Whitney Gracia Williams. Jogos. kétség. 1. könyv. Reasonable Doubt 1. (rajongói fordítás)

Whitney Gracia Williams

Jogos kétség 1. könyv

Reasonable Doubt 1.

(rajongói fordítás)

Fordította: Évi A szöveget gondozta: Andi és Zsu

Terjeszteni Tilos!

Előszó

Andrew

New York City nem más, mint egy nagy szarral teli szemétdomb, egy szemétrakás, ahol a kényszeredett elégedettség összetöri az emberek álmait és feledésbe hagyja. A villogó fények, amelyek évekkel ezelőtt fényesen ragyogtak, elvesztették fényüket, és az a vibráló érzés, ami egykor átjárta a levegőt – a reménység – már rég a múlté. Minden olyan ember, akit valaha a barátom volt, mostanra már az ellenségem, így a „bizalom” szót már rég töröltem a szótáramból. A nevem és a hírnevem be lett mocskolva, köszönhetően a sajtónak, és miután ma reggel elolvastam a The New York Times főcímét, elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó éjszakám, amit valaha itt töltök. Többé már nem foglalkozhatok azzal, hogy verejtékben úszva felriadok rémálmaimból, és próbálom azt színlelni, amilyen keményen csak tudom, hogy a szívemet nem zúzták össze. Attól tartok sosem fog elmúlni ez a kínzó fájdalom a szívem tájékáról. Tulajdonképpen a búcsú alkalmából, az összes kedvenc éttermem közül, a legjobban foglaltattam asztalt, a Broadwayn található Death of a Salesmanban, majd elszívtam egy kubai szivart a Brooklyn hídon. Később pedig a Waldorf Astoriában lefoglaltam a Penthause lakosztályt, ahol per pillanat az ágyban kényelmesen hátradőlve simogatom egy nő haját. Felnyögök, miközben a nő végigfuttatja a száját a farkamon. Körbenyalja a farkam hegyét, majd felnézve rám, ezt suttogja: 4

Whitney G. Williams – Ez tetszik neked? Nem válaszolok. Inkább lejjebb nyomom a fejét és kifújom a levegőt, amint megérzem, ahogy szájával a golyóimat beszívja és a kezével le-fel húzogatja közben a farkam. Az elmúlt két órában, dugtam a csajt a falnak támasztva, kényszerítettem, hogy támaszkodjon egy székre, feszítse szét a lábait, hogy szétnyalhassam a punciját. Ez igazán kielégítő volt – vicces, de tudtam, hogy ez az érzés mulandó. Mindig az. Kevesebb, mint egy hét múlva úgyis találnom kell valaki mást. Most, amint a nő egyre mélyebben és mélyebben tolja le a torkán a farkam, megmarkolom a haját, ami izgatóan megfeszül, ahogy lefel mozog a feje szopás közben. A gyönyör kezdi átjárni minden porcikám, az izom a lábamban megmerevedik, érzem, hogy mindjárt elmegyek, ezért próbálom eltolni magamtól. De ő mégis tovább folytatja. Megmarkolja a térdemet és gyorsabban kezd szopni, a farkam egészen mélyen benyeli. Adok neki még egy esélyt, hogy eltolja magát, de a szája még mindig körülvesz engem, így nem hagy más választást, a szájába élvezek. És ő lenyeli. Minden. Egyes. Cseppjét. Lenyűgöző… Végül elhúzódik, megtörli a száját és visszadől a padlóra. – Ez volt az első alkalom, hogy lenyeltem – mondja –, ezt csakis érted tettem. – Nem kellett volna. – Közben felvettem a nadrágomat és felhúztam a sliccem. – Valaki mást kellett volna megajándékoznod ezzel. – Értem… hát… nos, mit szólnál, ha rendelnék egy kis kaját? Ehetnénk, nézhetnénk az HBO-t és aztán folytathatnánk tovább. Felhúzom a szemöldököm. Mindig ez a legrosszabb rész, az a rész, miután a nő elfogadja az ajánlatomat: – Egy Vacsora. Egy Éjszaka. Nincs Ismétlés. – Mégis valamilyen kapcsolatba akar bonyolódni velem. Valamilyen oknál fogva a nő úgy érzi, szüksége van néhány 5

Jogos kétség 1. mélyrehatóbb beszélgetésre, néhány szelíd megnyugtatásra, ami megerősíti azon hitében, hogy ami kettőnk között történt, az „több volt szexnél” és „barátok maradunk”. De ez csak szex volt! Nekem nincs szükségem barátokra. Se most, se máskor. – Nem kösz… – Átsétálok a szoba másik végében álló tükörhöz. – Mennem kell, dolgom van. – Hajnali háromkor? Úgy értem, kihagyhatjuk az HBO-t és belevághatunk egyből a második menetbe is, én… Kizárom a fejemből a nő irritáló hangját, ne is halljam. Elkezdem begombolni az ingem. Még soha sem maradtam egy teljes éjszakán át egyik online megismerkedett nővel sem. És nem vele fogom elkezdeni. Megigazítom a nyakkendőmet, lepillantok a komódra és meglátok egy elhasználódott rózsaszínű pénztárcát. Kinyitom, majd kiveszem a benne lévő személyit, végigfuttatom az ujjamat a néven, amit rányomtattak a kártyára: Sarah Tate. Habár, még csak egy hete ismertem ezt a nőt, mindig Samanthaként válaszolt az üzeneteiben. Többször elmondta, hogy ápolónőként dolgozik a Grace Kórházban. A Wal-Mart dolgozói kártyája alapján azonban, mindez hazugságnak bizonyult. És valószínűnek tartom, minden más is a mondandójában. Hátranézek a vállam felett, a nő, Sarah, már az ágy selyemlepedőjébe burkolózott. A selymes bőre feszes és sima. Az ajka telt és kissé megdagadt a csóktól. Zöld szeme ekkor az enyémbe fúródik. Lassan felül, lábait erotikusan szétnyitja, közben ezt suttogja: – Tudod, hogy maradni akarsz. Maradni a… A farkam erre elkezd keményedni – határozottan kezd felállni és készen áll egy következő körre. – De látva a csaj igazi nevét, minden további esélyét eljátszotta nálam. Nem áll módomban maradni egy olyannal, aki hazudott nekem, még akkor sem, ha dupla D-s melltartót hord és és a szája mennyei. Odadobom a pénztálcát az ölébe. – Azt mondtad a neved Samantha. – Igen. És? 6

Whitney G. Williams – A neved Sarah. – Na és? – megrántja a vállát és legyint egyet. – Soha nem az igazi nevemet adom meg azoknak a férfiaknak, akikkel az interneten ismerkedem meg. – Csak dugsz velük ötcsillagos szállodákban? – Hirtelen miért érdekel téged a valódi nevem? – Nem érdekel. – Rápillantok az órámra. – Itt maradsz éjszakára, vagy adjak pénzt taxira, hogy hazamehess? – Micsoda? – Nem voltam világos? – válaszolom. – Váó… csak… váó… – rázza a fejét – mit gondolsz meddig folytathatod még ezt? – Folytatni, mit? – Chatelni valakivel egy hétig, majd megdugni, azután jöhet a következő. Szóval meddig? – Ameddig a farkam bírja. – Felveszem a kabátomat. – Akkor van pénzed taxira vagy maradsz? Délig ki van fizetve a szoba. – Tudtad, hogy az olyan férfiak, mint te, a tipikus kapcsolat kerülők, azok a férfiak, akik legkeményebben esnek pofára? – Ezt a Wal-Mart-ban tanították neked? – Van saját autóm, faszfej – forgatja szemét. – Te tényleg képtelen vagy a normális beszélgetésre? Belehalnál egy kis beszélgetésbe velem szex után? – Nekünk nincs mit megvitatni. – Az éjjeliszekrényre teszem a szobakulcsomat és az ajtó felé veszem az irányt. – Nagyon örültem a találkozásnak Samantha, Sarah. Vagy hogy a pokolba is hívnak. Kellemes estét. – Bazd meg! – Három alkalom elég volt. Kösz, nem. – Egy napon meg fogod ezt keserülni, seggfej! – ordítja, amikor látja, hogy már az előcsarnokban vagyok. – A karma is csak egy kibaszott ribanc! – Tudom – válaszolom –, két héttel ezelőtt már megvolt…

7

Első fejezet

Szerződés: A szerződés két vagy több személy jogi hatást kiváltó, kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata.

Andrew 6 évvel később… Durham, North Carolina A nő, aki szemben ült velem, egy kibaszott hazug volt. Béna szürke pulóver és egy piros skótkockás szoknya volt rajta, a haja úgy nézett ki, mintha egy doboz szénnel festették volna be. Semmiben sem hasonlít arra a csajra, akit az internetes profilképen láttam. Az egy mosolygós szőke volt, C-kosárral, lepketetoválással, telt rózsaszín ajkakkal. Mielőtt elfogadtam ezt a randit, kértem három különböző képet, bizonyítékként, hogy ne verhessenek át: az egyiken a lány tartson egy újságot a kezében a lehető legfrissebb dátummal, a másikon az ajkának egy részlete legyen látható, a harmadikon a lány tartsa fel az újságot, rajta az aláírásával. Amikor ezeket a dolgokat kértem tőle, ő csak kinevetett és azt mondta, hogy én vagyok „a legparanoiásabb ember a föld kerekén”. Ennek ellenére mégis megtette, amire kértem. 8

Whitney G. Williams Vagy csak úgy gondoltam, hogy megtette. Mert, azon kívül, hogy nem árultam el a valódi nevemet a csajnak, ezzel már évekkel ezelőtt felhagytam, totál tisztességes voltam vele, és ezt elvártam volna fordítva is. – Nos, most hogy így egyedül vagyunk… – mondta és villantott felém egy vigyort, felfedve a szájában sorakozó sok fémet és kapcsot. – Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk Thoreau. Hogy vagy ma? Erre nekem nem volt időm. – Ki az a lány a profil oldaladon lévő képen? – kérdeztem. – Mi van? – Ki az a lány a profil oldaladon lévő képen? – Ó, az? Az nem én vagyok. – Nem, hát persze, hogy nem te vagy – forgattam a szememet. – Felbéreltél egy modellt? Vettél egy rakat képet és használtad a Photoshopot? – Nem egészen – vette lejjebb a hangját. – Csak arra gondoltam, sokkal szívesebben beszélgetsz velem, ha ezt a fotót használom a sajátom helyett. Ezen információk birtokában, alaposabban megnéztem őt és most már olyan dolgokat is észrevettem, amit korábban nem, mint például, az ujjain keresztülfutó furcsa egyszarvú tetoválást, és „A szerelem vak” idézetet, amit a csuklójára tetováltak. – Mire számítottál tulajdonképpen, mi fog történni, ha történetesen találkozunk? – Ez az egész szarság egyszerűen nem fért a fejembe. – Mit gondoltál, mi lesz, amikor ez a nap eljön? Amikor kitaláltad, hogy másnak fogod kiadni magad? – Volt némi kétségem afelől, hogy te is hazudni fogsz a te személyazonosságodról – mondta. – Nem tudhattam, hogy te tényleg úgy fogsz kinézni, mint ahogy a profil képed mutatta, érted? Ez az első alkalom, hogy egy srác, akivel a Pár-Fogó weboldalon ismerkedtem meg, az igazat mondja. Ez egy jel! – Nem, ez nem egy jel – ráztam meg a fejem. – És a modell? Hogy tudtál rávenni valakit, hogy megcsinálja azokat a képeket, amiket kértem? – Ő nem egy modell, hanem a szobatársam – kerekedett el a 9

Jogos kétség 1. szeme, mivel felálltam az asztaltól. – Várj egy percet! Minden, amit mondtam neked a telefonban, teljesen igaz volt. Tényleg érdekel a politika és tényleg szeretek jogot tanulni, figyelemmel kísérek minden komoly jogi ügyet. – Melyik jogi fősulira jársz? – kérdeztem. – Jogi fősuli? – felhúzta a szemöldökét. – Nem, ez nem az a jogi fősuli típusú jog. Hanem úgy értettem, hogy láttam az összes részét az SVU-nak és az összes könyvét olvastam John Grishamnak. Sóhajtottam, kivettem néhány dollárt a pénztárcámból és leraktam az asztalra. Elég időt pazaroltam már erre a nőre. – Viszlát Charlotte. – Elsétáltam, anélkül, hogy udvariasan bocsánatot kértem volna a távozásomért. Abban a pillanatban, amint az inas befordult az autómmal a bejárathoz és átadta nekem, beugrottam és elhúztam a francba. Ez a szarság kezd nevetségessé válni… Ez már a hatodik alkalom volt ebben a hónapban, hogy ez történt velem és baromira nem értettem meg, hogy valaki miért képes arra, hogy egy potenciális szemtől szemben találkozás érdekében akár még hazudjon is. Ennek kibaszottul semmi értelme nem volt. Mérges voltam, így vettem egy üveg Scotch-ot a boltban hazafelé menet és észben tartottam, hogy töröljem ezt a legutóbbi hazugot a weboldalamról. Kezdtem úgy érezni, hogy Durhamben kezdenek kifogyni az elérhető nők, akikkel lefekhetek. És még az a nyomasztó érzés is kezdett hatalmába keríteni, hogy újra tovább kéne állnom, és újra kezdeni megint mindent. Az évekkel ezelőtti rossz érzések kezdtek újra visszatérni, és tudtam, hogy a rémálmok újra el fognak jönni. Alighogy beléptem a lakásomba, töltöttem magamnak 3 centet és felhajtottam. Ezt még háromszor megismételtem. Átnéztem a hívásaimat, ellenőriztem a nap folyamán érkezett emaileket – ügyfélutalások, még több chat-kérés a Pár-Fogón és a szexi szőke üzenete, akiről feltételeztem, hogy találkozni fogok szombaton. Az üzenet címe ez volt: A Bizalom a Kulcs, ugye? Legurítottam még egy kupicával, mielőtt elolvastam az emailt, remélve, hogy ez egy kérés lesz, arra, hogy a találkozót áttegyük 10

Whitney G. Williams mára, szombat helyett. Hát nem az volt, hanem egy kibaszott esszé. Szia, Thoreau. Tudom megbeszéltük, hogy találkozunk most szombaton és elhiheted, már nagyoooon várom, de szükségem van arra, hogy tudjam, irántam érdeklődsz-e és nem a kinézetem iránt. Már egy csomó hátborzongató sráccal találkoztam ezen az oldalon, mindegyiknek csak a fényképem tetszett és amikor találkoztunk, mindegyik csak szexelni akart. Biztosíthatlak róla, hogy amit mondtam, hogy ki vagyok, az mind igaz, de egy kicsit bensőségesebb dolgot keresek az alkalmi szexnél. Ezt az egész kapcsolat témát nem kell úgy felfújni, nem kell belebonyolódnunk semmilyen heves viszonyba, de először kialakíthatnánk egy baráti kapcsolatot is, mit szólsz? Nagyon várom már, hogy találkozzunk, és tudass kérlek, hogy még mindig érdekel-e, a fentiek után is, hogy találkozz velem. – Liz Amint ezt az üzenetet végigolvastam, azonnal ráklikkeltem a személyes profil oldalamra a Pár-Fogón és kikerestem a Mi az amit keresek adatlapomat, és meggyőződtem róla, hogy még mindig ugyanazt a szöveget olvasom ott, mint amit a regisztrálásomkor írtam be: Csak szex. Se több. Se kevesebb. Ez a sor nem dekorációként szolgált és ennek okán, vastagon ki is volt szedve. Így visszatértem a csaj üzenetére és válaszoltam neki: Többé már nem érdekel a találkozásunk. Sok szerencsét kívánok, hogy megtaláld azt, akit keresel. – Thoreau Ez most komoly? – jött azonnal a válasz – Nem tudsz 11

Jogos kétség 1. barátkozni? Nem lehetnénk „csak barátok"? – Liz A pokolba is, nem – Thoreau – a válasszal együtt blokkoltam a csaj email címét. Legurítottam egy újabb kupicát a torkomon és átpörgettem a maradék emailjeimet – hamarosan megnyitottam azt az emailt, ami egy olyan embertől jött, akire az egyetlen barátomként tekintettem ebben a városban, Alyssától. Tárgy: Leszáradt farok Szóval, azért írok most, mert tudni akartam, hogy mennyire fáj neked jelen pillanatban… Beszéltünk arról, hogy hosszú ideje nem dugtál és ez aggaszt engem. Nagyon. De tényleg, SÍROK a punci hiányod miatt. Igazán nagyon sajnálom, hogy olyan sok nő valótlan képeket küldözget neked és emiatt kihűlt az ágyad és ebbe belekékültek a golyóid. Golyóid ápolására, csatolom neked a legnépszerűbb kozmetikai termékek linkjét, amire szerintem szükséged lehet az elkövetkezendő hetekben. Imádkozom a farkad egészségéért. Alyssa. Mosolyogtam és már írtam is a választ. Tárgy: Válasz: Leszáradt farok Köszönöm, hogy aggódsz a farkam egészségéért. Habár, mivel szándékodban állt, hogy SOHA nem tárgyalsz dugásról, szerintem neked nőtte be a puncidat a pókháló és ez valljuk be sokkal komolyabb betegség, mint az enyém. Igen igaz, nagyon sok nő küldött nekem képeket, de az még szomorúbb, hogy te sosem küldtél. Igazam van? Sőt, tovább megyek az okfejtésben, készségesen elküldöm neked az én képemet, hogy végül segítselek kigyógyítani a te 12

Whitney G. Williams szomorú és sajnálatos betegségedből. Köszönöm, hogy elmondtad, imádkozol a farkam egészségéért. Habár jobban kedvelném, ha azt a száddal ápolgatnád. Thoreau Már csak ezért is, ez az éjszakám már tízszer jobb lett. Bár személyesen még soha nem találkoztam Alyssával és a beszélgetéseink telefonbeszélgetésekre, emailekre, és SMS-ekre korlátozódtak, úgy éreztem egy erős kapcsolat alakult ki közöttünk. Egy exkluzív, anonim közösségi weboldalon találkoztunk először, az ÜgyvédChaten. Ahol nem voltak profil képek vagy hírfolyam posztolások, csak egy üzenőfal. Csak egy kevés személyes információ állt rendelkezésre annak, aki regisztrál erre a weboldalra (a keresztnév, életkor, mióta praktizál, magas vagy alacsony profil státusz) és egy logó minden felhasználó profiljába, ami megmutatta a felhasználó nemét: férfi vagy nő. Minden felhasználó garantáltan ügyvéd volt, akik személyesen kaptak meghívót emailben, hogy regisztrálhassanak. A fejlesztők szerint, Minden Észak-Karolinában praktizáló ügyvéd szerint az ÜgyvédChat adatbázis egy olyan rendszer, amely garantáltan széles körben támogatott. Őszintén úgy gondoltam, hogy az internet egy nagy kalap szar és ha nem lettem volna tisztában a ténnyel, hogy néhány nőt megdughatok, akivel azon az oldalon ismerkedek meg, tuti biztos töröltettem volna a regisztrációmat az első hónap után. Mindazonáltal, mikor megláttam egy új üzenetet „Szükségem van néhány tanácsra” címmel egy „Alyssa” nevű felhasználótól, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy korábbi eredményeimet megismételhessem. Először a profilját olvastam át – 27 éves, egy éve fejezte be a jogi fősulit, könyvszerető –, majd ezt látva úgy döntöttem, megér egy próbát, és felvettem vele a kapcsolatot. Általában az volt a taktikám, hogy a kiszemelt nőnek előbb válaszolok néhány jogi kérdésre, majd egy idő után a beszélgetést lassan, óvatosan személyesebb témákra terelem, és aztán megkérem, 13

