Vösu, 2014. július 10, csütörtök, 22. nap Nyugodt éjszakánk volt, csak reggel hétóra körül, amikor verőfényesen sütött a nap, ébredtük arra, hogy kopog az eső a kocsi tetején. Gyorsan becsuktuk a felső ablakokat és aludtunk tovább. Nem esett sok. Mire fél kilenckor felkeltünk, csúnya esőt ígérő felhők rohangáltak mindenfelé és egy kellemetlen hideg szél fújt éppen abból az irányból, mely a hűtő rácsait búgásra készteti. Azért kint reggeliztünk, de szigorúan a napon és jól felöltözve. A hőmérő szerint nem volt hideg, de a szél nagyon rontotta a hatást. Az egész kemping nehezen ébredezett és fázósan reggeliztek a szomszédok mindenfelé. Mindenki elkezdte előkészíteni a járgányokat, de nem akaródzott elindulni. Mi hagytuk el elsőnek a kempinget valamikor tíz óra körül. Mára 3-4 közelben található nevezetesség megtekintését tűztük napirendre. Első és legfontosabb a Palmse-i kastély meglátogatása volt. Ehhez ugyanazon az úton indultunk visszafelé, melyen tegnap érkeztünk, csak az utolsó pár kilométeren használtunk egy másikat. Letettük a motort a parkolóba és bementünk. Itt megint elég durva a belépő, hat euró fejenként és nincs szenior kedvezmény. Ezt a helyet is,- hasonlóan az Alatskivi-ihez, - majornak, vagy birtoknak nevezik. Itt is egy épületegyüttesről van szó, csak ebben az esetben az egész egyetlen kézben van, és egységesen kezelik, hasznosítják a több mint harminc kisebb-nagyobb építményt. Természetesen itt is a főépület a legjelentősebb, de a környező park és a korábbi gazdasági és kiszolgáló épületek is jó karban vannak. Ez Észtország legjelentősebb ilyen természetű műemléke, sokkal látogatottabb, mint Alatskivi, feltételezem Tallinn és a tenger közelsége, valamint a nemzeti parki környezet miatt. A főépület múzeumnak van berendezve, de már a parkban bemutatnak pár régi dolgot. A gyerekek körében nagyon népszerű a pónifogat.
103
Mivel a főépületet érkezésünkkor több csoport is járta, mi a területen kezdtük Palmse Manor felfedezését. A főépület előtt tágas füves tér, mögötte és mellette szépen gondozott kert található. A hátsó részen hangulatos kis tó tartozik a birtokhoz. Ennek partján számos kis pavilon mellett egy fából épült zöld fürdőház található. A tó távolabbi oldalán állnak az egykori gazdasági épületek, melyek közül kiemelkedik magas kéményével az szeszfőzde, ma szálloda.
104
A télikertet nem lehetett megnézni, mert éppen dolgoztak rajta az építők. A szálloda körül, és a főépület másik oldalán számos, különböző funkciójú épület áll a kertész házától az ököristállón keresztül a kovácsműhelyig. Ezek közül a legkomolyabban, a korábbi istállóban és kocsiszínben, ma a korábbi kezelő, Nemzeti Park látogatóközpontja kapott helyet. Még az út túloldalán álló vegyesbolt épülete is egykoron gabonaszárítóként az uradalomhoz tartozott.
A birtokot már a XIII. századtól jegyzik. A főépület jelenlegi formáját a XVIII. század végén kapta. A különböző háborúkban erősen megrongálódott, szolgált katonai célokat és volt gyermektábor. 1975-85 között restaurálták. Földszintjén inkább a reprezentatív helységek, emeletén a privát helységek (hálószobák, gardrób, stb.) kaptak helyet. A kiállított bútorzat nem a kastély eredeti felszerelése, hanem máshonnan összevásárolt korabeli, a területre jellemző darabok. Ennek ellenére nagyon autentikusan sikerült berendezni az egész épületet. A pincében a konyha és egyéb kiszolgáló funkciók voltak. Itt ma egy borospince található, ahol észt borokat lehet kóstolni és vásárolni. Mi nem kívántunk ezzel élni. Az egyik üvegszekrényben különböző márkás italok, mint Henessi konyak, Old Bushmills ír whisky és hasonlók társaságában felfedeztük az Unikumot és a Becherovkát is. Ez a rész nagyon igényesen, bőr fotelokkal és asztalokkal van berendezve.
105
106
Közel két órát töltöttünk a birtok és a kastély bejárásával. Visszatértünk motorunkhoz és elindultunk a mintegy nyolc kilométerre kelet felé található Sagadi Manor-hoz. Ez egy hasonló, csak sokkal kisebb birtok, mint Palmse. Főépülete egy földszintes, hosszan elnyúló épület, belső elrendezése sem olyan áttekinthető, mint Palmse-é. Itt a privát és a reprezentatív helységek egy szintre kerültek és még egy fürdőszobát is találtunk! Nagyon szép volt a vadászterem szarvasagancsokból készített bútorzata. Éppen egy nagyobb esküvői fogadásra készültek, ezért több helység, így a bálterem is átrendezésre került.
Ehhez a kastélyhoz is tartozik a hátsó oldalon egy kisebb kert és egy tavacska.
107
Fel lehetett menni a tetőtérbe is. Itt három érdekes dolog volt. Csak az épület két végében lévő helységek voltak igazán kialakítva (az egyik egy biliárdszoba, a másik egy szemináriumi terem), melyekhez szűk csigalépcső vezetett. A tetőtér középső része bútorraktárként funkcionál, semmi köze sincs a régi dolgokhoz. Ide egy csomó régi, esetenként hibás bútort hordtak össze. Itt vezetnek át az épület kéményei és a kürtőkbe be lehet menni. A melléképületeket itt is hasznosítják. a baloldaliban szálloda működik, mögötte egy kisebben az erdőt kezelő társaság irodája van. A baloldali épületben kiállítást rendeztek be az erdőről. Vannak kitömött állatok, bemutatják a gerendaház építés módozatait, van foglalkoztató gyerekeknek és hasonlók. Nagyon érdekesnek és színvonalasnak tartottuk. Egy külön helységben ajándékbolt működik, ahol kimondottan szép és hasznos fából, háncsból és hasonlókból készült dolgokat láttunk. Sagadi kevésbé jelentős turistacélpont, mint Palmse. Ennek ellenére parkolójában tucatnyi kocsi állt és kerékpáron is többen felkeresték ezen a hűvös, szeles hétköznap délkörüli órán. Következő célpontunk a további öt kilométerrel keletre lévő Vihula Manor. Ez is 800 éves gyökerekkel büszkélkedhet. A három hely közül ez van a legjobb állapotban. Igaz, ez egy sokcsillagos szállodaként éli életét ez idő tájt. A főépületbe be sem lehetett menni, de a birtokon szabadon lehetett járni. A régi melléképületeket szervesen beillesztették a szálloda profiljába. Egyesekben szobák, másokban vendéglátóhelyek, megint másokban spa szolgáltatások vannak. A vízimalmot helyreállították, ott van most a 108
látogatóközpont és egy kávézó. A szeszfőzde épületében vodka múzeumot rendeztek be. A területen lehet lovagolni, golfozni és csónakázni is. A birtok szélmalma, mint hívogató, felújítva áll a főbejárat mellett. Ezt látva jutott eszembe, hogy azok az ismeretlen rendeltetésű tornyok talán egykori szélmalmok lefejezett épületei.
109
Ezen a birtokon jól látszott, hogy megfelelő anyagi ráfordítás esetén milyen színvonalasan lehet megőrizni régi épületegyütteseket. Mondanom sem kell, hogy megint EU pénzek is felhasználásra kerültek. Mára ennyi bőségesen elég volt a kastélyokból. Felültünk motorunkra, hogy elmenjünk a tengerpartra. Egy Altja nevű települést néztünk ki, ahol ígértek pár szép régi házat és egy kisebb kirándulóösvényt is. Ez utóbbit nem terveztük bejárni. Sem az időjárás nem volt alkalmas, sem cipőnk nem volt megfelelő. Végül elértük a települést, de egyből át is szaladtunk rajta, nem láttunk semmi érdekeset. Tovább a Vergi félsziget partja mellett motoroztunk. Ez érdemben nem jelentett semmit, mert a tengert nem láttuk. Továbbra is csodálatos fenyőerdőben vezetett utunk, mint ma egész nap. Vegri településen egy keskeny aszfaltúton kimentünk a kikötőbe. Ez egy nagyon lehangoló élmény volt. A sarkkörön túli legeldugottabb és leglepusztultabb norvég halászkikötőket is alulmúló állapotokat találtunk. Pedig ez elvileg határpont. A móló betonja töredezett, mindenhol gaz és rozsda. A kikötőben két motorcsónak mellett egy elég rozzant vitorlás és a határőrség rozsdásodásnak indult naszádja vesztegelt. Kissé távolabb egy világítótorony árválkodott a határőrség épületének és pár fenyőnek társaságában. A víz erősen hullámzott és nagyon koszosnak hatott.
