ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
XIV. évfolyam 9. szám
- 2004. szeptember -
„Szépkorú, de ifjúszívû lakók” versengése Újszászon
A z, aki augusztus 26-án városunk központjában járt, láthatta, hogy Nász Imre és lelkes polgárõr csapata buszokat, autókat terelget, segíti parkolásukat a városháza, a piactér környékén. Aki jobban figyelt, azt is hallhatta, hogy a hangosbemondó vendégeket köszönt és buzdít sikeres versengésre. Ezen a napon ugyanis Jász-NagykunSzolnok megye 18 idõseket ápoló otthonából vártunk vendégeket, hogy megmutassák állóképességüket, ügyességüket a sportvetélkedõn, számot adjanak arról, hogy mi maradt emlékezetük raktárában 80-90 éves korukra. Versek, népdalok, mûdalok, jelenetek, táncismeretek kerültek elõ a feledés homályából. Mielõtt e nap feledhetetlen kultúrkincseirõl, értékeirõl írnék, a nap sikeréhez vezetõ hosszú út göröngyeirõl is szólok. Kora tavasszal kaptuk a megyei Módszertani Otthon felkérését, hogy ez évben az újszászi Idõsek Otthona legyen házigazdája a hatodik alkalommal megrendezendõ idõsotthonok versenyének. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy egyre töb-
ben kapcsolódnak be a versenybe, és a rendezés színvonala is egyre jobb. Mindenképpen bizonyítani akartunk, megmutatni tágabb környezetünknek is, hogy szakmai hírünkhöz méltóan, szervezésben is tudunk élenjárni. Ehhez legelõször támogatókra volt szükség. Anyagilag, érzelmileg és elfogadás szintjén is. A helyi önkormányzat támogatását kezdettõl fogva élveztük. Országgyûlési képviselõket, nagy cégek vezetõit, vállalkozókat igyekeztünk megnyerni ügyünknek. Felkerestük az Esélyegyenlõségi Minisztériumot, az Országos Vámhivatal parancsnokát, a Máltai Szeretetszolgálatot, pénzintézeteket, stb. Pályázatot írtunk a Megyei Közgyûlés Egészségügyi és Sportbizottságának, ahol 200 ezer forintot nyertünk. Ezt megtoldotta a helyi takarékszövetkezet is. Otthonunk lakói közül többen is tettek felajánlást. Magánszemélyek, üzleti partnereink, a helyi és a zagyvarékasi pékség, Szilváshús és még sorolhatnám, hogy hány személy állt az ügy mellé!
A tartalomból Elsõ kézbõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Testületi ülés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Városi kulturális és sportnapok . . . . . . . . . . . 5 Kék hírek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Augusztus 20 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Nagyító . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Nézõpont . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Hollandia egy újszászi szemével . . . . . . . . . 12 A Rózsa Imre alapítvány díjazottjai . . . . . . . 19 Tankönyv ellátás az általános iskolában . . . 21 Hagyományosan rossz kezdés . . . . . . . . . . 21 Csak 35 éven felülieknek! . . . . . . . . . . . . . . 24
(folytatás a 13. oldalon) Felelõs szerkesztõ: Fehér Judit w Olvasószerkesztõ: Fehérné Szekeres Zsuzsanna w Tördelõszerkesztõ: Kovács Nándor w Szöveg bevitel: Ulviczki Józsefné w Fotó: Barta Imréné w Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (önkormányzat, sport), Hernádi László (vallás), Kovács Szilárd (kék hírek), Katona Károly (sport), Makula Károly ( sakk) Nagy Elemér (helyi dolgaink), Szilvási Ferenc (helyi dolgaink, sport), Tóth Csabáné (iskola), Tóth Péterné (iskola), Ulviczki Józsefné (elsõ kézbõl, civil szervezetek), Varga László (sport)w Nyomja: 1200 példányban a Repro Stúdió – Szolnok. w Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 w Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: www.ujszasz.hu Email:
[email protected]
Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az
Közel négyszázan vettek részt az idõsek megyei rendezvényén
Ára: 200Ft
ÖNKORMÁNYZAT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Elsõ kézbõl
T isztelt Olvasók! Augusztusban is nagyon sok minden történt. A hónap legelején részt vettem az újszászi rendõrõrs állománygyûlésén, ahol beiktatták az új rendõrparancsnokot, Szilfai István rendõr századost. Ezen a rendezvényen megköszöntem a korábbi megbízott parancsnoknak, Lévai Györgynek a település érdekében végzett munkáját. Az itt töltött néhány hónap alatt nagyon jó kapcsolat épült ki az õrs állománya és az önkormányzat között, melyben az õrnagy úr nagy szerepet játszott. Új õrsparancsnokunknak, Szilfai István századosnak is felajánlottam a munkához szükséges támogatást. Ennek fejleményeként minden kedden személyes találkozón informáljuk egymást az esetleges problémákról, annak megoldási lehetõségeirõl. Az a kérésem, hogy lehetõleg mindennap legyen gyalogos járõr a városban, részben már teljesült, és legújabb információim szerint Újszásznak saját körzeti megbízottja lesz. Remélhetõleg a Szolnok városi kapitány, Karakas László ezredes ígérete szerint a közeljövõben ez két fõ lesz. Gondolom, a településen élõk is láthatják, hogy a rendõrség sokkal aktívabban vesz részt a városi rendezvények biztosításában, látható jelei vannak annak, hogy a polgárõrséggel való kapcsolatuk megerõsödött. Remek példa erre a szeptemberi iskolakezdés útbiztosításában való részvételük is. Megállapodtunk a parancsnokkal abban, hogy az önkormányzat napokon belül mobiltelefonnal látja el a járõröket, így bármikor közvetlenül elérhetõk lesznek. Remélem, hogy a kapcsolat erõsítése a település közbiztonságának javulásával jár. Augusztus elején németországi befektetõkkel tárgyaltunk. Ez a többórás megbeszélés arra volt jó, hogy elmondjuk azokat a lehetõségeket, amelyek megvalósításához magántõkét szeretnénk bevonni. Elsõsorban az Idõskorúak Szociális Otthonának kastély épülete továbbhasznosításáról, esetleges eladásáról, és a turisztikai fejlesztések megvalósításában való részvételükrõl esett szó. Megállapodásunk szerint szeptember végén további információátadásra és egyeztetésre kerül sor. Nagy örömömre szolgált a Kastély Otthonban a megyei önkormányzat és a Magyarok Világszövetségének szervezésében létrehozott elsõ képzõmûvészeti alkotótábor. A külföldi, de többségükben magyar származású mûvészek jelenléte a település kulturális életének további erõsödését jelentheti. Mivel a szervezõk az elsõ ilyen táborról beszéltek, úgy hiszem, nem volt könnyelmû ígéret, hogy a következõ évben az önkormányzat támogatásával a második is megvalósulhat. Az alkotótábor lezárását jelentõ kiállítás – bár nagyon rövid ideig volt megtekinthetõ –, nagy élményt jelentett számomra. A tábor résztvevõit és a szervezésben élenjárókat egy nagyon aktív megbeszélésre hívtam meg, ahol személyes vendégeim voltak. Az augusztus 20-ai megemlékezés-sorozat úgy gondolom, nagyon magas színvonalú volt, az ünnepnek megfelelõ hangulatban
2
Botka Lajosné országgyûlési képviselõ nyitotta meg a nemzetközi fotókiállítást telt el. Azért azt is el kell mondani, hogy nem voltam teljesen megelégedve két okból. Ismét nagyon kevesen vettek részt ezen a rendezvényen, ami számomra érthetetlen. A másik gond, hogy nem voltak szórakoztató mûsoraink, amiért a településen élõktõl komoly kritikát is kaptunk. Ennek feloldása érdekében most ígérhetem, hogy 2005-ben augusztus 20-a körül tartjuk a város napját, melyet egyéb tényezõk is alátámasztanak. E rendezvény keretében testvérvárosaink küldöttségét is vártuk. A költségek csökkentésére EU pályázatot adtunk be, és nyertünk. Sajnálatos módon francia testvérvárosunk küldöttsége nem tudott ezen részt venni. Az itt tartózkodó debicai küldöttség részt vett a fotókiállításon, az ünnepi megemlékezésen és koszorúzáson is. Kapcsolatunk tovább mélyült, hiszen az itt töltött napok során több, magánszemélyek által szervezett és finanszírozott programban is részt vettek, jobban megismerve ezzel az itt élõk életét. Augusztus 26-án a Megyei Önkormányzat és az Idõskorúak Szociális Otthonának szervezésében rendezték meg városunkban a VI. Megyei Idõskorúak Szociális Otthonainak kulturális és sportnapját. A rendezvényen mintegy négyszázan vettek részt szereplõként, vagy kísérõként. A megye 16 településérõl érkezõ vendégek egy igen magas színvonalon megszervezett rendezvény részesei lehettek, ami Újszász város hírnevét erõsítve arról is meggyõzte az ittlévõket, hogy a szervezõk, elsõsorban az intézmény vezetõje és munkatársai, de a külsõ segítõk is olimpiai szintû rendezvényt tudtak biztosítani. Köszönöm a munkájukat. A szeptember 2-ai rendkívüli testületi ülésen a testület döntött abban, hogy tovább folytatja a temetõi utak felújítását. A tavaly megnyitott közérdekû kötelezettségvállalási számlánk továbbra is rendelkezésre áll mindazok számára, akik e beruházás pénzügyi forrásainak kiegészítéséhez hozzá kívánnak járulni. További 250 méter belsõ út épülne meg. A várható költség 2-2,5 mil-
lió forintra tervezhetõ. Kérem a város lakosságát, az egyházakat, a gazdasági szervezeteket, hogy a megvalósítás érdekében támogassák ezt a lakossági kezdeményezést, mert az önkormányzat e költségnek várhatóan csak a felét tudja biztosítani. A hónap során eladtuk a Bajcsy úti ingatlanunkat. A testületi döntés értelmében 5 millió forint értékben meghirdetett ingatlant a kikiáltási áron adtuk el. Ugyanakkor a Bajcsy úti óvoda rekonstrukciós bõvítése miatt megvásárolt ingatlan átírásra és ingatlanegyesítésre került, ezzel megteremtve a beruházás hiányzó feltételét. Gondolom, sokak látták, hogy a régi malmi iskolát lebontották. Sokan, köztük én is ott kezdtem még tanulmányaimat. Ennek ellenére örömmel konstatáltam a bontást, hiszen itt is a rekonstrukciós bõvítés feltételeit teremtettük meg. A bölcsõde bõvítésére és felújítására benyújtott pályázatunk igaz, még nincs elbírálva, de információink szerint itt is a helybiztosítás a legsürgõsebb feladatunk. Szeptember végéig szeretnénk biztosítani azt a területet, melyet a törvények és rendeletek elõírnak, tudniillik a beépíthetõség maximum 25 %-os lehet. A gyerekek „nagy bánatára” szeptember 1-jén a tanévnyitó ünnepségekkel megkezdõdött a tanév. A nyár folyamán az iskolákban megtörténtek azok a fenntartási munkák, melyek biztosítják a megfelelõ tárgyi feltételt. Igaz, most kevesebbet költöttünk ezekre a munkákra, de gondolom önök is tudják, hogy ennek racionális okai vannak. Bízunk benne, hogy a jövõ év indítását már többhelyütt a felújított új épületekben tudjuk elkezdeni. A tárgyi feltételeken túl azért egyéb változások is történtek. Nagy örömömre – bár egy kis kézi beavatkozás is szükséges volt –, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában az angol nyelv oktatása elkezdõdött, és most már órarend keretében folyik az angol nyelv oktatása is. A törvény által biztosított ingyenes tankönyvellátáson túl az iskola vezetése és az önkormányzat további tankönyv-támogatási lehetõségeket biztosított. Minden gyer-
2004. szeptember
ÖNKORMÁNYZAT mek megkapta az 1800 Ft-ot. Az iskolák javaslatára, azoknak, akik az ingyenes ellátási forma feltételeit csak kis mértékben lépik túl, szintén megteremtjük a lehetõségét az ingyenességnek. A gyermekvédelmi felelõsök javaslatára további támogatási formára nyílik lehetõség. A harmadik, ötödik és hatodik osztályokban az igen drága atlaszok használatát úgy biztosítjuk, hogy azt az iskola könyvtárából igényelhetik a tanulók, ezzel is tovább csökkentve a beiskolázás költségeit. Az általános iskolában folytatódik, az óvodában elkezdõdik az ingyentej akció. Ez a kormány által biztosított lehetõség már a múlt tanév végén is elérhetõ volt, a feltételek továbbra is adottak. Az óvodai ellátásnál a város önkormányzata pluszforrást kell hogy biztosítson, amit megteszünk. Kedves gyerekek, tanárok, jó munkát kívánunk a 2004/2005-ös tanévhez, a feladatok ellátásához! Nincsen hónap pályázat nélkül. A testületi döntések értelmében augusztus hónapban négy pályázatot nyújtottunk be. Benyújtottuk a régi könyvtár épület felújításáról szóló régiós pályázatot. A beruházás összköltsége 6,2 millió forint. Beadtuk az Idõskorúak Szociális Otthona konyhája HACCP rendszerének kialakítására elkészült pályázatot. A régiós pályázat összköltsége 61,5 millió forint. A megyei CÉDA pályázat keretében a lakossági riasztás és tájékoztatási rendszer kialakítására nyújtottunk be pályázatot. AZ ESZCSM által kiírt akadálymentesítési pályázatot szintén beadtuk. A polgármesteri hivatal bejáratának és a földszinti szociális helyiség akadálymentes kialakítására pályázunk 3 millió forint összegben. Érdekesség, hogy e pályázathoz nem kell önerõ. És ha már az önerõnél tartunk, e sorok írása közben kaptam a Belügyminisztérium Gazdasági Fõosztályáról azt az értesítést, amely arról szól, hogy a két ROP-os pályázatunk önerejéhez a BM támogatást biztosít 11 millió forint erejéig. Ez azt jelenti, hogy az iskola és az óvoda rekonstrukciós bõvítése a városnak mindössze 7 millió forintjába kerül. Egy kis gondot is szeretnék önökkel megosztani. Megnyert pályázataink támogatási szerzõdéseit hamarosan aláírjuk ugyan, de most a legnagyobb gondunk és feladatunk a közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ez egy új, nagyon bonyolult feladatsort ró a települési önkormányzatokra, hiszen ez az eljárási forma európai uniós tagságunk következménye. Ma még mindenki csak tanulja, a pályázat nyertesei és az irányítók is. Ezért arra kérek mindenkit, hogy ne legyen türelmetlen, ha beruházásaink nem indulnak az tervezett ütemben, mert 2005. szeptember 1-jéig akkor is el fognak készülni. Tisztelt Olvasók! Szeretném felhívni figyelmüket a szeptember 18-i városnapi ünnepségsorozatra. Kérem Önöket, hogy aktívan vegyenek részt a programokon, segítsék elõ az Újszászról elszármazottak elsõ találkozójának sikerét. Molnár Péter polgármester
2004. szeptember
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
F e l h í v á s ! Újszász Város Önkormányzata 2004. szeptember 18-án a Városnap alkalmából
„Elszármazottak találkozóját” rendez. Várjuk mindazok jelentkezését, akik Újszászon születtek, hosszabb rövidebb ideig Újszászon éltek, figyelemmel kísérik a település fejlõdését, és minderrõl szívesen beszélgetnének. Kérjük az Újszászon élõ rokonokat, ismerõsöket, értesítsék külföldön ill. távol élõ hozzátartozóikat, barátaikat a találkozóról. Jelentkezni lehet az alábbi címeken: Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár Újszász Szabadság tér 1., Damjanich út 2., Polgármesteri Hivatal Szabadság tér 1.
Tel.: 06-56/366-401, 368-056, 552-022 Email:
[email protected],
[email protected] Csak összefogva, közösen tehetünk Újszász jövõjéért! Újszász Város Önkormányzata nevében: Molnár Péter polgármester
Testületi ülés
Az újszászi képviselõ-testület augusz-
tus 3-án soron kívüli ülést tartott. Elsõ napirendi pontként a képviselõk módosították a város 2004. évi költségvetését. Második napirendi pontként pályázati önerõ biztosításáról döntöttek. Döntöttek az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt decentralizált Nemzeti Közmûvelõdési és Könyvtári Hálózatfejlesztési célelõirányzat (KÖKÖNCE) 2004. évi támogatásának elnyerésére vonatkozó pályázat benyújtásáról a helyi társadalom közösségi, kulturális, mûvelõdési életéhez és tevékenységéhez szükséges közmûvelõdési intézmények, közösségi terek kialakításának, bõvítésének, felújításának támogatásáról. A pályázat teljes költségvetése bruttó 6 006 000 Ft, melyhez a szükséges 10 % önerõt, azaz 600 600 Ft-ot a képviselõ-testület 2004. évi költségvetésének Fejlesztés, felújítás címszó alatt meghatározott keretbõl biztosít. Tájékoztatást hallgattak meg az akadálymentesítési közmunkaprogramról. Molnár Péter: A képviselõ-testület 59/2004. (V. 28.) számú határozatával támogatta a JNK-Szolnok megyei Területfejlesztési Tanács gesztorálásával benyújtott „2004/2 akadálymentesítõ közmunkaprogram” címû programban partnerként történõ részvételt. A pályázati program tartalma alapján a megye összes városában több közúti csomópont akadálymentes kialakítására kerül sor. A program másik része a foglalkoztatás, melyben Újszász átlag 5 fõ 5 hónapra történõ foglalkoztatását vállalta. A pályázatot a kiíró Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatta, melyhez a Területfejlesztési Tanács a régiótól kiegészítõ forrást nyert el, utób-
biból finanszírozódnak az akadálymentes csomópontok kivitelezési munkái. A munkák július közepétõl településünkön is megkezdõdtek, jelenleg 4 fõt foglalkoztatva. Az érintett csomópontok térségében a rávezetõ járdaszakaszok mentén végeznek rendezési munkákat (járda fölé emelkedõ földpadkák nyesése, kaszálás, csapadékvíz elfolyásának biztosítása). A program fõ kivitelezési részét a JNK-Szolnok Megyei Állami Közútkezelõ Kht. mint partner végezteti el, az általa készített tervek alapján. Az átlag 5 fõ foglalkoztatása miatt õsztõl még néhány fõt be kell emelni e programba, melyet az akkor megnövekedõ munka mennyisége (a kivitelezés után a szükséges tereprendezés) indokol. Harmadik napirendi pontként kitüntetõ címek adományozásáról döntöttek. A beérkezett lakossági, civil szervezeti és intézményi javaslatok alapján Újszász Város Önkormányzata Újszász Város Díszpolgára kitüntetõ címet adományozta Simon János gazdasági vezetõnek, festõmûvésznek. Pro Urbe Újszász emlékérem kitüntetésben részesítette Kovács György nyugdíjas köztisztviselõt, volt városi képviselõt és Nagy Béla nyugdíjas általános iskolai tanárt, fotóst. Újszász Város Szakmai Díját kapta Furcsa Izabella, az újszászi Idõskorúak Szociális Otthona gazdasági vezetõje. Az ez évben alapított Újszász Város Gazdasági Díj elsõ kitüntetettje az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. A kitüntetettek elismeréseiket szeptember 18-án 10 órakor a városi ünnepségen veszik át. Szeptember 2-án újabb soron kívüli ülést tartott a képviselõ-testület. Az ülésen a képviselõk megalkották a Közbeszerzési Szabályzatot. A polgármesteri hi-
3
ÖNKORMÁNYZAT vatalban közbeszerzési munkacsoportot hoztak létre, amelynek tagjai: dr. Sütõ László igazgatási osztályvezetõ, Bata Attiláné adó és pénzügyi osztályvezetõ, Pap Gábor pályázati szakreferens, Hartyányiné Göblyös Mónika jegyzõkönyvvezetõ. Megválasztották a képviselõ-testület Közbeszerzési Bizottsága elnökének Bálint Ferencet, a bizottság tagjainak Mérész Józsefet és Rózsa Györgyöt. Módosították a kitüntetõ címekrõl szóló rendeletet. Döntöttek a 2004-ben alapított Sport díj odaítélésérõl. A Sport díj elsõ kitüntetettje posztumusz elismerésként a fiatalon elhunyt testnevelõ tanár Diószegi Sándor. Határozott a testület a temetõi utak további építésérõl. Az elmúlt évben a lakossági közérdekû felajánlásokból és az önkormányzat hozzájárulásából közel 500 méter temetõút készült el. 2004-ben további 230 méter út elkészítése várható. Ehhez az önkormányzat 2 millió forinttal járul hozzá.
Összefogás a temetõi utakért
A z önkormányzat a tavalyi évben a temetõi utak kialakítására közérdekû kötelezettségvállalási alapot hozott létre. A befolyt pénzösszeget az önkormányzat által e célra elkülönített összeggel együtt a fõbb temetõi utak kulturált módon történõ kialakítására és aszfaltborítására fordítottuk. A létrehozott alap, amelyre a lakosság részérõl jelentõsebb összeg folyt be, azóta sem került lezárásra. 2004. szeptember 1-jén a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsággal együttesen megtartott ülésén egyhangúlag támogatta, hogy ezt az összeget az önkormányzat egészítse ki, és azt a temetõ útjainak további fejlesztésére fordítsa. A bizottságok javaslatát a képviselõ-testület elfogadta, így a kötelezettségvállalási alap számlájára befolyt és az önkormányzat saját költségvetésébõl származó pénzösszegekbõl, illetve a további lakossági adományokból a temetõben további 230 méter hosszúságú út kerülhet kialakításra a Mindenszentek november elsejei ünnepére. Kérjük, hogy e fontos cél megvalósulását lehetõségeikhez képest támogassák adományaikkal. Számlaszám: 70300053-02130000 Molnár Péter polgármester A befizetõk névsorát folyamatosan közzé tesszük az Újszászi Híradóban (az elmaradottakat is).
