VÖRÖS SANYIKA Sajtó, irodalom, cenzúra a Kádár korszakban
1
Kedves Olvasó! Iskolánk külön kiadását tarthatod a kezedben, melyet a 12.m osztály készített. A sajtó, irodalom, cenzúra világát mutatjuk be. Lapunkban igyekeztünk minél színesebben elétek tárni a múltat. A vezércikkek mellett természetesen állandó rovataink sem maradhattak el (filmajánló, zenekar bemutató, szórakozóhely ajánló), melyek ebben a számban a korszakhoz kötődnek valamilyen módon. Jó szórakozást kívánunk! Tartalomjegyzék: A Kádár-korszak sajtója 3. oldal A korszak irodalma 6. oldal Örkény István: Közvélemény-kutatás 7.oldal Egy kis zenetörténet 8. oldal Mit hallgassunk ma este? (Zene ajánló: Kontroll Csoport, Cseh Tamás) 9. oldal Mit nézzünk meg ma este? (Film ajánló: Csinibaba) 11.oldal „Csak egy tánc volt, mit tőled kértem én” – az Ifi-parkban 12.oldal Hova menjünk ma este? (Hely ajánló: Marxim Pizzéria) 13.oldal Visszaemlékezések (interjúk a suliban) 14.oldal
2
A Kádár-korszak sajtója (1956-1989) Magyarország című hetilap, ami (címével ellentétben) a nyugati országok életéről is közölt színes írásokat. A legnépszerűbb sajtótermékek közé a Nők Lapja és a Ludas Matyi tartozott, hetente közel félmilliós példányszámban jelentek meg. Új folyóiratok indultak, így 1961-ben az Új Írás, 1963-ban a Kritika, majd a Nagyvilág. 1985-ben a Hírlapkiadó Vállalat (az MSZMP központi lapkiadója) irányította a megyei és az országos lapkiadókat. Kiadói, gondozási, gazdasági irányítási feladatkörébe közel 460 újság tartozott, tehát egy hatalmas, „vízfejű” szervezetről volt szó. Irányítása alatt jelent meg: - a központi sajtó (pl. Népszabadság, Magyar Nemzet, Esti Hírlap), - a megyei és városi napilapok (pl. Hajdú-Bihari Napló, ÉszakMagyarország, Vas Népe), - a központi hetilapok (pl. FilmSzínház-Muzsika, Ludas Matyi, Nők Lapja, Ország-Világ), - folyóiratok (pl. Társadalmi Szemle, Családi Lap, Alföld, Kortárs, Kritika, Lakáskultúra, Ez a Divat, Dörmögő Dömötör, Filmvilág). 1975-ben 902-féle időszaki sajtótermék jelent meg, ebből 29 napilap (ez az összes példányszám 66%-át adta). Egyes lapok mesterségesen felduzzasztott példányszámban jelent meg, így a Népszabadság napi 760 ezer
Az emberek még reménykedtek, de 1956. november elején már megindultak a szovjet tankok Magyarország felé. A sajtó szabadsága megszűnt, novemberben és decemberben mindössze a Népszabadság és a Népakarat jelent meg. Megalakult (Kádár János vezetésével) a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP). Kádár korábban a rákosista elit szűkebb köréhez tartozott, belügyminiszterként számos törvénytelenség fűződik a nevéhez. Az MSZMP ideiglenes intézőbizottsága elsősorban a sajtót tette felelőssé a forradalmi eseményekért, ezért sok újságírót elbocsátottak állásából, bebörtönöztek, sőt egyeseket halálra ítéltek. Egyfajta cenzúraként felállították a Tájékoztatási Hivatalt, az újságírószövetségben pedig tagrevíziót tartottak, melynek során közel száz tagot kizártak. 1963-ig ún. „kézivezérléses” sajtóirányítást alkalmaztak, vagyis mindent szigorúan ellenőriztek és megszabtak: pl. tabunak számított a Rákosi-korszakról vagy 1956-ról írni. Az 1960-as években konszolidálódott a hatalom, sok 1956os személyt kiengedtek a börtönből, s viszonylagos életszínvonal-emelkedés következett. A művelődéspolitikai irányelvek az alkotói és közlési stílus tág terét nyújtottak a művészetekben. Véget ért a publikálási tilalom. A kultúra irányából lazulás jött a sajtó irányába is. Már 1956 Karácsonyán elindítottak egy könnyed hangvételű újságot (Esti Hírlap), amely némi felüdülést jelentett a korábbi évek száraz és szürke lapjaihoz képest. Az 1950-es évek végén több irodalmi lapot alapítottak, majd 1964-től megjelent a 3
nyomdászként, később rádiósként jól ismerte a kommunikációs gépezet működését, a következők szerint vélekedett: „Agitációnk: változatos eszközökkel és módszerekkel végzett szüntelen, tudatos, szocialista tartalmú eszmei-politikai ismeretnyújtás, amely a párt irányításával, meghatározott párt, állami, tömegszervezeti és tömegmozgalmi csatornákon keresztül folyik.” Kádár János kijelentette, hogy „ami az újságíró elvtársakat illeti: ahhoz, hogy a követelményeknek meg tudjanak felelni, feltétlenül szocialista ideológiai felkészültségre és szilárd világnézetre van szükségünk…A sajtó pedig politika. Ezt marxista képzettség nélkül nem lehet végezni…” (A sorok között olvasva ez annyit jelent, hogy aki nem követi a marxista ideológiát, és nem szocializmus híve, semmit ne keressen a sajtóban.) Ennek megfelelően igen alapos „tájékozódás„ után választották ki a sajtó vezetőit, mégis történtek „elhajlások”. A hatalom többször is megregulázta a sajtó képviselőit. Az 1970-es évek elején irodalmi és művészeti folyóiratok vezetőit leváltották, pl. a Fillmkultúra főszerkesztője, Bíró Yvette is „lapátra került”, olyannyira, hogy Franciaországba emigrált. Mikor a Mozgó Világ főszerkesztőjét eltávolították, akkor tiltakozásul az egész szerkesztőség vele együtt felállt. A Tiszatáj szerkesztőjét ugyancsak leváltották. 1983-ban a História egyik számát zúzták be egy fénykép miatt. (A fénykép Rajk László perén készült 1949-ben. A képen a bírák között ott ült Barcs Sándor is 1956-ban Rajkot rehabilitálták, hiszen halálos ítéletét koholt vádak alapján mondták ki. A História megjelenésekor Barcs az MTI elnöke volt, s egy ilyen magas pozíciót betöltő személyre rossz fényt vetett