A kikötőt elhagyva folytattuk utunkat a félsziget körül és hamarosan beértünk Vösu-ba. Átmotorozva a településen egy barátságos falusias kisvárost láttunk
110
nagy fák alatt. Jellegzetes üdülő település, van itt minden. Tetszett az apró tűzfigyelő toronnyal felszerelt régi tűzoltószertár, melyben ma kézműves termékeket árusítanak. Szemben vele kis piac, talán 2-3 árussal. Vettünk egy cukkinit annak reményében, hogy valamelyik este süthetünk. Az erdei gyümölcsök nagyon drágák voltak. Innen már csak pár kilométer volt a kempingig. Fél négyre érkeztünk vissza, teljesen átfagyva. Jó ötven kilométert motoroztunk. Első dolgunk volt forró vízzel lezuhanyozni. Ez kicsit felmelegített. Utána megmelegítettük vacsoránkat. Ennek keretében kiderült, hogy tegnapi tejfölvásárlási kísérletünk sikeres volt. Ez bíztató a következő hetekre. Este sokat már nem tettünk. a hűvös időben az egész kemping szinte le van dermedve. Zsóka egészen kilenc óráig hősiesen kint olvasott. Én a naplót bent írtam meg. A tegnapelőtt letöltött időjárás előrejelzésben szerepelt a mai lehűlés és szél. Holnapra jobbat ígérnek. Reméljük úgy lesz. Vösu, 2014. július 11, péntek, 23. nap Éjjel, mint azt vártuk, megint hideg volt, egészen tíz fok alá süllyedt a hőmérséklet. Azért a szokott időben keltünk és a tiszta ég alatt, kellemes napsütésben fogyasztottuk el reggelinket. Utána kimentem internetezni. Írtam egy mailt Zelena Ferinek és megnéztem a foci VB eredményeit, illetve az időjárás előrejelzést. Lehet, hogy kicsit módosítjuk a tervet és még tovább maradunk. Még vasárnapra is jó időt ígérnek, és csak hétfő-keddre jeleznek komoly esőt Tallinn-ra. És ha ez igaz, érdemes tovább maradnunk. Negyed 12-re készültünk össze egy kirándulásra. Az öt kilométerre lévő Kasmu-ból induló 14 kilométeres kört terveztük megtenni, és megnézni a falut magát. Útikönyvünk is, és a helyben kapott leírás is nagyon ígéretes helynek mutatja be, mint az észt hajózás egykori fellegvárát. Egykoron hajóépítés és hajózási iskola is működött itt, továbbá hajóskapitányok tucatjainak volt otthona. Később üdülőhely lett, de a vitorlások paradicsoma. Az öt kilométert robogónkon pár perc alatt megtettük, és a település túlsó oldalán lévő parkolóban álltunk le, ahonnan a turista ösvény indul. Átszaladva a településen semmilyen jelét nem fedeztük fel a hajós múltnak, de erre igazán a kirándulás után terveztünk időt szakítani. A kiválasztott út a Kasmu félszigetet kerüli meg, melyről a motorizált járművek ki vannak tiltva. Az ösvény végig az erdő és a part határán halad. Nem
111
messze a parkolótól egy keskeny földnyelv nyúlik ki észak felé. a Saartneem sziget felé. Ez fokozottan védett terület, a madarak költése miatt július 15.-ig nem szabad bemenni. Amúgy sem biztos, hogy száraz lábbal át lehet jutni. A földnyelv oldalában egy homokos partszakaszon páran strandoltak, egy kislány még a vízbe is bemerészkedett. Ugyanakkor a hozzánk hasonló kirándulók két-három réteg ruházatban, volt, aki a kellemetlen szél miatt még sapkában is járta az ösvényt.
A félsziget északi partja mentén haladva értük el a Kuusikrand nevű partszakaszt, ahol ismét hosszan homokos volt a part. Bár ide csak gyalog lehet eljutni, páran mégis ezt választották strandolásra. Itt még erősen fújt a szél és hullámzott a víz. Sőt elég kellemetlen szaga is volt.
112
Később északra fordultunk és elértük a félsziget felső csücskét, egy Palganeem nevű helyet. Itt
csak a korábbi katonai létesítmények vannak meg. Hajdan határőr állomás lehetett. Nemcsak a régi épület romjai és a hozzátartozó vas őrtorony, de az 1985-ben épített újabb, és azóta elhagyott állomás is megvan. Hajdan itt komoly poszt állhatott. Egy elég nagy garázs, előtte teraszszerű résszel, gondoljuk vagy helikopter leszálló és hangár, vagy valamilyen nagyobb tűzerejű üteg lehetett itt egykoron. Utunk tovább a félsziget nyugati oldalán, immár szélcsendes helyen vezetett. A tenger is nyugodt volt. Az ösvény elég változatos terepen vezetett, hol bokáig érő laza homokban, hol madártojás méretű laza kavicsokon, hol a fenyőerdőben kerülgettük a kidőlt fákat. Szép helyeken jártunk, de elég nehéz volt a terep. Így értünk el egy újabb homokos öblöt. Ide már kerékpárút is vezetett, ennek megfelelően sokkal többen voltak a parton. A Tiirneem fok előtt elhatároztuk, hogy rövidítünk. Nem mentünk le a gyalogúton egészen a Kasmu tóig, - talán később egyszer motorral meglátogatjuk, - hanem egy kerékpárúton átvágva kelet felé, értük el a gyalogösvényt ismét. Errefelé kerékpárúttal egy nyomvonalon halad, és ez azt jelenti, hogy szélesebb erdei úton mehettünk. Nekünk nem volt különösebb gondunk, de a mély homok, vagy a hatalmas tócsák a bringásoknak komoly kihívást jelenthetnek. Ahogy ráfordultunk a kerékpárútra találtunk egy ígéretes áfonyást. Már utunk elején is szedtünk szamócát és áfonyát azonnali fogyasztásra, de itt elővettük a magunkkal hozott edényeket és elkezdtünk gyűjtögetni. A jó kétórai gyaloglás után nem is ártott egy kis pihenő. Mint utóbb kiderült aláértékeltük képességeinket és lehetőségeinket. A velünk lévő edények jó fél óra után megteltek áfonyával, és lett volna még mit szedni.
113
Miután végeztünk az esti desszert begyűjtésével, az erdei úton jó ütemben haladva elértük Kasmu-t. Itt elsőre a település egyik nevezetességéhez, a kápolnához és temetőhöz mentünk. A kis fakápolna melletti temető nyugodt kis hely. Benne található Észtország egyik legszebb síremléke, melyet egy admirális állított
korán meghalt lányának.
A kápolna előtti téren áll egy másik, 1846-ból való kőből épült kápolna is, mely ma már nem szolgál egyházi célokat, benne fotókon a település egykori lakóit mutatják be. Elhagyva a kápolnákat, rátértünk a főútra és elindultunk motorunk felé. Közben letértünk a település másik nevezetességéhez, a múzeumhoz. Ezt némi túlzás múzeumnak nevezni. Az egykori cári határőrségi épület pár
114
helységébe van teljesen rendezetlenül összehordva néhány hajózási emléktárgy. Látszatra egy magángyűjtemény, tulajdonosa lakja családjával az épület több helységét. Nagyon tiszteletreméltó a törekvés, de a kiállított tárgyak összevisszasága megfelelő szakmai, és itt muzeológusira gondolok, háttér nélkül nem igazán értelmezhető.
Még kinéztünk a tengerpartra, de az évszázados hajózási hagyományokat itt sem sikerült tetten érnünk. Az öbölben viszont nagyon szép látvány tárult elénk. A múzeumtól indultunk tovább a település főutcáján motorunk felé. Láttunk pár szép faházat, de egyikük sem idézte az egykori hajóskapitányok emlékét, viszont egy nagyon hangulatos üdülő települést tártak elénk számos üdülőházzal, panzióval és szállodával.
Kasmu alapjában tetszett, de nem sikerült felfedeznünk azokat az erényeit, melyeket útikönyvünk és a kempingben kapott leírás ígért. Az egykori hajós múltnak nyomait sem fedeztük fel.
115
Kirándultunk viszont egy jót, elég nehéz terepen, ez nem szintet jelent, hanem az útviszonyokat. Mély homokos, omladékos kavicsos, gyökerekkel nehezített keskeny ösvényeken vezetett utunk nagy része. Visszaérve motorunkhoz indultunk vissza a kempingbe. Körülbelül öt órakor voltunk a lakóautónál. Gyorsan lezuhanyoztunk és elkezdtük előkészíteni a dolgokat egy sütéshez. Megint egyszer egy nagyon jót ettünk. Kilenc órára készültünk el mindennel, beleértve a naplót is. Még megpróbálom megnézni az időjárás előrejelzést. A recepción a norvég meteorológiai szolgálatot ajánlották, mint az erre a területre vonatkozóan legmegbízhatóbb forrást. Vösu, 2014. július 12, szombat, 24. nap Este korán be kellett húzódjunk, mert hamar levizesedett minden. Éjjel egészen 8 fokig lehűlt a levegő, és reggel borult égre ébredtünk, de komoly esőveszély nem volt. A szokásos menetrend szerint készültünk fel egy motoros kirándulásra. Célunk az Esku kápolna és Altja felkeresése, valamint egy kisebb kirándulás. Tíz óra előtt szálltunk nyeregbe és indultunk el. A környéken forgalomkorlátozások voltak, mert futóversenyt rendeztek. Mi gond nélkül kijutottunk a területről és hamarosan letértünk az Esku kápolnához. Ez valaha a Sagadi-i birtokhoz tartozott. 1843-45-ben építették. Akkor nyitották meg a temetőt is körülötte. Az uradalom tulajdonosa csak Sagadi-ba való embereket engedett itt eltemetni és egységes, vasból készült fejfát kellett használni. Ma is áll belőlük jó pár tucat 1800-as évszámokkal. A kápolnába nemcsak bemenni nem lehetett, de a felújítási munkák miatt annyira fel van állványozva, hogy fényképezni sem lehetett. Egyedül a parkolóban egy hatalmas gombát kaptam lencsevégre. Innen Altjá-ig már nem sokat kellett menjünk. Elhagytuk az Oandu-i kirándulóösvény parkolóját, ha lesz erőnk, ide még visszajövünk ma, vagy a közeli napokban valamikor. Altja-ban a parkolót elhagyva, a taverna mellett állítottuk le a járgányt. Először körülnéztünk a környéken. Pár szép régi faház, - egy részük szalma, vagy nádtetővel, - érdemelte ki figyelmünket. Ezek közül egyik egy vendégfogadó. Érkezésünkkor még nem volt nyitva, két óra múlva az épület előtti faasztalok mellett már számos vendég fogyasztotta ebédjét, vagy csak egy frissítőt. A kertben egy érdekes hinta várta mind a felnőtteket, mind a gyerekeket. Vele átellenben áll a taverna épülete.
