Wicker Erika
A BALOTASZÁLLÁSI HONFOGLALÁS KORI NŐI SÍR
A Rejtett kincsek című sorozatban eddig megjelent: 1. Wicker Erika AVAR VEZÉR SÍRJA PETŐFISZÁLLÁS HATÁRÁBAN
Arany kaftándísz
2. A címlapon: Aranyozott ezüst lószerszámveret A hátsó borítón: Arany kaftándíszek
Wicker Erika
A BALOTASZÁLLÁSI HONFOGLALÁS KORI NŐI SÍR
Egy lelet története Dienes István emlékének
A korábban Kiskunhalas kiterjedt határához tartozó Balotapusztán (ma Balotaszállás), a pusztamérgesi határ közelében, a Felső-Balotának nevezett részen volt a halasi református egyházközség papi jövedelmi birtoka. A birtoktest tanyáját még a közelmúltban is „paptanyának” nevezték. Az épülettől DK-re eső homokdomb közepe táján, a legpartosabb részen bukkantak rá uradalmi cselédek 1944-ben a gazdag honfoglalás kori sírra.
„Felfedezték a leggazdagabb honfoglalás kori női sírt”
Ezzel a címmel vezette be 1960. november 18-án az Esti Hírlap azt a rövid tudósítást, melynek révén országszerte ismertté vált a szenzációs lelet: „Nagy jelentőségű régészeti fölfedezést tettek a múlt héten Kiskunhalas mellett: A honfoglaláskor leggazdagabb női sírjának rendkívül érdekes arany- és ezüsttárgyait hozták felszínre. Az arannyal és ezüsttel kivert lószerszámok, a mesterien cizellált arany köntösdíszek és ruhaszegélyek arra engednek következtetni, hogy a sírban az akkori nemzetségfők egyikének felesége fekszik. Dienes István, a Történeti Múzeum fiatal régészeti kutatója vezeti a sír feltárási munkáját. Elmondja, hogy a helybeli lakosság már 1944-ben nyomára bukkant a sírnak, de a háborús események miatt nem jelentette. Az aranytárgyak egy részét a hosszú évek alatt elhordták.” 1
3
Csontok, pitykék, aranyszalagok
A helyszínen először 1951-ben járt régész, Méri István, a Nemzeti Múzeum munkatársa, s bár jelentésében már akkor sürgette a sír környékének átvizsgálását, arra csak közel egy évtized múlva került sor. 1959-ben Dienes István a környékbeliektől azt is megtudta, hogy „[…] még a legutóbbi években is találtak a sír környékén szántáskor csontokat, sőt néha pitykéket, aranyszalagokat stb.” 2 Ez szolgált újabb ösztönzésül a sír környezetének szakszerű átvizsgálására, melyre egy évvel később nyílt Dienesnek lehetősége. A néhány napos ásatás során nemcsak további arany ruhadíszeket találtak, de rábukkantak az egy csomóba összedobált emberi és lócsontokra is. „… Mind az emberi csontvázból, mind a szokásos lócsontokból hiányzanak bizonyos csontok, a meglevők egy része pedig össze van törve. […] Úgy találtuk, hogy a teljesen feldúlt sír csontanyagát, melyet akkor a tanúvallomások alapján felszedhettek, újra elásták ide.” 3 A feltárással egyidőben Dienes megpróbált minden adatot összegyűjteni a 15 évvel korábbi és az azt követő eseményekről. Az egymásnak néha ellentmondó tanúvallomásokból végül sikerült rekonstruálnia az akkor történteket.