példányban. Aránytalanság mutatkozott a színvonalas folyóiratok terén is, hiszen pl. az Élet és Tudomány heti 164 ezer, a Nagyvilág havi 23 ezer példányban jelenet meg az 1970-es évek közepén, noha valós kereslet talán a negyedükre sem volt. A statisztikák szerint a „nevelés” eredménytelen maradt, hiszen mikor a Népszabadság és a Népszava arról készített felmérést, hogy mi érdekli az embereket, a kis hírek, a bűnügyi-baleseti tudósítások és a sport vezetett, míg a legkevésbé olvasott cikkek közé a kulturális írások tartoztak. A Kádár-korszak fő kultúrideológusa Aczél György (1917-1991) volt, aki az ország művelődési életét a TTT elve (támogat, tűr, tilt) lapján irányította. Ez azt jelentette, hogy egyes kulturális alkotások (pl. színdarabok, könyvek, sajtóorgánumok stb.) támogattak, másokat tűrtek, és ismét másokat tiltottak. Egyes témákat szigorúan tiltottak (pl. kábítószer, szegénység, homoszexualitás, Bős-Nagymaros vízlépcső), sok információ csak jókora késéssel, „kikozmetikázva” jelenhetett meg (pl. a csernobili atomrobbanásról csak a történtek után egy héttel számoltak be). Vidéken az MSZMP megyei bizottságai ügyelték, hogy csak a „megfelelő” információk jussanak el a polgárokhoz. A pártkongresszusok szinte mindig kitértek a sajtó szerepére, de még 1985-ben is azt hangsúlyozták, hogy annak a kapitalizmust, mint kizsákmányoló és hanyatló rendszert kell bemutatnia. A párt és az államvezetés igen nagy szerepet tulajdonított az agitációnak. Az 1970-es években Grósz Károly (később Magyarország miniszterelnöke), aki 4
sajtóirányítást, mert bevezették a „főszerkesztői felelősség” elvét, A sajtó és a média feladatának a politikai agitációt és propagandát tekintették, de már a szórakoztató funkció is előtérbe került, A kádári vezetés egzisztenciális függésben tarotta az újságírókat (pl. különböző kedvezményeket biztosítottak számukra), Nem a cenzúra játszotta a fő szerepet, hanem az APO munkatársai rendszeresen eligazították a főszerkesztőket arról hogy milyen témákat kell kiemelten vagy tabuként kezelniük, az MTI nem továbbította a szerkesztőségeknek a rendszer megítélésére negatív fényt vető híreket, a Tájékoztatási Hivatal papírhiányra hivatkozva korlátozta a forgalomba hozott újságok példányszámát, Korábban tiltott műfajok (pl. politikai kabaré) jelenhettek meg a médiában
volna az, hogy közreműködött a Rákosi-korszak „disznóságaiban”). Az országos napilapoknál ugyancsak leváltottak néhány főszerkesztőt, hogy helyükre megbízhatóbb „pártkatonákat” ültessenek. Híre írókat is értek a hatalom réséről támogatások, pl. bezúzták Illyés Gyula. Szellem és erőszak című könyvét. Fölbomlott tehát az előző évtizedre jellemző egység, noha a kultúrpolitika egyre merevebben és görcsösebben ragaszkodott „jogaihoz”. Jellemző, hogy mikor 1986 áprilisban megszületett a sajtótörvény, ennek kapcsán Lakatos Ernő, az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának (APO) vezetője így nyilatkozott: „A sajtó pártirányítása a sajtóban dolgozó kommunisták munkája révén történik.” Az 1980-as évek végén fokozatosan szűkült a tabutémák köre: már jelenhettek meg cikkek és könyvek pl. a kábítószer-fogyasztásról vagy a szegénységről. Fokozatosan csökkent a média feletti ellenőrzés, megerősödött a sajtó kritikai funkciója. Az 1980-as évek lejétől ún. szamizdatlapok bírálták a fennálló politikai rendszert. A szamizdatok (pl. Beszélő, Eszmélet) engedély nélkül jelentek meg, kezdetleges géppel írt vagy stencilezett formában készítették, s titkos úton terjesztették azokat. A szamizdatok készítőit a rendőrség figyelte, házkutatásokat tartottak náluk, rendőrségi és ügyészségi kihallgatásokra vitték be őket. A Kádár-korszak sajtójának jellemzőit így foglalta össze Bajomi-Lázár Péter: Az állampárt a Rákosi-korszak gyakorlatát fenntartva monopóliumot gyakorolt a tömegkommunikáció felett, ugyanakkor decentralizálta is a
5
A korszak irodalma A
Kádár-rendszer
politikában
és
nemcsak
a
a
gazdaságban
mutatkozott emberarcúbbnak, mint a Rákosi-rendszer, hanem az oktatásban és a kultúrában is. Teljes művészi szabadság
természetesen
nem
volt
(talán csak a korszak legvégén), de a szocialista realizmus többé már nem
szembe fordulókat sorolta. Ez egyben
számított kötelezőnek.
meghatározta a szerzők megjelenési és
Az 1960-as évek elején meghirdetett
egzisztenciális lehetőségeit is.
"Aki nincs ellenünk, az velünk van" elv szélesebbre
nyitotta
a
kapukat
A
a
visszafo
művésze k
gottabb
előtt.
politikai
A
irányítá
korszak
s
meghatá
lehetősé
rozó
get
kultúrpo
adott a
litikusa
különböző irányzatok kiteljesedésének.