116
Kirándulásra az innen induló három kilométeres kört néztük ki magunknak. A tegnapi nap után ez elégnek ígérkezett. Szép fenyőerdőben indult utunk. Egy kb. egy méter széles, jól kitaposott ösvényen haladhattunk. A fák alatt szinte mindenhol áfonyabokrok voltak és sokon termést is láttunk. Mivel a szedéshez magunkkal hozott dobozokat a motorban hagytuk, csak helyben fogyasztásra szedtünk pár szemet.
Egy gyaloghídon lekereszteztük az Altja patakot. Jó egy kilométer megtétele után északra fordultunk. Itt láttuk egyikét azoknak a hatalmas köveknek, melyekkel mindenfelé találkozhatunk a környéken és gleccserek hozták ide a Finn-öböl túlsó partjáról nagyon régen.
117
Rövidesen kiértünk a tengerhez. Ez a rész a szovjet időkben szigorúan zárt terület volt. Az osztrák-magyar határon alkalmazott műszaki zárhoz hasonló véd művet építettek ki itt is.
A tengerparton, a fenyőerdő szélén haladtunk visszafelé. Itt többnyire mély homokban jártunk. Nem sokára elértük az Altja patakot ismét. Itt egy rozoga függőhídon tudtunk átkelni a túloldalra.
A parton pár régi zsindelytetős faház fogadott. Egyikben ajándékbolt működik. Visszafelé sétálva a motorhoz, számos szépen karbantartott üdülőingatlant láttunk. Egyik kertjében kis játszóházat építettek a gyerekeknek.
Az útról jól látszott a két napja Vegri-ben felkeresett lepusztult kikötő.
118
Visszaérve a motorhoz magunkhoz vettük dobozainkat és ismét elindultunk az ösvényen: Pár száz méter után találtunk annyi áfonyát, hogy a mai dobozok jelentősen nagyobb, mintegy dupla térfogatát sikeresen teliszedtük. Új szerzeményünkkel szálltunk motorra és indultunk vissza a kempingbe. Újabb kirándulás gondolatát is elvetettük. Mire beértünk Vösu-ba, már nyoma sem volt a reggeli futóversenynek. Betértünk a szupermarketba körülnézni, és ha már ott voltunk, vettünk salátának való uborkát. Ez az üzlet messze nem olyan jól felszerelt, mint a nagyobb településeken látottak, de ha szükségünk lesz valamire, azt itt be tudjuk szerezni. Láttunk tíz euróért háromliteres dobozos bort, és ez az itteni viszonyok között nagyon jó ár. Lehet, hogy bespájzolunk 2-3 dobozzal, kezd fogyni az otthoni készlet. Vettünk még az utcai árusoknál cukkinit, és jöttünk a kempingbe. Fél négy után érkeztünk a lakóautóhoz. Levetkőzés után azonnal zuhanyozni mentünk, majd megmelegítettük székelykáposztánkat. Még a korai vacsora előtt megpróbáltam beállítani a TV-t, hogy az esti meccset nézhessük. A gond azzal kezdődött, hogy a TV és a műholdvevő tápfeszültség kapcsolója nem működött. Mint kiderült, amikor tavasszal fölé beépítettem a másik kapcsolót a 230 Voltra, fűrészpor került bele. Némi bonyodalom árán sikerült kitisztítanom. A földi adókkal nem volt szerencsém. Az analóg adást itt is megszüntették, a digitális pedig valószínűleg a hazaihoz hasonlóan MPEG4-ben megy. Azt a dekódert pedig otthon hagytam… A műholdak közül csak egy oroszt sikerült elcsípnem, talán tucatnyi ukrán orosz és belorusz csatornával. Nem hiszem, hogy ezek valamelyike is adni fogja a meccset. Később még lehet, hogy kísérletezek más műhold befogásával is, de annyira Európa szélén, és északon vagyunk, hogy félek, nem fog sikerülni. Vacsora után hamar elkészült a napló. ha nem lesz meccsnézés, akkor ki tudunk ülni. Csak nagy takarókra lesz szükség megint. Vösu, 2014. július 13, vasárnap, 25. nap Este kiültünk a kocsi elé, játszottunk pár partit és valamikor 11 óra körül a bogarak és a meccs kezdete zavart be. Bár nem kísérleteztem újabb műholddal, és az orosz csatornák egyike sem közvetítette a meccset, azért néztük. Hogy hogyan jött be, az kicsit érthetetlen. A földfelszíni antennát a szomszéd finn kocsiján látottak alapján elfordítottam északra. Erre az észteknél beállított csatornák, - mégpedig a fizetősek, - egy része helyén megjelent a kép. Köztük talán a finn kettes csatorna, ahol adták a meccset. Az első félidőben csak néha szakadt meg, de a második félidő az élvezhetetlen volt. Egyedül az eredmény figyelésére volt alkalmas. Ez elég meglepő, mert Helsinki 90, a legközelebbi finn sziget kb. 70 kilométerre van a tenger túloldalán. Minden esetre, ha ma is akarunk valamit nézni, más megoldást kell találjunk. Megpróbálom a műholdakkal megint, a
119
németek azt mondják, hogy nekik bejön, igaz modernebb és nagyobb antennákkal dolgoznak. Éjjel kimondottan meleg volt, 16 fokig sem hűlt le a levegő. Reggel a megszokott időben verőfényes napsütésre és 26 fokra keltünk. Hosszú idő óta először egy szál kisnadrágban reggeliztünk. A jó idő felbátorított egy hosszabb motoros túrára. A Nemzeti Park nyugati részén lévő Parispea félszigetet terveztük felkeresni. Ezt sem a helyiek, sem útikönyvünk nem emeli ki, de a térkép alapján ígéretesnek tűnt. Bár az idő szép volt, felszerelésünkön nem könnyítettünk. Ez, mint utóbb kiderült, jó döntés volt. Azért a szél-jacky-k a dobozban utaztak. 11 óra előtt hagytuk el a kempinget. A kellemes időben, szép erdőben haladó jó úton élvezetes volt a motorozás. Vihasoo-nál letértünk a Tallinn felé vezető útról és elindultunk a félsziget keleti oldalán. Mihelyt a tenger közelébe kerültünk, kelet felől hűvös fuvallatokat kaptunk. Ezzel egy időben be is felhősödött. Több helyen mezőgazdaságilag művelt területen vezetett az országút. Láttuk a bebálázott széna hatalmas malomkerekeit. Kasispea-nál letértünk a főútról, hogy kimenjünk a tengerhez. Ez a vidék üdülőházas és nagyon rendezett, láttunk pár nagyon szép új és régi házat.
Vasárnap lévén, soknál kint voltak és űzték az észtek nemzeti sportját, a fűnyírást. Már korábban is megfigyeltük, hogy előszeretettel művelik ezt a foglalatosságot. Ahogy elnéztük, ezeken az üdülő területeken, nem sok mindent tudnak kezdeni magukkal. Általában nincs a közelben olyan tengerpart, ahol strandolni lehetne, és az időjárás miatt erre amúgy is csak ritkán nyílik lehetőség. Lehet ezen kívül horgászni, de ezt sem mindenki műveli és nem is lehet állandóan csinálni. Marad a telek csinosítása, és ezt nagy gonddal és odafigyeléssel meg is teszik. Feltételezzük, ennek köszönhető a sok szépen rendezett ház. Már más a helyzet az állandó lakás célját szolgáló ingatlanokkal. Ezek közül sok a lerobbant, elhanyagolt. Gondolom ez anyagi forrás kérdése is.
120
Itt kinéztünk a tengerhez is, de nem sokat láttunk. Pár nagy kő a parton és semmi nyoma, hogy nagyon kijárnának a partra. Következő állomásunk Vinistu volt. Itt a parton egy kikötőt találtunk, de élet nem volt benne, viszont áll itt egy elég nagy művészeti múzeum. Nevezetes lehet, mert helyiek mellett több külföldi, német, svéd, finn kocsit láttunk a parkolóban. Az épület korábban ipari létesítmény lehetett, melyet rendbe hoztak, kiegészítettek pár zsindely borítású hombár szerű épülettel, építettek mellé agy szabadtéri színpadot nézőtérrel és egy játszóteret.
A kikötő egykori parkolójában áll egy művész 100 bőrönd című alkotása. Szerintünk a százból már jó párat elvittek (elloptak) és a maradékok jelentős részéről is eltűnt az alumínium bőröndcímke. A terület korábban ipari terület lehetett. A múzeummal szemközt gyárkémények állnak és az étterem és egy szálloda is látszatra egy régi ipari épületben működik. Tovább motoroztunk a félsziget csúcsa közelében lévő, a területnek nevét adó Parispea felé. Innen egy keskeny aszfaltút vezet a félsziget csúcsára, 121
mely az észt szárazföld legészakiabb pontja. Itt két dolgot láttunk. Egy elhagyott nagyobb létesítményt, melyből két kőgáttal határolt csatornaszerűség vezet a tenger felé. Találgattunk, mi is lehet. Én valamilyen erőmű vízkivételi művének hittem, bár ez értelmetlen lett volna, hiszen erőműnek nyoma sincs. Zsóka tengeralattjáró bázisnak vélte, de ehhez hiányzott a csatorna folytatása és az épületek sem voltak bombabiztosak. Végül egy ismertető tábla adta meg a magyarázatot: egy halnevelő telep volt hajdan a létesítmény.