Emlékeznek a szemtanúk
„1944 szeptemberében, ősziszántáskor, amikor Banga György urasági cseléd négy bivallyal rendkívül (20-22 cm) mélyen szántotta a tanyával szemközti dombot, emberi koponyát rántott fel az eke. A dombról állandóan viszi-hordja a szél a homokot (sőt állítólag a hízók alá is szállítottak onnan homokot), így eshetett meg, hogy az annakidején nyilván gondosan elföldelt halott maradványa a felszín közelébe került, csontjait az eke vasa elérte. Az ottlevő és odasereglő cselédek (Banga Györgyön kívül Banka István, Rikk István és József, Kiss István, Panda Mihály) elkezdék ott a földet piszkálni és az emberi vázon kívül lókoponyát, meg lócsontokat találtak, valamint lószerszámdíszeket, vaskengyelt, zablaforma valamit […] meg aranyholmit (rozettát és szalagokat). […] A váz Ny–K-i irányban feküdt, koponyatetővel a tanya irányában. […] A sír mellékleteit nem szedhették ki mind a földből már csak azért sem, mert a leletek egy részét nyilván korábban elhurcolhatta az eke és azok már szétszóródva feküdtek a sír környékén. Jópár darab elkeveredhetett a sír végleges feldúlása alkalmával is.” 4
„Csak fel kellett venni a földről”
A cselédek azonnal jelentést tettek az esetről Ván Benjámin református pap jogvégzett unokaöccsének, Balázs
4
Dienes István feljegyzése az ásatást megelőző terepszemléről 1959-ben Istvánnak, aki felismerve a leletek értékét, a tárgyakat összegyűjtötte. „Természetesen az ottlevő emberek közül is jónéhány vehetett magához egy-egy tárgyat emlékül a szép leletegyüttesből, […] a feldúlt sír összetöredezett csontjait nagyjából egybegyűjtötték és egy csomóba elásák […]. Mivel Balázs István tudta, hogy Ván Benjámin érdeklődik a régiségek iránt, mutatóba vitt neki néhány darabot a leletből. Ván állítása szerint azonban bőven maradt kinn a tanyán is a lószerszámveretekből, miután onnan az október elején katonának behívott és a háborúban eltűnt Balázs István eljött. A tanyát Boldizsár András volt urasági gazda foglalta el, aki egy ízben valóban említette is nekünk, hogy egész rakás volt a veretekből, de a gyerekek széjjelvitték és szétszórták, […] a tanya előtti szántón osztozkodó Boldizsárék és Rikkék szavaiból ugyanis kivehették, hogy évről-évre találtak itt tárgyakat a sír feldúlása után is. Amint Boldizsár mondta: »Ekével került elő minden évben egy-két pityke, nem kellett utána ásni, csak fel kellett venni a földről.« Erről magunk is meggyőződhettünk, mert amikor 1959-ben első ízben jártunk a lelőhelyen, Janó Ákossal mi is találtunk egy félholdalakú veretet a föld felszínén.” 5
5
Aranykorong a varrógépfiókban
„Ugyanekkor hallottuk Boldizsártól, hogy néhány évvel azelőtt a Rikk gyerekek találtak itt (valami aranyosat). Rikkné maga is elismerte, hogy több rövidebb-hosszabb keskeny kis aranyszalagocska […] valamint fogazott szélű, töredékes, díszített, aranylemez […] volt a birtokukban. Varrógépjének fiókjában őrizte, de aztán a gyerekek elhányták, sőt talán ékszerészhez is jutott belőlük. Az éveken át talált sok érték tehát végeredményben mind elkallódott, s egyedül a sokáig Boldizsáréknál hányódó vaskengyelt sikerült 1960. évi ásatásunk során megszereznünk. Szerencsére más volt a sorsa a Ván Benjáminhoz jutott régiségeknek. Amikor 1953-ban Vánnak Halast el kellett hagynia, édesanyjának adta át őrzésre. Végül Nagy Czirok László, majd az odakerülő Janó Ákos unszolására leletként adták át a halasi múzeumnak, megértvén, hogy a szép leletnek ott a méltó helye […].” 6
A leletek megvásárlása