Aczél
A népiek (Illyés Gyula, Németh László,
György
Sarkadi Imre, Nagy László, Csoóri
volt. Az ő nevéhez kötődik a három Tnek
nevezett
Támogatott műveket
politika,
kategóriába és
mely a
szerzőket,
Sándor),
a
nemzedékének
"pártos" a
Sándor,
Tűrt
nyíltan
szembe
Vas
a
Nyugat nagyjai
István)
utolsó (Weöres
mellett
új
alkotógárda vált egyre népszerűbbé
kategóriába a szocializmussal és a marxizmussal
és
(Pilinszky János katolikus költészete,
nem
Mészöly Miklós prózája, Örkény István
állókat és a Tilt-ba a rendszerrel nyíltan
groteszk egypercesei). 6
Örkény István: Közvélemény-kutatás Nálunk is megalakult s már meg is kezdte működését az első hazai közvélemény-kutató intézet. Kérjük a lakosság megértő támogatását. Mutatóba közöljük első vizsgálatunkat, melyet annak a kérdésnek szenteltünk, hogy miképp vélekednek az emberek hazánk múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Az eredmény megbízhatósága érdekében 2975 különböző rendű, rangú, munkakörű és felekezetű személynek az alábbi kérdőívet küldtük ki: 1. Véleménye a jelenlegi rendszerről a) Jó. b) Rossz. c) Se jó, se rossz, de azért egy kicsikét jobb is lehetne. d) Bécsbe vágyik. 2. Érzi-e a XX. század emberének magányosságát a) Egészen magányos. b) Majdnem egészen magányos. c) Úgyszólván egészen magányos. d) Néha beszélget a házfelügyelővel. 3. Kulturális igényei a) Moziba, meccsre, kocsmába jár. b) Néha kinéz az ablakon. c) Még az ablakon se néz ki. d) Helyteleníti Mao Ce-tung nézeteit. 4. Milyen a filozófiai képzettsége? a) Marxista. b) Antimarxista. c) Csak Rejtő Jenőt olvas. d) Alkoholista. Eredmény: 1. Az elmúlt húsz évben minden a lehető legjobb volt. 2. Most is jó minden, csak a 19-es busz közlekedik ritkán. 3. A jövő még jobb lesz, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik. (Megjegyzés: sűrítik.) 7
„csöves” elnevezés is használatban volt e zenekarok rajongóra. Mivel a punk filozófiája teljességgel elfogadhatatlan volt a kommunista államhatalom részéről, így ezek a zenekarok nemhogy lemezszerződéhez nem juthattak, de fel sem léphettek. Egyikük a CPG a zeneipar „illetékes elvtársát” Erdős Pétert illette botrányos kifejezésekkel, így együttes tagjai hamarosan rács mögé kerültek…
Egy kis zenetörténet A 60-as évek első sztárzenekara, az angol Beatlesegyüttes volt. Ők adták meg a kezdő lökést a „nagy generáció” számára. Nyugati mintákra Magyarországon is megszerveződtek az első Beatzenekarok. A korszak legjelentősebb együttesei: az Illés a Metró és az Omega voltak. A zenészek külsőségei ugyan megbotránkoztatást kelthettek az „elvtársakban” (hosszú haj, farmernadrág viselete), azonban a beat által felvállalt életfelfogás nem szólított fel agresszióra vagy a rendszer elleni tevőleges cselekvésre és politikai állásfoglalása sem volt, így a Kádárjelszó: „aki nincs ellenünk, az velünk van” – értelmében nem került sor ezek betiltására. Magyarországon a rock egyfajta fáziskéséssel jelent meg a 70-es évek végefelé, amikor nyugaton már begyűrűzött a punk és az új hullám. A legjelentősebb magyar rockzenekarok: a Piramis, a Hobo Blues Band, a P. Mobil, később pedig az Edda voltak. A célközönség már inkább az alsóközép illetve a munkásosztál y fiataljai. Magyarorszá gon a
Cseh Tamás Cseh Tamás keverte a költészetet a popzenével egy nagyon színpadias, lecsupaszított környezetben, ettől lett sikeres, sőt kultikus alakja a kornak. Csak állt kint egy gitárral a színpadon és játszott, mesélte a szocializmust, Magyarországot, a szerelmet és a bánatot a maga szomorú, szívfacsaró módján. A hetvenes évek volt a legszebb és legsikeresebb korszaka, de a megszólalás módja és dalainak témái miatt minden albuma valamiért fontos lehet, hiszen mindig az aktuális korszakot énekelték és zenélték. Többek szerint, ha valaki meg akarja érteni a rendszerváltás előtti Magyarországot, akkor csak végig kell hallgatnia a Cseh Tamásdalokat. 8
Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti
Főiskolát is elvégezte, pályáját általános iskolai rajztanárként kezdte 1967-ben. A tanítás mellett, 1970-től adta elő Bereményi Gézával közösen szerzett dalait.
Mit hallgassunk ma este? A Kontroll Csoport egy underground zenekar volt a '80-as években Budapesten - amely műfajnak előzmény zenekarával, az URH-val és a későbbi Európa Kiadóval alapítója. Politikai töltetű, rendszerellenes számokat készítettek és terjesztettek kazettákon - kézről-kézre adva óriási népszerűséggel és sikerrel. A
zenekar hangzása a szaxofonra és a basszusgitárra épült, valamint a férfi és női hang szimmetriájára ahogyan az ekkoriban a B-52's zenekar esetében is megtapasztalhattuk. Kazettáik (általában 2 db 90 perces kazetta összesen 3 órányi anyag (!) Magyarország legtöbb nyitott szellemű fiataljához eljutottak).
Kontroll Csoport : Besúgók és provokátorok – dalszöveg
Besúgók és provokátorok koncert közben sose gondolok rátok
aki előttetek áll az a mi emberünk elpirultatok lebuktatok besúgók és provokátorok
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok de azért jobb, ha tudjátok hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
Tudjuk vidékről kerültetek fel és még ez volt a legjobb munkahely egy program, amit választottatok 9
besúgók és provokátorok Koncert közben sose gondolok rátok
de azért jobb, ha tudjátok hogy a magunk módján mi is figyeltetünk aki előttetek áll az a mi emberünk a magunk módján mi is figyeltetünk aki előttetek áll, aki mellettetek áll, aki mögöttetek áll az a mi emberünk
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
Csak forogjatok, lebuktatok besúgók és provokátorok véletlenre, és senki sem abba a révbe érkezik, mint amibe beevezett.
