ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
XXV. évfolyam 11. szám
– 2015. november –
Országos Könyvtári Napok 2015 2015. október 5-11.
A z idén 10. alkalommal rendezte meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség az Országos Könyvtári Napokat. A rendezvényfolyamba bekapcsolódott ebben az évben is az újszászi városi könyvtár. Lehetõségeinkhez mérten igyekeztünk változatos programokat szervezni. Megtartottuk a hagyományos Mesélj nekem mesemondóversenyt. A 2-4. osztályos tanulók mesélése élményt jelentett a hallgatóknak. A verseny díjazottjai: 1. évfolyam: I. Oláh Barbara 1. b 2. évfolyam I. Pomázi Boróka 2. b II. Kanálos Tifani 2. b III. Dombai Boglárka 2. b 3. évfolyam I. Ágotai Ede 3. a és Rab Hédi 3. a II. Sallai Panna 3. a és Bodor Klaudia 3. a III. Kállai Márta 3. b IV. Hajdú Fanni 3. 4. évfolyam: I. Balogh Szabolcs 4. b II. Breszkó Viktória 4. a
III. Borsos Klaudia 4. b A jutalomkönyveket a Könyves Vasárnapon vették át a tanulók. A zsûri – Bakó Jánosné, Bányai Károlyné, Barta Imréné, Jász Zoltánné, Konka Csaba, Konka Györgyné, Pál Józsefné, Pap Gáborné – munkáját köszönjük. Köszönet illeti a gyerekeket és az õket felkészítõ pedagógusokat, ill. szülõket. A Mesélõ képek rajpályázatra napról, holdról, csillagokról szóló meseillusztrációkat készített közel 60 óvodás és elsõ osztályos gyermek. A legjobb rajzok beküldõi jutalomban részesültek a Könyves Vasárnapon: Óvodások: I. Kasza Norina, Kontor Liza, Vágó Áron II. Barta Ferenc, Gintl Zoé, Komáromi Kamilla, Seres Renáta III. Dávid Barbara, Raab Renáta, Zsákai Dzsamilla (Folytatás a 15. oldalon)
A tartalomból Elsõ kézbõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Testületi ülés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Októberi hírek a Zagyvaparti Idõsek Otthonából . . . . . . . . . 4 Ünnepi megemlékezés. . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Búcsú Göncz Árpádtól . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 A repülõmodellezõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Gyémánt diplomát kapott Újszász szülötte Ulviczki Béla. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Szaszkó rokontalálkozó . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 A szolnoki rendõrök elfogták az újszászi rablás gyanúsítottját . . . . . . . 10 Kertbarát hírek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Dalostalálkozó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Óvodai események. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Pontot raboltunk Csépától . . . . . . . . . . . . . . 20 Suki József és Vachal Krisztina duplázott a serdülõ országos bajnokságon . . . . . . . . 23 Kérdõív melléklet Felelõs szerkesztõ: Fehér Judit w Olvasószerkesztõ: Fehérné Szekeres Zsuzsanna w Tördelõszerkesztõ: Kovács Nándor w Szöveg bevitel: Ulviczki Józsefné w w Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (sport), Fehér Judit (önkományzat), Szurmai Tibor (sport), Tóth Péterné (iskola), Ulviczki Józsefné (elsõ kézbõl, civil szervezetek), Varga László (sakk)w Nyomja: 800 példányban a Repro Stúdió – Szolnok.w Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 w Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: www.ujszasz.hu Email:
[email protected], Facebook: www.facebook.com/ujszaszvarosonkormanyzata Lapzárta: minden hónap 24-én
Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az
A harmadik-negyedik osztályos mesemondók és a zsûritagok (Fotó: Barta Imréné)
Ára: 200Ft
ÖNKORMÁNYZAT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Elsõ kézbõl Tisztelt Olvasók!
Mintha nem is õsz lenne. Bár sok esõ esett, de az önkormányzati életben elsõsorban a jövõrõl kell gondolkodnunk. Mint ahogy önök is jól tudják, az Unió mostani hétéves ciklusában nagyon sok támogatáshoz, fejlesztéshez talán most lehet utoljára hozzájutni. A település önkormányzata is igyekszik úgy felkészülni, hogy a lehetõ legtöbbet, és elsõsorban a legszükségesebbeket ebben a ciklusban meg tudjuk valósítani. Ennek érdekében az elmúlt idõszakban kétszer is meghívást kaptam – amit most is köszönök – Pócs János képviselõtõl, a következõ ciklus Vidékfejlesztési Programjának megismerésére. Ennek az a lényege, hogy ebben a ciklusban vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Bár ezek a lehetõségek elsõsorban a mezõgazdasági vállalkozóknak szólnak, mégis, mint önkormányzat sem mindegy, hogy az itt élõ gazdálkodók milyen információval rendelkeznek, hiszen az a kormányzati álláspont, hogy 2017-ig meghirdetnek minden pályázatot, és azokban döntenek is. Ezért arra kértem a képviselõ urat, hogy Újszászon is tartson egy ilyen gazdafórumot, melynek idõpontja valószínû korábbra esik, mint ahogy az újság megjelenik, mégis örömmel mondhatom, hogy ezt a meghívást Pócs János képviselõ elfogadta. Tisztelt Olvasók! Ugyanígy a megyei fejlesztési forrásokra is nagyon készülünk. Így többek között döntés született az októberi testületi ülésünkön arról, hogy a belvízvédelmi pályázatunk terveit a KEVITERVAKVA Kft.-vel készíttetjük el. Ezek a tervek lesznek hivatottak arra, hogy településünkön a belvíz elleni védekezésre megfelelõ minõségû és megépített rendszer álljon rendelkezésre. Ennek a pályázatnak a beadási határideje várhatóan 2016 elsõ negyedéve. Ugyanígy nagyon fontos célunk az egészségügyi alapellátás épületeinek biztosítása. A pályázat engedélyes tervein már dolgoznak, hiszen valószínû, hogy ennek a pályázatnak a kiírása is megtörténik 2016 elsõ félévében. A már elkészült alaprajzokat bemutattuk az alapellátásban dolgozó orvosoknak és védõnõknek. Nagyon kevés, de fontos módosításokat kértek, amelyet a tervezõk igény szerint ki fognak elégíteni. És szintén a jövõrõl szól, bár a múltba is visszatekint, hogy a már kétszer benyújtott pályázatunk, amely a polgármesteri hivatal és a mûvelõdési ház nyílászáró cseréjérõl és a homlokzati hõszigetelésrõl szól, októberben nyerõ lett. Nagyon gyorsan kellett aláírnunk a támogatási szerzõdést, mellyel egy idõben, október 19-én átadtuk a mun-
2
Hamarosan megkezdõdik a polgármesteri hivatal felújítása (Fotó: Fehér János)
Az október 23-i ünnepségen (Fotó: Kovács Gyöngyi) katerületet is a kivitelezõnek. A kivitelezés elõkészítése gõzerõvel folyik, hiszen – mint amint már korábban jeleztem –, nagyon rövid idõ áll rendelkezésre a kivitelezés befejezéséhez. Reményeink szerint november elsõ hetében elkezdõdik a munka, melynek a mûszaki tartalmába a Zagyvaparti Idõsek Otthona B épületének a hõszigetelése is beletartozik. Reménykedjünk a jó idõben, és a tervezett munka hatékonyságában. Tisztelt Olvasók! Ez a hónap több olyan ünnepet tartalmaz, melyet városunk önkormányzata is tisztelettel megtart. Az október 6-i aradi vértanúk emlékére megrendezett városi ünnepségünk úgy hiszem, nagyon jól sikerült. Örültem annak, hogy viszonylag nagyobb létszám gyûlt össze erre a meg-
emlékezésre, annak különösen örültem, hogy a Rózsa Imre Középiskola és Kollégium diákjai és tanárai által megkomponált ünnepség nagyszerû volt. A magam részérõl a város nevében köszöntem meg igazgató úrnak, a tanári karnak és a részt vevõ diákoknak a rendkívülien szuggesztív elõadást. Az október 22-ei helyi rendezvénysorozat elsõ állomására reggel 8 órakor a mûvelõdési házban került sor. Itt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola megemlékezésére került sor a diákok szereplésével. Szeretném megköszönni igazgató asszonynak a meghívást, melyet örömmel fogadtam, és még jobban örültem, hogy részt vehettem ezen az elõadáson. Ugyanezen a napon részt vettem a Kastély Otthonban tartott ünnepségen is.
2015. november
ÖNKORMÁNYZAT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Itt is évek óta visszatérõ meghívott vendég vagyok, de az idei ünnepségük szintén ragyogó teljesítmény volt. Ez elsõsorban annak tükrében jelentõs, hogy az intézmény ápoltjai, gondozottjai voltak a szereplõk. Gratulálok nekik! Az esti városi ünnepség viszonylag szintén nagyobb létszámot vonzott, és nagyon sok információt adott az ott ünneplõknek. A koszorúzás felemelõ volt, viszonylag több civil szervezet, intézmény és párt is jelen volt. Köszönöm részvételüket. Tisztelt Olvasók! Nagyon fontos események zajlanak a homoktövis ültetvényünkön. Volt egy nagyon rossz idõszak, amikor az esõzés miatt nem tudtunk a területen dolgozni, de október utolsó hete és úgy tûnik, hogy november eleje is alkalmas lesz a termés betakarítására. Közel 40 ember még dolgozik ezen a munkán, közmunkások, karbantartók. A mostani betakarítás jobbnak tûnik, mint a korábbi idõszakban volt, így nagyon bízom abban, hogy a munka eredményessége közel 10 millió forint lesz. Szeretném megköszönni az ott dolgozók és az õket irányítók munkáját is, hiszen mindent megtesznek azért, hogy a lehetõ legjobb eredmény szülessen a város számára. Tisztelt Olvasók! A napokban lesz a halottak napja. Igyekeztünk a temetõt olyan állapotba hozni, hogy nyugodtan kimehessünk emlékezni szeretteinkre. Ennek kapcsán szeretném azt is jelezni, amit persze már önök tudnak, hogy meghalt Göncz Árpád köztársasági elnök, aki nagyon sok szállal kapcsolódott Újszászhoz. Mûveltsége, emberiessége, humanizmusa valamint a demokráciába vetett hite azt gondolom, hogy õt a történelem halhatatlanná teszi. De az elmúlt héten többen is távoztak az árnyékvilágból. Így részvétem fejezem ki a Csörgõ családnak a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett két haláleset miatt, és két volt osztálytársam családjának, hiszen eltemettük Szentpéteri Misit és Zana Jóskát is. Tisztelt Olvasók! Csak szeretném jelezni, hogy a képviselõ-testület döntése értelmében december 8-án városgyûlést tartunk. Az elõkészítés során kérdõívet küldünk önöknek, melynek kitöltésével nagyban segítik majd azt a munkát, ami önökrõl és a város jövõjérõl szól. Bízom benne, hogy sokan leszünk ezen a rendezvényen. Köszönöm figyelmüket. Molnár Péter polgármester
2015. november
Jó a homoktövis termés (Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)
Testületi ülés Újszász Városi Önkormányzat Képvi-
selõ-testülete 2015. október 20-án soron kívüli ülést tartott, melyen az alábbi döntéseket hozta: 1) 4. számú felnõtt háziorvosi körzet kialakításáról Az önkormányzat a meglévõ körzetek létszámadatait, valamint a háziorvosok és a lakosság érdekeit figyelembe véve a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló rendeletének módosításával létrehozta a 4. számú körzetet. A testület döntése értelmében pályázatot hirdet az újonnan kialakított 4. számú felnõtt háziorvosi körzet háziorvosi feladatai ellátására területi ellátási kötelezettséggel. A körzetben a feladat megvalósítását ellátó rendelõ mûködési engedélyéhez szükséges minimum feltételek biztosításának forrását a 2015. évi költségvetési rendeletének „Általános tartalék” rovatán rendelkezésre álló összegbõl biztosítja. 2) Újszász Városi Vasutas Sportegyesület részére kölcsön biztosítása A testület döntött, hogy az Újszász Városi Vasutas Sportegyesület 8319537277 azonosító számú pályázata (A sporttelep felújítása) megvalósításához felvett 050/EU/2013 számú, támogatást megelõlegezõ hitel visszafizetéséhez kamatmentes kölcsönt nyújt az egyesület részére. A kölcsön összege 4 996 725 Ft. A testület kijelenti, hogy a kölcsönt legkésõbb az MVH által leutalt támogatási összegbõl vissza kell fizetnie az egyesületnek.
3) A Terület- és településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósítani tervezett belvíz elleni védekezés tervezési munkáiról Az önkormányzat mintegy 80 millió forint bekerülési összköltségû fejlesztés megvalósítását szeretné elérni. Ezért ezzel kapcsolatosan megkezdõdtek a tervezési munkák, melynek elvégzésére három árajánlat bekérése eredményeként bruttó 4 953 000 Ft-os ajánlatával kiválasztásra került a KEVITERV-AKVA Kft. A tervezési feladat kiterjed a közel 5 km hosszúságú fõgyûjtõ csatornák méretezésének elvégzésére (Káposztás-ér, illetve az 1. számú Bethlen út – Tápió-lecsapolócsatorna I. kategóriás települési belvízcsatorna), valamint a több mint 5 km összhosszúságú (Deák Ferenc út – Tápiógyörgyei út – 1. számú belvízcsatorna; továbbá a Munkás út – Védgát sor térsége) csapadék- és belvízelvezetõ árokrendszerek vízjogi létesítési engedélyes tervdokumentációjának összeállítására, az összes kapcsolódó munkákkal (geodéziai felmérés, talajvizsgálat, részletes helyszínrajzok készítése, közmûegyeztetések, és engedélyes dokumentáció benyújtása) együtt. A munkák elkészítési határideje 90 nap, amely azt jelenti, hogy 2016. január hónap során engedélyeztetésre benyújthatóak a tervdokumentációk, és így a 2016. során két lépcsõben kiírni tervezett felhívásra be lehet nyújtani a pályázatot. 4) Képviselõi tiszteletdíj felajánlása Dr. Szóró Magdolna 2015. október havi tiszteletdíját, 50 000 Ft-ot az Újszász Városi Vasutas Sport Egyesület asztalitenisz szakosztálya részére ajánlotta fel pingpongasztal vásárlásához.
3
ÖNKORMÁNYZAT – HELYI DOLGAINK
Tisztelt Olvasók, Kedves Újszásziak!
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Októberi hírek a Zagyvaparti Idõsek Otthonából
Október hónapja bõvelkedett kulturális rendezvényekben, Évek óta hagyomány intézményünkben, hogy az idõsek világprogramokban. Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk, melynek mûsorát a Rózsa Imre Középiskola és Kollégium diákjai adták. Az elmúlt években megszokhattuk, hogy ezen a napon az iskola diákjai magas színvonalú és méltó mûsorral emlékeznek meg az aradi vértanúkról. Fontosnak érzem, hogy e sorokkal is megköszönjem mind a felkészítõ pedagógusoknak, mind a diákoknak a részvételt. Október 8-án örömmel vettem részt zsûritagként az Országos Könyvtári Napok keretében az újszászi városi könyvtárban gyermekeknek megrendezett mesemondó versenyen. Öröm volt látni, hogy milyen sok diák készült erre a vetélkedõre. Rengeteg szépen elmondott mesét hallhattunk, amely nemcsak a gyerekeket dicséri, hanem az õket felkészítõ pedagógusokat és a szülõket is. A versenyt követõ vasárnap a „könyves vasárnapon” volt a díjkiosztó ünnepség, ahol a gyerekek átvették az emléklapjukat, és díjazásra kerültek a „Kreatív ízek képekben” elnevezésû kiállításon résztvevõk is. Október 10-én vettünk részt polgármester úrral közösen a Százszorszép Népdalkör 22. dalos találkozójának megnyitóján, ahol jó volt látni, hogy milyen sok környékbeli településen mûködõ népdalkör fogadta el a meghívásukat. Részt vettem még a Népi Díszítõmûvészeti Szakkör klubfoglalkozásán, ahol bepillantást nyerhettem a klub életébe, és kellemes beszélgetést folytathattunk egymással. Köszönöm a klubvezetõ Szabó Pál Antalné Évikének és a klubtagoknak a meghívást. Meghívást kaptam az Aranyifjak Nyugdíjas Klub idõsek világnapja alkalmából szervezett évzáró rendezvényére, ahol egy kellemes, jó hangulatú délutánt töltöttünk el együtt. Október 23-án délelõtt az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai egy szívhez szóló, és egyben komoly gondolatokat ébresztõ elõadás keretében mutatták be az 1956. október 23-án történt eseményeket és emlékeztek nemzeti ünnepünkre. Köszönetemet szeretném kifejezni a mûsorban részt vevõ diákoknak, felkészítõ pedagógusoknak a nagyszerû elõadásért. E napon délelõtt a Kastély Otthon ünnepi megemlékezésén vettem részt, ahol Molnár Péter polgármesterrel közösen koszorút helyeztünk el az ünnepi elõadás után a kopjafánál. Ismét elmondható, hogy az otthon lakói évrõl évre felkészülten és változatos elõadással ünnepelnek. Köszönöm az igazgató úrnak, hogy meghívást kaptam, és újra részese lehettem egy megható ünnepi megemlékezésnek. Tisztelettel tájékoztatom a kedves újszászi lakókat, hogy a római katolikus templom toronyórája elkészítésére szervezett gyûjtõakció nagyszerû sikert ért el, az újszászi lakosok és vállalkozók jóvoltából. Nem lehetünk eléggé hálásak és köszönetünket nem tudjuk szavakkal kifejezni, amikor A kép csak illusztráció megpróbáljuk megköszönni Önöknek az adakozást e nemes cél érdekében. A toronyóra átadására 2015. november 28-án (szombaton) 15.00 órakor kerül sor, ahová mindenkit szeretettel és tisztelettel várunk.
napja köré egyhetes programmal kedveskedünk az ellátottaknak. Idén is tartalmasan teltek el ezek a napok, minden lakó megtalálhatta a számára érdekes elfoglaltságot.