A különleges leletek megváltását a halasi múzeum saját erőből nem vállalhatta, ezért a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályához fordult segítségért: „Ván Benjámin jelenleg Szank községbeli lakos tulajdonát képező és 1954 óta a Thorma János Múzeumnál letétben lévő honfoglaláskori leletek letéti ideje ezelőtt 2 esztendővel lejárt, a letét meghosszíbbításának határideje pedig ez év december 31-e. A lelet több arany darabból és aranyozott ezüst lószerszám veretből áll, aminek jelentős anyagi és tudományos értéke van, múzeumunk egyetlen honfoglaláskori emléke. Mivel a letéti szerződés tovább már nem hosszabbítható, elkerülhetetlenül szükséges a lelet tulajdonjogának rendezése. Ván Benjámin az anyagtól 1500 Ft térítés ellenében hajlandó megválni és azt véglegesen a múzeum rendelkezésére bocsátani. Kérem a Múzeumi Osztályt, hogy az anyag megvásárlása céljából szükséges összeget a múzeumnak kiutalni szíveskedjék. Kiskunhalas, 1960. december 8. Janó Ákos sk. múzeumigazgató.” 7 A leletek megvételét Dienes István is támogatta: „1954-ben Felsőbalotáról származó honfoglalás kori leletek jutottak a kiskunhalasi Thorma János Múzeumba Ván Benjámin ny. ref. lelkész letétjeként. E tárgyi anyag oly gazdagnak és oly értékesnek látszott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia célhitel támogatásával ez év őszén a sír környékét hitelesítő ásatással megvallattuk, amikoris ott még további – a sírhoz tartozó – 14 aranyrozetta, aranyszalagocska, vaskengyel stb. jutott napvilágra. Bár a sír fölszerelési tárgyainak csak egy hányada került meg, így is világos, hogy pillanatnyilag e sírt a leggazdagabb honfoglalás kori női sírunknak tekinthetkük. Elsőrendű tudományos érdek volna ezért a
6
Dienes István ásatása 1960-ban
sír mellékleteinek egyelőre leletként múzeumba került darabjait is véglegesen megszerezni. Mérlegelve a sír jelentőségét, a tulajdonos által kért 1.500 Ft.-os térítés méltányosnak látszik. Budapest, 1960. december 12. Dienes István muzeológus, mint a felsőbalotai hitelesítő ásatás vezetője.” 8 A minisztérium támogató válasza példás gyorsasággal, pontosan két hét múlva, 1960. december 19-én íródott meg. Lakatos László osztályvezető-helyettes levelére Janó Ákos halasi múzeumigazgató bizonyára nagy örömmel jegyezte fel kézírással: „Az összeget postán Ván Benjáminnak megküldtük. Khalas, 1960. dec. 24.” 9 A különleges és ritka lelet tovább foglalkoztatta Dienest, aki 1964-ben fémkeresővel is átkutatta a sír környékét. Ennek során „… megkerült a sírhoz tartozó, igen jó állapotú, bordázottra kovácsolt oldalpálcás zabola egyik fele. […] Újabb lószerszámvertekre, aranytárgyakra már nem leltünk, úgy látszik a mutatósabb leleteket – a sír feldúlása óta eltelt 20 év alatt – a környékbeliek nem voltak restek felszedni, így azok kezén e tárgyak végleg elkallódtal.” 10
7
8
Aranyozott ezüst lószerszámveretek
9
Ruhadíszek és lószerszámveretek
A Thorma János Múzeumba összesen 33 tárgy került. Közülük 14 db préselt díszítésű arany korong (átm. 3,4 – 4,4 cm közötti, s. 0,6 – 1,45 g) feltehetőlen kaftándísz volt. Ruhadíszként szolgálhatott két ugyancsak préselt arany korong is, az előbbieknél kisebbek (átm. 1,8 – 2 cm, s. 0,4 g). Valószínűleg szintén a ruhát díszíthette a két arany szalag (h. 17 és 4,3 cm, sz. 0,7 és 0,6 cm, s. 2,3 ill. 0,45 g) és egy ezüst ruhakapocs (h. 5,6 cm, sz. 1 cm). A lószerszám vereteiből öt, aranyozott ezüstből készült kerek, kissé kúpos veret maradt meg (átm. 6,1 – 6,2 cm, m. 2 – 2,4 cm). Ugyancsak a lószerszám díszeihez tartozott három, szintén aranyozott ezüstből készült szíjvégszerű veret, egy nagyobb és két kisebb (h. 8,4, ill. 6,1 és 6 cm, sz. 4,5 ill. 3,7 és 3,6 cm), tovább két félhold alakú aranyozott ezüstveret (h. 4,4 és 4,3 cm, sz. 1 és 0,9 cm) és egy bronzcsat (h. 2,8 cm, sz. 3,1 cm). A vas kengyelpárból csak az egyik darab maradt ránk. Mindezen leletek azonban csak utalhatnak arra, milyen gazdagon felöltöztetve, felékszerezve temették el az egykori előkelő honfoglalás kori nőt, s vele együtt a díszesen felszerszámozott lovat.
Rablóásatások a 70-es évek elején?