A halnevelő telep csatornáján túl több, feltehetően csónak, vagy kisebb hajó tárolására alkalmas garázsszerűség van, melyektől a vízre bocsájtáshoz szükséges sínek vezettek a tengerbe. A másik létesítmény a két napja a Kasmu félsziget végén látott határőr állomás párja. Ez is el van hagyva. Megpróbáltuk kideríteni a tengerre néző terasz és a hozzácsatlakozó hangárszerű valami rendeltetését. Nem jutottunk dűlőre. Egyértelmű nyomai vannak valamilyen sínnek, mely esetleg tüzérségi ütegre vall, viszont a terasz maradványain megvan még egy felfestett fehér kör nyoma, ami viszont helikopter leszállót sejtet. Mivel eddigre befelhősödött, és norvég kollegáikkal ellentétben az angolok ígértek esőt mára, sietve elindultunk visszafelé a félsziget nyugati oldalán. Kaptunk is pár cseppet. Az út, hasonlóan a ma bejárt területhez, szép erdőben, vagy üdülőházak között vezetett. Így értük el a környék legnagyobb települését, Loksa-t. Ez ki is van zárva a Nemzeti Park területéből, kikötőjét is a tengeren egy védelem alatt nem álló bevezető csatornán lehet megközelíteni. Az egész település elég lehangoló képet mutatott. Csak egy Konzum szupermarketnél álltunk meg, kicsit körülnézni. Pár fürt szőlőn kívül vettünk rákollóból készült rudakat (ezt már sok helyen láttuk, és kíváncsiak vagyunk milyen is) és sprotnit,
122
megkóstolandó az ittenit. Az akciós kedvezményekhez itt is csak egy vásárlótárs vásárlóikártyájának felhasználásával jutottunk hozzá. Még közel 15 kilométer várt ránk és nagyon csúnyán gyülekeztek a felhők. Gyorsan útra keltünk egyenesen a kempingbe. Amikor beértünk a szárazföldre, megint éreztük, hogy itt melegebb van. Fél kettőre értünk vissza, útközben még a betervezett gyűjtögetést is passzoltuk. Végül megúsztuk szárazon, sőt nem sokkal visszaérkezésünk után kitisztult az idő és határozottan meleg lett. Délután egy szál kisnadrágban ülhettünk a kocsi előtt az árnyékban. Ma is egy sikeres napot tudhatunk magunk mögött. Kellemeset kirándultunk és kimondottan jól esett a motorozás. Visszatérésünk után kipakoltuk a motort és azonnal bementem Vösu-ba, hogy a tegnap látott borból három dobozzal vegyek. Mint kiderült spanyol borról van szó, és ez talán ad némi garanciát, hogy ha jó nem is, de legalább iható lesz. Amíg elvoltam, Zsóka elkezdte előkészíteni a dolgokat egy esti sütéshez. Nem tudjuk, mikor nyílik következőleg alkalmunk rá. A naplót is hamar megírtam, így reményeink szerint egy nyugodt este elé nézünk. Vösu, 2014. július 14, hétfő, 26. nap Vacsora után sikerült elkapnom az Astra műholdat, és ezzel a német csatornákat. Ezek közül a Das Erste adta a VB döntőt. Miután ezt a gondot letudtuk, nyugodtan kiültünk a kocsi elé rabló römizni. Közben megjöttek a bogarak, de füstölővel elég hatékonyan tudtuk távol tartani őket. Később megnéztük a meccset és későn tértünk nyugovóra. Már a meccs alatt esett egy keveset, és éjjel még néhányszor. Azért kimondottan meleg volt, csak 19 fokig hűlt le a levegő. Ennek ellenére a könnyebb takaró elővétele szóba sem kerül. A szokott időben, fél kilenckor ébredtünk, de éppen akkor kezdett el esni újra. Ezért csak háromnegyed órával később kezdtük el készíteni a reggelit. Azért tudtunk kint enni, de a felhők rohangáltak. Bár elég bizonytalan volt az idő, elhatároztuk, hogy elmegyünk egyet kirándulni. Elég nehézkesen készültünk össze, és már majdnem dél volt, amikor elindultunk. Azon az úton motoroztunk, ahol két napja jártunk. Célunk egy Oandu nevű hely volt, ahol egy 4.7 és egy jó egy kilométeres ösvény van. Közben valami nagyon kevés esett, csak annyi, hogy, ahogy hatvan körül hasítottunk a robogóval, úgy éreztük, mintha enyhe szitálás lenne.
123
A hosszabb ösvény parkolóján túlszaladtunk, ezért megcéloztuk a rövidebbet. Mint kiderült, ehhez meg túl korán álltunk meg, ahol egy jelzett ösvény keresztezte az országutat. Leszálltunk, és elindultunk, pár tucat méter megtétele után egy távvezeték miatti irtáson sok áfonyát láttunk. Leálltunk és elkezdtük begyűjteni a mai adagot. Most sokkal hatékonyabbak voltunk, köszönhetően annak, hogy a napos területen nagyobbra nőttek a szemek, és olyan sok volt, hogy egy mozdulattal akár két-három szemet is le tudtunk szakítani. Egy gyenge óra alatt megteltek a dobozok, ami egy jó litert jelent. Már elég nagyok a készleteink, így ma reggel egy hasonló mennyiséget lefagyasztottunk. Ennek feltétele pedig az, hogy elég gyorsan együk ki a húsokat a mélyhűtőből. A sikeres gyűjtögetés után tovább indultunk az ösvényen és kb. két kilométer múlva elértük azt a parkolót, ahol meg kellett volna álljunk. Innen visszaindultunk a motorhoz, majd azzal tettünk meg párszáz métert a hosszabb ösvény kiindulópontjáig. Itt ismét átvedlettünk kirándulóba és bejártuk az utat. Ez tulajdonképpen egy tanösvény.
Mintegy húsz táblát helyeztek ki a terület állat- és növényvilágát, geológiai képződményeit bemutatni. Az ösvény egy magas homokpadon indul, majd leereszkedik egy tőzeges-lápos területre. Itt több kilométeren lefektetett fajárdán közlekedtünk. Annyira igyekeztek megtartani a területet érintetlenül, hogy korábban kidőlt fákat nem távolították el, inkább a pallót átvezették felettük.
124
A pallók sajnos elég rossz állapotban vannak, talán 5 %-uk törött, de csak 5-6 helyen láttuk, hogy a párhuzamos pallók mindegyike beszakadt. Egész úton tartottam tőle, hogy 110 kilóm alatt valamelyik palló megadja magát és csatlakozik törött társaihoz. Szerencsére erre nem került sor. Valószínűleg tavaszonként még nálam is súlyosabb egyéniségekkel tesztelik az ösvényt. Pár helyen a közelmúltban dőlt fa a pallókra, vagy a kifordult gyökerek emelték meg a járdát. Itt sem történt még semmi az út kijavítására. Utunk egy igazi érintetlen mocsaras-tőzeges erdőterületen haladt. Nem volt könnyű a terep, de szép dolgokat láttunk. Másfél óra alatt bejártuk az ösvényt, pedig közben azonnali fogyasztásra áfonyáztunk is. Errefelé megint csak nagyon sok volt az érett gyümölcs. Útközben elkezdett cseperegni, de hamar abbahagyta. Fél négy körül ültünk motorra és gyenge negyed óra múlva megálltunk a Vösu-i szupermarket előtt. Vettünk kenyeret és salátát, majd jöttünk a kempingbe. Megérkezésünkkor megállapítottuk, hogy megint sikerült egy esőveszélyes napot kicselezni. Itt első dolgunk volt lezuhanyozni. Ma párás, meleg idő volt és rendesen leizzadtunk. Utána megmelegítettük vacsoránkat, az elmúlt sütésekből maradt húsokhoz Zsóka rizst főzött ki. Közben a naplót is megírtam. Még csak fél hét van, még felmegyek az internetre, írok pár mailt és a következő napok programjához megnézek dolgokat. Holnapra mindenképpen maradunk. Mivel ez hetedik nap lesz, ingyenes a szállás. Két napja komoly esőt ígértek, azt pedig jobb lenne itt átvészelni. Van rendezkednivalónk is, jó lenne mosni, főzni is kellene a Tallinn-ba tervezett napokra, és ami a legfontosabb, utunk következő napjait is pontosítanunk kell. Vösu, 2014. július 15, kedd, 27. nap Még elrendeztem este a reggeli mosást, megkaptam a géphez szükséges kulcsot. Este hamar be kellett jöjjünk, mert minden levizesedett. Éjjel nem volt hideg, és reggel felhős időre ébredtünk, de a nap ki-kisütött. Már hétkor felkeltünk, hogy a ruhákkal hamar végezzünk, mert délutánra jelezték az esőt. Itt egy normál háztartási gép van, melynek két óra kell egy egyszerű menethez, és csak öt kiló ruha fér bele. Két menetet pörgettünk ki. Amíg az első ment, megreggeliztünk és elvégeztük a pakolás nagy részét. Az új adag indítása és az első kiteregetése után bemotoroztam a faluba, hogy vegyek még két dobozzal a spanyol borból. Így talán elég lesz hazáig. Tíz óra előtt már a boltnál voltam, ezért kellett pár percet várjak a nyitásig. Visszaérkezésem után befejeztük a pakolást és felszereltem a motort. Mire végeztem vele, ideje volt elmenni a második adagért. Amíg a gépnél voltunk,
125