Mit nézzünk meg ma este? Csinibaba
Kritika: Hatvanas évek, édes élet, susu bolondság? Turbósítsuk föl a nosztalgiánkat és máris kétfelé vág az irónia. Tímár Péter zenés szatírája a filmszemle megosztott fődíját nyerte. Ránézésre egyszerű zenés film, a műfaj hagyományainak megfelelő vékonyka
rendező: Tímár Péter zene: Kispál és a Borz, Bágya András, Fényes Szabolcs, Majláth Júlia, Nádas György szereplők: Gálvölgyi János (Simon bá') Reviczky Gábor (Cézár) Andorai Péter (Purábl Kúnó) Pogány Judit (Kalauznő) Igó Éva (Margit) Kovács Vanda (Etelka) Lázár Kati (Ernestin) Molnár Piroska (Aranka) Almási Sándor (Attila) Németh Kristóf (Félix) Nagy Natália (Mancika) Cseh Tamás (Angéla apja)
történettel, mely voltaképpen csak ürügyül szolgál arra, hogy a szereplők előadhassák a betétdalokat. Népszerű fővárosi művészek játszanak benne, felbukkannak továbbá friss, fiatal, ismeretlen tehetségek, a dalok mind egyike közismert sláger. Van romantika, szerelem és amerikai cigaretta, vicces bemondások és párás tekintetek. Persze mindez paródia: Tímár megint valami spéci technikával mozgatja a szereplőket, úgy járkálnak, mint a nagyon hülye bábfigurák, a színek (mi mást) kifestett képeslapokat idéznek,
Tartalma: 1962. augusztus 28. Ezen a szombat reggelen is ellátja Simon bá' (Gálvölgyi János) hírekkel, tanácsokkal és zenével a háztömbrádión keresztül a rábízott állampolgárokat. Közben a KISZ meghírdeti a Ki-mit-tud-ot, amelynek győztesei kimehetnek a Helsinki VIT-re, ami a vasfüggönyön túl van. Maga az édes élet. Sok-sok bonyodalom, még több sláger, ármány, szerelem és mulatság után kiderül, hogy a véletlent sem bízzák a
10
minden alak eltúlzott, karikatúraként létezik és szövegel. Modoros sztárszínészeink elemükben vannak, felül kell múlniuk magukat, sikerül. Voltaképpen már ennyi is elég lenne a boldogsághoz: stílusbravúr, ahogy mondani szokás, végig a megfelelő manírban tartott párbeszédek, minden éppen olyan, csak sokkal
inkább, amilyennek a hatvanas évek kánonja szerint lennie kell. És ez rendkívül röhejes. Tímár nem ad kegyelmet, nem bóklászik el, nem esik bele a feltételezett közönségigény felé lavírozás szokásos csapdájába. Nádori Péter ajánlása alapján Godó Eszter
11
„Csak egy tánc volt, mit tőled kértem én” – az IFI Parkban és 23 óráig tartott. Így a távolabb lakók is éjfélre hazaértek. Ebben az időben az utcák is biztonságosak voltak.” A Budai Ifjúsági Park története: A 60-as 70-es években felnövő generációk legendás szórakozóhelye volt. Az ingerszegény társadalom egyetlen helyszíne, ahol történhetett és történt valami. Célja a fiatalok nevelése, irányítása, a szórakozás kontroll alatt tartása. 1961. augusztus 20-án nyitott. Innentől itt folyt az egész magyar könnyűzenei élet. Hetente, kéthetente koncerteket szerveztek. A hely körülbelül 1000-2000 férőhelyes volt. Míg 1961-65 a Bergendy és a Scampolo játszottak, 1965-ben betört az undergrund Sakk Matt, és a Mini játszott, majd a beat betörésével a szolid táncos helyből a magyar rock központja lett. A zene átalakulásával a közönség is felszabadultabb lett, lazább, feltűnőbb ruhákat hordtak. Ekkor és itt lett ismert például az Illés, Omega, Metro. Aki az IFI Parkban nem tudta megmutatni magát, az nem volt elismert előadó/ zenekar. 1963-ban az IFI Park hivatalos neve: A KISZ Budapesti Bizottsága Ifjúsági Művelődési Parkja lett.
Jamnik Judit visszaemlékezése: „A szüleink nagyon nehezen engedtek el, hiszen féltettek bennünket. Nagyon új volt ez, hiszen ez nem bál volt, ahogy a szüleink megszokták. Azonban ez a „lázadó hely” mégis nagyon konszolidáltnak bizonyult. Minden fiatal szeretett volna bejutni, de csak az mehetett be, aki szépen fel volt öltözve, és nem ivott alkoholt. Aki egy kicsit is gyanúsan viselkedett, öltözéke feltűnő volt, vagy esetleg farmert viselt, az mehetett haza. A fiúk ingben, nyakkendőben, a lányok szoknyában, körömcipőben. Már oda mentünk kora délután sorba állni. Szépen, beszélgetve vártuk, hogy kinyit a kapu, és beengednek. Vártuk a mindig aktuálisan fellépő zenekart. Nagyon lelkesek voltunk, mert ezeket a zenekarokat csak itt hallhattuk. Világmegváltó beszélgetések zajlottak, és rajongtunk a fellépőkért. Táncoltunk és mérsékelten alkoholizáltunk és üdítőztünk. Itt lehetet jazzt hallgatni és a beat korszak is itt indult útjára. Kb. 18 órakor kezdődött a program
Godó Eszter 12
Hova menjünk ma este? Marxim Pizzéria A pizzéria a sokunk által kedvelt Millenáris park mögött található a második kerületben. A nevét Karl Heinrich Marx (magyarosan: Marx Károly) német filozófus és közgazdász után kapta. A szocialista munkásmozgalom teoretikusa valamint a marxizmus
névadója.
A
marxizmus
Marx
filozófiai,
közgazdasági,
politikai
tanításának rendszerre, mint a kommunizmus alapja. A kommunizmusba az iskolákban oktatták a marxizmust tanórán, azaz létezett ilyen tantárgy. De térjünk vissza pizzázóhoz : Ez egy nagyon hangulatos pincehelyiség. 10-15 asztal padokkal és egy kisebb bárpult áll rendelkezésünkre. A hely mindenben hozza az akkori életérzést. A falakon rengeteg „akkori” lobogók, közhelyek, reklámok és jelképek lógnak. Az étterem logója egy vörös csillag. Az étlapot is érdemes alaposabban szemügyre vennünk ott jártunkkor. A pizzák neve is emlékeztet bennünket a régi korokra.
Mint például: Szibériai álom, Marximalista, Vidám
úttörő, CCCP-izza, Moszkvai uzsonna, Pizza á la Leninvárosese. Az ételek nagyon finomak és árban is megfelelőek. Érdemes ellátogatni, ha egy kicsit jobban bele akarsz látni a kommunizmusba, illetve a kora szocializmusba. Az étterem mottójaként a honlukon is feltűntették ezt az idézetet: „Itt csak a külsőségek idézik a kapitalizmust, Minden más a velejéig romlott szocreál.” /Makszim Gorkij/ Csak ajánlani tudom azt a remek hangulatú helyet! Nagy Réka http//:marximpub.extra.hu
13
Visszaemlékezések Interjúk a suliban
Iskolánk dolgozói, tanárai vajon hogyan élték meg a Kádár-korszakot? Az alábbiakban visszaemlékezéseket, élményeket olvashattok Tőlük.