Jogos kétség 1. hogy regisztráljon a Pár-Fogóra, hogy le tudjam ellenőrizni, hogyan is néz ki. De ő teljesen más volt, mint a többi nő. Folyamatosan bombázott a jogi kérdéseivel, úgy, hogy mindig megtartotta a beszélgetés hivatalos hangnemét. Mivel a lány még igen fiatal és tapasztalatlan ügyvéd volt, olyan egyszerű témákban kért tanácsot, mint: hogy néz ki egy hivatalos levélminta, hogy zajlik a kereset benyújtás és bizonyíték feltárás. Amikor az ötödik üzenetváltásunknál tartottunk, kezdtem belefáradni a három órán keresztül tartó infó-áradatba, ezért elkértem a számát. Elutasított. Miért nem? – írtam vissza. Mert nálam ez egy szabály. Nem találkoztam még egyetlen ügyvéddel sem, aki ne rúgott volna fel egy-két szabályt. Akkor te nem lehetsz valami jó ügyvéd – válaszolta. – Keresek valaki mást, aki segít. Kösz mindent. El fogod veszíteni ezt az ügyet holnap – kontráztam a választ, mielőtt elhagyta volna a beszélgetésünket. – Fogalmad sincs arról, mit csinálsz. Téged tényleg kiborított, hogy nem adtam meg a számomat? Hány éves vagy? 12? 33 és kibaszottul leszarom a telefonszámodat. Csak azért akartam elkérni, hogy felhívhassalak és elmondhassam, hogy az a kivonat, amit átküldtél nekem, tele van helyesírási hibával, és a záró érvelést olvasva, úgy tűnt, mintha egy első éves jogász írta volna. Túl sok hiba ez egyszerre, hogy itt seggeljek rajta és begépeljem. A kivonatom nem is olyan rossz – jött a válasz. 14

Whitney G. Williams Egyáltalán nem jó. – Mielőtt kiszállhattam volna a csevegésből, megjelent a száma a képernyőn, ezzel az üzenettel alatta: Ha azért hívsz fel, hogy segíts nekem, rendben van. Ha viszont a számomat arra akarod használni, hogy később rábeszélj, hogy csatlakozzak a randizós oldalra, akkor felejtsd el. Karrier tanácsadásért csatlakoztam erre az oldalra, és nem másért. Hosszan és kitartóan bámultam a válaszát. Azon tűnődtem, segítsek-e neki úgy, hogy semmit nem kapok cserébe később, de valami mégis azt súgta, mindenképpen fel kell hívnom őt. A telefonhívás alatt, minden hibáját kijavítottuk, amit elkövetett, és ahelyett, hogy csak néhány mondatát javítanánk ki, teljesen újraformáztuk a kivonatát. Éppen amikor azon voltam, hogy azt mondjam: „Viszlát”, és letegyem a telefont, furcsa dolog történt. Alyssa megkérdezte: – Milyen volt a napod? – Ez nincs benne a kivonatodban – válaszoltam. – Te csak jogi szarságokról akarsz beszélgetni, emlékszel? – Nem változhat meg a véleményem? – Nem. Leteszem. – Vártam, hogy halljam a sípoló hangot, de az egyetlen hang, amit hallottam, az csak egy kacaj volt. Ha nem lettem volna tisztában a ténnyel, hogy ez a hang volt a legédesebb és legszexibb hang, amit valaha hallottam, biztos bontottam volna a vonalat, de egyszerűen képtelen voltam letenni a kagylót. – Bocsánat – mondta, és még mindig nevetett. – Nem akartalak megsérteni. – Nem sértettél meg. Leteszem. – Nem akarom. – Végül abbahagyta a nevetést. – Bocsánatot szeretnék kérni az ellenséges hangvételű üzenetem miatt, amit korábban küldtem neked… valójában te vagy az egyetlen srác itt, aki hajlandó volt válaszolni az összes kérdésemre. Elfoglalt vagy? Vagy van kedved beszélgetni? – Beszélgetni? Miről? 15

Jogos kétség 1. – Magadról. Az életedről… Egész nap unalmas jogi kérdésekkel faggattalak, és te nagyon türelmes voltál hozzám, ezért… ez egyszer úgy igazságos, ha kevésbé unalmas dolgokról is beszélgetünk. Lehetnénk akár barátok, mit szólsz? Barátok? Hezitáltam a válasszal. – Igaz, nem úgy tűnt, hogy a „kevésbé unalmas” rész burkoltan a szexet jelentheti, és ő olyan könnyedén mondta ki a „barát” szót, és egyébként is én még mindig egy szexmentes este előtt álltam, így elkezdtem vele beszélgetni. Ő és én a legtöbb evilági dologról el tudtunk beszélgetni. Hajnal ötig dumáltunk, a mindennapi életről, kedvenc könyvekről, az álmáról, hogy híres balerina szeretne lenni. Néhány nappal később újra beszéltünk, és egy hónap elteltével, egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden nap beszélek vele telefonon… Újra felhajtottam egy kupicával, kikerestem a nevét a híváslistámból és vártam, hogy halljam a megnyugtató hangját. Nem vette fel. Fontolóra vettem, hogy küldök neki egy SMS-t, de rájöttem, hogy szerda este kilenc óra van, és most nem tudjuk megtenni, hogy átdumáljuk az egész éjszakát. Óra… Szerda esténként mindig balett órája volt…

– Mr. Hamilton? – Lépett be a titkárnőm az irodámba másnap. – Igen, Jessica? – Mr. Greenwood és Mr. Bach tudni szeretné, hogy részt kíván-e venni a következő kör gyakornoki interjún ma? – Nem. – Oké… – lenézett és valamit bepötyögött a táblagépébe. – Óhajtja legalább átnézni az összefoglalókat? Ma ötven alá kell kerülnie a jelöltek számának. Sóhajtottam és magam elé húztam azt a rengeteg összefoglalót, 16

Whitney G. Williams amit még a múlt héten rakott az asztalomra Jessica. Az egészet átolvastam és mindegyikhez írtam egy-egy megjegyzést, többnyire „Átment” vagy „Nem ment át” vagy „Elolvasásra sem érdemes”. Minden továbbjutó jelentkező a Duke Egyetem diákja volt, és tudomásom szerint mi voltunk az egyetlen olyan cég a városban, akik fizetett gyakornoki állásra felvettek jogi előkészítőből és a jogi iskolákból származó jelentkezőket is. – Nem voltam lenyűgözve egyik jelentkezőtől sem. – Áttoltam az asztalon a papírokat a titkárnőm elé. – Ez volt az összes jelentkező? – Nem, uram. – Átsétált az irodán és elém rakott még egy jó nagy rakás papírt. – Ez az összes jelentkező. Szüksége van még valamire ma reggel? – kérdezte még. – Azon kívül, hogy megkapom a kávémat? – rámutattam az asztalon lévő üres kávéscsészémre. Utáltam, hogy folyton emlékeztetnem kell arra, hogy hozzon nekem egy újabb csészével. Egyszerűen képtelen voltam összpontosítani reggelente, ha nem kaptam meg a megfelelő koffein adagom. – Nagyon sajnálom. Rögtön hozom – szabadkozott. Bekapcsoltam a számítógépemet és átfutottam az emailjeimet, és fontossági sorrendbe rendeztem őket. Természetesen Alyssa emailjét egyből a legelejére rendeztem. Tárgy: Tedd túl magad rajta Köszönöm azt a gyerekes képet amit küldtél nekem, amit feltételezem, a lakásod előtt találtál ma reggel. Igazán értékeltem, de biztosíthatlak róla, hogy az én vaginám most odabent NEM úgy néz ki, mint a képen. Nem mintha bármi közöd is lenne a dolgaimhoz, de nekem nem kell minden másnap lefeküdnöm bárkivel is, hogy kielégítsem a szükségleteimet. Erre a célra széles VÁLASZTÉKBAN kaphatók KIVÁLÓ eszközök. Alyssa Tárgy: Válasz: Tedd túl magad rajta KÉT képet küldtem neked. Az egyik egy fehér porral 17

Jogos kétség 1. lepett sivatag, a másik egy kiszáradt tó elpusztult állatokkal. A második kép sokkal találóbb, nem? Az egyetlen segédeszköz, amire a puncidnak szüksége van, az az én nyelvem, amit bármikor a rendelkezésedre bocsátok, amikor csak akarod, és használatának SZÁMOS MÓDJA van. Thoreau – Tessék, már meg is hoztam, Mr. Hamilton – jelent meg hirtelen Jessica a kávémmal és letette az asztalra. – Szüksége van még valamire? – Nem, köszönöm – válaszoltam. – Úgy gondoltam – folytatta Jessica, miközben lehalkította a hangját és a szemembe nézett –, tudom, hogy ez kicsit sem hivatalos, de szükségem lenne egy kísérőre, a gálára, a következő hónapban. – Akkor találjon egy kísérőt a gálára jövő hónapra. – Ez volt a módja, hogy találjak kísérőt, megkérlek téged, hogy legyél az. Pislogtam párat. Meg módot kellett találnom arra, hogy más szavakkal közöljem vele: A Pokolba is, nem. Jessica még nagyon fiatal kolléga volt – a fenébe is –, túl fiatal hozzám, csak azért vettem fel, mert a nagyapja a cég tulajdonosa, és sokkal többet követeltem tőle, mint amennyit fizettem neki. Volt, hogy akarva akaratlanul is meghallottam, mit fecseg ebédszünetében, hogy már 25 éves kora előtt férjhez akar menni. A jövőjét meg úgy képzeli el, hogy háziasszonyként neveli hat gyerekét a külvárosban. Más szavakkal, ez a csaj kibaszott elmebajos volt. – Szóval, mit mondasz? – kérdezte mosolyogva. Próbáltam nem forgatni a szemem, miközben a választ fontolgattam. – Jessica… – kezdtem. – Igen?? – szeme telve volt reménnyel. – Nézd, szivi. Nemcsak hogy nagyon helytelen lenne, hogyha az irodán belül, kettőnk között bármilyen típusú kapcsolat is kialakulna, de mindezek mellett, bízz bennem: nem én vagyok az az ember, akit 18

Whitney G. Williams keresel. – Egyetlen éjszakára sem? – Azok a szavak, hogy „Egyetlen éjszaka” az én értelmezésemben bizonyos elvárásokkal járnak, amikkel te remélhetőleg nem fogsz találkozni. Úgyhogy, a válaszom: Nem. Szóval, lehet visszamenni dolgozni. – Az „Egyetlen éjszaka” kódolva a szexet jelenti? – Miért van még mindig itt az irodámban? – förmedtem rá. – Nem mondom el senkinek, hogy szexeltünk – suttogta. – Már az első találkozásunk óta fantáziálok róla, milyen lehet veled a szex. És mivel soha sincs semmilyen hívásod, semmilyen barátnőtől, azt gondoltam szabad vagy. – Nem, nem vagyok. – Meglestelek, amíg a mosdóban voltál. Meglestelek. A farkad van legalább vagy 22 centi, azt hiszem. Mi a franc???? Öt másodpercre voltam attól, hogy felvegyem ezt a kibaszott nevetséges beszélgetést, és emailben elküldjem Jessica nagyapjának. – Igazán jól szopok – folytatta. – Már középiskolás korom óta csinálom. Az összes srác azt mondta, hogy a szám egyszerűen fantasztikus – és beleharapott az alsó ajkába. – Odaragadt a padlóra a lába? Ezért van még mindig az irodámban? – válaszoltam, de ő csak folytatta… – Ha a kísérőm lennél a gálára, szuperül eltölthetnénk az időt utána, te lennél az első férfi, akinek megengedném, hogy megtegye velem. Tudod, még mindig szűz vagyok, ott lent – fecsegte ki, miközben elpirult. – Akkor tényleg nem én vagyok az embere – forgattam a szememet. – Na, akkor most menjen, mielőtt felhívom Mr. Greenwoodot és elmondom neki, hogy a drágalátos unokája felajánlotta a reggeli kávém mellé, hogy leszopja a farkamat. Jessica megdermedt, a nyaka vörössé változott, majd nagyon gyorsan megindult az ajtó felé. Az ajtónál megállva viszont, mielőtt kilépett volna rajta, hátranézett a válla felett és rám kacsintott – kibaszottul rám kacsintott. Az eset után nagyon gyorsan írtam egy feljegyzést a naplómba: 19

Jogos kétség 1. Keresni egy új titkárnőt – lehetőleg öreget és házast. Mielőtt befejezhettem volna az emailjeim rendezését, a telefonom elkezdett csörögni. Alyssa volt. – Dolgozom – mondtam. – Ha dolgozol, miért vetted fel? – Mert a hangomtól nedves leszel. – Ez vicces – nevetett. – Hogy telik a napod? – kérdezte. – Tipikusan. A titkárnőm épp rám mászott, ebben a hónapban már harmadszor. – Újabb csokoládét küldött neked, „Te és én örökké együtt” kártyával? – Nem, történetesen felajánlotta, hogy leszopja a farkam. – Micsoda? – sikkantott egyet. – Most csak viccelsz! – Sajnos nem. Mindezek után, felajánlotta, hogy nekem adja a szüzességét. Szükségtelen, hogy mondd, hamarosan új titkárnőt veszek fel. Van esetleg valaki nálatok, aki egy jobb cégnél akar dolgozni? Megduplázom a fizetését! – Miből gondolod, hogy a te céged jobb, mint az enyém? – kérdezte. – Abból, hogy állandóan hívogatsz, és tőlem kérsz tanácsokat különböző ügyekben. Ha a te céged olyan jó lenne, nem lenne szükséged arra, hogy tanácsokkal lássalak el – válaszoltam. – Na, mindegy – sóhajtott fel. – Ledobtad már az online randi kocsist? – Ledobni? Kocsist? – soha nem értettem a kis déli metaforáit. – Mi a francot jelent ez? – Uhh, Istenem… – sóhajtott. – Ez azt jelenti, hogy mivel nem említetted, hogy lett volna randid tegnap éjjel, ezért úgy vélem, hogy mérföldkőhöz értünk, ami azt jelenti, hogy senkivel sem feküdtél le már vagy egy hónapja. Nálad ez már rekordnak számít. – Így van – válaszoltam. – Van számomra néhány tanácsod? – kérdezte. – Addig nem adok tanácsot neked, amíg ugyanezt a kérdést fel nem teszed nekem személyesen, itt az irodámban – válaszoltam, mosolyogva. – Nem, köszönöm. Visszatérve a tanácsadásra, a segítségedre van 20

Whitney G. Williams szükségem péntek este. – Miről lenne szó? – kérdeztem. – Belepottyantam egy elég komoly ügybe. És igaz, még nem olvastam át az egész kéziratot, de már most tudom, hogy meghaladja a képességeimet – válaszolta. Hátradőltem a székemben. – Ha ez olyan nagy ügy, elhozhatnád a kéziratot a lakásomra ma este. Nagyon örülnék neki, ha a lehető legrövidebb időn belül segíthetnék neked. A csoportosítás mindig is az egyik specialitásom volt. – Hah, aranyos próbálkozás, de én nem hiszem, hogy ez jó ötlet – és folytatta tovább a beszélgetést az ügyéről, habár én csak fél füllel hallottam, mit mond, mert még mindig különösen érzékenyen érintett az a tény, hogy nem akar velem találkozni személyesen. Ahogy felhoztam a témát, mindig elbagatellizálta az egészet. – És még… – még mindig összevissza fecsegett. – És még történetesen néhány kutatást is el kell végeznem azokban a változatokban. Nem vagyok biztos benne, hogy ha… – Áruld el az igazi okát, miért nem találkozhatok veled személyesen? – vágtam közbe. Alyssa hirtelen elhallgatott. – Mi van? – kérdezte. – Már közel hat hónapja ismerjük egymást. Miért nem akarsz találkozni velem? Csend. – Szükséges még egyszer megismételnem a kérdést? – felálltam az íróasztaltól, odasétáltam az ajtóhoz hogy bezárjam. – Nem értesz engem? – De, csak megint ez a JogiChat szabály… – Bassza meg a JogiChatet. – forgattam a szemem és folytattam. – Ez megint egy olyan szabály közted és köztem, mint első körben a telefonszámunk cseréje, játszottunk, mint a kibaszott tinik, a telefonon keresztül, orgazmussal ajándékoztuk meg egymást, de te sosem panaszkodtál emiatt, ugye? – Sosem volt orgazmusom tőled… – Ne hazudj nekem. 21

Jogos kétség 1. – De tényleg nem. – Aha, és mi van a múlt héttel, amikor azt mondtam neked, hogy azt akarom, hogy lovagold meg a számat, úgy, hogy belebolondulj az orgazmusba, miközben felfalom a puncidat. Csak én képzeltem, hogy nehezen vetted a levegőt, vagy csak színlelted? Hallottam, hogy Alyssa megint szaggatottan veszi a levegőt. – Nem, de… – Én is így gondoltam. Akkor, miért nem találkozhatunk személyesen? – Mert ez a barátságunk végét is jelentheti, ezt te is jól tudod. – Én nem így gondolom. – Emlékezz rá. Te mondtad, hogy soha nem fekszel le kétszer ugyanazzal a csajjal. Lefekszel velük, majd dobod őket. – Eddig még soha sem dugtam meg egyet sem a barátaim közül – vágtam rá. – Ez az oka annak, hogy én vagyok az egyetlen barátod. – Tudatában vagyok ennek, de… – hagytam félbe a mondatot. Semmit sem tudtam felhozni mentségemre. Alyssa még mindig a vonalban volt, hallgatott és várt. Közben azon törtem a fejem, milyen más érvvel hozakodhatnék elő. Végül Alyssa törte meg a csendet. – Nézd, őszintén szólva, nem akarom elveszíteni a barátságunkat még egy fantasztikus dugás kedvéért sem. – Biztosíthatlak róla, hogy több fantasztikus dugásban lesz részünk, mint egy! Könnyed nevetése a zsigereimbe hatolt, és felsóhajtottam – megpróbáltam elképzelni, hogyan is nézhet ki. Nem voltam biztos benne, miért, de az elmúlt pár hónapban már sokat gondolkodtam azon, hogy jó lenne a nevetését szemtől szemben is megtapasztalni. – Hát… – folytatta Alyssa –, ahhoz képest, hogy egy kiváló képességű ügyvéd vagy, elég mocskos a szád. – Meglepődnél, ha tudnád, mennyivel mocskosabb – válaszoltam. – Mocskosabb annál, mint amit már eddig is megtapasztaltam? – Sokkal mocskosabb. – Amióta tart a kapcsolatunk, sokat tepertem azért, hogy működjön. És mindig ott volt a remény, hogy egy nap majd személyesen is találkozni fogunk. De ma már nem 22

Whitney G. Williams vagyok olyan biztos benne. De nem lett volna értelme eltitkolnom. – Azt hiszem, beszélnem kell veled ma este. – Hacsak addig nem találsz egy másik randi partnert. Tudom, hogy még mindig keresgélsz. – Hát persze, hogy keresek – gúnyolódtam. – Alyssa az igazi neved egyáltalán? – Hát, persze – válaszolta. – De feltételezem, nem Thoreau a te igazi neved. Hajlandó vagy végül elárulni nekem? – Hajlandó vagyok elárulni neked, akkor, amikor felhagysz végre ezzel a kibaszott érzékenységeddel és végre találkozol velem. – Csak nem akarsz felhagyni ezzel a terveddel, ugye? – és újra nevetésre késztettem. – És mi van, ha azért nem akarok találkozni veled, mert csúnya vagyok? – Van egy olyan megérzésem, hogy nem vagy csúnya. – De ha mégis. – Akkor majd sötétben dugunk. – Jobban kedvelek világosban dugni. – Akkor majd rakok a fejedre egy papírzacskót. – MICSODA? – hatalmas hahotába tört ki. – Hihetetlen vagy. Uh, egy ügyfél várakozik az ajtónál, most mennem kell. Felhívhatlak később? – Bármikor – ezzel letettem és mosolyogtam. Aztán belém hasított a felismerés. Bassza meg… Ez a csaj mindig talál valami kibúvót a válaszadás alól.