teljesen váratlanul ránk tört egy heves zápor. Elég sok minden kapott belőle, a székekben meg is állt a víz. Ezek után nem mertük a közös szárítóra kitenni a dolgainkat, inkább az előtető alatt feszítettem ki egy kötelet. Később megemberelte magát az idő, még a nap is kisütött, így ruháink és elázott dolgaink hamar száradtak. Délután Zsóka tartott egy főzős napot. A következő napokra is gondolva egy adag lencseleves és hozzá palacsinta készült. Áttekintettük lehetőségeinket Tallinn-ban. A jellemzően használatos City Camping, a vásárváros szomszédságában elég zsúfoltnak ígérkezik és villany nélkül 22 euró, Van egy másik is tőle kicsit távolabb, egy kikötőben. Erről nem tudunk semmit, de gondoljuk egy camper-port. Csak végső esetben számítunk rá. Egy harmadik a reptéren túl, napi 25-30 kilométer motorozást jelentene és 23 euró. A negyedik a CampingCheque helye, szintén 30-40 kilométer napi motorozással, délnyugatra a várostól, az A4-es autópálya mellett található. Úgy határoztunk ezt célozzuk meg. Van 23 csekkünk, még tavalyról, idén sokat amúgy sem tudunk felhasználni, a balti országokban mindössze három helyen fogadják el. Nagy részüket Lengyelországban terveztük felhasználni. Ha nagyon lepra a hely, még mehetünk a City-be. A motorozás önmagában nem gond, pár távolabbi helyet, mint a Skanzent, így könnyebben tudunk felkeresni. Igaz ez megfontolás tárgyává teszi a Tallinn kártya megvételét. Ez ügyekben még ma este kutakodunk. Előkészítettem az út második felére már kitalált módosításokat Rózsi számára. Még át kell töltsem az adatokat. Végül egy elég pörgős karbantartós nap lett ebből a bónusz lehetőségből. Harjumaa, 2014. július 16, szerda, 28. nap Este még megpróbáltuk kideríteni, érdemes-e Tallinn kártyát vennünk. Nem igazán jutottunk dűlőre a dologgal. A szenior kedvezményekkel lehet, hogy nem éri meg. Ha viszont veszünk, adódik pár extra lehetőség, mint városnéző busszal körbejárni a várost. Majd meglátjuk. Este korán lefeküdtünk, a délutáni esők miatt nagyon párás volt a levegő, és korán levizesedett minden. Ezen túl a korai kelés, és a mára tervezett ismétlés is erre ösztönzött. Éjjel már nem esett, de elég hűvös volt. Amikor hét órakor felkeltünk még minden csurom víz volt. Azért kint reggeliztünk, mert a nap verekedett a felhőkkel. Mire kilenckor elhagytuk a kempinget, már egész jó idő volt. Első megállónk, a Viru bog nevű lápvidék, vita tárgya volt közöttünk. Végül az én véleményem lett a nyerő. A területen egy három és fél kilométeres tanösvény vezet, végig pallókon. A kört egy kerékpározásra is alkalmas erdei úton lehet bezárni. A terület két oldalról közelíthető meg. Vagy az 1-es főúttól egy kilométerre lévő parkolóból kicsit hosszabb rávezető ösvény visz el a
126
délnyugati sarokra, vagy egy mellékútról alig pár tucat méter után lehet elérni az északi sarokpontot. Mi ez utóbbit választottuk, mert Zelena Feri ezt adta meg. Itt a parkoló kisebb, talán 3-4 lakóautó fér el, ugyanakkor kedvezőbb, ha az egész körtúrát meg akarja csinálni valaki, mert kevesebb a bevezető szakasz. Ez a lápvidék egy korábbi tó eltőzegesedésével alakult ki. A tőzegréteg növekedési üteméből kiszámították, hogy kb. 3000 évvel ezelőtt kezdődhetett a folyamat és ma is tart. Korábban tőzegkitermelés is volt, de mára felhagytak vele. A kitermelt terület elkezdett rehabilitálódni, de még hosszú időre van szüksége. Fél tíz után öt perccel neki is vágtunk a kirándulásnak. Hamar leereszkedtünk a lápos területre. Itt végig pallókon kell közlekedni. Ezt szerencsére jó karban tartják, pár tucat méter kivételével végig újszerű állapotban van. Az ösvényről egy kitérő vezet a korábbi kitermelés helyére. Több helyen táblákat helyeztek ki a környék növény és állatvilágának, valamint a tőzeg keletkezésének bemutatására. A lápvidék közepén tucatnyi kisebb-nagyobb tó is megmaradt. Egyik partján stég, melyről be lehet menni a vízbe. A tavacskák vize a tőzegtől egészen sötétbarna, számunkra fürdés céljára szóba sem jöhetne, de voltak, akik bementek.
A vidék nagyon nyugodt. Jellemző a mocsári fenyő, mely sokkal ritkább, mint a pár száz méterre innen jellemző erdei fenyő. Ezek csak mintegy öt méter magasra nőnek. 127
Az egyik tó partján szép vízililiomot láttunk. Utunk kétharmadában értük el a kilátótornyot. Ez egy önmagában is szép fa építmény. Első szintjére tolószékkel is fel lehet menni, mert egy lankás rámpa vezet fel. Második szintjéről csodálatos kilátás nyílik a lápra.
Innen az ösvény egy kb. 120-140 centi széles fajárda, helyenként kitérőkkel. A látogatók többsége csak idáig jön. Akinek kevés ideje van és a legfontosabb dolgokat látni szeretné, annak a másik parkolóból oda-vissza egy óra elég lehet. Végig menve a fa járdán, kikerültünk a láp területéről. Visszafelé az erdei úton jól tudtunk haladni. A lápon alig láttunk áfonyabokrot, termést pedig egyáltalán nem. Az erdei út mellett már sok bokor volt, de gyümölcs csak elvétve. Nem is láttunk olyan területet, ahol érdemes lett volna belefogni a szedésbe. Azért helyben fogyasztásra minduntalan csipegettünk pár szemet. Mióta járjuk az itteni erdőket, mindig keressük a másik áfonya fajtát, a vörös áfonyát. Eddig sehol sem láttunk, most az erdei út mellett Zsóka figyelt fel a
128
bokrokra, de a termés még éretlen. Tavaly Erdélyben három héttel később láttuk. Csak az érdekesség miatt figyeltük, nem bánjuk, hogy nincs, nekünk tavaly is a fekete ízlett jobban. Pont másfél órát voltunk távol, a kitérővel, átöltözésekkel két órát vett igénybe a kaland. Én nagyon örülök, hogy rábeszéltem Zsókát a túrára, utunk egy újabb érdekes színfoltja volt. Visszaülve a kocsiba indultunk következő állomásunkra, a Jagala vízeséshez. Ehhez felhajtottunk az 1-es főútra és közel ötven kilométert tettünk meg rajta. Ez hol autópálya, hol egyszerű országút. A forgalom is nagyobb rajta, de még mindig nem veszélyes, és a vidék hasonló az elmúlt hetekben bejárthoz. Feri koordinátája alapján navigáltunk, de amikor megjelentek a táblák, azokat kezdtük el követni. Jól tettük, mert így a folyó déli partjára érkeztünk az északi helyett. Itt nagyobb a parkoló, talán húsz kocsi is elfér, - persze nem lakóautó, - egy szépen füvesített parkszerű valami van és falépcső, - három foka ki van törve, - vezet le a vízesés alatti lapályos részre.
A Jagala vízesést Észtország Niagarájának is nevezik. Van benne valami, ez is olyan félkörszerű, mint a Niagara kanadai oldala. Csak itt persze sokkal kisebb a vízhozam és mindössze 7.2 méter az esés. Nagyon érdekes, ahogy egy hatalmas kőlapról zúdul alá a víz, míg a kőlap alatt homorú az oldal. Ez a víz is tőzeges területről származhat, a vízesés úgy néz ki mintha melírozták volna, barna csíkok vannak benne.
129
Nem sokat időztünk a Jagala vízesésnél. Érdekes hely, meg kellett nézni, de nincs semmi, amit csinálni lehetne itt. Visszaülve a kocsiba ismét felhajtottunk az 1-es főútra. Amikor már látszottak Tallinn házai, Rózsival kerestettünk egy Maxima szupermarketet és odaautóztunk. Szerencsére a közelében meg tudtunk állni, pedig a parkolójában vásár volt. Az áruházban beszereztünk egy csomó kajaféleséget. Már nem volt se paradicsomunk, se paprikánk, fogytán volt a krumplink, hagymánk, joghurtunk, vajunk és sok más. Természetesen a füstölt hal és lazac sem maradhatott ki a kosárból. Mai kempingünk, a CampingCheque három balti kempingje közül az egyik, Tallinn elkerülő útján, a 11-esen volt megközelíthető. Ez az út elég forgalmas, sok kamion járja. Egy szakaszán építik, autópálya lesz. Egy pár kilométeres szakasz már kész van. Elérve az A4-es autópályát, azon négy kilométert visszafelé kellett autózzunk. A kemping megint egy, - az autópálya mellett lévő, - szálloda melléküzemága. Vagy egy nagyon sivár, gazos, töredezett burkolatú parkoló a napon, vagy egy fás területen, az autópályához közel lévő, ezért kicsit zajos, másik parkoló áll rendelkezésre. A recepción egyből úgy indítottak, hogy a CampingChequhez semmi közük, értelmetlen is lenne, mert szerény szolgáltatásaikat, beleértve a villanyt is, 15 euróért bocsájtják rendelkezésre, míg egy csekk 16ba kerül manapság. Kemping vendégük nincs is. Elég lepusztult a hely, de a fás területet bevállaltuk. Nem kell kétszer átvergődnünk a városon, és legalább 8-10 euróval olcsóbb, ami a tervezett három éjszaka esetén már jelentős különbség. A szálloda maga szép és gondozott, hogy hány vendégük van, azt nem tudjuk. Valaha jobb napokat is láthatott. kertjében áll néhány faház és látszatra egy vizesblokk. Mint megtudtuk, ma már nem értékesítik. Közvetlenül a szálloda mellett építkezés folyik az autópályán, mintha egy keresztező utat építenének a hozzátartozó rámpákkal. A híd már megvan, a zajvédő falak nagy része elkészült. Letáborozáskor vettük észre az egyik elektromos dobozban a madárfészket tojásokkal, melyre később vissza is jött tulajdonosa. A doboz egyébként működik, csak azért nem használtuk, mert nem akartuk zavarni szomszédunkat.