Úgy tűnik, a híres lelet nemcsak a szakemberek érdeklődését keltette fel. Hogy pontosan mi történt, ma sem tudjuk, de az események egyes részletei régi múzeumi irattári anyagokból rekonstruálhatók: 1973 márciusában Vorák József halasi múzeumigazgatónak tudomására jutott, hogy a környéken valakik újabb ásatást végeztek. Először természetesen a megyei múzeumigazgatóságot kérdezte meg, vajon megyebeli régészek dolgoztak-e a területen. Horváth Attila válasza azonban nemleges volt: „…Az elmúlt év folyamán megyei szervezetünk régészmunkatársai Balotaszállás területén semmiféle régészeti terepmunkát nem végeztek. Kérem, hogy a feltételezett rablóásatásról szerzett értesüléseit 2 példányban írásban megküldeni szíveskedjék, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárának jelenthessük.” 12 A halasi múzeum vezetője pontos és írásos információkért fordult Lakatos Mihály balotaszállási tanárhoz, akitől az eseményekről korábban értesült. A válasz megerősítette a rablóásatás tényét: „Kedves Józsi Bátyám! A tárggyal kapcsolatban az alábbiakat tudom: 1. Az ásatásokat nem tavaly, hanem 2 évvel ezelőtt végezte két ember. Az ásatások több napon keresztül folytak, külső
10
Vaskengyel
segítséget is (földmunkásokat) igénybe véve. 2. Az ásatások térkép segítségével történtek, eredményül több aranytárgyat és érméket vittek el, sírhelyekből. 3. Az ásatásokat az ún. egyházföld északi részén végezték, közel Zsana határában. 4. Résztvett a munkálatoknál: Újvári Kálmán, Balotaszállás, III. k. 34. sz. alatti lakos, aki többet tud mondani az esetről. Elnézést kérek, hogy ilyen későn válaszolok, de a terület nagyon messze van a falutól […] és a rossz idő miatt csak most tudtam meg az adatokat.” 13 Vorák József e levél kapcsán több kérdést vetett fel a megyei múzeumigazgatóságnak felé írt válaszában. Szerinte Lakatos a szóbeli közléskor még egy, s nem két évvel azelőtti eseményt jelzett, s azt sem látja bizonyítottnak, hogy Lakatos valóban maga beszélt-e a levélben megnevezett Újvárival. Egy dologban biztos csak: „A megadott hely kísértetiesen egybeesik Dienes honfoglaló női sírjának helyével. (Egyházföld, Zsanához közel, stb.).” 14 S ez a tény felveti azt a lehetőséget is, hogy esetleg nem az 1970-es évek elején végzett ott valaki rablóásatást, hanem „megtörténhet, hogy harmad-negyed közlésen át, Dienesnek a balotaszállási, pontosan ezen a területen végzett ásatásáról ért hozzá (t.i. Lakatoshoz – WE) egy erősen folk-
11
lorizált emlékezés, mely a mesélgető ajkán az időt már teljesen ös�szekuszálta. »Itt is voltak, tavaly voltak, vagy tavalyelőtt, aranyat találtak…« stb.” 15 Annak, hogy tisztázódtak-e a kérdések, s valójában mi történt – ha történt – az 1970-es évek elején a híres balotai honfoglalás kori lelet közvetlen környékén, egyetlen múzeumi irat- vagy adattárban nem találtuk nyomát. Arról sincs tudomásunk, hogy kerültek-e elő még olyan leletek, melyek a rangos honfoglalás kori asszony sírjából származnak. Úgy tűnik, a balotaszállási lelet története lezárható. Azokat a tárgyakat, melyek a kiskunhalasi Thorma János Múzeumba kerültek, s máig honfoglalás korunk legszebb leletei közé tartoznak, sikerült megőrizni az utókor számára. De persze tudjuk, hogy mindez csak egy része annak, ami annakidején, 1944-ben a sírból előkerült…
Vezérlelet-sorsok