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Önkormányzati tájékoztatók 1.
A Képviselõ-testület 2004. október 19-én, valamint 2004. november 23-án 16.00–19.00 óráig
fogadóórát tart a polgármesteri hivatal emeleti tanácskozótermében. 2.
A z államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. és 15/B. §-a alapján Újszász Város Önkormányzata közzéteszi az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történõ gazdálkodással összefüggõ – nettó ötmillió forintot elérõ vagy azt meghaladó értékû – árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékû jog átadására, valamint koncesszióba adására vonatkozó szerzõdéseket:
MEGHÍVÓ Újszász Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város lakóit 2004. szeptember 18-ára az
ÚJSZÁSZ VÁROS NAPJA rendezvénysorozatra, a várossá avatás hetedik évfordulójának megünneplésére. A program: 9 órától: mazsorett felvonulás Vasútállomás – Dózsa Gy. út – Városháza útvonalon Kísér, és a városháza elõtt a térzenét a Mol fúvószenekar szolgáltatja. Vezényel: Szabó Lóránt 10 órakor Díjátadó ünnepség és gálamûsor a mûvelõdési ház nagytermében Az Újszász Város Díszpolgára címet, a Pro Urbe, a Szakmai, a Gazdasági és a Sport Díjakat átadja: Molnár Péter polgármester A mûsorban közremûködnek: Bali Gábor – Bodor Gábor hegedûmûvészek, Bor Viktor – Túróczy Éva színmûvészek, a jászapáti Hétszínvirág Néptáncegyüttes a JNK-Szolnok megyei Karnagyok Kamarakórusa (vezényel: Vajna Katalin), Kovács Márton versmondó az újszászi Fire Dance Táncegyüttes III.
1.) Szerzõdés megnevezése, típusa: Vállalkozói szerzõdés Határozott idejû: 2004. június 15.–2004. július 31. A szerzõdés tárgya: Újszász területén, lakossági utakon kátyúzási munkák végzése Szerzõdést kötõ felek: Megrendelõ: Polgármesteri Hivatal Vállalkozó: Szendi és Társai Mélyépítõ Kft. Szerzõdés (nettó) értéke: 9 380 000 Ft. 2.) Szerzõdés megnevezése, típusa: Szolgáltatási szerzõdés Határozott idejû: 2004. augusztus 01.–2004. december 31. Szerzõdés tárgya: Újszász város területén keletkezõ hulladékok összegyûjtése, elszállítása. Szerzõdést kötõ felek: Megrendelõ: Polgármesteri hivatal Szolgáltató: Rethmann Recycling Rt. Szerzõdés (nettó) értéke: 20 652 320 Ft. Molnár Péter polgármester
További programok: 10 órától Katonai roadshow a Bakó úton 16 órakor Újszászról elszármazottak elsõ találkozója a Szász Vendégházban (fellépnek: Bálint Erika, Simon Erika, Százszorszép Népdalkör, Fire Dance Táncegyüttes I., lábtoll-labdázók, óvodások) A piactéren és környékén: 14 órától Sörsátor, kézmûvesek utcája Játszóház az óvodaudvaron 14.30 Szöcske és Tücske a tinta erdõben – zenés gyermekmûsor 15 óra A Vöröskereszt Önkéntes Mentõegyesületének bemutatója Százszorszép Népdalkör Szandaszõlõsi Néptáncegyüttes a Fire Dance Táncegyüttes 16 óra Musical gyöngyszemek (Szabad Ötletek Színháza) 17 óra A Nagykátai Színjátszók Egyesületének vidám mûsora 18 óra Groovehouse együttes Helyi break-táncosok 19 óra Csocsesz és barátai 20 óra Az újszászi Leprahl zenekar 20 óra Tûzijáték az általános iskola udvarán 21.30 Gáspár Laci a Megasztárból 22 órától Roland – disco A Szász Vendégházban 22 órától NOSZTALGIAEST: Kasza – disco, sztárvendég: Komár László Belépõ: 2000 Ft. Rossz idõ esetén a piactéri programok a mûvelõdési házban kerülnek megtartásra.
(szerk)
4
2004. szeptember
ÖNKORMÁNYZAT Városi kulturális és sportnapok Újszász, 2004. szeptember 4-25. Szeptember 4. (szombat) 10 óra A rendezvénysorozat megnyitása Megnyitja: Bogárné Simon Klára, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke A Fekete József Kertbarát Kör, a Kõvári Lajos Méhész Egyesület és Oláh Zsolt virágkötõ kiállítása Helye: mûvelõdési ház (Nyitva: szeptember 4-6-ig, 10–18 óráig) 15.30 Újszász VVSE – Kunhegyes bajnoki labdarúgómérkõzés Helye: sportpálya Szeptember 10. (péntek) 16 óra Prohászka Antal festõmûvész kiállításának megnyitása Helye: mûvelõdési ház (Nyitva: szeptember 10–16-ig, 13–18 óráig) Szeptember 11. (szombat) 10 óra XX Erdei futónap Helye: a Kastély Otthon parkja Szeptember 18. (szombat) A VÁROS NAPJA (Részletes programja külön) 9 óra Fekete József ifjúsági sakk emlékverseny Helye: a középiskola aulája 15 óra Újszász VVSE – Tiszafüred bajnoki labdarúgómérkõzés Helye: sportpálya Szeptember 19. (vasárnap) 11 óra Újszász Duatlon Helye: Sportcsarnok Szeptember 25. (szombat) 15 óra Táncgála a Fire Dance Táncegyüttes elõadása
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ A képviselõ-testület következõ ülését 2004. szeptember 14-én (kedd) 14.00 órakor tartja. Napirendi pontok: 1) Elõterjesztés Újszász Város Önkormányzat 2004. évi költségvetésének I. félévi teljesítésérõl. Elõterjesztõ: Molnár Péter polgármester 2) Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról, tájékoztató a gyermekek védelmének körében végzett hatósági tevékenységrõl. Elõterjesztõ: Bakó Krisztián, a gyámhivatal vezetõje, Farkas Józsefné, a Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetõje, Vajda Melinda jegyzõi hatáskörû gyámügyi feladatokat ellátó elõadó 3) A vásárokról és piacokról szóló rendelet felülvizsgálata. Elõterjesztõ: Molnár Péter polgármester 4) Újszász Város Önkormányzata által benyújtott pályázatok helyzete, az abból következõ feladatok. Elõterjesztõ: Kaló Istvánné alpolgármester 5) Újszász Város Önkormányzatának Egészségügyi Koncepciój. Elõterjesztõ: Kaló Istvánné alpolgármester 6) Minõségirányítási Program megtárgyalása. Elõterjesztõ: Boros Péterné aljegyzõ 7) Piac Kft. tájékoztatója Elõterjesztõ: Farkas István ügyvezetõ 8) Újszász Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat tájékoztatója. Elõterjesztõ: Kállai Csaba elnök
Lapzárta Az Újszászi Híradó szerkesztõségének ülései a Városi Könyvtárban Szeptember 9. Októberi lapterv Szeptember 29. Lapzárta A következõ szám október 7-én jelenik meg.
A Szent István szobornál Molnár Péter polgármester mondott ünnepi beszédet
2004. szeptember
Közösen ünnepeltünk
Isödtek. dén a testvérvárosi kapcsolatok felerõA Híradó hasábjain többször is olvashatták a látogatásokról szóló beszámolókat. Az Európai Bizottság 2003 õszén kiírt pályázata segítségével 10 lengyel vendég járt augusztusban városunkban. Támogatásként a vendégek útiköltségét és a vendéglátók költségeit euróban fizették a kiírók. A csoport vezetõjét, Krzysztof Madejt már ismerõsként üdvözölhettük, a többiek viszont elõször jártak Magyarországon. A francia vendégek az utolsó pillanatokban mondták le az utazást, mellyel kicsit megnehezítették a szervezõmunkát. Terveink között egy nemzetközi fotókiállítás szerepelt, melynek segítségével bemutathatjuk a francia Auzeville, a lengyel Debica és természetesen Újszász építészeti és természeti értékeit. A küldöttség a középiskolában kapott szállást, és már az elsõ este találkozhattak a képviselõ-testület tagjaival. A második nap délelõtt Szolnok nevezetességeit mutattuk meg lengyel barátainknak. A Damjanich Múzeum értékes gyûjteményei után a Mûvelõdési és Zenei Központ tûzzománc kiállítása, majd Tisza parti séta, a Szigligeti Színház, a Tisza Szálló épületeinek megtekintése szerepelt a programban. Délután a Kastély Otthonba látogattunk el, ahol védett növényritkaságokban gyönyörködhettünk, majd Szalóki Miklós, az intézmény igazgatója adott bepillantást az otthon életébe. A temetõi stációsorra méltán lehetünk büszkék. Bemutatásában Bodnárné Szabó Gabriella igazgatónõ, az Együtt Újszászért Egyesület elnöke és Turza Ferenc festõmûvész, a stáció képeinek készítõje segített. Szerettük volna bemutatni az itt élõ emberek hétköznapjait is, ezért Kaló Károly vállalkozó meghívásának eleget téve, ellátogattunk telephelyére. A mûhely mellett a gazdasági udvart is megtekintettük. Késõ délután a tornacsarnok vezetõje, Fehér János látta vendégül a csoportot. A lábtoll-labda bemutató után lehetõség volt játékra is. Eközben az iskolakonyha dolgozói: Major Ferencné és Kovács Tiborné, az udvaron fõzték a finom babgulyást. A sportolástól és a napi programtól elfáradva, éhesen ültek asztalhoz vendégeink. A vacsora elfogyasztása után került sor a hivatalos megbeszélésre a testvérvárosi kapcsolatok bõvítésérõl. Felvetõdött a vállalkozásfejlesztés, befektetési lehetõségek városunk területén. Molnár Péter polgármester az önkormányzat fejlesztési terveit ismertette. A következõ nap Eger és környékének megismerésével telt. A programban városnézés, borkóstoló és az egerszalóki termálfürdõ kipróbálása szerepelt. Lengyel vendégeink ellátogattak még Jászberénybe, ahol a Jász Múzeum megtekintése után városnézésen vettek részt Szabó Gyõzõ képviselõ vezetésével. A nagy meleget strandfürdõzéssel tették elviselhetõvé.
5
HELYI DOLGAINK A Szent István napi megemlékezésre augusztus 19-én délután került sor a mûvelõdési ház színháztermében, ami két kiállítás megnyitójával kezdõdött. „Szülõföldünk Európa” címmel nemzetközi fotókiállítást, és „Árpádházi királyaink” címmel szalmanyomatokat láthattak a megjelentek. Zenés irodalmi összeállítás színesítette a megnyitót. Bálint Erika és tanítványa Rab Gábor népdalokat énekelt, Tóth Péterné irodalmi összeállítását Bogár László, Kaszonyi Lilla és Turza Róbert középiskolai tanulók adták elõ. A kiállítást Botka Lajosné, körzetünk képviselõasszonya nyitotta meg. Az önkormányzat nevében Bogárné Simon Klára, az Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság elnöke emléklappal és virággal köszöntötte a kiállítókat: Krzysztof Madejt, dr. Baky Endrét, Barta Imrénét, Nagy Bélát és Péteri Zsoltot. Az elõtérben a Díszítõmûvészeti Szakkör tagjai tartottak bemutatót, és hímzéseikbõl is kaptunk ízelítõt. A koszorúzásra és az ünnep méltatására a városháza elõtti parkban, a Szent István szobornál került sor. Molnár Péter polgármester köszöntõje után a lengyel delegáció, az önkormányzat, az intézmények, a pártok és civil szervezetek helyezték el koszorúikat. 19 órától templomi hangverseny várta az ünneplõket. Az elõadómûvész, Steve Taylor Szabó pánsíp mûvész nem ismeretlen számunkra, hisz gyönyörû játékának a tavalyi nyáresti koncerten már tapsolhattunk. Az elsõ dallamok után az önkormányzat nevében Bogárné Simon Klára képviselõ virággal köszöntötte Hernádi Lászlót esperessé való kinevezése alkalmából. A koncerten a komolyzenei mûvek mellett filmzenéket, ismert dallamokat és ráadásként a mûvész énekhangján az Ave Mariát hallhattuk. Csodálatos zenei élményben volt részünk. Augusztus 20-án lengyel vendégeink részt vettek az ünnepi misén, megnézték a hagyományos búcsút, majd ebéd után Kaló Istvánné alpolgármester asszony javaslatára a Tiszaligeti strandon pihentek. Másnap reggel köszönt el a delegáció, és élményekkel töltekezve indult haza Debicába. Sokan, sokat dolgozva vettek részt a vendégek fogadásában, ellátásában. Kiemelem közülük: Molnár Péter polgármestert, Bálint Ferenc vállalkozót, képviselõt, Rózsa György igazgatót, képviselõt, Fehér János képviselõt, Kaló Károly vállalkozót, Szabó Gyõzõ képviselõt, Baranyiné Tánczos Anitát, Mezõ Évát a polgármesteri hivatal munkatársait, Ulviczki Józsefet és feleségét. Remélem, sikerült több emberrel találkozniuk, ismerkedniük, mert a kapcsolatok bõvítése csak így lehetséges. Általuk mi is színesebb képet kaptunk a testvérváros lakóinak életérõl. Örülök, hogy a lengyel delegációt itt tartózkodásuk alatt végig kísérhettem.
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
A lengyel delegáció is koszorúzott
Hernádi Lászlót augusztus 1-tõl esperessé nevezték ki
Barta Imréné (A fotókiállítást és a delegáció programját Barta Imréné szervezte meg.) (szerk.)
6
Steve Taylor Szabó pánsíp mûvész
2004. szeptember
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
KÉK HÍREK
A ugusztusban sem maradtunk esemény nélkül, pedig a rendõrnek és a la-
A jász népviselet a lengyel delegációnak is nagyon tetszett gyelmet fordítani. Egyre több a sajátos nevelési igényû tanuló, és az emiatt jelentkezõ gondok megoldására a pedagógusok kevésbé felkészültek. A fölmerülõ szociális, pszichés, egészségügyi problémák kezelésébe egyenrangú társként szükség szerint be kell vonni a közigazgatási, egészségügyi, rendõrségi szerveket Augusztus elsejei hatállyal a megyei is. Elsõ lépésként szeretném megszerközgyûlés Szabó Gyõzõnét nevezte ki a vezni a gyermekvédelmi felelõsök munmegyei pedagógiai intézet vezetõjévé. kaközösségét. Beszélgetésünk témája az új vezetõ rö– Megvan az anyagi fedezet ezekre a válvid bemutatásán kívül elsõsorban az toztatásokra? volt, milyen tartalmi változtatásokat – Ez nem pénz kérdése, nem igényel tervez az intézet munkájában. további anyagiakat, a szakmai továbbképzésekre meglévõ összegek bizonyos – 1976 óta élek a megyében – kezdte a mértékû átcsoportosításával megoldható. bemutatkozást Szabó Gyõzõné, akit má– Oktatott a jászberényi fõiskolán, a Pázsodik munkanapján kerestünk föl új mány Péter Katolikus Egyetemen, a Közoktamunkahelyén, a mostanában a nyári szü- tási Vezetõképzõ Intézetben, a pedagógiai innet miatt igencsak csendes megyei peda- tézetben pedig sok gyakorlati, szervezési tengógiai intézetben. nivaló is várja. Hogyan – Az egyetem elvégzése egyezteti össze ezeket? után az újszászi középiskolá– Valóban foglalkozom elban kezdtem tanítani, ott tölméleti kérdésekkel, fõleg az töttem huszonegy évet. Kéérzelmi intelligencia témamia-biológia szakos középiskörben. Írtam egyetemi jegykolai tanár vagyok, és pszizetet, cikkeket, tanulmányochológusi végzettséget is szekat publikáltam, elõadásokat reztem. Három gyermekem tartottam, és ezt nem is akavan, ketten már felnõttek. rom abbahagyni. Ám száNem ismeretlen számomra a momra fontos, hogy az elpedagógiai intézet, a nevelémélet hogyan hasznosul a si tanácsadóban már dolgozhétköznapokban, a tevétam pszichológusként. Négy kenységem mindig az elméSza bó Gyõzõné évig mint adjunktus a jászbelet és a gyakorlat határmezsrényi fõiskolán pszichológiát gyéjén járt. A fenntartó igétanítottam. Öt éve egyszer nye, hogy a pedagógiai intézet legyen tumár megpályáztam ezt az állást, akkor dományos és szakmai mûhely. A szakmai nem sikerült, most újra megpróbáltam. oldal rendben van, én az elméleti-tudoÚgy gondoltam, ebben a korban még mányos jelleget szeretném erõsíteni, és érdemes pályát változtatni, és erre ebben fontos szerepet szánok a sarkallt a kétféle végzettségem is. megyében folyó pedagógiai kísérletek, a – Bizonyára határozott célja volt, ha ismét tudományos munka összefogásának, megpályázta ezt az állást. erõsítésének. – A szakmai szolgálat az elmúlt idõszakban sokat fejlõdött, annak a szinten Bistey András tartása mellett a neveléssel összefüggõ (Új Néplap) kérdésekre szeretnék most nagyobb fi-
Újszászi a megyei pedagógiai intézet új vezetõje
2004. szeptember
kosságnak is az a jó, ha nincs munkánk. De dologról mindig gondoskodik valaki. Ebben a hónapban kissé mozgalmasabb volt városunk, ami azzal kezdõdött, hogy az új õrsparancsnokot, Szilfai István r. századost megbízták a Rendõrõrs vezetésével. Bízom benne, hogy a lakosság, a város vezetése, az intézmények vezetõi bizalommal fogadják, megadva számára a lehetõséget a bizonyításra. Az elsõ helyi bûnügyünk annak a naiv fiatalasszonynak a feljelentése nyomán keletkezett, aki egy helyi fiatalember ellen tett feljelentést, mert becsapta õt. A hasonló bûncselekmények miatt pár hónappal ezelõtt szabadult csaló fiatalember áldozata lett a feljelentõ hölgy, aki annyira megbízott az általa alig ismert segítõkész fiatalemberben, hogy meghatalmazást adott neki azért, hogy a postán a pénzét felvehesse. Biztos, ami biztos, még a mobiltelefonját is odaadta neki, hogy elérje, amikor csak szüksége van rá. Talán ezt nem kellett volna, mert azóta se pénz, se posztó, akarom mondani se mobil. Mindig azt mondom, hogy merjünk mindenkivel szemben bizalmatlanok lenni! Kérdezgessünk, érdeklõdjünk lakókörnyezetünkben arról, akivel esetlegesen terveink vannak. Ez a fiatalember is évek óta abból él, hogy kihasználja az emberek hiszékenységét. Ez a hónap sem telhetett el kerékpárlopás nélkül, de most nem a könyvtár és nem a vasútállomás megõrzõjébõl vittek el kétkerekût, hanem egy nyaraláson lévõ családot rövidítettek meg vele. Ebben az esetben is meg kell említenem az emberi felelõsséget, ugyanis az alapvetõ vagyonvédelem elmulasztása könnyítette meg az elkövetõ munkáját, hiszen csak a kerítésen kellett bemásznia, és az ajtó nélküli fészerbõl a jobb állapotú kerékpárt elvinnie. Öröm az ürömben, hogy az elkövetõ megelégedett a járgánnyal, a lakást érintetlenül hagyta. A kerékpárlopásos ügyekhez hasonlóan a magán és közokirat hamisításos ügyekben sem volt az utóbbi negyedévben olyan hónap, hogy bûncselekmény miatt ne kellett volna nyomozást elrendelnünk. Most egy abonyi férfi mutatott be hamis adásvételi szerzõdést az intézkedõ rendõrnek. Bízzunk benne, hogy a nyomozás során a hamisító személyére is fény derül. Egy városszéli házból a temetõbe igyekvõ idõsebb házaspár a kaput nem zárta be, mert az nem mûködött, javítására nem szenteltek pénzt és idõt. Egy óra múlva tértek haza, amikor meglepõdve vették észre, hogy a lakásban idegenek jártak. Nagy rumlit hagyva maguk után 15 000 Ft-tal rövidítették meg az idõseket. Itt sem tudok mit mondani, ebbõl a 15 000 Ft-ból biztonsági zárra és profi lakatosra is futotta volna.
