a mindennapi munka mellett tanítványaival és más segítõkkel együtt megépítette a kézilabdapályát. 1973-ban, az új középiskola átadása után újabb pályát épített, ismét diákjai segítségével, akik a mai napig is szívesen emlékeznek e nagy fegyvertényre. Sok érem, serleg, plakett õrzi a megszerzett helyezéseket. A férfi kézilabdacsapat egy ízben megnyerte a megyei bajnokságot is, de pénz hiányában nem tudtak feljebb jutni. Az iskolai versenyeken kívül szívügye volt a falusi szpartakiád is. Sportolóként, edzõként nagy szerepet vállalt abban,
10
Városi Kulturális és Sportnapok
S zeptember nemcsak az iskolakezdés idõszaka, hanem hagyományosan a kulturális és sportesemények sorozata is, mely a Város Napjában csúcsosodik ki. A rendezvénysorozatot szeptember 4-én Bogárné Simon Klára, az Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg a mûvelõdési házban, egyúttal megnyitva a termékbemutatót is, melyen a Fekete József Kertbarát Kör és a Kõvári Lajos Méhész Egyesület mutatta be terményeit, eszközeit, Oláh Zsolt virágkötõ pedig csokraival díszítette a termet. Fodor Gábor kertbarát nem állított ki, õ citerajátékával járult hozzá az ünnepélyes megnyitáshoz. A megmutatkozás mellett nem titkolt cél volt a kertészkedés, a méhészkedés ismereteinek, tapasztalatainak átadása, hi-
szen a kiállítást mindig „szakemberek” õrizték, akik igyekeztek a látogatók kérdéseit megválaszolni. Bár a termékbemutató hosszú múltra tekint vissza, az idén is, mint mindig, voltak újdonságok. Most többek között a fehérmák és az ékszerbab nyerte el a látogatók tetszését. Az iskolai csoportok is sok hasznos ismerettel gyarapodhattak a kiállítást megtekintve. Különösen a méhészkedés eszközei voltak érdekesek számukra. A kiállítás sajnos csak három napig állhatott a látogatók rendelkezésére, hiszen a zöldségek, gyümölcsök, virágok megfonnyadtak volna, de így is sokaknak szerzett élményt. A kiállító kertbarátok: Bálint Ferenc és felesége, Bibák Ferenc, Boros Gyula, Fodor Imre, Földi Balázsné, Földi Béla, Gara István és felesége, Horváth Pálné, Kelemen Mihály és felesége, Lovász Dániel és felesége, Nagy Jánosné, Nász Imre, Tóth Lászlóné, Ulviczki József, Varga János és Vásár Istvánné. Alig zárta be kapuit a termékbemutató, máris egy másik kiállítás vette át a helyét: Prohászka Antal festõ– és grafikusmûvész Nosztalgia címû tárlata. Prohászka Antal neve nem ismeretlen az újszásziak elõtt, hiszen öt éven át lakott Újszászon. Akkor, a ’80-as évek közepén kiállításon is láthatták már alkotásait. A tárlatot szeptember 10-én Lászlóné Nagy Ilona, a szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg. A mûsorban a festõ felesége, P. Árpási Rózsamária saját versével, Horváth Ildikó pedig két dallal mûködött közre. A nagyteremben a festmények csupa sárga, piros, narancs, bordó és melegbarna színeket sugároztak, meglepve, de egyúttal meg is nyugtatva a belépõt. Szinte minden alkotásból a harmónia, a derû áradt. A képek többsége tanyát, tehenet,
A termékbemutató megnyitója
2004. október
Képek a városnapról
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Az ünneplõ közönség
Újszász vezetõi
Bali Gábor és Bodor Gábor hegedûmûvészek
A jászapáti Hétszínvirág Táncegyüttes
Katonai roadshow
Kézmûvesek az óvoda udvarán
A kézmûvesek utcája
Fazekasok
2004. október
11
Képek a városnapról
12
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Népszerû volt a körhinta
Nagy közönség várta a sztárvendégeket
Judy nagy sikert aratott
Csocsesz és együttese
A helyi Leprahl zenekar
Jól fogyott a gyros
Gáspár Laci a Megasztárból
A tûzijáték mindenkit elkápráztatott
2004. október
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Felhívás!
Tisztelettel hívjuk városunk lakóit
2004. október 22-én (pénteken) 16 órára az 1956-os forradalom 48. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 15. évfordulója tiszteletére rendezendõ koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésre a kopjafához. Ünnepeljünk együtt tisztességgel, méltósággal! Újszász Város Önkormányzata
Szeptemberi eseményekbõl Prohászka Antal kiállítását Lászlóné Nagy Ilona nyitotta meg fûzfát, napraforgót ábrázolt. Sorozatok darabjai voltak (Kovács bácsi legeltet a Kisgyepen, Tanya az Alföldön, Delelés, Tanya). A címekbõl kitûnik, miért is volt Nosztalgia a kiállítás címe. Errõl így szól a festõ: „Gyermekkoromban a nyári iskolai szüneteket tanyán töltöttem kisbojtárként. Mindig vittem magammal könyvet, szerettem olvasni a puszta csöndjében. Elõször itt rajzoltam legelészõ teheneket. A szentesi, vásárhelyi, ceglédi, kevi és szolnoki tanyavilág témája végigkíséri életemet.” Most mi is ízelítõt kaphattunk belõle. Köszönjük. F. Szekeres Zsuzsa
Szállítószolgálat mindenszentek napján!
Újszász Város Önkormányzat Támoga-
tó Szolgálatának gépkocsija Mindenszentek napján és az azt megelõzõ két munkanapon (október 28-29-én) 8-tól 16 óráig a lakosság rendelkezésére áll. A szállító szolgáltatást bárki igénybe veheti. A szállítás díja 80 Ft/km, ami a szállított személyek között megoszlik. A fogyatékkal élõ és a mozgáskorlátozott személyeknek munkatársaink segítséget nyújtanak virágok, mécsesek beszerzésében és a sírok gondozásában. Kérjük, igényeiket legkésõbb október 26-ig jelezzék a Bajcsy-Zs. út 12. alatt mûködõ irodánkban vagy a következõ telefonszámokon: 367-146, 552-068. Vígh Viktor szolgálatvezetõ
2004. október
Bursa Hungarica felsõoktatási ösztöndíjpályázat
Újszász
Város Önkormányzata 2004- ben is csatlakozott a Bursa Hungarica felsõoktatási ösztöndíjpályázathoz. A pályázat az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetû, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetõvé kívánja tenni a felsõoktatásban való részvételt az Oktatási Minisztérium, a települési és a megyei önkormányzatok együttmûködésével rendszeres anyagi segítséggel. A Bursa Hungarica támogatást a felsõoktatásban tanulni kívánó fiatalok két csoportja pályázhatja meg: a pályázók egyik köre a már jelenleg is a felsõoktatásban tanuló, hallgatói jogviszonnyal rendelkezõ fiatalokból kerül ki („A” típusú pályázó), míg a pályázók másik csoportja azon végzõs középiskolás, vagy már leérettségizett fiatalok közül, akik a következõ tanévtõl szeretnék elkezdeni felsõoktatási tanulmányaikat („B” típusú pályázó). A pályázat kiírása megtekinthetõ a Polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájának hirdetõtábláján, pályázati ûrlap ugyanitt igényelhetõ. A pályázat benyújtásának határideje 2004. október 22.
Gyógyszertár Tömösközi Ilona tragikus halála egy pillanatra megbénította a gyógyszertári munkát. Az élet azonban nem állhat meg, a munkát mindig tovább kell folytatni. A város abban a szerencsés helyzetben volt, hogy dr. Göblyös Anikó személyében olyan képzett gyógyszerész vehette át a vezetést, akinek nem volt ismeretlen a gyógyszertár, és aki nem volt ismeretlen a város lakói elõtt sem. Mint újszászi lakos, kislány korától kezdve sokszor volt látható a gyógyszertárban, mivel édesanyja szakdolgozóként évek óta ott dolgozott, õ pedig már akkoriban is érdeklõdéssel figyelte ezt a felelõsségteljes munkát. Akkor még bizonyára õ maga sem gondolta, hogy egyszer majd ilyen váratlan körülmények miatt kell átvennie a vezetést. Az évek múltak, és a kislányból nagylány lett. Közben elvégezte az egyetemet. Akik nem ismerték, csak azt látták, hogy a gyógyszertárban egyszer megjelent egy szép fiatal szõke lány, aki otthonosan mozog a gyógyszerek titkos világában. Aztán megint eltûnt egy idõre. Mint késõbb ismertté vált, Hollandiába ment tanulmányútra, ahol kutatómunkát is végzett. Ezen elõzmények után érte a haláleset híre és a felkérés a gyógyszertár vezetésére, amire igent mondott. Sok sikert kívánunk a munkájához és boldogságot a párjával. Azért felvetõdik egy kérdés. Vajon végleges céljának tekinti-e egy kisváros gyógyszertárának vezetését, vagy egy idõ után úgy érzi, ez a munka már kevés számára? Coop Party Szeptember 9-én a Fenyõ Áruház ismét megtartotta a már hagyományossá váló szórakoztató mûsorokkal, akciókkal és
13
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
KÉK HÍREK
S zeptemberben is zajlott az élet területünkön, ami bûncselekmények elköveté-
Ajándéksorsolás a Coop napon (Fotó: Fehér Judit) árubemutatókkal színesített partyját. Az áruház vezetése igyekezett mindenki számára valamit nyújtani. Igaz, a nap elsõsorban a gyerekeknek jelentett felejthetetlen élményt és szórakozást, de a mûsorok egy része a felnõtteknek is nyújtott egy kis kikapcsolódási lehetõséget a mindennapi gondokból. Városnapi programok A várossá válás hetedik évfordulójára a város vezetése színes eseményekkel és szórakoztató mûsorokkal készült. Már 4-étõl elkezdõdtek a sport és kulturális programok. A városnapi fõ rendezvény 18-án 9 órakor mazsorett felvonulással kezdõdött, majd 10 órától díjátadó ünnepséggel és gálamûsorral folytatódott. A megnyitót Molnár Péter polgármester tartotta. Ismertette a lehetõségekhez képest eddig végzett munkát és a jövõ terveit. Felkérte a lakosságot az összefogásra a tervek megvalósításához, valamint az építõ javaslatok és bírálatok megtételére. Ezzel kapcsolatban nem akarok ünneprontó lenni, mégis szeretném megkérdezni, hogyan szól a szerzõdés az áramszolgáltatóval az utcai világítással kapcsolatban? Ki a felelõs, ki ellenõrzi, hogy az utcai világítás mindenkor zavartalan és megfelelõ-e? Ugyanis még augusztus 20-án este kiégett az utcai lámpa a házunk elõtt. Az ünnepek után jelentettem a hibát a szolnoki részlegnek, ahol megígérték, hogy intézkednek, és két héten belül kicserélik az égõt. Aztán eltelt a két hét, de a hiba továbbra is fennállt, míg szeptember 27-én kicserélték. Az áramszolgáltató neve megváltozott, de ezzel a szolgáltatás színvonala nem lett jobb, sõt romlott. Már korábban is elõfordult égõ kiégés, és akkor a bejelentés után két napon belül megtörtént az égõcsere. Jó lenne, ha a polgármesteri hivatal tisztázná ezeket a mulasztásokat az áramszolgáltató vállalattal. Ezen kis kitérõ után a nap további, éjfélig tartó eseményeit említem meg. A piactéri szórakoztató mûsorokat, a kézmûvesek utcáját, a vidámparkot idézõ körforgó-
14
kat, az elszármazottak találkozóját, az esti tûzijátékot, a nosztalgia estet és a discót. A szeptember az ünnepléseken és szórakozásokon kívül mást is jelent. A gólyák, a fecskék és más költözõmadarak útra kelését, elõrevetítve az õsz, a tél közeledését. Elõrevetíti, hogy megszûnik a nap sugárzó ereje, és ismét gondoskodni kell a fûtésrõl. Tüzéptelep A régi idõkben a fûtést csak a szilárd tüzelõk biztosították. A háború után az állomás mellett az újszászi Áfész nyitotta meg és üzemeltette a tüzelõanyag telepet. Ez a telep nagy forgalmat bonyolított le a lakosság tüzelõvel való ellátásában. Bizony, nagyon sok fát és szenet tüzelt el a lakosság. Egy idõben, az állomás elsõ vágányától kisvasúti sín vezetett be a telepre, a tüzelõanyag könnyebb beszállítása érdekében. Aztán változtak a körülmények. Megkezdõdött a gázfûtési program, és mind kevesebb szilárd tüzelõ került felhasználásra. De napjainkban az egyre növekvõ gázárak megint kezdik elõtérbe hozni a szilárd tüzelõt. De a telep – nevével ellentétben – nemcsak tüzelõt forgalmaz, hanem a házépítéshez szükséges anyagokat is. Közel 25 évvel ezelõtt Korpácsi Ferenc és felesége családi vállalkozásban vette át a telep vezetését. Az eltelt évek alatt talán nincs is olyan lakos, aki vásárlás céljából ne fordult volna meg a telepen, amit közvetlenül a feleség, Éva asszony vezet, és jogosan lehet állítani, hogy mindenki megelégedésére, hiszen mindenkor igyekezett minden igényt kielégíteni. Ha valami keresett cikk éppen nincs, azt a legrövidebb idõ alatt beszerzi. Egy negyedszázad egy kereskedõ életében becsületes, jól végzett munkában nem kevés. Ezért azt kívánjuk, hogy még jó ideig vezessék a telepet erõben és egészségben! Nagy Elemér
sét is eredményezte. Ebben a hónapban nagy visszhangot kiváltó, súlyos bûncselekmény nem történt a területünkön, a szolnoki kollégák sem jártak nálunk egy héten háromszor, mint az elmúlt hónapban. Az elsõ balhét legutolsó írásom óta ismét az a fiatalember követte el, akiben annyira megbíztak már néhányan a városban. Ebben a konkrét bûncselekményben most stílust váltott a srác, mert alkalom szüli a tolvajt alapon egy házibuliban az asztalon hagyott jó minõségû mobilt lovasította meg egy társával együtt, aki biztosította a terepet, amíg õ „dolgozott”. Nagyon szaporodnak a balhéi a srácnak, pár nappal késõbb az öccse barátnõjének édesapját lopta meg olyan módon, hogy annak szabadon hagyott bankkártyáját a korábban kihallgatott PIN kód ismeretében magához vette. Mivel messze volt a háztól a Szabadság téri ATM, ezért még az apa kerékpárját is kölcsönkérte, amit azóta a kártyával együtt nekünk kell keresni. A kód segítségével a majdnem kéthavi minimálbérrel feltöltött számlát rendesen lecsökkentette. Szerintem a kerékpárért kapott összeggel együtt pár hétig jól érezte magát a bõrében. Ez a fiatalember nem hagy számunkra sok esélyt, a napokban elfogató parancsot bocsátottunk ki ellene. Remélem más társszervek is kapcsolódnak majd hozzánk, mert már a nyár folyamán be kellett volna vonulnia jogerõs szabadságvesztését letölteni. Ígérem neki, hogy igyekezni fogunk, hogy ezt minél elõbb megtehesse, ugyanis aki elõbb kezdi, elõbb is jön. Egy városszéli ház udvarában és nyitott fészerében tárolt színesfém hulladékokat tulajdonított el ismeretlen tettes a sértett szerint 25 000 Ft értékben. A vagyonvédelemre a tulajdonos ebben az esetben sem fordított nagy gondot. Az a csoda, hogy csak most történt ilyen jellegû cselekmény az udvarában. Egy helyi oktatási intézmény dolgozójának a zsebébõl valószínûleg a kocsiba való beszállás során kiesett a mobilja, melyet azóta sem szolgáltatott vissza senki sem. Jogtalan elsajátítás vétsége miatt nyomozunk ismeretlen tettes ellen. Bízom benne, hogy majd mi visszaadhatjuk a telefonját a tanár úrnak. A hónap elején egy lakatlan kertes családi ház esett áldozatául a gázparapetes bandának. Az ott talált három fûtõtestet, valamint bútorokat vittek magukkal a csapat tagjai. Természetesen az utcában és a közvetlen környezetben most sem hallott és látott senki semmit, pedig a meglovasított szajrét a mennyiségére, terjedelmére figyelemmel valószínûleg kocsival kellett elfuvarozniuk. Ismét az urbanizáció negatív hatásait tapasztaltuk akkor, amikor egy köztiszteletben álló egészségügyi dolgozó kocsiját törte fel ismeretlen tettes olyan módszerrel, mellyel az itt rendõrként eltöltött 15
2004. október
HELYI DOLGAINK évem alatt nem találkoztam soha. Ezt az elkövetési módszert csak profik tudják alkalmazni, mert alapos szakmai ismeretet és egy speciális szerszámot igényel az úgynevezett zártöréses módszer. A kis kocsiban feltûnõ volt a szakma miatti sok táska, és szatyor, szerintem emiatt esett áldozatul a temetõ parkolójában nõvérkénk. Egy szakközépiskolás fiú mobilja tûnt el a zárt öltözõbõl. A beszerzett információk szerint az elkövetõ csak az osztálytársak közül kerülhetett ki, mert az öltözõ zárja ép, sértetlen volt, amikor visszamentek az óráról. A városnapi rendezvénysorozat zavartalan lebonyolítását a szolnoki „Pelikános” kollégák és a helyi polgárõrök is segítették, de jelentõs erõket mozgósítottunk mi is. Remélem, jól érezte magát mindenki, a színvonalas elõadók és mûsorok minden korosztály igényeit kielégítették. A mi szempontunkból csak egy helyi 17 éves fiatalkorú fiú ellen kellett garázdaság miatt nyomozást elrendelni, ugyanis az elfogyasztott alkohol mennyisége egy kissé erõsebb úmcs-t (újszászi menõ csávó) varázsolt a 8. osztályos tanulóból, aminek õ hangot illetve teret is adott. Csak egy hibája volt a produkciónak, hogy ott voltam a közelében, és nem tapssal, hanem egy bilinccsel díjaztam a magánszámát. A Zagyva-parti otthonban lakó idõs férfi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az általa használt szekrényben a ruhái között elrejtett megtakarított pénzét megdézsmálta. A nyomozás feladata lesz megállapítani, hogy az idõs bácsika jól emlékezett-e, és ezt az összeget nem adta-e oda az unokáknak, hanem ellopták. Zagyvarékason a fõutcán lévõ butikba tört be az a két kecskeméti hajléktalan férfi, akik a bûncselekmény elkövetése után 2 órával már a mi vendégszeretetünket élvezték. A két betörõ az elszámoltatás során még két újabb kísérletrõl tett beismerõ vallomást, de ezt a két balhét már itt nálunk követték el. A sztori megér pár mondatot, ugyanis a két elkövetõ közül a fûtéscsõ mellett álló hallotta, amint a bejelentõ elmesélte, hogy az éjszaka folyamán két ismeretlen a lakásába behatolt, de amikor észrevették õket, már a szobaajtóval küzdöttek. Nem tudtak bejutni, mert villanyt kapcsoltak és rájuk kiabáltak, ennek hatására elmenekültek az elkövetõk. Annyira féltek, hogy még az elõszobába se mertek kimenni, a telefont se merték felvenni az éjszaka, ezért inkább megvárták a reggelt, és világosban tették meg bejelentésüket. Amikor a bejelentést meghallottuk, a fûtéscsõ közelében álló elkövetõre néztünk. A szemünk találkozott, majd a következõ pillanatban, mint egy megszeppent kisdiák, a szabadon lévõ kezének két ujját felemelve jelentkezett a balhéra, és fejét lehajtva mondta, hogy „Ez is a mienk, fõnök.” Õrizetbe vételük mellett szintén bíróság elé állítás keretében vádemeléssel küldtük meg az ügyükben keletkezett iratokat. Ítéletük is megszületett, az egyik a fogdából egyenesen a büntetés-végrehajtó intézetbe tette
2004. október
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ át székhelyét, a másik felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ügy tanulsága, hogy az idõs házaspár az elõzõ nap kora délutánján a postaládában elhelyezett reklám szórólapok miatt vált áldozattá, ugyanis az éjszaka folyamán azt észlelték az elkövetõk, hogy a postaládában felgyülemlett az újság, ezért a házat valószínûleg nem lakják. Ennyin múlik az, hogy áldozatok legyünk egy bûncselekményben. A hónap vége felé egy pénteki napon, a város külterületén egy négyfõs társasággal szemben falopás miatt intézkedett a járõr. Az eltulajdonított fa lemérését követõen már bûncselekményi értékre történt a lopás, ezért a büntetõeljárás szabályai szerint jártunk el három felnõtt és egy gyerekkorúval szemben. Az esemény pikantériája, hogy a személygépkocsiból és a rendszám nélküli utánfutóból álló jármûszerelvényt a tulaj beleegyezésével a 13 éves gyerek vezette, amiért egy újabb gyanúsítást kellett elviselnie. Ügyüket bíróság elé állítás keretében vádemeléssel küldtük meg a Szolnoki Városi Ügyészségnek. A lakosság tájékoztatására közlöm, hogy a polgármester a testület támogatásával rendelkezésünkre bocsátott egy mobiltelefont, ami a mindenkori járõrnél lesz. Ezen a telefonon keresztül az ingyenesen hívható 112 és 107 telefonszámok kikerülésével közvetlen kapcsolatba tud lépni a lakosság a rendõrjárõrrel, neki mondhatja el a gondját baját, és ezen keresztül kérhet segítséget is. Ez a telefonszám a 06-70-610-9914, de ettõl függetlenül ugyanúgy hívhatók továbbra is a megszokott segélyhívó számok, vagy munkaidõben a 366-333 telefonszám. A mezei lopások megelõzése, felderítése és megszakítása érdekében szintén fontos intézkedések, döntések születtek. Egy közös megbeszélésen a gazdák, a polgárõrök, a polgármesteri hivatal és természetesen a parancsnokunk jelenlétében megállapodás született, hogy a polgárõrökkel közösen a polgármesteri hivatal kocsijával és benzin támogatásával kiegészülve fokozott ellenõrzéseket hajtunk végre minden nap a külterületi részeken is. Megkezdõdik a betakarítási szezon utolsó fázisa. Reményeink szerint csak a gazdája fogja a hasznát élvezni a portékájának. Parancsnokunk ebben az ügyben zéró toleranciát hirdetett, ehhez a jogi hátteret az aljegyzõ is biztosítani fogja, az ilyen jellegû cselekmény elkövetõjét valószínûleg a felsõ értékhez közeli összeggel díjazzák majd. Nagyon gyorsan õsz lett, ezzel kapcsolatosan kérem a gépkocsivezetõket, hogy nézzék át autójuk biztonsági berendezéseit, gumiköpenyeit, sárvédõ gumijait, a közutakon is figyelmesebben vezessenek, fõleg azokon a helyeken, ahol a betakarítás útvonalai becsatlakoznak az aszfaltozott utakba. A sárfelkenõdés egy kis esõvel korcsolyapályát varázsol a közútból, nagyon veszélyes. Gondoljunk arra, hogy mindenkit hazavárnak!