Szeptember 28-án az igazgatónõ köszöntõje után vidám, õszi mûsorral készültek lakók és dolgozók. A második napon az idõsek nappali és intézményi ellátásban résztvevõk közötti kapcsolat ápolásának céljából ügyességi vetélkedõt szerveztünk. Régi ismerõsök találkozhattak, családias hangulatban telt el a délelõtt. Az elsõ helyezést a vendégcsapat vitte el, ezúton is gratulálunk a Zagyva-menti Integrált Központ nappali ellátása csapatának! Szerda délelõtt a II. osztályon kialakított imaszoba szentelésére Miklós János plébános úr látogatott el hozzánk. Azóta is rendszeresen használják ellátottaink imádkozásra, csendes elvonulásra ezt a szobát. Délután a meséké volt a fõszerep. A városi könyvtár minden évben versenyt hirdet Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából, ez adta az ötletet, hogy az elõzõ évek díjazott diákjait elhívjuk egy mesemondásra, melyre Székelyfalvi Gáborné készítette fel a gyerekeket. A gyerekeknek mi egy vicces népmesei elõadással kedveskedtünk.
Imasszoba
Szüretelõk
Konka Csaba képviselõ
4
2015. november
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Október 1-jén az Idõsek világnapján Nyitrainé Kiss Katalin igazgatónõ és Molnár Péter polgármester személyesen köszöntötte a szép korú lakókat, majd a dolgozók egy mûsorral tolmácsolták mindannyiunk tiszteletét és szeretetét az idõsek iránt. A konyha által készített habos kávé elfogyasztása után Rácz Lajos tiszteletes úr köszöntõje következett. Pénteken, a program záró napján, a kedvezõ idõjárás lehetõvé tette a szabadtéri programot. Délelõtt Szabó Andráséknál szüreteltünk, a munkák a „B” épület elõtti téren folytatódtak, ahol jó hangulatot adott tangóharmonikán Kovács Imre ellátottunk. Közben mi szemezgettünk, préseltünk, mustot ittunk. A szüreti mulatság délután is folytatódott. Eszes Sándor „Sasa” és zenésztársa fokozta a vidám hangulatot. Szüreti mulatság
Október 6. a nemzeti gyásznap M inden évben megemlékezünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követõ kegyetlen megtorlás áldozataira. Idén sem volt ez másként, október 6-án összegyûlt a város lakossága, az intézmények, pártok, civil szervezetek képviselõi az emlékfánál, és együtt emlékeztünk az aradi vértanúkra. A Himnuszt követõen Barta Imréné ünnepi megemlékezését hallgathattuk meg, majd a mûsorban közremûködtek a Rózsa Imre Középiskola és Kollégium diákjai, akik egy méltán színvonalas elõadással elevenítették fel a régmúlt eseményeit. A diákok az összeállításban a tizenhárom hõs tábornok búcsúleveleibõl idéztek, melyeket szeretteiknek írtak. Az érzelmekre különösen nagy hatást gyakorló emlékmûsorra sokáig emlékezni fognak, akik látták. A mûsort összeállította és a diákokat felkészítette Molnár Tibor, Gyáfrásné Muhorai Andrea, Kormos Brigitta és Turza Róbert. A mûsor végén mécses gyújtással és koszorúzással tisztelegtünk az Aradon kivégzett hõsi halált halt tábornokok emléke elõtt, akik a magyar szabadságért haltak meg.
Nagy Jánosné 95. születésnapjának köszöntése
Kovács Györgyi közösségi munkatárs Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár
Szeptember 29-én Nagy Jánosné (szül.: Nagy Erzsébet) újszászi lakónk 95. születésnapját ünnepeltük. Ezúton is köszöntjük szeretettel. Október 20-án lakógyûlést tartottunk, ahol a „B” épület külsõ homlokzatának felújításával kapcsolatos változásokról, influenza elleni védõoltásról és az együttélés szabályairól esett szó. Az október 23-ai nemzeti ünnepünkrõl intézményen belül is megemlékeztünk, az eseményeket felidézõ versekkel, prózákkal, énekkel. Az intézmény részére felajánlott könyvekbõl kis könyvtár kialakítását terveztük a mentálhigiénés szobába, melyet az õszi szünetre idõzítettünk azért, hogy a közösségi szolgálatot teljesítõ diákok segítségét igénybe tudjuk venni.
Nyitrainé Kiss Katalin igazgató és a mentálhigiénés csoport
2015. november
A Rózsa Imre Középiskola és Kollégium diákjainak ünnepi mûsora (Fotó: Kovács Gyöngyi)
5
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 26. évfordulójára
A mûvelõdési ház nagytermében em-
lékeztünk a magyar történelem egyik jelentõs eseményére, és a szabadságharcban életüket vesztett mártírokra. Az ünnepi megemlékezés 22-én, 17.30-kor vette kezdetét a Himnusszal. Az ünnepi beszédet Nyitrainé Kiss Katalin, a Zagyvaparti Idõsek Otthonának igazgatója mondta. Ezt követte a Szabad Ötletek Színháza ünnepi összeállítása, mely felidézte az elnyomás elleni hõsi küzdelmet, és az azt követõ terrort. A mûsort Szitás Barbara, Bor Viktor, Nádházi Péter és Pintér Gábor elõadásában tekinthettük meg. Az elõadás alatt hallhattunk felvételt Nagy Imre beszédeibõl, és a forradalomhoz kapcsolódó dalokat, amivel sikerült még hatásosabbá tenni a színvonalas és megható mûsort. A megemlékezés a kopjafánál zárult, ahol az intézmények, civil szervezetek, pártok és az egyéni megemlékezõk tiszteletük jeléül koszorút, virágot helyeztek el és mécsest gyújtottak, majd felcsendült a Szózat. Virág Virgínia közösségi munkatárs Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár
Búcsú Göncz Árpádtól „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlõk közt egyenlõbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.” (Göncz Árpád)
Életének 94. évében elhunyt Göncz
Árpád politikus, író, mûfordító, a rendszerváltáskor létrejött harmadik magyar köztársaság elsõ államfõje, elsõ évtizedének egyik legfontosabb politikusa. Göncz Árpád három kormány alatt is köztársasági elnök volt és hihetetlen népszerûségnek örvendett. Göncz Árpád 1922-ben született Budapesten. 1944-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A diploma megszerzésének évében behívták katonának, egységét Németországba vezényelték, de õ megszö-
6
Ünnepi mûsor (Fotó: Kovács Gyöngyi)
Koszorúzás (Fotó: Kovács Gyöngyi)
kött, ahogy késõbb a szovjet fogságból, többször is. A háború alatt csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és részt vett a fegyveres ellenállásban is a Magyar Diákok Szabadságfrontja tagjaként. Politikai pályafutása 1945-ben kezdõdött, amikor belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, ahol az ifjúsági szervezet budapesti elnöke, majd Kovács Béla titkára lett. Ekkoriban nõsült, felesége Göntér Mária Zsuzsanna, két fiuk és két lányuk született. A kisgazdapárt feloszlatása után segédmunkásként dolgozott, majd 1952-tõl négy évig a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemre járt. A forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, többször tárgyalt kormánytagokkal — leginkább Bibó Istvánnal — és a felkelõkkel. Részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom memorandumainak elkészítésében és az indiai követségre juttatásában, majd 1957-ben Nagy Imre „A magyar nép védelmében” címû kéziratának külföldre csempészésében. 1957-ben letartóztatták: a Legfelsõbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Bibó-per másodrendû vádlottjaként 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A büntetésbõl több mint hat évet töltött le, 1963-ban szabadult amnesztiával. A börtönévek alatt tanult meg angolul, elõször szakfordítóként, majd íróként, mûfordítóként dolgozott, 1989-ben a Magyar Írószövetség elnökévé választották.
2015. november
HELYI DOLGAINK Politikai aktivitása a nyolcvanas években éledt fel: részt vett a Bibó-emlékkönyv szerkesztésében, alapító tagja volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, majd részt vett az SZDSZ megalapításában. 1990 májusától országgyûlési képviselõ, négy hónapig az Országgyûlés elnöke, majd az MDF és az SZDSZ egyezségének eredményeképp Magyarország köztársasági elnöke lett. 1995-ben újraválasztották, így egészen 2000 augusztusáig töltötte be az államfõi pozíciót. Az országos jelentõségén túl Göncz Árpádnak vannak újszászi kötõdései is. 1994-ben, a Magyarországi 4H Klubok Országos Szövetségének elsõ konferenciájának, mely Újszászon a Rózsa Imre Szakközépiskolában és Kollégiumban került megrendezésre, az akkor köztársasági elnök Göncz Árpád volt a fõvédnöke. Farkas Józsefnét, Újszász elsõ jegyzõjét, a közigazgatásban végzett jó munkája elismeréseként 1995-ben Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesítette. Lánya, Göncz Kinga, volt esélyegyenlõségi, szociális és külügyminiszter asszony, 2014-ig Európa parlamenti képviselõ, 1978-tól 1986-ig a szolnoki Hetényi Géza kórház újszászi pszichiátriai részlegén dolgozott férjével együtt, pszichiáterként. Volt munkatársai, a nõvérek elismeréssel nyilatkoztak szakmai munkájukról. Gyermekeik a Kertvárosi Óvodába jártak itt tartózkodásuk idején. A család teljesen más értékek mentén nevelte két gyermekét Marcit, és Dórát. Nem néztek tv-t, közösen nagyon sokat kirándultak a természetben. Göncz Árpád több alkalommal volt náluk Újszászon, sokat sétált az unokáival a kastély gyönyörû kertjében. Marci óvodai ballagásán is természetesen részt vett feleségével együtt a nyolcvanas évek elején. Az óvónõk és a Kertvárosban lakók közül többen máig emlékeznek a szimpatikus családra. Göncz Kinga 2009-ben szociális és külügyminiszter asszonyként járt Újszászon, a Zagyvaparti Idõsek Otthonában tett látogatást. Ez alkalommal is szeretettel beszélt az Újszászon töltött évekrõl. Göncz Árpád temetése november 6-án, pénteken 15 órakor kezdõdik az Óbudai temetõ 16-os parcellájánál. A Magyar Írószövetség, az Országgyûlés és a Magyar Köztársaság volt elnökének ravatalánál egykori rabtársa, Mécs Imre mond búcsúbeszédet, és Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát vesz búcsút tõle római katolikus szertartás keretében. Nyugodjon békében, emlékét megõrizzük!
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Újszászi siker született A Füleki Lajos emléknap alkalmából modellezõ baráti találkozót és Vick Mini DLG repülõmodell versenyt rendezett október 4-én a Kisújszállási Lövész Klub Modellezõ Szakosztálya. A verseny nagyon baráti hangulatban zajlott. A résztvevõk Budapestrõl, Gyomaendrõdrõl, Karcagról, Kisújszállásról, Kunhegyesrõl, Mezõtúrról, Orosházáról, Püspökladányból, Tiszafüredrõl, Törökszentmiklósról, Túrkevérõl, Újszászról és Zsámbékról érkeztek. A Vick Mini DLG versenyt Póti Szabolcs nyerte Újszászról, II. helyezett Hencz László lett Zsámbékról, III. helyezett pedig Kõszegi Csaba Kisújszállásról. Új Néplap 2015. október 9.
A repülõmodellezõ
A z Új Néplap október 9-i számában megjelent rövid tudósítás felkeltette kíváncsiságomat. Ki lehet ez a sikeres újszászi fiatalember? Volt tanára, Tóth Gábor segítségével sikerült is kapcsolatba kerülni vele, és sok mindent megtudni róla és a repülõmodellezésrõl. Póti Szabolcs 20 éves, és a Bajcsy-Zsilinszky úton lakik. Az általános iskolát Újszászon végezte. Osztályfõnöke Pap Szilvia volt. Nyolcadik után Jászberényben a Liska József Szakközépiskolában tanult tovább, ahol 2014-ben érettségizett. Jelenleg is a Liska tanulója, ha végez erõsáramú elektrotechnikus lesz.
– Honnan a repülés iránti vonzalom? – Már óvodás és alsó tagozatos koromban is szívesen hajtogattam papírrepülõket, amelyek jobban repültek, mint az osztálytársaim gépei. Az elsõ repülõgépemet ötödikes koromban kaptam. Ez egy távirányítású, kétmotoros gép volt. Késõbb készen vett helikoptereket repültettem. Az elsõ igazi repülõmet 2011-ben vettem, amely egy orrmotoros 1,1 méter szárnyfesztávú Cesna volt. Szárnya habból, törzse mûanyagból készült és 36 000 Ft-ba került. Ezután kezdtem építeni a gépeket. A szárnyat és a törzset hungarocellbõl készítem, az elektronikát vásárolom. Eddig tíz gépet építettem. Ebbõl jelenleg négyet használok. A többi az évek során eltört, elkopott. – A kisújszállási versenyt DLG kategóriában rendezték. Hogyan zajlik egy verseny? – A DLG (Discus Launch Glider) jelentése diszkosz-indítású repülõ. Diszkoszvetõ módra, a repülõ szárnyvégét fogva 360 fokos fordulattal kell a repülõt a levegõbe feldobni. Ezekben a gépekben nincs motor. A gépet a meleg levegõ feláramlása (termik) tartja a levegõben. A sikeres repüléshez meg kell találni a tartós (kémény) és az alkalmi feláramlásokat. Távirányítással, a magassági és az oldalkormánnyal tudom mozgatni és irányítani a gépet. A versenyen használt repülõt a HobbiKing honlapon vásároltam. Súlya 140 gramm, a szárnyfesztáv 1 méter. Kompozit anyagokból: szénszálból, kevlárból és üvegszálból készült. 60 000 Ft-ba került. – Hogyan zajlik egy verseny? – Több feladatot kell repülni, és a végén az összesített pontszám alapján hirdetnek eredményt. A versenyszámok:
Póti Szabolcs (Fotó: Fehér János)
Barta Imréné
2015. november
7
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Felszállás elõtt (Fotó: Fehér János)
Repülés (Fotó: Fehér János)
Gerely: gerelyhajító módra kell eldobni a gépet. A repült távolságot pontozzák. +5 másodperc: Minden kísérletre öt másodperccel tovább kell a gépnek a levegõben maradnia. Luping: hurkot kell repülni. Mindenki fel: Az összes versenyzõ egyszerre dobja fel a repülõjét, a leszállás sorrendjében kapnak pontokat. Az elsõ leszálló 10 pont, a második 20 pont, a harmadik 30 pont és így tovább. Keresd a termiket: Minden repült másodperc 1 pont, a kézben landolás 5 pont. Körözz: Az elsõ 10 körig mindegyik kör 1 pont, a 11. körtõl mindegyik kör 2 pont. Hanyatt: Minden háton repült másodperc 20 pont. Utolsó repülés: Minden repült másodperc 2 pont, 3 perc leteltével az óra megáll, az utolsó repülés kerül pontozásra. 6-ból a 3 legjobb: 6 repülésbõl a 3 leghosszabbat pontozzák. A kisújszállási versenyen az összesítésben 1672 pontot értem el. A második helyezett 1615-t, a harmadik 1522-t. – Hogyan lehet a repülõgép-építést megtanulni? – Nagyon sokat tanultam Hársfalvi Sándor Repülõmodellezés címû könyvébõl. Nézem az internetet, a facebookot, az RC modellfórumot. A modellfórumon keresztül tartom a kapcsolatot modellezõ társaimmal. Legutóbb a szárnytervezéshez kaptam segítséget a fórum tagjaitól. – Min dolgozik mostanában? – A nyári keresetembõl egy nagyobb, 1,5 méter fesztávú vitorlázó gépet építek, repítek. A modellezés meglehetõsen idõ- és pénzigényes hobbi. Mi a szép benne? Sok idõt fordítok a modellezésre. Rendszeresen nézem az internetet. Tartom a kapcsolatot fórumos társaimmal. Tervrajzokat keresek, és ha találok valami jót, akkor megépítem. Ha jó az idõ repítek. Minden szabadidõmet, minden zsebpénzemet a modellezésre fordítom, de megéri, mert csodálatos dolog, amikor repül az általam épített gép és a repülését én irányítom.