A fenti történet túlságosan sokszor lejátszódott már, s ha a földrajzi és személyneveket nem nézzük, az események sajnos nemcsak a balotaszállási honfoglalás kori sír előkerülésére jellemzőek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden nagyobb lelet története hasonló. Bármely korszakról legyen szó, általánosan elterjedt szokás volt, hogy egy közösség vezetőjét különleges módon temették el. Ez nemcsak azt jelenti, hogy halálában is jogot formált értékeire, az általában nemesfémből készült, művészi megmunkálású ékszerekre, ruhadíszekre, díszes fegyverekre, arany- vagy ezüstedényekre – s ha lovával együtt temették el –, a különleges szépségű veretekkel ellátott lószerszámra. Azt is jelenti, hogy különleges rítus szerint temették el. Sírját nem a közösség temetőjében ásták meg, hanem valahol a határban, minden más temetkezéstől távol. Logikusan következik ebből, hogy az ilyen magányos sírokra csak véletlenszerűen lehet rábukkanni. Ha valaki szőlő alá forgat, kutat vagy épületalapot ás, bármikor – és szinte bárhol – előfordulhat, hogy aranytárgyakat fordít ki az ásója. Szűkebb pátriánkban, a Duna–Tisza közén is sokszor megtörtént. Földmunka során került elő az elmúlt száz évben a dunapataj–bakodpusztai germán fejedelem, a bócsai és kunbábonyi avar fejedelem, a kiskunfélegyháza–ferencszállási és kiskunfélegyháza–pákapusztai avar vezérek sírja, a csólyospálosi, kiskunmajsa–kígyóspusztai, kunfehértó-inokai és balotaszállási gazdag kun temetkezés. Mindegyiket véletlenül találták, s mire a leletek előkerülése az illetékes múzeum tudomására jutott
12
volna, a tárgyak kisebb-nagyobb részét a találók széthordták. Így gyakorlatilag minden vezérleletünk csonka, hiányos. De természetesen nemcsak a sírban talált tárgyakról van szó. Arról is, hogy a sírok szakszerű feltárása és dokumentálása olyan semmivel – még a legszebb tárgyakkal – sem pótolható, más módon meg nem szerezhető információkkal gazdagíthatna minket régi korok, ma már nem létező népek temetkezési szokásairól, túlvilági hiedelmeiről, amelyet csak szakember olvashat ki a föld megőrizte nyomokból. Talán majd legközelebb…
Das Grab einer vornehmen landnahmezeitlichen Frau von Balotaszállás (Geschichte eines Fundes)
1944 fanden Arbeiter während landwirtschaftlichen Arbeiten auf dem in der Nähe des heutigen Dorfes Balotaszállás liegenden Grundstück der reformierten Kirche neben Menschenknochen gepresste goldene Scheiben, weitere goldene Kleiderschmuckstücke sowie vergoldete Silberbeschläge. Ein Teil des Fundes ist in den Händen der Finder verlorengegangen, ein Teil geriet in den Besitzeines reformierten Papstes. Als am Ende der 1950er Jahre der Direktor des Museums von Kiskunhalas, der naheliegenden Stadt über den Fund erfuhr, gelang es ihm von dem Papst die goldenen Gegenstände als Depositen für das Museum zu erwerben. Zu dieser Zeit begann auch die archäologische Untersuchung der Umgebung. István Dienes, der junge Archäologe des Ungarischen Nationalmuseums leitete die Arbeiten. Neben den Menschenknochen fand er noch weitere goldene Kleiderzieraten. Er versuchte auch in einer Entfernung von mehr als 15 Jahren die damaligen Ereignisse klarzumachen. Er sprach mit einigen, die beim Vorkommen des Grabes anwesend waren sowie mit derer Familienmitglieder. Es hat sich herausgestellt, dass man auch noch im Laufe der Jahre in der Umgebung des Grabes verschiedene goldene Gegenstände gefunden hat, die aber verloren gingen.
13
Mit Hilfe des Ministeriums für Kulturwesen gelang es dem Kiskunhalaser Museum die als Depositen schon jahrelang aufbewahrten Fundstücke zu kaufen. So sind z.Z. insgesamt 33 Gegenstände aus dem Balotaszálláser Grab im Besitz des Institutes. Darunter befinden sich 14 St. gepresste, goldene Scheiben (Durchm.: 3,4 - 4,4 cm), 2 St. kleinere, gepresste Goldscheiben (Durchm.: 1,8 - 2 cm), 2 St. schmale Goldbänder (L.: 17 und 4,3 cm, Br.: 0,7 und 0,6 cm) und eine silberne Bekleidungsschlisse (L.: 5,6 cm, Br.: 1 cm). Diese Schmuckstücke verzierten einst die Bekleidung einer sehr reichen Frau aus der Zeit der ungarischen Landnahme. Die vornehme Frau wurde