Újszászi esték
Ismét elmúlt a nyár, így ígéretünkhöz hí-
ven újra beszélgetésre hívtuk az érdeklõdõ újszásziakat, folytatva rendezvénysorozatunkat. Vendégünk országgyûlési képviselõnk, Szalay Ferenc volt. A korábban oly sok vitát kiváltó helyszínen kénytelenek voltunk változtatni, mivel a Szász Vendégházban a Városnapi rendezvények miatt nem kaptunk helyet. A Millagra Rt. faházában találtunk helyet, ami viszont majdnem szûknek bizonyult (pedig nem kicsi), mivel olyanok is eljöttek, akik még eddig soha. (Elsõsorban az utóbbiaktól várjuk a javaslatokat a helyszínre vonatkozóan, mivel bebizonyosodott, nem ez az ideális helyszín: nincs mellékhelyiség, kérdéses a fûtés, stb. Mi egyelõre a Szász Vendégháznál jobbat nem tudunk, a kétkedõk által felvetett aggályoknak, mint az lentebb olvasható, mindenhol ki vagyunk téve.) Az új megjelenteken kívül voltak vendégeink Zagyvarékasról, Besenyszögrõl is. A beszélgetés közel három órán keresztül zajlott, téma volt bõven. Legutóbbi rendezvényünk óta megnyertük az EU-képviselõ választást, a belpolitikai helyzetben jelentõs változások történtek – pl. miniszterelnök-váltás –, az MSZP, az MDF körül kialakult helyzet, az ország gazdasági helyzetének sajnálatos romlása, és még sorolhatnám. Külön örömünkre szolgál, hogy a helyi MSZP odafigyel ránk, mivel megfigyelõik többször elvonultak a terem ablakai elõtt. Õk is tudják tanúsítani, sokan vagyunk, egyre többen. De szeretnénk még tovább erõsödni, várjuk rendezvényeinkre és sorainkba az érdeklõdõket, tenni akarókat, mindazokat, akik másképpen gondolkodnak, mint országunk és városunk jelenlegi vezetõi. Döntsük el közösen, mit akarunk, milyen eszközökkel, és nem utolsósorban: kik azok a személyek, akik ezt meg is tudják valósítani? A jelenlegi önkormányzat mandátumának lassan a feléhez ér, itt az ideje az értékelésnek. Rövidesen, reményeink szerint már a következõ számban jelentkezünk ezzel, mi hogyan látjuk. Addig is szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinkre, amelyek idõpontjáról, helyszínérõl, elõadójának személyérõl plakátokon és szórólapokon keresztül szerezhetnek tudomást. Szórád Róbert elnök Fidesz Magyar Polgári Szövetség Újszász
ab
Kovács Szilárd r.tzls.
15
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Táncgála
Második alkalommal került megren-
dezésre szeptember 25-én az újszászi Fire Dance Tánctársulat vizsgaestje. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan ez alkalommal is teltházas volt a mûvelõdési ház nagyterme, s ennek a nagy érdeklõdésnek szívbõl örültünk. A táncmûvészet újabb színes palettáját mutatták be a társulat kis-, középsõ-, és nagycsoportjának táncosai. Nyitótáncként a kicsiktõl, majd a nagycsoporttól is láthattunk palotást, az est folyamán pedig a mambó, tangó, szamba lépéseitõl a balettig – a tánckultúra igen sok oldalával találkozhattunk. A Grease ill. a Moulin Rouge c. musical zenéjére több alkalommal is lendületes és egyedi koreográfiát láthattunk. Az est színvonalát tovább emelte, amikor a társulat vezetõje, Bukorné Juhász Dóra és táncpartnere Farkas Attila lépett a táncparkettre. Tõlük a cha-cha-cha, rumba, jiwe, és rock and roll versenyformátumát láthattuk. A mûsorban többször kibontakoztatta tehetségét a Ceglédrõl érkezett aprócska vendégelõadónk látványos fitness mozdulataival. A magunk között csak „géppuska lábú” újszászi egészségügyiek is képviseltették magukat azzal a mókás simmi tánccal, melyet a közönség az Együtt Újszászért Egyesület elsõ bálján már láthatott. A táncest fergeteges kán-kánnal zárult, amire a társulat mind a 33 táncosa – kisiskolástól az egyetemistáig – közös produkcióval készült. A mûsor végeztével Molnár Péter polgármester, valamint Bogárné Simon Klára képviselõasszony elismerõen szólt a tánctársulat mûködésérõl, s egyben ígéretet kaptunk arra is, hogy Újszászt 2005-ben nemzetközileg is képviselhetjük. Nem hiszem, hogy bárki is unatkozott volna, aki velünk volt ezen a szombati estén. Bízom abban, hogy jövõre is sokan megtisztelnek bennünket jelenlétükkel, hiszen a belépõjegyek árát a fellépõruhák biztosítására fordítjuk. Molnár Péter polgármester, dr. Szóró Magdolna, valamint Sós Béla anyagi segítsége nélkül ez most nehezen sikerült volna. Az elmúlt idõ közösséget kovácsolt a táncosokból, s hiszem azt, hogy Dóri színvonalas táncoktatása mellett ez is hozzájárult a szombat esti sikerhez. Kedves Szülõk! Valljuk be, bizony rajtunk is sok múlik. Bíztató szavaink, kitartásunk olykor mennyire fontos. Ezúton köszönjük mindazoknak a segítségét, akik hozzájárultak akár szavaikkal, tetteikkel, vagy anyagi támogatásukkal, hogy Újszász méltán büszke lehessen fiatal táncosaira.
A kiscsoport magyar tánca
A gála egyik látványos pillanata
A fergeteges finálé
Ágotai Emese
16
2004. október
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Egy levél Címzett: Százszorszép Népdalkör Csiki Pál
TEziszúton telt Együttesvezetõ! szeretnénk megköszönni Önnek és csoportjának, fenntartójának, illetve támogatóinak, hogy az általunk rendezett Hagyományõrzõ Csoportok VII. Regionális Találkozóján részt vettek, annak fényét emelték színvonalas mûsorukkal. Külön köszönetünket fejezzük ki azért, hogy a süteménykínálással, a hímzõ asszonyok közremûködésével még érdekesebbé, értékesebbé, vonzóbbá tették a találkozót. Reméljük kellemes élménnyel gazdagodva tértek haza városunkból, ahová a Hagyományõrzõ Csoportok VIII. Regionális Találkozójára szeretettel visszavárjuk Önöket. Mezõkövesd, 2004. augusztus 24. Tisztelettel:
Az aggteleki cseppkõbarlangban
Hegedûsné Majnár Márta a Közösségi Ház igazgatója
Kirándultak a nyugdíjas klub tagjai
A régen tervezett kirándulásnak elérkezett az ideje. Szeptember 9-én korán reggel 38-an indultunk útnak. Kirándulásunk fõ úti célja Jósvafõ volt. Izgatottan, de jókedvvel vágtunk neki a hosszú útnak. Utunk a jól ismert történelmi nevezetességû Eger városán haladt keresztül. Elsõ pihenõnk a lázbérci víztározó volt, majd Putnok után eljutottunk Aggtelekre. Kis séta után a Baradla barlang rövid túráján vettünk részt, ami 1 km hosszú, és 1 óra hosszat tartott. A sok szép látnivalót, a természet alkotta szépségeket sokan most látták elõször. Felmentünk az aggteleki kilátóba, gyönyörködtünk a szép tájban, és fotókat készítettünk. Kissé éhesen buszba szálltunk, és felmentünk Jósvafõre a Jósva étterembe, ahol igen ízletes ebédet fogyasztottunk. Utána ki-ki kedve szerint fogyaszthatott desszertet a kis cukrászdában. Jósvafõn megnéztük a tengerszemet. A tiszta levegõt szinte harapni lehetett. A hosszú séta kicsit fárasztó volt, de a látvány mindent megért. Innen elbuszoztunk a 224 m magasan lévõ XVI. századi várromhoz. Már csak az alapköveit láttuk, de a kilátás gyönyörû volt. A várat és a környezõ településeket is a Bebek család építette a XVI. században. Miskolcon volt a következõ megálló. Felmentünk az Avasra, ahonnan igen szép kilátás nyílt.
2004. október
Mindenki jól érezte magát Jósvafõn a Tengerszem tónál Az idõjárás nekünk kedvezett, a szél kicsit fújt, de jókedvünket nem rontotta el. Élményekkel telve érkeztünk haza. Velünk utazott Barta Imréné Katica, aki igen sok fotót készített, köszönet neki. Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki Turza János gépkocsivezetõnek a biztonságos vezetésért és a türelméért és egy ismeretlen támogatónknak, aki egy nagy doboz süteménnyel lepte meg a társaságot. Szekera Pálné, Vígh Imréné
Október 12-én 17 órakor a Szász Vendégházban nyugdíjas klubfoglalkozásra várjuk a tagokat. a Vezetõség
Sorstársak kirándulása
A mozgássérültek csoportjának évi kirándulását szeptember 4-ére szerveztük meg. A jó szervezõmunka eredményeképpen tele autóbusszal indultunk útnak. Mivel megyénk is igen gazdag látnivalókban, így Berekfürdõt és Karcagot választottuk úti célul. Csodálatos idõben, ragyogó, késõ nyári napsütésben indultunk útnak. Szolnokon csatlakozott hozzánk Engel Edit csoportösszekötõ, egyesületünk munkatársa. Nagyon jó hangulatban, a buszon végig énekelve gyorsan Berekfürdõre értünk. Az 1992 óta önálló község nemrég kialakított címerében arany nap sugarai esnek a fodrozódó vízre, mindezt zöld lombok fogják körül. Ez az tömören, amirõl a község ismert: csodálatos gyógyvíz, melyet nyugodt környezetben élvezhet a fürdõzõ vendég télen-nyáron egyaránt. A megye legrégebbi gyógyvize igen jó hatá-
17
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
ÚNE hírek
A szeptember sem múlt el eseménytelenül. 19-ére kirándulást szerveztünk az egyesület tagjai részére. Az úti célunk Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeum és a mellette lévõ Füvészkert volt. Vonattal utaztunk, mivel a múzeumtól kapott fogadónyilatkozat által ingyenes ûrjegyet válthattunk az utazáshoz. A belépõjegyeket az egyesület pénztárából fizettük, ezért tagjaink részére a kirándulás ingyenes volt. Maga a múzeum gyönyörû. Szerencsénk volt látni a British Múzeumtól kölcsönkapott „Tollas dínók – Az õshüllõktõl a madarakig” címû kiállítást is. Bár a szülõk kíváncsisága, érdeklõdése nagyobb volt, mint a gyerekeké, azt mondhatom, hogy mindenkinek nagy élményt jelentett a múzeum tárlatainak megtekintése. Ezután átsétáltunk a szomszédos Füvészkertbe, ahová a Kulturális Örökség Napjai keretében a belépés ingyenes volt. Felüdülés volt ez a gyönyörû zöld sziget a betonrengetegben. Még játszottak gyerekeink egyet a közeli játszótéren (mi szülõk kicsit kifújhattuk magunkat), de az idõ gyorsan szaladt, indulni kellett haza. Nagyon jól sikerült ez a nap, mindenki számára élmény volt.
A mozgássérültek csoportja Berekfürdõn
Dehenes Miklósné
Mi lenne, ha Mindenkinek ízlett az ebéd (Szûcs Jenõ feleségével és sógornõjével) (Fotók: Gyüre Rozália) sú a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedõknek, és alkalmas a balestek utáni rehabilitációra is. A délelõttöt ebben a csodálatos gyógyvízben lubickolva töltöttük. A Park Étteremben elfogyasztott nagyon ízletes ebéd után Karcagra utaztunk, ahol elõször a Kántor Sándor Fazekasház látnivalóiban gyönyörködtünk. Kántor Sándor 1920-ban, 26 éves korában nyitott Karcagon önálló mûhelyt. Néhány évig csak használati edényeket készített, majd 1925-tõl különbözõ kiállításokra jelentkezett munkáival, melyeket díjakkal, oklevelekkel ismertek el. A napjaink legismertebb fazekas népmûvészének munkásságát bemutató állandó kiállítás nagy élmény volt számunkra. Ezután a Nagykunság történetét bemutató Gyõrffy István Nagykun Múzeum következett. Igazi, jóízû karcagi tájszólással beszélõ idegenvezetõnk, Szerepi Nagy Attila mutatta be a múzeumot, mondta el a karcagi redemptusok történetét. A tárlatvezetés után még sokáig beszélgettünk, hiszen karcagi születésû csoporttag is volt közöttünk.
18
Olyan csoporttagunk is vállalkozott az utazásra, aki csak ritkán mozdul ki otthonról, azonban idejét hasznosan tölti. Õ Szûcs Jenõ, akinek gyönyörû kézimunkáit már megcsodálhatták 2001-ben az „Integrációs nap az egyenlõ esélyekért” címû rendezvényünk keretében rendezett kiállításon. Bízom benne, hogy valamennyiünk számára igazi, értékes kikapcsolódást jelentett ez a nap. Köszönjük Turza János gépkocsivezetõnek, hogy a le- és felszálláshoz még sámliról is gondoskodott. xxx Október 1-jét 1991-ben az ENSZ az idõsek világnapjává nyilvánította. Ennek jegyében tartjuk következõ összejövetelünket 2004. október 21-én (csütörtök) 15 órától az Általános Iskola napközi otthon ebédlõjében (Bajcsy-Zs. út), melyre szeretettel várjuk tagjainkat. Ulviczki Józsefné csoportvezetõ
K öztudott, hogy mi a polgárõrök feladata. Nem az intézkedés, hanem sokkal inkább a városban való mozgásnak, a város életrendjének a figyelése. Mint polgárõr, így figyeltem fel én is olyan helytelen, meggondolatlan intézkedésekre, mint pl. az új utakon való fekvõrendõrök beépítése. Az érintett utcák lakói így kívántak megszabadulni a felelõtlen gyorshajtóktól. A város vezetõi ezt meg is valósították. Vajon helyesen cselekedtek? Azok is, akik ezt kívánták? Mi lenne, ha az érintett utcákban bármelyik családhoz orvost, mentõt, rendõrt, esetleg tûzoltót kellene hívni, mert a család valamelyik tagja a lángok közt fetreng? Belegondoltak abba, kedves fekvõrendõrt kívánók és megvalósítók, miképpen lehetne minél gyorsabban a katasztrófa helyére jutni, ha a gyorsaságot megakadályozza a szigorú fekvõrendõr bácsi? A segítségnyújtásra sietõk mit sem sejtenek a fekvõrendõrökrõl, vagy a sietségben megfeledkeznek róluk. Hogyan tudnának segíteni, ha önmaguk is katasztrófa áldozatai lennének, mert már a 20-30 km/óra sebességgel való áthaladás is veszélyt jelent. Mindez a város elsõ embereinél fog lecsapódni.
2004. október
HELYI DOLGAINK Nem tanácsadó kívánok lenni, csupán a megfigyeléseimet szeretném közölni önökkel. Azt is, amit szeptember 3-án a középiskola elõtt tapasztaltam. Becsengetés elõtt négy tanuló dohányzott a kapu elõtt. Ezt észlelve hozzájuk lépett egy tanár, és közölte velük: Tudjátok, hogy itt nem lehet dohányozni. Menjetek át a túloldlra, vagy nyeljétek le a cigarettát! Tapasztalataim korábban is voltak a csoportos átkelésekrõl az utca túloldalán kijelölt dohányzó helyre. Kérdezem én: Ez az intézmény rendelkezése? A dohányzó tanulók áttanácsolása a veszélyes útszakaszon a dohányzó helyre? Nem hiszem, hogy errõl a rendõrség bármit is tud. Számomra, mint polgárõr, ez felháborító. Miközben mi azt a feladatot vállaltuk, hogy vigyázunk a tanulóifjúság biztonságára, mások áttanácsolják õket egy forgalmas, veszélyes útszakaszon, ahol sem figyelmeztetõ tábla, sem útfelfestés nincs. Úgy érzem, gondolataim megértéséhez nem szükséges további magyarázat. Kérem, mérlegeljék mindezeket! Rédei István
Vannak még bátor nõk Újszászon!