Tisztelt Polgármester Úr! Ö römmel értesítem Önt – mint szülõvárosom polgármesterét – arról az alkalomról, hogy 2015. június 8-án a Szolnok Város Polgármesteri Hivatal által rendezett Pedagógus napon – pedagógiai munkám elismeréseként – megkaptam a Gyémánt Diplomát. 10 évvel korábban pedig az Arany Diplomának örülhettem. Szeretném megtisztelni polgármester urat ezen értesítésemmel, mivel Újszász város és úgy is mint még falu, az életem része – gyermekként is. Ott éltek a szüleim. Én Újszászról jártam középiskolába, majd a Budapesti Mûszaki Egyetem Fõiskolai Karára. A házasságom Szolnokhoz kötött, és itt tanítottam 47 évet. Sajnos, a betegségem nem teszi lehetõvé, hogy gyakrabban látogassam Újszász városát. Nagy örömmel vettem, hogy meghívást kaptam a várossá avatásra. Ezen részt is vettem. Tudom, hogy polgármester úr sok munkával terhelt, de tájékoztatómmal tiszteletem szeretném kifejezni, mint Újszász Város polgármesterének. Tisztelettel küldöm a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Hírlevelét, melyet a Hivatal újságírója készített. Tisztelettel: Ulviczki Béla és családja Szolnok
– Repült-e már? – Sajnos, még nem. Szeretnék repülni, és ha lehet vitorlázó vagy mûrepülõgéppel. Augusztusban Budapesten megnéztem az Air Race mûrepülõ világbajnoki futamot. Nagyon látványos és izgalmas volt. Sajnálom, hogy a legjobb magyar mûrepülõ, Besenyei Péter visszavonult a versenyzéstõl. – Tervezi-e, hogy repülõgép konstruktõr lesz?? – Igazából a repülésbõl az elektronika érdekel legjobban. Ezért jövõ év szeptembertõl a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar elektronika szakán szeretném a tanulmányaimat folytatni. Aztán majd meglátjuk. – Jó repülést! Sok sikert! Fehér János
8
Ulviczki Bélát köszönti Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere
2015. november
HELYI DOLGAINK BÜSZKESÉGEINK
Ulviczki Béla „Az értékelés befejezésekor is szülõföldemre, Újszászra gondolok.” Falra kifüggesztett gyémántdiploma fogad, és sok évet megélt, kíváncsi tekintet, érzem: fontos hogy jöttem, ki vagyok, és hogy kíváncsi vagyok. Pedagógus napon, de a kérdésekkel teli hétköznapokon is eszünkbe jutnak tanítóink, tanáraink, akik a biztató és intõ szavak mellett oly sok érdekességet tudtak átadni számunkra. Közülük, Önök közül mindannyian megannyi átélt történetet mesélhetnek. Az idei Pedagógus Nap alkalmából mi Ulviczki Bélával beszélgettünk. Ulviczki Béla 1930. május 30-án született, ahogy õ mondja, becézgetve: Újszász, kicsi faluban. 1949-ben érettségizett a Szolnoki Gépipari Technikumban, dolgozott a budapesti Siemens Villamossági Mûveknél, azt követõen pedig a szolnoki Mezõgazdasági Gépjavítónál. A Gépjavító igazgatójának javaslatára jelentkezett a Mûszaki Tanárképzõ Fõiskolára. Sikeres diploma szerzését követõen kezdetben a Baross Gábor Gépipari Közlekedési Tagintézményben, majd nyugdíjba vonulásáig, illetve azt követõen is a MÜM 605-ös számú Szakmunkásképzõ Ipari Iskolában tanított. Lakatos, géplakatos, szerkezet lakatos, hegesztõ, csõszerelõ, vízvezeték-, gázvezeték-, központi fûtés vezeték-, technológiai vezeték szerelõ – sorolja azokat a szakmákat, amikben otthon volt. Emellett kollégiumvezetõként, az iskolai órarend készítõ bizottság és a szakmai munkaközösség vezetõjeként is ismerhették õt. – Nagyon nehéz feladat az embernek a saját életútját értékelni – mondja. – Hallottam, hogy nagyon szerették Önt a gyerekek, illetve hogy fontos volt az Ön számára, hogy mindenkivel, mint személyiséggel, önálló egyéniséggel bánjon. Mi volt a titka annak, hogy ilyen jól tudott bánni a fiatalokkal? – Nem szerettem durván beszélni velük, inkább emberi hangon próbáltam közeledni feléjük, és ez biztos hatásos volt. Most voltam a kórházban nemrég, ott is dolgoznak volt tanítványaim, akik megismertek, és ez különösen jól esett számomra. Azért nem mondom, hogy néha nem csaptam az asztalra. De odafigyeltem például, hogy a balkezesek külön ülhessenek, ne akadályozza egymást a bal-, és jobbkezes tanuló. Szerettem látogatni a tanulókat a gyakorlati oktatás helyén. Nem abból a célból, hogy leellenõrizzem õket, hanem mert ott lehetet látni a tanuló rátermettségét, hozzáállását, fejlõdését, és ott dicsérettel is lehetett élni. Úgy voltam nyugodt, hogy ha utánajártam, a tanuló miért rontott. Ha kellett, a körzeti orvoshoz is elmentem, hogy tisztázzam a hiányzások okát. – Eleve elrendelés volt, hogy pedagógussá vált, vagy az Önt ért hatásoknak köszönhetõ? – A tanárok is hozzájárultak, meg az én akaratom is, hogy pedagógus lettem. A fõiskolai tanárok mindegyikére szívesen emlékszem vissza. Egy emlékem, amikor mi is csak gyerekek lévén dobáltuk a repülõt az
2015. november
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ utcára. A tanár elkésett az óráról, belépett, elkapta a repülõt, megkérdezte, hogy ki csinálta ezt, és azt mondta: „Nem úgy kell azt csinálni gyerekek, adjatok nekem borotvapengét, papírt… így kell repülõt csinálni!”, és eldobta. Ilyenkor szinte végigfut elõttem az életem. Egyébként is egyre többet gondolok régebbi dolgokra. Egy tanárom többször beszélt arról, hogy a tudásunk tulajdonképpen nem vész el, hanem elraktározódik, és egy idõ után, idõskorban ezek elõjönnek, eszünkbe jutnak. A munkámat a családi háttér, a feleségem és a két gyermekem igen pozitívan segítette, az általuk nyújtott háttér miatt nyugodtan tudtam végezni a pedagógusi tevékenységet. Egyik fõiskolai tanárom azt mondta, ezen a pályán csak az maradhat, aki a tanulóit is emberként tiszteli. Javaslom a pedagógus társaknak, a leendõ pedagógusoknak, ilyen szempontok alapján dolgozzanak, cselekedjenek!” Szolnoki Idõsek Lapja
Szaszkó rokontalálkozó 2 015. szeptember 19-én Jászboldogházán találkoztak második alkalommal az 1866-ban született id. Szaszkó Antal leszármazottai. Az elsõ találkozó még 2001-ben volt Újszászon, a Szász Étteremben. Akik azon részt vettek, mindannyian szeretettel és jó emlékkel gondoltak vissza arra a napra. Az elmúlt 14 év alatt többször is szóba került a találkozó megismétlésének gondolata. Az idén tavasszal néhány fiatalabb családtag összefogásával megkezdõdött a szervezõmunka, hogy megpróbálják összehozni a családot egy újabb találkozásra. Mindenki nagy örömmel fogadta a kezdeményezést.
A nap eseményei reggel, a porteleki temetõben tett látogatással kezdõdtek. Itt közös imádság kíséretében a család nevében koszorút helyeztünk el a Szaszkó nagyszülõk sírjánál. Ezt követõen szentmisén vettünk részt a jászboldogházai templomban, melyet a család valamennyi élõ és elhunyt tagjáért ajánlottunk fel. Mise után a mûvelõdési házban folytatódott a program. A vendégek köszöntése után az egyik dédunoka családtörténeti gyûjtésének, családfa kutatásának bemutatója következett, ami nagyon színvonalas, érdekes, és egyben megható is volt. Bemutatta a család történetét egészen a jászok 1745-ös redemptiójától kezdõdõen, a nagyszülõket, munkájukat, tanyájukat, mindezt sok-sok régi fotóval kiegészítve. Nagyon sok szép emléket idézett fel bennünk. A „Szaszkó nagytata” – ahogy mi gyermekként hívtuk – elsõ házassága nagyon rövid ideig tartott. 6 hónapos kisfiával maradt özvegyen, ezért hamarosan újranõsült. Második feleségétõl hét fiúgyermeke született, de sajnos, az elsõ fiú 18 évesen meghalt. 7 fiúgyermekét kemény szigorral, becsülettel nevelte fel. A testvérek életük végéig ragaszkodtak egymáshoz, összetartottak jóban és rosszban. Ezt hagyták örökül családjaiknak is. A találkozóra 118 fõ jött össze az ország különbözõ pontjairól. 24 unokatestvér, 39 második unokatestvér családtagjai töltöttek együtt egy szép napot. A finom ebéd elfogyasztása után sok-sok beszélgetés, egy kis nótázás, ismerkedés a távolabbi, ritkábban látott rokonokkal, sok fotó készítése, és egy kis tánc következett egészen estébe nyúlóan. A szervezõknek nem kevés munkájába került a találkozó megszervezése, de a megelégedett rokonok köszönete mindent megért. Jövõre újra találkozunk, a „Nagytata” születésének 150. évfordulóján. Furcsa Kálmánné Szaszkó Julianna
Szaszkók (Fotó: Nagyné Nagy Edina)
9
HELYI DOLGAINK
Megmentették a családot, majd õk kerültek bajba A biztos halálba akarta küldeni egy ismeretlen a kutyáját és annak kölykeit Újszász
külterületén, a Zagyva és a Tápió torkolatánál. Szerencsére lelkes állatvédõk kimenekítették a gúzsba kötött négylábút és a kicsiket, azonban a sötétben maguk is segítségre szorultak. Az Életjel mentõcsoport munkatársai vonultak ki október 8-án este a Zagyvára, Újszász külterületén, ahol egy állatmentõ csoport a sötétség és az erdõ foglyai lettek, miután egy embertelenül kidobott kutyacsaládra bukkantak. – Egy újszászi család hívott fel bennünket, hogy hangos nyüszítést, ugatást hallanak a külterületi részen. Kérték, nézzük meg, mert láttak egy anyakutyát és kölyköket is vele – idézte fel a történteket Borbély Brigitta állatvédõ. – Október 8-án délután a Jászságból tartottunk hazafelé, és bementünk a családhoz, akik elkísértek bennünket arra a területre, ahol elõzõleg megpillantották a kutyákat. Sajnos, nagyon nehezen volt járható a terep a Tápió és a Zagyva torkolatánál, sokáig kerestük a kutyákat. Úgy döntöttünk, hogy két csoportra oszlunk, és úgy folytatjuk a kutatást. Végül sikerrel jártunk, és megtalálta az egyik csapat az állatokat. Nehéz leírni azt, ami elénk tárult, hiszen az anyakutya lábai bálamadzaggal össze voltak kötve, illetve egy kötéllel a nyakát is a lábához kötözte az, aki kihozta ide õket. A kölykök teljesen át voltak fázva, hiszen még a szemük sem nyílt ki. Hordozókba tettük õket, és elindultunk velük az erdõs területen, azonban ránk sötétedett, és a kutyákkal nehezen haladtunk a sûrû aljnövényzettel benõtt területen. Ekkor döntöttünk úgy, hogy segítséget kérünk az Életjel Mentõcsoporttól, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolunk – tette hozzá az állatvédõ. A mentésbe ekkor kapcsolódott be az Új Néplap egyik kollégája, Elek Péter is, aki gépkocsival szállította be a kutyákat Szolnokra, hiszen maga is lelkes kutyabarát. – Szóltak a Brigiék, hogy szükség lenne szállításra, mert egy egész családot kellett megmenteniük az erdõbõl – mondta Elek Péter. – Mivel sokáig voltak kint ebben a hûvös idõben, felfûtöttem az autót, majd kimentem Újszászra. Innen pedig a kutyákat beszállítottuk Szolnokra, az ideiglenes befogadókhoz – tette hozzá. A kutyák azóta jó helyen vannak, gondoskodó kezek ápolják, vigyázzák õket. Mint azt Borbély Brigitta elmondta, az anyakutya lábai csúnyán megsérültek a mûanyag kötél miatt, illetve hamarosan egy röntgenvizsgálaton is átesik majd, mert feltételezik, hogy bántalmazták elõzõleg az állatot és ki akarják zárni a belsõ sérülések lehetõségét. Hozzátette, az elmúlt évek során már számtalan hasonló emberi kegyetlenséggel találták szembe magukat.
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ Nyomravezetõi díjat tûztek ki Borbély Brigitta az eset kapcsán elmondta, helyi szinten már keresik azt a személyt, aki kitette a kutyacsaládot az erdõbe. Hogy a keresés eredményesebb legyen, ötezer forint nyomravezetõi díjat ajánlottak fel annak, aki megmondja, kié volt eredetileg a kutya. Az állatkínzást a törvény szigorúan bünteti, hiszen a pénzbüntetés mellett akár két év börtönt is kaphat az, akit bûnösnek talál a bíróság. www.szoljon.hu 2015. 10. 10.
A szolnoki rendõrök elfogták az újszászi rablás gyanúsítottját
Egy ismeretlen férfi jelent meg október
14-én 2 óra 30 perckor egy újszászi idõs férfi otthonánál. Az idegen bejutott a házba, ahol erõszakosan lépett fel az otthon tartózkodó 87 éves sértettel szemben. Megfélemlítette áldozatát és átkutatta az épületet, majd a megszerzett értékekkel távozott a helyszínrõl. A rendõrök a bejelentést követõen azonnal megkezdték az ügy felderítését, amely rövid idõn belül eredményre vezetett. A nyomozók azonosították, felkutatták és október 15-én délután elfogták a bûncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves férfit. A Szolnoki Rendõrkapitányság rablás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy újszászi lakos ellen. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, õrizetbe vették és elõterjesztést tettek elõzetes letartóztatásának indítványozására. A rendõrök az ellopott dolgok egy részét megtalálták és lefoglalták - tudtuk meg Szabó Zitától, a megyei rendõr-fõkapitányság sajtószóvivõjétõl. www.szoljon.hu 2016. október 16.
A képünkön is látható Borbély Brigitta vezetésével a lelkes állatvédõk kimenekítették a gúzsba kötött négylábút és a kicsiket, azonban a sötétben maguk is segítségre szorultak. Az állatvédõk végül biztonságba tudták helyezni a kiskutyákat a kalandos mentõakció után (Fotó: Mészáros János)
10
Elfogták (Fotó: www.police.hu)
2015. november
HELYI DOLGAINK
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Õszi-téli átállás
Fõvajda tájékoztatója
Õsszel és télen a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzõen szerepet játszik, hogy a jármûvezetõk nem az idõjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelõen vezetik jármûveiket. A jármûvezetõknek idõszerû a téli hónapokra történõ felkészülés.