Sipos László, Onofer Miklós: „Akkor nyugodtan tudtunk dolgozni, biztos állás volt, jobb volt a szociális helyzet. Akkor is mindent megkaptunk, csak a déli gyümölcsökért kellett sorban állni, amelyek csak ünnepekkor voltak. Biztosítottak lakást, hitel esetén mindig ugyan annyiba került a részlet. A politikai vélemény kevésbé volt szabad. Az utazásokat korlátozták, nyugatra 3 évenként engedték az embereket, és a valutát is előre kellett igényelni. Az egészségügyi ellátás jobb volt és stabilabb. Kötelező volt viszont a katonaság. Sokkal jobbak voltak az emberi viszonyok, a kollégák jobban összetartottak és nem volt ekkora különbség a fizetésekben sem. A tömbházakban volt lakónyilvántartó könyv, be kellett jelentkezni. Ettől jobb volt a közbiztonság is. Csak keleti autót lehetett venni, de igényelni kellett és éveket várni rá. A választás mondvacsinált volt az egypárt-rendszer miatt, de legalább csak egy párt lopott a hazafias népfront nevében. Kötelező volt a munka, mert aki 1 hónapig nem dolgozott az közveszélyes munkakerülő volt. A munkahely szerepelt a személyi igazolványban is. Sokkal több lehetőség volt a tanulásra, estin nem kellett fizetni és még szabadságot és pénzjuttatást is adtak. Nehezebb volt a felsőoktatásba bekerülni, mert korlátozva volt a létszám, ehelyett szakmunkásokat oktattak. Sok gyár állított saját hazai terméket. Kötelező volt a rendszeres polgári védelmi oktatásokra járni.” Kovács Viki, Komora Klaudia
Kocsy Zsuzsa néni: „Akkor is tanítottam, akkor is imádtam a gyerekeket, akkor is keveset kerestem. Most is tanítok, most is imádom a gyerekeket, most is keveset keresek. Nekem nincs benne differencia.” Nagy Réka, Tóth Attila
Szabó Simon Tanár Úr : „Mivel gyerek voltam, jól éltem meg. Nagy kincs volt a lego, csak a Király utca és a Károly körút sarkán a hobbi boltban, karácsony idején lehetett kapni. A boltokban kisebb volt a választék (Budapest). A nyarakat vállalati üdülőkben töltöttük, 14
leginkább a Balatonon. Az újságok unalmasak voltak (teljes prüdéria volt jellemző). Szabad Európa rádiót nem lehetett hallgatni. A Fal túloldaláról, a szabad világból jöttek a levelek. Csernobilt is csak véletlenül tudtuk meg. Könyveket zúztak be. (Sík Endre – Ősszel a levelet). 56-ról nem lehetett beszélni.”
Szigeti Szilvia Tanárnő: „1987-ben utaztam Németországba, ez akkor még disszidálásnak számított. Hegyeshalomnál a határnál kutyás, géppisztolyos őrök álltak. Hivatalos papírokat, bizonyítványokat, fényképezőképeket legálisan nem vihettem magammal, de sikerült átcsempészni. A határnál megszámolták, felírták, hogy mennyi ékszert viszek, van-e nálam fényképezőgép, rádió. A Pick rúd szalámit félbevágták, hogy kint ne lehessen eladni. Meghatározták, hogy mennyi valutát vihetek magammal, de annyi persze egy hotel szobára sem volt elég. Hivatalosan két évig nem jöhettem haza, három évig maradtam kint. 1990-ben jöttem haza. Kint sokkal jobb volt az élet, mint itthon. Münchenben elég sok magyar élt akkor. A kapcsolattartás, levélben vagy telefonon volt lehetséges. Sose nem tudtuk, hogy lehallgatnak-e vagy sem ezért nem mondtunk olyan dolgokat a telefonban, amit nem szerettünk volna, hogy más megtudjon. Volt olyan levél, ami eltűnt. Csomagokat általában ismerősökkel küldtünk.” Godó Eszter
Feuer Anna Tanárnő: „1989-ben 11 éves voltam, az osztályteremben volt egy tévé és az ünnepséget meg kellett néznünk. Kisdobos is voltam, majd 1 évig úttörő is. Minden nyáron táborban voltam, ahol izgalmas programok voltak, például akadályversenyek. Egyik legemlékezetesebb emlékem az úttörő avatás és a kisdobos avatás. A nevünk Oleg Kosevaj Úttörő csapat volt. Jó közösség formáló programok voltak, örsi gyűlések, amiket ’’ nagyok ’’ tartottak. Az úttörő táborok Zánkán voltak - vidáman gondolok vissza ezekre a pillanatokra.” Fajth Evelin
Szathmári Gabi néni: „Vidéken éltem a nagyszüleimnél. A születésem előtt volt erős a hatása: a termékeket be kellett szolgáltatni. Számomra az úttörő mozgalom tök jó volt: csomó kirándulás, szakkörök, zene, vetélkedők, versenyek. Úttörő versenyek: bújtatott szakkörök voltak ezek, nem volt más, mint tehetséggondozás. A főiskolás éveimet ellébecoltam. Pályakezdő pedagógusként már ki akartunk lépni Betti nénivel együtt a KISZ-ből mikor ide jöttem az iskolába. Azt mondták, hogy ne lépjünk ki, mert mindenki egyet akar. Ki léptünk a KISZ-ből és én voltam a rebellis. Megkaptuk a magunk ’’ büntetését. ’’ Évente egyet- kettőt utaztam NSZK-ba, Izraelbe, Nyugat- Európába. A KISZ művészegyüttes központú kórusával (ma: Tálentum művészeti együttes). Érdekes volt, hogy míg mezei együttes el sem 15
jutott Nyugat- Európába én, körbe utaztam Nyugat- Európát. (Görögország, Spanyolország, Finnország, Svájc, Hollandia, Luxemburg, Strasburg.)” Ellenbacher Timi
Szalay Miklós Tanár Úr: „Nagyon jó volt az a korszak és könnyebb volt az élet, vagyis sokkal rosszabb is lehetet volna. Néhány ember úgy gondolta, hogy Kádár János nem volt jó ember, de néhány pedig pont az ellenkezőjét gondolta. A szórakozási lehetőségek adottak voltak a fiatalok és mindenki számára egyaránt. Pubok, bulik voltak. Általában nagyon erős baloldali volt az, aki sikert ért el a zenébe. (Pl.: Beatrice) A sajtó nem igazán érdekelt, fiatalon inkább szórakoztató, fiataloknak szóló újságokat olvastam. (Dörmögő Dömötör, Ludas Matyi).” Jónás Alexandra, Pásztor Emese