T isztelt Olvasó! Aki figyelemmel kísérte az elõzõ számban megjelent cikkeket, fellelhette Nász Imre ügyvezetõ elnöknek, „A polgárõrség felhívása” címû írását, melybõl néhány gondolatot idézek: „A szeptemberi közlekedésbiztonsági ellenõrzés célja a tanulóifjúság balesetmentes közlekedésének segítése a tanévkezdés idõszakában (e gondolat aktualitását a cikk melletti fotó is híven illusztrálja). Polgárõreink önként, ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejüket áldozzák fel egy hónapig a gyermekek testi épségének védelme érdekében. Közfeladatot látnak el, segítsék munkájukat szabályos közlekedéssel.” Mint négygyermekes családapa, s mint tanár is kötelességemnek tartottam tavaly és idén is e nemes küldetésben részt venni. Mire utal hát írásom címe? Szeretném két hölgy halált megvetõ bátorságát „példaképül” állítani. A döntést az olvasóra bízom, követi-e, avagy… Heti két alkalommal a Vasútállomás elõtt posztolva gyõzõdhettem meg róla, hogyan mutatja be járda megléte ellenére S. J.-né és V. P.-né az úttesten való gyaloglás veszélyes mutatványát. Dacoltak õk esõvel, rohanó autókkal, polgárõri és rendõri kéréssel, s teszik ezt naponta az arra járó fiatalok õszinte csodálatára. V. P.-né produkciójáról még fotó is készült, melyet megjelentetni nem volt bátorságom. Történt ugyanis egy alkalommal, mikor ismét a járdát ajánlottam fel részére közlekedni, hogy Kovács Lászlóné néven bemutatkozva elkérte nevem. Bizo-
2004. október
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ nyára tudni akarta, ki meri személyiségi jogaiban korlátozni, s nem tudható, lesz-e tettemnek megtorlása? Gondolom, a leírtak alapján családját azért büszkeség fogja eltölteni. Nem tisztem, de az alkalmat megragadva szeretnék a magam nevében köszönetet mondani azon felnõtteknek, akik segítették munkánkat. A vázolt eset is azt bizonyítja, hogy szükség van tevékenységünkre, s ha csak egy balesetet sikerül megelõzni, már megérte! Juhász Attila mûszaki tanár, polgárõr
Egy részemrõl már rég lezárt ügyrõl
T. Rédei Úr!
Az Ön szeptember havi Nagyító cím alatt megjelent írására kénytelen vagyok reagálni. Azért is, mert az elmúlt másfél évben sokszor ért engem stáció ügyben igaztalan, nemtelen támadás, olyan köztiszteletben álló személyek részérõl is, akikre nem is gondolna senki. Néha úgy éreztem, mintha bûnöznék városunk ellen. Szerencsére egy-két ember segített is, nekik köszönöm. Akiknek viszont illett volna a munkámról érdeklõdni, ajtót sem nyitottak rám. Az Újszászi Híradó történetében nem emlékszem olyan olvasói írásra, cikkre, ami egy személy irányába ilyen maró gúnnyal, förtelmes rosszindulattal, ennyi mocskolódást tartalmazott volna. Ha pedig stilisztikailag nézem az írását (mûfaját nem tudnám meghatározni), elborzadok, mert nem egyszerûen pongyola, összefüggéstelen, logikátlan, kapkodó, az irodalmi – újságírói mûveltségnek még csak szikráját sem mutató valami, csak gyûlölködõ kotyvalék. (A kotyvaszt igét Ön használta, ebbõl jött nekem a kotyvalék kifejezés.) Uram, hallotta már?: A stílus maga az ember! Emlékszem dolgaira, amiket a város szépülésére ötlött ki (gondolom), fõként a „hármas halom kettõs kereszttel” tervére. Ezeket tisztelettel figyeltem, és támogatóan szóltam többször is a megvalósulás érdekében. Tervezzen tovább Uram, de ne írjon, az Isten áldja meg, mert így nemcsak engem néz le, hanem a Híradó minden olvasóját is! Ha még tollat ragad, mert azt érzi, komoly mondanivalója van, kérem, hívjon segítséget az íráshoz, valakit, aki hajlandó erre, netán kötelessége az ilyen segítségadás! Ha nem vakította volna el a gyûlölködés és a gúnyolódás, és emberi hangon megkérdez engem a stációkról, a szobrokról, azok anyagáról, technikájáról, bármirõl, szívesen felvilágosítottam volna. Akkor most nem lennének aggályai, nem kellene kételkednie!
Kioktat szobrászatból is. Ennek kapcsán olyan nagyfokú tájékozatlanság virít a mondataiból, hogy nem is tudom, feleljek-e? Most nem, ill. annyit: emiatt se aggódjon! Egyáltalán ne aggódjon, Rédei Úr! Talán a festmények megóvása érdekében igen. Ebben pedig pofonegyszerû a megoldás, az ablaktokok és ablakok közé szigetelés kell és összesen 14 darab nehezen nyitható zár vagy lakat. Ez nem az én feladatom. Talán a tulajdonosé! Ha csak százezerre becsüli darabját, a 14 kép értéke akkor is 1,4 millió forint, én mégis –higgye el – nyugodt szívvel tettem ki az „út szélére”, mert én bízom az emberekben, sõt szeretem õket, talán még Önt is. A 14 havi kemény munkát ez a szeretet és tisztelet diktálta, vezérelte. Mégis visszakanyarodok a szobrokhoz. Azok mûkõbõl vannak, mert nemes anyagra, márványra, mészkõre, bronzra és valódi szobrászokra nem voltak a készíttetõnek súlyos milliói. Mindegyiket ingyen készítettem és lelkiismeretesen. A szobrászatban is tisztelni kell az anyagot, tudni, mit bír el, milyen megmunkálást, kidolgozást enged. Így volt ez ebben az esetben is. Ön, Uram, hetykén kimondja az ítéletet, miszerint ez nem mûvészet. Lehet, de ezt Ön egyedül nem döntheti el. Funkciójukat betöltik, szégyenére nem válnak városunknak, és nem hinném, hogy mind buta, aki koszorúzza azokat. Ui. Tisztelt Olvasók! Hogy miként juthatott túl abban a formában több kézen is a szinte becsületsértõ, szakmai és emberi tisztességemet megkérdõjelezõ írás, meg sem kérdezem. A tisztességes adakozók miatt újra közlöm: képenként 7 (hetes) ezer forintot kaptam és költöttem az adományokból, kizárólag anyagra. Ez van, a többihez nincs közöm, szükségtelenek a pletykák. Lelkileg nem tett jót sem nekem, sem családomnak az elmúlt másfél év, ezért mostantól egy ideig félrevonulok, elhallgatok, és végzem – ha bírom – azokat a munkáimat, amiket számomra még a sors rendelt. Amikor kb. 10 éve nyilatkoztam a Néplapnak az akkoriban született stáció újrafestési és felújítási elképzeléseimrõl, nem gondoltam, hogy jó szándékú terveimnek ilyen, számomra keserû vége lesz 2004-re. Azért „valahol” mégis örülök, hogy e terveim valóra váltak, mert a visszajelzések alapján tudom, hogy sok újszászinak jelent ez örömöt és valami plusz jót a lelküknek. Akik „bekavartak”, nekik lelkük rajta. Áldjon meg mindenkit a feltámadott Jézus! Tisztelettel: Turza Ferenc
19
HELYI DOLGAINK Íme a mûvészet! Egy öreg tanár emlékezik
Kedves Olvasók! Köszönöm önöknek
és ma 78 éves egykori tanítványomnak is – aki rendszeresen elküldte nekem az Újszászi Híradót –, hogy tanulmányozhattam, megismerhettem az önök kisvárosának mozgalmas életét, örömteli változásait. A 90 éves nyugdíjas tanár akkor is tanít, ha nem akar! Mondhatom, nagy megelégedéssel tölt el iskoláik eredményes tanári munkája. Az egyetemekre, fõiskolákra menõ diákjaik, szakmát tanulók megújuló nemzedéke igazi szellemi kincse a közösségnek, amely képes arra velük együtt, hogy az elõrehaladást gátlókat, az alkotó embert becsmérlõket féken tartsák. Sok értékes embert ismertem meg az újság lapjain keresztül. Nagyon tetszenek a 80. évéhez közeledõ Nagy Elemérnek a város értékeit féltõ, õrzõ, ismertetõ, védõ, a gondokat feltáró, korrekt, tárgyilagos, elõrevivõ gondolatokat tartalmazó cikkei. Kitûnõ írója ezeknek. Az újságban mindig az õ cikkeit keresem elõször. Ha néha most õt idézem, csak ezért teszem. Hiányozni fognak dr. Göblyös Anikó tartalmas cikkei, kérem lépjen át a tudományok világába is. Mérész József igazgató Gyõrffy István tudósunk gondolatait idézve európai szintû programot ad. Idézve a tudóst: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai mûvelõdés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk – azt – az európai mûvelõdést.” Ezúttal két nagyszerû festõmûvészt említek, akik tanárként, tanítóként, versíróként már letették kézjegyüket Újszász, a nemzet és Európa asztalára. Mûvészetük átfogja a portréfestés, a tájképfestés, a csendélet, az egyházi kegyeleti festészet világát. Reméljük a jövõben is még hosszú ideig, kifejezõ, csodaszép alkotásaikkal tovább gyarapítják a nemzet kincseit. Kívánok ehhez jó egészséget és hosszú, boldog, sikeres életet. Fõvárosi és vidéki kiállításaikon szerzett élményeim, emlékeim világító fáklyaként maradtak meg bennem, a 90. évemben is. Valami azért kikívánkozik belõlem. Nagyszerû érzés volt olvasnom arról az összefogásról, amely a városkájukban a több mint 100 éves temetõ egyházi és kegyeleti célú szépítésével kapcsolatosan kialakult. Szó van a keresztútról, a stációkról és Újszász város (és a nemzet, valamint Európa) festõmûvésze által alkotott festményekrõl, kegyeleti alkotásokról. Turza Ferenc festõmûvész olyan alkotásokkal gazdagította a város lakóit, amelyekre sok, nagyságrendben nagyobb város lakói büszkék lehetnének. De õ alázat-
20
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ tal festette meg táblaképein Jézus Krisztus szenvedéseit, melybõl az õ lelki szenvedései és küzdelmei is világot látnak, valóságot mutatnak. De ezzel együtt jogosan felemelt fõvel, áhítattal adta át alkotásait a közösségnek, az egyház közösségének is. Ott voltam, amikor 2004. pünkösdvasárnap délutánján Hernádi László plébános úr a felújított keresztutat, a stáció épületeit, a kegyeleti táblaképeket ezen a temetõi kegyeleti helyen megszentelte. A tisztelt jelenlévõk – magam is – könnyeztem. Ez a nap egyháztörténeti nap lett! Attól a pillanattól kezdve sem ezt a helyet, sem az ott lévõ emberi alkotásokat egyetlen oktondinak sincs joga becsmérelni, alantas módon leértékelni. Ha ezt teszi, kegyeletsértést követ el. De embertelen az is, aki az alkotót zagyva módon mûvészetre oktatja. Azt az embert, azt a mûvészt, aki Újszászról Simon János tanár, festõmûvésszel együtt tagja a Független Magyar Képzõmûvészeti Egyesületnek (Magyar Szalon). Olyan teszi ezt, akinek megnyilatkozásai alapján azt lehet látni, nem ért az egészhez semmit, miközben magát mûvészetbarát hozzáértõnek vallja. Tanácsolom a Nagyító cikk írójának, hogy legalább az Új Magyar Lexikon 1962-es kiadásának Festészet és Szobrászat fejezeteit tanulmányozza. Apropó, most jut eszembe, a múltkor szénbõl készített és polírozott oroszlánszobrot láttam az én barátomnál. Haifongból kapta egyik tanítványától, Ilyen az élet. Szénbõl szobor! Nahát!! A sértegetés, az ócsárolás helyett inkább tanuljon. Errõl a közösség ad majd vizsgabizonyítványt, pl. 2004. augusztusi Híradó 13. oldal, N. E. nagyszerû szerzõje, akirõl az elején írtam, megállapítja: Több szem többet lát szólásmondás, közmondás idézése után. Elolvastam F. L. vállalkozó találó, de igaz észrevételeit! Helyes a szerzõ elvárási igénye is, segítsen konkrétan V. L. is, de ne mindent csináljon (Ha akarja, akkor igen! Lelke rajta! Tovább „Remélhetõen még nincsenek befejezve a stáció munkálatai és megóvása érdekében, azokat a tél beállta elõtt ki kell venni, biztos helyre helyezni. (N. E.) Felelõs átvétel mellett felelõs õrzést biztosítani! Mi abban a csoda, ha valaki házát, vagyonát õrzi, félti, óvja (Nagyító). Ott még nem természetes, mert más alkotása?? Hûha! A Nagyító cikk (2004. szeptember, 11. oldal) írója hitelrontó, a híveket is félrevezetõ, rágalmazó, és érdemtelen arra, hogy továbbiakban foglalkozzunk vele. És Mózes kõtábláin a XXX római számok? Tisztelt Turza Ferenc festõmûvész úr! Öntõl személyesen is elnézést kérek, amiért ismeretlenül is kifejtettem tiltakozásomat egyes emberek ocsmánykodásai ellen. Ezt még 90 évesen sem lehet elviselni. Kérem, Ön alkosson csodákat, és fogadja meg egykori Bencés-rendbéli taná-
rom tanítását: „Fiam, te az életben sok mindent átélsz, sokan fognak elismerni és bántani. Te azonban hass, alkoss, gyarapíts, és soha ne hallgass az „iá, iá madarakra”. Alkotásaiddal kergesd el õket. A sötét árnyakat. Mindannyiunknak: Becsüljék azokat, akik alkotnak, a közösségükért, a nemzeti mûveltségért. Kérem, olvassák el még a 2003. decemberi Híradót. Ki keresi a bajt? Ki mond rosszat? Ki nagyít a 15. oldalon? Ugye nem FL? De nem is nagyítanak, nem is mondanak rosszat! Csak igazat, és nem FL. Mivel orvosi kezelésre külföldre utazom, elbúcsúzom. Lehet, hogy vissza sem jövök! Tisztelettel: Somogyi Géza Jenõ ny. tanár Tóbükkös, Pf. 72.
Véleményem a Nagyító c. Rédei István cikkrõl
Én már 67 éve lakom Újszászon, így en-
gedje meg, hogy néhány gondolatot elmondjak a cikkével kapcsolatosan. Én nem ismerem Fehér Lászlót, de jól ismerem Turza Ferencet és munkásságát. Volt olyan eset, hogy megkért kiállításának megnyitására. Hogy a stációk úgy állnak, valószínû, hogy eredetileg így álltak. Nem tudom, hogy lehetett volna-e korrigálni? Nem gondolja Rédei úr, hogy egy kicsit sértõ megjegyzése volt azzal kapcsolatban, hogy az a bizonyos Fehér László kb. 100-szoros nagyításban látja Turza Ferenc alkotásait? Tudom, hogy évekig a Zichy Galériának dolgozott, több száz képe zsûrizett. A stáció felújítása Turza Ferenc ötlete és kivitelezése. Megítélni, hogy hány milliót ér, ez nem az én reszortom. Mindenesetre az eszmei értéke nagy. Szobraival kapcsolatosan, ha nem megfelelõek, akkor a köztéri szobrai nem érdemlik meg a helyet?! A Szent István szobrot elõzetesen az ismert Gyõrfi István szobrászmûvésszel konzultálta meg, az igazi bronzból lett volna több millióért, és õ öntötte volna, végül az önkormányzat a legolcsóbb megoldást választotta Turza Ferenc agyagmintájából. Így csak a cement és az agyag került pénzbe, és Turza Ferenc térítésmentesen készítette el. B. R.
2004. október
HELYI DOLGAINK A fekete zongora
Döbbenten olvastam Rédei István Na-
gyító címû cikkét, amiben hozzászól a stációk ügyéhez. Nem vitatkozni akarok vele, mert nincs azon a szinten, hogy érdemes legyen vele vitatkozni. Az is természetes, hogy valakinek nem tetszenek a stációk, szobrok. Rendben van. A problémám az, hogy szabad-e ilyen hangnemben írni, így belerúgni egy emberbe. Egy emberbe, aki szívét lelkét kiteszi annak érdekében, hogy szebb legyen az a környezet, amiben élünk. Úgy gondolom, nincs helye az ilyen hangnemû írásoknak az Újszászi Híradóban! Az ilyen és az ehhez hasonló írások rombolnak, és rombolni – mint tudjuk – könnyû, de az építéshez sokszor egy egész élet kell! Ez a mérleg így – bárhogy is van –, igazságtalan! Három dolog jutott eszembe, hogy mit is mondjak erre, – bár Turza Ferencnek nincs szüksége arra, hogy ilyen írás ellen valaki megvédje, életmûve magáért beszél. 1. Úgy 50 év múlva Úgy 50 év múlva, mikor már nem leszünk, és az utókor vándora rátekint a térképre, meglátva Újszászt, többek között ilyen nevek jutnak majd az eszébe: Vörösmarty Mihály, Turza Ferenc, Fehérné Majzik Sarolta … és azt a kort, amiben éltek úgy ítéli majd meg, hogy is bánt a mûveikkel és ezekkel az emberekkel … 2. Jancsó Miklós: Játssz Félix, játssz! Lajkó Félixet a hegedû-mûvészt Jancsó Miklós: Játssz Félix, játssz! címû filmjébõl ismerhette meg az ország. Amikor ez az ember hegedül, azon túl, hogy gyönyörû, amit játszik, az jut az eszembe: mi az újítani akarás mûvészi bátorsága, mik a mûvészi kifejezés határai. A film címe is zseniális: „Játssz Félix, játssz!” Játssz, mert igazad van, mert szebb lesz tõle minden. Feri, nekem is ez az üzenetem: Fessél, Feri fessél! Ne törõdj a kor és a közönség zajával. A te mûvészeted sok embernek szerez örömet, a képeidben élet van: maga az élet. A színeidnek színe van, a tájaidban hallatszik a délutáni harangszó, ahogy a fák között jár a szél, a messze vezetõ utakban a jövõ ígérete a sáros szekérnyomokon túl. Portréidból sorsok néznek vissza ránk azzal a történettel, amit egy arc elmesélhet az életérõl. 3. A fekete zongora Úgy 1908 körül Ignotus valami ilyet mondott errõl a versrõl: „Nem értem, de gyönyörû” ez a kor egyik leghíresebb meg nem értett verse, benne a magyar beszéd egyik legszebben hangzó ritmusával. Kedves Feri: Neked ajánlom. Te olyan vagy, aki kicsit messzebb lát mindannyiunknál.