7
HELYI DOLGAINK A lakodalom kellõs közepérõl kellett az intézmény vezetõjét az általa dirigált létesítményhez hívni, ugyanis egy légtornász képességû, valószínûleg fiatalkorú elkövetõ egy falhoz támasztott deszkán keresztül mászott be a nyitva hagyott emeleti fürdõ ablakán az épületbe, majd az italautomaták tartalmát akarta ellenõrizni, de tapasztalatlansága miatt nem tudta megszámolni a bevételt, és az üdítõt sem tudta megkóstolni az éjszakai minõségellenõr. Jelzés értéke lehet a dolognak, mert ez máskor is elõfordulhat. Itt található más értékesebb holmi is. Talán egy kiépített riasztót megérdemelne az épület. Arra nem érdemes számítani, hogy mindig 400 Ft körül lesz majd a rongálási kár. Egy újszászi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki kölcsönadott személykocsiját szeretné visszakapni. A történet lényege, hogy a lízingelt személykocsit pár napra kölcsönadta ismerõsének, de még most sem kapta vissza. Most jutott eszébe, hogy április óta nincs a garázsában. Ebben segítettek a lízingelõ bank képviselõi is, mert a jelentõs hátralék miatt már le akarták foglalni a kocsit, de mivel az nincs meg, feljelentést tett nálunk. Érdekes ügynek ígérkezik. Majd a nyomozás tisztázza, hogy a kocsi hogyan került ki a birtokából, hiszen – állítása szerint – õ nem írt alá semmiféle szerzõdést. Augusztusban többször láthatták a szolnoki bûnügyes kollégák autóját városunkban mozogni. Ennek az volt az oka, hogy a hónap közepe felé egy helyi lakos felesége arról tett bejelentést, hogy a férjét és vele együtt a család minden tagját zsarolja egy szomszédos település lakója. A zsarolás oka természetesen a pénz, mert a kölcsönadott összeget kamatával együtt a megbeszélt idõpontra nem adta vissza a férj. Ezekben a hitelezõi berkekben az sem lehet akadálya a fizetési fegyelem javításának, ha a családot fenyítik meg, és nem a felszólító levelek küldözgetésével bajlódnak. Az elsõdleges intézkedést megtettük az ügyben, de az eljárás valószínûleg a kapitányság bûnügyi osztályán folytatódik. Pár nappal késõbb ismét egy súlyos bûncselekmény miatt kellett a szolnoki kollégákat „vendégül látnunk”. Most egy helyi illetékességû férfi gondolta azt, hogy nehéz anyagi helyzetén oly módon próbál segíteni, hogy a hazafelé tartó részeg férfitõl kér kölcsön úgy, hogy elõtte pár pofonnal megpuhítja, társa addig a zsebeiben próbálja megkeresni a hitelszerzõdést. Csodálatos módon ott csak a kora este felvett fizetésbõl megmaradt összeget találták, amit természetesen magukkal vittek. A hitelszerzõdés aláírását már nem várták meg, de az egyhavi átlagnyugdíjnak megfelelõ összegbõl az elfogás pillanatára már nem maradt semmi. Valószínûnek tartom, hogy ennek a férfinak lesz ideje és módja kigondolni, hogy melyik törlesztési konstrukció lesz a legmegfelelõbb a „hitel” rendezésére. Elõzetes letartóztatása mellett szintén a kapitányságon folyik az eljárás. Három nappal késõbb Zagyvarékason is rablás miatt kellett ismeretlen tettes ellen nyomozást elrendelni. Most is a szol-
8
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ noki kollégákkal együttmûködve sikerült felkutatni, elfogni azokat a 13, 16 és 20 éves fiatalokat, akik az idõs, 80 éves magányos asszony nyugdíját vették el. A legidõsebb a fogdán gondolkodhat a balhéján. Ez ideig Zagyvarékason elkövetett bûncselekményekkel nem foglalkoztam ezeken a hasábokon, de most a tehetetlen düh miatt írok errõl a rablásról, ugyanis a történet „szépsége” az, hogy az idõs nénit az eldugott nyugdíja miatt a lakásán bántalmazták kora délután az elkövetõk. A jajveszékelést a légvonalban kb. 20 méterre lévõ üzlet vásárlói és kiszolgálói végighallgatták, de arra már nem volt idejük és energiájuk, hogy átszaladjanak a nénihez, hátha segítségre van szüksége, vagy esetleg telefonon értesítsenek bennünket. Nem tudom elhinni, hogy vannak olyan emberek, akiket ennyire nem érdekel a saját környezetük, amikor holnap vagy holnapután az õ mamájuk, testvérük, gyerekük, szomszédjuk, vagy 50 év múlva talán õk maguk kerülhetnek ilyen helyzetbe, és akkor majd nekik sem segít senki. Milyen érzés lesz ez akkor? Aki nem tudja, megmondom most, „NAGYON ROSSZ!”, és nem kell hozzá más, csak egy kis empátia embertársunkkal szemben. A mai világban az utcára kitett kutyának is jogai vannak, segítünk neki gazdát keresni, a szalámis szendvicsünkbõl törünk neki egy darabot, ezzel szemben annyit nem tudunk megtenni embertársunkért, hogy az ingyenesen, név nélkül hívható telefonszámra beszóljunk. Milyen világban élünk? Nem ezt vártam a fejlett, civilizált társadalomtól. A mai világban, amikor interneten keresztül vásárolunk, intézzük dolgainkat, lakcímünk helyett internetes elérhetõségeinket diktáljuk, de szerintem ez nem feltétele annak, hogy elfeledkezzünk szomszédunkról, munkatársunkról, barátainkról, ismerõseinkrõl. A humanizmus nem század-, hanem EMBERfüggõ! Bocsánatot kérek a jobb érzésû emberektõl, hogy egy kicsit teret adtam indulataimnak. Akinek nem inge, ne vegye magára, de akire passzol, hordja, amíg él! Befejezve az elõbbi történetet, a bántalmazás miatt a néni csak két nap múlva érezte magát annyira erõsnek, hogy tudjon szólni a polgármesternek, de örülünk annak, hogy könnyû sérülésekkel megúszta a „kalandot”. Emiatt nagy ellenségünk, az „idõ” ismét elõnyt csikart ki magának, de a közös, összehangolt munka eredményeként még a bejelentés éjszakáján sikerült begyûjteni a csapatot. Ismét nyertünk! A legkedvesebb járõrtársunkra, Fortuna asszonyra is szükségünk volt a nyomozásban, de a jó kapus szlenget felhasználva, – „Jó rendõrnek is szerencséje van!” – alapon ügyünket siker koronázta. Egy hét leforgása alatt három súlyos bûncselekmény történt a területünkön, ami nagyon ritka. Ennek a rossz nyelvek szerint az új fõnök az oka, mert a bûnözõk így akarják tesztelni az új parancsnokot, aki a budapesti vasprefektus stílusában csak annyit üzent rajtam keresztül, hogy „A tisztességes embereknek biztonságot és
rendet igen, a bûnözõknek viszont nyugalmat nem ígérhetek!” Eddig még nem számoltam be sohasem az általam leírt bûncselekményekben esetlegesen eredményt produkáló nyomozásokról. Ezt a feleségem tette szóvá, amiben igaza is van, mert mindig csak a rosszról írok, és talán azt gondolhatja a lakosság, hogy vagyunk, de eredmények nélkül. Ha még emlékeznek, a MÁV Nyugdíjas Klubban az eladónak sikerült felkutatni, lefoglalni a mobiltelefonját, bár a bûncselekményt elkövetõ személy ismeretlen maradt. Az iskolai kiránduláson történt mobil lopások ügyében is pozitívan alakulnak a dolgok, az eljárás még folyik, a gyanúsítottak egymásra kenik a balhét. A kertvárosi lakatlan házba látogató személyek kilétét is megállapítottuk, a szomszédos településeken lakó fosztogatók ellen vádemelési javaslattal küldtük meg az ügyiratot. A sértett bankkártyájáról annak beleegyezése és engedélye nélkül 25 000 Ft-ot felvevõ személy kilétére is fény derült, ugyanis az ATM kamerája által készített fényképeken meglepõdve ismerték fel magukat az elkövetõk, akik ennek hatására hülyeségnek tartották a hazudozást. A fél Kelet-Magyarországra kiterjedõ közokirat-hamisítás miatt elrendelt nyomozás megszüntetésre került, ugyanis e cselekményt már korábban jogerõsen elbírálta a bíróság. A helyi fiatal lány sérelmére elkövetett erõszakos közösülés miatt elrendelt nyomozás a sértetti fantáziát és a szülõi figyelem felkeltését igazolta, ugyanis nem követtek el bûncselekményt a lány sérelmére. A sértett ellen valószínûleg a hatóság félrevezetése miatt indítanak eljárást. Végül, de nem utolsósorban jó tanácsok az elkövetkezendõ hónapra. A diákok nagy bánatára vége van a nyári szünidõnek, kezdõdnek a dolgos hétköznapok, ami nagyobb figyelmet követel az elsõs szülõktõl, kisdiákoktól és jármûvezetõktõl is. Kérem a közlekedõket, hogy az iskolák, óvodák körül óvatosabban, lassabban, körültekintõbben közlekedjenek, segítsék a diákok, óvodások áthaladását az úttesten. Bevásárlások alkalmával figyeljünk értékeinkre, pénztárcánkra, ne a kosár vagy a szatyor tetején legyen a tárcánk. Ha megoldható, minél szorosabban, testközelben tartsuk azt. Ha egy mód van rá, akkor minél kevesebb készpénz legyen nálunk. Egyre több helyen lehet bankkártyával fizetni, ezt használjuk inkább. De a pinkód a fejünkben legyen, ne a kártya mellett! Véget érnek a nyári szabadságolások, sok új élménnyel gazdagodtunk. Dédelgessük õket jövõ nyárig, mert ismét kezdõdnek a dolgos hétköznapok. Mindenkinek nagyon jó munkát és még jobb egészséget kívánok! Kovács Szilárd r.tzls.
2004. szeptember
HELYI DOLGAINK A polgárõrség felhívása
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Egy örömteli nap a Gyermekjóléti Szolgálatnál
A z Újszász Városi Polgárõr Egyesület el- A jól sikerült egri kirándulásunk köznöksége tájékoztatja a város lakosságát, hogy szeptemberben Közlekedésbiztonsági Hónapot tartanak a város területén. Az akció célja a tanulóifjúság balesetmentes közlekedésének segítése a tanévkezdés idõszakában. Tevékenységünk újbóli beindítását az indokolja, hogy a reggeli órákban rendkívül nagy a gépjármûforgalom. A város területén nincsenek kijelölt gyalogátkelõhelyek, a gépjármûvezetõk egy része nem mindig tartja be a közlekedési szabályok elõírásait. A reggeli órákban, 7 és 8 óra között különösen a gyermekintézmények környékén nagy a jármûforgalom. Ezért szeptember 1-30-ig reggel 7-8 óráig az alábbi gyalogátkelõhelyeken tartanak a polgárõrök a rendõrökkel összehangolt ügyeletet: a kertvárosi iskola elõtt, az Abonyi úti sorompónál, a vasútállomás elõtt, – a postánál, a rendõrõrs elõtti gyalogátkelõhelyen, a városháza elõtti útkeresztezõdésnél, a Korona ABC ill. Bajcsy-Zs. úti óvodánál, a Kossuth úti iskola elõtti útelágazásnál. Kérjük a város lakóit, különösen a szülõket és a gyermekeket, hogy közlekedjenek a polgárõrök útmutatásának megfelelõen. Az iskolába kerékpárral vagy gyalog önállóan közlekedõ gyermeket indulás elõtt figyelmeztessék a közlekedéssel járó veszélyhelyzetekrõl. Polgárõreink önként, ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejüket áldozzák fel egy hónapig a gyermekek testi épségének védelme érdekében. Közfeladatot látnak el, segítsék munkájukat szabályos közlekedéssel! A mezõgazdasági termények lopásának visszaszorítása érdekében hetenként több alkalommal tartunk õrjáratot a határban a rendõrökkel és a gazdákkal közösen. Bízunk abban, hogy a büntetés mértéke megfontolásra készteti az elkövetõket. Bízunk benne, hogy ezzel a tevékenységünkkel is eredményesen járulunk hozzá a közlekedési morál javításához, valamint a közbiztonság erõsítéséhez.
ben már azon gondolkoztunk, hogy a Szolgálatnál ellátásban lévõ további gyermekek számára is szervezünk egy rövidebb programot. Hazaérkezve újabb támogatókat nyertünk meg az ügy érdekében, akik lehetõvé tették, hogy augusztus 12-én elmenjünk az abonyi Vadasparkba. Reggel a kis csoport izgatottan várta a Támogató Szolgálat buszát és Kézér Béla gépkocsivezetõt. Rövid búcsúzkodás után elindultunk, és fél órán belül a tiszta levegõjû, rendezett parkban voltunk. A lombos fák hûs árnyékában lepakoltuk táskáinkat, és elindultunk megnézni az
állatokat. A hosszas séta közben megéheztünk, majd Anita néni finomra fõzött paprikás krumpliját ettük. Egy kis pihenõ után játszottunk és jégkrémeztünk. A busz érkezéséig még egyszer megnéztük a legjátékosabb állatokat. Köszönhetjük ezt a felejthetetlen, örömteli napot a következõknek: Nagy Zoltánné, Varga László, Korpácsi Ferenc, Oravecz Hajnalka, Róla Hajnalka, Rátóti Rita, Zérczi Éva, Nyemeczné Kovács Mária, Gulyás Gábor, Remecz Béláné, Ágotai Ede, Viola Tünde, Ágotainé Serfõzõ Anita. Papp Sándorné családsegítõ
Polgárõrök segítik az iskolások átkelését
Polgárõr Egyesületünk tagsága nevében köszönjük valamennyi támogatónknak, hogy jövedelemadója 1 %-át részünkre ajánlotta fel. A Polgárõr Egyesület éjszaka hívható telefonszáma: 06-30/621-0892. Nász Imre ügyvez. elnök
Köszönjük
A Baba-mama klub tagjai nevében köszönetet mondok Molnár Péter polgármesternek, hogy augusztus 12-én a jászberényi állatkertbe szervezett kirándulásunkra a Családsegítõ Szolgálat buszát rendelkezésünkre bocsátotta, ezáltal felejthetetlen élményekkel ajándékozta meg gyermekeinket. A Baba-mama klub tagjai nevében: Pomázi Melinda
2004. szeptember
A Baba-mama klub Jászberényben
9
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Augusztus 20.
É vszázadok óta ezen a napon ünnepeljük államalapító királyunkat, Szent Istvánt. De vajon mióta ünnep az augusztus 20., és eredetileg mivel kezdõdött az ünnep? A válaszért vissza kell menni az évszázadokban. A hagyomány szerint elsõ királyunk 1038-ban bekövetkezett halála után földi maradványai és külön a jobb karja, sok viszontagságon ment keresztül. Végakaratának megfelelõen a székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra. Az 1060-as évek pogánylázadásai idején a szerzetesek jobbnak látták elrejteni a holttestet. Ekkor választották le a jobb karját, melyet a kincstárnok Erdélybe, a bihari monostorba vitt és rejtett el. Szent László idején ismét megszilárdult a kereszténység. Mikor István király sírját felnyitották, jobb karját nem találták. László király Biharban talált rá az ereklyére. A helységet, ahol megtalálták, „Szent Jobb”-nak nevezték. A kincset Székesfehérvárra vitette, ahol két évszázadig pihent, de a tatárok elõl megint menekíteni kellett. Akkor IV. Béla király Raguzába vitette, és a domonkos szerzetesekre bízta. 1684-ben I. Lipót, mikor tudomására jutott, szerette volna visszaszerezni, azonban ez csak Mária Teréziának sikerült. 1771-ben a Szent Jobb ismét magyar földre került, s tiszteletére a császárnõ ünnepnappá nyilvánította augusztus 20-át. 1882-ben készült el az ereklyetartó, melyben azóta is õrzik elsõ királyunk jobb kézfejét, a „Szent Jobb”-ot. 1938-ban, Szent István jubileumi évében aztán országjárásra indult. A háború alatt Ausztriába került, ott találta meg az amerikai hadsereg, és 1945. augusztus 19-én került vissza Magyarországra. 1947. augusztus 20-án volt az „utolsó” Szent Jobb körmenet, melyet Mindszenty József hercegprímás vezetett. A pártállam idején eltörölték a körmeneteket, és a Szent István-i megemlékezéseket. Az ünnepséget azonban nem akarták megszüntetni, ezért olyan elnevezést adtak neki, amely a lakosság által is elfogadható volt. Így lett elõször „kenyérünnep”, majd az alkotmány ünnepe. A rendszerváltozás után, 1988-ban a Szent Jobb ismét országjárásra indult, s visszanyerte hagyományos jelentõségét és az évente megrendezendõ körmeneteit. Elsõ királyunk halála után nyugodt és viharos évszázadok váltották egymást. Talán érdemes címszavakban ezekbõl az idõkbõl néhány fontosabb eseményt felidézni. Már István király életében, fiának tragikus halála azt a veszélyt jelentette, hogy halálával az ország széthull, és eltûnik a népek süllyesztõjébe, mint ahogy ez az itt élõ korábbi népekkel történt. Mivel az ország fennmaradását továbbra is csak a kereszténység jelentette, ezért másik fia nem lévén, Szûz Mária oltalmába ajánlotta az országot, kérve az Isten anyját, hogy vigyázzon az országra és népére. Ez a kérés teljesült, mivel annyi viharos évszázad
10
Augusztus 20-i körmenet után, ha megcsonkítva is, de mégis létezik Magyarország. Igaz, az évszázadok alatt változott a honfoglaló magyarok összetétele, mivel elõször a tatárok mészároltak le és hurcoltak el sok magyart rabságba, majd a törökök alatt megismétlõdött a korábbi esemény. Ugyancsak fogyott a lakosság a sok háború idején. Szerencsére ugyanakkor pótlódott is, egyrészt a vándorló népekkel, mint a besenyõk, kunok, jászok, akik aztán keveredtek és beolvadtak az õslakosságba, másrészt a különbözõ telepítésekkel, mint a németek, tótok, bolgárok, szerbek és egyéb népek, így helyreállt az egyensúly. Újszásznak is hagyományos ünnepe augusztus 20-a, hiszen a település védõszentje Szent István. Ekkor van a templom búcsúja. Van egy Szent István park is a templom mellett, melyre bizony már nagyon ráférne a felújítás. Szent István a névadója a gyógyszertárnak is. Sajnos ebben az évben az ünnepet elhomályosította a gyógyszertár vezetõjének és tulajdonosának tragikus balesete és halála. A haláleset a város minden lakóját lesújtotta, hiszen nincs olyan lakos, aki a harminc év alatt ne fordult volna meg a gyógyszertárban. Mindenki szerette és tisztelte, mivel életét összekötötte a betegek kiszolgálásával. Ha kellett, sürgõs esetben még éjjel is felkelt, hogy kiadja az életmentõ vagy gyors segítséget nyújtó gyógyszert. Ennek magam is részese voltam. Sajnos rövid idõn belül két olyan egészségügyi dolgozót vesztett el a lakosság, akik igyekeztek mindent megtenni a betegek gyógyítása érdekében. Dr. Nemes József orvos és Tömösközi Ilona emlékét mindig megõrzi a város lakossága. A Szent István napi ünnepséget a város 19-én este tartotta fotókiállítással és ünnepi megemlékezéssel, koszorúzással és a templomban pánsíp hangversennyel. Nagy Elemér
Meddig lehet elmenni?