130
Leszedtem a motort, itt csak rá számíthatunk, Zsóka elpakolta a frissen szerzett dolgokat, hamar megmelegítettük és elfogyasztottuk a magunkkal hozott vacsoránkat és megírtam a naplót. Még hátra van a zuhanyozás, ehhez állítólag az egyik szállodai szobát fogjuk megkapni. Harjumaa, 2014. július 17, csütörtök, 29. nap A zuhanyozási lehetőséget tényleg egy szállodai szobában biztosították. Egy nagyon pici és elég sivár szobát nyitottak meg nekünk. A mi lakóautónk sokkal komfortosabb és otthonosabb, de a kis fürdőszoba megfelelt az igényeknek. Este még kiültünk a kocsi elé játszani néhány partit, majd nyugovóra tértünk. Még olvastunk pár oldalt az ágyban. Reggel a terveknek megfelelően hétóra után pár perccel kezdtem el a reggeli előkészítését. Két órával később voltunk útrakészek. A szállodából egyenesen az autópályára lehet itt kihajtani, mely nyíl egyenesen vezetett be a belvárosba. Elég komoly volt a forgalom, de könnyen tudtunk haladni. A bevezető szakaszon az út jó volt, de bent a városban eleinte csak kátyús és hosszanti bordás volt a pálya, végül pedig beleszaladtunk egy útépítésbe. Azért gond nélkül bejutottunk és a belváros déli határán lévő Függetlenség terén (Vabaduse Valjak) tettük le a motort. Tallinn belvárosának szerkezete tulajdonképpen már a XV. századra kialakult. A tengerpart felé (ez az északi irány, képünkön lefelé) a sík vidéken egy nagyobb, fallal körülvett város alakult ki, mögötte dél-nyugaton egy dombon állt a felsőváros, legdélebbi sarkában a várral. A Függetlenség tere egy nagy tér, meghatározó eleme a függetlenségi háború (1918-20) emlékműve. Hátterében egy parkosított domb, melyre egy szép lépcső vezet fel. A domb már a felsővár része. Mi itt kezdtük városnéző sétánkat. A teret valószínűleg reprezentatív rendezvényekre is szokták használni, mert a fák és padok kis szigeteit kerekeken el lehet mozgatni.
131
A lépcső alatt szép palotát láttunk. kapaszkodva visszapillantottunk a térre.
Felfelé
Elsőnek az ortodox Alekszander Nevszki katedrálist kerestük fel, melyet a XIX. század végén, a nagy oroszosítási hullám idején építettek. A templomba bekukkantottunk, de fényképezni nem lehetett és nagyon sokan voltak. Szembe vele áll a Toompea kastély, mely ma a parlament épülete és a korábbi várkastély helyén áll. A katedrális oldalában van egy régi postahivatal. Ebben vettük meg a gyerekeknek szánt képeslapot bélyeggel és a motornak járó matricát. A mellette lévő ajándékboltban a kocsi matricáját is megkaptuk.
132
A katedrális környékéről látható a felsőváros fala és több torony. A katedrális előtti Lossi teret a dómtemplom irányában a Toom Koolin hagytuk el. Már itt feltűnt, milyen hangulatos ez a város, menynyi szép ház szegélyezi utcáit. Sok ajándéktárgy üzletet láttunk.
Mindkét óvárosi rész, és az azokat körülvevő utcák sok követségnek adnak otthont. Szinte minden harmadik házon idegen zászló lobog. Persze sokszor csak a szállodák igyekeznek kedveskedni lakóiknak, vagy egy-egy étterem így akarja hirdetni nemzeti karakterét. Hamarosan eljutottunk a dómtemplomhoz, mely Észtország legnagyobb evangélikus temploma. 133
Egykoron az ország nemességének temploma volt. Erre emlékeztetnek a templomban kifüggesztett családi címerek. Mi vállalva az öteurós belépődíjat, nemcsak a templomot, de a tornyot is meglátogattuk. Ebben a díjban már a fényképezés lehetősége is benne foglaltatik. A másfél eurós jeggyel, csak egy kordon mögül lehet a templom belsejét nézegetni. A 69 méter magas torony megmászásával kezdtük a Szűz Mária katedrális bejárását. Egy szűk és meredek csigalépcsőn kellett felmászni a kupola alatti szintre, ahol a harangok is vannak. Három irányban egy-egy ablakon lehet kinézni. Mivel a templom maga is egy dombon van, nagyon jól látható a város.
134
Jól látszott, hogy a kikötőben 5-6 nagy utasszállító hajó vesztegel. Többek között ezek utasai özönlötték el a várost. Bármerre jártunk, mindenhol csoportok és egyéni turisták sokaságával találkoztunk. Mindenféle nyelvet hallottunk, még magyart is. Lemászva a toronyból szétnéztünk a templomban. Itt már a XIII. században állt templom,
de a sokszori átépítés miatt ma nincs egységes stílusa. Érdekes volt a szószékkel szemben a hajó fölé magasodó páholyszerű valami. A templomban lévő címerek a XVII.-XVIII. századból valók.
135
Elhagyva a templomot még készítettünk egy felvételt kívülről is, Nem is volt olyan egyszerű feladat a szűk tér miatt. Panoráma technikát kellett alkalmazzak.
A dómtérről elsétáltunk a felsőváros kilátóerkélyei közül ahhoz, ahonnan az alsóvárost lehet látni. Itt különösen sok turista nyüzsgött, várni is kellett, amíg a korláthoz jutottunk. Két felvételt készítettem, egyet a St.Olav templomról, hátterében a tengerrel, Másikat a St.Nicholas templomról. mely ma múzeum. Visszasétálva a dómtérre bekukkantottunk a Kohtu egyik házának udvarába. A klinkertégla épület valamilyen írószövetségnek ad, vagy adott otthont.
136
A felsővárosból egy nagyon keskeny és meredek sikátoron jutottunk le az alsóvárosba. Az utcát kézműves és művészeti termékeket kínáló apró üzletek szegélyezték. Sokan igyekeztek rajta a másik városrészbe. Leérve az alsóvárosba eljutottunk a városháza terére. Ez bármelyik világvárosban megállná helyét. Szépen felújított paloták és régi kereskedőházak szegélyezik.
A teret természetesen az 1400-as évek elején épült gótikus városháza uralja.
Ide is bementünk, bár a torony megmászását már nem vállaltuk be. Mindhárom szint, sőt a tetőtér is látogatható. A pincében az épület történetét mutatják be, a második szinten a polgárok terme és a tanácsterem mellett pár
137
kisebb helységbe is be lehet jutni. A tetőtérben a felújítás dokumentumai tanulmányozhatóak. Az
ablakokból jól megfigyelhető a tér nyüzsgő élete. A tetőtéren lévő bútorbeemelő nyíláson kinézve jól látható a felsőváros palotasora. A teret annak észak-keleti sarkán induló kis utcán hagytuk el és rövidesen megérkeztünk a Szentlélek templomhoz. Ez a XIV. századból való.
138
A templom nevezetes az oldalfalán látható óráról, mely Tallinn legrégebbi nyilvános órája, fafaragásairól és a XV. századból származó oltáráról. Mi örömmel fedeztünk fel a mellékhajó végében egy általunk annyira kedvelt színes üvegablakot. Kedves színfolt az oldalbejárat mellett, az óra alatt található kis ajándéktárgy üzlet, melynek helyén feltehetően valaha posta működött.
139
A templomot elhagyva a Pikk-en folytattuk sétánkat. Ezt az utcát is számos figyelemreméltó palota szegélyezi. Egyik kapun benézve hangulatos kis éttermet láttunk az udvaron. Az egyik mellékutcába bepillantva egy jellegzetes Hansa kereskedőházat láttunk. Kedvéért átváltottunk a Lai-ra és ezen folytattuk utunkat észak felé. Ez a környék már nem olyan kedvelt helye a turistáknak. A házak sincsenek annyira jó állapotban, mint a városháza környékén. Az egyik szépen helyreállított épület, valamilyen hivatalos hely, előterébe bekukkantottam.
Így értük el a St.Olaf templomot, melynek tornya a maga 159 méterével, valamikor a XIV. században
a világ legmagasabb épülete volt. Mai 124 méteres magasságával is uralja az óváros képét. Belseje jellegtelen és nem méltó figyelemre. A Lai-t egy szállodaépület zárja le. Mellette még áll a régi lovakkal működtetett malom épülete. 140
Ezzel kiértünk a város északi kapujához, melyet tengeri kapunak is neveztek. Ezt egy kerek, széles ágyútorony, - a Kövér Margit, - az 1500-as évek első feléből egészíti ki. Ma a Tengerészeti Múzeum régi hajózással foglalkozó részlege van benne. A kaputorony melletti kis parkban leültünk pár percre, hogy pihenjünk kicsit és könnyítsünk hátizsákunkon alma és nápolyi készletünk csökkentésével.
Nem tértünk vissza a városfal mögé, hanem az azon kívül dél felé vezető Uus utcán indultunk tovább. Ez nem olyan elegáns környék, mint a falon belüli terület, de láttunk pár szép házat. Nagy részük neki épült a városfalnak. Van
141
köztük követségi épület is. Itt láttuk ma az egyetlen faházat, egy régi lakóépületet. Elérve a város délkeleti kapuját, ismét betértünk a városfal mögé. Itt a Viru-n, Tallinn belvárosának bizton leglátogatottabb utcáján haladtunk a városház tér felé.
Így értük el az óváros talán leghangulatosabb részét, a Vana Trug-ot, melyet egy Hansa kereske-
dőház, ma az Old Hansa étterem, ural. Szembe vele egy kisebb Hansa házban is étterem működik, a Peppersack. A környék utcáiban is éttermek és kávézók asztalai láthatóak mindenfelé. 142
Visszaértünk a Niguliste-re, melyen délelőtt már jártunk egy látogatás erejéig az információs irodában. Sajnos sok mindent nem tudtak adni. Ez a tér Tallinn alsóvárosának egyetlen parkja. Közepén áll a St.Nicholas templom. Az 1200as években német lovagrendek építették, túlélte a reformáció korát, de a II. világháborúban lebombázták. Az 1980-as években építették újjá, de nem funkcionál templomként, koncert terem és múzeum, Egyházi tárgyakat, oltárokat mutatnak be itt.