2004. október
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ Ady Endre: A fekete zongora Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az élet melódiája. Ez a fekete zongora. Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az õ ütemére. Ez a fekete zongora Kovács Nándor
Temetõi befizetések Csermák Lajos, Bercsényi út 6. .......2000 Ft Ézsiás Kálmán, Egység út 28/a........1000 Ft Földi Antalné, Akácfa út 24. ............2000 Ft Gömöri István, Szilágyi út 23. .........1000 Ft Hajdú Gyula, Fecske út 34...............5000 Ft Hajdú Gyula, Kolozsvári krt. 22. ....5000 Ft Helle Ferencné, Horgász út 10........1000 Ft Kovács Istvánné, Arany J. út 2. .......2000 Ft Kovács Jánosné, Horgász út 17.......1000 Ft Marosi Józsefné, Iskola út 11...........1500 Ft Nagy Péter és Farkas Edina Kárpát út 2. ....................................1000 Ft Petényi Mihályné, Akácfa út 90......2000 Ft Péter, Ady út 9...................................2500 Ft Pócz Kálmánné, Egység út 28/a......1500 Ft Pozsonyi Pál, Rákóczi út 2...............2000 Ft Silye Sándorné, Bethlen út 3. ..........2500 Ft Szõke Lajos, Határ út 6. ...................1000 Ft Tóth Györgyné, Pálma út 8. ............2000 Ft Varga József, Lehel út 14. ................2000 Ft Varga Kálmán, Akácfa út 83............2000 Ft
Évfordulókra emlékezve
K edves Olvasók, Barátaim, Sporttársaim! Örömmel olvastam újságunkban, az Újszászi Híradóban azt a felkérést, hogy közösen készüljünk fel 2005-re, két jeles jubileumra, annak méltó megünneplésére. 1945-ben alakult meg nõi sakkcsapatunk, és 1954-ben a máig is mûködõ sakk szakosztályunk NB II., NB I/B, Megyei I.-II. osztályokban ért el szép eredményeket. Ehhez a készülõdéshez már hónapokkal ezelõtt elkezdtem rendezgetni írásos emlékeimet. Okleveleket, kitüntetéseket, újságcikkeket, és egyik sakk referensünknek át is adtam. Csak azért beszélek vázlatosan, mert a részletek, a sporttársaimmal, és sportot szeretõ segítõkkel együtt végzett sok évtizedes munkánk Önök elõtt zajlott le Újszász községért, városért. Mindazokkal együtt, akik erkölcsileg,
anyagilag, szellemileg, sokszor fizikailag is közremûködtek ebben a munkában. Hogyan indult, és hogyan zajlott mindez? Most az is figyeljen ide, aki mindezekért semmit sem tett, lenézi, vagy utálja a sporNagy János tot, vagy annak egy részét. Esetleg azokat is, akik mûvelik, segítik azt. Van mit tanulni bõven azoknak, akik közül – szerencsére nem sokan –, a városvezetés valamilyen posztjára is kerültek. 1931-ben születtem. Hamar, már 1951-ben besoroztak. A katonai szolgálatot igen szorgalmasan, szabadidõm egy részében sakkozással is töltöttem. Leszerelés után rövidesen aktív játékosa, ezzel alapító tagja is lettem a Fekete Józsi bácsi szervezte–alapította (1954.) újszászi sakk szakosztálynak. Versenyszerûen 19621998-ig, 36 évig játszottam a mi újszászi csapatunkban, sikerrel. Sokunk kiváló szereplése, alkotó tevékenysége tette lehetõvé, hogy 1989-tõl újabb és nehezebb feladatokat kellett és sikerült megoldani. Ekkor már fiatalokkal megerõsödve új csapat szervezésébe, építésébe kezdtünk. Én 1982-ben vettem át Fekete Józsi bácsitól az irányítást, melyet 1999-ig vittem. 1989-ben a MEZÕGÉP sakkcsapata megszûnt. Ekkor, megfelelõ elõkészítés után, községünk vezetésével egyetértésben, a sakkozók örömére jogot szereztünk a sakk országos bajnokságban (OB-II.) való részvételre. Többször kerültünk megerõsödve az OB I/B-hez közel, aranyérmet elérve az OB II-ben. Volt, mikor a részvételre anyagiak hiánya miatt nem került sor. Az 1997/98. évben eljutottunk az újabb OB II. aranyhoz, és így jutottunk az OB I/B-be. Kellemes dolog visszaemlékezni a polgármesteri fogadásra, és arra, amikor itt helyben Újszászon láthattuk vendégül a Magyar Sakkszövetség fõtitkárát, Ambrus Zoltánt Újszász Sportegyesülete értékelõ bankettjén. Itt vehettük át az elsõ helyezésért járó aranyérmünket. A szövetség figyelmét akarva-akaratlanul is felhívtuk magunkra. Ugyanis 1992-ben, elõször a megyében a Szabad Föld Lapkiadó Rt. vezetõségétõl, a Szabad Föld Kupa Bizottság elnökétõl, Sárdi Ferenctõl felkérést kaptunk egy országos Szabad Föld Kupa újszászi lebonyolítására. Megtisztelõ volt, egyben óriási feladatot jelentett, mert 180 fõ elhelyezése, zökkenõmentes ellátása, és a verseny profi módon való lebonyolítása volt a cél. Sok segítõnk volt, akiknek ma is hálás vagyok. Az eredmény: vitték az újszászi emberek hírnevét, a verseny sikerét, és 1994-ben és 1997-ben újabb megbízást és felkérést kaptunk, amelynek a sport és közösség iránti alázattal eleget is tettünk. Elismerésként személyesen sport díjat kaptam. Közben 1994-ben, az alapítás évfordulóján 40 éves sakk sporttevékenységemért, játékszervezésért, irányításért, a
21
HELYI DOLGAINK Magyar Sakkozásért Aranyhuszár országos díjat kaptam. Külföldön sok millió magyar olvasó kezébe került a Sakk Élet, amiben olvashattak a sikeres újszászi emberekrõl. Az OB II-be jutáskor sok ellendrukkerünk volt, és eszembe jutott a Szolnok megyei Néplap akkori cikke. A következõket írta: Bár a sorsolás nem volt jó, de a benevezett 18 játékosunkból 9 állandóan szerepel. És a következõk: Szavcsur F., Makula K., Bencsik Gy., Retter F., Szép J., nem találtak legyõzõre. Jöttek játékosok más városból, más megyébõl, kiegészülve az itthoniakkal, álltuk a csatát, és meneteltünk a feltörekvõ fiatal újszászi nemzedékkel az OB I/B. felé. 1998-99 a siker éve volt. Mit ír a Néplap krónikása: Újszászon a sakk szakosztály olyan támogatást kapott az önkormányzattól, vállalatoktól, vállalkozóktól, magánszemélyektõl, amelyért hálásak vagyunk, amely a megye egyetlen településén sem tapasztalható. Nem voltunk krõzusok, de amit adtak, az folyamatosan biztosította létünket. Csak úgy tudtak kibontakozni fiatal tehetségeink, ha hosszú távon a sportnak olyan megszállottjai álltak mellénk, mint Fekete József, Nagy János, Varga János, Nagy József, Fehér János és még sokan mások, akik nagy tiszteletet érdemelnek. Így fejlõdik lassan és töretlenül a fiatal nemzedék, és erõsödnek csapataink. Íme a fiatalok: Bogár Attila, Kocsis István, Kaló István, Kovács István, Répási Dávid, Vágó Ferenc és vendégként Kiss Balázs, Szíjjártó Csaba, Gönczöl Gábor és Telek Gábor. Közben a Szász Kupa beindítása új színfoltot hozott Újszász sakkéletébe. (1992-2003.) További versenyeink, melyeket Fekete József elhunyt alapítónk neve fémjelez, megtisztelõ minden résztvevõ számára. A 2004. szeptember 18-i emlékverseny is Fekete Józsi bácsi nevéhez fûzõdött. 1997-ben a testnevelés és sport érdekében végzett kiemelkedõ munkámért Eszterházi Miksa díjat kaptam. Majdnem kimaradt a sorból: a Szabad Föld Sakk Kupák nemcsak minõségben hoztak újat, de versenyenként (3 volt), 150-160 ezer forintot is. Nem kis pénz volt ez, megközelítette a szakosztály éves költségvetésének felét. Sportéletem másik részét a labdarúgó-szakosztályban végzett tevékenység, munka, konkrét segítés tette ki. 1992-2002-ig külsõ pénzügyi munkáját végeztem. Ez idõ alatt sok-sok anyagi támogatót sikerült megnyernem, mások jelentõs közösségi munkában vettek részt velem együtt, az én szervezésemben, az én irányításom alatt. Pl. a sportpálya világítási munkálataiban 500 fm földkábel fektetés alap és befejezõ munkáiban dolgoztak, mellyel fél millió forint megtakarítást sikerült elérni a szakosztály javára. Ugyanakkor az UNIMAX Kft.-tõl, név szerint Borsodi János igazgatótól illetve más kisebb kft.-k-tõl jelentõs, több százezer forintos támogatást kaptunk. Engedtessék meg nekem, hogy mindazok segítségét, tevékenységét megköszönjem,
22
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ akik vezetõként, egyszerû lakosként, nyugdíjasként vagy sportolóként velem együtt dolgozva járultak hozzá Újszász város közösségi sportéletének szebbé, maradandóvá tételéhez, évtizedeken át alkotva. Erre lehetett építeni akkor, amikor Palics labdarúgó klubjának és Újszász sportegyesületének kapcsolata kiépítésében és folyamatos fenntartásában személyesen részt vettem. Ez erõsítette a magyar–magyar kapcsolatokat olyan korszakban, amelynek túléléséhez ilyen téren is erõt adott az élet. Azt mondják Újszászon is, hogy aki ezt a munkát nem becsüli, az nem is magyar. De ott becsülnek minket, mert amikor 2004. július 11-én a palicsi klub 50 éves évfordulóját ünnepelték, meghívták Molnár Péter polgármestert, egyesületünk elnökségi tagját, személyemet, elnökségi tagot, Kaló Jenõ labdarúgó szakosztályvezetõt, Konka Csabát, fiatal, tehetséges labdarúgónkat. Örömmel vettünk részt ezen a jeles bizalom és reményt keltõ napon. Csak az érezheti át, mit jelent ez, aki ott volt. Ezért is erõsítjük 10 év után napjaink történései kapcsán is az együvé tartozást. A Megyei Tanács Építõipari Vállalatánál villanyszerelõként dolgozva, akkor – úgymond – társadalmi munkában 30 évig szerveztem, vezettem a sportéletet. Így kapcsoltam össze a kispályás labdarúgótornákkal a vállalat és községünk érdeklõdõ, sportszeretõ embereit, fiataljait az ÁFÉSZ, KTSZ, hivatal dolgozói bevonásával. Sokoldalú sporttevékenységemmel a sportbarátságokon át elõsegítettem több tehetséges sportemberünk fejlesztését, fejlõdését, szakmai vonatkozásban is. Varga Ferenc és fia óriási anyagot gyûjtött az általuk szerkesztett, összeállított JNK-Szolnok megyei Sport Almanach kiadványához. Hát nem ide kerültem azzal a 28 újszászi sportolóval, sportvezetõvel együtt, életrajzunk, pályafutásunk bemutatásával összekapcsolva? Olyan emberekrõl van szó, akik közvetlen szülõföldjükért, a megyéért, egyesek még az ország sportéletéért is több évtizeden át nagyon, de nagyon sokat tettek. Így kerültem közéjük, nem azért, mert még volt benne hely. A döntéshozókat megkérem, vigyázzanak! Óvatosan, mert a papír minõsége keményebb, és vág, és nem arra való! Én mondtam elõre, ne szidjanak! De hogy ne untassam egy témával Önöket, a polgárõrségnek megalakulása óta aktív tagja vagyok. A kiadott feladatokat maximálisan végrehajtjuk. De a megyei és országos polgárõr napokon, a sakkversenyeken is több esetben díjazott lettem. Hát ilyen elõzmények után (50 év) az újszászi sport alázatos szolgálatában eljutottunk a mai napokhoz. Az Újszászi VVSE megvizsgálta, értékelte azt, hogy kit terjesszen fel Újszász Város Sport díjára, erre a megtisztelõ kitüntetésre. Hárman mérettettünk meg, és jómagam kerültem az elsõ helyre. Olyan szakmai, profi értékelõktõl kaptam támogatást elõterjesztésemhez, mint Molnár Péter, aki az egyesületünk elnökségének tagja is, Bálint Ferenc egyesületünk elnö-
ke, Fehér János, egyesületünk ügyvezetõ elnöke és sokan mások. Õk olyan vezetõi a város és a közösség sportéletének, akik nap mint nap becsületes, tiszteletet érdemlõ munkájukkal szavukat adják a városért, közösségért, döntéseikben is. Mindezek után 50 éves közösségi munkám elismeréseként joggal hittem és vártam, hogy önkormányzatunk képviselõ-testülete nekem ítéli az Újszász Város Sport Díja megtisztelõ kitüntetést. Hiszen a Híradó 2004. júliusi számában megjelent közlés alapján is sokszorosan megfeleltem a díj kiírásának. De kiderült, hogy az önkormányzatban 6-7 képviselõnek nem az a lényeg, hogy az illetõ személy milyen sport, kulturális vagy gazdasági tevékenységet folytat, hanem hogy hogy hívják az illetõt, és beletartozik-e az elitebb körükbe. A jeles sportvezetõk felelõs döntését véleményem szerint a képviselõ-testület nem bírálhatta volna felül, vagy legalábbis nem így. Sajnos az ez évi, illetve a korábbi díjak odaítélése egyes személyeknél ezt igazolja. Az is lehetséges, hogy egy-két képviselõ nem a valós helyzetet mondta el rólam, és így a többi képviselõt is negatív irányba befolyásolta. Megalázónak tartom azt is, hogy olyan személyek döntenek egy ilyen díjról, akik meg sem születtek, vagy nem éltek Újszászon, amikor én már a sportnak éltem. A felsorolt események és sporttevékenységem ismeretében nem tudom, mit kellett volna még tennem, hogy elismerjék munkásságomat? Szégyen, és magam is szégyellem a helyzetet, hogy egyes képviselõknek ennyit ér az 50 év alatt városunkért, az emberekért végzett, sok dicsõséget szerzõ munkám. Úgy gondolom, hogy végzett munka tekintetében bármelyik díjazottal felveszem a versenyt. Ezért kérem a képviselõ-testületet, hogy részletesen adjon tájékoztatást arról, hogy a díjazottakat milyen apropóból tüntette ki. Kérem továbbá képviselõinket, adjanak tájékoztatást arról is, hogy a képviselõi feladatukon kívül milyen pluszfeladatokat vállalnak, illetve látnak el városunk, illetve településünk érdekében, természetesen önkéntes munkában. Úgy érzem, ehhez, mint választópolgárnak jogom van, mert tõlem is ezt kérték és várták el. Egyet azonban mégis köszönök, hogy Híradónkban és az interneten mindez világgá mehet. Az, hogy egyesek nem tudnak gondolkodni, és mindezekkel nem számoltak, arról én nem tehetek. És amikor sportolóink, segítõink meghallották, hogy hogy jártam, sokan azt mondták, szégyelljük magunkat amiatt a 6-7 ember miatt a világ elõtt, mert akkor sem voltak velünk, amikor letették az esküt. Ne tegyétek, mondtam, 50 év alatt nagyszerû sportemberek éltek és élnek ebben a városban, közösségben, akik elvitték Újszász hírnevét, becsületét még Svédországba is, és még távolabb, de megtartották itthon is. Az a 6-7 ember szégyenkezzen, aki a titkos szavazás álarca mögé bújva, kuncogva, gõgösen, szórakozásként
2004. október
HELYI DOLGAINK – IRODALOM kezelte ezt az egészet tisztes anyagiakért, amiért nem sokat tesz. Hát ezekre nézzünk fel? Na, azt már nem! De köszönjük meg, és köszönöm mindazoknak, akik a közösség iránti alázattal képviselõként, sportszervezõként, tevékeny emberként, segítõként dolgoznak mindannyiunkért, a városért. A rossz emlékek és szavak után nagyon sok jóra is visszaemlékezünk. Többek között öt esetben nyertük meg az országos sakk Szabad Föld Kupát, melynek értékes trófeáit a Szász Vendégházban meg lehet tekinteni. A versenyeken az alábbiak vettek részt: Nagy János mint vezetõ, tartalék, játékosok: Varga László, Hõgye Imre, Molnár László, Sinka István. Köszönöm mindazoknak, akik ezt velem együtt tették öt évtizeden át, ez a legnagyobb elismerés számomra. Ugye jubileumról beszéltem. Vagy nem? Nagy János az ÚVVSE elnökségi tagja
Adóhátralék esetén veszélyben a vállalkozói igazolvány
A z adóhivatal kezdeményezi a vállalkozói igazolvány visszavonását azoknál az egyéni vállalkozóknál, akik adótartozásukat egy évet meghaladóan sem rendezik. Több mint ezer egyéni vállalkozónak van adóhátraléka a megyében. Azok pedig, akik önként nem teljesítik adófizetési kötelezettségeiket, rövid idõn belül számíthatnak a végrehajtókkal való találkozásra. A hátralékos egyéni vállalkozók ellen az esetek túlnyomó többségében elõzetes értesítés nélkül indul meg a végrehajtási eljárás, melynek során különbözõ szankciókra (azonnali beszedési megbízás, követelés lefoglalás, ingó- és ingatlan végrehajtás) kerül sor. Amennyiben a végrehajtási cselekmények hatására sem rendezõdik a tartozás, akkor az egyéni vállalkozókról szóló törvényben szabályozottak szerint az adóhivatal soron kívül kezdeményezi az adózó vállalkozói engedélyének visszavonását az illetékes okmányirodában. Tavaly több mint 200 esetben, míg idén az év elsõ nyolc hónapjában közel ugyanennyi vállalkozót érintõen történt ilyen intézkedés. A vállalkozói engedély visszavonását követõen sem mentesül azonban az adózó tartozásának megfizetése alól, hiszen magánszemélyként tovább folytatódik ellene a végrehajtási eljárás. Abban az esetben, ha újból vállalkozásba szeretne kezdeni, a vállalkozói engedély megszerzésének feltétele, hogy lejárt esedékességû adótartozással ne rendelkezzen. Szolnok, 2004. október 5. APEH Megyei Igazgatósága
2004. október
Mire költik adónk 1+1 százalékát?