Egy szülő: „Vegyes érzelmeim vannak, akkor voltam fiatal, ebben nőttem fel, tehát elég könnyen alkalmazkodtam hozzá. Akkor nem éreztem magam rosszul benne, mert volt mit ennünk, járhattunk iskolába, volt hol laknunk. Mivel külföldre nem igazán jártam, csak a szocialista országokba, nem igazán tudtam mi a különbség. Főleg az előnyeit láttam gyerekként. Többször eljutottam kedvezményesen a Balatonra szakszervezeti üdülés formájában. Érettségi után ingyen tanulhattam tovább. „ „Leggyakoribb szórakozási lehetőség a mozi volt. Oda nagyon szerettem járni, bár főleg szocialista országbeli filmeket játszottak. A fiatalkori lázadásokat rock koncerteken éltem ki. Akkoriban sok jó rock együttes volt, pl.: Omega, LGT, Vmotorok, Edda, Piramis, Beatrice, Koral. A politikusok nem szerették a rock zenét, ezért nehezítették a rock együttesek működését. Az egyetemi klubokban jó koncertek voltak és disco pl.: E-klub, KEK, Ezres klub – a belépők fillérekbe kerültek. Egy éttermi ebéd sem volt megengedhetetlen luxus. Általában tanácsi (állami bérlakás) lakásban laktak az emberek, amire hosszú éveket kellett várni. Ezen lakások zöme lakótelepi lakás volt. Az átlaglakás 2 szobás volt, a gyerekek egy szobában, a szülők másikban. Meg volt szabva, hogy hány tagú családnál, mekkora lakás jár. 4 tagú családnak 2 szobás lakást járt. Ha kétnemű gyerek volt, akkor 1 és 2 félszobás lakást adtak. A lakások szűkösek voltak, és kényelmetlenek. Kicsi volt a konyha, nem volt spejz, általában nem volt ebédlő, mert úgy gondolták, hogy mindenki az üzemi konyhán étkezik és nem kell főzni otthon. Alacsonyak voltak a közüzemi díjak (rezsi), így azt mindenki ki tudta fizetni. A telefon készülékre több évet kellett várni, rossz volt a hírközlés és a kommunikáció. Rengeteg napilap és mozgalom jelent meg nagyon olcsón, tudom mert az apám újságos volt. Az emberek rendszeresen olvastak újságot, sokkal rendszeresebben, mint most. Az újságokban viszont nem lehetett a Kádár rendszert kritizálni. A kritika mindig a Rádió Kabaréban jelent meg, és az utcákon vicc formájában. Volt is 16
olyan rovat az újságokban, hogy Pest Vicc, melyben életszerű, humoros jeleneteket örökítettek meg.” Ellenbacher Timi
Budavári Betti néni A 70-es évek végén lettem középiskolás az úgy nevezett késői Kádár-korszakban, amikorra már valamelyest javultak az életkörülmények. Előtte ugyan nehéz körülmények között éltünk. Szüleim 1956-ban házasodtak össze. Három gyermekük született, és akkor még nem volt Gyes vagy Gyed. Édesanyám otthon maradt velünk óvodás korunkig, és édesapám fizetéséből kellett megélnünk. Az I. István Gimnáziumba jártam.(Ma már Szent István, de akkor nem volt szabad így nevezni) Voltak nagyon szigorú kötöttségek. Nekünk még a gimnáziumban is kötelező volt az iskolaköpeny viselése. KISZ-tagnak kellett lenni, ez feltétele volt az egyetemi/főiskolai továbbtanulásnak. A jelentkezési lapon fel kellett tüntetni, hogy KISZ-tag vagy-e és ha nem voltál az, nem volt esélyed bekerülni, akármilyen jól is tanultál. Minden ősszel kirendelték a gimnazistákat fizikai munkára egy hétre. Volt úgy, hogy a Feneketlen tó körüli park építőmunkájában kellett részt vennünk, vagy almát szedtünk vagy szüreteltünk egy Pest környéki termelőszövetkezetben. Nem volt kérdés, hogy akarunk-e menni. Kötelező volt, és nagyon kevés pénzt fizettek érte, az is osztálypénz lett. Az volt benne a jó, hogy nem kellett suliba menni és együtt az osztállyal jó móka volt. De nem sokat dolgoztunk. Május 1-jén szalag vagy valamilyen tornaszer-gyakorlatot kellett bemutatni a Hősök Terén a tribün előtt, ahol a párt (MSZMP-akkor csak ez az egy volt) és az ország vezetői integettek a népnek. Ilyenkor február tájékán kezdtük testnevelés órán betanulni a gyakorlatokat és május 1-re mindenki kapott kölcsön egy melegítőt az államtól, különböző színűek voltak a gimnáziumoknak. Május 1. előtt volt egy főpróba, az összes szereplő iskola ki volt rendelve, és 1-én volt a „fellépés”. Nem kérdezték meg, hogy ráérünk-e, viszont jelentkezni kellett az iskola által szervezett csoportos külföldi diákutazásokra, nagyon kedvező áron. Csak szocialista országokba szervezték. Így akkor eljutottam Kelet-Németországba (Lipcsébe és Drezdába) és Moszkvába is. De ha valaki Nyugat-európai országra akart utazni, az útlevélhez vagy vízumhoz (nem emlékszem már pontosan…) az iskolai engedélyt be 17
kellett szerezni. Ez nagyon nehéz volt, mert ha az iskola úgy ítélte meg, hogy nem vagy eléggé megbízható egyén, és fennáll a lehetőség, hogy esetleg diszidálj, nem adta meg az engedélyt és nem utazhattál nyugatra. Valójában nem akarták, hogy meglássuk, hogy arrafelé jobban élnek a kapitalista államokban az emberek, mint mi. Azt tanították nekünk, hogy 1956 ellenforradalom volt. De a szüleinknek más tapasztalatai voltak. Szüleim akkor nagyon fiatalok voltak.