Még kitértünk egy kicsit délkelet felé, ahol Tallinn óvárosának talán egyetlen a szovjet időkből származó jellegzetes épületére bukkantunk. Ez egy mozi, de korábban lehet, hogy színház volt. Ma kaszinó is működik benne.
Innen visszaindultunk a Függetlenség terére. Útközben még láttunk pár figyelemreméltó részletet. Fel szerettük volna keresni még a Függetlenség terén álló sárga templomot is, - amelynek nevét nem sikerült kiderítenünk, - de benne gyászszertartás volt, így nem mentünk be. Leültünk viszont az oldalában egy padra és átbeszéltük további lehetőségeinket. Az egyértelmű volt, hogy mára 143
eleget gyalogoltunk és már kapacitásunk sincs nagyon újabb információkat befogadni. Holnap viszont jó lenne megnézni a szabadtéri múzeumot, a hajózási múzeumot, a TV tornyot, esetleg az olimpiai kikötőt. Ez elegendő arra, hogy vegyünk egy egynapos Tallinn Kártyát. Ha viszont reggel a város szélén kezdünk, ott nem biztos, hogy tudunk kapni, ezért most kell visszamenjünk az információs irodába megvenni. Így is tettünk, majd visszatértünk a motorhoz. Felülve járgányunkra könnyen visszatértünk a kempingbe. Útközben meg is tankoltunk, mert már megint kiürült. A kempingnél könnyen le tudtunk térni az autópályáról, mert itt az a szokás, hogy időnként visszafordulási lehetőséget biztosítanak. Na, nem olyan aluljárósat, mint amilyet Kolozsvár mellett láttunk, hanem egyszerű szintbelit. Elég veszélyes a mi fogalmaink szerint, de az itteni kisebb forgalom mellett működik. Megérkezésünk megmelegítettük kiegészítésnek rákrudacskákból. étlapunkon.
után kifizettünk két napot a kempingezésért, majd a lencseleves utolsó maradékát és Zsóka készített hozzá egy majonézes ráksalátát a múltnap beszerzett Nagyon finomra sikeredett. Megint valami újdonság az
Amíg Zsóka szorgoskodott, - beleértve a mosogatást is, - én elkönyveltem a napot, áttöltöttem és megszerkesztettem a képeket. Ez ma elég nagy feladat volt, mert betelt az első memóriakártya, és azt is le kellett archiválni. Utána elmentünk zuhanyozni. Ma egy elegánsabb és tágasabb szobát kaptunk, de a fürdője nem volt olyan praktikus. Először is a vizes zuhanyfülke padlója nagyon csúszott, mely a tetejében a fürdőszoba padlójával egyben volt. Másodszor zuhanyfüggöny volt, amit én elvből utálok. A világ legrosszabb konstrukciójának tartom, kitalálója nem volt tisztában a fizika törvényeivel. Zuhanyozáskor a meleg levegő felfelé távozik és a helyére bejövő hideg szegény zuhanyzóra tolja a vizes függönyt. Zuhanyozás után Zsóka kiült olvasni, én pedig a naplót írtam meg. Ez eltartott tíz óra utánig. Eddigre kint hűvös lett és Zsóka is bejött a kocsiba. Harjumaa, 2014. július 18, péntek, 30. nap Reggel az elmúlt napokban bevezetett új időpontban keltem. Először megírtam a képeslapot a gyerekeknek, majd a térképen megpróbáltam kitalálni, hogyan is tudjuk bejárni a mára tervezett helyeket. Ennek köszönhetően Zsóka kapott egy extra félórát az ébredésig.
144
Éjjel megint minden levizesedett és reggel kissé felhős idő fogadott. Azért kint reggeliztünk. Amikor kivettem az asztalt és a székeket, vettem észre, hogy a szomszédoknál kikeltek a fiókák. Három egészen apró kis szőrős valami pihegett a fészek aljában, néha kinyitva fejüknél is nagyobb csőrüket kajára várva. A szülők rendre érkeztek egy-egy adaggal, de jelenlétünk láthatóan zavarta őket. Kilenc óra után nem sokkal hagytuk magára a megnövekedett családot és indultunk el mai első célállomásunk, a Skanzen felé. Eleinte ugyanazon az úton jártunk, mint tegnap, csak most a városba beérve elfordultunk nyugat felé. Egy kisebb eltévedéssel megtaláltuk a Skanzen-t. Pont jókor érkeztünk, tíz órakor nyitottak. Az első látogatók között mentünk be. Jó egy órát sétáltunk a területen, kb. egyharmadát jártuk be. Anyaguk elég gazdag és szépen van prezentálva. Többnyire a XIX. század második felében épült és az ország különböző szegleteiből való farmházakat mutatnak be. Több be is van rendezve, mások csak bezárva, vagy üresen állnak, megint másokban kiállítások vannak. Néhol élő állatok, máshol megművelt konyhakertek teszik még hitelesebbé a bemutatót.
145
A farmokat igyekeztek teljességükben, melléképületekkel bemutatni. Többségük gerendaház, egyeseknél megjelenik részlegesen a kő is. Kéménye egyiknek sincs, és az ajtók és ereszek olyan alacsonyak, hogy csak mélyen lehajolva tudtunk bemenni. Csak egyetlen modernebb épületet láttunk, a múlt század első feléből. Ehhez hasonlók százával láthatóak a településeken.
146
Érdekes volt ez a látogatás összevetve a Nagyszeben-ben tavaly látottakkal. Jó lett volna több időt is szánni a Skanzen-ra, de az idő sürgetett. Következő célpontunk a Tengerészeti Múzeum modernebb dolgokat bemutató részlege volt a Lenussadam-ban. Ez a belvárostól kissé nyugatra a tengerparton van. Beérkezve a belvárosba a Paldiski Mnt-n szépen látszik az ortodox katedrális, a Hermann torony és a Toompea kastély. Bár a múzeum nincs kitáblázva, különösebb gond nélkül megtaláltuk. Megint csak egy kisebb tévesztésünk volt. A Lanussadam-ban egyrészt vízen, vagy szárazföldön bemutatnak jó fél tucat régi hajót, többségük hadihajó és már a 2000-es években vonták ki a szolgálatból. Itt van a bázisa a turisták hajókázására szolgáló régi fa vitorlás hajóknak is.
A hajókra fel lehetett menni, és elsétálhattunk a hajóépítő műhelyek mellett, ahol ugyan nagy kopácsolás folyt, de a hajók vízrebocsátását szolgáló hatalmas szerkezetek elég rozsdásan álltak. A hadihajókon szigorúan csak a fedélzet volt bejárható, a gépházakba és kormányállásokba nem lehetett bemenni. 147
A hétvégén, de már ma is valamilyen tengerészeti majálist rendeznek itt. Ezeken a napokon erre a területre szabad a bejárás. Színpadokon zenekarok mutatják be produkcióikat, számos sátrat állítottak fel bemutató, illetve büfé céljára, vásári árusok kínálják termékeiket a Barca sapkától, a kulcstartóig mindent. Már ma is sokan éltek a lehetőséggel, elképzelni is rossz, mi lesz ott holnap, meg holnapután. Egyetlen hajó, az idén száz éves Suur Toll, a világ legnagyobb gőzös jégtörője volt mindenhol bejárható, igaz ez is csak külön díj fejében. A mi Tallinn kártyánk jó volt rá. A hajó szépen felújítva állt az egyik móló mellett. Végigjárva a fedélzet alatti szintet, ahol a kabinok vannak, jól látható a hierarchia fontossága a hajón. Az egyre alacsonyabb rangú tisztek, egyre kisebb, de szépen berendezett kabinokban lakhattak, míg a legénységnek meg kellett elégednie a 6-14 ágyas közös termekben egy egyszerű vasággyal. A kabinok alatt három emelet mélyen a gépészeti berendezések kaptak helyet. Tizenkét kazánban termelték a gőzt
148
149
a 2400 lóerős főmotornak. Hogy hol helyezték el az ehhez szükséges sok szenet nem tudni, azt nem mutatták meg. A fedélzet felett két emelet magasan van a parancsnoki híd. Itt csak a kormányállás van fedett helyen. A Suur Toll orra előtt állomásoztak a régi több árbocos vitorlások. Odébb, a nagy hajók között egy csapat gyerek kerülgette a bójákat apró vitorlásokkal.
A szabadtéri bemutatók megtekintése után betértünk a múzeum fedett részére. Ezt egy korábbi hidroplán hangárból alakították ki nem régen. 2013ban kaptak is érte valamilyen nemzetközi nívódíjat. Az elmúlt tíz évben sok színvonalas nagy technikai kiállításon jártunk a York-i vasúttörténeti múzeumtól a Crossfort-i repülőgép kiállításon és a Coventry-i gépkocsi múzeumon át a Müncheni Technikai Múzeumig. Ez az összeállítás prezentációjában és tartalmában méltán sorolható közéjük, bár mérete jelentősen kisebb. Számomra egyetlen negatívuma volt, hogy a hatalmas teremben misztikus sötétség honol és döntően csak helyi megvilágítás szolgál a tartalom megértéséhez. A hatalmas térben egy magasan felépített járdáról tekinthető meg a kiállított tárgyak egy része. Vitorlás hajókat, jégvitorlásokat és egyéb kisebb járműveket, köztük egy hidroplánt, a levegőben felfüggesztve mutatnak be. A kiállítás fő attrakciója a Lembit tengeralattjáró. Elég hányatott sors után pár éve vonták ki a hadrendből, mint a világ legrégebben szolgálatot teljesítő tengeralattjáróját. Az 1930-as években Angliában építették angol rendelésre, majd a finnekhez került, akik az első Észt Köztársaságnak adták, még a II. világháború előtt. A szovjet okkupáció következtében a szovjet tengerészet
150
kötelékébe került, majd az 1991-es szétválás után ismét az észteké lett. Ennek megfelelően a kezelőszerveken vegyesen vannak latin és cirill betűs feliratok. A tengeralattjárón 32 fős személyzet teljesített szolgálatot és 90 méter mélyre volt képes lemerülni.