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
A két amulett III. rész
Magánszemélyként 1997 óta lehetõsé- Legutóbb egyszer idõt kértem, mert kisgünk van arra, hogy befizetett személyi sé elõreszaladtam, olyan eseményekrõl jövedelemadónk 1 %-át az általunk választott civil szervezet (alapítvány, társadalmi szervezet, jogszabályban meghatározott kulturális intézmény), további 1 %-át pedig egy egyház vagy az Országgyûlés által évente meghatározott kiemelt költségvetési elõirányzat (pl. parlagfû-mentesítés, népegészségügyi program) javára ajánljuk fel. Megyénkben évrõl-évre nõ a felajánlott összeg nagysága, és a kedvezményezett szervezetek száma is. Idén egy szervezet kiemelkedõen magas adományban, 5,6 millió forintban részesült, a legalacsonyabb felajánlás 13 forint volt. Mire fordítják a kedvezményezettek a felajánlott összegeket? A civil szervezetek javára történõ felajánlás a leggyakoribb. Az elmúlt évben részükre összesen 145 millió forintot utalt át az adóhatóság. Az átutalt összeget az alapító okiratukba foglalt közcélra kell fordítaniuk, felhasználásáról az átutalást követõ év október 31. napjáig sajtóközleményt kell nyilvánosságra hozniuk. A közcélú felhasználást az adóhatóság minden évben ellenõrzi, és visszafizetteti azt az összeget, amelynek felhasználása a közcéllal ellentétes. Megyénkben a kedvezményezettek –kevés kivételtõl eltekintve – megfelelõ módon költik el a számukra felajánlott jövedelemadót, az alapító céljától függõen számítógépeket, oktatási segédeszközöket, sportszereket, orvosi mûszereket vásárolnak, tehetséges diákokat vagy rászoruló embereket támogatnak. Az ellenõrzések során akadt azért olyan eset is, amikor az adóhatóság magáncélú felhasználást észlelt (pl. egy egyházi alapítvány a lelkész munkába járását finanszírozta), így elrendelte a személyes célra felhasznált összeg visszafizetését. A felajánlott összeg tartalékolása vagy abból a köztartozások rendezése nem minõsül közcéllal ellentétesnek. Az egyházak javára felajánlott összegek felhasználásának ellenõrzését jogszabály nem írja elõ. A kiemelt költségvetési elõirányzat javára rendelt összeg felhasználása pályázati kiírással, a felhasználást követõ egy éven belüli elszámolási és közzétételi kötelezettség – az Országgyûlés illetékes bizottságának tájékoztatása – mellett történik. APEH Megyei Igazgatósága
írtam, amikrõl csak 1985 nyárutón hallottam. Látogatáson voltam abban az üzemben, ahol unokabátyám dolgozott. Együtt voltunk egyszer vele és külföldi vendégeivel, és különbözõ gépek kiválasztásáról beszélgettünk. Ekkor közülük az egyik fiatal mérnök elmondta, hogy van egy kedves feladata is, amit az édesapja bízott rá. Kérte, segítsünk megkeresni az édesapja ismerõsét, hátha él, valamint még két másikat is. A mérnök neve H. Hoo volt. Mondtuk, nézzük meg, mirõl van szó. Ekkor õ egy kicsit kormos színû, használt, fedõlapján duplán sérült könyvecskét kezdett kicsomagolni. Amikor a fedél címét, feliratát megláttam, megállítottam! Kértem egy papírt, és elfordulva felírtam három adatot, nevet, amit gyermekként én írtam az elsõ lapra! Összehajtottam és beletettem a könyvbe. Elnézést kértem, hogy valamit el kell intéznem, de jövök tíz perc múlva. Csak néztek rám. Visszatérve öt álmélkodó embert láttam, az unokabátyámat és a négy vendéget. Nézik a könyv beírásait és az általam átadott papírlapot, amin ugyanazon beírások másolata szerepelt, ami a könyvben volt. Valami pontosan felrémlett bennem. Könnyû volt, én írtam a könyvbe Laci és Gyuri kérésére. Onnan folytatódott a történet. … Laci a szótárt neki adta „szolgájának”, mielõtt gyógykezelésre Marseillesbe küldik. Elutazása után az is eltûnik az erõdbõl, nem tér vissza. Nem keresi senki, nem hiányzik senkinek. De késõbb feltûnik egy nagyobb belföldi egység parancsnokaként. – Íme Laci megérzése a kórházban, miért menekül meg mindig, jöttünk rá utólag, ott. Az egyik ütközetben golyó találta el, egyik az acélsisakján, a másik a mellkasán, amit egy könyv (amulett 1.) fékezett le a mellényzsebben, ahol még egy ügyes kezû emberek készítette gyöngyházköves amulett is volt (a másik, amit átütött) és a „fémlap dögcédula” már felfogta. Mindkettõ nagyot ütött, elesett. Késõbb a többiek gyûrûjében feleszmélt szédülésébõl. A háború után visszatérve a polgári életbe, szorgalmasan tanult tovább, és nevelte fel két gyermekét, akikbõl az egyik gépészmérnök lett. Az apa közben szorgalmasan õrizte a két amulettet, és az idõsebb fiúnak Hoo-nak adta át, amikor egy újabb ellenség támadt rájuk. Egy rakéta-egység parancsnoka lett. Az egyik ütközetben több gépjármûvet is zsákmányoltak, amelyekbõl õk is kaptak egyet. Szerencsétlenségükre, mert egy elõretörésnél egy álcázott gödröt, csapdát túl késõn vettek észre, és felborultak. Hoo, a fiú
23
IRODALOM – KULTÚRA kizuhant a kocsiból, rá egy kõhalomra. Szerencséjére az amulett szótár felfogta az ütést, és kisebb zúzódásnál nagyobb baja nem esett. Késõbb visszatérve õ is a polgári életbe, a középsõ tartomány újraépítésében vett részt, üzemeket, lakásokat, kisebb településeket építettek fel. Egyik feladatot kapta a másik után. Így kerültek hozzánk, a trópusi idõjárásnak jól ellenálló épületfedõ elemeket készíteni, vagy hozzá gépeket venni, mert különösen szeptemberben hatalmas hurrikánok és monszun esõzések okoznak rettenetes pusztítást (még ez is). Amikor itt voltak, akkor is sokszor érdeklõdtek az otthoni helyzetrõl, állapotokról. Sok kedves ajándékkal leptek meg, korallok, faragványok, lakkfestészet piciny remekei, de különösen szép ajándék volt, amit csak én kaptam, a két amulett. A könyvszótár és a gyöngyház berakásos, golyóütötte amulett. A szótárt jókívánságaimmal együtt – Laci emlékére – azonnal átadtam családi ereklyének Hoo-nak. A gyöngyház berakásos golyóütötte amulett egy nagyon kedves ismerõsömé lett, hogy védje mindig. Mindkét amulett elindult a maga életútján. Az emlékekhez néhány fénykép ajándék s történet tapad. Ha nem írjuk le, nem olvassuk Egyszer … minden … elmarad!
Az idõ pora úgy hullik rá, hogy mindent eltakar Mindannyiunk lába nyomát belepi a száraz avar!
Édesapámnak Van egy Ember a földön, akit Kimondhatatlanul, nagyon SZERETEK. Aki mindig mellettem van a bajban, Akitõl a legtöbbet tanultam. Akire nagyon büszke vagyok, Akiért életemet áldoznám, Most emlékszem tisztán, Mikor kiskoromban aludtam a hasán, S elmerengtem ékes szaván, hisz õ az ÉDESAPÁM. Anonima
Október 6. Az aradi vértanúk Szabadságharcunk letûnt napvilága, Te vakító nap a század delén, Nem pazaroltad sugarad hiába, Bár vak sötétbe halt az égi fény, Eszméiden nem gyõzött az enyészet, Örökbe hagytad halhatatlan részed’, Fényeddel fényt hint késõ századokra A tizenhárom vértanú alakja. S õk élni fognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, A míg az eszmény ki nem hal e földön, Míg magyar szellem még magasba tör, Az igét, melyért éltet áldozának, Szívébe írták az egész hazának, Utódtól fogja hû utód tanulni: Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni. (Palágyi Lajos)
K. La Fontisem. Makula Károly
Egy emlék Elmúltak csendben az évek Gyûlölet és harag amit most érzek.
Elfelejteni soha nem tudlak Mert te adtad az életem, de te Lemondtál rólam, s nem fogod a kezem. Érzem, hogy emléked elvész, Ki tudja, talán soha vissza nem tér.
Alkalmakkor könnyes lesz a szemem, de te! Nyugodt szívvel alszol éjeket. Álmomban csak üresség honol, Távol mentél el az otthonodtól Olykor még megcsillan a szemem Látnád, hogy néha mennyire szenvedek. Anonima
24
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Az orosz cári segítséggel levert magyar szabadságharcot követõ kegyetlen megtorlás nyitányaként – a bécsi forradalom kitörése és Latour hadügyminiszter bécsi felkoncolásának évfordulójára idõzítve – 1849. október 6-án végezték ki Aradon – felségsértés és esküszegés vádjával azt a 13 honvédtábornokot, akik a júniusi cári beavatkozás utáni egyre kilátástalanabb katonai helyzetben is hûek maradtak a független magyar kormánynak tett esküjükhöz, és életüket is hajlandók voltak feláldozni a magyar szabadság szent ügyéért. Azon a gyászos napon, az aradi vár északi sáncában golyó által végezték ki Lázár Vilmos ezredest, gróf Dessewffy Arisztid, eleméri és ittebei Kiss Ernõ és Schweidel József tábornokokat, míg a vártól délre, a Maros árterén akasztotta fel Franz Bott, a brünni hóhér lovag Poeltenberg Ernõ, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly tábornokokat. Az aradi vértanúk mellett ugyanilyen fontos kötelességünk megemlékezni gróf Batthyány Lajosról, az elsõ független felelõs magyar kormány miniszterelnökérõl is, akit ugyanezen a napon végeztek ki Pesten az egykori Neugebäude épületének udvarán, a mai Szabadság téren.
Ez a sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek is, közöttük Kazinczy Lajos honvédtábornoknak, „tizenötödik vértanúnak“, a költõ Kazinczy Ferenc legkisebb fiának, akit ugyancsak Aradon lõttek agyon október 25-én. További több száz honvédtisztet ítéltek halálra, az ítéletek legnagyobb részét azonban kegyelembõl húszesztendei várfogságra változtatták. Így a birodalom börtönei - a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad, stb. megteltek magyar politikai rabokkal. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek halálra és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerõvel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény elõtti egyenlõséget már nem lehetett elvenni tõle. Az a hõsies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, rokonszenvet váltott ki Európa-, sõt Amerika-szerte. Ezen a napon, immár 155. éve, e hõsök s a szabadságért vérét hullató minden katona emléke elõtt tisztelgünk. Október 6-a 2001 novembere óta hivatalosan is a magyar nemzet gyásznapja. Nemes Zsuzsanna
Az õszi táj Õszi csend borul a tájra Hull a fákról a sárga levél, Fenn a légben zúgva-kavarogva Madársereg vándorútra kél. Csendes a magyar táj, pihen a róna Rajta zord arccal süvölt az õszi szél, És sebes paripáján elnyargal Az alföldi róna kéklõ tengerén. Szép Hortobágy, hazán büszkesége, Hová lett puha bársonyos gyeped? Melyen gulyák és ménesek kolompja Csilingelõ lágy dallamot zengett? Hová lett a vadvizeknek ezer kis halásza? Az alföldi táj vadászó gólyája? Az erdõknek ezernyi daloló madara, Kesergõ szívemnek igazi vigasza? Hová lett a fáknak zöldellõ levele? Éneklõ madarak vidám kis éneke, Szántó-vetõ ember vidám nótaszója, Az alföldi róna tarka pillangója? Sivár és kopár ma a magyar határ, Mert rajta az õszi szél pusztító keze jár. A madár is elrepült másfelé innen, Mert a magyar rónán õsszel helye nincsen. Nem terem számukra a végtelen róna, Nem csendül fel rajta a szép magyar nóta, Nem dalol rajta a szántó-vetõ Mert az alföldi róna egy õszi pihenõ mezõ. Nagy Ferenc
2004. október
KULTÚRA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Októberi receptajánlat A 2004/2005-ös tanév Hírek a Városi Óvodai elsõ sikerei Intézménybõl TEPSIS CSIRKE Hozzávalók: 1,2 kg burgonya, só, 8 kicsi (kb. 1 kg) kicsontozott felsõ csirkecombfilé, 8 vékony szelet füstölt szalonna, 2 közepes vöröshagyma, 30 dkg csiperkegomba, 4-4 húsos zöldpaprika és paradicsom, 4 evõkanál olaj, 1 csapott evõkanál pirospaprika, 1 mokkáskanál csípõs paprikakrém, 2 dl tejföl. A burgonyát héjában, sós vízben megfõzzük, leszûrve hûlni hagyjuk, majd meghámozzuk és fél centi vastag karikákra szeljük. Közben a felsõcombokat megmossuk, leszárogatjuk, kb. 1 kiskanálnyi sóval behintjük. Mindegyiket egy szelet szalonnával körbetekerjük, fogvájóval megtûzzük. Tepsibe rakjuk, elõmelegített sütõben, közepes lánggal (180 oC) kb. 20-25 percig sütjük, közben párszor megforgatjuk. A hagymát és a gombát megtisztítjuk, a paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük. A hagymát finomra vágjuk, és lábasban az olajon, közepes lángon 4-5 perc alatt szalmasárgára sütjük. Ezután a cikkekre aprított gombával sütjük ugyanannyi ideig, kevergetve, nehogy leégjen. A paprikát és a paradicsomot kockákra vágjuk, a hagymás gombához adjuk, 5-6 percig együtt pirítjuk-pároljuk. Ezután egy csapott kiskanál sóval ízesítjük, pirospaprikával fûszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük. A tejfölt hozzáadjuk, 2-3 percig forraljuk, eközben kellõen besûrûsödik. A burgonyát egyenletesen, közepes méretû tepsibe vagy tûzálló tálba terítjük, és a gombás-tejfölös „lecsóval” nyakon öntjük. Az elõsütött csirkecombokat a tetejére fektetjük, végül elõmelegített sütõben, közepes lánggal 20 perc alatt készre sütjük. NÉGER KOCKA Hozzávalók: a tésztához: 6 tojás, 20 dkg kristálycukor, 8 dkg liszt, 3 dkg keserû kakaópor, 1 mokkáskanál sütõpor, a tepsi kenéséhez: margarin, liszt, a krémhez: 5 tojásfehérje, 25 dkg kristálycukor, a mázhoz: 10 dkg kristálycukor, 10 dkg margarin, 2 dkg keserû kakaópor, 4 evõkanál tej. A tojást tálban a cukorral konyhai robotgéppel maximális fokozaton dolgozzuk kb. 10 percig. A lisztet a kakaóval és a sütõporral összeforgatjuk, az elõzõekhez adjuk. Kikent, kilisztezett nagy tepsibe simítjuk, ezután elõmelegített sütõben, közepes lánggal 20 percig sütjük. A tojásfehérjét tûzálló tálba töltjük, vízgõzre állítjuk és a közepesen erõs gõz fölött kemény habbá verjük, a vége felé apránként a cukrot is beleszórjuk. Akkor jó, ha olyan kemény a hab, hogy a feje tetejére fordított edénybõl sem esik ki. Azon melegében a kihûlt tésztára simítjuk. A mázhoz valókat szintén gõz fölött fölolvasztjuk, kissé hûlni hagyjuk, majd a habra kenjük, és megvárjuk, amíg megdermed. Tálaláskor forró vízbe mártott késsel kockára vágjuk. Jó étvágyat kíván: Nagy Ferencné Erkel F. u. 52/a.
2004. október
z új nevelési évben átdolgozott Helyi A 2004/2005-ös tanév elsõ sikereit a Vö- A Pedagógiai Programunk, s kidolgozott rösmarty Mihály Általános Iskola sportolói aratták. A körzeti duatlon diákolimpián (Szolnok, Zagyvarékas, Újszász) a legjobbak: II. korccsoport Tánczos Róbert 2. helyezés, III. korcsoport Bóta Gergõ 2. helyezés, Zvolenszki Károly 3. helyezés, IV. korcsoport Gilicze Sándor 1. helyezésA XX. Erdei futónapon (Újszász) 46 újszászi gyermek indult, a 2,5 km-es távon így szerepeltek: II. korcsoport (fiú) 3. Bakó István, (lány) 1. Harsányi Hanna, 2. Kovács Karolina, III. korcsoport (fiú) 2. Molnár András, 3. Zvolenszki Károly, IV. korcsoport 1. Kovács Dániel, 2. Varga Dániel, 3. Sándor Antal, (lány) 2. Szabó Nóra, 3. Kovács Györgyi. Ezen a versenyen a pedagógusok nem csak felkészítõként, de versenyzõként is példásan helytálltak. Álljon itt a nevük: 5 km-es futás: Sándor Judit 2. hely, Bakos Dániel 2. hely 2,5 km-es futás: Kurdiné Tóth Melinda 1., Bakos Dániel 1. A NIKE LIGETKÖR 3,5 km-es távján 700 versenyzõ indult köztük 30 városunkbeli. Az újszásziak eredményei: 5. Papp János, 10. Földi Gergõ, 11. Muhari Péter, 25. Kovács Dániel, 26. Varga Dávid, 52. Zvolenszki Károly. Gratulálok a versenyeztetõ tanároknak Sándor Juditnak, Bakos Dánielnek. Kitartó edzést, sikeres versenyeket kívánok. Tóth Csabáné ig.h.
Minõségirányítási Programunk alapján kezdtük meg munkánkat. E két alapdokumentum összefonódása azért jelentõs, mert partnerközpontú intézményként kívánunk mûködni úgy, hogy nevelési elveinkhez, cél és feladatrendszerünkhöz hûek maradunk. Tagóvodáinkba megérkeztek új óvodásaink. Kisebb-nagyobb zökkenõkkel beilleszkedtek az óvodai közösségekbe, amit nagymértékben segített a szülõs beszoktatás. A bölcsõdébõl érkezõ apróságok könnyebben vették az akadályt, mert nagyon jó szokásrendszerük, közösségi élettapasztalatuk ebben sokat segített. A bölcsõde gondozónõi ellátogattak óvodai csoportjainkba, ezzel is segítették a gyermekek beilleszkedését, az óvodához fûzõdõ pozitív érzelmi viszonyulás kialakulását. Óvodai intézményünkben szülõi kezdeményezésre, vezetõi támogatással Gyermekeink Mosolyáért Alapítvány létrehozására kerül sor. A hivatalos eljárás lefolytatásához dr. Sütõ Lászlótól kapunk önzetlen segítséget. Mindhárom tagóvodánkban megtartottuk a tanévnyitó szülõi értekezleteket. Õszintén bánt bennünket, hogy kevés szülõvel tudtuk megosztani gondolatainkat, megbeszélni feladatainkat annak érdekében, hogy a gyermekek együtt nevelése, kölcsönös tiszteleten alapuló partnerkapcsolat kialakításával még eredményesebb lehessen. Az érdektelenségen kinek-kinek õszintén el kell gondolkodni, s nyugodtan felvethetõ a felelõs magatartás kérdése is.
Répási Csabáné Tóth Rozália, az ünnepelt Szanyi Péterné Helénke óvónéni és Szabóné Balogh Etelka
25
ÓVODA – SPORT Bensõséges óvodai ünnepségen köszöntöttük Szanyi Péterné Helénke óvónénit abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelõtt szerezte meg óvónõi képesítését, s ennek elismeréseként a Tessedik Sámuel Fõiskola Óvodapedagógiai Tanszékén átvette Arany diplomáját. A volt kollégák köszöntése mellett Répási Csabáné Tóth Rozália, aki Helénke elsõ újszászi óvodai csoportjába járt, meleg szavakkal köszöntötte õt, felidézve a varázslatos piros játszószõnyeg történetét. Ugyanekkor búcsúztunk el Kollárné Túróczi Beáta óvodapedagógustól, aki 12 évig volt nevelõtestületünk egyik legszínesebb, legkreatívabb óvodapedagógusa, mindannyiunk kedves, megértõ munkatársa, sok-sok újszászi óvodás kedvenc óvónénije. Mindhárom tagóvodánkban az óvodai életet színesítve, a hagyományápolás jegyében szüreti mulatságot szerveztünk. Az alkalomhoz illõen feldíszített óvodákban mustot préseltünk, volt játszóház, az óvónénik szüreti dalokat, népdalokat énekeltek, s körjátékokat játszottak a gyerekekkel. Tüneményes apróságaink zsetonpénzekkel süteményt, szõlõt vásárolhattak a vendégházban, s jelmezbe öltözött Õszanyó is szórakoztatta a gyermekeket. Reméljük vidám, feledhetetlen perceket szereztünk óvodásainknak. Szabóné Balogh Etelka intézményvezetõ
Meghívó
T isztelettel meghívjuk a Kedves Szülõket, barátaikat és Újszász város valamennyi lakóját 2004. október 16-án 19.00 órára a
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Gólok, gyõzelmek
N agyszerû szeptembert produkált a labdarúgócsapat. Négy mérkõzésbõl hármat megnyert, egyet döntetlenre játszott, és a 2. helyre ugrott a tabellán. A jó szereplés nem kis részben annak köszönhetõ, hogy Szilvási megtalálta góllövõ cipõjét, és sérültjeink (Czapkó, Mérész) is egyre jobb erõben érzik magukat. A neheze azonban még hátravan, októberben a mezõny elsõ feléhez tartozó gárdák ellen kell pontokat szerezni. 09. 04. Újszász – Kunhegyes 0–0 Újszász, 200 nézõ. Vezette: Dobos Újszász: Szaszkó – Rézsó, Konka T., Ulviczki, Sziráki, Szilvási, Boros, Farkas, Katona, Czapkó, Kasza (Rimóczi) Sajnos Farkas Gabit a játékvezetõ az elsõ félidõ végén kiállította (tegyük hozzá, teljesen jogosan, mindössze az a bántó, hogy múlt héten Misovics spori hasonló helyzetben nagyvonalúan továbbot intett – akkor Gabival szabálytalankodtak a tizenhatoson belül), így emberhátrányban kellett volna bepréselnünk egy gólt. Bár a lehetõségeink így is megvoltak, a félidõ nagy részét a kunhegyesi térfélen töltöttük, gólt szerezni nem sikerült. A hazai statisztikánk továbbra sem túl fényes. 09. 11. Kunszentmárton – Újszász 2–4 (1–1) Kunszentmárton, 150 nézõ. Vezette: Szeles Újszász: Szaszkó – Rézsó, Konka T., Ulviczki, Sziráki, Szilvási, Boros, Katona, Czapkó (Mérész), Kasza (Turza), Szádeczky (Rimóczi). 9. perc: Határ szerzett vezetést a hazaiaknak (1–0). 25. perc: Boros ívelt középre, labdáját Czapkónak szánta, akit azonban a védõk „eltakarítottak”. A gazdátlan labdát Katona fejelte a kapus mellett a hálóba (1–1). 69. perc: Rövid felszabadítás után Bende bombázott a kapuba (2–1).