Közmunka A Vajdák a Romákért Alapítvány 2015. szeptember 03-tól ismételten folytatta a már 2015. április 01-jével megkezdett közmunkaprogramját a Jász-Nagykun–Szolnok megyei Járási Hivatal Foglalkoztatási osztály által mûködtetett munkaprogram keretében. Az új közmunkaprogrammal újabb 6 hónapra tudtunk biztosítani 30 fõ (család) hátrányos helyzetû ember munkához és jövedelemhez jutását. A Vajdák a Romákért Alapítvány a továbbiakban a Járási Hivatallal közösen olyan kiemelt munkaprogramokban kíván részt venni 2016. január 01-jétõ, amelyek Újszász városában még több munkalehetõséget tud majd teremteni. Az Alapítvány részt vesz a Belügyminisztérium által meghirdetett közfoglalkoztatási pályázatokon, melyek többek között a Start munkaprogramot is tartalmazzák. Bûnügy A híradásokból értesültem, hogy szörnyû dolog történt a mi kis városunkban, Újszászon, amit elítélek. Egy nyolcvan év körüli férfit támadtak meg drogfogyasztók, akik fojtogatták, majd kifosztották az idõs embert. Én gyermekkorom óta ismerem az idõs bácsit. Nagyon sajnálom, ami vele történt, és remélem, hogy az elkövetõ a legmagasabb büntetést kapja meg, aki ilyet tett egy olyan emberrel, aki cukorkákkal és csokoládéval látta el a környék roma gyermekeit. Egy nagyon jókedvû nótás emberke, aki nagyon sok magyar nótát tanított meg nekem, amikor a Pávakör tagja voltam. Sokat énekeltünk együtt. Ez mind azért történt meg, mert nem tudunk véget vetni a kábítószer terjesztésnek és fogyasztásnak. Több esetben is elmondtam, leírtam és továbbítottam a hatóságok felé. Az országban 2012 óta drog prevenciós elõadásokkal próbáljuk meg felhívni a figylemet a veszélyre, és kérjük a szülõket, hogy jól nézzék meg gyermeküket, és próbálják meg kiszûrni azokat a viselkedési problémákat, amiket eddig nem észleltek. A Belügyminisztérium az ORFK és a megyei Rendõrkapitányságok bûnmegelõzési osztályának vezetõi segítették szakmai tudásukkal elõadásainkat. Közös erõre, összefogásra van szükség. A továbbiakban is kezdeményezem az illetékes hatóságokkal az együttmûködést a még hatékonyabb közös munka érdekében, hogy ezt az országos és helyi problémát visszaszorítsuk, hiszen sajnálatosan ez a bûnügyek számát csak fokozza. Az már kibírhatatlan, és nem elfogadható, hogy 12 éves roma gyermekek megtámadják iskolába menõ társaikat pár száz forintért, hogy bódítószerekhez juthassanak. Ezzel is növekszik országunkban a fiatalkorúak bûnözése. Minden támogatást, segítséget megadok a hatóságoknak, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni ezekben a bûnügyekben. A helyi hatóságokkal, a rendõrség vezetõjével és a polgármester úrral, több esetben beszéltünk, hogy hogyan és miképpen lehetne kiszorítani azokat az embereket településünkrõl, akik ide hozták, vagy épp helyben készítik el a kábítószer jellegû bódítószereket. Addig nem volt probléma Újszászon, amíg bevándorlókat nem fogadtunk be. Csak ezekkel az emberekkel van probléma, akik nem tõsgyökeres újszásziak, tisztelet a kivételnek. Régen a vajdák az õsi törvények szerint meg tudták tenni, hogy kiûzzék a faluból azokat a cigányokat, akik mások nyugalmát zavarták, vagy életükre törtek. Ma már ezt a jogosultságot nem gyakorolhatjuk, de valamiképpen tennünk kell ezen emberek ellen valamit, hogy a késõbbiekben ne kerüljön sor hasonló bûncselekményre, miképp K. F. bácsival történt. Adomány A Vajdák a Romákért Alapítvány – mint a korábbi években is – folytatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház–Rendelõintézet támogatását. 2015. november hónap elsõ napjaiban kerül sor ünnepélyes keretek között az adomány átadására, mely összeget a Hetényi Géza Kórház a Nukleáris Medicina osztály eszközparkjának bõvítésére használja fel. Az ünnepélyes átadáson részt vesz Dr. Bene Ildikó országgyûlési képviselõ asszony és Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere. Az adományt átadja Kállai Csaba, a Vajdák a Romákért Alapítvány elnöke, országos cigány fõvajda. Az adomány összege, mint minden évben a vajdák felajánlásából gyûlt össze.
Az õszi és téli évszakokban a közlekedési balesetek gyakori oka, hogy a jármûvezetõk nem az idõjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelõen vezetik jármûveiket. A hideg idõ beköszöntével a csapadéktól csúszós utak, a gyakorta elõforduló esõ, köd, fagy és az ezzel együtt járó romló látási viszonyok fokozott figyelmet és óvatosságot követelnek meg. A közlekedõk feladata, hogy jármûveiket idejében felkészítsék az õszi-téli közlekedésre, ügyeljenek saját látásuk és gépjármûvük jól láthatóságának feltételeire. Az õszi-téli átállás elõkészületeinél fontos a futómû, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer és az ablaktörlõk ellenõrzése; a jégkaparó, a jégoldó spray és a fagyálló ablakmosó folyadék biztosítása. Külföldi utazás elõtt tájékozódjanak az átutazó országok és a célország idõjárási viszonyairól, illetve arról, hogy azok vezettek-e be bármilyen korlátozást, vagy elõírást (pl.: téli gumi, vagy hólánc kötelezõ használata). Kérjük, hogy a fentieken túl kiemelt figyelmet fordítsanak – a gyalogosan és kerékpárral közlekedõkre, – a csúszós úton megnövekedett féktávolságra, – hosszabb utazás esetén takarók, melegebb ruhadarabok, vontatókötél, fagymentesítõ zárolajozó, elegendõ mennyiségû élelmiszer és ital meglétére, – a várható út- és idõjárási viszonyokról történõ tájékozódásra, – gyalogos, vagy kerékpáros közlekedés esetén a megfelelõ fényvisszaverõ felszerelés, ruházat meglétére, amelynek biztosítása javasolt a gépjármûben elhelyezve is a vezetõ és utasai számára. Ismételten felhívjuk a közlekedõk figyelmét az ORFK-Országos Balesetmegelõzési Bizottság (ORFK-OBB) által 2015. október 1-tõl 2015. december 10-ig meghirdetett „Látni és látszani” elnevezésû kampányára, amelynek keretében a gépjármûvezetõk ellenõriztethetik látásukat és átvizsgáltathatják gépkocsijukat, mindezt térítésmentesen. A kampányba szakszervizek és optikusok lettek bevonva az ország különbözõ részein. Bõvebb információ a www.latnieslatszani.hu weboldalon található. Ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy aki eddig nem élt a felajánlott térítésmentes szolgáltatásokkal, vegye igénybe szakember segítségét. ORFK Kommunikációs Szolgálat
2015. november
Kállai Csaba a Vajdák a Romákért Alapítvány elnöke Vajdák a Romákért Alapítvány. Székhely: 5052 Újszász, Hold út 7. Postacím: 5052 Újszász, Hold út 7. Adószám: 18840870-1-16 Bankszámlaszám: 10918001-00000026-18600005. Telefon: +36(30)466-8906. Honlap: www.vajdakaromakert.hu; www.vajdakaromakert.hol.es. E-mail:
[email protected]
11
HELYTÖRTÉNET – CIVIL FÓRUM
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Olvastuk A napokban jelent meg a „Pedagógusok arcképcsarnoka” 15. kötete. A névtárban olvashatók Varga Ferencnek az Újszászi Híradóban publikált (átvett) írásai is. A 2000 óta évente megjelenõ arcképcsarnok névtárban immár Bardócz Endre, Kovács Gábor, Rózsa Imre és a legutolsó számban Schader Ede, neves pedagógusokról szóló emlékezés is szerepel. Mint megtudtuk, Schader Ede kántortanító, igazgató-tanító, címzetes igazgatónak, az Újszászi Híradó XIX. évfolyam 3. számában (2009. március) megjelent emlékezõ íráshoz, Varga Ferenc további kiegészítõ információval szolgált az arcképcsarnok szerkesztõségének. A kiegészítõ információ lényege: 1929. 10. 06-án, az aradi vértanúk kivégzésének 80. évfordulóján az akkori negyedik elemisek Schader Ede tanító vezetésével facsemetét ültettek az iskola sarkán a hõsök emlékére. Újra eltelt 80 év. Az akkori negyedikes kisiskolások nevében Normann László, a 160. évforduló közeledtével emléktábla elhelyezését javasolta, amelyet a képviselõ-testület örömmel fogadott. A facsemete erõs, magas törzsû, nagy lombú fa lett, Újszász város egyik legjellegzetesebb „eligazító” pontja. Az aradi vértanúk kivégzésének 160. évfordulójára, 2009. 10. 06-ára elkészült az emléktábla, amely egyben Újszász gyér köztéri emlékeit is gyarapítja. Az emléktábla felállításakor a népes megjelentek között ott volt a fa ültetésénél segédkezõ három „öregdiák”: Homonnai Imre, Nagy József és Normann László. Azóta a település lakossága minden év október 6-án az emlékfánál gyertyagyújtással és koszorúzással emlékezik a vértanúkra. A kötetben megtalálható a 80 éves tölgyfa és Normann László emléktábla avatásáról készült fotó is! Varga Ferenc
AE klubok fóruma O któber 17-én szombaton, második sikeres fórumát rendezte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Alkoholizmus Ellenes Klubok Szövetsége. A rendezvény szervezõje és lebonyolítója az Újszászi Megújulás Alkoholizmus Elleni Klub volt. A résztvevõk hallhattak elõadásokat a függõségek és szenvedélybetegségek kialakulásáról, és a család valamint a szenvedélybeteg kapcsolatáról. A rendezvény regionális voltára jellemzõ, hogy a keleti régió szinte minden megyéjébõl érkeztek résztvevõk. Így Békéscsaba, Debrecen, Kunszentmárton is képviseltette magát, sõt Nyíregyházáról is érkeztek klubtársak.
12
A fórum résztvevõi (Fotó: Molnár György) A résztvevõk egybehangzóan sikeresnek ítélték a fórumot, melyen új információkkal és szaktudással lettek gazdagabbak, ezáltal nagyobb hatásfokkal tudják munkájukat végezni. Örömmel nyugtázták, hogy második alkalommal sem csalódtak az újszásziak vendégszeretetében, így a jövõben is terveznek egyéb rendezvényeiket itt lebonyolítani. Köszönjük Újszász! A rendezvény a Norvég Civil Alap támogatásával jött létre. Nagy László megyei elnök
Sorstársi összejövetel E lmúlt a nyári szünet, túl vagyunk a szeptemberi kiránduláson, így októberben már a rendes összejövetelünket tartottuk. Elõször az idõsek világnapjáról emlékeztünk meg, az Új Néplap Idõsek világnapjára kiadott mellékletébõl olvastam fel egy kedves cikket. Közeledik a szokásos nagyrendezvényünk idõpontja, ezért ezzel kapcsolatban beszéltük meg a fontos teendõket, szervezési feladatokat. A meghívót bizonyára megkapta már minden érvényes tagsággal rendelkezõ tagunk. Kérem, idõben jelentkezzenek a rendezvényre. Barta Imréné, a mûvelõdési ház vezetõje az októberi programokról szólt, és hívott ezekre az eseményekre bennünket. Köszönjük Szabó Lajosné, Cser Lászlóné, Bíró Mihályné, Papp Erzsébet, Tóth Jánosné, Ulviczki Józsefné, Garai Istvánné szíves hozzájárulását a csoport összejövetel megtartásához. Legközelebb tehát 2015. november 19-én (csütörtök) 15 órakor találkozunk a Szász Vendégházban! Mindenkit szeretettel várunk! Ulviczki Józsefné csoportvezetõ
Kertbarát hírek M ár októbert írunk, nagyon haladunk az év végéhez. Az idõjárás kissé hûvösebbre fordult. A kerti munkák nagy része már el van végezve. Ásás, takarítás esetleg még lehetséges. Napközben van még szép idõ. Ilyenkor célszerû ezeket a munkálatokat elvégezni. Ebben a hónapban kettõ összejövetelünk volt. Mindenkor beszélgetünk szakmai dolgokról. Fontosnak tartjuk a tapasztalatokat is. Mindig van jó ötlet. Volt egy szép rendezvényünk szeptember 28-án. Kelemen Mihály tagtársunk megvendégelte a csoportot egy finom csülök és körömpörkölttel. Ugyanis a 70. születésnapja és egyben a névnapja is volt. A csoport nevében felköszöntöttük. Sok boldogságot, jó egészséget kívántunk neki a további évekhez is családja körében. Meghívást kaptunk a Jászárokszállási Kertbarátoktól, 40 éves évfordulót ünnepeltek. Ez csodálatos dolog egy csoport életében. Nagyon szép volt az este. Jól éreztük magunkat. Mi is készülünk már a decemberi évzáróra. Elõtte még novemberben névnapot ünneplünk. Szeretnénk méltón befejezni az évet. Izgalommal készülünk, hogy jól sikerüljön. Mindenkinek jó egészséget, jó pihenést kívánunk. Kertbarátok
2015. november
IRODALOM
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Fehér Majzik Sarolta:
Vidor születésnapja (novella)
Tegnap szerettem volna kinn a kertben
néhány órát eltölteni. Szerettem volna gyönyörködni a nyíló virágok színében, illatában, de a szomszéd Piroska érkezése más irányt adott a délutánnak. A kölcsönkért létrát hozta haza. Amikor a garázsban a helyére tette, az egyik sarokban felfedezte az én régi, Vidor nevû kerékpáromat, és mindjárt közölte is velem, amit gondolt róla: – Még ilyen régi, poros, pókhálós kerékpárjuk is van? Minek õrizgetik itt? Szívesen segítek eladni. Elviszem az ócskáshoz. Biztosan ad érte néhány forintot. Az is jól jön majd a konyhára. Igaz, mostanában keveset foglalkoztam a kerékpárommal, mégis szíven ütött az, amit hallottam. – Ez a kerékpár végigkísérte az életemet, és szeretem még most is nagyon. Semmi pénzért meg nem válnék tõle – válaszoltam kicsit sírós hangon. Jánoska, az egyik unokám sietett is rögtön a segítségemre. – El ne add, Nagymama! Ez egy veterán kerékpár. Most nagy értéke van az ilyeneknek. Sokan gyûjtik is õket. Néhány városban még veterán bicikli klubok is mûködnek. Judit, a másik unokám is kezdett vigasztalni: – Ha akarod, a kedvedért kicsit rendbe hozzuk, és megünnepeljük, hogy most elõkerült. Rendezhetünk neki születésnapot! Számítsd ki, hány éves! Hatvan? Nyolcvan? És a számot majd ráírjuk egy tortára. A gyerekek elsiettek, az én lelkemen pedig emlékek hosszú sora vonult végig. Igyekeztem a rám kiszabott feladatnál maradni, de hirtelen magam sem tudtam, hány éves a kerékpárom. Azt sem tudtam, melyik idõpontot vegyem létezése kezdetének. 1947-et, amikor hozzám került, vagy azt az évet, amikor a gyárban a futószalagról legördült? Az utóbbiról a vázon található kis fémlapocska ad némi tájékoztatót, mert a gyártási szám és a Weiss Manfréd név olvasható rajta. Eszerint Vidor 80 éves is lehet, mert Csepelen 1932-ben kezdtek kerékpárokat gyártani. – A dolog mégsem ilyen egyszerû – tûnõdtem –, mert a 80 év csak a vázra és a kormányra vonatkozik. A többi alkatrész eredetét titok veszi körül, és ma már senki sem tudná megmondani, mi honnét került elõ. – Legyen mégis 1947 a kerékpár életének kezdõ évszáma – döntöttem. Közös életünk akkor kezdõdött. Igaz, így még 70
2015. november