(18 és 21 évesek) és nem voltak fenn az ellenállási mozgalomban, de átélték a salgótarjáni sortüzet és a történéseket máshogy mesélték, mint akkor tanultak. Március 15. nem volt állami ünnep. Tanítási szünet volt, de a tanáraink azt mondták nekünk, hogy ne menjünk ki az utcára. Voltak hatalmas tüntetések. Azokat a fiatalokat, akikkel korábban probléma volt 15-e körül berakták a börtönbe, majd később kiengedték őket. A Batthyány mécses kifejezetten tiltott helynek számított abban az időben. A boltokban minden drága volt, és kicsi volt a választék. Szenzáció volt a banán! Hosszú, tömött sorokban álltak az emberek, hogy kaphassanak egy kilót. A bambi népszerű ital volt. Kollár Mirtill Dobszay Ambrus igazgató a Kádár- rendszerről: Igazgató úrnak milyen emlékei vannak a Kádár-rendszerről? Én a rendszer végső szakaszát éltem át, legalábbis amikor már nagyjából értettem a dolgokat, az már a rendszer végső szakasza volt. Családunk ideológiai okokból alapvetően szemben állt a rendszerrel, ezért soha fel sem merült, hogy mondjuk valaki belépjen a pártba stb. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy nem küzdünk, harcolunk ellene pl. a szamizdatos ellenzék módjára. A szüleimhez hasonló értelmiségieket tekintették hajdan „társutasnak”, tehát olyan valakinek, akitől nem várhatnak kiállást a szocializmus ügye mellette, de ha hagyják dolgozni, akkor az általa elért eredmények közvetetten mégis szolgálhatják az ő érdekeiket. A művészemberek jelentős része így alkothatott a Kádár-rendszerben. A szüleink (vagy nekem inkább a testvéreim) már egészen kiskorunkban világossá tették, hogy miről nem szabad beszélni nyilvánosan, pl. az iskolában. De ez az elhallgatásra nevelés spontán történt, nem prédikálva, kioktatva. Tulajdonképpen belénk ívódott, hogy ők és mi az két különálló dolog, közöttünk soha nem lehet igazi egyetértés, de ha nem provokáljuk őket, akkor tulajdonképpen megvalósíthatjuk terveinket. Ez nem egy hazug, gyáva meghunyászkodás volt, mert ebben a szavak 18
nélkül történő nevelésben az is benne volt, hogy ha a sors úgy hozza, akkor vállalnunk kell meggyőződésünket. Milyen volt az iskola akkoriban? Az iskola, ahova én jártam nem volt különösebben erőszakos, abból a szempontból, hogy elvárta volna, hogy kövessük a marxista ideológiát, de természetesen voltak szabályok. A kereszténységet akkoriban ugye a „népek ópiumaként” emlegették, és előfordult, hogy a testnevelőnk osztályfőnöki órán Jézust kitalált személynek titulálta. Nővérem énekversenyre beadott nevezési lapját az énektanára összetépte, mivel éneklő angyalokat ábrázolt a kép. Ami azért röhejes, mert az énekkönyvből vágta ki… Természetesen mindenki úttörő volt kivétel nélkül. Én is voltam a kerületi dunabogdányi táborban. Volt ott például szolidaritási est. Ezen a baráti országok népeivel kellett együtt éreznünk, vagy ahol a kommunista pártok megkísérelték a forradalmat (például Chilében), és aztán szenvedtek a megtorlástól. Minden örs kapott egy-egy országot, és az ottani kommunistáknak a szenvedéseit kellett elolvasni, az ifi vezetőt meghallgatni, és utána egy est következett, ahol az örsök elmesélték, amiket hallottak, s aztán „együtt éreztünk velük”. Persze mi 10-12 éves gyerekek egy kukkot sem értettünk ebből, de tettük, amit tenni kellett, s ettől még jól éreztük magunkat a táborban. Minden tavasszal megrendezték a Forradalmi Ifjúsági Napokat. Ekkor három ünnepet mostak egybe; március 21.-t, az 1919-es Tanácsköztársaság megalakulását, április 4.-t hazánk felszabadulását és március 15.-t. Végső soron épp az volt ennek a célja, hogy ez utóbbit, amely a nemzetnek valóban a sajátja volt, belemossák a másik kettőbe, s ezzel hatástalanítsák felhívó erejét. Mi igyekeztünk volna ezektől távol tartani magunkat, de volt, hogy kirendeltek minket ünnepelni például egy olyan április 4.-re, amely a Nagyhétre esett. Egyébként ehhez kötődik vicces emlékem is: Minden kerekévfordulós április 4-én volt felvonulás a Hősök terén. Jobban mondva nem felvonulás, hanem honvédelmi bemutató. Ilyenkor végigmentek a katonák, a tankok a felvonulási úton (A Dózsa György út liget felőli oldalán) és tisztelegtek a tribünön álló pártvezéreknek. (Lehet ilyen látni ma is tévében pl. Kínában vagy DélKoreában.). Ilyen rendezvényen én is voltam, és számomra azért volt vicces, mert a naptárban ugyan nem ilyenkor van a névnapom, de a mi családunk más okokból ilyenkor ünnepelte, s így joggal mondtam: „Na tessék, milyen felhajtást csinálnak a névnapomból!”J S a gimnáziumban is hasonlóan kezelték azt, ha valaki másként gondolkodott? A Berzsenyi Gimnázium, ahova én jártam ebből a szempontból egészen különleges hely volt. Természetesen nyíltan itt is az egyetlen marxista ideológia volt elfogadott, de a tanáraink nagy szabadságot élveztek abban, ahogy és amit tanítottak. Emlékszem például, hogy 1982-ben vagy 83-ban (?) filmvetítést és vitát rendeztek 56ról, ahol többeknek is (tanároknak és diákoknak) volt bátorságuk az elhallgatott tényeket és a hivatalostól eltérő magyarázatot előadniuk, s ezért semmi retorzió nem 19