23

Második fejezet

Hamis Tanúzás: Az a tanú követi el, aki bűnvádi vagy polgári vagy fegyelmi ügyben az ügynek valamely lényeges körülményére nézve hamis vallomást tesz.

Alyssa (Nos, valójában az igazi nevem: Aubrey…) Az ember általában megkapja méltó büntetését, ha hazugságon érik. Vajon az emberek miért nem értik ezt meg? Ezt írta Thoreau az SMS-ében ma reggel. Nem gondolod, hogy néhány hazugság jogos? – pötyögtem be a választ. Nem, soha. Hezitáltam. – Szóval nekem sose hazudtál? Miért hazudtam volna? Mert még alig ismerjük egymást… Csak, mert te tartod a távolságot. Mielőtt válaszolhattam volna, küldött nekem még egy SMS-t. Szeretnéd tudni az igazi nevem, és hogy hol dolgozom? 24

Whitney G. Williams Nekem megfelel megállapodásunk.

a

jelenlegi

névtelen

Hát persze, hogy megfelel neked, és én sosem hazudtam neked. Megbízom benned néhány furcsa oknál fogva. Néhány furcsa ok? Nagyon furcsa ok. Később elmondom. Bedobtam a telefonom a tokjába, és felsóhajtottam, a bűntudat ismerős érzése a zsigereimbe hatolt. Soha nem gondoltam volna, hogy folytatni fogom a beszélgetést vele, hogy az ÜgyvédChaten kívül is barátokká válunk. Túlságosan belekeveredtem ebbe az egészbe, és már nem akarom őt elengedni. Néhány hónappal ezelőtt, amikor észrevettem anyukám számítógépén villogni a meghívót egy zártkörű weboldalra, megesküdtem, hogy csak akkor megyek fel az oldalra, ha fel akarok tenni néhány kérdést az előkészítő-jogi szaktárgyammal kapcsolatban. Így felhasználtam anyu belépési kódját, csináltam egy álprofilt, és meggyőződtem róla, hogy az összes kérdés, amit kérdeztem, nem buktat le, azaz hogy nem vagyok ügyvéd, és hogy csak a házi feladatomhoz kérek segítséget. Számomra, sajnálatos módon, a Duke Egyetemen az ügyvédjelöltek számára meghirdetett előkészítő program, merően különbözött minden másik hasonló programtól az országban. Ez azt jelentette, hogy az iskolában több kisebb csoportból állt egy-egy osztály, így minden diáknak saját praktizáló ügyvéd mentora lehetett. Mindemellett, ennek a szaktárgynak az volt a specifikációja, hogy minden ügyvédjelöltnek szakmai gyakorlaton kellett részt vennie valamilyen cégnél, az utolsó négy szemeszterre. És még azt is elvárták, hogy olvassunk át különböző esettanulmányokat és adjuk elő azokat, úgy, mintha már ügyvédek lennénk. Ha akkor tudtam volna, mikor regisztráltam, hogy ez a sok kérdés a házi feladataimhoz, ahhoz vezet, hogy találhatok egy igaz barátot, akkor hamar befejeztem volna a faggatást. Másrészről viszont, én 25

Jogos kétség 1. lettem az egyetlen barátja és ő is az enyém. Thoreau nyílt és becsületes volt minden egyes alkalommal amikor beszéltünk és én csak remélni tudtam, hogy én is ugyanaz lehetek vele is. Főképp mióta tudtam, hogy van egy mondása, amit többször is említett beszélgetéseink alkalmával, miután megint túl volt egy elcseszett randin a hazugságok miatt: – Utálom a kibaszott hazugokat – mondogatta. A francba… Lesimítottam a tüllszoknyámat, vettem néhány mély lélegzetet, később kell a Thoreau-val kapcsolatos barátságunkra gondolnom, most koncentrálnom kellett. Ma volt a meghallgatási napja a Hattyúk Tava előadásnak, és én egy idegroncs voltam; az előző éjszakán alig aludtam. Kihagyva a reggelit, már a meghallgatás előtt öt órával a színházban voltam. – Kérem hagyják el a színpadot, hölgyeim és uraim! – kiabált lentről az igazgató. – A hivatalos meghallgatás 30 perc múlva kezdődik! Megkérek mindenkit még egyszer, kérem hagyják el a színpadot, és mutassák a legjobb formájukat! Mielőtt elhagytam a színpadot, odasandítottam a közönségre, a legtöbb arc nagyon barátságosnak tűnt – osztálytársak, oktatók, és néhány balett cég is képviseltette magát, akiknél tavaly nyáron dolgoztam. De azok az arcok, akiket leginkább szerettem volna látni, nem voltak jelen. Soha nem voltak jelen. Fájt. Találtam egy eldugott sarkot az öltözőszobában és felhívtam anyut. – Halló? – Az első csörgésre felvette. – Miért nem vagy itt? – szegeztem neki a kérdést azonnal. – Hol nem vagyok, Aubrey? Miről beszélsz? – sóhajtott, kezdtem mérges lenni. – A nyílt meghallgatásomról, a Hattyúk Tava előadáshoz. Megígérted, hogy te és apu eljöttök. – Aubrey az, drágám! – Kiáltotta anyu apunak a háttérbe. – Szólóested lesz ma? – Nem volt szólóestem már 13 éves korom óta – válaszoltam 26

Whitney G. Williams fogcsikorgatva. – Ez egy meghallgatás, életem első meghallgatása, és ti megígértétek, hogy itt lesztek. – Attól tartok a titkárnőm elfelejtett szólni róla ma reggel – mondta. – Bekerültél már valamelyik cég gyakornoki képzésébe a szaktárgyad részeként? – Két szaktárgyam van! – Az előkészítő-jogi szaktárgy részeként, Aubrey. – Nem – sóhajtottam. – Nos, miért nem? Azt gondolod, ez csak úgy az öledbe fog pottyanni? Tényleg azt hiszed? – Volt egy interjúm tegnap a Blaim és Társainál – válaszoltam, miközben éreztem a szívem tájékán azt a szúrós érzést. – És a következő héten a Greenwood, Bach és Hamiltonnál lesz egy interjúm. Na és itt van még ez a meghallgatás is, az életem nagy teendői között, ha kegyeskednél legalább öt kicseszett másodpercre úgy tenni, mintha érdekelne téged a dolog. – Parancsolsz, ifjú hölgy? – Nem vagy itt! – Éreztem, hogy megjelenik egy könnycsepp a szememben – Nem vagy itt! Van fogalmad róla, milyen nagyszabású produkció ez? – Kapsz érte fizetést? Ez a New York Balett Társulat előadása? – Nem ez a lényeg. Ezerszer elmondtam már neked, ez a meghallgatás mennyire fontos nekem. Tegnap este is emlékeztettelek, mikor felhívtalak, és nagyon hálás lettem volna, ha a szüleim megtiszteltek volna a jelenlétükkel, és a változatosság kedvéért, hittek volna bennem és a képességeimben. – Aubrey – mondta sóhajtva anya. – Mi hiszünk benned, mindig hittünk, de most éppen egy nagy projekt kellős közepén vagyok, és te is tudod, hogy minden a papírokról szól. És ugyebár, te is tudod, hogy hivatásos balerinává válni, nem a legstabilabb karrierválasztás… Bármennyire szeretném, nem hagyhatom ott a magasan fizetett klienseseimet, csak azért, hogy lássalak lábujjhegyen körbetipegni egy színpadon. – Azt a táncpozíciót, en pointe-nak1 hívják. 1

spicc-táncnak

27

Jogos kétség 1. – Egyre megy – válaszolta. – Mindenesetre, ez csak egy meghallgatás. Biztos vagyok benne, hogy nem csak apád és én vagyunk az egyetlen szülők, akik nem tudnak ott lenni ma. Amint levizsgázol és bejutsz egy Jogi Főiskolára, be fogod látni, hogy a balett nem más mint egy hobbi, és hálás leszel nekünk azért, hogy nem csak balett szakra jársz, hanem jogi szakra is. – A balett az én álmom, anya. – Ez csak egy periódus az életedben, lassan ki fogsz öregedni ahhoz, hogy hivatásos balerina legyél, tudom, mert utána jártam ennek. Emlékszel még arra, hogy 16 éves korodban is feladtad hirtelen és kiszálltál? Megint meg fogod tenni. És ez így van rendjén. Tulajdonképpen… Letettem. Nem akartam tovább hallgatni anyu újabb álom-ölő fecsegését, totál felbosszantott a dolog, hogy anyu a balettot csak úgy emlegeti, mint „periódus” az életemben, pedig már 6 éves korom óta táncolok. És az sem elhanyagolható szempont, hogy anyu és apu már rengeteg pénzt fektettek a magánóráimra, kosztümökre és versenyekre. Az egyetlen ok, amiért „kiszálltam” 16 évesen, mert eltörtem a lábfejem és így többé már nem tudtam felvételizni egyik tánciskolába sem. És az egyetlen ok, amiért mutattam némi érdeklődést a jog iránt, az az volt, hogy a rehabilitációs kezelésem alatt, nem nagyon tudtam mást csinálni azon kívül, hogy olvastam. Szívem mélyén mindig balerina voltam és ezen semmi sem változtathat. – Aubrey Evenhart? – szólította a nevem egy férfi a színház bejáratából. – Te vagy az? – Igen – válaszoltam. – Te következel a színpadon. Kapsz öt percet. – Ott leszek – mondtam és elpakoltam a cuccaimat egy szekrénybe, de mielőtt bezárhattam volna, csörögni kezdett a telefonom. Azt gondoltam anyu hívott vissza, hogy egy pirinyó bocsánatkéréssel megörvendeztessen. Próbáltam nem felkiáltani izgatottságomban, hogy hátha a „Kérlek, bocsáss meg” mondatot hallom a telefonban. 28

Whitney G. Williams Gyorsan felvettem, és egyből mondtam is a választ az el nem hangzott mondatra. – A szavaid semmit nem jelentenek számomra többé. – Csak azért hívtalak, hogy sok szerencsét kívánjak – hallottam a mély hangot a vonal másik végéből. – Két perc! – mondta egy dühös díszletkészítő mögöttem, mutatva a színpad felé. – Thoreau? – És ezzel hátat is fordítottam a díszletkészítőnek. – Mihez is akarsz te nekem szerencsét kívánni? – érdeklődtem. – Pár héttel ezelőtt említetted, hogy lesz valamilyen meghallgatásod. Ma van, ugye? – Igen ma van, köszönöm… – Nem hallom ki a hangodból, hogy annyira izgatott lennél, hogy megvalósul az álmod. – Hogyan lehetnék az, ha a saját szüleim nem hisznek bennem? – 27 éves vagy – csipkelődött – szard le a szüleidet. Elnevettem magam. – Bárcsak ilyen egyszerű volna – válaszoltam. – Ez igenis egyszerű. Van saját pénzed, és arra a tényre alapozva, hogy nem igazán vagy toppon a jogi szarságokban, úgy nézem elég tűrhető ügyvéd vagy. Szóval szard le őket. – Észben tartom – feleltem, és közben próbáltam a beszélgetést másfelé terelni. – Teljesen meg vagyok döbbenve, hogy te emlékeztél rá, ma van a meghallgatásom. – Én nem – és letette a telefont. – Ötven másodperc, Miss Everhart! – szólt rám ismét a díszletkészítő, és szó szerint feltolt a színpadra. Rámosolyogtam a bírákra és felvettem az ötödik pozíciót. A karom a fejem fölé emeltem és vártam, hogy elkezdődjön Csajkovszkij Hattyúk Tavának ismerős dallama. Ahogy ott álltam a színpadon, hallottam valami papírzörgést, néhány köhintést a sorok között, majd a zene elkezdődött. Kötelező feladatként egy arabeszket és egy piruettet kellett szemléltetni, majd bemutattam a programomat, amit a balett órán gyakoroltam már hónapok óta. Úgy éreztem, ehhez nincs kedvem, így a programom vége közeledtével, utolsó benyomásképpen, 29

Jogos kétség 1. eldöntöttem, hogy úgy táncolok, ahogy én akarok. Behunytam a szemem és csak jöttek a piruettek, a fouette forgások, egyik a másik után. Többé már nem tudtam a zenéhez tartani magam, és a zongorista teljesen összezavarodva próbálta tartani a tempót, amit diktáltam. Bemutattam minden ugrást, amit csak ismertem, tökéletes földre éréssel mindegyiknél, és amikor a zongorista leütötte az utolsó dallamot, visszatértem alaphelyzetbe, az ötös pozícióba, amivel elkezdtem a programom, és mosolyogtam. Nem volt tapsvihar, sem fergeteges éljenzés, semmi. Próbáltam leolvasni a bírák arcáról, a halvány jelét annak, hogy le vannak-e nyűgözve, de csak póker arcokat láttam. – Ez minden, Miss Everhart – mondta az egyikük. – Várjuk a színpadra Miss Leighton Reynolds-ot. Egy „Köszönöm”-öt motyogtam az orrom alatt, mielőtt elhagytam a színpadot, majd a színházat. Azzal már nem vesződtem, hogy megnézzem a többiek előadását. A délután hátralevő részét azzal töltöttem, hogy a Campus körül sétáltam és próbáltam nem sírni. Miután lenyugodtam kicsit, küldtem egy e-mailt Thoreau-nak. Ez volt az egyetlen dolog, amitől jobb kedvem lett. Tárgy: Gondolkoztam… Egy vacsora. Egy éjszaka. Nincs ismétlés. Olcsó vagy drága éttermet foglalsz le? Te fizetsz a vacsoráért és a szobáért? Vagy felesben álljátok a költségeket? Alyssa Tárgy: Válasz: Gondolkoztam… Drága vacsora. Öt csillagos ellátás. Én fizetek mindent. Szeretnéd, hogy foglaljak néhányat a részünkre is? Így meg is mutathatom. Thoreau Tárgy: Válasz: Válasz: Gondolkoztam… 30

Whitney G. Williams Természetesen nem. „Néhány” foglalás? Mi történt a „csak” eggyel? Tárgy: Válasz: Válasz: Válasz: Gondolkoztam… Már mondtam korábban, tehetek néhány kivételt a te esetedben. Ma beruháztam egy köteg papírzacskóba. Thoreau Elnevettem magam, majd ránéztem az órámra. Öt óra. Biztos voltam benne, hogy az eredményt a szereplőválogatásról, már órákkal ezelőtt kitették. De túlságosan nyuszi voltam, hogy már korábban megnézzem. Minden, amit akartam, az egy esély volt, hogy a Hattyúk csapatának tagja legyek, vagy legalább az egyik beugró táncos. Mi a francért változtattam a programomon? Mi a fene ütött belém? Miután az őrületbe kergettem magam ezekkel a gondolatokkal, kényszerítettem magam, hogy visszamenjek a színházba és megnézzem a végső listát a szereplőkről. Amikor megérkeztem, már hatalmas tömeg állt a kifüggesztett lista előtt, így aztán hallhattam a „Benne vagyok! Benne vagyok!” és a „Hogy lehet az, hogy nem vettek be?” – kijelentéseket. Átverekedtem magam a tömegen és hunyorítva megkerestem a nevemet a mellékszereplők lapján. Nem volt ott. A nevem a főszerepek listáján találtam meg, mindjárt az első sorban Odette szerepére, azaz a fehér és fekete hattyú főszerepére. Igen, a teljes nevem, félkövéren kiemelve! Könnybe lábadt a szemem és elkezdtem fel-le ugrálni örömömben. Első gondolatom az volt, hogy felhívom anyut, hogy elmondjam neki a jó híreket, de a szívem hirtelen belesajdult a gondolatra. Tudtam, hogy abban a pillanatban, ahogy a telefonbeszélgetésünknek vége, anyu egyből beárul apunak, emiatt apu szükségét érezné emlékeztetni rá, hogy miért is fizeti a taníttatásomat: „Ha felhagysz a jogi-előkészítő képzéssel, 31

Jogos kétség 1. abbahagyom a csekkek írását. Azok miatt az órák miatt írom a csekkeket és nem a balett miatt.