Vidor, a születésnapos kerékpár (Fotó: Fehér Judit) éves sincsen, de azért elég öreg az ünneplésre. 1947-ben én már második éve tanítottam egy tanyán, az Abonyhoz 5 km-re lévõ Nagyjárási iskolában. Nagyon szerettem ott mindent, csak nehéz volt legyõzni a távolságot. Minden nap gyalog mentem ki az iskolába, és természetesen gyalog is jöttem haza. Vagyis 10 km-t gyalogoltam a tanítás miatt. Útvonalam, ha nem is ijesztõ, de elég furcsa volt. Elõször a Kis-erdõ, majd a Kis-temetõ mellett haladtam el, azután a koleratemetõ és a Nagy-erdõ következett. Nagy sokára házak kezdtek sorakozni egymás mellett, téglajárda is húzódott elõttük, jelezve, hogy egy utcába értem. Az utca váratlanul szûnt meg. Fenyegetõen még egy nagy kõszikla is állt a végén. De aki nem ijedt meg, és elég bátor volt ahhoz, hogy derékszögben forduljon el, az egy eddig láthatatlan új utcácskában találta magát, amelyiknek a végén már a mindenki arcára mosolyt varázsoló iskola látszott. Jó idõben egészséges volt a gyaloglás, rossz idõben azonban meg kellett küzdeni az esõvel, sárral. Elõzõ télen az is elõfordult, hogy 20 fokos hidegben magam törtem utat magamnak a térdig érõ hóban. Szerettem volna kerékpárral legyõzni a távolságot, de kerékpár a városban is alig akadt. Azokat a háború idején, az oroszok bejövetele elõtt, mindenkinek be kellett szolgáltatnia, és legtöbbje a frontra került. Új kerékpárokat pedig még nem gyártottak. A gyárakban még nem indult meg a termelés. A nehéz helyzet hirtelen változott meg, mert nagyszerû dolog történt. 1947 tavaszán, éppen a mi utcánkban, Kovács Gyurka, egy régi iskolatárs, mûszerész üzletet nyitott. Összevásárolt minden régi bicikli maradékot, újakat készített belõlük, és eladásra kínálta õket. Az elsõ vásárlói között voltam én is. Megrendeltem a gépet, és egy hét múlva már ott is állt elõttem kilakkozva, kifényesítve egy kerékpárcsoda. Átvételére nõvérem,
Mocóka kísért el. Kinn, a mûhely elõtt felsegített rá, és én elindultam. Akkor jutott eszembe, és hangosan felkiáltottam: – Én nem is tudok kerékpározni! – Nem baj! – hallottam a nõvérem hangját. – Az a fontos, hogy hajtsd! És én hajtottam. Fürge kis gépemmel szinte repültem ki az iskolába. Arcomat pirosra csípte, hajamat összeborzolta a tavaszi szél. Nem bántam! Boldog voltam! Minden élt, nevetett, vidám volt körülöttem, ezért még a kerékpárt is vidámnak, vagyis Vidornak neveztem el. Vidornak hívtuk mindnyájan, és õ rövidesen újabb örömet szerzett nekem. Õsszel a járási gazdasági felügyelõ és a gazdasági iskola igazgatója „Ezüstkalászos Gazda” tanfolyamot szervezett a mi iskolánkban. Mivel már könnyebben közlekedtem, a magyar és az énekórák megtartására engem kértek fel. Így októbertõl február végéig négy alkalommal délután is kikerékpároztam az iskolába. Meghallgattam a szakmai elõadásokat, megtartottam az óráimat, és este együtt kerékpároztam haza a kollégákkal. Vizsga napján, mert végighallgattam és tudtam az anyagot, „Ezüstkalászos Gazda” oklevél járt nekem is. Hazafelé büszkén ültem biciklimen, de nagyon nehezen haladtam a sûrû esõvel áztatott homokos úton. Kicsit le is maradtam, ezért nagyon igyekeztem a többiek után. A sötétben nem láttam jól az utca derékszögbe fordulását, és teljes erõvel neki hajtottam a furcsa kõsziklának. Lerepültem a nyeregrõl, és két térdre esve érkeztem meg egy pocsolyába. Sírni lett volna kedvem, de örültem is. Végeredményben nem tört el egyetlen csontom sem. Vidor is megmaradt épségben, ezért inkább a nevetést választottam. A többiek is velem nevettek megkönnyebbülten. A következõ õsszel különös dolog történt. Férjem a Zala megyei Felsõrajkon kapott körjegyzõi állást, és engem is utána helyeztek. Természetesen Vidort is
13
IRODALOM – KULTÚRA vittem magammal. A kicsi faluban még nem volt villany, nem volt ivóvíz, nem volt vasútállomás és nem volt autóbusz közlekedés sem. Gyalog jártunk, esetleg lovas kocsin vagy kerékpáron. Micsoda utak voltak! Nekünk, alföldi embereknek újdonságot jelentett minden hegy, minden völgy, minden domboldal. Meg akartuk ismerni valamennyit, ezért szabadidõnkben bicikli kirándulásokra indultunk. Tölgyerdõk, szõlõk, pincesorok váltották egymást. Hegytetõkrõl zúdultunk le keskeny ösvényeken, és vadrózsa lugasok alatt haladtunk a horhosokon keresztül. Négy év múlva hazajöttünk Abonyba, és én itthon kezdtem tanítani. Mint osztályfõnök, Vidorral az élen, gyakran vittem tanítványaimat bicikli kirándulásokra. Magam pedig gyakran mentem vele családlátogatásokra. Közben megnõtt a fiam, Jánoska, és többnyire már õ járt Vidorral. Egyik barátjával, Matusinka Tibivel fél délutánokon át szerelték, összerakták meg újra szétszedték. A végén ki-ki felpattant a saját gépére, és hosszú túrára indultak. Meg akarták ismerni az egész környéket. Csak az este kényszerítette õket a hazatérésre. Nemsokára kislányom, Sárika is igényt tartott Vidorra. Ha csak tehette, megszerezte, és sorba látogatta vele a barátnõit. Csupa öröm és aggodalom lett az életem. Sok szomorú és nehéz feladatot is megoldottunk mi ketten Vidorral, de most nem akarok sem bánatra, sem szomorúságra gondolni. Ne jöjjenek elõ a múltból a pedagógusokra kirótt kötelezõ feladatok keserû emlékei. Ne jussanak eszembe a temetõkbe és a kórházakba járások, sem a patikába, sem az orvoshoz rohanások, mert születésnapra készülünk. Ahhoz pedig csak az öröm és a boldogság illik. Húsz évvel ezelõtt Újszászra költöztem. Vidor ide is velem jött, pedig már nincs rá szükségem. Megöregedtünk mind a ketten. Én gyalog járok. Õ a garázsba került. Hány éves is? Nem sikerült kibogoznom, mert már jönnek a gyerekek, és hozzák a hirtelen fényesre mosott, orgonacsokrokkal feldíszített öreg kerékpárt. Vidor van középen. Kormányát jobbról Judit, balról Jánoska fogja. Most elengedik, és egy mozdulattal felém indítják. Változik a helyzet. Én fogom a kormányt, õk a csomagtartóba kapaszkodnak. – Éljen Vidor! Éljen a születésnap, mindegy, hogy hányadik – mondják. Érzem, szívemben még él Vidor iránt a régi szeretet. A meghatottságtól sírni lenne kedvem, de nem sírok. Inkább nevetek, mert jó újra látni az öreg Vidort, és arra gondolni, hogy milyen kevés is elég néha egy kis boldogsághoz!
14
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Dalostalálkozó 22. alkalommal került megrendezésre a Dalostalálkozó, a Százszorszép Népdalkör és a mûvelõdési ház közös rendezvénye. A házigazdákon kívül hét település fogadta el meghívásunkat. Közülük a Besenyszögi Népdalkör elõször vett részt a találkozón. A legrégebbi résztvevõk a Jászapáti Muskátli Népdalkör tagjai. Õk szinte a kezdetektõl visszajáró fellépõi a rendezvénynek. Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola néptáncosai színesítették a mûsort. Most nem volt megmérettetés, nem volt minõsítés, nem kellett senki-
nek izgulnia. Ki-ki azt adhatta, ami a szívébõl, lelkébõl jött. A dalostalálkozót Molnár Péter polgármester nyitotta meg, és ez alkalommal egy örömhírt is megosztott a megjelentekkel, miszerint az önkormányzat 142 millió forintot nyert a polgármesteri hivatal és a mûvelõdési ház energia korszerûsítésére. A Százszorszép Népdalkör dalcsokra után Molnár Péter polgármester és Konka Csaba képviselõ virággal gratulált a csoport minden tagjának a szép mûsorért. A már említetteken kívül fellépõ csoportok: az abonyi Kéknefelejcs Népdalkör, a jászszentandrási citerazenekar, az öcsödi Hagyományõrzõ Népdalkör, a jászfényszarui Fehér Akác Népdalkör.
A Százszorszép Népdalkör a színpadon (Fotó: Bálint Géza)
Nézõtéri dalolás (Fotó: Bálint Géza)
2015. november
KULTÚRA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
A Kisújszállásról érkezett Újj Mária Tünde egy nagyon szép népdalt énekelt, majd a fia elõadásában szilágysági verbunkot láthattunk. Angyal Ferenc citerás, mint mindig, most is megénekeltette a jelenlévõket. A közönség szinte mindegyik fellépõ mûsorába bekapcsolódott, jókedvû, vidám énekszó, citerazene hallatszott a délelõtt folyamán. A program végén egy meglepetés zenekar is összeállt a fellépõ együttesek tagjaiból. Ebédidõig játszották az ismert és kevésbé ismert népdalokat, nótákat. Az ebédet a Szász Étteremben fogyasztotta el mindenki. Ebéd után került sor a várva várt tombolahúzásra. A nagylelkû támogatók jóvoltából sok szép ajándék talált gazdára, melyet ezúton is köszönünk. Köszönjük a rendezvényt támogató Molnár Péter polgármester és Mérész Zoltán vállalkozó támogatását.
A Meglepetés zenekar (Fotó: Barta Imréné)
Barta Imréné intézményvezetõ
(Folytatás az elsõ oldalról)
Elsõsök: I. Földi Zoltán 1. a, Kanalas Rita 1. b, Nagy Leila 1. b, Suki Diána II. Kállai Gabriella 1. b, Kanalas Dzsennifer 1. a, Pocsári Dzsennifer 1. a, Zentai Csenge 1. a. Valamennyi beérkezett gyermekrajz megtekinthetõ a könyvtárban munkanapokon 10 és 18 óra között. 2015. – A Fény nemzetközi éve. Erre könyvtárunk 3 fordulós internetes vetélkedõvel irányította rá a figyelmet. A legjobb megfejtést beküldõk – Babos Jánosné, Dombainé Pozsgai Andrea és Molnárné Bakó Éva – szintén a Könyves Vasárnapon vehették át a jutalmukat, a Benyus Barkácsbolt által felajánlott energiatakarékos fénycsöveket ill. LED –et. A könyvtári napok keretében bemutattuk az Azolo olvasásnépszerûsítõ programot. Nyugdíjas csoport a könyvtárunkban, mint NAVA pontban a Körhinta címû filmet nézte meg. Érdeklõdõk megismerkedhettek az Ügyfélkapu nyújtotta lehetõségekkel és egyéb internetes ügyintézési lehetõségekkel. Múltunk lapjai címmel minden könyvtárlátogató megtekinthette a helyismereti gyûjteményünkbõl készített könyvkiállítást. Kõbe zárt emléke-
2015. november
Konka Csaba városi képviselõ adta át a díjakat (Fotó: Barta Imréné)
A legfiatalabb mesemondók (Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)
15
KULTÚRA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
zet címmel ajánlóbibliográfiát állítottunk össze. Az Egyenlõbánásmód Hatóság tájékoztató anyagai októbertõl megtalálhatóak a Városi Könyvtárban is. Mindezek után elérkezett október 11., a Könyves Vasárnap. Sokan jöttünk össze ezen a napon a könyvtárban. Óvodástól nyugdíjasig minden korosztály képviseltette magát. Konka Csaba képviselõ adta át a díjakat a gyerekeknek és a felnõtteknek. A díjátadó után a Kreatív ízek képekben kiállítás megnyitója következett. Felhívásunkra 7 ügyes kezû újszászi lakos küldte be fõztjének, ill. süteményeinek fotóit. A szebbnél-szebb alkotásokat Gintlné Nagy Melinda, Konka Istvánné és lánya Beáta ill. fia Krisztián; Pásztorné Ónodi Erika; Steinmacher Attila, Szabó Andrásné (szül. Varga Andrea), Szabóné Szabó Henrietta és Takács Zoltán készítette. A kiállítás december 1-ig tekinthetõ meg munkanapokon 10 és 18 óra között a Városi Könyvtárban (Damjanich út 2.) A Krassóiné Gyüre Rozália ötlete nyomán született kiállítás megnyitóján szép számmal gyûltünk össze és a kiállítók jóvoltából még kóstoló is volt. Minden kiállító kapott apró kis emlékcsomagot, amelybe a fakanalat Tukacsné Horkai Ágnes készítette. Erre a kiállításra készült el a könyvtár Mini Galériája. Ennek munkálataiban tevékeny részt vállalt Kanalas Péterné, Konka Györgyné, Krassóiné Gyüre Rozália. Ebben a Mini Galériában lehetõséget kívánunk nyújtani másoknak is arra, hogy bemutatkozzanak a város lakosságának más és más alkotásokkal, gyûjteményükkel stb.
A rajzpályázat résztvevõi (Fotó: Barta Imréné)
A Kreatív ízek képekben pályázat résztvevõi (Fotó: Barta Imréné)
A Könyves Vasárnapon kezdõdött és október 16-ig tartott a Megbocsátás hete. Jó néhányan éltek azzal a lehetõséggel, hogy késedelmi díj fizetése nélkül hozhatták vissza lejárt határidejû könyveiket, ill. kihasználták az ingyenes beiratkozást. Az Õszi Könyvtári Napok rendezvényeit támogatta a Benyus Barkácsbolt, Konka Csaba képviselõ, Konka Györgyné, Krassóiné Gyüre Rozália, Tukacsné Horkai Ágnes. Közremûködésüket ezúton is köszönjük. Munkánkat segítették a közösségi munkában tevékenykedõ középiskolások: Bathó Lilla, Búzás Sándor, Gulyás Annamária, Szabó Lídia, Tick Tibor és Zana Róbert. Sz.B.A.
16
Látogatók a Mini Galériában (Fotó: Barta Imréné)
2015. november
KULTÚRA – HELYI DOLGAINK
MEGH ÍV Ó
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
GERINC JÓGA
A Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár 2015. december 6-án (vasárnap) 16 órai kezdettel
Adventi koncertet
A mûvelõdési ház klubtermében 2015. október 30-tól gerinc jóga torna indul. Idõpont: péntekenként 17.00-18,30 óráig
rendez a jászberényi Cantate Nobis Énekegyüttes
Oktató: Tõzsér Kitti
közremûködésével.
Óra díja: 700 Ft/1,5 óra
A rendezvény helyszíne: Az újszászi református templom A belépés díjtalan. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!
Ez egy kezdõ gerincjóga foglalkozás, amely ajánlott prevencióra, megelõzésre, és már fennálló problémák kiegészítõ kezelésére is. Teljes testet átmozgató, komplex mozgásforma, amely ötvözi a gerinctorna és a hatha jóga elemeit. Minden foglalkozás relaxációval zárul. Amire szükség van: kényelmes ruha, takaró. Bejelentkezés nem szükséges, de ha bárkinek bármi kérdése lenne: a 06-70/313-7087-es telefonszámon lehet információt kérni. Akiknek nem ajánlott: csípõprotézises, porckorongsérvben és lábhossz eltérésben szenvedõ betegeknek.
2015. november
17
ÓVODA
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Óvodai események októberben „Õsz szele zümmög” „Õsz szele zümmög” elnevezéssel, szeptember 24-én rendeztük meg szokásos õszköszöntõ programunkat. A szép napsütéses idõben az óvó nénik meglepetés mûsora, A vajaspánkó c. mese elõadása nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követõen különféle tevékenységek várták a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket. Volt kézmûves vásár is. Lisztgyurmából sünit, dugólenyomattal szõlõfürtöt, falevelek felhasználásával pedig lenyomatot készíthettek, melybõl állatok formája rajzolódott ki. A Mi van a takaró alatt? elnevezésû játékban a gyerekeknek õszi gyümölcsöket kellett felismerni tapintás alapján. A népszerû kakasviadal népi játékban a barátok mérhették össze erejüket, a vállalkozó szellemûek pedig birsalmával célba is dobhattak. Örömünkre szolgált, hogy ellátogattak az esõ osztályosok, akik boldogan köszöntötték volt óvodás társaikat, és az óvó néniket is, majd bekapcsolódtak a különbözõ tevékenységekbe. A szülõk felajánlásainak köszönhetõen volt büfé is, ahol ropogtatni való, frissítõ várta a gyerekeket. Kellemes délelõttöt töltöttünk el így együtt a gyerekekkel, hozzátartozóikkal és az iskolásokkal.