O lybá tûnik, hogy egy törvény van a világban: a törvénytelenség. Mintha már az államok lépnének fel a törvénytelenség törvényével. Ezt Kurt Pucholsky sommásan összegezte a következõképpen: „Európában államközi szinten csak a bûnözés meg a kapitalizmus van megszervezve.” A Kulcsár-ügy hûen türközi a megállapítást. Hozzávetõleg 16 milliárd forintos „sikkasztás”? a vád. Szabaddá tett határátlépés. Ausztria álmosan kezeli az ügyet, s egy EU-jelölt tagállam jogrendszerét vonja kétségbe. Lehet ugyan, de más tekintetben. Ha nem bûnös, miért menekül? Vagy Magyarország nem felel meg a demokratikus normáknak? Athénban a szlovákokkal együtt írtuk alá a csatlakozási szerzõdést, míg õk meg sem tartották a népszavazást. Hasonló az eset a vadnyugati Texas Rangers módszeréhez –, õk elõbb lõttek, utána kérdeztek. Itt elõbb aláírtak, késõbb szavaztak. Ejnye-bejnye EU. Ha már formaság az egész, legalább az iskolák mûködéséhez oda lehetett volna adni a pénzt ott is. Nem tudni, miért késtek a díszlettervezõk Irakban. Nyár eleje körül sikerült valamit alkotniuk. Mutattak rövidképeket, de nem tudtuk eldönteni, hogy a kínai agyaghadsereg van-e ott rohamsisakban, vagy kályhacsöveket takartak le porosodás ellen. Izraelben a díszlettervezõk hatékonyabban dolgoztak. Néhány évtizede történt, mikor az amerikai V2-es kémrepülõgépek Izrael területe felett végeztek felderítõ feladatot. A Negev sivatagi Dimonában atomlétesítményre utaló objektumra lettek figyelmesek. S mire nagy nehezen az amerikai ellenõrök bejuthattak, textilipari kombináttá álcázták. S hogy mindezeknek nyomatékot adjanak,
2004. szeptember
HELYI DOLGAINK egy-egy „ott” készült öltönyt kaptak ajándékba az amerikaiak. Egy átlagos háztartásban is találni vegyi fegyver elõállításához szükséges alapanyagokat. A hypóból pl. klórgázt lehet elõállítani. Vagy van olyan mûtrágyafajta, melybõl robbanóanyagot lehet elõállítani. Mari nénit és Pista bácsit is le lehet terrorista gyanú miatt ezen az alapon tartóztatni. S ha a mûtrágya orosz importból származik, már nemzetközi terrorhálózatról lehet beszélni. Így is lehet Irakban piacot szerezni. Meg úgy is, hogy az egyik magyar húsüzem Amerikába irányuló exportját higiéniai okok miatt leállítják, míg másrészrõl egy amerikai húsipari cég, mely az USA ezen piacát 40 %-ban uralja, azért pikkel rájuk, mert egy másik magyarországi húsipari vállalatot szándékozik megvásárolni. Talán hatósági beavatkozással, összeköttetéssel akar piacot szerezni? Az egyik angol képviselõházi tag az iraki háború megkezdése elõtt azon döbbent meg, hogy olyan híd is szerepelt az újjáépítendõ objektumok között, melyet még le sem bombáztak. A CIA-t összefüggésbe hozzák a kábítószer-kereskedelem megszerzésével, lebonyolításával. A fehér házban olyan személyt is fogadtak, mint Szlávy Bulcsú. Õt a Balaton vezetõ alvilági figurájaként ismerték, és összefüggésbe hozták kábítószer-kereskedelemmel is. A magyar rendõrségnek a titkosszolgálati módszerekkel mûködõ drogdílerekkel kell szembenézniük? Vagyis magával a CIA-val? A Magyarországon jelenlévõ FBI pedig falaz? Mint amerikai kormányzati irányítás alá tartozó szervek, csak-csak összedolgoznak. S hogy meddig lehet elmenni? Ezeken a magyarországi utakon nem messzire. Háborús rombolás nélkül is újjá kellene építeni szinte mindet. De hát a pénzt elviszi az iraki, afganisztáni misszió, a hadsereg fejlesztése. A benzin árát azért emelik, mert áfa-tartalmánál fogva az állam a kiürült államkasszát így tudja feltölteni. A MÁV fillérekbõl gazdálkodik, míg a magyarországi autógyárak 1999-ben is 80 MD forint kedvezményt kaptak. Hegyek között völgyek között kerepelnek az ósdi buszok, mert nincs pénz korszerûbbekre. Itt mutatkozik meg, hogy a lobbizás a törvényerõre emelt korrupció. Egy országban látni kell, hogy hol van szükség segítségre, s ott kell segíteni. Legyen az akár a MÁV, vagy valamely Volán társaság. Az újszászi vasútállomás rekonstrukciójára az európai fejlesztési bank nem adott pénzt, míg ugyanabban az idõben a háromnapos Hungaroringre 3 MD forintot adtak. Fordítva kellett volna csinálni. Az állam részérõl a bankkonszolidációk sora olybá tûnik, mint a legitimizált pénzmosás. A közvagyont magánkézbe juttatni. Remélem, hogy tovább fogunk jutni. Oszlányi András
2004. szeptember
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Nagyító
V álaszlevél a stáció ügyében címû írásra. Turza úr tisztelõje, nevezetesen Fehér László, úgy vettem észre, azért jár Újszászra, hogy különbözõ dolgokat feltérképezzen, és azokat vagy azokról kinagyított, ferde képet alkosson. Ön csak egy irányban lát, mivel csak azt látja, hogy azok a stációk valamelyik dáridóból részegen dülöngélve vetõdtek oda, ahol éppen most állnak. De ha kilátogatott a sírkertbe, úgy érzem kíváncsiságból, akkor illõ lett volna közelebbrõl megvizsgálni a stációk állagát. Vajon miért játsszák meg a részeg szerepét? Azért-e, hogy valakik a tövében temetkeztek, vagy már a stációkat építették felelõtlenül sírgödrök mellé, ezáltal a beomlott sírok okozták ezeknek az építményeknek – ön szerint – a részegnek tûnõ állapotot. Önnek azt kellett volna felderítenie, melyik épült hamarabb, a stáció, vagy a mellé való temetkezés. Így lenne a hiba teljesen világos. Ezek után úgy érzem, ön csak kotyvasztani jött Újszászra. Már csak azért, mert mindent kifordítva lát, vagy homályosan. Bizonyára gyenge vagy túl erõs, nagyítón vizsgálta, kb. 100-szoros nagyításban látja Turza Ferenc alkotásait. Ha már ön szerint a többmilliós értéket csak úgy lehet megvédeni, hogy a por, pára, hó és más szennyezõanyag ne jusson a stációkba, a rossz szigeteléseket illetve zárásokat illetõen. Tisztelt Fehér László úr! Arra nem gondolt, hogy az ön által több milliót érõ alkotásokat a por helyett inkább golyóálló üveggel, páncélkazettában lehetne megvédeni, már csak azért is, mivel az értékes festményeket a különlegesen védett múzeumokból is ellopják, nem még az út szélére kirakott stációkból – teszem fel a kérdést ily módon önöknek, hiszen mindketten a rossz szigetelésben látják a festmények pusztulását. Gondoldom poszterek lehetnek, mert a tisztelõje által több millió értékûre becsült festményeket
nem hiszem, hogy ön, Turza úr csak úgy egyszerûen pormentesen is nyugodt lelkiismerettel ki merné helyezni egy egyáltalán nem védett helyre. Higgyék el nekem, szeretem a mûvészetet, a szép alkotások csodálója, tisztelõje vagyok, de a stációk festményével kapcsolatban aggályaim vannak, úgy, mint a szobrait illetõen is. Egy szobrászmûvész nem formákba gyömöszöli valamilyen kötõanyagból a figuráit, sokkal inkább kõbõl vési az alkotásait. Ez mûvészet! Turza úr! Láttam én a többi festményét is, azokban nem kételkedem, de a tizennégy stáció képben igen. Elég, ha a mértani pontosságú római számokat vizsgálom. Annyi bizonyos, ha a képek anyagát – amire kerültek – meglátnám, lehet, hogy megváltozna a véleményem. Kénytelen voltam véleményt alkotni, mivel Turza úr azt a kifejezést használta, hogy nem becsvágyó, nem önmutogató, mégis úgy érzem, a tisztelõjével a bolhából elefántot fabrikáltak. Ismételten visszatérek Fehér László úr többmilliós meglátására. Rosszul tette, mivel felhívta a rosszindulatú képrablók vagy rongálók figyelmét. Amennyiben nem jó a meglátásom, elnézést. A bírálatot elfogadom. Aki nem fogadja el, azt hiszi, mindenben tökéletes, nincs min javítani. Tisztelettel: Rédei István
Nézõpont
B ár nem az én feladatom lenne a június 17-i városgyûlésen a lakosság kérdéseire válaszolni, de mivel senki nem kapott kielégítõ választ, így kénytelen vagyok saját meglátásom szerint igazságos választ adni azoknak, akiknek nem jó a látókörük. Elsõként Király Ferencnének. Vajon megfigyelte-e már az esemény mikéntjét? Ön csak a repülõ kukákra figyel, arra viszont nem, hogy még a kukát ki se ürítette a két dolgozó, a jármû már
Trombitavirágok Gara Istvánné kertjében
11
HELYI DOLGAINK elindul, így kénytelenek menet közben a kukát ledobni, vagy pulikutya módjára rohangálni a jármû után, mivel az sehol nem várja meg a kiürítést. Ezek után ön kiben látja a hibát: a két kukaürítõben, vagy a jármûvezetõben? Van egy nagyon elfogadható meglátása is. Az izmusok jönnek-mennek, az építkezések folytatódnak, az engedélyek kiadása is helyes, csak éppen ki ellenõrzi, mire. Mivel 1956 óta lakom Újszászon, olyan lakhatási engedélyre nem emlékszem, amelyik magába foglalta volna a járda korábbi állagának visszaállítását. Vajon ez kinek a feladata? Bízom benne, hogy magára ismer az engedély kiadója. De jó lenne odafigyelni azokra is, akik nehézgépekkel – mindegy, milyen célból – ki-be közlekednek a járdán át, mivel a járda csakis így tud elhasználódni, és nem önszántából. Továbbá megkérdezem Szekera Pálnét, kit szeretne elmarasztalni azért, hogy az idõs emberek ingatlanának környéke milyen? Hát ön szerint hogy néz ki nagyon sok fiatal ingatlanának környéke? – Ocsmány, undorító. Ez meg az én véleményem. Azon is csodálkozom, hogy amíg az említett idõsek élnek, tehetetlenül vergõdnek, addig nincs hozzátartozó, de ha már eltávoztak az élõk sorából, azonnal annyi hozzátartozó van, hogy alig férnek, az ingatlanon, osztozkodván, kinek jár több tégla az ingatlanból. Hát nem érdekes? A tégláért minden érdekelt megjelent, de a sarlóért, kapáért senki nem jelentkezik, hogy legalább a szertartás napjára rendet teremtene az idõs emberek ingatlanának környékén. Folytassuk! Vadkender, parlagfû, különbözõ dudvák, méghozzá némelyik derékig, mások fej vagy fej fölöttig érnek. Vagy kegyelmezzünk meg ezeknek a növényeknek, hiszen õket is Noé vitte a bárkájába? De ha elnézõk leszünk velük szemben, a fejünkre nõnek, illetve már nõttek, nemcsak a Káposztás-éren, hanem nagyon sok, fiatalok által lakott ingatlanon, úgyhogy ezek a fiatalok lassan már be sem tudnak bújni az ingatlanukba. Végezetül Kanalas Jenõnének (bár ez se énrám tartozik): Teljesen egyértelmû a kérelme. Higgye el, ha én lennék a polgármester, szívem szerint felszedetném az összes elhanyagolt járdát, mivel ott már nem kívánatos, vagy nem szükséges, és az önök utcájába rakatnám. Vajon ott milyen sorsra jutna? Olyanba, mint az elõzõ helyén, ahol az 50 centi széles járdák közepén pár centi szélességben látszik a járda, mert ránõtt a talaj. Igen, a talaj, mivel a növényzet gyökerei ráemelik azt a járdára. Kezdetben azt hittem, hogy a járda süllyed. Tévedtem, nem így van. Inkább azok süllyednek, akik a környezetüket így ápolják. Mindezt azért vetettem papírra, mert én 76 évesen állandóan rendben tartom a környezetem, ápolt járdán közlekedik mindenki, de innen továbbhaladva csak a dudva az úr a járdán. Kerülgetni kell, ha nem szeretnénk beszennyezni a nadrágunkat. Miközben azon gondolkodom, miért én foglalkozom ezzel akkor, amikor van-
12
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ nak ennek a városnak tiszteletben álló vezetõi, fõként közterület-felügyelõ. Hol közlekednek ezek az emberek? Alagútban, hogy nem látják ezt a lehetetlen állapotot? Hogy látnák, mikor még a városháza végén lévõ kerékpártámasztót se látják, hogy már benõtte a dudva. Javaslom a közterület-felügyelõnek, gondolkodjon el azon, hogy mit kell tenni és ne azon, hogy mit kellene. Ha valakit megbántottam, elnézést kérek. Tisztelettel: Rédei István
Baráti tanács
A minap a szolnoki piacon jártamban-keltemben a sokadalomban egyszer csak valaki a vállamat veregeti. Hátra sandítok. Kit látok? Hát az én kedves egykori iskolás komámat, ma nyugdíjas tanárt, akivel annak idején óra alatt is fejben sakkoztunk, közben erõs koncentrálást mutatva a tanári magyarázat iránt. – Hahó! – lapogattuk egymás hátát. Hát hogy vagy? – kérdem. – Mondjuk jól – így õ. – De te is, ugye? – Majdnem is!! – Te, komoly dolgot mondanék, lehet? – Na persze, mondjad, Józsikám! – Tudod, Karcsi, milyen nagy dolog az, amikor egy közösség, egy kisváros naggyá teszi magát, mint a tietek (Újszász)? Gratulálok a parkerdei táborhoz, de köszönjétek meg mindazoknak név szerint is, akik a tábort üzemeltetve, pedagógusként is a gyermekekre fordították szabadidejük nem kis részét. Makula Károly
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola szervezésében megrendezett 2x3 napos parkerdei táboroztatásban résztvevõ pedagógusok: Csajbókné Nyári Erzsébet, Darókné Nagy Zsuzsanna, Földi Gyuláné, Joó Zoltánné, Kovács Józsefné, Kurdiné Tóth Melinda, Nyolcas Károlyné, Sulyok Lászlóné Az Újszászi Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében megrendezett 2x5 napos parkerdei táboroztatásban résztvevõ pedagógusok: Bakos Dániel, Juhász Attila, Ulviczki Zsófia (a szerk.)
Hollandia egy újszászi szemével 3. rész „Isten a világot, a hollandok Hollandiát teremtették”. A mondás onnan származik, hogy Hollandia a tenger szintje alatt fekszik, ezért a hollandoknak jelentõs energiájába kerül, hogy az ország területét szárazon tartsák. Régebben malmok, manapság jól megépített nyitható-zárható gátak gondoskodnak errõl.
Hollandia talán legismertebb jelképe a tulipán. A tulipán eredetileg Perzsiából származik. A perzsa „tuliban” szó turbánt jelent. Hollandába 1593-ban érkezett. (Késõbb többen meggazdagodtak, majd tönkrementek a tulipánhagymák értékesítése miatt.) Április végén, május elején hatalmas, többhektáros tulipánmezõkben lehet gyönyörködni kerékpározva vagy a vonatablakból. A leghíresebb és legismertebb nevezetesség Keukenhof parkja. Keukenhof Amszterdamtól 27 km-re fekszik. Egykor Jacoba von Bayern grófnõ konyhakertje volt. (Keukenhof szó szerint konyhakertet jelent.) A világ minden tájáról érkeznek ide vendégek, japán, indiai stb. családok fotóznak. A csodálatosan kialakított parkot tavak tarkítják. A változatosság kedvéért a tóban rögzített köveken lehet sétálgatni. Persze néha elõfordul, hogy egy-egy gyerek a vízbe esik lelkes ugrándozása közepette. A parkban több száz féle tulipánt lehet látni. Minden évben új fajtákat kísérleteznek ki, amik híres sportolókról kapják nevüket. A park területén orchidea és liliomház is van, óriási mennyiségû amarillisz, frézia, orchidea, hortenzia és írisz. Az év többi hónapjában is találhat mindenki számára érdekes szórakozást. A delfinárium (Hardwijkben) felnõtteknek és gyerekeknek is egyaránt színes programokat kínál (delfinshow, rozmárshow, oroszlánfókashow). Az Omniverzumban (Den Haag) multidimenziós filmeket lehet nézni. Rotterdam állatkertjében (Blijdorp) különösebbnél különösebb állatokat tartanak. Eredeti élõhelyüket utánozó területeken vannak elhelyezve. A Hollandiát megismerni vágyó turistákat, akik egy-két hetes buszkirándulásra érkeznek, elõször Madurodamba, a minivárosba viszi az idegenvezetõ. Madurodamot George Maduro alapította 1952-ben. Ebben a kis városban miniben Hollandia összes nevezetessége látható. A „városnak” minden évben polgármestert is választanak egy-egy jó tanuló gyerek személyében. Hollandia északi részén adományokból fókakórház épült. A beteg fókákat szakemberek gondozzák, a „kórtermekben” egy-egy fóka van csak. Ide a tengerbõl kifogott beteg vagy elhagyott kis fókákat szállítják be. Kerékpározás során gyönyörû farmokat lehet látni, ékszerdobozhoz hasonló kis házikókkal. Ezzel ellentétben, a városokban a legmodernebb épületek hirdetik Hollandia sokszínûségét. Legérdekesebbek az út fölé épített nagy irodaházak, ill. a nem egyenes falú gyári, vállalati épületek, amik színesek, így inkább vidám arculatot kölcsönöznek a városoknak. Nagyon sok írnivalóm lenne még, de úgy gondolom, hogy a legérdekesebb, legszínesebb dolgokról beszámoltam. Köszönöm olvasóim figyelmét. Dr. Göblyös Anikó
2004. szeptember
HELYI DOLGAINK
A holland táj jellegzetességei: a szélmalmok
A fókakórházban
Hollandia a tulipánok országa (Fotók: dr. Göblyös Anikó)
2004. szeptember
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ (folytatás az elsõ oldalról) Ezt követõen ötleteket kellett gyûjteni, hogy a sportverseny, vagy inkább ügyességi versenyszámok megfeleljenek, elérhetõvé váljanak az idõs emberek megfogyatkozott képességeinek. Nem is volt hiány lelkesedésben és jelentkezõkben! Voltak olyan versenyszámok, amelyre több mint százan jelentkeztek. Lehetett lengõtekézni, gyerekpancsolóban pecázni, damilra gombot fûzni , terményt válogatni, tapintással felismerni zöldség- gyümölcsféléket, és még sorolhatnám az ötleteket. A helyszín megválasztása sem volt egyszerû feladat. Számolni kellett azzal, hogy ha elered az esõ, akkor is tudjuk folytatni a versenyt. A vendégül érkezõ kb. 300 fõt étkeztetni is kellett, de a kulturális verseny folyamatossága és az idõkötelékek is behatárolták a helyszín kiválasztását. Így esett választásunk a mûvelõdési házra, valamint a sportversenyek lebonyolításánál a Vörösmarty iskola udvarára. Ez a választás tette lehetõvé, hogy a sportcsarnokban folytassuk a versengést, amikor az esõ eleredt. A Szász étterem és Bálint Ferenc „csapata” adott helyt az ebédeltetés lebonyolításának. Õk fõzték a „Szilváshús”-tól kedvezményesen kapott marhahúsból a 400 adagos ebédet, mindenki dicséretére! A mûvelõdési házban a kulturális mûsorok maratoni versenye folyt. A belsõ tér csodálatos díszítése, a fotó és a szalmabábu kiállítás képei elvarázsolták az érkezõket. Munkatársaimmal már hajnali 5 órától csomagoltuk a résztvevõk, segítõk számára a tízórait. Mintegy 400 csomag került szétosztásra. Az érkezõ vendégeket a jász viseletbe öltözött Népi Díszítõmûvészeti Szakkör tagjai fogadták. A gyülekezés idõszakában a színpadon a Vörösmarty Iskola mazsorett csoportjai mutatták be gyakorlataikat. A vastaps nem maradt el Bogárné Simon Klára ékesszólóan, meleg érzelmi töltéssel konferálta a mûsort. A megnyitó hivatalos részében Molnár Péter polgármester, a rendezvény fõvédnöke köszöntötte a jelenlévõket. Mérész József az Idõsek Otthona igazgatója köszöntõjében szólt az intézet rövid történetérõl és a rendezvény értékeirõl. Bogár László szavalatával ámulatba ejtette a hallgatóságot. Végezetül a Százszorszép Népdalkör csokorba szedett dalai hozták hangulatba a közönséget. Utolsó számukat – „Újra itt van a nagy csapat” – már mindenki lelkesen együtt énekelte. Ezt követõen került sor a verseny lebonyolítására, mely este 7 óráig tartott. A versenyszámok ámulatba ejtették a nézõket és a zsûri tagjait egyaránt. 60-70 éve megtanult versek, énekek kerültek elõ a gondolattárból, idõnként könnyekre fakasztva a hallgatóságot. A kisújszállásiak mûsora alatt viszont a nevetéstõl potyogtak könnyeink. Hatan táncolták az „apácashow” részletét. A lakók együttes életkora 538 év volt. Vastaps kísérte a produkciót. Természetesen az újszászi Idõsek Otthona lakóinak is nagy sikert hozott a mûsoruk. A zsûri egységes keretbe foglalt kategóriaként valamennyi lakó szereplését
13
HELYI DOLGAINK elismerõen fogadta, és elfogultság nélkül a legjobbak között díjazta. Egyéni versmondásért I. helyezést ért el Élõ Elemérné, aki ez évben már második alkalommal lett a legjobb versmondó a megyében az idõsek között. Dicséretet érdemel: Viola Kálmánné, Nagy József, Smatkó Veronika, Fodor János, Molnár Gyuláné, Hegyi Gábor, Oroszi Béláné, akik az újszászi sikerek kovácsai voltak. A maratoni verseny zsûritagjai odaadó figyelemmel, türelemmel, érdeklõdéssel és nagy-nagy szeretettel végezték egész napos munkájukat. Köszönettel tartozunk: Bodnárné Szabó Gabriella (zsûrielnök), Tóth Csabáné, Lovász Dánielné, Fehérné Majzik Sarolta magyar szakos tanárok valamint Bakó Jánosné ének szakos tanároknak. A döntéshozás szünetében Csiki Pál és baráti köre nótázott a vendégek nagynagy örömére. A nap ragyogó hangulatban telt. A vendégek megelégedéssel és kellemes fáradtsággal távoztak. Úgy érezzük, városunknak, intézetünknek jó hírét öregbítettük, és feledhetetlenné tettük közel 400 ember számára augusztus 26. napját. Ennek a napnak a sikeréért közel 70 ember dolgozott. Az intézet vezetése nevében hálás köszönettel tartozunk valamennyi segítõ, szervezõ munkatársunknak: a mentálhigiénés csoport tagjainak, nõvéreknek, mûszak dolgozóinak, konyhásoknak, adminisztratív dolgozóknak, gépkocsivezetõnek, nyugdíjas ápolónõinknek, diákoknak, a dolgozók hozzátartozóinak, közhasznú munkásoknak. Külön tisztelettel köszönöm meg Molnár Illésnek a felelõsséggel végzett munkáját! Remek csapat volt! Végezetül, de nem utolsósorban fejezem ki hálámat Bogárné Simon Klárának, aki a nap folyamán a verseny levezetõje volt, Sarkadiné Magdikának, aki hosszú évek rutinjával vezényelte le a sportvetélkedõt, mindenki örömére, Petrik Ferencnének, aki egy ügyességi versenyállomásnak volt a vezetõje. Köszönettel tartozunk még a Polgármesteri Hivatal segítõ munkatársainak: – Hartyányi Istvánné, Oláh Gábor, Oleárnyik Tamás, – Földi Gyula és mûszaki csoportja, – a mûvelõdési ház dolgozói, Barta Imréné könyvtárvezetõ, – Támogató Szolgálat, – Kasza József, Bányai Károly, Földes Roland, Katona Károly, Vígh Tibor, Borsos Ferenc, – Polgárõrség, Népi Díszítõmûvészeti szakkör tagjai, Csiki Pál és népdalköre, Idõsek Klubja, Óvoda Intézmények segítségét, munkáját. – a Vörösmarty Általános Iskola tanárainak, technikai dolgozóinak, az Iskola Gondnokságának önzetlen segítségét! Támogatásukat megköszönve, büszkén hozzuk a nyilvánosság tudomására azoknak a névsorát, akik pénzbeli, tárgyi, vagy bármilyen segítséget nyújtottak: JNK-Szolnok Megyei Önkormányzat, Újszász Város Önkormányzata, Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, Bakos Kft., Bálint Bt., Gyógycipõ Kft., Fekete István, Elek Angéla keramikus
14
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ (Abony), Hartmann-Rico Kft., Horváth István, Italcentrum (Szolnok), dr. Karácson János, Kontír – Nívó Kft., Máltai Szeretetszolgálat, Pap György, Kaló Jenõ, Korona Gyógyszertár, Sashalmi Pál, dr. Sándor Erzsébet, SCA Hygiene Products Kft., Szabó Tibor, Tóth László, †Tömösközi Ilona, Simon János festõmûvész, Szilváshús Kft. (Újszilvás), Vasas László. Nagyszerû csapatmunka volt! Ezen a napon jó volt újszászinak lenni! Bakó Józsefné intézetvezetõ fõnõvér, a rendezvény szervezõje
„Nagyobb kincs a földön nincs a szeretetnél, örülj, ha valaha, valami jót tettél! Ha csak egy könnyet is egyszer letöröltél, boldogabb öröm az, minden más örömnél!”