Kivettem fájó lábaimat a vödör jeges vízből és szárazra töröltem egy törülközővel. Nem voltam biztos abban, hogyan is sikerült úgy sakkoznom az életemet, hogy megkaptam egy főszerepet és még egy potenciális cég gyakornoki képzésében való részvételre is kaptam esélyt. Igaz, ez utóbbiban nem volt választásom. Felsóhajtottam, rápillantottam az asztalon lévő naptárra, ahol a mai napra már korábban odafirkantottam a „az interjúra felkészülés” feljegyzést. A következő interjúm, ami az egyik legtekintélyesebb cégnél, a Greenwood, Bach és Hamiltonnál került sor, több volt, mint egy interjú. Ez egy folyamat kezdete volt és minden diák, aki gyakornoki helyet keresett magának, tudta, hogy bekerülni ehhez a céghez egyet jelent egy ütős referenciával a későbbi előmenetelhez. A cég eléggé megválogatta gyakornokait. Négykörös telefonos interjún és három online teszten kellett keresztül jutnia a jelöltnek, mielőtt behívták, mindezek mellett még azt is megkövetelték a pályázóktól, hogy tanulmányozzanak át és egészítsenek ki jogi esettanulmányok iratait a végső személyes interjú előtt. A telefonos interjúkon és a vizsgákon sikerült átjutnom, de a több száz oldalas jogi esettanulmányok, amiket kaptam, olyan dolog volt, amire nem számítottam. Először azt hittem rossz anyagot küldtek nekem, ezért felhívtam a céget, hogy rákérdezek, nem történt-e valami hiba: – Úgy vélem, a végzős jogászoknak szánt gyakornoki anyagot küldték át nekem és nem az előkészítő-jogi gyakornokit. A titkárnő felnevetett, és azt mondta, hogy minden gyakornokuknak ugyanazt az anyagot küldik ki, legyen az akár végzős vagy még egyetemi hallgató. – Ne aggódjon – mondta még a titkárnő –, nem várunk el öntől tökéletességet. Csak azt akarjuk látni, hogy hogyan működik az agya. 32

Whitney G. Williams Megfogtam az esettanulmány anyagát és az ölembe tettem. Majd elővettem a laptopom és kikerestem a GBH honlapján annak a három személynek a profilját, aki a személyes interjún jelen lesz, a három tulajdonosét. Greenwood, a cég alapítója, egy kopaszodó, őszes hajú férfi volt, fémkeretes szemüveggel. A Harvardon végzett, ennek okáért volt olyan igényes és alapos, továbbá azzal is büszkélkedhetett, hogy neki volt az egyik legnagyobb győzelmi aránya az országban, a harminc éves jogi pályafutása alatt. Bach, több mint tíz éve volt a cég partnere, egy kopasz, negyven körüli férfi személyében, aki, szerintem, a koránál kicsit öregebbnek tűnt. Kemény munkával tornázta fel magát a legjobbak közé. És mivel Bach egy „keményen dolgozó” személyiség, példátlan szenvedéllyel, ezért Greenwoodnak nem volt választása, megtette első számú parterévé. Egyébként neki volt a második legnagyobb győzelmi aránya az országban. A három tulajdonos közül a harmadik Hamilton volt, Andrew Hamilton, aki olyan… olyan baromira szexin nézett ki. Próbáltam az önéletrajzára fókuszálni, és figyelmen kívül hagyni a profilképét, de nem nagyon sikerült. Az igéző, mély, metsző kék szeme egyenesen rám szegeződött. Rövid, sötét haja arra lett kitalálva, hogy kezemet végigszántsam rajta. A napbarnított arca a görög istenekről lett mintázva, tökéletesen szimmetrikus, élesen ívelt állkapoccsal, telt ajkakkal, amit az az apró önelégült mosoly még jóképűbbé varázsolt. Annak ellenére, hogy a kép csupán a felsőtestét mutatta, mégis sejteni lehetett, hogy a ruha alatt, a tengerészkék öltöny szabásának köszönhetően, kemény, kidolgozott izmok rejtőznek. Már attól nedves lettem, hogy csak néztem a profil képét. Koncentrálj, Aubrey… Koncentrálj! Furcsa mód, az ő önéletrajza volt a legrövidebb a három tulaj közül. Nem voltak feltüntetve a tanulmányai, a háttere, és még az sem, hogy mióta a cég partnere. Csak egy rakat udvarias szót lehetett róla olvasni, hogy „a cégnek milyen megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagyra becsült és sokat bizonyított ügyvéd csatlakozott hozzájuk”. Ja, és szereti a csokoládét. 33

Jogos kétség 1. Milyen informatív… Kimásoltam egy Word dokumentumba az önéletrajzokat, majd felhívtam Thoreau-t. – Jó estét, Alyssa – szólt bele a telefonba, és a hangjától, mint mindig, most is majd elolvadtam. Szitkozódtam magamban, mert ő bármire rá tudott venni, majdnem bármire. – Hmm, szóval… – kezdtem a mondandómat. – Igen? Óh, Istenem, mennyire, baromira szeretem a hangját… Nem mondott semmi mást, így már azon voltam, hogy leteszem. – Te hívtál, most mégis a szuszogásodat kell hogy hallgassam? – mosolyognia kellett. – Valójában tényleg én hívtalak – forgattam a szememet –, élvezed hallani a hangom? – Jobban élvezném, ha alattam lennél! – válaszolta. Elpirultam. – Nos… – kerestem a szavakat. – Az ügyed, Alyssa – nevetett. – Mesélj nekem a legutóbbi ügyedről. – Rendben, nos… – köszörültem meg a torkomat. – Röviden: Az ügyfelem magával vitt egy fegyvert egy szövetségi bankba, de az nem volt kibiztosítva. Valaki viszont véletlenül nekiüközött és az ügyfelem ösztönösen a nadrág zsebéhez nyúlt, ahol a fegyver volt. A fegyver elsült és a saját lábába lőtt. – Szabad kérdeznem, mióta praktizálsz büntetőjogi ügyvédként? Úgy tudtam, a te specialitásod a polgári jog. A francba… – Az is, az is, csak ezt az ügyet egy barátomért vállaltam el, jó szándékból. – Hmmm. Nos, a barátod kettőtől ötig terjedő szabadságvesztésben is részesülhet, ha előzőleg már nem volt börtönben. Az eset melyik részében kell tulajdonképpen segítened? – A védőbeszéd részében. Senkit sem sebesített meg, csak saját magát. – Volt engedélye a fegyverviselésre? – kérdezte. 34

Whitney G. Williams – Nem… – válaszoltam, közben gyorsan átfutottam a jegyzeteimet. – Akkor biztos vagyok benne, hogy a vád meg fogja győzni az esküdtszéket, hogy a vádlott szántszándékkal vitte magával a fegyvert egy szövetségi bankba, azért, hogy másnak ártson, és nem magának. El kell fogadni, bármilyen egyezséget ajánlanak is fel. – Nos, én… – megnéztem, hogy a megbízási papíron mit olvasok – …na és mi van akkor, ha már visszautasítottam azt az egyezséget? Ő erre felsóhajtott. – Akkor hívd fel a vád képviselőjét és tegyél egy kísérletet arra, hogy elmondd, mégis megegyeztek, és ha visszautasít, mondd azt, hogy a védelem nem támadja meg a vád álláspontját. – Nem támadja meg? Elment az eszed? – És neked? Melyik az a polgárjogi ügyvéd, aki a nyakába mer venni egy folyamatban lévő zárt bűnügyi esetet? Egy tapasztalatlan valaki, aki… – Csak információképpen közlöm, hogy ez egy megbízás – köhögni kezdtem. – Na mindegy, magyarázd már el nekem kérlek, hogy elismerni a vádat mitől jobb, mint ha a védelem bűnösnek mondja magát? – Ha így lenne, azt mondtam volna, vallja bűnösnek magát. – A hangja elég bosszúsan hangzott, miközben ezt mondta. – A vád elismerése a legjobb opció, amit az ügyfeled választhat, és egy jó ügyvéd tudná ezt. Biztos átmentél a záróvizsgán? – Nem lennék fenn az ÜgyvédChaten, ha nem mentem volna át, nem igaz? A gyomrom elkezdett liftezni, ahogy kimondtam ezeket a hazug szavakat. – Akkor tényleg az lenne a legjobb, ha ragaszkodnál a polgárjoghoz – válaszolta Thoreau, bár kihallottam a hangjából, hogy közben mosolyog. – Az ügyfeled mindenképpen börtönbe fog kerülni, és ez ellen semmit sem tehetsz. Az egyetlen, ügyvéd által megvitatható dolog ebben az ügyben, az az, hogy az ügyfélnek mennyi időt kell börtönben töltenie. Még valami, amiben segíthetek? Vagy szükségét érzed annak, hogy elmagyarázzam, mi a különbség bűnös és nem bűnös között? 35

Jogos kétség 1. A szememet forgattam és félretettem az ügy anyagát, ami az ölemben volt. – Köszönöm kedves segítséged, mint mindig. – Nincs mit – mondta –, beszélnem kell veled valami fontosról. – Az ügyemről? – kérdeztem. – Nem – röviden felkacagott. – Hogy nézel ki? – Micsoda? – mondtam, a hangom alig volt hallható. – Mit mondtál? – Hallottad. Még soha nem adtál esélyt rá, hogy lássalak. Szeretném tudni. Hogy nézel ki? Felálltam és odasétáltam a tükörhöz, hosszasan tanulmányoztam magam: – Nem tudom, hogyan is válaszoljak erre a kérdésre. Muszáj, hogy eltereljem a szót erről a témáról. Mindent, amit elmondott nekem a randijairól az elmúlt pár hónapban, abból egyértelműen kiderült, milyen is az ő kedvenc típusa, ami leginkább felkelti az érdeklődését: Szőke, kissé hullámos haj, telt ajkak… Mint én. Már rengetegszer próbáltam elképzelni, vajon hogyan is nézhet ki. Talán sötét haja van? Vagy mély szőke? Csókra termett az ajka? Sötétzöld a szeme? Van legalább hat réteg izomköteg, nem, inkább nyolc réteg izomköteg a hasán, ami egy tökéletes V-be fut le egészen odáig! Végül is, említette, hogyan is dolgozik meg ezért minden egyes nap… Biztos voltam benne, hogy nagyon helyes pasi. Annak kellett lennie, máskülönben az a sok nő nem ment volna el vele randizni. Ennek ellenére az elmémmel lerajzoltam a fejemben egy képet róla, meggyőzve magamat, hogy ő pont az a típus, ami számomra minden rosszat képvisel. – Tudod mit? – mondtam végül, miközben lázasan pörögtek az agytekervényeim. – Nem vagyok jó a személyleírásos dolgokban… Te hogy nézel ki? – Úgy nézek ki, mint egy férfi, aki kefélni akar veled. Nyeltem egyet. – Ez nem személyleírás… – Milyen a hajad színe? – kérdezte, de hangja nem úgy tűnt, hogy szórakozna. És éreztem, hogy ma este nem én irányítom a 36

Whitney G. Williams beszélgetés fonalát. – Vörös. – Megfogtam a hajgumimat és kibontottam a hajam, ami a hátamra omlott. – Milyen hosszú? – Rövid… – Hmmm. És mi a helyzet a szemeddel? Belenéztem a tükrön keresztül a kék és zöld íriszű szemembe és ezt válaszoltam: – Zöld, világoszöld. – Vannak szeplőid? – Nem, nincsenek. – Ez a rész legalább igaz volt. – És a szád? – Azt akarod tudni, milyen vékony, vagy, hogy milyen vastag? – Azt akarom tudni, hogy hogyan néznek ki az ajkaid, amikor a farkamat bekapod. Zihálni kezdtem. – Szégyenlőset játszol ma este? – folytatta. Közben a háttérben hallottam, hogy jégkocka koccant egy üvegpohár falának. – Mit gondolsz, mennyit tudnál a száddal a farkamból benyelni? Nem válaszoltam és a légzésem kezdett lelassulni. – Alyssa? – A hangja lágy volt. – Válaszolsz a kérdésemre? – Nehéz olyan kérdésre válaszolni, amit soha nem csináltál – válaszoltam végül. És hallottam, hogy Thoreau vesz egy mély lélegzetet. Teljes csend telepedett közénk. Azt hittem, hogy meg fogja kérdezni, hogy tudtam eddig úgy szexelni a korábbi partnereimmel, hogy soha nem szoptam le senkit, de nem kérdezte. – Hmmm. Szóval természetes vörös vagy? – kérdezte végül. – Számít? – kérdeztem és lefeküdtem az ágyamra. – Igazán nem vagyok a te típusod. – Nekem kedvencem van és nem típusom, és egyébként is egy csípős nyelvű, vörös hajú nő, aki még soha életében nem vette a szájába más férfi farkát, több mint kivételes személy. A szavai annyira felizgattak, hogy becsúsztattam a bugyim alá az ujjamat és elkezdtem simogatni magam. – De kár, hogy már nem vagyok teljesen szűz, mi? 37

Jogos kétség 1. – Nem dugok szüzekkel – szünetet tartott, majd folytatta –, de figyelembe véve a tényt, hogy te és én még soha nem keféltünk, sokkal jobb lennék, mint az első. A nedvem lefolyt a combomon, miközben éreztem, hogy a mellbimbóm kezd megkeményedni. – Kétségeim vannak… – préseltem ki magamból a szót. – Elegem van abból, hogy csak telefonon beszélünk egymással, Alyssa… Csend. – Muszáj, hogy lássalak… – mondta feszült hangon. – Muszáj, hogy megdugjalak… – Thoreau… – Nem, figyelj rám – mondta, fenyegető hangszínre váltva. – Muszáj, hogy mélyen benned legyek, hogy érezzem a puncidat, ahogy körülveszi a farkam, és miközben kefélünk, a nevemet kiáltod, az igazi nevemet. Miközben beszélt a kezem vándorútra indult a testemen, majd lesiklott a combjaim közé megtalálva a csiklómat. Elkezdtem magam simogatni. Először csak lassan körözgettem, kiélveztem minden pillanatát, majd begyorsítottam, őrült sebességgel simogattam magam, közben hallgattam Throeau nehéz légzését a fülembe. – Elég türelmes voltam veled… – hangja elcsuklott. – Nem gondolod? – Nem… – Szerintem meg igen – válaszolta –, elegem van abból, hogy csak elképzeljem, a puncid milyen lehet nedvesen, hogy hogyan sikítasz, ha megszívom a mellbimbód, miközben meglovagolsz, hogy hogyan húznám magamhoz a hajad, miközben lenyomlak az asztalra és addig keféllek, míg lélegzetet is elfelejtesz venni… Elegem van. A szavai hallatán behunytam a szemem és a másik kezemmel megmarkoltam az egyik mellem és elkezdtem csipkedni. – Két hetet adok neked, hogy megjöjjön az kibaszott eszed… – Micsoda? – ocsúdtam fel. – Két hét – suttogta. – Amikor te és én találkozni fogunk egymással szemtől szemben, és úgy tervezem, hogy minden porcikádra igényt tartok. 38

Whitney G. Williams – Én nem tehetem, én nem ígérhetem ez meg neked… – mondtam kétségbeesve. – De meg fogod tenni. – Szinkronban hallottuk egymás légzését. – És abban a pillanatban, amikor megteszed, anélkül, hogy ösztönöznöd kéne, emlékeztetni foglak rá, hogyan ingereltél az elmúlt hat hónapban. Megszólalni sem bírtam. A csiklóm minden egyes dörzsöléssel megduzzadt. A légzésem egyre lassabb és lassabb lett. – Nagyon gyengéd leszek először – suttogta – különösen akkor, amikor becsúsztatom a szádba a farkam és magamhoz húzva a hajad, megmutatom neked, hogyan szeretem, ahogy leszopsz. – Hagyd abba… – ziháltam. – Kérlek… hagyd abba… – Elhiheted, nem tudom… – Thoreau… – mondtam, de a lábaim már remegtek. – Többé már nem vagyok képes csak beszélni veled. Muszáj, hogy érezzelek, muszáj, hogy megkóstoljalak. Mondj igent, hogy láthatlak két hét múlva! Beleharaptam a számba, tudva, hogyha újra megszólal, és újra megkérdezi, akarok-e vele találkozni, igent fogok mondani. – Alyssa… – könyörgött. Már csak másodpercekre voltam, hogy elmenjek, másodpercekre, hogy felsikítsam: Igen! Igen! Igen! – Ígérd meg, hogy az enyém leszel két hét múlva! Mintha a szám az irányítása alatt lett volna, ellazítottam az alsó ajkamat és már majdnem kibukott belőlem a szó, hogy igen, de hirtelen meggondoltam magam és megszakítottam a vonalat. A közjáték után, az ágyban fekve, szememet pihentetve, még mindig az orgazmusom utóhatása alatt voltam, közben azon a három igenen gondolkoztam, amit magamba sikítottam, és amit ő nem hallhatott. Mikor már abbahagytam a remegést, az oldalamra fordultam, átöleltem a párnámat és magamra húztam a takarómat. Mielőtt nagy nehezen elalhattam volna, meghallottam a telefonom üzenetjelző hangját. Az üzenet Thoreau-tól jött. – Ezt igennek veszem. Tizennégy nap. 39

Harmadik fejezet

Bizonyítási teher: Azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. Ha nem sikerül bizonyítani, akkor az igényeket sem lehet érvényesíteni.

Andrew – Mondtam már neked, hogy megkaptam a főszerepet abban a balett darabban, aminek a meghallgatásán voltam? – mondta nekem Alyssa másnap reggel a telefonba. Azután beszéltem vele miután megérkeztem a munkahelyemre. Persze nem tettem említést a tényről, hogy előző nap este az arcomra csapta a kagylót. Később készültem megbüntetni őt ezért, óh igen, készültem, méghozzá keményen… Már csak tizenhárom nap… – Erről meséltem már neked? – kérdezte újra Alyssa. Felocsúdtam gondolataimból… – Nem, és addig, amíg el nem mondod nekem, mikor és hol lesz a bemutató, nem is érdekel. – Ó, ne már – nevetett – a tegnap este miatt vagy dühös, ugye? – Nem dühös vagyok. Tombolok. Mert tudom, hogy „igent” sikítottál, mikor elmentél, és letetted, azért, mert nem akartad, hogy halljam. 40

Whitney G. Williams A válasz csak néma csend volt. Akartam még valamit mondani, de hirtelen Jessica lépett be az irodámba. Rám mosolygott. – Tartsd egy percre. – A vállamra szorítottam a telefonom. – Igen, Jessica? – Az utolsó interjúk tizenkét perc múlva kezdődnek. A konferenciateremben már várnak önre. – Megyek, amikor tudok. – Közben úgy tettem, mintha az a csók, amit Jessica dobott felém, meg sem történt volna, és vártam, amíg maga után bezárja az ajtót. – Alyssa, később visszahívhatlak? Megbeszélésem lesz. – Akkor ez mindkettőnknek rossz időpont. Nekem is megbeszélésre kell mennem. – A kudarcra ítélt fegyver-elsülős ügyfeledhez? – kérdeztem. – Nem, rosszabb, egy gyakornoki állásinterjú. – Akkor a toppon kell lenned – mondtam sóhajtva, miközben felvettem a dzsekimet. – Nekem egy jó pár interjún kell végig seggelnem, sajnos. – Tudsz szolgálni esetleg néhány jó tanáccsal? – Próbálj úgy tenni, mint aki valóban figyel arra, amikor a jelentkezők a kérdésekre válaszolnak. És győződj meg róla, hogy a telefonod fel legyen teljesen töltve, hogy felmehess a netre. – De nem nekem – nevetett. – Hanem a gyakornokoknak. Valamit mondanom kellene, ha közülük valamelyik ideges lesz. – Ó – vontam meg a vállam. – Akkor mond el nekik a mottómat. – És mi lenne az? – Tudd, amit akarsz. – Miért is kérek tőled állandóan tanácsot? – Mert mindig az igazat mondom. – És bontottam a vonalat. – Mr. Hamilton? Jessica újra belépett az irodámba. – A vezetőség azt akarja, hogy nézze újra át a pályázatokat, mielőtt kezdenek. – Itt vagyok ön mögött. Akkor mehetünk – válaszoltam, majd követtem Jessicát a konferencia terembe, ahol Will Greenwood és George Bach már várt rám. Leültem melléjük. – Örülünk, hogy látunk az irodádon kívül is Andrew – nevetett Will. 41