A meglepetés mûsor
Szabóné Nagy Orsolya óvodapedagógus
A Zene Világnapján
Az óvodások szereplését a Zene Világnapján, október 1-jén az
Lisztgyurmázás
A szolnoki Vadasparkban jártunk!
Falevélfestés
idén is izgatott készülõdés elõzte meg. Minden évben örömmel teszünk eleget ennek a kedves meghívásnak. Ezekben az õszi napokban sok helyen a termények betakarításával, az érett gyümölcsök leszedésével, szüretelésével és feldolgozásával foglalatoskodnak, országszerte vásárokat rendeznek. Mindezekhez népszokások is kapcsolódnak, amelyek megismerését, a hagyományok ápolását óvodánk kiemelten fontosnak tartja. A Zene Világnapjára a szürethez kapcsolódó dalos játékokból válogattunk, megidézve egy melegebb, barátságosabb és emberszeretõbb népélet dolgos napjait. Kis mûsorunk elõadása után óvodásaink boldogan fogadták a szép számú közönség lelkes tapsát, és büszkén mesélték el élményeiket az óvodában maradottaknak. Ulviczki Dóra óvodapedagógus
Az Állatok Világnapja alkalmából a nagycsoportosokkal elláto-
gattunk a szolnoki Vadasparkba (NEFAG). Egy állatgondozó sokféle új ismerettel bõvítette a gyerekek tudását, szókincsét. Az állatsimogatóban a bátrabbak megsimogathatták a kecskéket, nyuszikat, és egy vadászgörényt is. Az állatok etetését is sokan kipróbálták. A láma a gyerekek kezébõl lakmározott. Visszaindulás elõtt egy játszótéren nagyon jókat játszhattak az óvodások és a hátizsákok mélyébõl elõkerülõ finomságok és üdítõk is elfogytak. Nagyon tartalmas és vidám kirándulást tudhatunk maguk mögött. Konkáné Pozsgai Tímea Gyüréné Miskolczi Aranka óvodapedagógusok
18
A Zene Világnapján
2015. november
VALLÁS
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Elmúlás – örök élet Évekkel ezelõtt egyik hittanórán feltettem a kérdést elsõ, vagy talán második osztályos tanulóknak: Mi az az esemény, ami elõbb vagy utóbb egészen biztosan be fog következni életünkben? A válasz nem váratott magára talán egy percig sem: Az, hogy meghalunk! Ez a tény akkor is tény marad, ha nem akarunk gondolni rá. Ez esetben saját magunkat csapjuk be, nem kis mértékben. Aki nem látja a halál értelmét, az nincs tisztában az élet értelmével sem. Errõl a fontos kérdésrõl is érdemes lenne behatóan foglalkozni, de talán majd máskor. Novemberben vagyunk, amikor sokféle esemény, temetõ látogatás, népi szokás emlékeztet bennünket az elmúlásra. Ennek kapcsán érdemes néhány megfontolandó újabb kori szokást figyelmünk központjába helyezni. Az a gyakorlat, hogy elhunytjainkat nem koporsóba helyezve, hanem hamvasztva temetjük, nem tekinthetõ – hazánkban – régi szokásnak. A hamvasztás iránti igény a 18.-19. században kezdõdött, erõsen egyházellenes éllel. Ezért egyházunk, de a református egyház is ellenezte. Magyarországon az 1950-es évek elején kezdõdött el a hamvasztásos temetés, és fokozatosan egyre nagyobb mértékben terjedt el. Közben az egyházellenes él elhalványult. Ez egyházunk álláspontját is megváltoztatta, amennyiben a koporsós, földbe temetést ajánlja, de a hamvasztást sem tiltja. Mindenképp megfontolandó, hogy az emberi test tiszteletet érdemel életben, halálban egyaránt, mert Isten szeretet terve szerint a test is részese a megváltásnak, és így feltámadás vár rá. Ugyanakkor a keresztény ember teste a Szentlélek élõ temploma is, ahogyan Szent Pál tanít: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek
temploma, akit Istentõl kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsõítsétek meg és hordozzátok tehát az Istent testetekben.” (1Kor 6,19-20) Nem vagyunk a magunkéi. Ez azt is jelenti, hogy jó az, ha az ember nemcsak szerettei, de ismerõsei, munkatársai, tanárai, elöljárói földi maradványai iránt kifejezheti a tiszteletét, megbecsülését egy olyan helyen, ahol mindenki számára könnyen megközelíthetõ: magyarán a temetõben. Ennek az alapvetõ emberi igénynek kevéssé felel meg az, ha a hamvakat szétszórják, vagy magánházban tartják. Egy másik nem elhanyagolható szempont: elhunyt szeretteinket el kell tudni engedni. Olyan jó tudni, hogy odaát nem a semmi, hanem Valaki, az életet ajándékozó Isten vár ránk. Õ az, aki a gyászolók szívét képes megvigasztalni. Mi, katolikusok fontosnak tartjuk, hogy elhunytjainkért imádkozzunk, szentmisét mondjunk. Ez sokkal több mint puszta kegyeletes emlékezés: hatékony segítés az elhunytnak, hogy ha halála után még tisztulnia kell, akkor ez a tisztulás imáink, szentmise felajánlásaink gyümölcseként mielõbb beteljesedjen. Amikor – november folyamán – vagy bármikor, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, ne feledkezzünk meg errõl. Fejezzük ki irántuk érzett szeretetünket imádsággal, vagy akár böjttel, vagy szentmise felajánlással is. Azt már mondanom sem kell, hogy az újabban terjedõben lévõ halowen szokásnak semmi köze sincs a keresztény hithez és az igazsághoz, szeretethez. Miklós János plébános
Bérmálás az újszászi templomban Idén ünnepli az Újszászi Római Katolikus templom felszentelésének 130. évfordulóját. Október 31.-én a hálaadó szentmisét Dr. Beer Miklós váci egyházmegyés püspök atya tartotta, és szolgáltatta ki négy fiatal részére a keresztény nagykorúság, a bérmálás szentségét. A püspök atya közvetlensége és kedvessége megmutatkozott mindenki számára. A szentmise után megvendégelés volt a Szász étteremben. Még egyszer szeretnénk megköszönni János atyának a felkészítést. Farkas József Attila Dr. Beer Miklós váci püspök a bérmálkozókkal
2015. november
19
SPORT
Labdarúgás Pontot raboltunk Csépától Október 3. VIII. forduló Újszász – Csépa 0-0 Újszász, 150 nézõ, vezette: Csányi Tamás
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ Márk, Fodor Gergely, Fekete Tamás (Rézsó Péter), Czibak Tibor (Paplanos Ádám) A nyáron több új játékost igazoló és eddig remekül szereplõ Jászárokszállás otthonában léptünk pályára a hétvégén. A hazaiakat eddig senki sem tudta legyõzni, ezért egy harcos, szoros mérkõzésre számítottunk. A biztos védekezésbõl indultunk ki, és abban bíztunk, hogy kontráink eredményesek lesznek, és meg tudjuk lepni vendéglátóinkat. Meg is volt az esély erre, mindkét félidõben ziccereink voltak, de gólt – úgy, mint az elmúlt négy(!) fordulóban – most sem sikerült szerezni. A mérkõzés elõtt a helyezéseket nézve talán mindenki elfogadta volna az idegenben szerzett egy pontot, ám a játék képe és a helyzetek alapján ezen a napon gyõzelmet érdemeltünk volna.
Öt mérkõzés után újra gyõztünk Október 17. X. forduló
Nagyistván Ádám bravúrosan védett Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, dr. Katona Károly, Szarvák Krisztián, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Szurmai Tibor (Rézsó Péter), Fekete Tamás (Fodor Gergely), Gazdag Gyula (Lengyel András), Juhász Márk, Czibak Tibor (Paplanos Ádám) A tiszafüredihez hasonló bravúros eredményben bizakodtunk Csépa ellen. A jó játékerõt képviselõ vendégek már a mérkõzés elejétõl kezdve igazolták, hogy nem véletlenül nyerték meg az eddigi összes mérkõzésüket és vezetik a bajnokságot. Rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és szinte végig õk irányítottak, de ismét nagyon lelkesen és szervezetten védekeztünk, mindemellett Nagyistván Ádám nagyszerû napot fogott ki a kapuban. A második félidõ elején két óriási lehetõségünk volt a gólszerzésre, amibõl ha betalálunk, egészen érdekesen alakulhatott volna a találkozó. Gólt nem rúgtunk, viszont a rengeteg helyzetet kidolgozó és kihagyó Csépa sem, így bravúros pontot szereztünk a listavezetõ ellen, amihez némi szerencsére is szükségünk volt.
Újszász – Jászfényszaru 2-0 (2-0) Újszász, 100 nézõ, vezette: Kovács Dániel Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián (Lengyel András), Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Gazdag Gyula, Fekete Tamás (Rézsó Péter), Fodor Gergely (Paplanos Ádám), Juhász Márk, Czibak Tibor (dr. Katona Károly) Góllövõk: Fodor Gergely (24. perc), Szarvák Krisztián (36. perc) A hátsó régióban elhelyezkedõ, az õsszel már több alkalommal is súlyos vereséget szenvedõ Jászfényszaru csapatát fogadtuk a tizedik fordulóban. Bár a forma alapján mi számítottunk a mérkõzés esélyesének, mégsem vehettük félvállról ezt az összecsapást, mert tudtuk, hogy nem feltartott kézzel fog kiállni az ellenfelünk. Nem kezdtünk jól. Nagyon sok volt a pontatlanság és a rossz passz. Szerencsére mielõtt vérszemet kaptak volna a vendégeink, a 24. percben sikerült meg-
Szarvák Krisztián õ is elsõ gólos a felnõttek között szereznünk a vezetést Fodor Gergely fejesgóljával, ami egyben elsõ gólja is volt a felnõtt csapatban. Megszületett a hetek óta várt gól, és abban bíztunk, hogy ezután jönni fog majd a többi is. A 36. percben Szarvák Krisztián sem akart lemaradni, és õ is berúgta elsõ felnõtt bajnoki gólját csapatunkban, így kétgólosra nõtt elõnyünk. A második félidõre újabb gólok reményében mentünk ki, semmiképpen sem akartunk leállni, ugyanis egy fényszarui szépítõ gól nagyon megnehezítette volna a dolgunkat. Újabb érvényes gólt nem sikerült rúgnunk, csupán lesgólokig jutottunk, viszont ismét érintetlen maradt a hálónk, így megmaradt az elsõ félidõben kialakult 2-0-s eredmény.
Gyenge játékkal egy pontot szereztünk Október 24. XI. forduló Kisújszállás – Újszász 1-1 (0-1)
Gól nélkül nincs gyõzelem Október 10. IX. forduló Jászárokszállás – Újszász 0-0 Jászárokszállás, 150 nézõ, vezette: Ács Zoltán Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Gazdag Gyula, Juhász
20
Fodor Gergely elsõ gólját rúgta a felnõttek között
Czibak Tibor pontot érõ gólt rúgott
2015. november
SPORT Kisújszállás, 100 nézõ, vezette: Fekete Tibor Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Gazdag Gyula, Rédei Csaba, Fekete Tamás (Rézsó Péter), Fodor Gergely (Lengyel András), Juhász Márk, Czibak Tibor Góllövõ: Czibak Tibor (35. perc) Napsütéses, remek idõben került sor kisújszállási vendégjátékunkra a 11. fordulóban. A pályáról ugyanezt már nem lehetett elmondani, ugyanis rendkívül mély talajú játéktéren küzdhettek meg a csapatok. Nem is várhatott senki szép játékot, a csúszkálás és a sok hiba jellemezte az eléggé alacsony színvonalú elsõ félidõt. Rögtön a mérkõzés elején a hazaiaknak volt nagy helyzete, de Nagyistván Ádám jól mozdult ki a kapuból, és védeni tudott. A 35. percben legnagyobb helyzetünket mi viszont gólra váltottuk, amikor Fekete passza után Czibak került helyzetbe és vágta a labdát a léc alá. Ez a gól azt jelentette, hogy elõnnyel térhettünk pihenõre. A folytatásban aztán rá sem lehetett ismerni csapatunkra, mintha a pályán sem lettünk volna, elõre veszélytelenek voltunk, a hazaiak kapujáig alig jutottunk el. A kisújszállásiak viszont nagy lelkesedéssel végigtámadták a második félidõt, többször is közel álltak a gólszerzéshez, ami a 80. percben sikerült is nekik. Egy szöglet után a hosszún érkezõ Pintér volt eredményes, és kiegyenlített. Sajnos, nem bírtuk el a hazaiak nagy nyomását, és nem tudtuk kapott gól nélkül kihúzni a hátralévõ idõt. El kell ismerni, hogy a második félidõ alapján nem érdemeltünk gyõzelmet, sõt akár ki is kaphattunk volna.
Váratlan vereség tiszaföldvártól Október 31. XII. forduló Újszász – Tiszaföldvár 0-2 (0-0) Újszász, 150 nézõ. vezette: Szöllõsi Ferenc Újszász: Nagyistván Ádám – Fekete Tamás (Rézsó Péter), Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Gazdag Gyula, Rédei Csaba, Veréb Viktor, Juhász Márk, Fodor Gergely (dr. Katona Károly), Czibak Tibor (Paplanos Ádám) A 12. fordulóban az újonc Tiszaföldvár csapatát láttuk vendégül. Bár ellenfelünk eddig egész jól szerepel a bajnokságban, azért hazai pályán illõ lett volna begyûjteni a három pontot. Az elsõ félidõben többször is közel álltunk a vezetõ gól megszerzéséhez, több helyzetünk is volt, de a legfontosabb dolog, a góllövés ezúttal sem ment. A 0-0-s félidõt követõen a folytatásban abban bíztunk, hogy minél elõbb jönni fog a gól, ehelyett az 53. percben mi kerültünk hátrányba, amikor Máté Fazekas talált a kapunkba. Rohanhattunk az eredmény után, mentünk elõre, támadtunk a hátul betömörülõ, kontrára játszó vendégek ellen. Sikerült is az egyenlítés, de Ju-
2015. november
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Gól nélküli támadás (Fotó: Fehér János) hász gólját les miatt nem adta meg a játékvezetõ. Még ezután is meg volt az esély az egyenlítésre, de az is kevésnek bizonyult, amikor a kapussal álltunk szemben. Már szinte majdnem véget ért a mérkõzés, amikor a 89. percben, az ekkor már 10 emberrel játszó vendégek egy hibát kihasználva Aszódi révén megszerezték második góljukat, így 2-0-s vereséget szenvedtünk hazai pályán. A tiszaföldváriak szinte két lehetõségükbõl két gólt rúgtak, mi pedig számtalan helyzetünkbõl egyet sem tudtunk kihasználni, ami már igencsak lesújtó teljesítmény. Hétvégén Rákóczifalván lépünk pályára. Szurmai Tibor
Vereség és gyõzelem Jászárokszálláson Október 4. IV. forduló Jászárokszállás U16 – Újszász U16 4-1 (3-0) Jászárokszállás, vezette: Juhász Roland Újszász U16: Balogh Mihály – Berényi Zsolt, Paplanos Kristóf, Becskereki László, Bujdosó István, Kocza Gergõ, Gergi Róbert, Sampei Alex, Nagy Péter, Paplanos Ákos, Debrei Tamás (Németh Márk) Góllövõ: Kocza Gergõ (79. perc) Nem tudtuk megállítani az eddig 100%-os hazai csapatot. Ezen a mérkõzésen sokat hibáztunk, amivel gólokhoz segítettük ellenfelünket, így már az elsõ félidõben eldõlt minden. Sovány vigasz, hogy a második félidõt döntetlenre tudtuk lehozni. Jászárokszállás U19 – Újszász U19 2-3 (1-1) Jászárokszállás, vezette: Peredi Tibor Újszász U19: Szabó Gergõ – Szûcs Dénes, Nagy Szabolcs, Hájas Levente (Nagy Patrik),
Kovács Sándor (Soltész Dávid), Gulyás Zsolt, Kenyó Márk, Pesti Barnabás, Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Szarvák Zsolt Góllövõk: Kanálos Róbert (9. perc), Szarvák Zsolt (83. perc), Pesti Barnabás (90. perc) U19-es csapatunknak a vártnál nehezebb mérkõzésen sikerült begyûjtenie a három pontot. Vezetésünk után úgy tûnt, sima mérkõzés lesz, ám egy buta kiállítás után feljöttek a hazaiak, és megfordították az eredményt. Szerencsére nem zuhantunk össze, és kiegyenlítettünk az ekkor már szintén tíz emberrel játszó vendéglátóinkkal szemben. Az egyenlítést páros kiállítás követte, ami után már kilenc a kilenc ellen játszhattak a hátralévõ pár percben a csapatok, amibõl mi jöttünk ki jobban. A 90. percben Pesti Barnabás belõtte gyõztes gólunkat.