Mérész József megnyitó beszéde
T isztelt jelenlévõk, kedves vendégeink, barátaink, munkatársak! Az elõbb elhangzott versidézettel tiszta szívbõl jövõ szeretettel, tisztelettel és meleg barátsággal köszöntöm önöket megyénk, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei idõs otthonok szépkorú, de ifjú szívû lakóinak hatodik kulturális és sportrendezvényén. Bízom abban, hogy a szeretetteljes, pontos szervezés eredményeképpen a rendezvény intézetünk hírnevét öregbíti. Kiemelten köszöntöm a versenyzõ szépkorúakat, akik megmutathatják, mit tudnak, milyen területen jeleskednek. Ebben az évben az Újszász Város Önkormányzat fenntartásában mûködõ intézményünk vállalta a megyében hatodikként a kulturális és sportrendezvény megszervezését és lebonyolítását, a város központjában két helyszínen. Örömmel teszünk eleget a felkérésnek. Lehetõségeinkhez mérten igyekeztünk mindent megtenni, elõkészíteni azért, hogy jól érezzék magukat, a versenyzõk eredményesen szerepeljenek, és szép helyezést érjenek el. Röviden bemutatom intézetünket, mely 44 éves múltra tekint vissza. 1960. június 22-én, mint betegek szociális otthona kezdte meg mûködését 100 férõhellyel, 20 fõs személyzettel. Az elmúlt évtizedek alatt különbözõ néven ugyan, de szociális otthoni feladatokat látott el. Jelenleg 220 ellátott talál nálunk otthonra, 112 fõfoglalkozású alkalmazotti létszámmal. Úgy gondolom, hogy a mai ünnepélyes alkalom jó arra, hogy a kultúra, a sport erejét, fejlesztõ hatását, lélekerõsítõ, léleknemesítõ szerepét hangsúlyozzam. A szellemi és a mozgáskultúra a tartalmas pihenés, a jól irányzott szórakozás legjobb eszköze. Goethe mondta: „Ha értéked élvezni vágyod, tedd értékessé a világot.” Úgy vélem, hogy az értékteremtési vágy vezeti mind a kulturális, mind a sportrendezvény szervezõit és résztvevõit, gyakorlati
és eszmei támogatóit. Senki sem a hírnévért, a dicsõségért tette, teszi a dolgát, hanem elkötelezettségbõl, kötelességérzetbõl. A magyar kultúra, a szellemi javak: a tudományok, a mûvészetek, a filozófia, az erkölcs, a jog, a vallás összessége bõvelkedik értékekben. Ma, a kulturális versenyen vers, próza és ének kategóriában hallhatnak-láthatnak az érdeklõdõk szép produkciókat. Fontos, hogy hagyományainkat önök is õrizzék és továbbadják a felnövekvõ nemzedéknek. Fontos, hogy az Európai Közösségbe integrálódás idején is õrizzük a magyar kultúrát. A mai bemutató alkalmat ad erre. Gyõrffy István karcagi néprajztudós gondolatait idézem: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai mûvelõdés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai mûvelõdést”. Dolgozzunk tehát mindnyájan – különbözõ felfogással ugyan, és a kölcsönös bírálattal egymást eredményesebb tevékenységre ösztönözve – hazánk és megyénk javára, ezen belül az Európai Unióba való beilleszkedésért úgy, hogy közben maradéktalanul õrizzük és erõsítsük becses néphagyományaink és magyarságunk értékeit is. Kiemelem a rendezvényen megvalósuló közös tenniakarás, összefogás szerepét. „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – vallotta Széchenyi. Mi, az intézmény dolgozói is úgy gondoljuk, együtt kell mûködnünk, segítenünk kell egymást a jó cél érdekében. Hálás szívvel köszönöm meg munkatársaim, kedves vidéki kollégáim, illetve munkatársaik felkészítõ tevékenységét. Külön is köszöntöm mindazokat, akik támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához, amelyet most e helyrõl, a rendezõk és a résztvevõk nevében is tisztelettel megköszönök. Öröm volt számomra látni a rendezvényre érkezõket, a csillogó szemeket, mosolygó arcokat. Remélem, hogy e rendezvénysorozat az évek múlásával egyre népszerûbb lesz a szociális otthonok és intézmények körében. Személy szerint és, tisztembõl következõen is õszintén örülök, hogy a mindennapi rohanás mellett legalább ezen az egy napon itt találkozhatunk, beszélgethetünk, egymást buzdíthatjuk, és újabb erõt szerezhetünk további munkánk végzésére. Úgy gondolom, hogy mi mindannyian, akik az ellátottak gondtalan életének biztosítására – közvetlenül vagy közvetve – tettük fel életünket, szeretettel, méltósággal, megértéssel igyekszünk helytállni e nemes szolgálat megfelelõ ellátásában. Mindenkinek eredményes versenyzést és sok sikert kívánok és azt, hogy jövõre, a hetedik rendezvényen jó egészségben találkozzunk majd egy másik helyszínen! Mérész József igazgató
2004. szeptember
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Mérész József nyitotta meg a rendezvényt
Mindenki dalra fakadt
A közönség is jól szórakozott
Gombfûzésben is versenyeztek
A lengõteke verseny
Seprûs labdaterelés
Sikerül-e kifogni a nagy halat
A versmondó versenyen is sokan indultak
2004. szeptember
15
IRODALOM A két amulett II. rész
E z a pokol volt, de nem Dante purgatóriuma – errõl majd egyszer Ravennából. Az elõttük elterülõ óriási, behavazott síkság mozogni kezdett. A hatalmas „széna- és szalmakazlakról” minden lehullott, a hólepel is. Az alattuk elrejtett ágyúk, harckocsik lövegei, a katyusák egyszerre rettenetes tüzérségi tüzet zúdítottak rájuk. A torkolattüzek villanása és a morajló detonáció félelmetes volt. A harckocsizók gyorsan összekapták magukat, és rohantak a gépekhez. Laciék tartalék üzemanyagtartályát találat érte, tartalma égre fröccsent szerteszét. Ruhájuk is meggyulladt, levetették magukat a földre – a hóban hemperegve igyekeztek eloltani. Gyuri háta, Laci két kézfeje, tenyere égett meg. Közben a lövegtorony találatot kapott, és a bent lévõ lõszer is robbangatott. Menekült mindenki, amerre látott. Õk egymást támogatva a boglyák fedezésében a mögöttük lévõ erdõszélet próbálták elérni. Egységük is sikerrel viszonozta az ellenséges tüzet, segítséget kaptak az erdõben elhelyezkedõ egységektõl. Jöttek elébük rohamléptekben a „szanitészek”, kötözték, ápolták, vitték a sebesülteket. A tanulás és a szótár segítette a barátokat (az amulett). A súlyosabb sebesülteket, miként õket is, a hazai kórházakba vitték. Hosszú ápolás, gyógyítás után kiadták õket csapatukhoz, jó katonák voltak. Laci gépverõként sok nehéz helyzetben találta fel magát, Gyuri célzó tudományát a lövegcsõre festett fehér gyûrûk mutatták. Már alig volt hely rajta. Ezt sajnos elvesztették. Asztaltársaságban többször elhangzott, hogy nem úszta volna meg a háborút élve, ha sorozáskor nem nevezi legkedvesebb gépének a hegedût. Ilyenkor újra és újra megszólalt a „nyírettyû”, vele a Kék nefelejcs, kék nefelejcs virágzik a… kezdetû dal, emlékezve a pokolbéli szép napokra. Ezzel azonban még nem volt vége a „jónak”. 1944 közepén jártak, sok harctéri feladatot láttak el sikerrel. Késõbb 1945 elején a „sógoroknál” amerikai fogságba estek. Sok viszontagság (romeltakarítás, háborús halottak eltemetése, romok alóli mentés, stb.) mellett a nyelvtanulás tovább folytatódott, az amulettnek is sok hasznát vették. Az idõ múlásával helyzetük is javult, és egyszer elkövetkezett a világraszóló tervek megvalósítása. Laci elindult Franciaországba, Marseillesbe, vágyálmát keresve az idegenlégió felé. Sikerrel eljutott. Gyuri neki adta szótárát bejegyzéseivel együtt, és rohant, rohant hazafelé szüleihez, arájához, barátaihoz. A barátok életútja örök idõkre kettévált. Nem igazolódott az a geometriai tétel, hogy két párhuzamos egyenes a végtelenben találkozik. Soha többé nem látták egymást. De a levelek oda-vissza mindig megtalálták õket. Nem közvetlenül, hanem
16
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ zeg-zugos, rejtett utakon, külsõ közös segítõ révén, olykor-olykor veszélyeztetve az itthon lévõt bezárással is. Laci édesanyja is várta nagyon a leveleket, amit Gyuri vitt, és választ adva rá továbbított. Az afrikai állomáshelyekrõl még sûrûbben jöttek a levelek. Laci beszámolóit fiatal diákgyerekként még én is szájtátva hallgattam Gyuriéknál, vagy elolvashattam titokban, senkinek nem beszélve róla. Ezekhez egyre inkább bogarászni kellett a földrajzi útleírásokat, térképeket. Szüleim csodálkoztak széleskörû érdeklõdésem láttán. Rám hagyták, majd megunja a gyerek alapon! Laci álmai csak részben teljesültek. Afrika éghajlata, a rettenetes nélkülözés, a sivatagi viszonyok, embertelen körülmények nem voltak szívderítõek. Ezekre sokszor csak utalt, allegóriákban fogalmazott, vagy kitört belõle levélben is. Algír, Tunisz, Marokkó, stb. Egyre nehezebb lett az élete. Érezték, valami pokoli nehéz feladatra készítik fel õket, próbálják kiválogatni az embereket. Ekkor jött a francia-indokínai háború. Hosszú és kegyetlen volt, sok szenvedés a La Drang völgyétõl Dien Bienfhu-ig. A ritkuló levelekbõl kitûnik, Laci egységét sokszor, több erõdben alkalmazták. A félelmetes trópusi viszonyok közötti dzsungel járõrszolgálatból 10-15 fõbõl kettõ tér vissza. Ilyenkor a védekezõ fél tevékenysége is felgyorsul, amit segít a trópusok félelmetes élõvilága. Õ maga is többször megsérül lövés, kígyómarás következtében. De a rovarok, szúnyogok is megteszik a magukét. Sokszor kórházba kerül, a többiek is, gyógyszer alig van. Egyik levelében olvastam láttam, amikor aszpirint kér, nagyon sokat. Valamennyit mindig sikerül kijuttatni, az egész rokonság, ismerõsi kör mozgósításával. A gyógyulási idõszak soha nem hosszú, de arra alkalmas, hogy Laci több levelet komponáljon. Közben szolgája, egy bennszülött fiatal is tanul franciául, hogy jobban megértsék egymást. Egy alkalommal az amulett szótár forgatása közben találja otthon Laci. Elmondja neki, hogy tanuljon nyugodtan, még könyvet is ad hozzá. A fiatalember nagyon hálás érte, és még szorgalmasabb. Lacinak egyre több szolgálati feladat nyomja a vállát, de mindig megússza a járõr utakat. Egyszer ledönti lábáról a malária. Visszaküldik Marseillesbe kórházi kezelésre. Ott van idõ elgondolkodni az életén, hogy miért maradt meg eddig. A szótárt közben odaadta a tanulékony fiatalembernek, aki az õ áthelyezése után eltûnik az erõdbõl, de az emberséges „franciára” mindig visszaemlékezik. De akkor 1945. márciusát írjuk. Néhány hét múlva május elején a bennszülött fiút két lövés éri, mindkettõ majdnem végzetes. Az egyik a páncélsisakot találja el, de megmarad, a másik gellert kapott, a mellét találja el, és nagy ütést mér a zsebben lévõ szótárra. Belefúródik és átüt egy elefántcsontlemezen is. De a fiú megmaradt. Honnan tudtuk mindezt akkor? No nem, akkor semmit nem tudtunk ról. Laci sem! Én hallottam errõl 1985-ben.
Laci meggyógyult, ahogy lehetett, és irány újra Észak-Afrika, a francia érdekeltségek védelme. Rájuk is fért. Szorongatták õket a hazai felkelõk és a külsõ hatalmak is. Támadás-védekezés, támadás-védekezés, és egy csomó veszteség. De jöttek az újak, a friss erõk. A levelek ritkábban érkeznek, de akkor sem jó hírekkel szolgálnak. Sivatagi csatározások, rettenetes forróság, eszméletvesztõ menekülés, menetelés a mindent elsöprõ, izzó homokviharokban. Ez mindent felõröl, embert, tevét, állatot egyaránt. Többen megõrültek a vízhiány, a reménytelenség és a pokoli kínok miatt. Egy ütközetben Laci is lövést kapott. Rettenetesen szenvedett, de mikor látta a hevenyészett kórház-sátorban jajongó, ezer nyelven kiáltozó, átkozódó sebesült katonatársait – kinek keze, kinek lába lett oda, volt, aki haslövést kapott és fetrengett kínjában –, akkor úgy érezte, hogy jól járt, mert csak bal karját érte a lövedék. Kedvenc katonája, aki mindig viccekkel, ugratásokkal tette elviselhetõvé a nehéz pillanatokat, elvesztette a szemevilágát, és rongyos kötéssel a fején, a rettenetes porviharban jajgatott, hogy ne hagyják ott, segítsenek, vezessék. Laci ezúttal megmenekült, és õ is segített a katonának. Késõbb õk sem maradtak életben. De addig… Lelke könnyebbült, de teste nem. Vonszolja magát a Poklon át. Közben mormolja sajgó sebekkel az Ave… az Ave Mariát. Érted miért van mindez?? Én nem!! Talán más nem segít! A sivatag elborít mindent, a tüzes Nap megemészt, felhevít. Amerre nézek, száll a por, kavarog, Lebeg finoman, könnyûn és puhán. Elõbb még láttam lábnyomát ott! Csak lidérc volt? Nem tudom. Talán! Itt mindent elsimít a SZÁMUM! Amott dûnéket emel megint, Itt emberek bújnak tevék mögé, Amott keresik õket. Nem lelik! Laci egy támadáskor elesett! Édesanyja … pár sort kapott. Kerülõn jött a levél ahogyan mindig, mindig szokott. A kavargó homok mindörökre belepte tétova lábnyomát. E pár sor Õreá emlékezik. Óh, mondjatok érte egy Ave Mariát. Közben az Élet folytatódik Ki itthon maradt, küzd tovább. S énekli némán egyre többet az Ave… az Ave Mariát. Epilógus Jól sakkozott-é vagy kevésbé? Ezúttal én már nem tudom Bizonyos, hogy a végén Erõ, gyõzelemre … nem jutott. K.La FONTISEM Makula Károly
2004. szeptember
IRODALOM – KULTÚRA Gyerek történet Az a betyár Soma!
A szünidõ mindig csudajó a gyerekek-
nek, no meg a tanítóknak is. Úgy 60 éve még nem mondták, hogy pedagógusok, de jól kijöttek a tanulókkal. Ha nem, hát ott volt az egyengetõ mérce, a nádpálca. Varázslatosan ki lehetett simítani vele a nadrágot a tanulók legérzékenyebb pontján. Soma nagyon „jó” gyerek volt, ezért meg is kapta az „égedelem” jelzõt kitüntetésképpen. Erre volt, amikor rá is szolgált. Egyszer Úrnapjára készült az iskola, mindenki szépen, tisztán felöltözött. A tanító bácsi kislánya a kisebbik nádpálcával trenírozta a nebulókat, azok közül is a „legjobbakat”. Így került bele a szórásba az én legkedvesebb Soma komám is! No, ez nem volt olyan önzetlen barátság, néha ezzel-azzal meg kellett támogatni, pl. bocskorszíjjal, afféle szentjánoskenyér ízû mûremekkel, vagy fütyülõs cukorral, esetleg mézessel vagy savanyúval, de nagyon kedvelt volt a krumplicukor is. Aznap Soma akkorát kapott Lenkucitól a fejére, hogy kinézett a púp a haja alól! Soma ezt nem vette jó néven. Az esemény az udvari kút mellett történt, némi pocskolás-locskolás keretében. A törlesztés kiegészítõ része volt Lenkuci (Lenke) szép fehér ruhája és, a kút melletti zöldmoszatos vízakna. A jókomám felkapta Lenkucit, és ünneplõruhástól vállig beleállította ebbe a zöld löttybe. A ruha eme ünnepi átfestése nem nyerte meg a tanító úr tetszését. Rögtön véget vetett a szünetnek. Bedirigálta a legénységet az egyetlen nagy terembe, ahol négy osztály okítása folyt, meg nyilvános padra fektetéssel járó inkvizíciót követõ hahota, bruhaha, nyerítés, visongás is, az iskola melletti szomszédság nagy örömére. Mert hisz utána nagy csend volt órákig. Most is ez következett, bár Soma közben a tanító bácsi székpárnáját bedugta a nadrágja hátsó fele megerõsítésére. Azzal, hogy elõzõ nap õrölt borssal fûszerezte a párnát, már nem gondolt. Ezután nem maradt más hátra, mint Soma lényeget rejtõ somfordálása a kétméteres nádpálca jelölte padhoz, és azon megadó elhelyezkedése az „elismerés” fogadására. A megdöbbentõ csendet rövidesen orkánszerû nevetés váltotta fel. Ezt az váltotta ki, hogy Soma az elsõ néhány nadrág-kezelés után még mindig sunyin vigyorgott, nyelvet öltve ránk. A tanító úr emelte a suhintási erõt, mire a nadrágból óriási porfelhõ szabadult fel. Somával együtt elkezdtünk tüsszögni. Sokszor egymás után. Az õrölt bors, amit hiába kerestek decemberben disznóvágáskor a komáméknál megtette a hatását, . Így a hurka íze látta kárát a nyári jókodásnak. Makula Károly
2004. szeptember
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Meghívó Szeretettel várunk minden kedves látogatót a mûvelõdési ház nagytermébe Prohászka Antal festõ- és grafikusmûvész tárlatára. A kiállítás megtekinthetõ 2004. szeptember 10-16-ig naponta 13-18 óráig.
Tisztelt Olvasók!
S zinte küldetésemnek érzem közelebb hozni a képzõmûvészetet az újszásziakhoz. Ez a fõ oka annak, amiért újra vetélkedõt indítok. Háromszor tíz kérdés a festészetre terelheti sokak figyelmét, és egyszerû utánanézéssel, gondolkodással ismereteket rejt, ad és itt-ott a könyvekben kevés helyen közölt fogásokra tanít. A harminc kérdésre szépen, jól felelõk közül a leendõ zsûri döntése alapján az elsõ helyezett egy 60x80 cm-es újszászi tájrészletet ábrázoló olajfestményt kap, szeretettel. Eredményhirdetés: az Újszászi Híradó decemberi számában. A megfejtéseket az Újszászi Híradó szerkesztõségébe kérjük leadni, mindig lapzártáig. Kérem a Mûvelõdési Ház és Könyvtár segítségét. Turza Ferenc
I. rész 1) Milyen festékanyag a legelterjedtebb már több évszázada a festõmûvészetben? Könnyen alakítható, kezelhetõ több technikához. 2) Kik voltak az elsõk az elõbbi kérdésben említett festékanyag bevezetésében? A világ (Európa) mely táján alkalmazták elõször? 3) Hogyan készítették kezdetben a fent említett festéket? Kik, mibõl és mivel? 4) Milyen ecseteket használtak régebben és milyeneket manapság? (Nem anyagát tekintve.) 5) Milyen alapozásokat használunk legtöbbször? Mi közöttük a különbség? 6) Mi az a prímafestés? Mennyire kifejezõ e módszerben az ecsetkezelés? 7) Mi az impasto, pl. kire jellemzõ ez a technika? 8) Milyen színt nagyon fontos alkalmazni vízpart, ill. víz festésénél, ha vízinövények is vannak? Miért? 9) Égboltfestéshez általában milyen színeket használunk? 10) A fentieknél modernebb festékfajta egyre elterjedtebb. Mik a jellemzõi? Kb. mióta gyártják, alkalmazzák?