érte őket. Persze a végén az igazgatóhelyettes „rendbe tette” a dolgokat, azaz elismételte a hivatalos verziót, de azért ez így mégiscsak más volt! Itt már nem volt kötelező a Kisz-tagság sem – én sem volt az -, és ennek ellenére módom volt aktívan részt venni a diákéletben, önszerveződő diákkört vezetni stb. A történelemórán pedig teljesen nyíltan beszéltek a sztálinizmus bűneiről vagy a Molotov-Ribbentroppaktumról és más hasonló tabutémákról. Amikor Lengyelországban megtörtént a Jaruzelski-puccs, az osztályfőnököm hagyta, hogy az egész oroszórán erről beszélgessünk, mégpedig őszintén, kritikusan. Szóval a Berzsenyi egy igazság-sziget volt a késő kádári hazugság-tengerben. Milyen volt akkoriban a családok életmódja? A mi családunk életmódja nem volt a tipikus kádári életmód. Anyám HTB, azaz háztartásbeli volt (keresete nem volt), mivel heten voltunk, s így az én születésem után, minthogy én az ötödik gyerek voltam, már nem ment vissza dolgozni. Akkoriban nem volt még Gyes és eleinte mindössze hat hét szabadságot adtak az anyáknak. Mondhatnám, hogy az apám heti 168 órát dolgozott, de ez valójában nem egyszerűen a megélhetésünkért történt, hanem belső indíttatásból, hiszen az értelmiségi embernél nem válik el olyan egyértelműen, meddig tart munka, hol kezdődik a rekreáció. Mindenesetre a nagyszülők anyagi és fizikai segítsége nélkül nem tudtunk volna megélni, és bizony voltak idők, amikor nagyon szegények voltunk. Ehhez képest volt egy olyan luxuscikk a családban, amiről akkoriban kevesen álmodozhattak. Apám vendégtanárként dolgozott fél évig Amerikában és abból vásárolt egy olyan autót, amelybe befértünk: egy hétszemélyes Peugeot 404-t. (Az ülések három sorban egymás mögött.) Hát eléggé megbámultak minket az utcán akkor, amikor még – akkori fényképeket nézegetve csodálkozva néztem a minap- az egész utcánkban csak két-három autó parkolt. Egyébként az sem volt magától értetődő, hogy kiengedték. Azt hiszem, úgy érezték, hogy zenetudományi tevékenysége nem jelent veszélyt a rendszerre nézve, s attól sem tartottak a hatóságok, hogy kinn marad, hiszen nem hagyja itt a családját és a hivatását. Szenvedtek-e szükséget akkoriban az emberek? Alapvetően nem. A termékválaszték ugyan szűkös volt, de ami alapvető volt, azt meg lehetett venni. Sőt például a kisgyermekek részére ingyenes tejet biztosítottak jegy ellenében. A bevásároló lista ezért nálunk úgy kezdődött: két-három liter tej + 1 liter jegyes tej stb. A nyugatias cikkek hiánya nagyon jót tett a csempészetnek. Olykor az utcán feltűnt egy dobozból árusító gyanús alak, aki például banánt árult – előtte hosszú sor, néma csendben… Ha valakinek módja volt kiutazni, akkor olyan „megrendeléseket” kapott: Hozzál Faszappant, hozzál, Labellót, hozzál Milka-csokit. Nekem a banán egy ilyen szimbolikus értékű dolog. Amikor 82-ben először Bécsben jártam, akkor döbbentem 20
láttam, hogy ez a legközönségesebb, és majdnem a legolcsóbb termék odakinn. Mi ha banánt kaptunk, akkor nem is ettük, hanem szinte elszopogattuk, hogy továbbtartson. Ma meg kifejezetten „unom a banánt” és sokkal többre tartom az almát. Viszont 85 táján egyszer bejutottam a tévé-palota előcsarnokába és ott felháborodva láttam, hogy a büfében banánt árusítanak. Szóval hamar kinyílhatott az ember szeme….
Hogyan alakult a rendszer utolsó szakasza? A kádár rendszer békéje azon alapult, hogy apránként kilúgozták belőle az ideológiát. Ez jót tett ahhoz, hogy az emberek elfogadják a rendszert és ne akarjanak rendszerváltást. Amikor a 80-as évek közepén elindult a rendszerváltó értelmiség mozgolódása, az emberekben nagy volt az idegenkedés. Az ország túlnyomó része élvezte a Kádár-rendszer előnyeit. Szemükben ezek az ellenzékiek rossz szándékú izgága mitugrászok voltak. Az ő társadalmi elfogadásuk nagyon lassan indult, de 89 tavaszán csodálatosan és érthetetlenül felgyorsult. Hogyan élte át tanár úr a rendszerváltást? Ez életem egyik legnagyobb élménye volt és marad. Végig éreztem, hogy történelmi pillanatot élek át. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy ehhez a legjobb életkorban éltem meg a rendszerváltást. 85-ben szereltem le a katonaságtól, ’86 őszén kezdtem el az egyetemet, 88-ban alakultak az első alternatív szervezetek. De számomra a rendszerváltás 89 nyarán véget is ért, ha úgy tetszik célhoz ért – de ennek már teljesen személyes oka van, ugyanis azon a nyáron megnősültem és vidékre költöztem. Számomra ez volt az igazi rendszerváltás J. Hogyan értékelné összefoglalóan ezt a történelmi korszakot? Fontos, hogy ne abból ítéljünk, ami azóta történt. Az utóbbi 20 év csalódásai nem igazolhatják azt, ami akkor és ott volt. A Kádár-rendszer nagyon sok szempontból egy élhető világ volt. Rengeteg érték született abban a korban is, a becsületes emberek szorgalmának köszönhetően. (Például a mi iskolánk is ebben a korban épült, s annak a tanító-nevelő munkának, amelyet ők megkezdtek, nem szégyen örökösei lenni.) A magyar társadalom elfelejtette, mert el akarta felejteni azt, hogy mindez egy erőszakos ideológiának az álságos megvalósítása, társadalmi legitimáció nélkül, sőt egy forradalomi ellenállás dacára. A Kádár-korszak megbékélést hirdetett mindazok számára, akik hajlandók voltak megtűrni a szovjetbarát kádárista elitet maguk fölött annak érdekében, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek. S Magyarország már nagyon vágyott a békére. Igaz, hogy ez nem terjedt ki mindenkire, mert az 56-osok és más izgágák nem részesültek az előnyökből, de ez a 21
társadalom nagyobb részét nem zavarta, sőt nem is tudott róla. Örült annak, hogy lakások épülnek, sőt balatoni vityillók, lehet fusizni munka után, meg szajrézni a téeszből. Egészen kis protekcióval még fridzsiderhez, sőt autóhoz is hozzá lehet jutni. De nehogy azt higgyétek, hogy a kádárista kispolgárt a ma embere elítélheti. Egyrészt biztos, hogy aki ezt teszi, ő lett volna a legmegalkuvóbb, hogy rosszabbat ne mondjak…. Másrészt részben ez az apolitikus kispolgári magatartás az, ami életben tartja a társadalmat, az életet. Ajánlott olvasmány: Weöres Sándor: Óda a kispolgárhoz. Olvassátok el!
22