Nem várt vereségek Jánoshidától Október 11. V. forduló Újszász U16 – Jánoshida U16 0-3 (0-0) Újszász, vezette: Mozsár Gergely Újszász U16: Fehér Bálint (Balogh Mihály) – Berényi Zsolt, Varga Károly, Paplanos Kristóf, Németh Márk (Debrei Tamás), Becskereki László, Nagy Péter, Gergi Róbert, Pomázi Bálint, Kanalas Márió, Paplanos Ákos Az elsõ félidõben semmi jel nem utalt arra, hogy ezen a mérkõzésen sima vereséget szenvedünk. Helyzeteink voltak, gólt azonban nem tudtunk rúgni. A folytatásban a várva várt rúgott gól helyett a vendégek találtak háromszor is a kapunkba, és teljesen szétestünk a mérkõzés végére. Újszász U19 – Jánoshida U19 1-2 (1-0) Újszász, Vezette: Markóth István Újszász U19: Szabó Gergõ – Szûcs Dénes, Nagy Szabolcs, Nagy Patrik, Kovács Sándor,
21
SPORT Pesti Barnabás, Bujdosó István, Kanálos Róbert, Kanalas Renátó, Kenyó Márk, Soltész Dávid (Terék Krisztián) Góllövõ: Soltész Dávid (18. perc) Kiállítva: Nagy Szabolcs (76. perc) Félidei vezetésünk után, a mérkõzés utolsó negyedórájában büntetõbõl egyenlítettek ki a Jánoshidaiak, ráadásul a kezezõ Nagy Szabolcsot kiállította a játékvezetõ. A vendégek kihasználták emberelõnyüket, és a 87. percben megszerezték a gyõztes gólt.
Pont nélkül tértünk haza Tiszafüredrõl Október 18. VI. forduló Tiszafüred U16 – Újszász U16 5-0 (2-0) Tiszafüred, vezette: Seletye Róbert Újszász U16: Fehér Bálint (Balogh Mihály) – Berényi Zsolt, Varga Károly, Paplanos Kristóf, Kiss Imre, Debrei Tamás (Szabó Balázs), Kanalas Márió, Becskereki László, Nagy Péter, Németh Márk, Paplanos Ákos Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A hazaiak mindenben felülmúltak minket. Tiszafüred U19 – Újszász U19 3-1 (2-0) Tiszafüred, vezette: Takács Sándor Újszász U19: Szabó Gergõ – Szûcs Dénes, Kanálos Róbert, Gergi Róbert (Piti Dávid), Nagy Patrik, Bujdosó István, Pesti Barnabás, Kovács Sándor, Kovács Gergõ, Soltész Dávid, Kenyó Márk Góllövõ: Kenyó Márk (71. perc) Korán, már az 5. percben hátrányba kerültünk, de a folytatásban többször is közel álltunk az egyenlítéshez. Az elsõ félidõ utolsó percében egy büntetõbõl szerzett góllal megduplázták elõnyüket a hazaiak. A második játékrészben nagy esélyt kaptunk, ugyanis tíz emberre fogyatkoztak vendéglátóink, ami után sikerült is a szépítés. Mentünk elõre és támadtunk, ám az egyenlítés elmaradt, sõt egy szöglet után újabb gólt kaptunk, így 3-1-es vereséget szenvedtünk.
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ elõbb lefújta a találkozót, a Jászapáti csapat 6 fõre fogyatkozása miatt. Újszász U19 – Jászapáti U19 12-0 (4-0) Újszász, vezette: Fekete Tibor Újszász U19: Szabó Gergõ – Szûcs Dénes, Nagy Szabolcs, Kovács Sándor, Kanálos Róbert, Hájas Levente, Kenyó Márk, Pesti Barnabás, Rézsó Péter (Kovács Gergõ), Nagy Patrik, Soltész Dávid Góllövõk: Soltész Dávid 5 (18. 51. 58. 59. 73. perc), Pesti Barnabás 3 (21. 35. 48. perc), Kenyó Márk 2 (69. 72. perc), Nagy Szabolcs (31. perc), Rézsó Péter (53. perc) A Jászapáti U19-es csapat is nyolc játékossal állt fel a mérkõzésen, amely az U16-os találkozóval ellentétben nem ért véget idõ elõtt. 12 gólig jutottunk. Szurmai Tibor
Sakkhírek Magabiztos gyõzelmekkel máris a dobogón NB-II Újszász – Röszke 10-2 Szentes – Újszász 3,5-8,5
A z NB-II második fordulójában az elsõ forduló súlyos veresége miatt mindenképpen javítani kellett együttesünknek. A mezõny leggyengébb csapatát, Röszkét fogadtuk. Sajnos, éltáblásunk Muhari hétvégi tanulmányai miatt nem tudta vállalni a játékot, ezért ismét tartalékosan ültünk az asztalhoz. Ennek ellenére már a megnyitás után több játszmában jobban álltunk, és sorozatban arattuk a gyõzelmeket. Sajnos, ifjúsági játékosunk, Nyers döntetlen színezetû állásban vesztõt
húzott. Ennek ellenére magabiztos, nagy arányú gyõzelmet értünk el. Gyõzött: Czeglédi, Takács, Molnár, Varga, Gulyás, Merena, Kovács, Pásztor A., Inges Döntetlenezett: Simonyi, Szíjártó Vesztett: Nyers. A harmadik fordulóban a nagy múltú Szentes együtteséhez látogattunk, amely gyenge középcsapatnak számít, ezért csak a gyõzelem volt az elfogadható eredmény. A házigazdák kemény ellenállást tanúsítottak, és több játszmában döntetlen született. A végjátékban kijött a nagyobb tudás, és végül sima gyõzelmet arattunk. Gyõzött: Takács, Szíjártó, Molnár, Pásztor A., Muhari G. Döntetlenezett: Simonyi, Czeglédi, Merena, Inges, Peredi Vesztett: Varga. A két nagy arányú gyõzelemmel felzárkóztunk az élmezõnyhöz, és remélhetõleg ott is tudunk maradni. A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. Orosháza, Karcag 23 pont, 3. Újszász 22,5 pont, 4. Maróczy II (Szeged), Békés 21,5 pont, 6. Gyula 18 pont, 7. TÁKISZ SE (Kecskemét) 16,5 pont, 8. Makó II 16 pont, 9. Tóth László SE II (Kecskemét) 15 pont, 10. Kiskunfélegyháza 14 pont, 11. Szentes 13 pont, 12. Röszke 12 pont. Sakkszakosztályunk november havi programja: NB-II 4. forduló: november 08. 11 óra Újszász – Orosháza NB-II 5. forduló: november 29. 11 óra Maróczy SE-II (Szeged) – Újszász. Varga László
Komolytalan mérkõzések Jászapáti ellen Október 25. VII. forduló Újszász U16 – Jászapáti U16 12-0 (8-0) Újszász, vezette: Borhi Csaba Újszász U16: Fehér Bálint (Balogh Mihály) – Berényi Zsolt, Varga Károly, Kiss Imre, Nagy Péter, Bujdosó István, Becskereki László, Sampei Alex (Szabó Balázs), Németh Márk, Kanalas Márió, Gergi Róbert Góllövõk: Gergi Róbert 4 (5. 33. 34. 51. perc), Becskereki László 3 (19. 22. 57. perc), Bujdosó István 3 (24. 28. 52. perc), Kiss Imre 2 (15. 53. perc) A létszámhiányosan, nyolc játékossal felálló vendégek ellen nem is volt kérdéses, hogy ki nyeri a mérkõzést, amely nem tartott 90 percig, mert a játékvezetõ
22
Gulyás Zoltán csapatunk meghatározó játékosa (Fotó: Fehér János)
2015. november
SPORT
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Lábtoll-labda Suki József és Vachal Krisztina duplázott a serdülõ országos bajnokságon
Mind a négy versenyszámot a nagy
fölényben lévõ házigazda újszásziak nyerték október 10-én a lábtoll-labdázók 20. jubileumi országos bajnokságán. A bajnokok: fiú csapat Kökény Zoltán, Molnár Gergõ, Suki József, fiú egyéni: Suki József, leány csapat: Ézsiás Fanni, Kovács Enikõ, Vachal Krisztina, leány egyéni: Vachal Krisztina. Minden számban újszásziak döntõztek. A vendégek mindössze három bronzérmet tudtak hazavinni. Kettõt a Nagykanizsa Zemplén SE egyénizõi: Tolnai Gergely és Tukszár Zsófia, egyet pedig a Tápióbicske ST leány csapata.
Mindent az újszászi serdülõ fiúk nyertek (Fotó: Fehér János)
Eredmények Fiú csapat (12): 1. Kökény Zoltán, Molnár Gergõ, Suki József, 2. Becskereki László, Juhász Patrik, Németh Márk, döntõ: 16-14, 15-13, 3. Kovács Márton, Kökény Martin, Molnár Dániel, Tamás Patrik (mindhárom Újszászi VVSE). További újszászi eredmények: 7. Balogh Dávid, Galambos László, Rab Alex, 10. Czipó Péter, Dombai Ádám, Kanalas Péter, Sebõk Roland, 11. Kenyeres Krisztián, Mihályi Richárd, Regényi Dániel, 12. Farkas Marcell, Farkas Péter, Gudics Richárd Fiú egyéni (39): 1. Suki József (Újszászi VVSE), 2. Molnár Gergõ (Újszászi VVSE), döntõ: 15-11, 15-8, 3. Becskereki László (Újszászi VVSE) és Tolnai Gergely (Nagykanizsa ZSE), 5. Kökény Martin, 6. Németh Márk, 7. Molnár Dániel, 8. Kovács Márton Leány csapat (8): 1. Ézsiás Fanni, Kovács Enikõ, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Ézsiás Zsófia, Diós Letícia, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), döntõ: 15-11, 15-3, 3. Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna (Tápióbicske ST), 5. Balogh Noémi, Kovács Brigitta, Kovács Evelin, 6. Bakó Lili, Konka Tímea, Móra Mercédesz, 7. Móra Mercédesz, Sándor Bernadett, Tóth Csenge Leány egyéni (24): 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE), döntõ: 15-10, 15-7, 3. Kovács Evelin (Újszászi VVSE) és Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE, 5. Ézsiás Zsófia, 7. Kovács Brigitta, 8. Kovács Enikõ.
2015. november
Elsõ és második helyen az újszászi leány csapatatok (Fotó: Fehér János)
Kanalas Renátó ifjúsági bajnok
A z elmúlt három évben mind a négy versenyszámot a Nagykanizsa Zemplén SE versenyzõi nyerték a lábtoll-labda ifjúsági bajnokságokon. Az október 17-én rendezett versenyen megtört a jég. Kanalas Renátó révén hároméves szünet után ismét újszászi versenyzõ állhatott a dobogó legmagasabb fokára a nagykanizsai Zsigmondy Sportcsarnokban rendezett 19. Ifjúsági országos bajnokságon. Már a fiú csapatversenyben is nagyon szorongattak az újszásziak. A Kanalas Renátó, Molnár Dániel, Molnár Gergõ, Suki József összeállítású csapat az elõdöntõben jó játékkal gyõzte le a pusztaszerieket (21-15,
21-19). A döntõben is jól ment nekik. A második játszmában 19-16-ra vezettek is, de nem tudtak nyerni a rutinosabb hazaiak ellen, akik zsinórban negyedik bajnokságukat nyerték. A fiú egyéniben már a felnõtt versenyeken is jó eredményeket elérõ Kanalas Renátó és a címvédõ nagykanizsai Kunics Bence döntõzött. Renátó kiválóan szervált, minden labdát befutott, visszaadott és szoros elsõ és könnyû második játszma után bajnokságot nyert a nagykanizsai oroszlánbarlangban. 3. Farkas Balázs. A lányoknál két újszászi csapat – Barta Karolina, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Vachal Krisztina és Csák Vivien, Hornyák Erzsébet, Kenyeres Lívia – elõtt lazán nyert a vb bronzérmes Kunics Réka által vezényelt nagykanizsai csapat. Réka az egyéni bajnoki címet is könnyedén begyûjtötte. Az újszásziak Csák Vivien és Farkas Lilla révén bronzérmeket nyertek.
23
SPORT Eredmények Fiú csapat (8): 1. Baranyai Benett, Bencsik Martin, Horváth Gergely, Kunics Bence (Nagykanizsa ZSE), 2. Kanalas Renátó, Molnár Dániel, Molnár Gergõ, Suki József (Újszászi VVSE), döntõ: 21-15, 23-21, 3. Dékány Dávid, Fehér Zsolt, Németh Mátyás, Túri Adrienn (Pusztaszer PISZE SE). További újszászi eredmények: 4. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán, 5. Kovács Márton, Juhász Patrik, Seres Zsolt, 6. Bérczes Róbert, Raffael Csaba, Tamás Patrik, Zele Richárd, 7. Bábosik Ádám, Becskereki László, Kovács Gergõ Fiú egyéni (29): 1. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), 2. Kunics Bence (Nagykanizsa ZSE), döntõ: 21-19, 21-12, 3. Farkas Balázs (Újszászi VVSE) és Fehér Zsolt (Pusztaszer PISZE SE), 5. Raffael Csaba, 6. Suki József, 7. Molnár Gergõ Leány csapat (10): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia, Vlasics Dalma (Nagykanizsa ZSE), 2. Barta Karolina, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntõ: 21-8, 21-9, 3. Csák Vivien, Hornyák Erzsébet, Kenyeres Lívia (Újszászi VVSE), 4. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Szaszkó Dorka, 5. Kovács Brigitta, Kovács Enikõ, Móra Mercédesz, 9. Balogh Noémi, Frankó Katalin, Kovács Evelin, Lakatos Daniella, 10. Barta Dóra, Czétényi Klaudia, Gudics Dorottya, Tóth Csenge Leány egyéni (34): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Udvari Boglárka (Z+D Cserszegtomaji SK), döntõ: 21-11, 21-10, 3. Csák Vivien és Farkas Lilla (mindkettõ Újszászi VVSE), 5. Ézsiás Fanni, 7. Hornyák Erzsébet.
Három aranyérem a Gyermek Ob-n
A Zala megyei kistelepülésen, Szepetneken a szokásos szívélyes vendéglátással rendezték a gyermek korcsoportú lábtoll-labdázók (2002-2003-ban születettek) 20. országos bajnokságát. Ebben a korcsoportban is kiemelkedõen szerepeltek az Újszászi VVSE versenyzõi. Három számban nyertek bajnokságot. A bajnok fiúcsapat tagjai Dániel Márk, Kovács Márton, Kökény Martin és Molnár Dániel egymás között osztották el az egyéni érmeket. Molnár Dániel egyéni és csapatbajnokként duplázott. Jó játékkal nyert Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikõ összeállítású leány csapat. Hajszállal maradt le a dobogóról a Bakó Lili, Konka Tímea, Szaszkó Dorka összetételû második számú leány csapat. Õk 13-15, 15-9, 17-15-re vesztettek Cserszegtomaj ellen a harmadik helyért játszott mérkõzésen. Az újszászi csapat a három bajnoki cím mellé két ezüst és négy bronzérmet is nyert. Az újszásziakat csak a leány egyéniben gyõztes pusztaszeri Németh Barbara tudta megállítani. Eredmények
24
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Kanalas Renátó nyerte az Ifjúsági Ob-t, 3. Farkas Balázs (Fotó: Fehér János)
Az Ifjúsági bajnokság újszászi érmesei: Barta Karolina, Ézsiás Fanni, Vachal Krisztina, Farkas Lilla, Csák Vivien, Hornyák Erzsébet és Kenyeres Lívia (Fotó: Fehér János)
Farkas Balázs talpalása (Fotó: Fehér János)
2015. november
SPORT Fiú csapat (9): 1. Dániel Márk, Kovács Márton, Kökény Martin, Molnár Dániel (Újszászi VVSE), 2. Fark Vencel, Merics Ferenc, Román Zsolt, Sándor Barnabás (Z+D Cserszegtomaji SK), döntõ: 15-7, 15-10, 3. Büki Bálint, Kocsis József, Tordai Norbert (Szepetnek SE). További újszászi eredmények: 5. Galambos László, Kenyeres Krisztián, Mihályi Richárd, 6. Balogh Dávid, Dombai Ádám, Köböl Richárd Fiú egyéni (30): 1. Molnár Dániel, 2. Kovács Márton, döntõ: 11-9, 11-6, 3. Kökény Martin és Dániel Márk (mind Újszászi VVSE) Leány csapat (6): 1. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikõ (Újszászi VVSE), 2. Babos Klaudia, Horváth Orsolya, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), döntõ: 15-7, 15-9, 3. Belovári Panna, Gyalog Csenge, Horváth Dorina (Z+D Cserszegtomaji SK), 4. Bakó Lili, Konka Tímea, Szaszkó Dorka Leány egyéni (20): 1. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Kovács Enikõ (Újszászi VVSE), döntõ: 11-3, 11-3, 3. Diós Letícia és Ézsiás Zsófia (mindkettõ Újszászi VVSE), 5. Szaszkó Dorka.