Mezõkövesdi regionális találkozó
G yönyörû, verõfényes napra ébredtünk 2004. augusztus 21-én. Az igen jókedvû társaság lázas készülõdés után indult Matyóföld fõvárosába, Mezõkövesdre. Együtt utaztunk a Díszítõmûvészeti Szakkör jeles tagjaival, ezzel is érvényt szerezve Újszász hírnevének. Szabó Pál Antalné Rigó Éva és csapata (Czakó Lajosné, Feke Istvánné, Kelemen Kálmánné) jász ruhába öltözve emelte az énekkar rangját is, amire igen büszkék voltunk. A buszon hamarosan felcsendült próbaként két csokor népdal, ami a jókedvet fokozta. Megérkeztünk Mezõkövesdre, a Közösségi Házhoz. Ott már gyülekeztek a szebbnél szebb népviseletbe öltözött csoportok az ország minden tájáról. Hamarosan millió színben pompázott az épület elõtt lévõ tér. Jó ismerõsként köszöntöttük egymást , hiszen már negyedszer találkoztunk Mezõkövesden. Mindig szívesen látott vendégként érkezünk, hiszen már kivívtuk magunknak a minket megilletõ tekintélyt. Minden csoportot transzparenssel láttak el. Innen is, onnan is szóltak a vidámabbnál vidámabb népdalok, majd kisvártatva csend lett. Megkezdõdött a bemutatkozás. Minden énekkar elõadott egy vidám csokrot a saját háza tájáról. Mi a nyolcadikok voltunk, és a „Kisújszászra két úton kell bemenni” címû népdallal fokoztuk a hangulatot. Aki leénekelt, már állt is be a sorba, és várakozott a többiekre. Miután mindenki befejezte a mûsorát, olyan hosszú sor keletkezett, hogy alig lehetett látni a végét. Azután négyes sorba állva elindultunk Mezõkövesd fõutcáján. A rendõrség lezárta az utat, és példás rendben biztosította a felvonulást. Népdaloktól harsogott az utca. Jobbra és balra állt a nézõsereg, végigtapsolva a színes felvonulókat. Felejthetetlen élmény volt. Elindultunk az elõadás színhelyére, a Zsóri fürdõhöz. Mielõtt bementünk volna a fürdõ szabadtéri színpadára, egy gyönyörû szálló éttermébe invitáltak meg bennünket közös ebédre. Nagyon finom gulyáslevest és somlói galuskát szervíroztak behûtött sörrel. Kedves meghívott vendégeink is hivatalosak voltak velünk együtt. Kovács Ferenc, az újszászi kertbarátok vezetõje meg is jegyezte: ez aztán az igazi vendéglátás! És mindez teljesen ingyen volt! Azután a szabadtéri színpadhoz mentünk, ahol a közönség már várt bennünket. Negyedóra múlva el is kezdõdött az elõadás. Gyönyörû tájjellegû népdalok csendültek fel. Voltak ott a magyarok között németek, kínaiak, franciák, spanyolok, és még Isten tudja hány nemzet fiai. De õk is ugyanúgy tapsoltak, mint a magyar vendégek. És eljött az a perc, amikor mi következtünk. Öt percig nem tudtuk elkezdeni az elõadást a nagy tapsvihartól. Az asszonyok a szép új ruhában úgy fes-
17
KULTÚRA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
tettek, hogy öröm volt rájuk nézni. Elõadtak két szép népdalcsokrot. Az „Árva madár mit keseregsz az ágon” és az „Elmennék én babám tinálatok egy este” címût. Olyan tapsot kaptak, amilyet csak lehetett. Megérdemelnének már egy lengyel és egy erdélyi utat, ami egyébként meg is van ígérve nekik. Minden csoportnál bekonferálták, hogy merre jártak külföldön, csak nálunk nem. De bízzunk a közeljövõben! Még néhány szót a Díszítõmûvészeti Szakkör munkájáról és szereplésérõl. Rigó Évike, Kelemenné Klárika, Annus néni, Homonnai Erzsike bemutatóját úgy körülvették a külföldi és belföldi vendégek, hogy levegõt sem kaptak szegények. Évike tanította õket a csipkeverésre, Kelemenné Klárika kis állatfiguráival aratott nagy sikert, Klári néni a rokkával jeleskedett, míg Homonnai Erzsike a hímzés szépségét mutatta be a nagyérdemûnek. Összességében élmény volt ott lenni. A végén azután nagy sütemény bemutató és kínálás kezdõdött. Mindenki sütött otthon süteményt direkt erre az alkalomra. Megkínált mindenki mindenkit. Jó borokkal öblítették le az egészet, amik a butykosokból kerültek elõ. De azután, mint lenni szokott, ez a nap is véget ért. A buszon a jókedv folytatódott hazáig. A talpalávalót Oláh János szolgáltatta. Ilyen nagyszerû rendezés, ilyen vendégfogadás, ilyen regionális találkozó adja az örökérvényû emléket az embernek. Köszönjük Mezõkövesd! Viszontlátásra jövõre!
Szalóki Miklós, Molnár Péter és Tóth István az alkotótábor kiállításának megnyitóján
Csiki Pál a Százszorszép Népdalkör vezetõje
Alkotótábor
A ugusztusban öt erdélyi mûvész volt vendége a Kastély Otthonban rendezett I.
A megnyitó közönsége
Újszászi képzõmûvészeti alkotótábornak, mely a JNK-Szolnok megyei önkormányzat támogatásával, valamint a Magyarok Világszövetsége megyei elnökének közremûködésével jött létre. Hárman már nem elõször jártak megyénkben, hiszen a korábbi években részt vettek a nagykörüi és a kõteleki táborban. Újszászon egy hetet töltöttek a kastélypark csodálatos fái között, megfestve, vázlatokon vagy emlékeikben megõrizve a fények és árnyékok változatosságát. A Tóth István által vezetett mûvészeti mûhely tagjai és az otthonlakók érdeklõdve figyelték a festõk tevékenységét, megmutatták nekik saját munkáikat. A tábor tárlattal zárult, ahol a város lakói is megcsodálhatták a nagybányai Craciun Gheorghe, Craciun Judit, Kondrak Matyikó Margó, a kolozsvári Fenesan Gheorge – Marian és a marosvásárhelyi Lucia Calinescu alkotásait. F. Sz. Zs.
18
Alkotás közben
2004. szeptember
KULTÚRA – ISKOLA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Szeptemberi receptajánlat PALÓCLEVES Hozzávalók: 40 dkg hús (lehet marhalábszár, sertéshús, vagy pulyka felsõcomb filé), 1 nagy fej hagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 evõkanál paradicsompüré, ¼ kávéskanál õrölt köménymag, só, bors, 30 dkg zöldbab, 20 dkg burgonya, 1 babérlevél, 2 evõkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 kiscsokor kapor. A húst megmossuk, apró kockára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra vágjuk. A füstölt szalonnát felkockázzuk, kisütjük (a pörc is benne marad), megfonnyasztjuk benne a hagymát. Elkeverjük pirospaprikával, rádobjuk a húst, és erõs tûzön néhány percig pirítjuk. Mérsékeljük a tüzet, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a paradicsompürét és a köménymagot, fedõ alatt saját levében puhára pároljuk. Megtisztítjuk a zöldbabot és a burgonyát, a zöldbabot 3 cm-es darabokra, a burgonyát apró kockákra vágjuk és külön-külön lábasban, 6-6 dl enyhén sós vízben puhára fõzzük (a zöldbab levébe beledobjuk a babérlevelet is). Fõzõlével együtt mindkettõt a pörköltalaphoz adjuk. Simára eldolgozzuk a lisztet a tejfölben, a leveshez adjuk, szelíd tûzön jól összeforraljuk, utánasózzuk. Tálaláskor a babérlevelet eltávolítjuk, a kaprot megmossuk, finomra vágjuk, és megszórjuk vele a leves tetejét.
SZILVÁS BATYU Hozzávalók: 1 csomag (50 dkg) fagyasztott levelestészta, 12 szép szem szilva, 5-5 dkg darált dió, kristálycukor és szilvalekvár, 1 tojás a tészta kenéséhez, finomliszt a tészta nyújtásához a sütemény tetejére 2-3 evõkanál szilvalekvár, porcukor A tésztát hûtõszekrényben felengedjük. A szilvát megmossuk, a szemeket behasítva kimagozzuk, ügyelve, hogy egyben maradjanak. A diót, a cukrot és a szilvalekvárt összekeverjük, majd a gyümölcsbe, a mag tetejére töltjük. A tésztát enyhén meglisztezett gyúrólapon 24x32 centisre nyújtjuk, majd 3x4 részre vágjuk, így lesz 12 darab belõle. Mindegyik közepébe 1-1 töltött szilvát rakunk, és a tészta sarkait kissé ráhajtjuk, de nem kell, hogy összeérjenek. Tepsibe rakjuk – a tészta elég zsíros, ezért nem kell a tepsit kivajazni –, fölvert tojással megkenjük. Elõmelegített sütõben nagy lánggal kb. 220 oC-on kb. 20-25 percig sütjük. Ha kész, a gyümölcsöt forró szilvalekvárral megecseteljük, és porcukorral megszórjuk. Jó étvágyat kíván: Nagy Ferencné Erkel F. u. 52/a.
2004. szeptember
A nyári hangversenysorozat utolsó koncertjén a Pelikán Fúvósötös lépett fel
A Rózsa Ime Alapítvány díjazottjai
M inden tanév megnyitásának örömteli eseménye a Rózsa Imre Alapítvány ün-
Jelenleg munkahelyet keres, és továbbtanulását tervezi. nepélyes díjátadása. Pályázatában olvashattuk: „A diploAz alapítványt 14 évvel ezelõtt létre- mához szükséges volt a nyelvvizsga meghozó tantestület megteremtetette annak szerzése. Középiskolai tanulmányaim solehetõségét, hogy volt diákjait továbbra is rán az angol anyanyelvû tanárokkal kiközépiskolájukhoz kösse. alakított jó, már-már barátinak nevezhetõ A felsõfokú végzettséget szerzettek kapcsolat okán jó idegen nyelvi kommupályázataiban nyomon követhetõ az az nikációs képességre sikerült szert tenút, melyet az érettségit követõen végig- nem. Itt szeretném megköszönni volt jártak, és azok az eredméosztályfõnököm, Demkóné nyek, melyeket elértek. Balla Sarolta tanárnõ és taMivel az ehhez szükséges náraim munkáját.” alapokat nálunk szerezÁdámot az alapítvány ték meg, joggal lehetünk kuratóriuma emlékplabüszkék rájuk. Büszkék kettben és 25 ezer forintos vagyunk és örülünk, adományban részesítette, hogy teljesítményüket el melyhez gratulálunk. is tudjuk ismerni. Másik elismerésben réA mai alkalommal tiszesített volt növendézenharmadszor kerül sor künk Pásztor Pál, aki szaka díjak átadására. Bár a középiskolásként szerzett 13-as számtól egyesek nálunk technikusi címet, erõsen tartanak, mégis majd a Budapesti vannak ketten, akiknek Könnyûipari Fõiskolán most szerencsét hozott. elõbb cso ma go lás technoNyolcas Ádám A két díjazott fiatalemlógiai mérnökként, azt köber egyike Nyolczas Ádám, vetõen mûszaki menedzsvolt gimnazistánk, aki erként diplomázott. Gyõrben szerzett távközPályázatából idézek: lés-informatikai villamos„Tanáraimnak – a tanímérnöki oklevelet. Tatáson túl – az életre való, nulmányai során felhaszgyakorlatias nevelése segínálói és rendszergazdai, tett abban, hogy mindig valamint programozói isoptimistán tekintsek a jömeretekre tett szert. Ezek võbe, és tudjam, hogy a kimellett vezeték nélküli tartó munkámnak technológiákkal foglalkomeglesz az ered ménye. Ez zott, és elsajátította a a többlet ott is megmutatGSM rendszer mûködékozott, hogy 3 évig voltam sét is. Hallgatói Önkormányzati Pásztor Pál és Kollégiumi Diákbizott-
19
ISKOLA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
sági tag, sõt kollégiumi nevelõtanárként is sikeresen helytálltam. Ezek azok a dolgok, melyek miatt szívesen jövök vissza volt középiskolámba, és találkozom volt tanáraimmal.” Pali jelenleg egy nyomdaipari rt. kereskedelmi képviselõjeként dolgozik, és elmondása szerint nagyon élvezi ezt a tevékenységet. Idõközben társat is talált magának, akivel együtt már közös jövõjüket építik. Palinak is gratulálunk, akinek az emlékplakett mellé 35 ezer forintos díjat ítélt meg a kuratórium. A díjazottak képviseletében Pásztor Pál menedzser-mérnök kért szót:
E ngem ért az a megtiszteltetés, hogy mint az UGMSZI egykori diákja, a Rózsa Imre Alapítvány egyik díjazottja, egy pár mondatban szóljak önökhöz, illetve Hozzátok. Elsõsorban tisztelettel adózom Rózsa Imre egykori igazgató emléke elõtt, aki egy olyan eszmét teremtett, amely a mai napig is életképes és jelen lévõ fogalom. Továbbá szeretném tiszteletem kifejezni az iskolának, volt és jelenlegi tanárainak azért, hogy az elõbb említett eszme életben tartásával nem hagyják elveszni az emberi értékeket, és mint ahogy ez a pályázat is bizonyítja, ez az iskola nem csak arról a 4-5-6 évrõl szól, amit a diák itt tölt. Közhely, de felgyorsult világunkban egyre kevesebb idõ jut a múlt felelevenítésére és ápolására. Nagyszerû lehetõségnek és jólesõ elismerésnek tartom ezt a pályázatot, ami segít abban, hogy az ember (jelen esetben mi), érezze tudja, hogy még mindig figyelnek, kíváncsiak rá. E megbecsülés természetesen kölcsönös. Másodsorban hozzátok szólnék, diákok. Ösztönözni szeretnék mindenkit, hogy tanuljon, és ne szégyellje a tudást megszerezni. Tudom, a mai világban sokszor elhangzik, ha valaki tanul, akkor az „stréber”, a „hû de ciki” kifejezésrõl nem is beszélve. De nagyon téved, aki így gondolja, hisz az embert, hogy jó vagy rossz, hogy „jófej” vagy sem, nem ez határozza meg. Gondolom, ti is szeretnétek sikeresek lenni. Ki ne szeretne? Akkor csak úgy mellékesen megjegyzem, a sikerhez vezetõ út elsõ lépcsõfoka elõtt álltok, és csak rajtatok múlik, hogy az itt elért eredményeitekkel milyen könnyen tudtok továbblépni. Persze semmi sem kötelezõ!… De ha ezek a mondatok csak egy pár embert is megérintettek, akkor úgy érzem, beszédem nem volt hiábavaló. Mindenkinek sikeres évet és további sikeres eredményeket kívánok. Pásztor Pál
20
Lengyel vendégek Újszászon
Alig érkezett haza Lengyelországból a
kiránduló csoport, máris a vendégek fogadására készülõdtünk. Július 19-én az esti órákban megérkeztek a lengyel vendégek. A mieink nagy izgalommal lesték, vajon eljöttek-e a „régi” barátok. Rövid barátkozás, beszélgetés után indultunk a Tiszaligetbe, ahol kényelmes szállást kaptak, és igazi magyaros vendéglátásban részesültek. Bodnárné Szabó Gabriella a hét programjának minden részletét gondosan megszervezte. Így kedves vendégeink képet kaphattak egri látogatásuk alkalmából a középkor hõs várvédõirõl, sétáltak a szûk belvárosi utcákon, csodálták Fazola Henrik kovácsoltvas kapuit, ablakrácsait, a barokk templomokat. Szolnokon a Damjanich Múzeum kiállításán érdeklõdéssel szemlélték, hogyan éltek, milyen viseletet hordtak, milyen eszközökkel dolgoztak a magyar parasztok, miket alkottak a mesterek. Örömmel fedezték fel a két nép élete közti hasonlóságot. A méltán híres Szolnoki Mûvésztelepen a modern festõmûvészet jeles képviselõjének, Sváby Lajosnak a festményeit tekinthették meg. A budapesti kirándulás különösen nagy élményt jelentett, hiszen a Duna-parti neogótikus Parlamentet nemcsak kívülrõl tekinthették meg, hanem az idegenvezetõ bemutatta a magyar állami jelképeket és azok történetét is. Sétáltak az impozáns kiképzésû belsõ termekben, folyosókon. A Holocaust Emlékház kiállításai megmutatták a sokat szenvedett lengyelek utódainak, hogy a múltunk közös, a történelemnek velünk kell élnie, s meg kell tenni mindent azért, hogy az emberiség elleni bûntett soha ne ismétlõdjék meg. Büszkén mutattuk meg a Nemzeti Színházat, melynek megépítésével több évtizedes álom teljesült. Az utolsó délutánon a kertvárosi iskola udvarán búcsúestet szerveztünk: zene, tánc, igazi jó pörkölt, játék, vetélkedõ, baráti címcserék, bábeli nyelvzavar: magyar, lengyel, angol, orosz szavak röpködtek. Aztán újra elköszönés, integetés, remény az új találkozásban.
Osztálytalálkozó Várom jelentkezését mindazoknak, akik 1984-ben az újszászi Vörösmarty Általános iskolában Lovász Dánielné (Erzsike néni) és Sarkadi Lajosné (Magdika néni) osztályában végeztek. Molnár Anikó 56/368-217 (18 óra után) 30- 655-6243
Vendégeinket igazi forró vendégszeretetben részesítettük: 35 oC volt árnyékban, úgyhogy a hûvösebb klímához szokott vendégeink a tervezettnél is többször élvezték a strandolás örömeit Szolnokon és Egerben. Bátran mondhatom, hiszen lengyel barátainkat idézem: szívükben õrzik a nálunk töltött élménydús napokat. A vendégeket megtisztelték látogatásukkal városunk vezetõi: Molnár Péter polgármester és Kaló Istvánné alpolgármester. Végül köszönetemet fejezem ki kollégáimnak, a technikai dolgozóknak, az önkormányzati konyha jeles szakácsainak, mert csak velük együtt lehettünk igazán jó házigazdák. Tóth Csabáné ig. h.