73. perc: Rimóczi nagyszerû bal oldali beadását Boros fejelte a hálóba (2–2). 80. perc: Szirákit nem tudták a hazaiak feltartóztatni, végigszlalomozott a védõk között, Szilvási pedig az üres kapuba továbbította átadását (2–3). 83. perc: Szilvási 16 méterrõl „megmérte” egykori csapattársát, Bertát, de a kapus túl alacsonynak bizonyult, a labda a nyújtózkodó hálóõr fölött a felsõ sarokban landolt (2–4). 09. 18. Újszász – Tiszafüred 3–0 (1–0) Újszász, 200 nézõ. Vezette: Váraljai Újszász: Szaszkó – Konka T., Rézsó, Sziráki (Turza), Kasza (Farkas), Szilvási, Ulviczki, Rimóczi (Szádeczky), Boros, Czapkó (Mérész), Katona 4. perc: Rimóczi gurított balról középre, Katona pedig egy átvétel után a léc alá lõtte a labdát (1–0). 46. perc: Szilvási ballábas lövését Gál nem védhette (2–0). 67. perc: Hasonlóan a kunszenti esethez, Sziráki szólója után Szilvási volt a gólszerzõ (3–0). Megérdemelt gyõzelmet arattunk, Szilvási az elsõ fél órában mesterötöst érhetett volna el. A rengeteg kihagyott ziccer majdnem megbosszulta magát, az elsõ félidõben Rézmûves lövésénél nagyon kellett Szaszkó bravúrja. 09. 25. Szajol – Újszász 1–4 (1–3) Szajol, 150 nézõ. Vezette: Bartucz Újszász: Szaszkó – Konka T., (Turza), Rézsó, Sziráki, Kasza, Szilvási, Rimóczi (Farkas), Katona (Szádeczky), Boros, Czapkó, Mérész (Dóra) 10. perc: Szilvási 20 méterrõl óriási gólt rúgott. A labda a felsõ kapufáról vágódott a gólvonal mögé (0–1). 20. perc: Konka T. szögletrúgása után fejjel volt eredményes (0–2). 25. perc: Szilvási passzát Czapkó lõtte a kapus mellett a hálóba (0–3). 37. perc: Szögletbõl szépítettek a hazaiak, Donkó csúsztatott szép mozdulattal a kapunkba (1–3).
mûvelõdési házban tartandó
VIII. Ovi-bálunkra. A rendezvény jótékony célú, ezért kérjük, tiszteljenek meg bennünket részvételükkel, s ha módjukban áll, bármilyen formában támogassák rendezvényünket, hogy szebbé, jobbá, vidámabbá tehessük városunk óvodai apróságainak gyermekkorát. A belépõ ára: 2000 Ft/fõ, mely elõvételben, tagóvodáinkban megvásárolható. Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket. A nevelõtestület nevében: Szabóné Balogh Etelka intézményvezetõ
26
Szilvási Ferenc is megtalálta a góllövõ cipõjét
Mérész Zoltán újra a pályán
2004. október
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
76. perc: Czapkó adta vissza a gólpasszt Szilvásinak, szép akció végén született meg a negyedik gólunk (1–4). A bajnokság állása a 7. forduló után: 1. Berekfürdõ 7 2. Újszász 7 3. Martfû 7 4. Besenyszög 7 5. Fegyvernek 7 6. Tiszafüred 7 7. Abádszalók 7 8. J.árokszállás 7 9. Kunszentm. 7 10. Jászfényszaru 7
5 4 4 4 4 4 3 3 3 3
2 2 2 2 0 0 2 2 1 1
0 1 1 1 3 3 2 2 3 3
16–4 15–6 9–6 16-10 16–9 21-16 16-9 12-9 18-15 15-12
17 p. 14 p. 14. p. 13 p. 12 p. 12 p. 11 p. 11 p. 10 p. 10 p
Októberi mérkõzések: 10. 09. 14.00 Martfû –Újszász 10. 16. 13.30 Újszász – Berekfürdõ 10. 23. 13.30 Jánoshida – Újszász 10. 30. 13.30 Újszász – Fegyvernek 11. 06. 13.00 Besenyszög – Újszász Katona Károly
A SERDÜLÕK IS ELKEZDTÉK
S zeptemberben útjára indult a labda a serdülõ labdarúgó bajnokság jászsági csoportjában is. Nagy örömünkre a tavalyi pontvadászatot az újszászi csapat nyerte, méghozzá meggyõzõ teljesítménnyel, hiszen egyetlen egy pontot sem engedélyeztek vetélytársaiknak, és több mint száz gólt rúgtak. Szépen búcsúztak tehát ettõl a korosztálytól a srácok, mivel a csapat nagy része „kiöregedett“ a serdülõbõl. (Ennek ellenére a társadalombiztosításnak még nem kell attól tartania, hogy nekik is nyugdíjat kell fizetni, hiszen még csak tizenhat évesek lettek.) A bajnokcsapatból a 89-es születésû Sipos Zsolt, Nagy Flórián és Bobotán Roland maradt meg hírmondónak a kezdõemberek közül, egyébként szinte teljesen új csapatot kell építeni, de hát ez a világ rendje. Az idén nem valószínû, hogy harcban leszünk a bajnoki címért, de azon dolgozunk, hogy jövõre vagy azután már újra aranyesélyes csapatunk legyen. A szeptemberi mérkõzéseken a következõ eredmények születtek:
gólkülönbségû vereséget szenvedtünk. Góljainkat Nagy Flórián és Bobotán Roland szerezte. 2004. szeptember 26. Tószeg – Újszász 0:0 Újszász: Kövesdi – Sándor, Szabó, Varga F., Varga D. – Nagy D., Nagy F., Varga P., Kanálos, – Gyõrfi, Földi (Joó). Az esélytelenek nyugalmával készülhettünk a meccsre, hiszen a sérült Sípos és a beteg Bobotán sem tarthatott velünk Tószegre. Mindezek ellenére vagy éppen ezért, kettõzött erõvel küzdött a csapat, és ennek egy pont lett a jutalma. A szükségkapus Kövesdi mindent fogott, mint a piros festék, míg a mezõnyben Szabó Gabi és Nagy Flóri jól „terelgette“ a kicsiket, akik egymást múlták felül lelkesedésben. Az októberi mérkõzések a következõk: október 17. (vasárnap) Besenyszög – Újszász október 24. (vasárnap) Újszász – Jászkisér október 30. (szombat) Jászárokszállás – Újszász A mérkõzések délelõtt 10 órakor kezdõdnek, mindenkit szeretettel várunk! Szilvási Ferenc
Nagyszerû hazai sikerek
Szeptember 18-án, Újszász város nap-
ján került megrendezésre a Fekete József gyermek és ifjúsági sakk emlékverseny. Immár harmadik alkalommal került sor erre a rangos versenyre, amelynek házigazdája elõször volt a gimnázium. A versenyszervezést és a versenyfeltételeket igazolta, hogy csúcsot döntve 14 település (Mór, Karcag, Kunmadaras, Kisújszállás,
Törökszentmiklós, Szolnok, Jászberény, Füzesabony, Mezõberény, Andornaktálya, Maklár, Lõrinci, Hatvan és Újszász) 72 sakkozója küzdött az értékes tárgyjutalmakért. A rendezvény megnyitóján jelen volt a néhai nagyszerû sportember és sportvezetõ özvegye Ilonka néni is. Fehér János, a sportegyesület ügyvezetõje külön méltatta a verseny névadójának munkásságát, kiemelve, milyen sokat tett Újszász sportjáért, az ifjúsági sakkozás megalapításáért és támogatásáért is. Két korcsoportban folytak a küzdelmek. A nagyok között több magyar bajnok, világbajnok helyezett vett részt, így a papírforma alapján közülük vártuk a késõbbi gyõztest is. Ezen a napon azonban a papírforma alaposan felborult. Nagy tehetségû ifjúsági játékosunk, Répási Dávid nagyszerûen rajtolt, legyõzve többek között jászberényi riválisát. Késõbb azonban becsúszott egy vereség, így az utolsó fordulóra maradt a döntés. Gyors gyõzelme és a másik nagy rivális botlása következtében végül megnyerte a versenyt. Döbbenetes, ahogy fejlõdik, pozícióérzéke pedig kiváló. Másik reménységünk, Kovács István szintén nagyszerûen rajtolt, azonban késõbb becsúszott több vereség is. A hajrában újra magára talált, és ha az utolsó fordulóban nyer, úgy díjas helyre kerülhetett volna. Sajnos ez nem sikerült, de eredménye a csoport erõsségére tekintettel megfelelõ. Végeredmény (1990. 01. 01. után születettek) 7 forduló, 38 résztvevõ 1. Répási Dávid (Újszász) 6 pont, 2. Dobák Dániel (Jászberény) 6 pont, 3. Balsai Nikolett (Füzesabony) 5,5 pont, 4. Balogh Dániel (Lõrinci) 5,5 pont, 5. Czank Zoltán (Lõrinci) 5 pont, 6. Kocsis Gábor (Kunmadaras) 5 pont …. 10. Kovács István (Újszász) 4 pont.
2004. szeptember 19. Újszász – Jászszentandrás 2:8 (1:3) Újszász: Bobotán Róbert – Kovács Dániel, Sípos Zsolt (Varga Péter), Varga Dávid, Szabó Gábor (Joó Richárd) – Nagy Dániel, Nagy Flórián, Sándor Antal (Gyõrfi Richárd), Varga Ferenc – Földi Gergõ (Kanálos Attila), Bobotán Roland. Kicsit meglepve tapasztaltuk, hogy Jászszentandráson minden '89-es gyerek 170-180 centi magas, és jól futballozik. Ha ez valóban így van, csak gratulálni tudunk nekik, mert valószínûleg még az ifi csapatunknak is feladták volna a leckét. Apró focistáink fizikálisan nem tudták felvenni a versenyt az ellenféllel, illetve Sípos Zsolti sérülése sem jött jól, így nagy
2004. október
A mester és tanítványai: Sipos Gábor, Ragó László, Répási Dávid és Kovács István (Fotó: Kovács Nándor)
27
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
A kicsik küzdelmében színeinket Sipos Gábor képviselte. Szakosztályunk tagjaként nagyszerû eredményt ért el. Töretlen fejlõdése Ragó László edzõnek köszönhetõ. Semmi esélyt nem adott riválisainak, és mindössze egy döntetlent engedélyezve, magabiztosan nyerte meg a versenyt. Mivel még a 10. életévét sem töltötte be, nyugodtan kijelenthetõ, hogy nagy jövõ elõtt áll. Játékerejét jellemzi, hogy már akár az idei esztendõben is a megyei csapat alaptagjává válhat. Végeredmény: (1994. 01. 01. után születettek) 7 forduló, 34 résztvevõ): 1. Sipos Gábor (Újszász) 6,5 pont, 2. Egyed Gábor (Karcag) 6 pont, 3. Kocsis Csaba (Kunmadaras) 5 pont, 4. Talmácsi Zsolt (Kunmadaras) 5 pont, 5. Vígh Dóra (Karcag) 5 pont, 6. Zahoran Berthold (Mezõberény) 5 pont. A zökkenõmentes, nagy sikerû rendezvény köszönhetõ a két versenybíró (Kiss Lajos, Kiss Balázs) szakszerû hozzáértésének is. Végezetül a támogatók névsora, akik nélkül nem jöhetett volna létre a verseny: Özv. Fekete Józsefné, Sakkozó Ifjúságért Alapítvány (Szolnok), Újszász 2000 Alapítvány, Fekete József Kertbarát Kör, Magyar Sakkvilág (Budapest), Újszászi Gimnázium és Szakközépiskola. Varga László
Sakk és pogácsa
A III. Fekete József sakk emlékverseny szeptember 18-án került megrendezésre több mint 70 gyermek részvételével. Nem az én feladatom e rangos eseményrõl beszámolni (erre avatottabb Varga László). Hogy mégis tollat ragadtam sakk témában, annak egy oka van. Megköszönni Mérész Józsefnek azt a nagy kosár pogácsát, amivel a sakkozó gyermekeket lepte meg. Köszönöm a Szociális Otthon dolgozóinak; Joó Sándornénak, Molnár Erikának, Nagy Flóriánnénak és Fenyves Benedeknének, hogy napi nehéz munkájuk mellett vállalták a pogik elkészítését. Minden darab az utolsó morzsáig elfogyott! Répási Csabáné Tóth Rozália
Sikertelen megnyitás NB-II. 1. forduló Újszász – Statisztika II. (Bp.) 4–8
Megkezdõdött az NB-II-es csapatbaj-
nokság versenysorozata. Szeptember utolsó vasárnapján hazai környezetben fogadtuk fõvárosi ellenfeleinket. Tudtuk, hogy erõs csapattal kell felvenni a küzdel-
28
Molnár László a nyitó fordulóban nem kockáztatott met, hiszen az elõzõ szezonban egy osztállyal feljebb, az elõkelõ 3. helyen végeztek. Mégis bizakodóak voltunk, hiszen mi erõsödtünk, ellenfelünk pedig néhány táblán gyengült. Sajnos ezen a napon a szerencse sem segített. Az elsõ órákban az óvatos játék volt a jellemzõ, melynek eredményeképpen Molnár és Kuti döntetlenben egyezett meg. Már ekkor látszott, hogy több táblán rosszabbul állunk, amely háromórai játék után realizálódott is. Bogár, Lõrinczy majd Kádas is vereséget szenvedett, míg a többi táblán döntetlenek születtek. A végén Varga elõtt nyílott gyõzelmi esély, azonban idõzavarban rosszat lépett, majd késõbb megint hibázott, így vereség lett a vége. Juhász sokkal esélyesebb állását nem tudta gyõzelemig fokozni, így az õ partija remi lett. Ennél már csak jobb lehet, és bizakodjunk, hogy együttesünk kiheveri a súlyos vereséget. Döntetlenezett: Molnár, Juhász, Takács, Telek, Hõgye, Kiss, Merena, Kuti Vesztett: Kádas, Varga, Lõrinczy, Bogár. A bajnokság állása az 1. forduló után: 1. Pénzügyõr II. (Bp.) 9,5 pont, 2. Jászberény 8,5 pont, 3. Statisztika II. (Bp.) 8. pont, 4. Salgótartján, Vác, Füzesabony 6,5 pont, 7. Gödöllõ, Szolnok, Mezõkövesd 5,5 pont, 10. Újszász 4 pont, 11. Fót 3,5 pont, 12. Kárpáti Ernõ SE (Bp.) 2,5 pont. Szakosztályunk október havi programja: Október 10. NB-II. 2. forduló Szolnok – Újszász Helye: HEMO, Szolnok, ideje: 10.00 Október 16-17. Wesselényi kupa nyílt rapidverseny Kezdés: október 16. 9.00 Eredményhirdetés: október 17. 18.00 Október 24. Megyei cs. b. 2. forduló Szabadnapos: Újszász II. Varga László
Kihívásos játszma Egyszerre négy világbajnokjelölt ellen
A z Újszászi Híradót biztosan örömmel várják még a gyermekek is. Törökszentmiklósról utaztam a szomszédba autóbusszal, amikor megszólalt zsebemben a mobil. Szerencsém volt, mert éppen egy megállóba futottunk be. – Imi – mondtam a vezetõnek – én itt lemaradok, nem zavarlak a telefonnal. Késõbb találkozunk. Szevasz! – Halló! –, veszem a hívást. Bemutatkozunk. – Bácsi, a sakkról szeretnénk beszélni. – Egyszerre? – Nem én vagyok a fõnök, de négyen vagyunk összesen. Világbajnokok akarunk lenni! – Hû, oké! Add a lépést, siess! Rendben!... De nem hallom jól, nagy a zsivaj... Igeen! Az iskolaudvaron vagytok... Mi? Akkor is elfogadom a lépéseteket, ha mások jobbat adnak le. Ti az I. jelöléses játékban mentek tovább, a jeligétek „János vitéz”... Jó. Aznap még kaptam két másik telefonhívást. Ezek a II. és III. variációkat közölték. Csoport I. 15…, f6xe5-re, én 16. Baf1+-ot adom. Két hét múlva válaszoljatok (diagram I.) Színük: Piros.
!""""""""# çtM Wt+l+% æOoO + +o% å + V + +% ä+ +pO + % ã +bP +qP% â+ N + P % ápPp+ + +% à+ + +rK % /èéêëìíîï) 2004. október
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Csoport II. 15…. Fd6xe5, 16. d4xe5, Be8xe5-re 17. d6… (diagram II.) jelige „Inkongnito”. Színük: Fehér.
!""""""""# çtM W +l+% æOoO + +o% å + P O +% ä+ + T + % ã +b+ +qP% â+ N + P % ápPp+ + +% àR + + K % /èéêëìíîï)
Csoport III. 15…. Be8xe5 16.d4xe5, Fd6xe5 17. d6… (diagram III.) jelige „ANNO-NIMUS” Színük: Zöld.
!""""""""# çtM W +l+% æOoO + +o% å + P O +% ä+ + V + % ã +b+ +qP% â+ N + P % ápPp+ + +% àR + + K % /èéêëìíîï)
Sötét válaszait 2004. október 20-ig kérem megadni. Mindhárom játékos csoport kérte, hogy mivel idõben augusztus 16-án vagyunk, szeretnék Újszász városát köszönteni egy jelképes nemzeti színû piros-fehér-zöld zászlóval. Milyen kedvesen beszéltek össze! Három generációt képviselnek a hangjuk alapján.