Jogos kétség 1. – Jah – fűzte hozzá George. – Megtiszteltetés számunkra, hogy körünkben üdvözölhetünk, tekintettel arra, hogy tudjuk, mennyire társaságkedvelő vagy. Szememet forgattam megjegyzéseik hallatán. – Miért van rá szükség, hogy mind a hárman jelen legyünk a gyakornoki interjúkon? – kérdeztem. – Mi a fenének van a HR osztály, ha a munkájukat mi, a tulajdonosok végezzük? – Ez egy család, Andrew – mondta komolyan Will. – Legyen az akár egy gyakornok, vagy titkárnő, vagy egy fiatalember, aki éjszaka takarítja az iroda ablakait. Azt akarom, hogy mindenki úgy érezze, hogy része ennek a nagy családnak. Te nem így gondolod? – Erre a kérdésre inkább nem válaszolok – mondtam. – Hány gyakornokot veszünk fel az idén? – Nem túl sokat – válaszolta, miközben elém csúsztatott egy dossziét. – Öt jelöltünk volt. Ezt kellett leszűkítenünk háromra. A háromból kettő jogi, egy pedig előkészítő jogi képzésben vesz részt jelenleg. A háromból kettőt a következő idényre vesszük fel. – Hmm… – Kihúztam két jelentkezési lapot a háromból és úgy tettem, mintha teljes odafigyeléssel tanulmányoznám az anyagukat. – Oké, Jessica! – nyomta meg Will a belső hívókészülék gombját. – Behívhatja az első pályázót! Amikor az ajtó kinyílt, arra számítottam, hogy egy egyszerűen öltözött merev alak fog belépni az ajtón feszes mosollyal, ehhez képest a nő, aki az ajtón belépett, messze túlszárnyalta ezt az elképzelésem. Egy testre simuló szürke kosztümöt viselt, amelyik kiemelte csodás csípőjét, és a magas sarkúba bújtatott hosszú lábát nézve megállapítottam, hogy ő volt az egyik legszexibb nő, akit valaha láttam. Képtelen voltam levenni róla a szememet. A szemében visszatükrözött az óceán mély sötétkék színe, ami teljes összhangban volt a zafír nyakláncának mélykékjével. A haja laza kontyba volt feltűzve, minek köszönhetően néhány tincs a mellére hullott, és az ajkai, azok a halvány rózsaszín, kibaszottul csókra termett ajkak… úgy tűnt, valamilyen szót formálnak… Fogalmam sincs, mit mondasz… És amikor észrevettem, hogy a rózsaszín melltartójának pántja a ruhája alól lecsúszott csupasz vállára, akkor káprázatos szemét rám 42

Whitney G. Williams emelte és az enyémbe kapcsolódott. Felhúztam a szemöldököm, és ő elpirult. Aztán gyorsan a társaim felé fordult és rájuk nézett. – Üdvözöljük a GBH-nál, Miss Everhart – mondta George. – Örülünk, hogy jelen van ezen az interjún, de mint tudja, az idei programunkba csupán egy hallgatót tudunk kiválasztani. – Értem, uram. – Újra találkozott a tekintetünk, aminek hatására a farkam rángatózni kezdett. Megpróbáltam megálljt parancsolni képzeletemnek, ami végérvényesen belefurakodott az agyamba. Képzelgések, amikben a nőt az irodám asztalán végigfektetem, vagy amiben a falnál állva megdugom, úgy, hogy a kezét a feje fölé kényszerítem és az őrület határára kényszerítve végigcsókolom az egész testét. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a képzelgést. Az egyik erotikus kép követte a másikat, míg végül ez az egész odáig fajult, hogy megszűnt körülöttünk a világ létezni és nem volt már más a teremben csak ő meg én, meztelenül. Mi a franc történik velem? Vágyakozom egy gyakornok után? Egy gyakornok jelölt EGYETEMI HALLGATÓ után???? – Nos, akkor kezdjük el – szakította félbe képzelődéseimet Will hangja. – Mr. Hamilton, lenne olyan szíves és feltenné az első kérdést? – Nem feltétlenül – mondtam. És próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Miss Everhart ruhája, milyen szorosan tapad a testére. Will áthajolt az asztal felett és a fülembe súgta: – A család, Andrew… Család. Szememet forgattam, de azért feltettem az első kérdést. – Miért akar ügyvéd lenni? Habár úgy vélem, még meg fogok fizetni ezért a kérdésért. A szám mosolyra görbült ennek a mondatnak az elhangzása után, Will és George csak nevetett. – Teljes komolysággal mondhatom uraim – válaszolta erre a nő –, hogy ügyvédek és bírák nagy családjából származom. Ez az, ami végigkísérte az életem. Tudom, hogy az igazságügyi rendszer messze nem a legtökéletesebb, de semmi nem tenne engem boldogabbá, ha láthatnám, hogy a rendszer tökéletessé válik. Nincs nagyobb 43

Jogos kétség 1. megtiszteltetés annál, mint a társadalom javát szolgálni. – Helyes válasz – mondta Will. – Most felteszünk néhány kérdést azokból a való-világból származó ügyek esettanulmányaiból, amelyet elküldtünk Önnek e-mailben. Be tudta fejezni a tanulmányozásukat? – Igen, uram. – Helyes. Akkor itt az első kérdés. Az ügyfele, egy éles fegyverrel a zsebében, éppen egy szövetségi bankban van. Amikor egy idegen elsiet mellette, meglöki őt és a fegyver elsül, minek következtében az ügyfele a lábába lő. A vádemelés során, a bűnvádi eljárásban, milyen módon képviselné az ügyfelét? – Mi?! – Willre néztem. – Megismételnéd a kérdést még egyszer, Will? – A lényeget? – Azt, amit az előbb mondtál. Will bólintott, majd vidáman megismételte a kérdést, extra nyomatékot adva a bűncselekmény egyes részeire és az elsült fegyverre. Ahogy elhangzott újra a kérdés, az emlékezetem egyből visszaugrott az Alyssával történt tegnap esti beszélgetésünkre. Elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy Alyssa „barátja” lehet, hogy a helyi hírek szenzációja, és talán rájöhetek, ki is valójában a lány, anélkül, hogy ő elmondaná nekem. Elővettem a telefonom és a tárgyaló asztal alatt titokban rágoogliztam: „Egy férfi meglőtte magát egy szövetségi bankban. Észak-Karolina”. Semmi témához vágó találatot nem találtam. Hmmmmm… Hogyan képviselné a védelmet, Miss Everhart? – kérdezte újra Will. – A védelem nem támadja meg a vád álláspontját – vágta rá a lány egyből. – A védelem nem támadja meg a vád álláspontját? – Will hangja kissé lenyűgözöttnek hangzott. – Miért is? – kérdezte. – Az ügyfélnek nincs engedélye a fegyverviseléshez, így biztos vagyok benne, hogy a vád igyekszik majd úgy feltüntetni az ügyfél 44

Whitney G. Williams esetét, mintha okkal ment volna egy fegyverrel egy szövetségi bankba. Függetlenül attól, hogy csak véletlenül lőtte magát lábon mindenféle ok nélkül, börtönbüntetést fog kapni, itt már csak egy dolgot lehet tenni, leszűkíteni a börtönbüntetés időtartamát a lehető legrövidebbre. Én csak pislogtam. Nem tudtam elhinni azt, amit hallottam. A lány válasza nem lehetett több, mint véletlen egybeesés. Tulajdonképpen, amint a lány elkezdte bővebben kifejteni az elméletét, tudtam, hogy csak egy diák kezdene el beszélni „érzelmi alapon nyugvó fellebbezés”-ről, éppen az után, miután kimondta „a védelem nem támadja meg a vád álláspontját” jogi kifejezést. Amíg Will és George folytatta a csaj vérének a szívását, én is folytattam a googlizást. Számos variációban kerestem a „szövetségi fegyveres ügy” kifejezést: Férfi elsütötte a fegyverét egy bankban, A védelem nem támadja meg a vádat egy szövetségi bank ügyben, Egy férfi megsebesítette lövöldözésben.

magát

egy

fegyveres

Még mindig semmi. – Miss Everhart, tud-e olyan ügyvédet mondani, aki modellként szolgál karrierje építésében? – kérdezte Greg. – Történetesen, van – válaszolta a lány. – Mindig is csodálattal tekintettem Liam Henderson munkásságára. – Liam Henderson? – húztam fel a szemöldököm. – Ki az? Általában a gyakornok jelöltek egy szövetségi bírót vagy egy jól ismert ügyészt vagy egy népszerű kerületi ügyvédet említettek, mint „modellt”. De egy ismeretlent? Azt soha. – Nos, ő történetesen egy fiatal ügyvéd, aki valamikor a múltban egy állami összeesküvést leplezett le, és ő… Gondolatban dobtam a válaszát. De hirtelen eszembe jutott egy újabb kifejezés, amit beírhatok a google-ba. – Érdekes választás, Miss Everhart – mondta Will. – Van jelenleg mentora az ügyvédi szakmában a családtagjain kívül? 45

Jogos kétség 1. – Van. – Szoros kapcsolatban van a mentorával? És ha igen, milyen gyakorisággal kommunikálnak? – Nos, általában mindennap beszélünk, szóval szeretném azt hinni, hogy igen, közel állunk egymáshoz. Miért nem ugrik fel egyetlen egy cikk sem erről a rohadt ügyről? Ha egy szövetségi bankban lövöldözés történik, azzal tuti tele van szemetelve a net. – Tudnánk a mentorával esetleg beszélni, vagy kérhetnénk egy emailt tőle, az ön karakterábrázolásáról? Willt határozottan lenyűgözte ez a nő. A nő már be is zsebelhette ezt az állást. További kérdésekre igazán már nem is volt szükség. – Biztos vagyok benne, hogy tudok kérni tőle ajánlást, ha szükséges – válaszolta a nő, miközben én újabb keresésbe kezdtem. – Remek. Szóval, kérem, mondja el, milyen jó tanáccsal látta el a mentora mielőtt idejött. Az órámra néztem. Amint vége lesz a mai interjúknak, fel kell hívnom Alyssát és meg kell kérdeznem erről az ügyről. Talán kamuzott ennek az ügynek néhány részletéről, csak hogy tovább folytathassuk a csevegést az ő személyazonosságáról. – Amikor beszéltem vele, nagyon ideges voltam a mai interjú miatt – mondta lágyan a választ Miss Everhart. – Így elmondta a mottóját: tudd, amit akarsz. A szívem hirtelen kihagyott egy ütemet. – Valóban? … – George teste rázkódott a nevetéstől. – Ez teljesen úgy hangzik, amit Andrew szokott mondani! Ugye, Andrew? – tette még hozzá a mondandójához, miközben vállon veregetett. – Igen – szegeztem a tekintetem „Miss Everhart”-ra. – Ez pontosan úgy hangzik, mint amit én szoktam mondani… Erre ő zavarában a füle mögé simított egy kósza tincset. – Biztos vagyok benne, hogy elmondom a mentoromnak, hogy valaki értékeli a páratlan humorát. – Kérem, tegye azt. – Csak bámultam őt, miközben könnyedén válaszolt a következő kérdésekre. Alig pislogott a nagy kék szemével, magabiztosságot sugallva, amikor a kérdések egyre 46

Whitney G. Williams nehezebbek lettek. És minél tovább hallgattam a hangját, annál jobban ráismertem beszédfordulataiban az ismerős kifejezésekre. Alig bírtam türtőztetni magam, hogy el ne veszítsem az eszem. Egy véletlen egybeesés még elmegy, de kettő? Az már kibaszottul több mint véletlen. Míg a nőt a kedvenc, inspiráló idézeteiről kérdezték, addig én kikerestem Alyssa számát a telefonomon, és megnyomtam a hívás gombot. Történetesen tudtam, hogy néhány furcsa ok miatt, soha nem némítja le a telefonját, és nekem muszáj volt tudnom, hogy az elméletem igaz-e vagy csak a kibaszott elmém játszadozik velem. Szuggerálva néztem a kijelzőt a telefonomon, néztem a másodperceket, ahogy eltelnek, és amikor háromszor kicsengett, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. De a megkönnyebbülésem pillanatában, egy harang szólamú csengőhang hangja töltötte be a termet. – Nagyon sajnálom – szabadkozott Miss Everhart és a nyaka rózsaszínné változott, miközben próbálta előbányászni a telefonját a táskájából. – Van egy furcsa szokásom, hogy soha nem némítom el a telefonom… Tényleg azt hittem, hogy a kocsiban hagytam. – Ahogy a kezébe tartotta a telefont, rápillantott a képernyőre, láttam, ahogy a szája szegletében megjelenik egy pici mosoly, majd kinyomott. MI. A. FASZ! – Mindenkivel előfordul az ilyesmi – nevetett Will. – Úgyis folytatnunk kell a következő jelöltekkel. Végül is ez egy jó dolog, hogy így befejezhetjük az interjút. Esetleg neked van még kérdésed Andrew? – Nem – vágtam rá azonnal. – Abszolúte nincs semmi, amit kérdezni akarok. Will és Greg mosolyogva felálltak, és átnyúlva az asztalon, kezet fogtak „Alyssá”-val, de én a helyemen maradtam. Nem tudtam elhinni ezt a szart. Nem volt sem zöld szeme, sem vörös haja, ahogy a telefonban mondta. Ráadásul rohadt messze volt még attól, hogy ügyvéd legyen, és egy kibaszott hazug volt. – Mr. Hamilton? – állt elém és kinyújtotta a kezét felém. – Köszönöm, hogy részt vehettem ezen az interjún ma. Nagyon örülök, 47

Jogos kétség 1. hogy megismerhettem önt. – Részemről az öröm. – Megfogtam a kezét, és közben próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen puha és selymes az érintése. – Sok szerencsét. Bólintott, mindhármunknak köszönt még egyszer, majd elhagyta a termet. Amíg Will és George azt vitatták meg, hogy ő mennyire lenyűgözte őket az interjún, addig én kényszerítettem magam, hogy átnézzem az anyagát. Kétszakos diák a Duke Egyetemen: Előkészítő-jogi és balett. Ötös tanulmányi átlag. Jelenleg a Hattyúk tava balett előadás főszereplője, osztályelső. A mappájában tíz ajánlólevél volt, mindegyik kifogástalan ügyvédektől, az egyik egy újonnan kinevezett helyettes államügyésztől származott. Lenyűgöző volt a személyes teljesítménye, de legjobban a születési dátuma akasztott ki. Huszonkettő. Huszon-kibaszott-kettő. És, akármennyire is ő volt a legkiemelkedőbb az összes végzős közül, nem volt végzős. Ő csak egy elsős volt…

Ma este figyelmen kívül hagytam Alyssa SMS-ét. Az egyik így szólt: Ha nem találsz mára egyetlen szerencsétlen randit sem, akkor hívj fel, mikor ezt az üzit látod. Túlságosan mérges voltam, hogy bármit mondjak neki. Azok után a telefonbeszélgetések után, amikben azt ecseteltem, mennyire utálom a hazugokat, ő mégis hazudott nekem. Folyamatosan. Nemmel akartam szavazni a felvételével kapcsolatban, de nem tudtam magam sehogyan sem rávenni erre. Miután a nap végére befejeztük az összes jelölt interjúztatását, a döntés egyhangú volt, a 48

Whitney G. Williams kiválasztott gyakornok Aubrey Everhart lett. Mégis, miközben a társaim azon vitatkoztak, hogy a többi jelöltnek milyen előnyös és hátrányos tulajdonságai vannak, én csak ültem ott ledermedve, mérges voltam magamra, hogy korábban nem tudtam átlátni Aubrey hazugságain. Az elmúlt hat hónapban, amikor beszéltünk, mindig olyan egyszerű kérdéseket tett fel, amiket ugyan kicsit furcsállottam, de sosem gondolkodtam ezeken a dolgokon túl sokat. A Duke Egyetemet is említette párszor, de soha nem beszélt róla túl hosszasan, így úgy tűnt, mintha csak ott végzett volna. De a folyamatos beszélgetések arról, hogy mennyire is akarja szülei jóváhagyását és azok az ellenmondásos érzések a választásról a balett és a jogi pálya között… Azok kurvára áruló jelek voltak. Ha már itt tartunk, nem tudom eldönteni, melyik hazugság cseszi fel jobban az agyam: az, hogy Aubrey nem egy ügyvéd, vagy az, hogy még csak egy elsős egyetemista, vagy az, hogy hazudott a személyazonosságáról. A hatodik kupica után úgy döntöttem, hogy az utóbbi hazugság az, ami leginkább felcseszte az agyam, még annak ellenére is, hogy ez a legjelentéktelenebb dolog az összes hazugsága közül. Ő határozottan az én „típusom”, és abban a másodpercben, amikor belépett az ajtón az interjúra, akartam őt, még mielőtt megtudtam volna, ki is ő valójában. Mielőtt megtudtam volna, hány éves is valójában. Legurítottam még egy kupicával, közben csörögni kezdett a telefonom. Ő volt. Szememet forgattam és nagy nehezen feltápászkodtam az asztaltól. Meggyújtottam az utolsó kubai szivaromat és kiléptem az erkélyre. Gondolkodnom kellett. Az ég csillagtalan volt, szinte koromsötét. A holdat sötét felhők takarták. Bármennyire is nem akartam emlékezni, ez az este kísértetiesen hasonlított egy bizonyos estére hat évvel ezelőttről. Azon az estén az életem örökre megváltozott, a szívem darabokra tört, összezúzódott, és érzéketlenné vált. És mindez miért? A hazugságok miatt, a szívet tépő és hihetetlen hazugságok sorozata miatt. 49

Jogos kétség 1. Próbáltam kizárni az emlékeket, de még mindig hallottam azt az erőtlen, érdes hangot a fejemben: Andrew… Segítened kell… El kell vinned innen… Kérlek… Ments meg… Két kezem közé fogtam a fejemet és kényszerítettem magam, hogy az emlék eltűnjön. A hat évvel ezelőtt történtekkel ellentétben, most kézben tudom tartani az ügyet. „Alyssa” hazudott nekem, ami azt jelenti, hogy a barátságunknak vége, kész. Amit tett az megbocsáthatatlan, de mielőtt végleg megszakítom vele a kapcsolatot, meg kell fizetnie az összes szarságért, amit velem tett. Már csak azt kellett kitalálnom: hogyan.

50

Negyedik fejezet

Ítélet: A per végén megszülető döntés. Az ítélet ellen kihirdetést követően fellebbezést vagy egyéb jogorvoslatot lehet benyújtani. Az ítélet jogerőssé válását követően mindenkire nézve kötelező.