2004 továbbtanulói
Takáts Zsuzsanna a Szegedi Tudomány-
egyetem Bölcsészettudományi Kar amerikanisztik a-ének szakára nyert felvételt. Idén érettségizett a Tiszaparti Gimnázium és Humán szakközépiskola angol-ének taTakács Zsuzsanna gozatán. Négy szakra adta be a jelentkezési lapokat, mind a négyet Szegedre. Matematikából közös érettségi-felvételi, angolból – mivel a középfokú nyelvvizsgát a 12. évfolyamon megszerezte – közös felvételi írásbeli vizsgát tett, azonkívül szóbeliznie is kellett. Mivel mind a négy megjelölt helyen meghaladta a felvételi ponthatárt a hozott és szerzett pontszámok alapján, az elsõ helyen megjelölt szakpárra nyert felvételt. Egyelõre elkezdi tanulmányait, de a jövõ tanévben szeretne halasztást kérni, és – amennyiben talál megfelelõ munkát – Angliába menni dolgozni, angol tudását továbbfejleszteni. Barta Imréné
Tóth Szabolcs (A fényképe az elõzõ számból kimaradt)
2004. szeptember
ISKOLA – SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Tankönyvellátás a Vörösmarty Mihály Általános Hagyományosan rossz kezdés Iskolában
Tankönyvkedvezményt minden tanuló
kap a 2003. évi CXVI. törv., a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésérõl szóló törv. alapján; általános hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához címen. Ennek fajlagos összege: 2 400 Ft/tanuló. A tankönyvpiac rendjérõl szóló 2001. évi XXXVII. törvény a tanulói tankönyvkedvezményeket is szabályozza. Ennek értelmében rászorultsági alapon a tankönyveknek ingyenesen kell rendelkezésre állni az alábbi körbe tartozók számára – tartósan beteg, – sajátos nevelési igényû, – három- vagy többgyermekes családban él, – egyedülálló szülõ által nevelt, – 1–8. évfolyamon rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülõ tanulónak. E szerint általános hozzájárulás 1–4. évfolyamon 3 600 Ft 5–8. évfolyamon 7 200 Ft. A törvény további szabályozót állít fel az iskolák számára: – Az iskola részére tankönyvtámogatás céljára jutó teljes összegnek legalább huszonöt százalékát tankönyv, illetve az iskolában alkalmazott ajánlott és kötelezõ olvasmányok vásárlására kell fordítani, amely az iskolai könyvtár állományába kerül. A fenti szabályozás szerint minden 3. osztályos az Elsõ atlaszom-at, minden 5. osztályos a Történelmi atlaszt, minden 6. osztályos a Földrajz atlaszt ingyen kapta, melyet több éven át fog használni. A tanulók rendelkezésére áll még 82 db informatika tankönyv 108 700 Ft értékben, melyet szintén több évig lehet használni, és
vannak tanulók, akik az iskolai könyvtárból kölcsönzik a teljes tankönyvcsomagot. A tankönyvcsomag árai osztályonként: 1. a, b: 8 371 Ft, 1. c: 7 570 Ft 2. a, b: 7 745 Ft, 2. c: 7 246 Ft 3. a, b: 9 419 Ft, 3. c: 9 510 Ft 4. a, b: 10 795 Ft, 4. c: 9 869 Ft 5. a, b: 14 457 Ft, 5. c: 13 856 Ft 6. a, b: 11 678 Ft, 11 773 Ft, 6. c: 11 773 Ft 7. a, b: 11 101 Ft, 16 503 Ft, 7. c: 14 247 Ft, 8. a, b: 17 755 Ft, 18.171 Ft, 8. c: 16 755 Ft. Intézményünk a Nemzeti Alaptanterv, a pedagógiai program teljesítéséhez (csoportbontások, stb.) választotta a tankönyveket. Ha az egyes tankönyvcsomagok árait az érvényben lévõ árakhoz viszonyítjuk, akkor iskolánké a középmezõnyben helyezkedik el. Látva a tankönyvcsomagok árait, a támogatás mértékét, kiderül, hogy a rászorultsági alapon járó ingyenes tankönyv árából elég sok hiányzik. Ezt a meglehetõsen nagy összeget (kb. 1 800 000 Ft) a fenntartó önkormányzat tette hozzá, hogy az arra rászorulók részére a tankönyvcsomag valóban ingyenes legyen. A fenntartó önkormányzat, a képviselõ-testület nem elõször segíti a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát azért, mert fontosnak tartja a színvonalas tanulási lehetõségeket biztosítani minden újszászi gyermek részére. A hozzáállást, a segítõkészséget a szülõk és a tanulók nevében köszönjük. Bodnárné Szabó Gabriella ált. isk. igazgató
Sorstársi összejövetel
Hirdetés
Tájékoztatom a mozgássérül-
A Városi Óvodai Intézmény egy fõ óvodapedagógusi állást hirdet 2004.
tek csoportja tagjait, hogy a nyári szünet utáni elsõ összejövetelünk 2004. szeptember 16-án (csütörtök) 15 órakor lesz az Idõsek Klubjában (Bajcsy-Zs. út 20.) Mindenkit szeretettel várunk. Ulviczki Józsefné csoportvezetõ
2004. szeptember
szeptember 15-étõl helyettesítésre. Bérezés a KJT szerint. Elõnyt jelent: fejlesztõ pedagógusi, gyógytestnevelési végzettség. Elsõsorban pályakezdõk jelentkezését várjuk. Jelentkezés a Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvodában (Újszász, Bajcsy-Zs. út 16.) az intézményvezetõnél a diploma és a szakmai önéletrajz bemutatásával. Szabóné Balogh Etelka intézményvezetõ
N B III-ból történt kiesése óta vereséggel kezdi Újszász a megyei I. osztály küzdelmeit. Nos, nem történt ez másként most sem, tehát e kétes értékû sorozat megszakadására még egy évet várnunk kell. Mindenekelõtt azonban néhány változásról kell beszámolnom. Újdonsült kapusunk, Fehér Gábor családi okok miatt visszamondta a részvételt, Czapkó Robi pedig kisebb húzódást szenvedett a bajnoki nyitányon. Reméljük, Robi sérülése nem súlyos, és hamarosan újra termeli a gólokat. Örvendetes viszont, hogy Mérész Zoli lassan felépül térdsérülésébõl, szeptemberben talán már játszhat is. Augusztus 14. Újszász – Tiszaföldvár 0–1 (0–1) Újszász, 200 nézõ. Vezette: Tóth Újszász: Szaszkó – Rézsó T., Ulviczki, Farkas, Kasza (Rimóczi) – Boros, Konka T., Sziráki, Katona – Szilvási, Czapkó (Koós) 23. perc: Saját térfelünkön adtuk el a labdát, az ellenfél villámgyors csatára ezt kihasználta, és az ötösrõl, kissé jobbról Szaszkó mellett a kapuba bombázott (0–1). Elsõ épkézláb helyzetébõl gólt szerzett a Tiszaföldvár, mi pedig hiába voltunk meddõ mezõnyfölényben, Czapkó korai, kényszerû kiválása után nem tudtunk gólt szerezni. Sérültjeink közül (Konka Cs., Mérész, Gulyás, Czapkó) ha legalább ketten egészségesek, simán nyerjük a találkozót. Augusztus 21. Abádszalók – Újszász 1–3 (0–1) Abádszalók, 250 nézõ. Vezette: Kálé Újszász: Szaszkó – Rézsó, Ulviczki, Farkas, Konka T., – Boros, Kasza, Szádeczki (Turza), Sziráki – Szilvási (Rimóczi), Katona (Koós). 43. perc: Boros ívelt jobbról középre, ahol Ulviczki érkezett jó ütemben, és a hosszú sarokba csúsztatott (0–1). 65. perc: Szilvási indította Turzát a bal oldalon, aki okosan gurított középre, Katona pedig ballal a kapus mellett a jobb alsó sarokba gurított (0–2). 72. perc: Kasza második sárga lapját kapta meg, és mivel alkudni már nem tudott belõle, mehetett zuhanyozni. 78. perc: Czék bólintott éles szögbõl a kapuba (1–2). 85. perc: A hazai kapus szerette volna elegánsan kipasszolni a hazaadást, a labdát azonban rosszul találta el. Katonának csak meg kellett köszönnie az ajándékot, és a kapuba gurítani a labdát (1–3). A hazai vereség nem volt túl biztató elõjel az igen jó erõkbõl álló Abádszalók elleni vendégjáték elõtt. Vígh edzõ azonban rendbe szedte a hátsó alakzatot, és bár a hazaiak birtokolták többet a labdát, gyõzelmünk teljesen megérdemelt.
21
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Augusztus 28. Újszász – Kun FC 1–1 (0–0) Újszász, 200 nézõ. Vezette: Misovics Újszász: Szaszkó – Rézsó, Ulviczki, Farkas, Konka T. – Boros, Turza (Dora), sziráki, Szádeczki (Koós) – Szilvási, Katona. 56. perc: Jobb oldali akció végén Szilvási átlépte a tizenhatos vonalán befelé guruló labdát, Katona pedig egy igazítás után a kapuba lõtt (1–0). 70. perc: Szendrei bombagólját Szaszkó nem védhette (1–1). Ismét egy olyan mérkõzés volt, amit annak ellenére meg kellett volna nyernünk, hogy a bíró az elsõ félidõben egy teljesen jogos tizenegyest nem ítélt meg a javunkra. Szeptemberi mérkõzések: 09. 04. Újszász – Kunhegyes 15.30 09. 11. Kunszentmárton – Újszász 15.30 09. 18. Újszász – Tiszafüred 15.00 09. 25. Szajol – Újszász 15.00 10. 02. Újszász – Jászfényszaru 14.00
Katona Károly szeptemberben három gólt rúgott
Katona Károly
Kezdõdik a bajnokság
S zeptember 26. napjával kezdetét veszi a 2004-2005. évi sakkszezon. Ezen a napon NB-II-es együttesünk mutatkozik be. Az elõzetes várakozásoknak megfelelõen csapatunkat az Erkel Ferenc csoportba osztották be az alábbi együttesekkel egyetemben: Jászberény, Szolnok, Füzesabony, Mezõkövesd, Vác, Fót, Salgótarján, Gödöllõ valamint fõvárosi együttesek, mégpedig a Statisztika II., a Pénzügyõr II. illetve a Kárpáti Ernõ SE. A csoport erõsségét jelzi, hogy az elõzõ szezonban Szolnok és Fót együttese az NB-I B-ben szerepelt, míg Jászberény és a Statisztika II. az élmezõnyben végzett az NB-II. csapatbajnokságban. Augusztus utolsó szombatján Budapesten megtörtént a sorsolás, ami számunkra igazán kedvezõen alakult. Mindössze ötször kell utaznunk, ebbõl is egyszer Szolnokon és egyszer Jászberényben vendégeskedünk. A csapat házatáján nagy változások nem történtek. Senki nem távozott a szakosztálytól, viszont két játékost sikerült leigazolnunk. Az NB-II-es együttes harmadik tábláján fog szerepelni Juhász Béla FIDE-mester, aki korábban Gyöngyös és a Statisztika színeiben játszott. Az ifi táblák megerõsítése miatt pedig Kuti Zoltán került hozzánk Rákóczifalváról. Természetesen az ifi táblákon nincs bérelt hely, hiszen szinte mind az öt játékos (Bogár, Kuti, Kovács, Répási, Sipos) azonos eséllyel veheti fel a harcot az elsõ csapatba való kerülésért. A megyei csapatbajnokságban tartalék együttesünk újra nevezett. A sorsolás késõbbi idõpontban fog megtörténni, illetve az elsõ forduló is csak októberben lesz.
22
Rajtra készen a sakkcsapat Reméljük, hogy tovább tudjuk folytatni az évek óta sikeres játékunkat, és a bajnokság végén mindkét együttesünk a dobogó valamely fokára léphet. Ez nem ígérkezik könnyû feladatnak, hiszen a riválisok is próbáltak erõsíteni.
Szakosztályunk szeptember havi programja: Szeptember 5. (vasárnap) 9.30 Évadnyitó rendezvény (szakosztály értekezlet, házi verseny) Helyszín: Újszászi sportpálya Szeptember 18. 9.30 III. Fekete József ifjúsági emlékverseny Helyszín: Újszászi Gimnázium aulája Szeptember 26. 10.00 NB-II. 1. forduló Újszászi VVSE – Statisztika II. (Bp.) Helyszín: Szász Vendégház Varga László
Gondolatok az újszászi sakkéletrõl Ugye lesz jubileum? Nem is egy!!?
TEziszúttelttal Olisvaszesóm! retnék emlékezni arról, hogy hamarosan az újszászi sakkélet jelentõs évfordulóihoz érkezünk: a nõi sakkcsapat megalakulásának 60., sakk szakosztályunk 50. évfordulójához. A kettõ megünneplése szép lenne 2005 tavaszán. Kérem leveleikkel, emlékezéseikkel, fényképekkel, játszmáikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy újságunkban, emlékalbumunkban, összejövetelünkön méltóképpen felkészüljünk 6 évtized sikereinek, küzdelmeinek méltó megünnepléséhez. Közben egy picinyke naplóban találtam az 1966. december 11-i Székely Sanyi bácsival vívott szimultánhoz egy nagyon
2004. szeptember
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
fontos kiegészítést. Szabó András sakktársunk igen ügyes partiban nyert, és ezzel beállította a szimultán végeredményét 10 ½:3 ½ Székely S. javára. Ezt se feledjük el, nem volt ám könnyû dolog! Még egy érdekesség: 1969 karácsonyán sakk villámtornát rendeztek: 9-en játszották, a technikai feltételekhez és lehetõségekhez 4 db jól mûködõ sakkóra, 11 készlet volt a biztosíték. Egy játékos mindig pihent. Az eredmény: 1. Fekete József 7 p., 2. Kelle János 6 ½ p., 3. Szûcs József 6 p., 4. Szabó Dávid 6 p., 5. Ifj. Törõcsik József 3 ½ p., 6. Rimóczi Béla 3 p., 7. Herceg József 2 p., 8. Hájas László 1 p., 9. Id. Törõcsik József 1 p. Akkor is órával kergették a figurákat a táblán, és nem is akárhogyan! A végén az egymás elleni játékot is kalkulálták a nemzetközi szabályok szerint. Úgy ám! Makula Károly Az edzõtáborozók
Kihívásos játszma
V ilágos utolsó lépése 13. Bg4x sakk, erre kaptuk sötét válaszát 13…., Fg4x, erre 14. Vg4x sakk, Kf8 (természetesen nem Kh8, mert arra Hf7 sakk matt) és 15. Hc3.
!""""""""# çtM WtL +% æOoO + +o% å + V O +% ä+ +pN + % ã +bP +qP% â+ N + P % ápPp+ + +% àR + + K % /èéêëìíîï)
Erre várjuk a megszokott módon sötét válaszát szeptember 15-ig megadni! Makula Károly
Edzõtábor
J úlius 26-tól augusztus 1-ig serdülõ edzõtábort rendezett a Magyar Lábtoll-labda Szövetség Cserszegtomajon, a Keszthely és Hévíz közötti üdülõfaluban. Az elsõ alkalommal szervezett táborban öt egyesület 32 versenyzõje vett részt, akiket edzõik is elkísérték. Újszászról Tóth Gábor vezetésével Becskereki Sándor, Csák Richárd, Földi Béla, Krizsán Gábor, Szabó Dávid, Szûcs Gergõ táborozott a Dunántúlon. A táborban napi öt órát edzettek. Volt elméleti képzés is, amelynek végén a tábor résztvevõi III. osztályú játékvezetõi vizsgát tettek. Délutánonként a magukkal vitt kerékpárokkal a környék nevezetességeit látogatták meg. Sajnos az esõs idõ miatt több délutáni program is meghiúsult – a tervezett kirándulások helyett is lábtoll-labdáztak –, de a táborozók így is eljutottak a rezi várba, Keszthelyre, fürödtek a Balatonban, a hévizi tóban
2004. szeptember
Az eredményes szenior lábtoll-labda csapat és a zalaszentgróti strandon. A sok gyakorlás mellett különbözõ tábori versenyekre is sor került, amelyeken sok jó újszászi eredmény született. A hármasok versenyét Csák Richárd, Krizsán Gábor, Szabó Dávid nyerte, 4. Becskereki Sándor, Földi Béla, Szûcs Gergõ. A páros végeredmény: 1. Csák Richárd, Szabó Dávid, 4. Földi Béla, Krizsán Gábor, 6. Becskereki Sándor, Szûcs Gergõ. Egyéni: 1. Szabó Dávid, 3. Csák Richárd, 6. Földi Béla. A dekázó versenyben Szabó Dávid 276 érintéssel 2. helyezést ért el. Az összesített tábori pontversenyben 1. Szabó Dávid, 2. Csák Richárd, 5. Krizsán Gábor.
Lábtoll-labda bemutatók
A ugusztus 5-én a TV2 Lazac címû reggeli mûsorában szerepeltek az újszászi lábtoll-labdázók: Harsányi Judit, Kapás Ágnes, Varga Klára, Bogár László, Kézér Zsolt, Tóth Gábor és vezetõjük, Fehér János. A Lazac nyári adásait a Margitszigeten található
Palatinusz strandról közvetítik. A lábtoll-labdázás alapelemeit, rúgás változatait így strand körülmények között, a hálót egy fenyõfához kötve, a másik végét Bodnár Gábor által kézzel feszítve, mutatta be a jelenlegi legjobb újszászi nõi és férfi csapat. Közben a két mûsorvezetõ – Bálint Antónia és Halász Gábor – Fehér Jánost kérdezte a sportág történetérõl, a játékszabályokról. Halász Gábor néhány rúgás erejéig pályára is lépett. A tv-szereplés után a lábtoll-labdázók jót lubickoltak a strand különbözõ élménymedencéiben. Augusztus 17-én délután Debica lengyel testvérváros küldöttsége tett látogatást a Városi Tornacsarnokban, ahol Fehér János tornacsarnok vezetõ fogadta a vendégeket. Tájékoztatta õket a csarnok mûködésérõl, majd Berkó Sándor, Farkas Nándor, Kovács Szilárd, Horváth Martina, Joó Anett, Szõke Viktória közremûködésével bemutatta a lábtoll-labdázást. A vendégeknek nagyon tetszett a játék és az újszászi utánpótlás ügyessége. Többen ki is próbálták a játékot. Legjobban a delegáció vezetõje, Krzysztof Madej melegedett bele a labda rúgásába.
23
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Csak 35 éven felülieknek!
N emcsak a húszéveseké a lábtoll-labda pálya. Ezt bizonyították hét egyesület 35 éven felüli versenyzõi Cserszegtomajon, a 4. Szenior lábtoll-labda országos bajnokságon. A tornán vendégként indultak a német FFC Hagen versenyzõi is, akik nagyon gyõzelemre törõen játszottak. Minden férfi versenyszámban aranyérmet reméltek, végül azonban meg kellett elégedniük egy gyõzelemmel. Jól szerepeltek a bajnokságon az Újszászi VVSE versenyzõi. A bajnokság legeredményesebb versenyzõje négy aranyéremmel Nagy Zoltánné lett. Fehér János három arany és egy ezüstérmet szerzett. Eredmények. Nõi egyéni: 1. Nagy Zoltánné, 2. Barta Imréné, 5. Tóth Lászlóné, 7. Szabó Imréné. Nagy Zoltánné sorozatban negyedszer védte meg egyéni bajnoki címét. Nõi páros: 1. Barta Imréné, Nagy Zoltánné, 3.
Szabó Imréné, Tóth Lászlóné. Nõi csapat: 1. Barta Imréné, Nagy Zoltánné, Szabó Imréné, Tóth Lászlóné. Férfi egyéni: 2. Fehér János, 8. Tóth László, 9. Szabó Imre. Férfi páros: 1. Fehér János, Takács Tamás (Cserszegtomaj). Férfi csapat: 1. Antal Szilveszter (Keszthely), Fehér János (Újszász), Takács Tamás (Cserszegtomaj). A döntõben a legjobb magyar szenior versenyzõk színvonalas mérkõzésen 15-7, 15-11–re gyõzték le a német szenior válogatottat. Vegyes páros: 1. Nagy Zoltánné, Fehér János, 2. Barta Imréné, Antal Szilveszter (Keszthely), 6. Tóth Lászlóné, Tóth László, 7. Szabó Imréné, Szabó Imre.
21. Tatai minimaratoni
A ugusztus 7-én, a várossá avatásának ötvenedik évfordulóját ünneplõ Tatán 21. alkalommal rendezték meg a 14 km-es minimaratonit. Az eltelt évek bebizonyították,
hogy jó döntés volt 1983-ban az amatõr és a profi futók részére az elsõ verseny megszervezése. A festõi környezet, a jó rendezés, a versenyt körülvevõ hangulat azóta is vonzza a futókat. A tatai verseny az elmúlt húsz évben rangot, európai hírnevet vívott ki magának. Az idei futáson 10 ország több mint nyolcszáz futója állt rajthoz. Közöttük az olimpiára készülõ válogatott gyaloglók és hosszútávfutók. Természetesen, mint eddig minden minimaratonin, most is voltak újszászi résztvevõk. Fehér János huszonegyedszer, Bakos Dániel, Nyíri Lajosné, Tóth Gábor többszörös visszatérõként, Földi Béla pedig újoncként, elõször teljesítette a távot. Általában az év egyik legmelegebb napján zajlik a tatai futam. Az idén a hõség elmaradt. Helyette erõs szél és egy kis esõ fogadta a futókat. Ám ez a táv teljesítését senkinél nem zavarta. Az újszászi eredmények (820 célba érkezõ): 159. Bakos Dániel 58:09, 456. Tóth Gábor 1:10:22, 571. Földi Béla 1: 15: 14, 730: Fehér János 1: 23:55, 808. Nyíri Lajosné 1:40: 28.
Tenisz siker
A tiszafüredi Halas Kupa megyei amatõr teniszversenyt az Újszászon élõ, a teniszlabdát jelenleg Jászapáti NB III-as csapatában ütõ Veres Zsolt nyerte. Az általa kedvelt aszfaltpályán rendezett rangos viadalon a döntõig három ellenfelét gyõzte le. Köztük a martfûi dr. Despotov Szvetozárt, a megyei ranglistavezetõt. Vele mindjárt az elsõ fordulóban találkozott, és nagy küzdelemben 4-1, 4-5, 11-7-re nyert és jutott tovább. További ellenfeleit 2-0-ra verte. A döntõben a hazaiak legjobbja, Endrõdi Balázs ellen is két játszmában diadalmaskodott (4-1, 5-4). További versenyeire biztosított az elegáns megjelenés, mert a gyõztesnek járó érem és a serleg mellé egy komplett tenisz felszerelést is kapott.