Tóth Gábor és Varga Adrienn bemutatója a Coop napon (Fotó: Fehér Judit)
Lábtoll-labda bemutató
lábtoll-labdázók három napon keA Coop napok keretében a Fenyõ Áruház A resztül játékkal ünnepelték Újszász váelõtti színpadon lábtoll-labda bemutatóra is sor került. Tóth Gábor világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok, magyar válogatott és Varga Adrienn kétszeres világbajnoki bronzérmes, magyar válogatott mutatta be a lábtoll-labdázás alaprúgásait és kápráztatta el a nézõket zsonglõrködésével. A bemutató után dekázó és célba rúgó versenyen bizonyíthatta mindenki ügyességét. Dekázásban a fiúknál Kocsis Sándor és Köböl Áron elõtt Csák Dávid bizonyult a legjobbnak. A lányoknál Szõke Viktória, Ézsiás Kitti, Joó Anett volt a sorrend. A célba rúgásban Köböl Áron, Kanalas Csaba volt a sorrend.
VÁROSUNK NAPJÁN köszöntjük mindazokat, akik egymás iránti jó szívvel, egymást segítve küzdöttek, alkottak, tevékenykedtek akár egy életen át ezért a közösségért. Tiszteljük azokat, akik a mában is így gondolkodnak és cselekszenek a jelenért, a jövõért egyaránt. Becsüljük meg azokat, akik így éltek, dolgoztak, tevékenykednek, alkotnak a jelenben is a jövõért. Európa az ilyen embereket, alkotókat várja, hívja és fogadja. Én nagy szeretettel köszöntöm Ulviczki Józsefné Magdikát, aki rendszeresen, nagy türelemmel és hozzáértéssel „fordítja magyarra” „mûveimet”. Hálás szívvel köszönöm! Ka La FONTISEM.
Lábtoll-labda Újszász Kupa
e Közlemény
A
Sakkozó Ifjúságért Alapítvány (adószáma: 18827752116, Székhely: 5000 Szolnok, Kellner Gy. u. 5/1 2/7.) megköszöni mindazoknak, akik a 2002. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át felajánlották. Az alapítvány a felajánlott összeget ifjúsági és senior versenyek támogatására és díjazására használta fel. az Alapítvány Kuratóriuma
rossá avatásának 7. évfordulóját. 6 egyesület 121 versenyzõje mérkõzött a hét versenyszámos, maratoni hosszúságú tornán, az Újszász Kupán. A serdülõknél megsemmisítõ fölényben voltak a hazaiak. Mindösszesen egy bronzérmet engedtek át nagykanizsai riválisaiknak. Eredmények: Fiú egyéni: 1. Boros Péter, 2. Dombai András, 3. Szabó Dávid és Nózsi Péter. Fiú páros: Boros Péter, Nózsi Péter, 2. Dombai András, Krizsán Gábor, 3. Becskereki Sándor, Tóth Roland és Csák Richárd, Szabó Dávid. Fiú hármas: 1. Boros Péter, Dombai András, Nózsi Péter, 2. Csák Richárd, Krizsán Gábor, Szabó Dávid, 4. Becskereki Sándor, Szûcs Gergõ, Tóth Roland, 5. Csák Dávid, Köböl Áron, Tóth Gergõ, 6. Herczeg Gábor, Tiger László, Vásár Krisztián, 7. Alapi Ádám, Gajdos Tibor, Helle Róbert, 8. Kocsis Sándor, Szûcs István, Vidák Pál, 9. Duka Ádám, Kanalas Csaba, Muhari Péter, 10. Farkas Richárd, Harsányi Zoltán, Kaló Zoltán, 11. Tolvaj Szabolcs, Nagy András, Sebõk Richárd, Vidák Ádám, 12. Orosz Csaba, Tóth Urbán Zoltán, Pásztor Imre. Lány egyéni: 1. Varga Rita, 2. Szabó Nóra, 3. Kovács Adrienn és Makai Gréta. Lány páros: 1. Horváth Martina, Joó Anett, 2. Varga Rita, Szabó Nóra, 3. Kovács Adrienn, Makai Gréta és Kaló Krisztina, Szõke Viktória. Lány hármas: 1. Makai Gréta, Szabó Nóra, Varga Rita, 2. Horváth Martina, Joó Anett, Kovács Adrienn, 3. Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Gaz-
M. K.
2004. október
29
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
dag Viktória, 4. Barta Barbara, Bíró Beáta, Szõke Viktória, 5. Kajtár Szandra, Kaló Krisztina, Sándor Edina. Vegyes páros: 1. Nózsi Péter, Varga Rita, 2. Csák Richárd, Kovács Adrienn, 3. Becskereki Sándor, Szõke Viktória és Boros Péter, Szabó Nóra. A serdülõknél a két legeredményesebb versenyzõ: Boros Péter, aki jobb egyéni helyezésével nyert az azonos pontot gyûjtõ Nózsi Péter elõtt, és Varga Rita nyerte az Újszász Kupát. A felnõtteknél már nem ment ilyen jól az újszásziaknak. Az aranyérem gyûjtésben 5–2-re alulmaradtak Nagykanizsával szemben. A férfi egyéniben Tóth Gábor továbbra is verhetetlen. Hatodik versenyét nyerte már ebben az évben. A másik újszászi arany a vegyes párosban született, ahol a kanizsai országos bajnok párost gyõzte le a Tóth Gábor, Varga Adrienn duó. További eredmények: Férfi egyéni: 3. Bogár László. Férfi páros. 3. Bogár László, Kézér Zsolt és Barta Ferenc, Tóth Gábor. Férfi hármas: 3. Bogár László, Kézér Zsolt, Tóth Gábor, 4. Bakó János, Béki Tamás, Konka Gábor, Konka Péter, 5. Hartyányi Dániel, Juhász István, Pintácsi László, 6. Ézsiás Tamás, ÉzsiásTibor, ifj. Fehér János, Sipos Péter, 7. Barta Ferenc, Kurdi Gábor, Takács Zoltán, Földi Béla, 8. Herczeg Csaba, Lakatos Attila, Monori Sándor, 12. Farkas Nándor, Kovács Szilárd, Nagy Gábor, Sipos Ádám. Nõi egyéni: 2. Varga Adrienn. Nõi páros. 2. Varga Adrienn, Varga Klára, 3. Fehér Judit, Kapás Ágnes. Nõi hármas: 2. Harsányi Judit, Kapás Ágnes, Varga Adrienn, Varga Klára. Vegyes páros: 3. Béki Tamás, Varga Klára. A legeredményesebb versenyzõknek járó Újszász Kupát két nagykanizsai, Hartai Attila és Gozdán Ágota vitte magával. Fehér János
Lábtoll-labda serdülõ OB
A Mohács melletti Lánycsókon rendezték a serdülõ lábtoll-labdázók országos bajnokságát. Az újszásziak szereplése „mohácsi vészt” hozott a többiekre. Három bajnoki címet, négy ezüst és négy bronzérmet zsákmányoltak. Eredmények: Fiú hármas: 1. Boros Péter, Dombai András, Nózsi Péter, 2. Csák Richárd, Krizsán Gábor, Szabó Dávid, Tiger László, 6. Becskereki Sándor, Szûcs Gergõ, Tóth Roland, 8. Csák Dávid, Köböl Áron, Tóth Gergõ, 9. Herczeg Gábor, Muhari Péter, Vásár Krisztián, 11. Duka Ádám, Kocsis Sándor, Szûcs István, Vidák Ádám. Fiú egyéni (37): 1. Boros Péter, 2. Csák Richárd, 3. Dombai András és Szabó Dávid. Lány hármas: 1. Kapás Ágnes, Makai Gréta, Szabó Nóra, Varga Rita, 2. Barta Barbara, Horváth Martina, Joó Anett, Szõke Viktória, 4. Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Sándor Edina. Lány egyéni (25): 2. Kapás Ágnes, 3. Varga Rita és Szabó Nóra.
Mátra-kör
Nike félmaraton
S zeptember 5-én Budapesten a Városligetben rendezték a 19. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont. A 21097,5 métert 4599-en teljesítették. Közöttük két újszászi, az október 3-i maratonira készülõ Bakos Dániel, aki a 342. helyen ért célba, ideje: 1:29:20, és a lábtoll-labdázó Tóth Gábor (2484. helyezés, 1:59:47). A 3,5 km-es Nike Ligetkörön közel nyolcszáz résztvevõ között 30 újszászi indult. A legjobbak az élmezõnyben értek célba.
XX. Újszászi Futónap
K erékpáros berkekben nagy népszerû- Szeptember 11-én a Kastély Otthon ségnek örvend, és legalább egyszer min- parkjában, az Orczyak által telepített õsi denki teljesíteni akarja a Mátra-kört, amely 75 kilométer hosszú, Gyöngyösön rajtol és onnan kerékpárost és kerékpárt próbáló emelkedõn felmászik Mátrafüredre, majd tovább Mátraházára. Innen már könnyû dolguk van a kerékpárosoknak, 60-70 kilométeres sebességgel zúgatnak lefelé a Parádsasvár – Parád – Recsk – Tarnaszentmária útvonalon. A verpeléti kõfejtõt elhagyva ismét emelkedik az út. A Kisnána elõtti dupla emelkedõt többen biciklijüket tolva teljesítik. Domoszló –Markaz – Abasár szõlõi között viszonylag könnyen haladnak, de
A serdülõ bajnokok
30
Abasárról Mátrafüredig ismét nehéz emelkedõt kell leküzdeniük a résztvevõknek. Szeptember 4-én, a 13. Mátra-körnek ismét volt újszászi résztvevõje. Ifj. Fehér János 3 óra 7 perc 20 másodperc alatt ment végig a nehéz, 1300 méter szintkülönbséget tartalmazó pályán. 231.-ként ért célba, a 30 év alattiak kategóriájában 77. Neki és a többi teljesítõnek is jól esett a szervezõk által feltálalt tárkonyos pulykamell leves.
fák között zajlottak a XX. Újszászi Futónap eseményei. A kellemes, napsütéses õszi idõben 15 település – Abony, Budapest, Debrecen, Gyömrõ, Jászfényszaru, Kisújszállás, Martfû, Mezõberény, Nagykáta, Szedres, Szentendre, Szolnok, Tiszakécske, Tápiószecsõ, Újszász – több mint 150 futója-kocogója jött el a jubileumi futásra. A felsorakozott versenyzõket Fehér János köszöntötte, aki a kezdetektõl a futónap fõszervezõje. Röviden visszaemlékezett a húsz évre. Az elsõ újszászi futónapra 1985. szeptember 21-én került sor. 1985-ben már több futó-kocogó klub mûködött az országban, amelyek a futás népszerûsítésére máig is mûködõ versenyeket szerveztek. A legnagyobb futóverseny abban az idõben a Futapest Klub által szervezett Futapest volt. A Futapest Klub mintájára Bali István, a Szolnok megyei Teszöv sportfelelõse Fut a falu klub szervezésébe kezdett. Ennek keretében szervezõdött a Kengyelfutás Kengyelen, a Csorba Trapp Kuncsorbán, a Fut a falu Tiszaõrsön. Ebbe a sorba illeszkedett az újszászi parkerdõben megrendezett akkor Országos Termelõszövetkezeti Futónap nevet viselõ rendezvény is, amelynek létrehozásában, lebonyolításában nagyon sokat segített Barta Katalin, Rigó Szabolcs, Rigó Szabolcsné. A korabeli sajtó alapján idézzük fel az 1985-ös eseményeket: „Néhány évvel ezelõtt több jól sikerült erdei sportnap szórakoztatta Újszász és környékének lakosságát a közeli parkerdõben. A jó hagyomány 1981-ben megszakadt, és Újszász sportnap nélkül maradt. Idén szeptember 21-én a Szolnok megyei
2004. október
SPORT Teszöv, a Szolnok városi Sportfelügyelõség és az újszászi Szabadság Tsz rendezésében Országos termelõszövetkezeti futónapot rendeztek Újszászon. A sikeres rendezés, a résztvevõk száma biztosíték arra, hogy jövõre is lesz folytatása, és a régi hagyományok felélednek. Nézzük sorban az eredményeket: Lovász Dániel tsz elnök megnyitója után rajtolt a 2 km-es futás 279 fõnyi mezõnye. Szoros versenyben a fiúknál Szabó Péter, a lányoknál Viola Hajnalka szerezte meg a gyõzelmet. Tíz órakor rajtoltak a 7 km-es táv résztvevõi. Itt a gyõztesek Skultéti József (Abony), Szekeres Vera (Budapest). Tizenegy órakor indult a leghosszabb futószám, a 14 kilométer. Az Alföld egyik legszebb parkerdejének hangulatos ösvényein, tisztásain kanyargó futópályán – a versenyzõk elmondása szerint – öröm volt futni. A gyõzelmet Szekeres Ferenc (Budapest) szerezte meg, az újszászi Barta István és Barta Zoltán elõtt. A nõknél teljes újszászi siker született: Fehérné Szekeres Zsuzsa, Babosné Bálint Erika és Szabó Gyõzõné volt a sorrend. A legöregebb futó különdíját dr. Szekeres Sándor 45 éves (Veszprém), a legfiatalabb futó címet Fehér János 6 éves (Újszász) nyerte el. A legjobb termelõszövetkezeti futó címet az abonyi Ságvári Endre Mg. Tsz. tagja, Szobonya Miklós szerezte meg. A 7 és 14 km távon az Olimpiai Ötpróba futópróbájának nem könnyû szint idejét több mint 30-an teljesítették. A futások után mindenki kedvére választhatott, hogy melyik sportágban, melyik játékban teszi próbára erejét, ügyességét. Volt rönkhajítás, zsákban futás, kötélhúzás, tollaslabda. Sport és KRESZ-totó, kerékpáros ügyességi verseny, grundbirkózás, kispályás labdarúgásban CSÉB Kupa, amelyet az újszászi Áfész csapata nyert meg. Legnépszerûbb a „DURR bele” célbadobó verseny volt. A közel ezer résztvevõ jó hangulatban töltötte el napját az „indián nyári” napsütésben. A szervezõk is elégedettek, mert újdonságot is hozott a futónap: a nagyobb távú futások elõször kerültek a programba és elsõ alkalommal kapcsolódott össze az Olimpiai Ötpróba és a termelõszövetkezeti sportmozgalom.”
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Rajt 1985-ben (Fotó: Nagy Béla)
Rajtol a az ovis futam
megjelent a Szövetség 1985. októberi számában. A húsz év alatt többször változott a verseny neve és helyszíne. Szövetkezeti futónapból Erdei Futónap, majd Újszászi Futónap lett a neve. A helyszín az erdõ állapotától függõen elõször a Parkerdõben vándorolt. Az új részbõl a Vadászház elõtti területre, majd a Zagyva-gátra, aztán vissza a Vadászház elé. A legutóbbi négy évben a Kastély Otthon szép parkja ad otthont a futónapnak. A húsz év alatt voltak olyan évek, amikor nagyon sok résztvevõ volt, és volt, amikor szakadó esõben alig harmincan futottak. A visszaemlékezés után az elsõ futamban az óvódások rajtoltak. Õk 600 métert tettek meg szülõi kísérettel. Ebben a futamban indultak a verseny legfiatalabb résztvevõi, a két és féléves Dehenes Anna
2004. október
A legnépesebb futam
31
SPORT és Kovács Márton. Eredmények: Lányok: 1. Szacskó Ágota (Újszász), 2. Estefán Lea (Budapest), 3. Estefán Abigél (Budapest). Fiúk: 1. Kollár Imre (Debrecen), 2. Kovács Patrik (Újszász), 3. Kovács Márton (Újszász). Az óvodások után a legnépesebb, a 2.5 km-es futam következett. A résztvevõknek nagyon tetszett a zöld, a sárga, a barna minden árnyalatában pompázó park ösvényein kanyargó pálya, amely az idén az impozáns kastélyt is megkerülte. A futamot Bakos Dániel (Újszász) nyerte. 2. Antal Sándor (Abony), 3. Kovács Dániel (Újszász). A lányok között a legjobbak: 1. Tóth Csenge (Abony), 2. Szabó Emese (Abony), 3. Kenéz Ágnes (Kisújszállás). A korcsoportos értékelésben sok jó újszászi helyezés született. 7-8 évesek: fiúk: 1. Lázár Balázs, lányok: 1. Dobozi Boglárka, 2. Lázár Evelin, 3. Drávucz Zita. 9-10 évesek: fiúk: 3. Bakó István, lányok: 1. Harsányi Hanna, 2. Kovács Karolina. 11-12 évesek: fiúk: 2. Molnár András, 3. Zvolenszki Károly. 13-14 évesek: fiúk: 1. Kovács Dániel, 2. Varga Dávid, 3. Sándor Antal, lányok: 2. Szabó Nóra, 3. Kovács Györgyi. 15-16 évesek: fiúk: 2. Barta Ferenc. Felnõttek: férfiak. 1. Bakos Dániel, nõk: 2. Kollár Anikó. 35 éven felüliek: 1. Kurdiné Tóth Melinda. A harmadik futamban 5 km-t teljesítettek a versenyzõk. Szoros versenyben az a Barta István (Százhalombatta) ért elsõként célba, aki az elsõ futónapon és utána még sokszor újszászi színekben versenyzett. 2. Deli Zoltán (Szedres), 3. Bakos Dániel (Újszász). Nõk: 1. Kecser Zsuzsanna (Tápiószecsõ), 2. Borbély Éva (Tápiószecsõ), 3. Vincze Tímea (Martfû). Korcsoportos újszászi érmesek: 15-16 éves fiúk: 2. Barta Ferenc. Felnõttek: férfiak: 2. Bakos Dániel, nõk: 2. Sándor Judit. 35 éven felüliek: 1. Barta Zoltánné, 2. Nyíri Lajosné, 3. Ézsiásné Major Magdolna. A befejezõ 10 km-en rajthoz álltak a korábbi évek újszászi maratonistái: Baranyi Kálmán, Barta Zoltán, Szaszkó Nándor is. Megismételte gyõzelemét az elsõ újszászi futónap gyõztese, a hétszeres maratoni futóbajnok Szekeres Ferenc (Budapest). 2. Barta István, 3. Vojtkó Tibor (Tiszakécske). A nõi gyõztes: Gönczölné Molnár Judit (Szolnok), 2. Vojtkó Tünde (Tiszakécske). Elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a veterán futók: 1. Tumpek Sándor (Gyömrõ) 71 éves, 2. Maróti István (Jászfényszaru) 68 éves, 3. Fehér Károly (Kisújszállás) 69 éves. A maratonira készülõk közül többen, Bakos Dániel, Barta Ferenc, Fehér Károly minden futamban rajthoz álltak. A futás után különbözõ népi játékokban – karikahajtás, gólyalábon járás, petanque, lábtoll-labda – tehették próbára ügyességüket a résztvevõk. Karikahajtásban még mindig Barta Pista bácsi a legjobb. A jubileumi futás alkalmából jó hangulatú bogrács partyval fejezõdött be a nap. Ulviczki József most is nagy sikert aratott gulyásával. A rendezvény sikeréhez az Újszászi VVSE, az Újszászi 4H egyesület, a Kastély Otthon, a Wesselényi Sportközalapítvány, a Városgazdálkodási Iroda, Bálint Ferenc és az Ulviczki család járult hozzá.