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Suki József sánca (Fotó: Budavölgyi Kálmán)
XVI. Futabony A városháza elõl rajtoltak és a városháza elõtt értek célba az október 23-án Abonyban rendezett XVI. Futabony utcai futóverseny és Magas István emlékverseny résztvevõi. A különbözõ távokon nagy mezõnyök indultak. Ebben az évben Újszászt mindössze négyen képviselték. Közülük ketten, Farkas Lilla és Tóth Gábor értek el díjazott helyezést. Eredmények 3000 méter Ifjúsági leányok: 4. Farkas Lilla 11:46, 7. Kenyeres Lívia 14:57 Felnõttek: 5. Tóth Gábor 14:02 Szeniorok: 11. Farkas István 12:55.
Õk nyerték a csapatbajnokságot és egyéniben is remekeltek: 2. Kovács Márton, 1. Molnár Dániel, 3. Dániel Márk és Kökény Martin (Fotó: Fehér János)
Teremfoci bajnokság! A Városi Tornacsarnok 2015. december 5-i kezdettel szombati és vasárnapi játéknapokkal minimum 4 csapat jelentkezése esetén megrendezi a 21. Városi Teremlabdarúgó Bajnokságot, 40 éven felüliek részére a 17. Szenior Teremlabdarúgó Bajnokságot, valamint 50 éven felüliek részére a 6. Veterán Bajnokságot. Nevezési díj: 5000 Ft/csapat. Nevezési határidõ: 2015. november 26. Részvételi díj (játékvezetõi díj, terembérlet): 3500 Ft/csapat/mérkõzés. Technikai értekezlet, sorsolás: november 26-án (csütörtök) 18 órakor a tornacsarnokban.
2015. november
Futabony: 4. Farkas Lilla (Fotó: Farkas István)
25
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Orvosi ellátás
Köszönetnyilvánítás
Háziorvosok rendelési ideje Dr. Batki Erzsébet: 552-004 Hétfõ: 14-18 óráig, kedd: 8-12 óráig, szerda: 12-16 óráig, csütörtök: 8-12 óráig, péntek: 12-16 óráig Dr. Szóró Magdolna: 366-101 Hétfõ: 12-16 óráig, kedd: 8-12 óráig, szerda: 14-18 óráig, csütörtök: 8-12 óráig, péntek: 12-16 óráig Dr. Matosevics Ilona: 366-272 Hétfõ: 8-12 óráig, kedd: 14-18 óráig, szerda: 8-12 óráig, csütörtök: 12-16 óráig, péntek: 8-12 óráig Dr. Karácson János: 366-880 Hétfõ: 8-12 óráig, kedd: 12-16 óráig, szerda: 8-12 óráig, csütörtök: 14-18 óráig, péntek: 8-12 óráig Dr. Nagy Valéria gyermekorvos Újszász, Szabadság tér 4. Telefon: 552-003. Hétfõ: 13-16-ig, kedd: 8-11-ig, szerda: 13.30-16.30-ig, csütörtök: 8-11-ig, péntek 13-16-ig. Szerdán 11-12.30-ig tanácsadás az Anya- és csecsemõvédelmi tanácsadóban.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága jó édesapánkat, ANDÓ JÓZSEFET
utolsó útjára elkísérték, gyászunkban osztoztak, sírjára virágot, koszorút helyeztek.
Fogorvosi ellátás:
Felesége és lányai
Dr. Ilyés Kinga fogorvos rendelési ideje: Páros hét: Páratlan hét: Kedd: 14.00 – 20.00 óra 14.00 – 20.00 óra Szerda: 8.00 – 14.00 óra 8.00 – 14.00 óra Péntek: 14.00 – 20.00 óra 14.00 – 20.00 óra
Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerõsöknek, mindazoknak, akik édesapánk,
Dr. Vincze Mátyás fogorvos rendelési ideje: Páros hét: Páratlan hét: Hétfõ: 8.00 – 14.00 óra 8.00 – 14.00 óra Csütörtök: 14.00 – 20.00 óra 14.00 – 20.00 óra Péntek: 8.00 – 14.00 óra 8.00 – 14.00 óra Idõpontkérés rendelési idõben az 56/366-577 telefonszámon. Társadalombiztosítás által finanszírozott rendelés! Dr. Ágotai Ede Újszász, Kossuth út 1. Telefon: 06-70/314-3876. Hétfõ-kedd-csütörtök 7-13 óráig.
Rendel:
A gyógyszertár nyitvatartási rendje:
DIENES ANDRÁS temetésén megjelentek. Szeretetüket, tiszteletüket az elhelyezett virágaikkal kifejezték, gyászunkban osztoztak. Köszönjük Karácson János doktor úrnak és az Otthon nõvéreinek áldozatos munkáját, a sok éves törõdést. Köszönet a Római Katolikus Egyháznak valamint Szabó János és munkatársai kegyeleti munkáját.
Hétfõtõl péntekig de. 8-12-ig, du. 13-18 óráig Szombat 8-12 óráig A gyógyszertár telefonszáma: 552-062. Orvosi ügyelet A Szolnok, Tószegi út 21. szám alatt található orvosi ügyelet új épületbe költözött. A központi orvosi ügyelet helye: Hetényi Géza Kórház Sürgõsségi Betegellátó Osztály Felnõttek számára: Munkanapokon: 19.00-tól másnap reggel 8.00-ig. Munkaszüneti, szabad- és ünnepnapokon: 8.00-tól másnap reggel 8.00-ig. A gyermekorvosi ügyelet: helye: Hetényi Géza Kórház Belgyógyászati épület földszint Munkanapokon: 19.00-tól másnap reggel 7.00-ig. Munkaszüneti, szabad- és ünnepnapokon: 7.00-tól másnap reggel 7.00-ig. Területi „kijárós” ellátás: Munkanapokon: 16.00-tól másnap reggel 7.00-ig. Munkaszüneti, szabad- és munkanapokon: 7.00-tól másnap reggel 7.00-ig. Mindkét ügyeleti szolgálat telefonszáma: 56/503-603 Fogorvosi ügyelet Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Dr. Abrakovics Dental Bt. A sürgõsségi fogászati ügyeletet: Szolnok, Móra F. út 9. Rendelési idõ: pihenõnapokon, munkaszüneti és ünnepnapokon 07.00–15.00 óráig. Az ügyelet telefonos elérhetõsége: 56/429-937.
26
A gyászoló család
Szívbõl köszönjük minden kedves közeli és távoli rokonnak, barátnak, szomszédnak, ismerõsnek, volt munkatársnak és sporttársnak, aki drága halottunk, VÍGH JÓZSEF
temetésén megjelent, s kegyeletét leróva fájdalmunkat enyhíteni igyekezett. „Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, akit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek.” Szeretõ felesége, leánya, veje, imádott három unokája
2015. november
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
Köszönetnyilvánítás Õszinte szívvel mondunk köszönetet mindenkinek, akik szeretett szüleink,
Emlékezés FURCSA BÉLÁNÉ sz. Kézér Mária halálának 4. évfordulójára és
KOVÁCS ISTVÁNNÉ szül. Káplár Margit (1949-2006) halálának 9. évfordulójára
FURCSA BÉLA halálának 15. évfordulójára
CSÖRGÕ ISTVÁNNÉ szül. Nagy Anna, és CSÖRGÕ ISTVÁN temetésén részt vettek, valamint levelekben, telefonon fejezték ki együttérzésüket. Tisztelettel és hálával köszönjük Karácson Doktor úrnak, aki a soknál is többet tett, hogy édesanyánk földi életének utolsó hetei elviselhetõbbek legyenek. A köszönet szavai illetik a Zagyvaparti Idõsek Otthona új épületének I. emeletén dolgozó nõvérkéket, akik együttérzéssel és nagy odafigyeléssel ápolták édesanyánkat. “Nem múlnak Õk el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Juhász Gyula) A gyászoló család nevében lányaik: Nyolcas Károlyné és Rózsa Györgyné
Idõsek nappali ellátása 5052 Újszász, Bajcsy-Zs. u. 20. Szolgáltatásaink: Étkeztetés – napi egyszeri meleg étel a Szász Vendégházból, kiszállítással vagy elvitellel.
Ha leszáll az égi alkony, a szív is hallgat már. Csak egy rózsaszál van, kinek hull a könnye ránk. Elmentetek, pedig sok dolgotok lett volna még, megtölteni szépséggel családotok életét. Veletek vagyunk most is, ti pedig velünk, mert irántatok oly végtelen szeretetünk. Nyugodjatok csendesen, legyen békés az álmotok. Találjátok meg odafönt az örök boldogságot. Kívánunk nektek jó éjszakát, álmodjátok az álmok legédesebb álmát! S ha feljõ a Hold, az éjszaka vándora, vigyázzon rátok az ég legszebb csillaga!
Szeretõ fia Pisti, menye Elza, unokái Evelin, Brigitta
LÁZÁR ILLÉS (1935-2013) halálod 2. évfordulójára
Fájó szívvel emlékezik: Szeretõ lányuk: Marika, unokáitok, dédunokáitok: Gréti, Hédi és Koppány Hajni és barátja Karcsi, Peti és felesége Zsuzsa
FURCSA IZABELLA halálának 5. évfordulójára Mint gyertyaláng, lobban el az élet, Mint gyors folyó, rohannak az évek. Mint fájó emlék dereng a múlt, Virággal üzenünk, hogy Rád emlékezünk. Fájó szívvel emlékezik:
Jó embernek születtél, becsülettel éltél, Oly sorsot mi jutott Néked nem érdemeltél. Emlékünkben léted soha nem ér véget, Hisz emberöltõ kevés elfeledni Téged! Szeretõ nejed és gyermekeid
SUSZTEK LAJOS halálának 8. évfordulóján
unokatestvéred Kisné és családja
JOÓ BENCE halálának 5. évfordulójára
Házi segítségnyújtás – ápolási feladatok, takarítás, mosás, bevásárlás, ügyintézés, segítõ beszélgetés. Nappali ellátás (klub) – ünnepek megtartása, kirándulások, manuális foglalkozás, felolvasás, beszélgetés, különbözõ szabadidõs tevékenységek.
Téged elfelejteni soha nem lehet, Sajnos meg kell tanulni élni nélküled. Fájó szívünk fel-felzokog érted, Míg élünk nem feledünk téged.
Tájékoztatás kérhetõ munkanapokon 7-15 óráig a 20/336-4310 telefonszámon.
Szeretõ édesanyád, édesapád, testvéreid Fruzsina és Ákos és mamád
2015. november
A jóságos szívét rám pazarolta, tán meghálálni nem tudom sosem, könnyfátyolos szemmel ráhajolva, kezét megcsókolom hát csöndesen. Akit az Isten is ezerszer áldjon, S virág fakadjon minden lábnyomán, hisz jól tudom, nincs széles e világon, több olyan anya, mint az én anyám.
Hirtelen, de elmentél egy hajnalon. S számunkra a fájdalom és gyász maradt. Kicsordul a könnycsepp sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó elmaradt, de szívünkben örökké velünk maradsz.
Fájó szívvel emlékezünk: Feleséged, fiad Lajos és családja, lánya Zsuzsi és családja
27
ÚJSZÁSZI HÍRADÓ
MEGHÍVÓ
Anyakönyvi hírek
VÁROSGYÛLÉSRE
Újszülöttek:
Újszász Városi Önkormányzat Képviselõ-testülete a Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló 8/2015.(IV.29.) rendelete 25.§-a alapján közmeghallgatással egybekötött lakossági fórumot (városgyûlést) tart, A közmeghallgatás (városgyûlés) helye: Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 2. emeleti aulája (5052 Újszász, Kossuth u. 13.) A közmeghallgatás (városgyûlés) ideje: 2015. december 8. (kedd) 17.30 óra, melyre ezúton tisztelettel meghívom Újszász város lakosságát. Molnár Péter polgármester
Szeptemberben született: Raab János István – Vidák Ilona Luca Julianna nevû gyermeke; Októberben született: Serfõzõ Tamás – Szabó Henrietta Balázs nevû gyermeke; Nagyhajú József – Csák Diána Krisztina Allegra Noa nevû gyermeke; Nagy Jenõ – Erdei Adrienn Jenõ Mór nevû gyermeke;
Házasságot kötöttek: 2015. augusztus 7-én: Farkas Beáta - Hercsényi Zoltán Októberben: Gilicze Sándor Ákos – Farkas Adrienn Samu Norbert – Trangucz Julianna
Elhunytak:
Családsegítõ, Gyermekjóléti és Támogató szolgálat 5052. Újszász, Bajcsy-Zs. út 20. Tel.: 56/552-068. Ügyfélszolgálati idõ: Hétfõ: 8-12-ig, 12.30-16-ig Kedd: – Szerda: 8-12-ig Csütörtök: 12.30 -16-ig Péntek: 8-13-ig.
Nagy László 67 éves, Attila út 1/C. Boros Erzsébet 94 éves, Akácfa út 90. Csörgõ Istvánné Nagy Anna 87 éves, Akácfa út 90. Kanálos Rubina 2 hónapos, Szeles út 25. Szentpéteri Mihály 65 éves, Jász út 7/A. Zana József 65 éves, Kolozsvári krt. 30. Csörgõ István 89 éves, Vásár út 2/a
Apróhirdetés Újszászon a vasútállomástól 3 percre, csendes, közmûvesített, frissen felújított 47 nm-es udvari társasházi lakás, jó állapotban lévõ tárolóval, kerttel eladó. Irányár: 1,8 millió forint. Érdeklõdni: +36-20/368-3686. Újszászon, csendes helyen felújításra szoruló parasztház áron alul eladó (Lehel út 15.) Tel: 06-30/458-0593. Gázkészülékek javítása, beüzemelése, karbantartása, mûszeres ellenõrzése. Gáz – víz – fûtésszerelés, javítás. Borics István gázszerelõ mester. Tel.: 06-30/911-1750, e-mail:
[email protected], web: www.boricsgaz.hu Élvezze otthonában a masszázs élményét. Ízületi panaszokra, húzódásokra, frissítésre, kondicionálásra. Stressz oldás. Mézes méregtelenítõ és narancsbõr elleni kezelések. Hívjon, házhoz megyek. Baranyi Kálmán gyógymasszõr. 06-30/2954-840. Megérkezett a fa brikett, begyújtós, koromtalanító az Újszász, Baross u. 13. szám alatti Virág és vegyeskereskedés üzletembe. Forgalmazunk még kerékpáralkatrészeket, mûtrágyát, virágföldet – tápoldatot, kutya-macska-, kisállat eledelt, kiegészítõ vitaminokat, tápot – szemestakarmányt, csontit, gilisztát, napi jegyet, papír, mûanyag, vegyi árut és még egyéb árucikkeket, melyet hétvégén is megvásárolhat. Nyitva tartás: Keddtõl – vasárnapig: de. 8-12-ig, du. 13-17-ig. Szeretettel várom régi és új vevõimet. Czétényi Lászlóné.
Fontos telefonszámok Rendõrség: Helyi rendõrõrs: H-P: 8-16 óráig 06-56/366-333, Munkaidõn kívül: 107 vagy 112 Polgárõrség: Elnök: 06-30/621-0879 Este 20 órától éjjel 2 óráig: 06-30/621-0892
"
Vágja ki ezt a szelvényt, és ha ez év december 18-ig eljuttatja hozzánk mind a tizenkettõt, karácsonyi tárgynyeremény sorsoláson vehet részt!
Újszászi Híradó XXV. évfolyam 11. szám - 2015. nov. -
28
2015. november