Olimpiai vetélkedõ Rajt elõtt a minimaratonin (Fotó: Ambrus Tibor)
Veres Zsolt nyerte a Halas kupát
24
A ugusztus 13-án, akkor, amikor Athénban már javában zajlottak a XXVIII. Nyári Olimpia eseményei, Szolnokon a Tiszaligeti Kempingben rendezték az Új Néplap kilencfordulós olimpiatörténeti vetélkedõjének döntõjét. Az Új Néplapban nyolc héten át megjelenõ, az Ötkarika jegyében címû vetélkedõre több mint kétezer megfejtés érkezett. Minden héten hat kérdésre kellett válaszolni. A kérdések a magyarok olimpiai eredményeirõl, ismert és kevésbé ismert külföldi versenyzõk eredményeirõl szóltak. Minden fordulóban volt Szolnok megyét, Szolnok megyei olimpikont érintõ helyi kérdés is. A feladványok között voltak könnyûek, de voltak hosszú nyomozást igénylõk is. Az Új Néplapban megjelent kérdések legjobb húsz megfejtõjét hívták meg a nyilvános szóbeli döntõre. Újszászról hárman jutottak a húsz közé: Fehér János, ifj Fehér János, Fehér Judit. A Tiszaligetben a versenyzõket Gelei József és Varga Csaba, az Új Néplap sportrovatának szerkesztõi, a vetélkedõ játékmesterei köszöntötték. Ismertették a leküzdendõ feladatok típusait, a pontozást és a díjazást. Bemutatták a
2004. szeptember
SPORT zsûrit. Elnökként Kõvári László, nyugalmazott megyei sportigazgató, zsûritagként id. Gelei József, az 1964-es tokiói olimpia aranyérmes labdarúgócsapatának kapusa és Mohi Zoltán, az 1988-as szöuli olimpia ötödik helyezett, ma is aktív vízilabdázója mûködött közre a válaszok gyors értékelésében. Az elsõ négy forduló célja a döntõ mezõnyének megfelezése volt. Egy 13+1-es olimpiatörténeti totó kitöltésével kezdõdött a vetélkedés. Nem volt telitalálatos szelvény. A második feladatban olimpiai bajnokok közül kellett a nem olimpiai bajnok „kakukktojásokat” kiválogatni. A harmadik fordulóban olimpiai különlegességeket firtató szóbeli kérdésekre várta a zsûri a választ. Az elsõ rész utolsó fordulójában olimpia keresztrejtvény kitöltése volt a feladat. Minden sora sydneyi olimpiai pontszerzõt rejtett. A függõleges megfejtés a Kolonics nevet adta ki. Az õ versenyszámát és eredmé-
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ nyét is rá kellett írni a megfejtésre. Félidõben tízen elbúcsúztak a versenytõl. Fehér János és ifj. Fehér János azonos ponttal, a negyedik-ötödik helyen jutott a 10-es döntõbe. Fehér Judit, a négy nõi versenyzõ közül a legjobb eredménnyel, két ponttal maradt le a továbbjutásról. A folytatásban az egyre nehezedõ fordulók során az élen állók többször hibáztak, Fehérék pedig jól válaszoltak. Olyannyira, hogy a befejezõ forduló elõtt 81-81-81 ponttal, Pápai Lajossal együtt hármas holtversenyben az élen álltak. A végsõ sorrendet az utolsó forduló, amelyben hazardírozni is lehetett, döntötte el. Itt a feladat egy olimpiai sportág kitalálása volt. Ehhez segítségül egy magyar sportoló nevét adták meg, aki az elmúlt 104 évben olimpiai pontszerzõ volt. A hatodik helyezettbõl kitalált sportág hat pontot ért, az ötödikbõl ötöt és így tovább. A bajnokból általában már mindenki
kitalálta a sportágat. Íme egy példa: 6. helyezett Kocsis Károly, 5. helyezett Tóth Margit, …….. 1. helyezett Csollány Szilveszter. Megfejtés: a sportág a torna. Ez a feladat háromszor ismétlõdött, és el is döntötte a versenyt. A gyõztes 98 ponttal Pápai Lajos 63 éves, dombóvári nyugdíjas, aki a Szolnokon élõ lányától értesült a vetélkedõrõl. Jutalma egy 100 000 Ft-os utazási utalvány volt, amit azóta már fel is használt egy athéni utazásra. 2. ifj. Fehér János 93 pont. Jutalma egy digitális fényképezõgép. 3. Fehér János 92 pont. Nyereménye egy házimozi rendszer. 4. Bernáth András (Szolnok) 87 pont, 5. Majzik Attila (Nagykörü) 86 pont. A díjakat a nyerteseknek Laczi Zoltán fõszerkesztõ-helyettes adta át. Olimpiai vetélkedõ legközelebb négy év múlva lesz. Azon már az athéni olimpia eredményeit, magyar gyõzteseit és helyezettjeit, furcsaságait is tudni kell.
Kastély Olimpia 2004.
A z újszászi „Kastély Otthon” JászNagykun-Szolnok Megyei Önkormány-
Ifjú Fehér János átveszi a díját Laczi Zoltán fõszerkesztõ-helyettestõl (Fotó: Mészáros János)
XX. Újszászi Futónap 2004. szeptember 11. (szombat) az újszászi Kastély Otthon parkjában, Újszász, Abonyi út 1. Program: Megnyitó: 10 óra óvodás futás 600 m 10.10 2,5 km-es kocogás 10.20 5 km-es futás 10.40 (nevezési díj 600 Ft/fõ ) 10 km-es futás 11.15 (nevezési díj 600 Ft/fõ) Díjazás: Korcsoportonként (gyermek, ifjúsági, felnõtt, szenior) tárgyjutalmak, 5 és 10 km-en feliratos póló. Az 5 és a 10 km-en indulóknak a verseny után gulyás parti. A futás után különbözõ népi és sportjátékok: karikahajtás, gólyalábon járás, darts, petanque, lábtoll-labda. Információ: Fehér János, 56/367-663, 56/366-401
2004. szeptember
Duatlon verseny
S zeptember 19-én 11 órai kezdettel Újszász Duatlon néven országos duatlon versenyt rendeznek Újszászon, amely egyben a Jász- Nagykun-Szolnok megyei körverseny harmadik, befejezõ fordulója, a fiatalabb korosztályok részére pedig körzeti diákolimpia lesz. A versenyközpont, a rajt és a cél a tornacsarnoknál lesz. A kerékpáros útvonal: József Attila út – Dózsa György út – Baross út – Jász út – Hunyadi út – Kossuth út. A futó útvonal: József Attila út – Deák Ferenc út – Tápiógyörgyei út – Kossuth út. Az útvonalakon végig rendõri és polgárõri biztosítás lesz. Kérjük a felsorolt utakon közlekedõket, hogy minden esetben biztosítsanak elsõbbséget a sportolóknak. Segítségüket, megértésüket köszönjük. Szervezõk
zat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye 2004. szeptember 15-én (szerdán) 10 órától a pszichiátriai és szenvedélybetegek részére (tekintettel az olimpia évére) megrendezi a KASTÉLY OLIMPIA sportversenyt. Egyéni sportágak: – asztalitenisz (11 pontos szettek) – tollaslabda – kapura rúgás (115x70 cm kapu, 2x5 rúgás) – kosárra dobás (2x5 dobás) – súlylökés (nõi – férfi) (2x3 lökés) – kislabda dobás (nõi – férfi) (2x3 dobás) – lengõteke (2x3 dobás) – darts (2x3 dobás) Csapat sportágak: – labdarúgás (kispályás) 2x15 perces mérkõzés – kötélhúzás (6 fõs csapatok) Szalóki Miklós igazgató
E B O LT Á S
É rtesítjük a lakosságot, hogy Újszász városban az ebek kötelezõ veszettség elleni oltására az alábbi helyeken és idõpontokban kerül sor: szeptember 15. szerda 15-18 óra között Kastély Otthon szeptember 16. csütörtök 15-18 óra között Vásártér szeptember 17. péntek 15-18 óra között Vásártér Pótoltás: szeptember 19. vasárnap 6-8 óra között Vásártér Az oltás díja a Magyar Állatorvosi Kamara által meghatározottan 1400 Ft, mely a helyszínen fizetendõ.
25
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet testvéreimnek, sógoroknak és sógornõimnek, közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek, szomszédoknak, utcabelieknek, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk SZABÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Ezúton mondunk köszönetet Hernádi László plébános úrnak és Klárika kántornõnek lelkiismeretes munkájukért.
Emlékezés NAGY JÓZSEFNÉ szül. Juhász Anna halálának 20. évfordulójára „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki sohasem kértél, csak adtál, Szíved már nem fáj, a miénk az vérzik, a fájdalmat érted az élõk érzik.” Míg élünk, gyászolunk szeretõ családjaid PÉNTEK JÓZSEF halálának 2. évfordulójára
Szeretõ felesége, fiai, menyei és unokái Fájó szívvel mondunk köszönetet rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, ismerõsöknek, akik felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk TELEKI ANTALNÉ, született Herczeg Mária temetésén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, virágaikkal, részvételükkel mély fájdalmunkban osztoztak. Hálás köszönetet mondunk dr. Karácson János háziorvosnak áldozatos gyógyítómunkájáért, mellyel enyhítette édesanyánk szenvedését. Köszönjük a Szociális Otthon fõnõvérének, nõvéreinek, dolgozóinak odaadó munkáját. Szeretetükkel széppé tették az ott töltött éveket, betegsége idején gondos ápolásukkal könnyítették édesanyánk nehéz óráit. Külön köszönetet mondunk Hernádi László esperes úrnak, aki évek óta lelki támaszt nyújtott számára. Szeretõ lányai és a gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik TÖMÖSKÖZI ILONA gyógyszerésznõ temetésén megjelentek, és sírjára virágot helyeztek. Köszönet a polgármesternek és a Szociális Otthon vezetõségének, hogy a temetésre való elszállításunkról gondoskodtak. A gyógyszertár dolgozói Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, szomszédoknak, ismerõsöknek, munkatársaknak, a szociális otthon dolgozóinak, ápolóinak és mindazoknak, akik ZANA KÁLMÁNNÉ szül. Göblyös Anna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Hálás köszönet dr. Szóró Magdolna háziorvosnak, Jutka és Szilvi nõvéreknek az évekig tartó gyógyításért és ápolásért. Köszönetet mondunk Hernádi László plébános úrnak és Klárika kántornõnek, Szabó Jánosnak és munkatársainak a lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló család
26
„Múlnak órák, napok, évek, nincs az a pillanat, melyben ne fájna szívem érted! Senki és semmi nem pótol téged, hiányod kínoz s forrón éget. Fájó szívvel kérdezem, míg létezem kegyetlen sors, miért vetted el tõlem?” Szeretõ feleséged, lányod, vejed, fiad, menyed, és kis unokád Ádám TÓTHNÉ FEHÉR ZSUZSANNA halálának 1. évfordulójára Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd õszi esõ. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban Veled, A csendesen körözõ madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely Rád süt az éjszakában. Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem haltam meg.” (Ismeretlen szerzõ) Húga és szülei Id. VAKHAL JÁNOS halálának 5. évfordulójára „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, Mint a csillagok.”
SZABÓ JULIANNA halálának 1. évfordulójáról „Ne hidd, hogy feledni fogunk, a sors bármerre vezet, Emléked szívünkbe véstük, a szív pedig soha nem feled.” Szeretõ testvéreid és a gyászoló család
2004. szeptember
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Orvosi ügyelet
A hétvégi orvosi ügyelet szombaton reggel 7.00 órától hétfõ reggel 8.00 óráig, munkaszüneti napokon pedig reggel 7.00 órától másnap reggel 8.00 óráig tart. Hétköznapokon az ügyeleti szolgálat este 19.00 órától másnap reggel 8.00 óráig tart. 2004. szeptember 09. Dr. Matosevics Ilona, 10. Dr. Batki Erzsébet, 11. Dr. Matosevics Ilona, 12. Dr. Szóró Magdolna, 13. Dr. Batki Erzsébet, 14. Dr. Karácson János, 15. Dr. Szóró Magdolna, 16. Dr. Matosevics Ilona, 17. Dr. Batki Erzsébet, 18. Dr. Matosevics Ilona, 19. Dr. Karácson János, 20. Dr. Batki Erzsébet, 21. Dr. Matosevics Ilona, 22. Dr. Szóró Magdolna, 23. Dr. Karácson János, 24. Dr. Szóró Magdolna, 25. Dr. Batki Erzsébet, 26. Dr. Karácson János, 27. Dr. Szóró Magdolna, 28. Dr. Matosevics Ilona, 29. Dr. Batki Erzsébet, 30. Dr. Karácson János 2004. október 01. Dr. Matosevics Ilona, 02. Dr. Batki Erzsébet, 03. Dr. Szóró Magdolna, 04. Dr. Batki Erzsébet, 05. Dr. Karácson János, 06. Dr. Szóró Magdolna, 07. Dr. Matosevics Ilona, 08. Dr. Karácson János, 09. Dr. Matosevics Ilona, 10. Dr. Szóró Magdolna Dr. Matosevics Ilona Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 366-272. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 8-12-ig, kedd csütörtök 14-18-ig. Dr. Batki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 552-004. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 14-18-ig, kedd csütörtök 8-12-ig. Dr. Szóró Magdolna Újszász, Kossuth L. út 1. Tel.: 366-101. Dr. Karácson János Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 552-003. Rendel: Hétfõ-szerda-péntek 8-12-ig, kedd csütörtök 14-18-ig. Szabadság: Dr. Karácson János 2004. szeptember 6-2004. szeptember 12. Helyettesíti: Dr. Szóró Magdolna. A mindenkori ügyeletes háziorvos az alábbi telefonszámon is elérhetõ: 06-20/222-3055
Az Idõsek Klubjában: (Bajcsy-Zs. út 20., tel: 367-017): – Fizikoterápia (hétfõ-szerda-péntek 16 órától) – Baba-mama klub (hónap második csütörtöke 17 óra) – Mozgássérültek klubja (hónap harmadik csütörtöke 15 óra) – Nagycsaládosok klubja (hónap elsõ csütörtöke 17 óra)
2004. szeptember
Anyakönyvi hírek Akiknek örülünk (újszülöttek): Király László – Tomoiaga Iona Judit nevû gyermeke; Szõke Zoltán – Járomi Mónika Zoltán nevû gyermeke; Farkas Péter – Oláh Orsolya Marcell nevû gyermeke; Suki Róbert – Kalderás Ilona Jázmin nevû gyermeke Akiknek gratulálunk (házasságkötés): Tóth Szilvia – Bakó Sándor Mérész Judit – Kövér József Csibrány Angelika – Konka Krisztián Ulviczki Zsófia – Juhász Attila Bálint Edina – Vidra Géza István Polónyi Edit – Major Attila Fakan Erzsébet – Dudás Zsolt Akiktõl búcsúzunk (elhunytak): Bakó István 75 éves, József A. út 4. Vágó Károly 55 éves,Szondi út 10. Zana Kálmánné Göblyös Anna 89 éves, Akácfa út 90. Teleki Antalné Herczeg Mária 88 éves, Akácfa út 90. Rigó Mátyás 76 éves,Jász út 9. Horváth János 76 éves,Akácfa út 1/b.
Emlékezés Tömösközi Ilonára Újszász város köztiszteletbenálló vezetõ gyógyszerésze Tömösközi Ilona, tragikus körülmények között, közlekedési balesetben 2004. július 19-én meghalt. Diplomáját 1959-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerezte. Munkáját a megye területén lévõ gyógyszertár vezetõinek helyettesítésével kezdte. 1974. október 4-én véglegesen letelepedett Újszászon, mint vezetõ gyógyszerész, majd 2003. január 22-étõl gyógyszertár tulajdonosként dolgozott. Hivatásszerûen, áldozatos munkával végezte a város gyógyszerrel való ellátását 30 éven keresztül. Sokat fáradozott, hogy mindenkinek idõben megrendelje a gyógyszert, és azt idõben megkaphassa a beteg. Nagyon szerette Újszász várost, a lakosságot, nem is beszélve munkatársairól, akikkel – mondhatjuk – viszonya családias volt. Végsõ búcsút Mezõtúron vettünk tõle 2004. július 28-án. Akik nem tudtak részt venni a temetésen, 2004. október 4-én 17.30-kor az újszászi római katolikus templomban tartandó szentmisén megemlékezhetnek róla. Emlékét megõrizzük. A gyógyszertár dolgozói
Óvja lakását a szélsõséges idõjárás következményeitõl! MINÕSÉG: – reális áron, – 3 év garanciával – 72 óra határidõvel
KISS KÁROLY redõny, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny készítõ Lakás: 5053 Szászberek, Fõ tér 238. Telefon: 56/366-366 06-70/221-5920
Õszi árukészlettel várom minden kedves régi és új vásárlómat a TIPP-TOPP TURI-ban a Száz Ház mellett. Nyitva: Hétfõtõl – péntekig de.: 9-12-ig, du.: 13-17-ig
Kertben otthon vagyunk! Vállaljuk: Önkormányzatoknak, intézményeknek, magánszemélyeknek – kertek építését, – sziklakertek létesítését, – automata öntözõrendszerek telepítését, – tóépítést, – vírustesztelt szaporítóanyag beszerzést – zöldfelületek fenntartását! Répási Csaba okl. kertészmérnök, kertépítõ
06-20/537-2519
Augusztusi számunkban hibásan megjelent emlékezés helyes szövege: ZIMMER GYULÁNÉ (sz. Meggyes Margit) halálának 1. évfordulójára emlékezik családja, lánya, vejei, unokái
Sírkõ „Akció” Egy és kétszemélyes színes gránit sírkõ garnitúrák megtekinthetõk és megvásárolhatók. Mûkõ síremlékek kaphatók. Továbbá: régi sírkövek felújítása, helyreállítása. Kovács János mûkõkészítõ Újszász, Akácfa út 65.
Tel.: 06-56/366-713.
27
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Értesítés
É rtesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2004. szeptember 18-án a városnapi rendezvénysorozat miatt a piac elmarad. Megértésüket köszönjük! Boros Péterné aljegyzõ Televízió, hifitorony, videó, rádió, magnó, mûholdvevõ, háztartási kisgépek, számítógép, DVD-CD-lejátszó, antenna szerelése illetve SZAKSZERÛ JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL.
Zérczi János
RTV mûszerész Újszász, Bakó út 14. Telefon: 06-56-366-672 Mobil: 06-30-309-8163
Apróhirdetés Összkomfortos családi ház eladó Felszabadulás út 22., a tárház mellett. Újszász, Bajcsy út 4. sz. alatti társasházban egy földszinti és egy II. emeleti két és félszobás összkomfortos lakás eladó. Érd.: 56/366-136. Újszász, Egység út 29. és Egység út 36. szám alatti családi házak eladók. Érdeklõdni: a 367-058 telefonszámon. Koszorúslány ruha hozzávaló kiscipõvel eladó 2,5-3 éves kislányra, 92-es méretû. Érd. 56/368-024. Eladó háromfunkciós babakocsi, állványos szobahinta, járóka, zenélõ, forgó játék és pelenkázós kiságy. Tel.:366-424 este. Régi stílusú, felújított ülõgarnitúra + kerek asztal megkímélt állapotban eladó. Érdeklõdni: 06-30/25-57-486, 06-30/53-63-988. Eladó 1 db férfi és 1 db nõi mountenbike, valamint 1 db Camping kerékpár. Érdeklõdni Erzsébet krt. 23. 17 óra után. Eladó 3,7 m hosszú világos, jó állapotú szekrénysor, mahagóni színû kihúzható ebédlõasztal, 6 db összecsukható fémvázas, tölgyülõkés-háttámlás IKEA-s szék, szõlõdaráló, gyermekkerékpár, hûtõszekrény és fagyasztóláda. Érd.: 06-20/215-3039, egész nap.
28
E l a d ó az Újszász, Dózsa Gy. út 3. szám alatti ingatlan (volt tejcsarnok) a benne levõ két üzlettel együtt. (Gáz, telefon, 1 db 1000 l-es hûtõkamra, 3x25 amper) Elõtte kiépített parkoló. Érdeklõdni: a 366-388 vagy a 366-419 telefonszámokon lehet.
Jól tárolható alma és burgonya VÁSÁR a sárga színû zöldség-gyümölcs pavilonnál! (Dózsa Gy. út) Répási Csaba zöldség-gyümölcs kereskedõ. Építkezésbõl kimaradt, új, gyárilag kötegelt, 497 db I. osztályú TONDACH TANGÓ piros mázas alapcserép jutányos áron eladó! Érdeklõdni mindennap a 06-20/392-8585 telefonszámon. Kétütemû Wartburg eladó. 06-30/456-9982 telefonszámon.
Hastáncoktatás Újszászon! Pénteken 18.00-19.30-ig 10 alkalom 9 000 Ft Két részletben is fizethetõ! 1 alkalom 1 óra 30 perc Jelentkezés a mûvelõdési házban elõzetesen, vagy szeptember 24-én 18 órakor a volt könyvtár épületében.
Érd.:
Eladó Opel Kadett 1.3-as, D típusú, benzines, automata, 82-es évjáratú autó. Mûszaki 2005. III. hó. Tel.: 06-30/209-3370. FELHÍVÁS! Jelzáloghitelek, minimálbérre is, már 6 %-os kamattól! – új lakásépítéshez – új lakásvásárláshoz – bõvítéshez – korszerûsítéshez – felújításhoz – Szabad felhasználású jelzáloghitelek. TELJES KÖRÛ ÜGYINTÉZÉS! 06-20/315-11-44. Matematika korrepetálás általános és középiskolások részére. Érd.: 06-20/394–1451. Oktatást szervezünk mindenki számára. Családi ház eladó. Ár.: 3 M. Tavasz u. 4. sz. Tel.: 06-70/2777-706. KULCSMÁSOLÁS Lakás, autó, lakat, stb. Kések, húsdaráló kések, stb. élezése. Ny.: Mindennap 9.00-18.00-ig. Rimóczi Béla Újszász, Wesselényi út 4.
Társas és divattánc tanfolyam indul a mûvelõdési házban (Mambó, salsa, cha-cha, szamba, rumba, rock’n roll, keringõ, stb.) Soha nem késõ elkezdeni! A TÁNC mindig jó szórakozás és egyben sport. Várjuk: – általános iskolások – középiskolások – felnõttek jelentkezését kezdõ és haladó szinten is, lehetõleg párban! Oktató: Molnár Anna táncpedagógus, a szolnoki Pelikán Táncklub alapítója. Beiratkozás a mûvelõdési házban 2004. szeptember 19-én vasárnap 16 órakor.
"
Vágja ki ezt a szelvényt, és ha ez év december 18-ig eljuttatja hozzánk mind a tizenkettõt, karácsonyi tárgynyeremény sorsoláson vehet részt!
Újszászi Híradó XIV. évfolyam 9. szám - 2004.szept. -
2004. szeptember