Andrew – Mr. Hamilton? – tette le a kávémat Aubrey az irodai asztalomra, két héttel később. Személy szerint ragaszkodtam ahhoz, hogy ő az én gyakornokom legyen, még akkor is, ha egyből elfogott a méreg, mikor ránéztem. Elvi kérdést csináltam abból, hogy ne beszéljek túl sokat a közelében, hogy ne bámuljam őt túl sokáig, és az sem segített, hogy kegyetlenebb voltam vele, mint valaha bármikor bárkivel – egyenesen elutasítóan viselkedtem. Felelőssé tettem a napi kávé adagomért, megköveteltem tőle, hogy minden feladatát legalább háromszor újra csináljon meg, és valahányszor a segítségemet kérte, kurtán csak annyit válaszoltam, hogy oldja meg, ahogy tudja. És ami a legjobban feldühített, hogy soha nem tűnt idegesnek vagy sértődöttnek a szigorúságom miatt. És én barom azt hittem, ha alkalmazom és látom őt nyomás alatt összeroppanni, a vonzalmam felé el fog tűnni. De ez a vonzalom, ahelyett, hogy eltűnt volna, egyre csak fokozódott, látva nap mint nap az arcát. 51

Jogos kétség 1. Tökéletes példa erre a mai nap is. Ahogy közelebb tolta a kávémat az asztalon, észrevettem, hogy a mellbimbója átsejlik a blúzán és a bézs ruha, amit ma felvett olyan szorosan tapadt a testére, hogy ki lehetett venni csipke bugyijának körvonalát. A picsába! – Mr. Hamilton? – kérdezte újra. – Igen, Miss Everhart? – Van egy nagyon fontos balett próbám ma, szóval arra gondoltam, hogy… – totál idegesnek tűnt. – Ma…, szóval elmehetek korábban? – Nem. Felsóhajtott. – Igazán nagyon fontos, hogy ott legyek ezen a próbán… A Grand Hallban lesz. – Na és? – És… – mondta, majd megköszörülte a torkát. – Minden tiszteletem az öné, Mr. Hamilton, de ez most nagyon fontos nekem. A Grand Hallt általában előadásokra szokták fenntartani és így ez egy nagy dolog, hogy most megnyitották nekünk, hogy próbálhassunk. Képtelen voltam figyelni és akármennyire is próbáltam újra a munkámra koncentrálni, nem tudtam, mivel képtelen voltam levenni a tekintetem az ajka körvonaláról. – …ez a helyzet… – hallottam Aubrey hangját, ahogy mondott még néhány okot az elengedése érdekében –, …szerintem ezek igazán kielégítő érvek, szóval azt hiszem, igazán nem kérek túl sokat azzal, ha megkérem, engedjen el korábban. – Menjen vissza dolgozni Miss Everhart. – Mr. Hamilton, kérem… – Menjen. Vissza. Dolgozni. Most. – Elővettem a legmerészebb nézésemet és farkasszemet néztem vele, mindezt azzal a céllal, hogy beléfojtsam a szót, ami még ki akarna csusszanni azon a telt, édes száján. – Nem érdekel a privát élete. Huszonöt munkaóráért fizetem magát egy héten, szóval elvárom, hogy huszonöt munkaórát dolgozzon egy héten, és ha azt mondom, hogy dolgozzon, akkor dolgozzon. Szóval, menjen vissza a boxába. 52

Whitney G. Williams Aubrey mereven nézett rám néhány másodpercig, és ugyan nem segített a dolgon, de észrevettem, hogy egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. – És vigyen magával egy doboz papírzsebkendőt is, amikor kimegy – tettem még hozzá. Megrázta a fejét, miközben hátrébb lépett az ajtó felé. – Megyek, beszélek Mr. Bach-hel, hátha ő elenged korábban. Ne vegye tiszteletlenségnek. – Elnézést? – felálltam. – Mit mondott az előbb? Tovább hátrált az ajtó felé, a cipősarka egyre gyorsabban és gyorsabban kopogott. De mielőtt lenyomhatta volna a kilincset, mögé kerültem és megpördítettem a tengelye körül és rátenyereltem az ajtóra, ezzel kelepcébe zártam az ajtó és közém, ezzel esélyt sem adtam a távozásra. – Nem szeretem az engedetlenséget, Miss Everhart. – Nem kell emiatt aggódnia többé – válaszolta és arca a haragtól pipacsvörösre változott. – Meg fogom kérni Mr. Bach-t, hogy helyezzen át valaki máshoz, mert nem vagyok hajlandó többé önnel dolgozni. – Sok szerencsét hozzá. Senki más nem akarja önt. Csak én. – Erősen kétlem. – Megpróbált kiszabadulni a kelepcéből, de megragadtam a kezét és a feje fölé szorítottam. – Én voltam a legjobb az interjún és ezt ön is kurvára jól tudja – sziszegte. – És mivel mindketten tudjuk ezt, többé már nem kell elviselnem a szarságait. – Ahogy a fejemhez vágta a szavakat, úgy tűnt, mintha le akarná vágni a fejemet. – Ön egy kegyetlen, leereszkedő, arrogáns seggfej, szart se tanultam magától, és kétlem, hogy valaha is fogok. – Vigyázzon az istenverte szájára. Még a főnöke vagyok. – Csak volt a főnököm. A szorításom erősödött a karja körül, egyenesen a szemébe néztem és a mellkasomat hozzápréseltem a melléhez. – Na ide figyeljen, elmondom mi fog történni, Aubrey – kezdtem. – Vissza fog menni a boxába és a munkaideje végéig ott is marad, csak akkor áll fel, amikor behozza nekem az újabb adag kávémat. Felhívja a balett rendezőjét, hogy csak azután fog menni a próbára, 53

Jogos kétség 1. miután végzett a munkájával a munkaideje végén. És nem fog Mr. Bach-hoz menni és nem mond neki semmit, mert mi nem szoktunk csak azért áthelyezni gyakornokokat máshova, mert sírnak. – Akkor úgy hiszem, eljött a pillanat, hogy ez megváltozzon – válaszolta Aubrey, közben a szemét összehúzva ugyanolyan csúnyán nézett rám, mint ahogy én néztem rá, mellkasa hevesen emelkedet föl és le. – Aubrey!… – Engedjen, különben sikítani fogok, Mr. Hamilton. Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni magát. Szóval nagyon ajánlom, hogy… Lecsaptam a szájára, hatásosan befogtam a csókkal. A feje felett szorosabbra kulcsoltam a kezem a csuklójára, és a csípőmmel is szorosabban préseltem a testét az ajtóhoz. Felnyögött, amikor a nyelvemet a szájába csúsztattam és olyan keményen csókoltam, ahogy csak tudtam. Anélkül, hogy gondolkodnék, elengedtem a kezét, megragadtam a derekát, és közelebb húztam a kemény farkamhoz, miközben a kezem lejjebb csúszott a szoknyája vonalán, egészen le a széléig, ott megtaláltam a módját, hogy alácsúsztassam a kezem. Végigfuttattam az ujjam a csipkés bugyija szegélyén, majd nagyon lassan félretoltam a csipkét, és az ujjaimat finoman belemélyesztettem a puha puncijába. – Ahhh… – nyögte, ami arra késztetett, hogy újra beleharapjak az ajkába, és egy ujjam helyett kettőt használjak. Nedves volt – kibaszottul nedves, és akármennyire is meg akartam dugni ott az ajtóban, érzékien, újra meg újra, eszeveszettül, hogy még a nevét is elfelejtse, elszakítottam a számat az övétől. – Tűnjön a pokolba az irodámból. – Mi? – kérdezte kábán és a szeme kikerekedett a csodálkozástól. – Elengedem arra a fontos próbára. – Mr. Ham… – Menjen, mielőtt meggondolom magam. – Hátranyúltam a kilincsért és kinyitottam az ajtót. – Menjen! Aubrey nem hezitált tovább, megfordult és kisietett az ajtón. Tudtam, hogy az, amit elterveztem magamban, kurvára nem fog hosszútávon működni. Vagy áthelyeztetik, vagy ki kell rúgjam, 54

Whitney G. Williams méghozzá gyorsan. Órákkal később, amikor még csak a munkám felénél jártam, észrevettem, hogy üzenet érkezett Alyssától. Szememet forgattam és kijavítottam Alyssa nevét Aubrey-ra. Merre voltál az elmúlt két hétben? – írta. – Minden rendben? Többször írtam és hívtalak is, de nem válaszoltál… Nagyon aggódom… Ha ezt megkapod, mondj valamit, akármit. Nem akartam válaszolni, tényleg nem, de még mindig a csókunk hatása alatt voltam. Minden rendben. Csak elindult egy nagy volumenű projekt nem olyan régen és azon agyalok, hogyan is oldjam meg… Valami komoly ügy? NAGYON komoly. Sajnálom… Tudok valamiben segíteni, hogy jobban érezd magad? Kétlem, hogy bármi, amit mondani akarsz, segíthet. Fogadjunk? Na lássuk. A főnököm ma a szuszt is kicsókolta belőlem. Szerintem ezért volt velem olyan bunkó, mióta neki dolgozom. Mert meg akar dugni… Egyáltalán nem hiszem, hogy a ‘főnököd’ meg akarna dugni… De, határozottan meg akar. A farka kőkemény volt, amikor csókolt. Harapdálta a számat, és úgy felizgatott engem, mintha azt akarná, hogy az övé legyek… Még 55

Jogos kétség 1. soha nem voltam olyan nedves egész életemben, mint akkor… Hezitáltam. Ez egészen pontosan hogyan is tesz engem boldoggá? Egész végig azt gondoltam, hogy ő, te vagy. Hiányzol! Ahogy elolvastam az üzenetét, azonnal kikapcsoltam a telefont. „Egész végig azt gondoltam, hogy ő te vagy. Hiányzol!”. Faszság. Mostantól nem voltam tovább hajlandó válaszolni a hívásaira és az üzeneteire. Akármennyire is kibaszottul szexi szája van.

56

Ötödik fejezet

Kereszt-kérdések: a gyanúsított kikérdezése a kihallgatás során.

Aubrey Egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből azt, hogy Mr. Hamilton megcsókolt minap, ahogy a mellkasához húzott, és úgy csókolt, mint aki dugni akar a szájával. Egész nap a csókja töltötte ki a gondolataimat, épp, mint most, amikor bevittem neki a következő csésze kávéját. Nagy volt a kísértés, hogy megkerüljem az asztalát és elérjem, hogy újra megcsókoljon. Mióta a gyakornoka lettem, mi tagadás, elég nagy jelentőséget tulajdonított nekem, elég vakmerően, de úgy gondoltam, ez csak egy úgynevezett betanítási technika, hogy hogyan teljesítek nyomás alatt. Mindeddig ebben a hitben ringattam magam, de aztán megcsókolt. Volt valami felfoghatatlan a csókjában, kimondatlan szavak, elfojtott vágy. Ezek mind eszembe juttatták a pillantásait, azokat a gúnyos kifejezéseket az arcán, amivel valamit sugallni akart, nem is tudom mit… talán valamivel többet, mint amit mutatott. Egy műanyag keverőpálcát tettem a csészéjébe, és megköszörültem a torkomat. – Szüksége van még valamire, Mr. Hamilton? Semmi válasz. Lecövekeltem és vártam, hogy felnézzen rám; igazság szerint azt 57

Jogos kétség 1. akartam, hogy felnézzen rám és láthassam az arcát. Az öltöny, amit ma felvett – egy háromrészes sötétszürke öltöny, ezüstszínű nyakkendővel –, még dögösebbé tette, mint általában. – Van valami probléma Miss Everhart? – A keze ökölbe szorult az asztalon miközben ezt mondta. Látszott rajta, próbálja megjátszani, hogy a jelenlétem semmilyen hatást nem gyakorol rá. De én biztos voltam benne, hogy igen. Tudtam, hogy árgus szemekkel néz minden egyes alkalommal, mikor meglát, így hátrébb léptem az asztalától, hogy jól megfigyelhesse világoskék ruhámat, amit kifejezetten miatta vettem fel. – Nem, uram – feleltem. – Akkor tűnjön el az irodámból, és a Brownstein beszámolót hozza be nekem a következő csésze kávéval, négy órára. – Azt a beszámolót csak tegnap kaptam meg öntől, és azt mondta, annyi időm van rá, amennyi szükséges. – Valószínűleg félreértett valamit, azt mondtam, hogy annyi ideje van rá, amennyi szükséges ma. Itt a dolgok akár azonnal is változhatnak, és pontosan ez az oka annak, hogy miért nem mehet korábban haza. Négy órakor várom. Én csak álltam ott, teljesen megnémulva. Egyszerűen képtelenség átolvasni és összegezni egy 300 oldalas száraz jogi anyagot a nap végéig. – Talán elvesztette a hallását valahol a tegnap és a ma között? – nézett fel rám kifejezéstelen arccal. – Teljes koncentrációra van szükségem amikor dolgozom, és az ön lihegésétől nem tudok a feladatomra fókuszálni – mondta összeszűkölő szemmel. – Szóval, kifelé, fejezze be a beszámolót, hozza vissza a végleges anyagot a kávémmal együtt négyre, és ha nincs kész addig, ki van rúgva. Gyorsan eldöntöttem, amit korábban tett, az csak egy rossz pillanat volt, és a mi látszólagos csókolózásunk csak egy tévedésnek tudható be. Megfordultam a tengelyem körül és kimasíroztam az irodából. Egyenesen az étkezőbe rohantam. Esélytelen volt megcsinálni a Brownstein anyagot ma négyig. Előkaptam a telómat és végigpörgettem az üzeneteimet. Észrevettem, hogy Thoreau nem válaszolt a reggeli üzenetemre. Elhatároztam, 58

Whitney G. Williams hogy felhívom. Szükségem volt valakire, akinek elmondhatom, hogy az életem nem érhet véget, ha a nap végén várhatóan ki leszek rúgva. Kicsörgött egyszer… Kétszer… Majd bekapcsolt az üzenetrögzítője. Thoreau egyszerűen dobott??? Nem hagyhattam annyiban a dolgot, így küldtem neki egy üzenetet. Mi a franc bajod van neked mostanában? A szex hiánya miatt viselkedsz velem ekkora seggfejként? A visszautasítás OLYAN ROSSZ? Kérlek, beszélj velem. Vártam a válaszát, de nem jött, így lerogytam a kanapéra. Nem volt értelme próbálkozni időre elkészíteni azt a beszámolót. Szóval úgy gondoltam, elücsörgök itt a kanapén és pihenek, amíg öt óra nem lesz, és akkor fogom a cuccaimat és elhúzok. Találnom kell egy másik gyakornoki állást két héten belül, vagy a legrosszabb esetben, beszélek a bölcsészkar tanszék vezetőjével, ha anyu és apu zabosak lennének a pontszám miatt. Óóó… Istenem… Becsuktam a szemem, a fejemet a támlára fektettem, és azt kívántam, bárcsak el tudnék aludni. – Aubrey? – Valaki megkocogtatta a vállamat, amikor éppen elszenderedtem. – Igen? – Kinyitottam a szemem. Jessica volt. – Már egy örökkévalóság óta kereslek. Mr. Hamilton beszélni akar veled. – Még több kávé? – Lehetséges – vonta meg a vállát. – Mostanában elég zabos. Na, gyere már, ugye nem akarod feldühíteni. Felálltam, Jessica pedig megtartotta az ajtót, amíg elmentem mellette. Miközben az irodája felé mentünk, azon morfondíroztam, mi lenne, ha egyszerűen továbbsétálnék az irodája előtt… Másrészről viszont, látni az arcát, amint azt mondom: Baszd meg. Kiléptem!, túl csábító lehetőség volt, hogy kihagyjam. Erre a gondolatra egy apró mosoly jelent meg az ajkamon, majd 59

Jogos kétség 1. bekopogtam az ajtaján. – Jöjjön be – hallatszott a szigorú válasz odabentről. Beléptem, arra számítva, hogy a főnököm egy üres kávéscsészével a kezében fog várni engem, de tévedtem, az asztala mögött, ülve várt – meredten nézve rám. – Üljön le – mondta. Leültem a vele szemben lévő székre, vártam, hogy leszidjon megint valami miatt, hogy kiengedje a gőzt a sorozatos és látszólagos hangulatváltozásai miatt. De nem tette. Csak bámult engem. Utáltam az érzést, ahogy éppen végigpásztázta a tekintetével a testemet, és akármennyire is azt akartam, hogy mondja el, mi a francot akar tőlem, egy szót se tudtam kinyögni. Anélkül, hogy hozzám szólt volna, hirtelen felállt, megkerülte az asztalt és annak szélére ült, úgy, hogy a térdei súrolták az enyémeket. – Az ügyvédeknek kötelessége becsületesnek lenni az emberekhez, nem így gondolja? – suttogta. – De igen. – Magát becsületesnek tartja, Miss Everhart? – minden szótagot hangsúlyozva mondta a nevemet, miközben beszélt. – Igen. – Hmmm… – hajolt előre. – Szóval, történt már magával olyan eset, hogy készségesen elhallgatta az igazságot valaki elől, akivel feltehetően törődött? – Az attól függ… visszatartottam a lélegzetem, és a szívem is őrült sebességgel kezdett verni. – Az attól függ? – kicsit hátrébb húzódott. – Mitől függ pontosan? – Ha az igazság nem okoz kárt senkiben, vagy sért meg feleslegesen valakit, akkor úgy hiszem, igen, elhallgatható az igazság. – De mi van, ha az a valaki otromba módon újra és újra megkérdezi az igazat? Mi van, ha valaki (egy férfi) azt akarja, hogy mondja el az igazat, bármennyire is sérti őt az igazság, vagy bármennyire bosszantja fel az a dolog, mint mondjuk engem? Hová vezet ez a beszélgetés? – Ön most egy potenciális tanúról beszél, aki megváltoztatta a tanúvallomását a tanúk padján, Mr. Hamilton? 60

Whitney G. Williams – Nem… – közben a kulcscsontom vonalát végigkövette az ujjaival, ezzel a húzásával az idegeim pattanásig feszültek. – Ez személyes érdeklődés. Csak szükségem van egy külső véleményre. Kérem, válaszoljon a kérdésre. – Nos, úgy gondolom… – kezdtem szaggatottan lélegezni, ahogy a combomra tette a kezét és az ujjaival pöckölni kezdte a szoknyámat – …szóval azt gondolom, hogy bizonyos hazugságokat el kell mondani, és bizonyos igazságokat meg el kell hallgatni. A végső meggyőződés akkor következik be, amikor az illető meg tudja különböztetni egyiket a másiktól. – Tehát ön hisz a jogos kétségben? – Bizonyos ügyekben, igen… – És mi a helyzet a mi ügyünkkel? – A keze lassan besiklott a szoknyám alá, majd egyre fentebb és fentebb csúsztatta az ujjait a combomon. – A mi ügyünk? – Igen – mondta. – Úgy hiszem, mi most, ön és én, jelenleg egy szerencsétlen és sajnálatos csalás áldozatai vagyunk. – Nem… – mondtam, levegőért kapkodva, zavarodottan. – Mi nem vagyunk csalás áldozatai. – Mi… valójában igen, Alyssa… – A nyakamban csüngő gyöngysoromba akasztva az ujjait, közelebb húzott magához. – Ez egy nőnek az ügye, aki összebarátkozott velem online, de kiderült róla, hogy ő teljesen más, mint amit magáról mondott nekem, hogy ő milyen. Szóval ebben az ügyben – a mi ügyünkben, mi a véleményed a jogos kétségről? Zihálni kezdtem, éreztem, hogy az összes szín kifut az arcomból. Egy pillanatra megállt a szívem, majd olyan ütemben kezdett újra verdesni, hogy majd kiugrott a helyéből. A szemem pedig tányér nagyságúra kerekedett. – Nagyon jól elfedted a kis trükkjeidet, ráadásul olyan hosszú ideig, le a kalappal. De úgy tudom, alaposan megbeszéltük azt, hogy milyen véleménnyel vagyok a hazugokról. Vagy nem jól tudom? Felmordultam, mivel szorosabbra fűzte az ujjait a gyöngyeimen és olyan közel húzott magához, hogy a szánk majdnem összeért. – Volnál szíves válaszolni, Aubrey? Vagy neked nincs még eleged 61