32
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
A karikahajtásban még mindig Barta Pista bácsi (középen) volt a legjobb
A duatlon futással kezdõdik
és kerékpározással folytatódik
2004. október
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Újszász Duatlon
Újszászon a Város Napja kiemelkedõ
sportrendezvénye volt az országos Újszász Duatlon, amely egyben Jászberény és Karcag után a Jász-Nagykun-Szolnok megyei körverseny harmadik, befejezõ fordulója is volt, a környékbeli diákok pedig itt biztosíthatták helyüket az október 3-i, karcagi megyei duatlon diákolimpiára. A kellemes, de idõnként kissé szeles idõben 20 egyesület 89 versenyzõje állt rajthoz. A résztvevõk korcsoportjuknak megfelelõen négy futamban futottak és kerékpároztak. Az elsõ háromban az utánpótlás versenyzett, a negyedikben az ifjúságiak, a juniorok, a felnõttek és a szeniorok vágtak neki a 3 kilométeres futásból, 14 kilométeres kerékpározásból és 1,5 km-es futásból álló távnak. Már az elsõ futásban kialakult egy hatfõs élboly, amely a kerékpározásban is sokáig együtt maradt. A második futásra már csak ketten maradtak az élen. Nuriev Tibor, a karcagiak junior korú tehetsége könnyedén ellépett felnõtt korú ellenfelétõl, és 40 másodperces elõnnyel ért célba. A körversenyt Halászevics Áron (Szeged Universitas SE) nyerte. A nõi összetett gyõztes: Csáthy Csilla (Debrecen SC). Az újszásziak közül Borsos Viktória, Tukacs János, Gilicze Sándor, Sándor Judit és Nyíri Lajosné ért el korcsoportjában érmes helyezést. A futamgyõztesek és az újszászi eredmények: I. korcsoport (0.5–2–0.25 km) fiúk: 1. Hajdú Kristóf (Debrecen), lányok: 1. Gyevát Vivien (Tápióbicske), 2. Borsos Viktória. II. korcsoport (1–4.5–0.5 km) fiúk: 1. Gyevát Dávid (Tápióbicske), 6. Szacskó Máté, 7. Tánczos Róbert, lányok: 1. Ádám Alma (Jászapáti). III. korcsoport (1–4.5–0.5 km) fiúk: 1. Balogh Máté (Martfû), 12. Bóta Gergõ, 13. Zvolenszki Károly, 14. Major László, 15. Szakmár Tamás, lányok: 1. Hajdú Anna (Debrecen). IV. korcsoport (2–9–1 km) fiúk: 1. Balogh Péter (Martfû), 2. Rácz Viktor (Kisújszállás), 3. Tukacs János, 4. Sánta Gábor, 6. Bublos Tamás, lányok: 1. Nagy Renáta (Karcag), 9. Molnár Nikolett, 10. Varga Krisztina, 13. Táczos Alexandra. V. korcsoport (2-9-1 km) fiúk: 1. Futó Zsolt (Karcag), 3. Gilicze Sándor, lányok: 1. Bakó Dóra (Debrecen). VI. korcsoport fiúk: 1. Nuriev Tibor (Karcag), lányok: 1. Csáthy Csilla (Debrecen), 4. Petõ Ágnes. Felnõttek: férfiak: 1. Bíró Zsolt (Debrecen), 10. Szacskó József, nõk: 1. Papp Ildikó (Salgótarján), 3. Sándor Judit. Szeniorok: férfiak: 1. Huszár László (Salgótarján), nõk: 1. Balázsné Nagy Katalin (Füzesabony), 2. Nyíri Lajosné. A verseny a Wesselényi Sport közalapítvány, az Újszászi VVSE az Újszászi 4H Egyesület, az Újszási Polgárõr Egyesület és az újszászi Rendõrõrs közremûködésével jött létre.
Barta Zoltán küldött az újságnak egy régi fotót. A kép több, mint húszéves.
1984. június 10-én Tatán, a Skála Sztráda Fitt Gála triatlon verseny díjkiosztóján készült. A húsz évvel ezelõtti júniusi hétvégén született a magyar triatlon sportág. Magyarországot is elérte az Amerikából terjedõ, úszásból, kerékpározásból és futásból álló új sportág, a triatlon. Június 9-én Szombathelyen rendezték a Vasi Vasembert, június 9-10-én Tatán a Fitt Gálát. Az újszásziak 18 fõs csapata a szelídebb tatai versenyt választotta. Itt az elsõ nap délelõttjén 30 km-t kellett kerékpározni, délután a tatai Öreg-tó 17 °C fokos, hullámzó vizében 1 km-t úszni, majd a második nap délelõttjén 7 km-es futással fejezõdött be a verseny. Az öttagú csapatok versenyében nagyon jól szerepelt a Barta István, Barta Zoltán, Drobni László, Babos Gábor, Fehér János összeállítású újszászi csapat. Alig néhány ponttal lemaradva az elsõtõl végezetek a dobogó második fokán. (Õk láthatók a kép jobb oldalán). Sikeresen szerepelt a Nemes Ferencné, Szobonya Miklósné, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, Diószegi Sándorné, Diószegi Éva összetételû nõi csapat is. Az elsõ triatlont még sok másik követte. Majd beindult a duatlon is, sok sikert hozva Újszásznak.
Fehér János
2004. október
33
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Orvosi ügyelet
Köszönetnyilvánítás
A hétvégi orvosi ügyelet szombaton reggel 7.00 órától hétfõ reggel 8.00 órá-
Fájó szívvel mondunk köszönetet rokonoknak, barátoknak, ismerõsöknek, akik felejthetetlen gyermekem, testvérem, sógorom, CZÉTÉNYI ANDRÁS temetésén részt vettek, és életének 56. évében elkísérték utolsó útjára, virágaikkal, részvételükkel mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönetet mondunk Dr. Karácson Jánosnak, Kati nõvérnek, Rácz Lajos református lelkésznek, Szabó Jánosnak és munkatársainak a lelkiismeretes munkájukért.
ig, munkaszüneti napokon pedig reggel 7.00 órától másnap reggel 8.00 óráig tart. Hétköznapokon az ügyeleti szolgálat este 19.00 órától másnap reggel 8.00 óráig tart. 2004. október 08. Dr. Karácson János, 09. Dr. Matosevics Ilona, 10. Dr. Szóró Magdolna, 11. Dr. Batki Erzsébet, 12. Dr. Matosevics Ilona, 13. Dr. Szóró Magdolna, 14. Dr. Matosevics Ilona, 15. Dr. Szóró Magdolna, 16. Dr. Batki Erzsébet, 17. Dr. Matosevics Ilona, 18. Dr. Szóró Magdolna, 19. Dr. Karácson János, 20. Dr. Batki Erzsébet, 21. Dr. Matosevics Ilona, 22. Dr. Szóró Magdolna, 23. Dr. Batki Erzsébet, 24. Dr. Karácson János, 25. Dr. Batki Erzsébet, 26. Dr. Matosevics Ilona, 27. Dr. Szóró Magdolna, 28. Dr. Matosevics Ilona, 29. Dr. Batki Erzsébet, 30. Dr. Szóró Magdolna, 31. Dr. Karácson János 2004. november 01. Dr. Matosevics Ilona, 02. Dr. Karácson János, 03. Dr. Batki Erzsébet, 04. Dr. Karácson János, 05. Dr. Batki Erzsébet, 06. Dr. Matosevics Ilona, 07. Dr. Szóró Magdolna. Szabadságok: Dr. Karácson János 2004. október 13 – október 15-ig. Helyettesíti: Dr. Batki Erzsébet. Dr. Matosevics Ilona Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 366-272. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 8-12-ig, kedd-csütörtök 14-18-ig. Dr. Batki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 552-004. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 14-18-ig, kedd-csütörtök 8-12-ig. Dr. Szóró Magdolna Újszász, Kossuth L. út 1. Tel.: 366-101. Dr. Karácson János Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 552-003. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 8-12-ig, kedd-csütörtök 14-18-ig. A mindenkori ügyeletes háziorvos az alábbi telefonszámon is elérhetõ: 06-20/222-3055
Édesanyja, testvére Laci, sógornõje Edit és fiuk Szilárd
(Bajcsy-Zs. út 20., tel: 367-017): – Fizikoterápia (hétfõ-szerda-péntek 16 órától) – Baba-mama klub (hónap második csütörtöke 17 óra) – Mozgássérültek klubja (hónap harmadik csütörtöke 15 óra) – Nagycsaládosok klubja (hónap elsõ csütörtöke 17 óra)
34
PÉNTEK JÓZSEF halálának 2. évfordulójára „Múlnak órák, napok, évek, nincs az a pillanat, melyben ne fájna szívem érted! Senki és semmi nem pótol téged, hiányod kínoz s forrón éget. Fájó szívvel kérdezem, míg létezem kegyetlen sors, miért vetted el tõlem?” Szeretõ feleséged, lányod, vejed, fiad, menyed, és kis unokád Ádám TÓTHNÉ FEHÉR ZSUZSANNA halálának 1. évfordulójára
Anyakönyvi hírek Akiknek örülünk (Újszülöttek) Nagy Gergely – Turza Nikolett Márk Renátó nevû gyermeke Mátyus Attila – Perjési Henrietta Martin nevû gyermeke Vidák Norbert – Kanálos Katalin Mária Ágota nevû gyermeke Kanalas Róbert – Gambár Éva Anita nevû gyermeke Nagy Zsolt – Papp Ildikó András Ferenc nevû gyermeke Tóth Gyula – Scheidl Mónika Karolina Mónika nevû gyermeke Varga Károly – Varga Tímea Cintia nevû gyermeke Kelemen Norbert – Fazekas Andrea Levente nevû gyermeke Kóczián József – Duffek Anikó Nikoletta nevû gyermeke
Akiknek gratulálunk (házasságkötés): Fakan Erzsébet – Dudás Zsolt Sarkadi Magdolna – Márton Zoltán Dalla Katalin – Viola Zoltán Farkas Mária – Lakatos József Urbán Tímea – Hamar Sándor
Akiktõl búcsúzunk (elhunytak):
Az Idõsek Klubjában:
Emlékezés
Farkas Jenõné Farkas Anna 75 éves Hold út 4/a. Magyar András 37 éves, Bakó út 25. Bárdos Béláné Kisbenedek Magdolna 33 éves, Holló u. 6. Farkas Tibor 67 éves Toldi u. 1. Bakó Béláné Deák Gizella 91 éves Akácfa út 90. Czétényi András 55 éves, József A. u. 10. Hegyi Gábor 58 éves, Akácfa u. 90. Hegedûs Lászlóné Jakab Mária 63 éves Mezõ út 39.
Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd õszi esõ. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban Veled, A csendesen körözõ madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely Rád süt az éjszakában. Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem haltam meg.” (Ismeretlen szerzõ) Húga és szülei
GOMBÁR ANDRÁS halálának 1. évfordulójára Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd õszi esõ. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban Veled, A csendesen körözõ madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely Rád süt az éjszakában. Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem haltam meg.” (Ismeretlen szerzõ) Szeretõ felesége, két nevelt fia és öt unokája
2004. október
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
SZEREZZEN SZAKMÁT LAKÓHELYÉN! Amennyiben 2004 október 21-ig jelentkezik, úgy a Beiratkozási díjból 5.000 Ft kedvezményben részesül!
A képzés helyszíne: Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász, Kossuth Lajos u. 13. További információk az iskolatitkárnál! – Részletfizetési lehetõség – Mindenkinek külön számítógép – Saját jegyzet – Gyakorlatcentrikus oktatás – Kis létszámú csoportok
– Heti két alkalommal, napi 2–4 órában a délutáni, kora esti órákban – Eredménygarancia – Egyénre szabott kedvezmények
ÚJBÓL! Elindítjuk nagysikerû képzéseinket! Információs vonal: 06-70-380-2303 ECDL 80 órás ECDL Start felkészítõ 75 000 Ft Beiratkozási díj: 30 000 Ft Részletfizetés: 9 000 Ft * 5 hónap 15 000 Ft * 3 hónap Kedvezményekkel csak 65 000 Ft Vizsga egyénileg, bármelyik ECDL vizsgaközpontban.
OKJ-s szakmát adó kurzusok! 160 órás Számítógép-kezelõ, használó (OKJ 33 4641 01) 135 000 Ft Beiratkozási díj: 30 000 Ft Részletfizetés: 15 000 Ft * 7 hónap 21 000 Ft * 5 hónap
Célunk, hogy hallgatóink a lakóhelyükön szerezhessék meg a számukra fontos ismereteket! Ezért szervezzük meg az Ön településén is képzéseinket, hogy család és munka mellett is lehetõsége legyen a szinte nélkülözhetetlen számítástechnikai ismeretek megszerzésére! A 160 órás szakmai képzéseink államilag elõírt normatívák szerint zajlanak az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) megjelölt besorolásoknak megfelelõen és a Nemzeti Szakképzési Intézet által a képzés helyszínére szervezett vizsgával végzõdnek. A sikeres vizsga esetén a hallgató megkapja a Számítógép-kezelõ, -használó vagy a Számítástechnikai szoftver-üzemeltetõ szakmai képesítést igazoló bizonyítványt. A sikeres vizsga tehát egy új szakma megszerzését is jelenti! A képzések kis létszámú csoportokban, a hallgatók által kialakított órabeosztás szerint folynak, heti két alkalommal, a délutáni órákban, 16-17 óra közötti kezdéssel este 20.00 óráig befejezve. Saját jegyzetet használunk, így nem kell külön szakkönyveket vásárolnia! Mindenki külön számítógépen dolgozik! Gyakorlatcentrikus oktatásunk lényege, hogy a hallgató megfelelõ jártasságot szerezzen, és önálló feladatmegoldásra is képes legyen, ezért tananyagunk és képzési módszerünk nem különül el elméletre és gyakorlatra. Ha Ön magánszemélyként finanszírozza a képzés költségeit, úgy 30 %-os adókedvezményben részesül. Így a képzés költsége akár 92 400 F-ra is csökkenthet. Ha ön munkavállaló, akkor a munkáltató a szakképzési hozzájárulás terhére is finanszírozhatja a képzést. (A munkáltató az éves bruttó bérköltségének 1,5 %-át mint
160 órás Számítástechnikai szoftverüzemeltetõ (OKJ 52 4641 03) 135 000 Ft Beiratkozási díj: 30 000 Ft Részletfizetés: 15 000 Ft * 7 hónap 21 000 Ft * 5 hónap Kedvezményekkel csak 120 000 Ft. Szakmai vizsga díja további 12 000 Ft.
szakképzési hozzájárulást köteles az állam felé megfizetni, viszont ennek egyharmadát – az éves bruttó bérköltség 0,5 %-át – fordíthatja a saját munkavállalóinak továbbképzésére.) Munkáltatók esetében a képzési és vizsgadíj költségként is elszámolható! Ha Ön pedagógus vagy közalkalmazott, és a korábbi pályázatokon számítógépet nyert, akkor 80 órás képzésünk során megszerzi azokat az ismereteket, amellyel ECDL START vizsgát tehet, melynek megszerzésével eleget tesz a pályázati feltételeknek! Pedagógusok esetében ez a képzés tartalmazza a 60 órás, akkreditált pedagógus továbbképzést is. Amennyiben a 80 órás tanfolyam után folytatni szeretné tanulmányait, akkor lehetõsége van a 160 órás tanfolyam második blokkjára beiratkozni. Ezáltal új szakmát szerez, a pályázaton elõírt tudásnál magasabb fokozatot szerezve elégíti ki annak feltételeit. A 2. blokk újabb 60 órás, akkreditált pedagógus továbbképzést tartalmaz. Jelentkezzen információs vonalunkon, hogy regisztrálhassuk érdeklõdését! Az Ön lakóhelyén, a tanfolyam helyszínén tartunk tájékoztató értekezletet, ahol megismerkedhet szaktanárainkkal, és munkatársaink részletesen tájékoztatják Önt a tananyagról, a képzés részleteirõl és természetesen megválaszolják az Ön kérdéseit. A tájékoztató értekezleten ismertetjük a tanulmányi szerzõdést, és amennyiben eldöntötte, hogy melyik képzésen szeretne részt venni, akkor rögtön be is iratkozhat! Az egyes képzések idõpontjai és kezdése, továbbá az egyéb részletkérdések szintén a tájékoztató értekezleten kerülnek majd véglegesítésre!
06-70-380-2303 2004. október
35
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Apróhirdetés Szolnoki, két szoba + étkezõs 54 m2-es lakásomat újszászi kertes házra cserélném. Telefon: 56/220-382.
Újszász, Nap u. 8. sz. alatt diófatörzs eladó, uo. menyasszonyi ruha kellékekkel eladó. Mindennap megtekinthetõ. Tel.: 06-30/3748-502.
Ház eladó. Újszász, Szilágyi út 19. Érdeklõdni: 367-452. Újszász, Munkás út 25. családi ház eladó. Érd.: Újszász, Erkel F. u. 12. 06-56/366-621, 06-20/563-8923. Szilágyi út 6. sz. alatt lévõ 3 szobás összkomfortos, téglából épült családi ház eladó. Irányár: 5,7 millió. Érd.: a helyszínen v. 367-285 telefonon.
Fenyõfák kiválasztása (1-2 m-ig) tövesen ill. friss vágás karácsony elõtt. Érdeklõdni: 06-20/9169-140 telefonon, Újszász, Erzsébet krt. 23.
Zérczi János RTV mûszerész
Újszász, Bakó út 14.
Töves lucfenyõ eladó. Újszász, Baross u. 25/a.
Gumiskocsi eladó. Érdeklõdni: Nagy út 8.
Hóvirág út 16. sz. alatt 2,5 szobás családi ház eladó. Érdeklõdni: Sólyom út 13. sz. alatt.
Sportköri büfébe vendéglátásban jártas alkalmazottat felveszünk. Jelentkezni: 56/420-255.
Külön bejárattal bútorozott lakás kiadó. Víz-gáz a lakásban. Béke krt. 47. sz.
SZAKSZERÛ JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL.
Telefon: 06-56-366-672 Mobil: 06-30-309-8163
Újszász, Hunyadi út 17. szám alatti ház eladó. Érdeklõdni: 366-755-ös telefonon.
2 szobás családi ház eladó Kastély út 7. Érd.: Erkel F. u. 18.
Televízió, hifitorony, videó, rádió, magnó, mûholdvevõ, háztartási kisgépek, számítógép, DVD-CD-lejátszó, antenna szerelése illetve
Újszászi munkahelyre biztonsági õrt keresek. Jelentkezni lehet a 06-20/958-6240.
SZOLÁRIUM Értesítem vendégeimet, hogy Turbo Szoláriumom nyitva tartása az alábbiak szerint módosul: Hétfõ – Szünnap Kedd – péntek: 9–18–ig, Szombat: 8–13–ig. Szeretettel várom vendégeimet! Diós Jánosné SZOLÁRIUM: Korona ABC mögött, a Gyógyszertárral szemben
F A V O R I T gépjármûvezetõi tanfolyamot hirdet
2004. október 25-én 17 órai kezdettel az újszászi Mûvelõdési Házban
Oktató kocsik: Citroen, Suzuki, VW Golf, VW Polo, Renault Clio és Peugeot. Részletfizetési kedvezmény A tanfolyam költsége ill. a vizsgadíjak 30 %-a levonható a személyi jövedelemadóból.
Véradás A Szolnoki Véradó Állomás véradást szervez a Szociális Otthonban 2004. október 21-én 9-13 óráig. Szeretettel várjuk régi véradóinkat, nagy tisztelettel várjuk az új véradókat. „Aki vért ad, életet ment!”
L a p z á r t a Az Újszászi Híradó szerkesztõségének ülései a Városi Könyvtárban Október 18. novemberi lapterv Október 27. Lapzárta A következõ szám november 5-én jelenik meg.
Jelentkezni lehet a Városi Könyvtárban
"
Tel.: 56/368-056 FAVORIT Gépjármûvezetõ-képzõ Munkaközösség
Vágja ki ezt a szelvényt, és ha ez év december 18-ig eljuttatja hozzánk mind a tizenkettõt, karácsonyi tárgynyeremény sorsoláson vehet részt!
Újszászi Híradó XIV. évfolyam 10. szám - 2004.okt. -
36
2004. október