fern vom Friedhof der Gemeinde, in einem Einzelgrab, – entsprechend den alten Traditionen ihres Volkes – zusammen mit ihrem Pferd bestattet. Aus dem einst sehr schön verzierten Pferdegeschirr blieben einige vergoldeten Silberbeschläge auf uns: 5 St. Zierscheiben (Durchm.: 6,1 - 6,2 cm), 3 St. riemenzungenähnliche, grosse Beschläge (L.: 8,4, 6,1 und 6 cm, Br.: 4,5 cm, 3,7 cm und 3,6 cm) sowie 2 St. kleinere, halbmondförmige Beschlage (L.: 4,4 cm und 4,3 cm, Br.: 1 cm und 0,9 cm). Eine Bronzschalle und der eine Steigbügel gehören auch zum Pferdegeschirr. All diese schönen goldenen und silbernen Gegenstände können aber nur noch andeuten, wie reich diese vornehme landnahmezeitliche Frau war, die vor mehr als 1000 Jahren in der Nähe des heutigen Dorfes Balotaszállás bestattet wurde. Ählich ist leider das Schicksal aller archäologischen Leitfunde. Die kamen nie im Laufe von vom Fachmann geleiteten Ausgrabungen zum Vorschein. Die vornehmsten Leute jeder archäologischen Epoche wurden nämlich weit vom Friedhof der Gemeinde, in sog. Einzelgräber bestattet. Diese Gräber findet man nur zufällig, während verschiedenen landwirtschaftlichen und Bauarbeiten. Fachleute können deshald nicht anwesend sein, und leider werden auch die Museen über das Vorkommen eines solchen sehr reichen Grabes erst später oder überhaupt nicht berichtet. Das bedeutet einerseits, dass viele Schmuckstücke, Beschläge und andere wertvolle Funde verloren gehen, und andererseit, dass man über die Art und Weise der Bestattung nichts erfahren kann. Und vom historischen Gesichtspunkt sind diese Kenntnisse ebenso wichtig, wie die allerschönsten Gegenstände.
14
JEGYZET: 1. Esti Hírlap, 1960. november 18. 2. Dienes István jelentése a felsőbalotai honfoglaló női sír 1960. évi hitelesítő ásatásáról. TJM RA 4877. 3. Dienes István jelentése a felsőbalotai honfoglaló női sír 1960. évi hitelesítő ásatásáról. TJM RA 4877. 4. Dienes István jelentése a felsőbalotai honfoglaló női sír 1960. évi hitelesítő ásatásáról. TJM RA 4877. 5. Dienes István jelentése a felsőbalotai honfoglaló női sír 1960. évi hitelesítő ásatásáról. TJM RA 4877. 6. Dienes István jelentése a felsőbalotai honfoglaló női sír 1960. évi hitelesítő ásatásáról. TJM RA 4877. 7. TJM Irattára 208/1960, RA 12.373. 8. Dienes István javaslata, 1960. TJM RA 12.373. A különleges esetről az egyik szakfolyóiratban Dienes röviden így ír: „Felsőbalota. A Pap-tanyán 1944-ben előkerült egyik legrangosabbnak látszó honfoglaló magyar női sírunkat hitelesítettük. A sír helyén nyitott nagy felületen szétszóródva 14 db aranyrozettát, aranyszalagocskákat találtunk. Megszereztük a sírhoz tartozó kengyelt is. A gazdag sír magányosnak bizonyult”. Dienes István jelentése. RégFüz. Ser. I. No. 14. 1961.57. 9. Lakatos László levele. TJM RA 12.373. 10. Dienes István jelentése, 1964. TJM RA 5.600. Ugyanerről: Dienes István jelentése. RégFüz. Ser. I. No. 18. 1965. 47.: Az 1960-ban hitelesített igen gazdag mellékletű honfoglalás kori női sír környezetét … fémkereső műszerrel átkutattuk. Megkerült a sírhoz tartozó oldalpálcás zabla egyik fele. 11. TJM ltsz.: 61.70.1-33. 12. Horváth Attila levele 1973. március 21-én. KJM Irattára 191/1973. 13. Lakatos Mihály levele 1973. április 25-én. KJM RA 81.432. 14. Vorák József levele 1973. május 12-én. KJM RA 81.432. 15. Vorák József levele 1973. május 12-én. KJM RA 81.432.
Arany ruhadíszek Kiadja a Katona József Múzeum Felelős kiadó: Wicker Erika megyei múzeumigazgató Szerkesztette: Somogyvári Ágnes A kiadványt tervezte: ZéPé DESIGN A felvételeket készítette: Kiss Béla Német fordítás: Wicker Erika Nyomda: Házinyomda, Kecskemét Kecskemét, 2000 (újradigitalizálva: 2016) ISBN: 963-7216-66-2 ISSN: 1586-0515
15