Jogos kétség 1. ebből a kibaszott hazudozásból? – Soha nem gondoltam, hogy ez… – dadogtam, közben próbáltam félrefordítani a fejem, de a szorítás a nyakláncomon nem engedte. – Nagyon sajnálom… Ezek után nem mondott mást, csak bámult a szemembe és próbált keresni valamit, ami nem volt ott. Aztán megtalálta a hangját és hátrébb húzódott. – Ha valaki csak egyszer is hazudik nekem, az számomra halott. Emlékszel erre, hogy már mondtam? – Igen… – Szóval, te végig kész voltál rá, hogy elveszítsd a barátságunkat a hazugságaid miatt? – Soha nem akartam személyesen találkozni veled… – Most már látom – sziszegte. – Ha tudtam volna, ki is vagy igazán… – Kezdtem kiborulni. Túl sok volt ez egy nap alatt. – Soha sem… – Tartsd meg magadnak a mondandódat – szakított félbe. – Eleget hallgattam már a gondolataidat a hazugságaidon át. Mivel úgy tűnik, nem vagyunk ugyanazon az állásponton, többé már nem vagy méltó arra, hogy a gyakornokom legyél. Ezért leminősítelek a titkárnőm asszisztensévé addig, amíg további értesítést nem kapsz. – Te most lefokozol engem? – Ez nem egy lefokozás. Ez csak egy mód arra, hogy távol tartsalak magamtól. A szívem megállt egy pillanatra. – Az online kapcsolatunknak, vagy mi a pokol is volt az egyébként – mondta –, ezennel vége! Még egyszer nem akarok hallani felőled ezeken a falakon kívül. – De Thoreau… – Magának Mr. Hamilton, Miss Everhart – nézett rám dühösen. – Mr. kibaszott Hamilton! – El kell hinned, hogy sajnálom… Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. – Vigye a Brownstein jelentést, bármennyi idő is szükséges hozzá. Totál figyelmen kívül hagyta a bocsánatkérésemet és elengedte a nyakláncomat. 62

Whitney G. Williams – A jövő hét végéig kap határidőt. És mostantól kezdve, a kávémat elég, ha a könyvespolcra teszi. Nincs szükség arra, hogy bármilyen módon közelebb jöjjön az íróasztalomhoz. – Andrew… – Mi határozottan nem vagyunk tegező viszonyban. Ezért soha többé ne hívjon a keresztnevemen. – Engedd meg, hogy megmagyarázzam… – Nincs semmi, amit meg tudna magyarázni. Hazudott nekem, és ezért többé nem létezik számomra. Tűnés az irodámból. Most! Éreztem, hogy kezd könnybe lábadni a szemem. – Én teljesen komolyan éreztem azt, hogy te vagy az egyetlen barátom… A barátok állítólag adnak esélyt egymásnak, hogy a dolgokat helyrehozzák. Csak kérlek, engedd meg, hogy elmondhassam, miért kellett hazudnom neked… – Nem foglalkozom hazugokkal. Soha. És nagyon úgy fest, hogy te az vagy – zökkent ki a magázódás szerepéből –, és nem érdekel, miért éreztél kényszert rá, hogy becsapj engem. Szóval tűnjön el az irodámból, és amennyire csak lehetséges, tartsa távol magát tőlem, és csinálja már végre az átkozott munkáját. Felálltam és könyörgő tekintettel a szemébe néztem, hátha végighallgat, hogy megmagyarázhassam a tetteimet, de ő elfordult tőlem és felvette az asztali telefonját. – Jessica? – mondta a telefonba. – Tudna segíteni Miss Everhartnak, hogy megtalálja a kivezető utat az irodámból? És szólna kérem a karbantartónak, hogy ellenőrizze a padlómat, hogy nem folyt-e ki rá valami kibaszott pillanatragasztó?

A zuhany alatt álltam, forró víz zubogott a nyakamba. Sírtam. Miután kisiettem Andrew irodájából, felhívtam a HR-t, hogy nem érzem jól magam és haza szeretnék menni a nap hátralevő részére. Miután engedélyt kaptam a távozásra, egyenesen a tánciskolába hajtottam, bezárkóztam egy privát terembe és addig táncoltam, míg 63

Jogos kétség 1. össze nem csuklott a lábam. Tudtam, hogy az osztálytársaim számára úgy tűnhetek, mint egy őrült, mert minden egyes forgásnál zokogtam, de nem érdekelt. Egyszerűen szükségem volt arra, hogy kitisztítsam a fejem, az egész Andrew, Thoreau és Alyssa dologban. Ahogy a forró víz végigfolyt a bőrömön, lehunytam a szemem: Mióta tudhatta? Visszagondoltam az elmúlt néhány hétre, és azon tanakodtam, vajon „Thoreau” mióta volt a normálishoz képest kevésbé bőbeszédű, mióta kezdett hanyagolni, majd dobni. Az interjú… Még mindig emlékszem rá, mert az Andrew-val való személyes találkozó ráébresztett arra, hogy nincs az a kép, ami pontosan ábrázolni tudja, milyen szexi és jóképű is ő valójában. Elpirultam abban a pillanatban, amikor a tekintetünk összekapcsolódott. A kérdések feltevése alatt nem tűnt úgy, mintha színészkedett volna, de aztán eszembe jutott az a váratlan telefonhívás… Nem voltam biztos benne miért csak most jutott eszembe ez a pillanat, de míg Mr. Bach és Mr. Greenwood egyszerűen csak nevetett az alkalmatlankodó hívásom miatt, addig Andrew csak bámult engem. Mintha teljes és tökételes sokkos állapotba került volna. És az interjú végén, amikor a kezéért nyúltam, a nézése többé már nem nyugtalanító volt, hanem tüzes. Miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról, elzártam a vizet és kiléptem a zuhany alól. Megtöröltem magam egy törölközővel, magamra tekertem, és azt tettem, amit ilyen helyzetben mindig csinálni szoktam, ha szomorú vagyok; rendeltem egy szendvicset és készítettem magamnak néhány száraz martinit. Éppen az első martini készítésénél tartottam, amikor kopogtak az ajtón. Észrevettem egy Barbie-rózsaszín kulcstartót a pulton. Az udvariasság mintapéldája az én feledékeny és „soha nem vagyok itthon” lakótársam. Nos, ezért gondoltam, hogy ez csak ő lehet. Folyton elhagy valamit… – Belehalnál, ha legalább kétszer ellenőriznéd, megvan-e mindened, mielőtt… Elharaptam a mondat végét, amikor kinyitottam az ajtót. Andrew volt az. Az arca színtiszta haragot tükrözött. Már nem öltönyben volt, csak egy egyszerű, vékony fehér pólót és 64

Whitney G. Williams egy kopott farmert viselt. A póló úgy simult a felsőtestére, hogy a jól kidolgozott hasizma domborulatai élesen kirajzolódtak. Megpróbáltam az orra előtt becsapni az ajtót, de ő gyorsabb volt és megtartotta a kezével, majd beljebb lépett a lakásomba. Elkezdtem hátrafelé lépkedni, ő pedig követte lépteimet, egészen addig, amíg a nappali falának nem ütköztem. – Beszélnünk kell. – A hangja érzelemmentes és tompa volt. – Mi nem beszélünk, emlékszel? Nemrég még ezt mondtad – válaszoltam, de közben a padlót bámultam. – Ne aggódj, holnap reggel felmondok. És most kérlek, menj el. Felemelte az állam, és a szemembe nézett. – Nem fogsz elhagyni. – Nézd – nyeltem egy nagyot. – Azt akarom, hogy menj el… – Ezt el is hinném, de olyan dolgokat mondasz, amiket magad sem gondolsz komolyan. A feszültség közöttünk átkozottul tapintható volt. Ő csak állt előttem, és bámult engem, ettől úgy éreztem, hogy a vér egyre gyorsabban kezd száguldozni az ereimben. Próbáltam ellépni mellette, de megragadta a csípőmet. – Azt mondtad, ügyvéd vagy, Aubrey… – hangja keserűen csengett. – Azt mondtad, 27 éves vagy. – Soha nem mondtam azt, hogy 27 vagyok. Ezt csak te feltételezted. – Benne volt abban kibaszott profilodban! – és újra a falnak taszított. – És soha nem javítottál ki, amikor azt mondtam, hogy csak öt évvel vagyok idősebb nálad… Tíz évvel vagyok idősebb nálad. – Soha nem gondoltam, hogy mi valaha személyesen is találkozni fogunk. – Épp sikerült végigmondanom a mondatot, amikor a csípőjét az enyémhez nyomta. – Ezzel megbocsátást nyersz a hazugságaid alól? – Mondtam már, hogy sajnálom, és világos, hogy ez egy hatalmas hiba volt részemről, pedig segítettél nekem. De még esélyt sem adtál nekem arra, hogy az egészet megmagyarázzam. – Ugye te még mindig nem érted, hogy ez mennyire kurvára elcseszett egy helyzet! 65

Jogos kétség 1. – Nem… – motyogtam, amint ajkaink súrolták egymást. – Rohadtul vártam arra, hogy megdugjam azt a nőt, aki folyamatosan ingerelt engem esténként közel hat hónapon keresztül – suttogta és közben becsúsztatta ujjait a törölközőm alá. – Azt akartam, hogy meglovagolja… – folytatta, de ezalatt az ujjait végighúzta a combomon, egészen le a csiklómig, amit a hüvelykujjával finoman simogatni kezdett – …a farkamat és számat. És azt akartam, hogy megtaníthassam őt, hogyan kóstoljon meg engem. Te nem úgy látod, hogy ez a nő mennyire kurvára elcseszte az egészet? Válaszként megáztam a fejem; nem foglalkozhattam azzal, ahogyan rám nézett. – Azt mondtad, nem vagy a kedvenc típusom, amikor megkérdeztem, hogyan is nézel ki. – A szájával elhúzódott az enyémtől, de a csiklómat továbbra is simogatta. – De te egyértelműen az vagy. Miért hazudtál ilyen egyszerű dologról, mint ez? – Te se mondtad el nekem, hogyan nézel ki, szóval… – Hagyd abba a terelést – sziszegte és ellépett mellőlem. – Hallgatom az érvelésed. Habár már magam is kitaláltam az indokaidat azokból a kibaszott hazugságaidból. Mellesleg, egy önérzetes ügyvéd soha nem engedné meg egy másik ügyvédnek, hogy elvégezze a munkájukat helyette. – Csak egy egoista seggfej lehet az, aki többnek akar látszani a valóságnál, ez a valaki akár nevezhetné magát Throeau-nak is. – Jó, hogy végül láthatom azt az oldaladat is, akire emlékszem – hátrált még egy lépést és keresztbe tette a karját a mellkasa előtt. – Válaszolj a kérdésemre. – Bazd meg! – gúnyolódtam. – Már mondtam neked, hogy sajnálom, és kértelek rá, hogy hallgass meg, és most, amikor te úgy érzed, hogy beszélgetni akarsz, idejössz és betolakszol a lakásomba követelőzni? – Én egyáltalán nem követelek semmit, egyelőre – mondta önelégült vigyorral az arcán. Ezután a csend tapintható volt. A falnak dőlt, miközben várta, hogy beszéljek, de egy árva szót 66

Whitney G. Williams sem tudtam kinyögni. Nézz félre. Nézz félre. Úgy vigyorgott rám, mintha tudná, hogy a tekintete elemi erővel hat rám, felkapta az egyik összetákolt martinimat. Kikapta az egyik cseresznyét a pohárból és a szájába dobta. – Azt tervezed, hogy egész este ott állsz és bámulsz engem, vagy kegyeskedsz végre válaszolni a kérdésemre? – Nem – mondtam és végre félre tudtam nézni. – Azok után, ahogy az irodádban bántál velem ma, nem tartozom neked semmilyen nyavalyás magyarázattal sem. Tőlem akár egész este ott állhatsz, ahol éppen vagy. Akármiért is jöttél, nem érdekel. – Elindultam a szobám felé. – Rendeltem egy szendvicset, ami hamarosan megérkezik, ha úgy döntesz… A mondat a torkomon akadt, amikor visszarántott és a derekamnál fogva magához húzott, majd nagyon gyorsan megfordított a tengelyem körül és már csak azt vettem észre, hogy szemtől szemben állunk egymással. Majd hirtelen megragadta a törölközőmet és letépte rólam, és hagyta, hogy leessen a padlóra. A cseresznye, amit korábban a szájába dobott, még mindig ott volt, és hangtalanul utasított, hogy nyissam ki a számat és egyem meg. Kinyújtottam a nyelvemet, hogy elvegyem, de mielőtt átcsúsztatta volna, ezt mondta: – Ne rágd meg, látni akarom, mennyire vagy alkalmas nyelni. Nehezen lélegezve megtettem minden tőlem telhetőt, hogy alkalmas legyek rá. – Jó kislány – mondta, miközben lazított a derekam szorításán. – Most pedig lépj hátra és támaszkodj a falnak. – Micsoda? Odanyomott a falnak, és mielőtt újabb lélegzetet vehettem volna, megragadta és fejem fölé emelte a kezemet. – Támaszkodj a falnak. Bólintottam, és nekitámaszkodtam a hűvös falnak. Olyan tipikus „ne-baszakodj-velem” nézéssel, beszívta az alsó ajkamat, majd gyengéden megszólalt: – El fogom érni, hogy megbánd, ha elmész. 67

Jogos kétség 1. – Igen. – Ez nem egy kérdés volt. – Az arckifejezése megenyhült és biztos voltam benne, hogy még a szívem hangos dobogását is jól hallja. Becsuktam a szemem, amikor a kezét oda-vissza végigfuttatta az oldalamon. Éreztem, ahogy a farka elkezdett keményedni a nadrágja szorításában, ahogy a mellemet csókolgatta lassan és érzékien, majd elkezdte a mellbimbómat finoman körbe-körbe nyalogatni. Mellemtől elszakadva, lejjebb haladt a hasam felé, testem minden négyzetcentiméterét puha csókokkal borította, miközben a kezével is végigsimogatta a csókjai útvonalát. – Thoreau… – ziháltam, amikor nyelvével tovább folytatta testem felfedezését, le egészen a belső combomig. – A nevem Andrew – mondta és térdre ereszkedett. – Kész vagyok ezt a játékot játszani – tette még hozzá és megmarkolta a fenekemet, majd újra belefúrta a fejét a combom közé és finoman elkezdte nyalni a puncimat, közben a hüvelykujjával a csiklómat is masszírozta. Próbáltam magamban tartani nyöszörgésem, de minden egyes nyelvcsapással egyre nehezebben sikerült. – Olyan kibaszottul nedves vagy. Olyan kibaszottul nedves – nyögte, miközben két középső ujját becsúsztatta a hüvelyembe, olyan mélyre, amilyen mélyre csak tudta. A szemem megrebbenve felnyílt, amikor a gyűrűsujját is hozzáadta a másik kettőhöz. – Olyan szűk – suttogta. – Ahhhh… Andrew… – nyögtem. Feladtam, hogy csendben maradjak. – Igen? – Az ujjait lassan kihúzta belőlem és rám nézett, arra várt, hogy mondjak valamit, de képtelen voltam koncentrálni, amikor így nézett. Kihagyva mindenféle csókolózást, újra lebukott. A lábam közé temette az arcát és baromira falni kezdte a puncimat. – Ohhhh – kiáltottam, mert leírhatatlan gyönyörűség járta át a testem. – Ohhhh… Istenemmmm… Andrewww… Várjjjjj… Lassíts le… 68

Whitney G. Williams Egyszerűen figyelmen kívül hagyta könyörgésemet és tovább nyomakodott előre a nyelvével, egyre mélyebbre és mélyebbre. Igaz a lényegen nem segített, de jobban megtámasztottam magam és belemarkoltam Andrew hajába, hogy megtartsam az egyensúlyomat. Minél erősebben húztam a haját, ő annál keményebben nyalt engem. Hirtelen hangos dörömbölés hallatszott az ajtónál. Ennek ellenére Andrew nem zavartatta magát. Nem hagyta abba, amit éppen csinált, ehelyett inkább pozíciót váltott. Felemelte a jobb lábamat és a vállára fektette. Megfogta a combomat, úgy, hogy mozdulni sem tudtam és ezzel a mozdulattal a nyelvét kicsit mélyebbre be tudta csúsztatni a hüvelyembe, így könnyen körbe tudta nyalogatni a hüvelyem belső falának minden egyes centiméterét. Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy elmenjek. Megszorítottam a vállát, mert a puncim lüktetni kezdett a szájában. De Andrew váratlanul megállt. A lábamat leemelte a válláról és újra csókokkal borította a testemet. Felfelé haladt egészen a mellemig, ahol megállt. Megmarkolta őket, majd az ujjai közé csippentette a mellbimbóimat és durván megcsavarta. – Megmondtam, hogy ne mozdulj el a faltól – mondta lenézve rám, és közben lehúzta a nadrágja cipzárját. Farkasszemet néztünk egymással. Visszatartottam a lélegzetemet. – Megmondtam neked, ugye? – Megragadta a kezemet, a mellkasához húzta és lassan, nagyon lassan elkezdte lefelé tolni. Amikor a kezem végül elérte a farkát, szememet lesütve, lenéztem rá és teljesen meghökkentem. Hatalmas és kőkemény volt. – Nem tetszik? – emelte fel az államat önelégülten vigyorogva. Teljesen megnémultam, de abban a pillanatban képtelen voltam tagadni, mennyire fel vagyok izgulva. Emlékeztem mit mondott egyszer a telefonban, ezért lehajtottam a fejem, készen arra, hogy megkóstoljam, de ő megállított. – Nem ma este – mondta. Előhúzott egy gumit a pénztárcájából, felhúzta, és közben végig a szemembe nézett. Elvezetett a kanapéig, ott leült és az ölébe húzott. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, de ő gyorsan másik pozícióba 69