A tengeralattjáró helységeinek többségét be lehetett járni. Összehasonlítva a két éve München-ben látott U-boat metszettel, ez sokkal tágasabb, de itt is minden milliméter ki van használva. A legénység lehajtható ágyakon alszik, néhányuk a tartalék torpedók felett. A kapitány apró kabinján kívül csak az akusztikus radar fülkéje és a WC kapott külön helységet.
Én becsülettel végigmásztam az egészet, de sokszor nagyon szűk helyeken kellett
átpasszírozzam magamat.
151
Nagyon tetszett ez a kiállítás, sajnos az idő sürgetett, és a földszinten már nem tudtunk mindent megnézni. A sötétség is kissé nyomasztóan hatott. Indulnunk kellett a város másik célállomásunkhoz, a TV toronyhoz.
végében
kinézett
következő
Ide elég nehezen jutottunk el. Már a Tengerészeti Múzeumtól a sok egyirányú utca miatt csak többszöri kóválygás árán tudtunk kijutni a belvárost körülvevő főútra. Még egy vásárba is beleszaladtunk. Később, amikor elhagytuk a kikötői terminálokhoz vezető letérőket, egy rossz utca választása miatt először nehezen tudtunk kikanyarodni jobbra, majd balra. Egy építkezés és a főúton csatornaépítés is késleltetett rendesen. Amint vége lett az építkezésnek jól lehetett haladni. Elhagytuk a Pirita kikötőt, melyet annak idején a ’80-as moszkvai olimpia vitorlásversenyeinek építettek. Nem sokkal utána letértünk a TV toronyhoz vezető útra. Szép fenyőerdőben motoroztunk. Az állomást egy nagyobb tisztás kialakításával építették. A torony maga 314 méter magas. Szegény észteknek kellett ilyen magas torony, mert nincs Széchenyi Hegyük a maga 350 méterével a város felett. A fogadó, 2. szinten a torony körül kialakított gyűrű alakú helységben a toronyépítés történetét mutatják be. A torony 21-22. szintjén egy nagy bulót, - szleng Rádióműszakos koromból a torony derekára épített külső helység megnevezésére, építettek. Ide két gyorslift visz fel. A 170 méteren lévő 21. szint egy zárt kilátóterasz, melyre maximum száz látogatót engednek fel egyszerre. Itt a show-é a fő szerep. Időnként elhomályosuló padlóablakokon le lehet nézni a toronytörzs mellett, számos interaktív képernyős alkalmazás foglalkozik sok mindennel, aminek semmi köze sincs a toronyhoz, a szőnyegbe nemcsak a négy égtájat szőtték bele, hanem talán százat is elérő világváros irányát és távolságát. Az ablakon kinézve messze el lehetett látni, de nagyon párás volt az idő. Próbáltam fényképezni, de az üvegablak tükröződése miatt elég sikertelenül.
152
A 21. szintről egy csigalépcsőn lehet feljutni a 22.-re. Itt csak a város és a tenger felé néző fél karéj a turistáké, a másik oldalon a technikai berendezések helységei vannak. A látogatható oldalon egy étterem kapott helyet és ki lehet menni az előtte lévő, dróthálóval szigorúan biztosított nyitott kilátóteraszra. Mi ezt is megtettük. Innen kicsit tisztább volt a kilátás, de a pára továbbra is zavart. Talán csak a közeli botanikus
153
kert mutatott megfelelően. A lifttel leszáguldva hamar lejutottunk a földszintre, amit itt orosz szokásnak megfelelően az első szintnek neveznek. Itt van az ajándékbolt, egy kávézó és további, a közönség szórakoztatását szolgáló dolog, mint egy bemondóstúdió, ahol mindenki elkészítheti a maga klipjét. Különösen egykori szakmabeli szemével érdekes volt a toronylátogatás. Minden esetre itt jobban éltek azzal a lehetőséggel, hogy ezek iránt a tornyok iránt az emberek többsége bizonyos misztikus érdeklődést tanúsít. Ha belegondolok otthoni vérszegény kísérleteinkbe Pécsett és Kékesen, van mit szégyellnünk. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten a mi lassan hatvan éves toronyépületünk a mellette álló jó negyvenéves vastoronnyal elég szegényesnek hat a Tallinn-i val összehasonlítva. Felülve motorunkra elindultunk a város felé. Útközben betértünk a Piritai kikötőbe, nemcsak az olimpiai létesítményeket megnézni, hanem az itt működő kempinget is. Az előbbi egy hatalmas spenót zöld, a ’70-es évek stílusjegyeit viselő épület és egy hangár. Utóbbi a kikötő parkolójának egy nem is elkerített része, ahol vagy 50 lakóautó állt bent, mint a legrosszabb olasz camper-portok-ban és a zöld sávra felvertek pár sátrat. Mint megtudtuk napi 20 euró a tarifa, plusz három a zuhanyozásért. Igaz kijárnak ide a városi buszok, de összehasonlítva a mi helyünkkel, azt mondhatjuk jót választottunk.
Tallinn Kártyánk birtokában még sok mindent szerettünk volna megnézni, de az idő eddigre eléggé előrehaladt. Ezért úgy határoztunk már csak a Kadriorg palotát keressük fel, azt is csak kívülről nézzük meg. Ehhez behajtottunk a városba. A csatornaépítéses szakaszon kellett volna letérnünk balra, de azt nem lehetett, még gyalogosként sem tudtuk lekeresztezni az építési területet. Emiatt azután egy rémálom szerű kóválygás kezdődött. Egyetlen haszna az volt, hogy elénk toppant egy szupermarket, ahol teljesíthettük mai egyetlen kötelező feladatunkat és megvettük a kenyeret. Végül megtaláltuk a parkot, de csak egy behajtani tilos táblán áthajtva tudtuk megközelíteni a kastélyt. Ezt később egy magát hivatalos személynek álcázó
154
koma, aki lehet, hogy parkőr, vagy polgárőr volt, oroszul, vagy észtül szóvá is tette. Mi udvariasan mosolyogtunk és hülyének tetettük magunkat. Mire útrakészek lettünk közeledett az öt óra. A palotában berendezett idegen művészek múzeuma ötkor zárt, egy marcona biztonsági őr már be sem engedett, még az előteret megnézni sem. Így maradt a külső körbejárás. Így is szép dolgokat láttunk. Maga az épület szépen rendben van tartva, a kert pedig különösen rendezett. A palota előtt elvezető sétányon végignézve látszott a tengerparton az 1893-ban egy tengeri viharban
155
elsüllyedt Russalka hadihajó legénységének állított emlékmű. Utolsó erőnkkel tettünk még egy nagyobb kört a palota körül, melynek során érintettük az elnöki hivatal épületét. Ezen a késődélutáni órán senki sem járt arra, a két katona magányosan állta a díszőrséget és rótta a kötelező köröket. Az egész környezet kimondottan szép volt. Egy hatalmas park, egy része erdő sétautakkal, más része japánkert kis tavacskával, vagy játszótér. Számos kedves kis épület, többségük faház, is színesíti a képet. Ezzel mai és egyben Tallinn-i városnézésünket befejeztük. Bár reggel tíztől fél hatig megállás nélkül becsületesen jártuk a nevezetességeket, nem tudtuk ledogozni a Tallin Kárty 24 euróját. Pedig a Skanzen-nak csak a harmadát jártuk be (itt egyébként kaptunk volna félárú nyugdíjas jegyet), a Tengerészeti múzeumot sem teljesen. Ebből az a tanulság, hogy jól ki van ez találva. Ugyan jobb a helyzet, ha közlekedésre is használja valaki, de akkor még tovább tart eljutni egyik helyről a másikra. Persze, ha este diszkóba mennénk, vagy beülnénk valahova vacsorázni, még lehetne javítani a statisztikán. Több napos tartózkodás esetén is kedvezőbb lehet a számolás, de túl hosszan nem lehet minden nap múzeumról múzeumra járni. Ami Tallinn-t illeti egy nagyon kellemes meglepetés. Belvárosán szinte nem is látszik a 60 éves szovjet uralom. Egy nagyon kulturált, nagyon hangulatos helynek ismertük meg, nincs az észteknek semmi szégyellnivalója fővárosukkal. Ma sokat motoroztunk a külső részeken is. Itt természetesen egymást érik a lakótelepek és többségük panel. Úgy elsuhanva mellettük ezek is a lehetőségekhez képest rendezettek. Természetesen a sok turista kicsit nyomasztó, de ez a motorja a városszépítésnek, fejlesztésnek. Innen már különösebb gond nélkül megtaláltuk a kempingünkbe vezető A4-es autópályát és a péntek délutáni erősebb forgalomban könnyen eljutottunk lakóautónkhoz. Hat órakor állítottuk le a motort. Délután érkezett egy finn kocsi, így nem maradtunk éjszakára egyedül madárkáinkkal. A késői óra miatt már nem foglalkoztunk főzéssel, hideget ettünk és motorszereléssel, mosogatással, zuhanyozással nyolc órára végeztünk is. Ekkor kezdtem el elkönyvelni a napot, áttölteni és megszerkeszteni a képeket és megírni a naplót. Nem is végeztem vele, csak a harmada készült el, amikor fél 11-kor teljesen leblokkolt az agyam. Még az interneten megnéztem pár dolgot és én is csatlakoztam Zsókához, aki ekkor már az igazak álmát aludta.
156