Jogos kétség 1. helyezett minket, úgy, hogy neki háttal kerültem. Aztán a farka hegyével, újra ingerelni kezdte a csiklómat. Végigcsúsztatta rajta újra meg újra. – Emlékszel még arra, amikor azt mondtad, hogyan akarsz meglovagolni, miközben benned vagyok? – suttogta a fülembe. – Hogy mennyire akartad a seggedet a farkamhoz dörgölni, addig, míg le nem állítalak? – Igen – nyöszörögtem. Megfogta a vállaimat és ráeresztett a farkára. Centiről centire haladt bennem, mígnem tövig merült. Teljesen befogadtam. Felnyögött, a nevemet mormolta. Megtámasztotta a testemet, közben a nyakamat csókolta és engedte, hogy hozzászokjam a méretéhez. Az érzés, amit az érintése keltett bennem, leírhatatlan volt, soha nem éreztem ilyet ezelőtt. Az érzés intenzív volt, erőteljes és függőséget okozó. – Lovagolj meg, Aubrey… – nyomult előre – …kurvára lovagolj meg… Vettem egy mély lélegzett, megtámasztottam magam a lábában és elkezdtem ringatni a csípőmet előre és hátra. Alig bírtam tartani a ritmust. Teljesen kitöltött és ez túl sok volt nekem. Közben a hüvelykujjával a csiklómat is simogatta, ami teljesen az őrületbe kergetett. – Kibaszottul jó benned lenni – mondta, és a hajamnál fogva hátra rántott. – Ne merészelj most megállni. Kicsit jobban ránehezedtem a lábamra, hogy jobban megszilárdítsam magam és még gyorsabban kezdtem mozogni rajta. Megpróbáltam tartani a tempót, kontrollálni a mozdulataimat. – Andrewwww… – nem bírtam tovább. – Én… én, mindjárt elmegyek. – Nem, még nem – válaszolta, közben a derekamat olyan szorosan fogta, mint még soha. Hirtelen megállt, felállt velem a kanapéról. Még mindig bennem volt. Kezével lenyomta a hátamat a kávézó asztalra. – Ragadd meg az asztal szélét és ne mozdulj – utasított. Megtettem, amire kért. Ezután őrült vágtába kezdett. Az ágyéka 70

Whitney G. Williams csattogva nekicsapódott a fenekemnek újra meg újra. Felkiáltottam gyönyörömben. – Megmondtam neked, hogy a puncid az enyém lesz – suttogta éllel a hangjában. – Kurvára nem mehetsz el, amíg azt nem mondom, hogy elmehetsz. – A belsőm lüktetett és majd szétrobbantam a farka nyomásától. – Basszál meg… basszál!!! A lábaim remegtek, kezdték feladni a szolgálatot, éreztem, hogy a gyönyör kezd szétáradni a testemben, ahogy könyörtelenül kefélt engem. – Andrewwwww… – Még nem mehetsz el! – figyelmeztetett újra, de már késő volt. Az orgazmusom futótűzként terjedt szét bennem, olyan erősen, hogy majdnem elájultam. Annyira kimerültem, hogy előredőltem, a fejemet rátámasztottam az asztalra. Andrew még egy rövid ideig döngetett, de végül őt is megrázta az orgazmus. Fölemelkedtem, behunytam a szememet és a hátának támaszkodtam. Még mindig a heves légzésünket próbáltuk csillapítani, amikor gyengéden megemelte a csípőmet és kihúzódott belőlem. Felállt, kiment a konyhába és a használt gumit kidobta a kukába. Felvette a földről a törülközőt és odahozta nekem. – Van valami, amiről nem hazudtál nekem? – a hangja halk volt. – Igen… – És mi volna az? – Hiányoztál… Felhúzta a szemöldökét, sztoikus, kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Elkezdte begombolni a nadrágját, nem mondott semmit, de a szemét rajtam tartotta. Reméltem, hogy mond valamit, akármit, de nem tette. Végigsimította a pólóját a mellkasán és az ajtóhoz sétált. Aztán hirtelen megállt, visszanézett a válla felett, majd megfordult, odajött hozzám, gyors csókot lehelt az ajkamra, és a hüvelykujjával végigsimította az arcomat. Azt akartam, hogy beszéljen, mondja el mit gondol, de ő eltolta 71

Jogos kétség 1. magát tőlem és távozott. Végül csak elment.

72

Hatodik fejezet

Tárgyalási szünet: Ideiglenesen a tárgyalás megszakítása.

Andrew Egy nagy rakás szabályt megszegtem már életemben, de lefeküdni a gyakornokommal, valószínűleg a legrosszabb volt mind közül. Még soha nem csináltam ilyen őrültséget és ez teljesen kiakasztott. Amikor távoztam Aubrey lakásából, azt akartam csinálni, amit mindig, ha olyasvalakivel dugok, akit az interneten ismertem meg: hazamegyek, lezuhanyozom, előveszek egy üveggel a kedvenc skót whiskeymből, bekapcsolom a laptopomat… és elkezdem keresni a következő nőt. Kivéve most, mert nem volt kedvem a következőt keresni… Csak Aubreyt akartam kefélni, újra meg újra. Újra hallani akartam az apró nyögéseit, érezni akartam a teste melegét, ahogy szorosan hozzám simul és látni akartam az arcát, amikor mélyen benne vagyok. A picsába. Egyszerűen nem tudom ezt a szart elhinni. Tudtam, mire számíthatok, amikor más nőkkel voltam. Miután együtt voltam velük, és leléptem a szállodai szobából, gondolni szoktam a partnereimre, mert mindegyik nő, valamilyen szinten, emlékezetes maradt számomra – természetesen a jó értelemben. – És a legtöbbel jó is volt, de csak simán „jó” volt, sohasem „fantasztikus”, úgy mint Aubrey-val. 73

Jogos kétség 1. Egy részem rosszul érezte magát, hogy otthagytam Aubrey-t, közvetlenül szex után, a tetejébe még szólni se szóltam hozzá, de el kellett mennem. Soha nem szoktam mélyreható beszélgetésekbe bonyolódni, miután lefeküdtem valakivel. Soha. Habár erős volt a késztetés, hogy visszaforduljak, és újra magamnak követeljem őt, de egy nagyon szigorú szabályt kellett elfogadtatnom magammal, mégpedig, hogy soha nem fekszem le Aubrey-val még egyszer. Na tessék, már megint felállítottam egy újabb szabályt, amit tehetek a többi közé.

– Hol van a kávém, Jessica? – hívtam Jessicát az irodai telefonon. – Miért nem hozta még nekem ide Miss Everhart? Később jön be? – Nem, uram – válaszolta zavartan a telefonban. – Még csak 7.30 van… Ránéztem az irodai órára és sóhajtottam, közben bontottam a vonalat. Az éjszaka Aubrey küldött egy üzenetet, de én szándékosan nem csináltam belőle nagy ügyet. Az üzenetben ezt olvastam: Nem tudok aludni… Beszélhetnénk arról, ami kettőnk között történt? A válaszom „nem” volt. A telefonálgatásaink már rég megszakadtak, így már nem maradt semmi, amiről beszélhetnénk. Más szóval: Dumáltunk. Dugtunk. Ezzel a kapcsolatunknak vége. Felmentem a Pár-Fogó weboldalra azzal az elhatározással, hogy kiverem őt a fejemből. Az egyetlen dolog, amire szükségem volt, hogy találjak valaki mást, és hogy Aubrey csak egy legyen a végtelen nők sorában, akikkel korábban kapcsolatom volt… egy múló emlék legyen, akire csak haloványan emlékszem, akárhányszor is láttam már a gyönyörű arcát. Több száz újonnan regisztrált nőt találtam a weboldalon, de csak néhány volt, aki felkeltette az érdeklődésemet. A legtöbbje túl jónak 74

Whitney G. Williams tűnt, hogy igaz legyen, így fel is hagytam azzal, hogy a teljes profiljukra kattintsak. Épp egy matematika professzor profilját olvastam, amikor egy csésze kávé került az asztalomra. – Jó reggelt – suttogta Aubrey. Nem válaszoltam, inkább kutattam tovább a profilok között. Végül is ő már kapott esélyt nem igaz? – Andrew… – sóhajtotta Aubrey. – Mr. Hamilton, ha kérhetem. Közben felnéztem, és abban a pillanatban, ahogy ezt megtettem, azt kívántam, bárcsak ne tettem volna. Elképesztően gyönyörű volt. Gyönyörűbb, mint tegnap, vagy mint bármikor ezelőtt. Ugyanazt a szürke kosztümöt viselte, amit az interjún, de most valahogy szorosabban tapadt a testére, mint akkor. A haja puha, selymes hullámokban omlott a vállára. És a szeme ragyogott, fényesen, reményekkel telin. – Beszélhetnénk pár percet? – kérdezte. – A munkájával kapcsolatos? – kérdeztem vissza. – Nem… – A munkámmal kapcsolatos? – Nem. – Akkor nem beszélhetünk. Kifelé. – A tegnappal kapcsolatos. – Továbbra is ott állt előttem. A farkam áruló módjára megmoccant, amikor beharapta az alsó ajkát. – A tegnapi eset hiba volt, egy sajnálatos pillanat mindkettőnk karrierje szempontjából, és biztosíthatom róla, hogy ez még egyszer nem fog előfordulni. – Nem ez az, amit mondani akarok. – Miss Everhart… – mondtam, közben felálltam az íróasztalomtól és odaléptem elé. – …Mi kollégák vagyunk. Ha korábban tudtam volna, hogy milyen igazság rejtőzik az összes nevetséges hazugsága mögött, nagyon gyorsan befejeztem volna a párbeszédet kettőnk között. És ez után akár feljelentést is tehettem volna, hogy lopja valaki más információját és sajátjaként használja fel. A tényállás az, hogy egy hazuggal állok szemben, és ha valaki hazug, az az is marad, és sajnálatos módon, a körülményekhez hozzáadódik az is, 75

Jogos kétség 1. hogy már keféltünk, ami nem volt több szükségletnél, így semmi szükség rá, hogy beszéljünk róla. Aubrey szólásra nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de az ujjamat az ajkához szorítottam. – Nincs tovább… – suttogtam és közelebb hajoltam hozzá, hogy az arcunk majdnem összeért. – Megértettük egymást? – kérdeztem. – Te egy… – Eltávolodott tőlem, és az alsó ajka is remegni kezdett. – …seggfej vagy! Nem tudom elhinni, hogy lefeküdtem veled. – Pedig nyugodtan elhiheted – váltottam tegező hangnemre. – Biztos vagyok benne, életed eddigi legjobb kefélésében volt részed, amit a jövőben nagyon jó emlékként fogsz dédelgetni. Válaszul a fejét rázta. – Akkor a telefonban is csak tettettél? Akkor csak egy férfi vagy, akivel átbeszélgettem az éjszakákat, semmi más, csak… – Ó, kérem Miss Everhart, kíméljen meg az érzelgős szarságaitól – váltottam vissza hivatalos hangnemre. – A következő kávémat délben kérem. Köszönöm. – Várnod kell – mondta a szemét forgatva. – Akkor hozom a kávédat, amikor úgy érzem, hogy hozni akarom. – Ezzel csak azt éri el, hogy kirúgom egy csésze kávé miatt. – Jobban jár, ha nem akarja, hogy én hozzam be a kávéját, Mr Hamilton. – Szeme összeszűkült. – Sose lehet tudni… Bármi belekerülhet abba a kávéba. – Ne baszakodjon velem… – mondtam közelebb lépve hozzá. – Ezt vegyem fenyegetésnek? – vonta meg a vállát, mint akit nem érdekel. – Ez egy kibaszott ígéret – válaszoltam, és ahogy a szavak elhagyták a számat, azonnal cselekedtem is. A falnak löktem és keményen megcsókoltam Aubreyt. De ő sem tétlenkedett. Válaszként az egyik lábát a derekam köré fonta, a kezét a farkamhoz nyomta, és a nadrágon keresztül elkezdett simogatni. A farkam már azóta kemény volt, mióta a kávémat letette az asztalra, de most a simogatásától, sziklaszilárdra keményedett. Nem csoda, hogy nyögés hagyta el a számat. Elővettem egy gumit a pénztálcámból, és a kezébe nyomtam, 76

Whitney G. Williams közben a száját gyötörtem, mindenféle módon, ahogy csak tudtam. Harapdáltam a puha ajkát, ingereltem a nyelvét az enyémmel. Szóval, ha tehetném, egész nap a száját dugtam volna. Amikor hallottam, hogy lehúzza a nadrágom zipzárját, egyik kezemmel felhúztam a szoknyáját, félretoltam a bugyiját, és egy nagy sóhaj kíséretében nyugtáztam, hogy most is milyen nedves. – Andrew… – Túl sokáig tartott neki felhúzni a gumit, ezért egy gyors mozdulattal megcsináltam magam. Abban a pillanatban, amikor benne voltam, az ajkába haraptam, hogy esélyt se adjak neki, hogy sikítson. Megragadtam a karját és a nyakam köré fontam. – Mindig nedves… – mormoltam, közben éreztem, hogy a lába kezd lecsúszni a derekamról, így gyorsan elkaptam és könnyedén megtartottam. – Mondd ki még egyszer a nevem… – Igen… – zihálta. Én meg közben csak döngettem, döngettem és döngettem. – Igen… – Mondd! – utasítottam, közben megmarkoltam a fenekét. A nyögései egyre hangosabbak és hangosabbak lettek. – A nevem! Aubrey! Mondd… – újra megcsókoltam – …mondd ki a nevem! A puncija körülfogta a farkamat, egyre szorosabban és szorosabban. A körmei a nyakamba vájtak. – Én… én mindjárt elme… Azonnal abbahagytam a lökésem kellős közepén a nyomulást és élesen a fülébe súgtam: – Mondd ki a kibaszott nevemet, Aubrey! A körmei belemélyedtek a bőrömbe. – Andrew… A nevem felcsendülése az ajkain, zene volt füleimnek, ami azonnal arra késztetett, hogy belécsusszanjak, mélyen, újra és újra. Ennyi már elég is volt Aubreynak, hogy elérje a csúcsot. Egy másodperccel később, a gyönyör nekem is elárasztotta a testem és én is elélveztem. Éreztem, ahogy Aubrey a fejét a mellkasomba temeti, hogy nyögéseinek hangját tompítsa, de én felemeltem a fejét. – Hagyd ezt abba… Lihegett és rám emelte tekintetét. – Mit hagyjak abba? 77

Jogos kétség 1. – A hangod elrejtését előlem… És újra megcsókoltam az ajkát. Nem tudtam rávenni magam, hogy megmozduljak, hogy ellépjek tőle. Csak álltunk ott, összefonódva és ezt az érzést akár örökkévalóságig el tudtam volna képzelni.. Ugyanannyira akartam marasztalni, mint hogy tűnjön el a pokolba az irodámból, de egyszerűen képtelen voltam az utóbbit mondani. Ehelyett, megcsókoltam a homlokát, óvatosan kicsusszantam belőle és megigazítottam a ruháját. Miután kidobtam a kondomot, észrevettem a földön Aubrey egyik magas sarkúját. Felvettem és odavittem neki. A fürtjei összegubancolódtak, így szépen lesimítottam őket. Mintha csak viszonozni akarná a szívességet, Aubrey felhúzta a zipzáramat a nadrágomon és megigazította az ingem gallérját. Ezután csak álltunk ott némán és farkasszemet néztünk egymással. Fogalmam sem volt, mi a fasz történik éppen. Az egyik felemnek még tetszett is, az amibe belekeveredtem, de másrészről, bizonytalan is voltam… – Vissza kellene menned dolgozni – mondtam, miközben a nyakában megigazítottam a balettcipő alakú medálját. – Még mindig tartozol nekem azzal a Brownstein jelentéssel. Volt visszaminősítés vagy nem? – Azt mondtad, nem lett visszaminősítve. – Kivettem egy oldalt a jegyzetedből és hazudtam – mondtam szememet forgatva és hátrébb léptem. – Na, mozgás vissza dolgozni. – Nos, rendben Mr. Hamilton – mosolygott Aubrey és az ajtó felé sétált, de még mielőtt kilépett volna, utána szóltam: – És amikor visszajössz, a délutáni kávémat elég, ha a könyves szekrényen hagyod és utána kimész. Tartsd távol magad az íróasztalomtól, és ne is mondj semmit. – És miért is tartsam magam távol? – érdeklődött. – Mert ha nem teszed, akkor újra meg foglak dugni. Ennek hallatára elpirult, és gyorsan kisietett az ajtón. Amint Aubrey kilépett az irodámból, visszaültem a helyemre és megráztam a fejem. Tényleg kétszer is csináltuk huszonnégy óra leforgása alatt? Jézusom… 78

Whitney G. Williams Oké, dolgozni is kellett valamit, így megnyitottam annak az ügynek az aktáját, amin épp dolgoztam. De egyszerűen képtelen voltam bármit is felfogni abból, amit olvastam. Minden gondolatom Aubrey körül forgott. Éreztem már ilyet ezelőtt, és tudtam, hogy ez az egész nem vezet sehova, csak a kétségbeeséshez. Ez az érzés nem volt sem mély, sem mindent-felülmúló… még, de mégis valóságos volt, és semmit sem tudtam tenni az ellen, hogy megállítsam. Az utóbbi hat évben sikerült olyan falat építenem magam köré, ami lehetővé tette, hogy érzéketlenné váljak, hogy visszautasíthassak mindenféle baráti kapcsolatot, de Aubreynak, sunyi módon, sikerült áthatolni a gondosan felépített falaimon. Méghozzá hogyan? Hazugságokkal. Ez olyan dolog, amit másnak nem engednék meg soha. Ez olyasvalami, ami arra késztet, hogy azonnal elhagyjam őt és soha többé ne gondoljak rá. Halványlila fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Ez új, még feltérképezetlen terület számomra és még ötletem sem volt, hol fogok kikötni. Sóhajtottam, és újra belekezdtem az ügyirat olvasásába. Kényszerítenem kellett magamat rá, hogy koncentráljak, és végül össze tudtam szedni annyira a gondolataimat, hogy át tudtam olvasni az első néhány oldalt. Mielőtt feleszméltem volna, teljesen belemerültem a munkába és már csak azon járattam az agyam, hogy, hogy a francba fogom a bírósági tárgyaláson kihúznia szarból az ügyfelemet az esküdtek előtt. Éppen fel akartam hívni az államügyészt, hogy megkérdezzem, kiegyezik-e egy vádalkuban, amikor éreztem, hogy valami forró folyik végig az ölemben. A kibaszott kávém volt az. – Mi az ördögöt művelsz? Dühösen ledobtam a papírjaimat az asztalra, majd egy vörös fejű Aubrey-val találtam szemben magam. – Te direkt borítottad a kávét az ölembe? – Igen – bólintott, és közben észrevettem, hogy könnyes a szeme. – Az is a munkám része, hogy kávét hozzak neked, nem? 79

Jogos kétség 1. – Te kurvára megőrültél!? – Nem, én csak egy hazudozó vagyok, ahogy mondtad. Történetesen, olyan hazug vagyok, mint te, de én legalább be tudom ismerni, ha korábban nem mondtam el az igazat, legalább nekem okom van rá. – Mi francról beszélsz? Könnyek potyogtak az arcán. – Látogatód van, odakint várakozik. – És ez már elég ok egy folthoz? – kérdeztem szárazon. – Mert Isten a tanúm rá, ha ez az istenverte folt nem jön ki a nadrágomból, akkor… – A látogatód, a feleséged.

VÉGE AZ ELSŐ KÖNYVNEK! :D

Folytatása következik… de ha nagyon türelmetlen vagy, a további részeket fejezetenként is olvashatod a blogomba: http://romantikus-kortars-konyvek.blogspot.hu/ 80